zeréeSzxí ás K i a d j a
J^iSS J d ^ S E j ?
— AZ A N G O L
KIRÁLY
KORONÁZÁSA
'ví? r €€€€66e€€e€€€€€€€€€e€€€e€€€€€e€e^
BUDAPESTI RÖRFR-TANINTÉZET. ö t v e n e d i k évfolyam. 3 osztályú
f e l s ő
*
nyilvános
Bizonyítványai éves
tSSÜS p o l g á r i i s k o l a . ö - i n t e r n á t u s . Értesítő lcivonatot
küld
az
egy-
BUDAPEST,
{
önkéntességre
{
B i x o n B e n n , a k
30-tól szeptember
R Ő S E R
£:íZ:U!l*mm 4szé
10.
r
w
e?
n d é k e k
5-ig.
J Á N O S
VI., ARADI-UTCZA
ö
i g a z g a t ó ,
az „ UNION
DES
FABRICANTS"
ív.,
Alapíttatott 1860-ban.
KÁRÖLV-HTCZA
4—5.
pecsétjével.
-
(IS (IS (IS (IS (IS (IS (IS (IS (IS (IS OS (IS (IS (IS (IS (IS
Kalapvirágok, virágkalapok csinos, ízléses kiállításban. Exotikus növények, mű-, úgyszintén imprágnált (természetes) pálmák és másnemű fák. Finom dísztárgyak, virágkosarak, makart-, bronzs fényképállványok, Menyasszonyi koszorúk s díszek divat sze- Sas rint. Báli készletek s jelmezek előírás és rajz szerint. Színházi, (IS alkalmi s sirkoszoruk szalaggal, nyomással bármely kivitelben a t leggyorsabban készíttetnek. A szakmába vágó mindennemű áruk (IS (0 javítás, feligaz. végett elfogadtatnak. Eladás nagyban, kicsinyben. (IS
£
SZÁM.
Karcsú
dobozokat
SZEKIÍLESZ R . BHDAPE5T,
lesz i s egészségét ezáltal csak megerősíti,. ha PILULES APOLLO-t használ. Ennek hatása a növényből nyert .Vesiculc losine«-ben rejlik. , Ezek,t az orvosok által jónak talált pilufák karcsúvá teszik a termetet és'nem hatnák kedvezőtlenül az egészségre, mint sok más készítmény. Nem hajtanak, hanem közvetetlenül hatnak a táplálkozásra és a zsiranyagsejtekre. A tulnagy elkövéredés gyógyításán kivül e PILULES APOLLO-k szabályozzák a test funkczióit, meglfjitják az arczvonásokat és a testnek visszaadják a rugékonyságot és az erőt. Ez minden nő titka, ki karcsú és fiatal testalkatot akar. A PILULES APOLLO-k maguk mindkét nem számára, méjf a legkényesebb természetüeknek is, k e l l e m e s e k és n e m á r t h a t n a k az egészségre. A körülbelül két havi kezelést könnyen lehet követni és a tényleges eredmény állandóan megmarad. (Tőrvény védi.) üvegje utasítással 6 korona 4 5 fillér, bérmentesen, utánvéttel 6 korona 76 fillér. J . Ratié gyógysz. 5. Pas. VVerdeau, P á r i s IX. — Egyedüli raktár Magyarország és Ausztria részére: TÖRÖK J . gyógyszerésznél B u d a p e s t , Klrály-utcza 12. = Kérjenek
ÉS DISZTOLL-GYÁR. « *
(Czégtulajdonos Szekulesz Arthur.)
jogosítanak.
iskola.
augusztus
*
9(IS
Tanulók száma 16.135.
k e r e s k e d e l m i
Beiraiás:
MŰVIRÁG-, SIRKOSZORU-
•CV
5ELETNACYSACU
K E P E K e
minden fénykép után, elismert finom m ű v é s z i kivitelben csak 3 forint. E képek k ü l ö n ö s e n alkalmasak különféle ünnepi ajándékul, a l e g s z e b b s z o b a d í s z é s a l e g é r t é k e s e b b emlék halottak után. — K e z e s s é g ü l 100 f o r i n t o t f i z e t e k a n n a k , ki tőlem o l y fényképet kap, melynél a p o n t o s h a s o n l a t o s s á g m e g n e m állapitható.
REINL A. müintézete, KARLSBAD.
HEG JELED MIKBEN VASÁRNAP.
Előfizetési
feltételek:
Egész évre „ ... kor, 20.— Félévre™
»
10.—
Negyedévre
»
5.—
Egyes szám á r a 40
34/660. szám.
1902.
XIII. évfolyam.
A
Szerkesztősé; és kiadóhivatal:
H É T
BUDAPEST, VIII., Röck Szilárd-utcza 18. sz.
POLITIKAI ÉS IRODALMI SZEMLE.
fillér.
SZERKESZTI
K I S S
Krónika. Nemzeti ünnep.
— aug. 19.
István napjának magasztossága idők folyamán sokban megfogyatkozott, egygyel azonban gyarapodott: a köteles pihenéssel. Azzal tisztelkedni, hogy nem dolgozom: az ember egyik legmagasabb természet fölé való emelkedése. A természet nem ismer sem irgalmat, sem pihenést — s a zsidó-keresztény erkölcsnek az irgalomnál nem kissebb dicsősége a bátor felfogás, mely a munkát átoknak s büntetésnek itéli. Hat napon át állat az ember, kinek, mint a többi teremtett állatoknak, arcza verejtékében kell megkeresnie mindennapi kenyerét — a hetedik napon ur, ki, mint a Schiller költője, a dologtalanság fenségében ül a legfőbb ur jobbján. Nem csoda, ha mikor az ember a többi állat előtt el akar dicsekedni az ő előkelő összeköttetéseivel, az Úristennel való sógorságátkomaságát azzal mutatja meg, hogy nem dolgozik — s a1 szocziálizmus, mely ezt a konfidencziát annyira vitte, hogy az Úristent mediatizálja s helyébe az embert teszi. uralkodóvá, a régi kultuszból a vasárnapi munkaszünetet mindenestől átvette az újba. A kötelező munkaszünet volt azonban az egyetlen orvosság, melylyel a mi hivatalos világunk erősíteni próbálta a magyar nemzeti ünnep erejét és életképességét. A nagy hiátus, melylyel a Végzet rosszkedve jóvátehetetlen derékon szegte történelmünket, semmin sem látszik keservesebben, mint éppen István napján. Minden nemzetnek megvan a maga külön ünnepnapja, s kevés dicsekedhetik azzal, hogy, mint a magyarnak, ez évnap emlékeztetése kilencz századdal nyúlnék vissza az időbe. A legtöbbnek e serkentő dátuma tegnapról való, sőt a német szeptember elseje, az olasz szeptember huszadika, Szedánra s Róma megvételére való emlékeztetőül: szinte máról. Ezekhez képpest a franczia julius tizennegyedike, a svájczi augusztus elseje — az egyik 1789-re, a másik 1807-re vonatkozván — majdnem ó-kor. Ez ódonságnak, és,' amit tanusit, a magyar alkotmány közel ezer éves folyamatosságának István napját különösen hatalmas ünneppé kéne tennie. Valójában ez nincs igy; valójában István napját az utód éppoly: nem fiúi, hanem archaeológus szemmel kezdi nézni, mint magát István királyt s mind a középkori magyar hősöket, kikkel nem érzi azt
u g y a n o t t .
Kéziratok nem adatnak vissza.
J Ó Z S E F .
Budapest, augusztus hő 24.
H i r d e t é s e k f e l v é t e l e
—
az eleven, vérbeli közösséget, mint Bethlen Gáboron kezdve Kossuth Lajosig, Pázmány Péteren kezdve Deák Ferenczig mind azokkal a nagyokkal, kik a mohácsi vész után népesítették be történelmünket. Az oka ennek egyszerű: Mohácson innen és Mohácson tul a magyar történelem nem ugyanegy; éppen abban, ami napjainkig a történelmet tette: a királyság s a vallás dolgában szakad ellentétté — István napja pedig a magyarnak a királylyal s a vallásban való nemzeti egységét jelképezi. Hogy a király nemcsak idegen, de rendszerint ellenséges, és a nemzetnél mindig hatalmasabb nagy ur volt: ez a valóság negyedfél száz esztendőn át nyomasztó és kétséges érzést vegyitett az elpusztíthatatlan magyar dinasztikus érzésbe. Zsigmond császárt még becsukta a magyar, a Ferdinándokkal s a Leopoldokkal szemben ilyen intimus ellenségeskedésre nem gondolhatott,, s újkori történelméből hiányzik az a véres kegyetlenségében is kiegyenlítő s kiengesztelő momentum, amit a franczia s az angol történelem vérpadra hurczolt királyai az angol s a franczia nemzeti fejlődésben jelentenek. A gőgös bécsi spanyol úrral szemben porig alázott szegény paraszt a magyar, ki ha föl is •lázad, igyekszik megmaradni a köteles hűségen belül, s az összeveszést kibékülésen kezdi. Igaz, ez csak szemre ily nyomasztó látvány; valójában páratlan példája a politikai okosságnak, a bölcs önzésnek, mely a legmagasabb erkölcsi czél: a nemzet megmaradása kedvéért az erkölcsi áldozat heroizmusától sem riad vissza. Ám a nyomottság mégis rányomódik nemzeti életünkre; az ő ünnepeik a mi szivünket megfagyasztják, a mi ünnepeink pedig az ő szemükben szegény szűrei i mulatságok, melyek mellett az ur egy perezre megállítja hintóját, de részt nem vesz bennük . . . Vegyük hozzá, hogy a Szent István apostoli katholiczizmusa is a Karaffa s a Kollonics katholiczizmusává alakult: mindez nemigen nevelhette István napjának fényességét. Legújabb időkben sok minden jobbra fordult, de ugyancsak nem az István napja javára. Mindenekelőtt: a szent napnak versenytársa támadt, márczius tizenötödike. A frisseség s a modernség az uj nap felé fordult, mely, ha nem is republikánus, de nem is legitimista színével egy kicsit ellensége is István napjának. A hivatalos világ meg, a helyett, hogy tüntetően István napja felé fordult volna, tüntetően elhúzódott minden nemzetiszínű emléknaptól, s e természetellenességnek még törvénykönyvünkben is monumentumot állított április 11-ének nevetséges és képmutató ünnéppé ávatásával. A modern tohniká, mely a gőz erejével minden napot István napjává avathat, sokat l
534 levont a szép augusztusi nap abbeli különösségéből, hogy ilyenkor minden épkézláb magyar Budára tart. A nyári hüselés mind erősebb szokása sem kedvez e forró ünnepnapnak, s hogy a hivatalos részvét még jobban megfogyatkozzék: két nappal elébb, augusztus tizennyolczadikán van a király születése napja, mely a lakomákat s á miséket lefölezi a rég porladó első magyar király évnapja elől. Hiába; István napja a magyar nemzeti királyság gondolatából fakadt; azzal együtt ragyog vagy fakul, s igazi fényében mindaddig fel nem ragyoghat, mig nemcsak a pénz meg az ágyú, de a hermelin is ismeri a harmincz és hetven százalékra való megoszlást. Valameddig a magyar király csak a mi kedvünkért az s nem a maga kedvéért is, s az ő királysága csak engedmény az osztrák imperiumból, nem pedig azzal egyenrangú erősség, mindaddig minekünk nemzeti ünnepünk nem lesz, csak dátumok lesznek, melyeket, mint márczius tizenötödikét, odafenn nem vesznek tudomásul, vagy, mint április tizenegyedikét, idelenn nem, vagy, mint augusztus huszadikát, igazában seholsem. Pedig de kevés kellene hozzá, hogy István napja megint nemzeti ünnep legyen — igazabb és egybefoglalóbb akár a francziánál, akár az olasznál, melyek természetüknél fogva csak pártünnepek lehetnek! Nincs az a magyar, akár konszervativ, akár liberális, akár katholikus, akár protestáns, de még szocziálista sem, kinek érzésétől idegen volna az első világtörténelmi magyar, ki a maga idejének teljes modernségét vaskézzel oltotta bele a magyarba, örökre eljegyezvén annak sorsát a nyugati haladással. Csak az kéne, hogy a magyar király, ki mint osztrák császár nem sokallja az urnapi körmenet fáradságát, végig a Grabenen, ne sokallja azét a kis utét sem, a Zsigmond-kápolnától a Mátyás-templomig. Konszervativnak ez a teljesen egyházi szinü ünnep csak elég konszervativ — de, még egyszer mondhatjuk, a legmodernebb magyar érzésével sem ellenkezik. Akiknek érdeke, hogy a magyar nemzeti érzése és haladó törekvése megmaradjon a konszervativ határok között, némi — akár érzés-, akár kényelembeli áldozatot nincs okuk sajnálni tőle. Az angol, az olasz, a német császári korona fényét csak neveli, hogy elől csillog minden nemzeti menetben. Fáj látni, hogy évtizedeken át a hivatalos világ a magyart, mint a mostoha gyermeket, egyfelől magára hagyta érzéseivel, másfelől rossz néven vette tőle, hogy érzéseivel külön zárkózik. Tar Lőrincz.
A társaság sohasem veszti el a maga j o g a i t ; azt akarja, hogy mindig mulattassák.
Balzac. *
Létezik a sziv' udvariassága j rokona ez a szeretetnek.
Belőle
származik a külső magaviselet legkényelmesebb udvariassága. Goethe. *
A nagyonis boldog és a nagyonis formán hajlanak a keményszivüségre.
boldogtalan
emberek egyMontesquieu.
A rigó. A nagy utczán, hol a zajból Alig hangzik ki a szó, Szép aranyos kalitkában Fuvolázgat egg rigó. Nem azt a szabad dall fújja, Melyre a vadon tanit, Melyre a virág kibontja Legragyogóbb bájait. Melyet hallgat a sok csillag Ábrándozva, szótlanul S hogy csak közelebbről hallja, Észrevétlen földre hull. Elfeledte már a forrást, Sziklát, lombokat, mezőt S annak a dalát dalolja, Aki rabbá tette őt. Nógrádi Pap Gyula.
Az örökség. Irta : VÉRTESI ARNOLD.
Meghalt. Végre meghalt. Ott fekszik az ágyon mozdulatlan, mereven, csak viaszsárga arcza, hegyes orra látszik ki, azt a kiaszott testét egészen álláig betakarja egy lepedő. Az asszony, a fiatal, életerős asszony villogó szemekkel állt a szoba közepén. Lihegve feszült ki domború keble s a megkönnyebbülés sóhaja röppent el ajkán. Végre szabaddá lett. Nyolcz évi utálatos rabság után szabaddá lett. Milyen keserves hosszú idő volt az, hazugsággal, képmutatással, aljassággal tele. Nyolcz egész esztendő. Hányszor roskadozott már a teher alatt s azt hitte, nem birja tovább. Hányszor volt ugy, hogy itt hagy mindent, nem bánja, akármi történjék, elmegy, megszökik. De hányszor ! Csakhogy mindig csalogatta a remény: hiszen nem tarthat sokáig, ez a nyomorult beteg vén ember nem élhet sokáig. Mikor szülei nógatására hozzá ment nőül, akkor is azt mondták: nem élhet sokáig, csak hálni jár bele a lélek. Mégis elélt, köhögve, krákogva, foltozgatva azt a rongy életét, nyolcz egész esztendeig. És minden következő év rettenetesebb volt, mint az előttevaió. Hiába mondták neki: - — Majd megszokod. Ő is azt hitte, majd megszokja. Majd. Majd. Az ember mindent megszokik. De csak nem lehetett. Az az undor, amit érzett, mikor ez a száraz, petyhüdt ajak először tapadt rá az ő remegő ajkára, mindannyiszor visszatért. Nem, nem, ezt nem lehetett soha megszokni. Ellökni szerette volna magától azt az embert s fogcsikorgatva, egész testében borzongva tűrte -ölelését. És olyan nyomorultnak, olyan lealázottnak érezte magát akkor, mintha nem is volna benne emberi lélek, csak egy állat volna, akit pénzért megvettek. Itt, itt, ebben a szobában. . . Oh, milyen iszonyú arra visszagondolni még most is . . . Hányszor forgatta lázas elméjében, hogy tovább nem türi. És egyszer már kirohant, magára öltötte köpenyét, hogy elmegy, soha többet vissza nem tér; aztán mégis levetette a köpenyt
535 és ott maradt. Hiszen ha már eddig eltűrte, eltűrheti még - egy kicsit. Egyszer majd csak kiszorul a lélek abból a hitvány testből s a pénzét nem viheti magával a koporsóba, azt itt kell hagynia. Bősz indulattal, villogó szemekkel fordult oda most a halott felé: — A pénzed, a pénzed, az most már az enyém. A halott nem felelhet, de mintha sápadt arcza gúnyolódva meredne a diadalmaskodó asszonyra. S e lázas pillanatban ugy rémlik a nőnek, mintha még élet volna azokban a gúnyra torzult vonásokban s mintha attól kellene félni, hogy az az ember megmozdul, ledobja magáról a lepedőt s föltámaszkodik az ágyban. De nem, nem, nem kell már félni. Hiszen az orvos megmondta, hogy meghalt. És mégis oly különös, hogy már nem él. Még nincs két órája, hogy mozgott, a szemét is kinyitotta, szólt is valamit, de oly halkan, hogy a lázasan remegő asszony nem értette. Váljon mit akart mondani? Talán valami bántó, gúnyos szót. Még tegnap este is szemére hányta: — Lesed a halálomat, ugy-e? S megüvegesedő szemeinek az az utolsó pillantása is olyan fagyos, olyan kegyetlen és gúnyolódó volt. Azt akarta talán mondani: — Tudom, hogy nem siratsz meg. Tudom, hogy titkon gyűlöltél, utáltál, de azért az enyém voltál és nem merted a szemembe mondani, hogy utálsz. Régen tudom mindezt és most már minden képmutatásnak vége. Örökre vége. Ugy váltak el egymástól, bucsucsók nélkül, búcsúszó nélkül s az asszony nem érez egyebet, csak a megszabadulás diadalát meg azt a lázas remegést: váljon mi maradt reá? Nem tudja, mennyi lehet, csak találgatja. Arra emlékszik, hogy férje egyszer egész halom értékpapírt mutatott neki, ami csomagokba kötözve állt a Wertheimszekrényben. Aztán itt kell lenni még a házak árának is. Az utolsóelőtti évben, mikor férje már nagyon elbetegesedett, eladta mind a két házát. — Az ember nem tudja, meddig él, — mondta akkor, — s a vesződség a lakókkal nem való már ilyen betegnek. Megmutatta akkor a takarékpénztári könyveket is a feleségének: — Látod, ez a két ház ára. Ez maga harmadfél százezer forint. A többit majd megtudod holtom után. Aztán odahuzta kiaszott karjával ölébe az asszonyt s az gyáván, a tömérdek pénztől elkábulva, hagyta magát csókolni, mig testét jéghidegség borzongatta. Undorodva jut eszébe most az a pillanat. Akkor avval áltatta magát, hogy hiszen az csak a hitves kötelessége, a hitves engedelmessége; de a férj gúnyos, megvető pillantása a szégyen pirosságával borította be arczát. És most, mikor visszaemlékezik, ép ugy ég arcza a szégyentől s a gyűlölet lángol szemében, amint odatekint a mozdulatlan, mereven fekvő halottra: — Add hát ide a pénzt, amit megérdemeltem. Látni akarja, élvezni akarja azt a gazdagságot, amivel hitegették s aminek ő eddig a morzsáiban is alig részesült. Csak várnia kellett, hogy majd egykor, majd, majd. A fukar vén férj nem igen gavalléroskodott. Olyan nyomorúságosan, olyan összehúzódva élősködtek. — Hiszen akik szeretik egymást, azok nem kívánkoznak mulatságokba, — mondta a vén zsugori; — azoknak legkedvesebb otthon együtt. Otthon ? Együtt ? Még a levegőtől is irtózott a fiatal asszony, amit együtt szívnak; az is olyan fertőzött, olyan dögleletes. Most már csak egyikök szívja, a másik ott fekszik kiterítve az ágyon, holnapután pedig már a föld alatt.
Az az ember meg nem gátolhatja többé, hogy az asszony reá ne tegye kezét a pénzre. Egy ugrással ott termett mellette s levágta nyakáról a zsineget, melyen a Wertheim-szekrény kulcsa lógott. Reszketve, borzongva nyúlt oda a halott inge alá. Szinte megfagyott a vére, mig azt a zsineget a kulcscsal kirántotta. De most már kezében van a kulcs. Diadalmasan mutogatja a halottnak: — Látod? Most már itt van . . . nálam van. Néhány pillanatig mégis habozott. Szabad neki azt a szekrényt kinyitni ? Nem lesz azért valami baja a törvény előtt? De hiszen ki tarthatna jogot a pénzhez, ha nem ő, az elhunytnak felesége? Közelről való rokonok nincsenek s ha volnának is, ott a házassági szerződés, melyben a férj őt tette átalános örökösévé. Azt megváltoztatni sem lehetett valami végrendelettel. Az teljesen érvényes. Minden vagyon, ami maradt, az övé. Azt nem pörölheti el tőle senki. Csak a sajátjához nyul, ha kinyitja' a szekrényt. Ami ott van fölhalmozva, az mind az övé. Mind . . . Mind. Mohón fölnyitotta a szekrényt. — Szent isten! Mi ez? Lábai megroggyantak, reszketett egész teste. A szekrény üres. Nézi, nincs-e valami rejtek fiókja? Nincs. Sehol sincs. És a szekrény teljesen üres. Az értékpapír-csomagok, a takarékpénztári könyvek, mind, mind eltűntek. Nincs ott semmi. Azt hitte, hogy kápráznak a szemei. Vagy csak álom, gyötrelmes, gonosz álom ez az egész. Hát hová lehettek volna? De nem álmodik; érzi, hogy ébren van. Ez nem halluczináczió, ez valóság. A Wertheim-szekrény üresen tátong. Zsibbasztó rémület szállta meg az asszonyt. Néhány perczig sem mozdulni, sem gondolkodni nem birt, csak ott állt egy helyben, tompán, s ugy érezte, mintha téboly ereszkednék agyára. Végre fölriadt az első ijedtség e zsibbasztó teheteilenségéből. Hiszen annak a sok értékpapírnak, takarékpénztári könyvnek valahol csak lenni kell. Rohan a másik szobába az íróasztalhoz. Lehet, hogy férje ide rejtette. Az öreg mindig gyanakodó, bizalmatlan volt, de különösen betegsége utolsó idejében, mikor néha olyan aléltság lepte meg. Meglehet, attól félt, hogy egyszer ilyen alélt állapotá" ban leakasztják nyakából a Wertheim-szekrény kulcsát. — Lehet, hogy épen tőlem félt. Bizonyosan tőlem, hogy ellopom a pénzét s megszököm. De hol az Íróasztal kulcsa? Kutatja az asszony a meghalt ruháinak a zsebeit, kaparász az ágy vánkosa alatt. Ott van, ott, a halott feje alatt, csak ki kell venni. Aztán szalad az Íróasztalhoz. Lázasan remegő keze kinyitja a középső fiókot. Turkálja az Írásokat, kihányja, meg behányja. A pénz, az értékpapírok, a takarékpénztári könyvek nincsenek ott. Csak egy csomó kulcsot talált, mindenféle szekrények és fiókok kulcsait. Egymásután kinyitotta az Íróasztal valamennyi fiókját, átkutatta valamennyit, mindegyre vadabb sietséggel, mindegyre lázasabban; de a kincsnek semmi nyomára nem akad, csak levelek, számadások, haszontalan irkafirkák, amik kezébe kerülnek. Aztán megint újra kezdte a keresgélést fiókról-fiókra. Talán először nem nézte meg jól? Talán mégis itt lesz e közt a sok lim-lom közt? Az izzadság csurgott homlokáról, szemei kimeredtek s keze perczről-perczre jobban reszketett. Nincs, nincs, sehol sincs.
2
536 Őrjöngő kétségbeeséssel kereste tovább. Hová dughatta az az ember ? Hová ? Ugy érezte az asszony, mintha feje szédülne, térdei roskadoznának; de csak keresi tovább. Berzsenyiék hegyet másznak. Kutatja a ruhás szekrények alján, kutatja a könyvek közt. Aztán ismét visszafordult a hálószobába, ahol a . (A Pokol-hegy Menedékházában, kétezerbatszáz méternyire a halott fekszik. Itt kell annak lenni. Itt valahol közel. Hisz tenger szine fölött. Délután öt óra. Az eső szakad; fönt és alant: a Wertheim-szekrényét is itt tartogatta. Ebben a szobában rejtette el valahol azt a százezreket.érő csomagot. De hol? fellegek és köd. Öt lépésnyire se látni. A Menedékház verandáján három alak: Berzsenyi báró, stájer Minden zugot átnézett már az asszony, ahová valavadásznak öltözve, de puska helyett bundával a vállán, és a két mit dugni lehetett. Pillantása most a kályhára esik. Hátha ott lesz? A gyanakodó vén ember biztos lehetett, hogy bárókisasszony, stájer leány kosztümben, de plaidbe burkolózva. Elza ott senki sem kotorász. Most még csak május közepe, fel-alá jár; Blanka, lábtól derékig és nyaktól övig plaidben, a veranda kiugróján ül s a ködöt nézi. A báró áll, s szótlanul néz őszig hozzá nem nyul ahhoz senki. maga elé, olyan arczczal, mintha nem értené, hogyan került ide. Ugy reszketett az asszony keze, hogy alig birta A vezető és az inasok, a kik a kiránduláshoz szükséges kinyitni a kályha ajtaját. Belenézett s látta, hogy összeholmit hozták, a Menedékház konyháján melegesznek; az őr gyerszaggatott, gyűrt papirosokkal van tele. mekei kiváncsian nézik az inasok czilindereinek fekete selyem rozetláit. Kaparja ki lázasan a sok szemet papirost. Ott lesz, Az őr felesége borsó-konzerv levest főz a magas uraságok számára. ott lesz ennek a fenekén, amit keres. De csak dirib darab Az őr a kályha mellett pipázik és mintha nevetne magában). haszontalan papiros az egész fenékig. Az alján holmi elégett iratoknak a darabkái. Kimarkolt egy csomót s egész testében reszketve futott vele az ablakhoz és félrerántotta a lebocsátott fügB L A N K A (a ki eddig hallgatag szemlélődött, mély meggönyt. illetődésében felkiált): Isteni! . . . Nincs más szó rá, csak Megdermed a vére. Amit kezében tart, elégetett takarékpénztári könyvek darabjai s ami ott a kályhában az, hogy: isteni!. . . E L Z A (bámulatában megáll): Hát te mit ádázódol itt? elhamvadt vagy összetépve hever, az talán félmillió, az összes vagyon. BLANKA: Nem hozzád szóltam. Kétségbeesetten, hörögve, fuldokolva fordult a E L Z A : Talán mégis megmondhatnád, hogy: ki vagy halott felé: mi legyen »isteni« ?! . . . Megint velem méltóztatol fog— Hát semmi, semmi sem maradt? De az nem tud már neki felelni, csak a megfagyott lalkozni ? BLANKA: Hagyj már egyszer békében. Erre a látguny a felelet viaszsárga arczán. ványra mondtam, hogy isteni. ELZA: Ugy? Az más. Nem gondoltam, hogy te azt Levél. látványnak nevezed, ha nem látsz semmit. Én ezt vak szürkeségnek nevezem. Igaz, fiam, mii egg re rebesgetnek, B L A N K A : Neked nincs érzéked semmi iránt, ami nagyRossz sorsa van olt a magyar gyereknek, szerű. Én még nem vagyok olyan blazírt, én még gyöTűr mint fogoly és robotol mint szolga, Szidás a bére és guny a jutalma . . .9 nyörködöm a természetben. Nézd papa, nem gyönyörű Igaz, hogy olt, az idegenbe messze, ez? Fölöttünk fellegek, alattunk fellegek; köröskörül, fenn Nincs, aki ágyatok puhára vesse, lenn, sürü, vastag köd, mindenütt k ö d ! . . . .Mintha az Nincs, aki fejelek ölébe vonja, északi mythológiában volnánk! Kinek li vagglolc lelke, vágya, gondja . . . E L Z A : Jobban szeretnék a szobámban lenni, otthon, vagy akár ide lenn, a hotelben. S igaz, fiam, a tengeren ha jártok, BLANKA: De, ugy-e papa, te élvezed ezt a látványt? Egy-egy dióhéj volna a li vártok ? Viz van előtlclek; viz van mögöttetek BERZSENYI: Nem látom a zergét. Hol van a zerge? S fenn az árbocz csucsán Illés kisérlelek . . . BLANKA: A zerge fenn van a csúcson. Lidérczféngiik rezeg . . . oll lejt riszálva BERZSENYI : Nem értem, hogy ha én feljöhettem S reáhajol a hullámóriásra, kétezerhatszáz méternyire, a zerge mért ne jöhetne le, Amely hajólok ugg dobálja olt, négyszáz méternyire. A zerge könnyebben ugrik, mint én, Mint áradó Tiszánk a dib-dáb csónakot. egy megülepedett öreg ember. Veled vagyok fiam, ott messze, távol . . . BLANKA: Ha nem volna ilyen köd, már bizonyosan S befutja a szemein valami fátyol. láthatnád a zergét.. Reggel, ha majd kitisztul az idő és Oh mert az én egész estém s az éjjelem feljebb megyünk egy kicsit, ugrándozni fog előttünk Csupa egg aggódás, csupa egg félelem akárhány. S ha jő is ólmos lábakon a nappal, BERZSENYI: Gyermekem, ha én délután öt órakor a Tele van az is elfojloll sóhajjal . . . pápa ő Szentségét óhajtom látni, és a kamarás azt És most is im', ahogy leszállt az este, mondja nekem: jöjjek holnap reggel, ez egészen más. Aggódó lelkem valami kikezdte, De hogy egy ostoba állat várakoztasson engem, ennek Valami, minek égbe kell szállnia, nincs értelme. Előre fogom küldeni a vezetőt, és az én Valami sóhaj, vagy valami ima . . . legényeimet, hogy hajtsák fel az állatokat és vezessenek Ma péntek esle van .. . Fiam, megyek hál És meggyújtom az iinnepesti gyertyát . . . elő nekem lövésre néhány pár zergét, kövéret vagy soványát, az nekem mindegy. Balla Igrnáez.
537 BLANKA (Elzához): Egyébként nem tudom, hogy mit B L A N K A : De papa, ebben a szakadó esőben! Aztán meg éjszaka lenne, mire felérnének. És a zerge is elbuvik kötekedel. velem. Ki hitt téged? ilyenkor . . . E L Z A : Mi közöd hozzá? Ha nem beszéled agyon a papát, hogy nem tudom hány kilót fogsz neki lehozni, E L Z A : Nem, papa, a világért se! Egy pillanatig se tudnék aludni, ha magunkra maradnánk ezekkel az isme- engem ugyan invitálhattál volna. De a papát nem lehetett -rád bizni; felőled bele eshetett volna a legelső mélységbe. retlen emberekkel. BERZSENYI:- Akkor hát mit keresek én idefent a - BLANKA : Szerencsére te itt vagy és igy kint vagyunk szakadó esőben, ha egyetlen egy zerge sincs készen a a vizből. lövésre ?1 Nincs zerge, nincs zerge . . . de hogy. egyetlen BERZSENYI : Hagyjatok már föl! Ha a zerge megegy zerge sincsen, ez már sok! hallja ezt a lármát, holnap se mer előbújni. BLANKA : Már az igaz, csak azért, hogy veszekedE L Z A : Már azt magam is szeretném tudni, hogy jünk, nem volt érdemes ide feljönni. . mit keresünk mi idefenn? E L Z A : Hát ugyan miért volt érdemes? A kilátásért? BERZSENYI: Azt ajánlottátok nekem, hogy a hegyB L A N K A : Miért jönnek ide mások? Mások is bolonmászástól meg fogok soványodni. Ugy látom, ellenkezőleg, meg fogok őszülni és kopaszodni, mig haza érkezünk, dok? Tiz napig itt lenni a völgyben, és fel nem jönni a hegyre, nem tenni meg az egész tájék leggyönyörűbb a legcsekélyebb zerge nélkül! . . . partie-ját, amiért a touristák messze földről sereglenek BLANKA : Ugyan ne zsörtölődjetek! Ki tehet róla, hogy hirtelen rosszra vált az idő ? Reggel, mikor elindul- ide — igazán nevetséges lett volna. Hisz ha elmondod tunk, egy felleg se volt az égen. Örüljünk, hogy bőrig valakinek, hogy Rómában jártál, de a pápát nem láttad, nem áztunk. Ahogy elkezdett esni, tüstént elértük a Párisban voltál, de Versailles-ba nem mentél ki, Nápolyból jössz, de Sorrento-t nem nézted meg: a szemedbe Menedékházat; mit akartok még egyebet? kaczag. E L Z A : E Z egyszer éppen nem vagy követelő. ELZA: Csalódol, ez mind nem olyan nevetséges, BERZSENYI : A vezetőnek már reggel figyelmeztetnie kellett volna, hogy az idő rosszra fordulhat; egy szak- mint a te örökös félelmed a nevetségességtől. Hogy az képzett vezetőnek könyv nélkül kell tudnia az időjárást. ember egész életén át a mások gusztusa- szerint igazodDe ez az ember az ő tiz forintjáért a pokol fenekébe is jék, mitmacholja a másnak való mulatságot, bár neki ez nem jelent egyebet, csak kényelmetlenséget, vesződséget elvitt volna bennünket és boszuságot, lihegjen egész nap, izzadjon és fázzék egyE L Z A : Bár inkább oda vitt volna, mint ide, onnan talán hamarább haza jutnánk. Gyönyörű Nachtlagerünk szerre, keresse a tüdőgyuladást, gyalogoljon annyit, mint ha robotban csinálná, elfáraszsza magát a gyötrődésig, lesz, mondhatom. BLANKA : Hja, ilyen helyütt nem csinálnak kü- aztán ne lásson még csak egy sánta kutyát se, csak lön alvótermeket a princzesszek számára. Ebbe már azért, mert ha véletlenül mindezt el találja mulasztani, bele kell nyugodni, barátom. Mert ha, supposons, egy akadhat valahol egy szamár, aki ezt furcsának találja — óra múlva el is áll az eső, ma már nem fordulhatunk van-e ennél nevetségesebb dolog a világon? vissza. A csúszós uton, pláne sötétben, minden perczben (Az őr felesége jelenti, hogy a borsó-konzerv-leves elkéelesnénk. szült. A magas uraságok bemennek az egyik szobába, ahol az asztalt lilásvörös abroszszal teritették le tiszteletökre- A három E L Z A : Még örül neki, a kis kedves! BERZSENYT : Ne veszekedjetek. Egy zergevadászat elégületlen iszonyú étvágygyal ül le, s a báró a harmadik kanál után kijelenti, hogy soha életében nem evett ilyen jó sok bajjal jár; ebben Blankának igaza van. Ha zergét levest. Megeszik továbbá a hazulról hozott s útközben még el vadászni nem volna kunszt, a legelőkelőbb egyéniségek nem fogyasztott hideg ételeket is — ami egy félóra multán felnem vadásznának egy ilyen élhetetlen állatra, melynek a tűnő lelki békét idéz elő. Diner után egy pillanatra kikukkanhusa se jó. Blanka csak abban hibázta a dolgot, hogy tanak a verandára. Az eső már nem ömlik, csak szitál, de nem a Salvator Rainer-jégmezőre mentünk, mert ott, tekin- arról, hogy visszaindulhassanak, nem lehet szó. Felleget se látni többé, csak ködöt, vastag ködöt. Beesteledik. A báró a tettel a legmagasabb uraságokra, bizonyosan éjjel-nappal kisasszonyokkal visszamegy a rögtönzött ebédlőbe, s kártyát gondoskodva van zergékről. kér az őr feleségétől. A kártya megjelenik. A rajta látható BLANKA : Ott ugyan megjártuk volna. Még most is fekete zsírrétegről és egyéb nemes patináról Ítélve, még maga mennénk az esőben, vagy előre, vagy vissza, mert a jég- Gringenőr készíthette. Azonkívül mindössze harminczegy levele mező ezer méterrel magasabban van, mint ez a Menedék- van, de szerencsére csak a makknyolczas hiányzik. A báró és kisasszonyai filléres alsóst kezdenek játszani. A bárónak soha ház. És ott nincs még egy kunyhó se. életében nem volt ekkora szerencséje; ezer point-nel előzi meg E L Z A : Kiderül, hogy anyailag gondoskodtál rólunk. mindegyik partnerét. Ezek persze adósok maradnak. Kilenczkor Azt tetszett ugyan mondanod, hogy három órakor már a a báró visszavonul alvószobájába. A kisasszonyok együtt alusznak ; nemcsak egy szobában, hanem egy ágyban is, mert mind csúcson leszünk . . . a ketten annyira félnek, hogy erre a kivételes esetre czélszerüB L A N K A : Nem tehetek róla, hogy a papa lassabban nek látják fegyverszünetet kötni és összebújni, hogy egymást jött, mint képzeltem. bátorithassák. Éj.) E L Z A : Hagytuk volna hátra a papát, mi? A BÁRÓ (mielőtt lefekszik, kipillant az ablakon, hogy BERZSENYI: Ugy beszéltek rólam, mint egy öreg meggyőződjék róla, vájjon nem tévedt-e a verandára egy hajlékbőröndről. Tőlem mehettetek volna előre; ebben az eset- talan zerge. Nem lát egyebet, csak a vezető.pipájának a tüzét. Körülnéz, hogy a puskáját beállitották-e a szobájába; a puska ben bizonyosan jutalmazóbban vadásztam volna..
538 csakugyan ott van az egyik sarokban. De azért ruhástul fekszik le és sokáig nem tud elaludni. Végre elpihen, s azt álmodja, hogy Salvator Rainer főherczeg társaságában a glecscser csúcsa felé ugrál, amidőn egyszerre a zergék küldöttsége jelenik meg előttük, hajbókolva. Mire fölébred, hat óra. Kinéz. Már nem esik, de az idő borúsnak látszik; a ködtől még most is keveset látni. Megpillantja a vezetőt, aki már ismét a veran-
Egy kis cselédleány története. Irta:
GEROLAMO
ROVETTA.
(Vége.)
dán pipázik.) Hé, földi! . . .
Ha a szegényes ebédet föladta, a kicsikének bögréA VEZETŐ (mintha egy kérdésre felelne): Bizony, jét mindig üresen hagyta s nem is tette az asztalra, haexczellencziás ur, jó lesz sietni, ha szárazon akarnak nem elrejtette valahová a tűzhely sarkába, ott aztán haza jutni. szinig töltötte, nehogy a fiukamaszok rátámadjanak ekkora pazarlás miatt. A BÁRÓ: Hát a csúcs.? Mi van a csucscsal? Ágneska, aki a földön ült, megmarkolta a fakanalát, A VEZETÓ : A csúcsot most már látni innen, de a térdecskéi közé vette a bögrét, s enni kezdett. De bizonycsúcson nincsen menedékház, még . csak egy várta se. talan mozdulataival sohasem vitte a kanalat rendesen a A magas uraságoknak bizonyosan kellemetlen volna, ha szájához, s igy az étel fele lecsurgott a ruhájára. A fekete a vihar ott érne utói bennünket. kandúr lopva közeledett hozzá, s orrát a bögrébe akarta ütni. Ágneska megfenyegette a kanállal, de nem merte A BÁRÓ: Akkor hát jobb lesz visszafordulni, mi? A VEZETÓ: Igen, még pedig minél hamarább. Ugy megütni, sem kiabálni nem mert. Aggodalmasan nézett körül, hogy merre van az anyja, de hiába, mert egyetlen nézem, egy pár óra múlva megint esni fog, és meglehet, női lény lévén a családban, étkezés után neki kellett hogy két napig se tisztul ki az idő. takarmányt keriteni a szamár számára. A BÁRÓ: Jól van, jól van. (Magában): Ez az ember A kandúr tehát zavartalanul nyalakodott tovább, az ő tiz forintjáért azt kivánta volna, hogy ki se moz- mig Páris észre nem vette, s morogva nem közeledett duljunk hazulról. És jöjjenek elő nekem még a szegény feléje. A macska fölborzolta a szőrét, tüsszögni, fújni kezdett, azután egy ugrással kint termett a tető egyik emberekkel! . . . nyílásán. Páris kaffogvá loholt utána, fölborítván a bögrét. — Kuss te dög, ide Páris! — fenyegették a férfiak (Kopogtat a kisasszonyok ajtaján, s . bekiáltja nekik a •az asztal mellől. rossz újságot. Mire a kisasszonyok felkászolódnak, a reggeli is Páris lábai közé kapott farkkal sompolygott az aszelkészül. Blanka és Elza kávé czime alatt olyan czikóriát, tal alá, a macska is megjelent nemsokára a tető egy isznak, a melyben van borsó-konzerv is, kakaó is, csak éppen másik nyilásán, a kicsike pedig, aki még mindig remegett kávé nincsen. A báró óvatosabb volt, s borsó-konzerv-levest a félelemtől, ugy-ahogy fölszedte a földről nyomorúságos reggelizik. Ezalatt a legények becsomagoltak, s hogy a báró vacsorájának maradványait. lehörpintette az utolsó kanál levest, már meg is indulnak visszaAz anyján és Párison kivül a család gonoszindulatu felé, az egész karaván. Egy órai lefelé bukdácsolás után a tagjai közt volt még egy, aki jó szívvel volt hozzá. báró odaszól leányainak, hogy vszép lassan haladjanak előre, • mert ő egy kicsit hátramarad. A kisasszonyok megijednek, Unokatestvére^ Menico volt az, aki csak pár évvel volt idősebb nála. Azóta, hogy a gyerek egy fenyőfáról leesett mert azt képzelik, hogy papájok hirtelen rosszul lett. De a s a lábát törte, s egész napra bezárták vele a szobába, báró oly vidám titokzatossággal integet nekik, hogy megnyugodnak és engedelmeskednek. Alig maradt el a báró, puska- őszinte szeretet támadt föl benne Ágneska iránt. Magányukban elfecsegtek, elénekelgettek, játszottak, dördülés hallatszik). nevetgéltek egymással, s makkot fűztek czérnára, melyből Ágneska, a kis kaczér nyaklánczot csinált magának. BLANKA : A papa zergét lőtt! Meniconak nem is fájt, hogy beteg, legalább otthon maE L Z A : Majd olyan bolond az a zerge, hogy lejöjjön radhat s a leányka is boldog volt, hogy nincs egyedül, tisztelegni a papához! s tőle telhetőleg ápolhatta kis unokatestvérét. Abban telt BERZSENYI (megjelenik): Képzeljétek, nem találtam el! a legnagyobb kedve, ha a szalmazsákjára mászhatott s a BLANKA : Zerge volt ? takarója alá bújhatott, ahol oly jó meleg volt. Mikor azután Menico kissé lábra állhatott, az egész napot a BERZSENYI: Zerge, határozottan zerge. Csak nem is fogok egy kecskére lőni! (Halkabban, hogy a magyar kunyhó mögötti réten töltötték, egy lankás oldalon, melyinasok ne hallják): A zergéből egy szó se igaz. Csak nek alján, a mélységben szilaj patak rohant a völgyön keresztül. Ágneska elcsatangolt mezei virágok s szép levekilőttem a puskámat. Nem fogom magamat kinevettetni, lek után s azután az egész zsákmányt Menico ölébe hogy vadászni jöttem és el se sütöttem a fegyvert. Van- boritá. Azután mellé telepedett a fűbe, s olyan bokrétának, akik vadásznak, és nem találnak akkor se, ha tiz kat kötöttek, hogy csupa gyönyörűség volt nézni. A meleg déli órákban Ágneska leszaladt a patakhoz, zerge ugrál előttük. Én, meglehet, találtam volna, ha a hol a szilfák és tölgyfák pompás árnyékkal kínálkoztak. zerge lejebb jön. Szóval vadásztam. Tarka pillangókat, aranyos bogarakat, játszi szitakötőket (Mire leérnek a hegy aljába, már gyönyörűen süt kergetett, s ezüstös kaczagásával jelezte a türelmesen váa nap). rakozó Meniconak, hogy jön már. Azután fölbukkant a E L Z A : Hát nem méreg ez ? 1 . . . bokrok közül kipirulva, ragyogó szemekkel, s föltartott markában diadalmasan rázta a zsákmányt. BLANKA : Na, nincs szerencsénk, az igaz. De nemsokára megkezdődtek Ágneska szenvedései BERZSENYI : De a borsóleves, az jó volt. is. Mikor alig volt tiz éves, apja és testvérei azt mondták, Ygrec. hogy itt az ideje, hogy ő is dologhoz lásson. S ezt oly kérlelhetetlenül követelték, mintha tudj' isten mekkora kárát vallották volna annak, hogy Ágneska eddig nem dolgozott semmit.
589 — Eleget kanalazott a tálunkból, — most már megkereshetné, amit megeszik. Az anyja természetesen lehetőleg kímélni akarta, de a fiuk résen voltak. Ettől a fölösleges jószívűségtől ugy akarták a szegény asszonyt elszoktatni, hogy dühükben még több munkát toltak a vállaira. Nem maradt más hátra, mint hogy reggelenkint Ágneska hordjon vizet és ételt a favágóknak az erdőbe. Pedig egy, másfél, sőt két órát is kellett baktatnia a köves, meredek uton. A kicsike a polentás kosarat az egyik, a vizeskorsót a másik kezében czipelte, s lassan, óvatosan haladt mind följebb és följebb, bárhogy kerülgette is az ájulás a fáradságtól, s bárhogy megsebzék is lábacskáit a tüskék és útszéli kövek. Ha Menico tehette, egy darabon elébe ment, hogy segitsen neki a terhet vinni, de jaj volt neki, ha a többiek észrevették. Elverték, mint egy szamarat. Sőt jobban. Mert utóvégre is a szamár bőre pénzt ér, Menico bőrét pedig nem volt muszáj kimélni. Egy szép napon az egyik favágó elhatározta, hogy megházasodik. Az anya megvénült, elerőtlenedett, Ágneska pedig még sokkal fiatalabb volt, hogy helyettesíthette volna. Másrészt pedig, ha fiatal, erős asszony jön a házhoz, aki a háztartás összes terhét magára veszi, akkor Ágneska. teljesen fölösleges. Anyja tehát, ki semmi jót se látott ki abból, ha a leány még továbbra is otthon marad, fájó szívvel, határozta el, hogy megválik tőle, s szolgálatba adja valahová idegenbe. Azt hitte, hogy igy legjobban megalapíthatja leányának szerencséjét. Az apja természetesen nagy örömmel beleegyezett. Csak nem szalasztja el ezt a váratlan szerencsét, mikor havonta öt lirát kínálnak a leányának! Soha még álmodni sem mert arról, hogy ez a vakarcs valamikor ennyit hoz a házhoz. iii. — Öt lirát ? teringettét 1 Ezt a díjazást Ursulina grófné is fejedelminek tartotta, aki nemcsak nem fogja azért kidobni a pénzét az ablakon, hogy »a buta parasztokat hizlalja vele.c A bonne kétségtelenül fejedelmileg volt fizetve, de dolgozzék is ám érte. — Öt lira? — számitotta a grófné. — Igaz, hogy öt lira csekélység egy hónapra, de egy esztendőre hatvan egesz lirát tesz ki. Teringettét, ezért már á la pompadourruhát csináltathatok magamnak, imitált selyemből. No nem igaz Venczel? — Persze. Hatvan lira. Ennyiért majd tiz napig kell privátát adnom. Mennél kevésbbé volt a grófné Ágnessel megelégedve, annál óriásibb méreteket öltött ez az öt lira az ő képzeletében. Ágnes soha nem dolgozott eleget, hogy ezt a kolosszális bért megérdemelje. A signora mind zsarnokibb, mind kegyetlenebb volt a leánykával szemben, már csak azért is, mert akarata ellenére meg kellett tartania. Mert Venczel grófnak kirándulásai a gyümölcsös kofához s az az igyekezete, hogy Virginiát visszakapja, teljesen eredménytelen maradt. A leány azt mondta, hogy inkább nekimegy az • Adige hullámainak. A többi szolgáló, mintha csak összebeszélt volna, ijedten rebbent szét, mikor a nevét kiejtették a grófnénak,. s igy szegénynek, ha csak maga nem akart' dolgozni, kénytelen-kelletlen meg kellett elégednie Ágnessel, aki gyönge karjaival valósággal csodákat mivelt. De hiába. A grófné szidta mint a bokrot, hogy piszkos, hogy lusta, hogy nincs benne mákszemnyi igyekezet. Ha pedig ezt a leány szivére vette, ha elszomorodott, akkor pedig azért szapulta, hogy miért vág oly morczos pofát.
Teremtő isten, mennyire fülig volt már ezzel a sok tenyeres-talpas, lusta, falánk falusi dajnákkal, akiknek fogalmuk sincs a jó modorról, finom tónusról, mely tulajdonságok pedig elengedhetetlenek az ily előkelő házban. Azután meg lopnak, mint a szarkák. Mind lop. Eddig ugyan még nem jött rá, de előbb-utóbb rajtacsipi Ágnest, hogy nem szinig tejföl. Mert akiben nincs iparkodás, annak a szive sem jó. Akinek pedig a szive nem jó, annak rossz vége lesz. Annyira ment Ursulina grófné haragjában és elkeseredésében, hogy még trienti barátnéjával is összekülönbözött, mert mindig oly faragatlan tuskókat küld neki, akiket nem használhat semmire. Beköszöntött a tél s Ágnes még többet dolgozott, mint azelőtt. Napkölte előtt két órával már talpon kellett lennie s foglalatoskodnia a sötét, hideg, halotti csöndü lakásban, mig gazdái az igazak álmát aludták. Előbb czipőket tisztitott, azután ruhát kefélt, azután tüzet gyújtott a forró viznek. Azután kávét , főzött a professzornak, csibelevest a nagyságos asszonynak, pépet Rozálkának, majd, ha a gróf ur már föltápászkodott, a szobájában begyújtott, s a tüzélesztéssel kifútta a fél tüdejét, s ha végül a grófné is fölkelt, ugrania kellett, hogy fésülje, kenje, öltöztesse. Azután Rozálkára került a sor, kit szintén öltöztetnie s mosdatnia kellett, mely foglalkozás sohasem végződött sirás nélkül. Ha pedig valamennyi szoba rendbe volt hozva, akkor került a sor a söprésre, súrolásra, vizhordásra, faczipelésre, három emeletre föl. Mellesleg vasalt, varrt, főzött, mosogatott, este pedig, mikor már majd eldőlt a kimerüléstől, fél Veronát be kellett szaladgálnia bevásárolni, legutoljára pedig a Piazza Brá-ra és vissza kellett sétálnia, ildomos járással, a fiatal grófnővel a karján, ki súlya után ítélve hasonló kolosszusnak ígérkezett, mint a kedves mamája. Mindezt félig üres gyomorral, folyton a grófnéval a sarkában, ki azon ürügy alatt, hogy az anyját pótolja, párszor pofon ütötte, vagy jól hátba lökte. Ágneska már nem volt olyan, mint az első napokban ; arczocskája meghalaványodott, megnyúlt, teste meggörbült s lesoványodott a szegényes ruha alatt. — Ha gyorsabb, ügyesebb leszesz, s tudsz magadnak hetenként két három órát szakitani, mint Virginia, akkor meglátod, hogy nem vagyok zsarnok. — S fejét és keblét fönséges nyugalommal fölemelve folytatá: — majd kapsz egy szép darab resztlit, amiből gyönyörű ruhát csinálhatsz magadnak. Ezekben ' a napokban Ágneska meghűlt jéghideg szobácskájában, ahova esténkint a túlfűtött konyhából ment át. Köhögés, makacs köhögés fogta el, mely agyonkinozta a grófné végtelen boszuságára. — Ennek a paraszt dajnának fogalma sincs az illendő magaviseletről — fakadt ki, mikor a leányka hörgő köhögése nem akart szűnni. Ágnes kezei megdagadtak, tele lettek vérrel, s lábait fagyási daganatok borították. Czipője oly szük lett, hogy csak nagy kinnal tudott benne járni. Ursulina grófné még ebben az állapotban sem ismert iránta könyörületet. Sőt még dühösebb lett, mert azt hitte, hogy a leány csak szimulál s készakarva teszi magát oly nyomorultnak, hogy szánalmat ébreszszen maga iránt, s azt a látszatot keltse, mintha a Portomanero-házban rosszul bánnának vele. Szó ami szó, ez az Ágnes, akit csak kénytelenségből tart, akinek morczos arczát mindig néznie kell, valósággal kereszt volt ránézve, s elrontotta még az étvágyát is. Azt is állította róla, s szentül hitte is, hogy rontó ereje van a tekintetének. Hiszen az a teljesen természetellenes tény is bizonyította, hogy nem volt képes más cselédet találni. Többet nem engedte, hogy Ágnes fésülje, mert az a babonás félelem fogta el, hogy kimegy a haja,
540 ha csak hozzá nyul. Egy nap annyira el volt keseredve, hogy maga szaladt a gyümölcsös kofához panaszkodni. Hogy emiatt a bestia miatt megdagad a mája s Venczel gróffal is jelenetei vannak. — Ha a leányt szidom, a férjemnek nincs lelke egyetlen szót is szólni. Mindig rám hagyja, hogy magam vesződjem vele. Néha mind a kettőt egyszerre sújtotta a haragja és sommásan szidta le őket. Ágnesnek az asszonyán kivül lassankint még egy más s éppen nem megvetendő ellensége támadt Rozálkában, aki a gyermekek természetes utánzó ösztönénél fogva szintén kezdte a leányt kínozni, csak azért, mert az anyjától is ugy látta. Neveletlenkedett vele, vérig boszantotta, elmondott az anyjának mindent, amiért Ágnes kikaphatott s női fantáziával még hozzáhazudta a felét. Abban is különös gyönyörűsége telt, hogy az anyjától hallott sértő kifejezéseket és aljas beszédmódot utánadadogja. A mama pedig meg akarta mutatni a gyümölcsöskofának, vagy akár a professzoroknak is az Európában, hogy mily okos az ő csemetéje. — Mondd csak szivem, mi az Ágnes? — Az Ágnes falusi dajna — mondá Rozálka, az egyes hangokat gépiesen artikulálva s nagy szemeit'hülyén kimereszté. — Ó te aranyos, kedves angyal — mondá a grófné, s Rozálkát karjaiba kapva, majd agyoncsókolta azzal a tüzes lomhasággal, mely a testes nőket jellemzi, ha elfogja őket az érzelem. A jelenet rendesen bőgéssel végződött, akár azért, mert a gyermeket erősen magához szorította, akár pedig azért, mert a szemét megszúrták azok a szőrszálak, melyek a grófné hatalmas szemölcseit, szerinte »anyajegyeit« díszítették. A kávéházban eltöltött végnélküli órák tiszta kínszenvedés voltak Ágnesra nézve. Nem tudta, mint viselkedjék, mint álljon, mint üljön, hova nézzen, mit feleljen, ha a tanárok kérdezik. Mert mindig a signora dühtől szikrázó tekintetének a szuggesztiója alatt állt, melynek értelmét félénken akarta kibetűzni, de sohasem volt képes, mert a grófné mindig mást és mást akart mondani a jelbeszédeivel. Némán, leverve ült a kávéházban, s szemei meg voltak dagadva a sok sírástól. Venczel 'gróf petyhüdt vonásain néha mintha a szánalom egy kis árnyékát fedezte volna föl. A gyermek ezért titkos vonzódást érzett a gróf úrhoz, végtelenül hálás volt iránta s vele együtt szenvedett, mikor a feleségétől ő is kikapta a magáét. Különben magától értetődik, hogy a jó ember teljesen tehetetlen volt a feleségével szemben. Egyetlenegyszer mert beleszólni, mikor Rozálka a leánynak ugy a hajába kapaszkodott, hogy fájdalmában fölsikoltott. — Nem szégyelled magad Rozálka? Csak nem fogod még te is kínozni? A grófné rögtön azzal fenyegetődzött, hogy elválik tőle, ugy hogy a gróf alig tudta megnyugtatni, hogy ő nem gondolt rosszat, s a »még te is* csak olyan szólásmód. A grófné azzal válaszolt, hogy már fülig van az ilyesmikkel s hogy nélküle csak egyszerű falusi tanitó maradt volna s még most is Vicenzában oktatná ábéczére a gyerekeket. Ilyenkor egész nap dühöngött és kiabált, s csak akkor hagyott föl vele, mikor a kávéházba ment, de hazatéret megint folytatta, még akkor is, mikor Ágnes félénken kivánt neki jóéjszakát. Sőt mikor a leányka fogvaczogva húzta magát a takarója alá, még akkor is hallotta, hogy mint mossa a grófné Venczel gróf fejét. Addig sirt a szegény nyomorult leány, mig a könyei el nem apadtak s néma, áhítatos imát küldött a fájdalmas Asszonyához,, hogy segítségével kedvében járhasson az asszonyának, hogy Venczel grófnak ne legyen még ő miatta is kellemetlensége. Igy imádkozott vékony takarója
alatt s azután igyekezett elnyomni gonosz köhögését, nehogy fölébreszsze vele az asszonyát. Ha pedig a sok dologtól elkinozva végre elnyomta az álom, akkor hirtelen föl-fölriadt, mert a grófné hangját vélte hallani, aki szidta. Ha pitymallott s a sötétség lassanként derűre vált, akkor már rég talpon volt s munkához kezdett. A hideg konyhában, mécsnek gyér világa mellett gyönge erejét megerőltetve tisztította az ur czipőit. Azután kitekintett az ablakon s mélyet, fájdalmasat sóhajtott, mert megint elkezdődött egy uj nap. IV. A rideg tényen nem lehetett változtatni: a gyümölcsös kofának teljességgel nem akart sikerülni, hogy a Portomanero-ház számára uj cselédet kerítsen. A grófné kénytelen volt a szükségből erényt csinálni s mikor Trientből nemsokára megint levelet kapott, azt felelte, hogy már belenyugodott abba, miszerint Ágnest továbbra is magánál tartsa, kivált mikor ennél még az irgalmasság cselekedetét is gyakorolhatja. A levélben arról is tudósították Ursulina grófnét, hogy Ágnes anyja tífuszban megbetegedett, a kórházban fekszik s alig él pár napig. A grófné ezt a rossz hirt haladéktalanul, ridegen tudtára adta Ágnesnek s ez alkalmat fölhasználta arra, hogy megint megmossa a fejét. — Látod most már, hogy mily gonosz teremtés vagy? Ez a jó istennek a büntetése. Igen, igen, tekintsd csak ezt büntetésnek. Azután fölegyenesedett- teljes nagyságában, s fönhéjázva mondá: — Találtam egy nagyon derék leányt Milánóból, aki be akar hozzám szegődni s én voltaképpen ki akartam neked adni az utat. De hogy az utczára ne kerülj, még egyszer megpróbálom veled. Azt azonban ne felejtsd el, hogy ebben a hónapban már eltörtél egy poharat és egy tányért. Ezért tizennyolcz soldót lehúzok a béredből. Ágnes szinte beleszédült, mikor hallotta, hogy az anyja oly beteg, azután pedig reszketett, mintha a hideg rázta volna s mielőtt a grófné bevégezte volna prédikáczióját, átható sikojt hallatott s szinte élettelenül zuhant a földre. A grófné rendkivül megrémült s tőle telhetőleg kiabálni kezdett. Fölemelte Ágnest, a divánra fektette, eczetes vizzel mosta az arczát, össze-vissza csókolta, jéghideg kezeire lehelt, s mikor ismét magához jött, megesküdött, hogy soha el nem fogja küldeni s valóságos anyja lesz. Azután belédiktált egy pohár keserű Femet Bramát, mely az ily esszencziához nem szokott leányka gyomrát teljességgel fölkavarta. Egész nap barátságos volt Ágneshez, s folyton tömte ennivalóval. De estére már jelentékenyen alábbszállt érzelmeinek a heve. Az ajkát fölhúzta, homlokát összeránczolta, mikor figyelmeztette, hogy vissza ne éljen a jóságukkal. Ágnes nagy félénken azt a kérést koczkáztatta meg, hogy ma este szeretne itthon maradni. Még mi nem jut eszébe? Éppen most kell velük menni, hogy elszórakozzék s felviduljon a kedélye. A friss levegő nagyon jót fog neki tenni, meg aztán ki czipelje Rozálkát ? Elkövetkezett a nagy ünnep, a gyermekek ünnepe, szent Lucia napja. — Szent Lucia — magyarázzák az anyák gyermekeiknek — minden esztendőben ellátogat egyszer egy kis szamárkával deczember tizenkettedikének éjszakáján s meg van rakodva mindenféle ajándékokkal, játékokkal, szép ruhákkal, czukrokkal, süteményekkel, narancscsal és mandolával. Minden jó gyermek kap belőle, ha egy tányér szénát tesz ki az ablakba a szamárka számára.
541 Veronában három napig nagy misével ünneplik meg azt az időt, mikor Lucia a magasságos mennyekből való leszállásra készülődik. A főutczák ragyogóan ki vannak világítva, a tereken pedig tűzijátékot tartanak. Az ablakok egymással vetekednek a pompában, s a város tele van mindenféle mutatványos bódéval. A grófné ez idő alatt semmi árért sem maradt volna e három napon, ha a világ összedől is. Még csak az kellene. Már csak Rozálka miatt sem, kinek ez oly nagy mulatsága volt. Ágnes azonban nem valami jó szivet árult el azzal, hogy otthon akart maradni. Persze neki is velük kellett tartani, de a grófnénak gondja volt rá, hogy alaposan elrontsa a mulatságát. Mert igazán borzasztó volt végignézni, hogy a paraszt, dajna mint sompolygott jde-oda alattomos, kedvetlen arczczal, mint a bagoly. Halálra boszantotta az embert. Rozálkát kedvetlenül, némán vitte a karján, az amfiteátrumot figyelmére sem méltatta, pedig bengáli tűzzel volt kivilágítva s nagyszerű hatást keltett. Még jobban fölháborodott a grófné, mikor Piazza Brá-n egy csoport széleskedvü suhancz elhaladt mellette s mikor Ágnes elmélázva bandukolt, hirtelen a fülébe recsegtettek a trombitával. — Képzeljék — beszélte a kávéházban a grófné a professzoroknak — ez a múmia el kezd bőgni, amig az én Rozálkám, ez a kis angyal a kezeivel tapsolt s azt kiabálta: »Mily szép muzsika!« Mikor a grófné levetkőzött (ugy éjfél után egy óra tájban, mert eddig tartott a mulatság) nem állhatta meg, hogy éjszakára beható intelemben ne részesítse a leánykát: — Gondold meg, hogy mindig elnéző voltam veled szemben, mától kezdve azonban szigorúbban fogok veled bánni. Szolgáljon intelmül az anyád betegsége s térj valahára eszedre. Nehogy azt hidd, hogy velem komédiázhatsz s ugy viselheted magadat, mintha tudja isten, meg volna törve a szived, s mindezt csak azért, hogy a jóságommal visszaélj. (E szavaknál Venczel gróf, aki már ágyban volt, a takaró alá kapta fejét, s ugy tett, mintha aludnék). Holnaptól kezdve uj életet kezdünk — folytatá a nemes hölgy, kinek semmi által nem fékezett testtömege most még kolosszálisabb méreteket vett föl, mert a legteljesebb pongyolában volt. — Uj életet, értetted? Ha nem állsz kötélnek, akkor majd másképp kezdünk beszélni. A leányka egyik kezében a lámpát, az ágymelegitőt s a grófné ruháit, a másik kezében két pár czipőt s Venczel gróf egész öltözetét tartotta. — Ide nézz — parancsolá a grófné szigorúbb hangon. — Én nem bánom, lesz, ami lesz, te leszesz az oka mindennek, én előre is mosom a kezeimet. Rozálka pedig, hogy Ágnest boszantsa, igy szavalt az ünnep előestéjén: — Nekem szép uj ruhát hoz ám szent Lucia, neked nem; nekem hoz bonbont, — neked nem. Nekem hoz babát, — neked nem, ugy ám. A szegény teremtés azonban nem törődött sem a ruhával, sem a czukorral, sem a játékszerrel. Várt ugyan ő is ajándékot szent Luciától, de egészen mást, utazási költséget, hogy hazamehessen s beteg anyját meglátogathassa. Hányszor imádkozott forrón a szűzhöz, s meg is volt a szive mélyében arról győződve, hogy meg is kapja, amit kér. Mert. nem kapott-e meg Rozálka mindent a szenttől, amit kért ? Nem igérte-e meg a grófné szentül, hogy megkapja a kért piros bársony ruhát s a játékszert? S tőle megtagadná azt a rongyos pár soldót ? Biztosan számított arra, hogy anyját viszont fogja látni. • — Most itt a. bizonyíték — mondá a grófné a férjének — itt a bizonyíték, hogy igazam volt, mikor azt állitottam, hogy ennek a lánynak gonosz még a zúzája
is. Még sohasem láttam olyan megelégedettnek, mint éppen most, mikor az anyja utolsó óráit éli. Ha az a csoda megtörténhetnék, hogy az anyját viszontláthatja, akkor az a másik csoda is megtörténnék, hogy meggyógyulna, mire haza ér. Takarója alatt minduntalan előhúzta azt a mustáros dobozt, melyben azt a bonbont tartogatta, amit az első napokban kapott, azzal a több szép tárgygyal együtt, melyet takarítás közben szedett ki a szemétből, s melyet Meniconak szánt. Volt ott üres gyufaskatulya, gépezérnának a kerek fája, tarka üveggomb, pomádés tégely sőt még egy pakli régi kártya is, melyből csakis a tök kilenczes és a makk alsó hiányzott. Mérhetlen kincs volt ez az ő gyermeki képzeletének, s Menico is valószinüleg annak fogja tartani. Rozálka azonban, a kis kém,, megfigyelte, mikor a leány ezt a ezók-mókot bámulgatta, rendezte. Megleste, mikor Ágnes éppen a grófnét öltöztette, besompolygott a szobájába, előhúzta az ágy alól a mustáros dobozt s kilopta belőle a kincset. Mikor Ágnes visszatért s kincseit nem találta, természetesen mindenütt kereste. Végre észrevette Rozálka kezei közt, ki vandál módra bánt velük. A mustáros doboz összetörve hevert a földön. Ágnesnek könyek gyűltek a szemébe, mire a gyermek, aki mindent eltanult, csúfolni kezdte: »paraszt dajna, daraszt dajna!« A leányka azonban nem veszté el bátorságát. Szivének ezt az uj fájdalmát áldozatul ajánlotta föl a szentnek, s most már csak annál bizonyosabb volt benne, hogy kérése meg fog hallgattatni. Azon az éjszakán, mikor szent Luciának Veronán keresztül kellett mennie, térden állva, órák hosszant imádkozott szegényes ágya előtt a hideg kövön, rongyos ingecskéjében. De belül láz gyötörte, oly nagy volt gyermeki bizalma és hite. Hiszen neki is megengedték, hogy tányérkáját kitegye az ablakba Rozálka fölhalmozott tányérja mellé, s e reménységében elmerülve addig imádkozott, mig -feje az ágy szélére nem hanyatlott s el nem aludt. Azt álmodta, hogy mamája elébe jött a postai állomásig, álmodott a kunyhójuk mögött elterülő napfényes rétről, a pipacsokról, arról, hogy Menicoval szaladgál a réten, Párisról, kinek csaholását viszhangozta az erdő. Rozálka ujjongása és ugrálása már hajnalban fölverte. A szive elkezdett dobogni, gyorsan magára kapkodta ruháit, de nem mert magától a szalonba menni, hanem várta, hogy hivja valaki. De bizony nem hívta senki. Vagy talán a szent semmit sem hozott neki ?' Lázának utolsó föllobbanásával nagy gyorsan még egy Üdvözlégy Máriát imádkozott el. — Ágnes, Ágnes! — kiabált Rozálka. Őt hivták, tehát a szent mégis meghallgatta. Lelkendezve futott be a szalonba. Ott állt a grófné az asztal mellett, pongyolában, egyik kezében gyertyát, a másikban Rozálkát tartva. A fehér asztalteritőn feküdt a bíborvörös bársonyruha, egy faló, bábu, mindenféle egyéb játékszer, bonbon, narancs, ezukrozott mandula. A velenczei nagynéni küldte, akinek öt dogé volt az ősei közt. Ágnes ösztönszerűleg a szoba sarkába forditá tekintetét, ahol az ő tányérja állt. — Gyere nézzük meg, hogy mit hozott neked a szent — mondá a grófné méltóságosan, de az iménti álomtól még rekedten. Odamentek a sarokba. A gyertya gyér világánál Ágnes nem birta mindjárt kivenni, hogy mi van a tányérján, de később mégis kivehette: zöld vesszőkből font virgács feküdt rajta. — No lám — mondá a grófné — mégis különös, hogy mily jól ismer téged a szent. Nesze, ez a tied, szent Lucia mindenkit az érdeme szerint jutalmaz meg. 2
%
542 Ágnes elképedt, azután zokogásba tört ki. — Falusi dajna, falusi dajna — dadogta Rozálka, de nem oly tisztán, mint máskor, mert a szája tele volt czukorral. V.
Rozálkától vett el, s azután kisietett. Alig volt annyi ideje, hogy a beteg leánykát figyelmeztesse, hogy vigyázva egye meg, nehogy meglássák. A grófné — rendes szokása szerint — majd agyonnyomta érzelmeivel az uj leányt, • s dühösen szapulta a régit, kit még mindig magánál kell tartania. Haragjában megfeledkezett előkelő származásáról s nem volt az az alávalóság, mit Verona város tekintetes tanácsára rá ne kent" volna.
Másnap kora reggel a grófné dohogva rontott be a gyümölcsös kofához. — Törik-szakad, kerítsen nekem egy másik cselédet, aki legalább á legdurvább munkákat elvégzi. A bonne az j ágyban fekszik, láza van. Ennek is éppen most kellett Végre megjött a tanácstól az engedély, hogy a betetörténnie, mikor estére tizenketten vannak hozzánk hiva- get kórházba viheti s nyomban meg is jelent két ember talosak. egy hordágygyal, hogy Ágnest elvigyék. — Bevinni csak — Szent Lucia, ez nagy sor. beviszszük, de hogy mint jön ki . . . jegyzé meg az egyik, — A meghívás a legkevesebb. Mindenkihez elkül- mikor az összetöpörödött kis testet a hatalmas kosárba döttem, s arra kértem őket, hogy á mai este helyett in- tették. kább karácsony estéjén jöjjenek. Mikor Ágneska a kosárban feküdt, elhaló, gyönge — Ugy se kaptak volna eleget — gondolta magá- hangjával még egyszer megköszönte a grófnak jóságát, csókot küldött Rozálkának, s bocsánatot kért a grófnétól ban a kofa. — Aztán mi baja Ágnesnek? — Tudom is én. Az orvos azt állítja, hogy láza ^mindenért*. A grófnét egyszerre csak elementáris megvan. Meglehet. Igaz, hogy ugy köhög, mintha az ördög illetődés fogta el, s vastag könyeket potyogtatott. Összebujt volna belé. A csaholásától egész éjszaka nem tudtam csókolta Ágnest, megigérte neki, hogy meglátogatja, s behunyni a szememet. Köztünk legyen mondva azt hiszem, szentül megfogadta, hogy újra szolgálatába veszi, ha fölhogy sok czukrot lopott el Rozálkától. Már adtam neki épül. A betegápolók is vigasztalták, mire a grófné, hogy megmutassa, mily jóságos ő a cselédei iránt, Ágnes kosavagy egy deczi riczinus-olajat. Neki nem kell orvos. Amit az mond, az úgyis csak rába egész halom narancsot és czukrot tett, sőt ajánlkoüres prézsmitálás. Az orvos ugy akarná kúrálni az ilyen zott, hogy egy pohárka gyomorerősítő likőrt is ad neki. Egy hét múlva, mikor a grófnénak a legelső heves paraszt tramplikat, mintha előkelő kisasszonyok lennének, azután elhúzza a bajt, hogy annál többször kelljen jönnie, jelenete volt az uj bonne-nal, aki visszafeleselt neki, s annál több látogatást kelljen fizetni. Ó jól ismeri ő eze- Ursulina a kórházba ment Ágnest meglátogatni. A betegket a körmönfont orvosokat, nála ugyan nem sokat fog- ápolónő azzal fogadta, hogy az éjszaka meghalt. Aznap este az Európában volt dolguk a professzonak kotnyeleskedni. Most az a fő, hogy Ágnes lehetőleg roknak és a tanügyi tanácsosnak, hogy Ursulina Portogyorsan talpra álljon. A többi mellékes. manero grófnét megvigasztalják. Könyeit nem tudta türtőzA kicsikének betegsége azonban szemlátomást sulyotetni, s rengeteg kebléből hatalmas sóhajok szálltak föl. sodott. — Nagyon derék, nagyon ügyes leány volt szegény A grófné csak harmadnapra talált egy takarítónőt, Ágnes. Valóságos angyal volt. S hogy szeretett, mily de ez is csak pár órára jöhetett reggelenkint. Megint határtalanul szeretett engem. Ugy-e, Venczel? magának kellett dolgoznia, foltos otthonkájában, kóczos Ágnesnek erényei és érdemei ragyogó például, s vörös hajával, melynek csücskei kikandikáltak a selyem- egyszersmind kinzó eszközül szolgáltak minden következő kendő alól. De ketten sem mehettek semmire, csupa piszok, cselédnek, kit balcsillagzata a Portomanero házba vezetett. por, rendetlenség volt az egész ház. Nagyon megérezték A grófné minduntalan a kis halottra hivatkozott, hogy Ágnes hiányát. igyekezetüket föléleszsze s vérig kínozhassa őket. Sóhaj— Nem szeretném, ha a cselédem a kórházba tozva emiitette, hogy mily rendes, pontos, tiszta leány kerülne — mondá a grófné a gyümölcsös kofának, aki volt Ágnes, s végül — megdönthetlen bizonyítékul — előtt kiöntötte az egész lelkét. — De az orvos azt mindig a férjére appellált: ugy-e Venczel? mondja, hogy Ágnesnek veszedelmes mellbaja van, s ezért Venczel gróf helyeslőleg bólintott, de lelki szemei a leány hozzátartozói előtt nem szeretném magamra venni előtt megjelent a szegény kis cselédleánynak a halavány a felelősséget. Ha netán valami szerencsétlenség történik, képe. Ilyenkor hideg borzongás futott végig rajta s kinem akarom, hogy azt mondják, hogy elhanyagoltam az mondhatatlan szánalom suhant át a lelkén. ápolását. A városi hatóságnak azonban aggodalmai voltak Ágnes fölvételét illetőleg, mert nem volt veronai illetőségű. Melpomenéhez. A signora rettenetes dühbe jött, s összes haragjával — Horatius. — Venczel gróf ellen fordult, aki nem volt szives mozogni, nem akarta a tekintetes tanácsnak megmondani a magáét, Emlékem áll, szilárdabb mint az érez, hanem határtalan közönyében tűrte, hogy a házát »parasztS magasb, miként a büszke piramid, Zápor nem rontja, szél nem dönti le, kórházzá* alacsonyítsák. A grófné végre is kerített valaSem az idő, mely elmúlni tanit. honnan egy másik leányt, s ennek a számára foglalta le Ágnes kamráját. A beteg egész nap ebben az elhagyatott Én nem halok meg. Élni fog nevem És nő hirem, mint rejtve nő a tüz, odúban feküdt. A láz következtében végre beteges Mig jár a Capitolban fel s alá mély álom jött rá, s ekkor deliriumában anyját, látta egy A főpap és a szende vesztaszüz. fehér ágyon kiterítve, Menico pedig mellette sirt. Hol Aufidusnak bősz hulláma zúg, Ursulina grófné nagyritkán nézett be a kamarába, S Daunus uralkodik a nép fölött, akkor is csak azért, hogy zsörtölődjék. Rozálkát pedig A dalnokról beszélnek akkor is, egyáltalában nem engedte be hozzá, mert »hátha ragadós Midőn már rég meghalt, elköltözött. a baj?« Egy este azonban valaki mégis beosont a szoOh Melpomene, első én valék, bába, mikor a grófné éppen a városban járt, hogy uj Aeoli dalt ki vértem lantomon, bonne-jának a múltja után tudakozódjék. Ez a valaki A büszkeséget megbocsásd nekem, Venczel gróf volt." Félelemtől reszketve suhant be, gyorS övezd babérral méltó homlokom' ! Zoltán Vilmos. san a beteg vánkosa alá dugott egy narancsot, melyet
543
SAISON. P u s k a és toll. — aug.
22.
Hosszú rajvonallá alakul szép Magyarország; NagyBoldogasszony ünnepe óta s pagonyban, réten gyilkos tűzzel tartanak körmeneteket. Én is vadász vágyók,. te is, ők is, aminthogy ez országban mindenkinek van némelyes köze a puskázáshoz és hajtáshoz. A többi Nimród azonban a rekettyésben süti el fegyverét, mig jó magam az íróasztal mellől nézem. A többi boldog tudatlanságban jár ódon agyagbányákban, lóherében, répában, kukoriczában, angyali együgyűséggel szerez gyomorkatarrust a balatoni conservtől s ártatlanul, mint a vizsla megy a vad után, én a modern kor gyermeke relative és irodalmi fcsőszlétráról figyelem meg az aktust. Nekem észre kell vennem a megkülönböztető vonásokat, elmémbe kell vésni a vadászati színeket s több patront kell az elmémbe, mint a puskámba raknom. Mert bennünk mozog az örök riporter, az összetéphetetlen gyorsfotográfus, amely nem engedi, hogy a szinek és hangulatok hullámai akadálytalanul boritsanak el bennünket: a megtört vízcseppeket is prizmáknak használja föl. Amit irok vadászati czikknek készült, de nem tehetek róla, ha irodalmi csetepaté lesz belőle. Hogy van az, hogy bár mindannyian kezünkben szorongatjuk a Lancastert, igazi vadász-iró alig van? És hozzácsaphatom Magyarországhoz egész Európát, a sok klasszikus közt nem találok egyet, aki megrögzíteni tudja az igazi vadászhangulatot, ezt a félig bestiális, félig isteni érzést, amely palam et publice vásárra viszi az önzést, a ravaszságot, a gőgöt és a természetimádást meg egy csomó más allure-t, amely ilyen csomóba fűzve sehol és soha előttünk állani nem fog. Turgenyev naplója egy filozófusba ojtott erdőbuvár bölcs megfigyelései; de az ő vadásza puska nélkül is megírhatta volna remekmüvét. Bársony István méltán nagyrabecsült könyveiben a természet és a vad között elvész a nimród lelke, bájos paysage-aiban a psychologusnak gyönyörűsége telik, tovább következtetni azonban a dolog természeténél fogva nem tud. Csodálatosképpen épp a laikus vadászok azok, akik egy-egy Nimródalakot papírra tudnak vetni. Bárd Miklós például húsvétkor jár foglyászni, de azért van érzéke a kopó muzsikája és a kürtszó iránt. Oda jöttem vissza, ahonnét kiindultam: a fotográfuslencse, amelyet agyunkba csókolt a múzsa, az oka, hogy mindent agyon kell figyelnünk. Mikor bemegyek a puskamiveshez és lőport vásárolok, már előttem' lebeg a vadászszczeneria: a fekete fenyvesek és a hulló nyárfák, a selyemfátyol alól világító forró augusztusi nap, a kameleonos esti égbolt és a többi requisitum, amely parancsszóra szokott kiszökkenni a tintatartónkból. Átkos tudás; minden vizsla a Faust uszkárához hasonlatos. Nagy harczok árán tudom csak olykor künt megcsípni magam: ez az ember, akit a lőporszag keménynyé és őskorivá tesz, akiben évezredes, lefojtott, ledugaszolt emlék rezeg föl a vér
láttára, aki cserjétől összesebezve, vakon rohan a megszárnyazott állat után s büszkén szúrja végül át a tollat a madár tarkóján: ez vagyok én s ez a vadászat. Micsoda revanche a társadalmon, az ellenségeken, a följebbvalókon s mily különös e pillanatban a mindenség, amelyről lebukik a nap, ahol széjjelhuzódnak a fák s a nagy perspektívából az önző kis fenevad szük látköre marad csupán. Pillanatig tart csak mindez. Egy tekintet levágott körmeimre elegendő, hogy kijózanítson s a kultura ösvényére visszavezessen. De azt a perczet igazán megrögzíteni nem vagyok képes. Egyszer május elején, künt jártam a kukoricza közt, a mezei dülő csöndesen párolgott s messziről egy lovas alakja közeledett. A ló tele szárral vágtatott, hátán egy férfi ült, kabátja mint a vitorla szertelobogott, jól láttam, hogy piros mellényt viselt. S egyszerre, ki tudja mért, azt éreztem, hogy ez a tavasz. Micsoda a tavasz? A lelógó fülü ló, a párolgó dülő vagy ép a piros mellény ? Sosem" mertem leirni ezt a hangulatföstést. És egy másik kép. Éjjel nagy hó szakadt az erdőre, aztán a hűvös fagy engedni kezdett, lassú eső indult meg. Nagy pamacsokban hullottak le a hógöröngyök fákról, cserjéről s mikor délben a pagonyt jártuk, a nyulak ijedtükben mind kiszaladtak a mezőre. Ez a tél vége — éreztem és soha erősebben. De megirni ezt a föntebbi indokolással nem lehet; kinek-kinek más a hangulata, az iró pedig generalizálni kénytelen. Ha már az ilyen képeknél sorompó áll előttünk, hogyan próbálkozzunk meg a psychologiai genre-ekkel? Ha rajtam múlna, minden irókollégámnak puskát nyomnák a kezébe és küldeném ki megfigyelni a vadonba, ahol az emberi, állati és természeti szeszélyek százszámra kanyarognak és furcsa, olykor meglepő, olykor épen ijesztő hangulatok leheletei érintik az arczot. Bizonyos, hogy alapos secessió lenne belőle, kivált, ha mindenki piros mellényt és hűvös fagyot tapasztalna. Talán érzi is az iróvilág, hogy ez a terület tarló neki s azért kerüli el. A vadászkrónikák ritkák, mint a zöld rókák. És magam is, az íróasztal tölgye mögött lapulván meg, látom, hogy botor czél felé törekedtem s a jól nevelt Nimród-leirás czövekeitől messzire távoztam. Sietek jóvá tenni a hibát, irok a fogolyról meg a nyúlról. Az erdei háztartás két furcsa szomszédja ez: az egyik a nyárspolgár, a sok gyerekkel megáldott szerény lateiner, a másik meg a viveur, mert nem hiába csinálnak a nyúlból czilindert: a jókedvhez és vidám élethez már előzetesen oda van fűzve. Mi több : a nyúlról a kompromittáló adatok tömege fekszik előttünk. Perverz, buja és degenerált. Olyan betegségben szenved, amely Amerikában a fölfedezés idejében pusztított; a kéjgyilkosságok napirenden vannak; az anyák meg hagyják .fagyni fiókáikat s a csintalanságokhoz még akkor is kedvök van, mikor az állatvilág összes képviselői megvetéssel űzik el maguktól a himet. Tessék a kész regény. Ezzel szemben áll a fogoly,, amely, hogy apraját védje, a legravaszabb alakoskodással csalja el maga után a kutató vizslát: ugy tesz, mintha sebezve volna és le-lebukva viszi el magával az ebet; amely ha fészkéből kiszáll, gizzel-gazzal borítja be lakását, miként a spiessbürger, vaspántot és lakatot akaszt ajtajára; amely 2*
544 fölneveli az árvákat és egész éjjel virrasztva áll a családja álmánál. Ime, ezek is vadászdolgok s nem egészen érdektelenek. De az erdőhöz ugy hasonlítanak, mint a Pestalozzi rajzolta P68 magas fátyolszerü lélek az emberi lélekhez. Ez nem a természet s ezek a képek nem vonzanak a fák és cserjék közé. Ha azt látom, hogy hosszú, mocsaras tarlón egy vadász ballag az erdőnek, hogy fáczántollas kalapját a szél borzolja és az égen ólmos felhők úszkálnak, abban több impresszió van, mintha a legékesebben dramatizálom Brehmet és padlásig hordom a színeket. Délibáb.
Krónika II. A
Löhning-eset.
— aug. 2Í.
Már hiába, muszáj foglalkozni a poseni mártir-férjjel, vagy férj-mártirral, mert az esete csak nem akar letűnni a napirendről. Nekem mindig gyanúsak és antipatikusak az olyan emberek, akiknek égbekiáltóan igazuk van. Bocsásson meg Dreyfus Alfréd, őt sem szereltem az Ördög-szigeten s mióta hazajött, ugy látom, hogy ízlésem nem ragadott igazságtalanságra. -A Löhning ur esete pedig van annyira az emberiség egyetemes szent jogainak, az elvi esete, mint Dreyfusé. Sőt inkább, mint amazé, mert a hivatalos ügyek kategóriájába ragadja a legprivátabb és legegyénibb ügyeket is. Megfosztani valakit állásától, mert megházasodott, mert rangján alul házasodott: ez, ha Németországban esett is meg, internaczionális ügy, mert az egyéni életnek függetlensége a szolgálati pragmatikától is egyetemes emberi jog, akár csak az a másik, melyért valóban az egész világ sikra szállt, hogy bün nélkül nem szabad senkit sem büntetni.
a pénzügyigazgató ur ötvennyolcz éves és két feleségnek az egészséges özvegye; hogy fiatal és müveit leányoknak a jégen sohasem udvarolt; hogy fiatal és müveit leányokkal bálban sohasem tánczolt, még kevésbbé legyeskedett körülöttük; hogy mindössze egyszer tánczolt, azt is a mostani feleségével, aki akkor fiatal leány volt. Nos hát, ez sok az erényből egy olyan öreg ur részéről, aki mégis harmadszor lép házasságra, még pedig egy fiatal leánynyak Mert vagy az egyik esetben, vagy a másik esetben a mártir pénzügyigazgató az egyénisége ellen élt. Ha soha fiatal leányokkal nem szeretett törődni, akkor lehetetlen, hogy öreg napjaira egyet közülök elvett, még pedig szive szerint való szerelemből. Ha pedig, mint a házassága bizonyítja, szive még tüzet foghatott s az öreg ur még nem volt vén ember, akkor csak merő Tartufferia volt az ő szemérmetes tartózkodása a fiatal és müveit leányoktól jégen és tánczteremben egyaránt. Ez az egyik momentuma nyilatkozatának, mely vesztetté teszi ügyét. Sokkal többet nyerne, ha valóban udvarolt és tánczolt volna és ezt beismerve, azt kérdezné: miért volna a táncz és udvarlás hivatali állás elleni kihágás? Hát Miquel miniszter ur nem tánczolt, a császár nem udvarolt, az adjunktusom nem szerelmeskedik, Bismarck nem volt léhűtő és Goethe nem volt basa az ő nyugat-keleti divánján ?
S ezzel aztán a másik momentumhoz értem: amikor Löhning ur tagadja ezeket a vádakat, a vádolóinak az álláspontját akczeptálja s ugyanaz a fajtája az előítéletnek leledzik ő benne, amely ellen a jóhiszemű közvélemény őt védelmébe venné. Körülbelül ezt mondja: ártatlan vagyok, mert nem követtem el azokat, amikkel vádoltak. Ám ha az ő esete és az egyénisége a magasabb, a demokratikus felfogás ütközőpontja volna, akkor neki igazságának kell lennie akkor is, ha azok a vádak igaAz eset tehát elég nagy és az' igazság, melyet Löhning ur keres, eléggé az ő részén van. Legalább azok után, zak. Akkor neki azt kell mondania: nos, és aztán ? Nekem amiket esetéről eddigelé tudtunk. De ma Löhning urnák .jogom van tánczolni, udvarolni, szerelmeskedni, házasodni, egy nyilatkozatát olvastam, amely megint az igaza mel- ahogy nekem tetszik. A miniszternek nincs köze a keringőimlett bizonyít, még pedig a legminucziozusabban s ezzel hez, tiltakozom ellene, hogy szolgálati kvalifikácziómba beleaztán körülbelül teljesen elvesztette a- pőrét, legalább a számítsák a szerelmes temperamentumomat. Ide hallgassatok, jóizlésü emberek szine előtt. Egy ember, akinek ennyire emberek: engem elcsapnak a hivatalomtól, mert öreg ember igaza van, nem lehet ártatlan az őt ért méltatlanságban. létemre még van élete őm és kedvem az élethez! Az olyan ember legalább is rászolgált arra, hogy örüljeA politikai vádak dolgában Löhning ur ugyancsak nek azok, akik megszabadultak tőle. S ezzel részben iga- furcsán ártatlan. Ő helyeselte a kormány lengyelpolitikázolja azokat, akik meg is szabadították tőle környezetét. ját és nem akarta, hogy a lengyeleket agyonüssék. De hát A Löhning ur nyilatkozata ugyanis egyéni szint és ki akarja a lengyeleket agyonütni? Ez egy igen közönkaraktert adott annak a fogalomnak, melyet a Löhning séges nyárspolgár-állitás, alig lehet ellene szólani, valamit néven csak jelzett eddig a híradás. Egy ember volt, De megint csak furcsa, hogy amikor a kormány egy magasállásu hivatalnok és elvett egy leányt, aki nem felel erkölcsileg annyira tisztességes öreg úrra veti magát meg a rangjának. Ez elég szimpatikus, mert nagyon is erkölcstelenség czimén, akkor politikailag is vádolja ezt általános. De a dolgokat és cselekedeteket csakis a cse- az urat, aki politikailag ennyire jelentéktelen? Igazán, ha lekvő egyéniségének a prizmáján át láthatjuk igazán. minden szavát elhiszem a szegény mártírnak, akkor szeAz öreg Bartholo orvos is el akarta venni az ő szegény retném kérdezni tőle: Uraságod talán nem is él már, Rozina húgát, ami ugyancsak szép és demokrata csele- vagy nem is született ? kedet, mégis utáljuk és nevetjük az öreget, amikor felsül. Ezzel csak azt akartam megokolni, hogy a LöhningNos hát Löhning ur nyilatkozatából megtudjuk: eset személyileg nem épen nagy, vagy szimpatikus. Dolo-
545 gilag pedig ugy látom, hogy ellenkező irányban jelentős. Manapság nekünk nem lehet közömbös, hogy Poroszországban milyen a társadalmi irányzat. Vámszerződés nélkül is ez az áramlat behat a határainkba, különösen mostanában, amikor a német császár szónoklatai a mindennapi olvasmányunk. Igenis, fölötte nyugtalanító szimptoma, ha Poroszországban csakugyan elcsapnák a tisztviselőket mesalliance czimén. És fölötte megnyugtató ránk nézve, ha kisül, hogy nem a férjet és demokratát csapták el, hanem a vidám öreg uraf, aki túlságosan öreg ahhoz, hogy mulasson, vagy ahhoz, hogy egy fontos állást rá lehessen bizni, vagy épen csak ahhoz túlságosan öreg, hogy egyben jó hivatalnok és fiatal leányok korcsolya- és tánczmestere legyen. Semper.
föl: ez pillanatnyi mentség lehet a jóakaró napilapok előtt, de az amerikai viszonyokat ismerők mosolyogni fognak rajta. Sokkal természetesebb, hogy az . ok inkább magokban a magyarokban rejlik. Egyszerű a kép: aki magyarországból tót az újvilágba kimegy valamennyi egyszerű munkás, aki ott ugy, mint itthon ugyancsak megdolgozik a kenyérért. Aki magyar pedig tőlünk kivándorol, javarészt tolvaj, sikkasztó, rabló, a legjobb esetben szédelgő. Csoda volna-e, ha künt a munka világában a szegény drótos tótot megbecsülik s a magyart lenézik ? Épen nem; ebbe. a chauvinizmus nem kapaszkodhatik, mert ha szint vall a magyar sikkasztókkal, még pórabbul jár. Kívánatos volna persze, hogy csupa Cato szálljon Brémában hajóra és ne Kecskeméthy, Kriván és társai legyenek nagyköveteink in partibus infidelium. Erre fájdalom ma még nincs kilátás, sőt egy kis importra szorulnánk rá. A clevelandi szobor arra tanit, hogy ne csupán a hazát, de a becsületet is mindenek fölé helyezzük. Akkor a tótocskák nem fogják megcselekedhetni, hogy kiverjenek a házunkból akkor is, ha befogadjuk őket, akkor is, ha kimentek belőle. * *
INNEN-ONNAN. Törvény a káromkodásról. Évről-évre összegyűlnek Szent István napján a hazai tanítók meg tanárok, hogy megbeszéljék ügyes-bajos dolgaikat, megemlékezzenek arról, mit cselekedtek a múltban s meghánytorgassák, mit kell tenniök a jövőben. Javarészt a nevelés kérdése forog szőnyegen s nyár lévén, mikor a meleg kedvez a fantasztikus gondolkozóknak, kalandosnál kalandosabb tervek merülnek föl a fiatalság idomitásáról. Abban valamennyien egyetértenek, hogy a mai diákság csapnivaló: illetlen, szeleburdi, romlott mindahány. Ha az ország a tiszta erkölcs támaszkövén akar állani, e botrányos állapotoknak végét kell szakítani. De hogyan? Az exotikus plánumok itt burjánoznak ki a földből. Az egyik professzor hatósági intézkedést akar a helytelen viselkedés ellen, a másik pedig ugy hiszi, hogy minden bajt el lehetne kerülni, ha az ország törvényes faktort teremtene az ifjúság nevelésére, például olyanformán, hogy a káromkodást el kell tiltani. Ez a terv nem utolsó és bohózatirók meg is fogják becsülni. Csak a keresztülvitel nehéz, mert időbe fog kerülni, mig az állam oly gazdag lesz, hogy minden diákhoz egy rendőrt csatol, aki az ifjút reggeltől estig ellenőrizi. Hanem lehet más törvényes faktort teremteni, például: a kereskedőnek csak orvosi vényre szabad bort kimérni, a fehérnemüs csupán miniszteri engedély alapján adhat el diáknak sétapálczát és monoklit, a sarki rendőr bármikor felszólíthatja a gimnazistát, mondja meg neki, hogy miről gondolkozott s ha esze könyelmii dolgokon járt, bekísérheti az illetőt stb. Szóval csak törni kell a fejet, talál az ember elég lehetőséget a törvényes faktor megteremtésére. Sőt nem is kell az agyat nagyon megerőltetni, mert már van is egy, az ország által megteremtett törvényes tényező, amely az ifjúság nevelésére van hivatva. Tudniillik a tanítóság. *
*
#
Cleveland. A clevelandi Kossuth-szobor a magyarság súlyos vereségét jelenti. Aprók és tehetetlenek vagyunk a mi különös chauvinizmusunkkal, amely nem .tud határt tartani: ma, gyönyörű erőkifejtéssel Csikóbőrös kulacsban keresi az Amerikával való örök barátságot, holnap nem képes 'kivívni, hogy országa egyik legnagyobb fiának méltó emlék állittassék Clevelandban. A vereség súlyos voltát az ellenfél mutatja: a kis tótok, akikről az a szólás-mondás járja, hogy nem is emberek, győztek le akkora fölénynyel, amelynek okait immár nem lehet aknamunkákban és apró intrikákban keresni. Nem is tételezzük íöl egy modern amerikai város képzett és szabadságban edzett férfiaitól, hogy pánszláv agitátoroknak ültek
*
„% A Muzeum jubileumáról volt szó a héten. Egy ujságtársunk azt irta, hogy az oszlopcsarnokos épület immáron száz esztendős s egyúttal fájdalmát tolmácsolta, amiért ez az ünnepség csöndben, a társadalom és az állam részvétele nélkül mult el. A kegyeletes czikk azonban nem soká vitte el szárazon. Következett a czáfolat: a Muzeum évfordulójáról nem feledkeztek meg, az ünnep meglesz, csakhogy novemberben, mint amely nap az alapitás helyes dátuma. Kitűnő ujságtársunk ez esetben, engedjen meg, naiv volt. Megesett az valaha Magyarországon, akár a Hargittán, akár a Fiumaranál, akár Predeálon, akár Kukutyinban, hogy egy jubileumról megfeledkeztek volna ? Rabot már felejtettek börtönben, százezreket Kecskeméthynél, művészt a szegényházban, szamarat a nagy állásban, de jubileumnak, annak még sose tért ki a memóriánk. *
*
*
i** Három fürdő. Három magyar fürdőről olvastam a héten s egyik eset mulatságosabb,. mint a másik. Azaz, hogy: elszomorító s fölháboritó valamennyi s hallatukra választóvízbe kellene a tollat mártani. De a magyar fürdőről ilyen formában nem lehet irni; annyit és oly furcsán sopánkodtunk róluk éveken át, hogy'genre, sőt viccz-góczpont lett belőlük, amolyan, mint a Fliegende Blátter viczinálisa vagy borutazója. Ezt a tárgyat csak a vidám oldaláról lehet megfogni, ha az ember nem akar régi ruhával kereskedni A három magyar fürdőhely Vihnye, Nagy-Maros és Balaton-Füred. Ösmerjük őket. Kedvező fekvésük, forrásaik, vizök rászolgál a Baedeker három csillagjára. Mégis, nem az a hir érkezik felőlük, hogy bénákat gyógyítottak, gyengéket erősítettek, öregeket megifjitottak, hanem az, hogy: az egyikben szellemek dobálóznak kalapomnyi kövekkel, a másikban olyan a kiszolgálás és gazdálkodás, hogy a főispánnak kellett közbelépnie, a harmadikban pedig romlott ételeket tálaltak föl, minek következtében kiütött a hastífusz. Bizonyára érdekes csemege valamennyi s alig van fürdőhely a világon, amely ilyen eredményekkel dicsekedhetnék. A kődobálás titokzatos volta nyilván a jogászokat és kriminalistákat vonzza, a helytelen gazdálkodás kárain tanulhat a jó közgazdász, a tifuszon pedig a doktor. Tehát mindannyi a közérdeket szolgálja, mondogatjuk humorosan, s kíváncsian lessük a jövő évi folytatást. Mert egyelőre senki se állja útját a bajnak, a közönségben nincs oppoziczió; oly nevetséges a magyar fürdő ellen hadakozni, hogy a legszenvedélyesebb magyarbarátok is hallgatnak. Igy hát Vihnye, Nagy-Maros és Balaton-Füred csak egy hétig lesznek szóbeszéd tárgyai, s esztendőre napirendre térünk felettük. Mert, ha a borjádi tanitóné távolérzéssel kúrál, egész világ felförmed és bizonyit: »Hohó! gyógyítani nem szabad! erre belügyminiszteri rendelet van«, ám az ellenkezőjén még ném értünk rá gondolkozni.
546 + Napldijasnak lenni sokkal rosszabb, mint püspöknek lenni. A napidijasnál végződik az ur, az uri mód már sokkal hamarább. Az osztrák képviselőházban Prohászka képviselő ur egy meghatott pillanatában megtette a napidijasoknak, hogy interpellált az érdekükben. Ennél- könnyebb mesterség bizony Isten nincsen, mert a szegény diurnista sorsa, ha panaszkodni kell — a hogy mondani szokták — született téma, egyszerűen csak el kell mondani, czifrázni nem is szükséges. Szóval Prohászka képviselő urnák nem volt nehéz dolga és ime mégis mi történik ? A szegény diurnisták gyűjtést inditanak Prohászka urnák, nemzeti ajándékra, hogy azzal hálálják meg neki a szívességét, ami az ő értésük, tudásuk, tapasztalatuk és nélkülözésük szerint a világon a legbecsesebb: pénzzel. Cselekedetük az elvben gyökerezik, amelynek a nagy ur sorsában is érvényt akarnának szerezni: a munkát meg kell fizetni, ingyen elfogadni semmit se szabad. Ám egyben uj bizonysága a régi igazságnak, hogy nincs nagyobb gavallér a szegény embernél. Az fizet, mint a köles, mert .nagyon jól tudja, hogy a köszönet csak akkor ér valamit, ha adnak érte valamit a boltban is. A Prohászka ur honorálása egy kicsit túlságos, Prohászka ,ur úgyis megkapja az árát a törvényhozó köteles munkájának: ám érthető mégis, ha e szegény emberek gőgös keserűségükben példát akarnak mutatni a nagylelkűségben: hátha fogna a példa azokon is, a kik ezt velük szemben könnyebben megtehetnék. Van a diurnisták nemzeti ajándékában valami megható: de hogy, a mit tesznek, uzussá váljék, attól Isten óvjon. Ha a képviselő urak még külön honoráriumot is kapnának az interpelláczióért, soha egyebet nem tárgyalnának és mert a dijnokok nemzeti ajándéka aligha vetekedhetnék például a földesurakéval, meg a háztulajdonosokéval: nem az ő, hanem a földesurak meg a háztulajdonosok nyomorúságának panaszától lenne hangos a parlamenti levegő. * *
«
„% Halál-rikord. Lűppa Péter bizonynyal megverte a halálozási rikordot és sok ideig championja lesz az efajta mérkőzéseknek. 0 már hatszor halt meg s hatszor támadott • föl poraiból. De nemcsak ő az entreprise Bontája, a magyarhoni újságokban szinte félelmes az a jóakarat és buzgóság, amelylyel ' a halálozási rovatot kezelik. Akik figyelemmel nézik a hirlapokat, észrevehették, hogy csaknem minden héten akad valaki, aki a halála hirét megezáfolja. Különös passzió, amelynek más • országban nem akad párja. Német-, Angol-, Francziaország azon iparkodik, hogy halhatatlanokat csináljon, nálunk halandókat fabrikál minden jókedvű asztaltársaság, amelynek eszébe jut, hogy felültesse a skriblereket. És az újság be is csapódik, mert hova jutunk, ha már a gyászrovatot, a vízállást és a szinlapokat is utánjárással kell ellenőrizni? Ilyenformán hadseregekre rug azok száma, akik Magyarországon meghaltak és mégis élnek, s ha igaz a közmondás, hogy akinek holta hirét költik, örökké él, e hazában csupa Mathuzsálem fog járni. Egyébként pedig: meghalni és mégis tovább élni, ezt már annyi letört jelesünk és elégtelenünk cselekedte meg Magyarországon, hogy nem lehet rossz néven venni, ha a becsületes emberekkel is megesik. »
*
*
A burok frakkja. A három bur generális nem vett részt a flottaszemlén, amelyet pedig az angol király azért rendezett, hogy a vendégek, akik most már hűséges alattvalók, megtanulják a haditengerészetet is. Amiért elmaradtak az ünnepségről, egyszerű oka vagyon: nem volt frakkjuk s utazó ruhában resteltek megjelenni a csillogó parádén. Ami esetleg mentegetőzést, de részben némi illetlenséget is jelent (mert végre kész ruhát. liferáló »Angol' szabó« talán Angolországban is akad), sőt csaknem diplomácziai zavarokra vezetett. Szerencsére á szigetországban most dühöng a béke s igy a sajátos
ügyet" még idejekorán el lehetett intézni és a burok nem lesznek kénytelenek ujabb háborút vivni három kabát miatt, arról azonban le kellett mondaniok, hogy a haditengerészetet megismerjék. De az talán nem a legnagyobb szerencsétlenség. A burok megtanulták volt a szárazföldi hadviselést, pedig akkor se volt rajtuk frakk s ha kell, fognak tudni evezni is kivágott kabát és piké-mellény nélkül. Ha nem igy volna, akkor Weiner és Grünbaum lenne a világ első hadvezére. * *
*
1 9 A t i h a n y i visszhang. Egy szó nyilallik a hazán keresztül: nem tihanyi visszhang már a tihanyi visszhang. Tihanynak riadó leánya berekedt egy. kicsit és nem hajlandó többé szó szerint fölmondani azt a tizenkét vagy hány szótagot, a mit annyi ideig engedelmesen eireczitáit mindenkinek, a ki az apátság falaihoz vágta a kieresztett hangját. Villát építettek az útjába és a visszhang nem kerülget, ő egyenes uton jár és ha elállták az egyenes útját, inkább meg se mozdul. Kétség se fér hozzá,. a villát el kell hordani onnan, akad még telek másutt is, amelyen föl lehet épiteni. Azt föl se lehet tenni, hogy visszhangellenes tendenciával építették oda, a hol most van: de hogy oda épült, abban mégis sok a jellemző. A tihanyi visszhang országos, sőt az ország határain tul érő nevezetesség. A hány iskolai olvasókönyv, mindben benne van, a természettani órákon minden iskolában megemiitik, megénekelte a poéta: de azért az a villa nyugodtan megépülhetett, állhatott is, a mióta áll, a visszhang veszedelmét nem volt egy lélek, a ki észrevegye. A dobsinai jégbarlagról is szinte minden esztendőben szárnyra kél a hir, hogy beomlott, hogy olvad, hogy már nincs is és a hir vidáman elél egy ideig, a mig meg nem czáfolódik. Aminek röviden az a magyarázata, ami a közmondásé, hogy messziről jött ember sok mindent beszélhet. Nincs a ki az autentikusság erejével bírálhatná a szavát. A mi nevezetességeink beérhetik vele, hogy vánnak, mert mi is beérjük annyival. Háborgatni őket ugyan nem igen háborgatják. A tihanyi visszhangról, esztendők multán sül ki, hogy torkon ragadták és belefojtották a hangot. Amig megvolt dehogy is törődtek vele, csak most eszmélnek rá, mikor már nincs. Ugy látszik, minálunk nemcsak a poéta
sorsa, hogy akkor veszik észre, mikor már meghalt. » *
*
• „% Az udvariasság. »Parole douce et main au bonnet, nc coute rien et bon est«, mondja Henri IV,, s minden jó franczia betéve tudja a versikét, amely a »fluctuat, nec mergitur«-nál jobban jellemzi Párist és a gall birodalmat. Látjuk ezt a kongregácziók elleni harcznál, amelynek egyes mozzanatai fényes bizonyságai, hogy a jó franczia az érintkezési formákban utolérhetetlen. Ha már .erőszakhoz kell nyúlnia s lakatossal kénytelen az ajtót betörni, legalább udvariasan cselekszi meg, alázatosan pardont kér s maga a csapat parancsnoka az, aki a főnöknőt a legnagyobb reverencziával, karonfogva vezeti ki az iskola épületéből, közben pedig a sarkantyús csizmája talpával biztatja. Az udvari bálon nem lehet több etiquette, az ember azt hiszi, hogy az apáczáknak az ország hódolatát mutatják be, amikor kilökik őket a zárdából. És miként a tisztek, ugy a katonák is csupa finomság : orron vágják őket, az ablakokból, hogy mi is udvariasan fejezzük ki magunkat: guanót és moslékot hintenek fejökre s a jól nevelt baka nem veszi zokon, mosolyog és gavalléros nonchalence-szal törli le magáról a különös trófeát, pardont mond és ugy rúgja gyomron Muszlit, hogy Kara Achmed semmi hozzá. Igen, ebben a francziák nagyok s minden náczió tanulhat tőlük. Aki. e finom tónust el akarja sajátítani, menjen ki továbbra is Parisba. Ha ugyan trágyalével keresztelik meg és némi altesti bántalmakkal tér viszsza, de meg fogja tudni mi az a smart sőt, hogy mi a guanó. Végre is agrárius nemzet vagyunk, ennek is hasznát vehetjük.
547 + A bur vezérek Angliában. Az angol világbirodalom históriájából jellemzően és fényesen domborodik ki az igazság, hogy ez az ország, ha nehezen szerzi is meg a gyarmatait, könnyen tartja meg őket. A véres harczokkal leigázott népekből, amint sorsukat a döntés megpecsételte, nem lesz mormogó, keseredett és megbízhatatlan tömeg, amely ha ura gyöngülését érzi, ellene tör, hanem szívvel-lélekkel csatlakozik hozzá. DélAfrikában gyarmati csapatok, meghódított népek fiai segítettek a hóditónak az uj hódításban és eszükbe se. jutott, hogy az ellenséghez pártoljanak, aki az ő egykori csatájukat vivta az ő egykori jelszavaikkal a lobogóján. Hogy ez igy történhetik, annak megadja a magyarázatát az, ami ime a bur háború után történik. A diadalmas hadvezérek -elébe utaznak a legyőzött hadvezéreknek, London népe olyan ünnepléssel fogadja őket, amilyenben az ő kis hazájukban részük nem lehetett és a világ leghatalmasabb fejedelme magához invitálja uj alattvalóit, hogy barátságosan megszorítsa az erős kezet, amely még nemrégiben ellene harczoít. A világbirodalom hatalma, mint ünneplő fényesség árad rájuk és a világ első nemzete mint a maga hőseit emeli paizsra, a kiket fegyverrel hódított meg magának. Bothát, De-Wettet, Delareyt, a vezéreket ünnepli, a harczosoknak segedelmet, a polgároknak az angol polgár szabadságát és büszkeségét adja. A bur csak azt látja, hogy országának határai hihetetlenül kibővültek, szabadsága nem lett kisebb, az elnöke helyéri a világ leghatalmasabb fejedelme ül, jogainak, törvényeinek Pretoriában épp ugy védője, mint Londonban. És ha Angliának uj háborúja lesz, Botha, De-Wett és Delarey épp oly lelkesedéssel fognak csatázni Edvardért, a hogy harczoltak Edvárd ellen.
IRODALOM. Mese
és
költészet.
Ma már tudjuk, hogy halhatatlanság és soha szét nem málló szobor-anyag nincs s épp ezért a szoborleleplezések hangulatába nem igen vegyül számunkra a végtelenség, örök élet s más ilyen nagy fogalmak mámora. Az egész emlék-állitás — erre már rájöttünk, ha maguk a szobor-emelők nem is tudják mindig ezt — csak mesterséges meghosszabbítása annak a társadalmi, emberekközötti testi szereplésnek, melylyel a szellemi kiválóság eszméinek érvényesülését elősegíteni szokta. S épp azért állítja a nemzet, a politikai párt, irodalmi klikk, melynek érdeke, hogy ezek az eszmék tovább is arassanak sikereket, az élet közepébe a meghalt iró vagy más szellemember testi szervezetét, amelynek a szelleméhez legtöbbször vajmi kevés köze van ugyan, arra azonban jó, hogy az emberek szemébe ütközzék, hogy egy darab ürt lefoglaljon s az irásai érdekében ügynökösködjék. Ennek a halálutáni testi veszteglésnek az életben azonban csak akkor van értelme és sikere, ha az irónak szelleme tényleg túlélte halálát, sőt azoknál, akik a korukat megelőzték s igy testi elmulásuk után válnak szellemileg kortárssá, nagyon helyes dolog is. Ha tehát Stendalnak állitottak volna most szobrot Párisban, pompás és nemes ötlet lett volna. Ellenben az, ami történt, az öreg Dumas szobrának leleplezése, erőszakolt, fölösleges és sikertelen kegyeleteskedés volt. Dumas pere . . . miért is kell neki szobor s miért kell vele most halála után száz évvel foglalkozni? Hisz az öreg kiélte magát teljesen, s kiélvezték őt mindazok, akiknek irt s akik számára a nagy irót jelenthette. Neki ugyan nem tartozik semmivel az utókor. Az egész szobor s róla való szóbeszéd csak arra jó, hogy az ember konstatálja a Dumas pére-hez hasonló iró-faja s az ő regényeihez hasonló Írásművek irodalom-alattiságát. Igen,
az öreg mese-lángész teljesen halott, mert nem hagyott hátra mást, mint meséket. Érdekes és uj esemény-kalejdoszkopokat pedig ma is gyártanak az angol detektivregénytermelők s természettudományi és teknikai csodák által benépesített mesevilágok leirói, tehát a rendkivüliség iránti vágyat nemcsak az ő könyveiből lehet csititani. Mint irodalmi termékek pedig ezek. a könyvek ma nem számítanak. Annyit se, mint a születésük korában, pedig akkor se igen mentek irodalom számba. Az öreg Dumas teljes kiközösítése az irodalom területéről és tárgyalásából azt mutatja, hogy a mi mai felfogásunk szerint a mese-alkotás képessége még nem avat iróvá. Az ő nagy esztetikai, történelem-filozófiai és morális elvé, hogy a kis okok szülik a nagy okozatot, leginkább bizonyítja, mennyire mehanikus, alsó-rendü értelmi működés a mese-szövés. Ez az axióma, mely különben nem egyéb a Pascal-féle mondásnál, hogy ha Kleopatra orra egy csöppnyit hosszabb, az egész világ-történelem másként alakul, a szkeptikus filozófiai cöd-jelentése a pozitív gondolkodással szemben, tehát filozófia-nélküliség. Ha ugyanis ilyen jelentéktelen, megfigyelhetetlen okok ily óriási kihatással birnak, akkor le kell mondani minden emberiség-irányitó gondolkodásról, a jövő fejlődését csak meg is sejtető formuláról. Ez azonban nincs igy: mert igaz ugyan, hogy be nem tartott légyottok is hozzájárultak már háborúk kitöréséhez, de ezeknek egyedüli, sőt még fő okai se igen voltak soha. Minden változást, minden uj jelenséget milliárd és milliárd ok összeszövődése idéz elé s épp ezért tökéletes oknyomozó történet-fejtés nem lehetséges: mindenesetre azonban közelebb jutunk az igazsághoz, ha oly okokat állapitunk meg, melyek magukban máris töméntelen és rokon okot egyesítenek, minha egyetlen minél jelentéktelenebb s egyedülállóbb tünetet nevezünk kis egyetlen oknak. Ha tehát egy szabadságharcz okául egy nép gazdasági helyzetét hirdetjük, valószínűleg pontosabbak vagyunk, mintha azt mondjuk, hogy néhány fiatal ember hazafias vers-szavalása szülte a nemzet-felmentő vihart. Ugy látszik azonban mintha ez az utóbbi magyarázás érdekesebb, lebilincselőbb volna: legalább a tapasztalat azt mutatja, hogy a tömeg ma még inkább hajlik a világ és a történelem ilyetén regényesebb értelmezésére, mint a mélyebbre és pontosabbra. Ha azonban ez igaz, csupán azt bizonyítja, hogy az ily értelmű regényesség, a meseszerüség ugy a valóság magyarázatában, mint az irodalomban az alsóbbrendi elem, mint az a költészet és a filozófia. Hisz a meséket, kalandos történeteket legbővebben a nép-képzelet, különösen a barbár népkézelet termette. A középkorban, • mikor az Európát ma benépesitő indó germánság még félig-barbar volt, a Divina Comediát kivéve alig termett költői és'filozófiiai hátterű mü, mese azonban annyi, hogy az egész későbbi romantika Shakespearon keresztül Heineig abból élt. S nem érdektelen tünet az se, hogy Dumas pere déd-anyja néger volt: egy barbar, minden magasabbrendű gondolkodástól idegen nép-faj vére dolgozott tehát benne s őrizte meg képzeletét a költői intuicziók s filozófiai tendencziákkal való nemesitő, de, ah, tömegriasztó vegyüléstől. Pedig csak ezek az elemek termelnek maradó, értékes hatást. A mese, a fantasztikus érdekesség izgatóbb, a pillanatot intenzivebben kitöltő, mint a költői érzés, vagy nagy gondolat, melyeknek lassan kell szétszivárogniok a lélekben. Csakhogy a pillanat izgalma, az érzéki élvezés szempontjából nem lehet Ítélkezni a művészet fölött: hiszen igy minden művészetet tönkre silányitna a zene, a legüresebb művészet, melynek lélek-előkelősitő, műveltségfejlesztő hatása semmi sincs, rögtöni hatása azonban gyakran kábitó. Nem tapasztalták még vidéki hangversenyeken, hogy egy nemes, mély, csupa meleg életet sürüsitő költe-
548 mény mérsékelt, csak amolyan tisztességérzetből folyó hatása után az emelvényre ugrik egy szoknya s kiereszt magából valami vastag epedő melódiát, mire a tombolásnak, gyönyörtől való' elolvadásnak se vége, se hossza. Egy alsóbb rendű, pillanatnak szóló művészet itt rohammal vette be ugyanazokat á lelkeket, melyeknek nem is volt idejük vagy képességük, hogy a magasabbrendüt, a költészetet megértsék, megélvezzék. Ha pedig ugyanitt kísérleteznének egy ostoba,, de váratlan fordulatokban gazdag u. n. elmés csevegővel s egy gondolatokat, s nem is egész unalmasakat, előadó magasabbrendü iróvál, ez az ur minden magasabbrendüsége daczára szégyen-szemre tapasztalhatná óriási hátrányát. Ha azonban igazság ugyan ma még a mese, a régi fajta érdekesség csöcselék-megejtő ereje, bizonyos az is, hogy egyre több ember, egyre szélesebb társadalmi réteg nö ki ebből a csőcseléksorban. S igy azok az irásök, melyek ennek a felnőtt izlésü tömegnek szólnak: az irodalom már nem vallja fő-funkczióul az érdekfeszitést. Ez egy közeledést jelent a tudományhoz, amelylyel különben a szépirodalom úgyis mindig egy közös csúcsban, a költészet és filozófia alkotta csúcsban találkozott. Nem jelentőség nélkül való az se, hogy az irodalmiságnak eme magasabb kvalifikáczióhoz való kötöttségével együtt fejlődött ki az a két ismeretág is, melyekben a tudomány az irodalomhoz legközelebb lép: a psychologia és a szocziologia. Igaz, hogy ez a természettudományos psychologiai még távolról se bizonyult az igaz, mély költészettel egyenkapaczításu lélekismerővé, de sok eredményével, melyekben a költészet zseniális kitalálásait igazolta, igazolta magának a költészetnek létjogát és élet-irányitó jogát, és. pedig olyan körökben, ahol á poétákat addig haszontalan degeneráltaknak tekintették. S a szocziologia, amely a társadalom-fejlődés természeti törvényeit igyekszik fikszirozni, viszont óriási igazságanyagot vet a dráma- és. regényíró elé, hogy belőlük művészi erejű tendencziákat válogasson. Persze, akinek egész munkája abból áll, hogy kiválaszt egy vezérczikk-frázist s ezt egy mesével igazolni próbálja, az még nem válik az egyszerű meseirónál magasabbrendűvé; aki azonban költői erővel tesz egy mesét valamely igazság számára toborzó-eszközzé s ekképpen oly erősen s mélyen fészkelteti be a hatást a lélekbe, hogy itt ezentúl minden képzet-társulásban, érzés-változásban ez a művészi hatás irányító legyen, az valóban magasabbrendű, mert emberség-idomitó, mert költő és filozófus. Nem volna érdektelen dolog ebből a szempontból revideálni az irodalmat, ami persze az irodalomtörténetek megrövidülésére vezetne. Vagy legalább any-nyira mehetnénk, hogy a mult nagyjaiban ne azt dicsérjük, ami alsórendű, hanem ami valóban értékes bennök. Igy például Jókai igazán nem azért érdemli meg, hogy szerepeljen a' magyar irodalom-történetben, mert ötven év óta mesél a magyarságnak. Ez ugyanis csak érzéki izgatás, amit mindenesetre nem ily hosszú időn át,, de szintén megtettek opera-énekesnők, ballerinák és primadonnák is. Sokkal többet ér az afféle lélekzetfojtó érdekességeinél, mikor Baradlay Rikárd vagy ki a befagyott vizből ugy menekül meg, hogy a jég alatt meglátszó lélekzetbuborékjai irányítják a megmentőit, az a bajos, csendes költészet, finoman korholó humor s nemes hazafiság — tehát morális tendenczia — mely annyi irásán átleng.' S ép igy a mi színpadunk egykori dominálójában, Csikyben is, csak azt szabad és kell tisztelni, ami lélekbeható költészet és társadalom-irányitó gondolat, mig az ő hatásos jelenetezése és alakjai maradhatnak a vidéki színpadokon. Igaz, hogy ez a revízió Csikyből egyáltalában alig tudna valami értéket megmenteni, de hát végre, ez se volna baj, mivel egyáltalábán nem szükséges irodalmi kadavereket ha kadavervoltuk bebizonyult, konzerválni..
Pedig ez: a históriai kegyelet, a balzsamozási düh ma is még átka minden társadalomnak és minden művelődési ágnak, amely históriai alapon áll. A holtak vagy kiélemedettek miatt nem tudnak élni az élők, az életrehivatottak. Szegény Schopenhauert nem engedték élni a Hegalisták, Balsacot, Stendalt a Dumas perek s nálunk is egy csomó tetem fekszik az életrehivatottak útjában. S ezek a kisértetek nem is elégszenek meg azzal, hogy vannak, hogy bitorolják az életet, hanem még az utánuk jövők közül és a maguk érdekében meg igyekeznek fertőzni annyi agyvelőt és izlést, amennyit csak lehet. (Lásd: harcz az iskoláért Francziaországban és mindenütt!) Szerencsére azonban szobor-állitás, emlékbeszédmondás hiábavaló: ami egyszer értékes és érdekes volt, de ma már érdektelen és alsórendü-számba megy, azt nem lehet ma is érték gyanánt elfogadtatni. D'Artagnan és D'Anglar Edmond s mindaz, ami velők és körülöttük történik, már csak farsangi menet számba megy előttünk s senki se hiteti el velünk, hogy ez irodalom. Az irodalom iparos-, hivatalnok- és tanár-alakjai szintén hiába hivat-. kóznak arra,, hogy a nemzeti irodalomtörténetekben is ivek szólnak iparosokról, bürokratákról és tanárokról. Ez csak azt bizonyítja, hogy ezek az irodalomtörténetek nagyon is rászorulnak a revízióra. A költészet és. filozófia nélküli meseszövők hiába nevezik tehát ki védszentjükké Dumas péret. A szentekről legtöbbször nagyon könnyű kimutatni, hogy jelentéktelen, gyarló, sőt a mai értékes emberekhez képest hitvány alakok is voltak. Szász Zoltán.
HETI POSTA. Beethoven-oratorium. Kisérő levelének tónusa annyira nem vág össze egy irónak készülő adeptus köteles tiszteletével, hogy már ebből is megállapíthatnék teljes talentum nélkül valóságát, ha beküldött stilgyakorlata erről külön is meg nem győz. N y u g t a l a n s á g . Megtaláltuk az első fogalmazást és az egészen acceptabilis. Csak az utolsó versszaka szebb az ujabb átdolgozásnak. Alkalmilag ezt az utolsó négy sort irja le nekünk újra. Ervin. Claudine ismertetésével kimerítettük ezt a témát. Részletek közlését mi nem koczkáztathatjuk, különben sem ad fogalmat a részlet az egészről. Jobbra is fordíthatta volna valaki a keze körmölését. Egyébiránt jól esett a megemlékezés. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos : KISS JÓZSEF.
Budapest. 1902. Az A t h e n a e u m irodalmi és nyomdai r.-társulat betűivel.
G A N Z és T Á R S A VASÖNTÖDE É S GÉPGYÁR
Deckerí és Homolka távíró-, távbeszélő-, villámhárító- és villamvilágításl berendezők
RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
VI., Izaballa-utcza 88.
BUDAPESTEN.
BUDAPESTEN
A j á n l a n a k mindennemű v a s - , a c z é l - é s f é m ö n t v é n y e k e t építkezési és gépészeti czélokra, v i z v e z e t ö csöveket, szivattyúkat, lecsapoló- és öntözó-zsilipet, készülékeket a belvizek leeresztésére. A helyi viszonyok szerint s z e r k e s z t e t t t u r b i n á k a t , ő r l ő h e n g e r e k e t , k e r e g ö n t e t ü h e n g e r e k k e l és m a l o m b e r e n d e z é s i czlkkeket. Z s i l i p e k e t bármily n a g y s a g b a n és bármily r e n d s z e r s z e r i n t . A l a g c s ö v e k e t , z á r k é s z ü l é k e k e t , c s ő - é s kapuzsilipekhez, czölöpveró gépeket, anyagszállitó kocsikat. Álló v a g y fekvő g á z - é s p e t r o l e u m - m o t o r o k a t , egy v a g y két hengerrel és mindennemű z ú z ó g é p e k e t . Mechwart-féle f o r g ó g ö z - é s p e t r o l e u m e k é k e t . V i l á g í t á s h o z v a g y g é p e k h a j t á s á h o z s z u k s é g e s v i l l a m o s s á g o t bármely t á v o l s á g r a elvezető d y n a m o g é p e k e t .
=
AHET
„STELLA"Üvegje
2
•izet, - HAIR REGENERÁTOR mely nem fest, hanem a haj eredeti színét adja vissza.
ZOLTÁN
korona.
BUDAPEST, V „ Sétatér-otcza.
BÉLA
(Szabadság-tér
Szerkesztőség
sarkán.)
és
STANDARD
BUDAPEST 18. s z .
ÉLETBIZTOSÍTÓ TÁRS.
EDINBURGHBAN, ANGOLHON.
Alapíttatott 1825.
Magyarországi fiók: Budapest, IV, Kossuth Lajos-u. 4. Évi
bevétel
Kiutalt
31.800,000
nyereményrészek
Vagyon Halálesetek folytán
kifizetve
korona.
170.000,000
korona.
249.300,000
korona.
500.000,000
korona.
A STANDARD KÖTVÉNYEINEK N E V E Z E I E S E B B E L Ő N Y E I :
Kétségtelen b i z t o n s á g . Alacsony dijak. _ Szabad világkötvények. — Kötvények érvényben tartása d í j f i z e t é s e k e l m u l a s z t á s á n á l . — T ő k é s í t é s é s előre megállapított visszaváltási érték. — M e g t á m a d h a t a t l a n s á g . — Feltétlen fizetés öng/ilkosság esetében e g y é v i f e n n á l l á s után. — S z a b a d h á b o r u - b i z t o s i t á s népfölkelők r é s z é r e . =
Díjtáblázatok
kívánatra
Árjegyzékek,
küldetnek.
=
költségvetések bérmentve.
ingyen
és
Magyar királyi államvasutak.
kiadóhivatal:
VIII., R ö k k S z i l á r d - u t c z a
Alapíttatott 1825.
Talafon automatákkal kombinált váltóáramú önműködő berendezés jelzátadiera vasutak számira.
ELŐFIZETÉSI ÁRA egy évre 2 0 korona, fél évre 10 korona.
ó ea. ée kir. fens. József fóherczeg »dv. szállítója gyógyszertárában:
h a n g o s a n s z ó l ó EE grafit-mikrofon
feltalálói és szabadalom tulajdonosai. Készít: telefonberendezéseket köz ponttal v. körkapcsolással, elvállalja régi berendezéseknek s egyes készülékeknek alapos átalakítását, továbbá: villámhárítók, bázi sürgönyök, tüz- és vixjelzó berendezések készítését legj u t á n y o s a b b árakon.
V á r o s i i r o d á n k : IV. k e r . , K o s s u t h L a j o s - u t c z a 18. s z á m . IV* Ha őszül a haja, használja a
V., Dorottya-utaza 8.
A magyar királyi államvasutak szállítói.
Mérsékelt áru menettérti jegyek életbeléptetése Nagy-Szeben és Szelistye állomások között. A m a g y a r kir. á l l a m v a s u t a k i g a z g a t ó s á g á t ó l n y e r t é r t e s í t é s szerint f o l y ó évi s z e p t e m b e r h ó 1-től N a g y - S z e b e n és S z e l i s t y e állomások k ö z ö t t két n a p i g é r v é n y e s mérsékelt áru menettérti j e g y e k l é p t e t t e t n e k é l e t b e , é s p e d i g a II. k o c s i o s z t á l y b a n 2 . 1 0 , a 111. k o c s i o s z t á l y b a n 1 . 4 0 k o r o n a á r o n .
Közvetlen podgyászfelvétel összes saját állomásainkról Abbáziába és viszont. A m a g y a r kir. á l l a m v a s u t a k i g a z g a t ó s á g a a z A b b á z i á b a utazó k ö z ö n s é g kényelmére intézkedett, h o g y összes saját állomásairól A b b á z i á b a (hajóállomás), valamint v i s z o n t az u t i p o d g y á s z k ö z v e t l e n ü l feladható l e g y e n , miáltal a z utazók a p o d g y á s z n a k kétszeres feladásától és annak Fiúméban a v a s ú t és hajó közt való átszállításától megkíméltetnek. — Abbáziában a p o d g y á s z szándékolt feladása a S t e f á n i a - s z á l l ó b a n levő N a g e l é s W o r t m a n n utazási irodában 2 4 órával az elutazás előtt bejelentendő. Budapest,
=
1902. augusztus
hó.
Magyar kir. államvasutak igazgatósága. BEKÖTÉSI TÁBLÁK A
H É T
&
eddig
M i k é n t lehet szép idomokhoz jutni?
&
A szép mell e g y i k e a női s z é p s é g legelőkelőbb kellékeinek s a z z a l a természet nem igen p a z a r k o d i k . — A hölgyek örömmel f o g n a k t u d o m á s t venni arról, hogy létezik egy teljesen á r t a l m a t l a n s z e r , mely a termeszetet gyöngéd módon kényszeríti, hogy ebben a tekintetben ne f u k a r k o d j é k . Ezen, a párisi előkelő hölgyvilágban előnyösen ismert s z e r a R a t i c - f é l e P I L U L E S O K I E N T A L E S a l k a l m a z á s a , mely a legelőkelőbb p á r i s i o r v o s o k t ő i a j á n l v a s tenyleg b í r j á k azon t u l a j d o n s á g o t , h o g y a mellet fejlesztik, r u g a n y o s s a g á t elősegítik, a szöveteket erősbitik, a valicsontok kiszögelését eltüntetik az által, hogy a mell idomainak á l t a l á b a n teltséget k ö l c s ö n ö z n e k . H a t á s a abban áll, hogy a z ételek hizó a l k a t r é szeit elősegítik s azok a mell környékén ülepednek le. A z e g y s z e r elért eredmény minden külön kezelés n é l k ü l m e g m a r a d .
megjelent
összes köteteihez (egy
évfolyam két
kötetenkint előleges
2 kor.
beküldése
portómentesen A H É T * * * *
kötet) 60
fii.
után,
kaphatók
kiadóhivatalában Budapest.
A Ratlc-féle PXLUUBS ORIENTALES eltelő h a t á s a folytán szép, üde a r c z b ő r t é s fiatal
* * * *
VIII., R ö k k Szilárd-u.
k i n é z é s t kölcsönöznek é s a z egész testet fiatal í t j á k . - Minden t e r m é s z e t h e z a l k a l m a z k o d n a k , a fiatal, fejlődő leány é p u g y h a s z n á l h a t j a , mint a kifejlett a s s z o n y é s semmi k ö r ü l m é n y között nem á r t a l m a s . Törvényileg védett védjegy. A körülbelül 2 hónapig tartó gyógymódhoz k ö n n y e n lehet alkalmazkodni a nélkül, hogy a megszokott életmódot a legcsekélyebben meg kellene v á l t o z t a t n i . A r a egy doboznak, h a s z n á l a t i u t a s í t á s s a l , 6 kor. 4 6 fill. ( S z é t k ü l d é s bérmentve, t i t o k t a r t á s mellett.) Utánvétellel 6 k o r . 7 6 fillér. Ne f o g a d j u n k el o l y d o b o z t , a m e l y e n n i n c s e n az U N I O - v é d j e g y s a m e l y a c z i m k é n k ö v e t k e z ő f e l i r a t o t n e m t a r t a l m a z : J. Fartló P h a r m a c i e n , 6., P a s a a g e Verdeau, Farls. Főraktár Magyarország és Ausztria részére: T O K O K J. g y ó g y a z . , Budapeat, K i r á l y uteza 12.
18.
ercnr-bank
ÉRTÉKPAPÍROK vétele a
és váltó-üzlet részv.-társ.
BUDAPEST
IV. ker., Váczi-utcza 37.
=
=
(Saját ház.) :
és
eladása
napi á r f o l y a m
••
Takarék betétek:
szerint.
••
KÖLCSÖNÖK értékpapírokra előnyösebb
a
leg-
feltételek
mellett.
* * * * * * * * *
—>
MIGHELSTADTER S. E. ÉS H.
A 'BUDAPESTI KERESKEDELMI TESTÜLET«-től fentartott
BUDAPESTI KERESKEDELMI AKADÉMIA
BUDAPEST
1902/1903. évben negyvenhatodik évfolyamát nyitja meg. Uj szervezete szerint az intézet két tagozatra oszlik: a) A Budapesti Kereskedelmi Akadémia felső kereskedelmi iskolájára, melybe a beiratások az V. ker., Alkotmány-utcza 11. szám alatt levő iskolai épületben folyó évi szeptember hó 1-től 5-ikéig naponkint a délelőtti órákban tartatnak; b) A Budapesti Kereskedelmi Akadémia akadémiai tanfolyamára, melybe a hallgatók csak érettségi bizonyítványok alapján ugyanott szeptember hó 10-től 15-ikéig iratnak be. Az intézet szervezetét, fölvételi föltételeit, alapítványi és tandíjmentes helyeit, ösztöndijait stb. tárgyazó tudósításokat kívánatra mindenkinek megküldi a
IV., VÁCZI-UTCZA 3.
Legnagyobb czipő-rakfár. Czipők
csak a l e g j o b b
Egyedüli készítője a gomb-, fűzés és czugnélküli
iw csattos
czipónek, mely egy érintéaael fel- és lehúzható. Vidéki rendelések pontosan eszközöltetnek. Rendelésnél elég egy jól illő ócska czipó küldése.
II.)
. J
MAGYAR
KIRÁLYI
legele-
gánsabb alakban, a legolcsóbb árban.
Budapesti Kereskedelmi Akadémia igazgatósága (V., A l k o t m á n y - u t c z a
anyagból, a
ÁLLAMVASUTAK.
Vonatösszeköttetések Budapest és a nevezetesebb hazai fürdők és g-yóg-yhelyek között.
Több
Magyarázatok: Az indulási és érkezési idők a középeurópai idő szerint vannak kitüntetve. — Az éjjeli idő esti 6 00 órától reggeli 5 " perczig a perczeket jelző kisebb számjegyek által van kitüntetve. — A gyorsvonatok vastagon nyomtatott óraszámokkal vannak jelölve. — Az expressvonatok vastagon nyomtatott óra és perczszámmal vannak jelölve. — * Csak junius 15-től szept. 15-ig bezárólag közlekedik. — f Csak minden hétfőn, illetve hétfői ünnep esetén reá következő kedden közlekedik. — = Csak julius 1-től bezárólag augusztus 31-ig minden vasár- és ünnepnap előtti köznapon közlekedik. — X Csak junius 1-től bezárólag szeptember 15-ig közlekedik. — 6 Tövis és Predeál között csak junius 1-től szeptember végéig közlekedik. — 0 Csak május és szeptember hónapokban közlekedik. + Csak junius 1 -tő. aug. 31-ig közlekedik. — ** Minden szerdán közlekedő Berlin—Budapest keleti express-vonat. — Csak bezárólag szeptember 15-ig ökzlekedik. Alap, (vasúti állomás Sárbogárd). Budapest-Kelenföldön á t : Budapest k. p. u.-ról indul 8 00 8'15 8 00 8 " 9'°, Sárbogárdra érk. 9 34 11"02 4 51 11" 12". Balf, (vasúti állomás Balf-fürdő). Győr —Csornán át: Budapest keleti p. u. ind. 6 5 0 8'50 2 1 5 10" Balf-fürdőre érk. 2 36 2 36 7 " 9 2 1 . Barlangliget, (vasúti állomás Szepes-Béla). a) Kassa —Poprád-Felkán á t : Budapest k. p. udvarról ind. 7.15 8 " 10",* Szepes-Bélára érk. 5'05 1035 8"25*. b) Zsolna-Poprád-Felkán át: Budapest ny. p. u. indul 0", Szepes-Bélára érk. 10'35. Bártfa, (vasúti állomás Bártfa). Kassa —Eperjesen át : Budapest k. p. u. ind. 7.15 7'35 8 " 10"*, Bártfára érk. 4"3lt 7 " 9 21 9"21. Bázna, (vasúti állomás Medgyes). a) Kolozsváron á t : Budapest k. p, u.-ról indul 8 30 5"45 9", Medgyesre érk. 2 " 3'49 1000. b) Aradon á t : Budapest kel. p. u.-ról indul 8T0 2 1 5 10°°, Medgyesre érkezik 2 " 2 " 3 49. Bikszád, (vasúti állomás Técső vagy Szinyér-Váralja), a) Miskolcz—Bátyú—Királyházán á t : Budapest k. p. u.-ról ind. 7 " 8 5 0 9", Técsőre érk. 6 " 1 0 00 4 08. b) PUspök-Ladányon át • Budapest k. p. u.-ról ind. 0 50 9T5 7 " 9", Técsőre érk. 4 06 1 0 00 8 5 6 8 5 6 . c) Püspök-Ladány— Szatmár-Németin át: Budapest k. p. u. ind. 9 1 5 7 " 9", Szinyér-Váraljára érk. 9111 8'08 8 0 8 . Borosznó, (vasúti állomás Borosznó-Szent-András) Zólyomon át: Budapest keleti p. u-ról indul 7 30 9 35 3 30 5'20 Borosznó-Szent-Andrásra érkezik 2 40 8"" 1 0 " = 7'01. Borszék, (vasúti állomás Szász-Régen), a) Kolozsvár— Székely-Kocsárdon át: Budapest k. p. u.-ról ind. 8"30 2 00 9", Szász-Régenre érk. 6 44 6'44 1216. b) Arad—Székely-Kocsárdon át: Budapest k. p. u.-ról ind. 8 1 0 2 1 5 10°°. Szász-Régenre érk. 6 4 4 6 4 4 7 U . Buziás, (vasúti állomás Buziás-fürdő). ^ emesvár-Józsefvároson át: Budapest ny. p. u.ról ind. 8 15 8-30 2'30 6 " 10'°, Buziás-fürdőre érk. 4T5 1 0 " 5 10" 1 0 3 0 J0-30. Csiz, (vasúti állomás Csiz). a) Miskolczon át: Budapest k. p. u.-ról ind. 7'15 8 50 2'35 11", Csízre érk. 1 2 Í 8 4 4 9 8 " 8 1 6 . b) Füleken át: Budapest k. p. u.-ról ind. 7'30 9'35 8 30 11", Csizre érk. 11 "öl 4 1 4 8 " 7"43. Csorbató, (vasúti állomás Csorbató). (A csorba —csorbatói fogaskerekű vasút csak junius 15-étől szeptember 15-éig bezárólag van nyitva.) a) Kassa—Csorbán át: Budapest k. p. u.-ról ind. 7T5 7"35 8 " 9 " 1 0 " \ Csorbatóra érk. 5"20* 7"* 9 45* l'OO* 8T0". b) Ruttka—Csorbán át: Budapest k. p. u.-ról ind. 7 30 7 30 5 20 1 1 " 11", Csorbatóra érk. 5 20* 7"* 1 00* 5 20* 7"*. c) Zsolna—Csorbán át: Budapest nyugoti p. u.-ról indul 7 20 7'20 6 " 10", Csorbatóra érkezik 5 20* 7"* 8 1 0 * 100*. Czeméte, (vasúti állomás Eperjes). Kassán át: Budapest kel. p. u.-fól indul 7 15 7 35 2 35 8 " 9 " 10"*, Eperjesre érk. 1'45 5 04 9 " 6 28 9 2 5 6"28. Élőpatak, (vasúti állomás Földvár), a) Kolozsváron át: Budapest k. p. u.-ról indul 8"30 5'45 9", Földvárra érkezik 7 1 1 8 " 1 3 4 . b) Aradon át: Budapest k. p. U.-ról ind. 8M0 2T5 2 1 5 6 10", Földvárra érk. 7'11 7 1 1 4 " 8". Feketehegy és Igló-Füred, (vasúti állomás Igló). Kassán át: Budapest k. p. u.-ról indul 7-15 7-35 2-35 8 " 9 " 10"* Iglóra érk. 3 03 6 " 11" 7'28 10 30 6 19.* Gánócz, (vasúti állomás Gánócz). Kassán á t : Budapest k. p. u.-ról ind. 7 1 5 7'35 2'35 8 " 9", Gánóczra érk. 8 35 7 " 12" 8"09 11 16. Gyertyánliget — Kabola-Pojána — (vasúti állomás Máramaros-Sziget vagy Nagy-Bocskó). a) Miskolcz—Bátyu-Királyházán á t : Budapest k. p. u.-ról ind. 7 1 5 8'50 9", Máramaros-Szigetre érk. 6 " 10" 4'44, Nagy-Bocskóra érk. 12" 5'22. b) Püspök-Ladányon át: Budapest k. p. u.-ról indul 6-50 9T5 7 " 9", Máramaros-Szigetre érk. 4 44 10" 9 48 9 48, Nagy-Bocskóra érk. 5"22 12" 10.53 1053. Harkány, (vasúti állomás Siklós-Vokány). Uj-Dombováron á t : Budapest k. p. u.-ról ind. 8 0 0 8-15 3 0 0 9", Siklós-Vokányra érk. 151 5 06 9 " 6 20. Herkules-fürdő, (vasúti állomás Herkules-fürdő). Temesvár-Józsefvároson á t : Budapest ny. p. u.-ról ind. 8"15 2 30 6 " 10", Herkulesfürdőre érk. 7 " 1 2 " 1-08 U08. Kovászna, (vasúti állomás Kovászna). a) Kolozsvár—Brassón át: Budapest kel. p. u.-ról ind. 8-30 9", Kovásznára érk. 12"33 6". b) Arad-Brassón á t : Budapest k. p. u.-ról ind. 8T0 2-15 215 6 , Kovásznára érk. 12 33 12 33 8 04. Koritnyicza, (vasúti állomás Rózsahegy), a) Ruttkán át : Budapest k. p. u.-ról indul 7'30 7 30 9'35 8 30 5-20 11", Rózsahegy érk. 2'58* 3 1 8 12" 12" 1017 5'31. b) Zsolnán át : Budapest ny. p. u.-ról ind. 7 20 7 20 9 25 6", 10*°, Rózsahegyre érk. 2"58* 3 1 8 12" 5 " 1017. Korond, (vasúti állomás Sóvárad). a ) Kolozsváron á t : Budapest keleti p. u. ind. 8 30 5 4 5 Sóváradra érkezik 8 2 6 8". b) Aradon á t : Budapest keleti p, u.-ról indul 8 1 0 2 1 5 10"
•WvnrpHro p-Ito-ÍO Q-oa o oa o.«.
száz
kiváló
orvos
ajánlja
K RÁ SIVSÁ NTY VÁÍ ZL Y LEGYEN
MINDENNAPI
ITALOD!
Vidékre pontosan szállít a Lukácsfürdő-kutvállalat igazgatósága.
Általánosan ismeretes, hogy a szépség cl-résére, tökéletesítésére és fentartasaru a leg• kitűnőbb és legbiztosabb a •
FÖLBES-FÉLE
r i d R Q I T CRETIE
Á r a 2 korona, kis tégely 1 korona. — SZAPPAN 70 fillér. — P Ú D E R 1.20 K. — — ,ARCZV1Z 1 K. Készítő:
Földes Kelemen gyógysz. Aradon.
Kapható minden gyógyszertárban. K ö r a k t á r a k B p e s t e n : TÖKÖK J. gyógyt., Király u. 12 és Andrassyut 26. szám és Dr. EGGKR »Náűor« gyógytára, VI., Váczi-körut 17. sz.
Mattoni féie Erzsébet sósfürdő BUDAPEST -
(BUDÁN).
(Villamosvasúti állomás.)
Meglepő gyógyhatással bir különösen női bajokban, továbbá: alhasi és általános vérbőségben, verőczérl pangások esetén, máj- és lépbajokban, aranyérben, stb. — Idény április 15-től s z e p t e m b e r végéig. 65 fürdőszoba. Számos, kellően berendezett, kényelmes vendégszoba. Vendéglő mérsékelt áru ételek- és italokkal. Rendelő főorvos:
Dr. P O L G Á R
EMIL.
£939339993333333333333333933333339,3!,
ERPELYI CS. ÉS KIR. UDVARI FÉNYKÉPÉSZ.
BUDAPEST, IV., Ujvilág-utcza 2. Kossuth Lajos-utcza sarkán.
p É N T K É P F E L V É T E L E K ^
Ízléses, művészies kivitelben. |
KÜLÖN OSZTÁLY KÜLSŐ, HÁZONKIVÜLI FÉNYKÉPFELVÉTELRE.
% VI/ «/ (o VI/ vl/ (1/ 0/ vl/ vl/ VI/ vl/ <1/ VI/ W W VI/ VI/
X>
