VI. ~VFOL y AM 1940 JANUÁR
TARTALOM:
GEORGES BERNANOS: MI FRANCIÁK MÉCS LÁSZLÓ: HÁROM VERS NAGY MIKLÓS : Excelsior VÉGH GYÖRGY: Csöndes ünnepi vers JOHN-HENRY NEWMAN : Gondolatok
SEMJÉN GYULA: Az elnémított ismeretlen DEMÉNY JÁNOS: Fehér Buda (Bartók és Kodály)
LÁTSZAT ÉS VALÓSÁG BÓKA LÁSZLÓ: Származás és műveltség
KÖNYVEK BÓKA LÁSZLÓ: Három könyv a magyarságról
SZERKESZTI:
M U N K A B I Z O TiT S Á G :
H ARsA N y I L AJ O S, SI K S AN DO R, M EC S L ASZL O ARADI ZSOLT, HORVATH BELA, JUST BELA, RO NAY GYÖRGY FElElOS SZERKESZTO:
POSSONYI LÁSZLÓ A
ma gya r
k a t o Ii c i zm u s szé p i r o d a I mi
havi
f o I y ó i r a t a.
M e g j e I e n i ~ h a von t a 15-én, é v i 800-1000 o I d a I t e r j e d e I e m b e n Előfizetési óra
egy évre belföldön 10 pengő, félévre 5 peng6. Külföldre : Romónióban 400 lei, Szlovóklóbon 60 korona, egyéb külföldön 12 peng6. Vóllalatoknak évi elöjízetésl díj 40 pengő. Egyes szám ára 1 peng 6. F6bizom6nyos:
C s e r é p f a I v i, Budapest, IV. kerület, Vócl-utco 10. szóm.
Szerkeszt6ség és kiadóhivatal: Budapest, IV., Kecskeméti-utca 2. Telefonsróm : 38-44-10. Postotokorékpénztórl csekksz6mla szóma: 20.668.
Minden cikkért szerzője felelős.
Kéziratokat nem adunk vissza.
A VIGILIApéldónyonként kapható minden könyvesboltban.
Don Bosco Nyomda, Rákospalota.. F. Sarkadi J. Alaj08. 5747
M U;N K A B I Z O T T S A G :
H ARS Á NYI L A J O S, SI K S Á N D O R, M EC S L Á SZ LO ARADI ZSOLT, HORVÁTH BELA, JUST BELA, RONAY GYÖRGY FELELOS SZERKESZTO:
POSSONYI LÁSZLÓ
VI. EV FO LYA M
1
9
4
o
non Bosco Nyomda, Hákos pa 101", Horthy Miklós-I\! 97. 'fe\. :
291;-!O~.
(F.: Snrkurli .1. AlajOtl.}
GEORGES BERNANOS:
MI FRANCIÁK Tudom, van valahol a világon egy fiatal francia, aki ,- míg ezeket a sorokat irom - azt kérdezi magától: "Megéri-e még az én hazám, hogy megmentsék? Mi értelme?" Isten mentsen meg attól, hogy erre feleljek. Mert én is ugyanezt a kérdést teszem fel magamban, ugyanebben a pillanatban, ezernyi mérföld távolságban, a föld másik oldalán, Amióta csak gondolkodom, mindig azt kérdeztem magamtól. Azért vagyok francia, mert ezt kérdem. Ha majd nem fogom többé kérdezni, halott leszek, Nyugalmam jól kiérdemelt lesz., Franciának születni nem ok a gőgre; inkább sok Iáradalmat és küzdelmet, nehéz munkát jelent. Ha leszáll az est és befejeztük napi munkánkat, nincs kedvünk, hogy táncolni meajünk a szent tűz körül, mint a négerek, megidézve a totális Nagy Szellemet, míg ezernyi dob dübörög. Nagyon szép egyesülni a Faj sötét erejének szellemében, hogyne, de jól tudjuk, mi a vége az ilyes miséknek. Előbb-utóbb vérben és sárban elnyúlva találjuk majd ezeket az embereket, amint össze-vissza hortyognak, diadalmi jelvények és füzérek között. Mi, ha míndenáron le akarunk rész.egedni, inkább otthon isszuk le magunkat igazi borral. Senkisem lehet gőgös azért, hogy franciának született. Mi mindíg menetelő, mindig munkálkodó kereszténység vagyunk. A gőg azoknak a büne, akik azt hiszik, beérkeztek. Mi még abban is kételkedünk, vajjon egyáltalán elindultunk-e már; Az élet oly egyszerü s ugyanakkor oly szövevényes, oly könynyű s mégis oly nehéz. Annál jobb a nagy képzeletü és kis agyvelejü fickóknak, annál jobb a, vérmeseknek, akik istent csinálnak az életből és azt imádják. A viz nagyon drága és az idő is, nem fogunk arra vállalkozni, hogy lehűtstik őket. Csak füstöljenek a türelmes ég felé, a legközelebbi z.áporig! Mi csak a mindennapi életet akarjuk megismerni, mely olyan közel áll hozzánk, mint kertjeink gyümölcsfái és házíállataink, Ifjúságunk társa volt ez az élet, együtt könnyelmüsködtünk. Együtt öregszünk majd meg, egymás mellett. És halálunk percében majd rátekintünk az öreg töprengő Anyára, csöndesen megfogjuk a kezét és igyekszünk nyugodtan maradni az utolsó pillanatig, hogy ne zavarjuk senki munkáját. Kezét, mely te~e a. föld titkaival, bűnös kezét, mely az idők kezdetétől fogva míndíg csak vezekel. Ezt a durva kezet tartotta Krisztus az ő VIGILIA
1*
3
kezében, ennek a kérges tenyérnek a mélyébenáldotta meg az emberek verejtékét és örömét, béketűrésüket. reményüket, mindennapi éhségüket és szomjukat, a kenyeret és a bort. Nem pirulunk az Anya miatt, örülünk, ha tisztehetjük. De ő sem tapasztaltabb, mint mi, ő sem jobb nálunk. Keményebb a feje, mint a miénk, nagyon drágán fizette ti meg velünk kétes értékű tapasztalatát, melyből alig húzunk valami hasznot, s amely idővel megromlik, mint a rossz mag. Kegyetlen, gő gös, egy óra alatt van szíve eltékozolni száz nap munkáját. Szeretnek fösvénységgel vádolni, bennünket franciákat, de nem annyira mi vagyunk fösvények, mint inkább ő tékozló, tékozlása elcsüggeszt minket. Úgy kell azoknak, akik magasztalják ezt a szörnyű tékozlást! Tisztának hiszik őt, pedig ö mínden szenny forrása. És úgy kell azoknak, akik szeretik őt, a töprengő Anyát, a mindennapi életet. Benne van minden kiengesztelés titka. Se németek, se spanyolok nem vagyunk, a germán őser dőben éppolyan idegenül érezzük magunkat, mint a napégette kasztiliai temetőben, ahol fekete és szomorú alakok bolyonganak, és árad belőlük a jázmin- és hullaszag. Mi szívesebben vagyunk otthon, a mi házunkban. Nálunk az élet valódi arcát mutatja, ösanya-arcát, mely megnyugtatja gyermekeinket. Olyannak látjuk hajnalban, amilyen este volt. Lehet, hogy kiszökik a tengerpartra, holdfényben táncolni, vagy még meszszebb megy, a megdühödött, ragyogó városok felé, melyek bömbölve szólongatják egymást egész éjszaka, mint a vadállatok, - nem törődünk vele. Mit mondjunk mi a bűnös életnek, mi bűnösök? Úgy teszünk, mintha nem látnók beesett szemét, összemart ajkát és az arcán maradt fetéknyomokat. Mit törődünk vele?! Mennyi munka van estig, ami jóváteheti az éjszaka bűneit! Ha hallgat, nem zavarjuk meg némaságát. Ha meg beszél, azt akarjuk, hogy a mi nyelvünkön szóljon, bevált szavakkal, szavakkal, melyekben biztosak vagyunk, olyan biztosak, mint szerszámainkban. Mert méz a szava, s ez a méz hirtelen Isten tudja mivé változik és úgy hull szívünkre, mint a tűz. Nem vitatkozunk vele. - Miért? Hogyan? És azután? Ezekre a kérdésekre van szükség, s mielőtt fiaink és leányaink kimondanák őket, már ott csillognak tiszta szemükben. Nem abban a reménységben tesszük fel ezeket a kérdéseket az életnek, hogy feleljen rájuk, hanem mert az ember méltósága ezt követeli. Maga Isten is fölveti ezeket önmaga előtt és egyben felel is rájuk: így képzeljük mi a teremtést. A fanatikus, kótyagos népek azzal vádolnak bennünket, hogy racionalísták vagyunk, tagadjuk a mísztíkust, a titokzatost. Mi nem tagadjuk a titokzatost, csak különbséget óhajtunk tenni titokzatos és megfoghatatlan között, az igazi titok és a megísmerhetetlen, a meghatározhatatlan között. Mi franciák azt hisszük ugyanis, hogy nagy szerencsétlenség származik abból, ha valaki nem a fény utáni vágyódásból, hanem a homály iránti szeretetből akar közeljutni Istenhez, mert az Éjszaka
többé-kevésbbé mindig cinkosa önmagunk aljas részének; vé~ gül is, a balga szüzek azok, akik lámpásukat el hagyják aludni. - Miért? Hogyan? És aztán? Ezeket a szavakat az élet sohasem mondja ki, ezért mondjuk mi ki őket. S ha rettenetesek az ostoba ember szájában, az csak szörnyü bizonysága az ostobák érthetetlen, természetfeletti mé1tóságának az élettel szemben. Az ostoba, aki nagyképűen ítélkezik mínden felett, még meglágyíthatja az angyalok szívét, félrebeszél Isten irgalmában, mint a pólyájában megkönnyebbülő kisgyerek. Ezzel szemben az önkívületben lévő cinikus barom, aki szuszogva tülekszik, hogy bejusson a nagy Mindenbe, megdöbbenti az eget s a földet. Mert mi azt hisszük, mi franciák, hogy az élet van az emberért és nem az ember az életért. Senkise legyen gőgös azért, hogy francia. Mi nagyon jól tudjuk, mennyi mindent kell még tennünk, amit talán sohasem fogunk elvégezni, amit talán el sem kezdtünk. Vagy inkább nagyon is tudjuk, hogy mindezt mindig újra kell csinálni és újra kell kezdeni. Bennünket nagyon jó, nagyon türelmes, nagyon bátor anyák neveltek fel, kemények voltak a munkában, oly kemények és oly szelídek lágyan virrasztó szívükkel, és mégis hajlíthatatlanok. "Az ember sohasem végez a dolgával l" mondogatták. Bizony, az ember sohasem végez. Ha a napok túl rövidek. a mindennapi munka elvégzésére, azért még nem kell búszéknek lennünk! Anyáinknak, éppúgy mint nekünk, a rend szó egyszerű, hétköznapi szó, nem valami ünnepi sző, Nem izgatja a képzeletet, nem úgy tűnik fel előttünk, mint egy isten, aki az egekből a földre szállt, akit gyülekezetekkel és énekekkel ünnepelnek. A karunkban, a váll unkban érezzük ezt a szöt, éppúgy, mint őseink bennünk felhalmozódott fáradságát, szent türelmüket. A gaz mindig újra kinő, és ha az ember egyszer abbahagyná a munkát, mindent elborítana. Nem gyűlöljük a gazt, nem ábrándozunk arról, hogy egészen kiirtjuk. Elég, ha megkülönböztetjük a hasznos növény től, és nagy öröm végignézni rajta, mielőtt markunkba köpve kezünkbe vennők az ásót. Amint azt egyszer egy öreg parasztasszony mondta nekem, akit részeges és lusta élettársa agybafőbe vert: "Bizony uram, ahhoz, hogy a világ világ legyen, mindenféle emberre szükség van." Mindenféle emberre szükség van, hülyékre és lustákra, sőt még tékozlókra is. Úgy nézünk rájuk, mintha csodabogarak lennének, s csak fokozzák munkakedvünket. A dolgok rendje nem az, hogy eltünjenek, hanem, hogy aminek el kell végeztetnie, nélkülük is elvégeztessék. Végeredményben csak kis részét, majdnem elhanyagolható részét jelentik azoknak az ellenséges erőknek, melyek - mint a szél, eső, jég, fagy - folyton lerombolják munkánkat. Nem fogjuk megengedni, hogy a Világmegváltók, az Új Urak nekilássanak kiirtásuknak, a társadalmi sebészet racionális módszereível. "Aki nem dolgozik, ne is egyék l" Ez
VIGILIA
5
a tétel számunkra készült, a mi használatunkra. lelkiismere-': tünk megnyugtatására. Mihelytkiejtettük a szánkon, már nem is gondolunk rá. Mi nagyon is megbecsüljük a munkát, tudjuk; hogy becstelen munka az, melyet kényszerből végeznek. Alapjában véve nem is bánjuk. ha az élősködő k a mi fejünkön él~ nek; elég, ha köszönömöt mondanak és csendben ülnek az asztalvégen. De abba semmikép sem tudunk beleegyezni; hogy különbeknek tartsák magukat nálunk, ez ellenkezne az igazsággal. Egyszóval, mi bármibe beleegyezünk, csak abba nem, hogyanaplopás tiszteletreméltó dolog. Senkisem lehet gőgös azért, hogy franciának született. Hiúak vagyunk sok mindenre, amihez nem is ragaszkodunk, s aminek az az egyetlen előnye, hogy megzavarja az ostobakat és főleg szornorúságot okoz a farizeusoknak, mert a farizeus az egyedüli élőlény, akit igazán tudunk gyűlölni. Az álszenteskedés nemcsak lelkiismeretünket sebzi meg, erősen hat idegeinkre is, mert megvetést idéz elő bennünk, pedig fulladozunk a megvetés levegőjében, a megvetés megmérgez bennünket. Mi nem az a fajta vagyunk, akinek öröme telik abban, ha megvethet valakit. A megvetéstől sárgaságot kapunk. Nos, a gőg .csak egy alakja az álszenteskedésnek, vagy inkább elhatalmasodott álszenteskedés - mint a rák -; a gőg azt jelenti, hogy az ember legmagasabb képességeit, az itéletet és, az akaratot elnyeli a hazugság. A magukat erényesnek nevező népek még csak az álszenteskedés első állomásánál tartanak. A nagyság hipokrizise azonban, valami olyan megátalkodás jele, melyre aligha akad orvosság. Ebben az értelemben keltenek bennünk a totális nemzetek valami rendkívül szövevényes érzelmet, ami bénítólag hat ránk s amit ők rettegésnek néznek. Nevetésre kellene bennünket ingerelniök, és mi nem tudunk nevetni, mert valami gyászos nagyságot fedez ünk fel bennük. Nem elég azt mondani, hogyembertelenek. Mértéktelenek, mérték nélkül valók, óriásiak ahhoz a parányi emberiességhez viszonyítva, ami bennük van, s ami napról napra csökken. Holnap talán már nem is emberekkel kell szembenéznünk. hanem óriási rovarokkal. A százéves háborúban atyáink tisztelettel vegves félelemmel hallgatták az angolok szörnyű .Jmrrá't-it. Amikor ez a hatalmas kiáltás ezer és ezer' torokból háromszor előtört, a szegény franciák, akik megazokták, hogy úgy harcoljanak, amint az ember szeret, szemtől szembe, kettesével, azt képzelték: ezek az ördögök egyetlen egy állat részei, együvé tartoznak... Azután Franciaország Angyala, a kis bölcs pásztorlány, akit "oly jó volt látni és hallani", elsőnek rontott közéjük. Annyit sem törődött ezekkel a "hurrákkal", mint egy léggyel. Franciaországot mindig a gyermekek fogják megmenteni. Senkisem lehet gőgös azért, hogy franciának született. Mindenfajta gőg alján ott van a bálványimádás ősi esirája.
6
VIG'L1A
Mi nem vagyunk bálványimádók népe. Az összes nép közül mí vagyunk legkevésbbé bálványimádók Éppen azért vádolnak bennünket a bálványimádók azzal, hogy nem vagyunk vallásos nép. Sohasem kísért a gondolat, hogy bármit is istenítsünk. Az egyetlen nép vagyunk, mely az embergyilkos őrü let közepette nem Isten, hanem önmaga ellen, őrülete tragikus bizonyságaként, állított oltárt aVilágésznek. Isteníteni az észt talán nem jelent bálványimádást. Jobb az Észt isteníteni, mint a Természetet vagy a Fajt; jobb az Észt isteníteni. mint önmagunkat. Nem vagyunk gőgös nemzet. Nem óhajtjuk, hogy féljenek tőlünIc Ha mások félnek tőlünk, ettől még nem érezzük magunkat biztonságban és nem érzünk semmi büszkeséget. A félelem - mint a bátorság - minden pillanatban lángra. lobbanhat, és őrültebb lehet a legőrültebb bátorságnál is. Ezt .nevezik pániknak. Mások félelme megmérgezné levegőn ~et és kenyerünket. Azok a népek, amelyeket az általuk okozott rettegés bátorít, úgy tűnnek föl előttünk, mintha a félelem. ugyanazon ördögei dolgoznának bennük. A római birodalom nagyságának két hatalmas rugója volt: a fösvénység és a félelem. Minden egyes meghódított nemzet csak növelte félelmét és addig fokozta a védekezési reflexmozdulatokat, amíg a megromlott hatalmas test minden nyilásán vér és arany ömlött. A kis nemzeti nagynénik, akik annyi sok századon át élesztgetik ezeknek a szőrös embereknekelőkelő bűzét, majd igyekezni fognak meggyőzni engem arról, hogy igazságtalan vagyok a római történelemmel szemben. Nagy szellemi szegénység jele, ha valaki azt állítja, hogy egy nép hatalma azokon az erényeken alapul, melyek az embert nemessé teszik. A Római Birodalom hatalma nem rehabílitálja a római embert. Még a tökfilkókat is elgondolkoztathatja az a tény, hogya legemberibb civilizáció örököse - méltatlan örököse - a cirkuszban s annak vad pompáiban találta meg nemzeti szörakozását. Sohasem tagadhatja, hogy a jöv6 történetírója világosabban fogja látni az angolszász ember lelkíalkatát, ha az angol sportokat áttanulmányozza. Ha egy polgárnak, aki egyébként önzetlenül semmi sportot nem űzött s rendszerint az asztal és a fürdő között osztotta meg szabadidejét, az volt a legkedvesebb szóraknzása, hogy amikor csak tehette, leült a cirkusz padjára és élvezte ezeket a piszkos aljasságokat, miattam építhetett hidakat, utakat, vízvezetékeket, tudjuk, hogy közönséges disznó. Csak korhadt agyvelőben tud megszületni az a gondolat, hogy hálóba zárnak egy lányt, mert így kényelmesebben lehet látni, amint a bika felhasítja a gyomrát. Nem azért beszélek így, hogy a latin tanárokat elszomorítsam, hanem mert a Római Birodalom úgy tűnik fel előttem -,-pontosanúgy, mint előttük - mint egy bizonyos rendű földi nagyság tökéletes mintaképe. Nem felesleges azt állítaní, hogy az ilyen rendű nagyság még az iskolai propaganda y , (.
tl , A
7
dacára sem ébreszt tiszteletet a fiatal franciákban. A római történelem untatja a fiatal franciákat. Számtalan könyvet írtak a francia gyerekek szörakoztatására vagy fellelkesítés ére, de egy sem akad, amely Romulusz fiainak kalandjaitmesélné el. Száz, ezer kis francia között nem lehetne egyet találni, aki nem lelkesedett volna Hannibálért és elefántjáért, nem hahotázott volna a gallokkal a kopasz szenátorok orra előtt. Ezzel szemben Róma nevének említése azonnal felidézi Néró hájas körvonalát. Heliogabalus szőrtelenített combját vagy Caligula lovát. Ez az elfogultság távolról sem értelmetlen. Egy nemes érzésű kis francia ösztönösen nem az intézmények, hanem az ember 'felé fordul, egy civilizácíót aszerint ítél meg, milyen embert alakított ki ez a civilizáció. A rómaiban nem tudja elviselni azt az aránytalanságot, mely az érdem és a tekintély között fennáll. Lényegtelen, hogy ez a kis francia ki tudja-e fejezni vagy sem ezt az ítéletet, mely egyébként nem is az övé, hanem ősei ítélete, valami örökölt reflex. Nem fontos, hogy tudja-e, mi a lényeges különbség hatalom és dicső ség között, csak óvakodjék az egyiktől és kívánja a másikat, szívének minden erejével. Senkisem lehet gőgös azért, hogy franciának született. Mi nagyon szerétjük a dicsőséget. Dicsöség híján szépen megelégszünk - sajnos - nyugodt és kellemes élettel, melyet a rokonszenv úgy világít meg, mint tájainkat a halovány, a zápor fínom ezüstjével sávozott égbolt. "A franciák szeretik adi· csöséget," mondta Bonaparte, s nem biztos, hogy ez a Génuából származott korzikai ugyanazt az értelmet adta a dicsőség szönak, mint gránatosai. Mínt ma egyesek, ő is megvetette az embereket. S aki megveti az embereket, nem szeretheti a dicsőséget, mert a dicsőséget az emberektől kapjuk s, végre is, annyit ér, amennyit az emberek érnek. Nincs dicsőség csodá. lat nélkül, nincs igazi csodálat szeretet nélkül, sem szeretet szabadság nélkül. A nagyságnak az a formája, melyet imperialistának neveznek, nem érzi sem a csodálat, sem a szeretet szükségét. Mi sohasem voltunk, s Istennek hála, sohasem le. szünk imperialista nép. Amikor egy francia leírja ezeket a . látszólag annyira banális dolgokat, leteheti a tollat s egy pillanatig némán magábaszállhat. Az ember szeretné, néhány kissé közönséges mondattal közölni, míröl álmodozik, mert mi igy szoktuk kifejezni egymás között azt, amibe a közömböseknek vagy idegeneknek nem szabad betekinteniök. Ha véletlenül sikerülne a dicsőségről alkotott fogalomra valami olyan 1~ gikus meghatározást találni, mellyel más esetben míndíg tékozlóan bánunk, ez a dicsőség-fogalom mindenki előtt igazolna bennünket, mindenki előtt felfedné földi hivatásunk titkát és hogy milyen titkos tervei vannak Istennek nemzetünkkel. De a francia nem szívesen ejti ki a dicsöség szöt mosolygás nélkül, mert az rendkívül súlyosan kötelezi őt, sürgető módon emlékezteti őt arra a kötelességre, mely ránk vár és amiért a
8
VIGILIA
világra jöttünk. Inkább úgy beszél a dicsőségről, miut a szelazzal a sajnos kissé közönséges fintorral, mely elképeszti . a farizeusokat. Amikor mi azt mondjuk: dicsőség, a parvenü idegen, a hatalomra jutott bugris, a feje búbjáig felfegyverzett rabszolga azonnal így fordítja: Hatalom, Gazdagság, Uralkodás. A jámbor lelkek pedig rögtön felszólítanak bennünket, vessük meg ezeket a hívságokat. Mit válaszoljunk? Mi jól tudjuk, hogy a dicsőség, amire gondolunk nem hiúság, sem hazugság. Tudjuk, de ezt a meggyőződést az átlagos francia sajnos nem tudja igazolni a teológusok, moralisták, politikusok vagy filozófusok előtt. Mihelyt kimondja ezt a szent szót, rögtön faj ának szentélyébe kerül, a hatalmas boltívek védelme alá, és becsületes lába azokon a kőkockákon jár, néha, sajnos, sejtelme sincs erről, - amelyek halottait védik. Jól érzi magát itt lent, otthon van, igaz, de kissé unatkozik, forgatja sapkáját ujjai közt, szégyenkezve mutogatja ezeket az öreg köveket az idegeneknek, akik olyan modern, olyan ké, nyelmes épületeket csinálnak ... Nem! Ó, nem! bizonyosan nem lehet gőgös az, aki franciának született, Bennünket erősebb és szorosabb kapcsok kötnek a multhoz, mint bármely más nemzetet, de ezek a kapcsok láthatatlanok maradnak előttünk. A konzervatív nemzetek azt hiszik magukról, hogy hűségesebbek. mínt mi vagyunk, mert nemzedékről nemzedékre adják tovább mint tiszteletreméltó különlegességeket, családi csecsebecséket - a lordmajor vagy a polgármester parókáját, hagyományokat, melyekkel senki sem törődik igazán. Igaz, belőlünk hiányzik ez az érzék a mult iránt, mely egyébként Angliában a humorérzékkel párosul. Mi nem vagyunk hajlandók azt hinni, hogy kiengeszteljük a halottakat, ha elhalmozzuk őket azokkal a figyelmességekkel, melyeket a társasági emberek bőven osztogatnak egymásnak. Nem hisszük magunkról, hogy leróttuk minden adósságunkat a multtal szemben azzal, ha vállveregető elnézéssel "jó öreg idő nek" nevezzük. Ha néha rossz hírét költ jük a multnak, arra a keresztényre hasonlítunk, aki káromkodik. Ez a mult nagyon is hasonlít lelkiismeretünkhöz, a kettő egy és ugyanaz. lemről,
Nincs semmi dicsőség, semmi érdem abban, ha valaki francia. S legyen szabad egyszer már kimondanom ugyanilyen értelemben: nincs semmi dicsőség abban, ha valaki keresztény. Mi nem választottunk. "Keresztény vagyok, tiszteljetek engem l", kiáltoznak a papi fejedelmek, az írástudók és a fari. zeusok, Pedig inkább így kellene szólniok alázatosan: "Keresztény vagyok, imádkozzatok értem !" Mi nem választottunk. Ha már franciának lenni is cly nehéz, a legcsekélyebb öntetszelgés, a legröpkébb pillantás a századok feneketlen szakadékába, mely kétoldalt elválaszt az ősöktől, könnyen elszédíthet. Hogyan l már ilyen messze járunk, ilyen egyedül? Az ősök nem hallhatják meg szavunkat, rettegve kiáltanánk feléjük, de a kiáltás torkunkban fullad. Ne kiáltsunk hát, szorítsuk össze VIGILI.
9
az ajkunkat. Isten ments, hogy felmérjük, milyen széles az út! Amit ma mi megkisérlünk, . azt mások is megtették hasonló helyzetben. Isten csodája, édes csoda az, ha egy nemzet meg.. születik és megmarad. Mi ebben a nagy kalandban vagyunk, mert Isten odahelyezett bennünket. Szívünk mélyén valőszi nülegjobban szerettük volna, ha békén hagynak minket, ha sohasem szólnak hozzánk. De gyerekkorunkban, egy szürke nap, amikor mi homályosan valami ismeretlen csodára vártunk, egy alázatos, hétköznapi, egyszeru hang, mely alig különbözött az otthonlak hangjától, szülőföldünk hangja így szólt hozzánk: "Te francia vagy. És most indulj, menj utadra, ne állj meg. Majd aztán mindent megmagyarázok neked. A halál órájában majd megint találkozunk. Akkor majd nézz jól a szemembe: nem foglak cserbenhagyni, fiacskám ... " Just Béla fordítása.
10
VIGll'A
MÉCS LÁSZLÓ:
VERSEK BETLEHEM Bajlátók sírják, hogy gyerekszoba nélkül nőnek ma milliók a földön s lelkiikben lompos nyomor-farkasok megölnek minden szív-zenét üvöltőn. Amerikában ily gyerekszobák mézén nőtt három mílliomos úrfi 8 mégis bandába állt s kifinomult kéjjel ment titkon ember holtra szúrni! Jézus gyerekszobája hol volt? Mária szűzlő szívében és a barmok alma s az ól így lett virágot ihlető szép Betlehem, hol kivirult a szalma.
A bajlódásban fejlik az Erő s az Erőn át eljutni az örömhöz: szép vágy, - de szívben hordja az Erőt, ki több örömért az Egen dörömböz! Gyerekszobánk volt az anyánk szíve, ki Istennek sokat beszélt mírölunk, s nekünk Istenről! Igy lett Betlehem szúrös szalmájú rossz szegénység-ólunk. Mi is láttunk sok ember-bestiát, bukott lányt, lelket, mely fertőbe lábol s nem ártott nékünk: mert néztük anyánk szívének szép betlehem-ablakából. Az anyák szíve Betlehem legyen, hol angyal-szárnyú imák be s kijárnak! Ki szebb jövőt vár, járja útjait a Csillag.néző Három Szent Királynak.
VIGILIA
11
A
Fű
A REND!
Az élet fája egy virágos ággal benyúl és benevet szobámba s asztalomra hullnak akták, újságok, levelek, estére megnő a szemétdomb, a lelkem ül és elmereng Jóbként, de reggel a cselédünk kemény kézzel rendet teremt. A Tavasz végigfut a földön, szerelmek, szirmok és zenék nyílnak ki merre lép, de őszre a fákról hull a szép szemét. A Föld egy színes szép szemétdomb, az Ősz Jóbként ül s elmereng, míg jő a Tél és katonásan, kemény kézzel rendet teremt. Az ember világtörténelme vérből virágzó zűrzavar, eszmékből. gyilkos háborúkból papír lesz, könyv, színes avar. A világ színes szemétdombján a Vénség Jóbként ül s mereng a hiúságok hiúságán s jön a Halál s rendet teremt.
AZ EMBERFAJ NEM AKAR BOLDOG LENNI
A kutya megvész, hogyha jól megy dolga és így jár Adám ivadéka is, van úgy, hogy Tűndért csókol ez a balga s el tudja egy varangyosbéka is csábítni: elmegy békanyálat enni. Az emberfaj nem akar boldog lenni! A Tékozló Fiú folyton merengett, untatta jóság, jó koszt,kerevet
12
'IIG ......
s otthagyva a családi csendet, rendet, a sertésekkel moslékot evett. A bűnös vágyak átkával beoltott bús emberfaj nem akar lenni boldog! Az asszony gyermek-lelkek orgonáján zenél otthon, mint Szent Cecilia - és egyszer titkos találkákra járván szétzúzza kicsiny lánya, kis fia feje fölött a kristálykék mennyboltot. Az emberfaj nem akar lenni boldog! A magyar nemzet élt a boldog béke aranycsendjében, ám egy hajnaion sárkánnyal kezdett csókolózni. Vége: könny, láz, moslék, Kún Béla, Trianon! Vértengerben gyöngy termett: a nagy Semmi. Az emberfaj nem akar boldog lenni! Igaz, van álmunk a közös Akolról, de mindenféle fajta stréberek, akarnokok törtek fel a pokolból s szétverték mindég a jó emberek nyáját, ne tudjon soha összemenni. Az emberfaj nem akar boldog lenni! Az Isten atyasági kotlószárnya örökké vár, hí mindenkit Haza s a felelet rá: bűn, börtön, kaszárnya. S a boldog Isten bánat-halmaza aBibliánkban százszor felsikoltott: az emberfaj nem akar lenni boldog!! Mécs László
VIGILIA
13
MAGY
MIKLÓS:
EXCELSlOR Maud el volt gondolataival foglalva és nem vette észre Fred türelmetlenségét. Titokzatosan mosolygott a szélvédő üvegén át az országútra. Mosolygott, mert sikerült a meglepetést titokban tartani. Annie a hátsó ülésről talán tizedszer kérdezi: - Most már igazán megmondhatnád, Maud! Maud a fejét rázta. A következő pillanatban ijedten tette kezét Fred kezére. Egy gépkocsit súroltak leheletnyire. - Vigyázz, Fredl A fiú még erősebb sebességre kapcsolt, aztán az utat nézve, szinte a kormánykerékbe mondta: -- Nagy gyerek maga, Maud. A leány kiérezte Fred hangjából a türelmetlenségét, de nem vette komolyan, mert erősen közeledtek a meglepetés helyéhez: - Miért vagyok gyerek '? Hiszen még nem is tudja a meglepetést. - Az érdekel inkább, meddig fog az egész tartani. Tudja, hogy elígérkeztünk az estére. Fred száraz hangja bántotta a leányt. És milyen lekicsinylő hangsúllyal mondta "az egész" szőt, Tehát Frednek az egész dolog egy kellemetlen zökkenő, ami megzavarja az esti táncot. Maud jókedvén rövid árnyék suhant keresztül. - Nem biztos, hogy ma este elmegyek táncolni. Fred erőset szorított a kormánykeréken. Szinte érezték. hogy félig a levegőben vannak. Annie elkényeztetett hangon, a "második számún", ahogy Mac szokta mondani, panaszkodott: - De Maud, mondd meg igazán, meddig fog az a meglepetés tartani. Én sem akarok az estéről lemondani. Fred gúnyosan köz.bevágott: - A meglepetésekről soha nem lehet tudni, meddig tartanak. Azért meglepetés. Maud megérintette Fred kez.ét: - Ejnye, be csípős nyelve van ma, Fred. Engem ugyan nem hoz ki a sodromból. Mac észrevette a feszült hangulatot: - Ne vegyétek már el a kedvét Maudnak. A meglepetés olyan mínt a sütemény, csak frissen. melegen élvezetes. Annie tapsolt a kesztyűs kezével: - Jaj, be okos maga Mac. Olyan szépen beszél, mint a Columbia legöregebb professzora. Maud nevetve hátraszölt: - Csak védjen, Mac, legalább maga. Az én lovagem itt elöl össze akarja törni a gépet türelmetlenségében.
14
ViGILIA
- Bizonyára, ha nem csalődom, .Frednek szól a meglepetés javarésze - folytatta Mac professzoros hangsúllyal. Maud arcán újra az a kedves mosoly derengett, ami arcát sajátságosan érdekessé tette. Ilyenkor szeme halványzöldes színt kapott. Szfinksz-mosoly - állapította meg már régen Fred. Ez a mosoly láthatatlanul apró árnyalatokban lassan tű nik el az arcról. Befordultak a lakehursti repülőtér betonján az autóparkhoz. Maud elsőnek ugrott ki és sietett fel az irodába. Annie pedig megkérdezte a két fiút, mit csináljanak, ha Maud esetleg kibérel egy repülőt hosszabb útra. Fred meglehetős durván kijelentette, hogy akkor visszafordul, neki találkozni kell este többekkel, Maud némelyik hóbortját nem lehet kibírni. Annie kutatva nézte Fred arcát. Már egy ideje észrevette Fredben a változást. Csak azon csudálkozott, hogy ezt maga Maud nem vette észre. Vagy talán az utolsó hónapokban azok a titokzatos eltűnések fátyolozták be Maud különben éles látásáto Maud az utolsó időkben hetente kétszer-háromszor eltűnt hazulról és nem akarta bevallani, mit csinált jóformán egész délelőtt.
Maud egy pilótafélével és egy szerelőveljöttvissza.Egye nesen egy kisebb hangár felé tartottak. Maud intett nekik és (ik hárman értetlenül és rosszkedvűen követték. A szerelő széttolta a hangár ajtaját és a pilótaval egy kis sportgépet gurított ki a hangárból. A pilóta körülnézté, beült, begyujtotta, újra lekapcsolta, aztán kiszállott a gépből : - Minden rendben! Maud az izgalomtól tüzes arccal Fredhez fordult: - Jöjjön, Fred! Megröpítem egy kicsit a levegőben. Tegnap óta vizsgázott pilóta vagyok. Fred most látta, hogy az egész meglepetés neki szól, Nagyon kényelmetlenül érezte magát. Maud nem veszi észre, hogy ö már távolodik tőle, hogy az érzéseí több mint egy hónapja másfelé járnak. Csak még nem találta meg a médját a szakításnak. Azt hitte, hogy Maud magától rájön és szekott hirtelen elhatározásával vet véget az egész dolognak. Maud hangja lágy volt: - Nein megyünk rnessze, Fred. Csak egy pár kört írunk le. Szótlanul kuporodott Maud mellé, aki a billentyükkel babrált. és oda se figyelt a gép mellett magyarázó pilótának. - Hajtsa fel a gallérját, Fred! - szólt oda nyájasan. Közben a gép átfutott a betonról az apróra nyírt füves pályára. Könnyedén emelkedtek. Maud a géppel volt elfoglalva. Fred figyelte ujjai játékát a billentyűkön. Maud szíve erőseb ben dobogott. Itt van mellette, akit szeret, itt csakugyan egyedül vannak. Fred és a magasság. Most szeretné megmondani Frednek, hogy mától kezdve nem pajtások, hogy ez a repülés számára olyan, mintha eljegyzésüket ünnepelnék. És ha Fred VIGILIA
15
csak egy kevéssé ismeri gondolatait, mondani fog valamit. Felolvad ez a meglepően rossz hangulata. Maud a tükrön keresztül egy pillantást vetett Fredre. .' Fred hallgatott és a tengert figyelte. A gép köröket írt le egy nagyobb hajót választva központnak. Maud aztán nekiengedte a gépet egyenes vonalban és újra benézett a tükörbe, hogy Fred arcát megkeresse. - Excelslor a neve - szólt Fredhez. - Minek? - riadt fel Fred '? - A gépnek - a gépemnek - nevetett Maud, de nevetése hirtelen elhalt. Ijedten vette észre Fred ajka körül azt a gúnyos mosolyt, amikor valamit lekicsinyel. Oh, ezt a mosolyt jól ismeri, amikor Fred másokról megvetőleg nyilatkozott, ez a mosoly volt a kisérője. Mi ez? Mi van Freddel ? Mi történt itt az utóbbi idők óta? Nem vett észre semmit, talán mert nagyon lefoglalta ez a pilóta-vizsga. Szomorú képek tolultak eléje az utolsó hetekről, apró részletek, mozdulatok, Fred egy-egy elrejtett szava, amiket akkor nem eléggé figyelt meg. Ö azt hitte, hogy míndez az ő lakehursti titokzatos eltűnéseinek szól, amit majd megmagyaráz az Excelsiorral. De itt valami nagyobb baj van. Lélegzete akadózni kezdett, mintha ötven méter magasságban járnának. A gépet viszszafordította és kereste a repülőteret. A gép könnyedén siklott le és a gyorsan tipegő galambok módjára gurult a betonon. Annie odafutott: - Most engem is felviszel, ugye? Gyönyörű volt, Maud. Maud lezárt valamit a gépben és fejét rázta: - Nem, ma nem, Annie. Mára elég volt. Fáradt vagyok. Annie észrevette feltűnő sápadtságát. - Akkor gyerünk egy teára - indítványozta Annie. - A tea jót fog neked tenni. - Menjetek, rögtön megyek én is - és a gépet figyelte, ami a hőt árasztotta maga körül. Inkább csak azért állott ott, mert tanácstalan volt, valami különös gyöngeség lepte el. - Maudnak vége, beleszeretett a gépbe. Fred, vigyázzon! - és Annie kesztyűjével meglegyintette Fred vállát. - Szeretem, mert fölfelé visz. -'- Maud szerette volna ezt a pár szót visszanyelni. Érezte, hogy ezek közt itt nagyon esetlen megjegyzés volt. Szédülő fejjel hajolt a kiáramló meleg fölé és várta, hogy elmenjenek. Aztán odaszólított egy szerelöt, Beüzent, hogy meajenek haza, ő majd betelefonál kocsijáért. Beszállott újra a gépbe és a tengernek tartott. Körözni kezdett a tenger fölött céltalanul. Amikor a repülőtér fölé visszatért, látta, hogy Fred vörös gépe már az útra fordult ki. Utána szállott jó alacsonyan. ök alulról úgy sem láthatják. Kevés por és füst kevergett az autó után, ami pikkelyes cserebogárként kapaszkodott a város felé a gépmadár alatt. Nagy Miklós
16
VIGH"
VÉGH GYÖRGY:
CSÖNDES ÜNNEPI VERS Mécs Imrének;
csönd, te értem oly gyakorta jöttél, mint hűvös éj a fülledt est után s itt vagy te most is, elcsitult a lárma, megleptél szerit Karácsony alkonyán. Ó
Besurrantál hozzám, miként a tolvaj, de mégsem űzlek el, magam vagyok, vigasztalj hát, mesélj, ha már szobámba nem tévednek be csöngös angyalok. Úgy várom öket, jobban mint a gyermek, lám, én is nyitva hagytam ablakom, s hiába, nem jönnek ök szobámba: nem áll virgonc fenyö az asztalon. Nem jönnek ők hozzám se most, se máskor, bárhogy várom Karácsony alkonyán, hiszen gazdag vagyok, gazdag, de árva: apám megörült és meghalt anyám. Gazdag vagyok. Anyám rám hagyta kincsét: én némán élek itt, s ha bántanak, csak tűröm álmosan, és néha sírok, akár a bűvös, lomha kispatak. Gazdag vagyok. Nem kell arany, se gyémánt, nélkülük is boldog az életem, s ha fázom, vagy ha nincs mit ennem, akkor apám színes lepkéit ,kergetem. Barátaim most messze-messze vannak, te vagy ó csönd, te vagy csak énvelem, s egy kósza árnyék, holt Aranka árnya, ki éji órán néha megjelen. Ó csönd, ne menj most el, ne hagyj el engem, félek; nagyon-nagyon magam vagyok, vigasztalj hát, becézz, ha már szebámha nem tévedtek be csöngös angyalok.
VI(,.'lIA
2
17
lOHN-HENRY NEWMAN:
-GONDOLATOK Ha valakiről azt állítjuk : természetfeletti érzékkel rendelkezik, ez azt jelenti, hogy a hit szemével meglátja a bennünket körülvevő jó és szent dolgokat, bár mi nem vesszük észre azokat testi szemünkkel. A természetfeletti érzékkel rendelkező ember olyan tisztán látja azokat; mint mi látjuk a földi dolgokat: a zöld mezőt, a kék eget, a ragyogó napnyugtákat. Igy, amikor egyes szent lelkek égi látomások ajándékában részesülnek, ezek a látomások csak folytatását és betetözését jelentik - isteni intuició alakjában - azoknak a távlatoknak, melyek a kegyelem közönséges működése által mindig szemünk előtt vannak. Rengeteg ember van -" a keresztények többsége ilyen -aki, ha a túlvilági életre vagy a láthatatlan világra gondol, nem remél s nem fél. Voltaképpen nem is gondolnak a jövőre s a láthatatlan világra, ezeknek még a fogalma is ködösen él bennük. Éppúgy nem értik meg igazán vagy nem is akarják megérteni, hogy állandóan Isten előtt vannak s egyszer majd minden cselekedetüket megvizsgálják, amint nem látják, hogy mi történik a világ másik részén vagy nem nyugtalanítja őket az, ami majd tíz év múlva történik velük a földön. a másvilág sokkal távolabb van tőlük, mint a földi élet egy elkövetkezendő korszaka vagy valamelyik ország. Nem reménykednek és nem félnek, egyszerűen azért, mert ezekre a dolgokra nem gondolnak. Két világ van: a látható és a láthatatlan, amint azt a credo mondja. A világ, melyet látunk és az, melyet nem látunk s mégis éppolyan valóságos, minta másik. Az egyikről tudjuk, hogy létezik, mert érzékeink alá esik. Elég, ha a magasba tekintünk és körülnézünk. szemünkmáris bizonyítékokkal szolgál. Látjuk a napot, a holdat, a csillagokat, az eget és a földet, a dombokat és a völgyeket, az erdőket és a sikságokat, a tengereket és a folyókat.· Látjuk az embereket is és alkotásaikat. Látjuk a városokat, zúgó életüket, az embereket, akik ide-oda futkosnak s azzal vannak elfoglalva, hogy önmaguk és családjuk létét biztosítsák, hogy munkájukat végezzék vagy nagy terveket" valósítsanak meg. Minden a látható világhoz tartozik, ami csak szemünkbe tűnik. Hatalmas világ ez, a csillagok határolják. Hiába menetelnénk ezer és ezer évig az ég felé, hiába lennénk könnyebbek még a fénynél is, nem érnők
18
el a csillagokat, messzebb vannak tőlünk, míntsem gondolnók. Ilyen magas, széles és mély a világ; és mégis, közel van hozzánk, egészen közel. Mindenütt jelen van s úgy látszik, mintha nem hagyna helyet egy másik világ számára. Mégis, e látható világegyetem mellett van egy másik világ; mely nagyon measze terül el, zárt és nagyon különös világ; ez a világ is körülöttünk van; bár nem látjuk és csodálatosabb, mint a másik, már csak azért is, mert tekintetünk figyeimét elkerüli. Körülöttünk megszámlálhatatlan lény kering, őrködik, tevékenykedik, s mégsem látjuk őket. Ilyen ez a másik világ, melyet csak a hit szeme vehet észre ...
Szentnek lenni annyit jelent, mint eltávolodni a bűntől, a világ mesterkedéseít, a testet és az ördögöt, örömmel teljesíteni Isten parancsolatait, úgy csinálni mindent, amint Ö akarja, a másvilágra irányzott tekintettel élni, mintha élszakitottuk volna az élethez kötő szálakat és már halottak lennénk. gyűlölni
Az ég más, egészen más, mint földi világunk. Talán egy templomhoz hasonlít. Mert a nyilvános istentisztelet színhe.. lyén világi beszéd nem hallatszik; nem töprengenek kicsiny vagy nagy Iöldí dolgokon; nem tanítják, hogyan lehet biztosítani földi érdekeinket, kiterjeszteni hatáskörünket vagy növelni hitelünket. Ezek a dolgok önmagukban jogosak lehetnek, ha nem túlságosan csüggünk rajtuk. De - ismétlem bízonyos, hogy ilyenekről nem hallunk a templomban. Ott kizárólag csak Istenről van szó. Dicsérjük, imádjuk őt, megköszönjük jóságát, dallal magasztaljuk, meggyónjuk Neki vétkeinket, felajánljuk magunkat és áldását kérjük. Ezért hasonlít a templom az Égre, abban az értelemben, hogy mindkettő ben ugyanaz szemléletünk tárgya: a vallás.
A gyermekek megrettenve becsukjék szemüket, ha hatalmas harcos vagy dicsőséges király képe jelenik meg előt tük. És amikor Dániel megpillantotta az angyalt, szépsége romlásnak indult és elvesztette erejét. Azért járok templomba, mert örököse vagyok az Egeknek. Arra vágyam és azt remélern, hogy egy nap majd birtokomba vehetem örökségemet. Templomba járok, mert hozzá akarom szoktatni szememet az Egek látványához, de még nem látnám Istent, mert nincs elég erőm ehhez. Ott vagyok a templomban, nem látom, de míndez csak azért történik, hogy egyszer majd láthassam. A zsoltár és a szent ének, a gyónás és az imádás segitségével tanulom
szerepemet.
VIGILIA
2'
19
Attól tartok, hogy a kereszténynek nevezett. emberek nagyrésze, bármilyen hitvalláshoz tartozzék is, nem viselkedne másképpen, mint ahogy viselkedik, nem lenne se jobb, se rosszabb, ha mesének hinné a kereszténységet. Amíg fiatalok, elmerülnek a vágyakban vagy legalábbis engedik, hogy a világ kívánságai elsodorják őket. Múlnak az évek, marakodnak a jó állásért. hogy életük biztositva legyen; megházasodnak, letelepednek, és .mert érdekük egybeesik kötelességükkel.. tiszteletreméltó és vallásos embereknek látsza.nak s ők is ilyennek hiszik önmagukat; nagy buzgalommal harcolnak a bűn és a tévedés ellen, de azzal is törődnek, hogy békében legyenek mindenkivel. Ez a viselkedés - ha önmagában tekintjük - csak becsületes és dícséretes. Én egyszerű en csupán azt mondom: ennek az életnek még nincs semmi köze a valláshoz. Nincs semmi benne, ami a vallásos elemek [elenlétét bizonyitaná. Mindent hajlandók lennének megtenni, még akkor is, ha nem tudnának többet keresni rajta, mint amennyit most keresnek. Nyugodtak és kiegyensúlyozottak, mert érdektik és egyéniségük ezt kívánja; de nem kockáztatnak semmit, nem merne k semmit, nem áldoznak fel semmit, nem fogadnak el semmit, mert nem bíznak Krisztus szavában. "Ó Istenem, bár nem áll senki közelebb hozzám, mint Te, a földi dolgok, melyek természetesen tetszenek nekem, bizonyára megakadályozzák majd, hogy lássalak Téged. Itt csak kegyelmed segíthet, Ne engedd, hogy valaha is szem elől téveszszelek, s amíg Téged szemléllek, add meg, hogy minden nap jobban szeresselek.' Just Béla fordítása.
20
VIGlllA
SEMJÉN GYULA:
AZ ELNÉMITOTT ISMERETLEN Kovács András doktor sóhajtva csukta be maga után az ajtót, Az előszebából behallatszott még a szerencsétlen asszony csendesedő sírása. De az előbbi komédia nem kezdődhetik újra többé. Ez bizonyos. Kovács András fellélegzett. Nem csoda. Vagy egy óra hosszat kellett az asszony lelkére beszélnie szépen, csitítgató szavakkal, míg végre megszabadulhatott. Mit is tehetett volna mást? Neki sincs pénze, neki is vannak behajthatatlan követelései, s ha választani kell a háziúr meg az elaggott szobrászművésznö között, nem vitás, hogy Ő, az ügyvéd a gazdagabb érdekét védelmezi. Nagyon sajnálta ezt a boldogtalan teremtést, akire öreg korában a nyomor vár, az utca, a szegényház. De így nem mehet tovább. A múlt negyedben már kifizetett helyette háromszáz pengő lakbértartozást és még azóta egy fillért sem törlesztett neki. Az a két kis bronz gyerek, aki most zálogképpen a dolgozó szoba sarkában huzakodik, szoborgyüjteménynek már ép elég. A szerencsétlennek be kell látnia, hogy az ő jó szándékának is határa van. Két hét múlva jön a kilakoltatás. Nem első eset, hogy ilyen kegyetlenül kell a törvény betűj ére böknie. Ki tudja, hány századík, Évek óta jóformán más nem is akad: foglalás, végrehajtás, összebogozott kis motyó, amit egy-két nekikeseredett ember a vállára vesz. Aztán a gyerekek, Istenem, apró kis kölkök, szípogva, bőglesélve a szitkozödö szülők nyomában. Mennyi elkallódott, partjavesztett ember. De Kovács András ügyvéd ma mégis nyugtalanabbul járt a karosszékek közt fel s alá, ma mégis idegesebben kaparta helyre cipője sarkával a félrecsúszott perzsaszőnyeget. Helyesen cselekszem-e? - kérdezte magától, ahogy megszekta már ezt a kérdést három évtizeden át minden este így a szívébe nézve. Sovány arca ilyenkor még keskenyebbre nyúlt, a szeme el-elrévedezett a talpa alatt puhán megbúvó szőnyegen. Helyesen cselekszem-e? - kérdezte újra, de ez a kérdés most csak ürügy volt, megnyugtatás. Hirtelen körülnézett a szobában. Mintha még mindig hallaná azt a hangot, igen, onnét a fekete könyvszekrénytől visszaverődve, azt a keserves kiáltást, amelyet a kifulladó öreg tüdő hördülésa meg-megszaggatott. Csak még, még egyszer segítsen rajtam, doktor úr, ha Istent ismer, nem akarhatja a halálomat, ha Istent ismer, - és lekuporodott előtte, szegény fekete rongycsomó és a kezét csókolta, Ernyeiné a kezét csókolta, alig tudta elkapni tőle. Künn már az ajtó csukódott a meggörnyedt öreg nő után, a cseléd rakosgatni kezdte az előszobában a székeket. Nem ki-
VIGILIA
21
sérte ki, pedig illett volna, de valahogy szabadulni akart tőle, meg ettől a felindulástól is, amely még mindig tompa nyomásként ült a bordái közt. Ha Istent ismer, ha Istent ismer ez a három szó tapadt meg az agyában és a fülében hallotta még azzal a kissé rekedtes suttogással, ahogy csak a szűkölő félelem tud meghallgatás ért könyörögni. Furcsa, - motyogta akkor, félhangosan, ahogy szokása volt, agglegények bolondos szokása, egy-egy szót intézve önmagához, mintha a társtalanságot a beszélgetéssel így meg lehetne bontani. Furcsa, ez a banális nyöszörgés hogy is hathatott rám ennyire, és Kovács András doktor végigsimította kopasz negyvenéves fejét. A könyvszekrény előtt megállt. Az aranycímkés, nagy fekete könyvek vígasztalanul verték vissza sápadt arcát az üveglapon, Napról-napra jobban megviseli ez a sok herce-hurca. Meg a töprengés. Ú, igen, a töprengés, úgy hánykolódva éjszakánként, nem a jövőért, azzal már rég leszámolt, kisimítva az összegyűrt papírlapot, hanem a másik nagy kérdés miatt, ostoba kérdés miatt, az is lehet, hogy hát mégis mi az értelme mindannak, amit cselekszik. Hogy él, hogy szaladgál, hogy eszik, hogy lakbért fizet, hogy továbbtolja ezt a sárban rekedt kis kocsit, az életét, igen, itt lenn a földön, ahol már utat se lát. Miért utat, müéle utat? Hát nem lehet kiölni soha azt a beteg izgalmat, amely mindig cél után keresgél? Most, hogy minden elmaradt mögötte, az asszony, család, vagyon és siker, és csak ez a közepes kis ügyvéd maradt,kis lomha állat, megkuporgó pókhassal a mellény alatt, még akkor sem lehet higgadtan,tisztán mindent lemérni, hogy ebben az emberrengetegben, rossz kis bozót voltál és a gyökered lassan korhadni kezd. Aztán kidőlünk, elrothadunk és vége. Vége, egyszeruen vége, cél és ok nélkül, mint ahogy tejút van, tölgyfák és kövek. Ha Istent ismer - megint ez az ostobán megtapadt gondolat, persze, az agyveleje valahogy kimerült. Nincs rugalmasHága, nincs benne megfelelő anyagcsere. Már multkor is érezte ezt a Tömössy-ügynél, ahogy örökké arra az aláírásra gondolt. Ha Istent ismer - de nem! Mit akarnak tőle, mit akar ez a szuggesztív boszorkánykiáltás. Nem segít, azért .sem segít, Kovács András doktor most nem ismer Istent, nem ismer szá, nalmat, megalkuvást. Hát akkor helyesen cselekszem-e kérdezte az ügyvéd, mintha saját kínlódását nevetné. Régóta érezte már, hogy felelete csak viszonylagos, hogy nem tud többé a tények gyökeréig hatolni, anélkül, hogy fel.ne kavarná a lelkét. Inkább kitért a válasz elől. Magára húzta háta törvények mitoszát, amely a birtoklót védelmezi, a közömbös harcnak nagy meséjét, amelyben az erősebb mindig jogcímet talál, hogyagyengébbet veszni hagyja. Mintahogy ő is kibújt a segítség alól. Pedig megtehetné. Elég, ha csak körülnéz a szebában. Mennyi fölösleges lom, ami mind pénzt jelent. Pénzt és egy kétségbeesett asszony életét, akit a nyomor üldözőbe vett. De miért? Minek tegye meg? Ha egyszer elkezdené, nem volna többé megállás, és ha minden vagyonát is
22
VIGILIA
a szakadékba dobná, a szegénységet mégsem lehetne feltölteni. Minek tegye meg? Mert Ernyei valamikor a barátja volt? öreg barátja, még a' hábO!ú al~tt, amikor fe!-felsz8:~adt .h?zzájuk teára, vacsorára, és o, a cingár, huszonötéves ügyvédjelölt, meg Ernyei, a nagyszakállú művész, lázasan, öldöklő ösztönöktől lobogva kisérték nyomon Mackensen legújabb hadműveleteit, a műteremben, ahol zsákvászonba borítva párolgott néhány félig kész szobor, s a sarokban, a nádszékek fölött hallgatta őket egy mohába burkolt pálmafa l Először Ernyeit vitte el a tizenkilences spanyolláz, aztán egy téli éjszakán a pálmafa is elfagyott, s a törékeny kis asszony kezében nem maradt más, mint egy kötvénycsomag. Mert nem volt tehetséges, nem volt ez a háborgó asszony művész soha, csak az ura nimbusza verődött vissza rá, amikor az agyaggal kacérkodott. És aztán éveken át ő, Kovács András doktor intézkedett, amikor a halott férj müveit kellett értékesíteni, amikor a bútorokra került a sor és a műteremben már csak egy rozzant dí-· vány maradt, egy londoni szekrény, meg egy csomó agyag: Fanatikus, még míndíg fanatikus ez a hatvanötéves Ernyeiné. Népkonyhára jár, de otthon izgága művész lesz belőle, vázlatot vetít, agyagot gyömöszöl s a szeméből még míndíg az a régi hit sugárzik, amellyel gyerekkora óta ámítja önmagát, hogy ő zseniális lélek, de tönkretette valami alattomos rosszindulat. És most a műtermet akarják elvenni tőle, a lakást, ahol Ieélte egész asszonyéletét, az utcára akarják dobni, mert érzik, hogy még vénhedten, rokkantan is félelmetes tehetség. Szegény, szarencsétlen asszony. Még utóbb teljesen hatalmába keríti ez az üldözési mánia. Hisz ma már arról is beszélt, hogy a férje nem influenzában halt meg, hanem meggyilkolták, hogy azután vele is végezhessenek. Valami jó kis szegényházba kell majd bejuttatni. Csak hogy hát nem akar, Ernyeiué hallani sem akar róla. El nem hagyja a műterrnét semmiért. Dobják ki, tépjék ki onnan, hogy ott haljon meg a cinkos gonoszok kezei közt, hisz úgyis ezt akarják. Kovács András doktor rosszalőan esöválta a fejét, a homlokán a ráncok felfutottak. Nem szerette a fanatikus embereket, főleg, ha öregek, betegesek. Mit akaszkodnak úgy körömmel, foggal ebbe a rongyos életruhába. Nem egyszerűbb azt belátni, hogy vannak lehulló dolgok is, amik parthoz ütődnek, elmaradnak. A bölcseség: nyugodtan odébbállni, minden megindulás nélkül, meg csak az ajtót sem téve be, hogy könnyebb legyen annak, aki utána jön. Lám, ő is, Kovács. András doktor ennek a bölcseségnek birtokában így menne el, egy szőt sem szélva. Ha hívnák! Hívnák? Hát ki hívná? És Kovács András mosolyogva támaszkodott meg az íróasztal szélén megvetett kezekkel. A esillárra nézett, ahol csak minden második gyertyában égett a láng. Kicsit összehúzta a szemét, Még gyerekkorában szokta meg, hogy így bámuljon maga elé, fínom izzó szálakra, sugarakra bontva a lámpafényt. Ki hivná? Különös, hogy még V l v l ( ...
23
érett, lehiggadt ésszel is a régi misztifikáció rabjai vagyunk. Hogy teletömjük az életet, fantomokkal tömjük tele, hogy az élet erőit embermódra felcifrázó képzeletünk önmagának alkot rémképeket. Ki hívná? Hívás talán a halál, amely csak elfáradt szívet, megromlott vért jelent, elnémulást, Hívás talán az a fekete határkő, amely még nincs sehol, csak öntudatunk dobja ki s csak néha egy-egy támolygó reggelen rakja elénk a gyávaság. Eh, túlsokat ábrándozom és Kovács András doktor elkapta fejét a fénytől. Pislogva nézett a két ablak között kattogó ingaórára. Háromnegyed nyolc. Kilenckor a polgári körben vacsorázik. Addig még egyet-mást el kell intéznie. Felgyujtotta .az íróasztallámpa enyhén zöld. világát, aztán kezét lóbázva az ajtóhoz ment, hogy a csillárt eloltsa. Egyszerre olyan kellemes izgalom futotta át kissé görnyedt vállát, a félhomály izgalma, ahogy az asztalon fehér-feketén várta az a sok összehajtogatott papír, a munka, ígen, apró feladatok sora, cél, mozgás, ami feledtetni tud. Elnémítani egy csomó lehetetlen kérdést, illúziót adni, hogy az evés és alvás közti időt így kell pénzszerzéssel kitölteni. Asztalhoz ült, egymásra rakta két sovány lábát, maga elé húzott egy halom papirost, amelyet az irodás kisasszony gépelt tele délelőtt és most már csak aláírásra várt. Szétnyitotta az első ívet és olvasni kezdte a gép gyöngybetűit: Kerekes Nagy Gergely úrnak, Rákosliget. Felszólítom önt, hogy ... Ebben a pillanatban tompa ütést érzett a mellében s egyszerre bizonytalanság féle fogta el, valami elmosódott öntudatlan félelem. Mi volt ez? - kérdezte magától a képzelődő emberek betoppanó aggodalmával. Letette kezéből a papírt. Kínosan figyelt, mozdulatlanul, csak megrebbenő szeme árulta el, hogy egész agya most lesbe áll. önmagát figyelte, míntha a testében lapult volna meg az a különös valami, ellenség, igen ellenség, akit nyomban le kell tepernie. De az ellenség nem jelentkezett. Pár pillanat telt el csupán, amig igy ült. .. kissé előrehajló fejjel, s ahogya kezét végre felemelte, látta, hogy a két szélső ujja reszket. Ahá, idegesség, idegesség - mormogta Kovács András megkönnyebbülve, mintha megtalálta volna az éjféli rémkép mögött a lepedőbeburkolt kamaszt, idegesség, persze ez a kimerítő délután, a nagy jelenet, Ernyeíné, a nyavalygó boszorka. Ez az! Semmi! Gyerünk tovább. Újra a papír fölé hajolt és olvasni kezdett. Felszólítom önt, hogy folyó hó .. , Most tisztán érezte, hogya szíve volt. A szíve ugrott egyet, mintha ráütött volna valaki - egész teste megrázkódott belé - aztán megindult kalapálva, mintha kettőzve futni kellene. Kovács András doktor hátradölt a karosszékben. Két kezével a támlába fogódzott. Hallgatta a szívét. És sóhajtott. Időnkínt jó mélyet sóhajtott. Nem akart megfulladni. Aztán hogyelcsendesült az első megriadás, beszélni kezdett hangosan, hogy ezzel is megnyugtassa magát. Ennyit mondott: Mi ez? Félelem volt a hangjában meg szemrehányás.
24
V'6ft'.
Az íróasztal lomhán feküdt előtte, jobb sarkával már árnyékba bujva s az árnyékból zsíros csillogással nyúlt felé a levéltartó bronzkéz, amely hüvelykujjával két osztrák képeslapot szorongatott. Kovács András doktor a bronzképre nézett, pogány elszántságának régi jelképe. Hát szabad ezt? Szabad ilyent hitványnak lenni, ni, hogy még az ajka is reszket, amikor szólni akarna. Azért sem l - A papirost ismét kezébe vette. Hangosan fogja elolvasni. Azért ís hangosan. Felszólítom önt, hogy folyó hó tizen... de az utolsó szó már bennszakadt és egyetlen ugrással talpraállt, hátralökve a széket. Tényerét a mellére szorította. Kiegyenesedett. A szívem! Úgy dobta ki magából ezt a szöt, mintha az a kattogó izomdarab is nyomban utánaröpülne. Valami olyan rohamféle, - próbálta körülárkoini az ismeretlen veszélyt már napok óta érzi azt a tompa húzódást a bordái között. És most a roham. Az utolsó? Mégegy? És aztán vége? Meghalni? Kovács András doktor arcából elfutott a vér. A térde remegni kezdett. Félt. Kovács András doktor félt a haláltól. Visszaroskadt a karosszékbe, felhúzta a térdét, amellét kidomborítva, mert levegő kellett, levegő I Most, most. Most meg fog állni a szíve. Egy, kettő, három... De csak megugró szíve rázta ilyenkor össze a mellét. Egy koppanás, újabb koppanás. Hívják! Kovács András doktor úgy érezte, hogy hívja valaki. A félelem érezte talán benne, ahogy a teste makacsul, ellenkezően a karosszék bőréhez tapadt. Mert az tovább futott párhuzamosan azzal az ösztönös esengéssel, hogy kellene valaki és könyörögni, ne még, ne még. Higgadtan, igen - és szájára tette ujjait - higgadtan kell fogadni, semmi, nem is lesz belőle semmi, elmúlik. És ha meghal? Csendesen, elfonnyadt kis bozót a emberrengetegben, ahol majd új élet fakad. De én? Énl És akkor a két út találkozott. Mert Látha igazI Hátha igaz a könyörgés, amely most belőle felszökött, hogy most imádkozni kezd, gyermekkorát keresgélve, hálóinges kis gyermekkorát, ni és már az ajka is mozog, mintha egész lényét elöntené a beleegyezés... igen ez volt az esti imádság a konviktusban ... De az első szavak után már újra talpon volt. Megrázta fejét. Ennyire mégsem vagyunk. A t.elefonhoz sietett. Tárcsázott. - Halló, Pistám, ott-otthon vagy még? Csak nyugodtan. Nem kell itt ostobán hebegni. Kérlek, nagyon szeretném, ha meg-meglátogatnál. Azonnal, igen, azonnal. A szívem, Nem tudom. Nem, nem képzelődöm. Taxin gyere! Elgondolkozva tette le a kagylót. Hát nem okosabb így? Megmaradni a fogható élet síkján, nem pedig a felheccelt idegek játékában elbotlani. Az első jelre már orvost kellett volna hívnia. Minek ide magasabb erőket is belékeverni, mint, ahogy az a félbolond Ernyeiné tette a nyomorult lakbérhistóriával. Ki kell űzni a fantőmokat I Felgyujtotta a csillárt, kettőt csavart, hogy mindegyik körte felragyogjon, és járkálni kezdett a frissebb színeket bontó szőnyegen. Ú, most már sokVIGili.
25
kat nyugodtabb. A szíve ís, ni, egészen rendben működik. Komolyabb baj nem is lehet. Negyvenkét éves. Kicsit korán volna. Nem fog enni majd annyi húst és lemond á délutáni feketéről. Dea csöngetésre összerezzent. Kisietett az előszó bába. Környei Pista frissen volt borotválva. Enyhe parfőm szállt a nyaka körül. ,-No, mi az? Látom, édes öregem, nincs itt semmi különösebb hiba. Vesd csak le a kabátodat. Az inget is, természetesen. Igy ni. Kovács András doktor aggódva figyelte barátjának kopogtató kezét. Alig tudta parancsszóra a lélekzetét visszatartani. Környei most végre hátbavágta és a fördőszobába ment. A szívem, ugye? ; - Dehogy, fiam. Nincs itt semmi baj. Ideges vagy. - Előbb azt hittemehogy meghalok. - Neuraszténia. Nagyon leromlottál. Felírok egy erősítő szirupot meg tablettákat. Hol töltöd a karácsonyt? A hugodnál ? Az jó lesz. Sétál] sokat, de ne erőltesd meg magad. És flegma. Semmi izgalom. - Elmehetek ma vacsorázni ? Tudod, a körbe? - Hát persze. Menjünk együtt. Én is megyek. Hohó., már kilenere jár. Közösen egy taxit veszünk. Várj csak. A tablettából azért ~ nem ártana, ha még nyugtalannak érzed magad. Mindjárt beugrunk apatikába. Kovács András doktor megfogadta barátja tanácsát. Tablettát vett be vacsora előtt és vacsora után, mikor aludni tért. Reggel bódult volt egy kicsit, míkor a szebalány a gördülő asztalkán a kávéját behozta az újsággal együtt. Nem volt étvágya. Kiflit rágcsált és lapozgatott. Aztán hirtelen maga elé kapta a papírt. Ott olvasta a hírek között: "Felejthetetlen Ernyei Imre szobrászmüvészünk özvegye, tegnap az estíórákban tragikus körűlmények közt jobblétre szenderült. Az idős művésznő, aki az! utóbbi években a legsötétebb nélkülözésben élt, éppen hazafelé tartott, amikor a lépcsőházban összeesett. Akihivott mentők már csak a beállott halált konstatálták. Temetéséről társadalmi úton történik gondoskodás." . Kovács András doktor félrelökte az újságet. A keze a tabletta után nyúlt, amelyet már az este gondosan a kis szekrényre tett. Most nem akarja hallgatni a szívét. El fogja némítan] a vádat, ezt a türelmetlen kopogtatást. Semjén Gyula
26
V l C..
I" I II
DEMÉNY JÁNOS:
BARTÓK ÉS KODÁLY A keresztény kultúrának a zenében legmélyebben nyilatkozó transzcendeneíáján kívül fontos jellegzetessége: az első kultúra, mely nem egy népnek szól, hanem mínden népeknek. Az első kultúra, amely "nemzetekfölötti". "Tegyetek tanítványokká minden népeket" - mondotta Jézus Galilea hegyén tanítványainak, miközben a galileai nap alátűzö sugarai dicsfénnyel övezték arcát. A régi kultúrák egy népnek szóltak. A pogány népek példakultúrájánál, a görögnél, "klasszikus" az egyetemes és nemzeti korrelációja. Ahogy Fülep Lajos mondja: a görögségnél egyetemes és nemzeti abszolut korrelativ; azóta egyetlen egyszer volt csak relative teljes, a keresztény kultúra középkorában: a gótikában és a skolasztikában. A nemzetekfölöttiség a kereszténység transzcendenciájának, történelmi itéletnapigvalóságának biztosítéka. Amikor a görög szellem elhanyatlott, Pán ajkáról is lekókadt a syrínx. De a kereszténység élete nem egy nép élete, hanem a népek "élete" '" Az egyetemesség nem egy nép örök terhe: mindenik népnek elérkezik egyszer a maga speciális küldetése, "ideje", amikor a kereszténység bizonyos történeti problémái megértek a.számára, vagy ő ért meg ilyen problémákra, hogy görgesse azokat előre, ameddig küldetése terjed. Minden egyes nép egy pszichikai beállítottságot testesít meg s mikor ennek ideje érkezik: az illető nép az egyetemesség szószólója. Minden népnek csak az a hangja örök, amit az egyetemesség nevében mond,
A keresztény kultúra nemzetekfölötti nyelve a skolasztika és gótika idejében a latin. A középkorban eleven, ma ha" lott. Formái és fordulatai még ma is: egy nemzetek közötti titkos összeesküvést rejtenek, a hagyományvilág végső gyökerében való közösségét, a közös alapeszmékkel átitatott gondolatvilágot. - A középkorban mindez nyilvánvaló volt, ma rejtve van. A feltámadó reneszansz rejtette el. De volt valami, ami pótolta ezt a hiányt: amikor a kőből épített dómok meghaltak az emberek szívében, akkor épültek fel Palestrina géniuszában újra s zenéjének lélekzúgásában nőttek az emberekszívébe. S a haldokló latin helyett egy mozgalmasabb lélek-testvér buzgott fel: a zeneköltészet nyelve. A zeneköltészet ott kezdődik, ahol a szavak végződnek: a reneszansz óta kibontakozó európai nyelvek válaszfalak a nemzetek között, szűkebb közösségek hermetikus burkai. De a zeneköltészet nyelve áttöri ezeket a korlátokat és fenntartja to-
" I
r., l II A
27
vábbra is azt a közösséget. amit eddig a latin tartott fenn: az európai közösséget a kereszténységben, - a hitvalló keresztény zeneművek elsődlegesen, a romantikus művek másodiagosan. Az egyetemességet azonban itt is: mindig egy nép zenegéniusza mondja. Mikor mondta melyik? A zeneművészet nagy kisérleteit a dómépitő francia szellem végezte. A héber-szir-görög eredetű gregorián kollektivitásából individuális művészi kinyilatkoztatást lángralobbantó szellem: az itáliai. Palestrina épp úgy innen szökken az európai egyetemesség horizontjába, mint Dante és Giotto. Bach. ban a németség veszi át a vezetést, egyelőre - az utóromantikusokig - a latin formák fölényében. A romantika szövetének alapmintáit mindvégig a német géniusz szővi ki, természetesen a folytonosság szövetébe sok mellékfonál vezet, más népek szinfoltjai, - ha nagyitólencsével nézzük, a. részletek sokkal összetettebbek, mint a futó pillantás összbenyomása ... A folytonosság vörös fonalának végső szerteíoszlását azonban már nem a német géniusz jelenti, hanem a francia - újra latin! -, Debussy-ben. A kör bezárult: Palestrina az univerzalitás abszolút kinyilatkoztatása, Debussy már egy új univerzalitás szükségességéhez torkoló atomizmus. Mint halvány kisértetek: rezegnek át a Palestrina előtti úttörő zenegéniuszok portréi a régmúlt függönyén. Az európai zenetörténet Atlantisz-kora egyre jobban kimered az elsüllyedt multból. (Festa, Willaert, Josquin, Ockeghem, Machaut ...) Debussy a romanticizmus lényegét a végsőkig feszíti; ha a romantikusok az Élet elől menekültek be fantazmagóriás álomváraikba, akkor egészen bizonyos: Debussy ő előlük menekült oda. Félrevonulásának gesztusa Brahms-éval rokon, de a természet épp ellentétes, a szellem pedig hasonlíthatatlanul mélyebb. - Ismét az apokalipszisban irtakra kell utalnom -: Debussy azt a nagy sóhajtást végzi el a zeneköltészetben, mely egzótikus és régmúlt kultúrák felé szállt az európai életkrízis őrhelyeiről. A pagoda sziluettje, nippek mosolya, Egyiptom szfinx-árnya, Hellász rózsafénye, a néger őskultúra hullámzik rajta keresztül. Művészete megvalósitja Baudelaire gondolatát: fedi egymást az illat, hang és szín. Zenéje a legszebb pillanataiban Verlaine költészete és Monet pikturája. -;-- Ady pokolibb őráí ban vén faunnak nevezi magát, s ilyenkor megérdemli a dekadens jelzőt s Verlaine-nel és Baudelaire-rel az összehasonlítást. Nos: aki e két francia költő "zenéjére" "szöveget" írt: Debussy: egy egész délutárit szentel annak a faunnak, aki ő. "Egy faun délutánjá't-ban Szicilia erdejére emlékezik vissza, hol nádat nyesett sípjához : felhangzik csábitó hangja a fuvolán, kielevenedik az erdő sűrűje és nimfák raja suhan. A faun nagyot sóhajt s megfodrozódik tőle a síma víztükör, megremegnek az erdő fáinak esőcseppektől ittas levelei. A sóhaj keresz-
28
VIGILIA
tülhullámzik a mozdulatlan germán tölgyerdőn is, s Ielrázza komor árnyait. Debussy géniuszának latin fénye a wagneri erdők sötétjébe fut: átvilágító sóhaja felszabadítás. Ebben a felszabadító sóhajban mondja ki Nyugateurópa négy évszázados zenetörténelme az utolsó szót. Az új Európa ifjú erejét az orosz Musszorgszkij robbantja ki. Az első szavak az ő és kiváló géniusztársa. Borodin ajkán buggyannak. Az új föld: Keleteurópa - az új ember arca: paraszti arc és gyermeki. A keleteurópai Vigiliában az európai kultúra társadalmi életformáinak négy fázisát vázoltam: 1. teológiai kultúra, 2. polgári kultúra, 3. munkás kultúra, 4. paraszti kultúra, amely legutóbbi: immár visszatérés az eredendő teológiai perspektívákhoz, de jóval szélesebb alapokon. - A zeneművészet síkján a teológiai kultúrát Palestrina és Bach szelleme képviseli. A német romantika a polgári életstílust fejezi ki. A munkás életformának is megvannak a maga zene-tükrei: gép = Honegger: "Pacific 231"; gyár = Prokofjev: "Acéllépés", Mosszolov: "Vasöntőde'·. A technikában előrerohant kultúra legjellegzetesebb produktuma Tocchi : "Record" c. műve, amely a fasiszta repülés szimfónikus költeménye. (A berlini olympiászon díjat nyert.) A munkás kultúra művészí alkotásaiból egy nagyon Iontos müvészí feltétel hiányzik: az örök emberi. Az örök emberi mísztéríumok a teológiai kultúrában, az örök emberi banalitások a polgári kultúrában, az örök emberi balladák a paraszti kultúrában élnek. Az örök emberi momentumok valamelyikére legalább - szüksége van a művésznek. Az orosz lélek misztériumait Musszorgszkij népi lávafeltörései érzékeltetik, de anyagának amorf tömegei nem indulnak kristályosodásnak. Debussy latin fényét Sztravinszkij vit, te bele ebbe az amorf tömegbe. De ehhez a lépéshez az orosz mesternek "Strawinsky"-vá kellett válni, európaivá nőni. úgy látszik: egy orosznak európaivá válni: csak orosz jellegének elvesztése árán lehet. A keleti jelleget nyugati szintre emelni: ide nem jutott még el az orosz nép. (Mi is csak hoszszú kultúrális vivódások után.) A francia dekadenciába hullt Strawinsky-ből épp az a harmadik elem hiányzik, amit a német utóromantikusok főbb csoportjában becsülünk: a vallásos elmélyedés. Ezért nem emelkedhetett ő Keleteurópa hivatott zeneprófétájává, hanem csak amolyan "representativ man"-jévé. Nagyszerű kezdésének "Sturm und Drang" riadói jó híreket hoznak, de a valóság rosszra fordul: költészetéből a lélek egyre inkább távozik s nemsokára "csak legfeljebb a fölényesség érzelme alakjában gyanítható, mely sokszor gúnyként rejtőzik a mesteri groteszk festmények mögött, s amely sokszor valami gigászi enfant terrible pokoli mókáját sejteti" (Molnár Antal). A modern zene másik nagy úttörője: Schönberg: "extatiVIGILI.
29
kus rajongással hirdeti az ember megújhodását a lélek mélysége által". Épp az a tulajdonság van meg benne, aminek hiánya Strawinsky-t oly befejezetlenné teszi. De nála viszont hi.ányzik az alap, mert nyugateurópai. És hiányzik a fény, mert német. Ezért művészete "apró indulatszavakba töredezik"sötét irracionális erők viaskedása és gyökértelen kikadenciázás a légüres térbe. . Strawinsky ösereje és formafénye, és Schönberg miszticizmusa csakis olyan kultúrterületen csaphatott teremtő színtézisbe, amely a latin, germán és szláv kultúrvonalak metszöpontjában fekszik s amely ázsiai alapalkata mellett európai is, tehát a szó legnemesebb és szószerinti értelmében: keleteurópai. Ez a kultúrterület a magyar géníuszé, Igy jelenik meg Stra win sky és Schönberg szintézíseként a magyar Bartók és nagy kor- és sorstársa, Kodály, aki MU87r szorgszki] áhitatában ötvözte Debussy latin formáit etikus művészetté. A fundamentum: a keleti gyökerű s nagy nyugati kultúrszázadok évgyűrűível gazdag praescripturikus zenehac gyomany. A esúesív: a bachi, majd palestrinaí lélekszint.
*
Beszéltünk Bartók és Kodály európai romantikus elődei röl s - az Ó és újszövetségben - ószövetségi magyar elő deikről (Bakfarkról és Tinódiról). Még kell néhány szót szölni egy közvetlen magyar és romantikus .elődről is: Liszt Ferencről. ' Ha Bartók és Kodály az új európai lélek meghirdetöi, akkor Liszt Ferenc ennek a léleknek anyagi alapjait rakta le. Húsz Zongora Rapszödiá]a közül különösen az utolsó négy: technikai szempontból útkezdése a modern zenének. A századforduló mesterei közül Strauss Richárd, Debussy, Schönberg: Lisztet vallják mesterüknek; tőle kapták a formák szabad modellálását, a mondatképzés újszerű technikáját, harmöniai újításait, szóval: a zenei. nyelv nagy reformjait. Tehát az új zene technikai megalapozásának leglényegesebb etappiát benne, egy magyar géniuszban találhatjuk. . Más a helyzet a lélekvilágot illetőleg. Molnár Antal kitűnő fogalmazását idézem: "Liszt magyaros zenenyelve nem teljeskörű, nem univerzális megoldás a magyar müzene számára. Liszt a magyar föld gyökereiből táplálkozó eredeti idiómát ültetett ugyan a nemzetközizenenyelvbe, de ez az idióma nem volt a magyarság . eredeti muzikálís anyanyelve." - "Liszt nem ismerte a magyar zene valódi gyökereit és igy alakult ki benne az a meggyőződés, hogya cigány a magyarság lírikus, zenész lángesze .. , hogy ugyanaz a hősi, hatalmas lélek lobog elő a no-mád cigány zeneköltészetéből, mínt amely a küzdő magyarság tetteit fűti. úgy érezte, hogy ami a magyar nemesség a vitézi életben, ugyanazt örökíti méltö formává acigánynép rezo-náló lélekhangszere." - "És tapasztalva, hogy a cigányok
3D
YIGllIA
sainte csak találomra, minden rendszer híján szórják szíporkázó kincseiket, az a gondolata támadt Lisztnek, hogy asok~ féle szétfutő zenekincset valaha egy közös és nagyszabású egység ölelhette egybe, hogy a mai cigányzene csak töredékekké foszlott része egy hatalmas zenei cigány-hősköltemény, nek. És elhatározta, hogy leszedegeti acigány-rapszodoszok nyirettyűjéről a megmaradt foszlányokat, rendbeszedi azokat a nyugati zene fejlett eszközeivel és helyreállítja az ősi cigány-eposzt, mely egyúttal a magyarság lelkivilágának is örök bibliája marad. Igy születtek meg' a "Magyar Rapszódiák"." Liszt Ferenc művészetében - legalább is egyik jelentős részében - a cigányzene tehát olyanféle alap, mint Bartók és Kodálynál a népdal. Mig a népdal az újareá népi magyarságot fejezi ki a klasszika tükrében, addig a cigányzene a polgáriköznemesi magyarságot, a romantika lobogásában. Az ugy" nevezett "rendi nacionalizmus" nemzeti zenestílusa, a verbunkos, 1780-tól kezdve alakul ki. Virtuóz kialakítói a XIX. szá-' zad két első évtizedében működnek: a cigány eredetű Bihari János, a Bécsből beköltözött zenetanár: Csermák Antal ,és Lavotta János. Főleg e három "hajszolt garabonciás-életet élő, homokba fuló tehetség" munkáján épül fel a .dunántúlí származású Erkel Ferenc életműve, aki olaszos magyar nagyoperáíban és németes elvű magyar zenedrámáiban kora nagy nyugati műzeneeredményeit épiti bele a verbunkos-stílusba. A verbunkos-stílust azonban a nyugati műzenébe Liszt Ferenc építette be, akiben ez a stílus világhóditó útra indul. ÉS nemsokára a magyarság előtt is: a verbunkosban ai új országfoglalás, sőt a világhódítás zenéje születik meg. Ez a zene immár nemzeti ügy... Szekfű Gyula történetkönyvé.ben azonban olvashatjuk, hogy "már Kölcseynek külsöségtöl irtózó nacionalizmusa is rosszaló kritikával illeti Bihari zenéjét, Szalay László már a negyvenes években "kimondhatat~ lan sivár üzelemnek" nevezi ifjukora lelkesedését a nemzeti zenén, Széchenyi nem tud betelni az uj tánczenének. mint a nemzeti önteltség szimbólumának gúnyolásával, szemében a tettre képtelen, rhetori nemzedékafrissmagyarnak és a Rákóczinak nemzedéke; Eötvös József önkínzó szatírával játszatja fizetett, kitartott kortesmenet mulattatására egész szekér cigánnyal a Rákóczit a falu kutyájának vonítása mellett, Arany János pedig a nagyidai cigányok groteszk hadbaszállásánál huzatja huszonnégy lopótök-trombitával a Rákócziniarsot". ' "De a bensőséges és realisztikus szellemek kritikája mindhiába - írja Szekfü -: a verbunkos tánczene, a cigányos-romantikus "nép"-költészet adekvát kifejezője a század nacíonalizmusának,a század második felében egyeduralomra hj'; vatott ..." - Az 1867-ediki párizsi "világtárlat"-on egy ma: gyarországi cigányzenekar roppant sikert aratott. A Párizsban ez alkalommal (1868-ban) kiadott magyarnyelvű vaskos "beVIGILIA
31
számoló" első fóliánsának utolsó hat oldala e zenekar dicshimnuszával van tele. A külföldi lapokból bemutatott idézetek lelkesedése szinte határtalan. Chararieux Philiberta például miután a világtárlatot nagy harcjátékhoz hasonlította - így beszél a Zongorászok Híradójában : "Ki volt-e győztes a' zenére nézve? Magyarország. A' zenében babérágat vívott ki, mint a' szobrászatban Olaszország és a' festészetben Bajorország." Másutt így lelkesedik: "Bach előjátéka nem ér fel Makay Pál czimbalmával." A sok dicséret ilyen zárósorokra ragadtatja a romantikus magyar lelket: "A' magyar zenészek sok aggódó szívnek vigasztalóiként jelentek meg az 1867-diki világtárlaton, mert hatalmas zenenyelvök szólott Europának a' magyarról, és pótolta megjelenése hiányát. Az elragadott hallgatók szemeiben csillogó örömkönny mind az ihletes művész, mind azon távoli népnek volt szentelve, mely ily zenét teremt. Az események folyamától elragadtatva és idegen befolyás által igazi természetéből kiforgatva, majd mindig akadállyal küzd a' magyar és szelleme gyengül, csak a' zenében él egész hatalmában, ott hallatszik elfojtott életének szentelt sohaja mellett férfias elhatározása hogya' balsorssal megküzdjön, ott villan fel keservével együtt nemes ösztöneinek lángja, lelki ereje, reménye. Lelket megrázó ábrándban pendülnek meg a' húrok varázs hangjai, és miután hosszú panaszban messze ragadnak a' földtől, örömet gyulasztva lelkesítik a' szívet, viharként rohannak és gyözelmet hirdetnek. A' nemzet ezredéves mult ja, jelenje és jövendője rejlik zenéj ében és Europa kitanulta belőle." Ez a jellegzetesen romantikus áradozás jó nyomon jár, a muskátlivirágos stílus alatt igaz mag rejtőzik: "a magyar a zenében él egész hatalmában ... és Európa kitanulta belőle." De tekintsük át ezt a kérdést a magyar Ó és Új Szövetség világánál: A XVI. században megszüleW magyar irodalmi nyelv a magyar lét megmutatott mélységeit az öntudat fényébe öltöztette. Mérhetetlen elmélyedést hozott, de ugyanakkor a magyar közösség életét az újkori nacionalizmus seükebb látóköreibe sodorta. Az elmélyülés ára a latin univerzalitás feladtúa volt. A keleteurópai népek többé nem értették egymás hangját, a Birodalom ezétrepedezett. A különbség a prédikátor kor alfája: Temesvári Pelbdrt, és omegája: Pázmány között mutatkozik szemléletesen: az el6bbi univerzalisztikus, de az utóbbihoz viszonyítva, kiben az univerzalitás buidosásbo hajlik, nem oly plasztikus. Az újszövetségi magyarság elé az a megoldandó kérdés mered, hogy miként lehet az újkori magyarság beszűkült, de elmélyült létét újra a középkori univerzalitássá tágítani anélkül - s itt a hangsúly! -, hogya besz'Ükülés árá'n elért mélységét elvesztené. A hajdani univerzalitás a latin nyelvben nyilatkozott. Ezt
32
VIG'LIA
a nyelvet azonban újra közkinccsé tenni: értelmetlen dolog lenne. A latin mllveltség nem azonos a ttskéletes latin nyelvtudással, az ellJbbi elképzelhetlJ, az utóbbi megvalósitása elsIJsorban lehetetlen, másodsorban a magyar nyelv s kiJzvetve a benne nyilatkozó népi lélek fejlödését kötné guzsajba. Mfg tehát egyfeUJl a magyar nyelv (és minden keleteurópai nyelv) további fejllJdését nem szabad és nem is lehet akadályozni vagy derékbatlirni, addig mtJsfe161 szükség van egy új univer· zalisztikuskultúra-klizvetfUJ eszközre. Ez az eszköz a kereszténység egyik legegyénibb kultúrterméke: a zene. KiJeelebb· rtil: a polifón zene. A zene nemzetekfeletti nyelv, az apró népekre szakadozott Birodalom népeit újra közlis kultúrába vonhatja. Keleteurópa irodalmi tájacskáiban teljes a Bábel, a latint pedig nem tanuljdk meg, hisz semmiféle új érzelmi ingert nem ad. A zene azonban épp az érzelmi világot kavarja fel, csak zenegéniusz kell, aki e népek közös sorsának hangot ad, aki· nek miivészeMben minden keleteurópai nép megtalálja a hangját egy magasabbrendii egység szuggesztiv harmóniájdban. A Liszt Ferencben vildggá tágttott cigányzene nem ez a magasabbrendii harmónia volt. Nem hogy Keleteurópáé, de a magyarságé sem. :8pp a középkori s a keleti magyarság arca hiá'nyzik be161e. Ezért ez a zene ha nemzetekflilötti jellegében kitágulás is volt, nélkülözte a mélységet, szinte ellenpárja le· hetne a hajdani univerzalitás mai id6szeriitlenségének, ha nem lenne nemzetekföllitti jellege is"másodlagos" - hisz. ez a ze· ne a maga univerzalitásában Csak a kereszténység .és magyar· ság újkori, atomizált képét tükrözi. A nemzeti romantika homályos álmait a kozmikusan n~' pibfjl újjászületett nemzeti klasszika valósitotta meg. "Des Bohémiens et de leur musique en Hongrie" fantazmagóridjdt nem vaZósithatta meg Liszt Ferenc. Miivészetének alapja nagy illuzió volt, mely kártyavárként omlott össze. Bartók és Kodály homlokegyenest ellentétes vildghangulatban, egészen más - hasonUthatatlanul mélyebb - alapokon kezdte az épUést. És sikerült megolda'niok az újszövetségi magyarság legnagyobb kérdését: a besziikülést az elmélyült lét feláldozása nélkül tágitani ki újra. Az újszövetségi magyarság irodalmi megnyilatkozásai épp legegyénibb jellegükben lefordUhatatlanok. A bennük izzó gondolatok a magyar nyelvhatáron nem hatolnak dt, nem gyujtanak. Bartók és [{odály zenéje épp ezt a nem elszfntelenft6, de felfokozott szfnezeta "fordUást" végzi el: e miivészet a nemzeti irodalom zárt vilá· gliban megfogamzott európai problémákat nyelvi kO'flátok hiján, klizvetlen élményadottságában szabadftja Európára.
*
.
Ezzel a legnagyobb művészettörténeti tanus!iggal zárom e "Bartók és KodAly" fejezet első felét, melyet "A .mdvész8ttör· ténet tanuságai" címmel foglaltam össze. Dem~ny Jdnos VIGILIA
3
33
,
LATSZAT ÉS
VALÓSÁG
SZÁRMAZÁS ÉS MűVELTSÉG. A címet Farkas Gyuldtól kölcsönöztem, hosszas habozás után, mert A "Fiatal Magyarorszdg" kora cím ű munkájában ezen kívül a tdi és felekezet, úgyszíntén az írói topogrdfia címek csábították tollamat sokatígérő mívoltukkal ! Azért a szellemért, mely e címekből árad, nincs szándékomban a kitűnő berlini professzor nyakába varrni a felelősséget, illetve neki nyujtani a kezdeményezőket megillető koszorút. Műve csak tünet volt, akkoriban már lezajlottak az "erdélyi szellem", a "székely szellem" vitái, a Brüníng kormány talán meg is bukott már, szóval csak az következett be, amivel számolhattunk, hogy a népi-faji szemlélet elíndul retrospektív útjára s a magyar multban is hozzálát a "rendcsínáláshoz". Ha már nincs magyar nyelvatlaszunk (pedig de kellene!), legalább van írói topográfiánk s felekezeti katasztérünk . .. Az élet visszaadta az évszázados kölcsönt s ő lett a história tanítómestere. Mindez újra eszünkbe jut, minduntalan eszünkbe juttatja az újdonsült felvidéki szellem s az a kétségbeejtő partíkulárizmus, ami itt is, ott is felüti fejét szellemi életünkben. A közös származás ténye már nemcsak asztaltársaságokba gyüjti az egyfalubelieket, hanem érdekközösségeket alkotnak, melyekben a közös származás maga is absztrakció. (Születni lehet Kassán, vagy Ungvárott, de a Felvidéken vagy Kárpátalján nem.) Még az erdélyi-szellemnek volt valamelyes valóságos alapja Erd-ély hajdani különállásában, de a felvidéki-szellemnek ennyi sincs. Történelmünk folyamán nem egyszer volt Felsőrnagyarország az egyetlen talpalatnyi föld, melyen a Szent Korona uralkodott, a felvidéknek tehát legfeljebb a magyar egység Iolytonossága lehetne szellemi meghatározója, nem pedig valami különvalóság, helyi öntudat. önmagunkon végrehajtott szellemi Trianon-nak nevezhetnők a táji csoportosulást, mely elfogadja, sőt mélyíti a mesterséges határokat. (Egy erdélyi úr járt nemrég Budapesten s igen keserű szájízzel távozott. "Ki ellen tömörültök ti? - kérdezte egy székely alakulás tagjaitól, - hiszen ti végre itthon vagytok, magyarok lehettek, nem úgy mínt én, akit a román hatóságok székelynek nyilvánítottak. . .") "Tagadhatatlan, hogy a faji gondolat győzelme a magyarság fogalmának szűkítésére vezetett." - írja irodalmi topográfiánk megalkotója. Ű erre abban talál vigaszt, hogy "Amenynyire megkevesbedik így a magyarnak minősítettek száma, annyira kiterjed a magyarság köre térben és mélységben.' Minket, sajnos, ez' a "horizontális" és "mély" magyarság nem vigasztal, mert nem értjük. Ám ha a fajigandolat győzelme a magyarság fogalmának szükítésére vezetett, akkor a táji
34
gondolat győzelme a magyarság fogalmának megsemmisítésére fog vezetni. (A felvidéki szellem sorsát nem nehéz megj~lni. Már mostanság is elhangzanak olyan hangok, hogy semmi kö.zük a felvidékhez azoknak, akik ma a felvidéki szellem propagátorai. Majd a geografusok és irodalomtörténészek meg fogják csinálni a felvidékiség topográfiáját és lesz azontúl mély-felvidéki és hig-felvidéki szellem ...) Mikszáth Kálmán még magyar író volt, ha ma élne, a palóc szellem hivatott képviselőjét ünnepelhetnők benne ... Mik ezek a "szellemek", melyek az utóbbi időben megkísértik a magyarságot? Miért szűkül meg a magyarság fogalma, mihelyt ráalkalrnazzuk őket? Az ok kézenfekvő. A magyarság elslősorban mégiscsak szellemi fogalom, egyedenként vizsgálva lelkialkat, egészében kultúra, tehát nem alkalmazhatók rá nemszellemi kategóriák. Eszünk ágában sincs tagadni azt, hogya magyar tájaknak is van szerepük a magyar lélek kialakulásában. Ám ez a szerep egyrészt nem olyan veszedelmesen nagy, mint azt gondolják. Elvégre mi Etelközben, más folyók mentén, más hegyek lankáin is magyarok voltunk. Másrészt nem elválasztó szerep. Az, hogy valaki dunántuli vagy kárpátaljai, egyenrangú azzal, hogy valaki magas, szöke, kékszemű vagy alacsony, barna, feketeszemű. A két táj abban egy, hogy Magyarhonnak része, a két tipus abban egy, hogy míndkettő magyar. Míg alárendelt szerepük van, addig nincs baj, mihelyt hangsúlyt kapnak, a "magyarság fogalmának szűkíté sére vezetnek." Törők hordák megtorpantak, császári zsoldos visszaszökkent, ha a Dunántúl egyet gondolt Erdéllyel; - mihelyt megszűnt az összhang, csatatérré változott az ország. A lokálpatriotizmus ellentéte a patriotlzmusnak, körülbelül úgy viszonylanak egymáshoz, mint a történelmi materializmus a keresztény történelemszemlélethez. Az élet emberi színvonalán csak ez a kérdés jogosult, hogy "quo vadis?" és nem az, hogy honnan jössz?! A kultúra elsősorban cél-fogalom s aki egy táj statikus keretébe akarja kötni, lényegét tagadja. A felvidéken lehet a magyarságnak történelmi hivatása s addig a felvidék a magyar Szent Korona része: Ha nem lenne ott magyar feladatunk, akkor támadhatna egy felvidéki szellem, önálló, sőt különálló, öncélú szellem. Addig nem. A származás akkor válik fontossá, mikor a műveltség értéke csökken. Jellemző, hogy ez a kor, mely az emberiséget materiális kategóriák szerint értékeli, termelte ki a legsivárabb filozófiát, alétértékek bölcseletét, az exiztencíalizmust.; Hajdan a költők megénekelték szülöíöld]ük szép határát s ezzel a drága tájat az egész nemzet kincsévé tették. Költők énekeljetek, politikusok hallgassatok! Bóka Lá.szló
KÖNYVEK Rovatv_z_t6: ROMAY GYÖRGY
HÁROM KÖNYV A MAGYARSÁGRÓL A PARI8-KöRNYÉKI BÉKÉK FELSZAMOLASA, mert hiszen ez történik már három esztendeje, (vagy húsz éve is lassanként?) a magyarság sorsába is belenyúlt. Amióta itt élünk a Kárpátok karéjá~ ban, mindig együtt mozdult földünk az európai vátozásokkal, visszatorpanva, együtt futva, néha nagyritkán elébevágva, de mindig egy. volt sorsunk EurópáévaI. Keleti évezredünkre büszkék voltunk mindenha, de hűtlenek a keletiekhez, Nyugathoz még akkor is hűek maradtunk, mikor a CSászárok ránk hagyták keleti határaik védelmét. Hűségünk értelme az volt, hogy sohasem császári birodalmakat védtünk, hanem mindig a nyugati latin-kereszténységet, mert a pogányellenkezéssel vagy neofita buzgalommal felvett keresztség örök varázsától soha többé nem szabadulhatunk. A szálak eltéphetetlenek. Páris néha Bakonnyá változik, Heidelbergben Podolin lelke kisért, - ugyanígy költözik Versailles Kísmartonba és Páris a Pece patak sekélyes víze mellé. Ma a kötelék meghúzódik, néhol enged, néhol a husunkba vág. Európa keretei elmozdultak s a mi földünk évezredes gyakorlatnak engedve mozdult velek. Hogy nem egy heterogén összetételű halmaz tagjaként vettünk részt ebben a változásban, hanem egyetlen organizmus megbomlott egyensúlyának tántorgásában mozdultunk mi is, azt az bizonyítja, hogy a területi változással párhuzamosan egy érzületi változás is me~indult a magyar szellemiségben. Ennek az érzületi változásnak csak' terjedelméröl ád fogalmat a közelmúlt néhány belpolitikai változása, mélységét az mutatja, hogy a szellemi élet legmagasabb szintjén is megindult a természetes mozgás: leltározunk, felszámolunk s keressük egymás kezét. Hirtelen fontossá vált, hogy nemzeti értékállományunkat leltározzuk, mert ennek súlya fogja meghatározni új elhelyezkedésünket Európában. Húsz esztendő történetét kell felszámolnunk, mert nem térhetlink új utakra el-nem-mondott panaszok keserűségével. És meg kell tudnunk, hogy - határon innen, határon túl, - van-e még valami, ami egybefoghatja magyarságunkat? Európa Góliát jai már birokra keltek, itt az ideje, hogy Dávid megtöltse parittyáját ... A MONTE DEI CAPPUCCINI VEDETTAJAN, Torino felett valami furcsa régi hagyományt követve, sasokat őriznek egy piszkos vasketrecben. 1893-ban egy gyermekifjú, amikor meglátta e szomorúan gubbasztó madarakat, azt írta naplójába, hogy ezek az állatok talán csak azért élnek, mert nem tudják, hogy mí az öngyilkosság. "Minden rabság látása fáj nekem" - írta, s nem is írhatott mást. Nemcsak azért, mert akkoriban a fiatalság eszménye. még a szabadság volt, hanem mert ő boldog vendége lehetett a Via dei Mille egyik házának, ahová akkoriban a fél nemzet küldte szerető, aggódó szivét. Meszlényi Jenő negyvennyolcas honvédezredesnek, Kossuth sógorának volt az unokája ez a fiatalember s akkoriban abban a kiváltságban részesült, hogy ott lakhatott az öreg Kormányzónál. Mindezt azért kell elmondanunk Jankovics MarcelIröl, a "Húsz "'(,IliA
eijztendő Pozsonyban"! szerzőjéről, mert könyve megértéséhez tar-
to~k.
Aminthogy az 'is hozzá tartozik, hogy jogász volt, Pozsonyban ügyvédkedett, a füleki kerületet képviselte esztendl5kig a k~pvi8ellJ.. házban. A kiegyezés utáni Magyarország rokonszenves alakja volt s annak a jóértelemben vett polgári tipusnak, mely akkor kezdett csak kialakulni, egyik példaképe lehetett volna. A szabadságharc nemes liberalizmusa még eleven eszmény volt számára s nem melldöngető politikai frázis, kapcsolatai a Cavour-utáni Itáliával s európai utai (egyike volt a legkitűnöbb alpinistáknak) az átlagt:lál jóval szélesebb látókörhöz juttatták. Nem tartozott az ábrándozó magyarok közé s Pozsonyban hamar megtanulta, hogya harmincmillió mgyarról való szavalatok helyett okosabb volna alaposan nekilátni a nemzetiségek ügyének gyökeres rendezéséhez. Bizonyos dolgokban tisztábban látott sok vakságverte kortársánál s mégis, ez a legmegdöbbentőbb tanulsága könyvének, még őt is milyen készületlenül érték a háború végét követő események. Művének eleje kísértetiesen érzékelteti, milyen nemzeti szereneáétlenség az, ha nagy politikai változások idején informálatlan a közvélemény. A mesterségesen gyártott közhangulat hipnózisából fel· riasztott magyarság sok gesztusát érteti meg velünk Jankovics Marcell. Csak az a társadalom sodródik nemzeti összefogás helyett forradalmakba, csak az a vezető-osztály repatriál helytállás helyett, mely még a katasztrófa pillanatában sem tudja lehányni magáról azt a sok belső hazugságot, amivel megétették. Noi salivam per entro il sasso rotto E d'ogni lato ne stringea 10 stremo E piedi e man voleva il suol di sotto ... 1906-ban idézte Dante e sorait Jankovics Marcell egy szép könyvében, a Sasfészekben. 1919-ben ugyanez történt meg vele. Ismételjük: ő a világosabban látó magyarok közé tartozott. A változás nem döntötte tétlen honfibúba, ő nem repatriált, hanem hozzálátott egy húsz esztendeig reménytelennek látszó küzdelemhez: megmenteni, ami még menthetö. De - és ez könyvének másik megrázó tanul" sága -, a zökkenő olyan nagy volt és olyan váratlan, hogy soha többé nem találhattak vissza, még a hozzá hasonlóak sem a valóság biztos talajára. A régi Magyarország kapuja bevágódott mögöttük és megható az a hűség, ahogyan kitartottak a régi haza mellett. De azt nem vették észre, hogy a régi Magyarország kapuja nemcsak mögöttük vágódott be, hanem azok számára is megszünt, akik a csonka haza határai között maradtak. Szívszorító olvasmány az a pár száz oldal, melyen leírja intervencióikat a nyugati hatalmaknál, ahogy kibontakozik előttünk heroikus küzdelmük, mely nem válogatott az eszközökben s megszálló katonának, lézengő újságirónak, a népek összességének s világjáró magánosoknak egyaránt meg akarta magyarázni a mi igazunkat. De szívszorító élmény megélni gondolataik vergődését, ahogy az új világ ismeretlen falaiba ütődött. Az egész műben, mely pedig húsz esztendőre pillant vissza, nincs anyi vádaskodás, mint amennyit az elmúlt esztendőkben pesti kávéházakban összeírtak a riporterek a közelmúlt néhány hónapjáról. Nincs ebben a műben semmi igaztalan gyűlölködés a megszállók ellen s még utolsó lapjain is baráti kéz nyúlik a szlovákok felé. Am mintha csak az elszenvedett igazságtalanságokkal és a remény csalóka táncával telt volna el a húsz esztendő, mintha csak ez volna a regisztrálni való. Nem látja azt a válJ
a Franklin Társulat kiadása
37
tozást, amin az elszakított társadalom keresztülment. Nem látja az agrárproletariátus szemléleti változását, nem vette észre az elesatoláS után felserdült fiatalság mozgalmait, nem látja azt sem, hogy kedves városának levegője, amit le akar írni, már rég nem olyan, amilyennek ő ismerte. E piedi e man voléva is suol di sotto ... EGY NEMZEDÉK ÉLETE HúSZÉVES KISSEBSÉGBEN, ez az alcíme Jócsik Lajos jelentős könyvének. Az "Iskola a magyarságra'" Peéry Rezsőhek Az Ország útjában közzétett naplója mellett talán a . legjelentősebb dokumentuma annak, ami húsz esztendő alatt történt, a nemzeten kívül. Jócsik a felvidéki ifjúság élcsapatába tartozott, bízonyos fokig fenntartással kell fogadnunk mondanivalóinak nemzedékes érvényét, de ha leszállitjuk megállapításainak tartalmát arról a magas szintről, ahová ő emelte őket, akkor bízvást alkalmazhatjuk a hajdani Cseh-szlovákiában felnőtt kortársaira is. Nem tartozík a romantikus emlékezők közé s nincs oka a mentegetőzésre: ez a két körülmény biztosít minket objektívitásáról. Ha van érzelmi tehertétele könyvének, az inkább a húzódozás, az a szemérmes fanyalgás, amivel apáink annakidején kifizettek minket, mikor háborús élményeikről faggattuk őket. "Fiatal gyerkőcéveimben galambokkal kereskedtem" - írja egyhelyütt. - "Ha akadt egy vevőm, felzavartam seregemet, lássa meg röptükben is gazdagságom az érdeklődő. Úgy hajtom fel most is emlékeimet. követ dobok szinte közéjük s repülésre zaklatom, távlatra kényszerítem öket, mert nagyon közel vannak még, annyira közel, hogy egyek még a lélekkel." Mínket elsősorban ez a lélek érdekel, a nemzeten kívül felnőtt kortársaink lelke, tagolatlan teljességében, emlékeivel egybeforrva. Mert tagoltan ismerjük már sok változatát. Ismerjük a mártirként sebmutatókat, ismerjük azokat, akik gyors tájékozódás után fejest ugrottak a magyar élet legsekélyebb vizébe, ismerjük azokat, kik ma is tájékozatlanul tapogatnak maguk körül. Megható találkozások és visszataszító élmények során ismertük meg, hogy mit jelent gyakorlati következményeiben a nemzeten kivüli élet. Jöcsík könyve kitűnő alkalom arra, hogy egy nemzedék elitjén keresztül keressünk magyarázatot e nemzedék sokféle megnyilatkozására. Megdöbbentő tapasztalatunk, hogy ez a kisebbségi lélek menynyivel érettebb, mint a miénk. Minden adva van benne, szinte úgy, mintha valóban eleve adatott volna számunkra, ami a mi lelkünkben örök kétségnek forrása volt. Természetes gesztussal törlik el az osztályhatárokat, természetes gesztussal fordulnak a népi gyökerek felé s szinte gyermeki tapogatózással találják meg a romantikus szocíografálás ösvényén a földkérdés igazi problematikáját. Ösztönösbennük az is, hogy tapasztalataik nem határolódtak el sem Európa, sem Középeurépa felé, nagy összefüggésekben látnak mindent. Szintetizáló hajlamuk erkölcsi vetülete közösségi öntudatuk, mely áthágja a falu és város, város és város, sőt táj és táj közötti különbségeket. Ennek az alkatnak köszönhetik, hogy a cserkészet náluk -nem maradt meg gyermeki .kereteíben, hanem velük nőtt, ennek köszönhetik, hogy szociografálásuk nem vált politikusok fegyr verévé. enek köszönhetik, hogy európai tájékozottságuk nem ferdült sznobizmus sá, középeurópai érdeklődésük alapja pedig nem egy vir.tualitás, hanem Középeurópa valósága. A kép kevésbbé szívderítö, mint gondolnók. Mert meztelenre 1 (1
38
Nyugat kiadása
'y
,
C It \ )
vetkeztetve észrevevődik benne, hogy mindaz hiányzik belől&, ami az egyes, valóban kitűnő elemek értelmét megadhatná. A nemz.et nélküli népi öntudat, az állammal szembenálló szociális tájékozottság, a politikai szervezetbe nem rendeződhető közösségí szellem, a haza ismeretétől megfosztott európaiság, az a Középeurópa, melyban a magyarság a tennivalók terén parin áll a többi középeur6pai néppel. " mindez nagyon vigasztalan. Az érettség ilyen foka innen nézvést üvegházi növények sáppatag szépségét idézi. Nyilván nem is alakulhatott ez a lélek másként. Hiszen még ezek az elemei is minduntalan beleütköztek az államkeretekbe, amint megtelítődtek a magyarság érzelmi tartalmával. Nekik a hagyományt falusi temető korhadó fejfáiról kellett kibetűznünk, sőt magát azt a tényt, hogy ha kissebbségben is, de tömeget alkotnak, azt is valóságos felfedező utakon, csendőrfedezet mellett fedezhették fel. Szociológiai műveltségük eleven példáit Pozsony perifériáin gyüjtötték a Csallóköz földnélkülivé vált magyarsága körében. Csehszlovák nemzet sohasem volt, tehát a nemzet fogalmának megsejtéséért Párisig kellett utazniuk s Páris idegeneknek nem szívesen tanit ilyen dolgokat. A csehszlovák állam pedig államiságának olyan friss fokán állt, hogy az államkeretek hagyományos értékét ott nem ismerhették meg. Jócsik könyvének legnagyobb értéke az, hogy világosan látja mindezt s tiszteletreméltó őszinteséggel tár[a fel. De talán ennél is többet jelent számunkra az, hogy nem adja fel kisebbségi multjának értékállományál. Most sem, mikor már látja, hogy itt belül bizonyos fogalmak átértékelése elkerülhetetlen. Mert és itt már vége az általánosításnak. itt már csak róla van szó és a hajdani Sarló néhány kitűnő fiataljáról, minél beljebb haladtak a múló időbe, annál jobban érezték. hogy valami kínzó ellentét van a valóság és szublimált elveik között. A valóságot egyre aljasabbnak ismerték meg és nem tudtak hozzáaljasulni, Maradt tehát az elvek szublímált világa és ők ahhoz kötötték hajójukat. Érezték, hogyahamarlett állam minden belső hazugsága sem elegendő ahhoz, hogy meghazudtolja Európa kultúráját, Középeurépa organikus egységét, a humanizmus méltó magatartását, a szociális emberség életformáját. Úgy képzelték. hogy ha a szűk csehszlovák keretben nem is érvényesülhet mindez, majd érvényesülhet egy nagvobb keretben. Csak az utat nem találták még hozzá. .Iócsík Lajos könyve tanusága szerint már megtalálta. Mert az út a nemzeten keresztül vezet. Tépelődő, munkás ifjúságára azzal teszi rá a koronát, hogy a nemzeten belül nem a csodaszarvast. találta meg, hanem a jogot ahhoz, hogy most már teljes öntudattal mondhassa el: Civis europaensís sum! MI A MAGYAR? "Si nemo ex me quaerat, scío, si quarenti explícare velim, nescío" felelhetnők Szent Agostonnal. Egy békésebb kor boldog jövendő magyarja bizonyára csodálkozni fog, hogy mi késztette a mí fejtetilre állítva is józan tudományosságunkat, hogy ezt a kérdést adja fel magának. Hisszük, hogy meg sem fogja érteni, de ma azt kell mondanunk, hogy soha időszerűbb könyv· nem jelent meg, mint ez a mű.! S talán a boldog utód is megsejt valamit, ha beleolvas e mübe s kiérzi a sorok közül a buzgó aggodalmat, azt a bizonyos méltóságot, amivel kiki megfelel a feltett kérdésre. A kérdező az eresztékeiben megroppant Európa volt s a feleletet a maI ti
•
l
Magyar Szemle '1'ál"saság kiadásIl
•
t I I "
39
lfJftf lelek legnagyobh ismert'lí adták; aki kérdezett. elelíinkrekérdett, aki felelL, életeért felelt. A válaszból érezhető, hogy idegen a kérdező. Mert sokszor elkiáltották már a magyar önismeret útjé.t járók a kérdést, hogy "Mi a magyar most?" de akkor mindig ostorc80pé.s volt a vAlasz. Most pedig mintha régi királyok támokmesterei akarnák urok szemét gyönyörködtetni gazdagságával, úgy sorjázik a sok kincs elő, hogy egyetlen kérdésre választ adjon. Csak az éles szem veszi észre az ostort, amely még e büszke feleletben is lesujt. Mert valójában ez a kettősség a mű igazi értéke. Ahol a ~arság örök tartalmáról szól, ott mindig büszkén cseng a hang, ahol azonban ennek az értéktartalomnak jelenvaló érvényesülését tárgyazza, ott megcsattan az ustor, Ez egyben biztosítéka annak, hogy nem áltató önlegyezgetés, hanem az öntudat ébresztése a mü igazi célj a. A szerkesztő előszava elárulja, hogy nem mínden "módszertani töprengés" nélkül láttak munkához s tisztában voltak azzal, hogy express-szintézisüknek számolni kell néhány belső ellentmondással is. Val6szinilleg nem is minden szerzőben tudatosodott a legnagyobb módszertani nehézsége minden hasonló munkának, az tudniillik, hogy erre a kérdésre nem lehet tartalmas feleletet adni, mert a magyarság nem tartalom, hanem forma. Testforma, lélekforma, tehát életforma, érintkezési forma, miiforma, munkamódszer stb. Ezek a magyarság' statikus elemei, tartalma, mínt hitvallás, míndig a jövliben van és igy megvalósulása után azonal megváltozik. A magyarság értéktartalma tehát csak formai érték s igy a mű egyes részei aszerint sikerültek jobban vagy kevésbbé, ahogy íröík erre a kérdésre akartak felelni, vagy pedig nem. (Negativ példaként szerencsére ott volt előttük Prohászka Lajoa jószándékai s sok helyes megfigyelése ellenére is sikertelen kísérlete, mely azon bukott el, hogy mindenáron a magyarság "lényegét" akarta megragadni. LényegünkblSl csak az ragadható meg, ami nem jellegzetes, a humánum.) Ravasz László cikkét minden népről elmondhatnánk, főként a kurzív végeredményt, viszont Szekfű cikke ugyanarról a tárgyról, a változatokat keresve, egyike a kötet legtisztább feleleteinek. A legnehezebb feladattal talán Gerevich Tibornak és Zolnai Bélának kellett megbirkózni, nekik a tárgyi anyag mögött az alkotó titkát kellett ellesní, a stilfordulat, a gesztus mozgll,tóját, mégis, természetes egyenetlenségük ellenére is az lS cikkeik a legtöbbet mondók, mert tárgyuk járt legközelebb a kérdés lényegéhez. Nem célunk sorra venni az egyes cikkeket s fenti megjegyzéseink sem kritikai célúak. A mű első .lépés s a sürgető idő hozta létre: Azon a hiányérzeten ki'VÜ.l; amit az egyes szerzők maguk is éreznek, hadd mondjuk el. hogy nekünk még volt hiányérzetünk. Egy tárgyi és két személyi. A tárgyit, a magyar bölcselet kérdésével foglalkozót, Babits remek tanulmánya pótolta azzal, hogy izelitőt adott a magyar bölcselet munkamödszeréből. De Horváth Jánost nem pótolhatták tanítványai. És Karácsony Sándor nevének nem lett volna szabad hiányozni a szerzők közül, még akkor sem, ha gondolatainak jelenléte a mű számos lapján jelentette magát. Bóka [,ászló
·40
V I (; I l I A
A SZENTISTVÁNI ÁLLAMESZMÉNEK KORSZERtJ ÉRTELMEZÉSÉT MUNKÁLJA
Al
ORSZÁG UTJA
HAVI ÁLLAM- ÉS NEMZETPOLITIKAI FOLYÓIRAT Szerkesztik: BARANKOVICS ISTVÁN ÉS DESSEWFFY GYULA GRÓF Előfizetési ára
egy évre 5 P, félévre 2'00P, egyes szám ára 50 f. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, IV.• Váci-utca 46. JI. 3. Telefon: 18-22-40.
Mutatványszámot készséggel küld a kiadóhivatal.
AKÁRMELITA CSEPPEK NÖVÉNYI SÓSBORSZESZ KULÖNLEGESSÉG
A Kármelita-rend több mint 200 éves, másoktól eddig felül nem múlt, ma is újszerű találmánya. 72% finom szeszt és kb. 30-féle növényi kivonatot tartalmazó párlat. Kellemes illatánál, de főképen kiváló, aromatikus összetételénél fogva teljesen egyedülálló, a művelt ember igényeit kielégitő, elsőrangú háziszer. Nagy eredménnyel használható úgy belsőleg, mint külsőleg. 1721 óta ismerik, kedvelik az összes kultúrállamokban
Kis üveg ára 1 Nagyobb üveg ára 3
020
o
o
030
P P
Kapluüá drogéríá1cban és sza1cüzlete1cben.
Csak zárt üvegekben hozzuk forgalomba l
KÉSZITI A KARMELITA RENDHAz BUDAPEST. xm, HUBA-Uo 12. TELEFON: 291-469
Tanulmányok az európai szellem válságáról és jövőjéről
Megjelenik január 25-én.
V i g i I i a ·· k i a d á s ~e1611
uerkeut6 és kiad6 : Dr. Possonyi László.