Laura MacDonald Fényes telihold
A Szívhang különszám 15.(a) Eredeti címe: Drastic Measures 1996 Megjelent: 2008. 03. 11. Ali nővér megrökönyödve pillantja meg a sürgősségi osztályon hajdani szerelmét, Stevens doktort. Néhány évig együtt éltek, de aztán a lány nehéz szívvel elhagyta az orvost, mert önzőnek és megbízhatatlannak tartotta. Most ijedten tapasztalja, hogy a férfi nem közömbös a számára. Connor Stevens világgá kürtöli, hogy szerelme miatt költözött a közelbe, úgyhogy Ali nővér kicsit megnyugszik. Ám egy holdfényes éjszakán különös dolgok történnek, és a lányban motoszkálni kezd a kétely...
1. FEJEZET Amikor Ali reggel elhagyta Church Close-i otthonát, és szokása szerint biciklivel indult munkába, még nem gyanította, hogy aznap milyen kellemetlen meglepetésben lesz része. Ha csak sejtette volna, ki sem teszi a lábát a házából. Így viszont nyugodtan kerekezett a Szent Márk Kórház felé, hogy a sürgősségi osztályon felváltsa kimerült munkatársait. - Úgy látom, zűrös éjszaka lehetett - fordult Ali a legjobb barátnője, Maggie Hoskins nővér felé, amikor belépett az öltözőbe, hogy egyenruhára cserélje megszokott hétköznapi viseletét, a kényelmes farmert és a pólót. Maggie már átöltözve várta a műszak kezdetét. - Remélhetőleg a nappal annál csendesebb lesz - felelte, miközben futó pillantást vetett a tükörbe. - Talán... De amit az előcsarnokban láttam, az nem erre utal - sóhajtott Ali, és megigazította a főkötőjét. - Tudom - bólintott Maggie. - Rengetegen várakoznak. Néha már arra gondolok, hogy titokban a teherbírásunkat próbálgatják. - Az egyenruhához tartozó zsebórát az övéhez erősítette. - Hallottad, hogy mától beosztanak melléd egy tanulónővért? - Még ez is! - csóválta meg a fejét kedvetlenül Ali. - Remélhetőleg nem lesz olyan idegesítő és tudálékos, mint a múltkori. Maggie kuncogni kezdett. - Javíthatatlan vagy. - A változatosság kedvéért ezúttal kifoghatnál egy fiatal, jóképű ápolót, aki alig várja, hogy megtanítsd néhány új fogásra. Ali még akkor is mosolygott, amikor Maggie-vel elindult a fogadópult felé, ahol a főnökük, Harvey Gatten főápoló várta őket.
- Jó reggelt! - üdvözölte a férfi kedélyesen a két nővért, és nyomban Alihoz fordult. - Mától kezdve Jessica Lake veled dolgozik néhány hétig. Rokonszenves, jól nevelt fiatal lány, egy kicsit talán túl érzékeny, viszont tele van lelkesedéssel. - És mit tud? - érdeklődött Ali. - Még nem dolgozott sürgősségi osztályon, sőt műtőben sem. - Harvey elvigyorodott. - Könnyen elájul. Ali csüggedt pillantást vetett Maggie-re. - A kezdeti nehézségek - vigasztalta a barátnője. - Az ájulás is beletartozik. Mindannyian átestünk rajta, nem igaz? Az ebédnél találkozunk. Sok szerencsét az új nebáncsvirághoz! - intett búcsút mosolyogva, majd eltűnt a nővérszobában. - Hol találom Jessicát? - tudakolta Ali. - A raktárban. Megkértem, nézze át a kötszeres szekrény tartalmát, és írja össze, mi van már fogytán, miből kell rendelni. Ali bólintott, és elindult a szekrényekkel telezsúfolt, kicsiny helyiség felé, hogy megismerkedjen a tanulójával. Harvey nem túlzott. Jessica Lake csakugyan kedves, csillogó szemű fiatal lány volt. Ali mintha csak a nyolc évvel ezelőtti önmagát látta volna benne viszont. Úgy döntött, először körbevezeti új munkatársnőjét az osztályon. Útjuk végén a tágas váróterembe értek. - Ezek az emberek még ma sorra kerülnek? - hüledezett Jessica. - Remélhetőleg - felelte Ali. - Természetesen, ha annyi a beteg, hogy egy nap alatt nem tudjuk ellátni őket, akkor jön a „mazsolázás". - „Mazsolázás"? Az meg mi? - kérdezte kíváncsian a lány. - Egyfajta előválogatás - magyarázta türelmesen Ali. - Gyors állapotfelmérés alapján megállapítjuk a betegek sorrendjét. Jessica bólintott. - És a sürgős eseteket előre veszik? - Pontosan - helyeselt Ali. - Mióta dolgozik itt? - érdeklődött félénken Jessica. - Másfél éve vagyok a Szent Márk sürgősségi osztályán. - És korábban? - Azelőtt a suffolki kórház sebészetén dolgoztam. - Alig mondta ki Ali ezeket a szavakat, hirtelen kavarodás támadt a váróteremben. Többen felugrottak a székükről, és ijedten kiabáltak. - Úgy látom, valaki összeesett - állapította meg a nővér. - Egy fiatalember. Jöjjön, segítsünk rajta! Két ápoló már szaladt is egy hordággyal, és bevitték az eszméletlen férfit az egyik vizsgálóba. Kiderült, hogy az illető cukorbeteg. Reggel ugyan beadta magának az előírt inzulinadagot, de nem evett semmit. Ennek lett következménye az iménti rosszullét. Az ügyeletes orvosnő, Samara Rahijd intravénás szőlőcukoroldatot rendelt. - Ez majd helyreállítja a vércukorszintet - magyarázta Ali a kicsit sápadt Jessicánák, miközben az infúziós üveget az állványra akasztotta. A délelőtt folyamán a betegek áradata nem csökkent. Akadtak, akik közlekedési balesetet szenvedtek, míg mások a munkahelyükön vagy odahaza sérültek meg. Hoztak be gyerekeket, akik az iskolai tornaórán estek el, meg egy óvodás korú kisfiút, aki üveggolyót dugott az orrába. Jessica remekül állta a sarat egészen addig, amíg Harvey dél felé újabb feladattal nem bízta meg őket. - Ali, átjönnél a kettes vizsgálóba? Egy hentestanuló a bárddal rácsapott a bal kezére. Kérlek, nézd meg, milyen súlyos a sérülés, és mi a teendő! - Te jó ég! - suttogta rémülten Jessica, és nagy levegőt vett. De azután határorozott léptekkel követte Alit. Amikor Ali később gondolatban lepergette maga előtt a hétfő délelőtt eseményeit, nem tudta volna megmondani, pontosan mikor hallotta meg azt a hangot. Az egyik vizsgálóból távozott éppen, ahol egy kislány gyógyult sebéből távolította el a varratokat. Jessica hűségesen követte. Ali úgy érezte, mintha villám csapott volna belé. Az elmúlt három évben nem volt olyan nap, hogy elfeledkezett volna erről a jól ismert, hangról. Csakhogy ezúttal a Szent Márk Kórház fogadópultjánál csendült fel, és nagyon is valóságosnak tűnt. - Valami baj van? - nézett Jessica ijedten a szempillantás alatt holtsápadttá váló munkatársnőjére.
Ali mély lélegzetet vett. - Még nem tudom - motyogta alig hallhatóan. - De mindjárt kiderül. Összeszedte minden bátorságát és a hang felé fordult. A férfi a fogadópultnál állt, és Chrissy nővérrel beszélgetett. Ali szíve elszorult. A jól ismert fájdalom évek óta kíséri, de az elmúlt hónapokban ritkábban jelentkezett. Egy kicsit hátrébb feltűnt Maggie is, nagy halom aktával a kezében. A férfi úgy nézett ki, mint annak idején. Farmernadrágot és felül kigombolt, fehér teniszpólót viselt, fölötte pedig világos színű bőrkabátot. A haja sem változott. A sötét fürtök majdnem a válláig értek. A jelenet is ismerősnek tűnt. Chrissy mosolya meg az az álmélkodó pillantás, amellyel a férfit méregette. Ali annak idején hányszor, de hányszor látta ezt a kifejezést a nők szemében! És jó képet kellett vágnia hozzá. Már előre beleborzongott a gondolatba, hogy a férfi előbb-utóbb felé fordul, és akkor megint rászegeződik semmihez sem hasonlítható tekintete. Ő, az a szempár! Egyszerűen ellenállhatatlan. A színe szokatlanul mélykék, és sűrű, sötét pillák árnyékolják. Nincs az a nő, akit hidegen hagyna... Mi az ördögöt kereshet itt? - bosszankodott magában Ali. Miért jött épp Denehurstbe? Ráadásul pont a Szent Márk Kórházba? Baleset érte? Nem úgy néz ki. Egészséges és magabiztos, ez már abból is látszik, hogy szégyentelenül flörtöl Chrissyvel, akinek szinte lángol az arca. Nem, ez az ember nem beteg. A férfi hirtelen megfordult. A kék szempár tágra nyílt a csodálkozástól. - Ali? Te itt? - kiáltotta álmélkodva. A nővér nyelt egyet. A másodperc tört részére mintha feléledt volna a múlt. Némán meredtek egymásra. - Connor? Ali nem tudta, hogyan siketült kimondania a férfi nevét. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy három év elteltével itt találkoznak újra egymással. - Milyen kellemes meglepetés! - szólalt meg végre a férfi, és közelebb lépett. Ali érezte, amint úrrá lesz rajta a vakrémület. El innen! Nem akar beszélni Connoral! Látni sem kívánja. Az elmúlt három évben mindent elkövetett, hogy megpróbálja elfelejteni. Egyszer s mindenkorra pontot akart tenni a kapcsolatuk végére. A legszívesebben még az emlékezetéből is kitörölte volna. Most meg hirtelen itt áll előtte, épp oly vonzón, mint régen, és a szemében a jól ismert kifejezés, a csodálkozás meg a szelíd gúny keveréke. - Mi szél hozott erre az isten háta mögötti helyre? - kérdezte Ali, és maga is csodálkozott, hogy a hangja semmit sem árult el a belsejében forrongó indulatokból. Fogalma sem volt, hogyan képes erre, mindenesetre megkönnyebbüléssel töltötte el. A szeme sarkából látta Maggie-t, aki közben az aktákkal közelebb ért, és leplezetlen kíváncsisággal figyelte a jelenetet. - Úgy is mondhatnám, hogy egy szerencsés véletlen. Connor közvetlen Ali előtt állt, és kíváncsi tekintettel méregette a lányt. - Szerencsés véletlen? Érdekes megfogalmazás - felelte Ali hűvösen, már-már fagyosan. - Levágattad a hajad - jegyezte meg mosolyogva Connor. A lány vállat vont. - Már rég. Érezze csak a férfi, hogy közben más ember lett! - Tetszik. - Connor most még szélesebben vigyorgott. - Mindig is a hosszú hajat szeretted - emlékeztette őt Ali. - Változnak az idők, változnak az emberek - kedélyeskedett a férfi, és még közelebb lépett. Elbűvölően nézel ki. Félő volt, hogy Aliról mindjárt lehull a közönyösség álarca. Connor még mindig ugyanazt a borotválkozás utáni arcszeszt használta, mint régen, amelynek fanyar illata elválaszthatatlanul összefonódott a személyiségével. A lány egy kicsit megszédült. - Még nem válaszoltál a kérdésemre - figyelmeztette a férfit. - Hogy kerülsz ide? Connor nem felelt azonnal. Szemügyre vette Ali arcát, haját és végül a száját. - Igazad van - mormolta még nem válaszoltam a kérdésedre. A lány szíve vadul kalapálni kezdett, amikor Connor szemébe nézett. Ám ebben a pillanatban felbukkant Harvey, és megzavarta őket.
- Ali! Maggie! Gyertek a bejárathoz! Perceken belül érkezik egy mentőautó. Súlyos közlekedési baleset történt. A lány bólintott, és gépiesen elindult. Pillantásra sem méltatva Connort, követte Maggie-t. A mentőautó épp akkor kanyarodott be a kórház területére. - Vonzó fickó - jegyezte meg a barátnője. - Ízlés dolga - vonta meg a vállát megjátszott közönnyel Ali. - Nekem tetszik. - Maggie előrébb lépett, amikor a mentőautó csikorgó kerekekkel lefékezett. Feltételezem, ismered. - Túlságosan is jól. Két mentős ugrott ki a kocsiból, majd kinyitották a hátsó kétszárnyú ajtót, hogy kiemeljék a sérültek hordágyait. - Hogy érted ezt? - faggatózott tovább Maggie, mert még várniuk kellett néhány másodpercet. Ali közönyösen a barátnőjére pillantott. - Megkérdezted, ismerem-e, és én azt feleltem, hogy nagyon is jól. Nincs ebben semmi csodálatos, miután évekig együtt éltem vele. - A mentősökhöz fordult, - Mi történt, Mac? - Motoros ütközött teherautóval - felelte Tony MacPherson. - Két súlyosan sérült fiatal. A sofőr eszméletlen, a mögötte ülő lány fej- és mellkasi sérüléseket szenvedett. A szállítás közben kétszer megállt a szíve. - Rendben van, vigyük be! A többiek már várnak minket. Samara Rahijd, Harvey, Beth Rawlings nővér és Peggy Dukes segédápolónő a kezelőben gyülekeztek. Jessica Lake az ajtó közelében állt. Sápadtnak tűnt, és ijedtnek. A sofőr - szinte még gyerek - eszméletlen volt. Miközben Rahijd doktornő az alapvető életműködéseket ellenőrizte, Harvey nekilátott a szívmasszázsnak. Ali feltette a fiatal fiúra az oxigénmaszkot. Maggie hozta az újraélesztő készüléket, és Samara beállította az áramerősséget. - Hátra! - adta ki az utasítást. Mindnyájan visszafojtott lélegzettel figyelték a monitort. Semmi. Samara megemelte az áramerősséget, és következett a második kísérlet. Most sem történt semmi. A doktornő megrázta a fejét. - Túl késő - jelentette ki sajnálkozva, majd nyomban a másik sérülthöz fordult. Beth és Peggy, akik a fiú újraélesztési kísérlete közben a lánnyal foglakoztak, röviden vázolták a helyzetet. - Magához tért, és erős fájdalmai vannak - közölte Beth. Samara bólintott, majd nekilátott, hogy megvizsgálja a lányt, miközben Ali óvatosan levágta róla a ruhát. - Jobb oldali tüdőátfúródás. Komoly vérveszteség, medencetörés gyanúja - állapította meg Samara. Le kell csapolni a mellkasban összegyúlt folyadékot. Továbbá kérünk egy röntgenfelvételt a mellkasról, a medencéről és mindkét combról. A vérveszteség jelentős. - A pulzus gyors és gyenge. A vérnyomás esik - jelentette Beth. Samara biccentett. - Nincs fejsérülése, tehát, nyugodtan kaphat fájdalomcsillapítót. A jelenlévők tették a dolgukat. Összeszokott kis csapatot alkottak, mindenki pontosan tudta, mi a feladata. Jessica tágra nyílt szemmel figyelte őket. - Annyi idős, mint én - súgta oda Alinak, miután két ápoló elvitte a beteget, hogy megröntgenezzék. - Ismeri? - kérdezte Ali. - Csak látásból. Ugyanabba az iskolába jártunk. - És a fiút? - Öt nem - Jessica hangja megremegetett. - Mikor... mikor mondják meg a lánynak? - Ha már jobban lesz. - Rettenetes, ugye? - Igen - sóhajtott fel Ali. - Ezt nem lehet megszokni. - Aggódva vette szemügyre munkatársnője riadt arcát. - A legjobb ellenszer, ha a feladatainkra összpontosítunk. Itt is rendbe kellene tenni a helyiséget mutatott körül. - Hozna néhány üveg fertőtlenítőszert? Pótolni kell, ami elfogyott. Jessica megkönnyebbülten bólintott, és gyorsan elsietett. - Sosem mesélted, hogy volt egy komoly kapcsolatod - jegyezte meg szemrehányóan Maggie, miután kettesben maradt barátnőjével.
- Nem akartam beszélni róla. Az életemnek ezt a fejezetét örökre lezártam magamban - magyarázta nyugodt hangon Ali. - Egyáltalán ki ez a fickó? Ali felsóhajtott. Nem könnyű leszerelni Maggie-t. Ismerte jól a barátnőjét, és tudta, semmi értelme a kitérő válaszoknak. Nagyon kedves lány, de néha az ember idegeire megy. - Connor Stevensnek hívják - felelte tompa hangon. - És honnan ismered? - faggatózott tovább Maggie. - Segédorvos volt azon a klinikán, ahol én tanulónővér. - Szerelem első látásra? - Úgy valahogy. - Káprázatosan néz ki. Fekete haj és kék szem. Ritka párosítás. - Aha. Ali lehúzta a gumikesztyűt, és a szemetesbe dobta. - Miért lett vége? A lány vállat vont. - Nem akarta lekötni magát. - De együtt éltetek, nem? - Igen. Egyik nap hozzám költözött. A szállásadónője felmondott neki, és ő az utcán találta magát. Túl sok zajos bulit tartott. Megsajnáltam. Hogy milyen gyanútlan teremtés voltam akkoriban! - csóválta meg a fejét keserűen Ali. - Connor imádta a társaságot és a hajnalig tartó murikat. Mindig ott kellett lennie, ahol történt valami. Meglehetősen sokat ivott és dohányzott. Semmiből sem akart kimaradni. - Tehát amolyan igazi rosszfiú? - kérdezte lelkesen Maggie. - Igen. - És te? - Mire vagy kíváncsi? - Tudtad, mire vállalkozol, mielőtt... úgy értem... - Mielőtt felajánlottam volna neki a lakásomat meg az ágyamat? Maggie bólintott, és fülig pirult. - Többé-kevésbé - folytatta tűnődve Ali. - Hibáztam, mert azt hittem, meg tudom változtatni. - Nem sikerült? - Nem. Ali fanyar félmosolyra húzta száját, amikor eszébe jutott a Connorral töltött két viharos év. - Izgalmas időszak lehetett - fűzte tovább a szót Maggie. - Lefogadom, hogy rengeteget szórakoztatok. - Rettenetes volt - ellenkezett hevesen Ali. - Ugyan! - legyintett Maggie. - Légy boldog, hogy átélhetted! A vég nélküli unalomnál csak jobb lehetett. Nem mindennap kopogtat be egy ilyen jóképű fickó az ember ajtaján. - Az előnyös külső még nem minden - jelentette ki mereven Ali. - De ígéretes kezdet - makacskodott Maggie. - Egyébként mit keres itt? - Fogalmam sincs. - Tudta, hogy a Szent Márkban dolgozol? - Nem. - Tehát nem azért jött, hogy meglátogasson? - Nem - ingatta a fejét Ali. - Nagyon meglepődött, amikor megpillantott. - Ezek szerint nem tartjátok kapcsolatot? - Nem. El akarom felejteni őt, és a vele töltött időt. Maggie szeme elkerekedett. - Akkor nagyon szerethetted. - Igen. De szerencsére vége. Örülök, hogy még időben behúztam a vészféket. - Most azonban visszajött... - tűnődött Maggie. - Nem. Mondtam már, hogy sejtelme sem lehetett, hová költöztem. Teljesen véletlenül vetődött ide. Talán baleset érte, vagy valamilyen felvilágosítást kért. - Ali vállat vont. - Az biztos, hogy nem miattam jött - tette hozzá határozottan. - Mindjárt kiderítjük. - Maggie! Kérlek...
- Legalább megnézhetem, hogy itt van-e még? - Veled megyek. De biztos, hogy már rég elment. - Kérdezzük meg Chrissyt! - javasolta Maggie. - Még csak az kéne! - tiltakozott felindultan Ali. - Ne butáskodj! - korholta őt szelíden Maggie. - Bizonyosságra van szükséged a lelki békéd érdekében. Majd én beszélek Chrissyvel! - Azzal már oda is intett a fogadópultnál álló munkatársnőjüknek. Ekkor Jessica tűnt fel az előcsarnokban. - A helyére tettem a fertőtlenítőszeres üvegeket - jelentette. - Most mit csináljak? Ali az órájára nézett. - Néhány perc múlva kezdődik az ebédszünet. A büfében eszik? Ali nem figyelt Jessica válaszára. A fülét hegyezte. Feltétlenül hallani akarta, mit mond Chrissy. - Természetesen emlékszem rá - bólogatott buzgón a fiatal nővér, és nem is próbálta titkolni a lelkesedését. - Nem egykönnyen felejtek el egy ilyen jóképű fickót. - Az egyik betegünk? - faggatózott Maggie. - Nem hiszem. - Mit akart? - Harveyval szeretett volna beszélni. - Harveyval? - kapcsolódott be a társalgásba most már Ali is. A szeme sarkából közben észrevett egy férfit, akinek hevenyészett kötés volt a csuklóján, és kissé bátortalanul megállt a fogadópult mellett. Vajon miért kereste Harveyt? - Nem mondta. Én meg nem kérdezhettem meg, mert közbejött a baleset. A férfi közben nekilátott, hogy eltávolítsa a kötést. - Mi történt? - lépett hozzá közelebb Jessica. - Beakadt egy horog a hüvelykujjamba. Látja? - Ühüm... Meg akarta várni Harveyt? - firtatta tovább Ali. - Nem hiszem - felelte Chrissy. - Mindenesetre már nem volt itt, amikor Harvey visszajött. - A sérült kezű férfira nézett. - Felvehetem a személyi adatait, uram? Tehát elment, gondolta Ali megkönnyebbülten. Hatalmas kő esett le a szívéről. Ebben a pillanatban tompa zuhanást hallott, mire megfordult. Jessica ájultan feküdt a földön.
2. FEJEZET Ali a kandúrjával, Haspókkal a kórház közelében, Church Close-ban lakott, egy jellegzetes vörös téglaházban. Aznap este Haspók a szokásos dorombolással üdvözölte a gazdáját, és a lábához dörgölőzött, miközben Ali leállította a kerékpárját. Ám volt valami szokatlan ezen a gyönyörű, májusi estén. Először Haspók érezte meg. A hosszas becézgetés helyett most be kellett érnie egy futó simogatással. Ali gondolatai akarata ellenére is Connor körül keringtek. A váratlan találkozást követően csak nehezen tudott a munkájára összpontosítani, de remélte, hogy senki, még Maggie sem vett észre ebből semmit. Vajon mit keresett Connor Denehurstben? Valóban véletlenül bukkant volna fel a Szent Márk Kórházban? Másfél évvel ezelőtt Ali választása azért esett Denehurstre, mert a városka a forgalmas útvonalaktól távol, Winchester és Newbury között feküdt. Fölöttébb valószínűtlennek látszott, hogy Connor Stevens valaha is elvetődne ide. Ali töprengve összevonta a szemöldökét. Lehetséges, hogy Connor kinyomozta, hová költözött, és miatta jött el a kórházba? Egy közös ismerősüktől tudta, hogy a férfi eleinte megpróbálta felkutatni őt, de ez még jóval azelőtt történt, hogy Ali letelepedett volna Denehurstben. Connor szemlátomást őszintén meglepődött, amikor megpillantotta. Chrissy azt mondta, hogy Harveyval akart beszélni. Különös... A hűtőszekrényhez lépett, kibontott egy doboz macskaeledelt, és Haspók tálkájába öntötte. Connor talán ismeri Harveyt? Esetleg barátok? Megborzongott a gondolatra. Denehurstben senkinek sem mesélt a múltjáról. Még Maggie-nek sem említette Connor Stevenst. Egyszerűen megpróbálta a férfival töltött időt kitörölni az emlékezetéből.
Felsóhajtott, töltött magának egy pohár narancslevet, és kinyitotta a kertre nyíló ajtót. Nem áltatta magát. Tudta, hogy Connort sohasem fogja elfelejteni. Kisétált a kertbe, és letelepedett egy padra. Esténként, amikor fáradtan jött haza a munkából, és szép volt az idő, gyakran kiült a szabadba, kezében egy pohár itallal, hogy lazítson egy kicsit. Általában nem maradt sokáig egyedül, mivel Haspók követte, mihelyt végzett a vacsorájával. Ezúttal is így történt. A kandúr megjelent a kertben, és egy ugrással az ölében termett. Ali felnevetett, majd gyöngéden simogatni kezdte a bundáját. - Ugye emlékszel Connorra? Tudom, hogy szeretted. Haspók helyeslően dorombolt. - Biztos, hogy ismét örömmel fogadnád - sóhajtott fel Ali, majd hátradőlve lehunyta a szemét. Furcsa, hogy épp most, tavasszal látta viszont Connort. Annak idején májusban ismerkedtek meg. Öt éve történt, szinte napra pontosan. Egy kerti összejövetelen találkoztak. Ali sosem fogja elfelejteni az ismerkedés kissé viharos körülményeit. Miközben - nem sokkal a megérkezése után - épp a vendégsereget vette szemügyre, hirtelen hideg zuhanyt érzett a hátán, és ijedten összerezzent. - Szörnyen sajnálom. Connor kifejező, kék szemével olyan bűnbánóan nézett rá, hogy Ali kezdeti haragja gyorsan elpárolgott. - Kicsúszott a kezemből a söröspohár - tette hozzá magyarázatképpen a férfi. - Várjon egy percet! Mindjárt hozok egy törülközőt. Ali még pontosan emlékezett arra a cseresznyepiros pólóra, amelyet azon a bizonyos estén viselt. És emlékezett annak a sorsdöntő estének minden egyes pillanatára, meg arra is, ami utána jött... Az összejövetelt egy ház kertjében rendezték, amelyet néhány fiatal orvos közösen bérelt. Ugyanabban a kórházban dolgoztak, ahol Ali tanulónővér volt, - Nem hiszem, hogy már találkoztunk volna - szólalt meg Connor, miközben a lefröcskölt pólót törülgette. - Én sem - bólintott a lány. - Ali McKenzie vagyok, másodéves tanulónővér. - Connor Stevens. Jelenleg gyakorlaton lévő segédorvos. - A nedves törülközőt a földre dobta. - Hozok egy italt, hogy nyugodtan beszélgethessünk. Mit kér? Alinak feltűnt a férfi ír akcentusa, amit rendkívül érzékinek talált. - Fehérbort. - Rendben. Két perc múlva itt vagyok. Langyos májusi este volt, amit aztán egy varázslatos éjszaka követett... Ekkor azonban Ali még semmit sem sejtett. Connor betartotta az ígéretét. Egy perc sem telt el, és újra ott állt mellette. Mintha attól tartana, hogy a lány eltűnik. - Saját lakása van, vagy a nővérszállón lakik? - kérdezte a férfi, miközben átnyújtotta a fehérboros poharat. - Egyelőre még a szálláson, de már nem sokáig - felelte Ali, és titkon megcsodálta a mélykék szemet árnyékoló sűrű szempillákat. - Tényleg? - Connor magasba emelte a poharát. - Akkor igyunk az új otthonára! - Rendben - mosolyodott el Ali. - Kicsi, de az enyém. És maga? A kórház szállásán lakik? - Nem - vigyorodott el a férfi. - Egyelőre még albérletben, a városban. - Egyelőre? - vonta fel Ali kérdőn a szemöldökét. - Nem állíthatnám, hogy egy szív, egy lélek lennénk a főbérlőmmel. Connor többet nem mondott, de a szemében ott ragyogott az a bizonyos mosoly, amelyet a lány olyan ellenállhatatlannak talált. Egy idő után ismét elvegyültek a vendégek között, és Ali feltűnés nélkül figyelni kezdte a férfit. Nem csupán a külsejét tartotta vonzónak - jóllehet a fekete haj és a kék szem egészen elbűvölte -, de tetszett neki Connor mozgása és öltözködése is. Ócska, kifakult famert viselt, mindenki más lomposnak tűnt volna benne, de ő egyszerűen csak sportosnak hatott. Fehér inge ujját hanyagul feltűrte, alatta pedig fekete pólót hordott. Elragadó, ír akcentusával Ali nem tudott betelni. Igen, látszott rajta, hogy nem átlagember.
Connor megérezhette a tekintetét, mert gyorsan megfordult, és ránézett. A lány már elkésett azzal, hogy elfordítsa a fejét, és valahogy elrejtse lángra gyúlt arcát. A tekintetük egymásba fonódott, és Ali akkor már érezte, hogy ez a férfi élete egyik főszereplője lesz. Az a pillanat mérföldkő volt sorsa további alakulásában. Attól kezdve összetartoztak. Végigbeszélgették az egész éjszakát. Ali érezte, hogy egyre jobban elbűvöli a férfi, és valósággal a hetedik mennyországban lebegett a boldogságtól. - Hogyan tesz szert egy tanulónővér saját lakásra? - kérdezte csodálkozva Connor, miközben lassan ringatóztak a szaxofon lágy hangjára. - Egy kedves és gondos nagymama révén, aki az örökségemet biztos ingatlanalapokba fektette. A kamatokból fizetem majd a törlesztést. - Ilyen nagymamát szeretnék én is - suttogta Connor, miközben közelebb húzta magához a lányt. - Annak idején ő maga is ápolónő volt, és börtönnek érezte a nővérszállót. Szeretett volna megkímélni ettől. - Találó hasonlat, ráadásul manapság ugyanúgy igaz - bólogatott Connor. A kerti összejövetel egészen hajnalig tartott. Amikor az első napsugarak egy újabb csodaszép májusi nap közeledtét jelezték, a vendégek felkerekedtek és hazamentek. Connor pedig randevút kért a csinos tanulónővértől. Alit a telefon csörgése riasztotta fel merengéséből. Letette Haspókot a fölre, felállt, és bement a házba. Gondolatai azonban még mindig a múltban kalandoztak. Talán vissza kellett volna utasítania, hogy újra találkozzanak. Az volt az utolsó pillanat, amikor még megelőzhetett volna minden bajt. Később már nem tehetett semmit, mert halálosan beleszeretett Connorba. Maggie telefonált. - Aggódtam érted - szólt bele a kagylóba. - Miért? - Nem tudom... Valahogy különösnek tűntél. Az a férfi az oka, ugye? - Igen. Nem tagadom, hogy a váratlan viszontlátás nagyon felkavart - ismerte be Ali. - Érthető. Ilyesmi nem mindennap történik az emberrel. Elvégre együtt életetek, nem igaz? Mintha csak a volt férjeddel találkoztál volna. - Valahogy úgy... - Ne ugorjak fel hozzád? - kérdezte Maggie. - Nem, köszönöm. Jól vagyok. Csak nagyon meglepődtem. Természetesen foglalkoztat, hogy mi a csudának jött Denehurstbe... - Érthető - helyeselt Maggie. - Meg is kérdeztem Haveytől. - Tényleg? - Biztosat akartam tudni, mert aggódtam miattad. Tehát miután hazamentél, megkerestem Harveyt. - És? Mit mondott? Ali akaratlanul is erősebben markolta meg a kagylót, miközben lélegzet- visszafojtva várt a válaszra. - Hogy nem ismer semmiféle Connor Stevenst. A lány nyelt egyet. - Talán csak megkérte valaki, hogy kukkantson be Harveyhoz - töprengett fennhangon. - Igen, ez lehetséges. - Maggie megköszörülte a torkát. - Mindenesetre azóta sem látták. Valószínűleg túl lehet már árkon-bokron. - Remélhetőleg. - Ez elég keserűen hangzott. - Pedig őszintén örülök, hogy eltűnt az életemből - felelte Ali. Maggie habozva hallgatott néhány másodpercig, - Tényleg ne látogassalak meg? Igazán nem lenne fáradság. - Hidd el, hogy felesleges! Kutya bajom. Holnap találkozunk. - Ahogy gondolod. Aludj jól! Ali letette a kagylót, és miután Haspók besurrant a házba, bezárta a kertre nyíló verandaajtót. Gondolataiba merülve lassan elindult felfelé a lépcsőn. Connor tehát nem jött vissza...
Kinyitotta a hálószoba ajtaját, és leült a fésülködőasztalhoz. A férfi ugyanúgy nézett ki, mint régen. Nem fogtak rajta az évek. Ali előrehajolt, és aggódva szemügyre vette magát a tükörben. Hát ő? Csak a haja lett rövidebb. Connor nyomban észrevette, de azt mondta, tetszik neki... Bíráló tekintettel tanulmányozta az arcát, az öregedés jeleit keresve. A bőre bársonyos és rózsás, a szája szépen ívelt, az álla kicsi és határozott vonalú. A szeme a legszebb rajta; tengerzöld. A szempillája és a szemöldöke sötét színű. Connor szerette a szemét. Folyton azt hajtogatta, hogy teljesen megbabonázta, biztos azért, mert az ősei között lehetett egy titokzatos boszorkány. Ali felugrott. Nem szabad töprengenie ezen. Nem tesz jót neki. A legokosabb lesz, ha vesz egy forró fürdőt. Levetkőzött, majd elővette a fürdőköpenyét. Ám mielőtt belebújt volna a puha köntösbe, megállt mozdulat közben, és most az alakját kezdte vizsgálgatni a tükörben. Az arca nem változott, de mi van a testével? Még mindig nagyon karcsú, talán túlságosan is az. A keble feszes és kerek, a csípője keskeny, a hasa lapos. Oldalt fordult, hogy úgy is szemügyre vegye magát. Vajon Connor még mindig izgatónak és ellenállhatatlannak találná? Visszatartotta a lélegzetét, miközben a kezét akaratlanul is a szívére szorította. Itt volt megint ez a furcsán ismerős, szinte elfelejtett sóvárgás. Pedig a Connorral történt szakítás óta nem érezte. Nyelt egyet, mintha ezzel megszabadulhatna a fájdalomtól. Össze kell szednie magát, és napirendre térnie a találkozás fölött. Nem számít, hogy Connor milyen érzelmeket ébresztett fel benne. Valószínűleg soha többé nem fogja látni. Ali aznap éjszaka nyugtalanul aludt. Álmodott valamit, de később nem tudott visszaemlékezni rá. Reggel kimerülten ébredt. Amikor Ali belépett a kórház kapuján, Jessica jött vele szemben. A fiatal lány sápadtnak és elgyötörtnek tűnt, sötét karikák éktelenkedtek a szeme alatt. - Szörnyen sajnálom a tegnap történteket - kezdte zavartan. Ali értetlenül nézett rá. - Miért, mi történt? - Hogy elájultam - motyogta Jessica paprikavörös arccal. - Borzasztóan kínos. - Vagy úgy - legyintett Ali. - Felejtse el! Mindenkivel előfordul. Szakmai ártalom, semmi több. Ám Jessicát nem lehetett ilyen könnyen megvigasztalni. - Csalódtam magamban - vallotta be. - A véres motorbalesetet még jól bírtam, de a hüvelykujjba akadt horgot már nem... Annyira szégyellem! - Szamárság - rázta meg a fejét Ali. - Semmi oka rá. Általában akkor történik az ilyesmi, amikor legkevésbé számítunk rá. A saját bőrömön tapasztaltam. - Tényleg? - kerekedett el Jessica szeme a csodálkozástól. - Elmesélné az esetet? - kérdezte félénken. Ali nevetett. - Szívesen. A tanulóévem alatt történt a sebészeten. Már mindent láttam, amit csak egy műtőben látni lehet. Epehólyagot, vakbelet, sérvműtétet, tumorokat... mindent. Jessica bólintott. Szinte csüngött Ali ajkán. - És tudja, mikor ájultam el? - Mikor? - Amikor végignéztem egy köröm eltávolítását a nagy lábujjról. - Ó... - sóhajtott fel együtt érzően Jessica. - Tehát gyorsan felejtse el a történteket! - tanácsolta Ali. - Ha jól sejtem, az éjszaka egy szemhunyásnyit sem aludt. - Igaz, de más okból. Összevesztem a barátommal - magyarázta, a fiatal lány, - Sajnálom - felelte Ali, de mielőtt folytathatta volna, odalépett hozzájuk Harvey. - Előrevesszük a legsürgősebb eseteket - mondta. - Sokan vannak? - érdeklődött Ali. - Épp elegen. Sajnos szűkében vagyunk a személyzetnek. De ma érkezik egy új orvos, aki remélhetőleg tehermentesíti majd valamelyest Samarát. - Égető szükség volt már rá. Szegény doktornő nem bírta volna sokáig azt a rengeteg ügyeletet.
- Nem bizony. - Harvey a kezébe vett egy kórlapot. - Legyetek szívesek, menjetek Jessicával a hármas vizsgálóba! Egy idős hölgy elesett az utcán, és mentő hozta be. Kérdezzétek ki a baleset körülményeiről, majd mérjétek fel a sérüléseit! Amikor Ali és Jessica belépett a hármas vizsgálóba, a tanulónővér, Irene Bridges felállt, hogy helyet adjon nekik. - A hölgy Mrs. Burrow - mutatta be a beteget. - Épp vásárolni indult, amikor elesett. Valaki mentőt hívott, és beszállították hozzánk. - Mosolyogva a jelenlévők felé biccentett. - Hát akkor a gondjaitokra bízom, mert nekem mennem kell. Az idős asszony sápadt volt, látszott, hogy erős fájdalmak kínozzák. - Elestem - motyogta. - Valószínűleg megbotlottam. Egy kőben, vagy valami másban, nem tudom biztosan. Minden olyan gyorsan történt. - Mije fáj, Mrs. Burrows? - A jobb lábam. Nem bírtam ráállni, ezért is hívtak hozzám mentőt. De most már jobban vagyok, és azt hiszem, haza tudok menni. Ali a fejét rázta. - Először megvizsgálja egy orvos, és valószínűleg meg is röntgenezik. Biztosnak kell lennünk abban, hogy nem tört el semmije. - Felesleges! - tiltakozott Mrs. Burrows, és megpróbált felülni. - Tudják, vár a nővérem. Aggódni fog, ha nem érek időben haza. - Együtt lakik a nővérével, Mrs. Burrows? - Nem, kedvesem, egyedül élek, csak segítek neki. Én vásárolok be, mert egyedül már nem tud lemenni az utcára. Augusztusba lesz nyolcvanöt éves. - És maga? - Én csak nyolcvanegy vagyok - sóhajtott az idős asszony, majd újabb hiábavaló kísérletet tett, hogy felüljön. - Úgy látom, erős fájdalmai vannak - jegyezte meg Jessica, és megfogta Mrs. Burrows kezét. - Igen, kedvesem. Nem valami kellemes. - Így tényleg nem engedhetjük haza - jelentette ki Ali, mire az idős asszony beletörődően bólintott. - Először is megmérjük a pulzusát, meg a vérnyomását. Segítek levetkőzni. Alaposan meg kell vizsgálnunk, nehogy valami elkerülje a figyelmünket. - De mi lesz a nővéremmel? Tudja, nagyon hamar felizgatja magát. Ha telefonálnak neki, és meghallja, hogy baleset ért, ráadásul még kórházba is szállítottak... - Nincs esetleg egy olyan szomszédasszonya, akit felhívhatnánk, hogy ő közölje tapintatosan a nővérével a hírt? - kérdezte higgadtan Ali. Mrs. Burrows a homlokát ráncolta, - De igen! Ott van Mrs. Reed! - kiáltott fel megkönnyebbülten. - Ugyanazon az emeleten, lakik. Neki kellene telefonálni. - Rendben. Jessica majd elintézi. Később, ha már biztosan tudjuk, mi történt, maga is beszélhet a nővérével. - Köszönöm - biccentett hálásan Mrs. Burrows. Ali megkérte Jessicát, hogy hívja oda Samara doktornőt. - Mit gondol, kaphatnék egy csésze teát, kedvesem? - kérdezte Mrs. Burrows. Ali épp a vizsgálót hozta rendbe. - Sajnos egyelőre nem - felelte együtt érzően. - Először megvizsgálja a doktornő. Meglátja, nagyon kedves hölgy - tette hozzá vigasztalóan. Jessica, amikor visszaérkezett, feltűnően zavartnak látszott. Ali kérdőn vonta össze a szemöldökét. - Valami gond van? Samara doktornő nem ér rá? - Igen... vagyis nem. A fiatal tanulónővér elnémult, amikor valaki nagy lendülettel benyitott az ajtón. Ali felnézett. Connor Stevens lépett be a vizsgálóba.
3. FEJEZET
- Jó reggelt. McKenzie nővér! - Connor tekintete egy pillanatra megpihent Ali dermedt arcvonásain, de aztán elfordult, hogy üdvözölje a betegét. - Jó reggelt, Mrs. Burrows! - Felvillantotta megnyerő mosolyát. - Úgy hallottam, elesett az utcán, és megsérült a lába. Azért jöttem, hogy megvizsgáljam. A nevem Connor Stevens. Mrs. Burrows csodálkozva nézett rá. - Mintha a nővér doktornőt említett volna. Ali gépiesen bólintott. - Igen. Fogalmam sem volt... - Sajnálom, ha csalódást okoztam - jegyezte meg vidáman Connor -, de Samara Rahijd doktornő ma szabadnapos. - Egyre szélesebben mosolygott. - Megígérem, hogy óvatosan vizsgálom meg. Mrs. Burrows egyetértően bólintott. Ali jól ismerte ezt a mosolyt, meg a hatását is minden nőnemű lényre tizennyolc és nyolcvan év között. Némán állt az ágy mellett. Még nem tért magához az első meglepetéséből. Mi az ördög folyik itt? Hogy kerül ide Connor? A hosszú, vékony, jól ápolt ujjakra meredt. Hányszor cirógatták a testét... Nyelt egyet, és megpróbálta összeszedni magát. Connor felegyenesedett. - Meg kell röntgeneznünk a lábát, Mrs. Burrows - jelentette ki, aztán a két nővérre pillantott. Intézkednének? - Természetesen. - Ali felugrott. - Majd én! Jessica, maga csak maradjon Stevens doktor mellett! Még mielőtt bárki is tiltakozhatott volna, sietve elhagyta a vizsgálót. Egyetlen vágy hajtotta: ki kell derítenie, hogyan került Connor Stevens a Szent Márk Kórházba. Futva megindult a folyósón. Elszaladt Maggie mellett, aki aggódó arccal nézett utána, és csak Harvey csukott ajtajánál fékezett le. Bekopogott, majd belépett a szobába. A főápoló meglepetten kapta fel a fejét. - Ali... mi történt? Alig kapsz levegőt. - Miért van itt? - Kicsoda? - ráncolta össze a homlokát értetlenkedve Harvey. - Ő! - Ali az ujjával a vizsgálók irányába bökött. - Az a férfi, Connor Stevens. - Vagy úgy! - nevetett fel megkönnyebbülten Harvey. - Róla beszélsz. Már azt hittem, valamelyik erőszakos beteggel gyűlt meg a bajod. A mai nap már csak ilyen. Nem tudom, mitől van ez, de néha minden összejön. Ali türelmetlenül megrázta a fejét. - Mit keres itt? - Ő az új orvosunk. - Tessék? Ali nem akart hinni a fülének. - Hiszen tudod. Samarának segítségre van szüksége. Korábban már beszéltünk róla. - Igen, de Connor Stevensről egy szó sem esett! - Most már végképp nem értelek - csóválta meg a fejét Harvey.Mi bajod vele? Rokonszenves fickó. - Tegnap azt mondtad Chrissynek, hogy sosem hallottad ezt a nevet - makacsolta meg magát Ali. - Mert így is volt. Akkor ugyanis még tényleg nem hallottam. Csak annyit tudtam, hogy felkeres egy orvos. Többet nem. - A főápoló ismét megrázta a fejét. - De mi a baj? Nem értem, miért vagy ilyen izgatott. - Röviden összefoglalom - szólt Ali, és kihúzta magát. - Ha Connor Stevens marad, akkor én megyek. - Micsoda?- Harvey előrehajolt. - Mit jelentsen ez? - Jól hallottad. Ha marad, én megyek. - De miért? Attól tartok, még most sem értem. - Pedig egyszerű. Nem vagyok hajlandó egy osztályon dolgozni Connor Stevensszel. Sajnálom, de ez van - mondta Ali, majd minden további magyarázat nélkül sarkon fordult, és nagy sebbel-lobbal megindult az ajtó felé. De ott összeütközött valakivel. - Elnézést - mormolta, és amikor felnézett, észrevette, hogy Connor az. - Üdvözlöm, Stevens doktor! - kiáltotta Harvey. - Épp magáról beszéltünk. Kerüljön beljebb!
Ali egy másodpercig sem habozott. Még mielőtt Connor beléphetett volna Harvey irodájába, kimenekült az ajtón, és az öltöző felé szaladt. Ott legalább néhány percig egyedül lehet, gondolta reménykedve. Maggie azonban nem sokkal később követte őt. Ali pihegve ült az egyik széken, és hasztalan próbált lecsillapodni. A szíve vadul zakatolt, a gondolatok össze-vissza kavarogták az agyában. Kétségbeejtő helyzet! Pedig a Conorral történt szakítása után épp most kezdte volna, újra a kezébe venni a sorsát. - Mi bajod? Segíthetek valamiben? - riasztották fel Maggie szavai a töprengéséből. Ali csüggedten megrázta a fejét. - Ő az új orvos, ugye? - Te tudtad? - kapta fel a fejét Ali. - Csak most hallottam, de már nem volt időm, hogy szóljak neked. Igazán sajnálom. Nagyon felkavart a hír, ugye? Ali bólintott. - Talán nem is lesz olyan rémes, mint gondolod - tűnődött fennhangon Maggie. - Egész kedves fickónak látszik. A többieknek is ez a véleményük. - Örülök neki - jegyezte meg gúnyosan Ali. - Elnézést, amiért nem csatalakozom a rajongói klubhoz. - Idővel talán túlteszed magad rajta. - Addig nem várok, még ma felmondok. Harvey már tudja. Választás elé állítottam: vagy Connor, vagy én. - Ezt nem mondhatod komolyan! - Pedig a lehető legkomolyabban gondolom. Túl fogjátok élni. - De hiszen ez őrültség! - kiáltotta Maggie. - Miért adnál fel mindent; az állásodat, a házadat, a barátaidat? Annyit nem ér az a fickó. - Az aggódó barátnő arcát pirosra festette az indulat. - Nincs az a férfi, akiért a jól felépített életemet feláldoznám. Nem tennék senkinek sem ekkora szívességet. Hol marad a büszkeséged? Ali hallgatott. Azután keserűen megcsóválta a fejét. - Te ezt nem értheted. - Tévedsz. Jobban értem, mint sejtenéd. Mennyi ideig éltél vele együtt? - Két évig. - És azután elváltak útjaitok. Manapság nincs ebben semmi különös. Nap mint nap előfordulnak hasonló esetek. - Számomra viszont elviselhetetlen. A pokolba is, szerettem Connort! Azt hittem, hogy nem csak lakótársnak költözött hozzám. Azt hittem - Ali hangja, elcsuklott hogy örökre együtt maradunk. - És miért nem sikerült? - kérdezte Maggie. - Mert Connornak ahhoz először fel kellett volna nőnie. - Talán mostanra már felnőtt. - Semmi kedvem kipróbálni - felelte szokatlanul éles hangon Ali. - Egyszer már tönkretette az életemet. Nem akarom, hogy ismét, megtegye. Valaki kopogott az ajtón. Harvey volt az. - Ez itt a sürgősségi osztály, vagy egy délutáni koktélparti? - fakadt ki ingerülten. Maggie gyorsan felugrott. - Elnézést, máris megyünk. - A kezénél fogva felhúzta Alit. - Szedd össze magad! A munka az első. A műszak után folytatjuk a beszélgetést. Ali hagyta, hogy a barátnője kiterelje az öltözőből. - Rendben van, de a döntésem megmásíthatatlan - jelentette ki figyelmeztetően. - Ha Connor marad, én megyek. Ezen senki sem változtathat. A váróterem inkább nyüzsgő zsibvásár képét mutatta. Minden egyes széken ültek. Egy férfi folyamatosan nyomta, a fogadópult csöngőjét, noha jól látta, hogy Chrissy épp telefonál, míg a munkatársnője, Di egy sivalkodó gyereket próbál lecsillapítani, akinek az anyukája kezelésre ment az egyik vizsgálóba. Ráadásul ebben a pillanatban két mentőautó állt meg a bejáratnál. - Istenem - motyogta Maggie. - Öt percre eltűnünk, és máris a feje tetejére áll minden. Ali körbehordozta tekintetét az előcsarnokon, és azon töprengett, hol is kezdje. Harvey is felbukkant, mögötte pedig Connor közeledett.
- Üdvözlöm a hölgyeket a süllyedő hajón - jegyezte meg gúnyos hangon a főápoló, és Maggie-hez fordult. - Kérlek, törődj azzal a síró gyerekkel, Dinek más dolga van. Ali, rád a vizsgálókban lesz szükség. - Hogy van Mrs. Burrows? - kérdezte a lány anélkül, hogy egyetlen pillantásra is méltatta volna Connort. - Most röntgenezik- felelte Harvey. - Légy szíves, menj az ötös vizsgálóba! Peggy van ott egy diák mellett, aki a tornaórán leesett a bordásfalról. Foglalkozz vele, amíg Stevens doktor oda nem ér. Ali felsóhajtott. Nincs menekvés. Pillanatnyilag nem tudja elkerülni Connort. - Szia, Ali! - üdvözölte Peggy a vizsgálóba belépő munkatársnőjét. Épp azon fáradozott, hogy a fiúról levegye a tornacipőt. - Ő Ben. Nyolcéves, és a tornaórám leesett a bordásfalról. Így történt, ugye? - Mikor jön be az anyukám? - kérdezte a gyerek válasz helyett. Ijedtnek és nyugtalannak látszott. - A papád már úton van - próbálta megnyugtatni Peggy. - De én az anyukámat akarom! - sírta el magát a kisfiú. - Hol az anyukád? - hajolt hozzá közelebb Ali. - Az áruházban. Ott dolgozik. - Akkor ő valószínűleg azért nem jöhet - jegyezte meg sajnálkozva Ali. - Jöhetne, de a papám biztosan nem mondta el neki, hogy kórházban vagyok. Ali és Peggy szeme összevillant, de aztán gyorsan témát váltottak. - Meséld el pontosan, hogy történt a baleset! - kérte Ali a kisfiút. - Azt hallottam, hogy tornaórátok volt. - Igen. A bordásfalon másztam felfelé, amikor megcsúsztam, és leestem. - Hol fáj? - Itt. - Ben a homlokán nőtt púpra mutatott. - És itt. Aú! - Óvatosan megtapogatta a jobb vállát. Borzasztóan fáj. - És mi történt a bokáddal? Nem tudtál lábra állni, amikor a mentősök behoztak a kórházba emlékeztette Peggy a gyereket. - Szédültem, azért nem tudtam járni. - A bokád bedagadt - állapította meg Ali. Ben meglepettnek látszott. - Furcsa. Észre sem vettem. De most már érzem, hogy fáj. - Megérkezett Mr. Taylor! - dugta be a fejét Jessica az ajtón. - Szeretné látni a fiát. Bejöhet? - Hogyne. Az apa belépett a kis fülkébe. - Ben! Miket művelsz? - Anyu is itt van? - Nincs. - A férfi megrázta a fejét. - Hogy eshettél le a bordásfalról? - nézett a fiára értetlenkedve. - Megcsúsztam. Az én hibám volt. - Már itt is van a doktor úr - jelentette be Peggy, amikor Connor megérkezett a vizsgálóba. - Maradhatok? - kérdezte Mr. Taylor. - Természetesen - felelte Connor, és a kisfiúhoz fordult. - Elmondanád nekem is, mi történt? - A bordásfalon megcsúszott a kezem. Azt akarom, hogy az anyukám jöjjön ide! - Nővér, milyen sérülései vannak a gyereknek? Connor Alira emelte a tekintetét, aki a vizsgálóágy szemközti oldalán állt. - Egy púp a homlokán, ezenkívül fáj a jobb válla, valamint megdagadt a jobb bokája. A pulzusa szapora, és szédülésről panaszkodik. - Köszönöm - bólintott Connor, azzal megint a kisfiúhoz fordult. - Akkor most megvizsgállak. - Bejön az anyukám? - kérdezte Ben. - Nem tudom. - Connor pillantása Mr. Taylorra siklott. - Értesítette már a feleségét? A férfi a fejét, rázta. - Nem. Elváltunk, és Ben velem él. - Nem gondolja, hogy jobb lenne, ha tájékoztatná a gyerek édesanyját is? - Miért? Olyan komoly a baj? - tudakolta riadtan Mr. Taylor.
- Szó sincs róla. De ha a kisfiú látni szeretné az édesanyját, akkor teljesíteni kellene a kérését. - Hívjam fel én? - ajánlkozott Ali, de Mr. Taylor erre is csak a fejét rázta. - Nem akarom, hogy bejöjjön, mert a barátja is biztosan vele tartana. Connor megvizsgálta Ben bokáját. Nem nézett fel. - Üzletvezető abban az áruházban, ahol a feleségem dolgozik. Kellemetlen egy alak - folytatta Mr. Taylor. - Nem szeretnék találkozni vele. - Látni akarom anyut! - nyafogta Ben. Az apja egy szót sem szólt. Connor befejezte a vizsgálatot, és felegyenesedett. Mr. Taylor kérdő pillantást vetett rá. - A srácnak szerencséje volt - jelentette ki az orvos. - Azért a biztonság kedvéért megröntgenezzük a bokáját. A vállát alaposan megütötte, és egy darabig még fájni fog. A homlokán lévő púp ártalmatlan, néhány nap alatt lelohad. Valószínűleg enyhe agyrázkódást is kapott, de az állapota nem súlyos. - Az orvos most Benhez fordult. - Ha holnap reggel felébredsz, lehet, hogy fájni fog a fejed, és egy kicsit még szédülsz. Pihenj sokat, és ne erőltesd meg magad! - Tehát nincs semmilyen teendőnk? - érdeklődött Mr. Taylor. - Nincs. Értesítenie kellene azonban Ben édesanyját, ha ezt kéri. Baleset érte, és ilyenkor természetes, hogy egy gyerek látni akarja az anyját. Ha nem szívesen vállalja magára ezt a feladatot, akkor adja meg Ali nővérnek a telefonszámot, és ő majd intézkedik. - Az Asco élelmiszer-áruházban dolgozik, a külvárosban - magyarázta kelletlenül Mr. Taylor. - A telefonszám odahaza van. - Semmi gond - mosolyodott el Ali. - Majd kikeresem a telefonkönyvből. Addig maradjon a fiával! - Lefogadom, hogy a főnöke hozza ide kocsival! - csattant fel ingerülten Mr. Taylor. - Neki semmi köze a fiamhoz. Nem akarom látni! - Nyugodjon meg! - csitította a férfit Ali. - Az illető várhat az előcsarnokban is, ha nem akar találkozni vele. Ez nem gond. Bátorítóan az apára meg a fiára mosolygott, majd elsietett, hogy minél előbb telefonáljon. - Minden rendben? Ali összerezzent. A nővérszobában volt, és épp akkor tette le a kagylót, amikor Connor hangtalanul belépett a helyiségbe. Megfordult, de nem nézett a férfira. - Igen. Mrs. Taylor rögtön jön. - A szeretővel vagy nélküle? - Nem tudom. De nem számít. Naponta találkozunk hasonló esetekkel. Az ilyen helyzetek kezelése hozzátartozik a munkánkhoz. - Pontosan azt mondod, amit gondolok. - És mit gondolsz? - Hogy nehéz helyzetbe kerültünk. Ali kihúzta magát, és hátrébb lépett. Connor elszántan követte. Arcszeszének az illata megcsapta a lány orrát, és veszélyes emlékeket idézett fel benne. - Fogalmam sincs, miről beszélsz - felelte kimérten. - Csakugyan? Meglepve hallom - vonta fel a szemöldökét kissé, gúnyosan Connor. - Harveytől tudom, hogy nem akarsz együtt dolgozni velem. Elárulnád, miért nem? Ali arca kipirult a visszafojtott indulattól. - Ezt a kérdést inkább neked kellene megválaszolnod. Nem hiszem, hogy bármiféle magyarázattal tartoznék. Connor vállat vont. - Sajnálom, de tényleg nem értem az egészet. Ali türelmetlen megrázta a fejét. - Semmit sem változtál, Connor Stevens! - kiáltotta felháborodottan. - Miért komédiázol? Pontosan tudod, mire gondolok... azután, amit együtt átéltünk... A férfi tűnődve elmosolyodott. - Azután, amit együtt átéltünk... - ismételte meg, miközben a tekintete megállapodott Ali száján. A lány érezte, hogy elfogja a nyugtalanság.
- Komolyan beszélek - csattant fel élesen. - És kérlek, ne tarts fel! Rengeteg a dolgom. - Ez azt jelenti, hogy már nem zavar a jelenlétem, és hajlandó vagy együtt dolgozni velem? érdeklődött Connor. - Nem. - Hát akkor? Ali most első ízben nézett egyenesen a férfi szemébe. - Nem vagyok hajlandó együtt dolgozni veled. Ha maradsz, akkor én elmegyek. Ilyen egyszerű. Felmondok, és másutt keresek állást. A mosoly eltűnt a férfi arcáról. - Egy másik kórházban? Egy másik városban? - Valószínűleg. De ha nem találok semmit, akkor megkérem az igazgatóságot, hogy helyezzenek át egy másik osztályra. - Komolyan beszélsz? - Igen. - Értem - bólintott a férfi. - Fogalmam sem volt, hogy ilyen heves ellenérzéseket keltek benned - tette hozzá higgadtan. Ali nem felelt, hanem sietve távozott, és becsapta maga mögött az ajtót.
4. FEJEZET - Mrs. Burrowsnak combcsonttörése van - pillantott fel Harvey az íróasztaláról. A műszaknak vége volt, és Ali épp indulni készült. - Átvitték a sebészetre. - Sajnálom - csóválta meg a fejét a lány. - Reménykedtem, hogy nem tört el semmije. Borzasztóan aggódik a nővére miatt. - Mrs. Burrows telefonon már beszélt vele - magyarázta Harvey. - Intézkedtünk, és az egyik szomszédasszony gondját viseli a nővérének, amíg ő kórházban lesz. - Mi újság Ben Taylorral? Ali az utolsó órákat más betegek mellett töltötte. Az aznapi műszak szokatlanul mozgalmas volt. - Megröntgenezték, és szerencsére nem tört el a bokája. Az apja már haza is vitte. - Bejött az édesanyja? Harvey bólintott. - Igen, az új barátja kíséretében. Egyébként rokonszenves fickónak tűnt. Nem volt vele semmi gond, türelmesen, várakozott az előcsarnokban. - A férfi az órájára nézett. - Holnap találkozunk. Ali biccentett, és elindult az ajtó felé. Ott megtorpant, majd visszafordult. - Amit ma reggel mondtam, az még mindig érvényes. Nem vagyok hajlandó együtt dolgozni Connor Stevensszel. Tudnod kell... Harvey megrázta a fejét. - Kérlek - szakította félbe -, egyelőre ne mondj többet! - De komolyan beszéltem. - Tudom. Ennek ellenére szeretném, ha most hazamennél, és aludnál egyet erre az egészre. Holnap reggel majd folytatjuk. - Nem fogom megváltoztatni a véleményemet - jelentette ki Ali. - Elég jól ismerem Connor Stevenst, és nem akarom, hogy bármi közöm is legyen hozzá. - Megértettem. - Harvey vállat vont. - Bocsáss meg, de még lesz egy megbeszélésem. Holnap is van nap. Viszontlátásra! Ali felsóhajtott, és távozott. Harveyt megértő főnöknek tartotta, de mintha most nem vette volna őt elég komolyan. Biztosan azt hiszi, hogy csak az indulat beszélt belőle, és hamarosan megbékél. Hát majd megmutatja neki, mennyire téved! Harvey kedves ember, de csupán a szakmai múltját ismeri. A magánéletéről semmit sem tud. A legjobb lenne, ha mindent elmondana neki. Akkor biztosan megértené... Az öltözőben összefutott Jessicával. A fiatal lány sápadtnak és fáradtnak tűnt. - Kimerítő nap volt - jegyezte meg Ali együtt érzőn.
- Igen. - Jessica levette az egyenruháját, farmerba és pólóba bújt. - De nem csak ez a baj. Az elmúlt éjjel alig aludtam. - Gondok vannak a barátjával, ugye? Ma reggel említette. Segíthetek valamiben? - Nem hiszem. - Jessica vállat vont. - Tegnap este nagyon összevesztünk. Azt szeretné, hogy költözzem hozzá. - Maga is akarja? - Tulajdonképpen nem. Még túl fiatalnak érzem magam hozzá... - Akkor hagyja a csudába! Jessica megütközve nézett Alira. - Minden barátnőm azt tanácsolta, hogy engedjek. Azt mondják, csak akkor fogom megtudni, milyen együtt élni valakivel, ha kipróbálom. - Igaz is, meg nem is. De nem gondolja, hogy jobb, ha a saját megérzéseit követi? Jessica felsóhajtott. - Nagyon bizonytalan vagyok. Nincs határozott véleményem. - Még a szüleinél lakik? - Eddig otthon laktam, most a nővérszállón van egy szobám. - Mit szólnának a szülei, ha a barátjához költözne? - Nem beszélnének le róla, de nem is beszélnének rá. A szüleim modern gondolkodásúak, anyám azonban romantikus lélek. Arról álmodozik, hogy a lánya hófehér ruhában lép majd az oltár elé. Jessica fintorogva az égre emelte a tekintetét. Ali elmosolyodott. - A legtöbb anya így van ezzel, legyenek bármilyen felvilágosultak. De változnak az idők, ugye? Jessica egyetértően bólogatott. - Maga mit tenne? Összeköltözne a barátjával? - Én? - Ali meglepetten nézett a munkatársnőjére, azután felnevetett. - Annak idején megtettem vallotta be. - Tényleg? - Igen. Két évig próbaházasságban éltem. - Ő... És? - Nem sikerült. Teljes kudarc volt. - Megbánta? Azért biztosan akadt benne szép is... - Igen, voltak szép időszakaink is - felelte tűnődve Ali. - De túlsúlyba került a rossz. - Vállat, vont. Azt hiszem, túl fiatalok voltunk egy ilyen kapcsolathoz. - Tehát elváltak? - Nem kötöttek össze bennünket közös célok - folytatta Ali. - Ha két ember nem egy irányba halad, akkor meghal a kapcsolat. Nálunk is így történt. - Mit tenne az én helyemben? - Amit mondtam. Nem költöznék. - És ha elveszítem? - Ha a barátja tényleg szereti magát, nem fogja elveszíteni. Ha meg igen, akkor nem kár érte. - Igen... Talán igaza van. Köszönöm. Jessica felállt, és fogta a táskáját. Ali is megindult kifelé, de aztán visszafordult. - Mi lenne, ha tegeződnénk? Az osztályon a fiatalok mind tegeződnek egymással. - Szívesen - ragyogott fel Jessica arca. - Már vártam, mikor ajánlod fel - vallotta be, majd köszönésképpen intett, és elsietett. Ali hosszan nézett utána. Remélte, hogy Jessicának lesz elég bátorsága vállalni a döntését, és állni az esetleges következményeket. Sok szenvedést megtakaríthatna vele magának... Nagyot sóhajtott, majd kitolta a biciklijét, és felült rá. A beszélgetés felidézte benne a Connorral töltött időt. A szép emlékeket is. Főleg a szép emlékeket... Ugyanolyan kellemes májusi este volt, mint az előző napokban, ami nem könnyítette meg Ali dolgát. Miközben a gondozott, kertek és csínos házak mellett hazafelé kerekezett, rettenetesen sajgott a szíve. Nehéz lesz itt hagynia a megszokott kedves környéket, és valahol idegenben új életet kezdenie. Harvey megtarthatta volna magának a jó tanácsait. Kizárt dolog, hogy holnapra meggondolja magát. Nem hajlandó a nehezen megtalált lelki békéjét ismét kockára tenni,
Csak idő kérdése, és megint kicsúszna a lába alól a talaj. Ha Connor újra próbálkozna nála - és efelől kétsége sem volt -, nagy valószínűséggel sikerrel járna. Ő ismét megbocsátana a férfinak, mint régebben is annyiszor. Ennek azonban nem szabad megtörténnie. - Szia! Ali összerezzent. Csikorgó kerekekkel fékezett le mellette egy autó. Connor nézett ki nevetve a letekert ablak mögül. - Tehát itt laksz - állapította meg jókedvűen. Ali a legszívesebben letagadta volna, a férfit meg elküldte volna a pokolba. Csakhogy nem lehetett. Connor közben leparkolt az autóval, kiszállt, és érdeklődve nézte, amint Ali betolja a biciklijét a pajtába. - Kedves kis ház - jegyezte meg. - Mióta, laksz itt? - Másfél éve. - Ali elfordult. - Sajnálom, de nincs időm csevegni. - Nem akarsz behívni? - kérdezte megütközve Connor. - Eszem ágában sincs. A férfi hitetlenkedve csóválta meg a fejét. - Pedig azt hittem... Ali sosem tudta meg, hogy mit hitt. Csak azt látta, hogy a férfi arcvonásai felderülnek, és lehajol. - Legalább valaki örül nekem. Haspók szaladt, oda Connorhoz, és hangosan dorombolva a lábához dörgölőzött. Ali vegyes érzelmekkel figyelte, amint a férfi megvakarja a követelődzőén nyivákoló kandúr füle tövét. - Hogy vagy, öregfiú? Remekül nézel ki. - A férfi hirtelen felpillantott. - Hány éves is? - Öt. - Hát persze. - Connor felegyenesedett. - Úgy emlékszem arra a napra, amikor megkaptad, mintha tegnap lett volna. Egy parányi szőrgombóc volt, és imádott felmászni a függönyre. Ali akaratlanul is elmosolyodott. A férfi ezt kedvező jelnek tekintette. - Beengedsz a házadba, miután Haspók ilyen szívélyesen fogadott? A lány habozott, ami nem kerülte el Connor figyelmét, és tovább ütötte a vasat. - Beszélnünk kell! - jelentette ki nyomatékosan. Ali némán lépett be a házba, a férfi követte. A lány a konyhába érve kinyitotta a hűtő ajtaját, majd kivette egy doboz macskaeledelt. - Nincs miről beszélnünk. Mi már mindent elmondtunk egymásnak - jegyezte meg, miközben beleöntötte a konzervdoboz tartalmát Haspók tálkájába. - A munkánkról van szó. Nem áll szándékomban otthagyni az új állásomat. Ugyanez érvényes rád is. Miért keresnél másik helyet? Mert annak idején együtt éltünk? Hol van már a tavalyi hó! Ali a férfira nézett. - Ismered a véleményemet, de szívesen elismétlem. Nem akarok együtt dolgozni veled. Ha te maradsz, akkor én megyek. - Ostobaság! Tudom, milyen nehéz jó állást találni. - Connor ingerülten rázta meg a fejét. - Ne csinálj szamárságot! Meg fogod bánni. Ali nem is figyelt a férfi szavaira. Egészen más kérdés foglalkoztatta. - Honnan tudtad, hogy Denehurstben vagyok? - Honnan veszed, hogy tudtam? - vonta fel Connor kissé megütközve a szemöldökét. Ali kihúzta magát. - Kizárt dolog, hogy csak úgy véletlenül vetődtél volna ide. - Miért lenne az? - Hogy miért? - ismételte meg felháborodottan a lány. - Denehurst egy ismeretlen, isten háta mögötti városka. - Na és? - Connor nézte, ahogy Haspók mohón nekiesik a vacsorájának, és pillanatokon belül tisztára nyalja a tányérját. - Az állást egy orvosi szaklapban hirdették meg. Felkeltette a figyelmemet, megpályáztam... és most itt vagyok. - Tényleg véletlen lenne? - méregette bizalmatlanul Ali a férfit. - Hát nem ezt hajtogatom már egy ideje? - kérdezett vissza közönyösen Connor. - Igen, de... - Azt hitted, hogy miattad jöttem ide, ugye?
- Korábban próbáltál megkeresni - emlékeztette a férfit Ali. Connor vállat vont. - Az már régen volt. Új életet kezdtél, akárcsak én. - Közelebb lépett, mire a lány ösztönösen hátrálni kezdett. A férfi bosszúsan összevonta a szemöldökét. - Figyelj, nem azért, jöttem, hogy bajt keverjek. Hinned kell nekem! Bevallom, hogy örültem, amikor viszontláttalak. A kapcsolatunk annak idején egészen különleges volt. De ami elmúlt, elmúlt. Mi is megváltoztunk, talán annyira, hogy rá sem ismernénk magunkra. Akárhogy is, nem hagyhatjuk, hogy a múlt tönkretegye a jelent. Mindez ésszerűen és elfogadhatóan hangzott, Ali mégsem tudott hinni az állítólagos véletlenben. Azt volt az érzése, hogy Connor kicsit besegített a vakszerencsének. Noha az is megeshet, hogy igazat mond. Talán mégis inkább meg kellene békülnie ezzel a váratlan helyzettel. Van valami azonban, ami fontosabb, mint Connor indítékainak a vizsgálata. A saját lelkiállapota. Elég erős ahhoz, hogy nap mint nap lássa a férfit, és együtt dolgozzon vele? - Miben maradtál Harveyval? - kérdezte Connor. - Azt tanácsolta, hogy aludjak még egyet a döntésre. - Okos tanács. Nyilvánvaló, hogy nem akar elveszíteni. - A férfi esdeklően nézett Alira. - Mondd, hogy maradsz! Legalább próbáld meg! Aztán ha úgy látod, hogy nem bírod, még mindig elmehetsz. A lány habozott. Nem bízott Connorban, de saját magában sem. Másrészt... - Ali? A férfi kinyújtotta a kezét, de mielőtt még megérinthette volna a lányt, csöngettek. Maggie volt az. - Szia! - kiáltott be. - Aggódtam miattad. Látni akartam, hogy vagy. Ali bágyadtan elmosolyodott. - Kerülj beljebb! Nem merte elemezni az érzéseit. Egyrészt örült, hogy Maggie épp ebben a pillanatban bukkant fel. Másrészt, ha nem csöngetett volna... Connor veszélyesen közel állt ahhoz, hogy... - Hírtelen eltűntél - folytatta Maggie, miközben belépett a házba. - Beszéltél Harveyval? Ó...! - Amikor megpillantotta a konyhában álldogáló Connort, megtorpant, mintha gyökeret vert volna a lába. - Nem tudtam, hogy vendéged van. - Zavart pillantást vetett Alira. - Elnézést, nem akartam zavarni. - Engem nem zavar - felelte a férfi kedvesen. - Connor úgyis menni készült - tette hozzá azon nyomban Ali. - Ha te mondod... - vonta meg a vállát a vendég. - Véletlenül erre járt, és beugrott - magyarázta Ali a barátnőjének. - Hazafelé tartottál, ugye? - Igen... így is mondhatjuk - villant meg csúfondárosan Connor szeme. - Hol lakik? - kérdezte meg kerek perec Maggie, aki hamar magához tért az első meglepetéséből. - Greyfriarsben. Egy régi kolostorban, amelyet lakóházzá alakítottak át. - Jól ismerem - vágta rá Maggie. - A bátyám is egy darabig ott élt. Nagyon szép és kényelmes lakások vannak benne. - Igen. Nekem is tetszik, és külön előnye, hogy közel van a kórházhoz. Maggie bólintott, Ali pedig hallgatott, Connor fogta a kocsija kulcsát, és felállt. - Akkor folytatom az utam hazafelé - biccentett búcsúzóul, majd elindult kifelé. Ali kikísérte. - Holnap reggel közöld Harveyval, amit hallani szeretne! - kérte ismét Connor, mielőtt kinyitotta volna az ajtót. - Még alaposan végiggondolom. - Persze. Csak szerettem volna elkerülni, hogy elhamarkodottan cselekedj. - Mindennek van előnye és hátránya. Biztos lehetsz benne, hogy alaposan mérlegelem a helyzetet, mielőtt végleges döntést hoznék. - Helyes. Connor egyenesen a lány szemébe nézett. A tekintetük egymásba fonódott. Hirtelen mintha lepergett volna előttük a közös életük. Kockáról kockára. Minden, amit együtt átéltek. Ali nyelt egyet. Még sosem látta ilyen komolynak Connort. A csúfondáros, nevetős kifejezés eltűnt a szeméből. Valami más költözött a helyébe, de a lány nem tudta volna megmondani, hogy mi. Azt sem tudta, hogy mennyi ideig álltak a nyitott ajtóban. Csak akkor ocsúdott fel, amikor Connor elkapta a tekintetét, pár érthetetlen szót dünnyögött maga elé, majd sarkon fordult és elsietett. Ali remegve nekidőlt az ajtófélfának. Miért is engedte be? Hogy követhetett el ekkora baklövést?
Hallotta, amint felbőg a férfi kocsijának motorja. A kerekek hangosan felvisítottak, amikor az autó ráfordult a kavicsos útra. Hirtelen Maggie jelent meg az előszobában. - Főzzek egy teát? - Ezúttal a tea nem elég. Valami erősebbre van szükségem. A hűtőben találsz egy üveg fehérbort. Barátnője bólintott, és kinyitotta a hűtő ajtaját. - Tehát hazafelé tartott, ugye? Ali hozott két poharat. - Legalábbis ezt állította. - Akkor jókora kerülőt tett - közölte Maggie szárazon, miközben figyelte, ahogy a barátnője tele tölti a poharakat. - Kerülőt? - Bizony. Greyfriars a másik irányban van, a Winchesterbe vezető úton. - Ó! - Ali vállat vont. - Egyáltalán nem lep meg. Az viszont igen, hogy épp egy régi kolostorban lakik. - Nevetett. - Gyere, üljünk ki a kertbe! Maggie beleegyezően bólintott. - Tehát mit akart? - Beszélni velem. Ali lehuppant a kedvenc helyére, a fal mellett álló padra, Maggie pedig helyet foglalt az egyik kényelmes, fonott karosszékben. - Mit szólt ahhoz, hogy fel akarsz mondani? - Megpróbált rábeszélni, hogy maradjak. Szerinte a múltnak már semmi jelentősége, és a Szent Márk elég nagy mindkettőnk számára. - Neked erről mi a véleményed? Ali vállat vont. - Talán igaza van. Hátradőlt, és a lemenő nap sugarai felé fordította az arcát, - Most azonban egy „de" következik, ha nem tévedek - jegyezte meg a barátnője. Ali kinyitotta a szemét, és felsóhajtott. - Végül is dolgozhatnánk együtt, csak nem tudom, akarom-e. - Mi szól ellene? - A rossz tapasztalatok. Nem akarom elkövetni újra a régi hibákat. - Ezúttal talán másként, alakulna minden. - De csak talán. Némán kortyolgatták a bort. Békés, langyos májusi este volt. A kert késő tavaszi pompája gyönyörködtette a szemüket, felüdítette a lelküket, megnyugtatta az idegeiket. És most hagyjon itt csapotpapot? - kesergett magában Ali. Letette az asztalra az üres poharat. - Egyébként azt állította, hogy véletlenül vetődött Denehurstbe - törte meg a csendet. - Tulajdonképpen egész hihetően hangzott. - És te hiszel neki? - kérdezte Maggie. - Nem. - Szerinted miattad jött ide? - Igen. Egyszer már próbálkozott. - Sikertelenül? - Ühüm. - Akkor ezúttal nagyobb szerencsével járt - szögezte le Maggie. - Megtalált, ráadásul állást is kapott, a kórházban. Csak azt nem értem, miért töri magát ennyire utánad, amikor állítólag fél a tartós kapcsolatoktól. - Sosem akarta lekötni magát - csattant fel Ali. - Nekem elhiheted. - Talán akkoriban még éretlen volt. Túl fiatal... - Nem erről van szó - ingatta a fejét Ali. - Egyszer elmesélte nekem a szülei válásának a történetét. Még kisgyerekkorában történt, és nagyon megviselte a dolog. Tulajdonképpen azóta fél a házasságtól. - Ha így van, akkor most miért jött ide? - Pontosan ismerem az okait. Ott akarja folytatni, ahol annak idején abbahagytuk. - Három év után? Ez nagyon hosszú idő.
- Lehetséges. De hidd el, tudom, miről beszélek. Kell neki a szabadság meg a szórakozás is, ugyanakkor élvezi a biztonságot nyújtó kapcsolatot. Connor mindent meg akar szerezni magának. Akár mások kárán is... - Rendben. Tegyük fel, hogy csakugyan vissza akar kapni. De mi ebben a borzalmas? - Minden! Próbálj megérteni! Megjártam a poklok poklát. Évekig tartott, míg végre szabadon lélegezhettem. Nem akarom kockára tenni a nehezen megtalált lelki békémet. - Nyugodj meg! Megértelek. Elvégre én is elvált asszony vagyok, Ali kissé szégyenkezve csóválta meg a fejét. - Sajnálom, teljesen elfelejtettem. Szörnyű dolgokat élhettél át. Vert a férjed, ugye? - Nem. Én vertem meg őt. Ali szeme elkerekedett. - Te? - Igen. Majdnem megöltem. - Nem tudom elhinni. Még sosem láttalak erőszakosan viselkedni. - Akkor azonban elveszítettem a fejem. Kiderült, hogy a férjemnek viszonya van a legjobb barátnőmmel. Olyan dühös és csalódott voltam, hogy addig ütöttem Tedet, amíg mozgott. Azután beadtam a válókeresetet. - Istenem, nem is tudtam! Csak azt hallottam, hogy elváltál, de fogalmam sem volt, milyen körülmények között. És mi lett Teddel? Feleségül vette a barátnődet? - Nem, de később újra megnősült, és az a házassága is tönkrement. Nemrégiben láttam őt. Nagyon levertnek látszott. Akár hiszed, akár nem, bőgni tudtam volna. Miután megcsalt, meggyűlöltem. Amikor bocsánatot kért, elzavartam. Elég volt, vége! Akkoriban biztosra vettem, hogy soha többé nem tudnék megbízni benne. - Maggie vállat vont. - Most már viszont kicsit másként látom a házasságunk történetét. Sokszor eltűnődöm, vajon nem lőttem-e túl a célon. Ali látta, hogy gyanúsan megcsillan barátnője szeme. - Arra gondolsz, hogy újra megpróbálkoznál vele? - kérdezte meg rökönyödve. - Nem tudom. Tényleg nem. Olyan boldogan éltünk évekig! Aztán egyszer csak vége lett. És Ted most úgy néz ki, mint aki mindent elveszített... - Maggie felsóhajtott. - Halálosan boldogtalan. - De te boldog vagy! - Látszólag. Valójában már egyre inkább úgy gondolom, hogy nem szabad feladni mindent, csak mert nem úgy mennek a dolgok, ahogy eredetileg elképzeltük. Ez vonatkozik rád is. Ne hamarkodj el semmit, mert egy nap megbánhatod! Mind nagyon szép, amit Maggie mond, de természetesen ő a saját példájából indul ki, töprengett barátnője szavain később Ali, amikor már az ágyában feküdt. Maggie keveset tud Connorról és róla. A saját- tapasztalataiból vonja le a következtetéseit. Az ő története azonban egészen más. Ali tudta, hogy senki sem dönthet helyette, a saját életéért egyedül ő a felelős. Mindenkinek más a sorsa. Könnyes szemmel meredt a sötétségbe. Az alvás szóba sem jöhetett, a gondolatai nem hagyták nyugodni. Természetesen nem szívesen válna meg a munkájától, a csinos kis házától meg a barátaitól. De vajon elég erős ahhoz, hogy ellenálljon Connor Stevens vonzerejének? Már tényleg nem szereti? Az oldalára fordult, és lehunyta a szemét. Ám a múlt képeit nem tudta elűzni. Eszébe jutott az a nap, amikor végérvényesen elváltak útjaik. Maga a kiváltó ok, így visszatekintve, már teljesen jelentéktelennek tűnt. De akkor hirtelen betelt a pohár. Elfogyott a türelme és az ereje. Meghívták őket egy esküvőre, ahová Connor nélkül volt kénytelen elmenni. A vőlegény ugyanis előző este hagyományos legénybúcsút tartott néhány régi cimborájával, és Connor, mint oly gyakran, ezúttal is annyit ivott, hogy a végén már nem tudott hazamenni. A másnap reggeli esküvőt is lekéste, helyette a vőlegény lakásában aludta ki a mámorát. Ali akkor határozta el, hogy szakít vele. Utólag nem tudta, honnan vette az erőt és a kitartást, hogy végre egyszer következetesen keresztülvigye az akaratát. Nem ez volt ugyanis az első kísérlet. Tanult azonban a kudarcokból, és ezúttal minden hidat felégetett maga mögött, amely lehetővé tette volna a régi életéhez való visszatérést. Otthagyta az állását, a lakását, de még a várost is, ahol addig éltek. Először hazamenekült a szüleihez, hogy egy kicsit összeszedje magát. Utána az ország északnyugati részébe költözött, végül pedig délre, Denehurstbe.
Itt aztán végre biztonságban érezhette magát, legalábbis tegnapig. Akkor azonban Connor Stevens újra felbukkant az életében, neki pedig ismét főhet a feje, hogyan őrizhetné meg továbbra is nehezen kivívott lelki nyugalmát.
5. FEJEZET Ali aznap éjjel Connorról álmodott. Éjszaka volt a tengerparton. Holdfény ragyogott a vízen, és ő mezítláb menekült a nedves, kemény homokban Connor elől. A férfi a sarkában lihegett, ő pedig úgy rohant, mintha az életéért futna. Ám hiába. Connor utolérte. A földre zuhantak. A férfi nem eresztette, ő meg ahelyett, hogy védekezett volna, szorosan belekapaszkodott. Egészen közel feküdtek a vízhez. Azután szeretkeztek, miközben a hullámok a lábukat nyaldosták. Amikor felébredt, a szíve vadul zakatolt. Ösztönösen a mellére szorította a kezét, hogy egy kicsit megnyugodjék. A szeretkezés pontosan olyan volt, mint régen. Vad és szenvedélyes. A képek pedig élesek és világosak, ahogy az csak egy álomban lehetséges. Ali révült tekintettel meredt a hajnali derengésbe. Odakint egyre több madár csatlakozott a maga szólamával társai reggeli koncertjéhez. Lassan kivilágosodott. Ali az oldalára fordult, és az ébresztőórára pillantott. Öt óra. Nagyot sóhajtva a fejére húzta a takarót. Tisztában volt vele, hogy semmi értelme, úgysem fog újból elaludni. De most már legalább tudta, mit kell tennie. Eldöntötte, hogy aznap az első útja Harvey irodájába vezet majd. Csakhogy a sors másként rendelkezett. Miközben a kórház felé kerekezett, három szirénázó mentőautó száguldott el mellette. Kétségtelen, hogy valami komoly baleset történhetett. Amikor nem sokkal később belépett a kórház kapuján, beigazolódott a félelme. A hatalmas előcsarnokban óriási zűrzavar uralkodott. Mentősök és rendőrök, valamint az éjszakai műszakban dolgozó munkatársak szaladgáltak össze-vissza. Ali észrevette Elizabeth Malchint, az éjszakás főnővért. Harvey mellett állt, és komoly arccal beszélgettek. A főápoló még civilben volt. Valószínűleg épp akkor érkezhetett, és még nem jutott hozzá, hogy átöltözzön. - Mi történt, Di? - kérdezte Ali, amikor elhaladt, a fogadópult előtt. - Vonatszerencsétlenség - suttogta izgatottan a fiatal nő. - A londoni hat negyvenes összeütközött egy tehervonattal. - Hányan sérültek meg? - Pontosan nem tudjuk, de sokan. Winchesterben is teljes a készültség. Ali az öltözőbe szaladt, és gyorsan felvette az egyenruháját. Amikor belépett a nővérszobába, már Harvey is fehér nadrágot meg köpenyt viselt. - Légy szíves, azonnal menj a kezelőbe! - utasította Alit. A lány bólintott, és már indult is. A mentősök hordágyakat cipelve siettek a vizsgálók felé. A két kezelőben is lázas munka folyt. Ali a szeme sarkából látta Connort meg Samarát, akik épp egy fejsérüléses beteget próbálták újraéleszteni. Munkában volt még az egész éjszakai műszak, és kiderült, hogy maradniuk is kell addig, amíg szükség lesz rájuk. A következő néhány órában megfeszített erővel küzdöttek a sérültek életéért. Ali közben teljesen megfeledkezett a saját gondjairól. A délelőtt folyamán aztán többet is megtudott a reggeli csúcsforgalomban történt balesetről. Az ingázókat szállító londoni személyvonat belerohant egy tehervonatba. Többen már az ütközés helyszínén az életüket vesztették, mások a kórházba szállítás közben vagy később hunytak el. A legnagyobb tömegszerencsétlenség volt, amivel Ali az elmúlt másfél évben a Szent Márk Kórházban találkozott. Az osztályokon mindenki kivette a részét a munkából. Pótágyakat állítottak fel, és berendelték a szabadnapos orvosokat meg ápolókat. A műtőkben, a röntgenosztályon és a laboratóriumban megállás nélkül dolgoztak. A környéken lévő vérbankokat is riasztották, hogy biztosítsák a folyamatos vérellátást. Hamarosan befutott Francis Braithwaite doktor, a sürgősségi osztály főorvosa is, hogy segítsen a munkatársainak. - Megérkeztek az első hozzátartozók - közölte Harvey. - Azonban egyelőre egyetlen embert sem nélkülözhetek. A szociális osztály munkatársait kértem meg, hogy fogadják őket. - A legtöbb áldozat fiatal - jegyezte meg Ali. - A londoni belvárosban dolgozó irodai alkalmazottak.
Felsóhajtott, amikor szemügyre vett egy huszonéves, szőke nőt, akin már nem tudtak segíteni. A tekintete megakadt az elhunyt nyakában lógó arany medálon, amelybe a Susan nevet vésték be. A fiatal nő Jessicára emlékeztette. Erről hirtelen eszébe jutott, hogy ma még nem látta sehol a tanulónővért. - Hol van Jessica Lake? - kiáltotta a távolodó Harvey után. - A könnyű sérültek mellé osztottam be - fordult vissza a férfi. - Ez tűnt a legjobb megoldásnak. Ali bólintott, és kisimított egy tincset a homlokából. - Jól vagy? - hallott meg ekkor egy ismerős hangot. Felpillantott. Connor volt az, - Természetesen. Miért kérded? - Emlékszem, hogy annak idején nagyon megviseltek az ehhez hasonló esetek. - Az még a tanulóéveim alatt történt. - De most már tapasztalt ápolónő vagy, ugye? - Igen. Ali nem mert a férfi szemébe nézni. Az álom emléke még túlságosan elevenen élt benne. Connor most is szemtelenül jóképű, - állapította meg magában. Sötét haja egy kicsit kócosabb, mint máskor, de ettől csak még vonzóbb a megjelenése. A legnagyobb bosszúságára érezte, hogy elvörösödik. Közben megint eszébe jutott az álom, és ettől még inkább zavarba jött. Bárcsak elfelejtené! Szinte látta, amint összesimul a testük, érezte a férfi sós ízű csókját... - Mi jár a fejedben? Ali összerezzent, majd ingerülten megrántotta a vállát. - Gondolatban valahol egészen másutt jártál, ugye? Egy futó pillantás Connorra megerősítette a lány félelmeit. Mintha a férfi pontosan tudná, mi játszódik le benne. Ebből elég! Connornak fogalma sem lehet arról, mit álmodott az éjjel. - A munkám jár a fejemben - jelentette ki szenvtelenül, de közben nem mert a férfi szemébe nézni. Tisztában volt vele, hogy nem hisz neki. Ahhoz túlságosan is jól ismeri. A fenébe! Miért kellett Connornak ide jönnie? Az átmeneti nyugalom nem tartott soká. Új beteg érkezett, ezúttal egy középkorú, öltönyös férfi. Egy üzletember a londoni Cityből. Ám nem ő volt az utolsó sérült. A mentősök szakadatlanul hozták a szerencsétlenül járt embereket. Így telt el az egész délelőtt, Ali később nem tudta volna megmondani, hány infúziót és katétert kötött be, hány fájdalomcsillapító injekciót adott be, hány ruhadarabot vágott le ollóval, és hányszor vett részt újraélesztésben. Sokan érkeztek életveszélyes állapotban, leállt a szívük vagy a légzésük. A hordozható újraélesztő készüléket még sosem használták annyit, mint aznap délelőtt. És nem csupán orvosi szaktudásra, hanem emberségre is szükség volt. Meg kellett nyugtatni a betegeket, akik kétségbeesetten vagy ijedten vártak a sorukra. Az eszméletüknél lévő sérültek érthető módon rengeteg kérdést tettek fel, higgadt és türelmes tájékoztatást remélve. - Úgy érzem magam, akár egy robot - közölte Maggie. - Szinte gépiesen dolgozom. - Az adrenalinnak köszönhető, ami az ehhez hasonló vészhelyzetekben emberfeletti teljesítményekre tesz képessé - magyarázta Braithwaite doktor. Levette sötét szarukeretes szemüvegét, és megtörölte izzadó homlokát. - Maggie, kérem, hívja fel a sebészeten az osztályos orvost! Be kell tenniük még egy ágyat. Egy betegnek mindkét lába eltörött, nem szállíthatjuk máshová. Maggie bólintott, és már indult is. Még mindig érkeztek újabb sérültek. Őket a tűzoltóknak kellett: kivágniuk a vonat roncsai közül. Dél felé csökkent a roham, és Harvey közölte, hogy az ápolónők közül ki tarthat szünetet. Ali a szerencsések közé tartozott. Megkönnyebbülten hagyta el a kezelőt, és a nővérszobába sietett. Odabent Peggy éppen kávét főzött, Beth és Connor pedig szintén a pihenőidejét töltötte. Ali fáradtan huppant le az egyik székre. - Tudja valaki, hogy várhatóak-e még újabb sérültek? - kérdezte Beth, miközben a táskájából elővett egy doboz cigarettát. - Csak annyit hallottam, hogy a tűzoltók a roncsok között további túlélőket keresnek - felelte Connor. Megrázta a fejét, amikor Beth cigarettával kínálta. - Köszönöm, nem kérek. Ali felpillantott, mire a férfi elvigyorodott. - Leszoktam a dohányzásról és néhány más bűnös szenvedélyről - jegyezte meg. - Már jó ideje... Beth elismerően biccentett.
- Bárcsak én is elmondhatnám magamról ugyanezt! Sajnos az elhatározásom nem tart sokáig. - Nagyot szívott a cigarettájából, és hátradőlt a székén. - A munkahelyi izgalmak pedig nem nagyon segítenek. - Igaza van. Kell valami indíték, valami, amiért megéri abbahagyni - vélekedett Connor. Ali felállt, és segített Peggynek felszolgálni a kávét. Szívesen hallott volna Connor indítékairól, de természetesen nem kérdezett semmit. Ehelyett átnyújtott neki egy csésze feketét. - Isteni az illata. - A férfi lehunyta a szemét, és élvezettel szívta be a kávé aromáját. - A koffein tehát nem tartozik azon bűnös szenvedélyek közé, amelyekről lemondtál - állapította meg Ali. Eleinte bizonytalankodott, tegezze-e Connort a munkatársai jelenlétében, de aztán elhessegette a kételyeit. Nincs abban semmi kivetnivaló, hogy ismeri a férfit. Egyébként csak idő kérdése, előbb-utóbb a többiekkel is összetegeződik. Connor elmosolyodott. - Mindenről azért nem lehet lemondani - kedélyeskedett. Ali fülig pirulva gyorsan elfordult. A szünet nem tartott sokáig. Negyedóra múlva mindnyájan szedelőzködni kezdtek. Connor udvariasan kinyitotta a hölgyek előtt a lengőajtót. Beth és Peggy után Ali is elhagyta a helyiséget. Nem tudta megakadályozni, hogy a férfi megsimogassa, amikor elhaladt mellette. - Mint a régi szép időkben, ugye? - súgta oda neki. Ali megtorpant, és felnézett rá. Peggy meg Beth már messze járt. - Nem, egyáltalán nem olyan, mint a régi szép időkben - felelte halkan. - És nem is lesz. Sem ma, sem holnap. Soha többé. Felmondok. Azzal folytatta az útját anélkül, hogy egyszer is visszanézett volna. A bejárati csarnokban még mindig nagy zűrzavar uralkodott. Azoknak a betegeknek, akiknek nem volt közük a vonatbalesethez, most hosszabb ideig kellett várniuk. Sokan elmentek, de így is tekintélyes számban maradtak. Chrissy elcsigázottnak tűnt. A betegfelvételnél hosszú sorban álltak a tűzoltók, a rendőrök, a mentősök, a betegek és az áldozatok hozzátartozói. Ali Harvey hoz fordult. - Hogyan tovább? A főápoló szintén fáradtnak látszott. - A legjobb, ha itt maradsz segíteni. Pillanatnyilag nagy a fejetlenség. - Csüggedt, tekintetét körbehordozta a tömegen. - Connor! - kiáltotta. - Braithwaite doktor várja. Még mindig a kezelőben van. Az orvos bólintott, és elsietett a megadott irányba. Ali megkönnyebbülten lélegzett fel. - Minden rendben? - kérdezte Harvey. - Igen. Most segítek Chrissynek, de ha túl leszünk a nehezén, beszélni akarok veled, jó? Mielőtt Harvey válaszolhatott volna, Chrissy céklavörös fejjel odaszaladt hozzájuk. - Egy nő elájult. Már órák óta várt. Azt hittem, csak elaludt, Joe Freeman, a fiatal mentős tiszt érkezett sietve egy hordággyal. Az eszméletlen nőt az egyik fülkébe vitték. Samara nyomban megvizsgálta. - Gyanítom, hogy szívroham - mondta, és nekilátott az újraélesztésnek. Chrissy még akkor is nagyon sápadt volt, amikor Ali nem sokkal később ismét felbukkant az előcsarnokban. - Fogalmam sem volt, hogy ilyen beteg - motyogta kétségbeesetten. - Semmit sem mondott. Csak megkérdezte, mennyit kell várni. Azután leült a sarokban, és becsukta a szemét. Biztosra vettem, hogy szundikál. - Megrázta a fejét. - Mások jelentéktelen panaszokkal is óriási patáliát csaptak, amiért, olyan sokat kellett várniuk a vonatszerencsétlenség miatt. Ez a nő meg türelmesen leült, noha biztosan borzasztó rosszul érezte magát. - Remélhetőleg meg fog gyógyulni - vigasztalta Ali a munkatársnőjét. De igazad van. Néha a legcsendesebbekről és a legtürelmesebbekről derül ki, hogy súlyosabb a bajuk a hangoskodókénál. Nagyot sóhajtott. - Hol kellene a segítség? - Talán Mr. és Mrs. Phillipsnél. Éppen Regan atyával beszélgetnek. Van egy Susan nevű lányuk, aki a balesetben meghalt. Ali szomorúan biccentett. - Tudom.
Összeszedte minden bátorságát, és lassan odasétált a házaspárhoz. Közben esdeklő pillantást vetett a papra, aki szemlátomást megértette a néma üzenetet. - Mr. és Mrs. Phillips? - kérdezte Ali udvariasan. - Igen - bólintott a férfi. - Tudnak valamit a lányunkról? - Mrs. Phillips előhúzott egy képel, a táskájából. - Ez ő. Susan. Londonba indult dolgozni, és tudomásunk szerint ide szállították be... - Itt túl nagy a hangzavar - felelte Ali higgadtan. - Menjünk be az egyik irodába! A házaspár némán követte. Ali megkönnyebbülten látta, hogy Regan atya is mellettük marad. Még a legfárasztóbb munkanap is véget ér egyszer. A sürgősségi osztály csapata a társalgóban gyülekezett. - Kiderült már, hogy mi volt a baleset oka? - kérdezte Connor. Harvey a kezében tartott papírra pillantott. - Nem, csak különféle híresztelések keringenek. Állítólag emberi mulasztás történt. A mozdonyvezető nem vette észre a tilos jelzést. - Rövid szünetet tartott, majd folytatta: - Tizenegy halott és ötvenkét sebesült. Ebből huszonháromnak súlyos az állapota. A legtöbb sérültet mi láttuk el, a többit a winchesteri kórház. - Elégedettek lehetünk - vetette közbe Beth. - Igen - erősítette meg Harvey. - Ma újra bebizonyítottuk a rátermettségünket. - Connorhoz fordult. Szeretném kihasználni az alkalmat, hogy hivatalosan is üdvözöljem a körünkben új munkatársunkat, Connor Stenvens doktort. - Köszönöm, Harvey - mosolyodott el a férfi. - Azt hiszem, jól választottam. Az állás eddig tökéletesen megfelel az elvárásaimnak. Futó pillantást vetett Alira. A lány eltűnődött, vajon Connor akkor is így vélekedik-e majd, ha ő már beadta a felmondását. - Miért pont minket választott? - érdeklődött Mac. - Vannak a Szent Márknál modernebb kórházak, és Denehurstnél izgalmasabb helyek. Connor nem sietett a válasszal. Ali tudta, miért habozik. Valami szellemes felelten töri a fejét. - Lehetséges, de mindent nem kaphatunk meg. Úgy értem, az életben fontossági sorrendet kell felállítanunk, - Világosabban is elmagyarázná? - kérdezte Joe. - Természetesen - biccentett Connor. - Itt egy egészen különleges nőnek lehetek a közelében. Ali felszisszent. A férfira meredt, de Connor nem viszonozta a pillantását. Tűnődve kinézett az ablakon. Joe megértően elvigyorodott, Bethnek pedig elkerekedett a szeme a csodálkozástól. - Ki ő? Ismerjük? - Egy nap ő lesz feleségem - jelentette ki nyugodt hangon Connor. - Nem hiszem, hogy valamelyikük is ismerné. Winchesterben lakik, de már nem sokáig. Egyébként Anglia másik végéből származik. Megszólalt a telefon, és Harvey felvette a kagylót. Ebben a percben lépett be Di az ajtón, aki Samarától hozott üzenetet Braithwaite doktornak. Ali úgy érezte, mintha fejbe kólintották volna. Csak lassan fogta fel Connor szavainak értelmét. El innen! - mondta magában. A helyiség hirtelen túl szűk lett, a levegő fojtogató. A szeme sarkából látta Maggie aggódó tekintetét, Connor nyugodt mosolyát és Joe vigyorgó arcát. Nem bírom tovább, gondolta. El innen, el! A semmibe meredt, miközben lelki szemei előtt leperegtek az elmúlt napok eseményei. Te jó isten, úgy viselkedett, mint egy eszelős, amikor megvádolta Connort, hogy miatta jött Denehurstbe. Mert folytatni akarja a kapcsolatukat. Közben már réges-rég megvigasztalódott mással! Egy másik nővel... Egy nővel, aki most Winchesterben él... Egy nővel, akit feleségül akar venni. Bolondot csinált magából! Ki előtt? Kivel osztotta meg a kétségeit? Maggie-vel, Harveyval és végül magával, Connorral... Legszívesebben a föld alá süllyedt volna szégyenében. Utólag nem tudta volna megmondani, mikor indult el haza. Csak akkor ocsúdott fel, amikor a kerékpártárolóhoz ért. Felült a biciklijére, és tekerni kezdett. - Ali, várj egy percet! - Maggie lélekszakadva szaladt utána. - Minden rendben? - Hogyne!
- Ostobaság! Semmi sincs rendben. Teljesen ki vagy borulva. Így nem mehetsz haza. Hagyd itt azt a kerékpárt, beviszlek az autómon a városba. Rád fér egy erős kávé. Ali kávét sem akart inni, és Maggie-vel sem volt kedve a városba menni. Végre egyedül szeretett volna maradni, hogy nyugodtan nyalogathassa a sebeit. Lázasan keresett valami kifogást. - Maggie... Elakadt a szava. Connor lépett ki a kórház kapuján Beth és Mac társaságában. Elkapta a férfi kérdő tekintetét. Hirtelen elfogta a vakrémület. Connor mindjárt odalép hozzájuk! - Rendben van, Maggie, talán igazad van. Menjünk!
6. FEJEZET - Tisztára őrültnek érzem magam. Ali elkeseredetten bámulta a fehér asztalterítőt. - Semmi okod rá. - Maggie kortyolt egyet a kávéjából. - Nem tudhattad, hogy mégsem véletlenül került ide. - Olyan valószínűtlennek tűnt, hogy pont Denehurstben vállaljon munkát. - Ráadásul egyszer már megpróbált felkutatni, ugye? Nem csoda, hogy hamis következtetésre jutottál. Felejtsd el az egész históriát, és kóstold meg ezt az isteni süteményt! - Nem vagyok éhes. - Enned kell! Ez a nap Connor vallomása nélkül is épp elég rémes volt. Ali a barátnője kedvéért magába tömött egy citromos sütit. Langyos, májusi szellő áramlott be a kávéház szélesre tárt ablakain, és berepítette az előkertben virágzó almafák illatát. Ali csak most érezte, mennyire fáradt. - De legalább egy gonddal kevesebb - jelentette ki határozottan Maggie. Ali értetlenül nézett rá. - Egy gonddal kevesebb? Miről beszélsz? -A tervezett felmondásodról. Ha Connornak új barátnője van, akkor felesleges itt hagynod az állásodat meg a házadat. Ali vállat vont. - Nem tudom. Továbbra is tartok a közös munkától. - Ha felmondasz, Connor még azt hiszi, hogy az új barátnője miatt teszed. Ezt akarod? - Dehogy. Maggie összehúzott szemmel fürkészte a barátnőjét. - Esetleg van valami más okod? - Nincs. - Ali felhajtotta a kávéját, majd a csészét letette az asztalra. - Már mondtam, hogy a kapcsolatunk a múlté. És ezen semmi sem változtathat. - Ha így van, akkor javaslom, hogy zárjuk le a témát, és térjünk napirendre Connor váratlan felbukkanása fölött! - Maggie elvett egy második süteményt. - Még nem mondtál fel Harveynál, ugye? - Nem. Nem jutottam hozzá. - Akkor felejtsd el, és többet ne is említsd neki! Tégy úgy, mintha semmi sem történt volna! Minden érdekelt számára így lesz a legjobb. Noha Ali hálás volt Maggie-nek, amiért törődik vele, mégis örült, amikor nem sokkal később végre becsukta maga mögött a háza ajtaját. Nem tudta eldönteni, mi rázta meg jobban. Connor váratlan felbukkanása a kórházban, vagy az a hír, hogy a férfi a Winchesterben lakó szerelme miatt jött ide. Vacsorát adott Haspóknak, és közben ráébredt, hogy a gondjai korántsem oldódtak meg. Connor Stevens közelében sohasem találhatja meg a lelki békéjét. Az lenne a legjobb, ha mégis elköltözne. Másrészt igaza van Maggie-nek. Ha felmondana, Connor pontosan tudná az okát, és ezt az elégtételt semmi esetre sem akarta megszerezni neki. Ali egész este nyugtalan volt. Egy forró fürdő talán segítene, gondolta. Ám ez rossz ötletnek bizonyult. A meleg víz álmodozásra csábította. Megpróbálta elképzelni, milyen lehet Connor új barátnője. Magas vagy alacsony, sötét hajú vagy szőke, karcsú vagy gömbölyded? A férfi semmit sem mondott róla azon kívül, hogy Winchesterben él, és hogy miatta pályázta meg a denehursti állást. Biztosan nagyon szereti...
Ali elnyújtózott a meleg vízben. Connor annak idején neki is azt mondta, hogy szereti. Nem is egyszer. Ám egyetlenegyszer sem beszélt házasságról. Sosem kérte meg a kezét. Ali még mélyebbre merült a kádban. Vajon mit felelt volna a házassági ajánlatára? Vele maradt volna? Nem tudta. Connor sosem tette fel ezt a kérdést, tehát ostobaság a válaszon töprengenie. Csak a tények számítanak. A férfi szerette, de nem annyira, hogy feleségül vegye. Aztán Ali egyszer csak belefáradt ebbe a vad és bizonytalan kapcsolatba. Pontot tett hát a végére, és elment. Az új barátnő ezzel szemben biztosan elfogadja Connort olyannak, amilyen. Vagy talán a férfi azóta megváltozott? Felnőtt volna? Minden lehetséges... Vajon Connor az új szerelmével is olyan jól kijön az ágyban, mint annak idején ővele? Ezen a területen sosem voltak gondjaik. A szerelmi életük egyszerűen tökéletesnek bizonyult. Ali lehunyta a szemét. Nem kellett különösebben, megerőltetnie magát, mert mindenre pontosan emlékezett. Szinte most is hallani vélte Connor rekedt hangját, ahogy a fülébe suttogta a nevét, miközben addig simogatta, míg fel nem adta a színlelt ellenállást. Sokat szeretkeztek, néha csak hajnal felé aludtak el kimerülten, de boldogan. Később, amikor a kapcsolatuk kezdett megromlani, már csak a szenvedélyes szerelmi együttléteik tartották Aliban a lelket... A telefon csörgése riasztotta fel kéjes gondolataiból. Habozva kiszállt a kádból, és maga köré csavart egy fürdőlepedőt. Harvey hívta. - Szia! Remélem, nem zavarlak. Ali önkéntelenül is elnevette magát. - Épp a fürdőkádban ültem. - Sajnálom. Micsoda nap! - A férfi nagyot sóhajtott. - Akkor rövidre fogom - folytatta. - Beszélni akartál velem, de nem jött össze. Amikor kerestelek, már elmentél. - Semmi baj. - Most megállapodhatnánk egy holnapi időpontban, talán a műszak végén, ha neked is megfelel. Ali hallgatott. Harvey bizonyára azt hiszi, hogy még mindig fel akar mondani. - Itt vagy? - kérdezte a férfi. - Igen - hangzott a válasz. - Köszönöm a kedvességed, de meggondoltam magam. - Ez azt jelenti, hogy maradsz? - tudakolta Harvey. - Igen. Még egyszer jól végiggondoltam mindent, és megváltoztattam a döntésemet. - Nagyszerű - lelkendezett a főápoló. - De minek köszönhetjük ezt a hirtelen pálfordulást? Határozottan állítottad, hogy képtelen vagy együtt dolgozni Stevens doktorral. - Azt hiszem, túlzásba vittem az érzékenykedést. Alaposan meghánytam-vetettem azonban a helyzetet, és végül arra a következtetésre jutottam, hogy őrültség lenne ilyen gyerekes okból itt hagynom a jól felépített életemet. - Tökéletesen egyetértek veled - felelte Harvey. - De ha ki szeretnéd önteni a szíved... - Nem. Nem szükséges - vágta rá sietve Ali. - Ahogy gondolod. De tisztában vagy vele, mi a véleményem a munkahelyi feszültségekről... - Ne aggódj, nem lesznek feszültségek. Tudok uralkodni magamon. - Ebben egy percig sem kételkedem. Reméljük, hogy Connor Stevens is. - Harvey habozott. - Ha nem bánod, beszélek vele. - Ugyan, semmi esetre se! Teljesen felesleges! - Rendben, Akkor már csak annyi feladatom maradt, hogy szép estét kívánjak. Viszlát holnap! Ali tűnődve tette le a kagylót. A kocka el van vetve. Úgy döntött, hogy mégis hajlandó együtt dolgozni Connorral. Ami azt jelenti, el kell felejtenie mindazt, ami köztük történt, és elfogadnia, hogy a férfinak új barátnője van, akiben megtalálta álmai asszonyát... - Jessicát megint melléd osztottam be - közölte Harvey másnap reggel. - Őszintén remélem, hogy a mai nap nyugodtabban telik. Ali hálás volt, amiért Harvey nem említette a telefonbeszélgetésüket, és szemlátomást elhatározta, hogy elfelejti ezt a kis közjátékot. Most már csak rajta múlik, hogyan birkózik meg a kialakult helyzettel. A szíve máris gyorsabban vert, mert meghallotta Connor hangját az egyik vizsgálóból. A torka elszorult, amikor nem sokkal később szemtől szemben álltak egymással. - Jó reggelt! - köszönt Ali, és maga is meglepődött, milyen nyugodtan cseng a hangja.
- Szia! - felelte Connor, és egy pillanatra összevillant a tekintetük. - Bemennél a hármas vizsgálóban fekvő fiatal lányhoz? Leesett a kerékpárról, amikor súrolta egy autó. Tíz perc múlva jövök. Ali bólintott, és sietve távozott. Jessica már várta. - A betegnek a jobb csuklója fáj - közölte. Ali kikérdezte a lányt a baleset körülményeiről, miközben szorgalmasan jegyzetelt. Nem sokkal később megjelent Connor. - Manapság nem könnyű a kerékpárosok élete - jegyezte meg az orvos együtt érzően. - McKenzie nővér bizonyosan megérti magát, mivel ő is mindennap biciklivel jár a kórházba. Ali bólintott, és mosolyt erőltetett az arcára. Irigyelte Connor természetes elfogulatlanságát. - Amint látom, esés közben önkéntelenül is a jobb kezével védte magát. Gyanítom, hogy eltörött. - Ne mondjon ilyet, doktor úr! - sírta el magát a beteg. - Nyugodjon meg! - vigasztalta Connor. - Nem olyan nagy a baj. Először is megröntgenezzük, aztán meglátjuk, hogyan tovább. Jessica, megkérné Joe-t, hogy kísérje át az ifjú hölgyet a röntgenosztályra? Az élet a kórházban visszaállt a régi kerékvágásba. Connor épp kezet mosott, amikor Harvey már hívta a következő esethez. Jessica halkan felsóhajtott. - Mi az? - kérdezte Ali. - Egyszerűen szívdöglesztő. - Kicsoda? - Természetesen Stevens doktor! - mosolyodott el a fiatal lány. - Ügyesen bánik a betegekkel. Természetes és szívélyes. Ha egyszer valami baleset érne, olyan orvos szeretnék magamnak, mint ő. - Hm... Ali nem nézett fel, miközben tiszta lepedőt tett az egyik ágyra. - Tegnap alaposan megfigyeltem - folytatta ábrándozva Jessica. - Biztos vagyok benne, hogy megmentette jó pár ember életét. És ahogy a hozzátartozókkal bánt! Tapintatos, együtt érző, vigasztaló... Csak csodálni tudom. Rettenetes, amikor közölni kell valakivel egy közeli hozzátartozója halálát, ugye? - Igen. De sajnos hozzátartozik a munkánkhoz. Tegnap rendkívüli nap volt. Hál' istennek ritkán történik ilyen tömegszerencsétlenség. - Tudom. Jessica tiszta törülközőket vett ki a beépített szekrényből, és a mosdó mellé letette az egész kupacot. - Mi van a barátoddal? - kérdezte Ali, hogy másra terelje a szót. Jessica a vállát vonogatta. - Úgy döntöttünk, hogy egy darabig nem találkozunk. Tisztába akarunk jönni az érzéseinkkel. - Jó ötlet. Még fiatal vagy, semmiről sem maradsz le. - Úgy beszélsz, mint az anyám - jegyezte meg Jessica félig nevetve, félig bosszankodva, miközben elindultak kifelé. - Találkozgatsz még azzal a pasival, akivel annak idején együtt éltél? - Tulajdonképpen nem. A kapcsolatunknak már három éve vége. - Azóta egyszer sem láttad viszont? - firtatta, hitetlenkedve Jessica. - De, egyszer-kétszer. Mit szólna Jessica, ha megtudná, hogy az a bizonyos pasi Connor, akiről épp most zengett dicshimnuszokat? - És mit éreztél, amikor viszontláttad? - kíváncsiskodott tovább a lány. Még mielőtt azonban Ali válaszolhatott volna, a kezelő ajtajában megjelent Connor, és félbeszakította a beszélgetést. - Segítségre van szükségem - kiáltotta. - Ráértek? Ali szinte megkönnyebbülten bólintott. De korai volt az öröme. Még nem tudhatta, hogy Jessica milyen kitartó, ha a kíváncsisága kielégítéséről van szó. - Amikor viszontláttad, izgultál? - Egy kicsit. - Csak egy kicsit? - Jó, annál talán jobban. Beléptek a kezelőbe. - És a fickó ideges volt? - Fogalmam, sincs - motyogta zavartan Ali, és idegesen pillantott Conorra. - Nézzük, Stevens doktor milyen munkát talált nekünk! - próbálta kedélyeskedve másra terelni a szót.
- Természetesen, ideges volt. Ebben biztos vagyok - folytatta Jessica a fejtegetését. - Ha egy férfi meg egy nő két évig együtt él, az már majdnem olyan, mint egy házasság. Az unokanővéremtől tudom, mivel neki már volt ilyen kapcsolata. Világos, hogy a fickó zavarban lehetett, amikor viszontlátott. Ali a legszívesebben a munkatársnője szájára tapasztotta volna a kezét. Connor ugyan háttal állt nekik, de nyilván hallotta Jessicát. A fiatal lány izgalmában kimondottan hangosan beszélt. A férfi ebben a pillanatban megfordult, és rájuk nézett. Ali nyomban tudta, hogy minden egyes szót hallott. Arca lángra gyúlt a szégyentől... - Gyomormosásra lesz szükség - közölte az orvos, és a vizsgálóasztalon fekvő öntudatlan nőre mutatott. - Bevett egy csomó fájdalomcsillapítót. Paracetamolt. Connor és Ali nekiláttak az ilyenkor szükséges előkészületeknek. Jessica megszeppenten figyelte őket. A fiatal öngyilkosjelölt körülbelül egykorú lehetett vele, ami szemlátomást megrázta a lányt. - Láttál már gyomormosást? - kérdezte Ali. Jessica a fejét rázta. - Tartsa a csövet, Jessica, hogy Ali bevezethesse a folyadékot! Connor ellenőrzése mellett, előírásszerűen folyt a kényes művelet. - Honnan lehet tudni, hogy paracetamolt vett be? - érdeklődött Ali. - Ott hevertek az üres dobozok az ágya mellett. De nem tudjuk, hogy hány tabletta lehetett bennük. - Ki talált rá? - Jessicában a kíváncsiság legyőzte a kezdődő rosszullétét. Ennek ellenére nagyon sápadtnak és megviseltnek látszott. - A rendőrség törte fel a lakást, miután a hölgy nem jelent meg a munkahelyén, és a munkatársai aggódni kezdtek. Folyton arról beszélt, hogy egyszer öngyilkos lesz. Eltartott egy ideig, mire Connor úgy döntött, hogy befejezhetik a gyomor átöblítését. Végül intett, hogy abbahagyhatják. - Elég lesz. Azt hiszem, minden kijött. Küldjetek a laboratóriumba mintát! Ki tudja, még mi mindent vett be! Ha készen vagytok, visszajövök, és vért veszek tőle. A fiatal nő a gyomormosás közben magához tért. Tágra nyílt szemmel meredt a semmibe. Connor futólag megsimogatta sápadt arcát, majd sietve távozott, hogy ellássa a következő beteget. Ali és Jessica rendet rakott a vizsgálóban. A nő meg sem moccant. Továbbra is a fehér mennyezetet bámulta. - Hogy van? - kérdezte udvariasan Jessica. Ali figyelmeztető pillantást vetett rá. Ám hiába. A lány nyilván elhatározta, hogy megtöri a nyomasztó csöndet, és szóra bírja a fiatal nőt. A beteg nem felelt, amin Ali egyáltalán nem csodálkozott. - Megmosom az arcát, és megfésülöm a haját - közölte vidáman Jessica. - Meg fog lepődni, utána mennyivel jobban... - Fogd be a szád! Jessica megdermedt, ijedt pillantást vetett a nőre, aztán Alira. - Igazán... igazán sajnálom - dadogta. - Nem akartam... azt gondoltam… - Nem akarom jobban érezni magam! És nem akarok itt lenni. Hagyjanak végre békén! - Fertőtleníteni kellene a gyomormosásnál használt eszközöket - szólalt meg higgadtan Ali. - Rád bízhatom, Jessica? A többit majd én elintézem. Találkozunk a nővérszobában. Jessica nem felelt. Némán összepakolt, és elhagyta a kezelőt. Ali még maradt egy ideig. Kísérletet sem tett arra, hogy beszédbe elegyedjen a beteggel. Tapasztalatból tudta, hogy ez nem mindig segít. A nőnek először saját magával kell tisztába jönnie. Majd beszél, ha készen áll rá. Amikor Ali nem sokkal később belépett a nővérszobába, ott találta a kétségbeesett Jessicát, aki épp Connornak öntötte ki a szívét. - Amit el lehet rontani, azt én elrontom - siránkozott. - Meglátod, idővel belejössz - vigasztalta Ali. - Én is ezt mondtam, ugye? - bólogatott egyetértően az orvos. Jessica megtörölte a szemét. - Pedig csak segíteni akartam. Szerettem volna, ha kicsit jobban érzi magát. Azok után, amin keresztülment... - Tudunk valami közelebbit? - vetett Ali kérdő pillantást Connorra. - Találtak egy búcsúlevelet. Úgy tűnik, hogy a hölgyet elhagyta a férje.
- El sem tudnám képzelni, hogy egy férfi miatt megöljem magam - jelentette ki magabiztosan Jessica. - Pedig gyakori eset. Nőknél és férfiaknál egyaránt. Aki régóta dolgozik a sürgősségi osztályon, tudja, hogy a szerelmi bánat az emberek boldogtalanságának egyik fő oka - jegyezte meg Connor. Jessica felsóhajtott. - A jövőben remélhetőleg kevesebb baklövést követek el. Az orvos felállt. - Biztosan. Annak idején mi is rengeteget hibáztunk, ugye, Ali? - Igen - hangzott a válasz. - Minden kezdő így van ezzel. Jessica meghökkenve kapta fel a fejét. - Hogyhogy? Már korábban is dolgoztatok együtt? Ali úgy tett, mint akit épp teljesen leköt a munkája, ezért Connor szólalt meg ismét: - Igen. McKenzie nővér és én régi ismerősök vagyunk. Ugyanabban a kórházban kezdtünk. Ő mint tanulónővér, én mint segédorvos. - Ó... és most megint ugyanabban a kórházban dolgoznak! - Igen, most megint ugyanabban a kórházban dolgozunk - ismételte meg Connor. - Kicsi a világ. - Mi is épp a minap állapítottuk meg ezt McKenzie nővérrel - vigyorodott el az orvos, miközben cinkos pillantást vetett hajdani barátnőjére. Ali nem tudta, hogy sírjon-e vagy nevessen. Csak idő kérdése, és a kíváncsi természetű Jessica minden bizonnyal kideríti az igazságot, hogy Connor Stevens volt az a férfi, akivel ő valaha együtt élt.
7. FEJEZET A következő hetekben szép fokozatosan, minden visszaállt a régi kerékvágásba. Ali hozzászokott Connor jelenlétéhez, annál is inkább, mivel most már tudta, a férfi nem azért jött, hogy felforgassa az életét. Annak idején is szívesen dolgozott együtt az orvossal, és ebben azóta sem történt változás. Néha emlékeztetnie kellett magát, hogy Connornak új barátnője van, és ilyenkor szinte sajnálkozást, érzett. Ám az efféle gondolatokat ritkán engedte meg magának, legfeljebb ha túlságosan elgyengítette a fáradtság. Az egyik júniusi napon Ali találkozót beszélt meg barátnőjével a kórház klubjában. Úgy tervezték, hogy egy hideg ital mellett élvezik majd a szép, nyári estét. Amikor Ali megérkezett, Maggie még nem volt ott. A lány körülnézett. Úgy tűnt, sok munkatársa és munkatársnője gondolkozott ugyanúgy, mint ők. Mindenütt ismerős arcokat látott. Connort is megpillantotta... Odakint ült a teraszon két sebésszel. Ali lopva szemügyre vette. A férfi farmernadrágot, pólót és fehér sportcipőt viselt. Sötét haja a tarkójára kunkorodott. Épp hátradőlt, és hangosan nevetett valamin. Szemlátomást remekül szórakozott. Connor valószínűleg megérezhette magán a lány fürkésző tekintetét. Hirtelen arra fordult, és amikor megpillantotta Alit, odasietett hozzá. - Szia! Örülök, hogy egyszer a kórházon kívül is látlak. Ali érezte, hogy elvörösödik. - Maggie-vel találkozom - próbálta, lehűteni Connor lelkesedését. - Ideülök melléd, amíg megérkezik - jelentette ki a férfi. - Mit innál? - Narancslevet. - Rendben. Várj itt! Mindjárt visszajövök. Connor nem egészen öt perc múlva ismét ott állt, egy pohárral a kezében. - Hová akarsz ülni? - kérdezte. - Odakint van egy kellemes asztal, a teraszajtó sarkában. - Ali habozott néhány másodpercig, majd kerek perec megkérdezte: - Nem akarsz visszamenni inkább a barátaidhoz? - Nem, nem is beszéltünk meg semmi olyasmit, hogy együtt töltjük az estét. Csak beugrottam a klubba, hogy a munka után pihenjek egy kicsit. Megpillantottam őket, és nemsokára már szakmai dolgokról társalogtunk. Leültek, majd Connor magasba emelte a poharát. - Egészségedre! - kiáltotta vidáman. - Egészségedre - felelte kissé csodálkozva Ali. - Te kólát, iszol?
- Ma este még vezetnem kell. - Régebben ez nem tartott volna vissza... Connor felnevetett. - Tényleg ilyen rémes alak voltam? - Te is tudod, hogy igen. - Lehetséges, de az már elmúlt. Mondtam, hogy megváltoztam. - Csakugyan abbahagytad a dohányzást meg az ivást? - ingatta a fejét hitetlenkedve Ali. Connor elvigyorodott. - A cigarettát végleg letettem, de valamennyi szeszt azért néha-néha megiszom. Egy igazi ír nem élhet kizárólag teán. De azt hiszem, megtaláltam az arany középutat. - El sem tudom képzelni - vallotta be Ali. - Ha korábban mondasz ilyet, aggódni kezdtem volna az elmeállapotod miatt. De látom, tényleg megváltoztál. Jó okod lehet rá. Csak nem egy nő? Connor elmosolyodott. - Valóban jó okom van rá. Többet nem mondott, és Ali a legszívesebben a föld alá süllyedt volna szégyenében. A kérdése mögött akár féltékenységet is lehetett volna sejteni. Szerencsére Connor témát váltott. - Örülök, hogy nem mondtál fel. - A férfi arca hirtelen elkomolyodott. Most beszéltek erről először. Furdalt volna a lelkiismeret, ha miattam elmész. Amikor rájöttem, hogy a Szent Márk Kórházban dolgozol, nagyon megörültem. Egy másodpercig sem gondoltam, hogy a közös munka gondot okozna neked. - Félreértettem a helyzetet - vallotta be Ali, és türelmetlenül az ajtó felé pillantott. Hol marad Maggie? Nem szokott ennyit késni. - A félelmeid viszont alaptalannak bizonyultak - folytatta Connor. - Végül is jól kijövünk egymással, ugye? - Igen. A beszélgetés kezdett egyre kínosabbá válni. - A kórházban korábban is remekül megértettük egymást. Csak az együttélés okozott gondokat... Hol az ördögben késik Maggie? - Hogy vannak a szüleid? - kérdezte udvariasan Connor. - Köszönöm, jól - felelte hűvösen Ali. - Annak idején az apáddal remekül el tudtam beszélgetni - emlékezett vissza a férfi. - Természetesen az édesanyáddal is - tette hozzá sietve. Ali válla megfeszült. - Nem kell erőlködnöd. Az anyám egy fikarcnyit sem bízott benned. - Elmosolyodott. - De ez már elmúlt, vége. És hogy van a te édesanyád? - Jól. - Connor felpillantott. - Sosem bocsátotta meg nekem, hogy hagytalak elmenni. Tudod, mennyire szeretett... Alinak szerencsére nem kellett válaszolnia, mert ekkor végre felbukkant Maggie. - Sajnálom, hogy elkéstem - kiáltotta már messziről. - De látom, Connor megkönnyítette a várakozást. - Az üres poharakra pillantott. - Engesztelésképpen hadd fizessem én a következő kört. Mit isztok? A férfi felállt. - Köszönöm, Maggie, de mennem kell. - Az órájára pillantott. - Dolgom van. Ali egyik ámulatból a másikba esett. A pontosság annak idején nem szerepelt a férfi szótárában. De úgy látszik, Connor csakugyan megváltozott. És mindez egy nő miatt; egy nő miatt, akiért hajlandó megküzdeni önmagával... egy nő miatt, akinek mindent megad, amit neki sohasem. - Hogy haladnak a felújítási munkálatok? - érdeklődött Maggie. - Megy minden, mint a karikacsapás. Az építési hatóság megadta a szükséges engedélyeket, tehát most már sínen vagyok. Természetesen rengeteg a munka, de a végeredmény majd mindenért kárpótol. - Biztosan. Gyönyörű az a hely. Emlékszem, gyerekkoromban gyakran mentem oda, hogy a parasztoktól tojást vegyek. Ali nem akart hinni a fülének. Felújítási munkák? Értetlenkedve nézett Connorról Maggie-re. Miről beszélnek? A férfi búcsúzóul felemelte a kezét.
- Most már tényleg mennem kell. Viszlát, holnap! És további jó szórakozást! Elmosolyodott, majd elindult a parkoló felé. - Tulajdonképpen mi volt ez? Egy szót sem értettem az egészből. Maggie az üres poharakkal a kezében a bár felé tartott. Most megtorpant. - Mire gondolsz? - Például milyen felújítási munkákról érdeklődtél? Ki épít át és mit? - Vagy úgy! - nevetett Maggie. - Connor vett egy régi parasztházat, és most átalakítja. Hozom az italokat. Még egy narancslevet, ugye? Maggie meg sem várta Ali válaszát, csak elsietett. A barátnője úgy meredt utána, mintha valami földöntúli jelenést látna. Biztosan rosszul hallotta. Connor és egy régi parasztház, amit fel akar újítani... Éppoly kevéssé elképzelhető, mint... mint Connor és a házasság. - Borzasztó ez a hőség! - huppant le nagyot sóhajtva Maggie az egyik karosszékbe. Még egyszer elnézést a késésért. - mentegetőzött. - A nővérem pont akkor hívott fel, amikor indulni akartam. Egyszerűen nem tudtam leállítani, míg végül... Ali legyintett. - Mi ez az ostobaság Connorral és azzal a régi parasztházzal? - Nem ostobaság - felelte Maggie. - Hanem tény. - Ivott egy korty almabort. - Nem is hallottál róla? A Langstone-farmról van szó. Nemrég mesélte a büfében, hogy megvette. - De hiszen Greyfriarsben lakik! - Igen, de azt a lakást bérli, és csak addig, amíg a Langstone-farmot rendbe nem hozza. Alinak kellett néhány perc, hogy megeméssze a hallottakat. Tétován pillantott a barátnőjére. - Tehát azt mondod, hogy Connor megvette azt a farmot? - Nemcsak mondom, hanem így is van. - Maggie felvonta a szemöldökét. - Mi ebben a különös? Sokan vásárolnak házat, mert a sajátjukban akarnak lakni. - Első kézből tudom, hogy Connor Stevens nem tartozik közéjük. Gyűlöli, ha le kell kötnie magát. Nem az a fickó, aki például kölcsönt venne fel. - Az emberek változnak - jegyezte meg szelíd gúnnyal Maggie. - Nem ilyen sokat, és nem három év alatt. - De ha valakit egészen új hatások érnek... Ali előrehajolt. - A barátnőjére gondolsz? - Nem akarlak megbántani, de bevallom, rá gondoltam. Úgy tűnik, hogy jó hatással van Connorra. A jó doki azt tervezi, feleségül veszi, és a farmon fognak élni. Ali döbbenten hallgatott. Elszállt minden életkedve. Hirtelen úgy látta maga előtt a jövőt, mint valami sivár, kiszáradt pusztaságot. - Tehát belevágott a farm felújításába - ismételte fásultan. - Igen, azt mesélte, hogy az épület rossz állapotban van. Úgy tervezi, hogy maga hozza rendbe. - Connor és a barkácsolás? - Ali keserűen felnevetett. - Nem ért hozzá, ráadásul gyűlöli. Annak idején mindent nekem kellett csinálnom. Még a szobát is én tapétáztam ki. Maggie hátradőlt a székén. - Mintha két különböző emberről beszélnénk. Ali bólintott. - Igazad van. Én a magam részéről egy másik Connort ismertem. Ez a mostani szinte ijesztően tökéletes. - Hogy jöttök ki munka közben? - Jól. - Ali felsóhajtott. - Sokkal jobban, mint gondoltam. - Mit szólt hozzá, amikor kiderült, hogy mégsem mondasz fel? - kíváncsiskodott Maggie. - Épp az imént beszéltünk erről - felelte Ali. - Örült a döntésemnek. Azt mondta, hogy sosem akart ártani nekem. - Nyelt egyet. - Mesélt már neked arról... arról a nőről? Mit tudsz róla? - Semmit... azon kívül... - Azon kívül? - Ali észre sem vette, hogy az izgalomtól a lélegzete is elállt. - Ki vele! Ne csigázz tovább!
- Csak annyit mondott, hogy a legjobbat érdemli, és hogy ő a legjobbat fogja adni neki. - Maggie vállat vont. - Te akartad tudni. - Természetesen. Mindenki kíváncsi rá, hogy milyen az utódja. Akárhogy is, sajnálom azt a nőt. Rengeteget kell még tanulnia. - Connorról? - Ki másról? Ali nem tudta volna megmondani, honnan vette az erőt, hogy egész este jókedvűnek mutatkozzék Maggie előtt. A vidám álarc csak akkor hullott le róla, amikor becsukta maga mögött a háza ajtaját. Az utóbbi hetekben valahogy sikerült kivernie a fejéből a férfi új barátnőjét. Ám a hallottak rettenetesen felkavarták. Connor vett egy házat, amelyet a jövendő felesége kedvéért kemény munkával felújít. Ki lehet ez a nő, aki mintegy varázsütésre megváltoztatta a férfit? - Annak idején mindent megpróbáltam, de hiába - panaszkodott Haspóknak, amikor a macska felugrott az ölébe, és kényelmesen elfészkelődött. A kandúr dorombolni kezdett. - Nekem sosem akarta megadni a legjobbat - folytatta keserűen Ali. - Mindig csak kapni akart. Rettenetesen önző volt. Haspók összegömbölyödött, és becsukta a szemét. Vajon mi lehet abban a nőben, ami belőlem hiányzott? - kérdezte magától Ali, de hiába törte a fejét, nem talált feleletet. Aznap éjjel alig aludt valamit, és amikor másnap reggel fáradtan és összetörten felkelt, a gondolatai még mindig Connor ismeretlen barátnője körül forogtak. Így teltek-múltak a napok, Ali már nem is remélte, hogy megszabadulhat a kísértettől, akit saját maga idézett meg. Sőt, Connor barátnője lassan a rögeszméjévé vált. Újra és újra megpróbálta, kitalálni, hogy nézhet ki. Mivel semmit sem tudott róla, szabadjára engedte a képzeletét. Véletlenül hallotta, hogy Connor belépett, a helyi tenisz klubba, és máris maga előtt látta a barátnőjét. Csinos, fehér, kurta teniszruha, hosszú, napbarnított láb, lendületes szervák. Bezzeg ő... ő sohasem szeretett teniszezni. Nem lehetek féltékeny, gondolta kétségbeesetten. Connor és én csupán munkatársak vagyunk. Három éve szakítottunk, és én voltam az, aki pontot tett a kapcsolatunk végére. Már meg sem próbálta elemezni az érzéseit. Csak azt kívánta, hogy ne gyötörjék őt tovább. Akárcsak azon a szombat délutánon. - Akkora a forróság, hogy az embernek megmozdulni sincs kedve - nyögte Harvey. - Reméljük, ma mindenki otthon marad, nem történnek balesetek, és nyugodt éjszakánk lesz, reggel pedig időben átad hatjuk a műszakot. A főápoló sajnos tévedett. Pár perccel később jelentették, hogy az évente megrendezésre kerülő városi fesztiválon tömegverekedés tört ki. Két, fiatalokból álló banda tagjai, miután hosszabb időt töltöttek a sörsátornál, összeszólalkoztak, majd egymásnak estek. A rendőrség gyorsan a helyszínre ért, ám ennek ellenére sokan megsérültek. - Ilyesmi nagyon ritkán fordul elő - mondta Ali Jessicának, miközben a kórház bejáratánál a mentőautó érkezésére vártak. - Inkább éjjel kerülnek be hozzánk a verekedő részegek. Maggie is csatlakozott hozzájuk. - Csodaszép nyári este, ártatlan mulatság a mezőn, aztán gyilkosság és verekedés. Meg tudja mondani valaki, hogy ez miként fér össze? - Megkopogtatta Ali vállát. - Ha már ilyen szépen összegyűltünk, szeretnélek emlékeztetni benneteket, hogy a jövő héten lesz a grillparti. Tudjátok, hogy idén én vállaltam el a szervezést. Úgy számítom, hogy sokan eljönnek. A bejáratnál álldogáló emberek egyetértően bólogattak. Hirtelen fel tűnt az első mentőautó. - Remélhetőleg nem lesz túl sok vér - aggodalmaskodott Jessica. De volt. A fiatalok nemcsak az öklüket használták, hanem a késeiket is. - Úgy nézem, gyakorolhatom a sebvarrást - jegyezte meg Connor, miközben egy mély, vágott sebet vizsgált az egyik fiú arcán. - Ali, szükség lesz a keresztpróbára. Túl sok vért vesztett. Az ápolónő bólintott. Ha együtt dolgoztak, mindig nyugodt volt, és összeszedett. Ilyenkor minden zavaró mellékkörülményről megfeledkezett, és szinte kitalálta Connor gondolatait is. A kórházban nem volt titok, hogy korábban is együtt dolgoztak, de ennél többet csak Maggie és Jessica tudott. Miután a tanulónővér egyszer rákérdezett, hogy Connor volt-e Ali hajdani barátja, soha többé nem hozta szóba a témát. Valószínűleg Maggie parancsolhatott, rá, hogy hallgasson. - Rendesen varrják össze, nem akarom, hogy később meglátsszon!
Az erősen tetovált, borotvált fejű fiatalember fülében nehéz arany karikák lógtak. Bátran vigyorgott, miközben a nővérek az arcán lévő két sebet, tisztogatták. - Nem garantálhatom - felelte Ali, és a vattadarabkákat a Jessica kezében tartott tálkába, dobta. - Reméljük a legjobbakat - kedélyeskedett a fiatalember. - A cimborám sokkal rosszabbul járt. Egy üveget vágtak az arcába. A szilánkok összevissza vagdosták. - Miért csináltok ilyet? - kérdezte Ali. - Mit? - Csavarogtok meg verekedtek - háborgott Jessica. - Hé! Nem mi kezdtük, hanem a másik banda. Aű! Ez fájt! A srác felháborodott pillantást vetett Connorra, aki még egyszer megvizsgálta a vágásokat. - Kapsz egy fájdalomcsillapító injekciót - ígérte az orvos. - Szégyellhetned magad - folytatta, dühösen Jessica. - Ismerlek még az iskolából. Te vagy Matthew Jenkins, ugye? Mit szól az édesanyád, ha megtudja, mi történt? - Ó! A srác fájdalmasan összerezzent, amikor Connor beleszúrta az arcába az érzéstelenítő injekciót. Jessica azonban nem hagyta annyiban. Ellenkezőleg. Csak most jött igazán lendületbe. - Gondoltál már rá, mekkora bánatot okozol édesanyádnak? - Mi köze ehhez anyámnak? - kérdezte a srác, de a szemébe egy csipetnyi bizonytalanság költözött. - Megmondom. Az édesanyád tisztességes asszony. Nem bűnözőnek nevelt, borzasztóan el lesz keseredve, ha lecsuknak. - Lecsuknak? Elment az eszed! Legfeljebb kitiltanak a jövő évi fesztiválról. Aű! Ez az átkozott injekció egyáltalán nem hat. A fiatalember dühös pillantásokat vetett Jessicára meg Connorra. - Maradj nyugton, különben elcsúszik a tű! - figyelmeztette az orvos. - Tehát miért csinálsz ostobaságokat? - kötötte az ebet a karóhoz Jessica. Ali elfojtott egy mosolyt. Matthew még nem tudja, kivel került szembe. - Fogalmam sincs - vonta meg a vállát a srác. - Valószínűleg unalomból. - Dolgozol? - Hülye kérdés. Sehol sincs állás. - Hülye válasz - vágott vissza Jessica. - Aki nagyon akar, az talál munkát. És ha mégsem találnál, akkor szakmát kell tanulnod. Ha meg ez nem tetszik, akkor helyezkedj el a mezőgazdaságban! De hagyd abba a csavargást, a verekedést meg azt, hogy az állam nyakán élősködsz! A srác hallgatott. Mielőtt Jessica folytathatta volna a szapulását, Ali megkérte, hogy hozzon kötszert. - Rémes egy nőszemély - morogta Matthew. - Jó, hogy végre elhúzta a csíkot. - Igaza volt - jegyezte meg Connor. A srác nem felelt. Miután ellátták a sérüléseit, két rendőr lépett be a vizsgálóba, hogy kihallgassák. - Utánanézek, hol marad Jessica - fordult Ali Connorhoz. - Meglehetősen felizgatta magát. Szemlátomást megviselte ez az ügy. - Jól tette, hogy kipakolt. Mi hiába beszéltünk volna annak a srácnak. A szemében mi már aggastyánnak számítunk. - Az orvos kedvesen elmosolyodott. - Jessica rád emlékeztet - folytatta. - Neked is így szikrázott a szemed, amikor lehordtál valamiért. - De te nem voltál olyan, mint Matthew Jenkins - ellenkezett Ali. A férfi megcsóválta a fejét. - Bizonyos tekintetben hasonlítottam rá - jegyezte meg halkan, majd futólag megérintette Ali arcát. Kész szerencse, hogy vannak olyan lányok, akik veszik a fáradságot, hogy megzabolázzák a rakoncátlan fiúkat. Sajnos nem mindig járnak sikerrel, vagy néha azok az ostoba srácok túl sokára tanulják meg a leckét. Aztán egy nap már késő... Ali hallgatott. Félénken a férfi szemébe nézett. Connor még mindig mosolygott, de a mosolya szomorkásnak tűnt. Lehetséges, hogy lelkiismeret-furdalás gyötri?
8. FEJEZET
Rendes körülmények között Ali örült volna a klubház mögötti réten megrendezésre kerülő szabadtéri mulatságnak. Az előző évben is részt vett rajta, és nagyszerűen szórakozott. Ám ezúttal Connor is ott lesz... a barátnője társaságában. - Nem hiszem, hogy elmegyek - említette meg egyik reggel Maggie-nek. Már átöltöztek, és épp indultak a vizsgálókba. A barátnője megtorpant, és csípőre tette a kezét. - De még mennyire, hogy eljössz! - szögezte le fenyegetően. - Minden segítő kézre szükségem lesz, az erkölcsi támogatásról nem is beszélve. Számítok rád. Meglátod, milyen klassz lesz! Még egy dzsesszzenekart is szerződtettem. - Tudom, hogy rengeteget dolgoztál vele, de... - Semmi de! Sejtem, hogy miért aggódsz, és megértelek. Ismered azonban a mondást: „Az élet nem áll meg." Említettem, hogy a volt férjem is a zenekarban játszik? Ismerem Tedet, és el tudom képzelni, mi vár rám. Bizonyára magával hozza a legújabb barátnőjét. Lefogadom, hogy a kislány egy nappal sem látszik idősebbnek tizennyolc évesnél. Tehát ha én le tudom győzni a büszkeségemet, akkor te is képes vagy rá. Ám ennél sokkal fontosabb az időjárás. Egy szabadtéri mulatság elengedhetetlen feltétele a napsütés. - Borús pillantást vetett az ablakra. - Megint esik. Imádkozz, hogy szombatig megjavuljon az idő! Ali szombat délelőtt átkerekezett a klubház mögött elterülő rétre, hogy segítsen Maggie-nek az előkészületekben. Gyönyörű, napfényes idő volt. - De jó, hogy eljöttél! - üdvözölte Maggie lelkesen a barátnőjét. - Azt sem tudom, hol áll a fejem. Farmernadrágot és pólót viselt, gesztenyebarna haját hátul összefogta. A kezében egy hosszú listát tartott, arca kipirult az izgalomtól. - Hol kell a segítség? - Ali felmutatott az égre. - Nem panaszkodhatsz. Süt a nap. - Hála istennek! De már aggódtam, hogy nem jössz. - Amint látod, itt vagyok. - Este is itt leszel? Ali, mielőtt válaszolt volna, körülnézett a rendezvény félig-meddig már kész helyszínén. - Minden nagyon szépen néz ki. Talán jól érezném magam. - Erre mérget vehetsz. Remekül fogsz szórakozni. Nem hiába fáradoztam annyit. Ali elmosolyodott. - Tetszik az ötlet, hogy a húszas évek hangulatát idézzük meg. - Tavaly a vadnyugatot választották - emlékeztette a barátnőjét Maggie. - Tulajdonképpen az jobban illett a szabadtéri hússütéshez. - Nevetve megcsóválta a fejét. - Valójában fogalmam sincs, hogy a húszas években rendeztek-e ilyen partikat. Gondoskodtál jelmezről? - Kölcsönöztem egy ruhát. Az üzletben több munkatársnőnkkel is találkoztam. Maggie helyeslően bólogatott. - Ez jó hír, ennek örülök. De rengeteg még a tennivaló. Megkérhetlek, hogy a klubházban készítsd elő a tányérokat, a poharakat, az evőeszközöket, a szalvétákat meg az abroszokat? A férfiak épp most állítják fel a sörsátrat. - Maggie az órájára pillantott. - Bármelyik pillanatban betoppanhatnak a rendezvényszervező vállalat munkatársai. Utána, is nézek gyorsan - tette még hozzá, azzal már el is tűnt. Ali átsétált a klubház konyhájába, és munkához látott. Ám a gondolatai újra meg újra elkalandoztak. Megpróbálta maga elé képzelni Connor barátnőjét. Biztosan valami drága és elegáns ruhában jön, amelyet Winchester legdivatosabb butikjában vásárolt. Hát nem azt mondta Connor, hogy mindenből a legjobbat érdemli? Ali szinte maga előtt látta a magas, karcsú nőt, hosszú, fekete hajjal, amint a férfiba karolva megjelenik, arcán öntudatos mosollyal. Dél felé Maggie is benézett a klubházba. - Köszönöm, Ali, nagyon sokat segítettél. De most már nyugodtan menj haza, hogy este kipihent és jókedvű légy. - Cinkosan a barátnőjére kacsintott. - Meglátod, minden rendben lesz. Ahogy telt a délután, Ali egyre idegesebb lett. - Nem! Nem megyek el. Nem tudok elmenni - magyarázta Haspóknak, és kivett egy doboz macskaeledelt a hűtőből. - Egyébként is szörnyen fáj a fejem. A kandúr vágyakozó tekintettel nézte a dobozt. Nyugtalannak tűnt, mintha attól tartana, hogy a gazdaasszonya, talán mégsem adja oda neki. Ali a kétségbeesése ellenére elnevette magát.
- Szívesen cserélnék veled - jegyezte meg irigykedve, és letette a földre a macska tálkáját. Elhatározta, felhívja Maggie-t, és valahogy kimenti magát. Ebben a pillanatban megcsörrent a telefon. A barátnője volt az, és nyomban a tárgyra tért. - Ne haragudj, hogy zavarlak. Bizonyára már öltözködsz, ugye? Csak egy rövid kérdésem lenne. Kölcsön tudnád adni a vékony fémláncos estélyi táskádat? - Igen... - Remek! Akkor hozd el magaddal! Úgy tervezem, hogy ma este kicsípem magam. Természetesen Ted miatt. Őszintén bevallom, szeretném, ha látná, hogy miről maradt le. Megértesz? - Hát persze. - Rettenetesen izgatott vagyok - folytatta Maggie -, de csak azért is jól fogom érezni magam! Az élet túlságosan rövid ahhoz, hogy kesergésre pazaroljam a drága időt. Ha ma este azon kapnál, hogy lógatom az orrom, elvárom, hogy emlékeztess ezekre a szavakra, és táncolni küldj. Megteszed? - Feltétlenül - nevetett Ali. Még akkor is mosolygott, amikor belépett a hálószobájába. A Charleston-ruha a szekrény oldalán lógott. Ali nagyot sóhajtott. A barackszínű, sifon anyagból készült estélyi a húszas évek stílusát tükrözte. Kerek nyakkivágás, hosszú derék, az alján a jellegzetes fodor, hozzá pedig a strasszal díszített fejpánt. A mulatság már javában tartott, amikor Ali megérkezett. A tekintetét körbehordozta az egybegyűlteken. Már a legtöbb munkatársa ott volt a férje vagy a felesége kíséretében. A meghívottak között felfedezte néhány egykori betegüket is. A legtöbb vendég ruhája szintén a húszas évek hangulatát idézte. A lányok és asszonyok rövid, egybeszabott ruhákat viseltek, fejpánttal vagy széles karimájú kalappal. A férfiak meg csíkos nyári zakót, világos flanelnadrágot és szalmakalapot. Ali bátortalanul elvegyült a vendégek között. Az egyik tálcáról leemelt egy italt, és félénken körülnézett. Connornak és a barátnőjének nyoma sem volt. Talán meggondolták magukat, gondolta reménykedve. Sült hús ínycsiklandozó illata terjengett a levegőben. A jókora sütőrostélyok mögött kék-fehér kötényes, fehér sapkás szakácsok szorgoskodtak. Marhahúst, disznóhúst és csirkét is sütöttek. A zenekar tagjai is megjelentek a dobogón. Elővették a hangszereiket, majd hangolni kezdtek. Olykorolykor felcsendült egy ismerőd dallam. - Elragadóan nézel ki. Ali megpördült, és Maggie-vel találta magát szemközt. - Neked sem kell szégyenkezned - felelte elismerően. - Elhoztam, amit kértél. A barátnője elvette, majd a vállára akasztotta a táskát. Maggie fehér, spagettipántos miniruhát viselt, hozzá fehér harisnyát és fekete, hegyes orrú lakkcipőt, valamint egy fehér homlokpántot fekete tollal. Gesztenyebarna, hullámos haja szépen keretezte csinos arcát. Ali összerezzent, amikor a zenekar hangos tust húzott, majd belekezdtek az első számba. - Hol van Ted? - kérdezte. - Az a pocakos szaxofonos. - Nincs is pocakja - tiltakozott Ali. - Hamarosan nemcsak pocakja lesz, hanem meg is kopaszodik - jegyezte meg szárazon Maggie. - De még mindig úgy viselkedik és öltözködik, mintha egyetlen nappal sem lenne idősebb huszonötnél. Azt hiszi, ugyanolyan ellenállhatatlan, mint a régi szép időkben. - Vállat vont. - Ettél már valamit? - Nem, előbb körülnéztem. Maggie bólintott. - Igazán elégedett vagyok. Sokan eljöttek. - Az órájára pillantott. - Most mennem kell. Gareth Morgan és a csapata várnak rám. Ők gondoskodnak az italokról. Később még látjuk egymást. - Rendben. Egy darabig a zenekar közelében maradok. Tényleg nagyon jók. - Tudom. Érezd jól magad! Ali bólintott. Ted és a zenekara csakugyan kitűnően játszott. Egyre több ember gyűlt a dobogó köré, hogy meghallgassa őket. A hangulat egyre emelkedett. Maggie tagadhatatlanul remek munkát végzett. - Úgy érzem, mintha visszarepültem volna az időben. Csodálatos állapot. Ali megfordult. Connor állt mellette. - Most már csak a söröspoharas jelenet hiányzik - tette hozzá a férfi. A lány annyira meghökkent, hogy nem talált szavakat.
- Egy kerti mulatságon találkoztunk, emlékszel? Szerencsére sikerült megmenteni a pólódat. Még pontosan emlékszem a színére. Cseresznyepiros volt. - Connor összehúzott szemmel fürkészte a lányt. Gyönyörű vagy. Ali elfordult. Teljesen összezavarodott. Hol van a férfi barátnője? Oldalról Connorra sandított. - Egyedül vagy? - kérdezte idegesen. - Igen. - Úgy értem, hogy... kísérő nélkül jöttél? - Igen. És te? - Én is. - Nagyszerű. Akkor javaslom, hogy töltsük együtt az estét. Ali habozott. - Nem is tudom... Szerinted jó ötlet? - Kitűnő. Mindketten egyedül vagyunk. Jobb megoldást el sem tudnék képzelni. Kóstoltad már a sült húst? - Még nem. - Akkor gyorsan álljunk sorba, mielőtt elfogyna a java.! Connor válaszra sem várva megfogta Ali kezét, és egyszerűen maga után húzta. A lány egyáltalán nem számított erre a fordulatra, és nem tudta, mit tegyen. Connor akkor sem engedte el a kezét, amikor már megkapták a jól megpakolt tányérokat. A férfi is a húszas évek stílusának megfelelően öltözött: vászonzakót meg világos flanelnadrágot viselt. Úgy néz ki, mint egy oxfordi diák, - gondolta Ali. - Hová akarsz ülni? - kérdezte Connor. - A zenekar közelébe. Csodálatosan játszanak, ugye? A férfi egyetértően bólintott, majd előre indult, hogy utat csináljon partnerének a tömegben. Valaki a nevüket kiáltotta. Beth volt az, aki a férjével, Roryval az egyik asztalnál ült, és lelkesen integetett. - Gyertek ide hozzánk! - ajánlotta fel jókedvűen az ápolónő. - Van még hely. - Köszönjük. Ali és Connor az asztalra tette a tányérokat meg az italokat. - Elragadóan nézel ki - fordult elismerően Beth Alihoz. - Szerinted is, Rory? - Hogyne. Most már levehetem a zakómat? - kérdezte reménykedve a férfi. Connor elvigyorodott. - Nekem is melegem van. Azt hiszem, megtettük a kötelességünket, és most már megszabadulhatunk tőle. - Legfeljebb gyorsan belebújunk, ha felbukkan Maggie - tette hozzá Rory. - Rengeteget dolgozott ezzel az estéllyel. - Bizony - erősítette meg Ali. - És az eredmény önmagáért beszél. Nagyon tetszik az egész, örülök, hogy végül is eljöttem. - Miért, nem volt biztos? - fordult felé Connor, miközben a zakóját a szék karfájára terítette. - Hát, nem száz százalékig - ismerte be Ali, kerülve a férfi tekintetét. - Nem mindenki szereti a jelmezes mulatságokat - jegyezte meg Rory. - Be kell vallanom, hogy nekem is szükségem volt némi noszogatásra, de Beth végül is meggyőzött. - Nem is annyira a jelmez volt az, ami távol tartotta volna, hanem a rugby-meccs a tévében zsörtölődött Beth. Mindenki nevetett. Lassan megnyúltak az árnyak, és az első csillagok kigyúltak az égen. A párok kezdték benépesíteni a táncparkettet. Ali felfedezte Jessicát, aki önfeledten siklott Joe karjaiban. A kislánynak kipirult az arca, és ragyogott a szeme. Ali még sosem látta ilyennek. A tekintetével Maggie-t kereste, de a barátnőjét mintha a föld nyelte volna el. Remélte, hogy valami dolga akadt, nem pedig egy eldugott sarokban búslakodik. A pillantása Tedre siklott, aki épp ebben a pillanatban illesztette az ajkára a szaxofont, és belekezdett egy szólóba. A zenekar többi tagja félretette a hangszerét. Hol hallottam már ezt a melódiát? - töprengett magában Ali. Körülnézett. Beth és Rory elment táncolni, így kettesben maradt Connorral az asztalnál. A férfi előrehajolt. - Emlékszel? - súgta halkan. - A mi számunk. Gyere, táncoljunk!
Ali gépiesen felemelkedett. Mintegy álomban követte Connort a táncparkettre. A férfi némán a karjába vonta, Ted érzelmes szólója pedig megtette a többit. Ali lehunyta a szemét, és Connor vállára hajtotta a fejét. Megkönnyebbülten, mint egy vándor, aki eltévedt a sötétben, de végre megtalálta a helyes utat. Eleinte nem is érezte a férfi kezét. Connor olyan gyöngéden és óvatosan tartotta, mintha porcelánból lenne. Ám egy kis idő elteltével az arcához szorította az arcát, és egy határozott mozdulattal magához húzta. A lány úgy érezte, mintha minden olyan lenne megint, mint régen. Mintha sohasem váltak volna el egymástól. - Erre a számra táncoltunk először, ugye? - Igen. - Bárcsak visszaforgathatnánk az idő kerekét! - Nem lehet. - Tudom... Connor még erősebben szorította magához, miközben némán ringatóztak a zene ütemére. Ali jóformán egész este táncolt. Roryval, Harveyval, Joe-val, sőt még Francis Braithwaite-tel is. Ám a legtöbbet Connoral. Újra meg újra. Valamikor az est folyamán elszállt a lány minden szorongása. Régi emlékek elevenedtek fel benne, amit ezúttal egy csöppet sem bánt. Valaha mennyi boldogságot köszönhettek egymásnak! Úgy éltek, akár a házastársak. Mégsem bizonyult elég erősnek a kapcsolatuk, és elváltak útjaik. Úgy tűnt, Connornak ezúttal nagyobb szerencséje van. Talált egy nőt, akit feleségül akar venni... Ali azonban ma este nem akart erre gondolni. Elhatározta, hogy élvezni fog minden pillanatot, amit a férfival tölthet. Pár órára ismét rátalált Connorra, és nagyon valószínű, hogy ezzel kell majd beérnie élete egész hátralévő részében. Egy nyári éjszaka, tele muzsikával, tele romantikával... - Hazakísérhetlek? - kérdezte Connor, amikor a vendégek már készülődni kezdtek. - Ígérem, hogy tisztességesen viselkedem. Ali kuncogni kezdett. Valószínűleg túl sok almabort ivott. - Taxival jöttem - folytatta a férfi. - Ezért javaslom, hogy gyalog menjünk. Meleg, holdvilágos éjszaka van. Sétálhatunk a folyóparton is. Feltételezem, hogy otthon hagytad a biciklidet. - Igen, én is taxival jöttem - felelte Ali, és lehunyta a szemét. Természetesen vissza kellene utasítania a férfi ajánlatát, ehelyett mégis beleegyezően elmosolyodott. - Csodás ötlet - hallotta a saját hangját, és akkor sem tiltakozott, amikor Connor megfogta a kezét. Kacagva, akár a gyerekek, átfutottak a réten, le egészen a folyópartra. A hold megvilágította az utat, és a muzsika hangjai egy darabig még elkísérték őket, miközben kéz a kézben andalogtak. Nem beszélgettek. Tudták, hogy a másik mit gondol, mit érez. Régóta ismerték egymást, és megtehették, hogy hallgassanak. Már egy jó darabot haladtak előre, amikor egy kidőlt fa állta az útjukat. Connor egy párduc kecsességével átmászott a vaskos törzsön. Amikor ismét szilárd talajt érzett a lába alatt, megfordult, és mindkét kezét nyújtotta, hogy segítsen Alinak. A lány gyakorlatilag a karjába esett. Ám nem húzódott el, még akkor sem, amikor a férfi szája megkereste az övét, hogy megcsókolja. Holnap és az azt követő napokban bőven lesz ideje, hogy mindezt végiggondolja. Ám ennek a csodálatos éjszakának a varázsát nem akarta megzavarni semmiféle aggályoskodással. A férfi csókja gyöngéd volt, mégis izgató. Ali a nyaka köré fonta a karját, és közben, akárcsak hajdanán, kezével a hajába túrt. Semmi sem változott. Minden olyan, mint régen. Az idő megállt. Tudta azonban, akárcsak Connor, hogy ez a csók a régi szép idők emlékére csattant el, és semmi köze a jövőhöz. Ali lehunyta, a szemét, és átadta magát túlcsorduló érzelmeinek. Bárcsak örökké tartana ez a pillanat! Ijedten összerezzent, amikor egy éjszakai madár rekedten felkiáltott. - Bagoly - suttogta Connor elfúló hangon, és figyelték, amint a madár kiterjeszti a szárnyát, és csöndesen átsuhan a folyó fölött. Elindultak. Ali azon tűnődött, vajon mi lesz a folytatás. Connor bizonyára elvárja, hogy behívja a házába, és akkor már nem lesz visszaút. Nem tudta, és nem is akarta becsapni magát. A legkisebb ellenkezést sem érezte a várható fejleményekkel szemben.
A felmerülő kétségeket most is gyorsan elhessegette, ahogy az egész este folyamán. Már régen átlépték a határokat. Amikor feltűnt a szeme előtt a templomtorony körvonala, végleges elhatározásra jutott magában. Jöjjön, aminek jönnie kell! Még egyszer szeretkezni fognak, visszagondolván arra, ami valaha összekötötte őket, és azokra az időkre, amikor még az egész világot jelentették egymásnak. Ez lesz a végső búcsú. Talán így kellett történnie. Talán ez a gyógyír. Talán csak magával Belzebubbal lehet elűzni az ördögöt... Az idegei pattanásig feszültek, amikor a háza elé értek, és megálltak. Pillanatnyi habozás után kinyitotta a bejárati ajtót, majd Connorhoz fordult. - Iszol egy kávét? Nem mert a férfi szemébe nézni, inkább belépett az előszobába. Connor nem szólt semmit, nem is követte. Ali megütközve fordult vissza. - Nem jössz be? - Nem - felelte higgadtan a férfi. - Nem hiszem, hogy jó ötlet. - Csókot nyomott a lány orra hegyére. Emlékezz az ígéretemre! Ha bemennék, megszegném a szavam, és azt nem akarom. Többet nem szólt. Sarkon fordult, és elindult visszafelé. Gyors léptei még sokáig visszhangzottak a csendes éjszakában.
9. FEJEZET Connor elment! Ali egész testében remegett. Kinyitotta a kertbe vezető ajtót, és kifejezéstelen tekintettel meredt a holdvilágos éjszakába. Az élete néhány óra alatt gyökeresen megváltozott. Nagyot sóhajtott. Connor csókja még mindig ott égett az ajkán. Tehetetlenül megrázta a fejét. Az elmúlt hetekben megnőtt a hamis biztonságérzete, szilárdan hitte, hogy a férfi vonzereje már nem hat rá. Elég volt azonban egyetlen romantikus este, hogy félresöpörje minden kételyét, és újra beengedje az életébe a férfit. Elfordult, és becsukta a verandaajtót. Hát ennyire gyenge lenne? Vagy többről van itt szó, mint Connor vonzerejéről? Sokkal, sokkal többről? Sosem felejti el azt az érzést, amely a hatalmába kerítette, amikor a férfi tánc közben magához ölelte. Mintha egy hosszú, kimerítő utazás után végre hazatért volna. Akárcsak egy fáradt gyerek, a férfi mellkasára hajtotta a fejét, védelmet, otthont, szeretetet keresve. Elemi erővel tört fel belőle az összetartozás érzése. Így kellett történnie, mert így érezte igaznak. Hát mi lett volna természetesebb, mint hogy Connor hazakíséri, és utána nála marad? A férfi azonban elment, és egyedül hagyta őt fájdalmas vágyakozásával. Másnap reggel Ali már józanabbul látta a történteket. Képes lett volna az ágyába engedni Connort? Az éjszaka igen. Ám az új nap küszöbén ismét a kételyei kerekedtek felül. A holdfényes éjszaka, a zene, a tánc és az egész mulatság romantikus hangulata nem volt más, mint csalóka látszat. Ám a szürke hétköznapok csúnyán elbánnak az olyanokkal, akik felülnek az efféle látszatoknak. Szembe kell néznie a ténnyel, hogy most már semmi sem olyan, mint régen. Változnak az idők. Connor vőlegény, és minden vágya, hogy széppé varázsolja leendő felesége otthonát. Egy ilyen szilárd kapcsolatban nem lehet helye egy szeretőnek. Most már hálás volt, amiért Connor megőrizte a hidegvérét, és visszautasította az ajánlatát. Nyugodt szívvel mehet munkába, és úgy tekinthet az előző este eseményeire, mint egy romantikus kiruccanásra a múltba. Két régi barát ártatlan időutazására, akik felidézték az ifjúságukat... Ilyen könnyen azért nem úszta meg. Ott volt például Beth, akivel egy asztalnál ültek. - Tegnap este se szó, se beszéd, eltűntetek - jegyezte kissé megbántva a munkatársnője. - Tudod... - kezdte Ali. - Rory is csodálkozott, hogy el sem búcsúztatok - vágott a szavába szemrehányóan Beth. - Még táncoltatok, és mi... Elakadt. - ...egyedül akartatok lenni - fejezte be Beth a mondatot. - Igazam van, ugye? Nyugodtan bevallhatod. Cigaretta után kotorászott a táskájában. - Elvégre én sem ma léptem le a falvédőről. - Szamárság - próbálkozott Ali, de munkatársnője a fejét rázta.
- Rory szerint már régóta ismeritek egymást, legalábbis abból ítélve, ahogy táncoltatok. Szerencsére Alinak nem kellett válaszolnia, mert ebben a pillanatban megjelent Harvey, és megkérte, hogy menjen a kettes vizsgálóba. - Van ott egy nő, aki leforrázta a kezét meg a karját. Jessica van mellette, és folyóvízzel hűti az égési sérüléseket. Ali biccentett, és örült, hogy Harvey nem tett semmiféle megjegyzést a tegnap estére. Csak annyit kérdezett, hogy minden rendben van-e, mire Ali sietve rábólintott, majd eltűnt a vizsgálóban. - Szia! - üdvözölte Jessicát, és szándékosan nem vett tudomást a fiatal lány boldogságtól sugárzó tekintetéről. - A beteg neve Caroline Watson - kezdett bele a tanulónővér az eset ismertetésébe. - A reggeli tea készítése közben leforrázta a kezét. Harvey meghagyta, hogy hideg vízzel hűtsük az égési sebeket, hogy a szövetek a lehető legkevésbé roncsolódjanak. - Köszönöm, de most már befejezheted a hűtést. Mindjárt itt az orvos, és eldönti, hogyan tovább. Addig tegyünk egy könnyű védőkötést a megégett bőrfelületre! Fontos, hogy a seb ne fertőződjön el. Jessica bólintott. Még mindig szokatlanul jókedvűnek tűnt, noha igyekezett a munkájára összpontosítani. - Látszik rajtad, milyen boldog vagy - jegyezte meg szárazon Ali. - Tehát felesleges megkérdeznem, hogy jól szórakoztál-e. - Csodás volt! - lelkendezett Jessica. Ali elmosolyodott. - Ki vagy mi? Joe, vagy Maggie partija? - Mindkettő. Együtt helyezték fel a kötést. Ali szemügyre vette a két hatalmas hólyagot. - Mindjárt jön a doktor úr. De véleményem szerint szerencséje volt. Rosszabbul is járhatott volna. - Ha nem csalódom, te is remekül szórakoztál - jegyezte meg Jessica. - Kellemes este volt - felelte kimérten Ali. Léptek hallatszottak. Mindjárt itt lesz Connor! Ali szíve hevesebbem kezdett el verni. De nem Connor, hanem Samara lépett a vizsgálóba. Ali csalódást érzett. Ebben a pillanatban ébredt rá, mennyire vágyik Connor után. - Jó reggelt! - köszönt a doktornő. - Jó reggelt! - Úgy hallom, Miss Watson, hogy leforrázta magát. Megnézhetem? Ali és Jessica eltávolította a védőkötést, és Samara szemügyre vette a kipirosodott, felhólyagosodott bőrt. Azután bólintott. - A hólyagokat fel kell vágni, hogy a folyadék távozhasson. Azután teszünk rá egy különleges kötést. Bátorítóan a nőre mosolygott. - Meglátja, hamarosan jobban lesz. Most az a legfontosabb, hogy a sebek ne fertőződjenek el. Biccentett, és sietve elhagyta a vizsgálót. Connor bizonyára szabadnapos, gondolta Ali, és elfojtott egy sóhajt. - Nagyon fáj, amikor felvágják a hólyagokat? - kérdezte riadtan Caroline. - Egy csöppet sem - vigasztalta Ali. - A hólyag szövetei elhaltak, így teljesen érzéketlenek. Ha gondolja, lefeküdhet. A munkatársnőm és én mindjárt visszajövünk, csak hozunk néhány szükséges holmit. Jessica az anyagraktárba ment, míg Ali a kötözőbe. A folyosón majdnem összeütközött Maggie-vel, aki épp akkor fordult be a sarkon. - Bocsánat - mentegetőzött Ali. A barátnője vállat vont, és mormolt pár érthetetlen szót. Furcsán szórakozottnak tűnt. - Maggie? - kérdezte aggódva Ali. - Minden rendben? - Hogyne! - vágta rá gyorsan a barátnője, de amikor Ali rápillantott, látta, hogy nagy a baj. Maggie úgy nézett ki, mint egy kísértet. Sápadt volt, és sötét karikák éktelenkedtek a szeme alatt. - Rosszul nézel ki. - Köszönöm a bókot - motyogta Maggie. - Visszaadtad az önbizalmamat. Ali felvonta a szemöldökét. - Ebédkor találkozzunk a büfében! - javasolta.
- Attól tartok, hogy nem... De Ali nem tágított. - Nem fogadok el semmiféle kifogást. Pontban délben! A barátnője bólintott, majd szótlanul elsietett. Megmagyarázhatatlan félelem járta át Ali szívét. Vajon mi történhetett? Valami rosszul sült el Teddel? Szombat este óta nem beszélt Maggie-vel. A délelőtt gyorsan eltelt. Ali maga előtt sem tagadhatta, hogy rettenetesen hiányzik neki Connor. Vegyes érzelmekkel állapította meg, mennyire hozzászokott a jelenlététhez. Az orvoshoz, az emberhez... és a férfihoz. A délelőtt folyamán többször is eszébe jutott Maggie. Valószínűleg a volt férjével lehet valami zűr. A barátnője túl sokat várt a kerti mulatságtól, amelybe annyi energiát fektetett. Maggie ezúttal pontosan érkezett. Miután leültek az egyik asztalhoz és bekapott néhány falatot, mindenféle csip-csup apróságról kezdett fecserészni, és sehogy sem akart a tárgyra térni. Ali egy idő után megelégelte a dolgot, és félretolta az üres tányért. - Bökd ki végre, hogy mi bajod! - Mi lenne? - Nem tudom, ezért kérdezem. Csak azt látom, hogy valami bánt. Mi történt? A parti előtt még egész jó hangulatban voltál. Jól gondolom, hogy Teddel adódott valami gond? Maggie felpillantott. - Teddel? Honnan veszed? Mi köze ennek Tedhez? - Fogalmam sincs - bizonytalanodott el Ali. - Csak találgattam. Ted ott volt a partin, és te meglehetősen idegesnek tűntél... - Tényleg? - Igen. Te is tudod. Attól féltél, hogy Ted magával hozza a legújabb barátnőjét. Te azonban szilárdan eltökélted: nem hagyod, hogy elrontsa a kedved. És ugyanezt tanácsoltad nekem is, amennyiben Connor a mennyasszonyával toppanna be. Maggie arcán első ízben derengett fel mosoly. - És? Milyen volt? - A barátnője nélkül jött. - Ó! - Igen, de most nem Connorról és rólam van szó. Szeretném tudni, mi történt veled! Gondok vannak Teddel? - Csak úgy, mint máskor - vonogatta vállát Maggie. - Természetesen nem örülök, ha a közelemben van, de elviselem. - Akkor mi a baj? Nem állok fel innen, amíg el nem mondod. Nem vagyok vak, és látom, hogy szenvedsz. Maggie kinézett az ablakon. - Tulajdonképpen senkinek sem akartam elmondani - kezdte habozva. - Legalábbis egyelőre nem. Várni szerettem volna, amíg... amíg... - Nagy levegőt vett. - Mindegy! Minek titkolóznék? Találtam egy csomót. - Egy csomót? Ali erre számított a legkevésbé. - Igen. Itt. - Maggie a jobb mellére mutatott. - Oldalt. - És? Mit csináltál? - Egyelőre semmit. - Maggie vállat vont. Hanyag mozdulatnak szánta, de Alit nem tudta megtéveszteni. - Csak tegnap reggel fedeztem fel. A zuhany alatt, amikor szappanoztam magam. - És mit akarsz tenni? - kérdezte higgadtan Ali. - Beszélnem kell egy orvossal... - Feltétlenül. A kórházban vizsgáltatod meg magad vagy a háziorvosoddal? Maggie habozott. - Először talán a háziorvosommal. - Elkísérlek - ígérte Ali. - Rögtön munka után. - Lassan a testtel! Elvégre ez nem lóverseny. Az idő az egyik legfontosabb tényező, - gondolta Ali, és megszorította Maggie kezét.
- Semmi értelme halogatni. A műszak után együtt felkeressük a háziorvosodat - jelentette ki határozottan. - Tőlem... - sóhajtott fel Maggie. - Ha ragaszkodsz hozzá... - Ragaszkodom. Alinak a délután hátralevő részében Maggie-n járt az esze. A mellben képződő csomók nagy része teljesen ártalmatlan. A legtöbb, de nem mind. Ha rosszindulatú lenne, akkor minden lehetséges kezelést igénybe kell venni. A műszak után találkoztak, beültek Maggie autójába, és a High Streeten található orvosi rendelőbe hajtottak. A hétvégi meleget hidegfront követte, az égen szürke felhők gomolyogtak. A váróterem zsúfolásig volt betegekkel. - Órákig is eltart, mire sorra kerülök - dohogott Maggie. - Nem akarom, hogy itt töltsd az egész estét. Hosszú, fárasztó napod volt. - Neked is. Megígértem, hogy elkísérlek, és tartom a szavam. De ha ez megnyugtat, akkor kihasználom az időt, és bevásárolok a szemközti boltban, rendben? - Rendben, Nem kell kapkodnod. Ali tehát nem sietett. Amikor háromnegyed órával később elhagyta az üzletet, már zuhogott az eső. Nem hozott magával ernyőt, ezért úgy döntött, vár, amíg a zápor csillapodik egy kicsit. Miközben azon tűnődött, vajon Maggie sorra került-e már, megpillantott az utca másik oldalán egy ismerős autót. Connor kocsija parkolt ott, és a férfi a volánnal ült. Még mielőtt Ali eldönthette volna, mit tegyen, észrevett egy esernyős nőt, aki épp akkor lépett ki a fodrászüzletből, és odaszaladt az autóhoz. Connor áthajolt az ülés fölött, és udvariasan kinyitotta neki az ajtót. Ali önkéntelenül is hátrébb lépett. Nem akarta, hogy észrevegyék. A nő gyorsan összecsukta az ernyőjét, és beült az autóba. Ali látta, hogy Connor nevet, majd a kocsi elkanyarodott a járda mellől. Szinte révületbe esve meredt az autóban ülő nőre. Fiatal volt, csinos és szőke. Ez utóbbi meglepte, mert Connor általában a hosszú lábú, barna nőket kedvelte. A férfi még akkor is nevetett, amikor elhaladtak Ali mellett. A nő is mosolygott, és úgy tűnt, remekül szórakoznak. Ali egy percig azon tűnődött, vajon mit tenne Connor, ha észrevenné. Futólag odaintene? A barátnője társaságában biztosan nem állna meg. Eltartott néhány percig, míg az eső alábbhagyott, és át lehetett menni az úton. Connor tehát ezt a nőt fogja feleségül venni. Miközben Ali visszafelé igyekezett a rendelőbe, a hangulata egyre jobban elborult. Próbálta meggyőzni magát, hogy Maggie miatt, de sejtette, hogy nem ez az egyetlen ok. Connor mennyasszonya előlépett a képzelet világából a valóságba. Többé már nem egy valószerűtlen árnykép, hanem hús-vér nő, aki meghódította Connor Stevens szívét. Alit elöntötte a harag. Dühös volt magára, amiért elég egy romantikus este, hogy elveszítse a lába alól a talajt, és újra titkos reményeket kezdjen dédelgetni magában. Ennek azonban vége! A boldog pár látványa felrázta végre, és remélhetőleg kigyógyítja ostoba ábrándozásaiból. Amikor visszaért a váróterembe, sehol sem látta Maggie-t. - Mrs. Hoskins benn van a doktor úrnál? - fordult Ali a nővérhez a fogadópultnál. - Igen. Körülbelül negyedórája ment be. A lány leült az egyik székre. Nem tudta volna megmondani, mi nyugtalanítja jobban: Maggie állapota vagy a szőke nő felbukkanása Connor oldalán. Ám amikor az ajtó kinyílt, és felbukkant a barátnője, Ali érezte, hogy a saját gondjai egy szempillantás alatt semmivé foszlanak.
10. FEJEZET - Mit mondott? Miután elhagyták a rendelőt, némán mentek a parkolóházig. Most Maggie autójában ültek. - Először azt gondolta, hogy ciszta - kezdett bele Maggie a beszámolóba, miközben mereven bámulta a szélvédőn egyre szaporábban kopogó esőcseppeket. - Megpróbálta felszúrni. - És? Maggie a fejét ingatta. Ali látta, hogy közel áll a síráshoz.
- Mi történt? Megpróbált nyugodtan és tárgyilagosan beszélni. Nem sikerült. Maggie nem egy közönséges beteg, hanem a legjobb barátnője. - Felhívta a Szent Márk Kórházat, beszélt Tim Bartholomew-val, és kért nekem egy időpontot. - Tim Bartholomew kitűnő orvos. - Tudom... Megint hallgattak. - Fel a fejjel! - szólalt meg Ali egy kis idő múlva. - Minden rendben lesz. Tudom. Maggie bánatos pillantást vetett rá. - Milyen gyakran mondjuk ezt a betegeinknek! - suttogta. - De egészen más, ha saját magunkról van szó. El tudod képzelni, milyen magányosan... milyen egyedül érzem magam? Ali megfogta Maggie kezét. - Természetesen megértelek, de nem vagy egyedül. Itt vagyok én, a családod, a barátaid a kórházból... - Tudom, és örülök is neki. De valami másról van szó... - Tedről? Maggie bólintott. - Igen. - Mennyi ideig voltatok házasok? - Kilenc évig. - Hosszú idő. - Igen... szinte összenőttünk, ismertem minden gondolatát. És amikor a kapcsolatnak vége szakadt, fél embernek éreztem magamat. Legalábbis kezdetben... meg később is, ha valami baj történt. Nem tudom, érted-e, miről beszélek? Az együtt töltött évek valami egészen különleges köteléket jelentenek. Maggie bizonytalan pillantást vetett a barátnőjére. - Pontosan tudom, miről beszélsz - bólintott Ali. - Magam is átéltem. - Connorral? - Igen. De amikor jöttek a nehézségek, szétmentünk. Néha arra gondolok, másként alakult volna, ha házasok vagyunk. Talán többet tettünk volna a kapcsolatunk megmentése érdekében. Maggie vállat vont. - Mi is elváltunk, dacára annak, hogy házasok voltunk. - De az a kilenc év... valószínűleg nem véletlenül maradtatok ilyen sokáig együtt. - Persze hogy nem. Nyolc éven át boldogan éltünk. Csak aztán Ted újra és újra megcsalt, bennem pedig összetört valami. Gyűlölni kezdtem, a végén már látni sem bírtam. - Maggie a homlokát ráncolta. Vajon miért gondolok most másként a kalandjaira? És annak idején miért nem tudtam megbocsátani, amikor kérte? Nem akart elválni, de én képtelen lettem volna folytatni. Most már úgy látom, hibát követtem el. Ali bólintott. - Manapság sok házasság és élettársi kapcsolat végződik válással. Azt hiszem, az embereknek se kedvük, se energiájuk, hogy harcoljanak a szerelmükért. Maggie felsóhajtott, a tekintete a semmibe révedt. - Te és Connor jól éreztétek magatokat a partin, ugye? - Igyekeztünk - felelte Ali a tőle telhető legközönyösebb hangon. Nem akartuk elrontani a szép ünnepet. - Ez minden? - pillantott Maggie meglepetten a barátnőjére, majd ráfordult a High Streetre. - Tehát nem áll szándékotokban újra megpróbálni? - Semmi esetre sem! Az elmúlt három évben túl sok minden történt. Tudod, az élet megy tovább... Miközben Ali beszélt, maga előtt látta Connor törékeny, szőke barátnőjét. Akaratlanul is megrázta a fejét. Jobb lesz, ha témát váltanak. Most Maggie a fontos, és nem az ő szerelmi bánata. - Inkább arról beszélj, mi a helyzet veled meg Teddel! Elmondod neki? - Nem. Nem hiszem, hogy kíváncsi lenne rá. - De... - Megvan a saját élete, és nekem nincs benne hely. Ali ellenkezni akart, de aztán másként határozott. Volt valami Maggie tekintetében, ami visszariasztotta.
A hazafelé vezető út hátralevő részében hallgattak. Zuhogott az eső, amikor megálltak a kocsival a barátnője háza előtt. - Gyere be! - kérte Ali. - Eszünk valamit. Rengeteg mindent vásároltam a boltban. Maggie a fejét rázta. - Ma nem. Majd máskor. Korán lefekszem, és megpróbálok aludni. Holnap találkozunk. Köszönöm, hogy elkísértél. Nem hiszem, hogy nélküled rászántam volna magam erre a vizsgálatra. - Elmondod a többieknek? - kérdezte Ali. - Miért ne? Előbb-utóbb úgyis megtudnák. El kell kéredzkednem Harveytól, amikor Bartholomew doktorhoz megyek. Ali nehéz szívvel lépett be a háza ajtaján. Haspók már türelmetlenül várta. Aggódott a vacsorája miatt. Ali másnap reggel éppen az öltözőbe tartott, amikor összefutott Connorral. Az első percben kellemetlen szorongást érzett. A szabadtéri mulatság óta nem találkoztak. Vajon szóba kerül majd köztük, ami akkor történt? Maggie már tájékoztatta Harveyt és Connort a mellében talált csomóról. Most ez bizonyult a legfontosabb témának. - Tudtad? - kérdezte Connor a futó üdvözlést követően. - Tegnap tudtam meg, amikor elkísértem a háziorvosához. Connor bólintott. - Maggie mióta tudja? - Csak vasárnap óta. - Az jó. Minél hamarabb, annál jobb. - Alira nézett. - Hogy vagy? - Tűrhetően. Miért kérded? - Mert érdekel - mosolyodott el a férfi. - Szép este volt, ugye? - Igen. - Alinak sikerült megőriznie a nyugalmát. - Egy szabadtéri partit nehéz elrontani. Elkapta Connor meglepett pillantását. - Egészen olyan volt, mint a régi szép időkben - duruzsolta a férfi. - Mintha szívesen újrakezdenénk mindent. Ali megtorpant. - Nem, ez nem igaz. Te is tudod, hogy nem lehet visszaforgatni az idő kerekét. - Legalább hallgass végig! Ali a fejét rázta, belépett az öltözőbe, és becsapta az ajtót Connor orra előtt. Belebújt az egyenruhájába, de közben forrt benne a méreg. Szombat este látszott Connor tekintetén, hogy- nem csupán táncolni akar vele. Hogy szívesen elszórakozna a mennyasszonya háta mögött. Egy utolsó, gáláns kaland a házasságkötés előtt... A partit használta ki, hogy felmérje az esélyeit. Ali arca lángvörösre gyúlt, amikor eszébe jutott a háza előtt lejátszódott búcsújelenet. Behívta Connort egy italra, amiről mindketten tudták, hogy mit jelent. A férfi azonban ravaszul visszautasította. Egyelőre elég volt neki, hogy sikerült kiderítenie, hányadán állnak. Nem kell több, csak egy kis türelem, néhány romantikus emlék felidézése, és Ali máris a lábai előtt hever... A lány tudta, nehéz idők várnak rá. Meg kell értetnie Connorral, hogy nem lesz folytatása annak az éjszakának. És innentől kezdve nagyon ügyel majd a viselkedésére, hogy véletlenül se bátorítsa a férfit. A munka hamarosan háttérbe szorította a magánjellegű gondjait. Az előcsarnok zsúfolásig megtelt betegekkel. Egyszer csak Harvey bukkant fel mellette. - Ali, szükség lenne a segítségedre. Jessicának is szólj! - mondta, majd Macre mutatott, aki egy idős férfit tolt a hordágyon. - Egy régi ismerőst hozok. Monty Pascoe-t - szólt Mac. - Meglökte egy autó, és elesett. A külsejéből feltételezem, hogy mostanában megint a híd alatt alszik. - Ismered ezt a férfit? - kérdezte Jessica. - Igen, gyakran megfordult nálunk. Korábban Denehurstben lakott, azután Southainptonba költözött. De mindig visszajön ide - mesélte Ali, miközben követte Macet a vizsgálóba. - Alkoholszaga van - jegyezte meg Jessica. - És büdös. - Nincs állandó otthona, és valószínűleg ereje sem, hogy tisztán tartsa magát - magyarázta Ali, majd Mac felé fordult- - Vannak sérülései?
- Csak egy ártalmatlannak tűnő horzsolás a fején. A járdaszegélyen ült, amikor rábukkantunk. A gondjaitokra bízom, nekem mennem kell. Mac intett a kezével, aztán elsietett, a nyomában Joe-val. Jessicának szinte lángolt az arca... Ali észrevette, de tapintatosan hallgatott, és a beteghez fordult. - Üdvözlöm, Monty! Emlékszik a baleset körülményeire? - Sajnos nem. Csak azt tudom, hogy át akartam menni egy forgalmas úton. A következő kép már ez a kedves mentős volt, aki idehozott. - Értem. Mindenesetre megmérjük a pulzusát, a vérnyomását és a testhőmérsékletét. Azután a doktor úr megvizsgálja. Ha a horzsoláson kívül nincs más baja, akkor is javasolnék egy kiadós fürdőt. Gyanítom, hogy mostanában nem jut könnyen fürdési lehetőséghez. - Tényleg nem. A folyópart pedig koszos és sáros. - Van hol laknia? A férfi a fejét rázta. - Pillanatnyilag nincs. Azelőtt... - Rendben, már jön is Stevens doktor. Connor lépett a vizsgálóba. - Jó napot, Mr. Pascoe! Úgy hallottam, hogy súrolta egy autó. - Alihoz fordult. - Vannak a betegnek sérülései? - Csak egy horzsolás a fejen. Vérnyomás, pulzus és testhőmérséklet rendben. - Köszönöm. Akkor most megvizsgálom, Mr. Pascoe. Montynak szerencséje volt. Connor a horzsoláson kívül csak egy könnyű zúzódást talált a férfi medencéjén. - Most már jöhet a fürdő - mondta az orvos. - Utána javaslom, hogy tízóraizzon meg a teakonyhán. Feltételezem, még nem reggelizett. Miközben Monty a kádban feküdt, a csapat megvitatta az esetet. - A sérülései nem teszik lehetővé, hogy felvegyük az osztályra - jelentette ki Harvey. - Elhanyagolt, de nem beteg. - Alkoholista? - kérdezte Jessica. - Mindenesetre a legjobb úton halad afelé - felelte Connor. - Nincs állandó otthona, az utcán él. - Az eset a szociális munkásokra tartozik - szólt Harvey. - Mindjárt értesítem is őket. Jessica ezzel még nem tekintette lezártnak az ügyet. - Fel nem foghatom, hogy süllyedhet valaki ilyen mélyre! Mesélte, hogy annak idején saját háza volt Denehurstben. Nem úgy beszél, mint egy csavargó, hanem mint egy iskolázott ember. - Monty Pascoe tanult ember - magyarázta Harvey. - A lecsúszása a felesége halálával kezdődött, amit nem tudott feldolgozni. Elveszítette az életkedvét, kezdte elhanyagolni magát, és egy nap az utcára került. Ennek már sok-sok éve. Azóta gyakran megfordul nálunk a kórházban. - És a háza? Mi lett vele? Jessicán látszott, hogy nem adja fel egykönnyen. Harvey vállat vont. - Közelebbit nem tudok, de gyanítom, hogy lakhatatlan. Pascoe régóta feléje sem néz. Jessica döbbenten hallgatott, majd megrázta a fejét. - Öreg ember. Nem küldhetjük vissza a híd alá. - Egy szociális munkás majd beszél vele - próbálta megnyugtatni Harvey a fiatal lányt. - Több a tapasztalatuk, mint nekünk. - Vállat vont. - A kérdés sokkal inkább az, vajon Monty hajlandó-e felhagyni a csavargóélettel, és beköltözni az idősek otthonába. - Ez lenne a legjobb megoldás - helyeselt Jessica. - Lehetséges, de neki kell döntenie. Szellemi képességeinek teljes birtokában van. Említettem már, hogy nem beteg, csak elhanyagolt. Senki sem kényszerítheti semmire. Még a saját érdekében sem, vagy amiről mások azt tartják, hogy az az ő érdeke. - Harvey felállt, és a telefonhoz lépett. - Nyomban értesítem a szociális gondozót. A megbeszélés ezzel véget ért, és mindenki folytatta a munkáját. Ali meg Jessica a társalgóba mentek, hogy megigyanak egy kávét. A fiatal lány még mindig nyomott hangulatban volt, ezért Ali elhatározta, hogy felvidítja. - Hogy tetszett a szombati parti? Sokat táncoltál Joe-val, ugye? Jessica arca felderült.
- Szuper volt! Maggie felülmúlta önmagát. Ez Joe véleménye is. Nagyon kedves fiú, egészen más, mint Dave. Vele kezdettől fogva rengeteget veszekedtem. Joe-val szavak nélkül is megértjük egymást. Jessica elmosolyodott. - Mindenesetre örülök, hogy nem költöztem össze Dave-vel. A kapcsolatunk kezdete óta állandóan féltem, hogy elveszítem. Ugyanakkor megmagyarázhatatlan viszolygás élt bennem. Túl fiatalnak éreztem magam, hogy gyakorlatilag egy feleség szerepébe bújjak. Nagyon bizonytalan voltam, de miután, beszéltem veled, megkönnyebbültem. Megfogadtam a tanácsodat, de nem ment könnyen. Egy darabig rémesen éreztem magam. - Amíg nem jött Joe? - Amíg nem jött Joe. - Jessica nagy levegőt vett. - Alig merem kimondani, de boldog vagyok. Joe és én a hetedik mennyországban élünk, még ha ez közhelyesen hangzik is. - Nem hangzik úgy. A boldog szerelmesek mindig a hetedik mennyországban vannak - felelte Ali, és szomorkásán elmosolyodott Jessica a szemébe nézett. - Te nem? - kérdezte félénken. - Nem. - Szombat este nagyon boldognak tűntél, miközben Stevens doktorral táncoltál. Az hittem... Bárki, aki látott benneteket, megesküdött volna, hogy ti vagytok a legboldogabb pár a világon. Ezért bíztam benne, hogy újra... Ali hevesen megrázta a fejét, mire Jessica elhallgatott. - Nyugodtan elfelejtheted. Stevens doktornak mennyasszonya van. -Ó! - Igen. Két évig együtt éltünk, de sajnos nem sikerült. Stevens doktor rájött, hogy nem én vagyok az a nő, akivel a jövőjét elképzeli. Aztán addig keresgélt, míg megtalálta álmai asszonyát. - Ali az órájára pillantott. - A szünetnek vége. Hív a kötelesség. Menjünk! Útközben Összefutottak Maggie-vel. - Kávézni indultál? - kérdezte Ali. - Nem, hanem az öltözőbe. Egy kicsit felfrissítem magam, aztán megyek Tim Bartholomew doktorhoz. - Felsóhajtott. - Drukkolj nekem! -Jaj, Maggie! Hogyne drukkolnék! - Ali átölelte a barátnőjét, és megpuszilta az arcát. - Ne félj! Tudom, hogy minden rendben lesz. - Köszönöm. - Maggie szeme gyanúsan csillogott, de azért bátran elmosolyodott. - Hát akkor, viszlát!
11. FEJEZET Másnap délután felvették Maggie-t Tim Bartholomew osztályára. A gyanús csomót a következő nap délelőttjén akarták eltávolítani. - Meglátogatom Maggie-t - közölte Ali a többiekkel műszakváltás után. - Add át neki az üdvözletünket! - kérte Beth. - Sokat gondolunk rá, és holnap délelőtt majd drukkolunk neki. Ali bólintott, és elindult a folyósón a sebészeti osztály felé. Connor követte. - Nem bánod, ha veled tartok? Ali nagyon is bánta, de az adott körülmények között nem talált elfogadható kifogást. Vállat vont. Maggie egy fonott székben üldögélt. Nagyon sápadt volt, de mosolyt erőltetett az arcára. - Jöttetek, hogy egy utolsó pillantást vessetek a haldoklóra? - Miről beszélsz? - kérdezte Connor. - Én itt csak egy csinos, viruló hölgyet látok. Ali leült. - Szükséged van valamire? A barátnője a fejét rázta. - Köszönöm, nincs. Nem úgy tervezem, hogy hosszabb időre maradok. - Elfintorította az orrát. Tudom, hogy én vagyok az ápolónők réme. De nem tehetek róla, úgy érzem magam, mintha börtönbe csuktak volna, - Tim Bartholomew járt már nálad? - kérdezte Connor. - Igen, és mindent megbeszéltünk. Miles Hedges, az altatóorvos is felkeresett. Tim azt mondta, ne idegeskedjek - tette hozzá Maggie, miközben csüggedten vállat vont.
- Igaza volt - bólogatott Connor. - Meg hogy ő derűlátó... - Na ugye! - kiáltott fel megkönnyebbülten Ali. - De ez a dolga, hogy így beszéljen, nem? Mivel sem Connor, sem Ali nem válaszolt, Maggie nagyot sóhajtott. - Mindannyian az egészségügyben dolgozunk, tehát ne ámítsuk egymást! Két lehetőség áll előttem. Ha szerencsém van, akkor a csomó ártalmatlan. Eltávolítják, és ezzel a dolognak vége. Ha pechem van, akkor rosszindulatú... - Nyelt egyet, mielőtt folytatta volna: - Mindannyian tudjuk, hogy ez mit jelent. Sugárkezelés, kemoterápia, aztán a rettenetes őrlődés félelem és remény között. Ali kétségbeesetten próbált valami vigasztalót mondani, de semmi sem jutott az eszébe. Maggie csak azt fogalmazta meg, amire mindannyian gondoltak. - Mégis van valami, amit tehetnél értem, Ali - törte meg végül Maggie a nyomasztó csendet. - Mi az? Mindent megteszek, ami módomban áll. - Emlékszel, miről beszélgettünk az autóban, miután eljöttünk a háziorvosomtól? Ali bólintott. - Még egyszer átgondoltam a javaslatodat, és végül úgy döntöttem, hogy értesítem Tedet. Ha ő lenne hasonló cipőben, feltétlen, tudni szeretnék róla. Beszélnél vele? - Természetesen. Add meg a címét, meglátogatom, és mindent elmondok neki. Maggie a táskájában kotorászott golyóstoll és papír után. - Az a rossz, hogy Ted Denehurst másik végében lakik. Biciklivel legalább fél óra az út... - Majd én elviszem Alit - ajánlotta fel Connor, miközben a lány válla fölött a cédulára nézett. - Jól ismerem azt a környéket. A lány csöppet sem örült az ötletnek, de most az volt a legfontosabb, hogy minél előbb teljesítse a barátnője kérését. - Köszönöm - biccentett Maggie, majd kimerülten lehunyta a szemét. - Már sokat meséltem rólad Tednek. Tudja, milyen jó barátnők vagyunk. Sőt még azt is, hogy nézel ki. Látott benneteket szombat este táncolni. - Ne aggódj, beszélek vele! - ígérte Ali, és felállt. Jobbról-balról megpuszilta Maggie-t. - Sok szerencsét! - suttogta, azután nagy sietve elhagyta a szobát. Nem akarta, hogy a barátnője lássa könnytől fátyolos szemét. - Ha először haza akarsz menni, akkor később majd érted megyek - javasolta Connor, amikor a liftnél utolérte. - Nem, nem - csóvált a fejét Ali. - Menjünk most azonnal! - Helyes - bólintott Connor. - Az a benyomásom, hogy Maggie-t és Tedet a válás ellenére erős szálak kötik össze - jegyezte meg útban a parkoló felé. - Nagyon úgy néz ki. Az autóban hallgattak, a férfi figyelmét teljesen lekötötte a forgalom. Az eső elállt, és a felhők mögül előkandikált a júniusi nap. Ted Hoskins egy emeletes bérház földszintjén lakott. Ali kiszállt a kocsiból, és becsöngetett. Semmi. Csalódottan körülnézett. Connor az autóban maradt. - Nincs otthon - kiáltott, ki egy fiatal nő az egyik ablakból. Ali felpillantott. - Tudja, mikor jön haza? - Próbálja meg egy óra múlva. Addigra biztos megérkezik. - Köszönöm, ezt fogom tenni. Ali lassan visszasétált az autóhoz. - Mi az? - kérdezte Connor. - Az egyik szomszédasszony szerint Ted csak egy óra múlva jön haza. - Ali néhány másodpercnyi habozás után még hozzátette. - Este majd újra benézek. - És ha addigra megint elmegy? Biciklivel ez nem kis távolság. - Igaz. Ali tétován harapdálta az ajkát. - Tudom, mit csinálunk! - csillant fel Connor szeme. - Szeretnék mutatni neked valamit. - A karórájára pillantott. - Egy óra múlva visszaérünk.
- Miről van szó? - Nem árulom el. A férfi elfordította az indítókulcsot, és gázt adott. Ali hallgatott. Nem szívesen engedett Connornak, de hát mi más választása lett volna? Elvégre a férfi tesz neki szívességet. Vajon mit tervez? Kinézett az ablakon. Lassan maguk mögött hagyták a várost. Az út egyik oldalán búzamezők ringatóztak, a másikon tarka virágos rét terült el. Alinak sejtelme sem volt, mit akar neki mutatni Connor. Csak amikor rákanyarodtak egy keskeny földútra, támadt fel benne a homályos gyanú, de nyomban el is vetette. Nem, ez kizárt. Connor nem dicsekedne azzal a farmmal, amelyet magának meg a jövendőbeli feleségének vásárolt. Ennyire érzéketlen nem lehet! Fürkésző pillantást vetett a férfira, de az mereven előreszegezte a tekintetét, hogy kikerülje a gödröket. Amikor elhaladtak egy útjelző tábla mellett, kiderült, hogy csakugyan a Langstone-farmra tartanak. Az utolsó szakasz nem csupán az autó lengéscsillapítóit viselte meg, hanem az utasait is. Össze-vissza dobálta őket a kocsi, míg végül megálltak egy régi parasztház előtt. - Nem értem, miért hoztál ide - fakadt ki Ali, és titkolni sem próbálta a felháborodását. - Azt hittem, érdekel. Elvégre ez a jövendő otthonom. Ali nem felelt. A harag és csalódottság könnyei fojtogatták a torkát. - Gyere, megmutatok mindent! - folytatta zavartalanul Connor. - Jelenleg még az egész munkaterület, de Tom Simmonds segítségével néhány héten belül lakható lesz. Nagyon ügyes fickó, de persze én is rengeteget dolgoztam. - Csodálkozom rajtad - felelte hűvösen Ali. Mit érdekli őt Tom Simmonds rátermettsége vagy Connor Stevens csodálatos átváltozása! Semmi köze az új otthonához és a jövőbeni terveihez. A férfi látszólag nem sejtette, mi megy végbe Aliban. - Megértem, hogy nem érdekel az építkezés, de legalább gyere be a házba, ha már itt vagy. Gyönyörű a kilátás az emeletről. Ali beadta a derekát, és elhatározta, igyekszik jó képet vágni a dologhoz. Legalábbis nem árulja el, mit érez. Tehát követte a férfit, és figyelte, amint beilleszti a kulcsot a zárba, majd kitárja az ajtót. Arra számított, hogy áttekinthetetlen csatatér fogadja, ám csalódnia kellett. Már most látszott, hogy a régi farmházból egyszer csodaszép, tágas otthon lesz. Megtartották és gondosan helyreállították az eredeti szerkezetet. Néhány falat azonban kivertek, így jött létre a jókora nappali. A tölgyfából készült, sötét födémgerendák, az ablakkeretek, a nyitott kandalló... mind-mind hajdani szépségükben ragyogtak. A korhadt hajópadlót felújították, és most méhviasz szagát árasztotta. Ali ámulva nézett körül. Tehát itt fog lakni Connor. Meg a felesége, a törékeny, csinos szőkeség. Csodás otthon, gondolta keserűen. - Tetszik? - kérdezte a férfi. - Igen. - Ali hiába erőlködött, hogy hűvösnek és közönyösnek tűnjön. - Látszik, hogy egyszer majd nagyon szép lesz - tette hozzá udvariasan. - Gyere fel az emeletre! Pompás a kilátás. Ali vonakodott. Odafent vannak a hálószobák. Semmi kedve sincs ott körülnézni. Modortalanság lenne azonban nemet mondania. Rosszkedvűen követte hát a férfit. - A mennyezet nagyon alacsony - figyelmeztette Connor. - Az ember könnyen beveri a fejét, ha nem vigyáz. Különösen igaz ez a lépcsőfeljáróra. A hálószobák pontosan úgy néztek ki, ahogy Ali elképzelte. Kicsiny, meghitt helyiségek, ferde falakkal és tetőablakokkal. Tökéletes szerelmi fészek. Gyorsan elhessegette ezeket a gondolatokat, és odasétált az egyik ablakhoz. Connor nem túlzott. A kilátás csakugyan gyönyörű volt. Alinak szinte a lélegzete is elállt. Ameddig a szem ellátott, dimbes-dombos mezők húzódtak mindenfelé, rajtuk kisebb-nagyobb csoportokban tehenek legelésztek. Egy keskeny, ezüstösen csillogó patak kanyargott a közeli réten. A távolban egy normann templom tornya ragyogott az esti napfényben. - Istenem... ez káprázatos! Connor kinyitotta az ablakot. Ali kihajolt, és mohón szívta be a házfalra felkúszó lonc édes illatát. - Tudtam, hogy tetszeni fog - jegyezte meg elégedetten a férfi. Ali nem mozdult. Erősebben érezte Connor jelenlétét, mint máskor. Biztosan közvetlen mögötte áll. Legfeljebb néhány centire. Csak meg kellene fordulnia, és a karjában találná magát...
A gondolat megrémítette. Megköszörülte a torkát, hogy megtörje a varázst. - Tényleg Church Close tornya az ott a távolban? - Bizony - bólintott Connor. - Itt fekszem az ágyamban, kinézek az ablakon, és látom, hol laksz. Ali a homlokát ráncolta. Sehogy sem tetszett neki ez az elképzelés. Connor bizonyára nem egyedül fekszik az ágyában, amikor kipillant az ablakon. Ezzel szemben ő... Gyorsan elhessegette a gondolatot, hogy csírájában elfojtsa a hirtelen feltörő féltékenységet. Sietve elfordult. - Ali! Connor kinyújtotta a kezét, az ujjai megérintették a lány vállát, és a blúz vékony anyagán át úgy perzseltek, akár a tűz. Ali megdermedt, mintha gyökeret vert volna a lába. Hirtelen ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy újra átélje a testi szerelem varázsát Connorral. - Figyelj! - A férfi hangja rekedten csengett. - Csak... csak azt szeretném mondani, hogy sajnálom a szombati mulatság után történteket... - Elakadt a szava, aztán folytatta. - Nem lett volna szabad... - Nem csak a te hibád volt. Connor felsóhajtott. - Meg kell értened, milyen nehéz úgy tennem, mintha sohasem lett volna köztünk semmi. Valaha annyi minden kötött össze minket... - Tudom - suttogta Ali, de nem pillantott fel. Nem mert a férfi szemébe nézni, mert félt attól, amit felfedezne benne. De még jobban félt a saját érzéseitől. Legalább az egyiküknek meg kellene őriznie a józanságát. - Ostoba voltam, hogy hagytalak elmenni. Mindig is téged tartottalak a legnagyobb ajándéknak, amelyet valaha is kaptam életemben. Ali zavartan hallgatott. Nem mert hinni a fülének. - Egyetlen mentség a viselkedésemre - folytatta a férfi -, hogy fiatal voltam, és makacs. - Meg fékezhetetlen, és hihetetlenül vad. - Igazad van. De te megmutattad, hogyan kell szeretni. Ali megrökönyödve nézett Conorra. A férfi felnevetett. - Ne érts félre! Nem a testi szerelemre gondolok. Azzal sohasem voltak gondjaink. Másról beszélek. Arról a szerelemről, amely áthatja az egész embert, amely felelősséget és gondoskodást jelent. Arról a szerelemről, amely túlmutat önmagán... Sajnos csak akkor értettem meg mindezt, amikor már elmentél. Eljátszottam az esélyem a boldogságra. De mindig hálás leszek azért, amire megtanítottál. Ali mereven figyelte Connort, képtelen volt rá, hogy megmozduljon. Nem mert hinni a fülének. A szavak jelentése lassan eljutott a tudatáig, és akkor rádöbbent, hogy egy percig sem bírja tovább. Sarkon fordult, és leszaladt a keskeny falépcsőn. Connornak talán igaza van. Talán tényleg segített neki. Csakhogy mit ért el vele? A férfi felismeréséből egy másik nő húz hasznot. Anélkül, hogy hátranézett volna, kinyitotta a bejárati ajtót, és kiszaladt a szabadba. Feltépte a kocsi ajtaját, majd bevetette magát az első ülésre. Mire Connor megjelent, már bekapcsolta a biztonsági övet, és mereven előreszegezte a tekintetét. A férfi beszállt. - Beszélnünk kell! - fordult a lányhoz. - Már mindent elmondtunk, amit lehetett. - Akkor is beszélnünk kell - makacsolta meg magát Connor. Ali végre a szemébe nézett. - Nem. Nem kell. Ami volt, az elmúlt. Vége. Mindketten új életet kezdtünk. Ez az igazság. - Az órájára pillantott. - Ted már biztosan hazaért. Menjünk! Connor elfordította az indítókulcsot, és gázt adott. Mindketten a gondolataikba merülve hallgattak. Ali már csak arra vágyott, minél hamarabb beszélhessen Teddel, hogy eleget tegyen Maggie kérésének, azután pedig a lehető leggyorsabban hazamehessen. Megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor Ted ajtót nyitott. - Jó napot! - üdvözölte őt barátságosan a férfi. - Ali, ugye? - Igen. A lány elmosolyodott, és egy pillanatra elcsodálkozott, vajon mit találhat Maggie olyan vonzónak Tedben, hogy képtelen őt elfelejtem. A középmagas, izmos testfelépítésű férfi kopott farmert, megszürkült pólót viselt, nyitott gallérja mögül előkandikált sűrű mellszőrzete. Barna hajában már
megjelentek az első ősz szálak. Ám amikor elmosolyodott, Ali mindent megértett. A mosolya hihetetlenül vonzó és kedves volt. - Láttam a szombat esti mulatságon táncolni - folytatta Ted, - Maggie mindent elmesélt. - Tényleg? - Ali mély lélegzetet vett, és azon tűnődött, vajon a barátnője miket pletykálhatott róla. Tulajdonképpen Maggie miatt jöttem - kezdte habozva. Ted arcáról lehervadt a mosoly. - Valami baj van? - kérdezte nyugtalanul. Az aggodalma tovább nőtt, amikor Ali elmondta mindazt, amit tudnia kell Maggie állapotáról. - Azt hiszem, jó lenne, ha még ma este meglátogatná - fejezte be a beszámolóját. - Nagyon sok biztatásra és bátorításra van szüksége. - Máris motorra ülök - jelentette ki a férfi. - Elvihetem valahová? - Köszönöm, nem. Az egyik munkatársam volt olyan szíves, és autóval elhozott - mutatott Ali a kocsijában üldögélő Connorra. Ted közelebb lépett. - Ó, maga az! Köszönöm, hogy elhozta Alit. Ezek szerint minden a legnagyobb rendben. Maggie biztosan elégedett lesz. - Miről beszél? - kérdezte értetlenkedve a lány. - Hát magáról meg róla. - Ted Connora bökött. - Maggie mondta, hogy szerinte a szombat este érdekes meglepetést hozhat. - A férfi elvigyorodott. - De most már sietnem kell. - Egy pillanatra megtorpant. Maggie tényleg látni akar? Kifejezetten kérte? - Igen. Azt hiszem, maga az egyetlen ember, aki jelenleg segíthet neki. - Örülök, hogy gondolt rám. Nem szeretném, ha most egyedül érezné magát. A hazafelé vezető úton Ali és Connor hallgatásba burkolózott. Ted megjegyzése sehogy sem ment ki a lány fejéből. Connor talán többet tud erről? Bizalmatlan pillantást vetett a férfira, de semmit sem lehetett leolvasni rezzenéstelen arcáról, ezért ismét elfordult. Ennek ellenére szinte biztosra vette, hogy Connor, Maggie és Ted valamit titkolnak előle. Valamit, ami kapcsolatban van a szombat esti mulatsággal. - Ted hogyan fogadta a hírt? - törte meg a csöndet Connor. - Megdöbbent, de máris indult a kórházba. Szerencse, hogy Maggie erőt vett a büszkeségén, és úgy döntött, mégis beavatja. Megint hallgattak, míg Connor meg nem állt Ali háza előtt. A lánynak nem akarózott kiszállni. - Vajon mire célzott? - bukott ki belőle a kérdés. - Kicsoda? - Tudod, kiről beszélek! - csattant fel élesen Ali. - Miért mondta Ted, hogy Maggie elégedett? - Kíváncsian várom a választ. - Nem Connor, most neked kell felelned. Én nem is sejtem mire gondolhatott. - Azt hiszed, hogy én többet tudok? - Biztos vagyok benne. Túlságosan is jól ismerlek. - Igen, hogy is felejthettem el? Sejthettem volna, hogy előled semmit sem lehet eltitkolni. Ali felkapta a fejét. - Tehát bevallod, hogy van valami, amiről nem tudok? Connor hallgatott. - Ted mire célzott? - ismételte meg Ali a kérdését. - És mi köze ennek az egésznek a szombat estéhez? A férfi vállat vont. - Feltételezem, hogy a partira gondolt - felelte kitérően. Ali kezdte elveszíteni a türelmét. - Természetesen. De nem ez érdekel. Tudni akarom az okát, miért mondta, hogy Maggie elégedett lesz. - És ezt pont tőlem kérded? - nézett rá Connor ártatlan képpel. - Talán egyszerűen csak örült, hogy jól szórakoztunk. - Megint vállat vont. - Valószínűleg szívesen boronálja össze a párokat. - Ostobaság, Nem érdekelnek a meséid! Maggie ismeri a körülményeket. Tudja, hogy vőlegény vagy, nősülni készülsz. Tőle hallottam, hogy megvásároltad a Langstone-farmot, és elkezdted felújítani, mert ott akarsz letelepedni. - Csakugyan említettem neki - bólintott Connor. Ali zavartan rázta meg a fejét.
- Ha így van, akkor miért... Úgy értem, tisztában volt vele, hogy miattad akartam felmondani, itt hagyni csapot papot... - ...miért szerette volna, hogy te és én újra egymásra találjunk? - Igen. - Mert tudta, hogy ez minden vágyam. Ali elkerekedett szemmel meredt Connorra. Lehetséges, hogy megbolondult? Nyelt egyet. - Feltéve, hogy jól értettelek... Elmagyaráznád, hogyan képzeled? Mi lesz a mennyasszonyoddal? Azzal a másik nővel, akit feleségül akarsz venni. Aki miatt Denehurstbe költöztél. Connor nem sietett a válasszal. A tekintete megpihent Ali arcán, mintha most látná először. - Nincs másik nő - jelentette ki végül. - Sosem volt. Csak te. Miattad jöttem Denehurstbe, hogy a közeledben lehessek.
12. FEJEZET Ali most már végképp nem értett semmit. Kábán a homlokához szorította a kezét. - Nincs másik nő? Hogyhogy? - kérdezte a hosszúra nyúlt hallgatás után. - Ahogy mondom - felelte higgadtan Connor. - Mert nem is volt. - Dehogynem! - kiáltotta izgatottan Ali. - A saját szememmel láttam. - Kit? - A... a barátnődet. Veled együtt. Az autódban. Most Connor meredt értetlenül a lányra. - Fogalmam sincs, miről beszélsz. Nem láthattál senkivel, mivel nincs barátnőm. - Azt akarod mondani, hogy csak képzelődtem? - csattant fel indulatosan Ali. - Pedig a saját szememmel láttam! - Nyugodj meg! - Tökéletesen nyugodt vagyok. - Sajnálom, de ha ragaszkodsz az állításodhoz, akkor pontosabban írd körül, miről van szó, hogy én is vissza tudják emlékezni. - A hétfő estéről beszélek. - Hétfő este... - Pontosan! A High Streeten láttalak, a kocsidban várakoztál egy fodrászüzlet előtt. Aztán... aztán kinyitottad az ajtót egy nőnek. Szakadt az eső, és az illető beszállt. Ali dacosan nézett a férfira. - Egy nő... Aha! Biztosan Lucyra gondolsz. - Connor megkönnyebbülten felnevetett. - Hol voltál? Nem is láttalak. Ali nyelt egyet, és megpróbált úrrá lenne a zavarán. Lucy... mindig is utálta ezt a nevet. - Pesze hogy nem láttál, mert az utca másik oldalán álltam. Connor bólintott. - Zuhogott. Lucy épp a fodrásztól jött... - A pokolba Lucyval! Én bezzeg bőrig áztam. - Sajnálom - mondta Connor. - Még nem egészen ismerem ki magam Denehurstben, de Tom mondta, hogy a fodrász pontosan szemben van a... - Ki az a Tom? - vágott közben ingerülten Ali. Tulajdonképpen egy csöppet sem érdekelte, de annyira össze volt zavarodva, hogy már azt sem tudta, mit beszél. - Tom. Lucy férje - magyarázta türelmesen Connor. Alinak zúgott a feje. Kicsoda Tom, és kicsoda Lucy? Kétségbeesetten nézett Connorra. A férfi megértette a néma kérdést. - Tomot bíztam meg a házam átalakításával. Lucy a felesége. Hétfőn szabadnapos voltam, épp a kandallón dolgoztunk. Tom előzőleg megígérte a feleségének, hogy elhozza a fodrásztól, amennyiben esne. Felajánlottam, bemegyek helyette a városba, hogy befejezhesse a munkát. - De... én azt hittem... - Tudom, mit hittél. Jó néhányszor próbáltam beszélni veled, de sosem hallgattál végig. - Most már semmit sem értek.
Connor bólintott. - Hazavihetlek? Néhány dolgot szeretnék végre elmagyarázni neked. Ali nagyot sóhajtott. - Rendben. Haspók lelkesen üdvözölte őket. Persze elsősorban a vacsorája érdekelte. Ali leguggolt, és szórakozottan simogatni kezdte a kandúrt. A szőke nő tehát nem Connor barátnője. Nincs senkije! De ha ez így van, akkor miért hazudott neki? Gondolatai vadul kavarogtak a fejében, miközben teletöltötte Haspók tálkáját. - Úgy érted, hazudtál, amikor azt állítottad, egy másik nő miatt jöttél Denehurstbe? - kérdezte Ali, de közben kerülte a férfi tekintetét. - Mondjuk inkább úgy, kitaláltam egy történetet. - Hazudtál? - Ez túl kemény kifejezés. - Jó, szóval akkor kitaláltál egy történetet. Miért? - Mert nem akartalak elveszíteni. - Nem értem. - A megérkezésem után elhatároztad, hogy otthagyod a kórházat, ugye? - Igen. Ennek ellenére felfoghatatlan számomra, mit akartál ezzel a mesével. Az elhatározásom megmásíthatatlan volt. - Lehetséges, de végül is elértem, amit szerettem volna. Nem mentél el. Miért? Ali lázasan törte a fejét. Nem árulhatja el az igazi indokot. Nem mondhatja, hogy azért maradt, mert be akarta bizonyítani, már semmit sem érez a férfi iránt, és egy csöppet sem zavarja, hogy egy másik nő mellett találja, meg a boldogságot. - Akárhogy is, cselekednem kellett - folytatta Connor. - Elhatároztam, mindent egy lapra teszek fel. Úgy számítottam, a bejelentésem után maradni fogsz, hogy bebizonyítsd, már semmit sem jelentek neked. Ali tátott szájjal meredt a férfira. - Jól gondoltam, ugye? - Én... - A lényeg, hogy maradtál. A lány elfordult. - Miért jöttél Denehurstbe? - Már mondtam. - Igen, hogy a jövendőbelid közelében akarsz lenni. - Ali mély lélegzetet vett. - Tudtad, hogy Denehurstben élek? Connor bólintott. - És azt is tudtad, hogy a Szent Márk Kórházban dolgozom? Újabb biccentés. - Ennek ellenére azt állítottad, hogy véletlenül kerültél ide. - Nem egészen, csak te értelmezted így, Ali megcsóválta a fejét. - Még most sem látok világosan. Áruld el végre, miért jöttél Denehurstbe, és vállaltál munkát a Szent Márk Kórházban! Egy fiatal, becsvágyó orvos ennél jobb állást is kaphat. Aztán az a farm... Miért kezdtél neki a felújításnak? Annyira nem illik hozzád, legalábbis ahogy eddig ismertelek... - Hosszú történet, nem is tudom, hol kezdjem. - Talán az elején - javasolta Ali. Besétáltak a nappaliba. A lány letelepedett a díványra, míg Connor az egyik karosszékben foglalt helyet. Egymással szemben ültek, és mint oly sokszor az este folyamán, először most is hallgattak egy ideig. Haspók törte meg a csendet. Mivel már bekebelezte a vacsoráját, egy kis kényeztetésre vágyott. Egyetlen ugrással fenn termett Connor ölében. - Azért van, aki szívből örül a felbukkanásomnak Denehurstben - jegyezte meg évődve a férfi. - Hallhatnám végre a beszámolódat? - fortyant fel türelmetlenül Ali. Connor bólintott. Szórakozottan simogatta a kandúrt, amíg az hangosan dorombolni nem kezdett. - Először is be kell vallanom, hogy a szakításunk után teljesen a padlóra kerültem.
Ali nem felelt. Számára sem volt könnyű időszak. - Természetesen tudtam, hogy számos kivetnivalót találtál a viselkedésemben, és bizony alaposan megnehezítettem az életedet - folytatta a férfi. - De tényleg szerettelek, és egyszerűen nem akartam elhinni, hogy végleg elmentél. - Megcsóválta a fejét. - Egy darabig azzal a gondolattal vigasztalódtam, hogy előbb-utóbb úgyis visszajössz. Az a fene nagy büszkeségem nem viselte el a végleges szakítás gondolatát. - Felsóhajtott. - Azután egyszer csak rádöbbentem, hogy tényleg elveszítettelek. Akkor rettenetes időszak kezdődött az életemben, amire nem szívesen emlékszem vissza. Connor néhány másodpercre elhallgatott, két tenyerébe hajtotta az arcát, aztán megdörzsölte a szemét, és újra felpillantott. - Amikor egy kicsit jobban lettem, összeszedtem a bátorságomat, és keresni kezdtem az okokat. Rájöttem, hogy nincs az a nő, aki hosszú távon elviselte volna az éretlen és önző viselkedésemet. Arra is ráébredtem, hogy csak a szakítás okozta megrázkódtatás nyitotta fel a szemem. Nem tudtam, mitévő legyek, és kétségbeesésemben az anyádhoz fordultam. Ali tágra nyílt szemmel meredt a férfira. - Az anyámhoz? - kérdezte hitetlenkedve. - Igen. - És mit mondott? - Kedves volt, de távolságtartó. Gyakorlatilag közölte velem, hogy hagyjalak békén. Elmondta, új életet kezdtél, és hogy semmilyen körülmények között sem szeretnéd, ha zavarnálak. Ali hallgatott. - Így volt? - érdeklődött Connor. - Ő az édesanyám, és a lehető legjobbat akarta nekem - felelte kitérően a lány. Connor bólintott. - Akkor elhatároztam, hogy követem a példádat, és én is új életet kezdek. Még barátnőim is akadtak, bár egyikükkel sem alakult ki komoly kapcsolatom. Végül szembe kellett néznem az igazsággal. Tudtam, még mindig szeretlek, és képtelen, lennék elfelejteni téged. Nem maradt más választásom, újra keresni kezdtelek. - Megint elmentél az anyámhoz? - Nem. Tudtam, úgyis hiába tenném. Ezúttal mást találtam, ki. Megpróbálkoztam az orvosi kapcsolataimmal. - Felsóhajtott. - Eleinte nem volt szerencsém. Mintha a föld nyelt volna el. Senki sem hallott felőled. Közel álltam a kétségbeeséshez, amikor egy nap találkoztam Rupert Jamesonnal. Emlékszel Rupertre? - Természetesen. Éppoly féktelen és megbízhatatlan alak volt, mint te. Connor elhúzta a száját. - Mindenesetre segített. Beszélgetésbe elegyedtünk. Mesélt egy barátjáról, aki Denehurst közelében kisebb autóbalesetet szenvedett, ezért a Szent Márk Kórházba szállították. Ott meglátott téged, és felismert. - Ebben az országban képtelenség elbújni - fakadt ki Ali. - Mindig van valaki, aki rád talál. Connor elvigyorodott. - Én nem panaszkodom, mivel nekem jól jött. Ez volt az első biztos nyom. Nem vesztegettem az időt, hogy ellenőrizzem Rupert történetét. Egyenesen Denehurstbe jöttem, és megállapítottam, hogy tényleg itt dolgozol. - Mikor történt ez? - érdeklődött kíváncsian Ali. - Tavaly, december közepén. A lány megütközve nézett Connorra. - Fél évvel ezelőtt? A férfi bólintott. - És meg sem próbáltál kapcsolatba lépni velem? Connor a fejét rázta. - Mit szóltál volna, ha megteszem? - Nem is tudom. - Én viszont igen. Elküldtél volna a pokolba. A lány hallgatott, és kinézett az ablakon.
- Tehát mást kellett kieszelnem. Nem áltattam magam, tudtam, fel kell adnom a korábbi életvitelemet, ha célba akarok érni. Kézenfekvőnek tűnt, hogy munkát keressek a Szent Márk Kórházban. - Megcsóválta a fejét. - Sajnos nem sikerült. A Szent Márkban egyetlen üres állás sem volt. De Winchesterben találtam munkát. Helyettesítenem kellett valakit, amit örömmel elfogadtam. Ali csak ámult és bámult. - Winchesterben dolgoztál? - Igen. Noha nem ez volt az álmom, egy lépéssel mégis közelebb kerültem a célomhoz. - És aztán? - kérdezte izgatottan a lány. - A winchesteri időszak alatt körülnéztem az ingatlanpiacon. Úgy döntöttem, hogy letelepszem a környéken. Pár hét múlva az ügynökség felajánlotta a Langstone-farmot. Első pillantásra beleszerettem, és megvásároltam. Aztán megismertem Tom Simmondsot, és akkor már biztosra vettem, hogy megfogtam az isten lábát. - Ezt meg hogy érted? - Megtaláltam álmaim házát és egy tisztességes mesterembert, aki vállalta a felújítást. Most már csak álmaim asszonya hiányzott... Ali hitetlenkedve vágott közbe. - Várj! - kiáltotta izgatottan. - Ugye nem azt akarod mondani, hogy kiadtál egy nagy halom pénzt, és a jó szerencsére bíztad magad? Nem tudhattad, hogy én... hogy vajon... - Vállalnom kellett a kockázatot. A ház megvásárlásával bizonyítani akartam, hogy már nem az a felszínes, éretlen tacskó vagyok, akit annak idején elhagytál. Szerettem volna megmutatni neked, milyen sokat változtam, és mennyire komolyan veszem az életet. - Hogyan sikerült állást kapnod a Szent Márk Kórházban? - Szerencsém volt. Természetesen továbbra is figyeltem az orvosi szakfolyóiratokban és a napilapokban megjelenő hirdetéseket. Úgy számoltam, előbb-utóbb csak megüresedik egy hely a kórházban. De hogy ilyen gyorsan állást kapok, ráadásul a sürgősségin, azt remélni sem mertem. Megpályáztam a meghirdetett állást, és elnyertem. - Amikor először megpillantottál... meglepettnek tűntél. Tehát az egész csak színjáték volt? - Tudtam, hogy ingoványos talajra léptem, és óvatosnak kellett lennem. Elvégre sejtettem, miként fogadsz majd. Mint tudjuk, helyénvalónak bizonyult az elővigyázatosságom. Te sem állíthatod, hogy örültél volna a felbukkanásomnak. Ali elvörösödött. - Rettenetes megrázkódtatásnak éreztem. - Ráadásul nem is sejthettem, mennyire komolyak a fenntartásaid velem szemben. Amikor láttam, hogy teljesen elzárkózol előlem, kételkedni kezdtem a tervem sikerében. Addig minden simán ment, talán túlságosan is simán. Arra azonban nem számítottam, hogy ekkora ellenkezés lesz benned. - Végre kezdtem élvezni az életet nélküled is - magyarázta Ali. - És akkor hirtelen újra megjelentél, mint derült égből a villámcsapás. Épp eleget szenvedtem, szerettem volna már egy kis nyugalmat. - Féltél, hogy feltépem a régi sebeket, ugye? - Igen... Teljes képtelenségnek tűnt, hogy nap mint nap lássalak, és együtt dolgozzam veled. Féltettem a lelki békémet. Egyszerűen inamba szállt a bátorság. - Tényleg felmondtál volna? Ali bólintott. - Álmomban sem hittem volna, hogy el akarsz szökni előlem - jegyezte meg a férfi. - Kétségbe voltam esve. - Én is. - Connor nagy levegőt vett. - Itt álltam az új állásommal, az új házammal... Mindkettőt csak azért szereztem, hogy a közeledben legyek. És akkor kiderült, hogy fel akarsz mondani. Villámgyorsan kellett cselekednem. Mindent, vagy semmit. Vállaltam a kockázatot és... - Hazudtál nekem. - Kitaláltam egy képzeletbeli nőt - folytatta zavartalanul Connor. - A terv bevált, mert te nem mentél el. Mind a mai napig Denehurstben élsz, és a Szent Márk Kórházban dolgozol. Ali sokáig nem szólt. Kipillantott az ablakon, a nyugati látóhatáron lassan vörösesre színeződő égre. Amikor ismét Connorhoz fordult, észrevette, hogy Haspók elaludt a férfi ölében. Olykor-olykor halkan dorombolt álmában.
- Maggie tudta, ugye? Connor bólintott. - Mióta? - Néhány hete. - Hogyhogy? Nem értem... - Éreztem Maggie idegenkedését - kezdte a magyarázatot Connor. - Sejtettem, hogy érzéketlen, önző alaknak tart, aki átgázolna mindenkin. Tehát elhatároztam, hogy beavatom a tervembe. - És mit szólt hozzá? - Bátorított, ugyanakkor óva intett. Semmi esetre sem akarta, hogy újabb sebeket szerezz. Elmondta, hogy sokat szenvedtél a múlt miatt, noha igyekszel bátornak látszani. - A tervedben milyen szerepet játszott a grillparti? - érdeklődött Ali. - Elmeséltem Maggie-nek az első találkozásunk történetét, és ő mindent úgy rendezett, hogy felidézze benned a múltat. - Ted szaxofonszólóját is beleértve? - Igen. Sajnos azonban hiábavalónak bizonyult minden erőfeszítésünk. - Tévedsz - tiltakozott Ali. - Valami megváltozott. Azon az éjszakán úgy éreztem, mintha megállt volna az idő. Körülölelt a régi varázs, szerettelek volna visszakapni. Azt akartam, hogy úgy szeressük egymást, mint régen. Connor felnézett. - Én is ezt szerettem volna. - Akkor miért mentél el? - kérdezte halkan Ali. A férfi felsóhajtott. - Pokolian nehéz volt, elhiheted. De nem áltattam magam. Tudtam, még túl korai lenne... Hogy csak addig tartana a varázs, amíg az égen ott ragyog a hold. Egy perccel sem tovább. A hajnal első fényénél meggyűlöltél volna. Még mindig annak a felelőtlen, könnyelmű aranyifjúnak tartottál, akiben nem lehet megbízni. Türelemre intettem hát magam... Aztán váratlan bonyodalmak adódtak. - Váratlan bonyodalmak? - Maggie betegsége, a találkozás Teddel és a véletlenül elejtett megjegyzése... - Connor elmosolyodott. - Most, hogy mindent elmondtam, mit gondolsz, lenne esélyünk az újrakezdésre? Ali a férfira nézett, de képtelen volt megszólalni. Connor felállt, letette Haspókot a földre, és a lányhoz lépett. - Nem kell semmit sem mondanod. Azt akarom, hogy nyugodtan gondolj át mindent. - Néhány másodpercig habozni látszott, majd így folytatta.: - Még egy utolsó kérdés: lennél- e a feleségem, és segítenél-e nekem a Langstone-farmot meleg, családi fészekké varázsolni? - Connor két tenyere közé fogta Ali arcát. - Most elmegyek - suttogta. - Elmegyek, hogy legyen időd gondolkozni. - Halkan felsóhajtott. - Ha maradnék, akkor nem állnék jót magamért. A lány moccanni sem mert. Hallotta, a zár kattanását, ahogy Connor becsukta maga mögött az ajtót, majd az autója távolodó zaját. Haspók a gazdája lábához dörgölőzött. Ali gépiesen felemelte, és az ölébe vette. Szórakozottan vakargatni kezdte a füle tövét, amíg a kandúr hangosan dorombolni nem kezdett, de a lány gondolatai továbbra is Connor körül jártak. Zúgott a feje. Az elmúlt órában túl sok mindent tudott meg. A férfi egy percig sem nyugodott bele az elvesztésébe, fáradságot nem kímélve megkereste őt, és még egy képzeletbeli barátnőt is kitalált, csak hogy visszakaphassa. És végre, most első ízben, megkérte a kezét. Azt akarja, hogy költözzön vele együtt a Langstonefarmra. Családról beszélt. Azelőtt sosem említette, hogy gyerekeket szeretne, Ali pedig nem merte szóba hozni ezt a témát. Az egész olyan valószerűtlennek tűnt, hogy még most sem merte elhinni. Végigsimított, a haján. Connor megváltozott. Felnőtt lett. De bízhat-e benne? Megkockáztathatja-e az újrakezdést? Tulajdonképpen mit érez iránta? Nem is olyan rég még el akart menekülni előle. Miért? Gyűlöli? Fél tőle? Esetleg... szereti? Igen, halálosan szereti. Sosem, tette magát túl a szakításon. Connor álmai hercege. Csak azért, szökött el tőle, mert nem bírta elviselni, hogy közel van hozzá, de mégis olyan távol. Nem bírta tovább az állandó sóvárgást, a soha be nem teljesülő álmot.
És most Connor feleségül akarja venni, mert még mindig szereti. Miért nem mondott neki azonnal igent? Miért fél még mindig az érzéseitől? Miért, ilyen bizalmatlan? A szerelem a nagyobb benne, vagy a félelem? Ali lassan felállt, és felballagott a hálószobájába. Másnap reggel azonban nem jutott rá idő, hogy megbeszéljék a magánügyeiket. A sürgősségi osztályon lázas munka, folyt. A környéken a levegő szennyezettsége miatt szmogriadót rendeltek el, és rengeteg asztmás beteg érkezett légszomjjal küszködve, akiket sürgősen el kellett látni. - Ma operálják Maggie-t? - kérdezte Jessica a raktárba menet. - Igen. - Ali meg sem próbálta, titkolni az aggodalmát. A saját gondjai ellenére egy percre sem feledkezett meg a legjobb barátnőjéről. - Drukkolj neki te is! - Hogyne. Mikor látogathatom meg? Vettem neki virágot. - Ha végeztem, benézek hozzá - mondta Ali. - Feltételezem, hogy igazán csak estefelé ébred fel. Feltétlen érdeklődj az osztályos nővérnél, mielőtt felkeresnéd! Jessica bólintott. Az ajtóban hirtelen felbukkant Connor. - Figyeljetek! Az inhaláló készen áll? - Máris. Ali érezte, hogy akarata ellenére elvörösödik. - Rendben. Az ötös vizsgálóban vagyok egy asztmásnál. Sürgős szüksége lenne a készülékre. Felvillantotta ellenállhatatlan mosolyát, azzal eltűnt. Jessica nagyot sóhajtott. - Csodálatos férfi! - lelkendezett. - Ha nem lenne foglalt, és nem lenne ott Joe, biztosan beleszeretnék. - Fürkésző pillantást vetett a munkatársnőjére. - Ismered a mennyasszonyát? Ali nyelt egyet. - Nincs mennyasszonya. - Micsoda? Tehát, szabad a pálya? - Nem is tudom. - Megkérte a kezed, ugye? Láttam a szemén. És a te szemeden is. - Jessicát most már nem lehetett leállítani. - Megkérte a kezed! - Igen. De légy szíves, ne mondd el senkinek! - könyörgött Ali. - Még nem döntöttem. - Néma leszek, mint a sír. Annyira örülök! - Mennünk kell - nógatta Ali a lányt. - Stevens doktor várja az inhalálót. A délelőtt gyorsan eltelt. Alinak már az ebédszünetben rá kellett ébrednie, hogy Jessica mégsem tud titkot tartani. Beth sokat sejtetően vigyorgott, amikor találkoztak, Harvey pedig kérdő pillantást vetett rá. Szemlátomást Joe és Mac is gyaníthatott valamit, Ali örült, amikor végre befejezte a műszakot. Átsietett Tim Bartholomew osztályára, hogy meglátogassa Maggie-t. Amikor belépett a kórterembe, a barátnője csukott szemmel feküdt. - Szia! - mondta halkan, föléje hajolt, és megpuszilta az arcát. - Szia! - nyitotta, ki Maggie a szemét. - Hogy vagy? - Fáradtan, de elég jól. Ali elmosolyodott, és megszorította a barátnője kezét. - Tim Bartholomew járt itt - folytatta bágyadtan Maggie. - És? - Azt mondta, egészen biztos benne, hogy a csomó ártalmatlan, de természetesen meg kell várni a szövettani vizsgálat eredményét. - Csodálatos! Annyira örülök! - lelkendezett Ali. - Most már biztos, hogy nem lesz semmi baj. Tim nagyszerű orvos. Ted meglátogatott? - Igen. Ő hozta a rózsákat. Maggie szemhéja megint lecsukódott. - Aludj csak! Majd holnap visszajövök. Addigra elmúlik az altató hatása. Ted bejön még? Maggie erőtlenül elmosolyodott. - Igen... Köszönöm, hogy szóltál neki. Olyan jó, hogy mellettem van. - Akkor csak pihenj tovább! Viszlát! A lány felállt, és halkan az ajtóhoz surrant.
- Ali... - Igen? - Úgy örülök Connornak és neked! Jessica járt itt, és mindent elmesélt. Ne vesztegesd az időt! Az élet túlságosan rövid, hogy búslakodjunk. Maggie nem folytatta. Elaludt. Ali a gondolataiba merülve hagyta el a kórtermet. Connor az előcsarnokban várta. Tudta, hogy Maggie-nél járt, és kérdőn pillantott rá. A lány hosszan a szemébe nézett. Azután lassan bólintott, és elmosolyodott. Mind a ketten tudták, hogy nem csupán a Maggie-re vonatkozó, ki nem mondott kérdésre válaszolt... Connor megfogta a kezét. - Gyere, menjünk haza! Letelepedtek Ali nappalijában, pizzát ettek, és megittak egy üveg olasz bort. Közben a múltról beszélgettek, a három évről, amelyet egymástól távol töltöttek. Meg a jövőről... Aztán egy idő múlva elhallgattak. Kifogytak a mondanivalóból. Connor megkönnyebbülten felsóhajtott. - Tényleg megváltoztam - bizonygatta. - Bátran elhiheted. Ali félénk pillantást vetett rá. - Rendben van, ameddig... - Ameddig? - kérdezte kíváncsian a férfi. - Ameddig nem esel túlzásba. Nem szeretném, ha minden szenvedélyről lemondanál. Ugye érted, mire gondolok? - fejezte be Ali a mondatot lángvörösre gyúló arccal. - Vagy úgy! - Connor felugrott. - Nem akarom, hogy kétségek közt őrlődj - suttogta rekedtes hangon. Javaslom, hogy ne is vesztegessük tovább az időt. Mindjárt meggyőződhetsz arról, hogy az aggodalmad teljességgel alaptalan. Nem várta meg a lány válaszát, hanem magához ölelte, föléje hajolt, és a szájával lezárta az ajkát. Ali lehunyta a szemét, és a karját a férfi, nyaka köré fonta. Miközben csókolóztak, érezték, hogy ellenállhatatlan erővel tör rájuk a vágy. Túlságosan régóta éltek önmegtartóztató életet. Egy másodpercig sem akartak tovább várni. - Kívánlak! - zihálta izgatottan Connor, miközben magához szorította a lányt. - El sem tudod képzelni, mennyire! - De igen. Én is rengeteget sóvárogtam utánad. Connor remegő kézzel gombolta ki Ali blúzát, majd hagyta a földre hullni. A lány türelmetlenül tűrte fel a férfi ingét, hogy megsimogathassa meztelen mellkasát. Percek alatt megszabadították egymást a ruhadarabjaiktól, azután Connor az ölébe kapta Alit, és megindult vele felfelé a lépcsőn. A hálószobába érve óvatosan lefektette az ágyra. - Drágám - simított végig gyöngéden szerelme dús haján. - Már attól féltem, hogy ez a pillanat sohasem következik el. Reszkettem, hogy örökre elveszítelek. - Connor - lehelte Ali, és sóhajtva lehunyta a szemét, amikor a férfi ujjai felfedezőútra indultak a testén. Hogy bírt ilyen sokáig lemondani erről a boldogságról? Hogy tudott Connor nélkül élni? A vágyuk szinte már az elviselhetetlenségig fokozódott, amikor a testük végre eggyé vált. A lány tudta, hogy csak Connoral élheti át ezt a mámorító boldogságot. Egyszerre érték el a csúcsot. A férfi hangosan Ali nevét kiáltotta, és közben olyan erősen szorította, mintha soha többé nem akarná elengedni. Később, amikor már kimerülten, de elégedetten pihegtek egymás mellett, Connor gyöngéden megharapdálta a lány fülcimpáját. - Megnyugodtál? - kérdezte színlelt aggodalommal. - Vagy további bizonyítékokra van szükséged? - Jaj, Connor! - nevetett fel Ali. - Éppen olyan szenvedélyes vagy, mint azelőtt. Szerencsére ezen a téren nem történt változás. - Csakugyan sikerült eloszlatnom minden félelmedet? - vonta fel a szemöldökét, még mindig a kételkedőt játszva Connor, majd egy hirtelen mozdulattal a fejükre húzta a takarót. Alinak elállt a lélegzete, amikor rájött, mit tervez. - Addig nem nyugszom, amíg nem sikerül száz százalékig meggyőznöm téged - duruzsolta a férfi a fülébe. Ali testét ismét elöntötte a forróság.
- Nem akarok túl mohónak tűnni - suttogta izgatottan. - De ha belegondolok, bőven van mit pótolnunk... Válasz helyett Connor hevesen átölelte, és föléje hajolt. - Állj! - kiáltotta riadtan Ali. A férfi megrökönyödve nézett rá. - Haspók... Teljesen megfeledkeztünk róla - magyarázta a lány. - Ott a törzshelye az ágyam végében. Connor elvigyorodott. - Jól van, öregfiú, nem akarunk száműzni - kacsintott pajkosan a macskára. Türelmesen vártak, amíg Haspók kényelmesen elhelyezkedik a lábuknál. Akkor Connor megint visszafordult a szerelméhez. - Hol is hagytuk abba? - kérdezte. Ali pajzánul elmosolyodott. - Mintha el tudnám felejteni...
