Áprilisi nyitóoldal
ÁPRILIS
ÁPRILIS A hagyomány szerint ennek a hónapnak is Romulus adott nevet, isteni anyjának, Venusnak etruszk neve után (Apru, görögül Aphrodité). Varro, római tudós népies etimologizálással az aperire (kinyílni) igére vezeti vissza a hónap nevét, utalva a természet nyíladozására, és az eke által feltört földre. Ezzel összhangban a római ünnepek is általában a termékenységgel kapcsolatosak. 4-e a Megalesia (magalé métér görögül a nagy istenanya) ünnepe; 12-én a gabonaanyát, Cerest ünnepelték (Ceralia); 15-én vemhes teheneket áldoztak nyilvánosan a szaporulatért (Fordicidia). Április 21-én emlékeztek meg Róma alapításáról, ekkor a Vestaszüzek tisztító és termékenyítõ máglyákat gyújtottak, melyeken a résztvevõk átugráltak, és barmaikat is áthajtották. Ez Palesnek, a nyájak istenének ünnepe (Palilia). 23-a a borkóstoló ünnepnapja (Vinalia Urbana), 25-e pedig a Robigalia, melyen körmeneten állatáldozatot mutattak be Robigo istennõnek, hogy a vetést elkerülje a gabonarozsda. Április 28-tól május 3-ig tartott a Floralia, Flora virágistennõ tiszteletére. Április egyben a Bika hava. A Nap 21-én lép be a Bika csillagképbe. Varro a bika-jelképet is összekapcsolja azzal, hogy április a szántás hónapja, ekkor jön el az ökrök fáradozásának ideje. A hónap régi magyar neve: Szent György hava, a harmadik dekád legnépszerûbb szentje alapján. Állandó keresztény ünnepekben szegény hónap, különösen annak elsõ kétharmada, viszont helyet biztosít a húsvéti liturgiának. Az újabb idõkben beiktatott történelmi szenteknek pedig még nem alakult ki széles körû tisztelete.
64
2008 SZENT GYÖRGY HAVA 1
K
Hugó
2
Sze Áron
3
Cs
Buda, Richárd
4
P
Izidor
5
Szo Vince
6
V
Vilmos, Bíborka
7
H
Herman
8
K
Dénes
9
Sze Erhard, Dusán
10
Cs
Zsolt
11
P
Leó, Szaniszló, Glória
12
Szo Gyula
13
V
Ida
14
H
Tibor
15
K
Anasztázia, Tas
16
Sze Csongor, Joakim
17
Cs
Rudolf, Kiara
18
P
Andrea, Ilma
19
Szo Emma
20
V
Tivadar, Odett
21
H
Konrád
22
K
Csilla, Noémi
23
Sze Béla
24
Cs
György, Debóra
25
P
Márk, Márkó, Márkus
26
Szo Ervin
27
V
Zita, Mariann
28
H
Valéria, Nimród
29
K
Péter
30
Sze Katalin, Kitti, Kata
Április 1. 30 éve történt (1978) Londonban meghalt Ignotus Pál író, publicista és szerkesztõ, a két világháború közötti magyar irodalom neves kritikusa. 230 éve történt (1778) Oliver Pollock, egy New Orleans-i üzletember, megalkotta a $-jelet. 260 éve történt (1748) Megtalálták Pompei romjait. Április 4. 40 éve történt (1968) Memphisben merénylet áldozata lett Martin Luther King Jr amerikai polgárjogi harcos. 40 éve történt (1968) Elõször mutatott be a Magyar Televízió színes filmet. A film a Fekete István regényébôl készült Koppányi aga testamentuma volt. Április 5. 100 éve történt (1908) Megszületett Herbert von Karajan osztrák karmester, aki a Bécsi Filmharmonikusok vezetõ karmestere volt. Április 6. 40 éve történt (1968) Megszületett Kovács Ákos dalszerzõ, énekes, elõadómûvész. Április 7. 80 éve történt (1928) Megszületett Alan J. Pakula amerikai filmrendezô (Pelikán ügyirat, Klute, Az elnök emberei, Sophie választása).
Április 8. 40 éve történt (1968) Oldrich Cernik miniszterelnök vezetésével megkezdte mûködését az új csehszlovák kormány. A sztálinista vezetôk leváltása után demokratikus úton került hatalomra a kormány. Ezzel elindult a késôbb prágai tavasznak nevezett demokratizálódás Csehszlovákiában. Április 9. 100 éve történt (1908) Pécsen megszületett Victor Vasarely (eredeti nevén: Vásárhelyi Gyõzõ) festõmûvész, az op-art atyja. Április 12. 60 éve történt (1948) Megszületett a magyar származású Joschka Fischer, Németország külügyminisztere. Április 15. 25 éve történt (1983) Meghalt Illyés Gyula író, költõ. Április 20. 90 éve történt (1918) Meghalt Karl Ferdinand Braun Nobel-díjas német fizikus. Április 22. 140 éve történt (1868) Budán megszületett Mária Valéria Ferenc József császár és magyar király és Erzsébet (Sissy) bajor hercegnô legkisebb lányaként. Április 24. 100 éve történt (1908) Megszületett Sulyok Mária magyar színésznõ. Április 30. 125 éve történt (1883) Megszületett Jaroslav Hasek cseh regényíró, elbeszélõ (Svejk, a derék katona).
180 ÉVE TÖRTÉNT (1828. április 18.) Megszületett Zsolnay Vilmos keramikus. Zsolnay Miklós megalapította a Zsolnay Keménycserép Manufaktúrát, amelyet 1854-ben idõsebbik fia, Ignác nevére íratott. Zsolnay Ignác tíz évig vezette a kezdetleges felszereltségû üzemet. A kereskedelmi tömegáruk versenyétõl elszegényedett fazekasokat foglalkoztató üzem kõedényeket, épületkerámiákat és vízvezetékcsöveket gyártott. A fejlesztést és gépesítést nélkülözõ mûhely nem tudott megküzdeni a piaci verseny nehézségeivel. Az elárverezéstõl Zsolnay Vilmos mentette meg az üzemet, amikor 1865ben átvette Ignác bátyjától a vezetést. Az üzem világhírû gyárrá való fejlõdése ezután kezdõdött el.
65
ÁPRILIS
Évfordulók
ÁPRILIS
1848 hónapról hónapra Április Április 7-én a király, V. Ferdinánd aláírása szentesítette a jobbágy-felszabadítást és a Magyarországon megszületett elsõ, európai mércével mérve is modern kormányzat minisztereit. Miniszterelnök gróf Batthyány Lajos, belügyminiszter Szemere Bertalan, igazságügyminiszter Deák Ferenc, földmûvelés- ipar- és kereskedelemügyi miniszter Klauzál Gábor, vallás- és közoktatásügyi miniszter báró Eötvös József, Mészáros Lázár huszárezredes lett a hadügyminiszter, gróf Széchenyi István a közmunka- és közlekedésügyi miniszter, herceg Esterházy Pál a király személye körüli miniszter (külügyminiszter). A pénzügyminiszteri posztot Kossuth Lajos kapta. Rendkívül tarka az ország vezetõsége: összetétele az ügyvédtõl az ország 1/30-át birtokló hercegig terjedt, mindazonáltal egyetlen, a posztra alkalmatlan vagy érdemtelen személy sem volt közöttük. Magyarország joggal bizakodhatott és lelkesedhetett a jövõért. Az õskövület feudális államrendünk április 14-én kimúlt, miután a király aláírt minden reform törvénycikkelyt, berekesztette az utolsó rendi országgyûlést és e napon a kormány Pozsonyból Pestre költözött. Április 19-én még Petõfi Sándor, a nagy politikai idealista és ösztönös, kíméletlen kritikus is optimista, látva az ország vezetõinek nagy pesti ünneplését azt írta: e férfiak valamennyien megérdemelték e megtiszteltetést. S ugyanebben a naplóban egy ma is megszívlelendõ gondolatot olvashatunk: Republikánus vagyok lelkestül-testestül... a republikánusnak nem az a fõ jelszava: hogy le a királlyal!, hanem a tiszta erkölcs! Nem széttört korona, hanem a megvesztegethetetlen jellem, szilárd becsületesség a respublika alapja... A megszületett független Magyarországnak szüksége és joga volt önálló hadseregre. Mivel a kijelölt hadügyminiszter május közepéig nem térhetett haza itáliai szolgálati helyérõl, a hadügyek nagyon nehezen mozdultak el a holtpontról. Az ország vezetése tette, amit lehetett: mindenhol sürgették a nemzetõrség felállítását. A Nemzetõrség folyamatosan fejlõdik, én is láttam tegnap õket a fõtéren. Vilmost fõhadnaggyá választották, de fõnöke Hunkár õrnagy addig kérlelte, amíg az adjutánsi állást elfogadta. Mindenesetre ez nagy kitüntetés, mert legtöbbjük mint közvitéz gyakorlatozik... A Nemzetõrség szalagot visel a bal karján, természetesen nemzeti színût. Nagyon szép a sok urat így sorban és rendben látni. írta Lázár Vilmos felesége. Magyarország vezetõinek balsejtelmei a fegyveres erõ fontosságáról sajnos nem voltak alaptalanok. Április 23-án már a magyar nemzetõrségnek kellett megvédenie a pozsonyi zsidókat a rájuk támadó csõcseléktõl. ...Vilmos a Nemzetõrség adjutásaként állandóan ott volt lovon és így fogalmad lehet arról, hogy milyen görcsben voltam, amikor az elsõ lövést meghallottam, tudva, hogy a Nemzetõrség (minthogy még más fegyverük nincs) csak karddal vonult ki. Hála Istennek, hogy nem történt baja. Annak ellenére, hogy az összeverõdött és szörnyû haragú csõcselék meghajigálta õket kövekkel. Jelentõs sebesülések is történtek a katonák között és a Nemzetõrségben. Még egyszer hálát adva Istennek, Vilmosnak nem lett baja. Azt az állandó izgalmat, amelyben élünk, nem tudom neked leírni. panaszolta sógornõjéhez írt levelében Lázárné, Reviczky Mária. A hónap második felében egyértelmû lett az is, hogy a horvátok Jellasics vezérletével Magyarország ellen kezdtek szervezkedni, fegyverkezni. Április 20-tól a délvidéki szerbek és magyarok lakta területein törtek ki zavargások, Újvidéken, Nagykikindán, Óbecsén. Világossá vált, hogy az ország rendje, békéje érdekében a magyar kormánynak több helyen majd fegyveres erõvel kell fellépni.
66
A nemzetôr búcsúzása
67
ÁPRILIS
A hónap folyamán három alkalommal: 12-én, 20-án és 24-én követelte a magyar kormány a bécsi udvartól a magyar feltöltésû cs.kir. ezredek hazatérésének nem engedélyezését, hanem végrehajtását. Ezt az engedélyt ugyanis a király által aláírt törvénycikkelyek magukban foglalták. Az osztrák, pontosan fogalmazva a császári és királyi haderõkkel való közös bécsi-pesti sakkjátszma nagyon bonyolult problémává nõtte ki magát és az ebben rejlõ, rendet bomlasztó erõt is, a bécsi udvar azonnal megpróbálta saját céljaira felhasználni. A forradalom kitörésekor idegen (osztrák, olasz, lengyel) nemzet fiaival feltöltött ezredek állomásoztak Magyarország területén és magyarokkal feltöltött, fõleg könnyûlovassági huszárezredek vesztegeltek Itáliában, Galíciában és Cseh-Morvaországban. Az önálló magyar hadsereg megszervezésében pótolhatatlan szükség volt ezen ezredek hazatérése, mint ütõképes kemény magra. S éppoly szükség volt, hogy a Magyarország területén elhelyezkedõ, de a cs. kir. haderõ állományában maradt ezredek távozzanak, hiszen azok bármelyik pillanatban ellenséggé válhattak. Ezért voltak a magyar kormány jóhiszemû sürgetései, hogy a kérdés, mivel jogilag megoldódott, a gyakorlatban is megoldódjék kölcsönös jószándékkal, békés eszközökkel. Sajnos nem ez lett a frissen született szabad Magyarország utolsó téves reménye. A bécsi udvar ugyanis tudta: a független Magyarország az osztrák birodalom halálát jelentené s a látszólagos együttmûködési szándékuk mögött romboló, restaurációs tervek lapultak...
ÁPRILIS
Lelki útravaló Van-e még remény?
Döbbenetes árleszállításnak vagyunk tanúi korunkban: nem az érdekli az embereket, hogy mi az igazság, hogy mi az életem értelme, mik a céljaim, mi a fontos és maradandó, hanem az, hogy kellemes / kellemetlen, kedves / nem kedves, tetszik / nem tetszik, sok idõbe kerül / kevésbé jövedelmezõ és hasznot hoz / nem hoz hasznot. Nem érdekelnek a mélyebb komolyabb értékek, úgy viselkedünk, mint a kisgyerekek: ízlik, nem ízlik, tetszik / nem tetszik, van kedvem / nincs kedvem... Édesanya hozta kisgyerekét hittanra. A gyerek nyafogott, hisztizett, semmi kedve nem volt hozzá. Az édesanya már indult, hogy elviszi, amikor megérkezett a kisgyerek egyik osztálytársa. Azonnal leültek egymás mellé, és elkezdtek rajzolni, játszani. Szóba se került, hogy van kedve vagy nincs. Az édesanya szép csendben elment; a gyereknek már volt kedve. Sajnos korunk gondolkodásmódjában óriási torzulások következtek be: Nem az fontos, hogy Isten mit, hogy lát, mit akar, hanem az ember; én mit akarok. Szolzsenyicin a sokféle pusztítást látva csak ennyit mond: elfelejtettük Istent. Dosztojevszkij pedig: Ha Isten nem létezik, minden meg van engedve. Ha nem tudunk objektív értékeket megállapítani, hogy mi az igaz, mi mozdítja elõ a boldogságot, mi a becsületes, mi a közjó akkor marad az, ami a saját szemünkben helyesnek látszik. És ehhez még hozzá kell számítanunk, hogy a szívünk önzésre hajlik. Marad tehát a saját, szubjektív vélemény, egyiknek ez, másiknak más, esetleg ezeknek keveréke. Megalkotjuk saját vallásunkat, ízlésünk szerint válogatunk, mint az önkiszolgáló étteremben: ízlik/nem ízlik, tetszik/nem tetszik. Oda jutottunk, hogy az objektív igazságot és mércéket relatívnak tartjuk: ki hogy gondolja. Azt tartják jónak, aminek gyors, praktikus haszna van, jól mûködik, nagy tetszést arat, beszédtéma lesz. Ezt ma sokan olvassák, nézik, gyakorolják, akkor biztos jó is gondoljuk. Eltolódunk az értelembõl az érzések felé. A komoly igazságkeresés helyett azt keressük, ami megnyugtat, jó közérzetet ad, élvezetet jelent. Nem keressük a komoly elveket, ésszerû bizonyítékokat, hanem azt, hogy jól érezzem magam. A szilárd meggyõzõdések helyett vélemények vannak. Egyiknek ez, másiknak az. Ez már nem olyan, mint régi hõs nagyjaink értéklátása, akik nagy eszméikért képesek voltak komoly áldozatra, akár életük odaadására is. A vélemény már semmi áldozatra nem kötelez. Egyébként is magánügy, kinek mi az igaz és a jó. Ahogy nekem is megvan az önfejû, szubjektív álláspontom, úgy másnak is. Engem legfeljebb a tolerancia kötelez. Privatizáltuk az igazságot, a jót, a célokat, az értékeket, és ezért van ennyi kiábrándult, reménytelen, csak a pillanatnak élõ, céltalan ember. Egyetlen lehetséges kiutunk: minden erõnkkel keresni a fölöttünk álló, nem általunk teremtett, objektív igazságot és jót, és minden erõnkkel hozzá igazodunk. Szép lassan visszatér Isten, a Biblia, a hit; tele leszünk életkedvvel és reménnyel, és visszatér saját világunkba is, környezetünkbe is a harmónia, a rend, a béke. MÜLLER GYÖRGY
68
ÁPRILIS
A Pest Megyei Levéltárról Sokaknak feltûnhetett egy mutatós épülettömb a Vágóhíd utca Mester utca sarkán, a Vágóhíd utca 7. szám alatt. Szerény tábla hirdeti, hogy itt található a Pest Megyei Levéltár. 2002-ben költözött ebbe a kifejezetten levéltár céljára létesített, korszerû épületbe, egyébként ez a megye legrégebbi intézménye.
Bizonyára senki nem gondol arra, hogy itt leveleket tárolnak; az elnevezés onnan ered, hogy a kezdeti idõben a magán-, illetve közigazgatási levéltárak okleveleket és leveleket õriztek. Idõvel ezek egyre inkább kisebbségbe kerültek más okiratokkal szemben, ám a név szerencsére megmaradt, s ennek alapján bizonyos meghittséget sejtetnek ezen intézmények. A bemutatás elõtt pár szót a megyérõl: elsõ ízben 1255-bõl ismert a Pest megye megnevezés, akkor még a maitól feltehetõen eltérõ határai voltak. Az idõsebbek emlékezhetnek rá, hogy 1950 elõtt Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegyérõl beszéltünk. Ennek elõzményeibõl: az I. (Szent) István által kialakított megyerendszer az Árpádok alatt fokozatosan változott, s az ennek során kialakult Pest megyébõl, Pilis megyébõl, a Csepel-szigeti ispánságból, majd (a XV. században Fejér megyébõl kivált) Solt megyébõl 1659-ben törvényileg szentesített egyesüléssel létrejött PestPilis-Solt Vármegye, címerrel, pecséttel. Ehhez csatolták 1869-ben a Kiskunságot.
A rövid bemutatás legnagyobb mértékben a Pest Megyei Levéltár 2004-ben kiadott, kereskedelmi forgalomba nem került exkluzív levéltár-ismertetõjére támaszkodik. E kiadványt, melynek szerkesztõi Héjjas Pál és Horváth M. Ferenc, a jelen felhasználáshoz Dr. Héjjas Pál igazgató úr bocsátotta rendelkezésemre, amiért hálás köszönettel tartozom. K. F.
69
ÁPRILIS
A török hódoltság idején a még önálló vármegyék elôljáróságai többször menekültek, végül valamennyien a füleki várban kaptak elhelyezést, természetesen magukkal vitték iratállományukat is. Az egyesült vármegye a törökök kiûzése után, 1697-ben Pesten már székházat is vásárolt, amelynek helyén az 1800-as évek elsõ felében felépíttette a Városház utcában ma is álló és mûködõ közigazgatási központját. Pest megye a mai formájában lényegében az 1945-50 közötti közigazgatási átszervezés eredményeként alakult ki, s az ország területének 7%-át, települései számának 6%-át, lakosai számának közel 11%-át foglalja magában, nagyjából az ország közepén, körülölelve a fõvárost. E kitérõ után térjünk vissza a levéltárra. Kialakulásának elsõ nyoma a XVII. század közepérõl található, korábban a megyei iratokat általában a fõispán vagy alispán irataival együtt tárolták és kezelték, ami nem volt túlzottan biztonságos. Arra van adat, hogy Pest-Pilis-Solt Vármegyében a megyei s a magán iratok szétválasztása már 1657-re megtörtént. Azt sajnos nem tudjuk, hogy mi mindent tartalmazott az akkori megyei levéltár, ugyanis Fülek várának 1682. évi ostrománál az ott õrzött iratállomány majdnem teljes egészében tûz martaléka lett. Ami megõrzõdött: az 1638-tól keltezett jegyzõkönyvek és iratok s csupán néhány ügyirat korábbról. A megye ügybuzgalmára jellemzõ, hogy 1717-ben rendeztette a régi iratokat, s a levéltárat gondozta. Egy 1769-es jelentésbõl tudható, hogy az iratok szabályos és pontos rendben, lajstromozva voltak, ellátva pontos mutatókkal. Tizenhat évvel késõbb, az országban másodikként, határozattal bízta meg a rendezési és segédletkészítési munkájáról jól ismert Balla Gábort, hogy a megye levéltárát önállóan, teljes munkaidõben vezesse. A vármegyei vezetés még további néhány évtizedig ebben a szellemben tekintett a levéltárára: 1811-ben a megye legfõbb kintseként említette a Megyénkbeli Leveles Tárház-at, s azt 1838-41 között az akkor újonnan épült székházának legbiztonságosabbnak vélt részében helyezte el, s hozzá allevéltárost is alkalmazott. Késõbb, a század második felében ez a büszkeség és gondosság alábbhagyott, a megyei vezetés egyre inkább csak szakhivatalnak tekintette a levéltárát. Ebben az idõben már jelentõsen megnõtt a vármegyei adminisztráció, ezzel együtt az iratanyag mennyisége is. Ez oda vezetett, hogy a levéltárosok igyekezete ellenére fokozatosan kerültek egyre rosszabb körülmények közé a tárolt iratok, míg végül az 1920-as évek második felében belügyminiszteri utasításra volt csak hajlandó a vármegye viszonylag elfogadható helyiségeket az iratok tárolása céljából rendelkezésre bocsátani. Még így is csupán egy részük került méltó körülmények közé, s a tárolási gondok csak az új székház átadásával szûntek meg. Ma a Pest Megyei Levéltár több mint 17.000(!) folyóméter iratanyagot tárol, õriz, gondoz, ezeket naprakészen nyilvántartja, kutatás céljából rendelkezésre bocsátja. Ez utóbbi tevékenységhez kutatótermek állnak rendelkezésre, s a kutatást a levéltár szakképzett munkatársai mellett megfelelõ levéltári technika, továbbá jelentõs szakkönyvtár is segíti, amelynek állománya 16.044 mû
70
A fondba, állagba sorolás szempontjából iratnak minõsül az õrzött gazdag képanyag, a térképek, pecsétek, pecsétnyomók, stb., sõt a nemesség-adományozást igazoló gyönyörû nemesi címerek is. A példa egyaránt érzékelteti a jegyzék szerkezetét, az õrzött iratok sokféleségét, nem különben azt is, hogy a történelmi fordulók megkülönböztetett figyelmet kapnak a levéltár részérõl. Megemlítendõ, hogy az 1995. évi LXVI. (ún. levéltári) törvény értelmében a levéltár illetékességi körébe tartozik a megye területén mûködõ/mûködött vállalatok, vállalkozások, önkormányzatok, államigazgatási szervek stb. és ezek jogelõdei megõrzendõ iratainak átvétele és gondozása, ami nem kis feladatot ró a szervezetre. A levéltárossághoz speciális ismeretek szükségesek. A pesti egyetemen már 1777-ben létesült oklevéltani/diplomatikai tanszék, amely alapon azután 1949-tõl egyetemi szintû levéltáros-képzés indult. Az elméleti képzés önmagában azonban kevés, annak alapos gyakorlati képzéssel kell kiegészülnie. A Pest Megyei Levéltárhoz, mely az ország több mint 80 közlevéltára közül a harmadik legnagyobb (a Magyar Országos Levéltár és Budapest Fõváros Levéltára elõzi meg), két fióklevéltár is tartozik: a Pest Megyei Levéltár Nagykõrösi Osztálya (megnyílt 1973. áprilisában), valamint Váci Osztálya (1979. november). KEÖVES FERENC
71
ÁPRILIS
(35.523 kötetben) és 49 CD-ROM volt 2004-ben. (Iratfolyóméter: a lapjával egymásra tett iratanyag terjedelme folyóméterben.) Az iratanyag szigorú rendezési elveknek megfelelõen levéltári egységekbe, ún fondfõcsoportokba (23-ba), ezen belül fondokba (fond: valamely szerv, illetve személyirattári anyagába való tartozás vagy a korbeli, személyi, tárgyi, területi, formai stb. vonatkozás azonossága alapján összetartozó, maradandó értékû iratok együttese), majd kisebb egységekbe, úgynevezett állagokba van beosztva. Nyilvántartásuk a Fond- és állagjegyzék, ebbõl néhány példa illusztrálásképpen: IV. Fondfõcsoprt Megyei Törványhatóságok IV. 1. Pest-Pilis-Solt Vármegye Nemesi Közgyûlésének iratai (1244-) 1446-1789 (-1848) a/ Köz- és kisgyûlési jegyzõkönyvek (1632-) 1638-1789 f/ Beérkezett levelek 1643-1758 IV. 33. Kecskeméti Fenyítõ Törvényszék iratai a/ Jegyzõkönyvek 1835-1848 IV. 71. Oklevelek levéltári gyûjteménye 1229-1525 Ez a fond tartalmazza a Mohács elõtti okiratokat, szám szerint 124-et, köztük a legrégebbi II. András király adománylevele 1229-bõl! IV. 73. II. Rákóczi Ferenc korából származó levelek (1653-) 1703-1711 (-1720) XVI. Fondfõcsoport Tanácsköztársaság A Tanácsköztársaság Pest megyei szervezeteinek iratai 20 fondba vannak besorolva.
ÁPRILIS
Kortárs Mûvészetek Háza 10 éve nyílt meg a Trafó Az üresen álló ipari épületekbe betelepülõ mûvészeti központoknak, kulturális intézményeknek évtizedekre visszanyúló hagyománya van Európa nyugati felében. Az 1998-ban megnyílt Trafó Kortárs Mûvészetek Háza elsõként állt be Magyarországon ezek sorába. Mi a Trafó? A Trafó egy intézmény, egy épület, egy tér, egy közeg, vibrálás, intellektuális kaland, kockázat, lehetõség. Egy ház, ami a kortárs mûvészeteké. Egy hely, ahol a táncról, színházról, képzõmûvészetrõl, irodalomról, zenérõl szól az élet. Egy színház, amelynek nincs társulata, és ahol a nézõ egyenrangú az alkotással lehetõsége és egyben kötelessége is, hogy alkotó módon viszonyuljon hozzá. Egy hely, ahol az emóció az átlagosnál több teret enged maga mellett az absztrakciónak. Egy hely, amelyen keresztül kitekinthetünk a világra. Történet Az 1909-ben épült Liliom utcai trafóház, az egykori dél-pesti transzformátor az ipari szecesszió jellegzetes alkotása. A kultúra számára egy francia anarchista mûvészcsoport fedezte fel a 90es évek elején a több mint negyven éve elhagyott helyet. Performanszok, koncertek, elõadások követték egymást egy nyáron át, majd egy darabig foglalt házként mûködött. A Budapesti Önkormányzat a meg nem rendezett világkiállításból fennmaradt pénzbõl vásárolta meg az épületet, hogy azt a legendás Andrássy úti Fiatal Mûvészek Klubja (FMK) jogutódjaként átépítse egy a mai kornak megfelelõ, többfunkciós, magas színvonalon felszerelt, kortárs mûvészeti központtá. A Trafó Kortárs Mûvészetek Háza az 1998-as Budapesti Õszi Fesztiválon nyitotta meg kapuit Bozsik Yvette darabjával. Profil A Trafó programjának különös ismérve a mûfaji sokszínûség, a minõségi igényesség és a nemzetköziség. Az elõadómûvészeti programok helyszíne a Nagyterem. A hagyományokra legkevésbé támaszkodó elõadómûvészeti ág a kortárs tánc. Ezen a területen legfontosabb feladatunknak az esztétikai sokszínûséget, a különbözõ táncnyelvek bemutatását tekintjük. Emellett külön figyelmet fordítunk a legújabb kori tánctörténet szempontjából jelentõs alkotók, társulatok, elõadások meghívására is. A magyar és nemzetközi programok kiválogatásának a technikai korlátokat leszámítva egyetlen kritériuma a minõség.
72
Képzés A Trafó kiemelt célkitûzése, hogy a komoly hiányosságokat mutató kortárs mûvészeti képzés terén is új lehetõségeket nyisson. A Mûhely Alapítvánnyal szoros együttmûködésben alakítjuk ki képzési programjainkat, amelyekkel mind a szélesebb közönséget, mind pedig a szakmát (mûvészek, mûvészeti iskolák diákjai, újságírók) célozzuk meg. Képzési programjainkat két nagy csoportra, elméletre és gyakorlatra oszthatjuk. Sokszor szembesülünk azzal, hogy a nagyközönséget riasztja a kortárs mûvészet kifejezés. Ez természetes reakció, hiszen sok nézõ nem érti, nem tudja, hogyan kell, hogyan lehet egy kortárs mûvet megközelíteni. Úgy gondoljuk, hogy ahhoz, hogy eloszlassuk a kortárs mûvészetek kapcsán megnyilvánuló értetlenséget, olyan alkalmakat kell teremteni, ahol maguk az alkotók vezetik be a közönséget a mû világába. Ezért a legnyitottabb korosztály, a középiskolások részére úgynevezett beavató-elõadásokat indítottunk, amelyek során egy délelõtti elõadást követõen beszélgetni lehet az alkotókkal, és a diákok az õ segítségükkel tekinthetnek be egy elõadás kulisszái mögé, kaphatnak képet arról, hogyan születik egy darab. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy látogatóink minél mélyrehatóbban ismerkedhessenek meg programjainkkal, legyen szó a Trafó Galériáról vagy a Nagyteremrõl. Ezért megpróbálunk minél több programunk köré szakmai beszélgetéseket szervezni, amelyek során vagy a mûvészek segítségével kerülhetünk közelebb egy adott elõadáshoz, képzõmûvészeti eseményhez, vagy szakemberek segítenek nekünk egy mûvet kontextusba helyezni, annak mélyebb rétegeit feltárni. A workshopok fõ célja egy nagyon dinamikusan változó és megújuló közeggel értõ kapcsolatot teremteni mind teoretikus, mind gyakorlati szinten. A kortárs mûvészetek terén nemcsak az okoz nehézséget, hogy az oktatásban ma még csak igen korlátozott mértékben van lehetõség az elmúlt évtizedek jelenségeirõl képet kapni, hanem az is, hogy egy folyamatosan változó, bõvülõ, aktuális ismeretanyagról van szó. A mûvészeknek ráadásul az elméleti szinten túl az ismeretek gyakorlatban megtörténõ elsajátítása is alapvetõ fontossággal bír. A workshopok az ismeretszerzésen túl arra is lehetõséget adnak egy alkotónak, hogy meglévõ tudását új kontextusban, új kihívásokkal szembesülve próbálja ki, gyakorolja. Ennek szellemében rendezzük meg évente a nemzetközi építészeti BP workshopot, és ezt az irányt követik a Mûhely Alapítvány workshopjai is a Trafó Stúdióban, melyeket gyakran a Trafóba meghívott külföldi mûvészek tartanak.
73
ÁPRILIS
Budapest nagy színházi tradíciókkal rendelkezõ város, mintegy 20, többségében repertoárszínházzal és számos apró stúdiószínházzal. A Trafó színházi programját ennek figyelembevételével alakítjuk ki. Programszerkesztéskor a hangsúlyt elsõsorban a klasszikus színházi nyelven túlmutató, azt megújító, a színházi teret és eszközöket újító módon használó, a vizualitást elõtérbe helyezõ elõadások bemutatására tesszük. Havi rendszerességgel a zene is képviselteti magát programunkban: a havonta 1-2 alkalommal megszervezett koncertek mellett két állandó zenei fesztivált rendezünk minden évben, nem beszélve a Trafó Bár Tangó rendszeres zenei programjairól, amelyek a nagytermi programok után veszik kezdetüket. Két zenei fesztiválunk, a kortárs zenei programmal jelentkezõ Making New Waves, illetve az elektronikus tánczene és egyéb modern zenék újító képviselõit felvonultató Édentõl Keletre fesztivál jelzi a Trafó zenei szerkesztésében képviselt két fõ irányvonalat. A Trafóban gyakran tûzünk mûsorra mûfajilag besorolhatatlan, interdiszciplináris programokat, emellett bemutatunk irodalmi indíttatású szcenírozott programokat, valamint filmes vagy multimediális eseményeket is. A kortárs képzõmûvészet aktuális tendenciáit és jelenségeit a Trafó Galéria mutatja be.
ÁPRILIS
Idén második alkalommal rendeztük meg a kortárs mûvészeti Szabadegyetem programunkat azzal a céllal, hogy támpontokat, háttér-információt adjunk a kortárs alkotások befogadásához, értelmezéséhez. A szabadegyetemen elméleti elõadások hangzottak el a kortárs mûvészetnek hívott mûfaj múltjáról, tradícióiról. A Modern Tánc órák a Trafó Stúdióban a Mûhely Alapítvány szervezésében elsõsorban a kortárs táncok különbözõ technikáit elsajátítani vágyók igényeit elégíti ki. Trafó Galéria A házon belül a képzõmûvészetnek helyet adó kb. 130 nm-es, négy oszloppal tagolt, mesterséges megvilágítású Trafó Galéria a többszintes épület alagsori részén helyezkedik el. Évente nyolc-kilenc kiállítást rendezünk, a programot a kiállításokhoz kapcsolódó események, vetítések, workshopok, performance-ok színesítik. A galéria egyéni illetve csoportos, tematikus kiállításokat mutat be, utóbbiakat gyakran magyar és külföldi kurátorok meghívásával. Lehetõvé tesszük fiatal magyar képzõmûvészek bemutatkozását, együttmûködünk a szcéna már elismert alkotóival is. Emellett a galéria fontos feladata a nemzetközi képzõmûvészeti élet egyes izgalmas, a magyar közönség számára kevéssé ismert jelenségeinek, képviselõinek bemutatása. Csoportos kiállításainkon a magyar és a külföldi mûvészek általában együtt szerepelnek, így a kortárs magyar mûvek egy tágabb, nemzetközi kontextusban jelennek meg. Programunk a kortárs képzõmûvészet progresszív törekvéseire koncentrál, intermediális és multimediális alkotásokra, teret engedve a kísérletezésnek és támogatva a kooperatív kezdeményezéseket. A Galéria olyan nemzetközi kapcsolatrendszer kiépítésére törekszik, amely biztosítja a rendszeres együttmûködést hasonló adottságú és profilú képzõmûvészeti intézményekkel. Trafó Kortárs Mûvészetek Háza 1094 Budapest, Liliom u. 41. tel: 215 16 00,
[email protected], www.trafo.hu Jegypénztár: 14-20h, hétvégén: 17-20h 70 ÉVE TÖRTÉNT (1938. április 25.) Bíró László József bejelentette elsô golyóstoll-szabadalmát a Magyar Királyi Szabadalmi Bíróságnak, Töltôtoll néven. Bíró László József nyughatatlan ifjúkorában szinte az összes létezõ szakmában kipróbálta magát. A késõbbi feltaláló az orvosi egyetemen kezdett, majd foglalkozott grafológiától kezdve a festészeten át az autóversenyzésig nagyjából mindennel. 1932-tõl több folyóiratnak és lapnak volt munkatársa, így került a nyomdák közelébe. Ott aztán addig-addig nézegette a nyomdagépeket, míg kitalálta, hogyan lehet összeállítani a folyamatosan író tollat egy tintával töltött hengerbõl és egy golyóból. 1938-ban két szabadalmat is bejegyeztetett Magyarországon a folyamatosan fejlesztett toll-találmányaira, a gyártáshoz folytatott kísérleteket azonban már külföldön végezte. Párizson keresztül Argentínába vezetett az útja, és használható, ma is ismert golyóstollára is itt kapott szabadalmat 1943-ban. A sok más találmánnyal is rendelkezõ Bíró Buenos Airesben hunyt el 1985-ben. Elismertségét bizonyítja többek között, hogy választott hazájában az õ születésnapja, szeptember 29., az Argentin Feltalálók Napja.
74
ÁPRILIS
A Ferencvárosi Helytörténeti Egyesületrõl (FHE) Elõzmények 2001 júniusában a IX. kerület múltjának és értékeinek bemutatására oktatási segédanyagként használatos helytörténeti olvasókönyvet jelentettünk meg, majd a könyv nevelési célját érvényesítõ tevékenységet kezdeményeztünk. Így indult útjára a 2001-2002. tanévben Ferencvárosi séták címen a IX. kerületi iskolák helytörténeti vetélkedõsorozata. A kezdeményezés visszhangra talált: figyelemre méltó iskolatörténeti munkák, kitûnõ illusztrációk, helytörténeti témát feldolgozó mûsoros összeállítások születtek. A felmerülõ igényeknek megfelelõen a következõ évtõl már helytörténeti szakkör és önképzõkör mûködött, és a helytörténeti ismeretek tanórán kívüli formáira tett kísérletek folytatása egy helytörténeti program keretében valósult meg. A kibontakozó tevékenység arra hívta fel a figyelmet, hogy az eddigi kezdeményezések egy szervezeti formára érdemesek, s a helyismereti-helytörténeti tevékenységek összehangolására az utóbbi évek helytörténeti tevékenységeinek vezetõibõl és támogatóiból megalakult a Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület (FHE). Az Egyesület 2005. április 6-án alakult, és 2005. augusztus 4-tõl kiemelkedõen közhasznú szervezetként mûködik. A Ferencvárosi Önkormányzat Képviselõ-testülete a 386/2005. (XI. 8.) sz. határozatával a szervezet IX. kerületi tevékenységét közérdekû célúvá nyilvánította. Az Egyesület küldetése A helyismereti-helytörténeti tevékenységek összehangolásával hozzájárulni a helytörténeti kutatás fejlõdéséhez, segíteni a jelenre figyelõ helyi vonatkozású vizsgálódásokat; egységbe foglalni a múltat és a jelent, a hagyományokat és a mai életet; a lakóhely múltjának, értékeinek feltárásával, megismertetésével erõsíteni a városrészhez való érzelmi-értelmi kötõdést, a hajdani örökség és a mai eredmények megbecsülését, hozzájárulni az összetartozás érzésének felkeltéséhez, a nemzeti öntudat erõsítéséhez. Célok, szolgáltatások 1. A helytörténeti ismeretek oktatásának szervezése ösztönözni a tanulókat a fõváros, és ezen belül a IX. kerület múltjának, értékeinek feltárására, a jelen megismerésére és eredményeinek megbecsülésére. Ennek érdekében végzett tevékenységünk: évente oktatási projektek keretében a helytörténeti oktatás tanórán kívüli formáinak szervezése: versenysorozatok, pályázatok, helyszíni ismeretszerzésen alapuló foglalkozások, tanulmányi kirándulások. Célcsoportunk: a IX. kerületben mûködõ valamennyi oktatási intézmény (a IX. kerületi önkormányzat fenntartásában levõ iskolák, fõvárosi fenntartású középiskolák, alapítványi iskolák) tanulói, illetve a IX. kerületben élõ fiatalok. Aktív közönségünk a 6-18 éves korosztály. 2. A helytörténeti kutatást, oktatást, ismeretterjesztést szolgáló nyomtatott és digitális kiadványok megjelentetése. Célunk, hogy Budapest, és ezen belül a IX. kerület kulturális emlékei, helytörténeti érdekességei és színes jelene kiadványokból is megismerhetõ legyen. Törekvésünk a Ferencvárosra vonatkozó helytörténeti irodalom bõvítése és a kiadványtípusok eljuttatása a
75
ÁPRILIS
célközönséghez. Könyvek: forrásközlések, feldolgozások, segédletek, helyi vonatkozású szépirodalom, oktatási módszertani anyagok, útmutatók, útikalauzok, útikönyvek közreadása. 3. Helyismereti-helytörténeti információszolgáltatás (tájékoztatás, tartalomszolgáltatás) Összefoglalva, szolgáltatásaink: oktatás, könyvkiadás, információszolgáltatás. Eddig elért eredményeink: színvonalas oktatási projektjeink, magas részvételi aránnyal a résztvevõk létszáma évente 450590 diák. az (oktatási) célcsoportunkhoz eljuttatott kiadványaink és ezek használatba iktatása legsikeresebb kiadványunk: Mesélnek a ferencvárosi utcák. Helytörténeti olvasókönyv. Összeáll. Lukács Emília. Budapest, Ferencvárosi Önkormányzat, 2001. 253. o. legutóbbi kiadványaink: az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára jelent meg: 1956 Ferencvárosban (Ferencvárosi almanach). Budapest, Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület, 2006. 213 o. Így látjuk 1956-ot. Válogatás középiskolások írásaiból. Budapest, Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület, 2006. 77. o.
Az Egyesület tagsága Az Egyesület tagjai történelemtanárok, muzeológusok, informatikus könyvtárosok, magyartanárok, tanítók, mérnökök, jogászok (31 fõ). Együttmûködés Az FHE a helytörténeti hagyományok ápolására, a helytörténeti értékek feltárására irányuló közös célok megvalósítása végett azonos székhelyen mûködik a Ferencvárosi Helytörténeti Gyûjteménnyel, a Ráday u. 18. szám alatt. A Gyûjtemény alaptevékenysége elsõsorban a helytörténeti kutatásra és gyûjtésre irányul, az Egyesület alaptevékenysége a helyismereti-helytörténeti információk szétsugárzására összpontosít. Az Egyesület együttmûködik közgyûjteményekkel, más civil szervezettekkel, és kiemelten a IX. kerületben levõ oktatási intézményekkel. Levélcím: 1092 Budapest, Ráday u. 18. Tel.: 06-20-475-70-53 e-mail:
[email protected] LUKÁCS EMÍLIA
76
ÁPRILIS
Legnagyobb bátorság a remény Huszonöt évvel ezelõtt hunyt el Illyés Gyula 1902. november 2-án, halottak estelén született a Somogy megyei Felsõrácegrespusztán és 1983. április 15-én Budapesten hunyt el Illyés Gyula költõ, drámaíró, mûfordító, esszé- és prózaíró, irodalmi tanulmányok szerzõje, folyóirat-szerkesztõ, a XX. századi magyar szellemiség kimagasló, meghatározó alakja. Ez a rövid írás csupán a változatos életpálya és a rendkívül gazdag életmû néhány momentumát kiragadva, az emléke elõtti tisztelgés és figyelemfelkeltés kíván lenni. Felmenõirõl írta: ...a két õs...: a mindig úrhitû pásztor s a csupa dac sárréti prédikátor. Tizennégy éves, mikor szülei elválása miatt anyjával a fõvárosba, Angyalföldre költözött. Romantikus forradalmárnak mondta magát, lelkesedéssel figyelte az 1918-19-es forradalmi eseményeket, késõbb részt vett a bebörtönzöttek családjainak támogatásában. A középiskola után beiratkozott az egyetem francia-magyar szakára (nyolc éves kora óta tanult franciául). 1921-ben, tartva az esetleges büntetéstõl, külföldre távozott, s rövid bécsi, majd berlini kitérõ után Párizsban kötött ki, ahol munka mellett a Sorbonne egyetem hallgatója volt. Párizsból láttam meg a valóságos helyzetében Magyarországot írta késõbb. Párizsi tartózkodása idején ismeretséget, barátságot kötött a francia irodalmi élet sok nagy alakjával (néhány közülük: Cocteau, Tzara, Éluard, Aragon, Breton), itt ismerkedett meg a francia avantgárdé-dal és a szürrealimussal és hatásuk alá kerülve, e stílusokban írta verseit, franciául is. Párizsból ötévi távollét után jött haza (az 1926. évi részleges amnesztia után), itthon azonnal bekapcsolódott az irodalmi életbe. Polgári foglakozást kellett vállalnia, egy biztosító társaságnál dolgozott, majd a Magyar Nemzeti Bank sajtóreferenseként. Verseit különbözõ folyóiratok közölték, 1927-tõl már a Nyugat is. 1928-ban megjelent elsõ verseskötete (Nehéz föld). Németh László ezután írta: ...megint egy költõ, akinek minden szavára figyelni kell.; Illyésre... úgy nézek, mint csillagra.... Pár év múlva már magyarabb hagyományok felé fordul (Kibédi Varga Áron), a népi írók egyik vezéralakja lesz, a magyar irodalom hagyományai is jelen vannak a költészetében. (Franciaországi kapcsolatait késõbb, itthonról is fenntartotta, sõt bõvítette, például Jean Rousselot-val, Pierre Emmanuel-lel, André Frenaud-val. Egyszerre élt a francia és a magyar kultúrában, írta Pomogáts Béla.) Már elismert költõ, amikor 1936-ban megjelentette a Puszták népe címû prózai mûvét, amelyrõl Németh G. Béla akadémikus, egyetemi tanár, irodalomtörténész 1982-ben ezt írta: Ma már történeti érvényû közmegegyezésnek tekinthetjük azt a vélekedést, hogy a két háború közti magyar prózairodalom egyik legnagyobb esztétikai teljesítménye a Puszták népe. Még 1936-ban a Nyugat közölte nevezetes epigrammáját:
77
ÁPRILIS
EGY NÉPFIHOZ/ A Puszták népe szerzõjére Azt, hogy a nép fia vagy, igazolnod, sejh ma nem azzal Kellene: honnan jössz, azzal ecsém: hova mész! Törvényszerû, hogy a két háború közötti irodalmi élet vezéralakja, Babits Mihály (költõ, regényíró, mûfordító, kritikus, a Nyugat folyóirat szerkesztõje, irodalomszervezõ) korán felfigyelt Illyésre, a barátságába fogadta, s társszerkesztõvé a Nyugathoz. (A Babits halála után megszûnt Nyugatot Illyés Magyar Csillag nevû folyóirata éltette tovább.) Korán vállal közszereplést, ...mert ... a langyosat kiköpi az Isten, 1937-ben egyik alapítója a híres Márciusi Frontnak, s még elõbb egy írásával megindítja a máig tartó egyke-vitát. Áruló lennék, ha csak író akarok lenni, vallotta. A magyar mûvelõdés értékeit is igyekezett a nagyvilág elé tárni. Összebékítõ természet (Németh László) alapján az általa szerkesztett lapokban minden irányzat helyet kapott, s a háború utáni kemény, majd puhuló diktatúra idején vezetõ politikusokkal, közéleti emberekkel személyes kapcsolatokat is ápolt, az általa fontosnak tartott ügyek, sõt személyek érdekében. Politikai szerepet is vállalt háború után, rövid ideig nemzetgyûlési képviselõ volt, s a Parasztpárt vezetõ tisztségviselõje, de 1948-tól visszavonult a politikától. Az irodalmilag mûvelt diktátorok, Rákosi és Révai nem bántották, irodalmi értékét és vitathatatlan tekintélyét elismerték 1957-tõl már írásaiból élt, felváltva Tihanyban és a fõvárosi József hegyen. A Magyar Tudományos Akadémia tagja lett a 2. világháború után, de a diktatúra megfosztotta (õt is) a tagságától, amit csak halála után, 1989-ben kapott vissza. 1948-as visszahúzódása után a történelem felé fordult, az ôt gyerekkorától foglalkoztató 1848-49-es forradalmi események és alakok több versében, tanulmányában, majd drámájában köszönnek vissza: Ozorai példa, Két férfi, Petõfi és Bem, Fáklyaláng. Béládi Miklós irodalomtörténész: A magyar történelembõl legtartósabban 1848-49 kötötte le Illyés Gyula figyelmét. Ebben is leginkább Petõfi Sándorhoz vonzódott, errõl több, a költõvel foglalkozó munkájában is bizonyságot tesz; legszemélyesebb hangon Petõfi címû kitûnõ monográfiájában (1936). Ugyancsak erõsen foglalkoztatta a képzeletét Dózsa György személye, errõl versek és drámák is születtek. Nem véletlen, hogy az említett drámák mindegyike 1949 és 1956 között született. Az említett történelmi alakok még évtizedek múlva is foglalkoztatták. Önéletrajzi ihletésû regényei: Puszták népe, Kora tavasz, Beatrice apródjai, Hunok Párizsban, valamint 1929-tõl szinte haláláig írt Naplójegyzetei egyben fontos kordokumentumok is. Naplójegyzetei egyébként érdekes és különös irodalmi mûalkotások: szólások gyûjteménye, naplótöredékek, utalások, elbeszélés-részletek, vegyesen. Az 56-os forradalom leverése óta állandó megfigyelés alatt volt, verseskötete és drámája nem jelenhetett meg, drámáinak elõadhatóságát az MSZMP Politikai Bizottsága döntötte (vagy utasította) el. Hallgatással vádolták, holott hallgattatták, mivel nem volt hajlandó a hatalomnak megfelelõ nyilatkozatok tételére. Nyíltan nem került szembe a hatalommal, de kritizálta, amiért a szabadsággal adós maradt. Azt sem bocsátotta meg Kádáréknak, hogy azok nem törõdtek az európai szocialista országok magyarságával szembeni helyi bánásmóddal. Illyést már a hatvanas évektõl foglalkoztatta a határon túli magyarság sorsa, ahogy fogalmazta: szerencsétlen történelmi körülmények miatt a nyakunkba szakadt nemzeti gond. Sõt, 1959. január 25-én ezt írta Naplójegyzetei-ben: ...a magyarság szellemi vezetõi... nem kis áldozatot hoznának, ha a határokon kívül élõ magyar kisebbségek egy nap alatt megsemmisülnének. Francia újságírók elõtt nyíltan és részletesen beszélt az erdélyi magyarság elnyomásáról. Híres ez ügyben írt, 1977 karácsonyán és 1978 újévkor a Magyar Nemzetben megjelent Válasz Herdernek és Adynak címû tanulmánya, valamint a csak jóval késõbb kiadható Szellem és erõszak
78
79
ÁPRILIS
címû kötete. A hetvenes években a környezõ országok magyarsága, a magyar nyelv érdekében közügyekben fellépéseket, beszélgetéseket vállalt, interjúkat adott rádióban, televízióban. Tamási Áron már jóval korábban úgy látta: Illyés hiúz szemével mintha mindig azt kutatta volna, hogyan lehetne megtartani ezt a kis magyarságot. A Tiszták címû drámájához írta: A darab egy elpusztult néprõl szól... Fölösleges tán hozzátennem, hányszor átsuhant írás közben gondolataim közt a magyar anyanyelvûek közösségének sok ügye-gondja is. Ez a harc sokszor látszott kilátástalannak, amibe Illyés többször bele is betegedett, s csak nagyszerû társa, felesége segítette õt talpra (messzirõl is te tartod a sorsom, írta A feleségnek címû versben). Ez a mély nemzeti elkötelezettség avatta õt nemzeti költõvé. Neve az itthon és a világban szétszórtan élõ magyarság, az azonos anyanyelvûek közösségének jelképe. A kitûnõ erdélyi költõtárs, Kányádi Sándor is neki küldte megrázó jelentését az Illyés Gyulának, odaátra alcímû Krónikás énekben. Az ôt jól ismerõ, Bodosi György néven író tihanyi körzeti orvos így köszöntötte: Gondolkozó széked körül/ tízmillióan állnak idebenn/ s ötmillióan kívül a falakon. Nevelt is: Mindnyájan abban vizsgázunk, hogy milyen fiatalságot tudunk magunk után nevelni; Számot kell vetnünk azzal, hogy valahányszor ezeréves múltunkat emlegetjük, a külföld ajkán elnézõ mosoly jelenik meg: melyik nép nem ezeréves? S mi érdem van abban?; szorgalmazta a nyelvtanulást. Többszöri Baumgarten-díjas, háromszoros Kossuth-díjas és 1966-ban megkapta a Nobel-díj utáni legrangosabb költészeti díjat, a Grand Prix de Poetrie-t. A hatvanas években a Nyugat fokozottan figyelt rá, sorra jelentek meg az ôt bemutató, méltató, köszöntõ kötetek Münchenben, Washingtonban, Párizsban. Éveken át volt Nobel-díj közelben, ami jól mutatja világirodalmi helyét. A magyar nyelvnek hódoló Koszorú címû nekem az egyik legkedvesebb versében jogos büszkeséggel írhatta önmagáról: ...szólni tudó más nyelveken is,/ hû európaiként/ mondandói miatt figyelemre,/bólintásra becsült más népek elõtt is.... Egy külföldi méltatója: úgy érezzük, hogy itt... egy magyarrajongó európai beszél hozzánk. Õ maga így írt: ...egy ember, aki úgy-ahogy európai járatúvá köszörülte az elméjét, és az emberiség sok egyéb ügyének védelme mellett védelmébe veszi annak a közösségnek az ügyét is, amelyet legjobban ismer, hisz már kötelez is, legalább a szókimondás becsületességére. A hetvenes években hazánkba látogató Francois Mitterand francia köztársasági elnök külön személyes találkozót kívánt Illyéssel. (Létre is jött.) Francia nyelvtudása legendás volt. A magyar és a francia nyelv magasfokú ismerete és lírikus alkata elsõrendû mûfordítóvá tette. A magyar nyelvet Arany János-i szépségében használta. Kiváló költõtársa, Vas István szerint Illyés volt a legmûveltebb európai emberfõ, akivel életében találkozott, beleértve Babitsot és Kosztolányit is. Elsõsorban lírikus volt, talán még a prózájában és drámáiban is, olvasható Tüskés Tibor nagy szeretettel megírt bibliográfiájában. (Õ maga közel kétszáz versét tartotta az életmûve javának.) Nagy szenvedélye a magyar nyelv megõrzése és ápolása volt, errõl szóló megnyilatkozásait tartalmazza a Nap Kiadónál A törzs szavai címen megjelent kötet. Tervezett folyóiratát (Hitel), s alapítványát a határon túli magyarság érdekében (Bethlen Gábor), életében nem engedélyezte a szocialista hatalom. Írásai már életében klasszikussá avatták és biztosították számára a halhatatlanságot. Kárpátalján szobra van, s több intézmény viseli a nevét. Feleségével közös, egyszerû sírjuk a Farkasréti temetõben található. Remélnünk kell, hogy az Írószövetség nemrég megválasztott elnöke, Vasy Géza megírja tervezett nagymonográfiáját Illyés Gyuláról. KEÖVES FERENC
DINYÉS LÁSZLÓ:
Dobó István síremléke Uram, mi már csak várakat építünk, erôdöt, menedéket, mást mit tehetnénk? Építészeink sánctetôt rónak, szobrászainknak jut pedig síremlék. Uram, köddé lettek a biblia képfestôk, az aranymívesek, ékszert csiszoló mesterek, ha most bronz, acél, ezüst csillan, nem oltárok lesznek, fegyverek. Uram, Krisztusaink elégtek falainkon, szent szobraink gané közé hányva. Iskoláink? A harcmezôk, s tanítjuk fiainknak hogy mit jelent: „a haza tetszhalála”. Uram, a költôk kezében is kard, amely véres szavakat szablyával papírra hint, s nem szonettrímeket, török csontot farag jobb sorsra érdemes Balassi Bálint. Uram, harcol vagy rab a magyar, idegen zsarnok testen, lelken, a hamuszín ég alatt, pedig szemünk, fülünk, szánk szépségre vágyik, de erônk csak síremlékre maradt...
