KIADJÁK: DR. CSERNÁTONI GYULA, DR. FERENCZI ZOLTÁN, KORBULY JÓZSEF

Kolozsvár

• 6. 8Z.

1889. November 1.

PEfilíUZEül K I A D J Á K : DR.

CSERNÁTONI GYULA, DR. FERENCZI ZOLTÁN, KORBULY JÓZSEF.

Megjelenik minden két hónapban. Előfizetési ára egy évre 2 frt 50 kr. Egy-egy fűzet ára 50 kr.

November—Deczemler.

Kézíratok és előfizetési pénzek a kiadóhivatalnak czímzendó'k. Kolozsvár, Bel" Farkasutcza 13. sz.

Irodalmi irányok s harczok 1847-ben. (Harmadik közlemény.)

Majd ismét egy élez a 264.l 1. és egy gúnyos vonatkozás a „Heti szemlé"-ben a „Helység kalapácsáéról: „ — De nem hiu ábránd-e művészetek pártolását követelni. várni, remélni ott, hol még olly csekély a szellemi tökélyesedés utáni vágy, miszerint egy olly* nagy városban, mint Debreczen, egy n é p s z e r ű költő munkájából h á r o m példányt vesznek meg. Ugyan hány példány kél el e szerint egy nem n é p s z e r ű költő munkájából ? 0 Dobreczen, Debreczen ! n e m h í j á b a a t e n e v e d n a g y f a l u ! falu vagy, még annál is roszabb, mert ott legalább nem keres az ember lelki műveltséget s igy nem is csalódik. — Ugyan hogy tud fön1

L. közölve Pet. Muz. 1889 192. 1.

állni egy könyvkereskedő ezen áldott vidéken? — kétségkívül csíziókból él, és Argirus históriájával speculál. Ajánljuk neki A h e l y s é g k a l a p á c s á t , ez is ad c a p t u m lesz, meg ezt is népszerű költő irta." A 301. lapon egy Ön aláírásu kis czikkben pedig ez áll: „ — K o l o z s v á r t , márcz; 28. E napokban jelent meg illy czimü versfüzér: F e k e t e be* tűk, irta K é z s m á r k i . Nincs könnyebb, mint nevesb Íróink hibáit elsajátítani; ama versek irója mindazt mit Petőfy (!) műveiben kárhoztatni lehet, hiven eltanulta, és a mifc Petöfynek (!) eredetisége miatt (laicus szemekkel tekintve) sokan elnéznek, az ennél erőltetett tnestcrkéltség által nevetségessé lesz." 11

©BCU Cluj

Irodalmi irányén és liarczoí 1847-DBU.

323

Utóbb jön a Petőfinek Aranyhoz s az Aranynak Petőfihez írtköltői levele kigunyolására két travestia, melyeket a Pet. muz. 1889. 109 — 116. 1. közöltünk, s majd egész terjedelmében főczikk gyanánt közli a B u d a p e s t i H í r a d ó bírálatát Hiadorról. Ez a Hiadorról szóló czikk a B u d a p e s t i H i r a d ó 1847. 592. számának tárczájában jelont meg: „E m ] é k l a p o k egy főrangú hölgyhöz i r t a H i a d o r, c ez. a. s a H o n d o r ü sietett közölni 22. és 23. számában (425 ős 445. ]. jun. 1. és 8.). E bírálat utolsója ama czikksorozatoknak, melyekkel a B. H. kikelt Petőfi és az ifjú írók ellen s már csak azért is érdekes közelebbről megtekinteni, mert a Honderű és pártja az irodalomban Hiadorral (Jámbor Pál) akarta ellensúlyozni Petőfit. A szerk. e czikkrőlmegjegyzi ugyan, hogy más lapé, de azért igen valószínű, mit a S z é p i r o d a l m i S z e m l e már akkor gyanított, ' hogy a Honderű környezetéből került ugy e, mint általában a B. H. irod. tárczái, melyek mind *f* jegy alatt jelontek meg, tehát egy kéztől eredtek, ugy látszik, a Zerffiétöl. 1

1847. II. lb. l. . . . „a Budapesti Hiradóbul" vett czikkely részrohajJatlansága kissé gyanús előttünk a Honderű szájából, inert belső jelek után épen azon kéz művének látszik az, mely a Honderű aestheticai czikkeit írogatja."

224

Sok fiatal lyricusunk igen jeles, mond a nevezett czikk, de az elismerés mégis csekély a sajtó kottériáskod á sa miatt. „Egyik rész azt hiszi, hogy Magyarországnak csak egy (?) költőjo van, Petőfi ur; a másik rész viszont ugy véli, hogy Petőfi ur minden tehetsége mellett sem első költője hazánknak, hogy ehhez hiányzik nála á l t a l á n o s m ű v e l t s é g és bármennyire megfelel is az olvasóvilág nyersebb része igényeiiiek,annál kovósbbé elégítheti ki azon kisebb, de mindenesetre eldöntő részét a müveiteknek, melly ezen — mint mondani szokás — természeterős talentomnak vad zugása s tombolásában semmi gyönyört találni n e m t u d , nem a k a r. Mi saját kegyelettel viseltetünk m i n d e n iránt, mi a szell e m t ő l s z á r m a z i k , és azért örömestebb látunk [egy furiává alakított márványdarabot, mint a kötömeget magát; mert minket inkább a szellem köt le, melly a kődarabba lehelve lőn, és ezt m üs z e m l ó l e t tárgyává teremte át. A kritikusnak pedig első kötelessége arra tekinteni, minő ihlet elevoníti a holt alakokat. Ha ez ihlot aljasság kifolyása — akkor semmi nemes, tartós, tehát semmi való és szép nem teremtethetik. Mi tehát az egész Petőfi-vitát mellőzzük, s némelly félreismert lyricust akarunk a kri-

©BCU Cluj

Irodaim irányoK és larraoi

835

tikai látcső alá helyezni — meglátandók, vajjón minden költészetünk csakiigyan egy személyben összpontosult-e, vájjon nincs-e ezen első (?•!?) mellett talán egy második költő, ki a lyrikai mezőn kitűnőt nyújtott." E bevezetéssel ismerteti a már említett „Emléklapok"-at. A tömeg legjobban az oly költőket érti meg, mond, kik a köznapi szenvedélyek ajtaján kopogtatnak; kik köznapi flosculusokkal izgalmat idéznek föl. Hiador nem ilyen, ő „az ő bensőből fakadó költ é s z e t é v e l azon költőkhöz tartozik, kik nem csak olvastatni, hanem értetni is akarnak'" Nem felületes az érzelmek fölszinén, „egészen érzés ő maga." 0 hát irodalmunkban „legvalódibb képviselője a t i s z t a l y r i c á n a k . " Nála minden frisen fakad a szívből s a pillanat ihlete ment minden aljas érzelgéstöl vagy bárgyú, pityergéstől. Az E m l é k l a p o k baíi is kedélye gyöngéd nőies és mégis férfiasán erős, ezek okozzák a legnagyobb ellentéteket nála sat. Dalainak a legköltöibb teszi tárgyát, — a fájdalom. „De nem azon c s i n á l t fájdalom, melly lapályos mostanságunk rongyos költönczeinek mintegy szol1 garuhája", hanem a való fájdalom. Aztán összehasonlítja Byront 1

Aligha nem czélzás a F e l h ő k re s Petőfi más hasonhangú költeményeire.

226

és Hiadort, és arra az eredményre jut, hogy „Hiador egyetl e n ü l , habár e g y e d ü l is, á 11 i r o d a l m u n k b a n . " „Nem osztja Vörösmarty hideg plasticáját, sima alakszabatos alanyiságával, melly a kifejezést a beltüzhöz illeszti; még kevesb közös van ő és Petőfi közt. Hiador szép iránti szent érzelmet hord keblében, melly még legvadabb, legvakinerőbb képzeletcsapongásait és fájdalomkínjait is megdicsőíti, megnemesíti, nekik aestheticai ihletet kölcsönöz. — Máskép van ez Petőfinél, ki szereti a gondolat nyerseségét kifejezési erő gyanánt árulni, ki bir talentommal: érzelmeit kellő ha* tálylyal visszaadni, de kinek érzelmei mindig mélyen állanak a költői szépség alatt. Ezért H.-t vádolhatni ugyan költői túlterheltséggel, dó soha nem aljassággal. S mennyiszer tehetni ezt Petőfinél?! . . . Habár ez utósónál több m o z g á s t találunk, Hiadornál viszont több az élet. Petőfi múzsája általánosb, ő keresztülkasul jár borpinczéken, nyílt utczákon, egy darab politikaron-* gyöt vet magára, irányokkal kaczérkodik; de ezen általánosság csak külfelé ható: benső szellemi átalánosság nem hatja át teremtményeit, ezért tetszik e költő olly rendkívül a közönség egy részének, mig a más részt boszantja} ezért ő, hű fordításban a külföld^ 11*

©BCU Cluj

327

Irodalmi irányok is larczoK 1847-ben,

nek bemutatva, ennek soha tetszeni n e m fog; mert alanyisága egészen parányi nézletek körébe

hálózva, á t a l á n o s e s z m é t ő l nem vezéreltetik, nem ad elénk egyebet dialeetious czafrangoknál, mellyok mindig semmi, gyakran puszta d i c t i o b e l i po i n t e k körül forognak; — ellenben H.-nál a szerelmi fájdalom zúg és ha gondolatait ittott betegessé teszi is, ha érzelme tulteljében fölkiált is: „Lelkem megörül ennyi vágy után" — de költészete mégis tele a l e g é p e b b k ö l t ő i elemmel. De hagyjuk a további hasonlításokat ! . . A szépirodalmi szemle ugy véli Petőfi „Összes versei "-nek birálatában, — hogy az ő múzsája „a magyar királyleány, aranyhajjal és mezítláb." —A mezítlen láb mit sem tesz—de hogy e lábak olly piszkosak, hogy e királylány annyit káromkodik, olly gyakran minden illemet elfeled, az rósz! a költészetbeli királylányoknak mindenek előtt méltóságukról nem szabad megfelejtkezniök! Aztán minő királylány az, ki mindig borról csacsog, füstölgő pipával szájában teszi dagályos reflexióit. Valljuk meg nyíltan! Petőfi múzsája vad, daczos czigánylány, nyers és durva és kormos, ingatag, a vad természet imádója, ki minden miveltségtöl visszaborzad. Már pedig a természet csak annyiban bir becscsel, mennyiben az örök minden-

328

hatónak egy nagy gondolatát megtestesítve gondolni képesek vagyunk benne." Hiador hát a valódi költő, hagyja hát az apró szellemeket, kik „óriási talentumán" foltot keresve igyekeznek fölkapaszkodni. „Mi szívesen megadjuk, szól alább, kinekkinek a maga helyét kritikai pantheonában irodalmunknak, csakhogy a szolga ne tolakodjék az ur elé, a csárdák fia a szőnyegfedte salonokba. Kinek szitok ül ajkán, az csak maradjon az erdőben, ott künn megadjuk neki az illető tiszteletet, s odaítéljük a díjt a veszekedés terén; de ha lelkesült dalnokok babérkoronáért zengetnek „fellengő éneket", o t t v-alódi d a l o k a t várunk, ott ne sértsen bennünket az aljasság hangja, ott nem gondolunk n e m z e t i s é g i e 1 ő j o g o k k k a 1, ott az elvontan ,szép fogalmai szerint ítélünk, és mindent kárhoztatunk, m i a valódi m ü s z é p p e l ellenkezik." Alább még egy czélzást tevén, hogy Petőfi és Arany költői leveleket váltottak, inti Hiadort, hogy hagyja a „korphrasis és irányhajhászokat zajongani", s maradjon az örök szép mellett. Látható tehát, hogy e bírálat túlnyomó része nem annyira Hiadorról, mint Petőfiről szól. Világos, hogy a hívek nem hallgatták el szó nélkül a támadást. Hiador ócsárlása divatba jött. Általában

©BCU Cluj

Irodalmi iráayoK és SarczoK I8í7-lei.

32$

330

nem oly egyenes kapcsolatban Petőfi nevével. Az Életképek mind jobban negligálta. Egy czikkét ezzel kezdte: „egy bizonyos Hiador", mi a Honderűt valóságos dühbe hozta. A harcz annál is inkább folyt a Hiador neve körül, mert Szigligetivel a „Mátyás fia" ügyében az ismert makacs pla1 Már elébb is, az É l e t k é - gium-perbe keveredett. Emellett pek 14. számában (1847 ápr. 3.) a Honderű más úton támadta meg Tüskey Emma álnév alatt valaki Petőfit. Midőn újból megjelent az nagyon szigorú bírálat alá vette Összes költemények közt „ J o k a i a Hiador „Emléklap"-jait, melye- Mórhoz" ez. költeménye, mely ket nagy dicséret mellett maga eredetileg a Pesti Divatlap 1845. Horváth L. adott ki, — s bennök folyamában jelent meg a 37. számcsak 4 igaz gyöngyöt talált. Mint- ban, (decz. 11.), rá „Irodalmi szehogy pedig a fenti dícsériáda Hia- relmes levél egy urfi szerkesztődorról a Budapesti Hiradó-ban höz" ez. gúnyos próza-travestiát 1847. máj. 14-én jelent meg'1,Eöt- írt az „Ökörszem"-ben. (1847. 523 vös bírálatát „Petőfi Sándor ösz- 1.) Erre jönnek aztán az év II-dik szes költeményei "-ről, mely az felében a Petőfi „üti levelei" a É l e t k é p e k 21. számában máj. Hazánkban, melyekben természe22-én jelent meg s mely Petőfi tesen ö is gyakran adott kifejeálláspontját nagyon helyes szem- zést a Hondorü és társai, viszont pontok szerint mutatja ki legki- a Hiador iránti lenézésének, mi a vált abban, hogy „magyar," — Honderűt még mértéktelenebb szinte feleletnek lehet tekinteni a dühbe hozta s így jelentek meg a B. Hiradő és Honderű támadásá- folyóiratunkban már közlött gú2 ra, legalább valószínű, hogy az nyos jegyzetek, melyekre e czikÉletképek ily szempontból látta künkben utaltunk. És pedig jel- , jónak sietve közölni a Pesti Hir- lemzö s érdekes, hogy mentői inkább támadták s lenézték az Életlap után. képek Hiadort (Jámbor Pál), a Ezzel természetesen nem volt vége a Honderű támadásainak s Életképek és Honderű 1847. I. a Hiador-ügynek sem, csakhogy sem volt kedvelt költő. Beteges sentimentalismusa, nagy részben affeetált phraseologiája, melylyel az athenaeisták által mívelt költői irány gyarlóságait utánozta s benne tehát legjobban nyilvánul ennek túléltsége: mindez a legmerevebb ellentétben állt a felküzdött és győzelmes népi iránynyal.

1

1

Az 592. számban. , Ugyanez a Pesti Hirlap 880. sz., május 14. 2

félévi folyamában. Vádolta Szigligetit, hogy darabját az ő benyújtott és cl nem fogadott „Törvénytelen vér'" czíinű drámájából vette.

©BCU Cluj

iroíaM irányok és haiczoK

331

Honderű annál inkább gúnyolta Petőfit s mert az Életképekben Tüskey Emma a plágium vádját sütötte Hiadorra, tehát ugyanezt a Honderű is megpróbálta rákenni Petőfire. így történt, hogy valóban a két költőt egymás rovására dicsérték és gyalázták pártok szerint s a Szépirod. Szemle helyesen jegyezte meg a Hiador „Hatytyudalok" ez. költeményeiről szólván: „Mi nem vagyunk elfogulva Hiador iránt s érdemeit tudjuk tisztelni, de oly barátai, mint a birálat irója, még sem lehetünk,1 s véleményünk oda járul, hogy ez csak reactio azon monopolizált dicsőítés után, melyet egy más irodalmi párt a maga kegyeltjére tul az elégen halmozott. Innen magyarázható azon • ellenszenv, melylyel viseltetik néhány lap és hívei Hiador ellen egy felől, míg a másik rész fehér égig magasztalja őt más oldalról." A mint már említettük, a „ B u d a p e s t i H í r a d ó " a „Honderű" nézetei mellett fogott fegyvert irodalmi tárczáiban. Ez egészen természetes. A Petőfi és köre költészetét nem lehetett már akkor szorosan elválasztani a politikától s általán a népiesnek mindig volt kezdettől fogva némi po1

Czélzás arra, hogy a Budap. Hiradó bírálatát e kötetke elé nyomatta a kiadó.

m

litikai mellékíze nálunk. E politikai elem p©dig a költészetben a legszabadabbelvű nézetekből táplálkozott, holott a „B. Híradó" ókonzervátiv volt a szó forradalomelőtti értelmében. A Petőfiék elleni föllépte tisztán elveiből következett. E czikkek értékéből azonban igen sokat von le s elvi jelentőségöket is gyanússá teszi az, hogy Zerffi írta őket, kinek ugyan ellenszenve őszinte lehetett s volt is, de elveit nagyon is a körülmények szabályozták s így csak természetes, hogy 1848 márcz. 15-dike után a forradalmiakhoz csatlakozott s Petőfi egyik dicsőítője lett. E czikkek elseje „Nép gs i r o d a l o m . " Irodalmunk nő ugyan, mond e ozikkben, de a nép még mindig keveset tud róla s ez sincs „csép figyelemmel" sem a népre, czivódásokba merül s bármennyit beszél a szabadságról, ellenvéleményt tűrni nem tud. Nincs nálunk a nemzeti érzelemnek központja s ennek belső emeltyűje, nincs továbbá egység. Az irodalom pedig, a népnek „e szellemi kincskamrája" a legrútabb czivakodás tere lön s pedig nem elvek, hanem személyek harezterévé. De a nép „műveltetni akar" s az irodalom tehát nem alkalmas s nem bírja meg ezt a tisztet. Ezért fogja ő a kritikai tisztet a kezébe s mert a költészet a nép első tanítója, kivált erre lesz tekintettel tárczái-

©BCU Cluj

Irodalmi iránytó és harcaflc 1847-te ban, azonban szigorúan csak azzal akar foglalkozni, „ m i a n é p nek n e t á n h a s z n o s l e h e t . " Mi azt hisszük, hogy előre haladtunk s művelteknek tartjuk magunkat?holott „ n e m z e t i é n ü n k t ü k ö r é — az i r o d a l o m , untalan az ellenkezőről tesz bizonyságot." 1 Ezek.az alapelvek, melyekből kiindul. E czikkekre következnek „A h o n i i r o d a l m i h i r d e t ő 1846" ez. tárczák. 0 terjedtnek látja irodalmunkat. A nyelvharezok után azonban ernyedtsóg vett rajta erőt s most (1847.) újra emelkedőben van. „Most a forrás korszakát éljük," — mond. „Múlt irodalmi korszakbeli géniuszunk gyors röptükkel szép darab /utat haladának meg, — most a tömeg jő ufcánok, nehézkes lépteivel; mozgás történik ugyan, de még igenigen szeretünk minden csárdában megállani; ezért csak lassan megyünk előre, nem egy nyerseséget hurczolunk magunkkal, s még sokról le kell szoknunk, mielőtt a civilisatio csarnokában, az első h e l y h e z közel férkőzhetnénk. "^Természetesen önösséget, szellemszabadságot s aljasságot lát az irodalomban s pedig sokat. A tombolok eredetiséget és szabadságot hangoztatnak s amaz majmolásban, emez cotteriáskodásban áll. Ily bevezetés után 1

529. sz. jan. 22. 1847. I. » U. ott. 533, sz. jan. 20,

334

természetes, hogy Jókay „Hétköznapok"-ját nem dicséri meg. Benne nyers kedélyt, a tudomány teljes hiányát, hatás utáni kapkogást és romlott stílt, lát. A lyrai művek közül Tompa, Császár, Sujánszky, Vachot S. mellett szerinte kiválik: „ P e t ő f i ,Felh ő i'-vel, mellyek ámbár Inggyöngébb műve költőnek, a költői erődús talentom nyomai mégis félreismerhetlenek rajta, mellynek csak a műveltség k ö s z ö r ű j é re van szüksége, hogy tündököljön." De általában mívoletlenséget, pártoskodást vet a költők szemére. Természetesen túlság volna azt hinni, hogy mindazok a részek , melyekben pártosságról, durvaságról, mivel etlenségről, irodalmi betyárkodásokról van szó, mind Petőfire vonatkoznának. Nem. Jelentékeny rész a bőbeszédű általános szidalmak közül Vahot Imrére és lapjára, a Jelenkorra és Pesti Hírlap ujdonsági rovataira vonatkoznak, amabban természetesen Jókayra, emebben Pákhra ezélos?, kik e lapokban a hírrovat vezetői voltak. De hogy a műveletlenség vádja főkép azt az irányt illette a szabadossággal és póriassággal együtt, melyet Petőfi képviselt legkiválóbban, az nem kétséges, kivált ha a rákövetkező tárczákban olvassuk a „ T i g r i s és Hyéná"-róí szóló bírálatot, | melyet jellemzetesség miatt már

©BCU Cluj

335

386

Irodalmi irányok és laraoS 1847-ba

s ez meg sietett kijelenteüi, hogy' „ A d a t o t t és nem a d a t o t t e bírálatok r a szerkesztőség vél©* nem tekintd r á m á k j a nu ár b a n" sPetőfi- menye kifejezésének l 2 hetők." Erre jött aztán Antiről az utolsó szól. Ebben a bíráló Manfréd ez. alatt egy válása, mindama vádat, melyeket előbb 2 melyre nincs mért kitérni. nagy általánosságban mondott el, A következő czikk „Észreismétli Petőfire alkalmazva. „Mi- i dőn népszerű lenni erőlködik, v é t e l e k a d i v a t l a p o k irá3 mond, vad, féktelen lesz, tombol, ny á r ó 1" ez. a. a három divatlapfölrúgja a port és dobálja a sárt." ról szól, melyben az Életképekről „Pedig Petőfit épen ezen irány, nagy bőséggel, a Pesti Divatlapezen sárdobálás miatt juttatták ról a Szépirod. Sz. megjegyzéseit barátai némi nevezetességre." El- idézve s a Honderűt Ugyanez elmondja aztán, hogy ninos neve- len mentve, csak rövidén szól. Az lése s elhanyagolta talentoma mel- Életképekről szólván, elítéli egész lett szíve és szelleme müvelését. szépirodalmunkat, mint már tette. A mit hát elébb inkább a tárgy Képmutatást és hazugságot terkörűi mondott, elmondja hasonló jeszt ez, a honszeretot és nemze= harlequin-stiiban most Petőfiről. tiség leple alatt s hinti a szenveTermészetesen Zerf'fi sietett e délyes gyűlöletet, mely ez évben ezikkeket németül is kiadni s d r. (1847.) „egész sajátságos dühhel Fa 1 k aláírással a magy. irodalom kezdett nyilatkozni". De továbbá szegénysége az eposzban, drámá- többi hibái niellett, „költőket, kik ban s a magyar lyra tehetetlen- a póriasság istennőjének hódoltak, sége és míveletlen, aljas szelleme fölemelt, dicsőitett, a helyett, hogy elhíresztel tetett Németországon is a hibákat kimutatta volna, tehát az Augs. Alig. Beilage-jában, s az ízlést sülyeszté. a helyett, hogy 1 „zügellose G-eineinhoit ' kifejezést j tisztította volna." alkalmaz a magy. irodalomra.s E Egy másik tárcza „Költőhangot megsokallták s magában m ű v e l t s é g " ez. a. az 588. számaB. H í r a d ó b a n czáfolat jelent ban (máj. 7.) arról szól, hogy námeg rajok Manfréd álnév alatt lunk nagy lévén aránylag a tanult az ^559. számban, mely a szer- | osztály, sok a proletár, kik többkesztőséget vádolta e nézetekért | nyire írókká, költőkké lesznek,

közöltünk.

1

l

E

tárczák

czíme:

Pct Muz. 1889. 4. sz. 23<S. 1. 2 1847. I. 55fi. sz. márcz. 11. " Pesten akkor lakott egy dr. Falk, ki sietett a Spiegelben kijelenteni, hogy a cídkkek írója nem ő.

vagy politikusokká. Ezek még tanultabbak, de „belletristáinkkal 1 9

ü. ott. 559. sz. márcz. lö.

573 sz., ápr. 11. » 562. sz. márt. 21.

©BCU Cluj

33?

Irodalmi Irányai és itarczoK 1847%i.

sokkal roszabbul áll a dolog. "Ezért énnek az irodalomnak nincs hitele. „Mert napszámosainak legnagyobb része, alig szökve meg az iskolából, éretlen műveikkel árasztják el a könyv- és hirlapvásárt" sat. Ezért zengenek politikai phrasisokat, irányok mögé sánczolják el magokat s a szenvedélyek folizgatására törekednek. Azt hiszik, hogy kerek kalap, kendőtlen nyak, hosszú haj és szakái, vörös mellény, testi mosdatlanság, durva viselet, a jobb osztályok gúnyolása teszik a költőt. Azért nem is becsüli eléggé a közönség őket, mert hiányzik belőlök az általános műveltség. „Ez oka annak is, hogy költőink társasági állásuk semmiságének érzetében genialitás negélylése által akarnak tekintélyt szerezni magoknak, hogy gyakran nyers kicsapongás, minden társadalmi kötelékek vakmerő megvetése, szemtelenül gőgös tulbooslose által képzelt tehetségeiknek, ügyekeznek kárpótolni a jobb társ almi állásnak megtagadott tiszteletét." Az egész írói irány az ifjabb íróknál elhibázott. Ezért aestheticai és általános műveltségre kellene törekedniök s ha nem kívánható, hogy mesterműveket teremtsenek, de az megvárható volna, hogy komolyan akarják a jobbat s ne szolgáljanak csupán a szellemtelen és nyers pártoskodásnak. E g y másik czik-

kében pedig a B. Hiradó az egész korszakot, mely az Athenaeum bukására következett, a dicsőítés korszakának nevezi, melyben iskolás gyerekek oly bölcseknek kiáltattak ki, mint Plató, Aristoteles és Pythagoras együttvéve s „parányi talentomokat lángésznek kürtöltenek." (615. sz.) Ilyen előzményekre következett aztán (592. szám) a már részletesen ismertetett Hiadorról szóló czikk, melyben minden tekintetben az Ő előnyére, párhuzamba van állítva Petőfivel. Ilyen, tehát tisztességesebb, de a Honderűével teljesen egyforma volt a B. Hiradó álláspontja. Kérdés, hogy Petőfi e támadásokkal szemben mit tett ? Aránylag igen keveset. Boszúságát többnyire kedélyes formában, bárha teljes szabadsággal, az „Uti Isvelek"-ben öntötte ki ellenségeire s írt egy költeményt is ellenök „Mi lárma ez megint.,." ez. a.,de az legelőször csak az elkobzott kiadásban (1851.) jelent meg. Ugyanott tiltakozik a Hiadorral való összehasonlítás ellen is. Mindennél jellemzőbb és fontosabb, hogy az 1847. második felében, midőn az Életképek Jókai kezébe kerültek, föl akarta más formában támasztani az 1846-ban megszűnt írói társulatot, miről egy külön czikkben fogunk szólani. Ferenczi ZOltia,

©BCU Cluj

339

-Eetffi latiuil.

XI.

Petőfi latinul.

Dic quam te memorem ? Minek

nevezzelek. Petőfi. Die, quam te memorem, Si somnii in crepusculo Pulclirorum ocellorum Hesperum Mirantea spectant oculi, Velut si nttnc primus viderem Hatic stellam ego, Cuius est radius quivis Amoris rivus qui in maré Se effundit animi mei — Dic, quam te memorem ? Dic, quam te memorem, Si mittis advolantem Mihi obtutum tuum, Mitissimam hanc columbam, Cuius est quaeque penna Oliva pacem nuntians Et quamque est oordi tangere. Quum mollior sit serico Ét culcita cunarum — Dic, quam to memorem ? Dic, quam te memorem, Voceg tuae oum iam sonant Soni quos et hieme si audiront Arbores orbae folüs

Rursus vireseere inciperent Putantes iam Adesse ver, Salvans, diu iam expectatum, Quod caneret luscinia — Dic, quam te memorem ?

Dic, quam te memorem, Quum lábra tangeret Labrorum ardens tuoram rubinus, Animosque conflet fiammá suaviorum, Sicut Aurora noctem atqne diem, Et mundus evanescit et Mihi evanescunt tempóra. Omnique inundat occultissima Salute me ipsa Sempiternitas — Dic, quam te memorem ? Dic, quam te memoreni, Mater meae felicitatis, Phantaaiae coelum petentis Divina fllia, Spes audacissimas meas Pudore offleiens res lucida, Thesaurus animi unicus, Sed totó mundo pretiosior Gonjux dalcissima

Dic, quam te memorem ?

St. Hegedűs.

Adalék Petőfinek a „Naphoz" ez. költeményéhez. Petőfi költeményeinek az egykoruakra való intensiv hatása mellett bizonyítanak az alábbiak is. A „Naphoz" ez. költemény a Pesti Divatlap 1845. nyárelő 19-iki számábanjelent meg, s már az ugyanazon év nyárutó 14-iki számában ily czímü humoros 'elbeszélés lát világot: „Egy költöncz életéből. Életkép". Irta Új Károly. A kissé elnyújtott elbeszélés-

re Petőfi költeménye adott alkalmat. Tárgya az, hogy Dalár Mátyás „szépreményű ifjú és költő" verset küld be a Pesti Divatlaphoz „A naphoz" czímmel. Nemsokára egy barátjával találkozik, s oz dicséri neki a Pesti Divatlap legújabb számát, a melyben egy kitűnő vers van, czíme: „A naphoz". Matyi boldog és alig várja, hogy a Páris-kávéházba mehessen.

©BCU Cluj

341

Maiét PetMtó a Japioz'1 CÍM Költeményeiéi.

Útközben azonban ezerféle kalainitás éri. Találkozik egy nagybátyjával, a ki elhívja Gödöllőre szüretre. Itt azonban csak a „Pesther Zeitungu -ot olvashatá. Egy pár napi kínos várakozás után vége a szüretnek, s ö ismét Pestre mehet. Késő este érkezik meg azon elhatározással, hogy holnap reggel rögtön a kávéházba megy és elolvassa „oly sok küzdés után" világot látott költeményét. Reggel azonban még föl sem ébredt, midőn nagybátyja nyit be hozzá egy csomó rögtöni lemásolást igénylő sürgős aktával és dokumentummal. Ennek is vége lesz — s mikor nagy lelkendezve haza viszi az iratokat, a „néniké" bízza meg egy rakás komisszióval. Ezeket is elvégzi s végre csakugyan eljut a kávéházba. De itt sincs vége kínjainak. A lapokra egy egész sereg „praenumerans" várakozik s ő nem juthat hozzájuk. Reggeli 4 órakor azonban az utolsó is leteszi a Pesti Divatlapot. „A sas nem csaphat le magasságából olly örvendezéssel a völgyi egérre, a millyennel Dalár Matyi a Divatlapot megragadta. Mint a szól szárnyait a szélmalomnak : oly sebessen forgatta leveleit. De mi ez? Munkáját nem találja. Kétségkívül siette ben több levelet forditott: — vigyázóbban járta át tartalmát még egyszer.

342

Hiába! — s harmadszor is átjárja hasábról-hasábra, sorról-sorra, és harmadszor is hiába. — De ime a lapból egy levél ki van szakitva . . . világos! ezen volt az ő verse —* s valamely olvasó ktezakitotta. Hogy elcsigázott szivének milly jól esett e körülmény megtudása: anüak képzeiésóre nem szükséges Matyióhoz hasonló költőiség. — Első műve is már hát annyi elragadtatással birt, hogy elválaszthatlanúl olvasója ujjaihoz ragadt! Elfeledte szives örömmel a hosszú hét minden kinjait . . . . kibékült az igazságos sorssal, melyet oly kegyetlennek tartott és haza sietett, ágyát fölhánni, nehogy nagybátyja vagy nénikéje gyanítsa az éjjel honn nem voltát, s tudja az ég mit ne gondoljon!" Több nap után összejött Matyi barátjával a kávéházban: „Matyi pajtás!" monda ez, „tudom már, ki írta „A naphoz" czímü jeles verset". „Nős, ki írta volna más, mint én ?" viszonzá Matyi csudálkozva; „Bíz azt ez egyszer P e t ő fi írta!" S ezzel hősünk dicsőn le lett főzve stb.« Csernátoai GyA

©BCU Cluj

343

Petö'a németll.

_

344

Petőfi németül. Ha

az isten , . .

Wenn Gott zu mir in Gnaden sagen wiirde, Es sei dir jcdcr Tag vcrstattet gern, Wo du ablegen willst des Lebens Bürde So würd' ich alsó bittcn Gott den Herrn : Die gélben Blatter farbe Abendröthe Zum Zeichen, dass der Herbst gekoramen sei, Sein Abschiedslied im welkcn Laube flöte Ein Vogel, rückgcblicben aus dem Mai. Und wie im Herbste durch die müden Anen Der Tod sturmhastig, docli verstohlen geht, So nah' er mir, ich will ihn erst crschauen, Wenn cr bcreits an meiner Seitc steht. Dann will auch ich mein Schwanenlied in Schmerzen Anstimmen, wie im Laub der Vogel singt, Ein scböncs Lied so, dass es tícf zum Heréén Und hoch hinanf bis in den Himmel dringt. Und wenn des Liedes Wundertönc stocken, •Dann schliesse mir cin Kuss die Lippen lind, Es sei dein Kuss. oh Maid in blonden Locken, Du aller Érden allerschönstes Kind! Doch war' ich nicht bestimmt zu diesem Lose So sei es in der Zeit der Frühlingslust, Ini Kriegeslenze, wo so manche Rose Mit blut'gem Rothe schmückt die Manncrbrust. Die Nachtigall des Krieges, die Trompete, Anstimme laut ihr Lied: Sieg oder Tod, Dann werd' auch meino Brust zu einem Biete Von einer wilden Rosé blutig roth. Und sink' irti dann vom Píerd' nach heissem Streite Dann schliesse mir ein Kuss die Lippen lind: Es sei dein Kuss, oh Fréihcit, benedeite, Du aller Ilimmel allerschönstes Kind ! * * A fennebbi fordításhoz S c h r e i b e r Frigyes, m. kir. honvéd-száza.los úr r6vén jntottam, ki egy PetSflvol foglalkozó rokonától kapta, >., Cs. Gy.

©BCU Cluj

345

PetSS-relipía. — Czélzások és vonattozásoK Petőfire az egytorúaüiál.

346

Petőfi-reliquia.

Az alábbi, eddig kiadatlan pár sort Petőfi 1835—6-ban, II. éves grammatista (II. gymn. o.) korában írta Aszódon, s jelenleg P e t r i G y u l a igazg. úr birtokában van Aszódon, melyről 1889. okt.-ben másoltam" le ugyanott. Az egészben csak egy hiba van, a München leírásában: Witziger Einfall. Als Ci-

cero, welcher den Seherz sehr liebte, seinen Schwiegersohn, der ein kleines Manchen war, mit einem langen Degen an der Seite erblickte, rief er aus: in aller Welt, wer hat denn meinen Schwieg«rsohn an diesen Degen geschnallt ? T. Z. Alexander Petrovits, ll-di anni Gramm.

Közli: Ferenczi

Zoltán.

Czélzások és vonatkozások Petőfire az egykorúaknál.V • , III.

„Az Urházy szerkesztette „Unió" czimű zsebkönyv kikerült sajtó alól.... E' vállalatban szerkesztő egy magas irányt tűzött ki magának: a költészet varázserejével hatni a két hon egyesülése nagy eszméjének érlelésére . . . . Czélja nagyszerűségétől lelkesítve már magában a' mű kiállításában is egyesítést kisértett meg a' szerkesztő: a' két haza kedveltebb költői szellemi kincseinek egy füzetbe egyesítését. '$ hogy mily sikerrel, elég lesz említenünk, miképp a' testvérhonból, több jeles író közt Döbrentey, Petőfi, Jókay, Eiskó Pap Endre . . . . . ismert neveivel találkozunk. Rovatunk szűk köre nem engedi a' magasztalásra valóban nem szorult könyv részletesb ismertetését. Olvassa ej bárki a' szerkesztő tollából folyt 's programmot képező „Kelet népe", Petőfi „Isten csodája" s „ E r d é l y b e n " czimü költeményeit és meg fog győzöd-

ni, miképp e' könyvbe lerakott érzelmi gyöngyök rendeltsége nemcsak pillanatnyi hatás, nemcsak néhány perczig tartó kéjben ringatása a' kebelnek, hanem elhintett nagybecsü magvak azok, melyek termékeny földbe hullva, gyököt verve, gondos ápolás után egykor honunk felvirágzásának lesznek fontos tényezői." (E r d él y i H í r a d ó . Szerk. Méhes Sámuel. 1847-iki 271-ik szám, „Kolozsvári napló" ez. rovat.)

„ Kéri szóló a rr-et, fontolják meg, hogy nincs valami nevetségesebb, mint mikor a' nemzet oly valamivel dicsekszik, minek megfelelni nem képes; ha a' magyar nemes ember annyira tud dicsekedni, hogy mily jeles katona, eljött az ideje, nem szóval, hanem tettel bizonyítani, ha meg akarjuk hazudtolni más nemzeteknek a' magyarral szemben álló nem kedvező véleményét, 's ha meg akarjuk czáfolni a' h a z a i í r ó k n a k is már a' k ö z n é p 1 y e l v é n forgó ama véleméL. a jelen évfolyam Il-ik és Ill- n nyét, cselekedjenek e' tárgybaíi ik fűzetét.

©BCU Cluj

KSltenáiyei Petőfi Sándorlioz,

847

a' kk. és rr., hogy ne teljesüljenek a' költő szavai: Őseimnek véres kardja Fogason függ, rozsda marja, Rozsda marja, nem ragyog, Én magyar nemes vagyok!"

(Erd. H i r a d ó . Szerk. Méhes Sámuel. 1847-iki 278-ik sz., O r s z á g g y ű l é s ez.rovat,melyben az ujonczállitás tárgyaltatik. Az idézett helyet Udvarhelyszék követé mondja beszédében, midőn a nemesség katonáskodásáról szól. Mindenesetre erős bizonyitéka annak, hogy Petőfi versei mily gyorsan átmentek a. néphez és mily rövid idő alatt tulajdonaivá lőnek a nemzetnek. A „Magyar nemes" czímű költoményt Petőfi 1845-ben írta.) A fönnebb mondottak bizonyságául ide igtatok még egy pár sort ugyancsak a Méhes Sámuel- i féle Erd. H i r a d ó 1847-iki 246- | ik számának „Nemzeti Társai- | kódó" ez. rovatából, melyben egy Ny ár á d. i nevű az Erdélyi „Népdalok és mondák" ez. könyvét is-

mertetvén, a többek közt így szól: „Az oly igen kedves, sajátságos és érdekes számos p u s z t a i és h a r a m j a-d a 1 o k közül csak az ismeretes alföldi juhászl e g é n y r e hivatkozom, 's társát, egy iijabbat ide ig.tatom: II. kötet 423. dal': Juliász legény, szegény juhász legény, Tele péjizzeíitt e' kövér erszény, Megveszem a' szegénységet tőled, De rádásúl (igy 1) add a' szeretődet E z a z e r s z é n y volna csak foglaló, E z e r a n n y i m é g a' borravaló, A világot adnád ráadásnak Szeretőmet még sem adnám másnak I"

E költeményt is csak két évvel azelőtt (1845-ben) írta Petőfi Alku czímmel — s az Erdélyi gyűjteményében már mint népdal fordul elő, sok helyütt el változtatott szöveggel. Hogy mennyire természetes bonne a hang, legjobban bizonyítja az, hogy az Erd. Hiradó referense minden habozás nélkül igazi népdalnak tekinti s csak annyit jegyez meg reá, hogy „újabb." Csernátoni Gyula..

Költemények Petőfi Sándorhoz. XIV.

Petőfi Sándor, emlékkönyvébe.1 (Pest, jan. 29. 1848.) Ha ván hit, mely bennünket c világon Megmenthet a pokoltól. — nem lehet más, Mint a mely a becsület*) istenének Érzelemben és tettleg áldozik. E hit nélkül minden társas viszony, Mély az emberek lelkét egybefűzi: Csupán csak önzések szövetkezése, S bizony mondom, hogy ez bálványimádás.

Az elvrokonság, máskép csak palást, Melynek külsejét angyalok szövék, De béllését az ördögök csinálván Ráírták: „mutare consilium"! Igaz rokonság szellemek között Akkor van, ha szívok vallása egy: Ka vakbtizgón járják a templomot, Hol a becsületnek szent mérlegén Az emberek nagysága méretik. Egressy Gábor*

*) Politikai, társadalmi, polgári <>s családi becsület. E. G.

1 E költemény megjelent a Vasárri. t'jság 1866. 154. 1., -hol .Egressy Oábor hátrayott i t o m á n y aiból" ez. a. két költemény van közreadva, az első „Kazinczy tiábor lapjaiba" ez. a., a második pedig ez, melyet közlünk.

©BCU Cluj

Térey Mária lereie

349

xv.

Petőfi Sándor. **

A költőn nem múlt d é s a n é p e n sem mait. Bajnok és hős elég támadott közöttünk, Lángdalpd buzdítva soha et nem némult.

A költők rendesen erősek szép szóval, De ottan nem, a hol tenniök kellene. Nem igy te, ki szembe szálltai a golyóval, A mi n e k i ö k volt, és a mi n « k ü n k Kit az ég költővé s polgárrá fölkene. nincs, Ha volt ős Sgártának zengő Tyrteusa, . Az nem k ö l t ő s nem nép, az egy A magyar harczok nagy költője te valál. magasb kincs. Lantot vert bal kezed, mig jobbod pallosa Az az: istenneket bírt Sparta, Athene, Nyomán vérien hajadt az öldöklő halál. De a magyarnak már rég n i n c s e n Spárta és Tyrteas győzött: mi nem istene. győztünk. Szemere Bertalan. *P Sz. B. hátrahagyott irataiból. Magyarország s a Nagyvilág 1882. 90. 1.

Közli: Ferenczi Z.

Térey Mária levele Petőfihez.1 Károly, 5-dik május 847. (Megszólítás nélkül). A hozzám czímezett könyvet megkaptam s Júliának elküldém. Soraira Önnek azonnal felelni szerettem volna, ha a meggyőződés, miként levetem Júlia s Ön életébe nagy változást fog tenni, s ezen változás éppen olly jól, mint hogy rószszúl is sikerülhet, nem tartóztatott volna vissza szándékomtól. Jobbnak láttám Júlia fölhatalmazását kiérni előbb tettemhez, s most ennek birtokába, vagyok bátor Önhöz intézni soraim'. — Én Júliával legszorosabb barátságba állok, egymás lelkeinkbe olvashatunk, érzéseinkről mintegy számot adunk egymásnak, s azért tudom, milly forrón szerettetik Ön Júliától, s ezt Ön is tudta, habár Júlia szerfeletti szerénysége ») Eredetye a nemz. múzeum levéltárában a Petó'fl-íratok közt, melyról e másolatot 1889. okt. 19-én írtam le. F. Z,

ezt szóval meg nem vallá, mert egy hölgy, ki először szeret életébe, nem meri keblének e szentségét szóval illetni. De Ön Petőfi, ki látta, érzette, hogy szerettetik, mért nem értette el ezen angyal szerelmét? mért hitt s hisz a rossz, álnok világnak jobban, mint azon tiszta forró érzetnek, mit maga költött fel? — Igen Petőfi, Ön boldog véghetetlenűl, mert Júliának első szerelmét Ön bírja. — Egy hosszú telet azon édes reményben töltött, hogy Tavaszszál Önt meglátja, s elvesztve ezen reményt, igen sokat szenved. Hozza, helyre Ön, a mit elmaradásával vétett, jöjjön mentői elébb le, Ön boldog lesz, mert jelenléte boldogítani fogja Júliát. — Tudja-e, miért nem felelt Júlia egyik levelére sem Önnek ? mert Atyjának megígérte, hogy sem levelet Öntől tudta nélkül el nem fogad, sem engedelme nélkül nem

©BCU Cluj

351

Petó'í és Emicli szerzó'iése.

ir Önnek, már pedig éngedelmet erre nem kapott. Képzelheti, ez által mennyit szenvedett Júlia, s m i n t kell Önnek lesietni mindezekért megjutalmazni Öt. Júlia Szülői mindent el fognak követni, sőt próbákat már tettek is, hogy Júlia Önről lemondjon. D e Júlia szerelme erősb, sem hogy illy próbákat ki ne álljon, s én azt tartom, sőt tapasztaltam i s : hogy két forrón szerető szivet emberi erő nem választhat el. Tehát jöjjön Ön Petőfi közinkbe s ha mindjárt nem jöhet, s talán nékem felelni tartja szük-

ségesnek, akkor feleljen röktön, de küldje levelét Riskó által hozzám, ki még vagy 10 napig itt lesz, s hív átadója lesz levelének. Hozzám egyenesen a világért se irjon, ez engem elárulna, mert ezen levelemről itt senki nem tud semmit, s az nékem igen igen sok kellemetlenséget okozna. — Legjobb lesz, felejtse nevét ezen levél írójának, s ha ez néműkép boldogságokhoz vezet, eztlátni, lesz legszebb jutalmam. Térey Mária.

Közli: Ferenczi Z.

Petőfi és Emicli szerződése. E szerződésre folyóiratunkban már történt hivatkozás. Ez a második szerződés, mert Petőfi és Emieh első szerződése, mely az „Összes költeményei" 1847-iki, első kiadására vonatkozik, 1847. jan. 22-én kelt, mely szerint e kiadásért a költő 500 frtot kapott. E második szerződés 1847. jun. 26-án kelt. (L. ehhez Petőfi muz. •1889. 294. L, a hol volt még róluk szó.) A szerződós szószerint a következő : Szerződés. Alolirtak következendő szerződésre léptünk: i-ször. Én, Petőfi Sándor, öszszes költeményeimet, mellyeket Emich Gusztáv könyváras 1847 egy kötetben kiadott, 's melly kiadásnak czimlapja és tartalma ide mellékeltetik,

örökre eladtam, minek következtében a föntebbi kötet ezentúl az ő kizárólagos sajátja. 2-szor Én Emich Gnsztáv, mint kiadó, fizetek a szerzőnek egyszer mindenkorra (semel pro semper) 1500 — mondd egy e z e r ö t s z á z pengő forintot három egyenlő rátában és pedig a folyó 1847 évi június 27-kén 500 — mondd ötszáz'pengő, 1847 October i-ső 500, mondd ötszáz,és 1847ki November 20-dikán az utolsó 500, mondd ötszáz pengő forintot. 3-szor. Én Petőfi Sándor ezen szerződés következtében egyszersmind kötelezem magamat, az ezentúl Írandó költeményeimet egyes kisebb darabokban vagy kötetekben ki n e m a d n i , hanem azokat összegyűjteni,mig egy ollyan kötetet képeznek, mint ezen első nagy kötet (tudniillik nagy nyolezadrétben 3 5 ívet körűlbe]$l), s ezen második folyamatot nem inasnak adni el, mint Emich Gusztáv kiadó

©BCU Cluj

353

Petífl „Egy szó Tarczy Lajos úrhoz" czímű cziöráei eredete.

könyvárosnak, az előre meg h a t á r o z o t t d í j é r t : egyszer mindenkorra (semel pro semper) 2000 mondd két ezer p e n g ő f o r i n t é r t . Ezen szerződést két egyenlő példányban elkészitettük és saját aláírásunkkal 's pecsétünkkel megerősítettük. Költ Pesten június 26 1847. Petőfi Sándor, (P.H.)

Emich Gusztáv, (P-H.) 1 ) Wnyvíros.

A harmadik pontot illetőleg közös megegyezés mellett abban állapodtunk meg, hogy á második kötet honoráriumából 1.000 azaz egy ezer pengő forintot e folyó 1848-dik évben fizet a szerzőnek a kiadó, május közepétől kezdve minden hónap közepén száz pengő frtot, augusztus és novemberben pedig két száz pengőt; a másik ezer pengőt pedig 1849-ben szinte ') A pecsétek közül a Petőfién P. S. van, az Emichén semmi sem látszik.

354

hónaponként száz pengő forintjával. E második ezer pengő illy módoni lefizetése azonban csak ugy áll, ha szerző az egész kötetet készen átadja még az 1848. év folytában a kiadónak; ellenkező esetben ezen összeg lefizetése mindaddig fölfüggesztetik, mig a kézirat a kiadó kezében nem lesz, s akkor az előbbeni ezer pengőnek annyi, közösen megegyezett kamatja vonatik le, a meddig ezen ezer pengő 1849 elejétől kezdve hevert. Költ Pesten január 1. 1848. 1 Petőfi Sándor, Emich Gusztáv. Közli: Ferenczi Zoltán. ') A szerződés kiegészítő pontja egé j szén Petőfi írása, a valódi szerződésben csak az aláírás az övé. Ezért az első részt, melyben több hiba van, csak a jel" lemző dologban adjuk betű szerint, de a Petőfi által írottat mindenben híven. A szerződés eredetije a nemz. muz, könyvtárában a Petőfi-iratok közt.

Petőfi „Egy szó Tarczy Lajos úrhoz" czímű czikkének eredete. Midőn a nemzeti kör Petőfi versei első fűzetének kiadását elvállalta, felhívásokat bocsátott ki az egyes körökhez az országban s általában is előfizetők gyüjtettek. A mint a Pet. Muz. 1888. 167. 1. id. Szinnyei József úr gyűjteméu nyéből közölt „Nyugtatvány -ból látszik, mely épen Pápáról került Szinnyei úr birtokába, Petőfinél onnan 1 írtjával előfizettek a „ Versekére a képzőtársulat tagjai közül haton s a mint a következmények mutatják, Petőfi, miután a Versek első füzete megjelent, az épen Pesten járt Tarczy t fölkérte,

hogy a szükséges példányokat vigye magával, ki azt meg is igérte, de, a mint látszik, utóbb megfeledkezett róla. Midőn aztán Petőfi és Szeberényi között beállott a kellemetlen meghasönlás 1845-ben, hihetőleg Dömjén Ferenoz Pápáról azt a körülményt is felhasználta Petőfi ellen, Jhogy még mindig nem küldte el az előfizetőknek példányaikat. E Petőfit rágalmazó czikk a S z á z a d u n k (Pozsony) 1845.30. sz.-ban (áp. 15.) aSzeberényi„Leleplezések"czikksorozatával egy időben jelent meg s közöljük az egészet. 12

©BCU Cluj

Kortársak bírálatai Petóí maréiról.

355

írói hitel.

Mindenki tudja, mi nehéz nálunk valamelly kiadandó munka iránt részvétet gerjeszteni, és mi nagy bajjal lehet csak előfizetőket gyűjteni. De ki tehet róla, hogy némelly irók ennek magok okai, mert azon bizodalmat, mellyel az aláírók előfizettek, könnyelműen kijátszák, s igy az irói hitelt pellengérre kiállítják ? Tudok rá példákat, hogy némelly urak előfizetést hirdettek, a pénzt begyűjtötték, és könyvet talán nem is irtak, vagy legalább ki nem adtak. Legújabban is tapasztaltuk ennek egy szép példáját, P—fi S—r verseire Pápán is többen fizettek elő; a könyv még múlt novemberben jelent meg. Mi vártuk, hiába! Irtunk aztán a szerzőnek, hogy valahára már küldje el, de ő bizony csak nem küldte. Végre keményebb modorban is irtunk hozzá, és ő azt válaszolta, hogy ő bizony semmiféle könyvet nem küld, ámbár nyugtatványa a fölvett pénzről kezünknél van. Hogy vagy a pénzt meg kell térítenie, vagy a könyveket átadni, az bizonyos. No de kérem alázsan,(!) van-e mindenkinek kedve azon könyvet, mellyre jó hiszemmel előfizetett, szolgabiró által behajtatni? Csoda-e aztán, ha sokan nem akarnak előfizetni, miután illy rútul megcsalattakí Valóban sajnos, hogy egykét könnyelmű ember miatt az általános irói hitelnek, sőt egész irodalmunknak kell szenvednie. Erre Petőfi, ki e czikk megjelenésekor épén felső-magyaror-

szági utján volt, a Pesti Divatlapban felelt (6. sz. 1845. II. máj, 8. 192. 1.). Válasza a következő: l EGY SZÓ TARCZY LAJOS ÚRHOZ. Tisztelt professor úr! Ha már nem volt ön szives — mint igérte — verseimből a Pápára járó példányokat elvinni s az illetőknek átadni: azt legalább szeretném, ha méltóztatott volna a dolog mibenlétét előfizetőimmel tudatni, (kik mind tagjai azon társaságnak, mellynek ön elnöke), mi által meg lettem volna kiméivé azon piszkos megtámadástól a Hírnökben. Egyébiránt ha tudja azon Hirnöki úr a körülményeket, s mégis felszólalt: úgy ez csak becsületére válik.... de e becsületet nem irigylem tőle. —• Az ott hagyott példányokból csak egy jutott kezemhez; ha a többit megkapom (vagy az árát), ki lesznek elégítve t. ez. pápai előfizetőim, addig méltóztassék őket nyugtatni professor urnák; mert én oka nem vagyok. PETŐFI.*) *) Minthogy Pápáról van szó, izenem egyúttal annak a pápai hánykolódó liczkónak, hogy: „ki tudja merre, hol ? de lobogómmal még találkozol," s e pár sort (bár ennyit sem érdemelt), azzal végezem, a mivel ő végzé: „Az én kardom sem fűzfa!" PETŐFI. Az utolsó sorok a czikkben Szeberényi Lajosra vonatkoznak s „az én kardom sem fűzfa" kifejezés épen az . ő „Leleplezések" ez. czikkének végéről van idézve. Ferenczi Zoltán. 1 E czikk megjelent ugyan a Vegy. művek. III. 170. 1., de nem oly formában, mint Petőfi kiadta s ezért is jónak látjuk újra közölni.

A kortársak bírálatai Petőfi műveiről. (Vége.)

Hogy Petőfi Sándor ur költeményei által a nemzetiség kivánatainak meglehetősen, kiélégitő,-

leg, és a népszerűségnek is némileg megfelélt,' ezt az előbbiekben, megróva a megróvanctókat, már

JL első közi. Pet. Muz. 1889. 305—312. 1.

©BCU Cluj

357

Kortársai: bírálatai Petői mffrelrol.

megemlítettük. De azon kérdés támad most, hogy e két tulajdonsága a költeménynek kielégitö-e ? Nem kivántatik-e a költőtől, ki egyszersmind népoktatói szerepet visz, ennél több? És ha a „költemény" eszmét szigoruabban taglaljuk, akkor napnál világosabban átlátjnk, hogy a nemzetiesség és népszerűség dicséretes ugyan, de korán sem kielógitő. Megkivántatik itt még a magasztosság, az aesthetikai szépség, mellyek nélkül a költemény tökéletes nem lehet. És csakugyan e tekintetben is dicséretesek fiatal költőnk némelly próbái, vannak ugyanis költeményei, mellyek egész lelkünket bizonyos kedves élvezettel borítják el olvasásuknál; vannak költeményei, mellyek fölsóges érzelmeket ébresztenek bennünk ; vannak végre, mellyek egyszerűségök, derült vidorságok által a mi kedélyünket is fölviditják. Legyen szabad itt például e kettőt idéznem: Népdal.1 Mi haszna, hogy a csoroszlya stb. 23. lap.

Néprománcz. Megy a juhász szamáron stb. 114. lap.

E két igenigen népszerű költeményben nincs káromkodás, ocsmány hasonlítás, póriasság és mégis mennyire népszerűek, mi kedvesek! Ha valamennyi műve 1 íratott P. tanuló korában a pápai kalendárium számára 1842-ben.

358

illyen volna, akkor nem kellett volna a fenebbi ocsmányságokért fiatal szerzőnket megróvnom. Azokon kivül azonban vannak még több e rovatba tartozó botlásai. Van ugyanis munkáiban több helyütt következetlenség, psychologiai tudományokbani járatlanság stb. Ezek azonban nem olly nagyok, hogy a szerző figyelmes olvasás után észre ne vegye, miért is nem akarom velők a t. olvasókat untatni, miután már különben is nagyon kiterjeszködtem a részletekre. Legtöbb müveiben a szerzőnek gondolatai ujak, sajátságosak és meglepők: mindazáltal némelylyekben még sem kerülte el egészen az utánzást. Nem említve itt egyes helyeket, mellyéknek idézése igen sok időt foglalna el, csak két költeményre akarom figyelmeztetni P. urat. Egyik a 7-ik lapon álló „a Dunán" czimü, mellyhez egy igen igen hasonlót már a „Kliegl könyvben" — de nem tudom mi ismeretlen szerzőtől? — olvastam. És minthogy ez különben sem tartozik költőnk legjobb müveihez, ezt gyűjteményéből bízvást kihagyhatta volna. A másik „Elmondanám " kezdetű a 93-ik lapon, mellynek középső versszakában szivét tengerhez hasonlítja, mellyben a legszebb gyöngy, a hűség gyöngye terem. Ugyan ezt mondja csaknem szóról szóxa Heyne „Halász* 12* ©BCU Cluj

359

A Kortársai bírálatai Petőfi nmeiről.

leánykájában." No de hiszen fiatal szerzőnk több versei is tanusitják, hogy ö Heyne tanitványa, és ennek modorát némileg sajátjává is tette. Stylje kerek, virágos, tiszta. Ügy hogy az előbbi dicséretes tulajdonságokat figyelembe vevén, méltán remélhetünk benne jeles költőt, sőt a fiatalok közt már most is Kerényi és Tompa után első helyre tartjuk móltónak. — Mind a mellett néhány nyelvtani hibáira is figyelmeztetjük a szerzőt, millyenek a 9-ik lapon „ott is a hon megvetőit átkozánk", átkozok helyett, nagyon magyartalan kifejezés ez is: „Es hogy őket ne kivánnám, abból ugyan semmi sincs." 74. 1. „Azzal" helyett Petőfi Sándor ur mindenütt igy í r : „avval", — miért? Hiszen a v betű mindig ollyanná változik, millyen mássalhangzóhoz ragasztátik. Nem tovval, de tollal; nem hávval, de házzal; nem kévvel, de kézzel, -— tehát azzal is. Helyesirásbani következetlenségek szinte nem hiányzanak. így az ad (dat, gibt) helyesen van rövidnek írva a 34, 36, 94 lapokon, — és ismét helytelenül hoszszunak ád a 8, 20 és 46 lapokon, — továbbá: felett a 39, 26, 8 és 55-ik lapokon, más helyeken mindenhol fölött. Ezzel be volna fejezve bírálatom, ha nem találnék még egy olly tárgyat, mellynek magában

360

a bírálatban helyet sehol sem tudtam adni. Nem is tudom mikép fejezzem ki iránta magamat. De hiszen a nyájas olvasó maga is kitalálja, ha ide iktatom azon helyeket, mellyekre e figyelmeztetésem tartozik. Hlyen p. o. Hisz Petrarca és Petőfi Félig meddig már rokon ; Annál inkább osztozhatnak A borostyánlombokon. 74. lap. vagy midőn atyjáról ekóp ír: „Nem is lehet csodálni I Csak husvágáshoz ért; Nem sok hajszála hullt ki A tudományokért.* 122. lap. Az illyen pöffeszkedés, melly a legnagyobb elbizottságot árulja el irónál, kivált kezdőnél, kinek fődisze szerénység, igen bántó. Innen magyarázható aztán ama durczáskodás is, mellyet Petőfi ur a „Tavasz" kiadói iránt tanúsított, midőn olly gúnyosan köszönte meg, hogy iskolai gyakorlatait saját neve alatt adta ki. Pedig korán sem volt oka a jó urnák azért haragudni, mert: 1) Ezen iskolai gyakorlatok, mellyek valamint versei közt kijöttek ugyan azon évben, azaz 1842-ben k. sz. u. írattak, semmivel sem roszabbak, mint számtalanok a gyűjteményben. Hiszen azaz iskolábóli kilépés csak nem tette P. urat egyszerre olly tökéletes költővé; —' sőt azon gyűjteményben kiadott több munkái szinte ugy iskolai gyakorlatok,

©BCU Cluj

Petőfi és szeberáyi.

361

minthogy még tanuló korában közöltettek a lapokban, p. o. „a borozó." Lássunk csak egyet ama iskolai gyakorlatok közül a Tavaszból.

Ideál.1

Kiki átlátja, hogy e költemény nem csak nem roszabb az ujabbaknál, sőt kidolgozási tekintetben (mérték, rím) azoknál sokkal szabatosabb. 2) Ha jól vagyok értesítve, akkor Petőfi Sándor ur most is tagja a pápai képző társaságnak, s így csupán tagtársuk munkáit közlötték a kiadók. 3) Sőt ha P. ur végezni akarta volna iskoláit, még most sem irna ám mást, mint iskolai gyakorlatokat. Neheztelésre tehát csak any1

Közölre van, itt elhagyjuk..

nyiban van oka fiatal költőnknek, hogy a „Tavasz" kiadói nem tartották meg saját nemzetségi nevét Petrovics Sándort, mely névvel ö munkáit átadta, de alájok mostani álnevét, Petőfi Sándort írták. Reményiem, tőlem, ki mindezeket csupa barátságból és iránta való szives indulatból írtam, Pur nem veendi rósz néven, sőt valamint ez utóbbi tanácsomat a szerénységre, ugy az elöbbenieket a hibákra nézve el fogja ismerni, és mint róla föltehetni, hogy főelve „győzzön, mi jobb!" a roszat kerülni fogja. Hibáit elismerni és javitani senkinek sem szégyen, de szégyen javulni nem E t ő f i Andor.1

akarni.

Közli: JFerenczi 1

Zoltán.

Szeberényi Lajos álneve.

Petőfi és Szeberényi. Ily ez. alatt a Pet. Muz. 1888. 15.1. közöltünk adatokat a köztök több éven fönállott baráti viszonyról. Most ennek kiegészítéséül közlünk még egy párt , melyek kellően megvilágítják e viszonyt s némi tekintetben módosítják és kiegészítik az ott mondottakat.

z ő-t á r s u l a t h oz" ez. megjegyzése jelent meg. Ezt követte a 10-dik számban Szeberónyi felvilágosítása s Petőfi egy új megjegyzése rá ugyanabban a számban. l Erre jött Szeberényi bírálata a Hirnőkben (Pozsony)- s Petőfi: Adatok' „A KRITIKA TITKAF-hoz ez. válasza a Pesti

A vita kezdődött a Tavasz ez. zsebkönyvvel 1845-ben, a Pesti Divatl. 5-dik számában, hol e zsebkönyv ismertetésére Petőfi „ K ö s z ö n e t a p á p a i k é p-

1 L. e czikkecskéket együtt, kiadva „Petőfi és Szeberényi" ez. czikkünkben. Pet. Muz. 1888. 15. 1. 2 Teljesen közölve Pet. Muz. 1889. Ő05. és 355. 1. Eredetileg H i r n ö k IC —17. sz. 1845. febr. 25. 28-án.

©BCU Cluj

363

Petői és Szelertayi,

Divatlap 19. számában', s a 20dikban a következő megjegyzés: „—• S z e b e r é n y i L a j o s n a k Petőfit dicsőítő epistolája nem lévén ollyan, melly magát a szerzőt is m e g d i c s ő i t e n é , ünnepélyesen visszautasíttatik, kivált miután tapasztalni lehet, hogy némelly emberek úgy nevezett barátjaikat szemben dicsérni, álarcz alatt pedig gyalázni szokták."

Közben Szeberényi azonban „ A n t i e r i t i c a non p l u s ult r áj a" ez. alatt választ írt a Pesti Divatlapnak, de Vakot nem adta ki, hanem a szerk. izenetekben ezt válaszolta {P. D. 23. sz.): „Sz. Lajosnak Petőfit érdeklő feleselése nem közölhető . . . " stb. (L. Pet. Muz. 1888.17.18.1. közölve.)2 Erre Szeberényi a S z á z a d u n k 26-ik számában (ápr. 1. 1845.) ezt válaszolta:

Nyilatkozás.

Útközben olvasván a Pesti Divatlap korlátlan hatalmú szultánjának személyemét illető bántalmát lapja 20ik számában, kötelességemnek tartom eleve kinyilatkoztatni: hogy az áldj isten nem maradand fogadj isten nélkül, s a sértést utazásomból visszatértemkor azonnal meg fogom torolni, hogy vissza kellend pattannia eredete helyérc. Addig is legyen egy kis béketüréssel, édes Vahot uram! Vág-Ujhelyen, márt. i8-án, 1845. Szeberényi Lajos. Szeberényi felelete aztán L e 1

L. Pet. Muz. 1888. 17. 1. " Ezt az A n t i c r i t i k á t Szeberényi utóbb kiadta a Századunk-ban a L e l e ' p l e z é s e k ez. czikkében, melyet alább közlünk.

364

l e p l e z é s e k ez. a. jelent meg a S z á z a d u n k 1 30—32. számában (ápr. 15.t 18., 22.), melyet egész terjedelmében közlünk. Petőfi Szeberényi „leleplezései"-re semmit sem válaszolt, utóbb azonban a Pesti Divatlapban még két helyt van róla szó e vitával kapcsolatban. A II. évn. 4. számában a borítókon (ápr. 24.) Vahot ír e ozikkekről pár gúnyos sort, melyeket közöltünk a Pet. Muz. 1888. 315. lapján s viszont valaki írt még Szeberényi ellen ugyancsak egy, a Pesti Divatlaphoz beküldött czikket, de Vahot nem adta ki, hanem a 17. számban (II. évn. '544. 1. jul. 24.) ezt írta rá : „ — A Sz. L. ellen írottaknak kár volna napvilágot látniok, miután nevezett ur semmi legkisebb fontossággal sem bir a magyar irodalomban." S most közöljük a „Lel e p l e z é s ek"-et. Mindenek előtt van szerencsém önnek kedves Vahot (előbb Vachot vagy Vachott, olim Vahud) uram jelenteni, hogy utazásomból kivánt jó, fris egészségben, önnek — mint látandjuk — valószínűleg nem legnagyobb örömére, szerencsésen visszatértem. Most tehát kötelességemben áll adott szavamat beváltani, s az ellenem ön által támasztott gorombaságokát — szeget szeggel — visszatorolni. A leleplezések során legelőször is magamat kell lelepleznem és a t. olvasóknak kinyilatkoztatnom, hogy a Hirnök 16. és 17-ik számaiban meg1

József.

Megjel. Pozsonyban, szerk. Orosz

©BCU Cluj

365

Petői és Szeierkyi,

jelent biráfatát Petőfi (eredetileg Petrovics) Sándor verseinek, én irtam. Czélom, mellyet ez által elérni kívántam, nem volt más, mint ezen jó uri embert, ki ellenem most olly dühösen föllépett, botlásaira íigyelmezmeztetve eloszlatni azon gőzkört, mellyet hízelgői tömjénezése és saját elbizottsága, mellyből a szegénynek meglehetős adag jutott, alkottak, eloszlatni, hogy kijelölt hibáit jövendőre kerülvén, belőle még jóra való költő válhassak. Ha bírálatomban tévedtem, mi nálam is, mint minden embernél igen könynyen megeshetik: szabadságában állott Petőfi (eredetileg) Petrovics Sándor urnák azt vagy okokkal megczáfolni, vagy pedig csupán elhagyván, tanácsomba nem ügyelve zsíros, veszett fenés, teremtettés, veszett ebes verseit tovább is folytatni. Hiszen nyelvünk ez által is nyer — — a nyers kifejezések bőségében. De Petőfi (eredetileg Petrovics) Sándor nem ugy tett. Ő, ki maga magát Petrarcához hasonlítja —- (és jól megjegyezve, ezt ismét más álnév alatt teszi, hogy a szegény olvasó higye, miszerint őt csakugyan ennyire dicsőitek) ő hogy is tehetné ezt ? Balgatagság! Ő kapja magát inkább, hibásat és ártatlant egyiránt gyanúsítva, egy tuczet goromba pimaszság mellett kikürtöli, kiket hisz ő azon bírálat íróinak. Czikke, melly a Pesti Divatlap 19-ik számában olvasható, s igy hangzik: 1 Adatok „A KRITIKA TITKAr'-hoz. így irt Petőfi (eredetileg Petrovics) Sándor. Ha állitásaimnák csak egyikét is mégczáfolta volna, s akkor illetne némelly sértésekkel, nem szólok, mert tudom méltányolni e szavak igazságát: Wo schlágt das reine Herz auf Érden, Das sich keines Fehlers zeichen kann? 1

L. közölve Pet. Muz. 1888. 15 1.

366

így azonban a daróczos megtámadást el nem hallgathatván, következő czikket küldtem a Pesti Divatlap szerkesztőségéhez: „ A n t i e r i t i c a non plus u l t r á j a . " Tetszett e lapok 1 gdik számában Petőfi urnák a veleszületett finomsághoz képest a legnagyobb Hiedelemmel nem ugyan egyenesen, de csak amúgy betürejtvényben lappangva azzal vádolni, mintha én verseivel egyetemben tönkre silányitani akartam volna.1 Már higye el, édes P. ur, hogy verseit minden hiányai mellett is sokkal jobbaknak tartom, semhogy e bírálat által tönkre silányithatók volnának. De ki is kötötte azt önnek orrára, hogy verseinek bírálója én vagyok ? És föltéve, hogy én irtam volna az érdeklett bírálatot, mit tartozott nevem kitrombitálása oda ? Vagy igaz, akkor a bírálat nem lehet competens; mert nevemet még nem kürtöltem ki munkáimmal, még nem másztam az ugorkafa tetejére, hol némelly iskolatársaim trónolnak. Mondja meg továbbá, mikor és mellyik szerkesztőséget árasztottam el verseimmel ? Vagy ha önhöz (nem a szerkesztőséghez) küldém verseimet, mint ön ismét hozzám a ma2 gáét megbirálás végett, az annyit jelentett, mintha a szerkesztőséghez küldettek volna ? Vagy miért kért az édes 1

Honnan tűnik ki 0 szándék bírálatomban ? 3 1839. év elejétől, mindig tevők azt munkáinkkal, s számosat tudnék most is fölhozni, melly leveleim közt hever. Küldött többek közt egy „Első dal" czimü silány verset hozzám 1842-ben (tehát már miután mint iró föllépett) és erre nézve azon tanácsot adám neki, hogy semmiféle szerkesztőséghez ne küldje, vagy ha csakugyan akarja kozíiltetni, akkor dolgozza ki egészen újra, kijelölvén egyszersmind a nem sikerült helyeiket. A dal sem előbb, sem összes versei közt nem jött napvilágra.

©BCU Cluj

Petőfi és szeberéíyi.

367

368

(alias csárdás) hangú pacsirta véle- mérget szór vétkes és ártatlan ellen, ményt müveiről nemcsak tanuló korá- ugy hogyha ez sem akar jogaiból enban, de később is, midőn irói pályára gedni, nincs vége hossza a sok harczlépett az ökörtől ? Táncsak tanulni nak és háborúnak. És hogy e véleakart tőle ? Végre miért nevezi czik- ményemben nem csalatkozám, mutatja két adatnak ? Hiszen ug^y minden a következés, mellyet bár ne kellett szemtelen ráfogás adat. És mi volt volna tapasztalnom, minthogy semmiczélja az egésznek? azt alkalmasint nek sem vagyok olly ellensége, mint ön maga sem tudja. A szerkesztőség az illy czivakodásoknak. Minthogy pedig, ha nem akarja nyilván részre- azonban becsületem támadtatott meg, hajlását és igaztalanságát bebizonyí- mind Vdhot (előbb Vachott, olim Vatani, valamint a vádnak, ugy a ment- hud) mind pedig a csavargó Petőfi ségnek is ad helyt lapjaiban." (eredetileg Petrovics) Sándor által, azt Szeberényi. nem védelmezni, és a jogtalan durva És most kérdem az el nem fogúit megtámadásokat nyíltan vissza nem olvasót,' lehetett-e Petőfi (eredetileg utasítani, tőlem gyávaság lett volna. Petrovics) Sándor goromba dorongáLegközelebb a dolgok további lására szelídebben felelnem ? Nem kel- menetét fogom a közönség elibe terlett volna-e nekem keményebben ki- jeszteni, s remélem "akkor ama két emkelnem a durva szájhős kigyósziszegése bert végképen leleplezem, hogy azoellen ? De én azt nem tevém; mert kat mindenki megláthatja az ő aljassámeg vagyok győződve, hogy gorom- gukban. Az eddigieket szükséges volt baságban, mind az érdeklett csavargó1 előadnom, azért hogy az egész ügy a mind főnöke felülmulhatlanok, mint közönség előtt álljon, s ezekből a köazt már több izben satis, abunde be- vetkezményeket megérthesse, bizonyították. Mi történt fonnebbi nyilatkozatommal a Divatlapnál, azt később fogom a t. olvasó közönség elébe terjeszteni, minthogy az az ügynek első stádiumához már nem tartozik. Mielőtt azonban az álnokok leleplezését folytatnám, és megmutatnám, mint szeretnék ők szép szin alatt a legnagyobb igaztalanságokat elkövetni, mint vágynak az irodalom országában kárhozatos kizárólagos aristocratia után, előbb elmondom, miért nem irtam a Hirnök 16. és 17. §-ban megjelent bírálatom alá nevemet. Petőfinek eddigi föllépései nyilván elárulák, hogy ő a legjózanabb eriticát sem tűrheti el, de ha csak egy két hibája emlittetik is, ő azonnal a legnagyobb durvasággal kél ki, és 1

így nevezi maga magát a divatlap legújabb számaiban. Nem irigylem e czimet.

n.

Mi remek antieriticák gyártatnak a Pesti Divatlapban, azt a múlt alkalommal elég bőven megmutattam. Mi történt ez után ? A legközelebbi számban „szerkesztői értesítés az írókhoz" rovat alatt a divatlap határtalan hatalmú sultánjának következő szavai olvashatók l „Szeberényi Lajosnak

Petőfit dicsőítő epistolája nem

lévén ollyan, melly magát a szerzőt is m e g d i e s ő i t e n é , ünnepélyesen viszszautasittatik, kivált miután tapasztalni lehet, hogy némelly emberek úgynevezett (igaz!) barátjaikat szemben di1 Igenis a divatlap szerkesztőiéi, ámbár névtelenül közöltettek, de hiszen ő maga kinyilatkoztatá, hogy m i n d e n n é v t e l e n c z i k k a z ö v é , s igy egyenesen csak ő ellene kell fordítanom fegyveremet.

©BCU Cluj

369

Petőfi és szelerényi.

csérni, álarcz alatt pedig gyalázni szokták." E néhány • sorban a hány mondat, csaknem annyi hazugság, mit ez alkalommal bebizonyitandok. Lássuk egyenkint: „Szeberényi Lajosnak." Itt a főszerkesztő és lógósá egész haragjukat kívánták kiönteni árva fejemre, boszut akarván állni szigorú bírálatomért, ámbár akkor még nem tudhatták, hogy a bírálatnak szerzője én vagyok. Valóban ez legnemtelenebb, legaljasabb neme a boszunak, és nem hiszem, hogy a két hős e sorok olvasásánál ne legyen kénytelen fülig elpirulni. Vagy ti már annyira hozzá szoktatok, hogy az illy tettekért szégyelni nem bírjátok magatokat? Azonban nem oda lőtt a két jó ur, hová czélzott; mert nekem néhány mulatságos perczet okoztak hasztalan erőködésükkel. Csak rajta, édes uraim! próbáljátok meg tehetetlenségetek érzetében törpe ereiteket ! Tekintsünk végig a Divatlapon keletkezte óta a mai napig: van-e hely, hol a visszautasított munka szerzőjét megnevezte volna ? Hiába takaróztok az igazság palástjával; mert részrehajlástok minden cselekedetetekből elárul. „Petőfit dicsőítő epistolája." Hohó! Ez már csak sok. Ti mystificálni akarjátok a közönséget, hogy mellettetek látszik szólni az igazság. Ki érdeklett epistolámat nem olvassa, az könnyen elhiszi e hazugságtokat, s balul fog személyemről ítélni; de ki azt elolvassa, kénytelen meggyőződni, hogy abban semmi dicsőítés nincs. Föltéve azonban, hogy Petőfi (eredetileg Petrovics) Sándort valamelly oldalról dicsőitettem volna is, következik-e abból, hogy verseinek hiányait elősorolnom nem szabad ? — Hogy azonban a közönség Vahot (előbb Vachott, olim Vahud) Imre ráfogásáról

370

meggyőződhessék, legyen szíves érdekelt epistolámat elolvasni: Yág-Völgye oktob. 16. 1844. Meg fogom, barátom én is kisérteni, Levelem szavait versekbe önteni; Nem lesz az olly jeles, mint Vidor Emilé, Vagy mint a magáét Tompa énekeié. Hisz tudja a világ, poéta nem vagyok, Hírnévre igényim nem is igen nagyok; De hogy szintolly szilárd baráti érzetem Irántad, hogy hiszed, gondolni szeretem. S mégis — meg ne itéld azért barátodat — Irigylem, Sándorom, Pesten jó sorsodat, Pesten, hol a borok különböző faja Csak ugy váltván egymást, vidultok általa. De mi, barátom, itt, mi itt ebül vagyunk, Sör mellett búsulunk, sör mellett vigadunk, És ha nem olvasom boros verseidet, A szörnyű szomjuság már régen eltemet. Jöjj csak egyszer hozzánk föl és vigadj velünk, Jó zsolnai sörrel majd megvendégelünk, El is énekeljük költőnk „Fóti dal"-át, És bort nem Ízlelünk —• az árpa angyalát. Gyakran hallani itt kortesvigalmi neszt, Vélnéd bort isznak ők ? Tehát mit ? Krumpliszeszt, Annyira korcsosult hős Árpádnak fia, Hogy illyen moslékra kellett szorulnia. S hogy mégis bor szinét birja e zagyvalék, 0 kárhozat! égett bornak keresztelek; Bor ám az ördögöt; szép bor! ki nem hiszi, Igyék csak, de tudom, a manó elviszi. Én a sok pálinka- és sörivók között, Pajtás, ugy állok, mint hónából száműzött. Sirok, mikint Ovid Pontusnak partjain, Mert nincsen égetőbb, mint szomjusági kin. így áll itt a világ — az isten verje meg! — Mért is e hegyeken bort nem termesztenek? Ha ez soká ugy tart s torkom irt nem talál, Rajtam erőt veend a csontkáru halál. Bizony nem bánom én ; mit is remélhetek, Ha ezt határozák az égi végzetek? — Csak egy van, a mi még fölrázza lelkemet, Hogy, mint illik hozzám, ugy eltemessenek. Jöjj síromhoz te is és hozz víg társakat, Ürítsetek rajta néhány poharakat;

©BCU Cluj

371

372

Legyen dicső hangjok temetési harang, Derék bordalaid gyászéneklési hang. Papot te rögtönözz, tarts prédikácziót, Beszéld el, mit tevék, mi szépet és mi jót! Mig vig fiu valék poharazás között Társaimmal, kikhez baráti láncz fűzött. E dicső hangokat, ha fogom hallani, Föltűnnek álmimban multam bájnapjai, Mint niulaték veled még mint muzsafival És a hold szekerén utazó Palival. És összeverdesem meredt bokáimat Még egyszer emlékül a siri hant alatt, S egy pohár somlait reám ha öntetek, Megjelen szellemem vigadni köztetek. Hogy tudja a jövő, alant ki nyugszik ott, Sírkő helyett egy bor-ágat plántáljatok, Ha arra téved el a jámbor utazó, Mindjárt mondhassa: „itt fekszik egy szomjazó!" De addig is, mig e kín engem eltemet, A bor vén istene áldjon meg tégedet, Adjon sok pénzt, jó bort, mint magad / kívánod, Magamat ajánlom, maradok barátod

Sz. L.

Elolvasván ezt az olvasó, itélje meg, van-e itt dicsőítésről csak szó is. Vagy a „derék bordalaid" •— szóból magyarázza ^zt Vahot? — Én tehát ezennel fölszólítom Vahot Imrét, hogy azon szavait: „Petőfit d i c s ő í t ő " lapjában vonja vissza, különben őt hazugnak kénytelenittetem tartani.

„ Visszautasittatik." Itt azon

kérdés támad, volt-e a divatlap szerkesztőjének joga epistolámat visszautasítani, miután én azt hozzá 'soha nem küldtem ? Fönebbi munkám t. i. szinte azok közé tartozik, mellyeket — mint előbbi közlésemben volt alkalmam említeni — Petőfihez v. Petrovicshoz küldtem. Itt tehát szép dilemmába kerül a divatlap sultánja és lógósa. Vagy t. í. ez utóbbi ugy adta át művemet, mint szerkesztőséghez küldöttet, mi igen nagy gyöngédséget tanusk a baráti viszonyok iránt; vagy

pedig Vahot, vágy Vahud, vagy minek is nevezzem, tudta á czínkossagöt, 8 tudva lett Petrovics Sándor boszujának eszközévé. — Osztozzatok a dicsőségen ! — Ugy hiszem az még kevesbbé fogja charactereteket dicsőíteni, mint engem silány epistolám, mellynek senkit sem volt czélja dicsőíteni. De még egy más különös körülmény is van a dologban, mellyet megemlítve, szégyenpirral fog állni előttünk az egészen leleplezett két tettes. Ezen epistolát én még 1844 (ezer nyolczszáz negyven negyedik) évi november végén, vagy legfölebb is deczember első 4—5 napjában utasítottam Petrovics Sándorhoz; miért van az tehát, hogy róla csak 1845. évi mart. gén tétetik említés ? Vagy ha annyi foglalatossága van a divatlap szerkesztőségének, mikint történt, hogy öt héttel későbben küldött epigrammáimat már régen közlötte ? Valljon tudtok-e erre mentséget mondani, ha csak azt nem, hogy bírálatom előbb nem jelent meg ? „Kivált miután tapasztalni lehet, hogy némelly emberek ugy nevezett barátjaikat szemben dicsérni, álarcz alatt 'pedig gyalázni szokták." E szavakkal megadtátok a rólatok való jó véleménynek a végső csapást; mert itt nyíltan megválhatok, miszerint csak az ollyan czikkeket közlitek, mellyek pöffeszkedő hiuságtoknak hizelkednek. Különben nem tudom, mi összefüggésben van valamelly költemény azzal, hogy szerzője ezt vagy amazt dicséri vagy gyalázza. Itt árultátok el világosan, hogy ti az irodalomban pártot, castokat akartok alkotni, de meglássátok, eljő az idő, mellyben a nemesis számot fog kérni cselekedeteitekről. Vagy nem gázolt-e már a legnagyobb méltatlansággal a Petőfi (eredetileg Petrovics) Sándor szeszélyeinek

©BCU Cluj

873

M l és

eszközévé vált főszerkesztő Jósika érdemein is ? Perse mert nem akár zászlójához szegődni és pártérdékektűl vezettetni Legyen szabad a mondottak nyomán még egy tanúságot fölhozni. Ki szépirodalmi lapjainkat múlt évben olvasta, emlékezni fog azon ocsmány harczról, mellyet az akkor igazán csak kezdő Petőfi (eredetileg Petrovics) Sándor Garay — mint a Regélő szerkesztője — ellen indított, szerkesztői jogtapodást s tudja isten mit nem emlegetvén. Hogy az akkor mondottakat a segédszerkesztőségi méltóságra emelkedett hős egészen elfeledte, azt az eddig mondottakból elegendőkép átláthatta a nyájas olvasó. Reményiem a szerkesztő igazságszeretetéről és részrehajlatlanságáról eléggé meggyőződhettünk; van azonban még egykét észrevételem, mellyet legközelebbi alkalomra halasztok. III. Kérem a tiszt, olvasót, legyen egy kis béketüréssel, hogy olly sokat bajlódom saját személyemmel; hiszen reménylem, hogy ez alkalommal már elvégzem dolgomat ezekkel az emberekkel. Mint első számú czikkemben emlitém, Petőfi (eredetileg Petrovics) Sándor megtámadására válaszoltam, s azt a Divatlap szerkesztőjének el is küldtem. És azt hiszi talán valaki, hogy megtámadásra vonatkozó feleletet közlötte? o, az nagyon csalatkozik! A pestí divatlap csupán olly czikkeket közöl (és ezeket már más lapokból is átveszi, mint péld. a Jelenkorból), méllyekbén neki tömjéneznek, s mély hódolattal emelik ki az ő, és kedves pártfogoltja bokros érdemeit. A helyett ő inkább következő szavakkal utasította azt vissza: „Sz. Lajosnak Petőfit érdeklő feleselése nem közölhető (!?!?!?), miután Petőfi nem nyilvánitá azt, hogy

Sz. ür volna verséinek hirriöki bírálója stb. És ehhez a Pesti Divatlap lógósa következő megjegyzést tesz: „Ugyan szerkesztő ur, mért nem tette ki már ennek az embernek a nevét? Ha tudná ön, mint vásik arra foga, hogy nevét nyomva lássa ! — Petőfi," Tehát válaszom nem volt közölhető. Ej, ej, édes szerkesztő ur, valóban nem ? És miért ? ha szabad kérdenem. Tán csak bizony azért, mert ez által az ön által ámitgatott közönségnek megnyíltak volna szemei, hogy nem mind arany, a mi fénylik, és önök szerelmetes Petőfijével v. Petrovicsaval ellenvetéseimre nem tudtak volna felelni ? Be könnyű akkor polemizálni, ha az ellenfélnek vagy épen semmi, vagy pedig csupán azon ellenvetéseit juttatjuk a közönség elébe, mellyekre válaszolhatunk. Egy ideig hiszen csak sükerüiénd az olvasókat mystiíikálni, de végre megnyílnak szemeik, és átkeli látniok, mi kevés tisztelettel viseltetik irántok az olly szerkesztő, 'ki a hozzá érkezett czikkeket vagy elnyomja/ vagy elcsűri csavarja, hogy egészen más jön ki belőlök, mint a mi szándékoltatott. „Petőfi nem nyilvánitá azt, hogy Sz. ur volna verseinek hirnöki bírálója stb." Tehát xmég ezt is el akarja ön tagadni ? Ej uram, uram, Vahud uram, bizony az már csak nem szép dolog, ha szerkesztő nem tudja, mi közöltetett lapjában. Vagy azért mondja ezt, mivel kedves Petőfije v. Petrovicsa nem merte egyenesen nevemet kitenni, de kigyókint lappangva akart sérteni ? Végre még azt is el fogja ön akarni hitetni közönségével, hogy ön sem tartott P. versei bírálójának, holott pedig ott is kotyogott róla, hol az legkisebb össze függésben sem állott. Ha már az ember annyira le akar aljasulni, hogy hazugságra vetemedik,

©BCU Cluj

375

Petó'íi és Szeberényi.

376

akkor legalább legyen következetes, jától búcsút vett Petrovics Sándortól és ne feledje el ama szabályt: men- tapasztalni kénytelen valék: akkor magányviszonyaink köréből én is nem dacem oportet esse memorem. Hát a Petőfi sületlen elménczsé- egy adattal tudnék neki kedveskedni. gére mit feleljek ? Ollyan biz az, mely- De erre nézve, utasítom őt egyedül lyel a megszorult bűnös, midőn már öntudata szavára, melly —• ugy hiszem látja, hogy nincs menekvésre mód, — még végképen el nem tompult kinjában akarja még magát hasztala- keblében, és ha csak ez nem fogja őt nul védelmezni. Hiszen nem említve háborgatni, meggyőződhetik, hogy én azt, hogy sokkal előbb láttam nyomva bizony soha sem fogom. nevemet, mint a szavakkal hősködő Reménylem, mind a P. Divatlap segédszerkesztő, ki nem egyszer tuda- szerkesztője, mind Petőfi mag fognak kozta tőlem mikép intézze a dolgot, elégedni az eddigi vitákkal. Én nem hogy csak egy verse közöltessék va- egykönnyen adok okot fölélesztésére lamellyik hirlapban; nem említve — vagy folytatására; ha azonban ujolag mondom •— ezt, csak azt sügom meg bántatni fogok, akkor ismét megmuaz elméncz urnák: hogy ha nevemet tatom önöknek, hogy az én kardom nyomva szeretném látni, és ebbe olly sem fűzfa. Isten velünk. Szeberényi. szerelmes volnék, mint bizonyos szerEz a Szeberényi czikke. Nincs kesztő hivatali apróbb bútorok, akkor helye itt most bővebben szólni azt eddig több izben láthattam volna, még róla. Szeberényi e vitát utóbb mint ő maga; mert dolgozataimat nem még leírta egyszer a Pesti Naplóközöltetném álnévvel. No, de "ki. tehet ban (1872. 301. sz.) „ P e t ő i r ő l " róla, hogy ez némelly főbe bele nem ez. alatt. Ebben azt mondja, hogy tudférni? a T a v a s z zsebkönyvet ő csak Lásd, nyájas olvasó, illy emberek megjelenése titán ismerte meg s vannak irodalmunk hősei közt, kikről szerkesztésében nem volt részes, a leplet egyszer már szükséges volt Dömjén Ferencz, a pápai iskola lerántani, nehogy alatta még tovább seniora ellenben a szerkesztők is űzzék csalárd játékukat. írjon valaki egyike volt. A hirnöki bírálatot jót vagy roszat, az nekik mindegy, egyedül ö maga írta. Állítja itt is, csak esküdjék az ő zászlójukhoz, csak hogy a szóban forgó költői levelegyen elég aljas hiúságoknak hize- let nem a P. Divatlapnak, hanem legni, érdemeiket magasztatni, vélt csak Petőfinek küldte kedveskeelleneiket, habár a legnagyobb tiszte- désből s Petőfi visszaélt állásával, letben álló férfiak volnának is, sárral midőn szerk. izenetet Íratott rá dobálni és ők fölfogadják sanctuáriu- a P. Divatlapban. A kibékűlésre mokba. Ellenkező esetben, ha hibái- utóbb is t e t t kísérletet. Midőn Pekat felfödözöd, akkor bizonyos lehetsz, tőfi 1848-ban Jókaival együtt lahogy minden eszközt — a legaljasbat kott, keresvén Jókait, Petőfit épen is — megragadják boszujok töltheté- ott találta, de beléptekor a költő sére, és nincs jszitok, melylyel az illy szótlanul kiment. E r r e ő „Forradalmi szikrák" ez. füzetében újra vakmerőt illetni nem rettegnének. írt verset hozzá, de Petőfi nem Végre ha olly gyöngédtelen akar- vette számba. Ferenczi Zoltán. nék lenni, millyen gyöngédtelenséget magam iránt a Pesti Divatlap kapufá-

©BCU Cluj

377

A PeteíMreíaloilo!.

378

A Petőfi-irodalomhoz. léklettel. Petőfi — illetőleg Júlia V. A „S z á z a d o k" 1889-ki má- kiadatlan kézirata. Kolozsvár. Az jusi füzetének v e g y e s közlé- Acta Comp. költségén. Márton K., sek czímü rovatában ismertetve m. k. egy. könyvkereskedő. Bervan R ő m b a u e r B e r t a „Bunte lin-Lipcse Koehler; London TrübBlatter" ez. munkája, mely St. ner et Oo.; Paris Libraire EolLouis-ban jelent meg. (Éjszak- land. 1889. fol. 40 lap. Ny. BotAmerika. 1889.) Az említett né- schar Th.-nál Beszterczén. A rendkívül díszes kiállítású met nyelvű munka Garay, Vörösmű első kötetét képezi egy évmarty, Eötvös és Kisfaludy több könyvnek, mely ezentúl minden költeményén kívül Petőfi költeményei közül is tartalmaz nyolcz iskolai év végén fog „egyelőre fordítást, melyekről a „Századok" legalább 8 íven in-folio" megjeismertetője így nyilatkozik: „A lenni. A jelen kötet tartalma a Petőfi-fordításokat akarjuk ki- következő: L, S. kiadó előszava; emelni, és azt mondjuk, hogy, ka A szerkesztő előszava; Petőfi ela külföld már Kertbeny rósz és tűnésének irodalma; Petőfi és a döczögő fordításaiban annyira nő (egy igen szépen és tömören megszerette Petőfit, ilyen sima, megírt essay); Dekániné V. Berta átszellemült fordítás, mint a mi- Visszaemlékezés Petőfi nejére; lyen a Eombauer Bertháó, végte- Laban F. Homer és Petőfi; Braslenül több tisztelőket és bámuló- sai S. Petőfi a Romancsoknál; kat szerzett volna Petőfinek. Nem Vachott Sándornó Első és utolsó lehet rajta érezni, hogy fordítást találkozásom Petőfi Sándorral; olvasunk és olvasás közben csak Júlia reliquiája; Petőfi élete főbb az a gondolat bánt, hogy miért mozzanatainak áttekintője; Münem bírhatja a külföld az egész melléklet: Petőfi, illet. Júlia kézPetőfit ilyen fordításban." Rom- iratának facsimiléje. bauer Berta — közlő szerint — Az évkönyv czéljáról leginjelenleg 84 éves és 1849-ig Sel- kább tájékoztathat a szerkesztő meczbánya vidékén lakott, hol előszava, melyből az erre vonatférje bányaigazgató volt. kozókat az alábbiakban közöljük: „Új évtől fogva alólirt (Dr. FarPetŐfiana, évkönyv kizá- nos Dezső) vette át a kolozsvári rólag a költő és müvei szolgálatá- polyglott Összehasonlító Irod.Törban, szerkeszti f a r a o s Dezső. ténelmi Lapok (Acta ComparatioL kötet 188%. Egy színes műmel- nis) c. folyóiratban tizenkét óv

©BCU Cluj

379

A PeÉB-lroialoilioz.

óta,külön főrovat alakjában megjelenő Petőfiana szerkesztését. E rovat ezentúl külön kiadásban, önállóan fog szerepelni a magyar szakirodalomban, mit eléggé indokol az a körülmény, hogy a Petőfi-irodalom napról-napra növekedő és részben már feleslegessé váló, sőt részben csaknem zavart okozó módon összegyűlt anyaghalmaza még mindig feldolgozását várja. Természetesen a Petőfiana sem tekintheti magát ekkora zűrzavar tisztázására elég erősnek, mivel a különben is nagyszabású feladat rendkivüli sok időt s]talán Biég több áldozatkészséget igénybe vevő megoldása nem lehet egy pár kéz, egy pár szem, sőt részben csaknem annalkevésbbé egyik vagy másik szaklap, illetőleg irodalmi vállalat körül csoportosult még oly tehetséges irók munkája. Ennélfogva a Petőfiana főczélja magasabb kritikai-irodalmi feladatok megoldásának csupán a könnyítése, milyenek p. o. és pedig mindenekelőtt: Petőfi összes mőködéséhez pontos c h r o n o 1 o-

g i a; teljes I n d e x P e t ő fi anus, a költő nyelvezetének, valamint velős mondásainak stb. kimerítő szótára; és még csak e nehéz és fáradságos előmunkálatok után Petőfihez méltó Biog r a p h i a , két alakban: egyfelől népszerű előadásban, másfelöl kritikai apparátussal kisérve; továb-

bá az összes műveknek kritikai E d i t i ó j a ugyancsak népszerű és tudományos alakban, a mihez szerencsénkre még meglevő kéziratok stb. tanulmányozása lesz szükséges, már t. í. lelkiismeretes redactío, revisio, collatio utján, pontos varia lectioval stb.; végűi teljes Bibliograp h i a és C o r p u s P e t ő f i a n u m, mely magában foglalna lehetőleg teljes E p i s t o 1 a r i u m ot, sőt Collocuturíumofc is, mint a melyek nélkül komolyan tekintetbe vehető életrajz nem is képzelhető, . . . . .." stb. A mű csak 50 számozott példányban jelent meg. A 1 e x a n d e r P e t ő f i.' A lecture, delivered before the Hun» garian Relief Committee of Cleveland, ön February 1-st 1883, by ¥ m . KT. Loew, counselor at law. Price 25 cents. The proceeds to go to the relief committee. Rövid, hazafias hangú bevezetés után a felolvasó, hogy közönségének fogalmat nyújtson arról az elismerésről, a melylyel Petőfi iránt a külföld legnagyobb szellemei viseltetnek, fölsorolja a Bodenstedt, Heine, Bettina, Humboldt Sándor, Varnhagen v. Ense," Beranger, Grimm, Uhland, ITreiligrath, Bayard, Taylor, LongfelIOAV stb. nyilatkozatait. Ezután röviden elmondja Petőfi életét és jellemzi kiválóbb műveit. Észre-

©BCU Cluj

381

Petofi-irtiáalamtoz.

vételei közül az alábbiakban köz-

lünk egy néhányat a P a r a d i Kálmánné ő n. fordításában: „Legszebb költeményeit, a „Czyprus lombok Etelka sirjára" czímü dalokat meghalt kedvese emlékére írta. Ha soha többé egy sört nem ír is, ezek elegendők lettek volna világ-hírnevét megalapítni. E költemények alaphangja, a kedves halottnak szentelt emlékezet Byron Lord „Abydosi ará"-jára emlékeztet, a mint panaszos hangon énekli meg bánatát." . . . . . „Mai költőink — meglehet — fennakadnak azon, hogy ő mindig csak életéről, boldogságáról énekel. De még egyszer ismétlem, hogy szerelmi dalai telve vannak eredetiséggel, korlátlan szenvedélylyel, gyöngéd indulattal és teljesen hiányzik belőlük az é r z é k i s é g . Szivünket legjobban megragadja, midőn megszentelt igaz szerelemmel énekel drága hitveséről." . . . . „Próbát tett a regényírással is, de abban nem nagy eredményt tudott elérni. Egyetlen regénye a „Hóhér kötele"; de ezt nem lehet azon kor írói: Kemény Zs., Jókay, Eötvös stb. műveivel öszszehasonlítani. De azért nagy tévedésben volt az a chicagói könyvkiadó vállalat, mely hitelt adott a rósz indulatu kritika azon állításának, hogy a „Hóhér kötele"

382

erkölcstelen mű, s ugyanazért nem is fordíttatta le." l „Petőfi a magyarok legnagyobb költője volt. Arany és Vörösmarty talán bevégzettebbek a formában, de még sem érik el soha az ő nagyságát és népszerűségét." Igen érdekes a következő párhuzam Petőfi és Kossuth között: „A magyar szabadságharczban két alak magaslik ki a többi felett. Egyik itt lakott Cleveland városban, önök személyesen ismerték őt. Vendég volt itt. Önök voltak azok, kik a szegény számüzöttet, a legyőzött kormányzót, a legnagyobb kitüntetéssel és tisztelettel fogadták, a hogy nem fogadtak volna sem királyt, sem császárt. Nem tudnák önök, kit mondok? Azt «az embert, kinek szavait nem a megfontolás szülte, de lobogó villámként gyújtottak és foglalták el az emberek eszét és szivét. Kinek szavai nem Öltek, de magasztosabb szebb életre keltették még a, kihált lelkeket is. Az egyik kimagasló alak, a kiről szólék: K o s s u t h Lajos. A másik P e t ő fi S á n d o r. A mi Rouget de Lisle és az ő Marseillaise volt a franczia forradalomnak, az volt Petőfi Sándor Magyarországnak 1848—49-ben." . . . . stb. 1

Érdekes volna e könyvkiadó vál* lalatról többet tudni. Cs. Gy.

©BCU Cluj

383

384

Kiegészítései.

A felolvasás így végződik: „Ha Petőfi hazája 'szolgálatában őszült volna meg, akkor sem lehetne hírneve nagyobb és a magyar nép iránta való szeretete erősebb."

öt kocsival indult a közeli Koltóra. Kegyelettel néztük meg a regényes, kies fekvésű és szép emlékű helyet, az ódon és új kastélyt, a szobákat, hol Petőfi Sándormézes heteit töltötte,aparkot s benne a „Petőfi-fájá"-nak nevezett vén somfát, a mely alatt a Az E g y e t e m e s Philolo- költő leginkább szeretett üldögélgiai k ö z l ö n y f. évi októberi ni, s a hol a most is ott álló kerek füzetében igen figyelemreméltó köasztalon annyi sok szép költeszövegkritikai tauulmány jelent ményét írta, elmerengve a valómeg H a r a s z t i Gyulától e czim- ban költői táj látásán. Szembe mel: „PetőfiCoriolánja", melyben hosszú sorban húzódnak a kapnia szerző körülbelől egy sűrűn nyo- ki, felsőbányai és nagybányai mott ivén a fordítás nagyszámú aranytermő hegyek, háttérben a Q-utinnal, a hegy lábánál a kies tévedéseit mutatja ki. halmokon városok és falvak baA „Századok" f. évi októ- rátságos képe integet, köztük, hol beri füzetében Szádeczky Lajos, a a megénekelt „Fekete faluban fe„Történelmi Társulat" idei kirán- hér torony látszik." — A közvetdulásának történetét irván meg, len közelben a Lapos folyó termékeny völgye s jobbra a régi Koltóról igy emlékezik: „Ebéd után Teleki Sándor Szilágysághoz tartozó „aranykagrófnál tett látogatást a társaság, lásszal rengő rónaság" és hullás onnan a gróf vezetése alatt az mos térség terül el . . . . " ő négyes fogatán kivűl . . . Közli: Csernátonl Gy.

Petőfi és Arany egy levélkéje.

B e ö t h y Z s o l t egy. tr. úr Budapesten beszélte el a következő adatot Petőfiről és Aranyról, melyet ő még Aranytól magától hallott, hogy egy alkalommaT Petőfi ezt írta Aranynak Szalontára,

midőn hosszabb idő óta nem kapott tőle levelet: „Mért nem írsz János?

Síndor."

Mire Arany így felelt:

„Csak.

János." Közli: F. Z.

Kiegészítések. A >Pet. muz. 207. lapján a Jelenkor [£j jegyű ujdonságirójáról azt írtuk, hogy kiléte ismeretlen, most tudjuk, hogy ez J ó k a i Mór volt.

na Tamás ur birtokában van, 1828. decz. 29-én (?) született. (Pet. muz. 1888. 277, 8. 1.-hoz.)

Értesítés! A P e t ő f i - M u z e n m " 1890A Petőfi-család nemzetség-táb- iki új évfolyamának első füzete lájához kiegészitésűl: Szendreyjú- 1890 január hó 1-én fog meg1 i a sajátföljegyzéseszerint, mely Sza- jelenni. Nyomatott G£m$n János örököseinél Kolozsvári.

©BCU Cluj

, m •****/W

St-*~~t-*«sfZ éistLjáA-

c/

/P*^C4

e

©BCU Cluj

J&L4-*-&;

•"

-A^U^^JL* f $2

yíúJ-

&

£**$X^

^**r1& á'£*^<*-'\ j^A-f-<x

/

/

©BCU Cluj