Jack Higgins Halálszonáta A mű eredeti címe: Solo Copyright (c) 1980 by Jack Higgins All rights reserved! A fordítás a Pan Books Ltd. 1981 évi kiadása alapján készült Fordította: Németi Anita A borítón látható festmény dr. Bera Károly munkája Borító: (c) GRAPH ART Műszaki szerkesztő: Pintyéné Krucsó Mária Hungarian translation and edition (c) 1997 by LAP-ICS ISBN: 963 434 288 4 Kiadja: LAP-ICS Könyvkiadó Felelős kiadó: A LAP-ICS Könyvkiadó igazgatója Lányomnak, Ruthnak, aki szerint már éppen itt volt az ideje, hogy neki ajánljam egy könyvemet. A bosszú egyfajta vad igazságtétel Francis Bacon Prológus A Krétai belépett a Regent's Park közelében lévő fallal körülvett ház kapuján, és meghúzódott a bokrok mögött. Órájának világító számlapja majdnem hetet mutatott, ami azt jelentette, hogy van még egy kis ideje. Fekete anorákja zsebébe nyúlt, és elővett egy hatalmas hangtompítóval ellátott mausert. Ellenőrizte a fegyvert, majd visszatette a helyére. Az impozáns ház Maxwell Jacob Cohen - vagy ahogy barátai hívták, Max Cohen tulajdonában volt. A férfi a világ legnagyobb ruhagyártó cégének az elnöke volt, és brit felsőbb körökben mindenki tudta róla, hogy rendkívül befolyásos zsidó. Akik ismerték, egytől egyig szerették és tisztelték. Sajnos akadtak olyanok is, akik nem nézték jő szemmel cionista felfogását. A Krétait azonban mindez hidegen hagyta. Ostoba gyerekjátéknak tartotta a politikát. Mielőtt munkához látott, mindig alapos terepszemlét tartott. Ezúttal csak Cohen, a felesége és egy szobalány tartózkodott a házban. Elővett egy fekete símaszkot, és a fejére húzta, majd rávette az anorák kapucniját. Kilépett a bokrok mögül, és a ház felé indult. Maria, Cohenék szobalánya a nappaliban volt, amikor megszólalt a csengő. Ahogy kinyitotta az ajtót, a döbbenettől tágra nyílt szemmel meredt a fantomszerű alakra. A férfi fegyvert fogott rá, és rekedt hangon, külföldire valló akcentussal szólalt meg. - Vezessen Mr. Cohenhez. Maria tiltakozni akart, de a fegyver felemelkedett, és a Krétai belépett a házba. - Gyerünk, szedje a lábát, ha nem akar meghalni! A lány elindult a lépcsőn, és a férfi követte. Hirtelen kinyílt a hálószoba ajtaja, és megjelent Mrs. Cohen. Évek óta rettegésben élt, s ahogy meglátta az álarcos férfit, gondolkodás nélkül becsapta az ajtót, kulcsra zárta, és a rendőrség számát tárcsázta. A Krétai előrelökte Mariát. A szobalány megbotlott, és habozva meredt gazdája szobájának az ajtajára. 8 A kopogásra Max Cohen meglepett hangja válaszolt. A ház ura utasította a
személyzetet, hogy este nyolc óra előtt ne zavarja senki. Az ajtóban megjelent a rémült arcú Maria, s mögötte feltűnt egy fegyveres férfi. Max Cohen fiatal korában bokszoló volt, s ahogy a golyó a testébe hatolt, úgy érezte, mintha újra a ringben lenne. Háttal a földre zuhant. Megpróbálta elmondani a szokásos héber ima első sorát, de a szavak nem jöttek a szájára. Halld meg, Izrael! A mi Istenünk, az egyetlen Isten! Szemére lassan köd ereszkedett, s aztán sötétbe borult körülötte minden. * * Abban a pillanatban, ahogy a Krétai kirontott a bejárati ajtón, az utca végén feltűnt az első rendőrautó. A férfi keresztülrohant a kerten, és a falon átmászva a szomszéd telek bokrai közé ugrott. Talált egy falba épített kis kaput, mely a szűk utcára vezetett. Lehajtotta a kapucniját, eldobta a símaszkot, és sietve elindult. A szobalány által megadott személyleírás már eljutott az összes járőrhöz, de mindez nem zavarta a Krétait. Csupán néhány száz métert kell megtennie a parkig, ahol aztán elrejtőzhet. Ha elcsitult a vihar, egyszerűen átsétál a metróállomáshoz. Hirtelen erős fékcsikorgás hallatszott, s ahogy hátranézett, meglátott egy rendőrautót. - Hé, maga! - kiáltotta az egyenruhás sofőr. A Krétai gondolkodás nélkül bevetette magát az első mellékutcába, és futásnak eredt. A szerencse, mint mindig, most is a segítségére sietett. A közelben parkoló autó gazdája éppen beszállt a volán mögé, amikor a férfi odaért mellé. Kirántotta a járdára, a helyére ült, ráadta a gyújtást, kikormányozta a kocsit a parkolóból, és tövig nyomta a gázpedált. Az utca végén bekanyarodott a rendőrautó, és üldözőbe vette a menekülő gyanúsítottat. * * * Áthajtott a Vale úton, és Paddington irányába indult. Tudta, hogy gyorsan kell cselekednie, mert perceken belül London minden egyes rendőre a nyomában lesz, és a területet lezárják. Az úton munkálatok folytak, s nem volt más választása, követnie kellett a figyelmeztetésül kitett nyíl irányát. A raktárak között kanyargó keskeny, egyirányú utca a Paddington állomás árutároló részlegébe vezetett. A rendőrautó szorosan a nyomában volt. Növelte a sebességet, és behajtott a vasútvonal alatt 10 futó hosszú alagútba. A távolban mintha egy alak körvonalait látta volna. Ahogy közelebb ért, egy biciklis kislány tűnt fel pontosan előtte. A gyerek barna tolldzsekit és csíkos sálat viselt. Rémült arca holtsápadt volt, amint a válla fölött az egyre közelebb nyomuló autót figyelte. A Krétai félrerántotta a kormányt, s az autó széle szikrázva csúszott végig az alagút falán, azonban ez már nem segített a kislányon. Tompa puffanás hallatszott, s a bicikli koppanva repült a levegőbe. A rendőrautó hirtelen lefékezett és megállt. A Krétai kijutott az alagútból, és öt perccel később már egy mellékutcában haladt. A Bayswater úton leparkolta az autót, és gyalog indult a lombos fákkal szegélyezett Kensington Gardens irányába. Az Albert Hall előtt tekintélyes tömeg szorongott, reménykedve, hogy jegyet kaphatnak az esti koncertre. A Bécsi filharmonikusok Brahms Szt. Antal szimfóniáját adták elő, s a szólista John Mikali volt, aki Rahmanyinov második concertó-ját játszotta. 1972. július 21. A Krétai rágyújtott egy cigarettára, és a Mikalit ábrázoló posztert nézte. A zongorista sápadt arcát göndör, fekete haj keretezte, s a szeme olyan sötéten csillogott, mint az üveg. 11 A férfi megkerülte az épületet, és a művészbejáróhoz ment. Ahogy benyitott az ajtón, a portás felnézett a sportújságjából és elmosolyodott. - Jó estét, uram, cudar egy idő van. - Volt már rosszabb is. Végigsietett a színpad mögé vezető folyosón, és megállt a "Zöld szalon" feliratú ajtó előtt. Benyitott és felkapcsolta odabent a villanyt. A megszokott öltözőkhöz képest a helyiség meglepően tágas és modern volt. Az egyetlen dolog, ami kopottsága miatt nem illett a képbe, a fal mellett álló rozzant Chappellzongora volt. A férfi elővette a zsebéből a mausert, kihúzta az öltözőasztal fiókját, és a
bélés alá rejtette a fegyvert. Kibújt az anorákjából, a sarokba dobta, majd a tükör elé ült. Az ajtón kopogás hallatszott, s az ügyelő szólt be rajta. - Háromnegyed óra múlva a színpadon kell lennie, Mr. Mikali. Hozassak önnek egy csésze kávét? - Nem, köszönöm. Az orvosom eltiltott tőle. De rendkívül hálás lennék, ha ide tudna küldetni egy kanna teát. - Azonnal itt lesz, uram. Egyébként ha érdekli, éppen most megy a híradó a tévében. Egy álarcos lelőtte a házában Maxwell Cohent. - Jóságos ég! 12 - Mivel köztudottan cionista nézeteket vallott, a rendőrség úgy gondolja, hogy politikai gyilkosság történt. A múlt évben csodával határos módon maradt életben, amikor megkapta azt a levélbombát. Furcsa világban élünk, Mr. Mikali. Miféle ember képes efféle dolgokra? Az ügyelő kiment, és Mikali a tükör felé fordult. Halványan elmosolyodott, s a tükörképe visszamosolygott rá. - Nos? Első fejezet Negyven tengeri mérföldre Athéntól, és kevesebb mint ötmérföldnyire a peloponnészoszi partoktól, van egy ídra nevű sziget, mely egykor a Földközitenger egyik legjelentősebb tengeri hatalma volt. A tizennyolcadik század közepétől kezdve sok hajóskapitány kezdett kereskedni Amerikával, s a velencei építészek ma is látható remekműveikkel gyönyörű kikötővé tették a szigetet. Később, a Török Birodalom uralma alatt ren-geteg menekült talált búvóhelyre Idrán. A sziget tengerészei segítségével a török flotta vereséget szenvedett a függetlenségi háborúban, s a görög nemzet végre elnyerhette szabadságát. A görögök ugyanolyan tisztelettel emlegetik Vocisz, Tombazisz és Budurisz hajóskapitányok nevét, mint az amerikaiak John Paul Jonest, vagy az angolok Raleigh-t és Drake-et. A hősök között szerepel a Mikali név is. Amikor 1827-ben Nelson irányította a Földközi-ten14 ger keleti részét, a család egyik kapitánya áttörte a blokádot, és megsemmisítette a Török Birodalom négy hajóját a navarinói ütközetben. A törökökkel vívott küzdelmek során szerzett vagyont újonnan alapított hajózási társaságokba fektették, s ennek köszönhetően a tizenkilencedik század végére a Mikalik Görögország egyik leggazdagabb családjává váltak. Az 1892-ben született Dimitri kivételével a férfiak egytől egyig a tengeren találták meg számításukat. A fiú szokatlan módon vonzódott a könyvekhez, s Oxford után a Sorbonne-ra is beiratkozott. Friss diplomásként az Athéni Egyetemre került, ahol filozófiát tanított. A fia, George azonban megmentette a család becsületét. Görögország legősibb intézményébe, az ídrai Kereskedelmi Flotta Iskolájába került. A tehetséges tengerész huszonkét évesen már kapitányi rangban volt. Állandóan kalandokat keresett, s így került Kaliforniába, az újonnan alapított Pacific Star hajózási vállalat San Francisco és Tokió között közlekedő szállítóhajójára. A pénz nem jelentett számára gondot, hiszen az apja százezer dollárt helyezett el San Francis-có-i bankszámlájára. Szerette, amit csinált. Volt egy hajója, és állandóan a tengert járhatta. Egyvalami azonban hiányzott az életéből, s azt Mary Fuller személyében találta meg. A lány egy Ágnes 15 Fuller nevű középiskolai zenetanárnő egyetlen gyermeke volt, akivel 1939 júliusában találkozott Oaklandben, egy táncos mulatságon. Az apja is jelen volt az esküvőn, és nászajándékként tengerparti házat vett az ifjú párnak Pes-caderóban. Nem sokkal később azonban vissza kellett térnie Európába, ahol már ropogtak a fegyverek. George Mikali félúton volt Japán felé, amikor az olaszok elfoglalták Görögországot. Mire a hajója újra San Franciscóba ért, a hadszíntéren már a német hadseregé volt a főszerep. 1941. május elsejére Hitler lerohanta Jugoszláviát és Görögországot, s huszonöt nap alatt kevesebb mint ötezer áldozat árán kiutasította az országból a briteket. George Mikali nem tudott hazajutni, s az apjáról sem érkezett hír. Aztán egy
decemberi vasárnapon a japánok támadása romhalmazzá változtatta Pearl Harbort. Februárban Mikali San Diegóba vitt egy, a sajátjához hasonló teherszállító hajót. Két héttel később háromévi betegeskedés és megannyi vetélés után, a felesége fiúgyermeknek adott életet. Mikali csak három napra tudta szabaddá tenni magát. Ez idő alatt sikerült meggyőznie anyósát - aki már igazgató volt -, hogy költözzön oda a 16 lányához, és kerített egy görög özvegyet, akinek a férje egy vihar során veszett a tengerbe a japán partok közelében. A zömök asszony negyvenéves volt, s Katina Pavlosznak hívták. Krétán született, és egy part menti hotelben dolgozott szobalányként. Mikali bemutatta a feleségének és az anyósának. A feketébe öltözött, fejkendős parasztasz-szony igencsak furcsa jelenség volt, Agnes Fuller valahogy mégis vonzódott hozzá, de maga sem tudta, miért. Katina Pavlosz tizennyolc évi házassága alatt hiába gyújtott gyertyákat, s imádkozott a szent Szűzhöz, imái nem találtak meghallgatásra, s nem született gyermeke. Amikor a bölcsőben fekvő gyermekhez lépett, és a kicsi megragadta az asszony ujját, Katina úgy érezte, csoda történt vele. Valami kiteljesedett benne, s ezt Agnes Fuller is látta a cserzett arcon. Katina visszatért a hotelbe, hogy elhozza a holmiját, és még aznap beköltözött a házba. George Mikali élelmiszert szállított a háború sújtotta térségekbe, de 1945. június harmadikán, úton Okinavába, megtámadta és hamarosan elsüllEyesztette hajóját a Takemoto hadnagy parancsnoksága alatt álló japán tengeralattjáró. 17 Betegeskedő felesége nem tudta elviselni férje elvesztését, s két hónappal később ő is meghalt. * * Katina Pavlosz és a fiú nagyanyja közösen nevelte a gyermeket. A két nő különleges érzékkel és megértéssel fordult a szívük mélyéből szeretett kisfiú felé. Bár Agnes Fuller igazgatónőként rendkívül elfoglalt volt, és kevés ideje maradt a tanításra, mégis kiváló zongoristának számított. Örömmel tapasztalta, hogy unokájának hároméves korára tökéletes hallása lett. Amikor négyévesen tanítani kezdte a kicsit, hamar nyilvánvalóvá vált előtte, hogy különleges tehetségre bukkant. A megözvegyült Dimitri Mikali 1984-ben látogatott újra Amerikába, és döbbenten hallotta, hogy hatéves amerikai unokája folyékonyán beszél görögül, és úgy játszik a zongorán, mint egy angyal. A térdére ültette a gyereket, és szeretettel megcsókolta. - Tengerjáró őseink ídrán bizonyára forognak a sírjukban - fordult Ágnes Fullerhez. - Én filozófus lettem, s most van egy kis zongoraművé18 szünk, aki krétai akcentussal beszél. Nem szabad eltékozolnunk ezt az istenadta tehetséget. A háborúban elvesztettem a vagyonom jó részét, de még mindig elég gazdag vagyok ahhoz, hogy megadjak neki mindent, amire szüksége lehet. Egyelőre itt marad veletek, aztán ha nagyobb lesz, majd meglátjuk. A kis John a legjobb zenetanároktól tanult, s amikor tizennégy éves lett, Agnes Fuller eladta a házat, és Katinával együtt New Yorkba költözött, hogy megfelelő magas szintű oktatást biztosítson az unokájának. Egy vasárnap délután nem sokkal a fiú tizenhetedik születésnapja előtt Ágnes szívinfarktust kapott, és a kórházba szállítás közben meghalt. Dimitri Mikali akkoriban az Athéni Egyetem filozófiaprofesszora volt. Az elmúlt évek során az unokája gyakran meglátogatta a szünidőkben, és a két ember közel került egymáshoz. A férfi azonnal New Yorkba repült, amint megkapta a szomorú hírt. Katina már az ajtóban várta. - Ma reggel eltemettük. Azt mondták, nem várhatunk tovább - suttogta. - Hol van a gyerek? - Nem hallja? A nappali zárt ajtaja mögül halk zene szűrődött ki. 19 - Hogy van? - Nem túl jól, mintha elszállt volna belőle az élet. Nagyon szerette a nagyanyját.
Amikor a professzor benyitott a szobába, az unokája a zongoránál ült, és sötét öltönyben egy különös, kísérteties darabot játszott. Dimitri Mi-kalinak maga sem tudta, miért, de kellemetlen borzongás futott végig a testén a zene hallatán. - Mit játszol, John? - kérdezte görögül, és a fiú vállára tette a kezét. - A "Le Pastour"-t, Gabriel Grovleztől. Ez volt a kedvenc darabja. A gyerek felnézett, és a nagyapjára emelte meggyötört tekintetét. - Eljössz velem Athénba? - kérdezte a professzor. - Persze Katinával együtt. Egy ideig nálam laktok, és együtt kitaláljuk mihez kezdjünk. - Rendben - válaszolta John Mikali. Egy ideig minden rendben ment. A zajos, vidám Athénban rengeteg látnivaló akadt, s az ember szinte sosem ért a végére. Nem is beszélve azokról az esti összejövetelekről, melyeket a nagyapja a királyi palota közelében lévő hatalmas lakásban tartott. írók, művészek, zenészek és túlnyomórészt politikusok voltak a vendégek, 20 mivel a professzor érdekelt volt a demokrata párt ügyeiben. ídrán két házuk volt; az egyik a kikötő szűk mellékutcájában állt, a másik pedig a part men^ tén, Molosz közelében. A fiú rengeteg időt töltött ott Katinával, aki ugyanúgy gondoskodott róla, mint mindig. A nagyapja átküldetett neki egy Bluthner-koncertzongorát, de ahogy Kati-nától megtudta, John sohasem játszott rajta. Később visszatért Athénba, hogy részt vegyen a partikon. Általában a falnak dőlve, kifejezéstelen arccal, de udvariasan szemlélődött, amíg az utolsó vendég el nem távozott. Sötét göndör hajával, fehér bőrével és csillogó fekete szemével megnyerte a hölgyek tetszését, azt azonban mindannyian kifogásolták, hogy sohasem mosolyog. Egy este valamelyikük megkérte, hogy zongorázzon, s nagyapja legnagyobb döbbenetére John habozás nélkül a zongorához ült, és eljátszotta Bach egyik darabját. A tökéletes, kifinomult játék hallatán a vendégek egy ideig lenyűgözve álltak, majd kitört a tapsvihar. Amikor mindannyian hazamentek, a profesz-szor kiment az erkélyre, hogy csatlakozzon a hajnali város zaját hallgató unokájához. - Szóval úgy döntöttél, csatlakozol az élőkhöz. Mihez kezdesz most? 21 - Azt hiszem, Párizsba megyek, a konzervatóriumba. - Értem. Koncertezni akarsz? - Csak ha te is beleegyezel. Dimitri Mikali átölelte az unokáját. - Tudnod kell, hogy te vagy az életem értelme. Én ugyanazt akarom, amit te. Szólok Katinának, hogy csomagoljon. * * * A fiú a Sorbonne közelében, nem messze a folyótól, a francia főváros egyik zöldövezetében talált lakást. A boltos, a kávéház- és bártulajdonosok jól ismerték a környéken lakókat, s úgyszólván családias hangulatban éltek együtt. Beiratkozott a konzervatóriumba, és mindennap nyolc-tíz órát gyakorolt. A zene miatt még a lányokra sem maradt ideje. Katina vezette a házat, és gondoskodott róla, hogy Mikali semmiben se szenvedjen hiányt. 1960. február 22-én, két nappal a tizennyolcadik születésnapja előtt, fontos vizsgára készült, s Katina hajnali hatkor elindult, hogy friss kiflit és tejet vásároljon neki reggelire. Mikali éppen kilépett a fürdőszobából, amikor az utcáról fékcsikorgás és tompa puffanás hallatszott. Az ablakhoz futott és kinézett. Az 22 út szélén ott feküdt Katina, s körülötte mindenfelé szétszóródott kiflik hevertek. A Citroen furgon, amely a nőt elütötte, tolatni kezdett, s a fiú egy röpke pillantást vethetett a sofőr arcára, mielőtt az bekanyarodott a sarkon, és eltűnt a szeme elől. Katina órákon át haldoklóit a kórházban, de Mikali még akkor sem engedte el a kezét, amikor végül meghalt. A rendőrség udvariasan és megértőén viselkedett. Az esetnek nem voltak szemtanúi, s ez megnehezítette a nyomozást, de természetesen ígéretet kapott, hogy a tettest rövidesen kézre kerítik. Mikali nem bízott ebben, s nem is volt rá szüksége, mivel jól tudta, ki ült a furgon volánjánál. Claude Galley, a tagbaszakadt, nagyszájú férfi, aki a folyó menti kis autójavítót vezette két szerelővel együtt. Elmondhatta volna a rendőrségnek amit tud, de szándékosan nem tette. Ezt az
ügyet egyedül akarta elintézni. Az ősei bizonyára megértették volna, hiszen ídrán évszázadok óta divatban volt a vendetta. Azt, aki nem állt bosszút az őt ért sérelem miatt, nem vették többé emberszámba. Ahogy azon az estén a műhely közelében várakozott, furcsa, jeges izgalom lett úrrá rajta. Fél hétkor a két szerelő hazaindult. Mikali várt még 23 öt percet, majd átment az úttesten, és belépett a nyitva hagyott dupla üvegű ajtón. Galley a fal mellett lévő asztalnál dolgozott. Mikali benyúlt az esőkabátja zsebébe, és ujjai ráfonódtak a konyhakés fogójára. Aztán ahogy meglátta a lejtő tetején parkoló-Citroent, rájött, hogy van egy kézenfekvőbb módja is a bosszúnak. Behajolt az autóba, üresbe tette a sebességváltót, és kiengedte a kéziféket. A Citroen felgyorsult a lejtőn, s a részeg Galley csak az utolsó pillanatban vette észre, hogy veszélyben az élete. Felüvöltött, s ugyanakkor a háromtonnás jármű a falhoz préselte. A bosszú azonban nem töltötte el örömmel, hiszen Katina örökre elhagyta, akárcsak az apja, akit nem ismert, az anyja, akire már csak halványan emlékezett, s nagyanyja, aki felnevelte. Órákon keresztül csak mászkált az esőben, míg végül éjfélfelé összeakadt egy prostituálttal. A nő negyvenéves volt, de többnek látszott, s ezért ahogy a lakására értek, csak az asztali lámpát kapcsolta fel. John Mikalit azonban mindez hidegen hagyta, s a valóság összemosódott számára a képzelettel. Zavart mozdulatai azonnal elárulták a nő számára, hogy még sohasem volt szexuális kapcsolata, s ahogy ez már lenni szokott az ősi mestersé24 get űző hölgyeknél, ha ártatlan bárányra akadnak, a prostituált gyengéden vezette be a fiút a nemiség titkaiba. Mikali gyorsan tanult, s mindketten többször egymás után eljutottak a csúcsig. A nő évek óta először érzett kielégülést, s rövidesen mély álomba merült. A fiú csak feküdt a sötétben, és azon gondolkozott, miféle erővel rendelkezik. Egész életében úgy gondolta, hogy a szeretkezés lényeges dolog, de most, hogy kipróbálta, nem értette, mások miért tartják olyan fontosnak. Ahogy később a hajnali utcákat járta, kínzó magány tört rá. A központi piacon nyüzsögtek az emberek. A rakodómunkások a vidékről érkezett árut pakolták a pultokra, s Mikalinak úgy tűnt, mintha lassított felvételen látná őket. Betért a közeli kávézóba, és teát rendelt. Éppen rágyújtott egy cigarettára, amikor a mellette heverő magazin címlapjára tévedt a tekintete. A borítóról köpcös, terepszínű egyenruhát viselő, napbarnított arcú fegyveres férfi nézett vissza rá. Kinyitotta a lapot, és elolvasta az Algírban harcoló idegenlégiósokról szóló cikket. Az író szerint egy-két évvel ezelőtt1 marseille-i dokkmunkások megkövezték őket, amikor Indokíná-ból hazafelé tartottak, maguk mögött hagyva egy értelmetlen háborút. Nem volt remény számuk25 ra, s nem volt otthonuk. A következő oldalon lévő katona hordágyon feküdt, s széles mellkasát véráztatta kötés fedte. Az arca eltorzult a fájdalomtól, s a tekintete a semmibe révedt. Mikali úgy érezte, a saját tükörképe néz vissza rá az újság lapjáról. Hirtelen újra érzékelni kezdte a külvilág ingereit, de a magány egy pillanatra sem tűnt el a gondolataiból. Dideregve felállt, és a kezét mélyen a zsebébe süllyesztve, elindult az úton. # * Reggel hat óra volt, mire visszaért a lakásába, amely szürkének és elhagyatottnak tűnt. A zongora fedele ugyanúgy nyitva állt, ahogy hagyta. Lekésett a vizsgáról, de abban a pillanatban ez nem látszott fontosnak. Leült a zongorához, és mély átéléssel belekezdett ugyanabba a különös hangulatú Grovlezdarabba, melyet a nagyanyja temetésén játszott Dimitri Mikali New Yorkba érkezése napján. Amikor az utolsó dallamok is elhaltak, lezárta a zongora fedelét, és a szekrényhez lépett. Mivel kettős állampolgárságú volt, a görög és az amerikai útlevelét is magához vette. Utoljára még körülnézett a lakásban, majd kilépett az ajtón. 26
Hét órakor már a Vincennes felé tartó földalattin ült, s rövidesen az idegenlégió épülete előtt találta magát. Délben leadta az útlevelét, és gyorsan átesett az orvosi vizsgálatokon, majd aláírt egy szerződést, melynek értelmében öt évig kell szolgálnia a világ egyik leghíresebb hadseregének kötelékében. Másnap három órakor három spanyol, egy belga és nyolc német társaságában felszállt a Mar-seille-be tartó vonatra, amely a Saint Nicholas laktanyába vitte őket. Tíz nappal később százötven újonccal és néhány Marokkóban szolgáló francia katonával együtt egy Oranba induló hadihajó fedélzetén hagyta el Marseille-t. Március 20-án megérkeztek Sidi-bel-Abbés-be, az idegenlégiósok majdnem egy évszázada fennálló központjába. A kiképzés könyörtelen volt, s a felettesek megkövetelték az abszolút fegyelmet. Egyetlen céljuk az volt, hogy megteremtsék a világ legjobb harcosait. Mikali vad elszántsággal vetette bele magát a kiképzésbe, s ezzel már a kezdet kezdetén felhívta magára a figyelmet. Már több hete tartózkodott Sidi-bel-Abbés-ban, amikor Deuxiéme Burlau-ba szállították. Egy kapitány társaságában kellett felbontania azt 27 a levelet, melyben a nagyapja kéri, hogy változtassa meg a döntését. Mikali biztosította a kapitányt afelől, hogy tökéletesen jól érzi magát jelenlegi helyzetében, s ezt meg is írta a nagyapjának. Az elkövetkezendő hat hónap alatt huszonnégy ejtőernyős ugrást végzett, tökéletes kiképzést kapott a modern harctudományok terén, és olyan fizikai állapotba került, amelyről álmodni sem mert soha. Puskával és pisztollyal is kiválóan lőtt, s a közelharcokból mindig győztesen került ki. Mindezzel sikerült kivívnia társai elismerését. Alig ivott alkoholt, s a bordélyházakat ritkán látogatta, az ott dolgozó hölgyek legnagyobb sajnálatára. Az első bevetése előtt már tizedesi rangban volt. 1960 októberében az egysége a Ráki hegységbe indult, hogy feloszlassa a környéket hónapok óta rettegésben tartó fellaghák csapatait. A felkelők a hegy tetejére helyezték a központjukat, s a légiósok először szemből próbálták megsemmisíteni őket. A 3. századot - melyben Mikali is szolgált - ejtőernyővel dobták az ellenséges területre, s kezdetét vette a kegyetlen közelharc. Később, amikor a segélycsomagból elővett gézzel a jobb karján lévő sérülést kötözte, felbuk28 kant mellette az egyik spanyol férfi. Hisztérikusan nevetett, és a hajánál fogva magasba emelt két levágott fejet. Hirtelen lövés dördült, és a spanyol arccal előre a földre zuhant. Mikali gyorsan megpördült, és géppisztolyából egy sorozatot eresztett a két fellaghába. Egy ideig csak állt a domboldalon, és várta a támadást, de amikor semmi sem mozdult, visszaült a helyére, és a fogával szorosra húzta a karján a kötést. A következő tizenkét hónapban Algírban harcolt, s ejtőernyővel igen gyakran ugrott ellenséges területre, hogy meglepetésszerű támadással rajtaüssön a hegyekben bujkáló lázadókon. Kitüntették a harcokban tanúsított bátor magatartásáért, s 1962-ben előléptették. Anciennek hívták azokat a légiósokat, akik legalább egy hónapig kibírták napi négy óra alvással, és képesek voltak teljes menetfelszerelésben harminc mérföldet gyalogolni. Mikali is ezek közé az emberek közé tartozott. A halál nem jelentett számára semmit, ugyanúgy ölt férfiakat, asszonyokat és gyerekeket is. 29 Kitüntetése után Kefibe küldték, ahol a gerillaháborúkra specializálódott iskolában mindent megtanult a robbanószerkezetekről; Tucatnyi módját ismerte a dinamit, a plasztikbomba és a TNT felhasználásának. Július elsején befejezte a tanfolyamot, és egy teherautón indult vissza a bázisra. Amikor Kasfán haladtak keresztül, felrobbant az út mentén elhelyezett nagy mennyiségű dinamit, és darabokra tépte a járművet. Mikali csodával határos módon életben maradt. A falu főterén tért magához, s amikor megpróbált felállni, két golyót kapott a mellkasába.
A teherautó sofőrje az égő roncs túloldalán hevert. Négy fegyveres férfi jelent meg a téren, és nevetve odaléptek hozzá. Körbeállták, és bár Mikali nem látta, mit művelnek vele, a sofőr üvölte-ni kezdett. Aztán újra teljes csend lett. A katonák Mikali felé fordultak, aki ülő helyzetbe tornázta magát, és hátát a kút falának vetette. Kezét véráztatta kabátja alá rejtette. - Nem érzed magad túl jól, mi? - kérdezte a katonák vezetője franciául. Mikali látta, hogy a kezében lévő kés vértől iszamós, és Katina halála óta most először elmosolyodott. - Volt már rosszabb is. Kirántotta a kezét a kabát alól, és a Smith and Wesson Magnummal - melyet az algíri feketepi30 aeon vett hónapokkal ezelőtt -, az egyik férfi koponyájába lőtt. A második golyó a szemén találta el a távolabb álló katonát, s a harmadik a fegyverét felemelő férfi hasába hatolt. A negyedik támadó rémült arccal elhajította a puskáját, és futásnak eredt. Mikali utolsó két golyója szétroncsolta a gerincét, s az élettelen test a lángoló roncsok közé zuhant. A füstön át látta, hogy a falusiak gondterhelt arccal, félve lesnek ki a házaikból. Kiürítette a Smith and Wesson tárát, és küszködve újratöltöt-te a fegyvert. A hasba lőtt férfi nyögve próbált feltápászkodni a földről, de Mikali gondolkozás nélkül a fejébe eresztett két golyót. Levette a sapkáját, és a sebre nyomta, hogy valamennyire csillapítsa a vérzést. A fegyvert készenlétben tartotta, s ügyelt arra, nehogy a falusiak a közelébe merészkedjenek. Amikor egy órával később rátalált a légiós őrjárat, még eszméleténél volt, s mozdulatlanul ült a halottak között. Július másodikán végre eljött a függetlenség napja, s véget ért a hétéves öldöklés. Mikalit egy párizsi kórházba szállították, ahol egy specialista gondjaira bízták. Július 27-én Bátorság Érdem31 renddel tüntették ki, s ez alkalomra megérkezett a nagyapja is. Hetvenedik évében járt, de még mindig egészséges volt. Egy ideig csak ült Mikali ágya szélén, és a medált nézte. - Beszéltem az idegenlégió parancsnokával -mondta halkan. - Mivel még nem töltötted be a huszonegyedik életévedet, kérhetem, hogy szereljenek le. - Tudom. - Ugy döntöttél tehát, hogy újra csatlakozol az élőkhöz? - kérdezte a nagyapja ugyanúgy, ahogy három évvel azelőtt kérdezte, azon az athéni nyári éjszakán. - Miért ne. A halál úgysem várat sokat magára. Megkapta az elbocsátó tanúsítványt, mely igazolta, hogy John Mikali tizedes két évet szolgált tisztességgel, s egészségügyi problémák miatt idő előtt leszerelt. A mellkasába kapott két golyó roncsolta a bal tüdőt, s ezért a Londoni Klinikára utalták. A kezelés után visszatért Görögországba, de nem Athénba, hanem ídrára ment. A tenger közelében lévő villa fenyőerdejével, vad sziklás hegyeivel tökéletes pihenőhelynek tűnt. 32 Egy idős paraszt házaspár viselte gondját, akik az alant elterülő kikötő egyik falvában laktak. Az öreg Konsztantinosz a hajóján hozta el neki a városból a szükséges dolgokat, gondozta a kertet, és ha szükség volt rá, megjavította a generátort. A felesége vezette a háztartást. Mikali legtöbbször egyedül volt, eltekintve azoktól az alkalmaktól, amikor a nagyapja meglátogatta. Ilyenkor esténként órákon át ültek a fenyőfával megrakott kandalló előtt, és művészetről, irodalomról, zenéről s néha még politikáról is beszélgettek, annak ellenére, hogy Mikali fikarcnyit sem törődött ezzel a témával. Algírt azonban soha nem hozta szóba egyikük sem. Úgy tettek, mintha az a két év kitörlődött volna az emlékezetükből. Mikali újra játszani kezdett, s a leszerelése óta eltelt kilenc hónap alatt egyre jobb formába lendült. 1963 júliusának egyik szép nyári estéjén Bachot játszott a nagyapjának. Azt a darabot választotta, melyet Párizsba indulása napján is elzongorázott. Odakint minden csendes volt. A teraszra nyíló ablakon át látszott a közeli Dokósz szigetének halvány körvonala a lenyugvó nap .narancssárga fényében. - A hallottakból ítélve, újra készen állsz -mondta a nagyapja. 33
- Igen - válaszolta John Mikali, miközben megtornáztatta ujjait. - Lássuk végre, mire vagyok képes. * * * A londoni Királyi Zeneakadémiát választotta, s a Hyde Park közelében a Grosvenor utcában bérelt lakást. Ha esett, ha fújt, minden reggel hét mérföldet futott, egy héten háromszor pedig kondicionálóterembe járt. Az idegenlégióban a lelkét körülölelő páncélburoktól nehezen tudott megszabadulni. Ez akkor derült ki, amikor egy esős éjszakán megtámadta két fiatal csavargó. Egyikük hátulról elkapta, és a nyakára fonta a karját, a másik pedig elé állt. Mikali jobb lábbal a férfi ágyékába rúgott, könyökével pedig a hátul lévő arcába vágott. Kiszabadította magát a szorításból, de még hallotta, ahogy a fiú állkapcsa hangos reccsenéssel eltörik. Támadója fel-üvöltött a fájdalomtól, és térdre rogyott, Mikali pedig nyugodtan elsétált mellettük, otthagyva őket a szakadó esőben. Az akadémián eltöltött három év alatt jelentős hírnévre tett szert. Önmagát is beleértve mindenki tudta, hogy rendkívüli képességekkel rendelkezik. Nem voltak igazi barátai, bár az embe34 rek nem kerülték a társaságát. Vonzódtak hozzá, de ő nem engedte át őket a maga köré épített érzelmi falon. Rengeteg nővel akadt dolga, bár egyikük sem keltett benne igazi vágyat. Homoszexualitásról szó sem volt, a nők azonban egyszerűen nem érdekelték. Ennek ellenére olyan hatást ért el náluk, hogy szinte már legendaszámba ment mint szerető. Az utolsó év végén megkapta a Raildon aranyérmet. Annak az embernek, akivé vált, mindez nem volt elég. Bécsbe utazott, és Hoffmannál tanult egy éven keresztül. 1967 nyarán készen állt. Már nem volt mit tanulnia. * * * A zenei világban az a humoros mondás járja, hogy a világot jelentő deszkákra felkerülni sokkal nehezebb, mint sikereket elérni, ha már egyszer ott vagy. Mikali megtehette volna, hogy ügynököt szerződtet, aki kibérel neki egy koncerttermet Londonban vagy Párizsban, de a büszkesége nem engedte. Azt akarta, hogy az egész világ szeresse a zenéjét, s ezt csak egyféle módon érhette el. Rövid görögországi tartózkodás után visszatért Angliába, és Yorkshire-be ment, a Leedsi Ze35 nei Fesztiválra, melynek keretében benevezett a világ legrangosabb zongoraversenyére. A győztes jutalomként koncertturnéra indulhatott. Harmadik helyen végzett, és azonnal a figyelem középpontjába került. Több híres ügynökség kereste fel, de Mikali mindet elutasította. Egy hónapon keresztül naponta tizennégy órát gyakorolt londoni lakásában, és januárban Salzburgba utazott. Az ottani versenyen negyvenkilenc résztvevőt legyőzve az első helyen végzett. Rah-manyinov negyedik zongoraconcertóját adta elő, s az elkövetkezendő évek során a darab szinte eggyé vált a nevével. A nagyapja ott volt vele a fesztivál ideje alatt, s amikor a verseny véget ért, elővett két üveg pezsgőt, és kiment az erkélyre, hogy csatlakozzon az unokájához. - A világ a lábaid előtt hever. Hogy érzed magad? - Sehogy - válaszolta John Mikali, és ahogy a jéghideg pezsgőbe kortyolt, felrémlett előtt az égő teherautó roncsa körül álló négy nevető fel-lagha alakja. - Semmit sem érzek. * * * A következő két évben Londont, Párizst, Rómát és New Yorkot elárasztották a sápadt, 36 ragyogó, fekete szemű fiatalemberről készült poszterek, s a hírneve egyre nőtt. A sajtó élvezettel taglalta az idegenlégió kötelékében eltöltött két évet, s a cikkekben külön kiemelték a bátorságáért kapott érdemrendeket. Görögország számára nemzeti hős lett, s athéni koncertjei mindig fontos társadalmi eseménynek számítottak. 1967 áprilisa után gyökeresen megváltoztak a dolgok. Görögország az ezredesek kezébe került, s a királyt, Konstantint Rómába száműzték. Dimitri Mikali hetvenhat éves volt, s bár a háza továbbra is nyitva állt a
látogatók előtt, nem sokan jártak hozzá. A kormány nem nézte jó szemmel, hogy a demokratákat támogatja, s az újságját több alkalommal is betiltották. • - A politika - mondta egy alkalommal, ami-, kor meglátogatta a nagyapját értelmetlen zagyvaság. Csak gondot okoz az embernek. - Ó, én egészen jól boldogulok vele - nevetett a férfi. - Hiszen van egy unokám, aki nemzetközileg elismert személyiség. - Na persze. A katonák vannak hatalmon, és a vezetők nem szeretik a miniszoknyát. Hát aztán. Jártam már rosszabb helyeken is annál, amilyen Görögország ma. - Több ezer politikai fogoly ül a börtönökben, az oktatási rendszer romokban hever, és a balol37 dal szinte teljesen megszűnt létezni. Ezt nevezed te demokráciának? Mikalit azonban mindez hidegen hagyta. Másnap Párizsba repült, és Chopint játszott a nemzetközi rákkutatás javára rendezett jótékonysági esten. Londoni ügynöke, Bruno Fischer levelet küldött neki egy lehetséges őszi turné kapcsán. Éppen a lehetőségeit latolgatta, amikor kopogtak, és az ügyelő jelent meg az ajtóban. - Egy úr szeretné látni, monsieur Mikali. Az ügyelőt félretolta egy hatalmas termetű, kopaszodó, tömött bajszú férfi, és belépett az öltözőbe. - Üdv, Johnny. Örülök, hogy látlak. Claude Jarrot őrmester a harmadik századból. Együtt ugrottunk El Kebir fölött. - Emlékszem - felelte Mikali -, eltört a bokád. - És te ott maradtál mellettem, amikor a fel-laghák támadásba lendültek Jarrot kinyújtotta a kezét. - Olvastam rólad a lapokban, és láttam, hogy ma itt koncertezel, s gondoltam, eljövök. Nem a zene miatt, ahhoz egyáltalán nem értek. De nem hagyhattam ki, hogy meg ne szorítsam egy régi bajtárs kezét. S bár a férfi viseltes esőkabátjában és kopott tweedzakójában nem volt túl megnyerő látvány, Mikali örült, hogy meglátogatta. 38 - Eppen most akartam indulni. Mit szólnál egy italhoz? Biztos van itt valahol egy bár. - A műhelyem csak egy saroknyira van innen. Mit szólnál ahhoz, ha elugranánk hozzám, és legurítanánk néhány pohár igazi Napóleon konyakot? - Miért is ne? Mehetünk. * * * A nappali falát Jarrot idegenlégiós karrierjét megörökítő fotók borították, s a lakásban mindenfelé emléktárgyak hevertek, beleértve a férfi fehér képijét és váll-lapjait. A Napóleon konyak valóban eredeti volt, s Jarrot rövid időn belül lerészegedett. - Mesélj valamit, mi történt veled a későbbiekben? - kérdezte Mikali. - Több évet töltöttem Indokínában. Tudtad, hogy voltam Dien Bien Phuban is? Azok a kis sárga patkányok bedugtak egy börtöntáborba. Úgy bántak velünk, mint a disznókkal. Aztán jött az algériai fiaskó. Tudod, szerintem minden jóravaló francia állampolgárnak katonáskodnia kellene egy ideig, nemcsak az ilyen tökfilkóknak, mint én. - Mostanában már nem divat az ilyesmi. Az öreg megmutatta, hogy ő is ér valamit, amikor 39 lelövette Bastien Thiryt. Már annyiszor próbáltak végezni vele, és sohasem sikerült. - Igazad van - szólt közbe Jarrot, és nagyot kortyolt az italából. - Gyere, mutatok valamit. A sarokban álló szekrényhez ment, és levette róla a térítőt. Nagy nehezen beletalált a kulccsal a zárba, és kinyitotta az ajtókat. A szekrény tele volt fegyverrel. Géppisztolyok, puskák és gránátok sorakoztak a polcokon. - Négy éve gyűjtögetem őket, de manapság már nem megy ez az üzlet. Az embernek meg is kell élnie valamiből. - Ezért nyitottad a műhelyt? - Igen, gyere megmutatom. Ez az átkozott üveg egyébként is üres. A műhely zsúfolásig tele volt kartondobozokkal és különféle ládákkal. Jarrot kinyitotta az egyiket, és elővett belőle egy újabb üveg Napóleon konyakot. - Nem megmondtam, hogy van még? Kérhetsz bármilyen italt... cigarettát,
konzervet. A hétvégére már nem lesz itt semmi. - Honnan van mindez? - kérdezte Mikali. - Úgy is mondhatjuk, hogy egy erre haladó teherautóról pottyantak le nevetett Jarrot. -Ahogy a légióban mondtuk, ne kérdezz semmit, s az Isten is megsegít. Ha bármire szükséged lenne, gyere csak el az öreg Claude-hoz, mon ami. 40 Jó kapcsolataim vannak, s megszerzek neked mindent, amit csak akarsz. Nemcsak azért, mert együtt szolgáltunk, hanem mert ha te nem vagy ott, az ellenség lenyisszantotta volna a heréimet Jarrot olyan részeg volt, hogy alig bírt beszélni, s Mikali jókedvűen hátba veregette. - Nem fogom elfelejteni. Jarrot a fogával húzta ki a dugót az üvegből, és a magasba tartotta. - A légióra. A világ legelőkelőbb klubjára. Nagyot húzott az üvegből, majd Mikali felé nyújtotta. * * * Japán turnéja során értesült arról, hogy a nagyapja meghalt. Dimitri az elmúlt években egyre inkább legyengült, s a csípőízületi gyulladás megviselte a szervezetét. Megcsúszott az erkélye kövén, és az emeletről az utcára zuhant. Mikali lemondta azokat a koncerteket, amelyeket lehetett, de még így is csak egy héttel később ért Athénba. A távollétében a halottkém Dimitri Mikali kívánságát szem előtt tartva elrendezte a temetést. Ismét ídrára menekült, s ahogy a szárnyashajó kikötött, meglátta a rá váró Konsztantinoszt. Az öregember szó nélkül odalépett hozzá, és átadott 41 neki egy borítékot, majd beindította a hajó motorját, és elindult a kikötőből. Mikali azonnal felismerte a nagyapja írását. A keze remegett, ahogy kibontotta a borítékot, és elolvasta a rövid üzenetet. Ha ez a levél a kezedbe kerül, azt jelenti, halott vagyok. Előbb-utóbb mindegyikünkre ez vár, úgyhogy ne keseredj el túlságosan. Legalább nem kell többé az ostoba politikai eszmefuttatásaimat hallgatnod. Valamit azonban még el kell mondanom. Eletem utolsó éveit bearanyoztad azzal, hogy büszke lehettem rád, de legfőképp a szereteted nyújtott vigaszt és örömet számomra. Minden jót kívánok neked, és áldásom rád. Mikali szeme égett a visszafojtott könnyektől, a torka pedig elszorult. Amikor a villához értek, felvette hegymászó bakancsát, és órákon át a hegyekben bolyongott. Az éjszakát egy elhagyatott farmházban töltötte, de a teljes fizikai kimerültség sem volt elég ahhoz, hogy el tudjon aludni. Másnap tovább folytatta a kóborlást, és az éjszaka ugyanúgy telt el, mint az előző. A harmadik napon visszatért a villába, és Konsztantinosz felesége azonnal ágyba dugta. Az öregasszony gyógyfüvekből készült főzetet diktált bele, amitől huszonnégy órán át aludt. Ami42 kor felébredt, újra régi önmaga volt. Elege lett a önsajnálatból, így felhívta Fischert Londonban, és megmondta neki, hogy újra dolgozni akar. * * * A Grosvenor utcai lakásban hatalmas halom levél várta. Gyorsan átnézte őket, de az egyiknél megállt egy pillanatra. A borítékon görög bélyegző volt, és a "saját kezűleg" felirat állt rajta. Az ügynökének küldte valaki, de azonnal továbbították a címére. A borítékban lévő papíron gépelt szövegű üzenet állt, név és cím nélkül. Dimitri Mikali halála nem véletlen baleset volt, hanem gyilkosság áldozata lett. Egy ideje folyamatosan zaklatták a kormány emberei, mivel a demokratákat támogatta. Néhány szabadságpárti görög készített egy dossziét azokról a politikai rabokról, akiket tárgyalás nélkül börtönöztek be, és megkínoztak vagy akár meg is öltek. Dimitri Mikali állítólag tudta, hol van ez a dosszié. Június 16-án meglátogatta őt a lakásán Georgiosz Vasszilikosz ezredes, aki a katonai elhárítás egyik kulcsembere, valamint a társai, Andreasz Aleko őrmester és Nikosz Petrakisz őrmester. Hogy rábírják Mikalit a dosszié kiszolgáltatására, többször tett-leg bántalmazták, és öngyújtóval megégették az 43 arcát, valamint különböző testrészeit. A kínzásokba belehalt, s Vasszilikosz megparancsolta az embereinek, hogy baleset látszatát keltve dobják ki az erkélyen. A halottkém kiállította a papírokat, de a holttestet sohasem látta,
mivel a bántalmazások nyomot hagytak rajta, s ezért a lehető leghamarabb elégették. Aleko és Petrakisz őrmester ittas állapotban mesélte el ezt a történetet néhány olyan embernek, akik a mi oldalunkon állnak. * * * Mikalit elöntötte a düh. A még sohasem érzett fizikai fájdalom hatására a teste görcsbe rándult. Térdre rogyott, és karjával átölelte a lábát. Fogalma sem volt róla, mennyi ideig ült így a földön, de estefelé arra eszmélt, hogy a számára ismeretlen utcákat járja. Betért egy kis kávézóba, és kávét rendelt. Úgy érezte, mintha az események ismétlődnének, ahogy a széken hagyott Timesra nézett. Felemelte az újságot, és szeme végigfutott a híreken. A második lapon talált egy kisebb cikket, amely azonnal felkeltette a figyelmét. "A görög katonai delegáció Párizsba érkezett, hogy tárgyalásokat folytasson a NATO-val." Mielőtt még végigolvasta volna a hasábot, tudta, hogy ki a delegáció vezetője. * * * 44 Ezek után minden úgy ment, mint a karikacsapás. Megszólalt a telefon, és Bruno Fischer jelentkezett a vonal túloldalán. - John? Reméltem, hogy otthon talállak. Szerdán és pénteken koncertezhetsz, ha neked is megfelel. Hoffer Schumannt játszott volna a Londoni szimfonikusokkal, de sajnos eltörte a csuklóját. - Szerdán? Akkor csak három napom van a gyakorlásra. - Ugyan, már kétszer felvették azt az átkozott darabot. Egy próba bőven elég lesz. Nagyszerű leszel, hidd el. - Hol lesz? A Festival Hallban? - Nem, dehogy. Párizsban, Johnny. Tudom, hogy nem sok kedved van megint repülőre ülni, így aztán ha nem akarod... - Semmi gond - mondta nyugodtan John Mi-kali. - Párizs remek hely. * * A katonai vezetés 1967. április 27-én vette át a hatalmat Görögországban, s a sikert annak köszönhették, hogy néhány ezredes, teljes titoktartás mellett, kiválóan előkészítette a terepet a támadásra. Az újságok részletesen tárgyalták az eseményeket. Mikali gépe csak este indult 45 Párizsba, így majdnem az egész délutánt a British Museumban töltötte, ahol átnézte az akkor megjelent összes újságot. Két fotót is talált a keresett férfiról. Az egyik a Time magazinban jelent meg, s a negyvenöt éves, magas, csinos Georgiosz Vasszilikosz ezredest ábrázolta, Papadopulosz ezredes társaságában, akit Görögország diktátoraként ismertek az emberek. A másikat egy londoni görögök által kiadott lapban látta meg. Vasszilikosz két őrmester társaságában pózolt a fényképen, mely alatt a következő szöveg állt: A hentes és segédei. Mikali óvatosan kitépte a lapot és távozott. * * * Másnap reggel elment a párizsi görög nagykövetségre, és találkozott a kulturális attaséval, dr. Melosszal. - Kedves Mikali, micsoda meglepetés. Nem is tudtam, hogy Párizsba érkezett. Mikali elmagyarázta, mi történt. - Természetesen a párizsi lapokban megjelenik majd néhány hirdetés, csak hogy tudassam a rajongóimmal, hogy nem Hoffer, hanem én játszom a koncerten. Azt akartam azonban, hogy a követség biztosan tudjon a dologról. 46 - Nem is tudom, hogy köszönjem meg a kedvességét. A nagykövet úr rendkívül dühös lett volna, ha elszalaszt)a az ön fellépését. Azonnal hozok egy italt. - Küldök néhány jegyet a nagykövet úrnak és a vendégeinek. Valamelyik újságban olvastam, hogy görög delegáció tartózkodik Londonban. Melosz furcsa grimaszt vágott, miközben hozott egy pohár sherryt. - Nem hinném, hogy az urakat érdekli a kultúra. Vasszilikosz ezredes a hírszerzéstől, finoman szólva nem... - Ertem, mire gondol - szakította félbe a férfit Mikali. Melosz az órájára nézett. - Idejönne egy pillanatra? Mindketten az ablakhoz léptek, s az attasé az udvaron álló Mercedes felé intett. Rövidesen megjelent az autó mellett Vasszilikosz ezredes és Aleko, valamint Petrakisz őrmester. Aleko beszállt a sofőr mellé, az ezredes és Petrakisz pedig
hátraült. Mikali megjegyezte az autó rendszámát, ami teljesen felesleges volt, hiszen a motorháztetőn ott lobogott Görögország zászlaja. - Pontosan tíz óra. A múlt hónapban is ugyanekkor indult. A katonai akadémiára mennek St. Cyrbe a Bois de Meudon-n és Versailles-on keresztül. A sofőr szerint kedveli a szép tájakat. 47 - Nincs ideje a szórakozásra? Unalmas életet élhet. - Úgy hallottam, a férfiakat kedveli, de lehet, hogy ez csak pletyka. Egy azonban biztos. A zene nem szerepel a kedvenc időtöltései között. Mikali elmosolyodott. - Nos, nem lehet mindenki zenerajongó. Gondolom, azért ön és a nagykövet úr eljönnek. Melosz lekísérte a férfit a kijáratig. - Sajnálattal hallottam, hogy meghalt a nagyapja. Igazán csodálom a bátorságát, hogy ilyen hamar visszatér a színpadra. - Pontosan az ő kedvéért döntöttem így. A legnagyszerűbb ember volt, akit valaha ismertem. - Gondolom, büszke volt magára. - Természetesen. A párizsi koncertemet az ő emlékének ajánlom. Aznap délután a Londoni szimfonikusokkal próbált. A karmester kiváló művész volt, s így hamar megszokták egymás stílusát. Ennek ellenére a férfi megkérte, hogy másnap délután kettő és négy óra között tartsanak egy utolsó próbát az esti fél nyolcas fellépés előtt. Mikali természetesen beleegyezett. * * * 48 Fél hatkor Jarrot-val együtt a versailles-i út egyik elágazásánál várakozott egy régi Citroenben. - Elmondanád végre, miről van szó? - Később - válaszolta Mikali, és cigarettával kínálta a férfit. - Azt mondtad, ha valamire szükségem van, forduljak hozzád, nem? - De igen, csak... Abban a pillanatban egy fekete Mercedes hajtott el mellettük. - Indulj az autó után, de ne siess. Negyvennél nem fog gyorsabban menni. - Miért nem? Alig van forgalom. - A válasz egyszerű. Az ezredes szeret gyönyörködni a tájban. - Az ezredes? - Fogd be a szád és vezess. A Mercedes áthaladt a Bois de Meudon-n, amely így estefelé már kihalt volt, s ahogy kikanyarodott az útra, egy motoros hajtott el mellette nagy sebességgel. A fekete kabátot, bukósisakot és szemüveget viselő furcsa alak vállán gépkarabély függött. - A rohadék - köpött ki az ablakon Jarrot. -Mostanában rengeteg ilyen motoros patkány száguldozik az utcákon. Azt hittem, csak a rohamrendőrök járhatnak ilyen gépekkel. Mikali halványan elmosolyodott, és rágyújtott egy újabb cigarettára. 49 - Lassíthatsz, most már tudom, hogy fogom csinálni. - Mit az ég szerelmére? Mikali elmondta a tervét, s Jarrot a döbbenettől ösztönösen a fékbe taposott. Lehúzódott az út szélére, és a társa felé fordult. - Te megőrültél. Ezt képtelenség megcsinálni. - Ha segítesz, minden lehetséges. A raktáradból kölcsönözhetsz nekem néhány kelléket. - Azt lesheted, öregem. A biztonságiak pillanatokon belül elkapnának. - Micsoda ostoba fickó vagy - sóhajtotta Mikali. - Én híres vagyok. Londonban, Rómában, Párizsban és New Yorkban lépek fel. Ki gondolna arra, hogy képes lennék elkövetni efféle dolgot? Miért tennék ilyet, hiszen a bíróság bebizonyította, hogy a nagyapám baleset áldozata lett. - Nem! - kiáltotta dühösen Jarrot. - Te viszont barátom csak egy piti kis bűnöző lettél, és olyan dolgokat halmoztál fel a garázsodban, amelyek természetesen illegálisak. Az előéleted pedig tele van fekete foltokkal. - Senki sem tudja bizonyítani. - Dehogynem. Az Ötös Egységnek megvannak erre a speciális eszközei. Csak beütik
a nevedet a számítógépükbe, és már előttük is van az 50 önéletrajzod. Egyébként bizonyára sok régi bajtársad dolgozik nekik, úgyhogy én a helyedben nem számítanék semmi jóra. Beültetnek egy villamosszékbe, és kiszednek belőled mindent, amit tudsz. Csakhogy még ekkor sem hisznek majd neked, s addig sokkolnak árammal, amíg bele nem halsz, vagy meg nem őrülsz. - Hagyd abba - nyögte Jarrot. - Segítek neked. - Rendben, Claude. Meglátod, nem lesz semmi baj. Induljunk. Mikali lehúzta az ablakot, és a beáramló hűvös levegő felé tartotta az arcát. Úgy érezte magát, mint amikor a koncerten felmegy a színpadra, és á zongora felé indul a hullámokban feltörő tapsviharban... * * * Másnap este hat óra után Parosz, a követség sofőrje a Bois de Meudon felé indult. Aleko őrmester mellette ült, s Petrakisz hátul foglalta el szokásos helyét. Vasszilikosz ezredes egy iratot tanulmányozott elmélyülten. Az eső egész délután zuhogott, így a park szinte teljesen kihalt volt. Parosz mint mindig, most is lassan hajtott, amikor meglátta a közeledő egyenruhát és sisakot viselő motoros rendőrt. 51 A férfi az autó mellé húzódott, és intett a sofőrnek, hogy álljon meg. Parosz a sötét szemüveg és az eső ellen felhajtott gallér miatt nem látta az arcát. - Rendőri ellenőrzés - szólt a hátul ülőknek Aleko. Vasszilikosz lehúzta a térelválasztó üveget. - Tudd meg, mit akar. A Mercedes megállt, és a rendőr leszállt a hatalmas BMW motorról, majd letámasztotta. Az esőkabátja vizes volt, s a vállán átvetett MAT 49-es gépkarabély lógott. Aleko kinyitotta az ajtót és kiszállt. - Mi a probléma? - kérdezte gyatra francia kiejtéssel. A rendőr elővett egy automata 45-ös fegyvert, melyet az amerikaiak használtak a második világháború alatt, és egyenesen Aleko szívébe lőtt. A férfi a kocsinak tántorodott, és lecsúszott az esőáztatta földre. Petrakisz, aki háttal ült, a koponyájába kapta a golyót, és azonnal meghalt. A holttest az ezredes elé zuhant olyan pózban, mintha imához készülne térdre borulni. Az ezredes a döbbenettől dermedten nézte a véres tetemet. Parosz megmarkolta a kormányt, és remegve fordult a rászegeződő fegyver felé. - Ne... kérem, ne. 52 Mikali az évek során elsajátította azt a fajta görög akcentust, mellyel az arisztokrácia beszélt, de ahogy a sofőrt meghallotta, önkéntelenül is a Katinától tanult krétai kiejtéssel szólalt meg. - Ki maga? - kérdezte, miközben a szemét egy pillanatra sem vette le Vasszilikoszról. - A nevem Parosz... Dimitri Parosz. A követség sofőrje vagyok. Családos ember vagyok... - Mással is megkereshetné a kenyerét, ahelyett hogy fasiszta disznókat fuvaroz. Menjen innen, de gyorsan! Parosz kikászálódott a kocsiból, és eltűnt a fák között. - Az isten szerelmére... - hörögte kétségbeesetten Vasszilikosz. - Mi köze van ehhez Istennek? - kérdezte Mikali és levette a szemüvegét. Az' ezredes arcán rémülettel vegyes döbbenet tükröződött. - Maga? Ez nem lehet. - Bárcsak ugyanúgy bánhatnék el magával, mint ahogy a pribékjei tették a nagyapámmal, de erre most nincs időm. Legalább azt tudja meg, ki küldte a pokolba. Vasszilikosz még mondani akart valamit, de Mikali golyója belé fojtotta a szót. A férfi kiakasztotta a motor támasztóját és elhajtott. Ahogy visszanézett, látta, hogy egy autó megáll a Mercedes mellett. Mindez azonban már 53 nem számított. Befordult egy ösvényen, és a park kijárata felé indult. Jarrot idegesen várt a Citroen furgon mellett egy elhagyatott mellékutcában. Úgy tett, mintha a hátsó kereket szerelné, amikor meghallotta a BMW motorjának zúgását. Mikali felhajtott a leengédett platón, s Jarrot gyorsan rázárta a furgon ajtaját. Ahogy beszállt a kormány mögé, a távolból hallotta a helyszínre
érkező rendőrautók szirénáját. * * * Mikali a kazán mellett állt, és egyenként dobta be az egyenruha darabjait a lángok közé. A BMW-ről levették a rendőri jelzéseket és a hamis rendszámtáblát, amely műanyag lévén egy pillanat alatt szétolvadt a tűzben. Jarrot az emeleti szobában ült, és egy üveg Napóleon konyak volt előtte az asztalon. - Mind a hármat megölted. Miféle ember vagy te? Mikali elővett egy borítékot, majd a férfi elé dobta. - Tizenötezer frank, ahogy megegyeztünk. A fegyvert majd én eltüntetem. Megfordult, és az ajtó felé indult. - Hová mész? 54 - Ma este koncertem van, nem emlékszel? Sietnem kell, mert fél óra múlva kezdődik. - Mi lesz. ha valami rosszul sül el? - fakadt ki Jarrot. - Vagy ha megtalálnak? - Mindkettőnk érdekében remélem, hogy semmi gond nem lesz. Visszajövök a koncert után. Mondjuk tizenegy óra körül. - Rendben. Úgysem tudok elmenekülni, hiszen nincs hová mennem. Mikali beszállt a kölcsönzött autóba és elindult. Nyugodtnak érezte magát, de abban biztos volt, hogy Claude Jarrot még gondot okozhat az állandó aggódásával. Szemmel láthatóan nem az az ember volt már, akivel Algériában harcolt. Bármennyire is sajnálja, nem hagyhatja, hogy végzetes hibát kövessen el. Egyelőre azonban a koncerten kell helytállnia. Negyedóra alatt odaért az operába, és sietve átöltözött. Amikor a karmester a színpadra lépett, már a függöny mögött állt. Kilépett a tapsviharba, és azonnal észrevette Meloszt, a görög nagykövet és a felesége társaságában. A kiválónak minősített darabot, melyet választott, Schumann írta zongorára és zenekarra, s eredetileg zongorista feleségének, Clarának ajánlotta. Később azonban átírta, s a londoni Times egyik zenekritikusa szerint minden dicsé55 ret megilleti madame Schumannt, amiért rávette férjét erre az okos lépésre. Mikali olyan elementáris beleéléssel adta elő a mesterművet, hogy a közönség szinte megbabonázva ült a helyén, s döbbenten nézték, ahogy a görög nagykövet, a felesége és a kulturális attasé feláll az előadás közepén és távozik. Jarrot a televízióban nézte a híreket. A bemondó szerint politikai gyilkosság történt, s ezt bizonyítja az a tény is, miszerint a támadó elengedte a sofőrt, és fasisztának titulálta az áldozatokat. Lehet, hogy az egyik párizsi görög politikai csoportosulás keze van a dologban. A rendőrség szerint egy krétai parasztot kell keresniük. A sofőr egészen biztos benne, hogy a gyilkos ezzel az akcentussal beszélt. A Mercedes hátsó ülésén lévő holttestek magukért beszéltek, s Jarrot-nak eszébe jutottak Mikali akciói. Azt mondta, a koncert után visszamegy hozzá. De miért? Csak egyetlen oka lehet. Minél hamarabb el kell tűnnie. A rendőrséghez és a bűnözőtársaihoz nem fordulhat. Aztán hirtelen, az alkohol ködén át eszébe jutott a kézenfekvő megoldás. Deville, az ügyvédje majd segít neki. Mindenki tudja, hogy ő a legjobb bün56 tetőjogász a városban. Már kétszer kihúzta a csávából, bizonyára most sem hagyja cserben. Jarrot tudta, hogy ilyenkor már nincs az irodában, ezért az otthoni számát tárcsázta. A Rue de Nanterre-en lakott, amióta a felesége három éve meghalt rákban. Néhány rövid csengés után felvették a telefont. - Deville beszél. - Jarrot vagyok. Találkoznunk kell! - Már megint bajban vagy, ugye, Claude? -nevetett vidáman Deville. - Holnap reggel várlak az irodámban. Kilenc órakor megfelel? - Nagyon sürgős, főnök. - Drága barátom, várnod kell holnapig. M# este már nem érek rá. - Láttad ma este a híreket? A Bois de Meu-don-ban történt gyilkosságról van szó.
- Igen, láttam - mondta komoly hangra váltva Deville. - Ebben az ügyben kell beszélnem veled. - A műhelyben vagy? - Igen. - Negyedóra múlva legyél itt nálam. * * * Jean-Paul Deville ötvenöt éves volt, és Párizsban őt tartották az egyik legjobb büntetőjogász57 nak. Ennek ellenére kitűnő kapcsolatban állt a rendőrséggel. Bár minden lehetséges trükköt bevetett az ügyfelei megmentése érdekében, becsületes ember hírében állt. A szó legszorosabb értelmében véve is úriember volt. A biztonságiaknak több ízben nyújtott segítséget, ezért azokban a régiókban is tisztelték a nevét. 1940-ben a családja meghalt egy bombázás során. Őt magát nem sorozták be, mert rendkívül gyenge volt a szeme. Egy ügyvéd irodájában dolgozott, egészen addig, amíg több ezer társával együtt kényszermunkára nem vitték Németországba és Lengyelországba. A háború véget értével sok francia állampolgárhoz hasonlóan ő is a Vasfüggöny mögött maradt egészen 1947-ig. Mivel egyedül maradt a világban, úgy döntött, Párizsba megy a Sorbonne-ra, ahol jogot fog tanulni. Az évek során jelentős hírnévre tett szert a szakmájában. 1955-ben feleségül vette a titkárnőjét, de nem született gyermekük. Az asszony mindig is gyenge volt, s a gyomorrák két fájdalmas éven át kínozta, mielőtt meghalt. Nemcsak közvetlen munkatársai, de a rendőrség és az emberek is sajnálták. Mindez furcsa volt, ha figyelembe vesszük, hogy a jóképű francia álarca mögött Nyikolaj Aszimov ezredes bújt meg, aki huszonöt éve nem járt a hazájában, Ukrajnában. Ő volt a legfontosabb titkos ügynök Nyugat-Európában. Nem a KGB-nek, hanem riválisának, a Vörös Hadsereg hírszerzésének, a GRU-nak dolgozott. Az oroszok a háború alatt rengeteg kémiskolát működtettek a Szovjetunióban, ahol az ügynökök tökéletesen elsajátították leendő rendeltetési helyük nyelvét és szokásait. Aszimov két évet töltött emiatt Grosniában, és megtanulta, hogyan élnek, főznek és öltöznek a franciák. Mivel az édesanyja francia volt, rendkívüli előnyt élvezett a társaival szemben. Gyorsan fejlődött, s 1946-ban Lengyelországba vitték, hogy csatlakozzon a kényszermunkára ítélt franciák egy csoportjához. A megpróbáltatások során hozzászokott a szibériai szénbányákban elhunyt Jean-Paul Deville szerepéhez, így 1947-ben hazaküldtek Franciaországba. Deville öntött Jarrot-nak még egy pohár konyakot. - Gyerünk, hajtsd fel, látom, hogy szükséged van rá. Szép kis történet. - Bízhatok benned, ugye, főnök? - kérdezte kétségbeesetten Jarrot. - Mármint ha a zsaruk megszimatolják a dolgot... 59 - Kedves barátom, már ezerszer mondtam neked, hogy az ügyvéd és az ügyfél viszonya olyan, mint a pap és a gyónó közötti. Annyi mindent tudok már az OASkapcsolataidról, hogy könyvet írhatnék belőle. - Mit tegyek? Gondolj csak a hírekre, ez a fickó mindenre képes. - Már sokszor hallottam játszani. Igazán kiváló. Valamelyik magazinban olvastam, hogy szinte még gyerek volt, amikor jelentkezett az idegenlégióba. - Ez a fickó sohasem volt gyerek - mondta Jarrot. - Tudnád, miket csinált Algírban. Egyszer Kasfában két golyót kapott a tüdejébe, de még úgy is képes volt elintézni négy fellaghát, egyetlen pisztollyal. El tudod képzelni, mit jelent ez? Deville újabb adag konyakot öntött a férfi poharába. - Beszélj még róla. Mire Jarrot mindent elmondott, amit tudott, teljesen lerészegedett. - Tizenegykor vissza fog menni hozzám. Deville az órájára nézett. - Most tíz óra van. Felveszem a kabátomat, és odamegyünk a műhelyhez. Majd én vezetek. - A műhelybe? - kérdezte akadozva Jarrot. -Miért pont oda? 60 - Mert találkozni akarok vele. Meg fogunk egyezni, majd meglátod. Bízz bennem, Claude, végül is ezért vagy itt. Deville bement a hálószobába, és belebújt fekete kabátjába. Az íróasztala
fiókjából elővette automata pisztolyát. Végül is - gondolta -, ha a történet igaz, ma este egy pszichopata gyilkossal fog találkozni. Egy ideig a kezében tartotta a fegyvert, majd élete legnagyobb kockázatát vállalva visszatette a fiókba. Amikor visszament a másik szobába, Jar-rot még mindig a konyakosüveget szorongatta. - Jól van Claude, indulhatunk. * * * Mikali hatalmas sikert aratott. A taps újból és újból a színpadra szólította, s a közönség ráadást követelt. A férfi végül megadta magát. Izgatott mormolás hallatszott, ahogy újra a zongorához ült, majd teljes csend lett. Mikali várt egy rövid ideig, aztán belekezdett Gabriel Grovlez "Le Pastour" című darabjába. A műhelytől néhány utcányira parkolta le a kölcsönzött autót, s a szakadó esőben gyalog 61 indult Jarrot lakása felé. Az esőkabátja zsebében ott lapult a colt. Felment a lépcsőn, és óvatosan kinyitotta az ajtót. A nappaliban félhomály honolt, csak az asztalon égett egy kis lámpa, melynek fényénél meglátta a hangosan hortyogó Jarrot-t. A mellette lévő konyakosüveg üres volt, s a keze egy másik, félig telt üveg nyakára simult. A hordozható rádióból halk zene szólt, s a bemondó felolvasta a legújabb híreket Vasszilikosz ezredes és emberei meggyilkolásáról. Mikali kikapcsolta a rádiót, és elővette a zsebéből a coltot. - Ha ez az a fegyver, amire én gondolok, akkor nagy hiba lenne ezzel megölni a szerencsétlent - szólalt meg mögötte egy hang tökéletes angol kiejtéssel. Deville előlépett az árnyékból. Fekete kabátja volt rajta, egyik kezében a sétapálcáját, másikban pedig a kalapját tartotta. - A holttestben lévő golyót mindig megvizsgálják a törvényszékiek, s könnyedén rájönnek majd, hogy ugyanilyen golyó végzett Vasszilikosszal is. Igazam van, nemdebár? Persze ebből még nem derül ki, hogy maga a tettes, de kár lenne elrontani egy ügyes akciót egy ilyen buta lépéssel. - Ki maga? 62 - A nevem Jean-Paul Deville. Büntetőjogász vagyok. Ez az ember az ügyfelem. Ma este eljött hozzám, és mindent elmondott a történtekről. Tudja, a mi kapcsolatunk nem mindennapi. Mondhatjuk úgy is, hogy én vagyok a gyóntatóatyja. Egykét évvel ezelőtt én mentettem meg a börtöntől. Deville a kabátja zsebébe nyúlt, s a colt azonnal rászegeződött. - Csak egy cigarettát akarok elővenni. Már évek óta nem lőttem fegyverrel. Az ügyről egyébként csak mi ketten meg ez a részeges flótás tudunk. Ő biztos, hogy nem beszélt róla senkinek. - Maga hisz neki? - Nincs senkije. Úgy futott hozzám, mint egy rémült nyúl. Attól félt, hogy maga meg akarja ölni. Mesélt nekem Algériáról és a légióról is. Az a kasfai eset mély benyomást tett rá. Azt is elmondta, hogy Vasszilikosz megkínozta és megölte a nagyapját. - Na és? - Még ma este elküldhettem volna a feljelentést maga ellen a bíróságnak. - De nem tette. - Nem. - Miért nem? Deville odasétált az ablakhoz és kinyitotta. Kint vigasztalanul szakadt az eső, de nem tudta elnyomni az esti forgalom zaját. 63 - Áruljon el valamit. Mindig krétai akcentussal beszél görögül? - Nem. - Gondoltam. Kiváló ötlet volt, hogy így szólt a sofőrhöz, nem is beszélve arról, hogy fasisztának nevezte Vasszilikoszt és az embereit. Természetesen ma este nem sokat alszanak a kommunisták és a demokraták szónokai Görögországban. - Ez már nem tartozik rám - mondta Mikali. - A politika fáraszt, úgyhogy kérem, térjen a lényegre. - A dolog rendkívül egyszerű, Mr. Mikali. Az én dolgom az, hogy káoszt teremtsek. A feletteseim elvárják tőlem, hogy amennyire csak tudom, megkeverjem a dolgokat a nyugati világban. Káoszt, anarchiát és bizonytalanságot kell
teremtenem, ugyanúgy, ahogy maga is tette, hiszen ma éjjel ugyanaz történik Athénban, mint Párizsban. Nem lesz olyan baloldali agitátor, aki ne kerülne rendőrkézre, s most nemcsak a kommunistákról, hanem a szocialistákról is beszélek. Mindez persze nem fog tetszeni a Szocialista Pártnak, s természetesen a munkásoknak sem. Ebből kifolyólag a kormánynak komoly gondjai lesznek így, a választások küszöbén. - Ki maga? 64 - Magához hasonlóan én sem az vagyok, akinek látszom. - Ha jól gondolom, Keletről érkezett. Az is lehet, hogy Moszkvából? - Mit számít ez? - A politika nem az én asztalom. - De kitűnő lehetőséget nyújt ahhoz, hogy szorosabb kapcsolatba kerüljünk. - Mit akar tőlem? < - Azt, hogy néha-néha jelentést tegyen nekem az akcióiról. Természetesen a dolog kettőnk között marad. - Szóval megzsarol? - Ne legyen ilyen ostoba. Mindkettőnket megölhetne, ha akarna, és soha nem jönnének rá, hogy maga tette. Ki is gyanakodna egy zongoristára. Te jó ég, még Anglia királynőjének is játszott valami különleges fogadáson a Buckingham-palotában, ugye? Amikor a Heathrow-ra érkezik, melyik folyosón lép be az országba? - A VIP-folyosón. * - Gondoltam. Mikor ellenőrizték utoljára a vámosok a poggyászát? Mikali az ablak párkányára tette a fegyverét, és elővett egy doboz cigarettát. Deville tüzet adott neki. - Valamit tisztázzunk. A politika engem sem érdekel. 65 - Akkor miért csinálja mindezt? Deville vállat vont. - Mert szükségem van erre a szórakozásra. Végül is szerencsés vagyok, a legtöbb ember soha életében nem szórakozik. - Kivéve engem, ugye? Deville Mikali felé fordult. Ahogy ott álltak az esőillatú éjszakában, különös, bensőséges érzés kerítette hatalmába mindkettőjüket. - A zenéje miatt? Nem is tudom. Igazából mindig is sajnáltam a kreatív művészeket. Zenészek, festők, írók... olyan hamar elszáll a siker. Aztán mindannyian megindulnak lefelé a lejtőn. Olyan ez, mint a szex. Ovidiusz nagyon jól fogalmazta meg ezt az érzést több mint kétezer évvel ezelőtt, s a mondás azóta is igaz. A szeretkezés után következik a levertség. A férfi halkan, türelmesen magyarázott, s Mikali egy rövid időre úgy érezte, mintha újra ídrán lenne, és a fenyőtuskókkal megrakott kandalló előtt a nagyapját hallgatná. - A mai este azonban más volt. Látszott, hogy élvezi minden egyes pillanatát. Biztos vagyok benne, hogy holnap a kritikusok az egekig magasztalják majd. - Igen - suttogta Mikali. - Jó voltam. Az igazgató szerint a péntski előadásra minden jegy el fog kelni. 66 - Algériában végzett mindenkivel, aki az útjába került. Nem kímélte az asszonyokat és a gyerekeket sem. Ma azonban olyanokat ölt meg, akik megérdemelték a halált. Mikali kinézett az éjszakába, és megjelent előtte a fellagha, aki lassan felé fordult, hogy megölje. Látta magát is, ahogy elszántan visz-szautasítja a halál jéghideg ölelését, és a sebére szorítja vcrös sapkáját. Akkor négyszer győzte le a hálái*. Furcsa borzongás futott végig a testén. A Bois de Meudon-ban történt eset semmiben sem különbözött az előzőektől, s ezt ő is tudta. Igaz, hogy bosszút kellett állnia a nagyapja gyilkosain, de aztán... - Tegyen elém bármilyen zongoradarabot, s tökéletesen eljátszom önnek. - Azt hiszem, barátom, maga is tudja, hogy nemcsak ezen a téren tökéletes a tudása. Mikali mélyet sóhajtott. - Kiről lenne szó? - Nem mindegy? Mikali halványan elmosolyodott. - Nem igazán.
- Rendben. Hadd osszam meg önnel egy zsidó barátom bölcsességét. Jó tett helyébe ne várj semmit. El lehet intézni, hogy november első hetében Berlinben koncertezzen? 67 - Bármikor felléphetek Berlinben, amikor csak akarok. - Nagyszerű. Sztefanakisz ezredes november elsején érkezik a városba, és három napot tölt majd ott. Gondolom, érdekli, hogy ő volt Vasszilikosz felettese. Egyelőre azonban gondoskodnunk kell Jarrot barátunkról. - Mit javasol? - Kezdetnek itassuk meg egy kis konyakkal. Kár ezért a finom nedűért, de hát mit tehetünk. A férfi hátrahúzta az eszméletlen Jarrot fejét, és a szájába dugta az üveg nyakát. - Remélem, tud szerezni egy jegyet a pénteki előadásra. Nem szeretnék lemaradni róla. * * Másnap hajnalban fél hatkor még mindig esett az eső, amikor a környék éjjeliőre végigsétált a Szajna partján. A ruhája csuromvizes volt, s hogy kicsit jobban érezze magát, megállt egy diófa alatt és rágyújtott. A szél lassan elfújta a ködöt a víz felől, és akkor meglátott valamit a part közelében. Közelebb ment, s akkor ismerte fel a Citroen furgont. Belegázolt a jéghideg vízbe, mély lélegzetet vett, és lebukott a víz alá. Kinyitotta az autó 68 ajtaját, és Claude Jarrot-val a karjában a felszínre éviekéit. A néhány nappal később megtartott halottszemle során bizonyítást nyert, hogy a sofőr a megengedettnél háromszor nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztott. A halottkém balesetet állapított meg. * * * A pénteki koncert igazán nagyszerűen sikerült. Maga a belügyminiszter is jelen volt, s az előadás utáni fogadáson a görög nagykövettel beszélgetett, mialatt Mikalit megrohanták a rajongók. - Örülök, hogy eljöttél - rázta meg Mikali De-ville kezét. - Drága barátom, a világ minden kincséért sem hagytam volna ki ezt a lehetőséget. Kiválóan játszottál. Mikali körülnézett a teremben, ahol Párizs legelőkelőbb és legfontosabb emberei nyüzsögtek, csakis az ő kedvéért. - Valahogy kívülállónak érzem magam. - Egyedül a tömegben? - Olyasmi. - Én már huszonöt éve így érzek. Ez a játék lényege. A szakadék szélén egyensúlyozunk, s 69 bármelyik pillanatban lezuhanhatunk. Várjuk, hogy végre valaki bekopogtasson az ajtón - De-ville elmosolyodott. - Ennek is megvan a maga szépsége. - Ugyanúgy, ahogy a sikernek - tette hozzá Mikali. - Gondolod, hogy rövidesen hozzád is bekopogtat valaki? - Igen, majd akkor, amikor legkevésbé számítok rá. - Beszélnem kell a belügyminiszterrel, de ne menj még el. Később találkozunk. - Rendben. A miniszter a görög nagykövettel beszélgetett. - Természetesen mindent elkövetünk, hogy megvédjük Franciaország becsületét, de őszintén szólva, nagykövet úr, a Krétait elnyelte a föld. Megígérem azonban, hogy rövidesen kézre kerül. Mikali még hallotta a férfi utolsó mondatát, s mosolyogva lépett oda hozzájuk. - Rendkívüli megtiszteltetés, hogy mindketten itt vannak ma este, uraim. - Részemről a szerencse - a miniszter intett egy pincérnek, aki azonnal pezsgőt vitt nekik. -Igyunk az ön különleges tehetségére. A görög nagykövet felemelte a poharát. - Magára, drága Mikali, országunk büszkeségére! Ahogy Mikali a pezsgőbe kortyolt, látta, hogy Jean-Paul Deville is ráemeli a poharát. * * * Georgiosz Sztefanakisz tábornok november másodikán jelentkezett be a nyugat-
berlini Hilton Hotelbe. A lakosztálya a negyedik emeleten volt, s kíséretét a szomszédos szobákban helyezték el. A hotel vezetősége ügyelt arra, hogy az őket kiszolgáló személyzet is görög legyen. A szobalány, a fekete hajú Zia Budakisz tizenkilenc éves volt. Évekig küszködött, hogy megszabaduljon felesleges kilóitól, s az elért eredmény magáért beszélt. Rövid egyenruhájában és fekete harisnyájában elragadó látványt nyújtott. Elővette a zsebéből a lakosztály kulcsát, és belépett az ajtón. A tábornok nyolckor jön vissza, így elég ideje marad, hogy áthúzza az ágyneműket, és kitakarítsa a szobákat. Levette az ágytakarót, és a szekrényhez lépett, hogy berakja őket a helyükre. Ahogy elhúzta az ajtót, meglátta a fekete ruhába öltözött, símaszkot viselő férfit. Mielőtt még sikoltani tudott volna, a bőrkesztyűbe bújtatott kéz megragadta, és berántotta a sötét szekrénybe. 71 A szorítás engedett, s a lány félelmében ösztönösen görögül szólalt meg. - Kérem, ne bántson! - Nocsak, egy görög hölgy. A lány döbbenten meredt a sötétbe, s azonnal felismerte az akcentust. - Édes istenem, maga a Krétai! - így van, kicsikém. Ha jó kislány leszel, nem foglak bántani, de ha rosszalkodsz, és figyelmeztetni akarod a tábornokot, megöllek. - Rendben - nyögte a lány. - Helyes. Mikor jön vissza? - Nyolckor. - Akkor van még húsz percünk. Próbáljuk meg addig a körülményekhez képest kényelembe helyezni magunkat. A férfi a falnak dőlt, és magához húzta a lányt. Zia már nem félt, s a rettegés helyébe furcsa izgatottság lépett, ahogy a férfihoz simult. Támadója halkan felnevetett, és megcsókolta a lány nyakát. Zia még soha életében nem volt ilyen felajzott. A férfi a falhoz nyomta, és felhúzta a szoknya-ját. Néhány perccel később óvatosan megkötözte a lány kezét, és a füléhez hajolt. - Megkaptad, amit akartál, úgyhogy légy jó kislány, és maradj csendben. 72 Ügyelve, hogy ne okozzon fájdalmat, finoman bekötötte a száját egy zsebkendővel, s várt. A kulcs megcsörrent a zárban, és Sztefanakisz tábornok lépett a szobába, két segéde társaságában. Mindannyian egyenruhát viseltek. - Lezuhanyozom és átöltözöm. Gyertek vissza háromnegyed óra múlva. Itt fogunk vacsorázni. A két férfi tisztelgett, és elhagyta a lakosztályt. Sztefanakisz az ágyra dobta a sapkáját, és gombolni kezdte a kabátját. Mikali elhúzta a szekrény ajtaját, és a szobába lépett. Jobb kezében hangtompítóval ellátott fegyvert tartott. Sztefanakisz döbbenten nézett a férfira, amikor az levette a fejéről a símaszkot. - Jézus Mária - hörögte a tábornok. - Maga... maga a Krétai. - Isten hozta Berlinben - mondta Mikali és lelőtte. * * Lekapcsolta a villanyokat, visszahúzta a fejére a maszkot, és az ablakhoz lépett. Rögzítette a derekára erősített kötél másik végét, s néhány perccel később már a négy emelettel lejjebb lévő garázs tetején állt. A kasfai kiképzés alatt az ejtőernyősök egyik feladata az volt, hogy jussanak le 73 egy háromszáz méter magas hegyről, s aki nem tudott lemenni, megbukott a vizsgán. Gyorsan rátekerte a kötelet a derekára, s leugrott a garázs tetejéről. Egy mellékutcában megállt a kukák mellett, s a zsebébe tette a símaszkot. Felvett a földről egy gyűrött papírzacskót, és kihúzott belőle egy ócska, fekete esőkabátot. Nem sokkal később már a zsúfolt utcán volt, s a hotel felé tartott. Fél tízkor a Berlini Egyetem főtermében Bachról és Beethovenről tartott előadást telt ház előtt. Másnap reggel Jean-Paul Deville táviratot kapott Ber-iinből. "Köszönöm a bölcsességet. Szólj, ha bármikor meghálálhatom."
Az üzenet alatt nem szerepelt aláírás. Második fejezet A brit hírszerző szolgálat, vagy más néven a D15, hivatalosan nem létezett, a londoni West Enden a Hilton közelében mégis fenntartottak számára egy hatalmas fehér és vörös téglás épületet. Az ott dolgozók - akik természetesen inkog-nitóban működtek - idejük legnagyobb részét azzal töltötték, hogy a Nagy-Britanniában dolgozó külföldi ügynökök tevékenységét figyelték. Az ő hatáskörükbe tartozott az Európában immár egyre inkább elharapódzó terrorizmus problémája is. A D15 azonban csak nyomozhatott, arra már nem volt felhatalmazva, hogy bárkit is letartóztasson. Mindez a Scotland Yardon működő Különleges Egység feladata volt, hogy az esetleges vádemelések után a D15 embereinek ne kelljen megjelenniük a bíróságon. 75 Ezzel magyarázható, hogy Maxwell Cohen meggyilkolásának estéjén Harry Baker főfelügyelőjelent meg a Cromwell úton lévő halottasházban. Baker Halifaxban született, és huszonöt éve volt rendőr. Általában három műszakban dolgozott, s elfoglaltságai miatt nyolc hétvégéből egyet tudott a családjával tölteni. A felesége azonban öt évvel ezelőtt megunta a várakozást, és elköltözött tőle. Baker valaha rögbizett, s ezt bizonyította törött orra is, ami miatt úgy nézett ki, mint egy utcai harcos. Valójában ő volt a Különleges Egység egyik legélesebb eszű embere. Társa, George Stewrart nyomozó a folyosón várta, s közben cigarettázott. Amikor meglátta a főnökét, eldobta a csikket, és elindult felé. - Mi az ábra? - Tizennégy éves lány, a neve Megan Helen Morgan - a férfi kinyitotta a jegyzetfüzetét. -Anyja neve Helen Wood. Apja Francis Wood tiszteletes, az essexi Steeple Durham lelkésze. Fél órája beszéltem velük. Gondolom, rövidesen itt lesznek. - Várjunk csak egy kicsit - szólt közbe Baker. - Nem egészen értem a dolgot. - A lány főbérlője itt van, uram. A neve Mrs. Carter. 76 Stewart kinyitotta a váróterem feliratú ajtót, és Baker belépett a helyiségbe. Az ablak mellett nagydarab, középkorú asszony ült barna esőkabátban. Az arca vörös és duzzadt volt á sírástól! - Bemutatom Baker főfelügyelőt. Ő vezeti a nyomozást, Mrs. Carter. Elmondaná neki is, amit nekem mondott? Az asszony bólintott. - Megan nálam lakik, mert az anyja Essexben él. - Igen, tudjuk. - Az Italia Conte iskolába járt. Énekelni, táncolni tanult, hiszen színésznő akart lenni. Ezért lakott nálam - magyarázta a nő türelmesen. - Mi történt este? - Egész délután egy musicalt próbáltak. Mondtam neki, hogy vigyázzon magára. Tudják, nem szerettem, ha sötétedés után biciklizett. Egy ideig csend volt, majd Baker nyugtatóan a nő vállára tette a kezét. Intett Stewartnak, és mindketten visszamentek a folyosóra. - Itt van már dr. Evans? - Rövidesen megérkezik. Meg akarja nézni a holttestet? - Nem, inkább majd később. Tudja, nekem is van két lányom. Egyébként Evans nem kezdheti el a boncolást, amíg az anyja nem azonosította a lányt. 77 - Van valami újság a Cohen-ügyben, uram? - Életben van, de a golyót egyelőre nem tudták kivenni a fejéből. Most operálják. - Megvárja Mrs. Woodot? - Ijen. Az irodában tudják, hogy itt vagyok. Nézzen körül, nem kaphatnánk-e egy teát. Amikor Stewart elment, Baker rágyújtott egy cigarettára, és kinézett az üvegajtón át. Évek óta nem érezte ilyen rosszul magát. A Különleges Egység gyakran megbízta fontos emberek védelmével, és mindig büszkék voltak arra, hogy soha nem történt semmi baj. Max Cohen ügye azonban más lapra tartozott. A nemzetközi terrorizmus címszó alá.
Stewart papírpohárban hozta a teát. - Fel a fejjel, uram. Elkapjuk a rohadékot. - Ha az, akire én gondolok, akkor soha - válaszolta Harry Baker. Ugyanekkor John Mikali visszament a színpadra, hogy még egyszer meghajoljon a tomboló tömeg előtt. A függöny mögött várakozó ügyelő átnyújtott neki egy törülközőt, s Mikali megtörölte vele az arcát. - Ha még többet akarnak, a keddi koncertemre is jegyet kell venniük. 78 - Véleményem szerint meg is fogják tenni, Mr. Mikali - mosolygott az ügyelő. A pezsgő az öltözőjében van. Vár látogatót ma estére? - Huszonegy alatt senkit ne engedjen be, George. A héten eleget foglalkoztam velük. A zöld szalonban levette a frakkját és az ingét, s köntösbe bújt. Bekapcsolta a rádiót, és kevés tört jeget mert az asztalra készített pohár aljára, majd öntött magának a Krug pezsgőből. Ahogy lenyelte az első, zamatos kortyot, a zenét különleges hírekkel szakították félbe. Mr. Maxwell Cohen, akit a kora esti órákban ismeretlen tettes lelőtt, sikeres operáción esett át. A kórházat megerősített rendőrségi osztag védi. Mr. Cohen a legjobb úton halad a felépülés felé. Külföldi hírforrások szerint a támadásért az 1971-ben alakult Fekete Szeptember nevű szervezet vállalt felelősséget. Saját bevallásuk szerint cionista nézetei miatt végeztek Maxwell Co-hennel. Mikali lehunyta a szemét, és újra megjelent előtte a lángoló teherautó, s a mosolyogva felé induló fellagha. Aztán a sötétségből egy pillanatra előbukkant egy sápadt, rémült lány arca. Felemelte a poharát, és kikapcsolta a rádiót. - Egészségedre, öreg barátom! Az ajtón halk kopogás hallatszott, s amikor kinézett a folyosóra, fiatal nők tucatjával találta 79 szemben magát. A sáljukból ítélve legtöbbjük egyetemista volt. - Bejöhetünk, Mr. Mikali? - Miért is ne? - mosolygott rájuk a férfi kedvesen. - Lépjenek be, és élvezzék a nagy Mikali birodalmának minden gyönyörét. * * * Baker, Francis Wooddal együtt a halottasház folyosóján állt. A férfi egyáltalán nem látszott papnak. Körülbelül hatvanéves, magas, kedves ember volt. Őszüló' szakállára ráfért volna egy kiadós vágás. Sötét színű dzsekit és kék pulóvert viselt. - A felesége rendkívül higgadtan fogadta a hírt, uram - intett a fejével Baker Helen Wood felé. - Kivételes asszony. Tudja, festő. Az előző neve alatt rengeteg vízfestékkel készült képet festett. - Morgan, ugye? Tudtam, hogy valahonnan ismerős a neve. Mrs. Wood megözvegyült? - Nem, elvált - Francis Wood halványan elmosolyodott. - Látom, felügyelő úr, meglepődött. Az angol egyháznak megvannak a maga szokásai. Tudja, a házasságkötésünk után két évig nem dolgoztam, aztán a jelenlegi püspököm írt 80 nekem Steeple Durhamről. Nem azt mondom, hogy az a világ közepe, de az ottani emberek elfogadtak engem. A püspökünk rendkívül felvilágosult ember. - És a gyermek apja? Értesítenünk kell a történtekről. Mielőtt Wood válaszolhatott volna, Mrs. Carter távozott, és az asszony odalépett Jiozzájuk. Baker a Stewart által leadott jelentésből tudta, hogy harminchét éves, de legalább tíz évvel fiatalabb-nak látszott. Csodálatosan szép arcát sötétszőke haj keretezte, melyet hátrafogott egy szalaggal. A szeméből nyugalom és kedvesség sugárzott. Viseltes katonai kabát volt rajta, s a férfi edzett rendőrtekintete észrevette rajta az apró lyukakat. - Sajnálom, Mrs. Wood, de át kell esnie a szokásos azonosításon. - Természetesen, felügyelő úr, indulhatunk -válaszolta a nő kedvesen. * * * Dr. Evans, a kórboncnok fehér overallban és hosszú, zöld gumikesztyűben már a boncteremben várta őket. A rozsdamentes acélból készült asztalokat éles fényű neoncsövek világították meg, melyek hunyorgásra késztették az újonnan belépőket. 81
A lány az ajtó közelében feküdt, fehér lepellel letakarva. Helen Wood és a férje, nyomában Bakerre! és Stewarttal, odalépett hozzá. - Nem valami szép látvány, Mrs. Wood, de muszáj megnéznie - magyarázta Baker. - Értem. A lány szeme csukva volt, s a feje nagy részét fehér gumicsuklya fedte. - Igen - suttogta Helen Wood. - Ez Megan. Evans letakarta az arcot. - Rendben, mehetünk. - Mi lesz most vele? - kérdezte az asszony. - Felboncolják, drágám - válaszolta Francis Wood. - így írja elő a törvény. - Itt akarok maradni! - Maradhat, ha akar, de öt perc múlva úgy fogja érezni magát, mintha egy hentesüzletben lenne. Nem hiszem, hogy ilyen állapotban akarja őt megőrizni az emlékezetében. Baker tudta, hogy durván hangzik, amit mond, de nem volt más választása. Az asszony a szemük láttára omlott össze. Stewart azonnal ott termett mellette, és Wooddal együtt kitámogatták a boncteremből. Evans sajnálkozva nézett utánuk, majd intett a két segédnek, akik levették a leplet a lány testéről, és egyikük bekapcsolta a magnót. Evans szenvtelen hangon beszélni kezdett. 82 - 1972. július 21., éjjel tizenegy óra tizenöt perc. Kórboncnok Mervyn Evans, igazságügyi pa-tológus, a Londoni Egyetem orvostudományi szakának előadója. Az áldozat nőnemű, tizennégy éves egy hónapos. Neve Megan Helen Morgan. A halál körülbelül hét óra tizenöt perckor állt be, cserbenhagyásos gázolásból kifolyólag. Az egyik segéd levette a gumicsuklyát, s előtűnt a roncsolt koponya. Evans felemelte az előkészített tálcáról a szikét, és újra beszélni kezdett. * * Francis Wood visszatért az épületbe, és a folyosón várakozó Bakerhez és Stewarthoz lépett. - Minden rendben, a kocsiban vár rám. - Mihez kezdenek most, uram? Megszállnak egy hotelben? - Nem, a feleségem haza akar menni. - Az essexi utak nem valami biztonságosak ilyenkor éjszaka. - 1950 telén tábori lelkész voltam Koreában, amikor a kínaiak miatt délre vonultunk. Kevés sofőrünk volt, így a szakadó hóesésben nekem kellett vezetnem a teherautót négyszáz mérföldön keresztül. Tudja, főfelügyelő úr, az életben vannak olyan dolgok, melyek annyira rosszak, hogy ami utánuk következik, szinte ajándékkal ér fel. 83 - Lenne még valami, uram - mondta Baker. - A feletteseim azt szeretnék, ha a nyilvánosság előtt nem hoznánk összefüggésbe a lánya halálát a Cohen-üggyel. Remélem, ön és a felesége el tudják ezt fogadni. - Őszintén szólva, főfelügyelő úr, a feleségem nem szeretné világgá kürtölni ezt a szörnyű balesetet. A férfi az ajtó felé indult, de egy pillanatra megtorpant. - Elfelejtettem valamit. Megan apjáról van szó... - Igen, uram. Hol találjuk? - kérdezte Stewart, miközben elővette a jegyzetfüzetét. - Attól tartok, nem lesz könnyű megtalálni, ugyanis nincs az országban. - Külföldön van, uram? - Ez teljes mértékben nézőpont kérdése. Jelenleg ugyanis Belfastban állomásozik. A neve Asa Morgan ezredes, és az ejtőernyős ezredben szolgál. A hadügyminisztérium bizonyára segít majd önöknek megtalálni. - Köszönjük, uram. - Akkor hát jó éjszakát. A férfi távozott, s az ajtó becsapódott mögötte. - Asa Morgan ezredes az ejtőernyősöktől -mormolta Stewart. - Azt hiszem, uram, nem lesz elragadtatva, ha meghallja, mi történt. 84 - Ebben igaza van. - Ismeri őt, uram? - Ugy is mondhatjuk, felügyelő. Baker a portásfülkéhez ment, és felhívta a Scotland Yardnál Joe Harvey
parancsnokot, a Különleges Egység vezetőjét. - Itt Harry Baker, uram. A halottasházban vagyok. Az imént történt meg a Paddington alagút-nál halálra gázolt lány azonosítása. Az anyja, Mrs. Helen Wood éppen most távozott. - Úgy tudtam, Morgannak hívták a gyereket. - A szülei elváltak, uram, s az anyja egy tiszte-leteshez ment feleségül Baker egy pillanatig habozott. - Nézze, uram, nem nagyon fog neki örülni, de a lány apja... - Az isten szerelmére, nyögje már ki, Harry! - Asa Morgan. Rövid csend következett, s végül Harvey szólalt meg. - Édes istenem, már csak ez hiányzott. * * * - Amikor utoljára hallottam róla, a Szerződéses Ománban volt a Különleges Légi Alakulattal. Ismeri ezt az osztagot, George? Baker az irodája ablakánál állt, és a zuhogó esőt nézte. Stewart odanyújtott neki egy csésze teát. 85 - Nem mondhatnám, uram. - A katonaság elit egysége. A hadsereg nem nagyon szeret beszélni róluk. Bármely hivatásos katona jelentkezhet, ha jól tudom, háromévi szolgálat után. - És pontosan mi a feladatuk? - Olyan bevetéseken vesznek részt, melyet más katonák képtelenek lennének végrehajtani. Ha mondhatom így, rendkívüli módon hasonlítanak az SS-hez, csak az a különbség, hogy ők a Brit Hadsereg kötelékében szolgálnak. Pillanatnyilag Ománban vannak, és a szultánnak segítenek kiűzni a hegyekben bujkáló marxista felkelőket. Először Malájföldön találkoztam velük. - Nem tudtam, hogy ott is járt, uram. - Csak kisegítőként. Az elit alakulat nem nagyon boldogult a kínai kommunisták földalatti mozgalmaival, így bevetették a rendőröket. Ott találkoztam Morgannel. - Miért olyan különleges az a fickó, uram? - A különleges szó pontosan ráillik. Körülbelül ötvenéves lehet most. Az arnhemi bevetés alatt már őrmester volt. Később érdemei elismeréseként hadnagyi rangot kapott. - És aztán? - Palesztinába küldték. Az ő szavaival élve, ott kóstolt bele először a gerillaháborúba. Az ulsteri lövészezred tagjaként Koreába vitték, és a kínaiak elfogták. Egy évet töltött azoknál a rohadé-koknál. Sokan úgy tartották, hogy az ottani agymosás következtében némileg megrongálódott az elméje. - Ezt hogy érti, uram? - Amikor visszatért, tanulmányt írt az úgynevezett modern fegyverkezésről. Állandóan Mao Ce-tungtól idézett, mintha ő lett volna az istene. A katonai vezetés nem tudta eldönteni, hogy kommunista lett-e belőle, és tényleg azt gondolja, amit leírt, vagy megőrült, úgyhogy Malájföldre küldték, ahol egy ideig együtt dolgoztam vele. - Mi történt aztán? - Legközelebb Nicosiában láttam újra, s azt hiszem, mielőtt elhagyta Angliát, megnősült. 1967-ben Ádenben volt, ahol tiszti kitüntetést kapott, amiért megmentett egy csapat felföldit, akik ellenséges területen estek csapdába. - Úgy tűnik, bátor fickó. - így is mondhatjuk. Született katona. A hadsereg jelent számára mindent, családot és otthont egyaránt. Nem csodálom, hogy a felesége elhagyta. - Kíváncsi vagyok, mit tesz majd, ha megtudja, mi történt a lányával. - Ki tudja, George, de van néhány ötletem. A Témze felől fújó szél megzörgette a spalet-tákat. Harmadik fejezet Aznap Belfastban is furcsa dolgok történtek. A történelem Véres péntek néven ismerte meg az eseményeket. Az első bomba délután két óra tíz perckor robbant fel a smithfieldi buszpályaudvaron, az utolsó pedig negyed négykor a Cavehill úti bevásárlóközpontban. Összesen huszonkét bombát helyeztek el a város különböző pontjain, olyan helyeken, ahol sok ember volt egyszerre. Protestáns vagy katolikus, nem számított. A nap végére kilenc halott és százharminc sebesült feküdt a
kórházakban. * * * A hadsereg éjfélkor még mindig teljes erőbedobással dolgozott. Tizenkét bomba a New Lodge közelében robbant, ahol a Királyi Haditengerészet épülete állt. Az utcákat üveg- és kődarabok borították, s a tengerészek kedvenc szórakozóhelyét, Cohan bárját, hatalmas lángnyelvek nyaldosták. A bár előtt két katona állt. Egyikük tengerész hadnagy volt, a másik pedig az ejtőernyősök vörös sapkáját viselte, de terepszínű egyenruháján nem volt rangjelzés. Napbarnított, mélyen barázdált arcán látszott, hogy életében rengeteg ehhez hasonló szörnyűséget látott már. Kis termetű, széles vállú férfi volt, s egész lényéből sugárzott a vitalitás. Kezében bambusz sétapálcát tartott, melyet időnként lábszárához csapott. - Ki az a fickó? - kérdezte az egyik tengerész. - Morgan ezredes a különleges különítménytől. Úgy hallottam, szemét egy alak. * * * Néhány háztömbnyivel arrébb két férfi kuporgott a tetőn. Egyikük Liam O'Hagan volt, az ulsteri Ideiglenes IRA hírszerzésének egyik vezetője. Cohan bárját figyelte egy éjszakai használatra kifejlesztett távcsövön át. A mellette lapuló fiatalember a Brit Hadsereg és az IRA által is kedvelt 303-as Lee Enfield puskát tartott a kezében. Infravörös érzékelője miatt sötétben is kiválóan lehetett vele célozni. 89 - Először az ejtőernyőst szedem le - suttogta, miközben célba vette a férfit. - Maradj nyugton - szólt rá O'Hagan. - Miért? - Mert azt mondtam. A sarkon szorosan egymás mögött feltűnt két Land Rover. Mindkettő hátuljában tökéletes célpontot szolgáltató, marcona, vörös sapkás ejtőernyősök ültek, készenlétbe helyezett Sterling géppisztollyal. - Nézzenek oda. Ezek a nyomorult disznók arra várnak, hogy lelőjük őket. Ugye, nem azt akarja mondani, hogy nem lőhetek le legalább néhányat? - Ha meghúzod a ravaszt, véged. Pontosan tudják, mit csinálnak. Ádenben fejlesztették ki ezt a technikát. A katonák golyóálló mellényt viselnek, s a legelső gyanús mozdulatra tüzet nyitnak. - Rohadt nácik - morogta a fiú. O'Hagan felnevetett. - Hogy merészelsz ilyet mondani őfelsége katonáira? Asa Morgan beszállt az egyik sofőr mellé, és a két autó elindult. A tengerész hadnagy szólt valamit az osztagának, mire a katonák felálltak és elvonultak. Az utcára csend borult, csak Cohan bárjában robbant fel néha egy-egy üveg a tűz miatt. - Szűzanyám, pocsékba megy az a sok finom whisky - mondta Liam O'Hagan. Szociáldemokrata barátaim szerint nemsokára eljön az az idő, amikor Írország szabad lesz és egységes, s a csapból whisky folyik majd minden tisztes polgár házában. Most pedig, fiam - csapott vidáman a fiú vállára -, tűnjünk el innen. * * * Morgan az ötszáz katonát befogadó Grand Central Hotel egyik irodának berendezett szobájában állt a parancsnok asztala előtt. Kifejezéstelen tekintettel meredt a kezében lévő táviratra, melyet a zavartan feszengő fiatal tiszt adott át neki. - A parancsnok megkért, hogy tolmácsoljam részvétét. Szörnyű eset. Természetesen az első Londonba induló géppel távozhat. Morgan felvonta a szemöldökét. - Ez igazán kedves tőle, de mi lesz a Motoros Hadművelettel? - Majd valaki átveszi maga helyett az irányítást. A hadügyminisztérium már intézkedett. - Akkor jobb, ha csomagolok. A távolból robbanás zaja, majd géppuskaropo-gás hallatszott. A fiatal tiszt ijedten kapta fel a fejét. 91 - Ne aggódjon - nyugtatta meg Asa Morgan. Csak a szokásos belfasti éji zene. Steeple Durham Essexben volt, nem messze a Blackvvater folyótól. Az ingoványos területen hosszú fű nőtt, amely olyan gyorsan váltogatta a színét, mintha egy festő ecsetje újra meg újra átfestette volna. A vízivilágot jórészt csak madarak lakták, s a pólingok és az örvösludak ide jártak telelni Szibériából.
A kis falu közössége részben szász, részben pedig normann ősök leszármazottaiból tevődött össze. Francis Wood egy régi fűnyíróval dolgozott a temető kertjében, amikör egy ezüstszínű sportkocsi hajtott át a kapun, és Asa Morgan szállt ki belőle. Farmert, fekete pólót és barna bomber dzsekit viselt. - Üdv, Francis! Francis Wood a kocsira nézett. - Látom, még mindig megvan a Porsche. - Nem tudom, mi másra költhetném a pénzemet. A Gresham Place-i lakás parkolójában tartom. A hársfák közül varjak szálltak fel, s dühös ká-rogásba kezdtek a fejük felett. 92 - Sajnálom, Asa. Igazán nagyon sajnálom. - Mikor lesz a temetés? - Holnap délután fél háromkor. - Tartasz istentiszteletet? - Hacsak nincs ellene kifogásod. - Ugyan, Francis. Helen hogy van? - Még nem roppant össze, ha erre vagy kíváncsi. A gáthoz ment festeni. A helyedben óvatos lennék vele. - Miért? - Gondolom, elmondták, hogy halt meg Megan. - Cserbenhagyásos gázolás áldozata lett. - Nemcsak erről van szó, Asa. - Azt hiszem, jobb lesz, ha elmondod, mi történt valójában. * * * Morgan a temetőkapuhoz ment, és a szürke kőből készült paplakot megkerülve a gát mentén a folyótorkolathoz indult. Már messziről meglátta a nőt, ahogy a festőállványa előtt ült abban a régi katonai kabátban, melyet az esküvőjük napján vett neki. Helen a közeledő léptek zajára hátranézett, majd folytatta a festést. A férfi szó nélkül megállt mögötte, és a rajzot nézte. Természetesen víz93 festékkel készült, s a lápot ábrázolta a vihar előtti szürke felhőkkel az égen. - Nagyon jó. - Üdv, Asa. A férfi leült a fűbe, és rágyújtott egy cigarettára. - Milyen volt Belfastban? - Nem túl jó. - Örülök. Ti ketten nagyszerű páros vagytok. - Annak idején azt hittem, ez a mondás ránk is igaz. - Nem, Asa. Bármit elviselek az élettől, kivéve téged. - Soha nem akartam másnak látszani, mint aki valójában vagyok. - A nászéjszakánkon együtt bújtunk ágyba, de reggel egy idegen mellett ébredtem fel. Te voltál az első jelentkező minden egyes nyomorult kis háborúba. Ciprus, Borneo, Aden, Omán és most az a vágóhíd ott Belfastban. - Ezért fizetnek. Tudtad, mi a munkám, amikor hozzám jöttél. A nő most már mérges volt. - Hát persze. Csakhogy Ciprus és Ferguson megbízásai nem szerepeltek a terveink között. - A gerillaharcok más lapra tartoznak, és mások a szabályai is. - Miféle szabályokról beszélsz? A kínzásokról és az agymosásokról? Az újságok azt írták rólad, hogy vödröt húztál a foglyok fejére, és egész álló nap a falnál kellett állniuk az ujjúkra támaszkodva. Belfastban is ezt csinálod, esetleg újabb módszereket agyaltál ki azóta? A férfi kifejezéstelen arccal felállt. - Ennek semmi értelme. - Tudod, miért hagytalak el? Tudod, miért mentem el végül? Az egyik újságban olvastam, hogy amikor Ádenben voltál, és elfogták néhány emberedet, te fegyvertelenül, azzal az átkozott sétapálcával a kezedben vonultál a felkelők harckocsija elé, hogy magadra vond az ellenség tüzet. Amikor megláttam a fényképet az újságok címlapján, összepakoltam a holmimat, mert akkor jöttem rá, hogy tíz éve egy élőhalott felesége vagyok. - Nem én öltem meg, Helen.
- Nem, de egy hozzád hasonló ember tette. A nő ennél kegyetlenebb dolgot nem is mondhatott volna, s ahogy a férfi sápadt arcára nézett, egy pillanatig szerette volna magához ölelni, hogy átvegye legalább a felét annak az iszonyatos életerőnek, ami benne buzogott. Tudta azonban, hogy ez annak idején sem vált be, s most sem fog. Leküzdötte magában a szánalmat, és hűvösen folytatta. - Francis elmondta, milyen temetést szeretnénk? 95 - Igen. - Biztonsági okokból nem hozzák összefüggésbe az ügyet a Cohen-gyilkossággal, amit nem is bánok. Ha látni akarod, a Pool és Fia temetkezési vállalatnál van Granthamben. Most pedig menj el, Asa. A férfi egy hosszú pillanatig csak nézte a nőt, majd sarkon fordult és elment. Mr. Henry Pool kinyitotta az ajtót, és előrement a kápolnába. A levegőben nehéz virágillat terjengett, s a magnóból halk gyászzene szólt. Mindkét oldalon hat kisebb terem állt, s Mr. Pool bevezette az egyikbe Morgant. A nehéz tölgyfa koporsó alig látszott a rengeteg virágtól, s a fedél ki volt nyitva. A koporsó mellett ott állt a sötét öltönyt és fekete nyakkendőt viselő magas, fiatal asszisztens, Garvey, aki megérkezésekor fogadta Morgant. A lány szeme csukva volt, s az arcát vastagon fedte az alapozó. - Ez minden, amit tehettem, Mr. Pool - mentegetőzött Garvey. - Tudja, Mr. Morgan, a koponya rendkívüli módon összeroncsolódott. Morgan azonban nem hallott semmit, csak a lánya arcát nézte, s a torka egyre inkább elszo96 rult. Végül nem bírta tovább, elfordult, és kiment a kápolnából. * * * A délután folyamán Stewart berendelte Mor-gant Harry Baker irodájába. - Üdvözöllek, Asa. Régen láttalak. - Üdv, Harry. - A jó tiszteletes úr gondolom, már mindent elmondott. - így van. Baker az íróasztalához ment és leült. - Rendben van, Harry, hadd halljam a részleteket. - Nem mondhatok semmit. Szigorúan titkos az ügy, és a D15 kezeli. A Négyes Csoportnak új tagjai vannak, akiket maga a miniszterelnök rendelt ki, hogy a terrorizmussal kapcsolatos ügyeken dolgozzanak. - Ki a főnökük? - Ferguson. - Ki más. A dolgok sohasem változnak. Mikor találkozhatok vele? Baker az órájára nézett. - Fél óra múlva vár minket a Cavendish téri lakásban. Gyere, azt hiszem, jobb, ha indulunk. - Nem kell elvinned, odatalálok. 97 - Parancsot kaptam rá, öregfiú, és tudod, hogy bánik Ferguson azokkal, akik ellenkeznek vele. Charles Ferguson dandártábornok nagydarab, megnyerő stílusú ember volt. Kizárólag a Gárdisták nyakkendője utalt arra, hogy valaha katonai egyenruhát viselt. Ősz hajával, gyűrött öltönyében és olvasószemüvegében inkább hasonlított nyugalmazott egyetemi professzorhoz. Amikor Morgan és Baker beléptek a szobájába, éppen a kandalló előtt ült, és a Financial Timest olvasta. - Örülök, hogy látom, kedves fiam, Asa - szólt színpadiasán felemelve a hangját, mintha egy másodrendű darab egyik sorát olvasná. Ferguson intett az ajtó mellett türelmesen várakozó gurkának. - Három személyre kérnénk teát, Kim. Morgan körülnézett a szobában. A kandallóban igazi fahasábok égtek, s a berendezés a függönytől a lámpákig tökéletes volt. - Szép, ugye? - kérdezte Ferguson. - A lányom, Ellie rendezte be nekem. Belsőépítész. Morgan az ablakhoz ment, és lenézett a térre. - Mindig is tudta, hogy kell élni. - Jóságos ég, Asa, ne legyen ilyen cinikus. Rendben, ki vele, miért akart találkozni velem?
98 Morgan Bakerre nézett, aki egy hatalmas bőrfotelben ült, és a pipáját tömte. - Harry szerint inkább maga akart látni engem. - Igazán? - mosolyodott el Ferguson. A gurka tálcán behozta a teát, és letette a kandalló melletti asztalkára. Ferguson felemelte a teáskannát. - Az isten szerelmére - fortyant fel Morgan. - Nos, Asa, bizonyára tudja, hogy az felelős a lánya haláláért, aki megölte Maxwell Cohent. Igazam van? - Igen. - Természetesen el akarja kapni a fickót, mint ahogy mi is és a világ legnagyobb titkosszolgálatai is. Annyit tudunk róla, hogy három éve kezdte el ha mondhatom így, kiváló tevékenységét, és azóta is sikerrel működik. - Mit fognak most tenni? - Az a mi dolgunk. A hadügyminisztérium a körülmények miatt engedélyez egy hónap pihenőt. A maga helyében eltemettetném a lányt, és olyan messzire utaznék innen, amilyen messzire csak lehet. - Na ne mondja. És te, Harry? Te mit tennél a helyemben? Baker szemmel láthatóan zavarba jött. - Ősszel ki akarják magát tüntetni- szólt újra Ferguson. Dandártábornok lehet, Asa, s ez 99 azt jelenti, hogy mire nyugdíjazzák, tábornok lesz. Igazán büszke lehet magára. - Nincs rá szükségem. - Ne rontson el mindent. Asa. Hosszú utat tett már meg. - A jelentéktelen kis walesi kölyökből, aki egy szál nadrágban sétált be a sorozóirodába, igazi katona lett. Erre gondol? Morgan kiviharzott a szobából, és dühösen becsapta maga után az ajtót. - Kicsit szigorú volt vele, uram - mondta Baker. - Pontosan ezt akartam, főfelügyelő. Vissza fog jönni, ha lecsillapodott Ferguson ismét felemelte a teáskannát. Tejjel vagy citrommal kéri? * * * A Steeple Durham-i Szt. Márton-templom gyönyörű volt a maga egyszerűségével. A vaskos oszlopokat gazdagon díszített emberi és állati figurák bontották. Ablakai talán azért nem voltak az alsó régiókban, mert a templom a normann időkben menedékhelyként funkcionált. A tetőn lévő kerek ablakok azonban beengedtek némi fényt, de még így is félhomály honolt odabent. 100 Harry Baker és Stewart két óra után érkeztek, s Francis Woodot miseruhában találták a templom előcsarnokában. - Jó napot, uraim. Kedves önöktől, hogy eljöttek. - Attól tartok, még mindig nincs semmi hír. - Úgy érti, nem tartóztattak le senkit? Számunkra ennek már nincs jelentősége. - Tegnap találkoztam Morgan ezredessel. Ő másképp gondolja. - Ebben biztos voltam. A falubeliek lassan szállingózni kezdtek a templomba, és Wood kiment az udvarra, hogy üdvözölje őket. Nem sokkal később megjelent a felesége is. Nem viselt gyászruhát, egyszerű szürke blézer, rakott szoknya, bőrcipő és harisnya volt rajta. A haját ezúttal is bársonyszalaggal fogta hátra. A körülményekhez képest szokatlanul nyugodt volt. - Főfelügyelő úr. Baker nem tudott mit mondani. Francis Wood megcsókolta az asszony arcát, és bevezette a templomba. Rövidesen kinyílt a kapu, és Harry Pool, a fia, valamint négy segéd behozták a vállukon a koporsót. - Tudja, mit gyűlölök legjobban a temetésekben, George? Azt, hogy.ezek a fekete öltönyös fickók már részt vettek legalább két ugyanilyen 101 ceremónián. Ugyanaz a hely, ugyanazok a mozdulatok és ugyanaz a kifejezéstelen tekintet. Mindez jelent valamit, de nem tudom pontosan mit. - Morgan még nincs itt, uram. - Én is észrevettem. Ha már eljöttünk, menjünk be a szertartásra. Ahogy a koporsó az oltár felé haladt, Francis Wood a Bibliából idézett. "Én vagyok a feltámadás és az élet, monda az Úr: azok, kik hisznek énbennem, élni fognak; s akik élni fognak s hisznek bennem, soha nem halnak meg."
A koporsót az oltárra helyezték, és a segédek visszavonultak. "Te vagy a mi menedékünk, Uram." Az ajtó kinyílt, majd hangos dörrenéssel bezárult, s a tiszteletes felnézett az imakönyvből. Asa Morgan állt előtte ropogósra keményített egyenruhában. A zsebe fölött lévő SAS-szárnyak alatt egymás mellett sorakoztak fényesre tisztított kitüntetései. Levette vörös sapkáját, és helyet foglalt az utolsó sorban. Egyedül Helen Wood nem fordult hátra. Magányosan ült az első sorban, és rezzenéstelen arccal nézett előre. Egy pillanatig csend volt, majd a férje mély, zengő hangon tovább folytatta az imát. 102 Amikor kiléptek a templomból, a távolban megdördült az ég, s óriási esőcseppek kezdtek záporozni a kövekkel kirakott keskeny útra. - Az élet megszokott kliséi - jegyezte meg Baker. - A legtöbb temetésen esik az eső. Én azonban előre felkészültem. Kinyitotta az esernyőjét, és Stewarttal együtt csatlakozott a frissen ásott sír felé induló falusiak menetéhez. Legtöbbjük tisztelete jeléül távolabb állt meg, s Helen Wood elfoglalta a helyét a sír végén, a férjével szemben. Asa Morgan tökéletes szögbe igazított vörös sapkájában a tiszteletes mögött állt meg. Francis Wood az eső hangos kopogása miatt most már emelt hangon beszélt. A felesége lehajolt, és maroknyi földet dobott a sírba helyezett koporsóra, mialatt Morgan előrelépett a tiszteletes mellé. "Föld a földhöz, hamu a hamuhoz, por a porhoz, a feltámadás örök reményében." Morgan levette a fejéről a sapkát, és a koporsó tetejére dobta. Helen Wood felállt, de egy pillanatra sem engedte el a férfi tekintetét. Morgan elfordult, és a sírok között a templom felé indult. - A falusiaknak lesz miről beszélniük egy ideig - mondta Baker. * * * 103 Amikor Francis Wood visszament a templomba, ott találta Morgant az oltár előtti padon. - Gondolom, Asa, nem imádkozni jöttél. Miben segíthetek? - Nem bírtam tovább hallgatni a szövegedet. Könyörületes Istenünk úgy gondolta, az lesz a legjobb, ha magához szólítja fiatal testvérünket. Mi a fenét jelent ez, Francis? - Nem tudom, Asa. Én hiszek abban, hogy Istennek célja van velünk. - Ez igazán megnyugtató - morogta Morgan, és felment a pulpitusra. - Rendben, Asa, mondd el, mi bánt. A templom félhomályában egyikük sem látta Bakert és Stewartot. - Próbálom megérteni, hogy a te könyörületes Istened miért engedte, hogy egy őrült gyilkos elüssön egy bicikliző, ártatlan kislányt. Bizonyára érdekelni fog, hogy egy arab terrorista szervezet, a Fekete Szeptember magára vállalta a gyilkosságot. Igazán kedves tőlük, nem gondolod? A férfi nyugodt hangja mögött indulatok forrongtak, s olyan erővel szorította meg a pulpitus karfáját, hogy belefehéredtek az ujjai. - Asa, Isten megbünteti az embereket, s az ő dolguk az, hogy bosszút álljanak. Jól ismerem az utat, amit választottál, ezért figyelj most rám. 104 A végén semmi sem vár rád. Se válasz, se az elégtétel érzése, semmi. Morgan körülnézett. - Nem is tudtam, hogy ilyen jó kilátás nyílik innen fentről. Lesétált a pulpitusról, és szó nélkül kiment a templomból. Baker és Stewart a nyomába szegődtek. - Vigye el a kocsit, és induljon utána. Én visszamegyek Londonba vonattal. Tudni akarom, hová megy és mit csinál. Ha szem elől téveszti, nem állok jót magamért. Stewart követte az ezüstszínű Porschét London külvárosán át az Ml-es autópályára. Morgan csak akkor lépte át a hetven kilométeres határt, ha teherautót vagy lassan közlekedő járművet előzött meg. Doncastertől nem messze megállt egy benzinkútnál, hogy tankoljon. A Porsche leparkolt, és Morgan kiszállt a kocsiból. Elővett egy katonai esőkabátot, és rávette az egyenruhájára, majd a kávézóba indult. Stewart leállította a kocsit, és a mosdóba ment. Amikor kijött, a Porsche még
mindig a helyén állt, de Morgan már nem volt a kávézóban. Gyor105 san újra a Porsche felé fordult, hogy meggyőződjön róla, nem tévedett. Hirtelen megpillantotta az ezredest a főfelügyelő kocsija mellett. Ahogy odaért hozzá, Morgan felállt, és Stewart látta, hogy az első gumi teljesen lapos. - Mi a fenét művel? - kérdezte dühösen. - Úgy tűnik, nyomozó, gondban van. A maga helyében gyorsan kerítenék egy rendőrt. Oda sétált a Porschéhoz, beszállt és elvihar-zott. * * * Mikali későn kelt aznap reggel, s már tizenegy óra volt, amikor a szakadó esőben a szokásos futásra indult a Hyde Parkba. Szerette az esőt. Biztonságos érzést nyújtott számára, mintha egy elzárt, külön világban élne. Ahogy visszaért a Grosvenor utcai lakásba, és kinyitotta az ajtót, frissen őrölt kávé illata csapta meg az orrát. Először azt hitte, az a lány főzi, akivel előző éjjel ismerkedett meg, de a konyha ajtajában Jean-Paul Deville bukkant fel. - Végre itt vagy. Remélem, nem baj, hogy betörtem hozzád a tartalék kulccsal. Mikali elővett egy törülközőt a fürdőszobaszekrényből, és megtörölte az arcát. - Mikor érkeztél? 106 - A reggeli géppel. Úgy gondoltam, beszélgetnünk kellene egy kicsit. - Nem ment túl könnyen. - Ugyan már, hiszen közvetlen közelről fejbe lőtted. Természetesen elértük, amit akartunk, hiszen minden újságban megjelent egy cikk a London belvárosában történt gyilkossági kísérletről. Kiváló propaganda ez a palesztin ügynek. A Fekete Szeptember tagjai elégedettek lehetnek. Az egyik emberük meglátogatott Párizsban tegnap este. - Amikor Algírban voltam, megtanultam valamit. Bármilyen jó is a terved, Isten keze bármikor lesújthat rád. A tökéletes fegyver csődöt mondhat, s az ellenség ott tűnhet fel, ahol legkevésbé várod. Egy nap, akárcsak te, én is így fogok meghalni. - Mint az a kislány az alagútban? - Sajnálatos eset. Megpróbáltam kikerülni, de nem sikerült. Minden londoni újság esti kiadásában volt róla egy kisebb cikk, de nem értem, miért nem hozták összefüggésbe a Cohen-üggyel. - Igen, ezen én is gondolkoztam. A londoni embereim már nyomoznak. A gyerek szülei régen elváltak. Az apja ejtőernyős ezredes, s a neve Asa Morgan. Jelen pillanatban Írországban teljesít szolgálatot. A KGB leküldött róla egy jelentést, és mondhatom, szép kis repertoárja van. 107 Tipikus bajkeverő figura, kiválóan ért a gerilla-harcokhoz és a vallatáshoz. Koreában fogságba esett. Gondolom, azért tartják titokban az ügyet, mert a hadsereg nem kívánja nagydobra verni, hogy efféle rossz fiúk is szolgálnak a kötelékében. - A Krétairól sem írnak sokkal többet - jegyezte meg Mikali, miközben teafüvet tett a kannába. - Mit akarsz ezzel mondani? Csak nem attól félsz, hogy valaki más aratja le helyetted a babérokat? - Menj a pokolba - nevetett Mikali. - Előbb-utóbb úgyis oda kerülök, barátom. A Vörös Brigád, az IRA és most a Krétai Szerető élő legendák, de vigyáznunk kell. Minden nyugati hírszerző szolgálat rendelkezik rólad anyaggal. A nyilvánosságot azért nem avatják be, mert remélik, hogy így könnyebben a nyomodra bukkanhatnak. Egyébként mindenki a győztesek oldalán áll, s nem akarják megkockáztatni, hogy az emberek megszeressenek. - Lehetséges. Deville elővett a zsebéből egy összehajtogatott papírlapot, és odanyújtotta a férfinak. - Megváltoztattam a postafiókszámodat Londonban, Manchesterben és Edinburghban is. Tanuld meg, aztán égesd el a papírt. 108 - Rendben. - Elégedett voltál az előadásoddal előző este?
- Mondjuk. Az Albert Halinak rendkívül rossz az akusztikája, de maga az épület gyönyörű. - Megérdemled a pihenést. Elmész ídrára? - Először néhány napot Cambridge-ben töltök. - Dr. Katherine Riley? Lassan már szokásoddá válik ez a nő. Komoly a dolog? - Kellemes társaság, semmi több, s mint tudod, ebben a nyomorult világban nehéz ilyen embereket találni. Mikali kicipzározta a melegítője zsebét, és elővett egy kisméretű, durva fegyvert. - Mi ez? - kérdezte Deville. - Cseh Ceska. Amikor a németek elfoglalták a fegyvergyárat, ilyen pisztolyokat kezdtek gyártani. A hangtompító eleve bele van építve. -Jó? - Az SS hírszerzői használták. - Mindig felfegyverkezve futkározol a parkban? Mikali öntött magának még egy csésze teát, és tejet töltött rá. - Mindig magadnál hordod azt a ciánkapszulát? - Természetesen. - Szigorú parancs, ugye? 109 - Igen. - Miért nem ajánlottál fel nekem is egyet? Deville vállat vont. - Talán mert nem tudlak elképzelni olyan helyzetben, amelyben használnod kellene. - Erről van szó - mosolygott Mikali, és felvette a Ceskát az asztalról. Amikor eljön aza váratlan pillanat, ez nálam lesz. Még az Albert Hall zöld szalonjába is magammal viszem. s s - Ertem. Ugy akarsz meghalni, mint egy igazi katona, farkasszemet nézve az ellenséggel - sóhajtotta Deville, és a hangja megtelt érzelemmel. - Drága John, te vagy a legromantikusabb bolond, akit valaha ismertem, lé akarsz lenni az utolsó szamuráj? Mikali kinyitotta az erkély ajtaját, és kilépett a ragyogó napfénybe. A jelek szerint csodálatos napnak néztek elébe. - Oscar Wilde egyszer azt mondta, hogy az élet egy nyomorult negyed óra, amely tele van kivételes pillanatokkal. - Tehát ismét dr. Rileyn jár az eszed - mondta Deville. Mikali elmosolyodott. - Pontosan. Ő is egy ilyen kivételes pillanathoz tartozik. Negyedik fejezet Morgan estefelé ért Leedsbe. Az A65-ÖS úton hagyta el a várost, s Otleyn, Ilkleyn és Skiptonon keresztül indult az elhagyatott mocsaras dombvidék felé, Yorkshire Dale-be. A mészkőben gazdag Malham falut sötétedésre érte el, s még egy mérföldet kellett haladnia, amíg feltűnt előtte a fákkal körülvett kőkunyhó. A ház Helené volt, de a kulcs ahogy mindig, most is a szokásos helyen, az egyik díszkő alatt lapult. Morgan összeszedte a kocsiból a holmiját, és bement a házba. Az áporodott szagtól eltekintve minden a legnagyobb rendben volt, s a kandallóban előre odakészített fahasábokhoz lépett, hogy alájuk gyújtson. Felment az emeletre, s a hálószobaszekrényben megtalálta, amit keresett. Kivette a csizmáját, a kordnadrágot és a vastag gyapjúpulóvereket, majd visszament a földszintre, és a hálózsákjáva! együtt a tűz köré rakta őket. A táskájából 111 előhalászta a magával hozott whiskyt, bemászott a hálózsákba, és lefeküdt a kandalló elé. Megitta az egész üveggel, mert nem akart gondolkozni. Később még lesz rá elég ideje. Néhány mérföldnyire Malhamtől egy ösvény vezet a Gordale Scar sziklákhoz. Asa Morgan a tizenkettedik születésnapján hozta el ide a lányát. Miközben a szakadó esőben a hepehupás talajon haladt, szinte hallotta a gyerek izgatott hangját. Az egyetlen út, amelyen fel lehetett ide jutni, rendkívül meredek volt, s a férfi szorosan a kislány mögött ment, hogy szükség esetén segíteni tudjon neki, ahogy a szakadék mentén haladva elérték a fenti vízesést.
Morgan szinte teljesen elmerült a múlt emlékeiben. Úgy érezte, a lánya most is vele van, csak előresietett a köd borította sziklák közé, hogy aztán visszatérve hozzá elmondhassa, mit látott. Egy rövid ideig újra tizennégy éves kölyök lett, aki a szünidőben hajnali ötkor felkelt, és a hátára vetette az édesanyja sajtos szendvicseivel megrakott hátizsákot, hogy hatmérföldnyi erőltetett 112 gyaloglás után megláthassa azt a helyet, ahol az apja halálát lelte. Soha nem fogja elfelejteni az első napot. Hányingere volt és szédült, ahogy a hatszáz méteres feneketlen mélységbe nézett. Úgy érezte, képtelen lesz visszagyalogolni a házukhoz a meredek sziklák között. Amikor később a kandalló előtt ült a kádban, és a port suvickolta a testéről, hirtelen bizonyosság fogta el, hogy valami izgalmas dolog vár rá az életben. Úgy, ahogy van, aki színésznek, sebésznek vagy zenésznek készül már gyerekkorától fogva, Asa Morgan született katona volt. Vezetésre termett. A sors azt rendelte számára, hogy a hadseregben találja meg élete értelmét. * * * Az ösvény visszakanyarodott Malham felé, s áthaladt a Dry Valley nevű helyen, ahol annak idején menedéket kerestek az eső elől, és behúzódtak egy hatalmas szikla alá, hogy megegyék a szendvicseiket. Az eddig elfojtott fájdalom elemi erővel tört fel a férfiból. - Nem! - üvöltötte, és rohanni kezdett lefelé a csúszós, köves völgy oldalán, mintha maga az ördög üldözné. 113 Hirtelen a Malham Cove nevű mészkőszirtnél találta magát, s ahogy a s?él elkergette a ködöt, előtűnt az alant elterülő dombvidék. A düh betöltötte minden érzékszervét, és forró lávaként áradt szét az ereiben. - Jövök, te rohadék! - kiáltotta. - Elkaplak! Végigrohant a sziklák között, és amilyen gyorsan csak tudott, a ház felé indult. * * * Másnap délben már a Cavendish téri lakás előtt állt. A kifogástalan, fehér egyenruhát viselő gurka, Kim nyitott neki ajtót. Morgan szó nélkül elment mellette, és belépett a nappaliba, ahol Ferguson - orrán a szokásos olvasószemüveggel - néhány iratot tanulmányozott. - Maga rossz fiú. Szegény Stewart nyomozót nem dicsérték meg a felettesei, amikor visszatért. Most maga miatt néhány évet még várnia kell a szerencsétlennek az előléptetésére. - El akarom kapni, Charles - mondta Morgan. - Bármit megteszek, amit kíván, csak adjon egy lehetőséget. Ferguson felállt, és az ablakhoz sétált. - Bacon szerint a bosszú egyfajta vad igazságtétel. Csakhogy ez a maga esetében nem igaz. Érzelmileg túlzottan kötődik az ügyhöz, s félő, 114 hogy ez megrontja az éleslátását. Pihenje ki magát, és térjen vissza Belfastba. - Nem szolgálok tovább a seregben. - Olyan nincs. A biztonsági besorolása miatt maga különleges erő, Asa. - Rendben - emelte fel a kezét védekezőén Morgan. - Tehát egy hónapot szabadságot mondott. Felállt és kisétált a szobából, mielőtt Ferguson még válaszolhatott volna. Újra nyugodtan és megfontoltan szemlélte a dolgokat. A malhami kitörés, a hegyi gyaloglás kivette belőle az érzelmeket. Ismét visszavedlett a mindent objektíven mérlegelő, profi katona jelmezébe. A kérdés csak az volt, hogy hol kezdje. A Gresham Place-en lévő lakás nappalijában ült, és a gyilkossági kísérletről megjelent újságcikkeket olvasta, amikor megszólalt a csengő. A küszöbön Harry Baker állt, kezében bőrmappával. - Egy kicsit lehettél volna megértőbb is a Stewart kölyökkel. Fiatal még, van mit tanulnia. Morgan zsebre dugta a kezét, és kérdőn nézett a férfira. - Miért jöttél ide, Harry? 115 - Ferguson felhívott, és elmondta, hogy újra meglátogattad. - Azt is elmondta, hogy nem hajlandó segíteni? - Igen.
- Na és? Baker elővette a pipáját, és lassan mkgtömte. - Nicosiában megmentetted az életemet, Asa. Más egyszerűen csak ott hagyott volna, de te segítettél rajtam, és még egy golyót is sikerült beszerezned miattam. - Mindannyian követünk el hibákat. - Ha Ferguson rájön, mit teszek, úgy kipenderít, hogy a lábam sem éri a földet, de ez most nem számít. Baker kinyitotta a mappát, és elővett belőle egy dossziét. - Ebben minden benne van, amit tudunk a Maxwell Cohen ellen elkövetett gyilkossági kísérletről és a merénylőről. A fickót Krétai Szeretőnek hívjuk. ¦ ¦ Ötödik fejezet Baker a kandalló előtt melegedett, mialatt Morgan átnézte az iratokat. - Amint látod, először 1969-ben tűnt fel a színen a Vasszilikosz-gyilkosság kapcsán. Az újságírók ekkor nevezték el Krétainak. - Csak azért, mert a sofőr biztos volt benne, hogy a fickó krétai akcentussal beszélt? - Egy hónappal később a Sztefanakisz-gyilkos-ság után ugyanezt mondta a berlini Hilton szobalánya is. - Ez a szekrényes dolog a lánnyal tényleg megtörtént? - Ó, igen. - Szóval ezért nevezik Krétai Szeretőnek. - A Budakisz lánynak hasonló élményben volt része, s erőszaknak nyomát sem találni. A pszichiáter szerint nagyon beleszeretett a fickóba. - Az itt felsorolt tények alapján biztosra veszem, hogy a görögök az ő oldalán állnak. Vasz117 szilikosz és Sztefanakisz tábornok kegyetlen mészárosok voltak. - Mondjuk, hogy a barátunk egyszerű krétai paraszt, az ellenállási mozgalom hőse, akinek nem tetszik az országában garázdálkodó politikusok stílusa. Ez eddig rendben van, de azóta több gyilkosságot is elkövetett a világ minden részén. A felelősséget különféle terrorista csoportok vállalták magukra, de minden jelentősebb titkosszolgálat tudja, hogy ő áll az akciók mögött. A módszerei egyediek és összetéveszthetetlenek. Olvasd csak tovább. Baker a kandalló elé ült, és újra meggyújtotta a pipáját, Morgan pedig belekezdett a következő dossziéba. 1970 júniusában a hotelszobájában végzett Rafael Gallegos ezredessel, a baszkok rendőrkapitányával. Ugyanúgy járt el, mint Sztefanakisz tábornok esetében. A felelősséget a Baszk Nacionalista Szervezet, az ETA vállalta magára, akik évek óta harcolnak a Spanyolországtól való elszakadásért. Ugyanez év szeptemberében Severo Falcao tábornokot, a brazil titkosrendőrség vezetőjét útban hazafelé meggyilkolta Rio de Janeiróban egy motoros járőr. A Vasszilikosz-ügyhöz hasonlóan itt is csak a tábornok és a testőrei haltak meg, a sofőr szabadon távozhatott. 18 1970 novemberében megölte George Henry Daly biztosítási főnököt Bostonban. Az újságok nem írták meg, hogy Daly valódi neve Szergej Kulakov őrnagy volt, és öt éve tevékenykedett Amerikában a Vörös Hadsereg megbízásából. A CIA tisztára mosta és ellátta új személyazonossággal. A felesége vallomása szerint a Krétai megölhette volna őt is, de nem tette. 1971-ben Torontóban Henry Jackson közgazdásszal végzett, aki szintén disszidens orosz ügynök volt. Még ugyanabban az évben meggyilkolta az izraeli konzult Isztambulban. A felelősséget a török felszabadítási hadsereg vállalta magára. Aztán következett a legfurcsább eset. A Cannes-i Filmfesztiválon lelőtte Mario Forlani olasz filmrendezőt. A római Fekete Brigád, a Vörös Brigád fasiszta változata, számlájára írták az akciót. Már többször is megfenyegették Forlanit, amiért a filmjeiben kigúnyolta Mussolinit. - Ezek szerint nem egy fanatikus marxistával állunk szemben - jegyezte meg Morgan. - A cannes-i ügyre gondolsz? Micsoda botrányt kavart! A franciák úgy őrizték azt a hotelt, ahol Forlani lakott, mintha katonai támaszpont lenne. Civil ruhás nyomozók egész hada nyüzs-gött odabent. Európa koronázatlan uralkodói és a
hollywoodi sztárok valamennyien ott szálltak 119 meg. John Mikalí zongoraművész, Sophia Loren, David Niven, Paul Newman és még ki tudja mennyi híresség. Forlani elhagyta a tizenötödik emeleten lévő lakosztályát, hogy három barátnőjével vacsorázni induljon. Az ajtaja előtt két rendőr állt, s a liftet is őrizte valaki. - Mi történt? - A Krétai egyszerűen a semmiből bukkant elő, és egyenesen szíven lőtte Forlanit. Aztán a vészkijáraton át eltűnt. - Semmi nyom nem maradt utána? -A világon semmi. A francia rendőrség átkutatta az egész épületet, de nem találtak semmit. A legtöbb híresség persze még aznap távozott. - És aztán? - Ott van a jelentésben. Megölte Helmut Kleint, a keletnémet pénzügyminisztert, amikor múlt év novemberében a Frankfurti Egyetemen tett látogatást. A területet többszörösen megerősített őrség védte. Volt ott egy Lieselott Hoffmann nevű lány, aki utasítást kapott a Vörös Hadsereg egyik csoportjától, hogy tartson készenlétben egy fegyvert. - A Krétai ment érte? - Sötétedés után, és természetesen rajta volt az az átkozott símaszkja. Morgan a jelentésbe nézett. 120 - Itt az áll, hogy Klein nem sokkal tíz óra után távozott az igazgató házában rendezett fogadásról. A Krétai kilencven méterről lőtte le. - Aztán természetesen eltűnt. A lányt azonban elfogták, amikor el akarta tüntetni a fegyvert. A kihallgatás során kiderült, hogy ő is megkapta ugyanazt, amit a berlini szobalány. A börtönbe szállítás alatt megszöktette a Vörös Hadsereg csoportja. - Nem is akadtak a nyomára? - Februárban letartóztatták egy londoni butikban. Azt állította, hogy hozzáment egy Harry Fowler nevű férfihoz, aki Camdenben pincér, de a rendőrség nem találta meg. Tény azonban, hogy brit állampolgár lett belőle. A kelet és a nyugatnémetek egyaránt a kiadatását követelik, de az emberi jogok szervezetei mellette állnak. Egy különleges központban van Cambridge közelében. - A lányról szóló pszichológiai jelentés igazán kiváló. Ki csinálta? - Dr. Katherine Riley. Amerikai ösztöndíjas, valamelyik cambridge-i főiskolán tanít. Engedélyt kapott, hogy rendszeresen látogassa a Hoffmann lányt. - Miért? - Mert a terrorizmus a szakterülete. Európa szinte valamennyi ismert terroristájával készített 121 már interjút. Másfél évvel ezelőtt kiadott egy könyvet, a címe A terrorizmus ténye. - Emlékszem - mondta Morgan. - Olvastam. Nos, a jelentések szerint a barátunk tucatnyi emberrel végzett három év alatt. Szép teljesítmény. - Nem politikai meggyőződésből öl. A krétai paraszt, akiről eleinte azt feltételeztük, antifasiszta, megölt egy keletnémet minisztert és egy kommunista filmrendezőt. - Azért a fasisztákra is marad ideje. - Nem is beszélve a két oroszról, akikről az amerikai és a kanadai titkosszolgálat azt hitte, biztonságban vannak. - Egyébként mi újság a nemzetközi terrorista fronton? Az ulsteri ügy miatt kimaradtam sok mindenből. - A világ különböző pontjain lévő csoportok összedolgoznak. Például a japánokat, akik magukra vállalták a tel-aviv-i repülőtéren elkövetett gyilkosságokat, libanoni terrorista táborokban képezték ki. A fegyvereikről pedig a Baader - Meinhof-csoport gondoskodott. A Palesztin Felszabadítási Front szintén benne volt az ügyben. - Szép kis összeesküvés. - Értesültünk róla, hogy az év elején Dublin-ban tartott titkos gerillakonferenciára a világ minden részéről érkeztek maoisták és anarchista tagok is. 122 - És az IRA látta vendégül őket?
- Ez attól függ, az IRA mely csoportjára gondolsz. - Az ördög vigye az összes maoistát meg anarchistát. Én a Krétait akarom. Morgan elővett egy ceruzát és egy lapot. - Mi az, amit biztosan tudunk róla? - Kis termetű. - De annál erősebb. - Rendkívül intelligens és találékony. Otthonosan mozog bárhol a világban. - Katona. - Miből gondolod? - Az akciói pontosak és előre megtervezettek. Mindig célra tart, és semmi sem zavarja meg. Néha megkíméli az emberek életét, gondolj csak a sofőrökre. - Megant azonban nem kímélte. - Nem. Átgázolt rajta, akár egy buldózer. - Kihagytad a legfontosabb dolgot. Krétai. - Aki beszél németül, franciául, spanyolul és angolul. Képzett katona? Világutazó? - Morgan megrázta a fejét. - Nem ebből kell kiindulnunk. A fickó lehet, hogy csak felhasználja a krétai akcentust. - Na és hol kezdenél nyomozni egy ilyen ember után? Morgan vállat vont. 123 - Egyelőre még nem tudom. A Hoffmann lány talán tudna segíteni. Lehet, hogy titkol valamit. Érdemes lenne meglátogatnunk dr. Rileyt. Találkoztál már vele? - Volt szerencsém hozzá. Nem szereti a rendőröket. Van még valami, ami nem szerepel az aktában. A Cohen agyából kivett golyóból arra következtettünk, hogy egy 1932-es mauserből lőtték ki, ami elég szokatlan fegyver. A háború alatt német titkosrendőrök használták. - Ismerem, csak néhány darabot gyártottak belőle. - Pontosan. Manapság szinte lehetetlen hozzáférni. A számítógép szerint egyetlen ilyen fegyvert használtak gyilkosság céljára az Egyesült Királyságban. Az áldozat egy őrmester Londonder-ryben. - A Krétai Ulsterben? - Nem, a fickó neve Terence Murphy, és az IRA tagja. Egy kommandós csoport lőtte le menekülés közben a társával együtt, akinél szintén ilyen fegyvert találtak. Megpróbáltuk kinyomozni az eladót, de nem sikerült. - Érdekes kiindulási pont. Lehet, hogy a mauser, amivel Cohent lelőtték, ugyanonnan származik. - Néhány emberemet ráállítottam erre a nyomra. Őszintén szólva azonban legutóbb sem 124 jártunk sikerrel... - Baker visszatette a dossziét a táskájába. - Most már mindent tudsz a Krétairól. Mit akarsz csinálni? - Majd kitalálok valamit. - Abban biztos vagyok - felelte Baker, és az ajtóhoz ment. - Ne felejtsd el, Asa, hogy az ügynek titokban kell maradnia. Miután a férfi távozott, Morgan várt egy rövid ideig, majd utána indult. Látta, hogy a főfelügyelő leint egy taxit. Visszament a házba, és a garázsban álló Porschéhez tartott. * * Morgan Ferguson Cavendish téri lakása előtt várakozott, amikor megérkezett a taxi, és Baker kiszállt belőle. Kifizette a sofőrt, és bement a házba. Morgan néhány perccel később követte. Amikor Kim kinyitotta neki az ajtót, szó nélkül besétált a nappaliba, és egyenesen az aktát rendezgető Fergusonhoz lépett. - Te jó isten! - nyögte Baker. Ferguson felsóhajtott. - Látom, nagyon kitartó, Asa. - Örülnék, ha abbahagynák a játszadozást, maguk rohadékok. Mindannyian el akarjuk kapni a Krétait, úgyhogy azt javaslom, hivatalosan is meg kellene beszélnünk az ügyet. 125 - Pontosan ez az, amit nem akarunk, kedves fiam. Hivatalosan nem működhetünk együtt. - Értem. Szóval hálásnak kellett volna lennem a régi bajtársamnak, amiért szívességet tett nekem, és mint az őrült neki kellett volna látnom a nyomozásnak. Ha valami rosszul sül el, akkor senki sem hibáztatható érte.
Ferguson hátradőlt a székében. - Na és talált valami használható nyomot, Asa? - Kezdetnek nem lenne rossz, ha felkutatnánk a fegyverkereskedő hollétét. - És hol az ördögben akarja megkeresni? - Belfastban. - Belfastban? - csattant fel Baker. - Elment az eszed. - Van néhány ismerősöm, akik a régi szép idők kedvéért hajlandóak lennének segíteni. - Ezek közé tartozik Liam O'Hagan is, ugye? Azt hiszed, nem fog lelőni, csak azért, mert egykor együtt szolgáltatok? - Mit akar még csinálni? - vágott közbe Ferguson. - Mielőtt Belfastba megyek, szeretnék beszélni Lieselott Hoffmann-nal. - Intézkedjen ez ügyben, főfelügyelő. - Ezenkívül szükségem van az akciók listájára is. Dátumok, helyek, ilyesmi. Morgan az ajtóhoz ment. - Ami engem illet, Asa, én úgy tudom, hogy szabadságon van - mondta Ferguson. - Természetesen. - Ettől függetlenül, ha bármiben segíthetek... - Tudom, telefonáljak. * * * 1947-ben, amikor a hidegháború első hullámai elérték Amerikát, J. Parnell Thomas, az Amerika-ellenes tevékenységek nevű bizottság vezetője úgy döntött, hogy megvizsgálja, nem végeznek-e a hollywoodi filmesek kommunista felforgató tevékenységet. Tizenkilenc író, producer és rendező ellenállási csoportot alakított, és egyöntetűen kijelentette, hogy nem tartozik a bizottságra, milyen politikai nézeteket vallanak. Tizenegyet Washingtonba hívtak, hogy a közvélemény előtt válaszoljanak a felmerülő kérdésekre. Egyikük, Bertold Brecht KeletNémetországba szökött, a fennmaradó tíz ember pedig az alkotmány első cikkelyében lévő szólásszabadságra hivatkozva megtagadta a válaszadást. Az ügy hatalmas vihart kavart szakmai körökr ben, és a szenátus kezdeményezésére indított nyomozás sok színész, író és rendező tekintélyét tépázta meg egy életre. 127 Sean Rilcy, az ír-amerikai író sem volt kivétel. Annak ellenére, hogy kétszer is megkapta a legjobb forgatókönyvért járó Oscar-díjat, képtelen volt munkát találni magának. A felesége, aki évek óta szívproblémákkal küszködött, nem tudott megbirkózni az őket ért gondokkal, és 1950-ben meghalt. Riley azonban nem adta meg magát. A San Fernando-völgyben vett egy romos farmházat, és nyolcéves kislányával együtt oda vonult vissza. Évekig úgynevezett forgatókönyv-orvoslásból élt, ami azt jelentette, hogyha valakinek gondjai voltak, elvitte a művét Rileyhoz, aki egy bizonyos összeg ellenében kijavította a hibákat, vagy kipótolta a hiányzó részeket. Természetesen a neve nem jelent meg a vásznon. Egészében véve nem éltek rosszul. A férfi írt két-három könyvet, szőlőt termesztett, és szeretettel nevelte a gyermekét. Megtanította arra, hogy szeresse a földet, keresse a jót az emberekben, és soha ne féljen semmitől. A törékeny, barna bőrű, szürke szemű kislány rendkívül állhatatos volt, amikor jelentkezett a Kaliforniai Egyetemre. 1962-ben pszichológiát kezdett tanulni, és a londoni Tavistock Klinikán a kísérleti pszichiátria területén végzett kutatásokat. 1965-ben a Cambridge-i Egyetemen szerzett doktori címet. 128 Később a bécsi Holzer Intézetben adódott lehetősége arra, hogy kedvenc témájával, a bűnözés pszichopatológiájával foglalkozzon. Itt találkozott először korunk megdöbbentő jelenségével, a városi gerillával. A középosztályból származó terroristákkal. Az elkövetkezendő évek során Európa majdnem minden nagyvárosában készített interjúkat. Az apjával továbbra is közeli kapcsolatban maradt, és egy évben kétszer hazalátogatott hozzá. A férfi gyakran utazott Európába, főleg miután az olasz filmvilág új lehetőségeket teremtett számára. A neve újra megjelent a vásznon és Berlinben, Párizsban, Londonban sorra nyerte a forgatókönyvért járó díjakat. 1970-ben azonban szívrohamot kapott a San Fernando-völgy-ben lévő házban. Katherine akkor a Sorbonne-on volt, s ahogy megkapta a hírt, azonnal repülőre ült. A férfi már várta, s amikor a lány belépett a kórterembe, a gyötrelemmel
teli kék szemek hirtelen felcsillantak. Utoljára még a lányára mosolygott, majd meghalt. A temetésen rengeteg rendező, színész és producer volt jelen, akik közül a legtöbben nem is beszéltek vele a nehéz évek alatt. Olyanok, akik átmentek az utca másik oldalára, ha Riley szembejött velük. Most, hogy halott volt, még az is 129 lé" felmerült, hogy az Akadémia különleges díjat ad át a hozzátartozójának. Mivel katolikusok voltak, Katherine a ham-vasztás helyett a temetést választotta. Ott állt a sír mellett, és gyűlölte, hogy kezet kell fognia a gyáva, álszent alakokkal, akik a kritikus időszakban nem támogatták az apját. A temetés után visszatért a farmházba, de minden apró dolog az apjára emlékeztette, így nem maradt ott sokáig. Nem volt kihez fordulnia, hiszen az apja a férfiakkal való kapcsolatában nem tudott a segítségére lenni. Azok, akikkel néhanapján randevúzott, sem szellemi, sem testi szükségleteit nem tudták kielégíteni. Az igazság az volt, hogy sohasem talált olyan férfit, aki felért volna az apjával. Amikor már fogytán volt az ereje, angol bélyeggel ellátott levél érkezett Cambridge-ből, mely a megváltást hozta számára. Régi főiskolája ösztöndíjat ajánlott fel neki, s a lány két kézzel kapott az apja elvesztését enyhítő vigasz, a tudomány után. * * A dolgok végre jóra fordultak. Olyan volt, mintha hazatért volna. Volt munkája, dolgozott a könyvén, és élvezte Cambridge minden szépsé130 gét. 1972 áprilisának egyik gyönyörű reggelén találkozott először John Mikalival. Egész éjjel a könyve nyomdai levonatát olvasta, melyet pénteken kellett visszavinnie a szerkesztőnek. Ahelyett, hogy ágyba bújt volna, szokásához híven felvette a melegítőjét, és a biciklijén behajtott a reggeli fényben pompázó városba. Negyed órával később már a Cam folyó melletti füves lankán futott. Jól érezte magát, elégedett volt az éjszakai munkájával, és élvezte a reggeli illatokat. Hallotta, hogy valaki fut mögötte, s amikor oldalra nézett, Mikalival találta szemben magát. Egyszerű sötétkék melegítőt és tornacipőt viselt. A nyakában fehér törülköző lógott. - Szép reggelünk van - mondta. Katherine azonnal felismerte, hiszen két hete egész Cambridge az ő fényképével volt tele. - Errefelé majdnem minden reggel ilyen. A férfi szélesen elmosolyodott. - Végre egy amerikai! Cserediákként van itt? Katherine ír énje hirtelen a felszínre tört. - Azoknak az időknek rég vége - nevetett hangosan. - Az egyetemen tanítok. A nevem Katherine Riley, és Kaliforniából jöttem. 131 - Te jó ég, én is. John Mikali vagyok. Kezet fogtak, s a nőt eddig soha nem tapasztalt, furcsa érzés töltötte el. - Igen, tudom. Rahmanyinovot játszik ma este a Londoni szimfonikusokkal. - Gondolom, ott lesz. - Viccel? A diákok egész éjszaka sorban álltak, hogy a pénztár nyitásakor elsőként vehessenek jegyet. Természetesen rövid időn belül mind elfogyott. - Hol lakit? - New Hallban. - Délre küldök magának jegyet. Katherine nem tudott, és nem is akart nemet mondani. - Igazán kedves öntől. - A koncert után fogadást adnak a tiszteletemre a Trinity College-ban. Küldhetek meghívót arra is? Biztos unalmas lesz, de ha eljön, kibírom valahogy. Mielőtt még a nő válaszolhatott volna, Mikali az órájára nézett. - Sietnem kell. Ma reggel négyórás próbám van, és Previn igazi hajcsár. Viszlát este! A nő figyelte, ahogy Mikali végigfut az ösvényen, és szinte érezte a belőle áradó erőt.
A fogadáson a szoba két különböző pontjára kerültek, de a nő egy pillanatra sem vette le a szemét a férfiról. Mikali bársonyöltönyt, nyitott nyakú fekete selyeminget és aranyláncon függő keresztet viselt. Nyugtalanul nézett körül a teremben, s ahogy megtalálta a lányt, szélesen elmosolyodott. Levett két pezsgővel teli poharat az arra haladó pincér tálcájáról, és utat tört magának a tömegben. - Felhívtam a főiskolát - mondta, ahogy Ka-therine mellé ért. - Miért nem említette, hogy ösztöndíjasként van New Hallban, és hogy az igazi neve dr. Riley? - Nem tartottam fontosnak. - Jó voltam ma este? - Tudja, hogy az volt - válaszolta a lány, és elvette az egyik poharat. A férfi szemében furcsa fény villant, mintha rátalált volna valami kincsre, amit nem is keresett. Elmosolyodott, és felemelte a poharát. - Katherine Rileyra, az okos, kedves katolikus kislányra, akinek rendkívül jó zenei ízlése van, és aki elrabol engem innen most rögtön, hogy megmutassa Cambridge nevezetességeit. - Zsidó vagyok magyarázta a nő. Az anyám legalábbis az volt, s ez az, ami számít. - Rendben, értem. Katherine Riley a kedves zsidó kislány. Ez azt jelenti, hogy főzni is tud? 133 - Ó, igen. - Nagyszerű. Elvihetne csónakázni, és felderíthetnénk együtt a város romantikus részeit. Az eső zuhogott, mintha dézsából öntenek, s mire elérték a folyó partját, mindketten bőrig áztak. Taxival mentek New Haliba, s a lány gyorsai' kií.yiíotta az ajtót, hogy mielőbb tető legyen a fejük felett. Ahogy azonban be akart lépni az épületbe a férfi megfogta a karját. - Az első alkalommal át kell vinnem téged a küszöbön. Régi görög szokás. Tudod, mi ápoljuk a hagyományokat. Később, amikor végül abbahagyták a szeretkezést, a nő odafordult hozzá az ágyban. - Nagyon szép volt. Nem gondoltam volna, hogy ilyen is lehet. - Aludj csak - mondta halkan a férfi és átölelte. Az eső elállt, és ezüstös holdfény töltötte be a szobát. Mikali rágyújtott egy cigarettára, és hosszú ideig kifejezéstelen tekintettel meredt a plafonra. Amikor Katherine felnyögött álmában, karjait ösztönösen szorosabbra fonta a lány vállán. - Tudtad, hogy ezt a fát Milton ültette? - kérdezte a nő, miközben letelepedtek a Christ's College kertjében lévő eperfa alá. - Teljesen hidegen hagy - felelte a férfi, és megcsókolta Katherine nyakát. Egy ilyen csodálatos tavaszi napon semmi sem számít. Kivéve az, hogy neked dolgoznod kell. - Ráadásul egész héten. Aztán viszont szabadságra megyek. - Tudod, szerintem a bűnözés, az öldöklés és a terrorizmus rendkívül rázós terep egy nő számára. Vagyis... rázós terep minden ember számára. - Ugyan már, hiszen te Algériában voltál légiósként. Olvastam rólad egy magazinban. - Az más, gyerek voltam még, és érzelmi okokból jelentkeztem. De te szándékosan keresed a veszélyt. Valaki említette múlt este, hogy rendszeresen látogatod azt a német lányt. Nem tudtam, hogy itt van. - Tangmere-ben van, egy különleges állami intézetben. - Hivatalos minőségben látogatod? A nő egy pillanatig habozott. - Csak így kerülhettem a közelébe, de azt hiszem, bízik bennem. - Nem ő bújtatta el azt a Krétait Frankfurtban, amikor lelőtte a keletnémet minisztert? - De igen. - Én is ott voltam. Koncerteztem az egyetemen. Felálltak, és az épület felé indultak. 135 - A lány bizonyára megadott a rendőrségnek valamiféle személyleírást, amely alapján elkezdhették a nyomozást. Úgy tudom, a németek rendkívül körültekintő emberek.
- A Krétai símaszkot viselt. Ha akart, sem tudott volna róla személyleírást adni. - Ezt meg hogy érted? Katherine elmosolyodott. - Nos, volt idejük arra is, hogy szeretkezzenek. - Símaszkban? Furcsa lehetett. - Nem tudom, még sohasem próbáltam. Később a folyón csónakáztak. - Van egy villám ídrán. Ismered a szigetet? - Nagyjából. - A házhoz csak hajóval vagy a hegyeken keresztül, gyalog lehet eljutni. A sziklák között fut a telefonvezeték. Ha eltévednél, keresd a póznákat és kövesd őket. - Eltévednék? - Te mondtad, hogy szabadságra mész. Eszembe jutott, hogy eljöhetnél velem ídrára. Három hétig szabad vagyok, aztán Bécsbe kell utaznom. Gondolkozol rajta? - Már megtettem. Mikali felhívta Deville-t. - Megismerkedtem vele, és biztosíthatlak, hogy a német vonal teljesen tiszta. Semmi gond. - Rendben, akkor ezt elintéztük. Mik a terveid? - Szombaton ídrára utazom, és magammal viszem dr. Rileyt. - De hát miért? - kérdezte döbbenten Deville. - Mert így tartom helyesnek válaszolta Mikali, és letette a telefont. Hatodik fejezet Katherine Riley a dolgozószobája asztalánál ebédelt. Salátás szendvicset majszolt és tejet ivott hozzá, miközben egyik gyengébb tanítványa újraírt dolgozatát javította. Kopogtattak az ajtón, és Morgan lépett a szobába. Sötét színű pulóvert és tweedzakót viselt. Egyedül a vállára vetett zubbonyból látszott, hogy katona. - Igen? - kérdezte a nő, annak ellenére, hogy azonnal rájött, kivel áll szemben. - A nevem Asa Morgan. Úgy tudom, Baker főfelügyelő a Különleges Egységtől már jelezte önnek, hogy jövök. - Morgan ezredes, ha nem tévedek. Asa Morgan az ejtőernyős ezredből. - Mit számít ez most? - Olvastam azt a jelentést, amit a hadügyminisztériumnak küldött a koreai ügy után. Tudja, én is ezzel a témával foglalkozom. - Legalább van közös érdeklődési körünk. í38 - O, én nem egészen így gondolom. Bizonyára olvasta, hogy a ciprusi bevetés után az újságok azt állították magáról, hogy tökéletesen beleillett volna egy SS-regimentbe. - Lenin szerint a terrorizmus célja a megfélemlítés - válaszolta Morgan -¦-, és Michael Collins 1921-ben magáévá tette ezt az elképzelést. Szerinte ez az egyetlen módja annak, hogy egy kis ország legyőzzön egy nemzetet. Mindketten tudjuk, hogy dolgoznak a gerillák, hiszen ez az ön szakterülete. Válogatás nélkül robbantják fel a bombáikat, és önkényesen gyilkolják az ártatlanokat. Nőket és gyerekeket egyaránt. Cipruson azt a feladatot kaptam, hogy állítsam meg őket, és én végrehajtottam a parancsot. - Olyan eszközökkel, melyeket leginkább a Gestapo használt. - Rosszul tudja. A módszereimet egy Ti-pai nevű kínai táborban sajátítottam el. Katherine csak nézte a férfit, és tudta, hogy dühösnek kellene lennie rá, hiszen ő képviselt mindent, amit a világon legjobban gyűlölt. Része volt annak a katonai gépezetnek, amely Vietnamba küldte meghalni a fiatalokat. - Harry Baker szerint nem szereti a rendőröket, de most már tudom, hogy tévedett. Az egyenruhákat nem szereti. - Talán. 139 A férfi elővett egy cigarettát és rágyújtott. - így már mindjárt más. Csak egy hajszálon múlt, és majdnem elmosolyodott. - Menjen a fenébe! - Találkozhatok a Hoffmann lánnyal? - Ha jól tudom, a Maxwell Cohen-gyilkosság miatt akarja látni. - Igen.
- Azt hiszi, hogy Lieselott segíteni fog magának? - A nő megrázta a fejét. Még akkor sem segítene, ha tudna valamit. - Azért, mert szeretkeztek? - Nem érti a lényeget. Az a férfi olyan számára, mint egy isten. Ő testesíti meg mindazt, amiben hisz. - Az erőszak tisztasága. Milyen szépen hangzik. Katherine kihúzta a fiókját, és elővett belőle egy sárga dossziét. - Egy ismerősöm küldte a Sorbonne-ról. Valószínűleg valamelyik diák nyomtatta. Figyeljen, ezeket a tanácsokat tüntetőknek írták. Viselj bőrkesztyűt, ha megütsz egy rendőrt. Ha újságpapírt tekersz a testedre, az csökkenti a puskatusütés okozta fájdalmat. Fél órával a tüntetés előtt vegyél be egy influenza elleni tablettát, s ahogy a gránátokat dobálni kezdik, még egyet. Ezáltal a gáz belélegzése után nem leszel olyan rosszul. 140 ~ Ezt a legutóbbit még nem hallottam. Köszönöm a jó tanácsokat. Mikor láthatom a lányt? - Rendben, pazarolja csak rá az idejét. Van kocsija? - Igen. - Háromkor várnak minket. Húsz perc alatt odaérünk, úgyhogy fél háromkor jöjjön értem. Most ha megbocsát... Morgan felvette a kabátját és a táskáját. - Mindig így hátrafogva viseli a haját? - Mi a franc köze van hozzá? - A maga helyében én kibontva hordanám. Az is lehet, hogy akkor nőnek néznék. Az ajtó halkan becsukódott Morgan mögött, és Katherine Riley a döbbenettől tágra nyílt szemmel nézett utána. A Tangmere-i Különleges Vizsgálati Központ beszélgetésre kijelölt szobája meglepően kellemes volt. A mintás tapéta ugyanolyan színű volt, mint a szőnyeg, s a bútorok egytől egyig modern darabok voltak. Egyedül a rácsos ablakok törték meg az összhangot. - Igazán szép hely- szólt gúnyosan Morgan. - Ez nem börtön, hanem pszichiátriai intézet - magyarázta Katherine Riley. 141 - Mindenki meggyógyul majd és egyek leszünk, hiszen Isten jó. Mielőtt még a nő válaszolhatott volna, kinyílt az ajtó, és a börtönőrök bekísérték Lieselott Hoffmannt. Alacsony, jelentéktelen arcú, szőke lány volt. Farmert és farmeringet viselt. Morganra ügyet sem vetett, egyenesen a nőhöz fordult. - Ki a barátod? - Morgan ezredes. Szeretne kérdezni tőled néhány dolgot. {Catherine elővett egy doboz cigarettát, és megkínálta a lányt. - A Krétaival kapcsolatban - egészítette ki a mondatot Morgan. A lány megfordult, és rémülten nézett a férfira. - Mi történt? - Londonban megöltek egy cionista férfit. A Fekete Szeptember magára vállalta a gyilkosságot, de a rendőrség szerint a Krétai a tettes. Lieselott Hoffmann a magasba emelte ökölbe szorítoti kezét. - Hatalmat a népnek! - Miféle népnek, te hülye kurva? A lány leengedte a kezét, és egy pillanatra bizonytalanság ült ki az arcára. - Úgy gondoltam, jobb, ha a változatosság kedvéért kilépsz az álomvilágból mondta Morgan, és az asztalra dobott egy köteg fényképet. -Nézd meg, mit csinált a Krétai az elmúlt évek során. Ez itt Vasszilikosz ezredes az autójában, amint látod, a koponyája ripityára tört. Aki mellette térdel, az az egyik testőre. Az agya egészen jól látszik a képen, nem gondolod? A lány arca továbbra is kifejezéstelen maradt, miközben a Krétai áldozatainak fotóit nézte. Az utolsó képen Megan volt, ahogy rátaláltak az alagútban. - Ki ez? - A lányom. Tizennégy éves volt, és az a férfi ütötte el, aki Cohent is meggyilkolta. A lány letette a képeket, és Katherine Rileyhoz fordult. - Elmehetek végre?
Dr. Riley maga is meglepődött azon, amit a következő másodpercben tett. Felemelte a kezét, és pofon vágta a lányt. Morgan közéjük állt, és miközben lefogta a nő karját, halkan csitította. - Nyugodjon meg! Mögöttük Lieselott Hoffmann az ajtóhoz sétált, és megnyomta a csengőt. Az őr visszajött érte, s ő szó nélkül távozott. Katherine Riley Megan véres holttestére nézett, és rosszullét fogta el. - Sajnálom - suttogta. 143 - Egyes számú szabály, Kate. Soha ne kérjen bocsánatot, és ne magyarázkodjon. Menjünk innen, és keressünk egy helyet, ahol ihatunk valamit. - Furcsa neve van. - A Bibliából származik. Anyám rendkívül vallásos volt. Gyerekkoromban vasárnaponként kétszer kellett templomba mennem. - Hol laktak? - Egy walesi faluban a Rhondda-völgyben. Szénbányák és salakhalmok mindenütt. Az ember nem sokáig bírja egy ilyen helyen. Nyolcéves voltam, amikor egy omlás során meghalt az apám. A társaság hetente tíz shilling támogatást fizetett anyámnak. Tizennégy évesen én is a tárnákba kerültem, de négy évvel később beálltam a seregbe. - És soha többé nem nézett vissza. - Szerettem a katonáskodást. A véremben volt, s a hadsereg jót tett nekem. Arnhemben már őrmester voltam, s az első bevetésem után már hadnagyként szolgáltam. A háború véget ért, de én maradtam. Sandhurstbe kerültem. - A társadalmi háttere miatt nem adódtak problémái? 144 - Bárki képes megtanulni késsel-villával enni, és tudtam, hogy jobb vagyok bármelyik angol po-jácánál, még akkor is, ha nem Etonben végeztem. Tudja, mi rendkívül intellektuális beállítottságúak vagyunk. Egyébként mindenkit sikerült meglepnem. Clausewitzet és hozzá hasonló írók könnyűnek semmiképpen sem mondható műveit olvasgattam. - Gondolom, igazi gazember vált magából. - Kénytelen voltam ezt a szerepet választani. Jobb akartam lenni mindenkinél. A nyelvek például soha nem okoztak problémát. Ha valaki meg tud tanulni folyékonyán beszélni walesi nyelven, akkor bármire képes. A Cam folyó mentén lévő vendéglők egyik kis asztalánál ültek, és élvezték a kellemes késő délutáni napfényt. - Mondja, a felesége hogy tudta elviselni mindezt? - Tudja, erős asszony, de a házasságunknak régen vége. Soha nem szerette a katonák életmódját. Nagyon jó festő. A Nemzeti Galériában találkoztunk először egy vasárnap reggel. Valószínűleg az egyenruhám és a vörös sapkám késztette arra a bizonyos végzetes lépésre. - Ezek szerint tetszett neki. - Igen, de nem sokáig. - Mi történt? 145 - A gondok ott kezdődtek, amikor meglátogatott Cipruson. Volt velünk egy orvos, aki a szabadidejében mindig bement a faluba, hogy ellássa a betegeket. Egyszer éppen hazafelé tartottunk, amikor megállították a kocsiját egy piros lámpánál, és néhány terrorista lelőtte. - És maga végzett velük. - Természetesen. - Mindegyikkel? - Igen. Sajnálatos módon, egyikük mindössze tizenöt éves volt. - Gondolom, a feleségének ez sok volt. - A westernfilmekben mindig karon vagy vállon lövik a rossz fiukat. Az életben azonban azonnal reagálni kell, és a golyó általában halálos. Kétszer kell lőni, hiszen az áldozat még estében is eltalálhatja az embert. - Megváltoztak maguk között a dolgok? - Tudja, nem is annyira a fiú miatt történt, hanem azért, mert látta, ahogy lelövöm. Azt mondta, soha nem tudja elfelejteni a tekintetemet. Ekkor már terhes volt, de a történtek után nem éltünk többé házaséletet. - Sajnálom. - Nincs rá szükség. Ő hisz az életben, és távol áll tőle a nekem jutott
hóhérszerep. Jelenleg egy vidéki lelkész felesége. Nagyszerűen illenek egymáshoz. 146 - Sajnálom, ami a kislányával történt. - Őrültség volt azt hinnem, hogy ez a lány el fog árulni nekem bármit is. - Számára olyan ez, mint a vallás. Hisz az erőszak misztikumában, akárcsak Sartre. A terroristák szeretik magukat romantikus fényben feltüntetni. A forradalom hősének tekintik őket, de a háború szabályait nem tartják be. Látszólag az emberek nevében beszélnek, de csak a saját érdekeiket tartják szem előtt. - Miféle ember ez a Krétai? - Maga mit gondol róla? Morgan elmondta a Bakerrel folytatott beszélgetés részleteit. - A katonai háttérrel kapcsolatos véleményükön kívül mindenben egyetértek magukkal. - Kifejtené bővebben? - A kubaiakon kívül az oroszok is rendkívül magas szintű kiképzésben részesítik a világ minden tájáról hozzájuk érkező terroristákat. A KGB mindig körülnéz a moszkvai egyetemeken, hátha akadnak ígéretes tehetségek. - Tudom, de a Krétai esetében szerintem többről van szó. Ha úgy tetszik, a katonák felismerik egymást. Azt szeretném tudni, mi vezérli. Nincs ideológiája, hiszen a gyilkosságok egytől egyig különböznek egymástól. - A pszichológiai véleményre kíváncsi? 147 - Talán. - Rendben. Egyszer részt vettem egy autóversenyzők bevonásával készült tanulmány elkészítésében. Arra a megállapításra jutottam, hogy minél nagyobb rajtuk a nyomás, és minél magasabb a veszélyfaktor, annál jobban teljesítenek. Az a sofőr a legsikeresebb, aki kész leszorítani bárkit a pályáról a győzelemért. Férfias vonzerő árad belőle, de bármely nőnél jobban szereti a motorokat és az autókat. A verseny számára a tökéletes kihívás, mely néha együtt jár a halállal. A játék izgalmas számukra, de soha nem hoz kielégülést. - A kihívás során az ember szembe kerül a... -Morgan felvonta a szemöldökét. Mivel kerül szembe? - Talán önmagával. Ez hozzátartozik a pszichopata egyéniségéhez, máskülönben nem tudná elviselni a gyilkolással együtt járó bűntudatot. - Úgy érti, hogy szándékosan keresi a halált? - Igen. de számára ez nem olyan fontos, mint nekünk. Van olyan magnófelvételem, amelyen zuhanó repülőben ülő pilóták utolsó szavait rögzítették. Ahelyett hogy üvöltöttek volna félelmükben, azt próbálták kitalálni, mi hibásodhatott meg a gépen. Ő is ilyen ember, és... - Ka-therine egy pillanatig habozott. - Azt hiszem, maga is ilyen. i48 - Rendben. Ez azt jelenti, hogy van esélyem vele szemben. Mennem kell, este találkozom valakivel Londonban. - Mihez kezd most? - kérdezte a nő, miközben visszasétáltak a Porschéhoz. - Megpróbálom kinyomozni, kié volt az a fegyver, amelyikkel lelőtték Cohent. - Gondolja, hogy sikerül? - Van egy ismerősöm Belfastban, aki valószínűleg segít majd. Katherine beszállt a kocsiba, és Morgan becsukta a kocsi ajtaját. - Találkozhatunk, ha visszajöttem? A nő maga is meglepődött azon, hogy habozás nélkül igent mondott. - Ha akarja. - Nem kérdeztem volna meg, ha nem akarnám. * * * A Biztonsági Övezet nevű kft. irodája egy szűk zsákutcában volt a Great Portland utcában. Morgan nem sokkal hét óra után ért oda, de zárva találta az iroda feliratú ajtót. Bentről halvány fény szűrődött ki, így megnyomta a csengőt és várt. Az üveg túloldalán kirajzolódó árnyék elfordította a zárban a kulcsot, és kinyitotta az ajtót. 149 Jock Kelso ötvenöt éves volt, de őszülő hajával is csak negyvennek látszott. Magas volt, napbar -nított és széles vállú, olyasvalaki, akit vagy elkerül az ember, vagy barátjává fogad. Eleinte a Skót Gárdistáknál szolgált, majd huszonöt
éven át az ejtőernyős ezrednél, amiből öt évet őrmesterként töltött le Morgan parancsnoksága alatt. - Üdv, Jock - mondta Morgan, és belépett az irodába. - Hogy megy az üzlet? Kelso egy másik irodába kísérte, amelyben makulátlan rend honolt. A fal mellett zöld irattartó polcok sorakoztak, s a falat tapéta fedte. Az üzlet valódi részét ebben a helyiségben bonyolították. Innen küldték útjukra Kongóba, Szudánba, Ománba vagy az éppen esedékes kis háborúkba a zsoldosokat. Jock Kelso közeli kapcsolatban állt a halállal, s Morgan pontosan ezért fordult hozzá. Kelso whiskyt töltött két papírpohárba. - Hallottam, ami Megannal történt. Nagyon sajnálom. - El akarom kapni ezt a Krétai nevű fickót. - Mindenben a szolgálatodra állok, ezredes. - Köszönöm, Jock. Elvileg van egy nyom, amin elindulhatok, de ahhoz újra Belfastba kell mennem. - Egyenruha nélkül? Ha elkapnak, ott helyben végeznek veled. ISíi - Üzend meg O'Hagannak, hogy holnap délutántól az Európában leszek, Belfastban. Találkoznom kell vele. El tudod intézni? - Igen. - Rendben, Jock. Hogy mennek a dolgok, mióta meghalt a feleséged? - Egész jól. A lányom, Amy még mindig otthon lakik, és gondomat viseli. - Húszéves lehet most. Menyasszony már, vagy férjnél van? - Ő ugyan nem - nevetett Kelso. - Konok, akár az öszvér. Van egy virágboltja, ami nagyon jól megy. Az egyik pillanatban még kislány volt, most pedig felnőtt hölgy, aki. jól menő vállalkozást vezet. Morgan kiitta az italát és megborzongott. - Hidegek az éjszakák. Bizonyára öregszem. - De azért nincs olyan hideg, mint Koreában, nem igaz, ezredes? - Ez így igaz. Majd értesítelek, ha visszajöttem. Kelso megvárta, míg a férfi léptei elhalnak, majd felvette a telefont, és taxit rendelt. * * A taxi húsz perccel később a Portobello úton lévő Írország Hárfája nevű étterem előtt állt meg. 151 Ahogy a neve is utalt rá, leginkább írek látogatták a helyet. A zsúfolásig telt teremben egy öregember har-monikázott, és egy ír balladát énekelt a bátor Robert Emmetről. Amikor Kelso belépett, a vendégek hangosan énekelték a dalt. "Volt ő már áruló, lázadó és kém, de senki sem mondhatja, hogy gyáva volt szegény. Hősként éltem, s életem hősként is végezem." Ahogy Kelso utat tört magának a tömegben, barátságtalan arcok fordultak felé. Egyenesen a terem végében lévő üvegajtóhoz ment, és benyitott a kis szobába. Az asztalnál három ember ült és kártyázott. A szemben lévő férfi Patrick Murphy volt, az Ideiglenes IRA politikai szárnyának, a Sinn Feinnek észak-londoni szervezője. - Jock? - Igen fontos dologról van szó - magyarázta Kelso. Murphy bólintott, mire a másik két férfi felállt és kiment. - Nos? - Üzenetet hoztam O'Hagannak. - Pontosan melyiknek? - Ne szórakozz velem, Patsy, elég sokáig szolgáltunk együtt. Mondd meg O'Hagannak, hogy Asa Morgan holnaptól kezdve az Európában 152 van, és személyes ügyben akar vele beszélni, amilyen hamar csak lehet. - Miféle személyes ügyben? - Ez csak rájuk tartozik. Kelso visszasietett a taxihoz. Ahogy beült, érezte, hogy a homlokát kiveri a verejték. Murphy egy ideig csak ült és gondolkozott, majd odahívta a kocsmárosnét, és átnyújtott neki néhány bankjegyet. - Hoznál nekem néhány tízpennyst, Norah drágám? Belfastba kell telefonálnom. - Használhatod az én telefonomat is. - Most nem. Soha nem lehet tudni, hogy ki hallgatja le a vonalat.
A nő vállat vont, és kivette a kért aprót a pénztárgépből. Murphy kiment az utcára, és a sarki telefonfülke felé indult. * * Másnap reggel kilenc óra után kopogtattak Ka-therine Riley irodájának ajtaján. Amikor felnézett, Mikali lépett a szobába. - Mikor érkeztél? - Ma reggel, az újonnan vásárolt Cessnával. Van néhány szabadnapom, aztán irány Párizs, Berlin, Róma. Utána arra gondoltam, ídrán töltök egy kis időt. Mit szólsz hozzá? 153 - Nem is tudom - mormolta a nő, és a férfi karjába simult. - Nagyon zsúfolt ez a szemeszter. - Ha jó kislány leszel, megengedem, hogy repülj a Cessnával. A repülés közös szenvedélyük volt. - Tudod nagyon jól, hogy sokkal jobb vagyok nálad, John Mikali. Tíz perc alatt elkészülök. - Öt - mondta a férfi, és mialatt Katherine a hálószobában öltözött, rágyújtott egy cigarettára. - Ezek szerint egész héten elfoglalt voltál? Mit csináltál? - Ugyanazt, mint mindig. Kivéve hogy elég furcsa körülmények között találkoztam a Hof-mann lánnyal. - Igazán? Meséld el, mi történt. Amikor később az autóhoz indultak, Mikali kitalált valami ürügyet, ami miatt visszamehetett az épületbe. Egyenesen a telefonfülkéhez lépett, és felhívta Párizst. Deville néhány csengés után felvette a telefont. - Mindent tudni akarok Morganról. A munkájáról, az életéről, és fotót is kérek hozzá. Meg tudják szerezni az anyagát a londoni embereid? - Természetesen. Ma este hét óra után ott lesz a londoni postafiókodban. Valami baj van? 54 - Találkozott a német barátunkkal, de szerencsére nem jutott vele semmire. Jelenleg Ulster-ben van, és a fegyver után nyomoz. - Zsákutca. Rossz irányban tapogatózik. - Természetesen, de jobb, ha készenlétben állunk. Majd jelentkezem. Hetedik fejezet A belfasti Európa Hotel a Great Victoria úton volt, s tizenkét emeletével méltóságteljesen magasodott a mellette megbúvó vasútállomás fölé. 1971-ben épült, s azóta az IRA több mint huszonöt bombát robbantott a hotelben. Morgan a negyedik emeleti szoba ablakából nézte, ahogy az eső vigasztalanul veri a meggyötört város protestánsok lakta utcáit. Nyugtalan volt és dühös. Már két napja volt ott, de semmi sem történt. Csak annyi időre hagyta el a szobáját, amíg megebédelt az étteremben, vagy beült a bárba egy italra. Az egész éjszakát az ablak mellett ülve virrasztotta át, miközben a távolból fegy-verropogás és robbanások hangját sodorta felé a szél. Aggódni kezdett, mert a Brit Hadsereg egyik legnagyobb bevetése, a Motoros nevű akció, kevesebb mint negyvennyolc órán belül elkezdődik. A terv szerint a katonák megszállják Belfast és Londonderry IRA-uralta körzeteit, s akkor O'Hagannak bottal ütheti a nyomát. Végül nem bírta tovább, felvette a zakóját, és lement a földszintre. Szólt a recepciósnak, hogy a bárban lesz, majd elhelyezkedett egy magas széken, és ír whiskyt, Bushmillst rendelt. Talán túl sokat képzelt O'Haganhoz fűződő kapcsolatáról. Lehet, hogy a szakadék túlontúl elmélyült kettőjük között. Belekortyolt az italba, s abban a pillanatban az egyenruhás recepciós megérintette a vállát. - Morgan ezredes úr, megérkezett a taxija. * * * Morgan érezte, hogy a borostás, öreg sofőr egyfolytában figyeli a visszapillantó tükörben. Egyetlen szó nélkül haladtak az esőben, s Morgan látta, hogy a főutcák sarkán egyenruhás katonák állnak. Ennek ellenére kifejezetten nagy volt a forgalom. A Falls út irányába haladtak, ahol főleg katolikusok laktak. Az öregember végül bekanyarodott egy mellékutcába, melynek végén tekintélyes méretű udvar tátongott. A kapu kinyílt, majd becsukódott mögöttük.
Az ajtó fölött lévő lámpa bevilágította az udvart. Egy ócska Ford furgon állt a sarokban, mely157 nek oldalára a Kilroy Sütödéje feliratot festették. - Megérkeztünk, uram - szólt hátra az öregember. Morgan tudta, hogy ez a legveszélyesebb pillanat. Most kiderül, hogy jól tettee, hogy O'Ha-ganhez fordult. Nyugodtan rágyújtott egy cigarettára, kinyitotta az ajtót és kiszállt. Abban a pillanatban egy nagydarab, sötét, kapucnis esőkabátot viselő férfi lépett elő a furgon mögül,"s Morganra fogta a Kalasnyikovját. A félhomályból még egy férfi csatlakozott hozzá. A fiatal kölyök tweedsapkát és esőkabátot viselt. Ahogy közelebb lépett, Morgan látta a szemében az elszántságot és a gyűlöletet. - Legyen szíves, tegye a kezét a kocsira, ezredes. Erős belfasti akcentussal beszélt, és szakszerű mozdulatokkal megmotozta Morgant. Amikor végzett, kinyitotta a furgon ajtaját és intett. - Szálljon be, ezredes. Mindketten beszálltak a raktérbe, s a tagbaszakadt férfi átnyújtott a kölyöknek egy fegyvert. Az ajtó rájuk záródott, s a furgon elindult velük az éjszakában. 158 Az utazás nem tartott tovább tíz percnél. Amikor kiszálltak a furgonból, Morgan látta, hogy az utca szinte romokban hever, s mindenfelé üvegszilánkok borítják a földet. A szomszédos raktárépületből néhány nagyobb halom tégla maradt. A kis sorházak körül semmi sem mozdult, de az egyik ablak megszaggatott függönye mögül fény szűrődött ki. A fiú rágyújtott egy cigarettára, és eldobta a gyufát. - Nagyszerű dolog ilyen helyen felnőni, nem gondolja, ezredes? kérdezte anélkül, hogy Morganre nézett volna, majd átment az úton, kezét ócska esőkabátja zsebébe süllyesztve. Morgan követte a sarkon álló kávézóba. A helyiség egyik oldalán barnára festett bokszok sorakoztak, velük szemben márványtetejű bárpult, amelyen régi, gázról működő teafőző állt. Úgy tűnt, rajtuk és a pultnál olvasgató idős, ősz hajú asszonyon kívül nincs ott senki. A nő felnézett, és a fiú felé bólintott. - Vezesd ide az ezredest, Seumas - hallatszott egy hang a leghátsó bokszból. * * * Liam O'Hagan tojást és sült krumplit evett, s teát ivott hozzá. Negyvenes éveiben járt, s arcát 159 sötét, göndör haj keretezte. Kigombolt nyakú farmeringében és vastag kabátjában úgy nézett ki, mint egy dokkmunkás, aki hazafelé menet beugrott néhány falatra. - Üdv, Asa! Jól nézel ki. A fiú a pulthoz ment, és kért két csésze teát. - Nem túl fiatal még ehhez? - Seumas?- O'Hagan felnevetett. - 1969 augusztusában nem mondtad volna ezt, amikor a protestáns csőcselék megtámadta és földig akarta égetni a katolikusok házait, s néhány IRA-tag szorította vissza őket. Seumas is közöttük volt. - Nem lehetett több tizenhat évesnél. - Tizennyolc volt, Asa. Egyszer csak megjelent egy 45-ös Webleyvel, ami még a nagyapjáé volt az első világháborúban, és egész éjjel mellettem harcolt. Azóta ő vigyáz rám. - Vigyáz rád? - Életemben nem találkoztam még olyannal, aki jobban bánna nála a fegyverekkel. Seumas odament hozzájuk, és Morgan elé tette a teát, majd visszatért a pulthoz, és éberen figyelte a bejárati ajtót. - Le vagyok nyűgözve. - Mit tehetek érted, Asa? - Emlékszel, amikor 1950 telén Koreában voltunk? Te voltál az Ulsteri Lövészek legrosszabb alhadnagya. 160 - Micsoda idők voltak. Még a szánk is tátva maradt, amikor megjelentél a kitüntetéseiddel. - Amikor a kínaiak bekerítettek minket, és az ezrednek utat kellett vágnia köztük, hogy kikerüljünk a kutyaszorítóból, én visszamentem érted és megmentettelek. Ezért tartozol nekem egy szívességgel. O'Hagan megtörölte a száját, és elővett a zsebéből egy félig telt whiskys
üveget. Öntött belőle mindkettőjük teájába, majd újra eltette. - Már kiegyenlítettem a számlát. A Véres Pénteken ott álltái a Lewis utcában, Cohan lángoló bárja előtt. Seumas és én a szomszédos ház tetején lapultunk akkor, s a fiú le akart puffantam. Nem engedtem neki, úgyhogy ha különleges szívességet akarsz tőlem kérni, csak az idődet vesztegeted. - Bizonyára elégedettek voltatok aznap -mondta gúnyosan Morgan. - Legalább száznegyven halott és sebesült hevert a városban mindenfelé. - Ugyan már. 1943 júliusában a RAF gépei három nap alatt több embert öltek meg Hamburgban, mint az atombomba Hirosimában. A különbség csak annyi, hogy mi az asztalok alá rejtjük a csomagjainkat, ők pedig húszezer láb magasból dobták le a bombákat, és a pilóta nem látta, mi történt odalent. 161 - Mit értek el ezzel az esztelen öldökléssel, Liam? - Azt, hogy Írország végre egységes lesz. - És aztán mihez kezdesz? - Mi a fenéről beszélsz? - vonta fel a szemöldökét O'Hagan. . - Győzni fogtok, ugye? Biztosan hiszel ebben, különben nem csinálnád végig ezt a cirkuszt nap mint nap. Vagy azt akarod, hogy örökké tartson, mint valami ócska film? Éljen a köztársaság! Puskák és bombák! Életemet Írországért! - Menj a francba, Asa! - Emlékszel a lányomra, Meganra? O'Hagan bólintott. - Hány éves most? Tizennégy-tizenöt? - Olvastál a múlt heti Maxwell Cohen-merény-letről? - Nem mi követtük el, hanem a Fekete Szeptember. - A merénylő kocsival menekült a helyszínről, a zsaruk elől. Megan biciklivel ment hazafelé a Paddington alagúton keresztül. A fickó elütötte, és otthagyta, mint egy kutyát. - Jóságos isten! - A helyedben nem keserednék el. A Véres Pénteken történt, s neked meg sem kottyan még egy halott. O'Hagan tekintete mogorva lett. 162 - Mit akarsz tőlem, Asa? - A sajtót biztonsági okokból nem értesítették arról, hogy a Krétai néven ismert hentes a felelős a merényletért. - A Krétai Szerető? Hallottam róla. Valami nemzetközi terrorista, aki hova tartozás nélkül gyilkolja az embereket. - Pontosan. Cohent egy különleges fegyverrel, mauserrel lőtte le. A háború alatt az SS biztonsági emberei használták, de manapság rendkívül nehéz hozzájutni ilyenhez. - Értem - felelte O'Hagan. - Meg akarod találni az eladót. - Igen. A Különleges Egység szerint csak egy Terence Murphy nevű IRA-őrmester használta gyilkolásra a fegyvert Londonderryben. A kommandósok menekülés közben lőtték le Pat Phelan nevű társával együtt, akinél szintén volt egy ilyen fegyver. - Azt akarod tudni, honnan szerezték? -O'Hagan vállat vont. - Ez nem fog menni. - Miért nem? - Terry Murphy és Phelan nem az Ideiglenesekhez tartoztak. Eleinte igen, de aztán múlt szeptemberben átálltak az Írország Fiai nevű szervezethez, amelynek Brendan Tully a vezetője. - Hallottam már róla. Ő is hisz az erőszak tisztaságában, ugye? - kérdezte gúnyosan Morgan. 163 - Talált. Megszállott őrült. Minden este gyertyát gyújt Szűz Máriának, de habozás nélkül lelőne a pápát, ha ezzel használna a szervezetnek. - Elmondaná neked, honnan vannak a inau.se-rok? - Tálán. - Tudnom kell, Liam. Ez az egyetlen nyom, amin elindulhatok. O'Hagan lassan bólintott. - Bíróság elé akarod vinni ezt a fickót? - A pokolba a bírósággal. Meg akarom ölni. - Legalább őszinte vagy. Meglátom, mit tehetek. Menj vissza az Európába és várj. - Meddig?
- Néhány napig. - Arra nincs időm. - Miért nincs? Morgan tudta, hogy késő visszakozni. - Hétfő reggelre körülzárják Belfastot. - Érdekes - mormolta O"Hagan, és abban a pillanatban kivágódott az ajtó. Seumas talpra ugrott, O'Hagan pedig előrántott egy browningot, és készenlétbe helyezte az ölében. A hatalmas termetű férfi részegen tántorgott be a kávézóba. Vastag esőkabátot, farmernadrágot és bakancsot viselt. Ügyet sem vetett O'Ha-ganre és Morganre, hanem egyenesen a pulthoz ment, és két kézzel megkapaszkodott az egyik bárszékben. - A Szervezet javára gyűjtök- fordult az idős nőhöz. - Adjon tíz fontot, mama, különben bezárjuk a kávézóját. Az asszony arcán nem látszott félelem. Teát töltött egy csészébe, cukrot öntött bele, és a férfi elé tolta. - Idd meg, fiam, aztán menj haza! Rossz kávézót választottál. A férfi egyetlen mozdulattal lesöpörte a pultról a csészét. - Adjál tíz fontot, te vén kurva, különben szétverem ezt a koszfészket! Seumas ott termett a férfi mellett, és az álla alá nyomta a Luger csövét. - Az IRA-t képviseled? - kérdezte O'Hagan. - És melyik csoporthoz tartozol? A férfi üres tekintettel, értetlenül bámult O'Haganre. - Dobd ki, Seumas. A fiú meglökte a férfit, aki egyenesen az utca kövére zuhant. O'Hagan felállt, és Morgannel együtt kiment a kávézóból. Odalépett a tagbaszakadt alakhoz, és teljes erejéből ágyékon rúgta. A férfi felkiáltott, és a földre rogyott. - Tudod, mi a dolgod - fordult Seumashoz, aki szó nélkül megcélozta a férfi térdét és belelőtt. 165 A csendet velőtrázó üvöltés verte fel. - Rengeteg nagyszerű ember vesztette életét az átkozott Brit Hadsereg miatt, de a hozzád ha-.y-.tJó férgeket ez úgy látszik, nem érdekli. A/ utca végében terepjárók tűntek fel, s Morgan ;• íi.luk vetődő fényben is látta, hogy egyenruha? fcfiiak ülnek benne. - Mai adjanak ott, ahol vannak - kiáltotta feléjük egy tiszta, angol akcentussal beszélő hang. Oil agán és Seumas futni kezdett a kávézó melleit lévő szűk utcán, és Morgan gondolkozás nélkül követte őket. Éppen az utca végében lévő kőfalon másztak át, amikor az első katona megjelent a színen. Leugrottak a falról, és a romos házak között futottak tovább. Seumas kinyitott egy kaput, amely egy másik utcába vezetett, s még látták, ahogy a két katona lefelé ereszkedik a falon. A fiú és O'Hagan szemmel láthatóan tudták, hová mennek. Morgan a sarkukban volt, s ahogy egyik utcából a másikba rohantak, üldözőik hangja lassan elhalt mögöttük. Végül megálltak egy kanális partján, és Seumas a bokrok felé indult. Elővett a zsebéből egy kis lámpát, s ugyanabban a pillanatban hatalmas robaj hallatszott a 166 városközpont felől. A robbanást gyors egymásutánban három kisebb detonáció követte. O'Hagan az órájára nézett. - Ez egyszer pontosan ment minden. Képzeld csak, Asa, mi lett volna, ha a saját embereid lőnek le. - Hová megyünk? - kérdezte Morgan. - El kell tűnnünk innen. Nyisd ki, Seumas. A fiú lámpájának fényében Morgan meglátott egy föld alatti vájatba vezető nyílászárót. Seumas eltolta a fedelet, és leereszkedett a vaslétrán. Morgan habozott egy pillanatig, majd követte. O'Hagan követte őket a létrán, de előtte visszahúzta a helyére a fedelet. Az alagút olyan szűk volt, hogy össze kellett görnyedniük. A fiú levett egy szögre akasztott hatalmas lámpát és előrevilágított. A lábuk alatt csordogáló szürkés víz kellemetlen szagot árasztott. - A szennyvízcsatornában vagyunk - magyarázta a fiú. - Az összes protestáns mocsok ide jut le. Ne aggódjon, ezredes, rövidesen barátok között leszünk. - És aztán? - A körülményeket figyelembe véve jobb lesz, ha mielőbb elhagyjuk a várost.
- Nem fog sikerülni. A bombázás miatt le fognak zárni minden kivezető utat. 167 - Meg fogsz lepődni, de van olyan út, amit nem ismernek - mondta O'Hagan. - Na, tűnjünk el. Körülbelül húsz perccel később kerültek a felszínre egy gyár hátsó udvarán. Morgan a lámpa fényében látta, hogy az épület súlyosan megrongálódott a bombázások során, és az ablakokat hullámvaslemezzel fedték be. Ahogy a hatalmas, leláncolt dupla ajtóhoz értek, O'Hagan elővett egy kulcsot. - A raktár egy londoni szeszgyár tulajdonában volt, de három bomba után úgy döntöttek, visszatérnek Albionba. Az ajtó kinyílt, s mindhárman beléptek az épületbe. Seumas gyufát gyújtott, és a következő pillanatban fény öntötte el a helyiséget. - Rendes tőlük, hogy nem kapcsolták ki az áramot - mormolta O'Hagan. Morgan körülnézett, és azonnal rájött, hogy egy műhelyben vannak. Nem messze tőlük poros vászonnal letakart jármű állt. O'Hagan odament, és levette a takarót, mely alatt katonai terepjáró lapult. Az oldalán felirat állt: Tűzszerészek. - Ügyes húzás, nem? Még sohasem állítottak meg. Gondolom, nem érzed magad kívülállónak. Mindig is szeretted az ilyen helyzeteket. 168 Odasétált a kocsi csomagtartójához, és Morgan felé nyújtott egy terepszínű dzsekit. - Válogathatunk a jelmeztárból. Sajnálom, de le kell fokoznom téged. Csak kapitányi egyenruhánk van. Én őrmester leszek, Seumas pedig a sofőrünk. - Hová megyünk? - Tudni akarod, kitől származnak a fegyverek, úgyhogy elviszlek Brendan Tullyhoz. * * A várost gond nélkül hagyták el az Antrim úton. A katonai rendőrség három blokádján haladtak keresztül, s a negyediknél hosszú kocsisor fogadta őket. Seumas megnyomta a dudát, és áttérve a menetiránnyal szemben lévő oldalra, kikerülte a kocsikat. Ballymena után O'Hagan szólt a fiúnak, hogy álljon meg a legközelebbi telefonfülke mellett. Amikor visszatért, mosolyogva fordult Morgan felé. - Vár minket. - Mit mondtál rólam? O'Hagan újra elmosolyodott. - Beszéled még a walesi nyelvet, ugye? Brendan szereti használni az írt is. Akkor tanulta meg, amikor McStiophannal együtt volt börtönben. A 169 walesiek és az írek sok mindenben hasonlítanak egymáshoz, nem gondolod? Húsz mérföldet haladtak a hegyekben, amikor elérték a Coley felé mutató táblát. Seumas balra fordult, s rátért egy szűk, kőfalak között kanyargó hegyi útra. A hajnal első fényében egy dombon megpillantották a platánfákkal körülvett csűrt, mély előtt ócska dzsip állt. A mellette álló két férfi első pillantásra farmernak tűnt. Foltos kordzakót, vászonsapkát és farmer overallt viseltek, hozzá illő Wellington bakanccsal. - Az ott Tim Pat Keogh, Tully jobbkeze. A másik pedig Jackie Rafferty. Nem egészen normális szegény pára, de mindent megcsinál, amit Tully mond neki, és még élvezi is. Seumas megállt, és a két férfi odasétált hozzájuk. - Jó napot, Mr. O'Hagan. Ha a csűrben hagyják a terepjárót, felvisszük magukat a farmhoz a dzsippel. O'Hagan bólintott, mire Seumas beállt a tető alá. Amikor kijöttek, Keogh és Rafferty belaka-tolták a csűr ajtaját. O'Hagan a vállára akasztott egy Sterling géppisztolyt, Morgan pedig egy 170 Smith and Wesson .38-as revolvert vett magához. - Baráti látogatásra készül, Mr. O'Hagan? -kérdezte Keogh. - Fogd be a szádat, Tim Pat! Induljunk végre, jólesne egy finom reggeli. A farm egy apró völgyben épült, közvetlenül a hegy tövében, hogy védje a szegényes házat a jeges széltől. Az udvart vastag sárréteg borította, s az épületekre ráfért volna egy kiadós renoBrendan Tully magas, jóvágású férfi volt. A szája sarka enyhén felfelé görbült,
mintha állandóan mosolygott volna. Pizsamája fölött régi köntöst viselt, s látszott rajta, hogy nemrégen kelt fel. - Liam! - kiáltotta. - Még ebben a nyavalyás egyenruhában is örülök, hogy látlak. Gyertek be. A kandalióban vidáman lobogott a tűz, s a gázrezsó mellett fekete sálba burkolózott öregasz-szony készítette a reggelit. - Ne is Törődjetek vele, süket, mint az ágyú. Seumas. fiam. még mindig fenntartok számodra egy helyet, ha igazi kalandra vágysz. - Elégedett vagyok a mostani helyemmel, Mr. Tully. 171 Tully Morgan felé fordult, és kíváncsian méregette. - Ki lenne ez? - Egy rég! barátom. Dai Lewis a Szabad Walesi Hadseregből. 1969 őszén, amikor rosszul alakultak a dolgok, ők segítettek ki minket néhány fegyverrel. - Ezek szerint beszéli a walesi nyelvet? - Szép kis walesi lennék, ha nem beszélném -válaszolta Morgan az anyanyelvén. Tully elmosolyodott. - Nagyszerű, csak az a baj-, hogy egy szót sem értek belőle. Igyunk egyet, mielőtt az öreglány elkészíti a reggelit. Elővett egy whiskys ííaskáí és néhány poharat. - Kicsit korán van még ehhez - jegyezte meg O'Hagan. - Az élet rövid, barátom - válaszolta vidáman Tully...... Egyébként mi szé] hozott ide benneteket? - Múlt éjjeí kissé forró leit a talaj a lábunk alatt, és Dai pont akkor jött áí hozzám Cardiffból. De majd ő elmondja, mi történt. - Ugy döntöttünk. hogy ezúttal kiteszünk magunkért, Mr. Tully- mondta Morgan erős walesi akcentussal - Csak az időnket fecséreljük, ha szép szóval akarjuk rávenni azokat a nyomorult angolokat, hogy felszabadítsák Waleset. - Mi már hétszáz éve győzködjük a rohadéko-kat. és mire mentünk vele helyeselt Tully. - Dai és az emberei hangtompítós fegyvereket akarnak venni - szólt közbe O'Hagan. - Arra gondolt, hogy talán én tudok neki segíteni, és akkor eszembe jutott az a két embered, akik tavaly haltak meg. Terry Murphy és a Phelan kölyök. Mintha úgy emlékeznék, hogy hangtompítós mauser volt náluk. - így igaz. Átkozottul nehéz volt hozzájutni. - Megkérdezhetem, honnan szereztétek? - London két legnagyobb gazemberétől, a Jago testvérektől - Tully Morganhez fordult.,- Nem tudom, hogy van-e még nekik, de érdemes megpróbálni, ugyanis a fickók a saját nagyanyjuk hulláját is eladnák, ha valaki jó árat fizetne érte. Tully felhajtotta a whiskyjét, és furcsa tekintettel nézett O'Haganre. - Örülök, hogy eljöttél, szeretnék beszélni veled. Fontos ügvről van szó. - Igazán? - CTHagant érdekelte a dolog, de tartott is tőle. - Gyere át a nappaliba. Még van időnk a reggeliig. O'Hagan kelletlenül követte Tullyt a szobába. - Csukd be az ajtót, haver - mondta a férfi, és elővett egy összegöngyölt térképet az öreg mahagóniasztal fiókjából. A térkép Skócia nyu173 gáti partjait ábrázolta, a külső Hebridákkal együtt. - Miről van szó? - Ez itt Skerryvore szigete - mutatta Tully. -Rakétakísérleti állomás. Az egyik emberem, Michael Bell technikus volt ott, s úgy ismeri a terepet, mint a tenyerét. - Na és° - Kéthetente csütörtökönként egy tiszt és kilenc embere teherautóval elmegy a glasgow-i repülőtérről Mallaigba, onnan pedig hajóval Skenyvore-b.-s. Mondjuk, hogy megállítjuk őket a Mulbigba vezető úton, és az embereimmel el-foglalom a katonák helyét. - De miért? Mi a játék lényege? - A szigeten egy Vadász nevű középhatótávolságú irányított rakétát tesztelnek. Nem nukleáris töltetű, de szép nagyot robban, ha bevetik. London egy négyzetmérföldjét porig rombolná. - Te megőrültél - fortyant fel O'Hagan dühösen. - Rakétát lőnél Londonra? Ezzel elveszítünk mindent, amit eddig elértünk. - Ez a/ egyetlen esélyünk, nem érted? Kész helyzet ele keli állítanunk az
ellenséget. - Öljünk meg ezreket? Mit szól majd ehhez a világ? - O'Hagan megrázta a fejét. - Sok külföldi úgy tekint ránk, mint hősökre, akik szembe-szállnak a hódítókkal. Hidd el nekem, Brendan, nyerni fogunk. Nem úgy, hogy legyőzzük a Brit Hadsereget, hanem hogy olyan kellemetlenné tesszük számukra az ittlétet, amennyire csak lehet. A végén maguktól elmennek, ahogy Áden-ben és Cipruson is tették. De így... ez őrültség. A haditanács sosem fog hozzájárulni egy ilyen tervhez. Olyan ez, mintha lelőnénk a királynőt, semmit sem érünk el vele. - Azt akarod mondani, hogy elmondod a haditanácsnak? - Természetesen. Mi mást vártál? Végül is én vagyok az Ulsteri Hírszerzés főnöke. - Rendben, tévedtem. Ha a tanács leszavaz, nem csinálok semmit. Megnézem, készen van-e a reggeli. Visszament a konyhába, ahol Morgan, Seumas és Keogh az asztalnál ültek. Rafferty az ajtó előtt állt, és a dzsip fékjét vizsgálta. Amikor Tully megjelent, kiegyenesedett, és várakozva nézett a főnökére. - Küldd el őket a pokolba, Jackie - sziszegte dühösen. - Végezz mind a hárommal. - Igen, Mr. Tully felelte Rafferty rezzenéstelen arccal. - Az orosz plasztikkal fogom csinálni. - Nekem mindegy, csak biztosra menj. Tully visszament a konyhába, és O'Hagan éppen akkor jött ki a nappaliból. A hóna alatt össze175 tekert térképet szorongatott, a kezében pedig kibiztosított fegyvert tartott. - Hirtelen elment az étvágyam. Odakintről hallatszott, ahogy Rafferty beindítja a dzsipet és elhajt. - Ez meg hova a pokolba megy? - Tejért. Nincs tehenünk. Nézd, Liam, beszéljük meg... - Maradj ott, ahol vagy. Indulhatunk, uraim. Seumas, fedezz hátulról. Kimentek az ajtón, és ahogy elérték a kaput, Tully még utánuk kiabált. - Hallgass rám, Liam! O'Hagan hátra sem nézett. - Mi az ördög folyik itt? - kérdezte Morgan. - Semmi, közöd hozzá - morogta O'Hagan. -A haditanácsra tartozik. Hogy hihette ez a háborodott, hogy segítek neki egy ilyen terv kivitelezésében? A csűr ajtaja zárva volt, és a dzsipnek nyomát sem látták. - Én kihozom a terepjárót, ti pedig fedeztek - mondta, és odadobta a fegyvert Morgannak. Morgan elfordult, hogy szemmel tartsa a környéket, miközben O'Hagan beszállt a terepjáróba, és becsapta az ajtaját. A csűrt hatalmas robbanás rázta meg, s a forró levegőtömeg magával sodorta Morgant. Miközben feltápászkodott a földről, látta, hogy Seumas is megpróbál felállni, s a karjából kiálló vasdarabot szorongatja. A csűrben vörösen iz-zott a terepjáró roncsa. Morgan motorzúgást hallott a távolból, s alig maradt ideje, hogy a bokrok közé vonszolja Seumast, amikor megérkezett Rafferty a dzsippel. Kiszállt a. kocsiból, és a kezével leárnyékolva a szemét, egészen közel ment az izzó csűrhöz. Morgan felállt, és kilépett a bokorból. - Rafferty! A férfi megpördült, Morgan pedig három golyót engedett a testébe. A lövés ereje a csűr bejáratához lökte Raffertyt. Odament a fiúhoz, és besegítette a dzsipbe. - Hol találunk neked egy megbízható orvost? - Ballymenától kétmérföldnyire az öregek otthonában - suttogta Seumas, és elájult. * * Morgan levette a katonai ruhát és a mosókonyhába rejtette a szennyes közé. Ellenőrizte, hogy megvan-e a tárcája, majd megmosta a kezét, és visszament a sebészetre. Az otthont irányító idős orvos és egy fiatal apáca már bekötözték Seumas sebeit, de a fiú még mindig csukott szemmel feküdt az ágyon. 177 - Adtam neki egy injekciót, amitől aludni fog egy ideig. Néhány nap múlva kutya baja.
Seumas kinyitotta a szemét. - Elmegy, ezredes? - Visszatérek Londonba. Igazából nem is tudom, mi a teljes neved. A fiú halványan elmolyodott. - Seumas Keegan. Morgan felírta a londoni telefonszámát egy recept hátuljára. - Ha bármikor a segítségedre lehetek, hívj fel. - Miért tették, ezredes? - Szerintem Tully előállt valamiféle őrült tervvel, ami nem tetszett Liamnak, és értesíteni akarta a haditanácsot. Tully csak így tudta megakadályozni. - Gondoskodom róla, hogy a pokol tüzén égjen el - suttogta a fiú, és lehunyta a szemét. Morgan megállt az első telefonfülkénél, és felhívta a Lisburni Katonai Hírszerzés Központját. Ulsteri akcentussal beszélt, s elmondta, hol találhatják meg Brendan Tullyt és az Írország Fiai nevű szervezet tagjait. Ballymenában felszállt a Belfastba induló vonatra, és egyenesen az Európába ment. Kijelent178 kezett, és három órakor már a repülőtéren várta a londoni gépet. * * * John Mikali Svédországon keresztül repült Helsinkibe, s a gépen Asa Morgan aktáját tanul-' mányozta. Az orosz nagykövetség embere kitűnő munkát végzett. Nemcsak Morgan részletes pályafutását készítették el számára, hanem teljes, fényképes jelentést adtak a társairól is. Fer-gusonról, a Négyes Csoport, az antiterrorista egység vezetőjéről és Bakerről, akit Mikali már jól ismert. Deville irodájában rendelkezésére állt a Különleges Egység tagjainak aktája, s Mikali már többször is átolvasta őket. Egy ideig figyelmesen nézte Asa Morgan fotóját, majd hátradőlt és lehunyta a szemét. Egy cseppet sem aggódott, hiszen Morgan semmiféleképpen nem bukkanhat a nyomára. Minden nyomot felégetett maga után, nincs út, amely hozzá vezetne. A British Airways egyenruháját viselő, rendkívül csinos, szőke légikisasszony odalépett hozzá. - Helsinkiben is koncertezik, Mr. Mikali? - Igen. Holnap este Brahmsot játszom a Nemzeti Állami Zenekarral. 179 - Ha kapok jegyet, mindenképpen meghallgatom. Két napig a városban leszünk. - Adja meg a címét, és küldetek magának jegyet. A koncert után lesz egy fogadás, s ha nincs jobb dolga, jöjjön el. A lány elpirult, s így még jobban feltűnt szépsége. - Igazán kedves öntől. Hozhatok valamit? - Egy pohár pezsgő jólesne. Mikali újra hátradőlt, és kinézett az ablakon. Fáradtnak érezte magát, s nem volt kedve a koncerthez. Pihenésre vágyott. Eldöntötte, hogy nem megy vissza Londonba, hanem Helsinkiből egyenesen Athénba utazik a koncert után. Ha nincs közvetlen járat, és Párizson vagy Münchenen keresztül kell mennie, akkor is Athénban lehet délutánra. Aztán pedig irány ídra. Már magától a gondolattól is jobb kedve lett, s amikor a iégikisasszony meghozta a pezsgőjét, lassan, megnyugodva kortyolt bele a jéghideg italba. Újra elővette Morgan aktáját, és még egyszer átolvasta. Nyolcadik fejezet Harvey Jago még egy utolsó pillantást vetett a tükörképére. Vörös bársonyzakójában, s a hozzá illő fehér selyemsálban rendkívül megkapó látványt nyújtott. Tekintetéből gonoszság és könyör-telenség sugárzott. Annak idején nehézsúlyú ökölvívó volt, akinek meg sem kottyant tizenöt menet, s még ma is jól tartotta magát. Törött orr-csontja s a szeme fölött húzódó heg magukért beszéltek. Megoperáltathatta volna az orrát, de a nők így szerették. Ezen a reggelen ingerült volt, mert előző éjszaka a rendőrség razziát tartott a tulajdonában lévő fiatal hölgyek lakta házban, amelyet a legfelsőbb körökből is gyakran látogattak vendégek. Nem a három főnemes és a két parlamenti képviselőt ért kellemetlenség miatt aggódott, akiket a rendőrség bevitt az őrszobára. Nem is az óvadék aggasztotta, amit a lányokért kell majd kifizetnie. Mivel a hely más nevén volt, a személyét nem érhette vád.
181 Egyedül azért volt dühös, mert a heti apanázst kapó rendőrök nem értesítették arról, hogy razzia készül. Valakinek ezért fizetnie kell. Bement a nappaliba, és megállt az ablak előtt, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a Buckingham-palotára. Mindig elégedetten gondolt arra, hogy a nyomorúságos körülmények között felnőtt gyermekből sikeres üzletemberré vált. Maria, a csinos Fülöp-szigeteki szobalány kávét hozott be tálcán. Óvatosan öntött belőle egy csészébe, és átnyújtotta a férfinak. - Köszönöm, kedvesem. A lány kiment, és Arnold, Jago öccse lépett a szobába. Tíz évvel volt fiatalabb a bátyjánál, de korántsem volt olyan jóképű. Kissé kopaszodott, s a tekintetében mindig kisebbrendűség és féleleni látszott. Jelentéktelen külseje mögött azonban lendkívül éles eszű üzletember bújt meg. - Gyönyörű hátsója van ennek a lánynak, Arnold. Szívesen elkapnám egy fordulóra, de tudod, hogy mit gondolok a személyzettel való játszadozásról. .Arnold, aki már többször is randevúzott a íány-nyal, rettenetesen félt, hogy a bátyja rájön a titkára, ezért gyorsan másra terelte a szót. - Igazad van, Harvey. - Mibe fog nekem kerülni a múlt éjszaka? - Tizenhárom-tizenötezer fontba. Egyelőre még nem tudom pontosan. A lányok legtöbbje már nem először került fogdába, így aztán a legjobb ügyvédre lesz szükségünk, ha ki akarjuk hozatni valamennyit. - Rendben, a pénz nem számít. Még ma tudni akarom azonban, hogy ki tett nekünk keresztbe. - Már intézkedtem. Van itt egy fickó, aki találkozni akar veled. A neve Morgan. - Mit akar? - Nem mondta, de ezt küldi. Arnold átnyújtott a bátyjának egy húszfontosokból álló pénzköteget. - Ötszáz. Jago az orrához emelte a bankókat. - Istenem, mennyire szeretem az illatát. Oké, Arnold, engedd be. Lássuk, mit akar. * * Morgan egyszerű pulóvert és katonai kabátot viselt. Jago öntött magának egy scotchot, és végigmérte a férfit. - Mr. Morgan? - A pontosság kedvéért, ezredes. Jago elhúzta a száját. - Mit vár tőlem, csókoljam meg a kabátja szegélyét? Elfoglalt ember vagyok, és ennyi pénzért 183 csak néhány percet áldozhatok magára. Nos, beszéljen. - Az ügy rendkívül egyszerű. A múlt heti Cohen-merénylet során 7.63 mm-es mausert használt a támadó. 1932-es modell, amihez szinte lehetetlen hozzájutni. Ön két ilyen fegyvert adott el tavaly az IRA embereinek. - Ki mondta? Morgan le sem vette a szemét Jagóról. - Egy Brendan Tully nevű férfi. Tegnap találkoztam vele Ulsterben. - Figyeljen ide, apuskám - vágott közbe Arnold, de a bátyja leintette. - Maga nem a zsaruknak dolgozik. Mit akar tőlem? - A férfi, aki megpróbálta megölni Cohent, menekülés közben elütötte a lányomat. Meg akarom találni. - Értem. Azt hiszi, hogy a mausert ugyanonnan vette, ahonnan az IRA emberei. - Valószínűnek látszik. Morgan elővett a zsebéből egy újabb köteg bankót, és az asztalra tette. - Itt van még ötszáz font, Mr. Jago. Látja, kész vagyok fizetni az információért. - Ennyi nem elég. - Mennyit akar? - Még egy ezrest. 184 - Rendben. Mikor? - Én magam nem foglalkozom ilyen ügyekkel. Először beszélek a fickóval, aztán meglátjuk, tudok-e segíteni. A Cheyne sétányon vari egy klubom, a Flamingo. Legyen ott este kilenc óra körül.
- Rendben. - Ne felejtkezzen el a pénzről, Morgan ezredes. - Természetesen nem fogok, Mr. Jago. Én mindig megtartom a szavamat. Remélem, ön is. - Ezt fenyegetésnek szánta, ezredes? - Most, hogy jobban meggondolom, igen - válaszolta Morgan, és kiment a szobából. - Tudod, Arnold, évek óta ez az első alkalom, hogy valaki megfenyegetett. Azt hiszem, ezt nem hagyhatom annyiban. Árt az üzletnek. Személyesen veszem kezembe Morgan ezredes ügyének irányítását. Gondoskodj róla, hogy ma este várjon rá néhány megbízható ember. Igazi nehézfiúk kellenek. - Rendben, Harvey. - Még valami. Mostantól nem adunk el fegyvert azoknak a pancsereknek. Ezentúl kizárólag az arab piaccal foglalkozunk. * * 185 Amikor Morgan visszaért a lakásába, felhívta Jock Kelso Biztonsági Övezet nevű irodáját. Úgy tűnt, a férfi megkönnyebbült, amikor meghallotta a hangját. - Hála istennek, épségben vagy. Találkoztál O'Hagannal? - Igen. Sajnos Jock, meghalt. Egy bomba végzett vele. Egy hajszálon múlt, hogy nem hagytam ott én is a fogam. Kelso egy ideig hallgatott, majd újra megszólalt. - Tudott legalább segíteni? - Igen, és éppen ez ügyben hívlak. Mit tudsz a Jago fivérekről? - London legbefolyásosabb gengszterei közé tartoznak. Még a maffia sem mer ujjat húzni velük. Arnold, a vékonyabbik az okosabb, de a bátyjának, Harveynak is van sütnivalója. Régen ökölvívó volt. - Találkoztam velük, látszólag gazember mind a kettő. - Nemcsak látszólag. Tavaly egy olasz szerencsejátékos, Pacelli megpróbált csalni a kockában, és Jago levágta az ujj a i végét egy fűnyíró ollóval. Gondolod, hogy ők adták el a mausereket? - Úgy tűnik, igen. Ma este találkozom vele a Flamingóban. Jó hely? - Kizárólag gazdagok járnak oda. 186 - Ezek szerint rendesen fog viselkedni. Tulajdonképpen mivel keresi a kenyerét? - Játékkaszinói vannak, első osztályú bordélyházakat üzemeltet, és megvédi azokat, akik megfizetik. - Ennyi? - Az egyik ismerősöm üzlettársa volt annak idején. A Cheyne sétány közelében van egy régi festékgyár, a Wetherby és Fiai. A szakavatottak tudják, hogy szeszfőzde működik a helyén. A skót whiskyt felhígítják vízzel, és a saját palackozóüzemükbe viszik a gallonokat. Az üvegeket természetesen ellátják a legjobb márkák címkéivel, aztán elszállítják őket az ország különböző pontjain lévő klubokba. - A rendőrség nem tud róla? - Nem avatkoznak bele. Ha néha elkapnak egy-két szállítmányt, mindig akad valaki, akit le lehet fizetni. A helyedben nem másznék bele ebbe az ügybe, csak akkor, ha felkészültél a leg-rosszabbra is. - Hidd el, Jock, felkészültem. * * * Morgan az asztalánál ült, és a Smith and Wesson Magnumját tisztogatta, amikor megszólalt a telefon. Kate Riley hívta. 187 - Tehát visszatért. - Igen, múlt éjjel. - Jutott valamire? - Ma este eldől. Honnan hív. Cambridge-ből? - Nem. Néhány napig a Tavistock klinikán fogok dolgozni. Egy kollégám New Yorkba utazott, és kölcsönadta a lakását. Kensingtonban vagyok, a Douro Placeen. - Ma este találkozóm van London egyik leg-hírhedtebb bűnözőjével a Flamingóban. - De hát az egy rendkívül elegáns klub. - Én is úgy hallottam. Keressen magának egy csinos ruhát, engedje le a haját, és esetleg elviszem magammal.
- Megegyeztünk. * * A klub gyönyörű volt. Lágy zene szólt, és figyelmes pincérek teljesítették a vendégek óhajait. Morgant és Kate Rileyt szemmel láthatóan már várták, s a főpincér a legjobb asztalhoz vezette őket. Egy pincér jelent meg mellettük, és az asztalukra tett egy jégbe hűtött pezsgőt. - Mr. Jago küldi önöknek. Ma este az ő vendégei. Harvey Jago az étterem fölött lévő irodából figyelte őket. - Tetszik a cicamicája, Arnold. Látszik rajta, hogy igazi hölgy. - És a fickó? Vajon igaz, hogy ezredes? - A francokat. Ugyanolyan lerobbant helyen született, mint mi. - Felhívassam? - Még ne. Élvezzék csak a vacsorájukat. Végül is a desszert a lényeg, nem igaz, Arnold? * * - Hogy áll a férfiakkal? - kérdezte Morgan. - Semmi köze hozzá. - Akkor ha szabad így kérdeznem, mi a szenvedélye? - A repülés. Tizenkét éve van pilótaigazolványom, és nagyon jó vagyok. A főpincér odalépett az asztalukhoz, és súgott valamit Morgan fülébe. A férfi felállt, és követte a pincért egy "Idegeneknek belépni tilos" felirattal ellátott ajtóhoz. A bársonyszőnyeggel bevont lépcsők tetején Arnold várta őket. - Erre, ezredes. Morgan felment a lépcsőn, és belépett az irodába, amely Jago büszkesége volt. London legjobb belsőépítésze rendezte be számára kínai bútorokkal és szobrokkal, melyekért kisebb vagyont fizetett. 189 Jago az asztalánál ült és szivarozott. - Itt van végre. Gondoskodnak önökről odalent? - Igen - válaszolta Morgan. - Csakhogy az én időm is legalább olyan drága, mint az öné, Mr. Jago. Térjünk a lényegre. - Megkaptuk az ezresünket, Arnold? Morgan elővett egy borítékot a belső zsebéből. - Először hallani akarom, mit tudott meg. Aztán öné lehet a pénz. Jago felsóhajtott. - Attól tartok, ez nem fog menni. Sajnos semmiféle információt nem kaptam. - Nem akart kapni vagy egyszerűen nem kapott? - Ezen majd lesz ideje gondolkozni a hosszú, téli estéken. - És mi lesz azzal az ezer fonttal, amit ma adtam magának? - Az időm, kedves barátom, pénz. Kísérd ki az ezredest, Arnold, sok dolgom van még. Morgan az ajtóhoz sétált, és megállt egy lakkozott asztalka mellett, melyen hatalmas kínai váza állt. - A tizenkilencedik század első felében készült. Nem egyedi darab, de azért szép. Felemelte a vázát, és a földre dobta. Az apró darabok szétterültek a szőnyegen. 1 Uj 1 - Ez még csak a kezdet, barátom. Jago odarohant a váza maradványaihoz, és dühösen az öccséhez fordult. - Tudod, mi a dolgod. Azt akarom, hogyha valaha is kijön a kórházból, egész életében mankóval járjon. * * * Morgan az étterem közelében parkolta le a Porschét, és Kate Rileyt karonfogva indult az autó felé. - Szóval nem jutott semmire. - Ahogy mondja. - Mihez kezd most? - Ráveszem, hogy gondolja át még egyszer az ajánlatomat. Befordultak abba a mellékutcába, amelyben a Porsche állt. * * * Arnold Jago a sarkon várakozott két emberével. Egyikük alacsony, borostás alak volt, a másik pedig magas, tagbaszakadt fickó, hatalmas lapátkezekkel. - Rendben, Jacko, indulhattok. - Bízza csak ránk a dolgot, Mr. Jago.
191 A két férfi végigment a kocsisoron, és Jacko hirtelen megtorpant. Morgant és Kate Rileyt mintha a föld nyelte volna el. A férfi körülkémlelt, és óvatosan előrelépett. Morgan kiugrott az egyik ház kapualjából, maga felé fordította az alacsonyabb férfit, és teljes erejéből ágyékon rúgta. Ahogy Kate Riley csatlakozott Morganhoz, Jacko az utcai lámpa fényében meglátta, hogy a barátja a földön fekszik. - Engem keres? - kérdezte a nő. Jacko hirtelen mozdulatot tett, de később már nem emlékezett rá, mi történt. Valaki kirúgta alóla a lábát, és a nedves járdára zuhant. Megpróbált felkelni, de Morgan hátracsavarta a karját. Jacko felüvöltött fájdalmában, ahogy a férfi fejjel előre a vasrácsos kapunak lökte. Morgan megfogta a nő kezét, és a Porschéhez vezette. - Látom, nem kell féltenem magát. - Érdekes, azt hittem, egy ilyen szép, szűzies tanult hölgy a haját fogja tépni a brutális, fasiszta módszereim láttán. - Az a két fickó megérdemelte, amit kapott. Mr. Jago bizonyára elégedetlen lesz. - így is mondhatjuk. * * 192 Morgan megállt a Douro Place előtt, és az ajtóig kísérte a nőt. - Nem jön be? - Dolgom van. - Igazán? - Igen. Móresre kell tanítanom Harvey Jagót. - Segíthetek? - Nem. Amire készülök, az kimeríti a bűntény fogalmát, és nem akarom, hogy belekeveredjen. Majd jelentkezem. Mielőtt még Kate vitába szállhatott volna vele, sarkon fordult, és beült a Porschéba. Arnold Jago megvárta, amíg kellő távolságba ér, majd kiszállt a kocsijából, odament a házhoz, és megnézte a számát. Ferguson a Cavendish téri lakásában dolgozott, és Glenn Miller zenéjét hallgatta. Amikor egyedül volt, gyakran elővette ifjúkora kedvenc lemezeit. Nemcsak Millert szerette, hanem a nagy brit együtteseket is. Lew Stone-t, Joe Losst és Al Bowllyt. Amikor a zenéjüket hallgatta, gondolatban újra 1940 háborús éveiben járt. Kemény idők voltak, de az ember legalább tudta, hányadán áll a világgal. Nem úgy, mint most. Manapság az ellenség ott ülhet akár a parlamentben is. 193 A bal oldalán lévő vörös telefon halkan megcsörrent. - Ki beszél? - Baker, uram. - Túlórázik, főfelügyelő? - A nyakamba szakadt egy rakás papírmunka. Tudja, hogy van ez. Gondoltam, érdekelni fogja, hogy Asa Morgan épségben visszaért Belfastból. A repülőtéri biztonságiak jelentették. - Azt nem tudjuk, mit keresett ott? - Nem, uram. - Ellenőrizte a Lisburni Katonai Hírszerzésnél O'Hagant? - Igen, de eltűnt. A körülményeket figyelembe véve ez nem meglepő. - Na és Morgan mire készül ma este? - Dr. Rileyval, a cambridge-i pszichológussal találkozott. A nő néhány napig a városban marad. Morgan fél kilenckor ment érte a Douro Place-re. Mindketten rendkívül elegánsak voltak. - Hová mentek? - Nem tudom, uram. Az emberem elvesztette őket szem elől. - Nagyszerű. Ezek szerint azért fizetjük, hogy úgy viselkedjen, akár egy idióta? - Tudja, hogy Morgan érti a dolgát. Az évek során kifejlesztett egy olyan ösztönt, mellyel 194 azonnal megérzi, ha követik. így élte túl Ciprust, Ádent és Ulstert is.
- Rendben, főfelügyelő, elég volt a meséből. A lényeg az, hogyha Morgan nem akarja, az ön emberei képtelenek a nyomában maradni. - Hacsak nem kapok hat, rádióval felszerelt kocsit. - Arról szó sem lehet. Sőt, megkérem, hogy állítsa le az emberét. Adjunk Asának egy-két napot, lássuk, mire megy. Ferguson letette a telefont, és Harry Baker átszólt a szomszédos irodában dolgozó tisztnek. - George, hívja vissza Mackenzie-t a Gresham Place-ről. - Azonnal, uram. Van valami különleges kívánsága? - Majd szólok, ha lesz. Baker letette a kagylót, majd felsóhajtott, és újra munkához látott. JLENCEDIK FEJEZET Abban a pillanatban, amikor Mackenzie-t visz-szarendelíék az irodába. Morgan kisurrant a la-kása hátsó kijáratán, és leintett egy taxit a Pont úton. Délután már mindent eltervezett, úgyhogy a taxissal egyenesen a St. Mark Főiskolához vitette magát, ahonnan a Chelsea-öböl gyalog ötperc-nvire volt. A Wethcrby és Fiai festékgyár egy erőmű közelében állt a kikötőben. Morgan az épület árnyékában felhúzta a fekete'bőrkesztyűt, valamint a sím a szkot. A bejárati kapun rácsok voltak, melyeket erős fényű biztonsági lámpák világítottak meg. s a távolból kutyák ugatása hallatszott. Morgan a délutáni látogatás alatt már kitervelte, melyik irányban hatol be az épületbe. A közelben lévő, apró duzzasztógát tetején átcsorgó víz a gyár felé kanyargott, s a férfi ott gázolt bele a vízbe. Megkapaszkodott a vízinövényekkel és hínárral benőtt, csúszós gát falában, s lassan elindult az épület felé. " ' • Néhány perccel később már a gyár hátsó udvarába vezető létrán mászott felfelé. Ahogy az udvarba ért, egyenesen az első emeleti tűzlétrá-hoz ment. Az ajtókát vastag vasrács védte, s lakattal voltak biztosítva. Morgan elővett egy harapófogót, és a lakat zárjába feszítette. Az ajtó egy pillanat alatt kinyílt, s a férfi nesztelenül besurrant rajta. Innen kezdve ismeretlen területre került. Nem tudta, mit tegyen, és sejtelme sem volt róla, mit talál odabent. Felkapcsolta a lámpáját, és óvatosan végigpásztázta a raktárt. A levegőben erős alkoholszag terjengett. Lecsavarta az egyik vashordó tetejét és beleszagolt. Ipari alkohol volt benne. Ezek szerint Jago nemcsak vízzel hígítja fel jó minőségű whiskyjét. Ez a szer nagy mennyiségben vakságot okozhat. Az ablakból egyenesen a központi udvarra lehetett látni. A kapu mellett bódé állt, és odabent egyenruhás biztonsági őr olvasgatott nyugodtan. A lábánál hatalmas termetű kutya aludt. Morgan óvatosan lement a falépcsőn, és egy tágas garázsban találta magát. Az ott álló két fur197 gon és a háromtonnás teherautó zsúfolásig volt pakolva drága skót whiskys palackokkal. A garázs bejáratát egy vasrúddal zárták le, és Morgan látta, hogy a lejáró egyenesen az udvar-bavezet. Egy ideig töprengett, mitévő legyen, majd visz-szament a tárolóhelyiségbe, lecsavarta az egyik vashordó tetejét, és oldalra fordította, hogy a tartalma a padlóra csorogjon. Amikor ezzel végzett, visszament a garázsba, és üresbe tette a teherautó sebváltóját, majd kiengedte a kéziféket. Levette az ajtóról a vasru-dat, és halkan kinyitotta a kapukat. Az ó'rbódé felől nem hallott neszt. Odalépett a teherautó hátuljához, és teljes erejéből tolni kezdte. Az autó először lassan, majd egyre gyorsabban gurult a lejárón. Morgan a hirtelen mozdulattól elvesztette az egyensúlyát, és a földre esett. Gyorsan felállt, és a lépcső felé futott, miközben a teherautó átszakította a kaput, és megállt az utcán. A tárolóhelyiségben meggyújtott egy gyufát, és az alkoholtócsába dobta. A folyadék azonnal lángra kapott, és a narancssárga nyelvek nyaldosni kezdték a terem távolabbi pontjain elhelyezett ládákat is. Morgan kirontott a vészkijáraton, és ahogy elérte a gátat, visszanézett. Az első emelet ablakai vörösen izzottak az éjszakában. Újra futásnak eredt ide-oda cikázva a King's út
felé vezető mellékutcák labirintusában. * * * Jago a klubban kapta meg a kellemetlen hírt. - Mi a franc folyik itt? Valaki ki akar szúrni velem? - Fogalmam sincs, Harvey- válaszolta Arnold. - A scotch, amit az utcán találtak, hová ment volna? - A Harwich kikötőbe. Croydonban, egy út menti kávézó mellett pakolták fel a fiúk. - Már csak ez hiányzott. A rendőrök bizonyára szimatolni fognak, és lehet, hogy valamelyik idióta ott hagyta az ujjlenyomatát, ahol nem kellett volna. - Nem juthatnak el hozzád, Harvey- jelentette ki határozottan Arnold. - A hely az ír Murphy nevén van. - Akkor tedd fel egy gépre, és küldd vissza azonnal a köztársaságba. - Ne aggódj, már megtörtént. Egy dublini csavargó, aki életében kétszer ha józan volt. Ezért választottam őt. A telefon csörögni kezdett, és Jago felvette a kagylót. 199 - Ki az? - Most már kész velem tárgyalni, Mr. Jago, vagy újabb tűzijátékot óhajt? - Maga rohadék! - Már mások is mondták, de térjünk vissza az üzlethez. Ha elárulja, honnan származnak a mauserek, leszállók magáról. Arnold a másik telefonon hallgatta a beszélgetést. Közbe akart szólni, de Jago leintette. - Oké, haver, győzött. A fickót, aki a fegyvereket szerzi nekem, Goldmannek hívják. Hymie Goldmannek. Megpróbálom elérni, aztán visszahívom magát. - Megígéri? - kérdezte Morgan gúnyosan. Jago az órájára nézett. - Még egy óra előtt jelentkezem. Jago letette a telefont, és a bárszekrényhez lépett, hogy öntsön magának egy whiskyt. Lassan, kortyonként itta meg az italt. Arnold néhányszor már látta ilyennek a testvérét, és tudta, hogy a tekintete semmi jót nem ígér. - Arnold, vidd magaddal Andy Fordot, aztán menjetek el a Douro Place-re, és hozzátok ide Morgan asszonykáját. Wappingban találkozunk. Egy órátok van. - Bajba kerülhetünk emiatt, Harvey. Miért nem mondod meg neki, amit tudni akar, és eltűnne végre az életünkből. - Már beszéltem Hymie Goldmannel, és nincs mit mondanom. - Nagyszerű - sóhajtott Arnold. - Ez még nem minden. A fickó tönkretette az alkoholszállítmányt, és ezt nem hagyhatom annyiban. Ráadásul megijesztett engem! Engem, Arnold! Jago megveregette az öccse arcát. - Gyerünk, indulj, fiacskám, még sok dolgunk van. * * * Körülbelül negyven perccel később megszólalt Morgan telefonja. - Awappingi Farmer's kikötőben várom, ezredes. Van ott egy raktárház, amely a Century Export Vállalaté. Fél óra múlva találkozzunk, és magammal viszem a fickót, aki lebonyolította a tranzakciót. - Ez igazán kedves magától. Mennyibe kerül ez nekem? - A megbeszélt ezer fontba. Ha megkapta, amit akar, tűnjön el az életemből. Nem akarok összetűzésbe keveredni a rendőrséggel. Sajnálom rá az időt és a pénzt, tudja, én ízig-vérig kapitalista vagyok. Morgan letette a telefont, és elővett egy Wal-ther PPK-t az íróasztala fiókjából. Ügyesen rá201 csavarta a Carswell hangtompítót, majd halkan fütyörészgetve, komótosan megtöltötte a fegyvert. * * * A raktárház hatalmas kőépület volt, melyet még a Viktória korabeli időkben emeltek. Akkoriban Britannia birtokában volt a világ egyik legbefolyásosabb kereskedelmi flottája. Jago a Rolls-Royce hátsó ülésén várakozott, és konyakot iszogatott. - Biztos, hogy nem kér egy kortyot, édesem? - fordult a mellette ülő Kate Rileyhoz. - Menjen a fenébe! - Ez igazán nem volt szép magától. Arnold az ajtó mellett állt, és Ford, az alacsony, tömzsi skót, az egyik ládán
ült. Zöld, prémes bőrkabátot viselt, melyet az amerikai hadsereg katonáinak utaltak ki télidőben. A kezében lefűrészelt csövű puskát tartott. - Tüntesd el azt a fegyvert - förmedt rá Har-vey, és odadobott elé egy ócska szőnyeget. - Bármelyik pillanatban itt lehet. Morgan a tűzlétra tetejéről szemlélte az eseményeket. Látta, hogy Ford hová teszi a puskát, s hogy Arnold az ajtónál áll, valamint hogy Jago mellett ott ül Kate Riley. 202 Halkan lelopakodott a tűzlétrán, és visszasietett az utca végébe, ahol a Porschét hagyta. Természetesen számított arra, hogy a dolog nem fog simán menni, de az eszébe sem jutott, hogy Kate is belekeveredhet. Beszállt a kocsiba, és dühösen megragadta a kormányt. * * * - Jön! - suttogta Arnold. Odakintről hallatszott a Porsche motorjának zúgása, majd teljes csend lett. Kinyílt a kapu, és megjelent Morgan. Katonai zubbonya nem volt begombolva, s a kezeit mélyen a zsebébe süllyesztette. Kate felszakította az ajtót, és a férfi felé rohant. - Csapda, Asa! - kiáltotta. - Csapdába csalták! Morgan átölelte a nőt, és közben hallotta, hogy Harvey Jago felnevet. A férfi, kezében egy üveg konyakkal és egy ezüstpohárral, kiszállt a kocsiból. - Ugyan már! Erre semmi szükség, hiszen mindannyian barátok vagyunk. Morgan a nőre mosolygott. Kate Riley még soha életében nem látott ilyen hűvös mosolyt, s észrevette, hogy a férfi szemében hideg fény csillan. 203 - Bántották? - Nem. - Akkor jo. Maga mögé loiía a nőt, és Jagóhoz fordult. - Azt hiszem, a barátja elfelejtette kibiztosítani a fegyvert, mielőtt a szőnyeg alá rejtette. - Andy! - kiáltotta Jago. Ford a lábával arrébb rúgta a szőnyeget, es felmarkolta a fegyvert, de Morgan gyorsabb volt nála. Előrántotta a Walthert, és két golyót röpített a tömzsi skót szívébe. Kate felhördült, és Morgan érezte, hogy ujjai a váliába mélyednek. - Menjen ki, és várjon meg a kocsiban! - Asa, elég volt ebből. - Menjen a kocsihoz, kislány! Kate vonakodva engedelmeskedett. Jago és a five re a kocsinál várakoztak. - Az isten szereimere, mondd már meg neki az iuazaí, Harvey. - Rendben. Hibáztam. Nem ítélhet el érte, Morgan. Maga meg en ugyanonnan jöttünk. -- Hát persze - válaszolta Morgan, (¦* gondosan célzott, majd ellőtte Jago ba! fülcimpáját. A férfi a kocsinak tantorodon, és vérző fülére szorította a kezét. Arnold odarohant hozza, és megragadta a kar-ját. - Mondd mar meg neki! Ez egy őrült, mindannyiunkká] végez, ha nem beszélsz! - Rendben, rendben! - nyögte Jago, de a fájdalom ellenére megpróbált kemény maradni. -. Hymie Goldman adta el a két mausert azoknak az ulsteri bolondoknak. Néhány hete itt járt, és ellenőrizte a raktárait. Különleges raktáraknak hívjuk, es Hymie minden szerdán ellenőrzi őket. Egyszer csak megjelent egy símaszkos férfi, és ledobott elé egy ezrest, persze borítékban, és azt mondta, hogy szüksége van egy hangtompí-íós fegyverre. Azt is mondta, hogy egy barátja ajánlotta Goldmant. - És? v - Hymie-nek volt még egy hangtompítós mausere, amit odaadott a férfinak. - Értem mondta nyugodtan Morgan, és felemelte a Walthert. - Ezúttal a jobb fülcimpá-jára célzok. - Esküszöm, hogy igazat mondok - kiáltotta rémülten Jago. Morgan ieengedte a fegyvert. - A hangjából ítélve attól tartok, tényleg igazat mond - válaszolta a férfi, és az ajtóhoz indult - Ezért még megfizet, Morgan.
- Nem hiszem. Szerintem az (esz a legjobb, Mr. Jago. ha eireiejtjük ezt a szerencsétlen ügyet. 205 Az ajtó bezárult mögötte, és hallották, ahogy felbőg a Porsche motorja. Jago vállát és karját vastagon borította a vér. - Harvey? - suttogta remegő hangon Arnold. - Semmi baj. Hívd fel Jordan dokit, és szólj neki, hogy balesetet szenvedtem. A Bailey utcai magánrendelőben várjon ránk. Arnold a földön fekvő Andy felé intett. - Mi legyen vele? - Senkinek sem fog hiányozni. Mondd meg Samnek, hogy küldjön ide egy takarítócsapatot, és reggelre hozzák rendbe a helyet. A hullát pedig ágyazzák betonba valamelyik építkezésen. Segíts beszállni a kocsiba. - Sajnálom, Harvey mondta könnyek között Arnold. - Semmi baj, öcsi. Igaza van a fickónak. Felejtsük el ezt a szerencsétlen ügyet. Megveregette a testvére arcát és elájult. Amikor odaértek a Douro Place elé, Morgan leállította a motort, és a nő felé fordult. - Sajnálom, ami történt. - Dehogy sajnálja. Maga megszállott, Asa, most már látom. Bármire képes azért, hogy elérje a célját, és senkit nem kímél. Ma este majdnem 206 engem is bajba sodort. És mi haszna volt? Jutott valamire? - Nem. - Elegem van. Maga túl kemény dió nekem. Összepakolom a dolgaimat, és még ma este visz-szamegyek Cambridge-be. - A történtek miatt nem kell aggódnia. Jago gondoskodni fog róla, hogy a rendőrség ne szimatoljon a környéken. - Úgy érti, hogy gondoskodni fog a hulla eltüntetéséről? Az isten szerelmére, Asa, maga szerint ez rendben van így? Kate Riley kiszállt a kocsiból, és becsapta az ajtót. Morgan megnyomott egy gombot, és hang nélkül leengedte az ablakot. - Sajnálom, kislány, de nem volt más választásom. Ráadta a gyújtást és elhajtott. Kate Riley egy ideig csak állt, és gondterhelten nézett a Porsche után, majd elővette a kulcsát, és fáradtan az ajtóhoz lépett. Tizedik fejezet A zuhogó eső ellenére már világosodott, amikor Seumas Keegan a Ballymenától kétmérföld-nyire lévő farmház felé indult az antrimi úton. A fáradtság szinte a csontjáig hatolt, s a karja rettenetesen sajgott a fehér kötés alatt. Tim Pat Keogh a konyhaablakból figyelte a fiút. Tully a kandalló mellett ült, és szalonnás rántottat evett. Tim Pat felvette a Sterling géppisztolyt. - Keegan közeledik a ház felé. Szedjem le? - Még nem. Nézzük meg, mit akar. Tim Pat kinyitotta az ajtót. Seumas Keegan sápadt volt. s a szeme alatt sötét karikák húzódtak. Kabátja átázott az esőben, és nedvesen tapadt ösztövér alakjára. - Jézusom, úgy nézel ki, mint egy hulla -mondta Tim Pat. - Beszélhetnék Mr. Tullyval? A férfi becsukta utána az ajtót, és szakszerű mozdulatokkal megmotozta. Kivette az esőka20S bátja zsebéből az automata fegyvert, és az asztalra dobta. Tully nem hagyta abba az evést, és tele szájjal szólt a fiúhoz. - Mit akarsz? - Azt mondta, Mr. Tully, hogy mindig akad hely magánál a jó embereknek. Tully öntött magának még egy csésze teát. - Mi történt a karoddal? - Eltört, Mr. Tully. - Azt tudom, hogy jobb kézzel nagyszerűen bánsz a fegyverrel, de O'Hagan azt mondta, a bal kezed nagyon gyenge. - Egy-két hónap múlva kutya bajom, Mr. Tully. Adjon egy lehetőséget. A fiú elkínzott arcán kétségbeesett kifejezés jelent meg. Tully elővett egy
gyufát, és a fogát kezdte piszkálni. - Nem adhatok, Seumas. Az igazat megvallva, hosszú pihenésre lenne szükséged. Nem gondolod, Tim Pat? - De igen, Mr. Tully - vigyorodott el a férfi, és kibiztosította a Sterlinget. Seumas egy pillanatra lehorgasztotta a fejét, de amikor újra felnézett, mosolygott. - Éreztem, hogy ezt fogja válaszolni, Mr. Tully. A kötés alatt lévő Lugerből kirepülő golyó azonnal végzett Tim Pattéi. 209 A hatalmas ember a komódnak esett, ugyanakkor Tully kirántotta az asztal fiókját, hogy kivegye a fegyverét. Keegan következő lövése a bal vállán találta el, s a földre döntötte. Kezét a sebre tapasztotta, és megpróbált felállni, de Keegan a koponyájába engedte az utolsó golyót. Tully fejjel előre a kandallóba zuhant, s a lángoló fahasábok a szőnyegre szóródtak. Seumas egy ideig csak nézte, majd sarkon fordult, és kiment a házból. * * * Morgan keveset aludt, és reggel hat órakor már talpon volt. A konyhába indult, hogy kávét készítsen magának, amikor megszólalt a telefon. - Maga az, ezredes? - hallatszott egy összetéveszthetetlen ulsteri akcentussal beszélő hang. - Itt Keegan beszél, Seumas Keegan. - Hol vagy? - Ballymena közelében. Gondoltam, jó, ha tudja, hogy elintéztem Tullyt és Tim Pat Keogh-t. - Örökre? - Már készítik is nekik a koporsót. Egy ideig csend volt, majd Morgan szólalt meg. - Mit fogsz most csinálni? - Délre megyek, pihenni. - És aztán? - Mégis mit gondol, ezredes? Tudja, az IRA-nál úgy tartják,hogy ha egyszer beszálltai a körbe, soha nem léphetsz ki. Maga jó ember, de sajnos rossz oldalon áll. - Emlékezni fogok erre, ha legközelebb találkozunk. - Mindkettőnk érdekében remélem, hogy soha többé nem fogunk. A vonal megszakadt, és Morgan letette a telefont. - A fene essen a köztársaságodba, Seumas Keegan! - morogta, és visszament a konyhába. * * * Később az ablak mellett ült, és rosszkedvűen kortyolgatta a kávéját. Nem azért volt letörve, mert megölt egy embert. Az öldökléshez már hozzászokott az évek során. Végül is Ford hivatásos gyilkos volt. - Ahogy te is, haver - suttogta maga elé walesi nyelven. - Legalábbis néhányan így gondolják. Eszébe jutott, amit Kate Riley mondott. Tudta, hogy a nőnek igaza van. Nincs tovább. Két nyomon indulhatott volna el. Az egyik Lieselott Hoffmann volt, a másik pedig a mauser. Mindkettővel kudarcot vallott. 211 Nincs más választása, mint az újságokból és a magazinokból kiollózni a lényeges, szamára szükséges információkat. Isten tudja, hányszor nézte már át az újságokat, mégi>> újra elo'veíte a Telegraphot, és elolvasta a iceíontosabb cikket. Amikor végzett, öntött magának egy újabb csésze kávét, és visszaüli az ablak mellé. Természetesen Megan halála nem von benne az újságokban, mert a sajtónak megtiltották, üoüv összefüggésbe hozzák a két eseményt. Csak egy apró cikk jelent meg a cserbenhagyá-sos gazolásról, mely során éleiéi vesztelte egy iskolás iany. Az autót a Cayswatei közeiében találták meg. Morgan agy gondolta, nincs semmi értelme, hogy a helyszínre menjen, de most. hogy zsákutcába jutott a nvoniozás. ana a/ elhatározásra jutott, hogy a szürke, londoni reggd pont megfelelő egy üven kiránduláshoz. A Porschét a CrKen Hiii Üaidensbcn hagyta. és kezében a London térképpé! leült egy padra. Ujjával követte a Krétai ámokíutásanak utvonalát, s próbálta rnagai a helyébe képzelni. Merre mehetett, miután elhagyta a kocsit?
Morgan felállt, és elindult a Leinster Terrace-on a Bayswater út felé, amelynek túloldalán ott volt a Kensington Gardens. - A helyedben átmentem volna az úton, és mint az őrült bevetettem volna magam a bokrok közé. Morgan automatikusan a legközelebbi bejárat felé ment, s a korai időpont ellenére rengeteg futót és kutyáját sétáltató embert talált a parkban. A Queen's Gate-en át hagyta el a parkot, s pontosan az Albert Hall előtt találta magát. Innen sokfelé mehetett. A földalattival perceken belül távol lehetett a helyszíntől. A Kensington Gardensen keresztül visszament a Bayswater útra, és dühösen megállt. - Valahová csak be kellett menekülnöd, te ro-hadék - suttogta maga elé. Elindult a közelben lévő olasz étterem felé, s egy pillanatra megtorpant. A falon poszterek sorakoztak egymás mellett. A sápadt, fénylő, fekete szemű férfi képe fölött egyszerűen csak annyi állt: Mikali. Már éppen tovább akart menni, amikor valamilyen furcsa oknál fogva megfordult, s eszébe jutott, hogy Baker aktájában szerepelt a Mikali név. Ő is ott volt a Cannes-i Filmfesztiválon, amikor a Krétai lelőtte az olasz filmrendezőt. 213 A poszter alján ott állt a dátum és az időpont. 1972. július 21., péntek, este 8 óra. Az ötlet kifejezetten őrültnek tűnt, Morgan mégis visszament a Leinster Terracera. Megpróbálta elképzelni, ahogy a Krétai kiszáll a kocsiból, és végigmegy ugyanazon az úton, amin ő. A távolban, a fák fölött kilátszott az Albert Hall kupolája. Átvágott az úton, és bement a parkba. A reggeli csúcsforgalomban óvatosan kikerülte a kocsikat, és megállt az Albert Hall bejárata előtt. A hirdetőn különböző előadók koncertjeit plakátozták ki. Daniel Barenboim, Previn, Moura Lympany és John Mikali neve szerepelt a plakátokon. A Bécsi filharmonikusok és John Mikali Rahmanyinov második zongoraconcer-tóját játsszák 1972. július 21-én, pénteken 8 órától. - Uramisten - mondta hangosan Morgan. -Ide jött. Ezért kellett a Paddington alagúton át jönnie, és ezért hagyta az autót Bayswaterben. Amikor visszaért a lakásába, újra elővette az újságcikkeket. A Cohen-merénylet és Megan halála a Daily Telegraph szombati, 22-ei számának más-más lapján szerepelt. A zenei oldalra lapozott, és azonnal megtalálta, amit keresett. A hosszú kritika mellett ott volt a zongoraművész fényképe is. Morgan sokáig tanulmányozta a képet. A megnyerő, komoly arcot, a fekete hajat és a sötét szemeket. Tudta, hogy képtelenség, amit művel, de odament a polchoz, és levette a Ki kicsoda? vaskos kötetét, és kikereste benne Mikalit. Az ismertetőben szerepelt Mikali légiós múltja is, és Morgan rájött, hogy mégsem képtelenség, amit gondolt. Bruno Fischer titkárnője nem sokkal kilenc óra után nyitotta ki a Golden téren lévő iroda ajtaját. Még alig vette le a kabátját, amikor megszólalt a telefon. - Jó reggelt, Fischer ügynökség. - Mr. Fischer bent van már? - kérdezte az ismeretlen, walesi akcentussal beszélő hang. - Tizenegy óra előtt nem szokott bejönni -válaszolta a titkárnő, és az asztal szélére telepedett. 215 - Ugye, jól tudom, hogy ő képviseli John Mi-kalit? - Igen. - A nevem Lewis - mondta Asa Morgan. - A Királyi Zeneakadémián vagyok utolsó éves, és a szakdolgozatomat korunk zongoraművészeiről írom. Arra gondoltam, hogy talán Mr. Mikali hajlandó lenne interjút adni nekem. - Attól tartok, ez nem fog menni. Most volt koncertje Helsinkiben, és onnan egyenesen Görögországba utazik. Tudja, ídrán van a villája. - Megkérdezhetem, mikor tér vissza? - Tíz nap múlva lesz koncertje Bécsben, de minden bizonnyal Athénból fog oda repülni. Sajnos nem tudom megmondani, mikor jön vissza, és azt sem garantálhatom, hogy egyáltalán hajlandó lesz önnek interjút adni. - Sajnálom - mondta Morgan. - A kedvenc koncerthelyeiről szerettem volna
érdeklődni. - Párizs - mondta a nő. - Párizsban és Londonban játszik a legtöbbször. - És Frankfurtban? Játszott már ott? - Úgy is mondhatjuk. - Ezt hogy érti? - A múlt évben adott ott koncertet, amikor a keletnémet minisztert meggyilkolták. - Köszönöm. Igazán sokat segített. * * 216 Morgan a telefon mellett ült, és a hallottakon gondolkozott. Valami nagyon nem stimmelt az ügyben. Túl egyszerűnek tűnt. Hirtelen megcsörrent a telefon. - Bocsásson meg, Asa - szólt a kagylóba Kate Riley. - Elragadtattam magam és... - Hol van? - Cambridge-ben. - Furcsa dolog történt velem ma reggel. Elmentem abba az utcába, ahol a Krétai hagyta az autóját, és gyalog próbáltam kitalálni, merre ment. - Na és? - A Kensington Gardensen keresztül az Albert Halihoz jutottam. Megláttam ott egy plakátot, ami felkeltette az érdeklődésemet. Az egyik koncert pontosan akkor kezdődött, amikor Megan meghalt. - Koncert? - A nő érezte, hogy összeszorul a torka, és a hangja megremeg. - John Mikali játszotta Rahmanyinov második zongoraconcertóját. 1971-ben a Cannes-i Filmfesztiválon a Krétai meggyilkolt egy olasz filmrendezőt, majd mintha a föld nyelte volna el, felszívódott. Mikali is a hotelben volt akkor. -Na és? - Mit gondol, ki adott koncertet akkor, amikor a múlt évben lelőtték a keletnémet minisztert Frankfurtban? 217 Kate Riley mély lélegzetet vett. - Asa, ez őrültség. John Mikali a világ egyik legjobb zongoristája. Nemzetközileg elismert művész. - Aki kölyökként két évet töltött el az idegenlégióban. Tudom, hogy a történet bizarr, de érdemes utánajárni. - Beszélt már erről Baker főfelügyelőnek? - Ugyan, dehogy. Az ügy csak rám tartozik. Majd jelentkezem, ha megtudtam valamit. Miután letette a telefont, Kate Riley gyorsan előkereste Bruno Fischer telefonszámát, és felhívta a férfit. - Bruno? Itt Katherine Riley beszél. - Mit tehetek önért ilyen korán reggel? - John mikor jön vissza Helsinkiből? - Nem jön vissza. Szabadságra utazott. Egyenesen Athénba repült, ahonnan ídrára ment. Ha beszélni akar vele, ott megtalálja. Tudja a számát, ugye? Az egyetlen jó dolog azon az isten háta mögötti helyen az, hogy van telefon. Kate kikereste ídra hívószámát, de háromszor kellett tárcsáznia a hosszú számsort, mielőtt negyedjére kicsengett a telefon, és felvette valaki. - Te vagy az, John? - Katherine! Hol vagy?- kérdezte vidáman a férfi. 218 - Cambridge-ben. Azt hiszem, néhány napra el tudok szabadulni. Meglátogathatlak? - Persze. Mikor érkezel? A nő az órájára nézett. - Még el kell intéznem néhány dolgot, de a délutáni járattal ott lehetek. Ha nem érem eí, az estivel megyek. Ez azt jelenti, hogy leghamarabb holnap reggel lehetek ott. - Konsztantinosz a kikötőben fog várni. Katherine letette a telefont, és egy ideig csak nézett maga elé. Micsoda ostoba feltételezés! Abban a pillanatban teljes szívéből gyűlölte Asa Morgant. * * Morgan a Telegraph információs szolgálatának a pultjánál várakozott. A kedves, fiatal nő, aki a segítségére volt, eltűnt az irattárban, és öt perccel később hatalmas aktakupaccal tért visz-sza.
- Mikali, John, elég sok mindent találtam róla. Morgan az asztalhoz vitte az anyagot, és lapozgatni kezdte az újságcikkeket. A legtöbb angol és amerikai újságokból származott, de akadt néhány francia is. Az egyik koncert időpontja egybeesett a Vasszilikosz-gyilkossággal, a másik pedig a torontói orosz lelövésével. 219 Volt egy cikk a Paris-Matchban, amit Morgan figyelmesen átolvasott. A franciatudása gyenge volt, de a szöveg lényegét megértette. Mikali légiősként eltöltött éveiről volt benne szó. A következő lapon fényképeket közöltek. Az egyiken Mikali ejtőernyőssapkában és terepszínű egyenruhában volt, a másikon pedig a légiósok fehér képijét viselte. Morgan jól megnézte a kemény, fiatal arcot és a kifejezéstelen tekintetet, majd becsukta az aktát. Eleget látott. Tudta, hogy megtalálta a. Krétait. Nem sokkal egy óra után Kim bevezette Bakert Ferguson nappalijába. A dandártábornok a kandalló mellett ült, és jóízűen ette a szendvicsét, miközben a The Timest olvasta. - Gondterheltnek tűnik, főfelügyelő. - Asa Athénba ment a tizenegy órás géppel. A Különleges Egységnek nem állt jogában visszatartani őt. - Gondolom, a British Airways gépével ment. - Nem, az Olympickal. - Szóval hűtlen lett a hazájához. - Telefonon rendelt jegyet, és tíz perccel a beszállás előtt vette át. Csak kézipoggyász volt nála. - Görögország és a Krétai. A kettő mindenféleképpen összefügg egymással. - Akarja, hogy értesítsem a görög Különleges Egységet, hogy várják Athénban? - Nem. - Rendben, uram. A D15-nek van embere az ottani követségünkön? - Igen. Rourke kapitány, a katonai attasé asz-szisztense. - Figyelhetné Morgant, miután megérkezik. - Jó ötlet lenne, főfelügyelő, de ahogy már maga is mondta, Asa Morgant csak akkor lehet követni, ha ő is így akarja. Ettől függetlenül felhívhatja Rourkeot. Használja a piros telefont, azzal gyorsabb. Ferguson újra a The Timesba temetkezett, és Baker az asztalon álló piros telefonhoz lépett. Közölte a központossal, hogy kapcsolja az athéni brit nagykövetséget. * * * Charles Rourke kapitány egy oszlopnak dőlve olvasta az újságját elmélyülten, amikor Morgan a vámvizsgálat után kilépett az ajtón. A kapitány a görögök által nyári hőségben hordott, vékony vászonzakót viselt, s így nem rítt ki a tömegből. 221 A hivatásos katonák civilben is felismerik egymást, s ezúttal Morgannak szerencséje volt, mert szokatlanul jó arcmemóriája révén emlékezett Rourke-ra, aki részt vett a Sandhurstben tartott gerillaharcokról szóló előadásán. Ferguson óvatos - gondolta Morgan. Egyenesen a pénzváltóhoz ment, és kétszáz fontnyi drachmát vásárolt, majd kilépett a repülőtér épületéből, és leintett egy taxit. Utoljára néhány éve járt Athénban a NATO megbízásából. Eszébe jutott a hotel neve, ahol akkor megszállt, s szólt a sofőrnek, hogy vigye oda. - Ismeri a Green Park Hotelt a Kristou utcában? - Persze- válaszolta a sofőr és elindult. Charley Rourke beszállt a fekete Mercedesbe. - Kövesse azt a taxit. Ő is emlékezett Morgan akadémián tartott előadására. Furcsa, hogy néha megváltoznak az erőviszonyok. Mosolyogva hátradőlt az ülésen, és rágyújtott egy cigarettára. * * * Morgan az órájára nézett, s azonnal rájött, hogy át kell állítania athéni időre. - Elérem még a ídrára induló szárnyashajót? - Persze. Nyári rend szerint közlekedik. Az utolsó fél hétkor indul. - Mennyi ideig tart az út? - Másfél óra. Gyönyörű helyeken halad át, sok szép dolgot láthat. Fél tízig nincs sötét ilyenkor. Akarja, hogy a pireuszi kikötőbe vigyem?
Morgan óvatosan a nyomukban haladó Mercedes felé fordult. - Nem, inkább majd holnap. Egyelőre szeretnék eljutni a hotelbe. - Angol létére nagyon jól beszél görögül. Morgan úgy érezte, jobb, ha nem árulja el, hogy a Cipruson eltöltött három év alatt sajátította el a nyelvet, miközben terroristákra vadászott. - Néhány évig Nicosiában dolgoztam egy angol borfeldolgozó üzemben. A sofőr mindentudó arccal bólintott. - Mostanában jobban mennek arrafelé a dolgok. Úgy tűnik, Makariosz tudja, mit csinál. - Reméljük. A Green Park Hotel előtt kifizette a taxist, és látta, hogy a fekete Mercedes megáll az út túloldalán. Sietve felment a bejárati lépcsőn, és Rourke gondolkodás nélkül követte. 223 Morgan nem jelentkezett be a recepción, hanem egyenesen a lépcsőhöz ment, s Rourke úgy tett, mintha a valutaárfolyamokat tanulmányozná a kifüggesztett táblán. Amikor Morgan felért az első emeletre, Rourke utána indult, de a férfi a másik oldalon visszament az előtérbe, és lement az alagsorban lévő éjjel-nappali étterembe vezető szűk lépcsősoron. Keresztülvágott az asztalok között, s miközben Rourke azon gondolkozott, merre induljon, a hátsó kijáraton át elhagyta a hotelt. Rourke odalépett az ajándékokat áruló hölgy pultjához. - Elnézést, nem látta véletlenül a barátomat? Esőkabátot viselt és barna bőrtáska volt nála. Nem találom sehol. - De igen, uram. Az étterembe ment. Rourke azonnal rájött, hogy vesztett, és az étterembe indult. Asa Morgan akkorra már átvágott a parkon, és a túloldalon lévő taxiállomáshoz sietett. Beült a sor elején álló autóba, és intett a sofőrnek, hogy indulhat. - A pireuszi kikötőbe. El kell érnem a Repülő Delfint, amely fél hétkor indul ídrára. - Nem hiszem, hogy sikerülni fog, uram. - Ötszáz drachmáért megpróbálná? Morgan bekapcsolta a biztonsági övet, és a sofőr mosolyogva a gázpedálra taposott. 224 Tizenegyedik fejezet Katherine Riley fél négykor ért a Heathrow-ra, és nyomában a csomagjait cipelő hordárral, egyenesen a British Airways jegypénztárához ment. - Sajnálom, asszonyom, de az utasok már a gépen ülnek. Megnézzem, hogy ván-e hely a hétórás járaton? - Igen, legyen szíves. Még ma este Athénba kell érnem. A férfi ellenőrizte a számítógépes nyilvántartást. - Van hely, de sajnos a gép görög idő szerint éjjel fél egykor landol. - Nem baj, úgyis korán reggel kell továbbmennem. - Rendben, asszonyom. Legyen szíves adja ide a csomagjait. * * * Ezúttal Ferguson hívta fel Bakert az Athénból kapott rossz hír hallatán. 225 - Most beszéltem Rourke-kal. Úgy tűnik, Asa könnyedén meglépett előle. - Te jó ég - fakadt ki szokásától eltérően Baker. - Honnan szedi össze ezt a rakás idiótát? - Maga a Teremtő választja ki őket, s mi, halandók nem kérdőjelezhetjük meg a döntését. - Mihez kezdünk most, uram? - Mr. Micawberhez hasonlóan ülünk és várjuk, hogy valami történjen. Morgan tíz perccel a szárnyashajó indulása előtt ért a kikötőbe. Megvette a jegyét, és leült az ablak mellett. Nyugodt este volt, s a Repülő Delfin teljes sebességgel száguldott rendeltetési helye felé. A hajóról gyönyörű kilátás nyílt Szalamisz kéklő vizére, Éjina és Páxosz szigetére, melyek ezernyi fényben pompáztak az esti szürkületben. Morgan azonban nem törődött a látvánnyal. A hajó orrába ment, és a korlátra dőlve csak egyvalamire tudott gondolni. John Mikalira. Mit tesz majd, ha találkoznak? Fegyvere sincs. Őrültség lett volna, ha megpróbálja áthozni a
repülőtéri biztonsági kapun. Természetesen megszokta már, hogy bizonyos helyzetekben a kezét kell használnia. 226 A hajó rövidesen megérkezett ídra kikötőjébe. A sziget kopárnak és elhagyatottnak látszott, és Morgan enyhe csalódást érzett. Amikor azonban a Repülő Delfin kikötött, ídra teljes szépségében tárult fel a látogatók előtt. A domboldalon megbúvó házak egymás mögötti sorokban épültek, s csak macskakövekkel kirakott úton lehetett feljutni hozzájuk. Az éjszakai élet kezdett felélénkülni, s vidám csoportok indultak a borozók felé. Morgan is leült egy asztalhoz nem messze a parti kolostortól. A pincér kifogástalanul beszélt angolul, így Morgan nem használta a görögöt. - Maga amerikai? - kérdezte a pincér. - Nem, walesi vagyok. - Még sohasem jártam Walesben. Londonban már voltam. Egy évig dolgoztam Chelsea-ben. - Elege lett belőle? • - Túl hideg volt - mosolyodott el a pincér. -Itt majdnem mindig meleg van. A lányok szépek, és sok a turista. Pihenni jött ide? - Nem, újságíró vagyok. John Mikalival, a zongoraművésszel szeretnék interjút készíteni. Úgy tudom, itt van a villája. - Igen, Molosz közelében. 227 - Hogy jutok oda? Jár arra busz? A pincér elmosolyodott. - ídrán nem használnak járműveket. Tiltja a törvény. Itt szamárháton vagy gyalog közlekednek az emberek. Én a szamarat ajánlom, a sziklás részek miatt. Tudja, olyan itt minden, mint a régi időkben. - És Mikali? - A villája hét kilométernyire van innen egy sűrű fenyves közepén. Gyönyörű hely. Motorcsónakkal szokta odaszállíttatni a szükséges dolgokat. - Kölcsönözhetek egy csónakot, ami odavisz? - Csak akkor, ha várják magát. Morgan megpróbált csalódottnak látszani. - Akkor mit csináljak? Elővette a tárcáját, és egy százdrachmás bankót tett az asztalra. - Hálás lennék, ha segítene nekem. A pincér elvette a pénzt, és a zakója zsebébe süllyesztette. - Tudja mit? Felhívom telefonon, és majd ő eldönti, hogy akar-e beszélni magával vagy sem. Rendben? - Nagyszerű. - Hogy hívják? - Lewis. - Maradjon itt, azonnal visszajövök. ¦ 228 A pincér bement a borozóba, és kikereste a számot a telefonkönyvben. - Jó estét, Mr. Mikali! Andrew vagyok, a pincér Nikosz borozójából. ' - Mit tehetek magáért? - Egy férfi érkezett a szárnyashajóval, és azt kérdezte, hogy juthat el magához. Újságíró, és szeretne riportot csinálni önnel. - Amerikai? - Nem, Walesi. A neve Lewis. - Walesi? - kérdezte hitetlenkedve Mikali. -Ez igazán érdekes. Rendben, Andrew, de csak egy órát adok neki. Elküldöm érte Konsztantinoszt, kérem, mutassa meg neki, kit kell elhoznia. - Rendben, Mr. Mikali. A pincér visszament Morganhoz. - Szerencséje van. Találkozhat vele, de csak egy órát kapott. Elküldi magáért az öreg Konsztantinoszt. Majd szólok, ha megérkezik. - Nagyszerű. Meddig kell várnom? - Elég sokáig ahhoz, hogy legyen ideje megvacsorázni - mosolyodott el a pincér. - Halat ajánlanék. Friss, nemrég hozták. * * * Morgan megvacsorázott, s éppen letette az evőeszközöket, amikor a pincér megveregette a 229 vállát, s a közeledő fehér motorcsónak felé mutatott.
- Jöjjön, bemutatom magát. A csónak a kikötő falának ütődött, s a fedélzetről egy tizenkét év körüli kisfiú ugrott a partra. Foltos pólót és farmert viselt. A pincér megsimo-gatta a gyerek fejét, mire az kedvesen elmosolyodott. - Ő Niki, Konsztantinösz unokája, ő pedig maga Konsztantinösz. Konsztantinösz Melosz alacsony, napbarnított, cserzett arcú, erős ember volt. Halászcsizmát, inget, foltos nadrágot és kalapot viselt. - Ne tévessze meg a külseje - suttogta a pincér. - Az öreg csirkefogónak két gyönyörű háza van a városban. Az úr, Mr. Lewis - emelte fel a hangját. Konsztantinösz arca meg sem rezdült. - Mehetünk, uram - mondta akadozva angolul, azzal megfordult, és visszament a kormányosfülkébe. - Biztos azt hiszi, hogy elkapja az ördög, ha sötétedés után kint van magyarázta a pincér. -Az öregek egyformák errefelé. A nők legtöbbjéről azt tartják, hogy boszorkány. Később találkozunk, Mr. Lewis. Morgan a fedélzetre lépett, és a kisfiú követte. Behúzta a vastag kötelet, és a motorcsónak ki230 úszott a kikötőből. A parton álló ágyúk úgy meredtek a tenger felé, mintha még mindig a támadó török flottát várnák. * * * Gyönyörű este volt, de a távoli, bíborszínben játszó felhőket lassan elnyelte az éjszaka sötétje, ídra házainak ablakában fények gyúltak, s megannyi szentjánosbogárként világítottak a hazatérő hajósoknak. Morgan a kormányosfülkébe ment, és megkínálta Konsztantinoszt egy cigarettával. - Milyen messze van? - Tizenöt-húsz percnyire. -Nagyon szép- nézett körül Morgan. Az öreg nem válaszolt, s Morgan egy idő után megunta a próbálkozást. Lement az utastérbe, ahol a kisfiú az asztalra terített sportújságot olvasta. A borítón a liverpooli futballcsapat képe látszott. - Szereted a focit? A fiú vidáman elmosolyodott, és a képre mutatott. - Te szeretni Liverpool? - kérdezte angolul. - Inkább a Cardiffot részesítem előnyben, de ha alaposabban meggondolom, a Liverpool sem rossz. 231 A fiú újra elmosolyodott, és a szekrényhez lépett. Elővett egy drága polaroid fényképezőgépet, és csinált egy képet Morganról. - Drága játék. Kitől kaptad? - Mr. Mikalitól. Kedves ember. Morgan felvette a képet, és figyelte, ahogy a színek lassan életre kelnek. - Igen - mormolta -, bizonyába igazad van. A fénykép elkészült, és Niki Morgan elé tartotta. -Jó? - Igen - paskolta meg a gyerek fejét -, nagyon jó. Katherine Riley újra felhívta Mikalit. - Még mindig a Heathrow-n vagyok. Késik a gép- Szegény drágám. - Túl vidám a hangod. - Jókedvem van. - A reggeli szárnyashajóval ott vagyok. - Konsztantinosz várni fog rád. Ne állj szóba idegenekkel. Mikali meghallotta, hogy közeledik a motorcsónak, s gyorsan letette a telefont. Kinyitotta az erkély ajtaját, és kilépett az éjszakába. A távcsövet a szeméhez illesztette, és figyelte, ahogy a csónak a kikötőbe ér, és Konsztantinosz idős felesége, Anna elveszi az unokájától a vastag kötelet. Morgan a partra lépett, s Mikali csak egyetlen pillantást vetett rá. Visszament a nappaliba, ahol a kandallóban vidáman lobogott a tűz, és öntött magának egy pohár Courvoisier-t jéggel. Elővette az asztal fiókjából a Walthert, és gyorsan á csőre csavarta a hangtompítót. . A fegyvert az övébe dugta, majd kinyitotta az összes ablakot, és a spalettákat a falhoz erősítette. Az esti szél beáramlott a szobába, és virágillattal töltötte be a levegőt.
Mikali lekapcsolta az összes villanyt, s csak az olvasólámpát hagyta égve. Odament a Bluthner-hez, és játszani kezdett. * * * A meredek ösvényen haladva egy szinte kezdetleges viskóhoz értek. A kutya ugatni kezdett, s az asszony beterelte a kisfiút a házba. Konsztantinosz szó nélkül folytatta az utat felfelé, és Morgan követte. A kertben az olajfák mellett cserepekbe ültetett kamélia és hibiszkusz illatozott, s az éjszaka jázminillatban úszott. 233 A halk, furcsa zongoradarab elmosódva hatolt el hozzájuk, s Morgan egy pillanatra megtorpant. Konsztantinosz megállt, és kifejezéstelen arccal intett a férfinak, hogy kövesse. Felmentek a lépcsőn, s egy hatalmas, terméskőből épült, zöld spalettás, piros tetős épülethezjutottak, melynek falát borostyán futotta be. Konsztantinosz kinyitotta a vaskeretes tölgyfa ajtót, és bevezette Morgant a sötétségbe borult előszobába. A távolabbi szobából halvány fény szűrődött ki, s odabentről halk zene hallatszott. Az öreg intett Morgannak, hogy lépjen be, majd letette a kézitáskáját, és szó nélkül távozott. - Jöjjön be, Mr. Lewis - szólt Mikali. A szoba hosszú volt, s fehérre meszelt falai szinte világítottak a sötétségben. A berendezése egyszerű volt, s a padlót tisztára súrolt kőlapok fedték. Mikali a kandalló mellett ült, s a Bluth-ner-versenyzongorán játszott. - Vegye le a kabátját. Morgan a székre dobta a zubbonyát, és lassan előrelépett. A torka kiszáradt, a lélegzete elakadt, s úgy érezte, mintha egy álomban lenne. A zene a lelke mélyéig hatolt. - Ismeri ezt a darabot, Mr. Lewis? - Igen. Gabriel Grovlez. Mikali meglepettnek látszott. - Igazán jó ízlése van. 234 - Nem mondhatnám. A lányom vizsgadarabja volt a Királyi Zeneakadémián. - Sajnálom, ami vele történt. Megpróbáltam kikerülni, ezredes. Morgan már túl volt azon, hogy meglepődjön. - Meglehet. Amikor megölte Sztefanakiszt Párizsban, elengedte a sofőrt, s a szobalányt sem bántotta a berlini Hiltonban. Mit képzel, ki maga, Isten? - Mindig tartom magam a játékszabályokhoz. Nem ők voltak a célpontjaim. - A játékszabályokhoz? Miféle játékról beszél? - Magának tudnia kellene. Elég régóta vesz részt benne. A világ legizgalmasabb játéka, amelyben az életünk a tét. Ne mondja nekem, hogy van ennél izgalmasabb dolog a világon. - Maga őrült. Mikali felvonta a szemöldökét. - Miért? Ugyanezt tettem egyenruhában, s akkor kitüntetést kaptam érte. Akárcsak maga. Amikor a tükörbe néz, engem lát, nem igaz? Mikali lassúról gyors, ütemes darabra váltott. - Csodálkozom, hogy egyedül jött. Hol vannak a D15 és a Különleges Egység emberei? - Egyedül akartam elkapni. Morgan a zongorához lépett, és Mikali másik darabba fogott. 235 - Tetszik? Prokofjev negyedik, balkezes zon-goraconcertója. Mikali felemelte a jobb kezét, és Morganra lőtt a Waltherral. A férfi oldalra ugrott, de a golyó súrolta a vállát. Megragadta az olvasólámpát, és kitépte a zsinórját a foglalatból. A Walther újra felugatott, de Morgannak sikerült kimenekülnie a legközelebbi ablakon keresztül. Átrohant a kerten, és a sziklák felé indult. A kutya újra ugatni kezdett, s Mikali habozás nélkül követte Morgant. Az ég teljesen sötét volt, csak a horizonton látszott némi rózsaszín. Morgan felért a szirtre, és rájött, hogy nincs hová menekülnie. Ahogy ott állt, tökéletes célpontot szolgáltatott Mikali számára, aki futás közben rálőtt. Morgan felkiáltott, s a sziklák közé zuhant. Mikali az odalent gomolygó homályba nézett. Mögötte léptek zaja hallatszott, s puskával a kezében megjelent Konsztantinosz. Odanyújtotta a magával hozott lámpát Mikalinak, aki végigpásztázta az örvénylő vizet.
- A fiú ágyban van már? - kérdezte. - Igen - bólintott az öreg. - Rendben. Dr. Riley az első szárnyashajóval érkezik Athénból. Szóltam neki, hogy kimész elé. 236 Mikali visszament az erkélyre, s az öregember keresztet vetve nézett utána. * * * Jean-Paul Deville egy órával később érkezett meg párizsi lakásába. Együtt vacsorázott a munkatársaival, akik tovább folytatták a szórakozást a Montmartre egyik, középkorú férfiak által kedvelt bárjában. Deville azonban egy kifogással kimentette magát, és hazafelé indult. Éppen a kabátját vette le, amikor megszólalt a telefon. - Már egy órája próbállak hívni- szólalt meg Mikali. - Vacsorázni voltam. Valami baj van? - Itt járt a walesi barátunk. Mindent tud rólam. - Uramisten. Honnan? - Fogalmam sincs. Azt hiszem, senkinek sem beszélt még. Egymaga akart elkapni. - Elintézted? - Ugy is mondhatjuk. Deville egy ideig gondolkozott. - A körülményeket figyelembe véve az lesz a legjobb, ha találkozunk. Ha a reggeli géppel Athénba repülök, görög idő szerint egy órakor ídrán lehetek. Neked megfelel így? 237 - Tökéletesen. Katherine Riley ma reggel érkezik, de ne aggódj miatta. - Rendben. Akkor viszlát holnap. Mikali öntött magának egy pohár konyakot, és kinyitotta Morgan dossziéját. Elővette belőle a fényképet, és egy ideig csak nézte a kemény arcot és az elszánt tekintetet, majd az iratokkal együtt a tűzbe dobta. Leült a zongorához, és Grovlez darabját kezdte játszani. Tizenkettedik fejezet Georgiosz Patakosz egész életében halász volt, s hetvenkét éve élt a Mikali háza fölötti fenyőerdőben megbúvó farmon. Mind a négy fia Amerikába költözött, s csak a felesége, Maria maradt ott vele segítségképpen. A férfi nem mindig ismerte be, de az asszony ugyanolyan jól értett a hajózáshoz, mint ő. Hetente kétszer, éjszakánként vetették ki a hálójukat, s a hajó lámpáit kikapcsolva, a part mentén mentek be a kikötői borozóba, ahol vámmentes cigarettát és egyéb csempészárut vásároltak. Visszafelé haladva volt idejük a halászatra is. Aznap éjjel Maria bekapcsolta a hajó orrában lévő, hatalmas lámpákat, melyek fénye odavon-zotta a halakat, de állatok helyett egy véres arc nézett vissza rá a vízből. - Uram, segíts, egy tengeri ördög - kiáltotta az öreg Georgiosz, és szúrásra emelte a szigonyát. 239 - Vén bolond, menj innen! - szólt rá a felesége. - Nem látod, hogy ez egy ember? Segíts, húzzuk be a hajóba. Morgan a hajópadlón feküdt, mialatt a nő a sebeit vizsgálta. - Lelőtték - mondta a férfi. - Azt én is látom. Két golyót kapott. Egyet a vállába, a másikat pedig a bal karjába. - Mit csináljunk vele? Elvigyük a városba, az orvoshoz? - Minek? - kérdezte a nő, aki az ídrai asszonyokhoz hasonlóan kizárólag a gyógynövények életet adó erejében bízott. - Én is meg tudom csinálni azt, amit ő. Aztán ott a rendőrség. Mit mondunk nekik, honnan van a cigaretta? Túl öreg vagy ahhoz, Georgioszom, hogy börtönbe vonulj. Morgan kinyitotta a szemét. - Ne szóljanak a rendőrségnek - nyögte görögül. Maria a férjéhez fordult, és a vállára ütött. - Látod, a hajótöröttünk okosabb nálad. Vigyük ki a partra, mielőtt meghal itt nekem. * * * 240 Morgan látta, hogy a hajó a hatalmas kövekből épült móló felé tart, amely végén fenyőfák hajladoznak. Nem tudhatta, hogy százötven évvel azelőtt a görög
függetlenségi háború alatt a kis öbölben húsz felfegyverzett hadihajó várta, hogy megtámadhassa az arra járó török flotta merész hajóit. Az eső elállt, és a holdfény megvilágította a viharvert épületeket. Az öregember partra segítette Morgant, s ahogy a hirtelen mozdulattól megszédült, Maria meglepő erővel ölelte át a derekát. - Ne hagyd el magad, fiam, tarts ki. Morgan csodálkozva hallotta a saját nevetését. - Fiam? Majdnem ötvenéves vagyok. Ötven nyomorult éves. - Akkor az élet már nem tartogat számodra meglepetéseket. Az egyik épület ajtajában megjelent az öreg Georgiosz, s kantárszáron odavezetett hozzájuk egy öszvért. Az állat hátán nem volt nyereg, csak pokróc, s a hátára volt erősítve egy fából és bőrből készült láda. - Mit csináljak ezzel? - Szállj fel rá, fiam. A hegyekbe megyünk, s ott biztonságos, meleg fészek vár rád - mondta az asszony, és megsimogatta a férfi arcát. - Meg241 teszed a kedvemért, ugye? Szedd össze magad, és hazaviszlek. Morgan hosszú évek óta most először érezte, hogy könnybe lábad a szeme. - Igen, mama - mondta walesi nyelven. - Vigyél haza. A lövés okozta sérülés néhány embernél zavart okoz az idegrendszerben, s a fájdalom csak jóval később jelentkezik. Ahogy az öszvér elindult felfelé a sziklás hegyoldalon, Morgan iszonyú fájdalmat érzett. Georgiosz vezette az állatot, Maria pedig Morgan övét fogta, nehogy leessen. - Jól vagy? - kérdezte a nő görögül. - Igen. Elpusztíthatatlan vagyok, és bosszút állok azon a rohadék Mikalin. A fájdalom tüzes vasként égette a bőrét. A Koreában, Ádenben és Cipruson szerzett sebesülések sajogni kezdtek, s Morgan úgy markolta a láda szélét, mintha az élete függne tőle. A nő tudta, mit érez, s a keze még szorosabban fonódott a férfi övére. - Tarts ki, fiam. Nem szabad feladnod - hallotta a férfi a fájdalom bíbor ködén át az asszony szavait. Amikor fél órával később megérkeztek a hegyekben lévő házikóhoz, Georgiosz kikötötte az öszvért, és le akarta segíteni Morgant, de a férfi 242 ujjai olyan erővel markolták a ládát, hogy egyenként kellett kifeszíteni őket. * * * Katherine Riley rendkívül kimerült volt az éjszakai repülés után. Négy órát töltött egy athéni hotelben, de a hőség miatt képtelen volt egy percet is aludni. Végül felkelt, és rendelt egy taxit, amely a kikötőbe vitte. Még ídra szépséges látványa sem tudta lekötni. Nagyon félt. Arra az ostoba feltételezésre gondolt, amit Morgantól hallott. Mikalinak adta magát, s a férfi olyan boldogságot ajándékozott neki cserébe, melyet apja halála óta nem érzett. Mindez nem lehet igaz. Hiába próbálta azonban meggyőzni magát, nem sikerült. A Repülő Delfin kikötött, és Konsztantinosz odament hozzá, hogy elvegye a bőröndjét. Katherine mindig úgy érezte, hogy a férfi nem kedveli, s valamiért lenézi őt. Csak ritkán szólalt meg, s a hallgatását kevés angol tudására fogta. - Niki nincs itt? - kérdezte tőle, amikor a férfi bement a kormányosfülkébe. Konsztantinosz nem válaszolt. - Athénban van az anyjánál? 243 Kihajóztak a tengerre, és teljes sebességgel a villa felé indultak. Katherine feladta a próbálkozást, s visszament a fedélzetre. Leült, és a reggeli napfény felé fordította az arcát. Amikor a mólóhoz értek, Mikali, Anna és a kisfiú már vártak ra. A férfi sötét napszemüveget, fehér pólót és kifakult farmert viselt, s izgatottan integetett. Katherine még soha életében nem félt ennyire, de még akkor sem tudta, mit fog mondani, amikor Mikali már kisegítette a partra. A férfi vidám mosolya pedig egy pillanat alatt szertefoszlott. - Katherine, mi a baj? - Nagyon fáradt vagyok. Órákon át vártam a Heathi ow-n, aztán a repülés, s ráadásul az a ször-n\ű hotel Athénban. Mikali kedvesen átölelte a vállát, és újra elmosolyodott. - Emlékszel, mit mondott Scott Fitzgerald? Egy forró fürdő után bármire képes
vagyok. Neked is erre van szükséged. Felvette a nő bőröndjét, és mondott valamit görögül Konsztantinosznak. - Mit mondtál neki? 24- Hogy délben menjen vissza ídrába. A francia ügyvédemet, Jean-Paul Deville-t várom Párizsból. Már beszéltem róla neked. - Itt marad? - Legfeljebb egy napig. Alá kell írnom néhány papírt. De egyelőre ne törődjünk ezzel. Megcsinálom neked a fürdőt. * * Katherine érezte, hogy a forró víz kimossa a tagjaiból a fáradtságot és a fájdalmat. Mikali jéghideg pezsgőt és konyakot hozott neki kristálypohárban. - Ez gyönyörű... Még sohasem láttam. - Velencében készítették a 17. században, s az ükapám - tudod, aki admirális volt az ídrai flottánál - zsákmányolta egy török hajóról. Dőlj hátra, és élvezd az ízét, én addig csinálok ebédet. - Te? A férfi visszafordult az ajtóból, és mosolyogva széttárta a karját. - Miért is ne? A nagy Mikali számára semmi sem lehetetlen. A konyak és a pezsgő a fejébe szállt, de ahelyett hogy tompa összevisszaságot érzett volna, tökéletesen kitisztult a fejében minden. Tudta, 245 hogy ez nem mehet így tovább, el kell mondania, ami bántja. Kiszállt a kádból, felvett egy köntöst, és a hálószobába ment, hogy megfésülködjön. Mögötte halk léptek hallatszottak, és a tükörben megjelent Mikali. - Nos, drágám, mi a baj? Katherine a tükörből nézett a férfira, és maga is csodálkozott rajta, milyen könnyen jönnek a szájára a szavak. - Emlékszel a walesi ezredesre, Morganra? - Persze. Az a fickó, akinek a lányát elütötte a Krétai a Cohen-merénylet után. - Honnan tudod? - Te mesélted. A nő lassan bólintott. - Nem kellett volna elmondanom. Titkos információ volt. A férfi az ablakhoz lépett, és rágyújtott egy cigarettára. - Vannak egymás előtt titkaink? - Azt hiszi, te vagy a Krétai. Mikali döbbenten nézett a nőre. - Micsoda? - Azt mondta, hogy koncertet adtál az Albert Hallban azon az estén, amikor Cohent lelőtte a Krétai, s a gyilkos az épülettől nem messze hagyta a kocsiját. 246 - Ez őrültség. - Ott voltál a Cannes-i Filmfesztiválon is, amikor Forlanit meggyilkolták. - Rajtam kívül ott volt szinte égése Hollywood. - És a Frankfurti Egyetemen is, amikor lelőtték a keletnémet minisztert. A férfi maga felé fordította a nőt. - Ezt én magam meséltem neked. Nem emlékszel? Amikor a Hoffmann lányról és a gyilkosságról beszélgettünk, én mondtam el neked, hogy Frankfurtban voltam akkor. Katherine felnyögött a hirtelen megkönnyebbüléstől. - Istenem, hát persze. Most már emlékszem. Mikali átölelte. - Az a fickó teljesen megőrült. Mindenkinek elmeséli az ostoba feltételezéseit? - Nem. Kérdeztem, hogy beszélt-e Bakerrel, és azt mondta, hogy eszében sincs, mert ez az, ügy csak rá tartozik. - Mikor mondta ezt? - Tegnap reggel, telefonon. - Azóta nem találkoztál vele? - Nem, de majd jelentkezik - fakadt sírva Katherine. - Az a fickó mindenre elszánt. Félek. - Nem kell félned semmitől, édesem. Mikali az ágyhoz vezette a nőt, és hátrahúzta a takarót. 247
- Egy kiadós alvásra van szükséged. Katherine csukott szemmel, remegve feküdt az ágyban, akár egy kisgyerek. A férfi felhajtotta a takarót, lefeküdt mellé és átölelte. A nő a vál-lába fúrta az arcát, s ajkuk olyan szenvedéllyel forrt össze, amilyet még soha azelőtt nem éreztek. * * * Deville az erkély kőkorlátjára könyökölt, és a délutáni forróságban fürdő Dokósz felé nézett. Mikali kezében egy-egy pohárral odalépett hozzá. - Gondolom, még mindig jéggel rontod el a Napóleon konyakot. - Természetesen - mondta Deville, és elvette tőle az egyik poharat. - Gyönyörű a kilátás, bizonyára hiányozni fog. - Hogy érted ezt? - Ha Morgan felfedte a titkodat, valószínűleg más is rájön majd. Lehet, hogy egy év múlva vagy öt év múlva, de meglehet, hogy már holnap. - Attól félsz, hogyha elkapnak, téged is magammal rántalak? - A Gestapónak is megvoltak a módszerei, hogy szóra bírják a legelszántabbakat. Intravénásán beadtak az áldozatnak egy adag szukci248 nilcholint, amitől az halálközeli állapotba jutott, s a második adag előtt mindent bevallott. Biztos vagyok benne, John, hogy úgy énekelnék nekik, mint a madár, és a Krétai Szerető követné a példámat. - Mit tegyünk? - Ideje hazamenni, barátom. - A jó öreg Oroszországba?- nevetett Mikaü. - Számodra lehet, hogy az az otthon, de nekem nem jelent semmit. Nem hinném, hogy jól ereznéd ott magad. Kapnál egy VIP-kártyát, és a GUM különleges részlegében vásárolhatnál, de valószínűleg nem Gucci-ruhákat. Amikor a Vörös téren állnál sorban, hogy lásd Lenint, Párizsra és a Champs-Élysées-re gondolnál, s szinte az orrodban ereznéd a nedves diófák illatát. - Rendkívül költői, de eltértél a lényegtől. A nagyanyám reumás volt, s egy nappal előre meg tudta mondani, hogy esni fog. Egyszerűen rossz előérzetem van. Abba kell hagynunk, amíg lehet. - Te abbahagyhatod, de én képtelen lennék rá. - Nem értelek. - Élni akarok, ameddig csak lehet. - És mi lesz, ha eljönnek érted1? Mikali bő kasmírpulóvere alatt fegyvertártó lapult, s ahogy felemelte a kezét, előtűnt a Wal-ther. 249 - Emlékszel? Londonban a Ceskát használtam, ídrára pedig ezt tartogatom. Mondtam már, hogy mindig készen állok. Megszólalt a telefon, és Mikali elnézést kért, majd bement a szobába. Deville felült a kőkor-látra, és a konyakját kortyolgatva Dokósz felé nézett. Mikalinak természetesen igaza van. Párizs, legfeljebb London az a város, ahol képes élni. Moszkva semmit sem jelent többé számára. Eszébe jutottak az orosz telek, s akaratlanul is megborzongott. Senkije sincs ott, legfeljebb néhány távoli rokona él még. Mikali jelent meg az erkélyen, kezében egy üveg Napóleon konyakkal. - Az élet mindig furcsa dolgokat produkál -kiáltotta mosolyogva. - Bruno Fischer, az ügynököm telefonált. André Previn felhívta, hogy Mary Schroder, aki John Ireland zongoraconcertóját játszotta volna a záró előadáson, eltörte a csuklóját. A buta liba nem tud teniszezni. - Azt akarják, hogy te játssz helyette? - Previn megváltoztatta a programot, így aztán Rahmanyinovot fogok játszani. Nem szükséges túl sok próbát tartani, hiszen már voltunk együtt a színpadon. Nézzük csak. Ma van csütörtök. Ha még sikerül elérnem az esti gépet, holnapra Londonban lehetek, s marad két napom a gyakorlásra. 250 Deville még sohasem látta Mikalit ilyen élénknek. - John, érzem, hogy valami szörnyű dolog fog történni veled, ha visszamész Londonba. - A Promenád koncertsorozat, Jean-Pául, a legfontosabb zenei esemény Európában. Miket beszélek, az egész világon! Tudod, milyen ott fellépni az utolsó estén?
- Nem, még sohasem láttam az előadást. - Akkor kimaradt az életedből egy óriási élmény. A terem zsúfolásig megtelik nézőkkel, s azok, akik három napig álltak sorban jegyért, egymás mellett szoronganak a színpad előtt. El tudod képzelni, milyen megtiszteltetés fellépni egy ilyen esten? - Igen - bólintott lassan Deville -, el tudom képzelni. - Dehogy tudod, öreg barátom, dehogy tudod. Mikali kiitta a konyakját, és a háta mögé dobta a poharát. Az üvegszilánkok csillogva gurultak szét a sziklákon. .* * * Katherine Riley felébredt, s egy ideig azt sem tudta, hol van. Egyedül feküdt az ágyban. Ránézett az órájára, és döbbenten látta, hogy délután fél hármat mutat. 251 Felkelt és gyorsan felöltözött. Farmerbe és egyszerű fehér blúzba bújt, s a lábára szandált húzott. A nappaliba ment, de Mikali nem volt ott. Az erkélyről hangok szűrődtek be, s a férfit Deville-lel együtt odakint találta. Mikali elé ment, és* átkarolta a vállát. - Jobban érzed magad? - Azt hiszem, igen. - Jean-Paul, bemutatom életem értelmét, dr. Katherine Rileyt. Vigyázz, mit mondasz, mert egy pillanat alatt kianalizálja a lelkedet. - Örülök, hogy találkoztunk - csókolta meg a nő kezét Deville. Mikali képtelen volt magában tartani a nemrég kapott hírt. - Éppen most beszéltem Brúnóval. Previn szeretné, ha beugranék Mary Schroder helyett a Rahmanyinov-darabbal. - Mikor? - Szombaton, a koncertsorozat utolsó estéjén. - Ez igazán nagyszerű - ugrott a férfi nyakába Katherine. - De szombat holnapután van. - Tudom. Ma este el kell utaznom az athéni géppel, ha még próbálni is akarok. Nem bánod? Végül is most szálltai le a repülőről. - Ugyan, dehogy. Maga is velünk tart, monsieur Deville? 252 - Jean-Paulnak vissza kell mennie Párizsba. Csak azért jött, hogy aláírasson velem néhány papírt. Ő látja el a jogi képviseletét annak a cégnek, amelyet fiatal, kivételes tehetségű művészek támogatására létesítettünk. Párizstól nem messze vettek egy hatalmas kúriát. Ha kész lesznek a felújítással, megkezdhetjük a tanítást. - Megkezdhetjük? - Igen, felajánlottam a segítségemet, s remélem, több neves zenész csatlakozik majd hozzám. Katherine úgy érezte, minden félelme elszáll. - Szerintem ez remek ötlet - mondta, és átölelte a férfi derekát. - Mit szólnátok egy kis harapnivalóhoz? - Én azt hiszem, inkább sétálnék egyet, ha nem bánod. - Ahogy akarod - csókolta meg Mikali a nő homlokát. - Később találkozunk. - Igazán nagyszerű alakítás volt - jegyezte meg Deville, amikor Katherine eltűnt a kertben. - Még én is majdnem bedőltem neked. Hogy csinálod? - Gyakorlat teszi a mestert. Az évek során hozzászoktam a hazugságokhoz és a csalásokhoz 253 válaszolta mosolyogva Mikali. - Iszunk még egy pohárral evés előtt? * * * Georgiosz és Maria Patakosz házikója a fenyőfák között állt egy kisebb mélyedésben. Egyik oldalon elvadult növényzettel borított lejtős rész húzódott, a másikon pedig olajfák sorakoztak. A földszintes háznak fehér falai és vörös cserépteteje volt. A nappali egybefüggött a konyhával, s ezen a helyiségen kívül még két szoba tartozott a házhoz. A padlót színes mozaiklapok borították, s odabent kellemes hűvös volt a nyári hőség után. Morgan a ház előtti padon találta a két öregembert. Maria halat pucolt, Georgiosz pedig pipázott a napfényben. - Ágyban kellene lenned - szólt rá az asszony.
Morgan jobb vállát és bal karját hófehér vászonkötés borította. Hosszú évek óta először fáradtnak és megviseltnek érezte magát. - Üljön le csapott a padra Georgiosz. -Hogy van? - Jövő hónapban leszek ötvenéves, és most először érzem, hogy öregszem. Maria felnevetett. 254 - Előfordul, hogy az öreg csirkefogó még mindig ágyba akar cipelni szombatonként. Georgiosz megkínálta görög cigarettával. - A múlt éjjel mondott valami furcsát. Mikalit emlegette. Ő tette ezt magával? - Maguk a barátai? - kérdezte Morgan. Az öreg a földre köpött és felállt. - Várjon itt! Bement a házba, és egy Zeiss katonai távcsővel tért vissza. - Ezt meg hol szerezte? - A háború alatt loptam Krétán egy náci tiszttől. Jöjjön, mutatok valamit. Leereszkedtek a hegyoldalon, és az öreg előremutatott. - Látja? Nem messze alattuk, az öbölben ott állt a Mi-kali-villa. Georgiosz beállította a távcsövet, és odaadta Morgannak. - Nézze meg jól. A ház minden egyes kövét az én őseim hordták ide Mikalinak öszvérekkel. - John Mikalinak? - Nem, a dédapjának. Mit számít ez most? Minden Mikali egyforma. A Patakosz klán egykor hatalmas volt és befolyásos, de most... Morgan ismét a szeméhez emelte a távcsövet, és a villa alatt lévő kertben meglátta Kate Rileyt, ahogy a parton halászó Niki felé indul. 255 - Édes istenem! - nyögte Morgan. Az öreg elvette tőle a távcsövet, és ő is belenézett. - Már láttam itt máskor is a hölgyet. - Máskor is? - Persze. Ismeri? - Eddig azt hittem, igen. Most már nem vagyok benne biztos - suttogta maga elé, s mielőtt még Georgiosz megállíthatta volna, botladozva rohanni kezdett lefelé a fenyőfák között. * # * Mire Kate leért a kert végébe, nagyon melege lett. A kis fekete kutya ugatni kezdett, és az öreg Anna kiintegetett a konyhája ablakából. Niki a parton üldögélt és halászott. A víz kristálytiszta volt, s az alján lévő kövek jól látszottak. Niki mosolyogva fordult felé, s a nő megsimogatta a fejét. - Jaszu! - köszönt a gyereknek büszkén, mivel ez a szó is szegényes görög szótárába tartozott. Niki tizenkét éves elmúlt, s már nem járt iskolába. Az anyja özvegy volt, s egy athéni hotelben dolgozott, így a gyerek Konsztantinosszal és a feleségével élt. Segített nekik mindenben, amiben csak tudott, s lassan elsajátította a halászat 256 minden apró fortélyát. Kate a kedvencei közé tartozott, s akárhányszor megjelent a villában, a gyerek mindig a nyomában volt. Niki elővett a zsebéből egy zacskót, és megkínálta a nőt a nagyanyja által készített török édességből. Kate nem szerette az émelyítő ízű zselét, de nem akarta megsérteni a gyereket, ezért kivett egy apró darabot, és amilyen gyorsan csak tudta, megette. Leültek a betonra, és Niki elővette a zsebéből a polaroid képeket. - Még mindig fényképezgetsz? - kérdezte, miközben a gyerek egyenként elé rakta a fotókat. Konsztantinosz, a nagyanyja, Mikali és ő maga is rajta volt a képeken. - Jók? - Nagyon jók - felelte Kate Riley, és elvette az Asa Morganról készült képet. Egy hosszú pillanatig csak nézett maga elé, majd hirtelen a gyerekre förmedt. - Honnan vetted ezt? - ragadta meg a karját. - Mikor? Mikor volt itt ez a férfi? Niki döbbenten nézett rá, majd a fotóra. - Mikor?
- Tegnap éjjel. Jönni ídra és menni villa. 257 - Ez lehetetlen. Képtelenség. Hol van? -emelte fel a képet. - Hol van most? - Elment. Niki félve szedegette össze a képeket, és amikor a Morgant ábrázoló fotóért nyúlt, Kate dühösen lökte el a kezét. Felpattant, és futásnak eredt a parton. A kikötő túlsó végében ösvény kanyar-gott a fenyőfák közé, s a nő habozás nélkül elindult rajta felfelé. Fogalma sem volt róla, hová megy, csak azt tudta, hogy Mikali hazudott neki. * * Az ösvény meredek volt és sziklás, s a vékony szandálban nehéz volt rajta menni. Kate mereven maga elé nézett, és csak ment felfelé. Hirtelen egy apró tisztáshoz ért, és kimerültén roskadt le egy fatönkre. Még mindig a kezében szorongatta Morgan fotóját, és üres tekintettel nézte a férfi arcát. - Istenem - suttogta, és a kezébe temette az arcát. A közelben megreccsent egy ág, s ahogy Kate felnézett, azt hitte, elment az esze. A fák közül Morgan lépett elő. - Tényleg maga az, Asa? A férfi nekitámadt, és ledöntötte a földre. A keze a nő nyakára fonódott, és olyan erővel szorí258 totta, hogy Kate tehetetlenül vergődött alatta. Georgiosz bukkant fel mellettük, s megragadta Morgan haját. Hátrarántotta a férfi fejét, s a szorítás engedett Kate nyakán. A fehér kötésen egyre nőtt a vérfolt. - Mindvégig tudtál róla, ugye? Te figyelmeztetted, ezért várt rám a múlt éjszaka. - Mi történt? - Lelőtt az az átkozott, és a tengerbe zuhantam. Már régen haleledel lennék, ha ez a jó öreg és a felesége nem mentenek ki. - Tehát igazad volt, ő a Krétai. - Azt akarod mondani, hogy nem tudtad? Katherine Riley visszaült a fatönkre, és odanyújtotta Morgannak a gyűrött fotót. - Nézd meg ezt a képet, aztán mesélek neked rólam és John Mikaliról. * * * Az öreg Georgiosz megfordult és visszament a házba, miközben a nő belefogott a történetbe. Amikor befejezte, Morgan csak ült és nézett maga elé. A homlokán verejték gyöngyözött. - Hiszel nekem? A férfi felállt, és átölelte a nő vállát. - Micsoda ostoba fajankók vagyunk mind a ketten. 259 - Szeretlek, Asa Morgan - mormolta Kate, és Morgan vállára hajtotta a fejét. - Ezt a walesiekre jellemző megnyerő külsőmnek köszönhetem, csak az a baj, hogy húsz évvel később találkoztunk, mint kellett volna. Szóval Deville-t mondtál? Jean-Paul Deville, ugye? - Igen. - Biztos, hogy nemcsak ügyvéd a szentem. - Mit fogsz tenni? - Nem tudom. Legszívesebben lemennék a villába, és elintézném őket, de a körülményeket figyelembe véve egészen biztos, hogy egy nagyobb széllökés is ledöntene a lábamról. Legalább azt tudom, hol lesz ez a rohadék szombaton este. Az Albert Hallban. Kate látta, hogy Morgan remeg a fájdalomtól, s az arcán verejtékcsíkok csorognak végig. - Ágyban kellene lenned, Asa. - Ugye, azt mondtad, hogy a ma esti géppel megy Londonba? - Igen. - Gondolom, te is vele mész. - Továbbra is osszam meg vele az ágyam, mintha mi sem történt volna, és várjak türelmesen, amíg oda nem érsz? - A nő felállt, és látszólag nyugodtan folytatta. - Sajnálnom kellene téged, de nem tudlak. Ugyanolyan megszállott vagy, mint ő. Megérdemlitek egymást. 260
Kate elindult, és Morgan utána ak,art menni, de a lábai nem engedelmeskedtek. - Az isten szerelmére, Katherine, várj! - Mi köze van ennek Istenhez, Asa? - kérdezte, és eltűnt a fenyőfák között. A háta mögött patkódobogás hallatszott, s ahogy hátranézett, meglátta Georgioszt, kezében az öszvér kantárával. A nyomában ott tipegett Maria, és szemmel láthatóan rendkívül mérges volt. - Te bolond, már így is felment a lázad. Meg akarsz halni? Morgan képtelen volt egyetlen szót is szólni, csak nézett maga elé, és hagyta, hogy Maria és Georgiosz felsegítse a szamár hátára. Mire ágyba került, minden tagja reszketett. Georgiosz betakarta, és Maria a konyhából hozott egy folyadékkal teli csészét. - Idd meg, fiam. Az ital keserű volt, de Morgan erőt vett magán, és lenyelte az utolsó cseppig. - Kár érte, anya - mormolta walesi nyelven. - Olyan kedves lány. De hát tudod, hogy van ez. 261 Mikali és Deville.az erkély túloldalán beszélgettek, amikor Kate visszaért a villába. Egy ideig figyelte őket az ablakon át, majd bement a nappaliba, és öntött magának egy nagy adag gin-tonikot. Halk neszt hallott, és a következő pillanatban Mikali átölelte a derekát. - Nincs még korán ehhez? - Fáradt vagyok. A férfi megcsókolta, és gondterhelten nézett a szemébe. - Utálom, hogy ezt kell mondanom, szépségem, de szörnyen nézel ki. - Tudom. Sokat dolgoztam, és az utazás is kimerített. Arra gondoltam... nem bánnád, ha néhány napig itt maradnék? Mikali egy pillanatig habozott, majd elmosolyodott. - Dehogy. Jót fog tenni a pihenés, de azt szeretném, ha Londonban velem lennél. A színpadhoz legközelebb lévő páholyt kérem majd neked, hogy megoszthassuk ezt az óriási élményt. Mikali lehajolt, és megcsókolta a nő száját. Kate csodálkozott, milyen könnyen megy minden, de aztán rájött, hogy ugyanazzal a férfival van, akivel eddig, a különbség csak az, hogy most már tudja, hogy ő a Krétai Szerető. - Ha nem bánod, lefeküdnék egy kicsit. Nagyon fáj a fejem. 262 - Menj csak. Kate felment a lépcsőn, és Deville lépett a szobába. - Szerintem meg kellene ölnöd. - Miért? Nem sejt semmit. - Szereted? - Nem tudom, mit jelent ez a szó, de kedvelem őt. Jól érzem magam a társaságában, és soha más nővel kapcsolatban nem éltem még át ilyesmit. - A kétkedés magja el van vetve benne. Ki tudja, mikor kel ki? - Milyen költői vagy. Mikali odalépett a Bluthnerhez, és Gabriel Grovlez darabját kezdte játszani. Tizenharmadik fejezet Morgan hazafelé futott a fák között, hogy még az eső előtt a házukhoz érjen. A horizontot furcsa formájú, éjfekete felhők takarták el, s a vihar kitörőben volt. Hirtelen esni kezdett az eső, s ő egy pillanat alatt bőrig ázott. A hideg a csontjáig hatolt, és szinte fizikai fájdalmat okozott. A kis ház ajtaja nyitva volt, s egy nő állt előtte. Az arca nem látszott a fejére terített kötött kendő miatt, de a karjait kitárta, és magával húzta Morgant a meleg szobába. - Nagyon fázom, anya... annyira fázom. A nő fölé hajolt, és a kendő hátracsúszott a fejéről, felfedve Katherine Riley arcát. - Semmi baj, Asa, itt vagyok. Aludj csak. - Igen, anya - suttogta a férfi, és újra álomba merült. 264 Morgan felébredt, és egy ideig csak nézte a fehérre meszelt plafont. Újra önmaga volt. A történtekre csak tompán sajgó karja emlékeztette. Az ablak spalettáin át besütött a reggeli napfény. Odakintről éneklés és fejsze ütemes csapódása hallatszott. Ledobta magáról a takarót és felkelt. A szédülés elmúlt, de a fájdalmat továbbra is érezte.
Georgiosz tüzelőt aprított, Maria pedig Morgan kabátját varrta a napsütésben. A tárcája a padon volt, s az útlevelével együtt kiterítve száradt. A nő felemelte a kezét, és a férfi homlokára tette. - Nincs lázad - mondta, és a férje felé fordult. - Látod, te vén bolond, jobban értek én a gyógyításhoz, mint az orvosok. Georgiosz a fejszére támaszkodott. - Mondom én, hogy ez egy boszorkány. A klánja összes fehérnépe az volt. - Gondolom, jobban érzed magad. - Sokkal jobban. - Örülök. A főzettől, amit megitattam veled, sokáig aludtál. Morgan a Rolexére pillantott, és látta, hogy nyolc óra. Kisétált a hegygerincre, és kezével leárnyékolva a szemét, a villa felé nézett. Georgiosz odalépett mellé. 265 - Elmentek? - Igen. - És a nő? - Itt jön. A fák között megjelent Katherine Riley, és a dús növényzet között kanyargó úton a kunyhó felé indult. Napszemüveget, pólót és ócska nadrágot viselt, s a vállán vászontáska lógott. - Ha engem kérdezel, nagyon aggódott érted. Órákon át ült az ágyad mellett. Morgan leült egy fatönkre, de a szemét egy pillanatra sem vette le a nőről. Az öreg letett mellé egy csomag görög cigarettát és egy doboz gyufát, majd visszaindult a házba. - Szólok Mariának, hogy készítsen kávét. * * * Katherine tíz perccel később lépett ki a fenyőfák közül. A sötét napszemüvegbén nem látszott a szeme, ahogy Morgan felé fordult. - Szóval visszatértél az élők sorába? - Úgy tűnik. Kate leült a fűbe, és maga mellé tette a táskáját. - Mit hoztál? - Szendvicseket és egy üveg bort. Konsztan-tinosz azt hiszi, hogy mindennap az erdőt járom. - Hol van az asszony és a gyerek? 266 - ídrában vannak a másik házban. Ilyenkor kinyitják a turisták előtt. Olyan, mint egy múzeum, rengeteg török háborúban zsákmányolt emlék van felhalmozva benne. Furcsa, kellemetlen csend telepedett közéjük. - Miért maradtál itt? A nő levette a szemüvegét, és csak akkor látszott, milyen sápadt az arca. - Azt mondtam, hogy fáradt vagyok, és szeretnék itt maradni még egy-két napig. - Beleegyezett? - Azzal a feltétellel, hogy idejében ott leszek az Albert Hallban. - Értem. Szóval elment az esti géppel. - Az esti géppel? Kiesett egy nap az emlékezetedből, Asa. Ma szombat van, szombat reggel. Tegnapelőtt ment el. - Azt akarod mondani, hogy harminc órán keresztül csak aludtam? - Valahogy úgy. Egyfolytában forgolódtál, de Maria gyógyfüvei végül használtak. - Ezek szerint ma este van a koncert - ugrott talpra ökölbe szorított kézzel Morgan. - Hát nem érted? Az a rohadék holnap továbbindul, - Felhívott tegnap este, és azt mondta, hogy egész nap az Albert Hallban próbálnak Previn-nel. Csak annyit kell tenned, hogy felhívod Bakert a Scotland Yardnál. 267 - Igen, ezt is megtehetném...- suttogta hosszú hallgatás után a férfi. - De nem fogod, ugye? Morgan visszaült a tönkre, és rágyújtott egy cigarettára. - A D 15-nek van egy különítménye, a Négyes Egység, amelyet a miniszterelnök irányít. Terrorizmussal és egyéb felforgató tevékenységekkel foglalkoznak. A vezetőjük Ferguson. Baker neki dolgozik. Ferguson és én régóta ismerjük egymást. Furcsa ember. Elhinnéd, ha azt mondanám, hogy ő hajszolt bele ebbe az ügybe? Azt
remélte, hogy a bennem fortyogó gyűlölet segítségével kézre keríthetem a gyilkost. - Kétségtelenül igaza volt. - Igen, csakhogy én egyedül akarom elkapni Mikalit. - Szemet szemért? Ez az egyetlen elintézési módja? - Miért is ne? Ha Görögországban megpróbálnám bíróság elé citálni, mindenki a szemembe nevetne, hiszen ő itt nemzeti hős. Ha Angliában tartóztatják le, tizenöt év fegyházat kap a Cohen ellen elkövetett merénylet miatt, de csak akkor, ha be tudom bizonyítani, hogy ő tette. A többi gyilkosság más országokban történt. A franciáknak és a németeknek várniuk kell a sorukra. - Na és? 268 - Egy idő után a Fekete Szeptember, vagy a Vörös Brigád, vagy az ördög tudja melyik szervezet, eltérítené a British Airways egyik járatát, és foglyul ejtené az utasokat. Cserébe értük szabadon engednék Mikalit, aki Líbiába vagy Kubába szökne. - Te viszont meg akarod ölni. - Pontosan. - Én is felhívhatom Bakert. - De nem fogod. - Miért nem? - Mert tartozol nekem ennyivel, kislány - simított végig Morgan a kötésen. Majdnem meghaltam, és ezt neked köszönhetem. Kate Riley felállt. - Rendben van, Asa. Én nem segítek abban, hogy a pokolba juss. - Hová mész? - Londonba, onnan pedig vissza Cambridge-be. Elegem van belőletek. Te és Mikali megér-demlitek egymást. - Nem fogod felhívni Bakert? - Nem. Menj csak, és játsszatok tovább együtt a szánalmas kis játékotokat. Katherifie sarkon fordult, és futva indult a villa felé. Morgan megvárta, amíg eltűnik a szeme elől, majd visszament a házba. Georgiosz még mindig fát vágott. 269 - Elment? - Igen. Mikor indul legközelebb szárnyashajó Athénba? - Fél tizenegykor, de az én hajómmal nem érjük el. - És a'következő? - Egykor. - Elvinnél? - Ha akarod. Morgan leült Maria mellé a padra. - Hol van az ingem? - Ott szárad a napon. Kimostam neked. Ezzel azonban még az én varázserőm sem birkózott meg. Odanyújtotta Morgannak az útlevelét. A férfi kinyitotta, de a lapok darabokra foszlottak a kezében. - Jézusom! Már csak ez hiányzott. - Baj van, fiam? - Lehet, anyám. Ez tönkreteheti a tervemet. * * Katherine Riley befejezte a csomagolást, és éppen kifelé indult, amikor megszólalt a telefon. - Már itt kellene lenned - hallatszott Mikali hangja. 270 - Semmi gond. Most indulunk a hajóhoz. A fél tizenegyes szárnyassal megyek Athénba, és egy kis szerencsével elérhetem a fél kettes járatot. Nálad mi újság? - Minden a legnagyobb rendben - mondta lelkesen a férfi. - Previn egy zseni. A legjobb karmester, akivel valaha együtt dolgoztam. A mai napom is próbálással fog eltelni, úgyhogy ha nem találsz otthon, ne aggódj. Este találkozunk. Katherine egy ideig csak állt kezében a kagylóval, majd lassan megfordult, és látta, hogy Konsz-tantinosz az ajtóból figyeli. A sötét szemek fürkészve tapadtak az arcára, mintha a férfi átlátott volna rajta. Letette a kagylót, és a két bőrönd felé intett. - Készen vagyok, mehetünk.
Deville az esó' miatt a Hyde Park egyik fája alá húzódott, s onnan figyelte a futó Mikalit. Egyszerű, bíbor csíkkal díszített, fekete melegítőt viselt, s ahogy csípőre tett kézzel megállt a férfi előtt, még csak nem is lihegett. - Soha nem hagyod abba? - Ismered a mondást. Az ember nem adja fel a jól bevált szokásokat. Örülök, hogy mégis eljöttél. Katherine páholyában neked is van hely. 271 - Itt van? - kérdezte a férfi, miközben elindultak a park kijárata felé. - Rövidesen megérkezik. Ma reggel beszéltem vele. - Nem azért jöttem, hogy részt vegyek a koncerten, John. Azért vagyok itt, hogy magammal vigyelek. Mikali megtorpant, és előhúzta a Ceskát a Burns and Martin márkájú, bőr fegyvertokból. Deville védekezőén emelte fel a kezét. - Félreértettél, drága barátom. Ez a két jegy kettőnk nevére szól. A Gatwickről fél tizenkettőkor indul egy légitaxi Párizsba. A koncert után kényelmesen odaérhetsz. - És aztán? - Párizsból az Aeroflot gépével megyünk tovább Moszkvába. Már mindenről gondoskodtam. A Paris Soir mai számában megjelenik majd egy cikk, hogy egy ideig a Moszkvai Konzervatóriumban fogsz tanítani. Mikali a Park Lane felé nézett, majd mély lélegzetet vett, és az eső felé emelte az arcát. - Csodálatos. Imádom a londoni reggeleket. Persze a párizsi diófák illata sem rossz. Sajnálom, öreg barátom, de nem mehetek. Deville vállat vont, - Van még egy egész napod, hogy meggondold magad. 272 - Próbára megyek, úgyhogy sietnem kell. Ha Previn előttem ér oda, ő csinálja a teát, és szörnyű löttyöket képes kotyvasztani. - Nem baj, ha nálad szállók meg? - Persze hogy nem. A koncert előtt már-nem megyek vissza, de ha meggondolnád magad, a portán megtalálod a jegyedet. Mikali megveregette Deville vállát. - Nagyszerű estém lesz, Jean-Paul. Ez életem legszebb napja. * * * A repülőgép felemelkedett, de Katherine Riley úgy döntött, nem kapcsolja be a biztonsági övét. Rettenetesen kimerült volt. Kimerült, dühös és elkeseredett. Praktizáló pszichológusként jól ismerte ezt a jelenséget. Olyan volt, mint amikor gyerekkorában azt álmodta, hogy egy sötét erdőben megy, és két ösvény közül kell választania. Az egyik természetesen a szörnyek közé vezetett. ' Lehunyta a szemét, de nem John Mikali, hanem Asa Morgan elkínzott arca jelent meg előtte. Hirtelen rádöbbent, hogy tévedett. Morgan azt mondta, tartozik neki, s ha ez igaz, akkor a háláját csak egyféleképpen fejezheti ki. Hirtelen felélénkült, és optimistábban nézett az 273 utazás elé. Alig várta, hogy megérkezzen, és ahogy átesett a vámvizsgálaton, azonnal megkérte a vámtisztet, hogy hívja fel a Különleges Egység londoni képviseletét. * * # Charles Rourke kapitány nem sokkal fél három után ért vissza az athéni Brit Nagykövetségre. Ahogy belépett az ajtón, csengeni kezdett a telefon. Benson, a titkárhelyettes hívta. - Üdvözöllek, Charles. Szóltam a portásnak, hogy azonnal telefonáljon ide, ha megérkeztél. Van itt egy fickó, aki ideiglenes útlevelet akar. Az eredeti okmány cafatokká ázott. -- Ez nem az én területem, öregfiú. - Tulajdonképpen valami nem stimmel a fickóval. Besétál ide koldusgúnyában, de az útlevele maradványaiban az áll, hogy katona, ráadásul ezredes. A neve Morgan. Rourke lecsapta a telefont, és futva hagyta el az irodáját. Morgan rémesen nézett ki. Fekete haja csap-zottan lógott borostás arcába, vászonkabátján só-foltok éktelenkedtek, és a ruha anyaga úgy össze274 ment, hogy félő volt, a varrás bármelyik pillanatban elpattanhat a vállán.
- Maga az? kérdezte Morgan, amikor Rourke belépett az irodába. - Igazán kedves magától, hogy a minap kijött elém a repülőtérre. - Jól van, uram? - kérdezte a férfi a döbbenettől tágra nyílt szemmel. - Persze hogy nem. Zongorahúrok és néhány ínszalag tart össze, de ez most nem számít. Szükségem van egy ideiglenes útlevélre, hogy még ma délután Londonba utazhassak. - Nem tudom, hogy megkaphatja-e, uram. Szigorú parancsot kaptam az ön személyével kapcsolatban. . - Ferguson dandártábornoktól? - Igen, uram. - Ezek szerint a D 15-höz tartozik. Gratulálok. Látom, nemhiába járt az előadásaimra '69-ben. - Emlékszik rám, uram? - Természetesen. Nagyon jó az arcmemóriám. Menjen, hívja fel Fergusont. - Elnézést, uram - hajolt előre Rourke -, nem . véres véletlenül a kabátja ujja? - Ez elképzelhető, ha figyelembe vesszük, hogy nemrég egy úr megpróbált lelőni. Talán akad itt egy orvos, amíg maga telefonál. Arra vigyázzon, hogy a doki ne fecsegjen túl sokat. Nem akarom lekésni a repülőt. Tizennegyedik fejezet Baker és Morgan este hat órakor csengetett be a Cavendish téri lakás ajtaján. Kim az ebédlőbe vezette őket, ahol Ferguson szalvétával a nyakában éppen vacsorázott. - Isteni illata van. Mi ez? - kérdezte Morgan. - Wellington bélszín. Gurka létére Kim nagyszerűen ért az ango! szakácsművészethez. Drága barátom, szörnyen néz ki. - Már nem vagyok fiatal, ennyi az egész. Morgan a bárszekrényhez lépett, és öntött magának egy konyakot. Ferguson Bakerhez fordult. - Nem volt semmi probléma, főfelügyelő? - A köd miatt majdnem visszafordult a gép, de végül sikeresen landoltak. - Nos, Asa? - Nos, mi? - Ugyan már. Mindketten tudjuk, hogy a Krétai Szerető miatt ment Görögországba. Megszökött az emberem elől, és most itt van nálam, a 276 testén golyó ütötte sebek vannak, és ideiglenes útlevéllel érkezett. - Azért jöttem el, mert ki nem állhatom a turistákat. Most már elmehetek? Rám férne egy kiadós alvás. Ferguson bólintott, s Baker kinyitotta a nappali ajtaját Katherine Riley előtt. - Az ördögbe! - nyögte Morgan. - Ne legyen ostoba, Asa. Dr. Riley a maga érdekében jött el hozzánk. Mindent tudok. - Hol van? - Mikali? Previnnel próbálnak, s ahogy azt a fickót ismerem, ott lesznek egészen a koncert kezdetéig. - Igazán sajnálom. - Miért? - kérdezte Ferguson, és öntött magának még egy pohár bort. Letartóztathatnánk a színpadon is, de azt nem akarjuk, ugye, főfelügyelő? - A szokásos őrségen kívül ötven emberem vigyázza a bejáratokat. Civilben vannak, de mindegyiküknél fegyver lesz. Még hosszú hajú hippikről is gondoskodtam, akik sorban állnak majd a jegypénztárnál. Az előszobában megszólalt a telefon, és Baker kiment, hogy felvegye. / - Amint látja, a fickó nem csúszhat ki a kezünk közül - mondta Ferguson. Hagyjuk, hadd 277 játssza végig a koncertet. Egyébként, kedves Asa, Rahmanyinovot nagyon ritkán hallani manapság. John Mikali pedig olyan gyönyörűen zongorázik, hogy a világ minden kincséért sem hagynám ki ma este. Katherine Riley sarkon fordult, és becsapta maga után a nappali ajtaját. Ferguson felsóhajtott. - A nők a legkiismerhetetlenebb lények a földön. Csak az isten tudja, miért szeretnek bele az ilyen Mikali fajtákba.
Baker visszatért az ebédlőbe. - A francia, aki meglátogatta Mikalit ídrán, éppen most érkezett meg a lakásába. Felhívtam a Francia Hírszerzést, és érdeklődtem egy kicsit. Azt hitték, megőrültem. Deville az egyik legjobb büntetőjogász Párizsban. - Találtak valami érdekeset? - A háború alatt a nácik kényszermunkára ítélték. Kelet-Európába vitték, ahol szénbányában dolgozott. Akik túlélték a háborút, azokat az oroszok hazaszállították 1947-ben. Ferguson elmosolyodott, és Morganhoz fordult. - Mire következtet ebből, Asa? - A KGB-nek dolgozik? - Talán. Szerintem azonban inkább a Szovjet Katonai Hírszerzés embere. A hallottakból ítélve 278 van stílusa, s ez ritka a KGB beosztottjainál. Mi-kalin azonban csodálkozom. Mi lehet az indítéka? - Fogalmam sincs. Csak azt tudom, hol tanult meg ölni. Tizennyolc évesen állt be légiósnak, és két évet töltött Algériában. - Milyen romantikus. - Elnézést, uram - szólt közbe Baker. - Mi legyen Deville-lel? - Egy pillanat, főfelügyelő. Azt hiszem, Asa, jó lenne, ha átmennél a másik szobába, és kibé-külnél dr. Rileyval. - Vagyis nem akarja, hogy itt legyek, amíg megbeszélik Deville ügyét. - Pontosan. Morgan felállt, és habozva indult a nappali felé. * * Katherine Riley a kandalló előtt állt, és a narancssárga lángokat figyelte. Felemelte a fejét, és a falra akasztott tükörben a férfira nézett. - Térkép nélkül indultál a pokolba, Asa, és ezt nem hagyhattam. - Te aztán tudsz bánni a szavakkal. Bizonyára a drága iskoláknak köszönheted. - Kérlek, Asa... - suttogta elkínzottan a nő. - A szenvedélytől nehéz megválni. 279 - Múlt éjjel Maria és én megmosdattunk. Hányszor sebesültél már meg? Ötször? Hatszor? És ezek csak a fizikai sebek. Sajnállak, Asa. A nő az ajtóhoz lépett, és átment az ebédlőbe. - Elmehetek végre? Ferguson Morganra nézett. A nő az asztalra tenyereit és előrehajolt. - Kérem! Nem bírom tovább. - Hová akar menni, dr. Riley? - A Douro Place-en, egy barátom lakása előtt hagytam az autómat. Minél hamarabb vissza akarok menni Cambridge-be. Ferguson nyugodt, meglepően kedves hangon válaszolt. - Biztos, hogy ezt akarja tenni? - Rendben. A főfelügyelő majd elkíséri egy taxihoz. Ha szükségünk van magára, majd értesítjük Cambridge-ben. Kérem, ne hagyja el az országot, amíg nem adok rá engedélyt. Kellemetlen lenne, ha a repülőtérről kellene visszatolon-colnunk Angliába. * * * Kim egy letakart tálcát hozott be az ebédlőbe. - A desszert! sóhajtott Ferguson. Már azt hittem, elfelejtette. 280 Újra a nyakába tette a szalvétát, és megvárta, amíg a gurka kiszolgálja. - Isteni ez a sajttorta, különleges krém van hozzá. Vegyen belőle, Asa. - Köszönöm, nem kérek. De ha nem bánja, öntenek magamnak még egy pohár konyakot. - Parancsoljon. Nagyon fáj a karja? - Igen - válaszolta Morgan, és a fájdalom hirtelen kiült az arcára. Baker visszatért az ebédlőbe. - Minden rendben? - Igen, uram. - Akkor jó. Mikali nem próbálta meg elhagyni az épületet? - Nem, uram. Az imént beszéltem egyik emberünkkel. Most fejezték be a próbát. - Negyed hét van. A koncert Debussy délutánjával kezdődik, majd Haydn jön, s
végül háromnegyed kilenc körül kerül rá a sor Mikalira. - Mikor kapjuk el, uram? - Azt hiszem, a fogadás után. Ne felejtse el, hogy kivételes személyiségnek számít, s furcsa lenne, ha nem jelenne meg a fogadáson. Próbáljuk meg diszkréten kezelni az ügyet. - Magukkal mehetek? - Sajnálom, Asa. Tudom, hogy érzi magát, de a maga feladata véget ért. A továbbiakban a rendőrség veszi át az ügyet. 281 - Rendben, beismerem, ha legyőztek. Gondolom, most már elmehetek - mondta Morgan, és kifelé indult. - Várj meg kint, Asa. Hazaviszlek - szólt utána Baker. - Beismeri, ha legyőzték. Amikor ilyeneket mond, a hideg futkározik a hátamon. Vigye haza, és gondoskodjon róla, hogy otthon maradjon, amíg le nem zárjuk ezt az ügyet. - Nem kell aggódnia, uram, jelenlegi állapotát tekintve még a kocsiba is alig tud beülni. - Maga rosszul ismeri Asa Morgant, főfelügyelő. * * * Amikor Mikali belépett a zöld szalonba, az inge csatakos volt az izzadságtól, és a keze remegett az izgalomtól. Tudta, hogy jól játszott. A kétnapos próba kifárasztotta, de érezte, hogy mindez megéri a fáradtságot. Kinyílt az ajtó, és az ügyelő lépett a szobába, kezében egy tálcával, melyen teáskanna, csészék, tej és cukor sorakozott egymás mellett. - Felhívta a Heathrow-t? - kérdezte Mikali, miközben megtörölte a homlokát. - Igen, uram. Mindkét délutáni gép késés nélkül érkezett meg. 282 - Nagyszerű. Ne felejtse el letenni a portára dr. Riley és Mr. Deville jegyét. Az ügyelő kiment, és Previn lépett a szalonba. - Minden rendben? - Igen. Jól játszottam. - Megjárja - mosolyodott el Previn. - Megjárja? nevetett Mikali. Ma este olyan előadást fog látni, maestro, amilyet még soha életében nem látott. Mit szólna egy csésze finom teához? * * Amikor a Gresham Place elé értek, Baker szólt a sofőrnek, hogy várja meg, és a bejáratig kísérte Morgant. - Nem kérsz egy italt? - Sajnos, nincs rá időm. Baker elővett egy doboz cigarettát, és megkínálta Morgant. • - Gondolkoztál már azon, hogy mi értelme ennek az egésznek, Harry? - Túl késő már ezen gondolkodni, Asa. Huszonöt évvel elkéstél. - Szerinted mit tegyek? - Feküdj le, mielőtt összeesel. Újabb rendőrautó hajtott a ház elé, és Stewart nyomozó szállt ki belőle két rendőr társaságában. 283 - Morgan ezredes nem hagyhatja el a házat. Ha mégis megpróbálná, azonnal vigyék a fogdába. Egyikük a bejáratot figyelje, a másik pedig a hátsó ajtót. - Négy óra múlva vége az akciónak - mondta Stewart, és beült a kocsiba. - Legális ez, Harry? - kérdezte Morgan. - Ferguson fogdába is dughatott volna, ha akar. - Miféle vádak alapján? - Elég, ha azt vesszük, hogy egy gyanús egyén vagy, aki több lőtt sebből vérzik, és.nem tudja megmagyarázni ennek az okát. Ne légy ostoba, Asa. Menj, feküdj le. Baker az autóhoz sietett, beült és elhajtott. Morgan intett a másik autóban ülő fiatal rendőrnek, majd bement a házba. Jock Kelso futballmeccset nézett a tévében, amikor megszólalt a telefon. A lánya, Amy vette fel a konyhában, és bement a szobába, hogy szóljon az apjának. - Papa, Morgan ezredes keres. Kelso kikapcsolta a tévét, és elvette a kagylót a gyerek kezéből. - Ezredes? 284
- Van egy kis gondom, Jock. A házam előtt áll egy zsaru, s a hátsó ajtónál még egy. Ferguson dandártábornok ki akar hagyni a buliból. Arra gondoltam, kitalálhatnánk valamit. Kelso felnevetett. - Akár a régi szép időkben. * * Morgan letette a telefont, és az íróasztala fiókjából elővette a Walther PPK-t. Óvatosan rácsavarta a Carswell hangtompítót, majd a fürdőszobába indult. A mosdókagyló fölötti szekrényből kivett egy vörös kapszulákkal teli tégelyt. A hadseregben belfasti lövedéknek hívták őket, mert egy-két szem átsegítette az embert a kritikus időszakon, amikor nem szabadott elaludni. Négyóránként egy tabletta, és a katonák egész álló napig bírták alvás nélkül. Egy hét után viszont mindenki úgy nézett ki, mint egy két lábon járó hulla. Morgan vizet engedett egy pohárba, és lenyelt két kapszulát. Negyed nyolc után Deville a konyhába ment, hogy kávét főzzön magának, de ahogy levette a 285 polcról a kávésdobozt, megszólalt a csengő. Óvatosan az ajtóhoz lopakodott, és kinézett az előszobába. Természetesen nem Mikali az, hiszen a koncert rövidesen elkezdődik, s nála van kulcs. Lehet, hogy Katherine Riley, de Deville biztosra vette, hogy neki is van kulcsa a házhoz. Úgy döntött, nem nyit ajtót, de a következő pillanatban kulcs zörrent a zárban, és Ferguson lépett az előszobába. Deville látta, hogy Baker mögötte áll. - Köszönöm, főfelügyelő. Várjon meg odakint, nem maradok sokáig. Letámasztotta a sarokba vizes esernyőjét, és a homlokát ráncolva Deville-hez fordult. - Micsoda időjárás! Gondolom, tudja, ki vagyok. Deville minden egyes hírszerzésnél dolgozó fontos ember arcát ismerte, így komoran bólintott. Tehát huszonöt év után lejárt az ideje. Ahogy előre megjósolta, akkor jöttek érte, amikor nem számított rá. A mellényzsebében volt egy arany oroszlánfog, mely óraláncon függött, s Deville önkéntelenül is odanyúlt. - Ott tartja a ciánkapszulát? A háború alatt mi is kaptunk belőle, de miután láttam, ahogy egy SS tábornok bevette, úgy döntöttem, soha nem használom fel. Tudja, húsz percen keresztül csak üvöltött a szerencsétlen. Szörnyű volt. Ferguson odalépett a bárszekrényhez, és beleszagolt az egyik whiskysflaskába. Elismerően bólintott, majd öntött magának egy pohárral. - Mit javasol, mit tegyek?- kérdezte Deville. - Nos, eljátszhatja a hőst, és megpróbálhat elmenekülni. Tegyük fel, hogy eljut a szovjet nagykövetségre, és hazaszállítják. Nem hiszem, hogy otthon tárt karokkal fogadják majd. Rosszul teljesítette a feladatát, s tudom, hogy ezt maguknál nem tolerálják. Természetesen nem fogják felakasztani, de élete hátralévő részét a gulágon töltheti, s ha hihetünk Szolzsenyicinnek, az nem éppen a legszebb hely a világon. Másrészt viszont Moszkva szerint a feljegyzések a nyugati világ megtévesztésére készültek. - Mi a másik lehetőségem? - A franciák. Maga francia állampolgár, ugye, monsieur Deville? Nos, a hírszerzés a '69-es Zafír-ügy óta, hogy úgy mondjam, nem annyira kedveli az orosz ügynököket. Bizonyára az Ötös Egység venné át magát, akik mint tudjuk, mindenre képesek azért, hogy megszerezzék a szükséges információkat. Hisznek abban, hogy az elektromosság az ember legfőbb találmánya, s nem riadnak vissza attól sem, hogy ezt különböző testrészeken demonstrálják. 287 - És maga mit ajánl? - kérdezte Deville. - Természetesen a halált - felelte vidáman Ferguson. - Majd kitalálunk valamit. Az autóbalesetek mindig jól beválnak, főleg ha tűz üt ki a kocsiban. Az áldozatokat ilyenkor a zsebükben talált papírok alapján azonosítják. - És aztán? - Béke, névtelenség, csendes élet. A plasztikai műtétek csodát művelnek az emberrel. - Cserébe persze a megfelelő információkért. Ferguson öntött magának egy újabb
pohár whiskyt, és az asztal szélére ült. - 1943-ban a franciáknak dolgoztam, s hála egy besúgónak, a Gestapo kezébe kerültem. A parancsnokságra vittek, és kipróbálták rajtam a legújabb gumibotjaikat. Rendkívül kellemetlen volt. - De megmenekült. - A sachsenhauseni koncentrációs táborba tartó vonattal. Ez azonban már más lapra tartozik. Akkoriban könnyebb dolgunk volt. Tudtuk, melyik oldalon állunk és miért harcolunk. Manapság azonban... Hosszú csend következett, majd ismét Ferguson szólalt meg. - Természetesen választhatja a ciánkapszulát is. - Választhatok? - Tudja, az angolok szeretik a tiszta játszmákat. Deville kinyújtotta a kezét, és a tenyerében ott lapult a kis, fekete kapszula. - Köszönöm, inkább nem kérem. - Jól választott. Undorító egy találmány. - És most mi legyen? - kérdezte Deville. - Hallgassunk egy kis zenét. Tetszeni fog magának. John Mikali Rahmanyinovot játszik ma este, az Albert Hallban. Bizonyára kiválóan zongorázik. - Arra mérget vehet - mondta Deville, és felvette a kabátját és a kalapját. - Az érdekesség kedvéért elárulna nekem valamit? KGB vagy GRU? - GRU. Nyikolaj Aszímov ezredes. A név furcsán hangzott Deville szájából. Ferguson elmosolyodott. - Gondoltam. Mondtam is Morgannak, hogy magának van stílusa, s ezért biztos, hogy nem a KGB embere. Mehetünk? Kinyitotta az ajtót, és udvariasan maga elé engedte a férfit. Katherine Riley a zuhogó esőben próbált kijutni a North Circular út forgatagából, végül 289 azonban bekanyarodott egy mellékutcába, s leállította MGB sportautóját. Kikapcsolta a motort, és egy ideig csak a saját szívverését hallgatta. A keze görcsösen markolta a kormányt, s hosszan, nagyot sóhajtva engedte ki a száján a levegőt. Egyetlen hely volt, ahová vágyott, s az nem Cambridge volt. Ráadta a gyújtást, és az út végén a belváros felé fordult. Tizenötödik fejezet Mikali az Albert Hall zöld szalonjának tükre előtt állt, és fehér nyakkendőjét igazgatta. Kinyitotta a fésülködőasztal fiókját, és elővette a Burns and Martin fegyvertokot, majd a derekára erősítette a szíját. Felvette rá elegáns, fekete frakkját, s fehér szegfűt tűzött a gomblyukába. A zenekar lassan befejezte Haydn 101. D-dúr szimfóniáját, melyet a nagyközönség "Az óra" néven ismert. Mikali kinyitotta az ajtót, és csatlakozott a művészbejáró folyosóján álldogáló ügyelőhöz. Kinézett a függöny mögül, és a Previn mögötti páholyt fürkészte, de sem Katherine Riley, sem Deville nem volt a helyén. A csalódástól összeszorult a torka, s inkább visz-szament a zöld szalonba. Elővette a pénztárcáját, és a falra szerelt nyilvános telefonon át hívta a nő számát. Többször egymás után próbálkozott, de nem járt sikerrel. 291 - Hol a pokolban vagy, Katherine? - suttogta maga elé. Az ajtó kinyílt, és az ügyelő nézett be a szalonba. - Tíz perce van, Mr. Mikali. A közönség igazán remek ma este. Mikali elmosolyodott. - Alig várom, hogy játszhassak. - Hozhatok egy csésze teát, uram? - Tudja, hogy egy ilyen ajánlatra képtelen vagyok nemet mondani, Brian. Az ügyelő kiment, és Mikali remegő kézzel rágyújtott egy cigarettára. Egy ideig fel-alá járkált, majd megtorpant, eloltotta a cigarettát, és leült a fal mellett álló Chappell-zongorához, hogy még egyszer elpróbálja a darabot. A Morgan háza előtt várakozó rendőr kíváncsian figyelte a leparkoló sárga furgont, melynek oldalára festve a következő felirat állt: Virágok 24 órás házhoz szállítása. A sofőr sárga esőkalapot és vastag, impregnált anyagból készült kabátot viselt, s a gallérját felhajtotta az eső ellen. Kivett a csomagtartóból egy gyönyörű papírba burkolt virágcsokrot, és beszaladt vele a házba.
2Q2 Amikor Morgan ajtót nyitott, az első, amit meglátott, egy hatalmas csokor virág volt. A sárga kabátos szállító félrelökte, és besurrant mellette a lakásba. Morgan éppen tiltakozni akart, de kiderült, hogy a ruha alatt egy rendkívül csinos lány bújik meg. - Maga meg ki a fene? - kérdezte, miközben a lány levette a kalapját is. - Amy Kelso vagyok, ezredes. Kissé megváltoztam, mióta utoljára találkoztunk, de sajnos most nincs időnk a csevegésre. Vegye fel a kabátot és a kalapot. A bejárat előtt áll egy sárga furgon. Szálljon be, és hajtson egyenesen a Park utcába. Az apám ott vár magára egy fehér Ford Cortinában. - És veled mi lesz? - kérdezte Morgan, és belebújt a kabátba. - Hagyja a furgont a Park utcában. Öt perc múlva érte megyek. Igyekezzen, ezredes! Morgan egy pillanatig habozott, majd feltette a kalapot, és kilépett az ajtón. - Ne felejtse el felhajtani a gallérját - szólt utána a lány. Ahogy becsukódott az ajtó, kivette a hajából a csatokat, és leengedte vállig érő fürtjeit. Néhány perccel azután, hogy a furgon elhajtott, a rendőr látta, hogy Amy Kelso kilép az ajtón. A lány egy pillanatra megtorpant, körülnézett, majd sietve elindult. 293 A férfi mosolyogva nézett utána. Bizonyára nem lett volna ilyen boldog, ha látja, hogy a lány beszáll a sárga furgonba és elhajt. Amikor Katherine Riley megérkezett az Albert Hall elé, az első ember, akivel összetalálkozott, Harry Baker volt. A férfi utána ment a jegypénztárhoz, és határozottan megfogta a karját. - Mit keres itt, doki? - A jegyemért jöttem. Baker megcsóválta a fejét, és az épület mellett álló furgonhoz vezette a nőt. A Különleges Egység autójában ott ült Ferguson és Deville is. A dandártábornok kinyitotta az ajtót és kiszállt. - Miért nincs Cambridge-ben? - Meggondoltam magam. Hallani akarom, ahogy játszik. - Ennyi az egész? - Ugyan már, dandártábornok. Ha figyelmeztetném is, hová mehetne? - Igaza van. Katherine Riley a franciára nézett. - Maga is eljött, monsieur Deville? - Igen, mademoiselle. - Mehetek végre? 294 - Igen, doktor. Ha valaki, akkor maga megérdemli, hogy végignézze az utolsó felvonást. A nő sarkon fordult, és a bejárathoz futott. Ferguson Deville-hez fordult. - Rövidesen elkezdődik. Nem akar bemenni, monsieur? Deville megrázta a fejét. - Tudja, dandártábornok, furcsa, de a zongora sohasem tartozott a kedvenc hangszereim közé. * * * Mikali indulás előtt még egyszer a tükörbe nézett, majd az ajtóhoz ment, ahol Previn már várt rá. - Készen állnak, uraim? - kérdezte az ügyelő. Previn elmosolyodott, és kinyújtotta a kezét. - Sok szerencsét, John. Mikali széttárta a karját. - Nincs szükségem szerencsére. A nagy Mikali számára semmi sem lehetetlen. Az Albert Hall zsúfolásig megtelt zenerajongókkal. Összesen tizenötezer ember szorongott a teremben, s akinek nem jutott ülőhely, az a fal mellett állt. Főleg a diákok álltak, hiszen a jegyek nem voltak olcsóak. A Promenád utolsó es295 teje különleges alkalomnak számított, s a nézők elegáns ruhákat viseltek. Ahogy Previn és Mikali felment a színpadra, kitört a tapsvihar. Mikali érezte, hogy a vér gyorsan száguld az ereiben, s különleges izgalom lett úrrá rajta. Újra és újra meghajolt az elégedetten mosolygó Previnnel együtt, s közben felnézett a páholyba, ahol Katherine Riley már elfoglalta a helyét. Kivette a gomblyukába tűzött szegfűt, és feldobta a nőnek. Katherine elkapta a
virágot, megcsókolta, és visszadobta a férfinak, aki ismét a gomblyukába helyezte. Mikali a zongora felé indult, s menet közben csókot küldött kedvesének. A közönségen örömteli moraj futott végig, majd síri csend lett, ahogy Mikali leült a zongorához. Previn a színpadról szerette vezényelni a con-certókat, mivel így egészen közel lehetett a zongoraművészhez. Félig Mikali felé fordult, s felemelte a karmesteri pálcát. Ahogy a zenekar játszani kezdett, Mikali ujjai végigfutottak a zongora billentyűin, és elkezdődött a zárókoncert. Kelso befordult az Albert Hall közelében lévő mellékutcába, és leparkolt a járda mellett. - Tehetek még valamit érted, ezredes? 296 - Felejtsd el, hogy valaha találkoztunk. - Azt várhatod - nevetett Kelso. Morgan a férfitól kapott régi esőkabátot és tweedkalapot viselte. Kiszállt a kocsiból, és lehajolt az ablakhoz. - Köszönöm, Jock. Húzd el innen a csíkot, de gyorsan. A Cortina elviharzott, s Morgan felhajtotta a kabátja gallérját. A Hall hátsó bejárata felé indult, de egy pillanatra megállt, hogy szemügyre vegye a főbejáratot. A lépcső tetején három egyenruhás rendőr állt. A sarkon egy teherautó fordult be, s egyenesen a művészbejáróhoz hajtott. Az oldalán London egyik legjobb sörgyárának a neve szerepelt. Morgan figyelte, ahogy három-négy esőkabátba öltözött portás kirohan az épületből, s mindegyik megragad egy-egy sörrel teli rekeszt. Morgan átfutott az úttesten, és a megfelelő pillanatra várva megállt a teherautó mögött. A két fiatal rendőr halkan beszélgetett, majd felnevetett. Újabb portás jelent meg, s tűnt el egy rekesz sörrel. Morgan habozás nélkül előlépett, és a vállára emelte a következő rekeszt. Gond nélkül bejutott az épületbe a beszélgető rendőrök mellett. A portásfülkét elhagyva jobbra fordult, s az előtte haladó férfit követve ő is a bár felé indult. 297 A folyosó végében meglátott egy lépcsősort, mely az emeletre vezetett. Letette a rekeszt egy homályos sarokba, s felment a lépcsőn. A zenekart és a zongorát tisztán hallotta, s ahogy az emeleti folyosóhoz ért, gondolkodás nélkül benyitott a "kijárat" feliratú ajtón. Odalent, a színpadon végre meglátta John Mikalit. * * * A koncert a végéhez közeledett, s miközben a zenekar játszott, Mikali minden erejét összeszedve, lélegzet-visszafojtva készült a végső pillanatra. Szemét André Previnre szegezte, s a jelre várt. A karmester mögött hirtelen kinyílt az emeleti kijárat ajtaja, és Asa Morgan lépett be rajta. Mikali a döbbenettől szinte sóbálvánnyá merevedett, s Katherine Riley, aki minden mozdulatát figyelte, követte a tekintetét. Mire azonban odanézett, Morgan eltűnt az ajtó mögött. Uramisten - gondolta Mikali. Életben van. Az a rohadék életben maradt, és most eljött értem. A Bushido egyik sora jutott eszébe: A szamurájnál talán csak a dzsungel tigrise magányosabb. Furcsa örömteli érzés ragadta el, s ahogy Pre-vin felé bólintott, Mikali belekezdett a concerto 298 drámai fináléjába, s olyan átéléssel játszott, ahogy még eddig soha életében. Amikor befejezte, a közönség szinte tömbolt. Mindenki állva tapsolt. A zenekar tagjai, Previn és a nézők. Felnézett a páholyba, és a szemével Katherine Rileyt kereste, de Previn megragadta a karját, és magával húzta a függöny mögé. Az ügyelő a zöld szalon előtt várta őket, kezében egy-egy pohár pezsgővel. - Még sohasem hallottam ilyen gyönyörű zenét - mondta, miközben a közönség Mikali nevét kezdte kántálni. Mikali belekortyolt a langyos pezsgőbe, és halványan elmosolyodott. - Nos, maestro, jó voltam vagy csak megjár-ja? Previn szemmel láthatóan könnyekig meghatva emelte fel a poharát. - Az életben csak ritkán adódnak igazán nagy pillanatok. Ma este, barátom, egy ilyennek lehettünk tanúi. Köszönöm magának. Mikali elmosolyodott, és arra gondolt, hogy Morgan valahol az épület egyik
homályos zugából les rá, és csak az alkalomra vár, hogy megölhesse. * 299 A villában azt mondta, hogy ő maga akarja elkapni Mikalit, s az elszántsága valószínűleg mit sem változott azóta. A közönség egyre hangosabban tapsolt. - Jöjjön, John, ha nem megyünk vissza, még a végén szétszedik a színpadot. Amikor a színpadra léptek, a közönség állva tapsolt, és Mikali nevét kezdte kiabálni. Virágot, egyetemi sálakat és sapkákat dobáltak a lába elé, így köszönve meg a csodálatos élményt. A férfi mosolygott, és mindkét kezével integetett. Csókot dobott Katherine Rileynak, s arra gondolt, hogy a színpadról csak a művészfolyosón át juthat le, s Morgan bizonyára ott vár rá. Aztán hirtelen eszébe jutott a megoldás. Megfordult, és a korláthoz lépett. Előrehajolt, és leintegetett az első sorban ülőknek. - Maguk egyszerűen csodálatosak. Igazán köszönöm, hogy itt voltak, de most mennem kell. Átlendült a korláton, és leugrott a sorok között lévő szűk folyosóra. Néhányan felsikoltottak, voltak; akik felugrottak a helyükről, de ahogy Mikali kiegyenesedett és kirohant az ajtón, a közönség nevetve tapsolni kezdett. A zenekar is csatlakozott hozzájuk, hiszen a Royal Albert Hall történetében még sohasem fordult elő, hogy egy híres művész így távozott volna a színpadról. * * * 300 A folyosó egyelőre kihalt volt, de a közönség bármelyik pillanatban eláraszthatta az épület minden egyes zegét-zugát. A harmadik kijárati ajtó a hátsó lépcsőkhöz vezető folyosóra nyílt, s ahogy Mikali be akart nyitni, meglátta Harry Bakert. Azonnal felismerte, s gyorsan az ellenkező irányba vezető lépcsők felé indult. Lehet, hogy tévedett Morgannal kapcsolatban, s a férfinak végre megjött az esze? Habozás nélkül az ügyelő irodája és a művészbejáró irányába sietett. A folyosón két egyenruhás rendőr állt, s Mikali döbbenten nézte őket. Az Albert Hallban még soha nem volt szükség őrségre. Ahogy az állatok is megérzik a veszélyt, hatodik érzéke azt súgta, bajban van. Néhány pillanattal később megjelent André Previn és az estélyi ruhás vendégek, akik mind őt akarták üdvözölni. Rövidesen rajongók hada vette körül. - Ki akarta törni a nyakát? Annak ellenére, hogy ez a koncertsorozat záró estéje, mégiscsak furcsa módját választotta a távozásnak. - Megpróbáltam még különlegesebbé tenni az estét - magyarázta Mikali. - A kenti hercegnő, a görög nagykövet és a miniszterelnök a hercegi különteremben várnak magára. Ne várassuk tovább őket - mondta nevetve Previn. Ez itt Anglia, ha nem tudná. 301 Belekarolt Mikaliba, és végigvezette a folyosón. * * * A hercegi különteremhez vezető lépcsőfeljáró zsúfolásig megtelt rajongókkal, s Katherine Riley minden erejét összeszedte, hogy utat törjön magának a tömegben. Végül elérte az üvegajtót, de az egyenruhás portás útját állta. - Kérem a meghívóját, kisasszony. - Nincs nálam, de Mr. Mikali barátja vagyok. - Ma este sokan mondhatják el magukról ugyanezt - mutatott a tomboló tömeg felé a férfi. Az ajtón át látta, hogy a teremben rengeteg elegáns nő és férfi tolong, s annak ellenére, hogy háttal állt, megismerte a sötét öltönyös Harry Baker főfelügyelőt. Átnyúlt a portás válla fölött, és megkopogtatta az üveget. Baker megfordult, s egy ideig kifejezéstelen tekintettel nézett rá, majd hirtelen felismerés csillant a szemében. - Jöjjön be - mondta, és kinyitotta az ajtót. -Nem örülök, hogy itt van, doktor. A továbbiakban ránk tartozik az ügy. - Tudom. A férfi egy pillanatig csak nézte, majd furcsa dolgot művelt. Gyengéden megsimogatta a nő haját, s megcsóválta a fejét. 302 - Maguk, nők, mind egyformák. Nem tanulnak semmiből.
* * * Edward Heath, a brit miniszterelnök maga is zenész volt, s lelkesen mosolyogva rázta meg Mi-kali kezét. - Csodálatos volt, Mr. Mikali. Erre az estére örökké emlékezni fogok. • - Igazán köszönöip, uram. Previn a kenti hercegnőhöz kísérte, aki ugyanolyan elbűvölő és kedves volt, mint mindig. - Úgy tudom, önök még nem vették együtt lemezre Rahmanyinovot, ugye? Previn elmosolyodott. - Nem, asszonyom. John mai előadása után azonban azt hiszem, erre rövidesen sor kerül. Mikali magukra hagyta őket, s körbejárt a teremben. Váltott néhány szót a görög nagykövettel, kezet fogott az emberekkel, de igazából nem figyelt arra, amit hallott. A szeme állandóan a termet fürkészte, s arra várt, hogy meglátja valahol Morgan kegyetlen arcát. Ehelyett Katherine Rileyn akadt meg a tekintete. A nő Baker mellett állt, és a férfival beszélgetett. Mikali keserűen elmosolyodott, s a kirakós játék darabjai lassan a helyükre kerültek. A 303 falnál álló csoport szétvált, és meglátta Fergusont és Jean-Paul Deville-t. Kicsit habozott, majd odalépett hozzájuk. - Jó estét, Jean-Paul. - Azt hiszem, ismered Ferguson dandártábornokot. Mikali elővett egy elegáns, arany cigarettatárcát a frakkja belső zsebéből, és kivett belőle egy cigarettát. - Csak hírből. Igazán kiváló fényképarca van, dandártábornok. Megkínálhatom? Lehet, hogy nem fog magának ízleni. Görög. Tudja, én nagyon szeretem a hazámat. - Azért kipróbálom - felelte Ferguson és rágyújtott. - A kilencéletű Morgan ezredes nem csatlakozik hozzánk ma este? - Nem. Szeretném azt hinni, hogy már alszik, de ebben nem lehetek biztos. Azt azonban tudom, hogy a házát őrzik. Mondhatjuk úgy is, hogy házi letartóztatás alatt van. A körülményeket figyelembe véve azt hiszem, ez a legésszerűbb, amit tehettem. - Házi letartóztatást mondott? - nevetett fel Mikali hangosan. - Igazán remek estét szerzett nekem, dandártábornok. Megszólalt a koncert második felére hívó csengő, s az emberek készülődni kezdtek. 304 - Ugye, tudja, hogy innen nem juthat ki, barátom? Bizonyára ismeri a jó öreg zsaruközmondást. Jobb, ha csendben távozunk. - Kedves dandártábornok, csináltam én valaha bármit is csendben? A görög nagykövet odalépett hozzájuk, és Mikalihoz fordult. - Örülnék, ha csatlakozna hozzánk a koncert második felére. - Ezer örömmel, nagykövet úr. Néhány perc múlva ott vagyok. Mikali Deville-hez fordult, aki szomorúan elmosolyodott. - Mondtam, hogy hallgass rám, John. - Kedves barátom, azt nem mondtad, hogy már szombaton eljönnek értem. Ferguson és Deville kimentek, és Baker is eltűnt, de Katherine Riley még mindig a fal mellett állt. Mikali zsebre dugott kézzel odalépett hozzá és rámosolygott. A nő szíve nagyot dob-bant, és a torkában gombócot érzett. - Régóta tudod? - Csak ídrán lettem biztos benne. A hegyoldalon összetalálkoztam Morgannal. Mikali bólintott. - Most már értem. Ha számít ez valamit, a lányát véletlenül gázoltam el. Megpróbáltam kiké-rülni, de nem sikerült. 305 - Miért, Johnny? Mikali a falnak dőlt, s a nő újra érezte a köztük lévő vonzás erejét. - Nem tudom. Az emberek egyszerűen elpusztultak a közelemben. Gondolom, így kezdődött a dolog. Másrészt viszont értettem a dolgomat. Végül is te vagy a doktor, mondd meg te. - Tehetséges vagy. Kivételes adottságod van a zenéhez. És mégis így végzed... - Ezek csak szavak, édesem. Semmi sem tart örökké. A görög nagykövet és a társasága elindult kifelé, s Mikali a nőbe karolva utánuk
indult. - Azt mondják, ebben az épületben többmér-földnyi folyosósor húzódik. Asa Morgan bizonyára ott vár rám valamelyik végén. - Nem hiszem. Ferguson dandártábornok őröket állított a háza köré. - Nos, ezek szerint nem végzett túl jó munkát. Körülbelül húsz perccel ezelőtt Morgan ott állt a páholyod alatt, és nem látszott valami boldognak. Egyébként hozzásegített ahhoz, hogy a koncertet a legjobb tudásom szerint fejezzem be. Katherine megragadta a férfi karját. - Mit akarsz tenni? - Csatlakozom a görög nagykövethez a koncert hátralévő részében. A "Tengeri dal fantáziát" fogjuk hallani, s aztán a legvégén mindenki 306 teli torokból fogja énekelni a "Jeruzsálemjét. Ez az utolsó este, drágám. Még Asa Morgan kedvéért sem fogok belőle kimaradni. Kate rémülten sarkon fordult, és a legközelebbi kijárat felé rohant. Mikali egy ideig a nagykövet társaságával ment tovább, majd befordult egy folyosóra, és meghúzódott a sarokban. Amikor az utolsó léptek is elhaltak, a zenekar belekezdett Elgar darabjába. - Na, lássuk barátom, lássuk, hol bujkálsz. Tizenhatodik fejezet Harry Baker egy nyomozóval beszélgetett a hátsó bejárat folyosóján, amikor Katherine Riley rátalált. A férfi azonnal látta, hogy a nő szörnyű állapotban van. - Mi baj van? - Asa... itt van valahol az épületben, és Mikali tudja. A szünet előtt látta az egyik ajtónál. - Uramisten! Hol van most Mikali? - A görög nagykövet páholyában. - Maradjon itt, és ne mozduljon! Baker gyorsan elmagyarázta a helyzetet a nyomozónak, és futva indult a lépcsők felé. Ferguson és Deville a limuzin hátsó ülésén beszélgetett, amikor kiszállt a furgonból egy rendőr őrmester, és odalépett a kocsijukhoz. Ferguson kiszállt, hogy beszéljen vele, majd újra visszaült a limuzinba. 308 - Valami baj van? - Úgy is mondhatjuk. Asa Morgan bejutott az épületbe. - Gondolom, tudta, hogy a házi őrizet nem akadály egy ilyen embernek. - A Krétai Szerető és John Mikali most nagy bajban van. Mivel azonban manapság más időket élünk, mint régen, nem ítélik halálra, legfeljebb életfogytiglan tartó börtönbüntetést kap. El tudja képzelni, mit jelentene mindez számára? - Ezért aztán úgy döntött, hogy Morganra osztja a hóhér szerepét. - Asa mindig is jó volt ebben a szerepben. Mi-kalinak élve nem sok hasznát vesszük, a halálával viszont végre megoldódik a Krétai rejtélye. - Ezt szépen kitervelte. Csakhogy van valami, amit nem kalkulált be a tervébe. - Éspedig? - Előfordulhat, hogy a maga Morgan ezredese végzi golyóval a fejében. Harry Baker visszatért oda, ahol Katherine Rileyt hagyta. - Nincs a görög nagykövet páholyában. Én magam ellenőriztem. Baker a nyomozóhoz fordult, s halkan sietve magyarázott neki valamit. A nőre senki sem fi309 gyeit, s Katherine Riley kihasználta az alkalmat a szökésre. Felrohant a lépcsősoron, és eltűnt az egyik folyosó homályában. Megállt a hercegi különterem előtt, és azon gondolkozott, merre induljon tovább. A nagyterem felől Elgar darabja hallatszott, s hirtelen egy zongora csatlakozott a zenekarhoz. * * * Mikali tudta, hogy nem menekülhet. Ahogy ott állt, és a zenét hallgatta, eszébe jutott Kasfa, az égő autóroncs szaga és a négy fellagha, akik el akarták venni tőle az életét. Milyen régóta várnak már rá. - Megkönnyíteni a dolgotokat - suttogta. Felment a lépcsőn, és óvatosan benyitott a hercegi különterembe. Természetesen üres volt, s rajta kívül csak a szemben lévő
tükörben látszó hasonmása volt jelen. A fehér nyakkendős, elegáns alak, aki oly régóta üldözi. - Jól van, haver. Ez az utolsó alkalom, úgyhogy ne rontsuk el. Az ablak mellett állt egy Schiedmayer-ver-senyzongora. Mikali elővette az arany cigarettatárcát, és rágyújtott egy görög cigarettára. Odasétált a zongorához, és kinyitotta a fedelét. A Ceskát a billentyűzetre fektette. 310 - Jöhetsz, Morgan - suttogta maga elé, és a zenekarral együtt játszani kezdte Elgar darabját. * * Odakintről léptek zaja hallatszott, de amikor kinyílt az ajtó, nem Morgan, hanem Katherine Riley lépett a terembe. A falnak dőlt, s kapkodva szedte a levegőt. - Megőrültél? Mit csinálsz? - Játszom egy kis Elgart. El is felejtettem, milyen jó. A férfi, szájában a cigarettával, olyan erővel ütötte le a zongora billentyűit, hogy a terem és a folyosó is visszhangzóit tőle. Asa Morgan jól hallotta a zenét, és futva indult a hercegi különterem felé. Menet közben elővette a zsebéből a Walthert, és készenlétbe helyezte. A zenét Baker is hallotta, aki a hátsó bejáratnál állt a nyomozóval. Ők is a teremhez indultak, s a lépcsőfordulóban még csatlakozott hozzájuk két rendőr. * * * - Kérlek, John, ha valaha jelentettem számodra valamit... 311 - Sokat jelentettél nekem, édesem. Emlékszel, amikor először találkoztunk Cambridge-ben? Azért ismerkedtünk meg, mert meg akartam tudni, hogy Lieselott veszélyes lehet-e számomra. - Most már tudom. - Az az igazság, hogy te voltál az egyetlen nő, akivel igazán törődtem. Meg tudod ezt magyarázni? Hirtelen zajt hallottak, és Asa Morgan jelent meg az ajtóban. Mikali abbahagyta a zongorázást. - Sokáig tartott, amíg ideért. A háttérben hallatszott, ahogy a zenekar a darab utolsó részébe kezd. - Az a lényeg, hogy itt vagyok. - A harcmező az élő holtak földje - mosolyo-dott el Mikali. - Egy Vu Csi nevű kínai katonai stratéga mondta ezt sok-sok évvel ezelőtt. Azt hiszem, ez mindkettőnkre igaz, Morgan. Mikali felugrott, és megragadta a Ceskát. Ka-therine Riley felsikoltott, és széttárt karral közéjük ugrott. - John, ne! Mikali habozva nézett Morganra, mire a férfi fél térdre ereszkedett, és a Walther felugatott. 312 A két golyó egyenesen Mikali szívébe hatolt, és azonnal végzett vele. * * * Baker és a három rendőr berontott a terembe. Morgan leengedte a fegyvert, és figyelte, ahogy az egyik rendőr Mikali holttestéhez lép. - Meg is ölhetett volna, Asa - suttogta Ka-therine Riley. - Csak azért nem lőtt, mert köztetek álltam. Baker kezében a Ceskával odalépett hozzájuk. - Azt hiszem, kedvesem, ebben téved. Ezzel a fegyverrel senkit sem lehetne lelőni, ugyanis nincs megtöltve. A nyomozó halkan beszélt a falra szerelt telefonon. - Kapcsolja a parancsnoki autót. Ferguson dandártábornokot kérem. Katherine Riley letérdelt Mikali holtteste mellé. A férfi hófehér ingén hatalmas vérfolt éktelenkedett, de az arcán nyoma sem volt fájdalomnak. A szája sarkában mosoly játszott, s a szeme csukva volt. A nő kisimította a férfi homlokából a hajtincseket, és óvatosan kivette a gomblyukából a fehér szegfűt. A szegfűt, amit Mikali nemrég feldobott neki a páholyba, s amit ő megcsókolt. 313 Felállt, és szó nélkül kifelé indult. - Kate! - szólt utána Morgan, de Baker megragadta a karját. - Hadd menjen, Asa. Add ide a fegyvert. Morgan átnyújtotta neki a Walthert, és
Baker kivette a töltényeket. - Jobban érzed magad? Visszakaptad Me-gant? Morgan a holttestre meredt. - Miért tette? - Szerintem, Asa, öreg barátom, tudta, hogy jó vagy, de azzal is tisztában volt, hogy ő még jobb. Nem volt más választása. - A pokolba vele! - Majd meglátjuk. Egyébként nem olvastad véletlenül a Daily Telegraph mai számát? Tábornok lettél, Asa. Most már Fergusont is elküld-heted a pokolba. Morgan azonban már nem figyelt rá. Megfordult és kirohant a folyosóra. Katherine Riley éppen akkor ment ki az ajtón. - Kate! - kiáltotta, és a nő után futott. A zene véget ért, s a közönség tapsviharban tört ki. Ahogy lefelé indult a lépcsőn, a zenekar, a kórus és a közönség egy emberként énekelte a "Jeruzsálem"-et. Odakint zuhogott az eső, és a forgalom felélénkült. A bejárat előtt Ferguson várta. 314 - Gratulálok, Asa - mondta, és a feje fölé tartotta az ernyőjét. - Ezt akarta, nem? Kezdettől fogva tisztában voltam vele. Mindketten tudtuk. Ugyanúgy, mint régen, most is belerángatott ebbe a piti kis játékba. - Szépen fogalmazott. Morgan körülnézett. - Merre ment? - Arra - intett a fejével az út felé Ferguson. -A maga helyében sietnék. Morgan átverekedte magát az esőáztatta autók során, de mire a túloldalra ért, a nő már eltűnt a park sötétlő fái között. Vége! A nyomás a debreceni Kinizsi Nyomdában készült, az 1997. évben Felelős vezető: Bördős János ügyvezető igazgató
