TA N U L M Á N YO K
SZIRMAI IMRE
Nyelvi és/vagy fogalmi zavarok a neurológiában Az orvosi szaknyelv problémái nem különböznek más szakágakéitôl. Ahogy másutt kifejtettem (Szirmai, 2005), az orvosi közvélemény a neurológiát „logikus” orvosi tárgynak tartja. Ez azzal magyarázható, hogy a neurológia (az idegrendszer szervi elváltozásaival foglalkozó orvosi szakma) ismeretrendszerének három sarokköve van. (1) A tünet – amelyet az orvos a vizsgálat során észlel, (2) a lokalizáció – az elváltozás helye az idegrendszerben (a hagyományos orvostudományban topográfiának – topos = hely – nevezték el azt a tevékenységet, amely a beteg szervet, vagy abban a betegséget okozó elváltozást meghatározta. A lokalizáció és a tünetek alapján lehet felállítani a betegség hipotézisét), (3) az elváltozás kórtani, kórszövettani természete. A diagnózis nem más, mint egy következtetés, amely a fenti fogalomkörök (premisszák) tartalmának és összefüggésének tudása alapján születik meg. Ez a következteto rendszer más orvosi ágakhoz képest (pl. belgyógyászat, sebészet, szülészet) sokkal szigorúbb, mert feltételezi az egész idegrendszer szerkezetének, muködésének és a muködési zavarainak átfogó ismeretét. A topográfia szabályai logikusak, ugyanis az idegrendszer azonos szerkezeteinek károsodása mindenkinél hasonló következményekkel jár – azaz ugyanolyan vagy hasonló tüneteket okoz. Gondolhatunk itt az agykéregbol lefutó hosszú mozgató pálya és az agytörzsi szerkezetek sérülésének tüneteire, amelyeket csak egyféleképpen lehet kifejezni. A szaknyelvben a rögtönzés vagy a nem kanonizált nomenklatúra használata nem kívánatos. Az észlelések megállapodástól eltéro leírása zavart okoz az orvosok szakmai kapcsolatában, a betegségek besorolásában és a terápia kiválasztásában. Mivel egyes idegrendszeri kórképekben a lokalizáció alapján az okokra – a tünetet okozó kórtani eltérésekre – is következtetni lehet, a neurológiai diagnózis gondolatmenetét elsosorban a topográfia szabályai irányítják. Ez azzal a felismeréssel kapcsolatos, hogy bizonyos kóros elváltozások az idegrendszerben csak bizonyos helyeken lehetnek, a következtetések valószínusége azonban soha nem éri el a 100%-ot. Minden orvos hipotézis felállításával kezdi a diagnosztikai munkát, ezért általános a feltételes mód használata a vizsgálat tervezésének szakaszában. A hipotézisek számát a kórkép kialakulásának körülményei, a fizikális vizsgálat lelete, az eszközös vizsgálat adatai jelentosen csökkentik. Minél több hipotézis marad, annál többször kell kényszerszeruen visszamenni a vizsgálati sor elejére, egészen addig, amíg a lehetséges legjobb szukítés el nem érhetô. Elhangzott: a MPV Szaknyelv-anyanyelv konferenciáján 2005 jún. 10-én 44 M A G YA R O R V O S I N Y E L V 2 0 0 5 , 2 : 1 1 – 4 8
A következtetések pontosságához természetesen a tárgy nyelvi anyagának is pontosnak kell lennie. Problémák megoldására létrehozott következteto módszerek akkor sikeresek, ha a kiindulópontok jól definiáltak. Minden hazai tudományos terület, így a neurológia nyelvi rendszerét is kb. 100 évvel ezelott kezdték kidolgozni szakmai elodeink. Az nem állítható biztonsággal, hogy minden eleme szabatosan definiált, de a gyakorlat számára megfelel. A társtudományok közül a neurológia foként az anatómia és az élettan szókincsébol vett át fogalmakat, de mivel a belgyógyászatból szakadt ki, a betegek vizsgálatában és a betegségek leírásában az általános belgyógyászat munkamódszerét és fogalomrendszerét követi. Visszatérve a neurológia tudásanyagának sajátosságaira, szinte természetes, hogy a neurológusok szakmai felkészülésük során igyekeznek elhagyni a szigorú szaknyelv határait. Ennek jellemzô példái a kínos részletek elemzésének elnagyolása, ezek helyett általános fogalmak használata, a köznyelv fordulatainak szaknyelvbe csempészése, a házi használat során megerôsödött általánosságok és rövidítések elterjedése stb. Egyáltalán nem új jelenség az, amelyet az általánosítások mögé menekülésnek nevezek, s amely hibás gondolatmenet végén nem a beteget és a beteg baját, hanem a beteg bajáról alkotott verbális hipotézist kezelik. A szaknyelv vizsgálatát azért ítélem fontosnak, mert ennek alapján bárki jellemezhetô, gondolatmenetét és tudásanyagát nemcsak a diagnózissal, hanem a diagnózishoz vezetô érveléssel is elárulja. A neurológia nyelvhasználatának hibái közül kettôt emeltem ki, melyeket példákkal mutatok be: 1. homályosságok és magyartalanságok, 2. lefordíthatatlan és rosszul használt fogalmak. Végül a politikai szleng hatását tárgyalom, amely behatolt a szaktudományok területére. A homályosság a szakmai nyelvben elsôsorban az orvosok gondolkodásának tartalmi zavara miatt alakul ki. A homályosság észlelésekor azonban nem kell minden esetben megtévesztésre gondolni, hanem elképzelhetô, hogy az elrejtô fogalmazás egyes orvosi iskolák hatását tükrözi. Ennek markáns megfogalmazását Sox (1988) írásában találjuk meg, aki megállapítja, hogy „… az orvosegyetemeken a hallgatókat nem a biztos tudásra, hanem a bizonytalan tudás biztos magyarázatára oktatják.” A 17 évvel ezelôtt kiadott könyv szerzôi azzal érvelnek, hogy az orvosok ítéletalkotásában nyoma sincsen a formális logika használatának, amire az orvosi iskolákban hivatkoznak tanáraik, mert az orvosi
TA N U L M Á N YO K
ítéletalkotás végletesen szubjektív és minden orvos másként csinálja. Léteznek ugyan – különösen az utóbbi tíz évben lefektetett – módszerek arra nézve, hogy az orvos hogyan járjon el az adatok felvételében, ha minden lényegeset tudni akar és a saját maga védelmét is szem elôtt tartja, de a gyakorlatban ezek hosszadalmasak, tehát sok esetben nem alkalmazhatók. A betegségtörténet (anamnesis) megismerésének nyelvi szabályai szerint az elsô lépés az elmúlt idôben elôforduló betegségek számbavétele volna, de ehelyett minden orvos elsôsorban azt óhajtja tisztán látni, hogy a beteg miért jött hozzá. A panaszok felsorolása helyett a lényeges panaszokra kíváncsi (elsô szûrô) és ezekbôl is általában azokra, amelyek saját szakágával kapcsolatosak (második szûrô). A beteget hallgatva, annak beszéde alapján, azonnal elôzetes diagnózisokat állít fel, legkevesebb hármat, és a kérdéseivel máris azt próbálgatja, hogy a beteg válaszai alapján melyiknek nagyobb a valószínûsége. A testi és eszközös vizsgálatok a kört tovább szûkítik, egészen addig, amíg a bizonyítékok ereje elégségessé válik a kórisme felállításához. Az összefüggések bonyolultsága azonban sokszor a diagnosztikai tevékenység végén sem teszi lehetôvé a határozott állásfoglalást, ezért van szükség sémákra, magyarázatokra vagy nyelvi trükkökre. Ez éles ellentétben áll azzal a törekvéssel, hogy az orvosi ismeretek összességét az egzakt tudományok közé sorolják. Elemei azok is. Az elmúlt évtizedben a napi gyakorlatukban az orvosok egyre kevesebb idôt fordítanak a beteg és a kollégák verbális meggyôzésére és sokkal többet az adatok összegyûjtésére és rendezésére. Ezzel is magyarázható, hogy romlik a nyelvi készség és a nyelvi logika használata. Különösen feltûnô ez a „ritka esetekben”, melyek észlelésekor az orvos olyat akar kifejezni, amire a nyelve elégtelen és\vagy tudásanyaga hiányzik. A magyarázat és ítélet nélküli adathalmozás másik oka a defenzus – a védekezés. Ennek elterjedt módszere így foglalható össze: „legyen az iratokban minden olyan adat, melynek hiánya miatt késôbb esetleg vád érhetne”. Jelen munka egyik fô irodalmi forrása Tiszamarti és Vámossy 1943-ban kiadott könyve, melybôl, észleléseinek idôszerûsége miatt bôven idézhetnék példákat. Az orvosok szóbeli közlésének zavarairól például az alábbiakat állapították meg: „A homály okai: a közlô nem tud jól magyarul (=hiányos nyelvismeret); vagy gyatra a kifejezôkészsége (=stílushiány); szándékolt is lehet a homály, mégpedig két okból: elôször nagyképûségbôl (=„tudós” homály), másodszor a tartalmi fogyatékosság leplezése végett (=ködösítés). Persze a tartalmi fogyatékosság szándékosság nélkül is, sôt a világosan fogalmazás igyekezete ellenére is okozhat homályt.” Másutt pedig az idegen szavak majmolásáról írnak, nevezetesen: „... a beszélô vagy író éppen a puffogó idegen szavakkal, ezeknek hiú csillogásával s a nyomukban támadó sejtelmes köddel igyekszik leplezni közölnivalójának gyarlóságát”. „ ...ha csak ennyi volna, nem okozna nagy bajt, hiszen nem szándékos a hazugság. De tesz mást is: ... sokszor kárára van a pontosságnak, fogalmi árnyalás finomságának, s homályt, félreértést okozhat”.
Az orvosok „távolító” fogalmazása elterjedt gyakorlattá vált. Kialakult az un. hivatalnok stílus, amely látszólag pontos, de mögötte a betegtôl, az észlelés tárgyától elszakadás fedezhetô fel, amit nagyon gyakran a beteg és bajainak érzelmi leválasztása okoz. Ilyen például: „az anamnesisben szerepel” – az orvos a betegségtörténet helyett igék használata nélkül egy inventárt ismertet, a korábban mások által adott diagnózisok felsorolásával. „Az anamnnesisben szerepel …egy combnyaktörés, egy gyomorvérzés, egy szívinfarktus” vagy „volt egy jobb oldali bénulása” stb. A helyes az volna és bizonyítaná, hogy az orvosnak a beteghez köze van, ha az inventár helyett a betegségeket vagy annak tüneteit a beteghez kötné, pozitív fogalmazással, így: „ekkor-és-ekkor szívinfarctust szenvedett el”, „gyomorvérzés miatt megoperálták”, „baleset érte, combcsontját eltörte…”, „jobb oldali végtagjai megbénultak” stb. A „távolabbi anamnesisében…” – kétszeresen hibás: a képzavart okozó távolabbi helyett korábbi lenne jó. A távolító és modoros fogalmazás eredménye az alábbi rossz mondat: „… távolabbi anamnesisében szerepel egy tüdôcavernoma” – ami ebben a formában éppen a tényközléssel kelt homályt. „Szerepet játszik”(német megfelelôje: spielt eine Rolle; angolul: plays a role) – akkor mondjuk, ha valamirôl, ami nagyon bonyolult, nehezen érthetô, vagy átláthatatlan, nem tudjuk, hogy mit csinál, de mivel azzal foglalkozunk, valami jelentôséget mégiscsak szeretnénk neki tulajdonítani (Pl.: a thalamus szerepet játszik a mozgás szabályozásában, a dopaminnak szerepe van a gondolkodásban, a vírusok szerepet játszanak a felszálló bénulások létrehozásában stb.). A legutolsó szerepre kérdezve csak annyit mondhatunk, hogy feltehetôen nagyon gonosz lehet … – ha játszik ilyet egyáltalán. Az egy határozatlan névelô használatát már a fent idézett szerzôpáros is kifogásolta, ennek ellenére él és virágzik, és elôbukkan az orvosi észlelések elbeszélésében. Pl.: „találtam egy hemiparesist”. Még furcsább és nevetésre ingerlô: „találtam egy kettôslátást”. Ide vele! – mondhatná egy szomorú nyelvész. Igék használatával érthetôvé tehetô a mondat az alábbi szerint: „A beteg balra tekintéskor kettôsen látott vagy kettôsképeket jelzett”. A fogalmi kategóriák laza egymásra dobálása ugyanazt idézi elô, amit a felületes vizsgálat: a beteg elvész! Elterjedt orvosi szleng a „vizsgálatok kapcsán” – ebben is az óvatos távolságtartás fedezhetô fel, ugyanis a „vizsgálatok eredményei alapján” bevezetés után határozott kijelentést várna mindenki, esetleg adatokat, de a „kapcsán” hallatán várakoznia kell. Ennél is jobban rontja a kedvet a „mentén”. Feltehetôen politikai szóhasználatból úszott át az orvosiba (pl.: „érdekek mentén” – még inkább, az „érdekek mentén haladva” –, melynek hallatán biztosak lehetünk abban, hogy a beszélônek fogalma sincs az érdekekrôl, de a haladásról sem). Az orvosok ezen a (zsinóros) mentén akkor táncolnak szívesen, ha nem tudják, hogy mit akarnak mondani. Pl.: „a pszichiátriai tünetek mentén jutunk el aztán a lényegig” – Tiszamarty és Vámossy, ha jelen lehetnének valamelyik „expert” kongresszuson, örömkönnyeket hullatM A G YA R O R V O S I N Y E L V 2 0 0 5 , 2 : 1 1 – 4 8 45
TA N U L M Á N YO K
nának és azonnal felvennék ezt a mentét (vagy subát) a könyvükbe. Egyébként ezeket az expert kongresszusokat elfelejtettük mostanában „szakértôi” tanácskozásnak, gyûlésnek vagy megbeszélésnek nevezni. A többször említett szerzôk könyve kifogyhatatlan példatáram. Szíves figyelmükbe ajánlom a következô idézetet: „Az orvosi nyelv terén az ideggyógyászok (értsd alatta: elmegyógyászok) a fô bûnözök.” Erre a következô példát vettem át: „… úgy látjuk, hogy az elfojtott, tudattalan infantilis és az aktuális megrázkódtató-kiváltó lelki anyagnak a szenvedélyességi erôjátékban való oldódása egy sorozatot képez”. A fôvárosban, magasan képzett kollégáimnak sem tûnik fel, hogy az „ideggyógyász” az már nem a Karinthy által emlegetett orvosszemély, aki „ideges” és „idegbeteg” embereket vigasztal, mert a lélek és a test betegségeihez egyformán ért. Ezen az archaikus mindenhatóságon próbált változtatni az érintett orvosok társadalma, amikor a lélekkel foglalkozókat pszichiátereknek, az idegrendszer szervi betegségeiben szenvedôkkel foglalkozókat neurológusoknak nevezte el. Az elôbbiek nem óhajtották az „elmegyógyász” nevet, mert megpecsételônek tartották, a neurológusok pedig ideggyógyászként a népi (történelmi és szakmai) hagyományoknak megfelelôen megkaptak volna minden beteget akiknek valami idegbajuk van. Ezért gondolta úgy mindkét tábor, hogy jobb az idegen nyelvû névtábla, még akkor is, ha többen nem tudják, hogy pontosan mi is a mögötte álló foglalkozás tárgya. Különösen az orvosi nyelv angol változata van tele eufemizmusokkal. Erre az jellemzô, hogy az orvos a nyelvvel egyáltalán kifejezhetô tapintatot és a beteg kíméletét a véleményközlésben az érthetetlenség határáig és azon túl viszi. Orvos és beteg párbeszédének hallatán néha az a benyomásunk támadhat, mintha hisztériás gyermekek megnyugtatását szolgáló pszichoterápiás gyakorlószöveget olvasnánk. Magyar nyelven a beteg felvilágosítása többnyire így hangzott valaha: „Kérem önnek magas a vérnyomása … ezzel törôdni kell, elmondom, hogyan lehet rajta segíteni…” Ezzel szemben a kíméletes orvos, a kíméletre oktató orvosi oskolából: „Attól tartok, hogy ez az érték kicsit magasabb annál, amit önnél életkora és panaszai figyelembevételével elvártunk volna. …azonban aggodalomra nincsen semmi ok, lehetséges, hogy ez csak pillanatnyi dyspositio eredménye, hiszen az orvosnál mindenki izgul... ha azt kérdezné tôlem, hogy súlyos-e a dolog, azt kellene mondanom, hogy attól elég távol vagyunk. És így tovább, legalább még 10 percen keresztül. A beteget erre elfogja a szorongás, mert biztos benne, hogy valami nagy baja van vagy lesz. A félelem a tények közlésétôl a köznyelvben hirtelen keletkezett, feltehetôen az udvarias angolból (really, truly) kölcsönvett töltelékszavak használatában is megnyilvánul. A kedvenceim az „igazából” és az „igazándiból”. A közlô rendszerint úgy érzi, hogy az „igazándiból” elôke használatával a mondandójának hihetôségét növeli, a hallgató ezzel szemben biztos benne, hogy valami nem stimmel. Álljon itt egy példa a neurológiából: „A beteget megvizsgáltam … igazándiból nem volt gyenge a bal oldala…” Személyes, többnyire a sértés céljával feltett kérdé46 M A G YA R O R V O S I N Y E L V 2 0 0 5 , 2 : 1 1 – 4 8
sem ilyen esetben ez: „... tehát játszásiból volt gyenge?” vagy „igazán nem” és akkor elég annyi is, hogy „nem” – ami azt jelentené, hogy egyforma erôs volt a jobbal: ha így volt, akkor mondani sem kell. A másik példa, amely szintén bizonytalanságot kelt és újabb vizsgálatot kíván: „… kóros eltérést igazából nem találtam.” – tehát nem talált, vagy fussak és ellenôrizzem? A neurológusok és a pszichiáterek számára a beszéd képessége a beteg egyik legfontosabb attributuma. Ezért olvasható gyakran súlyos betegeket leíró esetközlésekben, hogy: „a beteg contactusképtelenné vált”. Ez egyszerre két képesség hiányára utal, nevezetesen, hogy nem ért és nem válaszol, vagy rosszul ért, és nem azt mondja, amit kellene (vagy amit az orvos elvár). Eredete komputerizált világunk technikai mûnyelvében keresendô. „Megszakadt vele a contactus” – mondja a képernyô elôtt felnôtt orvos –, mintha kihúzták volna belôle a csatlakozót. Erre vezetem vissza a mentôk által használt mûszaki fordulatot, mely szerint az eszméletlen beteg az a személy, akinél „se kép, se hang”. Idegen nyelv hatása a „történt” . Példák: „CT vizsgálat történt, PET vizsgálat történt, gyomortükrözés történt, sôt, injekció beadása történt, vagy egészen durván: történt egy aneurysmalezárás. Idegen nyelveken sem helyes („es passiert ein…, gemacht wurde, … it happened, …was performed, …was done”). Magyarul így hangozna érthetôen és képszerûen: „CT vagy PET vizsgálatot végeztek, gyomrát tükrözték, injekciót adtak be, ….aneurysmáját lezárták”. Keszler Borbála (2004) írja, hogy a magyar orvoslás nyelve (az egyetemet végzettek tudós nyelve) kezdetben a latin volt. Az orvoslás népi ágának köszönhetok a tünetekre vonatkozó magyar nyelvu kifejezések. A kétféle orvosi nyelv „nem vált el élesen egymástól, inkább valami sajátos egymásra rétegzodés jellemezte …” Ma azt tapasztaljuk, hogy az egyeduralkodó angol nyelvbol minden nemzeti nyelv igen sokat vesz át, különösen könnyen azokat az angol szavakat, amelyek latin tövuek. Ez azért érdekes folyamat, mert ily módon – kis torzítással – mégis visszakerül a deák nyelv a magyar orvosi nyelvbe. Ez a tendencia olyan eros, hogy még a meglévo latin kifejezések is kissé „elangolozva” élnek tovább (pl. basal ganglionokat mondanak basalis helyett, anterior magcsoportot az elülso helyett, cranial felé mondja a radiológus a fej felé vagy a koponya irányába helyett stb.). A magyar orvosi nyelvbe egyre több olyan kifejezés kerül, amelyet nem fordítunk magyarra, vagy azért használjuk eredeti formájában, mert lefordíthatatlan. Ez utóbbi esetben a használatot az indokolja, hogy nincsen olyan fogalmunk, vagy az, hogy csak bonyolult körülírással tudnánk az idegen kifejezés jelentését megközelíteni, tehát takarékoskodunk a papírral. A neurológiában több ilyennel találkozunk. Néhány szót a tudat és tudatzavar megfogalmazásának nehézségeirôl kell ejteni. A tudat és a tudatosság fogalma az angol orvosi terminológiában is keveredik. Az „awareness”-t lehetne „tudatosság”-nak fordítani, a „consciousness”-t pedig „tudat”-nak. A neurológusok számára a normális tudat fogalma fikció, mert a világnyelveken sem egyértelmû. Nevezetesen az awareness a régi angolban
TA N U L M Á N YO K
„watchfulness”–t jelent, szinonimái: attentiveness, mindfulness. Az új angolban: attention, intellect, spirit. Ha az átfedéseket meg akarnánk szüntetni, akkor jelentéssel kellene felruháznunk hétköznapi fogalmakat. Pl. aki figyelni tud az az „eszénél van”, ha felébred, akkor „feleszmél” régiesen „felélénkül”, ha valamit tenni szándékozik, akkor „felserken”, ha tudata tiszta, akkor „világos” és ha ennek az ellenkezôje következik be, akkor „eszméletét veszti” – kivéve, ha elalszik. A latin eredetû nyelvek (francia, olasz, román és spanyol) nem tesznek különbséget a consciousness és az awareness között (Tassi és Muset, 2001). A franciában a consciousness la consciencia, az awareness úgyszintén la consciencia vagy perception (vagyis a dolgok felfogására alkalmas állapot). Az orosz nyelvben hasonló a helyzet. A tudat mint számos pszichés jelenség gyûjtôfogalma és a tudatosság – mindezek megélése – a magyarban sem válik el élesen, bár erre lehetôség volna. A tudatosság zavarának a felfogás, gondolkodás és a memória tartalmi zavarait, eszméletzavarnak pedig az éberség és ébreszthetôség (reaktivitás) zavarát kellene nevezni. Az angol „vigilance”, amelyet a magyar szaknyelv „vigilancia”-ként emleget nem más, mint az éberség (Környey 1965). A vegetative state (a magyar szaknyelvben még mindig apalliumos állapot vagy decorticatio) „vigil coma”-ként emlegetése pedig fából vaskarika, mert, ha valaki eszméletlen, akkor nem lehet egy idôben éber. Ennek ismeretében elképzelhetjük, hogy a tudatzavarok témakörben milyen nehéz idegen nyelven tudományos dolgozatot írni, ugyanis „a nemzetközi publikáció egyetlen nyelvre, az angolra szûkült le”. Pl.: Cajal spanyolul és franciául írt eredeti elképzeléseit az ideghálózatok mûködési állapotáról és a tudatról nehéz volna angolul ekvivalenssé tenni (Arbib, 2001). Hasonló bajok vannak a sokat emlegetett gutaütéssel – angolul „stroke”, melynek elsô jelentése: ütés, csapás. Orvosi értelemben: hirtelen támadt betegség az agyban (sudden attack of illness in the brain – a sudden and severe attack, as of apoplexy or paralysis). A németben ugyanezt jelenti a Schlaganfal vagy Gehirnschlag. A magyar orvosi nyelvben számos jó kifejezés található a „stroke-ra”, úm.: agyguta, szélütés, szélhûdés, vascularis agyi katasztrófa, ictus, ictus apoplecticus, agyi vascularis insultus, insultus apoplecticus. A köznyelv valaha okosabb volt a szaknyelvnél, mert az agyvérzést az agylágyulástól elkülönítette. Nem így az orvosok! Ôk mostanában (a neurológusok kivételével) átvették a laikusok szóhasználatát és azt állítják a múltbéli gutaütésrôl, hogy „a betegnek agyvérzése volt – vagy volt egy agyvérzése”. A „stroke” pedig, ami mindkettôt – a vértelen és véres agygutát – jelentette az agyi ischaemia szinonimája lett. „Akut stroke-ja van” – mondja a gyakornok, anélkül hogy meggondolná, hogy minden ütés/csapás akut, de a hirtelen keletkezett betegség akut szakaszát érti alatta. Az „akut stroke” azonban mint képzavar elterjedt a világ szakirodalmában (Szirmai, 2003). Mint említettem, vannak lefordíthatatlan és le nem fordítandó idegen szakkifejezések, amelyekbôl csak néhányat sorolok fel. A minimal cognitive deficit, magyarul csekély gondolkodászavart jelent, de senki nem terjeszti magyarul, mert a cognitive
valamivel többet jelent a gondolkodásnál. A homeostasis jelentését senki nem firtatja, mert úgy érzi, hogy pontosan tudja. A fehérje- vagy génexpressio magyarítására használatban van a kifejezôdés pontatlan magyar fogalom, de maga az expressio gyakran nem jelent semmit, csak annyit, hogy valami ott van, máskor pedig azt jelenti, hogy termelôdik, kifejlôdik, megnyilvánul vagy gyarapszik. Így aztán aki magyar szövegkörnyezetben villog vele, az mondhat egyszerre akármilyen nagyot. Nem tudjuk a pontos jelentését az apoptosis-nak sem. Eleganciát sugároznak a „self-elméletek , amelyet lehetne magyarul személyiségelméleteknek mondani (?), de úgy a mögötte lévô misztikus tartalom elveszne. A végrehajtást, cselekvést jelentô executive funkciók kifejezést átvette a magyar tudományos nyelv. A memória (emlékezés, emlékezet) felosztásában sem az explicit, sem az implicit fogalomkörnek nincs megfelelô magyar átírása stb. Szakmai közleményekben a legtöbb hiba a túlfogalmazás miatt keletkezik. Bôséges irodalma van, itt csak néhány példát említek. „A gyógyszeres kezelésre nem reagáló extrapyramidalis mozgászavarok kezelésére manapság újból egyre nagyobb teret hódítanak a sztereotaxiás módszerrel végzett diszkrét törzsdúci laesiók”. Képzeljék el, hogy a diszkrét laesiók teret hódítanak, ráadásul, egyre nagyobbat. Az idegen nyelvû cím elsô része sokkal jobban sikerült: „Surgical treatment of … extrapyramidal movement disorders by means of stereotactic procedures in basal ganglia …” – azután eluralkodik ismét a hungarizmus: „… is becoming more widely accepted”. Egy másik újságban a szerzôk így fogalmaznak: (…valamilyen rohamok) tünettana, kóreredete és mûtéti kezelhetôsége, illusztratív esetismertetésekkel. A „kezelhetôség” nyilván kezelést jelent, mert csak azt lehet leírni, ami megtörtént. A „tünettan” nagyzolás. A tünet ide elég volna. Az elôbbi ugyanis valamennyi tünettel foglalkozó tan (tudomány). Nyilván nem az esetismertetések illusztratívak, hanem az esetek. Tehát elég volna ennyi: esettanulmányok. „Kiújult malignus gliomás betegek kezelése …„ valamivel. Ebbôl a címbôl az juthat eszünkbe, hogy a betegek kiújultak, holott a malignus gliomájuk újult ki, emiatt szorultak kezelésre valamilyen módszerrel. Végül néhány példát szeretnék bemutatni arra, hogy a politikai szóhasználat miképpen terjedt el medicinában és hogyan tudott abban eluralkodni. Elôrebocsátom, hogy ez azzal a világméretû tévedéssel kapcsolatos, hogy a beteg emberek gyógyítása felfogható gazdasági tevékenységként, ezért a gyógyításra is alkalmazhatók a piac törvényei. Elsô gondolataimat írom le, amikor gunyoros értelmezést adok ezeknek a gazdasági-politikai mûszavaknak, de ezzel nem óhajtom sérteni az olvasó érzékenységét, azét sem, aki ködös szándékok kifejezéseként rendszeresen használja ezeket, szóban és írásban egyaránt. Így került az orvosi szervezô tevékenység szótárába az „innovatio”. INNOVATIO = (újítás, megújítás, javítás) átvitt jelentése: M A G YA R O R V O S I N Y E L V 2 0 0 5 , 2 : 1 1 – 4 8 47
TA N U L M Á N YO K
közpénzekbôl magánvállalkozásba fog, amit közérdeknek tüntet fel, beszerez valamit drágán, amitôl szerinte majd jobban mennek a dolgok. Megváltoztat, minták alapján valamit, ami addig ment – úgy ahogy – de az újítás tartós mûködészavart idéz elô. Megszületett az innováció továbbfejlesztése is, pl. az „innoválódás folyamata” – amely kifejezés azt sugallja, hogy csak hagyni kell, a dolgok jobbra fordulnak maguktól is. Ha valakire azt mondják, hogy „nagyon innovatív” attól tartani kell, mert mindenre képes. OUTSOURCING = (kiröptetés, motor nélkül siklás), valódi jelentése: kiajánl, illetéktelenül kiárusít. Magyar jelentése: közösségi vagyont valaki, rendszerint rokon kezére, átjátszik. CORE FACILITIES = gép, épület, laboratórium, mosogató, betegágy stb. – a kezelôivel együtt – amelyet még nem lehetett eladni. MODELLÉRTÉKÛ = az a bizonyos átalakítás még nincs sehol, de a tervekrôl állítható, hogy megvalósulásuk esetén mindenki csodálni fogja. Mindaz ami MOST a helyén van az értéktelen és használhatatlan. Nem tudjuk, hogy mi az a modell, de jól hangzik, ezért megpróbáljuk szájalással az értékét emelni. A modell sohasem jelent valami konkrétat, mint pl. az autó vagy a repülôgép, hanem inkább fiktív szervezési újítást, amelyet azért kell véghezvinni, hogy majd mások is ugyanúgy tegyenek a mi példánk alapján. KURATÍV MEDICÍNA = a nem kuratív medicina ellentéte. Eddig úgy tudtuk, hogy csak kuratív van, mivel ez a medicína lényege, nem szoktuk emlegetni. Most a jelzô hozzáadásával az a benyomásunk támadhat, mintha másféle is volna. Az is lehet, hogy csak hangsúlyozás céljával jelentjük ki, hogy medicina lényege a gyógyítás vagy az kellene hogy legyen. A beteg polgár pedig gyanakszik és fél, attól tart, hogy ô másik medicinához kerülhet. CSÚCSTECHNOLÓGIA = minden olyan, amely nálunk még nincs, mert drága, és mert nem adják azok, akiknek van. A csúcstechnológia olyan technológia, amely nálunk nem mûködik akkor sem, ha idekerül, mert ahogy átlépi az országhatárt irgalmatlanul elromlik. MULTIDISZCIPLINÁRIS HATÁRTERÜLETEK = nem elég a saját tudatlanságom, társulok a többiekéhez. VERSENYKÉPES ÁLLAPOT = a többi higgye el, és igyekezzen ebbe a bizonyos állapotba kerülni, erôs elhatározással és önszuggeszcióval. Arra utal nagy ravaszul, hogy valakik figyelnek bennünket és le akarnak hagyni, pl. gyógyításban, kutatásban, oktatásban, de ezt mi nem hagyjuk, mert mi vagyunk az alkalmasak arra a versenyre. Ez egyben a kohézió fenntartásának
48 M A G YA R O R V O S I N Y E L V 2 0 0 5 , 2 : 1 1 – 4 8
kísérlete is. Minden cég, amelyik eladni akar, ezzel eteti a beosztottjait, mert a csapatszellem a legfontosabb. Miközben versenyzôket akarunk csinálni, és azokat minden versenyre alkalmas „állapotba” hozni, elhallgatjuk, hogy se ellenfél, se pálya. VERSENYKÉPES EGÉSZSÉGÜGYI HUMÁN ERÔFORRÁS = beteghordók, akik egymással versenyezve szaladnak 400 métert esôben a rögös kórházudvaron keresztül a laboratórium felé, nylonnal letakart beteggel. AZ OKTATÁSI KÉPESSÉG PIACI ÉRTÉKESÍTÉSE = annak bevallása, hogy az oktatást nehezen lehet eladni, a képességet viszont egyáltalán nem lehet eladni. Az Ecserin kiállított tábla jut az ember eszébe, amelyen ez áll: „Oktatást adok-veszek, és alatta: a fizetésképtelenek buták maradnak.” ÖSSZEFOGLALÁS A nyelvzavar fogalmi zavar. A neurológia szaknyelvében a homályosságot a tárgyi tudás hiánya, a meghatározatlan vagy az anyanyelvre nem fordítható, esetleg az anyanyelvbôl hiányzó fogalmak okozzák. Az orvosok könnyen átvesznek politikai és köznyelvi kifejezéseket, amelyek a kanonizált szaknyelvet rontják. Ezeken felül az orvosi nyelv hibáinak nagy része az orvosok attitûdjének megváltozására vezethetô vissza. Ennek két fontos eleme: az egyszerûsítés vágya és a szakmai tévedéstôl való félelem.
IRODALOM Arbib MA.: Co-Evolution of human consciousness and language. Annals New York Academy of Sciences. 2001; 929:195–220. Dorland’s illustrated medical dictionary. W.B. Saunders Company. Phyladelphia and London, 1965. p:1452 Keszler Borbála:A XVII. századi nyelvújítás és a magyar orvosi nyelv. Elhangzott a Magyar Nyelvészek VII. Nemzetközi Konferenciáján 2004. szept. 30-án. Környey I.: A tudatállapot zavarai. Orvosi Hetilap, 1965; 106:629–634. Sox HC, Blatt MA, Higgins MC, Marton KI (Eds): Medical decision making. Butterworths. Boston, 1988. Szirmai I.: Neurológia (2. javított és bôvített kiadás) Medicina Könyvkiadó Rt. Budapest, 2005. Szirmai I.: Stroke: Balegyenes a nyelvre. Magyar Orvosi nyelv. 2003; 1:9–26:25–26. Tassi P, Muzet A.: Defining the states of consciousness. Review. Neurscience and Biobehavioral Reviews 2001; 25:175–191 Tiszamarti A, Vámossy Z.: Orvosi nyelvünk helyes magyarsága. Eggenberger féle Könyvkereskedés, Rényi Károly. Budapest, 1943.