TECHNIKAI SZERKESZT': KAPITÁNY LASZLI

NOVEMBERDECEMBER

HÍD IROЛALMI, MfÍVЁSZETI

Ё5 7'ÁRSADALOMTUDOMANYI FOLYбIRAT ALAPiTASI ЁV : 1934 ХХХ. ЁVFOLYAM

SZERKESZTb BIZOTTSÁG: ACS KAROLY (FI- ЕS FELELоs SZERKESZT') BORI IMRE MAJOR NÁNDOR VUKOVICS GЕZA

TECHNIKAI SZERKESZT': KAPITÁNY LASZLI

TARTALOMMUTATI

1173

BORI IMRE NAGY LÁSZLÓ — AVAGY EGY KÖLT Ő DRÁMÁJA

1192

EÖRSI ISTVÁN LUKÁCS GYÖRGY ÉS A LÍRA ELMÉLETE

1203

TAMKI SIRATO KAROLY A DIME.NZIONIZMUS HARMINC LVE

1211

MILIVOJE MARKOVIČ AZ ÖRöK ORPHEUS

1215

JOŽE UDOVI Ć VERSEI

1220

VELIMIR HLEBNYIKOV IRÁNI DAL

1221

KAROLYI AMY ODA ÉS ELÉGIA HLEBNYIKOVHOZ

1223

A MAI LENGYEL KÖLT É SZETB ŐL

1235

BRASNY о ISTVÁN AZ ALOM ÉVEI

1240

DEÁK FERENC ÜNNEPEK

1255

VERA BLAGOJEVI Ć APÁM SÉTÁI

1263

VACLAV HAVEL AZ É RTESÍTÉS

1286

FEHÉR FERENC JEGYZETEK A BUDAPESTI KÖLTŐ TALÁLKOZÓRÓL

1292

TORMA DÉNES APARTHEID EGY ANTOLÓGIÁBAN

1296

1302

KOSSÁ JÁNOS NYELVMŰVEI, s A KÉTNYELV Ű SÉG

KÖRŰLMÉNYEIKÖZÖTT ANGYAL ENDRE A MODERN MAGYAR ABSZTRAKT FESTÉSZET

1310

SZEMLE Burány Nándor, Bálint István, Tomán László és Biri Imre jegyzetei

1335

FIGYELŐ

K£рzоmtJVЕSZETI MELLЕKLETÜNK: MAGYAR ABSZTRAKT MŰ VÉSZEK ALKOTASAIB СL

NAGY LÁSZL Ő - AVAGY EGY KÖLTI DRÁMÁJA

BORI IMRE

I. Nem Nagy László költészete, hanem aróla megje0ent írások .asz ellentnvandásosak, mikor mragyarázni és jellemezni akasrják, kji.térve a részleteskre is, ezt .a költészetet. De egészen egyértelm ű szinte valamennyгi róla ,szóló kritika ,és tanulmány, ha költészetének vértékér ől nyilatkoznak. A legrangosabb .alkotónak kiij áró hangon szólnak róna, fenntartások nélkül szinte, elsősorban költészeti vonatkozásait illeb ően. A legcsodálatosabb írói pályák egyikét szemlélhetjük ebb ől a szermpon>tból. 1947 Máján Csak meg 'kellett .szólalnia, hagy aszután a „mindig feljebb" oly beszédesen m űködő elve alapján, alig húszévesen a magyar Parnasszus ormán lássa a kritika. Az a költ ő, ő , akit egy Déry Tibor fedezett fel izgatott еrömmel, akit egy Németh László méltatott, s akit a társчadalimi elлsmenés Kossuth-díja !koszoríizoфt. Petőfi op'tin izmusa álsnadhatta •a népi tehetség iútj át ilyennek egykoron, s itt már érvényét veszítetten ve ~tő döstt fel a népi lehetség felkallódásának XIX. századi nagy élménye, a „Bolond Istók életsors", hiszen az az önéletrajzi vázlat, amelyet a nyilvánosság 'elé lép ő költő ,beköszöntőill" versei elé tett, „szüzséjében" is példáihatta a -megváltozott id ők szellemét. Mintha az egész korszak arra fogott volna össze, hogy csak e еlőnyeivel kínálja meg Mait: dagadó vitorlákat röpíthetett a jelképes tavaszi szél, amely egy új „népeik tаva:szániak" í,gére+e voyt. Ha Csokonai helyesestképét nem .számítjúk, akkora nép.mesék mechanizmusa szellemében azt keld mondanunk, hogy a magyar irodalomnak ez .a harmadik „pet őfhies" nekiifutása ígérte .az igazi diadalt, .s hozta meg a magyar költészetnek harmadik népies periódusát is, a „legúj abb népiességet" — életnek és irodalomnak összih аngjaként, valóságasam is gazt, Kami addig csak álom lehetett •és kivételes er őfeszítés realiz.álhatott, anélkül, hogy általános érvénnyel bírt volna. Nagy Lászlónak és társahnakesetében az általános érvény mozzanata áll el őtérben, a „nuépi еsség" konzekvenciáival egyetemben mind a társadalmi - élet és szemlélet, mind pedig gaz irodalmi gyakarllat síkján. A költői ,pályának a zö'kkenőrnentessége s azonossága a kor népíességének gösrbéjévelazonban mégiss problematikus, s ma .már követel őbben merül fel a kérdés: valóban ,előnyeчΡiv.el kínálta-e meg gaz ,a korszak az 1Induló köl ►tőkеt, s kiеgyenlíІthető-e a költő i pálya a költészet vona1áva1, s a gyanúperrel összhangban, az „el ő re", a „mindig feljebb" 1173

nem jelenti-e , egyszersmind a „hátrát" is, a sima felszín és gaz örvé+nylőbb mélységek ellentéteiként? Mielőtt azonban Nagy László ,kölbészete '.kapcasán a kérdésfeltevésün'kből eredő prablémákat felvetnénk, fa pa" lyakép regyenes vonalát hirdető kritikákat kell szemügyre vennünk ,a „köbt ő és a köztudat" vonatk~ azásaiban, hogy ezzel egyúttal a költ őnek irodalamtö ~rténeti képét is f elidézzük. A nagy :költészetnek iigénye .és követelménye korparancs volt 1947-48 táján. Lengyel B ааázs, megírva könyvét az új magyar líráról, .könyvének utolsó fejezettében, melyben az ,akkor fiatal 'köiltészetr ől beszélt (többek között Pilinszfky János, Rába György, Nemes Nagy Ágnes, Benjámin László nevét emlegetve), a „nagy költészetet" kérte számon, az ,,,igazi költői szerepet", s arra a kérdésre várta a feleletet, hagy melyik nemzedék fogja „a korszak nagy rrLOndaniv.alóin аk megfelel ő nagy költészetet"megteremteni. Könyve lezárásának iden .már oivashatta Nagy László vallomását: „A verseket nem játékbál, hanem a kinládások nehézségeiben írtam. Felel ősséggel. A felszabadulás után szinte napi táplálékam lett a versírás. Friss leveg ő t szívtam magamba, és örültem, hogy kifújhatom". Sőtér Istvánnak ugyancsak 1948-s próféaiója a Négy nemzedék című tanulmányában, ha nem is 'név szerint, de „költ ő i képletként" m.ár a magyar irodalom új, „negyvennyolcas" nemzedékének felléptét hirdeti, a „konkrét ihlet" költ őit várja, smondja: „Talán könnyelm űség nгlkül jósalh-atjuk meg ,az e+pškrai hajlam eddiginél is ,e,rösebb feléledését az egész magyar költészet területén" — még "négy nemzedékr ől" beszélve, de 'már .egy ötödikkel а sarkában, amely Fezt a kritikusi jóslatot egészen Petőfi,ék modorában beteljesíti majd. S őtér a költői őszinteség kritériumával vizsgálta is négy költői nemzedék eredményeit, mondván: „Ami régi benne: elnyerte smár summázását — s ami új : még nem tört föl elegend ő bőséggel", ám ő is optimista; „A magyar líra jöv ője egykőnnyen wálhatik még ;a múltjánál is tündökl őbbé. Élén és derekán erejük teljében álló .t!ehetsége гk állnak, akiktől még annyi .meglepetést, eddigi eredményeiket akár felül is múló, új kezdemónyezést várhatunk. S rnögкΡittük, a felbőrő új sorok, elfogulatlan, ,konkrét ihletükkel: mindez oly biztatónak ígéri a jöv őt". Nagy László is, akárcsak többi társa, egy így várat költészeti eszmény behe.rtételével átitatott közhangulatban szólalt meg, s wgy, hogy ett ől a pillanattól kezdve számon tartották. Darvas József például az Írószövet.ség közgy űlésén az „гegyéni írói /arcok 'k гbontak.ozás.ának" a példájaként emlegeti Simon Istvánnal, Gsoóri Sándorral, Jobbágy Károllyal együtt, s ugyan ő, Ibeszámоlój a , egy másik .szak аszaban, Balhada cím ű ve►rise kapcsán meg is rója,mert e versben annak .a költe.mánynek .a típusát látta, amely „dekadens pesszimizmust vagy az öncélú formajátékot" tükrözi, jelezve iaz irodalompolitika zordabb köve ~telmén.y ~eit is. 1954-ben is fiatal 'köilit őként emlegetik tehát. Pándi Pál szerint „rangos név •a .Nagy Lászlóé gaz új magyar költészetben", s így méltatja: „A legjobbak között tartjuk számon. Már indulásákpr figyelmet ёbresztett: friss 'és üdehangja, egyéni látása, népi ízekkel gazdag stílusfa er ősem .mгegkülönböztették verseit a fordulat éve táján jelentkez ő fiatal kommunista költ ők még gyakran г egyhangú kórusában. Oly különbözés volt ere, ami .a nagyraterrnettség, gaz , erős egyéniség jele... Nagy László 1174

az ,egyike volt az els őknek, akik a népi dern,okr.a•tikus tarszág újszer ű témáit én.ékelték meg, .akik a polgári 'eszt гtizmus terhei .nélk,ül álltak szívvel-lélekkel — rés tollal ,a szocializmus, , a szocialista irodalom oldalára ... Friss szemlélet, az új élet nagykedv ű szeretete sugárzik ezekb ől a 'költeményekből — a faluról, •a iparasztságból jött költ ő népe atmaszféráj óban ..." Ekkorfedezi fel Déry Tibor is, megírva „tiszteletteljes, gyöngéd üdvözletét ,egy fiatal '.k'öltő címére". A Nap jegyese című kötet versei hódították meg, s „a fiatal szívnek b űbájosan játszó fényeit" emlegeti elragadtatásában. Vallatja .a költ őt iaz élettel szembeni általanos mag ,tartásáról, mi ,a v,élemémye a halálról, .az erkölcsr ől, az emberi érltelemr ől, idézi a szerelemre talált .költ ői szavakat, ,az ,anyuságnak, ia tavaszmák szentelt verssza ~kokеt, érdeklődik .a ,költő jöv őképzete iránt, majd így zára rövid m Itatását: „Kell-e külön politikai jelz ő ennek a költészetnek a jellemz "esése? S ha xnég megemlítem e 'kötetnek azt ra rendkívüi ritka erényét, hogy — más fiatal költdkkel ellexitétbem — itt гΡa szép idézretnél mindig szebb tud lenni .a vers egésze? Ne mulasszuk el a figyelmeztetést: itt a szerénység .megható csendjében ali,glhanem egy nagy mű készül". E „nagy .mű" várásának jegye razután éveken át kíséri Nagy László költői .útját, még akkor is, , amikor több társával egyete.mben „valaha szocialista költ ő volt" men ősítésben részesül. „Ismeesetes — írta Szabolcsi Miklós —, hogy .az 1956 el őtti helyzet bonyolultsága igen tehetséges költőink , egy 'csgportjánál mélységes pesszimizmusban, életérzésük elkomorulásában mutatkozott ,meg. E költők, most már, legújabib verseikben ismét ,keresik a közösséggel, ;s őt ,a szociailista renddel való azonosság kifejezésénék módját ..." S ,kíséri a kiiltika becsülése is: „igazi nagymák" tart јák, 'akik róla szálnak. „Na.gyra n őtt ,m űvésznek" nevezik, „nemzedéke kiugróan nagyhatású tagjáénak", „jellegzetesem a mi korunk költójémek", annak, aki táx аival együtt „hatalmas ro ~bbamást okozott gaz elmúlt 'évek költészetében", vagy .me,gszorí'tással „e;gészében tiszteletre méltó költó,i munkásságát" méltatják, azok 'közé .somozzák, „,akikmél a korszak dilemmái intenzíven tükröz ődnek". Czine Mihály együk nvéíltatását így 'kezdi: „Akik majd gaz új magyar vers történetét írják, Nagy László 'költészeténél különös örömmel id őzhetnesk. Honnan vette pompás képeit, fájdalmas ragyogását és modern, régi száziadak ízeit is őrző ,ritmusát?" A legsommásabb azonban Fülöp László Nagy László költői helyének minősítésében és kijelölésben: „A felszabadulás után indult költőnemz,edé;k egyik .legígéretesebb tehetsége volt Nagy László, — .művészi eredményei .alapján pedig ez id ő szerint mai lírámé legn.agyobbjai közt van a 'halye". Illés Lajos szerint „Nagy László .költ ői munkássága jelent ős, nagy értékeket hozott létre, de ugyanakkor sok ellеntmоndást, problémát rejt magában". A kérdések körülötte, ,a kritikusi vél е mények zömének megállapodattsága ellenére is, nyvtottak, mint ahogy költ őinagysága is problematikus, .függetlenül attól, hogy valóban nagynak és jelent ő snek .minősül. Misztifikációvá váló igazságok hangzanak el róla versei barátainak és a .tőle idegenkeddknek az ajkáról, lassan „fantommá válik", s költészete valósága helyett az olvasó a költ ő virtuális képzetével ismerkedhetik. Természetesen nem kivétel :ezen a téren: nemzedéke más tagjai is fantom-arcukkal .néznek ránk. Annál érdekesebbnek látszik 1175

e

virtualitás ködén áthatolva megkeresni a költ őt, meghallgatni verseiit, kitapogatná igaz abbnak látszó arányait s így keresni .meg helyét a mai magyar költészet mappájára — bels ő növésterve és .a m оdern költészet törekvései összhangjában., illetve jegymással felesel ő disszonanciájában. Hitünk szerint e kett ő szembesítése Nagy László költészete felé la ,;járható utak" közé tartozik, s tamuisá,gos lehet mind a Nagy László ,költészetét vizsgálóik, mind a magyar költészet ,a1a'kulását figyel ők szempomtj áb61. ~

II. Nagy László fellépte, 'ha nem is , olyan karakterisztikus, mint az 1920 után indulóké volt, irodalom-szociológiai szempontból mégis figye1emreméltó, s az immár hagyоmányоs képletnek ssjátos variánsát jelentheti. Nem volt бstehetséig, tle par гaszti sz. јrmazása, szegénységének témye volt az iajánlól evele, .annál Is јайьъ , mert olyan karszak elé állt verses tarsolyával, ,amelyet (ellentétiben az ,egykoxi babiitsi álláspomttal) szenvedélyesen érdekelt nemcsak a „mit hoztál?", hanem a „honnan jöttél?" kérdése iis. Nagy László beköszönt őként megírt önéletrajzi vázlata, társadalmi (közegének üzeneteivel, így jelölte ki , eleve a helyét, s így rnutartatt élntiényvilága ialapvondsaira, de színez ő, értedrnez ő technikájára is, aanellye.l .a nyers élettényeket, már ,élményként, az irodalmi érdekes = ség szférájá'b а +emeli majd. Költészetének szociológiai meghatározása is tehát prózai vallommása — nemcsak általános érvénnyel bíróan, hanem mindenekel őtt a részleteket illetően, melyek a versek mikrokozmoszát érintik majd, képanyagára .és értelm оzései körének sugarára érvényes mádon: „1925-ben születtem Fels őiszkázom, Veszprém megyében. Apám földműves. Testvérek négyen vagyunk. Két n ővérem van, mind a kett ő eladó. Nagyon szeretném, ha férjhez mennének. Ugyanis sok baj van velük éppen azért, mert lányn ők születtek. Az öcsém tizenegy évvel a híugom után született, de semmi látszatát sem kelti vannak, hogy kései igyerеk. Sőt papám minden kurázsiját éppenúgy ördkölte, mint gén. Apámmindig arra törekedett, hogy földet szerezzen magának. Els ő vállaLkazása balul ütött ki. 1924-ben gráf Apponyi eladta az ottani bíirtokát. Mink is vettümk dt holdat. Kifizetni ,azonban nem tudtuk, az elkövetkez ő gazdasági válság miatt. Ennek követkczményeképp'en húsz éven keresztül fulladoztunk gaz гаdó:sságokban, mert kamatot mindig csak fizetni (kellett. A polgári iskola háronn osztályát miagánúton végeztem. 1941-ben kerültem a pápai Református Kollégium kereslkedelmi iákolájaba. Ez úgy volt ilehetséges, hogy ,аnуаi naigyamyám kilenc unokájával beköltözött Pápára. Mivel általában jó tanulók voltunk, az otthoniaknak csak az élelmet kellett beszállítani. Azonban ez is nagy nehézségekkel járt, kü lönösem télen. Ilyenkar még éhesebbek voltunk, mint máskor. Egy szobánik volt, két ,ágy b.an öten háltunk ..." A „népi 'tehetség" útjá гt járja, melynek becsületét már a harmincas években 'kivívta a mépiesek mozgalma, s Nagy Lászlónak nemcsak kétségtelem el őnyeit, hanem tehertételemt is vállalnia kellett, hiszen így egy már szinte eleve meghatározott költ ői iképl еtet kényszerü.lt a аgá.évá ~

~

~

1176

teami: .a népies költőét. A népiesség pedig nemcsak költői hagyomány volt, az iskolában (tanult Pet őfi és Arany János vers-vi ga, hanem él ő valóság is, már irodalompolitikailag meghatározott és hirdetett követelmémy. A ,fiatal ikölt ő tehát nem .sz űz területre léphetett, hanem a m,egkörböttségekére, amelyek •mintegy eleve magsz ~ abták іёѕ kész sémakkémt kínálták ,azokat (a költ ő i szituáCiókа t, ,amelyek szmnte Pet őfi óta készültek. Nagy László sem .a kialakítás, a létrehozás, :a :felfedezés !költői öfrömével isrnerikedhetebt, hanem (a betöltés feladatával, már-már a szerepével. Látszólag mi sem volt könnyebb , ennél ,az életnek •olyan emlékével a költő idegeiben, mint •amilyenek Nagy Lászlóé voltak öméletr.ajza vallomása szerint. A költ ő i élet, ennek ,az életnek az emlékanyaga és ;a felkínált köbt ői szerep és feladatok szerencsés találkozásának látszfott !az ő megszólalása , is. Csak évekkel kés őbb derül majd ki, hogy , a költő választása .mégsem a .zökken őmeлtesebb és , egye(nesebb útra lesett, hogy .a sima felszin látszaba !alatt életnek ,és irodalomnak szövevényes (és ellentmondásoCi szikráit k.ipattamtó viszonyai lapulnak, hogy a Petőfi boldog harmóniáját megidгző pillanat méhében társadalmi viharok •szunnyadnák és 'költ ői p:rablémák rejt őznek. Majdnem (az életpálya ,eddig egész vonalát kitölt ő , konfliktusait szülő mozzanata ez Nagy László költőiséigének és költ ői választásának. Megszabja majd élményei termfészetét s hangolja tr(agiku г.a á ъlásfogllalásait, a vers belső síkjain pedig a formai képzés !intenzitását veti majd fel — eltávolítva •a költőt a népiesnek klasszikus é,rtelmezését ől. Mert nem .a kezdő 'köbtők :petőfies szarkaszáról van ,szó, amikor (a háb:orú után fellép ő költő nél Petőfiit és a nevével összef!o(rrt ;népiesség törekvéseit temlegetjürk. Pályaképeket m:eg.határazó vábasz(tás kérdése ez, költői sorsokat elhatározó , döntésé, ösztönös világképi vallomásé, függetlenül wattól, :hagy Nagy Laszló gsetében is a kezd ő költő hangpróbáit figyeflrhetjük. Itt már törvéinyszfer űségr ő l van :szó, mely általánosabb érvénnyel bíar. Arról, hagy egy ifjú nemzed ~ k a magyar .költészet lehetséges útjai :közül melyikre lép, milyen eredményeket visz tovább, de arról ris, hogy választásával milyen akadályoknak siet elébe, milyen problémákat !kényszerül majd 1,egy őzni, rögös lesz-e , az út vagy ,aránylag sima ёs , egyenes vonalú. Nagy László „választásfa" spontán volt, amikor 'képanyagában a falu életénék részleteit, hangjában a !népiesség harmónia-világát írta a versekbe. Ám a korszak, (arnely'ben fellépett, sajátos akusztikájából következett, hogy ez :a spontán megnyilatkozása tudatosság vonásait kaphatta meg, mintha ,édfet rés irodalom arra fogott volna össze, hagy száz év után valóban !a Pet őfi világát vigye diadalra. S csak els ő pillanatra tűnik megihökkent őnek Né.meth László megállapátás а, hagy Nagy László „népiessége, éppúgy mint :kortársaié, nem a parasztosztály reprezentálása a .köilteszetben, mint Da mi kartársainké volt, inkábba nyelv ősi, közösségi emlékeinek az ébrentartása a nepi ritmusban, fordulatokon át ..." Németh László vizsgálódó tekintete ugyancsak a „magyar vers útját" figyelte, de mégis arra kényszerült, hogy a felfedezett •ellentmondásokról is hírt adjon, melyek ,egy költészet kínálta látszatok és az ebben , a költészetben (rejl ő valóság 'között feszülnek. Nagy Laszló spc(ntán megnyilatkozásai éppen ezért a nem tudás ártatbanságána Јk a hamvát homdják magukon, s évek telnek majd el, míg (a költő ennek .

1177

prablematikusságária ráébred s tudatosan kezdi keresni költ ői világa relációit s .kiteljesíteni az ott felfedezett lehet őségeket. Nyilván nem az élet ún. nem ismeretére kell igo ndolnun:k, ha ,a spontaneitás és nem tudás kapcsolatát 'emlegetjük. Éppen a versek tanúskodnak airról, hogy Nagy László ismerete mennyire anyagszer ű, reális, az iobjektív valóságnak mennyi tárgyi eleme áll rendelkezésére. De ezt az „anyagismeretet" nem kíséri világképpé szervez ődés, intellektusát nem tudja munkába fogni, s felsősomban ösztönösségére tárrvaszkadhat, ,amikor verset ír. Így merül fel költészete els ő nagyobb szakasza kapcsán nemcsak a népiesség „harmadik hullámánaak" prablematikussága általában, de a népiességen belül az is, hogy Nagy László költ ői megvalósu.lásai a népiess►ég et rrLilyen magasan és milyen szögben metszik. Egyik 'kulcskérdése ez a l.egíijabb magyar irodalomról alkotható szemléleteknek, s ez Nagy László esetében így összegezhet ő : a népieasség megva.lósítatt változata Nagy László 'költ ői prablém.áját nem segített megragadni, mert a költészetben nem a társadalmi életforma, hanem világképi vonatkozásai a , döntőbbek. Még akkor is, amikor a társadalmi vonatkozások oly intenzíven vannak jelen, minta fiatal Nagy László ,e.setében, akinél a ikonkorét társadalmi élmiények .a világélmény fo,gal.mával mármár kiegyenlít ődnek. ~

~

Pályaképét problematikusnak látja a szemlél ő , s , egyel ő re ,azzal kell megelégedni, amit abból maga a !költ ő rkínált fel, ,amikor pwbinkálta a nyilván:asság ,elé lépését m еgel őz ő verseit is. Amilyen rőmmel kell fogadnunk gesztusát, annyira problematikusan is kell viszonyulni hozzá, mert nyilvá.nval б a ezek .a korai versek már átértelmezetten kerültek az olvasó elé, hiszen az érett költ ő valoszínűleg nem állt ellent ia megjabbítás csábításainak, .s így akaratlanul is átképezte ,ifjúkori líaráját. A kép egységesebb lehet ,róla ezáltal, ám a +kétségte.len nyareség mellett a kritikus veszteségein kesereghet, függetlenül attól, hogy „ily módion tíz év múltán a történeti fellépést és indulást jelz ő első kötetének: a Tűnj el fájásnak (1949) törzsanyagja ,elé , egy új, addig jórészt ismeretlen p.ályaszakasz termése 'került" (I.11és Lajos). Költ ő i al.aikulásanak sok mozzanata marad tehát homályban ∎éppen a javítások, átdo аgozáso'k miatt. Nem a költő jogáról, hanem a kritikus veszteségaér ől van tehát szó, mert a kétszeri indulás .kínálta t.apasztialatokról kell lemondania, amine k következtében e pályaszakasz rajza a kelleténél nagyobb mértékben lesz fenntartá.sakkal terhes is. Költői indulásának alapvet ő jellegzetességében azonban így sem kell kételkednünk: azon a spontán költ őiség bájra van, a természetes megnyiliatko,zásnak olyan foka, melyet ,egy költői szerepére készül ődő fiatalember el tud érni, már-már .a versírás ténye lellenére is, s melyet majd hosszas kísérletezés után kell újból ,megallnia. Formaavál.asztása term ёszetsze гtiоn lesz népies és vele a narratív, elbeszélő vers világa jelenik meg, m lyet a dalforma tis.ztabb képlete itt-ott színez csupán. Eseményekkel van tele világa — a gyermekkornak mégegészen friss élményei, is háború utolsó événeak tö! гténései, a , világban forgolódó fiatalember tapasztalatai mind-mind ihlet ői. Ezek ~e~

1178

a források tirmkészetesen egy .nagyobb erej ű és ambíciójú költészetet táplálni nem tudtak, de elegend őek val'tak, hogy Nagy László első felfedezéseit a költtszet terén im ІgtІg І, világa alapjait lerakja s költ őként megmutа tkozzék. Kicsi -a világ körülötte s még ebben élesen elikülönül az, amit költdként meglát bel őle І &ѕ amiit költőileg ér'té'kesítene tud. Nagy László népies vonásai inkább .a.z els őre, eredeti költőé hajlama a második felé mutat. Ifjúkori .költészetének alapvet ő kettőssége született meg ebb ől. A részletek élettényszer űsége, életb ől ellesett volta a népiesség életképszer űségét hordozta, hiszen az esemény sejtelme állandóan adva van — adja meg a verseken végighúzódó egyik jellegzetességet, még költ ő i terrrnészetének szintetikus látása jelzi a másikat, a búvápiaóak módjára ,el=eltűnőt, mely költészete legutóbbi fejleményёként látszik kiteljesedni, im;má.r 'szabadan befutva ,a verset. Kezdetbenezek .az események titokzaitosabb .köntösben jelennek meg, mágikus voltuk látszik, anélkül azonban, hogy .a 'költ ő a mágia lehetőségén inszisztálna. Jeleket lát, tüneteket, hangulatokat, gaz (életbe beavaókozó hatalmak 'munkáját, bár oksági viszanyakat nem tud feltételezni: A Hold égre lábol, fellegekbe gázol, fénye lúgkő, gyilkol rózsákat orcámról. Holtak felkel őben, lengnek leped ősen, virágról virágra lépnek vakmerően. Mindegyik csontvázon fehérített vászon, az él őn csak rongy lóg, bárkivel komázzon .. . (holtak felkel őben)

A jeleket, a világnak rosszat hozó üstökös csóvája vonul át egén: Üstökös tündököl, hallik suhogása, vérhörpöl ő fejét hajtja vértócsákra. (LUstökös tündököl)

A „balszerencse paripája" is a jelekkel terhes 'id őket hirdeti, mely „ránknyerít, közénk települ", .s ezt hirdeti az ugyancsak jósjeleket küld ő alkonyi ég is rő t vörösével („Napnyugaton az ,ég csupa vér, piros tenger hegytet őig ér ...” Félelmes alkonyat), hogy végül megjelenjék a háború képzete mind ∎titokzatos vonásaival, mind pedig ∎kankrétumainak kényszerít ő erejével: Az égbolt sikolt: rátokszakadok, a föld meginog: széthasadozok, jajgat a kő is: közelítenek

1179

csikorgó csontu páncélistenek. Az asszony szája lázzal cserepes, ölbeli gyerek didiket keres, rívó leányok, megritkult család lesik topogva a nap hajnalát. Az utcán én vagyok csak vakmer ő, a férfiakkal tele a mez ő, ott óbégatnak hogy: idesanyám! Gyámoltalanok, kell nekik a gyám, s a lécketrecben ég a kiscsikó, jászol tüzébe vicsorít a ló, lángok közé a tehén borjazik, szénfeketére ökrök sülnek itt — (Lánglakodalom) Nagy László iotthonosan iaz iilyen jelek k бzött mozog legbiztosabban. Transzponálni még nem tudja ebbe a látássíkba a megénekelésre késztető 'élményeket, de ha azok realitásokként, élettényekként megragadhatók, a verábem is megjelennek, s néhány olyan versére нѕ akadunk e pályaszakasz teremésében, ,amelyekben .kísérletet tesz az á ltalánasításazak előhívott jelleg ű megvalósítására is, azoknak a sugallatoknak engedelmeskedve, amelyek iaz !események írádeákjia pózától béríteneék el. A Zápor után cím ű, önmagábаm igénytelen, verse példázhatja ezt. Az első két szakasz iko nvemcionális részletei után a harmadikban a. „mágikus nagyí'tás" irracionalizmusába emeli a részletet, s csalja ki vele, hacsak egy pillanatra is, , a .költő iséget: ~

Piros tükör a háztet ő, aranyfüst égre lebeg ő, zöld vesszőkön es őszemek csimpaszkodva merengenek. A sudár fán csörg ő szarka tüske-fészkét igazgatja, kiskutya a füvet eszi, kifordulnak kis fülei. Fölfújódva kukorékol, a vén kakas toporzékol, cifra lába nyírfa ága, feje tulipán virága.

Képz ődő ,versvilá,gában többre nem is ,futhatja -- nem erejéb ől, hanem a versfelfogásból következ ően, amelybІ en a képzelet asszaaiatív munkájániak, tehát a .k,ölt6i kreációnak, a világ jelenségei felfedezáséneik alig j-u.t szerep. Nem lesz véletlen, hogy hosszú Ideig els ősearban a mtmika, a versforma megoldásaiban, bátrabb használatáb Іan ,mutatkozik ez meg, .s ritkábban .a kép-síkokban, s a lehet ő legritkábban futja erejéb ől, hogy a vers Іеgёѕz ёt is kitöltse vele, mint a Márta és Mária cím űben: Márta szorgalmas nap-tép ő ordas, Mária lehajló homloka ordas .. .

1180

kezdi a veráet s dilada11a11 fejezi is be: Márta szeliden simítja ingem, Mária ököllel üti a szivem.

Nem lesz véletlen, hagy ,a dalszer űbb versei között t аláljnaik a .legtöbb ep, teljes költenІényt, a lгrai szövésűbbet, az , emelkedettet, az esztétikumat ostго m'lót, és a ,részletezést, leivást megenged ő genreképszer ű versekben a legkevesebbet, esetleg felvillanó lrészLeteket csupán. Nyгilvánvaláan e pályaszakasz {költeményeiben .a küzdelem a vers 'két világa ,között folytonos Nagy László esetében, anélkül azo nban, hogy egyik .is diadalmaskodni tudna, faára narratív versek oldalára volt költészete billenőben: olvasmányailból kisz űrhető ,m;intái, a napi irodaimi termésként elébe kerül ő költemények példái, az ,irodalomról hallottak, аrnelyék 1948 táján már határozott irodalompolitikai 'követelm,ény'ként üzentek, ,nerrLkülönben pedig a maga statikus világképe, naturális tapasztalati !kö.re mind a versképzés hagyományos, felszínibb vonatkozásokat kedvel ő módjának elhatalmasodását támogatták. Ezzel párihutiam о san szorultak e гedetübb természeténék hatásai és intenciói vissza, hogy majd csak több mint egy évtized múltán nyíljon rés számukra a vers 'egésze felé is. „Népies" rés „népi" látás küzdelme ez, s a költ ő hagyja magát sodortatni — ter.mése egyenetlenségei, ,a kétféle „vers- ,nem" megiléte és id őnkéntifelülkerekedése ezt bizonyítja. „Két világa" van tehát Nagy Lászlana'k, s ez ,a ,kett ősség )oly sokáig jellemzi majd pályáját. Az egyiket a „tündérkedés" világának lehetne nevezni Az gén szívem cím ű verséb ől vett szóval, .mely egyúttal képzetében a iköltészet egyik megjelenési formája is. Nem véletlen, hogy 1962-ben, amikor Garcia Lorcát akarja jellemezni Kis krónika a fordításról című írásában, a jóság, szépség, hallatlan költ йi mnerésziség, tűz jeílz ősarában utolsóként a tündérkedést emlegeti. Felmerül azonban a kérdés: lehetséges-.e ennn'k a „tündérkedésnek" a regvalósítása, ködtói гealizáatóја rabban .a világlátásd rendszerben, amely a fiatal Nagy László sajátja, vagy a félmegoldásak (kínálják csak magukat. A versek amellett tanúskadnaik, hagy a ,költ őnek nem sikerült intellektuális vоnatkozásоkban aktív viszonylag ikerülni a világgal, bár állandó és nem sz űnő törekvése, hogy helyzetét meghatározza, szenvedélyesen kutatja, hogy ki is 4ő, hol a helye a vnlágban és vizsgálni akarja, mi уen iása világ. Az intellektus görcse :azonban félúton rendszerint megállítja eszmélkedésében, a statikus viszonylatok köréb ől nem tud kitörni. Éippen ezért nem a vizsgálódás, ,a ' keresé.s, az , értelmezés ,szenvedélye hajtja, hanem a látó-közl ő magatartásából ered ő ,konstatáló tudat irányítja: érzelmességet tud akkor Fis felmutatni csupán, amikor lázairól akar beszélni. Hidegebb és higgadtabb a 'lénye, mint hogy az, amit V ёг és must cím ű vers "eben a „lélek 'barzongá.sának" nevez, versihlet ő .és versképz ő mozzanatként megjelenhetne. Mintha az „elzárt .mennyország" lenne az, amit deklaratíven tud csak megfogalmazni: ~

~

~

lázasodva nézek a világba, sárga rétre, hol isten bólingat

1181

.. .

Másik versében , a „földi ,a bölcső , égi a baba" sora jelzi, hagy folyt оnosan nyomoz a verseib ől kiáltó hiány után, s csak nagy ritkán tetszik ki, éhagy a meglátotbból a látomásig el tud jutni, a verset behálózó, a versbe felszívódó képzeteket megragadva. Közölni tud ilyenkor is: láttam egy angyalt fönn a dombon tüskés akácosban megkötözve .. . (Az angyal és a kutyák) De nem tudja •a deklaráción túl versbe vinni azt sem, amit „jajgattató

szerelemnek" nevez (Jég ,alatt ég ő vérfiolt), mintha lényét ől idegen lenne a lélek borzongása, hiába énekel róla: A világban : üvegkoporsóban borzongok, hideg bort iszom... (Üvegkoporsóban) Az életérzés jelzése marad pusztán az, aminek a verset be kellene töI-

tenie, fragmentum, s nem lesz elvvé: ellöktek engem tüzes angyalok, terítettek fagyra, veszend őbe lélektelen nagy kopár mez őre (Téli látomás) .. .

Személyességén törik meg a vers, a világna+k azon a bizonyos „kis körének" kérdésén, amelyb ől .költészetét építette. Az Én-líra kezdetlegesebb válfajait mutató versek jelzik, hagy ,a költ ő egyénisége .a felszíni relációkig tudott csak elmerészkedni: az apró, hétköznapi élettényekig, jelenségekig, leginkább +a tájelemekig, de ezeket nem tudta о ly+an fontossággal felrwházni, hog az ,objéktiv+iaáció finomabb megvalósulásait is elérné, s a versből a költészet? többletet kiugratni nem tudja. Nem tud ,a világ elé .állai ,a ikölt ői ,személlytelenség miagatartásával, holott azok +a versei, amelyek egy ilyen visz оnyulást revelálnak, +a költ ői egyéniséget erejében, ,a képzeletet munkában, a mitológiát szület őben láttatják, sorra előhíva a modern vers kelleke.it. A vers világának .a köre ilyenko+r rendszerint ikiszélesedik és jelentése univerzálisabbá válik, az élettények elemi ereje kezdi sodornia mélybe pillamtót, a „világ kezd beszélni" önnön hatásaival: Szoknyájuk fekete harang őszi szélben, ordítanak a házfalak hófehéren. Mért meszelnek, gyászmenyecskék, mire várnak? Holt katonák csontján szelek tamburáznak. Uruk helyett hóbika jön hamarabban, Homlokától falról a mész mind lepattan... (Meszelő gyászmenyecskék)

1182

Föl-filszárnyaló és visszazuhanó ,költ điség, a megkötöttségeitől elszakadni nem tudó +képzelet, .a pányvázótt asszaciáciák nekifutásai és megállásai egy tragikus, s fordított költ ő-Anteuszt idéznek, ki nem .ama bizonyos „földtől" kapja .az erejét, hanem a költ ői képzelet „egét ől". A F;oklok tinój гa című verséne!k emelked ő-zuhanó iránya éppen ezért általánosabb és Nagy László 'költészetének e karszakát oly jál jellemző erővel bír. Kiindulási pontja iaz élettényeknek, ia realitásoknak egészen kis sugarú köre, néhány karikrét „falusi" elem, amelyib ől a képzeilet magasabb rés tágasabb hor+izantú 'képekbe lendül, ahonnan, mert nem tudja tartani а a sz.árnyalást, alább zuhan, hogy ta vers végén ismét a magasba próbáljon, de most már szárnyaszegettebben, lendülni: Négykézláb mászó gyerekek iszik a port, a szemetet, tejeskukorica, édes tej helyett, malomkeréken hintázik a nap, tüzesen megfészkesedett, a küllők sírva elpenegnek, sülnek a kövek, habbal pezsegve valahol ringnak-rengenek, lefröcskölik a partokat kövér tengerek...

A költői nekifutás legmagasabb pontja volt ez, ahonnan meredeken van z,uhanában: Kéz kaszapengét ne csengess, ne köszörülj már . . .

hagy a záráképben ismét lendületet vegyen: jajgatunk, mert hátunk se tud habosodni már, szép gerincek összeborulnak, csörömpölnek, mint a sárga kukoricaszár.

Bátortalan Ikarusz (Arccal a tengernek cím ű .gy űjteményes kötete rajzainak állandóan felbukkanó szárnyas embere!) próbálgatja itt szárnyait s még inkább realitásának vonzóerejét: áttörheti-e. igen tanulságos ebb ől .a szeanгp Ρ ontból e pályaszakasz verseit áttekinteni, s keresni -a képzelet , szárnyálásána'k jeleit, annak az igénynék a szívdobbanásait, arnelyek Nagy László költészetét modern jegyekben mutatják meg. A változatok, , stilizálásának válfajai költ ő i lehetőségeit is tartalmazzák. RítusJemlékeket felidéz ő, köszöntő, bőséget kívánó, adománуkérő versek hangulatát el őcsaló ,a korai Adjon isten cím ű verse: Adjon az Isten szerencsét, szerelmet, forró kemencét, üres vékámba

1183

gabonát, árva kezembe parolát ... A szokványos modort ;a kiép erejével áttör ő pillanata ІаZ Üstőkös tün-

dököl harmadik szakasza: Pirosra dagadnak zöld vessz őn a bimbók, korhadt fán véresre megérnek a ringlók .. .

A magyar vers ódonabb hangütéseit, ritkább ritmusát idézi .a Csokonai A reményhez cím ű versének képzetét 'el őhívó Itthon vagyok: Csipős szélben jöttem, bolond idő volt, A Somló-hegy ködben hóval villogott. Zúgott szálas erd ő ibolyák fölött, vadvizekben felh ő, bibic fürödött ...

Ifjúkori költészetének egyik mintadarabja ez a vers, harmonikus és egész, a maga mádján költői telitalálata. A Május hava cím ű 'költeményében a népшes vers epikus áradását egyetlen szakasz „merészebb" képzelet-villanásfa emeli meg: Harmat-szemekkel égbe lát a rét, a f ű ágaskodik, a lányok itt fölrántanák a féltett szoknyát szívükig .. .

Hogy nyomban a rákövetkez ő versben kkét sor fussa meg a képzelet röppályáját — most a szubtilitás vonatkozásaiban: homlokomra holdat karcol a gilice lába. (Pünkösdi hajnal)

De már erő tlenebb, amikor mitológiát akar teremteni Szent László és a fehéx angyal •képzetének bevonásával A meggyfa alatt cím ű verséhen. A pillanat varázsának , é.ne'ke akart lenni ez ia vers, misztikus áhítat kifejez őjévé, anélkül, hogy ez valóban sikerült volna is Ea költónek. Mint ahogy nem sikerült a nyár ,mítoszát .megragadnia A szornorú dkröјk című versben, függetlenül attól, hogy két versszaka nagyításai er ővel ,már teljesebbek: Nem bömbölnek liliom-üsz őkre, bendőjükben a víz dübörögve

ringatózik, minta tengerek.

1184

Legelőre cammognak vasárnap, szarkaláb és ménta között járnak, alkonyatkor szájuk trombita...

A gyöngykakas felnikoltoz c. versének öntudatlan lorcai vonatkozása bír érdekkel: A fűszál is elszunnyad már, csörömpölve jár a zsandár, csupa szíj j a válla, álla, fölszagol a holdvilágba.

Fel-feltűnnek őntudatlan szürrealista megoldásai — sajnos — ,pusztán e,gy-egy ikp ,erejéig, mint az Ezüst lapály József Attilát idéz ő versében: pici hasak, fehér ostyák holdvilágban tündökölnek.

Azután riimdinkább a mlitolágla fe.fié táj ékozádik, anélkül persze, hagy a mibalagikus látás konzekvenciáit le tudná vonni. A Január kür.álya az első komolyabb kísérlete, hogy ,az !alaptermészetében rejt őző és még fel nem fedezett mitologikus-szintetikus látást költ ő.il e,g érvényesítse. Ám itt sem tud kővetkezetés maradni a vers bels ő világához. Érzelg ősség, tehát a személyesnek .egy eigé z.en felszíni megnyilatkozási farmája, uralja a verset, a ;mita'l пΡgia objektјvizációjának ellenében: ~

Havas erd őből jön halálosan, nagy vadkanja az Uristennek, jégagyara sérti a holdat, mázsás heréi összerengnek .. .

Isegjabb versszaka ez, rn int ahogy nem ép, nem teljes vers a Csadafiúszarvas sem, amelyben a rmagá,ra vonatkoztató mozdulat nyomán zavaradilk meg a vers harmániáj a. Az első két ízekkel teli szakasz után a harmadik 'már лiegbiesaklás. Pedig mily b'iztas .a hangvétele: ~

~

Tavasz kerekedik, bimbó tüzesedik, jázminfával fényes agancs verekedik, csodafiú-szarvas nekitülekedik, nekitülekedik .. .

A versek .e sarába tartozik .a Poklok tinója is, árulkodó jegyeiivel, s ezeket egészíti ki ,az a pár vers, am.ely ben a 'költ ői merészségek kiragadták a népiesség szokványos fo.nmáibál. Az Aranypénz-térd ű szeretőben gaz „Aranypénz-térd ű szerető, muzsikás, lángsisakos ..." ígéri a frissebb szemléletet, az Évszakokban pedig a tavasz barokkos képe kelt figyelmet: ~

Várok a tavaszra, labda a melle, tulipán a nyelve, bimbózó zöld vessz ővel hajszol szerelembe...

1185

A stilizálás felé is tapogatózik, s megírja a Zsoltárt, e pályaszakasz egyik teljes versét, ismét csak jelezve, hag a népiesség sugallta tközvetlenség !és személyesség a !kifejezés ún. egyenes vonalán, a „szerep" eltávolító játszása nélkül Іa 'költőiség elvesztését eredményezi, mintha csak azt aikarná hirdetni, hogy i а költő szeme'lt'e érdekkel alig bír, hagy a modern versben egészen háttérbe szorulva a „látásnak" ,és a „világnak" kell helyét átengednie. A stilizálás paéti јkája nélkül, melyet még meg sem irtok, nehéz rendet látnia megoldási változatok e bokrában, de ha feltételesen is, ,a hangnak, a tónusnak és a vers-nemnek a válfajait 'különböztetjük meg,akkor .a Zsoltárt .az utobbib,a kell sorolnunk: Égi fénynek örökös lakója,

arcod pozsgás nagy piinkösdirózsa. Irgalomért hozzád menekedve, rádcsapódok én, fekete lepke...

míg a Figyelmeztetés ritmikája ezt a verset is stilizált tónusúak közé utaljta: Ne mocskold a vizet gunarunk, gunarunk, ott iszik a Busa, csontsovány szarvasunk...

A népiesbуőil kinövő s a népinek .kiaknázásána törekv ő költészetet figyelhettünk Nagy László korai termésében. A modern vers igénye élt a költőben, ám a magyar !költ ői hagyomány kiaknázható vonulatához altig tudott hozzáférk őzni: sem József Attila, sem Weöres Sándor eredményei vagy nem jutottak el hozzá, vagy azokban nem ismiert varra, amit maga is keresett. A költ ői népiesség egyeduralma lezárta költ ői horizontját, s eszmélkedéseit visszafojtotta ,a nyilvánosság elé lépése, hiszen nemcsak a nyilvánossággal találta magát szemben, hanem az irodalompolitikával is, amely türelmetlenségével, .dagmatizmu.sával fogadtatta el eszményeit és normáit, elsősorban a „fiatal magyar irodalommal", amely a magyar társadalmi progressziió és demokrácia lendületének élményével lépett színre. Nagy László is a kreáció lehet őségét kereste, s a leírásra kapott csak bátorítást — gaz aktív 'költ ő i visцo.ny helyett a paszszívat, nem a szabadon futás, hanem a tolmácsolás lehet ő ségét. Költői problémái, ennek követ'keztében, a negyvenes évek végén nem megoldódtak, hanem elmélyültek s 'lappangó parázsként Izzanak majd araég egy évtizediga versek mmélyén.

IV.

A személyesség népiessége — ebben jelölhetjük -a kezd ő költő veгrseine.k alapvet ő sajátosságát, s ha az e mfö.gött lappangó és ható eanib,eri helyzet után nyomozunik, akkor gy űjteményes kötetének legels ő versebő.l vett idézettel jelezhetjük gazt a magatartást, amely a versek javát, alkalmi költészetként, létrehozta ember .és világ relációiban: 1186

Bicskák felbömbölnek, lánccal csörömpölnek, szabad-e zokogni egy szegény kölyöknek? S nyomban, Az én szivem cím ű versében, dalszer ű megoldásban a még

teljesebb változata is megvan: Születtem, feln őttem durva gaz-erd őben, virág vagyok, attól félek, csalán lesz bel őlem. Szaporodik évem fényben, égdörgésben, ecetért kell elcserélni minden édességem.

A József Attila-i Tiszta szívvel jelezte élethelyzet és vilaghoz való viszonyulás újabb változata ez, ia világfájdalomihoz való er ős vonzódás jegyeivel. Egy „elégedetlen ifjú" panaszdalaiként kínálkoznak ezek az ifjúkori versek, amelyekben az önszemlélet és az önsajnálat keveredik s képezi így világszemléletének alapvet ő rétegét is, magába alvasztva az •emberi elégedet:enséget, ,kielégítetlenséget egy társadalmi indulattá nő tt reakcióval egyetemben. A versírás kényszere, a költővé avató ihlet fogalmazódik meg ezekben a képekben, a „miért a vers" gondolata, hiszen akkor, amikor meglátta magát egy addig meg nem nevezhet ő ,görcs szorításában, .s megfogalmazta els ő kérdéseit, 'költ ői léte ,indokát is megtalálni vélte, s felfedezhette társadalmi helyzetét is. Élete , egyneműségébe így bomlott ember és világ viszonyává, amelyb ől a versek születhettek, hiszen a világnak tárgyi elemei, költ ői minősítést és értéket kapva, s az emberek egy ТП .s közötti kapcsolatai egyaránt jegy rend részei lettek, mert a versekben megformált helyzet egyúttal a néz őpont szerepét is játszotta. Nem lesz véletlen, hagy a Tiszta szívvel-gondolatba öltözött аlaphеlyzet versek sorában t űnik fel ismételten, .annak jelzéseként, .hagy a világot s magát elsősorban csak ebb ől a szempontból tudja látni, múltját és jelenét értékelni és jövend őjét elképzelni. Kezdetben kategóriái általánosak és meghatározatlanak: hit és bo1dcgság — ;mondja, közvetlen vágyait kifejezve, s ezeknek a vágyaknak ellenbétaként festi a maga „ecetesed ő " sorsát, ,amelynek a szegénység .a legálta'lánosabb szava. Ezért a Tiszta szívvel-képzetet egy kamaszos világfájdalom 'han;gjaival és képeivel :dúsítva szólaltatja meg két síkon is. Az egyik az önarcképszer ű , .magát fest ő költemények sorában mutatkozik meg, mint az Emlékezés régi viharra cím ű versében: Nyár volt, július, fehéren forrott a Por, lépegettem bánatos állatok mögött, savanyú almák dudorították zsebeim, szívemben nem éreztem semmi örömöt .. .

A másik általánosabban, de bölcseleté igény nélkücl jelzi a 'költ ői figyelem és élmény munkáját — érzelmei örvények felé mutatva: 1187

Ha már nincsen semmim ezen a világon, bagoly huhogása ne verje föl álmom. (Könyörgés)

v аg Y : Nem dalol a földön senkisem, gyászpántlika leng a sziveken, aranytorkom porral van teli, szivemet a bánat elnyeli (Félelmes alkonyat) .. .

Problematikus az ilyen versek költ őisége, mind a zsánerképszer ű versekben, ІаrnеІуek ebből a helyzetfest ő dalokból n őtteik ki, mind pedig a túlzásokba s utánérzésekbe ragadtató Én-versekben, a közvetlen szem,é esség példáiban: Halott nékem az anya-ö1, az én szemeim ólomgombok, fejemben megfagytak a gondok, halvány az is, mi tündököl .. . (Bánat és gyalázat) Meglepő, hogy a felszíni j ~ egye'ket tudja csa'k megháditani s versbe

viinn~i, s nem találja meg életihelyzetének azt a sajátos vonását, asne'lyet költői többletként tudnakamatoztatni, .s лъelyre költészetet lehetne épiteni. A versekbő l áradó v tágfájdalmas .pessDimiizmus nyilván nem elég hajtóer ő , különösen, ha egy meg-megbénuló képzelet a motorja a szern ~lélő désben, mintlhaképzetében a verssel ez a ,kihívott világfájdalom olvadt volna össze, s ennek ,engedelmeskedve nem riad vissza a mesterkéltségtól, az ál-világfájdalmak és szenvelgések felihausznál;ásától sem. A Húsz évet .betöltve cím ű verse jelezheti igen jellemz ően, hogy Nagy László ifjúkori költészetében még milyen nagy az út a , konkrét, versre ihlető élmény-imag s ,a verssé válás között, s ,azt iás, 'milyen metamarfózisokon kell átmennј e a versbe ker űlő élményan ~nagnak, míg számára megénekelhetővé vált: Országút porával érkeztem a házhoz ordasan leültem anyám asztalához. Fehér országúton csak a szedret ettem, magas déli fényben attól émelyegtem. Most fekszem a fűben, diákságnak vége, ettem, ittam, élek nem tudom mivégre.

1188

Húsz évet betöltve írtam negyvenötben, még a vadcseresnye piroslott fölöttem.

A „koholt kép" s a ,koholttá farmállt élet-pillanatok versei születnek meg tolla nyomán, mé:g akkor is, amikor élete legreálisabbnak látszó mozzaпnatairál dalol . Nemcsak a képzelete zártsaga, kurta lélegzete avatja a verseket ilyenekiké, hanem gaz érzelmesre hangolt szemlélete is, ösztönössége az , életjelenségek megítélése terén. A villanó, átvá.lágító, összefüg .géseket kutató intellektus néma marad az ifjú Nagy László költészetében, s csak a sziv-hangok hallatszanak a Tiszta szívvel-képzetet variálva — egyetlen •termékenynek t űnő erёt jelentve: Arokparton járok mindig, billegőhöz csak ez illik. Fáról sárga pénzek hullnak, susognak szegény fiúnak. Bolond bánat nem lök félre, sárkánynak sem esik térdre, jóságomban hatalom van, háború a két karomban... (Arokparton járok mindig)

S még itt sem mentes a reminiszcenaiáktál. József Attilá-s pl. a Tollam vásik címűben: Tollam vásik, tintám elfogy, a hitem alászáll, anyám rongya ingem gyászol Piros holdvilágnál...

Évekig tart küzdelme az „egyetlen élethelyzettel" és felfogása egynem űségével, az „emelkedettebb néz őpont" hiányával, s majd egy időre pártos költészete kínálja .a válságbol való kiloholás lehet őségét — anélkül persze, hogy valóságasan meg tudta volna oldani azokat. A versek, amelyekben önmagát festi, nemcsak variáaiái erre az egyetlen témá тa, hanem .költői nekifutásoik is, birkózás, küzdelem e probléma végleges költői xrLegfiogalmazásáért, mert vele ,költőisége összes más 'ké гdései is megoldást nyernének, levethetné kényszerb ől felvett pózait, elvethetné kö сsönzött kp- •és érzés-rekvizitumait, .s gaz a bizonyos általánosság, amely verseiben van, untiverzálisab'b vonatkozásokba öltözhetne, nevet találhatna a még itlitkokként el őle bujkáló jelenségeknek. Jellemz ő azonban, hogy ez a ,költőá. küzdelem , a legritkább esetben kap versihlet ő szerepet: kisiklott kezéb ől a Csodafiú-szarvas nvitolágai vonatkozásképzete is, s elvétve bukkanunk ;olyan versrészletre, amelytle.n a Tiszta szívvel-gondolat ebbe gaz irányba mutatna. Áruvkodáan ilyen pl. az Este van, csirareg a fagaly cím ű : Este van, csirrég a fogoly, trónusom: kihűlt hangyaboly,

1189

a báb és dajka szendereg, elbújt a pezseg ő sereg. Este van, ősz van, szivemen fölvirradnak a vak sebek.

Valaki viszi vígságom, bajoktól vagyok búskomor, láncoltattam az ég alá, a világ mérges hangyaboly, percei rajtam nyüzsögnek Este van, csirreg a fogoly.

--

Nаgу László maga pesszimistának nevezte egyk оri beköszönt őjében ezeket a verseket: „Ezek a versek általaban nagyon pessziinmi'sták. Néha, amikor el őveszem őket, csak mosolygok rajtuk. Néha azonban megértem magamat, belegondolok az akkori világba és csak ezért nem • ágom őket a t űzbe. A verseket, nem játékból, hanem a kínlódások nehézségeiben írtam ..." Azonban nem pesszimizmusuk az érdekes ma már, hanem költői. tanulságuk, a bennük megmutatkozó „küzdelem a verssel, a .témával" motívuma, aimely a világ költ ői meghódításának kérdése is volt. A neali.tásakat leíró, részletezve elmondó s versként ezeket érzelmesen sránezö költői. alapállása költőisége buzgását csdkkentette, s legfeljebb flélútig vitte el, .s csaik rii.tkán tudotta mitoilógi а vagy laz irodalmi stilizáclб term,ékenycbb területeire hatolni. A realitások, melyek tulajdonképpeni erősségei lehettek volna .költészetének, ezért fogták le szárnyalását, húzták le verseit. Hiába kísért Nagy László verseiben a hétköznapok életének mitológiája, csak itt-ott közeledik ehhez a láttatási mádhoz —eppen ,a fentiek miatt, mint a Fogaim közt fekete szipka címűben tette: Parlagon éhes marhacsorda rágja a torzsák ormosát, kölyök a sárga tököt csórja, tökfejet csinál, ostobát, halottak estjén száz töklámpa rádvicsorítja fogsorát .. .

Az intenzitás, , amely a versszak végén egy pillanatra felizzott, általában hiányzik képeib ől, mint .ahogy a bels ő szenvedély heve sem sajátja e versek legtöbbjének. Statikus világot fest és maga sem mozdul ki a fiigyelő , tudomásul vevően .konstatáló költ ő i magatartásából. Az állandóság •a jel цemzője ekkoriban verseinek, az, ami nyomasztóan hat egész világára és elnyomja kdlt őiségét is, s valóban nem több ez az ifjüi költészet annál, amit egyik ismertet ője így foglal össze: „Egy érzékeny, a benyamásakr a fogékony lélek prábálkazik .a maga — viszonylag sz ű k tapasztalati világának • poeti.zálásáv al, az , ér.zékelésben és a közvetlen szemléletben szármára !adott környezet költ ői elsajátításával, meghódításával" (Fülöp László). A „poetizálás kora" volt ez — pályájári аk egyik legproblematikusabb szaikaszaként. Igazi feladataira még ne mlelt tehetség játékai és küsz~

—

~

1194

ködései szólalnak meg a versekben, s vannak villanásai, arnelyek valóban a „költőt" ígérik, s ezek a stilizálás és a mitológiai látás vonatkozásaiból születtek, azokból, amelyeknek tulajdonképpeni költ ő i kamatoztatását csak az ötvenes évek második felében kezdte meg. Am, hogy eddig eljusson, még egy kitér ő várta a negyvenes évek végén, s gaz ötvenes évek .elején, késleltetve az amúgy is nehezen kibanta ~kozó .költőisége munkáját. (Folytatác а következik)

П 91

LUKDICS GYÖRGY ÉS A LIKA ELMÉLETE

EÖRSI ISTVÁN

Gyakran vetik Lukács György szemére — még tisztel ői is —, hogy esztétikai munkássága csak az epika és a dráma területén használható fel gyümölcsözően, de a lírától elvileg idegen. Ez a vélekedés két forrásbál táplálkozik. Egyrészt Lukács viszon уlag keveset foglalkozott közvetlenül a költészet problémáival. Másrészt szándékosan, szinte polemikus következetességgel olyan tudományos, dezantrapamorfizaló stílusi teremtett meg a maga iszámára, amely mell őz minden „lírai", „ .m űvészi" elemet, és így azt a benyomást ébresztheti, hogy a szerz őnek nincs érzéke a +lírában dly kiemelked ő szerepet játszó hangulati, érzelmi, szubjektív szféra iránt. Holott e stílus annak következménye, hogy az esztétikát zárt és egzakt társadalomtudománynak fogta fel és dolgozta ki, tehát az esztétikumnak nem élményét, hanem magyarázatit akarja nyújtani. Az igazság az, hogy Lwkács már fiatalkorában is nagy fogékonyságot árult el a líra prob: mái irant. đ maga gyakran emlegeti, de 1909-ben írott tanulmányából is tudjuk, mekkora hatást gyakorolt fejl ődésére Ady Endre. Ugyanebben az időben íradatt George- és Storm-tanulmányai bizonyítják, milyen éber érzékenységgel figyelt fel a modern polgári költészet specifikus problémáira. Etlt ől kezdve, ha szórványosan is, de pályája minden szakaszában visszatért a költészet kérdéseire. Látni fogjuk, hagy egyes megfogalmazásai egy összefügg ő marxista líraelmélet küпdulápontjává válhatnak. De ezen túlmen ően, esztétikájának egész rendszerét úgy alkotta meg, hagy a lírára is mindvégig tekintettel volt. A legfontosabb általiános kategóriák és fogalmak epedve várják, hogy a líra sajátos jelenségeire alkalmazzák őket. Ez az alkalmazás nem mechanikus munka, és cikkem nem vállalhat többet, mint hogy a lehet őséget néhány fontos példával érzékeltesse. 1

.

Lwkács György esztétikai ґmunkssig лаk középpontjában a m űvészi visszatükröz ődés sajátosságainak felderítése áll. Legf őbb jellegzetességének azt tartja, hagy — szemben .a dezantropomorfizáló, embert ől elvonatkoztató, tételeit az általános törvényszer űségek síkján, fogalmilag kifejező tudománnyal — a művészet antrapomarfizal, tehát minden tárgya csak az emberre vonatkoztatva kap esztétikai értéket, mégpedig 1192

a különösség szintjén, érzékletesen. Az egyediség általános érvényre tör, az általánosság pedig az cgyedí jelenségek közvetlenségére, érzékletességére, és e két, egymás felé irányuló mozgás eredményeképpen ,a különösség változó, dinamikus mozgástereben új min őség jön létre. Ez a folyamat az egyes m űvészetek, m űvészeti ágak úgynevezett egynem ű közegében (homagenes Medium) valósul meg: a m űvész valamilyen eayn-emű közegre (például a fest ő és a szobrásza tiszta láthatóságra, a zenész a tiszta hallhatóságra) összpontcsítja teljes szubjektivitását, hogy a világot mélyen és mégis érzékletesen ragadhassa meg. Az irodalom egynemű közege Lukács felfogása szerint a költ ői (irodalmi) nyelv. Már ebb ől .a nagyon elvont és nagyon ál talánas összefoglalásból is kitúnik, hagy a visszatükrözés lukácsi elmélete dinamikus-dialektikus jellegű, és legtöbb kritikusát a „tükör" szó mechanisztikus .képzete vezebe félre. Lukács nem ,kívánja a m űvészett ől sem a közvetlenül létez ő jelenségek, sem az elvontan létez ő törvényszer űségek visszatükrözését — szerinte a művészet visszatükröz ő tevékenysége kett őjük egyesítéséb ől olyan új valóságot (úgynevezett második közvetlenséget) hoz létre, amely specifikusan .a 'm űvészeltre jellemz ő. Ez az új közvetlenség szegényebb a valóságos életnél, mert nem adhatja vissza j elenségeinek és eseményeinek, ezek összefüggéseinek ,kimeríthetetlen b őségét, de gazdagabb is, amennyiben itt a lényeg, a törvényszer űségek közvetlenebbül és hangsúlyozottabban, érzékletesebben nyilvanulnak meg. Noha Platán ,és Arisztotelész óta a legtöbb filozófus (és an űvész) termnészetesnek rtartotta, hogy a m űalkotásék a valóságat utánozzák, fejezik ki, tükrözik vissza, az utóbbi évszázadban 'az irracionalista filozófia hatására egyre többen helyezkedtek arra az álláspontra, hogy a m űvészet lényegileg az Ént, az ember örök, ősi tartalmait, ösztöneit stb. vetíti elénk. A visszatükrözess elmélettel szemben az irodalmi m űfajok közül különösem a líra területén nagy az ellenállás. Még a marxista Caudwel) szerint is az különbözteti meg a drámáitól és az epikától, hagy a líra nem a valóságot ábrázolja, hanem a mágikus korban .gyökeredz ő , introvertált, szubjektív :bens őség önkifejez ődése. Vele vitázva fejti ki Lukács ; hogy a különbség „csupán" a visszatükrözés módjában rejlik. ~

,

2.

Lukács György 1951-ben, Becherr ől írott tanulmányában mondja el a .legösszefügg őbben a líra ,specifikumáról vallott nézeteit. Kezdjük egy hosszú idézettel, a végkövetkeztetéssel: „ ... a valóság egészét csak akkor tudjuk (m эgközelítően) megragadni, ha a jelenség és 'a lényeg objektív dialektikáját, és ugyanakkor a lényeg felé való el őnyomulás szubjektív dialektikáját egymással eiválaszthatatlanul összekapcsoltaknak fogjuk fel. Mármost egy ilyen általános-esztétikai összefüggésen belüil — az átmeneti formákat itt elhanyagolva — a lírai forma különöss ége abban rejlik, hogy benne ez a folyamat m űvészileg is folyamatként jelenik meg; a megformált valóság úgyszólván in statu nascendi fejlődik elő ttúnk, mialatt az epika es a dráma formái — szintn a szubjektív dialektika m űködése alapján — a költ őileg visszatükrözött valóságban a jelenségnek és a lényegnek pusztán abjektiv dialektikáját ábrázolják. Ami az epikában és a drámában teremtett természetként ~

1193

(natura naturata), objektív dialektikus .mozgalmasságban fejl ődik, az a lírában teremt ődő természetként (natura naturans) el őttünk születik meg." A líra tehát abban különbözik a többi irodalmi m űfajtól, hogy nem a művészi szubjektivitással megragadott tárgyi világot eleveníti meg, hanem azt a folyamatot, am еlynek során e szubjektivitás behatol az objektíve létez ő (külső és benső) világba. Ezért talán helyes volna úgy módosítani az iménti meghatározást, hogy a lírai formában a valóság és a :költ ői szubjektum közti viszony születik meg és rejl ődik ki előttünk, nem pedig a megformált valósag maga. A megformált valóság egy drárában vagy epikai m űben is elóttünk bontakozhat ki, de ennek úgy kell végbemennie, hogy a valóság magába szívja az író hozzá való viszonyát. A lírában ellenben ez a viszony szív magába annyit az objektív valóság tárgyiasságábal, amennyi érzéki megelevenítéséhez szükséges. Lukács meghatározásihoz visszatérve: az epika és a dráma esetében „a jelenség és a lényeg objektív dialektikája" issza magába „a lényeg felé való el ő renyomulás szubjektív dialektikáját" és eredményeit, a líránál pedig forditott a helyzet. Visszatérve a „viszony" fogalmára: ezt a kategóriát is Lukács György állította a líraelméleti kutatás középpontjába. „A líra formáját végs ő fokon az Én és a külvilág egymashoz való sajátos viszonya határozza meg" — olvassuk 1939-ben írott Ady-tanulmányában. Ez az els ő pillantásra talán doktrinernek t űnő elv rendkívül ,termékenyen alkalmazható a költők stílusa és világnézete közti összefüggés felderítésére. Csak egy példát erre. Lukács abból vezeti .le Heine iróniáját, hogy a költ ő „maga is megszállottja az illúzióknak, amelyeket kegyetlenül szétrombol". De Lukács más irányban is konkretizálja a „viszony" kategóriáját. „Babits Mihály Vallomásai" (1941) cím ű esszéjében ennek segítségével fejti ki a líra objetivitás-fogalmát. Ennek els ődleges kérdése, hogy „milyen viszonyban van a lírikus Én a külvilággal, milyen nagy, mély, intenzív külvilág tartozik szervesen az Én belső életéhez, fejl ődéséhez, megnyilatkozásához. Így függ össze például a természetfilozófiai prabléan.ák átélése, megértése, kiharcolása Goethe legmélyebb, legszubjektívebb, egyéni és lelki kérdéseivel. Igy függnek össze a magyar társadalmi és politikai élet összes problémái Pet őfi legbensőbb szubjektivitásával. Ha Goethe vagy Pet őfi ezekr ől a kérdésekr ől beszélnek, mint lírikusok saját legbensőbb Énjüket hozzák napvilágra, „vallanak", nem pedig valami... „külső " események lelki reflexét adják. A lírai vallomás hogyanja tehát a legszorosabb összefüggésben álla vallandö terjedelmével: a valló Én spontán kiterjedésével, akciórádiuszával." Tehát a költészetben a legnagyobb objektivitása legnagyobb szubjektivitás köntösében is jelentkezhet. Az idézett fejtegetés alapján nemcsak a lírai szubjektivitás funkcióját, hanem jellegét is megkülönböztethetjük az epikus vagy a drámaíró egyénisségét ől. A funkció-különbség 'már az eddigiekb ől is világos: a lírai szubjektivitás „a m ű közvetlenül érzékelhet ő, és ezért érzékileg-költ őileg megformált középpontja", az epikai vagy drámai szubjektivitás funkciójától „láthatóvá v "aló sajátos aktivitása, sajátos létezési módja, magában a művészi formában betöltött dinamikus szerepe" különbözteti meg. Ez a funkció azonban csak úgy érvényesülhet, ha a költ ői szubjektivitás

1194

— legalábbis a m ű megalkotásának folyamatában — átalakul, átlényetgül. Szó volt már arról, hogy Lukácsa különösségben jelöli meg az esztétika központi 'kategóriajat. A különösség a m űvészet területén els ősorban a típus, a tipikusság fogalmában testesül meg. Az epikában és a drámában, ahol a jelenség és a lényeg objektív dialektikájának ábrazolása a feladat, az írónak a tipikus jellemeket és helyzeteket kell felfedeznie és megformálnia. A lírában azonban magának a költ ői szubjektivitásnak, a költ ő személyes élményeinek kell a tipikusság szintjére emnelkedve érzékletesen megjelenniük. A m űvesz alkotás közben más művészeti ágakban és m űfajokban is „felfüggeszti" hétköznapi énjének pusztán partikuláris vonásait — mára különféle „egynem ű közegek" is par ~ nesolóan megkövetelik, hogy a m űvész egy fajta közlésmód sáncai közé mentse át teljes lényét, összes lényeges tartalmait, márpedig ez pusztán véletilenszer ű , lényegtelen jellemvonásainak mell ő zése nélkül nem történhet meg. Csakhogy a képz ő művészetben, vagy a drámában és az epikában a különösség szintjére emelt egyéniség csupán rendez ő elvként, az ábrázolt világot átható és körülleng ő hangulati és intellektuális szféraként van jelen, és ezért nincs szükség egyedi vonásainak kidolgozására, konkrét erkölcsi fiziognómiájának megelevenitésére. A költészetben ellenben minden azon áll vagy bukik, hogy milyen tágasan, milyen mélyen, milyen tartalmasan és érzékletesen jelenik meg ez a költ ői Én, .melyet a lírikus gyarrló partikuláris Énjéb ől spontánul és tudatosan kikovácsolt. E két Én közti különbség fontossága szembeszök ő . Lukács azért bírálja a modern költ ő i iskolák egy részét, és els ő sorban a szürrealizmust, merte különbséget tagadják. Ha egyformán fontos minden véletlen asszociáció és ötlet, akkor elt űnik a személyiség magva, és valamiféle introvertált naturalizmus jön .létre. Másrészt viszont a lírai Én nem a költ ő szeszélyes alakító kedvének, és még csak nem is típusteremtő erejének eredménye; egy-egy pillanatra — a költ ő ő szinte önszuggesztiójának eredményeképpen — nagy kilengéseket is mutathat. de ha tartósan és lényegileg más jelleg ű , mint a költő hetköznapi Énje. akkor hamis pátosz jön létre. A nagy lírikus valahogy úgy alakítja ki költői Énjét, minta m űvét egyetlen k őtömbb ől megformáló .szobrász: a fölösleges anyag lefaragásával. A költő i Ént a költő 'eseményszer ű , érzelmi és intellektuális élményei közvetítik. A kiválasztás és a megformálás soron ezek az élmények is elvesztik pusztán partikuláris jegyeiket, és a különösség szintjére emelkednek, hagy funkciójukat el tudják látni. Lukács imént idezett Adytanulmányában kifejti, hogy a lírikus élménye nemcsak tükrözi a világot, hanem „egyúttal kifejezési eszköz is és azonkívül a költemény sajátos, tovább fel nem oldható közvetlen tartalma". Természetesen ezek az élmények nem egyforma nyíltan vallanak a költ ő egyéniségér ől: koronként, költői alkatonként, s őt egyes költ ői életműveken belül is óriásiak a különbségek. Egyes költők számára minden a közvetlen önkifejezés eszköze lesz, másak (vagy esetleg ugyanezek máskar) inkább rejt őzneak a világ konkrét tárgyiassága vagy elvont eszmeisége mögé, de Persze — ha igazi költészetr ől van szó -- e tárgyiasságnak vagy eszmeiségnek még látszatra sincs önálló esztétikai léte, hiszen csak a költ ő állandóan áradó szubjektivitásának leveg őjében maradhat életben.

1195

A költői Én specifikus funkciójából és jellegéb ől következik, hogy a költészet sokkal szorosabb kapcsolatot tarthat fenn a mindennapi élettél, mint az epika és a dráma. Mivel .a lírai Én és élményei aQkotják a kölitészet végs ő tartalmát, a !költ ő közvetlenül, művekkel reagálhat a hétköznapok eseményeire. Lukács György 1945-bon, a pártköltészetr ől tartott el ő adásában nagyon határozottan fogalmazta meg ezt a gondolatat: „A Mába való közvetlen benyúlás •természetes m űfaja mindig a líra volt, és az is marad. A politikailag tudatos költ ő szubjektivitása itt egyszerre rögtönható és az örökérvény űt kifejezésre juttató lehet, annak ellenére, vagy még inkább annak következtében, hogy az igazi politikai költ ő, a pártköltő szinte mindig epochális kérdéseknek ad hangot, akkor is, amikor a napi életbe nyúl bele." Lukács !természetesen nem tagadja, hagy objektív m űfajokban. is szúlettak olyan alkotások — Lessing, a fiatal Sсhi'ller, Beaumarchais, Szaltikov-Scsedrin, Gorkij nevét említi —, amelyek a közvetlen politikai beavatkozás szándéká иal íradtak. E formák azonban makacs ellenállást tanúsítanak az író közvetlen vélemény--nyilvánításaival szemben, és az író mindig csak akkor tudta „a forma szubjektivisztikus széttörése nélkül" elérni célját, ha „közvetlen beavatkozási akarata elbújt az objektív ábrázolás plaszticitása mögé". Mi,g tehát a lírabon ,a pillanatnyi élmény és indulat foglalja magába — gyakran kimondatlanul — a korszakos problémákat, addig a napi politika, a hétköznapi események által felkavart szenvedélyek még .a legpártosabb epikában is csak egy korszakos kérdés körül kikristályosodó mi objektív keretei közé illeszkedhetnek. Már az eddigiekb ől is látható, hogy Lukács átfogóbban , értelлnezi a palitikai, pántos költészet fogalmát, mint аhegy ezt , az ilyen típusú költészet el.lanz ői és hívei tenni szakt ők. „Az esztétikum sajáto гsságában" a pártosságot a m űvészet antropomorfizáló jellegéb ől és a m űalkotások felidéző hatásából vezeti le, s ily módon minden m űvészet nélkülözhetetlen velejárójának mondja. Ha az ábrázolt világnak csak az emberre vonatkoztatva van esztétikai értéke, ha a felidéz ő hatás emóciókat vált ki, akkor világos, hogy a m ű befogadóját valamülyen irányú befolyás éri, hiszen az emóciók sohasem semlegesek. A m űvészet ltalában véve tükör-jellegével mozgósít, azáltal, hagy felmutatja az embereknek az objektív valóságot és igazságot. Ett ől az általános pártosságtól Lukács meg'különböztati azokat a pártkölt őket, akik nemcsak az élet tükrei, hanem, mint „Lessing хagy Shelley, Heine vagy Pet őfi, Gorkij vagy Ady, közvetlenül akarnak belenyúlni az események alakulásába". E lista már csak azért is tanulságos, mert kit űnik bel őle, hogy Lukács nem tekinti .a pártkölt őt valamelyik párt szócsövének, s őt működéséhez még a párt létét sem tartja sziks'égesnek: „A polgári társadalom keletkezése idejében egymásután lépnek fel a nagy pártkölt ők, ott is, ahol .még egyáltalán nincsenek politikai pártok, vagy csak igen lazán vannak keletkezőben." Lukács tehát 'az általános felfogással és — sajnos — a általános gyakorlattal is ellentétben, a bens ő szuverenitást a pártkölt ő nélkülözhebetlan tulajdonságának tartja. Ez nyilvánv'aláan következik élméletéb ől. Ha ugyanis a líranak a költ ői Én a h őse, akkor csak olyan tartalom gyakorolhat felidéz ő hatást, .amely a maga teljes terjedelmében bensővé vált. E törvényszer űségnek a szó szoros értelmében vett pártköltő esetében sem szabad módosulnia: „A pártkölt ő sohase vezér vagy sorkatona, hanem mindig partizán. Vagyis, ha igazi pártkölt ő , .mély 1196

egyetértésben van a párt történeti hivatásávál, a párt által kijelölt nagy sztratégiai útvonallal. Ezen belül azonban egyéni eszközeivel, szabadon, saját felelő sségére kell, hagy megnyilatkozzék." A szuverenitásnak ez az objektív kényszere nagymértékben megnöveli a partköltő tudatosságával szemben támasztott igényt. Lukács ezt a tényállást a hamis tudat problémájával kapcsolatban veti fel. Tudvalev ő, milyen nagy jelenít őséget tulajdonít a realizmus diadalának, annak az irodalaгntörténetb.en oly gyakori jelenségnek, hagy a valósága maga objektív dialektikájával az ábrázolás során felülkerekedik az író szubjektív, reakciós illúzióin. Lukács— Engels és Lenin £ejtegetéseire hivatkozva — Balzac és Tolsztoj nagy példáival szokta megvilágítani ezt a jelenséget, de többnyire azt is érzékelteti, hagy a tükörképnek a tükröző fölött aratott diadalát nem tartja kivételes estnek. A pártköltészet eetében viszont a „Balzac- vagy Tolsztoj-£éle hamis öntudat katasztrofális következményekkel járna ... mert itt a költ ő felfogása, szubjektív gondolata és érzése nerncaak megformálója a tárgynak, hanem maga a közvetlenül kifejezett, ábrázolt tárgy." E megfogalmazás igazsága vitathatatlan, de legalább két fontos kérdést hagy nyitva. Először: milyen az a hamis öntudat, amely nem dönti a pártköltőt katasztrófába? Noha Balzac és Tolsztoj szóban forgó illúziói kifejezetten reakciósak voltak, nem valószín ű, hogy Lukács egyszerűen forradalmi-utópikus illúziókkal szemben hangsúlyozta katasztrofalis hatásukat. A forradalmi illúziók is, Heine kifejezésével élve, az „általánosságok óceánjába" fojthatják a politikai költészetet, mihelyt elszakadnak a valóságtól. Azt hiszem, a „Ba'lzac- vagy Tolsztoj-féle hamis öntudat" az iménti meghat "orozásba inkábba törtenelmileg jogosult, sőt ólykor szükségszer ű hamis tudattalall kimondatlanul szemben. Természetesen ez a hamis tudat is haladó, nem ritkán forradalmi illúziók gy űjtőhelye — gandoljunk Schiller álmára az embereik közeli testvériсsüléséről, vagy .Shelleyre, a „Zűrzavar farsangja" utolsó strófáinak grandiózusan optianista látomására. Az ilyen m űvek a francia forradalom ideológiai továbbgy űrűzései voltak olyan országokban, amelyekben elevenen és jogosultan élt a forradalom — utólag illuzórikusnak bizonyuló — reménye. Franciaországban már nem lehetett volna 1819-ben, a forradalom és a napóleoni háborúk után megírnia „Z űrzavar farsangjá"-t, mert .a valóság puszta létével nevetségessé tette volna páta, zát és perspektíváját: a költői indulat mélyén rejlő illúzió itt már jogosulatlan lett volna. Épp így nem lehetett a Szovjetunióban a húszas évek második fenét ől kezdve jó verseket írni a világforradalom küszöbönálló gy őzelméről — az októberi forradalom idején és utána néhány évig még lehetett, hiszen ez az illúzió nagy embereket és nagy tömegeket hatott át és mozgatott, és ily módon pozitív szerepet töltött be a történelemben. Másodszar: az imént idézett smegfagalmazás annak tisztázására serkant, hagy milyen hatása gyakorol a hamis tudat azokra a lírikusakra, akik nem tartoznak .a pártkölt ők közé. Hiszen az ő szubjektivitásuk sem csak formálja a tárgyat, hanem ,maga a közvetlenül kifejezett, ábrázolt tárgy". Vajon azokra a költ őkre is .katasztrofálisan hatnak a reakciós illúziók, akik nem akarják aktívan és .közvetlenül megváltoztatni a külvilágot? Ű gy vélem, a katasztrófa nem feltétlenül következik be, noha bizonyos beszű külés elkerülhetetlen. Gondoljunk például az utolsó évszázad 1197

rezignált magány-lírájára. Az óriási egyéni különbségeket figyelmen kívül hagyva annyit összefoglalóan megállapíthatunk róla, hogy e költészet egy mindenen eluralkodó társadalmi jelenségnek, az elidegenedésnek egyik szubjektív vetületét tárja elénk, mégpedig illuzórikus tudattal, mert a szóbanforgó költ ők úgy élnek át egy közös tragédiát, mintha csak őket sújtaná. Az ilyen költészet az egyén és a külvilág termékeny kapcsolatainak, „az Én akciórádiuszának" lesz ű külésére vezet ugyan, de mély és megrázó m űveket hozhat létre, mivel az alapjául szolgáló illúzió egy mindenkit — így vagy úgy — érint ő társadalmi eltorzulás terméke, és számottev ő rétegek elkerülhetetlenül beleesnek a csapdájába. (A lírikus mozgasterét perszé nagyban növeli, ha a rezignált vagy misztikusan sejtelemes alaphangulatba betörnek a lázadás emóciói.) A lírai Én sajátos szerepének, dinamikájának következménye az is, hogy a költ ő közvetlenebbül és természetesebb mozdulattal falyamodhat a jöv őhöz, mint .a regény- vagy a drámaíró. Nem az utópia-alkotás nagyobb lehet őségeiről van szó: Lukács az egész m űvészetre vonatkozóan szögezi le Esztétikájában, hagy „A m űvészet jellegét tekintve sokkal határozottabban anti-utópisztikus, minta tudomány vagy filozófia." Schiller, Shelley vagy Blake profetikus költeményei „els ősorban nem egy jövőbeli, még nem létez ő valóságot fejeznek ki, hanem a szubjektumnak egy ilyen valóság iránt érzett. vágyódását-, azt, hogy el őre látja, aminek jönnie kell, tehát az emberi nemmel kapcsolatos szubjektív viszanyát ábrázolják Lukács tehát lehetetlennek tartja, hogy objektív formákban profetikuson ábrázoljanak nem létez ő , konkrét viszonylatokat, de azért az objektív m űfajaktól — különösképpen az idillikus, elégikus, szatirikus ábrázolásmódoktól sem vitatja el annak lehet őségét, hogy „az emberi nem sorsának szubjektív reflexeit hordozzak". Még fontosabb ennél, hogy elismeri: az író jöv őbe mutató típusokat is alkothat. Nagy nyomatékkal szokta idézni Marxnak azt a kijelentését, amely szerint „Balzac nemcsak kora társadalmának historikusa volt, hanem olyan alakok profetikus megteremt ője is, akik Lajos Fülöp alatt még embrionális állapotban voltak, és csak halála után, III. Napóleon idején fejl ődtek ki teljesen." Mi tehát a költ ő i és az írói „profetikusság" közti különbség? Lukács azt írja Babits-tanulmányában, hagy „igazi költ ői nagyság prófétai elemek nélkül nincsen és nem lehet" -- és ebb őlugy tűnhetne, mintha abban rejlene a legf őbb különbség, hagy a lírában nélkülözh•et.etlen az, ami az epikában és a drámában csak kivételesen fordul el ő . Csakhogy az idézett megfogalmazás túlzottnak látszik. Ha a „prófétai elemek" fogalmát nem akarjuk túl tágasan értelmezni, akkor nem lelünk rájuk olyan nagy költ ők műveiben, mint heats vagy Baudelaire. Másrészt tipikusságnak, a lényeges vonások kidomborításának kényszere az objektív műfajokban is minduntalan létrehoz, ha nem is balzaci mélységben, olyan alakokat amelyek — pozitív vagy negatív értelemben — el őre mutatnak. A lírai „profetikusság" — a líra általá.nas m űfaji sajátosságának megfelel ően — abban tér el a próza és a dráma profetikusságától, hogy el ő térben a költ ő jövőbe tör ő énje áll, és ez annyit vesz fel magába a tárgyi világ problematikájából, amennyi saját tendenciájának megelevenítéséhez szükséges: a prózában viszont csak a tárgyi világba felszívódva, vagy — széls őséges esetben — az ábrázolt világot körül..."

1198

lengő hangulati szférában lehet jelen a jöv ő . Ebből viszont az is következik, hogy a valóság egyes eseményeire, pillanataira könnyebben reagáló, dinamikusabb költ ő i Én gyakrabban és :szabadabban kalandozhat el ő re, mint a nagyobb és lassabban változó keretekhez és összefüggésekhez kötött objektív m űfajok művelői. Azt jelentené-e ez, hogy a lírának nagyabb mozgalmassága kedvéért le kell mondania az epikában és drámában elérhet ő egyetemességr ől? Lukacs György határozattantagadja ezt. „Ady univerzalitása — írja — abban nyilvánul meg, hogy kora életének összes ellentmondásait mélyen és lírai igazsággal fejezi ki. Lírai igazsággal: vagy átélt pillanat igazságával. Ady, mint ;a legtöbb igazán nagy, sok-húrú lírikus, érzi, hogy !az élet egész igazsága, ellentmondásainak összefügg ő egésze, amelyben az ellentmondások mozgása minta valóság egészének törvényszer ű öszszefüggése jelentkezik, nem fér be soha egy költeménybe. A lírikus.. univerzalitása abban nyilvánul meg, hagy épp olyan intenzitással átéli — máskor — az ellentét másik oldalát, és a valásá,g pátosza oly er ős benne, hogy a világ igazi rendjének dinamikus egyensúlya az egymás mellé rakott ellentétekb ő l »magától« helyreáll." A lírai egyetemesség tehát nem az egyes versekben valósul meg — noha egyes nagy költemenyekb І n egyetlen átélt pillanat gazdagságával és mélysé,oével is jelentkezhetik —, hanem az egy korszakban — esetleg egy teljes életműben — irt versek összességében. Ezért az igazán nagy költ ő életműve mindig több, mint nagy versek matematikai összegi. Vannak igen jó költők, akik koruk ellentmondásainak csak egy részét, zárt köret ragadják meg „az ,átélt pillanat igazságával": az ő verseik is felfckozhatják és elmélyíthetik egymás hatását, de új min őség csak az Ellentmondások teljességét átél ő költő-óriásoknál jön Létre, az egymással felesel ő, olykor hevesen tusázó, egymást kiegészít ő , de mindig öntörvény ű igazságot hordozó pillanatok egyetemességóben. (Mellesleg megjegyezve: ez az egyetemesség nem tévesztend ő össze a teljességgel: Lukács energikusan hangsúlyozza, hagy minden műalkotás — még a legkisebb vers is — intenzív totalitást foglal magában, hiszen a költ ő mindiga maga teljes szubjektivitását transzponálja a pillanat igazába, a vers egynem ű közegébe.) A lírai egyetemesség különös természete r. endkivüli szellemi képességeket kíván. Mivel a legnagyabb lírikusok nemcsak tükrei, hanem gy űjtómedencéi is a világ ellentmondásának, amelyeket önmagukba foglalva, szavakkal kell kifejezniük, sokkal naigyabb tudatoss "agro, élesebb és könyörtelenebb általánosító képességre van szükségük, mint más m űvészeknek. (Ltt is elvi határvonal húzhatóa nagy és a jó költ ők közé: ez utóbbiak kifinomult ösztönnel és fejlett önkifejezési érzékkel kiemelkedő intellektuális ;képességek nélkül is hangot adhatnak valamilyen lírailag értékes és hiteles életérzésnek.) Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy más m űvészeti ágain m űvelőitő l elvitatnánk a legmagasabb szellemi szintre való jogot: Leonardo vagy Swift, és még sokan másak leplezetlenül a szemünkbe nevetnének. Ezenkívül: specifikus művészi okosságra minden m űvésznek szüksége van. Elvileg mégis a líra igényli leginkabb, hagy univerzális m űvel ő i a társadalmi — és ezen belül: emberi — világot intellektuálisan is a legnagyobb er ővel hassák át.

1199

3. Lukács György „Az esztétikum saj átosságá"-bon behatóan foglalkozott az irodalmi (az ő ∎megfo,ga'lrnazásában: költ ő i) nyelvvei, mint az irodalom „egynem ű közegével". Fejtegetését itt csak nagyon röviden summázhatjuk, hagy aztán a már idézett líra-meghatározás segítségével megpróbáljuk különválasztani egymástól az irodalmi és a sz űkebb értelemben vett költ ői nyelvet. Az irodalmi nyelv lényegét Lukács a hétköznapi és a tudományos nyelvtől való különbözőségében fejti ki. Az irodalmi nyelv kiveti magából a köznapi nyelvhasználat minden pontatlanságát, konvencióját és véletlenszer űségét. Ugyanakkor — a tudomány nyelvével ellentétiben — megő rzi és magasabb szintre emeli, egységesíti, antropomorfizáló tendenciáit, felidéz ő elemeit. A köznapi nyelvben például a „.lélek" szónak egészen ellentétes hangulati értékei lehetnek, aszerint, hoigy ki, mikor, milyen összefüggésben használja. Egy ;pszichológiai mübe.n elvileg megszűnnek az összes hangulati értékek, a lélek ,az egyes emberek szubjektivitas.ától, „lelkét ől" függetlenül, dezantrapomarfizáltan, mint mer őben objektív fiziológiai-tánsadalmi oké pz ődmény szerepel. Mű vészi al',kotásban e szónak az összes többi zóval együttm űködésben, egységesen kell olyan egyértelműen 'meghatározott hangulati hatást gyakorolnia, amely megfelel a mű alkotás — esetleg öntudatlan — evakativ szándékának. „A költői nyelv lényegét az ,a kett ősség adja — olvassuk az Еszté ti'kában hogy megszünteti a dezantropomorfizáló ,absztrakciót, és ezzel egyidőben megőrzi az objektív valóság hiteles visszatükrözésének képességét ..." 'Vagy valamivel .konkrétabban: ,Miközben az irodalom .a képzet és a fogalom közti it Ігmёkеnу feszültséget a költ ői nyelv új egynemű közegeként tételezi, a fogalom 'valóságot meghódító eredményei is megmaradnak; csak absztraháló, dezantropomorfizáló formája sz űnik meg láthatatlanul..." Az irodalmi nyelvnek gaz biztosít érzékletes elevenséget, h оgу a szemlélettel ;gazdagadott képzet magába szívja, ellen őrzi, helyesbíti, és az ember teljességére vonatkoztatja ,a fogalmat, „a fogalom szabadosságának következtében létrejöv ő tartalmi elszegényedéssel szemben az élet gazdagságát, dezantropomorfizáló .elvontságáva'1 szemben pedig .a tárgyak emberekre való konkrét vonatkoztatottságát (Bezogenheit) képviseli". Mindez ,az irodalmi nyelv egészére érvényes. A , k.öltöi nyelv specifikumát a költészet legfontosabb sajátosságából lehet megérteni: abból, hogy a költészet nem objektivitásában á'brázalja a valóságat, hanem a költő és a valóság közti viszonyon keresztül. Lukács ez egyszer elhomályosítja az alapvet ő különbséget, amikor így ír: „Az a dönt ő, hogy a nyelv olyan kifejl ődése, amely az emberi világ intenzív végtelens gének és totalitásának ábrázolását tehet ővé teszi, az epikában es a drámában is" — vagyis nemcsak a lírában — „a konkrét tárgyiasságból n ő ki, és az ennek alapjául szolgáló ,szubjektív magatartásra épül, és err ől az alapról alakítja ki a szavrak végtelen vanatkazási rendszerét ..." Véleményem szerint csak az epika és a dráma nyelve n ő ki a konkrét tárgyiasságból. Az objektív m űfajok meg őrzik a tárgyi világ kontinuitását, és a nyelv antropomorfizáló hatáa, felidéz ő ereje közvetlenül .a cselekmény és a jellemek folyamatosságához tapad. Ennek szemléletességét fokozza a drámában a színpadi kép és a színészi játék közvetlen látha~

,

1200

tás,áiga é5 holdhatósága. Az írói szubjektivitás, amely az .ábrázolt élet egységes, felidéz ő hatalmát nyelvi eszközeivel megteremti, a tárgy đ világ mögé rejtő zve végzi el muxlkáját. A költ ői nyelvet ellenben közvetlenül a szubjektum magatartása, világhoz való viszonya alakítja ki. A lírában megrövidül, jelzésszer űvé válik, esetleg teljesen fel is bomlik a tárgyi világ folyamatossága, amelyet — és ez minden jó vers legfontosabb szerkezeti kritériuma — a világhoz f űző szubjektív viszony kontinuitása helyettesít. A költ ői nyelv antropomorfizáló jellege, felidéz ő ereje tehát közvetlenül e viszonybál: az emóciók és a gondolatok folyamatosságából nő ki, és az ezt kifejez ő költői képek, hasonlatok, epigrammatikus-gondolati fordulatok stb. ritmikusan összef űzött rendjében valósul meg. Eközben a tárgyi világ csak mint ezeknek az emócióknak és gondolatoknák a kiváltója és kankretizáaója elevenedik meg. A líra tehát elvileg mást és másként elevenít meg, mint az ,epika vagy ,a dráma. A lírai kontinuitás sajátosságából közelíthetjük meg a vers egységének problémáját is. Mikor nem oszlik részekre a vers? Lukács az epikára és a drámára vonatkozóan akkor ismeri el .egy részlet jogosultságát, „Ha egy jellemet, egy helyzetet stb. új, a f őproblémával — esetleg mégoly közvetetten — összefügg ő oldalról világít meg, ha lényegéb ől olyasvalamit jelenít meg, ami egyébként rejtve maradna." A versre alkalmazva ez annyit jelent, hogy minden hasonlatnak, képnek, érzékletesen megjelenő gondolati fordulatnak, ötletnek stb. csak akkor van létjogosultsaga, ha hozzájárul a költ ő és a valóság versben kifejezend ő viszonyának szélesebb, mélyebb, konkrétabb megelevenítéséhez. Lukács nyomatékosan hangsúlyozza, hogy ,a részletek b őségének nem szabad a tartalom túlzott meghatározásához vezetnie. Magának az irodalmi nyelvnek is el kell kerülnie a túlzott meghatározottságot. Amikor Lukács arról beszél, hogy az irodalmi nyelvben megszűnik a hétköznapi (beszédre jellemz ő többértelm űség, akkor mindig súlyt helyez arra is, hogy a m űvészi értelemben vett többértelm űség az irodalmi nyelv felidéző erejének nélkülözhetetlen része. Shakespeare szellem- és boszorkányjeleneteinek például „Azért olyan ellenállhatatlan a hangulati erejük, mert az itt nem egyéb, mint emocionálissá vált lényege annak, amit kés őbb kifejt majd .a m ű szellemi tartalomban, különböző típusokban, mert a szellemi szféra egységét szakadatlanul az ilyen egységes és mégis rendkívül különböz ő — hangulatok hordozzák, mert nem egyéb, mint a megformált különös típusok és sorsok a hangulat sajátlagos légköre." A lírában a hangulati és szellemi szféra egységének megteremtésében minden egyes szóra fokozott felel ősség hárul, mert itt egységes cselekmény és jellemek híján — a nyelvnek minden segítség nélkül, egymagában kell a fogalmi mag köré olyan átható burkot, „varázst" ,teremteni, mely a m ű em, acionális-evakatív hatását el ő idézi. Ez a varázs adja .a költészet „meghatározatlan tárgyiasságát", medy minden művészeti ágban mást foglal magában, és amely — mint ezt Lukács meggyőzően bebizonyítja — els ősorban tehet arról, hogy a m űvészet tartalmait nem lehet más eszközökkel maradéktalanul megfogalmazni. ...

Jól tudom: ez az elvont és kissé szeszélyes áttekintés távolról sem adhat képet arról, hogy mit jelent Lukács György m űvészetfilozófiája a megszületend ő marxista líraelmélet számára. A legutóbb említett meg-

1201

határozatlan tárgyiasság általános m űvészeti kategóriáját például külön tanulmányban lehetne és 'kellene a költészet :kérdéseire alkalmazni. Ezenkívül egyáltalán nem tértem ki Lukácsnak a m űvészet — és ezen belül a költészet — kiálakulásával vagy ,a ritmussal foglalkazó fejtegetésepre, sem a madorasságról és stílusról, a m űvészi technikáról, az eredetiségr ől, a maradandó hatásról és elavulásról kifejtett nézeteinek líraelméleti jelentő ségére. A felgyülemlett anyag ezen a téren is összegezésre vár.

1202

A DIMENZIONIZMUS HARMINC ÉVE

Pontosan harminc éve, 1936-ban, egy francia nyelv ű röpirat bejelentette a világnak, hogy új m űvészeti irány született: a dimenzionizmus. Programja éppoly ambiciózus volt, mint a legtöbb korabeli avantgardista megmozdulásé: egyetemes és végérvényes választ adnia kor esztétikai (és nemcsak esztétikai) dilemmáira, egyetemesen és végérvényesen megfogalmazni a modern m űvészet lényegét és funkcióját. Ezt a programot a dimenzionizmus egyik alapítója így foglalja össze: „AZ ÚJ VILÁGÉRZÉS, AMELY A FIZIKA FORRADALMÁVAL — A HÁROMDIMENZIÓS EUKLIDESZI TÉRKONCEPCIÓBÓL A NÉGYDIMENZIÓS EINSTEIN—МINKOVSZKI-FÉLE TÉR-IDÓ-KONTINUUMBA VITTE ÁT VILÁGKÉPÜNKET, A M ŰVÉSZETEKET IS MOZGÁSBA HOZTA: AZ IRODALOM KILÉPETT A VONALBÓL, HOGY MEGHIDÍTSA A SIKOT; A FESTÉSZET KILÉPETT A SIKBÓL, HOGY MEGH оDÍTSA A TERET; A SZOBRÁSZAT KILÉPETT ZÁRT ÉS MOZDULATLAN — AZ EUKLIDESZI TÉRBEN KIALAKULT — FORMÁIBIL, HOGY MEGHÓDITSA A MÍJVÉSZI KIFEJEZÉS SZÁMARA A NÉGYDIMENZIÓS TÉR-ID Ő -KONTINUUMOT."

Persze, a program (éppúgy, minta háború el ő tti európai avantgarde legtöbb mozgalmáé) nagyjából csak program maradt, a dimenzionizmus kiáltványát aláíró m űvészek a maguk egyéni útjain haladtak tovább, s ez az irányzat is, mint a többi „izmus", m űvészettörténeti kuriózum ma már. Illetve mégsem egészen: egy máig sem lezárt per aktív és szenvedélyes tanúja. Elindítói, propagálói élnek és alkotnak, elméleti tételei, univerzális igényeikt ő l és polemikus kizárólagosságuktól megszabadulva, gyakorlati igazolást keresnek és találnak, kiválta mai képzőművészetben. De részünkr ől még egy különös adat is magyarázza az érdekl ő dést: a dimenzionizmus egyik alapítója és f ő képviselője, a síkvers egyik els ő művelője, a jelenleg Budapesten él ő тamkó Sirató Károly (párizsi m űvésznevén: Charles Sirato) vajdasági származású — Újvidéken született 1905-ben. Az alábbiakban közöljük az 1936-beli röpirat anyagából a dimenzionista kiáltvány hiteles szövegét (els ő ízben magyarul), a manifesztum aláíróinak nyilatkozatait s a dimenzionizmus els ő nemzetközi kiállításának tervét, továbbá Tamkó Sirató Károly néhány sík- és villanyversét. A m űmellékletként közölt fotomontázs ábrázolni kívánja a dimenzionizmus lényegét irodalomban, festészetben és szobrászatban. Fenn: Appolinaire Caligramme-ja, Kassák Tipogrammja, Sirató Villanyverse. Középen: Delaunay egyik többanyagú kompozíciójával, a Dimenzionista Manifesztum második kiadása, Kann sík-tér kompozíciója és Domela Konstrukciója. Lenn: Duchamp Rotorelief 3., Duchamp: Rotor, T. Sirató portréja, Calder egyik Mobile-je. (Á. K.)

1203

DIMENZIONISTA MANIFESZTUM Korunk egyik él ő és előrevezető .művészet-akarata a dimenzionizmus. Géltudatlan kezdetei visszanyúlnak a kubizmusba és ia l:uiturizmusba. Kifejlesztéséhez azóta a modern civilizáció csaknem minden kultúrnépe hozzá] árult. Manifesztumunkban ,ennek a nagy és általános m űvészetmozgalomnak lényege és elmélete tudatosul. A dimenzionizmus ,életrehívói egyrészt a modern szellem teljesen új tér és id ő koncepciója (geometriai,matematikai, fizikai kifejl ődése Bályaitdl Einsteinen át napjainkban is folyik) másrészt korunk új technikai adottságai. A fejel ődés, ez a mindenen áttör ő ösztön — az elavult formákat és a kizajlott 1enyegeket a kevésbé igényes m űvészek zsákmányául hagyva — gaz alkotó m űveszet úttör őit teljesen új területek fellé indította el. El kell fogadnunk, hagy a tér és az id ő nem különböző kategóriák, egymással szemben álló abszalutumok, mint ezt régebben hitték és természetesnek tartottak, hanem a nem-euklideszi koncepció értelmében: összefügg ő dimenziok..Ezt a .felfogást ösztönösen érezve, vagy tudatosan magunkévá téve: egyszerre elt űnnek el őlwnk a művészetek összes régi határai és válaszfalai. Ez az új ideológia valóságos földrengést, földcsuszamlást idézett el ő a művészetek régi rendszerében. — Az idetantazá m űvészi jelenségek öszszességét a „dimenzionizmus" szóval jelöljük meg. (A m űvészeteknek ezt a 'dimenzianist,a fejl ő dés-mozgását az „N -}- 1" képlet fejezi ki, mely képlet művészeti vonatkozását a plánizmusban fedeztük fel s általánosátattuk azután, hagy ezáltali korunk kaotikusnak .látszó, Trendszertelennek és megmagyarázhatatlan здak tűnő m űvészetjelenségeit a legegyszer űbb módon egyetlen egy !közös törvényre vezessük vissza.) ÚJ VILÁGÉRZÉST ŐL VEZETVE, A меvÉSZETEK EGY ÁLTALÁNOS ERJED É SBEN, (A Művészetek Egymásbahatalása) MOZGÁSBA JÖTTEK É S MINDEGYIK EGY ÚJABB DIMENZI бT SZÍVOTT FEL MAGÁBA, MINDEGYIK ÚJ KIFEJEZÉSFORMÁT TALÁLT A + 1 DIMENZIб, A RÁADÁS DIMENZIO IRÁNYÁBAN, MEGVAL ŐSÍTVA A LEGSÚLYOSABB SZELLEMI KÖVETKEZMÉNYEIT ENNEK AZ ALAPVETŐ VÁLTOZÁSNAK. A .dimenzionista tendencia parancsa volt, hagy: ... az Irodalam kilépjen а vonalból és behatoljon a síkba: C.alligram,mak. Typogram+mok. (Préplanizmus)

Р la n i z m u s. Villanyversek.

.. a Festészet kiLépj,en a síkból és behatoljon a térbe: Festészet a térben. Szürrealista tárgyak.

Konstruktivizmus. Térkonstrukciók. Többanyagú kompozíciók. 1204

III. ... a Szobrászat kilépjen a zárt, mozdulatlan formákból, vagyis az euklideszi térben kialakult formáiból, hogy meghódítsa a m űvészeti kifejezés számára a négydimenziós Minkovszky-f.éle teret. Mindenekel őtt az úgynevezett „telt szabrászat" felhasadt és bevezetve önmagába a bels ő terek negatív motívumait majd a mozgást, így fejl ődik: iJreges szobrászat. Nyitott szobrászat. Mozgó szabrászat. Mozgás-szobrászat. S ezután fog kialakulni még qgy teljesen új m űvészet: a Kozmikus Művészet (A Szobrászat Vaporizalása). A négydimenziós, eddig abszdlút művészet-üres térnek a m űvészet által való mQghódítása. E művészet alapja az ianyag nem szilárd, hanem gáznem ű állapotban. Az ember ahelyett, hagy kívülr ől nézné a m űtárgyat, maga lesz központja és alanya a m űalkotásnak, mеlу az emberre mint öt érzékszerv ű alanyra összpontosított érzékszervi hatásukból á11 egy zárt és te'ljesen urait kozmikus térben. ime legrűvidebben öиsszefaglalva a dimenzianizmus lényege. Deduktív a múlt felé. Induktív a jöv ő felé. Él ő a jelenben. Paris, 1936.

Charles Sirato. A Dimenzianista Manifesztumot a következ ő művészek írták alá, illetőleg csatlakoztak hozzá: Arp Pierre Albert Birot Camille Bryen Robert Delaunay Cesar pomela Marcel Duchamp Wassily Kan,dinsky Frederick Kann Ervand Kotchar Nina Negri Mario Nissim Francis Picabia Enrico Prampolini Prinner Siri Rathsman Charles Sirato Sonia Delaunay-Terk Sophie Tauber-Arp Hans

Ben Nicholson (London) Alexander Calder (New York) 1205

Vincent Huidobro (Santiago du Chili) Kakabadze (Tif lis) Kobro (Varsó) Joan Min o (Barcelona) Ladislas Moholy Nagy (London) Antonio Pedro (Lissabon) Mivel minden .aláíró az egész .manifesztumot .szignálta, amely a maga egészében és teljességében .az egyes m űvészek alkotóképességének határain jóval túlhaladó területet ölelt fel, szükségesnek mutatkozott, hogy mindenki saját állaspontját vagy saját m űvészi helyzetét külön-külön is precizírozza. Ezeket az egyéni preciziókat MOZAIK címen közölte a röpirat. KANDINSKY: Világnézetünk alapvet ő vá'ltazása, az a mély átalakulás, melyb ől művészeteink nagy forradalma ered: a tiszta materializmus és a tiszta spiritualizmus abszolút tagadásában áll. Ez a változás megérlel ője egy új szintetikus gondolatnak, amelyben szellem és 'anyag egyetlen egységet, egyetlen processzust képeznek. A művészetben a forrása szellem, az anyag (a forma) a kifejezés. PICABIA: A gyalog ember vánszorgó léptei: — .a bet űk. A vonalon belüli irodalom. — Az utakon száguldó autók, az expresszvonatok: a kétdimenziós irodalom. KOTCHAR: A szárnyas ember: Festészet a Térben. Életem legnagyobb öröme, hogy kiszell őztettem Eukleidész agyvelejét: Nyitott Szobrászat! ARP: Hangsúlyozni óhajtom, a pszichikai kutatások különös fontosságát, melyek •a költészetben utat nyitottak a szürrealista iautomatikus vershez. — rEz utána „végső stádium" utána költ ői kifejezés a többdimenziós formák felé fordul. A „Szürrealista Tárgyakat" háromdimenziós kifejezésformaknak tartom, s kétségtelen el őttem, hagy ez az út egy „Új Valóság" felé vezet. NISSIM-KOTCHAR: A nyugati festészet szimbolikusan meghódította a teret (a mélységet a perspektívával) ,a renaissance óta. A kubizmus visszautasította ezt az eredményt. Visszafoglalta a sík felületet, kiküszöbölve bel őle a mélységet. — Az absztrakt festészet szigorúan őrizte a kubizmusnak ezen eredményét, miközben minden jobban és jobban egyszer űsödött. 1206

~ ~

а

a

а

~ ~

~

6

N

о

v

d ~

I

1207

Q A 4

г

~ ~

1208

У.У І. L .L$ І $ ф

t..1r Мч 11p.w. f....•1м.4 ttw.

1fr.ttwt

"•4•гв+• ff ~t•b•.•.r. — N ..,. У 1 lивгг 4w f1w..

R1.w M I f Mв . • ввww.wwar s l..Af..wr trиi.fи 1bw 1ву erh..•,х•г f a r f f r r,• t +L..в.•м+ Pwft+w fм.r. :.+мww и •.•г1 I* * . S1+ гN... 1•.• ..*W • Yвyra.w. i.. ►.r.. t в.+г• 1fwн.r. r M.h. иhs б`dfwl I. ***4*** • tt+a•.t • '4 Ав.."...' •'••в. г. r w **. r в.1ввУ У Р•ys• .*. г в..W.f wAMr 1* I. • . иb.ybи [wo. ~• b в.ts. —w. МдОн ~А N4.Yit I м - _w* м.в•w ♦ • — Yrtlвг7иliw wr b 1вrMм. тMвn llв.lwв, Ч.в.мr.. г.. мв. . L* .fwfMtr •. м. N гн i. Irгr,.. ♦ Y..w..>,в........ 'a • V...w л •И • M.,I.IFI. ► в I. .fI ► r wu — r •.•r1.... в+в h. .M*.** 1+••+• м t$- *1 tY. Y шг.в. M ддМ iM. *W в нггг . в.в I... r r+.fв• .*& ~ ...... . . .. w вV.в. •.ввв•f1..+ Mir. ... Увđ. — w. Mws &. •f.• •g..•Yf tr ~ г►.•а,.. 1. I~tYMi1*.У.в. ...... ..f. k .—. t....•в '- r fwr, Yh•.. p.. . r... м . . .. .,

.••. fвмм . г

~

~ 1чљ

~

.

Midőn ,a festő k be fogják látni, hogy nincs többé mit tenniök egy kétdiтnenziós síkon, a Festészet vagy meghal az Absztrakció utolsó négyszögén, vagy elfogadja az egyetlen él ő lehetősiéget: — a harmadik dimenzió irányában, a térben fog fejl ődni. Szimbolikus meghódítás helyett — valóságasan hódítja meg a teret. DUCHAMP: Forgás ... világegyetemek életformája. Eddig ismeretlen létforma a művészetekben. Mozgast hozunk létre a síkban, hagy formákat alkossunk a térben. Ím,e a Forgás-reliefek. (Les Rotareliefs.) DELAUNAY: Egy „Új Valóság" merül fel, amely minden eddig ismert realizmuson kívül fekszik. Nem is perspektivikus, nem is clair-abscur és nem is euklideszi. Új anyagok! Színek a nem-imitálás ,éraelmében: tehát mint anyagvalóságok! A villanyfény mint ritmus! A ritmus mint sujet! Ez az új festészeti 'kifejezés .az építészetben találja meg helyét, él ővé varázsolva .az üres felületeket. Egyedül egy polychram és nem decorativ építészet válhatik dinamikussá és plasztikussá ehhez az új m űvészethez V1sZanyítVa. SIRATO: Az ember, mint érzékszervi egység — ez az egyetlen alap, amely részünkremegmaradt, hagy , egy teljesen új :mű vészetet hozzunk létre. A zene és szobrászat összeolvadása: a négydimenziós szobrászat! Ez a kozmikus művészet! „Anyag-zene" ! Ez a mű vészet húsz év óta vajúdik már. Ez lesz az új nagy szintézis. A mű vészetek, a nagy szintézis vágyában, mind feléje mozdulnak el. A Technika, eszközeinek tökéletesítésével, feléje nyit utat. Itt minden látszólag szétmutató m ű vészeteredmény egy új alakban foglalódik össze s :minden új létértelmet nyer. Elméletileg egyszer helyesen imegkonstruálva ez a m űvészet •rohamosan valósul majd meg. BRYEN: A művészet rommez őim („az egyetemes űrben") a költ ői alkotásvágy az öröm új dimenzióit fedezi fel. Versként szeretnék egy eddig ismeretlen fajtájú állatot alkotni. SIRATO—BRYEN: A dimenzionizmus legmélyebb értelme: a biológiai forradalom. A DIMENZIONIZMUS ELSŐ NEMZETKÖZI KIALLiTASANAK TERVE (1936.) az I. nem-euklideszi m ű vészet. CALLIGRAMMOK, KÉPVERSEK: Apollinaire, Bryen, Kassák, Pedró, Huidobro, Sirato. 1209

PREPLANIZMUS: Blaise, Cendrare, Jean van Heckeren, Huidobro, Kan-

dinsky, Levesque, M.ahlevits, Marinetti, Pnampolini, Joan Miro, Moholy--Nagy, Picabia, Picasso, Joyce. TIPOGRAMMOK: Pierre Albert Birot, Pedro, Marinetti, Kassák, Majakovszkij. PLÁNIZMUS: Charles Sirato, James Joyce. a II. nem-euklideszi m ű vészet. FESTÉSZET A TÉRBEN:

FRANCIS PICABZA, ERVAND KOTCHAR

stb. Arp, André Breton, Salvador Dali, Man Ray, Max Erit, Giacametti stb. stb. KONSTRUKTIVIZMUS: Ga ~bo, Pevsner, Lizitzky stb. stb. TÉR-KONSTRUKCIÓK: Tauber Arp, Robert Delaunay, Sonya Delaunay —Terk, Cesar Domela, Ferren, Gonzalez, Frederick Kann, Kakabadze, Kobro, Miro, Maholy—Nagy, Ben Nicholson, Mario Nissim, Picasso, Prinner etc. etc. TÓBBANYAGÚ KOMPOZÍCIÓK: Nina Negri, Siri Ratsman, Prampolini, és még sokan mások.

SZÜRREALISTA TÁRGYAK:

a III. nem-euklideszi m ű vészet. ÜREGES-VÁJT SZOBRÁSZAT:

Marcoussi, Laurentz, Lipchitz, Mohr,

Zadkin stb. stb. Giacametti, Calder stb. NYITOTT SZOBRÁSZAT: MOZGÓ SZOBRÁSZAT: Giacometti, Calder stb. MOZGÁS-SZOBRÁSZAT: Calder, Duchamp, Мoholy—Nagy stb. MOTORIZÁLT TÁRGYAK: Calder, Duchamp. A szobrászat vaporizálásából előálló teljesen új IV. nem-euklideszi m ű vészetr ő l egy el őadás: SIRATO:

a négydimenziós ötérzékszerv ű téruralom-anyagzene színház.

1210

AZ OKOK ORPHEUSZ JOŽE UDOVI Č LIRÁJA

MILIVOJE MARKOVI Č

„Az éj meredek szirtjei között magára maradt szívben, élsz és dalolsz, örök Orpheusz — ő s szelek meghintették a világot véreddel." Jož e Udovi č

JaŽe Udovič Matej Borral és lene Vipotnikkal együtt ahhoz a költ ői nemzedékihez tartozik, amely forradalmár , szándékkal akart szakítani a tespedt hagyamányokk.al,elszakadni az avult költ ő i formáktól, hogy kialakítsa saját költ ő i vízióját, saját, egyéni kifejezésmódját és stílwsát. A ,három 'ködtő mindent elk,övebett, hogy 'behatolhasson a magány mélységenek ,titkaiba, és tör;ekvéseik id ővel költői rendszerré formálódtak, -amely nélkül már jel sem lehet képzelni a modern szlovén irodalmat. Az élet .kivetítésének egyéni útján Jože Udovi č jutott legmesszebbre, hatolt a 1,egmélyebibre. Az egész ,küls ő világot önmagában tárgyilagosította, .tformálta a maga magányává és tgpren,g fölötte. Így, egy elragadtatott 1í,rai , eksztázisban hatolt be az életalvilág ,nak meghasonlottságai közé. Nem elégedett meg azzal, hogy csupán megvilágítsa az ember lelkében háborgó örvényeket és nyugtalanságokat, kétségeket és idegességeket, ,kétke:déseket és pánikat, ebe akart hatolnia titkok ,mélyébe is, 1e akart ,ereszkedni az emberi tarzulás.ak legmélyére, azember szenvedéseit és láthatatlan er ő it kívánja láthatóvá tenni, .a nyugtalanságdkat akarja egyensúlyba hozni, hogy szoros kapcsolatot teremtsen a valóság és az ál;mak, az ábrándok és ,az igazság között. Udovi č , egy Pillanatra sem takargatja a maga szubjektív lendületét, amikor föl akarja tárni az emlaeni nyugtalanságok gyökereit. Keresi, kutatja — hagy megfejthesse — az emberi lélek rezdüléseit, föl akarja ismerni .a kor minden villanását, hogy megtudja, honnan erednek, milyen er őket rejtenek magukban. Abrándazva megy az élet és az id ő útján, párbeszédet folytat ,az élettel és a korral, örvénnyé keveri az étmenyeket, amelyek olyanok, mint egy ál:ambéli panoptikum, mint a delíriumos elmerülés az érzékek mamoraban. Jože Udovi č képzeletbeli élményei valójában mindig eksztatikusak, de egy pillanatra sem felszínesek, s rakás .a 'borostyánk ő , tömöne ~k, mert az élet lényegéb ől erednek. Tudtunkra .adja, hogy a létei — mint antalágiai lényeg — gyakran relidegenedik ,t ő lünk, és mi keser ű nosztalgiával idé¢zük magunkban. Ebbő l a szempontból kiindulva megállapíthatjuk, hogy Udovič legutóbbi könyve, költészetének egyeternes valogatása, nem vé1211

letlenül viseli az Almok tükre címet. Számomr.a ez a prablémák anto lógiai meghatározottságát jelenti, ez van a költ ő filozófiai érdekl ődésének .közponbj óban. „A nagy csillag hírül adja: Még egy kis idő s ti lesztek ezen a földön a végső iszonyat, kis idő, s eltiport árnyak lesztek, kis idő, és a bútok is kiég. Utolsó gondolataitok sötéten pettyezik a halott földet." („Víz ió")

A költemény érzelmeirnk lényegét fejezi ki, ,azt mondhatja el, mik vagyunk gaz évet minden jegyes ;pillanatában, mi bújik meg hallgatásunk és idegességeink 'mögött. Csak a vers tudja kivetiteni a reáliséletbe mlindazt, amit sakféle helyzetiben ,elhallgattunk, mert hiszen a vers maga is villanás, ,és — azt mondanám — gaz ember teljes nyílts "agának állapota. A vers az a pillanat, .amikor egy probléma minden .zöngéje a ,költ ő érzelmi gyújtgpontjába ,kerül. Az indulatok ilyenkar szenvedélyesen m,egzеndülnek a költ őben, fölmérhetetlen er ővel kristályosadnak költeménnyé, a ,gandalato,k és az érzelmek hiteles .kifejezésévé. A vers tehát bolyongás a célig, az ön-kutatásig, ,a vers az ember bizonyítéka. JoŽe Udovič költészetének világa nem ,az a világ, amellyel rniindannap tаlállkazunk, az Udovi čJver.sek ások élményb ől kristályosodnak ki, fikció ez, álomkép, az, amit ,kívánunk, amire vágyakozunk, de az is, Kami megráz, :megsebesít bennünket. Ezt a világot ikizárólag a valaság és az álom indulatai diktal ~ják. Vannak p{illanatok, ,amikor keser ű séget rés vágyakazó.st , érzünk, amikor ,a lét isziapja a lélekre ülepedik — ,ilyen pillanatákiban .a ,költ ő és költészete szomarúan haragos, fájdalmasan fuldokló; tisztán érezzük, 'hogy „keblében fekete láng lobog". Nem patetikus Fez a költő , de szenvedélyesen jóvá é.s rosszá l.enyegül, 'mindazzá, amivel eláraszt bennünket - az élet. Vannak ebben a költészetben versek, , amelyek olyan alkotó , erővel hatnak ránk, hogy ;r еszketünk a bens ő haragtól. Ritkán találkozik .az ember olyan líraval., ,amely .a drámai bens ő felé irányul és ,amelyet v г arázserejü költöi ,nyély szólaltat meg. Csupa sz пmbólum, ,amelye.ket magányos ,tö,prengésék sz őnek keresztül-(kasul, töprengésk az emberi bajok mélységeir ől. Udovič sok verse belülr ől oldja fül az életet, ugyanakkor , elmerül beléjük, az életnek ,azokba a pórusaiba, amelyekben az emóciók már kontrapunkttá egyesülnek, és az ember tudatát az ,elksztázisig fokozz,ák, vagy ,pedig az abszurdumig zúzzák össze. Ez a líra tehát a költ ői lény benső harcának tükre. A küzdelem viszi a lírikust .a szubtilis ifjonti álmoktól .a , súlyos drámai konte,mpláćióklg. J~ o e Udovič kiterjesztette a maga lényének hat "arait, és ,a világ — minden farmájában — az . ő '.tudatában kri tályasadik ki. voltak olyan pillanatok, amikor akölt ő az imagináció felszabadult lendületeben kilépett a ,tárgyiasult világbál és ,a l+elkiségbe marült. Egyenes út ez az abszurdumig ,(az expresszionista és a szürrealista imiagináa16 maradványai), de lehetőség is .a ilírai tudat szó:mára, hogy )behatoljon a nem létez ő világba, és 'emberi valáságg,á változtassa, tárgyiasítsa. ,

1212

„Hányszor de hányszor belevesztél az erd ők sűrűjébe az élet közepén. Еs az erdei szellem sötét írisszé varázsolta a lelked, hogy pompázzon és virágozzon félelmek s álmok közepett.” („Felhő, mely szökik az őszbő l")

Lágy hangú, ,elégikus lírikus ez a köp t ő . Számára .a 'költemény az emberi érzelmék titakzatassága, korlátlan 1-ehet őség, 'hagy megközelítse őket, hogy leereszkedjék :az .emberi szellem feneketlen mélységeibe. Udovič költeményeindk célja az emberi dény mejtélye; hol lázadóan fut az áжrvak és a válóság után, hol pedig görcsben, kíntokban vonaglik, vagy pedig mindez ősszevegyül egy hamályo s rejtéllyé, ,egy olyan látomássá, aгnFelyt ől iaz emr'bernek lúdb őrözik .a háta. Ilyen pillanatokban jelmosódnak a kontempláció határai éš a j átékos viil.ág fölmérhetetlenné tágul. Jože Udavič a :maga asszociá,dióinak panoptikumában nyugodtan, könnyedén adja Fezt ∎elő , és végúl is a lét el;fogadható ,és múlhatatlan víziójává kristályasí,tja. A legfinomabb rezgésekké csiszolja verseit, velük, általuk hallgatja a létet, ,és türelmesen várja, hogy az élet örömeir ől vagy tragédiájáról sz.áljon. Azért tan ez, mert Udovi č ,a költészet alatt szabadságot ért, meg ,azért, .mert az gyeniti ő ség jelét teszi e két fogalom és az élet kategóriája közé, amelyek a szeretetben és .a szenvedésben, .a temperamentumban és a jellemben kölcsönösen feltételezik egymást. Az embernek az a benyomása, hagy Jože Udovi č időnként eltávolodik a köznapoktól, ,és versei ikizárólag a lény benső játékait és félreértéseit képzettársítják. Vanebben valami igazság, mert ez a költ ő valóban elmerült a gondolatok és •élmények bizonytalan belsejében, a bens ő világ föltáratlan térségei és komplexusai 'érdeklik, , az ember csodálatos, fantasztikus élete köti le érdekl ődését, ez a vonzó, csabító rejtély, amely telis=tele van bájjal, de veszedelmes szakadékokkal is. Igtazi l нrai latamás ez: a köbtбi tudatigemelkedett ember önmaga, a világ, a természet, önmagának léte ,fölött töpreng. Csupa sejtelem, néha csalódások is, egy kifinomult költői szenzibilitás azonban mindig a banális és tragikus hétköznapiság fölé tudemelkedni, fagy és szubtilis urai légkört tud teremteni, hagy maga köré csoportosítsa a jóság fagalmainák seregeá.t, iamelyekked nesneselbbé teszi az ember életfelfogását: ~

„Azóta dalolsz, sejtések és szívek közt, a szerelem sose múló illatában, a szemek kiolthatatlan reggelében, a magány fényl ő-sötét mélyén, dalolsz, ha megnyílik az ismeretlen, dalolsz, ha minden más száj néma." („A világ húrjai")

Udovič lényege az, hagy az életr ől alkotott képét .indulatokból festi meg, a világot álmokból építi, költeménye bens ő képet ad mindarról, ami iaz ember — látható és láthatatlan — tudatában végbemegy. Ha valami megbúwik, ha valami lappang, ha valami elsuhan, , e!ltwnik a szerrLÜrik el ől a vers a maga kelepcéjének b űvös keretei közé zárja: ,

1213

„Az álmok tükre visszaveri az éjbe kölcsönzött fényét.” („Az álmok tükre")

Ebben ,a ki,mneríthetetlen lélektani retrospekcióban éri el Udovi č költészete legmagasabb csúcsát, ezzel, ezáltal válik iоszthatatlanná az id ővel és аz élettel, ezzel válik az élet ,apateóz,isává. BODRITS ISTVÁN fordítása

1214

JOŽE UDOVI Č VERSEI

Ё JID Ő BEN Belépsz kifakult álmomba, sötét alakom megérinted, áttetsz ő kéz, átvilágítasz az egykori tiszta hajnalok fényével. Könnyű kéz, fiatal vágyak szárnya, az éjszakából múltamba röpülsz, s az ifjúságom rejtett tisztásain kék hold-harmatot s tört nap-cserepeket gy űjtesz. Parázsló hangokat szórsz a h űs éjbe, járatlan évek bozótjában rég feledett dalok fészkeit kutatod. S mikor az álomtól felsikolt a rémült szem, elmerülsz a langyos hajnali fényben s meghinted vele a lázban suttogó, cserepes ajkat. Enyhe kéz, könny ű madár az éjszakámban, hozzásúrlódtál a felhőkhöz, az álmok ormához, s mosta reggel puszta vidékein visszatérsz országodba, valahová a szelek mögé, ahol egy ifjú, fölébem hajoló mellb ől fehér jácintszirmok hulltak forró ajkamra.

1215

JELEK A tücsök parazsat ringat a hangja bölcs őjében. A vízen haránt árnyék kék csónakot himbál. Az est tüzeknek fanyar illatát hordja s ködfátylat tereget. A fa rajtakapottan szorongat markában pár forró csillagot. A felbolydult cserjés sűrűje mögött zöld szem villan: benne a várakozás sikolya ég s a titkok kéjes borzadálya.

ESTI HANGOK A napnak halványkék szárnya n ő, s kibontja s elrepül, közrefogják a korai madarak, s mikor estére elég önnön tüzén, örök főnix, visszaszállnak a madarak s meghozzák a hírt, melyben még parázslanak a hangok. Neked, ki nem tudsz már hinni bennük, neked, ki vágytalan nézed ezt az igéz ő varázslatot, neked, ki elfelejtetted, mi az élet és mi a halál, neked hiába szállnak az esti madarak a nyárfákra s az ereszekre. Mikor már semmi sem csábít, megleled emlékeidben az esti hangokat, körülnézel a megváltozott világban s rádöbbensz, hogy lekéstél minden csodáról, minden visszhangról, hogy nem is láttad soha a könnyek fényét s színeit az elréved ő szemnek, hogy nem is érezted soha az égő ajkat melleden, és hogy már nem is tudod, ki vagy.

1216

PASZMAS, SÖTÉT ES Ő összetört a túl könnyű hajó. És nem lelted meg a partot, melyet a reggel legcsókosabb szelei cirógatnak. A forró homokban sehol sem volt Odüsszeusz lábnyoma. Nincs többé a jóshely oszlopok közt, a fiatalság áldozati tüzével. Hallgat Szibilla. A fehér, áttetsz ő szobor nem ragyogott fel el őtted. Felhők göncében szürkéll a kővé vált id ő, hideg márványszemek néztek le rád. S nem kívántad meg a lótuszt, a feledés virágát, a táj nem nyílt meg el őtted. Lustán hömpölygött a folyó : túlnan rőt sivatag, itt sziklák és szennyes, sötét víz, száraz avarral teleszórva. Bekiáltottál az éjbe: vigyél át, révész, e sötét óra zátonyai közt szakadék nyílt, nedves út az alvilági hegyekhez. És átevezett a régi, jól ismert partra. Elnézted a távolban: kopár fák, sz űk láthatár, s fölötte pászmás, sötét es ő.

A SÖTÉTSÉG CSÖPPJEI Forró öklömre csöpög a sötétség. A föld alatt üt a mélységek gongja. Semmilyen víz sem lesz hideg többé, semmilyen lélegzet sem lesz tiszta, semmilyen vér

1217

nem lesz már Piros, semmilyen fa nem éled már meg, semmilyen mag nem kel ki. A szem üres lesz, a hang halott. Valahol messze omlik az ég.

A VILÁG

HÚRJAI

Lélegzel levelek közt, nehéz páfrányok alatt, mohában, új hangokat keressz a mély barlangok konok cseppjeiben, gyökerek közt, a fák likacsos testén, a föld álmait susogó forrásvízben, az éj meredek szirtjei között magára maradt szívben, élsz és dalolsz, örök Orpheusz — ős szelek meghintették a világot véreddel. Еpp hogy felébredt, csodálkozó szemek — ó, hogy villództak bennük a titkok — nézték naponként más-más arcodat, és a te ifjú, keserű, fényes ajkad a cserje közt, a zuhogó csöndben, a némán gy űlő viharfelh ők alatt, meg a kezed, mely ott csillámlott a világ rejtett húrjain. Azóta dalolsz, sejtések és szívek közt, a szerelem sose múló illatában, a szemek kiolthatatlan reggelében, a magány fényl ő-sötét mélyén, dalolsz, ha megnyílik az ismeretlen, dalolsz, ha minden más száj néma. Valaha, egy ősrégi tenger magányos szigetén a tengerészek fájdalmas rikoltást hallottak, mely hírül adta: „A nagy Pán halott!" Azóta is üveges szemmel várnak az éjben — hogy hírül adhassák a világnak, te is halott vagy mindörökre. Gyű lölnek, mert te vagy az álmok atyja, a tiszta hangok örökifjú istene,

1218

felhők s csillagok pásztora. Nem hallják, amit mondasz a föld, a tenger, az ég szavával: Rugaszkodjatok el az éjbe merült szigett ől! Nem halljátok, mennyi dal ébred a fészkel ő szelekbe, nem látj átok az öblök felett újjászületett világosságot? Ne várj ott a homály ölében, nem hal meg a fény. ACS KAROLY fordításai

1219

VELIMIR HLEBNYIKOV

IRANI DAL Egy iráni folyó mentén, dagadó zöld árja mentén, döngölt cölöpei mentén, édes vize partján két csudabogár kalézol, megcélozzák a hal homlokát. Galambocskám, ne menj tovább! Mennek, magukban dödögnek. Az emlékezés nem hazudhat. Hallevest f őznek, főzögetnek. „Ej, konzervdoboz ez, nem élet!" Megy az égen a repül ő, felhők vakmerő barátja. Hol lelem a terülj-asztalt, a repülőgép feleségét? Véletlenül elkésett ćsak, vagy a börtönbe vetették? A mese igazságot rejt ő, egyszer valóra is válik, de mire a sora elj ő, husom-csontom porrá mállik. S ha zászlót lobogtat égnek, viszi ujjongó tömeg — a földbe-taposott ébred, porkoponyám kesereg. Vagy a jogot, ami rám vár, behajítom a kályhába? Hej, feketedj réti f űszár, dermedj kővé folyó árja. KAROLYI AMY fordítása

1220

ODA ÉS ELÉGIA HLESNYIKOVHOZ

KAROLYI AMY

Egy élet árokpartján üldögélve a békalencsés vízb ől sárga béka ugrott bokámra, megborzongtam. Főbe lőtt süllők füstölögtek a hallevesbe, terülj asztalkán terítő nélkül. Kihajtós zakód tet ű tartja, tetű -tojásból óraláncod, mutatnak másodperceket a pattanó tet űtojások. Agyadban bálnák párosodnak, szemgödröd partjára kiülnek. Egy pohár snapsztól minta léggömb sztratoszféráddal elvegyülnek. A békalencsés vízb ől sárga béka ugrik szívedre, ő a szíved pihegő sárga buboréka. Majd ebihal szorozza százzal az ebihalak kopoltyúit minden ízedben ők eveznek ó Hlebnyikov, ó ének éne a förtelem ízenként esz meg. Szempillád alatt l őporfüstben a lobogótlan nyelet tartod békalencsés vízben derékig fejezed be az árokpartot. Zsombékos, vizeny ős berekből szivedb ől tépek ki virágot szamártövist bürköt mákot markolatig vér kardvirágot.

Szegény Hlebnyikovot mért nem szereti senki, mamájának bágyadt kisfiát? A haja dőlt búza, szeme alatt konkoly, szarkaláb.

1221

Mindig oldalról fújja szél. A kulcslyukon ki-bejár. Ott nem várják, itt nem marasztalják, lapja mindig vesztésre áll. Szeme zavaros, kabátja béleletlen és mindig másnapos. Hlebnyikov úr, nem veszi észre? szemébđl hullajtott ibolyákon tapos. Egyik se nyert. De maga vesztett. Nem jósolok magának nagy jöv őt, magas lázat, alacsony keresztet.

1222

A MAI LENGYEL KÖLTÉSZETBŐL

TADEUSZ ROZEWlCZ:

A HALOTTAK A halottak emlékeznek közönyünkre A halottak emlékeznek hallgatásunkra A halottak emlékeznek minden szavunkra A halottak látják fült ől fülig széthúzódó nevet ő képünket A halottak látják egymáshoz súrlödó testünket A halottak látják tapsra emelked ő kezünket Olvassák könyveinket hallgatják oly régen elhangzott felszólalásainkat hallják nyelvünk csettintgetését tanulmányozzák a beszámolókat részt visznek a már lezárt vitákban a halottak látják a stadionokat az ütemesen skandáló kórusokat csoportokat Minden élő bűnös bűnösek a kisgyermekek akik virágcsokrokat nyújtottak át bűnösek a szeretők bűnösek azok is akik elmenekültek és akik maradtak akik igent mondtak

1223

és akik nemet mondtak akik semmit se mondtak a halottak megszámlálják az él őket a halottak minket nem rehabilitálnak 1957 GÖMđRI GYÖRGY fordítása

MIRON BIALOSZEWSK

F Ё LEL EM A ti félelmetek metafizikai az enyém szürke hivatalnok kezében aktatáska és kartoték és kérdőfvek mikor születtem miből élek mit nem csináltam miben nem hiszek itt mit csinálok mikor hagyom abba a színlelést hová jutok azután GđMÖRI GYđRGY fordítása

TADEUSZ R б ZEWICZ:

FAL A falak melyet együtt építettünk napról napra egy-egy szót rakva a hallgatáshoz ezt a falat áttörni nem lehet tulajdon kezünkkel befalazva szomjan haldoklunk halljuk mint mozog mellettünk a másik halljuk a sóhajt segítségért esdünk még a könnyek is testünk mélyébe szöknek SEB đK ÉVA fordítása

1224

TADEUSZ ROZEWICZ:

А +SEMMI PROSPERO .

KÜP.ENY Ё BEN A rab Kalibán megtanulván az emberi szót vár' pofával 'a ganajban lábbal a mennyben szaglássza az embert var közeleb a semmi a semmi Prospero varázsköpenyében utcákról és ajkakról szószékekről és tornyokból hangszórókból szól a semmi a semmihez semmiről a semmi semmit nemz a semmi semmit nevel a semmi jómódban él a semmiben a semmi semmire vár a semmi fenyeget a semmi elítél a semmi megkegyelmez 1962 KERЕNYI GRACIA fordítása

ZBIGNIEW HERBERT:

A HETEDIK ANGYAL A hetedik angyal

egész másféle angyal még a neve is másképp cseng Semkel nem aranytól csillogó Gábriel ő a trón támasza meg a mennyezeté nem is Rafael a karok öšszehangolójá és nem is bolygókat-mozgató Azrael ki felméri a végtelent az elméleti fizika tökéletes tudója

1225

Semkel sötét és ideges már több ízben volt büntetve bűnös lelkek csempészése miatt az ég és a mélység közt hallani nem-szűnő topogását nem ad semmit a megjelenésre s az angyali rendben csak a hetes számra való tekintettel tartják de ő nem olyan minta többiek nem a seregek ura mint Mihály aki csupa pikkely csupa toll nem is Azrafael a világ-díszít ő a dús növényzet gyámolítója mint óriás tölgyek szárnyai úgy suhognak de még csak nem is Dedrael védőügyvéd és kabbalista Semkel Semkel — prüszkölnek az angyalok mért nem vagy tökéletes És ha a bizánci fest бk a hét angyalt festik Semkelt a többiekhez hasonlónak mutatják mert félnek eretnekségbe esnek hogyha olyannak festik amilyen valójában sötétnek idegesnek kopottas-ócska rojtos glóriában GОМОRI GYORGY fordítása

ZBIGNIEW HERBERT:

A KÉPZELETNEK NEVEZETT DOBOZKA, Kopogtasd meg ujjaddal a falat — a tölgyfaburkolatból kiugrik egy kakukk

1226

fákat hív elő egyet kett őt míg végül zúg az erdő füttyents halkan — s folyó fut által: erős szál köt össze hegyet- völgyet köszörüld meg torkod: íme a város egytornyú fala csorba házikói sárgák akár a játékkockák most hunyd be szemed hó hull kioltja a fák zöld lángját a vörös tornyot a hó alatt éj van ormán csillogö óra : a táj baglya KERЕNYI GRACIA fordítása

ZBIGNIEW HERBERT:

HAJ Haj nő éjszaka a falon nem göndör fürt az emlékezet füle mögött sem az ami az éj mozgékony ölét őrzi nem tartozik a b őrhöz száraz és önálló , életet él mozdulatai nyugtalanok a legcsekélyebb érintésre megfeszül fájón sem fehér sem fekete a színe inkább halk nesz

1227

fogcsikorgás hirtelen kiáltás kaparó ujjak nem tudják elriasztani haj n ő közvetlenül a falon KERÉNYI GRACIA fordítása

MIRON BIALOSZEWSKI:

MEG ÉRZETT о NARCKÉP Rámnéznek, tehát biztosan van arcom. Minden ismer ős arc közül legkevésbé a sajátoméra emlékszem. Néha mindkét kezem egészen külön életet él. Magamhoz számíthatom őket ilyenkor?

Hol vonjam meg határaimat?

Hisz be vagyok n őve egészen mozgással, vagy félélettel. Mégis szüntelen pislákol bennem valami — teljes-e, vagy nem? — létezés. Magammal hordom valamiféle saját helyemet. Ha elvesztem, annyit jelent: nem vagyok.

Nem vagyok, tehát nem kételkedem.

GđMÖRI GYđRGY fordítása

1228

MIRON BIALOSZEWSKI:

MAGAMR Ő L KEL Ő BEN összeesett ihleteim kalácsa mert azt hiszem ő k élesztettek de valaki rámnyitott s megcsapott a szél még senki se tudja csak ha majd fölvágnak sül ki a botrány KER Е NYI GRACIA fordítása

MIRON BIALOSZEWSKI:

Múltkoriban, amikor épp a múltról olvastam, mert én azt jobb szeretem, mert mi a jövő ? nem is tudom mi, (ami nem történt meg) (s talán nem is fog megtörténni) s úgysem érem meg, a múlt viszont csupa tény tehát olvasok, Pliniust. Az egyiket a kettő közül, csak egy mondatot tőle, vagy kettőt, de mir ől? épp Nápoly. felé hajózott és akkor látta a híres vulkánkitörést, Pompeji betemetésével. ! ez aztán! Fennmaradt! Mert mi marad fenn? Miútáilunk? Utánunk, tisztességgel szólván? Jegyzet a villamosról? Máris túl sokat írok. Máris túl sokat. Annyit, hogy azt gondoltam: a Vezúv híres. Еpp Pompeji tette híressé. Meg a Plinius mondata. Majd meg azt, hogy amit Plinius a Vezúvról meg Pompejir ől. S ahhoz hogy ő ő legyen, írnia kellett, ezen a mondaton kívül, más mondatokat is, hogy ő legyen ama Plinius. Persze nem tudom biztosan, hogy az id ősebb-e (?) alighanem. De nem tudom. S azt ugyancsak nem tudom, hogy az én hibám-e, vagy az övék,

1229

hogy kettő volt belбlük, vagy a természeté (illetve az emberi hírnév mechanizmusáé). KERI;NYI GRACIA fordítása

TYMOTEUSZ KARPOWICZ:

GY đ ZELEM sikerült őt egészen magamba zárnom a folyóba lépve arany nyakáig mártom testét a türelmetlen vízbe és hogyha lábam éles k őbe botlik hallom mint hökken s húzza vissza lábát álmában szétterült meleg haja hiába szabadulna már az én hajamból alázatosan hever bennem hanem szívem alatt lángot vet minden éjjel eszeveszett szikla zúdul rám ilyenkor és tüzes folyó hömpölyög szemembe s egy szál virág is oly vadul belémmar hogy halkan vonítok bár én vagyok a gy đztes GđMđRI GYđRGY fordítása

TYMOTEUSZ KARPOWICZ:

A CERUZA ALMA, mikor a ceruza este levetk őzik keményen eldönti hogy mereven és feketén fog aludni segíti ebben a világ minden gyökerének született hajthatatlansága merthogy a ceruza gerince eltörik de meg nem hajol hullámokról vagy hajról nem álmodik soha csak vigyázzban álló katonákról vagy koporsókról

ami belefér az egyszeri

mi túl van rajta görbe jöccakát

GđMđRI GYđRGY forditása 1230

WIKTOR WOROSZYLSKI:

,KÖNYÖRG Ё S A CSILLAGHOZ hozzád te idegen égről lopott rosszul lopott csillagom mégis forró voltál és éles hát hogy is tarthattalak volna kezemben törékeny voltál hát hogy is ne ejtettelek volna le ezer szilánkra vissza az ősi a kínnal egyesítđ feketeségbe

hirtelen szakadékok medd ő szökések csillaga te gyatrán festett te enyhületben gyötrelem erőszakos csillag ódivatú csillag szabálytalan csillag teljesületlen csillag költők bolondok zsebmetsz ők csillaga kései őszi csillag álmodó sikolya titkos jelek csillaga amiket sose fejtik meg vademberek asztrológusok kutyák sóvár pofájú kutyák csillaga szerelem csillaga maradj velem még reggelig mert jön a reggel fenyeget őn közelít kaszáló lábbal ajtómba áll KERЕNYI GRACIA fordítása

WIKTOR WOROSZYLSKI:

FILATÉLIA Gyermekkoromból emlékszem a bélyeggy űjtésre Ki vette észre hogy ma már nincs olyan bélyeggyííjtés mint gyermekkorunkban Nem akarok a tegnap embere lenni aki mindegyre az Emlékszem és Ma már nincs szavakat ismételgeti De mit tegyek ha egyszer valóban nincsenek már olyan nagy vadászatok olyan kaland olyan kicsiny fiúk akik a villanó véletlent gy űjtik az óceán foltját egy sziget hajlós nyakát szerencsét torokhangot furcsaságot törmelékeket a világ fejtörőjéből melyet mindenki másképp rakosgatott össze szereztünk csereberéltünk sötét kis

1231

boltokban fillérekért vásároltunk színes kábítószert lesben állottunk éberen kelkitt őriznünk dzsungelünkét A vállalkozó kedv képzelet ábrándozás mindez együtt alkotta a tárt világot mely után röstellek vágyakozni mert nem ismerem jól vágyaim indítékát most amikor másféle bélyeggy űjtés van a zárt rendszereké melyekbe belép őjegyet kell venni Mindenkinek lehet bérlete és adott időpontban átveheti ugyanazokat az eleve meghatározott alkatrészeket amiket a többi bérlettulajdonos a gyűjteményébe Minden határ ismeretes Nincs kaland véletlen Csak szervezés van és szakosodása modern világ e nagyhatalmai Totális filatélia Talán másfajta kielégülést nyújt A szimmetriához a teljességhez tartozás örömét hogy a bélyegipar fogyasztói közé léphet a gy űjtő a bizonyosságét hogy megkaphatja amit a többiek a síkfelület 'égyezményes módszer ű teliragasztásához a magaválasztotta szakaszon Nem ellenezhetem ha már így van Csak annyit mondok hogy egészen másról volt szó ami ma nincs és nem lesz már soha többé ez vagy harminc évvel ezel őtt volt KERЕNYI GRACIA fordítása

WIKTOR WOROSZYLSKI:

A FAJOK PUSZTULÁSA Nincsenek már bizonok. Azok sincsenek, akik bizonokat láttak. Carl 5andburg

Vitus Bering még látott halála el őtt tengeri szirént avagy- kévésbé romantikus néven tengeri tehenet A sarki fény világított e látványossághoz de Bering bajusza összefagyott a szíve is meg az ínye véres péppé s nem érte meg a tavaszt Expedíciójának egyik részvev ője Steller könyvet írt De Bestiis Marinis címen adták ki tíz év múlva Akkor fölkerekedtek a vadászok az ismeretlen zsákmány után és csakhamar már senki se láthatta ezt a védtelen .teremtményt mely nem énekelt a hajósok vesztére

1232

BIZSE JANOS

architeak,túra

És mégis nagy színjáték ez a fajok pusztulása Amikor William Matthewson avagy más néven Buffallo Bill célba vette a bizonókat éles bár kissé véreres szemével vagy kés őbb amikor ugyanazt az álnevet William- F. Cody viselte a szép számmal összegy űlt közönség egy különvonat ablakából nézte szivarozva és kalapjával legyezgetve magát miközben sorra hullottak el beitta őket a préri igazán volt mit nézni ahogyan e vaskos robusztus állatok összeszáradtak akár a falevelek a naturális história lapjai közt De mit számít hogy ősi-e vagy másodlagos látványossága tapsvihar ugyanaz [egy bizonyos országban tapsviharral ünnepelték a verebek kecses búcsúkeringését nem mertek leszállni lebegtek a leveg őben akár egy dal elcsukló véghangjai lélegzetszakadtig elnyúlva s amikor végül is lehulltak nem volt már bennük semmi muzsika gy űrött újságpapír-galacsinokra emlékeztettek Hányféle sors Például az őstulok Sötét volta sz őre csordástul járt Üvöltött Amikor megtántorodva engesztelhetetlenül elbukott az Úr 1627. esztendejében Mennyivel húzták tovább a cobolyok a rozsomákok bolyhos farkukkal elsöpörve nyomukat a vedlett tájban Sokat mesélnek a halálra ítélt fajok furfangjairól hogyan menekülnek más fajok álcája mögé de ezzel bizonnyal együtt jár a nyúl félelme is hogy ne nézzék oroszlánnak s a fájdalmas tehetetlenség hogy nem mutathatja meg kicsoda valóban Ennyit a naturális históriából S ki tudja vajon elképzelni az óporoszokat hogyan recseg-ropog az ősrengeteg körülöttük s ők mindvégig bizalmatlanul előbb pusztultak el mint az őstulok az utolsó szálig Nem maradt utánuk morzsányi szó cserép hit sem Nincsenek Dante poklában sem édenében Nincsenek sehol És hol vannak az anatóliai örmények akiknek a vére a sivatagba ömlött de nem termékenyítette meg homokját A vörösb őrű harcosok arcuk rituális csíkokkal telefestve ami megvédte őket a gonosz szellem el ől de nem védte meg a civilizáció fejl ődése el ől A Hutu törzsbeliek akiket a Tutsi törzsbeliek kiirtottak a dzsungelben Ki emlékszik arra a néhány vagy néhánytucat kis északi és déli népre melyeket elpusztított az éghajlatváltozás a táplálék a törvény megváltozása boldogítani akarták őket illetve megbüntetni felvilágosítani megtéríteni rávenni hogy helyet adjanak másoknak különféle néha felettébb magasztos célok érdekében

1233

Az a seprűs öregember Góra Kalwarián még látta máshitű honfitársait amikor elutaztak hogy füstté váljanak Nem ó volta tettes Tanu volt csak A járdát söpörte Am nem sokat tudott róluk mondani amikor egy író aki külföldön töltött huszonöt évet visszatérve megkérdezte kihajolva autójából Látta-e őket Ahogy most látom az urat Еs mi történt velük Ki tudja S mi történt a falakkal melyek közt imádkoztak kalapáltak átkozódtak gyerekeket szültek Mindenütt laknak emberek Sz űken vannak Ime tehát a természet melyben nincs üres hely Mindenütt kisarjad a fű homok és hang A bizonok lelke nem kísért senkit Összezárulta hullám a szirén árnyának árnya felett Vannak még orrszarvúak egypáran s fecskék szép számmal Az emberek nézhetik a színjátékot Az élet folyik tovább Az egyes állatfajok kiirtására vonatkoz б adatokat Antonina Lenkowa „Oskalpowana ziemia" (Megskalpolt föld) c. könyvéb ől vettem, amit a LTA Természetvédelmi Intézete adott ki, Krakkó 1961. (A szerz ő jegyzete.)

KERÉNYI GRACIA fordítása

1234

AZ ALOM ÉVEI

BRASNYO ISTVÁN

TÁJKÉP Könyörgünk hozzád, láthatatlanhoz, és életünkért sírúnk — az olajszín felhők övezte hold hegyes pengéit kirántja hüvelyeikb ől, majd érzik a remegés, amikor a bodzabokrok gyalogosan nekivágnak az éjszaka lejt őinek, nyomukban hófehér, bozontos kutyák; iivöltés: a szamártövis fekete árnyékokat lyuggat, és a mélyút semf űi könyörtelen csápokkal felnyalábolják az utakat — most ki merre lát — kender és virágpor hullámzik felettünk hét láb s pár hüvelyknyi magasságban a tölcséres, lyukas ég felé. A vastag, nyersb őr keszty űkön keresztül is véresre töri tenyerünket a kötél, s míg a vékony irha lehámlik az erekr ől, és az erek pókhálói iszonyodó szemünkbe tapadnak, fentr ől tölgyek páncélos gyökérzete szúr homlokunkba a nedves talaj után, s e fekete hüll ők raja rátérdel mellünkre, tagjainkat kévébe köti; sárga, keresztes zászlójuk fennen lobog, a mennybolt agyagtányérját nyaldosva. És ha végighemperedünk a szikes, kietlen mez ők izzó katlanaiban, ha vérünk a láz harmatát át nem itatja, rögökkel tömik tele szánkat, nyelvünk mozdulatlan és lélegzetünk sötét pára, mely lebbenve száll illatos füvek felett virradatunk elé. Most kiisszuk a mocsarak ércét, szemünkhöz emeljük a csillagokat; a föld kristálygömbje beködösödik. Szétterjeszti szárnyát a lelkünkb ől kipattanó galamb, ám röpte e hermetikusan elzárt labdában marad lóhossznyira a nappalok mögött. T őkék, a domb vörösl ő palástja következik, lenn kutak, venyigékkel takart csermelyek, majd bedeszkázott ablakok, ajtók és leomlott falak és terpeszked ő tetők — a csöndpersely iszappal teli. Égövük ekképpen lombosodik és az alkonyat földre ejti gyümölcsét, a szilvakék napot. Apró szell ő k cibálják a fellegek szakállas fejét, a napraforgók vezényszóra fordulnak kelet felé, a tövisek szembogarunkba hegyesednek; a régen beért napraforgókban az éjszaka támpilléréi, egymásra bukva a lenyakazott napraforgókban. Támadnak a zörejek: a téglákon újra kezd ődik a kopogás, a bevakolt téglákon belül. Elfoglalják nappal-engedélyezte helyüket a baglyok és a feny ők esernyőiket kinyitják — újra kezd ődik a varázslat: ez üszkös kalászokból font koszorúk a mi nehéz bilincseink, a kémények fölött égnek, pattognak, sármányok kapkodják az ép szemeket, tolongnak a t űz harsány fénye körül. Csizmámban valami futkos: egér rakott fészket csizmám orrában; csupasz, bőrtelen kicsinyei ujjaimban sajognak, a búzaszár selymes, alsó levelei ujjaim között.

1235

N Е GY HOMOKBA R Ő TT SOR ЕN MAR UGROTTAM VOLNA: APRÓ VAD, MIT NEKEM! AMA MACSKA MЕG VART BENNEM ЕS HOSSZAN, FESZÜLTEN FIGYELT.

A LAPON Vízbe hajlok, jó derékig: duzzadt nyelvem és szavát ki vette? a horizont rám nyitja száját, mely szétfut, majd fellobban hunyó tűzként. O ti rémképek s szörny űségek! vagy puha karok keblek vonalán! szörny szájában élünk, szabvány szerint: hogy legyen gyorsabb. Minél rövidebb legyen. Pusztuljon t őlünk e pohár! Ködben rebbennek évszakok, szárnyas vadak vízszinten s a récék. Mintha igaz lenne, hallgatok. Nád susog, csörögve rándul szélnek a papírsárkány; kanóc ha gyullad messzi ablakon, kísért, mint lidércfény. Ha lapáttal kezemben a rámrótt földet kivetettem, ingderékba törlöm homlokom. Dicsérnek többen. Vállon veregetnek. Kezem szorongatják, ha távozom.

FALAKRA, PALANKOKRA Falakra, palánkokra egy éjjel fekete festékkel kiírták a halál igéit. Az utcában másnap egy élő lélekkel sem találkoztam, este a lehúzott redőnyök alól nem villant lámpafény, világosság. Az ajtók elzárva, csönd nőtte be gazzal az utakat. Így botorkáltam a hosszú sikátoron — nyomomban kíváncsi árnyékom — azon a sz űk helyen, amit szabadon hagytak a festékes vödrök és mázolókefék.

1236

Elfogytak a szerelmesked ők, hűlt helyükre a sötétség kiáltásai fakultak. Egy piciny lámpáért mindenem odaadtam volna, egy piciny, bátor lámpáért, mely szemembe tűz. Zörgettem az ajtókon: sehonnan semmi válasz; békés horkolást sem hallottam — mozdulataimat mindenki éberen figyelte. Ekképpen kiáltoztam: — Nem én vagyok a halál és nem is árnyékom a halál, nézzetek rám! Halljátok: hát ilyen a halál? — Senki sem hitt nekem.

LEV Ё L Könnyű a dolgom, és ezt nyugodt lélekkel írom le most: nyugodt lélekkel írom le most, még így, névtelenül is. Szavaitokat meg őriztem eddig magamban, de nem vitatkozom tovább, mert min is vitatkozzam? Megmondtátok, csak akkor és csak abban az esetben jöjjek vissza, ha minden kötél szakad : és elküldtetek magatok közül, boldogtalan kisfiút. fgy volt. Еn pedig lassan elfeledem a járást, azokat a szűk ösvényeket, amerre jöttem egykoron. Már csak az az odvas nyárfa terebélyesedik ki fejemb ől, magasan, mely emberemlékezet óta áll fakón a dombhát alatt. De egyszer azt is kitépte gyökerestül a zivatar, s az utolsó gallyig feltüzelte élhetetlen bandátok. Mert fgy volt, ismerem e fajtát, ne is próbáljátok nekem letagadni. Hogy vájt törzséb ől csónakot ácsoltatok, csónakot, ti, szamarak.

SZÁ MKI VET Ё S Az elítélt a bírákkal szembenéz. Mert bírákból van milliónyi — nem szólva a karhatalomról és egyebekr ől ám elítélt csak egy. —,

1237

És az az igazság, hogy jóval többen vannak az elítéltek, mint a bírák és a karhatalom és egyebek együttvéve. És ha az elítélt a bírákkal szembenéz (bírákból van milliónyi), akkor ő egy magányos elítélt, és föltétlenül arra gondol, azt kérdezi magában: Hol itt az igazság? — És ha a bíró szembenéz az elítélttel, akkor ő egy magányos bfró, és ebben a fülledt, ebéd el őtti hangulatban, gyomorégéstől gyötörten, felötlik benne a gondolat és azt kérdezi magában : Hol is itt az igazság? — Ezt kérdezi a magányos bíró. Akik meg kinn vannak az utcán, minduntalan segítségért vagy rend őrért kiáltanak, újságért, taxiért, és nem veszik le szemüket sem a bíróról, sem az elítéltr ől.

A PIACON holnap is lesz virág, és vázákban az asztalokon és mindenütt s ha felnyitom gömb kelyhét, nem érhet csalódás, kérges ujjaim bár görcsösek, durvák, tompák: éles pengékhez szokott. Allni felvértezetlen, természet dolga ez, és mivel én szólok, válaszolván kérdéseimre, az én személyes ügyem. És ki kést fen rá, vagy ollót köszörül — mit tehetek? Nem kívánnak t őlem többet, csak ne ártsam magamat bele. Am mindennek ellenére egyre bujább növés ű lesz ez a világ, ez a cinkos világ, és mi csak kacagunk a késeken. Ha látjuk a kertészt: nyeseget ő, értelmetlen mozdulatait, nevettünkben kicsordul a könnyünk. Nosza, messétek apró, geometrikusan satnya bokorrá a terebélyes cserjéket! Akkor is, a semmitmondó bozót közepén is ott lesz az a gömb kehely és benne a virág, amit faragatlan ujjaimmal épp most bogozok. Végső soron pedig mindennek ez a lényegesebb része, és egyetlen eszközünk.

1238 _

G

AZ AVAR

Mintha álmunkból riasztanának bennünket harsonák, vagy ablakunkon bekopogtatnának éjszakának idején s mi meghallanánk a kinyilatkoztatást: hogy égne a szózat lángba borultan és rángana a sápatag erd ő, miként az avar ég a nyirkos sötétség alatt. S az árnyak elsarkosodnak, eleven formákba bújnak a rothadás alatt. Takarónk ráncaiba fúrjuk magunkat és összekuporodva egyre csak álmodunk — és deres tisztásokon kísért lassú lánggal a vész. Ki a föld alatt él, ügye-baja kevés, hasára nyugodtan hengeredhet szikla; mély álmokat lát s az első mozdulatra elhessen tőle minden félelem. Ama durrogó gesztenyék el ől sikítva menekül szüntelen a sokaság és az élő fák súlyos füstje el ől a borongó hegyoldal ölére. Megindul a szél apró zsarátokat suhintva terhe ellenébe és áthevült fejünkr ől a hirtelenében levett posztósüvegbe finom kend őként a hold fényfoszlánya hull... már mindenünk tüzet fogott.

1239

ÜNNEPEK

DEÁK FERENC

Keze .Lelógott .az ágyról. Úgy feküdt, mint .egy hulla. A zöld függönyön átsz űrődő fény végigtáncolt a teveisz ő r takaró red őin, s a dagadt, sárga arcon lelte meg igazi szörny ű szerepét: a fiatalember halottnak rémtett. Csak niéha .nyitatta fel, vastag szemhéját, di nem mozdult. Lélegzeni is alig lélegzett. „Minden állt még ... az este m.ég minden egyhalybeni állt a dégi, szoko.tt helyén ... Aztán valami megindult, s minden zúdult utána, vele, feltartóztathatatlanul. Az este... vagy tegnap délutáni, vagy még eldob: tegnap dérben." Most lassan felemelte lelógó bal kezét, és végigtapogatta az arcá.t. Csak úgy, mintha valami idegen testet tapogatna. Űgy sétált végiga bal tenyér ,a sárgászöld arcon, aztán lustán, elégedetteni lehanyatlott ,a padlóra. Csuklóban behajlítva hevert a poros padlón, és hagyta, hogy a zöld .fény nyálkás, romlott аnyagat keverjen belőle. „Tegnap este Szakállnál üldögéltünk, .és fanyalogva ittuk az ócska italt. Rossz, túl hangos, túl olcsó Iliemezeket hallgattunk. Dulits szakértősködött .a lemezjátszó körül, Tury :az ,akvári.umba .nyúlkált könyékig, Szakáll meg fényképeket szedett el ő, és félresikerült kalandok végére hazudott nagy poéneket. Körülöttünk az ócska bútor szunyókált, mert mit is tehetett volna ... Körü.löttünk már éveгk óta szunnyad az id ő is. Danát, te mintha aludnál — ,szólt rám úgy kilenc óra tájt Tury. Csend lett. A lemez is véget ért, de még agy kicsit csikorgott a tű a fekete Talpon. Szakáll félretolta ,a nagy kazal fényképiet, és poharam után niyúlt. Nem! Az túl egyszer ű lenne. Azon gondolkodom, hogy most valahol cirpelnek .a tücskök, .és .a f űszálakon, leveleken híznak a fekete harmatcseppek. Éjfél felé, vagy hajnaltájt már elnehezülnak és lecsorognák. Ennél különb gondolataim itt igazán nem szültethetnek. .Mondom: nem alszom, az túl egyszer ű lenne... Akkor ,egy pillanatra csend lett. Tury kövér arca az , akvárium felé fordult. Oda menekült a tekintete. A halak 'közé. Neked Fez .az egész nem tetszik ... — mondta Dulits. — Neked Fez semmit esem jelent. S őt még ... — nem folytatta. SrLakáll h.átratalta a széket:

1240

Ami a tücsiköket illeti: te csak beszéd] ... Ha szereted a bogarakat, te csak beszélj. De ne ültesd őket ,a fülünkbe! Az elég veszérLyes enne. Nekem semmi kifiogáso.m a bogarak ellen, de jobb lenne, ha valami 'különbet talalnál ki. Mert ha ez ajz egész itt nem tetsziik, akkor... Szerintaem egész becsületes dolog a tücsökzene. Aztán meg: nem tudom, mire gondoltok. Mi az, ami nekem nem tetszik? Mert ,meglehet, гΡhogy ez az egész valóban nem tetszik ... De mi az, .amit ti ezen értetek?" A zöldessárga kéz Іјга megrándult. Előbb csak az ujjak .mozdultak, aztán ,a kézfej hajlott ,még merész.ebb szögben befelé, hogy az egész kar jegy kis "habozás után 'felemel'kedjen. Ahogy megmozdult, a teveszőr takaró is lecsúszott, s meztelenül hagyta ,a fiatalember fels őtestét. Sovány mellkasán szinte jedt а n állt , 'meg ,a kéz, ,a kis feketezöld 'kéz, mely valahonnan jo ~bfb oldalról bújt el ő a takaró alól. A .sárgászöld !kéz, mely oly lassú biztonsággal kelt fö.l a poros padlóról, most gaz ijedt idegen kis k бzre hevert. A fiatalember változatlanul ;ijeszt ő volt. Ailsó ajka fе ketém domborodott ki, jobb szeme körül csúnya, sötét párnák emelkedtek. S ebb ől .a ronda képbő l mégis sugárzott valami der űféle. Megmagyarázhatatlan az esztétikai normák a ,kívül es ő szé+pség. Ez az volt. Az +egész 'emberb ő l különös .mosoly áradt. Ki tudja, honnan eredt. Abból-e, hogy a kis feketezöld kéz , е lőbújt, vagy abból, amire a kedves kis jövevény ellenére gondolnia kellett? „Legjobb lesz, ha elmégy ... gondolom, ha azonnal szeded magad 'és elmégy, .nékünk itt jó, és ha te , elmégy, akkor .még jobb lesz. Tury idegesem nyeldesve mondta ezt a ipárt szót, é:s továbbira is az alkváriümba nézett. Hany éve emésztjük egymás ,id,ej ét? Hány , éve is? Ez a nyolcadik! Amióta Szakáll leszerelt. Meg azel őtt is, de nyolc éve rendszeresen. Nekem nyolc esztend őmbe került , ez a sok ócska lemez, ez a vacak ital és ,ez a tücsökzeme, amit már nem , akartam megosztani veletek. Ha most , elim~ egyek, úgy marad mögöttem ez a !nyolc év, mint csiga utáni a háza. Miel őtt telrnegyek, előbb :rálé+pek erre a házra, s [akkor 'megyek csak , el, de úgy, hogy nektek Se legyen j ó ,tovább." Az arc mintha most elborult volna. Mintha nem .lett volna egészen m~ egelégedve .azzal, ami alatta, ott •a mélyben történik. Vagy éppen az ellen van kifogása, amit vel őző este mondott. S akkor megszólalt a csúf száj is: Nagyon bután mondtam. Nem órtem — szólait meg a tevesz ő r takaró alatt 'egy n ői hang. Nem hozzad beszélek. Magammal van számadásom — válaszolt a csúf száj. Az iménti hang most nem jelentkezett, a kis feketezöld kéz is , e1túnt, mint valami különös árnyék. Valójában te hinni mered, hogy mi ett ől megváltozunk? Hiszed, hagy ez rajtad kívül 'még valakit (érde.kel? —Lángolt fel Dulits, de Szakáll leintette. 1241

Tehát neked ez az ital vacak, ésezek a lemezekacská.k? Na, mondd csak tovább. Szakáll .fújt .egyet, s .a szürke fénykép kazial megingott. A fényképek ijedten táncoltak egy darabig, aztán sima ölükben megpihent a fény. Ez +alatt a nyolc év alatt neked van !a legböbb b űnöd — mondtam Szakállnak. — Ha csi аk rólad lett volna +szó, r+ég leszámoltam volna veled. De nem voltál , egyedül. Ott 'voltam ~én is. És +ott volt ez a két asatlás ... Hánysz;or mentél jel Távol-Keletre vagy Finnarsz.áglba vra+gy Londonba, hányszor? És volt szíved minduntalan végigmesélni az útirajzokból eltanult utat. Már ,az +elég ahhoz, hegy 'kivágjam ,a +nyelved. Mert mérgeztél bennünket ezekkel .a képzelеtb.eli nztakkal. Nem mintha mi 'elveztük volna pompás mesédet, nem mintha kívánkoztunk volna ezekre az utakra, hanem mert mint valami különös mazochisták, megtanultuk szeretni +a szenvedést, amit rezekkel a szimpla történetekkel okoztál nekünk. De ez nem volt 'minden. Az utakat mindig visszafelé +iás 'elmesélted, s ez volt az, :amit soha nem tudtunk megszokni. Ez volt gaz, iamit ől el őre rettegtünk. Mert olyan volt ez a te ha.zaté гésed, mint a viszszafelé pergetett film, mint amikor ;hátrafelé ~lépdel a ló, mint ;amikor visszaömlik 'a víz гΡ a pohárba. Mint ~amikor +az emberbői ~a tányérba költözik az étel. M čnden gaz előbbinek a 'fomdítattja! Ezzel építetted le 'bennünk a !szenvedést ürességgé. Ez ,az, amisért veled szá~rnolnom kell végre. De nemcsak te vagy itt, itt van ,ez ,a két csatlós is. Itt van például Dulits, jaki , hja .a napba néz, minduntalan tü.ssztig, és .aki mindig hall valamit, és gazt mesléli , ~amit hall, de solha ,az életben nem beszélt semmir ől, amit 'a saját szemével látott volna. Így 'tévesztette össze bennünk az érzékszervek szerepét: egyszerre a szemeinkkel is csak hallunk. Nem látunk már ,evek óta, ;mindnyájan csak hallunk ... És itt van Tu.ry. Nyolc éven .keresztül ,rendszeresen, +különös undorral +és megvetéssel beszél ~a n őkről. Rémképeket fest az asszo.nyokrál, családanyákról ... Módszeresen mindig +elölr ől, m.ód.szeresen mindig ugyanazt. Kis piszkos fészcik kis la+kái vagyunk. Eddig minden maradta régiben, mert én ~is itt voltam, mert a .ló visszafelé lépdelt, .a víz visszafelé ömlött, .a szemünkkel ,i's csak távoli hangokat hallottunk, és mert lassan elnemtele.nedtünk. Most valászin.üleg еlmegyek. Elmegyek valahová, ahol .rendes italt ,i;hatak, +olyat, ami .kimarja bennem ,az :eldugult csatornákat, olyat, +amely a 'zsige.reiunbe rtádul." ~

~

A fiatalenцber most felemelkedett. Kilépett ,az ágyból, s iaz ablakhoz +sétált. „,Jó lennie elölr ől kezdeni" — gondolta. „Most +már vannak elképzeléseim .az •egészin ől. Van róla pontos 'képem. Tudom, hogy áll az egész. .Ez, ,ami történt, ez túl .pisafán. Hihetetlen, hogy .ilyen szimpla voltam... ,Nevetséges, gyatra beszedet mondihattam ,az este." Leült egy székre, aztán karba tett kézzel nézte az ágyat +egy darabig. „Érdekes, hogy mindenre emlékszem." Az .ágy mintha megmozdult volna. „Az ócska .faragott bútor ugrásra ,készen fülelt. Nevetséges. Ezek .a +nehéz „állatok", melyek látszatra legy őzhetetlenek, most újból visszanyertéik régi méltóságteljes kifejezésüket, de én tudtam, hogy testüket szivaocsá rágta +a szú.

1242

A ,három ember . megkövülten állt. Éreztem, hogy valamelyikük első mozdulata megpecsételi .a sorsomat. Ijeszt ően Іhasszú percek .következtek. Egyre vesztettem +a türe'ime:m. Nyolc év ... Ez a nyolc év úgy látszik mindent tárolt beléjük csak , energiát nem. Felemeltem poiharamat, amit valamivel el őbb Szakáll teleöntött. Lassan, óvatosan bocsaltiam iaz italt az :asztallapra, közben !azt gondoltam: három ünnepnap ,következik ... Nehéz lesz átvészelni ezt a három napot, de legalább... B+orzasztó +ennek az Italnak a színe, meg gaz illata is... Aztán fordult •a .kocka. Tudtam, hogyan kell ügyesen, ,nagyon , apróra törni .a poharat. Nagyon lapró+ra Les nagyon ellenszenvesen." ,

Odalépett a nagy állótükörhöz, ijedten nézett az eléje táruló (képre. Te hazudtál nekem! — mondta csendes bosszúsággal. Nem tudom. Lehet — válaszolt .a hang a takaró talól. ,Ide nézz! Nézz rám! Minden ffé+гfi így van ezzel. Csak másnap retten el, hogy mit hagyott srvagából csinálni „Persze. 'Csak másnap. De úgy látszott, hogy erre a másnaipr а nemigen lesz szükségem, s te ezt nem tudod." Van-e valami ötleted? — .szólt .az ágy felé élénken. De onnan csak csendes rnacorgás volt a válasz. A fiatalember végre nagy, ideges mozdulattal ,felhengerítette ,a zöld függönyt. Hunyorogva állt gaz !ablakban, s nézett ki a nagy kócos parlagria, mely valamikor szép, ,rendezett kert volt, de erre ő már nem emlékezett. Megtapogattál +az. éjjel ... — ,mondta a hang a ,takaró Halál. A fiatalember nyelt egyet. —Megtopogottal, 'bár mondtam, hogy ezt ne tedd. Nem azért jöttem el. Azt is mondtam, hogy nem ,azért jövök ... Te mégsem rna+radha'ttál .a .b őrödben. A fiatalember el őbújt is cs!ip.kefüggöny :m,ögül. Csíp őre tett.. kézzel közeledett az ágy felé, de ,ott egy ,kinyúló barna láb tartóztatta fel: Maradj csak ott, ahol vagy. Nem mondtam semmi sért őt. Menj csak vissza az ablakhon. Csend lett. A láb visszahúzádatt +a takaró alá. A fiatalember újból a tükörhöz lépett. Meglepetten mondogatta: Te jó isten, snennyime csalódtam. Aztán ,odaszólt iaz ágy felé: Csak , a hasad tapogattam, semmi rossz szándélkom nem volt. — Az ágyból újból nem jött hang. — Kíváncsiság volt az egész. Én még soha olyan hasat nem Simogattam. Meg lelhetnél velem elégedve. Most, mint a tengerparton a hullám, felcsapódott a puha takaró, s előtűnt a lány, ahogy idegesen lélegzik: Nemcsak a hasamat simogattad te, hallod-e! Ne akarj le.köteleznii! A fiatalember tágra nyíltszemmel nézett az ágy felé: utálatos kis macska, gy alá.zatas kis dög, átkozott féreg. Gyere közelebb — intett felé mosta lány. — Na gyere közele bb. — Odalépett. — ,Hajolj le. — Lehajolt. —Egészen jól fest. Bukat lappadt az éjjel. Holnapra már meg sem látszik. Elmegyünk Kántorhon ebédelni. Készülj, ha akarsz... Megyünk ebédelni. —Már nyúlt az +ingéért .a szekrénybe, amikor hirtelen visszafordult. —Még valamit. — A lány háttal állt, s épp a ruhájába !bújt. .. .

~

~

1243

— Hvvlak ,és nem is kérdenem, nem lesz-e kellemetlen, hogy így nézek ki. A lány ;máсr belebújt a с ruhájába, s vállán a 'két gombot ga nbolta be: És neked? Neked nem lesz kellemetlen, hogy (én meg így nézek ki? — simoigatta körül gömböly ű 'hasát. Mindketten nevettek. Mehetünk — mondta a lány —, csak még azt mondd meg, hogy hívnak. A fiatalember m,egütkö.zve nézett a lányra: Hát imég nem ... hát ez lehetséges? Téged Ilának hícvnak, ugye? A harátn ődeit meg... Hilda. Én Donát vagyok. Csak fe.gy nevem van: Danát. ..

~

Kántor régi ismer ő se volt, s ide sohasem vezette el a három vénlegényt. Azért merte most Ilit meginv itá.l.ni . Valami egyszer ű kis ebédet rendeltek, s a végén még !palacklo.zoitt bor meg palacsinta is került az asztalra. Kántor, akii igen családias ,ember volt, .különös melegséggel fogadta dket, s őt, már az 8 gondolatmenetének régi cképletéhez híven, irigylésre méltó erköLesös összefüggést vélt felfedezni Donát sebesülése és a 'kis kedves, gyermekasszony áldott állapota között. Ebéd után сmég üldögéltek egy ideig, aztán lesétálóak gaz északi csatornahoz, ahol nemrég fejezték ebe az új teherkiköt őt. Sokáig nem szóltak egy szót sem. Nézték az ünnepl ő szennyet, ami a csatorna torkolatánál .körtáncot lejtett, nezték az unalmas, ;egyfo:rma 'sleppeket meg az unalmasan .átlagos horgászokat, akik iszemélytelenségük gyakorlására ezt a módot választották. Most elmegy йnІk ,mlihonzánk ... — mondta Ila egy .id ő múlva. Tihozzábok? — Donát, bármennyire akarta, sehogy sem értette ezt a meghívást. Csak úgy ... eljössz velem. Szeretném, ha eljönnél. A lány jegy szót sem szólt arról a helyr ől, ahova Dionátot vezetni akarta, a fiatalembert pedig sdkkal inkább meglepte ez a váratlan fordulat, mintsem hogy ,eszébe jutott volna bármiit is kérdezni. Estefelé 'szálltak fel a hatos buszra, s .kigurultak a végállomásig, mely jómmal a gyárteleip után következett. Egy ideig a .m űuton haladtak, ,aztán, ezt már Donáit észre sem vette, veteményeskertek, majd szántóföldek közt haladtak tovább. „Rosszullét fog el, ha eszembe jut... de le kell nyelnem, vissza kell nyelnem, nem árulhatom rel magam! Édes istenem, hogy mentem, hagy rohantam onnan ... A cip őmet iis utánam dobták, mert Saakállnál mindig levetettük a cip őnket." A lány mintha érezte volna, mi Іóörténük vele, hallgatott. „A Rigába nem engedtek be. A pincér .megvet ően nézett utánam. Jól , esetit gaz a megvet ő tekintet. Rigótekintet volt, vagy valantii hasonló madárié ... Jól van, .gondoltam, tehát igazam volt. Ez a legfontosabb, hogy igazam volt. .A Dobos ,a harmadik keresztutcában volt. Oda vánszaragtam. A ,pincérekonnan is ki akartak tenni, de valami hatalmas kétméteres férfi becipelt a m osdába. Sohasem tudtam meg, ki volt és mit akarhatott, mert többet nem ~

1244

láttam. A tükörib ől iеgy gyámoltalan, mosolygós, dagadt arc bámult vissza rám. Egy jó óráig h űtöttem daganataimat, di állaspotom alig javult. Ruiћ . nat már az utcán rendbse hoztam valamennyire, de most észrevе ttem, hogy gallérom 'felihasadt, hogy hónom alatt megreipedt a kabát. Nem baj, mondogattam вagamban. Neon baj, mert tigaDam volt! És az se baj, hogy három ünnepnap köуetkezik. St tve ,mentem fel a terembe, é,s gyorsan bocsánatot 'kérve leültem gaz •els ő asztalhoz. Csak kés őbb vettem észre, hogy két lány ült ,ott. Nem tudtam, nniéxit gondoltam i аZ első pillanatban, hagy férfi és nő ... Jófoгmán rájuk sem néztem .. A pincérelket lestem, nnehogy kitegyenek. Elég szép kis kézimunka ... — nevetett rám is soványabb 'n ő . Homlokomra ta,masztott tenyérrr:el І g еkеztІm beárnyékolni arcomat. A nevetés most már ékinas lett volna. Fájt, nagyon fájt feldagadt alsó ,ajkam. Bajban vagyok — anondtam csendesen. Látjuk. Azt mindenki láthatja — dobta oda büszke hányavetiséggel .a másik l.any. Akkor vettem csak észire, hogy Fez mlég majdnem gyermek. Sötétzöld szeme ёs fekete haja tette csak komollyá. Keze is egész lágy, gyermekkéz volt. Igen, látni valamiit rajtam ... De nem az a ibaj. A baj nem abban van. Valami nagyon karnoly italt kellene rendelni, é:s nem jutsemmi gaz eszembe. Mindent elfelejtettem. Nos., Zla, segíts neki — szólt .a kis feketéhez .a 'sovány n ő . Mit segítsek? Igyоn vitriolt, az Teliég komoly ... — duzzogott a ~kicsi. Nem szóltam semmit, nem azért, mintha nini lett volna mit válaszolni, hanem anert egyre jobban sajgott a sok daganat. A Dobosban (különben dobolnák is... A zenekar játszott, s a dolbve+rés fájó lüktetésként visszhangzott bennem. Fájt :már .a szávem alatt is... Amikor •a pincér az ,asztalhoz lépett, hirtelen megszó alt a kis fekete lány. Gyorsan , és feltűnően :hangosan beszélt, valószín űleg, hogy a p гinaé.r .figyelmét elterelje .rólam. Valami különös italt rendelt, melynek édeskés kámfaríze volt, de amikor lenyeltem, lassan, de veszedelmesen tüzelni kezdett bennem. Amikor a másodikat is megittam, nevetségesnek tartottam: miért is dobnának ki. Ültek itt siralmasabb (kép ű vendégek is. Lány miatt volt? — kérd,ezte ,komolyan a sovány n ő . Nem. Valami más! — suttogtam... So!kan voltak? —'kérdezte most Ila, a kies fekete. Hárman. Ide nem jönnek? Nem. Nem is keresik? Soha ґthьё. Kivéve, ha . . Ha? Ha elmúlnak az ünnepek .. . Hát ünnepek lesznek? — lep ődött meg a soványkás lány. Háromnapos ünnep ... — mondtam — hosszú három napos. — Ki szereti az ünnepeket? — kérdezte Ila inkább önmagától. 1245

Nem tudom. Lehet, hagy nem is azért találták ki, hogy bárki is szeresse. Csak úgy, hogy .legyen ... — Elhallgattam. Megint beleszúrt valami a szívem alá. Fáj? — k ёгdІеztе Ila. Nem tudom pontosan. Olyasvalami. Borogatta? Egy álló óráig. Hiába. Mire elmúlnak iaz ünnepnapoЈk,rendbe jön. Leglalá:bb lesz mivel foglalkoznom. Azzal nem kell foglalkozni, az eгlmúlik magától — csattant fel Ila, Ás zöld szeme egészen elsötétült. Újra ,megszólalt a zene. Doboltak. Igazam volt — gondoltam, és lüktetett a sok seb rajtam." Jártál smár valaha erre? Elég gyalázatos vidék ... — srzólalt meg végre a lány, és leült egy fiatönkre, mely isten tudja hogy 'kerüllt ide iaz út szélére. — Itt mindig megpbher_e'k. F őleg újabban, hogy nehezül a gYerеk. Donát is leült, és .megnyoпnagatta szíve k ќјrüi a bordáit. Ez nekem gyanús, Jobb lenne, ha fájna. De csaksajog, és egyre gyülik benne valami. Egyre ,feszül. Ez nekem gyanús, mert amíg fájt, tudtam, ihányadán viagyak vele. Túl solkat , törődsz magaddal ... — mondta leplezetlen megvetéssel a lány. Üszkösödő , elbarnult tarlók nyúltak a messaeség'be el őttük. Jobbról fonnyadó '.kuko ~ ric.atáblák, balról valami töltés zánta le ,a távlatot. „Megyеk, mint e,gy félkegyelm ű — dühöngött magában Danát —, de nem érdekel! Azt hiszem, ,ez a legjobb: vakon belemenni a vülág ьa. Hadd szólaljanak meg végre az ösztönök, még ha gaz önérzetet (orrba is vágja a véletlen. Jól esik Fez a menés ... Hülye érzés, de így van. Mióta nem mentem már ... És itt van ez a két útitársam ... Egyik a másikban, egyik a .másikfért ... És rr ~i:ndketten velem. Hülyeség. Vajon csak megszokás dalga,e a bi гtonsá;g, illetve bizonytalanság érzete egy mez őn? Mező n, vagy mondjuk ,a hegyekiben. Mindegy. Jól esik ez a gyaloglás, még akkor is, ha irányzékaim f гlrr_cndtá>k a szolgálatot. Ezsokkal több, mint Szfa~ kállnál a leveg őbe beszélni." Donát azon kapta magát, hogy túl sokat hallgat. Nem zavar, hogy hallgatok? A lány .l.ábikráiit meg kissé dagadt гΡlábfejét dörzsölgette: Azét teszel, amit akarsz, ha nincs mit mondanod,akkor ne 'beszélj. — .Még mindig ;az estéli ,ese.ményeket latolgatom. Életediben elő ször ,húztá.k el így , a nótádat ... — Ila nem kérdezte, hanem azon az ő kissé rekedtes bongj án, minden 'hevültség nélkül mondta ezt maga , elé, de Danát kiérezte bel őle :a gunyt. Ha ez (b űn .erirefielé, ,akkor egy tapodtat sem megyek tovább. Beletelt jó pár perc, mire .a lány válaszolt: Azt hittem, van valami komoly érved önmagad el őtt, hogy szó nélkül velem jöttél. Mert annyi biztos, hogy nem vagywnk valami .régi jó ismer ősök. Azt hittem, tudod, mit csinálsz. Donát felállt. Árnyéka hosszan vágódott végig iaz úton. Er őtlen, elomló csíkok ábrázolták végtagjait a parcfüvel .szegélyezett csapáson.

1246

Ha megsértelek is vele: igen, én valóban nem tudom, miért indultam útnak. Valóban fogalmam sincs róla ... De vajon te tudtad-e az este, miért jössz velem? Csak azt tudtad, hogy nem a+ka+rsz velem .. . A lány 'sötétzöld szeme felvnllant. Hajszálnyira úgy, mint az este, fekete .tincsei ,arcába hulltak, keze esz űk ölében hevert. Akkor felállt, és elindult az úton. Donát ,egy ideig mögötte kullogott, de aztán csatlakozott hozzá. Egyre kémlelte az tortát, de a lány teljesen közömböslвn nézett vissza rá. Egy .id ő múlva újra visszazökkent az .estéli eseményeik társaságába. „Ittam araég 'két pohár kámforos italt, és unszoltam ;asztaltársnői+m et is, hogy sgyanak valamit. Nem , és nem! Valami szörpdk.et meg ,kávékat .szürcsölgettek ... Azt kellett hinnem, +hogy várnak valakit. M'ég két italt ,fogyasztottam, és izzatt +az egész testem. Ebbe bele lehet halni — suttogtam. Igen — ,bólintoüt Ila. De az ;a fontos, hagy igazam volt! — nyögtem fel. A mellékelt ábra mutatja — mondta a sovány n ő. Nyolc év +az ,elég hosszú idő .. . Be volt zárva? — nézett rm Ia. O.lyasvalanvi. Minden rendes iernbert bezánnak — .motyogta a lány. Nem volt az börtön ...lattólerkölcstelenebb valamii volt az .. . Csodálkozva néztek :rám. Nem, semmit sem értettek a ,dologiból. Most ... ma pontot tettem ,mindenneik a végiére. Nincs többé hátrafelé lépdelő iló és a pohárba visszaöml ő víz .. . Gyanalkodva néztek rám ,a lányok. Egyszer majd verset írok róla, vagy ,regényt, vagy slágert csinálok belőle ... Nem kell félni 'sem аnitől, ilyenkar már mцΡnden rendben szokott lenni. Ilyenkar, amikor az ember teste tüzel és lükbet .. . 'la nagyon komolyan nézett rám. Mintha tegy pillanatra megértett volna. De nem. Ez a tekintet йгeг volt. Vagy csak álmos és fáradt. Hirtelen össze kellett szám оlnam hány éves vagyok .. . I аrminGhárom. Abból nyolc év. fgy gondolta? — kérdezte I1.a. Igen. És , elő tte hámom se boldog, se boldogtalan. Akkor ilválta m. Már hajnalodott. Az egész testem lángalt, agyam meg belefáradt ,az ital siar'kantyúzásaba. Nem, a csatornák még mindig el voltak dugulva! A vérem még mindig nem úgy keringett, a'hagyan nyalt évvel ezel ő,tt. Már megint valami baj van —allapította meg , a sovány lány. Veszély+ben vagyok. Hajnalban mindig ezt érzem. Az anyai ágra ütötbem. Szükségem van valakire holnap .délig. Csak úgy, hogy ,ott legyen a .közelemben. —Illára néztem. Belőlem .nem lesz haszna — mondta. Csak +azért hívom, merгt veszélyben vagyok Mit kell tennem?... Mondom, bel őlem nem lesz haszna. Már világasadatt, amikor befordultunk a Szabadk őművesek utcáj "aba. Csak most .láttam, hogy Ila másállarpotban van. Énddkes kis gömbölyű test jött mellettem. Szó nélkül. Nem igaz, hogy én —

~

~

.. .

1247

valaha is iigazán utáltam volna az , emberiséget. Nem igaz, hisz az itt jön mellettem. Itt lépdel, mert én lekétségbeesve azt találtam miondani ; hogy vesziélyben vagyok. Nagyon tele voltam alkohollal, de .a tompa, nyomasztó hangulat .mö,gött valami eddig soha nem érzett öröm ébredezett bennem. Amikiorbenyitottam а nаg т kertbe, melynek mélyén .a ház ;aludt, amikor becsuktam s ,bezárbam a lány .mggött a kaput, lehajoltam és valami iismeretlen v;irág,okból téptem gyorsan egy csokornyit. Nem szeretem, ha nekem éjijel szednek virágot — mondta Ila. De hisz ... — azt akartam mondani, hogy már hajnal van, de megéreztem, ,hogy л ecki van igaz.a. A riészege'k az !ilyesmit ,min dig nagyon pontosan megérzik." Amükioir a töltésr ő l lekanyarodtak, az út kiszélesedett, mint folyóba a patakok, egymás wtán torkalQta ~k bele iaz ösvények, csapások, s már néhány ünneplős járókelővel is találkoztak. Több mint flélárája jövünk... — mondta Donát. Nincs má.r .messze.. . — szólalt meg Ila, és 'hangj.ában volt valami a haz,aénkez ő világjáró öröméb ől. ѕ zeretsz itt? — 'kadkáztatta meg a :kérdést a fiatalember. A lány nem válaszolt, csak tágra ,nyílt szemmel nézett rá, nagyon csad.á гlkozott. „Hogy lehet mást szeretni vagy .ezt nem szeretni ... Ez van." A (bodza- s kökénybokrok mögül el ő tűntek az elstí házak. Meszeletlen, vakolatlan vályogépítmények voltak ezek mind sorban, nád- vagy benzineshordókból lapított , bádogtet ő kkel. A kopasz udvarokon pumpás kút, rossz dézsa, tekn ő , visítópő re gyerekek, száradó mangyoik, kimustrált bútordarabok keveredtek z űrzavaros egésszé. A kis vaksi ablakokban elsárgult І.xjság рapírt lebegtetett a léghuzat. A falak tövében szátlan férfiak üldöigéltek. Itt-ott bólintással ∎köszöntötték a két j őveviényt. Nemegyszer hatalmas kutyaugatás ikísérte őket .tán száz miétеrnyire i's. A lant' egyszer sem kérdezte, még tekintetével sem, mit szól !ehhez Donát, ú,gy ment .emelt f ő vel, nagyszuszogva, egyre gyiorsiabban, mintha ez regészen ter.m , észetes dolog lenne. S ő t: mintha valami sértett büsz'kesiég, dac keveredett volna mozdulataiba. Dianátn.ak most újra az arca jutott :eszébe: „ha nem lenne ilyen dagadt, biztonságérzetemmel sem volna baj". Amikor ,megálltak az ajtóban, bent, a hosszúkás sötét helység imélyén öt arcot világított meg a pislákoló petróleumlámpa. Öt feléjük ,fordwló, öt evés közben meglepett arcot... Ila belépett, iköszönt, aztán elt űnt egy mellékhelyiségben. A vacsorázók :miég mindig Dianátot nézték. Aztán anéll,kül, hogy teki.ntetük.e:t levették volna róla, összébb huzádtak, helyet csináltak neki, s intettek. Danát is lányt kereste tekintetével, de hiába. Akkor közelebb lépett. Qrráit megcsapta ,a paprikás hús szaga. Tekintete az ,asztad közepén trónoló tálba tévedt, 'ott megállt, és mint akit rnegbabonáztak, nem tudott .máshova néznü. A vacsorázók egyike-másika tovább folytatta az eviést. Donát még mindig .ott állt, és nem tudott semmire se gondolni, semmit mondani... Akkor az a kis gyermekes barna kiéz karon fogta és leültette. Ila is odaékel ődött mellé. Az asztal túlsó felén ül ő középkarú asszony egy tányért 'és két villát nyújtott át , az \asztalon. Ila +sze-

1248

dett, (és óbból az jegy tányérból ettk mind (a ketten. Valahonnani az asszony mögül a sötétb ől elfojtott, civódó gyermekhangok hallatszottak. Danát most nézett csak ,körül. Egyszerre felengedett benne az érthetetlen 'merevség, amely szinte egyszerre bénította meg agyát és .testét. Jobb kéz felő l, Ila mellett egy frissen borotvált, k гskeny bajszú, negyvien körüki férfi ült, azon túl az , előző esti ,sovány n ő, aki Il.ával együtt ült :a Dabasban, s akinek a lány állítása szerint Hilda a neve. Az asztal .túlsó végén :az .asszony, +akinek rettent ő fáradt és kedvetlen vonásai valták ... mellette egy csupa ázom suhanc, veszélyesen csillogó kék szeme talán legel őbb feltűnt Donátnak, de nem mert, igen, nem mert többet feléje nézni. És bal szoms г édja egy ,erősen elh.anyagodt külsej ű, .széles járomcsontú harmincas férfi volt, ő mindjárt mosolyogni kezdett !ra, ahogy észrevette, hogy felé néz. Danát evett, de nem ∎érezte ,a falatot, nem érezte az étel ínét. Lassan valami meleg zsibbadás járta .át hullámszer űen egésa testét. S ezek a hullámtik jobb karjától és combjától indultak, onnan, ahol a kis l е ányanya hozzáért. „S:zamárság, ez a kis féreg nem nyithatja ki 'ezt az ajtót! Ezt ,az !ajtót nem lehet többé ,kinyitni, el őtte !minden történhetik, de ne feszegesse ez .a csitri, van nekem már iskolám bel őle ... be van az jól zárva." De hiába, az áramlás csak nem sz űnt meg. „Fárгadt vagyok és sebesült, ;ez az tagész." Akkor eszébe jutottak гa lány szavai: „Azt hittem, van valami komoly érvedönmagad !el ő tt." Visszhangszer űién ismétlődött benne Fez a mondat, sakkor fanyarul elmosolyodott: „Ha az érvnek számút, akkor van. Ha iaz a kis emberke .ott a hasadban érvnek számít ..." A tálat má.r .elvitték az asztalráf, meg a tányéraktit is összeszedte az asszony. Hilda felállt, s most kamótasabban ülhettek az asztal kö г rül, de a lány továbbra is szorosan ott maradt mellette. A beszélgetés a barnal jött meg. Zso'k,é — így nevezték a házügazdát, a :keskeny bajszos, frissen borotvált férfit — csendben homályos kis poharakat rakott 'az .asztalra, aztán mindenkinek öntött a !nagy, levert zománcú kétliteres kancsóból. Amikor lehajtatták az els ő pohárral, Ila ,odaszólt Zsokénak: Ztassátók le Fezt a jó.madtirat .. , szüksége van gaz italra. Мindnyájan komolyan bólintották. Csak Donát masolygott kánysz еrеdetten. Ne beszélj igy az emberr ől — mondta Zsoké —, Ilonkám, ne bteszélj így róla, , én :azt nem szeretem. Tudod, hogy el őttem nem szabad becsmérelni a... — Akkor egyszerre Donáthoz fordult. — Látja ott azt a nagy majmot? — és a széles járomcsontú mosalygás szomstaédma mutatott. —Attól őгizkedj en. Néró a neve, őrizkedjen t őle. Ő ;az én féltestvérern, jól ismerem. Látja itt :a bal szememnél Fezt a forradást? Ez tő le származik. Azért figyelmeztetem: ne tárgyaljian vele. Itt van ez a suhanc. Ez már volt egyszer a ekése alatt. .Néró a legpiszkosabb gazember ,itta telepen. đ iaz én féltestvéreim, de lehet, hogy nem is az. Lehet, hogy csak ráfogták, hogy legyen aki feleljen érte. Ila mart sem ivott, csak ült Donát mellett, és különösen nézte a vendéget. Figyelte minden mozdulatát, leste szavait, és viégül Fis elégedetten mosalygatt: Donáton er őt vett a bor, kinyílta szíve, de .kedélyének túláradásához nem volt elég meggy őző szótánc.

1249

Az asszony és Hilda az edényekkel foglalatoskodott, s ott valahol a sötét sarokban .két szöszke fej fangoládott, lesett az asztal felé. Jó-,e a bogaraknak +a gyökereak nagy +rengetegében? Ezt kérdezem én mindig, araikor nem tudom átrágni magam +azon +a hatal+rnias nagy úton, ,amely az emb ~ enékig vezet. Mert át kell r.ágni magát mindenkinek egy hegyen, egy ,égig ér ő hegyen, hogy eljusson felebarátjához. Csakhogy itt ,az +a kellemetlen, +hagy én mindig bogarakkal vesz ődök ... Hát vegyünk más példát .. . Donát ,ajka egész .leliappadt, cswpán szeme körül rnaraadt meg +a sötét árnyék. Most, .ahogy gyanús simasággal futott ki bel őle ez a néhány mondat, egyszerre elvesztette gondolati egyensúlyát, és egész másba csapott át: Ahhoz, hogy gén bizonyos ,kötelezéttségei,mben biztos legyek, szükségem van tanúrra is... Itt van például ez +a .gyermekasszony. Ű lehetne az én ,ko.ronataní~ m, de ,a humanizmussal nem szabad labdázni. Az vagy az ember ibőréhez tapad és vele ,rohad el, nagy beakasztjuk ,a fegyvertárba és csak riadók alkalmával .szedjük el ő, vagy akkor, ha a hivatásból fakadó puszta 'kötelességérzet nem elég a latban. Akkor elsápadt, ,es .azt mondta: Fáj +a rekeszizmom. Néró mosolya most hirtelen csodálkozássá, majd a közöny elernyedt fintorává változott: Ez van velünk ... Ilyeneak ezek mind. Nekem olyan amindegy, de nem jó, hagy , előttem ilyesmit tesznek ... Legjobb, ha én megyeik. Neki legjobb, ha én most elmegyek. Ernilé,ksz:em gén jól, hogyan szokott az lenni: jönnek, itt maradnak ... — Miormolt, dünnyögött és ,egyre izgettmozgott a széken. Nyugodj meg, ő nem hoz semmi rosszat ,ránk. Nyugodj cs+ak a helyeden, látod, hagy nem is mihozzánk jött, Ila vezette, •és Ilával fog aludni — mondogatta ,idegesí.t ő egyhangúsággal az asszony, aki id őközlten befejezte a mosogatást ,és , odaállt Donát mögé. Néró új.na elmosolyodott, és Donátra kacsintott: Akkor rendben van. Biztos nem lesz semmi baj, ha te az Iláv.al alszól. Amiáta azt a törököt elvitték, mindig egyedül alszik szegénykém. Az ,a török .még t őlem is ,nagyobb gazember volt. De elvitték, +és azóta szegénykém egyedül alszik... Zsoké énekelni próbált, de eszébe jutott, hagy kevésbé kimerít ő dolog hallgatni, és — hallgatott. Csak úgy tíz óra felé tört ki Ibel őle újbála jókedv, melyr ől 'a külső jelek szerint senki meg nem álbapíthatta volna, hogy abban a szívben forr az öröm .és la bboldagság ... Miután felesége .elszedte a poharakat, Zsoké hatalmasakat ütött ,az asztalra,sistergett, sziszegett, süvöltöziött. Dunát 'tágra nyílt szemmel .nézte a jelenetet, s megfeledkezett vékanyárál, mely teljesen elzsibbadt... Éjfél felé Ila bevezette , egy agyagszagú szobába, ,ahol csupán egyetlen ágy volt, abban m.ár aludt a két kis lurkó. Lenn .a fal mellett három szalmazsák lapult, vakító fehér leped ővel leterítve. Ili vetkőztette le, ő mosta meg a lábát, ő takargatta be vabami v+ékony szürlkészöld tokarával. Aztán kis id ő múlva ő is mellié feküdt, és átövelte a hor'kolб embert.

1250

Látod, igazán kellett most innod, különben Fel űznek tőlem. Kellett ynmad, hogy kimondd, ∎ én viagyok a te !koronatanúd .. . Sokáig nem tudott elaludni, nem égtette, ∎miért 'kell tanúskadnia ott, ahol ninсs ás vádló, ahol mindnyájan v.ádlattak. Takarodj ki, Néró, ,takanadj .a .büdös fészkedbe, úgysem látsz itt semmit! đ nem nyúl hozzám, ő csak véd engem... Takainadj ki, ha mondom!

* „Vaun gaz ∎é;gi,testek is így változtatják helyüket? Nem hiszem. Ezt a felelőtlen játékot csak az ember tudja végigcsinálni szemrebbenés néikül:. Valósmímű, ígértem valamit ... Ünkívületeniiben mindig ígérek valamlit, amit józan ésszel be kell vádtani ... A természet így büntet, így kényszerít ki elefántcsanttar уоmból." A lány még minidiig aludt. Néha fészkel ő dött, hasra akart fordulni, azelőtt bizonyáiиa úgy szokott aludni, de most a test új farmáj га megakadályozta ebiben. Tíz ára lehetett, mire Ilonát tisztázta gondolatait s mire a lány is felébredt. Ha ,aikianod, a mai napot a folyón töltjük — mondta a ,lány• — Ém nagyara szeretem ;a folyót, és szerzek majd csónakot is, ha tudsz, evezeti .. . Danat nem tudott evezni. Nem baj, majd megtanulsz, ,a part mellett lassan felevezünk a várromokig meg a kolostorig, aztán .átmegyünk a túlsó partra, megnézzük gaz öreg Szniszki,j t .. . Így is volt. Reggeli után lementek a töltés perecmén a füzekig, ott Ila ;elkunyerált egy iadikat meg ;egy evez őt. Donát nagy kínnal meg is tanulta vonalban tartani a csónakot; de alig haladtak el őre víz ellen. Végre vallami. hialászok segítettek rajtuk, motorcsónakjuk után .kötötték a könnyű kis ladikot, :és egykett őre ;fenn voltak a kolostornál. Donát nem akart kiszállni, csak ki ~ kötыte ,a csániakat, s elterült a fienekén. Ila felballagatta salétromos, nyirkos lépcs őkön a kolostorig, s bekopogott... „Aillandóan csak várok ... mint valami csodára. Várok, ∎ és nem tudom mire. Viszont rettegek attól, hogy ez ;a hátnamaradt másfél nap nem hoz semmit... Az is meglehet, hogy csak a lelkiismeret bánt. Talán sietek ;elfelejteni ikötel вsségemet, melyr ől addig senki semmit nem mondott, de mintha mindenki igenis sokat ,gondolna rá. Ha az jut eszembe, hagy ezt a tiszta tudatot sikerült nyólc .évig átmenteni az envbertelenség legfurгangasa~bb finánoai ∎ előtt, talán megnyugodhatok. De még= .. . Pontosan kellene tudni, miilyen céljaim lehetnek, nem ,azt, hogy milyenek az esélyeim, azok gyalázatosak, hanem igenis: a végeredményt akarom ∎kiiszámд;tani! Most még együtt, ∎ egymásban van ,a 'két +élet, de ha különválik? Vajon akkor odaallhiatak-e melléjük, mint ahogy tegnapelőtt este ő k mellém álltak, csak úgy, az ösztönnek vagy isten tudja minek a sarkalásária?" Donát csendes tanakadását az álom oldotta fel. Kellemes h űs 'szél fúja a folyóról, s ,a csónak, a hullámok elringatták. 1251

Evezni nem tud, de legalább nem is igyekszik azt a látszatot kelteni, ho,gy mindenhez ért — mondta Ha a mellette álló apácának. Danát álma egy pilalnatra összefolyta valósággal. Soká nézte a parton álló lányt meg , a mosoMlygó .nővért: „Mennyire hasonlítanak egymásra." Ila intett, hogy keljen fel. Donát felállt, és valami köszönésfélét mormolt ,az ,apása felé. Mária is velünk jön. Meglátogatjuk 'Szniszkijt a túlolda оn. B eülbek a csónakba, aztán az apáca elkérte Danáttófl az evez őt. Ügyesen fomdította gaz árnak a ladik І orrát, óvatosan, állandóan evezve ereszkedtek a. túloldal félé. Szniszkij І eg Т öreg 'halász volt, aki valami partra vetettslepp !korhadó kabinjaiban lakott, s nagy butéliákban kis freg.attákatácsalt össze. Az apáca ,és Ila 'sokáig gyö,nyörködött Oa különös, szebbnél szebb hajócskákban, aztán .elbúcsúztak, , és visszaeveztek +a áloldalra. A várronnoknál értek partot. Már alkonyadott. Az Fapáca csak állta parton rés szomorúan nézett Donátra. Ez a szomorúság lepte meg a legjobban az utóbbi napokban. Erre nem számított. Valami sajnálkozásfélét érzett ki az apáca tekintetéb ől. ,,Úgy néz rám, mint a halálraítéltre." Este nem ittak. Néró m!ég reggel ,elt űnt a háztól, és Zsoké kétségbeesve ismételte: Valahol iszik, rés rabból baj lesz. Abból baj szokott lenni. Hilda +az izmos suhanccal feküdt a szobában, s kihallatszott gyors, zaklatott lélegzésük. Donát , elgyötö+rten feküdt :le és egyre a vékonyát tapogatta. „Valami nincs rendben. De vissza kell ,nyelnem, most nemszabad elárulnom magam.. Pedig tudom, ki fog jönni belőlem elóbb-utóbb. Érzem, hogyan karcolja fel bennem a lelket, mint ahogy gaz üveget vágja a gyémánt De most nem szabad ezzel tör ődnöm." Add a kezed — súgta Ha. — No tapogasd meg. Nézd, milyen forró. És azt mondják, fejjel lefelé van... El tudod té Oazt képzelni? Donátban az , éjje.l .tisztázádo tt minden. Csrak gazon gondolkodott, hogyian mondja meg. Kés őbb, közvetlenül elalvás el őtt, abban maradt, hagy Fezt ,egyel őre nem kell megmondani. Csak azt 'kérdezbe: — A török ajz apja? Választ nem kapott. „Te kies féreg, te kis átkozott dög." Másnap Zsokévial valami part menti halászfaluba ment. Jól esett neki ez a kimozdulás, legalább megismételhette magában azt az estét, amely Szakáll lakosáról parittyaként vetette ki egész eddig. Valami azonban nem stimmelt: „Azt hiszem, eltúloztam a dolgot. Egész sor +rágalmat agyaltam ki 'hármuk ellen, csak azért, mert önmagammal nem voltam -megelégedve. Mindenesetre megérdemelték. Gyalázatos kis fiilisztereik! Megémdem elték." Zsoké időközben valahol alaposan felöntött a garatra. Donát vett valami panaszttól , egy sonkát. Zsoké ragaszkodott hozzá, hogy ő v'igy e haza. Úgy is nett. Bar nemegyszer az árokból kellett feltámogatni a szerencsétlent. 'Tudom, mit ,akarok, tudom, miért jöttem veled — mondta Donát a lánynak. Ila csodálkozva nézett rá: Én nem .kértem semmit tőled ... csalk annyit, amennyit az éjjel kaphattaam .. . ~

,

.. .

~

~

~

1252

Donát nem akart hinni a fülének: „Nem! Majd ;Heggel minden rendbe jön. Büszke vlagydk az .ember'iségre!" Egyszerre megakadt a gondolata, nem tudott vele továbbmenni. Ott ült mellette Néró, 'ésédesen mosolygott: Tudtam én, hagy így lesz, mert te is olyan vagy, mint a török. De ő még t őlem is nagyobb gazemlber, nem 'kel'lett volna azt a kislányt itt a szomszédban bántania. Te is olyan vagy, mint ő , rés téged is elvisznek... нészeg volt. Donát nem bírta ,idegékkel, ő is .ivott. S ah+a ennyit nem vedelt, mint épp most. „Vissza kell nyelnem, amíg lehet, visszanyelni, nem szabad elárulnom mtagam, smár teljesen felhasogatott, érzem, hogy végigszalad a gyomrom falán és úgy reccsen, mint gyémánt alatt az üveg ..." ~

Donát másnap reggel ,rra ébredt, hagy hull rá a mennyezet vakolata. Körülnézett: sehol senki. A szoba teljesen üres volt, csak a szalrr цΡazsákokból kirázott szalma hevert szanaszét. Ő is szalmán feküdt. Nagy nehezen felállt. Az ablakok üveg nélikül bámultak ki a dél előtti napfénybe. Az egész ház remegett. Donát sietve lepett ki az udvarra. Ott sem talált senkit. Állt .egy ideig, és hitetlenkedve nézte az eléje táruló képet: három hatalmas gép rombolta, döntötte sorban .a vályagházrakat. A zlakatolás betöltötte a leveg őt, a föld is remegett belé .. . D őltek a falak egymás után, a gépek dolgoztak serényen. Piros mi ćisapikás ember ült ,az egyiken, s amikor észrevette Donátot, lelassította a gépet, s lekiáltott: Ne haragudjon, földi, de Fez a parancs... Mielőtt még Danát válaszolt volna, a ґg ёp újina dübörögni kezdett. A fiatalember pedig Fezt ikiabálta: Tőlem az egész világot ledöntheted! Ott a város, azt is felszinthatod, Ihahaha ... Akár az egész világot, nekem úgysincs sehol semmim! — Kiabált, de a saját hangját sem hallotta. Akkor irnenekülni kezdett a zúgástól. Jó id őbe .került, míg visszaért a busz-végállomásáig. Bal felét, mint egy sebzett állat, egyre nehezebben vonszolta. A végállomásnál egy kis bódé állt, valami italkimér ő . Csupán egy tolákacsis rokkant ácsorgott .s iszogatta a :sörét, amikor Donát megérkezett. Konyakot rendelt, és furcsán mosolygott. Amikor szajáhaz ,emelte a poharat, megfordult el ő tte a tolókocsi, .a bódé, az érkező autóbusz, végtelenbe nyúló síkság... Megfordult vele az egész. világ, s hirtelen magához rántotta a föld. „Tudtam, hogy ilyen utálatosan végződik ....biztosan nagyon csúnya látvány." Ahogy folyt belőle is vér, egy fényes tárgyra lettek figyelmesek az össaefutó .járókel ők. Ott hevert rángó szája el őtt és csillogott. Egy smaragdbetétes pecsétgy űrű volt. „Tudtam, hogy kijön, mert nem mehetett el belőlem mos úton ... Így kellett kijönnie Dulits gy űrűjének." „Először Szakáll ütött meg, de csak úgy, mintha nem is akart volna bántani. Még ütés eközben megbánta. De Tury már vonított, és a hamuvödröt vágta hozzám. Elestem. Azt hittem, megvakultam. 1253

Valaki belémrúgott. Nagyot. Sokszor. Valaki a fej,embe rúgott. Akkor felemeltek. Dulits .b01 kezével feltárniasztotba a fejem, hagy belevág~hаs~ son, akkor a számba tévedt a ikilsuj ja, s gy űrűstől leharaptam. Kiköptem, de a gy űrű v.alaho.gy Leszaladt a. torkomon. Akkor kkahantam, utánam dQbtáik a сЈрőimet ... Mert Szakállnál nvindig levetett јјk ..." — Ez az ember mieghalt — mondta valaki. Donát mo Іsolygo.tt. Ez a mosoly azonban nem jelent meg az ІаIгс .n, valahol bent, asuganodó lelke legmélyén masalyg.ott csak: „Vége az ünnepeknek, ma már munkanap van, életemben először látom, milyen egy munkanap kívülr ő l..."

1254

АРАМ вЁтАІ

VERA BLAGOJEVIC

Mintha már semmi sem történhetett volna. Ezekben a reggeli órákban csak az égbolt árulta el, hagy közéledik a születésnapom. Már benne jártunka tavaszban. Vendégeket vártam. De azok mintha megfeledkeztek volna a meghívásról. Apró kis nyugtalanságok borzongattak, és ilyenkor rendszerint leszöktem .a folyópartra. Negyvenedik születésnapamit ülöm hamarosan. A meghívókat már elküldtem barátainknak. Nem is voltak ezek igazi meghívók, hanem fényképek, melyeket apám ócska kabátjában találtam. Én vagyok rajtuk, amint apám ölében ülök. Egy pórul járt repül ős fényképezett le bennünket évekkel eze'l ő t't. Repülő gépével éppen .a mi földünfkre zuhant. Apám huzta ki az ,égő masinából a fényképezggéppél együtt. Apám később sokszor elmesélte, hogy hálája jeléül a pilóta napokig fényképezett bennünket. De én meg voltam gy őződve, hogy tulajdonképpen unatkozott, és hogy máshoz nem is értett. Ezek a fényképek kerültek hát a kezem ügyébe, és mondhatom, semmi benyomást nem tettek rám. Nem ismertem fel rajtuk sem apámat, sem jáma ~gamat, sőt még a környék sem volt ismer ős. Mintha sohasem éltünk volna abban a környezetben. Szabályos meghívó híján a húszegynéhány, már sárguló fénykép hátlapjára írtam gondosan a meghívás szövegét: Szívesen látlak benneteket az idén tavasszal, negyvenedik születésnapomon, és fölébe odakanyarintottam valamely rég elfeledett barátunk nevét. Egyszerre csak elém penderedett annak az embernek a neve is. Ez zavarba hozott egy kissé. Évek óta nem járt el találkáinkra. De hát nem is emlékszem már, mikor maradt el. Szerelmes voltam belé, ezt tudom, és ennyi volt az egész. Napokig hajtogattam el őtte, hogy szeretem, szeretem, mert attól tartottam, hogy mindez hidegen hagyja. De aztán, látszott, unja az egészet, s én véget nem ér ő sétáinkon már semmivel sem tudtam felkelteni a régi érzelmeket. Jöttek a magány hosszú esti órái, melyeket a neki írt levelek emlékeivel töltöttem. Ezek a leve lek csupa hajszú idézetb ől álltak, kivéve az utolsó mondatat, melyet magam gondoltam ki, és amely holtbiztosan így szólt: „Szeretem, és akarom, hogy fiam elegyen magától." Ez a vágyam azonban soh s еr teljesült. 1255

Mindez lassan feledésbe merült, s én öregedni kezdtem. B őröm megpetyhüdt, megráncosodott. És mollt csak azt tudom, hagy ,annak idején bolondult értem, de ahogy korosodott ő is, ez ,a lobagás bizonyára lelohadt, vagy tán egészen el is múlt. Különösen ha már nem is él. Nem is tudom, hagy kezd ődött. Nem volt más közöttünk, mint hogy hébe-hóba találkoztu г k, hosszú sétákat tettünk a néptelen utcákon, és beszélgetés közben meg-megállva, csókolóztunk. Valöszínüleg akkor maradtunk el egymástól, amikor valaki megmondta neki, hogy én bolond vagyok. Pedig hát én egyáltalán nem voltam bolond. A bolond az apám volt. Nekem csak az volt a szándékom, hogy félrevezessem az utca népét. Hogy port hintsek a szemébe. Akárhányszor végigmentem az utcán, a kertekben, az alacsony kerítések mögött mindig az apámról tereferélt a szamszedság. Đlyankor dudorászni kezdtem, vagy 'tán hangos nótaszóba csaptam, hadd halilják. Legrosszabb volt esténként. Csak árnyakat láttam. Vigyorgó maszkokként álltak hosszú sorban, és apám legújabb bolondságait tárgyalták. Egy nyári délelőtt azt gondolták ki, hogy apám anyaszült meztelen belebújt a vizeshordóba, és kés ő estig nem jött ki ►belőle, mert a kerítésre könyökölve mindenfel ől asszonyok és gyerekek nézték. Azon az estén (éppen sétálni készültem azzal a emberrel) végigrohantam az utcán, hadd lássa a , szamszédság, hagy én vagyok a bolond. Kapuk nyíltak, az aszszonyok alsóneműben .kiáldtak az utcára, látni alkarták, hogytépem a hajam. De hát hiába. Átláttak kisded játékaimon, és .attól fogva még többest foglalkoztak ,apám vielt dolgaival. Azt hiszem, akkor este maradt el tőlem az az ember. Könnyek között aludtam el, és reggel tele volta kezem hajjal. Hosszú napokra a szobámba zárkóztam. 'Csak két dologra voltam képes. Arra, hogy sírjak, vagy hagy vizet vigyek apámnak .a másik szobába. Szüntelenül szomjas volt, hangosan rimánkodott vízért. Megesett, hogy órákig hagytam, hadd kiabáljon. Amikor végre bementem hozzá, megsötétedett arcomba nézett hosszan, és nem fogadta el a vizet. Szokása volt, hogy reggelenként, amikor még mindenki aludt, végigballagott az utcán és elcsavargott valamerre. Sohasem tudtam, hol jár, merre jár. Én meg egész nap hazavártam. Késő este, hazafeеlé, meg-megállította a szomszédakat, hogy hallották, mi újság? Leginkabb vízbefúltakról, a parkban talált halott gyermekekr ől vagy még jelentéktelenebb apróságokról hozta, vitte a híreket. De hát nem hallgatott rá senki. Ő meg hiába er ősködött, hagy de bizony úgy van. Én hittem neki. Képes volt órák hosszat ugyanazt hajtogatni, míg csak el nem nyomta az álam -odakint a kerti padon. Egy fülledt délután, taz elsötétített szobában, zsivaj vert fel álmomból. Tisztán hallottam a kiáltozást: „Fölakasztatta ;magot az apád!" Kinyitottam .az ablakot, p őre testemen hirtelen elömlött a világosság. „Nem az én apám akasztotta föl magát", szóltam elhaló hangon, mely szárnyszegetten hullott ,alá a zsibongásban. És hát hiába ellenkeztem, csak rángaitták a kezemet, összevissza (kiabáltak, ő az, ő az, ilyesmit csak ő tehetett. 'Egy asszony már sírt, vagy csak tettette, és egyre noszogatott, hogy sírjak , én is. Fogtam, és becsaptam az ablakot az orruk el őtt. Visszasüllyedtem a szoba langyos melegébe. 1256

Apám kint ült a kertben, és a nagy forróságban lekókadt rózsákat számolgatta. Id őnkénrt abbahagyta a :számolást, és tisztán hallottam, ahogy mondogatja, egyre mondogatja már harmadik napja: „Felakasztotta magáit egy ember, egy ember felakasztotta magát ..." Csak valamivel később tudta meg az utca, mi történt. Az utca túlsó végén lakó egyik szomszédunk lett öngyilkos. Mégis mindenki úgy visélkedett, mintha az apám akasztotta volna fel magát. És e mellett kitartottak, azt hiszem, még a ,temetés napján is, amikor fekete ünneplőbe vágva magunkat, lassan bandukoltunk a menetben. Nem akartam elmenni erre a temetésre, de hát ez volta szakás. Pipám, kint a tоmetőben és otthon is, csak mintegy magának, egyre hajtogatta: „Egyesek nem tudják szépen, nyugodtan kivárni, hanem felkötik magukat. Ki kell várni ..." Három napig olyan rekken ő meleg volt, hagy azt hiszem, .meghalni sem lehetett. A kiszáradt leveg ő szinte ropogott és sistergett lélegzetvételkor. Az utcában semmi újság, csupán öngyilkos szomszédunk temetése jelentett némi hullámverést a forró napok tespedtségében. A következő hetekben a temetésr ől és a temet őről folyta szó, legalább el űzték unalmukat az emberek. Fagy reggel váratlanul megeredt az es ő . Napokig nem állt meg. Egy este felh őszakadás volt. Ahogy megjöttek az es ők, apám egyre ritkábban kért vizet. Végül már nem is hívott többé. Márpedig csupán ez a szolgálatom tartott mellette. És ez volt egyúttal a ,kedvez ő alkalom is, hogy búcsút mondjak neki. Útnak eredtem, hagy megkeressem azt az embert, és mindent megmagyarázzak neki. Hiába vándoroltam helységr ől helységre, sehol sem maradhattam, mert amint .megérkeztem valahová, .mindjárt szakadni kezdett az es ő . Nem találtam meg emberemet, ,s napütötté partit sem értem sehol, egy reggel tehát hazajöttem. Apámat ott találtam a rózsakertben, a padon. Meg volt már meredve, 2i háj a csuroanvíz volt. A rózsák mind tönkrementek a sok es őtől, megrothadtak, és a leggyengédebb érintést ől is szétmállottak. Apam halala még csak meg sem lepte az embereket. Egy szó nem sok, ,annyit sem pazaro!lták rá, vagy általában a szerencsétlenségekre. Annyit beszéltek róla annak idején, amikor halála hírét költötték, hogy mostugy tetszett, belefáradtak már, megelégelték. És tán az a pár szál ember sem jött volna el a temetésére, ha nem járok egész nap ajtótól ajtóig, és nem kérem őket, hogy ha lehet, legalább , ezt tegyék meg érte. Amikor a sírásók már hozzáfogtak, hogy majd leengedik a koporsót a földbe, megkértem, vegyék le .a tetejét. Egyikük, minden szerszám nélkül, megemelte - a koporsófedél láb fel őli végét, és a deszkák egy csikordulással fölpattantak. Egy másik pedig fogta a lefeszített deszkákat és odébbállt velük, vissza se jött többé. Magam szórtam a földet apámra. El őbb marokkal, aztán lábbal toltam a földet a sírgödörbe, amíg be nem fedte az egész testet. Összeroskadtam a fáradtságtól. Nem tudom, volt-e valaki a közelemben. Amit kellett még, azt .a sírásó fejezte be, és én most semmi másra, csak a ragadós földre emlékszem. Csupa föld volta kezem, az arcom, tele volt vele a szemem. Apám halála utána nagy szárazság állt be, és eltartott egészen a nyár végéig. Azokban a délutáni melegekben mindennap kijártam apám sír1257

jóra. A temetőcsőszéktől vödröt ,kértem kölcsön, és a közeli kútból vizet húztam nagy keservesen. Egyre csak azon járt ,az eszem, hogy jaj, csak ki ne száradjon a ikút. A vödörrel aztán apám sírjához mentem, és .megloasáltam. Sokáig elnéztem, milyenszomjasan issza be a föld a vizet. Aztán jött az ősz, és sok eső esett. Elmúlta tél, majd a hóolvadásen is túl voltunk. És én, .a tavalyi nyárvég óta, nem jártam kint apám sírjánál. Kapott elég vizet. Tavasz van megint. Testemben súgja valami. Valami történik bennem. Bőröm alatt fáradt kelések dudorodnak, napvilágra vágynak. Minden vasárnap kilopakodok szobámból, és végigmegyek az utcán. Megállak apám sírjánál, és várak. Órák hosszat várok. Nincs sehol. Körülöttem minden ,párolog. A mag csirázik a föld alatt. Apám is érzi a tavaszt. `estéket vettem. A padot akarom befesteni, az őszi esők és a hó mindig lemossák a színét. Ezért minden tavasszal újra kell mázolnom. Kijárok a temet őbe, de legtöbbet a kertben id őzök. Ugyan mit terem a föld az idén? A kis zaporpatakok már körülnyaldosták apám testét. Én váralkazom. Várom, hagy legalább egy növény kidugja fejét a puha, kettéhasadt földb ől. (VIII.)

A falon túl, a temet őbe vezet ő úton kívül nem volt semmi. A távolban rétek nyújtózkodtak, fölöttük pedig azon a nyáron ott feszült a tiszta fehér égbolt, a mozdulatlan és kibartóan t űző nappala közepén. A falon belül adott találikát egymásnak mindennap apám és a kertet felver ő dudva. Azt hiszem, a rétek és a nap, apám meg a kert nagyon jól megvoltak magukban. Én is magammal. Reggelenként elhallgattam, h оgу burjánzik a kert, miközben apám jókat kuncog hozzá. Dróttal, spárgával napokig ,k бtözgette az ág-bogokat; de hiába, markacsul ellenálltak és rán őttek a falra. Kertünknek ebben a határtalan zöldjében nyugalom honolt. Nyugalom, mely mélyen beepült életünkbe, s ami nélkül már nem tudtunk meglenni. Csak a falra kapaszkodó gyerekek zavarták meg ezt a nywgalmat, amikor — rendesen estefelé — megjelentek. Tördösték .a gallyakat, dobálóztak. Én mindig elbújtam előlük, ámbár kertünkbe nem láttak be. A falon túl, az ablak alatt, késő éjszakáig folyta szó bajomról. Nevetés harsant és gomolygott •a :beгzárt ablaktábl'ák .el őtt, s láttam a gyerekeket, amint kezükkel, mint valami csápokkal, kinyúlnak, és tépik, húzzák, vonják a lombokat. Legtovább reggel id őztem a kertben. Sárga virágot szedtem marokba. A szirmok a legkisebb érintésre kinyíltak, és a virágokból csodálatosan kellemes illat áradu. Behordtam a virágot a szobámba, mindenhol volt !belőle, a bútorokon, az ágyon, mindenütt. Azt álmadta.m, hogy sebek nyíltak testemen, :sargák, akárcsak az a virág, és áttetsz ő vála.dé'k szivárgott bel őlük. Nem tudom, a virágtól kaptam-e, vagy valami egészen új, nekem ismeretlen betegség látogatott meg. Apám egész délelőtt nem volt otthon. Elment mindennapi sétájára. Azt hiszem, mindig csak a temet ő felé vezette az útja, oda járt ki mindennap. fgy van ez azóta, hogy az anyámat eltemettük. Vagy hát talán azel őtt is kisétált? Nem tudom. S azt sem, hagy útbaejtette-e anyám sírját.

1258

A temetőkapuban azonban egy oszlop el őtt mindig megállt, hogy elolvassa a legújabb gyászjelentést. Amikor az oszlopon nem volt semmi, mindaddig ott ácsorgott, míg csak nem jött a temetőcsősz és ki nem függesztette a frissen megírt, gyászkeretes hirdetményt. Türelmetlenül leste, hagy a temet őcsősz beverje a két szöget és dolga végeztével odébbálljon. đ akkor közelebb oldalgott, ,és nyugodtanelolvasta, kit temetnek aznap. Ezzel aztán hazajött az papám. Hagy mikor, azt sohasem vettem észre. Csak halk, seppegő hangját hallottam, amint a burjánzó növényerd őbe veszve ismételgeti, ki halt !meg és mikor temetik. Nemegyszer régi ismerőseinkről vagy ґьагѓ.tајnikгбІ volt szó, de ismeretlen emberekr ől is. igy •adta tudto ~rnra az apám, hogy délután temetésre megyünk. Lassan fölkészültünk, és mindig pontosan odaértünk a menettel a hatalmas temetőkapu elé, melyen innen volt mindennek a kezdete, túlnan pedig a vége. Türelmetlen kíváncsisággal vártam haza apámat mindennap. Volt, amikor késő éjszaka vet ődött csak haza, a hiábavaló várakozástól szótlanul és .kimerülten. Tudtam, aznap nem volt te гΡrLetés. olyankor mindketten szomorúak voltunk, és üresnek éreztük az egész napot. Kínzó unalom vett er őt rajtunk, egészen a legközelebbi temetésig. Temetés után észrevétlenül kilopakodtunk a sokaságból, és odasompolyogtunk a gyászjelentést lobogtató oszlophoz. Mélységes tisztelettel még egyszer kibetüztük .az elhunyt nevét, !akinek teste isiár békében nyugodott a friss földhányás alatt. Aztán figyelmesen, vigyázva, hogy kárt ne tegyen :a papírban, apám kihúzta a két tartószöget, leszedte a plakátot, és akkor hazasiettünk vele. Sokáig és nagy szorgalommal gy űjtögettük ezeket a gyászkeretes hirdetményeket. Figyelmes gonddal rakosgattuk apám szobájában, hiszen ez volt az egyetlen nélkülözhetetlen dolog életünkben, és mással nem is törődtünk. Egy kis lakattal lez.árt dobozban, anyám valamikori ékszeresdobozában tartottuk, ki, mikor halt meg, abban a sorrendben. Ügy vigyáztunk a már rnegsá.rgult papírlapokra, minta szemürnk fényérre, jaj, csók el ne vesszen egy is. Mert ha elvész valamelyik, megbomlik a halál rendje, él ő és holt barátaink sorrendje. Micsoda z űrzavar lenne! Valamelyik halott barátunkat netalán az él ők közé sorolnánk, elfelejtenénk temetését, s el a többi temetést is, melyeken ott voltunk. Igaz, már régen nem járt hozzánk senki, és mi mégis reméltük, hagy valaki azért bekopogtat hozzánk, legalább az ünnepeken. A doboznak sok mindenben hasznát láttuk. Nélküle meg nem lehettünk volna, mégsem beszéltünk róla sohasem. A doboz csak mindig jelen volt, bennünk volt mindig, miniat űr méretekre törpülve befészkelte magát lelkünkbe, és feléje szálltak legszebb gondolataink. Az unalom óráiban apám és én behúzódtunk a szoba csendes zugába, apám előhúzta párnái közül a dobozt, lefejtette róla az ócska szalagokat és a cérnát, mellyel át meg át volt kötözve. Én jól becsukdostam az ajtót,ablakokat, hagy amikor kinyitjuk a dobozt, a huzat nehogy elsodorja a lapokat. Odatelepedtem apam mell.é, és kitágult szemmel néztem, mint koiiorj a elő a kulcsot. Ez volta legkisebb kulcs, amit életemben láttam . Szürke mellényének egyik titkos zsebében tartotta az .apám. Azt hiszem, egyedül e miatta láthatatlan zseb miatt volt rajta a mellény a legnagyobb nyauban is. Magáru öltött szelíd 'mosollyal és látható élvezettel szemlélgette a fényes kulcsot, majd a kis zárhoz emelte,

1259

Órákat töltöttünk , a nyitott doboz felett. Számolgattuk, hány barátunk van még kívül a dobozcn, akikre még gondolhatunk, és akik esetleg váratlanul beállíthatnak hozzánk anélkül, hogy tartanának betegségemt ől. Azt is meg tudtuk számolni, hánynak a temetésére kell még elmennünk. Amikor ez megvolt, kimerülten tértem szabómba, és mély álomba sülylyedtem. Apám azonban fáradhatatlan volt ebben a munkában. A doboz nagy gondként nehezedett vállára, és nemegyszer megfigyeltem, ,amikor a sétából visszatért, milyen :padt arccal, aggodalmasan nyitott 'be szobájába, hogy megnézze, helyén van-e. Az pedig már megsúlyosodott terhétő l. Úgy vigyáztunk rá, mint házunk egyetlen értéktá тgyára. ,Sok-sok évvel ezel ő tt, meg anyánk életében, a doboz tartalma, emlékszem, mindig valósággal elvakított. Amikor valami ünnepre készül ődtek, olyankor mindig én is besompolyogtam anyám szabójába. A tükör el őtt ült, figyelmesen el ő vette a dobozt, az ölébe tette, és kinyitatta. Ragyogott a szeme, miközben az ünnephez ill ő ékszert válogatta a dobozból. Lábához kuporodva pislogtam bele a csillogó tárgyakkal teli dobozba. Tartalmát egész életén át gy űjtögette az anyám. Értékes karköt ők vannak benne, tudtam, de mindenféle fényes üveggyöngy is, azt apám vette tréfás kedvében, ;a nagy ,búcsúkon. Amikor szüleim nem voltak otthon, én is el őszedegettem őket. Beosontam a szobába, s űrűn lefüggönyöztem az ablakokat, ,kizártam a ,ládikót, kimarkoltam az ékszert, és fölaggattam a bútorokra. Sokáig keringtem szeglett ől szegletig, vegül aztán a sok ragyagástó'1 ,megrészegülten •elbóbiskoltam. Anyánk temetésén az apám a hóna alatt szorongatta a kis dobozt. Amikor anyám testét leengedték a ,sírba, emlékszem, ahogy apám gaz összegyűltek fölé magasodva, fölpattintotta a doboz fedelét, és a csillogó ékszereket mind a fekete szemfed ő re szórta. Abban a pillanatban a könnytő l 'és az ékszerek ragyagésától köd borult szememre. Csak gazt láttam méb, amint a sírásók hideg egykedv űséggel zuhintj ák a sírgödörbe a földet, mely dübörögve omlik alá , és betakar mindent. A temetés után, a görcsösen szorongatott dobozzal a kezében, apám a temet ő kijáratánál megállt ott a régi oszlopnál, kihúzta .a két szeget, és magához vette a gyászjelentést az anyám nevével. Kinyitotta a dobozt, és lassan belehelyezte. Ezekben a napokban szomorú voltam. Be-betértem a szobába, és el ővéve a dobozt, sokáig simogattam h űs felületét. Tudtam, üres, és hogy mindennek vége. Tompán zörrent benne a két szög, és hallottam mint sussan a papír az anyám nevével. Ez volt az els ő plakátunka gy űjteményben. Legrosszabb vasárnap volt, mert a temetések rendszerint hétköznap vannak. Mintha összeesküdtek volna ellenünk, hogy így senki sem akarja kitölteni vasárnapi magányunkat. Hogy el űzze az unalmat. ,Apám mégis elment megnézni, van-e valami az oszlopon. Hátha akad valaki, aki megszerzi nekünk a vasárnap délutáni temetés örömét. Egyre reménykedtünk, hogy majd csak lesz egy ilyen vasárnapunk is. Ma vasárnap van. Apám valamivel korábban indult el sétájára. Egyedül maradtam a kertben, elnéztem ,a sárga virágokat, melyek valahogy megkókadtaik az éjszaka. Testemen egyre több a seb. Terjednek, és napról napra mélyebbek. Miel őtt elmenni, papám mindig ibejön a szobámba, és meg sem várva, hogy felébredjek, szorosra húzza .a kötéseket beteg testemen. De hiába, mert az az undorító váladék átüt mindenen,

1260

és a rothadás orrfacsaró b űzét árasztja. Ma reggel, úgy látszik, sietett apám, megfeledkezett varas testemr ől. Az utolsókat hörgi és kimúlik a délel őtt. Az ágak zöld pókhálójában, mint valami régi veret ű csipkén ekeresztül, ott feszül anappal forró illata. Fejem felett váratlanul kitisztul a b őrző levegő, és látom a sétaból visszatérő apámat. Ahogy jön, járásának ütemére hullnak arcomra a harmatcseppek, és elhomályosítják - a szememet. A - korhadt növények szárai között, a szürke ködön át, hallom a hangját. Ismer ősen ér el hozzám, majd elvész a kert mélyében. A növényz І t töményen .dohos - szágón törtetek keresztül. Az érdes, zöld levélnyelvek hideg érintését érzem. Beteg testembe marnak. Arcomba csapnak, és sebeket ejtenek rajtam.. Benézek apám. szobájába, és kikészítem öltönyét a temetésre. Hétköznapra volt neki egy régi kopott ruhája, de ma az ünnepl ő ruháját kerítettem el ő a szekrény aljából. Azt hiszem, anyám temetésén volt rajta utoljára, és az esküv ői fényképen is ráismertem. Évek óta porosodott, kirázom, letisztogatom hát. Apám sápadt. Azt hiszem, felindultságában, ahogy a ruha érintése eszébe juttatta élete ünnepnaj ait. Én is el ővettem ünnepl ő ruhámat. Csak ezt vehettem föl a vasárnapi terrnetésre. Elöl rnég mindig oda volt t űzve egy fehér virág, sok évvel ezel őtt került oda., ,talán még az utolsó ,bá+lamon. Figyelmesen levettem, féltem, nehogy porrá omoljon a .kezemben. Nem .sokáig készül ődtünk, siettünk is. A menet már türelmetlenül várakozott. Mielőtt kiléptem a szobából, egy pillantást vetettem a tükörbe. Száraz, töredez ő hajjal keretezett, szüí~ke, rmegnyúlt arc nézett vissza rám a fényes tükörlapból. Hamarosan ott voltam a tömegben. S űrű fürtökben álldogáltak az emberek, a menet :még nem rendez ődött e1. Csupa sötét ruhás emberalak vonszolta magát. a végtelennek tetsz ő fehér ösvényen. Mintha többórás, hosszú menetelés állott volna mindannyiuk mögött valami forró sivatagban. A sötét figurák fölött fáradtságból és verejtékb ől képződött könnyű párafelh ő 'lebegett. A kerítés, .a régi temet ő felé vettük az irányt. A tikkasztó forróságban egyedül a temet ő kecsegtetett enyhüléssel, s mint ilyen, mágikus erővel vonzott. A menet szürke ködfelh őbe burkolózott, úgy tetszett, az egész sokaság egyetlen nagy, puha, lebeg ő koporsóban úszik a temet őkapu felé. A nap hatalmas sebként ,tátongott a fényt ől kitágult, tüzes égbolton. Izzadt ruhámon átt űztek a tiszta, töretlen fénysugarak, és testem szomjasan felitta őket. Szikrázó fényzuhatag csorgott alá halántékomon. Kezemben ott volt az a rég elfeledett fehér virág. Eszembe juttatta utolsó bálomat, melynek feltépett emléke most mind világosabban tört fel bennem. A gyászmen еt elszűkült. Úgy éreztem, a testembe áramló fény egyre jobban feszít, már kibírhatatlanná válik, a b őröm kireped bele. Hatalmas gömböcre hasonlítok itt a tömegben, suhant át rajtam, elég, ha csak hozzámér valamelyik sötét test, menten elillanok valamerre magasan a levegő ben, a fejek fölött.

1261

Semmi sem hallatszott. Még a nyamunk ~ba szegődött madarak kiáltása sean. Ctsillogtak az a:ranyazatt bet űk meg a frissen mázolt sötét deszkák szélei, és minden szétfolyóban és csöpög őben volt. A koporsó oldaláról olvadt feny őgyanta csepegett a testekre és a sápadt arcokra a gyászmenetben. Imbolygott, dülöngélt, forgott minden a friss földszagban, az égbolt ránkhulló, ránktekered ő pókhálói alatt. Csuszamlott, dübörögve hullotta mélybe a föld. A temető kijáratánál megálltam. A régi, korhadt oszlopból kihúztam a két szöget, és levettem róla a gyászjelentést. A kertben voltam ismét. Arcomon egy marok sárga virág. A növényzeten, a falon keresztül bet űzött a napsugár, elérte az arcomon lev ő vxrágak аt, és rosszindulatú kis sebekké váLtorztatta őket. A két szöget a kezemben szorongattam, és azon töprengtem, ugyan mire szolgálhatnának a jövőben. Késő éjszaka volt már, amikor nesztelenül belopóztam apám szobájába és a gyászjelentést figyelmesen odatettam az ágyása.

BORBЕLY JANOS fordítása

1262

AZ ЁRTESiTЁS Játék 12

képben

(Folytatás)

VACLAVKAVEL

HETEDIK K Е P Az igazgató irodája. A hátsó ajtón át Balázs és Kubs lépnek be, lerakják kabátjukat, s az asztalhoz ülnek. Balázs a postát kezdi rendezgetni, pontosan úgy, ahogy a darab elején Gross. Egy levélnél megáll, fejét csóválja, aztán fennhangon olvasni kezdi: BALAZS (olvas): Ak ok utuh d utoked yle umabert eh оsume, ragedv dy yles — (Balázs félreteszi a levelet, habozás után Kubshoz fordul) Te nem értesz pbidépéül, ugye? (Kubs fejével tagadólag int) Már megtanulhattál vоlna! (Az oldalsó ajtón át bekukkant Masát) MASAT: Bacsánat a zavаrásért ... (Kubshoz) Vencel.kém, kijöhitnél ∎egy pillanatra? (Kubs gyorsan feláll, s az oldalsó ajtón át Masáttal együtt távozik. Balázs egy pillanatig meglepetten utánuk néz, eközben a hátsó ajtón át halkan belép Gross, a túzoltókészülék a karjai közt) BALAZS (maga elé): Vencelkém? (Balázs értetlenül csóválja a fejét, aztán újból a levélbe néz. Egy kis id ő шúlva Gross bátortalanul megszólal) GROSS: Jó napot! BALAZS: Ün !itt viаn? GROSS: Ebben a pillanatban . . BALÁZS: Mit akar? GROSS: Igazgató kartárs, az elbocsátásommal kapcsolatban fel kellett keresnem ma ,az igazgató kartársat — BALÁZS: Most nincs ∎ időm, jöjjön egy perc mwlva — GROSS: Bocsánat, ∎köszönöm, ryбvбk — (Gross a hátsó ajtón át gyorsan kifarol. Az oldalsó ajtón át visszatér Kubs és helyére ül) BALAZS: Mit akart? (Kubs jelzi, hogy semmi fontosat. Balázs kétkedve ingatja a fejét, aztán újból levelébe mélyed. A hátsó ajtón keresztül belép Anna, kabátban, kezében táska) ANNA: Jó reggelt — BALAZS: Jó reggelt! (Anna a kabátját a fogasra akasztja, helyére ül, és fésülködni kezd. Balázs egy kis id ő múlva feléje fordul) Annávska — ,

1263

ANNA: Tessék, igazgató kartárs. BALÁZS: Maga ismeri a 'ptLdépé nyelvet, ugye? ANNA: Sajnos, nem! BALÁZS: Hogy ~hagy? Talán nem járt 1a pt іdépé tanintézet el őadásaira? ANNA: Jártam, , de abba kellett ,hagyno.m. Elmehetek tejért? BALÁZS: Miért? ANNA: Nem volt rá üdőm. Elmehetek tejért? BALÁZS: Szégyellje magát! Az igazgató titkárn ője, s ,képtelen megtanulni .a ptidépé nyelvet. ANNA: Elmehetek tejért? BALÁZS: No, fusson! (Anna üveget vesz el ő, s a hátsó ajtón át gyorsan eltávozik) Remélem, hogy veled nem esik meg ugyanez! (Kubs zavart arcot vág. Az oldalsó ajtón át benéz Kunc) KUNC: Üdvözöllek, ;igazgató kartárs! Elengedheted e.gy pillanatra Vencelkét? BALÁZS: Felőlem mehet — KUNC: Köszönöm, minden jót! (Kunc int Kubsnak, az gyorsan f eláll és az oldalsó ajtón át mindketten távoznak. Balázs ingerülten néz utánuk, s közben a hátsó ajtón át halkan belép Gross, karjai közt a tűzoltókészülékkel) BALÁZS (maga elé): Vencelke! Vencelke! Vencelke! (Ismét a levélbe bámul) GROSS : Jó napot — BALÁZS: iIi-i megint itt van? GROISS: Azt mondta igazgató kartárs, hogy jöjjek egy perc múlva — BALÁZS: Nem ilyen röviid percet gondoltam! GROSS: Akkor bocsánat, majd kés őbb jövök, bbocsánat. (Gross az ajtóhoz farol) BALÁZS: Figyeljen ide -GROSS: Tes sék, ágazgató kartárs — BALÁZS: Tulajdonképpen semmi — GROSS: Akart valamit? BALÁZS: Nem, nem, elmehet — (Gross a hátsó ajtón keresztül kifarol. Az oldalsó ajtón át visszatér Kubs és helyére ül) Mit akart? (Kubs határozatlan arcot vág) Nem tetszik nekem, hogy olyan bizalmasan ,szólít téged. (Kubs zavartan vállat von, a hátsó ajtón át visszatér Anna a tejjel, iszik, aztán f olytatja a fésülködést. Szünet) BALÁZS (Annához): Nehéz ez a ptidépé, ugye? ANNA: Nagyon igénybe veszi ajz emlékez ő tehetséget, igazgató kartárs. BALÁZS: Ha másak meg tudják tanulni — ANNA: Kevesen képesek rá, igaugató ,kartárs, 'hivatalnokalink többsége !kénytelen volt abbahagynia tanulást. $ALÁZS: Hja valamennyien abtrahagynák, nvagának akkor is ki kell tartania! ANNA: Hisz az igazgató kartárs szintén 'kiesett, már az els ő leckénél. BALÁZS.: Az más. Én hivatalos ,okokból szakítottam meg a tanulmányaimat! Vagy azt hiszi, ,kérem, hogy egy ályen kolosz1264

szuszt irányítani arг csak úgy megy? S még hozzá ilyen id őben? Csak jöjjön, рrábálja meg s majd meglátja! ANNA: De a pbidépé valóban rendkívül nehéz, i,gazgató kartárs. S ,állítólag kétes alapelveken nyugszik. Elmehetek zsemléért? BALÁZS: Kii mondta ezt? ANNA: Kubs kartárs — BALAZS: O biztosan nem! És ha igen, akkor csak viccelt! S valóban kiismeri nálunk tulajdonképpen a ptшdépét? ANNA: Egyedül a tanító kartárs, .és a fordítáközpantbeli kartársak, igazgató kartárs. Elmehetek zsemléért? BALÁZS: Na tessek! És még hogy meghaladja ,az ember teljesít ő iképességét! ANNA: Elmehetek zsemléert? BALÁZS: Fusson! (Anna veszi a hálóját és a hátsó ajtón át eltávozik. Alighogy elmegy, Balázs haragosan Kubshoz fordul) BALÁZS: Sokat fecsegsz! (Az oldalsó ajtón bekukkant Ilona) ILONA: Szevasztok, srácok! (Kubshoz) Vencelkém, kérlek — (Kubs gyorsan feláll s indulni akar) Addig is, szia! (Ilona és Kubs az oldalsó ajtón át távoznak. Balázs dühösen felugrik, nem veszi észre, hogy közben a hátsó ajtón át újból belépett Gross. Kezében t űzoltókészülék) BALÁZS (maga elé): Majd én adok nekik Vencel'két! (Balázs leül, ismét a levélbe néz. Szünet. Aztán megszólal Gross) GROSS: Jó napot — BALÁZS: Ün megint itt van? GROSS: Azt mondta igazgató kartárs, hogy jöjjek egy :perc múlva — BALAZS: Nem ilyen rövid percet gondoltam! GROSS: Akkor bocsánat, majd kés őbb jövök, , bocsánat. (Gross az ajtóhoz farol) BALÁZS:.Figyel јj a ide — GROSS: Tessék, igazgató kartárs — BALAZS: Tulajdonképpen semmi — GROSS: Akart valamit? BALÁZS: Csak azt akartam mofidani, hogy úgy vélem, tegnap egy kicsit ,eltúloztam ,a sdolgot — hiszen tudja, sok volt a nép, nem tudhattam, nincs-e valaki köztük — a történtek után az idegeim is kezdték feilmandani a szolgálatot — GROSS: Köszönöm, nagyon kedves önt ől — kösгönöm — de a felmondásérvényes, ugye? BALÁZS: A felmondás? Azt hiszem, ezúttal még nem szükséges ilyen drasztikus eszközökhöz nyúlni. Igazgatóhelyettes .már természetesen nem lehet — GROSS: Tenmészetesen — BALÁZS: De volna itt egy másik lehet őség — GROSS: Komolyan? Milyen? BALÁZS: Megüresedett :a megfigyel ő helye — GROSS: Azt hiszi, be tudnám tölteni ezt ta hivatalt? BALÁZS: Egyelő re csak próbaid őre teszem oda. Meglátjuk, fog-e menni — GROSS: Nagyon kedves önt ől, igazgató kartárs! Mikor léphetek be? BALÁZS: Akár azonnal —

1265

GROSS: Köszönöm, igazgató kartárs, szívb ől köszönöm — (Gross a hátsó ajtón át kifarol. Az oldalsó ajtón visszatér Kubs, s helyére ül) BALÁZS: Mit akart? (Kubs határozatlan arcot vág) Figyelmeztetlek, ne játsz velem! (A hátsó ajtón át visszajön Anna, kezében kiflivel telt háló. Táskájába rakja őket, leül, s újból f ésülködni kezd) BALÁZS (Annához): S ki гΡbesz.éli még, hogy a ptidépé kétes alapelveken nywgszik? ANNA: Önt kivéve mindenki, igazgató kartárs. BALÁZS: Ne túlozzon! ANNA: De igazán. BALÁZS: S még mit beszélnek? ANNA: Hogy maga is rájön majd perre, íd ő kérdése az egész. BALÁZS: No látja! Ez '.a hála mindazért, amit értüktettem! (Balázs odanyújtja Annának a levelet) Legalabb annyit állapítsan meg belőle, hagy miről szól! ANNA (átfutja a levelet): Ez vagy taz utolsó leltárral kapcsolatos értesítés BALÁZS: Az biztos nem — ANNA: Vagy valamilyen tiltakozás. BALÁZS: Miféle tiltakozás? ANNA: Nem tudom. BALÁZS: S miért lenne ez éppen tiltakozás? ANNA: Azt mondják, hoogy a pti,dépé nyelven írt tiltakozásokat humаrabb 'letárgyalják. BALÁZS: ,S honnan tudja maga mindezt? ANNA: A peknél hallottam reggel. BALÁZS: Ha valaki úgy gondolja, hogy tiltakozni fog, akkor — megye!k ebédelni! (Fogja a levelet s a hátsó ajtón át el) ANNA (utána kiált): Jó étvágyat, igaz,gató kartárs, ma gwlyás van ebédre. Vége a hetedik képnek

NYOLCADIK KÉP Ptidépé tanintézet. Minden úgy van, ahogy volt, azzal a különbséggel, hogy Perina most egyetlen hivatalnoknak — Kalóznak ad el ő. A többi szék üres. PERINA: S most — a tájékozódás .kedvéért — felsorolok néhányat a leggyakrabban el ьordulá ptidépé indul.atszok közül. Tehát: a (mi „óh" ,szónk ptidépéül zukybaj, a „juj"-t úgy ,mondják, hogy Ibуkur, az „ejhá"-t hay.f dy daretab, gaz „ój аj "-t balypak juz, gaz „oj" asodálkazó .szócska ptidépéül zyk, :a „jé" indulatszót úgy mondják, hogy zuk, a mi. „ojjé" indulatszónk azonban ne-m zуkzwk, mint .ahogy azt néhány tanulóm hоlytelenül hiszi, hanem zykzum — (A hátsó ajtón belép Gross, kezében t űzoltókészülék. Átmegy a termen s az oldalsó ajtón át eltávozik)

1266

— .a „bárcsak"-ot úgy mondják, hogy varylaguf yb de solas, vagy néha úgy, hogy ;borybaf, — ez az utóbbi súlyosabb, a lövést, vagy ütést szimbolizáló ,,puff" ptidepéül hete.gyx ujhoby, de .a „puff neki" kifejezésben ma ~luz rog. A „jaj" úgy hangzliik, hagy hatum. KALÓZ (jelentkezik): Kérem szépen — PERTNA: Mii az? KALÓZ (feláll): Megrnandhatná nekünk, hogy mondják ptidépéül a ,hopp" кot? PERINA: Mykl. KALÓZ (leül): Кöszönöm. PERINA: A „pszt"-et úgy .miondják, hogy cetwdap, Ia „hm"-ot vamyl, a költöi „óih" pbidépéül hrwlugyp. A „'hú"=t töbibnyáre úgy for+dtítják,, hogy l у mr, bár , én :inkábba mryb uputr kifejezést részesíteném el őnyben. (A hátsó ajtón belép Balázs, levelét kezében tartja, gyorsan átmegy a termen, s az oldalsó ajtón át távozik) Az igen fontos ,hurrá" szó ,a ptidépében úgy hangzmk, hogy frnygke je.fr da'byx altep d у savarub .goz tenexes. S most ,padbáljuk ki emlékezetünket! „Bárcsak!" (Kalóz jelentkezik) Kalóz! KALÓZ (feláll): Varylaguf yb de solas. (Leül) PERINA: Jaj? (Kalóz jelentkezik) Kalóz! KALÓZ (feláll): Hatum. (Leül) PERINA: Pszt? (Kalóz jelentkezik) Kalóz! KALÓZ (feláll): Cetudap. (Leül) PERINA: Puff? KALOZ: Ha lövést szJimbоliz.ál? PERINA: Nem, a „puff neki" kifejezésben! (Kalóz jelentkezik) Kalóz! KiALŐZ (feláll): Maluz rog. PERINA (javít a kiejtésén): Makiz — KALÓZ: Maluz — PERINA: Maluz — KALÓZ: Mja1uz — PERINA: Figyeljen jól: m a 1 u z — KALÓZ: Mialuz — PERINA: Ro~ssz a kиej tése. Hagy mondják az „oj"-t? KALOZ: Zy~k. PERINA: És a „jé"-t? KALÓZ: Zuk. PERINA: És az „aj jé"-t? KALÓZ: Zykzuk. PERINA: Rossz! Zykzwm! KALÓZ: Bocsánat, elfelejtettem — PERINA: János, János — H,opsza! KALOZ: Ezt még nem vettük, kérem — PERINA: Ne mentegetőzzön! Egyszer űen nem tudja! Hurrá! KALŐZ : Frnygke jefr dabux altep d у savarub ,gop terexes. PERINA: Goz terexes! KALÓZ: Vagyis goz terexes —

1267

PERINA: Iszen fontos szót nem tudni! Nem, nem, Kalóz, így nem i Іeszйnk jóban! Annyira bíztam magában és maga ... mit csinált velem? Na? Nahát, csal "adást okozott nekem! Igen, csalódtam ггagában. Nem, nem, így ez tavább —, na? na? Nahát neon mehet! Határozottan nem! Így az egész •iskola nemsdkára — mi lenne, no rnlh? no? Feleljen! KALOZ: Nem tudom — PERIIVA: fisak törje a fejét! KALOZ : Ő,voda? PERINA: Nem. KALOZ: Javítóintézet? PERINA: Nem. KALOZ: Galambház? PERINA: Természetesen, galarnblház! Nem, nem, ezek után nem folytathatja tanulmányait! igy csak fékezne engem a tanításban és víssaatartaná a többit is. Bocsánat, kérem a tankönyvet! (Kalóz veszi a táskáját és a hátsó ajtón át szomorúan eltávozik. Perina az üres színpadhoz) Folytatom .a magyarázatot. A halló-t úgy m ondják, hogy trevunt ,a lásd-ot úgy fordítjuk, hogy kavlyz ubahaj kupit, 'az ahá-t ihofro gabortenek mondj ák, az uf- ot úgy fordítjuk, hogy .. . ~

~

Vége a nyolcadik képnek

KILENCEDIK K Е P A fordítóközpont irodája. A terem egy pillanatig üres, aztán a hátsó ajtón át belép Mária, kezében hagymával telt háló, átmegy a színen, s az oldalsó ajtón át eltávozik. (a színfal mögül): Itt •a hagyma, elnöknő :kartárs. (a színfal mögül): Tegye .a szekrényhez! (Mária az oldalsó ajtón át az üres hálóval a kezében visszatér, leül az asztalhoz és egy pillanatig dolgozik. Aztán néhányszor körülnéz, a fiókból tükröt vesz elő, maga elé állítja, egy papírból óvatosan új kalapot vesz el ő, fejére teszi, s a tükör el őtt próbálgatja.) (a színfal mögül): Illiik — (Mária megretten; gyoršan lekapja GROSS fejérő l a kalapot, a fiókba gy űri, a tükröt elrejti és rémülten körülnéz. A színfal mögül) Ne féljen, gén vaigyok: Grass — MARIA (megkönnyebbül, aztán): Hol van? GRĐSS (a színfal mögül): Megfigyelő vagyok — MARSA: Maga? Nem! GROSS (a színfal mögül): Igen. Balázs meggondolta, иisszavanta a felmondást, rés ide tett, egyel őre vlizsgaiid ő re .. . MARIA: Maga? Megfiigyel ő ? (a színfal mögül): Csakugyan! É!s mi több, az. ,adott k ёrülGROSS m.ények ,között ,a -számomr а ,még ez .a ilegjobb megoldás! Csak megszokjam ezt .a sz űk helyet — MARIA: No dátj а — rés én új állást kerestem magának! MARIA ILONA

1268

GROSS (a színfal mögül): Valóban? S milyet? MÁRIA: A színháznál. GRaSS :'(i 'szíгifal" ínögül): De hisz én nem tudok játszani! MÁRIA: Valami kisebb feladatra maga is alkalmas lenne. Hisz mindig akad valamІilyen szolga-, küldönc- vagy munkásszerep! És a legrosszabb esetben súghatna. (a színfal mögül): Azt aligha! Van valami közelebbi GROSS kapcsolata is a szính "azzal? MÁRIA: A bátyám a színháznál dolgozik. (a színfal mögül): Maga jó lélek — (Szünet. A színfal mögül) GROSS Mánia — MÁRIA: Tesisék.. GROSS (a színfal mögül): Ez különös. Állanidóan (magát kell néznem. MÁRIA: Megfigyelő kartárs — (Az oldalsó ajtón Ilona kukkant b .) ILONA: Azt mondj ák, szemlben citromot lehet kapni, hozzon egy kilót. (Mária a fiókból hálót vesz eló, s a hátsó ajtón át elrohan. Ilona eltűnik. Rövid szünet, majd a hátsó ajtón át határozott léptekkel Balázs jön be, levelét kezében tartja. Körülnéz, aztán átkutatja zsebéit, de cigarettát nem talál. A titkos rés felé fordul) BALÁZS: Itt van? GRQSS (a színfal mögül): Természetesen, igazgató kartárs! BALÁZS: S hogy megy a munka? GRQSS (a színfal mögül): Köszönöm, jól. BALÁZS: sok gaz idegen, ugye? GRO55 (a színfal mögül): Csak három látogató az ötösön. BALÁZS: Egyedül vannak a teremben? GROSS :(a színfal mögül): Egy közülüdk egy !pillanatig egyedül volt. BALÁZS: S Ihogyan viselkedett? GRQSS (a szín fal mögül): Tisztességesen. BALÁZS: Jól van. Azt hiszem, hogy beválik. Ésamúgy? (Szünet) GROSiS (a színfal mögül): Mit !ért kérem, az alatt, hogy — amúgy? BALÁZS: Mit ',beszélnek egymás közt hivatalnokaink például a ptidépéről? (Szünet) GRQSS (a színfal mögül): Ne haragudjon igazgató kartárs, de én — hagy is mondjam — én — gén — nem azért vagy ak itt, — ugye érti? BALÁZS: Еrtem, .a régti el őítéletek rabja. De meg kell értenie, hogy a jó ügy szolgálatáról van .szó. S őt nvi több, bizonyos értelemben !éz az önerkölcsi :kötelessége! (Az oldalt nyíló ajtón át belép Masát, s gyors léptekkel a hátsó ajtó felé tart. Masáthoz) Egy pillanatra! (Masát megáll. A titkos rés felé) Tehát világos? GROSS (a színfal mögül): Világos, iigazgató kartárs. BALÁZS (Masáthoz): No, mi van? Hagy folyik a fordítás? MÁSAT: Nagyon jól. BALÁZS: Hány szöveget fardítоttál már le? MÁSAT: Ptiddépé nyelvre, vagy pti кl épé nyelvből? BALÁZS: Mondjuk ptidépé nyelvre. MÁSAT: Egyet. Most dolgozom a másadiikon. BALÁZS: Ilyen keveset? ~

~

1269

MÁSÁT: Ez nem 'kevés. (Az oldalsó ajtón át belép Kunc és gyorsan a hátsó ajtó felé tart) BALÁZS (Kunchoz): Egy pillianatna! (Kunc megáll, Masáthoz) Olyan lassan lehet vele haladni? MÁSÁT: A ptidépében minden .knfeje:zésnek több variánsa van, s épp ezert a .fordított szöveg szerz őjével minden szót külön meg kell beszélni, hogy tudjuk, hogyan gondolta, s rrvilyen ptidépé 'variánst használjunk. Ugye, doktor? KUNC: A szövegek szerz ői nemegyszer (saját maguk se tudják cld&nteni, hagy miről is van ∎szó; anyanyelwü k ugyanis nem ismer ilyen pontosságot. MÁSÁT: Némely sz.ó j еlemtésbeli árnyalatai a ptidépében annyira finomak, hogy hivatalnokaink egész sora egyáltalán nem képes dket felfogni. BALÁZS:.Mlérí nem veszel hát magad mellé segítséget? MÁSÁT: De hisz te is tudod, hogyan állunk ,káderek d оlgában.! No, szólj hozzá, doktor! KUNC: Eddig a ptidépé nyelvet іm ёg senki -sem tanulta meg tökéletesen. Egyedül Pekárek, de ő aztán átmemt a G őzhajózási Vállalathoz. BALÁZS: Meg kell gyorsítania fordítást! Azt hiszem nem d ől ,össze a v11ág, ha id őnként egy-egy szó nem lesz pontos. (A hátsó ajtón benéz Kubs, Balázs nem látja, Kubs kérd ően Masátra néz, ez int, hogy mind járt megy) MÁSÁT: Bocsánat, igazgató ,kartárs, de jegy megbeszélésre kell mennem — BALÁZS: Na, szaladj — (Masát a hátsó ajtón el, Kunc vele akar menni) Várj csak egy kicsit, doktor. Mondd, szakszernpontbál hogyan váжk ebe a ptйdépé? KUNC: Nehéz róla beszélni, a statisztikámhoz eddig még nem rendelkezem semriiіféle forrással, s így még se гnmilyen véleményt nem formálhatok róla. (Az oldalsó ajtón benyit Ilona, gyorsan a hátsó ajtó felé tart) BALÁZS (Ilonához): Egy pillanat! (Ilona megáll. Kunchoz) S milyеnek a tapasztalatok más hivatalokban? KUNC: Egészen j!ák. Kivéve ,azt a tényt, hogy ahol a ptidépé használata általános lett, ott a ptidépégépiesen átvette ,a terméSzeteS nyelv néчhány sajátosságát, az em aádonáliS árnyalato4са t, a pontatlanság,at, és a гtбbbértelm űiséget. tegye, Ilka? ILONA: Igen. Sőt, mi több, a sráeaktál !azt hallottam, hogy minél többet használják a ptidépétezek a sajátosságok аnn І jobban beszennyezik? BALÁZS:.Emосiоnálјs árnyalatok? Azt mandjá k? Hisz ezzel .a ptidépé a .legsajátosabb ,értelmét veszíti 11! KUNC: igy .is lehet nvandani. (A hátsó ajtón benéz Kubs, int Kuncnak, s az mutatja neki, hogy mindjárt megy) BALÁZS: ,S mit lelhet ez ellen tenni? KUNC: Egészébeni véve semmit. Ne haragudj, sgazg аtó kartárs, de — elmehetek? Egy bizonyos tárgyalásra kéne mennem — BALÁZS: No, szaladj — (Kunc a hátsó ajtón át elrohan, Ilona vele akar menni) Ilka, vári egy kicsit! ~

~

~

1270

ILONA: Mii gaz? BALÁZS: ,Figyelj ide, mi ketten mlindig tudtunk agymással úgy beszélni, mint férfi •a férfi г el. Mondd meg nyíltan de igazán nyíltan, nem gondolod, hagy e körül ,a ptidépé körül nem megy minden úgy, ,ahogy kéne — őszpintén szólva, úsznak a dolgok? ILONA: De igen, Janikám! BALÁZS: Kösaönöm! (A hátsó ajtón át belép Kubs) ILONA: Elmerhetek? BALÁZS: Szaladj, ,kislány — (Ilona a hátsó ajtón elsiet. Balázs gondolataiba mélyedve járkál a teremben, aztán leül, s ismét a rejtett rés felé fordul) Gross kartárs — GROSS (a színfal mögül): Tessék, iigazgató kartárs? BALÁZS: Remélem, hagy azt a tegnapit nem vette koraolyon, az csak amolyan színház volt. Tegezni foglak, jó? GROSS (a színfal mögül): Tenmészetesen, igazgаtó kartárs, örülni fogok! BALÁZS: S egyáltalán — mássz ki ionnan, ember! Csak nem fogsz iilyen munkát végezni! Te! Nem értem, mért ne marad.hatnál meg tоváb'bra is helyettesi funkaiádban. (a színfal mögül): Mindezek után? GROSS BALÁZS: Valamit kockáztatnunk is kell! Én téged egyszer űen nem hagylak! Most !bizonyos nehézségekkel küzdünk — a ptidépé körül nem megy minden úgy, ahogy kéne — GROSS (a színfal mögül): Hallottam — BALÁZS: S ebben a helyzetben egyszer űen szükségem van rád! (A rejtett lyukból négykézláb, farral kicsúszik Gross) Foglalj helyet! (Gross leül) Hol a lelkesedés, amely akkor f űtött bennünket, mikor .a ptidépével még csak ismerkedtünk? Tudad, én úgy mentem a ptidépé után, mint a birka. Nem aludtam, — kínlódtam, — .szerveztem, — csak vizet ittam, fermetrazinan éltem, — ha az ügyr ől volt szó, nem ismertem , apámat se, — ,de hisz biztosan emlékszel ezekre a dolgokra — GROSS: Dm lékszem. BALÁZS: A legszebb szakasza volt életemnek! És látod, — ez .a vége! De mi nem ezt akartuk! GROSS: Majd megint minden rendbe jön. BALÁZS: Hallgass ide, JQskám, együtt újból elrendezünk mindent! Neked nagy tapasztalataid vannak még a régi nd őkből, tudod, hagy csinálták akkor, mikor még minden jól ment, — én pedig tudom, hogy hogyan kéne csinálni mindent, ,hogy jólmenjen, — s ha mi 'ketten egyezségre lépünk, akkor lehetetlen, hogy ne sikerüljön a dolog. Van este id őd? GROSS: Van — BALAZS: Találkozunk valahol, nyugodtan, sör mellett mindent jól megfhányunk-vetünk. Olyan kis fárplánt készítünk magunknak, hogy tudjuk, hányadán állunk. Kire másra támaszkodhatnék dtt ha nem rád? GROSS: De én — ,

'

,

1271

BALÁZS: S most hívd Gyurkát, másszon vissza .szépen a megfigyel ő állásba. , б már ,ott bevált, s meg kell értenie, hogy a magasabb funkciákb,a most .els ő sorban szakemberekre van szükség. (Gross a hátsó ajtón át eltávozik, hosszabb szünet. Balázs átkutatja zsebeit, de cigarettát nem talál. Órájára néz. A hátsó ajtón át belép Masát, kezében irattartókat tart, és az oldalsó ajtó felé igyekszik) Zoltánkám! (Masát megáll) Még nem mondtad el, hagy ihogyan állsz a (ptid:épé fordításokkal. MASÁT: Ptidépéb ől még nem fordítottam le semmit. (A hátsó ajtón át belép Kunc, kezében irattartókat tart, s az oldalsó ajtó felé igyekszik) BALÁZS: Ddktor! (Kunc megáll. Masáthoz) Hagy!hogy? MASÁT: Dég senki sem hozott engedélyt Kunctól. BALÁZS: Doktor, miért nem engedélyezi senkinek ,a fordítást? KUNC: Nem állíthatom ki az engedélyt a személyi s nyilvántartási iratak nélkül. (A hátsó ajtón át belép Ilona, irattartókat tart a kezében és az oldalsó ajtó felé igyekszik) BALÁZS: Ilka! (Ilona megáll. Kunchoz) És még senki se szerezte be azokat ,az iratokat Ilkától? KUNC: Senki — BALÁZS: Ilka, miért nem akarod senkinek kiadni azokat iaz átkozott nyilvántartási iratokat? ILONA: 'Csak akkor adhatom ki őket, ha előbb megtudom, hagy véletlenül nem állnak-'e .ellentétben értesítéseink záradékaival, s mivel az értesítések ptidepé nyelven vannak írva, én peсli;g, amint tudod, nem ,fordíthatok a ,ptidépé nyelv1ьő l — e záradékok tartalmát nem ismerhetem. Az .a lány még most sem hоzta ta citrontiom,at? BALÁZS: Miért nem ,fordít hát M аsát? MASÁT: Csak Kunc engedélyével fordíthatok. BALÁZS: Akkor Kunc 'köteles kiadni gaz engedélyt. KUNC: Nem adhatom ki, ha senki sem hoz Ilonától m,egfielel ő iratokat. BALÁZS: Honod, Ilka? Mégiscsak ki kell adnod azokat az iratokat. ILONA: De hisz nem fordíthatok! BALÁZS: 1Vliért nem fordít hát Masát? MASÁT: Csak Kunc engedélyével fordítok. BALÁZS: Akkor Kunc köteles kiadni az engedélyt. KUNC: Nem adhatom ki, ,ha senki sem hoz Ilonától megfelel ő iratokat. BALÁZS: Hallod, Ilka? Mégiscsak ki kell adnod azokat az iratokat. ILONA: De hisz én nem fordíthatok. BALÁZS: Miért nem fordít hát Masát? MASÁT: Csak Kunc engedélyével fordíthatok. BALÁZS: Akkor Kunc köteles kiadni az engedélyt. KUNC: Nem adhatok ki, ha senki sem hoz Ilonától iratokat. BALÁZS: Hallod oka? Mégiscsak ki Ikei adnod azokat az iratokat. ILONA: De hisz ,én nem fordíthatok. BALÁZS: Érdekelne, ki találta lei ezt a ,b űvös kört?

1272

MÁSAT (kórusban): Te, igazgató kartárs! KUNC ILONA BALÁZS: No és? Akkor a helyzet egészen más volt, ennek akkor mélységes értelme volt. De ma már túlhaladtuk, s éppen ezért :a ptidép szövegek fardítá.sát szabályozó eddig kiadott irányelveket +azonnali hatállyal a következ ő egyszerüsítésekkel nádasítom: El őször: Ilona kiállíthatja a személyi és nyilvántartási iratokat anélkül, hogy ismexné értesítéseink tartalmát. Másodszor: Kunc a fordítást en,gedélyezlzeti .a személyi és .nyilvántartásai iratok nélkül is. Harmadszor: Masátnak a fordításhoz nem kell engedélyt kérnie Kunctól. Világos? Hogyilyen lintézkedéseket tehetünk, ez utunk helyességének további beszédes bizonyítéka! (Balázs Masátnak nyújtja levelét) Most pedig fordítsd le nekem ezt! MÁSÁT (olvas): Tiltakozás. Mi, a számvevő iroda alulírott dolgozói 'határozottan tiltakozunk irodánk pincébe helyezése ellen, s közöljük Önnel, hogy ilyen körülmények +között tovább nem dolgozhatunk — BALÁZS (félbeszakítja): Elég! Folytathatják ,a munkát — (Balázs a hátsó ajtón át eltávozik. Masát, Kunc és Ilona egy pillanatig csendben vannak, aztán nyílik a hátsó ajtó, s megjelenik Kubs. Int nekik, hogy menjenek utána. A hátsó ajtón át valamennyien gyorsan eltávoznak. Szüret. A hátsó ajtón át Gross s Gyurka lépnek be. Gyurka homlokát ráncolja, mérgesen belerúg a fogasba, aztán az asztalba, kiköp, letérdel, és bemászik a rejtett megfigyel ő lyukba. Amikor már bent van, ingerülten kidobja a tűzoltókészüléket. Gross felveszi, és a hátsó ajtó felé tart vele, amelyen át azonban ebben a pillanatban belép Mária, kezében citrommal telt háló. Amikor észreveszi Grosst, meglepetten megáll) MÁRIA: Tudja, mi lenne ebb ől, ha most magát valaki itt meglátná? GRQSS: Már nem vagyok megfigyel ő . MÁRIA: Hogyhogy? GROSS: Balázs megint igazgatóhelyettest csinált bel őlem. MÁRIA: Gratulálok! GROSS: Ugyan kérem — mihez? Nekem jobb lenne, ha tavábbr а is megfigyelő lehetnék. MÁRIA: Értem — nemigen várnak rá kellemes feladatok. GROSS: Ne 'beszéljünk róla. Érezze itt jól magát — ,és egyszer majd jöjjön, látogasson meg! (Gross lassan ismét a hátsó ajtó felé tart) MÁRIA: Helyettes kartárs — GRQSS (megáll): Tessék! — MÁRIA: Le van már fordítva — az a tegnapi levél? GROSS: Az .az értesítés? Nincs. S ,az érvényben . lév ő rendeletek szerint nem is fordíthatja le senki. De talán jobb is így. MÁRIA: Úgy gondolja, valami kellemetlen ügy? GROSS: Megtanultam, hogy mindig a legrosszabbat kell várni. MÁRIA: A leltározásnál jöttek rá valam re?

1273

GROSS: Nem. A ,pecsétnyomó ugyan pont nálam volt, igaz, de csak tazért, mert , a munkám úgy kívánta, s nem a gyerekek miatt, ahogy ,azt most aszememre hányják. Ottóka talán mindössze ikétszer játszott vele! MÁRIA: Ha tiszta a lelkiismerete, nincs mit ől félnie! Ártatlansága 'kide+rüil, de meg kell érte .küzdenie! Én hiszek benne, hogy ha nem ;hátrálunk meg,. az ,igazság előibb-utóbb felszínre kerül! (Gross Máriához lép, szomorúan rámosolyog, és megsimogatja az arcát) GROSS: Kedves gyermekem, mit tud maga a világról! S mégis: maradjon meg mindig ilyennek! Tudja, gaz embernek az életben .erősne.k kell (lennie! Én, sajnos, sohasem voltam nagyon erős, én inkáibb olyan intellekt:uális típus vagyok, határozatlan, tele mindig kételyekkel és Ј elnézé.ssel, iinkább álmodozó vagyok, mintsem a tettek embere — és .ez mindig a vesztem. (Szünet) De ha úgy vesszük, látom, hogy az i ёІetben sok mindent magam .rontottam el. Általában túl hamar megijedtem a fenyegetésekt ő l, túl gyorsan engedtem, s nagyón bíztam az emberekben. (Szünet) Ha még valaha hatással lehetek majd a dolgokra, megpróbálok mindent másképp csinálni. Kevesebb nagylelk ű szó, de annál több reál зis tett: tárgyilagosság, hideg fej, tántoríthatatlan büszkeség, szigorúság és kritikai mértek — .els ősorban saját magammal szemben ezek azok a tuLaj,donságok, amelyek mindig is hiányoztak belőlem. (Szünet) Ezt talán részben az Fokozta, hogy .egy furcsa, elveszett nemzedékhez tartozom — elapróztuk magunkat, életünk legsz еbb éveit olyan apró, csip-csup dolgoknak szenteltük, ,amik nem ,érdemelték meg, rés .olyan sokáig beszéltünk a mi nagy küldetésünkr ől, hogy végül is elfeledtün+k valóban nagyot cselekedni. Nos, egyszer űen — melléfogtunk! De én hiszem — legalábbis, ami engem illet —, (hogy .sikerül majd mindezt reálisan és minden hisztériikus önsajnálgatás nélkül beismernem, hogy képes leszek ezekbő l a Јmegrázkódtatásokbál is feleszmélni, a történtek után pontot tenni, rés mindent egészen elölr ől kezdeni, és egészen másként! MÁRIA (meghatottan): Itt van az értesítése? GROSS: Csak nem akarja — MÁRIA: Felnőtt vagyok, s tudom, mit csinálok. Adja (ide! (Gross előveszi az értesítést, odanyújtja Máriának, aki izgatottan olvassa): Tisztelt igazgató kartárs! Az üzemrészlegében végzett utolsó leltár során 'be'bizonyosadott, hogy a bankszámla pecsétnyomó illetéktelen célokra való rendszeres eltulajdonításának gyanúja az ön esetében teljesen tárgytalan. Ezzel szemben szükséges kiemelni a tény pozitáv eredményeit, amelyek világosan bizonyítják, hogy a gondjaira bízott hivatalt lelkiismeretesen :és felel ősségteljesen vezeti, és teljes bizalmat érdemel. Ezt bizonyítja .a ptidépé kéxdé,sében kezdettől fogva képviselt teljesen nyílt álláspontja is. A mi nézetünk ezt a kezdeményezést illet őenmindig is teljesen elutasító volt, mert mélyen káros kísérletnek, ,a hivatali érint~

1274

kezés zavaros, nem reális és nem humanista alapokra való helyezésének tartjuk. Azt javasoljuk, hagy a leheb ő 1egh аtározottabban és leggyorsabban akadályozzon meg hivatalában minden a ptidépé bevezetésére Іјг nуuІб esetleges kísérletet s hogy kemény kézzel számoljon le mindenkivel, .aki ,a ptidépét 'sap,át ,érdekében s a következményekre való tekintet nélkül terjesztette. További munkájához sok sikert kávanun.k, s maradunk tkartánsi üdvözlettel — olvashatatlan aláírás. (egy kis id ő múlva, komolyan): Köszönöm, Mária. Végre GROSS alkalmam lesz bebizonyítani, ,hogy több állampolgáré b есsület van bennem, mint emennyiit életemben bárrnik Đr is érvényre juttathatóam. Fogadom magának, hogy most már semrnitől sem hátrálok meg, 'akkor sem, ha ezzel életemet kéne kockára tennem. (Gross felkapja a túzoltókészüléket, és energikus lépésekkel a hátsó ajtó felé tart) MÁRIA (elragadtatva): Tetszel nekem — GROSS: Rokonszenvedet még csak ezután fogom kiérdemelni! Szevasz! (Gross a hátsó ajtón át eltávozik. Szünet) GYURKA (a színfal mögül): Butaságot csináltál, Mária! MÁRIA (megrettenve): Maga itt van? GYURKA (a színfal mögül): Nemrég tértem vissza a helyemére. De nem sajnálom. Biztosan tudod, miért! ILONA (a színfal mögül): Mi , van azzal a citrommal? MÁRIA (halkan): Tudom — Vége a kilencedik képnek

TIZEDIK KÉP Az igazgató hivatala. Balázs az asztalnál ül, és eredménytelenül kutat zsebeiben, cigarettát nem talál. Anna f ésülködik. A hátsó ajtón át, oltókészülékkel a kezében, energikus léptekkel Gross érkezik. GROSS: Azért jöttem, ,hogy közöljem önnel: az ön ideje lejárt. Еpp az Ielibb fordították le ,a régebben kapott ,értesítést, am:elyből kitűnik, Ihogy a pecsétnyom5 dolgában ártatlan vagytok, ,és az is, .hagy ennek a hivatalnak egyedüIi és Jogos igazgatója én vagyok. Továbbá ebben az értesítésben felszólítanak, hogy azonnal és .a legihatározottabban végezzek a ptidépével — BALAZS: Annácska — ANNA: Kérem, igazgató kartárs! BALÁZS: Nem megy répát venni? Mehetnék? ANNA: BALÁZS: Fusson, és hozzon cigarettát i's. (Anna a hátsó ajtón át távozik) Engedelmet, mit is mondtal? GROSS: S ezenkívül felszólítottak arra is, hagy azonnal végezzek a ptidépével, és szigorúan számoljak le 'mindazokkal, akik a saját érdekeiket tartva szem el őtt a .bevezetésén fáradoztak. Más szóval: a történelem nekem adott igazat és én — élve 1275

hatalmammial, Іа mІІу mostujból megillet — (az oldalsó ajtón benéz Kubs) BALÁZS: Mindjárt, Kubs, jó? (Kubs becsukja az ajtót) Hogy ás mondtad? GROSS: Más szóval: a. történelem nekem adott igazat és én élve — hatalmammal, ,amely most újból megillet — levonom a történtekb ő l a szükséges következtetéseket. A mód, ahogy ezt a hivatalt hatalm.ábakerítette és , a !ptidépét rákényszerítette, megtorlást kíván. Humanista , vagyok, s gaz gén koncepcióm — (A hátsó ajtón át visszatér Anna, kezében dióval telt zacskó és Cigaretta. A cigarettát Balázsnak adja, a zacskót táskájába teszi. Leül, s folytatja a fésülködést) BALÁZS: Kösz, Annácska! (Balázs élvezettel rágyújt) Mit mondtál? GRO,SS: Humanista , vagyok, s az én koncepcióm a hivatal vezetését illetően abból .az eszméb ől táplálkozik, :hogy minden hivatalnok ember, ,és kell hogy mind emberebb legyen. Éppen ezért harcolnom kell mindenki ellen, aki Fezt az eszmét le akarná !köpnii. Az ész és .az erkölcs gy őzelméért folytatott harc — (Az oldalsó ajtón benéz Kubs) BALÁZS: Egy !pillanat, Kubs, egy pillanat! (Kubs megint behúzza az ajtót) Hagy mondtad? GROSS: Az ész !és az erkölcs gy őzelméért •a vereséget is ,kaskáztatom, .és :folytatom a harcot. Harcot indítok rninden ellen, amit ön itt elkövetett, s a harcot végigharcolom. Úgy látom, ályen köriilmények .között tarthatatlan, hogy továbbra is hivatalunkban m aradajon. Legyen szíves, pakoljon ki gaz asztalorniból! BALÁZS (cigarettával kínálja Grosst): Nem kérsz? GRO!SS: Azt mondtam, legyen szíves pakoljon ki az asztalomból! BALÁZS: Vegyél! Kitűnő cigaretta! GROiSS: Bakoljon ki az asztaLamból! BALÁZS: Majd ebéd után. Jó? GROSS: Örülök, hogy nem tanúsít felesleges ellenállást. Megfelel ebéd után is. BALÁZS: Nem tudom, rrцΡiért (ellenkeznék! GROSS: Ön .egyetért velem? BALÁZS: Természetesen. (Gross meglepetten a földre állítja a tűzoltókészüléket) GRоSS: Hogyhogy? BALÁZS: Kinyúlt 1a szemem. GRQSS: Valóban? BALÁZS: Igen. Rájöttem, hagy ptidépé értelmetlenség. Hittem benne, harcoltam a gy ő zelméért, de tévedés volt az egész.:Szwbjektíve jól gondoltam, ide .dbjektíve az igyekezetem negatív szerepet játszott, és , ezért akarva, nem akarva, viselnem kell tetteim súlyos következményeit. (Az oldalsó ajtón benéz Kubs) Még egy pillanat, Kubs! (Kubs ismét behúzza az ajtót) GROSS: :S ezt ősziintén mondja? A nyugalma zavarba ejt. BALÁZS: Nyugalmam .abból következik, hogy te itt szigorú, ,de igazságos szavaiddal megfogalmaztad azdkat a dolgokat, amiket én m.ár régóta é:s tragikusan érzek, s éppen .ezért a megkönnyebbülés jó érzésével tölt el, hagy nem kell már tovább ~

1276

folytatnom a mtivet, amelyben nem hiszek, és (helyreh гΡo.zzuk végre :az ,általam elkövetett shibákat. Sak sikert kívánok a a ptidépé káros következményéinek felszámolásához, , és erősen hiszem, hagy munkád legalább annyira sikeres lesz, mint amennyire az enyém sikertelen volt. Amennyire szerény erőmtől telik, segíteni fogok neked. (Cigarettával kínálja Grasst) GROSS : Köszönöm. Úgy látom, .magába szállt — BALÁZS: Igen. GROSS: Lehet, 'hogy csakugyan ő saintén tevedtél — BALÁZS : Határozottan. GROISS : S gazt hоgу gondolta — hagy segíteni ,fog — BALÁZS : .Csakugyan nem kell cigaretta? GROSS: Nem ízlik. Hogy gondolta, hogy segíteni fog? BALÁZS: De valóban els őrendű ! GROSS : Elhiszem. I оgy gondolta, h оgу segíteni fog? BALÁZS : Ha nem veszel, megsért ődöm! Nos, hát az igazgatáhelyettesn tisztségiben. GROSS: Úgy hiszem, félreértés van a dologban — azt mondtam, hogy ön távozik éhib ől a hivatalból — BALÁZS : Csak nem tennél ilyet? GROSS: Sa.jnábam, de úgy döntöttem, hogy ezúttal hajthatatlan leszek. Nem akarok ismét beleesni a régi 'hib.áimba. BALÁZS: Ne haragudj! Én szintén meghagytalak a helyettesei funktiádbon! GRОSS : Az más, nekem valójában igazgatónгΡak kellett volna sitt lennem, ,az ,igazság az én aldalaman állt! BALÁZS: Most már gén iás tudom! GROSS : Nekem ez kezdett ől fogva világos volt! BALÁZS: Könnyű vгΡalam it a ,kezdetét ől fogva ellenezni! Sokkal nehezebb kiállni valami mellett, kockáztatva, hogy beverik a fejed! GROSS: Ez :a tényeken mit sem valtoztat. Ön a f őbűnös, ezért .a f ő büntetést lis önnek kell viselnie! Egyszer űen pakolja össze a kacatjait, távozzon, és kész. BALÁZS És aha nem megyek el? GROSS: Elmegy! BALÁZS: De hűbele vagy, no! (Papírt vesz el ő, és odamutatja Grossnak) Ismered még ezt a papírt? Ez a ptidépé ebevezetésére kiadott utólagos utasítás. Ha nem tévedek, ez itt a te ,aláírasad rés nem .az enyém! Vagy talán nem te voltál abban az időben az lgazгgató? Ki ,háta főbűnös? (Az oldalsó ajtón benéz Kubs) Mindjárt megleszünk, Kubs, mindjárt! (Kubs ismét behúzza az ajtót) Ehhez mit szólsz? GRÜSS: Az gaz egyetlen .aláivás nevetséges semmiség ,ahhoz .képest, amit ön tett ebben az ügyben! BALÁZS: A történelemben, sajnos, csak az ilyen ,aláírások léteznek. GRоSS: Arról nem is szólva, hogy azt az aláírást egyszer űen ki*kényszerítebte t őlem! BALÁZS: Én? Nem emlékszem — GROSS: No, hát ,azzal a füzethitelesítési csapdával! ~

1277

BALÁZS: Err ől én a te helyedben inkabb nem beszélnék! GROSS: S miért nem? BALÁZS: Mi gaz, .hát nem érted? Ida nincs az az eset a füzettel, most azt állíthatnád, hogy a ptidépét ő szinte meggy őz ő désb ől írtad alá — Kami ugyan nem mentene fel téged semmi alól, de a tetted legalább humánus színt kapna. Ha azonban a füzetre hivatkozol, ezzel mintegy beismered, hogy a iptidépét hitványságból, gyávaságból vezetted be. Hagy elkerüld a füzetért járó büntetést — nem haboztál az .egész hivatalt romlásba d 'önteni. S ellenkezőleg, ha a ptidépé-aláírás nem létezne, most úgy tehetnél, mintha ,a füzet-ügy idején még nem sejtetted volna tetted jogtalanságát. A ptidépé aláírásával azonban mintegy beismerted, hogy tudtál tetted büntethet őségéről, és ,féltél a !következményeit ől. Amint látod, olyan eredetien kapcsolódnak egymáshoz vétkeid, hogy az egyik felhatványozza a ;más ikat, s ha a ptidépé miatti b űnöd mellé még önként beismernéd a füzetért való b űnösségedet is,akkor pláne nem lenne kétséges, hogy ki az igazi b űnös mindabban, ami trörtént. Na, megegyezünk? GROјS: Akkor mindketten távozunk! BALÁZS: Amn engem illet, nem tudom, miért távoznék. (Szünet) (halkan): S ön valGban ibecsületesen segítene nekem minGROSS denben? BALÁZS: Örülök, hogy beszélgetésünk végre tárgyilagos mederbe terelődik. Természetesen segátenék. Vegyél — (Balázs Grosst cigarettával kínálja, Gross elfogadja, Balázs tüzet ad neki) GROSS: Önnek gazdagok a tapasztalatai — tud vakon lelkesedni és tud birka módjára küzdeni — a pbidépé ellen is birka rnódj ára küzdene? BALÁZS: Én másként nini tudok dolgozni! (Az oldalsó ajtón át benéz Kubs) .M.indjárt megleszünk Kubs, mindjárt — (Kubs ismét behúzza az ajtót) GRQSS (bizonytalanul): De valakit azért meg kéne büntetni — tudja, milyenek az emberek — BALÁZS: Azt csak bízd rám! (Az oldalsó ajtó felé kiált) Kubs, készek vаgyunk! (Oldalt belép Kubs, mögötte Masát, Kune és Ilona jönek, mind a háromnál irattartó van. Szavalókórusszer űen sorba állnak, s kinyitják irattartóikat) Kezdhet іtek! (Kubs kezével int, ünnepélyes hangon olvasni kezdik az irattartókba tett szöveget) ILiONA (olvasnak): Kedves igazgató kartárs! Küldöttségünk, amely KUNC MÁSAT Kubs kartárs vezetésével eléd járul, olyan emberekb ől áll, akik a legutóbbi id őkig őszintén hittek a ptidép "eben, és az első sorokban álltak, amikor .a beveDetésér ől volt .szó. Annál nehezebb most nekünk, h ű munkatársaidnak, +küldöttségként állni előtted, s óvni a ptid+épé további terjedésének lehet ősé,gétől és k.övetkazmenyeit ől. De éppen azért, mert anmyit dolgoztunk érte, érezzük kötelességünknek els őként fyelmeztetni téged azokra az elmélyül ő és megoldhatatlan ellen,

іі 278

tétekre, amelyekkel ,a ptndépé bevezetése összefügg. (Balázs int nekik, hogy abbahagyhatják) BALÁZS: Drága .barátaim! Jól tudom, lehet, hogy jábban, mint ti magatok, milyen kétségbeejt ő helyzetbe juttatott mnnket a ptidépé, s biztasítlak benneteket, hogy nem egy álmatlan éjszakát okozott mr nekem is a dolog. Mint e hivatal volt igazgatója, a mulasztás nagy részét magamra vállalom. Jól gondoltuk, de rosszul , csináltuk a dolgot. Egyszóval tévedtünk, s most becsületesen és miindensért ő döttség ynélkül viselnünk kell tetteink következményét, s megkett őzött energiával kell harcolnunk mindannak a helyreállításáért, amit elrontottunk. Felső utasítások értelmében az els ő lépéseket már .mag is tettem. Ezek az utasítások azt .a helyzetet ;akarják +bát оr kézzel megoldani, amelyre most éppen fel akarjátak hívni a figyelmünket. Mindenekel őtt lemondok az igazgatód .funk.cióról, és átengedem annak, 'aki erre a leghiJvatottabb: Gross kartársnak, aki a ptidépé korszakát tisztán, s őt, mli több, néhány tőlünk elszenvedett sérelemmel .gazdagodva élte át. Én hálásan 'fogadom Gross kartárs kezéb ől a helyettesi funkciót, hagy szorgalmas munkával .bebizonyíthassam: kész vavagyok az új szellemnek megfelel ően dolgozni és jóvá tenni mindazt, amit jószándéktól vezéreltetve ugyan, de elrontottam. S most átadom ,a szót Gross kartársnak — GROSS (zavartan): Mit tegyek ehhez hozzá? Nem haragszom magukra, tudom, hogy becsületesen gondolták a dolgot. Ezt bizonyítja ez a bizaottság is, amely 'az ész és az erkölcs nevében érkezett hozzám. Tehát: ami volt — volt, fi is beszéljünk róla. ost gaz a fontos, milyen lesz a jöv ő ! (Masát, Kunc és Ilona kérdő en Kubsra néznek. Ez int nekik, hogy fordítsanak egy lapot, és olvassák a köv гtekz ő szöveget) (olvasnak): Bacsásson mag, ;igazgató kartárs, de mi nem eléMASÁT gedhetünk meg ilyen kurta magyarázattal. Életünket egy igazKUNC ságtalan ügyért folyó harcra tettük fel, és tudni akarjuk, ki a ILONA I felelős ezért, .és ,kinek volt ebb ől haszna. Félrevezettek bent nünket, és jogunk van tudni, ki tette ezt velünk. GROSS (halkan Balázshoz): Válaszol rá? BALÁZS: (halkan Grosshoz): Természetesen. (Hangosan) Barátaim! Valamennyien !b űnösek vagyunk! ILONA (Kubs beintésére): Ez frázis! MÁSÁT (Kubs beintésére): Ez frázis! KUNC (Kubs beintésére): Neveket! BALÁZS: Rendben van, elmondom! Bizonyára valam.ennyien észrevették, hogy hivatalunkban egy biizonyos idő óta egy titokzatosan hallgató ember jár-kel. Senki sem tudja, mit csinál itt nálunk twlajdonképpen. Én ismerem ezt az embert legjobban, mert , én dolgoztam a 'közvetlen közelében. Olyan dolgokat csináltatott velünk, amelyekkel nem értettünk egyet, s módszerekben kimeríthetetlen volt. Mindenhol jelen volt, s 'körmönfont mádon a felt űnéskerülés meg a társutas leplébe burkalázott. S :nem véletlen, hogy a !ptidépének ez a szürke eminenciája, 'aki olyan gondosan ügyeli mindig, hogy a nyil1279

vánosság el őtt ne kompromnittálja ;magát, most, — miután az ügy, amit olyan talрnyaláan szolgált, teljesen elveszett, ,b+izottságuk vezet őségébe is befurakodott, vissaaélt az önök jóhiszeműségével, s a ptidépé kritikus szemléletét színlelve minden ;gyanút elhárított magáról. (Kubs kétségbeesetten Masátra, Kuncra, Ilonára majd Annára néz, de valamennyien elfordulnak tőle. Sírí csend, Kubs izgatottan átszalad a ter men, megáll a hátsó ajtónál és felkiált) KIJBS: Pusztubjanak a mesterséges nyelvek! Éljen a természetes emberi nyelv! Éljen az ember! (Kubs a hátsó ajtón át kifut, zavart szünet, tanácstalanság. Egy kis idő múlva valaki kopog a hátsó ajtón, mindenki odafordul. Szünet. A kopogás megismétl ő dik. Kérd ő tekintetek. Harmadszor is kopognak) GRQSS: Tessék! (A hátsó ajtón belép Suba) BALÁZS: Szervusz, Súba! Gyere közelebb! Ez itt Suba kartárs — (Suba mindenki felé meghajlik, aztán Kubs helyére ül. Általános megkönnyebbülés, fellélegzés) GROSS: Hogybefejezzem: most az .a fontos, milyen lesz a jöv ő . Felhívom valamennyiüket, hogy küzdjenek minden erejükkel a természetes emberi nyelv, szeretett anyanyelvünk gyors és sikeres visszatéréséért. BALÁZS (félbeszakítja): Várj csak, Jóskám! A kartársak már biztosan fáradtak, a tö ebit elmondhatjuk holnap is. Most azt ajánlom, hogy valamennyien menjünk .ebédelni. Ki van mellette? (Masát, Ilona, Kunc, Suba és Anna azonnal felemelik a ke züket) MÁSÁT: Ez ;aztán az ötlet! KUNC: Bravó! ILQNA: Gwlyáist ,eszünk! BALÁZS: Gyülekez ő egy negyedóra múlva .a fordítóközpontban! (Masát, Kunc és Ilona a hátsó ajtón át kitódulnak) Ez hát megvolna.Nem fázol, Suba? (Suba nemet int, az asztalhoz megy, kezdi az asztalon fekv ő papírokat összeszedni, és zsebre gy űri őket. Balázs a falon függ ő tűzoltókészülékhez lép, leakasztja, s aztán az oldalsó ajtón át mindketten távoznak) GRQSS: Ú,gy t űnik, a dolgok .folyása felgyorsult — ANNA: Igazgató kartárs — GRQSS: Semmi mást nem tehettem — a nyílt ellenkezés végemet jelentette volna. Így legalább, mint igazgató, romég sok rrnin;dent megmenthetek. ANNA: Igazgató +kartárs — GRQSS: S egyébként is — 1h,ol van az megírva, hogy Balázsból végül is nem lesz egészen hasznos ember. Ha megfelel ő helyre állítom — ANNA: Igazgató ,kartárs — GROSS: Mi az? ANNA: Elmehetek ebédelni? GRQSS: Fusson! (Anna gyorsan ev őeszközt vesz elő, és a hátsó ajtón át eltávozik. Gross üresen maga elé mered. Az oldalsó ajtón át belép Balázs és Suba, mindkett ő ev őeszközt tart a kezé~

1280

ђ

LANTOS FERENC

G. SZIGETI MAGDA

`Íi~~~ ~~~

kompozíció I

bi o lógia

II

ben, s a hátsó ajtó felé tartanak. Gross maga elé) Miért nem lehetek újból kisfiú! Egészen másképp kezdeném! BALÁZS Lehet, ,hogy másképp kezdenéd, ide a befejezés ugyanaz lenni, így hát teljesen miindegy! (Balázs és Suba a hátsó ajtón át el. Gross egy pillanatig még a semmibe néz, aztán fogja az oltókészülékét, felakasztja eredeti helyére, a fiókból ev őeszközt vesz elő, s a hátsó ajtón át lassan távozik) Vége a tizedik képnek

TIZENEGYEDIK KÉP A ptidépé tanintézet terme. A Kalóz is. Perina előadást tart.

székeken ott ül a négy tanuló, köztük

PERINA: A 'ptidépé alapvet ő hibája ,az volt, hogy , kritikátlanul túlbecsülte :a redundáció jelent őségét. A redundáeióból konІoly karr ány lett, napi jelszó, s emellett teljesen elfelejtették, hogy , a helytelen szövegmagyarázás lehet őségének veszélyét csökkentő s ezzel a szö eg megbízhatóságát növel ő hasznos redundáción .kívül létezik káros redundáció is. A szövegeket mechanikusan ,kіbő vítették, a ma хimális redundáció érdekében némely túlbuzgó hivatalnok a már anélkül is hosszú ptidépé szák közé tovabbi úgynevezett üres szövegeket heQyezett, s ezzel .a redundáció százalékaránya :annyira megnövakedett, hogy a hivatalos szövegek aránytalanul s teljesen értelmetslenül megnyúltak. (A hátsó ajtón át belép Balázs és Suba, kezükben ev őeszköz. Átmennek a termen, Balázs elismerően megveregeti a magyarázó Perina vállát, aztán az oldalt nyíló ajtón át mindketten eltávoznak) Hallottam példaul olyan esetről is, hogy egy egyszer ű katonai idézéshez harminckét s űrűn tele írt oldalnyi szövegre volt ,szükség. Káros jelenségként kell említenünk a ptidépé idején kialakult stilisztikai konvendiókat is: gaz az igyekezet, hogy a konvenciókat szülő el őbbi állapot s a megteremtend ő ávl apot között a 'hasonlóság , a lehető legkisebb legyen, egyre nagyobb mértékben akadályozta a szöveg folytatását. Biz оnyas esetekben a szöveget І m.г csak egyetlen mádon lehetett folytatni, s így a eszerző elvesztette befolyását saját mondanivalájára — vagy pedig egyáltalán nem elehetett folytatni. (A hátsó ajtón át belép Gross, kezében ev őeszköz, az oldalt nyíló ajtó felé tart, amint azonban meghallja Perina szavait, meghökkenve megáll, s hallgatózni kezd) Az új szintetikus nyelv, a chorukor alkotó mádon ,okult a ptidépé hibáiból. A szöveg megbízhatatlanságát nem gaz egymásra hasonlító szók fáradságos kutatásával igyekszek korlátozni, hanem éppen fordítva, hasonlóságuk céltudatos felmutatásával és rendszerbe fogásával: a rokon alakú szavak rokon értelm űek is, .s ,az esetleges szdveghiba csak jelentéktelen értelemeltolódóst eredményezhet. (Gross az oldalt nyíló ajtón át kifut) Ennek számtalan előnye van, többek 'között- az is, hagy a chorukort nagyon könnyen ~

~

1281

~

meg lehet tanulni — nem egy esetben bizonyos fogalomkörből .elég egyetlen szót ismerni, hogy aztán saját er őnkből — minden további tanulás nélkül — eltaláljuk a hasonló jelentésű szóalakok egész sorát. KALŐZ (jelentkezik): Kérem — PERINA: Tessék! KALŐZ (feláll): Mondhatna erre vаlam'ilyen példát? (Leül) PERINA: 'Természetesen. A hétif ő Іa chorukor nyelvben ilopagar, a kedd ilapager, a szerda iilopagur, :a csütörtök ilopagir, a péntek ilapageur, a szombat ilopagaor. Mit gondolnak, hogy mondják a vasárnapot? Noés? (Egyedül Kalóz jelentkezik) Nos, Kalóz!? KALŐZ (feláll): Zlapagor. (Leül) PERINA: Helyes, Kalóz! Egyes! Ugye, hogy nagyon könny ű? (Kalóz bólint) Na látják! S emellett a tévedés veszélye teljesen elenyésző, mert ha például ,a lvivatalnakn ő összekeveri a ikifejezéseket, s iaz ilopageur helyett a meghívóra ilopagert ír, ezzel a gyűlés tartalma és küldetése még egyáltalán nem változik meg. Legfeljebb gaz történik, hogy .a kartársak péntek helyett már kedden összejönnek, s így a tárgyalandó ügy annál hamarább elintéz ődik! Vége a tizenegyedik képnek

TIZENKETTEDIK KÉP A fordítóközpont titkársága. Mária szomorúan áll asztala elđtt, Bamázs és Suba is jelen vannak, mindkett ő kezében ev őeszköz. Távoli ünnepség hangjait hallani, minta hatodik képben. Mária felzokog, Balázs ránéz. BALÁZS: Ne 'haragudjatok, ide .az ligazgató kartársnak azt fogadtam, hogy úgy fogok dolgozni, mint egy birka. S nem akarok i,géretemhez пΡnár az els ő nap .valami ,kompromisszummal h űtlen lenni. гM Ρ Ü ez itta szomszédban? MÁRIA (zokogva): Wassermann kartársnak születésnapja van, s a kartársak gaz , ő egészségére .. . BALÁZS: Wassermann Jóskának? Hallod ezt, Suba? Jóskának születésnapja van! (Balázs és Suba az oldalsó ajtó felé tartanak. Ebben a pillanatban a hátsó ajtón át izgatottan befut Gross, kezében ev őeszköz) GROSS: Helyettes kartárs — BALAZS: Tessék! GROISS : Mit jelentsen ez? BALÁZS: Micsoda? GRO!SS: Nálunk .már megint valami m űnyelvet tanítanak! BALÁZS: A chorukart! GROSS: De hisz megegyeztünk, hogy .a hnwatali érintkezésbe újra a rendes tanyanyelvünket vezetjük ebe! BALÁZS: Nem emlékszem, hogy ilyesmiben megegyeztünk volna — GROSS: De hisz az én értesítésemben vilgosan az áll --

1282

BALÁZS: Tudomásom szerint ,ott arról, hagy milyen nyelvet használjunk a jövőben, semmli sincs. Leszámoltunk a ptidépével, de ez azt nem rjelenti, hagy a hivatali érintkezés pont оsaьbá tételénekigényér ől is lemondunk. Ilyenféleképpen a vízzel együtt úgyszólván a gyere+ket is kiöntenénk. Nincs igazam, Suba? (Suba bólint) GRQSS: Еn úgy gondoltam, hogy — BALAZS: Rosszul gondoltad. Látszik, hogy hosszú ideig elszigetelten éltél, ez .rád ütötte ;a valóságkapcsolat hiányának a pecsétjét. Nem akarok belebeszélni .a dolgaidba, de am ik'or látom, hogy bizonytalankodsz, 'és könnyen ellentétbe kerülhetnél a hava'talnokiak többségének .a nézetével, (akkor kö;z e kell lépnem — ne iis iharagudJ érte! GRQSS: S nem volna akkor egyszerúbb, ha ön lenne továbbra is az igazgató .és rén a helyettes? BALÁZS: Ezt a könnyelm űséget már egyszer elkövettem, s nem akarom ,megismл ételni. Tegyük nnindnyájan azt, amihez értünk! Én .bizonyos szervező ,képességgel rendelkezem, amit a helyettesi funkcióban nagyszer űen rérvényesíthetek, te pedig könnyebben elviseled az .igazgatói üisztséggel járó felel ősség súlyát. (Subához) Ezek nagyon belemerültek a fecsegésbe! Menjünk oda! (Balázs és Suba az oldalsó ajtón át távoznak. A mulatozás hangjai felerősödnek, aztán megint elhalkulnak) MÁRIA: József — GRQSS: Mi az? MÁRIA: Te nini mondtad meg nekem, hogy a megfigyel ő visszajött — GROSS: Na rés? MARIA: Mindent hallott és látott! GRQSS: Mi az, hogy mindent? MARTA: Hogy lefordítattam az értesítésedet — GRQSS: Na rés? MARTA: Bekgpte, s nekem azonnal felmondtak, mert hogy fontos pbidépé szöveget fordítattam 'le, végzettség nélkül. GRQSS: De hisz ,a ptidépét eltörölték — MARTA: Balázs kartárs .azt mondta, hogy ennek ahhoz ,a dologhoz semmi köze, a tilalom tilalom, , és hol a biztosíték ,rá, hogy nem fordítranék-e 'majd a -chorukor nyelvb ől is .illetéktelenül ugyanis állítólag gazt ígérte neked, .hogy úgy fog dolgozni, mint egy birka, és nem akar az ígéretéhez valamilyen kompromisszummal már az első nap hűtlen lenni. GRQSS: S most mit fogsz оsinálnii? MARTA: Ne haragudj, hogy ezzel mérgesítelek, de nem semmisíthetnéd meg valamiképpen ezt a döntést? Vagy legalább szólnál az érdekemlben? (Hosszú szünet, a mulatozás hangjai f eler ősödnek, aztán megint elhalkulnak. Gross hirtelen Máriához fordul és nagyon komolyan beszélni kezd) GRQSS: Drága Mária! Különös és összetett korban élünk! Ahogy Hamlet mondta: ,kizökkent az ,id ő helyéről, korunk meg őrült. Csak, gondold meg: a holdra .repül őnk, de ugyanakkor egyre nehezebb lesz saját énünkig alászállni, képesek vagyunk az atommagot széthasítani, de saját személyiségünk hasadását

1283

nem tudjuk megakadályozni. Nagyszer ű utakat építünk a világrészek között, de ugyanakkor az ember s ember között utat építeni egyre nehezebb! (Rövid szünet, Gross gondolkodik, a mulatozás hangjai elhalkulnak) Más szóval: életünk elvesztette magasabb iránypontjait, és mi feltartózhatatlanul elaprózódunk — egyére :mély еbben elidegenedünk a vilg tól, az emberekt ől :és saját ,magunktól is. 01 уаnоk vagyun+k, mint Sziszüphosz — görgetjük az :élet szikLaját felfelé az értelem illuzánikws hegyére, hogy a ,következ ő pillanatban az visszaguruljon saját ,ábszurditásának völgyébe. Az ember sohasem élt ennyire a +szubjektív erkölcs és az olbjektiv etikai вmegvalósulás megoldhatatlan ell.entéteii közé taszítva. A ravaszkadó fetisizált 'és gépesített ember elveszti saját totalitásának élményét: elrettenve, idegenként s 'annak a lehet ő sége nélkül néni saját magát, hogy valaha Іѕ mássá rés saját magává !váhhasson. (Újból rövid szünet, Gross elgondolkodik, á mulatozás hangjai felerősödnek, aztán Gross hirtelen Máriához fordul és rábeszél őleg folytatja) Drága Mánia! Nem is tudod, milyen szívesen megtenném, amire kérsz! Annál hnkább rémít, ahogy ténylegesen úgyszólván semmit sem tehetek érted, mert tulajdonképpen tatálasanelidegenedtem saját magamtól: la segíteni akarás vágya ugyanis sorsszer űen találkozik bennem a felel ősség érzésével. Én , a humanizmus utolsó töredékeit próbálom itt védeni Balázstól és embereitől, s harcomban pozíaiám a legnagyobb támasz. S ez a harc számomra ,annyira elkötelez ő, hogy a nyílt konfliktust Balázzsal és ,ember е ivel s esetleg pozícióm — támaszom elvesztését egyáltalán nem kockáztathatom meg. (Gross elhallgat, a mulatozása szomszédban tet ő pontra hág, érthetetlen énekszó, amely . később éljénzésbe csap át) HANGOK (a színfal mögül): Zsivió! Zsivió! — Zsivió! (Az éljenzés általános nevetésbe torkollik, aztán egyszerre minden megnyugszik — az ünnepség befejez ődött. Az oldalsó ajtón át — Gross beszéde közben — belép Masát, Kunc, Ilona, Anna, Balázs, Suba, Perina, Kalóz és a három hivatalnok, a titkos ajtón át bemászik Gyurka is. Valamennyinek ev őeszköz van a kezében, ebédre indulnak, a háttérben megállnak és bevárják ,

~

Grosst) GROSS: Egyébként iis komp:likált (helyzetemet távlataid sötét ecsetelésével nem volna értelme még tovább komplikálni. Hisz végül is valójában még fiatal vagy, el ő tted az élet, még semmi 19incs veszve! Csak gondold el: hány ember állíthatja magáról ma például felel ő sséggel, hogy testvére a szánháznál dolgozik? Nagyon kevesen. Ki tudja, híres színészn őként nem leszel-e még ihálás majd Balázs kartársnak, hogy .el;bo csátott. Eő, hogy ne veszítsd rel a reményt, az élet :szeretetét ,és :a hitet az emberekben. Szedd össze magad , és fel a fejjel! Tudom, hagy ez most lehetetlenül hangzik, drága Mária, :de ebédre kell mennem. Szevasz! (Gross a többihez siet, szünet, mindnyájan Máriára néznek) ~

1284

MARTA

(halkan): Ilyen szépen ,még senki sem beszélt velem! (Lassan a hátsó ajtón át valamennyien eltávoznak. Ünnepi menetet alkotnak, amely azonban temetésre emlékeztet, ev őeszközeiket felfelé tartják. Mária fogja táskáját, elrakja a dolgait, kalapját fejére teszi, utoljára még szétnéz, s aztán — meghatódva szintén távozik) Vége a tizenkettedik képnek

V Е GE A JAT Е KNAK

T őzsér Árpád fordítása A fordítás a Divadlo című folyóirat 1965/8 számában közölt szöveg alapión készült.

1285

JEGYZETEK A BUDAPESTI KOLT ŐTALÁLKOZ ŐRŐL

FEH Е R FERENC

Megérkezésünkels ő óráiban olvastam valamelyik lapban ezt .a megjélölést, hagy költőkonferencia, s magamban — csendes elnézéskéréssel — azonnal átváltoztattam találkozóvá, gando.lván: inkább találkozzunk, semmint Ikonfarenciázzunk. Inkább a meghitt, baráti beszélgetés, semmint kimyilatkaztatások, zaróhatár ozatok! Valamely konferencia eredményessége csak ez utóbbiakkal teljes, s tizenhat ,ország megannyi világnézeti, , esztétikái felfogást ,képvisel ő költője legfeljebb szembesítheti nézeteit e napokban. Sartre mondta ,annak idején ,a lehingrádi író,találkozóról, hogy ha a szocialista realista Anyiszimav és Rábbe-Grillet, az „új regény" ,képv'iselője , éri,ntkezésІbe lépnek, úgy hatnak rá kömülbelül, mint mikor a :languszta .az ,akváriumban és ,a macska az akvárium mellett szemben állnak egymással ... S ugyancsak ő figyelm,eztetebt arra is, hagy .a szocialista múvészxLek két típusa van: a szocialista оrszágak szocialista ;n ővészei, kiket a szocializmus és ezenfelül megha,tár,azott nemzeti hagyomány nevelt, s mellettük a Nyugat szocialista m űvészies, akik velük ,alapjában egy állásponton vannak, kam.munisták vagy szimpatizánsak, de burzsoá alakulásúak, ,azaz — ezzel a burzsoá fejl ődéssel kellett Іeszám,ol.niuk ... Tehát a tagadással és a polgári m űvelő dés megőrzésévél lettek szadiali,sták. „Talon ,egynémely szocialista esztéta számára könny ű Balzac vagy Zo+la kritikai !realizmusának örököseként fallépni rés elhanyagiolmi a kifejezési eszközök ,mindazon változását, melyat a XX. iszázad szült. Mi iazonban ezt nem csinálhatjuk, mi Balzac és Zola ükunaká.i vagyunk, de Joyce, Kafka, Proust fiai, Baudelaire és a szürrealisták 'unokáli, nektink itt van Faulkner, Iemingway, Dos Passos, amerikai ,fivéreink öröksége is, és mikor önökkel vitázunk, mindmyájan ők is benniink vannak, rrUertéppen ők segítettek nekünk szaaiialistákk.á válni, annak ellenére, 'hogy sok könyvük ,antiszocialiista vagy nem-szocialista. Joyce-tan sok a vallásos elem, kétségtelen, hogy Faulknerben is van ,egy kis délvidéki ,rasszizmus — persze, magasabb színvonalon —, és mégüs Faulkner tette ,szárromra 1 ehetővé, hagy megismerjem a rasszizmus jellegét, Joyce ateista nevelést jelentett szamomna és Proust arra taní tott meg, hogy mi az a szociális , cso part. Tehát .mások vagyunk és emellett az önök barátai vagyunk, elvtársék. A velünk folyó eszmecsere ezért nem lehet ugyanolyan, mint ,a burzsoá írókkal való ,eszmecsere. Nem arról van szó, hogy +közülüulk ki nyer — mert a szocialista xnozgalam, a 'szocialista kultúra fog myerni a mi beszélgetéseinkben ~

~

~

1286

n.káibb arról van szó, hagy tudwnk- е hasznosat mondani önöknek és önök nekünk. Félek, hogy а szocialista országokban a 'különböz ő írókat néha ,nagyon б kényesen osztályozzak: .az egyik r'ögtöm dekadens, .a ntiásik .pedig +egy osapásna demokrata." A lendngrádi íriátalálkЈ zó után megfggatilmazatt sartre-i gondolattok azonban ha érvényüket nem ns, de id őszer űségwket vesztették most Budaipе sten, s Fez meggy őzően világlott ki Ilku Fál művelő désügyi miniszter üdvöalő szavaјból .is: „Több -ariszá,gból és nyilván még több költ ői törtekvés képviseletében gy űltek itt össze. Találkozójuk 1etre ћоzásával ahhoz kívántunk jó feltétetl eket teremteni, hogy nyílt, őszvnte vitában szembesítsék eltér ő fеlfogásaikat. Azért kívánjuk ezt, mert tudjuk, mindemellett azonosan vélekednek a humanitás ás +a béke, a népek köve-ledésénekes kölcsönös megértésének alapvet ő kérdéseiben. Meggy őződésünk, hagy ez +az гegysgg és ,ezek a .különbségek jó alapul szolgálnak taлácaskazásullkhaz." S .aztán Illyés Gyula vitaindító el ő adása :a ,költészet igy еtemességéről végérvényesen +bebizonyítatta, hagy 'az eurápa Іi költészet budapesti napjai nem maпiifesztáeiós .elgondolás, hanem .a vendéglátó magyar nép költészetérvek, II költérsrzet legjább er őmnek Іе uхбp аі szinten megnyilatkozó fóruma. — Tanáaskazásunk ,alapkérdése — határozta meg Illyés — a költészet egyetemessége. Nyilvánvalóan azért, mert Fez .az egyetemesség nincs meg. Vagy nem hat; nem kellőképpen legalább. A költészet a megosztottság, a kireke+sztetJtség, ,a meg nem értés állapotában van. Mégpedig +oly módon, ami nem (kívánata' . Mert, ha +egy irodalom — a гkár jegy nemzeté, .akár jegy 'kontinensé — sok részre Faszlik, ez önmagában nem a gyengeség jele. SBt. A család, am,ely ben nyüzsögnek a gyeirmekek, akár civódva, kéfiségtelenül гegészségesebb, erő sebfb, mint +az, ,amelyben bármily kistűnő nagyapa egyetlen unokabon folytatódik. De itt más szétvál.á sról vam szó. Arról az ato.mizálódásról, .amelyben az +egész társadalom szenved. Amiedynek .a költészet is , csak j elensёge .. . „Azt ,mondják, a ,költők addig jók, amíg a .gyermek tekintetével s nveghбkkenésével tudják nézni ,a világot" — folytatta Муés, majd érzékletes, pontos Temzését ,adta a technika, az anyagi világ fejl ődésével bekövetkezett ellentmondásoknak,embert .embert őlelszakító okozatoknak, társаdalam és +egyén .egymástól való ieltávoladásának ... „Bizonyos, hogy azt a gyeгΡrmekien-költőin rácsodálkozó — királymeztelenítő — módszert, amellyel az imént +a világot ábrázoltuk, ,a világ veszélyesen visszafordíthatja +ránk. Külsőségeiiben ,a modern •költészet is mutat nem egy megmosolyogtató, , de tán 'épp ezáltalmélyen leleplez ő tünetet. Itt van rögtön legszebb címként, az avant-garde, értékméréswnkne+k ez a mármár homéraszian h ősi ,eapitetonja. Az avant-garde hadászati m űszó, azt a maroknyi csapatot jelenti, mely ismeretlen, 'még .ellenséges vagy ellenség ,gyanús területekre (el ő re tör; karakterisztikonja, hagy а zöm ne tudjon +róla (azért ment ismeretlenbe) és hogy részben-egészben elpusztulion (mert hisz az , ellenség ereje a keresnivalója). Napjainkban csak avamt-garde m űvészet van, +ez virágzik a balvárakon, a ilágla pak szerkesztőségeiben. A jászem. ű s igényű olvasó méltán .kéгd+ezheti, hogy hol e különös hadsereg zöme, tartaléka, utánpótlása. Ilyen nincs: klasszikus ikóltészet, korunk csak ersatz-ot termel, nem ki9mértékben azért, mert nemcsak szanitécek — a kritikusok гés +irodalоmtörténészek —, hanem a ~

~

~

~

,

1287

~

trén felelősei is ,k
is — gazt kívánja, hogy könnyedén, vagyis a költészet legtökéletesebb fogásaival — mondjuk ki a ,legbajosabbat. Van súly, aminek cipelése segítség. A kötéltáncosok ,bambuszrúdjána.k .két végében ólam van, ennek egyensúlyával szaladnak a magasban. De hagya,n használjuk mi efféle szárnyként korunk , egyre nehezebb gondjait úgy, hogy közben produkciót is végezzünk, .azaz tetszést is arassunk? Mert hisz enélkül — hja nem megyünk át a kötélen — nem azdk vagyunk, .ami a nevünk." Az +első nap vitáit {Jetin Rousselot, Zlatko Gorjan, Somlyó György) .egy közös ,alapgondolat jellemezte: a költ ők életérzése, az értelem és az .érzelem már már tragikus megoszlása., költ ő és társadalom egymáshoz való v zotлуu1 за . „Amikor azt ;mondom — fejtegette Russelot —, hogy minden ember köd-t ő , ,ezt úgy értem, hogy lelkük legbelsej ében — amely ,számukra fedezék, útveszt ő és börtön is , egyben — a 'képeknek és visszihamgdknak ugyanaz az egymá:shoz kapcsolódása található meg, az érzésеknek. ésindulatoknak ugyanaz a szerves nyüzsgése, ugyanaz az eleven dialektika és ugyanaz a meseszöv ő képesség, mint a legkifinomultabb 'költő lelke legbelsejében. Csakhogy ez a tudatállapot az emberek ,legtöbbj'ében kLmunikálatlan, nyers farmában .marad, a költ ő pedig mű veltté teszi gazt. Hagy .miért vá]lalkazik , erre? Mert egy kicsit еmlberebb, mint a többi, intenzívebben örül é;s szenved, rendkívül érzékenységgel áldatott és veretett meg... Ebb ől az indulati túlgazdagságból ered a kimondás vágya, a cselekvés vágya." Ezt .a gondolatfonalat fedtette tovább Somlyó György, amikor v,is.szapillantásában mggállapítotba, hogy a .költ ő ,a történelem ál'talumk ismert metamarfózis,aibam volt már minden, f őpap és csavargó Legy І aránt, kétségbeesetten keinesbe a maga helyét a társadalomban s +a társadalom gyanakvóan kanesett számária helyet. „Most megint helyet - van keresőben — mondta Somlyó —, s azt is helyet látszik .me,gtalálni, arnaly а legegyszerűbb é,s jegyben a legegyetemesebb. Épp ezért úgy érzem, hogy az , egytől jegyig mészlegességet ;és megszorítást tartalmazó ,régi megtestesülései .helyettit (a költ ő mint dalnok, a 'költ ő mint vátesz, a költ ő mint szépségteremtő , a költő mint zsongl ő r, a költ ő mint gondolatébresztő, a ,költő mint politikus, a költ ő mint bohém, a költ ő mint szent helyetti a mi korunk a költő mint ember legbanálisabb, de talán legteljesebb .fogalmávalajándékozza meg ra jöv ő t." A költészet és m űfordítás vдtájába,n felszólaló magyar költ ők alapj, ban gazt •a m űfordítói felfogást vallották, .hogy verset, jól, els ősarban költő fordíthat, ebb ől indult ki, .s ide .kanyarodott vissza a .legtöbb fejtegetés, ide az angol Edwin Morgan is szembeszállt azokkal a versfordító-nyelvészekkel, pedáns tudósakkal, akik talán .szövegh űen fordítanak, de teljesítményük meg sem ,közelíbheti ,az idegen nyelvet talán kevésbé ismer ő , de invencióul, alkotótehetségük hozzáadásával dolgozó költőkét. A szovjet m űfordítók, :költ ők az eredeti m ű és szerz ője iránti vonzalmat, rokonszenvet, esztétikai megegyez őséget ttartották legfontosabb előfeltételnek. — Azt hiszem, jól csak azokat á költ ői műveket fordíthatjuk — mondatta felszólalásában Lennyid Martinov, a magyar költészet egyik legeredményesebb szovjet tólmácsolój a 'amelyeket szeretünk. Ha olyasminek , a fordításával próbálkozurLk, Kami nem tetszik, amiivel nem értünk egyet, legjobb esetben a m ű paródiájját hozhatjuk létre. Az érzések hiteles lemásolása lehetetlen. A versfordítás nem mesterség, hanem ennél sokkal böbb. És a versfordító ihletett f áradozása ~

1289

néha sakkal többet ad, mint Kamit maga a fordító re.mélt volna ... Ezzel szemben Fidwin Morgan hamis, eltúLzatt fevfagásnak min ősítetJtae a „műfordítói szabadságot". Gianni Toti olasz költ ő pedig az írók székházában megtartott m űfordítóieszmecserében matematikai logikával, a műfordítás mibenlétiét ízeire szed ő tudományassággal közölte erre vonatkazó nézeteit. Jean Russe'lat arról beszélt, hogy számára a magyar költészet megismeré.senek élménye volt .a leggyümölcsöz őbb, s azt kívánta minden költőnék, hagy találkozazék ,egy napon Madách Imrével, Pеtofi Sándorrial, Ady Endmével, Babits Mihállyal, Szabó L őninccil, Radnóti Mіklóssal és József Attilával, akikkel 'legtö'bbet foglalkozott ő maga is, s akik a legjobban hatattak rá. Artur 1VLiedzyreezki lengyel költő megkapóan, .szenvedélyes .ihletettséggel határozta meg, mit jrelenitett számára Illyés Gyula versem fordíitani: „... igyeke tem, hogy olyanak legyenek, hogy akár maga Illyés iselmondhassa őket az ő előttem 1,s jól ismert ihangján, ,az ő lélegzésének, szerelmeinek és haragjainak dbmusábam, az én •yelvem іe.n, ide mégse érezze magát idegenben." Ez az emelkedett ,h ngú, vallomásiszerű megfogalmazás — noha tad án nem ez volt .a célja — akaratlanul is fényt lobbantott e talalk оzó legbensőbb értelmére: a me,gism вr kedés, a testközelség, a szemt ől-szembenállás varazsára. Egy köl гtб hangját, lélegzését 'kell hallani, hogy .a felnđtt korba átívél ő diálkkori ,rajongás, .olvasásélmény fonró páráj-álbál kiszabadulhasson csupa-ember ,eszményképü,nk; hallanunk kell őt Budapesten, vagy Bialatonfü,reden, mindegy, amint versolvasás közben, szabadon maradt jobbjával nyomósítja is szavakat, mintha jegy nép indulat-szlimfóniáját vezényelné, vagy hibáit vessz őzné. Keld Fez a köz гelség аakkor is, .sőt talán fokozottabban kell, ha eltér ő életérzéseket közelít ,a mű'fordító, hiszen a .leghűbb, legporntasa,bb fordítás .is gyakran talál értetl,emségre — épp e mentаlitáSbeli ,eltérések miatt. S őt'ér írna egyszer, hogy Móricz Üri murijá.nafk befejezését az átlagos cseh olvasók némi hüiledezéssel .fogadták, s fejüket csáválták, mikor azt hallották, hogy ,a magyar irodalom ezt az írót kritikai realistának tekinti. A felgyújtott tanya cigányzenés ,epizbdj óbanók inkább írni ,képzelet-túltengést, semmint realizmust láttalk. „Olyan ember nincs is, .aki cigónyzen е mellett a tetőt magára gyújtsa!" Mi tudjuk, hogy volt — állapítja (meg S őtér. A versrő l vallott, s nyri`lván megoszló, de a1 арј á ban, hagyományaiban meghatározott .miagyar szépségeszmény vajon nem mód оsult-e azoknak a tudiatá'ban, akik .annyi sók jó vagy kevésbé jó fordítás wtán., a Kossuth Klubban megrendezett felolvasó .estén magát a k бltđ Guillevice(t ha1'.lhatták. Guillevicet, akir ől egyik magyar recenzense iazt írta egyszer, hagy „:arra itörekszik, hogy szavaiból '.kiosiny ,és ke.m ény srzerkezete%et teremtsen, , egyszerűе ket, mint a kavics, elvontakat, mint a nyelvtaniszab. lyo:k, mint a gearruetria tézisei. Rövidek a versei, mint a sóhaj, a kiáltás, 'a jajszó, ,a nyögés, vagy még iinkábib, mint egy fiatematikai meglh atarozás. Szigorúak és puritán оk." Pótolhatta- e Bea a pontos, de épp pontosságában riasztó meghatároz.ás .az eleven szót, a hanghordozása, a személyes talmácsalás hitelét? Illyés kеmény, hites szavai, nemcsak sorai .kellettek ahhoz az egész nemzettet fölfed ő é s fölmutató áhítathoz, ,aminek a vadgesztenyékkel susogó balatonfürediesten voltunk részesei: ~

~

~

~

~

~

~

1290

„Játszunk, — így száll csak énekünk fel. Játszunk, szavainkkal és életünkkel, mert, jaj, csak az vagyunk, aminek látszunk. Legyetek értelemmel hát irántunk, mert nincs vállalkozóbb s bizakodóbb nemzet minálunk; a rosszat nem szántszándékkal csináljuk, csupán a jót.”

A költő felelt Euirapánлak. A világnak. Csak a felzúgó taps döbbenteitt rá: Eurága megértette .a költ ő t. Fordítás nélkül 7s!

1291

ANтOLŐGIÁBAN

AZ A Л;TOL6GIÁR0L A magyar irodalmat az utóbabi években antológia-özön árasztotta el: lassan nehéz lesz számon tartani őket, hiszen a legkülönböz őbb .apropók nyomán g оmbamódra jelennek meg. Mintha a І m аg аг irodalom a felvetődő kérdésekre másként, mint antológiával, nem is tudna felelni. A legfrissebbet a Kozmosz könyvek kínálják A magyar irodalom gyöngyszemei cím ű sorozatban. Ezt E. Fehér Pál és Gorai Gábor válo gatta, az elvi alapvetést pedig az egyik válogató, E. Fehér írta. Mai magyar költő k antológiája a címe a .könyvnek, s ha a válogatók nem is, a könyv egészen hangosan kimondja: szenvedélyes pretenzióval készült antológiával van dolgunk, amely mintegy kanonizálj a az irodalompolitikának a mai magyar költészetr ől vallott álláspontját, s egyben illv.sztrálja is ezt a szemléletet mind a kötetben szerepl ő költők, .az egyes költ őktől felvett versek száma, mind pedig a versek jellege révén. Kormos István, a kötet szerkeszt ője szerint „a válogatás értékét az a körülmény .is ügazolja, :hagy .két .év ,elteltével lényegében még mindig helyesen tükrözi a magyar költészet helyzetét, bemutatja mindazokat a stílusirányzatokat, amelyek id őközben határažottabb formában jelentkeztek". S ez ismét csak ,arra vall, hagy a kötet értékrendje, szemlélete és szelleme prezentálni akar — tegyük azonban rögtön hozzá azt is, hogy nem esztétikai, hanem történelmi-irodalompolitikai síkon, amir ől E. Fehér Pál bevezet ője egyértelm űen beszél. ebből a ,szempontból jellegzetesen szemellenz ő s ez az antológia. Ékes szavak, de a tételekb ől rasszul levont következtetések sorozatta is ez az előszó, amely .arra hivatott, hagy , a magyar гköltészetr ől alkotott felfogás gerincévé a történelmet avassa: „A költészet — történelem. Homérosz eposzaiból fejtették meg a történészek Trója tragédiáját; Pet őfi verseinek ismerete nélkül aligha ismerhetjük a magyar szabadságharc indítékait; Ady köitészete fontos adalék a század magyar forradalmainak históriáihoz. A történelem — költészet: fordíthatjuk meg eredeti tételünket, s ez egyúttal valami olyasmit jelent, hogy az irodalom egyszerre tükrözi a társadalom és önnön históriáját ..." Egy részigazság emel ődik ebben az el őszóban általános érvény űvé, és a magyar költészetnek (a mainak is) a kritériwmává. És már-mára paradoxon erejével hat egy költészeti antológia el őszavában olvasni, hogy „Petőfi Sándor minden költeménye kútfő történettudósok számára ..." E. Fehér Pál szerint ez

1292

a legnagyabb , dicséret, mit költ őrő l , minősítésként el lehet rmondani. Nem csoda tehát, ha az el őszó mindenről beszél, csak éppen a költészet költészeti mivoltáról nem szól egy szót sem, holott nyilván els őrendű kötelessége éppen ez lett volna, mert az irodalom, tudtunkkal, nem a történetírás segédtud аrnánya, és nem tartozik az oklevéltan, a címertan, a pénztörténet stb. sorába. Kitűnő ez a bevezet ő azonban, ha abból a szempontból nézzük, hogy milyen szemléletet ígér. lVLegtudju[k bel őle, hogy ez az antológia „az élő magyar költők seregszemléjében azt kívánja megmutatni, miként él .a tegnap, a .tavalabbi. és közelebbi múlta jelenben. A költ ői eszközökben, ideálokban s eredeti megnyilvánulási formákban ..." Nem kell-e egy eltorzult, immár álmarxista történetiségre gyanakodnunk ilyen mondatok alvastakor? Annál is inkább, mert nyomban a fenti E. Fehér-i megállapítás után azt olvashatjuk, hogy „az él ő költőket felvonultató költői gyűjtemény a múltnak is igazolása". Jelenthet-e ez egyébet, mint azt, hagy E. Fehér szerint a .múltat, .külön pedig a .„közelebbi és tavolabbi múltat” bírálat nem érheti, s azt, hogy a jelen feladata kiteljesíteni a múltat, függetlenül attól, hogy milyen volt az? E.gy nemzetszempontúságdiadala -tehát az antológia, s egyben b űvészmutatvány, mert erénnyé váltak benne azoka jellegzetességek, amelyek a meghibbant társadalmi-történelmi alakulás következményeiként jöttek létre. Következésképpen E. Fehér bevezet ője azt a gondolatot is sugallja, hogy a mai magyar költészet olyan társadalom tükre, . amely gyökeres változásakan nem ment át, hanem folytatja ott ,az életet, ahol aHorthy-Ma,gyarország s annak ,el ődje, a monarchia abbahagyta, s az ember társadalmi helyzete sem változott lényegesen. Nem inszinuáció. akar ez lenni, hanem E. Fehér iradalomsze гnléleténеk a kiteljesítése, történelmi szempontúságának az alkalmazása: Folytassuk azonban szemlél ődéseinket. E. Fehér .a költészet történetiségéről is beszél. Szerinte a „költészet történetiségének legfontosabb tartaima" abban van, hagy a költészet felfedezi: „egy bizonyos pont után nincs út visszafelé". Azt is megtudjuk, hogy a költészet történetiségének fggalma agyenl ő a költő forradalmi ereje fogalmával (mint ahogy ez egyenlő a „máiságéval"), hiszen ennek is ,kritériuma az, hogy „misként ismeri fel a visszafelé már lezárult utakat. Gondolatilag és formailag egyaránt". Kérdés azonban: nem kellene-e az irodalomszemléletnek is követnie ezt a költészeti aranyszabályt? Azaz: ez az irodalomszemlélet valóban felismerte-e a már lezárult utakat? Bevezetője harmadik részében a mai magyar költészet eszményi, mintaképnek tekinthet ő csoportját emlegeti, az „igényeiben marxista a társadalmi és emberi forradalmat egységként látó és láttató" költészetet teremtőt, melynek feje Benj ámin László, aki „ezt az életérzést, amenynyire lehet, maradéktalanul elmondotta". S tegyük fel a kerdést, pusztán hagy jelöljük az ebb ől adódó problémák meglétét: ennyire naiv .ez az irodalomszemlélet politikai látásfa, hagy megelégszik deklaratív nyilatkozatokkal, s a marxizmust ily szimpla :szemléletnek tartja, amely nyomban min ősítheti is a megnyilatkozókat? De ha viiágnézeti szempontból rendben is lenne e szempont körül minden kérdés, nincsen rendben a költészet terén, hiszen ezt is olvashatjuk: „A magyar költészet maiságához szocialista elkötelezettsége is hozzátartozik. Természetesen nem abban az értelemben, hogy ne lennének olyan jeles poétáink, 1293

akik retrográd világnézetek kifejez ői: Pilinszky katolicizmusa például ilyen, ami nem tehetségének kétségbevonása, hanem ténymegállapítás". Ugyanakkor érdekes lenne szemügyre venni az „él ő magyar költészet" és „ifjú generációi" szocialista magatartásánaik kérdését is, - amellyel ez a 'kыtészeit „kit űnik". Az emberre vagy а költőre gondolt-e E. Fehér a szocialista magatartás kapcsán? Mert a kett ő nyilván ma sem egyenlíthető ki. Ha már itt tartunk, feltehetjük a következ ő kérdésünket is: a költ ők, a maiak személy szerint, emberi példát jelentenek-e, kevésbé gyarlók-e, mint embertársaik szerte !az országban, közelebb állnak-e emberi mivoltukka ~l .ahhoz az eszményhez, .arrLelyet E. Fehér meglobogtat el őttünk? A költészet társadalmi szerepér ől szólva József Attilát emlegeti E. Fehér s mondja: „A József Attila-i kulcs: az új erkölcs, a teljes ember morális felelősségének kialakítása". Fel .kell tenni .ezt a ,kérdést, mert E. Fehér szerint „a költészet feladata egyebek között .az, hagy segítsen az új embirtípus kialakításában". Túlságosan sokrét ű feladatot bízna gyönge emberi vállakra E. Fehér, s kérdezhetik a költ ők is: ne menjünk-e el inkább pedagógiai pályára, mert van-e még helye ebben a költészeti szemléletben költői mivoltunknak? Van — nyugtat meg bennünket E. Fehér Pál. A múltban, mondja, „ erejét, természetes funkcióit meghaladó feladatokra kellett vállalkoznia. Néptribun volt, lázitó szónok, fomradalmasító er ő. Ma is érvényes mindez, de nem egyedül az irodalom vagy éppen ,a költészet feladata betölteni ezeket. Irodalomként kell hatnia, tehát m űvészetként szocialista eszményeiért. S nem valahogyan másként, amire .korábban nemegyszer kényszerült". Féil ő azonban, hagy .a receptet, amelyet E. Fehér !kínál, annyi ismeretlen jél tarkítja, hagy csak így, ködös általánosságban, szép szavаkként lehet !értelmezni, s teljes mérv ű alkalmazására maga az el őszó írója sem gondolhatott. A bevezető után megszálalnak ,a költök. S valljuk be, örömmel tapasztaltwk, hogy a költői nagyságrend kevesebb problémát vet fel, mint maga a bevezet ő, aгely a kötetet ékesíti. A két legnagyoibb él ő magyar költő az antológia interpretációjában Illyés Gyula és Weöres Sándor, s mögöttük Kassák Lajos, Füst Milán, Vas István, Pilinszky János áll. Ő ket követi Fodor József, Benjámin László, Csanádi Imre, Váci Mihály, Nagy László, Simon István, Juhász Ferenc, Gorai Gábor, Cs оóri Sándor. Majd !a „jelességi" sorrend szerint Erdélyi József, Jékely Zodtán következik, s a „három versesek" !között találjuk Hidas Antalt, Hajnal Annát, Jankovich Ferencet, Ta'káts Gyulát, Somlyó Györgyöt, Rákos Sándort, Nemes Nagy Ágnest, Fodor Andrást. Természetesen itt is -adódnak kérdések. Valószín ű példaul, hogy egy Váci Mihály , Gorai Gábor vagy Hidas Antal a válogatók kritériumai szerint megérdemlik ,a nekik juttatott helyet. Kérdés azonban, hogy a költészet .kritériumai szerint is :kiállj ák a próbát abban a mértékben, amelyet értékben antológiánk nekik ,ad. Külön kérdéskört 'képeznek a kötetbe felvett versek. A több verssel szerepl ő költők aránylag elégedettek lehetnek, de nem az egy illetve két verssel bemutatottak! S nem azdk, akik költészetet keresnek a versekben. Az el őszóban kifejtett nézetek term бszetesen érvényesültek a válogatásban, s így egyhúrúbb és egyaldalúbb képet kapunk err ől a költészetr ől, mint amilyen az a valóságban, s valóságas nagys "agában.

1294

Éppen ezért attól sem kellene idegenkedni, hagy megszülessék eby olyan antológia is, amely ugyancsak egyaldaLúan ,azt .a modern magyar költészetet mutatná be, :amelyben a poétikai szempontok vannak túlsulyban, megmutatni azt a .költészetet, amely Európával dalol együtt.

AZ APARTHEIDRÓL „Ebben az ,antológiában szerepelnek olyan ,költ ők is, akik nem élnek Magyarországon ..." — olvashatjuk a bevezet ő utolsó fejezetében. E. Fehér ebben a tényben a „magyar irodalom különleges helyzetét" látj a az , ;európai literatúrák között". Megryugadva állapítja meg, hogy „virágzó magyar irodalmi ё1et fejelődött ki 'a velünk szomszédos országokban". Eddig rendben is lenne a dolog, hiszen E. Fehér kit űnően érzékeli azokat asajátos problémákat, amelyek így felvet ődnek, s jelzi az ilyen helyzetb ől következő erényeket is: az új hatásköröket, amelyeknek áramaban ezek a költészetek élnek. Am felettébb kell сsadálkoznunk, hogy E. Fehér Pál és Gorai Gábor cswpán a csehszlovákiai és a ramán јai magyar költészetb ől válogatoгtt, s a jugoszláviai anagy аг költészetet kizárta 'szemléletébol, és azt a magyar „szélesebb olvasótábor figyelmébe" már nem ajánlja. Csodálkoznunk kell ezen az apartheid-politikán 1966-ban, annál is inkább, mert nemcsak ez az antológia bánik költészet űinkkel megkülönböztető módon. A Mai magyar költők antológiaija bevezet ője azonban meg is magyarázza ennek az apartheidnek az okát. ime: „Ezek .a ,költ ők jószerivel igazodnak az egyetemes magyar irradalam eredményeihez és gondjaihoz. Ha József Attila iránymutató erejét konstatáLtwk nálunk, úgy ez Roanániában vagy Csehszlovákiában is igaz". De nem igaz eszerint a jugoszláviai magyar .irodalomban, amely rengegátja ennék ,az ,egyetemes magyar irodalomnak", éppen ezért nem igazodik annak „.eredmiknyeihez és .gondjaihoz" sem. Nem szeretn ők bizonygaitni E. Fehér Pálnak és Gorai Gábornak, mennyire nem így van ez, s hagy mennyiveгl bonyolultabb viszonylatakrál van szó annál,amit a bevezető igazadásniak nevez ;a magyar irodalom gond] aihoz és eredményeihez. De nem akarjuk 'ecsetelni irodalmunk s benne költészetünk olyan erényeit sem, amelyek néhány költ őjet jogossá гtették válna egy ilyen arntalágiában való szerepkésre, annál is inkább, mert az antológiában nem mindig a kényes esztétikai ízlés vezette a válogatók kezét. Ha szinte mindenki, aki már bizonyos nevet szerzett verseivel, szerepel ebben .a gyújteménybem, .nyilván 'helye lett volna a jugoszláviai magyar költ őknek is. igy csak konstatáljuk a válogatók 'apartheid-politikáját —, azt, hagy nem vesznek tudomást ,költészetünkr ől. Magyarán , ezt struccpalitikának is névezhetjíik: ,ha nem beszélek róla, nem is létezik" ,gondolatmenete szellemében. A jugoszláviai ,magyar irodalom azonban él, s léte jellegzetességeiveil , egyúttal sajátos színt is jelent a magyar nyelven él ő, létező irodalmak palettáján. És természetesen függetlenül az .antalógiaszerkesztök véleményét ől — de öntörvényeire hallgatva, azoknak engedelmeskedik. ,

1295

NYEL VMUVELÉS A KÉTNYELVgJSÉG KбRULMÉNYEI КОZбТТ

KOSSÁ

JÁNOS

A kétnyelvűs ~ gnek ma már igen nagyirodalma van. U. Weinreich Languages in Contact c. ikönyvének bibliográfiájában 658 forrásmunkát, E. Haugen Bilingualism in the Americas c. könyvében pedig 700 amerikai forr.sm űvet sorol fel. Ez az irodalom azonban tartalmában, szemléletében és módszereiben egyaránt olyan heterogén, a kiindulópontok és ennek folytán a vizsgálat szempontjai is annyira különböz ők, hogy általános tanulság, ta= pasztalat aligha vonható le. A kétnyelv űségnek annyi fajtája és fokozata van, hggy nálunk legfeljebb a vizsgálódás bizonyos módszerei hasznosíthatók. A mi vidékünkön ugyanis —Kelet-Európában, a szociálista országokban, ahol kinyilatkoztatott ,és fokozatosan érvényesül ő elv a .nyelveik egyenrangúsága — a kétnyelv űségnek a nyugatiaktól egészen eltér ő típusai vannak. Itt ugyanis nem a ,ragi érteleimben vett anyanyelv és államnyelv, nem az .anyanyelv és egy idegen nyelv, nem az óhazai és az újhazai nyelv kapcsolatáról van szó, nem az els ő nyelv és a második nyelv klasszikus ik аtegбгij гбІ , hanem többé-kevésbé két párhuzamosan kialakulló nyelvr ől, ,kett ős nyelvi tudatról. Ennek a kétnyelv űsé,g.nek tudományos vizsgálata még el ő ttünk áll. Ami eddig törćént, a,z igen .kevés es egyoldalú volt: tudományos síkon csak a nyelvtörténetre, gyakorlati !sikon pedig csupán az anyanyelv és az ivsko.lában tanult idegen nyelv kapcsolatára szorítkozott. A mi vidékünkön jellegzetes kétnyelv űség aktuális problémáinak .vizsgálata mindeddig késett, nálunk is, Magyarorszá ~gan is. Ennek teriвészetesen a közelmúltig történelmi-politikai okai voltak. Ma azonban minden lehet őségünk és okunk megvan arra, hogy minél behatóbban, részletesebben, többoldalúan fagladkazzunk .a kétnyelv űség minden vonatkozásával. Magyarországon is, Jugoszláviában is. • Az alábbiakban megprábálam vazolni a nálunk jellegzetes kétnyelv űséb • problémakörének egy- konkrét kérdését: ,milyen nehézségeket okoz a bilingvizmus .a ,nyelvm űvelés ,szem ~pantjából, s ennek is egy — tudtommal feldolgozatlan —aspektusát, azt ti., hogy akölcsönszavak átvételén kívül, amely lingvisztikailag a leginkább számon tartott és feldolgozott, amellett a legkönnyebben megfigyelhet ő iés kiküszöbölhet ő nyelvi hatás, milyen közvetett hatásokkal, calque-okkal és nyelvtani interferenciákkal kell számolnunk. Adataimat, ∎megfigyeléseimet .részben az él ő beszédb ől, de főképp írott szövegekb ől gyűjtögettem, sajtóból, tankönyvekb ől, részben fordított

1296

vagy eredeti szépirodalmi szövegekb ől. Az anyag ilyenformán eredetére é.s startalmára nézve is megllehet ősen heterogén, de ezen a helyen nincs is más célom vele, mint hagy általános képet adjak a hatás kiterjedéseról, az interferenciák sokféle lehet őségeiről. Előre kell bocsátanom, hagy az itt leírt nyelvi ha,tásak jó része nem csupán szerbhorvát, hanem általában indoeurópai gyöker ű, tehát más magyar nyelvterületen is észlelhet ő , nálunk azonban a két nyelv er ős érintkezése folytán fokozottabb. Szükségesnek tartom továbbá hozzáfűzni, hagy itt pusztán nyelvi jelenségek regisztrálásáról van szó, nyelvherlyességi szempantakból nem foglalkozhatunk velük.

A hangtani hatások tekintetében tüzetesebb vizsgálat , és fonetikai mérés híján csak néhány általános magfigyelésre szorítkozhatunk. Igen jellegzetes a ty-nek es, a gy-nek dzs felé való eltolódása; továbbá a hiszszú mássalhangzó megrövidülése különösen nemzetközi szavakban: ireális, ,kolektív, ,komuna, dasszié, de in ъа gуаг szavakban is: ,kelemes, agádik, koszú. Igen gyakori a hangsúlyeltolódás is: az igeköt őről az ige első szótagjára: bementem, megszámlálta, elvégezte, továibbá a fels őfok legszócskájáról a melléknév гkezd ő szótagjára: leggyorsabb, legmagasabb (ez a rnás nyelvterületen is észlelhet ő jelenség Halunk sokkal kifejezettebb). A közvetlen lexikai átvétellel sem foglalkozom részletesebben. A szókölcsönzés •mindenképpen a leggyakoribb , és legelterjedtebb jelenség a kétnyelv űség .talaján, de azonkívül, hagy a kiejtés és hangsúly révén bizonyos mértékben fdkozza a hangtani keveredést, ez többé-kevésbé tudatos, már olyan értelemben, nagy a beszél ő tudja, hogy nem anyanyelvi szót használ. Ezt többnyire még a nyelvi szempontból m űveletlen ember is érzi (hiszen maga is jórészt elkerüli, ha nem kétnyelv űvel, hanem például magyarországi magyarra'1 beszél). A szerbhorvát nyelvb ől átveitt idegen szavak, nemzetközi szavak m,ár jóval több problémát okoznak. A szerbhorvát nyelv a magyar nyelyszokáshoz képest sakkal nagyobb mértékben él idegen szavakkal, s minthogy ezeket természetesen a .maga m "adj án honosítja, igen sok ilyen szó szerbhorvátas morfológiai változással kerül nyelvünkbe, olyanok is, amelyek a magyar nyelvben is használatosak, de a kétnyelv ű először szerbhorvát formabon találkozik velük. Gyakori az ejtésbeli különbség: szkripta, szltátusz, sztipendium, insz.pektor, kanszultál; a hibás szóvegz ődes: inerció, tendenció, akrabáció (a szerbhorvátban ugyanis a latin ia és -io végz ődés egyformán -ija, tehát téves .analógia .alapjn minden ija végződést -io-ra változtat a kétnyelv ű); eltér ő szóvégz ődés: szimnpatizőr (szimpatizáns helyett), provokat őr (provokátor), referent (referens), ambulanta (ambulancia), praiksza (praxis), legendáris (legendás), honoráris (honoráriumos azaz tiszteletdíjas). Igen jellegzetes a szócsonkítás is: agronom, referát, elaborát,kollektív (kollektíva f őnév helyett).

Mindez azonban közvetlen átvétel, könnyebben észlelhet ő és kiküszöbölhet ő . A közvetlen szókölcsönzéssel szemben — elterj.edésének és meggyökerezésének lehet őségei miatt — sokkal mélyebbre ható nyelvi jelen1297

ségne;k tekinthet ők .a közvetett átvételek, bizanyos szavak, szóösszetételek szókapcsolatok lefardítása, a magyar nyelvi elemekb ől álló idegenszerű kifejezések, vagyis fa calque-ok. A tükörszó, tükörkifejezés a kétnyelvű ség körüLm,ényei .között igen gyakori, s mivel idegenszer űségét egyrészt 'a magyar elemzek, másrészt a imásik nyelvb ől ismert képzet miatta kétnyelv ű nem érzi, elterjedésének lehet ősége igen nagy. A nyelvünkben elő forduló na,gyszám.ú calque rendszerezése külöm tanulmány célja lehetne, itt csak mutatóul sorolunk fel néhányat a jellegzetesebbek és gyakoribbak közül. Ide tartozik els ősorban egy-egy prefixumos ige szó szerinti fordítása: el őгlát valamit (azaz el őirányoz valamit); letisztáz (tisztáz helyett); ratanul valamire (rászokik, rákap); kihoz valamit (ez a magyar mozgalmi ,nyelvben is ismeretes). Szóössszetételek fordítása: vadkecske (zerge helyett), vakegér (b őregér), munkaakció (önkéntes munka), munkaegység (üzemegység helyett), hatalomtartó (uralkodó osztály, réteg helyett). Még gyakoribb bizanyos szókapcsolatok, kifejezések .lefardítása. A szerbhorvát vodi mindenes ige hatására: számot vezet, akciót vezet, politikát vezet, szót vezet. Más kapcsolatok: köszönve valaminek (vagyis valaminek köszónhet őleg); ellenállást nyújt (azaz fejt ki); átereszti a véletlennek (véletlenre bíz valamit); karika a láncban (szem a láncban); lépésben a fejl ődéssel (lépést tartva a fejl ő déssel); milyen film játszik v. mi játszik ma a moziban (milyen film meggy, mit játszanak). Jellegzetes bizanyos min őségjelz:ős szerkezetek átvétele: fekete s őr, fehér kávé; szigorú központ (szorosan vett központ); végső .neveletlenség (határtalan); határozós szerkezeteké: hasonlóan, mint (valamihez .hasonlóan); végs ő vonalon (végső fokon) . Szeг horvát szavak hatására változik a megfelel ő magyar szó jelentésköre éš használati köre: ddlgozik a lift (m űködik); dolgozik a hentesüzlet (nyitva van a hentesüzlet); •a szolgáltatás, javítás, szállítás ára, a gyogykezelés árjegyzéke (ehelyett: díja, díjjegyzéke, mert a szerbhorvát cena mindkettő t jelenti); földrajzi térkép (geografska .karta); goromba a ,.durva" ,szó használati körével ilyen kapcsolatokban: goromba vonások (durva vonások), goromba vonósakban (nagy vagy durva vonósokban); gorombán szólva (egyszer ű en mondva, magyarán mondva); ,szerencse „boldogság" jelentésben (mert sreéа mindkettőt jelenti); mesél „elbeszél" jelentésben. Bizonyos szavak amagyarban ismeretlen átvitt értelmet kapnak: csikorog (ehelyett: akadozik, sántít); megtalpal vagy megpatkol (ehel yyett: гfelkészit, ellát); nem eldobni való (nem megvetend ő). Nem egy egész +szólást is találwnk szó szerinti fordításban: a vastagabb végét húzza (a rövidebbet);• hiányzik •egy deszkája (kereke); nem tudni, ki iszik, ki fizet; ,szálka a torkában (a szemében); tiszta, mint a könnycsepp; sózni az agyat (Leckéztetni, kioktatni valakit).

A szerbhorvát nyelv .hatása .a nyelvi rendszerben is megfigyelhet ő . E hatosok jó része szintén nem csupánszerbhorvát, hanem indoeurópai

eredet ű, de nálunk a kégtnyelv űség talaján jóval kifejezettebb. A rangrendszer területén a következ ő jellegzetes hatást figyelhetjük meg. Az -ul, -ül, gaz -n, a képe(en) ragot úgyszólván mindig, s id őnként a -vá, -vé ragot is a -ként rag váltja fel (mivel a szerbhorvát kao határo-

1298

zószó jelentésköre mindezeket magában foglalja, f ő jelentése pedig mint és -ként): jutalomként egy könyvet kapott; válaszként közölte; gy őztesként került ki; forrásként szolgál; feladatként t űzték ki. Ugyanígy t űnik el a magyar -nként, -nta, -nte ragos alak (amelyet a szerbhorvátban körülírással fejeznek ki); minden héten, minden hónapban, évben (hetenként, hetente helyett). A „tavaly" és „idén" határozószó is teljesen háttérbe szorul az „ebben az évben", „a múlt évben" kapcsolat mögött. Igen jellegzetes az állandó határozók idomulása a szerbhorvát vonzathoz: élvez valamiben; elragadtatva valamivel; valamivel áthatott; valamihez vezet (a magyar köznyelvben is terjed őben); fáradozik valamire; megegyezik, megállapodik valamir ő l; meggyőz ődik valamiben; biztosít valamitől (vm étlen); gratulál valamiért (vrnihez); majd megpukkad a méregt ől (a hagyományosabb „mérgében" helyett). 1Vlegfigyelhet ő a személyes és birtokos névmás fölösleges használata a megfelelő ragok mellett hangsúlytalan helyzetben: mihozzánk, o"nekik, nincs az ő gusztusára; a munkásosztály különböz ő formában valósítja meg saját diktatúráját. Hasonló a fölösleges rámutatás birtokos személyrag mellett: a gyermek élénkségében annak vérmérséklete tükröz ő dik. Továbbá a tárgyas ige után: ,szóvá tették .a jelenséget és elítélték azt? Ezzel szemben a jellegzetesen magyar birtokos személyragos szerkezetek eltűnnek: időben (ehelyett: idejében), kézzel a zsebben; megáll az ész. A határozó el őrevetése mind általánosabbá válik: párhuzamosan ezzel a jelenséggel; összefüggésben a fentiekkel; eltér ően a szövetségi szkupstinától; összhangban ezzel a tórekvés'sel. Gyakori azután jelz ő helyett hátravetett határozó használata: ismerjük a testnevelés fontosságát is+koláinkban (iskolai testnevelés fontosságát); tu' lságba mennek a beruházássaчl a ;mez őgazdaságban. Általában igen terjed a jelz ői érték ű határozó használata (természetesen nemcsak szerbhorvát hatásra): a miniszter nyilatkozatával kapcsolatban a hidegháborúról; idézi X. szavait a tömbön kívüli országok hozzájárulásáról a nemzetközi viszonyok megjavításához.. Az igehasználat ikörében a következ ő hatásra mutathatunk rá. A feltételeis mod használatának terjedése ilyen esetekben: hír szerint a választásokat mára jöv ő hónapban megtartanák; elküldtek a megbeszélésre, hogy tudósítanám a lapot az eseményekr ől. A cselekv ő és a visszaható igéb ől képzett főnevek és meilléknévi igenevek ,keverednek, mivel a szerbhorvátban a deverbális alakok mindkét jelentést magában faglalják (nagyobbítás — nagyobbodás, fokozas — fokozódás): változást eszközöl; csökkentett munkaképesség (csökkent helyett). A ható ige körülírással, illet őleg más igével való helyettesítése igen gyakori: arra is tud menni; mivel tudok szolgálni, .kérem; ezt is meg bírja csinálni. Bizonyos tárgyas igék tárgyatlan használata is szerbhorvát hatásnak tulajdonítható: a gyakori anyaghiány késleltet (vagyis késlelteti az építést); ez a kérdés dilemma elé állít; arról is találgatnak az emberek. Igen erős a szerbhorvát szenved ő (személytelen) igék és általában a személytelen szerkezetek hatása is. A szenved ő ige nyomon igen gyakori a többes szám harmadik személynek a magyarban szokatlan használata. Ilyen esetekre gondolok: a szövetkezetben tegnap ülést tartottak a kommuna képvisel őivel (hiányzik az alany: a szövetkezeti vezet ők). Nemegyszer teljesen homályossá válik a közlés az általános alany használata miatt: mivel sok hitelt kérnek a megkezdett létesítmények befeje-

1299

zésére, javasolják az általános alapok csökkentését (két kütlönböz ő alany általános alany formájában kifejezve). Igen elterjedt a következ ő személytelen 'szerkezet: azt írja a ∎táblan, azt írja a fed őlapon (vagyis: az van a táblára, a fed őlapra írva). Más személytelen szerkezetek sem ritkák: az utcán most a legélérkebb (ehelyett: az utca mosta legélénkebb vagy legélénkebb a forgalom).

A felsorolt megfigyelések talán képet nyújtanak а szeгьћогv.t nyelvi hatás kiterjedésér ől és sokféle megnyilvánulási formáiról. A kétnyelvüség kihat az .eg,é гsz nyelvi rendszerre: a hangtanra, a ,szókészletre, a szószerkezetekre, a nyelvtani kategóriákra. Mi itt csupán a szerbhorvát nyelvnek a magyarra való hatásával foglalkoztunk, nyilvánvaQó azonban, hogy igen er ős magyar nyelvi hatás figyelhet ő meg a jugoszláviai magyarok szerbhorvát nyelvhasználatában is a kétnyelv űségnek többékevésbé minden fokán. A két nyelvi rendszer az állandó érinYkezés!ben egymásba fonódik, összevegyül, keveredik az egyén tudatában, .a nyelverzék bizonytalanná válik, az egyik nyelv kategóriái hozzáidomulnak a másikéihoz., a .közös elemek el őtérbe jutnak., a .sajátosságok rétszint megritkulnak, eltűnnek, :részint calque-ok formájában áthatolnak a +másik nyelvbe. Mindezek .következtében a két nyelv bizonyos mértékben nivellálódik, leegyszer űsödik, .elszürkül, elszegényedik.

Véleményünk szerint ennek a nyelvkeveredésnek és nyelvszegényedésnek a nyelvm űvelés és nyeivoktatás eddigi módjaival nem is lehet útját álóni. A kétnyelv űség sajátos nyelvm űvelést, különleges nyelvoktatást igényel. Minthogy pedig a nyelvm űvelés a nyelvoktatáson alapul, ennek eredményeit fejleszti tovább, most egy kicsitattérünk az iskolai nyelvoktatásra, noha az ,alábbiak határozzák meg részben a nyelvmúvelés szempontjait is (hiszen kétnyelv űség körülményei között maga a nyelvművelés is szükségszer űen többé-kevésbé kétnyelv ű). A nyelvtanítás problémakörének egyetlen kérdését vetem itt fel, azt ti., hogy a nyelvtanítás eddigi módja nem számol kett ős nyelvi tudattal, a két nyelv egymásra hatásával, a két nyelvi rendszer keveredésével. A mai nyelvtanítás teljesen elszigetelten foglalkozik egy-egy nyelvvel, mintha semmi közük sem lenne egymáshoz, mintha a két nyelv nem volna állandó kapcsolatban egymással, a tanulónak, a beszél őnek a tudatában. Dialektikusan összefügg ő dolgokat elkűlönitve tárgyal. A fent megállapított nyelvi hatások részben fényt vetnek arra, hogy melyek a változásnak :és keveredésnek leginkább kitett elemek a •yelvűnkben, melyekre kell tehát különöskÉppen gondot fordítania nyelvakta tásban. A mai nyelvtanítás azonban ezt nem viszi tekintetbe, teljesen egyformán kezel minden nyelvtani kategóriát, s így egyrészt sok általános kategóriát fölöslegesen kétszer tárgyal, másrészt igen fontos nyelvi saj-átosságokat nem ,eléggé emel ki. Nem er ősíti a nyelvi normákat sem a másik nyelvb ől vett analógiákkal, sem a másik nyelv eltér ő normáinak szernbeálilításával. Véleményünk szerint pedig a kétnyelv űnegnek nálunk megnyilvánuló fokán ,múlhatatlanul szükség van a két ~

1300

myelvtani rendszer összevetésére és megkülönböztetésére, a két nyelvi rendszer minél nagyobb fokú tudatosítására, ґteћйt a :kett ős nyelvi tudat kialakítására. A szerbhorvát nyelv sikeres tanítása éppen olyan kevéssé képzelhet ő el a magyar nyelvvel való összevetés nélkül, mint a magyar nyelv tanítása a szerbhorváttal váló összehasonlítás nélkül. Meg kell tehát találnunk a két nyelv akb аtásának legalkalmasabb módját, mert két nyelytani rendszer párhuzamos tanítása éppen úgy eredmenyezhet keveređést, ha nem m űveljük ki célszer űen, mint megbízható kett ős nyelvi tudatat, ha adekvát az oktatás. A kettős nyelvi tudat véleményünk szerint csak a két nyelv párhuzamos, összefüggő , összehasonlító oktatásával lehet kialakítani. Ennek elófoLtétele pedig a két nyelvtani rendszer szinkronikus összehasonlítása és összehasonlító nyelvtan (kontrasztív nyelvtan) készítése. Hiszen az összevető módszer alkalmazasát ima már az idegen nyelvi oktatásban is mindinkább szükségesnek bartjak І. Szathmári István: Az anyanyelv es a tanult nyelv kapcsolata a nyelvtanulás folyamatában), ez a szovjet iskolákban, úgy tudjuk, már gyakorlat is; mennyivel szüksegesebb hát ez a két nyelv parhuzamois tanításának, ,a kétnyelv űségnek körülményei közöbt. Hogy mikor, milyen mértékben , és milyen módom lehet az összehasonlító módszert bevezetni magába az iskolai nyelvoktatásba, ez külön vizsgálat tárgya lehet, az azonban kétségtelen, hagy .a nyelvakt аtó nem végezhet sikeres munkát az összehasonlító nyelvtan ismerete és felhasználása nélkül. Az elmondattak alapján véleményünk szerint ez a sürg ős feladat áll előbtünk: a két nyelvi rendszer összehasonlítása alapján összehasonlító (kontrasztív) nyelvtant készíteni, és ilyen összevet ő nyelvaktatásra alkalmas kádert nevelni. E konkrét feladatokon 'kívül azonban a kétnyelv űség egesz problémakörét többoldalúan — nyelvészeti, pedagógiai, pszichológiai, szociológiai szempontból egyaránt — fel kellene dolgozni, a külföldi kutatások eredményeim Іk értékesítésével, de a mi — sok tekintetben eltér ő — körül:nényeinkre alkalmazva. Mindkét feladat szempontjából igen kívánatos volna — úgy hisszük, elengedhetetlen is — a Magyar Tudományos Akadémiának és Szerb Tudományos és Művészeti Akadémiának, illet őleg a két 'akadémia nyelytudományi intézetének, továbbá a budapesti és a belgrádi, illet őleg az újvidéki egyetem bölcsészet-tudományi karának együtatm űködése.

1301

A. MODERN MAGYAR ABSZTRAKT FESTÉSZET

ANGYAL ENDRE

„Absztrakt festészet" — ez talán nem a legszerencsésebb kifejez. е зΡ , hiszen minden fest ő, még ,a legnnkább „reailista" is, már absztrahál akkor, ha .a három dimenziós természeti látványt a kép-tér két dimenziiójába ülteti át. Mégis, a kifejezés ma már általánosan elterjedt, s annydra közismertterminus technicus, minta hasonlóan vitatható eredetű „gótika", „barokk" vagy „biedermeier" fogalmak. Ezért beszélünk mi isabsztrakt festészetr ől, ha .a modern,avantgardista pdіktúrán ak nonfiguratív irányára gond гolunk. Itt mindjárt felmerülhet jegy .érdekes szempont. Meglep ő jelenség, hggy az аbsztra kcиΡiónak, és általában az avantgardista .irányoknak kibontakozásában mekkora szerepet játszottak Kelet- ,és Délkehet-Európa művészei. Euxápa egyik Belső nonfligurativ fesst ője a cseh František Kupka. Az ő törekvéseire rezonál nem sokkal ikés őbb a magyar Kassák Lajos és Moholy-Nagy László, .a jugoszláv Lubarda és az oroszszovjet művészek egész sora: Malevics, Kandinszkij. El Liszidkij, Chagall, Pevsner, , Ga'bb, hogy csak ,az ismertebbeket , említsük. Ilja Ehrenburg — aki maga is közel állt ezekhez sa m űvészekhez — szellemesen írja: „Eszembe jut 1918. május elseje. Moszkvát a futuristák 'és szuprematisták vászna i díszítettfék. A mállott vakolatú házákon, az empire stílusú (magánpaloták oszlopos homlokzatain tébolyult négyzetek csatáztak hasonló rombuszokkal; ,szervük helyén háromisz őgekkel virító arcok dívtak. (Az a fajta m űvészet, amelyei ima „absztraktnak" neveznek és Boly sok vitára ad alkalmat mind nálunk, mind Nyugaton, akkor korlátlan mennyiségben áillt minden szovjet álla иmpolgár rendelkezésére.) Abban az évben május elseje nagypéntekre esett. Az Iveri kápolna körül tolongtak a hív ők. Mellettük teherautók dübörögtek el, oldalukat fantasztikus festmények díszítették ... Egy vénaasszony, samint megpillantotta a hatalmas halszemével rámered ő Ikubista vásznat, imigyen jajveszékelt: „Azt akarják, hogy a sátánt imádjuk ..." — Nevettem rajta, de a nevetésem cseppet sem volt vidám. (Emberek, évek, életem, I, 269-270). , ;Azt akarják, hogy a sátánt imád,ju k" — a bigott orosz öregasszonynak ,ezt a , mondatát azóta Zsdánovtól Pátzay P.áflig sokan visszhangozták, a modern m űvészet elleni harcukban. Szerencsére, ez a harc egyre reménytelenebbé válik, s a komoly művészeti kritika egyreinkább felismeri Kelet-Eurápa nagy a modern ,m űvészeinek úttörő szerepét, azokét ~

~

~

~

1302

a •míbvészekét — rés ezét fontos megjegyeznünk! —, akik szinte kivétel nélkül a .baloldali, haladó, szocialista világnézet emberei voltak. Vegyük például kezünkbe a fiatal német fest őnek és kritikusnak, Jürgen Clausnak friss szempontok alapján megírt könyvecskéjét (Kunst с e, 238-239). Látni fogjuk, hogy heute. Rowahlts deutsche Enzykl ор ld a tárgyalt modern m űvészek ékőzül .például Fahiström és Fantana DélAmгΡeri'kából, Louise Nevelsan és Mark Rothko Oroszországból, Saul Steinberg rés Daniel Spoerri Romániából, Schöffer 1VLiklós (Nicolas Schöffer) ,és Vásárhelyi Győző (Victor Vasarely) Magyarországról származnak. Ez balón nem egészen véletlen, hiszen 'ezeken , a „peremvidékeken" sokkal er ősebb volta kapcsolat a népm űvészettel, néphagyamánynya1, mint nyugatgermán, román és angolszász országaiban, másrészt itt kevesebbet ártott a B оileau—Winckelmann-féle egyoldalú „neoklasszicista" dogma-arendszer. Wilhelm Worringer, a nemrég elhunyt zseniális m űvészettörténész, aki „Abstraktiin und Einfühlung" cím ű könyvében már 1908-bon névаdójává vált -a születő-alakuló mozgalomnak, joggal kritizálta azt a m űvészetszemléletet, amely csak a „klasszikus kánonokból" hajlandó kiindulni. Nem csoda, hogy napjainkban újra meg újra kiadják ezt a könyvet, hiszen nem lehet 'kétséges, hogy olyan er ők, mint az el őnyomuló szocializmus, az euklideszi és newtoni tételeket megkérd őjelező új természettudomány, a kibernetika és űrhajózás nagy sikerei egyúttal a képzőművészetben is megkérd őjelezik a ,klasszicista, realista, posztimpresszionista hagyoгmányok érvényességét. Persze, néha még haladó gondolkozású embereknek is nehéz elszakadni a Giotto és Manett közötti formavilágtól. A lépést el őre megis meg kell -tennümk: s ebben van a szocialista országok — els ősorban Magyarország és Jugoszlávia, Lengyeloгrszág és Csehszlovákia — új-törekvés ű művészetének nagy jelentősége. Ne felejtsük el azt esem, amire Oto Bihalji-Merin utalt: hogy tudniillik a modern kultúra nem veti el ugyani az antikvitás, а reneszánsz, a mediterrán világ nagy hagyományait, viszont felfedezi az ősi kultúrákkal való rokonságot, s így egyre inkább az emberi m űvelődés egységén, szintézisén munkálkad тk: „Az egyik döntő fordulat, amit a modern életérzés kiváltott, az оmьeriség ősi kultúráinak rehabilitálására volt. E,z az új magatartás semmiképp sem jelentette a mediterrán antik és reneszánsz csúcsértékek megtagadását, hanem csak megszüntette egyeduralmukat és megszabadult posztumusz hipnózisuk alól. —Már kezd kirajzolódni földünk kultúráinak jószomszédi egymásmellettisége, már sejlik egy világklíma, melyben -elt űnnek a tér és az id ő, a vallások és politikák korlátai." (A modern eszme épít ői, 15. -old.) Еs ehhez mindjárt idézhetjük két mmagy:ar kutatónak, Fél Editnek és Hofer Tamásnak szavait a rr аgyar népmüveszet emberábrázolásáról: „Az ábrázolásnak olyan általános, elemi sajátságai ezek, melyek let űnt korok s idegen népek művészetében is érvényesültek, s így a magyar népművészetet öszszekötik a m űvészet történetének számos régi korszakával, dz nem egy modern törekvésével is". (Parasztok, pásztorok, betyárok, 1966, 35). Íme, a modern m űvészet nem „a sátánt imádja", hanem mélységes humanizmussal kapcsolódik ősi emberi és népi hagyományokhoz! KeletEuropában — mint .mondattuk — különösen elevenen éltek még ezek a kapcsolatok, ezért nem lehet véletlen, hogy az avantgardiz пius szá1303

:mos nagy alkotója Kupkától és Kassáktól Vásárhelyiig vagy Zlatko Pricáig err ől a területr ől származik. * * *

Kassák Lajos nevét már többször leírtuk: vele kell kezdenünk a magyar absztrakt festészet történetét. Kassák, aki folyóirataiban 1910 és 1920 közt egyaránt hitet tett a m űvészeti és a társadalmi forradalom mellett, 1919 után emigrációba kényszerült, s amikor aztán vissza is térhetett, mind Horthyék, mind Rákosiék szemében „persona non grata" volt. Néhány évvél ezel őtt azonban végre megkapta aKossuth-díjat, s reméljük, hogy 1967-ben, nyolcvanadik születésnapja alkalmával, arra is sor kerülhet, hagy érdekes geometrikus konstruktív festményeib ől is nagyabb kiállítást rendezzenek. Ha az absztrakt m űvészet .európai útját nézzük: Kassák mindenesetre az úttör ők közé tartozik. Kassák köréhez tartozott a m űvészettörténész és esztétikus Kállai Ernő (1891-1954) is, az avantgardista irányok egyik leglelkesebb magyar apostola. Az ő hagyatékát is most kezdjük megismerni, feldolgozni és értéikelni, s őrölnünk kell (annak, hogy például Jürgen Claus említett könyvében (Kunst heute, 162-164) Kállainak egy németül megjelent elméleti cikkét (Malerei und Photagraphie, 1927) újbál közli. „Festészet és fotográfia" — ,ebb ől a témakörb ől nem maradhat ki Moholy—Nagy László (1895-1946) neve sem. Mint fest ő , fényképész, esztétikai író és a dessaui Bauhaus tanára egyaránt világhírre tett szert. Magyarországon sajnos sokáig róla is elfeledkeztek, pedig például Ilja Ehrenburg önéletrajzában többször is barátai, 'munkatársai sorában említi ,a magyar m űvészt (vö. Emberek, évek, életem, II, 9, 116), Jürgen Claus könyvében Moholy—Nagy és Vásárhelyi ,a legtöbbet idézett magyar szerzők, és a fényképészet és festészet kapcsolatainak széles látókörű hamburgi kutatója, Otto Stelzer, ugyancsak nyomatékosan hangsúlyozza Moholy—Nagy jelent őségét (Kunst und Photographie, 1966, 71-74). Igen, hisszük és valljuk, hogy a modern magyar m űvészet európai csúcsai-t nem a Bernáth Aurél- és Pátzay Pál-típusú neokonzervatív alkotók .képviselik, hanem Kassák Lajos, Moholy—Nagy László, Vásárhelyi Győz ő és Vajda Lajos. * * *

Vajda Lajos (1908-1941) jelent őségét nem kell a Híd olvasói előtt különösebben méltatni, hiszen éppen ebben az orgánumban készítette el ő a fiatalon elhunyt B. Szabó György Vajda hagyatéikának m űvészi újjáértékelését. Azóta Mándy Stefánia is szép könyvet írta m űvészetr ől, és lezajlott — óriási érdekl ődés közepette — .a szentendrei Vajda-kiállítás. Amikor 1966. április 4-én aHÉV-végállomásról a szentendrei múzeum felé igyekeztünk, a kiállítás megnyitására, írók, ,m űvészek, esztéták társaságáb.an, két fiatalember megjegyezte mögöttünk: „eme, az ország szellemi elitje!" Valóban, a széllemi elit hódolt ez el őlit a rövid élet ű, de nagy tehetség ű modern géniusz el őtt, aki aly szerencsés ,szintézisbe foglalta az absztrakció és a szürrealizmus, a magyar , és szerb népművészet, az ikonok és a modern film formiavilágát. Vajda, a nagy m űvész, egy zaklatott kor kifejez ő je, a magyar—jugnszlláv kapcsolatok hordozója ma többet mond számunkra, mint a bágyadt posztimpresszionizmus, az aka-

1304

démikus újklasszicizmus, vagy a Gresham-asztal öregjeinek mogorva zsörtölődése. Nyolc évvel id ősebb Vajdánál, de még .köztünk van és fáradhatatlanul alkot a mai rrLagyar m űvészet egyik legjelent ősebb egyénisége, Martyn Ferenc. Rippl—Rónai kaposvári környezetéb ől indult, aztán sokáig élt Párizsban mint az Abstraction-Gréation-m űvészcsoport egyik igen tevékeny tagja. Rabinovszky Máriusz, a modern magyar m űvészet egyik vezet ő esztétikusa, nagyon sokra értékelte Martynt, és sikeresek voltak azok .a kiállítások is, amelyeket Martyn'a negyvenes évek elején, Párizsból való hazatérése után rendezett. Ma felváltva Pécsett, Kaposvárott, és a Balaton partján él. Olyan alkotó ő, akit nem túlzás Pablo Picassóval, vagy .akár Leonardo da Vincivel összehasonlítani. Azért 'nem túlzás ez, mert Martyn végtelenül sokrétű és sokoldalú, valósaggEal „práteuszi" átváltozásakna képes m űvészegyéniség. Nagyszer ű absztrakt ,kompozíciók — nemegyszer nagyméret ű vásznak —egész sorát kell kiemelnünk az utolsó negyedszázad terméséb ől. E szakasz első felében inkábba geometrikus, ma inkábba szürrealizmus felé hajló vonások dominálnak, de azért a fejl ődés töretlen, a színek ragyogáak, a m űvészi .mondanivaló biztos kézre vall és meggyőz ő . Emellett Martyn —Picassóhoz hasonlóan — a festészet „hagyományosabb" ágait is 'm űveli, főleg a tájképet és a partrét, vagy pedig a könyvi, lusžtrációt. Gondoljunk itt Ramón Lull, Cervantes, Hallormé, Flaubert, Pet őfi mű veihez készített rajzaira. Martynnak ez a vonzódása a spanyol—francia, latin—kelta vilá ; iránt nem véletlen: ősei ebből a világból jöttek, s ő maga is termékeny éveket töltött Franciaorsziágban és Spanyolországban. Pécs — és tágabb értelemben a Dél-Dunántúl — egyik fontos középpontja a modern magyar m űvészeti törekvéseknek. Pécsett született Vásárhelyi Győz ő (Victor Vasarely) és ,a XX. század egyik nagy építésze, Breuer Marcél, de a jugoszláv festészetnek is két olyan kiemelked ő egyénisége, mint Petar Dobrovi ć és Zlatko Prica. Amikor 1966 májusában felkerestük Pricát zágrábi m űtermében, örömmel és szeretettel idézte fel pécsi gyermekkorának emlékeit. Pécsváradon, néhány kilométierre Pécst ől, született a ma Svédországpan él ő absztrakt szürrealista, Nemes Endre. Ha pedig gondolatban átlépjük a közeli Dunát, a ,túlsó parton ott találjuk Bácsborsodo,t, ahol Moholy-Nagy László, és Kalocsát, ahol Schöffer Miklós született. Ezek a nevek, ez a hagyomány valósággal erkölcsi kötelességévé teszi a Délг unántúl fest őinek, hogy bátran szakítsanak az el őítéletekkel és a moD dern fejl ődés útjára lépjenek. Valóban, az 1966 tavaszán rendezett dél-dunántúli tárlat, melyb ől egy válogatást kés őbb Jugoszláviában, az eszéki Galerija Slavonije termeiben is bemutattak, jelent ős részében nonfiguratív anyagból állt. Martyn Ferenc, Bizse János és Lantos Ferenc képeit kell els ősorban kiemelnünk. Martyn Pécsettsajnos csak két kisebb kompozícióját („Madarak” és „Tapolcai emlék") állította ki, de azért ezek a képek is elénk adták a m űvész jellegzetes formavilágának és színkezelésének minden sajátosságát. Az átmenetet a szürrealizmusba — .amelyr ől .már szóltunk -- ugyancsak megfigyelhettük. 1305

Az 1920-bon sz:ü'letett Bizse János és az 1929-ben született Lantos Ferenc egyaránt pécsiek, és szül ővárosukban is élnek mint a M űvészeti G.imnáziu.m tanárai. Mindketten festettek „figurális" képeket is, igazi tehetségük azonban a nonfigurációban bontakozott ki. Bizse szerkeszt ő-k.amponáló művész. Egyik legjellemz őbb képe méltan viseli. ezt :a címet: „Architektúra". Valóban, ez a festészet közeli rokona a szerkezeteket faeltüntet ő, szerkesztve- аlkotó építészetnek. Formáiban, konstrukcióiban ugyanakkor sajátos dinamika is lüktet, a tér, az id ő, az élmények ritmusa. „Útiélmény" cím ű képében áttételes .eszközökke'1 benne van a francia táj emlékezete, az a sajátos „gall elegancia", amely Bizsét 1965. évi franciaországi útján annyira ,hatalmába kerítette. 1966 nyarán Bizse és iparm űvész felesége, valamint a Martyn házaspár Jugoszláviában jártak, f őleg Bosznia, Crna Gora és a horvát tengerpart tájain. Amint eddigi vázlataikból kit űnik, ez az út is sokat adott m űvészi fejlődésük számára. Lantos m űvészetét alapjában véve nehéz közös nevez őre hozni Bizséével, azonban nála is a szerkesztés és a szerkezet elveinek jut uralkodó szerep. A látvány-elemekb ől a teljes absztrakció falé haladó fejl ődésének jel'lemz ő dokumentuma volt az a .kép, mely „Sretno putovanje" címmel az eszéki tárlaton volt látható. Az áprilisi pécsi kiállításon pedig két méretiében is nagy Lantos-kompozíció, a „Függ ő.legesek" és a parti emlék" ragadta meg a szemlél őt. Ezek sajnos nem juthattak el Eszékre, azonban érdekes volt megfigy еlnl, hogy a látogató pécsi iskolásgyenmekek, tíz-tizenöt éves fiúk és l.ányo гk, Lantos és Bizse új hangvételű képeit sze mQélték .a legnagyobb érdekl ődéssel. „Engedjétek hozzám a kisdedeiket" — ez a mondás úgy látszik -a m űvészet birodalmában is érvényes. Minden reményünk meglehet tehát, hogy ,a most felnövekv ő ifjú nemzedék Magyarországon is több megértéssel közeledik az absztrakt m űvészet problémáihoz, mint apáik vagy nagyapáik, s így végre potalhatjuk az 1950 körüli sivár esztend ők kényszer ű mulasztásait is. ~

Pécsr ől indult útjára Keser ű Ilona, a Fiatal 1Vl űvészek Stúdiójának egyik legtehetségesebb tagja. Finom szín- és vonalritmikáira fölépített „Ünnep" című képe most éppen a m űvésznő szülővárasában függ, , а Stúdió ott megrendezett kiállításán, olyan kit űnő nonfiguratív — vagy az absztrakcióhoz er ősen ,kö.zeled ő — fest ők társaságában, mint Karátson Gábor és Fajó János. Általában elmondhatjuk: minden magyar fesst őnek, aki ad magára valamit, fejl ődése során talalkaznia kell a nonfiguráció lehetőségeivel ,és ,adottsá,gaiva'1. Ez természetesen nem jelenthet valami újfajta dogmatikus besz űkülést, művészi lehorgonyzást, jelent azonban olyan fejlődési fdkat, amdlyet a XX. század igazi m űvészeinek okvetlenül meg kell járnia. Tipikus ebbő l a szempontból Damanovszky Endre esete. Őt :a „konzervatívak" közt tartják számon, ,s őt 1950 körü'1 .a „szocreál" egyik mesterét látták benne. Damanavszky, ez a jelent ős és rokonszenves m űvész azonban nem a Bernáth- és Pátzay-féle, alkatilag is konzervatív mesterek 'közé tartozik: ő tud is, akar is, mer is el őrelépni. Már ,a debreceni nagyállomás Damanovszky-sgrafittóit is „túl modernnek" tartották egyesek, pedig a m űvész itt még nem lépte át a figuráció határ-át. Azok 1306

а kё pei viszont, melyeket 1966 augusztusában a szombathelyi Savaria Múzeum tárlatán (A zsennyei .m űvésztelep tizenöt éve) láthattwnk, már szinte teljesen elvontak, rés a pompás „Tarka terít ő" nyugodtan min ősí.thető absztrakt képnek. Hasonló törekvések szellemében alkot Szombathelyt a nagykanizsai születésű G. Szigeti Magda is. Képei 1966 .márciusában Bécsben arattak nagy sikert, s egyik osztrák kritikusa, Viktor Matejka, nyomatékosan kiemelte a m űvészn ő „er ős akaratát a lényeg alkotó jelleg ű föltárására" (un starker Wille zur gustalterischen Enthüllung des Wesens). Néhány kompozíciója az osztrákaktit „középkari freskótöredékekre" emlékeztette, mások az expresszionizmussal árultak el rokonságot, mégis, Szigeti Magda igazi mondanivalóját a nonfiguratív világban találta meg. Elvont kampozíciáinak mélyén ugyan mindig valami hangulati, érzelmi, gondolati indíték rejtőzik („Koncert", „Biológia", „Halak"): maga a kifejezés azonban az absztrakció szellemében történik meg. Szigeti Magda mellett kell említenünk a magyar absztrakciónak ta án iegmarkánsabb m űvészn őjét, Ádám Juditot. Őt elsősorban aTávol-Kelet kalligráfiái inspirálták, •aztán az akciófestészet stílusában alkotott színekben gazdag, valósággal zenei hatású kompozíciókat, s legújabban az op-art és a pop-art egyes eredményeit is termékenyen fölhasználja. Aki őt és férjét a kis pesterzsébeti házban ;meglátogatja, mindig újabb esztétikai meglepetésekre számíthat. Ráadásul Ádám Judit fáradhatatlan munkása a modern magyar és a modern ґеuгбраi művészet kapcsolatainak. Ő maga is ismételten szerepelt külföldi kiállításokon, fesztiválokon, így Kassák Lajos és több fiatal m űvész társaságában Csehszlovákiában, Gyarmathy Tihamér társaságában Lengyelországban, egyén.ileg különféle nyugat-európai tárlatako.n. Budapesten Ádám Judit rendezte meg ,többek közt a szlovák „strukturalis grafika", majd a nyugatnémet „Freie Gruppe Frankfurt- iochheim" kiállítását. Mondanunk sem k -11, hogy jugoszláv kapcsolatai is kit űnőek, elsősorban a zágrábi Galerija suvremene umjetnosti-val.

Gyarmathy Tihamér nevét :már leírtuk. A m űvész 1915-ben született Pécsett: most Budapesten l és dolgozik. A festészetet, plasztikát, iparimúvészetet egyaránt m űveli. Az alaphangot, mely m űvészetének megértéséhez vezet, maga adta meg, abban a pár sorban, amelyet 1965 őszén Poznanban rendezett kiállításához írt: „A konstruktív megjelenés a képen egyenl ő avval, amikor az intellektus tudomásul veszi azt a világrendet emberi értelemmel, amiben élünk, és jelöli .annak helyét a kozmikus világrendben. — A „világkép" tehát egy olyan kép határáig terjed a kor emberénél, ameddig a tudat és az érzet eljuthat egy egyénből, és a m űvészetek humánus vetületében jelentkezhet. Ez a tükörkép egy kulturhelyzetet jelöl a koráról, és ez értékbázisul szolgál az utókarnak. Ezen keresztül esetleg tisztelik a m űvészi magatartásunkat, ha az tiszta szándékú szellemi alapon állt." Ki ne gondolna itt József Attila m űvészi-emberi hitvallására: Míg megvilágosul gyönyörű képességünk, a rend, mellyel az elme tudomásul veszi

1307

a véges végtelent, a termelési erőket odakint s az ösztönöket idebent... A költő csak tíz évvel volt id ősebb a fest őnél, a konprablémák •azono~ssága mégis +mindkett őjüknél hasonló művészi eredményekhez vezetett el. József is, Gyar гoаthy is emberi éaitelemmel veszi tudomásul a kozmikus világrendet. Gyarmathynál ez a vonás különösen az utóbbi tíz év termésében bontakozik ki, ahol egyre inkább a kozmikus tér és a kozmikus idő — Illetve a modern fizika nyelvén: az id ő, mint negyedik dimenzió, az id ő és a tér elválaszthatatlansaga — fejez ődik ki. Gyarma~thy geometrikus, néha derékszögben, néha hajlatokban kiformálódó kaardinátái,abrázolt tereinek sajátságos „nem-euklideszi" görbületei ezt a kozmikus világot, а Јбzsef-meg ёлekeІte „véges végtelent" próbálják a festészet formanyelvén kifejezni. — Amellett — mint ezt már jeleztük — Gyarmathy kit űnő szobrász és iparm űvész is. 1965-ben, a lengyelországi Elblag városában részt vett a „térbeli formák biennaleján" (Biennale form przestrzennych), és kilencméteres, szabadban felállított vas-kompozíciójával a biennále egyik legsikeresebb alikotását hozta létre. A budapesti járókel ő pedig a Rákóczi úti EMKE-büfében csodálhatja meg Gyarmathy sajátosan kiképzett mozaikoszlopait. Űjabban fotomechanikai eljárásokkal is kísérletezik ez a bámulatosan sokoldalú művész.

в esz.ámolónk végére értünk, azzal a tudattal, hagy a beszámoló nagyon töredékes volt. Legalább vázlatosan hadd utaljunk romég 'Szentendre szerepére: ez a szerb—magyar városka nemcsak a magyar impresszionizmus (Ferenczy Károly) kedves helye volt, hanem programadó hely is: az európaiság programának hirdet ője és megvalósítója, szemben az egyre epigonabbé és modorosabbá váló „alföldi iskolával". (Jellemz ő egyébként, hogy az „alfö'ldiek" legtehétségesebb tagja, Tornyai János, végül maga is Szentendrén telepedett le!) Szentendréhez kapcsolódik Vajda Lajos pályája, itt dolgozott és dolgozik barátja, Bálirat Endre — ,aki ugyan inkább a szürrealizmus felé tendál —, és Szentendrér ől indult cl .az 1908-bian született Kornis Dezs ő . Karnis eljutotta teljes absztrakcióig, s 1945 és 1948 közt ő volt az úgynevezett „Európai iskola" egyik vezet ő egyénisége, azé az iskoláé, amely va1oban európai színvonalú magyar piktúrát akart, de aztán alámerült a Geraszimavak, Laktyionovok és magyar epigonjaik giccs-özönében. Szentendre azonban továbbra is él és alkot. Mondottuk, hogy ez a váras volt színhelye 1966 tavaszán a nagysiker ű Vajda-kiállításnak, s ugyanakkor három fiatal nonfiguratív m ű vész, Kósza-Sípos László, Deim Pál és Nádler István is megrendezte a maga színvonalas -kamarakiállítását. Kitűnő, friss szellemű a1katások egész !soraban gyönyörködhetett a látogató: esztétikai és emberi háttérként pedig ott fénylettek ,a kicsiny, de pampásan berendezett Szerb egyházm űvészeti Múzeum délszláv, orosz, görög ikonjai. A magyar nanfiguráció ma már monografikus feldolgozást kívánna: ez a tanulmány — eredeti formájában él ő adás — csak vázlat lehetett. 1308

A cikk írója ,azonban szeretné, ha akár ő maga, akár másak, folytathatnák és rend Аzeresebbé tehetnék .a kutató-értékel ő munkát. Fontan volna például a ,magyar avantgard" kelet-európai kapcsolatainak feltárása, olyan prablémák, mint a világszerte ismert zágrábi Zenit-kör magyar nexusai. Szép volna, ha valamelyik jugoszláv f őiskolán, egyetemen, írói körben feldolgoznák ezt a problémát.

1309

SZEMLE

A LÉHÍTT Ű OSZTÁLY ELMÉLETE Thorstein Veblen: Teorija clokoli čп rske klase. Beograd, 1966.

Thorstein Veblen 1899-ben jelentette meg ezt a nálunk most kiadott könyvét, s a Léh űt ő osztály elmélete számomra nem is anynyi ra az osztályelmélet tanulmányozása szempontjából volt érdekes, nem azt vizsgáltam (s ő t nem is éreztem ennek szüksé;gét), vajon marxista-e vagy nem marxista ez a szociológus, ami megragadott, az volt, ahogy az emberi tulajdonágakról ír, ezek kialakulásáról a társadalom fejl ődése folyamán, arról, hagy mely tényezők , milyen intenzitássál hatnak oda, hagy a társtida lam bizonyos rétegeire, tagjaira az ,egyes korszakokban az adott tulajdonságok Tesznek a jellemz ő ek. Mondhatnánk, régen íródott ez •a ikönyv, írója is régen meghalt, a társadalom azóta olyan nagy változásokon ment ekeresztül, hagy kérdés, adhat-e ma bármit is nekünk Veblen elmélete. A kérdést .talán még indokoltabbá teszi, hogy Veblen Amerikásban fejtette ki munkásságát, megfigyelései, timelye+k alapján könyvét írta, arra a társadalomra vonatkoznak, annai fejlődése viszont lényegesen eltér az európai társadalmakétól. Anélkül, hagy ,kezünkbe vennénk a könyvet, azt kell mondanunk, ez valóban csak így lehet. Mégis, számomra .a felfedezés erejév гl hat az, amikor látom, hogy egy nálunk gazdagabb társadalomban élő, a rohamos gazdasági fejl ődés tanújaként szemlél őd ő tudós milyen megállapтtásokra jut az emberi viszonyaktit, magatartásokat, értékítélet- тends'zereket figyelve, a meghatározott fejlettségi sziniten, meghatározott társadalmi viszonyaktian hogyan formálódik és deformálódik az ember ,egyénisége. A szociológiai vizsgálatok egyik fontos feladata lehet, hogy a mai rés múlt társadalmak fejl ődési törvényszer űségeit felderítve hozzásegítsen a jelenkori társadalom tudatos irá гnyításához. Veblen, akár Mills, Fromm és Riesman, nem elégszik meg az adatok öszszegyüjtésével és az empirikus vizsgállatak eredményeinek leírásával, ami egyébként a mai amerikai ,szociológiát leginkább jellemzi, hanem ezen túlmen ő en bizonyan általánosítósakra törekszik. Azt hiszem, éppen ez a , sajátossága teszi alkalmassá m űveit arra, hagy értékes tanulságokat vonjunk le bel őlük. ~

~

1310

Mint címe is mutatja, a 'könyv azokról az osztályokról, rétegekről szól, amelyeknek nem a kenyérkeresés, hanem a szórakozás, az időtöltés, a termel ő osztályoktól való mind hatékonyabb edkülönül'és a legnagyabb gondjuk. A fejl ődés folyamán a társadalom egyre inkább arra a szintre jut, hagy tagjai mind nagyobb számban felszabadulnak a szó szoros érte.l щ ében vitt kenyérgondok alól, mind több .és .több idejük juta szórakozásra, pihenésre. Els ősorban a ,termel őeszközök nagyabb fokú fejlettsége kell ehhez, olyan fokú •autamatizáci б, amely lehet ővé teszi, hogy az emberek, bár idejüknek csak jelentéktelen részét fordítják termel őmunkára, amely persze lényegesen eltér az el őbbi korok termelómunkájának jellegétől, így is elegend ő mennyiségű javakat termelnek. Hogy mikor lesz ez reális valóság az egész társadalom számára? Vagy előbb: mikor valósul meg akár egyetlen társadalmon belürl is? S milyenek ]eszek annak a társadalomnak az emberei? Okosabb dolog talán, ha azt nézzük meg (mindenesetre elóbb), milyenek a mostani szinten az emberek. Azt mondjuk, anyagiasak, aztmondják, társadalmi viszonyaink a „homo economicus" létrejöttéhez vezetnek vagy vezettek. Ёs ezt a megállapítást szinte nem is tagadja senki. Ha egyszer űen szétnézünk magunk körül, minden különösebb tudamámyos apparátus nélkül is rájövünk, valóban így van. De kérdés, minek az ,eredménye ez? Vajon .törvényszer ű valami, amelyen keresztülmegy minden társadalom a mienkhez hasonló fejlebtsiégi szinten? Kardelj ezzel kapcsolatban az új alkoitmán.yról írva 1963-bon ezt mondja: „Természetes, hogy ezeknek a viszonyoknak a megvalás гtását bizonyos negatív jelenségek kísérik, mint az önz ő hajsza a pénz után, , az elkommercializálód аs stb. Ezek a jelenségek, ilyen vagy olyan farmában kísérni fogjak a társadalmat — függetlenül annak politikai .rendszerét ől — mindaddig, amíg képes nem lesz arra, hogy legalább az alapvet ő emberi szükségletek гkielégítésének területén túlhaladja a gazdasági egyenl őtlenséget". Kardelj szerint tehát olyan ,törvényszer űségről van szó, amelyet nem a pollitikai rendszer vált ki, hanem amely egyszer űem a fejlebtség bizonyos színvonalán lép fel. Végeredményben ezt nem is kell bizonyítani, hiszen az anyagiasság, a pénz utáni hajsza jelentkezett a múlt század Amerikájában, tehát a kapitalista társadalmi viszonyok közepette, s jelentkezik ma nalunk, a szocialista viszonyok ikialakulásakor, a társadalmi tulajdon kialakulása e!llenere is. Igaz, Kardelj is megjegyzi: „Az ilyen jelenségek leküzdése els ősorban az emberek tudatos itevéikenységének az ügye, ez pedig annál sikeresebb lesz, :minél , szilárdabbak a viszonyok a közösség társadalmi-gazdasági alapjában." Az idézet második része, azt hiszem, már nem hat olyan meggyőzően, mint az els ő . Hogy harcoljanak és milyen hatékonyan harcolhatnak az emberek olyan jelenségek ellen, amelyek a termelőeszközök meghatározatat fokán, noha több más tényez ő hatására is, a társadalmi törvényszer űségek erejével jelentkeznek? Az emberek tudatos tevékenysége, ennek egyik formája, a politikai rendszeren keresztül jut kifejezésre, viszont maga Kardelj mondja, hogy az envlített jelenség ett ől függetlenül jelentkezik. Biztos, hagy az ember anyagias lesz mindaddig, amíg . nem tud vagy csak 1311

nehezen tud magának elegend ő mennyiség ű anyagi javakat elbteremteni, amíg erre csak a társadalomnak egy, nem is nagyon nepes rétege képes, amelyik aztán ezzel is kivál тk, elkülönül, kiválbságos helyzetbe kerül, vagy fordítva: kiváltsagos helyzete folytán jut .a társadalom többi tagjainál nagyabbgazdagsághoz. Igaz, a különféle szakaszokban és fokozatokon változik a néz őpont, és ez kifejezésre jut az emberi tevékenységi formák értékelésénél, asZtályozasánál is. Általában, más-más fokon más-más osztályozási ,mérce és igény felel meg. „A szabványok és álláspontok változása azonban — írja Veblen — csak fokozatosan és ritkán vezet az egyszer elfogadott álláspontok megdöntéséhez és teljes szétrombolásához. Rendszerint még mindig különbséget tesznek a termel ő és nem termel ő foglalkozások között." Még mindig... mondta a múlt század végén Veblen, s megáLLapítását nemcsak az igazolja, hogy szavai ma i's id őszerűek, de ő maga is hivatkozik arra, hogy ez a megkülönböztetés csak megváltozott formája a barbárság korában is jelen volrt különbségeknek. A hadakozás, a politika, a vallási szertartások egészen eltértek a közvélemény előtt az olyan munkától, amelynek célja anyagi javak teremtése az élet számára. Az a réteg, amely nem foglalkozik ilyen termel őmunkával, amelyek tevékenysége a h őstettek felé irányul, lenézi a másik réteget. Így volta barbárság korában, így a múlt -század kapitalista Amerikájában, hogy most csak ennek a .könyvnek а m еglІapіt ѕаin І maradjunk, s nem lehet szó nélkül hagyni, hogy Јmennyire kifejezésre jut ez a különbség nálunk is, nemcsak az egyes szakmákhoz tartozó rétegek munkájának társadalmi ,értékelésében, de nyilván ennek az anyagi mozzanatnak az alapján, az ember tudatában alakuló jelenségekben is. Mondom, nem érdekel, hogy marxista volt-e Veblen vagy sem, de ahogy most átfutom olvasás közben készített jegyzeteimet, magam is meglepődöm, milyen sokszor éreztem igy, hagy ez nálunk is így van, hogy ennek a könyvnek sok vonatkozását mintha a mi társadalmunkról írták volna. Nemegyszer egészen finom, árnyalatbeli észleleteknél is így volt ez. „Másrészt — írja egy helyen —, a közösség azon .tagjait és osztályait illet ő en, amelyek f őleg a gazdagság fölhalmozásával vannak elfoglalva, .a fennmaradá в,ért és a fizikai kényelemért folytatott küzdelem sosem játszik jelent ős serkeantő szerepet. A domináló serkentés kezdett ől fogva a lenéz ő megkülönböztetés volt, amelyet a gazdagságnak tulajdonítottak, egyetlen :más motívum sem volt képes arra (eltekintve az átmeneti kivételekt ől), hogy a fejl ődés bármelyik fokon elfoglalja ezt az első helyet." Érdekes lenne megvizsgálni, amennyire ez objektív mércék alapjára lehetséges, hogy társadalmunkban az emberek értékelésénél, mergkülönböztetésénél milyen szerepet játszik gazdagságuk, s hagy alakul azok tudata, akiknek ebben a .gazdagságban részük van. Hogy ez a mozzanat társadalmunkban jelen van, az kétségtelen. Maga az elv: mindenkinek képességei szerint, a munka szerinti elasztás elve ,alapján is, aki jobb munkás, aki többet dolgozik, annak több jövedelem jár, nagyabb rész a termelt javakból, a ga.zdagságbál, ennek alapján többet költhet, de többet tehet félre, hal1312

mozhat is fel. Gazdagabb lesz. Ezt az embert a többiek jobban megbecsülik, meg is érdemli, a megbecsülés elméletileg nem a. gazdagságának :szól, hanem jobb .munkájának, nagyobb tehetségének, szorgalmának. Persze, tudjuk, ez nem mindig így van, pontosabban: a ,gyaЈ karlatban sokszor nem az .kapja a több jövedelmet, aki tehetségesebb, többet dolgozik; nincsenek megbízható mércék, és más mozzanatok is 'közrejátszanak, аz esélyek (még) nem egyformák, noha a tendencia a kiegyenlit ődés fe!l;é tisztán felismerhet ő . Veblen azt mondja, hagy most, miután elmúlta h őstettek ideje, a tulajdon, a birtoklás lett a siker tekintélyes fakánok leghozzáférhetőbb, legszembetűnőbb bizonyítéka. ,,A birtoklás bizonyos mértékig nélkülözhetetlen lesz ahhoz, hogy az ember a közösségb-en megbecsült helyzetet szerezzen. Okvetlenül fontos a tulajdon halmozása és megőrzese, hogy meg őrződjön' a »jóhír«." Semm.iképpe.n sem állíthatjuk, hogy nálunk a vagyon után ítélik meg az embert, alkotmányunk is kimondja, hagy kizárólarg a munka és a munka eredményei határozzák meg .az ember anyagi és társadalmi helyzetét. Mégis, talán éppen 'az utóbbi években, mintha mindinkább kifejezésre jutna a gazdagság. utáni hajsza, amely sokszor olyan •méreteket és intenzitást kap, hogy nem lehet egyszer űen az anyagi :biztonság érzetéhez • sz:ükséges tartalék megteremtésénél; min ősíteni. Legegyszerűbb és elterjedt formája ,ennek talán az arany- és ékszerhalmozás, draga 'szörm?ék, m űértékeik vásárlása, s persze .másmás ,formát. kap ez a jelenség a városi és megint mást a falusi körülmények között, ahol szintén különbséget kell tenni az egyes rétegek között. Veblen ezt úgy magyarázza, hagy amíg a barbárság korában el kellett érni a fizikai 'kitartás, a ravaszság, a fegyverforgatási ügyesség bizonyos törzsi szabványát, most a gazdagságnak van bizonyos meg nem határozott, de elfogadott szabványa, amit el kell érni ahhoz, hogy az ember a ,közösség szemében bizonyos tekin.téilyt szerezzen. A könyvben leírt .el гtorzulá.sok olyan nagy ;méretűek és Veblen olyan szenvedéllyel ecseteli őket, hogy az már féledmetes. Minden közösségben, amelyben ,az egyén birtokolhatja az árut, mindenki számára nélkülözhetetlen, hogy saját lelki nyugalana .megőrzése végett, éppen olyan nagy mennyiség ű áruval bírjon, mint azok, akikkel .egy sorba szokta magát . állítani. Képesek vagyunk-e, legalább magunkban, őszintén ellenőrizni ennek .a megállapításnak az igazságát, helytáLláságát, ma is id őszerű voltát? Pedig végeredményben nincs mit szégyellni. A társadalmi törvényszerűségek kegyetlenül kifejezésre jutnak, függetlenül attól, hagy az egyes ember szubjektívé egyezik-e ezzel vagy sem. Persze, nem kell már külön hangsúlyozni, hagy a termel őeszközök fejlettségi szintje mellett több más ,tényez ő is kihat a társadalmi tudat formálódására, s azt sem, hagy mggiscsak ennek • van dönt ő hatása, ha a konkrét társadalmakban megannyi sajátGSsag játszik is közre, az ember ki van téve hatosuknak, megismerheti őket, hogy könnyebben tudjon alkalmazkodni hozzájuk, egyénisége anágiscsak ,a többféle előjelű haitáчsak ,eredményeként formálódik. Még csak regisztrálni is 'lehetetlen mindazokat a gondolatokat, ötleteket, amelyeket ez a .könyv felébreszt tarsadalmi valóságunk 1313

kutatasával kapcsolatban. Mindannyian tudjuk p1., hogy baj van nálunk a fizikai munka iránti viszonnyal, lenézzük ezt a munkált. A szerző szerint, a fasztog аtó társadalom idején az emberi gondolkadásmód a !munkát azonosítja a ,gyön;geség.gel és az alárendeltségigel. Az allacsanyaibbrendüség jelének tartja, amely nem méltó az ereje teljében 'lev ő emberhez. E hagyomány alapján ú;gy vélik, hogy a munka lealaasonyí:t, s ez a hagyomány sosem halt ki. Vagy tovább: a igörög filoz.ófusáktól napjainkig a gandalkodók elismerik, hogy az üres időtöltés bizonyos foka és a felszabadulás minden olyan termél őmunkától, amely közvetlenül a mindennapi emberi élet céljait szolgálja, egyúttal el őfeltétele az igazi, a szép emberi életnek. Végeredményben: ha ez így van, nincs is benne semmi különös, magától .értet ődő, az ember természetéb ől adódó valami, hisz azért dolgozunk, hogy biztosítsuk megélhetésünket, kényszerítve vagyunk tehát azokra a fizikai és szellemi er őfeszítésekre, amélye!ket a termelőmunka megkövetel t őlünk. Igaz, a .különféle okmányokban a munkára való jogról van szó, de hát ez valójában a megélhetéshez való jogot jelenti. S 'mert a társadaalmi fejl ődés egyik célja, hagy mind több szabadság rés mind kevesebb kényszer jusson az embernek, logikus, hogy a І k ёnуѕzІгt jelentő napi mu.n'káva4 szemben az egyre növekv ő szabad id ő jélenti az ideált. Nem szolgálhat ellenérvként az az állítás som, hogy a munka tette az embert emberré, noha a .másik mozzanat, hogy az emberi egyéniség a munkán keresztül jut kifejezésre, ebben a folyamatban, ennek eredményeiben teljesül be, valósul meg, szintén elfogadott igazság, az el őbb mondottakkal mégis összeegyeztethet ő. Maga az a tény, hagy az eddigi fejl ődés folyamán ez az életmód, a munka nélküli időtöltés a .kiváltságos rétegeknek, a gazdagoknak jutott ki, arra utal, hagy ,a társadalam gazdagodásával mind többen juthatnak .ebbe az el őnyös helyzetbe. (Más kérdés, hogy érik ezt él éppen. azok, akik nem dolgoznak, akiknek az élete puszta id őtöltés, akik jobb heЭlyzetben vannak,mint azok, akik nemcsak maguknak, hanem a nem dolgozó réteg számára is megteremtik a iszitksiáges javakat, de most nem az igazságosság oldaláról vizsg,áljwk ezt .a kérdést.) Nyilvánvaló .az is, hogy mas-más tarsadalma'kban, ,más-más szinten, szélesebb .méreteket kapva maga az id őtöltés is másmilyen lesz, s talán kevesebb torzulás terheli. Veblen szerint ezt 'ma méig az jelllemzi, hagy az id őt nem terme!lésse:l töltik el ; m:é~ gpedig ,ggyréiszt a félfogós miatt, hagy a te гmélőmunka méiltósághoz nem ill ő , masrészt, hagy ezzel is bizanyí.tsák, anyagi képessé!güket, hogy megengedhetik maguknak a dologtalanságot. Társadalmunkban is rétegenként eltér ően oszlik meg a szabad idő , így az anyagi javak is, mégpedig igen sok sz:empan;ttól függő en, s az is biztos, hagy találkozunk jelenségekkel, amélyekb ő!l látjuk, hagy, vannak, akik az anyagi javakat nem saját kényeln тükfakazására h гΡusználják fel, inkább arra, hogy ennek segítségével megmutassák, éreztea ~sék különböz бségüiket, felsőbbségüket. Valójában nem is élni, e' lvezni akarják a jó.lébet, inkább megmutatni fitogtatni, dicsekedni vele. Nyilván ,középiskolai tankönyveink alapján voltak olyan elképzeléseink, hogy a szocializmusban ilyen eitorzu-

1314

Iásak nem lesznek, hagy ezt a társadalmat csupa ideális ember alkotja majd. Most, hagy szemt ől szembe kerültünk :a valósággal, hagy részeseivé lettünk, sehogy sem tudjuk ezt összeegyeztetni leegyszer űsített eszméinkkel. Ez azonban sokszor azt eredményezi, hagy nem az elképzeléseinket kíséreljük .meg módosítani, hanem az azaktál eltérő társadalmi valóságot bíráljuk. Dr. Radovan Pavi čević a Sociologija című folyóiratban megjelent egyik írásában (1965. 2. szám) ezt a jelenséget így határozza meg: „A célt meg lehet állapítani valamilyen absztrakt elv alapján, amely logikailag elfogadhatának, talán humánusnak is •t űnik, s aztán err ől az álláspontról hatnia .gyakorlatra és a korabeli folyamatakna. Ez a módszei, az ilyen eljárás tudománytalan, mert .a megállapított cél nem a társadalmi es gazdasági •szükségszer űségek analitikai felméréséb ől következett, hanem valamilyen ideálbál, amely vagy bizonyos etikai felfogásokra, az ígazságossag, az emberi természet felfogására támaszkodik, vagy egyszer űen a lehetséges logikai konstrukciókra ... Akkor természetesen bekövetkezik a gyakorlat kritikája, hogy összhangba kerüljön az ,elvekkel..." .Sokszor igy vagyunk mi is, bár lehet, hagy néha a társadalmi vadósághoz váló ilyen viszonyulásnak vannak el őnyei is, s már csalk azért is óvatosnak kell lenni a különféle viszonyulások megítélésénél, mert ez nagyon könnyen a szubjektív szempontok és pillanatnyi helyzetből ered ő gyakorlati :érdekek alapján történik, ha esetleg a tudományassag leplébe bújtatják is. Veblen könyve, , a The theory of the leisure class, több vonatkozásában is érdekes és hasznos számunkra. Trója, kora társadalmának nagyszer ű ismerője, +megkapóan h ű képet fest egy réten életéró'l, életfelfogásáról, 'magatartás-nonmáirói. Noha ezek a tulajdonságok, ezek a függvények a mienkt ől teljesen eltér ő társadalmi viszonyok közöbt, egy meghaladott politikai rendszerben jöttek létre, .s ha Veblen következtetései nem egyszer tévesek is, mint előbb magp:róbábtuk kimutatni, segíthetnek felismerni azokat a •aényezöket, .amelyek a különféle kedvez őtlen jelenségek kia:lakulá.sáhaz vezetnek. A tudománynak egyre nagyobb szerep juta .társadalom tudatos irányításaban; a fejl ődés irányának és ütemének meghatározásához szúkséges ismeretek és törvényszer űségek feltárását megkönnyíti a fejlettebb, magasabb szinten lev ő közösségek egyes korszakainak ta:nulmányoz бsa, vizsgálata is. Egyre inkább vilá,gas lesz, hogy bármilyen fontosa gazdasági fejl ődés gyors irama, és bármilyen nagy jelent őséget is tulajdonítunk neki, ha elhanyagoljuk a társadalmi élet más területeit, ez rendkívül káros következményekkel járna közösségünk számára. S ha a gazdasági élet területén károsak az egyoldalú, a minden szempontot figyelembe nem vev ő döntések, még inkább azok lehetnek ezek a fölépítmény szférájában, amely közelebb, közvetlenebb kapcsolatban áll az emberi jellem formálódásával. A könyvből vett eddigi idézetek és gondolatok alapján sem szabadna például arra következtetni, hagy Veblen szerint az emberek neon szeretnek dolgozni, inkább arról van szó, hagy mivel a munkát a rabok v "egezték, ez annyira lealacsonyító volt, hogy nem engedte 1315

meg •a munka iránti ösztön kifejezésre jutását, amely pedig jelen van, s ha más tényez ők engednék, rokonszenvvel tekintene a termelő tevekenységre. Most csak az a kérdés, melyek azok a gátló tényez ők, hogyan jutnak kifejezésre, mivel lehet semlegesíteni őket, s a társadalom irányításában, így a kisebb ,közö sségekben is, melyek azoka módszerek, amelyek lehet őséget adnák arra, hogy az ember természetes dimenzióiban, csonkítás .és torzí цtás nélkül fejlődhessen. Ez a könyv is segíthet ebben. (bn) ~

EGY ÉRDEKES ELMÉLET A SZABADSAGROL Milan Kangrga: Etika i sloboda. Naprijed, 1966.

Milan Kangrga neves jugoszláv filozófus, zágrábi egyeteani tanar azok közé tartozik, akiknek nézetei, bárhol látnak is napvilágost, mi,ndenütt vvtát váltainak ki. Ő volta Praxis köré tömörült csoport egyik legmarkánsabb, legeredetibb egyénisége, olyannyira, hogy néhányszor már azt a benyomást szereztük: , a töb.biеk csak .az ő tételeit dolgozzák fel. A kor čulai nyári iskalán, 1965-ben, az ő felszólalása váltatta ki a !legélesebb reagálást (itt felolvasott tanulmányáról most indult vita a budapesti Világosság hasábjain). De nincs is semmi érthetetlen .abban, hogy Kangrga vitakat provokál ki. Mindenki elismeri róla, hogy a fiatál Marx, s őt az egész hozzá kapcsolódó problémakör —Hegelt ől az egzisztencialistákig — legjobb ismerője nálunk. Ebből m,ár magától -adódik az is, hogy körülötte csapnak legmagasabbra az ifjú Marxról folytatott viták huIlámái. Ez azonban csak az egyik ok, a másik az .a kategorikus kizárálagossá,g, amelllyel Kangrga nézeteit megfogalmazza, abból az .alapvet ő 'tételből kiindulva, hagy Engels és a kés őbbi marxisták, köztük Lenin is, Marxot visszavitték a XVII. és XVIII. századi materializmus szintjére, tehát az egész kés őbbi marxizmussal szemben érvényt koll szerezni az elfelejtett marxi kiindulópontnak. Az ifjú Marx tételeinek ilyen potencirazása az egész kés őbbi marxizmussal szemben joggal vált ki reagálást, .akár a kés őbbi marxizmus védelm 'eben — a dogmatizmustól, annak különféle maradványain át egész a marxi kontinuitás alapjáról elinduló különfele felfogásokig —, akár pedig a másik véglet, az antidagmatikus dogmatizmus elleni tiltakozas formájában. A helyzetet imég ґboлуoluІ tabbá teszi, hogy Kangrga nézeteit nagyon is hé.zagasan, rendszertelenül, inkább másak , elméletét boncalgatva, mint a magáét ismertetve, fejtette ki. Eddigi 'legátfogóbb műve az 1963-bon megjelent Etič ki problem u dijelu Karla Marxa, amely pusztán az elidegenülés és a praxis vizisgálatára korlátozódik, a fiatal Marx által megadott keretben. Most megjelent m űve szintén 1963-bon íródott (le.galábbis ezt mutatja az el őszó dátuma, anélkül hogy magyarázatot kapnánk rá: miért késett a :megjelen-

1316

tetés három évet, miközben Kangrga nyilván dolgozott valamin). Ez a könyv is egy átfogóbb munka bevezetésének, a vizsgált probléma fellyazdlásának, vagy pedig a vizsgálatok eredményei összegezésének tetszik. A Kor čulán elhangzott el őadás épp ezeknek a vizsgálatoknak néhany letisztázott, kidolgozott tételét fogalmazta meg, most már kangrgai elmélet formájában. Tehat még mindig késik az Etič ki problemon túlmutató kangrgai alkotás, amely tovabbi munkásságának irányárát tanúskodna, részben pedig az el őz ő tételek .magyarázata, a kritikákra adott válasz lenne. Így aztan legfeljebb sajnálhatjuk, hagy egy ilyen horderej ű filozófus 1963 áta nem alkotott semmit, ami alkalmas lenne arra, hogy teljesebb képet adjon a kangrgai tanításról — f őlegg a választ •a kérdésre: sikerül-e realizálnia a tételekben rejl ő pozitív lehetőségeket, vagy pedig elvész az absztrakt filozofálásnak joggal vitatható tételei k őzött. De nem marad más hátra, mint ezen a három évvel ezelőtti szinten vizsgálni a kangrgai elméletet. Legföljebb azzal vigasztalhatjuk magunkat, hogy most megjelent könyve bevezetés vagy rezümé jellege miatt rendkívül alkalmas ennek az elméletnek a vizsgálatára, kétségtelen eredményeink és egyben korlátainak feltárására. Még csak annyit bocsátanánk el őre, hogy e vizsgálathoz szerintünk a legmegfelel őbb alapot azok a tételek adják, melyeket Kangrga Kor č ulán kategorikus formában megfogalmazott: 1) .a lehet őség lényegesebb, fontosabb, els ődlegesebb, mint a valláság; 2) ebb ől eтedően a jövő fontosabb, els ődlegesebb, mint a múlt, és 3) a kettő összegezése: a szabadság nem .a szükségszerű séig felismerése, hanem ő hozza létre a szükségszer űséget is. Ez a három tétdl ugyanis nemcsak Kangrga elméleti mu.n:kásságá.nak, hanem a sztalini dogmatizmus elleni harcnak is leglényegesebb vívmányai közé tartozik, de ugyanakkor az a körülmény, hagy Kangrga me ~gá1 e három tételnél és azokat pusztán a fiatal Marx áltál megadott keretben vizsgálja, kimutatja a kangrgai tanítás korlátait is. 1.

Kangrga igazi jelent ősége abban van, hagy a sztalini dogmatizmus elleni harcban — amelyben e lényeges eredményei születtek — nem elégedett meg a félmegoldásokkal, hanem az ifjú Marxra, elsősorban a Gazdasági-filozófiai kéziratokra támaszkodva, azt vizsgálva, amiben Marx forradalmi újat hozott a filozófia történetébe, áttört a fogalmak egész rendszerén. Hagyományosan ugyanis a gazdasági 'determinizmus szempontjából közelítették meg a marxi tanítást, azt állítatták el őtérbe, hagy Marx rendet teremtett a 'látszólag teljesen véletlenszer ű, önkényes történelmi tények között, felfedezte a társadalmi folyamataktit, s azok törvényszer űségeit. Ebbő l adódott, hagy a marxizmusban az emberi tevékenységet determináló tényez ők kerültek a központba. F őleg a három legfontosabb: 1) a múltban történteket nem lehet meg nem történtté tenni, minden .megtörtént esemény viszont a kölcsönhutásak egész új koordináta-rendszerét hozza létre, tehát ilyen vagy olyan for1317

máb аn befolyásolja mindazt, ami kés őbb történik; 2) az emberek nem szabadon választják, hanem az el őző nemzedékektől készen kapott feQtétéLként kapják a termel őerők fejlettségének adott fokát, ez viszont objektív alapként meghatározza az emberek tevékenységét rés az emberek közotti vrszonyt; 3) mivel a készen kapott feltételeik ennyire déte.rmi,nálóak, az emberi szabadság nem valami szeszélyes, önkényes fölrúgása a kötöttségeknek, hanem a szükségszer űség :felismerése, abból kiindulva, hagy .még a világ megváltoztatásának álapját is csu.pan annak megismerése nyújtja. A ma.rxizmusnnk és a társadalmi életnek ezekb ől a kétsyégtelenül fellenhető élemeiből táplálkozott a dogmatikus korszaknak az embert semmibe vev ő értelmezése, amely a vak gazdasági determinizmushoz, a fejl ődés autamatizmusanak, az emberek akaratától, és szándekaitól független gazdasági-társadalmi törvények létezésének hirdetéséhez vezetett. A kangrgai áttörés lényege, hagy megforditatta a sorrendet, az egyik véglettel a másikat állítatta szembe: 1) nem a múlt szabja meg az emberi tevékenységet, hanem a jöv ő, amelynek képét minden tettünk el őtt megalkotjuk, amelynek elérésére törekszünk; 2) nem a készen kapott, adott feltételék a legfontosabbak, hanem a lehetőség, ;hagy az ember közöttük élhet, tevékenykedhet, hogy megváltoztathatja őket; 3) éppen ezért a szabadság nem a szükségszerüség felismerése, hanem .a praxis, amely a szüksiégszerüséget is létrehozza. Így kapjuk .meg a három kangrgai teilt amelyet bevezeitőbean említettünk. Hadd vegyük őket sorra, abban o. sorrendben, amilyen fontosságot Kangrga tulajdonít nekik. A lehetőség elő réb+b váló és fontosabb, mint az adottság. Egyszer ű hétköznapi logikával ezt a ,tételt úgy lehetne lefordítani, hogy minden valóságot megél őz :annak lehetősége, mint ahogy az ember első történelmi tettét meg kellett, hogy el őzze az emberi tevékenység :lehetősége. Korčulán a lehetőségek valóságfelettiségét Kangrga így magyarázta: „A valóság a megvalósulás és .kialakulás folyamata, +amely az .emberi tevékenységb ől ered, s nemcsak eredményként létrehoг zott valami, hanem egyúttal az új folyamat újbóli lehet ővé tétele, tehát éppen a létrehozás, mint szüntelen tevékeny, ésszerű és céltudatos megvalósítás, annak az új lehet őségnek az igazosa és féltárása, amély önmagában véve, az ember nélkül, az embert ő l függetlenül, az ember világán kívül tiszta feltevés, üres semmi, és az is marad." Ebben a ,könyvben, ,mélye+t .most forgatunk, az eddig legabsztraktabb kangrgai alkotásban, már ez sem elégíti ki, hanem arra vállalkozik, hogy a lehet ő legabsztraktabb, a megértést szinte aikadályozó filozófiai nyelven fejtse ki: „Az elmandottakból következik, hagy az adottság elve nem +lehet a sza-badság elve vagy forrása, kündulópantja, amely a lehet őség, hanem éppen fordítva, amikor a tiszta lét vagy az üres semmi, mint az adott elve, 'lény lesz a lehet őségben, ,amely magában az adoittságban tevékenyen igazalja magát, megszüntetve azt :mint saját tagadását. Az adott negációja azzal a mással, ami már benne rejlik ;saját lényeges meghatározásában, lehet ővé teszi magának az adottnak is — amély önmagában még lehetetlen —, hagy megje_lenjen és - fébtárja magát mint valami... Mint „valamit", az adat,

13 ] 8 .

tat már kiragadtuk a puszta adottság vagy a tiszta lehet őség mint аegativitás sötétségeb ő l — különben önmagában továbbra is lehetetlenség marad, mert mint ólyan még egyáltalán nem látható, hogy van. Tehát mint adott is csak kell hogy legyen, tehát lehetsiégessé .ell váljon. Ezért a 1ehert ő ség az adottság el őfeltétele is." Ami más Fzavakkal annyit jelent, hogy ahhoz, hagy az adott legyen, legгΡ l őьb is lehetségesnek kell lennie. Ehhez kapcsolódik a másik tétel: a jöv ő fontosabb, el őbbre való, mint a múlt, amélyet Korčwlán úgy fogalmazott meg, hogy „egyedü l a jövő látóköréből 'látható és fogható fel a múlt , és a jelen". I*t viszont a megfogalmazás i,gy hangzik: „Ennek a m űnek együk alapvető feladata tehat az lesz, hagy kimutassa: a szabadság problémájának hagyományosan filozófiai (etikai) fölvetése a lét és a kell agységének inegbontasa alapján (amivel a maga absztraktságával .,íehetségesáé" válik az etika és elméleti szféra is) megoldhatatlan gondolati rés ,gyakorlati nehézségeket teremt, Ezeket nem lehet me,galdani vagy .elkerülni a meglév őnek mint olyamnak az álláspontjáról, mert innen lényegükben még csak nem is láthatóak, hanem csakis a jövő llásppontjaról, amely nemcsak azt teszi lehet ővé, hogy egyáltalán kritikailag gondolkodjunk, hanem azt is, hogy emberileg létezzünk, mert annak Mehet ősége, hagy másmilyen legyen, mint amilyen az emberi történelem el őfeltétele és az egy еtlen serkenMés annak ,a kérdésnek a felvetésére, hogy van-e értelme az ember létének, ami a 'legintimebben egybef űződik azzal a követeléssоl, hogy megváltoztassuk azt, ami van." Van, aki italán azt gondolná, hagy pusztán a filozófusok okoskodása — arra emlékeztet ő vita, hogy mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás — az egész probhéma: mi fontosabb — az adorttság vagy a lehetőség, a múlt vagy a jöv ő ? Azzal, hagy Kangrga teljesen absztraktul közelíti meg ezt a kérdést, látszólag ezt a véleményt támasztja alá. Mégis, megengedhetetlen leegyszerwsítés lenne e vélemény elfogadása, hisz a kérdés mebfardítása egészen :más megvilágí,tasiba helyezi az ember tevékenységét és .ezzel unás választ ad a társadalmi fejl ődés számos problémájára, amihez viszont már milliák mindennapi élete ;kapcsolódik. A kérdés ,megfordításából ered ő következtetések jeilentósége különben meglátszik Kangrga harmadik tételénél: a szabadság nem a szükségszer űség felismerése. A jugoszláv filozófiában itt-ott jelentkez ő kritika után Kangrga egészében meg akarja dönteni a marxisták között még ma is széles körben elfogadott. Hegel alapján megfogalmazott engelsi tételt. El kell ismernшnk, hogy racionálisan közelíti meg a kérd "est, azzal, hogy először azt vizsgálja, mi a megismerés, utána mi a szükségszer űség, és csak azután hozza őket kopcsolatba a szabadsággal. A megközelíMés ilyen módjából erednek meggy őző érvei a vizsgált tétel ellen. 1) Fel kell tenni már azt a kérdést is, mi teszi lehet ővé a megismerést. És ha ezt a kérdést felvetjUk, eljutunk annak feli meréséhez, hogy a megismerés, éppúgy mintaszabadság, a praxis tássadalmi-történel,mi terméke, tehát .szó sincs valami adott, t őlünk független szükségszer űség felismerésér ől, hogy a ,szabadság az ah~

~

~

1319

hoz való alkalmazkodásból álljon, hisz nem adottak még az ember érzékszervei sem, mert „az érzék csak lehet emberi érzék, de nem nnuszáj, hagy azzá legyen, tehát nincs is egyszer űen adva", még kevésbé adott a világ, hisz az „nem egyszer űen adott, hanem ,emberileg tevékenyen kiharcolt és mint lehetséges mindig elölr ől, tettel igazolt". Mindez más szavakkal azt jelenti, hagy nincsen adottság, amit az embernek meg kell ismernie, hanem mára világ is .elválaszthatat'lan a szabad emberi .tevékenységt ől, amely egyformán teremtette az embert környez ő világot, meg benne az .embert, érzékszerveivel, megismer ő apparátusával, mint az egész világtörténelem termékével együtt. Különben is, a szükségszer űség felismerése még nem jelenti azt, hogy az ember annak megfelel ően jár el. Ha így nézzük, akkor a szükségszer űség sincs önmagában, hanem csak azáltal lesz, hagy az ember szükségszér űségnek ismeri fel és ismeri el. És végül a legfontosabb: a három kategória — szükségszer űség, felmerés, szabadság — .közötti viszonynak csak egyik oldala, hogy a szükségszer űség csak a felismeréssel lesz szükségszer űség, d másik oldal pedig az, hagy a szükségszer űséget is csak a szabadság hozta létre, ahogy azt Kor čulán világosabban megfogalmazta: „A szabadság ugyanis, ha már err ől van szó, sem nem ismeretelméleti, sem nem etikai kategória, nem lévén semmiféle kategória, hanem éppen a történelmi, tehát egyetlen emberi világnak az az eredete, amely lehet ővé teszi, hogy valami legyen vagy ne legyen, illetve másként is legyen, mint ahogy van. Éppen ezért a szabadság által lehetséges a szükségszer űség és a valóság is, az előbbi mint a lehet őség mindig meghatározott történelmi határa, az utóbbi pedig mint ama konkrét társadalomtörténeti folyamat amelynek során a fennálló adottságot felváltja saját tagadása és öntagadása". Mindezek alapján állítja szembe Kangrga az eddig vallott tétellel: a szabadsága szükségszer űség felismerése, az újat: a szabadsága praxis. 2. A három bétel vizsgálatával,reméljük, eléggé érzékeltettük Kangrga munkásságának jelent őségét. Arra akartunk utalni, hogy nála sűrítve, alapvet ő tételekben összefoglalva — amelyek alapján számtalan kérdésben a nézetek egész új rendszere építhet ő fel — megtalálható majdnem mindaz, amit a jugoszláv filozófia a dogmatizmus ellen, a marxista tanítás tisztaságának visszaállításáért vívott harcban eredményként létrehozott. És ezeket az eredményeket senki sem vonhatja kétségbe. Kangrga elé viszont korlátokat állít már maga az a kizárólagosság, amivel az egész problematikát, mint etikai prabilémát, vizsgálja. Persze, nem akarjuk ezzel azt mondani, hogy a kerdés ilyen felvetése nem indokolt és nem hozott eredményeket. Termékeny gondolatáramlatokat indíthat cl már az is, ahogy Kangrga ezt a kérdést felveti, kimutatva, hogy „az etikai fenomén egyrészt úgy jelentkezik mint egy reális társadalmi és emberi tényálladék, tehát

1320

történelmi történés, jobban mondva, mint annak gondolati vetülete, és másrészt ugyanakkor — s itt van a probléma súlypontja 1mint a tényleges történés transztendálása és ideális transztendálása". Ami más szavakkal azt jelenti, hogy az etika égyszerre egy adott állapot rögzítése, meg egy „kell", annak követelése, hagy valamilyen ideális állapot szempontjából milyennek kellene lennie. Ebb ől vonja le azt a következtetést, hagy „törbénelmileg , és fi оzófiаila,g nézve Kant után nem lehetséges etika mint etika", mert Kant áttörte ezt a kett ősséget, a „lét" és a „kell" (Sein és Sollen) közötti abszolút ellentétet, ami az etikai fenomén lényegét adja, azzal, hogy az embert és a ,tevékenységet állította a központba. Marxnál még világosabbá vált, hogy „az erkölcs is az emberi lét elidegenülésének egyik formája", éppen ezért nem lehet szocialista vagy kommunista erkölcsrő l sem beszélni, mert az erkölcs az ember felett uralkodó gazdasági-társadalmi világnak a része, a Szocializmus, a kommunizmus pedig az ember vállalkozása ennek a vílágnak a megváltoztatására. Nyilvánvalóan egyoldalú és túl absztrakt már az erkölcs kérdésének ilyen megfogalmazása is. Nem indókolt ugyanis az emberi tevékenység és a törvények, szabályuk világának ilyen szembeállítása, hisz Marx egyik forradalmi vívmánya éppen az, hogy kimutatta, hogyan hozza létre az ember a látszólag t őle elidegenült, föléje n őtt eröket, hatalmakat is. Éppen ezért egyoldalú az erkölcsöt mint az elidegenülés és nem mint a társadalomba olvadás problémáját vizsgálni. (,Ez az utóbbi magába foglalja az elidegenülést is, de jobban meg őrzi a kapcsolatot az emberi tevékenységgel, hisz jobban számai azzal, hogy .a társadalomban élés elidegenült hatalmai csak lát;zólag szakadtak el az embert ől.) Ez az egyoldalúság pedig — az elidegenülés értelmezésének egyoldalúságát nem is számítva — megakadályozza, hagy az erkölcsben ne csak az elidegenülés fo гmáját lássa, hanem a táradalomban élés eszközét, az együttélésb ől ered ő kötelezettségek önkéntes vállalá3át, amelyek nélkül nem lehet meg egyetlen társadalom sem, tehát igenis lehetséges kommunista erkölcs és lehetséges etika Kant után is. A probléma tav њbi leszűkítését jelenti, hogy a szabadságot pusztán az így körvonalazott etika keretében vizsgálja. Ez ugyanis rendkívül absztrakttá, puszta „filozófálássá" teszi Kangrga fejtegetését, ami nemcsak a gondolatmenet követését nehezíti meg, hanem tisztán logikai prab'lémává, az etikai fenomén belsö ellentmondásának problémájává teszi a :szabadságot és ezzel a lényeg sikkad el — amit Kangrga is hangsúlyoz —: a marxizmus nem valami elméleti áttörés az egész el őző filozófiai rendszeren, hanem ezt az áttörést a gyakorlat figyelembevétele és maga a gyakorlat hozza meg. Az absztrakt filozofálás éppen annak kidomborítását akadályozza meg, ami Kangrga •alaptétele, és ezzel az a praxis, amely Marxnál a filozófiai rendszereken való áttörés volt, Kangrgánál maga is absztrakt filozófiai kategória lesz. Legfőbb fogyatékossága azonban —amelyb ől minden más ered — az, hogy Kangrga megrekedt a fiatal Marx, a Kéziratok szintjén, aminek következménye és egyben legszembet űnőbb jele, hogy a problémákat pusztán abban az absztrakt keretben vizsgálja, amelyet 1321

Marx a Kéziratolaban felvázolt -- az egyedi szempontok elhatalmasodása (amelynek további sz űkítése, hogy Kangrgánál az egyek csak mint erkölcsi lény jelentkezik); az elidegenülés absztrakt kategóriája, a folyamat nélkül (a társadalmi tényez ők közül egyedül a pénz látható, mint elidegenült hatalom). Kangrga ugyanis neon hajlandó tudomást venni arról, hogy Marx nem maradt meg a Kéziratok szintjén, hanem továbbfejl ődött, hagy tanítása már a Feuerbachról szóló tézisekkel, vagyis a feuerbachi antropológiával való szakítással, megsz űnt az emberr ől szóló tanítás lenni, hogy „az emberi társadalomról vagy társadalmi emberiségr ől" szóló tanítássá váljon, hogy az elidegenülés és a praxis absztrakt, dialektikus kapcsolat nélküli s:ze:mbeállítását kés őbb a dialektikus viszony felismerése; az elidegenülés egy szer ű regisztrálását az elidegenülés folyamatánaik felvázolása; a pusztán egyedb ől való kiindulást a társadalomba olvadás mechanizmusának megfejtése váltja fel, és ezzel a kérdés egyedi-etikai szintje mellett kidomborodik a társadaLmi szint is, а mеlyet korántsem pusztán a pénz jelez, amely a Kéziratokban még nem társadalmi viszony, hanem pusztán elidegenült hatalom, az emberiség általános kerít ője. Itt bosszulja meg magát a fiatal Marx abszolutizálása, amely Kangrgát másik munkájában is annyira szembe állítja a marxizmus későbbi fejlő désével. Ez azonban csak .a magyarazat, a .probléma padig maga az, hogy a sokfajta egyoldalúság Kangrgát megakadályozza abban, hogy felismerje: nem lehet megállni a ténylegesen vívmányt jelentő tételeknél — a lehet őség elsődlegesebb, mint a valóság, a jövő fontosabb, minta múlt, a szabadság nem a szüks ~gszerű ség felismerése —, hanem az emberi tevékenység szabadságának hangsúQyazása — és a dogmatizmus gazdasági deterrninizmusával szembeni potencírozása — mellett vizsgálni kell a másik oldalt, az emberi tevékenység megkötöttségét, aminek csak nagyon kis része az erkölcs, mint a társadalomba olvadás eszköze. Mert tényleg az emberi tevékenység teremti a szükségességet is és ebben a tevékenységben a szabadság és kötöttség dialektikus egységben van, egyik a másik nélkül elképzelhetetlen. Ezért ,Kangrga tételei teljesebb megfogalmazásban úgy hangzanának, hagy nem a szabadság teremti a szükségszer űséget, hanem az emberi tevékenység teremti a szabadságot és szükségszer űséget egyaránt. Ennek a másik oldalnak a felismerése egyben leheb ővé tenné a másik szint, az ember szabadsága és megkötöttsége után az emberek szabadsága ,és megkötöttsége kérdésének vizsgálatát. Ez pedig elvinni az absztrakt kategóriáktól a mindennapi emberhez és a konkrét reális társadalomhoz. Az egészet összegezve: Kangrga rendkívül jelent ős munkát végzett, felfrissülést, igazi fordulatot hozott filozófiai életönkibe, de még értékeinek elismerésénél is szá ~malni kd11 azzal, hagy az, amit ő feltár, csak a kérdés egyik része, van tehát egy másik rész is, amit Kangrga a dogmatizmus elleni harcban, Marx elfelejtett értékei feltárásának :szenvedélyes vágyától vezérelve mell őz, s a tipikus ,kangrgai .hibába esik: antidogmatikus 'dogmatikussá válik. A leghelyesebb tehát egyformán számolni a kangrgai szemlélet eredményeivel és annak elégtelenségével. (b-t) 1322

DIALEKTIKUS FELVAZOLASARA

KÍSÉRLET A

EGÉSZ

Predrag Vranicki: Č ovjek i historija. Veselin Masleša, 1966.

Predrag Vranicki zágrábi egyetemi tanár a jugoszláv filozófiai élet egyik megszorgalmasabb munkása. Nevét sokszor látjuik f őleg olyan könyvek borítólapján, amelyek aprólékos, kitartó, részletekbe menő — és éppen ezért nem valami sok eredetiségre alkalmat adó — munkát kívánnak. Emellett ott vannak még fordítói és szerkeszt ő i munkásságának olyan. termékei, mint Marx és Engels fiatalkori munkái, válogatott levelei vagy Lefebvre dialektikus materializmusa. Ebben a könyvében azokat a cikkeket gy űjtötte össze, amelyekben nem faldolgozóként, szerkeszt ő ként, fordítóként lép elénk, hanem a jugoszláv filozófia leggyakrabban emlegetett és vitatott kérdéseihez szól hozzá. Ezek a nagyjából már ismert cikkek — jó 'részük közkézen forgó gy űjteményekben és csak kisebb részük kevésbé olvasott folyóiratokban jelent meg — könyv alakban sem hoznak semmilyen meglepetést: úgy mutatják be Vranickit, mint filozófiai életünk olyan képvisel őjét, aki nem éri el. Kanbrga, Pejovié vagy Gajo Petrovi ć eredetiségének, elmélyültségének fokát és ezzel vitákat sem provokál annyira. de néhány megbecsülend ő erényr ől tesz tanúságot, lehet ő vé teszi, hogy felfigyeljünk néhány jelenségre, és hasznosan hozzájárul több kérdés megválaszolásához. Együk figyelmet érdeml ő erénye, hogy konkrétabban nyúl hozzá azokhoz a problémákhoz, amelyek gyakorlati, történelmi háttérként ott ,állnak az egész jugoszláv filozófia mögött, lehet ővé tették kibontakozását, az elvontság kisebb vagy nagyobb fokán .megadták a problémákat, meghatározták azok vizsgálatának módját és méreteit, befolyásolták a nézeteket. Ezek a problémák: a sztalinizmus elleni harc, az önigazgatás, a világban lejátszódott változások; a szocializmus mint prdblema: hogyan és miért vállalkozna a fejlett országok proletariátusa a kapitalizmus megdöntésére és mint feladat: emberibb viszonyok és emberibb társadalom teremtése; a koegzisztencia stb. Mivel Vranicki konkrétabban vizsgálja ezeket a kérdéseket, nála nemcsak a lesz ű rt eredmény látható, hanem az eredmény lesz ű résének folyamata is, vagyis nem pusztán csak a filozófiai tételek állnak el őttünk, amelyeket a problémák hatasára vagy azok vizsgálatának eredményeként a jugoszláv filozófusok megfogalmaztak, hanem látszik az az alap is, amelyen a vizsgálat megindult, azoka problémák, amelyek a folyamatot elindították. Éppen ezért Vranicki hasznos szolgálatot tehet a jugoszláv filozófia alaposabb vizsgálatánál, könnyebben felismerhet ővé teheti, mi hozta létre ezeket az eredmény eket, de azt is, honnan erednek az egyoldalúságok, honnan az, hogy filozófusaink nemegyszer a másik végletbe csapnak át. Az ő munkássága ugyanis lehet ővé teszi, hogy nyomon kövessük, hogyan formálta filozófiai nézeteinket a sztalinizmus elleni harc, az önigazgatás, a koegzisztencia stb. Ugyanakkor azonban látható az is, hogyan kerülnek ebbe a filozófiába a sztalinizmus elleni harc bizonyos egyoldalúságai, túlzásai, másik végletbe csapása; milyen szerephez Jutott az önigazgatás

1323

legoptimistább korszaka, amikor még azt hittük, hogy az ember, a közvetlen termel ő központba állítása elegend ő és nem csupán az egyik oldal, az els ő lépés, amelyet okvetlenül követnie kell a következőnek, a közvetlen termel ők társadalomba olvadásának, a munkások által irányított gyárak egészbe fogásának kérdése, amelyet úgy kell megoldani, hogy a mind teljesebb vállalati önigazgatás ne jelentsen visszatérést a kapitalizmus kezdeti fokának anarchiafára, de ne legyen szükség valami állami egybefogásra, hanem maga az önigaz,gatás mechanizmusa hozza meg; milyen szerephez jutott az az illúzió, hogy a fejl ődő országok zökkenésunentesen választják a szocializmus útját, vagyis egyszer űen átugorják a kapitalizmust. Vranicki azonban nemcsak a fugaszláv filozófia történelmi-társadallmi hátherének felismerését könnyíti meg — és ezzel dönt ően befolyásolhatja a továbbfejl ődés irányát —, hanem szolgálatot tehet a jugoszláv filozófia, hogy úgy mondjam standard témáinak vizsgálatanál is. Ilyen téma éls ősorban a praxis —amelynek jegyében az egész jugoszláviai filozófiai tevékenység folyik — és vele kapcsolatban az ember kreatív ereje, történelmet csináló szabadsága és a szocializmus mély humanizmusa. Tény, hagy egyes kérdésekben, például az elidegenülés vagy a dialektika értelmezésében a jugoszláv filozófia által elért szint alatt maradt. De még ez a viszonylagos lennaradas is termékenyebb lehet a további munkásság szempontjából, mint folozáfiai életünk néhány túlzottan absztrakt tétele. Ez a lemaradás ugyanis nem mindig Vranicki alkatöerejenek és eredetiségének kudarca — bár legtöbbször tényleg kevés eredetiséget visz vizsgálataiba —, hanem sokszor éppen annak következménye, hogy a kérdést sokkal bonyolultabbnak látja, mint ahogy azoka tételeik mutatják, amelyek a jugoszláv filozófiában sokszor a sztaliniz.mussal szembeni visszahatás másik végletének kizárólagosságával jelentkeznek, csak éppen maga nem vállalkozik e bonyolult problémák megoldására. Gondolunk itt els ősorban arra, hogy nagy mértékben megközelíti a szabadság és kötöttség dialektikus kett őssége problémájának megoldását azzal, hogy felismeri: a marxizmusban látszólag ellentmondásként jelentkezik az ember nembeli lényének tétele, az ember és a természet, az ember tus az ember kőzőtti ellentét megoldásának hirdetése és az, hogy nem lehet beszélni semmilyen absztrakt, ideális stb. emberi természetről; még inkább azzal, hagy felismeri az elidegenülés egész problematikájának alapját: az ember maga teremt minden társadalmi erőt és hatalmat, azok mégis leigázzák, tehát sokoldalúbban látja az elidegenülés problematikáját, mint sokan másak. Ezenkívül jelent ős segítséget nyújthat a dialektikára vonatkozó vizsgálat is. Mindennek jelent őségéből mit sem von le az, hogy Vranicki fejtegetése inkábba problémát tudatosítja, mint hogy valamilyen megoldást kínálna. Mindez Vranicki legújabb könyvét filozófiai életünk éppolyan hasznos kézikönyvévé, a további vizsgálatok kiindulópontjává teheti, mint amilyen többi alkotása is volt. (b-t)

1324

A MARXIZMUS ÉS A SZEMÉLYISÉG Zagorka Pešić-Golubovi ć : ProЫemi savrernene teorije ličnosti. Kultura, 1966.

Egy hasznos könyv jelent meg nemrégiben a jugoszláv könyvpiacon: Zagorka Pešié-Golubovi ć több mint 350 oldalas összefoglalája a ,személyiség-elmélet problémáiról, e kérdések számos vizsgálójának elméletér ől és egyben kísérlete arra, hogy a marxizmus alapján választ adjon ezekre a kérdésekre. Már ismertet ője is hézagpótló, hisz általában elég kevés átfagább ismertetés jelent meg a modern filozófia kérdéseir ől és áramlatairól. Aszemélyiség-elméleti pedig a filozófia egy aránylag új hajtása, és egy ilyen átfogó ismertetés .még inkább az újdonság erejével hat. Mindemellett ez az áttekintés nem csupán a szerz ő olvasottságáról, tájékozottságáról tanúskodik, hanem remek stílusáról, logikus gondolkodásmódjáról és plasztikus ábrázolási technikáj áról is. Ennek köszönhet ő, hagy még a jugoszláv olvasótábor el ő tt ismert filozófusokat — az egzisztencialistkat vagy Fro,mmot — is úgy tudja bemutatni, hogy egyszerre elénk táruljon az egész kép, világossá váljon el őttünk egyegy tanítás lényege. A könyv másik érdeme, hogy nem pusztán ismertetés, hanem mire az olvasót végigvezeti a különféle prablámátkan és iskolákon, addig kikerekedik egy téljes és örválló személyiség-elmélet is. Nyilvánvaló, hogy ez az elmélet vitatható — hisz .a nem vitatható, vitára nem serkent ő elméletek nem is érnek sokat —, de senki sem tagadja, hagy érdekes, rengeteg vonatkozásban eredeti, és minden tekintetben komoly munkáról, nagy intellektuális ver őről tanúskodó kísérlet ez a kérdések megválaszolására. Hisz ennek az elméletnek a megfogalmazása közben a szerz ő sok részlegkérdéssel kénytelen foglalkozni, mindegyikhez a maga egyéni módján nyúl hozzá, és így hasznos szólgálatot tehet egy-egy ilyen probléma tanuilmányozásánál is. S őt hazzáj árulhat még a marxizmus olyan központi, sokat vitatott kérdéseinek teljesebb .megvilagításához is, mint az elidegenülés-elmélet, a szabadság és a determinizmus, a Marx és Hegel közötti viszony, vagy az olyan még inkább részletekbe nyúló kérdések, mint az, hagy mi a társadalmi 1,ény, mit jelent az, hogy az egyén a társadalmi viszonyok összessége, hogyan kell értelmezni Marx naturalizmusát-humanizmusát stb. Ennek a feldolgozásmódnak azonban megvannak a maga fogyatékasságai is. Az olvasó legel őbb a központi -- és mondhatnánk legpozitívabb — törekvéshez közvetQenül kapcsol "adó fagyatékasságra figyel fel. Az a módszerbeli sajátosság, hogy számos iskola és irányzat bemutatásával keresi a választ a kérdésekre, gyakran eklektikus imegaldasakat kényszerit a szerz őre, sőt eklektikus öszszegezés látszatát kelti még .ott is, ahol ezt a veszélyt sikerül elkerülnie. (Ezt a látszatot csak meger ősíti, hogy néha még egységes terminológiát sem visz végig, hanem például Fromm társadalmi jellemét hol „društveni karakter"-nak, hol pedig „socijalni karakter"-nak nevezi.) Bármennyire furcsán is hangzik, a könyvnek épp ezekb ől az eklektikus vonatkozásaiból indulhatnak el a legtermékenyebb gon-

1325

dolatok. Gondolunk itt arra, hogy a szerz ő véletlenül (abban az értelemben, hogy nem szándékosan) ratapint az elidegenülés-elmélet központi fogyatékosságára, tudniillik arra, hogy nem tud megbirkazni a szabadság ,és megkötöttség dialektikus kett ősségének problémájával. Ellentmondásként jelentkezik ugyanis, hogy az ember mindig a praxis szabad lénye, és mégis ki van szolgáltatva az elidegenült er őknek. Mert ennek az .elméletnek legtöbb iskolája a fiatal Marxból indul ki, amikor Marx még csak az elidegenülés Lényét rögzítette, de még maga sem fejtette meg az elidegenülés mechanizmusát, vagyis azt, hogyan n őnek ki az emberek szabad tevéenységéb ől az emberek fölé n őtt er ők. Így aztán csak egyetlen megoldást tudnak ajánlani: az ember most teljesen kiszolgáltatott, nem is igazán ember, míg el nem jön a jöv ő társadalma, a teljes szabadság birodalma, amikor az ember igazán ember lesz. Zagorka Pešié-Golubovié felismerte ennek a felfogásnak az egyoldalúságát, els ősorban ott, ahol azt fejtegeti, hogy az elidegenülés sohasem t űnik l, épp ezért az elidegenülés megjelölést sem tartja a legmegfelel ő bbnek. „De az ilyen ,magyarazatra — írja — az elidegenülés terminusa nem a legmegfelel őbb, ezért megfelel őbbet (mondjuk a hiányt) kellene elfogadni, amely a kreatív negativitást jelezné a folyamatos emberi fejl ő désben. A hiánynak felfogott elidegenülés olyan folyamatot jelentene, amelyben az ember kizárólag a relatív megvalósuláson át (mert az sohasem abszolút és befejezett) valósítaná meg szakadatlanul önmagát, hagy ez a hiány fés ezzel leküzdésének és túlnövésének törekvése is immanensen jelen legyen. Ebben az értelemben a „hiány" az emberi lényeg elemét képezné." Az eklektikus elemek azonban megakadályozzák a szerz őt abban, hogy az elidegenülésnek ezt az értelimezését következetesen végigvigye. ,Annál nyilvánvalabb ellentmondásként jelentkeznek az elidegenülés-elméletnek mindazok az elemei, amelyek az elidegenülés megsz űnéséib ő l, az ember önmagához való visszatalálásából (hogyan, ha sohasem volt ember? mit ől idegenült el? (indulnak ki, s a vallás evilág-túlvilág ellentétpárjának kizárólagosságával állítják szembe az elidegenült és az ideális állapotot. Mivel Zaigorka PešiéGolubavié eklektikusan egymás mellé állítja az elidegenülésnek ezt a .kétfajta elképzelését, jó szolgálatot tehet az ellentmondások leküzdésében és ezzel el ősegítheti az elidegenülés-elmélet új megf ogalmazását. Így válhatnak e könyv fogyatékosságai is a további elméleti munka kiindulópontjaivá. Egészében pedig, mint mondtuk, ez a könyv filozófiai életünk hasznos alkotása. (b-t) ,

1326

A SZELLEM SZIKRÁI Feleki László: Mindenféle, Híres emberek. Bp., 1966.

Harcos és bágyadt szellem ű korok műfaja az aforizma, egyaránt megszületik az ész csillogásából és a szellem szivárványjátékából, dühéb ől és harcias kedvéb ől, de csömöréb ől és j átékas kedvéb ől is. A francia klasszicizmus és felvilágosodás, a német romantika, a századvég — , ezek főbb korszakai ennek a kurta m űfajnak, amely a szerző nek egyetlen döfést, egyetlen csípést, egyetlen villanást engedélyez, s csak két lehet őséget ismer: a telitalálatot vagy a csütörtököit — mondást, hiszen nincs ,mód jóvátenni semmit az els ő re következ ő többivel. Itt szinte mindig egy és végzetes mondat van csak, és ez nyilvánvalóan nem lehet üres, hiszen maga a m űfaj semmisül meg, ha ilyen hangzik el cégére alatt. „Modern közmondásoknak" nevezhetnénk, ha a m űfajnak elengedhetetlen velejárója lenne a „bölcs mondás" is. Az , aforizma azonban a paradoxonokat szereti, és nem erénye az igazságosság sem, ellenben feltétele a kegyetlen igazságtalanság, a be nem látás, a föltétlen és maradéktalan kimondás, a semrmire sem tekintés. Az aforizma nem gyakorolja a kegyelem jótékony simogatását, mert a „nincs kegyelem" műfaja, ha jól csinálják. A jó aforizma író soha nem számol el őbb háromig, hogy csak azután röppentse a légbe rakétáját, hanem lecsap, és ebben a váratlanságnak legalább akkora a szerepe, mint a szellemességnek. Közben egy pillanatra sem érdemes megállni és eltűnődni: szereti-e az aforizmaíró a világot vagy gy űlöli? A jó aforizma csak a fényét mutatja, s e fény eltakarja a ki,mon,dóját, sokkal nagyobb mértékben, mint más m űfajoknál. megfigyelhetjük. A mi korunk is kedveli ezt az „éles" m űfajt, s a lengyel Letzben már klasszikusát is felavatta. Most pedig Feleki László kínálj a gyűjteményét, a Minden f élét, közben bevezet őiben kitárja műhelye ajtaját is, kukkantson be az olvasó, és tudja meg azt is, hogy születik az aforizma, miközben természetér ől is közöl megfi,gyelés ~t, elsősorban azt, hogy az aforizma sohasem semleges. Ám e m űfaj általános sajátossága mellé odateszi a maga relativizmusát is, mondván, hogy „az aforizma röviden magyaráz meg mindent és mindennek az ellenkez őjét". Kitetszik ebb ől a relativista aforizmafelforgásból, hogy Feleki László nem a metsz ő, a csíp ő, a valóban anga.zsált írói aforizma-élt m űveli, hanem a langyosabbat, amely nemegyszer az öncélúság határára is elviszi, ebb ől következ ő en aktualitása is egészen a felszínen mozog, az általánosság lehet ővг teszi, hogy ne kelljen egy konkrét világ konkrét problémáiba döfnie, s a nem semlegesség hitvallása mellett mégiscsak semleges maradjon — alapvet ő emberi-írói magatartásában. Témái az ember („Ember! Büszke szó ez!"), az orvos („Orvosok, ápolók és más betegek"), a tudomány („Csodál аtos tudomány!"), a béke és háború, a gondolkodás („Gondolkodni nem szégyen!"), az irodalom és a szerelem, nem beszélve az „egyéb" címszó alá foglalt aforizmákról. Hogy milyennek látja korunknak ezeket az „éget ő kérdéseit", semlegessége miatt nehéz megállapítani. Bizonyos azon,

1327

bon, hagy látása nem kegyetlen és nem tragikus, alapállását inkább a megért ő cinkosság jellemzi. Rá valóban nem lehet fogni, hogy miként ő a szatíraíróról mondta, a „valóság pokoli mása" érdekli. Szellemi emeltyűi azonban e műfaj kreálásának változatos módozatait jelentik: szereti a szójátékot, a szófacsarást, hagyomány szentelte közmondásak és szólások kiélezését, szóról-szóra értelmezését, a közhelyek fonákjára fordítását, az ellentéteket, s néha-néha eljut aszellem tisztább játékág is. Ez jellemzi a kötet második felét képez ő Híres emberek című gyűjtemény egy jelent ős hányadát. A kiadó szerint Felekí ebben új műfajt teremtett meg, s így el őd nélkül áll az irodalomban. Egyegy neves személy szatirikus jellemzését akarta adni bennük vel ős rövidséggel, így: „Anonymus: Ismert nev ű történetíró", „Babel. iszok. Nem Sztalin-díjas nagy szovjet író"; „Zsdánov, Andrej, Alekszandrovics: A m űvész bels ő parancsát küls ővel akarta helyettesíteni". A nyolcszáz név, mely felvonul itt, nem minden esetben tudta ihletni, sokszor közhellyel is kénytelen volt megelégedni (p1. , ; Ady Endre. Fel-feldobott költ ő"; „Gárdonyi Géza. Egri csillag"; Tyereskova, Valentyina. A világ űr Évája" stb.). Meglep ő ugyanlikkor, hogy a modern irodalom alakjaival szemben mennyire epés tud lenni, riasztani akar, és nem .a cél érdekében torzitani. Ha rég múlt koruk embereit definiálva modernizálásokkal ért el .hagyást („Rémus. Az őszinte bírálat egyik legrégibb áldozata” p1.), itt, a modern korban ihlete ki-kihagyott. Könyve az olvasót csemegézésre ösztönzi, mert csak így lehet olvasni, kortyaktian, csipegetve. Különben mondatai hatása éppen az ellenkez őjét v "altja ki, nem pezsdít, hanem kifáraszt. Ez azonban nem Feleki, hanem a m űfaj rovására írandó. (B1)

FÉLREÉRTHETETLEN JELEK Debreczeni József: Dal legyen a jel. Válogatott versek. Forum Könyvkiadó, Novi Sad, 1966.

Több mint másfél évtizeddel ezel őtt Debreczeni József az akkori kilátástalanul szürke, hangoskodó, ,az őszinteség és műgond hiányát lelkesedéssel és agitációval pótolni kívánó versel őkkel szemben egyéni, különös hangot képviselt. Tragikus, mély érzésekb ől fakadó, csiszolt költészetet hozott 1949-ben megjelent könyve, a Tündökl ő tájon. Késeibbi kötetei, a Vacsoracsillag, főleg pedig a Belgrádi éjfél már jóval halványabbak, s ezt az eler őtlenedést még kifejezettebben mutatja legújabb könyve, a Dal legyen a jel. Mindenekelőtt meg kell jegyeznünk, hogy nem sikerült a kötet anyagának válogatása. Az el őző kötetekből nem kerültek ide a legjobb versek. A Tündökl ő tájon.ból alig találunk itt valamit, legkevésbé azokat a verseket, amelyek annak idején Debreczenir ől alkotott képünk kialakításában, költészetének értékelésében dönt ő

1328

szerepet játszottak..Ez a kötet átlagon aluli, a dilettantizmus jelelt viselő versekkel lepi meg az olvasót. Van persze egy világ, van egy gondolat ebben a könyvben. Hangulata is van. Filozófiai, életbölcseleti vonásokat is találunk benne — igaz, hogy csak töredékesen, s gonddlkodásmódja ma már nem elfogadható számunkra. Verseinek hangja sajátos, mindig felismerhető , ez azonban nem jelent dkvetlenül esztétikai értéket is. Témáinak egy része elválaszthatatlan személyét ől; .a tiszta líra mellett az epikus verselés, krónikás modor jellemzi. Kevés olyan j ó ismer ője van a magyar nyelvnek nálunk, mint Debreczeni. Szerelmese a szavaknak, óvatosan bánik velük, verssoraiban minden szónak megvan a maga megváltoztathatatlan helye. Ha megnyitja tarsolyát, csak úgy ömlenek belőle a szavak, pontosan összeillesztett szókapcsolatok. Еrzi a szavak súlyát, jelentését, sorai dallaanosak és csillogók. Tehát minden el őfeltétele megvan, hogy számottev ő költészetet alkosson. Csakhogy ... Ilyeneket is találunk verseiben: ~

Ki húsz éve halt kínhalált az ícrba', Ott felh őrongyot mártott politúrba .. .

vagy: Míg eltemet valami új triász, Derék, komoly, pater familias

...

vagy: Komédia, idill, meg dráma, A konflis volta panoráma.

S ezek a kínrímek (másképp nem nevezhetjüik őket), anelyekből van épp elegend ő Debreczeni verséiben, elrontják a hatást, meg.i fosztják a verseket m űvészi hitelüktől. Nemcsak a kínrímekr ől van Persze szó. Debreczeninek ebben a könyvében lépten-nyomon kísért a verbalizmus, s őt annak a — miként annak idején neveztük — jelszóköltészetnek az árnya, mély ellen valaha épp Debreczeni verseinek ürügyén, s velük bizonyítva igazunkat, harcoltunk. Leírja például azt, hogy: ...s én mégis kérlek: Orizd meg nekem a szemed fényét.

S evvel a zárással elrontja az egész verset. Vagy azt mondja: Fagyott rögön négy láb, bicsakló, Nem isten. Ember se. Ló. Csak 16.

A verset végig ilyen rímek díszítik. Vagy olvassák sel a Plakátvers az élőknek sorait. A s оmmitmondás, a kényszeredett, kier őszakolt verselés nyilvánvaló. Ett ől csupán néhány vers mentes ebben a kötetben. A rutin, melyet nem lehet észre neon venni, minduntalan úrrá lesz a költő n, éinyamj a, ellapossítj a a verset (Curriculum vitae, A légióiban én vagyok a legszegényebb, a Pillanatzár egy-egy darabja, 1329

.

Találkozás stb.). Nem lehet ettől könnyen szabadulni, a rutin egy egész világ helyett jön. A költészet helyett. S aha azt mondjuk, hogy mégis vannak jó, maradandó versek a kötetben, akkor az Esti 'spektrumra, a magható, a fájdalomig őszinte Égtájak tébolyában cím ű versre gondolunk. Viszont az olyanok, mint az Egri álam, a Délibáb jachtján, a Belgrád ma már elemi iskolai olvasókönyvekbe se varék. Általában az id őszerűtlenség, az érzések, gondolatok, indulatok, leírások és vallomások, mindenekfelett az ,alkat ős módjának és motívumának banalitása és avultsága jellemzi ezt a kötetet. Ma már ilyen költészettel senki sem tarthatja meg vagy foglalhatja el helyét az irodalomban. Tudjuk persze tisztelni a régit, patinást (s vannak is ebben a kötetben ilyen versek), tiszteljük a költ ő érzéseit, fájdalmát, szenvedéseit, meghajlunk sorsa el őtt, de az olyan gesztus, minta Vacsoracsillag című kötetben megjelent Vers Korea telér ől átkeresztelése Megfagyott őrre, kiábrándító. A pózok, melyekb ől van itt épp elegendő, mindig ellenszenvesek. A .Szerelmes ének német táborból — ezt is irneg kell mondanunk — Radnóti Hetedik ecklogájának és Levél a hitveshez cím ű versének utánérzése, s nem kis kritikátlanságra volt szükség; hogy belekerüljön ebbe a kötetbe. Ahelyett, hagy válogatott verseivel még egyszer, talán meger ősítette volna helyét irodalmunkban, Debreczeni József ezúttal arra kényszerít bennünket, hogy revízió alá vegyük költészetér ől alkotott nézeteinket. (TL)

EGY PURITÁN /RÓ Birkás Endre: Kopár ég. Bp., 1966.

Az a!lkatás-lélektan feladata megfejteni, milyen okok játszhatnak közre, hogy ígéretesen induló írói pálya, ha nem is törik meg, de szárnyalása nem lesz er őteljesebb, hogy a felfelé emelkedése nem lesz meredekebb, hogy a magasság, ahova feljutott, nem „lélegzetállító". Miért ez a „földközel" — kérdezhetjük, miért a kikihunyó, majd fel-fellobbanó alkotókedv játéka, hogy a múló évtizedek a foghíjas életm űnek inkább torzóját, mint ,kitelj.esedését hozták. Birkás Endre írósága is ebbe a léleiktani kérdéskörbe visz bennünket, hiszen pályaképén végigfutva, .a Kelepce című kisregényétő l a KopáGr ég friss kötetéig, ezt a tétova felemek.edést, az elelha'llgató írói kedvet (vagy megjelent), •az íréi csendes jelenlétet, de nem a zajos sikereket ,és az átüt ően. nagy alkotá.sakat szemlélhetjük. Egy erejét valójában még nem mutató, formáját ki nem futó író ebben a pillanatban Birkás Endre, egy fokkal szerényebb és haIllgatagabb, mint ahogy az íróktól általában megszoktuk, olyan egyéniség, aki nem az irodalmi élet középpontjában, hanem félreállva, magánosan, tehát felt űnős nélkül is, dolgozik.

1330

Köre nem nagy, de írói lélegzetvétele egyenletes: sem tündökl ő magaslatok, sem felt űnőbb völgyek nem zavarják ezt a világot, s ha szinekben !ke ~l'lene gondolkodnunk és jellemeznünk, talán a szürkénél állapodnánk meg els ősorban, közben ki kellene zárnunk a szürke fagálamköréb ől m;indazt, ami ezzel a .színnel érzelmileg és minősítésként jár, els ősorban azon inszisztálva, hogy Birkás Endre ideggenkedig a széls őségektől, a kiélezett hélyzetekt ől, az er ős gesztusoktól, s mindenekel őtt az egyenletességet lenne hivatva megidézni. Puritán, szopták mondani az ilyen típusú alkotókra, s ezt hirdeti a könyv fülszövege is. Eszköztelenségr ől, a legpuritánabb írói modorról beszél, holott egy gazdag múltú stílus virágzásáról, továbbélésér ől kellene valójában szólnunk, arról az irányzatról és stíl-eszményr ől, amelynek х X. századi vonalán egy Nagy Lajos á11 az élen. Szokatlan ez az íróság, ha a ma divatos stilus-romantika változataival ál`lktjwk 'szembe, s egy témajú is. Az író, már els ő könyv alakban megjelent m űvében, a Kelepcében, birtokba vette az életnék egy aránylag kis szegylétét, s enneik világában bolyong azóta is (legszembet űnőbben és legjellemz őbben Vakvágány cím ű regényében, amely az els őnek mintegy az újraírását jelenti). Idegenség és alkalmazkodni nem tudás a neve ennek az élet-szegletnek, š Birkás Endre elmélyült figyelemmel vizsgálja, m űről műre haladva fedi fel változatait. A Кelepce-Vakvágány vonalán haladva az idegenségnek látványos oldalát ragadta meg. A Kopár ég ennek már teljesen magyar környezetét adja, a színhely már egészében Pest, és h őseit is úgy tudja megidézni, hogy az idegenségükhöz nem kell az idegen, a más világból idecseppentségnek az a küls ősége, mit amazokban a svéd n ő és a magyar férfi házassága ikínált. A kivételes állapot prab'vémáját azonban itt sem sikerült megoldania: m űvész-regény kerekedett a Kopár égb ől, inkább kulcsregény, mint általános érvényű vallomás. Hősei felett a magánasság és idegenség kopár ege van, .a reménytelenségnek, az egy helyben topagásnak, а сsбd-haлguІ atnak egy оlyan valorizált formájával, amely a modern magyar irodalomnak sok tekintétben párablan aLkatásává avathatná ezt a m űvet, ha vele a gondolati igénynek egy olyan szenvedélye járulna, amely az író némaságát feloldaná, az idegenségnek teljes és fenntartás nélküli kimondására kényszerítené. Еbből a szempontból a Kopár ég sem vitte céljához el az írót, az els ő teljes igény ű s valóban nagy alkotásig. A csendes írói m űhely azonban a :meglepetaésre is felkészíthet bennünket, hiszen a Kopár ég már annyira ezt ígéri, hogy bátran várhatjuk az újabbat, s vele a teljesebbet is. A kötet novellái nem kiegészítései a Kopár égnek, annál is inkább, mert bel őlük az tetszik ki, hagy Birkás Endre igazi m űfaja a kisregény. (BI)

1331

BART6K Е S A MAGYAR IRODALOM Csak tiszta forrásból. Bp., 1965.

Bartók Béla nemcsak „hírhedett zenésze •a világnak", mint Liszt Ferenc volt. Jelentősége, szerepe éppen ezért nemcsak a világhír szeQnpontjából bír jelentőséggel, tehát nemcsak azzal, hogy „jóval messzebb jutott", mint magyar kortársai közül bárki is, hanem a zenének azzal a megvalósulásával, amelynek jellege, alapvet ő sajátosságai, alapvető vonásai, törekvései a zeneesztétika sajátos .kérdeskörén túl, a m űvészetek •más területeinek értelmezését is lehetővé teszik. Ha a XIX. században Pet őfi .és Araлy irodalma fagalmаzta meg végérvényesen a kor esztétikai eszményét, a XX. században Bartók zenéjének jutott ez a szerep, mindenekel őtt belső lényegével, sttruuktúrájával, hangzataival, azokkal az esztétikai természetű tünetekkel, melyeket még a harmincas években József Attila próbált felfedni és pontokba foglalni, đe amelyeknek kiteljesítését és feltárását a magyar esztétikai közgondolkodás máig sem vállalta. Németh László „Bartók-modellje" sem célozta ezeket a lényegbeli vonásokat abban a mé гtékben, amely lehetővé tette volna, hogy Bartók m űvének különös jelent ősége megmutatkozzék, hatása érvényesüljön. A m űvészeteknek és •az elidegenültségnek nevezett jelenség szoros kapcsolatát hirdeti a bartóki életm ű, s ilyenként a legnagyabb felületen érintkezik a modern világ esztétikai törekvéseivel, anélkül azonban, hogy maga ennek csak reflexe lenne: a világgal együtt szólás példája is. Mit tud вarták művének ilyen vonatkozásairól a magyar irodalom, milyennek dátj a az esztétikai normáit oly tökéletesen összefoglaló művészét a költ ő -rokon? — erre a kérdesre ad választ Fodor Ilona antológiája, a Csak tiszta forrásból című, előrefuttatva a bartóki „csodaszarvas-fiú" mitológiai-esztétikai célzatainak a gondolatát. A könyv az „Antológia magyar frók és költ ők műveiből Bartók Béla e гг lékére" meghatározást viseli, s felsorakoznak benne mindazoknak a versei, akiket Bartók élete vagy m űve megihletett. E versek, prózai vallomások két, egymástól élesen elhatárolható csoportra oszlanak. Vannak versek, amelyek a bartóki 'm ű és a költő kreatív találkozásának a pillanatából születtek, s valljuk be, ezeket olvastuk szívdobogva, izgatottan, hiszen a nagy zenésznek nem esetlegességeire irányították a figyelmet, hanem esztétikai lényag "ere, s felettük a bartóki m ű ihSlete és szelleme lebeg. József Attila Medvetánca, Radnóti Miklós Hajnala, Juhász Ferenc Szarvas-ének című verse, majd Kassák és Weöres Sándor Bartókverse sorolható ebbe az ihletettséget reveláló ,körbe. Mítosz és aktív stilizálás pólusai között csapnak át szikrák ezekben a versekben, s egy esztétikai látásmád küldi üzenetét. A másik csoportba a magyarázó, a „Bartók nyomán" keletkezett m űvek tartoznak, s legtöbbjükben ott a leckeszer ű versfeladvány-jelleg hatása is. Közülük Illyés prózai bevezető je és Bartók-verse emelkedik ki, helyét és jelent őségét keresve ennek a zenésznek és zenének. Többen egyegy zE:nemü ihletében támadt gondolataikat verselték meg, mások Bartók életpályája egy-egy mozzanata felett merengnek, anélkül 1332

azonban, hogy a bartóki életm ű lényeges jegyeiről szót tudtak volna ejteni. Hiba lenne azonban ezt az antológiát olvasva arra következ гtetni, hagy Bartók esztétikai eszmténye nem honos saját hazájában, de fellmerülhet a 'kérdrés: eljött-e már valóban a Bartók Béla ideje, érett-e a magyar m űvészeti közgondolkodás, hogy termékenyen nézzen szembe gazdag örökségével?

EGY MtJFAJ INFLÁCIÓJA Zelk Zoltán: Tegnap. Bp., 1966. Ha az emlékiratok sokasága alapján kellene ítélnünk, az elmúlt tizenöt eszterid ő magyar irodalmát sötét kornak ,kellene min ősítenünik, ameayben a megnyilatikozásnak ez .a „privát" formája az uralkodó, s az író a jelenb ől a múltba menekül, jellemz ően olyan korok szellemére, amely az egyenes és kritikai színvallást neon t űri meg. A mű faj pszichológiájának és társadalmi vetületének azonban nyilván kevés köze van az emlékiratnak és az önéletrajznak új magyarországi reneszánszához, egyszer ű en azért, mert a múvek, ame lyek elénk kerülnek, alig árulnak el olyan ambíciókat, olyan heves írói szenvedélyt és kínálnak olyan életet, amely erre a feltételezésre okot adna. Korunk emlékirat- és önéletrajz-irodalmát helyesebb éppen ezért egyfajta írói tehetetlenséggel, ihlet-.szikkadtsággal magyarázni, s csak másodsavban, ha ez is nem túlzás, mélyebb összefüggéseket keresni kor és alkotói munka között. Az írók egy csoportja számára ugyanis ez a kor, úgy látszik nem is annyira a sz đinvetés igényét, minta pálya béfejezésének kényszerét hozta meg a maga új szellemiségével és törekvéseivel. S ez a lezáródás nem fájdalommentes: a m űvek, amelyek születnek, lemondó rezignációt is hordoznak, a „még itt vagyok" gondolatát, de ezzel együtt az álaktivitást is, neQnkülön јben egy megzavarodott értékrendszernek a reflexeit, hiszen az önéletrajz, az emlékirat csak akkor kapja meg valóban azt az elemi erej ű töltését, ha bel őle valóban nagy egyéniség s ebb ől a nagy egyéniségb ől a történelem beszél. Korunk írói azonban éppen ennek a 'kritériumnak nem tudnak eleget tenni: elég legtöbbjének életrajzát átböngészni, hogy kitessék, mennyire végzetesen „ privá t" életek ,kínálják magukat, amelyek a történelem perifériájáról szólnak, mennyire lényegtelent tudnak felmutatni önmagukból. Mert éppen az önéletrajzok ennék be nem ismerését revelálják, arra akarják rávenni az olvasót, hogy ezt a privát életet közügynek lássa, általánosabbnak, mint amilyen az a valójában. Zelk Zoltán kis kötete, a Tegnap, a visszaemlékezés m űfajával idézi meg ezeket a próbl ёmákat, ha nem is annyira kiélezetten, mint fentebb leírtuk, de elég er őteljesen mégis, hogy bordázatát ne érzékeljük. A kötetnek azonban nem is ebben van az érdekessége, hanem lírájában, neon a m űfaj kórtörténetében, hanem Zelk pró~

1333

~

zájának a tónusában, a Iéleknek a muzsikájában, amelyet páratlanul és szerényen Radnóti Miklós tudott el ővarázsolni az Ikrek havában. Zelk erényeit azonban az emlékez ő é tartja fogva, s az anekdota tartja csapdájában, tehát a pasztellszíneket az er ősebbre rajzolt kontúrok nyomják el, s az író minél érdekesebbé szeretne válni élete eseményeit rajzolgatva, annál inkább válik szürkévé, privatizálódik el az őszinte sorsfestés, az élet tragikus pillanatsorozata is. T űnődni lehét tehát, ,hagy tulajdonképpen ,mi is az az elmúlt korszakiból, ,almi csak Zelik sajátja volt, amit a magyar irodalom csak őtőle kaphatott a visszaemlékezések m űfajában, és senki mástól. A Tegnap, sajnos, éppen erre nem tud kielégít ő feleletet adni. Würtz Ádám illusztrációi revelálják els ősorban a szöveg eme hiányosságait: azok ugyanis lépten-nyomon éppen arra utalnak, ami Zelk szbvegéb ől hiányzik, ami emlékez ő-technikáját végs ő soron érdektelenné teszi. Würtz a dokumentum-értéket éppenúgy hangsúlyozza, mint, a belerajzolások révén, a m űvészet személyességének jelenlétét, Zelk pedigmintha éppen ezeket a mozzanatokat kerülné meg. Ettő l függetlenül talerálhatjuk perleked ő előszavának utolsó mondatát, amelyben azt kéri, ,legyen joga elmondani a vele történteket, s legyen joga visszautasítani azok finyáskodását, akik a jószerencse fedezékében ültek". Hogy ZeIk kivel és kikkel perel, nem tudom, s nem is érdekes. Mert a m ű értékét úgysem az író szubjektív szándékai, hanem megvalósításának jellege adja meg: a szenvedések pedig Fezen a síkon nem önmagukban, hanem az író munkájában kapják meg igazolásukat, egeszen túl iimmár az „emberi jog" - problémáján is. ,

1334

FIGYEL Ő

Az utóbbi hetek egy knitiikus ,elkésett, régóta várt, de megérdeme.lt és végleges eismerését hozták. Zoran Gluš čevićról van szó, akinek krutikáu, esszéi több mint e.gy évtized óta mindig új, mindig haladó iés európai színvonalat és értékelést jelentenek, aki kitartó és következetes úttör ője a korszer ű jugoszláv irodalomnak és harcosa is modern kritériumdknak. október közepén Belgrád város Októberi Díjával jutalmazták Futevi humaniteta cím ű bamulm-ánygy űjteményéért, majd Perom u rabaš cím ű nvast megjelent kritikai kötetét fogadta еliјsrneхéssel a bi.rálat. A Politika irodalmi mellékletében miéltatj a Gluš čević legújabb művét. A kritikus szerint Gluščević kömyve fontos pillanata a mai jugoszláv kritikai irodalomnak. Különös jelent őséget tulajdonít a Politika kritikusa annak, hogy Gluš čević mindig támogatta az avantgardista törekvéseket, segítette mindazt, ami az áradatiamban gaz ember teljességének .kifejezését t űzte ki célul. ,Fellépése a jugoszláv irodalom életénekdönt ő pillanatában, fordulópontján történt. A Perom u raboš, melyet ,a szarajevói S4vjetlast kiadó jelentetett meg, a Politika kritikusa szerint a legjobb kritikai kötet Jugoszláиiában a háború után. Az iradalmii problémákat éleslátással veti fel, s precízen és analitikusan tárgyalja. Ezzel kivívja. egy kritikai módszer diadalát. Gluš čević működése az i гodialmi kritika legteljesebb affirmáeióját jelenti ,a mai körülményak között. Biztosra .vesszük, hogy Gluščević kussé elkésett felfedése és elismerése csak hasznára válik a mai jugoszláv irodalomnak. Különö$sen, ha gaz irodalmi közvélemény és az alkotók a. jöv őben nagyább figyelmet szentelnek 'Gluš čević nézetettnek és ítéleteinek. ,

~

A kritika nagyabb felel ősségéért száll srkra a _ Gledišba cím ű belgrádi folyóiratban Vasilije Kulezi ć , ,és Milоš Crnjanski eddigi értékelését teszi kérdésessé.. Kalezi ćnak nem tetszenek azo оk a tanulmányok, kritikák, cikkek, melyek egy id ő óba a jugoszláv saj tóban, folyóiratokban Crnjanskiról napvilágot látnak. Tanasije Mladenović, Borislav Mih'ajlovi ć, Predrag Palavestra és masok írásairól 1335

van szó. Kalezić szembeállítja velük Milan В:ogdaanavi ć, Vesehn Masleša, ,Miroslav Krleža, Marko Risti ć és Velibar Gligоrić Crnjanski-értékeléseit. S eddig minden rendben is volna. Mindenkinek meg lehet a véleménye Crnjanskiról, az íráról és az emberr бl, s arrál is, lehet-e külön (beszélni gaz íróról s külön gaz envberr бl; meg abban is eltérhetnek a vélemények, hagy az írót .értékelhetjük-e, ha az embert elvetjük, s hogy .ma milyen szempontok alapján ítélhetjük meg Crnjanski múltját. Egy sereg hasonló probléma van még ezzel kaipcs сlatban. É's akkor fieltehetjük a kérdé зt: hogуaп lehet ma beszélni a 'tegnapi Crnjanskiiról, maii-e a tegnapi Crnjangkí, s egyáltalán mai-e vagy egészen tegnapi 'Crnjanski? Mindezt meg lehet kérdezni, minderr ől lehet vitatkozni. Egy dolog azanbbian vitathatatlan. CrnjIanski irásrn űvészete. S ha ez áll, márpedig ebben nem kételkedünk, akkor mlyen értelme van, kinek .ha:sznál, kinek az érdeke, ntiié.rt van r,á szükség, hagy Vasilivje Kalezi ć ma felhánytorgassa ,a régi Crnjanski viselt dolgait. S nem is 'tudjuk, ,kinek szál Kalezić cikke: magának Grn,j,anskina'k-e, Kazaknak-e, akik ,ma elfogadják, vagy az оlvasónak, jaki valószín űleg szintén elfogadja, vagy .az irodalomnak, ,amely visszavonhatatlanul 'elfogadta, vagy ... Kinek? Kalezić most felsorolja Crnjianski régi, habarú ,el őtti v+étkeit: 1934-ben -és 1035-ben az Ideje cím ű lapban cikkeket írta haladó szellemű ,érteilmiségiek ellen, siratta Aleksandar királyt, reakciós eszméket hirdetett, , ;a Sveti Sava-fl etika, a vidovdani jelszavak, soviniszta kirohanások, (a marxizmus és a kommunizmus elleni harc". 1цΡ.ve volt. Hozzáteszi a cikkíró, hogy Crnjanski ebbtirja az effajta tárgyalást ,és iaz efifiéle emlékeztetést, hisz „Crnjanski. m űvészeti és alkotái •egyénisége annyira a maga helyén van irodalmunkban ..." S mindezt annak jegyében mondja, hogy meg akarja ismerni és meg akarja m аgyarazni gaz igazságot... A Crnjanski törüli n,gazságat. Mondjuk. Mondjuk, hogy valam±fiéle igazságot még meg kell ismerni, meg kell érteni ' Crnj anskiiról. De hát annak ez a m гódj a? A dassDiézás? Mert Kalezi ć azt csiná'lja. Előszedte Crnpanski doszsziéját, melyben minden 'b űne meg van írva, ,s abból idéz. Ezeket a dassziekat kevesen .ismerek. Most miaj ~ d többen tudnak Crnjanski miúl:tjárál és b űneiről. Ezzel .mindjárt gaz gazságot is jobban ismerik és .jőt~ban értik? тisztázrnunk kell _persze, milyen igazságról van szó. A .dossziék igazságáról — vagy a m űvészet igazságáról? Attól ,félünk, hagy Кalezić erre a kérdésre képt еLІ en lenne felelni. Ő, az •a benyom-ásunk, a .dossziékban látja az igazságot és .a m űvészetet. Hja az utóbbiaknak egyáltalán valami jelentő séget tulajdonít. Csakhogy akkor nem neki kellene beszélnie a kritika felel ősségérő l... .

Szeptember végén a zágrábii tv-stúdió Zvonimir Batjsi ć хеndezéseben bemutatta Samwel Bedkett Az .utolsó szalag _cím ű .drár_náj át. 1336

A darab egyetlen szerepl ő j e Svien Lasta színm űvész volt. A Borba tv-,kritikusa többek aközött ezeket írta az el ааdásr&l: „Nem fér hozzá kétség, hagy egy jelent ős, nem mnndennapi, elmélyёlt szí тészii lobokításról van ,szó". (Ti. Sv:en Lastáéról.) „ ... Sv+en Lasta Krapp szerepében +kivételes színészi eredményt ért el. ZgaTi remekm űvet alkotott." „Nem szabad elfeledkezniink 7vonimir Bajsi ć rendezőről sem, aki nagymiértékben ,hozzájárult a becketbi színház következetes talm-ácsolásához. Teljes ,miértékben +kifejezésre jutott Beckett drámai vízіójánaгk banyolullt viilága, melyben .megdőlnek a klаsszmkus dr;arnaburgía konvención. A várakozás az id ő 'kérlel ~hetetlen múlásában és az .emberi ambivalencia — Beckett falapvet ő motívumai — életre keltek a színész és a mendez ő оdaad.ó laboratóriumi munkájában, kivételesen össziehangolt együttm űködésében." „Az adás néhány ;objektív tedhnikai hibáját el lehetett volna ugyan kervini, de semmit esem csökkentheti az értékét ennek a m űvészii tanulmánynak, melynek parányai tökéletesek, színészi tulajdanságai pedig imarkánsak." .Ugyanaznap jdbent meg a Novi Sad-i Dnevnikben Miodra,g Kujundžić knitд'kája a daralbról. Kujund lé ,elisősor'ban Beokettet intézi el, s tiltakozik az ellen, hagy a .szerz ő goromba gaz öregember iránt. Azután rátér a színéšzlre, s iazt mondja, hogy Lasta játéka „egy defor гmált személyiség ,és j.eІІem 'deformált felfogásána!k ,és transzponálásának eredmén уІ". A szún-ész, Kujundži ć szerint, „jelenetrőil jelenetre mind kitartóibban a közöny ,és az unalom mocsarába nyomta" a néz őket. „A szöиeg. — .falytatj a Kuj,undžié —, mely egyébiként sem attnaktí ~v, az ilyen bolsrnácsolásban ... idegen .és távol esik a néz őbđ1:" írását Ymigyen fejezi be Kujundži ć : „Az adás végét — m ly v~ј zuális szempontból a leghatásosabb, amikor a képen Іa imagnetifanszalag tékened ~ik — Іmegkönnyеbbüléssel s azzal az ősziinte áha+jjal fogadtuk, hagy hasonló drámai adással ne tatáLkazzunk újra." Két kritikus — ,két +nézet — 'két kritika — m!ondhiatmá .a szemlélő . Csakhogy mi nem gaz értékelés ellentrnondásaíról beszélünk, hanem arról a hangról, melyet Kujundíi ć használ. Nynlvánvaló, hogy !számára nem rokonszenves Beckett m űve s neon rokonszenves Bajsnć rendezőn koncepciója, illetve Lasta alakítása sem. Eleve elveti a becketti irodalmat s egy modern m ű ,korszerű interpretálását. Nem ,arról van szó azonban, ,hogy KujundŽi ćnak vagy a másik .idézett bírálónak van-e igaza. Hanem arról, hogy t "eves állitások +kerülnek nyilvánosságra, hogy jegy m űvészi alkotást felületesen, rosszakaratúan kezel egy kritikus, s olyan .következtetésre jut, ami nem egyezbetnet ő össze a kritika erkölcsével. Végezetül orrol is, hоgу Kujundžić egy primitív gondolkodásmódnak, elmaradottságnak ad tápiot a sajtóban.

Az október .közepén megtartott zágrábi irodalmi ibeszéllgetése К alkalmával új nézeték kerültek felszínre, új megv1gítást kapott ,a jugoszláv irodalom nem egy problémája.

х 3п7

:

Branimlr Donat a me.gbeszélés Іken elhangzott beszámAlójában új kritériumuk megteremtéséért és alkalmazásáért szállt síkra. Hangsúlyozta, .hagy , a .korszer ű művészet az ember •egyéniségére összpontasu'1, az , erriberne'k arra a törekvésére, hogy megismerje érdekl ődésének ∎tárgyát. Ma'i íróink érzik a tegnapi idillikus és dramatikus irodalom céltalanságát. Donat példákkal bizonyítja, mennyire az egyetemes irodalomba tartozik a horvát iás, s épp ezen a ponton jelentkeznek a félreértéusek. Ezért is van szükség iaz új ,krіtériumotk,ra, ,különben Irodalmunk nem állja uneg helyét a nemzetközi porondon. Igor Mandié 'beszámolója — habár sok mindeniben ellentmond Donat tételeinek — már gaz új kritériumok jegyében állt. Mindenekelő tt ,a mai horvát irodalom autonómiáját hangsúlyaztwa, s kikelt a másolás, az utánzás, gaz irodalmi import ellen. Szerinte minden irodalom válságba kerül, ha nem ,a válságnak az tirodalm,a. A háború után a horvát irodalomban el őször a Krugovn c in ű folyóirat fordult a társadalmai válságok felé. A Krnagavi köré gy űlt nemzedék .azt vallatta, hogy az Irodalom szellemi autonómiáj.ának feltétele a társadalmi válságok autonómiája. Szerintük az .irodalmi kritika gaz irodalom bírálata révén társadalarrikritika ás. A legújaibb ІћоГvt irodalmi nemzedékre vanatkozó аn 1Vlanddić megj e.gyzi, hogy műveiben elkerüli .a nagy társadalmai válságokat, habár azok ennek a nemzedéknek az alkotásaira is Ivatással vannak. Nandué beszámolója tehát egy nemzedéket, a Krugovi nemzedékét állítja helyére gaz újabb horvát irodal оrnban, ezІnkáuvаl Pedig is nemzeti irodalmak dnállósága és а irodalomnak a társadalmi élettel való szorosabb kapcsolata mellett tör lándzsát. Mmndenképpenfigyelemre ;méltó kezdeményezés épp a mai irodalmi helyzetben. A gondolat, gaz alkotás ,és a bírálat szabadságáról írt rendkívül jelentős, őszinte, felejthetetlenül emberi szavakat Dubraviko Horvatié a Razlog című horvát folyóirat legújabb számában. Azt mondja el Bírálat ;és autocenzúra cím ű cikkében I оrvatiё, amit mindenki tud, aki a saját fej ével gondolkodik s nem visel szemell.enz6t. Nálunk nincs hivatalos cenzúra, mondja H оrvvatić, de vannak .más cenzorok: .a .szerkeszt ők, kiadók — és maguk gaz írók. Nemegyszer megtörtént, hogy az írónak át kellett dolgoznia művét, ha azt takarta, +hogy megjelenjen. Gyakran ki kellett hagynia iszövegéb ől a „kellemetlen" tételeket. S mik ezek a „kellemetlen" tételek? Leginkább azok, melyek társadalmurnkrál bíráló megjegyzéseket tartalmaznak. Vannak alkotások, melyeknek ,évekig ,heverniük kelllett a 'szerz ő asztalfiókjában, s talán még most sem kerültek ki onnan. Miért? Mert a ,pillanat, :a helyzet, úgymond, nem volt megfelel ő , hogy napvilágot lássanak. ,Mire „,mécgfe lelő " lesz — az írás elveszti id őszerűségét. Az .oppiortunizmus gaz irodalomban, mondja нorvatić, néha megfelel ra tái7sadalomnak — vagy inkább a társadalom néhány képvhselének, az irodalomnak azonban káros. „Attól tartok, hogy gaz a társadalom, melynek .az irodalom nem lehet bírálója, nem egészséges társadalom" — mondja Iorvatié. ~

1338

Mit tesz az az író, kérdi tovább a cikk szerz ője, ,aki tudja, hagy a szerkeszt ő vagy .a +kiaаdó szöveg:éne' k „javítását" 'ajánlja majd? Meg se várja az utasítást, hanem olyan kézirataktit kínál, relyekb:e nem kell majd bede j avítani. Kihagyja szöv еgéből ,azt, amii „kellemetlen", „bántó„ lehet, s csak azt hagyja tmeg, am ј a „megengedhetб" határain belül van. Persze ez sokkal kevesebb annál, amit a jugoszláv , alkotmány iés törvények megengednek, és — tegyük hozzá — ,kevesebb annál, ami iszü'kséges. Horvati ć ebben látjia az autocenzúrra keletkezésének akót; így ,sz,ü etnek a „jó fiúk", mondanánk mi. Horvatпć szerint ilyen nincs se Keleten, se Nyugatara, c аk nálunk: az író önmagát cenzúrázza. Ezzel aztán minden prabd éma megoldódik: ha az író „kijavítja" keziratát, nem fáj majd a szerkeszt ő feje, senki sem szünteti meg a tszubvenc.iát vaagy dotádiót, senki sem fog intervenialn:i, szót emelni, tiltakozni, vádaskodni. Minden a legnagyobb rendben lesz, csak... csak az iirodalmrat játsszák ki, ss az irodalom nem lesz a társadalom bfirálata. Az ,igazi író, aki a társadalom .életbevagó, .aktuálns és akut .kérid:éseir ől akar szólni — 'kétségbeesetten visszavonul. S átadja a helyét azoknak, akiknek a szava — nem tett. ~

Még egy irodalmi botrány foglalkoztatja ezekben a ködös őszi napokban kiözvéleményünket. A Jug дszláv irászövetség k оardinácnós bázоttsága tiltakozi4k egy antolágia ellen. Az ,antоiágia adatai: Címe: Nwova paesia јгиуавlарга . Kiadója: Ugo Guanda, Parma. Összeállítói: Ciril Zlobec, Sla иko Mihal.ić és Alekszandar Szpaszoгv. A ,ko оrdinácíós bizottság vádja: gaz antológi а, habár az új jugoszláv költészetet volt hivatott bemutatni, csak szerbhorvát, szlovén rés macedón költők műveit tartalmazza, de nem találjuk meg benne se a fiatal Crna Gora-i költ őket, se a jugoszláviai nemzetségek poétáit. Ciril Zlobec a Telegramban válaszolt, kimerít ően és szákimюndáan. B.ennün ►ket itt most nem , érdekel a válasz, a zágrábi hetil аpban mindenki elolvashatja. Kam:mentárt sem f űznénk hozzá. Mi az ivószövetség kaardinációs bizottságának nyilatkozatát vizsgálnánk meg inkább. Hagy a könyvben nincsenek fiatal Crna Gora-ii 'költ ők? Vajon antológiáról vagy .népképviseletr ől van itt szó? Költői :értékeket vagy föhdrajzi tényeket, esetlegstatisztikai adatokat várunk egy antológiától? Joga van egy , antológia összeállítój ának .arra, h оgу egyéni ízlését és elképzelését érvényesítse, hogy a válogatásban egyéni mércéjét alkalmazza. A másik vádpont: hiányzanak az antológiából a nemzebiségi költők.

1339

Tudjuk: az eddigi antológiákban sem voltak jelen. Abban sem, melyet a most vádlóként fellép ő Írószövetség adott ki. Еs senki sem tiltakozott. (Érdekes, hogy is párizsi Eurape jugoszláv számában, mely 1965-ben jelent meg, sem volt egyetlen nemzetiségi író, az írószövetség azonban hallgatott. Zlobec világosan megírta az antológia el őszavában: a könyv ,a d é l s z l á v a k költészetét .kívánja berrrutatni. Akár Megyetértünk egy ilyen szemponttal, .ákár nem, kell-e ennél tölbb nvagyaráz і at ehhez az antalógiáhaz? Más kérdés az, hagy az Írószövetségnek (de gaz Írószövetségnek!) illene egy olyan antolágiát kiadni — tkül- vagy belföldi használatra, tmцΡndegy ---, mely tartalmazza majd, ha úgy (akarják, a fiatal Crna Gora-i és, természetesen, is nemzetiségi költ ők műveit. Egy teljes jugoszláv antológia rnegj,elentetése hasznosabb lenne az alyanlövöldözésnél, melyet az Írószövetség kaardinációs biizottsága rendezett Zbobec antalágiáj ának ntiegjelenése )alkalmából. Pedig tény: Zlobec löny иéb ё l haszna van a jugoszláv népek irodalmának — még pakkor iis, ha Legyes népek irodalmának képviselői kimaradtak is belőlie —, mint a koordinációs bmzottság tiltakozásából és ,abból •a lármából, amit a Nuova paesia jugoslava körül csaptak. Egy színház оsöndbsn jubilál. Tízéves .a belgrádi Ateltier 212. Dušan Matié a Politikában a csöndes ünnephez méltó dikklben gratulál a iszínháznak, mely az elmúlt tíz év alatt szakadatlanul eleven volt, ásandóan meglepetésekkel örvendeztette meg látogatait, hol jegy új darabbal, hol egy addig ismeretlen szerz ő vagy színész fölfedezésével frissátette fel a már-már tesped ő jwgoszláv !színházi életet. Az Atelier 212 érdeme, hogy .a jugoszláv ,közörnségnek bemutatta a mai modern avantgardista drámairodalmat, s a hazai színmtíveszetbe új életnedveket fecskendezett. Eltismeréssel szól Dušan Мatié az Atelier 212 'köré gy űlt színházi emberekr ől, egy lelkes, hites gárdáról is. Kevesen vannak, de tehetségesek és ,áldaztatkészek: tudnak avantgardisták lenni, tde ha kell, az utóvéd szerepére is vállalkoznak. Egy színház csöndben jubilál. A porondj,áról elhangzó szavak messzire hallatszanak. Tornán László

1340

HID IRODALMI, MIIVESZETI ES TÁRSADALOMTUDOMÁNYI FOLYOIRAT. — 1966. NOVEMBER—DECEMBER. — KIADJA A FORUM LAPKIADO VÁLLALAT. — SZERKESZT đ SEG E5 KIADOHIVATAL: NÖVI SAD, VOJVODE MISIG UTCA 1. — SZERKESZTOSEGI FOGADOORAK: MINDENNAP 10-TOL 12 ORRIG. — KÉZIRATOKAT NEM ORZUNK MEG ES NEM KULDUNK VISSZA. — ELOFIZETHETb A FORUM CIMEN A 657-1-255-CSS FOLYOSZAMLARA. BEFIZETÉSKOR KERJUK FELTÜNTETNI A HID NEVET. — ELbFIZETESI DIJ: BELFÖLDбN EGY EVRE 20,—, FEL EVRE 10,—, EGYES SZÁM ARA 2. — rTJ DINÁR: KULF ČSLDRE EGY EVRE 31,25, FÉL EVRE 15,63 UJ DINAR; KÜLFCSLDON EGY EVRE 2,50 DOLLÁR, FEL EVRE 1,25 DOLLÁR. — KESZULT A FORUM NYOMDAJABAN NÖVI SADON.