A MEGVÁLTÁS FOGALMA AZ ÓSZÖVETSÉGBEN Fordította: Halász Zsolt1
A régebbi időkben az Egyiptomból való kiszabadítást a „felvezetés”, ill. „kivezetés”, vagy „megmentés” (Ex 3,8.10; Am 9,7 stb.) fogalmaival írták le, míg a későbbi időkben a „kiváltás”2 szóval (padah: Dtn 7,8; 13,6; Mik 6,4; Zsolt 78,42) és a „váltani, megváltani” (ga’al: Ex 6,6 P; Zsolt 74,2; 77,16 stb.) szóval fejezték ki. A népnek a szolgasághoz való kötődése oly erősnek tűnik, „hogy az magától nem is oldódhatott volna meg”3 1. A „megváltás” az Ószövetségre nagyon erősen jellemző, törvényileg (Lev 25,24kk) is szabályozott jogszokás. Egy izraelita joga és ugyanakkor kötelessége is, hogy valamely nehézségbe jutott családtagját meghatározott módon kisegítse. Ha valakinek nehéz gazdasági helyzete miatt el kell idegenítenie házát vagy földjét, akkor a legközelebbi rokonát – aki így a „megváltó” lesz – illeti az elővásárlási jog (ld. Jer 32,7) és ezzel reá hárul az a feladat is, hogy a felmenőktől örökölt földet a család berkein belül tartsa, mivel az örökölt földtulajdon mint az élet alapja nem veszhet el (ld. 1Kir 22). Amennyiben egy szabad izraelita olyan mértékben elszegényedik, hogy saját magát (egy idegenek) rabszolgának kell eladnia, úgy a rokona kötelezett arra, hogy őt kiváltsa az adósrabszolgaságból. A „megváltás”, vagyis a visszavásárlás előfeltételeit tehát a családi kapcsolatok képezik. A Ruth könyve (2,20 kk) és Jeremiás anatoti földvásárlása (Jer 32,6kk) bizonyítja, hogy ezt a szokást valóban gyakorolták is. Mindenesetre „a nemzetség tulajdoni állapotát mind a föld, mind az emberek tekintetében meg kell őrizni”4. Ha egy családtagot megölnek, akkor a legközelebbi rokonra hárul a vér”megváltó”, ill. a -bosszúálló feladata. Ezzel szemben, aki véletlenül ütött meg úgy valakit, hogy az illető meghalt, az az ún. menedékvárosokba futhatott (Num 35,10kk; ld. Ex 21,13; Dtn 19,4kk; 2Sám 3,27). Ha egy férfi családtag gyermektelenül halt meg, akkor a testvére kötelezett arra, hogy feleségül vegye az özvegyet. Az ebből a házasságból származó első fiúgyermek számít az elhalt örökösének (sógorházasság vagy levirátus: Dtn 25,5kk; Gen 38,8; Ruth 4,5.10). Ezzel szemben a padah nem szükségszerűen előfeltételezi a rokoni szálakat és kevésbé tűnik szigorúnak: a rabszolgaságból „megszabadítani”, „kiváltani” – ti. kivásárolni – (Ex 21,7-11; Lev 19,20; Jób 6,23), az Istent megillető elsőszülöttet egy helyettesítővel „kiváltani” (Ex 34,19k; 13,11kk; Lev 27,26kk; ld. 1Sám 14,45 stb.)
2. Amint a segítségre szoruló esetében a legközelebbi rokonról feltételezhető, akként „váltja meg” Isten az embert a szükséghelyzetből, legyen az ellenségesség vagy betegség (Gen 48,16; 2Sám 4,9; 1Kir 1,29; Jer 15,21 stb.). Az egyén imádkozhat a nyomorúságból való szabadításért (Zsolt 26,11; 69,19; 119,154) és hálát adhat a megtörtént megmentésért is: Te 1
Werner H. Schmidt: Alttestamentlicher Glaube in seiner Geschichte (1987), Exkurs 1: „Erlösung” loskaufen 3 A. Jepsen: Die Begriffe des „Erlösens” im Alten Testamant (1957) 4 J.J. Stamm: Erlösen und Vergeben im Alten Testament (1940), 28. oldal 2
váltottál meg engem, Te hűséges Isten (31,6; 107,1k; JerSir 3,58). Akinek szociális helyzetéből kifolyólag nincs jogi segítője, az Istenben találja meg azt; Ő veszi át a legközelebbi rokon feladatait. Ne told el az ’özvegy’ határát, és ne törj be az árvák mezejére! Mert megváltójuk erős, mert az ő perüket Ő perli majd veled! (Péld 23,10k; ld. 22,23; Jer 50,34) Mivel Isten a szociálisan gyengéket védelmezte és Izráelt megszabadította, ennek a hitnek etikai konzekvenciái is vannak (Dtn 24,17k; 15,12kk). Isten megváltása egyaránt vonatkozik az egyes emberekre és a nép egészére. Deutero-Ézsaiás próféta a száműzetésben az elűzötteket egyénként, egyként szólítja meg, és bejelenti nekik az előttük áló, sőt, már jelenvaló megmentést: Ne félj, mert megváltottalak (Ézs 43,1). A Babilonból kiköltözőknek a következő hitvallást kell mondaniuk: ...Megváltotta az ÚR szolgáját, Jákobot! (48,20; ld. 52,9). Valóban, ettől kezdve a „megváltó” Isten állandó mellékneve lesz (44,6.24; ld. 63,16; 1,27 is). A Zsolt 130 egyik függeléke a következő egyéni fohászt vezeti be a gyülekezeti istentiszteletbe: Bízd magad, Izráel, JHWH-ra, mert JHWH-nál van a kegyelem, és sok megváltás van Őnála! Ezért meg is fogja váltani Izráelt minden bűnéből. (Zsolt 130,7k; ld. 25,22; 34,23) Amennyiben itt a megváltás – az egész Ótestamentumban egyetlenegyszer – a bűnök megbocsátását jelenti, akkor az kizárólag a haláltól (Zsolt 103,4), illetve egyáltalán a halálban való megmentést jelenti (49,16; 73,24; ld. Jób 19,24). Ezzel tör ki az Isten „megváltásában” való hit a történelem és az emberi tapasztalat területéről.
