VI. ~ V FO LY A M 1940 NOVEMBER

VI. ~ V FO L Y A M 1940 NOVEMBER

TARTALOM:

ANGYAL ENDRE: A MISZTIKUS ERDÉLY SZENT LÁSZLÓ KIRÁLYRÓL (Magyarországi latin versek a XVI. századból) IGNÁCZ RÓZSA: A tekergő barát CSEREl SZÁSZ LÁSZLÓ: Víg virág kelyhére sohsem hulihatok ..., Veres Eszter (versek) t PATRICE DE LA TOUR DU PIN: Szeptember fiai MAGYAR BAROKK HUMANISTÁK. Sommer János 1539-1574

IJJAS ANTAL: Külvárosi éjszaka (regény)

TOZ TAMÁS: Testvéreim, higgyétek el. .. (vers) VÉGH GYÖRGY: A malac (vers) MEGGYES ETE: Egy fejezet az Ars poeticámból (vers)

LÁTSZAT ÉS VALÓSÁG POSSONYI LÁSZLÓ: Érdemes volt-e megkeresztelkednünk ! KÖNYVEK FÉNYI ANDRÁS: Régi hősök, mai eszmények (H~rsányi.. Lajos; Fejjel nagyobb mindenk inél, Sik Sóndor: Zrinyi Miklós) - SZABO GYORGY: Ternyey Árpód: Sas a Boloton felett MEGGYES ETE: Jörnefelt : Koivikko lokói LOVASS GYULA: Jean Giono : Valaki a hegyekből

SZERKESZTI:

MUNK ABIZOTTSÁG:

H A RS Á NYI L AJO S, SI K SÁ N DO R, M EC S L Á SZL O ARADI ZSOLT, HORVÁTH BELA, JUST BELA, RONAY GYÖRGY FOSZER K ESZT O:

POSSONYI LÁSZLÓ M e g j e I e n i ~ h a von t a 1 5 - é n, é v i 5 OO o I d a I t e r j e d e I e m b e n Előfizetési ára egy évre belföldön 10 pengő, félévre 5 pengő. Külföldre : Romániában 400 lei, Szlovákiában 60 korona, egyéb külföldön 12 pengő.

Vállalatoknak évi előfizetési díj 40 pengő.

Egyes szám ára 1 peng6. Főbizományos : C s e r é p f a I v i, Budapest, IV. kerület, Váci-utca

10. szám.

-Szerkesztőség

és kiadóhivatal: Budapest, IV., Kecskeméti-utca 2. Telefonszám : 38-44-10. Postatakarékpénztári csekkszámla száma: 20.668.

Minden cikkért szerzőle felelős.

Kéziratokat nem adunk vissza.

A VIGILIA példányonként kapható minden könyvesboltban.

Don Bosco Nyomda, Rákospalota. F. Sarkadi J. Alajos. 6420

ANGYAl ENDRE:

,

A MISZTIKUS ERDELy A világháború előtti kor magyarságszemlélete szerette a magyar lélek józanságát hangsúlyozni. Ma már látjuk, menynyire egyoldalú volt ez a szemlélet, a maga "volgai lovas" képével. Tisztán látjuk, hogy ez a magyar "józanság és metafizikamentesség" csak a 19. század realista nemzedékeinek volt eszménye. Mind a régi magyarságban. mind a 20. század magyar költészetében. zenéj ében tények sora cáfol rá Beöthyék elméletére. De a legszebb és legelevenebb cáfolat: Erdély. Erdély földje gótikus föld, középkori várak, városok, templomok földje, a ballada és történelmi költészet tája. A háromszéki Dálnok egyik lófőszékely kúriáján még a 17. században is gótíkusan szökik magasba a tető. Mezőcsáváson pedig még a 18. század is a gótika hegyes formáiban építi a cinterem bejáratát és a haranglábat. De a középkor ízei bukkannak elénk a szászok egy-egy szép népviseletében is, és gótikus karcsúsággal törnek ég felé Máramaros magas tetejű, hegyes tornyú román fatemplomai. A Máramaros megyei nauesti temető sírkeresztjein pedig egyenesen az óskandináv ornamentikára emlékeztető díszítőelemek lepnek meg bennünket. Magyarság, szászság és románság ígyegybeolvad a közös gótikus hagyományban. Nem csoda tehát, hogy itt, az eleven hagyomány földjén született meg a magyar történelmi regény, Jósika és Kemény multatidéző művészete, s itt termette legértékesebb alkotásait napjainkban is. És itt fakadt fel Dávid Ferenc misztikába hajló tanítása. Mert a gótika földjén meg kellett teremnie a metafizikának, a vallásos mélységeknek. A balladák földje Csíksomlyó földje is! De nézzük most meg közelebbről a gótikus Erdély arcát, s lássuk, hogy ez a gótika észak-keleti gótika! A gótika északi művészet, de itt, Erdély földjén keleti zamatokkal ízesül. Legszembetünőbb ez a templomerődökben. Erked templomerődje Kelet súlyos tömörségét hirdeti s a hét torony változatos sziluettje ebbe viszi bele a gótika mozgalmasságát, Kemény várszerűség és csúcsíves lendület forr össze Szászhermány gótikus templomában. Erőteljes keménységből szők­ ken magasba Magyarvalkó templomának hegyes toronysüvege is. A türei román fatemplom pedig a gótikát Bizánccal keveri. Ez utóbbi két példa már ismét 17. századi. A 18. században pedig Imecsfalva és Kisborosnyó egy-egy kúriája szép példája Észak és Kelet testvéri találkozásának. Keleti és gótikus formák forrnak egységgé Erdély virágdíszes népművészetében is. Mindhárom népnél él a keleti gazdagság, és itt is, ott is fölbukkan a gótika. Igya székely

VlúlltA

441

faragások sokkal hegyesebbek, mint a dunántuliak. A román falukban viszont ott a magasbaszökkenő tornyok mellett a házak földközelsége. Ez az erdélyi földközelség azonban inkább a növény, a virág földközelsége, nem a köveké, mint Itália ősmediterrán városaiban. Ez a földközel ség keleti. Belőle fakad az erdélyi barokk kastélyok, Balta, Gernyeszeg zömöksége, belőle a virágos népművészet. Misztika ez is, a föld mísztikája. Igy gyóntak a régi orosz parasztok a földnek, s ezért idéznek erdélyi hangulatokat Musszorgszky Borisz Godunovjában a sejtelmés jelenetek .Mnyicsek Marina kastélyában. Ebből a világból születik az erdélyi fejedelemség, ebben a környezetben élnek erőteljes alakjai. De a két arc: magasbatörés és szétáradás, gótika és Kelet mégis minduntalan és elválaszthatatlanul egy. Az észak-keleti lélek metafizikai lélek, az Istenbe vagy a Kozmoszba elomló áhítat lelke. A katolikus székelység hite és Szabó Dezső életdicsőítése testvérek, csak tárgyuk, célkitű­ zésük más. Mindkettő az erdélyi magyar lélek kiirthatatlan metafizikumáról tanuskodik. És eggyéötvöződik a gótikus örökség az újkor művésze­ tével. Nem hal meg, hanem törés nélkül él még az erdélyi barokkban is. Gótikusan magas tető, keleti zömökség és barokk formák nagyszerű harmóniája a háromszéki Gelence görögkatolikus temploma. Beszterce szász főtemplomában pedig ugyancsak barokk ívelés színezi a gótikus magasbatörést. Az erdélyi barokk gótikus barokk. A középkor él benne tovább, amint Spanyolország barokkjábanis még a középkor lüktetett. Helyzetük is oly rokon: Erdély és az Ibéri félsziget egyaránt századokig Európa és Kelet határán állt, ízeiket olvasztotta eggyé. Ezért láthatta meg Possonyi László oly találóan a rokonságót Calderón és a székely katolicizmus világa közt. Az írodalom vonalán a székely balladák ütik meg Erdély gótikus lelkének hangját. Már maga a műfaj, a balladaköltészet a kései középkor kedves gyermeke szerte Európában. A székely balladák [órésze ugyancsak a még középkorias 16. században keletkezett. Világuk pedig a fényben és sötétben, szenvedélyben és szenvedésben, titokban és babonában oly gazdag középkori világ, az a világ, amelyet Huizinga és Andreas európaí távlatokkal adtak elénk. Kőmives Kelernenné és Mezőbándi urfi vésztjósló álomlátásai. Budai Ilona és Basa Pista balladáinak sejtelmes, bús boron~ása, a Három árva halálos, sötét tónusa ebből a környezetból születnek. A Budai Ilonában egyre ismétlődő két sor mintegy refrénje ennek az egész világnak: Mönyön, tovább mönyön sűrű fenyves A fölhagyott úton, sütét röngetegön ...

erdőn,

Ez a "sötét rengeteg" a középkor veszélyes életének, a lovagi élet "aventurejének" világa, tele titokzatos veszedel-

442

V'GH'A

mekkel, Ajgó Mártonokkal, akik szeretőiket elhagyott fákra akasztják, hajdulegényekkel, akik Biró szép Annát "a nagy régi úton s rengeteg havason" meggyilkolják és kifosztják, Hires Biró Mátékkal, akik rablókapitány létükre királylányt ragadnak el a palotából az erdőbe, zord, bosszúálló férfiakkal, akik hűtlen feleségüket szurkos vászonban égetik meg elevenen, a házasságtörő Barcsainak pedig fejét veszik, öreg királyokkal, akik a lányukat, Szép Juliát szerető jobbágyfiút kivégzik. Szálak futnak a középkor lovagi költészete felé is. Kádár Kata balladája a Tristan-eposz elemeivel él, Görög Ilona nevében pedig Moór Elemér a 12. századi lovagi Trója-regény hatását látja. És ebből a gótikus világból fakad majdan Csíksomlyó székely barokkja. Kájoni János énekeskönyvének világa ezernyi összefüggést mutat a balladák világával. A kései gótika fájdalmas naturalizmusa, szenvedéstelisége szólal meg a Három árva szavaiban, amint anyjuknak panaszkodnak a temetőben: Vagyon nekünk egy mostohánk, A ki fehért adjon reánk. Mikor fehért ad hátunkra, Vérrel virágzik az alja. Kelj föl, kelj föl édes anyánk, Mert elszakadt a gyászgunyá?bk! Nem kelhetek; édes fiam, Elrothadtak az inaim. Két karjaim s két lábaim; A vérem is elároklott. S a lelkem is elbúcsúzott.

A kisebbik árva szavai még zordabbak: Inkább öljetek meg engem! Vegyétek ki szívem, májam, Takarjátok gyenge gyolcsba, Tegyétek bé zöld ládába.

Kájoni pedig Krisztus szenvedését érzékelteti a gótikus ballada ritmusával. érzésvilágával, fájdalomteltségével: A lába Egésség Tetejéig Tetejéig

talpátúl-fogva benne nem vala. seb vala, seb vala.

Oltan tövis koronával, Fájdalmas nagy gyalázattal, Koronázzák nagy kínnal, Koronázzák nagy kínnal. Az isszonyú koronába. Ily hallatlan találmányba, H einenkét tövis vala, H etuenkét tövis vala.

VIGILI.

443

Azt akkor fejébe verék, Szent orcáját megvérezék, Koponyáját megsérték, Koponyáját megsérték.

Még az ismétlődő sarok is balladás ízt adnak ennek az éneknek. És ez a balladás íz bukkan ki századunkban az erdélyszéli Ady soraiban! De a későgótikus ballada-világ a fájdalom hangjait még erősíti. A székely lélek a legerősebb naturalizmustól sem riad vissza. Ez a naturalizmus azonban a gótika "expresszív naturalizmusa" : a kifejezés szolgálatában áll, és az észak-keleti lélek fanyar komolyságát tükrözi a vértanúkínok leírásában is: Pallos darabolta s vagdalta tagjokat, Mégis nem hallotta senki panaszokat. Körmöket szaggatták, béleket ontották, Fogokat rontot.ták, elevenen nyúzták, Csigák ra vontatták s ertJsen nyujtatták, Mezítele?~ hadták.

Kájoni vértanuéneke ismét a balladák ritmusát, babonás, titkos világát idézi: Barcsait, Homlodi Zsuzsannát, a "Leszállott a páva" versét. És ebből a világból fakad Kájoni halálköltészete is, amikor megénekli a test pusztulását, az élet mulandöságát, Hisz a balladákban is oly közel a halál: a török császár, vagy Homlodiné asszony egy-kettőre kész leánya halálos ítéletével, s az egész ballada-világ tele haláltrejtő sötétségekkel. A halál-érzés mélysége észrevétlenül a misztika mélységeivé válik. De misztikává lényegül át a szerelem érzése is. A balladák szerelmi tüze a vallás magasztos tárgyai felé is fordulhat és a Jézus-szeretet misztikájává magasodhat. Idézzük ismét Kájonit, szép verséf a hívő lélek vágyódásáról Jézusa után: Mig nem látom vig orcádat, ó édes Jezusom; , Nem hallom biztató szódat, ó édes Jézusom, Gyászban tartod én lelkemet, s gyötrelemben bús szivemet. Oh én édes szép kisdedem, szerelmes Jézusom! Mert im szivem felgyúlladott, ó édes Jézusom, Szerelmedért ellankadott, ó édes Jézusom, Megunta e rossz világot, s benned keres nyugodalmot, Oh én édes szép kisdedem, szerelmes Jézusom! Mivel már feltaláltalak, ó édes Jézusom, Most szivemhez úgy kapcsollak, ó édes Jézusom, Hogy sohól el ne maradgyak, veled éllyek, járjak, hallyak: Oh én édes szép kisdedem, szerelmes Jézusom!

Ez a Jézus-szeretet, amely itt a keleti lélek barokk túláradásában nyilvánul meg, a misztika mélységeiből már annak magasságai felé vezet. Az erdélyi virágos népművészet közelségét mutatják Kájoni metaforái. Főleg a Szent Szűz alakja köré füzi szivesen a költői képek virágcsokrát:

444

V1GIltA

Méltán mondatol rózsának, Paradicsom fájának, ÉUi kenyér hajójának, EvezlJk csillagának. Lépes méz, frigynek szekrénye, Szűzesség drága fénye, Boldog Szűz, Jézus edénye.

Ezek a költői képek azonban misztikus képek is, a középkori áhítat képei. És belőlük nőnek ki Calderőn misztériumai, az "autos sacramentales" világa. Minden "auta sacramental" egy-egy misztikus képből terebélyesedik ki szent színjátékká. Ismét újabb lelki szálak a katolikus Spanyolország és a csíki székelység közt! A balladák "tragikus életérzését" pedig a katolikus Kozmosz teljesíti ki nagy egésszé. A túlvilág csillogó magassá-" gaiból száll alá Júlia szép leányhoz a "fodor fejér bárány," homlokán, szőrén fényes csillagokkal, szarva közt nappal, holddal. És a túlvilági végtelenségbe szárnyal Kájoni énekében a Boldogságos Szűz : Felvitetett magas menyországban, Angyali szép örvendetes házban, Ez nap a Szűz, nagy menyasszonyságban, Az Istennek drága hajlékában. Vőlegény

{j szerelmesével, kedves J egyesével, Kit eljegyzett arany-gyüriijével, Vigadoz ma sok ezer szentivel.

A

Szeplőtelen

Szent Attyának fényes udvarában, drága városában, szép palotá.jában; Már béviszi nagy vigaságában.

Felső Sion Dicsőséges

Felöltözött vont-arany szolcnyába:t, Külömb színű drága szép formákban: Angyali kar felett méltóságban, Emeltetett fel nagy Asszonyságban. Nagyami Asszonyunk nemességgel, királyfi felséggel: Mindeneket felhalad szépséggel, Mint Nap csillagokat fényességgel.

Dicsőséges

Az erdélyi népmüvészet virágzó: gazdagságába öltözteti a misztikus csodát ez az igazi székely vizió. Hisz Csiksomlyó, ahol Kájoni énekeskönyvét írta, a csodák földje, a misztikus áhítat világa, ahol emlékkápolna hirdeti, hogy az 1730-as években a hívők éjszaka az égből leszálló csodálatos körmenetet láttak. A székelység misztikus lelkére utal fiatal misztika-kutatónk, otrokocsi Nagy Gábor érdekes adata is: a Székelyföldön még 1830 körül használatos volt a régi magyar "révül"

VIGILIA

445

"elméjében elragadtatik" értelmében, mint a misztikus extázis, a "visio beatifica" kifejezője. És ez a csoda-világ, ez a vizió-világ kitárja a kereteket a nagy világszínjáték gótikus barokk eszmeköre felé! "Calderón misztériumában a középkor eszmekincse él, ha a barokk drámaköltészeti külsőségek között írta is meg műveit" írja Possonyi a nagy calderóni misztérium fordításának előszavában. Ugyanigy él tovább Kájoni barokkjában aballadák gótikája. És amint Calderón a mulandö, romlandó világ fölé kitárja a keresztény Kozmosz örökkévalóságának végtelen glóriáját, úgy tetőzi be a székely barokk haláltudatát a beáradó misztikus csoda. És Csíksomlyó gótikus barokkja is megalkotja a maga nagy világszínjátékát, a nagypénteki misztériumokban. Amint Calderón mesterműve, úgy ezek a 18. századi székely misztériumok is átfogják a létezés, a keresztény Kozmosz minden síkját. Az 1751-es mísztéríumban Isten mennydörgés közben jelenik meg, hogya zsidóknak előadja a tízparancsolatot. Majd Jeremiás próféta előtt jelenik meg látomásként, hogy a nép megtérítésére hívja föl. Föltárul az alvilág, a limbus is, ahonnan az ősatyák lelkei a Messiást hívják. Gonosz szellemek csábítják árulásra Júdást: az Epilógusban pedig két allegória jelenik meg: Nemesis Divina és Sinagoga, Alétsíkok egybefonódását mutatja a három cselekmény is: Mózes, a babiloni fogság és a passió története. Mindhárom cselekményágat egységbe füzi a világszínjáték eszmeköre : hisz a gótikus-barokk világ számára minden földi esemény csak "allegória", transzcendens, eszmék vetülete. Egyazon eszme több sikon is megnyilvánulhat. Még szebben példázza ezt az 1752-es mísztéríum, ahol a Két Zászló, az isteni és ördögi küzdelme adja a metafizikai keretet. Egyik oldalon ott Szent Mihály és az angyalok, másik részről Luciper az ördögi sereggel. És ebbe a keretbe illeszkzedik be, benne fűződik egymáshoz a passió, a fák példázatos királyválasztása, Salamon és Adonias ószövetségi története, valamint Amor Divinus és Amor Mundanus küzdelme az emberek lelkéért. A metafizikai szemlélet a 18. századdal nem halt ki az erdélyi lélekből. Élt az a 19. század kolozsvári tudósaiban, Meltzl Hugóban, Böhm Károlyban, Imre Sándorban, élt az erdélyszéli Adyban, és él napjaink erdélyi vagy Erdélyből szakadt íróiban : akár Szabó Dezső misztíkus vitalizmusára. akár Nyirő József alakjainak hátterére, akár a fiatal Cserei Szász László verseire gondolunk. Jékely Zoltán a gótikus ballada halálközelségét szólaltatja meg Iírájában. Tamási Aron Szüzmáríás királyfijáról pedig találóan jegyezte mg Koczogh Akos: "Misztikumba burkolódzó. realizmusból és a szimbólum népi gyökereiből fogannak sorai." A három nagy metafizikai áramlatból a balladák a g6tikát, Csiksomlyó a barokkoi, Szabó Dezső és Tamási Aron az expresszionizmust ötvözte erdélyivé. szö,

Angyal Endre.

446

VIGIUA

SZENT LÁSZLÓ KIRÁLYRÓL (MAGYARORSZÁGI LATIN VERSEK A XIV. SZÁZADBÓL)

HYMNUS

Üdvözlégy, Ó, Istent látó, királyoknak gyöngye, László, kinek égben otthona! Magához kit Isten intett, védelmezz meg mindig minket s légy hazánknak bajnoka! Üdv, magyarok üdvössége, angyalok közt kinek széke, égi keggyel telt edény! Istenadta közbenjáró, igazunkért síkraszálló, nyomatékos és serény! Örvendezzél, magyar nemzet, királyodat dícsérd, zengjed; csendüljön a cimbalom: Üdvözlégy, ó boldog Várad, honnan híre szerteárad, át sok hosszú századon! Krisztus, a megváltott népek ajkáról az áldó ének hozzád száll a föld felett! Létrát adsz, mely égbe lábol, hitvallókat koronázol : Dicsőség és tisztelet!

SEQUENTIA

(jj énekre keljen ajkunk! Ujjongjunk és magasztaljunk, dicsőséges, nagy király!

Királyok is őt dícsérik, hogy menekvést szerzett nékik, életük lőn általa:

Lépesméznél édesebben Lászlóról a nóta zengj en, édes hangja égbe száll.

Királyok közt drága gyöngyként zengedezzük hát fejenként, ő reményünk oszlopa.

Gáncsot senki sem lel rajta, még az ég is magasztalja, az angyalok szent kara.

6, mily boldog, ó, mily drága Várad fényes szentegyháza, nagy nevéről híresen!

447

Itt a király kezét mosta, ámbár nem volt bűne, mocska, tiszta volt és szennytelen. Magyar nemzet lajtorjája, rajta száll az ég fokára: Pannonia temploma. Szinte égig ér fel orma, észak-, kelet-, dél- s nyugotra tágan épült csarnoka. Áldás innen árad bőven, szent hitünk hogy szebb gyarapodjék sok csodán:

erőben

Sok betegből újra ép lett, bűnösöknek üdvösséget ád, mint Mózes hajdanán. Meghallgatást, kegyelmet nyer, bármit is kér itt az ember: Ez a király érdeme! Ezért nem fél Magyarország, ha fegyverrel körbefogják, bárhogy törnek ellene. Ellenség ha erre támad, hallja László hő imánkat, védelmet és üdvöt ád. Krisztus Urunk őmiatta mindörökké ránk hullatta szarujának olaját. Tudjuk, tőle egész népek a keresztény hitre tértek s hódoltak a magyarnak. Nem a fegyver csapott rájok, megfordultak a barbárok, hinni önként akarnak.

Mint amikor bús homálybul pompás fényben elő tárul az üstökös csillaga: .Fegyvert ragad, győztes marad, egy magyarként barbárokat, ezret kerget ő maga. Aki szembefordul véle, átkot sujt ő a fejére, baj, betegség lesz a bére s megszállják az ördögök. De aki őt szentnek áldja, megujhodást bocsájt rája, éltetője lesz királya s üdvössége mindörök Te, kit magyar király nemzett, fejedelmi törzsből termett, aki nyertél győzedelmet, fényes Csillag, áldjon Ég! Kiből hősök háza sarjadt, élő hittel magasztaljad, őt dicsérje földi ajkad,

áldd vigadva szent nevét! Szent királynak Fő Királya, hallgass népe óhajára : Akik voltunk néki népe, szállhassunk a fényes égbe, hogyha múlik életünk: Kit hatalmad hűnek talált, érdeméért adj jó halált, engedj be az öröklétre, jussunk újra őelébe s örvendezzék mivelünk! Latinból fordította Geréb László

448

VIG ILIA

IGNÁCZ RÓZSA:

, A TEKERGO BARAT ~ "

Elhullatja fehér virágát a rózsaburgonya : a fészkek alján róhámlóbőrű gumócskák dudorodnak. Megszabadul tízezer lábú fekete ellenségétől és összehajtogatja harmatos, nedvdús leveleit a fodros káposzta. Méregzöld, kemény göböcskéket köt hullt szírmaí helyén a szőlő. Szárba szökkent, kalászt eresztett s lassan-lassan sárgulni kezd a földeken a t. búza is. Teljesedik, érik, forrósodik a nyár. . . A Szeret folyó partján, kicsike csángó faluban állomásozik a tekergő barát. Tavasszal indul Alsómoldovából s ősz lesz, mire tekergő útján a Szeret, Moldova s Beszterce folyók partján felfelé, Bucovináig elérkezik. Igy kereng míndig. Egyik évben a Tázló s Tatros folyók völgyében keresi fel a azétszért székely telepeket, másikban a csángó faluk népét látogatja: Jön csendes, puha lépteivel, gyalogosan. Meztelen lábán kérges saru. Szent Ferenc báránykáinak kámzsás, barna csuhája omlik magas, szikár alakjáról alá. Nagy, tág gyerek szemében a felhőtlen moldovai ég kékje, baráti tonzuráját ezüstszőkén őszülő szőke hajkoszorú fogja körül. Bő csuhája alatt zörgő karpereceket visel a tekergő barát. Lekapcsolható, kicsike bádog érmek csilingelnek a karperecen. Boldogasszony Anyánk, Liliomos Imre herceg, Szent István kegyes amulettjei. "Idvez légy kegyelmes Szent László király" - mondja az egyik körlapócskán a magashomlokú, kun verő szent arcképe körül az írás. A csuha zsebben picike szentképek. Jön a barát, mosolyogva, alázatosan, szeliden. Térden állva fogadják, ruháját csókoljak, könnyeikkel öntözik saruit. Mosolyog, meg-megsimogat egy-egy lehajtott fejet, kérdez, felelget, gyóntat. Vigasztal, könnyeket töröl és megtörténik olykor elhagyott, kicsi csángó zúgokban, hogy ő szenteli be, ő temeti újra a hónapokkal azelőtt papi segédlet nélkül elkapart halottat . " Lekapcsol egy-egy fényes érmet zörgő karpereceiről kis leányoknak, férjhez menendőknek, szentképet osztogat a beteg asszonyoknak, kicsiny iskolás fiúknak magyarázza a képek magyar írásait. Alszik szénakazlakban, kertek alatt. Jámbor hívek éjjel odahordott ennivalóiból csillapítja kicsi éhséget. Jön, marad egy-két napig, aztán reggelre úgy vesz rendszerint nyoma, hogy álomlátásnak rémlik ittléte is. Csak az elcsendesült lelkek érzik: itt járt, elsímította, eltörölte a gond keserű ráncait. Itt járt, - suttogják, - itt járt, Bálint barát, a tekergő szerzetes... ' zsaszínű,

* Részlet

Ignácz Rózsa: Született Moldovában

című

sajtó alatt

levő regényéhől.

VIGILIA

449

Ennyit tudnak róla, a nevét. Csak messze Csíkban, Csík-vármegye Szentföldjének egyik falujában él egy öreg székely asszony, akí többet is tudna Bálint barátról mondaní. Mert Bálintnak se hívták örökké s a csíksomlyói öreg gvardián igen másforma néven emlékszik arra a Jézus-arcú, sző­ ke, székely barátocskára, aki egyik éjjel összetalálkozott a Rend könyvtárszobájában az írással, mely útnak indította ... Történt valaha, hogy Bálint és Tamás szerzetesek Moldovába menekültek Magyarhonból és ott magyar nyelvre fordították le a bibliát. Történt másszor megint, hogy csíksomlyói ferences szerzetesek telepedtek Úrománia Bacua nevű városába s ott két évszázadon át pásztorolták magyar katolikus híveiket. Megesett, nem is olyan régen, mindössze a híres mádéfalvi veszedelem idején, hogy csíkdelnei Zöld Péter plébános Moldovába költözött. Gyóntatta, eskette, keresztelte és temette a híveket s a csíksomlyói levéltár bizonysága szerint ő volt az, aki 1767-ben a Dnyeszter partján magyar katolikus falut is talált. A sornlyói ferences zárda írásai ékesen bizonyítják, hogyaSzékelyföld határa nem szűník meg a Kárpátok vonalánál s a moldovai be- és székelyföldi kitelepedés évszázadokon át cserélgette a hegy két oldalán lakó magyarokat. A fiatal ferences szerzetesnek nem kellett azonban még írások bizonysága se: úgy tudta ő mindig kereskedő, fuvarozó székelyattyafiaitól, hogy Székelyország keleti határa a Szeret folyó. Nem kalandos hittérítői útak csábították, soksok előd kijárt útjára készülődött ő ott, a somlyói zárda celláiban. A sors s lehet, hogy Isten keze rendelte úgy, hogy mire embernyivé serdült a szerzetes, másféle híttéritök vették munkába il Kárpátokon túli magyarokat. A Propaganda Fide Kongregációt vezető bíboros, a Vörös Pápa rendelte el a világháború után, hogy Románia csángóinak csángó vérű román nyelvű papjai legyenek. A szerzetes jól tudta, hogy a míssziók kongregációjának bölcs intézkedését fontos érvek támogatják: erős gyökeret kell verni az Ecclesia Romana Catholicának a schimatikusok között és a vallásellenes Szovjet határán. Aztán volt a Szent Atya Intézkedésének másik oka is. Kétszáz éven át pásztorolták a moldovai magyarokat lengyel papok s majdnem másik kétszáz éven át olasz hittérítők. A nép, a jámbor és istenfélő csángó katolikus nép nem ismerte már hitének igéit magyarul. Lengyelül, olaszul nem tudott s a ferences barátokat rég kitelepítette Bacauból egy rendelet, mely a Propaganda Fide olasz barátainak pásztorkodását vélte üdvözítőnek ... Kófic, tekergő olasz barátok járták Moldovát két évszázadon át. ök voltak azok, akik könnyebben megtanulták a schizmatikusok rokonhangzású nyelvét, mint azokét az ázsiai származású csángókét, akiknek pásztorolását bízta rájuk a pápai rendelet. ök kereszteltek Baló Jánosokból Johanneseket s Johannesek fiait ők írták a szent anyakönyvbe ekép: Antonius, filius Johannis. Az ő latin anyakönyvelésük nyo-

450

VIGILIA

mán fordították a moldovánok a maguk nyelvére a frissen kereszteltet és lett Johannesből Joanes, Antoniusból Anton és ma egykori Baló ivadékokat az ő kezemunkájuk nyomán hívnak Joanes Antonoknak s más hasonló román neveken. Olasz tekergő barátok voltak azok, akik hat-nyolc, vagy tíz évnyi moldovai tartózkodás után dagadt pénztároával tértek hazájukba vissza és ellenük írták 1646-ban a tatrosi csángók az akkori Szentatyához a levelet: ' "Non nobis vagabundum monachum, sed nostrae linguae sacerdotem procuret .. ." aki minket és gyermekeinket hitünkben mi nyelvünkön tudjon megtartani ... Térdenállva könyörögtek a tatrosiak magyar papot, zokogva kérték magyar plébánosuk megtarthatását az Onestiek "cak egy morza magyar papockáért" sírtak a jugániak ... És úgy rendelte Isten keze, hogya huszadik század elején, mikor szerte Kínában és messze Ausztráliában is fajbeli papok hirdették fajtáj uknak a Jézus Igéjét, a moldovai magyarság magyar katolikus papot hírmondónak sem ismert. Fiatal volt Bálint szerzetes és nagy akaratú. Hitte, hogy akarata Istené s akarta hinni, hogy megállhat Isten akarata emberi törvény ellenében is. Mert törvény ellen való olyat művelni, amit nem javallhat a Rend. Két szót szívott lelkébe, két megbélyegzett szőt a tatrosi csángók leveléből: Monachus Vagabundus, tekergő barát. Mindent nem vállalhat földi ember. De lehet hivatás ennyi is, egyetlen fájó emlékezetű fogalmat másítani széppé szegény esettek, elhagyottak ~elkében... Igy hitte-e, így hatá. rozta-e, céltudatosan készült-e erre, hogy új idők új tekergő b.n álja legyen? - nem lehet -negrnondani. A Bálint nevű, Ierencesrendű tekergő barát 'Jem képzeletbeli alak. Vannak sokan, kiknek Isten megadta, hogy találkozzanak vele. Mert úgy van az, ahogy a felsőmoldovai csángó fészekben, közel Ungurenihez, Róka Míhályék falujában suttogják a hívek: "kinagyon áhítozza, találkozik vele." Bálint szerzetes alakját csak a kor közelsége, kényszerű óvatosság teszik ködösen romantikussá. Élő húsvér ember ő ma is... Ilyenkor, aratás előtti időben erősen készülődik már, hogy szent kenyér ünnepére beérje felsőmoldovai testvéreit ... Szikár, magas alakja hamuszürkévé válik s az út porától szőke, őszülő haja fakón és csapzottan lóg homlokába. Egy júliusi hajnaion soványan, kiéhezve, agyonfáradtan érkezik Mihályék faluja alá. Aratnak épen. Kicsinyke pászmákon termelnek búzát a csángók, hiszen nem elsőrendű táplálékuk a búza. Kukorica, káposzta, ez a fő csángóeledel s a kevés búzából csak ünnepi cukros kalácsot süt az asszonynépség. Az aratás se az igazi, nagy csángó mezei munka így, kedves szertartás, jámbor ünnepség leginkább. Mert más az, ha eljön a kenyéradó, nagy, őszi káposztaszüret ideje, mikor minden épkézláb ember töri

". G • LU'

451

a torzsát, hántja a leveleket, zsákba, szekérre rakja s vásárra indítja a káposztahegyeket. Méltóságteljesen, ráérősen aratnak. Dávid az árok szélére hasal, onnan nézi az ütemesen hajladozó derekakat. Mások, - gondolja - mint a moldovánok, egészen mások ezek. Van bennük valami nem természetes nyugalom. Már az arcuk is: egymáshoz annyira hasonló, merev, gyerekarcuk. Máté zömökebb, barázdáltabb ábrázatú, csupa mozgás minden szeme ránca, mcsolya fintora. Máté meleg, mély, erősen hullámzó hanghordozással beszél... ök: mintha megannyi ijedt kisgyerek énekelne egyhangú, dallamtalan éneket, magas cérna hangon. Igen, mint a gyerekek. Hiszen selypítenek is. A román szavakat is sziszegve mondják s azokat is úgy, amelyeket Máté tanított magyarul Dávidnak. Máté az oka, hogy méregeti, figyeli Dávid őket? Úgy látszik, Máté okozza, hogy lassan-lassan idegenebb tömegnek érzi őket. Máté mindnyájuknál okosabb, különb, világ-látott, sok nyelven beszél. Ö lehetne a falu esze, irányitója. ök tanulhatnának Mátétól és mégis ők húzzák valami különös ismeretlen erővel Mátét maguk közé. Ersze lenne ellnek az oka? - töpreng Dávid, - a szerelem? Vagy van itt valami nagyobb, titkosabb erő? Sokáig gondolattalanul hallgatja asarlók szár-nyisszentő hersegését. Megriasztott fogolycsalád menekül kifele a vetésből s az ügyefogyott, parányi csirkék rémült pittyegéssel bukdácsolnak át az árkon, épen Dávid orra előtt. Ha ugrana egyet, tán elfoghatná valamelyiket. Mihály buzgón szedi a markot az apja nyomában. A pászma túlsó szélén Ersze halad az arató Máté után. Mámikó eddig már megfőzte odahaza a borsos krumplilevest. .. A túlsó tagon Antiék pengetik a sarlót. Ketten gyürkőztek a jókora földdarabnak, Anti és Máriké ... És itt is, ott is, csángó gazdák és asszonyok hajladoznak. Lehetnek a mezőnek ezen a táján valamí nyolcvanan. Magukban, dolgoznak, napszámos nincs sehol. Csak Pekulár Mózi lohol nagy buzgalommal, vizes korsójával egyik családtól a másikig s lelkendezve kínálja a verejtékezőnek a hűsítő kortyokat. Erre törekszik Mózi éppen s erősen hadonászik karjaival, mintha akarna valamit mondani. Különös, hogya legtöbb élénkség épen a bolond arcán ül. Mindenki más vigasztalhatatlanul szomorúnak tetszik mellette, vigasztalhatatlannak, mert ugyanakkor semmi bánat, semmi kétség, semmi igazi szomorúság nincs bennük. Nem panaszkodnak, beteg nincs az egész faluban, nem is nagyon szegények. Mi lehet mégis az a megfejthetetlen szomorúság annyira hasonló arcukon? Bölcsek? Mindent megértenek? - 6 nem, hiszen nagyon csodálkozék. Együgyűek lennének egyszerűen? Elmaradottak és ostobák? Nem lehetne azt se mondani: hiszen csángó fiú Robu is és Chelea is, eszesek, jó tanulók, minden cselekedetükön meglátszik, hogy sokra fogják vinni valaha. Mi okozza hát, hogy az első hetek

452

VIG tUA

után, egyszerre azonos, megfejthetetlen tömegnek érzi őket. Lehúzzák Mátét maguk közé? Furcsa, csökönyösen állhatatos viselkedésükkel mintha azt fejeznék ki, hogy csak úgy fogadják teljesen maguk közé, ha minden tőlük eltérő szokás levetkőzik. És különös, Máté oly könnyen hagyta el azokat a szokásait, melyek tőlük megkülönböztették. Úgy járt, úgy tett, úgy beszélt épen, mint ők és ezáltal - ez a legkülönösebb Dávid szemében - kevesebbé vált Máté. Még a járása is ügyefogyottabb, esetlenebb lett, merevült az arca, néha sziszegve beszél már. Azt mondta neki: gyónni kéne... Az egykori, erős, önrnarcangoló, lelkifurdalásaiban is nyugodt, külsőséges fölénnyel viselkedő Máté megtört ... Gyónni akar, épen úgy, mint ők. Dávid már látta hunyorgó szemében a nagy elhatározást ... Milyen másképen arat Máté, mint Anti bácsiék! Gyorsan hajladozik, erős lendülettel vág. Most épen az ő sorához érkezik Pekulár Mózi a korsajával. Nyujtja az edényt. S míg Máté szájához illeszti a nyílást, a vén harangozó fontoskodó arccal súg valamit az ívó embere fülébe. Máté meglepődik, meg is tántorodik kicsit, érintetlenül adja vissza az üres edényt. És fordul hátra, Erszének kiált. Az asszony szívére szorítja kezét meglepetésében, elhajítja a kötözésre váró kévét, belegázol a vetésbe, úgy szalad keresztül a tagon, egyenesen az apjához, borul a nyakába, hebegve, boldogan közöl vele valamit. Öreg Róka rábölint, leteszi a sarlót, mosolyogva sóhajt és ő is elindul tüstént. Kádár Péter tagjára igyekszik. Már messziről integet a kicsi Anikónak, hogy hívja az apját oda. Dávid elcsodálkozva áll fel a fűről, utánuk bámul és álmélkodva látja, hogy itt-ott, mindenütt, szerte a tagokon, emberek hajítják el a sarlót, kaszát, ott hagyják az aratatlan vetést fényes délelőtt. Szaladnak a falu fele. Mihály szalad hozzája, nekipirulva lelkendeni: - Pszt! Dávid! Ez nagy, nagy titok! Látod, mennek elébe, hogyelrejtsék valamelyik csűrben vagy pajtában a csendőrök elől.

- De hát mi történt? - Dávid Máté felé pillogat. Máté Mi ez, levett kalappal áll a levágott búzarendek között, Mihály? A kicsi Mihály ellenzőt formál a szája elé, hogy a füvek, de még a futkosó katicabogarak se hallják: - Ott lehetsz, ha nagyon ügyelsz. Tudod, éjjel, valamelyik csürben, ott szokott. Na, nem érted? Pekulár Mózi hírül adta, azt jelenti ez a nagy készülödés, hogy megérkezett a tekergő barát ... . . . Megjött, idő előtt. Mert hiszen csak új kenyérre várták. Tavaly tavasszal úgy igérte. Nagy sora lehet, ha ilyenkor, szokatlan időben érkezik. - Valaki nagyon áhítozta, suttogják a faluban és -mindenki azon igyekszik, hogy szemérmesen elrejtse a ku-

453

tató píllantások elől önmagát. Mert hátha belelátni és hátha kiderül, hogy ő szükségeli a gyónást olyan igen nagyon. - Kádár Péterék keritetlen telkén a boronacsűrön kijár két gerenda hátul, a csűr mező felőli oldalán. Azt vették le tavaly is. Ott csináltak járást neki. Nem kapu az, nincs olyan csendőre a világnak, amelyik kapunak nézhetné. Mintha csak valami megvadult szarvasmarha verte volna le a rozoga csűr ingó oldalát. Két csokor búzakalászt is szúrkodtak a levert résen a boronák közé, no, azt sem lehet azért jelnek mondani, épen csak, mintha a kis gyerekek díszítették volna fel csupa játékból a szuvas gerendaközöket aranysárga, pergő, nehéz kalászokkal. Ignácz Tamásné sötétedéskor saját hátán cipeli oda a padlásán rejtegetett, deszkából tákolt "térgyeplőt". Azt teszik a csür egyik sarkába, betakarják szépen, kihímzett, írásos, piros szervétekkel. Güzü Jáncsék szokták elhozni mindörökké a kicsi kerek asztalt s van Kádár Péternének arra szép, csipkés ágyiepedője. A keresztet is el kéne hozni a Szentegyházból, meg a Szentségtartót is, csakhát az nagyon nehéz dolog, arra igen nagyon vigyáz Varga Károly uram. úgy vigyáz ő a Szentegyházra, hogy annak ugyan még a tájékára sem mehet a tekergő barát. Vigyáz, vigyáz, mintha bizony őrá is nem vigyáznának? Az idén Szabó Péter tisztje lesz, hogy Varga deákra vigyázzon. űrá esett a sor, most aztán találja ki ügyesen, hogy miként, Tavaly tavaszon, mikor a tekergő barát itt járt, akkor öreg Róka itatta Vargát három napon át. Akkor könnyű volt, épen Antal napja volt, hát úgy tett öreg Róka, mintha csak névnapi szívességről volna szó, Meginvitálta saját házába, levitte a boros pincébe, magukra zárta az ajtót, itatta, etette három napig szegény öreg! A végén aztán még ő betegedett bele. Dehát megérte, az a fő, Varga deák mit sem észlelt a nagy barát-fogadtatásból s a házanépe? Az nincs a deák pártján. Vargáné asszony is odajárt a csürbe a tekergőhöz s úgy lehet, hogy még később se vallotta be azt saját hites ura elott. Vagy hogy csak tettetné magát a deák? S hagyja, hogy ilyenkor etessék, itassák, minden jóval elkápráztassák a szemét? Nehéz sor lenne kitudni. Mert az is lehet, hogy csak zsarolja őket s azért fenyegetőzik feljelentéssel minduntalan. Bárhogy legyen, az a lényeges, hogy Varga uram figyeimét eltereljék ezekben a napokban a falu dolga felől. Szerencse. hogy csendőrőrs csak a harmadik faluban állomásozik. S kékházbeli moldovánoktól nincs mit tartani, jámbor népek azok s tisztelnek minden csuhás embert, minden tekergő kalugyert, vándorló kuruzslót, még az olykor-olykor falujukon lengyel végek felé atszekerező csodarabbit is megsüvegelik... Napszálltakor érkezett Bálint barát a falu alá. Letért az útról s a réten át haladt a házak felé. Mintha mind őrá várna: keritetlen szérük nyúlnak hívogatóan a rét tágasságába. Itt-ott hatalmas szénakazlak, jámboran ődöngő állatok a házak körül. Itt is, ott is lapuló gyerkőcök a szénaboglyák mö-

454

~ Il~

., 'A

gött. Ahogy jön, egyenes derékkal. messze néző mosolygó arccal, madártutánzó füttyögések fogadják. Mint felriadt madár csippegése, úgy röppen fel a jel az egyik boglya tövén s a másik kazal átveszi a hangot, visszafelesel s ő minden jelre mosolyogva bólint. Igy közeledik lassan, ragyogó arccal barna kámzsás barát a zöld mezőben. Szürkül a rét, szérüskert formájába zárul s a kert ölén ott ásít a lyukas csür oldal, szúette boronái közt érett kalászdíszekkel. - Pici, pici, - fütyöl egy kicsi szalmakazal a csűr előtt, mintha mondaná, itt van, ez az, lépj be tekergő barát. Bálint mély lélekzettel áll meg a csür előtt, mosolygós arcát csendes áhitattal égre emeli. Vörösen ég a lenyugvó nap a háta mögött. Pillanatig mintha fürdene az alkonyégben, aztán könnyedén gyerekesen lebukkan, frissen felmarkolja a csuha két oldalát, még visszapillant hunyorogva az aludni térő nap felé, rá is kacsint, mintha mondaná: "hó, nézd csak, mit tudok" és fürgén bebujik a lyukon a csűrbe, mint egy kis diák. Levett kalappal, némán áll a nép a csűrfalak körül, a nyitott kapuban és végig, Kádár Péterék egész udvarán. Szőkehajú, mezítlábas gyerek-sereg topog a tömeg élén, lehetnek százan is egyévestől nyolc évesig. Bálint széttárja karjait szótlanul. Hároméves, niaszatos arcú, pendelyes leányka furakodik előre, összecsapja apró kezeit és visítva röppen a szerzetes fele: - Tekergőke ! - tapsikol - mit hoztál nekem? - 'I'ekergőke, tekergőke! - kiabál, csipog, zsong a gyereksereg, megindulnak feléje egyszerre mind a százan, ölelik a lábát, ráncigálják csuháját. Egyik lelógó fehér zsinórjába kapaszkodik, csuhája zsebei után kapkod egy feketeszemű szemtelenke. Leül egyszerűen egy favágó tönkre. Karján az egyik, térdén lovagol a másik. Csatolja akarperecét, osztogatja a csilingelő érmeket. Orrát töröli Margitkának, haját simogatja Péterkének. lovagoltatja Ferenckét. Csipegő, csicsergő, zsongó méh raj a csür... Csak a felnőttek állnak némán, lehajtott fővel és türelmesen. Igy játszadoznak félórán át. Akkor előlép öreg Kádár Péter, vállát veri fehér haja, földbarna arcán szigorú barázdák. A gyereksereg szeppenve csitul, anyák húzzák magukhoz a kicsinyeket. Mindenik szorongat a kezében valamit, amit "tekergőkétől" kapott, mindnek arca örömtől fényesedik, de az izgalom visszafojtva parázslik már áttetsző bőrük alatt. Tudják ők, hogyha öreg Kádár Péter szól, akkor hallgatni kell. Térdreereszkedik Bálint előtt a fehérhajú agg. Fogatlan szájjal, remegő alázattal köszön: - Édesz Jézusz vezérelt, áldott legyen ő szent neve! Bálint két kezét nyujtja a térdeplő felé, felemeli és magához vonja gyengéd szerétettel. Vén Kádár Péter reszkető inakkal 'emelkedik. öreg feje W'1(?tl'A

455

II barát széles mellére hull, barázdás arcán végigcsordul a könny, suttogja - Imádd Isztent miértünk tekergőke, hogy legyünk népei nékie, mint egy, mi tiszta szívű kicínyeink közül. A szerzetes lehajtja fejét. Keresztet vet s a csür porában térdre hull. Arcán mennyei ihlet tiszta fénye: - Atyám, - fohászkodik - áldd meg Atyám a te népedet. Tieid ők. Gyermeteg lelkű jámbor híveid, sok-sok néped, földgolyód ezerszerezer fajtája közt a legjámborabbak. Népek kicsinyjei. Aggja, felnőttje, gyermeke, mind a Te arcod őrzi lelke mélyén. Ö, Uram, Te tudod: együgyűek ők, tudatlanok. Nem ismerik a betűt, édes Istenem, de az Irás, a Te evangéliumod romlatlanul lelkükben ég. Dadogó nyelven beszélnek, Uram, nem faj ők, nem nemzet. ök csak a nép, Uram. Nevük gúnynév, atyám, igazi kilétüket egyedül csak Te tudhatod. Merev vonásaik mögött százféle fajtát kutathat a kontár tudós: Te tudod, az ő arcukon, e népnek arcán évszázadok, talán évezredek vihara simult el együgyű, boldog gyermekarccá. A megtalált, egy lényeges dolog földöntuli, mámoros örömét sugározza ez az arc, Uram, Feléd. Oh könyörgöm, mi Urunk, Jézus érdeméért ne engedd, hogya bűn ráncai szántsák hamis értelmet utánzó barázdákkal teli e nép gyermek-arcát. Könyörgöm, adj erőt nekik a Sátán kísértései ellen. Engedd, hogy mindnyájan igaz bűnbánattal járulhassanak Eléd. Engedd, hogy jöjjenek mind, kiket hamissággal, irigységgel, hazugsággal, vetélkedéssel s minden fellelhető bűnökkel üldözött a Sátán. Adj lelkükben, Uram, mély bűnbánatot. Öh, készítsd bűnbocsátó kegyelmed, megbánkodott szíveiknek. Széttárt karokkal esdekel a magasságba. A csür összeszaladó gerendáiban csipogó fecskefészkek. Villásfarkú fecske-apa röppen ki s ír kört riadt csipogással az imádkozó fejek fölött. Bálint átszellemült tekintete megakad a madár szálldosó röptén, Arcára széles mosoly derül, föl ugrik s gyermekes örömmel kiált. - Dícsérjük Istent, kicsiny testvéreim hangos énekléssel. Énekeljünk, mint ez a Iecskemadár,

* És énekelnek s imádkoznak megint. A beálló sötétben csak a tág kapunyílás SZÜl' gyér világosságot a mormoló tömegre. S hogy felbukkan a csűr alatt a hold, lassan két csoportra oszlanak. Lassan, lassan kifelé húzódnak a férfiak s a gyermekek. Asszonyok csoportja tömörül a barát mögött. Mert úgy kezdi mindig, az asszonyokkal a gyóntatást. Sietni kell, mert Isten úgy rendelheti, hogy hajnalra csak az emlékezete lengjen a feldíszített csür elárvult falai között a tekergő barátnak. Sietni kell, mert sok a bűnvaIl6, s az idő

456

VIG IliA

rövid. Rajtuk kell kezdeni, asszonyokon. Ö lelkükre fenek· szik a Sátán, őket sujtja a sors, hogy ne legyen kinek meggyónják hitük és egyetlen egy anyanyelvük szerint bűneiket. Az ő lelkeiket fenyegeti a pusztulás s bizony elvész e nép, ha elveszett a nép anyáinak hite; Isten pedig, ki kiválasztja maga céljára a maga küldötteit, Lukács evangélista szavaival égette parancsát a tekergő barát szívébe, mondván: "Azért jött el az Istennek fia, hogy megkeresse és megtartsa azt, ami elveszett." Bálint szerzetes kezénfogva vezeti a térdeplőhöz azokat, akiket a hitben elkallódás veszélye leng körül. Jött, hogy Isten nevében megkeresse és megtartsa azt, aminek elveszni nem szabad ... Lehajtott fejjel, egymásután járulnak elébe s suttogják fülébe illedelmes bűnvallásukat. Hosszú soruk mögött egyetlen férfiember áll. Máté az. Égő arccal, leszegett fejjel várakozik az asszonysereg mögött. Dávid ott lapul a csűr 01dalánál, ölelésnyi távolra tőle s mint a megbűvölt, úgy kúszik egy-egy lépést Máté után a gyóntató felé.

Ignácz Rózsa.

CSEREl SZÁSZ LÁSZLÓ:

VIG VIRÁG KELYH~RE SOHSEM HULLHATOK... Mint harmatcsepp, ki csúf pókhá+ón fennakadt mely elzárja az erdőn futó utakat. Víg virág szép kelyhére sohsem hullhatok. Csak lebegve vergődök ég és föld között, mint harmatcsepp, ki pókhálóba ütközött. ." I

(>

l LI A

457

t PATRICE DE LA TOUR DU PIN:

SZEPTEMBER FI A I e

"Az ismert kölUJ, Pairice de la Tour du Pin, a Q u t e d e j o i e, L u c e r n a i r e, D o n d e l a p a s s i o n és a V i e r e c Itt s e e n p o é s i e clmű kötetek szerz6je, hadifogságban meghalt. Mint egy földerit6 osztag parancsnok hadnagya jár6rszolgálat közben fejsebet kapott és elkeseredett küzdelem után 1939 október 17-én a németek foglyul ejtették." Véletlenül bukkantam rá a napolcban erre a rövid hírre a Journal de Genéoe-ben. S amíg szomorú szívvel olvastam, felmerült elmtem egy ragyogó nyári délel6tt képe: a savojai Lac du Bouget partján a hantecombe-i bencés apátság kertjében sétálgatok egy francia költ6vel, akit kortársai a legels6k közé számítanak, és a júliusi rózsák szomszédságában versekr61, misztikáról, a francia lélekr6l beszélgetünk. Azután megszólalt a kolostor ebédre hívó harangja, a ezerzetesek abbahagyták munkájukat s velük együtt mi is nekiindultunk a refektórium felé. Emlékszem: a tó másik oldalán é'l'l'tJen egy vonat haladt Olaszország felé. Ki hitte volna akkor, - 1937 nyarán - hor1Y háború lesz, és ez a csendes, fínomarcú férfi, aki sokkal többet élt a maga álomvilágában, mint a külső világban., "mint eo- felderítő­ osztag parancsnok hadnagya" fogságba fog jutni és fiatalon meghal? A világháború kezdetén egy francia hadnagy h{jsi halált halt: Charles Péguy volt a neve; huszonhat évvel később egy másik hadnagy halt meg hadifogsá,qban, miután egy évig feküdt kórházi ágyon súlyos fejseb ével. Mindketten költők voltak, s most odaát bizonsnira talál-

koztak,

Az erdőket körül a lenti köd megüIte. Mínd puszta volt, esőtől püffedt s hallgatag. És soká fújt a szél, melynek szárnyán repülve a vad fiak más ég tájára szállanak magasan zúgva fönn, az est csöndjén, az ürbe. Éreztem, szárnyuk ott az éjt szisszenve szelte, amint letoptak a szirten keresve rést,

458

VIGILIA

hogy ott rejtezzenek, míg jő a naplemente. Vigasztalan szavuk gyors madárrebbenést vert föl, amerre nyúlt az árva lápok mente. Hogy hirtelen beszólt az olvadás szobárnba, alkonytájt a vadont mentem meghajtani, ködfátylas hold sütött, oly sápadt mint az ámbra, s elém rémlett itt-ott szeptember fiai bizonytalan nyoma, a szűk csapásba szántva, Ködös, gyöngéd nyomot hagyott a könnyií láb, kerékvágást szelt át vagy kábán megkerülte, tán inni próbált itt az árnyban, majd tovább táncolt, magánosan járt játékán örülve, s a tartós alkonyat ázottan szállt alább. Elveszett távolabb a hársak közt, a lába a porhanyós talaj már alig érte itt. S én biztattam magam: tán megfér hajnaltálba meglelni még sebes röptií testvéreit s riadt félsz rázza, hogy tünt nyomuk nem találja. Biztos megtér ide, ha e tájon suhant át, a félhomályban, mely reggeltájt feldereng, s az égen nagy csapat költöző madarat lát s varázstól hajtva jön felénk szarvas-sereg, amely elhagyja majd a tisztás mély nyugalmát. Jeges világú nap kelt már a lápokon. de engem gúzsba vert ott a csalóka várás s a kóbor faun t láttam, amint vackán oson, az őzbak inni jött féIőn a hajnal párás árnyán és fönn hollók rebbentek károgón. És szóltam: magam is szeptember bús fia vagyok szívem szerint, azzá tesz lelkem láz a s a kéj vérem minden csöppjén égő iga és vad vágyamnak kell álmatlan éjszakázva a szobák fullatag csöndjéből futnia.

459

Úgy bánik hát velem biztos, mint testvérével, talán övéi közt ad majd nevet nekem, hiszen szemem mélyén hívó, baráti fényt lel, ha csak váró karom kitárva hirtelen a tisztáson elé, így nem riasztom én el? Félénken menekül, mint megsebzett madár, de nyomon űzöm én, míg csak nem esd irgalmat s megáll pihegve, nincs bizodalma már, halálra hajszoltan, verten, két szárnya lankadt, és tört fényű szeme csak a halálra vár. De karom felveszi s ba majd elszunnyad ott, lágyan símogatom két szárnya pelyhes dombját, s a nád közé teszem vissza megfáradott, kis testét, míg körül valótlan álmok fogják, rá barátmosolyom hullat langy harmatot. De az erdők körét a lenti köd belepte s a zord észak felé fordulva kelt a szél, s kit csüggedt szárny emelt, mind elmaradt megette, és mind, kit veszni szánt, már halálba alélt, bár más-más utakon tört egyazon terekre. S mondtam magamban: itt e koldus mart kopárján szeptember fiai nem szállnak már soha, a csapatból tán egy tévedt csak erre árván, hogy lássa, mily sivár az est és mostoha e puszta láp, melyen a legenda se jár tán. Kállay Miklós fordítása.

460

MAGYAR BAROKK HUMANISTÁK SOMMER

JÁNOS

(1539-1574)

Ferdi:~ánd, a "bécsi király" viselte a magyar koronát, uralkodván Nyugat- és Északmagyarországon. Ke'letmagyarország és Erdély a nemzeti választott király, János Zsigmond kezén volt. Bécsben és Gyulafehérvárott egyaránt szlJtték a terveket, miképpen lehetne a két magyar király országát egy fll alatt egyesUeni s kiverni az ország harmadik és leghatalmasabb urát, a tö· rököt. Három és félévtizede dúlt már a törökkel versengve, a polgárháború, amikor Bécsben az új magyar alkancellár fiatalos hévvel nagyvonalú elgondolással állt elll: Forgács Ferenc váradi püspök azt javasolta, hogy az udvar támogassa egy Heraklides herceg néven fellépett, Basiliscus Jakab nevű kalandor szándékát, aki a moldovai tr6nt igényelte. Forgács alkancellár kivívta, hogy Basiliscus magyar földön hadat toborozhatott, a magyar kamarát61 pénzt, a felvidéki kapitányt61 ágyukat kapott. A kis had lengyel földön át kerülve, Erdély mögött betört Moldovába, szétverte Sándor vajda gyülevészét s vezére, János Despota néven tr6nra lépett. Ezt a kalandos katona embert akarta a bécsi politika János Zsigmond hátába zúdítani, míg saját hadai a Felvidék fel III törnek Erdélyre. Történt pedig ez az 1560-as évek elején. Hajdanában esztend(Jkig tartott, ami mostanában hetek alatt zajlik le. Míg Erdély körül forralták a katlant, János Despota saját portáját akarta tisztára söpörni. Itáliai eouetemet járt császári tesWrtiszt létére ambiciózusabb és finomabb lélek volt, mint hosepodárel(Jdjei, akik csak tivornyáztak és a népet nyúzták. János nyugati fejedelemséget akart teremtení Moldováb61. Iparosokat telepített meg Szucsavában, koronát készUtetett és ünnepélyesen megkoronáztatta magát. Seregét magyar zsoldostiszte k vezetésére és kiképzésére bízta. Lengyelországb61 katolikus papokat hozatott, hogy megreformálják a moldovai egyházat. Végletében azonban olyan papot tett meg püspökévé, aki nemcsak mű­ velt nyugati ember volt, de a széls{jséges. reformáci6, az antitrinitárius irányzat híve. János építkezni kezdett, könyvtárat és kollégiumot alapított s büntette a laza erkölcsöket, a korrupciot. Ujabban is támadt ilyen diktátor román földön; kérdés, ismétl(Jdik-e min· dig a történelem? .. A kultúraterjeszt(J és purifikátor nem jutott odáig, hogy Erdélybe törjön ... Tr6nkeres(J útján szolgált seregében egy rongyos togátus: Sommer János nevű német diák, aki Lengyel. országban kereste szerencséjét, majd a magyar Felvidékre »euuoe, végslI nyomorúságában csapott fel

V I (, ll' A

461

katonának. MidlJn János Despota trónját jövevényekkel vette körül, udvari költlJjévé a tehetséges humanista Sornmert tette meg. Utóbb rábízta Kotmárban alapított könyvtára és iskolája igazgatását. Sommer eleve?~ versekben írta meg a hadjáratot, saját katonáskodását, a trónfoglalást, az új berendezkedéseket s udvari humanistához illlJen dicslJítette fejedelmi urát. A nyugatosdi nem tartott sokáig. A nép felzendült az idegenerkölcsű uralkodó, a külföldrlJl hozott fejedelemné ellen, a nyugati papok, iparosok, katonák ellen. Sándor, az elűzött vajda törökök és tatárok kíséretében tért vissza és János Zsigmond is sietve küldte Moldovába hadait, hogy szabaduljon a kényelmetlen szomszédtól, akit Bécs küldött a ll!yakára. Somme r poétának versben és prózában blJven akadt leirni valója, miképpen verték agyon a "valachus"-ok János Despotát és egész udvarát. A könyvtár és iskola, melynek alapUásánál a költlJ Hunyadi Mátyás királyunk emléket idézte fejedelme elé, lángok martaléka lett s a kalandos ifjúságú humanista a békés stallum ból ismét világgá futott. MedveblJrös hegyi pásztornak öltözve mászott ki az ablakon, a fejedelemné kíséretében édes-kettesben vágott neki a havasoknak, mígnem hónapokig tartó bujdosás után, Erdélybe ért. Több helyen iskolamester, végül feleségül veszi Dávid Ferenc leányát és a kolozsvári kollégium rektori székébe ül. Itt se melegedhetett meg. EsztendlJre már elvitte a pestis. Somrner János tíz esztendei erdélyi tartózkodása alatt írta műveinek javarészét. Versben és szép beszédben siratta el János Zsigmond halálát. Verses krónikában sorolta fel az összes magyar királyok tetteit s egy szép nászéneket is szerzett. Világos latinsággal, könynyedén verselt. Erdély, nevezetesen Kolozsvár hitújítás i harcaiban is neoet szerzett. Emlékezetessé azonban kiváltképpen azért lett alakja, meri nyugati lélekkel álmodozta, végig Basiliscus Jakabnak, a rokonszenves fejedelmi kalandornak kudarcában is annyira tanulságos moldovai álmát. A szűkebb értelemben vett, az igazi Európához csak azok a, népek tartozhatnak, amelyeknek volt renaissance-uk, - írja Huszti József. - Ez az Európa sokkal kisebb, mint a másik, amelyikről a geografusok beszélnek. S vannak népek a geográfiai értelemben vett Európában, amelyeket a politikai konjunktúra felemelhetett ugyan, de utólag nem ajándékozhatta meg öket sem történelemmel általában, sem renaissanceszal sajátosan ... Az eropai szellem kincseinek lJrzése és gyarapítása az újkor születésekor végképpen nyugati néppé avatta a magyart. Először a katolicizmus tette azzá, másodszor a humanista műveltség. A nyugati szellem mindkét hulláma északon Finnország és Lengyelország keleti határáig ért el, délen pedig a Kárpátok erdélyi koszorújáig. Ezt az évezrede s történelmi téíVyt az utolsó húsz esztendőnek sem a régi, sem az újabb erőszakaí meg nem másíthatják.

462

VIGILIA

A MOLDOVAI

ERDŐKHÖZ

Erdős

hegyek, nimfáknak szép tanyája, oláh földnek vadon hegyormain, figyeljetek kegyelmesen danámra, hallgassátok meg sóhajtásaim. Hozzátok szólni tán utolszor bírok, h 'll ott leszek hamar, hideg tetem; költőtökért aztán hiába sírtok, ha holttá váltam, néma, vértelen. Hol is kezdődtek balsorsom tusái? Hol kezdjern el siránkozó jajom? Most egyre megy, künn, fagyban éjszakázní, vagy hogyha barlang mélyében lakom! Kilépni borzadok, megóv a rejtek, és rettegek, hogy itt tör rám a vég! Hisz megcsonkított holttestek hevernek mindenfelé, irtóztató vidék! Urunk szolgáit balszerencse űzte, bűnünkké lett, hogy dolgoztunk vele. Minap szabad volt, most kötélen csüng le Lusinszky püspök úrnő hitvese. Fejedelmünknek bölcsós kis leányát vadul széttépték, mint az ördögök. A férj előtt az asszonyát levágják, vagy fojtogatják, mig végsőt hörög. A nagyanyát unokáival ölték, akiknek bűnük semmi sem lehet. S az idegenből jöttgyanutlan vendég most bárkinek szabad prédája lett. Moldova csepp kis zugát sem kímélve, mindenfelé véráztatott a föld. A gyilkolásnak nincsen hossza-vége s a düh ezernyi módon öldökölt. Sor került rám is, tudtam ezt előre; s hagyján, ha szittya kard végez velem. Mit várhatok? Mit is remélek, dőre? Miért aggódik szívem szüntelen? Meghalni hagyján - ámde várni rémes, hogy megkínoznak végtelen soká ... O, szörnyű nép, kegyetlenségre éhes, te vadságban mértéktelen oláh! Szelíd ehez szentélyében Diána, Diomedés nem volt ilyen dühödt l Mikor hurcolnak rettentő halálra? Már itt is van tán, végórám ütött? Mily boldogok, kik városokban vannak, ahol vasajtó s bástya tornya véd.

VIGILIA

463

Biztonságukban fittyet hánynak Marsnak s megvethetik veszélyes száz cselét. De én barlangba bújtam s még szerencse, hogy nem törnek reám vadállatok I S hogy még fejem vad horda nem kereste, Istennek forró hálát adhatok. Ki az, ki Moldva lázheven se bámul? Tagadható-e, csalialelkű nép? Fegyvert fogott volt Demeter csalárdul és fejedelmünk ellen harcba lép. Ruténországból indult el hadakkal, hogy tájainkon győzelmet vegyen, De fejedelmünk már elébe nyargal s tábort se verhet Moldva földeken. Vesztére esküdt mégis mindenképen, hogy meg ne ártson néki már soha: Iratta néki cifra, szép levélben, hogy ölve már urunk, a Despota. őrája vár most joggal Moldva trónja, sokan felkínálják ezt néki most. Igy esvén dolga, útját el ne tólja, de vegye át a kormányt hamarost. Demeternek megártott a csalétek, mert csak háromszáz harcossal bejő. Elég pompás volt ez, mint díszkíséret, de harchoz semmi ily csekély erö. S míg hódolatra várva jött be fennen, csalárd ellenség áldozatja lett. Népét levágták gyáva küzdelemben, Magára hagyva most már mit tehet? Igy Despotánk őt most egy várba zárta és Laszkytól hiába várt segélyt. Mihez kezdj en ? Bízná ügyét futásra? Menekvést ettől bízvást nem remélt. Köszvény is bántja, nem kezdhet szökésbe; elnyomták végül, láncra verve őt. Vitték kegyetlen Szolimán elébe, ki is végezték a szultán előtt. Atverték őt magas karóba vonva, barbár halállal ily bús véget ér. Ez lett a vége s a háború magva, hogy csellel pusztult a nemes vezér. erdők

vagytok szózatom tanui, kiknek panaszlom bujdosásornat, Ti láttátok keservesen kimúlni a rab vezért vad gyötrődés alatt. S látjátok, holttest nyugszik annyi szerte, hogy minden lábnyi térséget betölt. Ti,

464

V

I r.

, l'

A

Nincs hátra más, csak fejedelmünk veszte s az én véremre szomjas még a föld. Ha így tetszett a büntető egeknek, urunk házára törjön a világ: Engedjétek, hogy kissé megpihenjek s ne áruljátok el nyomom, ti, fák! Én halhatatlan szóval megdícsérlek és törzsetekre vésern fel dalom. De versemnek, jaj, ellenáll a kéreg s betűimet fel nem karcolhatom! Mi vár reám? Olvassak vészt e jelben? Nem ád az erdő nékem rejteket? .. Akármikép lesz, tűröm rendületlen, míg védelmemre Isten nem siet! (XIV. elegia.) MÁTYÁS KöNYVTÁRÁRÖL A MOLDOVAI FEJEDELEM NÉL. Despota, nézd szintén, szomszéd föld volt fejedelmét, Mátyást, Corvin ok nemzete adta királyt: Mennyi igyekvéssel gyüjté, gonddal, kegyelettel, össze a jó könyvet szent 'palotája fokán. Gyorsan elérte a jót, mire tört ifjúkora óta, szinte tudós lett már gyermeki éveiben. Bármi jeles könyvünk van még ős Róma korábul s óGörögországból, megveszi mindazokat. Bősz Szolimán, te török szultán, verjen meg az Isten! Mért dúltad fel a dús kincsek e szép tömegét? Hát nem elég teneked, Magyarország városa, népe árvultan zokogott holt fejedelme fölött? Még ide is nyultál durván barbár kezeiddel, azt a szegény könyvtárt lábaid eltapodák! Könyvei tárházát széthordta a harcosok alja, Mátyás híre-nevén mégse vehettek erőt! Élni fog és áldott Mátyás neve mindig, örökkön, barbár horda silány üszkeit átragyogón. Itt van a példa, kövesd: s meg nem ha1hatsz fejedelmem, íme, előtted az út', ez visz a csillagokig! Én meg emitt buzgón a diákcsapat élire állok s hív munkával most kezdjük a nagy tanulást. 'Már a diák nyelvnek szépen vetjük meg alapját, tudni fog is latinul szólani egykor e had. Lelkemből hiszem én: Hidd el, meg nem csal Apolló, majdan a sok kiadás haszna begyül hamarost. S nem nagy a költség most, ami ifjaidat gyarapítja, áldani fogják ők egykoron érte neved!

(Clades Moldavica X. elegia.) Forditotta: Geréb László.

465

IllAS ANTAL:

KÜLVÁROSI ÉJSZAKA (1931) REGÉNY

v. Ha az ember egyszer elkezdte, az élete észrevétlenül csúszik át az éjszakába. Háromszor egymásután volt éjszakai "kenyérkeresés" a vásárcsarnokban. a harmadik után olyan fáradt vagyok, hogy végigaludtam az egész napot. Este volt, amikor fáradtan, dideregve kimászom az ágyból és felöltözöm ; a külvárosi garázsház udvarának ívlámpái élesen világítanak fel alulról a szobám mennyezetére, meg sem kell gyujtanom a lámpát úgy öltözöm fel, - el kellene menni valahova, valami olcsó kávéházba, írni is kellene és nincsen tüzelőm. Odakünn a Nagyfuvaros-utcán meglátszik, hogy szombateste van, fagyos ködben vörösen világló lámpák alatt hazatérő, üres társzekerek dübörögnek, az Eldorádó-mozi sarkán az utolsóelőtti előadás kezdetére állongók várakoznak, a borbélyüzletek nyitva, a kocsmák párától eIfüggönyözött ablakai mögött vidám zaj. Ezen az estén sokáig ácsorgok a Kovácsféle étkezde sárgafüggönyös ablakai előtt. Istenem, mennyi mindennel viaskodik ilyenkor az ember! Takarékoskodnom kellene, mert itt az elseje, ugyanakkor vágyakozom a fényre, füstre, melegre, zajra, emberarcokra és igen: szeretnék enni, valami meleget is. A hideg meggörnyeszt és szinte éget, végre hát benyitok. Odabent éles fény, zaj, meleg, a fogasok csak úgy dagadoznak az odaakasztott kabátoktól. a szemüvegem elhomályosodik a meleg és az étel gőzétől, le kell vennem és meg kell törölnöm és csak akkor válik valósággá a világnak ez a darabja. A külvárosi utcáknak többnyire jobban kereső fiataljai járnak ide s a két nagy szoba este mindig zsúfolt, leginkább szombateste, nagyjából csupa ismerős arcokkal, - egymást gyakrabban látni itt ismeretségnek számít, a modor egymás felé sokkal emberibb itt, mint akárcsak egy társadalmi alosztállyal feljebb, mondjuk akispolgárságban. - Tessék erre! s a fiatalabb, csinosabb kiszolgálóleány végigvezet a zsúfolt asztalok között - már régen láttuk, hozzak-e levest is? A leves, amit hoz, kicsit sovány és zöldes külváros-étkezdei húsleves, de forró és ízes és amikor föléje hajlok, amint ott áll a sarokbaszorított apró asztalon: az étel és az élet fű­ szeres illatával foly ja körül arcomat. A sárgamintás falon egy hetinaptár és rajta a holnapi napról: Advent első vásárnapja.

466

'f I (. , l • A

A belső szebában tálalószekrényen egy grammofonlemez harsog valami amerikai filmhez való songot, és azt, ami körülöttem van, az a maga kultJúrájában és életideáljaiban nagyobb joggal tartozhatnék Amerikához, mint Magyarországhoz. Ezek a munkásleányok, akiknek tarsolyaiban ott van a hetifizetés borítéka, aszombatestére kékruhába öltözött vörösnyakkendős fiúk, sokkal inkább a filmek Amerikájának élnek, mint azt gondolná az ember. ök nem tudják, de mégis az amerikai sweetheart, a boy, a girl vagy boxbajnok vagy gengszter, a legtöbben még ezeket az amerikai songokat is dúdolják jól-rosszul angolul; a mellettem lévő asztalnál egy csinos, sovány, feketehajú leány zümmögí bele szavait a fénybe és az ételgőzbe, közben ránevet a fiújára. aki most van, - amióta idejárok már a harmadikkal jár együtt, ezt ők úgy hívják, hogy az a vőlegénye. Az élet nem magányos és nem szomorú ebben a zsúfoltságban, különösen a fiataloké nem, a legtöbben még táncolni ís mennek valahova ma este, külvárosi tánciskolába vagy valamelyik még kivülebb eső, már egészen vidékies nagyvendéglóbe, vagyegyletbe; közel a Magdolna-utcai szakszervezeti székházba. magam is nem egyszer megnézem a táncestét. A feketehajú leány, - Bözsinek hívják és valami Kőműves-utcai nagy paplankészítő pinceüzemben dolgozik - rámnevet szép és keskeny, kissé lázas szájával s szemeinek azzal a sötét tündöklő villanásával ami mögött a láz és a fiatal érzékek ébersége világít. A vele ülő fiú hallgatag, keskenyarcú és okosszemű szervezett munkás, - nagyon jól keres, írói ambíciói is vannak, vasárnaponként a kávémérésben végigolvassa az összes lapokat, azokban találkozik néha a nevemmel s amikor legutoljára itt voltam, átült az asztalomhoz és elbeszélgettünk. A szakegyletnek ő a könyvtárosa, de már elolvasta mínden könyvüket, vannak Jack London kötetek, amiket kivülről tud, s pontosan látom, hogyan viaskodik benne két vonzás: egyik az írás aszkéziséé, az az út, amit Jack London írt meg Eden Martinban, a másik pedig ez a sötéthajú és sötétszemű leány, a maga lázas élénkségével. a tuberkulotikusoknak azzal a villámgyors, intuitív intelligenciájával, ami itt oly meglepően gyakori. Az élet majd eldönti mi lesz erősebb. És az egymáson át dúsan ágazodó sorsok és vonzatok felett keserűen, mint a füst leng a tű alatt keringő lemezről egy mély, sötétfényű asszonyi hang, valami mélyhangú, amerikai songénekesnőé, szinte látom a falakon, a fagyosködű éjszakán túl az európai városoknak az égre felsugárzó fényhálója felett, és a szeles, koromfekete, viharzó, téli Atlanti Tengeren át, látom szép édes és elvirult arcát, amint szívének és érzékeinek magányáról énekel a szavak között újra és újra ott sóhajt a szó, mint valami síróan hízelkedő asszonyi suttogás: Lonesome. Egyedül l, De étel és éhség, vágy és magány, vonzatok és taszitódások felett, a külvárosok felett és a dómok felett: holnap lesz Advent első vasárnapja és én a távoli gyermekkorból, a VIGIUA

467

szombathelyi dominikánus zárdában töltött évekből hallom a kiszűrődő hangokat, amint zengő léptekkel, szinte lábujjhegyen futva suhognak a folyosón a tündöklő és rettenetes Izaiást, aki az étel és élet, vágy és magány, vonzódások és taszítások szövedéke közé fonódott emberiség nevében sikoltott fel az akkori Nagy Advent idején:

kórusteremből

Ime, ezt mondja néked Istened, ezt mondja neked ö, ki téged alkotott, ezt mondja neked ö, aki kiformált téged ezt mondja neked ö, aki Reád vigyázott U'?!f!Jádnak méhében és azóta is: Vgy öntöm ki magamat a szomjazónak mintha víz lennék, mint áradást a szomjazó meztJnek, kiöntöm lelkemet minden nemzedék felett, áldásomat a nemzetek felett: és a füvek között eltJvirulnak mintegy a folyók partjai mellett a suhogó füzek!

Amióta itt élek köztük sokszor viaskodom azzal a kegyelemtani kérdéssel: vajjon milyen a kegyelem műve bennük, milyen utakat választ az életforma a nyomorúság, az amerikanizmus és a proletár eszmék ellenállásainak áttörésére. Nehéz és kemény kérdés, - évek mulva sem tudtam válaszolni rá. - Abcnáljon nálunk a kis doktor úr! mondja a fő­ nök, aki megjelenik asztalomnál. Ritkán van szerencsénk! - Azonban és mogorván elhárítom; fölösleges neki tudni, hogy azok a vendégek, akik hozzá járnak, azok toronymagasan állnak az én anyagi helyzetem fölött.' Nyílik az ajtó, a köd és a hideg csak úgy dől be rajta, s a faggyal együtt, maga is félig jéggé váltan belép a csonkakezű Pista. Fiatal fiú, a körfűrész mellett dolgozott, s az levitte a jobbkeze fejét. Valami heti kárpótlást kap, azonkívül a belvárosi utcákon mutogatja azt a lilárafagyott csuklócsonkot, amivel a jobbkarja végződik. Koldul és minden este itt szokta megszámolni a pénzét,: krajcár- és tízfilléres-halmot rak ki maga elé a piszkos teritőre. Azt mondják, hat-nyolc pengőt is összeszed naponta. Bejön, lyukaskönyökű barna kiskabátban, vékony nadrágban - ez a foglalkozásához tartozik egészen át van fagyva, és mivel nincsen másik hely, az én asztalomhoz ültetik le. Szinte valami vadállat ellenséges dühével ül le, testileg és lelkileg telesebződve és belül a fagy tól, a koldulás gyűlölködő dühétől, a krajcároktól és tízfilléresektől, amikbe pedig betegesen szerelmes. - Hideg! - üvöltí és lecsapja a kanalat; neki nem lehet eléggé forrón hozni a levest, s ő mindig goromba a pincérlányokkal, mert azok nők, elég csinosak, mert húsz fillér

468

v

l

c- t t

I

A

borravalót hagy nekik, mert ő maga tetőtőltalpig betegséggel s a gyűlölet gennyével van tele, s ez szinte fröccsen minden szempillantására és mozdulatára. Csak erre költ, hogy este itt jóllakik és fölmelegszik, azonkívül állati és konok ragaszkodással őrzi pénzét. A pincérlányok egykedvűen tűrik durvasága HI, hozzák neki a mégforróbb levest. Szinte reszket, amikor eszik. Ismerem jól az érzést: ha így át van fagyva és át van éhezve az . ember, szinte a könnyek indulata tör rá. Enni: ez is halálosan komoly, súlyos és nagy dolog itt lenn a mélyben ! . :Folyt. köv.)

Ijjas Antal.

TOZ TAMÁS:

TESTVÉREIM, HIGGYÉTEK EL ... .Én nem vagyok se egyszerűbb, se több; elomló lobbanás a föld színén, a csillagoknál nem vagyok különb s a fűszálakhoz úgy hajlok le én, hogy kék szememben égi tükröt látnak. Az erdőben ha egymagam bolyongok, bizalmae szökat suttogok a fáknak s csak látnátok, hogy mennyire szorongok az őzekért, ha jő a durva tél. Elmondom néktek azt is, hogy ma sírtam. A dombtetőn süvöltve szállt a szél s egy kék koporsót néztem lenn a sírban. Sokszor ha némán rámborult az este, nem vonzott már az álom és az éj, szemem az ablakok tüzét kereste s ott tündökölt a lágy fehér karéj az asztalon s a gyermekek kezében ... higgyétek el, hogy testvérem a föld, a fű, a fák s a csillag fönn az égen s hogy nem vagyok én senkinél különb. VIGIUA

469

CSEREl

szssz

LÁSZLÓ:

VERES ESZTER I. Nem kell most fiúcska sem kicsi leányka szép Veres Erzsinek csak pásztor subája zöld fenyő árnyába sombokor tövébe szerelem fészkébe. Esthajnal csillagát feljönni, ha látja bujtatja bé lábát cifra kis topánba gyöngyös topánba karcsu két bokáját surranó topánba. Kendejét teríti patyolat vállára futásra csalja őt vad pásztor tanyája szép legény hivása mord patak zúgása nászt kérő furulya sírása,

470

Ha égen a csillag s holdkarély fehérlik csak akkor búcsuzik zöld fenyő árnyában sombokor tövében kedvesse karj ától édesse szemétől

villás kis bajszától csók kérő szájától szerelem fészkében.

II. Havasról éjféltájt sűrű nagy sötétben lófejű

gonoszak pokolről

kélt rosszak egymást is csikarva falura leszállnak. Vérívó vacsorát vinni fő gonosznak: égő ujjú kosnak szerte-szét szélednek bázak közt futkosnak

ajtókon benéznek ablakon beszöknek. Jaj most az élőnek kis gyermek húsának apró szűz vérének, kit nyársra kaphatnak gonoszak, éjjelén, javasok hajnalán kasukba taszítnak. Fussatok, fussatok két kicsi árvácska apátok balálba vad szikla mélyében, anyátok messzi van szép pásztor ölében. Fussatok, fussatok szent kereszt tövébez. Gonoszak szájából freccsenő

zöld mérget fedjétek gyöngy-fűvel,

varázsos szent fűvel mi sarjadt kilenc bold téli bold fogyásán

fussatok, fussatok kárhozott ne lásson. hét patak forrásán, hét ösvény fogyásán út végi faszenthez lélek eJ ne kárhozz fussatok, fussatok szűz Márja fiához.

III. haza szép Erzsi meleg még telt keble kendejét levetve Jő

csipőjén

hordozza szép lába fáradtan kéjvágytól berugva reszketve most hozza. Szép lába változik gyökeres tuskóvá két karja csapódik égfele dobódik mínt látia

két vérit szívböl nőtt csibéjit gonosztól üzetve, lófejű

banyától futtatva ösvényen szalajtva iszamon szöktetve sövényen szegény két árvácska iramlik serényen. Boszorkány veti most elibük rőt haját jaj neked egyvérem ha talpad reá hág, Jaj nekem Istenem egvszülött gyöngy szemed fiacskám szép szemed tán többé sohse lát. Jaj neked leánykám én vérem szülöttje ne lépj él, ne hágjál gonosz rőt fürtökre. Két gyerköc nem nézi nem ügyel futtába

hová lép a lába boszorkány rőt haja sercegve kap lángra s kénesen kékesen

füstölő pokoltűz

szökkenik az égig szál fenyők hegyéig. Két riadt árvácska kosfejű

rosszlélek gonosznak szarvára felszúrva ficánkol két kezük két lábuk rőt lángon ott táncol. Szép Erzsi mint látja megkövül kék szeme kővé lesz két lába kővé vál lágy teste mel1ette kedvesse mind rázza hiába, nem ébred csak áll ott fehéren az erdő szegélyen. Nem mozdul a szeme, nem szólal a szája nem moccan a lába csak áll ott boldogan két kicsi gyerköccel hideg kő halálba.

Cserei Szdsz Ldszl6

WII.t"A

471

VÉGH GYÖRGY:

A MALAC Körtét szedtünk tegnap, a kanász is itt járt, megtömte zsebeit, elvitt egy tarisznyát, sokat vihetett el, megártott a körte, hiába vártuk ma, nem szólott a tülke. Kicsiny malacunk meg sírdogált az ölban, nem lett az csöndesebb, rá akárhogy szóltam. Gazdája is mondta: ne r-íjjál kis malac, beteg a kanászod s ha ríssz is ittmaradsz. Nem lett az csöndesebb, sivalkodott egyre j fut kos na a réten,· jaj, de henteregne, föltúrná a földet, kincset is találna, csak ne lenne itthon, lenne a határba. Nem lett az csöndesebb, a moslék se kellett, nem tudtam aludni röfögése mellett, megint csak kimentem s szelíden rászóltam. nyughassál már végre, aludjál az ólban, Nyöszörgött egy kicsit s hozzám dörgölődzött, nem nyugszik már ma ez, belébujt az ördög, meg aztán lehet, hogy elátkozott tündér s táncolni szeretne kinn a tótükörnél. Megszántam szegénykét, - jól tettem-e vajjon? elvittem sétálni s nehogyelinaljon, nyakába madzagból hurkot is vetettem és mint a kiskutyát, pórázon vezettem, azaz ő vezetett nekiiramodván, futott a kerten át, meg a patak partján, amíg szusszal bírtam, addig futott velem, s az erdő közepén megállott hirtelen. Göndör farkincáját megcsóválta szépen, azután röfögve lehasalt elébem, megnyalta kezemet, hálálkodott nagyon: jobb kinn az erdőben, mint benn az udvaron. Bárcsak tündér volna! Táncra kerekedne, de talán szégyellős, vagy nincs hozzá kedve: nem akar táncolni, szunyókál a napon, - miért is nem hagytam inkább az udvaron?! Nem akart táncolni s egyre nőtt az árnyék. Behunytam a szemem, mintha szundikálnék, hátha tán erre vár, - de hiába vártam, kicsiny malacunk csak hentergett a sárban. Ezért hoztam én ki? Hát ... hát mégse tündér? Bárcsak kutya volna, elvinné a sintér, így mit kezdjek vele? Fogtam amadzagot, kicsiny malacunk meg utánam kullogott. Szégyelte magát, hogy nem lehetett tündér, s nem táncolhat nékem kinn a tótükörnél, csak olyan kis malac, mint a többi társa. s még éjjel elszökött, - nem volt maradása.

472

"fG niA

MEGGYES ETE:

EGY FElEZET , , AZ ARS POETICAMBOL Elméletből nem írtam verset: vagy bor sírt bennem vagy a szerelem vagy véremmé vált mások vére, könnye, s tört ritmusban mások sírtak velem:

Vagy olykor vadul nagyot nyujtózkodtam, ha tavasz terült lábaim elé, vagy az asztalra csaptam vad dühömben, hogy minden izmom megropnant belé. Gatyát szőttek rám, fel mégsem vehettem, és hordtam kényes úri pantallót, és ha kemencét akartam leírni, írtam helyette barokk kandallót. A fejemet meg kis tudós tojásként hordtam kevélyen, büszkén, magason, s tán valamelyik jó öreg apám még kecskéket őrzött fenn a havason, És láttam azt, hogy minden szóm hazugság; ezután hát minden másként legyen: és kecskét, birkát őrző ükapám nyomán én járjak által a hegyen. Mert kecskét őrző ükapámban is volt annyi szépség, mint bennem s bennetek, s ő hívott, hogy én zengjem el a nótát, amely az ő kürtjében bennrekedt ... Ezt a nótát az erdők orgonálják s jégpáncéltól szabadult patakok, a végtelenbe messze nyuló rónák s gatyába járó bámész magyarok ... Tollfosztáskor vidám mesék járják, s az eke után valaki dalol; , és ez a mese, ez az árva nóta, nagy mélyen belém fájtak valahol ... És ezt a nótát kell kiénekeljem; nem elméletből: kényszerből csupán. A föld hasad, barnán, szeliden fordul, s én ballagok az ekevas után ...

y t (Í>

'l' A

473

,

LATSZAT ÉS VALÓSÁG ÉRDEMES VOLT-E MEGKERESZTELKEDHÜNK ? Jegyzetek nomád rokonnépeink történetének margójára. (Németh Gyula: Attila és hunjai. (Magyar Szemle Társaság.) Juri Semjonov: Szibéria meghódítása. (Athenaeum kiadása.) Időben és történelmi tárgy tekintetében messze áll egymástól ez a két könyv. A Németh Gyula szerkesztette "Attila és hunjai" a hun rejtélyt igyekszik megvilágitani legszigorúbb mai tudományos eszközeink segitségével. Leginkább a kereszténység első öt évszázadában velük kapcsolatban lejátszódó események kerülnek ebben. a könyvben történelmi megvilágítás alá. Ezzel szemben Juri Szemjonov~ a kitűnő orosz történész a XV. századtól kezdve irja meg hatalmas euráziai kontinens ázsiai részének évszázadokra terjedő fokozatos orosz meghódítását. Azért irunk együtt a két könyvről, mert a két hódítás nagyjában azonos területen folyt le és Attila egyes népeinek maradványait a tíz évszázad multán bódító ut jukra induló kozákok és orosz kereskedők ott találták a végtelen délszibériai szteppéken, vagy feljebb, immár a jeges tundrák közé szoritottan, stagnáló életképtelenségben. Ha történelmileg nem is tudunk még világot deríteni rá, miként, mikor és hol, a magyarság mégis ott élt valahol az Attilát uraló népek tömegében a nagy hun hódítások idejében, mikor ezek a népek Eurázia minden tája felé kirajozva, egy félelmes szervező­ erejű khán zseniális indítására, rettegésbe hozták az akkori kultúrvilágot. Ezt a lendületet később csak az avarok tartották meg, majd pedig a IX. századtól kezdve a magyarok. A pogánynak maradt népek azonban az avarokkal együtt mind letüntek, lehanyatlottak és ázsiai testvéreik az orosz hóditók többé-kevésbbé tehetetlen hódoltjaivá váltak. Csak a magyar nép, a keresztény hitre tért magyar nép tartotta meg éppen kereszténysége folytán minden vihar és kiírtó törekvés ellenére fejlődésképességét és missziótudatát. Akár közeli. akár távoli rokonaink az ázsiai nomádok, akiket az oroszok évszázados harcok árán sorra hóditottak és részben ki is írtottak, bennünket magyarokat szivszorongatóan érdekel, mi lett pogányságában maradt, pusztulásra ítélt néprokonainkkal. akiknek nagyrésze még az ortodox kereszténység fokára sem emelkedhetett fel. Ide-oda hányt, kozák vadász zsákmánnyá korcsosuló néptöredékekké váltak mindannyian, akikről a magyarság nagyrésze csak szégyenkezve emlékezik meg, ha egyáltalán letagadni nem akarja őket. Sorsukban negatív példáját látjuk annak a kérdésnek, hogy mi lett volna a magvarságból. ha nem születnek szent, térítő királyai, Szent Istvánjai, és Szent Lászlói. Ma nem lenne magyarság, legfeljebb valami kóbor néptörzs bolyongana valahol egyre ritkuló számban Eurázia szteppéin vagy jeges tajgáin és tundravidékén. Jó ezt emlékezetünkbe idéznünk, amikor táltoskodók és pogánykodók akadnak országunkban is, akik titokban vagy nyiltan gyalázzák Szent Istvánt és Szent Lászlót. Szent Lászlót, pogány rokonnépeink megtérítőjét és beolvasztóját. Akadnak, akik szeretnék j

474

"11.ILtA

visszapogányosítani a magyarságot, mert hisz a keresztény Európáért véreznünk kellett. (Legszentebb stigmái ezek népünknek!) Vagy nem akarnak tudni Szent István ezeréve s törvényszabásairól. Jó erről a kérdésről elmélkednünk kissé az eresztékeiben recsegő és vérben-kinban ujjászülető Eurázia teremtő, vajudó forr ongásának idején. Ezért emlékezem meg együtt a hunokrój- és a Szibériáról szóló két kitűnő könyvről. Ezért tapadtam multkutató, magyarságunk sorsát fejtegető és találgató kinlódó kiváncsisággal mindkét könyv lapjaira, hogy minél mélyebb gyökerű és minél egyetemesebb távlatba állithassam be a magunk sorsát itt Európában. Szivszorongató tanulmányút volt ez igy könyveken át is, mindenxrnek ajánlhatom, hogy végigjárja a kétezer év nomád népeinek véres útját, mielőtt magyar sorskérdésekről ítélni kiván. Gyerekkoromban romantikus regényiróinknál, Dugonicsnál és Jókainál. de még napjainkban is Kodolányi megszállottan ihletett Juliánus barátjának olvasása közben mohón lestem a kézzelfogható' bizonyítékokat: honnan jövünk hát, mi volt a multunk? És minden könyvet egy kis csalódással kellett letennem, mert a végső kérdésekre nem feleltek eléggé, szomjas kiváncsiságomat csak fokozni tudták s nem eloltani. N émeth Gyula és munkatársai sem felelnek igazában a kérdésre, mert még a mai tudományos világ sem tud igazi feleletet adni sem a hunok eredetére, sem a magyarsággal való vonatkozásukra. Tudományosan kényes eszközökkel készült a Magyar Szemle Társaság Attila könyve. Szigorúan megrostáltak benne minden adatot és a cikkfrók is ellentmondanak imitt amott egymásnak. Talán túlzott is laikus szempontból ez a tudományos óvatosság, de mindenesetre igen tiszteletreméltó és méltó a magyar tudományos élet nívój ához. Felhasználják a többezer éves kínai történeti forrásokat a hi ung-nu nép őshazájáról, megismertetnek hun-hiung-hun népazonosság egész problematikájával. Égető szükségletet tölt be ez a könyv nemzetünk irodalmában. Az egyes írókról csak röviden emlékezhetünk itt meg. Németh Gyula a hun nyelv kérdését kutatja, Ligeti Lajos az ázsiai hunok történetét, (mert voltak európaiak is) Váczy Péter Attila és a hunok későbbi történetét tárgyalja. Eckhardt Sándor a mondai Attila irodalmi emlékeit boncolja fel és figyelmeztet, hogy olaszok és franciák előtt ne nagyon dicsekedjünk a hun-magyar rokonság feltevéseivel, mert ezek a népek germán népek rombolásait is hunoknak tulajdonítják és egész vallásos legendakör alakult ki a vad pusztításoktől népüket megmentő szentekről és vértanúkról. Ezek a legendák mélyen gyökereznek nyugat régen-keresztény népeinek lelkében és 8' hun rokonság emlegetése előttük csak ronthatja a magyarság európai megítélésének mérlegét. Megszívlelendő Eckhardt Sándor tanácsa, de azért a tudományos felvilágosítás munkáját sem szabad elhanyagolnunk nyugat felé. Hiszen nem tudhat juk, mikor derül ki tudományos exaktsággal a magyarság és a hunság közelebbi rokonsága. Európa felé akkor nem tagadhatjuk le többé ezt a rokonságot. Addig is fel kell tárnunk hát Európa felé is a hunok tetteit az akkori hódító népek történetébe ágyazva és kimutathatjuk, hogya hunok semmivel sem voltak barbárabbak, mint az akkori germán hódítók, a gótok vagy a későbbi vikingek, akik szintén tűzzel-vassal dúlták Európa kultúrtáj ait, hog-y azután a gótika virágozzék ki vérvetésük nyomain Franciaországban, Olaszországban és Németországban egyaránt. Igen érdekes kérdés a hunság és germánság negyedik évszá-

VIG

'UA

475

zadbeli együttélése is, amikor a hunok germán, a germánok pedig hun neveket vettek fel és feltehetőleg a vérkeveredés is nagy volt közöttük. Amennyibeni a magyar-hun rokonság tétele megáll, ezerötszáz évnél régibb magyar-germán együttélésről is beszélhetünk. Attila maga alá gyűrte a germán fejedelmeket, később a germán törzsek kerekedtek felül és itt nyugszik valahol a Nibelungen Lied mithikus történeti magva is. Ebből a birkózásból és egymásbaolvadásból is érdekes következtetéseket vonhatunk le a mára és a jövőre vonatkozóan is. Annyit mindenesetre, hogy másfélévezrede egymás mellé rendelt a sors és mindig meg kellett találnunk az együttélés formáit. Az Attila könyv kitűnő szerzöi közül mégis Fettich Nándor archeológiai vonatkozás ú megállapításainak örültünk a legjobban. Fettich Nándor, aki a szovjetoroszországi hunkori leleteket is felülvizsgálta legutóbbi orosz tanulmányút ja alkalmával, bőséges képanyagot közöl Attila népeinek művészi kultúrájaról. A Rajnától az Uralon-túlig ezerötszáz éve hevertek a földben ezek a pompás és kevésbbé pompás harci és használati eszközök, amelyek az avatott tudós vizsgálata közben beszélni kezdenek most nekünk arról a kultúráról, amelynek hordozói Attila harcos nomádjai voltak. És ezek az emlékek rehabilitáló értékűek. Bebizonyítják, hogy az akkori hunság az akkori germánsággal egyenlő kultúra birtokosa volt. Hogy a két nép nemcsak neveket cserélt és vett egymástól, hanem kultúrában is egyformán volt adó és kapő fél. Feltich Nándor olvasása közben nem szégyenkezünk, ha a hun-magyar kapcsolatokra gondolunk,hanem sokban megértjük azt is, hogy Árpád nomádjai miként válhattak mintegy varázsütésre a középkori Európa egyik vezető keresztény népévé. Mert régi kultúrahordozó nép volt már ekkor a magyarság és a keresztény oltásra egyszerre csodálatos virágba szökkent ősi virtuális kultúrerejének minden lappangó és félignyilt csodája. Szemjonov könyve Szibériáról szól és azokról a népekről, akiket messze magunk mögött hagytunk. Ezekhez a népekhez nem ért el Krisztus hódító és megtartó ereje. Ezek nem jöttek el öshazájukból. Ezek nem véreztek egy évezreden át Európáért. Ezekhez az orosz Európa ment el tűzzel és vassal. A moszkvai cár kozákjai hódították meg őket, egyformán vadászva az őserdőkben, szteppéken, tundrákon és taigákon tanyázó hiúzra, cobolyra, herrneliure és a bennszülött osztják, votják, kirgiz, csukcs, kamcsadál, aleuti és szamojéd népekre. Ezeknek a népeknek a sorsa nem európai. nem keresztény sors volt, amely hősöket és veszteségeket, sebeket és glóriákat Könyvel el. Ezeknek sorsa az elmaradott, megállott, kiirtásra kész. nomádok sorsa lett. Pedig mennyi nemes vonás van benük is, aleutikban és osztjákokban, kirgizekben és kamcsadálokban. Csak éppen a kereszténység nem ért el hozzájuk és azoknak a kozákoknak zsákmányai lettek, akik feje fölött régi novgorodi templomi freskók tanusága szerínt glóriás szentek lovagoltak. Micsoda ellentétek, miféle sorsok, mekkora népi tragédiák játszódnak le előttünk Szemjonov könyvében, amely Szibéria meghódításáról szól. Soha érdekesebbet, szívet szorongatóbbat. Bárcsak olvasnák el mind pogánykodóink is a keresztények mellett.

Possonyi László.

476

VIGIUA

KÖNYVEK RÉGI HöSöK, MAI ESZMÉNYEK. (Harsányi Lajos: FeJjel nagyobb mindenkinél. Sik Sándor: Zrinyi Miklós.) A modern világ legnagyobb bálványa a rendkívüli ember. A vasreszelék tehetetlenségével sodródik mindenkihez, akiben az erő, az akarat, a mindennapinál nagyobb teljesítmény mágneses vonzását érzi. Érdeklődése nem áll meg a jelen határánál, a történelem embereire is rátapad s a középkori aranycsinálók mohóságával keresi a nagy, bűvöletben tartó rejtélyt: az emberfeletti emberség titkát. Napjaink népszerűsítő történeti irodalma, mely gyöngy től a salakig mindent elősodor a mult mélyéből, ennek az egyetemes láznak beszédes fokmérője s egyúttal táplálója. A liberálizmus jelenre tapadó szemlélete után a lelkiség új hajnalát láthatnók e hős-kultuszban, ha arculatán nem virítanának ott a betegség lázrózsái. Az újvilág ezer eszközével tömeggé korlátozott ember sóvárgása ez a szabadító hatalom után, sokszor pedig a folyton friss izgalmakat vadászó szenzációéhsége vájkál csupán a multban az eszményt kereső lélek csillapíthatatlan vonzödása helyett. Értéktelen is nagyrészt ez az irodalom mind az egyén, mind a nemzet szempontjából, mert nem a ma kovászát képező eleven hagyományt hordozza és tartja ébren. Pedig az új világkialakulás viharában a nemzet nagy embereiben megvalósult és lerakódott hagyomány nehezéke tudja csak igazán biztosítani egy nép egyensúlyát. Ezért különös érték és építő nyereség Harsányi és Sik könyve: mindkettő az eszményi magyarság megtestesítőit idézi azért, hogy "példa legyen most" . H arsányi Szent László királynak állít emléket. Éppen alkalomszerűen, hisz ebben az évben ünnepeljük születésének kilencszázados fordulóját. Már csak a sovány Szent László-irodalom gazdagítása miatt is örvendetes jelenség a regény. Szinte szimbólikus jelentőségű az a szomorú feledés, mi a nagy lovagkirály történeti életének osztályrésze. Temesvári Pelbárt a középkor végén még azt mondja róla: "ámbár eltávozott közülünk, még mindig uralkodik rajtunk." S egy-két század mulva már ő is belemosódott a többi király puszta nevénél alig tartalmasabb sorába s a nagyközönség tudatában még ma is ez a sorsa. Akár a nagy magyar középkornak. Harsányi ezt a homályba merült középkort eleveníti meg embereivel, mozgalmaival és tájaival. Érdeklődésének középpontjában László áll: a szent. A szentséget azonban az élet ezernyi mozzanatában csiII ant ja meg. s így a király .emberi közelségbe kerül, a nélkül, hogy rendkivüliségéből veszítene. Anyagát a legendák és gesták forrásából meríti s a modern tudomány új eredményeivel gazdagítja. De merőben másként ragadja meg a témát, mint a ma divatos regényírói. S épezért nem szabad könyvét ezeken a regényeken nevelt ízléssel olvasni. A középkori legendaíró alázatos, önmagát rejtő áhítata vezeti munkájában s csak a középkori olvasó tiszta érdeklődésével lehet feléje közeledni. Úgy tetszik, nem is regény, hanem egy korszerűsített nagyarányú legenda. Nem lélektani rejtélyeket boncol, nem történelmi folyamatok okait nyomozza, hanem az élet természetes. eseményekben hullámzó folyását rögziti meg: a regény régi mesélő változatát iktatja jogaiba újra. Elő­ adásmódja is, a középkori legendairóéval rokon: nem a kezdétlegességben, hanem a meleg egyszerűségben. Tőmondatot tőmondat­ hoz öltő stílusa a magyaros beszédmód egészséges színeit ragyog-

477

tatja. Apró leírásai, helyzetképei, hangulatfestései szemléletes módon bizonyítják, hogy nem a prözaírö műhelyében alakult e nyelv, hanem a Rábaköz elragadóan fínom hangú költője csiszolta lírai melegségűvé. Harsányi a magyar középkor diadalmas hősét mintázza meg, a győzelmes küzdelmek lovagját. Sík Sándor a tragikus magyart, a költő Zrínyi Miklóst támasztja új életre. Más a téma, más a könyv is. Tudományos munka s mégis oly érdekkeltő, oly lázasan izgalmas, mintha regény lenne, II magyar sors regénye. Ismét adósságot törlesztett a szerző. Zrinyiről éppúgy hiányzott a korszerű, új eredményeket és nézőpontokat érvényesítő ábrázolás, mínt Pázmányról. Az író most is remekelt. Pázmányról szólő mű­ vében a méretek nagyszerűsége lepett meg, itt a téma megelevenitően izzó feldolgozása. Pázmányt, a nélkül, hogy az élet s a mű szerves egységét figyelmen kívül hagyta, volna, ízeire bontotta s az analitikus tárgyalás módszerével rajzolta meg a pázmányi életművet. Most, a terjedelem korlátozottsága miatt is, más módszert választ. Gyulai Pál klasszikus -Vörösmarty-életrajza az ősminta: az életfolyam születéstől tragikus elhullásig habzó sodrában szemlélteti rníndazt, ami Zrinyi volt, hősi ember, nagyszerű alkotó, megrázóan mély és magyar gondo'xod.i, az ernber. a mű és csr-k-kvös "páratlan, művészí és hősi egysége". Sík kiszabadította alakját a tudós adalékok rárakódott törn.elékéből. feloldja a folyton dicsért, de sohasem olvasott "unius libri" végzetét s a tudós kötelező tárgyilagossága alól is felizzó költő rajongásával mutatja fel a saját verítékes munkája, tehetsége és a történelem kegyetlen sebeket hasító vésője révén kibontakozó magyart, a humanista "homo uníversalis"-t, a barokk "athleta Christi"-t, "a magyar romlás seeulumjának" Pázmány mellett egyetlen "Fénixét". A könyv nem cipeli magával a tudományos jegyzetek súlyos koloncát s mégis minden sorának tudományos súlya van, nem igyekszik mindenáron problémákat megoldani, irodalmi szenzációkat kirobbantani, csak a korszerű, a magyar értelemben örökkévaló küldetésű Zrínyi képét akarja megrajzolni s mellesleg, sokszor csak néhány mondattal, a szellemlátó. az aktív alkotó megérzésével old meg nemzedékek által vitatott kérdéseket. Tudományos munkáinak kedvelt szokását itt sem veti el: ahol lehet, hőseit beszélteti s így a történelem ködös messzeségéből a jelen valóságává igézi a kort és embereit. Rendkívüli távlatúvá válik könyve azáltal az együttláttató mű­ vészet által, mellyel mínt cseppben a tengert, egész Magyarországot, sőt egész Európát Zrínyi köré vetíti. A gondolat, a mondanivaló minden árnyalatát kifejező nyelve pedig csak fokozza azt az ellenállhatatlan meggyőződést, amely a könyv elolvasta után megérik a lelkünkben, hogya tudós melletf a költő alkotott itt a költőről remekművet.

Fényi András

TERNYEY ÁRPÁD: SAS A BALATON FELETT. Az ember kissé bizalmatlanul veszi a kezébe ezt a kötetet, a túlságosan hangzatos cím miatt; de gyanakvása a bevezető vers (Férfikor) melankólikus akkordjai után kiváncsi érdeklődéssé változik, és amikor a kötet végére ér, elgondolkozva kérdi magától: mi a magyarázata annak, hogy ez a költő közelebb került a, szívéhez - és még az agyához is - mint sok más lirikus, aki csak hideg fénnyel csillog, de melegítení nem tud. Vannak versírók, akiknél a technikai tökéletesség, a fölényes tudatosság, a formai virtuozitás megöli a költőt;

478

vagy ha. jobban tetszik, akiknél a Claudel parabólájában szereplő Animus kiűzi otthonából hitvesét, az örökké daloló Animát. Ternyey nem veti meg az érdekes formai megoldásokat, (például. a Háború van komor hangulatát és színte vigasztalan atmoszféráját elsősorban a tompa dobpergésre emlékeztető monorím idézi elő), felhasználja az enjambement által elérhető hatásokat (Férfikor), de elsősorban (természetesen ösztönösen) arra törekszik, hogy belső érzéseit és gondolatait szinte aszkétikusan leegyszerűsített formában közölje azzal, aki kötetét kezébe veszi. Ezek a versek tükrök, amelyekben a költő arca mögött az ember a saját arcát pillantja meg, eltünt vagy élő érzéseit, pillanatnyi hangulatait, kétségeit, titkos gondolatait. Skálája nem nagy: sokkal fegyelmezettebb költőnek látszik, semhogy akár divatból, akár eröltetett magatartásból számára idegen területekre tévedne. Baudelaire azért ereszkedik az ismeretlen mélységbe, hogy valami újat hozzon fel; Ternyey inkább a mindennapi dolgok felé fordítja tekintetét és a pillanatnyi hangulatok, az emberi érzelmek mögött érzi meg és igyekszik megéreztetni a Végtelen [elenlétét, Versei gyakran csak egy-egy hangulatot rögzítenek meg, de lehetetlen nem érezni mögöttük a költő lelkében viharzó kétséget, harcot, a szomorúságnak és örömnek viaskodását: Mentsétek meg a lelkemet, mert rokon hangra nem lelek. Ki egybecsendülne velem, mint igével az értelem. (Ezüstharang.)

Érdeklik a lélek nagy problémái (Isten pontosan méretez), éppúgy mint a magyarság sorskérdései, de fegyelmezettsége mínden szertelen hangtól visszatartja. S hal egyik-másik versben át is töri a lira korlátait s a retorika veszélyes területére téved gyorsan visszatér oda, ahol költői tehetsége maradéktalanul érvényesül. Ezek a versek (Kis körtefa köszöntése, Esti szél, Fák alatt.) Louis Merciér és Francis Thompson költeményeire emlékeztetnek. Szabó György.

JARNEFELT: KOIVIKKO LAKÖl. (Athenaeum.) - Sok csodálatos van a világon, de semmi sem olyan csodálatos, mint az ember. Sophokles eme igazsága jut az eszünkbe, mikor letesszük J iirnefelt könyvét. Egészen különös világ: egészen idegen tőlünk és mégis egészen a mienk. Idegenül északi a milliő, de mélyen a mienk a miliőben vergődő ember. Egészen egyszerű mese, egyszerű probléma, egyszerű helyszin és környezet, mint amilyen egyszerű Észak; az életért küzdő ember primitív világa, a hófedte tájak, a különös nyár, amikor az égő fa füstje messziről érzik a levegő­ ben. Az udvaron sorban állanak a frissen font kosarak, az alig meghántott fából készült létrák, dagadó dongájú kádak. Ebben a környnzetben folyik Helge élete. Almaí, vágyai nem szöknek meszszire: a maga barkácsolta csónakot akarja rátaszitani a tó vizére. Erről álmodik. Elgondolja, hogy mint örvendeznek majd árva nő­ vérei, ha a szép csónakkal szelhetik a tó vizét. Nővéreiért él. Mert hát mit is hagyott örökül rájuk apjuk: egy kis kunyhót csupán. Ebből a kunyhóból el kell költözniök és új hont kell alapítaniok: Koivikkót. Az életük olyan símán siklik, mintha Isten olajozta volna az útjukat. A csónak lassan épül. Egyszer azonban Helge életébe betoppan Maija; befészkeli magát anélkül, hogy Helge

'11(~H'A

479

testvéreit kiszorítaná. Apró, elsimítható családi félreértések felhő­ zik Koivikkó egét. Érezzük, hogya viharnak el kell jönnie. Egy napon aztán kipattan a tragédia. Nem niebelungi, nem rázkódnak itt a földek és egek, nem sikoltoznak megtépett ruháj ú emberek j csak csendben, halkan elmúlik valaki. Az élet pedig megy tovább a maga megszokott medrében. Maija gyermeke megszületik. Koi. vikkó kis társadalma szétszéled és Helge után pusztul a kunyhó is, de marad és él egyszerűségében is tovább az élet, mert egy halál tőszomszédságában két élet fakad: Maija és Tilta gyermekéé. A születés, az élet gondjai, a halál, a tél, a tavasz, a fák, az emberek nyitottak és mélyek: nem felhőzik előttünk, vagy mögöttünk semmi misztikum. A világ nagy misztériuma úgy csendül ki mindegyikböl, mint ahogy a virágból a szelekbe bomlik az illat. Meggyes Ete

JEA N GIONO: VALAKI A HEGYEKBőL. (Révai kiadás.) Giono második magyarul megjelent regénye, a Pán trilógia középső része, az első (Colline) és a befejező (Regain) kötettel szemben személyhez kötött elbeszélés, Amédée-nek, egy vándorló béresnek mesélgetésében mondja el a Baumugnes-ből, a hegyekből való legény szerelmi történetét. Ahogya két másik regény személytelen elbeszélésben igyekszik a népies költészet nek új formákat adni, a paraszti világ mély költészetét megmutatni, - miközben, legalább is Giono szándéka szerint, a regényekbe nem is kerülne más, csak amit egy paraszt is megérthet és elmondhat - itt bizonyos értelemben még teljesebben realisztikus lesz a formai megoldás: Amédée elbeszélése nemcsak az öreg vándor-munkás kifejezésmódját tükrözi, hanem, mint visszaemlékezés legkeresetlenebb formája egy történet elmondásának. Hogy Gionóban realisztikus törekvések nyomait keressük, ellentmondásnak tetszhetik azok számára, akik a paraszti élet ábrázolásának csak magyaros, csak vádló formáihoz vannak hozzászokva. Veres Péter kifogásai ilyen értelemben itt újra feltámadhatnának: lehetséges-e, hogy Amédée ilyen elevenen érezze a szagokat, annyira lélekké és zenévé váljék számára minden, ilyen mélyen és ilyen frissen forduljon az élet jelenségei felé? Csakhogy aki a valóság követelésében megtagadná ezekért a részletekért Gionót, valamiképpen a költészetet tagadná meg, azt a szerelmet, mely minden valóság mögött mélyebb . értelmet, minden egyedében valami általánosat keres. A csak vádló parasztszemlélettel szemben Giono látásmódja jelentékeny meggazdagítás, örvendetes irodalmi felszabadítás. Giono a paraszti életben természetesebb, színesebb, az élethez közelebb álló világot lát. Nemcsak hellénisztikus - pantheista - lélekérzése mutat erre, de a regény történése is, (a szerelmes férfi, ki a paraszti előítéletek természetellenes büntetéséből kiszabadítja a leányanyát - mennyire költői és mennyire szép, hogy szájharmónikával, a erre, de a regény történése is, a stílus és az előadás újszerű tömöttsége, zsúíoltsága is j nem mesterkéltséget, hanem nagyszerű mesterségbeli tudást kell megéreznünk benne s bátor költészetet, mely az olvasót magasabb világba emeli. A regényt Ilyés Gyula fordította a "Zeng a világ"-éhoz hasonló bravúros művészettel. Lovass Gyula A székesfővárosi m. kir. Pénzügyigazgat6ság felkéri az igen tisztelt közönséget, hogy aki a eímére küldött állami sorsjegyet megtartja, annak árát a postatakarékpénztári befizetési lap felhasználásával egyenlítse ki. Aki a sorsjegyet nem kívánja megtartani, szíveskedjék azt a mellé kelt port6mentes válasz boríték felhasználásával viszszaküldeni oda, ahonnét érkezett. Az államsorsjálék j6tékonycélt zsolgál, s aki a megtartani nemkívánt sorsjegyet nem küldi vissza, a j6tékonycélt károsítja meg. A sorsjegyek visszaküldése díjtalan.

A KÖNYVPIAC ESEMÉNYE!

JOHN 8TEINBECK

ERIK A GYÜMÖLCS (THE GRAPES OF WRATH)

•

Ennek a regénynek a hősei nincstelen földönfutók, akiknek szomorú sorsát megdöbbentő valószerűséggel festi a szerző. A sötét színekből azonban diadalmasan ragyog ki a segíteni akarás, a jóság és szerétet Az eredeti amerikai kiadás a német és olasznyelvű kiadásokkal együtt több mint e g y m i II i ó példányban kelt el

•

A hatalmas kötet ára kb. 6'-

pengő

SINGER ÉS WOLFNER IRODALMI INTÉZET KIADÁSA

Kapható minden könyvesboltban

Bronte: Üvöltő szelek. Kötve, , . , , , P 4'80 Alain-Fournier: Az ismeretlen birtok. Kötve P 4'80 Perlaki Lajos: A savonai fogoly. Kötve , , P 5'Gr. Zichy-Stadler: Mit, míkor, hogyan kell tenni, hogy szép, okos és helyes legyen Fűzve

Kötve , , , , , , .

P 3'60 P 4'80

MEGRENDELHETÖ AZ ATHENAEUM ÚJ KÖNYVESBOLTJÁBAN Budapest, VII. kerület, Erzsébet-körút 7. szám

ÚJ ÉLET KATOLIKUS SZOCIÁLIS ES VILÁGNEZETI HAVI SZEMLE

SZERKESZTI ANDRÁS KÁROLY EVI ELOFIZETESI ÁRA 5 PENGO, EGYES SZÁM 50 FILLER SZERKESZTOSEG: KASSA, SZATHMÁRY GYÖRGY-U. 6. I. MUTATVÁNYSZÁMOT A KIADOHIVATAL KÜLD: ROZSNYO, RÁKOCZI-TER 4. SZÁM

75. JÓTÉKONYCÉLÚ M. KIR. ÁLLAMI SORSJÁTÉK

FÖ..YEREMÉNY 40.000 ARANYPENGÖ 21.320 nyeremény 312.000 p e n g ö é r t é k b en. Nyeremények 20.000 aranypengő 10.000 aranypengő 2-szer 5.000 aranypengő 4-szer 2500 aranypengő 6-szor 2.000 aranypengő 27-szer 1.000 aranypengő és még szamos nagyobb és kisebb nyeremény, melyeket mind készpénzben fizetnek ki.

S O r s j e g y árak: Egész . 3.- ar. P Fél • • 1.50 ar. P Kapbató minden osztálysorsjegyfőárusítónál, valamint az összes dobánytőzsdékben

HÚZÁS D EC EM BER 5-ÉN Felelős szerkesztő

és kiadó: Dr. Possonyi László.