Tompa Andrea: Fejtől s lábtól. Kettő orvos Erdélyben Tompa Andrea regénye 2013-as megjelenése óta nagyon népszerű az olvasók körében: a kritikai visszhangokon túl jól mutatja ezt, hogy egy év alatt immár három kiadást ért meg a mű. Témája, látásmódja és nyelvezete egyaránt rendkívül szerethető, elgondolkodtató és mélyen átélhető olvasmánnyá teszik. Az 1910-es és 20-as évek Erdélyének hétköznapjai elevenednek meg két fiatal orvostanhallgató, illetve gyakorló orvos nagyon személyes hangon megszólaló történetébe ágyazva. A legnagyobb súlyú kérdés, ami felé a regény halad, az első világháború és a trianoni trauma megélése, de amíg a cselekmény idáig jut, lenyűgöző gazdagságát kapjuk a kor hétköznapi, politikai, kultúrtörténeti és tudományos kérdéseinek. Mindez azonban egy pillanatra sem válik fárasztó bölcsészettudományos értekezéssé, hiszen a fiatal nő és férfi párhuzamos története egyszerre a legizgalmasabb fejlődéstörténet, amelyben a fiatal felnőtteknek a saját útjukat kell kiküzdeniük, és mélyen átélhetően megrajzolt szerelmi történet, ahol a két ember sorsa sok kerülő és hosszú várakozás után fonódik össze. A témán túl az elbeszélés módja is nagyon izgalmas: a regényt átszövő, újra és újra felbukkanó motívumok és a szereplők sorsának párhuzamai folyamatosan fenntartják a kíváncsiságot; vonzóvá válik az idegenség és az ismerősség játéka, amikor a két főhős története látszólag véletlenszerűen egymás mellé kerülő mozaikszerű elemekből rajzolódik meg. A naplószerű, jelen idejű beszédben nagyon hitelesen szólal meg a két fiatal, felnőtté váló ember hangja, akik maguk körül és önmagukban is mindig újdonságokat fedeznek fel, és minderre folyamatosan reflektálnak is, hol érzelmesen, hol mosolyogtató naivitással, aztán egyre gyakrabban a sok keserűséget tapasztalt felnőtt elmélyült bölcsességével. A főhősök megszólalásaihoz a regény hitelesen egyedi nyelvet teremt, amiben archaizáló kifejezések, családi és tájnyelvi elemek keverednek a korabeli orvosi nyelv szókészletével, ráadásul a fiatal beszélők naív, természetes, nyelvtani és nyelvhelyességi hibákat is megengedő előadásmódjában. Módszertani megfontolások A regényt témája alapján 11-12. évfolyamon érdemes olvastatni – azonban bizonyára lesznek diákok, akiket a szokatlan nyelvezet túl nehéz feladat elé állít, és biztosan állítható, hogy a regény terjedelme sokakat eltántorít az olvasástól. Érdemes tehát felkészülni arra, hogy az osztály igazán jó olvasóin kívül a többiekkel inkább csak részleteket olvastassunk. Mivel a regény fejezetei nagyrészt önmagukban is kerek egységekké formálódnak, az olvasás – tanórai kiegészítésekkel – az ajánlott fejezetek alapján is jó élménnyé válhat. Részletek olvastatására a regény nyitányát és zárlatát javaslom, négy-négy fejezettel, ami összesen mintegy 90 oldal (A mi egyetemünk; Be van jelentve; Évnyitó fent Kolozsvárt; Megbocsájtok, kérdem; Árva kutya; Pest felé, kérdem; Két ember közt a legrövidebb út a leghosszabb; Kuruzslás ellen). Az egyes szempontokhoz azonban nagyon jól megtalálható egy-egy ezt kifejtő további fejezet. Ha tehát a diákok egy része részleteket olvas, az elemzésnél erre legyünk figyelemmel: a csoportfeladatoknál lehetőleg minden csoportban legyen legalább egy diák, aki az egész művet ismeri. Az elemző feladatok többségével, legalábbis részlegesen, illetve segítséggel a részleteket olvasó diákok is eredményesen boldogulnak. A regényelemzéshez négy tanórát javaslok, ennél több időt nehéz a kortárs irodalom tantervben nem szereplő olvasmányának szentelni, kisebb óraszámban azonban a sok szempontú elemzés csak részlegesen végezhető el. A feladatsor négy órára készült.
A feladatok nagy részére csoportmunkát javaslok, egyszerre több feladat párhuzamos végzésével, majd ezt követő beszámolókkal és rövid közös megbeszéléssel. A párhuzamosan folyó csoportmunkában kevésbé jártas osztályoknál érdemes a feladatok közül válogatni, illetve egyegy feladatnak egy vagy néhány kisebb szeletét elvégeztetni. Alapvetően elemző, szoros szövegolvasást igénylő feladatok szerepelnek az óravázlatokban, de az egyes résztémákhoz kapcsolódnak kreatív, alkotó jellegű feladatok is, amelyekben a diákok a megbeszéltekre reflektálhatnak, egyéni álláspontot fogalmazhatnak meg, elmélyítve a közös munka eredményét. A csoportfeladatok többségénél a csoport tagjai ugyanazon a feladaton illetve részfeladaton dolgoznak, a végén egymásnak számolnak be a csoportok. Így minden kérdés szóba kerül az osztályban, de a teljes körű elemzéshez minden csoportnak szót kell kapnia. A beszámolóknál biztassuk a diákokat, hogy lehetőleg rövid szövegidézetekkel támasszák alá mondanivalójukat. Természetesen egy feladattal több csoport is dolgozhat. Az egyéni munkát is mindig kövesse beszámoló illetve felolvasás, a csoport tagjai vagy az osztály egésze előtt. A néhány feladatban szereplő rövid esszé kifejezés 3-5 perces egyéni fogalmazást jelent, ami az adott témában való egyéni elmélyülést, véleményalkotást segíti. Az óratervek után esszé jellegű feladatok szerepelnek, iskolai vagy házi dolgozathoz. Múlt és jelen A regény elemzését érdemes azokkal a kérdésekkel kezdeni, amelyek az olvasóban a legelső benyomásokat jelentik, illetve amelyek miatt a diákok eleinte idegennek érezhetik a mű világát. Az első műelemző órán ezért a múltbeli regényvilág megismerését érdemes középpontba állítani. Az óra célja elsősorban az, hogy a diákok a száz évvel ezelőtti Erdély mindennapjainak kérdéseit saját jelenkori kérdéseikként ismerjék fel. Trianon traumájáról és a huszadik század eleji erdélyi magyarság sorsáról olyan nézőpontból beszél a regény, ahogyan erről kérdésről még nem nagyon olvashattunk. Nem utólag visszapillantva idézi fel a történéseket, amikor is elkerülhetetlenül egyfajta értelmezését kapnánk a történelmi eseményeknek, ehelyett a regény két elbeszélője folyamatos jelenként éli meg az 1910-es és 20-as évek történéseit, mintegy „alulnézetből” láttatva a hétköznapokban megélt történelmet. Az ő nagyon személyes elbeszélésükben találkozunk a politikai-társadalmi kérdésekkel: ilyenek Erdély és Magyarország, Kolozsvár és Budapest viszonya; a jövővel kapcsolatos kilátások, remények (tudományos fejlődés, társadalmi változások, jólét); a zsidóság helyzete, lehetőségei, megítélése; a nők helyzete stb. A regény mindvégig határozottan érzékelteti, hogy a múlt elbeszélésének tétje a saját jelenünk megértése, azaz olyan történelmi kérdések fogalmazódnak meg a főhősök előtt, amelyek ma, száz év elteltével is meghatározzák a Magyarországon folyó közbeszédet. A történelmi kérdések megfogalmazásakor feltétlenül érdemes tehát tanári vezetéssel vállalni az olyan aktuális, politikailag is érzékeny témák szóba hozását, mint Trianon vagy a zsidóság sorsának kérdése. A regény értéke ugyanis többek között éppen ezeknek a témáknak a bátor és újszerű megidézésében rejlik. (A Trianon-kérdés elmélyültebb megvitatásával kapcsolatban a harmadik órán szerepel feladat.) A történelmi kérdéseken túl a regény rendkívül gazdag kultúrtörténeti tablót rajzol: állandó témaként az orvoslással, a gyógyvíz- és gyógyfürdő-kultúra, illetve a testkultúra és -kultusz megjelenési formáival találkozunk (a regény egyik központi metaforája a test, amiről a negyedik órán lesz szó). A regény itt is a jelen felől idézi meg a múltat: a tág értelemben vett wellness mai formái születnek meg ebben az időben. Ezek alapos, tudományos-orvosi hangvételű megjelenítése a regényben a diákok számára a modernség és az elavultság kettős élménye miatt nagyon szórakoztató lehet.
A szereplők személyes élményei nyomán jelenik meg a regényben a korabeli egyetemi élet, az orvosi fakultás működése, Kolozsvár színházi és kulturális élete, közéleti, turisztikai és nőegyletek, bordélyok, a formálódó baloldali mozgalmak, a hadiorvoslás, és legalaposabban, valódi kultúrtörténeti beszámolóként a korabeli fürdőélet leírása. Mindezek a témák valóban azt a hatást érik, hogy a történelem a diák olvasók számára a legközvetlenebb élményként szólaljon meg. A regényolvasást mindenekelőtt talán a regény nyelvezete nehezítheti meg a diákok számára. A jó olvasók remélhetőleg előbb-utóbb rátalálnak e nyelv ízére, sőt személyessége miatt éppen ez lehet az egyik meghatározó élményük a szövegről. Múlt és jelen között a regény nyelve is képes hidat verni: az élő nyelvtől való távolsága miatt tehát a nyelvi eszközök feltárását, és főleg annak megértetését, hogy a szereplők megszólalása éppen az általuk használt nyelv miatt válik hitelessé, szintén az első elemző óra témájául javaslom. Főszereplők A regény két névtelen főszereplőjét első megszólalásuktól kezdve közel érezheti magához a fiatal olvasó: életkorukból, élethelyzetükből fakadó kérdéseik többsége ismerős lehet nekik (önállósodás, szülői elvárások, hivatásválasztás, bizonytalanságok, szexuális élmények, önértékelés stb.). A regény szerkesztésmódja, amelyben a főhősök élete párhuzamosan fut, de meghatározó pontokon a sokféle különbség ellenére feltűnően rímel egymásra, folyamatosan azzal az olvasói elvárással játszik, amely a sorsközösségből fakadó egymásra találásukra számít. A főhősök személyiségét és élettörténetét emiatt először összehasonlító elemzésben érdemes megvizsgálni. Az összehasonlításban az azonosságok és különbségek a diákok számára feltűnővé válnak, és mivel nem csak észlelik ezeket, hanem dolgoznak is a megadott szempontokkal, ezek elmélyülnek bennük. (Az azonosságok és különbségek, illetve az egység és kettősség szintén kulcsmotívuma a regénynek, amelynek elemzése a negyedik óra feladata lesz.) A két főszereplő alapvetően eltérő családi örökséget hoz magával. A zsidó hagyományaiból ki nem lépő kereskedőcsaláddal radikálisan fordul szembe az orvosi pályát választó fiatal lány, és csak hosszú idő elteltével talál utat újra hazafelé. Hivatásában a kötelességteljesítés dominál, ez vezeti el a tanulmányaitól távolibb utakra, társadalmi kérdések felé. Önértékelését részben a tehetsége és szorgalma miatti sikerei, de még inkább a nőiségében való bizonytalansága és a férfiakkal kapcsolatos sikertelensége határozza meg. Fontos jellemvonása feltűnő határozottsága és tudatossága, amely azonban jól láthatóan olyan szerep, amely mögött egyre inkább a bizonytalanság és lassan a magány miatti boldogtalanság sejlik fel. Az okos, racionalitásában bízó, életét a kötelességteljesítésre és a társadalom szolgálatára áldozó fiatal nő számára éppen ez a tudatosság vezet a boldogtalansághoz: önmagát folyamatosan maga által elgondolt szerepekben látja, és így értékeli, miközben elveszíti azt a képességét, hogy felszabadultan, tervek, szándékok, okos megfontolások tudjon örülni az életnek. (Jól példázza ezt az Arcképezés c. fejezet.) Ez a magatartása, amely mindig tudatosan igyekszik uralni a saját életét, magyarázza egyrészt állandó önelemző, önértékelő vívódását, melyben önmagát hol felmenti, hol elítéli, másrészt az elfojtásokat, elhallgatásokat, például az első szexuális együttlétről vagy az abortuszról. (Szervesen illeszkedik ehhez a magatartáshoz a pszichoanalízissel való találkozás és a kóbor kutyával való álomleírás is.) A jellegzetes dzsentri jogászcsaládból származó férfi főszereplő több változáson megy át a regényidő alatt, mint a nő, de ezek a változások kiegyensúlyozottabban, kiszámíthatóbban zajlanak: kevésbé radikális életvezetése viszont lehet ismerős az olvasók többségének. A tervek nélküli, csak szórakozni vágyó fiatalember lassan ébred önmaga valós értékeire, a felnőtt érettséghez vezető kegyetlen háborús tapasztalatok nyomán azonban már igen határozottan áll a saját lábára. Alacsony önértékelésének eredőjéhez pontról pontra vezet el a regény, mintha apja kegyet-
lenségéről a fiú is csak nehezen tudna szólni. Az ő történetében nem annyira, illetve nem csak a magány és a személyes boldogtalanság vezet az elkomoruló létérzékeléshez, legalább ennyire meghatározóak számára a háború és a Erdély elcsatolásának tapasztalatai. (A róla szóló 6/f feladat nem tartalmaz részletes elemzési szempontokat, ezt helyettesítik a szöveghelyekre történő utalások.) A harmadik elemzésre ajánlott tanóra kettős célt tűz maga elé: a főszereplők sorsának összefonódását, illetve Erdély elcsatolásának regénybeli ábrázolását elemezzük. Bár a két téma elsősorban a mindig szűkös időkeret miatt kerül egymás mellé a tanórán, ne tévesszük szem elől az alapvető ellentétező szerkezetet a műben, amelyben az éppen szétdarabolódó ország viszonyai között válik eggyé a két külön élettörténet. A regény egyik izgalmas játéka, ahogyan a két élettörténet újabb és újabb pontokon vetül egymásra, akár konkrét életeseményekben, létrejött vagy éppen elkerült találkozásokban, akár motívumokban, akár csak a hasonló pályán futó vagy éppen ellentétes gondolatokban. Ez a történetvezetés a világ rendezettségéről vagy éppen rendezetlenségéről, a véletlenszerűségek, a bizonytalanság jelentőségéről gondolkodtathat el – különösen, ha a regény idején zajló történelmi változások értelmének kérdését is felvetjük. A végső találkozás a regény zárlatában lírai befejezést biztosít a személyes történeteknek, amelyben a magány, a kettéválasztottság, az individualitás helyét a személyes közösség és egység veszi át. A személyes sorson túli szférában azonban éppen ellenkező folyamatok zajlanak, a megérkezettség helyett a bizonytalanság, átmenetiség állandósul. (Ennek a regény zárlatában is megjelenő motívumnak az értelmezése is előkerül még a negyedik tanórán.) A „Té-szindróma” A regény (egyik) központi kérdéséhez érkezünk, amikor Trianon megélésének regénybeli ábrázolását értelmezzük. A kérdés alapos átbeszélése alighanem jóval több időt igényelne, mint amit a szűkös lehetőségek nyújtanak – elképzelhető olyan építkezés is, amelyben a regényhősök személyes történetéről jóval kevesebb szó esik, teret adva ennek a politikailag is erősen motivált kérdéskörnek. Ez az eljárás bizonyos értelemben a regény szerkezetének is megfelelne, hiszen itt a személyes történések állandóan mintegy véletlenszerűen, a sokféle tudományos, társadalmi, politikai téma elbeszélése közben, szinte mellékesen kerülnek szóba. A háborús összeomlás és a trianoni döntés a regény utolsó harmadában kerül elbeszélésre, amikorra már igen gazdag tablóját kaptuk mindannak, ami Erdély hétköznapjait meghatározta. Ekkorra az általánosító vagy szimbolikus elbeszélések helyett a legszemélyesebb élmények révén értjük meg, mit jelent a szereplők számára a haza és az otthon fogalma. Így kap az utólagos történelemértelmezés helyett a szereplők élő, jelen idejű megélése nyomán igazi súlyt az elszakadás ténye. Súlyt kap, de az események értelmezéséhez, megértéséhez egyáltalán nincs meg a szereplők távlata, sem politikai tájékozottsága: az új állapotot megérteni, ahhoz alkalmazkodni jó darabig nem is tudnak. Az elszakadásra a regény szereplői többféleképpen reagálnak, a hitetlenkedéstől a magyar faj erejébe vetett bizalmon át az alkalmazkodás és a nemzetek közti egyenlőség gondolatáig. A regény tehát elsősorban az érthetetlenség, a nem tudás és a feldolgozatlanság élményét közvetíti. A feldolgozatlanság egyik jele a tabuként kezelés is: a kimondhatatlanság, a főszereplő által csak „Té-szindróma”-ként emlegetett jelenség-együttes mögött épp ezt a feldolgozatlanságot kereshetjük. A trianoni kérdés feldolgozatlanságával, kibeszéletlenségével kisebb vagy nagyobb mértékben ma is meg kell küzdenünk. Az szöveg elméleti feldolgozásához emiatt érdemes olyan feladatot kapcsolni, ahol a diákok a maguk álláspontjára reflektálhatnak, de azt felül is bírálhatják, el is hagyhatják. Ezt szolgálja a negyedik tanóra első feladata.
Motívumok A negyedik tanóra ismét kettős célt tűz ki: a kulcsmotívumok feltárását, értelmezését, és az elbeszélői nézőpontok elemzését. Három kulcsmotívumot érdemes megvizsgálni: a test, az átmenetiség-állandóság, illetve a kettősség-egység motívumát. A mélyebb elemzésben természetesen kiderül, hogy ezek is csak mesterségesen választhatók el egymástól, a megbeszélés nyomán belátható, hogy lényegében ugyanannak a látásmódnak a kifejeződései. A test motívuma első jelentésében a legkevésbé sem elvont, gyakori szerepeltetése minden olvasó számára feltűnő. A legkülönfélébb orvosi témák, a fürdőélet vagy éppen a háború leírásaiban természetes módon válik meghatározóvá. Elgondolkodtatóbbak azok a szöveghelyek, amelyek történelmi vagy filozófiai jelentést adnak a fogalomnak: a Magyarország feldarabolt testéről és a testrészek újraéledéséről szóló gondolatmenet az előző témához visz vissza; test és lélek viszonyának kérdése akár a materializmus vagy az örök élet lehetőségének filozófiai kérdéséhez vezethet; a legmesszebb azonban talán azok a gondolatok jutnak, ahol az embernek a teste általi meghatározottságáról, a létezésnek a testi léttel való azonosításáról van szó. Az átmenetiség és az állandóság ugyanígy megjelenik a személyes és a történelmi síkon is. A fiatal felnőttek élethelyzete, az átalakulás, útkeresés ideje tartozik ide; az otthon vágya és megtalálása; az állandó úton lét, és végső soron a mindent átitató magányra való berendezkedés, közben az állandóság, a valahova tartozás, a „Gazda” vágyával – ami végül mégis átmenetinek bizonyul a végső találkozásban, az „öröklét”-ben. Ezzel ellentétesnek látszik a nemzet, a közösség útja: a háború előtti idő a nagy változások, a látszólag biztos cél felé haladás ideje, ami után azonban az összeomlással egy – remények szerinti – átmeneti állapotba jut az ország. Az évek aztán arra tanítanak, hogy ez az átmenet válik lassan maradandóvá, amihez alkalmazkodni kell: így a személyes sorssal ellentétben a közösség sorsa éppen hogy megmarad bizonytalanságban – ki tudja, meddig? Mindezeket a motívumokat magában foglalja a címadó kép: a „fejtől s lábtól” a regényben sokjelentésű, szép metaforává gazdagodik. A különbözőség ellenére, annak fenntartásával megszülető azonosság, a kettősségben megjelenő egység képe meg tudja jeleníteni a regényben tükröződő alapgondolatot, mely szerint a különbözőségeket nem megszüntetni, felszámolni érdemes, hanem egy közösségben megélni, és erre lehetőség van nemcsak az egyes ember, hanem talán a nemzeti közösségek szintjén is. Nézőpontok A fentieknek megfelelően a regény a nézőpontok sokféleségét is fenntartja: a főszereplők és a további szereplők között sehol sem igyekszik igazságot hirdetni, azt sugallva ezzel, hogy a regényben felbukkanó kérdésekben az igazság nem egy-, hanem sokféle. A két elbeszélő nézőpontjának váltogatása eleinte természetesen a különbségeikre hívja fel a figyelmet, azonban az idő múlásával egyre inkább uralkodónak és a különbségeknél sokkal mélyebbnek érezhetjük a hasonlóságokat és azonosságokat, míg a zárlat ihletett állapotában a különbségek végképp jelentéktelenné válnak egy magasabb rendű egység megszületésével. Ennek nyelvi kifejeződése az utolsó fejezetben az addigi egyes szám első személyű megszólalások helyett a többes szám első személy látszólag személytelenebb alakjának következetes használata. Itt is érvényesül a regény ellentétező technikája: míg a főszereplők találkozásával a nézőpontkülönbségek eltűnnek, az őket körülvevő világban éppen hogy állandósulnak. A regény zárlata a személyes történeten kívüli, a közösség sorsát érintő kérdéseket nyitva hagyja.
