K Sze Cs. Sze Karolina, Aida Cs Balázs P Ráhel, Csenge. Szo V H

FEBRUÁR

2011 • FEBRUÁR • BÖJTELÔ HAVA 1

„Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén ôket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében.” (Máté 28:19) Megmagyarázhatatlan, hogyan is áradt ki az egész világra kétezer évvel ezelôtt a kereszténység, s az is nehezen fogható fel, hogy a keresztény Európa kultúrája, tudása hogyan is hálózta be az egész világot évtizedek, évszázadok alatt. Most, amikor már az egész világot elborította az az életrendszer, amely Európából indult, most van egy újabb feladatunk: gyakorlattá kell tennünk azt a bölcsességet, amely segítségével megmaradhat a Föld és az Élet. Istennek ránk áradó szeretetét kell nekünk bölcsen továbbadnunk mindenkinek, aki csak körülöttünk él.

Ignác, Virgínia

2

Sze Karolina, Aida

3

Cs

Balázs

4

P

Ráhel, Csenge

5 Február – Télutó Vízöntô, vagy kiáradás hava

K

Szo Ágota, Ingrid

6

V

Dorottya, Dóra, Titanilla

7

H

Tódor, Rómeó

8

K

Aranka, Jutocsa

9

Sze Abigél, Alex

10

Cs

Elvira

11

P

Bertold, Marietta

12 Szo Lídia, Lívia 13

V

Ella, Linda

14

H

Bálint, Valentin

15

K

Kolos, Georgina, Gina

16

Sze Julianna, Lilla

17

Cs

Donát

18

P

Bernadett

19 Szo Zsuzsanna 20

V

Aladár, Álmos

21

H

Eleonóra, Norina

22

K

Gerzson, Zétény

23

Sze Alfréd, Mirtill

24

Cs

Mátyás, Jázmin

25

P

Géza, Alexander

26 Szo Edina, Szvetlána

&

27

V

Ákos, Bátor

28

H

Elemér

1871. február 2. (140 éve történt) Meghalt Báró Eötvös József író, költô, akadémikus. 1881. február 3. (130 éve történt) Makón megszületett Galamb József gépészmérnök, a Ford Motor Company fômérnöke, a T-Model megalkotója. 1911. február 6. (100 éve történt) Megszületett Ronald (Wilson) Reagan amerikai színész, és az Egyesült Államok 40. elnöke (1981–89). Máig az egyetlen színész, aki elnök lett. 1871. február 7. (140 éve történt) Meghalt Heinrich Engelhard Steinway német származású amerikai hangszerkészítô, a Steinway, New York-i zongoragyártó cég alapítója. 1801. február 9. (210 éve történt) Ausztria megkötötte Franciaországgal a lunéville-i békét, amelyben Ausztria Velencét és vidékét az Adigéig, Isztriát és Dalmáciát nyerte. 1141. február 13. (870 éve történt) Meghalt II. (Vak) Béla magyar király, akit 1115-ben – Könyves Kálmán parancsára – apjával együtt vakítottak meg, hogy uralkodásra alkalmatlanná tegyék. 1871. február 17. (140 éve történt) Ferenc József osztrák császár és magyar király Deák Ferenc javaslatára Gr. Andrássy Gyulát nevezte ki Magyarország miniszterelnöknekévé, mely tisztséget 1871. november 14-ig töltötte be. 1591. február 17. (420 éve történt) Megszületett Jusepe de Ribera spanyol festô. 1811. február 20. (200 éve történt) Életbe lépett Magyarországon a devalvációs rendelet, melynek értelmében a papírpénzt értékének egyötödére cserélték, míg a réz hatkrajcárosokat kivonták a forgalomból. 1821. február 20. (190 éve történt) Megszületett Feszl Frigyes építész. 1911. február 20. (100 éve történt) Megszületett Énekes István olimpiai bajnok ökölvívó, aki 29 alkalommal volt tagja a magyar ökölvívóválogatottnak. Az 1932-es Los Angeles-i olimpián légsúlyban aranyérmet nyert.

1821. február 23. (190 éve történt) Rómában 25 éves korában meghalt John Keats angol romantikus költô. 1386. február 24. (625 éve történt) Visegrádon 32 éves korában meghalt II. Károly (Kis Károly) magyar király, aki ellen merényletet követtek el. Súlyos sérüléseket szenvedett, majd megmérgezték vagy – más források szerint – megfojtották. 1836. február 24. (175 éve történt) Meghalt Berzsenyi Dániel költô, táblabíró, „a niklai remete“ (A közelítô tél, Horatiushoz). 1786. február 24. (225 éve történt) Megszületett Wilhelm Grimm német irodalomtörténész, nyelvész, a Grimm-mesék egyik szerzôje. 1841. február 25. (170 éve történt) Megszületett Pierre Auguste Renoir impresszionista festô. 1911. február 25. (100 éve történt) Meghalt Fritz von Uhde német festô, a plein air és a realizmus egyik legerôteljesebb német képviselôje. Fô mûvei biblikus kompozíciói és impresszionisztikus zsánerképei. 1861. február 26. (150 éve történt) Ferenc József kiadta a februári pátenst (egész birodalom mûködését szabályozó rendelet, centralista elképzelés, németesítés), amely a Habsburgok utolsó sikertelen kísérlete volt arra, hogy összbirodalmi szinten kormányozzák a hozzájuk tartozó területeket, országokat. 1911. február 27. (100 éve történt) Megszületett Kazal László színész, érdemes mûvész. Népszerû komikus színész volt. Sikeres kabarékonferanszai emlékezetesek maradtak. 1936. február 27. (75 éve történt) Meghalt Ivan Pavlov szovjet fiziológus, aki 1904-ben orvosi Nobel-díjat kapott. Az ô nevéhez fûzôdik a feltételes és nem feltételes reflexek kutatása. 1986. február 28. (25 éve történt) Meggyilkolták Sven Olof Joachim Palme-t, Svédország miniszterelnökét. 1886. február 28. (125 éve történt) Megszületett Rácz Aladár Kossuth-díjas cimbalommûvész. Kíváló mûvész, fôiskolai tanár volt, „a cimbalom Lisztje“-ként emlegették.

'

FEBRUÁR

Évfordulók

FEBRUÁR

Lelki útravaló Küldetés és felelôsség

„...Mordokaj ezt üzente vissza Eszternek: Ne képzeld, hogy te a királyi palotában megmenekülhetsz a többi zsidó közül! Mert ha te most néma tudsz maradni, a zsidók kaphatnak módot máshonnan a szabadulásra és menekvésre, te azonban családoddal együtt elpusztulsz. Ki tudja, nem éppen a mostani idô miatt jutottál-e királynôi méltóságra? Eszter ezt üzente vissza Mordokajnak: Menj, és gyûjts össze minden zsidót, aki csak Súsánban található, és böjtöljetek értem!” (Eszter 4, 13-16) Eszter története egy ókori tündérmese. Fiatal lánykák ma is álmodoznak arról, hogy egyszer felfedezik a szépségüket, és „királynék“ lesznek. Eszter, árva zsidó leányként lett a perzsa király felesége. Istennek célja volt azzal, hogy Esztert a perzsa királyi udvarba küldte. A lány küldetése az volt, hogy adott pillanatban megmentse a zsidókat, ez nem volt kockázatmentes. Eszter szépségérôl kiderült, hogy csak eszköz volt Isten kezében. A Gondviselô Isten küldte Esztert a súsáni királyi udvarba. Amikor Eszter rádöbbent, hogy mi a valódi küldetése, alázattal készült a feladatára, és sikerrel járt. Honfitársai megmenekültek. 2011 februárjában olvasva Eszter történetét, azt gondoljuk: egyikünket sem fenyeget a veszély: üldözés elôl kellene megmentenünk azokat, akik fontosak nekünk. Sôt, az sem valószínû, hogy királyi udvarba kerülnénk. Mégis a történet ma is üzen nekünk: Nem elkallódott falevelek vagyunk, annak ellenére, hogy korunk életérzése gyakran ez. Sokan céltalannak vagy kiúttalannak érzik a mindennapjaikat. Az sem igaz, hogy sorsunkat magunk formáljuk: kemény, könyörtelen küzdelemben mindent elérhetünk, amit csak akarunk. Sokan ebben a céltudatos életvitelben vesztik el az életüket. Eszter királyné többezer éves története biztat és vigasztal bennünket: életünk a Gondviselô Isten kezében van. Könnyen kerülhetünk abszurdnak tûnô élethelyzetbe, de ennek is van célja Isten tervében. Nem mindig könnyû elfogadni azokat az élethelyzeteket, amelyeket Isten nekünk készít, de Eszter története is buzdít arra, hogy ad segítôtársakat, és eszközöket a küldetésünk betöltésében. Azonban, ha elfutunk a felelôsség elôl, akkor ne okoljuk az Istent, hogy nem segít. Gyôrffy Eszter a Református Egyetemi Gyülekezet lelkésze

200 ÉVE TÖRTÉNT (1811. február 16.): Pesten megszületett báró Wenckheim Béla 1848-ban Békés vármegye fõispánja, a szabadságharc idején a vármegye honvéd zászlóaljának felállításában játszott jelentõs szerepet. A világosi fegyverletétel után bujdosott, majd 1861-ben ismét kinevezték Békés vármegye fõispánjává. 1867. februárjában, a kiegyezés utáni elsõ kormányban belügyminiszter. Betegsége miatt 1869 októberében lemondott. 1871 és 1879 között a király személyi körüli miniszter. 1875. március 1-jén nevezték ki miniszterelnökké, amelyet csak a választások lebonyolítására vállalt el. A választások után, október 20-án távozott a miniszterelnöki székbõl. 1878 októberétõl decemberig belügyminiszter Tisza Kálmán kormányában. A magyar sportügy önzetlen támogatója volt. A Szent István-rend és a Lipót-rend nagykeresztjét kapta meg.

!

Beszélgetés Dr. Ladányi Sándorral A Kalendárium olvasói már többször találkozhattak Ladányi Sándor professzor, egyháztörténész kerületünk református múltjával kapcsolatos írásaival, de személyével még nem ismerkedhettek meg. Pedig a professzor úr régtôl fogva kötôdik ide: a református teológián tanult 1957-tôl 1962-ig, majd 1964-tôl 1979-ig levéltárosként, 1979-tôl egyetemi oktatóként mûködött itt, illetôleg emeritus professzorként még ma is tanít: 2010 ôszén a 32. tanévét kezdte el. Feleségével jelenleg is az épülethez tartozó lakások egyikében él. Számos cikke, több könyve jelent meg a magyar református egyház történetérôl. Arra kértem, hogy magáról, és azokról a korszakokról beszéljen, amelyeket átélt. – Hogyan indult a pályája? Kisújszálláson születtem 1937-ben, de a szüleimmel igen kevés idôt töltöttünk szülôvárosomban. Budapesten éltünk, és 1946-ban a Julianna Református Elemi Iskolába kerültem; ez volt hozzánk „földrajzilag” és „lelkileg” is legközelebb. Szüleim hitben járó emberek voltak, és engem is úgy akartak nevelni. Iskolánkban minden nap volt áhítat. Akkor még a lelkésznek szabad volt palástosan kimenni az utcára, és onnan a fôbejáraton át bejönni a templomba. A lelkész palástja „úszott” utána a levegôben – ez a kép mélyen belém vésôdött, nagy hatást tett rám. Aztán a kép mellett megértettem, hogy nem ez a lényeg, nem a külsôség a fontos, elhívást kaptam a hitben járásra, majd a lelkészi szolgálatra. Hittanórán hármunkat úgy is kezeltek, mint leendô lelkészeket. 1948-ban az iskolákat államosították, így a Juliannát is. Én állami iskolába, aztán a közgazdasági technikumba kerültem, noha vegyészmérnök akartam lenni, de máshová osztottak be! Finoman jelezték, hogy inkább akkor a Közlekedési Mûszaki Egyetem Vasút-üzemmérnöki Szakára jelentkezzek, mert akkor arra volt igény. Fel is vettek, de éreztem, hogy nem ott van a helyem, és egy év múlva a karról való elbocsátásomat kértem. A dékán megkérdezte: „Meg van maga ôrülve? Most megy papnak?” ’57 ôszén kezdtem el a teológiai tanulmányaimat. 28-an kezdtünk, 12-en végeztünk. Köztük volt a feleségem is, aki évfolyamtársam volt, de csak a „papi vizsga” után házasodhattunk össze. Többen – némi külsô „segítséggel” kényszerû „pályamódosítást” tettek. Mivel a teológiai akadémia, az egyházi épületek bizonyos értelemben területen kívüliséget élveztek, a rendôrök, állambiztonságiak nem jöttek be, hanem a kapuból beüzentek, és akkor valaki beszólt, hogy az

!

FEBRUÁR

Egy élet a teológián

FEBRUÁR

illetôt „barátai várják a portán”. Aztán két-három év múlva találkoztunk vele. A legmegrázóbb volt az, hogy Pap László dékán, aki a héber nyelvet és az ószövetségi tudományokat tanította, már az 57-es tanévet nem kezdhette meg. Többen, akik az 55-56-os megújulási mozgalomban részt vettek, egy-két évet esetleg még taníthattak, de Nagy Barna nem, ôt például „elôléptették” tudományos kutatóvá a Széchenyi Könyvtárba. Róla Barth Károly, a kiváló német teológiaprofesszor azt mondta, hogy a legtehetségesebb tanítványa volt. – 56 eseményei hogyan érintették a teológiát? 56. október 23-án a mûegyetemisták és a teológusok egymásba karolva vonultak a Bem térre, majd onnan a Parlamenthez. Azért egymásba karolva, hogy mások – zavarkeltés céljából – ne férkôzzenek közéjük. A teológusok egyébként a fegyveres harcokban nem vettek részt, mégis voltak áldozatok. Itt, a teológián, a Ráday utca 28. udvarán van három kopjafa. Két teológus hallgatót diakóniai szolgálat közben lôtték le az utcán az egyik erkélyrôl, fegyver – természetesen – nem is volt náluk. A harmadik egy ápolónô volt, egy itt lakó orvostanhallgató menyasszonya. A Baross utcai klinikára ment kötszerekért. A teológusok ugyanis élelmiszert, kötszert vittek a Corvinközben harcolóknak. Mindhármukat ideiglenesen itt temették el az udvaron. A forradalom idején Országos Református Tanács alakult, amely felszólította a 48 óta hivatalban lévô, Ravasz Lászlót és munkatársait leváltó, „egyhangúlag” – az „egy hang” Rákosié volt – megválasztott püspököket, hogy mondjanak le hivatalukról. Kiss Roland, aki korábban belügyi államtitkár volt, és magát „bibliás szocialistának” tartotta, 56-os lemondó levelében írja, hogy amíg 1948-ban Pozsonyban, a határ-kiegészítô bizottsággal tárgyalt, Rákosi telefonon hazarendelte, és közölte, hogy ô lesz a kerületi fôgondnok, Bereczky Albert a püspök, és megkérdezte, hogy kell-e valamilyen támogatás a párt részérôl a megválasztásához. Emellett kérte (pontosabban utasította), hogy hasson oda, hogy az ellenjelöltek „lépjenek vissza”. A „gondos elôkészületek” ellenére Bereczkyt a harmadik, Kiss Rolandot csak a hatodik menetben sikerült megválasztatni! Ô 56-ban lemondott, és utána nem is volt hajlandó tisztséget vállalni. Az enyhülés lassú volt, 1967-ben még folyamatban volt három per három személy ellen, tiltott ifjúsági munkáért. 19 hétig voltak börtönben, aztán elengedték ôket. Egyikük, Kovács Bálint 2010 novemberében lett volna száz éves, 99 évesen halt meg. – Mennyire tisztázott a református egyház ügynök-múltja? Sok irat megvan, de sokat megsemmisítettek. Az iratok egy része publikálható, másik csak kutatható. Én nem szívesen foglalkozom ezek feltárásával, bár végeztem ilyen tárgyú kutatásokat, mivel levéltáros képesítésû történész vagyok. Érdekel persze a téma, de a mai olvasó már nehezen tudja elképzelni az akkori helyzetet, és az egész egyházat megítéli az ügynökügyek miatt. Ez nem az egyház saját jelensége volt, az egyházat ezzel meg akarták törni. De erre nem is mindenki volt hajlandó. Tartótiszti jelentésekben szerepel például, hogy kit hogyan szerveztek be – önként jelentkezett, erôszakkal szervezték be, és így tovább. Volt, akinél az van feltüntetve, hogy „féktelen karriervágyát kihasználva bármire rávehetô”, vagy „fiának súlyos bûncselekménye révén szerveztük be”. Ismerték mindenki gyengéjét. Aztán ott vannak a minôsítések. „Javaslom a hálózatban megtartását, jelentései jól használhatók.” „Javaslom az állományból való törlését, mert csak terhére van az állománynak.” „Javaslom a törlését, mert igen pontosan ad jelentése-

!

!!

FEBRUÁR

ket, de ezek semmire sem használhatóak.” Ezek mind a református egyházzal kapcsolatban keletkeztek. Minden felekezetnél volt kihelyezett tagozata az állambiztonságnak az Egyházügyi Hivatalnál. Nálunk nincs még minden feldolgozva, a katolikusok jobban állnak e téren. Ma már kevés érintett személy él, ennek ellenére én nagyon kényesnek találom ezt a kérdést, mert sokan ez alapján ítélik meg az egyházat! – Hogyan lett Önbôl levéltáros? 62-ben végeztem a teológián. Utána Fóton két évig esperesi segédlelkész voltam, majd 64-tôl a dunamelléki egyházkerület levéltárába kerültem segédlelkészként. Eleinte fogalmam sem volt arról, hogy ez milyen teendôkkel jár, bár érdekelt és tetszett a munka. Ez egy egyszemélyes levéltár volt, elôször segédlelkész, majd levéltárvezetô voltam, aztán levéltár-igazgató, miközben végig ugyanazt csináltam. Amikor az állam a szerzetesrendeknek mûködési engedélyét visszavonta – (nem „feloszlatta” ôket, mert azt még a szocialista állam sem tehette meg, csak a pápa) –, sok szerzetes „felszabadult”. A levéltárak szívesen alkalmazták ôket, mert jól tudtak latinul. A mi levéltári szakfelügyelônk is egy volt piarista szerzetes lett. Korábban is ismertem, nagyon jó kapcsolataim voltak – és vannak – a piaristákkal. 69-ben hivatalosan „állami szakfelügyelôként” jött a levéltárba, és megkérdezte, nem akarok-e levéltár szakot végezni az ELTÉ-n. Mondtam, hogy az egyetemen „a klerikális reakció képviselôit” nem fogják szívesen fogadni, mire azt mondta, hogy ezt bízzam rá. Két hét múlva a Mûvelôdésügyi Minisztérium Levéltári Osztályától kapott a püspökünk egy leiratot, miszerint az egyházkerület levéltára – mint nemzeti értékû magán gyûjtô-levéltár – vezetôjének szükséges, hogy az országban megszerezhetô legmagasabb szakmai képesítéssel rendelkezzen. Ez ellen senkinek nem lehetett apelláta. Igen ám, de nappali tagozaton nem végezhettem, mivel „egyszemélyes” levéltárban dolgoztam. Ráadásul a levéltár szak „B-szak”, kellett egy A-szak is, ami az én levéltáram esetében a történelem szak volt, mert a teológiát sehol sem ismerték (nem ismerhették) el. Levelezôn mindkettô hat-hat év lett volna, tehát 12 évet kellett volna egyetemre járni, utána szinte „beadhattam volna a nyugdíjazási kérelmemet”. Végül találtak az egyetemen olyan kategóriát, ami a teológiai végzettséggel egy megítélés alá eshet: felsôfokú óvónôképzô. Ezzel a minôsítéssel kiegészítô szakként, azaz feleannyi idô alatt végezhettem el az egyetemet. – Késôbb doktori fokozatot is szerzett... Amikor a történelem szakot elvégeztem, azt mondta a dékánhelyettes, hogy most jön a doktorátus. Nem értettem. Azt mondta: „maga a lecsóföldön ül. Ha balra nyúl: paprika, ha jobbra nyúl: paradicsom, fôzze meg, és kész a lecsó”. Még mindig nem értettem. „Ott ül a levéltárban a Ráday család iratai közt, ott van a Rákóczi szabadságharc jelentôs iratanyaga is, ebbôl csak össze tud hozni valamit? Írjon egy disszertációt!” Megírtam. A védésen 1973-ban ott ült csaknem az egész egyetemi vezetés. Az egyik tanárnô az elején szót kért. ”Ez a disszertáció nem jó.” Néma csönd. „Ez a disszertáció kitûnô.” Ezek után már nem lehetett rosszat mondani. Így lett az összesített eredmény „summa cum laude”. – Hogyan került a Ráday utcába a Rákóczi-szabadságharc egész iratanyaga? Ráday Pál Rákóczi magántitkára, „intimus secretariusa”, diplomatája volt, a szabadságharcban kiemelkedô szerepet játszott, minden irat rajta ment keresztül. Latin és magyar nyelvû iratok, levelezés, igen értékes anyag gyûlt össze. Ez az anyag a református Rádayak révén került az egyházkerület levéltárába. – Majd az 50-es évek elején a kitelepítettek közül sokan ide, mint „megbízható helyre” menekítették irataikat, ezzel is „gazdagodtunk”. – És aztán levéltárosból egyetemi tanár lett... 79-ben Tóth Károly püspök úr magához hivatott. Gondoltam, hogy valaki kutatási engedélyt kért, és a püspök tôlem kér véleményt. Nem errôl volt szó. „Elintéztem az Egyházügyi Hivatal-

FEBRUÁR

ban, a zsinatnál, és a kollégáidnál: te leszel a magyar egyháztörténet tanára. Megvan a szaktudásod, végzettséged. Elvállalod?” Végül elvállaltam, azóta vagyok a teológia tanára, a levéltári pályafutásomat befejeztem. (Az 1973-ban szerzett bölcsészdoktorátus után) 81-ben aztán a teológiai doktorátust is megszereztem, késôbb tanszékvezetô lettem az egyháztörténeti tanszéken. 2007-ben, hetven évesen nyugdíjba mentem, de azóta is – professzor emeritusként – tanítok, amíg bírom, és amíg szükség van a munkámra. A magyar református egyház történetét adom elô. Nem kell messzire menni dolgozni: egy épületben élek és dolgozom. Több, mint fél évszázada nap mint nap a „teológián” vagyok. Istennek legyen érte hála! Szabó Zsolt

Kalendáriumbemutató Palóc Kalendárium Az elsõ magyar nyelvû kalendárium 1538-ban jelent meg. Igen fontos szerepe volt évszázadokon át; a Biblia mellett szinte az egyetlen olvasnivalója volt az akkor élõ emberek többségének. Tartalmazta az ünnepeket, hagyományokat, az elvégzendõ mezõgazdasági munkákat, erkölcsi tanításokkal, versekkel kiegészítve. A Palóc Kalendárium immár sokadszor jelenik meg, a kalendáriumokkal szemben támasztott igények és a mai kor embere érdeklõdési területének egyaránt eleget téve. Palócföld Borsod, Heves és Nógrád megye területén található, de északon a trianoni határon túlra is átnyúlik. A legtöbb embernek – szinte közhelyszerûen – a palócokról az ízes beszéd, a népviselet büszke viselése jut eszébe. A Kulturális Világörökség része Hollókõ ófalu és táji környezete, ahol húsvétkor a falu apraja-nagyja népviseletben ünnepli a Megváltó feltámadását. Talán nincs is még egy tájegysége hazánknak, ahol ilyen mélységes tisztelettel õrzik és ápolják a hagyományokat. Mikszáth Kálmán neve megkerülhetetlen; „A jó palócok” címû novelláskötete széles hazában ismertté tette ezt a népcsoportot. A kalendárium rendkívül sokszínû. Minden hónapnál felsorolja a jeles napokat, amelyek a múltra emlékeztetnek. Közvetlenül mellette egy népszokás ismertetése, valamint „Vendégváró” rovat, a turizmusra is gondolva. A hónap mûemlékeként pedig bemutat egy-egy különlegesen szép épületet. Továbblapozva közéleti személyiségekkel találkozhatunk, majd palóc irodalommal, népmûvészettel, gasztronómiával, múltidézéssel ismerkedhetünk. A palóc kisszótár megdobogtatja, megvidámítja és egyben jajkiáltásra készteti a magyar szívet: nem szabad veszni hagyni az olyan szavakat, mint az angyalfelhõ (bárányfelhõ), vagy a zámborodott (kábult)! Vajon milyen nõi ruhadarabot jelenthet a vizitke? Napjainkról szól az „Életképek” rovat, helyet kap a tudomány, a környezetvédelem és a sport is. A jövõ nemzedékre gondolva pedig a választható iskolák leírása következik. Néhány helyi vállalkozás sikertörténetét bemutatva pedig az örök igazság válik szemmel láthatóvá, mely szerint tanulni érdemes. Tartalmas, olvasmányos kiadványt forgathatunk a kezünkben. Vincze Hédi

!"

Bessenyei György író, költõ, filozófus Amikor Arany János az 1850-es évek végén a nagykõrösi iskola tanára volt, irodalomtörténeti elõadássorozatában azt tanította, hogy „a magyar irodalom történetét fejlõdési fokai szerént négy korra osztják fel, és a IV. Legújabb kor az irodalom felébredésétõl, azaz 1772-tõl napjainkig” (tart). Majd így vezette be e kort: „...1772-ben Bessenyei György és társai felléptével kezdõdik...” Abban az évben jelentek meg ugyanis a fiatal Bessenyei György elsõ prózai munkái, s az 1840-es években Toldy Ferenc által „megállapított” korszakhatárt mai irodalomtörténetünk is elfogadja, Bessenyeiben látva a modern magyar irodalom kezdetét. Bessenyei György a mai Szabolcs-Szatmár megyében, Tiszabercelen (akkori nevén Bercel) született 1746-ban vagy 47-ben, sok gyerekes, református földbirtokos nemesi családban, apja B. Zsigmond vármegyei táblabíró, anyja Ilosvay Mária. A sárospataki Református Kollégium diákja volt 1755–60 között, de apja – ismeretlen okból – kivette, s ez után öt évig „otthon hevert”, ahogy késõbb mondta; valójában gazdálkodott. Tizennyolc évesen, két bátyja után õ is a Mária Terézia királynõ (1740–1780) által 1760-ban alapított Magyar Nemesi Testõrség tagja Lett Bécsben. Itt döbbent rá, mennyire mûveletlen és tanulatlan, s óriási lendülettel kezdte pótolni a hiányosságait. Nyelveket tanult, rengeteget olvasott, megismerkedett a felvilágosodás eszméivel, és csatlakozott a szabadkõmûvesekhez. Jó kapcsolatteremtõ: közelebbi ismeretségbe került Kollár Ádám királyi tanácsadóval, a királynõ közvetlen köréhez tartozó Grass Frigyesné komornával, s a magyar protestánsok Bécsben élõ képviselõjével, Beleznai Miklóssal. Barátságot kötött néhány irodalmi érdeklõdésû testõrtársával, akiknek hamarosan vezetõjükké lett irodalmi törekvésükben: Báróczi Sándorral, aki választékos stílusú mûfordításaival ért el sikereket (Kazinczyra is nagy hatással volt), Barcsay Ábrahámmal, és a nála jóval idõsebb báró Orczy Lõrinccel. A termetes fiatalember 1769-ben tagja volt annak a testõrcsapatnak, amelyik a királynõ egyik lányát kísérte Itáliába, ott hosszabban idõztek, s olyan könyvekkel tért haza, amelyeket itthon tiltottak. Magyarországon elsõként õ írt Shakespeare-rõl (1564–1616). Odaadó, lelkes híve Voltaire-nek (1694–1778), õt követte szinte egész életében, anélkül azonban, hogy utánozta volna; a magyar nemzet iránti elkötelezettsége sokkal erõsebb volt annál. 1769-70-ben kezdte el az írást, elõször lírai és bölcselkedõ versekkel jelentkezett, s az elsõ ismert nagyobb lélegzetû prózai munkái is ekkor íródtak: a hazai felvilágosodás kezdetének tartott Ágis tragédiája (melyet a királynõi kegy folytán Mária Teréziának ajánlhatott) és a Hunyadi László tragédiája, amelyek 1772-ben jelentek meg, A lélekrül címû, hosszú filozofáló verses értekezésével, valamint Az embernek próbája címû munkával. Utóbbi az angol Alexander Pope

!#

FEBRUÁR

Kétszáz évvel ezelõtt hunyt el

FEBRUÁR

Esszé az emberrõl címû írásának más nyelvû átiratából készült fordítás. Az Ágis... Plutarkhosz ókori görög történetíró nyomán született, a Hunyadi... elõképe egy latin nyelvû jezsuita iskoladráma volt. A két drámában a zsarnoksággal szembeni ellenállás foglalkoztatta. – Hangsúlyozom, hogy az „alapján”, a „nyomán” stb. nem másolást jelent! – 1773-ban jelent meg a Buda tragédiája, Attila és Buda viszályában is a zsarnokság a téma. E drámáit úgy írta, hogy akkor még nem volt színház Magyarországon! Egészséges önérzettel lehetett megáldva, barátai írásait Bessenyei Társasága címû kötetben jelentette meg. 1777-ben vígjátéka jelent meg A filozófus címmel. Bölcselkedõ írásait Természet rendje címû kötetbe rendezte, majd ennek felhasználásával írta meg ma is emlegetett Holmi címû esszékötetét. Szépirodalmi és bölcseleti munkái mellett kultúrpolitikai, mûvelõdési elképzeléseit is írásba foglalta, és röpiratokban tette közzé, bennük a magyar kultúra, a magyar nyelv, és a magyar tudomány fontosságát hangsúlyozta: a Magyarság (1778), a Magyar nézõ (1779), valamint az Egy magyar társaság iránt való jámbor szándék (1781). Nagyszerû gondolata: „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenén sohasem.” Látta, hogy a fejlõdéshez elengedhetetlenül szükséges a tudomány, ezért sürgette egy tudományos akadémia felállítását; még mûködési szabályzatát is kidolgozta. E célból elõzõleg már megkísérelt létrehozni egy Hazafiúi Magyar Társaságot is. Utóbbi röpiratát csak 1790-ben adhatta ki Révai Miklós, a szerzõ neve nélkül. Közben, 1773-ban betegsége miatt otthagyta a testõrséget, az uralkodó kinevezte õt a magyarországi protestánsok ügyeinek intézõjévé. Öt évig viselte ezt a tisztséget, majd felhagyott vele egy vita miatt (maradjon-e az egyház autonómiája, vagy rendeljék-e alá az iskolareformnak; Bessenyei az utóbbit pártolta), és 1779-ben áttért a katolikus hitre; ezt késõbb, élete végéig bánta. Idõközben jó kapcsolatba került pálos szerzetesekkel, például Ányos Pál költõvel. Mária Terézia 1780-ban kinevezte udvari könyvtárosnak, azonban II. József (1780–1790) 1782-ben felmentette, évjáradékát megvonta. Ekkor Bessenyei hazatért Bercelre, majd átköltözött öröklött birtokára, Pusztakovácsiba (ma Bakonszeg). Itt saját kezûleg, szolgája segítségével épített egy ma is meglévõ, nádfedeles vályogházat maguknak (az építés ideje alatti egy évig földbe vájt barlangban laktak), gazdálkodott, s folytatta az írást és a filozofálást; többek között (A bihari remete, Az értelemnek keresése, Magyar Országnak törvényes állása stb.) ekkor, 1802 és 1804 között írta – Voltaire Candide-jának szellemében – a Tariménes utazása címû állambölcseleti regényét. Megismerkedett Kazinczy Ferenccel. 1804-tõl már nem írt, alig érintkezett emberekkel. A cenzúra már jó ideje nem engedélyezte mûveinek megjelenését. Kéziratait a Nemzeti Múzeum könyvtárára hagyta. Mûvei ma nem tartoznak a kedvelt olvasmányok közé, nyelvezetén érzõdik, hogy a nyelvújítási mozgalom éppen csak elkezdõdött; de a múlt század 30-as éveiben még volt érdeklõdés irántuk, az akkor indított Magyar Irodalmi Ritkaságok sorozat elsõ tizenhat kötetébõl négy Bessenyei-mû volt. 1811. február 24-én hunyt el, kívánsága szerint házának kertjében temették el a rokonai, egyházi szertartás nélkül. Késõbb a nyíregyházi temetõben újra temették. Tiszteletére és emlékére a szegedi Nemzeti Emlékcsarnokban elhelyeztek dombormûvét, valamint állami Bessenyei György-díjat alapítottak, amelyet kiváló népmûvelõknek évente adnak ki. Keöves Ferenc

!$

140 éve a miénk is 1871-ben jelent meg elôször magyarul a finnek csodálatos nemzeti eposza, a Kalevala, „a finn nép ôsköltészetének összefoglalása”. A fordító Barna Ferdinánd nyelvész, mûfordító és könyvtáros (volt 48-as nemzetôr). – A teljes eredeti finn szövegváltozat 1849-ben jelent meg egy vidéki finn orvos, Elias Lönnrot (1802–1884) szerkesztésében. Felismerte, hogy a saját maga által gyûjtött, közel 22.800 sort alkotó egyes epikus dalok, költemények egy nagy egész részei (az általa írt összekötô szöveg alig több száz sornál). – Már gyerekkorában nagy csodálója volt a népköltészetnek, s huszonhat évesen felkerekedett, hogy apránként, több év alatt gyalog, csónakon, sítalpon, szánkón bejárja a mai Finnország észak-keleti részének (Karjalának) erdôségeit, dalokat gyûjteni az ott fellelhetô tanyákon élô öregektôl. „Mintha maga a mese elevenedett volna meg elôtte! Hatalmas termetû, hófehér szakállú, öreg parasztokra talált; kérésére elôszedik a régi hangszert, és éneket mondanak a hôsrôl, aki lement az Alvilágba, a varázslóról, aki megalkotta az aranyat-gyöngyöt ôrlô csodamalmot, a Szampót. Ráncos képû, horgas orrú vén banyák ajkáról jegyzi le a betegségeket legyôzô, farkast, rontást, minden kórságot elûzô varázsigéket” (Rácz István). Micsoda élmény lehetett számára a találkozás ezzel a gazdag népköltészettel, és ennek énekeseivel! „Évekig tart a szorgos gyûjtômunka, esztendôkbe kerül, míg rendezi a hatalmas anyagot, és megjelenik a Kalevala, az epikus énekek ciklusa, majd pedig a Kanteletár, a legszebb lírai dalok gyûjteménye.” (Rácz I.) A Kalevalába szép lírai részek is bekerültek, valamint – közel egyötöd terjedelemben – varázsigék. „Énekelni, dalolni – ez a Kalevalában igen gyakran egyet jelent azzal: varázsolni.” (Rácz I.) – Az említett „régi hangszer”: a kantele, pengetôs húros hangszer, melynek születésérôl ezt mondja a Kanteletár egyik dalának részlete: „Kínból készült a kantele, / fájdalomfából faragták, / bûvös húrját bánat szülte, / fekete gyász a fogóját, / két karját a keserûség, / szögeit a szomorúság.” – Mind a Kalevala, mind a Kanteletár egy-egy sora nyolc szótagú (mint az ôsi magyar nyolcas); a Kalevala verselésére jellemzô a szó eleji alliteráció és az ún. gondolatritmus, amelynek lényege: két egymás utáni sorban a második megismétli az elôzô sor tartalmát, de más szavakkal: „Így esküdtek erôs esküt, / örök fogadást fogadtak / igaz Isten színe elôtt, / Mindenható arca elôtt:” (Tizenegyedik ének; Rácz I. ford.). – A szöveg arról árulkodik, hogy túlnyomó hányada még a nemzetségi társadalmi szervezôdés idejébôl maradt ránk. Lönnrot már 1833-ban, ötévi gyûjtése alapján megjelentetett egy kisebb összeállítást 16 énekkel (runóval), amely az Ôs-Kalevala nevet kapta, majd két év múlva a kétszeres terjedelmû, úgy nevezett Régi Kalevalát, ötszáz példányban. Ám ezzel sem volt megelégedve, s az olvasók bíztatták is a munka folytatására. Ô pedig folytatta; gyûjtô útjain a különbözô énekmondóktól ugyanazt az elbeszélést, éneket más-más sorrendben, hosszabb vagy rövidebb változatban hallotta, jegyezte le. Volt azonban olyan élménye is, hogy egy öreg parasztembertôl, Arhippa Perttunentôl majdnem 4500 sort tudott feljegyezni. „Az öreg már nyolcvanéves, de csodálatra méltóan friss az emlékezôtehetsége. Két teljes napon át írtam a tôle hallott verseket, sôt jutott belô-

!%

FEBRUÁR

A Kalevala

FEBRUÁR

le harmadnapra is. A verseket szép rendben, különösebb kihagyások nélkül mondotta, és runóinak nagy részét sehol másutt nem hallottam; kétséges, vajon máshol meg lehetett volna-e még találni ôket. Ki tudja, ha késôbb kerülök ide, életben találom-e még az öreget; mert ha nem, vele együtt ôsi énekeink jelentôs része is sírba szállott volna.” Lönnrotnak a sok gyûjtôút alatt sikerült költôvé válnia: „Az egyik énekestôl követett sorrendet nem tarthattam eredetibbnek, mint a másikét... Végül, mikor egyetlen dalos sem mérkôzhetett velem az összegyûjtött runók mennyiségét tekintve, úgy véltem, nekem is megvan a jogom, amelyet meggyôzôdésem szerint legtöbben maguknak tulajdonítottak, az tudniillik, hogy úgy rendezzem el a runókat, ahogy a legjobban illeszkednek egymáshoz, avagy a runó szavaival: varázslóvá varázslódtunk, dalossá daloltuk magunk, azaz jó dalosnak tartottam magam, mint ahogy ôk is magukat.” (1849) A Régi-Kalevala elôszavát Lönnrot 1835. február 28-án keltezte, ennek emlékére ez a nap a Kalevala napja, s várható, hogy valamelyik (nem kereskedelmi) rádió és/vagy tv-csatornán szép mûsorral meg is emlékeznek róla. A Kanteletár 1840-ben jelent meg, majd 1849-ben ötven énekben Új-Kalevala címen az, amit ma Kalevalaként ismerünk, s amely a mai napig öt teljes magyar fordításban (összesen mintegy húsz kiadásban) olvasható. A már említett Barna Ferdinándét 1909-ben követte Vikár Bélának „az eredetihez valóban méltó, bravúros magyar Kalevalája” (Európa Kiadó szerkesztôje), majd az erdélyi Nagy Kálmán „sugallatos, balladás hangvételû” fordítása jelent meg a Kriterion Kiadónál 1972-ben. Ezt követte 1976-ban az Európa Kiadónál az akkor Finnországban élô, finn állami díjas Rácz István könnyed, az élô beszédhez közelálló fordítása; ô fordította a Kanteletárt is. A szintén külföldön élô Szente Imre munkája zárja a sort; ez elôször Münchenben jelent meg 1987-ben, miután itthon nem talált kiadót az 1985-ös Kalevala-évre való megjelentetésre. Azóta megjelent itthon is, érdekessége a zárt e-hangok megkülönböztetô jelzése, valamint a nyugat-dunántúli tájszólású fordítás (Szente I. Celldömölkön született). A második itthoni kiadója szerint „Nekünk magyaroknak is kedves olvasmányunk az Elias Lönnrot gyûjtötte-össszeállította Kalevala, hiszen a finn nyelv s vele együtt a finn népi eposz a távoli magyar ôstörténet egyik darabkája.” (Nagy K-ról és Szente I-rôl a Magyar Nagylexikon nem tud.) – A Kalevala elég hamar részévé lett a magyar irodalmiságnak, Képes Géza már Arany Jánostól kezdve a közelmúlt költôiig kimutatta a hatását. A regényíró és irodalomtörténész Szerb Antal a magyar nép meséi-

!&

!'

FEBRUÁR

vel rokonította, és így írt róla „A Kalevala világa a népmese világa. Szereplôi nem hôsök, hanem csak bátor falurosszák, mint a léha Lemminkeinen, kiváló kovácsok, mint Ilmarinen, vagy nagy varázslók és dalnokok (a kettô egy a finneknél), mint Vejnemöjnen... A dalnak olyan hatalma van, hogy a dalolók ellenségüket szakállig bele tudják dalolni a földbe...” (1941) – Tandori Dezsô költô, író, mûfordító: „Ha valaki csak verset akar olvasni, ne a Kalevalát olvassa. Ha varázslat részese kíván lenni, akkor bizony a nagy finn hôskölteményt.” (2001) – Gulyás Pál költô, irodalomtörténész Vikár Béla fordítását irodalomtörténeti jelentôségûnek, a magyar folklór elsô nagy összegezésének tartotta. (1937) – Kosztolányi Dezsô költô, író, mûfordító így írt a Kalevaláról: „Népkönyvvé kellene tennünk, szellemiségünk és irodalmi mûveltségünk gerincévé, az iskolákban kellene olvastatnunk és fejbôl tanultatnunk verseit... Finnország azóta van, amióta felfedezték a Kalevalát, abból lelkedzett, abból ocsúdott új életre.” (1935) Kérése részben meghallgatásra talált, a Kalevala iskolai tananyag lett nálunk is. – (Kazimír Károly rendezô színpadra adaptálta, Koczogh Ákos bábszínházi elôadást csinált belôle.) – A teljes fordítások mellett születtek fordításrészletek is, például Képes Géza, Weöres Sándor, Varga Domokos (az 1984-ben alakult Kalevala Társaság elsô elnöke) tollából, sôt már az elôzô században is történtek fordítási kísérletek, elsôként a húsz-huszonegy éves Reguly Antal (1819–1858) részérôl, a Régi-Kalevalából. Ekkor írta egyik levelében: „A finn nép oly gazdag dalokban, hogy ha tudnék magyarul verselni, elönthetnélek benneteket velök. Magyar nyelvre fordítani ôket, mely rokon szellemû és hasonló módon fejezi ki magát, igen könnyû és hasznos volna. Rajta mind vissza lehetne adni, mit a finn költô gondolt s össze lehetne hasonlítani magyar és székely népdalokkal.” (1839) – Költôkön, írókon, irodalomtudósokon kívül zeneszerzôket is megihletett ez a nagyszerû mû, gondoljunk csak Kodály Zoltánra, Jan Sibeliusra, Luigi Dallapiccolára. Legnagyobb hatást azonban a finnek nemzeti öntudatra ébredésére és a finn irodalmi nyelvre gyakorolt. – Részben a Kalevala hatására, az észt tudós társaság határozata alapján az észtek is megteremtették a népdalaik, népmondáik, hôsénekeik felhasználásával a maguk nemzeti eposzát, a Kalevipoeget; észt nyelven 1862-ben adták ki (húsz ének, több mint 19000 sor). Elsô (majdnem teljes) magyar fordítása, Bán Aladár nyelvész mûve 1929-ben, Rab Zsuzsa mûvészi, teljes fordítása (Bereczki Gábor nyersfordítása alapján) 1985-ben jelent meg. Eddig a Kalevalát több mint harminc nyelvre lefordították, az elsô afrikai (guineai pulár) nyelvre a magyar fordítás alapján. A Kalevala magyar fordítói tíz-húsz évet is rászántak a minél szebb, tökéletesebb magyarításra. Vikár Bélát idézem: „Egyenesen a Kalevala kedvéért már húsz évvel ezelôtt, 1889-90-ben fél évre terjedô tanulmányutat tettem Finnországba, a Ladoga-tó északi részein levô dalterületre s itt több hónapon át foglalkoztam éppen azon tájszólással, mely legközelebb áll a Kalevala nyelvéhez. Fölkerestem a rengeteg erdôk ölében rejtezô falvak dalosait, hogy saját fülemmel halljam tôlük a még élô hagyományokat, az énekek ritmusát, zenéjét és elôadásának módját; magam is gyûjtögettem a helyszínen régi és újabb énekeket és néprajzi tárgyakat (utóbbiakat a Magyar Nemzeti Múzeum részére), hogy így alaposabban megismerkedjem a néplélekkel, melybôl a Kalevala fakadt... Meg voltam gyôzôdve, hogy kellô gonddal a Kalevala hívebben tehetô át nyelvünkre, mint bármely más európai nyelvre. A ritmus és a nyelv rokonsága gyôzött meg errôl.” (1908) – A Kalevala megjelenése után óriási erôvel folytatódott a gyûjtés, eredménye sok vaskos kötet lett, de „a finn nép ízlése, szeretete, hálája a Lönnrot válogatását szentesítette.” (Rácz István) Keöves Ferenc

FEBRUÁR

Tavaly történt

Emléktábla-avatás a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján Gyönyörû idõben, napsütésben, több mint százan jelentek meg a kommunizmus áldozataira való megemlékezésen, melynek keretében a Ráday utca 9. számú ház falán Dr. Bácskai János, országgyûlési képviselõ, Dr. Horváth János, az Országgyûlés korelnöke, és a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (POFOSZ) szervezete emléktáblát avatott Nagy Ferenc miniszterelnöknek, aki ebben a házban élt. Dr. Bácskai János beszédében ismertette Nagy Ferenc életútját. Elmondta, hogy az emléktábla felavatásával azon felül, hogy Nagy Ferenc emberi nagyságának tisztelgünk, egy régi hiányosságot sikerült orvosolni, hisz ezentúl Ferencvárosban is lesz egy méltó hely, ahol évrõl-évre megemlékezhetünk a kommunizmus áldozatairól. Részletek az elhangzott beszédekbõl: Dr. Bácskai János: 1947. február 25-e nemzeti gyásznappá vált, ekkor hurcolták el hosszú rabságba a szovjet elhárítás emberei a Független Kisgazdapárt fõtitkárát, Kovács Bélát, anélkül, hogy kérték volna mentelmi jogának felfüggesztését. Ezzel a nappal vette kezdetét a Rákosi diktatúra Magyarországon, az ideiglenesen hazánkban tartózkodó szovjet csapatok támogatásával. Ez a nap 2001 óta a kommunizmus áldozatainak emléknapja. Nagy Ferenc, a Független Kisgazdapárt tragikus sorsú elnöke itt, a Ráday utca 9. száma alatt lakott hosszú éveken keresztül. Az a történelmi sorsot vállaló férfiú, aki elõtt ma Ferencváros népe tisztelettel és nagyrabecsüléssel fejet hajt, és egykori lakóházán emléktáblát helyez el, önzetlenül életét tette fel hazája és a magyar nép szolgálatára. Nagy Ferenc a II. világháború után, az 1946. február 1-jén kikiáltott Magyar Köztársaság elsõ miniszterelnöke volt. Államférfiként képviselte Magyarországot a nemzetközi diplomáciában, de a szovjet nagyhatalmi érdekek miatt Magyarország sorsa megpecsételõdött... Nagy Ferenc számára nem maradt más, mint az emigráció, hacsak nem akart õ is a szovjet biztonsági erõk által letartóztatott és elrabolt Kovács Béla sorsára jutni... Az emigráció alatt is tovább küzdött a vasfüggöny mögött maradt Magyarország sorsának jobbítása érdekében. Tõle idéznék: 'A kommunizmus a magyar nép számára olyan szakadék, amelyben eltemetõdik az a lélek, amely ereje volt 1000 éven át a magyarságnak és megtartója a nemzetnek.' Nem élhette meg az 1989-90-es rendszerváltást, 76 évesen, 79 nyarán elhunyt. Életében sokszor felidézte az 1848-49-es szabadságharc küzdelmeit, és tanulságul többször emlékeztetett az emigrációban elhunyt Kossuth Lajos szavaira:

"

"

FEBRUÁR

'Nem gyõztünk, de harcoltunk, nem döntöttük meg a tirannus hatalmát, de menetét feltartóztattuk, nem mentettük meg az országot, de megvédtük azt, és ha majd egyszer megírják történelmünket, nyugodtan állíthatjuk: ellenálltunk.' Nagy Ferenc önéletrajzában nekünk, az utókornak is üzent: 'Csak az a nemzet érdemli meg önállóságát, amely egyrészrõl a maga polgárai számára biztosítani tudja a szabadságot, másrészrõl tiszteletben tartja más népek szabadságát. Csak az a kormány érdemli meg a támogatást, amelyik nem fél saját népének szabadságától.' Dr. Horváth János: Az emlékezés aranybánya, ha valaki tudja, hogyan találja meg az értékeket benne. Már a kisgazdapárt szervezésekor is kitûnt a tehetsége. Minden faluban ismert valakit, és õt is ismerték. A 30-as évek és a háború a politikai élet elõterébe hozták õt, nem csak azért, mert a korábbi elit eltûnt, nem azért, mert nem volt jobb, hanem azért, mert õ volt a legjobb. Inspiráló volt a személye, az 1945-ös választásokon is. Angyalföldön, kisgazdapárti programmal, akkor én, Horváth János, 24 évesen, akkor több szavazatot kaptam, mint a kommunista pár jelöltje, akinek a neve Kádár János volt. Ilyen volt akkor Magyarország, ilyenek voltunk akkor, magyarok. Kormányra kerülve pedig sikeres miniszterelnök lett, egy megszállt országban, egy megalázott, megvert, meggyalázott, idegenek által megszállt országban. Hogy lehetett ez? Mert a magyar nép bízott benne. Ha pedig bizalom van, akkor minden helyreáll. Nagy Ferenc a nép bizalmával képes volt sikeresen kormányozni. Intelligens, mûvelt emberek álltak mögé, tudósok, mûvészek, közgazdászok, írók. Megtörtént a földreform, megtörtént a stabil forint bevezetése a világ legnagyobb inflációja után. Nem csoda történt, hanem emberek alkotása volt mindez, ami a bizalmra épült. Ami az eltitkolt történelmünk része: Nagy Ferenc elment térképekkel Sztálinhoz, és megmutatta, hogy itt és itt még magyarok élnek, és a következõ héten elment Truman elnökhöz is. 1947-es önkormányzati választáson a kommunisták 17%-ot kaptak, '47 végére a kommunista párt népszerûsége csökkenõben volt. Az emberek azt várták, hogy a békeszerzõdés után szuverén ország leszünk, ez volt Nagy Ferenc perspektívája, programja, amit a nép támogatott, de ekkor jöttek a koncepciós perek, Kovács Béla elhurcolása, engem is börtönbe zártak, más parlamenti képviselõkkel együtt. Így jutottunk el a demokratikus országból egy diktatúrába. Késõbb az emigrációban, Amerikában kiderült, hogy az összes emigráns politikus közül õ volt a legaktívabb, komoly diplomáciai közvetítéseket is végzett, pl. Pakisztán és India között. Mondhatjuk, hogy elismert globális államférfi volt. Felvette a kapcsolatot a többi emigráns magyarral; Bay zoltán, Szent Györgyi Albert, ilyen tanácsadói voltak. Igazi jóbarátja lett Harry Trumannak, sokszor beszélgettek, összejártak késõbb is. Nagy Ferenc temetése után az Amerikai Kongresszusban jómagam mondtam egy beszédet az emlékére, ebbõl idéznék: Nagy Ferenc mostantól a történelem része, de mégsem, a történelem örökkévalósága kénytelen lesz megosztani az élettel. Magyarországon folyamatosan megvilágítja õ a nemzet megmaradásának útjait. Különösképpen, amikor feltûnnek a lelkiismeretvizsgálatot követelõ útkeresztezõdések. Az Amerikai Egyesült Államokban a jövõ vezetõinek generációi lesznek tájékozottabbak, tisztességesebbek és megértõbbek, mert tanultak az államférfi-tanító Nagy Ferenctõl. Megfosztván attól a lehetõségtõl, hogy Magyarországon szolgálja saját népét, azzal akart mégis javukra lenni, hogy az emberiség szolgálatára vállalkozott Amerikában és az egész világon. Szerkesztette: Boldizsár László

FEBRUÁR

Ferencvárosi emléktáblák NAGY FERENC (1903–1979) miniszterelnök Ráday utca 9. Nagy Ferenc a Baranya megyei Bissén született 1903ban, a szülei 12 holdas birtokán gazdálkodott, autodidaktaként képezte magát, cikkeket írt a helyi lapokba, 1924-ben belépett Nagyatádi Szabó István kisgazdapártjába, 1928-1930-ban baranyai alelnök. 1930 októberében a Független Kisgazdapárt egyik megalapítója, egészen 1945 augusztusáig a párt fõtitkára. 1931-ben költözött Budapestre, 1939-ben bejutott az Országgyûlésbe. A Magyar Parasztszövetség egyik megalapítója, 1941. szeptember és 1943. november között a szervezet elnöke. A Szociáldemokrata Párttal kötött parlamenti szövetség egyik kidolgozója. 1944. április 12-én a Gestapo letartóztatta. Késõbb a Szálasi-puccs miatt bujkált. 1945. áprilistól a parasztszövetség, augusztustól az FKGP elnöke. 1945. áprilistól parlamenti képviselõ, május 11-tõl újjáépítési miniszter, az Országos Földbirtokrendezõ Tanács alelnöke, az Országos Gazdasági Tanács és a Legfelsõ Honvédelmi Tanács tagja. 1945. november 29-tõl a Nemzetgyûlés elnöke, egyben a Nemzeti Fõtanács tagja. Tildy Zoltán köztársasági elnökké választása után, 1946. február 4-tõl miniszterelnök. Politikáját a békeszerzõdés megkötéséig tartó kivárásra építette; ellenezte a proletárdiktatúrát, a tervgazdálkodást. A párizsi békeszerzõdés 1947. február 10-i aláírása egybeesett a kommunista irányítású politikai rendõrség által kreált „köztársaságellenes összeesküvési üggyel“, amelybe számos politikai támogatóját belekeverték, többek között jó barátját, Kovács Béla kisgazda pártfõtitkárt is letartóztatták a szovjet hatóságok. Rákosi Mátyás, kihasználva svájci szabadságát, õt is megvádolta az összeesküvésben való bûnrészességgel; gyermekét túszként felhasználva, zsarolással 1947. június 2-án kikényszerítették a lemondó nyilatkozatát. Másnap kizárták az FKGP-bõl, majd októberben megfosztották a magyar állampolgárságtól. Az USA-ban telepedett le, angol nyelven kiadta emlékiratait, a honoráriumból farmot vásárolt. A Magyar Nemzeti Bizottmány alapító és végrehajtó bizottsági tagja, 1955-1956-ban alelnök. A Magyar Parasztszövetség Emigrációs Szervezete elnöke, 1947-ben a Nemzetközi Parasztunió egyik megalapítója, 1949-tõl alelnök, 1964-tõl 1970-ig a szervezet elnöke. 1951-ben az emigráns politikusokból alakult Közép-kelet-európai Bizottság elnökévé választották. 1954ben az Európai Rab Nemzetek Közgyûlése egyik megszervezõje. 1956 õszén az osztrák kormány a semlegességre hivatkozva megakadályozta, hogy Budapestre utazzon. 1957-tõl a Magyar Forradalmi Tanács intézõbizottsági tagja. 1958-tól a Magyar Bizottság keretében folytatta a politizálást. A Berkeley és a bloomingtoni Indiana Egyetemen díszdoktori címet kapott. 1970-tõl visszavonult a politikai élettõl. Hosszan egyeztetett hazalátogatását váratlan halála (Herndon, Virginia) megakadályozta.

"

Ferencváros metszeteken I.

A fényképezés feltalálása és széleskörû elterjedése elôtt fa-, réz- és acélmetszetek, valamint rézkarcok és litográfiák segítségével mutattak be a mûvészek eseményeket, távoli tájakat, népeket, városokat vagy egyes épületeket. A fent említett technikákkal készült nyomatok fôként hírlapokban, folyóiratokban vagy könyvekben jelentek meg, így jóval szélesebb kör számára váltak hozzáférhetôvé, mint az egyedi mûalkotások. Bár ezek a metszetek a grafikákkal vagy festményekkel szemben bizonyos esetekben vesztettek mûvészi értékükbôl, mégis kedveltek voltak a kor közönsége körében. Magyarországon a legrégibb illusztrált könyvek a XV. században láttak napvilágot. A XVI. századtól a hazai nyomdákban – Budán, Sárváron, Brassóban. Kolozsvárott, Nagyszombatban – szép számmal jelentek meg fametszetekkel díszített kiadványok. Az itt dolgozó mesterek többsége külföldrôl érkezett, vagy ott tanulta ki a szakma alapvetô fogásait. A legjelentôsebb központok Amszterdamban, Hágában és Augsburgban mûködtek. A XVII-XVIII. században a fametszet szerepét a rézmetszet, majd a XIX. század elsô felében a kônyomat (litográfia) vette át. Hamarosan mindkét technika utat talált a sajtóhoz, melynek eredményeképp a XIX. század elsô felének lapjaiban megjelentek az elsô rézmetszetes és litografált illusztrációk. Az 1833-ban indult Regélôben és az 1843-tól kiadott Honderûben fôként rézmetszeteket, míg a Pesti Divatlapban litográfiákat közöltek. A XIX. század második felében a közmûvelôdési hetilapok elterjedésével (Vasárnapi Újság, Magyarország és a Nagyvilág) a fametszésre alapuló sajtógrafika fejlôdése is megindult. Az újságok már nemcsak közvetítôi, hanem sok esetben megrendelôi is voltak a különféle típusú ábrázolásoknak. A kiadványok egyik fô vonzereje és funkcionális része a fametszetes kép lett, melynek nagy elônye a rézmetszettel és a litográfiával szemben az volt, hogy a betûkkel együtt lehetett nyomtatni, és nem kellett külön mellékletként beilleszteni a folyóiratba. A szöveg közé tördelt illusztráció vizuálisan is megerôsítette a cikkben kifejtett témát, míg a képmelléklet térben és idôben is elszakadt a magyarázó szövegtôl. A kiadvány megpróbálja a ferencvárosi vonatkozású metszeteket a teljesség igényével bemutatni. A kötet idôhatára a fôváros egyesítésének éve, így ezeken az oldalakon azokat a sokszorosító grafikai eljárással készült mûveket tekinthetik meg az olvasók, melyek 1873 elôtt láttak napvilágot. Elôfordul azonban, hogy késôbbi ábrázolások is helyet kaptak, így például a közvágóhídról készült képek. Ebben az esetben úgy látták jónak a szerzôk, hogy az 1872-ben átadott épületrôl megjelent összes metszet egy helyen legyen megtekinthetô. Az idôhatárhoz a ferencvárosi malmok esetében sem ragaszkodtak: az 1866-ban és 1868-ban átadott Concordiáról, illetve Pesti Molnárok és Sütôk Malmáról készült metszetek a városegyesítés után megépült malmok ábrázolásaival együtt, a második kötetbe kerültek. Gönczi Ambrus Gönczi Ambrus – Winkelmayer Zoltán: Ferencváros metszeteken I. Budapest, 2002 és 2004, Ferencvárosi Önkormányzat

"!

FEBRUÁR

Ferencvárosi könyvismertetôk

Levél Szállást adtál, egy éjszakára megosztva párnád. Evangélium. Gyönyörû vagy. Semmit se értek. Csak jóság van, és nincsenek nemek. Újra és újra sírok. Nem miattad. Érted. Értem. Boldogok, akik sírnak. Szállást adtál egy éjszakára; megszálltál mindörökre.

Azt hiszem Azt hiszem, hogy szeretlek; lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz. De láthatod, az istenek, a por, meg az idõ mégis oly súlyos buckákat emel közéd-közém, hogy olykor elfog a szeretet tériszonya és kicsinyes aggodalma. Ilyenkor ágyba bújva félek, mint a természet éjfél idején, hangtalanúl és jelzés nélkûl. Azután újra hiszem, hogy összetartozunk, hogy kezemet kezedbe tettem.

""