1
Cs
Albin, Albina
2
P
Lujza
3
Szo Kornélia, Nelli
4
V
Kázmér, Zorán
5
H
Adorján, Adrián
6
K
Leonóra, Inez
7
Sze Tamás, Tomaj
8
Cs
Zoltán
9
P
Franciska, Fanni
10
Szo Ildikó, Melissza
11
V
Szilárd, Borsika
12
H
Gergely
13
K
Krisztián, Ajtony
14
Sze Matild, Tilda
15
Cs
Nemzeti ünnep, Kristóf, Krisztofer
16
P
Henrietta, Vidor
17
Szo Gertrúd, Patrik
18
V
Sándor, Ede
19
H
József, Bánk, Józsa
20
K
Klaudia, Alexa
21
Sze Benedek, Napsugár
22
Cs
Beáta, Izolda, Lea
23
P
Emôke
24
Szo Gábor, Karina, Miléna
25
V
Irén, Írisz, Irina
26
H
Emánuel, Larissza, Manuéla
27
K
Hajnalka, Alpár
28
Sze Gedeon, Johanna, Hanna
29
Cs
Auguszta
30
P
Zalán
31
Reformkonyhai recept Töltött tojás Személyenként 2 db elõzõleg megmosott, majd sós vízben megfõzött kemény tojást tisztítsunk meg, és hosszában vágjuk ketté. Szedjük ki a sárgáját, és villával törjük össze. Tojásonként 1 dkg gombát valamint 0,5 dkg vöröshagymát vágjunk apróra, és ugyancsak tojásonként 1 dkg vajon pirítsuk meg. Mivel a hagyma hamar megég, ezért a félig megpirult gombához tegyük. A pirított gombás hagymát a vajjal együtt adjuk az áttört tojássárgájához. A krémet sóval, õrölt borssal, apróra vágott petrezselyemzölddel ízlés szerint ízesítsük, és jól dolgozzuk össze. (A pikáns ízek kedvelõi használhatnak a bors helyett curryt, és keverhetnek a krémhez kevés áttört fokhagymát, illetve mustárt is.) Utána töltsük vissza a félbevágott tojásokba, és helyezzük õket egy elõzõleg kivajazott nagyobb méretû zománcozott tepsibe. Keverjünk simára tojásonként 0,1 dl tejfölt, valamint 0,5 dkg olvasztott vajat, és csurgassuk a domborúra töltött tojásokra. Szórjunk rá szintén tojásonként 0,5 dkg reszelt sajtot, és közepes tûzön (210 °C-on) süssük kb. 15 percig, amíg a sajt ráolvad a tetejére. Melegen, párolt rizzsel vagy majonézes franciasalátával tálaljuk. Különféle öntetekkel is fogyaszthatjuk, de ebben az esetben személyenként 3 db tojásra van szükség. Ne szedjük ki forrón, hanem tálalásig hagyjuk a tepsiben, hogy a sütés közben kiolvadt vajat felszívja. Aki szereti a sültparadicsom-körítést, személyenként 2 közepes méretû paradicsomot vágjon négyfelé, és a megsózott gerezdeket helyezze a tojások közé. Ennél a változatnál a paradicsom tetejére is csurgassunk kevés vajas tejfölt. Hûtõszekrényben tároljuk.
Szo Árpád, Benô 47
MÁRCIUS
2007 BÖJTMÁS HAVA
MÁRCIUS
Évfordulók Március 1. 190 éve történt (1817) Bernhard Antal technikus, feltaláló vízre bocsátotta a Carolina nevû elsõ dunai gõzhajót. 100 éve történt (1907) Megszületett Barényi Béla feltaláló, mérnök, az autóknál használatos törési teszt és a gyûrõdési zóna kifejlesztõje. 60 éve történt (1947) Megkezdte mûködését az IMF, a Nemzetközi Pénzügyi Alap. Március 2. 190 éve történt (1817) Megszületett Arany János, író, költõ, mûfordító, a Toldi szerzõje. Március 3. 160 éve történt (1847) Megszületett Alexander Graham Bell, a telefon atyja. Március 6. 40 éve történt (1967) Meghalt Kodály Zoltán Kossuth-díjas zeneszerzõ, zenetudós, népzenekutató, zenepedagógus. Március 8. 110 éve történt (1897) Üzbégen megszületett Tihanyi Kálmán fizikus, a katódsugaras képbontó, vagyis a televízió magyar feltalálója. Március 10. 30 éve történt (1977) Gyûrûket fedeztek fel az Uránusz körül. Március 15. 100 éve történt (1907) Európában elsõként Finnországban szavazati jogot kaptak a nõk. 50 éve történt (1957) Elõször jelent meg az Élet és Irodalom címû irodalmi és politikai hetilap. Március 16. 550 éve történt (1457) V. (Utószülött) László magyar király lefejeztette a 24 éves Hunyadi Lászlót, Nándorfehérvár fõkapitányát, a törökverõ Hunyadi János fiát.
48
Március 20. 280 éve történt (1727) Meghalt Sir Isaac Newton, angol fizikus matematikus és csillagász, a gravitáció, a tömegvonzás, a mechanikai alaptörvények felismerõje. Március 21. 120 éve történt (1887) Megszületett Kassák Lajos költõ, író, képzõmûvész, a magyar avantgarde legjelesebb képviselõje. Március 22. 550 éve történt (1457) Megjelent az elsõ nyomtatott könyv, a Gutenbergbiblia. Március 23. 110 éve történt (1897) Eperjesen megszületett Hamvas Béla posztumusz Kossuth-díjas filozófus, esszéista, író, akinek fõ mûvei: A magyar Hüperion, A bor filozófiája, Öt meg nem tartott elõadás a mûvészetrõl. Március 25. 50 éve történt (1957) Megalakult az Európai Gazdasági Közösség, az Európai Unió jogelôdje. 140 éve történt (1867) Megszületett Arturo Toscanini olasz karmester. Március 27. 180 éve történt (1827) Meghalt Ludwig von Beethoven német zeneszerzõ. Március 28. 40 éve történt (1967) 1967-ben ezen a napon bocsátotta ki VI. Pál pápa a Populorum progresszió kezdetû enciklikát a szociális kérdésekrõl és az elmaradott országok gazdasági megsegítésének szükségességérõl. Március 29. 60 éve történt (1947) Megszületett Markó Iván táncmûvész, koreográfus. 140 éve történt (1867) A magyar országgyûlés kamarái elfogadták a közösügyi javaslatot, amivel lerakták a dualizmus, a kétközpontú birodalom alapjait. Március 30. 140 éve történt (1867) Az Amerikai Egyesült Államok megvásárolta Oroszországtól Alaszkát 7 200 000 dollárért.
MÁRCIUS
Lelki útravaló
Március a reménység hónapja A Jelenések könyvében Isten Szentlelke szemrehányást tesz az Efezusi egyháznak e szavakkal: Az a kifogásom ellened, hogy elhagytad elsô szeretetedet. Gondold meg, honnan süllyedtél ide. Tarts bûnbocsánatot. (Jel 2,4-5.) Ebben a fáradt, lélek és nemes eszmények nélküli, megvénült világban ó de nagy szükség van megfiatalodásra, életkedvre. Hogy az elgépiesedett, sokszor kétségek között vergôdô emberek az öngyilkosság, vagy az elmeosztályok helyett új lendületet vegyenek. Ennek nagyszerû ihletôje a tavasz, amely éppen a harmadik hónapban lendületet hoz. Felébreszt mindent, ami alvónak, sôt halottnak látszik. Mi történik ilyenkor? Új magok elvetése, fészekrakás, megtermékenyítés. Ilyenkor történnek a metszések, a permetezések, tisztítások. És ilyenkor jelennek meg az édes meleg napsugár hatására a gyönyörû virágok a már elszáradtnak látszó ágakon. Ó te hôs, hûséges tavasz, ébressz fel bennünket álmunkból, keserû pesszimizmusunkból, tespedtségünkbôl. Március! Te vagy a tervek hónapja, az újraindulások és a reménység hónapja. Hozz fényt! Mert a ragyogó égi fényeket évtizedek óta lehazudják. Ezért a sok céltalan, kiábrándult ember. Az ôrületbe, az alkohol és drog mámorába menekülô egyre több áldozat. Országunk, de a világ nagy része is feljajdul Ady Endrével: Nem bírom már harcom vitézül, megtelek istenszerelemmel. (Álmom az Isten) Ugyancsak Ady egyik karácsonyi versének néhány sorával fejezem be tavaszi gondolataimat: Beteg a világ, nagy beteg. Kihûlt a szív, elszállt a lélek. ... Ember ember ellen csatázik, mi egyesítsen, nincsen eszme. Rommá dôlt a Messiás háza, tanítása, erkölcse veszve... Óh, de hogy állattá süllyedjen, kinek lelke volt, nem lehet: Hatalmas ég, új Messiást küldj. Beteg a világ, nagy beteg!... (Karácsony) KERÉNYI LAJOS
Évforduló 50 éve történt 1957. március 25. Megalakult az Európai Gazdasági Közösség, az Európai Unió jogelôdje. A második világháború után az európai béke és fejlõdés szempontjából kulcsfontosságú volt, hogy létrejöjjön egy közös intézményeken alapuló szervezet, amely egyrészt lehetetlenné tesz egy újabb háborút és feloldja a Franciaország és Németország közötti évszázados ellentétet, másrészt a gazdasági együttmûködés fejlesztésével visszaadja és javítja az európai országok versenyképességét a világban, harmadrészt ellensúlyt képez a kommunista országokkal szemben. E céloktól vezérelve alakította meg 6 nyugat-európai ország az ötvenes években a mai Európai Unió elõdszervezeteit. Az Európai Szén- és Acélközösséget (a Montánuniót) alapító Párizsi Szerzõdést 1951. április 18-án, az Európai Gazdasági Közösséget (az EGK-t) és az Európai Atomenergia Közösséget (az Euratomot) létrehozó két Római Szerzõdést pedig 1957. március 25-én írta alá Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, a NSZK és Olaszország. A tagállamok a külön létrehozott három Közösség intézményeit késõbb összevonták, és az Európai Közösségek (EK) elnevezést használták. 1973-ban az EK-hoz csatlakozott Dánia, az Egyesült Királyság (Nagy-Britannia) és Írország, 1981-ben Görögország, majd 1986-ban Portugália és Spanyolország is. 1992. február 7-én a Maastrischti Szerzõdés aláírásával bevezették az Európai Unió fogalmát.
49
MÁRCIUS
A Ferencváros festôje Beszélgetés Tavaszy Noémi festômûvésszel Tavaszy Noémi festõmûvésznõnél vagyunk, aki megörökítette a középsõ Ferencvárost, és komoly kötõdése van kerületünkhöz. Arról kérdezem, hogy min alapszik az õ kötõdése a Ferencvároshoz? Hát, elõször is a születésem. Ott születtem, a Ferencvárosban, és van egy ilyen mondás, hogy az ifjúkor meghatározója az ember további életének. Persze egészen más volt akkor a hangulata, és bennem az a régi hangulat él. A szüleim Somogy megyébõl származnak, onnan jöttek föl. 1924-ben házasodtak össze, Édesapám az elsõ világháborúban mint utolsó évjárat, 17 évesen került az olasz frontra, megsebesült, és utána, mikor hazament a falujába, úgy érezte, hogy nem szabad ott maradnia, így feljöttek Pestre. Én pedig már itt születtem a Rókus kórházban 1927-ben. Az is egy olyan idõszak volt, hogy nagyon sokba kerültek a lakások, nem tudtak bérelni, így takarításért lakásba mentek, egy tízszobás lakást takarított Édesanyám, de amikor már megszülettem, hát oda nem mehettek volna vissza. Édesapámnak a nagynénje lakott a Ferencvárosban. Gubica néniékhez kerültünk egy szobakonyhás lakásba. A fõbérlõ lakott benn a szobában egy gyerekkel, és a konyhában laktak az én szüleim, velem, a kis csecsemõvel. Akkor még nem gondolták õk sem, meg aztán késõbb én sem gondoltam, hogy az egy milyen híres ház lesz, mert a földszinten laktak József Attiláék, a Gát utca 3-ban. Nem sokáig laktunk ott, hamarosan az Édesanyámék vettek ki egy lakást, és akkor õk adták ki a konyhát, egy házaspárnak, ahol szintén volt egy ilyen kis csecsemõ. Ezen is sokan csodálkoznak, a tanítványaim is késõbb, hogy, hogy lehetett, a József Attila is egy szoba-konyhás lakásban lakott? Pedig, az egy olyan természetes dolog volt akkor, hogy a Ferencvárosban, a középsõ Ferencvárosban nem voltak komfortos lakások, csak néhány ház volt ott a Ferenc tér környékén, különben ilyen szoba-konyhás lakások voltak. A következõ, alkalommal a Renolder u. 10-be mentünk (ma Balázs Béla u.), az egyemeletes ház volt, ahol a háziúr is ott lakott a házban. Õneki volt egy komfortos lakásuk, de a többi lakás mind szoba-konyha volt, a mienk csak egy szoba volt, de ott már nem volt albérlõ, de nem volt bent a lakásban se villany, se vízvezeték. A vízvezeték egy ilyen kagyló volt a folyosón, onnan hordták a vizet, és petróleumlámpánk volt. És mindezt ahogy mondom, és visszaemlékezem rá, mégis egy nagyon boldog gyerekkorom volt, én azt mondhatom, mert egy olyan szeretetben nõttem föl, és az, ami talán most manapság hiányzik, hogy a szülõk mind dolgoznak, nem tudnak a gyerekkel lenni. Szegények voltak a szüleim. Édesapám dolgozott, ugye õ mikor fel jött Pestre, mi lehetett? Boldog volt, hogy bekerült utcaseprõnek, mert az állami, városi, nyugdíjas állás volt. De, amikor én megszülettem, akkor õ már csoportvezetõ volt. És amikor én már iskolába kezdtem járni, akkor õ már körzetvezetõ ellenõr volt, a ferencvárosi körzet ellenõre, a Liliom utcában, a Kilián laktanya alatti részben volt az irodájuk. Ugye aztán az embernek vannak irigyei, ellenségei, akik késõbb, ha valami sikerem volt, rögtön mondták, hogy na, az utcaseprõ lánya. A Páva utcába jártam óvodába, és sok szép emlékem van ebbõl az idõbõl. Egyet el is mondanék. Manapság ugye mondják, hogy fontos a kreativitás. Hát Édesanyám nem tudta, hogy õ egy kreatív alkat, de amikor március 15-e jött, és ugye nagyon drága volt a magyar egyenruha. Egy piros, csipkés, csillogós köténnyel. Hát, õk erre nem akartak áldozni, mert minden pénz arra ment nálunk, hogy félretették, és földet vettek, ami nagyon drága volt akkor, hogy majd ha nyugdíjba
50
51
MÁRCIUS
megy Édesapám, akkor hazamennek gazdálkodni. Hát, aztán más világ lett, és ebbõl ugye nem lett semmi. Szóval visszatérve március 15-re: Édesanyám egy olyan vidékrõl származik Somogyból, ahol olyan népviselet volt, amilyen a Törökkoppányi viselet, bõ bársonyszoknya, csipkés felsõrésszel, selyemkendõ. Három ilyen selyemkendõbõl csinált nekem magyar ruhát, a fehér almamintás volt, az volt a blúzom, a zöld mintásból volt a szoknya rész, és a pirosból csinálta a mellényt. Édesapám szabta ki a pártát, ami szintén ebbõl az anyagból csináltak. Az óvodába hatalmas sikere volt, az óvó néni külön kiemelte, és volt egy kis partnerem, Somogyi Karcsinak hívták, õ vezetett végig az óvodában, hogy ilyen ruhája senkinek nincs itt. Nagyon büszke voltam arra, hogy nekem ilyen ruhát varrt az édesanyám. Kézzel varrta, mert varrógépünk se volt. Tehát ezek olyan emlékek, és olyan örömök, amik megmaradnak az emberben. Ami a Középsõ-Ferencvárost illeti: Nem véletlen, hogy én a Középsõ-Ferencvárost örökítettem meg. Ott laktam, és akkoriban nagyon különvált a Belsõ-Ferencváros, a Középsõ-Ferencváros, és a Külsõ-Ferencváros. A Belsõ-Ferencvárosban az úriemberek laktak, komfortos lakásokban, mûemlékek voltak, ott van a múzeum, a Vásárcsarnok, és több olyan épület, amit már akkor mûemléknek neveztek. A Középsõ-Ferencvárosban nem volt ilyen épület. Egy mûemlék jellegût tudok, a Tompa utcában, azt már lebontották azóta, de az egésznek volt egy olyan hangulata, kicsit a Tabánhoz hasonlítok. Elsõ vagy második elemista voltam, amikor bontották a Tabánt, és akkor még a szüleim elvittek oda. Még egy dolog: manapság kocsival, különbözõ eszközökkel járnak már a kicsi gyerekek is. Mi mindenhova gyalog mentünk. A Népliget volt legközelebb, általában oda mentünk, és egyszer a Városligetbe, mert nagyon mozgékony gyerek voltam, mindenkit kifárasztottam, be volt osztva a család. Most képzeljék el, a Középsõ-Ferencvárostól a Városligetig gyalog, és vissza. Mikor hazaértem, volt egy ilyen kis fonott székem, karosszék, és abba leültem csendben, és az Édesanyám végre kifárasztott. És most jövök rá, hogy mennyire jó volt az a sok gyaloglás. Szóval sokkal állóképesebb maradt az ember, most idõsebb korban. És több mindent látott. Több minden látott, igen. Visszatérve a Középsõ-Ferencvárosra, hogy egy olyan hangulata volt, hogy általában vidéki emberek lakták azt a részt, a Ferenc tér környékét különösen, ahol én felnõttem. És ezek a vidéki emberek valahogy hozták magukkal a természet szeretet. Erre tudom visszavezetni, hogy minden ház udvarán nagy fa volt, vadgesztenye, akácfa, de volt, ahol eperfa. És versengés volt, mert volt egy ilyen kis kertrész középen, ebbe a Balázs Béla u. 3-ban, és azt felosztották egymás között, hogy kinek a kertrésze lesz szebb, és hátul pedig lakott egy bolgár kertész, és a háznak megvolt a zöldsége, friss zöldség minden reggel. Két-három házzal arrébb volt egy tehenész, onnan hordtuk a tejet. És ez mind olyan emlék, hogy most, amikor a tejet is megkóstolom, vagy fel akarom forralni, és se nem tej ízû, meg összemegy... hát annak olyan tej íze volt, és láttuk, ahogy fejték a tehenet, csurgott a tej a kis ibrikbe. Szóval a Középsõ-Ferencvárosnak ilyen hangulata volt. Falusi hangulat. Emlékszem, Édesapám 68-ban halt meg, akkor, néhány hónap múlva döntötték ki a Ferenc téren azt a nagy kandelábert. A Mester utca pedig egy iskola utca volt. A Mester 19 volt fiúiskola és lányiskola, ott volt egy nõi ipari iskola is, a kereskedelmi, a Fáy Gimnázium, lejjebb a Tóth Kálmán utcánál is, szóval, az ott végig iskola utca volt. Meddig élt a Ferencvárosban? Ott születtem, és 23 éves koromban mentem férjhez, és egészen addig ott éltem. A szüleim azután is ott éltek, és az, hogy én nem szakadtam el onnan, mert vagy mi mentünk, vagy minden nap jöttek a szüleim hozzám, és emlékszem, hogy amikor menyasszony voltam, és a férjem jött hozzánk látogatóba, neki egy külön világ volt Ferencváros. Úgy érzem, hogy a Középsõ-Ferencváros tényleg merõben eltért a Belsõ-Ferencvárostól, és talán jellegzetesebb is volt.
MÁRCIUS
Igen, azért mondom, hogy hasonlított egy kicsit hangulatában a Tabánra. Na, most érdekes, hogy Külsõ-Ferencváros az nagyon idegen volt számomra. A Valéria-telep? A Valéria-telep, az nem. Most biztos, hogy furcsa dolgot mondok. Azt mondják, hogy nyomortelep volt, de bennem nem ez a hangulat maradt meg. A szüleim falujából jött föl két család is, az egyik varrónõ volt, és hát még egész kicsi voltam, és oda jártunk látogatóba, nem minden vasárnap, de többször elmentünk oda, és nekem az annyira tetszett, én nem nyomortelepnek láttam. Mert bent kis faházak voltak, és mindegyiknek volt egy külön kis kertje. És az, hogy ott a kertben lehettem, és volt macskájuk, kutyájuk, olyan hangulata volt annak a Valéria-telepnek. Na jó, biztos volt olyan réteg is, amelyik a csibészek, ahogy mondták, mi csibészeknek hívtuk õket, na azok voltak a Ferenc téren is. A Ferenc-tér két részre oszlott, ugye, a Balázs Béla utca ott kezdõdött, az egyik része volt a nyugdíjasok és a diákoké, a másik része a csibészeké volt. Mert nem dolgoztak, olyan, mint manapság a hajléktalanok, de õnekik volt hajlékuk, csak nem szerettek dolgozni. Na, most annak is volt egy külön világa, mert mi féltük oda átmenni, de azért én figyeltem az õ világukat a másik oldalról. Ott mindig egy-egy ilyen csoportban több fiú volt, vagyis fiatalember, volt két testvér a Kiskolbász, meg a Nagykolbász, akik szépen felöltözve, nyakkendõben voltak ott. Aztán a sok fiú között volt két-három nõ is. És volt egy-két mandolin, és mandolinoztak, és táncoltak is. Én figyeltem azt a világot, és nagyon szerettem a zenét, a családban benne is volt, Édesapám nagyon szépen énekelt, aztán az egyik unokaöcsémnek Somogyban zenekara van, és õ most gitározik. Én pedig hegedülni akartam. De aztán a szüleim azt mondták, hogy azt ne, és hogy Cinka Panna akarsz lenni? Voltak ott cigányok, de cigány értelmiség volt azon a részen. Nálunk a házban voltak pl. a Sárköziék, akinek a gyerekei közül, az egyik a Molen Rouge-ban játszott, a másik pedig Norvégiában zongoramûvész volt. A papa fagottos volt, de hogy én hegedülni akartam, hát azt a szüleim nem akarták. De érdekes, hogy tízéves voltam, és a szüleim szegények voltak mert ugye azt mondjuk, hogy szegények voltak a szüleink, de egyszer valaki mondta, hogy, szegények voltak, proletár környezetben arisztokrata igényekkel , szóval mit kaptam én tízéves koromra? Egy mandolint! Hát, akkor az, egy õrült nagy dolog volt. Csak hát, akkor nem volt zeneiskola, és akkor mondták, hogy hát megkaptad a mandolint, játsszál! Hát honnan tudjam én, hogyan játsszak? Akkor a Ranolderbe jártam, az egy éneklõ Ranolder volt, a Thaly Kálmán utca és a Vendel utca sarkán, tehát én ismertem a kottát, de nem ismertem a húrokat. Odamentem az egyik cigányprímáshoz, hogy mondja meg nekem, hogy melyik húr melyik hangjegy. Azt mondja, azt meg tudom mondani, hogy milyen, de õ nem ismeri a kottát, nem tudja, hogyan kell a kottáról játszani. Na, mondom, ha megmondja, hogy melyik milyen húr, akkor én már ahhoz az ujjamat igazítom. És bizony, még a háború alatt, mikor Somogyba mentünk aztán le, az elsõ bombázás után, ott zenekart is csináltunk a rokonsággal. Az egyik tangóharmonikázott meg dobolt, én meg mandolinoztam, énekeltem, aztán volt idõszak, mikor fel is léptem, Vuicsics Tihamér kísért zongorán. A férjemrõl egy pár szót, ha szólhatok. Õ Erdélyben született, anyai ágon Kõrösi Csoma Sándor egyenes ági leszármazottja, apai ágon pedig Tavaszi Sándor, a nagybátyja volt az erdélyi református püspökhelyettes Kolozsvárott. 1919-ben született, és 20-ban, mivel az apósom nem írta alá a hûségnyilatkozatot a románoknak, berakták õt egy vagonba, és áttolták Magyarországra, egy évig vagonlakók voltak. Apósom a pénzügyõrségnél volt rendész, mindig ahová helyezték, a férjem ott végezte az iskolát. Úgyhogy Szekszárdtól Esztergomig sokfelé járt. Érettségi után elõször házitanító a Hadikéknál, és utána a rádiónál bemondó. A férjem szerencsés, szerencsétlen ember, õ olvasta be a Horty féle proklamációt. Hát, ezért elõször elvitték a nyilasok, aztán a háború után került a népbíróság elé, 51-ben pedig az AVH, kitelepítés, sok mindenen keresztül
52
53
MÁRCIUS
mentünk, errõl most nem akarok beszélni, végül a Vasúthoz került. Mivel spanyol, portugál, olasz, angol, francia felsõfokú nyelvvizsgája volt, így 17 év segédmunkásság után a belügyminisztérium megkövette, mert Magyarországnak szüksége volt a nyelvtudó emberekre, és akkor az IBUSZ-hoz helyezték a levelezési osztály vezetõjének Technika? Beszélünk most kicsit a technikáról. Mit használ az alkotásaihoz? Hát, nagyon sok mindent, a tusrajztól kezdve, az akvarellig. A filctollról mondják, hogy azzal annyi mindent ki lehet fejezni. Aztán rájöttem, hogyha egymásra teszi az ember, akkor már más szint kap. És külföldön nagyon sok filctollat vettem. Sajnos hogy hamar kiszárad, úgyhogy nem lehet sokáig használni. Aztán sok képen vízfesték is van. Tehát akvarellel kevertem. Aztán elkezdtem dolgozni linóval, mert manapság már, különösen amilyen nagy metszeteket én csinálok, azt nem nagyon lehet fából, mert vetemedik, és a központi fûtésben megrepedezik. Viszont a linót ma már majdnem mindenki használja. Teljes sorozatokat csináltam ebbõl. A biblia sorozatom is linó, de fametszet technikával. Érdekes, hogy az ószövetségben is használták a jelképeket. Mert ha valaki meglátta a zsinagógában azt a jelképet, akkor tudta, hogy mirõl van szó. Nálam, fönn a bal sarokban van a jelkép, és alul a jobb sarokban van a bibliából az idézet. Voltak vitáim, mert én állandóan konzultáltam, reformátusokkal, katolikusokkal, zsidókkal, és kérdeztem, hogy csinálhatom én a Józsefet egyiptomi ruhában? Õ a fáraó utáni magas rangú tisztségviselõ volt, csak egyiptomi ruhában járhatott, de annyira belénk rögzõdött már, hogy Leonardo, Michelangelo, Dührer is, a saját korának a ruhájába öltöztette. És azt szoktam mondani a gyerekeknek, hogy ha én most mostani ruhába öltöztetném, akkor 12 farmernadrágos apostol lenne. Ugye? Szabad a linómetszettel kapcsolatban rátérni a Bartókkal való kapcsolatra? Mert ugye volt szíves meghívni engem arra a bemutatóra, ami egy nagy élmény volt számomra. El kell mondani, hogy ebben nagyon sok fájdalom van, mert akkor készültek, amikor sok huzavona volt, és 5 évig tartott, hogy én ott maradhassak a Ferencvárosban, a szüleim halála után. Én be voltam jelentve, és nem azért, hogy nekem, hát nekem ott lakásom legyen, de az emlékek odafûztek. Édesapám meghalt, és nem hagyhattam édesanyámat egyedül, és akkor, hogy õ megnyugodjon, oda jelentkeztem be, De ha már ott vagyok, és nem volt mit tennem, mondom akkor így tudok valami hasznosat csinálni és akkor készült ezek legnagyobb része, sok fájdalommal, amikor éjszaka nem tudtam aludni, és azért ott a házban nem értették meg azok az egyszerû emberek, hogy én mit csinálok, amikor éjszaka metszettem. A dühömet, a tehetetlenségemet úgy bele tudtam metszeni. Így született a Bartók is? Így született, elõször a Petõfi, Bartók, Kodály. Nagyon szépen köszönöm ezt az érdekes, és tényleg hangulatkeltõ interjút, és hát örömmel vesszük, hogy belegyezett abba, hogy havonta illusztrálhassuk a képeivel a hónapjainkat a kalendáriumba, és nagyon szépen köszönjük. LÁSZLÓ GYÖRGY, BOLDIZSÁR LÁSZLÓ
MÁRCIUS
Ferencváros története II. (Folytatás a 39. oldalról) 1920-ban a Ferencvárosban 91 ezer ember élt, nyolc ezer fõvel gyarapodott a kerület népessége 1910-hez képest. A terület fejlõdése már korántsem volt olyan látványos, mint az elõzõ század utolsó harmadában. A következõ két évtizedben jóval kevesebb közintézményt adtak át. Látványosabb fejlõdés csupán a tömegközlekedés és az áruforgalom terén ment végbe. 1925-ben fejezõdött be a ferencvárosi helyi kikötõ építése, 1937-ben pedig felavatták a Budát Pesttel a Boráros térnél összekötõ Horthy Miklós hidat. A híd megépítését a Ferencváros és az épülõfélben levõ Lágymányos forgalmi kapcsolata indokolta. Helyét lényegében a Nagykörút nyomvonala meg is határozta. A híd építése 1933-ban kezdõdött. A pesti oldalon egy év alatt megépült a Boráros téri hídfeljáró, rámpái között a nagykörúti villamos számára hurokvégállomás létesült, alatta biztosították a Közraktár utca és a Soroksári út kapcsolatát. 1932 novemberében adták a Krencsey Géza és Münnich Aladár tervei alapján elkészült Nagyvásártelepet a Soroksári úton, amely a már több évtizede mûködõ budapesti élelmiszercsarnokrendszer kiegészítõjeként hozzájárult ahhoz, hogy Budapesten az élelmiszerek jelentõs része ne a kereskedelmi bolthálózaton át jusson el a lakossághoz, hanem a fõváros által fenntartott és ellenõrzött vásárcsarnokok és piacok hálózatán keresztül. A nagyjából 11 ezer négyzetméter alapterületû csarnokban mintegy négyszáz kereskedõ bonyolította a nagybani árusítást. A telephez hûtõtér, raktárak és hajókikötõk is tartoztak, megkönnyítendõ a vízi úton szállított élelmiszer kirakodását. Budapesten a két világháború idõszakában fokozottabb figyelmet fordítottak az idegenforgalomra, és ezen belül a köz- és gyógyfürdõk építése és továbbfejlesztése is nagyobb hangsúlyt kapott. Még a század elejének vívmányaként épült fel több nagy gyógyfürdõ: a városligeti Széchenyi fürdõ, a Császár és a Lukács fürdõ gyógyszállóval, és elkezdõdött a Gellért fürdõ és szálloda építése is. 1929-ben az országgyûlés törvényt alkotott a gyógyfürdõkrõl, és Országos Fürdõügyi Bizottságot hozott létre. 1934-tõl Budapest már hivatalosan is fürdõvárosként reklámozta magát bel- és külföldön egyaránt. A fürdõépítési program keretében készült el 1930-ban a sportuszoda a Margitszigeten, és a Dandár utcai Népfürdõ, a IX. kerület egyetlen tisztasági fürdõje is. A Ferencvárosban már a múlt században is jelentõs protestáns és katolikus hitfelekezet mûködött, és ez megmutatkozott a mûvészeti szempontból is értékes Kálvin téri református, illetve a Bakáts téri római katolikus templom építésében. 1908-ban szentelték fel az Üllõi út 77. sz. alatt az Örökimádás templomot. A templomban végzendõ szolgálat ellátását egy új nõi rend, a Maria Reparatrix Társaság végezte egészen 1950-ig, amikor el kellett hagyniuk az országot. 1930-ban fejezõdött be a Szent Kereszt-plébánia és templom építése az Ecseri úton. A plébánia egyik fontos célja a ferencvárosi szükséglakótelepeken élõk lelki gondozása volt. Ugyanebben az évben épült fel a Szent Cirill és Metód nevét viselõ pravoszláv templom a Vágóhíd utca 15. sz. alatt. A Ferencvárosban élõ bolgár kertészek nagy szerepet játszottak a fõváros zöldséggel való ellátásában. Elsõ kápolnájukat még 1918-ban nyitották meg egy lakóház elsõ emeletén, és ezt használták mindaddig, míg 70 ezer pengõs költséggel fel nem építették templomukat. 1936 októberében szentelték fel a Haller téren a Szent Vince római katolikus templomot, és ezzel az utolsó ma is mûködõ római katolikus plébánia is végleges elhelyezést nyert.
54
55
MÁRCIUS
A Ferencváros iskoláinak számát tekintve is elõkelõ helyet foglalt el a kerületek között. Az elsõ, akkor még német nyelvû iskola 1793-ban kezdte meg mûködését. 1803-tól már magyar nyelven is oktattak a reformátusok által fenntartott Széna piaci templomban. 1837-ben épült a kerület ma is mûködõ legrégibb iskolája a Soroksári u. 112. sz. alatt, és mai helyére, a Bakáts térre 1859ben költözött. Még ebben az évben a Szénapiacon a Dunamelléki Református Egyházkerület épületében gimnázium nyitotta meg kapuit. A század végén sorra épültek iskolák a kerületben. 1876-ban nyílt meg az elsõ polgári iskola a Knézich utcában, az 1890-es években pedig a mai Török Pál utcában iparrajziskola, a Mester utcában két népiskola és két gimnázium kezdte meg munkáját. 1912-ig még további kilenc oktatási intézmény várta a tanulni- és továbbtanulni vágyókat. A ferencvárosi tanintézetek közül jelentõségében kiemelkedett a két világháború közötti idõszakban országos hírûvé váló Ranolder Intézet. 1875-ben Ranolder János veszprémi püspök kisdedóvót, négyosztályos elemi, valamint ismétlõ népiskolát alapított a mai Thaly Kálmán utcában. 1893-ban tovább fejlõdött az intézmény, amikor falai között megindult a tanítónõk képzése. A polgári leányiskolában 1902-ben, az ipari nõiskolában 1926-ban kezdõdött a tanítás, 1933-ban pedig felállították a polgári fiúiskolát is. Az intézetben végzett növendékek egységes szervezetbe való tömörítésére 1923-ban megalakult a Budapesti Ranolder Intézeti Iskolatársak Szövetsége. A Ranolder Intézet iskoláiban folyó oktatás magas színvonalát országosan elismerte a pedagógus társadalom, és az sem volt véletlen, hogy az itt tanuló diákok közül igen sokan az ország távolabbi vidékeirõl érkeztek. A Ferencváros két világháború közötti történetét a most vázolt hitéletbeli, tanügyi, vagy éppen közlekedésügyi fejlõdésen túl leginkább mégis a megoldatlan lakáshelyzet, a barakkvárosokban élõ családok ezreinek nyomorúsága, és az ebbõl származó számos szociális probléma határozta meg. A ferencvárosi szükséglakótelepeken (Mária Valéria, Zita), illetve a legszegényebb rétegek lakhelyéül szolgáló Kiserdei telepen ezrek és ezrek húzódtak meg és próbáltak meg szálláshoz jutni. A lakáshiány természetesen nem csupán a Ferencvárosban éreztette hatását, talán elég néhány adattal érzékeltetni, hogy a problémák az egész fõváros lakásállományára vonatkozóan fennálltak: a második világháború kitörésének idején a budapesti lakások 83%-a volt egyszobás, csak 44%-ukban volt fürdõszoba, és csupán 68% rendelkezett vécével. Ezen túl a korabeli statisztikusok felmérései szerint 50 ezer túlzsúfolt, a közegészségügyi feltételeknek meg nem felelõ lakás volt a fõvárosban. Budapest vezetése olyan mértékû lakásépítési programot nem tudott beindítani, mely, mint az elsõ világháborút megelõzõen a Ferencvárosban is éreztette volna hatását, de néhány lakótelep így is megépült. 1937-ben adták át a Gubacsi és az Illatos út sarkán azt a 3 darab háromemeletes épületet, ahol összesen 400 lakás várt olyan a családokat, melyek a környék szükséglakótelepeirõl érkeztek. Érdemes itt egy pillanatra megállni, és néhány mondat erejéig e telep, a Dzsumbuj jellemzõivel megismerkedni. A telepen lakók számát pontos statisztikai kimutatás híján csupán megbecsülni tudjuk. Mivel a lakáskiutalások elbírálásánál azok a beköltözésre alkalmasnak talált családok, melyekben egy gyermek élt, egy másik, hasonló létszámú családdal együtt költözhettek csak egy lakásba, az egy lakásra jutó személyek minimális száma hat fõben állapíthatjuk meg. Ezen értéket alapul véve a telepen legalább 2556 ember élt 1938 elején. A lakásokba azonban jóval nagyobb számmal kerültek sokgyermekes családok, olyanok, ahol akár hat gyermek is élt. Valószínûbb tehát, hogy a Dzsumbuj lakóinak száma a háromezer fõt is meghaladhatta már az elsõ év végén is. A telepen lakók foglalkozási megoszlásáról a Mária Valéria-telephez hasonlóan nehéz képet alkotnunk. Mivel az Illatos útra csak olyan családok költözhettek, melyek képesek voltak kifizetni a 25-40 pengõ havi lakbért (mely összeg az átlagos havi kereset negyedét, gyakran harmadát jelentette), a családfenntartónak valamiféle állandó jövedelemmel kellett bírnia. A visszaemlékezések alapján valószínûsíthetõ, hogy az itt élõ szak-
MÁRCIUS
munkások aránya meglehetõsen csekély volt, 2-5 százalék körül mozgott. A Dzsumbuj felnõtt lakosságának legnagyobb részét a szakképzetlen, betanított munkások tették ki, közülük sokan a Nagyvásártelepen és a Vásárcsarnokban dolgoztak rakodómunkásként, mások viszonylag állandó jövedelmet biztosító idénymunkát végeztek (fuvarosként, szállítási vállalkozóknál rakodó- és szállítómunkásként). Meglepõ ugyanakkor, hogy hasonlóan a Mária Valéria-telepen élõkhöz, az Illatos úti házakban lakók döntõ többségének a legnagyobb bevételi forrást az alkalmi munkák jelentették. A telep férfi lakosságának legnagyobb része a már felsorolt tevékenységek mellett a ferencvárosi pályaudvarokon folytatott rakodómunkát, a pesterzsébeti piacon jelentkezett a kistermelõknél zöldség- ás gyümölcsbetakarító munkára, esetleg gyûjtött hulladékfémet a külsõ-ferencvárosi gyártelepek környékén. Az Illatos úti kislakásos telepre kerülõ emberek tehát hasonló módokon próbálták meg a létfenntartásukhoz szükséges feltételeket megteremteni, mint tették azt a szükséglakótelepeken élõk. A két lakótelep azonban nem csak felnõtt népességének foglalkozás szerinti megoszlása tekintetében mutatott hasonlóságokat. A gyermekek legnagyobb része 12 éves kor felett az Illatos úton is kénytelen volt kivenni a részét a család fenntartásának feladatából. Az itt élõ gyerekek a felnõttekéhez hasonló alkalmi munkákat végeztek, és például a különbözõ ipari hulladékok gyûjtése is mindennapos tevékenységi körükhöz tartozott. A visszaemlékezések és a korabeli újságcikkek alapján további analógiák is elõtûnnek a Dzsumbuj és a Mária Valéri-telep összevetésekor. A telepet állandó belsõ mozgás jellemezte, a napnak egyetlen olyan idõszaka nem volt, amikor a lakók többsége egyszerre távol lett volna az épületektõl. A szakadatlan zsibongás és a konfliktusok nagy száma mind részét képezte a mindennapi életnek, és a konfliktusok, kisebb-nagyobb verekedések sokszor nemcsak a telep belügyeként értek véget. A környezõ, már több évtizede épített munkáslakótelepek lakói nem fogadták be az újonnan érkezõ, szükséglakótelepekrõl beköltözõ Illatos útiakat. A külsõ-ferencvárosi vegyi üzemekben dolgozó munkások és lakóközösségeik is megpróbálták elhatárolni magukat a hozzájuk képest bizonytalan egzisztenciájú Dzsumbuj-lakóktól. Ez az elnevezés is, melyet a dzsungel és a lebuj szavak összeadásából alakítottak ki, jelezte milyen vélemény alakult ki szinte a három épület átadásának pillanatától fogva az összes itt lakóról. 1941-ben elbontották a kiserdei telepet és a Zita szükséglakótelepet, és hozzákezdtek a Mária Valéria telep rendezéséhez. A telep 54 kõépületét renoválták, és a korábbi lakásokból 534 elõszobából, szobából, konyhából és kamrából, valamint WC-bõl álló lakást alakítottak ki. A telep átrendezésével kapcsolatos további lakáshiány enyhítésére kezdték meg az Aszódi úti lakások építését, amelyeket 1941 és 1942 folyamán adtak át. A lakáshelyzet további javítását nemsokára megakadályozta a Magyarországot is elérõ második világháború. A hadi események akárcsak a fõvárosban is, nagy károkat okoztak a Ferencvárosban úgy emberéletben, mint az épületekben. Mivel a kerületben számos ipari üzem mûködött, a szövetségesek bombatámadásainak célpontja elsõsorban a mai Középsõ és Külsõ-Ferencváros gyárai, illetve a pályaudvarok voltak. A bombázások és az utcai harcok azonban a középületeket és a lakóházakat sem kímélték. Több mint kétezer lakás sérült meg az utcai harcok során, és 556 lakás teljesen megsemmisült. Súlyos károkat szenvedett a Fõvámház, az Iparmûvészeti Múzeum, a református templom, a Szent László és Szent István kórház, a kerület egyik legjellegzetesebb épülete, az Elevátorház annyira megrongálódott, hogy a háború után lebontásra ítélték. A világháborút követõ idõszakban a lakáshelyzet terén számottevõ változás ment végbe, melynek számszerû adatait érdemes röviden áttekinteni. Láttuk már, hogy a századforduló és az 1940es évek között eltelt mintegy 40 év alatt elsõsorban kislakásos telepek átadásával próbáltak enyhíteni a lakásgondokon. Ez alatt az idõ alatt összesen mintegy kétezer új lakás épült a kerületben. A népesség száma ugyanakkor jelentõsen növekedett, 1900-ban valamivel több, mint 60 ezer
56
57
MÁRCIUS
ember élt a Ferencvárosban, 1941-ben majdnem 110 ezer. A lakásszám növekedése egyáltalán nem tudott lépést tartani a lélekszám gyarapodásával. A meglévõ lakások nagy hányada pedig alig-alig volt lakásnak nevezhetõ, mind alapterületét, mind komfortosságát tekintve. Az 1950-es évek végén új lakásépítési program kezdõdött, és 1957-ben megindult a barakkok bontása, a lakótelep felépítése a Mária Valéria helyén. 1966-ig 7101 lakás készült el, 1980-ban pedig újabb 899 lakást adtak át. A József Attila lakótelep mellett a Középsõ-Ferencvárosban is történtek változások a lakásépítés terén. A Haller (akkor Hámán Kató) tér környékén 625 lakásos szövetkezeti lakótelep készült el 1969-ben. Az 1970-es évek elejére az Üllõi út 197/199 szám alatt négyemeletes, 80 lakásos ház épült, az évtized folyamán a Mihálkovics utcában pedig 430 új lakást adtak át. 1945 és 1980 között (beleszámítva természetesen a különbözõ szükséglakótelepek lakásainak elbontásával járó lakásszám csökkenést) a kerület lakásállománya mintegy nyolcezerrel növekedett, 25 ezerrõl 33 ezerre. A következõ évtized a lakások számát tekintve már nem hozott lényeges változást, hiszen 1980 és 1990 között csupán 65 lakással gyarapodott a ferencvárosi lakásállomány. Ebben az évtizedben a Ferencvárosban lakók száma 90 ezerrõl 76 ezerre csökkent, tehát a lakások számát tekintve a helyzet legalábbis nem romlott. A legjelentõsebb fejlõdést a tömegközlekedés terén tapasztalhatta a kerület. A világháború után újjáépítették a felrobbantott közúti hidakat. A volt Horthy Miklós híd a Petõfi nevet kapta 1952es felújításakor, a Ferenc József híd pedig Szabadság híddá alakult. Mindkét hidat még az 1970es évek végén, az egyre nagyobb közúti forgalom miatt korszerûsítették. 1951-ben létesült a 2-es villamosvonal, a Duna-part mentén összekötve Észak- és Dél-pestet. A Ferencvárost érintõ 3-as metróvonal építése 1970-ben kezdõdött a Deák tér Nagyvárad tér közötti négy kilométeres szakasszal. A forgalom ezen a szakaszon 1976 december 31-én indult meg, és a munka egyik látványos fejezete volt még 1972-ben a Ferenc körúti aluljáró átadása. A 3-as metrónak Kõbánya-Kispestig terjedõ szakasza 1980 tavaszára készült el, jelentõsen meggyorsítva a belváros és a külsõ kerületek közötti utazást. Ez a fejlesztés ugyanakkor magával hozta a felszíni forgalom átalakulását is, hiszen az Üllõi úton elõbb a Nagyvárad tér és a Kálvin tér, majd a Nagyvárad tér és a Határ út között szûntek meg a villamos és az autóbusz járatok. A metróberuházás keretében került rendezésre a Könyves Kálmán körút Üllõi út keresztezési csomópont. Az itt megépített felüljáró rendeltetése az volt, hogy zavartalan áthaladást biztosítson a Nagyvárad térrõl a Kispest irányába menõ megnövekedõ forgalom számára. A felüljárót 1977ben kezdték építeni, és egy évvel késõbb már át is adhatták a forgalomnak. Az 1970-es évek közepén készült el a Kvassay úti csomópont, a HÉV állomásépületével, valamint a 2-es és 24-es villamosok végállomásával. Néhány szóban meg kell emlékeznünk a Ferencváros legújabb-kori történetének kiemelkedõ eseményérõl, az 1956-os forradalomról. Talán nem volt véletlen, hogy a munkáskerületnek tartott Ferencvárosban alakult a legtöbb és legjobban szervezett ellenálló csoport a forradalom kitörése után, és hogy a szovjet hadsereg újbóli támadása után sokáig tartották magukat az itteni felkelõk. A legnagyobb csoport a Tûzoltó utcában szervezõdött, vezetõje Angyal István volt, aki hamarosan az egész kerület védelmét irányította. A Tompa utcai harcokban a Bárány János vezette csoport jeleskedett, míg a Ferenc téren az Onestyák László irányította felkelõk harcoltak. A legnagyobb összecsapások a Kilián laktanya környékén zajlottak. A harcok hevességére jellemzõ, hogy a kerület belsõ- és középsõ részén összesen 547 lakóépület, bennük 5500 lakás sérült meg kisebb-nagyobb mértékben. A Ferenc körúton egy, az Üllõi úton hat házat késõbb már nem is lehetett helyre állítani. A szovjet tankok kárt tettek az Iparmûvészeti Múzeum, a Páva utcai zsinagóga, az Örökimádás templom, és a Bakáts téri kórház épületében is. GÖNCZI AMBRUS
MÁRCIUS
Torzó kert a Duna-parton A Nemzeti Színház kertjének csupán 2/3-a épült meg a teátrum közel fél évtizeddel ezelõtti megnyitásakor. Fájó, hogy azóta is csonkán, befejezetlenül, magára hagyták a kertnek épp azt a területrészét, mely az idõközben megépült Mûvészetek Palotája és a színház közös határvidék tája, a két épülethez egyformán igazodni tudó, de mégsem Janus-arcú dús zöldfelület lehetne. Terveink sorra születtek: volt itt libanoni cédrussal kipontozott napozó tisztás és volt a nemzet színészeinek emléket állító földbe süllyesztett vízesés-kert is. Hagyjuk most a mulasztások, a jogi kötelezettségek felemlegetését: városépítészeti, mûködtetési és tervezõi közös érdek lenne a kert befejezése. Színházi hasonlattal élve most még olyan ez a kert, mintha a színház egy az eredetileg három felvonásos mûbõl csak két felvonást játszana. Ha operai hasonlattal élünk: a recitativo-aria-cabaletta hármasából épp a legvirtuózabb rész, pont a cabaletta hiányozna. 2001-ben megépült ugyan a színház testét a hátán cipelõ hajó és elkészült a Vörös sivatag felöl megközelíthetõ labirintus (hogy az azt alkotó növények milyen állapotban is vannak és hogy állandóan majomketrec zárja körül, most hagyjuk) a zikkurattal, de hiányzik a park egyensúlyát keresõ déli térfala (ami most az a bizonyos inkriminált autóparkoló a naponta ezreket vonzó két épület között...). A tervezés fél évtizeddel ezelõtti idõszakában születtek megállapodások, hogy a városrész tágabb környezete majd a színház kertjéhez igazodik, de a táji lépték figyelembevétele, e kompozíciós igény, lekerült a mûsorról. Most csönd van, meg szélsodorta murva-sirokkó, az új épületek körül sorra jelennek meg az egymástól eltérõ új installációk, utcabútorok, és az egységes koncepció hiánya leginkább az elképesztõen eltérõ minõségû növényzetben kirívó. Az igazán látványos, nagyméretû dekoratív növények kiültetésére szánt kertrész helyén ma egy idestova öt éve ideiglenesnek mondott parkoló éktelenkedik, murvával leszórt grundon. Hitvány, méltatlan, semmivel nem magyarázható helyzet. A formáit keresõ környezeten máris éktelen seb tátong. Nagyívû színházi elõadások, világszínvonalú koncertek zajlanak az egymással farkas szemet nézõ két épületben. (A különbözõség bárcsak tudna olyan teret és kútszobrot létrehozni, mint a Piazza Navonán Rómában.) A hangos építészeti jelmezbál csöndes sétatere lehetne a lélektõl-lélekig nyitott zöld folyosókban, a fásított terek együttesén. A belsõ terekben megszületõ mûvészi produkciók élménye ma még lekoppan a hitehagyott, méltatlan környezetben. Pedig ennek nem kellene így lennie! Az az élmény még fokozható is. A MüPa épülettömegével szinkronban tartható lenne, a hiányzó térfal bestoppolhatóvá válna plasztikus zöld rézsûs dombhátakkal, paravánként megjelenõ magasban tartott lombtömeggel. Megnyílhatna mindkét belsõ játéktér a közös külsõ terek felé: szabadtéri kiállítások, happening, koncertek mellett napozó teraszok, kiülõs helyek vonzó környezetét adhatnák a növények, a vizek, a kisarchitektúrák. A Vörös sivatag szakított nyers formái a hídlábig elhúzhatók lennének. A zikkurat tetején megnyílik az ég a kíváncsi tekintetek elõtt. A Dunáról pedig tudomást sem veszünk! A víz felé történõ megnyitás halogatása, nem csak elhalasztott lehetõség: több mint bûn, hiba! Nyáron a mûegyetem rektorának felkérésére éppen az a szemközti budai Duna-part új beépítéseinek kertjeivel foglalkozhattam. Ha valóban megépülnének a gyaloghidak, csak átsétálná-
58
59
MÁRCIUS
nak az amúgy koncertjegyet megvenni képtelen diákok, és kivetítõkön nézhetnék a világklasszisokat. A színházkertben is tovább sûrûsödhetne az élet, színinövendékek, táncosok, konzisok produkcióival. Ma este a Csongor és Tünde bemutatójáról átlógva a Schiff koncertre, hogy arról se maradjunk le, szóval a két épület között kínos terepgyakorlat a lábunk alatt ropogó darabos kõtörmeléken átlavírozni: mintha demarkációs vonalat átlépõ határsértõk lennénk. A színház költségvetésében nyilvánvalóan nem szerepel önálló tétel a hiányzó kertrész befejezésére. Úgy tûnik, mintha a lángok sem égnének már a vízen a Vízbedöntött színház portikuszán. Becsvágyból vagy becsületbõl, lokálpatriotizmusból, vagy hazaszeretetbõl, vagy éppen jó érzésbõl mégis biztosítani kellene a kert befejezésének költségeit. Illúzióink persze nincsenek... A színház elfogadta azt a tervezõi koncepciót, hogy ne egy bekerített intézménykertet építsünk, ahova csak a színházjeggyel rendelkezõ látogatók kapnak bebocsátást. Számunkra fontos volt, hogy a színházkert egyszersmind köztérré alakuljon, szabad átjárást nyújtva minden ide látogatónak. Most hasonló gesztusokat tehetne a kerület és a fõváros is, hiszen a Duna-parti mikrotáj közkedvelt park, városképi jelentõségû helyen: a kerület és a város lakóit is kiszolgálja, turisták úticélja a park. Lehetne keresni felelõst: ki is okozta a mulasztást, meg kellene felelni az ÁSZ-jelentésben foglaltaknak is. Az nem számít persze, hogy sérül a tervezõi koncepció, sérül a városkép, sérül az ide látogató, hiszen nem parkolóban szeretne sétálni és a MüPa teraszáról sem abban szeretne gyönyörködni. Környezetünk védelmében fontos minden kertnek megõrzött talpalatnyi föld a Duna-parton, hiszen a városrész intenzív beépítései közt ez az egyetlen összefüggõ parktér. A kert a színház funkciójához igazított, annak a tájba kiteljesedõ folytatásaként díszletezett. A színház nyitó elõadásában, az Ember tragédiájában épp a kertbe tervezett és akkorra már megvalósult díszletek jelentek meg a színpadon. A park zikkuratja Kepler csillagvizsgálójaként öltött testet a színen, elõtte a labirintussal. Az emberek, kisbetûvel, a tervezõ szándékainak is megfelelõen birtokba vették a teret. A szakma és a politika pedig nem vesz tudomást sem annak létérõl, sem az anomáliákról. Kár. Igaz, ez nem Párizs, de ez is megérne egy misét... TÖRÖK PÉTER táj- és környezetépítész
MÁRCIUS
5 éves a Nemzeti Színház A Nemzeti Színház megépítésére Siklós Mária tervei alapján 1999 decemberében kiírt közbeszerzési tendert a generálkivitelezõ ARCADOM ZRt. nyerte meg, aki a feladat jelentõsége és különlegessége miatt, hogy lehetõséget nyújtson a közremûködésre, a munkálatokba társvállalkozóként bevonta a hazai építõipari piac legjelentõsebb szereplõit. A Nemzeti Színház funkcionálisan és tömegében is három részre tagozódik. Az épület központi része a közel kör alaprajzú épületrész, mely magába foglalja a nézõteret és a stúdiószínpadot is. Ezt a közönségforgalom helyiségei veszik körbe, míg a nagyszínpadot U alakú üzemi szárny öleli át, mely tetõ-felépítményi szinttel zárul. A színházi tér nem ér véget az épület falainál. A színháztörténet, a kertmûvészet-történet és az egyetemes építészettörténet segítségével színházi idézetek jelennek meg a kert különbözõ pontjain. Labirintus, lépcsõpiramis, spirituális építmények találhatóak, melyek a közpark funkcióját is betölti. A fõbejárati homlokzat szobrai Párkányi Raab Péter alkotásai, az oldalhomlokzaton megjelenõ szobrok Schrammel Imre tervei alapján készültek. A Színház fõbejárata elõtti tér hajóorrszerûen nyúlik a mesterségesen kialakított vízfelületbe, melyben a Blaha Lujza téri régi Nemzeti Színház fõhomlokzatának fektetett sziluettje is a múlt emlékeit tárja szemünk elé. A fõbejáratot hajóhídon át lehet megközelíteni, melyet magyar színmûvészeknek emléket állító szobrok szegélyeznek. A Park kapuszobrát, melyen Tolnay Klári és Latinovits Zoltán alakja fogadja a közönséget, Melocco Miklós tervezte. Az épület bruttó területe 20 844 m2, a nagyszínház 620 férõhelyes. A Stúdiószínház, a korszerûség követelményeinek megfelelõen tetszõlegesen variálható, terének közepén elemekbõl álló, padlóba süllyeszthetõ, mozgatható pódiumos plató került kialakításra. Belsõépítészeti szempontból a kék, az óarany és a sötétbronz színek dominálnak. A Színház számára egyedileg tervezettek a nézõtéri székek, a páholyok drapériái, melyeken a Nemzeti Színház logója köszön vissza, valamint a Swarovski kristályból készült csillár. Az új Nemzeti Színház kivitelezése 2000. szeptember 14-én kezdõdött el, és rekord gyorsaságú kivitelezés eredményeként alig 15 hónap alatt fejezõdött be. A Színház teljes körû beüzemelése a próbákkal együtt 2002. januárjában indult. A nagyközönség elõtt pedig március 15-én nyitotta meg kapuit. ARCADOM ZRT.
60
MÁRCIUS
Szentágothai János 19121994 Szentágothai János hosszú idôn keresztül dolgozott kerületünkben, a Tûzoltó utcai Anatómiai Tanszék vezetôjeként. Ezért itt e megemlékezés a magyar agykutatás világhírû professzoráról. Szentágothai János 1912. október 31-én született Budapesten. Eredeti neve Schimert János volt. Édesapja Schimert Gusztáv köztiszteletben álló orvos, édesanyja Antal Margit. Ôsei apai ágon erdélyi szászok, anyai ágon magyar és székely nemesek. A családfára tekintve számtalan közismert a tudomány és a haza fejlôdéséért sokat tett kiváló orvosprofesszorok, tanárok, katonák és lelkészek nemzedékeit láthatjuk. Édesapja a homeopátia egyik magyar úttörôje, anyai nagyapja, Antal Géza urulógus professzor, dédapja, Lummitzer Sándor sebész, az 1948-49-es szabadságharc honvédseregének egészségügyi ellátásának megszervezôje, késôbb a Rókus kórház fôorvosa, de sorolhatnánk sok mást is. Négy fiútestvére szintén apjuk hivatását követték, valamennyien Budapesten, a Pázmány Péter Egyetem orvosi karán végezték tanulmányaikat. Nagy szerepe volt ebben édesanyjuknak, aki kemény kézzel, de igen nagy szeretettel, hihetetlen munkabírással és Istenbe vetett hittel vezette el mind az öt fiát az orvosi pályáig. Szentágothai János a budapesti német gimnáziumban érettségizett, 1930-ban kezdte meg orvosi tanulmányait. Ifjúkora éveiben az országban uralkodó hangulatot az határozta meg, ami Ô a magyar karthágói tragédia-ként emlegetett. Az I. világháborút követô trianoni béke területének kétharmadától, és magyarajkú lakosainak egyharmadától fosztotta meg az országot. Az értelmiség legjobbjai egyetlen valamirevaló kiutat láttak a tragédia mindenkit letaglózó sokkjából: meg kell sokszoroznunk erôfeszítéseinket, hogy a megcsonkított haza romjain kulturális nagyhatalmat építsenek föl. Ennek az erôfeszítésnek eredményeként most felsorolhatnánk számtalan tudóst, mûvészt, Nobel-díjast, vagy új, elsôrendû tudományos mûhelyeket, melyek vezetésével új iskolák jöttek létre. Ilyen iskolateremtô és szervezô tehetség volt Schimert János, aki Szentágothaira magyarosított és a II. világháború borzalmai után is itthon maradt, s tehetségével, szorgalmával a hazai tudományos élet fejlôdését segítette. 1936-ban szerez orvosi diplomát, medikusként demonstrátor Lenhossék Mihály mellett az anatómiai intézetben, majd itt kezdi meg orvosi és kutatói pályáját. 1946-ban a pécsi orvostudományi egyetem anatómiai intézetének vezetésével bízták meg. Pécsett jól felszerelt tanszéket talált, de munkatársak nélkül. A tanszéket elsöpörték a háború borzalmai, mindent elôlrôl kellett kezdenie. Elsô kollégáit tanítványai közül választotta ki. A fiatal tanszékvezetônek nem volt módja publikálni vezetô tudományos folyóiratokban, nem tudott munkatársakat verbuválni a világ legjobb jelöltjei közül, mint nyugati kollégáinak. Alig pár évvel a megérkezése után Szentágothai János olyan virágzó iskolát épített föl Pécsett, melyet minden neurobiológiai intézetben ismertek és nagyrabecsültek. A professzor páratlan ítélôképességû pedagógus volt: az álmodozó, félénk hallgatóban meglátta a jövendô tudóst és úgy tudta irányítani a fiatalokat, hogy tehetségük legjavát nyújtsák. Tanítványai számára megtalálta a legmegfelelôbb, testre szabott kutatási területet, a helyes kérdéseket és a megfelelô hozzáállást. A tanár, a nevelô, a kutató Szentágothai olyan volt, mint a reneszánsz szobrász, Michelangelo, aki úgy fedi fel a szobrot, hogy mintegy lehántja róla a héjat, s aki megmutatja a személyiség belsô gazdagságát vagy a természet belsô szépségét.
61
MÁRCIUS
De más tekintetben is páratlan pedagógus volt. Hatalmas tudása kiterjedt a humán tudományokra, nyelvekre, mûvészetekre és más tudományágakra is. Egyetlen alkalmat se mulasztott el, hogy eszmét cseréljen olyan kérdésekrôl, melyek foglalkoztatták, legyen bár mûvészeti vagy filozófiai, tudományos vagy teológiai, zenei vagy irodalmi természetûek. Felejthetetlenek azok a régi vasárnapi kirándulások, amikor munkatársaival, diákjaival és családjával a Musek lejtôin barangolva, s mint a klasszikus görögök peripatetikus iskoláiban, hosszú eszmecseréket folytatott természetrôl, mûvészetrôl, történelemrôl és a humán tudományokról. Szómágus volt, aki mindig pontosan tudta, kinek mit mondjon, s aki tudatosan megválogatta, milyen témákat vitasson meg ifjabb társaival, hogy elgondolkodjanak rajtuk és tudta azt is, hogy ha a pontos megfogalmazást elfelejtik is, szavainak értelme megfogan és továbbél. 1963-ban annak az intézetnek az élére került, amelyben pályája elkezdôdött: a budapesti Anatómiai Tanszék vezetôje lett. Itt ismét fellángolt benne az iskolateremtô kedv, új kutatási irányokat szabott és fiatal tudósok tucatjainak mutatott utat, de nem csak specialistákat képzett. Áldásos nevelôi tevékenységét hallgatták teljes nemzedékei, orvosok ezrei élvezték. Anatómiai elôadásai szenzációszámba mentek, csordultig megteltek a legnagyobb elôadótermek. Elôadásait kiváló rajzkészsége két kézzel egyszerre tudott csodálatos ábrákat készíteni a táblára tette igen szemléletessé. Anatómiai atlaszát, melyet Kiss Ferenccel együtt írt, 30 nyelvre fordították le és összesen több mint 80 kiadást ért meg. Kutatásainak középpontjában az idegrendszer szerkezete állt. Kísérletei igazolták az az elképzelést, hogy az idegrendszert önálló, de egymással morfológiailag és funkcionálisan összekapcsolódó idegsejtek alkotják. Számos gerincvelôi és agytörzsi idegpályát írt le. Kitalálója és értelmezôje volt számos fejlôdéstani vizsgálatnak. Elôbb Kossuth-díjat, majd számos külföldi elismerést kapott. Késôbb az idegsejtek közötti kapcsolatokat kutatta. Ilyen szempontból vizsgálta a gerincvelôt és a kisagyat. Errôl monográfiát írt amerikai és japán szerzôtársakkal. Foglalkozott az agykéreg szerkezetével, amit egyre összetettebb rendszerekben, modulokban képzelt el. Lehetôség nyílt az idegsejtek nyúlványainak térbeli rekonstrukciója, illetve a neuronok és végzôdések kémiai azonosítására. Megírta a Funkcionális anatómia c. tankönyvet, amely két kiadást ért meg. 1977 és 1985 között a Magyar Tudományos Akadémia elnöke volt. Ezen a poszton is legjobb tudása szerint igyekezett szolgálni hazáját, s végezte tudományszervezô munkáját. Naponta gondosan mérlegelte, miként tud megmaradni becsületes embernek a fennálló történelmi körülmények között. Pontosan tudta, mikor kell olyan eszközöket igénybe vennie, melyekkel nyíltan kimutathatja hozzáállását és mikor tudja kihasználni hírnevét és befolyását olyan ügyek érdekében, melyek jó ügyet szolgálnak és hazájának pedig fontosak. Felemelte szavát az ellen a bûnös népesedéspolitika miatt, amely az abortuszok hihetetlenül magas arányához vezetett, s a demográfiai egyensúly hiánya rohamos népességfogyásban nyilvánult meg. Bírálatát nem nézték jó szemmel és kíméletlenül támadták. A nyolcvanas évek második felében parlamenti képviselô lett. Sok egyéb mindig merész kezdeményezése között az Országgyûlésben elsôként tiltakozott a bôs-nagymarosi vízierômû megvalósítása ellen. A környezeti katasztrófával fenyegetô, megalomán haszontalan tervet elítélte, rámutatott, hogy ez csak a vízügyi lobby érdeke, s minden lehetséges módon tiltakozott ellene. 1990-ben Antall József felkérésére belépett a Magyar Demokrata Fórumba és a több mint negyven év után tartott elsô demokratikus választásokon az MDF második számú képviselôjelöltje lett. Országgyûlési tevékenysége során, valamint a Magyar Páneurópai Unió elnökeként Szentágothai János mindig az európai keresztyénség értékrendjét tartotta szem elôtt. 1994. szeptember 8-án hunyt el Budapesten. (Gulyás Balázs: Szentágothai János emlékezete c. írás rövidített változata)
62
