KÓSA ÉVA
Mégis van új a nap alatt? Generációváltás az ezredforduló táján
A szerző a PPPKE BTK egyetemi tanára.
1
Daphne B. Bugental – Jacqueline J. Goodnow: Socialization processes. In William Damon (szerk.): Handbook of Child Psychology, Vol. 3, Wiley, New York, 1998, 389.
2
Vö. Dorothy Rogers: Adolescents and Youth. Prentice Hall, Inc. (5th ed.), 1985. 3
Vö. F. Philip Rice: The Adolescent. Development, Relationships, and Culture. Allyn and Bacon, Inc. (5th ed.), 1987.
4
Az életkori meghatározás laza, többnyire ‘millennials’-nak számítanak az 1980– 2000 között születettek, de tágabban a tizen- és huszonvalahány évesek.
Pszichológiailag nézve a generációváltás fogalomköre több szempontból is rokonságot mutat a szocializációs folyamattal. Ugyanis „a legáltalánosabb értelemben véve a szocializáció úgy is meghatározható, mint a társas együttélés követelményeinek megfelelő fontos készségek elsajátítása az ‘idősebbek’ és az ‘újoncok’, a ‘régiek’ és az ‘újonnan jöttek’ között zajló folyamatos együttműködés révén”.1 Ily módon adja tovább a „stafétabotot” az egyik generáció a következőnek, és így jön létre az egyes közösségek, embercsoportok, kultúrák folyamatossága és egyedi karakterisztikuma. Az átadás azonban nem jelenti azt, hogy az ifjabbak pontosan lemásolják az idősebbek világát. A változás az egyes generációk között természetes és nem is új jelenség, bár azt tapasztalni, hogy az előző generáció többnyire elégedetlen az utána jövővel. Bármily meglepő, Szókratésznek a fiatalokról vallott, több mint kétezer évvel ezelőtti véleménye ma sem tűnik idejétmúltnak: szerinte az ifjúság a luxus élvezője, nem tiszteli a felnőtteket, feladatok végzése helyett a fiatalok csak csevegnek, ellentmondanak a szülőiknek, és megfélemlítik a tanáraikat.2 Úgy tűnik ez a felfogás örökzöld. A pszichológusok sztereotípia-kutatásaikban ma is ismétlődően az évszázadok óta meglévő jellemzésekkel találkoznak: a mai felnőttek, az idősebbek véleménye szerint a fiatalokat leginkább az jellemzi, hogy elkényeztetettek, felelőtlenek, hedonisták, erkölcstelenek, cinikusak és lázadók.3 Mintha csak Szókratészt hallanánk! Miben és miért gondolhatjuk mégis másnak, a korábbiaktól eltérőnek a napjainkban zajló változásokat? Miért gondolja a szakértők táborán kívül a közvélemény jelentős része is úgy, hogy a nemzedékek közötti távolság eddig nem látott mértékű? Nem lehet, hogy megint csak a szokásos, az idősebb nemzedéket jellemző sopánkodásról van szó? Az mindenesetre jellemző, hogy az ilyen jellegű kérdések kapcsán ma a média mindig felkerül a vádlottak padjára. Ennek egyik oka az, hogy a mai fiatalok idejük igen tekintélyes részét valamelyik médiummal, elektronikai-informatikai eszközzel kapcsolatos tevékenységnek szentelik. Továbbá ezzel bizonyára kapcsolatba hozható a fiatal generáció uniformizálódása is. Azaz az „ezredfordulós” fiatalok (úgynevezett „millennials”4) — noha országonként és kultúránként eltérőek — alapvetően jobban hasonlítanak egymásra, mint a saját kultúrájuk idősebb tagjaira. Erre utaló jeleket kutatási adataink is alátámasztják. A globalizáció, a ‘nyugati’ kultúra terjedésével a divat (az öltözködés, zenei ízlés stb.) uniformizált mintái mellett az egymástól
496
5
Vö. Kósa Éva: A média szerepe a gyerekek fejlődésében. In: Mindentudás Egyeteme, 5. kötet, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2004, 165–187.; Kósa Éva: Mass Media and identity development in adolescence. In Mária Fülöp – Alistair Ross (szerk.): Growing up in Europe today: Developing identities among adolescents. Stoke on Trent, Trentham, 2005, 121–137. 6
A kérdéskör bővebb kifejtését lásd Kósa Éva: A média: a változások oka vagy eszköze? A generációs szakadékról (megjelenés alatt). Ez az írás a tanulmányban elemzettek összefoglalása. 7
A kutatássorozatot a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesülete megbízásából és a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (korábban az ORTT) támogatásával végeztük. A vizsgálatban résztvevő kutatótársak: Antalóczy Tímea, MTA Szociológiai Intézete, és László Miklós, ELTE Szociológiai Intézetének munkatársai. Az eredményekről 1998 óta kétévente „A média hatása a gyerekekre és a fiatalokra” címmel megrendezett nemzetközi
távoli kultúrában élő tizenévesek ugyanazokat a modelleket (filmsztárokat, zenészeket, sportolókat, celebeket stb.) választják példaképüknek is.5 Kiemelhető jellemző a változások tempója is. A felgyorsulás a médiaeszközök technikai-technológiai fejlődésének és a változás elképesztő iramának köszönhető: az elektronikai eszközök (PC-k, iPod, iPad, MP3 lejátszók, tabletek, telefonok stb.) sokadik generációjukat élik egészen rövid időszak alatt. Egyesek a média sajátosságához kapcsolják azt is, hogy nincs korosztályi ‘lázadás’ az idősebb generációval szemben. Ugyanakkor a szembenállás korábbi formái helyett (mint például a hippi-korszak, a beat-nemzedék stb.) kialakult a lázadás médiához köthető mai formája: például az újságírók új típusa, akik adott esetben egy saját weblappal a hagyományos hírközlő eszközöknél (legyenek azok bár hírlapóriások vagy vezető tv-csatornák) több olvasót érnek el. Jogos-e a vád? Valóban a média/az elektronikus/digitális forradalom/az internet elterjedése a jelentős átalakulások, a mai generációváltás sajátosságainak oka? Az alábbi áttekintésben6 kiemelek néhány olyan tényezőt, mely mindenképp új vonásnak tekinthető a jelenség eddigi karakteréhez képest. A hagyományos megközelítésektől eltérően a médiát az érintett korosztály életmódjában és életstílusában megfigyelhető változások eszközének tekintve, a vizsgálati adatokat szélesebb kontextusba helyezve a fiatalok utóbbi évtizedekben megváltozott társas-társadalmi helyzetét a médiával való kapcsolatában mutatom be. Az érvelés alátámasztásához saját adatok is lényeges fogódzót jelentenek: a hazai kutatási lehetőségek terén szerencsésnek mondható folyamatossággal 1998 óta immár hetedik alkalommal végeztünk7 országos reprezentatív vizsgálatot tinédzserek, 12–17 évesek körében.8 A további gondolatmenetben így egyrészt a kutatássorozatunk adataiból idézek, másrészt rámutatok néhány olyan társadalmi-gazdasági-kulturális jelenségre, mely a körülmények megváltozásával némi magyarázattal szolgálhat az ifjúságot jellemző korosztályi trendre. Ezek az életmódbeli, értékrendbeli változások összefüggésbe hozhatóak a 20. század második felétől megfigyelhető olyan jelenségekkel, melyek a fiataloknak az idősebbektől való függetlenedésével kapcsolatosak. Ezek a jelenségek a múlt század utolsó két évtizedében a családi struktúra, a társas kapcsolatok, és nem utolsósorban a technológiai változások következtében jelentősen felgyorsultak.9 Nézőpontomból ezeknek a változásoknak a médiaeszközök elterjedésével, használatának körülményeivel és dinamikus növekedésével való összefüggésrendszere az, mely közelebb visz a média szerepének megértéséhez.
Trendek a felnőtt nemzedék és a fiatalok közötti viszonyban — a függetlenedés területei A változások egyike az otthonok terének funkcionális átalakulása. Az otthoni tér — az egyes országok társadalmi berendezkedésétől, gaz-
497
konferenciákon, illetve a konferencia kiadványköteteiben számoltunk be. A 2013-as vizsgálatban összesen 70 általános iskola és 70 középiskola szerepelt. Összesen 2337 főt, az általános iskolák 7. osztályában 1103, a középiskolák 11. osztályaiban 1234 tanulót kérdeztünk meg. 8
Kósa Éva: Szülői részvétel a fiatalok médiahasználatában. In Gabos Erika (szerk.): A média hatása a gyermekekre és a fiatalokra. III. Nemzetközi Médiakonferencia, Balatonalmádi, 2005. Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület, Budapest, 2006, 67–89.; Kósa Éva: Védelem vagy felkészítés? In Gabos Erika (szerk.): A média hatása a gyermekekre és a fiatalokra. IV. Nemzetközi Médiakonferencia, Balatonalmádi, 2007. Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület, Budapest, 2008, 66–79.; Kósa Éva – László Miklós: Együtt – egyedül. In Gabos Erika (szerk.): A média hatása a gyermekekre és a fiatalokra. VI. Nemzetközi Médiakonferencia, Balatonalmádi, 2011. Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület, Budapest, 2012, 103–119.
dasági fejlettségétől és lehetőségeitől függően — egyre nagyobb téri autonómiát biztosít a fiatalok számára. Ha a középkorra tekintünk vissza, még a szolgák is egy szobában aludtak gazdáikkal.10 Mára a szobahasználatban csak a generációk mentén történik elkülönülés. Ez a saját szobai territórium specifikus kulturális eszközöknek és felszereléseknek (saját tv, számítógép, internetelérés stb.) ad helyet a mai fiatalok számára, s használatuk is a függetlenség jegyében történik. Ez pedig teret nyit az egyéni médiahasználat tartalmának, idejének önálló irányítására. Vizsgálati eredményeink szerint a fiatalok által kizárólagosan (és többnyire kontroll nélkül) használt médiaeszközök száma folyamatosan nő. A felnőttektől való függetlenedéssel kapcsolatba hozható másik jelenség a fiatalok fokozódó kulturális autonómiája. A tömegmédiumok által is terjesztett új társadalmi értékek, a mozi és a fiatalok zenéjének kirobbanó intenzitása a korábbi mértéket messze meghaladóan markáns ifjúsági kultúrát teremtett az ötvenes évektől kezdődően. A nyolcvanas évek pedig további elkülönülést generáltak: megjelentek és azóta is terjednek a kifejezetten az ifjúság ízlését kiszolgáló, speciálisan fiataloknak szóló filmek, tv-programok, sőt tv-csatornák, rádióadók, magazinok, írott és elektronikus újságok, fórumok, internetes oldalak, zenei produktumok (CD-k, DVD-k), videojátékok stb. Mindennek következménye jól látható: a generációk közötti szegmentáció a rádióadókat és a tv-műsorokat tekintve szinte teljes. A „felnőttek” tv-csatornáit és rádióműsorait a 20 év alattiak szinte egyáltalán nem nézik/hallgatják — ezt mutatják a tv-csatornák preferenciájára vonatkozó saját adataink is. Egy újabb, jelentőségében talán még nem is kellően felismert változás: az ifjúság kapcsolati autonómiájának fokozódása. Az ifjúságot nevelők a formális csatornákon folyó kommunikációt mindig is igyekeztek kontrollálni. A mobiltelefon, és még inkább az interneten történő kommunikáció elterjedése azonban egészen új lehetőséget nyitott a fiatalok számára a kortárskapcsolatok terén azzal, hogy lehetővé vált szülői kontroll nélkül, az otthoni felügyelettől távol kapcsolatot kezdeni, kapcsolatban lenni a társakkal, ismerős vagy akár ismeretlen másokkal. Ezen a téren a magyar fiatalok kiemelkedően aktívak. Már a 2005-ös vizsgálat során megkérdezettek is a mobiltelefonjukat említették az életükben három legfontosabbnak tartott tárgy között. A 2011-ben végzett felmérés alapján a fiatalok 98 százalékának volt saját, 43 százalékuknak internetezésre is alkalmas mobiltelefonja, 2013-ban pedig már túlnyomóan okostelefon van a kezükben. A mobil eszközöket használók pedig kétszer olyan aktívak az internetes közösségi oldalakon, és ez az aktivitás kiemelkedő mértékben a kortársakkal való kapcsolatról szól. Sajátos paradoxon, hogy a függetlenedés mellett ugyanakkor egyre késik a szülőktől való leválás, egyre nő a „mamahotelek” száma. Ebben nyilván gazdasági, párkapcsolati és egyéb tényezők is szerepet játszanak, de tény, hogy a fiatalok ma sokkal későbbi életkorban költöznek el otthonról, mint 10–20 évvel ezelőtt.11
498
9
Vö. Dominique Pasquier: From Parental Control to Peer Pressure: Cultural Transmission and Conformism. In Kirsten Drotner – Sonia Livingstone (szerk.): International Handbook of Children, Media and Culture. Sage Publications, London, 2008, 348–379. 10
Vö. Philippe Aries: Gyermek, család, halál. (Ford. Csákó Mihály és Szapor Judit.) Gondolat, Budapest, 1987. 11
http://www.tarki.hu/hu/ news/2013/kitekint/ 20130605_csalad.html.
12
Vö. Sonia Livingstone: Young People and New Media. Sage Publications, London, 2002. 13
Vö. Marie Winn: Gyerekek gyermekkor nélkül. (Ford. Lánczi András.) Gondolat, Budapest, 1990. 14
Mindkettő egyaránt jelentős: a fizikai világ eseményeire az adott kultúra tudományos-, hiedelem- és világmagyarázó keretei adnak magyarázatot, a szociális szférával kapcsolatos értelmezések az érzelmek, indulatok, társas viszonyok stb. kultúránkénti eltérő jelentését továbbítják.
Minden bizonnyal az előzőektől sem független tendencia a felnőttek respektusának csökkenése, a tekintély hiánya. Az olyan hagyományos kötődéseket, mint a család és a közvetlen kapcsolatokra épülő közösségek, kikezdi a gazdasági és társadalmi mobilitás. A heterogén és multikulturális társadalmakban felnövő fiatalok egymással tökéletes ellentétben lévő erkölcsi rendszerekkel és nemegyszer egymással ütköző kulturális hagyományokkal találkoznak. Mindez hozzájárul a társadalom további individualizációjához, és együtt jár azzal, hogy az autoritás és értékek hierarchiája helyett a gyerekek és a fiatalok egyre inkább a horizontális társas kapcsolatok felé orientálódnak. Sokak szerint a mai gyereknevelés jellegzetes karakterisztikuma a szülői tekintély és felelősség folyamatos csökkenése.12 Ezt alátámasztja 2013-as vizsgálatunk is: a 12–17 éveseknek csak negyede választja valamelyik szülőjét példaképnek. A felnőttek tekintélyének — mint a tisztelet és respektus forrásának — általános erodálódása az elmúlt fél évszázadot tekintve szembeötlő.13 Ez a folyamat kiterjed a felnőtt világ további szféráira, az autoritás hajdani megtestesítőire: tanárokra, vezetőkre, politikusokra. Szemléletes és elgondolkodtató adat, hogy legutóbbi vizsgálatunkban a diákok alig másfél százaléka tekinti példaképnek a tanárát! E tekintetben a nyilvánosság — azaz a média, mint a nyilvánosság eszköze — a jelenség sokszor megnevezett eredője. A média mindent mutat, és a kép alapján, melyben a személyes problémáikat megoldani képtelen szülők, a korrupt vezetők, az esendő és hibákat elkövető, jellemgyenge felnőttek, a szexualitás aberrációi és hasonló negatív felnőtti viselkedések is láthatóak, a felnőttek világa és ennek a világnak a működése nem vonzó. Ebbe a jelenségkörbe illeszthető további jellegzetesség a szülői szerepkör utóbbi évtizedekben megfigyelhető átalakulása és a szülők kultúraátadó szerepének változása. A szocializáció során a nevelés eszközei és a példamutatás mellett különösen fontos mechanizmus is zajlik: a felnőttek — eleinte elsősorban a szülők, de nagyon hamar a szocializáció egyre táguló körei is — a felnövekvő egyént körülvevő világ eseményeire, jelenségeire vonatkozóan folyamatosan magyarázatot adnak. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a fizikai és a szociális világot14 „lefordítják” az egyén aktuális értelmi képességeinek szintjére: „ez azért van, mert…”, „ezt azért kell megtenni, mert…”, vagy „ezt nem lehet, mert…”, „azért nem jó stb., mert…” Ez a mediáció a jelenségek és viselkedések látható és nem látható, vagy nem egyértelműen érthető okaira ad magyarázatot az adott kultúra értelmezési keretei alapján. Mindez egyfajta természetes magabiztossággal történik: a szülők, és később a szocializáció egyéb ágensei, a nevelők, a tanárok az iskolákban, egyéb intézmények stb.) többnyire kételyek nélkül töltik be ez irányú szerepüket. Az utóbbi évtizedekben azonban több minden kikezdi ezt a magabiztosságot. Ingoványossá vált a talaj, amin állva a szülők és a felnőttek általában (így a tanárok is) meggyőződéssel, hitelesen és kielégítően tudják
499
Elbizonytalanodó szülő és nevelő
Szerepzavar a szülő– gyerek kapcsolatban
interpretálni az utódoknak a körülöttünk lévő világot. Azt a világot, melyben a média átjárja a fiatal korosztály mindennapi tapasztalatait, melyben a média játssza a főszerepet az információszerzésben, a szórakozásban, a kapcsolattartásban, és még számos egyéb területen. Ebben a világban az általam „elbizonytalanodó szülő és nevelő” szindrómának nevezett jelenség oka összetett, és itt csak néhányat említhetek. Tény, hogy az interaktív és individualizált média új formái például mintegy megfordítják a korábbi generációs rendet, hiszen e területeken a gyerekek tanítják a felnőtteket, átalakítva ezzel a szocializációra vonatkozó korábbi elvárásokat. Szélesebb perspektívából tekintve „felelős” a tudomány is a szülői magatartás terén mutatkozó kételyek megjelenésében. A 20. század második felétől ugyanis egyre inkább megfigyelhető, hogy az emberek tájékozódását, orientációs pontjait számos területen a tudomány, vagy a nevében kijelentett, többnyire egyszerűsített direktívák, állítások határozzák meg (bár zömmel nem a tudomány felelős az eredményeire utaló kijelentésekért — tekintsük akár a mosóporok intelligens molekuláira való hivatkozást a reklámokban). Így nem maradt ki az érintett területek listájából a gyereknevelés és a szülő–gyerek kapcsolat sem. A pszichológia terén még akár azt is mondhatjuk, hogy néhány területen bizonyos értelemben „félreértés” történt: a tudományos eredmények torzulva terjedtek el a közgondolkodásban. Például a kreativitás esetében annak összetevőiről, és az ezeket elősegítő nevelési környezetről vallott pszichológiai érvelés pozitív hozama mellett az szűrődött át a hétköznapi nevelőhöz, hogy a korlátozás, a szigor, a gyerek bármely kezdeményezésének leállítása árt a kreativitásnak, megöli az eredetiséget. Ugyanígy az egyszerűsítő „meleg” és „hideg” jelzőkkel illetett nevelői eljárásokat is nagy ismertség és nagy népszerűség övezte és övezi máig, sajnos a melegséget tévesen azonosítva a feltétlen engedékenységgel és korlátok hiányával. Noha a fejlődéslélektan nyomósan érvel az úgynevezett „mérvadó” szülői magatartás mellett, mely a gyerekek jogai mellett a kötelességeket is fontosnak tartja (és betartatja) az érett személyiség kialakulása érdekében. Még egy jellemző mozzanata a mai szülő–gyerek kapcsolatnak egyfajta szerepzavar is: a gyerekek gyakran felnőttes, a felnőttek erőltetetten fiatalos viselkedést mutatnak. A médiaábrázolások jól tükrözik, és rá is erősítenek erre a tendenciára: gyerekek vagy tinik készítik fel elvált szüleiket a randevúra, szerveznek alkalmakat partnerkeresésre, vagy oldják meg a felnőtt világ problémáit. A meggyengülő tekintélyű, vagy a tekintély, a(z egyébként adott) hierarchia kinyilvánításától idegenkedő szülők és nevelők, lemondván a hagyományos eszközökről, mindinkább barátként igyekeznek kapcsolatot építeni a fiatalokkal. Egyre gyakoribb, hogy mindent megbeszélnek már a 10–12 évessel is, mindenben kikérik a véleményét, ők is hasonló divatot követnek, felnőttként ugyanazt a könnyűzenét hallgatják (és igyekeznek élvezni is); ők is fent vannak a Facebook-on,
500
15
Vö. Kósa Éva: Mass Media and identity development in adolescence. In Mária Fülöp – Alistair Ross (szerk.): Growing up in Europe today: Developing identities among adolescents, i. m. 121–137.
szülőség helyett haverságot szeretnének, vagy amint az angol nyelv olyan találóan kifejezi: „peer-enting”-et a „parenting”-gel szemben. Ez az elbizonytalanodás különösen tetten érthető a felnőtteknek a fiatalok és a média kapcsolatára adott reakcióiban, viselkedésében. A médiával (mint eszközzel, mint tartalommal, mint hatalmi ággal) kapcsolatos mediáció a fiatalok számára a felnövekedés minden színterén és területén szükséges lenne. Azonban kutatási adataink azt mutatják, hogy mind az otthoni, mind az iskolai keretek között ez a fontos és szükséges közvetítés távolról sem éri el a kívánatos szintet, nem tart lépést a fiatalok mindennapi tapasztalataival.15
Összefoglalásul Írásomban a „millenniumi nemzedék” jellegzetességeiből, a generációk közötti távolság összetevőiből emeltem ki jellegzetességeket, majd ezek közül néhányat fókuszba helyezve megkíséreltem ezeket társadalmi-kulturális közegbe ágyazva bemutatni, szem előtt tartva a média szerepével kapcsolatos összefüggésszálakat. Áttekintésem alapján ezeknek a jelenségeknek a média nem előidézője, inkább eszköze, és a szokatlan sebességgel zajló technikai-technológiai, és az ezzel együtt járó társadalmi folyamatok terén zajló változásokkal figyelemreméltó kölcsönhatásban lévő tényezőnek tekinthető. Úgy látom, hogy a média ebben az összefüggésben fontos szereplőjévé vált annak a folyamatnak, melynek során a kulturális transzmisszió vertikális formái (a szülők, az iskola, a felnőtt társadalom és a felnőttek kultúrája) mellett, vagy akár helyett, a kortársak révén — a média adta lehetőségekkel élve — a kultúra horizontális közvetítésének dominanciája erősödik. Valószínű, hogy a generációk közti különbség jelenlegi vonásai vélhetően változni fognak: a már ‘mobiltelefonnal a kézben’ született gyerekek szülőkké válva már soha nem lesznek olyan idegenek a digitális világban, mint az ő szüleik. Nehéz megjósolni, hogy a kultúra átadásának formáit tekintve milyen változások előtt állunk.
KIADÓNKBAN IS KAPHATÓ: Megismertem Isten szeretetét… Lukács László piaristával beszélget Juhász Ferenc Kairosz Kiadó, Budapest, 2014 „Miért hiszek?” sorozat, XCVIII. kötet Ára: 1.500 Ft helyett 1.200 Ft
501
