TERÜLETI STATISZTIKA
A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL FOLYÓIRATA
SZERKESZTŐBIZOTTSÁG DR. BALOGH MIKLÓS (főszerkesztő), DR. HORVÁTH GYULA, DR. HORVÁTH JÓZSEF, DR. KAPROS TIBORNÉ, KOVÁCS FLÓRIÁN LÁSZLÓ, DR. MAROSI LAJOS (felelős szerkesztő), DR. NOVÁK ZOLTÁN, DR. PERCZEL GYÖRGY, SÁNDOR ISTVÁN, SZABÓ ISTVÁN, DR. SZALÓ PÉTER, DR. SZEGVÁRI PÉTER, SZEKERES JÁNOSNÉ, SZEMES MÁRIA, VÉGH ZOLTÁN, WAFFENSCHMIDT JÁNOSNÉ, DR. ZONGOR GÁBOR
10. (47.) ÉVFOLYAM 1. SZÁM
2007. JANUÁR
E SZÁM SZERZŐI: Dr. Dusek Tamás PhD, egyetemi adjunktus, Széchenyi István Egyetem, Győr; Dr. Erdősi Ferenc, az MTA doktora, egyetemi tanár, tudományos tanácsadó, MTA Regionális Kutatások Központja DTI, Pécs; Kiss János Péter tudományos segédmunkatárs, MTA Közgazdaságtudományi Intézet, Budapest; Kólyáné Sziráki Ágnes vezető-főtanácsos, KSH Debreceni Igazgatóság, Szolnok; Kormos Zoltán tanácsos, Központi Statisztikai Hivatal, Budapest; Dr. Kővári Lajos ny. főosztályvezető-helyettes, Központi Statisztikai Hivatal; Dr. Marosi Lajos kandidátus, vezető-főtanácsos, Központi Statisztikai Hivatal, Budapest; Németh Nándor tudományos segédmunkatárs, MTA–ELTE Regionális Tudományi Kutatócsoport, Budapest; Nyakacska Mária vezető-főtanácsos, KSH Pécsi Igazgatóság; Pásztor László vezető-főtanácsos, Központi Statisztikai Hivatal, Budapest; Szalkai Gábor doktorandusz, ELTE TTK, Budapest; Végh Lajosné vezető-főtanácsos, KSH Debreceni Igazgatóság, Szolnok.
ISSN 0018-7828 Szerkesztőség: 1024 Budapest, Keleti Károly u. 5–7. Telefon előfizetési ügyekben: 345-6658, fax: 345-6998 Főszerkesztő: dr. Balogh Miklós, tel.: 345-6483 E-mail:
[email protected] Felelős szerkesztő: dr. Marosi Lajos, tel.: 345-6547 E-mail:
[email protected] Gazdaságstatisztikai szerkesztő: Kormos Zoltán, tel.: 345-1205 E-mail:
[email protected] Számítógépes tördelőszerkesztő: Dobróka Zita, tel.: 345-6122 E-mail:
[email protected]
Kiadja a Központi Statisztikai Hivatal (1525 Budapest, Pf. 51.) Megjelenik: kéthavonta, minden páratlan hónap végén. Előfizetési díj: fél évre 900, egész évre 1620 Ft. A Területi Statisztika cikkei megtalálhatók a KSH honlapján: www.ksh.hu
Előfizethető: a szerkesztőségnek küldött megrendelés útján. Az írásban le nem mondott tavalyi megrendelések érvényesek. Megvásárolható: a Statisztikai Szakkönyvesboltban (1024 Budapest, Keleti Károly u. 10.). Készült: Xerox Magyarország Kft. – 2007.052
TARTALOM ELMÉLET–MÓDSZERTAN Területi adatok ábrázolási lehetőségei speciális kartogramokkal – dr. Dusek Tamás – Szalkai Gábor ................ 3
ELEMZÉSEK Megyéink és kistérségeink belső jövedelmi tagoltsága – Németh Nándor – Kiss János Péter ........................... 20 A gazdasági fejlődés regionális különbségei Magyarországon, II. – Kólyáné Sziráki Ágnes – Végh Lajosné ........................................................................................... 46 A mobiltelefon elterjedésének területi sajátosságai a Földön, II. (Befolyásoló tényezők) – dr. Erdősi Ferenc ............................................................................................................................. 63 Baranya megye ipari létesítményei az ezredfordulótól napjainkig – Nyakacska Mária ...................................... 75
KÖZLEMÉNYEK A Fővárosi Statisztikai Hivatal tájékoztatási rendszere a XIX. század utolsó harmadában – dr. Kővári Lajos ............................................................................................... 88 Regionalisták, statisztikusok és városfejlesztők Szegeden – Marosi Lajos – Kormos Zoltán............................ 95 KÖNYVISMERTETÉS Régiók és települések versenyképessége (szerk: Horváth Gyula) – Pásztor László.......................................... 103 HAZAI FOLYÓIRATOK TARTALMA............................................................................................................ 106
A Területi Statisztikában megjelenő tanulmányok kutatói véleményeket tükröznek, amelyek nem esnek szükségképpen egybe a KSH vagy a szerzők által képviselt intézmények hivatalos álláspontjával.
Utánnyomás csak a forrás megjelölésével!
CONTENTS THEORY–METHODOLOGY Possible representations of spatial data by special cartograms – dr. Tamás Dusek – Gábor Szalkai ............................................. 3
ANALYSES Internal income pattern of Hungarian counties and subregions – Nándor Németh – János Péter Kiss........................................ 20 Regional disparities of economic development in Hungary, part II – Ágnes Kólyáné Sziráki – Györgyi Végh ........................... 46 Spatial features of the spread of mobile phones on Earth, part II (Influencing factors) – dr. Ferenc Erdősi............................... 63 Industrial establishments of Baranya county from the turn of the millennium to date – Mária Nyakacska................................. 75
ANNOUNCEMENTS Information system of the Statistical Office of Budapest Capital City in the last third of the 19th century – dr. Lajos Kővári.. 88 Regionalists, statisticians and urban developers in Szeged – Lajos Marosi – Zoltán Kormos ..................................................... 95
BOOK REVIEW Competitiveness of regions and settlements (editor: Gyula Horváth) – László Pásztor ............................................................. 103
CONTENTS OF HUNGARIAN PERIODICALS ............................................................................................. 106
INHALT THEORIE–METHODOLOGIE Darstellungsmöglichkeiten der territorialen Angaben durch spezielle Kartogramme – Dr. Tamás Dusek – Gábor Szalkai ......... 3
ANALYSEN Innere Einkommensgegliedertheit unserer Komitate und Kleinräume – Nándor Németh – János Péter Kiss ............................. 20 Regionale Unterschiede der Wirtschaftsentwicklung in Ungarn, II – Ágnes Kólyáné Sziráki – Györgyi Végh ........................... 46 Territoriale Eigenartigkeiten der Verbreitung von Mobiltelefonen in der Welt, II. (Einflussfaktoren) – Dr. Ferenc Erdősi ...... 63 Industrieeinrichtungen in Komitat Baranya von der Jahrtausendwende bis heute – Mária Nyakacska ....................................... 75
MITTEILUNGEN Veröffentlichungssystem des Hauptstädtischen Statistischen Amtes in dem letzten Drittel des XIX. Jahrhunderts – Dr. Lajos Kővári............................................................................................................................... 88 Regionalisten, Statistiker und Stadtentwickler in Szeged – Lajos Marosi – Zoltán Kormos........................................................ 95
REZENSION Konkurrenzfähigkeit der Regionen und Siedlungen (Red.: Gyula Horváth) – László Pásztor................................................... 103
INHALT DER UNGARISCHEN STATISTISCHEN ZEITSCHRIFTEN........................................................ 106
ELMÉLET–MÓDSZERTAN DR. DUSEK TAMÁS – SZALKAI GÁBOR
Területi adatok ábrázolási lehetőségei speciális kartogramokkal* A területi statisztikai adatok hatékony elemzésének elengedhetetlen követelményei közé tartozik a vizsgált térbeli jelenségek vizuális megjelenítése. A területi adatok vizuális megjelenítés nélküli elemzése ahhoz hasonlatos, mintha valaki a kottát tanulmányozva szeretné élvezni a zenét, vagy a forgatókönyvet olvasva kívánná megismerni a filmet. Magyarországon az elemzési hagyományoknak köszönhetően a térképek jelentős szerepet töltenek be a területi elemzésekben. Az elemzési módszertan az elérhető nagy tömegű információ hagyományosan színekkel, árnyalatokkal, mintákkal, kontúrvonalakkal vagy jelekkel történő megjelenítése mellett további számos, nagyrészt kihasználatlan lehetőséggel rendelkezik. Tanulmányunkban ezért elsősorban nem a hagyományos tematikus térképek készítésének kérdéseivel és problémáival foglalkozunk, azokat csak azért érintjük, hogy összehasonlítsuk őket a területi jelenségek vizuális megjelenítésének egyes speciálisabb eszközeivel.1 A tárgyalandó módosított kartogramok2 a topográfiai térképekhez hasonlóan földrajzi objektumok közötti viszonyok ábrázolására szolgálnak, de nem a földrajzi objektumok földrajzi térben elfoglalt helyzetét mutatják, hanem az elemzési szempontok szerint módosított formában jelenítik meg őket, lehetőség szerint a topológikus jellemzők változatlanul hagyása mellett. A kartogramok egyik típusa a területegységek méretét azoknak bizonyos tulajdonsága (lakosságszáma, jövedelme, színházelőadások száma, búza termésmennyisége stb.) alapján módosítja. A kartogramok másik típusa a földrajzi pontok közötti távolságok áthidalásának tényleges út-, idő- vagy költségtávolsága alapján módosítva ábrázolja a földrajzi térben is létező objektumokat. A kartogramok célja a földrajzi adatok és jelenségek hatékony vizuális megjelenítése, a vizsgált jelenségről közvetített információk növelése. Mint látjuk majd, bizonyos kartogramok egészen hasonlóak az „igazi” térképekhez, mások módosított formában, de az „igazi” térképek mellé helyezve még jól felismerhetően ábrázolják a földrajzi objektumokat. Egyes kartogramok azonban az eredeti földrajzi objektumok nagymértékű torzulása miatt ténylegesen sem tűnnek térképnek. * A tanulmány második díjat nyert folyóiratunk Kovács Tibor-pályázatán 2006 őszén. Dr. Dusek Tamás munkáját a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatta. 1 Nem foglalkozunk a hagyományos tematikus térképekhez képest számos többletelemzési lehetőséget kínáló digitális módszerekkel sem, amelyekről áttekintést ad Jakobi (2004). 2 Ezek az ábrák nem tekinthetők térképeknek a szó kartográfiai értelmében, ezért a továbbiakban kartogramoknak vagy módosított kartogramoknak hívjuk őket tanulmányunkban Számos más elnevezési lehetőség létezik (transzformált térkép, értékarányos térkép, torzított térkép); maga a térkép szó is jóval szűkebb jelentéstartalommal rendelkezik egy kartográfus, mint egy nem kartográfus számára.
4
DR. DUSEK TAMÁS – SZALKAI GÁBOR
A hagyományos tematikus térképek néhány dilemmája A hagyományos tematikus térképek alapjául a topográfiai térképek szolgálnak, amelyek elsődleges szerepe a helymeghatározás, a lokalizáció. A topográfiai térképek ezt a méretarány megadása, fokhálózat használata, a légvonalbeli távolságok és a területegységek méretének területarányos megjelenítése révén érik el. A tematikus térképekről már hiányzik a fokhálózat, a méretarány megadása is sokszor elmarad. A területi objektumok azonosíthatóságát határvonalak és egyéb fontosabb földrajzi objektumok viszonyítási pontként szolgáló szerepeltetése teszi lehetővé. A topográfiai térképek irány- és területtartóság iránti követelménye a kisebb méretarányú, több országot vagy kontinenseket ábrázoló térképek esetében a geoid felület síkbeli ábrázolása miatt konfliktusban áll egymással. Ezzel a fontos kartográfiai problémával nem foglalkozunk, annak ellenére, hogy világképünkre és térszemléletünkre az alkalmazott projekció is befolyást gyakorol, legalábbis azokban az esetekben, amikor az ábrázolt felület nagysága miatt érzékelhető különbségek adódnak a választott projekciók között (Shirreffs, 1992). Elemzésünkben azokra az esetekre szorítkozunk, ahol a vetület még nem játszik fontos szerepet, például a Magyarország méretű területegységeknél. A tematikus térképeken a területegységek azonosíthatósága szempontjából előnyös a topografikus területarányok megtartása, ez az eljárás ugyanakkor a térben egyenetlenül eloszló jelenségek ábrázolásakor számos dilemmát vet fel. A tematikus térképek egyik csoportja intenzitási és megoszlási viszonyszámok területi megoszlásának ábrázolására vállalkozik, melyek közül a színkitöltős módszerrel foglalkozunk.3 A tematikus térképek másik nagy csoportja a különféle nem légvonalbeli távolságokat (elsősorban utazási időtávolságokat) ábrázolja, egy kijelölt ponttól azonos távolságra lévő pontok összekötésével. Abszolút számok színkitöltős ábrázolása rendkívül megtévesztő, mert a választott területi felosztás, a területegységek összevonása-szétválasztása alapvető változásokat eredményez. A területegységeket a hozzájuk tartozó mennyiségi ismérvek (lakosságszám, jövedelem, színházi előadások száma, búza termésmennyisége stb.) nagyságával arányban változtatva lehetőség nyílik az abszolút nagyságok érzékletes ábrázolására. Ezeknek a kartogramoknak a típusaival, sajátosságaival és lehetőségeivel a következő részben foglalkozunk majd. Az intenzitási és megoszlási viszonyszámokat ábrázoló színkitöltős tematikus térképek három dilemmáját érdemes megemlíteni: a területegységek méretkülönbségeit, a vizsgált jelenség térbeli eloszlásának egyenletes vagy koncentrált voltát, továbbá az osztályközök meghatározásának nehézségeit. A területegységek közti jelentős méretbeli különbség, függetlenül az adatok koncentrációjától és az értékek elhelyezkedésétől, színkitöltős tematikus térképeknél nem szerencsés, mert az azonos színt kapó nagyobb területegységek, amelyek esetleg az egész 3 A jelekkel, pontokkal és diagrammokkal történő ábrázolás lényeges korlátját jelenti a láthatóság, ami ezeket a módszereket elsősorban a kevés területegységre felosztott esetekben teszi lehetővé. Magyarországon ez a megyei szintet jelenti, a kistérségi szinten a színkitöltős térképek alkalmazása lehetséges. A színkitöltős tematikus térképek népszerűségét többek között a láthatóság igényének köszönheti.
SPECIÁLIS KARTOGRAMOK
5
térképen dominálnak (például Ázsia térképeken Kína és a nagyrészt lakatlan Szibéria; Dél-Amerika térképeken Brazília; Skócia térképeken a Felföld), nem feltétlenül rendelkeznek belső homogenitással. Csupán a térfelosztás egyenetlen méretű területegységei mellé állított nagy kiterjedésű, azonos mintázatú felületek sugallják ezt. A színkitöltős tematikus térképek a nagyobb kiterjedésű területegységek értékeinek nagyobb, a kisebb kiterjedésűeknek kisebb súlyt adnak. A területegységek méret szerinti és vizsgált jelenség szerinti egymáshoz viszonyított aránya a legritkább esetben egyezik meg. A népességeloszlás vizsgálatakor ez azt jelentené, hogy a népsűrűség valamennyi területegységen azonos. A nagyobb népsűrűségű területeken többnyire részletesebb térfelosztással, kisebb területegységekkel találkozunk. A közvetített információ ugyanakkor a terület méretével áll arányban, a vizsgált jelenség abszolút eloszlása közvetlenül nem befolyásolja a vizuális élményt. Magyarországon településszintű térképeknél például a települések méretében jóval kisebbek a különbségek, mint a lakosságszámban. Ezért megtévesztő benyomásokat lehet szerezni az ilyen térképekről, különösen akkor, ha a térkép szemlélője semmilyen háttérinformációval nem rendelkezik az adatok abszolút eloszlásáról. A lakosságszámra vonatkozó adatok megjelölése segítséget jelent, de teljesen nem szünteti meg a nehézségeket. A mennyiségi ismérvek eltérő színekkel vagy árnyalatokkal történő megjelenítése megköveteli az egyes értékek osztályközökbe sorolását. Ez a művelet jól ismert nehézségekkel jár, mivel az egyes értékek többnyire nem alkotnak természetes csoportosulásokat. Az osztályközök számának és az osztályközhatároknak a változtatásával rendkívül nagy számú térképet lehet előállítani. Az 1. táblázatban közlünk néhány értéket, melyek a következő formulával könnyen kiszámíthatók: (n–1)!/((n–k)!*(k–1)!), ahol n a területegységek, k az osztályközök száma. Ha különféle korlátozásokat vezetünk be (hiszen a megadott számokban szerepelnek azok az extrém esetek is, amikor egy osztályközben egy területegység található), a felosztások száma még mindig áttekinthetetlenül nagy marad. A lehetséges térképek közül gyakorlatilag egyet lehet közölni. Intuitíve is ismert, kutatások által is alátámasztott, hogy ugyanazon osztályközökbe sorolt adatoknál (vagyis a területegységek objektíve változatlan osztályba sorolása mellett) a színek és árnyalatok vagy akár a határvonalak vastagságának a megváltoztatásával is befolyásolni lehet a térkép révén nyert vizuális élményt (MacEachren, 2004). Az említett nehézségek kiküszöbölésére nem létezik egyetlen megnyugtató megoldás, bár léteznek jó, kevésbé jó és rossz ábrázolási lehetőségek. A topográfiai térképek nemcsak a területek mérete és jelentősége közötti eltérés miatt, hanem a légvonalbeli távolságok megjelenítésével is megtévesztő képet sugallhatnak, hiszen az egyes helyek közötti távolságok áthidalásának idő- és költségigényei nagymértékben eltérhetnek a légvonalbeli távolságoktól. A társadalom, a gazdasági élet szereplői és az egyes emberek számára nem a légvonalbeli távolságok jelentik a térbeli mobilitás tényleges, észlelhető korlátait. Azok inkább a távolságok leküzdéséhez szükséges idővel és költséggel vannak arányban. A földrajzi tér áthidalásához szükséges idő- és költségtávolságok hagyományos ábrázolása az izokrón térképekkel történik. Emellett a másik lehetőség a távolságarányosan (hálózati távolság,
6
DR. DUSEK TAMÁS – SZALKAI GÁBOR
időtávolság, költségtávolság alapján) torzított térképek használata, amelyekkel szintén hatásos vizuális benyomásokat lehet szerezni. Ezeknek a lehetőségeivel és példáival az értékarányosan módosított kartogramokat követően foglalkozunk. 1. táblázat
A lehetséges színkitöltős térképek száma A területegységek száma
Az osztályközök száma
A térképek lehetséges száma
20 20 20 20 168 168 168 168 3000 3000 3000 3000
2 3 4 5 2 3 4 5 2 3 4 5
19 171 969 3 876 167 13 861 762 355 31 256 555 2 999 8 991 002 26 946 032 994 80 730 314 850 024
Az értékarányosan módosított kartogramok alapvonásai Az értékarányosan módosított kartogramok fő célja az abszolút nagyságok érzékeltetése. Ezt a színkitöltős térképekkel nem lehet elérni, a diagrammódszer pedig a területegységek nagy méretbeli különbségeiből adódóan a diagramok elhelyezési nehézségeinek korlátjába ütközik. A technikai kivitelezés különbségeinek megfelelően az értékarányos kartogramokat számos módszerrel lehet készíteni. Mivel tanulmányunkban kizárólag saját készítésű ábrákat mutatunk be, az 1. ábrán felsorolt lehetőségek közül csak az egyszerűbb eljárással készíthető, a területegységek alakját változatlanul hagyó, átfedésmentes kartogrammal foglalkozunk részletesebben. Könnyebben kivitelezhetőek azok a kartogramok, ahol nem kell ügyelni a topológiai jellemzők (a szomszédsági viszonyok) változatlanul hagyására. Az ilyen kartogramok további két alcsoportra oszthatóak. Az egyikben a területegységeknek nemcsak a felületnagysága, hanem az alakja is megváltozik. Ezen a típuson belül a legegyszerűbbek a nem folytonos határvonalú, a területegységeket többnyire körrel helyettesítő kartogramok. A folytonos határvonalúnál a területegységek alakja tetszőlegesen torzulhat, az iránytartóság és a közös határvonal megmaradása a méretváltozás függvénye. A nagyobb méretváltozás nagyobb torzulással és az egyes területegységek nehezebb azonosíthatóságával jár együtt, és egyben a vizsgált jelenség egyenetlen eloszlását is mutatja.
SPECIÁLIS KARTOGRAMOK
7
1. ábra
Az értékarányos kartogramok típusai
Értékarányos kartogramok
Topológiai jellemzők megváltoznak
Területegységek alakja megváltozik
Területegységek alakja változatlan
Nem folytonos határvonalú
Folytonos határvonalú
Topológiai jellemzők változatlanok
Területegység külső határvonala megváltozik
Területegység külső határvonala változatlan
Átfedéses, a területegységek súlypontja változatlan helyzetű
Átfedésmentes, a területegységek súlypontja megváltozik
A területegységek alakját változatlanul hagyó eljárás szükségszerűen az addigi közös határvonalak megszűnését eredményezi. Az ilyen kartogramokra példa a 2., 3. 4. és 5. ábra. Az elsőn (2. ábra) a társadalmi-gazdasági szempontból legalapvetőbb jellemzővel, lakosságarányosan módosítottuk a magyar megyék területét. A topográfiai térképhez képest a legszembeötlőbb változás természetesen Budapest óriásivá duzzadása, amely a magyar közvélemény számára nem meglepő. Ugyanakkor egy külföldi, a magyar történeti, demográfiai háttérismerettel nem rendelkező szemlélő számára ez a változás már korántsem magától értetődő. Kisebb mértékben, de szemmel láthatóan változott (csökkent) a kis népsűrűségű Bács-Kiskun és Somogy mérete, és nőtt Pest és Komárom-Esztergom megyéé.
8
DR. DUSEK TAMÁS – SZALKAI GÁBOR
2. ábra
A magyarországi népesség kartogramja (1999)
a négyzet területe 200 ezer embernek felel meg
A lakosságarányosan módosított kartogramok nemcsak önmagukban használhatók fel, hanem további tematikus kartogramok alapjául szolgálhatnak, és bármilyen társadalmigazdasági adattal kapcsolatos intenzitási és megoszlási viszonyszám színkitöltős ábrázolására is alkalmasak. Így egyszerre, egyetlen ábráról olvashatóak le az abszolút és relatív értékek. Ennek érzékeltetésére szolgál példaként a 3. ábra. 3. ábra
Az szja-alap megoszlása Magyarországon (1999)
Egy lakosra jutó szja alap (országos átlag=100) 120 felett 100-120 80-100 80 alatt
a négyzet területe 200 ezer embernek felel meg
SPECIÁLIS KARTOGRAMOK
9
A kartogramon nemcsak az egyes területegységek jövedelmi szintje látható, hanem az is, hogy nagyságrendileg hány ember érintett az egyes jövedelmi szintekben. A hagyományos, topográfiai alapú tematikus térképekről ezen információ nem ismerhető meg. Megjegyezzük ugyanakkor, hogy a kistérségi szintű térképek a megyei felosztásúhoz képest lényegesen eltérőbb képet mutatnának. A 4. ábrán a jövedelemadó megoszlása alapján módosított kartogramot láthatunk. Ezen némileg módosultak a méretek és területarányok a lakosságszámmal készített kartogramhoz képest. Azoknak a megyéknek növekedett a területe, amelyek az országos átlag feletti jövedelemmel rendelkeztek. Budapest még nagyobb lett, Bács-Kiskun és Somogy tovább csökkent, s jól láthatóan zsugorodott számos további megye területe is. 4. ábra
Magyarország jövedelem-kartogramja, 1999 (az szja-alap megoszlása alapján)
a négyzet területe 100 milliárd forintnak felel meg
Az 5. ábrán egy további abszolút jellemző, a munkahelyi balesetek területi eloszlása látható. Az ábra a 2005-ös helyzetet tükrözi, de a látható arányok időben meglehetősen stabilnak mutatkoznak, nem egyetlen év véletlenszerű adatáról van szó. Ez a munkahelyek jellegével kapcsolatban álló mutató az előző két példánál nagyobb mértékben tér el a topográfiai arányoktól. A magas ipari foglalkoztatású Komárom-Esztergom és GyőrMoson-Sopron területe látványosan megnőtt, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Somogy és Hajdú-Bihar területe nagy részét „elvesztette”.
10
DR. DUSEK TAMÁS – SZALKAI GÁBOR
5. ábra
A munkahelyi balesetek száma Magyarországon, 2005
a négyzet területe 500 munkahelyi balesetnek felel meg
A kartogramok olvasását, értelmezését segíti, ha az eredeti topográfiai térképeket melléjük helyezzük, és az egyes területegységeket a térképen és a kartogramon azonos színnel jelöljük. Erre jelen esetben a magyar megyei felosztás közismertsége és a területegységek viszonylag kicsi száma miatt nem volt szükség. A változatlan alakú kartogramok részletesebb térfelosztás esetén ugyanakkor olvashatatlanná, értelmezhetetlenné válnak, kistérségi szinten már nehezen azonosíthatók az egyes területegységek. Ez a nehézség a topológiai jellemzőket változatlanul hagyó kartogramoknál kezelhető a határvonalak vastagságának változtatásával: a megyei határvonalak kiemelése révén a kistérségek, sőt, a nagyobb települések is felismerhetővé válnak. Az időbeli relációk térképi ábrázolási lehetőségei Az időtávolságok fontossága, szemben a földrajzi távolságokkal, a technikai fejlődés mind magasabb fokán egyre megkérdőjelezhetetlenebb alapvetéssé vált. A hagyományos térképi ábrázolásmód által közvetített földrajzi tér ma már nemcsak a gazdasági szféra, de az egyén számára is sok tekintetben másodlagos lett. Többé nem a fizikai távolságok, hanem a megtételükhöz szükséges idő játssza a fő szerepet. Az időtartamokat korábban a természeti viszonyok határozták meg, ma pedig a közlekedési infrastruktúra állapota. Az „időtér” és a földrajzi tér egymástól való fokozatos elszakadása a térképi ábrázolások számára is új, megoldandó feladatot jelentett. Olyan térképekre lett szükség, amelyekről már nemcsak a térbeli viszonyok olvashatók le, hanem az időbeliek is.
SPECIÁLIS KARTOGRAMOK
11
A számítógépek elterjedése ebben is új távlatokat nyitott, mára a hagyományos kartográfiai módszerekkel készíthető térképek mellett megjelentek a komolyabb számítógépes technikát és ismereteket igénylő ábrázolási lehetőségek is. Így ma az időtávolságok bemutatásakor már számos lehetőség közül válogathatunk, amelyek közül az alábbiakban két típust emelünk ki. Összevetési alapként mutatjuk be először a hagyományosnak tekinthető izokrón térképes ábrázolásmódot, majd ezt követően foglalkozunk a bonyolultabb és kevésbé elterjedt, időarányosan módosított kartogramokkal. Az izovonalas (izokrón) térképeken belül az ábrázolt „időfajtától” függően két alaptípus különböztethető meg. A kisebb számításigényű, első pillantásra is viszonylag egyszerűen értelmezhető térképfajta egy kitüntetett pont és a többi pont közötti időbeli relációkat ábrázolja, a „középponttól” azonos időbeli távolságra lévő pontok összekötésével. Az izovonalak lefutásának alakja – szemben a koncentrikus köröket mintázó geometriai távolságok térképével – szabálytalan, a torzultság mértéke a közlekedési hálózat állapotában fennálló regionális különbségekből következik. Jóval nagyobb számításigényű, és a „hétköznapi” felhasználó számára nehezebben értelmezhető az elérhetőségi idők átlagainak térképe. Ebben az esetben nincs a térképnek kitüntetett „középpontja”, a térképezendő elérési idők a vizsgálatba vont valamennyi pont (például település) valamennyi másik ponttól mért elérési idejének átlagaként adódnak. Eltérő tartalma miatt a két típus eltérő közönséget céloz: míg az egyközpontú, irányfüggő ábrázolás az adott település tényleges elérhetőségi viszonyairól tájékoztat, addig az átlagok térképe a tervezés számára lehet iránymutató, hiszen egymagában képes a teljes ábrázolt terület hálózati hiányosságainak számszerűsített kimutatására. Az izokrón térképek előnye, hogy elkészítésük viszonylag kevés adatból is megoldható. Ha Budapest elérhetőségi idejét térképezzük, nem szükséges valamennyi település és a főváros közti utazási időt ismernünk, elegendő csak például a városhálózat tagjaiba való eljutási időket tudnunk, hiszen a számításhoz használt program interpoláció segítségével az elméleti rácshálózat adathiányos pontjaira is nagyjából megfelelő becslést ad. A kiindulási adatok száma egyébként döntő tényezője lehet a választott ábrázolási módnak is, hiszen az elérhetőségi idők akár hagyományos, településsoros tematikus térképen is megjeleníthetők. Ebben az esetben viszont az ország valamennyi településére rendelkeznünk kell az elérhetőségi időadatokkal. Az izovonalas térképek alkalmazása egyre elterjedtebb, a közlekedéstörténeti kutatásokban (Czére 1991) éppúgy megtalálhatók ezek, mint a hálózatépítés hatásait előrejelző modellekben (Hardi 2000, Szalkai 2003). Az időbeli relációkat ábrázoló térképek másik nagy csoportja az időarányosan módosított kartogramok köre, melyet az angol szakirodalom „time-space map”-nek nevez, magyar fordításként az „idő-térkép” kifejezés is javasolható. Ezen térképek esetében a megjelenített távolságok nem a fizikai távolságokkal, hanem a pontok közötti elérhetőségi időkkel arányosak. Azaz két egymástól rövid idő alatt elérhető pont közel, két egymástól hosszabb idő alatt elérhető pont távol kerül egymástól a térképen.
12
DR. DUSEK TAMÁS – SZALKAI GÁBOR
Az idő-térképeken belül – a pontok közötti kapcsolatok száma szerint – további két alcsoportot különböztetünk meg: az n–1 relációszámú „egyszerű” idő-térképeket, melyeknél az időtávolságot egy kitüntetett központhoz képest értelmezzük; valamint az n*(n–1)/2 relációszámú, többdimenziós skálázással (multidimensional scaling – MDS) készült térképeket (lásd Spiekermann–Wegener 1994, illetve magyarul földrajzi példával Podani 1997, 247–257. o.), melyeknél a valamennyi pont közötti időtávolság alapján rekonstruáljuk és jelenítjük meg a pontok relatív elhelyezkedését. A téralapú és az időalapú térszemlélet különbségeinek idő-térképeken történő megjelenítése módszertanilag is meglehetősen összetett, nagy adat- és számításigényű folyamat, elkészítésükhöz programozási ismeret szükséges. Értelmezhetőségük – különösen a többdimenziós skálázással készült térképeké – szintén nem egyszerű, de megfelelő „gyakorlat” birtokában más módon nem nyerhető információk olvashatók le róluk. Az említett nehézségekre vezethető vissza, hogy az időtérképek elterjedtsége az izokrón térképekéhez képest sokkal kisebb. Az izovonalas és az idő-térképek közös tulajdonsága, hogy csak a kiválasztott központ (vagy központok) iránya mentén olvashatók le róluk az elérhetőségi viszonyok. Vagyis a többi pont egymás közti elérhetőségi ideje egyik típusú térképről sem állapítható meg. Az ismertetett módszerek gyakorlati megvilágításaként a következőkben mindkét ábrázolási lehetőséget bemutatjuk saját térképeink segítségével. A két módszer közti öszszevetés lehetőségét kínálja Magyarország ábrázolása, míg a Budapest környéki időterek térképezésével az időarányos kartogramok részletesebb szakágazati interpretációs készségét kívántuk demonstrálni. Magyarország időtérképeken Magyarország esetében a tér-idő kapcsolat megváltozásának bemutatását tartottuk a legszemléletesebbnek, melynek legjobb példája a közúthálózat fejlesztéséhez kapcsolódik. A rendszerváltás óta eltelt időszakban több mint 330 kilométerrel növekedett az ország gyorsforgalmi úthálózatának hossza, ami az ország időterének „zsugorodását” vonta maga után. Az elkészített térképek két időpontot ábrázolnak, az 1990. januári állapotot hasonlítják össze a jelenlegi hálózat által generált időtérrel. A térkép szerkesztéséhez szükséges hálózati gráf aktualizálását a 2006 júniusában átadott M6-os autópályával zártuk. A térképek minden esetben Budapest és valamennyi vidéki település elérhetőségi idejének kiszámításán alapulnak. A közigazgatási határok és a modell kalibrálásához használt sebességértékek a 2006. évi állapotokat tükrözik. A kiindulási és végállapotot a kétfajta ábrázolási lehetőség közt megosztva térképeztük: az 1990-es helyzetet időarányosan torzított kartogramon, míg a jelenlegi állapotot izokrón térképen tűntettük fel. A két időpont közti elmozdulást viszont mindkét típusú térképen ábrázoltuk, több oldalról rávilágítva így a két módszer közti különbségekre. A 6. ábrán Magyarország 1990-es, míg az 7. ábrán a 2006-os közúthálózati időteret ábrázoltuk.
SPECIÁLIS KARTOGRAMOK
13
6. ábra
Budapest elérhetősége időarányos kartogramon, 1990. január
7. ábra
Budapest elérhetősége izokrón térképen (perc), 2006. június
14
DR. DUSEK TAMÁS – SZALKAI GÁBOR
Jól érzékelhető a két térkép közötti alapvető különbség, azaz a hagyományos topológiai relációk megléte vagy felborulása. Az 1990-es helyzetet ábrázoló idő-térképen egy új térstruktúrával kell megbarátkoznia a szemlélőnek, amelyben a megyehatárok és megyeközpontok feltüntetését, mint ismert, az értelmezést könnyítő orientációs elemek megadását feltétlenül szükségesnek tartottuk. Az értelmezést könnyíti, hogy a kartogram a középpont és a célpontok közti eredeti irányokat nem módosítja, csupán a térbeli távolság értékeit az időbeli távolság értékeivel helyettesíti. Ezt – az abszolút időtávolság értékét – a térképen vonalas aránymértékkel jelenítettük meg, amely a módszertani sajátosságokból adódóan természetesen csak a központ és a többi pont közti időtávok meghatározását teszi lehetővé. Tartalmi szempontból az időbeli eljutást geometriai alapnak tekintő kartogramon – a még fejletlen autópálya-hálózat miatt – a megyehatárok torzulása elsősorban a fővároshoz közeli térségekben szembetűnő, azaz a gyors eljutást segítő tengelyek mentén a „tér rövidülése” figyelhető meg. Ezzel ellentétes jelenség Budapest határainak kitágulása, hiszen a fővároson belül elérhető haladási sebesség jelentősen lassabb a vidéki átlagnál, ami megnöveli Budapest méretét az időtérben. Az országhatár csupán északnyugaton deformálódott nagyobb mértékben, mivel az épülő M1-es már a rendszerváltáskor is viszonylag közel járt az osztrák, illetve a szlovák határhoz. Az idő-térképhez viszonyítva könnyebben értelmezhető képet tár elénk a 2006-os állapotot feltűntető izovonalas térkép (7. ábra). A percben megadott elérhetőségi értékek a Budapestre való eljutás idejét szemléltetik. A térképen kinyúló csápok a gyorsforgalmi úthálózat előrehaladt építésének következményei, az izovonalak átlagon felüli megnyúlása valamennyi autópálya nyomvonala mentén szembetűnőek, míg köztük lassabban elérhető, forgalmi árnyékban fekvő térségek helyezkednek el. 8. ábra
Budapest elérhetőségének javulása időarányos kartogramon, 1990 – 2006
SPECIÁLIS KARTOGRAMOK
15
Az 1990 és 2006 közötti változást vizualizálja a 8. és a 9. ábra. A 8. ábrán időtérképen, míg a 9. ábrán izovonalas térképen szemléltettük ugyanazt a jelenséget. 9. ábra
Budapest elérhetőségének csökkenése izokrón térképen (perc), 1990 – 2006
A két ábrázolás közti fő eltérés, hogy az időarányos kartogram esetében csak a két időpontra vonatkozó térképpár együttes megjelenítésével érzékeltethető az időbeli viszonyok változása, míg az izovonalas térkép esetében egyszerűen „csak” a kiinduló értékek különbségtérképét kell elkészíteni. Ugyanakkor így csak a csökkenés mértékéről kapunk információt, míg az időtérképpár esetében emellett az abszolút idők is leolvashatók az ábráról. Különbség van azonban a csökkenés pontosságának megállapíthatóságában, ezt az adattípust az izokrón térképek adják vissza jobban. Az idő-térképen közvetlenül a határvonalak fizikai elmozdulásából érzékelhető a térkép fő mondanivalója, az elérhetőségi idők csökkenése, az időtér zsugorodása, melyet elsősorban a gyorsforgalmiúthálózat kiépítése határozott meg. A Budapesthez közelebb eső megyehatárok helyzete jelentősen nem változott, hiszen ezeket többnyire már 1990re elérték a gyorsforgalmi utak, teljesen új nyomvonal megnyitására pedig csak a 2/A és az M6 esetében került sor. Nagyobb változások a távolabbi megyehatárok és országhatárszakaszok esetében figyelhetők meg, így az M1 és az M7, de leginkább az M3 és az M5 hatásvonalában, amelyek az „összenyomott” három legkeletibb megyét és Csongrádot Budapest felé „húzták be”. Ugyanígy szemléletes a megyeszékhelyek helyzetének megváltozása vagy éppen helyben maradása is. Egyes távolabbi térségekben viszont semmilyen vagy szinte semmilyen változás nem következett be. Így Baranya vagy Békés megye keleti felének „távoli” helyzete a gyorsforgalmi úthálózattal való, továbbra is fennálló ellátatlanságra utal.
16
DR. DUSEK TAMÁS – SZALKAI GÁBOR
Izovonalas ábrázolással ugyanezeket az eredményeket tükrözi a 9. ábra is. Ez esetben a választott izokrón sűrűség határozza meg a térkép információsűrűségét, amelyet a még megfelelő, de az értelmezést nem ellehetetlenítő határok közt kell optimalizálni. E térképi ábrázolás említett előnye az időértékek pontos leolvashatósága, ennek alapján megállapítható, hogy a legnagyobb nyereséget elkönyvelő térségek Budapestre való eljutási ideje az elmúlt 16 évben 50 perccel lett rövidebb. Budapest és környéke időtérképeken Az időarányos kartogramok speciális tulajdonsága, hogy képesek több időtér egyidejű ábrázolására is, anélkül, hogy a térkép értelmezhetősége romlana. Egy ilyen példát mutatunk be Budapest és a környező települések egyéni és tömegközlekedési viszonyainak összehasonlítására. A 2006-os adatok alapján szerkesztett kartogramokon összesen négy időtér ábrázolása látható: csúcsforgalmi és nem csúcsforgalmi helyzetben egyaránt vizsgáltuk a tömegközlekedés és az egyéni közlekedés lehetőségeit. A különbségek hangsúlyosabbá tétele érdekében az összevetés a központnak választott Deák tértől nem ugyanazon pontok elérhetőségi értékei alapján történt. A tömegközlekedés időterét úgy reprezentáltuk, hogy Budapest határát a BKV-járatok menetrendjével, míg a környező településekét azok személygépkocsis eljutási időivel módosítottuk, torzítottuk. A 10. ábra a nem csúcsforgalmi időszakra jellemző elérhetőségi időtereket ábrázolja, míg a 11. ábra kalibrálásakor a csúcsforgalomban mérhető alacsonyabb sebességértékeket használtuk fel. 10. ábra
A Deák tér egyéni és tömegközlekedési elérhetősége nem csúcsforgalmi időszakban
SPECIÁLIS KARTOGRAMOK
17
A térképen Budapest határa a tömegközlekedési elérhetőségi teret, a ponttal jelölt települések pedig az individuális közlekedés terét jelölik. A térkép fő mondanivalója a térbeli és időbeli relációk felcserélődése. Míg a hagyományos földrajzi tér szempontjából (magától értetődően) a Budapest környéki települések Budapest közigazgatási határán kívül fekszenek, addig ez az axióma a tömegközlekedési és az egyéni közlekedés által meghatározott időterekben már nem érvényesül. Leolvasható a térképről, hogy a kiválasztott települések közül csak a periferikus helyzetű Szigetmonostor nem „ugrott” Budapest határain belülre, rajta kívül valamennyi település kisebb sugarú körben helyezkedik el, mint a főváros tömegközlekedési idősugara. Vagyis például Gödöllőt autóval gyorsabban el lehet érni, mint tömegközlekedési eszközökkel az ugyanebben az irányban található utolsó budapesti BKV-megállót. A gyakorlati tapasztalatokhoz alkalmazkodva azonban helytelen lenne csupán a nem csúcsforgalmi időszakok vizsgálata. A napi csúcsok során ugyanis megváltozik mind az egyéni, mind a tömegközlekedés időtere, ezzel pedig egymáshoz viszonyított versenypozíciójuk is, ami a modal split alakulásának is fontos eleme. Így mérési eredményeinkkel is alátámasztott sokéves empirikus tapasztalatainkra alapozva részletesebb hálózatot építettünk fel, amelyen kellő finomsággal tartottuk ábrázolhatónak a csúcsforgalmi forgalomáramlási viszonyokat. 11. ábra
A Deák tér egyéni- és tömegközlekedési elérhetősége csúcsforgalmi időszakban
18
DR. DUSEK TAMÁS – SZALKAI GÁBOR
A 11. ábrán, az összevetés megkönnyítése érdekében, pontozott vonallal feltüntettük egyben a nem csúcsforgalmi tömegközlekedési időteret is. Látható, hogy az előző térképhez képest a települések jelentős része visszaugrott eredeti térbeli pozíciójába, vagyis a főváros (idő)határán kívülre került, de legalábbis ahhoz jóval közelebb húzódott. Kis időtávolságukat főleg az autópályákról elérhető települések őrizték meg, míg a tömegközlekedési eszközök esetében a főváros határait elérő HÉVvonalak bizonyultak a leggyorsabbnak. A térképről is leolvasható, hogy sem a szentendrei, sem a gödöllői HÉV esetében nem növekedett a csúcsforgalmi elérési idő, hiszen mindkét vonal folytatásában metró-összeköttetés van a Deák tér felé. A legnagyobb romlást ugyanakkor a XVII. kerület szenvedte el, ahol a nagy távolságot megtevő, hosszú buszjáratok dugóba kerülési esélye hatványozott. Mindez arra utal, hogy a vizsgálati paraméterezés mellett, az átszállások és a tömegközlekedés egyéb sajátosságai miatt az egyéni közlekedés nem csúcsforgalmi időszakban annyival gyorsabb a tömegközlekedésnél, hogy nemcsak az azonos földrajzi pontok személygépkocsis elérési ideje kedvezőbb a tömegközlekedésinél, hanem még a távolabb esőké is. Vagyis a Budapest szélén lakó, tömegközlekedést használó lakos a kisebb fizikai távolság ellenére is lassabban éri el a Deák teret, mint az agglomerációból, de személygépkocsival érkező. Ez a helyzet javul valamelyest a csúcsforgalmi időszakokban, amikor – főleg a zártpályás közlekedési eszközöknek köszönhetően – a tömegközlekedés egyes viszonylatokban időben is versenyképessé válik az egyéni közlekedéssel szemben.
Összegzés Kommunikációnk lényegesen szegényebb lenne, ha vizuális formáját nem használhatnánk. A vizuális kommunikációnak a tudomány, és azon belül a területi statisztikai adatok elemzése számára is alapvető jelentőségű eszközei a térképek. Egy jól sikerült térkép nem csupán dekoratív kiegészítő eleme a tudományos kutatásnak, hanem elsődleges tudományos eredmény, amely nagyon kevés szóbeli kiegészítést igényel. Térszemléletünket és a területi folyamatokról kialakított képünket nagyban befolyásolják a topográfiai térképek és az azokon alapuló hagyományos tematikus térképek. A tanulmányunkban bemutatott kartogramtípusok a hagyományos tematikus térképekhez képest új nézőpontból mutatják be a vizsgált területi jelenségeket, és képesek olyan információkat közvetíteni, amelyek hozzájárulnak a területi folyamatok jobb megértéséhez és a területi folyamatok működéséről kialakított képünk fejlesztéséhez.
SPECIÁLIS KARTOGRAMOK
19
IRODALOM Czére Béla (1991): A távolsági utazás eljutási idői és izokrón-térképei Magyarországon (1847–1985), Közlekedéstudományi Szemle, 1991/7, 249–260. o. Hardi Tamás (2000): A gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésének hatása (1998 és 2008). Comitatus, 10. évf. 5. sz. 14–22. o. Jakobi Ákos (2004): A digitális társadalomföldrajzi felületek alkalmazási lehetőségei a hazai területi kutatásokban. In: Magyar Földrajzi Konferencia CD-kiadványa, 2004, Szeged (www.geography.hu) p. 12. MacEachren, A. M.: How Maps Work. Representation, Visualization, and Design. Guilford Press, New York Podani János (1997): Bevezetés a többváltozós biológiai adatfeltárás rejtelmeibe. Scientia Kiadó, Budapest Shirreffs, W. S. (1992): Maps as communication graphics. Cartographic Journal, 29. évf, 1. sz., pp. 35–41. Spiekermann, Klaus–Wegener, Michael (1994): The Shrinking Continent: New Time Space Maps of Europe, Environment and Planning B: Planning and Design 21, 653–673. o. Szalkai Gábor (2003): A közúti térszerkezet és a hálózatfejlesztés vizsgálata Romániában, Falu–Város–Régió, 2003/8, 19–24. o. Kulcsszavak: tematikus térkép, területi adatok, értékarányos kartogramok, izokrón térkép, elérhetőség változása, csúcsforgalom, tömegközlekedés.
Resume Communication would be significantly poorer if its visual form could not be used. Maps are fundamental types of visual communication in the field of science and spatial statistics as well. A good map is not only a decorative, supplemental element in research, but a primary result, which needs very little verbal supplement. Our space view and our ideas about spatial processes are strongly influenced by topographic maps and traditional thematic maps, which are based on topographic ones. The cartograms included in this paper present spatial phenomena from a new viewpoint compared to traditional thematic maps. They are able to contribute to improving our space view and enhance our knowledge about spatial questions investigated, too.
ELEMZÉSEK NÉMETH NÁNDOR – KISS JÁNOS PÉTER
Megyéink és kistérségeink belső jövedelmi tagoltsága* Elméleti és módszertani kérdések A gazdaságföldrajzi, regionális tudományi munkák, területi statisztikai elemzések egyik leggyakoribb témája hagyományosan az országcsoportok, országok regionális fejlettségi különbségeinek vizsgálata. A „fejlettség” fogalmának számtalan lehetséges értelmezése, összetett jellege miatt Magyarországon is gyakori a többváltozós módszerek használata, komplex fejlettségi mutatók képzése – elég itt csak Faluvégi Albert ilyen szemléletű, évről évre megjelentett, precíz elemzéseire utalnunk (Faluvégi 2004, 2005). Minthogy azonban a fejlettség legtöbb dimenziója összefügg az anyagi jólét egyszerű, egyértelmű közgazdasági tartalmú és számos kifinomult eljárással, idősorosan is elemezhető mutatóival, a fejlettségi viszonyok áttekintő jellemzésére nemzetközileg régóta igen elterjedt az értéktermelés – a területi GDP –, illetve a lakossági (háztartási) jövedelmek területi egyenlőtlenségeinek vizsgálata is. Ez a kutatási irány is megjelent már évtizedekkel ezelőtt, jóval az szja-adatsorok 1988-as, illetve a KSH területi GDPadatainak 1994-es kezdőéve előtt a Kovács Tibor által szerkesztett Területi Statisztika hasábjain (lásd például Barta 1977, Agócs–Tábi 1982, Nemes Nagy 1984 munkáit). Az elmúlt bő egy évtizedben pedig – a jövedelmi tagozódásnak a hazai társadalmi egyenlőtlenség-rendszerben játszott növekvő szerepe, a területi jövedelemmutatóknak az Európai Unió regionális támogatási rendszerében juttatott kiemelkedő fontossága miatt, s a szükséges alapadatok immár rendszeres közzétételének is köszönhetően – kiemelkedő jelentőségre tett szert Magyarország területi jövedelmi egyenlőtlenségeinek vizsgálata. A belső területi tagoltság szempontja természetesen akkor is megjelenik a tanulmányokban, ha nem az egész ország, hanem csak egy-egy kisebb térség a vizsgálat alapja. Ám olyan kutatásokat, amelyek áttekintő jelleggel értékelnék az országon belüli területi egységek (például a megyék vagy a kistérségek) belső tagoltságát, és ezeket összehasonlítanák, magyaráznák, igen keveset találunk (ilyen kivétel Lőcsei (2002) és Kiss–Lőcsei (2005) tanulmánya). Az elmúlt évtizedekben a jövedelemegyenlőtlenségek iránti érdeklődés a nemzetközi közgazdasági irodalomban is megnőtt, és ezzel kapcsolatban a makroközgazdászok közelítéseiben egyre fontosabb szerepet kap a területi jövedelemkülönbségek vizsgálata. Ez szorosan kapcsolódik a hetvenes évek óta változó hevességgel zajló konvergenciavitához, amelynek alapkérdése, hogy a gazdasági növekedés során növekednek vagy csökkennek a jövedelemegyenlőtlenségek a világban, illetve annak egyes régióiban (Major 1998). A vita területi értelemben ugyan főként az országok közötti egyenlőtlen*
A tanulmány első díjat nyert folyóiratunk Kovács Tibor-pályázatán 2006 őszén.
JÖVEDELMI TAGOLTSÁG
21
ségek alakulásáról folyik, de az országokon belüli regionális differenciák alakulása is számos kutatás tárgya (Barro–Sala-y-Martín 1991, Nemes Nagy 1987, 2005). A téma egyik klasszikus elmélete J. Williamsontól származik (1965), aki – Kuznets (1955) elképzelését regionális alapon kiterjesztve – az országok gazdasági fejlettsége/fejlődése és belső regionális egyenlőtlenségeik nagysága közötti összefüggés modelljét alkotta meg. Empirikus elemzésekkel is alátámasztott hipotézisének lényege, hogy a tőkés gazdaságfejlődés első szakaszát a korábbi kiegyenlített térszerkezet gyors, majd csökkenő ütemű polarizálódása (regionális divergencia) jellemzi, amire idővel a fejlett gazdaságokban a regionális tagoltság csökkenésének periódusa (konvergencia) következik. A belső területi jövedelemegyenlőtlenségek nagyságát az országos fejlettségi szint függvényében ábrázolva tehát jellegzetes, fordított „U” alakú görbét kapunk, ha egy adott időpillanatban különböző fejlettségű országok azonos módon számított területi egyenlőtlenségi mutatóinak nagyságát tekintjük (keresztmetszeti vizsgálat), s akkor is, ha egy adott ország hosszú idősoros területi egyenlőtlenségi mutatóit ábrázoljuk (longitudinális elemzés). Noha Williamson hipotézisének ellenőrzését számos mérési probléma nehezíti, és az elmélet legalább annyi kérdést vet fel, mint amennyire válaszol (például, hogy a fejlődés magasabb szintjén a konvergencia szakadatlanul folytatódik, stagnálásba megy át, netán új divergenciaperiódus kezdődik-e), az eddigi empirikus tesztek többsége, számos bizonytalansági tényező, jelentős helyi eltérések, több kivétel mellett összességében inkább alátámasztotta azt (Nemes Nagy 1987, 2005, Nemes Nagy– Németh 2005). Mindezekből kiindulva a Williamson-hipotézist alkalmasnak találtuk arra, hogy – elsősorban módszertani kísérletként, de empirikus tanulságok kedvéért is –, kisebb területi egységek belső jövedelmi tagoltságának értékelésére használjuk. Egyfelől arra voltunk tehát kíváncsiak, hogy alkalmazható-e ilyen kis alapegységek esetében a modell: van-e szignifikáns összefüggés a kistérségek (megyék) jövedelemszintje és belső, települési szintű jövedelem-egyenlőtlenségeik nagysága között, s ha igen, az a modell által előrejelzett kapcsolat-e? Ennek eldöntése viszonylag egyszerű, ugyanis a tőkés piacgazdaság első, divergenciával jellemezhető időszakán – a „fordított U” felfelé ívelő szakaszán – már a világ majd minden országa, köztük hazánk is túl van. Így, ha keresztmetszeti vizsgálatot végzünk, a Williamson-hipotézis értelmében a magasabb jövedelmi szintű kistérségek (megyék) jelenlegi belső egyenlőtlenségeinek tendenciaszerűen kisebbeknek kell lenniük az alacsonyabb átlagjövedelmű egységek esetében tapasztaltnál: a jövedelmek nagysága és a belső egyenlőtlenségek szintje között negatív irányú összefüggést várhatunk. Magyarország esetében ugyanakkor számolni kell azzal is, hogy az államszocialista időszak „nem piaci” viszonyainak köszönhetően a múlt rendszerben az ország fejlettsége alapján várható „természetes” szintjüknél alacsonyabbra csökkentek a területi egyenlőtlenségek is, amit a rendszerváltás utáni évek „helyreállítási periódusában” ezek átmeneti, drasztikus növekedése követett (Major–Nemes Nagy 1999). Ez a hatás, mivel országosan általános volt, a keresztmetszeti összehasonlítás érvényességét nem befolyásolja, ugyanakkor az 1990 óta eltelt másfél évtized adatainak elemzése lehetőséget ad egy speciális idősoros vizsgálatra is: vajon a kistérségeken (megyéken) belül hogyan változ-
22
NÉMETH NÁNDOR – KISS JÁNOS PÉTER
tak az egyenlőtlenségek. A Williamson-hipotézis szerint a fejlettebb térségekben – mivel esetükben alacsonyabb egyenlőtlenségi szint a „természetes” – az 1990-et követő években kisebb mértékű differenciálódásra számíthattunk, míg a 2000 után tapasztalható kiegyenlítődési trendnek ezekben kellett erőteljesebbnek mutatkozni. Számításaink többségét ezért 1990-től 2004-ig valamennyi évre elvégeztük. Vizsgálatunk első lépéseként egydimenziós koncentrációs mutatók kiszámításával meghatároztuk a kistérségek és megyék települései közötti jövedelemegyenlőtlenségek nagyságát, majd ezek értékeit vetettük össze – egyszerű táblázatok, diagramok, illetve lineáris regressziószámítások segítségével – átlagos jövedelmi szintjükkel1. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy a térségek átlagos fejlettségi (jövedelmi) szintjén túl milyen tényezők befolyásolják még belső egyenlőtlenségeik nagyságát, s összességében melyik hatás rendelkezik a legfontosabb magyarázóerővel? Sajnos a kérdésre nem lehet teljesen egzakt választ adni. A területi jövedelemegyenlőtlenségek mérőszámaként használt koncentrációs mutatók értékeit ugyanis sokféle eredetű, véletlennek tekinthető tényező is befolyásolja, amelyek a keresztmetszeti elemzést erősen megnehezítik (Nemes Nagy 2005). Ilyenek különösen a térfelosztás különbségei. Nem részletezve a lehetséges okokat (ezekről kiváló áttekintést nyújt Dusek 2004), csak az esetünkben legfontosabbakat emeljük ki: – Több településből álló kistérségekben minden egyéb körülmény azonossága mellett is jellemzően nagyobb az egyenlőtlenségi mutatók értéke. – Azonos számú településből álló, azonos jellemzőkkel rendelkező, de eltérő méretű kistérségek közül a kisebb lakosságszámúakban nagyobb az egyenlőtlenségi mutatók értéke. – Mivel a nagyobb települések általában fejlettebbek, a kistérségek településállományának méret szerinti megoszlása is befolyásolja az egyenlőtlenségi mutatók értékét (például két százezer lakosú, 10-10 településből álló kistérség közül nagyobb lesz az egyenlőtlenségi mutatók értéke abban, ahol 10 db tízezer fős településről van szó, mint ahol a 91 ezres központot 9 db ezer lakosú település kíséri). A súlyozott egyenlőtlenségi mutatók esetében – ahol a számításban szereplő minden település fejlettségi szintjét méretével, azaz lakosságszámával arányos mértékben vesszük figyelembe – a településméret-összetétel szerepe a számítás módjából adódóan is felértékelődik. – A településhálózat regionális sajátosságai (például alföldi óriásfalvas-mezővárosos rendszer) és a kistérségek lehatárolásának eltérő elvei is befolyásolják az egyenlőtlenségi mutatók értékét (ha például valahol egy nagyvárost csak néhány közvetlen szomszédjával sorolnak egy kistérségbe, máshol viszont a „valódi”, teljes vonzáskörzetet jelölik ki egy kistérségnek, az egyéb feltételek azonossága mellett is igen eltérő egyenlőtlenségi mutatókat kaphatunk).
1 Eljárásunk tehát a regionális tagoltság hagyományos elemzési irányának megfelelően az úgynevezett szigma-konvergenciát teszteli, azaz konvergenciának a jövedelmek területi szóródásának csökkenését tekinti – szemben a béta-konvergenciát alapul vevő megközelítéssel, amely alapján akkor beszélhetünk a jövedelmek kiegyenlítődéséről, ha a fejletlenebb térségek növekedési üteme meghaladja a fejlettekét.
JÖVEDELMI TAGOLTSÁG
23
E sokféle véletlenszerű hatás együttesen olyan „zajt” eredményez az egyenlőtlenségi mutatók értékeiben, amelynek következtében a jövedelemkülönbségeket meghatározó „valódi” tényezők összesített magyarázóereje (egy többváltozós regressziós modellben) is viszonylag alacsony lesz, tényleges hatóerejük pedig csak korlátozottan összevethető. A torzító hatások azonban módszertani fogásokkal csökkenthetők, így hipotéziseink érvényességének megállapítását nem teszik lehetetlenné. Vizsgálataink területi kereteként olyan alapegységeket kellett választanunk, amelyek: – hasonló nagyságú részekre osztva lefedik Magyarország egész területét, és hasonló darabszámú településből állnak; – külön kezelik Budapestet (a fővárost már pusztán kiugró mérete miatt célszerű kihagyni a vizsgálatokból); – nem önkényesek, illeszkednek a nagyobb adminisztratív egységek határaihoz; – elemeikhez pontos jövedelemadatok és egyéb empirikus társadalmi-gazdasági információk rendelhetők; – elégséges elemszámot biztosítanak bizonyos matematikai-statisztikai elemzési eszközök használatához. A megyék viszonylag jól megfelelnek mindegyik elvárásnak, a statisztikai kistérségek azonban már kevésbé (elsősorban a hasonló méret és településszám feltétele nem teljesül maradéktalanul). A módszertani nehézségek csökkentése érdekében az 1994 óta létezett háromféle kistérségbeosztás közül nem az aktuális, 168-as rendszert, és nem is a ténylegesen létező városi vonzáskörzeti rendszernek – álláspontunk szerint – leginkább megfelelő 138 kistérséges besorolást választottuk, hanem az 1997–2003 között érvényben volt 150 kistérséges beosztást. Ebben ugyanis Budapest már külön egység, viszont rajta kívül nincs más „egytelepüléses” kistérség (a mai beosztásban Debrecen is ilyen). A területi egyenlőtlenség különböző lehetséges értelmezéseinek megfelelően a jelenség mérésére számos, többé-kevésbé eltérő tartalmú területi koncentrációs mutatót használhatunk (Major – Nemes Nagy 1999). Minthogy pedig e különböző indexek valamelyest eltérőnek mutathatják az egyes térségek belső egyenlőtlenségeinek szintjét, jelentősége van a (későbbi elemzéseink függő változóit szolgáltató) területi egyenlőtlenségi mutató megválasztásának is. Tekintve, hogy ideális választás nincs, a lehetséges értelmezések bizonytalanságát csökkentendő célszerűnek tűnt több mutató értékeit is kiszámítani. Ezért két, egymástól lényegesen eltérő tulajdonságokkal rendelkező indexet használtunk a megyéken és kistérségeken belüli, települések közötti jövedelmi differenciák mérésére. (Ezek talán egyetlen közös vonása az, hogy mindkét módszer népességszámmal súlyozva mutatja az egyenlőtlenségek mértékét – tehát a települések nemcsak jövedelemszintjükkel, hanem nagyságukkal arányosan is „hozzájárulnak” térségük egyenlőtlenségi mutatójának alakításához: a nagyobb települések jövedelemszintje jobban számít, mint a kicsiké.) Az egyik mutató a hazai tanulmányokban is gyakran szereplő, világos tartalmánál fogva előszeretettel használt Hoover-index, ami 0-tól 100%-ig terjedő skálán azt fejezi ki, hogy az egyik vizsgált jellemző (jelen esetben a jövedelem) mekkora hányadát kellene a települések között átcsoportosítanunk ahhoz, hogy megoszlása pontosan megegyezzen a másik vizsgált jellemző (jelen esetben a népesség) települések közötti megoszlásával. Képlete:
24
NÉMETH NÁNDOR – KISS JÁNOS PÉTER
n
h=
∑x − f i =1
i
2
i
,
ahol xi és fi két megoszlási viszonyszám (esetünkben az i-edik település népességének, illetve jövedelmének részesedése az adott térség össznépességéből, illetve összjövedelméből), melyekre fennáll a következő két egyenlet:
∑x
i
= 100 % és
∑f
i
= 100 %.
Másik egyenlőtlenségi mutatónk a nemzetközi összehasonlításokban napjainkban nagy előszeretettel alkalmazott logaritmikus súlyozott relatív szórás:2 2
y ∑ log yi fi V = 100 , ∑ fi xi , azaz egy fajlagos (arány) mutató értéke az i-edik területegységben (esefi tünkben az egy főre jutó jövedelem); y = y i súlyozott átlaga; f i a fajlagos mutató ahol y i =
súlyozásának alapja (e tanulmányban a népességszám). A logaritmizálás praktikus előnye, hogy bár nem változtatja meg az egyes alapadatok sorrendjét, csökkenti az extrém értékek kiugrását, így egy-két ilyen szélsőség kevésbé hat a kimutatott egyenlőtlenségi mértékekre. A két mutató az egyenlőtlenségi koncepciók két különböző csoportjába tartozik: a Hoover-index eloszlástípusú, míg a logaritmikus szórás szóródástípusú jelzőszám. Előbbi az eloszlás minden elemére egyformán érzékeny, utóbbiban azonban (a logaritmizálás ellenére is) erőteljesebben jut érvényre az eloszlás két szélén található értékek hatása. A logaritmikus szórás hátránya, hogy interpretációja jóval nehézkesebb, mint a Hooverindexé – már csak azért is, mert értékkészlete felülről nem korlátos –, ugyanakkor míg a Hoover-index érzéketlen az átlag alatti és az átlag fölötti jövedelemszintű települések körén belül bekövetkezett jövedelmi elmozdulásokra, addig a logaritmikus szórás nem az. E különbségek ellenére, mint azt látni fogjuk, a kétféle mutató használatával kibontakozó összefüggések és trendek lényegében nem tértek el egymástól, hipotéziseink ellenőrzésére mindkét jelzőszám egyaránt alkalmasnak bizonyult. A belső egyenlőtlenségek mértéke Számításaink alapadatbázisát a települések 1990 és 2004 közötti évek állandónépesség-adatai, valamint az adott évben az adott település lakosai által bevallott személyi jövedelemadó alapjának összege képezte. E változókat – csakúgy, mint a későbbi vizsgálatainkba bevont többi adatot – általában a KSH T-STAR adatbázisából nyertük (az 2 A következőkben az egyszerűbb fogalmazás kedvéért a „logaritmikus szórás” megjelölést használjuk, de mindvégig a logaritmikus súlyozott relatív szórásról lesz szó.
JÖVEDELMI TAGOLTSÁG
25
egyetlen fontosabb kivételt a 2001 előtt bevallott adóköteles személyi jövedelem értékei jelentik, amelyek közvetlenül az APEH adatbázisából származnak). 1. ábra
Az adóköteles jövedelmek települési szintű egyenlőtlenségei Magyarországon, 1990–2004 20,0 Hoover-index
18,0
logaritmikus szórás
16,0 14,0 12,0 % 10,0 8,0 6,0 4,0 2,0 0,0 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004
Kétféle egyenlőtlenségi mutatónknak kiindulásként országos és települési szintű alakulását számítottuk ki. A két index időbeli futása szinte teljesen azonos trendet mutat: a rendszerváltozás utáni években gyorsan megnövekedtek a települési szintű jövedelmi differenciák – az okok részletesen feltártak, lásd például Faluvégi (2005) munkáját –, majd több éves stagnálás után az új évezred első éveiben egyértelmű, bár kisebb mértékű kiegyenlítődés következett be (1. ábra). Ez utóbbi, rövidebb szakasz még kevésbé elemzett, de mindenképpen komoly szerepet játszik benne két központi bérintézkedés: a minimálbér drasztikus emelése 2001–2002-ben, illetve az 50%-os közalkalmazotti béremelés 2002–2003-ban (Kertesi–Köllő 2004). Részletesebb vizsgálatainkat a 19 megyére, illetve a 149 tagú kistérségi rendszerre végeztük el (Budapestet a korábban ismertetett megfontolásokra tekintettel nem szerepeltettük számításainkban). A megyék belső, települési szintű jövedelmi egyenlőtlenségi értékeinek összevetése alapján jól tesztelhető, hogy az ország különböző részei között
26
NÉMETH NÁNDOR – KISS JÁNOS PÉTER
van-e különbség a belső jövedelmi egyenlőtlenségek nagyságában, és ha igen, az vajon a Williamson-hipotézisnek megfelelő mintázatot mutat-e: a gazdagabb megyékben kisebbek, míg a szegényebbekben nagyobbak-e a belső egyenlőtlenségek? Eredményeink jelentős különbségekről tanúskodnak. Észak-Dunántúl megyéi a legkiegyenlítettebbek, míg Északkelet-Magyarország és Dél-Dunántúl megyéiben a legnagyobbak a települések közötti jövedelmi egyenlőtlenségek. Mindkét index szerint alapvetően hasonló a megyék sorrendje és az elmúlt 15 év belső egyenlőtlenségváltozásainak iránya is (1. táblázat, 2. és 3. ábra). A legkisebb belső differenciáltságot minden évben KomáromEsztergom, míg a legnagyobbat – egyetlen év kivételével – Szabolcs-Szatmár-Bereg megyénél mértük. Az elmúlt 15 év átlagértékeit tekintve alacsony belső egyenlőtlenség jellemzi még Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém megyéket, míg Borsod-Abaúj-Zemplén, Somogy és Tolna megyéket rendre az ellenkező póluson találjuk, de fel-feltűnik magas értékekkel Baranya, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok is (a teljes észak-alföldi és dél-dunántúli régió). A kétféle index átlagértékei alapján kapott megyei sorrendek kisebb eltérései módszertani eredetűek: a rangszámok tanúsága szerint a sok, igen szegény aprófaluval rendelkező Baranyában az eloszlás széleire érzékenyebb logaritmikus szórás jelez nagyobb differenciáltságot a többi megyével összevetve, míg a mezővárosiasóriásfalvas Bács-Kiskunban és Hajdú-Biharban a Hoover-index (1. táblázat). 1. táblázat
A vizsgált egyenlőtlenségi mutatók nagysága és időbeli alakulása a megyékben, 1990–2004
Megye
Bács-Kiskun Baranya Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér Győr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Jász-Nagykun-Szolnok Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Tolna Vas Veszprém Zala
Az egyenlőtlenségi mutatók átlagértéke
Az egyenlőtlenségi indexek idősorára illesztett lineáris regressziós egyenes meredeksége
Rangszám
Hooverindex
Log. szórás
Hooverindex
Log. szórás
Hooverindex
12,93 12,83 11,61 14,27 12,00 11,90 9,26 14,16 12,75 13,32 5,48 10,77 10,81 14,44 17,37 14,28 9,94 10,32 12,44
13,36 16,42 12,44 16,34 13,53 12,23 9,80 15,01 14,43 14,73 6,49 11,52 11,42 16,69 17,66 16,14 11,01 12,05 13,67
7 8 13 4 11 12 18 5 9 6 19 15 14 2 1 3 17 16 10
11 3 12 4 10 13 18 6 8 7 19 15 16 2 1 5 17 14 9
0,06 0,09 0,08 0,12 –0,01 0,09 –0,14 0,06 0,19 0,12 –0,13 0,04 0,20 –0,10 0,10 0,06 –0,08 –0,07 –0,12
Log. szórás 0,06 0,22 0,13 0,21 0,04 0,11 –0,10 0,11 0,32 0,18 –0,12 0,18 0,21 0,08 0,14 0,09 –0,06 –0,03 –0,06
JÖVEDELMI TAGOLTSÁG
27
Ha pedig mindezt összevetjük a fejlettségi térszerkezet közismert képével – az ország középső és nyugati részének markáns jövedelmi előnye, az északkeleti országrész lemaradása –, világosan kivehető a kétféle területi mintázat hasonlósága: a fejlettebb megyéket kisebb, a fejletlenebbeket pedig nagyobb belső jövedelmi differenciáltság jellemzi. Az összefüggést korrelációszámítás segítségével számszerűsíthetjük is: a megyék egy lakosra jutó jövedelemszintje és belső, települési jövedelemegyenlőtlenségeik Hooverindexe között a vizsgált 15 év mindegyikében közepes-erős, –0,61 és –0,77 közötti korreláció adódott (a logaritmikus szórással számolva –0,51 és –0,76 közöttiek az értékek). Ez az eredmény tehát megerősíti hipotézisünket: a Williamson-modell országnál kisebb alapegységek esetében is „működik”, avagy – óvatosabban fogalmazva – a magyar megyék „viselkedése” legalábbis illeszkedik a modellhez. Mindezt azért is fontos kiemelni, mert a megyék esetében a korábban ismertetett, a területi lehatárolásból eredő, az összehasonlítást korlátozó „véletlen” torzító hatások még viszonylag kisebb mértékben vannak jelen. 2. ábra
A megyék települési szintű jövedelmi egyenlőtlenségei a Hoover-index szerint, 1990–2004 20
18
Szabolcs-Szatmár-Bereg
16
14
% 12
10
8
6
Komárom-Esztergom
4 1990
1991
1992
1993
1994
1995
1996
1997
1998
1999
2000
2001
2002
2003
2004
28
NÉMETH NÁNDOR – KISS JÁNOS PÉTER
3. ábra
A megyék települési szintű jövedelmi egyenlőtlenségei a logaritmikus szórás szerint, 1990–2004 20
Szabolcs-Szatmár-Bereg 18
16
14
% 12
10
8
6
Komárom-Esztergom 4
1990
1991
1992
1993
1994
1995
1996
1997
1998
1999
2000
2001
2002
2003
2004
Az egyenlőtlenségek időbeli alakulását tekintve további, lényeges megfigyeléseket tehetünk. A 2. és 3. ábra kiválóan szemlélteti, hogy a megyék nagy részében alapvetően ugyanaz az egyenlőtlenségváltozási folyamat játszódott le, mint országos viszonylatban (1. ábra): a kilencvenes évek elején hirtelen differenciálódás következett be, amit stagnálás, majd lassú kiegyenlítődés követett. Mégis, a belső egyenlőtlenségek változása megyénként némiképp eltérő mértékű, és valamennyire más időbeli trendet követ. A jelentős ingadozásokkal zajló változások csapásirányát kiderítendő lineáris trendvonalakat illesztettünk az egyenlőtlenségi indexek idősorára (lásd az 1. táblázat utolsó oszlopát). Ugyan, mint arra már kitértünk, az 1990 és 2004 közötti egyenlőtlenségváltozások trendje nem lineáris (országosan egy emelkedő, egy stagnáló és egy enyhén csökkenő szakaszra osztható), a lineáris trendvonalak meredeksége azonban – éppen a linearitásból következően – utal arra, hogy az adott megyében is elindult-e a belső kiegyenlítődés, sőt arra is, hogy az esetleg megindult nivellálódás mértéke elegendő volt-e ahhoz, hogy a kilencvenes évek elején minden megyében bekövetkezett differenciálódás mértékét ellensúlyozza.
JÖVEDELMI TAGOLTSÁG
29
Ábráinkon világosan érzékelhető, hogy a megyék többségében csak nagyon szűk határok között változnak az indexértékek, nincsenek látványos mozgások. A kilencvenes évek eleji növekedést követően a legtöbb megyében hosszú évek óta lényegében stagnál az egyenlőtlenségek mértéke. A legdinamikusabban fejlődő észak- és nyugat-dunántúli megyékben azonban – ahol már 1990-ben is viszonylag mérsékeltek voltak az egyenlőtlenségek – a regionális fejlődést belső kiegyenlítődés is kísérte. Komárom-Esztergomban, Győr-Moson-Sopronban, Vasban és Zalában a Hoover-index 2004-es értéke már kisebb volt, mint 1990-ben, Veszprémben pedig gyakorlatilag az 1990-essel azonos, és ugyanezen 5 megyében egyértelműen negatív a logaritmikus szórás idősorának trendje is. Somogy és Csongrád megyében igen csekély értékű és ellentétes előjelű változást mutat a két index, itt gyakorlatilag a belső különbségek stagnálásáról beszélhetünk. A többi megyében ugyanakkor egyelőre növekvő a trend, az idősorokra illesztett regressziós egyenes meredeksége ugyanis egyértelműen pozitív előjelű (ugyanez a helyzet egyébként az ország egészét tekintve is: +0,08 a Hoover-index és +0,17 a logaritmikus szórás esetén). Több megyében pedig nem egyszerűen arról van szó, hogy az elmúlt évek egyenlőtlenségcsökkenése még nem érte el a kilencvenes évek eleji növekedés mértékét, hanem arról, hogy tovább növekszenek, vagy a korábbi szinten stagnálnak ma is a települési jövedelemkülönbségek. A legkirívóbb példa Heves megye, amelynek jövedelmi pályája összesítve ugyan az országoshoz hasonló – jövedelemszintje 1990 óta a megyék középmezőnyében található –, ám ezt markáns differenciálódás kíséri: a megye középső sávja (Hatvan–Gyöngyös–Eger vonala) Budapest közelségének, jobb elérhetőségének és kedvezőbb adottságainak köszönhetően dinamikusan fejlődik, az északi aprófalvas és a mezőgazdaság válságával küzdő dél-hevesi térségek viszont folyamatosan romló jövedelmi helyzetűek. Így Heves, amely a Hoover-index alapján 1990-ben még az ötödik legkiegyenlítettebb megyénk volt, 2004-ben már csak 4 megyénél mutatott kisebb belső tagoltságot. A mindig is kirívó mértékben tagolt Szabolcs-SzatmárBeregben különösen a 90-es évek közepéig nőttek gyorsan az egyenlőtlenségek, míg Tolna, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok – azaz Északkelet-Magyarország és Dél-Dunántúl megyéi – esetében a különbségek magas szinten való stagnálásáról van szó. Érdemes megfigyelni, hogy szinte ugyanezeket a megyéket emeltük ki mint a legerősebben differenciált (emellett zömmel alacsony átlagjövedelmű) térségek példáit. Mindez arra utal, hogy a területi folyamatok alapvetően e térszerkezeti vonás megszilárdulásának irányában hatnak: a kiegyenlítettebb megyékben inkább további nivellálódás történik, míg a differenciáltabbaknál az egyenlőtlenségek további növekedésének – az utóbbi években inkább stagnálásba váltó – trendje uralja a vizsgált időszakot. Már idézett korrelációszámításaink eredményei is alátámasztják ezt, ugyanis 1990 óta erősödött az összefüggés a megyék jövedelemszintje és belső tagoltsága között: a legerősebb kapcsolatot a Hoover-index és a logaritmikus szórás esetében is 2004-ben mértük (r = –0,77, illetve –0,76). Az egyetlen komolyabb kivétel (Heves mellett) Pest megye, amely ugyan legfejlettebb megyéink egyike, de a Budapestről a közelbe kitelepült, magas jövedelmű családoknak köszönhetően mégis nő a belső jövedelem-egyenlőtlenség – elsősorban a megye fővárosközeli és Budapesttől távolabbi települései között.
30
NÉMETH NÁNDOR – KISS JÁNOS PÉTER
Kistérségi szinten végzett egyenlőtlenségszámításaink alapvetően megerősítik a megyék esetében tapasztaltakat. Mindemellett – éppen a részletesebb térfelosztás, és az ebből adódóan hatványozottan jelentkező, az adatok összehasonlítását nehezítő hatások következtében – sokkal több egyedi jellegzetességre bukkantunk. Ezek azonban nem olyan súlyú jelenségek, hogy teljesen meggátolják hipotéziseink empirikus ellenőrzését és árnyaltabb következtetések levonását. A belső egyenlőtlenségek nagyságát tekintve külön kategóriát képvisel a Tiszaújvárosi kistérség: minden évben mindkét mérőszám szerint jövedelmileg ez a legdifferenciáltabb hazai mikrorégió (a Hoover-index értéke minden évben meghaladta a 20%-ot)3. Ilyen mértékű belső egyenlőtlenséget a Hoover-indexszel már csak a Paksi kistérségnél, a logaritmikus szórással pedig Paks, Siklós, Sellye, Sátoraljaújhely és Encs környékén mértünk, de ezekben sem az évek mindegyikében. Az ellenkező póluson, a legkisebb differenciáltságot a harminc lehetséges esetből (két index, 15 év) 25-ször a Tatabányai kistérségnél tapasztaltuk. Esetében a Hoover-index értéke egyetlen évben sem haladja meg a 2%-ot; ilyen alacsony érték még mindössze az Oroszlányi (az utolsó négy évben) és a Jánoshalomi (1990-ben) kistérségnél fordul elő. A logaritmikus szórás esetében is hasonló a helyzet, a Tatabányai kistérség indexértékei mellett az Oroszlányi és Hajdúböszörményi kistérség adatai a legalacsonyabbak. 4. ábra
A belső jövedelmi egyenlőtlenségek kistérségi mintázata a Hoover-index alapján, 1992, 1996, 2000, 2004
Kistérségi Hoover-indexek 1992 %
5 alatt (21) 5 - 9,99 (75) 10 - 14,99 (46) 15 - 25 (7)
Kistérségi Hoover-indexek 1992 %
5 alatt (21) 5 - 9,99 (75) 10 - 14,99 (46) 15 - 25 (7)
3 A mai, 168-as kistérségi beosztásban a Tiszaújvárosi kistérség belső tagoltsága már jóval kisebb mértékű, mivel a körzet igen szegény keleti felét leválasztották róla, és Mezőcsát központtal önálló kistérségbe sorolták.
JÖVEDELMI TAGOLTSÁG
31
Kistérségi Hoover-indexek 1996 %
5 alatt 5 - 9,99 10 - 14,99 15 - 25
(13) (79) (46) (11)
Kistérségi Hoover-indexek 2000 %
5 alatt 5 - 9,99 10 - 14,99 15 - 25
(15) (80) (41) (12)
Kistérségi Hoover-indexek 2000 %
5 alatt 5 - 9,99 10 - 14,99 15 - 25
(15) (80) (41) (12)
Kistérségi Hoover-indexek 2000 %
5 alatt 5 - 9,99 10 - 14,99 15 - 25
(15) (80) (41) (12)
Kistérségi Hoover-indexek 2004 %
5 alatt 5 - 9,99 10 - 14,99 15 - 25
Kistérségi Hoover-indexek 2004 %
5 alatt 5 - 9,99 10 - 14,99 15 - 25
(19) (83) (36) (11)
(19) (83) (36) (11)
32
NÉMETH NÁNDOR – KISS JÁNOS PÉTER
Az említett extremitások mellett a két póluson mögöttük felsorakozó kistérségek területi elhelyezkedése nagyobb részben megerősíti a megyei szintű eredmények kapcsán kifejtetteket. Ha a kistérségeket minden évben sorba rendezzük indexértékeik szerint, majd ezeket a helyezéseket egyszerűen átlagoljuk, azt találjuk, hogy – a Hooverindexszel számolva – az átlagosan legdifferenciáltabb húsz kistérség között csak Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Tolna, Baranya és Somogy megyei területek szerepelnek. Olyan megyék területei foglalják tehát el a differenciáltsági rangsor kedvezőtlenebb, nagy értékekkel jellemezhető pólusát, ahol a megye egésze is hasonló jellemzőkkel bír (4. ábra). A rangsor kisebb belső egyenlőtlenségeket jelző oldalán már korántsem ilyen homogén a kistérségek területi eloszlása, bár KomáromEsztergom és Pest megye uralja a legfelső kvintilist (hat-hat kistérségük található a rangsor első ötödében). Ezeknek az eredményeknek persze nem szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítani – pláne az egyes kistérségek indexértékeit tovább részletezni –, a már többször jelzett, a településhálózati sajátosságokkal és a térséglehatárolással kapcsolatos problémák összehasonlítást nehezítő hatása miatt. (Csak egyetlen példa: a 3 hasonló méretű városból álló Hajdúböszörményi kistérség egyenlőtlenségi adatai nyilván nem vethetők össze közvetlenül az egy nagyvárosból és 78, zömmel aprófaluból álló Zalaegerszegi kistérségével. Ugyanígy nyilvánvaló az is, hogy az azonos értékű Hooverindex másként értékelendő például a Hajdúböszörményi, mint a 10 különböző méretű településből álló Tatabányai kistérség esetében). 5. ábra
A kistérségek belső jövedelemegyenlőtlenség-változásának időbeli trendje, 1990–2004
Az egyenlőtlenség trendje nivellálódás (31) stagnálás (40) differenciálódás (78)
Megjegyzés: Nivellálódást, illetve differenciálódást állapítottunk meg ott, ahol legalább az egyik index trendje meghaladta a (+,–) 0,05-ös értéket, míg stagnálásnak azt a helyzetet minősítettük, ahol mindkét index trendvonalának meredeksége alatta maradt a (+,–) 0,05-ös értéknek; itt helyenként ellentétes előjelű a két meredekségi adat.
JÖVEDELMI TAGOLTSÁG
33
Két koncentrációs mutatónk az egyenlőtlenségek változásának időbeli trendjét is általában azonos irányúnak jelzi: a kistérségenkénti idősorokra illesztett lineáris regressziós egyenesek meredeksége alapvetően egy irányba mutat, legfeljebb a meredekség nagyságában vannak kisebb-nagyobb eltérések (a kétféle meredekségi adat közötti korreláció értéke 0,85). Így nagy bizonyossággal állítható, hogy a kistérségek jól kivehető területi mintázatot mutatnak az egyenlőtlenségváltozás iránya és nagysága szerint (5. ábra). Az egyértelmű nivellálódás sokkal ritkább, mint az egyértelmű differenciálódás. Előbbi a kistérségek mintegy ötödét jellemzi: leginkább Nyugat- és Közép-Dunántúlon jelenik meg, de viszonylag összefüggő területen tűnik föl Dél-Alföld középső részén is. Az erős differenciálódás leginkább Észak-Magyarországot, Észak-Alföldet, valamint DélDunántúlt érinti, de hasonló azoknak a kistérségeknek az elhelyezkedése is, amelyeket enyhébb mértékű egyenlőtlenségnövekedés jellemez. Mivel az országos indexek futása is a differenciálódás irányába mutat, így ez utóbbi kategóriák térségei – a 150 kistérség valamivel több mint fele – lényegében az országos trendhez illeszkednek. Érdekes tény, hogy az indexek változásának időbeli trendje és az indexek 1990-es nagysága között véletlenszerű a kapcsolat (nullához közeli a korrelációs együttható), vagyis az egyenlőtlenségek kezdeti mértéke nem utalt arra, hogy a későbbiek során milyen változások következnek be (2. táblázat). A 2004-es jövedelemszóródási adatok azonban már közepesen erősen (r = +0,52, illetve +0,63) korrelálnak az 1990–2004 közötti egyenlőtlenségváltozások trendjével, ami azt jelzi, hogy a kistérségek belső egyenlőtlenségeinek ma tapasztalható különbségei jórészt az 1990 óta lejátszódott folyamatok eredményeként alakultak ki.
A kistérségek jövedelmi tagoltságának tényezői A kistérségek belső egyenlőtlenségi viszonyainak áttekintése után kistérségi szinten is teszteltük a Williamson-modellt, és ehhez kapcsolódó hipotézisünket: van-e, illetve milyen irányú és mértékű az összefüggés a kistérségek belső jövedelmi egyenlőtlensége és a jövedelmek nagysága között. A két egyenlőtlenségi mutató értékei voltak tehát további vizsgálataink függő változói. Ezek – teljesen eltérő számítási módjuk ellenére – kistérségi szinten is alapvetően együtt mozognak. Ennek bizonyítékát adják a két index között számolt korrelációs együtthatók is, amelyek minden évben 0,91 és 0,95 közé esnek. Regressziós számításaink eredményei közül ezért – bár mindkét egyenlőtlenségi mutató értékeit alapul véve elvégeztük a vizsgálatokat – csak a Hoover-indexre mint függő változóra vonatkozókat ismertetjük részletesebben, a logaritmikus szórással végzett vizsgálatok eredményeire csak röviden utalunk. A lakossági jövedelmeket mint független változókat viszont következetesen két oldalról közelítjük meg. Egyrészt minden kistérséget saját átlagos lakossági jövedelmi szintjével jellemzünk, vagyis közvetlenül mérjük hipotézisünk teljesülését. Másrészt közvetett úton is vizsgálódunk: a kistérségeket nem saját, hanem a szomszédos kistérségek jövedelmi átlagával jellemezzük,
34
NÉMETH NÁNDOR – KISS JÁNOS PÉTER
figyelmen kívül hagyva saját jövedelmi szintjüket.4 Ez esetben alapkérdésünk így módosul: igaz-e az, hogy a nagyobb belső egyenlőtlenségek olyan kistérségekben fordulnak elő, amelyek szegényebb vidékeken (alacsonyabb átlagjövedelmű regionális környezetben) fekszenek? Nos, a két egyenlőtlenségi mutató és a két jövedelmi mérőszám között számolt Pearson-féle lineáris korrelációs együtthatók igazolni látszanak ugyan hipotézisünket, ám további vizsgálatok lefolytatására is ösztönöznek (2. táblázat). Az együtthatók előjele ugyanis minden esetben negatív, vagyis tendenciaszerűen a kistérségeket vizsgálva is igaznak látszik, hogy a magas belső egyenlőtlenségek inkább alacsony jövedelmű kistérségekben fordulnak elő, illetve a magasabb jövedelmű térségek általában kiegyenlítettebbek. Az együtthatók nagysága azonban nem meggyőző: a kapcsolatok az esetek döntő többségében ugyan magas szinten szignifikánsak, de az összefüggés erőssége gyenge, jobb esetben is alig közepes. Ez jórészt megfelel várakozásainknak, hiszen már többször említettük a különböző, az alapösszefüggést megzavaró tényezők kistérségi szinten a megyeihez képest jóval erősebb jelenlétét. Figyelemre méltó azonban, hogy minden változópárnál évről évre nő a korrelációs együttható értéke, vagyis a vizsgált térszerkezeti jellemzők egyre inkább a Williamson-hipotézis által felvázolt séma irányába mozdulnak el: erősödik a kistérségek belső egyenlőtlenségeinek jövedelemszint-függése. Ennek oka vélhetően az, hogy 1990-ig az államszocialista rendszer sajátos, „piacidegen” eszközökkel megvalósított kiegyenlítő gazdaság- és társadalompolitikája olyan erősen határozta meg a jövedelemegyenlőtlenségek alakulását (is), hogy az a piaci viszonyok között működő összefüggések érvényességét nagymértékben korlátozta. Ennek köszönhetően a rendszerváltás éveiben még nem is volt szignifikáns a belső egyenlőtlenségek jövedelemszinttől való függése, azóta azonban ennek hatása egyre csekélyebb, egyre tisztábban csak a piacgazdasági törvényszerűségek hatása mutatható ki. Azzal a folyamattal párhuzamosan tehát, ahogy az ország egészére számított egyenlőtlenségi mutatók értékei is egyre inkább igazodnak a fejlettségünk által meghatározott szinthez, a kisebb térségi szinteken is kimutatható a „trendvonalra” való visszatérés. 2. táblázat
Az egyenlőtlenségi mutatók és a jövedelemszintek összefüggése a kistérségekben (korrelációs együtthatók) Megnevezés
1990
1992
1994
1996
1998
2000
2002
2004
Hoover-index és jövedelem
–0,090
–0,124
–0,145
–0,229
–0,216
–0,257
–0,269
–0,334
Hoover-index és szomszédsági jövedelem
–0,315
–0,349
–0,348
–0,368
–0,357
–0,400
–0,379
–0,446
Logaritmikus szórás és jövedelem
–0,110
–0,117
–0,145
–0,239
–0,236
–0,294
–0,316
–0,371
Logaritmikus szórás és szomszédsági jövedelem
–0,322
–0,355
–0,348
–0,382
–0,359
–0,421
–0,399
–0,461
Megjegyzés: Vastagon szedve szerepelnek a 95%-os szignifikanciaszintet meghaladó eredmények. 4 A szomszédsági átlagjövedelem-adatokat az adott kistérséggel közvetlenül határos kistérségek egy lakosra jutó jövedelmeként állítottuk elő.
JÖVEDELMI TAGOLTSÁG
35
Adatsorainkat áttekintve feltűnik az is, hogy szomszédságuk átlagos jövedelmi szintjével rendre erősebben függ össze a kistérségek jövedelmi tagoltságának mutatója, mint saját átlagjövedelmükkel. Ennek oka minden bizonnyal az, hogy a kistérség már olyan kis méretű területi egység, amelynek jövedelemszintjét véletlenszerűnek tekinthető, nem modellezhető helyi tényezők is jelentős mértékben alakítják – egy tágabb regionális környezetet tekintve viszont az ilyen esetleges helyi hatások részben kioltják egymást, kevésbé korlátozva az alapösszefüggés érvényesülését. Többváltozós regressziós egyenletek segítségével azt is megvizsgáltuk, hogy a két lakosságijövedelem-változó együttesen milyen mértékben és milyen módon magyarázza a két egyenlőtlenségi mutató kistérségek közötti heterogenitását. OLS-becsléseket5 alkalmaztunk, minden változót mindvégig benntartva az egyenletekben, 1990–2004 között minden évre lefuttatva a folyamatosan azonos struktúrában előállított modelleket. A két jövedelemadatot a kiugró értékek hatásának csökkentése érdekében logaritmizált alakjukkal szerepeltettük az egyenletekben. A „komplex jövedelmi hatás” tehát az alábbi módon számítódott: H = β1 + β 2 log( jöv _ saját ) it + β 3 log( jöv _ szomszéd ) it + µ , log_ dev = β + β log( jöv _ saját ) + β log( jöv _ szomszéd ) + µ , ahol: H = Hoover-index, log_dev = logaritmikus szórás, jöv_saját = az adott kistérség egy lakosra jutó adóköteles jövedelme, jöv_szomszéd = az adott kistérséggel szomszédos térségek egy lakosra jutó adóköteles jövedelme, βjk = regressziós együtthatók, µ= a regressziók hibatagja, t = a megfigyelt évek (1990–2004), i = kistérségek (1–149). Regressziós modelljeink magyarázóereje az F-próbák tanúsága szerint szignifikáns (0,000-szinten is), tehát joggal állíthatjuk: van lineáris kapcsolat a kistérségek, illetve környezetük jövedelemszintje, valamint belső egyenlőtlenségeik nagysága között (M.1/a és M.1/b táblázat). A 2. táblázatban bemutatott korrelációs együtthatók azonban már arra utaltak, hogy a keresett összefüggések meglehetősen gyengék. Ennek megfelelően regressziós becslésünk magyarázóereje is viszonylag alacsony: folyamatosan erősödő tendencia mellett a determinációs együttható mintegy 10% körüli értékről valamivel 20% fölé emelkedik az utolsó évekre (jelezve ezzel a belső egyenlőtlenségek jövedelemszinttől való függésének erősödését is). Figyelemre méltó azonban, hogy – a t-próbák szignifikanciaszintjeit áttekintve – kiderült: a kistérségek saját fajlagos jövedelemértéke nem tud megfelelő mértékben hozzájárulni a függő változók heterogenitásának magyarázatához. Vagyis egy egyenletben szerepeltetve a két jövedelemváltozót, a kettejük közötti interferencia miatt a „saját jövedelem” elveszíti – a korrelációs együtthatók tanúsága szerint alapesetben egyébként meglévő – szignifikáns magyarázóerejét. Ennek az igen 1
5
2
it
3
OLS: Ordinary Least Squares – a legkisebb négyzetek módszerének rövidítése.
it
36
NÉMETH NÁNDOR – KISS JÁNOS PÉTER
egyszerű, alaphipotézisünket direkt módon tesztelő, kontrollváltozók nélküli regressziós környezetnek a segítségével tehát árnyalni tudjuk megadandó válaszunkat: a feltárt kapcsolatok releváns szereplője a magyarázat oldaláról nem feltétlenül a kistérségek saját relatív jövedelmi helyzete, hanem azé a tágabb regionális környezeté, amelyben fekszenek. Hozzá kell tenni mindehhez, hogy az egyenlőtlenségi mutatók jövedelemfüggése nemcsak lineáris, hanem egy ax2+bx+c alakú másodfokú polinomiális egyenlettel is jól (sőt, a determinációs együtthatók tanúsága szerint a lineáris összefüggésnél valamivel jobban) közelíthető, mert az eloszlás jobb szélén, a leggazdagabb kistérségekben általában egy árnyalattal kissé nő az egyenlőtlenségek mértéke. Feltétlenül ki kell emelni továbbá, hogy két magas jövedelmű, és mégis kiugró egyenlőtlenségi mutatóval rendelkező térség – a Tiszaújvárosi és a Paksi – olyan mértékben eltér a regressziós függvény által jelzett trendtől, ami jelentősen rontja a regressziós modellek magyarázóerejét. Ha ezt a két – sikeresen iparosított, de a közvetlen kistérségi környezetéből is szigetszerűen kiemelkedő, környékét dinamizálni 30-40 év alatt sem képes – térséget kihagyjuk a regressziós modellekből, akkor ezek magyarázóereje csaknem duplájára emelkedik (6. ábra). 6. ábra
A kistérségi jövedelmi egyenlőtlenségek függése saját jövedelemszintjüktől, 2004 A.) a 149 vidéki kistérségre 25
Tiszaújváros
20
Hoover-index
Paks
15
2
y = 3E-05x - 0,0413x + 20,536 2 R = 0,1185 10
5
y = -0,0103x + 13,456 2 R = 0,1017 0 200
300
400
500
egy lakosra jutó jövedelem, ezer Ft
600
700
800
JÖVEDELMI TAGOLTSÁG
37
B.) a Tiszaújvárosi és a Paksi kistérség nélkül 25
Hoover-index
20
15
y = 4E-05x2 - 0,047x + 22,063 R2 = 0,1877 10
5
y = -0,012x + 14,063 R2 = 0,1624 0 200
300
400
500
600
700
800
egy lakosra jutó jövedelem, ezer Ft
Minthogy a két jövedelemváltozó egyenlőtlenségi mutatóink területi szóródásának csak viszonylag kis hányadát tudta megmagyarázni, újabb regressziós modellek felépítésével igyekeztünk mélyebben feltárni a kistérségek eltérő belső jövedelmi tagoltságát alakító tényezőket. Ezekben a jövedelmi viszonyok mellett további olyan tényezőket is figyelembe vettünk, amelyekről feltételeztük, hogy szintén – netán a jövedelemszintnél is erősebben – befolyásolhatják a kistérségek belső jövedelemtagoltságának mutatóját. A továbbiakban tehát azt mutatjuk be, hogy e kontrollváltozók bevonásával mennyiben változtak meg regressziós modelljeink, s mennyiben alakult át a jövedelemváltozók szerepe. A magyarázóváltozók körét két ütemben bővítettük. Az elsőben a kistérségek néhány földrajzi alapjellemzőjét vontuk be az egyenletekbe6: • a kistérségközpontok nyugat–kelet koordinátája egy Budapest-origójú, kilométerléptékű koordinátarendszerben (a továbbiakban: nyugat–kelet); • a kistérségközpontok észak–dél koordinátája ugyanabban a Budapest-origójú, kilométerléptékű koordinátarendszerben (a továbbiakban: észak–dél); • a kistérségközpontok távolsága Budapesttől légvonalban (a továbbiakban: Budapest); 6 Regressziós egyenleteink struktúrája a fent bemutatotthoz képest nem változott: továbbra is OLS-becsléseket alkalmaztunk, mindössze a magyarázóváltozók számát növeltük.
38
NÉMETH NÁNDOR – KISS JÁNOS PÉTER
• népsűrűség (logaritmizálva; a továbbiakban: népsűrűség); • a 7000 főnél népesebb településeken élők aránya (a továbbiakban: városlakók aránya)7. A felsorolás első három változója a kistérségek országon belüli földrajzi elhelyezkedését jeleníti meg; segítségükkel azt tudjuk tesztelni, hogy a belső egyenlőtlenségek előfordulása mutat-e valamiféle határozott térbeli rendet. A további két változóval pedig a kistérségek urbanizáltságában meglévő különbségeket emeljük ki. Az eredmények több fontos tanulsággal szolgálnak. Ez esetben is minden regresszió szignifikáns részt tud megjeleníteni a függő változó heterogenitásából, miközben a független változók oldalán fellépő multikollinearitás sem lépi át a még elfogadható szintet. Ám annak ellenére, hogy további öt változót vontunk be egyenleteinkbe, a regressziók magyarázóereje mégis mindössze néhány százalékponttal növekedett az előző, csak a két jövedelemváltozót használó modellekhez képest (M. 2/a és M. 2/b táblázat). Még mindig nem találtunk tehát rá azokra a tényezőkre, amelyek igazán jelentős súllyal formálják a belső jövedelmi differenciáltság kistérségek közötti különbségeit (avagy a már említett torzító hatások nyomán elvész magyarázóerejük). Regresszióink futtatása során backward-eliminációt alkalmaztunk, lépésről lépésre elhagyva tehát azokat a változókat, amelyek nem tudtak szignifikáns részt megjeleníteni az adott függő változó kistérségek közötti szóródásából8. Így egyetlen esetben sem vált szignifikáns tényezővé sem az észak–dél viszonyrendszerben való elhelyezkedés, sem a népsűrűség. Végül elfogadott modellünket a Hoover-index becslésére így minden évben öt, lényegében független változó építi fel, közel azonos nagyságú magyarázóerőt jelenítve meg. Közülük a szomszédos kistérségek jövedelmi szintjét megjelenítő változó a várakozásnak megfelelően viselkedik: a standardizált béta-együtthatók előjele negatív, vagyis a magasabb jövedelmű vidékeken tendencia szerint kisebb belső egyenlőtlenségek jellemzik a kistérségeket. A saját jövedelemszint változójának előjele azonban megfordul az eddig látottakhoz képest: a végső modellek azt mutatják, hogy a magasabb jövedelmű kistérségek belső jövedelmi megosztottsága is valószínűleg nagyobb. E két hatás különböző előjele látszólag ellentétben áll egymással, ám a többváltozós regressziószámítás módszertani törvényszerűségei megmagyarázzák a látszólagos furcsaságot. A többváltozós regressziós modellben ugyanis interferencia lép föl a magyarázó változók között: mindegyikük „elfoglal” egy-egy részt a függő változó szóródásából, mégpedig úgy, hogy egymástól minél inkább függetlenek legyenek. Ezen interferenciák hatására pedig az egyenlőtlenségi mérőszámokkal szorosabb összefüggést mutató, nagyobb magyarázóerejű „szomszédsági jövedelem” tartja meg a korrelációs együtthatók kiszámítása során mutatkozó negatív előjelét, míg a saját jövedelem éppen a szomszédsági jövedelem által meg nem magyarázott heterogenitás (például a kiugró paksi és tiszaújvárosi jövedelemadat) magyarázatával válik szignifikánssá, amihez történetesen előjelváltás is társul. A további 7 A szaporodó várossá nyilvánításoknak „köszönhetően” a városi jogállás reálfolyamatokat magyarázó ereje mára a legtöbb vonatkozásban annyira fellazult, hogy célszerűbbnek láttuk egyszerűen a népességszámot figyelembe venni. Választásunk helyességét a regressziós modell eredményei is igazolták. 8 A modellbe való „belépés” kritériuma minimum 99, a „bennmaradásé” pedig minimum 95%-os szignifikancia-szint elérése volt, vagyis meglehetősen szigorú kritériumot szabtunk a magyarázóváltozók számára a végső modellben való részvételhez.
JÖVEDELMI TAGOLTSÁG
39
három szignifikáns változó jelentése szerint a Budapesttől való távolsággal, illetve nyugatról kelet felé haladva tendenciájában nő, a városlakók arányának növekedésével pedig csökken a kistérségek belső tagoltsága. Összefoglalva: regresszióink szerint azokban a kistérségekben várható nagyobb belső jövedelmi differenciáltság, amelyek: – viszonylag alacsony jövedelmű környezetben fekszenek (szomszédaik jövedelemszintje relatíve alacsony); – távol vannak Budapesttől; – az ország keleti részén találhatók; – alacsony a városlakók aránya; – saját relatív jövedelemszintjük magas. Tiszaújváros és Paks kistérsége sajnos e modellben is nagyban befolyásolja az országos összefüggésrendszert. Kizárólag esetükben fordul elő, hogy a reziduum értéke meghaladja a standard hiba háromszorosát, vagyis egészen más karaktert mutatnak, mint ami számukra az országos trendből következne. Ezt szemlélteti a 7. ábra, ahol a becsült értékek függvényében ábrázoltuk a reziduumokat. A további kiemelt kistérségek a regreszsziók összefoglalásában említetteket példázzák: a becsült értékek a Budapest környéki kistérségekben a legkisebbek, míg a fővárostól távoli, az ország legkeletibb vidékein fekvő mikrorégiókban a legnagyobbak. A logaritmikus szórás becslése esetén (M. 2/b táblázat) is hasonló eredményekre jutottunk azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy a sajátjövedelem-változó itt 1996-tól elveszítette szignifikáns magyarázóerejét, és végleg kikerült a modellekből. 7. ábra
A reziduumok eloszlása a Hoover-index becsült értékeinek függvényében, 2004 15
Tiszaújváros Paks 10
5
Mátészalka
reziduum
Budaörs
Fehérgyarmat Dunakeszi 0 0
2
Vásárosnamény Gyál
4
6
8
10
12
14
16
18
-5
Csenger Baktalórántháza -10 becsült érték
40
NÉMETH NÁNDOR – KISS JÁNOS PÉTER
Mivel regresszióink magyarázóereje továbbra is alacsony maradt, és mivel a korábbiakban citáltaknak megfelelően úgy véltük, hogy ezt az egyenlőtlenségi mutatók értékeiben megjelenő, több forrásból származó erős „zaj” okozza, egy újabb regressziós egyenletsor lefuttatása mentén további tényezőkkel bővítettük magyarázóváltozóink körét, kísérletet téve a feltételezett „torzító” hatások pontosabb azonosítására. A modellünkbe újonnan bevont változók mindegyike tehát „valódi” értéktartalom nélküli, ám a belső egyenlőtlenségek kimutatott mértékét mégiscsak befolyásoló, a kistérségek eltérő lehatárolásából, eltérő településszerkezetéből adódó, technikai jellegű mérőszám9. Az egyik ezek közül az egyes kistérségekhez tartozó települések száma (a továbbiakban: településszám), hiszen a részletesebb térfelosztás egyenlőtlenségi mutatókat növelő hatását az elméleti megfontolások mellett Magyarországra vonatkozóan is több tanulmány igazolta empirikusan (Dusek 2004, Nemes Nagy – Major 1999, Nemes Nagy – Németh 2005). Korábban utaltunk már a nagyobb térségméretből, illetve a heterogénebb településállományból következő nagyobb tagoltságra, emellett pedig az is nyilvánvaló, hogy minél nagyobb egy település (népességi, jövedelmi) súlya egy kistérségen belül, annál inkább képes egymagában is befolyásolni a Hoover-index értékét. E hatások kiszűrése érdekében vontuk be a regressziókba az alábbi kontrollváltozókat is: – a kistérség össznépessége (logaritmizálva; a továbbiakban: össznépesség); – a települések népességszámának relatív szórása (a továbbiakban: relatív szórás); – a legnagyobb település népességi arányának abszolút eltérése az 50%-tól (a továbbiakban: településszerkezet).10 Egy előzetes, kísérleti jellegű regressziós vizsgálatot elvégezve azt tapasztaltuk, hogy kizárólag e 4, „technikai” jellegű változót használva az egyenlőtlenségi mutatók kistérségi értékeinek magyarázatára, ezek együttesen mintegy 25%-os determinációs együtthatóval képesek megmagyarázni a vizsgált egyenlőtlenségi mutatók heterogenitását. Feltételezésünk tehát helyesnek bizonyult: a területi lehatárolásból, illetve a térségenként eltérő településszerkezetből adódó „véletlen zajok” az érdemi, oksági összefüggésekhez hasonló mértékű hatással jelennek meg az egyenlőtlenségi mutatók értékeiben, megnehezítve az utóbbi összefüggések pontos mérését, és az egyes kistérségek egyenlőtlenségi mértékeinek közvetlen, keresztmetszeti összehasonlítását. Ebből következően harmadik regressziós modelltípusunkban – amelyben tehát a korábban bevont jellemzők mellett e „technikai jellegű” változók is szerepelnek – már alig tud megjelenni a két jövedelemváltozó hatása (M. 3/a és M. 3/b táblázat). Több olyan évet is találtunk, amikor egyikük sem tudott szignifikánsan hozzájárulni a regressziók felépítéséhez, vagyis a többféle kontrollváltozó a fellépő interferenciák következtében együttesen helyenként „kiváltotta” a jövedelemszintek magyarázóerejét. Kiderült ugyanakkor, hogy újonnan bevont változóink magyarázóereje igen eltérő: az össznépesség és a 9
Az alkalmazott egyenletek felépítése a fentiekkel megegyező volt. Ezt az első pillantásra talán furcsának tűnő választást az indokolta, hogy a legnagyobb település mérete és a belső jövedelemkülönbségek nagysága közötti összefüggés nem lineáris, hanem nagyjából „fordított U” alakú: a nagy súlyú központ mellett ugyanis a többi település kisebb vagy nagyobb jövedelemszintje csekély mértékben juthat csak szerephez az egyenlőtlenségi mutató alakulásában, míg a kis népességsúlyú központ általában jövedelmileg sem emelkedik ki nagyon környezetéből. Az 50% a vidéki kistérségi központok térségükön belüli átlagos népességi súlyához (2004-ben 46%) legközelebbi „kerek” érték. 10
JÖVEDELMI TAGOLTSÁG
41
relatív szórás egyetlen évben sem bizonyult szignifikánsnak, míg a településszám és a településszerkezet mindvégig az volt. A településszám ráadásul az egyik legnagyobb magyarázóerejű változó, vagyis az, hogy hány részre tagolódik a vizsgálni kívánt területegység, nagyban befolyásolja az egyenlőtlenség számított értékét. A településszerkezet hatása pedig arra utal, hogy a legnagyobb, illetve a legkisebb városok térségeiben fordulnak elő a legkisebb belső egyenlőtlenségek. A földrajzi helyzetre utaló változók közül ebben a regressziós környezetben már nem tudott szignifikánsan jelen lenni a fővárostól mért távolság hatása, ellenben mindvégig határozottan részt vett a modellek felépítésében a nyugat–kelet, illetve – csak a logaritmikus szórás vizsgálata esetén – az észak–dél irányú pozíciókat számszerűsítő változó. Összefoglalva harmadik regresszióvizsgálatunk eredményeit, azokban a kistérségekben valószínűsíthetünk az átlagnál nagyobb belső differenciáltságot, amelyek(ben): – az ország keleti részén találhatók; – alacsony a városlakók aránya; – sok településből állnak; – a legnagyobb település népességaránya nem sokban tér el az 50%-tól; – az ország déli részén találhatók. E végső regressziós modellek magyarázóereje már jóval magasabb, mint a korábbi két típus esetén, a determinációs együttható (R2) értéke azonban még így sem éri el az 50%-ot (33 és 46% között mozog). Ez pedig, korábbi eredményeinkkel egybevetve, arra utal, hogy bár a jövedelemszint és a területi egyenlőtlenségek mértéke közötti, a Williamson-hipotézisnek megfelelő összefüggés kistérségi szinten is kimutatható, sőt e kapcsolat 1990 óta folyamatosan erősödő, hatóereje a térfelosztás ezen alacsonyabb szintjén már gyengébb, mint a nagyobb területi egységek – megyék, országok – esetében. Ennek egyik tényezője az egyenlőtlenségi mutatók értékeiben megjelenő sokféle, az „érdemi” összefüggéseket torzító vagy elrejtő méréstechnikai jellegű változó; ezek hatásainak szétválasztása és kiszűrése nem, csak figyelembevételük lehetséges. Valószínű azonban az is, hogy regressziós modelljeink viszonylag gyenge magyarázóerejének van egy másik, érdemi tényezőcsoportja is. Ez pedig nem más, mint a kistérségi szinten már markánsan megjelenő „helyi tényező”: a helyi társadalmak sokszínűségében, eltérő tradícióiban és helyi erőforrásaik különbözőségében rejtőző egyediség, a nem „modellezhető” lokális adottságok ereje. IRODALOM Agócs Mihályné – Tábi Ferenc: Az ipari termelés változásának megyei szintű mérése. Területi Statisztika 1982/1–2. 1–7. old. Barro, Robert – Sala-y-Martín, Xavier: Convergence accross States and Regions. Brookings Papers in Economic Activities, 1991/1. pp. 107–182. Barta Györgyi: A területi gazdasági különbségek változása 1960 és 1975 között. Területi Statisztika 1977/5. 522–537. old. Dusek Tamás: A területi elemzések alapjai. (Regionális Tudományi Tanulmányok 10). ELTE Regionális Földrajzi Tanszék – MTA–ELTE Regionális Tudományi Kutatócsoport, Bp. 2004
42
NÉMETH NÁNDOR – KISS JÁNOS PÉTER
Faluvégi Albert: Kistérségeink helyzete az EU küszöbén. Területi Statisztika 2004/5. 434–458. old. Faluvégi Albert: A társadalmi-gazdasági jellemzők területi alakulása az átmenet időszakában és az új évezred küszöbén. In: Fazekas Károly (szerk.): Munkapiac és regionalitás Magyarországon. MTA Közgazdaságtudományi Intézet, Bp., 2005. 9–46. old. Kertesi Gábor – Köllő János: A 2001. évi minimálbér-emelés foglalkoztatási következményei. Közgazdasági Szemle 2004/4. 293–324. old. Kiss János Péter – Lőcsei Hajnalka: Kistérségtípusok a Tisza mentén. In: Nemes Nagy József (szerk.): Régiók távolról és közelről. (Regionális Tudományi Tanulmányok 12.) ELTE Regionális Földrajzi Tanszék – MTA–ELTE Regionális Tudományi Kutatócsoport, Bp. 2005. 83–142. old. Kuznets, Simon: Economic Growth and Income Inequality. The American Economic Review, 1955/1. pp. 1– 28. Lőcsei Hajnalka: A hazai kistérségek belső tagoltsága. In: Nemes Nagy József (szerk.): A Regionális Földrajzi Tanszék jubileuma (Regionális Tudományi Tanulmányok 7.) ELTE Regionális Földrajzi Tanszék, Bp., 2002. 85–106. old. Major Klára: A nemzetközi jövedelemegyenlőtlenség dinamikája. PhD-értekezés. BKE, Bp., 1998 Major Klára – Nemes Nagy József: Területi jövedelemegyenlőtlenségek a kilencvenes években. Statisztikai Szemle 1999/5. 397–421. old. Nemes Nagy József: Az ipari nettó termelés területi arányai és összefüggésük a területfejlesztéssel a nyolcvanas évek elején. Területi Statisztika 1984/1. 1–12. old. Nemes Nagy József: A regionális gazdasági fejlődés összehasonlító vizsgálata, Akadémiai Kiadó, Bp., 1987. 218 old. Nemes Nagy József: Fordulatra várva – a regionális egyenlőtlenségek hullámai. In: Dövényi Zoltán – Schweitzer Ferenc: A földrajz dimenziói. MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Bp., 2005. 141– 158. old. Nemes Nagy József – Németh Nándor: Az átmeneti és az új térszerkezet tagoló tényezői. In: Fazekas Károly (szerk.): Munkapiac és regionalitás Magyarországon. MTA Közgazdaságtudományi Intézet, Bp., 2005. 75–137. old. Williamson, Jeffrey G.: Regional Inequality and the Process of National Development: A Description of the Patterns,”Economic Development and Cultural Change, vol. XIII, no. 4, Part II (July 1965). Supplement pp. 84. Kulcsszavak: regionális egyenlőtlenségek, Williamson-hipotézis, területi fejlettség, kiegyenlítődés, differenciálódás, adóköteles jövedelmek Resume According to the hypothesis of this study there is a close relationship between the standard of economic development and the scale of internal spatial disparities. The authors assume that there is a polarisation of the formerly balanced spatial structure in the first phase of capitalist economic development, followed by a period of diminishing regional segmentation. They examine the period 1990–2004 using data of settlements, and express the development standard by taxable income of the population. The authors worked out three model types for the analysis. In the first one they test the effect of income levels on internal disparities without involving any other control-variables. In the second some basic geographical characteristics of subregions are involved, while in the third type empty control-variables of technical nature enter the model. Results show that the relationship between the income level and the scale of disparities can be detected for subregions as well, although is less significant than in the case of counties or countries.
0,000 0,092
0,000 1,297
Szignifikanciaszint (t) Determinációs együtth. (R2)
Szignifikanciaszint (F) Multikollinearitás (VIF)
0,000 1,212
0,000 0,108
0,584 –0,363
0,047
1991
0,000 1,182
0,000 0,011
0,860 –0,355
0,015
1992
0,000 1,189
0,000 0,087
0,787 –0,306
–0,023
1993
0,719
0,310
1991
1993
0,760
0,869
0,026 –0,014
1992
1995
1996
1997
0,000 1,302
0,000 0,127
0,439 –0,335
–0,068
1996
0,000 1,230
0,000 0,117
0,709 –0,344
–0,032
1995
1998
1999
0,968
0,686
0,408
Szignifikanciaszint (F) Multikollinearitás (VIF)
0,106
0,000 1,212
0,114
0,000 1,182
0,094 0,000 1,189
0,109 0,000 1,219
*A változók neve mellett a standardizált regressziós béta-együtthatók értéke szerepel.
0,094
0,000 1,297
Determinációs együtth. R2 0,125 0,000 1,230
0,138 0,000 1,302
2000
2001
2002
2003
2004
1998
0,000 1,320
0,000 0,126
1999
0,000 1,393
0,000 0,116
0,447
0,492
0,304
0,132 0,000 1,320
0,120 0,000 1,393
0,146 0,000 1,371
0,000 1,440
0,000 0,137
2003
0,000 1,418
0,000 0,185
2004
0,000 1,469
0,000 0,198
0,181
0,131
0,071
0,067
0,000 1,452
0,171
0,000 1,500
0,161
0,000 1,440
0,161
0,000 1,418
0,213
0,000 1,469
0,220
–0,373 –0,331 –0,324 –0,368 –0,370 0,000 0,000 0,000 0,000 0,000
0,345
–0,085 –0,124 –0,137 –0,158 –0,162
2002
0,000 1,500
0,000 0,139
2001
0,000 1,452
0,000 0,15
2000
0,000 1,371
0,000 0,135
0,535 0,685 0,511 0,591 0,317 0,352 0,198 0,181 –0,342 –0,337 –0,349 –0,372 –0,326 –0,332 –0,370 –0,379
–0,055 –0,037 –0,059 –0,049 –0,094 –0,086 –0,114 –0,120
1997
0,003 –0,035 –0,072 –0,067 –0,063 –0,092
1994
0,000 1,219
0,000 0,109
0,969 –0,35
0,003
1994
A SZOMSZÉDSÁG JÖVEDELME* –0,349 –0,355 –0,365 –0,319 –0,350 –0,354 –0,347 –0,342 –0,326 –0,342 Szignifikanciaszint (t) 0,000 0,000 0,000 0,000 0,000 0,000 0,000 0,000 0,000 0,000
0,057
0,521
Szignifikanciaszint (t)
1990
SAJÁT JÖVEDELEM*
Megnevezés
M. 1/b táblázat: Függő változó: logaritmikus szórás
*A változók neve mellett a standardizált regressziós béta-együtthatók értéke szerepel.
0,380 –0,353
0,079
1990
Szignifikanciaszint (t) A SZOMSZÉDSÁG JÖVEDELME*
SAJÁT JÖVEDELEM*
Megnevezés
M. 1/a táblázat: Függő változó: Hoover-index
1. modell
Melléklet: A többváltozós regressziók főbb eredményei
JÖVEDELMI TAGOLTSÁG 43
0,171
–0,192
0,345
0,193
0,192
–0,318
0,291
–0,244
0,404
1991
0,229
–0,263
0,330
–0,280
0,281
1992
A városlakók aránya
0,162
0,202
–0,209
0,357
–0,255
Budapest
A szomszédság jövedelme
1991
0,295
0,409
1990
Saját jövedelem
Megnevezés
0,254
–0,241
0,384
–0,267
0,294
1992
M. 2/b táblázat: Függő változó: logaritmikus szórás
Nyugat–kelet
A városlakók aránya
Budapest
0,335
–0,256
A szomszédság jövedelme
1990
Saját jövedelem
Megnevezés
M. 2/a táblázat: Függő változó: Hoover-index
2. modell
0,238
–0,188
0,415
–0,203
0,223
1993
0,218
0,243
–0,276
0,442
0,300
1993
0,240
–0,185
0,400
–0,243
0,242
1994
0,245
0,209
–0,285
0,390
–0,188
0,357
1994
1996
1997
1998
1999
0,291
0,255
1996
0,288
0,241
–0,289
0,327
–0,206
1997
0,241
Kiigazított R2
0,221
–0,315
0,342
–0,206
0,325
1998
0,234
0,262
–0,326
0,303
–0,214
0,269
1999
0,236
0,246
–0,283
0,298
–0,222
0,246
–0,198
0,363
–0,271
0,196 0,335
–0,212
0,233
0,215
Kiigazított R2
0,356
–0,212
0,189
0,310
–0,200
0,213
0,312
–0,230
Standardizált regressziós béta-együtthatók
1995
0,251
0,235
–0,313
0,352
–0,199
0,333
Standardizált regressziós béta-együtthatók
1995
0,231
0,295
–0,269
2000
0,238
0,246
–0,280
0,266
–0,269
0,275
2000
0,237
–0,161
0,252
–0,266
2001
0,237
0,198
–0,314
0,268
–0,259
0,244
2001
0,253
–0,188
0,263
–0,265
2002
0,266
0,247
–0,344
0,286
–0,251
0,281
2002
0,287
–0,170
0,257
–0,314
2003
0,294
0,239
–0,320
0,281
–0,282
0,239
2003
0,284
–0,177
0,229
–0,333
2004
0,280
0,165
–0,223
0,196
–0,248
2004
44 NÉMETH NÁNDOR – KISS JÁNOS PÉTER
–0,200
0,365
–0,196
A szomszédság jövedelme
Nyugat–kelet
Észak–dél
0,418
0,328
–0,284
0,462
0,328
A városlakók aránya
Településszám
0,381
0,457
–0,415
–0,249
–0,203
0,433
–0,194
0,276
1992
0,413
Nyugat–kelet
0,268
0,232
–0,178
1991
A szomszédság jövedelme
1990
Saját jövedelem
Megnevezés
0,387
–0,205
0,236
1992
M. 3/b táblázat: Függő változó: logaritmikus szórás
–0,321
–0,249
–0,235
0,329
–0,215
0,229
1991
Településszerkezet
Budapest
0,236
1990
Saját jövedelem
Megnevezés
M. 3/a táblázat: Függő változó: Hoover-index
3. modell
0,324
1993
0,362
0,397
–0,306
–0,219
0,238
0,365
0,204
1993
0,456
0,214
1994
0,375
0,392
–0,299
–0,239
0,252
0,390
0,216
1994
1996
1997
1998
1999
0,375
1996
0,400
–0,229
–0,215
0,153
0,367
1997
0,350
Kiigazított R2
0,390
–0,411
–0,223
0,193
–0,173
0,546
0,260
1998
0,357
0,469
–0,425
–0,242
–0,215
0,633
0,219
1999
0,339
0,462
–0,280
–0,213
–0,147
0,493
0,507
0,204 0,468
0,480
0,475
0,506
Standardizált regressziós béta-együtthatók
1995
0,383
0,402
–0,333
–0,230
0,215
0,429
0,203
Standardizált regressziós béta-együtthatók
1995
0,525
2000
0,367
0,425
–0,382
–0,215
–0,172
0,533
–0,183
0,230
2000
0,481
2001
0,331
0,432
–0,326
–0,230
0,405
2001
0,515
2002
0,375
0,456
–0,346
–0,228
–0,157
0,507
2002
0,410
–0,176
2003
0,412
0,404
–0,318
–0,221
0,349
–0,199
2003
0,417
–0,179
2004
0,410
0,392
–0,311
–0,200
0,349
–0,213
2004
JÖVEDELMI TAGOLTSÁG 45
KÓLYÁNÉ SZIRÁKI ÁGNES – VÉGH LAJOSNÉ
A gazdasági fejlődés regionális különbségei Magyarországon II.* Kutatás, fejlesztés A tudásalapú társadalmakban a gazdasági növekedés, a versenyképesség fokozásának fontos eszköze a kutatási-fejlesztési tevékenység ösztönzése, eredményeinek gyakorlati hasznosítása, vagyis a hozzá kapcsolódódó innovatív tevékenység. Magyarországon 2005-ben közel 208 milliárd forintot fordítottak K+F-tevékenységre, folyó áron 14,5%-kal többet, mint az előző évben, így a ráfordítások GDP-hez viszonyított aránya az előző évi 0,89%-ról 0,95%-ra emelkedett. (Az EU tagállamainak átlagában ez az arány lényegesen magasabb, 1,9% volt 2004-ben.) A kutatási ráfordításokon belül a beruházások dinamikus növekedése következtében némileg átalakult a felhasználás szerkezete, csökkent a tevékenységhez kapcsolódó költség jellegű (személyi, dologi stb.) kiadások aránya, amelyek azonban így is a kiadások több mint nyolctizedét teszik ki. A költségvetés szerepe a pénzügyi források között tovább mérséklődött, de változatlanul meghatározó (49%) maradt, a vállalkozások növekvő (39%-os), valamint a külföldi és egyéb hazai források évek óta stagnáló (11%-os) súlya mellett. Magyarországon 2005-ben 2516 kutatóhely működött. Az összes foglalkoztatott teljes munkaidejű dolgozóra átszámított létszáma 23 239 volt, közülük 15 878 volt kutató, fejlesztő. A K+F-tevékenység régiók szerinti megoszlását változatlanul a rendkívül nagy mértékű közép-magyarországi – azon belül fővárosi – koncentráció jellemezte. E régióban működik a kutatóhelyek és a kutatásban dolgozók 48, illetve 65%-a. 9. táblázat
A kutatóhelyek és a kutató-fejlesztő helyeken foglalkoztatottak megoszlása, 2005 (százalék) Régiók
Kutatóhelyek
Közép-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld Összesen
47,8 6,4 7,5 8,2 5,6 11,9 12,6 100,0
Összes foglalkoztatotta)
a) Teljes munkaidejű dolgozókra átszámított létszám alapján. *
Az elemzés első részét a 2006. novemberi számunkban közöltük.
63,4 5,0 4,2 5,8 4,1 8,4 9,1 100,0
Ebből: kutató, fejlesztő 65,1 5,1 4,2 5,3 4,1 8,0 8,2 100,0
REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEK
47
A fővárosban 2005-ben a kutatási ráfordítások 63%-át használták fel, így KözépMagyarország részesedése 67% körül alakult. Közép-Magyarország tehát továbbra is megtartotta vezető szerepét a kutatás-fejlesztésben, noha a kutatók e régióban történő koncentrációja kissé gyengült. A régiók eltérő népességszámát is figyelembe véve, vagyis az egy lakosra jutó ráfordításokat vizsgálva, a K+F-tevékenység intenzitása Közép-Magyarországon az átlagosnak közel két és félszerese volt, amely lényegesen kiugróbb, mint ahogy azt akár a felsőoktatásban betöltött szerepe, akár gazdaságának teljesítőképessége alapján várnánk, hiszen mind a felsőoktatás nappali tagozatos hallgatóinak számát, mind a GDP-t népességarányosan tekintve mindössze 1,6-szoros az előnye az országos átlagokhoz képest. A többi régióban rendre átlag alatti a ráfordítások egy lakosra számított értéke, és különösen kedvezőtlen Észak-Magyarországon, valamint Dél- és Nyugat-Dunántúlon. (Ez utóbbi régióban a K+F-tevékenységre 2005-ben egyötödével kevesebbet fordítottak, mint egy évvel korábban, és ugyancsak visszaesett Közép-Dunántúl K+F-ráfordításainak összege is. A csökkenés üteme itt 10% körüli.) Az egy lakosra jutó kutatási kiadások régiók szerinti rangsora eltér a GDP alapján számított fejlettségi rangsortól (10. táblázat). Közép-Dunántúl megelőzi NyugatDunántúlt, annak ellenére is, hogy felsőfokú oktatási potenciálja jóval gyengébb. Ez valószínűleg azzal van összefüggésben, hogy vállalkozásai kiemelkedő fejlesztési tevékenységet folytatnak (10. ábra). Az egyik legelmaradottabb régió, Észak-Alföld relatíve jó pozíciója elsődlegesen a kiterjedt felsőfokú oktatással, annak irányultságával függ össze, részben pedig gazdaságának ágazati struktúrájával. 10. táblázat *
A kutatás-fejlesztés ráfordításai , a felsőfokú oktatási intézményben tanulók, az egy főre jutó GDP A K+F-tevékenység ráfordításai Régiók
megoszlás, %
abszolút érték, millió Ft
2004 Közép-Magyarország
Ezer lakosra jutó hallgatóa) Egy főre jutó GDP a felsőfokú oktatásban
egy lakosra jutó ezer Ft
az országos átlag %-ában
2005
2004
67,5
69,4
138 789,8
48,7
245,6
161,2
158,8
6,3
4,8
9 673,4
8,7
43,9
59,5
95,6
Nyugat-Dunántúl
4,8
3,4
6 736,6
6,7
33,9
83,3
104,4
Dél-Dunántúl
3,3
3,2
6 458,5
6,6
33,4
89,5
71,3
Közép-Dunántúl
Észak-Magyarország
2,7
2,9
5 890,3
4,7
23,4
54,5
66,4
Észak-Alföld
8,5
9,0
17 913,3
11,7
58,7
84,3
65,5
Dél-Alföld
6,9
7,3
14 658,2
10,8
54,7
84,1
69,0
100,0
b)
19,8
100,0
100,0
100,0
Összesen
100,0
200 120
* A kutatáshoz, kísérleti fejlesztéshez kapcsolódó egyéb tevékenységek (szolgáltatások, termelés stb.) ráfordításai nélkül. a) Nappali tagozaton. b) A területre nem bontható adatok nélkül.
48
KÓLYÁNÉ SZIRÁKI ÁGNES – VÉGH LAJOSNÉ
A kutatásokat tekintve leggyengébb teljesítményt nyújtó Észak-Magyarországon a legalacsonyabb a felsőfokú oktatási intézményben tanuló hallgatók ezer lakosra jutó száma, a képzésben a műszaki jelleg dominál, és a régió gazdasági teljesítménye is gyenge. 10. ábra
A K+F-tevékenység, a felsőoktatás és a gazdasági teljesítmény relatív nagysága, 2005 (megyék sorrendje a GDP alapján) %
450
Egy főre jutó K+F ráfordítás az országos átlag %-ában
400
Ezer lakosra jutó nappali tagozatos hallgató a felsőoktatásban az országos átlag %-ában
350
Egy főre jutó GDP az országos átlag %-ában, 2004
300 250 200 150 100 50 Nógrád
Szabolcs-Szatmár-Bereg
Békés
Jász-Nagykun-Szolnok
Borsod-Abaúj-Zemplén
Bács-Kiskun
Somogy
Tolna
Heves
Baranya
Hajdú-Bihar
Csongrád
Veszprém
Pest
Zala
Fejér
Vas
Komárom-Esztergom
Győr-Moson-Sopron
Budapest
0
A megyénkénti adatok szintén azt támasztják alá, hogy a gazdaság ereje, struktúrája, a felsőfokú képzés súlya, annak jellege egyaránt fontos tényezők a K+F-tevékenység területi különbségeinek alakulásában. 2005-ben a kutatási tevékenység ráfordításainak 84%-a a költség jellegű (személyi, dologi stb.) kiadások, fennmaradó részét a fejlesztési tevékenységet szolgáló beruházások (építések, gépbeszerzések, szoftvervásárlások) tették ki. Regionális összehasonlításban a kutatási tevékenység ráfordításainak költség–beruházás összetételében nem mutatkoznak jelentős eltérések. A tárgyi eszközök beszerzésére, bővítésére fordított összegek ráfordításokon belüli legnagyobb – 20%-os – aránya Észak-Alföldön volt tapasztalható, a legkisebb – 10%-os – beruházási hányad pedig Nyugat-Dunántúlt jellemezte. Gazdasági szervezetek A gazdasági szereplők köre Magyarországon – a bejegyzett szervezetek alapján – 2005-ben alig változott. A vállalkozások száma mindössze 10 ezerrel nőtt – amely növekmény nem érte el az 1%-ot sem –, a költségvetési intézményeké mérsékelten csök-
REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEK
49
kent, miközben a nonprofit szervezetek 2,7%-kal, szám szerint mintegy kétezerrel gyarapodtak 2004. december 31-hez képest. A gazdasági szervezetek több mint kilenctizedét továbbra is a vállalkozások tették ki. Egy év alatt jelentősebb (4%-os) vállalkozásbővülés a dél-alföldi régióban következett be. A többi térségben a vállalkozási hajlandóság minimális mértékben emelkedett, míg Dél-Dunántúlon valamelyest mérséklődött. A főbb ágazatok közül a mezőgazdaság és az ipar tőkevonzó képessége – az ezer lakosra jutó társas vállalkozások alapján – általában nem növekedett, sőt egyes régiókban romlott, a kereskedelemé kissé erősödött. Az előbbiekben említett valamennyi területen jelentősebben csökkent az egyéni vállalkozások száma. A mezőgazdasági vállalkozások háromnegyed része változatlanul az egyéni körbe tartozott. Számuk – a dél-alföldi régió kivételével – valamennyi régióban kevesebb lett. (Dél-Alföldön a Békés megyei minimális növekedés hatására számuk szinten maradt.) A társas vállalkozásoké szintén csökkent, a visszaesés az egyénieket meghaladó mértékben, régiónként 3–6% között szóródott. Az ipari vállalkozások körében – 2004-hez hasonlóan – a nagyobb tőkeigényű társas vállalkozások képviseltek meghatározó részt. Számuk Észak-Alföldön és ÉszakMagyarországon csökkent, Dél-Alföldön, Közép-Magyarországon és Dél-Dunántúlon lényegében stagnált, kismértékű gyarapodás Közép-Dunántúlon következett be. Ezek a változások olyan minimálisak voltak, hogy nem befolyásolták az ipari vállalkozások korábbi területi eloszlását. Az ipari vállalkozások négytizede a közép-magyarországi térségben tevékenykedett, ezer lakosra a legtöbb társas vállalkozás is változatlanul ebben a régióban jutott, és ezt Közép-Dunántúl követte. Az ipari szervezetek elterjedtsége Észak-Alföldön és Észak-Magyarországon a leggyengébb, ezer lakosra jutó társas vállalkozásaik száma az országos átlag alig több mint hattizedét tette ki. Az építőipari profilú cégek az összes vállalkozásból 8%-os részarányt foglaltak el, területi eloszlásuk az iparhoz hasonló volt. A kereskedelem, javítás ágazatban – a közép-magyarországi régió kivételével – valamennyi régióban az egyéni vállalkozások súlya volt a meghatározó, bár 2005-ben az egyéniek nagymértékű csökkenése és a társas vállalkozások mérsékelt növekedése a korábbi arányokat valamelyest módosította. Az ágazatban a társas vállalkozások pozíciója erősödött, elsősorban a közép-magyarországi régió külföldi érdekeltségű bevásárlóközpontjainak terjeszkedése révén. Közép-Magyarországot – bár leszakadva – az északalföldi, illetve a dél-alföldi régió követte 13 és 12%-os aránnyal. (A három dunántúli és az észak-magyarországi régió együttesen is mindössze 35%-ot tett ki.) A nyereségérdekeltségű szervezetek döntő része – fő tevékenység szerint – változatlanul a szolgáltatószektorban folytatta tevékenységét. Közöttük a két meghatározó ágazat a vállalkozások 37%-át tömörítő ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás (aránya 2004 óta valamelyest nőtt) és a mérséklődő, jelenleg 18%-os súlyt képviselő kereskedelem, javítás. Az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás területén Közép-Magyarország mellett figyelmet érdemel a dél-alföldi régió erősödése, amit a Békés megyei egyéni vállalkozások dinamikus növekedése idézett elő. A többi régió helyzete nem változott lényegesen.
50
KÓLYÁNÉ SZIRÁKI ÁGNES – VÉGH LAJOSNÉ
A társas vállalkozások két leggyakoribb gazdálkodási formája továbbra is a korlátolt felelősségű társaság és a betéti társaság. Míg a korlátolt felelősségű társaságok száma 2004 óta 7%-kal nőtt, addig a betéti társaságoké alig 1%-kal. Ebben alapvetően KözépMagyarország és Közép-Dunántúl átlagosnál dinamikusabb növekedése játszott szerepet. Az egyéni vállalkozások mintegy 44%-a biztosított elsődlegesen megélhetést egyéni vállalkozók számára, arányuk valamennyi régióban mérséklődött. Ugyanakkor KözépMagyarország kivételével mindegyik régióban többen tevékenykedtek mellékfoglalkozásúként. 2005-ben a népességszámra vetített legtöbb társas vállalkozás KözépMagyarországon volt, melyet jóval leszakadva Nyugat-Dunántúl követett. Az egyéni vállalkozások számát a népességszámhoz viszonyítva a legtöbb főfoglalkozású az egyik legfejlettebb régióban, Nyugat-Dunántúlon volt található, tízezer lakosra jutó számuk 368-at, míg Közép-Magyarországon 336-ot tett ki. A népességszámhoz mért legalacsonyabb értékek Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön fordultak elő (11. ábra). 11. ábra
A tízezer lakosra jutó egyéni és társas vállalkozások száma 2005 végén Vállalkozás 1400 egyéni
1200
társas
országos átlag egyéni
1000
országos átlag társas
800 600 400
NyugatDunántúl
DélDunántúl
ÉszakMagyarország
ÉszakAlföld
Békés
Csongrád
Bács-Kiskun
Hajdú-Bihar
Jász-Nagykun-Szolnok
Heves
Nógrád
Borsod-Abaúj-Zemplén
Tolna
Somogy
Baranya
Vas
Zala
Győr-Moson-Sopron
Veszprém
KözépDunántúl
Szabolcs-Szatmár-Bereg
KözépMagyarország
Fejér
Pest
Budapest
0
Komárom-Esztergom
200
DélAlföld
Létszám-kategória szerint a vállalkozások 97%-a változatlanul 10 főnél kevesebb embert foglalkoztat, és a mikrovállalkozások magas aránya valamennyi régióra jellemző. Az életkörülmények jellemzői A régiók társadalmi-gazdasági fejlettségbeli különbségeinek bemutatásához használható indikátorok közül az egyik legfontosabb a népesség gazdasági aktivitása. A térségek humánerőforrás-potenciálja – amely a területi versenyképesség fokozásának alapvető
REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEK
51
feltételei közé tartozik – erőteljes hatással van a gazdaság fejlődésére; a munkanélküliség, a jövedelmi viszonyok, az életkörülmények (köztük a kereskedelmi ellátás, lakásviszonyok) pedig a társadalmi egyenlőtlenségek meghatározó elemei. Foglalkoztatottság A lakosság körében végzett munkaerő-felmérések alapján országosan a 15–74 éves népesség gazdasági aktivitása az ezredfordulót követő években kismértékben növekedett, a régiókban azonban eltérő módon változott. 2005-ben országosan az ilyen korú népesség 54,5%-a – 4 205 000 fő – volt gazdaságilag aktív, azaz foglalkoztatott vagy munkanélküli (12. ábra). 12. ábra
A 15–74 éves népesség gazdasági aktivitása %
2002
60
2003
2004
2005
55
50
45
40 KözépKözép-Dunántúl Magyarország
NyugatDunántúl
Dél-Dunántúl
ÉszakMagyarország
Észak-Alföld
Dél-Alföld
A régiók többségében az elmúlt két-három évben a népesség gazdasági aktivitása szerény mértékben javult, ám a kedvező változások ellenére az ország keleti és nyugati része között meglévő jelentős – 11 százalékpontnyi – különbségek tovább növekedtek. A gazdasági teljesítőképesség terén is, de a népesség gazdasági aktivitása szerint is kiemelkedik a közép-magyarországi régió és az északnyugati országrész, ahol a foglalkoztatottak és a munkanélküliek együttes aránya bővült, és 2005-ben itt volt a legmagasabb, 57–60% közötti. Budapesten kiugróan magas volt, 61%-ot tett ki a gazdaságilag aktív népesség hányada. A legalacsonyabb szintű gazdasági aktivitás Észak-Alföld és Észak-Magyarország népességét jellemezte, ahol az aktív korosztály mindössze 49%-a volt jelen a munkaerőpiacon, de a dél-dunántúli és a dél-alföldi régió mutatószáma sem érte el az 52%-ot. A
52
KÓLYÁNÉ SZIRÁKI ÁGNES – VÉGH LAJOSNÉ
kisebb egységek, megyék ilyen típusú mutatói a régiókénál szélesebb sávban – 47 és 59% között – mozogtak. Az utóbbi években országos szinten a gazdasági aktivitással párhuzamosan a foglalkoztatottság növekvő tendenciája vált jellemzővé, 2005-ben a 15–74 éves népesség közel 51%-a tartozott e körbe. A régiók közötti eltérések 13 százalékpontos sávot öleltek fel, a legalacsonyabb szintű, 44–45%-os foglalkoztatottságot az észak-magyarországi és az észak-alföldi régióban, a legmagasabbat, 57%-ot pedig a közép-magyarországi régióban mérték. 13. ábra
Az alkalmazásban állók számának változása, 2005 (előző év = 100,0)
*
% 103
102
101
100,8
100,6
100
99,9 99,4
99
98,8
98,6 98
97,8
97 KözépKözép-Dunántúl Magyarország
NyugatDunántúl
Dél-Dunántúl
ÉszakMagyarország
Észak-Alföld
Dél-Alföld
* A 4 főnél többet foglalkoztató vállalkozások, valamint létszámhatártól függetlenül a költségvetési szervek és a kijelölt nonprofit szervezetek székhely szerinti adatai.
A foglalkoztatottakon belül – a 4 főnél nagyobb létszámú vállalkozásoknál, továbbá a költségvetési szerveknél, valamint nonprofit szervezeteknél – az alkalmazásban állók száma országosan egy év alatt kissé mérséklődött, és 2005-ben 2 787 000 főt tett ki. Régiós szinten eltérő irányban és arányban változott az alkalmazottak köre: a középmagyarországi és a közép-dunántúli régióban 1-1%-kal növekedett, ugyanakkor a két alföldi régióban, valamint Nyugat- és Dél-Dunántúlon 1-2%-kal mérséklődött, ÉszakMagyarországon pedig lényegében nem változott (13. ábra). Az ország gazdaságának ágazati, tevékenységi szerkezete, ezen belül a régiók több sajátossága az alkalmazásban állók nemzetgazdasági ágankénti összetételével is megköze-
REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEK
53
líthető. Az elmúlt években a foglalkoztatottság általános színvonalának változása mellett fokozatosan módosult annak ágazati struktúrája is. 2005-ben az alkalmazásban állók 3–4%-a a mezőgazdaságban dolgozott, közel egyharmada ipari, építőipari cégeknél állt alkalmazásban, 64%-uk pedig a szolgáltatóágazatokban tevékenykedett. 14. ábra
Az alkalmazásban állók főbb nemzetgazdasági áganként, 2005 Közép-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld 0% 20% 40% Mezőgazdaság Ipar Kereskedelem, javítás Közigazgatás Egészségügyi, szociális ellátás Többi gazdasági ág
60%
80% Építőipar Oktatás
100%
A közép-magyarországi régió alkalmazottainak ágazati allokációja meglehetősen eltér a többi régióétól; a térséget, ezen belül is a fővárost a szolgáltatási ágazatok kimagasló aránya, valamint a termelőágazatok átlag alatti részesedése jellemzi. A közép- és nyugatdunántúli régió alkalmazottainak ágazati összetétele is fejlettebb gazdasági szerkezethez közelítő. Mindkét régióban, de különösen Közép-Dunántúlon az ipari ágazat szerepe is igen hangsúlyos a foglalkoztatásban, ez utóbbi 43%-ot kitevő arányával legmagasabb a régiók között. Az Alföld északi és déli régiójában, valamint Dél-Dunántúlon hagyományosan kiemelkedő szerepe van a foglalkoztatásban a mezőgazdaságnak, az ágazat aránya ezekben a régiókban az országos átlag kétszerese vagy ahhoz közeli (14. ábra). Munkanélküliség Az utóbbi néhány évben a munkanélküliek száma és aránya országos szinten emelkedő tendenciát mutatott. A lakossági munkaerő-felmérés adatai alapján a munkanélküliek aránya a gazdaságilag aktív népességen belül a 2002. évi 5,8%-ról 2005-re 7,3%-ra növekedett. A gazdasági fejlettségben, adottságokban meglévő területi különbségek természetesen a munkanélküliséget jelző adatokban is visszatükröződnek (15. ábra).
54
KÓLYÁNÉ SZIRÁKI ÁGNES – VÉGH LAJOSNÉ
15. ábra
A munkanélküliségi ráta a régiókban, %
*
10,6 9,7 9,7 8,8
9,1 7,8 6,8
5,0 5,9 4,0
5,6
6,3
3,9 4,0
4,5
7,2
5,2
4,6
4,6 4,6
8,2 6,2 6,5 6,3 8,8 7,9 7,9
7,3
2002
2003
2004
2005
* A gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva.
A munkanélküliség a régiók közül a közép-magyarországi, valamint a közép- és nyugat-dunántúli régióban van jelen a legkisebb mértékben. 2005-ben az állástalanok aránya ezeken a területeken az országos átlag alatt, 5–6% körül alakult. A munkanélküliség leginkább Észak-Magyarország népességét sújtja, de Észak-Alföldön, valamint DélDunántúlon is viszonylag magas szintet, 8–9%-ot ért el. A régiók közötti jelentős különbségeket szemlélteti, hogy a legalacsonyabb értéket jelző közép-magyarországi ráta kétszeresét mérték Észak-Magyarországon. A területi egyenlőtlenségeket a megyék szintjén részletezett mutatók még markánsabban mutatják. A munkanélküliség által leginkább sújtott terület továbbra is SzabolcsSzatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megye, ahol a gazdaságilag aktív népesség 11–12%-a volt állás nélkül 2005-ben. A legelőnyösebb helyzetű Győr-Moson-Sopron megyében a gazdaságilag aktív népesség 4%-a tartozott ebbe a körbe. Általánosságban megállapítható, hogy a nyugati megyékben az országos átlagnál alacsonyabb, a keleti és északi megyékben viszont annál magasabb munkanélküliséggel kell szembesülni, és ha kisebb területi egységeket, illetve településeket vizsgálunk, akkor az előzőeknél lényegesen szélsőségesebb arányokat tapasztalhatunk. A Foglalkoztatási Hivatal 2005 decemberében több mint 410 ezer munkanélkülit regisztrált, 19%-kal többet, mint három évvel korábban. A nyilvántartottak száma az utóbbi
REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEK
55
évben 2–3%-kal növekedett. Az állástalanok régiók szerinti megoszlása is az előzőekben tett megállapításokat támasztja alá. Míg a nyugat-dunántúli régióban 32 ezer volt az állástalanok száma, addig az észak-alföldi régióban ennek közel háromszorosa, vagyis 95 ezer, és az észak-magyarországi régióban is 87 ezret meghaladó számban regisztráltak állás nélkül lévőt. A hazai munkaerőpiac kínálati és keresleti oldalának különbözőségeit mutatja az állástalanok és bejelentett betöltetlen álláshelyek számának alakulása, egymáshoz való viszonya. 2005-ben az előző évhez képest 8%-kal növekedett ugyan a cégek által bejelentett munkaerőigények száma, azonban az elhelyezkedési lehetőségek – az egy betöltetlen álláshelyre jutó munkanélküliek számával mérve – így is igen kedvezőtlenek. Egy betöltetlen álláshelyre átlagban 12 munkanélküli jutott. Az egyes régiók mutatói rendkívül széles határok között mozogtak. 2005-ben a legelőnyösebb helyzetben lévő középmagyarországi régióban egy betölthető álláshelyre 3 munkanélküli jutott, szemben a magas munkanélküliséggel küszködő észak-alföldi, dél-dunántúli és észak-magyarországi régióval, ahol 41, 26 és 24 állástalan volt számítható egy felkínált üres álláshelyre. Ily módon számítva, az elhelyezkedési esélyek a régiók között egy nagyságrenddel különböznek. Keresetek Országos szinten a 4 főnél többet foglalkoztató vállalkozásoknál, létszámhatártól függetlenül a költségvetési szerveknél, valamint a kijelölt nonprofit szervezeteknél alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete az előző évhez képest átlagosan 9%-kal nőtt, és 158 300 forintot ért el 2005-ben (16. ábra). A keresetek növekedésének üteme régiónként és megyénként viszonylag kiegyenlített volt. Észak-Alföldön, Észak-Magyarországon és Dél-Dunántúlon az országos átlagot meghaladóan nőttek a keresetek, a többi régióban alatta maradtak. A két szélső értéket az észak-alföldi régió 10%-os és a közép-dunántúli régió 8%-os bruttó átlagkeresetnövekedése képviseli. A megyék közül Szabolcs-Szatmár-Beregben emelkedtek az átlagkeresetek a legjobban (11%-kal), Pest megyében pedig a legkevésbé (7%-kal). 2005ben a közép-magyarországi régió alkalmazottait fizetették a legjobban, 190 ezer forintos bruttó átlaggal, a legkevesebbet – 129 ezer forintot – pedig az észak-alföldi régióban kerestek az emberek (11. táblázat).
56
KÓLYÁNÉ SZIRÁKI ÁGNES – VÉGH LAJOSNÉ
16. ábra
A havi bruttó átlagkeresetek változása, 2005* (előző év = 100,0) %
111
110
országos átlag: 108,8
109
108
107
Dél-Alföld
Békés
Csongrád
Bács-Kiskun
Észak-Alföld
Szabolcs-Szatmár-Bereg
Hajdú-Bihar
Jász-Nagykun-Szolnok
Észak-Magyarország
Heves
Nógrád
Tolna
Dél-Dunántúl
Somogy
Baranya
Nyugat-Dunántúl
Vas
Zala
Győr-Moson-Sopron
Veszprém
Közép-Dunántúl
Fejér
Komárom-Esztergom
Pest
Közép-Magyarország
Budapest
105
Borsod-Abaúj-Zemplén
106
* A 4 főnél többet foglalkoztató vállalkozások, létszámhatártól függetlenül a költségvetési szervek és a kijelölt nonprofit szervezetek székhely szerinti adatai.
Az átlagkeresetek között kialakult régiós különbségek okai között a gazdasági ágak kereseti viszonyrendszere, valamint az egyes térségek eltérő gazdasági struktúrája egyaránt kifejezésre jut. 11. táblázat
Havi bruttó átlagkereset régiónként, 2005 Régió
Abszolút érték, forint
*
Az országos átlag %-ában
2004. évi adat = 100,0
Közép-Magyarország Ebből: Budapest
189 503 201106
119,7 127,0
108,3 108,6
Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl
142 956 139 086 134 024
90,3 87,9 84,7
107,9 108,4 109,3
Észak-Magyarország Észak-Alföld
135 504 129 464
85,6 81,8
109,7 110,2
Dél-Alföld
129 048
81,5
108,6
158 315
100,0
108,8
Ország összesen
* A 4 főnél többet foglalkoztató vállalkozások, létszámhatártól függetlenül a költségvetési szervek és a kijelölt nonprofit szervezetek székhely szerinti adatai.
REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEK
57
Az átlagkeresetek között ágazatonként kialakult szélsőségek megyei szinten még inkább megmutatkoznak. Ebben a megközelítésben a fővárosi közigazgatásban dolgozók átlagkeresete 3,4-szerese a legalacsonyabb szintet képviselő Nógrád megye építőiparában alkalmazásban állókénak. A fizetések tekintetében Budapestet követő Győr-MosonSopron megyei és Fejér megyei foglalkoztatottak a főbb ágazatokban (egy kivételével) többet kerestek, mint a legalacsonyabb jövedelmű Békés megyeiek. A kivételt az egészségügy, szociális ellátás jelenti, ahol a Békés megyei alkalmazottak fizetése megelőzi a Győr-Moson-Sopron megyeiekét. Különösen szembetűnő az arány a versenyszféra egyes ágazataiban, így például az iparban, amelyben másfélszeres hányados számítható a fejlettebb közép-magyarországi, valamint a kevésbé iparosodott két alföldi régió fizetései között. Ezek az eltérések az egy lakosra jutó ipari termelés nagysága között is megnyilvánulnak, utalva a munkaerő-felhasználás hatékonyságában és a termelés technikai színvonalában meglévő különbségekre. Az átlagkeresetek magasabb színvonalának kialakulásában az is szerepet játszik, hogy az említett dunántúli megyékben jelentősebb súlya van a foglalkoztatásban az ipari ágazatnak, mint az alföldi részeken (17. ábra). 17. ábra
A havi bruttó átlagkereset a főbb gazdasági ágakban, 2005 Ezer forint
270 250 230
Mezőgazdaság Építőipar Közigazgatás Egészségügyi, szociális ellátás
Ipar Kereskedelem Oktatás Bruttó átlagkereset (régió átlaga)
210 190 170 150 130 110 90 70 KözépMagyarország
Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl
Dél-Dunántúl
ÉszakMagyarország
Észak-Alföld
Dél-Alföld
A nettó átlagkereset 2005-ben országosan 103 100 forintot tett ki, és a bruttó kereset 65%-át érte el. A nettó kereset országosan 10,1%-os emelkedése a fogyasztói árak 3,6%-os növekedése mellett a keresetek reálértékének 6,3%-os javulását jelentette. A nettó bérek növekedési üteme régiónként 10–11% közötti értéket mutatott. A növekedés meghaladta az átlagot Dél-Dunántúlon, Észak-Magyarországon, Észak-Alföldön. A havi nettó átlagkeresetek növekedési üteme a megyék között legmagasabb (11% feletti)
58
KÓLYÁNÉ SZIRÁKI ÁGNES – VÉGH LAJOSNÉ
Szabolcs-Szatmár-Bereg és Baranya megyében, a legalacsonyabb Pest megyében (8%). Az elmúlt évek tendenciájához hasonlóan megfigyelhető, hogy az alacsonyabb kereseti lehetőséggel rendelkező régiókban növekedtek a bérek nagyobb mértékben, a legkisebb mértékben pedig ott, ahol a legmagasabb az átlagkereset. Ennek ellenére változatlanul a legmagasabb a nettó átlagkereset Közép-Magyarországon (118 400 Ft), majdnem 15%-kal nagyobb a nemzetgazdasági átlagnál. A legalacsonyabb keresettel, az átlag 86%-ával a Dél-Alföldön dolgozók rendelkeztek (88 600 Ft), és az Észak-Alföldön megkereshető nettó bér (88 800 Ft) is alig magasabb ennél. A fizetési rangsor két szélén helyet foglaló régiók közül a legnagyobb keresetű előnye a legalacsonyabb keresetűvel szemben 34%-ot tett ki, ami azt jelenti, hogy Dél-Alföldön átlagosan egyharmadával kevesebb fizetést vihettek haza az emberek, mint KözépMagyarországon. Kiskereskedelem A kiskereskedelmi forgalom területenkénti különbségei – régiós szinten vizsgálva – keresleti oldalról elsősorban a jövedelmek eltérő színvonalával magyarázhatók. Befolyással van természetesen ezenkívül az adott térség kereskedelmi forgalmára számos más tényező is – többek között a lakosság demográfiai összetétele, a fogyasztási szerkezet és a fogyasztási szokásrendszer, a térségek eltérő idegenforgalmi potenciálja, a terület határmentiségéből adódó bevásárlóturizmus –, hatásuk azonban nehezen számszerűsíthető. A kiskereskedelmi üzlethálózat és a csomagküldő-kereskedelem 2005-ben mintegy 5 billió 642 milliárd forint értékű terméket forgalmazott, ami volumenében 6%-kal haladta meg az előző évit. A növekedési ütem valamelyest alatta maradt a 2004. évinek. A forgalom területi megoszlására 2005-ben a közép-magyarországi régió súlyának további növekedése volt jellemző, itt realizálódott a kiskereskedelmi forgalom 37%-a. Az ország legfejlettebb régiójában 7%-kal nőtt az értékesítés volumene, így az egy lakosra jutó forgalom alapján a listavezető Közép-Magyarország és a legalacsonyabb mutatóval rendelkező Észak-Magyarország között 1,7 szeres az arány. Az előbbi régióban havonta 61 ezer, utóbbiban 36 ezer forint kiskereskedelmi forgalom számítható egy lakosra. A 2005. évi adatok alapján az előző évihez képest nem változott a népességarányos kiskereskedelmi forgalom régiós sorrendje. A „vidéki” régiók között Nyugat-Dunántúl pozíciója a legkedvezőbb 47 ezer forint egy lakosra jutó havi forgalommal, amit sorrendben Dél- és Közép-Dunántúl (43 ezer forint) követ. A GDP-rangsor utolsó három helyén szereplő régiók a fajlagos kereskedelmi forgalom alapján is utolsók a sorrendben. A kiskereskedelmi ellátás színvonalát és ebből adódóan a lakosság életkörülményeit, közérzetét is jelentősen befolyásolja – a választék és az alkalmazott árak mellett – a kereskedelmi üzlethálózat korszerűsége, területi elhelyezkedése, kapacitása, összetétele. Az utóbbi tényezők regionális eltérései a statisztikai információk alapján objektív módon érzékelhetők. 2005. december 31-én az országban 167 ezer kiskereskedelmi üzlet működött, valamelyest több, mint egy évvel korábban.
REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEK
59
Az üzletek területi elhelyezkedését vizsgálva megállapítható, hogy továbbra is a közép-magyarországi régióban nőtt a legnagyobb mértékben (880-nal) az üzletek száma, ezen belül a növekedés több mint felét a fővárosi üzletek tették ki. Ennél lényegesen szerényebb bővülés volt mérhető Dél-Alföldön és Nyugat-Dunántúlon, míg az ország többi régiójában üzletszámcsökkenés tapasztalható. A változások eredőjeként tovább erősödött a kereskedelmi üzlethálózat területi koncentrációja. Az év végén a középmagyarországi régióban működött az üzletek 29%-a, a többi régió súlya 10–14% közötti. Az üzletszám gyarapodásánál nagyobb ütemben, összességében közel 3%-kal – mintegy 415 ezer m2-rel – növekedett az év során az üzletek alapterülete, így 2005 végén meghaladta a 17 millió m2-t. Az alapterület valamennyi régióban gyarapodott, legnagyobb ütemben Közép-Magyarországon, ahol az alapterület-növekedés 40%-a valósult meg. A minden régiót érintő alapterület-bővülés arra utal, hogy még azokon a területeken is, ahol csökkent az üzletek száma, a megszűntek szerepét átvevő új üzletek összességükben nagyobb alapterülettel létesültek. A tendencia összefüggésben van a multinacionális kereskedelmi hálózatok további terjeszkedésével. 2005-ben országosan 10 bevásárlóközpont, 15 hipermarket és 5 nagy alapterületű szakáruház létesült (18. ábra). 18. ábra
A kiskereskedelmi üzletek számának és alapterületének változása, 2005 (az előző évhez viszonyítva) Alapterület
Ezer négyzetméter
Üzletek száma
200
Darab
2000
160
1600
120
1200
80
800
40
400
0
0
-40
-400 KözépMagyarország
KözépDunántúl
NyugatDunántúl
Dél-Dunántúl
ÉszakÉszak-Alföld Magyarország
Dél-Alföld
Az üzletek átlagos alapterülete az egy évvel korábbihoz képest 2 m2-rel nőtt, és 104 négyzetmétert tett ki. Ennél nagyobbak a dél-alföldi (109), a közép-dunántúli (106), közép-magyarországi és a nyugat-dunántúli régió üzletei 105-105 négyzetméter alapterülettel, a legkisebb üzletek ugyanakkor 98 m2 átlagos alapterülettel Észak-Alföldön talál-
60
KÓLYÁNÉ SZIRÁKI ÁGNES – VÉGH LAJOSNÉ
hatók. Az átlagos alapterület régiónkénti különbségei szoros kapcsolatot mutatnak az üzlethálózat tevékenységcsoportok szerinti összetételével: azokban a régiókban, ahol a nem élelmiszert áruló kategóriába sorolt üzletek átlagosnál nagyobb részarányban vannak jelen, általában az üzletek átlagos alapterülete is nagyobb. Ezer lakosra legtöbb bolti alapterület Nyugat-Dunántúlon jut, legkevesebb ÉszakMagyarországon. E mutató tekintetében a régiós különbségek jelentősen kisebbek, mint az egy lakosra jutó kiskereskedelmi forgalom eltérései, és lényegében azt támasztják alá, hogy a forgalom regionális különbségeinek okai nem elsősorban az üzlethálózattal való ellátottságban, sokkal inkább a fizetőképes kereslet területenkénti eltéréseiben és egyéb tényezőkben kereshetők. Lakásépítés A lakásépítés területenként eltérő intenzitása – különösen hosszabb időszak átlagában – szoros kapcsolatot mutat az adott térség gazdasági fejlettségével, a lakosság jövedelmi helyzetével, jövőre vonatkozó kilátásaival, illetve a meglévő lakásállomány állapotával. 2005-ben az országban 41 ezer lakás épült, és megközelítően 52 ezer építésének megkezdésére adtak ki engedélyt. A használatba vett lakások száma az előző évihez képest 6%-kal, az új lakásépítési engedélyeké 10%-kal mérséklődött. A lakásberuházásokat a korábbi évekénél is nagyobb területi koncentrálódás jellemezte; az országban elkészült lakások 47%-a a közép-magyarországi régió lakásállományát bővíti, 30%-uk a fővárosban épült. A Budapesten átadott lakások száma a megelőző évben elkészültekhez képest 21%-kal volt több, aminek következtében Közép-Magyarországon tovább folytatódott a lakáspiac évek óta tartó töretlen – ütemét tekintve azonban a megelőző évinél kissé mérsékeltebb – bővülése. A központi régión kívül a 2004. évihez képest csupán Észak-Magyarországon és DélAlföldön növekedett az átadott új lakások száma, a többi régióban csökkent a lakásépítési kedv. 2005-ben az országban 10 000 lakosra vetítve átlagosan 41 lakás épült, ami az egy évvel korábbinál 2-vel kevesebb. Legnagyobb intenzitást Közép-Magyarországon mutattak a lakásberuházások, itt 10 000 lakosra 68 épített lakás jutott, ami több mint háromszorosa az Észak-Magyarországon számítható 21 lakásnak, ahol az országban évek óta a legkedvezőtlenebb a mutató értéke. A régiók lakásépítési rangsorában a második helyen – a GDP előállítása szempontjából is a második legfejlettebb régiónak számító – Nyugat-Dunántúl áll. A harmadik legnagyobb a lakásépítések fajlagos értéke ÉszakAlföldön, ahol 37 új lakás jut 10 000 lakosra. Itt a relatíve kedvező mutató mögött a korszerűtlen, elavult lakásállomány szükségszerű cseréjére való törekvés és a demográfiai tényezők nagyobb szerepet játszottak, mint a többi régióban, amit alátámaszt az a tény, hogy a régiók között Észak-Alföldön a legmagasabb (22) a 100 épített lakásra jutó megszűnt lakások száma (19. ábra).
REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEK
61
19. ábra
A 10 000 lakosra jutó épített lakások száma % 80
2002
2003
2004
2005
70 60 50 40 30 20 10 0 KözépMagyarország
Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl
Dél-Dunántúl
ÉszakMagyarország
Észak-Alföld
Dél-Alföld
A lakosság számához viszonyított mutatót a megyék szerint vizsgálva az átlagosnál több lakás épült Pest (60), Győr-Moson-Sopron (46), Hajdú-Bihar (44) és Zala megyében, és csaknem elérte az átlagot még Szabolcs-Szatmár-Bereg (40) és Vas megye (39) 10 000 lakosra jutó lakásépítéseinek száma. Az ország többi megyéjében a mutató 14 és 33 lakás között szóródott. A kiadott új építési engedélyek száma Közép-Magyarországon és Észak-Magyarországon 2005-ben lényegében stagnált, a többi régióban eltérő mértékben csökkent. Legkisebb arányban (10%-kal) Közép-Dunántúlon, leginkább (30%-kal) Dél-Alföldön tapasztalható az építési kedv mérséklődése. Összefoglaló megállapítások A magyar gazdaságban előállított GDP 2004. évi 5,2%-os növekedését 2005-ben további 4,1%-os bővülés követte, s ez utóbbit teljes egészében a termelékenység javulása biztosította. A gazdasági fejlődést keresleti oldalról az importnál dinamikusabban növekvő export, valamint a beruházási tevékenység erőteljes fellendülése alapozta meg. 2005-ben folytatódott az infrastrukturális beruházások arányának emelkedése, főként a közútfejlesztések voltak kiemelkedőek, s ezzel is összefüggésben – az ágazatok közül – az építőipar teljesítménye növekedett leginkább. Az átlagosnál nagyobb ütemben nőtt az ipar hozzáadott értéke is, ugyanakkor a mezőgazdaságé – a kiugróan jó eredményekkel zárt 2004. évhez képest – csökkent.
62
KÓLYÁNÉ SZIRÁKI ÁGNES – VÉGH LAJOSNÉ
Az egyes régiók teljesítménye – gazdasági szerkezetüktől is függően – eltérően alakult: a mezőgazdaság produktuma lényegében mindenütt csökkent, az építőiparban viszont – eltérő mérték mellett – általános volt a növekedés. Térségenként jelentős differenciáló tényező az iparosodottság, azon belül is a korszerű, exportképes, főként gépipari ágazatok jelenléte, a fejlesztések nagyságrendje. A 2005. évi területi folyamatok áttekintése alapján továbbra is kitűnik a viszonylag fejlettebb három régió (Közép-Magyarország, Nyugat- és Közép-Dunántúl) számottevő előnye. Ebben a körben – az exportorientált ipari termelés jelentős bővülésének és az élénk beruházási tevékenységnek köszönhetően – különösen Közép-Dunántúl, azon belül is Komárom-Esztergom megye pozíciója javult. 2005-ben mindhárom régiót az átlagosnál lényegesen magasabb foglalkoztatottsági és alacsonyabb munkanélküliségi ráta jellemezte (bár a munkanélküliek száma itt is emelkedett). Folytatódni látszik Észak-Magyarország, azon belül is Borsod-Abaúj-Zemplén megye ipari teljesítményének a 2004. évtől kezdődő dinamikus bővülése (az itteninél nagyobb ütem 2005-ben csak Közép-Dunántúlon volt tapasztalható). Ugyanakkor az előző évhez képest csökkent az észak-magyarországi székhelyű szervezetek fejlesztésre fordított kiadásainak egy lakosra számított összege és a foglalkoztatottsági szint is, 2005-ben ez utóbbi mutató – országos viszonylatban – Észak-Magyarországon volt a legalacsonyabb. Az ország fejlettebb régióihoz képest valószínűleg megmaradt, néhány területen fokozódhatott Dél-Dunántúl, valamint a két alföldi régió lemaradása. Ezen térségek gazdaságában a természeti adottságokból, a tradíciókból eredően az átlagosnál nagyobb a súlya a mezőgazdaságnak, amelynek eredményei összességükben kedvezőtlenebbek a rekordnak számító 2004. évinél; változatlanul alacsony az ipar teljesítménye (DélDunántúl esetében számottevően visszaesett), és szerénynek tekinthetők a termelőágak fejlesztésére fordított összegek is, miközben magas és növekvő a munkanélküliség. A változások ütemét a szélesebb körű és részletesebb információkon alapuló területi GDP-adatok tükrözik majd vissza 2007 elején. Kulcsszavak: gazdasági fejlődés, kutatás-fejlesztés, gazdasági szervezetek, foglalkoztatottság, munkanélküliség, keresetek, kiskereskedelem, lakásépítés.
Resume
The first part of the paper – issued in the previous number of our periodical – described the regional disparities observed in the economic performance of production industries and the structure and intensity of investments in 2005. The second part published here pictures the uneven spatial distribution of research and development, and the regional disparities of entrepreneurial activity. In addition, the analysis also reports on a few indicators referring to living standards, like regional characteristics of employment, unemployment, earnings, trade services provided to the population, dwelling constructions. After reviewing spatial processes in 2005, it summarizes in short the directions of economic development in regions, and the change of regions’ positions compared to one another.
DR. ERDŐSI FERENC
A mobiltelefon elterjedésének területi sajátosságai a Földön, II. (Befolyásoló tényezők) A mobiltelefon területi elterjedésére részben ugyanazok az objektív és szubjektív tényezők voltak hatással, mint amelyek a vezetékes telefon elterjedésekor közrejátszottak (általános fejlettségi szint, gazdasági szerkezet, a gazdaság és a társadalom globalizáltságának mértéke, jövedelmi viszonyok, a településhálózati jellemzők, a társadalmi-gazdasági viszonyokkal összefüggő életmód, a rászorultság mértéke, az állami kommunikációs politika). Gazdasági fejlettség Cikkünk első, állapotfelmérő részében a diffúzió tényezői közül kizárólag a fajlagos GDP-értékeket (mint az általános gazdasági/társadalmi fejlettségi szint kifejezőit) sorakoztattuk fel, és néhány esetben az országok makropolitikai jellemzőire (például a diktatórikus politikai berendezkedés következményeire) utaltunk. Az már a korábbi összevetésekből is kiderült, hogy a fajlagos GDP-vel (a jövedelmi viszonyokkal) csak gyenge közepes a korreláció; a világ 206 országára kiterjedő számításaink szerint r = 0,71. A gazdasági fejlettség tehát önmagában nem magyarázza meg az ellátottsági értékeket vagy a diffúzió rendkívül tarka területi mintáit – azaz számos esetben nem bizonyul fő tényezőnek. Az eddigi külföldi kutatások azzal az eredménnyel zárultak, hogy a mobiltelefon az időbeli terjedési tulajdonságai alapján minden bizonnyal (más távközlési/infokommunikációs eszközökhöz, illetve tömegkommunikációs médiumokhoz képest) a legnagyobb mértékben gazdaságiciklus-rugalmatlan eszköz, ahogyan a vele végzett szolgáltatások volumene is. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy recesszió idején sem áll le a mobilszolgáltatások terjedése. A gazdasági szerkezet hatásáról részletes kutatások eddig alig folytak. Az ipar hányadának hatása tisztázatlan és ellentmondásos. Kelet-Európa néhány országában, ahol az ipar még mindig a nemzetgazdaság masszív tényezője, a mobilpenetráció (elterjedés, hozzáférés) viszonylag alacsony, viszont a távol-keleti, erősen iparosodott országokban magas. A számításba vett 206 országra átlagosan az r = 0,66. Végső soron önmagában az ipari hányad nem tekinthető a penetráció szempontjából meghatározó tényezőnek. A teljes szolgáltatási szektor magas hányada (a GDP-ből) viszont egyértelműen elősegíti az elterjedtség magasabb értékeinek kialakulását (r = 0,89). Mivel a távközlési piacok alapvetően nemzeti keretekben működnek, azaz országhatárokon belül történik a mobilszolgáltatások legnagyobb része, a piacnagyság sem lehet
64
DR. ERDŐSI FERENC
közömbös méretgazdasági megfontolásból (economies of scale), abból a feltételezésből kiindulva, hogy a hálózatkiépítésnek, a szolgáltatások gazdaságosságának létezik bizonyos nagyságküszöbe. E feltételezés azonban a fejlett országokban tulajdonképpen nem igazolható, miután még az alig háromszázezer lakost számláló Izlandon is kiépült a hálózat olyannyira, hogy a penetrációja alapján a legmagasabb értékű országcsoportba tartozik. Hasonló a helyzet Luxemburgban, de az észak-európai, csupán néhány milliós népességű országokban vagy a Csendes-óceán és a Karib-tenger néhány apró, kevés lelket számláló szigetén is. Mindezekben az esetekben a szolgáltatások gyakori igénybevétele és a többnyire magas tarifák révén a mobiltársaságok elegendő fajlagos bevételre képesek szert tenni ahhoz, hogy költségeik fedezetén felül egy idő után nyereségük is képződjön. Egészen más a helyzet a fejletlen, alacsony jövedelmű országokban, ahol a mobilszolgáltatások kis intenzitása (melyhez abszolút értelemben alacsony tarifák járulnak) miatt a megfelelő bevételekre nagyobb lehetőség nyílik a kifejezetten népes országokban. (Erre jó példa Brazília, Kína.) Azonban ezek körében is sok az ellenpélda. A mobildiffúzió alakulásában a gazdasági viszonyok/jövedelmek mellett számos sajátságos további külső és belső tényező is szerephez jut elősegítőként vagy hátráltatóként, de némelykor hatásuk csupán a hálózatépítés költségeinek növelésében nyilvánul meg, viszont a mobilhasználat terjedésére nincsenek közvetlen és számottevő hatással. Egyéb külső tényezők A külső tényezők olyan földrajzi adottságok, melyek egyenként és egymással összefonódva hatnak közre. Ilyenek a természeti viszonyok, valamint a nép- és laksűrűség. A természeti viszonyok és a laksűrűség hatása a területek hálózati lefedettségére A jövedelmi viszonyok és az igények szempontjából ceteris paribus1 viszonyok mellett a cellás hálózat kialakítását drágítja az erősen tagolt felszín (a mozgalmas terep). Ennek ellenére például az Alpok országaiban marginális a nem besugárzott terület nagysága. A zord éghajlat (a legszélsőségesebben, az év nagyobb részében hóval borított, állandóan fagyott talaj) műszaki szempontból ugyancsak nehezíti, drágítja a mobilhálózat kiépítését, ugyanakkor a szolgáltatások iránti fajlagos igény éppen e nehezen járható északi területek lakói körében a legnagyobb. A természeti viszonyok mellett a másik adottság a település- és népsűrűség. Szélsőséges esetekben a lakatlan vagy alig lakott, gazdaságilag alig hasznosított területek kiterjedésének is nagy a jelentősége, ahol viszont olajkitermelés, bányák, katonai objektumok érdekében szükség van valamilyen sűrűségű hálózat üzemeltetésére. Azonban még a közepes és magas fogyasztói sűrűségű térségeken belül is változnak a kiszolgálás feltételei. A nép- és településsűrűség azonos előfizetői díjak mellett differenciálja a ráfordítások és bevételek arányát (ezáltal közvetve a penetrációt). A magas nép- és településsűrűség az 1 A ceteris paribus elemzési módszer lényege, hogy az egyik tényező változásait úgy figyelik meg, hogy a többi tényező alakulását változatlannak tekintik.
MOBILTELEFON A FÖLDÖN
65
egy előfizetőre jutó kisebb fajlagos hálózati kiadások következtében lehetővé teszi, hogy a társaságok mérsékeljék a szolgáltatási áraikat, sőt, hogy különleges technológiákkal elősegítsék a mobilozást. Így például Kína igen sűrűn lakott keleti városi agglomerációiban rendkívül elterjedt az olcsó fix rádiótelefon (xiaolington), tehát az olyan rendszer, amikor a telefonkészülék csak a lakás közvetlen környékén, néhány száz méteres sugarú körön belül mozgatható, vagy egyáltalán nem (Erdösi 2006b). Elveszti befolyásoló erejét a település- és népsűrűség azokban a ritka struktúrájú országokban, ahol bármilyen okból nagy a kereslet az új távközlési eszköz iránt – mint például a jómódú és nagy információigényű Észak-Európában, Ausztráliában, részben Kanadában. Megfelelő adatok híján az össz-mobilszolgáltatások földrajzi kiterjedéséről országonként nem lehet képet alkotni. Mivel a nem, vagy alig lakott területek cellás mobilrendszerekkel való kiszolgálása gazdaságossági okok miatt nem is lehet követelmény, ezért jóval kifejezőbb a viszonyszám, mely megadja, hogy az ország népességének hány százaléka lakik a mobilhálózatok által elért területeken. Azonban ezt az adatot is csak teljesen esetlegesen, az országoknak mintegy felére adja meg a Nemzetközi Távközlési Unió (ITU), és gyakran csak a sok évvel ezelőtti időre vonatkozóan. A töredékes adatok értékeléséből az alábbi következtetésekre juthatunk: – Annak ellenére, hogy a hegyvidékeken (különösen a magas hegységekben) a mobilhálózatok kiépítése műszakilag nem kevés – a beruházási költségeket erősen növelő – nehézséggel jár, a gazdasági fejlettségtől majdhogynem függetlenül alakul a százalékos hányad, mely némely kevésbé fejlett országban is közelít a 100%-hoz (Mexikó 99,9%, Botswana 99%, Egyiptom és Tunézia 98%, Dél-Afrika 96%, Törökország, Marokkó és Azerbajdzsán 95%, Ecuador és Irán 90%), vagy éppen el is éri azt (Chile és Tajvan 100%); a fejlett, de kiterjedt hegyvidékekkel rendelkező, vagy vízrajzi/klimatikus okok, sivatag miatt nehezen járható országokban (Új-Zéland, USA, Kanada, Japán, Dél-Korea, Ausztrália stb.) 96%-on felüli a mobilhálózattal elért népesség aránya (ITU Statistics Yearbook, 2003). – A vertikálisan kismértékben tagolt felszínű, valamint a kis területű, de változatos domborzatú, magas jövedelmű országokban is igen magas az ellátott népesség aránya, még ha sivatag teszi ki a terület legnagyobb részét, akkor is (Izrael 97%, Egyesült Arab Emírségek 100%, Bahrein 100%, Kuvait 100%, Qatar 95%, Mauritius 90%, Seychelles-szigetek 97%). – A természeti viszonyok mellett a népesség területi megoszlása, kiváltképpen a nagyobb városokban való összpontosulásának mértéke a másik lényeges hatótényező. Azokban az országokban, ahol a népesség igen nagy hányada néhány agglomerációban, nagyvárosban összpontosul, magas népességhányad kiszolgálására van lehetőség, miközben tényleges nagy fehérfoltok jelzik a mobilhálózatok által nem kiszolgált területek nagyságát. Ilyen például Kanada, ahol a népesség túlnyomó része a déli, délkeleti nagyvárosi tömörülésekben él, ezért bár az ország területének mintegy 20-22%-a északon a mobilhálózatok által lefedetlen, mégis a népesség
66
DR. ERDŐSI FERENC
lakóhely szerint számított 96%-ának van lehetősége a mobilozásra. Hasonló a helyzet Oroszországban (Észak- és Közép-Szibéria nagy kiterjedésű lefedetlen területei ellenére 81%-os potenciális népesség-hozzáférés), Kínában (Tibet és más nyugati területek részleges lefedettsége ellenére 97%-os a népességnek a hálózatokhoz való potenciális hozzáférése). A harmadik világ számos olyan országában viszont, ahol a népességmegoszlás – ugyancsak a nagyvárosok előnyére – roppant egyenetlen, kiterjedt vidékek még nem kapcsolódtak be a civilizációba, a mobiltelefon-szolgáltatások mindmáig csak néhány népességtömörülésre összpontosulnak. Így például Venezuelában, ahol a jelentős olajbevételek ellenére a déli őserdei területekre éppen úgy nem terjed ki a mobilhálózat (a népességnek csak a 27,3%-át érte el 2003-ban), mint Suriname tengerparttól távoli erdővidékére (ahol 38%-os volt a potenciális népesség-hozzáférés). Mongóliában és Szíriában az alig lakott félsivatagi és sivatagi területek nagy kiterjedése magyarázza a 64%-os, illetve 50%-os hányadot. E tekintetben a legszélsőségesebb eset Laosz, ahol csak a fővárosban (Vientiane) és közvetlen környékén van térerő, így a lakosságnak mindössze a 3,7%-a számára volt biztosított a mobilozás 2003-ban (akiknek azonban ténylegesen mintegy harmada képes élni e lehetőséggel). A csendes-óceáni szigetvilág átlagosnál alacsonyabban fejlett országaiban is gyakori jelenség, hogy csak az egy-két nagyobb (a főváros által közvetlenül befolyásolt) szigetére terjed ki a mobilhálózat. (Így alakult ki a Salamon-szigeteken 2000-re a 39%-os, a Fidzsi-szigeteken 2003-ra az 55%-os potenciális elérhetőségi népességarány.) Afrika szárazföldi országainak jelentős részére jellemző, hogy a mobilhálózatok a népességnek csak a kis részét érik el. Az alsó extrém érték Csádban állt elő, ahol 2002-ben a népességnek mindössze a 8%-ára terjedt ki a hálózat, akik a fővárosban, Niameyben és környékén laktak (annak ellenére, hogy országos szinten a mobil több mint ötszörös fölényben van a fixvezetékes telefonnal szemben). A Csádhoz hasonló természeti adottságú, valamint népesség- és településmegosztást mutató Maliban is (ahol 2000-ben 15,4%-os volt a népesség elértségének mutatója) az alig lakott Szahara taszító hatása jut kifejezésre. Az 50%-ot el nem érő népességhányad jellemzi Benint, Gabont, Madagaszkárt, Nigériát, Tanzániát és Ugandát. Ezekben az államokban a kikötővárosok által uralt parti sávra, továbbá a főváros térségére korlátozódik egyelőre a mobilhálózat. A népesség összetétele Elméletileg a mobiltelefon elterjedését befolyásolhatja a potenciális fogyasztók, a lakosság életkor és főként képzettség szerinti összetétele. Az általunk végzett faktoranalízisnek és páros korrelációszámításoknak azonban nem sikerült egyértelműen kimutatni e tényezők közvetlen szinguláris hatását. A korfa erősen jövedelemrugalmasan alakul a legtöbb országban, azaz a gazdaságilag fejlettekben a legalacsonyabb a mobil iránt legfogékonyabb fiatal korosztályok aránya, míg a nyomorországokban a legmagasabb. Mindkét szélső esetben a gazdasági és más tényezők túlsúlya szinte felismerhetetlenné teszi az életkor strukturáló hatását. Az iskolázottsági szint és a penetráció között ugyan
MOBILTELEFON A FÖLDÖN
67
eléggé szoros összefüggés (r = 0,78) mutatkozik, azonban e tényező is alapjában véve belesimul a gazdasági teljesítménybe. A nagyon markáns kivételeket a volt és mai diktatúrák országai képezik, ahol magas a közép- és felsőfokon képzettek aránya, viszont keveseknek van mobiljuk. (A legszélsőségesebb példa Kuba, Észak-Korea, Irak, Mianmar, de még a közép-ázsiai szovjet utódállamok is e körbe tartoznak.) Egyre nyilvánvalóbbá válik a „puha tényezők” közrejátszása is az elterjedésben, nevezetesen az életmóddal, életvitellel, az élőszó, a gyakori közlés iránti igénnyel is összefüggő nemzeti kommunikációs sajátosságoké. Úgy tűnik, hogy a mediterrán népek különösen magasra értékelik a bárhova elvihető maroktelefon tulajdonságait. A távközlésen belüli, távközlés-politikai tényezők A belső tényezőket a távközlésen belüli szerkezeti adottságok, valamint a távközlés szabályozásának mértéke és módja, a tarifa nagysága (ár), végső soron a távközléspolitikai intézkedések alkotják. A legkézenfekvőbb pozitív (hardware-) tényezőnek a saját távközlésieszköz-gyártó ipar tűnhet, azonban a valóságban ennek csak a mobiltelefónia kezdetén volt kimutatható szerepe (például Svédországban, Finnországban). A vezetékestelefon-ellátottság induló szintje Hogy a vezetékestelefon-ellátottság induló szintje nem közömbös a mobil elterjedése szempontjából, az joggal feltételezhető, azonban a hatás előjelét illetően a szakma véleménye korántsem egyöntetű. – Madden–Coble–Neal (2003) megkérdőjelezi a vezetékes hálózat színvonalának/penetrációjának a hatását. Sőt, az Európai Unió területére korlátozott vizsgálatok azzal a következtetéssel zárultak, hogy a vezetékes távbeszélő nagyobb elterjedtségének kedvezőtlen hatása van a mobil elterjedésére – mivel ez esetben a kiegészítő hatások a meghatározóak (Gruber–Verboven 2001). Ezzel összecseng a Cadima–Barros (2000) szerzőpár meglátása, hogy a vezetékes-előfizetők számának növekedése nem volt pozitív hatással a mobil-előfizetésekre, ellenben a mobil elterjedése lassította a vezetékes telefónia expanzióját Portugáliában. – Vizsgálataink szerint a nagyon alacsony vezetékesellátottság inkább a III. világban, kiváltképp Afrika legelmaradottabb országaiban segítette elő a „mobilrobbanást” az 1990-es évek végétől. Mariscal–Rivera (2005) szerint Brazíliában a mobiltelefon egy ideig azért nem terjedt el (még 1994-ben is csak 0,8 millió volt), mert az akkori 13 millió vezetékes fővonal megoszlása rendkívül koncentrált volt – 98%-a a módosabb családok mindössze egyötödének a tulajdonát képezte. Ezzel szemben Ahn–Lee (1999) szerint a vezetékes penetrációnak pozitív hatása van a mobil-előfizetők számának alakulására. Ezt konkrétan azonban inkább csak a Kelet-Közép-Európáról és Kelet-Európáról szóló vizsgálatok (Gruber 2001) és a mi elemzéseink mutatták ki.
68
DR. ERDŐSI FERENC
A távközlés-politika és a tarifák A távközlés-politika valamilyen formában hatással van a tarifák alakulására, vagy oly módon, hogy beavatkozik, szabályozza (például maximálja) az árakat, vagy erősen liberalizált viszonyokat teremtve egyáltalán nem avatkozik be, így az árak kizárólag a piaci viszonyokra reagálva alakulnak. Nem tekinthető alaptalannak az a feltételezés, hogy a mobilszolgáltatások elterjedése erősen árrugalmas, azaz az árak szintje – különösen az alacsony jövedelmű fejlődő országokban – erősen közrehat a penetrációban. Ezt a kézenfekvő összefüggést több esettanulmány is alátámasztja. A mobil rádiótelefonok elterjedését tehát elvileg befolyásolja a díjszabás, azaz a magas előfizetési és hívási díjnak lassítani, az olcsóságnak pedig gyorsítani kellene a szolgáltatások elterjedését és a forgalmat. A valóságban azonban nem mindenütt működik így a folyamat, mivel a diffúzió gyakran az áraktól meglehetősen függetlenül alakul. Az egyszeri előfizetési díjak ugyan kiugróan magasak egyes kelet-közép-európai országokban (Csehországban, Lengyelországban, Magyarországon, Romániában, Szlovákiában), ennek ellenére itt átlagon felüli gyorsaságú a terjedés. Finnországban és a skandináv országokban, amelyek élenjártak a mobilalkalmazásban, meglehetősen olcsó, átlag alatti árú a szolgáltatás – bármelyik fizetési rendszerről (előfizetési vagy hívásdíjas) legyen is szó. A részletekbe menő tárgyilagos összehasonlítást nehezíti, hogy a díjszabások rendkívül szövevényesen alakulnak, a nemzeti távközlés-politikák differenciáltságának megfelelően. Van, ahol az analóg és digitális rendszerek szolgáltatásai között mutatkoznak drasztikus különbségek. Egyes országokban viszonylag olcsó a rendszer tagjává válás (alacsony az egyszeri vagy a havi előfizetési díj), viszont drága az üzemeltetés (a hívás), más országokban éppen fordított arányokkal találkozhatunk. A mobilszolgáltatások fizetésének két módja, az előfizetéses és a kártyás közül az utóbbi az 1990-es évek derekától kezd világszerte elterjedni. A kétféle fizetési mód arányának alakulásában a fejlődő országokra vonatkozóan meghatározónak tartják a jövedelmi viszonyokat, hangsúlyozva, hogy az előfizetői átalánydíj elmaradása és az időtakarékos mobilbeszélgetés mellett jóval olcsóbb kártyás mobilhasználatra az alacsony jövedelműek kényszerülnek. E megállapítás azonban számításaink szerint csak az évi 3000 USD-nél alacsonyabb jövedelmű (GDP/lakos) harmadik világbeli országok mintegy kétharmadára igaz. Így például a 95–100%-ban előrefizetési móddal mobilozók közé – kifejezetten szegény (évi 1000 USD-nál kevesebb GDP/fő) országok (Fülöp-szigetek, Burkina Fasso, Kamerun, Dzsibuti, Etiópia, Gambia, Ghana, Kenya, Mauritánia, Szenegál, Tanzánia, Togo, Uganda), – valamint a szegények felső kategóriáját (évi 1000–2200 dolláros GDP/fő) képező országok (Suriname, Fidzsi-szigetek, Mikronézia, Albánia, Marokkó, Tunézia, Zöldfoki-szigetek, Swaziföld stb.) tartoznak. Dél-Afrikában egyértelműen a kártyás telefon lendítette fel a mobiltelefóniát, a előrefizetéses üzemelési mód alkalmazásával terjedt el széles körben a mobiltelefónia.
MOBILTELEFON A FÖLDÖN
69
Jóval bonyolultabb a helyzet a magasan fejlett, fejlett és erős közepesen fejlett országok körében, mivel itt már a fajlagos GDP mellett más tényezők is hathatósan közrejátszanak. A jövedelem pozitív szerepére utal, hogy ahol az előrefizetett kártya aránya nem éri el a 40%-ot, azoknak egy része a világviszonylatban is kifejezetten magas (20 000 USD/év/lakos) jövedelműek közé tartozik: Egyesült Államok (6%), Kanada (24,2%), Szingapúr (26,3%), Ausztrália (39,2%), Finnország (25%), Dánia (23%), Izland (39%), Hongkong (38,9%), de vannak közöttük mérsékeltebben magas (8000–16 000 USD) jövedelműek is (Izrael, Tajvan, Seychelles-szigetek, Észtország). Az előrefizetéses hányadok még a régiókon belül is rendkívül rapszodikusan alakulnak. Így például Lettország 2003. évi 1,2%-os aránya világviszonylatban is a legalacsonyabb, de baltikumi szomszédjaiban, Észtországban és Litvániában 35 és 42%-os ez az arány, miközben a jövedelmekben a 3 ország csak 15–20%-kal különbözik. Szabályozás, tulajdonviszonyok, verseny A liberalizációt, az állami monopóliumok megszüntetését és a privatizációt általában segítő tényezőnek tekintik a távközlésgazdászok, és külön kiemelik a közvélemény elvárásaihoz igazodás, illetve az átláthatóság szükségességét. A liberális gazdaságpolitika az egész világon a hatékonyságra, a szolgáltatások színvonalának elengedhetetlen növelésére hivatkozva sugalmazza a privatizációt. E törekvés helyességét egyértelműen igazolja Dél-Amerika is, mert ahol a szolgáltatótársaságokat privatizálják, ott a monopóliumot fenntartókhoz képest magasabb az infrastrukturális szint, nagyobb a mobilsűrűség, ezzel szemben alacsonyabb a vezetékesellátottsági szint (az utóbbi a monopóliumot működtetőknél – meglepő módon) magasabb. A privatizációnak alapvetően két formája ismert: – a vertikális privatizáció esetében a társaság különféle – az egész országra kiterjedő – tevékenységei, szolgáltatási rendszerei egyenként tárgyai a magánosításnak, ezzel szemben – a horizontális privatizációkor az egyes régiók, térségek, települések szerinti bontásban a társaság valamennyi tevékenységét együttesen privatizálják. Mexikóban a legnagyobb szolgáltató társaságot, a Telmexet a kormány vertikálisan magánosította, holott módja lett volna a horizontális változatra is. Mariscal–Rivera (2005) hangsúlyozza, hogy még akár a nemzeti mikrohullámú hálózatot is fel lehetett volna bontani és önálló vállalatként értékesíteni. Azonban Salinas elnök (1988–1994) a vertikális változat mellett döntött, részben gazdasági hatékonyságra hivatkozva, valójában főként a kulcsfontosságú üzleti csoportok támogatásának birtoklása érdekében. Az elnöknek a nemzetközi verseny és a magántulajdon előtt nyitott gazdaság létrehozásához szüksége volt a magánszektor támogatására. Viszont a magánszektoron belül leginkább a nagy nemzetközi cégek alkalmasak az external verseny támogatására, az állami/közösségi vállalatok megszerzésére és ezáltal a kormány reformokra irányuló kezdeményezéseinek támogatására – állítja Mariscal–Rivera (2005).
70
DR. ERDŐSI FERENC
A cellásmobil-piacon egyedül a Telmex kapott lehetőséget az egész országban való működésre. Amikor 1987-ben a mobilszolgáltatások megkezdődtek, Mexikót 9 régióra osztották fel, és mindegyikben kétszereplős koncessziót adtak ki. A Telmex a Telecel nevű leányvállalata révén minden régióban kapott koncessziót, azzal az egyetlen feltétellel, hogy a Telecel nem lehetett minden régióban kizárólagos szolgáltató. A verseny (közelebbről a versenytársak létezése által teremtett többszereplős piaci viszonyok) megítélésében ugyancsak nagy a bizonytalanság, erősen divergálnak a vélemények. Madden–Coble–Neal (2003) szerint a mobilszolgáltatások elterjedésének a sebességében a technikának a versenyhez képest jóval nagyobb volt a jelentősége; a versenynek csak közepes erősségű hatása volt a diffúzióra mind a két-, mind a hárompólusú piaci struktúrákban. Az előbbi dilemma tulajdonképpen csak részaspektusa a mobil- és vezetékes telefon viszonyát firtató, általánosabb érvényű problémakörnek. A kétféle távbeszélőrendszer egymáshoz való viszonyában az alábbi alapvető kérdések merülnek fel. – Szolgáltatás-szerkezeti oldalról: hogyan és milyen tényezők hatására alakul a fixés a mobilszolgáltatások aránya? – Funkcionális oldalról: a vezetékes- és mobilszolgáltatások egymás helyettesítőinek, avagy inkább csak kiegészítőinek tekinthetők-e? – Szervezetgazdasági/szabályozáspolitikai oldalról: a vezetékes- és mobilszolgáltatók társtulajdonosi viszonya társadalmi szinten hasznos vagy káros-e, illetve ebből következően engedélyezhető vagy éppen megakadályozandó, szabályozandó-e a távközlési politika részéről? A mobil- és vonalasszolgáltatások arányát alakító tényezők a fejletlen országokban Eleinte a mobilt világszerte a vonalas telefon kiegészítőjének tekintették, később viszont kialakult az a felfogás, hogy a mobil a vonalas helyettesítőjévé válik, és a vezetékes felesleges lesz. A fejlett országokban is egyre többen vannak ugyan, akik már csak mobiltelefont tartanak, azonban a mobil a helyettesítő szerepet főként a fejlődő országokban tölti be (egyértelmű módon Afrika országainak túlnyomó részében). A mobil gyors terjedését egyaránt elősegíti már a fejletlen országokban is – a verseny, a külföldiek magántulajdona, – az egyszerű (gyakorlatilag korlátlan) hozzáférhetőség (rövid várakozási idő, a kártyás készülékek könnyű megszerzése) és – a mobilitás vonzereje (hogy a szolgáltatás nincs helyhez kötve). A távközlés-politika szempontjából fontos, de részben még a vitatott kérdések közé tartozik, hogy mekkora a súlya a külföldi magántulajdonnak és a piaci versenynek a mobil sikerében. Többségi vélemény szerint a mobiltechnológia könnyebben legyőzi a technológiai és tőkekényszert a hálózati terjeszkedéshez, és ösztönzést nyújt az árcsökkentéshez, a lefedettség növeléséhez, a minőség javításához is. A vezetékes hálózatok piaca ezzel szemben általában túlszabályozott, az állami szektor meghatározó szerepe (ha nem éppen monopolhelyzete) taszítja a magánbefektetőket.
MOBILTELEFON A FÖLDÖN
71
Ugyancsak erősen többségi vélemény, hogy a mobilhálózatok elérhetőbbek a fogyasztók számára, mint a vonalasok (nincs hitelképességre vonatkozó megszorítás a kártyás felhasználóknál, míg a vonalasoknál hosszú a várólista, alacsony szintű a javítószolgáltatás). A szakemberek különösen fontosnak tartják a relatív árak szerepét a mobilhálózatok viszonylagos vonzerejének meghatározásakor. Az egyre népszerűbb többszintű tarifarendszer tartalmazza a beszerelési (telepítési) díjat, a havi előfizetési díjat és a hívások díját. Ennek hasznát vehetik a fogyasztók a megfelelő konstrukció (összetevőarányok) megválasztásával. Alacsony havi díj vagy előfizetői díjmentesség mellett magas hívásköltség alkalmazása az általános a fejlődő országokban is, mert – a telefont keveset használók (a magas hívásköltség mellett is) fajlagosan alacsony árral számolhatnak, – a sokat telefonálóknak drága lehet a mobil, ezért a magas előfizetői, de alacsony hívásdíjas fixtelefont részesítik előnyben (Hodge, 2005). Hodge (2005) szerint Dél-Afrikában a mobil egyértelműen helyettesíti a vezetékes szolgáltatásokat. A sajátos árstruktúra okán a nemzetközi trendektől eltérő helyzet alakult ki a különféle jövedelemkategóriájú fogyasztók körében a mobil alkalmazásának gyakorisága tekintetében. A mobil az alacsony jövedelműek számára olcsóbb megoldást nyújt, amennyiben rövid beszélgetéseket folytatnak. (A mobilárképzés sajátossága, hogy a ténylegesen beszélt másodpercek mérésével, időtakarékos beszélgetésekkel és az SMS igénybevételével havi átlagban jóval olcsóbb a vezetékesnél.) Emiatt az alacsony jövedelmű háztartások (< 350 USD/hó) körében túlsúlyban van a mobil a vezetékessel szemben, és kevesen vannak azok, akik mindkét telefonrendszert igénybe veszik. A magasabb (max. 1390 USD/hó) jövedelműeknél a fixvonalak még mindig a legnagyobb arányt képviselik, a kizárólag mobillal ellátottak aránya jóval kisebb, viszont sokan mindkét készülékfajta előnyeit élvezhetik. A magas (> 1390 USD/hó) jövedelműeknek valamivel több mint a fele vonalas és mobiltelefont egyaránt tart, közel egyharmada csak vonalasat, de alig egyötöde szorítkozik csupán mobil tartására. A mobil- és vezetékes hívások időtartamának (havi 33,0 perc) és költségének (12 USD) metszéspontja Dél-Afrikában igen alacsony, így Afrika többi országához és a világ számos más régiójához képest is egyedülálló helyzetet teremtett. Ez azt jelenti, hogy aki kártyás mobillal havonta nem beszél többet bő fél óránál (tehát csak lényeges információk rövid közlésére használja), az nem fizet többet 12 USD-nél, tehát annak kevesebbe kerül a mobiltávbeszélés, mint vezetékestelefon-előfizetéssel. Az országban az ily módon kedvezményezett háztartások száma potenciálisan 3,5 millió. A háztartások további mintegy 40%-a (4,7 millió) pedig mindkét telefonálási módot megengedheti magának, azaz mobil- és fixelőfizetőként céljától, tetszésétől, illetve a szolgáltatás konkrét árától függően választja meg, hogy milyen készüléken beszél.
72
DR. ERDŐSI FERENC
A vezetékes- és mobilszolgáltatók társtulajdonosi viszonya (vegyes szolgáltatók) Szinergia vagy kollúzió? A kérdés az, hogy a vezetékes- és mobilszolgáltatók közötti társtulajdonosi viszony társadalmi szinten hasznos vagy káros-e, illetve ebből következően megengedhető vagy korlátozandó-e? A válasz csak az adott szolgáltatói viszonyok ismeretében adható meg. Ezért a tömör következtetés a következő lehet: – Ha mindkét szolgáltatás monopolisztikus, akkor a társtulajdonosi viszony egyfelől hasznos lehet, amennyiben a szolgáltatások egymásnak kiegészítői, másfelől káros lehet, ha a szolgáltatások egymás helyettesítői. – Ha viszont a vezeték nélküli (mobil-) szolgáltatás piaca kompetitív (azaz versenypiacról van szó), a társtulajdonosi viszonyból adódó társadalmi veszteség csak kicsiny, illetve nem is jön létre (Choi et al. 2003). E témának az szolgál alapul, hogy a távközlési piacon gyakran előfordul, hogy a vezetékes- és mobilszolgáltatók egymás társaságának részvényeseivé válnak, azaz kölcsönösen résztulajdonos-szerepre tesznek szert. Ennek a társasági összefonódásnak két oka is lehet. Az egyik, hogy számos ország (például az Egyesült Államok, Ausztrália, Kína, Japán, Dél-Korea) kormányzata az 1980-as évektől a vezetékesszolgáltatóknak engedélyezte mobilszolgáltatások végzését is, tehát jogi alapot teremtett a vegyes szolgáltatási profilhoz. A másik ok viszont a kemény versengés, melynek során jó néhány vezetékesés mobilszolgáltató egyaránt törekszik megszerezni a másik (versenytárs) társaság feletti ellenőrzést a digitális konvergencia korában, amikor a különféle rendszerek már műszakilag is összeépülőben vannak, egymást áthatják. Más ágazatokra is érvényes az a tétel, hogy az egymást helyettesíteni képes termékek előállítása káros következményekkel járhat. Ami viszont a távközlési vonatkozásokat illeti, még mindig meglehetősen nyitott az a kérdés, hogy a vezetékes- és mobilszolgáltatások egymást helyettesítőnek, vagy éppen kiegészítőnek tekinthetők-e? Az Európai Unió országai és Dél-Korea vizsgálatából az derült ki, hogy miután a mobil kiszorítja a vezetékes szolgáltatást, ezzel egyre inkább helyettesítő funkciót tölt be már az 1990-es évek utolsó harmadától. Ezzel szemben Kelet-Közép-Európában az 1990-es években még mind a két szolgáltatásfajta növekvőben volt (bár a mobil jóval gyorsabban), amiből Gruber (2001) arra a megállapításra jutott, hogy itt még a vezetékes és a mobil egymás kiegészítője. Az utóbbi megállapítás azonban már nem érvényes a 2000-es évek elejére a reformállamokban. Csupán a Szovjetunió néhány keleti (részben már nem is európai) utódállamában folytatódott még egy ideig századunk elején a vonalas-előfizetők számának növekedése, tehát már csak e szűk körben beszélhetünk a mobil kiegészítő funkciójáról. A kérdés elemzésekor nem lehet eltekinteni attól a ténytől, hogy számos országban a vezetékesszolgáltatások piaca még mindig monopóliumként működik, miközben a mobilpiacokon kiéleződik a verseny. Igaz, hogy az utóbbiakon a versengés széles spektrumban jelentkezik, mégpedig a monopolhelyzet által teremtett egyik szélsőségtől, a versenynélküliségtől (Dél-Korea, Japán) egészen az igen erős versenyig (Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Kanada, Ausztrália, Németország).
MOBILTELEFON A FÖLDÖN
73
A piaci viszonyok bonyolultabbá válása újabban igencsak módosítja a trösztellenes hatóságoknak a társtulajdonosi viszonyról alkotott elképzeléseit. A hatalmas volumenű matematikai elemzésre alapozott módszertani apparátus hozamaként a szerzők következtetése, hogy a verseny hatása a társtulajdonosi helyzet („jóléti”/gazdasági) következményeire többféle lehet. – Ha a kétféle szolgáltatás helyettesítő viszonyban van egymással, akkor a társtulajdonosi viszonyból adódó társadalmi veszteség csökken. – A versenyhelyzet önmagában is haszonnal jár. Ellenben a társtulajdonosi viszonyból keletkező szinergiahatást a versenyhelyzet felhígítja, és így csökkenti a társadalom által realizálható nyereséget, amely a kettős marginalizáció megelőzéséből jön létre. – A trösztellenes hatóságok alapvető feladata, hogy mérlegeljék a helyettesítő szolgáltatásokat nyújtó, monopolisztikus viszonyok között működő vezetékes- és mobilszolgáltatók társtulajdonosi viszonyrendszerét. Ebből ugyanis kiderül, hogy ha a szolgáltatók kiegészítő szolgáltatásokat nyújtanak, akkor a társadalmi hasznosságuk növekszik, ellenben, ha helyettesítőket nyújtanak a versenypiacon, akkor a társtulajdonosi viszonyból adódó potenciális veszteség meglehetősen kicsiny, sőt, némi nyereség realizálása is előfordulhat. – A mobiltávközlés első időszakában a társtulajdonosi viszonynak még nem mutatkoztak káros következményei, de széles körű elterjedése óta már több figyelmet kell fordítani ennek az alágazatnak a piaci szerkezetére, figyelembe véve a társtulajdonosi viszony problematikáját. Dél-koreai esettanulmányok alapján Lim (2003) célszerűbbnek látja, ha a szóban forgó – társtulajdonosi viszonyba kerülő – cégek kicserélik egymás részvényeit, és önálló irányítás alatt folytatják működésüket, tekintettel arra, hogy Koreában a mobil a vezetékesszolgáltatás helyettesítőjévé válik, ráadásul a mobilpiacon elégtelen a verseny. Az előbbi sarkos megállapítások természetesen az idő múlásával, a körülmények, keretfeltételek megváltozásával „felpuhulhatnak”. Ezért a mérlegelést mindig a konkrét területen és helyzetben, az adott időpontban kell elvégezni. A társtulajdonosi viszony nem csupán a telefon két alágazatának viszonylatában lehet kritikus – kedvező és kedvezőtlen hatásokat generáló – jelenség, állapot, hanem más viszonylatokban is (például a távközlés és a médiumok tekintetében). Erősen modifikálja a folyamatokat a technológiai konvergencián kívül a liberalizáció is. Néhány következtetés erős egyszerűsítéssel A mobiltelefonnak – a fejlett, fix telefonnal magas szinten ellátott térségekben a kényelmet növelő praktikus előnyei (a „második telefon” szerep, a mozgathatóság) a meghatározók, a magas jövedelmek mellett a mobiltartás költségei a háztartásokban jelentéktelenek; – a kifejezetten fejletlen országokban, ahol nagyon gyengén kiépített volt a fix hálózat, az azt helyettesítő szerep a meghatározó, azaz sokak számára a mobil „a telefon” (életük első telefonja), amire kényszerhelyzetben (ha be akarnak kapcsolódni
74
DR. ERDŐSI FERENC
a távközlésbe) kénytelenek az átlagos jövedelem aránytalanul nagy részét költeni, de ez jóval kisebb összeg, mint amennyit a fejlett országokban mobilra költenek; – a közepesen fejlett országokban a mobiltelefónia inkább a fejlett országokbeli motivációkat mutatja fel, az ottani használati mintákat követi a fiatalok körében való tömeges elterjedéssel, jórészt szórakozási eszközként használva (azzal a különbséggel, hogy az anyagi terhei jóval nagyobbak, mint a fejlett világban). IRODALOM Ahn, H. – Lee, M. 1999: An econometric analysis of the demand for access to mobile telephone networks. – Information Economics and Policy, p. 297–305. Banerjee, A. – J. Ros, A. 2004: Patterns in global fixed and mobile telecommunications development: a cluster analysis. – Telecommunications Policy, p. 104–132. Cadima, N. – Barros. P. 2000: The impact of Mobile Phone Diffusion on the Fixed-link Network. – Discussion Paper DP 2598. Centre for Economic Policy Research, London Choi et al. 2003: Cross ownership of wireline and wireless communications carriers: synergy or collusion? – Information Economics and Policy, 4. p. 485–499. Lim, B. – L. et al. 2003: The late take-off phenomenon in the diffusion of telecommunication services: network effect and the critical mass. – Information Economics and Policy, 4. p. 537–557. Erdősi F. 2006/a: A mobiltelefon elterjedésének sajátosságai a Földön, I. – Területi Statisztika, november Erdősi F. 2006/b: Kína a távközlési nagyhatalommá válás útján. – Kézirat, 84 p., MTA RKK, Pécs Garcia-Murillo, M. – Kuerbis, B. 2005: The effect of Institutional constraints on the success of universal service policies: A comparison between Latin America and the world. – Telecommunications Policy, p. 779–796. Gillward, A. 2005: Good intentions, poor outcomes: Telecommunications reform in South Africa. – Telecommunications Policy, 7. 469–491. Gruber, H. 2001: Competition and innovation: The diffusion of mobile telecommunications in Central and Eastern Europe. – Information Economics and Policy, p. 19–34. Gruber, H. – Verboven, F. 2001: The diffusion of mobile telecommunications services in the European Union. – European Economic Review, p. 577–588. Hodge, J. 2005: Tariff structures and access substitution of mobile cellular for fixed line in South Africa. – Telecommunications Policy, 7. p. 493–505. Madden, G. – Coble – Neal, G. 2004: Economic determinants of global mobile telephony growth. – Information Economics and Policy, p. 519–534. Mariscal, J. – Rivera, F. 2005: New trends in the Latin American telecommunications market. – Telecommunications Policy, p. 757–777. Mena, A. O. – Rodriguez, R. 2005: Mexico’s international telecommunications policy: Origins, the WTO dispute, and future challenges. – Telecommunications Policy, p. 429–448. Rouvinen, P. 2006: Diffusion of digital mobile telephony: Are developing countries different? – Telecommunications Policy, p. 46–63. Yearbook of Statistics Telecommunication Services 1994–2003. – International Telecommunication Union (ITU), Geneve, September 2005 Kulcsszavak: mobiltelefon, vezetékes telefon, hálózati lefedettség, hozzáférés, penetráció, távközlés-politika. Resume The main factors which influence the spread of mobile phones primarily depend on the level of development of countries. In developed countries, mobile phones’ practical advantages increasing comfort are decisive, their costs are marginal. In very underdeveloped countries, where the fixed line network is lowly developed, substitution role is a key factor. In countries with a medium level of development, diffusion tends to show the motivations observed in developed countries. And although it follows the patterns of use there (more and more as an entertainment/multimedia tool), it does so at relatively higher costs than in developed countries.
NYAKACSKA MÁRIA
Baranya megye ipari teljesítményének alakulása az ezredfordulótól napjainkig* Baranya megye ipara már a rendszerváltozást megelőző évektől az 1990-es évtized első feléig tartó időszakban is meglehetősen nagy válságot élt át, amely a teljesítményeket számottevően visszavetette. Tőkehiány s jó néhány kedvezőtlen kimenetelű privatizáció is nehezítette a talpra állást, amely más ágazatok nehéz gazdasági körülményeivel és az azóta is változatlanul hátrányos közlekedési viszonyokkal együtt tartósan akadályozták azt, hogy a megye ipara részese legyen a Dunántúl számos más megyéjében meginduló fellendülésnek. Az ipari teljesítmények az 1990-es évtized második felében ugyan javuló tendenciát mutattak, az országos fejlődés azonban akkorra már olyan tempójúvá vált, hogy a megyének az országos teljesítményekhez mért lemaradása továbbra is inkább fokozódott. A javuló tendencia azonban az ezredfordulót követően megtört, ingadozóvá vált, s a felzárkózás esélye is meghiúsult. Jelen elemzésben a rendszeres statisztikai adatgyűjtésekből rendelkezésre álló adatok alapján áttekintjük a megye ipari teljesítményének 2000–2005 közötti alakulását, a változások főbb jellemzőit és irányát – országos összevetésben is. A különböző témakörökben (hozzáadott érték, termelési érték, értékesítés, foglalkoztatás) rendelkezésre álló adatok az adatgyűjtés és az alkalmazott becslési eljárások következtében a gazdálkodók eltérő körére állnak rendelkezésre, azonban az országos adatokkal való összevetést minden esetben a megyeivel egyező körben végeztük el. Az ipar teljesítménye a bruttó hozzáadott értéken belül Baranya megye gazdasága az ezredfordulót követően sem fejlődött az országoshoz hasonló mértékben. A bruttó hazai termék (GDP) országoson belüli részaránya 2,9 vagy 3,0% volt ez időszak éveiben (tehát nem volt érzékelhető változás), egy lakosra jutó összege viszont a 2000. évben még 76,1, 2004-ben már csupán 74,2%-a volt az országosnak. 96,5-ről 94,3%-ra romlott a megyék átlagához viszonyított arány is. A bruttó hozzáadott értéken belül lehetőség van ágazati bontásra. Az ipar teljesítménye 2004-ben nem egészen egyötöde volt a megye – 511,9 milliárd forintot kitevő – bruttó hozzáadott értékének (amely az országos részesedéstől 6, a megyék átlagától 10 százalékponttal maradt el), s a részarány az utóbbi egy év alatt (2003-ról 2004-re) is egy százalékponttal mérséklődött. A baranyaitól az elsősorban szolgáltatások terén erős fővárosban, a megyék közül pedig csak Somogyban maradt el az ipari részesedés.
*
Az elemzés a KSH Pécsi Igazgatóság Tájékoztatási osztálya által készített kiadvány szerkesztett, rövidített változata.
76
NYAKACSKA MÁRIA
A leginkább iparosodott megyék négytized körül vagy afölött teljesítettek, ugyanakkor az élen álló Komárom-Esztergom megye hozzáadott értékének több mint a felét az ipar hozta létre. 1. ábra
Ipari részesedés a bruttó hozzáadott értéken belül, területi egységenként, 2004 A Dél-Dunántúl, az ország, és az ország megyéinek átlaga (20,2, 25,8, illetve 29,9) Budapest
18,1 53,5
Komárom-Esztergom 42,0
Fejér
40,4
Győr-Moson-Sopron
39,2
Vas 33,7
Borsod-Abaúj-Zemplén
31,8
Zala
30,6
Heves Veszprém
29,0
Jász-Nagykun-Szolnok
28,9
Tolna
28,2 26,5
Pest Hajdú-Bihar
25,9 25,4
Nógrád 22,2
Bács-Kiskun Csongrád
21,0
Szabolcs-Szatmár-Bereg
21,0
Békés
20,4 19,7
Baranya 14,7
Somogy 0,0
10,0
20,0
30,0
40,0
50,0
60,0 százalék
Az ipari ágak közül minden megyében a feldolgozóipar súlya a legjelentősebb. A baranyai hozzáadott érték 15,5%-át hozta létre a feldolgozóipar, miközben az országos átlag 22,5 volt, a megyék átlaga pedig 26,5%-ot tett ki. A megyék szóródása itt is számottevő volt: a somogyi 12,4 és a Komárom-Esztergom megyei 50,8% között alakult. A villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás, valamint a bányászat együttesen 4,3%-os részaránya viszont mintegy egy százalékponttal magasabb volt az országosnál. Az energiaszektor részesedése Tolnában emelkedett ki a megyék közül (14%), amelyet viszonylag nagy lemaradással követett Heves (8%-kal).
BARANYA MEGYE IPARI TELJESÍTMÉNYE
77
1. táblázat
Az ipar által előállított bruttó hozzáadott érték iparágak szerinti jellemzői, 2004
Térség
Baranya Dél-Dunántúl Az ország Az ország megyéi
A villamosA A felenergia-, Az ipar bányádolgozógáz-, gőz-, szat ipar vízellátás összes nemzetgazdasági ágon belüli aránya
(százalék) Iparágak szerinti megoszlás bányászat
villamosfelenergia-, dolgozógáz-, gőz-, ipar vízellátás
ipar
0,5 0,2 0,2
15,5 14,1 22,5
3,8 5,8 3,1
19,7 20,2 25,8
2,5 1,2 0,9
78,5 70,0 87,1
19,1 28,8 12,0
100,0 100,0 100,0
0,3
26,5
3,1
29,9
0,9
88,6
10,4
100,0
A megye iparának az ország ipari teljesítményén belüli aránya 2004-ben 2,3%-ot tett ki, kisebb hányadot, mint amekkorát a megye a nemzetgazdasági ágak egészében képviselt (2,9%). Még ennél is szerényebb a 2%-os feldolgozóipari részesedés. (A villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás az országos teljesítményeknek a 3,6%-át, a nemzetgazdasági szinten is nagyon szerény teljesítményű bányászat pedig 6,5%-át adta.) 2. táblázat
Az ipar által előállított bruttó hozzáadott érték országon belüli jellemzői, 2004 (százalék)
Térség
A bányászat
A villamosA felenergia-, Az ipar dolgozógáz-, gőz-, ipar vízellátás
A bányászat
A villamosA felenergia-, Az ipar dolgozógáz-, gőz-, ipar vízellátás
aránya az ország
aránya a megyék azonos gazdasági ágán belül
Baranya Dél-Dunántúl Az ország Az ország megyéi
6,5 7,8 100,0
2,0 4,4 100,0
3,6 13,0 100,0
2,3 5,4 100,0
7,8 9,4 x
2,6 5,6 x
5,4 19,8 x
3,0 7,2 x
82,8
77,1
65,6
75,7
100,0
100,0
100,0
100,0
Baranya megye egy lakosára 2004-ben 251 730 forint ipari bruttó hozzáadott érték jutott, az országos átlagnak 57, a megyei átlagnak 62%-a (ami ugyancsak utal arra, hogy a megye iparosodottsága lényegesen országos átlag alatti). Ezzel az értékkel a megyék között az 5. legrosszabb helyen állt, s az összeg az élen álló Komárom-Esztergom megyei mutatónak mindössze egynegyedét tette ki. Az egy lakosra jutó ipari hozzáadott érték tekintetében a régión belül – jelentős energiaipari teljesítményéből fakadóan – Tolna megye állt az élen, az ország megyéi között pedig a középmezőnyben foglalt helyet. Mivel azonban Somogy megye a rangsor végére szorult, a régió a 247 800 forintos átlaggal – az egy évvel korábbi utolsó előtti hellyel szemben – már csupán az utolsó helyet foglalhatta el a hét régió rangsorában.
78
NYAKACSKA MÁRIA
2. ábra
Az egy lakosra jutó ipari bruttó hozzáadott érték területi egységenként, 2004 A Dél-Dunántúl, az ország megyéinek, valamint az ország átlaga (247,8, 404,2, illetve 443,9) Budapest
640,0
Komárom-Esztergom
1 031,8
802,5
Győr-Moson-Sopron Fejér
707,4
Vas
680,2
Zala
496,7
Pest
405,6
Veszprém
391,6
Borsod-Abaúj-Zemplén
387,9 386,0
Heves Tolna
342,0
Hajdú-Bihar
338,1
Jász-Nagykun-Szolnok
321,8
Csongrád
279,4
Bács-Kiskun
260,6 251,7
Baranya Nógrád
236,0
Békés
213,9 201,9
Szabolcs-Szatmár-Bereg
173,3
Somogy 0
100
200
300
400
500
600
700
800
900
1 000
1 100 ezer forint
Az ipari termelés alakulása az ezredfordulót követő években* Romlott Baranya megye ipari teljesítménye az ezredfordulót követően az ipari bruttó termelési érték adatai alapján is. A legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknak a megyében működő telepei 2005-ben 278,5 milliárd forint termelési értéket hoztak létre. A baranyai teljesítmény a hasonló gazdálkodói kör országos ipari teljesítményének 2000ben is alacsony hányadát, mindössze 2,1%-át tette ki, amely 2005-ig még kisebbre, 1,7%-ra zsugorodott. A termelés összehasonlító áron számított értéke a 2000. évi (előző évihez mért) számottevő növekedés után 2001-ben nagymértékben visszaesett, majd enyhén ingadozóvá vált, így nem következhetett be jelentősebb és tartós javulás. A megye ipari termelése 2001 és 2005 között minden évében jócskán, s még 2005-ben is 16%-kal elmaradt a 2000. évitől. *
A legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások adott térségben működő telepeinek adatai alapján.
BARANYA MEGYE IPARI TELJESÍTMÉNYE
79
Eközben országosan csaknem 32%-os, a megyék átlagában pedig 34%-os növekedés következett be. Az ország megyéi közül az öt esztendő alatt mindössze négyben regisztráltak csökkenést, ebből Tolnával együtt kettő dél-dunántúli megye volt. A baranyai csökkenés – az iparilag sokkal fejlettebb – Fejér megyei után a második legszámottevőbb volt ebben az időszakban. 3. ábra
Az ipari termelés alakulása százalék 120
az előző év i százalékában
százalék 135
a 2000. évi százalékában
130
115
125
110
120
105
115 110
100
105
95
100
90
95 90
85
85 80
80 2000
2001 Baranya Ország
2002
2003
2004
Dél-Dunántúl Ország megyéi
2005
2000
2001 2002 Baranya Ország
2003
2004 2005 Dél-Dunántúl Ország megyéi
Megjegyzés: A legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások telephely szerinti adatai alapján, összehasonlító áron.
Az ipari bruttó termelési érték egy lakosra jutó része alapján is nőtt a megye országoshoz mért – már korábban is jelentős – lemaradása. Amíg 2000-ben a megye ipari termelésének 606 000 forintot kitevő egy lakosra jutó értéke valamivel több mint a fele (53%-a) volt az országosnak, addig a 2005-ös 697 400 forint már csak 43%-át tette ki. Ezen időszak mutatóértékei alapján Baranya 2000-ben a negyedik legrosszabb helyen állt, a 2001. évi nagyfokú visszaesés viszont az azt követő négy évben az utolsó helyre kényszerítette, amelyből – nem elsősorban saját jó teljesítménye, inkább – SzabolcsSzatmár-Bereg megye termeléscsökkenése következtében 2005-ben egy helyet előre lépett. Jelentősen nőtt a lemaradás az élen álló megyékhez képest is: a 2000-ben legjobb fajlagos teljesítményt produkáló Fejér megye egy lakosára jutó érték a hétszerese, a 2005-ben legnagyobb mutatóértékű Komárom-Esztergom megyéé 11-szerese volt a baranyainak.
80
NYAKACSKA MÁRIA
4. ábra
Az ipari termelés egy lakosra jutó értéke az országos százalékában, területi egységenként 500
százalék
450 400 2000
350
2005
300 250 200 150 100 50
P Ve est sz pr ém C so ng rá H aj d dú -B Bá ih ar cs -K is ku n So m og y To ln a Bé ké s Sz N óg ab rá ol d cs Ba -S ra za ny tm a ár -B er eg
Fe jé r Bo V rs a od s -A Já ba Za sz új l a -N -Z em ag yk pl én un -S zo ln ok H ev es
Ko m Bu ár om da pe -E G st yő s r-M zte r go os m on -S op ro n
0
Megjegyzés: A legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások telephely szerinti adatai alapján, folyó áron számítva.
Az ipari termelés alakulása iparágak és ágazatok szerint* A termelés ágazat szerinti elemzésére, ágazati struktúrájának vizsgálatára csak a teljes körűen adatot szolgáltató közép- és nagyvállalkozások, pontosabban a legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások székhely szerinti adatai alapján van lehetőség. Ezért a levonható következtetések is korlátozottak, egyrészt a mérethatár miatt (nevezetesen, hogy a kisvállalkozások ez esetben nincsenek számba véve), másrészt a több megyében is telephellyel rendelkező vállalkozások más megyében működő egységei ténylegesen nem a megye teljesítményét alakítják. Mivel azonban a közép- és nagyvállalkozások adják az ipari termelés meghatározó hányadát, az ezen vállalkozói kör adatai alapján kirajzolódó főbb tendenciák tükrözik a megye teljes iparának állapotát is. A legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások ipari termelése 2005-ben – székhely szerinti számbavétel alapján – 251 milliárd forint volt, az ország hasonló vállalkozói köre által produkált ipari teljesítménynek mindössze 1,7%-a. Meglehetősen nagy a különbség a megye és az ország termelés szerinti ágazati szerkezetében. Az energiaszektor és az élelmiszeripar jócskán nagyobb hányadát adja a termelésnek, mint az országosan vagy az ország megyéiben jellemző. Lényegesen kisebb a részaránya ugyanakkor a megye ipari termelésében a gépiparnak, de számottevő az elmaradás a vegyipari részesedésben is. S miközben a gépipar súlya országosan és a megyékben egyaránt nőtt az elmúlt néhány esztendőben, Baranya megyében a 2001-es csökkenés után stagnált, majd 2004-től újra érezni lehetett az ágazat erősödését, de a 2005. évi, iparon belüli részesedése még így is több mint 10 százalékponttal kisebb volt az öt év előttinél. *
A legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások székhely szerinti adatai alapján.
BARANYA MEGYE IPARI TELJESÍTMÉNYE
81
3. táblázat
Az ipari termelés megoszlása iparágak és ágazatok szerint Ágazati kód
Iparág, ágazat
C DA
Bányászat Élelmiszer, ital, dohány gyártása DB, DC Textília, bőrtermék, lábbeli gyártása DD, DE Fa-, papírtermék gyártása, nyomdai tevékenység DF–DH Vegyipar DI Nemfém ásványi termék gyártása DJ Fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártása DK–DM Gépipar DN Egyéb feldolgozóipari termék gyártása D Feldolgozóipar E Villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás C, D, E
Ipar
Baranya
DélOrDunánszág túl 2000
Az ország megyéi
Baranya
DélOrDunánszág túl 2005
(százalék) Az ország megyéi
0,3
0,1
0,4
0,5
0,4
0,1
0,4
0,3
30,1
19,8
13,3
13,7
37,7
21,3
10,9
10,6
4,2
5,3
3,4
3,8
2,4
3,4
1,8
2,0
2,5 1,6
1,7 1,1
3,7 15,5
2,8 8,3
4,6 3,8
2,0 1,8
3,4 16,5
2,8 9,1
2,3
0,9
2,4
2,5
6,0
2,1
2,3
2,4
1,0 31,6
2,3 47,8
6,2 44,6
7,1 51,3
1,6 20,9
3,6 42,3
6,5 50,6
7,7 57,7
0,6 74,0
0,2 79,2
0,8 89,9
0,9 90,4
0,8 77,8
0,3 76,9
0,8 92,7
0,9 93,2
25,7
20,7
9,7
9,0
21,8
22,9
6,9
6,5
100,0
100,0
100,0
100,0
100,0
100,0
100,0
100,0
Megjegyzés: Mindenkori folyó áron számítva.
Nem volt nagyon lényeges eltérés az előző fejezet alapjául szolgáló – legalább 5 főt foglalkoztató – gazdálkodói kör és a legalább 50 fős vállalkozások ipari teljesítményének változásában. Ez utóbbiak termelése összehasonlító áron számítva 17%-kal maradt el a 2000. évitől. (A hasonló gazdálkodói körben mért országos növekedés ebben az időszakban mintegy 33%, a dél-dunántúli 4% volt.) Az idetartozó nemzetgazdasági ágak közül a két meghatározó – a feldolgozóipar, valamint a villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás – termelése jelentős, 18% körüli mértékben zuhant, miközben a csekély súlyú bányászatot állandó szervezeti módosulások következtében évenként nagy változások jellemezték, s az öt esztendő alatt némi növekedést mutatott. A feldolgozóipari ágak közül a megyében a legnagyobb veszteséget az országosan is piaci gondokkal küzdő textilipar könyvelhette el, termelése 2005-ben nem egészen a fele volt az öt évvel korábbinak. Csökkent továbbá (mint ahogy országosan is) az élelmiszeripar termelése. A gépipar teljesítményének Baranyában jelentős, 35%-ot kitevő visszaesése ugyanakkor ellentétes volt az országos tendenciával, és a 2001-es drasztikus, majd a következő évi mérsékeltebb visszaesésből eredt. Azt követően az ágazat évről évre újra élénk növekedést regisztrált, amely azonban még korántsem volt elegendő a korábbi
82
NYAKACSKA MÁRIA
zuhanás okozta térvesztés pótlásához. (A gépipar évtized eleji nagyfokú visszaesése elsősorban a megyében jelentős külföldi befektető – piaci megfontolások hatására végrehajtott – tőkekivonásából eredt. Utódvállalkozás ugyan lépett a helyébe, így a változás viszonylag rövid időre vetette vissza az ágazat fejlődését, de az új, a korábbitól lényegesen eltérő anyag- és élőmunka-igényes termékstruktúra termelési és piaci feltételeinek megteremtése időt igényelt.) Voltak ugyanakkor gyorsan fejlődő, de a megyében kis súlyú ágazatok, mint például a vegyipar, a fa-, papírtermék gyártása, nyomdai tevékenység, továbbá a nemfém ásványi termék gyártása, amelyek számottevő gyarapodást mutattak az utóbbi években. Csekély részarányuk következtében azonban nem tudták kompenzálni a nagyobb ágazatok veszteségeit. 5. ábra
Az ipari termelés indexe iparágak és ágazatok szerint, 2005 (a 2000. évi százalékában) Bányászat Élelmiszer, ital, dohány gyártása Textília, bőrtermék, lábbeli gyártása Fa-, papírtermék gyártása, nyomdai tevékenység Vegyipar Nemfém ásványi termék gyártása Fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártása Gépipar Egyéb feldolgozóipari termék gyártása Feldolgozóipar összesen Villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Ipar összesen Baranya
Dél-Dunántúl
Ország
0
25
50
75
100
125
150
175
200
225 250 százalék
Megjegyzés: A legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások székhely szerinti adatai alapján, összehasonlító áron számítva.
(Az ipari vállalkozások ugyanebben a legalább 50 főt foglalkoztató körben 2005-ben 18 174 főt alkalmaztak, számuk a termeléshez hasonló mértékben, 17%-kal csökkent az öt esztendő alatt.) Az ipari értékesítés alakulása iparágak és ágazatok szerint Baranya megye ipari értékesítése 2005-ben a megfigyelt körben1 365,2 milliárd forintot tett ki, a hasonló gazdálkodói kör országos teljesítményének mintegy 2%-át. Az érté1 Az értékesítés megfigyelése az éves adatgyűjtésekben a nettó árbevétel alapján történik, és az adatszolgáltatók más körére vonatkozik, mint a termelési érték esetében. Az ipari értékesítés szakágazatonként eltérő adatszolgáltatói körre vonatkozhat: lehet 4 fő feletti, 9 fő feletti, illetve 19 fő feletti, mivel a megfigyelésnek mindegyik ipari szakágazatban az országos termelés 90%-át adó vállalkozásokra kell kiterjednie. Az ebben a fejezetben közölt adatok székhely szerintiek.
BARANYA MEGYE IPARI TELJESÍTMÉNYE
83
kesítés – összehasonlító áron számítva – némileg (közel 2%-kal) elmaradt az egy évvel korábbitól. Az év során a feldolgozóipar értékesítésének nettó árbevétele csaknem 5%-kal gyarapodott, a villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátásé viszont mintegy 10%-kal megcsappant. S mivel az ezt megelőző évek között is voltak olyanok, amelyekben a piaci lehetőségek kedvezőtlenül alakultak, a 2000. évihez viszonyítva – a termeléshez hasonlóan – az értékesítés árbevételében is jelentős, mintegy 17%-os csökkenés regisztrálható. Az öt esztendő alatt mind az energiaipar, mind a feldolgozóipar jelentős visszaesést mutatott. A feldolgozóipari ágak közül is a legjelentősebbek, az élelmiszeripar, a gépipar, a textilipar nagymértékben zsugorodott, a kisebb súlyú ágak azonban jelentős gyarapodást könyvelhettek el. Az értékesítési irányok közül a visszaesés az exportban volt számottevőbb, amelyből 2005-ben összehasonlító áron az öt évvel korábbi árbevételnek csupán a háromnegyede képződött. Ezzel párhuzamosan azonban a hazai felvevőpiac is szűkült, amely a 2000. évinél csaknem 7%-kal kevesebb árbevétel megszerzésére teremtett lehetőséget. 6. ábra
Az ipari értékesítés nettó árbevételének indexe Baranyában értékesítési irányok szerint, 2005 (a 2000. évi százalékában) Bányászat Élelmiszer, ital, dohány gyártása Textília, bőrtermék, lábbeli gyártása Fa-, papírtermék gyártása, nyomdai tevékenység Vegyipar Nemfém ásványi termék gyártása Fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártása Gépipar Egyéb feldolgozóipari termék gyártása Feldolgozóipar összesen Villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás Ipar összesen Belföldi
Export
Összes
0
25
50
75
100
125
150
175
200
225 250 százalék
Megjegyzés: Összehasonlító áron számítva.
Az export 2001. évi visszaesése az 1990-es évtized vége felé – ebben az értékesítési irányban – dinamikus fejlődés után következett be. Az akkori viszonylag kedvező exportlehetőségek következtében a 2000. év csúcsévnek számított ebben a tekintetben a meglehetősen magas – négytizedet kitevő – értékesítésen belüli exporthányaddal, amelyet azóta megközelíteni sem tudott a megye ipara. A kivitel aránya az azt követő évek-
84
NYAKACSKA MÁRIA
ben már mindössze az árbevétel egynegyed–egyötöd körüli hányadát érte el, amely a hasonló gazdálkodói kör országos átlagának a fele sem volt. (A megfigyelt kör kiviteli hányada ebben az időszakban országosan 55–57% között, a megyék átlaga pedig hattized körül alakult.) A különbségek kialakulásában e téren nagy a szerepe a termelés és értékesítés ágazati szerkezetében megmutatkozó sajátosságoknak is. Baranyában mind a termelésben, mind az értékesítésben viszonylag jelentős az energiaszektor súlyaránya – amely szektornak alapvető feladata a hazai fogyasztók ellátása – így kevésbé vethető össze e téren olyan megyékkel, ahol e gazdasági ág nem ennyire számottevő. Lényegesen kisebb azonban a megye feldolgozóiparának exportaránya is, mint országosan. A feldolgozóipar értékesítési árbevételének 2005-ben a négytizede (2000-ben több mint a fele) keletkezett exportból, az országosnál 25, az ország összes megyéjének átlagánál csaknem 30 százalékponttal alacsonyabb ez a hányad. 7. ábra
Az export értékesítési árbevételen belüli aránya, % 80,0
százalék Baranya megye Ország
70,0
Dél-Dunántúl Ország megyéi
60,0 50,0 40,0 30,0 20,0 10,0 0,0 2000
2001
2002 2003 2004 A teljes iparon belül
2005
2000
2001
2002 2003 2004 A feldolgozóiparon belül
2005
Megjegyzés: A megfigyelt körben székhely szerinti adatok alapján, mindenkori folyó áras adatokból számítva.
Az ágazatok közül – mind a megyében, mind országosan – jellemzően a textilipar és a gépipar az a kettő, amely árbevételének legmeghatározóbb részére külpiacokon tesz szert. Baranyában az élelmiszeripar és a nemfém ásványi termékeket gyártók azok, amelyek tevékenysége legkevésbé irányul külföldre, azonban az előbbi ág a megyében jelentős súlyánál fogva még így is a második legnagyobb exportőrnek számít. A megye ipari értékesítésének ágazati szerkezetében az energiaiparnak, a feldolgozóiparon belül pedig az élelmiszeriparnak és a gépiparnak van a legnagyobb részesedése, az előbbié nőtt, utóbbiaké csökkent az elmúlt öt esztendő alatt. Amíg azonban a gépipar az utóbbi egy-két évben már növekvő súlyarányú volt, az élelmiszeripar ezzel párhuzamosan valamelyest gyengült. A további, kisebb súlyú feldolgozóipari ágak közül a textilipar térvesztése volt folyamatos ebben az évtizedben, miközben a többi megtartotta vagy javította korábbi pozícióját.
BARANYA MEGYE IPARI TELJESÍTMÉNYE
85
Jelentős különbség van a belföldi értékesítés és az export ágazati szerkezetében. Hazai piacon a villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás és az élelmiszeripar a leginkább meghatározó. A megye ipari kivitelének nagyobbik hányada a gépiparhoz kötődik – bár részaránya lényegesen alacsonyabb mint országosan –, de az élelmiszeripar részesedése is jelentős, amely viszont jóval nagyobb az országos átlagnál. Az országos ipari értékesítésből való részesedés is különbözik értékesítési irányok szerint. Amíg a belföldi értékesítésből 2005-ben 3,6%-kal vette ki a részét a megye ipara, addig ez az exportban nem érte el az egy százalékot. Meglehetősen nagy eltéréseket mutat az egyes ágazatok országos értékesítésen belüli részaránya is. Az országos ipari értékesítésből az energiaiparnak, az élelmiszeriparnak és a nemfém ásványi termék gyártásának részesedése a legjelentősebb (2005-ben 4,2–5,5%), a vegyiparé pedig a legalacsonyabb. Annak ellenére, hogy a gépipar a megyében az egyik meghatározó ágazat, az országos ágazati értékesítésen belüli aránya mindössze 0,8%, az országos gépipari exportból pedig 0,7%-kal részesedett. 4. táblázat
Az ipari értékesítés néhány jellemzője Baranya megyében gazdasági ágak és ágazatok szerint, 2005 (százalék) Az Az összes exportértékesítés nettó árbevételének a Délaz a Dunánmegyék ország ágazati megoszlása túl azonos ágazatán belüli részesedése
A belföldi
Ágazati kód
Gazdasági ág, ágazat
C DA
Bányászat Élelmiszer, ital, dohány gyártása DB, DC Textília, bőrtermék, lábbeli gyártása DD, DE Fa-, papírtermék gyártása, nyomdai tevékenység DF–DH Vegyipar DI Nemfém ásványi termék gyártása DJ Fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártása DK–DM Gépipar DN Egyéb feldolgozóipari termék gyártása D Feldolgozóipar E Villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás C, D, E
Ipar
0,5
–
0,4
81,6
2,2
3,1
30,8
14,5
26,8
55,4
5,4
7,1
0,6
7,6
2,3
29,9
2,7
3,2
3,5 3,0
7,5 5,2
4,5 3,5
62,5 63,3
2,5 0,5
3,9 1,2
5,3
1,6
4,4
83,1
4,2
5,2
2,4 3,1
5,1 56,1
3,1 16,0
25,5 17,5
1,0 0,8
1,1 0,9
0,4 49,2
2,4 100,0
0,9 61,5
68,4 34,4
2,1 1,5
2,5 2,0
50,3
–
38,1
53,7
5,5
9,7
100,0
100,0
100,0
39,9
2,1
2,8
Megjegyzés: A megfigyelt vállalkozások székhely szerinti adatai alapján.
86
NYAKACSKA MÁRIA
A foglalkoztatás helyzete* Baranya iparában az alkalmazásban állók száma 2005-ben 24 465 fő volt, a megye összes nemzetgazdasági ágában foglalkoztatottak egynegyede. Az ezredforduló óta az e körben alkalmazásban állók száma évről évre csökkent, s 2005-ben 15%-kal volt kevesebb mint öt évvel korábban. S mivel az összes nemzetgazdasági ágban némi növekedés mérhető, az iparban foglalkoztatottak aránya is – mintegy 5 százalékponttal – alacsonyabb lett a 2000. évinél. (A tendencia az országossal egyező volt, a visszaesés mértéke viszont némileg erőteljesebbnek mutatkozott annál. Az iparban foglalkoztatottak összes nemzetgazdasági ágon belüli aránya ugyanakkor 6–7 százalékpont körüli mértékben elmarad a megyék átlagától, ami ugyancsak utal Baranya kevésbé iparosodott jellegére.) 8. ábra
Az iparban alkalmazásban állók összes nemzetgazdasági ágon belüli aránya százalék
40,0 35,0 30,0 25,0 20,0 15,0 10,0
Baranya megye
Dél-Dunántúl
Ország
Ország megyéi
5,0 0,0 2000
2001
2002
2003
2004
2005
Az iparban foglalkoztatottak ágazati összetételében a feldolgozóipar a meghatározó. E területen foglalkoztatták 2005-ben az iparban alkalmazottak 87%-át, s az öt évvel korábbihoz képest ez az arány mintegy két százalékponttal erősödött. Az energiaipar részesedése a bányászattal együttvéve – hasonló mértékű arányvesztés mellett – 13%-ot tett ki. A feldolgozóiparon belül a foglalkoztatásban is a textilipar tere szűkült a legnagyobb mértékben, az iparon belüli részesedése a 2000. évi 23%-ról 14,5%-ra csökkent. Növelte ugyanakkor a foglalkoztatásban betöltött szerepét a nagyobb ágazatok közül az élelmiszeripar és a gépipar, a kisebbek közül pedig a fa-, papír-, nyomdaipari termék gyártása és a vegyipar.
*
A legalább 5 főt foglalkoztató szervezetek térségben működő telepeinek adatai alapján.
BARANYA MEGYE IPARI TELJESÍTMÉNYE
87
Összegzés A különböző témakörökben rendelkezésre álló adatok alapján egyöntetűen az látható, hogy Baranya ipara az elmúlt öt esztendőben tartós javulás hiányában nem tudott közelebb kerülni az országos teljesítményekhez. A közép- és nagyvállalkozások körében nem jöttek létre újabb tőkeerős, nagy teljesítőképességű vállalkozások, amelyek stabilizálhatnák, lendületbe hozhatnák, és tartósabban növekedési pályára állíthatnák a térség iparát. Ennek következtében továbbra is fennáll a nagyfokú koncentráció, ami bizonytalanná és kevésbé kiszámíthatóvá teszi a jövőbeli kilátásokat is. A kevés számú meghatározó nagyvállalkozás bármelyikében történő esetleges tulajdonosváltozás, illetve tőkekivonás, szervezeti összevonás, áttelepítés (más megyébe, külföldre) stb. jelentős mértékű újabb visszaesést idézhet elő a teljesítményekben és a foglalkoztatásban. Kulcsszavak: bruttó hozzáadott érték, ipari teljesítmény, termelés, értékesítés, foglalkoztatás.
Resume The industry in Baranya county has already undergone a serious crisis in the years preceding the change of regime. In the subsequent decade, too, the lack of capital, and the unfavourable economic and transport conditions hindered recovery – which started in several other counties of Transdanubia. As a result, there has been a widening gap between the county’s and the national performances. This study analyzes the industrial performance of the county between 2000 and 2005 on the basis of data available from regular statistical data collections. Gross value added, industrial production, domestic and export sales, and employment are used to examine the main characteristics and direction of the change, in national terms as well.
KÖZLEMÉNYEK DR. KŐVÁRI LAJOS A Fővárosi Statisztikai Hivatal tájékoztatási rendszere a XIX. század utolsó harmadában Kőrösy József már fiatalon világosan látta, mint újságcikkíró megtapasztalta a hiteles adatok jelentőségét a valós társadalmi, gazdasági helyzet felismerésében, bemutatásában. Ezért, mint Pest Város Statisztikai Hivatalának igazgatója, kezdetektől fogva fő feladatának tekintette a begyűjtött adatok közreadását. Kőrösy József a korszellemet messze meghaladó előrelátással tervezte meg a hivatal munkáját, ezen belül a tájékoztatási munkát is. Az előkészítés minden részletre kiterjedő gondosságát bizonyítja, hogy alapvető változtatásokra hosszú évtizedek során sem volt szükség. Az 1911-ben kiadott szabályrendelet is főként a hivatal személyzetével kapcsolatos előírásokat módosította, a szakmai tevékenységgel kapcsolatos Kőrösy-féle paragrafusok szinte teljes egészükben szó szerint érvényben maradtak. A statisztikai tájékoztatási rendszer kialakítása A tájékoztatási rendszer kialakítását a Kőrösy által előterjesztett és a közgyűléseken elfogadott szabályzatokon keresztül kövessük nyomon! Kőrösy József 1870. április 4-én nyújtotta be Pest Város Tanácsának a statisztikai hivatal ügykörére vonatkozó javaslatát, melyet a törvényhatósági közgyűlés 20.434/1870. számú határozatával 1870. június 23-án fogadott el. Ez képezte Pest Város Statisztikai Hivatala ügyrendjének alapját. Az ügyrend az adatgyűjtési és adatfeldolgozási munka mellett rendelkezett az adatok közzétételéről is: „…e hivatal munkálatainak eredményét évnegyedenkint Közlemények czime alatt, valamint évi működésének eredményét Évkönyvek czime alatt a város összes hivatalainak, a városi hatóság minden tagjának, a minisztériumoknak [el kell juttatni], adandó példányokon kívül, kellő számú példányok a közönség számára elárusítás végett visszatartathassanak.” Tehát Kőrösy kezdettől azt az elvet képviselte, hogy a statisztikai adatgyűjtés ne öncélú legyen, a hivatal ne holt munkát végezzen, hanem az érdeklődő felhasználók és a széles közönség részére is hasznot hajtó tevékenységet fejtsen ki. A statisztikai hivatal életébe Budapest főváros megalapítása hozott újabb változást. Az 1872. évi Budapest egyesítési törvény alapján a fővárosi törvényhatósági közgyűlés kiadta az 1/1873. szabályrendeletét (szervezési szabályzatát), amely a statisztikai hivatal szervezetével is foglalkozott. Az egyesítés a hivatal munkájában – azonkívül, hogy feladatai jelentősen megnövekedtek – alapvető változást nem jelentett. A szervezési szabályzatnak a statisztikai hivatallal foglalkozó VIII. fejezete lényegében megismételte, illetve pontosította a korábban hozott határozatokat. Az 1. paragrafus szerint: „… a statisztikai hivatal feladata úgy a hatósági működés körében, valamint a lakosság életében mutatkozó mindazon tényeket és viszonyokat megfigyelni és ezekre vonatkozó észleleteit rendszeresen összeállítani, melyek szükségesek, avagy czélszerűek arra nézve, hogy egyrészt a helyes közigazgatás elősegíttessék, másrészt a főváros minden érdekeinek felismerése statisztikai szempontból lehetővé tétessék.” A hivatal feladatai között rögzítette továbbá, hogy: „…köteles a közönségnek ügykörébe vágó minden kérdésére felvilágosítással szolgálni; e czélból a statisztikai hivatal összes kiadványai a főváros napi- és szaklapjaival közöltetnek, melyek a hivatal munkálatait a nagyobb közönséggel is megismertetik; azonkívül külön értesítések is adatnak bizonyos, e czélra szolgáló hivatalos tarifa által megállapított díjtételek mellett; kivételt képeznek csakis a tanács vagy városi képviselet tagjai részéről érkező tudakozódások, amelyek, amennyiben a hatóság érdekeit érintik, mint hivatalos ügyek, díjmentesen intéztetnek el.” (A szabályzatban tehát már egyértelműen megfogalmazódik a statisztikai adatok nyilvánossága, az adatok mindenki által elérhetővé tétele, továbbá a hivatal által végzett többletmunka költségének a megtéríttetése is.) A publikációs tevékenységgel kapcsolatosan is rendelkezett a szabályzat. Kimondta, hogy a hivatal munkálatainak eredményét rendszeresen ismétlődő kiadványokban kell közzétenni, úgymint: heti kimutatások, havi füzetek, évkönyvek, zsebkönyvek, közlemények, nemzetközi kiadványok.
KÖZLEMÉNYEK
89
Pontosította a szabályzat a kiadványok terjesztését, eszerint valamennyi kiadványt ingyenesen kell megküldeni a fővárosi bizottsági tagoknak, a tanács tagjainak, a városi hivataloknak, a minisztériumoknak, továbbá a fentieken kívül a közleményeket – mivel ezek célja nemcsak a közigazgatás előmozdítása, hanem a hazai tudományos irodalom ápolása és terjesztése is volt – a társtörvényhatóságoknak, a hazai és külföldi tudományos intézeteknek és a kiválóbb szakférfiaknak is biztosítani kell. Gondoskodnia kell a hivatalnak, hogy a kiadványok könyvárusi forgalomban is megszerezhetők legyenek. Kőrösy József az 1973. évi szervezési szabályzat szellemében készítette el a fővárosi statisztikai szolgálat működéséhez szükséges, az adatszolgáltatók kötelességeit és az adatgyűjtés módját szabályozó utasításokat. Budapest Főváros Tanácsa 6521/1874. szám alatt elfogadott határozatából is kitűnik, hogy Kőrösy az adatgyűjtési munka megszervezésénél is a tájékoztatási kötelezettséget tekintette alapelvnek. Így például kimondta, hogy az adatokat szolgáltató „… felektől érkező kimutatások között kezelés tekintetében legnagyobb gyorsaságot és lehető pontosságot azok igényelnek, melyek közzétételében a statisztikai hivatal meghatározott napokhoz van kötve: tehát főképpen a heti és a havi kimutatások anyagául szolgálandó adatok.” Szükségesnek ítélte rögzíteni azt is, hogy ezen adatokat nem küldőket figyelmeztetik az elöljáróságok, és a további sürgetésről, esetleg a késedelmezők megbírságolásáról a tanács intézkedik. Kiadványtípusok, publikációk Statisztikai Heti Kimutatások 1873-tól 1926-ig készült, negyedívnyi terjedelemben, 450 példányban. Csütörtökönként jelent meg, az előző hét adatait tartalmazta. 1899-ig csak magyar nyelven, azt követően magyar és német szöveggel jelent meg. Tartalma: – népesedési mozgalom: élve születések nem, törvényesség és vallás szerint; halva szülöttek nem és törvényesség szerint; halálesetek nem, kor, törvényesség és kerületek szerint; nevezetesebb halálokok; – betegedések: a közkórházak betegforgalma; fertőző betegségek kerületek szerint; – piaci forgalom: gabonatőzsde-forgalom és tőzsdei árak; marhavásár és árak; lóvásár; – áruforgalom: fontosabb árucikkek behozatala és vétele, forgalmi intézetek szerint. Fővárosi Statisztikai Havi Füzetek 1873-tól 1949-ig készült, 2–4 ívnyi terjedelemben, 800 példányban. Minden hónap 15-én jelent meg. Havi adatokon kívül éves adatokat is közölt. A táblázatok mellett szöveges elemzéseket is tartalmazott. 1893-ig kivonatos francia szöveggel, 1894-től pedig magyar és német szöveggel közölte táblázatainak számanyagát. Tartalma: – népesedési mozgalom: halandóság napok, kerületek, nem, kor, vallás, családi állapot és nevezetesebb halálokok szerint; fertőző megbetegedések; születések nem, törvényesség és vallás szerint; halva szülöttek vallás szerint, koraszülések; esketések vallás és családi állapot szerint; születés és halandóság 29 magyar és 7 külföldi városban; – meteorológiai megfigyelések napok szerint; – áruforgalom: 41 nevezetesebb árucikk behozatala és kivitele; dunai forgalom; vámok; – gabonakereskedelem és árak; – közraktárak és elevátorok forgalma 27 áru megkülönböztetésével; – pénzintézetek: a betétek állapota, váltók, lombard, jelzálogüzlet és pénztári állapot intézetek szerint; – vegyesek: a vasút és a gőzhajók személyi forgalma; az adópénztár forgalma; vízfogyasztás; a Duna vízállása; a községi fürdők forgalma; dunai ingyenuszodák; 218 fogyasztási cikk piaci ára; piaci készlet; lóvásárok; helyi személyforgalom; a helyi személyszállító vállalatok bevételei; cégjegyzések; 34 értékpapír jegyzése a tőzsdén; a közkönyvtárak és a Nemzeti Múzeum látogatottsága; építési engedélyek; az önkéntes mentőegyesület és a fertőtlenítő intézet működése; szállodai idegenforgalom; tűzesetek; születési poliklinikum; grafikai táblázatok a fertőző betegségek okozta halandóságról; – önálló cikkei az adatfelvételek évi eredményeit összegzik, és nemzetközi összehasonlításokat is közölnek: például demográfia, közegészségügy, közlekedés, idegenforgalom, áruforgalom, építkezés, pénzintézetek, iskolák, vásárok, adózás, házbérjövedelem, vízvezetékek.
90
KÖZLEMÉNYEK
A Főváros statisztikai évkönyve Az első 1873-ban jelent meg, Pestvárosi Statisztikai Évkönyv címen. Tartalmazta a városról akkor fellelhető valamennyi adatot. Szerkezete eltért a későbbiektől, a számanyaghoz rövid jegyzeteket is közölt. A második (a hagyományosnak tekinthető évkönyv) 1896-ban jelent meg, az 1874–1894. évekre vonatkozó adatokat tartalmazott. Ezt követően 1895–1896, 1897–1898, 1899–1901 évekről összevontan, 1902-től 1906-ig pedig évente jelent meg. (A későbbiekben is változó időközökben és évente váltakozva látott napvilágot, 1957-től évente kerül kiadásra.) Megjelenése óta a táblázatokat magyar és német szöveggel közölte. Tartalma több mint 20 fejezetre tagolódott, többek között: fizikai és topográfiai viszonyok, hitelviszonyok, épületek és lakásviszonyok, közoktatásügy, állónépesség és népmozgalom, egyházi ügyek, közigazgatás, közművelődés, közbiztonság, tűzoltás, közélelmezés, közegészségügy, áralakulás, őstermelés, ipar, kereskedelem, szociális tevékenység, közlekedés, adók és jövedelmek. Az évkönyv általában a folyamatos statisztikai felvételek eredményeit közölte, de megtalálható benne az egyes rendkívüli felvételek számanyaga is. A főváros statisztikai zsebkönyve 1896-tól jelent meg, az évkönyvhöz hasonlóan eleinte több évre összevontan, később változó időközökben. (1957-től évente kerül kiadásra.) Célja: a könnyebb tájékozódás a nagy terjedelmű évkönyv mellett. Tartalma: az évkönyv kivonata, annak legfontosabb adatait közli. Statisztikai Közlemények 1871-től 1925-ig készült az első sorozat 53 számmal. (A második sorozat 1926-tól 1944-ig készült.) Kőrösy József szerkesztésében 38 szám jelent meg. Magyarul és németül adták ki külön-külön kötetben. A magyar kiadás 800 példányban, a német kiadás 600 példányban készült. (Az első két számot csak 12 példányban sokszorosították.) Tatalma: az első időszakban szinte kizárólag a statisztikai hivatal különböző felvételeinek eredményeit vagy azok tudományos feldolgozását közölték. A szerzők a hivatal tisztviselőiből kerültek ki, főleg Kőrösy munkái jelentek meg. Többek között a népszámlálásokról, az építkezésekről, a közoktatásról, a halandóságról, a fertőző megbetegedésekről, az adózásról, a részvénytársulatokról, a szegényügyről jelentek meg cikkek. Nemzetközi kiadványok Kőrösy József a hivatal tevékenységében kezdetektől fogva nagy fontosságot tulajdonított a nemzetközi kapcsolatoknak és a nemzetközi statisztika művelésének. Ennek első megnyilvánulása már hivatala szervezésekor tapasztalható, 1870 márciusában felkereste a bécsi és a berlini statisztikai hivatalokat tevékenységük tanulmányozására. 1872-ben pedig – saját kezdeményezése eredményeként – Pest város képviselőjeként részt vett a szentpétervári nemzetközi statisztikai kongresszuson. (Nemzetközi kapcsolatteremtő képességét jól jellemzi, hogy 1874-ben 250 intézettel folytatott kiadványcserét.) Az 1872-es szentpétervári nemzetközi statisztikai kongresszus Pest és Berlin statisztikai hivatalát bízta meg a nagyvárosok népmozgalmának és pénzügyi statisztikájának összefogásával és a kiadványok szerkesztésével. Kőrösy a szerkesztést magára vállalta. A városi tanács a költségeket biztosította. Három kiadvány készült el: – 1876–1877-ben jelent meg a „Mouvement de la population”, amely 38 város népmozgalmi adatait tartalmazta; – ugyanebben az időszakban jelent meg a „Statistique des finances”, amely 26 város pénzügyi adatait közölte;
KÖZLEMÉNYEK
91
– 1877-ben készült el és jelent meg első ízben a „Bulletin annuel des finances des grandes villes” című évkönyv, amely rendszeresen közölte a nagyvárosok pénzügyeinek statisztikáját. Az évkönyvből 1886ig 10 évfolyam jelent meg. (Kőrösy József ekkor nagy elfoglaltsága miatt a szerkesztésről lemondott, és ezután a kiadványt a szentpétervári statisztikai hivatal jelentette meg.) Az 1875 augusztusában Budapesten ülésező IX. nemzetközi statisztikai kongresszus indítványozta a nagyobb városok népmozgalmára vonatkozó adatok rendszeres időszakonkénti kiadását. A kiadvány szerkesztését ugyancsak Kőrösy vállalta. 1878 januárjában indult a „Bulletin hebdomadaire de Statistique Internationale” kiadványsorozat, amely a nagyobb városok népmozgalmáról közölt heti adatokat. A folyóiratból 18 évfolyam jelent meg. Induláskor 7 magyar város (Budapest, Pozsony, Kecskemét, Szeged, Temesvár, Kolozsvár, Arad) és 6 külföldi város (Bécs, Prága, Lemberg, Krakkó, Bukarest, Trieszt) vállalkozott népmozgalmi adatainak heti megküldésére. Időközben újabb városok is csatlakoztak a kiadáshoz. Az adatok közzététele 3 táblázatban történt: – élve születések nem és törvényesség szerint; halva szülöttek és halálesetek nem szerint; születési és halálozási hányados; – a halottak kora 8 korcsoport szerint; – halálozások nevezetesebb halálokok szerint. A nemzetközi kiadványok általában 450 példányban készültek. Kiállítási anyagok A budapesti statisztikai hivatal több ízben szerepelt kiállításokon, és kiállított anyagával minden alkalommal elismerést aratott: – az 1873. évi bécsi világkiállítás első osztályú éremmel, – az 1875. évi párizsi földrajzi kongresszus aranyéremmel, – az 1878. évi párizsi világkiállítás aranyéremmel, – az 1881. évi velencei földrajzi kongresszus 1. osztályú díszoklevéllel, – az 1896. évi országos millenneumi kiállítás közreműködő-éremmel tüntette ki a statisztikai hivatalt. A hivatal kiadványainak terjedelme és Kőrösy megjelent művei A Fővárosi Statisztikai Hivatal által közzétett kiadványok terjedelme lapszámok szerint, 1870–1899
Évek 1870–1874 1875–1879 1880–1884 1885–1889 1890–1894 1895–1899 Összesen Megoszlás, %
Havi füzetek 102 1 234 1 802 2 120 2 558 2 902 10 718 38,4
Közlemények
Heti kimutatások
magyarul
németül
316 522 820 1 040 1 044 1 044 4 786 17,1
942 712 936 685 483 1381 5 139 18,4
474 420 400 210 295 646 2 445 8,7
Évkönyv – – – – – 764 764 2,7
Nemzetközi statisztika – 989 911 860 690 130 3 580 12,8
Egyéb kiadványok
Összesen
164 24 36 87 41 161 513 1,8
1 998 3 901 4 905 5 002 5 111 7 028 27 945 100,0
A 30 évre rendelkezésünkre álló adatokból is jól nyomon követhető a tájékoztatási tevékenység szerepe. A tájékoztatási munka a statisztikai tevékenységen belül időszakról időszakra egyre nagyobb jelentőségre tett szert, a terjedelem alapján 30 év alatt három és félszeresére bővült. A publikációk közel 40%-át a Havi Füzetek, 27%-át a Közlemények tették ki. Nem elhanyagolható mennyiségű feladatot – a kiadványok 13%-át – jelentettek a nemzetközi publikációk is.
92
KÖZLEMÉNYEK
Ebben az időszakban a közel 30 ezer lap terjedelmű kiadványcsomag szerkesztése, a tanulmányok, cikkek írása szinte kivétel nélkül Kőrösy József munkája volt. (Az 1893. évtől találkozunk Thirring Gusztáv aligazgató – később Kőrösy utódja – mint szerkesztő, illetve szerző nevével a kiadványokon.) Kőrösy József a magyar statisztikusok között az egyik legtöbbet publikáló és nemzetközi összejöveteleken is legtöbbet szereplő statisztikus volt. Bámulatos nyelvismerettel párosult szaktudását arra használta fel, hogy a budapesti adatokon felismert szabályszerűségeket külföldön is megismertesse, a magyar nyelvű kiadvánnyal egyidejűleg annak német, sőt gyakran francia és angol fordítását is közzétette. Kőrösy József megjelent műveinek, cikkeinek száma a KSH Könyvtár és Levéltár bibliográfiája szerint témakörönként: 1. statisztikaelmélet 21 2. demográfia 123 3. népszámlálás 39 4. gazdaságstatisztika 67 5. jogi- és igazgatási statisztika 7 6. egészségügyi statisztika 41 7. népjóléti statisztika 9 8. oktatás- és művelődésstatisztika 37 9. településstatisztika 33 10. egyéb írások 38 Összesen 415 Ezenkívül számtalan félbeszakadt munkája maradt ránk. Többek között a jelentősebbek: – akadémiai rendes tagsági székfoglalója, amelyben az akadémia tudományos tevékenységét készült statisztikailag feldolgozni; – több évtizeden át gyűjtött adatok alapján akarta kimutatni a tuberkulózisban szenvedők halálozási arányának állandó tavaszi emelkedését előidéző esetleges klimatikus okokat; – a budapesti születési és termékenységi statisztika összefoglaló kiadványa; – a felvidéki magyar–tót nyelvhatár eltolódásának vizsgálatából csak négy megyéről szóló rész jelent meg. A tájékoztatási munka tartalmi jellemzői Ma a színvonalas tájékoztatási tevékenység alapkövetelményeként fogalmazzuk meg az időszerűséget, a szakszerűséget, az objektivitást, a gyorsaságot és az egyidejűséget-nyilvánosságot. Kőrösy publikációs tevékenységét is egyértelműen ezek az alapelvek jellemezték. Időszerűség Nézzük, hogy a fővárosi statisztikai hivatal Kőrösy által szerkesztett kiadványai milyen kérdésekkel foglalkoztak, mit vizsgáltak! Többek között tanulmányok jelentek meg: – az építkezésekről, – a jövedelmi és házbéradóról, – az elemi népiskolákról, – a halandóságról és annak okairól, – a fővárosi lakbérekről, – az iskolás gyermekekről, – Budapest épületeiről és lakásviszonyairól, – a gyermekhalandóságról, – a járványokról, fertőző betegségekről, – a részvények árfolyam-nyereségének és veszteségeinek megállapításáról. A fenti témák időszerűségét igazolja, hogy ezek abban az időben a főváros legégetőbb kérdései közé tartoztak. Például az 1870-es években rendkívül rossz volt a főváros halandósága, amiben nagy szerepe volt a járványokban, fertőző megbetegedésben meghaltak magas számának. Budapest lakásviszonyai szintén rendkívül
KÖZLEMÉNYEK
93
kedvezőtlen képet mutattak: a lakások túlzsúfoltak, állapotuk elhanyagolt, felszereltségük hiányos, magas az egészségtelen pincelakások aránya. Kőrösy a statisztikai adatokkal, tanulmányaival hívta fel a város vezetőinek figyelmét a rossz állapotokra. Ennek eredményeként Budapesten számos közigazgatási intézkedésre került sor: – 1886-ban felállították az első járványkórházat, – előírták a fertőző megbetegedések bejelentési kötelezettségét, – elrendelték a betegek kötelező elkülönítését, – nem engedélyezték pincelakások építését. Külföldön is felfigyeltek a budapesti statisztikai hivatal adataira. A lakásviszonyoknak a halandósággal mutatott összefüggéseire hivatkozva a párizsi egészségügyi kongresszus lakáshigiéniai követelményeket támasztott a kormányokkal szemben, Párizs városa is ezen adatok alapján léptette életbe ez irányú intézkedéseit. Szakszerűség A mit kérdés után most tekintsük át, hogy a hivatal kiadványaiban hogyan, milyen módon végezték a vizsgálatokat! Kőrösy munkásságát ismerve nem lehet kétséges, hogy – hivatalunk nyugalmazott elnöke, Nyitrai Ferencné dr. szóhasználatával élve – „a metodikus Kőrösy” egész életében azon fáradozott, hogy az összegyűjtött statisztikai adatokkal a lehető legtisztábban, egyértelműen bemutathassa a főváros lakosságának életét. Ennek érdekében többször megújította a statisztikai adatfelvételeket, új kérdéseket vett fel a kérdőívekre, ezáltal a feldolgozásokkal új kombinatív adatközlő táblák előállítását tudta biztosítani. Például: – Elsőként alkalmazta a „népszámlálási bárcát” (személyi adatlap), melyet minden adatszolgáltatóról ki kellett tölteni. – Elsőként hajtott végre közbülső népösszeírást (mikrocenzust). – Szorgalmazta a szülésznői bárcák bevezetését (az egyházi adatszolgáltatást közigazgatási egységre vonatkozó adatokkal váltotta fel). – A halálozási adatok begyűjtéséhez új formájú mintát készített, s a bekért adatokat bővítette. – A meghaltakról a kezelőorvosnak halotti bizonyítványt kellett kitöltenie. – Elsőként szervezte meg az építési statisztikai adatgyűjtést. – Megszervezte az iskolastatisztikai adatgyűjtést, először az elemi iskolákra, majd fokozatosan kiterjesztette azt valamennyi iskolatípusra. – Számos új matematikai módszert alkalmazott. Többek között: • A standard halandósági index számításának kidolgozásával, illetve gyakorlati alkalmazásával biztosította az eltérő korösszetételű népességű városok halálozási arányszámainak összehasonlítását. • A relatív intenzitás számításával biztosította a felvételekből gyakran hiányzó összsokaság adatának (nevező) becslését. Ezzel lehetővé vált a szükséges viszonyszám kiszámítása. (Módszerét elsősorban a demográfia területén alkalmazta, de a lakásviszonyoknak, a vagyonosságnak a fertőző betegségekre gyakorolt hatását is e módszerrel mutatta ki, vagy felhasználta a himlőoltás véderejének bizonyításánál is.) • Az árhullámzás nagyságának, tendenciájának mérésére a számtani átlag és az átlagtól való eltérés módszerét dolgozta ki. (Havi átlagokból képezte az éves, az évesből a tízéves átlagokat.) • Ugyancsak átlagok képzésével vizsgálta a lakásépítések, az építési költségek hosszú időszakon keresztül történő változásait, és ezt alkalmazta a járványos megbetegedéseknél is. Objektivitás Kőrösy egész életében megőrizte munkája tárgyilagosságát. Legteljesebb érdeklődése éppen a tényleges állapotok, a valóságos életviszonyok felé fordult. Gondolkodásmódjára nagyon jellemző volt, amit – Kőrösy barátainak kérésére –Kiss József költő írt a Heti Kimutatások ezredik, jubileumi számába: „Nekünk a szám csak hierogliph Neked beszédesebb a szónál, Mi tévedünk, te nem, mert nincs Biztosabb kalauz a valónál.”
94
KÖZLEMÉNYEK
Kőrösy műveiben, írásaiban, azaz munkássága során igen magas szintre emelte a statisztikai elemzésben az oksági összefüggések vizsgálatának alkalmazását. Többek között ennek is köszönhette, hogy a dolgokat a tényeknek megfelelően látta. Oknyomozó munkájának egyik igen jó példája a fertőző betegségek terjedésének vizsgálata: összefüggést mutatott ki az időjárással, a vagyonossággal, a lakásviszonyokkal, az iskolalátogatással, az ivóvíz minőségével. Elemzéseiben szinte kivétel nélkül javaslatokat is tett a kedvezőtlen állapotok javítására. Munkásságának jelentőségét az adja, hogy gyakran javultak az általa vizsgált állapotok. Például: a közegészségügyi kérdések vizsgálatai alapján hozott közigazgatási intézkedések eredményeként Budapesten a halálozási arányszám 1875–1906 között 41,7‰-ről 19,3‰-re csökkent. Vagy 1891-ben még a lakosság 5,4%-a élt pincelakásokban, 10 év múlva már csak 1,2%-a. Kőrösy környezete is elismerte objektivitását, ezt jelzi, hogy kikérték véleményét a főváros fejlesztésének minden nagyobb kérdésében: például a főváros közigazgatási beosztásához, a tűzkárpénztár felállításához, a tandíjak szabályozásához, a városi telkek eladásához, az adóreformok kérdéséhez. Kőrösy e témakörökben írt elemzései, közgyűlési felszólalásai is bizonyítják elfogulatlanságát, pártatlanságát. Gyorsaság A statisztikai hivatal tájékoztatási tevékenységét az időbeli kiszámíthatóság jellemezte. Előre meghatározott napokon – mint láttuk, minden csütörtökön – jelent meg a Heti Kimutatás, s havonta adták ki a Havi Füzeteket a főváros legfontosabb adataival. Az adatok gyors megjelenését példázza a népszámlálási adatok közzététele. Az 1870. évi pesti népszámlálásról az első kiadvány már 1870-ben megjelent. Az 1881. évi budapesti népszámlálásról a kiadvány első kötete 1881-ben megjelent. * * * Végezetül lássuk az Encyclopaedia Britannica „Budapest” cikkének záró részét, amelyben Kőrösy tevékenységének, a hivatal tájékoztatási munkájának egyik legnagyobb elismerését olvashatjuk: „… a budapesti székesfővárosi statisztikai hivatal hivatalos kiadványai európai hírnévre tettek szert teljességük folytán, és a hibák bennük történt bátor feltárása a város fellendülésének egyik okozója volt”. A lexikon ugyanitt megemlékezik Kőrösy József tudományos munkáinak jelentőségéről is.
IRODALOM
KSH Budapest Városi Igazgatóság: A 100 éves fővárosi statisztikai szolgálat első évtizedéről, Budapest, 1970 KSH Budapesti és Pest Megyei Igazgatóság: Budapest statisztikai zsebkönyve, 1998 (130 éves a fővárosi statisztikai szolgálat) Dr. Buziássy Károly: A fővárosi statisztikai szolgálat 75 éves fejlődése (kézirat) Dr. Thirring Gusztáv: Budapest Székes Főváros Statisztikai Hivatalának története, 1869–1894 Dr. Kőrösy József: A fővárosi statisztikai hivatal 30 éves fennállása alkalmából, 1899 Dr. Szél Tivadar: Kőrösy József hatása a statisztika fejlődésére
MAROSI LAJOS – KORMOS ZOLTÁN Regionalisták, statisztikusok és városfejlesztők Szegeden A Magyar Regionális Tudományi Társaság és a Magyar Statisztikai Társaság Területi Statisztikai Szakosztálya 2006. október 26–27-én közösen szervezett tudományos tanácskozást, amelynek címe „A városok szerepe a regionális fejlődésben” volt, a területfejlesztés összefüggés-rendszerébe helyezve, a statisztikai adatbiztosítás lehetőségeit és terveit is szem előtt tartva. A vándorgyűlésre Szegeden, a neobarokk Városháza termeiben került sor. Botka László polgármester köszöntötte a város vendégeit. A plenáris ülés első felében elnöklő Enyedi György akadémikus bevezetőjében új fajta területi egyenlőtlenségekről beszélt. Ezek egyik csoportját – mondotta – a gazdaság hálózatos fejlődése okozza. A területinek nevezett egyenlőtlenségek nem nagytérségen, hanem a városhálózaton belül kapnak markáns szerepet. Kedvező helyzetűek a hálózatban működő városok, kedvezőtlen helyzetűek az abból kimaradók. Rámutatott arra is, hogy a „város és vidéke” szerves kapcsolat több helyütt meglazult, mert egyes kisebb városok nem tudják betölteni olyan korábbi szerepüket, mint a mezőgazdasági termények piaca, alapvető szolgáltatások nyújtója. A társadalom mobilabb, a falusiak nem feltétlenül a legközelebbi kisváros szolgáltatásait veszik igénybe, nem e város piacán kínálják termékeiket. Az akadémikus rendkívüli hatásúnak mondta azt a körülményt, hogy a magyar városok bekapcsolódnak a globális hálózatba is. Gyakorlatilag mindegyikük kapcsolódik a kisebb léptékű transznacionális, határon túli városhálózatokhoz. Tehát a fejlettség nem csupán az országhatáron belül értelmezhető és mérhető. Ebből meglepő helyzetek adódhatnak, például az, hogy a legelmaradottabbnak elkönyvelt térségünk, Északkelet-Magyarország 3 erős városi központtal is rendelkezik: Miskolccal, Nyíregyházával, Debrecennel, amelyek például az ukrán és román határon átnyúló kapcsolatokból hasznot húzhatnak, energiát vehetnek fel. Az újszerű regionális jelenségek másik csoportjába a településekhez kapcsolódó gazdaságszerkezeti átalakulást sorolta Enyedi akadémikus. Emlékeztetett arra, hogy a gazdaság modern ágazatai kreatívak, informatívak, tudásalapúak. „Ezek kevés városban képesek igazán virágozni Magyarországon belül,” mert kifejlődésükhöz nemcsak egyetem szükséges, hanem kritikus tömegen felül jelen kell lennie a jól képzett munkaerőnek is. Ezek pedig kevesebb városban vannak meg hazánkban, mint az ipari gazdaság föltételei. A vidéki ipartelepítés a környéken munkaerőt lelhetett, a falusi zónára hatni tudott, sok helyütt találtak az ipar odatelepítésére alkalmas várost vagy községet. Ilyet a tudásalapú vagy innovatív gazdaság jóval kevesebbet talál. Ezért a fejlődési csomópontot jelentő nagyvárosoknak a környezetükre kisugárzó hagyományos hatása kevésbé érvényesül. A modern gazdaságfejlesztés tehát térben most eléggé polarizált, egyenlőtlenségektől gyötört. Az akadémikus nézete szerint ebből következik, hogy a fejlesztéspolitika és a területfejlesztési politika (ez utóbbi kiegyenlítő szerepű) nem ugyanolyan szerkezetben jelenik meg. Az ipari társadalomban a kiegyenlítő politika vidéki iparosítást jelentett. A jelenlegi, tudásalapú társadalomban nagy értékű, akár hagyományos, mások által kevéssé imitálható, másolható terméket kell előállítani, földrajzilag kevésbé koncentráltan. Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter „Új területfejlesztési stratégia” címmel tartott előadást. Elmondta, hogy a minisztériumban kidolgozott új stratégiát most ismerteti először, és örömmel teszi ezt éppen egy tudományos fórumon. A koncepció és a normaszöveg nem végleges, s hogy azzá váljon, módosítani kell a területfejlesztési törvényt is. Az előadó a területfejlesztési politika feladatai között említette a területi lemaradás mérséklését. Biztos benne, mondta, hogy ez a kifejezés szakmai vitákat fog kiváltani, mert a területi lemaradás mérséklése nem pontosan ugyanaz, mint a felzárkóztatás. Viszont korrekt, reálisan végrehajtható célokat kell kitűzni. Hogy konkrétan milyen eszközökkel lehet növelni az esélyegyenlőséget, hogyan lehet a hátrányos helyzetű térségek előtt új lehetőségeket megnyitni, annak kialakításában az előterjesztők nagyon komolyan számítanak a kutatók véleményére, javaslataira, „mert hát nem fényeskedünk ezen a területen”. A területfejlesztési politikai eszközök, a többé-kevésbé ismert alapelvek, a 2013-ig szóló közép- és 2020-ig szóló hosszú távú feladatok taglalására a miniszter kevesesebb időt szánt, hogy a célok elérésének eszközeit részletesebben sorra vehesse. Az 1996. évi területfejlesztési törvény alaprendelkezéseit, intézkedéseit a módosítás előkészítői alapvetően jónak tartják, de felülvizsgálják az intézményrendszert, hogy az jobban igazodjon a területfejlesztés célkitűzé-
96
KÖZLEMÉNYEK
seihez, jobban segítse az uniós források ésszerű, hatékony felhasználását. A módosítási terv szerint az Országos Területfejlesztési Tanács megőrzi a területfejlesztési politika alakításában betöltött szerepét. Úgy határolják el az újonnan létrehozott intézménytől, a Nemzeti Fejlesztési Tanácstól, hogy az OTT a területfejlesztés legmagasabb szintű partnerségen alapuló intézménye. Szakmai egyeztető fórum, a miniszter konzultatív testülete, tehát döntéshozó funkciót nem szánnak neki. Benne a most hatályos törvény szerinti tagok mellett ki akarják bővíteni a kistérségek képviseletét. A tudományos, szakmai intézményeket, például az MTA RKK-t, a tudományegyetemeket a maguk jogán, közvetlen formában is be kívánják vonni a véleménynyilvánításba. (Eddig is hozzászólhattak mint civil szervezetek.) Az előadó beszélt a regionális fejlesztési tanácsok (rft) feladatairól. A fejlesztést, a programozást alapvetően a régió szintjén kell megoldani – mondta. A regionális fejlesztési tanácsok területfejlesztési feladatok megoldásáért felelős testületek. A stratégia kidolgozói azt szeretnék, ha az rft-k megerősödnének, ha a törvény sokkal világosabban megfogalmazná, hogy a regionális operatív programok (rop) elfogadása is a hatáskörükbe tartozik. Kidolgozzák az operatív program időtartamára szóló akcióterveket, közreműködnek a projektkiválasztásban, együttdöntési jogot kapnak a rop-ot irányító hatósággal. A regionális fejlesztési tanácsok tevékenységének irányítása, összehangolása a területfejlesztési miniszter feladata lesz. Ő maga hozzátette: „Néhány szakember, aki ezt a koncepciót látta, azon a véleményen volt, hogy túl erős a területfejlesztési miniszter hatásköre, mások pedig azt mondták, hogy ez a hatáskör indokolt, erre szükség van. Hogy a végén hol állapodik meg a dolog, a törvényhozók fogják eldönteni.” A regionális fejlesztési tanácsok működésében a minisztérium a partnerség elvét szeretné erősíteni, a területfejlesztésben érintett kormányzati és helyi képviselők jelenlegi arányának, tehát a kormányzati többségnek a megtartásával. Biztosítani kívánja a kistérségek, a gazdasági kamarák és az Országos Érdekegyeztető Tanács képviseletét is. „Erről óriási vita lesz majd – mondta az előadó – de én azt gondolom, hogy erre van az előre.” Az is vitát vált majd ki, hogy erősebb elnöki pozíciót terveznek, főállású elnökkel – vélekedett Lamperth Mónika –, és elmondta, hogy személyesen is támogatja ezt a koncepciót, mert hozzáértő emberek meggyőzték ennek szakmai hasznáról. Sokan azt kérdezik – tért át a megyei szint ismertetésére a miniszter –, hogy ha ennyire erősítjük a kistérséget és a régiót, akkor minek megyei területfejlesztési tanács. „Én ezzel tökéletesen egyetértek, és azt mondom: ha a kormánypárti és ellenzéki frakciókkal sikerül abban megállapodni, hogy nem kell a megyébe területfejlesztési tanács, akkor kivesszük a törvénytervezetből. De ehhez 2/3-os megállapodás kell. Ha nem lesz ilyen megállapodás, akkor a megyei területfejlesztési tanács hatáskörét szeretnénk jelentősen átalakítani, sokkal inkább koordinációs, mint döntési jogosultságot viselő tanácsként működtetni, … egyébként pedig a kistérségre és a régióra szeretnénk fókuszálni a területfejlesztési intézményrendszerben is.” A kistérségi fejlesztési tanácsokról szólva a miniszter elmondta, hogy ezek tervezőtevékenységét kívánják erősíteni. Legyen saját stratégiájuk, készítsenek rövid távú akcióterveket! A kistérségi megbízottak hálózatát a minisztérium fenn kívánja tartani, szakmailag meg akarja erősíteni. Ők a területfejlesztési miniszter megbízásából szavazati jogú tagként vennének részt a kistérségi fejlesztési tanácsok munkájában. Végül a miniszter kifejezte teljes nyitottságát a konferencia résztvevőinek javaslatai, véleménye, kritikái iránt. Szaló Péter „A városfejlesztési stratégia dilemmái” c. előadását a szakállamtitkár külföldi elfoglaltsága miatt munkatársa, Sára János mondta el. Hogyan kapcsolódnak egy település, egy város, egy hálózat fejlesztési tervei a nemzeti szintű fejlesztési koncepciókhoz, az Új Magyarország fejlesztési tervhez vagy a regionális operatív programokhoz? Mindkét szint dokumentumainak elfogadásakor törekedni kell az összhangra. Az előadó a következő konkrét problémákat nevezte meg: Budapest és a közép-magyarországi régió mint metropolisz; a fejlesztési pólusok és a többi település együttműködése; hálózatfejlesztés nemzetközi együttműködéssel; városrehabilitáció helyett városmegújítás; tudásalapú gazdaság és a városok saját tudásalapja. Az előadó részletesebben foglalkozott a versenyképesség és az innováció kérdésével. Egy város akkor lesz versenyképes, ha fejlesztési stratégiájával határozott innovációra, új helyzet kialakítására törekszik. Bátorságra, határozottságra van szükség, hogy a jelenlegi helyzetet jelentősen meghaladó minőségek, igények, követelmények jelenjenek meg. A fizikai és humán környezet, az infrastruktúra, a szolgáltatások tekintetében fel kell mérni, milyen az elmaradás a világszínvonaltól, és a világszínvonalat kell elérendő célnak kitűzni. Pukli Péter, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke „A KSH szerepe a területi információs rendszerben” címmel tartott előadást. Indító gondolata szinte meg is szabta mondanivalója jelentőségét: „Információs rendszerek nélkül – az élet bármely területéről legyen is szó – halottak vagyunk, de legalábbis vakok.” Tekintettel a hallgatóság összetételére, a regionalistáknak a statisztikusokkal való folyamatos együttműködésére, a téma
KÖZLEMÉNYEK
97
fokozatos felépítése helyett az előadó mindjárt a lényegre tért, az információ iránti igényekre. A konferencia előző előadásaiban sok szó esett a gazdaságfejlesztésről és a területfejlesztésről – mondta. A statisztikusok számára a jelenségek mindig időben és térben helyezkednek el, ők nem is tudják megkülönböztetni, hogy melyik program gazdaságfejlesztés, melyik területfejlesztés, mert mindkettő térben, egy ország terében helyezkedik el, és a statisztikusoknak pontosan ugyanolyan területi információkat kell adniuk az egyik típusú fejlesztőnek, mint a másiknak. Az információs rendszer egy 10 éve kezdődött hatalmas fejlődési szakaszon ment át, amely még nem ért véget. A változás fő hajtóerejéhez tartozott a területfejlesztési törvény, a kistérségi funkció felerősödése, a régiók Európájához való csatlakozás, a két nemzeti fejlesztési terv az operatív programjaival (legyenek azok ágazatiak vagy területiek), s nem utolsósorban a közigazgatás reformja, amelynek most a kellős közepén, esetenként pedig az elején vagyunk. Maga a szervezet, a Központi Statisztikai Hivatal is tárgya ennek a reformnak, s ezt 2 évvel ezelőtt el is kezdtük. Modernizációs programnak neveztük. A cél az volt, hogy a közigazgatási szolgáltatás hatékonyabb legyen, ugyanakkor a szolgáltatást igénybe vevők se mennyiségi, se minőségi csökkenést ne érezzenek. Igyekeztünk pontosan definiálni, hogy kik az adatfelhasználóink, nekik milyen területi információkra van szükségük (például a támogatások elnyeréséhez). Az információk három nagy csoportját definiáltuk. Majdnem minden fejlesztési programhoz, akcióhoz szükség van első lépésben helyzetelemzésre, minél részletesebb és szélesebb körű adatok alapján. Másrészt a folyamatokat monitoringolni kell, mérni kell az előrehaladást a megváltozott helyzetben, s még azt is, milyen változásokat okoznak a folyamatok a társadalomban, a gazdaságban. A statisztikai szolgáltatás harmadik típusa, hogy átadjuk módszereinket, s ezzel támogatjuk a felhasználók, elsősorban a kutatók munkáját. Ami a helyzetelemzésre szolgáló információkat illeti, már a célkiválasztáshoz is kell a statisztikai adatbázis, s ha megvan a célterület, akkor ahhoz kell megfelelő tényanyagot biztosítanunk. A harmadik típusba tartoznak azok az információk, amelyekkel a települések közötti kapcsolatok elemezhetők, például a centrum–periféria viszony, a kistérségi kapcsolatok. Ezekhez szükséges lenne információt adnunk, és remélhetőleg adunk is megfelelőt. „Bár ebben azért nem vagyok teljesen biztos...” – mondta, és gondolatban szívére tette a kezét az előadó. Ezután áttért a módszertani támogatások ismertetésére, azon belül a hangsúlyt a területi nómenklatúrákra és a mutatószámokra helyezve. Előadásának következő részében a KSH elnöke bemutatta a legjelentősebb területi adatbázisaink, a TSTAR, az MR-STAR tartalmát, utalt a területi információs rendszerben (TeIR) játszott szerepünkre, és szólt az Eurostat adatbázisairól (a Regioról és az Urban Auditról) is. Ezek a részek számunkra, KSH-beli területi statisztikusok számára ismertek voltak, de örültünk, hogy a hivatalon kívüli regionális szakemberek első kézből kapnak róluk tájékoztatást. Annál nagyobb érdeklődéssel figyeltük, amit az előadó a hogyan továbbról, a tervekről, a fejlesztésekről mondott. Kiemelte, hogy a kezdetektől együtt dolgoztunk az új Nemzeti fejlesztési terven a megfelelő szervezetek munkatársaival, és a továbbiakban is együtt akarunk működni, minden támogatást meg akarunk adni, s ezt megállapodásban is rögzíteni szeretnénk a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel. Szolgáltatásunknak – tért rá az előadó a nehézségekre – számos korlátja is van. A számviteli előírások azt mondják a gazdálkodó szervezeteknek, hogy csak székhelyük, és ne a telephelyeik szerint adják meg az adataikat. Korlát az is, hogy a teljes körű adatfelvételeknek horribilis a költsége. A bennünket legjobban érdeklő sokaságok közül a háztartások száma 3 és fél millió, a gazdasági egységek száma telephelyekkel együtt két millió körüli. Az adatszolgáltatók terhelését sem növelhetjük. Bármilyen furcsán hangzik, korlátot jelentenek a magunk által készített nómenklatúrák is. A folyamatok nem a nómenklatúrák szerint alakulnak a területi fejlődésben. A lehatárolásaink nem elég jól írják le a jelenségeket. A pontosabb és eredményesebb vizsgálatokhoz nem tudunk tökéletes nómenklatúrákat adni. Mindezek ellenére vannak bővítési lehetőségeink. Elsősorban a koordináció a hivatalos statisztikai szolgálaton belül, a közigazgatáson belül. Nagyobb mértékben használhatnánk a minisztériumi adatgyűjtéseket, a közigazgatási nyilvántartásokat. Ami pedig a saját fejlesztéseinket illeti, azok közül négyet sorolt fel a KSH elnöke. 1. Célzottan mérni fogjuk a felhasználók igényeit és elégedettségét. 2. Továbbfejlesztjük az elektronikus tájékoztatási formákat, adataink internetes (és ezáltal ingyenes) elérhetőségét. 3. Áttörést jelenthet az elemi szintű adatbázisok létrehozása (ez még csak terv!). Egyéni azonosítók nélkül rendelkezésre bocsátanánk bizonyos társadalmi adatfelvételek eredményeit a maguk teljes részletezettségében, s ezt a területiségre is értjük. (Figyelembe kell ugyan venni bizonyos korlátokat, hogy az előírásokba ütköző nehéz helyzeteket elkerüljük.) 4. A statisztikai szolgálat területi átalakítása során alapkövetelmény volt, hogy megmaradjon egy a felhasználókhoz minél közelebb álló ügyfélszolgálati funkció, tehát gyakorlatilag minden megyeközpontban legyen elérhető pontja a statisztikai szolgálatnak.
98
KÖZLEMÉNYEK
Lukovich Tamás, a Magyar Urbanisztikai Társaság alelnöke „Verseny minden határon túl. A városfejlődés nemzetközi tendenciái” címmel tartott előadást, amelyben beszámolt három olyan rangos nemzetközi eseményről, amelyen részt vett, és ahol a világ városfejlesztési szakemberei mondták el gondolataikat. 2005-ben volt a koppenhágai városfejlesztési biennálé, amire az Amerikai Egyesült Államokból is érkeztek résztvevők. 2006ban az európai nagyvárosi régiók szakemberei mutatkoztak be egy konferencián, a harmadik pedig globális szakmai városfejlesztési fórum Vancouverben. Az ott elhangzott gondolatok, kutatási eredmények, esettanulmányok összegzését hallhatták a szegedi vándorgyűlés résztvevői. Elsőként a társadalmi, gazdasági kohézióra hívta fel a figyelmet az előadó. A 21. században a siker kulcsa az egyének, szervezetek és a közösségek alkalmazkodóképessége. Szolidaritás nélkül azonban nincs alkalmazkodóképesség. A sikeres város egyenlő a szolidáris várossal. Nem elegendő a lehetőségeket megteremteni, ami a gazdaságfejlesztést, munkahelyteremtést, az infrastruktúra és a szolgáltatások fejlesztését jelenti, hanem az embereket képessé is kell tenni kihasználásukra. A globalizálódó világban a nagyvárosok és régióik versengenek egymással a különböző funkciókért. A szakirodalom ebben a versenyben megkülönböztet kemény és puha verseny-tényezőket. Kemény tényező például az infrastruktúra és az adópolitika. A puha tényezők között említette az előadó az együttműködési kultúrát, a szabadidő eltöltésének, a kultúrálódásnak a lehetőségét, a városi élet és a környezet minőségét. Felhívta a figyelmet napjainkban a puha tényezők felértékelődésére. A fejlett infrastruktúra például kiszámítható adópolitika nélkül nem elégséges, de előtérbe kerülnek a minőségi élet feltételei is a vállalatok telephelyválasztásakor. A fejlett világban a városépítészetet mint tradicionális szakmát oktatják. Nálunk az 1960-as, 1970es években teljesen a feledés homályába merült, nem tartottak várostervezési kurzusokat. Újra fel kell fedeznünk, hogy a fejlődés előmozdítható a várostervezéssel és városfejlesztéssel. A gazdaságfejlesztési politika igazi kihívása a tartósan fennálló és jól fizető munkahelyek létrehozása. Az előadó hiányolta városaink ilyen irányú gazdaságfejlesztési stratégiáit. A versenyben való helytálláshoz korszerű és jól megközelíthető repülőtérre, tőzsdére, jelentős alap- és alkalmazott kutatásra és az együttműködés legváltozatosabb formáira van szükség a társadalom minden szintjén. Nálunk az utóbbi terén súlyos társadalmi deficit tapasztalható, amivel érdemes kiemelten foglalkozni. Együttműködés bizalom nélkül nem lehetséges. Együttműködés nélkül pedig nem tudunk sikereket elérni. A lehetőségek megteremtése után a következő lépés a képzés, hogy az emberek élni is tudjanak azokkal. A lakosság megdöbbentően alacsony hányada, mindössze 10%-a beszél idegen nyelvet elfogadható szinten, míg az EU átlaga ezen a téren 40%! Nincs elegendő képzett műszaki szakember sem Magyarországon. Így nem jönnek kellő számban a multinacionális vállalatok. A fiatalokat az oktatási rendszernek kreativitásra, problémamegoldásra kellene kiképeznie. Az előadó a nemzetközi példák között említette a könyvelés, a szoftveripar, az ügyvédi szolgáltatás stb. Kínába, Indiába való kiszervezését az alacsonyabb költségek miatt. Kínában és Indiában olyan könyvelők ezrei állnak rendelkezésre, akik az USA egy-egy államára szakosodtak. A világ kétpólusúvá vált, az egyik az USA Európával, a másik India és Kína. A fejlett országok azokon a munkaterületeken, amelyek nem igényelnek különösebb képzettséget, mindig versenyhátrányban lesznek a feltörekvő országokkal szemben. Így a kreatív iparágak a kulcsai a túlélésnek, illetve a sikernek. Az e-társadalomban, az e-gazdaságban is szükség van a személyes találkozásokra a kreativitáshoz. Nem elegendő az elektronikus kommunikáció. Ehhez jó minőségű terek, korzók, kávézók és egyéb találkozási pontok kellenek. És itt ismét a városfejlesztésnél járunk. A tét a globális társadalomba való integrálódás vagy a lemaradás. Benedek József, a Babes–Bolyai Tudományegyetem tanára „Románia városfejlődésének tendenciái az átmenet időszakában” címmel tartott előadást. Mondanivalóját a múlt örökségével indította, azzal, hogy Románia alacsony (54%-os) urbanizációs szinttel érkezett a rendszerváltáshoz. Két urbanizációs modell működött területén: a közép-európai és a balkáni. A városhálózat erősen differenciált volt, Erdélyben, a Partiumban és a Bánságban kiegyensúlyozottabb, több regionális centrummal és kevesebb városhiányos térséggel. Az előadó által bemutatott közelmúltbeli folyamatok egy része a magyarországi folyamatokra emlékeztet. Bukarest az elmúlt 9 év alatt lakosságának 6%-át elveszítette, s ezzel népessége 2 millió alá süllyedt. Ugyanazok a szuburbanizációs folyamatok indultak el, mint Budapesten. 2002–2004 között lezajlott egy tömeges várossá nyilvánítás is, 46 település kapott városi rangot. (E nélkül már-már az a veszély fenyegette Romániát, hogy urbanizációs szintje 50% alá süllyed. Ez az európai uniós csatlakozás szempontjából sem lett volna kívánatos.) Az előadó bemutatta a magyarországitól eltérő viszonyokat, illetve változásokat is. 1968-ban átalakították a közigazgatási rendszert. Az új megyeközpontok kedvező helyet foglalnak el a középszintű városok között.
KÖZLEMÉNYEK
99
Néhány megyeközpont robbanásszerű fejlődésen ment át, amelyhez nem mérhetők a magyarországi hasonló jelenségek. (Magyarországon Veszprém növekedése volt a legintenzívebb, 66%-os volt a népesség növekedése 1960 és 1985 között, de ez gyerekjáték volt ahhoz képest, ami Romániában történt.) Ott egyes megyei központok lélekszáma 300–400%-kal emelkedett. Az erdélyi városok lakosságának körülbelül 20%-a magyar. Ma már csupán a Székelyföldön (2 város kivételével), Marosvásárhelyen (2002-ig), illetve egy pár partiumi kisvárosban (Szilágycseh, Nagykároly, Érmihályfalva, Nagyszalonta) maradtak többségben a magyarok. A magyarságnak 1990-ig nem volt semmilyen eszköze, amivel a román állam településpolitikájára válaszolhatott volna. Utána lett volna, de ezzel a lehetőséggel nem élt, ami mind a tudomány, mind a politika kudarcát jelenti. Újdonság a városhálózat fejlődésében a 2001-ben megjelent új településfejlesztési stratégia. Bukarest egyedi pozíciót tölt be, „zéró szintű” város. A külföldi tőkebefektetések több mint felét koncentrálja, a behozatalnak kétharmadát. A regionális központok (1-es szint) száma 11: Nagyvárad, Temesvár, Kolozsvár, Brassó, Craiova, Ploesti, Braila, Galac, Bákó, Jászvásár, Constanta. A 81 középváros (2-es szint) közé tartoznak Nagybánya, Marosvásárhely, Gyulafehérvár, Csíkszereda és mások. Számos kisebb városi szint is létezik. Ezekhez a szintekhez rendeltek 2002-ben egy adózási kormányrendeletet is, amely meghatározta a helyi adók és illetékek mértékét. A városok átkerülhetnek egyik szintről a másikra népszavazással (vállalva az adómódosítást – magasabb szinten több adót kell fizetni), vagy ha teljesítik a szintenként megszabott feltételeket. A román törvényhozás történetében először meghatározták a várossá nyilvánítás feltételeit. (Nem olyan sokat, mint Magyarországon.) Faragó László, az RKK főigazgató-helyettese előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Unióban erősödik a területi koncentráció. Egyrészt a terület mindössze 14%-án, a London, Párizs, Milánó, München és Hamburg által határolt „pentagon” területén él az unió népességének egyharmada, és itt termelik a GDP 43%-át. Másrészt a hatékonysági kritériumok, a versenyképességi követelmények miatt felértékelődnek és tovább növekednek a nagyvárosok. Ugyanakkor a „túlfejlett” területeken már jelentkeznek a további teljesítménynövelés korlátai. Mindennek következtében megváltozott az unió területpolitikája, és a policentrikus városfejlesztés egyre fontosabb szerepet kap a regionális/területi megközelítés mellett. A globális gazdasági követelmények és uniós területpolitikai trendek ellenére Magyarországon 1990 után hiányzik a város(hálózat)-fejlesztési politika és gyakorlat. A területfejlesztésért felelős mindenkori intézmények a régiókra és a vidékre koncentráltak, és nem volt kompetens és cselekvőképes központi intézmény, amely a városfejlesztést rangján kezelte volna. Ezért Magyarországon is szükség van egy olyan új (retro) területpolitikára, amely integrálja a települési és a térségi megközelítést, és az új típusú város-vidék kapcsolatokra alapozva a policentrikus város(régió)-fejlesztést állítja a területpolitika középpontjába. A magyar városhálózatnak kezdeményező pozícióból kellene integrálódnia a most formálódó kelet-európai fejlődési övezetbe, amely Európa második globális integrációs zónájává válhat (GIZ). A vertikális feladatmegosztás alapján többszintű hálózati struktúrát kell kialakítani és működtetni, amelyben minden település megtalálja a fejlődési lehetőségét. Magyarország régióközpontjai egyben a potenciális növekedési centrumok is, így a decentralizáció első lépéseit rájuk kell koncentrálni. A csomóponti városok fejlesztésével párhuzamosan azok elérhetőségét, tágabb értelemben a szolgáltatásaikhoz való hozzáférést is javítani kell. Az előadó felhívta a figyelmet: el kell kerülni, hogy személyes és pártpolitikai érdekek átfogó struktúraalakító tényezővé váljanak. Csatári Bálint, az RKK Alföldi Tudományos Intézetének igazgatója „Kisvárosok és városkörnyékek” címmel tartott előadást. Virtuálisan két kontinensen kalauzolta a hallgatóságot a kisvárosság mibenlétét keresve, míg a vonzó, átgondoltabban fejlesztett városkáktól és hálózatuktól együtt eljutottunk a magyarországi kisvárosok számának drámai gyarapodásáig... Lényegénél fogva a kisváros a vidékies (kis)térség elsődleges ellátó és (jobb esetben) szervező központja – adott definíciót Csatári Bálint –, és saját alföldi kutatásaikra is hivatkozva sorolta azokat az intézményeket, amelyekkel ez a településtípus általában rendelkezik. Okmányirodát, rendőrséget, valamilyen rendelőintézetet, középiskolát, hagyományos piacot és kiskereskedelmet, újabban bankfiókot, és – bizony – látványosságokat (termálfürdőt, kunpusztát, kegytemplomot), amelyek valóban kisvárosfejlesztő elemek, szerepelnek is a várossá nyilvánítási pályázatokban. A kisvároshoz hozzátartozik a lokális gazdaság is, például a pék, aki tudja, hány kiflit süssön egy háromnapos ünnepre. A tervgazdaságban előfordult, hogy elfogyott a péksütemény, és a pártbizottságot kellett gyorsan összehívni. (Ilyen krízisre én is emlékszem, de hozzáteszem, az nem kisvárosban fordult elő, hanem ott, ahol volt nagyipari munkásság is – M. L.)
100
KÖZLEMÉNYEK
Hazánkban a 25 000 lakosúnál kisebb városok száma robbanásszerűen növekedett. A rendszerváltáskor 123 volt belőlük, 1995-ben 153, 2000-ben 191, 2005-ben 241. Ezek nemcsak az újonnan avatott városok, hanem azok is, amelyek népessége az említett küszöb alá csökkent. (Az előadó konkrét példákkal illusztrálta a nagy várossá nyilvánítási mozgalmat, térségek és települések versenyét, amely példákat én nem idézem, mert a Grafikon szerkesztőségében folyamatosan csörögne a telefon – M. L.) A kivetített 2005-ös térképet így kommentálta az előadó: „Lássunk csodát, még mindig van olyan kistérség, amelyben nincsen város. Úgyhogy még mindig nem teljesül a norma! S bár olyan sűrűség van a kisvárosokból egyes kistérségekben, akár az Alföldön is, hogy azt mondhatnánk, itt van már a Kánaán. Sajnos koránt sincs így!” Miért is? A kisvárosok mérete csökken, de azt még inkább érdemes megnézni, mit tudnak nyújtani ezek a kisvárosok a rurális térségben! Beluszky és Győri nyomán Csatári Bálint elmondta: az ország legsajátosabb városai azok, amelyeknek nincs kimutatott vonzáskörzetük. 156 település tartozik ide, ez a városi címmel rendelkező magyarországi települések több mint fele. További 87 olyan város van, amely nemhogy a vidékét nem tudja ellátni, de még a saját lakosságát sem. Előadása befejező részében Csatári Bálint a vonzásviszonyokról beszélt. Térképein látható volt, hogy a 15 ezer főnél népesebb városok mekkora területre fejtik ki hatásukat. Maradtak „lukak”. Ha hozzávesszük a kisvárosokat, akkor ezek a lukak eltűnnek. Tehát valóban jelentős hatása van a kisvárosoknak. Hozzátette, hogy az elérhetőség a vidék igazi kihívása. Az embert vigyük az ellátóhoz, vagy mobil szervizt szervezzünk? „Magyarországon sem dőlt el e tekintetben semmi...” Az előadó véleménye szerint 100–120 stabil, térellátó szerepű, gondosan kistafírozott kisvárosra lenne szükség, ezt meg lehetne csinálni nem túl sok pénzből. Kiemelten fontos lenne a vidékies, elmaradott, és a periferikus térségek kisvárosainak valóban tudatos, tervszerű, és szolidáris támogatása. A kivetített két zárókép nemcsak hangulatos volt, hanem derűlátó is: annyira hasonló volt az angol kisváros és Mórahalom miliője! S ez mindjárt itt, 20 km-re a konferencia helyszínétől. Tosics Iván, a Városkutatás Kft. igazgatója „A városok társadalmi problémái” címmel tartott előadást. Kifejtette, hogy a városok társadalmi problémáira nem szűk értelemben, a szociális szektoron belül, a városon belül, a városi igazgatáson belül kell keresni a megoldásokat: a gazdasággal összefüggésben, a tágabb városi térségben, a szélesebb értelemben vett városi kormányzás keretében lehet tartós eredményeket elérni. Magyarországon – mondta – nincs hagyománya a szektorok közötti, illetve térbeli értelemben integrált programoknak. A regionális operatív programok részeként kiírásra kerülő akcióterületi városrehabilitáció (kétlépcsős pályázati rendszerrel) ilyen program lesz. A szociális problémák integrált kezelése azért is fontos – vélekedett az előadó, mert EU-támogatások leginkább integrált programokra lesznek kaphatók. Az EU-forrásokból kimaradó programok nehéz helyzetbe kerülnek 2007-től, amikor lényegében az összes hazai közösségi forrást az EU-programok társfinanszírozására fordírják majd. A városok versenyképességének erősítése, környezeti és szociális problémáik enyhítése is integrált megközelítést igényel, a stratégiáknak ki kell terjedniük a város-régiókra. Ezek azonban nálunk nem léteznek. A jelenleg csak lassú ütemben haladó regionalizáció sem jelenti a létrejöttüket, ehhez kísérleti szabályozási környezet és alulról jövő kísérleti programok kellenek. Az előadó szerint regionális-központi (programkiírói, törvényalkotói) és városi (programkészítői, pályázó) szinten egyaránt előre kell lépni ahhoz, hogy a szektorok és térségek közötti integrált megközelítés teret nyerhessen. Csak így lehet a versenyképesség növelését és a társadalmi kohézió erősítését egyszerre elérni. Bércesi Ferenc a Baranya Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője „A városigazgatás kritikus pontjai” címmel tartott előadást, melyben azokat a problémákat vizsgálta, melyekre az Európai Unió városai között folyó hatalmas versenyben a magyar közigazgatásnak meg kell felelnie. A jelenleg zajló nagy reformfolyamatok egyik sarkalatos elemeként említette az új várospolitikát. Magyarország lakosságának 66%-a városokban él, a városok a fejlődés motorjai, azonban rengeteg igazgatási problémának a helyszínei is. A várospolitika megvalósításához a városigazgatási kérdéseket kezelni kell. Melyek ezek a kritikus pontok a városigazgatást illetően? Problémát jelent a várossá nyilvánítás. Az Önkormányzati törvény úgy fogalmaz, hogy nagyközség kérheti várossá nyilvánítását, ha a város cím használatát fejlettsége, térségi szerepe indokolja. A törvény a címhasználat szabályozásában merül ki. A területfejlesztésnek van önálló törvénye, a településrendezésnek is, a településügynek viszont nincs. Az Országgyűlés 1999ben meghatározta a várossá nyilvánítás eljárási rendjét, és tartalmi kritériumait, melyek a gyakorlatban egyáltalán nem érvényesülnek. Törpe városok tömege van Magyarországon. Ennek egyik oka az erőteljes lobbytevé-
KÖZLEMÉNYEK
101
kenység. A másik, hogy elfogytak azok a települések, melyek igazából a várossá nyilvánítás kritériumainak megfelelnek. Nem került sor egységes várospolitikai koncepció kialakítására. Az utóbbi időben az újdonsült városok részesültek bizonyos városigazgatási funkciókban (például okmányirodák), de teljes körű közigazgatási funkciókat már nem kaptak. Annak ellenére, hogy a városok száma felduzzadt, nem nőtt a tényleges városi funkciót betöltők aránya. 2001-ben az akkori 252 városból 122 rendelkezett valódi városi funkciókkal. Azóta ez az arány tovább romlott. A kistérségekről külön szólni kell. A kistérségi rendszer kiépítésének nagyon sok pozitívuma van városigazgatási szempontból is. Térségi gondolkodásra ösztönöz, számba veszi az önkormányzati közszolgáltatásokat, összehangolja a közigazgatás intézményrendszerét a területfejlesztés intézményrendszerével. A megyei jogú városok sajátos helyet foglalnak el a városok között. Ellátnak egyrészt minden olyan feladatot, amelyet bármely város ellát, másrészt a törvény szerint saját területükön ellátják a megyei önkormányzat feladat- és hatáskörét is. Sok értelmezési módot ad ez a megfogalmazás. A megyei önkormányzat jelenlegi kerete nem más, mint térségi közszolgáltatások biztosítása. Ezeket a közszolgáltatásokat a megye intézményei biztosítják, melyek székhelye a megyei jogú városban van. A megyei jogú város nem csak a saját illetékességi területére biztosítja a közszolgáltatásokat. Mégis ezen városok finanszírozási helyzete talán a legkedvezőtlenebb az önkormányzati rendszerben. További kérdéskör a nagyvárosok problémája. Az Országos területfejlesztési koncepció és az Új Magyarország fejlesztési terv formálódása során megjelent a fejlesztési pólusok fogalma. A nagyvárosok a regionalizációs folyamatban jelentős szerepet töltenek be. A nagyvárosok térségük gazdasági, társadalmi és közigazgatási központjai. A közigazgatási funkciók kétséget kizáróan emelik a nagyvárosok rangját. A nagyvárosok régióközponti szerepköre felértékelődik, versenyhelyzetet teremtve közöttük. A régiószékhelyek kijelölése szakmai, politikai viták forrása lehet. A kormány ebben a hálózati elv mellett döntött, melynek értelmében a regionális közigazgatási intézmények funkcióit a nagyvárosok hálózatba tömörülve oldják meg. Ugyanakkor azt is hozzá kell tenni, hogy más vélemények is vannak, melyek szerint a kormánynak ki kellene jelölnie a régióközpontokat, majd meg kellene fogalmaznia, hogy melyek azok a funkciók, amelyek a régióközpontban összpontosulnak, és ezt követően lehetne a hálózati elvet alkalmazni. Az említett problémák megoldása még várat magára, amiket a politikai döntéshozatalnak a jogalkotás során kezelnie kell ahhoz, hogy az új várospolitika célkitűzéseit meg lehessen valósítani. Szegedre leszállt az este. A hallgatóság is elfáradt kissé, jót tett neki a plenáris ülés záróaktusa, amikor mindkét rendező szervezet felfedett egy-egy titkot: az MRTT a délelőtti tisztújító közgyűlés szavazási eredményét ismertette (Horváth Gyulát újraválasztottuk elnöknek), a területi statisztikusok pedig megismerhették a Kovács Tibor-pályázat díjazottjainak nevét. A jeligés borítékokat Balogh Miklós főszerkesztő, a KSH elnökhelyettese bontotta fel. S bár az előző nap született eredményről az ismeretlen pályázókat előre nem értesíthettük, így nem is voltak a teremben, mégis emelte az elismerés rangját a szakavatott közönség, a nagyszerű terem, és az időpont is: a Területi Statisztika néhai főszerkesztője szinte napra két éve távozott körünkből. Lám, mit jelent örökös elnöknek lenni: már nincs itt az ember, és mégis itt van. A 4. szekció („Városi információs rendszerek”) egyben az MST Területi Statisztikai Szakosztályának 2006. évi ülése volt, amelyen 6 referátum hangzott el. Lakatos Miklós a Kapitány Gabriellával közösen összeállított munkájukat mutatta be „A város és a városkörnyék kapcsolatának vizsgálata a népszámlálási adatok alapján” címmel: A népszámlálások, részint teljeskörűségük okán, részint a vizsgált területek sokszínűségével a város és városkörnyék kapcsolatainak olyan sajátos vizsgálatára adnak lehetőséget, amelyek más megkérdezésből vagy nyilvántartásból nem végezhetők el. Bár a folyamatos adatszolgáltatások és nyilvántartások számos információt tartalmaznak a területi kapcsolatokról, valamely terület népességéről stb., elsődleges céljuk a naprakészség, az aktualitás, tehát – elvileg – mindig a legfrissebb információt tartalmazzák. A friss információ viszont „felülírja” a régit. A változások tehát ezekből az adatokból nem követhetők nyomon, pedig a területi kapcsolatok értelmezésében az időbeliségnek nagy szerepe van. Az előadás azokat a témaköröket mutatta be Szeged és környékének példáján, amelyekben a népszámlálások és ilyen jellegű adatfelvételek speciális, más forrásból nem, vagy csak kismintás szociológiai vizsgálattal megszerezhető információkat nyújtanak. Kezán András „Urban Audit. Az egységes városstatisztikai adatbázis” címmel tartott előadást. Kollégánk a nemzetközi projekt KSH-beli koordinátora, aki első alkalommal számolt be izgalmas munkaterületéről a szakmai közönségnek. Elmondta: az Európai Unió döntéshozói felismerték, hogy a városok jelentősége rendkívül nagy az egységes Európa szempontjából. Sem a területi különbségek mérséklése, sem bizonyos gazdasá-
102
KÖZLEMÉNYEK
gi, társadalmi problémák kezelése nem lehetséges a városok helyzetének megismerése nélkül. Ezért kezdődött 1997-ben a mutatók kimunkálása, 2001-ben pedig elkészült az első adatgyűjtés. 2006. októberében már a 3. Urban Audit vette kezdetét. Az előadás bemutatta az adatgyűjtés céljait, az összehasonlíthatóság kritériumait, a részt vevő városok kiválasztását, a területi szinteket, a jelenleg gyűjtött adatok körét és az adatgyűjtés nehézségeit. A részt vevő magyar városok: 2003-tól Budapest, Miskolc, Pécs, Nyíregyháza, 2005-től Debrecen, Győr, Kecskemét, Szeged, Székesfehérvár. Malakucziné Póka Mária „Az Urban Audit a hazai adatszolgáltatási tapasztalatok tükrében” címmel tartott előadást, amelyben a 2003-tól bekapcsolódott négy város adatszolgáltatási tapasztalatait összegezte. Elmondta: A 100 ezer főnél nagyobb lélekszám mellett kiválasztási szempont volt, hogy az ország legszegényebb régiójának és legszegényebb megyéjének központi városa, valamint egy átmeneti régió jelentős szolgáltatási potenciállal rendelkező települése kerüljön a mintába, amelyek viszonylag kiegyenlített területi eloszlásban helyezkednek el. Kilenc nagy témakörben a városokra 333 változót kellett megadni, amelyek közül 86-ot kulcsfontosságúnak minősítettek. A kistérségekre 171, a városrészekre 33 változót kellett prezentálni. Az előadó részletezte az adatok forrását, az adatgyűjtés témakörönkénti nehézségeit vagy lehetetlenségét. A tapasztalatokat összegezve hangsúlyozta, hogy a hivatalon belül a jelenleginél több lehetőség van a nagyobb városok adatainak publikálására (ami cél lehet), viszonylag gazdag a városi statisztika tekintetében is a külső, kihasználatlan források köre. Az adatszolgáltatás példa volt egy sikeresen végrehajtott többszereplős modellre. Németh Zsolt „Az urbanizáció és a térbeli társadalomszerkezeti statisztika vizsgálati lehetőségei” címmel egy folyó kutatásról számolt be, amely a magyarországi urbanizációs folyamat kilencvenes évekbeli változásával foglalkozik. Az előadó elmondta: Az ország jelentős urbanizációs deficittel érkezett el a nyolcvanas évek végére. Ekkor még alig létezett a szuburbanizáció. Bár a rendszerváltozásnak nevezett időszak után létrejött valamiféle piacgazdaság és parlamentáris demokrácia, de az urbanizáció mégsem egyértelműen arra a pályára kanyarodott, amit a nyugati társadalmak bejártak. Ennek egyik fő oka a globalizáció. A társadalmi csoportok reakciói részben a migrációs adatokkal követhetők, részben a helyben maradók lakóhelyének státusváltozásával. A jelenség empirikus vizsgálatára a 2001. évi népszámlálás ad lehetőséget. A főbb kérdések: igazolható-e a magyar társadalom többsebességes volta; hogy rendezte újra a 90-es évek migrációja a térbeli társadalomszerkezetet; az integrációból kihulló roncstársadalom kikből áll, tagjai hol élnek? Teodóra Brandmüllernek, az Eurostat munkatársának „A versenyképesség mérése az Urban Audit adatai alapján” című előadását Faluvégi Albert ismertette. Az előadás eredetileg a SCORUS 25. konferenciáján hangzott el. Brandmüller az Urban Audit adatbázisa alapján kísérletet tett az EU-27-ek, valamint Törökország 250 ezernél népesebb városainak (137 ilyen van) mérésére a versenyképesség szempontjából, a 2001. évi adatokból számított indikátorok alapján. Hat részindexet képezett a szerző a munkaerő, a GDP, a munkanélküliség, az üzleti környezet, az elérhetőség és a humán tőke területéről 27 indikátort választva. (A kapott sorrend eleje: Párizs, Koppenhága, Karlsruhe, Utrecht, Köln...) A hazai előadásra Faluvégi Albert kiegészítést is készített, s ehhez a modellt is javította. Budapest, Miskolc, Nyíregyháza és Pécs mellett Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Szlovénia 38 városának versenyképességét vizsgálta. A versenyképességi indexek értékeit általában a fővárosokban találta kedvezőbbnek. (A kapott sorrend eleje: Prága, Ljubljana, Pozsony, Budapest, Varsó...) Szokolay Örs „Az európai városi tudáshálózat bemutatása” címmel tartott előadást. (A program angol neve: European Urban Knowledge Network – EUKN.) A program azon a felismerésen alapul, hogy az európai lakosság 40%-a 50 000 főnél nagyobb városokban, illetve 80%-a urbanizált környezetben él. Az uniónak ezért kiemelt feladata a nagy városok problémáival való összehangolt foglalkozás, olyan tudáshálózat létrehozása, amely hozzáférhetővé teszi a városi problémák bemutatását, elemzését, a megoldások választékát. Az európai nagyvárosok egymástól tanulhatnak a legtöbbet. Az előadó elmondta, hogy a programban egyelőre a következő témák anyagait dolgozzák fel és teszik ki az internetre. (www.eukn.org; www.eukn.hu): közbiztonság, bűnmegelőzés; társadalmi befogadás, integráció; közlekedés, infrastruktúra; városi környezet; gazdaság, tudás és foglalkoztatás; lakásépítés, lakásügy. A többi szekció munkáját még dióhéjban sem tudjuk itt bemutatni. Reméljük viszont, hogy az egész vándorgyűlés anyaga bekerül egy olyan kötetbe, amilyet Szegeden a tavalyi soproni vándorgyűlésről megkaptak a résztvevők.
Régiók és települések versenyképessége
MTA Regionális Kutatások Központja Pécs, 2006 Szerkesztette: Horváth Gyula Az utóbbi évtizedekben zajló gazdasági-társadalmi folyamatok az európai gazdaság területi szerkezetének átrendeződését eredményezték, ami a regionális politika felértékelődéséhez vezetett. Ennek hatására a nemzeti kormányok – és az Európai Unió döntéshozó testületei is – jelentősen átalakították a területfejlesztés cél-, eszköz- és intézményrendszerét. A globalizáció és az új térformáló erők hatásai az egyes régiókban és a településrendszer különböző elemeiben eltérően érvényesülnek, a területi struktúrák adottságai a versenyképességet is szem előtt tartó kohéziós politika alkalmazásában jelentős eltéréseket mutatnak. E kötet a Nemzeti Kutatási-fejlesztési Programoknak „A magyar régiók és települések versenyképessége az európai gazdasági térben” című projektje keretében végzett kutatások eredményeit osztja meg az olvasókkal. Az európai gazdasági térségbe helyezve vizsgálja a régiók és a települések versenyképességét befolyásoló tényezőket a magyar térfejlődés jövője szempontjából. A négy egyetem (a pécsi, a szegedi, a miskolci és az ELTE) regionális gazdaságtani tanszékei, valamint a Települési Önkormányzatok Szövetsége és két akadémiai kutatóműhely (az MTA Regionális Kutatások Központja és az MTA Világgazdasági Kutatóintézet) tudományos együttműködése a regionális versenyképesség fogalmi elemeinek ismertetését követően bemutatja a versenyképességre ható tényezők területi különbségeit Magyarországon. Elemzi e fontos területfejlesztési célkitűzés megvalósításának intézményi kereteit, illetve számtalan modernizációs javaslatot fogalmaz meg. Az első fejezetben Lengyel Imre a területi verseny és versenyképesség elméleti alapjait ismerteti. A verseny alaptípusai és céljai a szűkösen rendelkezésre álló javak, szolgáltatások, erőforrások iránti rivalizálás alaptulajdonságával és a konkrét célokkal adhatók meg. A versenyképesség értelmezésére irányuló vitákban két fő kérdéskör merült fel: egyrészt az, hogyan definiálható és mérhető a versenyképesség, másrészt az, hogyan állapítható meg a kormányzati beavatko-
zások eredményessége. A globális verseny térbeli következményeinek tárgyalásakor a szerző kitér a globalizációnak a piaci versenyre gyakorolt hatásaira. A területi versenyképesség tartalmának értelmezésében és mérésében egymásra épül a fogalom duális (a termelékenységi és a foglalkoztatottsági tényező komponenseként felfogott) és összetett (az említett két tényező mögötti hatásmechanizmusokat további tényezőkre bontó) értelmezése, az úgynevezett piramismodell. A második fejezetben Nemes Nagy József a területi versenyképesség és a területi egyenlőtlenségek mérésének módszertani kérdésével foglalkozik, egyúttal analizálva a magyarországi térségek fejlettségi állapotát is. A regionális fejlettség egyenlőtlenségei felől vizsgálva, elsődlegesen az egyes tényezők egymáshoz viszonyított súlya és hatásiránya kerül az érdeklődés középpontjába. Dinamikus elemzés (például két időpont közötti összehasonlítás) esetében e szempontok úgy értelmeződnek, hogy miként változnak a különböző komponensekben a (területi) egyenlőtlenségek. A kutatások eredményeiből megállapítható, hogy hazánkban 1993 és 1999 között 53 olyan kistérség volt, amely e hétéves időszak valamely vizsgált időpontjában, illetve térségi szinten komplex versenyelőnnyel rendelkezett. (Ezekben mind az egy lakosra jutó jövedelem, mind az élőmunkatermelékenység, a foglalkoztatottság és korszerkezet mérőszáma az átlagnál magasabb értékű volt.) A vizsgálatok szerint a versenyképességet illetően még ma is a legnagyobb nehézségekkel az észak-alföldi régió küszködik. A régiók felemelkedését egyértelműen a versenyképesség erősödése befolyásolja, ami nem más, mint a termékek és a szolgáltatások értékesítési képességének javulása a nyílt versenypiacon. Ez idővel a beruházások számára vonzó telephelyeket eredményez, illetve kölcsönhatások játszódnak le a telephelyválasztás és a versenyképesség között. Az európai országok területi egyenlőtlenségeiről és versenyképességi potenciáljáról Horváth Gyula készített összefoglalót. Ebben kiemelte az iparpolitika decentralizálásának potenciális előnyeit, amelyek a helyi gazdaság jellemzőinek jobb megismeréséből vagy olyan helyi hálózatok és intézmények létrehozásából származnak, amelyek közvetlenül érdekeltek a programok és a politikák sikerében.
104
A versenyképesség kulcsa az oktatás és az innováció. Barta Györgyi kutatásai arra keresték a választ, hogy milyen a szerepe a hazai feldolgozóipari vállalatok innovációs tevékenységében a külső, főként gazdasági, humán, valamint infrastrukturális paraméterekkel leírható vállalati környezetnek, illetve a belső adottságként kezelt cégtulajdonságoknak. A szerző kiemeli az innováció szerepét a versenyképesség és a gazdasági növekedés, illetve a foglalkoztatás bővülésében. A vállalati innovációt a gazdasági fejlődés kulcsaként határozza meg. A tér és a gazdaság összefüggését kutatva – egyebek mellett – a gazdasági növekedést és a termelékenységet függő változónak tekintve vizsgálja ezek viszonyát a települések, illetve a telephelyek adottságaihoz képest. Megállapítja, hogy a vállalatok K+F-tevékenysége öszszefüggésbe hozható az ipari fejlődés életciklusaival. A vállalatok K+F-központjai a nagyvárosokba települnek, ahol élvezhetik a tudás koncentrált elérhetőségét is. Az agrárgazdaság versenyképességének alapvető feltétele, hogy az ágazat kikerüljön a napi politikai küzdelmek célterületi közül, és hogy az ágazatot a maga komplexitásában, versenyképességének és a vidéki népesség jólétének együttes figyelembevételével tudja kezelni a gazdaságpolitika. A Buday-Sántha Attila által gondozott fejezetek az agrárágazat jelenlegi helyzetét mutatják be a versenyképesség oldaláról. Ezekben a szerző megállapítja, hogy a rövid távú politikai szempontok háttérbe szorították az agrárvertikum és a vidék versenyképességének megteremtését szolgáló intézkedéseket. A termelőeszközök tulajdonosi szétaprózása ellenérdekű felekre osztotta az ágazatot, ami hosszú távon is nehezen kezelhetővé tette a problémát. Ennek eredményeként a magyar agrárgazdaság versenyképessége folyamatosan romló tendenciát mutat. A szerző szerint ma hazánk agrárgazdasága, illetve egyetlen régiója sem versenyképes, vannak viszont versenyképes gazdaságok, amelyek egy-egy kistérségre kedvező hatást gyakorolhatnak. Az ötödik fejezetben Ehrlich Éva, Szigetvári Gábor és Révész Sándor „Az infrastruktúra és a szolgáltatások szerepe a regionális versenyképességben” című tanulmánya olvasható. Ebben a szerzők naturális mutatószámokra épülő elemzési módszerek segítségével ágazatonként és összevontan is megvizsgálták egyrészt Magyarország néhány infrastrukturális területének helyzetét nemzetközi összehasonlításban, másrészt az ország megyéinek, régióinak, nagyvárosainak infra-
KÖNYVISMERTETÉS
strukturális fejlettségét a rendszerváltást követő évtizedben. A magyarországi infrastruktúra jelenlegi fejlettsége – hasonlóan számos kevésbé fejlett országhoz – duális képet mutat. Egyfelől, a nemzetközi tendenciákat követve, a piacgazdasági folyamatok részeként megkezdődött az infrastrukturális szektorban is az állami tulajdon lebontása. Másfelől az infrastruktúra elmaradottsága hátráltatja a széles körű munkamegosztást alkalmazó ipari tőke terjeszkedését. A további előrelépéshez a szerzők szükségesnek tartják a politikai konszenzusokat is magukba foglaló stratégiákban összefogott infrastruktúra-fejlesztést. Beluszky Pál és Győri Róbert kutatásai a városhálózat versenyképességét vizsgálták. Megállapították, hogy miközben a magyarországi városhálózatot már 274 városi rangú település alkotja, közülük mindössze 200 lát el városi funkciókat. A fellelhető városi funkciójú települések mára városi címet szereztek, a jövőben már szinte kizárólag falusias szerepkört betöltő települések várossá nyilvánítására kerülhet sor. Ugyanakkor közel ötven városi ranggal igen, de számottevő városi funkcióval, központi szerepkörrel nem rendelkező településünk van. A nyolcadik fejezetben Rechnitzer János a magyar régiók innovációs potenciálját elemzi. Megállapítja, hogy a regionális innovációs potenciál tényezői és egyben hatásmechanizmusai a versenyképességet, illetve annak legtöbb elemét meghatározzák. A lokális/regionális innovációs miliő elemzésében, a kistérségek szintjén végzett felmérések alapján elmondható, hogy a programok, fejlesztési irányok hagyományos eszközökben és tendenciákban ragadhatók meg. A fejlesztések ösztönzik a termelés megújítását, ám annak feltételei a munkaerő-piaci környezetben és az infrastrukturális feltételekben jelennek meg. A kötet tizedik fejezetében a területi közigazgatás és a gazdasági versenyképesség összefüggéseit vizsgálta Pálné Kovács Ilona és Mezei Cecília. A kutatások során a magyar önkormányzatok gazdaságfejlesztési gyakorlatát mérték fel. Megállapították, hogy a települések méretük, adottságaik, önkormányzati menedzsmentjük függvényében eltérően használják ki a szabályozási háttérből adódó és a település adottságaihoz kötődő lehetőségeket. Lényeges különbségek tapasztalhatók a települések között a helyi gazdaságfejlesztési beavatkozások kezdeményezésében és az ehhez kötődő együttműködések kiépítésében. A nagyvárosok ebben a vonatkozásban általában látványos eredményeket mondhatnak magukénak, míg a ki-
KÖNYVISMERTETÉS
105
sebb településeken a rendszerváltás óta eltelt időszak alatt látszólag nem történt előrelépés. Öszszességében a kutatás igazolta azt a hipotézist, hogy a klasszikus helyi gazdaságfejlesztési beavatkozások realizálásához a nagyobb településeknek, a nagyvárosoknak vannak meg igazán az eszközei. A kisebb települések csak a lehetőségeikhez mérten képesek speciális gazdaságfejlesztési kezdeményezésekre. Számukra elsősorban a térségi összefogás jelenthet megoldást a stratégiakészítéstől a kivitelezésen és a végrehajtáson keresztül a megvalósításig. A régiók létrehozására hazánkban nem csak közigazgatási értelemben vagy az EU-tagság miatt volt szükség. A magyar gazdaság növekedése, az ország modernizációja, a területi különbségek mérséklése, az európai területi munkamegosztásban elfoglalandó pozíciók jövője és a régiók ver-
senyképességének erősítése a tét. A tizenkettedik fejezetben a Kocziszky György által vezetett kutatások eredményeként az fogalmazódik meg, hogy a területfejlesztés jelenlegi regionális intézményrendszere még az eredeti célokat sem képes megvalósítani. A jövőben a decentralizált és regionalizált fejlesztéspolitika lehet az EUkonform megoldás a modern Magyarország számára. A következő években a régiók saját politikájának garanciáit kell törvényi szabályozással megteremteni, és a működés finanszírozását megoldani. A Horváth Gyula által szerkesztett kötet hasznos ismereteket nyújthat a téma iránt tudományos igénnyel érdeklődő olvasók számára. Ismertette: Pásztor László
Megjelent! Területi statisztikai évkönyv, 2006 Az évkönyv Magyarország társadalmi-gazdasági viszonyairól tartalmaz nagy mennyiségű információt nyomtatásban és az azt kiegészítő CD-ROM-on. Nyomtatásban jelentettük meg az évkönyv alapját képező összefoglaló és szakmai fejezeteket. Ez utóbbiak megyés-régiós bontású táblái kiegészültek a nagyrégiók adataival. A kötet adatokat közöl az Európai Unió régióiról és a tagjelölt országok megfelelő területi egységeiről. A legjelentősebb táblázatok adattartalmát 24 nyomtatott színes térkép teszi szemléletessé. Az évkönyv nyomtatott része is szerepel Excel formátumban a sokkal bővebb adattartalmú CD-n. A részletes területi bontású táblák kizárólag CD-n érhetők el. Itt találhatóak a statisztikai kistérségek, az idegenforgalmi régiók, üdülőkörzetek adatai, a városok adatai, valamint az interaktív tematikus térképek és az interaktív korfa. A kistérségi rendszer részletes leírása és a településstatisztikai adatbázisrendszer katalógusa egészíti ki a CD-t. Az évkönyv és a CD kétnyelvű, magyar és angol.
HAZAI STATISZTIKAI FOLYÓIRATOK TARTALMA
Statisztikai Szemle 2006. december Gazdasági növekedés és kutatás-fejlesztés: a svéd és finn példa tanulságai – Ifj. Simon György Modellorientált adatrendszerek kialakítása metaadatbázis segítségével – Sinka Imre – Dr. Molnár István Gondoskodás és ellenőrzés Kőrösy József munkásságában – Őri Péter A Magyar Statisztikai Társaság 2006. évi konferenciája – Dr. Gyöngyösi István XLIII. Statisztikatörténeti Vándorülés, 2006 – Emlékülés Kőrösy József tiszteletére – Kígyósi Attila Emlékkonferencia Andorka Rudolf születésének 75. évfordulója alkalmából – Harcsa István Folyóiratszemle Jiménez, A.: Az európai földgázgazdaság statisztikai adatai, 2005 – Nádudvari Zoltán Goerten, J. – Clement, E.: Az európai gázpiac liberalizálásának mutatói, 2004–2005 – Nádudvari Zoltán Hackl, M.: Rákos megbetegedések és a rák kockázata Ausztriában – Rettich Béla Shelley, K. J.: Az amerikai időfelhasználási megfigyelés tevékenységi osztályozásának fejlesztése – Tűű Lászlóné
2007. január A magyar mezőgazdaság az EU-csatlakozás körüli években, 2000–2005 – Laczka Éva Az EU-csatlakozás hatása a mezőgazdasági jövedelemre – Szabó Péter A mezőgazdaság gazdaságstruktúrája és jövedeleminformációs rendszerei – Dr. Kapronczai István A gabonapiaci kereslet változása – Horváth Zsuzsanna Az adatvédelmi biztos 2005. évi beszámolója – Dr. Lakatos Miklós Könyvszemle Két demográfiai tankönyv – Illés Sándor Folyóiratszemle Janowsky, D.: LUCAS – a földfelszínre vonatkozó európai mintavétel és hatásai a német mezőgazdasági statisztikára – Tűű Lászlóné Blumöhr, T. – Zepuntke, H. – Tschäpe, D.: A mezőgazdasági tevékenységet végző gazdaságok osztályozása – Nádudvari Zoltán Az európai hústerméklánc legfontosabb tényezői – Rettich Béla