IN MEMORIAM ANDREAE CSATKAI

1970. XXIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

1970. XXIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM

193

Alapította: Heimler Károly Kiadja: a Gyır-Sopron megyei Lapkiadó Vállalat Szerkesztı bizottság: CSIKÓS GYÖRGY, DOMONKOS OTTÓ, ERDÉLY SÁNDOR, FÁBJÁN LAJOS, FEKETE FERENC, † FÖLDI LİRINC, FRIEDRICH KÁROLY, GÁL JÁNOS, GUNDA MIHÁLY, GYULAY ZOLTÁN, HAMMERL LAJOS technikai szerkesztı, HARACSI LAJOS, HILLER ISTVÁN titkár, HORVÁTH JÓZSEF, HORVÁTH ZOLTÁN, KELÉNYI FERENC olvasó szerkesztı, PINTÉR FERENC, PRÖHLE JENİ, † RADÓ FERENC, RÉTHLY ENDRE, SIMON JÁNOS, TARJÁN GUSZTÁV, TÁRCZY-HORNOCH ANTAL, VENDEL MIKLÓS, VERBÉNYI LÁSZLÓ, WINKLER OSZKÁR, ZAMBÓ JÁNOS, ZÁRAI KÁROLY Szerkeszti: † CSATKAI ENDRE és MOLLAY KÁROLY 1970. XXIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM / IN MEMORIAM ANDREAE CSATKAI

IN MEMORIAM ANDREAE CSATKAI A Soproni Szemlének újjászületésétıl, 1955-tıl fogva 1970. március 12-ig volt szerkesztıje Csatkai Endre. Életmőve és emléke elıtt tisztelgünk, amikor folyóiratunk ez évi harmadik és negyedik számában közzétesszük hátrahagyott helytörténeti írásait és irodalmi munkásságának bibliográfiáját, mővészettörténeti, muzeológusi és helytörténetírói munkásságának méltatását, valamint munkatársaink olyan tanulmányait, amelyek tárgyuknál fogva Csatkai Endre kutatási területeihez kapcsolódnak. Mindezzel egyúttal a soproni helytörténetírás még megírandó története számára is kívánunk adalékot nyújtani. Legméltóbb tiszteletadásunk azonban az lesz, ha folytatjuk és tovább fejlesztjük a Soproni Szemle célkitőzéseinek megvalósítását. Ehhez kéri a Soproni Szemle minden barátjának támogatását A SZERKESZTİ 1970. XXIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM / Zádor Anna: Csatkai Endre mővészettörténeti munkássága

1

194Zádor

Anna: Csatkai Endre mővészettörténeti munkássága

Évtizedeken keresztül úgy élt közöttünk, mint a hazai mővészettörténet, fıleg azonban a soproni mővészettörténet egyik legfıbb megtestesítıje. Személyében egyesítette a kutató és a tudós, a győjtı és a muzeológus, az ismeretterjesztı és az oktató minden vonását. Kevesen voltak, akik a hazai mővészettörténet mővelıivel oly széles körben tudtak volna kapcsolatot tartani, öregekkel és fiatalokkal, régiekkel és frissen e területre jöttekkel a baráti hangot megtalálni. Békés és derős egyénisége harciassá vált egy-egy ügy érdekében, de ügyes diplomata is volt, aki sohasem fáradt el a meggyızés és a megnyerés nehéz munkájában. A helyesnek tudott álláspont érdekében egyszerre volt hajlíthatatlan és bölcsen konciliáns. Mindezt elsısorban sok küzdelmet kiállt, szerencsés természetének köszönhette, de ezeken az alkati sajátságokon kívül nagy része volt munkája eredményességében tehetsége sokféleségének, szellemi adottságai szerencsés együttesének. Egyike volt a keveseknek, aki a régi humán értelemben – azaz az emberközpontú társadalomtudományok megannyi oldaláról – közelítette meg elsıdleges tárgyát, a képzımővészeti alkotást. De egyaránt jártas volt a zene- és a színháztörténet terén, élete végéig lelkesen és nemcsak a maga örömére foglalkozott zenével, sokat és jól zongorázott, mindvégig gyarapította egyéni szempontjai szerint válogatott, nem mindennapi értékő lemezgyőjteményét. Ugyanilyen alapos készültséggel rendelkezett az irodalomtörténet, elsısorban a magyarországi terén, beleértve az irodalom minden ágát, folyóiratokat, emlékiratokat, levelezéseket, amelyek kedvelt témái közé tartoztak. Teljesen otthonos volt a Dunántúllal szomszédos területek ránk vonatkozó vagy történelmünk számára hasznosítható irodalmával és káprázatos emlékezıtehetsége révén – amihez mindvégig friss asszociáló képessége járult – ez a nagy anyag az ı fejében mindig felhasználásra készen állott a felmerült kérdés megoldására. Hogy évtizedeket töltött lankadatlan levéltári és hírlaptári kutatásokkal, hogy a kutatásai szempontjából ıt érdeklı mővészeti anyag formai és minıségi tulajdonságai terén ugyanolyan kitőnı emlékezıtehetséggel rendelkezett, mint az adatok felhasználása terén: mőveinek ismerıje számára természetesnek tőnik. Mégis meg kell említeni, hogy produktivitásának ezt a rendkívüli bıségét, kicsire-nagyra kiterjedı figyelmét, a látszólag csekélyhez és kicsihez számos érdekes vonatkozást főzni tudó képességét valahogyan összetevıire bontsuk és körvonalazzuk ezt a nagyon speciális és mégis egyetemes igényő, erısen hazai gyökerő, de a közép- és kelet-európai vonatkozásokat mindig teljes egységben érzékeltetı szemléletet, amelyet munkásságában mindvégig alkalmazott, módszerét egyre csiszolva és továbbfejlesztve hosszú élete során. Nehéz körülményei, fıleg fiatal korában sok gondot okozó egészségi állapota mint sarkalló erı dolgoztak közre abban, hogy mindenen úrrá legyen, elérje, amit szeretne: elsısorban szőkebb pátriájának, Sopron és környéke indulásakor még alig feltárt és felfedezett mővészetének, mővelıdéstörténetének feldolgozását. Ebben egyetemi tanulmányai és az utána következı évek is segítették, noha a külsı körülmények inkább arra vallanának, hogy elejétıl világos célja érdekében mindenfelıl akadályokkal kellett megküzdenie. Elsıként a budapesti egyetemre iratkozott, de csakhamar eltanácsolták a mővészettörténet szakról, mint nem megfelelı képességőt, ami az akkori egyetemi elıítéleteknek 195egyik jellegzetes, sajnos, nem egyetlen példája. Tanulmányait magyar–német szakon folytatta tovább, de a létfenntartásért folytatott küzdelem súlyos betegséget váltott ki, amelynek következtében hosszú idıre abba kellett hagynia rendszeres tanulmányait. Annál többet olvasott, sıt írt ezalatt: már 1917-ben jelenik meg a Sopronvármegye címő lapban programadó kis cikke.1(1) 1920-tól, alig helyreállott egészséggel, a bécsi egyetemen tanult tovább. Itt a mővészettörténet legjobbjait hallgathatta, Dvorakot és Striygovskit, Schlossert és Tietzet. Talán ez az 2

értékes és érdekes sokféleség – ami különösen megfelelhetett Csatkai adottságainak – okozta, hogy egyik tudós szoros követıjévé sem vált, de mindegyiktıl sokat tanult. Ösztönös próbálkozásai kezdtek módszerré szilárdulni, noha mindvégig nem vált valamely kikristályosodott módszert tudatosan követı és ahhoz mereven alkalmazkodó kutatóvá. Mindvégig a konkrét anyag, az éppen soron következı téma döntötte el, hogyan dolgozza fel azt. A mővészettörténeti képzésen kívül zenetörténeti érdeklıdése kapott Bécsben erıs tápot és maradandó szempontokat, ugyancsak itt került kapcsolatba a magyar emigráció számos tagjával, elsısorban írókkal. E kapcsolatok életre szóló barátsággá alakultak: kevés embernek volt oly sok és oly sokféle barátja, mint Csatkai Endrének. Számos nehézség után visszakerült a pesti egyetemre, ahol 1925-ben doktorált Kazinczy és a képzımővészetek címő, máig alapvetı, de sajnos kéziratban maradt munkájával. Kazinczy mindvégig kedvenc témája volt, ezekben az írásaiban csakúgy, mint a következı évek nagyszámú rövidebb lélegzető dolgozatában, újságcikkeiben, kisebb tanulmányaiban a mővészettörténeti, színháztörténeti és zenetörténeti témákat olyan mővelıdéstörténeti komplexitással dolgozta fel, ami ezeknek a jórészt feledésbe merült írásoknak akkor is súlyt kölcsönözne, ha bennük nem alakult volna ki sajátos módszere. Több mővelıdéstörténeti tanulmánykötetet lehetne összeállítani belılük olyan tág perspektívákkal, amelyek messze túlmutatnak a Sopront és környékét jelentı földrajzi határokon. Az ilyképp jól megalapozott kezdethez szerencsés fordulatként járult a kismartoni Wolf-múzeummal való kapcsolata. Ez a múzeum akkor Közép-Európa legnagyobb (a háború után jórészt szétszóródott) magángyőjteménye volt, amelynek gyarapítását, szakszerő feldolgozását és állandó kiállítás jellegő elrendezését (több mint 20 helyiségben) Csatkai végezte. De ami ennél talán még fontosabb: a nagymőveltségő győjtı házában a kor legjobb szakértıi, a szellemi élet európai és Európán kívüli legjobbjai fordultak meg nagy számban, az élénk szakmai viták mindennaposak voltak, nemcsak a szőkebb értelemben vett mővészettörténet terén. Ráadásul majd 20 000 kötetnyi könyvtár állt rendelkezésre, sok fénykép, gazdag katalógus-győjtemény és sok más segédeszköz: mindez az élénk érdeklıdéső fiatal mővészettörténész ismereteit bıvítette. A sokféleség és élénkség is nagyon megfelelt természetének, sokat írt az itt virágzó helytörténeti lapokba,2(2) sıt kapcsolatai mindvégig éltek, amit a Barb-emlékkönyv számára3(3) írt érdekes tanulmánya is bizonyít. Specializálódása – ha errıl Csatkainál egyáltalán beszélhetünk – itt, a Wolf-múzeumban indult meg. Elsısorban a XVIII. és a XIX. század mővészete érdekelte, de munkái közül 196nem egy kezdıdik a késıközépkor valamely emlékének feldolgozásával és nemcsak Sopron élı és alkotó mővészei, hanem az elıtte járó generáció mővészei is mindig foglalkoztatták, mőveiket győjtötte, bemutatta és valamilyen formában feldolgozta. És ha egyfelıl a festészet, másfelıl a mőemléki épületek foglalkoztatták is legmélyebben, korai mőveitıl kezdve a legutolsókig szerepel írásai közt az alkalmazott, az úgynevezett kismővészetek minden területe. Stukkatorok és harangöntık, könyvkötık és ónöntık csakúgy érdeklik, mint ahogyan a szobrászat akkor még alig figyelembe vett kérdései foglalkoztatják mindvégig. Különösen azt igyekszik tisztázni – és e téren érdemleges továbblépés máig alig történt –, hogy a sokat emlegetett külföldi mővészek és nagy mesterek, mint például Canova vagy a tipikus bécsi nagyságok, mint például Josef Klieber, mit hagytak hátra hazánkban és mőködésüknek szellemi és formai hatása miben jelentkezik.4(4) Kedvenc írásai közt szerepeltette mindig a soproni ötvösség feldolgozását, sok évi kutatását a mővészi cégérekrıl. Ez utóbbiakkal foglalkozó kötete csak postumus mőveként fog megjelenni.5(5) A kismartoni Wolf-múzeumban sőrőn rendezett alkalmi kiállítások nemcsak a kiállításrendezés ismeretét és gyakorlatát biztosították számára, hanem – ami még fontosabb – új kezdeményezés: az ikonográfiai kutatások iránti érdeklıdését keltették fel. Akár az Elsler Fannyval foglalkozó kiállítás, akár Liszt Ferenc 3

vagy Haydn magyarországi mőködése volt a kitőzött cél, elsısorban a képzımővészeti ábrázolás és annak kortársi visszhangja érdekli. Ebbıl az anyagból fontos történelmi konklúziókat tud levonni mind az eszménykép formálódása és változása, mind az utánélés mikéntjének és miértjének alakulása szempontjából. Az ikonográfia, sıt ikonológia mindvégig érdekli. Magyar mővészettörténészek közt elsıként foglalkozik a barokk szobrászat egyik érdekes jelenségének, a Nepomuki Szent János szobrok hazai elterjedésének kérdésével, sıt egyik legutóbb megjelent munkája is hasonló problémákat vet fel.6(6) Ezek a tanulmányai nemcsak a mő mögött feszülı problémák megvilágítását és a kutató nagyobb összefüggések iránti érdeklıdését példázzák, hanem egyúttal bizonyítják – amit Csatkai indulásakor egyáltalán nem méltányoltak még –, hogy minden mővet mint kordokumentumot vizsgál, a minıségi kérdés, a mővészi formálás problémái csak másodsorban érdeklik. Ezzel az új megközelítési móddal tudott sok eddig ismeretlen összefüggést, sıt új területeket a mővészettörténeti kutatás számára felfedezni. Kismartoni tartózkodása hozta kapcsolatba az osztrák mőemléki hivatal és a topográfiai munka akkori jelentékeny vezetıjével, Dagobert Frey professzorral, aki együttmőködésre kérte fel Csatkait, hogy a topográfia soron következı, Burgenlanddal foglalkozó kötetét – hangsúllyal Kismarton és vidékén – együtt készítsék el. Eltekintve attól, hogy ez a megbízás az idehaza oly kevéssé értékelt Csatkai számára nagyon kitüntetı volt, egyben kiváló iskolának is bizonyult. Dagobert Frey kitőnı szakember volt, építész és mővészettörténész egy személyben. Jelentıs építészettörténeti és mővészetelméleti munkásságot fejtett ki, nagy hatással volt munkatársára. Eddig is a mőemlékek alapos és többszörös 197megtekintése, a források lehetı teljességő feltárása volt a kiindulópont, de szerkezeti vázat, módszertani alapokat a fiatal magyar szakember munkája ebben az együttmőködésben nyert.7(7) Egyúttal erıs indítást kapott ahhoz, hogy ilyen munkával hazai anyagon próbálkozva is foglalkozzék. 1932–37 közt három kis kötetben jelentette meg saját költségén „Sopron vármegye mőemlékei”-t, az eladhatóságra való tekintettel mellızve a tudományos apparátust. Mégis, a szőken mért sorok és a tömör mondatok közt kibontakozik az a nagy ismeretanyag és ennek biztos kezelése, ami Csatkait mindvégig jellemezte.8(8) Ez indította 198a Mőemlékek Országos Bizottságát arra, hogy megbízást adjon nagyobb arányú mőemléki feldolgozásra, amit Csatkai ekkor el is kezdett, de a politikai viszonyok rohamos rosszabbodása miatt nem tudott befejezni. Amikor a felszabadulás után nagyszabású szervezettséggel újra megindult a tudományos munka, csakhamar sor került erre a már erısen elırehaladt munkára. A további anyaggyőjtést, illetve a korábban feldolgozott ingó és ingatlan anyagnak háború utáni számbavételét és feldolgozását Csatkai Endre egymagában végezte. A Dercsényi Dezsı irányító szerkesztésével és az egyes bevezetı fejezeteknek a legjobb szakemberek bevonásával készített együttese a topográfiai munka tekintetében Csatkai munkásságának egyik csúcspontja. Szempontjainak következetes végigvezetésével, a levéltári anyag mélységével, a leírások egységesítésével, az ingó és ingatlan anyag egyforma gonddal való tárgyalásában és nem utolsó sorban a mővészeti anyag alapos ismeretén alapuló történelmi értékelésével alapvetınek tekinthetı. Ritkán fordul elı, hogy egyetlen szakemberben összpontosuljon az ilyen tudományos munkának volumenben és feldolgozásban egyaránt kimagasló volta. Ezt az egyszeri kitőnı teljesítményt – amit fıvonásait tekintve azóta sem tudott a mőemléki topográfia nálunk túlszárnyalni – jutalmazta a kormányzat a Kossuth-díj adományozásával, amit Csatkainak mint kutatónak és a mintaszerő leírások megfogalmazójának, Dercsényi Dezsınek pedig mint a módszer és a szerkezet kialakítójának adtak.9(9) Sopron helyreállításának azóta megindult nagyarányú munkálatai természetesen számos részeredmény terén megváltoztatták, helyesbítették Csatkai megállapításait: ennek talán ı örült legjobban, mert törekvései legszebb gyümölcsének tekintette, ha mások és másként foglalkoznak azzal, ami az ı számára évtizedeken át fontos volt. De ez a felismerés – testi erejének növekvı fogyásával – késztette arra, hogy lemondjon a munka folytatásáról: a megye második, nagyobbik részét tárgyaló kötetét már nem vállalta. Sajnos, ez a rész máig sem talált folytatóra. A mőemléki topográfia módszerének és gyakorlatának kialakítása Csatkai 4

munkásságának egyik fı eredménye, természetes, hogy a most tárgyalt, több mint 15 éve megjelent mővet elıtte is, utána is számos hasonló természető munkája kísérte, elsısorban Sopron és Vas megye mőemlékeire vonatkozólag. A legutóbbi idıben – váratlan haláltól megakasztva – ez a munka újra átfogta a burgenlandi kérdések egész sorát, különös tekintettel a hazai, valamint a szlovákiai összefüggésekre, amelyek mindig erısen érdekelték.

Egyik mellékága ennek a széleskörő és évtizedeken át folyó topográfiai munkának a Sopron mővészetével és mőemlékeivel foglalkozó munkák gazdag sorozata. Szinte el sem választható az elıbb érintett topográfiai munkáktól. Már a Magyar Mővészet címő folyóirat 1928-ban megjelent soproni számának három nagy tanulmányát ı készítette. Övé a legtöbb kiadásban megjelent és most is több változatban kiadás elıtt álló „Sopron” kötet (1954), képeskönyv formájú városkönyv kialakítása, amely népszerő és szemléletes, sok képpel gazdagított szerkezete mellett tudományos katalógus igényével nyújtja a képekhez tartozó adatokat és leírásokat, valamint a történelmi bevezetést. Ezt a szeretett városára vonatkozó, képzımővészet központú feldolgozást kíséri számtalan kisebb-nagyobb tanulmánya, amely e város és vidékének mővészetével, egy-egy érdekes mesterével, nagy és kis mővészetével egyaránt foglalkozik. Nyilvánvaló, hogy e tekintetben is valaminı teljességre törekedett, hiszen az összefoglaló 199cikkek több területen megjelentek.10(10) De nemcsak egyéniségek és tárgyak, hanem intézmények is érdeklik, akár a képzımővészeti életrıl, akár iskoláztatásról, nevelésrıl legyen is szó. Mindez azt is mutatja, hogy a kisebb terjedelmő, változatos tematikájú munkák feleltek meg legjobban hajlamainak és egyben annak a törekvésének, hogy gazdag anyaggyőjtésébıl minél többet és minél többfélét tudjon közzétenni, ismereteink gyarapítása és a további munka megindítása érdekében. Munkásságának ez a nemcsak mővészettörténeti, hanem hangsúlyosan mővelıdéstörténeti jellege sajátos 5

helyet biztosít számára a magyar tudományban. Kedvenc érdeklıdési területének egyik régóta elıkészített, gazdag anyaggyőjtéső munkáját, amely a magyar mőgyőjtés történetével foglalkozott volna, az adatgyőjtésen túl már nem tudta elkészíteni. Az ilyen komplex megközelítéséhez szükséges sokoldalú felkészültséget a már elızıkben érintett alapos tanulmányai készítették elı és egy élet lankadatlan munkája fejlesztette tovább. Ebben a bizonyos tekintetben polihisztor beállítottságban – ı maga nem szerette, ha ezt mondták rá, mert a semmiben-sem-szakembert hallotta ki belıle – egy elızı nemzedék mőveltségét és módszerét is képviseli, amit azonban Csatkai esetében a modern mővészettörténeti módszerek nagymértékben finomítottak, szakosítottak. De hozzájárult az ilyen sokirányú érdeklıdéshez győjtemény gyarapító tevékenysége is, amit mind a kismartoni Wolf-múzeumban, mind soproni múzeumigazgató korában feladatának tekintett. Errıl szólni nem feladatom. És végül ezekbıl a most kiemelt hajlamokból és képességekbıl fakadt az a vonása, hogy kicsi és nagy, átfogó és speciális, nagy mővészet és kis mővészet egyformán meg tudta ragadni érdeklıdését. Mindig a nagyobb egészet, az összefüggések lehetı részletét látta bennük, egy kor, egy alkotó, speciális érdeklıdés történelmi tanújelét. Kitőnı emlékezıtehetsége, ritka élénkségő asszociáló képessége mindenbıl többet, sıt sokat tudott csinálni. Azok közé tartozott – és ezt sok százra menı újságcikke is bizonyítja –, akik egy személyben tudtak megtölteni folyóiratokat, amire elsısorban a Soproni Szemle sok éven át folytatott igen színvonalas szerkesztése nyújtott bıséges alkalmat. Nemcsak a Dunántúlon, az egész szakterületen alig van olyan mővészettörténeti, társadalomtudományi folyóirat, amelyben munkája nem jelent volna meg, elsısorban természetesen a Soproni Szemle és a Vasi Szemle, a Magyar Mővészet, a Mővészettörténeti Értesítı, az Arrabona stb. hasábjain. Külön bibliográfiai feladat azoknak a dolgozatainak összeállítása, amelyek álnéven vagy névtelenül jelentek meg, fıleg az 1925 és 1945 közti években. Nemcsak Csatkai, hanem a hazai mővelıdéstörténet szempontjából, a mővészet kérdéseivel kapcsolatos gazdaságtörténet, a soproni élet sajátos eseményeivel és embereivel foglalkozó érdekes anyag miatt fontosak ezek számunkra. Ez a szerteágazó érdeklıdés, a sok írás – ami élete hosszú korszakán át létalapját biztosította – nem tette ıt sem felületessé, sem pontatlanná. Levéltári és könyvtári munkája folyamatosan, igen pontosan haladt, legegyszerőbb cikkét is áthatja nemcsak a tárgy iránti vonzódás, hanem az a belsı tisztelet, amely 200az igazi tudományos munkát fémjelzi. Nem szeretett semmit sem felfújni – nagyobb feneket keríteni, ahogyan ı mondta –, mint ami okvetlen szükséges, mert a tudomány iránti tisztelete minden egyéni hibriszt elfojtott benne. Annyit írt le, amennyit tudott vagy gondolt, mindig gondosan különválasztva a szilárd tényeket a hipotézisektıl. Messzemenı következtéseket, széleskörő esztétizálást szófecsérlésnek tekintett. Ehhez annál inkább joga volt, mert nemcsak formaemlékezete volt kitőnı – ami a mővészeti tárgyak besorolásánál, egybevetésénél volt nagy segítségére –, hanem igen jó kvalitásérzéke is. Bizonyította ezt múzeumgyarapítási tevékenysége, de az is, hogy az általa feldolgozott mesterek munkásságának összeállításában – ha ezt mővészeti minıség alapján kellett megállapítani – alig tévedett.11(11) Ezen a megállapításon az sem módosít, hogy ritkán foglalkozott igazán nagy mesterekkel: éppen az érdekelte, hogy a követık, a másodsorban állók közt hogyan tud „rendet teremteni”. Ha helyesbítették vagy módosították megállapításait: ı örült legjobban, mert termékeny hatásnak tekintette. Ez vezet át mővészettörténeti munkássága leghatékonyabb részéhez, az ismeretterjesztı-népnevelı tevékenységhez. Igazi tanár volt, lelkes és lelkiismeretes oktató, fáradhatatlan és mindig megújuló. Fiatalok százait vezette be vagy hozta közel a kultúrához általában, a képzımővészetihez és zeneihez szorosabban értve. Különös tehetsége volt ahhoz, hogy a hallgatókkal könnyen és gyorsan teremtsen kapcsolatot, rendelkezett a rögtönzés és ízesítés képességével, aminek segítségével olyan témát, olyan terjedelmő 6

elıadást is el tudott fogadtatni, nem-szakember közönséggel is, ami másoknak nem sikerült volna. Talán erre volt legbüszkébb. Ha valakire azt mondta: tanítványom vagy fiam – mindkét kategóriánál sok tucatról volt szó – érezni lehetett a jól végzett munka feletti örömét. Ahogyan nem tekintette másodlagos feladatnak a kis mővészetekkel, a nem elsırendő mővekkel való foglalkozást, úgy nem tekintette másodlagos munkának a tanítást sem. Sokat nyújtott a mővészettörténetnek és a mővészet kedvelıinek, mővelıinek egyaránt. Sokat indított el, gazdag örökséget hagyott hátra. Szeretném hinni, hogy annyira szeretett fiatal követıi jól fognak sáfárkodni ezzel az örökséggel. 1970. XXIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM / Csatkai Endre: Régi soproni kereskedı cégérek 201†Csatkai

Endre: Régi soproni kereskedı cégérek

Ma a kirakat mutatja meg, mit lehet valami boltban vásárolni. Hajdanában a cégér szolgált erre. Ma az a kívánalom, hogy az üzlet lehetıleg sem táblával, sem mással ne nyúljon ki az épület síkjából. A névmutató betők alig emelkednek ki a falból, vagy ráfestik. Régente számos dolog himbálódzott hosszú póznán az üzlet elıtt, megmutatva fából, bádogból, mit árulnak, vagy kıbe, fába vésve, vagy kifaragva, bádogból összeállítva jellegzetes figurákat láthatott az ember a boltajtó felett; festett cégéreket, amelyeknek csak távoli kapcsolatuk volt az árukkal. Ha valahol gyarmatárut mértek, ott a kelet állatai figyelmeztették erre a vevıt; magot és mezei gazdasághoz szükséges holmit kutya cégér alatt árusítottak; ha divatcikket keresett valaki, olyan kép igazította útba, amely menyasszonyt vagy vılegényt ábrázolt. Hiszen a köznép régente írni-olvasni nem tudott; hasztalan ismerte a kereskedı nevét, tudta, hogy ilyen vagy olyan kereskedınél mérik a jó kávét, a cégtáblán a nevet nem tudta volna elolvasni, viszont az oroszlán cégéres boltra könnyen rátalált. A régi Várkerületen annyi volt a boltok felett a cégér, hogy a jobban lelógóak már-már a járás-kelést is megnehezítették.1(12) Volt is razzia ellenük 1858-ban, a rendırség bevonatta a szabálytalanabbakat. A cégérek elnevezésében általában nem volt sok leleményesség. De miért is? A mintakép Bécs volt még Pest-Buda részére is. Már most, ha valamely bécsi cégér híres lett, Magyarországon is megvolt iránta a bizalom, ezért is nem törekedtek nagy eredetiségre.2(13) A XVIII. század közepe elıtt is lehettek bolti cégérek Sopronban, de egyelıre alig ismerjük ezeket. A cégérek divatja valószínőleg a XVIII. század vége felé kezdıdött Sopronban. Delelıjük a Bach-korszak, utána az olvasás tudományának terjedése, meg a kirakat jelentıségének növekedése folytán mindjobban csökkent a szerepük. Az elsı világháborút megelızı években még akadt újonnan nyílt bolt, amely címet választott és megfelelı cégért készíttetett, a másik világháború után az utolsó soproni cégérek egyike is elenyészett, amúgy is már csak a neve és a boltajtó üvegére maratott kép maradt fenn: ez a Hernnhuti bolt volt a Lenin körút (Várkerület) 94. szám alatt. Itt most persze nem szólunk sem a kocsmacégérekrıl, sem az iparosok cégéreirıl, amelyekbıl jócskán maradt, hanem azokról az elnevezésekrıl, amelyekkel ezek a régi boltok éltek. Külön kell megemlíteni a Hillebrand-házon (Lenin körút) a kereskedıjelvényt, ugyanilyet, de szerényebbet, egy horgonyt, a Lenin körút 19. és 31. sz. házon gyaníthatólag posztós jelvényt, a Bécsi utcában az 5-ös számon a pékcégért stb. A bolti cégérek lajstromát sok évi győjtésbıl az alábbiakban közöljük. Forrásaink tanácsjegyzıkönyvek, üzleti számlák, családi iratok, naptárak, újsághirdetések, reklámcédulák voltak, amelyek néha magát a 7

cégért is feltüntették. Idısebb kortársaktól is kaptunk adatokat. 202Arany

ásó. Vaskereskedés (1888). Schleifer és Lang. Lenin körút 66.

Arany golyó. Vászonkereskedés (1861). Steiner és Harrer. Lenin körút 34. Ödenburger Intelligenzblatt. 30. szám. Arany hajó. Borkereskedés (1856). Ezüst u. 9.

„Arany oroszlán” cégér a Lenin körút 83. sz. házon

Arany hordó. Főszeresbolt. XIX. század. Russ. Keresztelı János. Lenin körút 12–14. Russ német keresztneve (Johannes Baptista) J. B. betőkkel kezdıdött: ahogy Paulin Müllerbıl Pémüllert csinált a soproni nyelvhasználat, lett Jébérusz a szóban forgó boltos vulgója. Arany kapa. Vaskereskedés (1805, 1838, 1850). Braun Ferdinánd alapította 1805-ben; 2031838-ban Rátz János György elvette a Braun leányt, így lett az övé a bolt. Lenin körút 110. Arany kasza. Vaskereskedés. Thirring Mátyás alapította 1842-ben. Özvegye átadta a Lánd és Schleifer 8

cégnek. Lenin körút 60. Arany kereszt. Főszeresbolt (1874). Thirring Lajosé volt. Vajon azonos-e azzal, amelyet 1881-ben Schügerl, 1893-ban az Ikvahídon Kremser bírt? Vö. Sopron 1881. 27. sz.; Ödenburger Zeitung. 1893. 291. szám. Arany lánc. Vaskereskedés (1857–1893). Kovács F. A. Ezüst u. 3. Magyar számla az 1850-es évekbıl: Arany lántz.

„A fekete kutyához” címzett soproni főszeresbolt egykori cégére (Liszt F. Múzeum)

Arany oroszlán. 1835-ben Brandl Ferenc engedélyt kap, hogy ezt a cégért használhassa. (Tanácsjegyzıkönyv. 3059. sz. végzés). Lenin körút 30. Másik hasonló cégérő főszeresbolt 1854: Hillebrand Vince (Számla). Valószínőleg azonos azzal a cégérrel, amely a Lenin körút 83. számú nagy házon ma is megvan és amely alatt Zergényi Gyula, majd Mód Gyula 1888-ban tartott főszeresboltot (naptár 1888-ból). Arany szekerce. Vaskereskedés (1867). Zügn J. Gusztáv. Az Ödenburger – Kanischaer Bote hirdetése. 204Arany

vakaró. Vaskereskedés. Alapítási éve 1777. A Thirring családé volt. A második világháború után államosították. A fafaragású cégért már az elsı világháború után leszerelték, ma a Liszt Ferenc Múzeumban van. Cethal. Főszeresbolt (1785). Corneider J. B. (Tanácsjegyzıkönyv. 29. sz. végzés). Bécsi mintára készült. Fecske. Főszeresbolt (1881). Magyar utca. Mühl Konrádé. Cégére a Liszt Ferenc Múzeumban. 9

A „Vaslovag” és a „Vashorgony” cégér a Lenin körút 6–7. sz. házon

Fehér galamb. Rövidárubolt. 1820 körül alapította Schmiedt Károly, 1840-ben hirdette a Pressburger Zeitungban 91. száma. Tán azonos a rıfös bolttal, amelyet 1873-ban hirdet Szıllısy és Zettl. Egykor Lenin körút 103. szám alatt: lebontották.

10

205„A fecskéhez” címzett főszeresbolt 1881. évi cégére (Liszt F. Múzeum)

Fehér oroszlán. Főszeresbolt (1814). Ekkor egy Kánia nevő szlovén kereskedıé, tőz ütött ki benne, így került bele a név a korabeli krónikákba. Lenin körút 20630. A furcsa elnevezés alighanem bécsi mintára történt, ott és Velencében ugyanezen a néven vendégfogadó létezett. Fehér rózsa. Főszeresbolt (1860–1912). Tulajdonosai a Seybold, majd a Wrchovszky család, végül Schwaby Jakab. Ödenburger Intelligenzblatt 1861. 17. sz. (Számlák). A Lenin körúton a bombázáskor elpusztult Fehér Rózsa fogadóban volt. Fekete elefánt. Főszeresbolt. 1725-ben alapította a venetoi Buschiatits; lányától megvette 1807-ben Giefing. 1845-ben Alberth kereskedıé. Lenin körút 37. Az egykori üzletportált 1896-ban az udvari részbe építették be. Giefing 1835-ben felépítette a Hátsó kapu utca 8-as számú házat és ott nyitott főszeresboltot a Fekete elefánthoz címezve. Késıbb Müller Paulin nagykereskedéssé fejlesztette. A bolt az elsı világháború után megszőnt, cégére a Liszt Ferenc múzeumba került.3(14)

11

Az egykori „a fehér rózsához” címzett fogadó (Lenin körút) 1817. évi cégére

Fekete kutya. 1810 körül. Drogéria az Elıkapu közelében, Erreth János. Bécsi mintára készült. 1862-ben szőnt meg a drogéria ezzel a cégérrel. Ugyanebben az idıben főszeresbolt a Magyar utca 1. sz. alatt, bádogcégérje a Liszt Ferenc Múzeumban. 207Fekete

medve. (1601) Bizonytalan, bolt volt-e vagy vendéglı. Vö. Payr: A soproni ev. egyházközség története. Sopron, 1917. 183. Fekete teve. 1845 körül. Főszeresbolt. Miután Giefing a Fekete elefánt cégért a Hátsó kapu utcai új házára vitte át, a régi bolt új nevet kapott. Alberth, majd Schmidl Mátyás és ennek egykori inasa, Schaffer József voltak a boltosok. 1908-ban megszőnt az üzlet, értékes mérlegtartója a Liszt Ferenc Múzeumba került. Az elnevezés bécsi mintakép után történt. Fortuna. 1878. Fehérnemős bolt. Willigut. Lenin körút. Francia. Divatáru, függöny (1882). Charnay. Lenin körút 80. szám. Vö. Ödenburger Zeitung. 1882. 72. szám.

12

A Hillebrand-kereskedıház cégére a Lenin körúton

Három oroszlán. Drogéria (1895). Müller Ferenc. Vö. Ödenburger Zeitung. 1895. 61. szám. Herrnhuti. Alapítása: 1860. A herrnhuti telepeken készült finom vászonáruk boltja. Cégérjét eredetileg Steinacker Károly soproni festımővész festette, késıbb csak a boltajtó üvegébe maratott kép volt herrnhuti telepes képével. Tulajdonosai Graf és Karner voltak. A bolt 1945 után megszőnt.4(15) Isten szeme. Főszeresbolt (1878). Ezüst utca 6. (Vö. Ödenburger Zeitung 1878. hirdetés.) 208Kék

csillag. Divatáruk, vászonkereskedés. 1845 körül nyílt meg. (Vö. Ödenburger Intelligenzblatt 1861. 111.) 1861-ben újjá épült a ház, a bolt fölé hatalmas csillagos cégér került kıbıl. Tribaumer András 1873-ban megszünteti a boltot, de 1885-ben azonos cégér alatt ugyanott (Lenin körút 56) megnyitja Ambrosi Kálmán (Vö. Ödenburger Zeitung 1885. 8. szám.) 1893-ban Kék csillag cégérrel Ezüst u. 10. szám alatt van Fürst és Rosenberger rövidáru boltja. (Ödenburger Zeitung 1893. évi hirdetés). Kék golyó. Főszeresbolt (1830. évi számlán). Hatalmas cégére, a kék golyó, benyúlt az utca képébe. Tulajdonosa Pinterits Károly, 1888-ban Weiss József. Elıkapu 9. Kék golyós ház volt Bécsben is. Két mór. Főszeresbolt. 1816-ból való az eredeti üzleti ház a Rákóczi utca 39. sz. alatt, a kapuzat felett két szerecsen alakjával. Ugyanilyenek látszottak az 1850 körül épült Lenin korúti üzleti ház kapuja felett (5); az átépítés során elvesztek. A ház Szt. György utcai homlokzatán két mór fej van máig, a másik homlokzatot a bombázás elpusztította. A nagyhírő Lenck-cég még az elsı világháború elıtt megszőnt. Koszorú. Faragványok (1857). Fischthaller szobrász boltja. Régi szám 95. A ház 1944-ben elpusztult. Magyar. Posztós (1873). Eredetileg a Nádor, majd a Töpler családé. Lenin körút 74. szám (Vö. Sopron 13

1873. 44. szám). Magyar király. Posztósbolt és divatárukereskedés (1862, 1886). Lenin körút 72. (Vö. Harmonia 1862; Diem: Führer durch Ödenburg. Ödenburg 1886). Magyar királyné. Divatárubolt. 1824-ben Welliowitz György eladja Pfendesack Sámuelnek. (Adásvételi szerzıdés Mika Ferenc birtokában). Magyar korona. Fehérnemős bolt. 1900–1920 körül Deutsch Mártoné. Lenin körút 74. Matróz. Gyarmatáru. 1860-ban nyílt meg. (Vö. Oedenburger Lokalblatt. 1864). Menyasszony. Divatáru (1855–1862). Lenin körút 70. (Vö. Ödenburger Intelligenzblatt 1855. 1. sz.). Mór. Főszeresbolt. 1815-ben alapította id. Flandorffer Ignác. Lenin körút 23. Nap. Főszeresbolt (1832). Durigozzi Lénárté volt a mai Hátsó kapu utca 8. számú ház helyén. (Tanácsjegyzıkönyv. 1832. évi 5252. sz. végzés). Nádor. Posztósbolt (1848). Lenin körút 74. Késıbb „Magyar” cégérrel. Nefelejts. Divatárubolt (1895). Kammerloher Ferencé. Hátsó kapu utca 8. (1895. évi naptár). Nemzeti zászló. Divatárubolt? 1850-es évek (Számla alapján). Olasz. Déligyümölcs, fagylalt (1859). Lenin körút 53. (Ödenburger Intelligenz-Blatt 1860. 5. sz.). Ugyanezzel a cégérrel csemegebolt (1907). Muzzulini Umberto tulajdonában. Hátsó kapu utca 3. (Soproni Napló 1907. I. 27). Orrszarvú. Főszeresbolt (1815–1834). Gusetti Lırincé. Lenin körút 45. Vö. a kismartoni plébánia hist. domusa 230. lap. Svájci nı. Kelmés bolt (1878). Lenin körút 106. (Sopron 1878. 14. szám). Szép bécsi nı. Divatárubolt. 1858-ban alapította Pfendesack. Késıbb Zöld koszorú néven Gallauneré és Wallheim Alfrédé. Majd cégér nélkül Jány Ferenc, Seidl Samu, végül Schwartz József boltja. Lenin körút 62. szám. Szép magyar nı. Divat- és rövidárubolt. Lenin körút 54. 1853. Wallheim Józsefé, késıbb Gallauner Antalé. 1902-ben Püller Frigyesé. Lenin körút 47. Szép soproni nı. 1850 körül. Csecsebecse-árus. Wágner Sámuelé (falragasz). Liszt Ferenc Múzeum. 209Szép

rabszolga nı. Divatárubolt. 1800 körül. Fink Józsefé (Rézkarcos reklámcédula a Liszt Ferenc Múzeumban). Sziléziai. Vászonkereskedés (1869–1888). Gross Ignácé és Józsefé. Lenin körút 30. szám. 1920 körül szőnt meg; akkor Tiefbrunner Sándoré volt. Szivárvány. Csecsebecse-bolt (1840). Kalmár Györgyé. Elpusztult. (Várkerület 107. sz. ház volt). Teknısbéka. Főszeresbolt (1861–1866). Tulajdonosa Seybold J. C. Lenin körút 67. (Ödenburger 14

Lokalblatt 1866. 31. sz.). Tigris. Főszeresbolt (1836). Tulajdonosa Martini C. S. (Tanácsjegyzıkönyv 1836. évi 4215. sz. végzés). Vadember. Főszeresbolt (1861). Ikvahíd. Vasember. Vaskereskedés (1886). Tulajdonosai Trinkl G. és társa, késıbb Ritter Vilmos (számla és naptárak). A vasból összeállított lovag szobrocskája késıbb is megmaradt, de a bolt, Hackstock Károly nevén már nem szerepeltette a cégért. Ma is megvan a Lenin körút 67-es számú ház falán. Bécsi mintára készült.6(16) Virágkoszorú. Mővirágbolt (1845). (Tanácsjegyzıkönyv 1845. évi 1839. sz. végzés). Virágos ág. (Blumenstöckel). 1928-ban a Lenin körút 9. számú házban levı bolt portálján fent félkörben, fára festett virágos ág volt látható ezzel a felírással: „Zum Blumenstöckel.” Vashorgony. Vaskereskedés. 1875–96 közt Trinkl Istváné. Lenin körút 57. 1902 körül Hackstock és Lang nevén.7(17) Vörös rák. Főszeresbolt; 1835-ig Török Jánosé, majd Brandl Ferenc vette meg és cégérét Arany oroszlánná változtatta. (Tanácsjegyzıkönyv 1835. 3059. sz. végzés).8(18) Vörös kereszt. Kötszerek, textiliák (1893). Wagner Sebestyéné, utóda volt Deutsch Maximilián. Lenin körút 74. A bolt 1905 körül még megvolt. Vörös öntözıkanna. Bádogos áruk (1816–1818). Friedenreich Andrásé. Lenin körút 76. (számla, tanácsjegyzıkönyv 1818. 3834. sz. végzés). Zöld horgony. Főszeresbolt. Bock Gyula 1862-ben nyitja meg a boltot szemben a Magyar Király fogadóval. (Ödenburger Lokalblatt 1864.) Zöld koszorú. Főszeresbolt (1847). Az Ikvahídon, Brandl Antalé (Pressburger Zeitung, hirdetés). 1878-ban Gallauner Antal ilyen cégérő divatáruházát átadja Deutsch Mórnak. Lenin körút 62. (Sopron 1878. 38. szám). Zöld öntözıkanna. 1818-ig Csapkovics bádogos boltja. Ekkor rosszindulatú versenybıl pirosra festette a cégért, ennek a cégérnek jogos tulajdonosa, Friedenreich bepanaszolta a városnál és így a piros színt el kellett távolítania a cégérrıl. (Tanácsjegyzıkönyv 1818. 3834. sz. végzés). Zrínyi. Ruhásbolt (1891). Weiss szabóé. Hátsó kapu utca 1. 1970. XXIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM / Váczy Péter: Karoling mővészet Pannóniában: a Cundpald-kehely 210Váczy

Péter: Karoling mővészet Pannóniában: a Cundpald-kehely

Az avar birodalom Bizánc és Nyugat közt terült el. Vajon a két szomszéd közül melyiknek hatása alatt állt leginkább? A kérdést Bizánc javára kell eldöntenünk. Bizánci minták tőnnek fel az avarok ékszerein, 15

használati tárgyain, sıt azokon a vereteken is, melyek az öveket – a keleti öltözék e jellegzetes darabjait – díszítették.1(19) Az avar birodalom területére bizánci császárok pénze áramlik, és amikor ennek az áramlásnak legbıségesebb forrása, az évente kapott pénzadó IV. Konstantinos Pogonatos császár (668–685) óta végleg elapad, az avarok megpróbálkoznak a bizánci veretek, fıleg az elıbb említett császár vereteinek utánzásával is.2(20) De Bizánc szellemi kultúrájáról sem szabad megfeledkeznünk, elsısorban kereszténységérıl, mely a Duna völgyébe mélyen benyomult és hatása a magyar egyház egyes archaikus keleti vonásaiban még a XI. században is felismerhetı.3(21) Általános jellegő megállapításainkat jól szemléltetik az avar leletanyaghoz tartozó kehelyformájú ivóedények. Ezekkel már azért is érdemes foglalkoznunk, mert hasznos összehasonlító anyagot adnak tulajdonképpeni témánkhoz, az Ikva torkolatánál elıkerült Cundpald-kehelyhez. Noha valamennyi avar kehely bizánci alaptípusra vezethetı vissza, két önálló emlékcsoportra oszthatók: egy korábbira és egy késıbbire. A korábbi típus, a VII. századból, a szebbik, a kulturáltabb, a görög kultúrvilággal is nagyobb a rokonsága. A késıbbi csoport abban az idıben alakult ki, amikor Bizánc közvetlen befolyása az avar mőiparra már meggyöngült, s egy új, öntött griffes-indás stílus vált uralkodóvá. Bizánc kézjegye most sem hiányzik, de a kelyhek egész jellege egy fokkal orientálisabb, amellett rosszabb kivitelő, egyszerőbb és még barbárabb. A VII. század végétıl kezdve találkozunk e csoporttal, mely az elızınél lényegesen kisebb számú.4(22) Az elsı csoport összefüggését a bizánci ötvösmővészettel a zalesiei kincslelet ezüst kelyhe igazolja. E kehelynek lába és nodusa ugyanabból a vékony ezüstlemezbıl készült, a kupa lemezfala ennél vastagabb, alsó – nagyobbik – része pedig függılegesen bordázott.5(23) A bócsai és a kunágotai avar fejedelmi serlegek e bizánci típusnak még elıkelı, de provinciális eredető változatai. A forma tovább egyszerősödik azokon a kelyheken, melyeket Tápén, Igaron, Kiskörös-Vágóhídon, Szeged-Átokházán emeltek ki avar sírokból. Az avaroknak dolgozó ötvös úgy könnyített munkáján, hogy a nodust egyszerően elhagyta, a lábból pedig alulról fölfelé szélesedı tölcsért formált, melyet aztán felül a kupa fenekére, alul a felpúposodó körtalpra forrasztott. A korrózió következtében idıvel a forrasztás engedett, a láb levált és gyakran el is veszett.6(24) Az avar kelyhek másik csoportja – miként említettük – szorosan kapcsolódik egy új mővészeti és technikai irányhoz. E típus bizánci elıképe olyanfajta ezüst kehely lehetett, mint amilyen az avar birodalom egykori területén, Dél-Szlovákiában Nemesvárbokon (Zemianský Vrbovok) egy bizánci ötvös vagy talán kereskedı elásott kincseivel együtt jutott napfényre. A kincslelethez tartozó 18 bizánci érme a kelyhet a VII. század végére datálja. Ezen a kupa egészen tálszerő, a hengerformájú láb nodus nélkül más lemezbıl való. A hengeres láb díszei fent és lent vízszintesen futó bordák. A talp egyszerő kerek 211lap. Így tehát a kehely három részbıl áll, és a különálló részeket forrasztás fogja egybe.7(25) Miként az elızı típust, úgy ezt is az avar birodalom mőhelyeiben utánozták. Ilyen barbár utánzatok a budapesti Tihanyi téri avar sírmezı két ezüstkelyhe, hol a nagyobbik példánynak lába szintén bordázott; az ozorai, másképp tóti-pusztai lelet, valamint egy kehely töredéke Szeged–Átokházáról, 212 ez utóbbinak csupán aranyozott talpa és hatszögő lába maradt meg. Új leletként csatlakozik e csoporthoz a Želovcen (Ipolyság) talált kehely.8(26) A kései nagyszentmiklósi kincs is tartalmaz egy szép példányt e típusból, hatszögő lábbal, sıt vékony lemezbıl külön kiformált nodusszal.9(27)

16

A Cundpald-kehely a szakszerő restaurálás elıtt (Magyar Nemzeti Múzeum)

Bizánc mellett Nyugat nem volt számba vehetı kultúrtényezı az avar világban. A latin egyház és kultúrhagyomány csak 803 után kezdett érvényesülni az avaroknál, amikor birodalmuk már széthullt és a hajdani római Pannóniára a frankok tették rá kezüket. Ennek a frank elıtörésnek ritka emléke a soproni Liszt Ferenc Múzeum Cundpald-kelyhe.

17

Háromszögbe komponált szalagdísz a Cundpald-kelyhen

A kehely Paúr Iván győjteményével együtt került a soproni múzeumba.10(28) Egykori tulajdonosa, amikor a kelyhet kiállította a magyar ötvösmővek 1884. 213évi nagyszabású seregszemléjén, ekként határozta meg a lelet körülményeit: „lelhely Ikvatorok.”11(29) Az Ikva azonban nemcsak manapság, hanem a múlt század nyolcvanas éveiben sem ömlött Petıháza falu közelében vagy a cukorgyárnál a Hanságba.12(30) Nem lehet tehát helyes az az általánosan elterjedt nézet, hogy ti. a kehelyre a cukorgyár helyén az építkezés megindulásakor bukkantak rá.13(31) A kutatók alighanem Bella Lajos szavait értették félre. Az érdemes múzeumi igazgató ugyanis a tárgy ismertetése során megemlítette, hogy a kelyhet elızı tulajdonosa, Paúr Iván Carstanjen Gusztávtól 1881-ben kapta ajándékba, „kinek kezébe – írja – a petıházi cukorgyár (Eszterháza mellett) épitése alkalmábul 1879-ben került.” Bella nyilvánvalóan csupán a lelet idıpontjára kívánt utalni, nem pedig a lelet helyére. Korántsem állítja, hogy a kehely a cukorgyári építkezés során jutott felszínre. A kutatásnak véleményünk szerint Paúr Iván 214meghatározásához kell igazodnia, mert hiszen az ajándékozó Carstanjentıl pontosan értesülhetett a lelet körülményeirıl.14(32)

18

I iniciále. St. Gallen, 850 után. Genf, Universitäts-Bibl. Vod. lat. 37a.

A Cundpald-kehely semmiben sem emlékeztet a bizánci vagy az avar mőhelyek hasonló termékeire. Ezektıl eltérıen lába nem karcsú, sıt éppenséggel széles és tölcsér módjára némileg horpadtan szőkül felfelé. A jellegzetes keskeny talp is hiányzik. Nodusa magának a lábnak anyagából domborodik ki és a kupától csak egy öntött gyöngysor választja el. A kupa más lemezbıl készült. Öblösen indul, majd kiegyenesedve folytatódik anélkül, hogy fala magasra emelkedne. A kupát a nodusszal és lábbal négy hosszú nitszög tartja össze, melyeket elfed a nodus üregébe öntött ólom.15(33) Eszerint a kelyhet két vörösrézlemezbıl kalapálták ki, végül kívül-belül bearanyozták. A kehely méretei: teljes magasság 12 cm, a láb és a nodus együttes magassága 5,5 cm, a kupa külsı átmérıje 8,8–9 cm, a láb átmérıje alul 7–7,3 cm, a rézlemez átlagos vastagsága a széleken 1 mm. A Cundpald-kelyhet leginkább a híres Tassilo-kehelyhez szokták hasonlítani, fıleg a láb azonos alkata alapján. Ebbıl az összehasonlításból mindössze annyi igaz, hogy kelyhünk már felirata – Cundpald fecit – miatt is a német mőipar körébe tartozik. De az elıkelı, gazdagon díszített Tassilo-kehely mellett a Cundpald-kehely a maga vaskos arányaival, esetlenül megrajzolt ornamentikájával minden tekintetben szegényes és provinciális benyomást kelt. Nem tartjuk valószínőnek, hogy Nagy Károly korában bajorországi mestertıl, akár Salzburgban, akár Mondsee vagy Kremsmünster kolostoraiban ilyen kezdetleges mő egyáltalán kikerülhetett volna.16(34) 19

A Cunpald-kehely fı jellegzetessége, hogy kizárólag szalagornamentika díszíti. A szalagok játékát a kupa szájánál négy, a lábazat szélén megint négy téglalap alakú rekesz zárja be. Ezenkívül találunk még háromszögbe komponált szalagdíszeket is, melyek a téglalap alakú rekeszeket részben felül, részben alul híd módjára kötik össze. A háromszöglető fonatdíszítmények csúcsa a kupán lefelé, a lábon felfelé néz és egy-egy háromfelé tagolt, lóherére emlékeztetı levélkében végzıdik. E levélkék széle félkörös, sehol sem hegyes.17(35) Jól észlelhetı, hogy a mővész keze mennyire ügyetlenül vezette a poncolót a kalapács ütéseire. A szerszám sokszor kiszaladt és a kész mustrába karcolt. A szalagfonat se mindig ott bújik át, ahol kellene. A háromszögbe komponált szalagdíszek gyöngén mélyednek a réz anyagába, ellenben a téglalap alakú rekeszekben a vonalak legtöbbször durvák, szélesek, mély árkúak. Megfigyelhetı, hogy a szerszám sokszor háromszor-négyszer is neki szaladt, amíg a megfelelı mélyedés elérte. Különben a mővész a díszítést nem vésıvel rakta fel a kehelyre, hanem a trasszírozásnak nevezett eljárással, az ütések helyét a lemez túloldalán aztán utólag elkalapálta.18(36) A szalagfonatok olyanok, mintha bırbıl készültek volna: feltőnıen szélesek és laposak. Nincs élet bennük. Mind kivitelükben, mind formájukban eltérnek nemcsak az avarok és a germánok szalagfonat-díszeitıl, hanem az angolszász és a korai kontinentális szalagornamentikától is.19(37) Ennek ellenére a kutatók kelyhünket a Tassilo-kehelyhez hasonlították és a szalagdísz kizárólagos használata miatt Salzburg, Mondsee és Kremsmünster körébe utalták. Ennek igazolására fıleg illuminált kéziratokat idéztek. De a Cundpald-kehely díszítésének fı jellegzetessége a háromszögbe komponált szalagdísz, végén a lóherére emlékeztetı levélkével, már pedig ezt a díszítı motívumot eddig nem sikerült kimutatni a salzburgi körzet mővészeti gyakorlatában.20(38) A levélke ugyan külön díszként feltőnik egy VIII. század végére datálható salzburgi és egy 810-bıl való 215kremsmünsteri iniciálén, de anélkül, hogy háromszögő szalagdíszhez kapcsolódna.21(39) A Cundpald-kehely díszeinek eredetét tehát máshol kell keresnünk. A Cundpald-kehely díszítése valóban nem bajor, hanem alemann eredető, Nemcsak Salzburg, Mondsee vagy Kremsmünster scriptoriumaiban, hanem az alemann kultúrközpontban, Sankt Gallenben is a szalagornamentika szinte kizárólagos a díszítésben. A Cundpald-kehely téglalap alakú rekeszeinek nem egy szalagmintája Sankt Gallen könyvdíszein is megtalálható.22(40) E párhuzamoknál azonban sokkal lényegesebb, hogy kelyhünk legjellegzetesebb díszítménye, a háromszögbe komponált szalagfonat a kérdéses levélkével német földön csupán alemann körzetben bukkan fel, itt aztán fölös számban. Hangsúlyozzuk: német földön, mert Északkelet-Franciaországban ez a díszítı elem úgyszintén elıfordul. Ugyanis a Corbie-kéziratok illuminált lapjain23(41) a kérdéses levélke mint önálló dísz már a VIII. század második felében megjelenik, 800 körül pedig rákerül a háromszögő szalagdíszre is.24(42) Valószínőnek kell tartanunk, hogy a levélke sajátságos összekapcsolódása a háromszögő szalagdísszel francia hatásra, Corbie példája nyomán terjedt el Alemanniában.

20

S iniciále. St. Gallen. IX. sz. közepe. Karlsruhe, Cod. Aug. XXIX.

Mindenesetre a levélke a háromszögő szalagdísszel együtt szerepel az adelhauseni hordozható oltáron, mely alemann mőhelyben készült, legkésıbb 800 körül.25(43) Érdemes megfigyelnünk, hogy ez a motívum mennyire kedvelt az alemannok kultúrközpontjában, Sankt Gallenben. Az ottani híres scriptorium a lóherére emlékeztetı levélkét még külön díszként sem ismeri 841 elıtt. Az iniciálék szárainak és a szalagfonatoknak díszei közt parányi indákat, különféle kacsokat, kerek bimbócskákat, hegyes végő levélkéket találunk,26(44) de hiányoznak még a szabályosan háromfelé tagolt, körszélő levélkék, ezek csak 841 után mutatkoznak a betők szárain vagy a szalagmintákon.27(45) Másrészt a Cundpald-kehelyrıl 216ismert háromszögbe fonott szalagdísz 841 elıtt még nélkülöz minden levélkét vagy egyéb cifrát, a motívum bıvítése indával, levéllel vagy más dísszel csak ezután következett be.28(46) Más szóval: a Cundpald-kelyhen tapasztalható háromszögbe zárt szalag- és levélkeegyüttes 841 után válik ismertté Sankt Gallenben. A Sankt Gallen-i scriptorium munkáján észlelhetı változás összefügg azzal az eseménnyel, hogy a kolostor élére Német Lajos meghitt tanácsadóját, az akkori kancellárt, Grimald weissenburgi apátot állította (841–872). Noha az új apát továbbra is többet tartózkodott az udvarban, mint a kolostorban, hatása mindjárt érezhetıvé vált, elsısorban a mőveltség szintjén. Egykori feljegyzés szerint Grimald kedvelte a szépen illuminált kéziratokat és ezekbıl a gondjaira bízott Sankt Gallen-nek is juttatott. Mőveltségét Galliában és Itáliában szerezte, tanárai közt Alkuint is említik. Weissenburg, ahol kezdetben apát volt, Dél-Elzászban fekszik. Jámbor Lajos alatt mint királyi capellanus szoros viszonyba került a királyi kápolna vezetıjével, Hilduinnel, Saint-Denis apátjával.29(47) Ez a magyarázata annak, hogy apátsága idején miért találunk a Sankt Gallen-i kéziratok díszítésében a Corbie-kéziratokra jellemzı díszeket, így mindjárt a lóherelevélkében végzıdı háromszögő szalagkompozíciót. A Corbie apátság ugyanis Saint-Denis-tıl északra fekszik, scriptoriuma azt az északi, északkeleti frank irányt képviselte, mely magába fogadta az 21

angolszász mővészet termékeny hatását.30(48) Miután a Cundpald-kehely szalagmintái alemann eredetőek, ezeknek keletkezési ideje egyúttal a kehely korát is meghatározza. Ha a Cundpald-kehely legsajátosabb dísze, a háromszögbe font szalag a lóherelevélkével csak 800 körül észlelhetı alemann területen, Sankt Gallenben pedig csak 841 után, maga a kehely sem készülhetett ennél korábban. Másrészt a kehely keletkezési idejét nem igen lehet 875-nél késıbbre helyezni. A rajta levı szalagdísz még egészen szalagszerő, élettelen. Viszont már a IX. század közepén egyes iniciálékon egy új mővészeti irány kezd jelentkezni, mely a szalagot élı növényi indává vagy szárrá formálja és rügyekkel, levelekkel rakja meg. A rajz mértéktartó aránya is felbomlik: az indák minden szabad teret sőrő, vad hajtással befutnak. A IX. század utolsó negyedében és a következı idıkben egyre gyakrabban találunk erre a törekvésre példát. A hagyományos szalagminta legtovább maradt meg a betők száraiban, a román stílust felidézı inda-motívumok viszont legelıször a betők szárai közt üresen talált helyet lepték el.31(49) A régi fajta szalagornamentika uralma Grimald apátsága idejéig tartott Sankt Gallenben. A Hartmuta apát idején festett Psalterium aureum korai lapjain a két irány még küzd egymással, az ifjabb mesterek által készült lapok már tisztán érvényesítik az új stílus követelményeit.32(50) A háromszögbe komponált szalagdísz a levélkével nem kerül többé sarkokra, szalagfonatok végére, elvész az indák szövedékében.33(51) Mindezt tekintetbe véve, teljesen valószínőtlen, hogy a Cundpald-kehely 872-nél késıbbi idıben készült volna. Tiszta szalagornamentikája oly korból való, amikor az új stílustörekvéseknek még hírük-hamvuk sem volt. Ugyanerre az eredményre jutunk, ha a kehely nodusán végig futó feliratot vesszük vizsgálat alá. A felirat tanulmányozását megnehezíti a korrózió pusztítása, ami a betők nagy részét megcsonkította. Amikor a kelyhet a magyar ötvöskiállításon elsı ízben bemutatták (1884), az írás már nehezen volt olvasható. Ez abból derül ki, hogy a nevet hibásan Scindpald-nak olvasták.34(52) Az írás latin majuscula, jellege azonban nem egységes, mivel a betők egyik 217része capitalis quadrata, másik része uncialis. A betők szárai a sorból nem nyúlnak ki, ami kifejezetten capitalis írásmódra vall. Capitalis betőnek tartjuk az A, D és F betőt. Az A jellegzetessége a két szárat összekötı vonal megtörése. Ez ismeretlen a klasszikus latin írásban, de görög hatásra már az ókor végén elterjedt és a középkor folyamán is használatban maradt.35(53) A D kétségtelenül nem unciális. Az E betőt azért soroljuk a capitalis quadrata betői közé, mivel szára nem ereszkedik a sor alá, s ennek megfelelıen a két vízszintes vonalka se fogja át a teljes sortávot. Mindenképpen unciális jellegő az öblös U bető, az E gömbölyő szárával – különben ez is úgy jött át a görögbıl a latinba – valamint a P bető, minthogy jól megtermett hasa majdnem talpáig ér le, igaz viszont, hogy szára nem nyúlik a sor alá. A többi bető egészen jellegtelen.36(54) A feliraton tehát két rendszer keveredik egymással, amire akad példa a Karoling-korban.37(55) Ritkább az olyan eset, amikor capitalis E vagy U váltakozik unciális E-vel vagy U-val egyazon szövegben. Ez kiváltképp a XI. század elején fordul 218elı német emlékeken.38(56) A Cundpald-névnek viszont mindkét D-je capitalis. Ha az egyik D unciális, a másik capitalis volna, számításba jöhetne a név X–XI. századi eredete.

22

B iniciále. St. Gallen. Psalterium aureum, IX. sz. 2. fele, St. Gallen, Stiftsbibl. Cod. 22.

Külön kell foglalkoznunk azzal a móddal, ahogyan a mővész a vegyes típusú betőket felrakta a kehely noduszára. Az egyes betők szárait akként zárta le egy kereszt-vonással, hogy a végek kis háromszöget alkotnak. E háromszögő „bunkók” két szár találkozásánál sem hiányoznak. Az unciális U görbe szára mindkét végén bunkós, úgyhogy a bető másik szárát csupán megközelíti, de vele nem egyesül. Ugyanilyen végeket látunk az N, D, P, A, F betők mindazon helyén, hol két szár találkozik egymással. Mégsem állíthatjuk e végekrıl, hogy túlzottan kiemelkednének a betőkbıl. Az N, a D és a P két szárának érintkezési pontján a dudor egészen csekély, annál erıteljesebb az U alján és az F függıleges szárának felsı végén. A mővészt nem vezette az a szándék, hogy a szárakat módfelett megnyújtsa, hanem hogy zárófejjel lássa el. E tekintetben az F bető sem kivétel. Az írásnak effajta módja természetesen másutt is megtalálható, ez a Cundpald-kehelynek korántsem sajátja. Az illuminált kéziratokon a festık rendszerint megelégedtek a szárra keresztbe rakott vonással, mert számukra ez volt az egyszerőbb eljárás. Mindazok a mesterek azonban, akik vésıvel, poncolóval dolgoztak, megfelelıbbnek találták, ha a betők szárát háromszögő fejjel látják el. Az ókor – fıleg Görögországban – már ismerte ezt az eljárást és a középkor tovább alkalmazta.39(57) Az írás alapján tehát a Cundpald-kehely nem helyezhetı el se térben, se idıben. B. Bischoff mégis úgy találta, hogy a Cundpald-kehely felirata leginkább a Rajna-vidék és Északkelet-Franciaország VI–VII. századi írásos emlékeivel állítható párhuzamba. E tekintetben különösen figyelemre méltó Pertram apát sírkövén a név írásmódja, valamint a Breviarium Alarici egy észak-francia 23

kéziratának betőtípusa. De az érdemes szerzı maga is kiemeli, hogy ezeknek a betőknek legfıbb érdekessége az erısen megnyújtott függıleges szár, amely a germán runákat juttatja eszébe.40(58) Ha módja lett volna a Cundpald-kelyhet személyesen tanulmányozni, bizonyára nem kerülte volna el a figyelmét az a mélyreható különbség, mely a kehely felirata és az általa idézett emlékek írásmódja közt mutatkozik. A Cundpald fecit betői nem nyújtott szárúak; jellegzetességük, hogy minden betőszár háromszögő idomban végzıdik. Nem kapcsolhatók a Rajna-vidék korai – VII–VIII. századi – emlékcsoportjához. Viszont közeli rokonságban állnak azzal az írásmóddal, mely ponttal, vonallal vagy háromszögő idommal zárta le a betők szárait. Röviden foglalkoznunk kell még azzal a kérdéssel is, hogy vajon a Cundpald-kehely nem tartozik-e az ún. köttlachi kultúra körébe. Ez a frank eredető emlékcsoport kelet felé messze kiterjedt. Találkozunk vele Friaulban, Krajnában, Karintiában, Stájerországban, a Duna mellékén például Oroszváron, sıt a bánáti Dettán is. Kora a IX. század végétıl a XI. század elsı feléig számítható. Összehasonlító anyagként tekintetbe jönnek a mélyített zománc- vagy poncolt korong-fibulák, amelyeknek rajza nemcsak állatalakokat mutat, hanem növény- és szalagornamentikát is. A növénydíszek emlékeztetnek az iniciálék fejlett indamotívumaira, a hármasvágású levélke is elıjön, de már indák szövevényében. Ugyancsak a könyvdíszek mintáiból egyszerősödött le a széles szalagfonat a négy sarokkal X. századi korongfibulákon. Mindezek a motívumok nem elegendık ahhoz, hogy a Cundpald-kelyhet a köttlachi készítmények közé sorolhassuk.41(59) (Folytatjuk) 1970. XXIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM / Hiller István: Haladó egyetemi diákmozgalmak Sopronban a felszabadulás elıtt (1933–1945) 224Hiller

István: Haladó egyetemi diákmozgalmak Sopronban a felszabadulás elıtt (1933–1945)

Az 1929–33-i nagy világgazdasági válság idején erısödött a forradalmi mozgalom az ország minden részén. Az elégedetlenség munkanélküli-felvonulásokban, éhségtüntetésekben, majd az 1930. szeptember 1-i, százezres tömegeket megmozgató forradalmi tüntetésben csúcsosodott. A tömegmozgalom nagyarányú fellendülésére az uralkodó osztály az erıszak fokozásával válaszolt. A fasiszta jellegő intézkedések bevezetése a sztrájkok egész sorát váltotta ki. Mindezek az események hatást gyakoroltak az egyetemi ifjúságra is. 1933. október 4-én a pénzügyminisztériumi államtitkár megfelelı alkalmazás végett másolatban megküldte a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium szeptember 14-én kelt leiratát a M. Kir. Bányamérnöki és Erdımérnöki Fıiskola rektorának azzal a külön rendelkezéssel, hogy azt a hallgatósággal ismertesse. A rendelkezés tárgya: „A kommunista szervezkedések megakadályozása.”1(60) Ennek értelmében a rektor köteles volt egy elıadót kijelölni, akinek „minden kommunista ügyben” tájékoztató jelentést kellett küldenie a miniszternek. A leirat eredetijét a VKM a M. Kir. Pázmány Péter Tudományegyetem tanácsához intézte. Ez megerısítette a rektornak azokat a rendelkezéseit, amelyeket a kommunista szervezkedésben résztvett hallgatók ügyében hozott. Az ítéletek a bölcsészkaron súlyosak voltak. Egy hallgatót szigorú rektori megdorgálásban és az 24

esetleg élvezett vagy élvezhetı összes kedvezményektıl való 225megfosztásra ítélték.2(61) Hivatalból fegyelmi vizsgálatot rendeltek el Rajk László és kilenc bölcsészhallgató társa ellen, majd ezt kiterjesztették még hat hallgatóra.3(62) A leirat többi részében – amely már a soproni fıiskolának is szólt – a miniszter azt írja: megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy a magyar egyetemi ifjúság soraiban, sajnos nem egy helyütt (a kiemelés tılem. H. I.) kedvezı talajra találtak a fennálló társadalmi és állami rend ellen irányuló mozgalmak magvetıi. Különös megdöbbenéssel töltötte el ez akkor, amikor a királyi bíróság állam- és nemzetellenes mőködéssel vádolta meg az egyik kollégium néhány tagját. Kíméletlen szigort követel, mert – mint írja – a nemzeti közszellem aláásása és az eddigi világnézet megmételyezése több irányból, de különösen már az értelmiség nagyobb felelısséggel tartozó köreiben is kiindult (A kiemelés tılem. H. I.). Az ítéletek mellett a figyelmeztetések is komolyak; a nemzeti állam megtorló rendszabályainak teljes szigorát, a legkeményebb szigorúsággal fellépı államhatalmat emlegeti többször a miniszter. Felszólítja az egyetemi tanácsot, ha a jövıben bárhonnan, esetleges újságközleménybıl is, tudomására jut, hogy a hallgatóság nemzetellenes szervezkedésben vesz részt, vagy ha ennek a gyanúja merül is fel, haladéktalanul indítsa meg a fegyelmit megelızı vizsgálatot. Ne várja meg a királyi bíróság jogerıs ítéletét, hanem határozattal intézkedjék megfelelıképpen, általában olyan értelemben, ahogy azt a budapesti bölcsészkaron tették. A miniszter az ilyen mozgalmaknak bejelentési kötelezettségérıl is részletesen szólt és ebbe még az ifjúsági szervezeteket is be kívánta vonni. A rendszer elsısorban az egyetemi ifjúságot szerette volna olyan egységes tábornak látni, amely elsınek alakít frontot minden forradalmi törekvéssel szemben, amely – mint a rendelkezés is írta – mind egyedeiben, mind összességében, de különösen szervezeteiben a nemzeti irányzatnak feltétel nélküli lelkes és hő támogatója. Ez a törekvés látszott most veszélyben. Ezért rendelte el a miniszter, hogy a tanács hirdetményben, az ifjúsági egyesületek elnökségeiben és a tanévnyitó ünnepségen külön szózattal hívja fel az ifjúságot a nemzeti gondolat tántoríthatatlan követelésére, de szigorúan figyelmeztesse is, hogy minden ezzel való szembefordulás a hatóságok és az államhatalom legkeményebb megtorló intézkedését vonja maga után. A soproni M. Kir. Bányamérnöki és Erdımérnöki Fıiskola tanácsa 1933. július 28-án tartott ülése ugyan még azt állapíthatja meg, hogy a lezárult szemeszterben a hallgatók ellen semmiféle panasz nem merült fel és az erkölcsi magaviseletet valamennyiükre nézve „a szabályoknak teljesen megfelelı” fokozat mutatja, hamarosan kiderül, hogy a soproni hallgatóságban is élt az elégedetlenség a fennálló társadalmi renddel szemben.4(63) Jelei már 1933 végén mutatkoztak, 1934. március 15-én pedig nyíltan kifejezésre jutottak. Ezen a napon – mint akkor már szokásos volt – a fıiskolai Ifjúsági Kör a Petıfi téren tartotta megemlékezı ünnepségét. Az ünnepi szónok a kör akkori elnöke, Ruzsinszky László bányamérnökhallgató a színház erkélyén beszélt a nagyszámú közönséghez. Bátran hangot adott a hallgatóság elégedetlenségének. 228Erıteljesen bírálta a fennálló társadalmi igazságtalanságokat, azt, hogy az ifjúságnak nem adnak lehetıséget tehetsége kibontakoztatására, a fiatalok, a végzett mérnökök elhelyezkedési nehézségekkel küzdenek elsısorban azért, mert az amúgyis jól fizetett méltóságos urak másodállásokat igényelnek és töltenek be. Az álláshalmozók nagyszerően élnek, ugyanakkor a hallgatóság elıtt nem áll semmilyen perspektíva.

25

26

A szókimondó beszédet a városi hatóságok izgatásnak és lázításnak bélyegezve azonnal mozgósították a rendırséget. A kivonult rendırök fel akartak jutni a szónokhoz, ezt azonban a bejáratoknál, illetve feljáratoknál álló hallgatóság megakadályozta. Ruzsinszky még egy ideig folytathatta beszédét, de nem fejezhette be, mert az erısítésként érkezett rendırség túlereje mégis eltávolította a hallgatók „ırségét” és a szónokot is elhallgattatta. A hallgatóság és az Ifjúsági Kör vezetısége teljes egészében azonosította magát elnökének beszédével. Az ünnepségrıl a soproni sajtó (Soproni Hírlap, Sopronvármegye, Oedenburger Zeitung) is megemlékezett, egy szóval sem említette azonban az egyetemisták megmozdulását. A Soproni Hírlap 1934. március 17-i számában azt írja, hogy az ifjúság közös ünnepségén a fıispán, az alispán, a polgármester, a fıiskolai rektor és az evangélikus teológiai dékán vezetésével ott volt a város egész magyar szívő értelmisége. Az ifjúsági szónok inkább politikai íző beszédében a mai ifjúság sivár helyzetét és kevés kilátással biztató jövıjét ismertette, és ennek során az ifjúság meg nem értését hangoztatta. Az erıs beszéd különbözı hatást tett a közönségre. (A kiemelés tılem. H. I.) Valóban így igaz: az ifjúság hatalmas tapsviharral, lelkesedéssel köszöntötte a szónokot, a jelenlévı urak viszont, a miniszter által kilátásba helyezett, „a nemzeti állam megtorló rendszabályainak teljes szigorát” látták célszerőnek alkalmazni. Dr. Thurner Mihály polgármester még aznap reagált Ruzsinszky beszédére. Erre a Frankenburg Irodalmi Kör ünnepsége adott alkalmat, melyet a vármegyeházán tartottak. A Soproni Hírlap leírja, hogy a 27

polgármester rövid beszédében azt hangoztatta, hogy nem romboló szavakkal, hanem építı tettekkel lehet kivívni a magyar szabadságot. A Sopronvármegye semmit sem ír az incidensrıl, még célzásokat sem tesz, konkurrens lapja, az Oedenburger Zeitung pedig a szónok beszédérıl ezt írja: „Aus seinen Worten klang Schmerz und Erbitterung heraus und sie verfehlten nicht bei den Zuhörern tiefen Eindruck zu machen” (1934. márc. 17. szám). Az ügynek hosszú folytatása lett és Ruzsinszkynak is sokba került a szónoklat; három évvel késıbb sikerült csak végeznie, mint kellett volna, a hivatalos városi hatóságok pedig az egész Ifjúsági Kört érintı megtorló intézkedéseket léptettek életbe.5(64) Az esemény még egy évvel késıbb is hullámokat vert. Foglalkoznia kellett az üggyel a fıiskolai tanácsnak is. Roth Gyula professzor 1935. március 18-án beadványban fordult a prodékánhoz és megkísérelte a hallgatóság, illetve az Ifjúsági Kör megmozdulását menteni.6(65) Roth professzor beadványában kívánatosnak tartja, hogy a tanári kar beleavatkozzék a kormányt képviselı hatóság és az Ifjúsági Kör között felmerült „ellentétbe”, amely már az álarcos bál hátterében lappangott és a március 22915-e körüli ünnepélynél nyilvánvaló lett. Ezt az ünnepélyt – folytatja Roth professzor – a múltban mindig az Ifjúsági Kör rendezte és annak már szinte hivatalos jellege volt. Kívánatos, hogy ez a helyzet állandósíttassék. A szónok védelmére kel, amikor azt hangoztatja, hogy az ifjúság képviselıje tényleg olyan kifejezéseket használt, amelyek nem voltak helyükön, azonban nem a hatóság vagy osztályok elleni izgatásnak kell ezt felfogni, hanem csak „ügyetlenségnek és a kellı tapintat hiányának”. Éppen ezért nem lett volna szükséges az a megtorlás, amelyet a hatóság alkalmazott akkor, amikor a TESZ-re7(66) ruházta át azt a szerepet, amit addig az Ifjúsági Kör töltött be, anélkül, hogy errıl akár a dékánt is értesítette volna. A dékán a hatóságot is figyelmeztesse arra, ha az ifjúság viselkedése ellen kifogása van, azt közölje az egyetem vezetıségével, mert a hatósághoz nem is méltó a „csendesen duzzogó” szerep. Az egyetem járjon közbe a hatóságnál, hogy ismét az Ifjúsági Kör rendezhesse meg a hazafias ünnepélyeket.

28

A Volksbund-ellenes tüntetésre és a márc. 15-i ünnepségre való felvonulás 1942-ben

Ennek az esetnek kapcsán merül fel elıször az a gondolat, hogy az Ifjúsági Kör életére tanár-elnököt is jelöljenek, egy fiatalabb oktatót, aki a „nyilvános, mintegy hivatalos jellegő szereplések alkalmával ırködjék afelett, hogy az ifjúság, illetve annak egyik-másik képviselıje ne tévedjen oly helytelen utakra, mint éppen a múlt évi márciusi ünnepélyen történt.” A feszült viszony a városi szervek és az Ifjúsági Kör között még az 1935. évi márciusi ünnepségen is érzıdött. Az ifjúság ugyanis a szokástól eltérıen a Deák téren tartotta meg ünnepélyét, külön a városi szervektıl. Ez volt az Ifjúsági 230Kör válasza a hatóságnak, valamint az a beszéd is, amely ott elhangzott, és amelyben a köri elnök a város intézkedését többször erıteljesen bírálta.8(67) A József Nádor Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Erdımérnöki Osztályának 1935. évi március 21-én tartott ülésén Roth Gyula ismét napirendre véteti az ügyet és felhívja az osztály figyelmét arra, hogy a múlt évi márciusi ünnepélyen elhangzott ünnepi beszéd óta az ifjúság és a hatóságok között nem szőnt meg a feszültség. Ennek egyik következményeképpen – mondta Roth – az idei ifjúsági ünnepély megtartása az utolsó pillanatig kétséges volt, s végül is nem a meghívóban megjelölt, megfelelı környezetben volt megtartható.9(68) Az ifjúság elégedetlenségére és jogos kitöréseire jellemzı ebben a korszakban, hogy még az értelmiségi ifjúságnak rendszerhő nevelését célnak tekintı MEFHOSZ10(69) is úgy versengett a fiatalok megnyeréséért, hogy 1935 márciusában memorandumot intézett a kereskedelemügyi miniszterhez, amelyben a magyar egyetemi ifjúság viszonyait igen sötéten festi. A soproni egyetemnek is megküldött memorandumban a szervezet arról panaszkodik, hogy az ifjúságnak még saját hazájában sincs módja utazni, hogy „egyhelyben taposó, butító, züllesztı vegetatív és vakondok-horizontu, élvehalott életre van kárhoztatva a huszadik századba illı kultur-életnivó minden reménye, sıt már-már igénye nélkül… Mindez oly feneketlen anyagi, sıt már szellemi nyomort sejtet, melynek láttán kell, hogy sirjon a sziv és piruljon az értelem. 29

Magyarországon a hatóságok és testületek valóságos propagandáját üzik a szegénységnek, és ezzel nemcsak a társadalmat züllesztik le, hanem a szegénységre való intézményes rászoktatással önállótlanná, gerinctelenné, szolgalelküvé sorvasztják az ifjuságot is, a magyar jövendı letéteményesét, amely a mindig oly buzgón és atyailag hangoztatott frázisok ellenére is a világ legelhanyagoltabb ifjusága” – hangzik a nyilatkozat.11(70) A nemzetiszocialista Németország és politikája elleni korai megnyilatkozásokra is hamarosan sor kerül. A szegénység és az elmaradottság elleni tiltakozás párosul fasisztaellenességgel. Az egyetemistákban meglévı ilyen felfogásnak Parragi György, a neves publicista – maga is évekig hallgatója a soproni Fıiskolának – adott hangot. 1936 márciusában több szenvedélyes cikket jelentet meg a „Sopronvármegyében” arról, hogy a Sopronban tanuló német egyetemista cserediákokat bizonyos szervek küldték ide, hogy az itt élı németeket a hitlerizmus szolgálatába állítsák. Ezek a szervek fizetik is ıket. A cikkekrıl az egész világ tudomást szerez. Az ügy nagy port ver fel, a VKM 18 678 szám alatt vizsgálatot kénytelen elrendelni. A dékán azt jelenti, hogy nem tud ilyen izgatásokról és ezt megerısíti a rendırkapitány is. Ezzel azonban csak a kezdetén vagyunk a németellenes megnyilatkozásoknak, késıbb ezek erıteljesebben törnek fel.12(71) 1941 január végén újabb diákmegmozdulásokra kerül sor a soproni egyetemen. A hallgatóság a magas taníttatási költségek ellen tiltakozik és sztrájkba lép. A sztrájk az egész hallgatóságot magával ragadja, így a sajtó is kénytelen írni az eseményrıl. A Soproni Hírlap 1941. január 23-i számában részletesen foglalkozik a hallgatóság követeléseivel, mivel sok diáknak nem jut évi 249 231pengı a beiratásra, sem nagyobb összegek a vizsgadíjra. Így nem egynek félbe kell szakítania tanulmányait. A tandíj emelkedésével nem tartott lépést a szülık fizetésének emelkedése, ami még nehezebbé teszi a tanulást. A lap szerint január 21-én délután tartották a hallgatók az elsı győlést, ahol memorandumot fogadtak el, hogy azt a kultuszminiszterhez juttassák. Az esti második győlésen még azt is elhatározták, hogy a memorandum kedvezı elintézéséig senki nem iratkozik be és kérvényeiket sem adják be. A memorandum teljes szövegét meg kívánták küldeni az ország valamennyi egyetemi és fıiskolai diákegyesületének, hasonló állásfoglalásra kérve ıket. Ezt nyilván meg is tették, mert a Bánya-, Kohó- és Erdımérnöki Kar 1941. február 7-i ülésérıl készült jegyzıkönyvben az szerepel, hogy a budapesti karokon is hasonló megmozdulásokra került sor.13(72)

30

Volksbund-ellenes tüntetés és március 15-i ünnepség 1942-ben a Petıfi téren

Az „Új Sopronvármegye” 1941. január 23-i száma közli a hallgatóság teljes memorandumát és azt állítja, hogy azt 15 tagú diákküldöttség vitte Dr. Proszt János dékánhoz. Az újság január 24-i száma szerint a hallgatók csak bemutatták a memorandumot. Az egyetemi hatóság ugyanis a memorandum hangját nem tartotta alkalmasnak, sem illınek arra, hogy az a miniszterhez jusson és így megtagadta továbbítását. A diáksztrájk lefolyásáról a leghitelesebb képet a rektornak a Vallás- és Közoktatásügyi Miniszterhez küldött 1941. január 27-i jelentése adja. A kilenc oldalas beszámolóban a rektor jelenti, hogy január 22-én a Bánya-, Kohó- és Erdımérnöki Kar ifjúsága sztrájkba lépett, a beiratkozásokat sztrájkırségekkel 232megakadályozta és egy „Nagyméltóságodhoz intézett, de senki által alá nem írt ultimátumszerő beadványban követelte a tandíjak és vizsgadíjak lényeges leszállítását”.14(73) A beadvány hangja és szabálytalan volta miatt – folytatja a rektor – annak továbbítását nem vállalta, de tanártársai tapintatos és erélyes közremőködésével a sztrájkot sikerült 24 órán belül – az Új Sopronvármegye c. lapban megjelent hasonló hangú cikk ellenére – leszerelni. A rektor arra a következtetésre jutott, hogy a mozgalmat részben az erdélyi hallgatók által fizetett alacsony tandíj és vizsgadíj példája is szította. Összesen 64 pengıs tandíjat és 1,20 pengıs, illetve 2,40 pengıs utóvizsgadíjat fizet most például az erdélyi, igen jól dotált bányaigazgató fia – írja a rektor – még ha semmi eredményt sem mutat fel, az anyaországbeli, sokkal nehezebb anyagi viszonyok között élı hallgató viszont csak a tandíjkedvezményt érheti el, s ezt is csupán kivételesen, igen jó eredmény esetén. Ezt a nyilvánvalóan politikai meggondolásból hozott igazságtalan rendelkezést a kultuszminiszter a második félévben is fenntartotta. A rendelet éppen január 22-én érkezett a rektorhoz, aki jobbnak látta azt nem kifüggeszteni, hanem tartalmáról inkább szóban értesítette az érdekelt erdélyi hallgatókat. 31

A sztrájk késıbb a már említett február 7-i kari ülésen is szerepelt még. 1940. augusztus 30-án az akkori német és magyar külügyminiszter Bécsben megállapodást írt alá, amelynek értelmében Horthyék a „Volksbund” magyar állampolgárságú tagjait „népi németeknek”, azaz a hitleri Németországhoz tartozóknak ismerték el.15(74) Az egyezmény aláírása után a Volksbund tevékenysége rendkívüli mértékben megélénkült. Ezzel párhuzamosan megélénkült a soproni egyetemi hallgatóság közismerten hitlerellenes és volksbundellenes tevékenysége is. Gyakori összetőzésekre került sor. 1940. augusztus 31-én Bayer József, majd szeptember 13-án Berthold Henrik és Opl Lars érettségizett diákok kérték felvételüket a soproni kar bányamérnöki tagozatára.16(75) Mindhármuk felvétele 1940. szeptember 28-án elintézést nyert.17(76) November 13-án a három hallgató Volksbund jelvénnyel jelent meg az órákon. Az Ifjúsági Kör már októberben olyan határozatot hozott, hogy a Volksbund tagjait kiközösíti soraiból. Bár a fennálló törvények értelmében a Volksbund-jelvény viselése nem volt törvényellenes, a hallgatóság ezt egyértelmően provokációnak tekintette, jogosan, hiszen a Volksbund jogait szabályozó bécsi külügyminiszteri egyezményt az egész nemzet és fıleg az ifjúság érzülete ellen kötötték. A három hallgató lépésére az ifjúság sztrájkszerő megmozdulással válaszolt. Egy 1940. december 17-én keltezett jegyzıkönyv a következıképpen rögzíti a november 13-án történteket: „Modrovich Ferenc egyetemi ny. r. tanár, mint az Ifjúsági Kör tanárelnöke a következı kérdéseket teszi fel Bayer József bmh. urnak, és kéri annak legjobb tudása szerint való megválaszolását. 1. Mondja el a f. é. november 13-án Ön és hallgató társai között történt eseményt, különösen megnevezve, történtek-e sértı kijelentések Önökre nézve, hogy hangzottak azok és kik tették azokat? 2331940

nov. 13-án Berthold és Opl társammal „Volksbund” jelvénnyel jelentünk meg az elıadásokon. Az elsı két órán (fizika, kémia) semmi említésre méltó nem történt, minthogy egyesek ilyeneket kiáltottak: „Pfuj, vegyék le a jelvényt”. Az elsı matematika óra után az összes hallgató kivonult a terembıl. Ezután néhány perccel Walek tanár ur hivatott bennünket és azt kérte tılünk, hogy egy esetleges sztrájk elkerülése céljából legalább az ı óráján ne viseljük a jelvényt. Mi erre jelvény nélkül tértünk vissza az elıadóterembe, mire a többi hallgató is elfoglalta helyét. 2. A november 13-iki eset elıtt normálisan részt vett-e Ön és két társa többi hallgatótársaival együtt az ifjúsági életben, ha nem, miért nem? Az ifjusági kör életében nem vettem részt, mert a felvételi (balek) vizsgán beláttam, hogy ez részemre lehetetlen. Ettıl eltekintve a kollégák szivesen és udvariasan viselkedtek velünk szemben, amit mi ugyanugy viszonoztunk. Az emlitett nap elıtt néhány nappal teljesen kizártak bennünket és azóta nem beszél velünk senki és köszöntésünket nem fogadja senki. 1940 dec. 17. Bayer József. Elıttem: Modrovich Ferenc”.18(77) 32

A feltett kérdésekre a két másik hallgató a következı feleletet adta: Opl Lars bányamérnökhallgató: „1. A fent nevezett napon a V. D. U. jelvénnyel jöttünk be az elıadásokra. Elsı két órán a hallgatóság nem vett rólunk tudomást, mint mindig. A harmadik óra elején kezdıdött. Hangos „pfiu” (így!) és „vegyék le a jelvényt”, kiáltásokkal illettek. Mind elhagyták a tantermet és Dr. Walek prof. ur szobája elé sereglettek. A prof. ur hivatott minket és megkért, hogy vegyük le a jelvényt a tanítás ideje alatt. Kérésének eleget tettünk. Neveket emliteni nem tudok mivel nem láttam hogy kik kiáltoznak, mert ez idı alatt mind háttal álltak felénk. 2. Mert maguk között kizártak minket, mint nem kivánatos elemet. Sopron 1940. dec. 17. Opl Lars. Elıttem: Modrovich.” Berthold Henrik bányamérnökhallgató: „1. Nov. 13-án Matematika óra elıtt elıször egyesek, majd az egész hallgatóság zajosan pfujolt bennünket, „Vegyék le a jelvényt” kiáltások hangzottak, és nemsokára az egész hallgatóság kivonult a tanterembıl. Miután pedig Méltóságos Walek proffesszor (így!) Ur kérésére levettük jelvényünket ismét bevonultak a terembe és az elıadás megkezdıdhetett. Egyesek részérıl nem történtek sértı kijelentések. 2. Nem, mert a hallgatóság ugyszólván kizárt körébıl és nem beszélhetett velünk senki. Sopron, 1940 dec. 17. Berthold Henrik Elıttem: Modrovich”.19(78) A vizsgálatok megindítására azután került sor, miután a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium a német követség feljegyzése alapján ezt elrendelte. Az idevonatkozó ügyiratokat a következıkben ismertetjük: „M. kir. vallás- és közoktatásügyi ministerium 36714/1940. szám. 234Tárgy:

Soproni német hallgatók bántalmazása.

A budapesti német követség feljegyzésének másolatát, Berthold Heinrich, Bayer József és Ipl Lars (elírás történt, helyesen Opl. Szerzı) német kisebbségi egyetemi hallgatók bántalmazása ügyében azzal küldöm meg a. tek. Tanácsnak, hogy az ügy kivizsgálását haladéktalanul foganatositani és a szükségesnek látszó intézkedések megtételérıl jelentését, illetve javaslatát ide azonnal megtenni sziveskedjék. Budapest, 1940. december 7. A miniszter rendeletébıl: 33

dr. vitéz Nagy Iván s. k. miniszteri o. tanácsos. A kiadvány hiteléül: Gémesi s. k. irodaigazgató. P. h. A m. kir. József Nádor Müegyetem tek. Tanácsának, Budapest. Budapest, 1940. december 9. A másolat hiteléül: Olvashatatlan aláirás müegyetemi tanácsjegyzı.” Az egyetem rektora a német követség feljegyzésének másolatával együtt az egész anyagot megküldte a soproni dékánnak a „vizsgálat eredményeirıl szóló jelentés elıterjesztése végett”. A német követség feljegyzése a következıképpen hangzott: „Die Volksdeutschen Heinrich Berthold, Jósef Bayer und Lars Opl liessen sich vor einiger Zeit in der Hochschule für Forst- und Bergbau in Sopron einschreiben, um dort Studien für den Bergbauingenieur-Beruf zu betreiben. Nachdem die Genannten bereits seit längerer Zeit von ihren Mitschülern höchst unkollegial behandelt worden waren, wurden sie am 13. November d. J. in einem Hörsaal der Hochschule gröblich beschimpft und bedroht und als „Landesverräter”, „Deutsche Schweine”, „Hitler-Gesindel” etc. bezeichnet. Den Anlass hierzu bot vielleicht die Tatsache, dass die drei Volksdeutschen an diesem Tage das Abzeichen des „Volksbunds der Deutschen in Ungarn” trugen, wozu sie nach den Bestimmungen des deutsch-ungarischen Minderheitsnabkommens vom 30. August d. J. vollauf berechtigt waren” Budapest, den 18. November 1940”.20(79) Az ifjúság kiközösítı határozata erısebb volt mint a német követség nyomására megindított vizsgálat. A három hallgató hamarosan eltávozott az egyetemrıl. Opl Lars már 1940. december 20-án kérvényt nyújtott be, amelyben „tisztelettel kéri az egyetemrıl való elbocsáttatását.” Megokolás: Önkéntes katonai szolgálat. Bizonyára valamelyik német alakulathoz vonult be.21(80) Az 1941/42. és 1942/43. tanévben egy Dr. Hermann Reisinger nevő német biológus, a müncheni egyetem természettudományi karának adjunktusa a „Reichsforschungsrat” megbízásából növénykórtani kutatásokat folytatott az egyetem soproni növénytani intézetében.22(81) Dr. Fehér Dániel professzor gyakran magával vitte az akkori II. éves erdımérnökhallgatók gyakorlati kirándulásaira. 235Dr. Reisinger bajor parasztcsaládból származott, karcsú, barna, szemüveges, közvetlen, kollegiális, barátságos magatartású, jellegzetes kutató-tudós típusú embernek írták le az akkori hallgatók. Az évfolyam hamar megkedvelte. Négyszemközti beszélgetésekben úgy nyilatkozott, hogy Németország nem nyerheti meg a háborút. Sokat panaszkodott a németországi légkörre, ahol elegendı egyetlen hitlerellenes viccet elmondani, hogy a GESTAPO elhurcolja az embert.23(82) Dr. Reisinger hazatérése után részt vett a náciellenes megmozdulásokban, amiért letartóztatták, majd kényszermunkatáborba hurcolták Burgenlandba. A növénytani kirándulásokból jól ismerte a határmenti terepet és így sikerült átszöknie a határon, remélve, hogy az egyetemen menedéket talál. A németek hamarosan megállapították tartózkodási helyét és kérték a soproni rendırkapitányt, toloncoltassa vissza 34

Burgenlandba. Egyetemi professzorok jártak el ügyében eredményesen: a külügyminisztérium megtagadta Reisinger kiadatását. A hallgatóság feszült izgalommal figyelte az ügy alakulását, egyöntető szimpátiát érezve az üldözöttel. Sopronban azonban a jellegzetes arcú ember nem soká maradhatott, mert a Volksbund állandóan szemmel tartotta. Dr. Fehér Dániel professzornak sikerült megszerveznie „eltüntetését”: Kárpátalján az egyik erdıgazdaságban alkalmazták, ahol 1944-ben bombatámadás áldozata lett. A Reisinger-ügy is bizonyítja, hogy a soproni egyetemi hallgatók zöme náciellenes volt. Nem kívánjuk ennek okait mélyebben elemezni, annyit azonban megjegyzünk, hogy ehhez nagyban hozzájárult a Volksbund aktivizálódása, amely ösztönös védekezést váltott ki a hallgatóságból; a voronyezsi hadszíntérrıl hazatért katona-hallgatók, akik elmondták, hogyan viselkedtek a német „szövetségesek”. Ez különösen mély felháborodást váltott ki. Hábel György azt is oknak tartja, hogy nagyon erıs volt az ún. népi írók szellemi befolyása a soproni egyetemi ifjúságra. Azt írja, hogy feltétlenül meg kell említeni Vargha Domokos erdımérnökhallgató csoportját, amely nagy szellemi befolyásra tett szert. Áttanulmányozva Varghának az Ifjúsági Kör havi folyóiratában akkoriban megjelent néhány írását, valóban találunk ügyesen rejtett náciellenes megnyilatkozásokat. Például ilyeneket: Mibelılünk nagyon rossz német lenne, de nem is lehet célunk az ı mintaképül vevésük, utánzásuk (1943 május!). Finnországi útibeszámolójában Bécsrıl azt írja (már az Anschluss után vagyunk), hogy a komor pályaudvaron kiaggatott, feleslegesen sok zászlóra (tehát nyilván horogkeresztes zászlókra) emlékszik (1942 április). A vogulokról és osztjákokról azt írja, hogy a szovjet uralom állítólag új fejlıdést hozott az életükbe és bár errıl nem tudhat biztos adatokat, az tény, hogy az utóbbi húsz év alatt, tehát 1922 óta vogul és osztják nyelvő tankönyvek jelentek meg. Majd azzal folytatja, hogy a Szovjetunióban vogul és osztják nyelvő iskolák megnyitása is lehetséges tanítókkal. Ezt mutatja az is, hogy Zsirai professzor24(83) birtokában van egy tanult vogul ember lelkes eszmékkel és tervekkel telt levele, amely a vogul népnek új fellendülésére és a halál révébıl való kiszabadulására mutat (1942 július). Hábel szerint különösen az erdélyi hallgatókban volt erıs a náciellenesség, igen jó talaja volt azonban csaknem az egész hallgatóságnál. Ennek nyílt és burkolt formában egyre inkább bizonyítékát adták. (Folytatjuk) 1970. XXIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM / Szabó Kálmán: A soproni Városi Könyvtár története 236Szabó

Kálmán: A soproni Városi Könyvtár története

Az 1790-es években már mőködött Sopronban egy német nyelvő kölcsönkönyvtár, Pfundtner Mátyás tulajdonában. Csaknem egy évszázaddal késıbb alakult a Frankenburg Irodalmi és Mővészeti Kör a nemzeti szellemő és nyelvő mőveltség ápolására és terjesztésére. A Kör nyilvános jellegő könyvtárának szépirodalmi anyagát1(84) (a késıbbi Szabadkımőves Páholy könyvtárával együtt) felállításakor a Városi Közkönyvtár vette át, így az átadott két könyvtár könyvei képezték a Városi Könyvtár alapállományát. A Frankenburg Irodalmi Kör 1927-ben2(85) örök letétként ugyancsak átadta azt a kb. 2000 kötetes Széchenyi könyvtártöredékét is, melyet még Széchenyi Béla ajándékozott 1877-ben (alakulásakor) az Irodalmi Körnek. Ennek a töredéknek fennmaradt részét, valamint helytörténeti anyagát a Városi Könyvtár jelenleg is különgyőjteményként kezeli. Egy városi közkönyvtár létesítésének gondolatával már 1912-ben foglalkozott a város néhány vezetıje, de 35

felállításának szükségességét csak az 1913. évi októberi közgyőlésen sikerült kimondatni. Ilyen elızmény után néhány, már mőködı városi könyvtárban szerzett tapasztalat eredményeként végül is 1914. március 26-án a törvényhatósági bizottság 4184. és 4441/108. kgy.–1914. sz. szabályrendeletével hozott határozatot a „Városi Közkönyvtár”3(86) létesítésérıl. Ez a szabályrendelet többek között kimondta: „az intézmény fenntartója: Sopron szab. kir. thj. város közönsége, annak igazgatása felett a felügyeletet és ellenırzést a város törvényhatósági bizottsága és helyette a város tanácsa… és a közvetlen felügyelettel megbízott… könyvtárbizottság, míg a szakfelügyeletet – állami segély ellenében – a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa és Fıfelügyelısége gyakorolja.” A város a saját és az állam támogatásán felül a társadalom támogatására is igényt tartott, s mindazokat, akik legalább 100 korona készpénzhozzájárulással vagy legalább 500 korona értékő könyvadománnyal az intézmény fejlesztéséhez hozzájárultak, alapítóknak tekintette, és neveiket a könyvtárban lévı névjegyzékébe iktatta. Így könyvadományuk alapján a Szabadkımőves Páholy, a Frankenburg Irodalmi Kör és könyvhagyatéka után Reichenhaller Béla, míg készpénztámogatásukért dr. Heimler Károly, dr. Töpler Kálmán, Ritter Ottó, Huber Aladár és Wamoscher Lajos kerültek az alapítók névjegyzékébe. Magánosok részérıl a kisebb pénz- vagy könyvadomány – az elsı világháborút követı évek kivételével – a könyvtár fennállása óta elég gyakori volt. Külön említést érdemel Ringhófer Mihály és mőkedvelı csoportja, akik 1925. január 18-án tartott elıadásuk tiszta jövedelmét: 7 millió koronát a könyvtárnak adták. A közkönyvtár létesítésével kapcsolatos helyiség és szervezési problémák csak 1914. augusztus 1-én jutottak odáig, hogy a Színház utca 35. sz. házban egy földszintes 2 szobás lakást bérelhetett ki és rendezhetett be a városi tanács, 237ahol a feldolgozási munkát megkezdhették. A kitört világháború miatt valójában csak 1915. március 27-én nyílt meg a könyvtár, mely az elsı évben heti 2-szer 3, majd heti 4-szer 4 óra idıtartamra állott a közönség rendelkezésére. Az egyik helyiséget olvasóteremnek rendezték be. A könyvtár használata 1922-ig ingyenes volt, majd ez idıtıl kezdıdıen havi 50 fillér tagsági díjat állapítottak meg. Ezen a helyen alig 3 éves szerény mőködés után a háború utolsó évében gazdasági nehézségek miatt (1919 június végén) megszüntette nyitvatartását. A Tanácsköztársaság mővelıdéspolitikája a soproni könyvtár életében is figyelemre méltó változtatást kívánt megvalósítani. A Soproni Vörös Újság 1919. április 16-i száma jogos és igen éles bírálatot közöl a könyvtár állapotáról: „A város létesítette a Városi Közkönyvtárat. Amint neve mutatja, a köz számára. Volt a köznek szánt könyvtárban összesen 5000 kötet, amelynek fele hasznavehetetlen, másik fele rossz könyv, mert az állam valláserkölcsös, honhazafias könyvek beszerzésére kényszerítette a várost. A közkönyvtár fenntartására összesen 5–6000 koronát szenteltek évenként a soproni városi virilisták. Ezt nevezték ık közmővelıdésnek, így dolgoztak a köz érdekében.” Az idézett újságcikk közli továbbá a soproni direktórium ma is elıremutató, nemes szándékkal hozott rendelkezését a közkönyvtár fejlesztésérıl: „A kommunista társadalom másként dolgozik a köz érdekében. Sopron összes könyvtárait centralizálja, behozza vidékrıl is azokat a könyvtárakat, amelyek használatlanul porosodnak egyes volt fıurak váraiban és kastélyaiban és átadja ezeket a könyveket olvasásra a proletariátusnak. A könyvtár egy helyiségben lesz, hatalmas olvasótermet rendeznek be a proletár olvasók részére, idınként tudományos elıadást rendeznek számukra.” A könyvtár új helyéül az Orsolya-rendház I. emeleti dísztermét jelölték ki, ahová a költözködést 1919. július 1-én megkezdték. Sajnos, a nemes elképzelés valóra váltására már nem kerülhetett sor, mert mielıtt a célnak megfelelı helyiségeket megnyithatták volna, a Tanácsköztársaságot megdöntötték, a könyvtárnak a 36

rendházból haladéktalanul távoznia kellett. Mivel idıközben a Színház utcai helyiségeket lakássá alakították át, hogy a könyvtár utcára ne kerüljön – egyéb megoldás hiányában –, a könyveket ideiglenesen a városi levéltár városházi II. emeleti helyiségébe raktározták be. Innen a városháza egy szők és nedves pincehelyiségébe kellett költöznie, ahol 1922. január 1-én a közönség részére újból hozzáférhetıvé vált. Itt azonban csak könyvkölcsönzésre volt lehetıség, naponta 8–14 óráig. Ilyen körülmények között a könyvtár nem fejlıdhetett. Hosszas huzavona után a Városi Tanács a régi pénzügyi palota (ma Rákóczi utca 14. sz.) földszintjén helyiségeket bérelt ki, ahová a könyvtár átköltözhetett és 1925. december 21-én olvasótermével együtt megkezdhette munkáját. Ennek a viszonylag megfelelı elhelyezésnek nem sokáig örülhettek olvasói. A Hartmann-féle mozi Lackner Kristóf utcai épülete 1927 tavaszán a város tulajdonába került. Ezt a törvényhatósági bizottság átalakítás után a közkönyvtárnak engedte át, s az ideköltözés után 1927. augusztus 3-án a Rákóczi utcainál is tágasabb helyiségekben újból megnyílhatott. Itt a II. világháború végéig mőködhetett és bár helyiségeit rövid 10 év leforgása alatt kinıtte, a gazdasági nehézségek ellenére némileg még fejlıdni is tudott. A könyvtár idınként nyomtatott könyvjegyzékeket készíttetett, ezeket pótjegyzékek követték, míg összesített könyvjegyzékének I. kötetét 1932-ben, II. kötetét 1943-ban adta ki. (Készítette Kund Aranka és Radó István.) A könyvjegyzék sajátos osztályozási rendszerének megfelelıen tükrözi az állomány szegényes 238összetételét. A könyvtár mőködésérıl csak 1925-tıl vannak statisztikai adataink. Ezek mutatószámai képet adnak a könyvtár forgalmáról. A könyvtár munkája 1925-tıl 1945-ig: 1. sz. táblázat Év:

Könyvállomány:

Beiratkozott olvasók:

Látogatók száma:

37

Kölcsönzött Olvastóterem kötetek: látogatói:

1925 1926. 1927. 1928. 1929. 1930. 1931. 1932. 1933. 1934. 1935. 1936. 1937. 1938. 1939. 1940. 1941 1942. 1943. 1944. 1945. Össz.:

5978 6860 8507 10917 13154 14216 14913 16047 18756 20013 21244 22901 25442 29714 30436 32110 35441 37152 38723 39630 ? –

száma: 13172 14150 14700 16955 18886 20239 22013 21327 22156 23423 23852 24012 24105 25616 26002 26518 25830 27315 28516 31036 ? 449823

? 837 914 889 866 947 978 956 985 1036 1101 1192 1187 1231 1276 1281 1182 1302 1414 1683 ? –

kötetek: ? ? ? ? 47720 48597 49713 48438 49983 52217 55311 57418 57145 63516 67850 76422 70533 81115 86327 93239 ? 1005544

látogatói: – 179 277 331 476 425 428 452 416 531 586 618 642 805 846 892 831 993 904 841 ? 11419

A II. világháború utolsó hónapjaiban a visszavonuló német katonaság „raktári célokra” lefoglalta a könyvtár épületét. Az oda elszállásolt katonák a könyvekkel főtöttek és az állomány egy részét az udvarra dobálták ki. Távozásuk után az ırizetlenül hagyott épületekbıl a lakosság is szabadon hordhatta 239el a könyveket mindaddig, míg a szemben lévı rendırség épületébe orosz katonaság nem költözött, mely elejét vette a további fosztogatásoknak. Így is elvesztek a nyilvántartások, a felszerelési tárgyak egy része és kb. 15 000 kötet könyv. A felszabadulás utáni hónapokban a 4 fınyi személyzet megkezdte a megmaradt állomány újratörzskönyvezését. A munka nagyon vontatottan haladt s egy év elteltével a könyvtár még zárva volt. A kommunista párt szorgalmazására csak 1946. december 10-én nyílt meg újra. 1947-tıl 1951-ig a forgalom nagyjából stagnált. A fejlesztésre hiányoztak az anyagi feltételek, az állomány fıként megszőnt egyesületektıl átvett inkurrens könyvekkel növekedett. Az olvasók igényeinek kielégítése az említett 5 év alatt mind nagyobb problémát okozott. Az 1949-ben szervezett új szakfelügyeleti szerv, az Országos Könyvtári Központ erıteljesen hozzáfogott a könyvtárak fejlesztési problémáinak megoldásához és 1951-ben Sopronban is Körzeti Könyvtárt létesített, melynek a volt Sopron megye 3 járása (soproni, kapuvári és csornai) minden községében népkönyvtár létesítése volt a fı feladata. Ezt a munkát a legnehezebb körülmények között, 160–200 kötetes alapállomány letétbe adásával, helyiség, könyvszekrény biztosításával és társadalmi munkás könyvtárosok önzetlen munkájára támaszkodva a Körzeti Könyvtár (4 dolgozójával) megkezdte. Az 1952-es év lényeges szervezeti változást hozott. November 1-én a Városi Könyvtár egyesült a Körzeti Könyvtárral és Járási-Városi Könyvtár elnevezéssel a Járási Tanács kezelésébe kerülvén a Lackner Kristóf 38

utcából a Mővelıdési Házba költözött, melynek Petıfi téri oldalán a földszinten 13 helyiségbıl álló tágas, további fejlesztésre alkalmas elhelyezést kapott. Az átszervezés következtében a könyvtár gyakorlatilag hármas felügyelet alá került, ami a késıbbi évek során nagyon megnehezítette a könyvtár munkáját. A dolgozók létszáma 5 fıre emelkedett, a feladatok viszont közel háromszorosára nıttek. Legfontosabb volt a 3 járás területén a községi könyvtárak létesítésének folytatása (1953-ban a 3 járás minden községében megtörtént), majd ezeknek a könyvtáraknak a tervszerő fejlesztése, szakmai-módszertani irányítása, a községi, üzemi-szakszervezeti és iskolai könyvtárosok kiképzése. A községi könyvtárak állományfejlesztését a Népkönyvtári Központ könyvküldeményeibıl kialakított külön letéti állományból végezték, melynek kötetszáma 1954-ben már 31 000 volt. Az átszervezést követı években a városi feladatok is megnövekedtek: 1953-ban már közel háromszorosára emelkedett a beiratkozott olvasók és könyvkölcsönzések száma. Ebben az idıben a könyvtárnak katalógusa és olvasóterme nem volt. A dolgozók száma 1954-ben 7 fıre emelkedett, mely után megnyithatta 16 férıhelyes olvasótermét és megkezdhette katalógus-rendszerének kiépítését. Még ebben az évben a kapuvári, majd 1955-ben a csornai járási könyvtárak felállításával a hálózati munka a soproni járás 30 községi könyvtárára korlátozódott, mely lehetıvé tette a szakirányú segítség fokozását, melynek következtében a szabadpolcossá fejlesztett és katalógusokkal ellátott falusi könyvtárakat 11 000 kötetes állománnyal 1959-ben helyi tanácsi kezelésbe adhatta a Járási-Városi Könyvtár. A tanácsosításkor a községi könyvtárakban a beiratkozott olvasók száma 3017, a kölcsönzött köteteké 45 548 volt. A városi forgalom növekedése szükségessé tette a központi könyvtár tehermentesítését. A sopronbánfalvi kultúrotthonban 1955-ben fiókkönyvtár nyílt, majd az 1958-ban kapott 100 000 Ft-os állami támogatás lehetıvé tette egy helyiségben külön gyermekkönyvtár és egy 36 férıhelyes olvasóterem létesítését. Az elıcsarnokban 6 üveges tárló elhelyezésével évente átlag 24 könyvkiállítást rendezhettek, a gyermekkönyvtárban diafilmtárat létesíthettek és a könyvtár 240nyitvatartását heti 5×5 órára hosszabbíthatták meg. A legjelentısebb változást az önkiválasztó (szabadpolcos) kölcsönzési módszerre való áttérés jelentette. Mindezek következtében tovább nıtt a könyvtár forgalma. Újabb fiókkönyvtárt nyitottak 1963. május 1-én Brennbergbányán 1000 kötetes alapállománnyal. A fokozott forgalomban megrongálódott könyvek újrakötése és megóvása érdekében saját könyvkötészet létesült. A dolgozók létszáma a könyvkötı szakmunkással és egy takarítóval 10-re emelkedett. A Hazafias Népfront kezdeményezésére 1964-ben társadalmi segítséggel a Kurucdombsor 6. sz. házban új fiókkönyvtár létesült, mely 3000 kötetes állománnyal 1965. január 1-én nyílt meg. Ez a munkáslakta peremkerületi fiók rövid idı alatt népszerő lett: 1967-ben olvasóinak száma 800, kölcsönzéseinek száma pedig 20 000 fölött volt. Mivel a háborús beázások következtében megrongálódott Mővelıdési Ház felújítása idıszerővé vált, 1965 decemberében a könyvtárnak az épületbıl ki kellett költözni. A központi könyvtár felnıtt kölcsönzı részlege és olvasóterme a Petıfi téri ált. iskola 2 földszinti tantermébe, a gyermekkönyvtár a Május 1 téri ált. iskola egy alagsori helyiségébe, míg a többi részlegei (raktár, iroda, könyvkötészet) a Zeneiskola raktárhelyiségébe került. A kiköltözést a könyvtár dolgozói társadalmi munkában végezték el. A kiköltözéssel egyidejőleg megtörtént a könyvtár újbóli átszervezése is. A községi könyvtárak felügyeletét ellátó 2 könyvtáros a Járási Tanács felügyelete alatt járási könyvtárosként folytatja tevékenységét. A könyvtár részlegei, állománya és 8 dolgozója 12 év után visszakerült a Városi Tanács kötelékébe. Az átszervezés tényével megszőnt a hátrányos hármas felügyelet is. A jelenlegi mostoha elhelyezés ellenére a forgalom általában nem csökkent. A beiratkozott olvasók száma 39

1968-ban pl. 5535 fı, az évi könyvkölcsönzések száma pedig 215 000 kötet. Az összes kölcsönzések száma 1945-tıl 1968-ig meghaladja a 2,4 milliót, az olvasóterem forgalmával együtt a 3 milliót, mely a dolgozók létszámához és a feladatokhoz viszonyítva (tájékoztató szolgálat, szerzeményezés, feldolgozás, adminisztráció, módszertani tevékenység, rendezvények, kiállítások, diafilmtár, 3 fiókkönyvtár ellátása stb.) bizonyítékát adja a könyvtár társadalmilag jelentıs és hasznos voltának. A Mővelıdési Ház újjáépítése rövidesen befejezıdik, a Városi Könyvtár is visszaköltözik az épületbe.4(87) Sajnos elhelyezése a korábbinál szőkösebb és célszerőtlenebb lesz; új helyét már a visszaköltözéskor kinıtte. A forgalom várható emelkedése, a szolgáltatások növekedése és az állományfejlesztés várható mértéke máris felveti az önálló könyvtárépület mielıbbi felépítésének szükségességét. Ki kell építeni továbbá – elsısorban a munkáslakta peremkerületekben és az új városközpontokban – a fiók-könyvtárhálózatot, míg a ma mőködıket megfelelıen fejleszteni és korszerősíteni kell. Ezenkívül a kor követelményeként még jobban egybe kell hangolni a város területén lévı különbözı hálózatokhoz tartozó (állami, szakszervezeti, iskolai, hivatali stb.) könyvtárak munkáját. (Ennek érdekében a Városi Tanács Mővelıdésügyi Osztálya már 1967-ben létrehozta a szervezeti nehézségek ellenére jó úton haladó és agilis városi Könyvtárközi Bizottságot.) Az itt csak röviden vázolt célkitőzések megvalósítása képezi majd a következı években a Városi Könyvtár legfontosabb feladatát, melyhez a város lakossága, a társadalmi szervezetek és nem utolsó sorban a fenntartó és irányító Városi Tanács támogatását és segítségét nem nélkülözheti. 241Az

alábbi táblázat a legfontosabb statisztikai adatokkal (községi adatok nélkül) ismerteti a könyvár munkáját 1945-tıl 1968-ig: 2. sz. táblázat Év:

Könyvállomány:

Beiratkozott olvasók:

Összes látogatók:

40

Olvasóterem látogatói:

Könyvkölcsönzések (kötet):

Olvasóterem forgalma (darab):

1945. 1946. 1947. 1948. 1949. 1950. 1951. 1952. 1953. 1954. 1955. 1956. 1957. 1958. 1959. 1960. 1961. 1962 1963. 1964. 1965. 1966. 1967. 1968.

kb. 24000 kb. 24550 24550 25237 26900 28250 31076 34672 38065 41024 40216 41325 42480 44305 42358 43511 44814 47240 49957 52068 47836 55363 59951 63055

– 268 783 996 914 639 727 1947 2203 2661 2879 2212 1913 2012 2174 2572 3027 3615 3890 4587 4375 5065 5060 5535 Összesen:

– 441 12048 13601 12816 10004 10126 16572 20103 20413 22186 19729 19980 24418 28629 30216 31040 47514 83158 89514 91116 90983 92759 94385 881721

– 39 103 141 173 192 212 464 1304 2986 4162 3302 3752 4521 7012 7679 8133 10226 11933 16743 14326 12786 16166 16810 143065

– 889 30921 42971 38489 30238 31531 83048 101042 110288 136989 101970 83660 96722 104551 101047 106198 129319 144479 167211 179046 187125 214127 215000 2446861

(darab): – 81 178 281 257 376 589 893 3077 5642 9365 8042 8164 8437 11240 23912 22596 82337 56130 122538 107851 98651 116719 121646 808991

1970. XXIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM / Lengyel Alfréd: Helyzetkép a felszabadulás elıtti Sopron közállapotairól 242Lengyel

Alfréd: Helyzetkép a felszabadulás elıtti Sopron közállapotairól

1945 január havának utolsó napjaiban élénk tevékenység volt észlelhetı a nyilas polgári és katonai hírszerzı szervek háza táján. A minden momentumra kiterjedı akciók keretében a hírhedt Hain Péter-féle nyomozó csoport is munkába lépett azzal a feladattal, hogy az északnyugat-dunántúli városok, nagyobb falvak helyzetérıl, közhangulatáról – helyszíni tapasztalatok alapján – tegyen jelentést az illetékes fıispánoknak. A Szombathelyen székelı politikai-rendészeti osztály detektívjei természetesen Sopron városát is felkeresték, mely ekkor már a nyilasok fellegváraként volt ismeretes. Az említett csoport irányítói a helybeli nyomozókkal együttmőködve, két részlegben végezték munkájukat, és megállapításaikat az alábbiak szerint foglalták össze: 1. jelentés: „A politikai rendészeti osztály helybeli detektiv-kirendeltségének vezetıje az utolsó 10 nap eseményeirıl az 41

alábbi helyzet- és hangulatjelentést teszi: Elfogtak 2 zsidófaju egyént, akiket az illetékes eljárás céljából az I. foku rendırhatóságnak adtak át. Jelentést tettek a helybeli hatóságnak egy Butt Irma kémgyanus nınek a feltünésérıl, aki korábban Máramarosszigeten tartózkodott és ott már figyelés alatt állott magatartása és a nagyváradi konzulátus vezetıivel való kapcsolata, valamint a Moys családdal való kapcsolata és azon körülmény miatt, hogy feltünıen kereste a magyar tisztek társaságát. Ugyancsak jelentést tettek egy Szendrı nevü kémgyanus egyén feltünésérıl, aki Ungvárról keltezett német nyelvü igazolvánnyal igazolta magát, amely pecséttel aláirva nem volt és a közellátási minisztériumban textilgyárak és textil raktárak helyei után érdeklıdött. Zsidós kinézésü egyén Sopronban feltalálható nem volt. Nyomozást folytattak Kiss Ernı nevü honvéd ezredes magatartása miatt, akirıl olyan hirek vannak forgalomban, hogy titkos rádióleadó van a birtokában. Jelentésüket illetékes helyre továbbitották. A soproni fıiskolások körében folytatott megfigyelések és nyomozások szerint, baloldali szervezkedés nem észlelhetı. Az ilyen érzelmeikrıl ismert hallgatók a városba nem jöttek vissza. A gyári munkásság körében baloldali szervezkedés észlelhetı. A csoport megfigyelése folyamatban van, a beszervezett bizalmi egyén mőködik. A déli pályaudvaron a vasutasság körében folyó baloldali propaganda felderitésére, a csoport a figyelést és nyomozást folyamatba tette, ennek befejezését azonban nagyon megnehezíti az a körülmény, hogy a város környékén kiütéses tifusz megbetegedések történtek és az egyik bizalmi egyén e lezárt területre esik, akivel az érintkezést a csoport most nem tudja tovább fenntartani. A soproni csoport jelenti, hogy a Weiss Manfréd gyárnak Németországba kitelepített üzeméhez munkásokat toborzott a hadiüzem parancsnoka. Itt Sopronban és a hónap elején 35 fınyi munkást inditott utba Bécsbe. A munkásokat a felvétel, illetve toborzás alkalmával, ugy informálták, hogy összes csomagjaikkal lesznek kiszállitva a vasuthoz Sopronba, Bécsben pedig a vasutállomástól a lakóhelyükre. A lakóhelyük tágas régi kastélyokban lesz, ugyhogy a családok együtt maradnak és nem lesznek egymástól elszakitva. Ezzel szemben, amikor a munkások Bécsbe érkeztek, ott senki sem várta ıket és mivel németül beszélni nem tudtak, az éjszaka folyamán fel sem tudták keresni a vezetıséget, vagy szállóhelyeiket, hanem nagyobbrészt a német kávésok emberszeretetébıl, kávéházban üldögélve töltötték az éjszakát. Reggel a vezérigazgatóságnál eljártak és akkor igéretet kaptak a csomagok beszállitására. Meg is jelent egy társasgépkocsi a délivasuti pályaudvaron és onnan 243a kisebb csomagokat beszállitotta a szállóhelyre, azonban 10 nagyobb csomagot nem, azok az állomás nagycsarnokában maradtak. Hiába volt minden kérés, nem történt semmi a csomagok elszállitására. Délután folyamán azután, a Bécset ért bombatámadás során a déli pályaudvart is bombatámadás érte és valószinüleg a csomagok ott vesztek, mert a vezérigazgatóság a kérések dacára sem tudott embereket adni, hogy a romok között a csomagok után kutassanak. Az elhelyezés egy olyan barakkban történt, ahol elızıleg olasz és lengyel munkások voltak. A barakkokon ablakok nem voltak, telve voltak tetüvel és poloskával, ugyhogy a német tiszt megbotránkozott azon, hogy minden fertıtlenités és alapos tisztogatás nélkül helyeztek el ott munkásokat. A hatalmas barak fütésére – amely kitört ablakokkal állott – egész napra 5 kg. szenet adtak. Általában a munkásokkal senki sem törıdik. A gyárnak még nincs munkahelye, ezért a hirek szerint, a kiszállitott magyar munkásokat albérletbe adják német gyárvállalatoknak, addig amig nekik szükségük lesz rájuk. A 42

már Németországban kint élı magyar mérnökök megszöknek a magyar vállalatoktól és német vállalatoknál helyezkednek el, mert fizetést nem kapnak, hanem csak elılegeket, hosszas kérések után. Mindezek a körülmények, amennyiben kiszivárognak, az itteni munkások körében alkalmasak lesznek arra, hogy a munkások kivitelét teljesen megakasszák. A detektivcsoport a fentiekrıl jelentését a helybeli alosztály-parancsnokságnak adta át, a további intézkedések megtétele végett. A detektivcsoport jelenti, hogy a város hangulata általában nyugodtnak mondható. A kitelepülés ellen továbbra is fennáll a lakosság legnagyobb részében az ellenkezés. Nem akarnak menni. Sok tekintetben a németek mellé hangolta a lakosságot a Székesfehérvár és környékén történt bolsevista magatartásról érkezett hir, amely már közelebbrıl érintette ezt a lakosságot is, mégis Németországba kimenni nagyon kevesen akarnak. Általában a lakosság elitéli a katonaság eddigi magatartását. Nem tudják megérteni, mi az oka annak, hogy korábban olyan tömegesen adták meg magukat az oroszoknak, illetve a magyarázatuk az, hogy ennek kizárólagos oka a tisztikar magatartása. Még mindig feltünıen nagy számban vannak a tisztek és ez a körülmény is érthetetlen a lakosság elött, hogy amikor a magyar harctereken olyan erıs a szovjet nyomás, miért él oly sok tiszt a városban. Általában a megjegyzésük az, hogy Sopronban sokkal több tábornok és törzstiszt él, mint amennyi annak idején a K. u. K. hadseregben volt. Kedvezıen, sıt tul bizakodóan alakult a lakosság hangulata a Magyarországon, de különösen a Dunántulon folyamatba tett német–magyar hadmüveletek hireire és éppen ezért megütközéssel tárgyalják a mindinkább és mind sürübben észlelhetı, kitelepitésre irányuló tevékenységet és rendelkezéseket, mert szerintük erre semmi szükség nincs akkor, amikor ujabb és ujabb területek kerülnek vissza. A városban minden olyan nyilvános helyiség, ahol nagyobb tömeg jön össze – mozi – a kiütéses tifusz veszélyére figyelemmel, további intézkedésig le van zárva. Katonaság még a vendéglıi helyiségeket sem látogathatja. A környéken több megbetegedés történt.1(88) 2. jelentés: „A kirendeltség müködésével kapcsolatban a csoportvezetı jelenti, hogy müködésük megkezdésével érintkezésbe léptek a helyi hatóságokkal. A kirendeltség Kaszás Józsefnek, a helybeli Nyilaskeresztes Párt vezetıjének felkérésére, eleinte a városban erısen elburjánzott fekete kereskedelem és árdrágitás felderitésével foglalkozott. Sopron városának 40.000 fınyi lakossága háromszorosára duzzadt fel és a feketepiac, valamint az árdrágitó visszaélések következtében beálló néphangulat, közvetve a politikai vélemény nyilvánitására gyakorolt nagyobb és érezhetı nyomást. A csoport munkásságát a politikai beszervezések – munkásság, fıiskolások és a lakosság körében – mellett, a visszaélések megakadályozására és felderitésére állitotta 244be. A csoport munkásságával a következı eredményeket érte el: Horváth József csemege kereskedı lakásán 360 üveg égetett szeszes ital elrejtését állapitotta meg. Léhmann Józsefné, szül. Czinkraut Etel és Kocsis Józsefné, szül. Horváth Gizella vegyeskereskedık ellen, sonkának 90 P., vajnak 70 P. kg-kénti árusitása, valamint inganyag méretenkint 110 P-ıs árban való eladása miatt, árdrágitó visszaélés büntette cimén feljelentést tett. Ennek az ügynek a birósági tárgyalásán a tanácselnök a tanuként kihallgatott detektiveknek köszönetét nyilvánitotta és egyben felkérte ıket arra, hogy tevékenységüket továbbra is folytassák. Kaszner Ferenc papirkereskedı ellen egészségügyi papir ki nem szolgálása miatt tettünk feljelentést. A m. kir. Pénzügyigazgatóság három keresztény divatáru kereskedınek nagyobb mennyiségü kötött-áru és 43

divatáru cikket utalt ki. Ezen áruknak a fogyasztó közönségtıl való elvonása miatt folytattunk nyomozást és Schrötter Ferenc divatáru kereskedı lakásán nagyobb mennyiségü textil árut találtunk, amelyet bünjelként biztositva beszolgáltattuk és ellene a feljelentést megtettük. A visszatartott cikkek a zsidóvagyonból visszatartott áruk voltak. Nyomozást folytattunk a Nyilaskeresztes Párt felkérésére gr. Serényi Miklós, a Nemzetvezetı polgári irodájának vezetıje utasitására is a Pénzügyminisztériumban karácsonykor fejenként kiosztott 3 kg. cukor és 10–10 gr. sacharin szétosztásával kapcsolatban. A csoport megállapitotta a nyomozás során, hogy Dr. Céh József miniszteri tanácsos kezdeményezésébıl a Pénzügyminisztérium és az alája tartozó hivatalok személyzete, családonkint 3–3 kg. cukrot kaptak, a félévi mennyiségnek megfelelı cukorjegy utólagos bevonásával. Igaz, hogy többen a jegyeket már utólag nem tudták leadni, mert azokat részben már három hónapi mennyiségre – a hatósági cukorkiutalással kapcsolatosan – beváltották. Megállapittatott, hogy a Közellátási Minisztérium tudomásul vette a Pénzügyminisztérium által hat hónapra kiadott cukorkiosztást és ellene észrevételt nem tett. A csoport felsıbb utasitásra ırizetbe vette vitéz Lakatos Géza nyug. miniszterelnök vezérezredest, aki a bencések helybeli kolostorában volt feleségével megszállva. A közellátással kapcsolatban nehézségek mutatkoztak a kenyérellátásnál. A csoport figyeléseket eszközölt és nyomozást folytatott, s ennek eredményeképpen megállapitotta, hogy honvéd egyének sok kenyeret vásárolnak. Megállapitotta azt is, hogy a honvédek házról-házra járva kenyeret koldultak, de egyben kenyérjegyeket is kértek, akár megvételre is. Az igy megszerzett kenyérjegyeket elsıbbségi jogon beváltották és ezáltal a fogyasztó közönség elıl sokat elvontak. A csoport jelentésének megtétele után, a fıispán intézkedésére, a katonai parancsnokság megfelelı intézkedéseket tett a visszaélések megakadályozására. Hasonló volt a helyzet a dohányellátásnál is. Mindkét eset a közönség körében erıs ellenhatást váltott ki. Január hó 8-án a csoport Ágoston József nevő katonaszökevényt fogta el és adta át a katonai parancsnokságnak. A csoport állandó tevékenységét képezi a helyben lévı minisztériumok, a háznagyi hivatal és a képviselıház üléseivel kapcsolatos, megfelelı preventiv szolgálat ellátása is. Jelenleg a csoport felderitést végez a városban bujkáló zsidók felkutatására is, akik közül eddig már 2 személyt adott át az illetékes hatóságnak: Jelenleg folyamatban van a soproni déli pályaudvar tisztviselıi és alkalmazottai körében állitólag folyamatban levı, németellenes mozgalom felderitése és ugyancsak nyomozást folytat a csoport, katonai személyek birtokában levı nagyobb mennyiségü gyógyszer felkutatására. Ezeknek eredményérıl a csoport a következı helyzetjelentésben számol be. A csoport megfigyeléseket folytat egyes gyárak, hadiüzemek vezetıinek magatartása és visszaélései tárgyában is. A város háromszorosára megnövekedett lakosságának hangulata általában kielégitınek mondható, de mégis, különösen ki kell emelni azt az ellenszenvet, amely a honvédséggel szemben megnyilvánul. Ez az ellenszenv azonban nem a hazát védı honvédnek a lekicsinylése, hanem éppen annak a következménye, hogy a városban mintegy 20–25 tábornok, 130 ezredes és általában sok törzstiszt és tiszt tartózkodik akkor, amikor a haza a lét vagy nemlét kérdése elött áll. 245Gunyosan

tesznek városszerte megjegyzést a „menekült ezredesrıl” és közszájon forog állitólag Fedák Sárinak az élelmezési jegyek kiosztásánál tett az a megjegyzése, amikor egy soronkivüli ezredesre rászólt 44

hogy ne akarjon kivétel lenni és soronkivüliséget élvezni, s az ezredes válaszára, hogy „Menekült ezredes vagyok”, azt felelte: „Hıs honvéd ezredest ismerünk, de menekültet nem.” A katonaság, de különösen a tisztek hangulatára jellemzı eset történt a mult hét elején, a helybeli u. n. 48-as laktanyában, ahol a hungarista légióba való toborzás végett jelent meg egy bizottság. A sorakoztatott 1700 fınyi legénységi állományu katona közül, önkéntesen 800, mig a tisztek közül senki sem jelentkezett. Végül is tiszteket ugy kellett beosztani a légióba szolgálattételre. Az ıslakosság hangulata a Németországba való kitelepítéssel kapcsolatban egyenesen elutasitó. Az iparosság, a kereskedık nagy része és a poncichtereknek jelzett lakosság a legmerevebben elzárkózik a kimenetellel szemben. Meghalni a sajátjában akar, a kimenetelrıl nem is akar hallani. Ez az elhatározásuk nem kimondottan németellenes, még kevésbé szovjet szimpátiára mutat, hanem csökönyös ragaszkodás a röghöz, amelyhez hozzánıttnek érzi magát. Felfogásuk az, hogy amennyiben Sopron elesik, akkor már a Németországban való tartózkodás is céltalan, mert ez esetben ott is bekövetkezik az a vég, amely elıl esetleg elmenekült volna. Hasonló hangok a tisztviselı rétegek körében is elég gyakoriak. A város közönségének sok a panasza azért is, mert a sáncásási munkák végzése alól, tisztiorvosi bizonyitvány alapján az u. n. „urak” ujból mentesültek, különféle betegségek cimén. A csoport vezetıje az észleltekrıl a Nyilaskeresztes Párt városi vezetıjét, esetenkint és szóbelileg értesitette. A hadihelyzettel kapcsolatban Sopron és környékének lakossága erısen bizakodó, hogy az rövidesen javunkra változik meg, ezt a kijelentéseken kivül, bizonyitja az a tény is, hogy a fiatalság többsége önként jelentkezett az ujonnan szervezés alatt álló magyar roham hadosztályokba.”2(89) Mindkét jelentést a szombathelyi rendırség politikai-rendészeti osztálya továbbította – szigorúan bizalmas jelzettel – az illetékes fıispánoknak, 1945. január hó 31-én. A nyomozócsoport által készített tájékoztatások sok helyütt kiegészítik egymást, egyes vonatkozásokban pedig ellentmondásokat tartalmaznak, pl. a lakosság bizakodó hangulatát illetıen. Annyi mindenesetre kétségtelenül megállapítható e fenti dokumentumok alapján, hogy a soproniak nem akarták otthonaikat elhagyni, még a kecsegtetı németországi ígéretek ellenében sem, és illegalitásba szorult kommunisták – más, haladó szellemő elemekkel egyesülve – még „a nyilas fellegvár” falai között is szabotázs-kísérletekkel, baloldali szervezkedésekkel és antifasiszta propaganda tevékenységgel próbálták meggyorsítani a fasiszta uralom mielıbbi hazai összeomlását. 1970. XXIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM / Nagy János: Az 1945. évi földreform-rendelet végrehajtása Sopron megyében

45

246Nagy

János: Az 1945. évi földreform-rendelet végrehajtása Sopron megyében

Az Új Sopron 1945. április 21-i számából

Az 1945. évi földreform végrehajtása gyökeres változást hozott a magyar mezıgazdaság egészében, szerkezetében és a paraszti gazdaságok életében. Ez alól megyénk sem volt kivétel. A földreform-tervezet kidolgozásában és a végrehajtásáért folytatott harcban a Dunántúl nem vett és nem is vehetett részt, mivel ebben az idıben ezek a területek még nem szabadultak fel. Mire megyénk felszabadult, a földreform-rendeletet elfogadták és kiadták a végrehajtási utasítást.1(90) Mai megyénk területe (4012 km2) nagyjából a volt Gyır-Moson és Sopron vármegyékbıl áll. Jelenleg csak a volt Sopron megye eseményeivel foglalkozunk. 46

Sopron megye felszabadítása csaknem egybeesik az ország egészének felszabadításával, vagyis április 4-ével. Ez azt is jelentette, hogy a földreform-rendelet megismertetését és végrehajtását igen rövid idın belül kellett megoldani. Érdekes megemlíteni, hogy az ország keleti felében történt társadalmi, politikai eseményekrıl, így többek között a földreform-rendeletrıl az akkori nyilas és egyéb újságokban még csak említést sem tettek. Igyekeztek agyonhallgatni az eseményeket, ezzel akadályozni meg azt, hogy a Dunántúlon még fasiszta járom alatt senyvedı nép tudomást szerezzen a felszabadított országrészeken viharosan kibontakozó forradalmi tettekrıl. A megye felszabadulása után itt is gyorsan kibontakoztak a forradalmi események. 1945. április 16-án megalakult a Soproni Nemzeti Bizottság, amely magát egyben megyei szervnek is tekintette.2(91) Egyik legsürgısebb teendıjének a földigénylı bizottság megalakítását tartotta, mivel a 33.000/1945 FM. rendelet 4. szakasza értelmében „…a földigénylı bizottságokat a Nemzeti Bizottságok 247alakítják meg oly formában, hogy a földigénylıket összehívják és megalakítják velük a földigénylı bizottságokat…”3(92) A Nemzeti Bizottság haladéktalanul hozzá is látott feladatának teljesítéséhez. Minden járásban és nagyobb községben megalakultak a bizottságok és lázas tempóban folyt a munka. Például a csornai fıjegyzı április 16-án azt jelentette, hogy: „…megkezdıdött a földosztás… felosztásra kerül cca. 9500 hold… egyidejőleg a házhelykiosztást is megkezdték… Az igénylık részére a birtoklevelek részben már kiadattak…”4(93) 1945. április 26-án a földreform helyzetérıl az alispán a fıispánnak a következı jelentést tette:5(94) Jelentés a földreform helyzetérıl járásonként részletezve Járás

Csepregi Csornai Kapuvári Soproni Összesen:

A községek száma 30 29 29 22 110

Hány községben van földosztó bizottság? 30 18 27 20 95

Hány hold földet kell kiosztani (kh)

Ápr. 20-ig kiosztva (kh)

Igénylık száma

Földet kapott igénylık száma

17 047 19 660 37 257 13 703 87 667

11 800 1 620 5 325 870 19 615

2 544 3 847 7 590 1 697 15 678

2 280 74 909 343 3 606

A földosztó mozgalom a falu alsó rétegeinek a hegemóniájával indult meg, ahogy ezt a 600/1945. rendelet is elıírta. Az igénylık száma kezdetben lassan emelkedett, agitációt kellett kifejteni, hogy az arra illetékes természetes személyek igényeljenek földet. Azonban – mint ahogy a táblázatból látható – április 26-án, három héttel a felszabadulás után például már 15 678 igénylı jelentkezett Sopron megyében. (Az összes földhöz juttatottak száma 16 584 fı volt.)6(95) A földosztásnál jelentkezı problémák az országrész késıbbi felszabadulásából fakadóan jelentkeztek elsısorban. Az ország keleti felében is néhány hónapra volt szükség ahhoz, hogy az agrárforradalom szubjektív feltételei fokozatosan kialakuljanak, bár közismert, hogy az agrárszocialista mozgalmakban gazdag hagyományokkal az országnak éppen e keleti, a hónapokkal korábban felszabadult része rendelkezett. Másrészt megyénkben bonyolította az agrárátalakulást az ún. „sváb kérdés” is. Bonyolította az ügyet, egyrészt azért, mert nehezítette az igényjogosultság megállapítását. A 600-as rendelet IV. fejezete szerint: „A kiosztásra kerülı földekbıl kis gazdaságok létesítésére földhöz juttatandó a gazdasági cselédek és mezıgazdasági 248munkások – birtokuk kiegészitésére a 47

törpebirtokosok és olyan nagy családu kisbirtokosok nıs fiúgyermekei, akiknek földbirtoka várható örökrészükkel együtt 5 kataszteri holdnál nem több.”7(96) Vagyis földhöz juttatni csak a mezıgazdasági fıfoglalkozású egyéneket lehetett, ugyanakkor a német községekben és Sopron városban ezek túlnyomó többsége az 1941. évi népszámláláskor német nemzetiségőnek vallotta magát, valamint jelentıs részük (90 százalék) tagja lett a Volksbundnak.8(97) A 600-as rendelet értelmében idegen állampolgárok földet nem kaphatnak (38 §, 6. pont), sıt a Volksbund-tagoktól és egyéb fasiszta vezetıktıl teljes egészében és nagyságra való tekintet nélkül el kellett kobozni a földet (4. §). Tehát ezekben a helységekben a természetes személyek alkalmatlanok voltak földhöz juttatásra. Errıl a bonyolult problémáról tesz említést jelentésében a fıispán is, amikor arról írt, hogy: „Sopron város területén földosztásra kerülı földre soproni illetıségő mezıgazdasági fıfoglalkozásúak jogosultak és ezek 99 százaléka Volksbund tag… a soproni földosztás csak megfelelı áttelepítéssel oldható meg. Éppen ezért a Soproni Földigénylı Bizottság elsı feladata a Volksbund tagok javainak elkobzása a már elhagyott javak tárolása, megırzése…”9(98)

A Magyarországi Szövetséges Ellenırzı Bizottság Sopron vármegyei megbízottjának, Turik ırnagynak 101. számú utasítása a megye fıispánjához

Áthidaló megoldásként a Soproni Nemzeti Bizottság felhívta tagjait, hogy „…szélesebb körben hozzák nyilvánosságra azt a körülményt, ha valaki – mert nem fı kereseti forrása a földmővelés és így tulajdonul földet nem igényelhet, de mellékesen földet mégis müvelni óhajtana, a Földigénylı Bizottságnál bérletként 48

igényelhet”.10(99) 249Másrészt

bonyolította az ügyet a német községekben és Sopronban az is, hogy a németek Németországba való kitelepítés elıtt álltak. Mint ismert a potsdami határozat értelmében a három nagyhatalom államfıje megállapodott abban, hogy a „…Magyarországon maradt német lakosságot vagy annak egy részét át kell telepíteni Németországba”.11(100) A kitelepítés elıtt álló német lakosságot rendszeres munkavégzésre bírni már nehezen lehetett, sıt a meglévı vagyontárgyaikat igyekeztek felélni. „…Mezıgazdasági ingatlanaikat, különösen pedig a hozzájuk tartozó élı- és holt felszereléseiket részben, vagy egészben elidegenitik, ami által veszélyeztetik a földreform végrehajtásának nemzeti szempontból életbe vágóan fontos sikerét és a földhözjuttatottak gazdasági érdekeit”12(101) – írja a kormánybiztos a fıispáni jelentésre válaszul és erélyes intézkedések megtételét követeli. Veres Péter, az Országos Földbirtokrendezı Tanács elnöke külön foglalkozott a német községek ügyével és elrendelte, hogy „…Sopron vármegye Földrendezı Tanácsa gondoskodjék arról, hogy a Földigénylı Bizottságok kizárólag teljes-jogu – vagyis – magyar földigénylıkbıl alakuljanak ujra”.13(102) Mindezek a problémák csak nehezítették a földreform végrehajtását, de annak lebonyolítását megakadályozni nem tudták. Az események gyorsan peregtek le a megye területén és 1945. július 4-én a Sopron Megyei Földbirtokrendezı Tanács elnöke jelentésében már a birtokviszonyok tekintetében megváltozott forradalmi események következményeirıl számolhatott be.14(103) A földbirtok eloszlása birtokcsoportok szerint Sopron megyében a földreform elıtt Egyes csoportok eloszlása terület szerint 0–5 5–25 25–50 50–100 100–200 200–1000 1000–3000 3000–felett állami közületi utak stb. nincstelen Összesen:

250A földbirtok eloszlása

A gazdaságok száma

Az összes gazdaságok %

26974 10642 596 127 11 63 22 3 2 114

55,6 21,9 1,2 0,3 0,1 0,1 0,1

0,2

9877 48441

100,0

Az egyes csoportok területe kh 76696 91184 15286 6863 1612 10723 34001 51325 602 29361 18817

% 22,8 27,2 4,5 2,0 0,5 3,1 10,1 15,2 0,2 8,9 5,5

336499

100,0

birtokcsoportok szerint Sopron megyében a földreform után

49

Egyes csoportok eloszlása terület szerint 0–5 5–25 25–50 50–100 100–200 200–1000 1000–3000 3000–felett állami közületi utak stb. nincstelen Összesen:

A gazdaságok száma

Az összes gazdaságok %

Az egyes csoportok területe

kh 80753 128850 15251 6783 3404

% 23,6 38,6 4,6 2,0 0,9

29569 17909 595 126 34

61,1 37,0 1,2 0,3 0,1

11 114

0,1 0,2

36403 46238 18817

10,8 14,0 5,5

48358

100,0

336499

100,0

A táblázatból világosan kitőnik, hogy erıteljesen az 5–25 kataszteri-holdas gazdaságok száma és területe növekedett meg, és az is, hogy a 0–5 kataszteri-holdas gazdaságok száma nem csökkent, hanem emelkedett. A 25–50 és az 50–100 kataszteri holdas gazdaságok száma nem változott. A 100–200 kataszteri holdas gazdaságok száma 11-rıl 34-re nıtt, és eltőntek a 200 hold feletti gazdaságok. Jelentıs földmennyiség és gazdaság került állami és közületi tulajdonba, az összes földek több mint 30 százaléka. Ezek jelentıs része országos jelentıségő állami, minta- és kísérleti gazdaságok, valamint szakiskolák mintagazdaságai. A Sopron vármegye területén mőködı és szervezés alatt álló állami gazdaságok15(104) A gazdaságok megnevezése: Tejipari és Mezıgazdasági Szakiskola, Csermajor Szılészeti és Borászati Szakiskola, Sopron Növénynemesítı és Gazdasági Szakiskola, Nagycenk Növénynemesítı Gazdaság Pereszteg Növénynemesítı Gazdaság Sopronhorpács Növénynemesítı Gazdaság Eszterháza Állattenyésztı és Kísérleti Gazdaság és Gazdasági Szakiskola, Rábakecöl Állattenyésztı és Kísérleti Gazdaság és Szakiskola, Csepreg Állattenyésztı és Kísérleti Gazdaság, Iván Állattenyésztı és Kísérleti Gazdasági Szakiskola, Csorna Állattenyésztı és Kísérleti Gazdaság, Sopron Összesen:

251A

kh 577 25 230 217 205 273 400 220 450 450 650 3697

Sopron Megyei Földbirtokrendezı Tanács elnöke 1945. július 4-i keltezéső – már említett – jelentésében arról is szól, hogyan alakultak a megye gazdaságai a földreform végrehajtása során, milyen 50

változásokon mentek keresztül.16(105) Kimutatás a gazdaságok sorsának alakulásáról: Gazdasági csoportok 0–5 5–25 25–50 50–100 100–200 200–1000 1000–3000 3000–felett állami közületi utak stb. nincstelen Összesen:

A reform elıtt gazd. 26984 10642 596 127 11 63 22 3 2 114

kh. 76696 91084 15286 6863 1612 10722 34001 51325 602 29391 18817

9817 48441 336499

Elkobozva gazd. 20 2 1 1 1 1 1

27

kh. 21 15 35 80 132 959 1538

2780

Megváltva gazd.

41 21 3

65

kh.

Kisajátítva gazd.

kh.

1017(106) 480 6042 1621 32463 2118(107) 1621 51325

89830

2101

Reform után gazd. 26964 10640 595 126 10

kh. 76675 91169 15251 6783 1000

2 114

602 29391 18817

38472 241788

31

252Magyarországon

és megyénkben is azért tett szert gyorsan népszerőségre a földreform-rendelet, mert figyelembe vette a szegényparasztság érdekeit, azt, hogy 1945-ben egyéni tulajdonába kívánta venni ısi jussát, a földet. A rendelet biztosította, hogy a földosztást azok hajtsák végre, akik maguk is földigénylık. Ezáltal elérték azt, hogy érvényesüljön a végrehajtásban az antifeudális, antifasiszta és antikapitalista jelleg. Ugyanis a rendelet nemcsak a külterjes gazdálkodást folytató nagybirtokokat vette el, de nem kímélte a tıkés nagybirtokokat sem. Elvette a rendelet a földet, továbbá a városoktól,19(108) a községektıl, a közületektıl, a bankoktól, a vállalatoktól és állami tulajdonba veszi a 10 holdnál nagyobb erdıket. Ezzel biztosította egyrészt az antikapitalista, vagyis tıkeellenes jelleget, másrészt ekkor teremtik meg a majdani szocialista erdıgazdálkodás objektív feltételeit. Például Sopron város határa 22 512 kh, ebbıl 1945-ig a város tulajdonát képezte 14 572 hold, magántulajdonban volt 7944 kh. A város tulajdonából 9514 kataszteri hold erdı ment át az állam tulajdonába. A város szántóföldjeit is kiosztották. A városnak még Ausztria területén is voltak birtokai:20(109) 380 hold erdı, 1800 hold nádas, 106 hold szántó. A város területén mintegy 700 kh szántóföld ingatlana volt osztrák állampolgároknak, amelyet az ausztriai magyar birtokkal cseréltek el.

51

A Nemzeti Paraszt Párt felhívása (A Soproni Állami Levéltár plakátgyőjteményébıl)

Az antikapitalista jelleget erısítette ráadásul az is, hogy a földigénylı bizottságok számos esetben túlmentek a rendeletben elıírt birtokhatárokon, s ez idézte elı azt a helyzetet, hogy az agrárreform agrárforradalommá nıtt át. A végrehajtás során forradalmi korrekciókra került sor, mert a földreform-rendelet radikalitása ellenére sem tudta kielégíteni a jogos igényeket. Magyarország extenzíven termelı agrárország volt, nagy fölös mezıgazdasági népességgel, amelynek kétharmada nincstelen vagy egy-két holdas falusi szegénységbıl tevıdött ki. Tehát jóval nagyobb volt a földigénylık száma, mintsem azokat ki 253lehetett volna elégíteni. Hazánkban a földreform során 5,6 millió kataszteri holdat vontak be a közös földalapba, aminek kb. 60 százalékát kiosztották és 40 százalékát pedig állami vagy községi tulajdonba adták. Állami tulajdonba fıként az erdık és mintagazdaságok kerültek. Mivel nagy volt a földéhség és az egy fıre jutó földterület viszonylag kicsi, országosan 5,1 kataszteri hold, Sopron vármegyében 4,2 kataszteri hold. Már volt róla szó, hogy a földosztásnál nemcsak természetes személyek részesültek juttatásban, hanem például házhely céljára megyénkben 2062 kataszteri holdat osztottak ki. Gondoltak továbbá a hadifogságból hazatérı igényjogosultakra is, akik részére Sopron megyében 5549 kataszteri holdat tartalékoltak.21(110) A megyében voltak olyan községek is, amelyekben kiosztásra kerülı föld igen kevés volt, vagy egyáltalán nem állt rendelkezésre. Ilyen esetekben úgy oldották meg a kérdést, hogy vagy a szomszédos község határából adtak át földet, vagy pedig a földigénylık áttelepültek olyan községbe, ahol földet kaphattak. Például Völcsej község fıjegyzıje azt jelentette, hogy „…a községben kiosztásra kerülı föld nincsen… 10 olyan földigénylı van, akik idegenbe is kitelepülnének…” Hasonló problémáról tett jelentést Dör község jegyzıje, miszerint „…községünkben felosztandó, vagy elkobzandó föld nincsen, s így a 100 földigénylıt kielégíteni nem tudjuk, de még házhelyhez sem tudjuk juttatni az arra igényjogosultakat.”22(111)

52

Sopronhorpács. A volt Széchenyi kastély

Ugyanerrıl a problémáról írt Kópháza földigénylı bizottságának elnöke: „…minthogy Kópháza község határában megváltásra kerülı nagybirtok nincs és az elkobzásra kerülı föld 20 hold, földigénylı pedig 188 … kéri, hogy adják át Sopron város tulajdonát képezı Kópháza határával összefüggı kb. 600 kataszteri 254hold földjét… Ezeket a földeket már 35 év óta a kópházi napszámosok és törpebirtokosok bérlik…”23(112) Bár a földosztás megyénk területén késı tavasszal kezdıdött, az országrész felszabadítása után, mégis a kibontakozó forradalmi lendület azt eredményezte, hogy elsı hullámban a földosztást április–május hónapban befejezték. Errıl tettek sorban jelentést a megye járásai, bár véglegesen a földosztást csak 1948–1949-ben fejezték be, amikor az összes igényjogosultak hazatértek. Az újonnan földhöz juttatott gazdák elsısorban, de a háborús károk és pusztítás következtében az egész magyar mezıgazdaság rendkívül nehéz helyzetben voltak 1945 tavaszán, nyarán. Az igavonó állatokban, gépekben és vetımagban volt a legnagyobb hiány. Ezért a kormányzat intézkedéseket tett; arra kötelezte a módos gazdákat, hogy állatokkal és gépekkel segítsenek az újonnan földhöz juttatott törpebirtokosoknak.24(113) A szovjet hadsereg egységei is segítséget adtak. A Szövetséges Ellenırzı Bizottság Sopronban székelı teljhatalmú megbízottjának, Turik ırnagynak sokat köszönhetett megyénk lakossága, mivel mind az üzemanyag, mind a vetımag ellátásban „…a jóindulatú támogatását teljes mértékben megkapták”.25(114) A parasztság komoly támogatást kapott a várostól, a munkásosztálytól. A munkásosztálynak erıs érdekei főzıdtek ahhoz, hogy az agrárforradalom következetesen végbemenjen falun, és biztosítsák a gazdaságok részére a mezıgazdasági termelımunka nyugodt és folyamatos menetét. Ez 1945-ben létkérdés volt, egyrészt az élelmezés biztosítása tekintetében, másrészt a forradalom továbbfejlıdése terén. Az az igazság, hogy az agrárforradalom következetes végigvitelének elıfeltétele a politikai forradalom következetes végigvitele, egyértelmően 1945 ıszén vált nyilvánvalóvá, amikor a választások során a kisgazdapárt 53

abszolút többséget szerzett a parlamentben. A kisgazdapárt reakciós jobboldali vezetıi azonnal megkezdték a földreform revízió alá vételét. Éles politikai küzdelem bontakozott ki a forradalom vívmányainak megvédéséért és továbbfejlesztéséért. A bizonytalankodó kisbirtokos parasztok elıtt is példázták az események, hogy földjüknek egyedüli biztos támasza a forradalom továbbvitele. Ezért 1946 tavaszán a kommunista párt által meghirdetett „Földet vissza nem adunk!” jelszó azon túl, hogy a parasztság érdekeit védte, egyben mozgósított a népi demokratikus rendszer megszilárdítására és továbbfejlesztésére. Nálunk is igaznak bizonyult Lenin elvtárs tanítása, miszerint „…a politikában, akárcsak az egész társadalmi életben az a helyzet, hogy aki nem halad elıre, azt visszavetik… Elıre kell haladni, mert a politikai rend teljes demokratizálása nélkül, köztársaság nélkül, és a nép egyeduralmának tényleges biztosítása nélkül gondolni sem lehet sem a parasztfelkelés vívmányainak megtartására, sem pedig arra, hogy akár csak egy lépéssel is tovább haladjunk”.26(115) A munkásosztálynak a támogatásával végrehajtott agrárátalakulás megmutatkozott jellegében és abban, hogy a földet elsısorban a parasztság legszegényebb rétegei kapták. Például megyénkben a kiosztott földeknek 35 százalékát a nincstelenek, 22 százalékát a mezıgazdasági munkások, 35 százalékát a 2–3 holdas törpebirtokosok kapták. Vagyis a földnek több, mint 90 százalékát a nehéz anyagi helyzetben lévı falusi dolgozók kapták. „A parasztforradalom 255– mondja Lenin – polgári országban csak a proletariátus vezetésével valósítható meg.”27(116) Ezzel magyarázható, hogy az agrárátalakulás során elsısorban a falu alsó rétegei mozdultak meg, jutottak szóhoz. Ezzel a kommunista párt megvetette a szilárd munkás-paraszt szövetség alapjait, osztálybázisát és a hatalom jövıjének is megadta a fejlıdési irányát. Az 1945-ben kibontakozott agrárátalakulás beteljesedését a szocialista termelıszövetkezetek gyızelme jelentette. Bár az 1945-ös földreform rendelet kidolgozásában, a törvénybe iktatásáért folytatott harcban a Dunántúl és így megyénk sem vett részt, ezért részben igaza van. M. Somlyai Magdának, amikor egy kissé elmarasztalóan ezt írta: „…a dunántúliak elfogadták a földreformot, a tiszántúliak megverekedtek érte”.28(117) Azóta már ehhez az értékeléshez azt is hozzá kell tenni, hogy a szocialista mezıgazdaságért folytatott harcban a dunántúliak, konkrétan Gyır-Sopron megye dolgozói és kommunistái megverekedtek és megyénk az elsı szocialista megye lett az országban. 1970. XXIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM / HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR

1970. XXIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM / HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR / Soproni József: Jacques F. Carabin belga festı olajfestménye

54

Soproni József: Jacques F. Carabin belga festı olajfestménye 1969. június elsején igen érdekes képet láttam Bécsben. A belvárosi Dorotheer Gasse egyik kirakatában a közeli Dorotheum nevő nagy árverési csarnok árverésre kerülı anyagának fényképei közt feltőnt nekem egy kép, amelynek „Extrapost”, vagyis a „Külön posta” címet adták. Azonnal felismertem rajta a soproni Szent Mihály templomot, amelyet a festı az egykori városkapun kívül festett. Az elıtérben egy postakocsi, balról a vámházikó és régi temetı jellegzetes, pártás kapuja, ahogy ma is látható. A tornyon kivehetık azok a fiatornyocskák, amelyek az 1860-as évek nagy restaurálásakor kerültek oda. A kép mérete 45×57 cm. Festıje a kép aláírása szerint Jacques F. Carabin (1834–1889). A kép keltezése nem nehéz: a templom restaurálása után készült, mivel a Bástya utca irányában a külsı városfal már hiányzik. Megnéztem a Dorotheumban magát a képet is. Derős, biedermejer hangulatot árasztó mő, színei élénkek. Vajon tudnak-e errıl a festményrıl Sopronban, illetıleg arról, mi módon került festıje városunkba? A Dorotheumban nyilván nem tudtak arról, hogy a kép soproni részletet ábrázol, különben feltüntették volna ezt a körülményt. 1970. XXIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM / HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR / Huszár Lajos: A pankart (Részlet Sopron középkori pénztörténetébıl) 256Huszár

Lajos: A pankart (Részlet Sopron középkori pénztörténetébıl) A XV. század elsı felében, pontosabban az 1424–1434 közötti évtizedben gyakran felbukkan a soproni forrásokban egy pénznév, mely különbözı módon (pankart, pankchar, pankchart, banchart és bankchart) írva szerepel, de valamennyi elnevezés nyilvánvalóan egy és ugyanazon pénzfajra vonatkozik. Házi Jenı mőve tárgymutatójában1(118) banchart néven emlegeti ezt a pénzfajt; minthogy azonban a forrásokban a leggyakrabban pankchart, illetve pankart alakban jelentkezik, mi ez utóbbi, legegyszerőbb elnevezést használjuk a továbbiakban. Az elsı elıfordulását 1424-bıl figyelhetjük meg,2(119) majd ettıl kezdve 1428-ig gyakran, ezután pedig már csak szórványosan tőnik fel és 1433-ból való az általunk ismert utolsó említése.3(120) Ez a pénznév jelenlegi ismereteink szerint Magyarországon csupán a soproni forrásokban fordul elı. Minthogy pedig itt a végrendeletekben mint hagyományozott pénzösszeg, a számadások bevételi és kiadási tételeinél mint effektív fizetıeszköz szerepel, egészen nyilvánvaló, hogy az egykorú soproni pénzforgalomnak tevékeny tényezıje kellett hogy legyen. Kétségtelen tehát, hogy az egykorú forgalmi pénzek sorában kell keresni azt a pénzfajt, amely emögött a szó mögött áll. Elsı pillantásra még azt sem lehet tudni, hogy magyar vagy idegen pénzrıl van-e szó. Hiszen Sopronban ebben az idıben a pénzforgalom képe igen tarka képet nyújtott. Így tehát a kérdés megfejtése csak a korabeli pénzforgalmi viszonyok ismeretében lehetséges, mégpedig a soproni számadásokban szereplı pénzfajok egymáshoz és a pankarthoz viszonyított értékének a figyelembe vétele, illetve egybevetése útján. Ebben az idıben Sopron városa, de általában az egész nyugati határsáv pénzforgalmi vonatkozásban különleges helyzetet foglalt el. A határ mentén már a XIII. század vége óta általában a bécsi denár volt az uralkodó fizetıeszköz, ami könnyen magyarázható részint Ausztria közelségébıl, részint pedig a bécsi 55

dénárok erıteljes magyarországi forgalmából. Károly Róbert a tényleges állapotot rögzítette, amikor 1323-ban a soproniakat felmentette a magyar királyi veretek elfogadási kötelezettsége alól, vagyis megszabadította ıket az évi pénzújítás és vele kapcsolatos pénzbeváltási kényszer terhétıl, Ezzel viszont legalizálta a bécsi dénárok itteni forgalmát, ami egyébként gyakorlatilag ugyis megvolt. 1405-ben Zsigmond az idegen pénzek, elsısorban természetesen a bécsi dénárok forgalmát az ország területén végleg megszüntette, viszont 1436-ban Sopron régi szabadalmát megújította, minek következtében a bécsi dénárok Sopronban tovább is rendes, elismert fizetıeszközök maradtak.4(121) Minthogy Pozsony város is hasonló kiváltságban részesült, azért itt is, valamint a két város gazdasági körzetébe tartozó határmenti területeken is természetesen elsısorban a bécsi dénárok forogtak. Ezek forgalmát tükrözik vissza az egykorú éremleletek is, melyek többnyire bécsi dénárokból tevıdnek össze. A határmenti területeken azonban nemcsak a bécsi dénár túlnyomó forgalma állapítható meg, hanem ezzel együtt az osztrák számolási módszer átvétele is. A középkorban ugyanis a számadásokat bizonyos számolási egységek (számolási pénzek) szerint vezették, azaz a rendes forgalmi pénzek bizonyos mennyisége tett ki számolási egységet, tekintet nélkül a forgalmi pénzek súlyára vagy finomságára. Osztrák mintára ilyen számolási egység volt a talentum (más néven libra vagy font) és a solidus (schilling). A solidus egyenlı volt 30 dénárral és 8 solidus tett ki egy talentumot, tehát 257egy talentum (vagy font) = 8 solidus = 240 dénár összeget jelentett az éppen forgó dénárokból. A számadások „talentum denariorum” vagy „solidus denariorum” kifejezései alatt mindig ennyi összegő bécsi dénárt kell érteni, függetlenül a dénárok hullámzó pénzlábától. Rendkívül jellemzı a soproni pénzforgalmi viszonyokra, hogy a számadásokban elıforduló magyar dénárokat is ilyen dénárfont rendszer szerint számolták és nem a Magyarországon egyébként szokásos márka vagy pensa szerinti számítás alapján. A soproni pénzforgalomban ugyanis a bécsi dénárok kétségtelenül uralkodó helyzete ellenére bizonyos szerepet azért játszottak természetesen a magyar pénzek is. A privilégium csak azt jelentette, hogy a soproniak nem voltak kötelesek az évi pénzújítás idején bizonyos mennyiségő magyar pénzt átvenni (egy új denárt két régi ellenében). Ettıl eltekintve a magyar pénzt is forgott a bécsi dénárokkal együtt, de lényegesen kisebb mennyiségben. Éppen Zsigmond korából találunk a számadásokban gyakori említést magyar pénzrıl, ami leginkább azzal magyarázható, hogy Zsigmond uralkodása alatt szünetelt az évi pénzújítási, illetve kényszerbeváltási rendszer és így az ı veretei, mint állandó értékő pénzek könnyebben találtak utat a határmenti pénzforgalomban. Eltekintve a különleges helyzetet elfoglaló és állandóan szereplı magyar aranyforinttól, az aprópénzek közül a szóbanforgó évtizedekbıl, tehát a húszas és harmincas évekbıl szerepelnek a forrásokban magyar dénárok, melyek nyilvánvalóan Zsigmondnak 1390–1427 között vert (CNH. II. 121. sz.)5(122) dénárai kell hogy legyenek. Egy ilyen Zsigmond-dénár a számadások adatai szerint 1,77 (azaz kereken egy és háromnegyed) bécsi dénárral volt egyenértékő. Ez az értékviszony valószínőleg csak Zsigmond dénáraival kapcsolatban állott fenn, mert egyébként korábban is és késıbben is a magyar dénár általában 1,5 (azaz másfél) bécsi dénárral volt egyenértékő. Egyidejőleg elég sőrőn jelentkezik a számadásokban az ún. „fehér pénz” (weiss gelt vagy albus) néven emlegetett pénzfaj is. A rendelkezésre álló adatok szerint ez a fehér pénz úgy viszonylott a bécsi dénárhoz, hogy egy bécsi denár 1,5 (azaz másfél) fehér pénzzel volt egyenlı értékő. Tehát a napi forgalomban a magyar dénár ötven százalékkal értékesebb volt a bécsi dénárnál, a fehér pénz viszont ugyancsak ötven százalékkal kisebb értékő volt, mint a bécsi dénár, tehát ezt a pénzt Zsigmond veretei között a dénárnál kisebb értékő érmek sorában kell keresni. Mielıtt azonban a fehér pénzt Zsigmond valamelyik aprópénzével azonosítanánk, foglalkozni kell a tanulmányunk voltaképpeni tárgyát képezı pankart pénzfajjal, amelyik a számadások adatainak 56

egybevetése szerint minden bizonnyal magyar pénz kellett hogy legyen. Melyik magyar pénz lehet vele azonos? A soproni forrásokból csupán következtetni lehet arra, hogy a pankart elnevezés mögött valamilyen magyar pénz rejtızik, ismeretes viszont két olyan külföldi eredető adat is, amely határozottan bizonyítja ezt. Az egyik egy XV. század közepérıl származó osztrák forrás, amelyik kimondottan magyar jelzıvel illeti a pankartot,6(123) a másik pedig egy cseh adat, mely szerint 1424-ben Zlebichben hamisítottak filléreket, rossz magyar pankartokat.7(124) A két egymástól teljesen független idegen forrás tehát egyértelmőleg magyar pénzként említi a pankartot és ezen adatok hitelességében nincs semmi okunk kételkedni. Az általunk ismert és használt soproni forrásanyagban 22 alkalommal találjuk említve a pankartot. Ezek közül három említésbıl egészen bizonyosan kiderül, hogy a pankart értékben egyenlı volt a fehér pénzzel. Legalábbis a számadások így könyvelik el. Ugyanis 1427-ben 10 talentum pankartot a fizetésnél egyenlı értékben számítottak 10 talentum albusszal.8(125) Majd egy 1427–1428 évekbıl származó számadás a 258„weiss gelt” nevő pénzt pankart néven is említi.9(126) Végül 1428-ban azt a feljegyzést találjuk, hogy 10 talentum banchart = 10 talentum albus.10(127) Ebbıl a három adatból világosan kitőnik, hogy a fehér pénz és a pankart teljesen azonos értékő pénzfaj volt. Az értékazonosság kétségtelenül nyilvánvaló akkor is, ha a pankartnak a bécsi dénárhoz való értékviszonyát vizsgáljuk meg. Így 1427-ben egy bejegyzés szerint 13,5 talentum bécsi dénárnak 20 talentum pankart felelt meg.11(128) Ebbıl nyilvánvaló, hogy a bécsi dénár körülbelül másfélszer volt nagyobb értékő a pankartnál, vagyis egy bécsi dénár = 1,5 pankart. Hasonló eredményre jutunk egy másik átszámításnál is. Eszerint 1 talentum (azaz 240 darab) bécsi dénár és 5 solidus (azaz 150 darab) pankart = 17 solidus (azaz 510 darab).12(129) Ez az 510-es eredmény csak akkor jön ki, ha a bécsi dénárt másfél pankart értékben számoljuk, mert akkor 1 talentum bécsi dénár 360 pankartot tesz ki (240+120), és ehhez hozzáadva 150 pankartot, a végösszeg valóban 510 darab, azaz 17 solidus. Végül egy harmadik átszámítás 1427-bıl mintegy ellenpróbának tekinthetı. Ez némileg komplikáltabb átszámítást jelent, minthogy eszerint 20+24, azaz összesen 44 albus egyenlı 30 bécsi dénárral, de egy pankart híján.13(130) Ha a bécsi dénárt a szokásos értékeléssel másfél albusszal számoljuk, akkor a 44 albusnak megfelel értékben 29,3 bécsi dénár (44:1,5), tehát valamivel kevesebb, mint 30 bécsi dénár, úgyhogy ehhez az összeghez valóban körülbelül az albusszal egyenértékő pankartot kell hozzáadni, hogy a 30 bécsi dénár összeg bıven meglegyen. Természetesen figyelembe kell venni, hogy e régi átszámításoknál a kisebb összegek gyakran csak körülbelül felelnek meg a pontos számításnak. A pankart (vagy banchart) többi elıfordulásai csak egyszerő említések, azaz csupán jelzik, hogy bizonyos pénzösszeget ebben a pénzfajban fizettek ki vagy számoltak el. Tehát az általunk vizsgált kérdés megoldásához használható adatokat nem nyújtanak. Az egyik említéssel érdemes azért külön is foglalkozni, mert bizonyos viszonylatban jelzi a pankart forgalmi értékét. Eszerint a soproni sütıiparosok a húszas évek folyamán kijelentették, hogy azért nem csökkenthetik a sütemények árát, mert nekik a nyersanyagot bécsi dénárért kell vásárolni, a készárut viszont pankartokért adják el. Tehát pankartokért árulnak, de ruhát, cipıt stb. megint csak bécsi dénárért tudnak vásárolni.14(131) Ez a nyilatkozat is a kétféle pénzfaj közötti értékkülönbségre utal s ha a különbséget pontosan nem is jelzi, annyi nyilvánvaló a közlésbıl, hogy a pankart kisebb értékő pénzfaj volt a bécsi dénárnál. Az eddig közölt adatok alapján kétségtelen, hogy a „fehér pénz” és a „pankart” teljesen egyenlı értékő pénzfaj volt, sıt nagy valószínőséggel az is állítható, hogy a két elnevezés egy és ugyanazon pénzfajra vonatkozott. Zsigmond korában általában kevés pénzfaj volt forgalomban és minthogy a magyar dénár 57

értékesebb volt a bécsi dénárnál, a pankart nem lehet más, mint Zsigmondnak a CNH. II. 125. sz. alatt leírt kisebb érme, melyet az egykorú magyarországi oklevelek „parvus”, azaz ’kicsiny’ (vagy „parvus denar”) néven emlegetnek. Ez a pénzfaj hosszú ideig (1387–1427) került kiverésre, illetıleg volt forgalomban párhuzamosan a CNH. II. 121. sz. denárokkal és a forgalmuk 1427-ben szőnt meg. A finomságuk 5 2/3 latos (353/1000) volt és óriási tömegben készültek, viszont rendkívül sok panasz merült fel ellenük a forgalomba került rengeteg kopott, körülnyírt és hamis veret következtében. Zsigmond a sok panasz miatt 1424-ben a hamis vereteket rendelettel tiltotta ki a forgalomból, de e rendelkezésnek kevés foganatja volt. Nyilván emiatt került sor 1427-ben a parvusok veretésének beszüntetésére. Az egykorú magyar oklevelek szerint ezekbıl a parvusokból 3 darab ment Zsigmond dénárára. Így 1403-ban egy forint antiqua moneta (vagyis 100 darab parvus) = 25933 új denár, tehát 1 új dénár = 3 régi parvus.15(132) Majd 1408-ban 50 forint nagyobb dénár == 17 forint kisebb pénz, tehát eszerint is a dénár egyenlı körülbelül három parvusszal (500:170 = 3,4).16(133) A soproni számadások szerint 1 magyar dénár kereken = 1,75 bécsi dénár és 1 bécsi dénár = 1,5 pankart; tehát a magyar dénár 2,62 pankarttal, vagyis fehér pénzzel egyenlı. Ez ugyan valamivel kevesebb, mint 3 pankart, tehát mint amennyi a parvus értéke a magyar oklevelek szerint, de az idézett oklevelek a XV. század elejérıl származnak, a soproni adatok pedig a húszas évekbıl valók és akkorra már lényegesen csökkent mindenütt a parvusok iránti bizalom és ennek megfelelıleg csökkent forgalmi értékük is. Mindenesetre a magyar dénárnak a parvushoz, illetve a pankarthoz viszonyított értékegyezése igazolja, hogy ez a két elnevezés valójában egy és ugyanazon éremtípust jelölte. Nem kétséges tehát, hogy a pankart azonos az albusszal (fehér pénzzel), illetve a parvusszal és mindhárom név Zsigmond említett CNH. II, 125. sz. ’kis pénzét’ jelenti. Összegezve tehát a mondottakat, a rendelkezésünkre álló adatokból annyi állapítható meg, hogy a pankart feltétlenül magyar pénz volt és az albus nevő pénzzel egyenlı értékő. A két név Sopronban ugyanazon pénzfajt jelentette és ez a pénzfaj nem lehet más, mint Zsigmond CNH. II. 125. sz. „parvus” néven ismert ’kis ezüstpénze’. Az értékviszonyok: 1 Zsigmond dénár = 1,75 bécsi dénár 1 Zsigmond dénár = 3 parvus (Sopronban 1424–1432 között 2,62 albus vagy pankart) 1 bécsi dénár = 1,5 pankart Meghatározva a pankart pénz milyenségét, tisztázva értékét és szerepét a soproni pénzforgalomban, megoldandó kérdés lenne e különös név értelme és eredete. Erre nézve azonban a rendelkezésre álló adatok alapján semmi közelebbi felvilágosítást nem tudunk nyújtani, csupán analógiaként említhetjük meg, hogy valamivel késıbb, 1438–1441 között hasonló jelenséggel találkozunk a pozsonyi pénzforgalomban, amikor is a pozsonyi források az említett években forgó magyar dénárokat ugyancsak külön elnevezéssel „tzsopczen” néven emlegetik és ennek a speciális helyi elnevezésnek sem tudjuk az értelmét.17(134) Hasonló jellegzetes helyi elnevezés lehetett a soproni pankart név is, melynek eredetére talán a nyelvészeti kutatások adhatnak majd felvilágosítást.18(135) 1970. XXIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM / HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR / Mikó Sándor: A tanító Sopron vármegyében a XVIII. század második felében

58

260Mikó

Sándor: A tanító Sopron vármegyében a XVIII. század második felében

A tanítói fizetés a XVIII. században elég hitvány volt, ezért a ludimagisternek a megélhetés céljából több mesterséget kellett őznie. A tanító leggyakoribb mellékfoglalkozása a jegyzıség és a kántorság volt. Így tehát jövedelme többféle díjból tevıdött össze. Egykorú források szerint Mária Terézia korában, amikor az egységes urbárium rendezte a községi jegyzık alkalmazásának kérdését is, az ország mintegy 2800 tanítójából legalább kétezer viselte a nem sok pénzt hozó jegyzıi tisztséget. Körülbelül ugyanennyien teljesítettek kántori funkciót is.1(136) A tanítók Sopron vármegyében is a község éves cselédei voltak, akiket évenként fogadtak fel. „…vallyuk Babothi Helységbéli bıtsőletes lakosok – olvassuk az 1783. április 13-án datált szerzıdéskötésben –, hogy szegıdségképpen meg fogattuk Ezen Te(kin)t(e)tes Nemes Sopron V(á)r(me)gyében Endrıdi bıtsőletes helységnek Iskola Mesterjét Deák Jósefet Iskola Mesterőnknek és Notáriusunk(na)k,” szolgálata pedig „az 1783-ik Eszt(endı)b(en) meg esendı Sz. Gyırgy napkor” kezdıdik. Az új tanító szerzıdtetése azonban nemcsak a falu lakossága és a plébános hatáskörébe tartozott, hanem ebbe beleszólt a földesúr is. Ebbıl bizony sokszor bonyodalmak állottak elı, aminek legtöbbször a tanító vallotta kárát. Ezt bizonyítja a már említett Deák József esdeklı levele, amelyben az úriszék segítségét kéri a személyén esett károsodás miatt: Te(kin)t(e)tes Ur Szék, Kegyes Patronus Urak! Alább meg irt nagy alázatossággal repraesentálom,2(137) hogy á Babothi Helységbéliek miatt sok rıvédségim tırténtek. Nem emléttem azt á kissebséges gyalázatot, melly tırtént raitam; mikor ednyéhány napokig á Kapuvári vámháznál miattok jószágom által vétetése meg gátoltatott, á miért kéntelenéttettem Szégyenemmel Endrıdre Lakó képpen vi(s)sza térni: elsı károm az, hogy a Babothi Helységbéliek biztatásira az Endrıdi Conditionak,3(138) á hol három esztendıkig Szolgáltam, s – á hol szivessen továbbis meg tartottak volna, sıtt, hogy maradgyak meg, sok izben kértek, s – még minek utánna más fogattakis, szabadságot adtak á kıtis le tétele mellyet á meg maradásra, ellene mondottam á jobb kenyér felıl való reménységre nézve, s – ugy az Endrıdieket ellenem fel gyullasztottam, s – tılem el idegenétettem. Második károm az, hogy Babothra bé szegıdvén á jó reménységnek fejében á kivánt áldomásnak dijját le tettem. 3-dik és leg fıbb, hogy már Conditio nélkül lévén, és csupa készből uj bé vétel nélkől élni kéntelenéttetvén régen mindenből ki koptam, és á szorutság miatt hol itt, hol amott kell csak eledelemet is keresnem: Maid pedig á tél reám jı, a mikor kézi szolgálattal kenyeret nyerni nem lehet: á ruhám lassanként szakadoz, ujra pedig szert nem tehetek, mivel kıltségem nintsen: mit cselekedgyem tehát harmad magammal, ha tsak á Tekintetes Ur Szék nem kınyıről raitam? Én abban tudós nem voltam, hogy á mostani Babothi Iskola Mester már elıbb bé szegıdött, sıtt mint egy lehetetlennek tartottam azt, mivel hallottam, tıbb feléis keresett Conditiot, vétekől tehát nékem tulaidónéttani nem lehet, hogy á Babothiaktul hivattatván szegıdni oda mentem. A mi T. Plébános Uramat illeti, valamint tudom tartozó kıtelességnek lenni mindenőtt azt, udvarlásra kévántam lenni, s – Uri házához á veghett el mentem, de szerentsém hozzá nem volt; A Mélt(osá)gos Uraság részéről pedig, azon kévől, hogy nem tudtam á szokást, mivel másutt csak á Plébánus Ur, és á kısség hirével szokott fogadtatni az Iskola Mester (á mennyire én tudom) a Babothiak azt felelték, hogy ık hírül fogják adni, és ha valamely akadál lenne, fogadásokat meg tartyák, és 261ha másutt nem, az Helység házánál is el tartanak engemet. Mind ezek igy lévén alázatos fej haitással kınyırgök á Te(kin)t(e)tes Ur szék szine elıtt, hogy nékem a kıltségemet meg adatni, s – az ide accludált kıtésben fel 59

tett pénzt adjustálni méltóztassék,4(139) mert szintén olly ártatlanul maradtam kenyér nélkől á Babothiak miatt, mint á néhai Kapuvári Iskola Mester azok miatt, keik ıtet mással tolták ki a szolgálatbul, s – ugyan azért mind á kettınek fizetniek kıllıtt. Illy kegyes resolutiot5(140) bizodalom(m)al várván ırıkıs tisztılettel el halok A Tekintetes Ur Széknek Alázatos Szegén Szolgája Deák Jósef Loosi Lako mp.6(141) A tanítás – amely ekkor még minden módszer nélkül folyt – a hittan, olvasás, írás és számolás elemeit ölelte fel. Az oktatás novemberben kezdıdött és áprilisban, a tavaszi munkák emelkedésével fejezıdött be. Ugyanis az iskolások segítkeztek szüleiknek a gazdasági munkákban, továbbá az ı feladatuk volt a marhaırzés, libalegeltetés stb. Az alig félévig tartó oktató-nevelı munka bizony kevés hasznot hozott a tanító konyhájára. 1733-ban a lozsi tanító egy kert nélküli parasztházban lakott. Kapott rétet is, amelyet csak minden második évben kaszáltathatott. Másfél hold szántóföldjét szintén kétévenként vethette be. A vetési és aratási munkákat a plébánia hívei végezték el. Pénzbeli fizetése 40 forintig emelkedett. A század második felében jelentékenyen megnövekedett a jövedelme. 1766-ban az egész telkes jobbágy 25 dénárt s 1/8 mérı búzát, a féltelkesek 20 dénárt s 1/8 mérı rozsot, a zsellérek 15, az özvegyek pedig 10 dénárt fizettek párbér címén neki. Ugyanezen évi Canonica Visitatio még azt is észrevételezte a lozsi tanítóról, hogy „egyéb elfoglaltságok miatt hanyagul tanít.”7(142) A kántorsággal és a jegyzıséggel járó kötelezettségeket, az ezekért járó díjazást külön szerzıdésekben rögzítették. A széplaki kántor szerzıdése a következıket tartalmazta: Anno 1768. Die 24-ta Aprilis kezdıdik Esztendeje Farkas Imre orgonistanknak kinek is lészen Kész pénz füzetisse S. V. Esztendıs Südıért és Boraert Deputatumra8(143)Buza Cubulos Ross Lencse Tehén Hass Soó

Cubulos

20 f. 15 f. 4 8 1/4 50 f. 25 f.

Mely Bocsőletes főzetisert elsıben is az Isteni filelemre kıteleztetik, benőnket pedigh hiven, igazán és jámborul szolgálni tartozik, gyakorta amidın oskola Nap nintsen udvarlásunkra meg jelenni, az orgonánkra jó gondot viselni, s – aztott minden hétten leg aláb egy szer le porozni, és tisztán tartani, hogy gondatlansága miátt megh ne romollik, egyéb éránt az maga Conventiora9(144) bánya megh. Szokott Devotiok10(145) napján köllemetesen orgonálni, az olvasót parantsolatunk szerint hellesen ell mondani, az 262föllhıkre szargalmatassan vigyazni, eleibek jó ődein harangozni, Tökélletes, jámbor életet viselni, masoknak jo például lenni, mindenek(ne)k érdemek szerint bıcsıleteket megh adni, egy szóval magát mindenekben úgy viselni hogy Nékunk Contentumunkra11(146) lehessen és maganak bıcsőletét nagyobbithassan ha penigh szolgálatunkbul tovább szandikoznék menni, egy fertál esztendıvel magát be 60

jelenteni tartozik. Die et Anno ut Supra Groff Szecsenyi Sigmond mp.12(147) A bogyoszlóiak 1786-ban ilyen megállapodást kötöttek tanítójukkal a notáriusi szolgálatot illetıleg: Minémı fizetése légyen Bogyoszlói Iskola Mesternek Bogyoszlói helységtıl á Notáriusi Szolgálotjáért, és fıképpen minémı Szolgálatot tészen ezen fizetésért, igy következik. 1-o Ad az Helység Esztendınként egy hold fıldet három mérı alá valót, mellet az Helységh háromszor meg szántván és az Iskola mesternek magvával bé vetvén, és İ általa le arattatván, termését bé horja. 2-do Ad egy kis szekérre való fővet, mellyet maga kıltségén kaszáltat, gyıjtet, és bé hordat á Notarius. 3-tio A faluházi kertetis oda engedi á Helység, ha maga fárodtsága után hasznát veheti. Szolgálot. 1-o Biró szám adásának tsinálássa. 2-do Öreg Esküttnek falu jıvedelmérıl való számadás. 3-uo Kotsma számadássa. 4-to Bor Mesterek számadássa. 5-to Valahányszor bort egy, ’s két hordóval, ’s tıbbet á Kortsmára vesznek, annak három részre való bé irássa. 6-to Bor fuaroknak ki tsinálássa. 7-o Repartitionak13(148) Esztendınként uj ki vetése, mellyel tart három, ’s négy nap is magam házánál. 8-o Contributionak14(149) á Biró házánál rovásokra való fel diktálássa á gazdákon el kezdvén á szolgákon végezvén. 9-o A Katona tartás le hajtássának munkája, ’s ugy nem kőlımben, midın Bonificatio15(150) vagyon, annak á gazdákra, és minyájokra ki osztássa. 10-o Robotbéli szolgálotnak de die in diem16(151) kinek kinek fel irássa. 11-o Emlékezetre való Currenseknek17(152) le páriálássa.18(153) 12-o Mind az M(él)t(ósá)ghos Uraság, ’s mind pedig á Te(kin)t(e)tes Nemes Vármegye Cassájához küldendı pénzeknek olvasásán való jelenlétel, és de Specie in Speciem19(154) fel irássa. 13-tio Akárhová kivántatik Instántziát20(155) bé nyujtani, annak munkája, ’s ugy leveleknek irássa. 14-to Kántoronkint á robotbéli szolgálotról való számadáson jelenlétel, és á robotbéli Lajstromból való által adás. 15-to Birónak külınıs kıltségének fel jedzésse. 61

16-to Transenáknak21(156) contra quietántziák22(157) irássa, ’s mihelyest valamely forspontos érkezék, hozzá való menetel. 17-o Ha valamely Conscriptio23(158) adja elıl magát, annak fel irássa. 18-o Rovásnélkől való pénzbéli Perceptionak24(159) Lajstromra való fel irássa. 19-o A Katonaság lovainak adando portzioknak25(160) ki számlálássa. 20-o Némelykor Sopronba, gyakorrább Kapuvárá pénzel való fel járás. 26321-o

Katonaság lovainak futrás öszve hordássának lajstrom tsinálássa, és annak bé hordásán való jelenlétel kivánása. 22-do Fő bérnek kivetése az egész helység marháira. 23-tio Árenda lajstrom tsinálássa, és ki mikor mit fizet, annak felvétele. 24-o Portziobéli restánsziákról26(161) való lajstrom tsinálása, és ha ki mit fizet, annak kőlınıs fel jedzésse. 25-to Egy szóval az egész helységnek ügyét irással, és számvetéssel jol dirigálni. És mind ezeket á fıllebb irt fizetésért végbe vinni parantsolják.27(162) Az idézett dokumentumok hiteles képet adnak a Sopron vármegyei tanítók helyzetérıl a XVIII. század utolsó évtizedeibıl. Nem kétséges, hogy a pedagógus pálya ekkor sem tartozott a jól dotált állások közé. A tanító csak akkor tudta saját maga és családja létét biztosítani, ha több munkakör elvégzését vállalta magára. 1970. XXIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM / HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR / Csatkai Endre: Mi lett a sorsa a soproni 1848-as fegyvereknek?

Csatkai Endre: Mi lett a sorsa a soproni 1848-as fegyvereknek? Az 1848/49-es szabadságharcnak két háborús epizódja főzıdik Sopronhoz. 1848. október 10-e körül Jellasich martalócai – elszakadva a Duna mentén Bécs felé masírozó fıseregtıl – a Fertı mosoni partja mentén vonultak le Fertıszentmiklós felé és szándékuk az volt, hogy a megyén átvonulva, Kıszeg környékén átcsapnak Ausztriába és úgy jutnak hazájukba. A soproni felfegyverzett polgárırség némi katonaság kíséretében kivonult Cenkig és egy rész Lövıig, hogy a horvátokat, ha netán a város felé törnek, visszaverjék. Valóban csatára került a sor: a mieink visszavonultak, szerencséjükre a horvátok nem üldözték ıket, viszont eredeti útitervüket azzal bıvítették, hogy a közbeesı falvakat feldúlták és felégették. A másik epizód az volt, hogy 1848. december 16-án Windischgrätz herceg három oszlopban zúdította a császári sereget Nyugat-Magyarországra, az egyik szárny még aznap bevonult Sopronba, miután a Bécsi kapunál kisebb csetepaté után szabad lett az útja a városba. Ilyenkor ısi szokás szerint az ellenség szigorú rendeletet ad ki a fegyverek beszolgáltatásáról. „Minden katonai fegyverek, mellyek testületek vagy egyes egyének fel szerelésére kiosztattak, a helységek birói rögtön beszedessenek, a fegyvereket eltitkolók szigoruan büntettendık.” Így szólt a december 28-án a 62

falvakban kihirdetett rendelet.1(163) Nyilván Sopron is megkapta a szigorú parancsot. Olyan hangja lehetett, hogy nagy halom állt össze az elkobzott fegyverekbıl. A császári sereg vezére nem tréfált; egy-kettıre válogatás nélkül vitette tömlöcbe a magyar hazafiakat, az élen Kolbenheyer Móric papot, Stettner ügyvédet és mesterembereket. A hatalmas fegyvergyőjtemény 1866-ig nyugodott a „császári királyi rendırigazgatóság” valamelyik raktárában. Ekkor a rendırigazgatóság ráizent a városra, vegye át a tisztes ócskavas tömeget, mert valóban másnak alig lehetett nevezni a tanácsjegyzıkönyvben2(164) feltüntetett fegyvereket. Volt ott ugyanis két duplacsövő, 272 egycsövő puska, nyolc rövid puska, 23 másfajta egycsövő, egy árva puskacsı, 87 kard, hat kardvas, három kardhüvely, egy pallosvas, egy handzsár és hat „döföny”, amin bizonnyal szuronyt értettek. A városi rendırség át is vette a lomot és jelentette a tanácsnak, hogy a tulajdonosok nem jelentkeztek. Végül a tanács a fegyvereket a szegényház javára eladatta, mivel árverés sem igen ígérkezett sikeresnek.3(165) 1970. XXIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM / HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR / Csatkai Endre: Széchenyi István halotti emléke 264Csatkai

Endre: Széchenyi István halotti emléke

Halotti emléken olyan kis ájtatossági képet értek, melyet közeli rokonok vagy jóbarátok adnak ki valamely kedves megboldogult emlékére; a képecske hátlapján feltüntetik az illetı életrajzának legszükségesebb adatait és imádságot. Van kétoldalas, de többnyire az ima miatt négyoldalas az ilyen halotti emlék. Többnyire kész metszetre szokták rányomtatni az adatokat, újabban nyomatra. Legújabban azonban a kisgrafika hódít olyanformán, hogy a hátramaradottak mővésszel készíttetik az egész lapot szövegestül. Ezzel a maguk ízlésének, esetleg a halott gondolatvilágának inkább tesznek eleget, mint ha kész lapok közt válogatnak. A halottak emlékét Sopronban a középkor folyamán igen szép módon örökítették meg, Szokásban volt a halálozás évfordulóján az ún. halotti levelek (Totenbrief) kiadása.1(166) Ezzel megkapjuk az ısét annak a szokásnak, amely a mai halotti emlékhez a gyászjelentésen át visz. Ez utóbbi már a XVIII. században divatozott, bár korántsem volt annyira szabványos és tömör nyelvezető, mint ma. Nyomtatott gyászjelentésben adta például tudtul Széchényi Antal halálát özvegye. Szinte lírai költeménnyé alakul át a szöveg: „Elvesztettem tehát Fejemnek ékes koronáját, életemnek gyönyörüségét, szivemnek mássát, legkedvesebb kintsemet, gyámolomat, Pártfogómat, egy szóval mindenemet örökre elvesztettem. Ezen megtéríthetetlen káromnak emlitésére folynak könyveimnek árjai, zokog fájdalmátul majd elnyomatott szivem.”2(167) Az 1767-ben elhalt magasrangú katonatisztet a soproni ferences (volt bencés) templomban temették el. Hamvai azonban már nem ott pihennek, hanem a nagycenki temetıben, csak mellszobrával ékes, de sajnos megcsonkított feliratos síremléke maradt régi helyén. A gyászjelentés érdekessége, hogy a nyomdász a megszólítás számára helyet hagyott, a grófné aláírása számára is. A mai formájú gyászjelentések legkorábbi soproni példányai a XIX. század második negyedébıl ismertek. Szövegezésük a maihoz hasonlít, alakjuk alig nagyobb a szokásos levélpapírénál. Az 1840-es évekbıl több magyar nyelvőt is ıriz a Liszt Ferenc Múzeum. Az 1850-es években már a mai alak járta. A Liszt Ferenc 63

Múzeumnak sok száz darabra menı győjteménye van belılük, és folyamatosan győjtik a mai napig. Hogy a szóban forgó halotti emlék mikor jelenik meg elıször és hol, nem firtatták eddig. Valószínőleg Németországban. Magyarországon talán a Széchenyi István halála alkalmából kiadott példány a legkorábbról ismert darab. Kiadója nincs említve. Az acélmetszet Deger E. nevő grafikus munkája és Szőz Máriát ábrázolja; valószínőleg a németországi Manz nyomda sokszorosítása, de alája nyomták: „Mennyország királynıje, Magyarország védasszonya, imádkozzál érettünk.” Hátlapján ez olvasható: „Ájtatos fohász gróf Széchenyi István emlékeül. szül. 1791 sept. 23. meghalt 1860 ápril 8. honunk javára, felvirágzására s dicsıségére szentelt munkateljes s áldásdus életének 69-dik évében. Hazafiui törekvéseinek méltánylásában tiszteljük emlékezetét, erényeit, érdemit, esedezve az élet és halál mindenható ura elıtt, miszerint nemzetünk anyagi és szellemi érdekében tanusitott buzgalmát tudja-be neki érdemül s helyezze-be ıt ama boldog országába, hol e földi vándorélet után honért szolgáit fogyhatatlan öröm, végnélküli ünnep, felhıtlen derü s mérhetetlen örökkévalóság várja. Nyugodjék békével s az enyészhetetlen világosság fényeskedjék neki!!!” Ezt a szöveget Gerold Károly fiának nyomdája nyomta Bécsben. Egy példány van belıle az esztergomi prímási könyvtárban. 1970. XXIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM / HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR / Szerecz Imre: Horváth József Munkácsy-díjas festımővész diákkorából 265Szerecz

Imre: Horváth József Munkácsy-díjas festımővész diákkorából

Innen-onnan már tíz éve annak, hogy legutóbbi több évtizedes keszthelyi öregdiák-találkozónk baljóslatú mozzanattal zárult. Rendezı osztálytársunk a búcsúzáskor azt javasolta, hogy a legközelebbi találkozóval ne várjunk újabb tíz évig, hanem találkozzunk öt év múlva. Javaslatát elfogadtuk, de az addig eléggé hallgatag Horváth József barátunk megszólalt: Fiúk, engemet hagyjatok ki, öt év múlva én már nem jövök. Szinte némán váltunk el egymástól. Amúgy sem voltunk már sokan. Nemsokára Horváth Jóska haláláról értesültünk. Fiatal tanár korában egy szép Ex Libris képpel lepett meg. A jó barátnak készített tartalmas és hangulatos kép a csodás tó partján gyümölcsfát oltó emberrel és a háttérbıl idefigyelı Alma Mater rajzával nem más, mint a festımővész tevékeny életének remek kompozícióba sőrített vetülete. Az emlékezés tükrében jólesı érzés, hogy az Ex Libris színtere azonosul azzal a régi és szabad fürdınek nevezett parti résszel, ahol elıször találkoztam Jóskával. Mint Kıszegrıl jött új osztálytársuk, a tó partján haladva messzirıl megláttam a gyepen üldögélı nagydiákokat. Nem minden gátlás nélkül közeledtem, mert azt még Kıszegen hallottam, hogy a májusi kerületi tornaversenyen ık nyerték meg az elsı díjat. Jómagam az elméleti tárgyakkal rendben voltam, de tornatanárunk elnézte, hogy csak a korláton igyekeztem valamit teljesíteni. El voltam arra készülve, hogy ezek a fiúk most másról sem beszélnek, mint nyújtógyakorlatokról, súlydobásról, diszkoszvetésrıl. Az utóbbi kettırıl a görög régiségtanból kitőnıen tudtam volna felelni, de utána csinálni…! Ezeknek a leendı hetedikes osztálytársaimnak mindez a kisujjukban van … Aggályaimmal szívemben hozzájuk érkeztem. Egy óriás termető társuk felugrott, elém jött és megrázva kezemet azt mondta: Én is Vas megyei vagyok, mi jó barátok leszünk. Azzal a társaság felé vezetett. Beszélgetés közben fürdéshez vetkıztem. Egyszercsak hallom, mit mond az én újdonsült Vas megyei barátom: Fiúk, én most úszni megyek. A Szent Mihály-hegy alján megpihenek. Mire visszajövök, késı lesz. 64

Szervusztok! Hatalmas karcsapásokkal szelni kezdte a vizet és eltőnt a messzeségben. Ez volt Horváth Józseffel az elsı találkozásom. Október havában már jól benne voltunk az iskolai munkában. Egyik este házuk elıtt megállít Horvát Laci, az öcskös. Bátyja küldte ki lesni engem. Bátyám vár – mondta –, hazaink jött, a fiúk már együtt vannak. Beléptem. Jóska éppen nagy darabot vágott a kolbászból és kenyérrel együtt markomba nyomta: Mindkettı hazai, kóstold meg! Hasonló agapé ismételten volt Jóska diáktanyáján. Rágyújtani csak akkor lehetett, ha már mindenki evett. Közben szakszerő diákmegjegyzések peregtek a napi izgalmakról, a másnapi lehetıségekrıl. Kétértelmő vagy sikamlós beszéd sohasem volt. Ellenben szívesen hallgattuk Jóskának elbeszéléseit nyári élményeirıl. Apja káptalani gazdatiszt volt. A majori élet sok tarkaságot vetett fel. Egyik, majdnem végzetes esetét is ilyen alkalommal adta elı. Birkahúst metélt a kutyáknak és vérmérgezést kapott. Keze kékülni kezdett. Apja rögtön befogatott és orvoshoz vágtattak. Az orvos a dolgot súlyosnak találta. Ha estére egészen megkékül, a kart amputálni kell, Jóska sehogysem sem akart beleegyezni, inkább meghal. Az uradalmi kanász éppen haza hajtott és amikor megtudta, mi baja van a fiatalúrnak, azonnal munkához látott. Az egyik malacvályúnak kiütötte egyik oldalfalát, azután sok tiszta agyagot gyúrt meg ecettel és a masszával megtöltötte a vályút. Jóskának a karját beletemette az agyagba jó szorosan, azután takarót hozatott betegének és leült melléje. Majd pipára gyújtott és mesélt neki. A gyerek elaludt, a kanász meg virrasztott mellette. Hajnalban Jóska felébredt és karját hófehéren kihúzta a malacvályúból. Pusztai élethez szokott fiú volt, a természet nagy barátja. Az idıjárással nem sokat törıdött. Télikabátot sohasem láttam rajta, akármilyen hideg volt. Tornán a súlydobás volt szakmája, ebben nagy eredményeket ért el. Mi kisebbek nem gyıztük erejét csodálni. Egy tornaóra után a fiúk vadul berontottak az osztályba és a tülekedésben szétnyitottak egy padot. Jóska asztalosenyvért szaladt, megragasztotta 266a padot és a rákövetkezı történelemórán kezével-térdével összeszorítva tartotta. Óra végén a pad megint jó volt. Görögpótlót választott, mert inkább szeretett rajzolni-festeni, mint Homéroszt skandálni. A görögösök a homéroszi Eumajoszra gondolva elnevezték isteni kondásnak. Tréfaértı, közkedvelt osztálytársunk volt. De a csúnyaszájú társaságból észrevétlenül eltőnt. Tanárkorunkban sokat beszélgettünk a festésrıl. Miért csak aquarell? – kérdeztem egyszer. – Én nem maradhatok mindig a vásznammal s ha abbahagyom, a határvonal meglátszik, s azt nem lehet eltüntetni. A klasszikus képekben a szerkesztést, a kompozíciót tanulmányozta. Mesterének Munkácsyt tekintette. Krisztus Pilátus elıtt címő képét el-elmagyarázta. De Jóskám! nem engedsz a melancholiából? – kérdeztem 1914 elıtt. – Nem lehet, felelte. Én mindenütt borulást, csüggedést látok. Többször hívták a fıvárosba. Érte is jöttek. Fıiskolai tanárnak, társulati elnöknek akarták. Nem mozdult. – Nekem csend kell, az volt mindig a válasza. Sopronban szívesen tartózkodott. A nagymúltú és mővelt város apraja-nagyja, tanulók és felnıttek egyaránt, mind csak Jóska bácsinak titulálták. Velük is maradt. Sopron pedig, valahányszor Horváth József emlékének hódol, önmagát és a város ısi hagyományait tiszteli. 1970. XXIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM / HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR / Fried István: Csehországi

65

híradások az egykori Sopron városról és megyérıl

Fried István: Csehországi híradások az egykori Sopron városról és megyérıl Sopron városa és a megye már a XVIII. század végén jelentıs látogatottságnak örvendhetett. Tudósok, költık, államférfik jutottak el e mőemlékekben és szép tájakban gazdag vidékre. A teljesség igénye nélkül említsük meg, hogy Nelson admirális Anglia nápolyi követével, Hamiltonnal látogatta meg Kismarton európai hírő kastélyát.1(168) 1806-ban Sopronban fejezi be Osszián költeményeihez írott kommentárját. James Macdonald, kivel a mi Batsányi Jánosunk is igyekezett fölvenni a kapcsolatot.2(169) Kismarton s a Fertı tava pedig 1809-ben látja vendégül a Stendhallá fejlıdı Henry Beyle-t, ki akkor még csak a napóleoni hadsereg szürke katonája.3(170) Mikor a XIX. század elején elszaporodnak – fıleg a Habsburg-birodalom német nyelvő lapjaiban – a topográfiai-statisztikai leírások, Sopron ismét divatba jön. Utazók járják, s a város érdekesebb létesítményeit, nemegyszer a mindennapok eseményeit tőzik tollhegyre. Sopron a magyarországi kisvárosok jellegzetes típusa, az ott tapasztalt jelenségekbıl általánosítani lehet, a város helyzete sok esetben valamennyi hasonló magyarországi kisváros helyzetének tükörképe. S miután Sopron XIX. századi gazdaságtörténete egyetlen harc a fejlettebb, nyugat-európai értelemben vett városi létért (azaz ipari-gazdasági létesítmények keletkezésének, virágzásának s elsorvasztásának vagyunk tanúi), e harc mindennapjainak ábrázolása minden Habsburg-birodalomban kifejlıdött kisváros olvasóközönségének érdeklıdésére számot tarthat. E kisvárosok olvasóközönsége élteti a hasonlóan szerkesztett s ugyanazon eszmeiséget tükrözı pozsonyi Pressburger Zeitungot, a brünni Patriotisches Tageblatt-ot, de ugyanilyen hasonlóságot találunk a magyar Nemzeti Gazda s a csehországi Oekonomische Neuigkeiten között; e lapok, melyeknek számait olvasgatva számtalan soproni hírrel találkozunk, ugyanannak a kispolgári-patriotisztikus eszmevilágnak kifejezıi. 267A felvilágosodás szelétıl megérintett, utilitarisztikus gondolkodású szerkesztık jól ismerték azoknak a világát, akikhez szólni akartak. Ezért érdekes olvasmány Sopron akkori állapota, ezért figyelnek föl Sopron életére. A brünni Patriotisches Tageblatt például több ízben részletesen ismerteti Bredeczky Sámuel „Beyträge zur Topographie des Königreichs Ungarn” címő könyvét.4(171) A szerzıt nemcsak életének jónéhány esztendeje köti a városhoz, hanem éppen e mővének több fejezete szól részletesen Sopronról, a Fertı tóról. Egy Sopronból 1803-ból keltezett levélben pedig annak a polgárnak akkor nagy port fölvert esetét beszéli el, ki tudatlanságból nadragulyával etette meg öt gyermekét, de még a szomszéd gyermekeinek is jutott a mérgezı növénybıl.5(172) Lehetséges, hogy a Pressburger Zeitung egy soproni tudósítását vették át, hol szinte szó szerint leírják a szörnyő esetet.6(173) Ennél sokkal érdekesebb számunkra az a híradás, melyben a viharos élető soproni üveghuta történetét beszélik el.7(174) Így szól a cikk: Hogy mily nagyon fáradoznak hazánkban a mővelıdés ápolása mellett az ipart is fejleszteni, s mindkettıt tökéletesíteni, arra Sopron városában jó példát látunk. Dr. Österreicher vezetése alatt mőködik a gróf Saurau-féle üveggyár. A gyár fejlesztésére cseh munkások érkeztek, akik a kıszénnel főthetı üvegkemencét kezelik. Az üveg legcélszerőbb nyersanyaga, a kvarc lelıhelye is közel található, s e kvarc igen jóminıségő, így remélhetı, hogy a cseh üveghez hasonló minıségő üveget fog a gyár elıállítani. Az is remélhetı, tekintve az alacsony elıállítási költséget s az áru remélhetı kelendıségét, hogy olcsó áron árulják majd a tulajdonosok. 66

Mirıl is volt szó? Már a XVII. században találunk Sopron környékén morva üvegeseket, 1718-ban pedig Kismartonban üvegescéhrıl olvashatunk.8(175) Saurau gróf 1800-ban vásárolja meg a telket, mely a Balfi kapun kívül terül el, s már a Pressburger Zeitung 1801. február tizedi ki hírei között olvashatunk róla. Eszerint január végén megindul a termelés. A főtést a közelben található kıszénnel kívánják megoldani. A gyár fellendüléséhez hozzájárul, hogy Österreicher József (füredi orvos) találmánya, miszerint csupán kvarc és kıszén kell a főtéshez, nálunk itt kerül elıször alkalmazásra.9(176) A gyár termelését Österreicher Sándor irányítja, aki nyilvánvalóan a találmányt hazai viszonyokra alkalmazó füredi orvos közeli rokona lehetett.10(177) 1802-ben jó hírre tesz szert a gyár egyik terméke: a fehér üveg, de kísérletek folynak arra, hogy fekete üveget is elıállítsanak, melyekbıl egész készletet lehetne összeállítani.11(178) De szó esik két új üvegkemence építésérıl is. A huta a város nevezetességei közé tartozhatott, hiszen március 14-én Ferdinánd fıherceg is meglátogatta.12(179) Ekkor tudjuk meg, hogy 4800 db pezsgısüveget szállítottak innen Bécsbe. 1803-ban már a Csehországból származó Adler József lesz a gyár termelésének irányítója.13(180) A gyár 1805-ben gazdát változtat. Az új tulajdonos: Batthyány Tivadar.14(181) Új zúzómalom felállítását, majd új üvegkemence építését tervezik. Az üzem vezetıi Österreicher Sándor és Loderer Mihály.15(182) Az ebben az évben kiadott statisztikai könyv16(183) szerint mintegy harmincra tehetı a magyarországi üveghuták száma, ám termékeik messze lemaradnak a cseh 268üvegáruk mögött. A szerzı egyedül a soproni huta pezsgısüvegeit tartja megfelelı minıségőnek, ezek azonban nem maradnak el a külföldi hasonló termékek mögött sem. Az üveghuta sorsa egyre kalandosabbá válik. Bécs gazdasági kizsákmányolása az üzem megszüntetésére törekszik. Mindenféle nehézséget támasztanak a nyersanyagok megszerzése elé, Österreicher nem kap kedvezményes áron szenet.17(184) Majd a francia megszállás idején (1807.) pékséget rendeznek be helyiségeiben, aztán gazdáról gazdára száll, lassan megszőnik.18(185) Csaplovics János már nem említi.19(186) Bécsnek nem állt érdekében ilyen erıs versenytárs, az örökös tartományok iparát támogató gazdaságpolitika ezúttal is maradéktalanul érvényesült. Brünn érdeklıdése azonban nem véletlen; s a létesítmény rokonszenves biztatassal kísért bemutatása a Patriotisisches Tageblatthoz hasonló lapok szellemét érzékelteti. Még érdekesebb, ha a Hesperus s az Oekonomische Neuigkeiten címő csehországi német nyelvő lapok híradásai között lapozgatunk. A Hesperus soproni tudósításait egy ízben ismertettük már,20(187) ezúttal a korai évfolyamok néhány hírét mutatjuk be. Már az is érdekes, hogy a lap munkatársai között számos magyarral találkozhatunk, így Mednyánszky Alajossal, Rumy Károly Györggyel, Zipser Andrással. Különösen Rumy Károly György tevékenykedik nagy buzgósággal: ı szól a cukorfinomítóról,21(188) adja hírül Kazinczy (der Goethe der Magyaren), Kisfaludy Sándor, Dayka, Virág Benedek, Berzsenyi, Kis János mőveinek megjelenését.22(189) Kis Jánosról többször ír, kiemeli a tudós szuperintendens Párizs elfoglalása alkalmából elmondott szónoklatát, s felhívja arra a figyelmet, hogy „die lieblichen ungarischen Poesien des Superintendenten KISCH (!) sind bei Trattner in Pest im Druck erschienen”.23(190) Az Oekonomische Neuigkeiten, mely jellegénél fogva elsısorban gazdasági tudósításokat tartalmaz. 1812-bıl részletes, sıt olykor terjengıs útleírást közöl Sopron és Veszprém megyérıl. Az alábbiakban a Sopron megyére vonatkozó részt kivonatoltuk.24(191) Csakhamar fölfedeztük – írja az utazó – Sopront, ezt a vidéki várost, amely egy kis völgyben, szelíd dombok között fekszik. Az Ausztriába irányuló marha- s gabonakereskedelem különösen jelentıs, az itteni 67

vásárokon hatalmas összegek cserélnek gazdát. Sopron szinte minden esztendıben gyarapodik, a város minden évben szépül. Ismételten tőzvészek sújtották a lakosságot, s a legutóbbi tőzvész (1808) óta már igen sok téglaépület emelkedett. Egy pár ökör ára: 500–600 Ft; a termények ára (vékában számolva): a búzáé 10, a rozsé 9, az árpáé 6, a zabé 5 1/2 Ft. Termékenység, a táj szépsége, a föld jó mővelése jellemzi a Sopron mögött egy óra járásra elterülı vidéket. Cenk felé a földmővelés mind kevésbé tökéletes. Mielıtt az utolsó falut elérnénk, nagy fiatal akácerdı mered elénk, mely létét az uradalom gazdája, Széchényi Ferenc gróf hazafias szellemének köszönheti. Széchényi gróf minden szükséges és jó intézménynek alapítását saját példájával segíti. Ennek az akácerdınek az ültetése szinte tökéletesen sikerült, az erdı immár 3 öl magas fákkal pompázik, melyek utazásunkkor teljes virágzásban díszlettek. E hasznos, külhoni fa, melybıl igen rövid idın belül sok és kitőnı tőzifa s szılıkaró lesz, fokozatosan kezd Magyarországon meghonosodni; nemcsak e vállalkozásból, hanem a többi nagy hasonló ültetésbıl következtetünk. Például Esterházy herceg25(192) a Kismartonból 269Sopronba vezetı úton, Esterházy gróf lanschützi és szeredi birtokán, Zichy Ferenc gróf Nagyszombat környékén és Kalózon, Székesfehérvár szomszédságában, valamint Viczay Mihály gróf Hédervárt létesített akácerdıt. A továbbiakban az akácfa hasznáról, kezelésérıl elmélkedik. Majd így folytatja: Igen szép a cenki kastély, kívül-belül tetszetıs látnivalókkal. A kerti létesítmények ellenben ellentétben állanak a vidék általános jellegével. Szent-Miklós felé a vidék holt terület s teljesen érdektelen. A földek mővelése rossz, végeláthatatlan ugarok fárasztják az utazó tekintetét, s a táj csak ritkán népesül be szarvasmarhák silány csordájával. E vidéken a sertések, birkák, kecskék, lovak, ökrök s tehenek csordái tőnnek a szemünkbe, ám ezeket gyakran oly legelıkön látjuk, melyek minısége nem felel meg egyik vagy másik állatfajta igényeinek. Szerdahelyen, az út mellett, a baloldalon, a szép ligetekbıl álló erdık között pillanthatjuk meg az egykor fénye miatt egész Európában ismert Eszterházát. Szent-Miklóstól a vidék termékenyebb, s a mezıgazdaság jelentıs. Kapuvárt a gyümölcstermelés igen kedvelt, a földeket szorgalmasan mővelik. Kapuvár s Babot közt a szarvasmarha tenyésztését emelhetjük ki, erre az óriás mérető legelık pompás lehetıséget nyújtanak. Kapuvár Esterházy herceg birtokaihoz tartozik. A véletlen úgy akarta, hogy az itteni útmenti kocsmában töltsem az éjszakát. A fogadós a nagy adó miatt panaszkodott. A baboti mezık után, Esterházy herceg földjén mintegy 150 4–6 állat húzta ekét láttam, egyes ekék elé 4 ökröt s lovat, mások elé 6 ökröt, többnyire azonban 4 ökröt fogtak. E gyönge eke mellé inkább laza, mint nehéz talaj párosult, s a zabot termı föld tavalyi maradványait kurtították. Valóban, nagy erıpocsékolás ez, sıt, ezenfelül még egy emberre is szükség volt, hogy az állatot irányítsa. Innen pompás gabonaföldeken keresztül utazhatunk, beláthatatlan síkságokon át egész Szil-Sárkányig, amely több nemesé, s ahol jelentékeny a marhatenyésztés. Chernel Ferenc a szomszédságában fekvı birtokán kitőnı minıségő birkákat tenyészt, evégre Theresienfeldbıl kosokat vásárolt. Estig 12 csordát számláltam meg, ezek a legelırıl tértek haza. Mindegyikben hozzávetılegesen 150 darab a birkák száma. A tehenek s a juhok számát 300-ra becsültem, az ökrökét s a lovakét mintegy 600-ra, a libákét 3000-re. A házak száma majdnem eléri a százat, ebbıl 12 a nemesi ház. A számban is jelentıs s gazdaságos állattenyésztés révén a házak jókarban vannak, a földek jól trágyázottak, s az ugar felét kenderrel, 68

törökbúzával s burgonyával telepítették be. A földeket is jó állapotban találtam. Az utakat jól gondozzák, az emberek éppen avval foglalkoztak, hogy gondosan kimért távolságban, tölgyfából készült útjelzı póznákat helyezzenek el. Szany felé mind több a legelı, itt jelentékeny a lótenyésztés. Az egyik helység legelıjén mintegy 1500-ra becsültem a ménes állományát, s még legalább 6000 libát láttam. A tehenek s az ökrök száma 600-ra rúgott. E vidéken fontos szerepet játszik a tollkereskedelem. Ezután Veszprém megyébe tér az utazó, s a megyét hasonló stílusban mutatja be. Ez az útleírás igen jellemzı e racionalista korra. A nemzeti mozgalmak elsı hulláma (1780–1795.) elült, az erıgyőjtés, a békés fejlıdés évei következtek, melyeket a napóleoni háborúk zőrzavarai megzavarnak ugyan, alapvetı tendenciájában azonban nem tudnak megállítani. A gazdasági lehetıségek számbavétele, a természettudományi felmérés korszaka ez. Berzeviczy Gergely és Bredeczky Sámuel tudós neve fémjelzi ezt az idıszakot, melynek költıje az elıítéletek ellen küzdı, kissé száraz Kis János; melynek országos költıi-nyelvészi tekintélye Kazinczy Ferenc, aki éppen a személyes líra intenzitásában nem éri el Csokonai, Batsányi, Berzsenyi vagy Kölcsey géniuszát. Kazinczy útleírásai mővelıdéstörténeti jellegőek, irányzatukban azonban az ilyen típusú mővekkel tartanak rokonságot. Céljuk: a felmérés, a feltérképezés. A romantika utazói majd a tájak regényességét, a mőemlékekhez főzıdı mondákat, lírai élményeiket rögzítik. A föntebb kivonatolt, objektív, adatokat soroló útleírás nem is akar más lenni, mint a hasznosság elvét szem elıtt tartó gazdász jegyzete. A lap németül olvasó közönsége hasonlóképpen gondolkodott, így érdeklıdése a táj gazdasági életének s nem szépségének, különlegességének szólt. Az Oekonomische Neuigkeiten olvasottsága az egész Habsburg birodalomba szétvitte Sopronnak és környékének hírét. 270Sopron

egyébként sem volt ismeretlen a cseh tudósvilág, illetve az olvasóközönség elıtt. Széchényi Ferenc közvetlen kapcsolatban állt a cseh tudományosság legkiemelkedıbb képviselıivel, a soproni líceum pedig nem egy cseh diáknak nyújtotta az iskoláztatás lehetıségét.26(193) A cseh nyelvő sajtóból vett apró dokumentummal szeretnénk Sopron cseh képét viszonylag teljessé tenni. Burián, egykori prágai lakos, 1839-ben látogat el Bécsújhelybıl Sopron városába. Levelébıl a Kvety címő cseh nyelvő újság kivonatot közöl.27(194) A látogatás május 15-re esett. Bécsújhellyel hasonlítja össze, s az összehasonlítás Sopronra elınyös, mert Burián szerint Sopron nemcsak nagyobb, hanem népesebb is, s a házak is szebbek. A „Magyar Királyhoz” nevő fogadóban száll meg. Dicséri is a fogadó finomságát, ám az árakat magasnak találja. Szerinte az uralkodó nyelv a német és a magyar. A cseh utazó a nyilvános helyeken s az utcákon több német szót hallott, ám a családi körben, az otthonokban – szerinte – inkább magyarul beszélnek. Ebédre élénk s választékos társaság győlt össze az asztalnál, a beszéd magyarul folyt, csak hozzá intéztek német nyelven néhány kérdést, majd róla kissé megfeledkezve magyarul vitatták meg egymás között ügyeiket. A nyelvhasználat tekintetében párhuzamot von Sopron és Prága között. Prágában is a német hangzik föl az utcákon s a hazai nyelv, a cseh az otthonokban. A számlát német és magyar nyelven kapja meg, a kiszolgálás általában német nyelven történik. A fehér tányérokon kékszínő, magyar nyelvő felirat olvasható: Fogadó a Magyar Királyhoz. Ez az igénytelen kis leírás Sopronra hívja föl a csehül olvasók figyelmét, rapszodikus jegyzetek egy rövid soproni látogatásról. A megfigyelt tények között teljesen önkényesen válogat a szerzı, semmiféle rendszert nem tart élményei felsorolása közben. A cseh s a magyar lapok tele vannak ilyen szubjektív (olykor irodalmibb igényő) útleírással. A naplók, a szeszélyes úti beszámolók kora ez, s ezt ez a kivonat is igyekszik érzékeltetni. Bécs közelsége részben hátrányosan hatott Sopronra, hiszen látogatókat vonzott el, a császári fıváros fénye mellett elhomályosult a fejlıdı, de alapjában véve mégiscsak vidéki város. Ezek az útleírások, e beszámolók azonban azt bizonyítják, hogy nem maradt teljesen ismeretlen a csehországi olvasó elıtt. 69

Minden korban találunk olyanokat, akik Csehországból eljönnek ide, s a lapok hasábjain közre is adják, amit láttak. A cseh s a magyar kisvárosi fejlıdés számos hasonlósága tükrözıdik ezeknek a nemegyszer teljesen igénytelen írásoknak egy részében.28(195) 1970. XXIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM / HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR / Mikó Sándor: „…ha továbba is igy Sanyargattatunk még itt is Franczia Országh Lészen.”

Mikó Sándor: „…ha továbba is igy Sanyargattatunk még itt is Franczia Országh Lészen.” Különös figyelemre tarthat számot egy 1794. évi iváni jegyzıkönyv befejezı része, mely Kovács István iváni öregesküdt szavait idézi: „…ha továbbra is igy Sanyargattatunk még itt is Franczia Országh Lészen.” A fenyegetı célzás félreérthetetlenül világos: arra utal, hogy a paraszti elkeseredés Magyarországon is jobbágyfelkelést robbanthat ki, mégpedig a francia forradalom mintájára. Echardt Sándor1(196) és különösen Benda Kálmán munkái2(197) óta közismert, hogy a 271francia forradalom milyen nagy hatást gyakorolt a magyar értelmiség egy részére. Arról azonban már kevesebb tudomásunk van, hogy ez a hatás nem korlátozódott a mőveltek körére, hanem a parasztságra is kiterjedt: nemcsak Hajnóczyék és Bacsányiék, hanem szántó-vetı jobbágyok is Franciaországra vetették „vigyázó szemüket”, s a francia forradalom példájának követését forgatták elméjükben. Az idézett szövegrész ezt bizonyítja, s ezért különösen becses. Megjegyzendı, hogy Kovács István kijelentése épp a magyar jakobinusok szervezkedésének napjaiban hangzott el (A szervezkedésnek néhány hét múlva a július 23-án megkezdıdött letartóztatások vetnek majd véget). Ebbıl az idıbeli egybeesésbıl nem szabad arra következtetnünk, hogy a jakobinus mozgalom és az elégedetlen parasztok közt szervezeti kapcsolat létezett; a mozgalom gyengesége éppen abban állt, hogy nem voltak ilyen kapcsolatok. Volt viszont egy bizonyos hangulati közösség: a magyar jakobinusok nagyszabású tervei a jobbágy-elégedetlenség indulatait fejezték ki értelmiségi szinten; a Kovács Istvánok fenyegetı szavai a mozgalom potenciális társadalmi bázisát rajzolják elénk. Még egy idıbeli egybeesés: a jegyzıkönyv felvételének napja 1794. július 27-e – ugyanez a nap Robespierre bukásának, a francia forradalmi naptár szerint thermidor 9-ének dátuma. Ez persze merı véletlen. Szimbolikus jelentısége mégis van: a thermidori fordulattal megkezdıdött a forradalom apálya; ettıl kezdve egyre kevésbé lehetett arra gondolni, hogy más népeknél „Franczia Országh légyen. Maradt a sanyargatás. A protokollumot az Országos Levéltárban a Széchényi család győjteményében találtuk és betőhíven adjuk:3(198) Alább irtt ezzel bizonittom, hogy en Feı M(él)t(ósá)ghu Sárvári Fölsö Vidéki Groff Szechenyi Ferencz Császári, és Királyi belsı Titkos Tanácsos és Kamarás Urnak Sz. Januarius Martyr Vitezlı Rendbéli Nagy Keresztessinek eö Excellentiájának Fitense reqvisitiojara, és részire az alább Ki tett Napon, és esztendöben Iványi ezen T. N. Sopron V(á)r(me)gye-i Helységben Ki menvén, és otton az M(él)t(ósá)ghos Urasságh Házánál az Helybéli elöljárokat Számosabb Lakosokkal együtt elömben Szollitván, az jelentett Helysigbéli Tisztarto Nemzetes Farkas Imre Ur által nékem irásban adott három rendbéli Panaszokat minnyájok elött 70

meg visgáltam Következendökippen. 1-° Igaz e az hogy midön e folyo 1794-dik esztendöben Junius holnapnak 7-dik Napján az Iványi Nap Nyugotti Kertek alatt Lévö Legelöbül a M(él)t(ósá)ghos Urasságh egy darabot el foglaltatott Le ásotván a jel Kıveket is olly Szándékbul, hogy azt ollyatin Helyes Gazdákra a Kik(ne)k Sessionális Rétyek igen Csekély vagyon fell osztotta volna, melly alkalmatosá(g)gal jelen Lévén az Iványi Helységh Birája Eöregh Esküttyével és Számos Kaszássaival edgyütt azon alkalmatossá(g)gal meg hagyattatott nékik Tisztarto Ur által, hogy Leg Kevessebbet ne meriszellenek hatalmaskodni, hanem folyamodjanak a M(él)t(ósá)ghos Urassághoz, és további Sérelmeket tapasztalván föllebb való Instántiákra is mehetnek, de magok(na)k Biráik ne Legyenek, mellyek után nyomban az Falu Gyülést tartván Sehová Sem Kivántak folamodni, hanem önnön hatalmokbul a jel Köveket Ki vetettik, hanem Birka, és Tehin Marháikon Kivül minden féle ridegh, és Vonyos Marha Csordikat az Nagy Erdırül haza haitván Caupa boszu allásbul azon Legelöt mind meg etettik, és meg gázoltatták, holot olly jó Loheres Kasza alá való vastag fü volt raita, hogy az Marháik hasig jártak benne. 2-° Igaz e hogy azon föl Szabaditott Legelörül a Cséri Major Eökröket hatalmasui el Kergettik verissel fenegetvén a Béreseket, noha azon Béres ökrök által az Iványi Határban is Szokott a M(él)t(ósá)ghos Urasságh dolgoztatni nagyobb Könyebbsigére a Lakosoknak. 3-° Igaz é az is hogy midön a M(él)t(ósá)ghos Urasságh Hegyallai Táblája Ki mérettetett akkoron az egyenes Vezetés Kedviert Pellikán Insenner Ur által csak igen Csekelységhet az Közeletén Lévı Legelöbül is némelly helyeken el vévén, azon darabocskákra is hatalmasui reá hajtottak és meg etettik. 272Melly

füllül Le iratott Kérdéseimre az elöl járok és együtt Lévı Közönségh egy Szoval, és egyenlö akarattal meg ismirvén mind az három rendbéli Cselekedeteket feleletül adták, jelesül mi az utobb el foglalt Legeltetöt illeti: azért éltek ugymond magok hatalmával, mivel eddig is az M(él)t(ósá)ghos Urassághoz tett folamodásaik mind hejában, és foganat nélkül valok voltak, Sött Kınyörgı Levelek jelen Létekben az Instánsoknak el Szagattatott, magok pedig a Szobábul Ki igazittattak, Láttyák hogy a Nagy engedelmességekkel magoknak Semit Sem Használhotnak, bánnyák hogy álmokat el aludták, mivel a M(él)t(ósá)ghos Urasságh Kegyelmes Atyai Szeretetit ajánlotta ugyan nékik, de ha Lehetne a Beöröket is Le huzná, ahozkipest ha csak föllebb valo Parancsolatok által az Kerdisben Lévı Legeltetöktül, mellyek nélkül a Számosabb Vonyos Marháiknak Legeltetésére, és az Katonaságh Lovainak tartására nézvest tellyességgel el nem Lehetnek azoktul el Sem állanak, ugy továbbá. Másodszor a Méltósághos Urasságnak Cséri Majorbéli Eökreit is (Ki vévén midön azok Iványi határban munkálkodnak) magok Tilos Legelöikre egy áltollában bé nem eresztik, Készek Lévén az Urasságnak erıszakos béresét életitül is meg fosztani, Sem hogy Marháit otthon Legeltetni meg engedni, melly gonosz indulatu fenegetı Szovaikért általam, és Tisztarto Ur által meg dorgáltotván, az jelen voltak Közül Decsics Mihály hitivel is pöcsétölte, hogy ha Cséri Majorbéli Béres gondviselése alatt Levö Eökröket az eı Tilos Legelıjökön tapasztaltatik, elevenyen tıbbé onnénd el nem mégyen egy alkalmatossággal. Harmadszor: Az M(él)t(ósá)ghos Urasságh Juhász Buitárjoit Kemény veréssel fenegettik, ha még edgyszer az Urasságh Tagjára ereszteni akarván a Nyáját, az eı Tilosokon Meriszöl által haitani. Töbnyire pedig eöregh Eskütt Kovács István által olly Szo is ejtetett, hogy Ugy mond ha tovabba is igy Sanyargattatunk még itt is Franczia Országh Lészen. ezekután egy közüllök Kiáltván hogy menninek el dolgokra, Minnyájon el is mentek. Melly általam vighez vitt hiteles megvisgálásrul attam ezen Saját Kezem irásával meg erösitett bizonságh Levelemet. 71

Költ Ivánban Julius holnapnak 27-dik Napján 1794-dik esztendıben. Sághy Lajos Processualis Feı Szolga Biro. mp. 1970. XXIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM / HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR / MEGEMLÉKEZÉSEK 273MEGEMLÉKEZÉSEK

1970. XXIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM / HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR / Csatkai Endre (1896–1970)

Domonkos Ottó: Csatkai Endre (1896–1970)

„Mit mond felıled a világ, Ne gondolj szerfelett vele: Örülj, ha jót a jók s valót; Ha rosszat a rossz s nem valót: Türd és ne szólj. Ha szólsz, felıled Még többet mond és mérgesebben.” Kazinczy Ma is bekeretezve függ e mottóként választott idézet múzeumi szobájának falán, ahová nyugalomba vonulása után is visszajárt minden hétfın, hogy megossza velünk örömét és bánatát, osztozzék gondjainkban; bírálattal, de elismeréssel is segítse munkánkat, terveinket. Életeleme volt a múzeumi munka, csodálatra méltó az emberekbe vetett bizalma, segítıkészsége. Az egykori Sopron megyében, Darufalván (ma Drassburg Burgenlandban) született 1896. augusztus 13-án. A horvát nemzetiségő kis faluban volt édesapja orvos, dr. Csatkai Ignác, akit Sopronba költözése után a „szegények orvosaként” emlegettek a városban. Emberszeretetet és áldozatkészséget tanult szüleitıl, ami azután egész életének jellemzıje is maradt. Falusi pajtásai között megtanulta a horvát nyelvet, ezt, ha csak alkalom nyílt rá, gyakorolta is élete végéig. Elemi iskoláit szülıfalujában végezte, a középiskola elsı osztályát a soproni ev. líceumban magántanulóként, a következı hármat mint kosztos diák soproni kvártélyosok lakójaként, a felsı négyet pedig vasúti bejáróként jeles eredménnyel végezte. Gyors felfogású tanuló lévén bıven maradt ideje az olvasásra, de magántanítványok vállalására is. Keresete egy részét mővészi reprodukciók vásárlására fordította, kezdett mővészettörténettel foglalkozni; pénzecskéje más részét nyári utazásokra rakta össze. Bejárta a Bakonyt, járt Erdélyben, többször utazott Bécsbe, Pozsonyba. 1914-ben érettségizett tiszta jeles eredménnyel, utána megtakarított pénzén Németországba utazott, ahol alaposabban Münchent és Nürnberget ismerte meg. Az elsı világháború kitörése azonban hazatérésre késztette. Beiratkozott a budapesti tudományegyetem bölcsészeti karára, ahol a mővészettörténeti szakról 72

Pasteiner professzor mogorván eltanácsolta és így a magyar–német szakot választotta. Nevelıintézetben vállalt munkából és magántanítványok korrepetálásából tartotta fenn magát, hiszen ekkor édesapja már gyógyíthatatlan, súlyos beteg, otthonról nem kaphatott támogatást. Az egyetem elsı évét sem tudta befejezni, mert a megerıltetı munka és tanulás kikezdte egészségét. 1915-tıl éveken át különbözı szanatóriumok lakója volt. A kényszerő pihenést olvasásra, nyelvek tanulására fordította. Betegsége ideje alatt jelent meg elsı közleménye, a Sopronvármegye 1917. szeptember 11-i számában: Pár szó Sopron szépségeirıl. Ez a cikk egy életre szóló programot adott, célul tőzve ki a város mővészeti és történeti, mővelıdéstörténeti kutatását, megismertetni a régmúlt idık mindennapi életét. Hosszú betegsége miatt csak a háború végén, 1918-ban került újból az egyetemre, de a forradalmi mozgalmak alatt tanulmányai megint megszakadtak. A Tanácsköztársaság idején a soproni proletár-könyvtárban dolgozott, beválasztották az antialkoholista tanácsba. A fehér terror hatalomra jutása után zsidó származása miatt nem vették fel az egyetemre. Ezért azután 1920 ıszén a bécsi egyetemre iratkozott be, fıleg mővészettörténeti és történelmi elıadásokat hallgatott. Szabadidejében a Nemzeti Könyvtárban kutatott, járta a múzeumokat, sokat foglalkozott színháztörténettel is. Esténként egy szerény kávéházban zongorázott vacsoráért. Két év után hazatért, hogy 274az idıközben újból megindult mővészettörténeti elıadásokat a pesti egyetemen hallgassa. Itt ismét megaláztatások érték, nem vették fel azonnal, hanem csak 1923 januárjában és nem számították be a bécsi két évet sem. Nyolc félévet hallgatott a doktorátus elıtt. Disszertációja „Kazinczy és a képzımővészetek” címő tanulmány volt. Kazinczyt egész életében példaképének tekintette, innen származik a mottóként választott idézet is. Kisebb-nagyobb cikkei sorra jelentek meg a soproni napilapokban. A Magyar Mővészetben 1925-ben jelent meg az elsı cikke Canováról, ezzel hivatalosan is jelentkezett a szakmában. Sopronban visszatérve, ahol 1910 óta laktak szülei, elıadásokból, hírlapi cikkekbıl, kisebb-nagyobb megbízásokból tartotta fenn magát. Ekkor kezdett dolgozni Wolf Sándornak, az Európa-szerte híres kismartoni (ma Eisenstadt Burgenlandban) magángyőjtınek. Tüdıbajának súlyos kiújulásakor, 1926-ban már új pártfogója gyógyíttatta hosszabb ideig Olaszországban, olyan eredménnyel, hogy további életében sem volt vele baja. Felépülése után megbízást kapott a Wolf-győjtemény leltározására, majd a 18 000 kötetes könyvtár feldolgozására került sor, végül egészen odaszerzıdött. Ezzel kezdıdött múzeumi pályafutása, hiszen a győjtemény tudományosan feldolgozott volt, rendszeres fejlesztésérıl, kiállítások rendezésérıl éppen ı gondoskodott, a tudományos munka feltételei biztosítottak voltak. Nyáron és ısszel teljesen Kismartonban élt, télen és tavasszal azonban csak 3–4 napot töltött ott, többi idejét soproni kutatásaira fordította. Egyaránt írt a soproni és kismartoni mővészet, mővelıdéstörténet széles témakörébıl. 1928-ban állította össze a Magyar Mővészet soproni számát, melyben három nagyobb tanulmánya is megjelent. Ez a folyóiratszám tárta fel Sopron szépségeit elıször a világ elıtt. A Wolf-győjteményben végzett munkájának egyik kiemelkedı eredménye az 1932-ben rendezett Haydn-kiállítás, amely több éves céltudatos győjtés eredménye volt. Ebben az évben jelent meg elsı nagy és máig jelentıs könyve az osztrák mőemléki topográfia 24. köteteként, feldolgozva Kismarton és a hajdani kismartoni járás mővészeti emlékeit. A könyv bevezetıjét Frey Dagobert boroszlói egyetemi tanár írta. A siker újabb biztatást adott a hazai, Sopron környéki mőemlékek felkutatására. Ennek eredményeit kisebb kötetekben azonban saját költségén volt kénytelen kiadni, hivatalos támogatást nem kapott. 1936-ban a Liszt-emlékév alkalmával rendezett kiállítás hozott újabb sikert, Liszt-katalógust és egy sor Liszt-tanulmányt. 1938. március 13-án a fasiszta Németország megszállta Ausztriát, onnan menekülnie kellett. Itthon az Országos Mőemléki Bizottság ezer pengı támogatást adott számára, hogy folytassa a megkezdett Sopron 73

megyei mőemléki felvételeket. Ezt a megbízást az 1932-ben kint megjelent topográfia jó hírének köszönhette. A hazai munka azonban kiadásra nem került. Mővészettörténeti kurzusokat tartott, magántanítványokat vállalt, hírlapi és folyóiratcikkek tiszteletdíjaiból tartotta fenn magát. A sajtókamarába még felvették, de származása miatt hamarosan ki is tették. Sopronban elismerték tudását, a város mővészeti és mővelıdéstörténeti múltjának feltárásában végzett eredményes munkáját. Így volt csak lehetséges, hogy a soproni Magyar Mővelıdés Házát az ı színdarabjával nyitották meg. Tudvalévı, hogy a volt kaszinót a Volksbund akarta megvásárolni, amit a magyar érzelmő soproniak megakadályoztak, részjegyek kibocsátásával győjtötték össze a vételhez szükséges összeget. Igaz, hogy a dologból kellemetlensége is származott az ügy szervezıjének, ezért Csatkai Endre teljesen visszavonult, a jövınek dolgozott. 1944 tavaszán a zsidótörvény alapján elıször soproni közmunkákra vitték dolgozni, katonai raktárakba, téglagyárba, városi gazdaságba stb. A város egyházi és világi értelmisége körében mentıakciót szerveztek a megalázó törvény alóli mentesítése érdekében. Beadvánnyal fordultak a belügyminiszterhez, melyben értékes tudományos munkásságát, a város érdekében végzett több évtizedes publicisztikai tevékenységét, a törvény megjelenése elıtt a katolikus hitre való áttérését sorakoztatták fel a mentesítés érdekében. Sajnos, válasz sem jött a beadványra, annál szebben vizsgáztak azonban, akik aláírták, támogatták a kérelmet. 1944. június 24-én munkaszolgálatos táborba került, bejárta a visszacsatolt Erdélyt, majd visszafelé Érsekújvár volt emlékezetes állomás. Jegyese, késıbbi felesége, tudomást szerzett hollétérıl és utána utazott Érsekújvárra, de ott nemhogy találkozhatott volna vılegényével, hanem cselekedetéért letartóztatták és néhány napig 275fogva tartották. A munkaszolgálatos kálváriája a Sopron szomszédságában levı Kópházán ért véget. Csontig soványodva, lerongyolódva érte a felszabadító szovjet csapatok érkezése 1945. március 31-én. Két nappal késıbb megkísérelte, hogy elvánszorog Sopronig, de útközben teljesen elhagyta ereje. Az árok szélérıl szovjet katonák szedték fel és hozták be a soproni kórházba, az életét mentették meg. A szörnyő szenvedésekkel teli idıszakról írott visszaemlékezései mindannyiunk elıtt ismertek.

74

A kórházból kikerülve egy vasúti kárpitos vette magához, segítette felerısödésében. Menyasszonyának holmija a város bombázásánál megsemmisült, saját lakásából pedig csak a könyveit és jegyzeteit menthette meg a soproni levéltár segítségével. Így hát szinte semmivel kezdték új életüket, 1945. június elsején kötött házasságuk után. A munkaszolgálat ideje alatt kéz- és lábfagyásai voltak, ami kisebb sántítást okozott és késıbb is befolyásolta járását. A gyermekkora óta rossz bal füle után most a jobb fül hallása is erısen megromlott, amin csak az 1950 körül kapott hallókészülék segített. A felszabadulás után megalakult pártok helyi képviselıinek egyetértése alapján 276július elsejével a romos múzeum igazgatásával bízták meg. Ezzel új korszak kezdıdött életében, hivatali lakást, biztos állást, kutatási lehetıséget kapott. A múzeum körüli romeltakarítást, az ajtók, ablakok berakását téglával, szóval a legelemibb biztonsági munkákat volt tanítványaival, középiskolás diákokkal végezte. A múzeumi munka mellett sok-sok elıadást tartott a MADISZ-ban, a Magyar–Szovjet Társaságban, az iparitanulóknak stb. A nagy szorgalommal végzett múzeumi munkának 1947. június 28-án mindenki számára láthatóvá lettek az eredményei. Az ország vidéki múzeumai közül elsıként nyílt meg a soproni. Még ebben az évben három különkiállítás is készült azzal a határozott céllal, hogy a város múzeumlátogató közönségét változatos témák feldolgozásával teljesen a múzeum mellé állítsa, törzsközönséget biztosítson magának, amely jó propagandája is lehetne a múzeumnak, segítene újabb rétegeket és tömegeket megnyerni a mővelıdés számára. A háború elıtt a múzeum csak vasárnapokon volt nyitva, ill. hétközben elıre bejelentett iskolásokat fogadtak. A látogatottság évi 2–3000 körül mozgott. 1947-ben pedig egy fél év rendszeres nyitvatartása több mint 7000 látogatót hozott. Ez az eredmény az évek során tovább fokozódott, hamarosan 20 000 fölé emelkedett. A különkiállítások rendszeressé váltak, 1948-ban négy, 49-ben öt, 50-ben hét nyílt meg. Ez utóbbiak között országosan is korai téma volt a „Tanácsköztársaság Sopronban” címő. A kisebb kiállítások mind tudományos feldolgozás, cikk eredményei voltak, ezekkel országosan is példamutató 75

múzeumi kezdeményezést, majd mozgalmat indított útjára. Igaz korábban és máshol is voltak ilyenek a háború elıtt, de olyan rendszerességgel, az újabb győjtésekre és feldolgozásra támaszkodva, mint itt és most, korábban nem volt általános. Múzeumi mőködése alatt, 1963-ig, 81 különkiállítás nyílt meg, amiben 1951-tıl már régész, 1952-tıl pedig néprajzos munkatárs is segített. 1949 márciusában a Tudományos Tanács eddigi munkássága elismeréseként tudományos pótlékban részesítette. Ugyanezen év novemberében pedig a szegedi egyetemen magántanári minısítést szerzett. Ennek megerısítésére az egyetem átszervezése miatt, sajnos, nem került sor. 1951-ben a Magyar Tudományos Akadémia Mővészettörténeti Bizottságába választották be. 1952-ben pedig a Tudományos Minısítı Bizottság a mővészettörténeti tudományok kandidátusa fokozatot adományozta neki, ami újabb erkölcsi, de már anyagi elismerése is volt addigi munkásságának. Múzeumi munkája mellett rendkívüli szorgalommal dolgozott szőkebb kutatási területén, az évtizedek óta szívügyének tartott mővészeti topográfián. Ez 1953-ban hat másik szerzı közremőködésével meg is jelent „Sopron és környéke mőemlékei” címmel. Ezt az élete fımővének tekinthetı könyvet kormányzatunk 1954-ben Kossuth-díjjal tüntette ki. A Soproni Szemle újjászületésekor (1955) nagy felelısséggel és rendkívüli lelkesedéssel vállalta és végezte a szerkesztés nehéz munkáját. Munkatársi gárdát toborzott, igyekezett a fiatalokat munkára, írásra serkenteni, nevelte az ifjú kutató nemzedéket. A város történetét, az addig megjelent publikációkat, de a fehér foltokat is jól ismerte. Ezért tudatosan szervezte, nyerte meg azokat a munkatársakat, akik ezeknek a feldolgozásában részt vállaltak. Maga is rendkívül termékeny volt. Kisebb-nagyobb tanulmányainak közlését sokszor halasztotta, hogy azzal ne vádolják, kisajátítja a szemlét a saját közleményei számára. Így hát nem is csodálkozhatunk azon, hogy tudományos hagyatékában egy külön Szemle-számra való cikkanyagot találtunk. Irodalmi munkásságát külön bibliográfiában kell közreadni, hiszen tíznél több könyvet, közel kétszáz tudományos tanulmányt és ezernél több tudományos jellegő hírlapi cikket írt. A magyarországi múzeumok között meghirdetett munkaverseny idején, 1951-ben, Csatkai Endre „az ország elsı muzeológusa” címet kapta egyéni munkájáért, a múzeum egésze pedig a 3. helyet szerezte meg. Rendkívüli szorgalma, hatalmas anyagismerete, segítıkészsége és nem utolsó sorban jó kedélye révén általános szeretetnek és tiszteletnek örvendett a múzeumi terület munkásai között. Akivel megismerkedett, akirıl kutatási területén tudomása volt, annak éveken át kérés nélkül is küldözgette a könyvtári vagy levéltári adatokat, jelzeteket, hogy segítse a mások munkáját is. Szinte az ország minden jelentısebb múzeumának vezetıjével, egyik-másik munkatársával levelezésben állt, általánosan tájékozott volt minden érdemes múzeumi eseményrıl, 277személyi kérdésekrıl. Így hát természetesnek tarthatjuk, hogy tagja volt a legfelsıbb múzeumi tanácsnak, amely nem egy esetben közvetlenül a minisztertanács elıtt szerepelt a múzeumi terület egészét érintı kérdések tárgyalásakor. Személyes elismerésnek tekinthette 1951–52-ben, hogy a múzeum régészt, majd néprajzost kapott, akiknek a múzeumi munkába való nevelését a minisztériumi felettesek nála biztosítottnak látták. Rendkívüli szeretettel és emberi megértéssel segítette beosztottjait szakmai és személyes dolgaik megoldásában, elımenetelükben. Nagy bizalmat elılegezett a fiataloknak, hagyta ıket dolgozni, tervezni, ezért nem is éltek vissza sohasem bizalmával. Pedagógiai hajlamainak a háború elıtt nagyrészt kenyérkereseti gondok miatt engedett. A felszabadulás után azonban teljesen a fiatalság szeretete, a tanítási vágy indította arra, hogy egy-egy, sıt 3–4 középiskolással évekig foglalkozzék, irányítsa olvasmányait, tágítsa érdeklıdési körét, elıkészítse a 278továbbtanulásra, egyetemre. Többet közülük anyagilag is támogatott tanulmánya befejezéséig. 76

A politikai életben kiegyensúlyozott magatartásával, egyértelmő hovatartozásával, ennek tettekben való megnyilvánulásaival többet használt, mint konkrét párttagságával. Nagyothallása miatt nem is vállalkozott mozgalmi közszereplésre, sem 1945-ben a Szociáldemokrata Pártban, ahova régi nyomdász barátai vitték, sem a pártok egyesülése után. Annál több elıadást tartott az iparitanulóknak, üzemi munkásoknak, 1950-ben pl. a következıket: Csehov; József Attila; Spartacus és a római rabszolgaság; A haladó mővészet; Munkácsy Mihály. 1954 óta megszakítás nélkül tagja volt a Városi Tanácsnak. 1956 után formális párttagsága megszőnt. Lelkiismeretesen járt el választói ügyes-bajos dolgaiban. 77

A múzeum fokozatos bıvülése, az ezzel járó gazdasági és adminisztrációs munka növekedése 1963-ban (64 éves korában) nyugalomba vonulásra késztette. A múzeummal való kapcsolatát megtartotta, tanácsaival segítette volt munkatársait. Szabaddá vált idejét a Soproni Szemlének, egyéni kutatásainak, publikációs tevékenységnek szentelhette. Újabb nagy vállalkozásba is kezdett, hatalmas anyaggyőjtés alapján a magyarországi mőgyőjtés történetét szándékozott megírni. Régi kapcsolatait felújította a szomszédos Ausztriában, ott is jelentek meg cikkei, hangzottak el elıadásai a bécsi rádióban. A múzeum ügy területén kifejtett munkásságáért, a soproni múzeum fennállásának 100 éves jubileuma alkalmából, kormányzatunk 1967-ben a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntette ki. Szőkebb szakmai elismerését jelentette a Magyar Régészeti, Mővészettörténeti és Éremtani Társulat által adományozott Ipolyi Arnold emlékérem, melyet a mővészettörténet területén kimagasló munkásságot kifejtett társulati tagnak ítélnek oda évente. Váratlan halála megrendítette a múzeumi terület minden munkását. Mi, közvetlen munkatársai, hálás szívvel és szeretettel ırizzük emlékét, bár sokszor még most sem hisszük, hogy elköltözött közülünk; várjuk hétfıi látogatását. 1970. XXIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM / HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR / Mihályi Ernı (1887–1969)

Csatkai Endre: Mihályi Ernı (1887–1969) 1969. október 19-én a halál tevékeny élet végére tett pontot, és mintegy jutalmul az eredményekben gazdag évtizedekért, pillanatnyi szenvedés után szólította el Sopron kitőnı mővészettörténészét, Mihályi Ernıt. Kapuvár közelében, Mihályi községben született 1887. november 16-án. A soproni bencés gimnáziumba járt. Korán megszerette a régi mővészetet, de csak nagyobb utazásai alkalmával jutott annak tudatára, hogy hazánk, jelesül Sopron is bıvelkedik mindenkor stílusának nem egy remek alkotásával. A nagy élményt azonban nem zárta magába, hanem tanítványait lépten-nyomon figyelmeztette a soproni mőemlékekre, sıt diákjain keresztül a szülık érdeklıdésére is pályázott. Fiatal tanársága nagy cselekedete volt, hogy az iskolai értesítı elsı 52 lapján összefoglalta Sopron gótikus emlékeit ezzel a címmel: „A középkor mőemlékei Sopronban” (külön: Sopron 1914, 8°, 59 lap). „Munkám nem jár új nyomokon” – írja a bevezetı szavakban. Valóban a XIX. század második felében írt tanulmányok és a kor megállapításai szerint készült ismertetések, melyekhez még a gyenge metszetes, rajzos képanyag sem járul különös vonzóerıként, de Mihályi elérte célját: az érdeklıdést felkeltette. És nagy értéke a füzetnek a 47. lap, amelyen felsorol néhány ismeretlen soproni középkori mőemléket is, ezek nem szerepeltek eddig a köztudatban, így a Fabricius-ház ma annyira megcsodált pincéjét is. Az 1915-ös gimnáziumi értesítı jelentıs lépéssel vitte elıre a soproni helytörténetírást. A füzetben is kiadott munka címe: Sopron renaissance és barokk-stílusban 279épült házai (Sopron 1915, 8°, 74 lap). Az elsı füzet hatása alatt Röttig Odó nyomdatulajdonos fia nemcsak kitőnı papírról, hanem nagyszerő fényképekrıl is gondoskodott. Mihályi pedig most már a saját lábán járt, rögtörıként vette sorra a korabarokk épületeket, amelyeket ı még a régi iskola szerint renaissancenak nevezett, a barokk és rokokóházakat, ismét egész sorát mutatta be lappangó mőemlékeinknek; kiterjeszkedett a kisebb szobrászati díszekre is, egyszóval helyismertetés dolgában valóban szintes munkával szolgált. Végül 78

1916-ban Dorfmeister István barokk festıt népszerősítette az értesítıben és különlenyomatban. (Dorfmeister és a barokk képírás. Sopron, 1916. 8°. 62 lap). A háborús körülmények miatt nem volt mód rá, hogy a munka a megelızıhöz hasonló kiállításban jelenjék meg. Szövegében egy nem sokkal elıbb kiadott monográfiához csatlakozott, bár sok új mővet is sikerült közzétennie. De a cím mintegy azt éreztette, hogy a soproni barokk festészet az egy Dorfmeistert jelenti. Hamarosan éppen Mihályinak sikerült ezt megcáfolnia, mert 1918 karácsonyra (Soproni Napló dec. 25.) bemutatta a másik soproni barokk festıt, Schaller Istvánt. Közben a Katolikus Körben értékes elıadást tartott Szentháromság-szobrunkról; ez a Frankenburg Kör 1921. évi almanachjában jelent meg.

Most úgy tetszett, Sopron elveszti Mihályit, aki az elsı világháború alatt a Régészeti Társulat titkáraként is mőködött. Ugyanis a helyi mővészet buzgó apostolát 1919 szeptemberében Pannonhalmára helyezték fıiskolai tanárnak. Azonban itt is megmaradt a soproni mőemlékek hő gondozójának. A Magyar Mővészet címő folyóirat 2801928 elején egy egész füzetet szentelt Pannonhalma mőkincseinek, ezt teljes egészében Mihályi írta. Ugyanebben az évben a lap Sopron bemutatását tőzte ki további célul. Mihályi Ernı két nagyobb cikket írt ebbe: a soproni építészet általános ismertetését és Dorfmeister mővészetének vázolását. Ez utóbbiról 1920 táján írta doktori értekezését is. A Magyar Mővészet soproni száma a sok mővészi fényképpel és cikkel városunk elsı bemutatkozása volt a világ elıtt és valóban egy csapásra országos érdeklıdést keltett Sopron iránt. Egyébként Mihályi érdeklıdési köre messzire túlmutatott Sopronon és Pannonhalmán: „A magyar falu egyházmővészete” címő könyve (Pannonhalma 1934. 8°. 46 l.) aprólékos topográfiájával megmutatta, mennyi mestermő rejlik eldugott kis falvakban is. 1937-ben a megindult Soproni Szemle szerkesztı bizottságának tagja lett. A folyóiratban ugyan csak egy dolgozata jelent meg 1943-ban, de egyáltalában nem szakadt el Soprontól; közremőködött Heimler Károly „Sopron mőemlékei” címő könyvében is (1939). Háborús idıszak következett, maga is szerkesztett, a Pannonhalmi Szemlét. De oktató munkája, a fıapátság éremtárának, múzeumának vezetése már csak nagy ritkán engedték Sopronba. Utoljára 1963-ban tartott itt elıadást, felvetve városunk ókeresztény korának kérdéseit. Koránál fogva a hivatalos ügyektıl már az újabb idıkben mentes volt, de állandóan foglalkozott 79

Pannonhalma mőértékeivel. Életmőve megkoronázásának tartotta volna, ha győjtését kiadják. A remény nem hagyta el, békés aggkort ért meg. Nagy öröme telt benne, ha soproniak felkeresték, különösen, ha tanítványai vagy azok, akiket annak idején ı vezetett be a mővészettörténet szépségeibe. Szelíd, kedves egyénisége, számos eredménye sok-sok soproni szívében állít neki maradandó emléket, hasonlóan ahhoz az emlékhez, amelyet munkássága a soproni helytörténetírás fejlıdésében jelent. 1970. XXIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM / HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR / SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

SOPRON KULTURÁLIS ÉLETE

1970. XXIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM / HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR / Jelentés a soproni Liszt Ferenc Múzeum 1969. évi munkájáról

Domonkos Ottó: Jelentés a soproni Liszt Ferenc Múzeum 1969. évi munkájáról

1970. XXIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM / HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR / Jelentés a soproni Liszt Ferenc Múzeum 1969. évi munkájáról / 1. Létszám és költségvetés.

1. Létszám és költségvetés. Régész, néprajzos, történész és restaurátor látja el a muzeális anyag győjtését, feldolgozását és restaurálását. A megnövekedett feladatokkal alig lehet megbirkózni a kisegítı személyzet hiánya miatt. Másrészt Sopron és környékének fejlesztési tervei, az erre vonatkozó kormányhatározat a munka gyorsítását követeli, ami a mostani létszámmal kellı mértékben nem biztosítható. Szükség lenne újabb néprajzos és régész státusra, valamint egy segédrestaurátorra. Természetesen a részfoglalkozású nyilvántartási dolgozó helyett egésznaposra van szükség, mert az anyag mostani gyarapodása mellett lehetetlen a nyilvántartás folyamatos naprakész biztosítása. Hasonló módon ugrásszerő a növekedés a foto anyagban, részben hagyatéki vásárlások miatt, másrészt a kor követelménye minden tudományággal szemben, hogy anyagát minél teljesebben dokumentálja. Ez elsısorban a történész és néprajzos munkakörre jellemzı, ugyanakkor a felvételek kidolgozására sehol nincs megfelelı mértékben idı és ember biztosítva. A kérdést országos szempontból is vizsgálni kellene és státusok biztosításával megoldani a kérdést, hiszen a tárgyfotók az ilyen munkát még növelnék, de erre egyelıre gondolni sem lehet. A tárgyvásárlási hitelek elképesztıen alacsonyak, egy-egy jelentısebb együttes, 281temény vételére nem gondolhatunk. A mőtárgyak árának általános és nagymértékő emelkedése, valamint régi győjtemények részletekben való eladása nagyobb hitelek vagy póthitelek biztosítását teszi szükségessé. A kiállítási és propaganda hitelek szintén alacsonyak, belsı tartalékaink pedig kimerültek. A napi propaganda mellett a levelezılapok hiánya, ill. gyér választéka, alacsony példányszáma szintén rontja a propagálási lehetıségeket. 1970. XXIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM / HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR / Jelentés a soproni Liszt Ferenc

80

Múzeum 1969. évi munkájáról / 2. A győjtemény gyarapítása.

2. A győjtemény gyarapítása. Régészet: Gyır: Széchenyi téri ásatás Sopron: Új u. 23–25 (Megyei Tanács Tervosztály) Farád–Kishosszú (avarkori temetı leletmentése) Gyır–Pócsi domb, Sopron–Városház u. ásatásokban való részvétel Leletbejelentésre Szakony, Nemeskér, Szil, Röjtökmuzsaj, Farád, Sopron Gyıri út, kiszállás

128 nap 63 nap 17 nap 8 nap 6 nap 122 nap

Néprajz: A Fertı parti községekben került sor győjtésre a lakásberendezés körébıl. A vidék fejlesztési terveivel, ill. feldolgozással foglalkozó Fertıtáj Bizottság munkájába való bekapcsolódás, a lehetıségek felmérése került sorra a partmenti községek népi mőemlékeivel kapcsolatban.

5 nap 5 nap 10 nap

Tíz darab bútor vásárlására került sor, valamint továbbiak elıkészítése. Filmre vettük egy kerti szüret és préselés teljes munkamenetét, a prést megvásároltuk. Fertırákos, Balf, Hidegség, Homok, Hegykı, Süttör községekben folyt a fenti munka. Viseleti anyagot vásároltunk soproni és kapuvári területrıl, összesen 30 darabot. Adatgyőjtés folyt a céhszokásokra vonatkozóan.

Helytörténet: A győjtés fıtémája a Tanácsköztársaság története, valamint az 1970. évi felszabadulási évfordulóval kapcsolatban az antifasiszta mozgalmak, a felszabadulás, népi demokratikus korszak vizsgálata. Eredményes munka folyt a volt Sopron megyei internacionalistákra vonatkozóan. Tovább folyt a városi társadalmi egyesületek anyagának győjtése, így a zenei, sportegyesületekre, valamint a Városszépítı Egyesület történetére nézve. Kiemelkedı értékő Diebold Károly fotomővész özvegyétıl vásárolt kb. 2000 nagyítás és helytörténeti értékő negatív. Győjtınapok száma Tárgygyarapoctás dokumentáció foto visszaemlékezés

81

35 361 db 300 db 3000 db 23 felvétel

Mővészettörténet: Szeptember 1-tıl mellékállásban végez munkát Dávid Ferencné, a képzımővészeti és iparmővészeti győjtemény kezelıje. A begyőlt tárgyak száma 150, ill. 17 darab. Belsı revízió során 68 db kıfaragvány, töredék került meghatározásra és leltározásra. Az év elsı felében Dávid Ferenc mővészettörténészt alkalmaztuk megbízással az átvett 282épületdíszek, faragványok meghatározására, kıraktár rendezésére. Helyszíni tanulmányozása folyt a széplaki kálváriának és a Jézus-szíve szoborcsoportnak. Győjtınapok száma

8 nap

1970. XXIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM / HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR / Jelentés a soproni Liszt Ferenc Múzeum 1969. évi munkájáról / 3. Nyilvántartás: Régészet

3. Nyilvántartás: Régészet Az ásatási fotók leltározása, 281 darab. Jegyzékeltük a Stornó-győjteménybıl átvett régészeti anyagot. A középkori téglagyőjteményt leltározásra elıkészítettük. Az ásatási dokumentációk határidıre elkészültek. Az ásatásokból elıkerült anyag leltározására még nem kerülhet sor, mert több blokk még feltáratlan és így az egyes szintek anyagának összevonása után kerülhet csak sor a selejtezésre, a restaurálás befejezésére. Néprajz: A szakonyi expedíció anyagának konzerválása után végeztük el az anyag selejtezését, majd pedig számozását. A néprajzi fotók leltározása (200 db) megtörtént. Helytörténet: A tárgyi anyag naprakész állapotban van, kartonozása megtörtént. Kb. 3000 darabot fényképeztünk le, ezt kartonoztuk. Képzı- és iparmővészet: A kıtári és revízióból származó gyarapodás, valamint a vásárlások révén szerzett anyag leltározása és kartonozása: 218 képzımővészeti és 21 db iparmővészeti tárgy. 1970. XXIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM / HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR / Jelentés a soproni Liszt Ferenc Múzeum 1969. évi munkájáról / 4. Restaurálás.

4. Restaurálás. Bútoraink közül 6 darabot, a zeneszerszámokból 2 darabot restauráltunk. A teljes szakonyi expedíciós 82

anyag konzerválása megtörtént. Évközben a brennbergi múzeum anyagát több alkalommal ellenıriztük. A Fabricius-ház kiállításából 5 db tárgy konzerválását a Technológiai Osztály vállalta Budapesten. A legnagyobb munka a folyó ásatásokból bekerülı anyag tisztítása és ragasztása volt. Az egyes szintek anyagának összeválogatása is megkezdıdött, végleges restaurálásra csak az ásatás befejezése után kerül sor. A restaurátor 1969-ben közel 4000 fényképfelvételt és ugyanannyi nagyítást készített. Fotós beállítása szükséges, mert a mostani megoldás a restaurátori munka kárára megy. 5. Tudományos irodalmi munkásság: Megjelent: Tomka Péter: Horso Burials among the Mongolians. Acta Arch. Hung. 1969. Nyomdában: Tomka Péter: A Sopron-Présháztelepi IX.-i temetı. Arrabona. Tomka Péter: Az avar továbbélés kérd. a régi irod.-ban. Acta Orient. Megjelent: Környei Attila: Osztályharcok Sopron megyében a polg. demo. forr. SSz. Környei Attila: A forradalmi idıszak Sopron megyei kronológiája. SSz. Környei Attila: Munkásmozg. emlékhelyek Sopronban és körny. Idegenforg. Környei Attila: A csornai ellenforr. és a gyıri vörösırs. Arrabona. Nyomdában: Környei Attila: Sopron megye a Tanácsköztársaságban. Pártkiadvány. 283Megjelent: Domonkos O.: Sopron mőemléki szabályrendelet, 1885. Mőemlékvéd. Domonkos O.: A soproni múzeum 1968. évi jelentése. Soproni Szemle. Domonkos O.: Haladó mozg. tükr. a kékfestés mintakincsében. Arrabona. Nyomdában: Domonkos O.: A kesztyősök munkájáról. Arrabona. Domonkos O.: A Fertı vidék néprajzi kutatásának eredményei és feladatai. Fertıtáj Bizottság. 6. Népmővelés, kiállítások: márc. 20. Sopronmegye a Tanácsköztársaságban (Környei, Domonkos, Adorján, Tomka): Festıterem. márc. 20. A soproni járás községei a Tanácsköztársaságban. Vándorkiállítás. (Környei, Adorján). június 27. Száz éves a Városszépítı Egyesület (Domonkos, Tomka, Környei): Fabricius-ház. szept. 3. Reneszánsz könyvkötések és a nyugatmagyarországi könyvkötések (Kroknay Éva, Domonkos, Tomka, Adorján, Környei): Fabricius-ház. okt. 4. 140 éves a soproni Zeneegyesület (Környei, Domonkos): Fıépület. Segítséget nyújtottunk az 1919-es jubileumi kiállítások rendezéséhez a helyi iskoláknak, a pártnak, a határırségnek, a Nehézipari és az Egészségügyi Minisztériumok szerveinek.

83

Elıadások: Domonkos Ottó a népmővészet, céhszokások, kisipar körébıl: Környei Attila (helytörténet, munkásmozgalom, évfordulók): Tomka Péter régészeti elıadása: Több alkalommal tárlatvezetés a kiállításokon.

7 elıadás 19 elıadás 1 elıadás

Egyéb népmővelés: A Gépipari KISZ-ben a Fáklyavivık és Felszabadulási kör vezetését Környei Attila vállalta. Iskolai, ill. üzemi vetélkedı elıkészítésében Környei Attila vett részt 4 alkalommal. A megyei vetélkedı (rádió) elıkészítésében Domonkos Ottó és Környei Attila vett részt. A soproni Járási Tanács Felszabadulási Történeti Emlékbizottságnak elnökeként Domonkos Ottó kiadványt készít elı. Egyéb munka: Szakmai és ideológiai konferenciákon a három muzeológus rendszeresen résztvett. A helyi szakszervezeti, ill. tanácsi pártszervezet elméleti konferenciáin Domonkos Ottó és Környei Attila vett részt. A Népfront, TIT, jubileumi bizottságokban, a Soproni Szemle szerkesztı bizottságának, a Közalkalmazottak Szakszervezete Múzeumi Szakbizottságának stb. munkájában vett részt a múzeumigazgató. Domonkos Ottó másodállásban ellátta a Központi Bányászati Múzeum irányítását. A múzeum lényegében teljesítette éves tervét, egyedül a látogatottság fokozása nem sikerült, sıt az 1968-ban megkezdıdött csökkenés folytatódott. Ennek okát elsısorban az idegenforgalmi szervek helytelen közönség-irányításában látjuk. A saját kezelésünkben levı káptalan terembe és a középkori zsinagógába kötelezıen be kell vinni az idegenvezetıknek a csoportokat, a múzeum kiállításaira csak ritkán jönnek, (fıleg rossz idıben) így helytelen arányok keletkeznek a látogatottságban. Napirendre kell tőzni a kérdés végleges rendezését. 1970. XXIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM / SOPRONI KÖNYVESPOLC

284SOPRONI

KÖNYVESPOLC

1970. XXIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM / SOPRONI KÖNYVESPOLC / A Megyei Könyvtár dokumentumkötetei az 1917–1919-es forradalmi idıszak megyei sajtójából

84

A Megyei Könyvtár dokumentumkötetei az 1917–1919-es forradalmi idıszak megyei sajtójából „… két nép szíve dobbant itt össze…” (Cikkgyőjtemény: Gyır, Sopron, Mosonmagyaróvár sajtójának reagálása az 1917-es oroszországi eseményekre) Gyır, 1967. 135 p. „Friss szelek fújnak…” (Cikkgyőjtemény: Gyır, Sopron, Mosonmagyaróvár sajtójának ragálása az 1918-as politikai változásokra) Gyır, 1969. 240 p. „Történelmet csinálunk” (Gyır, Mosonmagyaróvár, Sopron sajtójának reagálásai a Tanácsköztársaság eseményeire) I. II. Gyır, 1969. 496 p. A sorozat szerkesztıje: Pernesz Gyula. Négy tartalmas kis kötet a Megyei Könyvtár vállalkozásának eredménye. Ezt a vállalkozást a kötetek szerkesztıje, Pernesz Gyula könyvtárigazgató vezette, munkatársai Jászberényi Ferencné, Sinay Jenı, Tuba László (Mosonmagyaróvár) és Weisz Ferenc (Sopron) a könyvtár helytörténeti munkacsoportjának tagjai voltak. Célkitőzésüket, a forradalmi események megyei visszhangjának és ezen keresztül is a helyi politikai változások eseménytörténetének bemutatását a kiadványsorozat gazdaságos szerkesztésével és a bemutatott anyaghoz főzött megjegyzésekkel, bevezetı tanulmányokkal megfelelı, az ismeretterjesztésnél magasabb szinten értek el. Az elsı kötet az oroszországi forradalmi események helyi hatását mutatja be. Elsısorban a politikai gondolkodás megváltozására, tehát az orosz forradalmak szellemi hatásának bemutatására fordít nagy figyelmet a kötet szerkesztése, a korszak (1917–1918) helyi eseményeinek bemutatását a következı kötetre hagyja. Nagyon helyesen nemcsak a baloldali lapok, hanem a reakció lapjainak (Dunántúli Hírlap, Soproni Napló) anyagából is válogat, ezzel több oldalról világítja meg, nagyobb súllyal hangoztatja a politikai változások jelentıségét. Véleményünk szerint ehhez az anyaghoz bátrabban is nyúlhattak volna, a korszak reakciós lapjaiban a bemutatottnál nagyobb lehetıség rejlik a forradalmak hatásának lemérésére. A kötet szerkezeti beosztása jobb híján az SzKP történetében található, a forradalom eseménytörténetét követı beosztást kölcsönzi, így az események visszhangjának bemutatása maradéktalanul sikeres. A helyi politikai mozgalmak közül a béke követelését hangsúlyozza a kötet, s ez a tény a korszak történetének biztos ismeretérıl tanúskodik. A második kötet („Friss szelek fújnak…”) a magyarországi forradalmi válság kialakulásának, a polgári demokratikus forradalom idıszakának helyi visszhangjával és eseménytörténetével foglalkozik. Tudományos teljességgel mutatja be a gyıri munkásmozgalom történetének rendkívül fontos, felfelé ívelı szakaszát. Helytörténeti szempontból, úgy érezzük, e kötet gyıri része a legértékesebb. Ugyanakkor sajnálatosan a Sopron megyei rész teljesen értéktelen. Az általános nemzeti történetet és a Gyır megyei helytörténetet kitőnıen bemutató, részletesen tárgyaló kötetben mindössze három soproni újságcikket találunk, ezek közül az egyik egy mindenütt ismert országos rendeletnek Sopronban megjelent szövege. (A hiányosságot a szerkesztés vagy a feltáró munka rovására írjuk?) Tény, hogy országos jelentıségő és a soproninál nagyobb súlyú a gyıri munkásmozgalom ebben az idıszakban, azonban a Sopron környéki megmozdulások és Sopron megye sajátos viszonyainak bemutatása nélkül hiányos a kötetben kialakult történelmi kép, s ez az egyébként kitőnı Gyır megyei helytörténeti feldolgozás értékét is rontja. A kötet végén közölt jegyzékbıl tudjuk, hogy a kötet anyagának összeállításánál egyetlen soproni lap, a Sopronvármegye cikkeit vették figyelembe. Hiányzik a felsorolásból, így a közölt anyagból is a reakció lapja, a Soproni Hírlap, az MSzDP megyei szervezete és a soproni munkástanács lapja, a Munkástanács, a Soproni Tükör (kommunista hetilap 1919 februárjában) és a diákszervezet lapja, A Diák. Egyetlen lap 85

három cikkébıl természetesen nem értesülhetünk a soproni munkástanács nagyon sokoldalú és jelentıs munkájáról, a reakció hatalmi törekvéseirıl és ezek meghiúsításáról, a soproni kommunisták és a kommunista diákok mozgalmáról vagy a vasgyárak 1919. március eleji szocializálásáról sem. Mellesleg megjegyezzük, hogy a korszak soproni sajtója sajtótörténeti szempontból is többet érdemelt volna. Munka közben tökélesedik a 285módszer. A harmadik kötet, a kétrészes „Történelmet csinálunk…” szerkesztése a legsikerültebb. S ez nem a terjedelem adta nagyobb lehetıségek hatása, hiszen a bemutatandó anyag is jóval nagyobb, mint az elızı köteteknél. A Tanácsköztársaság helyi történetét az akkori közélet fontos területeinek felosztásában tárgyalja a közölt anyag. Egymás mellett szerepel a három megye hasonló jellegő anyaga, így kitőnı lehetıség nyílik a közös törvényszerőségek és a különös estek kitapintására. Ez a kötet híven és részletesen ismerteti a Tanácsköztársaság helytörténetét, s valóban tudományos értékő forrásközlés lehetne, ha a szerkesztık kicsit jobban odafigyeltek volna. A kötetek ugyanis természetszerően nem tartalmazhatnak teljes újságcikkeket, csak az egyes cikkek lényeges részeit. Így történhetett, hogy – különösen a soproni cikkeknél – az egyes közlemények politikai lényegére összpontosítva kimaradtak azok a konkrét helytörténeti adatok, amelyek közlése forrásértékővé tette volna a kötetet. Pernesz Gyula bevezetı tanulmánya, mint a többi kötetek tanulmányai is, nagyon helyesen a bemutatott anyag ismertetésére a fontosabb vonatkozások kiemelésére összpontosít. A tanulmány levonja a közlemények tanulságait, így a helytörténet nagyon értékes összefoglalása, vázlata lesz. Sajnos a tanulmányok nyelvi stílusa nem haladja meg a megszokott történelmi szakirodalmi stílust – pedig Pernesz Gyulát sokkal kitőnıbb stilisztának ismerjük. Végezetül néhány kiegészítés a kötetek kitőnı, részletes (még Petıfire is kiterjedı) jegyzeteihez: Faragó Géza alezredes 1918–19-ben a soproni katonatanács elnöke volt. Zsombor Géza 1918–19-ben nem Sopron megye, hanem a megszervezés alatt lévı nyugat-magyarországi német kerület kormánybiztosa, majd kormányzója volt. Berczeller Adolf a soproni direktórium elnöke volt. Fischl László népjóléti biztos. Richly Rezsı nem egyszerő újságíró, hanem a Soproni Vörös Újság szerkesztıje és propagandabiztos volt. Szalay, a Bécs fölött röplapokat szórt repülı utóneve: István. Telegdi Pál a KIMSz Sopron megyei, majd nyugatdunántúli vezetıje. Várady agitátor utóneve: Hermann. A pulyai járás politikai biztosa volt. Wellesz Jenı közellátási biztos. A jegyzetanyagnak még több kisebb hiányossága is talán abból adódhatott, hogy a harmadik kötet szerkesztése sem vett figyelembe olyan fontos soproni lapokat, mint a Soproni Munkástanács és A Nyugatmagyarországi Ifjú Proletár. Környei Attila 1970. XXIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM / SOPRONI KÖNYVESPOLC / Gábor Sándorné: Ausztria és a Magyarországi Tanácsköztársaság. Akadémiai Kiadó, Budapest. 1969, 301 l.

86

Gábor Sándorné: Ausztria és a Magyarországi Tanácsköztársaság. Akadémiai Kiadó, Budapest. 1969, 301 l. A könyv nemcsak Német-Ausztria és a Magyar Tanácsköztársaság kapcsolatait ismerteti, hanem a magyar szempontból tanulságos ausztriai belsı eseményeket is. Talán valamivel többet foglalkozhatott volna a karintiai eseményekkel, éspedig összefüggésben a magyar vörös hadsereg déli frontjával. A szerzı az események ismertetését voltaképpen 1918 októberétıl kezdi, megemlítve, hogy a következı hónapban Lenin, Szverdlov és Kamenyev a szovjet kormány nevében szocialista államok szövetségének létrehozására hívta fel a felbomlott monarchia népeit. Ugyanakkor alakult meg Német-Ausztria Kommunista Pártja, amely Friedrich Adlernek ajánlotta fel a vezetést, de elutasító választ kapott. Mivel a kommunisták a parlamenti választásokat bojkottálták, nem is nyertek tért a tömegek között. Ugyanakkor az ı befolyásuk alatt állott a 41. Volkswehr-zászlóalj, amely a novemberi napok vörös gárdájából alakult. A szociáldemokrácia Arbeiterwehr néven ekkor kezdte megvetni a Schutzbund alapjait, a Heimwehr gondolata viszont a karintiai és stájerországi helyi harcok idején született meg. Az antant 1919 március végén oldotta fel az Ausztria-ellenes gazdasági blokádot, sıt a legyızött országok közül is elsısorban Ausztriával törıdött legjobban (úgyszintén az Egyesült Államok is). Nem volt érdekük, hogy a világforradalom elsı fázisa 286a legyızött országokban valósuljon meg. A Magyar Tanácsköztársaság számára viszont elınyös lett volna, ha Ausztriában is kikiáltják a proletárdiktatúrát. Ez azonban – az akkori osztrák bel- és külpolitikai helyzet ismeretében – csak Bécsben, a bécsújhelyi és felsı-stájerországi ipari körzetben valósult volna meg. Bauerék nem alaptalanul aggódtak, hogy egy osztrák szovjetállam a müncheninek sorsára jutna. A békekonferencia okult a magyarországi eseményeken és népszavazást engedélyezett Karintiában, habár a jugoszlávok 1919. június 6-án elfoglalták Klágenfurtot. A június 15-i bécsi kommunista forradalmi kísérlet történetének újabban feltárt adalékai megengedik azt a feltevést, hogy a magyar vörös hadsereg Garam-menti frontján az V. hadtest felvonulása politikai okokból történt. Ugyancsak figyelemre méltók az osztrák jobboldali körök és a magyar ellenforradalmárok kapcsolataira vonatkozó, Magyarországon eddig ismeretlen adatok. Helyeseljük, hogy nem zárja le a könyvet 1919. augusztus 1-ével, ami a Magyar Tanácsköztársaság történetével foglalkozók nagy részének szokása, hanem vázlatosan követi az eseményeket 1922. augusztus 18-ig. Magunk részérıl csak két személlyel kapcsolatban teszünk észrevételeket: Ernst Beer, az osztrák kormány Párizsba küldött nyugat-magyarországi szakértıje nem volt burgenlandi, hanem erdélyi (besztercei) szász, a bankgassei puccsban résztvett Slavik alezredes pedig 1921 ıszén (Ádám T. István könyve szerint) osztrák szabadcsapatot szervezett Burgenland birtokbavételére. Vicclapba való téma, hogy a magyar vörös hadseregben szolgált osztrák katonák a budapesti ellenforradalmi puccs gyızelme után kaptak leszerelési illetéket a bécsi magyar követségtıl. Ezt annak idején Kerecseny János is megírta azzal, hogy ezért az Arbeiterzeitung köszönetet is mondott a magyar követségnek. A könyv jelentıségét emeli, hogy a szerzı már használhatta az 1967-ben felszabadított osztrák levéltári anyagot. Nyomtatott forrásai közül a Cunninghame–Montgomery-féle memoárok a legérdekesebbek: ezeket érdemes volna magyarul is kiadni. 87

Fogarassy László 1970. XXIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM / SOPRONI KÖNYVESPOLC / Festschrift für Heinrich Kunnert. Burgenlandische Forschungen, hg. vom Burgenländischen Landesarchiv. Sonderhert II. Eisenstadt 1969. 8°. 207 lap.

Festschrift für Heinrich Kunnert. Burgenlandische Forschungen, hg. vom Burgenländischen Landesarchiv. Sonderhert II. Eisenstadt 1969. 8°. 207 lap. A burgenlandi tartományi levéltár „Burgenländische Forschungen” címő tudományos kiadványsorozatában eddig 58 füzet és 2 különszám jelent meg. A második különszám a tartományi levéltár és könyvtár nyugalmazott vezetıjének, jelenleg a leobeni Bányászati Fıiskolán a bányászattörténet elıadójának 65. születésnapjára megjelent emlékkönyv. Az emlékkönyvet Fred Sinowatz köszöntése vezeti be. Elsı tanulmánya (Franz Probst) az ünnepelt munkásságát méltatja, az utolsó (Karl Semmelweis) irodalmi munkásságának könyvészeti adatait állítja össze. Paul Schubert (175–182) a fényképészetnek a muzeológiában való alkalmazását, Franz Sauerzopf Borostyánkı-Rohonz hegyvidékének természetvédelmi kérdéseit (136–141), Hanns Schmid az ásványvizek felhasználásának tudományos elıfeltételeit (170–174) tárgyalja. Mindhárom tanulmány tanulságai nálunk is megszívlelendık, hiszen nálunk is aktuális és még nem megnyugtatóan megoldott kérdéseket vetnek fel. A többi 9 tanulmány Burgenland területén végzett régészeti és történeti kutatásokat ismertet. Alois J. Ohrenberger és Kazimierz Bielenin (79–95) az ıskori és korai középkori vaskohászat emlékeinek feltárásáról tájékoztat és értékesen egészíti ki a korábban Sopronban mőködött Nováki Gyulának a nyugat-magyarországi ıskohászatról ugyancsak a „Burgenländische Forschungen” sorozatában 1966-ban megjelent tanulmányát. Peter Krajasich a kismartoni tartományi múzeum középkori kardjait írja le (74–78). Harald Prickler az Alsólászló (Unterloisdorf) és Répcekethely (Mannersdorf) között 1962-ben feltárt vár („Tabor”) birtoktörténetét ismerteti és közli 1546-ból származó alaprajzi vázlatát, amely egyúttal a legrégibb a középkori Nyugat-Magyarország várairól készült ilyen rajzok közül (114–135). A vár és a hozzátartozó birtok tulajdonosai között találjuk Jurisics Miklóst, aki birtokát többek között Haller Farkas és Preysal Péter soproni polgárok egykori (1522., 1545. évi) répcekethelyi, ill. alsólászlói malmával egészítette ki. Pricklernek a bécsi udvari kamarai levéltárból közölt két adata számunkra azért is fontos, mert Haller Farkasról eddig keveset tudtunk: 1511-ben két 287szılıt, 1512-ben a Szt. György utcában házat szerez, 1522-ben mint tanácsos tanúskodik egy nürnbergi nagykereskedı megbízottjának és soproni adósának ügyében. Különben semmi adójegyzékben nem szerepel, csak özvegye tőnik fel az 1527. éviben, még mindig a Szt. György utcai házban. Ezért gondolunk arra, hogy Haller Farkas a neves nürnbergi kereskedıcsaládnak volt tagja, amelynek egy budai ágát már ismerjük (Kubinyi, Andreas: Die Nürnberger Haller in Ofen. Mitteilungen des Vereins für Geschichte der Stadt Nürnberg 1963–1964, 80–128). Távolléte alatt soproni házában más adózik: így nem lehetetlen, hogy azonos azzal a Wolfgang Hallerral, aki a bécsújhelyi Funck-cég, ill. a Fuggerek szolgálatában állott (vö. Pickl, Othmar: Das ölteste Geschöftsbuch Österreichs. Graz, 1966). Soproni szempontból ugyancsak tanulságos Clara Prickler tanulmánya (96–113), amely az Esterházyak fraknói és budapesti levéltárából közöl történeti néprajzi adatokat a XVII. századi nyugat-magyarországi (burgenlandi) búcsúkkal és lövészversenyekkel kapcsolatos szokásokról. Az 1600-as évek elején írt soproni Faut-krónika 1597-bıl említ Sopronban lövészversenyt (freyschiessen), leírja a vele kapcsolatos szokásokat, sıt megemlíti, hogy Linzbıl két rigmusszerzı mesterdalnok (Prütschemeister) is érkezett, akik a lövészversenyt versben is megörökítették. 88

Ilyen lövészversenyekre nyilván már korábban is sor került, hiszen a polgárság fegyverfogható részének a városvédelem céljára állandóan gyakorolnia kellett magát. Az 1526. és az 1532. évi mustrajegyzékekbıl pontosan tudjuk, ki milyen fegyverekkel rendelkezett e célra. Az 1848 utáni úrbéri rendezés nyugat-magyarországi (burgenlandi) végrehajtásával foglalkozik Hans Seedoch (183–196); a Szociáldemokrata Párt nyugat-magyarországi szervezeteinek (köztük a soproninak) Burgenland elcsatolása idején, pontosan 1918–1922-ig betöltött szerepével Gerald Schlag (142–169): mindkét tanulmány közelrıl érinti helytörténeti kutatásunkat. August Ernst Burgenland tartományi önállóságának a náci uralom alatti megszüntetését vizsgálja (40–53). Nem helytörténeti, hanem országos történeti vonatkozású Otto Guglia „Das Ministerium für Landeskultur und Bergwesen 1848–1853” címő tanulmánya, amelynek ugyancsak számos magyarországi vonatkozása van. Mollay Károly 1970. XXIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM / SOPRONI KÖNYVESPOLC / Scheiber Sándor (szerk.): Magyar-zsidó Oklevéltár. XII. kötet. 1414–1478. Budapest, 1969. 8°. 548 lap + 2 hasonmás.

Scheiber Sándor (szerk.): Magyar-zsidó Oklevéltár. XII. kötet. 1414–1478. Budapest, 1969. 8°. 548 lap + 2 hasonmás. A „Magyar-zsidó Oklevéltár” új sorozatának egyes kötetei szinte évenként jelennek meg. A XI. kötetet, amely 1968-ban látott napvilágot, folyóiratunkban tavaly ismertettük (SSz. 1969, 191). Ez a tizenkettedik kötet Házi Jenı, Kubinyi András, Pataki János, Tardy Lajos és Zsoldos Jenı közremőködésével készült. A kötet szerkesztıje Kecskeméti Ármin (1874–1944) makói rabbi történettudományi munkásságát méltatja a bevezetés elsı tanulmányában (5–18. lapok). A másodikban Kubinyi András „Spanyol zsidók a középkori Budán” címmel ír (19–26. lapok), értékesen egészítve ki az ún. spanyol-zsidó nyelvet (szpaniol) beszélı magyarországi zsidókra (Sephardim) vonatkozó eddigi ismereteinket (vö. Büchler Sándor: Mahler-Emlékkönyv. Bp., 1937, 406–414; Mollay: SSz. 1962, 93). A bevezetés harmadik tanulmányát (Izsák zsidó orvos a perzsiai uralkodó és Corvin Mátyás összekötıje a törökellenes világliga megszervezésében” 27–44, lapok) Tardy Lajos írta. A második és a harmadik tanulmánnyal kapcsolatos okleveles, ill. elbeszélı forrásokat az oklevéltár közli. A kötet zöme Házi Jenı győjtésébıl származik, aki ezúttal Sopron város és vármegye levéltárán kívül a Szombathelyi Állami Levéltár és a Fıvárosi Levéltár anyagának közlését folytatja. A kötet tehát az ország egész területére kiterjed, mégis elsısorban Sopron és Vas vármegyékre, továbbá Buda és Pest, valamint Gyır és Pozsony városokra. E helyen meg kell említenünk azokat a Sopron vármegyei helységeket, amelyekre nézve a kutató adatokat találhat a kötetben. Ezek: Alsólászló (ma: Unterloisdorf Burgenlandban), Ágfalva, Beled, Bük, Cirák, Csorna, Dénesfa, Ebergıc, Egyed, Felszopor, Fertırákos (Sopronrákos címszónál), Fertıszentmiklós, Fraknó (Forchtenstein), Gyülevíz, Horpács, Kabold (Kobersdorf), Kapuvár, Kastélyosmalom, Kelénpatak (Klingenbach), Kisboldogasszony (Frauenhaid), Kismarton (Eisenstadt), Köpcsény (Kittsee), Kıhalom, Lajtaújfalu (Neufeld), Lakompak (Lackenbach), Lozs, 288Meggyes (Mörbisch), Mihályi, Nagyhıflány (Grosshöflein), Nagyvág, Nemeskér, Petıháza, Répcemicske (Strebersdorf), Répcevis, Salamonfalva (Salmannsdorf), Sopron, Soronnyék (Neckenmarkt), Szarvkı (Hornstein), Szárazvám (Müllendorf) Szécseny, Szilsárkány, Und, Vadosfa, Vásárosfalu, Vimpác (Wimpassing) és Zemenye (Zemendorf). E felsorolás egymagában már érzékelteti a kötet gazdagságát. Ehhez még hozzávehetjük, hogy szerepelnek már az újonnan betelepített Buda-környéki falvak (Borosjenı, 89

Üröm, Vörösvár, Zsámbék) is. A helytörténeti kutatók itt értékes útbaigazítást kapnak. A tárgytörténet és a nyelvtörténet kutatóját a név- és tárgymutató igazítja el. Latin, magyar, német és jiddis szövegek váltogatják egymást a kötetben, az utóbbiakra a tárgymutató nem tér ki (22., 25., 31., 44., 45., 50., 58., 61., 62., 149., 179., 200., 213. sz.). Az 567. sz. iratot is nyilván nem héber nyelvő, hanem héber írású, tehát jiddis nyelvő iratról másolták. A tárgymutatóból hiányzó címszók: doktori értekezés (211/2.); eskü (2/10.); evangélium (2/10.); forspont (32.); mértékek, mint kila (117.), köböl (2/10.), pint (2/10.); özvegység (2/10.); polgárjog (2/10.); zsidók összeírása (157., 162., 177., 224., 232. sz.). A gazdag tartalomból néhány tanulságos példát emelünk ki. A 66. sz. szombathelyi magyar nyelvő tanácsjegyzıkönyv 1711-bıl közli a roncsli ’hátikosár’ szót, amelyet a Nyelvtörténeti Szótár csak roncsika ’Gefäss’ alakban ismer. A 164. sz. Pest vármegyei közgyőlési jegyzıkönyv kérdés és felelet formájában latinul közöl egy nyilván németbıl fordított 1727. évi kihallgatási jegyzıkönyvet, amely a korabeli beszélt latin nyelv tanulságos emléke. A 269. sz., 1741. évi ingósági leltár betekintést nyújt egy soproni polgárasszony otthonába. A 213. sz., 1735. évi Sopron vármegyei bírósági iratokból ismerjük meg Répcevis német Halss~Heills nevének eddigi legkorábbi adatát. A kötetet sokféle kutató forgathatja majd haszonnal. Mollay Károly 1970. XXIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM / SOPRONI KÖNYVESPOLC / Scheiber Sándor (szerk.): Magyar-zsidó Oklevéltár. XII. kötet. 1414–1478. Budapest, 1969. 8°. 548 lap + 2 hasonmás. / Buzás, Josef: Kanonische Visitationen der Diözese Raab aus dem 17. Jahrhundert. IV. Teil (Burgenländische Forschungen Heft 55). Eisenstadt, 1969. 8°. 466 lap.

Buzás, Josef: Kanonische Visitationen der Diözese Raab aus dem 17. Jahrhundert. IV. Teil (Burgenländische Forschungen Heft 55). Eisenstadt, 1969. 8°. 466 lap. Buzás József 1966-tól kezdve évenként egy-egy kötetben adta közre a fenti sorozatban a gyıri egyházmegye legrégibb, XVII. századi egyházlátogatási jegyzıkönyveit. E jegyzıkönyvek jelentısége abban áll, hogy minden település egyházának állapotát és felszerelését, iskolájának helyzetét, papjának és iskolamesterének mőködésére vonatkozó adatokat közlik, ezenkívül feljegyzik a helyrajzi neveket, különösen dőlıneveket, amelyekre sokszor nincsenek korábbi adataink. A most megjelent kötet a soproni fıesperesség 1680., 1685. és 1696. évi, a mosoni fıesperesség 1696. évi és a locsmándi fıesperesség 1697. évi egyházlátogatási jegyzıkönyvének szövegét közli Harald Prickler által készített név- és helymutatóval együtt. Tárgymutató a kötethez sajnos nem készült, pedig ez lett volna a kötet legnagyobb értéke, ez tárta volna fel legértékesebb anyagát a kutatók számára. Hiszen a jegyzıkönyv nemcsak a templomoknak a mővészettörténész számára fontos kincseit és felszerelési tárgyait sorolja fel és írja le, gyakran elég részletesen, hanem egyéb, más kutató által is felhasználható mővelıdéstörténeti adatot tartalmaz. Így például a Sopron melletti Bánfalva papjának járandóságai között 1 mérı gesztenyét (castanearum metretam numero 1) említ az 1680. évi jegyzıkönyv, ami a Sopron környéki gesztenyéseknek már korábban tárgyalt jelentıségét példázza. Fontosak e jegyzıkönyvek nyelvtörténeti adatai is, mivel a jegyzıkönyv írója nem tudott németül, legalábbis nem ismerte a helyi nyelvjárásokat és ezért a neveket csak hallás után, csaknem fonetikusan jegyezte fel, ami a nyelvjárástörténész számára nélkülözhetetlen adatokat jelent (Ogendorff ’Agendorf’, azaz Ágfalva stb.). A nyelvész számára fontosak a települések lakóinak nyelvére vonatkozó adatok, de fontosak a latin szövegben elszórtan, a tulajdonneveken kívül felbukkanó közszók is, fıleg ha azóta kivesztek (pl. letst Urlauff ’halotti beszéd’ stb.). Tanulságos a horvát anyanyelvő 90

papok és tanítók elterjedése nemcsak a horvátok, hanem a magyarok és a németek által lakott községekben is. A helytörténeti kutatás e jegyzıkönyvek közzétételével értékes forrásokat kapott olyan korból, amelybıl eddig kevés jelent meg nyomtatásban. A magyar és az osztrák kutatók hálásak lehetnek e négy kötet megjelentetéséért. Mollay Károly

91

Végjegyzet 1 (Megjegyzés - Popup) Pár szó Sopron szépségeirıl (1917); Soproni és megyei származású festık (1918); Sopronmegyei képírókról.

2 (Megjegyzés - Popup) Burgenland, Deutsch-ungarische Heimatblätter, Mitteilungen des Burgenländischen Heimatschutzvereines, Burgenländische Heimatblätter stb.

3 (Megjegyzés - Popup) Die Sammeltätigkeit in Eisenstadt bis 1838 (Eisenstadt, 1966).

4 (Megjegyzés - Popup) Canova magyar mecénásai. Magyar Mővészet 1925, 130. ll.; Klieber József szobrász és a soproni régi kaszinó oromzata. SSz. 1942, 114–125.

5 (Megjegyzés - Popup) Soproni ötvösök a XV–XIX. században. Sopron, 1931; Eine Zeichnung zu einem Oedenburger Goldschmiede. Meisterstück aus dem Jahre 1588. Acta Historiae Artium 1958, 139–142.

6 (Megjegyzés - Popup) A nyugatmagyarországi barokk szobrászat problémái. MTA II. Osztályának Közleményei. 1951, 91–102; Beiträge zu den mitteleuropäischen Darstellungen des Todes des Hl. Franz Xaver im 17. und 18. Jahrhundert. Acta Historiae Artium 1969, 293–301.

7 (Megjegyzés - Popup) Csatkai–Frey: Die Denkmäler des politischen Bezirkes Eisenstadt und der freien Städte Eisenstadt und Rust. Österreichische Kunsttopographie XXIV. Wien, 1932.

8 (Megjegyzés - Popup) Régi soproni házak, régi soproni családok. Sopron, 1936; Idegenek a régi Sopronról. Sopron, 1938; Három klasszicista építész. SSz. 1942; Sopron, az élı múzeum. Vándortőz 1947; Parasztházak leltárai a Széchényiek uradalmaiból. Néprajzi Közlemények 1957, 1–2. szám; A magyar mővészettörténeti helyrajz történetéhez. Mővészettörténeti Értesítı 1960, 1. szám stb.

9 (Megjegyzés - Popup) Sopron és környéke mőemlékei. Bp., 1953; II. kiadás 1956.

10 (Megjegyzés - Popup) A régi soproni ónöntık. Történetírás 1937, 24. ll.; Mővész szerzetesek és iparmővészek a 17–18. 92

században. SSz. 1938, 337. ll.; Soproni iparosok. SSz. 1938, 100. ll.; Adatok a soproni grafika történetéhez. SSz. 1942, 308; Dorfmeister István festı fiai. Mővészettörténeti Értesítı 1960, 1. szám; A magyar quodlibet. Arrabona 1965; Adalékok a soproni barokk festészethez. SSz. 1968, 1. szám; Jonas Drentwett in Sopron (Oedenburg). Mitteilungen der Österreichischen Galerie XIII. 1969, No. 57, 3–15; Kozina Sándor, elfelejtett magyar biedermeier festı. Mővészettörténeti Értesítı XIX 1970, 24–40.

11 (Megjegyzés - Popup) Altomonte és Schaller István szerepe a soproni barokk festészetben. Mővészettörténeti Értesítı 1952; Steinacker Károly soproni biedermeier festı uo. 1953; Sterio Károly elfeledett festı tevékenysége a Jászkunságban. Jászkunság 1962; Adalékok a soproni barokk festészethez. SSz. 1968.

12 (Megjegyzés - Popup) Ödenburger Intelligenz und Anzeige Blatt 1858. 9. szám. A tanács rendelete 1857. február 7-én kelt, de már 1836-ban eltiltották a rúdon függı cégéreket a belvárosban, a Várkerületen, Ógabona téren. Magyar, Ezüst, Szt. Lélek, Hátsó, Újteleki utcában és a Hosszúsoron. A többi utcában megmaradhatnak, de újnak alkalmazása tilos.

13 (Megjegyzés - Popup) Gronau: Wien, wie es war. Wien, 1934.

14 (Megjegyzés - Popup) A Fekete elefánt, egyáltalában az elefántos cégér igen kedvelt volt és gyarmatáruk eladására keltette fel a figyelmet. Pécsett még ma is van ilyen cégér.

15 (Megjegyzés - Popup) Az utolsó tulajdonos, Karner Lajos, magas korban halt meg 1945 után. Tıle számos adatot szereztem.

16 (Megjegyzés - Popup) Mikor a boltot Hackstock Károly vette át, saját cégérét, a vashorgonyt rászereltette a vasember talpazatára. A második világháború alatt azonban ez a horgony elkallódott.

17 (Megjegyzés - Popup) Vö. a 6. számú jegyzettel.

18 (Megjegyzés - Popup) Vörös rák: gyakran patika címer, így Bécsben is.

19 (Megjegyzés - Popup) Csallány Dezsı: A bizánci fémmővesség emlékei. Antik tanulmányok 1954, 101–128, fıleg 114–17; I. Erdélyi: Die Kunst der Awaren, Budapest, 1966. 26–30, 35–37.

93

20 (Megjegyzés - Popup) E. Jonás: Monnaies du temps des Avares es Hongrie. Demareteion I, 1935, 130–136; D. Csallány: Acta Arch. Hung. II, 1952, 231–250; L. Huszár: Das Münzmaterial in den Funden der Völkerwanderungszeit im mittleren Donaubecken. Acta Arch. Hung. V, 1955, 61–109. A bizánci utánzatok: 307. sz.: Herakleios (610–640); 308. sz.: IV. Konst. Pogonatos (668–685); 382. sz., 401. sz.: IV. Konst. Pogonatos – Csallány a bolgárok Duna melléki államalapításával hozza kapcsolatba a bizánci pénzek beáramlásának megszőnését Konst. Pogonatos után. Fehér Géza meggyızıen mutatta ki, hogy az avar-bizánci kereskedelem útjai nem kerültek bolgár kézre, s ezért az áruk továbbra is szabadon áramolhattak az avarokhoz (Avar-bizánci kapcsolatok és a bolgár államalapítás: Arch. Értesítı LXXXII, 1955, 45–47). Ennek ellenére bekövetkezett az avar-bizánci kapcsolatok meglazulása. Az avarságot új hatások érték, melyeknek hellén öröksége már nem vall közvetlen bizánci forrásra.

21 (Megjegyzés - Popup) P. Váczy: Les racines byzantines du christianisme hongrois. Nouvelle Revue de Hongrie XXXIV, 1941, 99–108. A kérdés megérett új tárgyalásra.

22 (Megjegyzés - Popup) Bizáncban és Közel-Keleten még egyéb kehelytípusok is használatban voltak, de ezek nem terjedtek el az avar világban. Gondolunk a kétfüles kelyhekre, melyek korábban Nyugaton is el lehettek terjedve, valamint az igen öblös, tálszerő kelyhekre, amilyeneket ismerünk az írországi Ardagh-ból, a cornwalli Trewhiddle-bıl, Hexham-ból (Northumberland), valamint Ibéria Silos kolostorából. Ez utóbbiak dombszerő talpon állnak, nodusszal vagy anélkül, csılábbal (erre vö. V. H. Elbern alapos összefoglalását: Der eucharistische Kelch im frühen Mittelalter. Zeitschrift d. deutschen Vereins f. Kunstwissenschaft XVII, 1963, 23 kk., 34 kk.; 21. kk., 41. kk., 48.) Az említett angolszász, ír és ibér öblös kelyhek rokonságban állnak kopt edényekkel, ezek pedig közép-ázsiai práhuzamokat mutatnak (vö. I. Erdélyi: Die Kunst der Awaren: 2. sz. ábra, egy VI. századi falfestményrıl). E csoportba kell sorolnunk a Martinovka-i (Dnyeper-vidék) edényformájú kelyhet is. (N. Fettich: Archäologische Studien zur Gesch. der späthunnischen Mitellkunst. Budapest, 1951, XXIII. 2. tábla). Ebbıl is látható, hogy az avarok a Duna mellékén kikerültek Ázsia – beleértve Kisázsia – hatása alól.

23 (Megjegyzés - Popup) N. Fettich: Archäologische Studien 109 kk. Datálása korai.

24 (Megjegyzés - Popup) Csallány Dezsı: Kora-avarkori edények Magyarországon (Dolgozatok. XVI). Szeged, 1940, 131 kk.; Gy. László: Études archéologiques sur l’histoire de la société des Avars. Budapest, 1955, 22, 44 (Kis-Kırös–Vágóhíd), 227, (Bócsa), 253 (Tépe), 279 (Malaja Perescsepina), I. és XLII. tábla. Vö. még László Gy.: A tépei lelet. Arch. Ért. 1940, 77–90; L. Matzulewitsch: Byzantinische Antike. Berlin 1929, 109–111.

94

25 (Megjegyzés - Popup) B. Svoboda: Poklad byzantského kovotepce v. Zemianském Vrbovku (Der Verwahrfund eines byzantinischen Meisters im Zemiansky Vrbovok). Památky Archeologické XLIV, 1953. A leletet a turócszentmártoni (Turciansky Sv. Martin) a Szlovák Nemzeti Múzeumban ırzik.

26 (Megjegyzés - Popup) Csallány: Kora-avarkori edények 131 kk. – A Tihanyi téri két ezüstkehelyre: László Gy.: Budapest a népvándorlás korában (Budapest története I/2). Budapest, 1942, 789. – A Zelovce-i kehelyre: Z. Cilinská: Vcasnostredoveké pohrebisko v Zelovciach (Archeologické rozhledy XIX, 1967, 674). A kehely (222. ábra) a VII–VIII. században használt temetı 257. sírjából került elı. A lelıhely, Zsély (Zelovce) nem messze fekszik Nemesvarbóktól. (Zemiansky Vrbovok) az Ipoly középsı szakaszán. Az adatot Cs. Sós Ágnes szívességének köszönhetem.

27 (Megjegyzés - Popup) N. Mavrodinov: Le trésor protobulgare de Nagyszentmiklós, Budapest 1943, 19, XXXVI. tábla.

28 (Megjegyzés - Popup) V. H. Elbern a korai kelyhek katalógusában (Der eucharistische Kelch. Kat. Nr. 30) ezeket írja: „Der lange in amerikanischem Privatbesitz befindliche Kelch entstammt der gleichen Kunstlandschaft wie der Tassilokelch”. Ez így aligha helyes. Bella Lajos szerint a kehely Paur Iván győjteményével együtt jutott a soproni múzeum birtokába. Paur Iván 1881-ben kapta lovag Carstanjen Gusztávtól, aki viszont 1879-ben szerezte (A sopronmegyei múzeum néhány érdekesebb tárgya: A sopron-megyei régészeti társulat második évkönyve 1891. Sopron 1892, 46–50. Közölve elıbb: Arch. Ért. X, 1890.).

29 (Megjegyzés - Popup) A magyar történeti ötvösmő-kiállítás lajstroma. 1884. február 17. Budapest, II. rész 109: „Scindpald kelyhe… Kiállítja Paur Iván”.

30 (Megjegyzés - Popup) A XVIII. sz. végén az Ikva Petıháza mellett folyt ugyan el, de Szergény és Süttör – akkor Söjtör – között veszett el a Hanságban. A magasabban fekvı Sarródot, hol 1956-ban avar sírokat tárt fel Nováki Gyula, félszigetként nyaldosta a víz. (L. Görög, Magyar Átlás. Viennae, 1802, XV. tábla, mely XVIII. sz. végi felvétel alapján készült). Szergényt egy 1373. évi oklevél iuxta aquam Fertew említi (Csánki: Magyarország tört. földr. III, 632). Eszerint a régi vízállást Sarród és Szergény közt kell elképzelnünk. Amikor a kelyhet 1879-ben vízszabályozás alkalmával megtalálták, az Ikva Petıháza falutól körülbelül 5 km távolságra érte a Hanságot. Erre vö. Gönczy P.: Magyarország kézi atlasza. Budapest é. n.

31 (Megjegyzés - Popup) Kelyhünket az újabb irodalom mint petıházi leletet tartja számon (V. H. Elbern: Der eucharistische Kelch. Kat. Nr. 30; H. Schnell: Bayerische Frömmigkeit. Kult u. Kunst in 14 Jahrhunderten. München (Zürich, 1965, XXV. t., 28. l.; J. Werners Zum Cundpald-Kelch von Petıháza. Jahrbuch des 95

Römisch-Germanischen Zentralmuseums Mainz XIII, 1966, Mainz, 1968, 265–275).

32 (Megjegyzés - Popup) Bella i. m. 60. Hogy valóban nem a cukorgyár alapozása alkalmával találtak rá a kehelyre, mutatja Ikvai Nándor beszámolója is a lelet körülményeirıl, melyet Bóna István közöl (Cundpald fecit. A petıházi kehely és a frank térítés kezdetei a Dunántúlon. SSz. XVIII, 1964, 232–33.). Eszerint a kehely az Ikva Süttör felıli oldalán került elı a folyóból a meder szabályozásakor.

33 (Megjegyzés - Popup) A Trewhiddle-i kehely három részét is nitszögek tartják össze (V. H. Elbern: Der eucharistische Kelch. Kat. Nr. 20).

34 (Megjegyzés - Popup) A Tassilo-kehelyre vö. G. Haseloff: Der Tassilokelch. München, 1951; W. Neumüller–K. Holter: Der Codex Millenarius. Linz, 1959, 88 kk.; V. H. Elbern: Der eucharistische Kelch 13 kk., Kat. Nr. 17.; H. Schnell: i. m. VII., XXXV. tábla. – Bóna helyesen mutat rá azokra a lényeges különbségekre, melyek a Cundpald-kelyhet a Tassilo-kehelytıl elválasztják (SSz. 1964, 218, 227 kk.). J. Werner szerint a Cundpald-kehely Mondsee vagy Kremsmünster kolostori mőhelyében készült, ugyanakkor elismeri, hogy mővészi kidolgozás dolgában elmaradt e kultúrközpontok egyéb megnyilvánulásai mögött (i. h. 273 kk.).

35 (Megjegyzés - Popup) J. Werner (i. h. 271) a három vágatú levélkét három szembıl álló szılıfürtnek értelmezi – mondanunk sem kell, teljesen alaptalanul. A szılıbogyókat másképpen ábrázolták, mint Bizáncban, mind latin kultúrterületen. Erre példa: elefántcsont dipthychon (VI. sz. eleje) Muránóból, jelenleg a ravennai Museo Nazionaleban (R. Talbot–Rice: Art of the Byzantine Era. New York, 1963, 7. ábra); márványrelief a velencei San Marco templomnból, XII. sz. (uo. 167 ábra); elefántcsont dipthychon, Tours (?) 800 kör. (A. Goldschmidt: Die Eifenbeinskulpturen aus der Zeit der karolingischen u. sächsischen Kaiser. Berlin, 1914, 178, LXXXIII. tábla); Kells-i evangeliarium Írországból, VIII. sz. eleje (A. Boeckler: Abendländische Miniaturen, Berlin–Leipzig, 1930, 9. sz. tábla). Az ív jobb és bal oldalán kehelyben elhelyezett szılıfürtök láthatók, amelyeknek ábrázolása különbözik a háromvágatú levelekétıl. St. Gallen-ben is találunk példákat: az ún. Folchard-psalterium (860 kör.) egyik lapján jól kivehetı, hogy a festı másképp festette meg a három szem szılıbogyót, mint az ugyanott ábrázolt háromosztatú levélkéket (A. Merton: Die Buchmalerei in St. Gallen. Leipzig, 19232, XXII/1 tábla); evangeliarium (IX. sz. vége): itt is egyazon képen kapjuk a hármasbogyót a háromosztatú levélkével (Merton i. m. XXXVII/1 és XXXVIII/1 táblák). A Trier-i mőhelyben 983 elıtt készült evangeliarium, egykor a párizsi Sainte Chapelle birtokában, jól példázza tételünket. János apostol és evangelista képén három- és hatfürtő szılıtı kúszik az ív külsı bal szélén (A. Goldschmidt: Die deutsche Buchmalerei II. kötet. Firenze/München 1928, XI. tábla). III. Ottó evangeliariuma, Echternach-i munka a 983 és 991 közti idıbıl. Ebbıl közöl Goldschmidt (i. m. II. köt. XLVII. tábla) egy képet, ahol az ív külsı bal oldalán szılıfürtıket és háromrészes levélkét hordoz egy inda.

36 (Megjegyzés - Popup) A vésı anyagot vág ki a felületbıl. Nincs nyoma annak, hogy a Cundpald-kehely mestere az árkolást anyag 96

eltávolításával érte volna el.

37 (Megjegyzés - Popup) Avar tárgyakon is elıfordul, de ritkán, a szalagfonat. Erre vö. Gy. László: Études archéologiques LXVII. tábla (Madaras); I. Erdélyi: Die Kunst der Awaren IV., V., VIII. kép (Homokmégy-Halom, Igar, Környe). A szalagok fordulataiban elhelyezett „szemek”, valamint a szalagon ritmikusan árkolt rovátkák, az erıteljesen kidomborított szélekkel, a fonatokat élettel telítik. A Cundpald-kehely ornamentikája nem ilyen, az az avar mellett „halottnak” tőnik fel. Ugyanilyen „mágikus” hatást kelt a germán és a vele rokon angolszász, ír szalagmustra. Vad szövevény, mely teljesen elüt a Cundpald-kehely széles és merev szalagjaitól. Ezeknek kontinentális, „frank” jellege – miként látni fogjuk – ugyan vitathatatlan, de már a stílus kései idıszakának felel meg. A kontinentális jellegre vö. Bóna (i. n. 223–224) és Werner (Zum Cundpald-Kelch 270 kk.) helyes megállapításait.

38 (Megjegyzés - Popup) „A háromszögbe komponált szalagmintához” – írja Bóna (i. h. 225) – „nem találtam párhuzamot”; Werner pedig annak ellenére, hogy a kehely szalagdíszeit kontinentálisnak tartja, a levélkét – nála „Dreibeerentraube” – kénytelen „insularis”, idegen behatásnak tulajdonítani (i. n. 271–272).

39 (Megjegyzés - Popup) K. Forstner „Die karolingischen Handschriften in den Salzburger Bibliotheken” c. kiadványában (Salzburg, 1962) a 9. sz. ábrán egy p iniciálét közöl, melynek félkörében két helyen is található a kérdéses levélke. Ugyancsak nála az elsı ábrán egy Q iniciálét látunk, mezejében három félköríves levélkével, de a középsı félkör hegyben végzıdik (800 kör., St. Amand kolostorából). A Kremsmünster-i scriptorum Fragm. I/2 A betőjén tört vonal köti össze a két szárat a Cundpald-kehely feliratán szereplı A módjára. Ennek a tört vonalnak folytatása három vágatú levél, a középsı karéj azonban nem körformájú, hanem hosszant nyújtott. Még inkább különbözik a Cundpald levélkedísztıl a Codex Millenarius Q iniciáléján szereplı levéldísz. Három vágatú, de a középsı karéj itt még inkább megnyújtott. Emiatt a levélke nem hozható kapcsolatba a Cundpald-kehely lóhereformájú leveleivel. Pedig ezen a Q iniciálén a levélke valóban háromszöglető szalagkompozícióból nı ki. (Neumüller–Holter i. m. 20, 34. ábra).

40 (Megjegyzés - Popup) A díszek rekeszbe foglalása annak jele, hogy mintául illuminált kézirat szolgált. Bóna összeállította a Cundpald-kelyhen található szalagmintákat, majd összevetette velük VIII. századbeli kódexek festett lapjait (i. h. 224–226). Hasonló módszert követett Werner is (i. h. 269). Az illuminált kéziratokban felfedezett párhuzamok azonban nem sokat bizonyítanak. Ugyanaz a motívum különbözı kéziratcsoportokban is feltőnik, sıt a VIII. századra sem korlátozható. Ennek igazolására a St. Gallen-i kéziratokból két példával szolgálunk. Eltekintve a háromszögbe komponált szalagoktól, Bóna három mustrát különböztet meg, melyeket A, B és C betővel jelöl. Ha nagyon szigorúak vagyunk, nem három, hanem négy mustráról kell beszélnünk, mert a B alatt tulajdonképpen két eltérı mustrát találunk. Nevezük el az A mustrával szomszédos B mustrát B1-nek, akkor a B2-rıl megállapíthatjuk, hogy elıfordul egy St. Gallen-ben Grimald apátsága idején, 850 után, készült kódexben is (Genf, Egyet. Könyvtár, lat. 37a) az I iniciálén, melynek képét Merton kiadványában (i. m. XVIII/1. t.) közli. A kupa száját díszítı C mustrára ugyancsak akad St. Gallen-i párhuzam, éspedig a IX. sz. végérıl. A St. Gallen-i apátsági könyvtár Cod. 562. sz. alatti Vita 97

sancti Galli-je ez szép M iniciálét tartalmaz a 2. könyv elején, amelynek díszítı motívuma egyezik a Cundpald-kehely C szalagfonatával (Merton i. m. XLII/2. tábla).

41 (Megjegyzés - Popup) A vita, mely a Corbie-nak tulajdonított kéziratok körül támadt, nem érinti a korai idıszakot, így az általunk idézett illuminált kéziratokat sem. Csak a Kopasz Károly udvari másoló- és festıiskolájáról állapították meg, hogy nincs köze Corbie-hoz (vö. Boeckler i. m. 10 kk.; O. Homburger: Eine karolingische Schule von Corbie. Karolingische u. Ottonische Kunst. Forschungen zur Kunstgesch. u. christlichen Archäologie III. Wiesbaden, 1957, 412–426). Kopasz Károly udvari mőhelyérıl A. M. Friend: The Carolingian Art in the Abbey of Saint-Denis. Art Studies I, 1923, 132 kk.; ua.: Two Manuscripts of the School of Saint-Denis. Speculum I, 1926. 59 kk.

42 (Megjegyzés - Popup) E. H. Zimmermann: Vorkarolingische Miniaturen. Berlin, 1916, XCIII., CII/d. táblák (Cambrai: Ms. 684/624/fol. 150a; VIII. sz. 2. fele), CX. tábla (Párizs: lat. 11627; 800 kör.).

43 (Megjegyzés - Popup) V. H. Elbern: Der Adelhausener Tragaltar. Formenschatz u. Ikonographie. Nachr. d. Deutschen Instituts f. merowingische u. karolingische Kunstforschung. Erlangen, 1954; W. Braunfels: Die Welt der Karolinger und ihre Kunst. München, 1968, XI. tábla. Tragaltar aus dem Kloster Adelhausen um 800.

44 (Megjegyzés - Popup) St. Gallen-ben a scriptorium megindulásakor egyszerő kacsok élénkítik a rajzok vonalát (Merton, i. m. I–III. táblák), késıbb a díszek kerek bimbócskák, középütt ponttal (uo. IV/2; VII. táblák), de ezek a IX. sz. közepén eltőnnek (uo. 22). A levélmotívumok még ezeknél is késıbbiek, keskenyek, hegyben végzıdnek s rendszerint a betők szárát zárják le (uo. VI/3, VIII; IX/2; X/1; XI/1. táblák).

45 (Megjegyzés - Popup) Nem lehet véletlen, hogy a kerek szélő lóherére emlékeztetı levélke mindjárt a háromszögbe font szalagdísz végén jelenik meg. A motívum készen juthatott St. Gallenbe. E jellegzetes levélkét mutatják a következı táblák: Merton i. m. XVII/1. (IX. sz. közepe); XXI/2. és XXII/1. (860 kör.); XXVII/1. (860–70); XXXI. és XXXII/1. a Psalterium aureumban (872 után); XXXIV/1. (IX. sz. vége); XXXVIII/2. (IX. sz. vége); XLI. (900 kör.); XLII. (IX. sz. vége); XLVI/1. (X. sz.); stb. Másutt elıbb is elıfordul a levélke, de csupán egyedül: Salzburg, VIII. sz. vége (Forstner i. m. IX. ábra); Laon, 760 kör. (Zimmermann i. m. Tafelband II, 147. tábla); Ada-csoport, 800 kör. (Goldschmidt; Die deutsche Buchmalerei I, XLIV. tábla); Luxeulil, VIII. sz. eleje (W. Braunfels i. m. 23. kép).

46 (Megjegyzés - Popup) A háromszögalakú szalagdísz levélke nélkül valószínőleg insularis eredető, de korán elterjedt a kontinensen. St. Gallen-ben mindjárt a scriptorium megindulásakor ismert (vö. Merton i. m. III/1.; VII.; XII/1.; XIII/1.; XVI/1. táblák, stb.). Angolszász példára mutat a VIII. sz. elején Lindesfarne-ben (Northumbria) készült evangeliarium (Boeckler i. m. 17 kk., XI. tábla), valamint az angolszász hagyomány alapján dolgozó Thomas a Trier melletti Echternach-ból a VIII. sz. utolsó negyedében (Golschmidt i. m. I., VII. tábla). 98

Egyéb példák a háromszögbe komponált szalagdíszre: Goldschmidt i. m. XLI., XLIX. táblák, stb.; Boeckler i. m. XX. tábla, stb.; Boeckler i. m. XX. tábla, stb.; Zimmermann i. m. Tafelband IV, 275, 329, 331. táblák.

47 (Megjegyzés - Popup) Grimald életére: P. Kehr, Ludwig der Deutsche (elıszó az oklevelek kiadásához). Berlin, 1932, XIX. kk.; J. Fleckenstein: Die Hofkapelle der deutschen Könige I. Stuttgart, 1959, 65, 71, 89 kk., 107 kk., 168–177, 180 kk. Hilduinra: uo. 52–54.

48 (Megjegyzés - Popup) Corbie scriptoriuma: J. Porcher: Les débuts de l’art carolingien et l’art longobard. Atti dell’ 8° Congresso di studi sull’arte dell’Alto Medioevo Milanó, 1962, 55 kk.; Homburger i. h. 411 kk. – Saint-Denis: A. M. Friend két idézett tanulmánya (Art Studies I, 1923 132 kk.; Speculum I. 1926 59 kk.).

49 (Megjegyzés - Popup) Az irányváltoztatás általános. Metz, mely a frank Austrasia székhelye volt, kiváltképpen példát mutatott (Goldschmidt: Die Elfenbeinskulpturen 72., könyvtábla, IX. sz. közepe; Boeckler: Abendl. Miniaturen XXI. tábla, Drogo püspök sacramentariuma megh. 855). St. Gallen-ben 860 kör. kezdıdött a változás, mégpedig a Psalterium Folchardi lapjain. Az apát még Grimald volt, de a kódex festésére és másolására Hartmut, Grimald állandó helyettese és késıbbi utódja adott megbízást. Folchardot 855–895 közt látjuk tevékenykedni (vö. Merton i. m. 34 kk. és a XXI–XXVI. táblák). Psalterium aureum, St. Gallen, Stiftsbibl. cod. 22 Merton i. m. XXVIII–XXXII. táblák, szöveg 38 kk., 71 kk. és Goldschmidt: Die deutsche Buchmalerei I. köt. LXVII. tábla). További példák St. Gallen-re: Merton, i. m. XXXVII. tábla (IX. sz. vége); LIX. tábla (X. sz. eleje) stb. Fuldára: X. sz. utolsó negyede, sacramentorium (Elbern, Das erste Jahrtausend. Talfelband CXC. tábla). Trier: Sacramentarium a X. század utolsó negyedébıl (Goldschmidt: Die deutsche Buchmalerei II. köt., XV. tábla).

50 (Megjegyzés - Popup) Merton i. m. 71.

51 (Megjegyzés - Popup) L. a következı táblákat Mertonnál: XXX/1 (872 után); XLII/1 (IX. sz. vége); XLIV/2. (X. sz. kezdete); LXXI/2 (XI. sz. elsı fele); LXXXIX (X. sz. közepe, Reichenau).

52 (Megjegyzés - Popup) A magyar történeti ötvös-kiállítás lajstroma. 1884. február 17, Budapest II. rész 109. A név a kereszt után következik; elsı két betője ma már alig kivehetı. Az arany csak a C szárát felül lezáró keresztvonalon maradt meg, a szár árka ugyan szemmel követhetı, végét azonban elpusztította a korrózió. Az U unciális, gömbölyő szára éppen a két végponton ırizte meg az aranyozást. A szár vonala már csak a színes felvételen mutatkozik. A U másik szára egyenes és végig ép, medrét ma is arany tölti ki. Különös véletlen folytán a Magyar Nemzeti Múzeum (Tört. Múzeum) fényképgyőjteményében a régi felvételek között az egyik a kelyhet éppen arról az oldaláról mutatja be, amelyen a névbıl ez a betősor áll: CUND (348. N.). A felvételen jól kivehetı, hogy a kezdı bető C, nem pedig S, miként 1884-ben olvasták; de G sem, amellyel a 99

C bető könnyen összetéveszthetı. Ugyanilyen világosan rajzolódik ki a név második tagja is. Ez kétségtelenül unciális U, amelynek erısen görbülı szára fent és lent egyaránt ékformában záródik s elég magasan csatlakozik a bető másik, merev szárához. Így történhetett meg az a furcsa dolog, hogy az U betőt két betőnek (C és I) vélték.

53 (Megjegyzés - Popup) A jellegzetes A a tört összekötı vonallal görög eredető és már idıszámításunk elıtt megvolt. Latin szövegben csak i. sz. IV–V. században tőnik fel anélkül, hogy kiszorította volna a klasszikus A formát. A tübingiai egyetemi könyvtár IV. századi Vergilius-kézirata (Lat. fol. 416) már alkalmazza, de csak a nagy kezdıbetőkben (E. A. Lowe: Codices latini antiquiores I, Oxford 1934, 13. sz.). A való helyzetet felfedi két rokon fogadalmi táblácska szembeállítása egymással, az egyik görög (Sziszekrıl, Jugoszlávia), a másik latin (Erdélybıl) írású. Az A bető csak a görögben mutat megtört vonalú alakot, a latinban a hagyományos, klasszikus A fordul elı (Alföldi A.: Latin keresztény felirat Erdélybıl a Kr. u. IV. századból. Arch. Ért. 1942, 252–55, ua.; Keletmagyarország a római korban. Törttud. Int. Évkönyve 1943, 90). A Krisztus-monogram alfája és omegája az új A típus elsı terjesztıje volt Nyugaton. Példa erre a római Santa Sabina nyugati kapujának faajtaja (430 kör.), amelyen a görög omega párja a tört szárú alfa (W. Fr. Volbach): Frühchristliche Kunst, München, 1958, 103. tábla). Ilyen jellegzetes A szerepel Maurianus sírkılapján i. sz. 530–533 (Museo dell’alto medioevo, Roma, Viale Lincoln 1); VI. századi nyugati gót liturgikus bronzkészítményeken Spanyolországban és Portugáliában (Pedro de Palol Salellas és Fernando Russel Cortez cikkei: Forschungen zur Kunstgeschichte u. christlichen Archäologie I/2. Frühmittelalter, Baden-Baden 1954, 19., 23., 26. ábrák); a Porec-i (Parenzo) basilica eufrasiana szentélyének mozaikjain található feliratokon a VI. sz. közepérıl (Bruno Molajoli): La basilica eufrasiana di Parenzo Padova, 1943,2 50–53. ábrák); a ravennai mozaikok (V–VI. sz.) feliratain, így Battistero Neoniano (kupola), S. Vitale, S. Apollinare Nuove, S. Apollinare in Classe számos helyén; Agnello érsek (556–569) márvány szószékén, érsekek szarkofágjain (Volbach i. m. 152–185. ábrák; M. Lawrence; The Sarcophagi of Ravenna, 1945); a milánói S. Vittore (S. Ambrogio épülettömbjében, V. sz.) NAVOR feliratú mozaikján (R. Kömstedt: Vormittelalterliche Malerei. Augsburg, 1929, 56. ábra); Wittislingen-ben sírban talált fibula keresztény feliratán, 600 után (H. Schnell: Bayerische Frömmigkeit XXII. tábla); Pertram apát sírkövén (VII–VIII. sz.) váltakozva klasszikus A-val (Elbern: Das erste Jahrtausend. Tafelband CLXXIV. tábla); a Merowingok pénzein stb. A betőtípus használata nem általános, sokszor ugyanazon a feliraton vegyül többfajta A egymással. Ezt a hagyatékot vették át a Karolingok és az Ottók, s adták tovább a középkor késıbbi századainak. A példák nem hiányoznak az 1000 elıtti évszázadokból, a hivatkozást rájuk feleslegesnek tartjuk. Elegendı, ha rá rámutatunk arra, hogy a görög eredető A Salzburgban, Kremsmünster és Mondsee apátságaiban is ismert volt a Karoling-korban (Forstner i. m. 4. ábra; Neumüller–Holter i. m. 34., 42. ábrák). Corbie, melynek régebbi scriptoriumával fentebb foglalkoztunk, hasonlóképpen egy csomó példát ad a görög A használatára (Zimmermann: Vorkarol. Miniaturen II. Tafelband 93, 102/b, 102/d, 104/a, valamennyi a VIII. századból; Manuscrits a peintures du VIIe au XIIe siécle. Paris, Bibl. Nationale 1954, XII. tábla 84 sz., IX. sz. eleje: Zimmermann i. m. II. 107/d, 110/c, 800 kör.). A St. Gallen-i kéziratok elsı idıszakából idézzük a következı adatokat: Merton i. m. I/2., V/1., VI/3. táblák. Meg kell még jegyeznünk, hogy a Cundpald-kehellyel kapcsolatban annyit idézett Tassilo-kelyhen is találkozunk a görög A-val, mégpedig a Tassilo névben, ellenben a Krisztus-monogram a medálionban klasszikus latin A-val van írva (Elbern: Der eucharistische Kelch 13 és Kat. 17. sz.), ami más mester kezére vall. A görög A korai és késıi használata, valamint nagy elterjedése miatt nem alkalmas arra, hogy általa a Cundpald-kehely korát és készítési helyét meghatározzuk. 100

54 (Megjegyzés - Popup) Már B. Bischoff megállapította, hogy a feliratnak nincs köze az angolszász íráshoz (szakvéleménye J. Werner cikkéhez: Zum Cundpald-Kelch 277), s ezt mi is – Bóna Istvánnal (i. h. 227) szemben – így találtuk.

55 (Megjegyzés - Popup) Az írás vegyes jellegét nem árt hangsúlyoznunk. Egy-egy példát csipegetve századok kézirataiból: a Breviarium Alarici párizsi kéziratán (Bibl. Nat. Lat. 12238) a VII–VIII. századból a titulusok unciális betői capitalisszal keverednek. Ezt Lowe (i. m. V, 617. sz.) „fél-unciálisnak” nevezi. A közölt szövegben pl. unciális U betőt követ capitalis E. Következı példánk a VIII. sz. végérıl egy elefántcsont-könyvfedél (Adacsoport), amelyen Mária neve capitalis quadrata, a szöveg E betője viszont unciális. Ugyanitt görög A is (Goldschmidt: Die Elfenbeinskulpturen II. tábla). A IX. századból úgyszintén egy könyvtáblát idézhetünk. Elefántcsontból készült Toursban. Rajta MARTINUS neve capitalis, kivéve az U-t, mely ugyanolyan jellegő unciális, mint a Cundpald-kehely feliratának U betője (uo. LXV. tábla). Gizella magyar királyné fogadalmi keresztje 1006 után készült Regensburgban. Noha a felirat capitalis quadrata, az E bető következetesen unciális. (H. Schnitzler: Zur Regensburger Goldschmiedekunst. Wandlungen christlicher Kunst im Mittelalter. Forschungen zur Kunstgeschichte u. christlichen Archäologie II. Baden-Baden, 1953, 171 kk.) stb.

56 (Megjegyzés - Popup) Lássunk néhány példát: IX. sz. eleje, Adacsoport, I iniciálé, az EVANGELIUM szóban az elsı E unciális, a másik E capitalis (Goldschmidt: Die deutsche Buchmalerei I, 48. tábla); IX. sz. közepe, Franciaország, flabellum, a szövegben kétfajta E (Goldschmidt, Die Elfenbeinskulpturen LXVI–LXVIII. táblák); IX. vagy X. sz. Adacsoport, könyvtábla, az E bető egyszer unciális, másszor capitalis (uo. XV. tábla); 1019-bıl II. Henrik selyemhímzéső csillagöltönyén capitalis E változik unciális E-vel (Schnell: Bayerische Frömmigkeit LX. tábla); hordozható oltár Watterbachból 1020/40 kör., kétféle E-vel (uo. LXIV. tábla); XI. sz. kölni, freisingi és belgiumi miniaturákon fıleg az A, E, U, M ugyanabban a szövegben egyszer unciális, másszor capitalis (Boeckler i. m. 38., 42., 51., 56., 57. tábla); XI. elsı fele, Reichenau, Echternach, Regensburg, Seeon, Köln illuminált kéziratain fıleg az E, U, M típusváltozásai ugyanabban a szövegben (Goldschmidt, Die deutsche Buchmalerei 35., 38., 50., 53., 54., 60., 63., 72., 73., 76., 77., 78., 79., 91., 95., 96. tábla). St. Gallen scriptoriuma sem ügyelt többé az írásforma tisztaságára és unciális betőket kevert a capitalisba vagy megfordítva. Ezt a jelenséget a IX. sz. végétıl kezdve, de kiváltképpen a XI. sz. elsı felében figyelhetjük meg (Merton i. m. XXXIV; XLII/2; LXX/1; LXXII/1.; LXXVI/2; LXXXT/2).

57 (Megjegyzés - Popup) A legközelebbi párhuzamot a Cundpald-kehely betőformáihoz Szt. Liudger kelyhének feliratán találjuk. A betők szárai kis háromszögő idomban végzıdnek, miként a Cundpald-kelyhen. A Liudger-féle kehely Szászországban készült a IX. sz. második felében vagy a következı században, s így közel egykorú a Cundpald-kehellyel (Elbern: Der eucharistische Kelch 3 kk. Kat. 9. sz.). A betők megformálásának ez a módja nem illik a festıtechnikához, nem is nagyon mutatkozik a miniaturákon és a falfestményeken (Goldschmidt: Die deutsche Buchmalerei I, 48. sz. kép: Adacsoport, IX. sz. eleje; D. Diringer: The illuminated book. London, 1958, III/3. tábla, szöveg 140: Codex Amiatinus, fol. 2. v. Toszkána, 900 után). Annál gyakoribb az olyan tárgyakon, amelyekre vésıvel vagy poncolóval rakták fel a betőket. Sírkövek 101

tanúsága szerint ez az eljárás a görögöknél már igen korán meggyökeresedett. Konstantinápolyból az Arkeoloji Müzesi sírkı-győjteményét idézhetjük (pl. Platthis sírköve III–II. sz. i. e. En. No.: 4839, F. Kat. No. 152; Méniskos-sírkı II. sz. i. e. En. No. 5045, F. Kat. 35; Dizales sírköve III. sz. i. sz. En. No. 358, F. Kat. 1049; stb.). Nagy L. „Pannonia sacra” c. tanulmányában (Szt. István-Emlékkönyv, Budapest, 1938. I, 93: 7. sz.; 103: 65. sz.; 104: 66. sz. kép) közli néhány sírkı képét Savariából, Sirmiumból. Latin feliratuk capitalis quadrata betőkbıl áll, az A már tört karú, a szárak a jellegzetes háromszögő végzıdést mutatják. Példák a korai középkorból: a liguriai Albenga Baptisteriumának mozaikképén a Szentháromság ábrázolása, V. sz. 2. fele (G. Schiller: Ikonographie der christlichen Kunst. Gütersloh, 1966, I, 384; 344. sz. kép); Ravenna, Agnello érsek szószéke, VI. sz. (Volbach i. m. 158. kép); fibula, hátán keresztény felírással Wittislingenbıl, 600 után (Schnell: Bayerische Frömmigkeit XXII. tábla); elefántcsont-dombormőves könyvtábla. Genoels-Elderenbıl (Belgium), VIII. sz. (Schiller i. m. I. 272, 75. ábra); elefántcsont-könyvtábla, Tours-i iskola, IX. sz. (Goldschmidt, Die Elfenbeinskulpturen 153, LXV. tábla): ládika, Tournai-iskola, 900 kör. (uo. 161. LXXIII. tábla); könyvtábla, Sankt Gallen, 900 kör. (uo. 163a, LXXV. tábla); hordozható oltár Watterbachból, 1020/40. kör. (Schnell: Bayerische Frömmigkeit 64. tábla); stb. Látnivaló, hogy a betők írásának ez a technika sajátossága a Cundpald-kehely korára és eredetére nézve nem ad útbaigazítást.

58 (Megjegyzés - Popup) A kéziratok közül B. Bischoff hivatkozik a Breviarium Alarici VII–VIII. századi párizsi kéziratára, amelyet mi is idéztünk, valamint a berni Burgerbibliothek 219., francia eredető kéziratára a VII. sz. végérıl (Lowe i. m. V, 617. sz.; VII, 860. sz.). Utóbbinak betőtípusa – pl. szárvégi vízszintes vonáska – azonban eltér a Cundpald fecit felirattól, viszont ugyanennek a könyvtárnak egy másik darabja (uo. VII, 592. sz. F219/3 és Párizs, Bibl. Nat. Lat. 10233) unciális és fél-unciális írásával, ugyancsak a VII. sz. végérıl, de Spanyolországból, hasonlít rá. A kérdéses feliratok közül Pertram apát sírkövét említjük, melynek kopt-gall mintájára mutat rá Elbern (Das erste Jahrtausend. Tafelband 174. kép. Vö. H. Gombert: Frühchristliche Grabsteine vom Mittelrhein. Mainz, 1940, 34, 40; G. Behrens: Das frühchristliche u. merowingische Mainz. Mainz, 1950, 7.). B. Bischoff errıl a kérdésrıl is ír (vö. Werner: Zum Cundpald-Kelch 277). Meg kell jegyeznünk, hogy az Iszlám elıl menekült szír, kopt és egyéb keleti lakosság nagyszámú kolóniát alapított a Földközi-tenger keresztény országaiban, elsısorban Galliában. E keletiek hatására, nem pedig a germán runák mintájára, vezetjük vissza a betők írásának Rajna-vidéki sajátságát: a szárak megnyújtását és vízszintes vonallal való lezárását. Ugyanis Bizánc körzetében már 400 körül van példa erre (Szaloniki, Hagios Georgios); a kupola mozaikfrizén, Szt. Onesiphoros, Prophyrios feliratán (Volbach i. m. 124., 125., 127. ábrák).

59 (Megjegyzés - Popup) A Köttlach-i bronzok korára és elterjedési körzetére utalnak E. Diez: Die Funde von Krungl u. Hohenberg, Wien, 1906; R. Pittioni: Der frühmittelalterliche Gräberfund von Kettlach, 1945; K. Dinklage: Frühdeutsche Volkskultur in Kärnten u. seinen Marken. Laibach, 1943; J. Korosec: Pomen nekaterih nakitnih predmelov, najdenih v. Detti v. Banatu (Die Bedeutung einiger zu Detta im Banat gefundenen Schmuckgegenstände) Arheoloski Vestnik V, 1954, 50–60. német kivonat 60–62; K. Dinklage: Zur Vor-u. Frühgeschichte des Gailtales Funde aus Förk von der Laténezeit bis zu den Ottonen). Carinthia I/145. köt., 1955, fıleg 237, 239, 242; E. Beninger u. Ae. Kloiber: Oberösterreichs Bodenfunde aus baierischer u. frühdeutscher Zeit. Jahrbuch des oberösterreichischen Musealvereines CVII. Linz, 1962, 228–229. és a 39., 66., 70. sz. leletleírások. Alsó-Ausztriában Zwenterdorf-ban (Tulln körzete) pénzlelet a XI. sz. elejére 102

határozza meg a Köttlach-i kultúra korát. Nyugat-Magyarországon Oroszvárról ismerünk Köttlach-típusú leletet (Fettich Nándor szíves közlése). Ezzel természetesen nem merítettünk ki se az ismertetett, se a publikálatlan anyagot.

60 (Megjegyzés - Popup) 358/res P. M./1933. XV. számú rendelet a soproni rektorhoz. Erdészeti és Faipari Egyetem (EFE) Központi Irattár, 16 eln./1933.

61 (Megjegyzés - Popup) Gál István III. éves bölcsészkari hallgató.

62 (Megjegyzés - Popup) VKM 19.885/1933/IV. sz. rendelete kiterjesztve megfelelı alkalmazás végett a soproni fıiskolára is. Az érintett hallgatók a következı voltak: Alpár László, Beck Márta, Bertók János, Birki Ágnes, Gergely János, Jakó Géza, Kelemen János, Mészáros Zoltán, Mód Péter, Németh Béla, Schöpflin Gyula, Stolte József, ifj. Szabó István, Széll Jenı és Weisz Emilia.

63 (Megjegyzés - Popup) Fıiskolai tanácsülési jegyzıkönyv. EFE Központi Irattár 1932. I–11–1933. VII. 28.

64 (Megjegyzés - Popup) A megmozdulásról nem maradt írásos feljegyzés, csak következményeirıl. Az esemény lefolyásáról Dr. N. E. egyetemi tanár és Dr. S. L. egykori Ifjúsági Köri elnök volt szíves tájékoztatni. Az akkori eseményeknek résztvevıi voltak.

65 (Megjegyzés - Popup) EFE Központi Irattár 803/1934/35. szám.

66 (Megjegyzés - Popup) A Horthy-rendszer idején a társadalmi egyesületek központi szerve, melyet a háttérbıl a kormány irányított. Teljes neve: Társadalmi Egyesületek Szövetsége.

67 (Megjegyzés - Popup) A „Sopronvármegye” 1935. márc. 17-i száma is beszámol arról, hogy a mőegyetem ifjúsága délelıtt 1/2 10 órakor külön és nem a TESZ-szel tartotta meg ünnepélyét.

68 (Megjegyzés - Popup) A M. Kir. József Nádor Mőegyetem Bánya-, Kohó- és Erdımérnöki Osztályának ülési jegyzıkönyvei az 1934/35. tanévrıl. EFE Központi Irattár.

69 (Megjegyzés - Popup) 103

Magyar Egyetemi és Fıiskolai Hallgatók Országos Szövetsége (1920-ban alakult).

70 (Megjegyzés - Popup) EFE Központi Irattár 768/1924/35. szám.

71 (Megjegyzés - Popup) EFE Központi Irattár 853/1935/36. szám: Sopronvármegye 1936. márc. 12., 18-i számai.

72 (Megjegyzés - Popup) Kari ülési jegyzıkönyvek 1940/41. tanév. EFE Központi Irattár.

73 (Megjegyzés - Popup) EFE Központi Irattár 650/1940/41. szám.

74 (Megjegyzés - Popup) A Volksbund – teljes nevén Volksbund der Deutschen in Ungarn – a magyarországi németek fasiszta politikai szervezete volt.

75 (Megjegyzés - Popup) EFE 1939/40. tanévi iktatókönyv 1776. szám; 1940/41. tanévi iktatókönyv 60. és 61. számú bejegyzés.

76 (Megjegyzés - Popup) EFE Központi Irattárában 1778/1939/40. szám alatt.

77 (Megjegyzés - Popup) Az eredeti jegyzıkönyvrıl készült fotokópia alapján. EFE Központi Irattár.

78 (Megjegyzés - Popup) A Központi Bányászati Múzeum Dokumentációs Győjteményének 28. iratgyőjtıjében ırzött fotokópiák alapján. Az eseményt részletesen leírja Tamás László: Ifjúságunk élete a fıiskola elhelyezkedésétıl a második világháború végéig c. tanulmányában. Megjelenés alatt az egyetemi jubileumi évkönyvben.

79 (Megjegyzés - Popup) Magyar fordítása: Berthold Heinrich, Josef Bayer és Lars Opl népi németek nemrégen beiratkoztak Sopronban a Bányászati és Erdészeti Fıiskolára, hogy ott bányamérnöki tanulmányokat folytassanak. Miután nevezetteket diáktársaik már hosszabb ideje a legnagyobb barátságtalansággal vették körül, ez év november 13-án a fıiskola egyik tantermében durva szidalmaknak és fenyegetéseknek vetették alá. „Hazaárulóknak”, „német disznóknak”, „Hitler-csıcselék”-nek stb. nevezték ıket. Erre talán az a tény szolgáltatta az okot, hogy a három népi német ezen a napon a „Volksbund der Deutschen in Ungarn” jelvényét hordta, amelyre ıket az ezévi augusztus hó 30-i német–magyar kisebbségi szerzıdés teljes mértékben feljogosította. 104

80 (Megjegyzés - Popup) EFE Központi Irattára 535/1940/41. szám. Okmányait elküldték és kilépését a fıkönyvbe bevezették.

81 (Megjegyzés - Popup) József Nádor Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 1941/42. tanévi évkönyve (264) és 1942/43. tanévi évkönyve (259).

82 (Megjegyzés - Popup) Hábel György erdımérnök szíves levélbeli közlése alapján. Ezekben az idıkben erdımérnökhallgató Sopronban, az ifjúsági élet kiváló ismerıje.

83 (Megjegyzés - Popup) Vö. Mollay Károly: Zsirai Miklós (1892–1955). SSz. 1955, 3–4 szám (161).

84 (Megjegyzés - Popup) Sopron szab. kir. város közkönyvtárának összesített könyvjegyzéke. I. kötet. Összeáll.: Kund Aranka. Sopron, 1932. 384 l.

85 (Megjegyzés - Popup) Radó István: A Sopron sz. kir. thj. város közkönyvtárában ırzött Széchenyi könyvtártöredék címjegyzéke. Sopron, 1941. 48 l.

86 (Megjegyzés - Popup) A városi könyvtárt az 1929. 11. t. c. 2. §-a alapján. A VKM. 1936-ban közgyőjteménnyé nyilvánította.

87 (Megjegyzés - Popup) A cikk megjelenésének idıpontjáig mindez megtörtént. – (Szerk.)

88 (Megjegyzés - Popup) Gyır-Sopron megyei 1. sz. Levéltár. Fıispáni bizalmas iratok. 57/1945.

89 (Megjegyzés - Popup) Gyır-Sopron megyei 1. sz. Levéltár. Fıispáni bizalmas iratok. 57/1945.

90 (Megjegyzés - Popup) 600/1945. Me. rendelet „A nagybirtokrendszer megszüntetésérıl és a földmíves nép földhözjuttatásáról”.

91 (Megjegyzés - Popup) Soproni Állami Levéltár (SÁL). Fıispáni iratok, 1668/1945. 105

92 (Megjegyzés - Popup) SÁL Fıispáni iratok, 209/1945.

93 (Megjegyzés - Popup) SÁL Fıispáni iratok, 7/1945.

94 (Megjegyzés - Popup) SÁL Fıispáni iratok, 71/1945.

95 (Megjegyzés - Popup) SÁL Fıispáni iratok, 820–2/1949.

96 (Megjegyzés - Popup) 600/1945. ME. rendelet 35. §.

97 (Megjegyzés - Popup) Lásd a 19. sz. lapalji jegyzetben megjelölt iratokban.

98 (Megjegyzés - Popup) SÁL Fıispáni iratok, 178/1945.

99 (Megjegyzés - Popup) SÁL Soproni Nemzeti Bizottság. Jegyzıkönyv, 1945. ápr. 21.

100 (Megjegyzés - Popup) Teherán, Jalta, Potsdam, Kossuth, 1969. 400. oldal.

101 (Megjegyzés - Popup) SÁL Alispáni iratok, 1448/1945.

102 (Megjegyzés - Popup) SÁL Fıispáni iratok, 209/1945.

103 (Megjegyzés - Popup) SÁL Fıispáni iratok, 852/1945.

104 (Megjegyzés - Popup) SÁL Fıispáni iratok, 852/1945.

106

105 (Megjegyzés - Popup) SÁL Fıispáni iratok, 852/1945.

106 (Megjegyzés - Popup) 100–200-as csoport 11 gazdaság 1612 kh-ból elkobozva 1 gazdaság 132 kh-val, részben megváltva 10 gazdaság 480 kh, visszamaradt a tulajdonosnak 10 gazdaság 1000 kh (1000 + 480 + 132 = 1612 kh.)

107 (Megjegyzés - Popup) 200–1000 kh csoportban 63 gazdaság 10 722 kh. Ebbıl elkobozva 1 gazdaság 959 kh, részben megváltva 21 gazdaság 1621 kh, teljesen megváltva 41 gazdaság 6042 kh. A részben megváltott 21 gazdaságból megmaradt 2100 kh, ez átmegy a 100–200-as csoportba (959 + 1621 + 6042 + 2100 = 10 722 kh).

108 (Megjegyzés - Popup) SÁL Fıispáni iratok, 947/1948.

109 (Megjegyzés - Popup) Soproni Világosság II. évfolyam, 121. sz. SÁL Fıispáni iratok. 947/1948.

110 (Megjegyzés - Popup) SÁL Fıispáni iratok, 820–2/1949.

111 (Megjegyzés - Popup) SÁL Fıispáni iratok, 7/1945.

112 (Megjegyzés - Popup) SÁL Fıispáni iratok, 245/1945.

113 (Megjegyzés - Popup) SÁL Fıispáni iratok, 1720/1945.

114 (Megjegyzés - Popup) SÁL Fıispáni iratok, 1492/1945.

115 (Megjegyzés - Popup) V. I. Lenin: A munkásosztály és a parasztság szövetsége. Szikra, 1955. 284–285. oldal.

116 (Megjegyzés - Popup) V. I. Lenin: Az agrárkérdésrıl, Szikra, Bp. 1950. 563. oldal.

117 (Megjegyzés - Popup) 107

M. Somlyai Magda: Földreform, 1945. Kossuth, 1965. 144. oldal.

118 (Megjegyzés - Popup) Házi Jenı: Sopron szab. kir. város története. Sopron, 1291–1943, I/1–7, II/1–6.

119 (Megjegyzés - Popup) „…I phund pankart LX…” (Házi II/2, 337).

120 (Megjegyzés - Popup) „…VI sol. den. bancharten…” (Házi II/3, 17).

121 (Megjegyzés - Popup) O. Gruszecki: Zur Geschichte der Wiener Pfennige in Ungarn. Burgenl. Heimatblätter 15 (1953) 118–126, 136–167.

122 (Megjegyzés - Popup) CNH = Réthy László: Corpus Nummorum Hungariae. Bp., 1907, II. k.

123 (Megjegyzés - Popup) „…ungerische Pankart …” (Eberstorfer Münzbuch; közli Friedrich Pichler: Repertorium d. steirischen Münzkunde. Graz, 1875, III, 102).

124 (Megjegyzés - Popup) Karel Castelin: Ceská drobná mince doby predhusitské a husitské. Praha, 1953, 186.

125 (Megjegyzés - Popup) 1427. VIII. 28: „… X tal. pankcharten den. Damit ist er gancz beczalt, facit X tal. den. albus …” (Házi II/2, 394).

126 (Megjegyzés - Popup) 1427–1428: „… vnd an weissem gelt XIII tal. den. bancharten…” Házi II/2, 372.

127 (Megjegyzés - Popup) 1428: „… X tal. bancharten … facit X tal. albus …” (Házi II/2, 394).

128 (Megjegyzés - Popup) 1427: „… 1/2 tal. winner den. fur XX tal. pankcharten …” (Házi II/2, 362).

129 (Megjegyzés - Popup) 1425: „ … I tal. wynner V sol. pankchart solvit XVII sol …” (Házi II/2, 339). 108

130 (Megjegyzés - Popup) 1427. VII. 16: „… XX den. albus + XXIII den. facit XXX den. wienner minus 1 p(ankarten) …” (Házi II/2, 392).

131 (Megjegyzés - Popup) Házi II/6, 73.

132 (Megjegyzés - Popup) 1403. XII. 4: „… mille florenos antique monete, quemlibet eorum triginta tribus novis denariis computando …” (Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár II/1: 2815. sz.). A forintot mindig 100 dénárral kell számítani.

133 (Megjegyzés - Popup) 1408. X. 6: „… usque ad quinquaginta florenos maioris monete valens pro decem et septem florenis minoribus …” (Mályusz i. m. II/2: 6356. sz.

134 (Megjegyzés - Popup) Kováts Ferenc: Pénzérték viszonyok Pozsonyban 1435–60 között. Magy. Gazd. tört. Szemle 7. (1900). 439–440.

135 (Megjegyzés - Popup) A középkori német szó eredeti alakja bankhart, amely a bank ’pad, lóca’ és a német személynevekben (Gebhart, Reinhart stb.) gyakori hart ’kemény, erıs’ szavak összetételébıl származik. Jelentése ’auf der Bank, nicht im Ehebett erzeugtes Kind; fattyú’ (Kluge–Mitzka: Etymologisches Wörterbuch der deutschen Sprache. Berlin, 196720). A szó bankart, pankart változata az ugyanolyan jelentéső, de a németben francia eredető Bastard hatása alatt alakult. A soproni német nyelvjárásban ma is él: paongat ’pimasz, szemtelen kölyök’(Bedi Rezsı: A soproni hienc nyelvjárás hangtana. Sopron, 1912, 20.) Pénznévként egyelıre valóban csak Sopronból ismeretes. Jelentése: ’hitvány, silány pénz’ (Mollay Károly megjegyzése).

136 (Megjegyzés - Popup) Eperjessy Kálmán: A magyar falu története. Budapest 1966, 261. l.

137 (Megjegyzés - Popup) elıterjeszteni.

138 (Megjegyzés - Popup) tanítás.

139 (Megjegyzés - Popup) accludált: csatolt. A követelt költség: az uraságtól 12, a községtıl 4 forint, a bírótól és két esküdttıl, 109

továbbá 32 jobbágytól, akik az áldomáson jelen voltak, fejenként 33–33 dénár.

140 (Megjegyzés - Popup) határozat, rendelet.

141 (Megjegyzés - Popup) Országos Levéltár (a továbbiakban: OL.). Az Esterházy család hercegi ágának levéltára. P. 150. Csomó 1159. 1783. No 14.

142 (Megjegyzés - Popup) Mikó Sándor: A lozsi iskola a XIX. század végéig. SSz. 1967, 270–71.

143 (Megjegyzés - Popup) élelembér.

144 (Megjegyzés - Popup) szegıdmény.

145 (Megjegyzés - Popup) ájtatosság.

146 (Megjegyzés - Popup) megelégedés.

147 (Megjegyzés - Popup) OL. P. 150. Csomó 1153. No 10.

148 (Megjegyzés - Popup) felosztás.

149 (Megjegyzés - Popup) adó, adófizetés.

150 (Megjegyzés - Popup) kártalanítás, visszatérítés.

151 (Megjegyzés - Popup) napról napra.

152 (Megjegyzés - Popup) 110

körlevél.

153 (Megjegyzés - Popup) másolás.

154 (Megjegyzés - Popup) pénznemrıl pénznemre.

155 (Megjegyzés - Popup) kérelem.

156 (Megjegyzés - Popup) katonai átvonulás.

157 (Megjegyzés - Popup) nyugtatvány.

158 (Megjegyzés - Popup) összeírás.

159 (Megjegyzés - Popup) begyőjtés.

160 (Megjegyzés - Popup) lótartási rész.

161 (Megjegyzés - Popup) hátralék.

162 (Megjegyzés - Popup) OL. P. 150. Csomó 1160. 1786. No 21.

163 (Megjegyzés - Popup) Csenár: İsze János kurrens könyve. SSz. 1959, 268. lap.

164 (Megjegyzés - Popup) Tanácsjegyzıkönyv 1866. év: 1021. sz. végzés.

165 (Megjegyzés - Popup)

111

I. h.: 1201. és 3883. sz. végzések.

166 (Megjegyzés - Popup) Mollay Károly: Soproni élet a 15. század második felében. SSz. 1941, 14. lap.

167 (Megjegyzés - Popup) Bártfai Szabó: A Széchenyi család története. II. kötet, 157. lap.

168 (Megjegyzés - Popup) Rózsa Dezsı: Nelson magyar földön. Történeti Szemle 1918, 158–160.

169 (Megjegyzés - Popup) Thienemann Tivadar: Herder és Batsányi. Egyetemes Philológiai Közlöny 1914, 147–148; Fest Sándor: Angolok magyar irodalmi ismeretei 1830-ig. Irodalomtörténet 1918, 164–169.

170 (Megjegyzés - Popup) Harsányi Zoltán: Stendhal. Budapest, 1967, 18.

171 (Megjegyzés - Popup) Patriotisches Tageblatt 1803, 1109–1110.

172 (Megjegyzés - Popup) I-s: Vergiftung durch Tollkirschen. Uo. 1803, 1173–1175. A mérgezı növényrıl késıbb részletes cikket jelentetnek meg: 1804, 721–722.

173 (Megjegyzés - Popup) 1803. szept. 23.

174 (Megjegyzés - Popup) Patriotisches Tageblatt 1804, 267.

175 (Megjegyzés - Popup) Csatkai Endre: A soproni üveghuta. Soproni Hírlap, 1935. ápr. 11–12.

176 (Megjegyzés - Popup) Mérei Gyula: Magyar iparfejlıdés. Budapest, 1951, 67–69.

177 (Megjegyzés - Popup) Csatkai: i. h.

112

178 (Megjegyzés - Popup) Pressburger Zeitung, 1802. febr. 16.

179 (Megjegyzés - Popup) Uo. márc. 19.

180 (Megjegyzés - Popup) Uo. 1803. júl. 8.

181 (Megjegyzés - Popup) Uo. 1805. febr. 15.

182 (Megjegyzés - Popup) Uo. 1805. márc. 7.

183 (Megjegyzés - Popup) Demian: Darstellung der Oesterreichischen Monarchie nach den neuesten statistischen Beziehungen. Wien, 1805. III/1. 260.

184 (Megjegyzés - Popup) Mérei: id. m.

185 (Megjegyzés - Popup) Csatkai: id. m.

186 (Megjegyzés - Popup) Johann v. Csaplovics: Gemälde von Ungern. 1829, II, 70.

187 (Megjegyzés - Popup) Fried István: Sopron és környéke a „Hesperus”-ban. SSz. 1964, 182–184.

188 (Megjegyzés - Popup) Hesperus 1815, I. 56.

189 (Megjegyzés - Popup) Uo. 1814. II. 273–274., 288., 446–447.; 1815, I, 160.

190 (Megjegyzés - Popup) Uo. 1814, 446–447. 113

191 (Megjegyzés - Popup) Auszüge aus Briefen eines Reisenden an den Herausgeber durch das Oedenburger und Weszprimer Komitat, im May, 1812. Oekonomische Neuigkeiten und Verhandlungen 1812, 490–491.

192 (Megjegyzés - Popup) Esterházy herceg erdıtelepítési törekvéseirıl a Pressburger Zeitung korábban megemlékezett (1806. szept. 23.). Eszerint a herceg 15 ifjút szeretne foglalkoztatni birtokai erdıkultúrájának emelésére. E 15-bıl ötnek tökéletesen kell csehül tudnia, nyilván az ekkor fejlettebb cseh erdészet tanulmányozása miatt.

193 (Megjegyzés - Popup) E kérdésekrıl ír Richard Prazák: Josef Dobrovsky als Hungarist und Finno-Ugrist. Universita J. E. Prukyné. Brno, 1967, 20.

194 (Megjegyzés - Popup) Kvety 1839, 216. E cikket elıször Sárkány Oszkár említi: Magyar kulturális hatások Csehországban 1790–1848. (Budapest, 1938) címő tanulmányában.

195 (Megjegyzés - Popup) Néhány soproni utazó útleírásából bıséges kivonat található Csatkai Endre: Idegenek a régi Sopronról. Sopron, 1938. (Scarbantia 2.) címő könyvében.

196 (Megjegyzés - Popup) A francia forradalom eszméi Magyarországon. Bp., é. n. (1924).

197 (Megjegyzés - Popup) A magyar jakobinusok iratai, Bp., 1952 stb.

198 (Megjegyzés - Popup) Országos Levéltár. Széchényi család levéltára. P. 623. II. k. 26. sz. I cs. 27. C.

114