Móricz Zsigmond (1879-1942) 1879-ben a Szatmár megyei Tiszacsécsén született Móricz Bálint, vállalkozó szellemű, törekvő parasztember és Pallagi Erzsébet gyermekeként. Anyja református lelkészcsaládból származott. 1891-től a debreceni református kollégium, majd 1894-tól a sárospataki kollégium diákja lett. Hatodikos korában az első félév végén három tantárgyból megbukott. 1897-ben másik anyai nagybátyja, Pallagi Gyula, a kisújszállási gimnázium fiatal igazgatója vette magához, ott érettségizett jó eredménnyel. Debrecenbe iratkozott be a református teológiára. majd a jogra, később átlépett a budapesti egyetem jogi karára, bölcsészetet is hallgatott, de tanulmányait nem fejezte be. 1906-ig a Kisfaludy Társaság megbízásából öt alkalommal tett népdal- és népmesegyűjtő utat Szatmárban, ösztönző tapasztalatokat szerzett a falusiparaszti világról. 1905-ben feleségül vette Holics Eugéniát (Janka). A házasság 1925-ben a feleség öngyilkosságával végződött. 1915-ben haditudósítóként járta a frontot, de háborús illúziói hamar szétfoszlottak. A Tanácsköztársaság idején az írói direktórium tagja volt, a kommün bukásátkövetően zaklatások érték. Kizárták a Kisfaludy Társaságból, írásait csak a Nyugat és az Est-lapok közölték, színdarabjait nem játszották. 1926-ban házasságot kötött Simonyi Mária színésznővel. 1936-ban megismerkedett Littkei Erzsébettel (Csibe), a Csibe-novellák és az Árvácska című regény modelljével. 1937-ben házassága felbomlott, és Leányfalura költözött. 1942-ben agyvérzésben halt meg.
PÁLYAKÉP Helye a kánonban A Nyugat első nemzedékének jelentős prózaírója. Prózájára a realizmus és az ösztönszférát is feltáró naturalizmus gyakorol hatást, de megfigyelhető benne a lélektani irányultság előtérbe kerülése is. Műveiben a történetelvűség, a lineáris idővezetés és a világszerűség elsődleges szerepet játszik. Ugyanakkor egyes alkotásaiban metaforikus elemek is megjelennek. Kötődik a XIX. századi anekdotikus prózahagyományhoz. de prózájában az anekdota elsősorban mint az atmoszférateremtés vagy a karakteralkotás eszköze nyer szerepet. Szerkesztésmódját a drámaiság, a krízishelyzetek köré épülő jelenetezés jellemzi.
Elbeszélésmódjának fontos vonása a szabad függő beszéd gyakori alkalmazása. Sokáig úgy látszott, hogy az elbeszélésmódjához kapcsolódó írók nem tudják megújítani és meghaladni művészetét. Műveinek újraértelmezése nyomán prózája ma több szempontból folytatható hagyománynak tűnik. Tehetségére Osvát Ernő figyelt fel, aki az induló Nyugatban hozta Hét krajcár című novelláját. 1909-ben azonos címmel megjelent első novelláskötete, amely elismerő kritikát kapott. nevét ismertté tette, és Ady barátságát is meghozta számára. 1910-ben a Nemzeti Színház bemutatta Sári bíró című színművét, 1911-ben pedig napvilágot láttak első jelentős regényei: a Sárarany és Az Isten háta mögött. Az 1910-es években Móricz újabb műveket közölt. Köztük olyan kiemelkedő alkotásokkal. mint A fáklya (1917) című regénye, a Szegény emberek című novelláskötete (1917), valamint a Légy jó mindhalálig (1920). Az 1920-asévek elején Móricz regénytrilógia írásába kezdett. Az Erdély címet viselő trilógia első darabja. a Tündérkert (második változat) 1922-ben jelent meg könyv alakban. Ezt 1934ben A Nagy Fejedelem (harmadik változat) és 1935-ben A Nap Árnyéka (második változat) követte. Közben más regényeket is publikált. Közülük a Kivilágos-kivirradtig (1926) és az Úri muri (1927) tett szert saját korában nagy népszerűségre. 1929 decembere és 1933 februárja között Babitscsal közösen szerkesztette a Nyugatot. A prózarovat felelőseként a folyóirat nagyobb szociális-közéleti szerepvállalását szorgalmazta. Ez a szándéka azonban nem egyezett Babits esztétikai elveivel. Így megvált a Nyugattól, és az akkor induló, őt szellemi elődjének tekintő népi mozgalom felé közeledett. 1939 végétől átvette a Kelet Népe című folyóirat szerkesztését, amit haláláig folytatott. A Kelet Népe a harmincas évek közepétől jelentkező népi íróknak biztosított publikálási lehetőséget. Ők a falukutatásokra támaszkodó szociografikus irodalmi hagyományhoz kapcsolódtak (Darvas József, Illyés Gyula, Veres Péter). Úri muri (1927) Az 1930-asévek írói terméséből megemlítjük a sok tekintetben önéletrajzi vonatkozású Forr a bor (1931) és a Rokonok (1932) című regényét és a Barbárok című elbeszéléskötetét. Utolsó jelentős regénye, az úgynevezett Csibe-novellák nyomán írt Árvácska 1941-ben látott napvilágot. Újabb regénytrilógia-terve, a Rózsa Sándor befejezetlen maradt.
BARBÁROK 1. Hogyan foglalható össze néhány mondatban a történet? 2. Hogyan bontható az események alapján további kisebb egységekre az elbeszélés három része? 3. Hogyan változik az elbeszélés tempója a három részben? Mi lehet a szerepe a tempóváltásoknak? 4. Miben különbözik vagy hasonlít az elbeszélés három részében a megformált (természeticivilizációs) környezet? 5. Mi a szerepe az elbeszélésben a hármas számnak? Milyen motívumokhoz, illetve prózapoétikai jelenségekhez kapcsolódik? Hogyan? 6. Milyen képzettársítások kapcsolhatók a Bodri juhász, illetve a Veres juhász névhez? 7. Milyen atmoszférát teremt az elbeszélés alaphelyzete? 8. Mi jellemzi a pusztai emberek életét és egymással való kommunikációját? Mi mindennek van információs értéke a szereplők és a befogadó szempontjából? 9. Mi a gyilkosság indítéka? Hogyan viselkedik Veres juhász tette elkövetésekor, hogyan a törvény előtt? Miért ismeri be tettét? Mit jelent, és mit nem jelent beismerése? 10. Milyen műfajhagyományokhoz kötődik az elbeszélés? (Indokoljatok!) 11. Mit jelent a "Barbárok" kifejezés címként, mit a bíró szájából elhangozva? Kinek milyen értékítéletét hordozhatja a kifejezés? 12. Hogyan árnyalhatja a bíró értékítéletét a huszonöt botütés elrendelése? 13. Hogyan viszonyul az elbeszélő az elbeszélt történethez?
„A csobori pusztán két juhász agyonver egy harmadikat, Bodrit, aztán a fiát is, mindkettőjüket egy gödörbe temetik, elhajtják háromszáz birkáját, két szamarát, az asszony tíz nap múlva keresni kezdi urát, keresi egész nyáron, ősszel, télen, végre tavasszal a puli kikaparja a gödröt s az egyik gyilkos, akit közben különböző lopások és gyilkosságok miatt letartóztattak, bevallja bűnét. Ennyi a meztelen meseváz" – írja Kosztolányi Dezső a Barbárokról szólókritikájában. A sovány történet ellenére a kortárs ítész remekműnek tartotta a Barbárokat (1931). Az utókor is Móricz egyik művészi szempontból legkiválóbb elbeszéléseként említi. Az elbeszélés a klasszikus retorika szabályainak és a népi meseszámoknak megfeleltethetően tagolódik három részre. A részek felépítése követi az elbeszélés egészének tagolódását, ami a belső arányosság és szerkezeti teljességérzetét kelti.
(1) Kettős gyilkosság Bodri juhász a pusztán látogatók gyilkosság (2) Keresés Bodri juhász feleségének érkezése keresés, vándorlás beismerés felfedezés (3) Leleplezés Veres juhász tagadása szembesülés az övvel beismerés
Népmesei elemek A részek közös vonása, hogy az alaphelyzetet a népmesékhez hasonlóan mindhárom egységben a hiány (nyáj, férj-gyermek, igazság) billenti ki. Ez indítja meg az egyes szerkezeti részek eseménysorát. A népmese műfajhagyományával különösen a második rész teremt kapcsolatot. Benne a férjét és gyermekét kereső asszony szinte mesehősként lép elénk. Színei (fekete haj, fehér ruha) a közbefogó részek nyomán metaforikus jelentéssel telítődnek. A fekete előre utal a gyászra, a fehér hűség- és tisztaságjelkép. E rész többször él a mese nyelvi fordulataival is. ("Az asszony pedig ment, ment, elment (..) haza se nézett, csak elment, addig ment, addig ment, míg a puszta el nem nyelte. Addig ment, addig ment, míg el nem érte a Dunát. Azon is általment, ladikos embert lelt, az áttette. És ment.") A szöveget a népmesék és a népballadák világához közelíti az is, hogy hiányoznak belőle a korra vonatkozó információs háttérelemek. A történelmi idő jelöletlen, így nem állapítható meg, mikor játszódik a történet. Ez az elbizonytalanítás egy példázatszerű, általánosító olvasatot is lehetővé tesz. Drámaiság és balladaiság A fenti sémából az is érzékelhető, hogy az elbeszélés a sűrítés és jelenetezés elvére épül. A három részben más-más szereplő kerül a középpontba. Ugyanakkor az elbeszélés olvasója minden bizonnyal érzékeli, hogy a párbeszédnek mindvégig kitüntetett szerepe van. Ez a sajátosság nemcsak balladaszerűen tömörré, de drámaivá is teszi a szöveget. A balladaszerűségre utalhat az időkezelés technikája is. Bár az események elbeszélése, illetve megjelenítése követi a történések időrendjét, a folyamatosságot több tényező is megbontja. Így például a Barbárok első és harmadik része rövid időt fog át,
míg a középső egy évet ölel fel. Ugyanakkor a második rész időben megszakítva követi az elsőt, hiszen a kettő közt tíz nap telik el. A szaggatottság érzetét az időkezelésen túl a feszültség megteremtésében és fenntartásában fontos szerepet játszó tempóváltások is erősítik. Mindhárom rész lassú tempóval indul, és hosszas késleltetés után következik be a tempót felgyorsító drámai történés. Az egyes részek zárlata nem oldja fel a feszültséget. Így a tempóváltások a feszültségnek egyre nagyobb fokán indulnak újra. A világos, átlátható szerkezeti megformáltság, valamint az elbeszélésnek a népmesével, a népballadával és a drámával való műfaji kapcsolódásai jelentősen hozzájárulnak e mű esztétikai hatásához. A megalkotottság párbeszédes jellege a nyelvezetre is ráirányíthatja a befogadó figyelmét. Ebből a szempontból a legfeltűnőbb a tájnyelv használatának atmoszférateremtő ereje. A kihagyásoknak, ismétléseknek, illetve a szűkszavú, hiányos megnyilatkozásoknak a figuraalkotásban van fontos szerepe. Az elhallgatás ok és csöndek pedig fokozzák a feszültséget. A pusztai embereket és gondolkodásmódjukat azonban nem csak a párbeszédek jellemzik. A prózavilágban a nyelviség mellett más kommunikációs csatornák is működnek. Az olvasó következtethet arra, hogy nyár van, a puli csaholása idegenek közeledtét jelzi, Bodri juhász pillantása a juhászbotot keresi, stb. A szöveg gyakran hordoz metanyelvi üzeneteket is. Például Veres juhász nem arra kíváncsi, hogy mikor járt kinn a pusztán Bodri juhász felesége. Valójában azt akarja tudni, nem keresztezi-e tervét váratlan körülmény. Mint ahogy a juhászok alkujának sem a szíj, hanem Bodri juhász nyája és élete a tétje. Az elbeszélő háttérben maradását jelzi, hogy külső nézőpontból szólal meg, és szólama erősen visszafogott, tárgyszerű. Ebben az elbeszélésben ritka a szabad függő beszéd is. Az elbeszélő nem magyarázza és nem értelmezi az eseményeket, így e feladat a befogadóra hárul. A három szerkezeti egység összefogásában két jelentős elemre figyelhet fel az olvasó. Az egyik Bodri juhász rézveretes szíja, ami mindhárom részben a gyilkosság jelölője (ürügy, az azonosítás feltétele, bizonyíték). Szerepe kabalisztikus (héber> latin 'babonás hitvilághoz tartozó, titokzatos, rejtélyes'). Eszerint a tárgy maga a lélek: nem alku tárgya, vagyis nem adható el, óv vagy ront, kísért, leleplez, átkoz. A szíjnak ehhez a népi lélekhithez kapcsolódó jelentése indokolhatja Veres juhász hirtelennek és váratlannak mutatkozó beismerését is a zárlatban. A másik egységesítő mozzanat a vizsgálóbíró végkövetkeztetése, ami visszautal a címre, és körkörösen lezárttá teszi az elbeszélést. Ugyanakkor összekapcsolja a széttartó elemeket. Hiszen az értékítéletet tartalmazó megnyilvánulás (,,-Barbárok.") a gyilkosokra és áldozatokra egyaránt vonatkozik. Vagyis általában a juhászok világára válik érvényessé. Ám a befogadó értékítélete feltehetően nem vonatkoztatja Bodri juhászra és családjára a vizsgálóbíró megállapítását. Így újabb feszültség keletkezik. Ez a feszültség viszont a szövegből a befogadót tudatba helyeződik át. Vagyis az olvasó arra kényszerül,
hogy maga kísérelje meg értelmezni a vizsgálóbíró értékítéletét. Így akár eljuthat annak belátásához, hogy másképp barbár Bodri juhász, másképp Veres juhász, és másképp a civilizáció világa. A puszta pedig egyszerre lehet a civilizációtói érintetlen, ősi hagyomány, de a visszataszító elmaradottság, az erőszak jelképe is. 1. Készítsétek el külön-külön az elbeszélés három részének történetpiramisát az alábbiak szerint! Az első sor egy szó, a történet központi alakjának megnevezése. A második sor két szó, a történet központi alakjának jellemvonásáról. A harmadik sor három szó a helyszínről. A negyedik sor négy szó a problémáról. Az ötödik sor öt szó a rész egyik fontos eseményéről. A hatodik sor hat szó a rész végkifejletéről. A hetedik sor hét szó, a történetrészhez fűzött személyes vélemény. reflexió. 2. Beszéljétek meg az elkészült történetpiramisokat, és adjatok címet az egyes részeknek! 3. Alkossatok kis csoportokat. és jelenítsétek meg kilenc állóképben az elbeszélést! 4. Értelmezzétek az alábbi idézetet a Barbárok című elbeszéléssel összefüggésben! "Azokat az írókat, akik a »valóságot festik« - olcsó szóval- realistáknak, naturalistáknak nevezik. Sokan szentül meg vannak győződve. hogy ezek a valóságot egyszerűen »lefestik«; vagy kodakjukkal fényképet készítenek róla, aztán becikkelyezik könyveikbe.” (Kosztolányi Dezső. költő, író. esszéíró)
Szegény emberek Háborús novellái közül a legmegdöbbentőbb a naturalista színezetű Szegény emberek (1916). A kisregény felé mutató hosszú elbeszélés alaposabb, sokoldalú lélekábrázolást tesz lehetővé: az író részletesebben bemutatja, hogyan ölte meg a háború az emberben az embert, a lelket. Főszereplője egy meg nem nevezett katona, aki 26 hónapos frontszolgálat után 28 napi szabadságra jött haza. Családját - feleségét és három gyermekét - nyomorban és eladósodva találta itthon, s megpróbálja a lehetetlent: 28 nap alatt biztosítani szeretné számukra a téli megélhetést. Ezért ásni jár napszámba, de a második napon már rájön, hogy így képtelen lesz megfizetni az 50 pengős tartozást s elegendő élelmiszert szerezni. Egy éjszaka ötlik fel benne, hogy kirabolja Vargáékat, akiknél az előző nap sok pénzt látott. A cselekmény egyenes vonalú, egységes ívelésű, az események egymásutánját térbeli és időbeli előrehaladás jelzi. Az elbeszélés jelen ideje mindössze néhány óra, de ez a jelen folytonosan egybemosódik a 26 hónapos háborús múlttal, az otthon, a hátország a fronttal, a valóság a különböző hallucinációkkal és víziókkal. A cselekmény tényleges színhelyét és idejét - a főszereplő tudatában - a háborús élményekre való visszaemlékezés lépten-nyomon elhomályosítja, megzavarja. Egymással összekeveredik a régi, egységes én és a megzavart tudat. Az elbeszélés idejére már befejeződött a személyiség szinte tudathasadásos széthullása.
Ásás közben a fecsegő öreg napszámos folyton olyan témákra terelgeti a beszélgetést, amelyek még inkább felerősítik a katonaember korábbi elhatározását (szegénység, drágaság, első emberölése a háborúban: egy kislány leszúrása). Ügyetlen, átlátszó hazugsággal próbál magának alibit szerezni: kilenc órakor azt monda: "Most ütötte a tizet a toronba.” Útközben Vargáék háza felé egy mély, szakadékos, akáccal benőtt árkon kell keresztülmennie. Az írói elbeszélés szinte észrevétlenül vált át a szabad függő beszédbe (az átképzeléses stílusba): a novellahős kavargó-gomolygó, gátlásokat széttépő gondolatainak, harci élményeinek közlésébe. A "támadás" előtt a lelke mélyén valami olyan gyávaság "kushadt", amelyet sohasem érzett a harctereken: "hiányzott a kommandó". A szegénység parancsszavára mégis behatol a házba, de az nem volt üres: Vargáék két kisgyermekük őrzését egy nagyobbacska pesztonkára bízták. Szakszerűen, ahogy tanulta - az író ezt naturalista részletezéssel adja elő – megöli a két lánygyermeket. A vér látványa valósággal megnyugtatja ("Hogy ismerte már ezt a vért! Hány embert szúr már agyon... Mindenkinek így szökik a vére "), s a bölcsőben felsíró kisbabának cuclit nyom a szájába. - A szekrényben az ezresek helyett csak 145 forintot talált. Sóvágó úrnak ezért csupán az adósság egy részét törleszti, 20 pengőt. Otthon mindent elmond feleségének. Furcsa, összetett epizódja ez a novellának. Szelíden, meghatódva nézi feleségét, szereti, sajnálja, de alig állja meg, hogy el ne mosolyodjék, ha egyre rémültebb arcára pillant. Előzőleg még bekötötte kisfia kezét, aki észrevette apja kezén a vért. Ő maga nyugodt, közömbös: a két gyilkosság után most sem érez semmi ijedtséget és sajnálkozást, sem megrendültséget, lelkifurdalást. Egy pillanatra visszatér az idill is: a gyerekek vidáman játszanak azzal a kocsival, amit apjuk még az első éjszaka készített nekik. Aztán gyöngéd, óvatosságra intő szavakkal búcsúznak a gyerekektől, s elindulnak a rablott pénzzel a vásárba. Útközben a folyó menti töltésen a katona tudatában azonosul a múlt és a jelen, a látomás és a valóság: pontosabban a frontélmények és a víziók szinte a jelen és a valóság helyébe lépnek. A szófukar emberből most ömlik a szó: a háborús körülményeket magyarázza feleségének. Hallja az ágyúszót, látja a túlsó parton az ellenséges frontot, "mintha odaát muszi mozogna", majd az őrület nyílt kitöréseként rémülten leugrik a töltésről, fedezékbe bújik, s durván oda parancsolja a halálra vált asszonyt is. A katona félelmes vízióiban súlyos értelmi elborulások és kísérteties lényegmeglátások, felködlő igazságok váltakoznak egymással. Áradó monológjában a háború nemcsak mint borzalmak forrása, hanem mint a társadalmi igazságtalanságot megszüntető "igazi világ" szerepel: a gránát nem válogatja ott, ki a tiszt, ki a közlegény. Majd az asszony iránti kimondhatatlan gyöngédség érzésének felmerülésével párhuzamosan az igazi háború, a szegények és gazdagok közti harc gondolata dereng fel zavart tudatában: "Pedig, hallod, én azt mondom neked: nem a muszka van a másik parton ... hanem a másik parton vannak a gazdagok ... Mink vagyunk itt, tudod, ezen az ódalon, a szegény emberek ... " S ezzel a felismeréssel együtt felködlik saját tettének igazságtalan és céltalan volta is. A vásárban csak ásót vesz, meg a gyerekeknek egy hatosért mézest, a többi pénzt pedig hazafelé
messze bedobja a vízbe. Az elhajított pénzzel egyidejűleg látomásai is eltűnnek, s korábbi zavart magatartását a kijózanodás váltja fel. Az életösztön megpróbálja még benne félrevezetni a csendőröket, de mikor éppen kisfia leplezi le primitív kifogását, megadja magát, s elismeri a büntetés jogosságát.
A háborús emlékek felidézését eltorzult német katonai "szakszavak" alkalmazásával teszi hitelesebbé az író.
A Varga lány "úgy nézett ré, éppen úgy, mint az a lány... ott a háború elején... a legelső gyerek... ott Sabácban".
A későbbiek során ez a mozzanat sietteti majd a végkifejletet.
Felesége mindent megért, s megszületik benne a felmentő ítélet: „Teremtő isten, ez az ember nem tiszta ... Lehajtotta a fejét, és a szemében lassan könnyek gyűltek ... Siratta a régi urát. .. "
Az olvasó nem mentheti fel magában a katonát, hiszen brutális gyilkosságokat követett el, de azt is érzi, hogy morális épségét a háború embertelensége zúzta szét, s inkább áldozat, mint közönséges bűnöző.
