VI. ~ V FO L Y A M 1940 SZEPTEM8ER
TARTALOM:
IJJAS ANTAL: KÜLVÁROSI ÉJSZAKA (1931) MAGYAR BAROKK HUMANISTÁK Szamosközy István (1570? -1610 1)
A VISSZATÉRŐ ERDÉLY KÖLTŐi: CSEREl SzÁSZ LÁSZLÓ: Csillag után futok. Búcsúzkodás. Búcsúra megy kicsi Ambrus. (Székelykeresztúr) PAKOCS KÁROLY: Máglya-dalom (Szatmár) REMÉNYIK SÁNDOR: Jaj, nagyot kértél . . . (Kolozsvár) _
MIHÁLY LÁSZLÓ: "Ágyban párnák közt" (Székelyudvarhely) HEGEDOS ZOLTÁN: Mint a kopasz nyakú csókák (Kolozsvár) HOLLÓ ERNŐ: Rakottyás (Csík. szereda) MEGG YES ETE: Öcsém meg én s a trágyázó parasztok (Nagyvárad)
DEMÉNY JÁNOS: Kodály Székely fonója és a Zsoltár HARSÁNYI LAJOS: Versek GÁlDI LÁSZLÓ: Eminescu és a a katolicizmus
VÉGH GYÖRGY: Versek HUNYADY ISTVÁN: Utóhang a Kalevalához (vers) ROBERT BROWNING: Evelyn Hope (vers)
KÖNYVEK POSSONYI LÁSZLÓ: Két könyv Erdélyr61 FODOR lÓZSEF: lelené.ek évei MEGGYES ETE: Reményik Sándor : Maga.feszült.ég - RÁleS ISTVÁH: Apollinaire válogatott versei - A.: Tersánszky l6zsi len6: Az én fiam
SZERKESZTI:
o
LÁ Z
~S I lAS A TAL
MUNK ABIZOTTSÁG:
H ARSÁ NYI L AJ O S, SI K SÁ N DO R, M EC S L Á SZL O ARADI ZSOLT, HORVÁTH BELA, JUST BELA, RONAY GYÖRGY FOSZER K ESZT O:
POSSOHYI LÁSZLÓ A
m a g yor
k a t o I i c i z m u s sz é p i r o d a I mi
havi
f o I y ó i r a t a.
M e g j e I e n i ~ h a von t a 1 5 - é n, é v i 5 OO o I d a I t e r j e d e I e m b e n Előfizetési ára egy évre belföldön 10 pengő, félévre 5 pengő. Külföldre : Romániában 400 lei, Szlovákiában 60 korona, egyéb küljöldön 12 pengő.
Vállalatoknak évi előfizetési díj 40 pengő. Egyes szám ára 1 peng6. Főbizományos : C s e r é p f a I v i, Budapest, IV. kerület, Váci-utca
10. szám.
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, IV., Kecskeméti-utca 2. Telefonszám : 38-44-10. Postatakarékpénztári csekkszámla száma: 20.668.
Minden cikkért szerzője felelős.
Kéziratokat nem adunk vissza.
AVIGILIA példányonként kapható minden könyvesboltban.
Don Bosco Nyomda, Rákospalota. F. Sukadl J. Alalos. 6249
IJUS ANTAL:
KÜLVÁROSI ÉJSZAKA (1931)JL' REGÉNY
III. A vásárcsarnok órájának sárgán derengő üveglapján alig akarnak előremozogni az óramutatók. A hideg hömpölygése szinte árad, a fagy metszése éles, ez már a második hideg éjszaka, ma, úgy látszik, nem érkezik már több próbálkozó, csak mi maradtunk itt, legéberebb és legedzettebb harcosok, és - a nyitásig még meg lehetne inni valami meleget itt a közelben, valamelyik .Jráromkornyítöban". A vásárcsarnok háta mögé már Budapest alvilág negyedének mellékutcái torkollanak s a ködben itt-is, ott-is széles, sárgafüggönyös kirakatahlakok fénye dereng: "Nyitás éjfélután háromkor". Nem egyszer megesik, hogy Winterrel ugyanakkor gondoljuk ugyanazt. - Jó, én is megyek, - mondja. - Miskolczi bácsi majd fenntartja helyünket. - Miskolczi bácsi bólint, szívesen, csak idejében visszajöjjünk ! S a helyünkre áll és, annak, aki később érkezik, megmagyarázza majd, hogy ez a hely minket illet, várjanak ránk, míg vissza nem érünk. Ebben a társadalmi mélyben, amelynél rnélyebb már nincs is és minden réteg efölött tornyosul: keménnyé és egyszerűvé préselőd tünk mind az összetartás keserű fegyelmében. Nem tudom, hogy ebben a fegyelemben mennyi a szeretet. Ellenben bizonyos, hogy sok van benne egy állatfalka ősszetartozásából. Mi pedig Winterrel együtt nekivágtunk az útnak. A kávérnérés, ahova megyünk, a legnagyobbak közé tartozik a közeliek közt, a legolcsóbb és már majdnem kávéház jellegű; amint mondják, kávéház is volt valaha, füstös, forgalmas, zsúfolt éjszakai aquárium, de azután meg kellett szünnie, mert valami sötét rendőri ügy szálai idevezettek. Most egy kemény, barázdáltarcú zsídóé, aki afféle vásárcsarnoki büffévé és tözsdévé szervezte át, de eltűri azt is, hogy a még kávéházi időből megmaradt berendezés páholyaiba becsapódjék és rajtuk négyig-ötig átvonuljon az éjfélután kettőkor csukó közeli vendéglők éjszakázó törzsvendégeinek hada is. Pincérlányok tűnnek fel kísérőikkel, pincérek kártyáznak fillérekben és álláscserékben és néha-néha a mélységnek egészen mástermészetű tájékairól, de fizikailag
* Az olvasók elnézését kérjük a regényrészletnek az elmúlt számból való kimaradása miatt. A szerző katonai szolgálatot teljesít és regényünknek ez a része még ott íródva, vele volt. Szerk. lj
I
r.
l l l
!l
361
egészen körei ről felbukkan és átfut egy-egy ernyedt és éber kifestett arc is. Látogatásuk alig tart tovább, mint hogy - többnyire álIva, a pultnál, sietve és idegesen - megisznak egy-egy forró teát, kávét vagy rumos feketét. Uteáík homályos lámpásai idederengenek a kávémérés függönyel felett szabadon maradt párás ablakfelületeken át, de a mi világunk és az övék között van egy kegyetlenül kemény vonal. Mi dolgozunk.
- Keresték! - mondja Winternek, mikor megpillant bennünket a füstben és gőzben a sarokmelletti ajtónál felbukkanni Marika, a pincérlány. Csak ritkán esik meg, hogy Winter bizonytalan, vagy éppen ideges, de most az; még Össze is rezzen. - Mit mondott annak, aki keresett? Az vállat von. Nincs ebben semmi különös, Mi itt szavak helyett inkább afféle egyezményes jelekkel érintkezünk, jelképekkel, mint a térképen és rövidítéssel, mint a gyorsírásban. Aki ezt nem érti, nem idevaló, s Winternél az apró és áruló jelek közül való, hogy néha kiesik ebből az érintkezési stilusból. Ebben a pillanatban nem érti, mit mond a vállatvonás. De az égőhajú, álmosszemű lány megmagyarázza neki szóval is, szinte durcásan: - Hát mit mondjak neki? Azt, hogy keresse meg a csarnoknál, ott szok ilyenkor lenni! Vagy nem? - Azután megkérdi meg, de már egészen hivatalos hangon: - Mit hozok? Mind a ketten feketét kívánunk; "nagyot", "nagy rummal". Ezek a mértékegységek elég böségesek, a nagy fekete három deci folyadékot jelent, beleértve a féldeci rumot is. Hogy előttünk öntsék bele, a becsülethez tartozik. A szesz: nem játék itt. S mikőzben a rum és feketekávé összekeveredett illata körülfolyja merevvé fagyott arcomat, ismét játszani kezd velem a kísértés, mint a délibáb, hogy egyszer megírva mindezt, megírom, hogy ebben az életformában ekkora részt foglal el s milyen összefüggésekben álI mindnyájunk életével a szesz, Hogy ez az íz és a hő, amit áraszt, az a marás és édesség amit ad, mennyivel fontosabbá teszi számunkra, vagy bármely más osztály számára. (Akkor, amikor erre gondoltam, először tudományos szociográfiát akartam írni, később inkább mű-regényt. Még nem tudtam, hogy így fogom megírni, mint alakítatlan valóságot, egy kort és egy élet egy darabját). De ebben a pillanatban ez fontosabb mindennél: a forró ital, hogy felolvassza bennünk a hideget. Az arcunk ég, csak akkor éreztük, milyen hideg volt, amikor idáig jöttünk a vásárcsarnok kapujától; mintha folyékony: jégbe lépegettünk volna, vagy talán inkább jéghideg légnemű ércben. Csak ezekkel a hasonlatokkal lehet érzékeltetni ezeket a téli
362
If I G 'L l JI
éjszakákat, amikor a hideg metszően áll, az érintése éles mint a kés, s a súlya olyan, mint valami bronz kolosszusé, Körülfolyja az embert ezzel a súllyal és a lebegése mégis testetlen. Ezrek és ezrek vagyunk, akik nem tudunk ellene harcolni semmi mással, hajlékot szerezni és ételt szerezni ellene, csak csupasz önmagunkat és csak napról-napra, mint valamikor régen, vajjon hogyan sikerült ez a mai éjszaka. Tudunk-e keresni valamit? Amikor majd fizetek itt, éppen pár fillér marad majd a zsebemben és ha gyengén fut le ez az éjszaka, ott állok majd a nap előtt, étel nélkül és alaptőke nélkül, odahaza jéghideg szoba vár, a hátam mögött egy éjszaka, ami legyőzött és előttem egy éjszaka, ami le fog győzni, én pedig nem szeretem a legyőzetéseket. - Nézzen körül! - mondom óvatosan Winternek -- Hátba Lehetne valami jobb munkát biztosítani. Maga itt jobban ismeri az embereket! De Winter legyint. Ö már körülnézett, megbecsülte a helyzetet, az a négy nagy ceglédi ügynök, akik a legjobb emberei és mindig nagy szállítmánnyal jönnek fel, nincs itt, ez a társaság itt alig szakmabeli, talán majd később jönnek. A zajongó, telt helyiség nekünk valóban nagyon sivár. Három fülkében is csak pincérek és kártyások ülnek, vastag porcellán feketekávés csészékből isszák a rumot, - szeszt Itt tisztán nem volna szabad kimérni, - a nagy asztalnál az egyik közeli nagysöntés egész nap hajszolt pincérlányai tartanak utólagos elszámolást egymás között. A többinél csupa ismeretlen arcok, a vásárcsarnok szállítói közül egy sincs itt, akit ismernénk és aki munkát adna, lehetőleg egész reggelig. Az egyik páholyból a társnője és két ismerőse mellöl átjön a Vali, valamelyik Nagyfuvaros utcai korcsma pincérlánya; éjfél után néha meg szokott ott fordulni Winter, mikor könyvekkel házal, ott jól ismerik. Fáradtarcú, okos, öregedő lány s keménysége és józansága alatt tele van jóindulattal - Keresték nálunk kétszer is, - újságolja Winternek barátságosan és leül. Nem egyébért, csak azért, mert egész nap talpon volt és a lábai fájnak. Egyszer vártak is magára. Win ter bólint. Nyugalma mögötr újra, mint valami acélhálón, megfeszül az éberség és az idegesség. Azóta sem láttam senkit, aki a rejtőzés és valami rejtélyes tett akkora feszültségében tudott volna élni. Nem is hiszem, hogy ez a helyzet többé ,8 bármikor megismétlődhet. De akkor, 1931ben, egészen más volt a világ, mint ma: a Balkánon akkor nemrég lőtték agyon Stambulinszkit; Bukarest - a maga zűrzavaros nappali és színes éjszakai életével titokzatos és ismert hírtovábbító központ volt, Erdélyben, úgy emlékszem, éppen Kolozsvárt, a középeurópaí magyarság számára szerkesztett kitűnő szélsőbaloldali folyóirat jelent meg s a 1/ t
I
I /\
363
budapesti irodalomnak nem egy tagja tartotta fontosnak, hogy annak néhány budapesti fiataljával, az itteni szociáldemokrata forradalom disszidenseivel jó viszonyban legyen; Prágában orosz avant gardista filmeket játszottak a mozik, Bécsben pedig a taborstrassei Central-kávéházban magam is ültem nem sokkal később s körülöttem, mint valami aranylófényű lázban, a marxista Bécs egyesületi, irodalmi, mozgalmi és szellemi vezérkara ült és vitázott, Berlinben még gépfegyveres harcok folytak a Moabit-városrész lapos háztetöln és szeles, sivár utca sarkain, a francia belpolitikában akkor lett nagyhatalommá a Vörös Öv, amelynek életéről éppen akkor jelent meg Lhande könyve: a "Christ dans le Banlieu", Az asztal mellől, ahol akkor ültem, tulajdonképpen korunk történetének egy darabját láttam. Az az "ügy", melyben Wintert keresték, az ebben a metszetében villoghatott az európai éjszakának: abucuresti Capsa-söröző gözkörétöl s olajzöld félgörög és féltatár arcairól valamelyik prágai kávéház vékonyszemüvegű, sápadt, nagyállú szláv entellektueljein át a Bécset övező Karl Marx- és egyéb erődítésházak gondnoki irodáiig, párisi elővárosok városházainak hivatalaiig. A tél ekkor kemény volt és kiterjedt egész Európára, a jelentések szerint csak Magyarország maradt még hó nélkül a Kárpátok koszorúja közt. A hó alól és hófelhőkön át világítottak oda az éjszakába Bukarest lámpái, hó volt a bécsi Stefansdom magasba nyúló kőcsipkéin s alatta a város utcái jéggé fagyott hóval fedve, egészen úgy, mínt valami ostromlott város árkai. Berlinben egészen befagyott a Spree és magas hóhegyek emelkedtek az Alexander-platzon. Még Párisban is hó esett. A Montparnasse egészen havasi képet nyújtott és a Montmartre fölött szétszórt lámpák közt halványan világított fehér márvány falaival az a bazilika, melyet engesztelésül ajánlott fel éppen bűneinek mocsara felett Jézus Szentséges Szívének a bűnbánó Franciaország. Ilyen volt Európa körülöttem az éjszakában. De azok, akik körülöttünk voltak a Rákóczi téri vásárcsarnok hátamögötti mellékutcák egyikének sarkán, néhány füstös villanylámpa alatt s piszkos, függönyös sárga üvegfal között: nem tudták ebben a pillanatban, hogy errő van szó. (Folyt. köv.)'
364
MAGYAR BAROKK HUMANISTÁK SZAMOSKÖZY ISTVÁH (15701- 1610 1) "Monumentum aere perennius", melyet munkáiban emelt magának. Alakja azonban alig sejUJdik a személyére vonatkozó gyér adatok tükrében. Még sziüetésének, halálának évét, helyét sem tudjuk. A korabeli harcosokról számos kép számol be, Szamosközy Istvánt még se örökltette meg.
A Szamos közér(J1 eredt s törökdúlás folytán elszegényedett nemes család Erdélyben teng/Jd6 leszármazottja lehetett. Tehetsége korán f(Júri pártfogókat nyert. Valószínűleg Kolozsvárott tanult, majd Kovacsóczy Farkas, a humanista kancellár kiküldi a padovai egyetemre. Ott írja meg els/J zsengéjét az Erdélyben található római régiségekrlJl. Itáliában, a humanizmus tűz helyén, a magyar ifjú mintegy diadalmas felkiáltdssal
365
egy vándor olasz piktor, vagy német fametsző rajz6nja adja ki munkáját: Én is r6mai polgár vagyok! A hajdani Birodalom területéről jöttem s a r6mai szellem telíti lelkem. Padovában vidám farsang verte fel az utcákat, míg a magyar diák utolsó simitását végezte régiségtanán. 8zamosközy bizonyos mértékig Róma fia' lett nemcsak szüllJföldjének múltja és humanista műoeliséoe miatt. Itáliai tartózkodása, római látogatása megteremtettélc lelke kapcsolatát a katoiikue Rómával s életreszólóan befolyásolták. Pedig protestáns volt. A Báthoryak uralma 8 az erdélyi diákoknak itáliai oktatása azonban kiegyenlíttJen hatottak Erdélyben s jó ideig késleltették a német egyetemek puritán pedantériájának egyeduralmát, míívellJdés és hitélet tekintetében egyaránt. 1594-ben tér .vissza a fiatal Szamosközy Erdélybe. A humanista lelkíí, szegény nemes nem lép közpályára. Szegényember létére nem kényszerült erre; tanult emberként fejedelmi kegy emelhette volna, de ő nem tartozott a törtetlJkhöz s Báthory Zsigmond véres uralma, melynek akkoriban esett áldozatául Kovacs6czy kancellár is, nem csábltotta művelt lelkét. Bizonyára már akkor kap kis hivatalt a fejedelmi, vagyis az országos levéltárban, ahol elvonultan tanulmányozza a régi iratokat s igyyekszik azon, hogy történelmi munkákban ragadja meg a rohanó, zavaros kort. A Báthory utáni interregnum idején bukkan fel újra. Elmaradt fizetéseit sürgeti a kormányzó császári tábornokoktól. Majd Bocskai István mellett látjuk. Beadványt intéz az országgyüléshez kedves levéltára erdeképen. Zsigmond fejedelem ugyanis' nérói tetteit nér6i módon akarta eltörölni: elrendelte volt az irattár elégetését. A hivatalnokok az anyag jó részét megmentették a romlástól, de et! az értékes maradvány kötegekbe kötve, hasznavehetetlenül hever egy rozzant toronyban, kitéve az egereknek és az id6jdrásnak... Bocskai a levéltár konzervátorává nevezi ki s udvari történetiróvá. Végrendeletében is lelkük üdvösségére esket i rendelkezései végrehajtóit, hogy kétezer forintot fordítanak "zamosközy iratainak kiadására. Bocskay utóda, Rák6czi Zsigmond fejedelem is kitünteti Szamosközyt: Fehértúrott házat és vidéken nemesi birtokot adományoz neki történetírói mííködésének elismeréseül. Munkái mécsem láltak napvilágol. Tán korai halála akadályozta meg a befejezésben, vagy Bocskai ezresei másra sikkadíok el... KézIratai vándoroltak, bújdostak. A császári hivatalnokok is rátették kezüket s megsemmisítették Básta korára s egyéb, Bécere nem kellemes Jelenségekre vonatkozó feljegyzéseit. Négy kötetre
366
VIGILIA
való töredék maradt fenn az els6 oknyomozó, modern gondolkodású magyar humanista történetíró írásai ból. Szegény, zilált országban élie le rövid, szerény éleitét. Bocskai alatt sütött rá csak egy kis napfény. Vagyis ebben a rövid id6szakban vdrhatta sorsa jobbrafordulását. A humanista ugyanis eJekor műveli az irodalom· ban hagyományos műfaj~, a pénzügyi költészetet. De ekkor se hálálkodó, csak kér6 verseket írt. Rákóczi fejedelem adományai idején pedig már el is tűnik az é/lile sorából. A történetíró csak mellékesen, jegyzetei kiiz! vetett
paJ írra verseket. Apróságokat. Inkább versfaragó; játszik már a leoninus barokk ízetlenségével is. Legszebb verse töredék maradt, csak fordításunk. ban egészítettük ki hézagos sorait. Buda váráról írta, mikor Bocskai 1605.ben a törökűlte Rákos mezejére kísérte, ahol a nagyvezér vendégelte meg a szövetséges fejedelmet és kiséretét, me ly ben az udvari történetíró is helyet foglalt. Tréfás fOrmában ünnepli Erdély felszabadulását az idegen uralom alól. Szép etégiában siratja az ország elszakított f6városát: Budát, midiln Bocskai kíséretében ellátogatott a Rákos mezejére.
367
BUDA 1605 novemberében, a Rákos mezején. 0, te nemes, mínden népnél híres Buda vára, csillagokig meredő büszke királyi orom, Zsarnoki ozmán igát, aki már akaratlan uralván, rettenetes gyászod sírva, siratva nyögöd! Jaj be nagyon régen nem láttad már gyülekezni síkságod mezején vérbeli nemzetedet, ott, hol a Rákosnak vize fut szaporán a Dunába, mind valamennyi között legjelesebb patakunk ! 0, te királyi Lakunk, te vitézekkel teli Székünk. ellenség dühe nem bírt sohasem teveled: Hogyha rút vakság nem hajtja a németet erre, úgy faladon sose vert volna tanyát a török; állana még Budavár s országunk védfala lenne. nem dúskálna sosem kincseiben jövevény! Mert a világosság meg az év ura, Phoebus Apolló hatvanöt esztendőt már le a földre hozott. jó Buda vára fokán amióta megült a pogányság és Magyarországtól elszakítá a csalárd. Bárha szabad mostan közeledben elülve csodálnunk, hej, szomorún nézzük tájaidat s faladat ! Ellenség, idegen lévén ura most mezeidnek, még neked is, Rákos, megkeserült a vized! Add, Uram Isten, a rét, hova vándormód telepedtünk, újra hamar népünk otthona, földje legyen; és te, királyi Budánk, szent István egykori vára, újra magyar Koronánk udvara, székhelye légy!
FRÁTER GYÖRGY SIRJÁRA György, ki először hoztad a békét és a magyar föld érte magasztal, álnok irígység áldozatául: jaj, leterített ! O, te nagy elme, kár hitet adnod csalfa barátnak, mert ime rád tör; kérdezd ekkor szembe tekintve: Mondd, mit akarsz itt? Rettenetes súlyt véve magadra, adtad uradnak ő birodalmát, s hajtva a vádra, általa estél mégis a vészbe,
368
Arra igyekszel, hogy mit a fegyver nem tud elérni, érjük el ésszel. S mint aki bűnös, büntetlenül lőn érte halálod. Virtusaiddal felnövekedtél, messze maradt el bárki alattad. Im, ez okozta, hogy leterültél, rémületünkre.
Mert oka nem volt, senki lile tud rád vádat emelni; ime, nyugodj hát! Lám, odavesztek, mind, kik utánad visszamaradtak. Ezrediken túl múlt vala ötszáz s ötvenegy éve akkor az Úrnak, Tél-hava tíz és még hatodik nap ölt meg a gyilkos.
NÉHAIVALO BOCSKAI ISTVÁN FEJEDELEM CIMERKÉPÉRE Hét szál mályvavirág áll összekötözve a pajzsán, s rajta oroszlán, mely kopjavasát emeli. Bocskai István ős, hős címere, im, ez a jelkép s rajzának méltán [ószavú, jó oka van. Mert amikép felkél, amidőn dühödött, az oroszlán, elnyeli bősz torkán mind, aki ellene száll; Úgy e vitéz fejedelmünk is támadt erejében, árva hazánk iszonyú vészeit elzavaréu. Nem rémült, ha vihar támadt, de kiállta vitézül, mert igazak dolgát védi az Isten, az Ég. Pusztul a gazság és elhull a bilincs kezeinkről, szűzi szabadság jő, jámbor Erény, meg a Jog. 0, te dicső hérosz, hallatlan tetteid által érdemeket szerzél nép, meg az Isten előtt! Szörnyeket elnyomván, szállsz égbe heraklesi mödon s nálánál ott ő szebb helyet ád teneked.
ÜSTöKöS. Rettenetes fénnyel vándorlók az ég tetejében, üstökömet látván, borzad az emberi nem.
369
BOCSKAI ISTVÁN FEJEDELEM BöKEZŰSÉGÉRÖL.
"Adni fogok", szól így, amikor pénzt kérek, a Fenség és kikísér kegyesen. - Ö, fejedelmi uram! Vajha ne biztatnál mindig csak a tünde jövővel : Több nekem ajkadról egy kicsi szócska: "Adok!"
UT SEGETES AUSTER, SIC CONCUTIT AUSTRIA GENTES.
Forgószél kavarog, majd [égessőt hoz az auster : Ausztria belharcot szít s azután leigáz. Latinból : Geréb László
A "Magyar barokk humanisták" timil cikksorozatunkban a fameiszetele Pohdrnok Zoltán és Farkas L. milvei, amelyek a Geréb László fordttásában megjelenl5 Janus Pannonius: "A Duna me lUH" dmíí kötetéhez készültek.
370
A VISSZATÉRŐ ERDÉLY KÖLTŐi CSEREl
srssz
LÁSZLÓ:
CSILLAG UTÁN FUTOK Míg az okos: zsugori csip-csup aranyát rakja félre. Csillag után futok én, mint három királyamesébe'. Nekik házuk, kert jük lesz, az istállójukba hat bivaly Az ég alalt ülök én Isten szabad madaraival. Asszony is az övék lesz, házukban dolgos, lompos állat. De én nékem maradnak szűzen, fiatalon az álmok. Szép házuk nem kivánom; nem hullt erembe Jákób vére. Szent csillagot űzök én, mint három király a mesébe',
BÚCSOZKODÁS Fűre néztem, harmatcsepp csüngött hegyén.
Kemencéken púposra nőtt a kovász.
Tönkbe verve fejszeél villant felém.
Ajtófába csúf, csukiás szú szaporáz.
Nagyra tárta vígan a kaput a szél.
A világból kífolyik lassan a vér.
Hold karéja, ég s a föld szélére ért.
Elindult már elém a bús bivalyszekér.
371
BUCSURA MEGY KICSI AMBRUS L
II.
Sötét erdőn, zöld csapáson megy magába kicsi Ambrus. Tarisznyája vállra vetve, anyja sütte arany cipó, l ózsás kennyér alszik benne.
Ösvény végén, keresztútnál, bokor tövén áll a Vámos. Három ujján tűz világol, pokol tüze, kénes tüze három ujján vérbe lángol.
Madár kiált. mozdul. Ébred a szél, munkára kél felhőt dobni sárga holdra. Fátylat kötni, könnyű fátylat, fehér selymet, két szemére.
Szürke sziklán, kerek kövön, erdő mélyén, patak torkán varangy izzad nyársba húzva. Zsírja cseppen
Zöld pázsiton, forrás torkán letelepszik kicsi Ambrus. Egyet fúni, cipót szegni, vizet inni, zöld tisztásen fűre fekszik kicsi Ambrus.
Ökörnyálon, sötétségen sorra jönnek éji árnyak. Zöld pázsiton. forrás torkán egyre többen járnak táncot, forgó táncot, bolond táncot.
lószügyig
boszorkányfű nő.
Tilinkószó, csuda nóta csurran át a kéklő égen. Tündér szava? Ördög szava? Tilinkószó bűvös hangja álmot szór a vén havasba.
Zöld pázsiton. forrás torkán, szűkül a kör, nő a sötét egyre jobban. Lopatás láb, boszorkány láb, kicsi Ambrus: Pitó fia testén dobban.
Hogy térülnék már én vissza, Csíksomlyóban búcsú lészen, - kerek éve, hogy készülök s ha éppen úgy itt van vélem kicsi fejszém, s éles késem.
Zöld pázsiton. forrás torkán kámzsás lepke egyre mondja: ne feküdj le Pitó fia, le, ha fekszel, meg nem ébredsz; gonoszaké az éjszaka.
serpenyőbe, bűvös
zsírja
kivájt
kőbe.
Szederinda utána nyúl: fordul] vissza Pitó fia, térülj vissza, míg nem késő; a réteken szerte-széjjel
372
Erdő
III. Ébred a nap, Felhőből font ezüst szekér száll az égen, Csíksomlyónak néz a rúdja ... Búcsúra megy kicsi Ambrus, Szűz Márjához Csíksomlyóba.
PAKOCS KÁROLY:
MÁGLYA.DALOM Uram, tudod, hogy én szeretlek: az arcod éjem-nappalom. Egész magam oltártüzedben emésztem el s sok búsulásom a papi élet-állomáson mindig veled vigasztalom. Uram, tudod, hogy vágyaimmal a végtelenbe törtetek. Az én magasság-éhezésem, éjjel-nappal való menésem, álmodásom és ébredésern csak érted van és csak veled. Te fölragadtál magasba engem S én lebegek a föld felett, mint a sziklák madárkirálya. De lent ma emberek csatáznak, envérük záporában áznak s én értük meg-megremegek. Uram, te papnak tettél engem. A papnak vére áldozat. Szerétnék lent a zord arénán oltárt emelni és a máglyán feküdni, égni, mint a bárány, mely önvérével nyugtot ad.
Ha elül a népek viharja s fölöttük földerül a nap, a mézes béke égi napja: ölelj Jézus magadhoz engem, hisz csodádat viszem szívemben: elégett önnönmagamat. (Szatmár)
373
REMÉNYlK SÁNDOR:
JAJ, HAGYOT KÉRTÉL ... Jaj, Barátom, nagyot kértél tőlem, lehetetlenül nagyot! S ezen az egy ponton én kegyetlenül makacs vagyok. Tizennyolc éve prédikálom : maradni, s a fészken megülni : :Én segítsek Neked innen kimenekülni?? Nem segítek. Ha tehetném is: nem akarom. Szakadjon le tőből inkább a két karom! Viadukt ha lennék: beomlanék a lépteid alatt. Híd ha lennék: vízzel vitetném magamat. Alagút ha volnék: rádszakadnék szörnyü robajjal. Asszony ha volnék: tartóztatnálak hosszú jajjal. Farkas ha volnék: riasztanálak üvöltéssel. Ha útonálló: állnék utadba hosszú késsel. Erdő ha volnék: kigyulladnék sorompó-lánggal, Tűzesőben haladhatnál csak rajtam által.
Holttestemet vetném elibéd akadálynak, Csak azon át inthess búcsút Erdélyországnak. Tizennyolc éve prédikálom : maradni, s a fészken megülni. Láttam a vért az ereinkből cseppenként folyni s zúgva dülni: :Én . segítsek Neked innen kimenekülni??! 1937. Kolozsvár.
MIHÁLY LÁSZLÓ:
"ÁGYBAN PÁRNÁK KÖZT" "Ágyban párnák közt" mégse mult el s a nyári naptól megperzselt mezőre ömlött a vére: de sebe megújul időnként, s felsikolt minden időre szólón a sző: szabadság! Im, Petőfi így tünt el, mint látomás: akarta ezt. Nem látták, amikor reá lesújtott a vas, s nem hallatott jajt. Eltakarta
374
Ő,
a harc füstfüggönye s nem látta senki többé. Egyedül, egyedül maradt az emberek közt a végpillanatban, s fennről kapott csak reménysugarát, "Ágyban párnák közt" senki se múlik ki innen, aki költő igazán: harc, kétségbeesett viaskodás a sorsa, s növekvő, szörnyű magány. Egyedül él s látatlan pusztul el, akit homlokán e bélyeg jelöl. Búcsúszavát ki hallja meg? Keresztje sincs: jön, s elmegy az emberek elől. (Székelyudvarhely)
HEGEDOS ZOLTÁN:
MINT A KOPASZ HYAKU CSOKÁK Felhős az ég, keletről hajtja őket a szél, Erdély felől, - a Szamosból talán, s Szamos vizéből panaszos könnyed' hordja felém most, Nagyanyám.
Indulok hozzád, könnyeid letörlöm, ne sírj! az örömem ma oly lobogó, mínt Szamos fölött a Fellegváron újra a magyar lobogó. Igy akarok én' hozzád menní, károgva szállni, mint künt a Sétatér fái fölött a kopasznyakú csókák és hinni: ami rég volt, újra él! Tudom, mire majd hazaérek. aranyló sárga lesz a Hója, s a lányok ajkán, akik még várnak, kicsit majd öreges a nóta. Húsz éve már, hogy elbúcsúztam, s ki fölött elmúlt, nem kora öregség! Nagyanyó, vigyél a Monostorra vissza, s adj vén unokádnak ordát és tejecskét. (Kolozsvár) V I'
I L I I'
375
HOLLÓ ERNŐ:
RAKOTTYÁS Rakottyásnak hívták. Nagyapák ajkán az ősi monda szól: falu volt, villás-bőség szállott írtáson nőtt házaiból. ötszáz éve, vagy talán régebb, véresen jött az alkonyat s a falucskát meglepte titkon egy portyázó tatárcsapat. Aki maradt, küzdött az árral, míg elfolyt vére csöndesen, tüzek hamvasztották a fal vat spernyék röpültek az égen. Maradék népe a hegyekben kivárta, míg a vész letelt, más helyen épített magának, vetett, harcolt és szüretelt.
Bozótok tüzdelték Rakottyást s elpusztított házaiból. a monda zengi: éjtszakánként egy Mária-legenda szól, Falvak eltűnnek, Isten él csak, új, új lapokat hajtogat s a föld hajigálta a porló ~öveket, sárgult osontokat. (Csíkszereda, 1938.)
376
MEGGYES ETE:
ÖCSÉM MEG ÉH, S A TRÁGYÁZÓ PARASZTOK Hej, otthon most derűs tavaszra várnak, és a vén Bihar tája hófehér. Várad utcáján, vagy tán Száldobágyon - gyerekkorom újra kísértő álom nagy nyikorgással baktat egy szekér ... · Trágyát visznek komor, subás parasztok, s pattogtatunk ott én meg az öcsém. Az öreganyánk haza szólogat már; de gyerek-kedvünk újra-újra kél. Nagy messziről: húsz év bús távolából nyikorog még a trágyás rossz szekér ... A szőlődombok most tavaszra várnak. Nincs ott szekér, se ostorpattogás. A rügyek lassan-Iassan visszabújnak ; csak itt-ott hangzik egy káromkodás. Hej, Száldobágy, hej, Várad; hogyha egyszer a rossz szekérrel arra járnék én; s apró ostorral hajtanánk az ökröt gyerek-kedvünkben én meg az öcsém! ... Az Ér mellett a szőlők újra érnek; a Kőrös új, mesés nótát dalol; és én megyek rigót kergetni újra, s rügyek pattannak messzi valahol ... A Körös dalol és dalol az Ér. Tavasz van; trágyát hordunk régi kedvvel; nótát nyikorog a régi szekér ... Szüret lesz a váradi hegyeken majd-i a kádak telnek, puttony roskadoz. Dús fürtök alá trágyázzuk a földet; piros gerezdből csordul majd a vér ... Hej, ősz jön majd, s a váradi hegyekben megnyikordul a régi rossz szekér ... (Nagyvárad, 1938.) VIGILIA
377
DEM ÉHY JÁH O S :
" y SIEKELy FONOlA " KODAL ES , A ISOLTAR Kodály egész oeuvre-jét hatalmas egységgé fűzi a zenei gondolatok szimbólum-nyelvének rokonság-köteléke és hierarchiája. Molnár Antal írja, hogy "ugyanúgy föl volna építhető az ő munkáiból egy hatalmas "Kodály-éposz", a zeneérzelmek hőskölteménye, ahogyan az ógörög rapszodoszok énekei homéroszi építménnyé tömörültek. A müvészí eszmevilág tömör egysége teszi munkáit egyetlen Mű-vé, melyben a közös gyökéren táplált zenei szimbólumok széles átfogású mitológiát alkotnak, ahogy azt Bach művein Spitta és Schweitzer kimutatta." Ha a "Háry"-ban a bujdosó gondolat mítosszá bomlott, a Zsoltárban hitté szélesedik: Én pedig, Uram, hozzád kiáltok, Reggel és délben, este könyörgök, Megszabadulást teWled várok, Az ellenségtől mert én igen tartok. Te azért lelkem, gondolatodat, Istenben vessed bizodalmadat, Rólad elvészi minden terhedet, És meghallgatja te könyörgésedet.
Ime: a "Krónikás ének 1915-ból" (Ady) után egy új "Krónikás ének 1923-ból ..." És vajjon milyen szépségek tárulnak fel e lélekké fürdető emberi zokogás nyomán? Egy mítikusabb színpadi látomás - mélyebb rétegekből, mint a Háry János: a "Székely-fonó". - S egy monumentális zenei dóm - magasabb szférákból, mint a Psalmus: a "Te Deum". A Székely-fonó daljáték abból a rétegből merül fel, amelyből a Kékszakállú herceg vára: a balladák világából. Bartók ennek a világnak a sorskörei alatt rekedt, ezt a világot kerekítette egyre nagyobbra; Kodály géniuszának ez csak egy állomás, mert rniként a Háry kuruc-mítosza körén a Psalmus hitvallása fakadt, ugyanígy: a Székely-fonó ős-mítosza után egy szélesebb horizontokba kiáltó hitvallomás ... A Székely-fonó azonban, mint egyetlen és egyszeri műal kotás: különálló és zárt világú mitolögia-miníatűr. A Háry Já-
378
Vl
(~
t l IA
nos álom az álomban, a Székely-fonó mítosz a mítoszban, álom a "honnan?"-mítoszról, abban a "hová ?" -mítoszban, amelyet élünk. A görögszomjas Németh László megértő sorokban érzi át ezt a műalkotást. "Nincs több meséje, mint amennyi ötven-hatvan ölelkezó népdalból valahogy kialakul, de benne van az örök mese, amit a népdal, sors, szerelem és halál játékáról mondani tud. Aki ezt a százados operaszöveget rakta maga elé, nagy. feladatra vállalkozott. össze kellett olvasztania az elszórt dallamokat; önmagában kellett megtestesíteni a nép hosszú nemzedékeit; egyenlőnek kellett lennie egy egész néppel; mert ha nem egyenlő: hiába a gyüjtömunka, adalok szét esnek, a zene csak kommentár lesz; a századok nem támadnak fel az órában. " A darab középpontjában Görög Ilona balladája áll, melyet a fonó fiataljai maguk mulattatására játszanak el. A magános szereplők Bertalaki László és anyja, Görög Ilona és anyja párbeszédét éneklik, a kar pedig szinte a ballada mögött megjátsza, ami a párbeszéd-tagok közt történik. Bertalaki László anyja hiába épített csuda malmot, csuda tornyot. Görög Ilonát nem engedi az anyja. Akkor a halálba küldi búsuló fiát. A kar kiteríti s a ballada mögül betör a síratö. Jaj, jaj, jaj, jaj, kedves bátyám Jaj, mért hattál itt bennünket ilyen árván Ebbe a nagy szomorúságba. Jaj, de nagyon siettél Abba az örökös házba, Akin se ajt6, se ablak, Csak a nagy sötétség.
Rögtön érezzük, hogy az egész daljáték efelé a sirató felé emelkedett. Vágy, tombolás, incselkedés mélyén ez a jajgatás érett. A rejtőzködő nép leleplezte magát s mint a derűs Hellászból a szemeit kitépő Oedipusz, úgy támolyog elő e nép cifra külszíne mögül az örök vesztes: a siratő." A Székely-fonó a hagyomány-őrző, "gyepüvédő" székelység lelkének tükre. Szinpadi látományában egy tovatűnő világ kopjafáit állította fel Kodály; "Sírfelirat" ez is, mint zongoravíziója, de teremtő, megújító Élet fakad belőle. "A népkultúra sorvadásában - írja Németh László -'-, ha egyszer megkezdő dött, nincs megállás; a megőrzésére egy mód van csak, ha emlékeiböl a szellem a műveltek kultúrájába szívódik fel" - s a művelt réteg vezérlő szellemei hitté, mítosszá bontva: egy lelki újjászületésben teszik egyetemes érvényűvé igazságait. Erdély balladáiban egy "a népek menetéböl lemaradt embercsoport, meséi és lidércei koldus-tündér világával takarózik a végzet elől". Am Kodály géniusza ezt a világot, ezt a lelket Ige-ként hirdeti, s ebben - mint Molnár Antal kimondotta "máris igazsággá érleli az utópiát, mert itt valóban a mai Európa Evangéliuma beszél".
v I'
I L I ,,\
379
Bach a János-passió (1723) után egy évtizedre a H-moll nagymisét kezdte írni; Kodály a Psalmus Hungaricusra (1923) egy évtized után a Te Deumot írta meg. E mű Budavára visszafoglalásának kétszázötvenedik évfordulójára készült, nagy perspektívái azonban egy szellemi honfoglalás lehetőségére is utalnak, - ami még csak Kodály géniuszában valóság, a valóságban álom: Buda eszmei értelemben vett visszafoglalására, a középkori Buda lélekprimátusára Keleteurópában. Kodály a Psalmusban bachi magasságokban szárnyal, a "Budavári Te Deum"-ban pedig a zenetörténelem elképzelhető legmagasabb csúcsára érkezett: Palestrina léleknívójára. A légegyetemesebb új-középkori alkotás, melyben katolicitás és magyarság: organikus egység. A kórus és zenekar felharsanó zúgása: "Te Deum laudamus" - az örömtől túláradó lélek hangja. Annak a virulens kereszténységnek mámorát hozza, melyet a lélek sugárzó csúcsíves birodalma jelképez, s ahol - Babits érdekes kifejezésével élve - "a Kereszt él, karjai tapsolnak ..." Egy időre azonban mégis felborong a haláltól terhes lélek árnyéka: "tu devicto mortis aculeo .. ," A nyoleszőlamú "miserere" kórus az örökélet halálkontúrját villantja, de a szoprán-szölam: "Quem ad modum speravimus in Te" - a bizakodás hírnöke, lélekárnyékból felbukó fénysugár. A túláradó lélek örömének alaphangja szenvedésekben tisztultan zuhog vissza s kristály-harmóniákban, glória-fényben emelkedik ki a megváltó Ige: "Non confundar in aeternum ..." Monumentális dóm ez a zene: a magyarságban revelálódott európai zene zengő tornya, melynek belső térségeit éteri sugárzás, szeráfi szárnyalás tölti be, Clairvauxi Szent Bernát, Assisi Szent Ferenc metafizikai boldogsága, a kereszténység nagy századainak lobogó hite, apostolok, próféták és szentek dicséneke. Egyszeri írását Kodály e szavakkal zárta: Werfel "Paulus"-ában mondja egy fiatal héber: csak az idegen szép! És pár év múlva elpusztult Jeruzsálem. - Hozzáteszem: ha az, újszövetségi magyarság mint egy akarat fogja mondani: a legszebb, amit Kodály géniusza az örök hit és magyarság szint ézisében revelált: állni fog Új-Jeruzsálem!
* A keresztény kultúrának az a kora, ahol az élet fókuszában a vallás áll egy népekfölötti univerzalitás egységében: .a középkor, melynek történeti lehetőségei a niceai zsinat eszmeforrongásában, Szent Athanáz krédójában születtek meg. Az újkorban, ahol a vallásos élet kozrnikus távlatai elsorvadtak, két nép hozott vallásos kinyilatkoztatást, mely a katólikus hit fényében eretnekség, de az újkori kultúrát mégis: vég-
380
kifejlődésbe lendítő.
A németségből kirobbanó protestantizmus a XVI. században s az orosz messzianizmus a XIX. század orosz írói ban, akik közül Bredjajev már az új középkorba hajol át. Az Egyház egy örök eszme Grál-edénye, mindenkor a keresztény abszolútumot sugározta a megtestesülés mísztériumában s a lélek diadalában. A háromságot az egységben, mely agyunknak disszonancia, de szívünkben bűbájos harmóniában énekel. De így volt ez a történelemben is? a "keresztény kultúrá"ban is? "Jézus bevonulása Jeruzsálembe" című apokaliptikus feje. zet gondolatai jutnak itt előtérbe. A Szentháromságot mégis csak időben zengjük ki, s ilyenkor előbb mondjuk ki az Atyát, azután a Fiút, majd a Szentlelket. A kozmosz is így mondja, A Krisztus történelembe jövetele az ószövetségi büntető Atya kora után az újszövetségi szeretö Atyára mutatott: Krisztusra, Krisztus mennybemenetele után pedig a Szentlélek korszaka következett. (Joachim de Floris.) Krisztus Tükre: Szent Ferenc; az ő kora körüli idők azonban e kozmosz legfényesebb tükre: Szent Bernát - Szent Ferenc - Szent Tamás: tükörképben mond Szentlélek - Fiú Atyá-t. A történelem vérkeringésévé váló kereszténység (a háromság egysége) relatíve legabszolútabb megközelítése épp a Szent Ferenc körüli idő. Ami keresztény kor (Krisztus földönjárta kivételével) mögöttük van s utánuk, diszharmóniába töri ezt a harmóniát. A középkor koraibb fázisai az Atya lényegét hangsúlyozzák ki a Szentháromság egységéből - a "szervező" latin erejében. Az újkorban a "vallásos" német a Fiú vallását hangsúlyozza, a "misztikus" orosz a Szentlélek korszakát. Egyik kihangsúlyozás sem végső megoldás, ezért kellett mindhárom kornak elpusztulni, csak rendkívüli jelentős megtapasztalásokat hagyva az utókor számára. Az Egyházban - hangsúlyozom - kezdettől fogva a bontatlan Atya-FiúSzentlélek vallása élt, csakhogy ez történelmen felülálló jelenség. Úgy tűnt fel: a Szent Ferenc körüli időkben ez az osztatlan egység néhány különlegesen mély koncepciójú szent életmunkájában a történelem kollektivitásába oldódik fel. Az események azonban hirtelen fordulatot vettek: úgy látszott, még nem ért meg az idő ilyen csodákra, még roppant apokalipszis fogja sötét árnyát borítani a világra és szenvedések hosszú sora közeleg. A középkor szentferenci szakában sem következett tehát be az Egyház és a kiegyensúlyozatlan történelem korrelációja, a középkor óta pedig Egyház és "ke. resztény kultúra" egyre távolodtak egymástól - mindmáig. Ma - spengleri értelemben - nincs többé "keresztény kultúra", végleg összeomlott. S az Egyház kimeredve az időből: döbbenetesen egyedül maradt a Történelemmel.
381
A "keresztény kultúra" is kimondotta a Szentháromságot. .Atya - mondotta, és eltelt a középkor; Fiú - s hangja a reneszansz kaoszába veszett; Szenilélek - mondja, és a lét mérhetetlen mélységei fölül egy égi vihar félrevágja a fátyolt: az apokalipszis szakadékai fölött diadalmasan lebeg egy új város ... A nagy kultúrtörténeti detonáció, mely a reneszansztól tart: kilendítette az Egyház korrelációs ingáját. Egy lassút leng balra, majd - a nehézkedés és tehetetlenség következtében - egyet jobbra. De az egyensúly sem a német reformáció, sem az orosz ortodoxia. A protestáns Bach János Sebestyén a H-moll nagymisébe nő, az örtodox Szolovjev élete végére az Egyházba tér. Persze azért Bach géníusza egészében: a protestáns lélek kifejezése; Musszorgszkij sejtelmes kórusaiban egy Lélek-kereszténység misztikus harmóniái búgnak. Palestrina költészete a mennyekbe révül, Isten trónusát látja; döntő élménye Isten, az Atya. Bach a Golgota útjait járja és tekintete Krisztus kereszten függő testén függ; döntő élménye Krisztus, a Fiú. Palestrina pupilláján egy Isten-szem van, Bachén egy feszület; minden élményüket ez determinálja. S az amorf Musszorgszkij a kikristályosodott Kodály elő hirnöke ... A magyar lélek mélységeit és magasságait feltáró Kodályban az orosz miszticizmus és a bachi vallásos komolyság a latin szervezőerőben épül bele az új középkor világába. A korrelációs inga újra középre állt. A magyar lélek latin életformája életelemmégyűri az újkori világ nagy vallási megtapasztalásait is. Kodály a protestáns szellemű Psalmus után a Te Deum ősi katolikus vílágát bontja ki. Európa nagy katolizálása úgy folyik előttünk le, mint hajdani megkeresztelése; szinte egy új megkeresztelődés ez. Egy új megkeresztelődés, de... a vallásegység ideaja nélkül az arányok nem érhetik el a középkorí szintet. Egy új középkor gondolata vallásegységben valósul. Lehetséges ez? Érdemes erről egyáltalában beszélni? Bizony nagyon irreális illúziónak látszik! És mégsem az l Bartók géniusza a keleteurópai népek testvériesülésében egy népekfölötti ideára mutat, melyben a magyarságé a primátus és a többi keleteurópai népé egy-egy értékes szín : az autonómia. Kell ezeknek a népeknek a kibontakozó magyar újszövetségi életforma ideája? Egészen bizonyos, hogy nem kell! De ha a történet sodra ide vezet: ezt senki sem fogja kérdezní tőlük. Mi sem a kezdeti megértésükre fogjuk építeni azt, hanem lelkiismeretünk parancsára. Kodály géniusza egy újkori értelemben vett felekezeti ségen túlra mutat, amely azonban ősi, középkori értelemben vett
382
katolicitás. Felekezetek fölé ívelő vallásegység. mely a latin egyház katolicitásában: az Egyházban teljesedik ki.
* Tudom, hogy most érkeztem el a "Fehér Buda" leggrandiózusabb problematikájához. Rövid megoldási tervezetet készítek tehát egy következő fejezetben annak a magyar katolikus apostolnak szelleméhez hű igyekezettel, akinek felekezeteken túl is: új magyar mítosza van. Aki az örök hit a magyarságban. Ez az apostol: Prohászka Ottokár. (Folyt. kiio.)
HARSÁNYI LAJOS:
VERSEK A KÖLTÖ ELHAGYTA A KERTJÉT A plébániakert könnyezve áll. A bokrok közt a cinke nem dalol. Vörösen állnak a vadgesztenyék. Beteg tücsökszó sir a fák alól. Itt járt e fák alatt borongva sokszor, Itt élt, itt énekelt a Boldog Költő. Hallgatta a kert lassú píhegését, Mig távol zúgott szörnyü emberöltő. Szerette az embert s a csillagot. Az ég kapuját érezte a Holdban. És most azt kérdi szegény elhagyott kert: - Urunk, az égbelátó Költő hol van? Elment. Többé nem jár e fák alatt. De este, ha elalszik a mező S a kert fölött megkondul a harang, A fák álmodva suttogják: - ez ő!
383
GYÁSZJELENTÉS Tudatom az elsápadt Nap nevében S a Holdéban, melynek két szarva már a héten -Iégkéken állt; nevében a hülő vizeknek S a madaraknak, míg íjedten dél felé sietnek, A fákéban, mik elakadó szívveréssel állnak, A pókokéban, mik sárga réteken kaszálnak S a magaméban is, kinek száztorkú hangja már Fönséges tiszta szókat mond, tudatom csendben: Meghalt a nyar. Meghalt a Nyár. A fiatalok még nem értik ezt a
szörnyű
hírt,
A nagy halott dermedten várja a gyülekezőket. Az erdőszélre kiállnak a szende kicsi őzek, A domb, viz, vadak, halak gyűlnek, susognak, Egy nyárfa sáraranypénzt szór akoldusoknak. Az utakon a nyirlák, (kispapok) fehér kartngben, Karjukról füstölő fanyar tömjénje libben. Az úton végig [egenyék piros sora suhog, Mint infulában várakozó halk prelátusok. A dombon a Hold kettős szarva gyertyaként ég. Meggyujtja minden mécsesét a bársonykék ég. Megérkezik a főpap. Arca bús, a haja ősz S temetni kezdi a Nyarat a Bíboros: - az Ősz. Harsányi Lajos
384
GÁLDI LÁSZLÓ:
EMINESCU ÉS A KATOLICIZMUS A közelmúltban egy francia katolikus író, Pierre AndrieuGuitrancourt, a Balkán és a katolicizmus kapcsolatait kutatva, megemlékezett a román vallási élet irodalmi visszhangjairól is. Két írót emelt ki: Aqtirbiceanui, az erdélyi novellaíró görög-katolikus papot és Nichifor Crainicot; a bukaresti ortodox teológust, ki a román nemzeti egyház hagyományainak s általában a tiszta, patriarchális életnek védelmezője mind prózai írásaiban, mind verseiben. Nem mondott azonban a "Balkán tegnap és ma" című tanulmány szerzője semmit azokról a szálakról. melyek Eminescut (1850-1889), a legnagyobb román lírikust, a román szellemnek minden tekintetben legreprezentativabb képviselőjét, a katolicizmushoz fűzt ék. E mulasztásért elsősorban a román irodalomtudomány felelős, hiszen az ő teljes vallási közörnbösségének tulajdonítható, hogy Eminescu lelkivilágának ezzel a vonásával mindeddig igen keveset foglalkoztak. Akik újabban gondolatait nem esztétikai, de lélektani vagy filozófiai síkon vizsgálták, azok vagy politikai szempontokat domborítottak ki, mint Murarasu, vagy mint Calinescu, Eminescunak legújabb, de sokat vitatott monográfusa, - azt keresték, hogyan lehetne ezeket a költői gondolattöredékeket egy kész filozófiai rendszer, például a kanti felfogás, skatulyáiba belepréselni. Felesleges mondani, hogy az ily tanulmányok kevéssé vittek köze! a költő lelkének megértéséhez és jóformán semmit sem láttattak abból a homályos lelki tájból. ahol Eminescu vallásossága gyökerezik. Ezért vannak ma is román kutatók, akik azt hiszik, hogy az Eminescu költészet ében fellelhető katolikus elemek tisztán "irodalmi kölcsönzések", minden mélyebb lelki velejáró nélkül. E nézet nem fogadható el, hiszen minden irodalmi átvételnek meg szokott lenni· az átvevőben a maga külön, sajátos indítéka, tehát általában véve nincsenek "tisztán irodalmi", egészen külső séges átvételek, hanem mindig konvergencia áll be a külső hatás s a receptivitásra hajlamos, erre hangulatilag és gondolatilag előkészített felvevő szellem között, Igy van ez Eminescu írásainak vallásos motívumaival, katolikus inspirációival kapcsolatban is. Csak akkor értjük meg ezeket, ha beleállítjuk őket a költő lelki alkatába. Még az emlékekből élő romantikusok világában is kevés olyan szellem van, kinél mindent oly bizonyossággal vissza lehetne vezetni az ifjúkor benyomásaira. mint Eminescu esetében. Hogy - ortodox hite ellenére - egész életében ro-
, "
"_! /\
385
konszenvet mutatott a katolicizmus iránt, abban bizonyára része volt csernovici tanárának, Aron Pumnulnak, ki maga is görög-katolikus volt. Pumnul a 48-as események után szakadt ki Erdélyből és Csernovicba szinte úgy ment, mint a számkivetésbe. Tanítványaiba is beleoltotta Erdély szeretetét, mindazzal együtt, ami őt Erdélyhez és a román görög-katolicizmus Iókuszához, Balázsfaivához kötötte. Tanításának nemcsak irodalmi és politikai, de vallási vonatkozásai is gyökeret vertek egy kis északmoldvai fiú, Eminovici Mihály, a későbbi Eminescu szívében, A kisfiú, akinek pedig szülei istenfélő emberek voltak s közvetlen rokonságában nem egy ortodox szerzetes és apáca akadt, gyermekkorától kezdve közömbös maradt az ortodoxizmus vallási merevségével szemben, viszont annál több vágyakozással tekintett az erdélyi román katolikus világ felé. Átkelt, fáradságos, kalandos utazással, az Északmoldva és Erdély közt húzódó hatalmas hegyeken, s amint a XVIII. században Nagyszombatot is "parva Roma"-nak nevezték, úgy kiáltott fel, mikor Marosvásárhelyről gyalog jövet megpillantotta 16 éves korában Balásfalva tornyait: "Kis Róma, köszöntelek!" S csakhamar beigazolódott, hogy a koraérett s tudatosan "költői benyomásokat" gyűjtő ifjú kinek nevét Vulcan, a pesti Familia szerkesztője, első megjelent versei alatt már Eminescura változtatta, - Balásfalvában, melyet a maga rajongó fiatalságában ideálisan szépnek képzelt el, nemcsak szellemi központot, hanem vallási irányítót is látott. E balásfalvi tartózkodással hozható kapcsolatba Eminescu egyik feljegyzése, mely a Miatyánk latin szövegét 'tartalmazza s utána a következő sorokat: "Deipara Virgo, ave gratia plena, Maria, Dominus Tecum ... Benedictus fructus ventris tui quia salvatorem peperisti animarum nostrarum", E Mária-serek, melyek távolesnek a szláv-román ortodoxizmus nyelvi és gondolatkörétől, igen fontosak mivel nem sokkal később már felcsendül Eminescu "Imá"~jának első kísérlete, mely tökéletesen a latin "Ave Maria" misztíkumából sarjadt. Nem "irodalmi hatás"ról, hanem mély átélésről tanúskodik e vers, melynek több posthumus változata közül a következőt próbáljuk magyarul tolmácsolní : Te légy királyi asszonyunk, Térden Hozzád fohászkodunk! Vad hullámból, mely egyre bánt, Emelj ki, ments meg, Szííz Anyánk! Légy véd6, szent paizs, Megment6 bástya is! Drága szemed sugára Reánk boruljon áldva, Ó legtisztább Anya, Őrökre Szűz Anya, Királyn6nk, Mária!
386
v I r
I l I l,
Kiket visz égi kegyelem Arnyként a földi tereken, lllind Hozzád esedeznek, Csillaga tengereknek. Hallgass jajunkra néha, Angyalok királynéja. Jelenj meg fellegedben, Mint szende fény ha lebben! Ó legtisztább Anya, Örökre Szűz Anya, Asszonyunk, Mária!
Egészen világos, mennyire Mária katolikus epithetonjaihoz fűződnek az olyan kifejezések, mint "tengerek csillaga" vagy "angyalok 'királynéja". De épp e kifejezésekben van több is: valami mélyen szubjektív hangulati érték, mely Eminescu Mária-kultuszának leglényegesebb részét alkotja. Már az a tény, hogya versszakok végén mindig a Mária-név ragyog fel, utal arra az érzelmi velejáróra, melyet Eminescu e névhez fűzött. Eminescu rendkivül érzékeny, magábarnerülő, romantikus lélek volt s az ő rajongásai mögött mindig kereshető valamely, mélyen az ösztönéletbe nyúló szubjektív alap. Igy van a Mária-kultusz estében is. Ha Jacopone da Todit "giullare di Dio"-nak nevezték, akkor Eminescu valóban "giullare di Maria". De vajjon kitapinthatók-e ennek a Mária-kultusznak személyes forrásai? Eminescu költészetének egyik állandó, ezer változatban vissza-visszatérő motivuma az ifjúkorban, szinte a gyermekévekben elvesztett leány, a meghalt, de mégis "unsterbliche Geliebte". Ö jelenik meg, ez a romantikus "reine de la nuit" a meghasadó felhők kapujában (Melankólia), ő, a szelid és halvány Holdkirálynő, lejt végig csillagok messzi palotáin (Mortua est), s öt látja a költő Velencében, a halott szeretöben, kit kedvese, Okeanos hiába ostromol (Kihunyt élet). Vele azonosítja, titokzatos, költői asztronómiával. egy-egy kialvő csillag sugarát (A csillagokig) s az ő megfoghatatlanul elsuhanó árnyalakja után tárja karját antik hősök tragikus gesztusával (Az idők habjaiból). öt, az elérhetetlent hívja Eminescu egyik leggyöngédibb lírai versében is:
ogy
szállsz fel újra. mint örökre d r á g a k é P e, Koronád csillan fénykörökbe ... Hová iűnse? Jössz-e végre?
M ár i a
Utolsó idézetünk oly tisztán fejezi ki az összefüggést, hogy szinte magyaráznunk is felesleges. Eminescu, a maga költői szubjektívitásában, Máriát, az égi királynőt, azért környezte különös tisztelettel, mert reásugározta mindazt az írnádatot, amit egy fiatalon eltűnt, halott szerelmes iránt érzett, s így épp legfájóbb emlékeiből teremtett csillagkoszorút Mária képe köré.
387
Nincs kizárva, hogy ebbe a gondolatkapcsolásba, ebbe az érzelmi asszociációba belefonódott egy irodalmi emlék is: Novalis hatása. Novalis Sophie-ja is korán elhalt szerelmcs volt és nagyon valószinű, hogy erre az ihletésre kapta Eminescu egyik ifjúkori regényének hősnője is a Sofia nevet. Ennél a - talán valóban külsőleges - egyezésnél. mely pusztán Novalis ismeretét bizonyítja, tovább is mehetünk és megállapíthatjuk, hogy a Ielejthetetlenül szép "Hymnen an die Nacht"-nak nem egy részlete valósággal feltárja, megmagyarázza azt a lelki processzust, mely Eminescu Mária-kultuszát kialakította. Figyeljük csak meg az ilyen mondatokat: "Amint az elsuhanó, kilobbant életen végtelen vággyal csüngtem, egyszerre a kék messzeségből, régi boldogságom magasából te éji lelkesítőm s mennyei altatóm, te jöttél fölém ... Ez volt az első, az egyetlen álmom, s azóta örök, változhatatlan hittel ragaszkodom az éjszaka egéhez s fényéhez, kedves emhez". S állítsuk az ilyen részletek mellé Novalisnak egy-egy bensőséges Mária-versét: Látlak Téged, Mária, híven Tükröz Téged ezernyi kép, De egy sem néz rám oiu szelíden, Mini az, mely a szívemben ég. Mióta ott van, a világnak Zaja mint álom ellebeg, S kimondhatatlan édességgel A menny betölti lelkemet.
Nem elgondolkodtató, hogy az ortodox Eminescu, akit az irodalomtörténészek szeretnek panteistának, istentagadónak vagy agnosztikus kételkedőnek feltűntetni, az áhítatnak, a vallásos élménynek e novalisi bensőségéhez a katolielzmuson át érkezett? Ennek az élménynek fontossága akkor domborodik igazán ki, ha meggondoljuk, hogy sem Eminescu előtt, sem utána egyetlen román költő nem élte át ilyen mélyen a Mária-kultuszt vagy a vallási élet más mozzanatát. -De e szubjektív motrvumokkat átszinezett Mária-tisztelet nem az egyetlen vallásos vonás Eminescu lelkivilágában. Posthumus versei közill az egyik a feltámadás misztériumát dicsőíti, egy másik pedig, a "Krisztus" című, összeveti az egyszerű, de bensőséges és igaz régi vallásosságot a modern vallási élet felilletességével és hiú pompájával. Régi szent könyvek alázatosan primitív rajzai keltették fel benne e gondolatsort, mely ismét nem más, mint egész világszemléletének egyik vetülete, Eminescu, a maga jellegzetes moldvai múlttiszteletével mindig .Jaudator temporis acti" volt nemcsak a vallás, de az irodalom terén is. A romantikusok határtalan nosztalgiájával mindig visszavágyott a gyermekkorba, akár saját magáról, akár népéről volt szó, Egyik hatalmas versében ("Az epigonok" ) kora fejlettebb ízlésű köl-
388
keserű becsmérléssel messze a román irodalom gyermekkora mögé helyezte, egyszerűen azért, mert a régi írók szívvel írtak és hittek abban, amit papírra vetettek, a "modern" kor kiábrándult fiai pedig nem hisznek semmiben. Ugyanezt az egyszerű patriarchális élet után való vágyódást találjuk meg - vallási síkon - a "Krisztus" című költeményben is. Mennyire mélyen beleívódott a vallásos élmény Eminescu lelki világába, azt meggyőző en bizonyítja a már említett "Melankólia" egyik legújabban kiadott változata. E ponton meg kell [egyeznünk, hogy az eminescui lélek ismeretében felbecsülhetetlen fontossága van annak az ötven kéziratos kötetre menő variáns-tömegnek, mely nemcsak a költő életében megjelent versek első fogalmazványait őrzi, hanem egész sereg más műalkotás többé-kevésbbé kialakult szövegét is. E pszichológiai szempontból szinte kimerithetetlen kincsesbánya igazi felfedezése csak most kezdődik. Nemrég terelődött a figyelem a szóbanforgó változatra, melyben a költő csalódások viharától megtépázott. kifosztott lelkét elhagyott, puszta templomhoz hasonlítja s végül e templomban - a szkizoíréniás tipusra jellemző öntudathasadással önmagát látja meg halottan:
töit
Mintha lelkem volna ott Az a kis templom ... Megkopott Oltára rég, az égi képek Vászna fakó és összetépett, És gondolat helyett agyamban Tücsök szot, szú rág szakadatlan; Gyakran úgy rémlik, hogy kezem Egy gyolcsra téved csöndesen S 'oalaki van alatta holtan ... Bár nem tudom s nem akarom, Súgja egy titkos hatalom, H ogy az pihen ott, aki - voltam.
De forduljunk el e homályos hallucinácíóktöl, az őrü letbe menekvő Eminescu rémlátásaitól s tekintsük a másik Eminescut, egész sereg kristályosan tiszta és bölcs vezércikk szerzőjét. Nem találjuk-e meg itt is, ebben a sokkal józanabb, realisztikusabb formában, a katolícízmus tiszteletét? A felelet nem kétséges. A hetvenes évek vége felé Eminescu így írt a bukaresti "Timpul"-ba: "Nem tagadhatjuk a katolicizmusnak, mint világintézménynek valóban rendkívüli érdemeit az emberi művelődés szempontjáből". Eminescu mély csodálattal szól az Egyház középkori civilizáló munkájáról s különösen azt értékeli, hogy a nép nevelését nem elvont eszmékre alapítja, hanem "intuitív módon átadott gondolatokra, melyek a szívet szelídebbé teszik". Ezért voltak szerinte a szépművészetek mindenkor az Egyház leghatalmasabb fegyverei. Oszinte meggyőződéssel emeli ki a vallásos érzés
\I
I C, ,
I
IA
389
alkotóerejét, mely "a mindennapi élet nyomornsaga fölé, a művészi alkotás tiszta légkörébe magasztosítja az embert". Hozzáteszi még, - talán népe kultúrális alacsonyságára gondolva, - hogy "mindazon népek, melyeknek magas kultúrája van, ha most nem is azok, legalább a múltban hosszú időn át katolikusok voltak. A következőkben dicséri az Egyház nevelő hatását, s megállapítja, hogy az iskolák alapítása - fel a legmagasabbakig - az Egyház nevéhez fűző dik. Másutt ("Jézus legendája") kifejti, hogy ,;amint a modern művészet újjászületését az antik mintáknak köszönheti, úgy az új világ nevelése Jézusnak, mint erkölcsi példakénnek tulajdonítható". Éppen ezért támad Eminescu őszinte haraggal kora vallásellenes áramlataira, ami annál jelentősebb állásfoglalás, mivel a "Timpul"-ba írt cikkek 1880 tájáról, a materializmus virágkorából származnak. Azt vallja, hogy korának "metafizikai spekulációi, melyek szerzők szerint mások és mások, csak üres feltevéseket eredményezhetnek s nem embermillióknak szánt pozitív meggyőződést". Inkább intuicióval, mint pozitív tényekre hivatkozó történetszemlélettel állítja, hogy ennél nehezebb küzdelmekben is volt része az Egyháznak, s hogy ebben "mindig volt elegendő józan belátás súlypontját azokba az országokba helyezni, melyeknek legnagyobb szükségük volt őreá". Rendíthetetlen bizalommal vallja tehát, hogy a katolicizmus a múltban is talált mindig "új és friss erőket, melyeket az annyiszor felbukkanó tagadással diadalmasan állíthatott szembe". Szinte meglepőnek érezzük ma is, hogy az ilyen nyilatkozatok ortodox ember tollából származnak. Hiszen még a XVIII. században az orosz és görög befolyás alatt álló román egyház eretnekeknek bélyegezte az erdélyi görög-katolikusokat s halálos bűnnek tartotta a latin nyelv puszta megtanulását! Egy bölcs és az 'akkori európai viszonyokban mindenesetre jól tájékozott egyházfő odáig ment, hogy még szegény Voltairet is azért átkozta ki az ortodox országokból, mert "pápista tanokat" hirdetett ... Örvendetes, hogy azóta nagyot fordult az idő, s ma úgy sejtjük, Romániában Eminescu példája is serkentően hatott. Egy-egy haladóbb ortodox püspök teljesen a modern katolikus Egyház eszközeivel törekszik a hitélet bensőségesebbé tételére, Ion Pillat, az egyik legkiválóbb román költő, Francis Jammes-ot fordít és Rilkével levelezik, s nyissuk ki a "Gdndirea" -t, Nichifor Crainic folyóiratát: szinte minden számában találunk valami katolikus vonatkozást, valami katolikus inspirációt. S ez természetes is, mert nemcsak a románságra, hanem minden balkáni népre áll, hogy vallási életének elmélyedése és megújhodása, mely épp e primitív emberi közösségekben rendkívül jelentős, csa~ a katolikus példa követésétől remélhető. Ezért jelent Emmescu példája útmutatást napjainkban is, a költő születésének kilencvenedik évfordulóján.
390
y I
t
I
I 1\
VÉGH GYÖRGY:
FALUN Messze vagyok Pesttől, lármáját meguntam, Naphosszat henyelek álmos kis falumban, dirmegek-dörmögök, jónagyokat alszom, szakállat ereszték, növesztem a bajszom, mi mást is csinálnék? semmihez sincs kedvem, messze vannak tőlem, akiket szerettem, messze vannak tőlem, vagy én vagyok tőlük: hiába várom, hogy hírt halljak felőlük. Messze vagyok Pesttől, egyedül és messze, emberekkel is csak néha jövök össze, jobb is, hogy így van ez, nyugodtan élhetek, lassabban múlnak bár a napok, a hetek: kenyeret majszolok, verseket mormogok, ha meg fáradt vagyok, akkor csak hallgatok; többet hallgatok hát, mint mennyit beszélek: nem is voltam híve soha a beszédnek. Földudál a kanász, alighogy megvirrad: a kertbe megyek, hogy friss levegőt szíjjak, futkos a sok malac, igyekszik a rétre, ott töltik a napot vígan heverészve. Aztán a tehenek jönnek, meg a kecskék, tőgyükben hozzák majd este a tej ecskét, sietnek ők is ki, hogy sokat egyenek: a szakállas kecskék, a jámbor tehenek. A legyek zavarják többnyire a csöndet, meg a kölyökkutyák, ha cigányok jönnek, megugatják őket, lábuk után kapnak, de minthogy ugatnak, nemigen harapnak. A poros utakon csak néha jár autó, szekerek döcögnek. ökör húzza, vagy ló; szamarak is járnak kocsik elé fogva, de bizony gazdájuk nem megy velük sokra. VIC,ILltI
391
Ablakom előtt a rőzse szedő lányok dalolnak vidáman, libeg a szoknyájuk, mezítláb járkálnak, kezükben esernyő, derült az ég ugyan, de még lehet eső. Meleg van erősen, a cica is álmos, még ma nem is mozsdott: baj sza is lekváros, bekenték a lurkók bajuszát szegénynek: dühös ám, jaj lesz ma minden kis egérnek! Estefelé aztán népesebb az utca, Kiáll az asszonynép egy kicsit az útra: urukat várják a fiatal menyecskék, az öregebbje meg leginkább a kecskét; várták ők is hajdan tüzesvérű férj ük, mások lesték akkor: jön-e a kecskéjük, de bizony idővel ők lettek a vének: szakálluk is nőtt már, akár a kecskének. Felhő kerekedik az utca porából, hazatér a csorda, velük jön a pásztor, karikás ostorát meg-megpattogtatja: talán aki süket, még az is meghallja. Csöndesebb az utca, hazatért a csorda, dolgára siet az, kinek még van dolga. Hűvös már az este s a tűz közelében jobb ám üldögélni, mint a hideg szélben.
Csak néhol pislákol elvétve egy lámpa, bibllát betűzget talán a gazdája, vagy kenyeret dagaszt az imbolygó fénynél, vagy tán anya virraszt lázas gyermekénél. Az utca néptelen, kutyák vonítanak, s meglapul a sok ház a zúgó fák alatt. Borult az ég nagyon, ninosenk csillagok, nem vár a szeretőm: hát haza ballagok. (Bernecebaráti)
392
Végh Gvörgy
HUNYADY ISTVÁN:
,
UTÓHANG A KALEVALAHOZ Mott6: Kullerv6, Kalerv6 magzat Hazafelé fordul immár, H olt atyjának házhelyére, SzüUJinek szérüiére ; Üres a ház, hogy odajön Kietlen, mikor beköszön, Nem j6 senki átölelni, Kezét nem kinálja senki. (Kalevala 36. ének 252-260. sora.)
Kullervó fordul keletnek, A vihar zúg: meg kell halnod. Ha százat sújtsz, nőnek ezrek, Ellepik a tundrát, partot. Kullervö elindul délnek, Forgatja a nehéz, szablyát. Bár a pallos sosem téved, Kettétörik, elragadják. Kullervo északnak fordul, Hallat hangos jajkiáltást. Csak a habok zúgnak zordul, Testvér-hangot nem kiált más! Kullervó fordul nyugatnak, Hallat hangos jajkiáltást. A vihar-kutyák ugatnak s bőg a tenger, nem kiált más! Kullervo a föl
393
ROBERT BROWNING:
EVELYN HOPE A drága Evelyn Rope halott, elnézem egy órája már. Ez itt a könyvespolc, amott az ágya, hol halálra vár a szép geránium, mit ő maga szedegetett minap s az ablaktáblán át bejő vékonyka pászmákban a nap. Tizenhat évet élt szegény s talán nem is hallá nevem; életében nem volt regény, csak vágya volt teméntelen és mennyi-mennyi gondja volt, hányszor futott ide-oda, míg Isten most hozzá hajolt s így lett fehér a homloka. Későn
szeretlek, Evelyn Hope? Lelked még most is úgy ragyog,te fény valál, hajnali csók s vigyáztak gyengéd csillagok. Háromszor többet éltem át s útunk két út volt, nem vitás; nem volnánk egymásé tehát, csak két halandó, semmi más? Nem, nem lehet! hisz fönt az Úr oly mérhetetlenül kegyes: szerető szíveket azúr egében egymásnak jegyez: És most a szerelern jogán magamnak követellek én, légyen a sors bár mostohám s utam rideg, bús és kemény. De
eljő
egyszer még a nap, mikor majd elmondom neked, bogy mennyire kívántalak ... Kislányos, víg tekinteted, arany hajadnak illatát s piros, virágos ajkadat dicsérem majd, ha Isten ád időt s újból ránk néz a nap.
39.4
Elmondom sorsom végzetét, hogy hányszor adtam el magam s koldulva unt urak kegyét, jártam e földet hasztalan; csak egy, csak egy maradt nekem, kivédve mind a vészeket, te vagy, Evelyn Rope, kedvesem! mostan hát lásd a mérleget: Mindig téged szerettelek, a szívem veled volt tele, s mert mosolyod olyan meleg, szívemben míndíg volt helye. Aludj hát édes! hűs kezed virághoz ér, míg átalérsz ... Nagy a mi titkunk. Érezed ? ha fölébredsz, mindent megértsz! Raics István fordítása
VÉGH GYÖRGY:
Ú) KEDVEST KERESŐ DAL Eltűnt szeretőm siratom még, de várom az újat az ősztől ... - Babérkoszorút vele fonnék, s ha nem riadozna az őztől, két kis nefelejcskoszorút, ha nem félne az erdei vadtól, s keln ék vele messzí nagy útra, 1101 égi kovács keze patkol ... Ha nem riadozna a csóktól. karomba repesve ölelném. ha nem riadozna a csöktól, boldog szerelemre nevelném. Dús, barna hajába temetném zúgó fejemet meg a jajt is, szeretne talán, ha szeretném, s tűrn é velem akkor a bajt is. Csak kék szeme lenne! szelíd kék, az égre fel én sose néznék, -- eltűnt szeretőm oda vitték, s Jelnéznem az égre nehéz még ... . . . Most ősz jön a kerti virágra, sikengnak a szélben a lombok, ja,j, ősz jön a kerti virágra s eltűnnek az éjben a lombok ... Hát jőjjön el értem a drága s vigyázza remegve az álmom -- hisz eljön az ősz is a nyárra s mnst csend riogatja az álmom ...
" I
G , LIlA.
395
KONYVEK KÉT KöNYV ERDÉLYRöL. (Horváth Jenő: Váradi freskó. Mindkét könyvet bihari ember írta. Bihar ugyan nem tartozik kimondottan Erdélyhez. azonban mindig Erdély kulcsának számított és a bihariakban erős az erdélyi ontudat, mert összekötő kapcsul szolgálnak a nagy magyar síkföldi etnikum és a történelmi Erdély között. Horváth Jenő Váradi freskó-ja (Cserépfalvi kiadás) eddigelé a legjobb váradi monográfia. Ahogy rombadőlt a középkori Nagyvárad, a magyar Compostella, ahogy bedőltek, jeltelenné váltak a váradi királysírok és ahogya Kolozsvári Testvérek aranyozott királyszobrai, a középkori szobrászat messzeföldön híres műremekeí török ágyúöntvényekként folytak el, hogy alig maradjon monumentuma a magyarság középkori hatalmas kultúráj ának, éppúgy tűnt el irodalmunk tudatából is az Árpád-kornak és avegyesházból származó királyoknak eddig soha el nem ért nagyszerű kultúrkorsaka, Nem akarunk rekríminálni a magyarság mai örömünnepe idején, de bizony a múlt század liberális beállítású és inkább protestáns gyökerű történelemlátása nem akart Mátyás király mögé, a katolikus középkor kincses rejtelmeibe belelátni. A "sötét középkor" babonája terjengett a legvilágosabb fejekben is és a történelmi kutatás módszerei sem finomodtak ki annyira, hogy a hazánkban jobbára jeltelenné vált Középkor lelki és szellemi nagyságát teljes egészében felmérhesse. Mi katolikusok tiszteljük Bocskai magyarságmentö harcait, Bethlen Gábor gazdasági és kultúrális vívmányait, a protestáns I. Rákóczi György építő és megtartó politikáját, de ugyanakkor szívünk hevesebben kezd dobogni, amikor a magyar nagyság legdicsőségesebb korszakáról, a középkor szent királyairól hoz nekünk híradást a XX. századbeli kutató történész. Horváth Jenő, mikor Szent László városáról. Nagyváradról ír, számtalan mulasztást tesz jóvá. Királyok és királynők városáról, a középkori magyar kultúra egyik legmithikusabb központjáról ír városképet. A bihari Arany János protestáns létére remek balladát irt a váradi Szent László-szoborröl. aki leszáll talapzatáról, mikor Erdély és a székelység bajba kerül, felragadja hatalmas csatabárdját és reggelre kiizzadtan tér vissza helyére az érctetern. Szent László Erdélynek és a moldvai székely-csángó ősmagyarság nak mithikus höse, remek freskókban, falfestményekben látjuk képét Csík, Gyergyó, Kászon, Udvarhely és Háromszék gótikus, sőt románkori templomaiban ugyanúgy, mint túl a Kárpátok határvonalán, Moldovában is a magyar katolikus templomokban. A nyugati kultúra addig terjed Keleteurópában, ameddig a magyarság és a katolicizmus, ameddig Szent László csatabárdja utat vágott a szellem világosságának és a nyugati kultúrának. H orváth Jenő könyve, amelyet hosszú oldalakon át kellene méltatnunk, .ha valódi értékéhez mérten foglalkozhatnánk vele, éppen abban kitűnő, hogy a legnagyobb gondot a középkori Várad kultúrszerepének szenteli. Ahogy szentül hisszük, hogy új határaink alakításakor az államférfiak kezét Szent István és Szent László jobbja is vezette, éppoly szent meggyőződésünk, hogy a magyarságnak, ha valóban Középeurépa újrarendező és megváltó népe akar lenni, szent alázattal kell szent királyaink szellemében tovább építenie azt a magyarságot, amellyel az Árpádok ajándékozták meg Mikecs László: Románia.)
396
V t (, I I I It
Európát. Nagy tömegeinknek azonban alig-alig, vagy csak töredékesen van fogalmuk a magyar középkor igazi nagyságáról.Horváth Jenő avatott kézzel fogja meg a kezünket, mikor múltunk nagyszerű beomlott kinosesbányáin át elvezet bennünket a magyar nagyság és európaiság útjaira, Várad visszakerülésének órájában, mikor e sorokat írom, hálával és köszönettel üdvözlöm Horváth Jenőt, kívánom, hogy könyvét minól többen olvassák, mert ez erő sít, táplál és hitet ad nekünk további út jainkra és harcainkra. Mikec« László az eddig kevésbbé ismert érmelléki fiatalember, Romániát járta végig, hogy a benne fogva tartott keleti magyarság problémáit tárja fel. A Bólyai Akadémia adta ki könyvét (hála Isten, hogy ilyen fiatalságunk, ilyen diákszervezeteink vannak, akik ilyen könyveket adnak ki s nem lapos diáksapkában versenyeznek a sörvedelésben), mint a modern magyar országszemlélet, kisebbségi sorslátás egyik kis remekművét. Mikecs végigmegy a húszmilliósra dagasztott Románia néhány jártabb országútján, a bekebelezett kultúrnépek temetőnek szánt országrészein. ahol mégis új élet sarjadt, keservekböl, kínokból, mártíriumokból új hit és új erő sarjadzött. Középkori székely templomok árnyékából ortodox román templomok gőzkörébe, évezredes magyar településhelyekről a szétszóródás regáti magyar fészkeibe kalauzol ez a remek kis útikönyv, amelyben egy európai törzsökű magyar írja meg azt a kálváriautat, amely idegenbe zilált székelyeink kényszerű vezeklése volt. Csupa új szín, csupa megdöbbentően magvas friss problémalátás ez az apróka, ízlésesen kiállított könyv. És a legnagyobb öröm, hogy mindazt, amit látott és érzett a szerző, választékos irodalmi nyelven, nemes műérzékkel és formakészséggel írta meg. Valami lappang a vérig kínzott és porba alázott magyarság lelkében. Mintha a XVI. század nagyszerű magyar lendülete, a romokon való építés és kultúraf'ormálás gyönyörű láza terjedne ismét sorainkban. A legmélyebb pontról meg kell indulnunk a legmagasabb csúcsok felé és ezer jele van, hogy meg is indultunk már. Most mindenki dédelgesse, nevelje, ápolja ezket az új magyar csírákat, szellemi palántákat, hogy sudár fává növekedhessenek. Vegye meg könyveiket, amely jobb, keresztényibb magyarságra vezet, hisz az alkotó művész szenved rnindnyájunkért és egyetlen jutalma a többiektől, ha kíváncsiak és éhesek a szavára. Possanyi László FODOR .JÓZSEF: .JELENÉSEK ÉVEI. Versek. (Almanach Kiadó 1.940.) Véletlennek mondanám ezekkel a versekkel való találkozásomat, ha korunkban a jelenések éveiben - volnának még véletlenek. Igy azonban, hogy mínden lépésünkön a Gondvíselésaz úr, azt kell rnondanom, hogy valami titokzatos és bölcs szándékosság adta a kezembe ezt a könyvet, kétségtelenül azért, mert szükségem volt rá. Ezért legelőször is arra szeretném kérni a magyar emberek közül azokat, akik a Szellem ügyét szolgálják: adják tudtul azoknak, akiknek máig se sikerült "biologiai" emberré redukálódniok (s akik ezért most feleslegesnek érzik magukat és halálosan betegek a kételytől és a szomorúságtól), hogy Fodor József költeményei visszaadhatják hitüket az Igazban és a Jóban, az életben és az értelemben. Versei tehát nem esztétikai rendű, önmagáért való díszítmények a rohanó idő partán, sem andalító pacsírtatrillák az élet nagy harctere fölött. Költőjük antenna a forduló korszak levegőjében: felfogja az értetlen szenvedések sikolyát, az őrültség ríkácsolását, a teremtő és romboló erők rez-
VIGILIA
397
géseít s gondolattá alakítja át egy világ halálának és egy másik világ megszületésének jelenéseit. A forduló kor Fodor JózsefUiI kérdezi, !>OrJ?1 mi és miért? A káosz Uile követel nevet; az 6 szívét tépi, az ő agyvelejét marcangolja értelemért. Jobban mondva ... mir1lipnkit61 kérdi, minden embertől követeli, de csak Fodor József hallja a hangját, mert ő a - kölUi. Ö ma oly módon költő, olyan egyedülméltó módon, ahogyan a próféták próféták voltak a ha idani korszakforduló erkölcsi földrengés ének, szellemi alkonyának és butaság-viliarainak közepette, próféták és nem baksist váró "léleklátók". vagy grafológusok. Fodor József egyedülálló jelensége a magyar szellemi életnek. Nincs akihez hasonlíthatnánk, elődje sincs, s ezért a hivatásos költőosztályozók nem is igen tudják, hová tegyék, vagy nem is akarják odatenni, ahová való. Szerény nézetem szerint ma ő a legelső, de ezt csak húsz év múlva fogja mindenki tudni. A kort, amelyben élünk, ő fejezi ki legteljesebben. Ez a vajudó, véres káosz, ez az új világért kavargó harc benne találta meg a hangját, akárcsak a magyar szabadságért annakidején megindult harc, Petőfiben. Mert hiszen vannak költőink ma elegen, akik gyönyörü versekben csendítik ki boldogságukat, amely az egekig ragadta őket, mikor imádott juk a nyakukba borult, s akik könnyekig meghatnak, ha elpanaszolják babájuk hűtlenségét. Sőt vannak, akiket felrobbantott kultúránk egy-egy repeszdarabja is szíven vág néha. De akit az Egész Ma telitene meg, akiben a forduló kor keresné az ellenpólust, hogy az Eszme szikrája átüthesse a ráboruló sötétséget és tájékozódhasson, olyan csak egy van: Fodor József. Az ő költészete az,ami ma "keztyiít dob a világi sötétnek". S ő és lelki rokonai azok: Kik maguk érted mitse várva adják, Emberség és szabadság!
S ő mondta kí imádság-tömören a Szeritlélek lovagjainak kategorikusimperativuszát:
Az ok, Mely kötelembe fog A rossz ellen bárhol, legyen: hogy ember vagyok! Fodor József versei súlyos szárnycsapásúak, Napba-törők és izzóan tiszták. Egyetlen egy sincs köztük. amely jelentéktelen volna. Lelkük: az emberméltóság megingathatatlan, megalkuvást nem ismerő tudata, amelyet oly sugárzó erővel és oly látnoki meggyőződéssel hirdet a költő, hogy szavaiban irányfűt és sarkcsillagot találhat mindenki, akiben ma tántorog a fogalom és az érzés, s akikben kihúnyni készül a hit. Fodor Béla REMÉNYl K SANDOR:
MAGASFESZüLTSÉG. Versek (19351940.) A könyv, mint minden Reményik-könyv, élmény: egy igazi ember-költő arca. Nem gondosan összecsiszolt szavak, nem csupán versek ezek; költemények: mögöttük a sokszínű, fájdalmasan igaz élet. Reményiknek ez a könyve kettőt mutat meg; a költöt két oldalról: a költöt, és a költőt, mint kiszakithatatlanul, végzetesen erdélyi költőt. Reményik költészetét a teljes kitárulás jellemzi: ő mindig és mindenkinek látható. Maga is tudja ezt és érzi is ennek tragikumát: 1940.) Erdélyi Szépmíves
Céh
Kislányom, hasztalan a bánatunk, Hogy megmutattak, túlságig magunk. Erre rendelt a Szépség-Isten minket:
398
VIGILIA
Kitárni kincseinket. sebeinket. És vallani, örökké vallani - Rá a megértő igét hallani, S mit mások tán gyóntató-papnak szántak : Fülébe gyónni az egész világnak. (28. L) Ezek a versek - mint Reményik minden verse - nem elhatározásból, hanem kényszerből születtek. Ez teszi Reményiket költővé. Hogy a versek, mint versek is szépek, az a költőtől elválaszthatatlan művész érdeme. Mert művész Reményik: a szó, a ritmus, a csodálatos zsongás nagy művésze. Nem tudni, hol tanulta ezt: talán az erdélyi erdők suhogásának öntudatlan, művészt nevelő ereje súgta neki. A forma egészen finom. Sokszor, legtöbbször kielemezhetetlen, mint ahogy az erdők muzsikus suhogását sem lehet az öt vonalú kottára szedni, de mégis csodás, nagyszerű, művészi. A költő maga sem tudja hogyan, de valami nagy terrnészetes törvényszerűséggel születik, érik benne a vers: Érik a lelkem koronás fáin, Érik a vers, és zamatosul. Érik hajnalban, alkonyi csöndben, Ezüst esőben, aranyos hőben. - S majdan a megért, győztes időben Lelkek ölébe, esengve lehull. Minden versével nagy, mély közösséget tart: belőle valók: lemenő rokonai, bennük él tovább lelkileg és szinte biologiailag. A versek gyermekei: a szülőknek adott unokák: Meghalok, és a kripta ormán Címert fordít meg az idő keze. Meghalok s velem az Apám neve Meghal. - De meghal-e valóban? Hát az a sok-sok vérpiros virág: Vérem cseppjei az erdélyi hóban? (63. l.) Igen, ezek a vércseppek az erdélyi hóra hullanak. Mély és örök emberi gondolatai mellett is erdélyi író a provinciális megkötöttség minden művészi szépségével. Ez a művészi Erdély-szerelern sokszor tragikus hangon sikít a versekben. (Jaj, nagyot kértél, 24. l.) Ez az Erdélyhez való ragaszkodás szinte mániákus, de szélsőségeiben is tiszteletreméltó és nagy. Nagy ez a honmegtartó gondolat: A köröket, a köröket ne hagyd: Mindenki a magáét, El ne hagyd magad dolgát-örömét, Kicsi virágát az egész. világért. Rajzold. rajzold buzgón és elmerülten És rendületlenül Rajzold, rajzold pontos köreidet, Míg a vihar elül. S ha halni kell: akkor is úgy találjon A végzet, a vak katona: Polgár- és művész-gőggel mondd neki: A köreimet nem adom oda. (21. l.) Az egész kötetet idézni kellene; főként most, mikor emberi sorsok, szépségek nagy háttere rajzolódott valósággá: Erdély. Meggyes Ete
v,
.ltlA
399
GUILLAUME APOLLINAIRE VÁLOGATOTT VERSEI. (Radnóti Mikl6s és Vas István fordításai a Vajda János Társaság kiadásában.) Furcsa és majdnem érthetetlen dolog, hogy modern lirai költészetünk atyja, Guillaume ApoUinaire mindezideig oly kevés megszólaltatóra talált nálunk, holott hatása. alól csak kevesen vonhatták ki magukat. Még különösebbé válik ez a tény, ha meggondoljuk, hogy fordításirodalmunk egyike a legteljesebbeknek s az európai szellem minden valamirevaló képviselöjével magyar nyelven is megismerkedhetünk. Nem is igen emlékezünk, hogy R6nay György kitűnő antológiáján kívül kapott-e Apollinaire egyenértékű tolmácsolást j! Elvitathatatlan érdeme Radn6ti Miklós és Vas István most megjelent fordításainak, hogy segíteni iparkodtak ezen a hiányosságon. ApoIIinaire-kötetük szűk terjedelméhez képest meglehetősen teljes képét adja a nagy felszabadítónak, aki a kubizmus, szímultanízmus, expresszionizmus nagy viharzásainak idejen . lázba hozta Európa versolvasóit. A kötet belső értéket növeli, hogy a fordítók a versek összeválogatásánál tekintettel voltak Apollinaire lelki lázadására s a nemes szeniléletű "Égöv"-ben rámutattak a költő mély és őszintén katolikus gondolkozására. A fordítások kivétel nélkül magas színvonalúak, gondosak és értékesek. Egy ca!!igramme rutinos megoldása ízelítőt ad Apollinaire költői játékaiból és különcködéseiből. Egyetlen, de nem túlságosan jelentékeny hibája a fordításoknak, bogy a költő fanyar és csípős kifejezésmódját helyenként megédesítették. Cs. Szab6 László megkultúrájú tanulmánya vezeti be az ízléses kiállítású verskötetet. Raics István
TERSÁNSZKY JÖZSI JENő: AZ ÉN FIAM. (Athenaeum.) Diáktörténet, egy nagy énekes vallomáss arról, hogyan keveredett a szorgalorn és nyugodtság útjáról, az iskola padjaiból a vándorszinész truppba. Tulajdonképpen egy "probléma" az egész könyv. A fiatal főhős az osztály egyik "notóriusa", rossz tanuló, de tisztességes fiú. Az élet különös véletlenei folytán egy másik notóriusnak, egy gyengeakaratú és gyengejellemű gazdag fiúnak lesz instruktora, s miközben mindketten tulajdonképpen megindulnak a legteljesebb züllés útján, ezt senki sem látja, észre sem veszi, mert leckéiket megtanulják, sőt mikor már a legmélyén vannak a mocsarnak, a legnagyobb dícséretet kapják előmenetelükért és viselkedésükért az iskola részéről. A főhős felelősnenk érzi magát a gyengeakaratú gazdag fiú egyik cselekményéért és ez viszi rá, hogy megszökjék a színészekkel. Színte más bűnéért vállalja a felelősséget. A regény játékos könnyedséggel megírt bumoros munka, méltó Tersánszky Józsi Jenőhöz, aki azonban túlnagy író ahhoz, hogyahumornál maradjon. Az életet egy prizmán keresztül nézi, nagyokat mulat a ferdeségeken, mindez azonban nem ejti tévedésbe, mert világosan látja minndennek értékét, s legfőképpen nagyszerű emberismerő. Élvezetes olvasmány, nem lehet a kézből letenni, s amellett irodalmunknak újabb nagy nyeresége. (A.)
400
tlt(.lllfl
·n:'~Ir'''~S
.1.1-':1: BASMA PERUSTlTZAGIAURKEUY LMYROS XANTHIE EL BAS)1A MELNIK
U1'('Ultn~.S·/NA - PLOVDIV R~USSA - IZMIT
AKÁRMELITA CSEPPEK NöVÉNYI
SÓSBORSZESZ XULöNLEGESSÉG
A Kármelita-rend több mint 200 éves, másoktól eddig felül nem múlt, ma is újszerű találmánya. 72% finom szeszt és kb. 30-féle növényi kivonatot tartalmazó párlat. Kellemes illatánál, de főképen kiváló, aromatikus összetételénél fogva teljesen egyedülálló, a művelt ember igényeit kielégitő, elsőrangú háziszer. Nagy eredménnyel használható úgy belsőleg, mint külsőleg. 1721 óta ismerik, kedvelik az összes kultúrállamokban
Kis üveg ára 1 P Nagyobb üveg ára S030 p 020
o
o
[{apható drogériákban és szaküzletekben. Csak zári üvegekben hozzuk forgalomba!
KÉSZITIA KÁRMELITA RENDHÁZ BUDAPEST. xm, HUBA-U. 12. TELEFON: 291-469
HARSÁNYI
LAJOS:
SZENT LÁSZLO REGI: NYE
RI:YAI TESTYI:REK
KIADÁSA
Felel6s szerkeazt6 és kiadó: Dr. Pouonyi László.