Illyés Géza Alapítvány tudományos folyóirata Scientific journal of Illyés Géza Endowment

Illyés Géza Alapítvány tudományos folyóirata – Scientific journal of „Illyés Géza” Endowment Főszerkesztő – Editor in Chief

Romics Imre

Főszerkesztő-helyettes – Deputy Editor in Chief

Olvasószerkesztő – Reading editor

Szűcs Miklós

Szendrői Attila

Szerkesztőbizottság – Editorial Board

Genetika, molekuláris biológia Falus András, Oláh Edit Epidemiológia, statisztika Gundy Sarolta, Józan Péter Patológia Kopper László, Schaff Zsuzsa, Szende Béla, Tímár József Kemoterápia Kásler Miklós, Bodrogi István, Baki Márta, Géczi Lajos, Horti József †, Mavrogenis Stelios, Riesz Péter Urológia Farkas László, Flaskó Tibor, Keszthelyi Attila, Nyirády Péter, Pajor László, Szabó Zoltán, Tóth Csaba Sugárterápia Ágoston Péter, Németh György, Mayer Árpád

Nukleáris medicina Szilvási István Nőgyógyászat Rigó János Sebészet, ortopédia Kupcsulik Péter, Szendrői Miklós, Harsányi László Képalkotó eljárások Gődény Mária, Bérczi Viktor Laboratórium Ottó Szabolcs Pszichológia Pilling János

Nemzetközi tanácsadó testület – International advisory Board

Rübben, H. (Essen, Németország) Marberger, M. (Wien, Ausztria) Altwein, J. (München, Németország) Wirth, M. (Dresden, Németország) Fitzpatrick, J. (Dublin, Írország) Haas, G. (Deerfield, IL., USA) Heidenreich, A. (Köln, Németország) Hammerer, P. (Braunschweig, Németország) Trombetta, C. (Trieste, Olaszország) Junker, K. (Jena, Németország)

Pummer, K. (Graz, Ausztria) Hoznek, A. (Paris, Franciaország) Kirkali, Z. (Izmir, Törökország) Jacqmin, D. (Strassbourg, Franciaország) Debruyne, F. M. J. (Nijmegen, Hollandia) Kurth, K. H. (Amsterdam, Hollandia) Reijke, T. (Amsterdam, Hollandia) Weidner, W. (Giessen, Németország) Chapple, C. (Sheffield, Anglia)

Felelős kiadó: Romics Imre Szerkesztőség: Semmelweis Egyetem, Urológiai Klinika 1082 Budapest, Üllői út 78/B. Telefon/fax: (1) 210-0796 • E-mail: [email protected] Lapmenedzselés: Vomelin Kft. Telefon: (23) 415-061, (20) 290-7800, (20) 290-7581, E-mail: [email protected] ISSN: 1785–864X Megjelenik negyedévente 1000 példányban, a Magyar Urológiai Társaság és a Magyar Onkológusok Társasága tagjainak ingyenesen, címlista alapján, postai úton. Az egyes példányok megvásárolhatók vagy megrendelhetők a kiadóban 1990 Ft-ért. Tájékoztatjuk, hogy a szerkesztõbizottság vállalja a külön megjelölés nélkül megjelenő cikkekért a felelősséget, a lapban közölt hirdetéseket és PR cikkeket kellő gondossággal kezeli, azonban azok tartalmáért felelősséget nem vállal. A folyóiratban megjelent valamennyi eredeti írásos és a kiadó által készített grafikai anyag közlési és sokszorosítási joga a kiadót illeti meg.

53 53

2011. december • VIII. évfolyam 3. szám

Impresszum

TA R TA L O M

53

Bevezető

55

Angiogén faktorok prognosztikai jelentősége húgyhólyagrákban The prognostical importance of angiogen factors in bladder cancer Szarvas Tibor dr., Ergün Süleyman dr., Kovalszky Ilona dr., Romics Imre dr., Rübben Herbert dr.

62

Pecsétgyűrűsejtes gyomorrák húgyhólyag-metasztázisa metachron recidív húgyhólyagrákkal Metastatic neoplasm of the urinary bladder from signet-ring cell gastric adenocarcinoma with metacron recurrent transitional cell tumor Melcher B. dr., Pánovics J. dr., Szűcs M. dr., Glasz T. dr., Romics I. dr.

59

Betegség-specifikus és általános életminőség kérdőíves adatgyűjtés feldolgozása Zoladex®-kezelésben részesülő prosztatarákos betegekben Resultes of a questionnaire-based datacolletion about disease specify and general quality of life among the patient suffered of prostate cancer and treated with Zoladex Nyirády Péter dr.

72

A Magyar Uroonkológus Társaság II. Kongresszusa Hírek

82 71

Címlap: 54 Tartalom


Kedves Kolléganő/Úr! Szarvas Tibor ígéretes fiatal kutató. Egyetemünk I. sz. Patológiájáról indult, majd DAAD-ösztöndíjjal Rübben professzor kutató laborjában dolgozott évekig. Itthon Ph.D, ott habilitációs fokozatot nyert. Februárban Marberger professzor kutató laboratóriumába került, most Bécsben dolgozik. Sok helyen és sokat publikál, kiváló dolgozatával lapunkat is megtisztelte. Klinikánk rezidense, Melcher Bálint egy valóban ritkaságot ismertet, tanulságos eset. Nyirády docens prosztatarákos betegek életminőségét tanulmányozó munkát mutat be. Nagy sikerű volt a II. Uroonkológus Kongresszus, melyről beszámolót olvashatunk. Szokásos hírek, beszámolók színesítik a lapot. Áldott karácsonyt és sikeres új évet kívánunk minden olvasónak! Romics Imre dr.

A jubileumi 25. FUN 2012. február 10.-11.-én a budapesti Hélia Hotelben kerül megrendezésre, címe 1133 Budapest, Kárpát u. 62-64.

Bevezetõ ©

55


Angiogén faktorok prognosztikai jelentősége húgyhólyagrákban Szarvas Tibor1,2, Ergün Süleyman3, Kovalszky Ilona4, Romics Imre5, Rübben Herbert1 1 Essen-Duisburgi Egyetem, Essen, Urológiai Klinika,, Németország 2 Bécsi Orvosi Egyetem, Bécs,Urológiai Klinika, Ausztria 3 Essen-Duisburgi Egyetem, Essen, Anatómiai Intézet, Németország 4 Semmelweis Egyetem, Budapest, I. sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet, Magyarország 5 Semmelweis Egyetem, Budapest , Urológiai Klinika, Magyarország A VEGF, az angiopoietin-1, angiopoietin-2 (Ang-1, Ang-2) és receptoruk a Tie2 fontos szerepet játszik mind az fiziológiás, mind pedig a patológiás angiogenezisben. Jelen dolgozat célja az volt, hogy megvizsgálja a fenti angiogén faktorok szerepét a húgyhólyagrák kialakulásában és progressziójában továbbá, hogy mérlegelje azok prognosztikai értékét. Összesen 113 húgyhólyagrákos, valamint öt nem tumoros megbetegedés miatt operált beteg fagyasztott szövetmintáiban vizsgáltuk a fenti gének expresszióját reverz transzkripciót követő valós idejű PCR technika segítségével. Az eredményeket a klinikopatológiai paraméterekkel, valamint a betegkövetési adatokkal vetettük össze. A korai (felületes, Ta) tumor mintákban szignifikánsan alacsonyabb Ang-1 (p<0,001) és jelentősen emelkedett VEGF expressziót (p=0,031) detektáltunk, mint a kontroll szövetekben. Az Ang-2 és a Tie2 esetében nem találtunk jelentős eltérést a normálhoz képest. A multivariancia analízis tanúsága szerint a magas Ang-2 expresszió a recidívaképződés független rizikó faktora hazard ratio [HR]=10,18, 95% CI 2,69–38,49, p<0,001), a Tie2 magas expressiója pedig független és kedvező prognosztikus jel mind a metasztázisképződés (HR=0,31, 95%CI 0,11–0,89, p=0,029), mind pedig a tumorfüggő halálozás tekintetében (HR=0,25, 95% CI 0,10–0,62, p=0,003). A fenti eredmények egy erős angiogén stimulus jelenlétét mutatják húgyhólyagrákban. Ez a proangiogén szignál különösen a betegség korai stádiumában (Ta) látszik erőteljesnek, a progresszó során pedig fokozatosan gyengül. Az Ang-2 és a Tie2 prognosztikus markerként értékes segítséget nyújthat a húgyhólyagrák várható viselkedésének előrejelzésében.

The prognostical importance of angiogen factors in bladder cancer Angiogenesis is essential for tumor growth and invasion. The aim of this study was to explore the prognostic significance of major regulators of angiogenesis such as VEGF, Ang-1, Ang-2 and Tie2 in bladder cancer. Therefore, we analyzed their gene and protein expression in cancer tissue specimens by using quantitative real-time PCR and immunohistochemistr y. Results were correlated with the clinicopatological and follow-up data by per forming both univariate and multivariate statistical analyses. We observed a characteristic ‘‘angiogenic switch’’ in gene expression pattern with significant downregulation of Ang-1 and concurrent up-regulation of Ang-2 and VEGF expression in super ficial bladder carcinoma, this switch was less pronounced in later, muscle-invasive stages of bladder cancer. Furthermore, we identified Ang-2 as an independent predictor of tumor recurrence and demonstrated predictive potential of Tie2 expression for bladder cancer metastasis and disease-specific survival. These data suggest that analysis of tissue expression level of the mentioned factors might serve as a useful tool in clinical assessment of bladder cancer and in determining which patient could benefit from a more aggressive or targeted antiangiogenic therapy.

Kulcsszavak: húgyhólyagrák, angiogenezis, VEGF, Ang-1, Ang-2, Tie2, prognózis

Key-words: bladder cancer, angiogenesis, VEGF, Ang-1, Ang-2, Tie2, prognosis

56 Szarvas Tibor dr. és mtsai: Angiogén faktorok prognosztikai jelentősége húgyhólyagrákban©

2011. december • VIII. évfolyam 3. szám Bevezetés Angiogenezisnek a már meglévő véredényekből kiinduló érképződést nevezzük, megkülönböztetve a vasculogenesistől, mely angioblaszt sejtek közreműködésével létrejövő de novo érképződés (1). Felnőtt szervezetben, élettani körülmények között angiogenezis csupán sebgyógyuláskor és a női havi ciklus során az endometriumban fordul elő. Judah Folkman az 1970-es évek elején publikált hipotézisével megalapozta az angiogeneziskutatást. E szerint a tumorok egy meghatározott (1-2 mm-es) átmérő elérése után már nem képesek pusztán diffúzió útján kielégíteni oxigén- és tápanyagigényüket. Ezért a daganat túlélésének és továbbnövekedésének feltétele egy megfelelő érhálózat kialakítása (2). Ezt a folyamatot a hypoxia indukálta angiogén faktorok irányítják. Az angiogenezist gátló és serkentő ágensek addigi dinamikus egyensúlya megbomlik („angiogenic switch”). Ennek következtében a környező szövetek erei a tumor irányába kezdenek növekedni, így biztosítva annak megfelelő oxigén és tápanyagellátását. A fent említett angiogén egyensúly megbomlásában („angiogenic switch”) szerepet játszó citokinek közül a VEGF-nek és az angiopoietineknek (Ang-1, Ang-2) kulcsszerepük van. Az angiopoietin molekulacsalád tagjai (Ang-1, -2, -3, -4) egyenlő affinitással kötődnek a Tie2 tirozin-kináz aktivitású receptorhoz. Az Ang-1 agonistaként a Tie2 autofoszforilációját váltja ki, míg az Ang-2 antagonizálja ezt a hatást. Az Ang-1 irányítja az endothel sejtek környezetükkel (pericitákkal és simaizomsejtekkel) való kapcsolatának kialakítását, tehát érstabilizáló hatású, ugyanakkor az endothel sejtek proliferációját nem befolyásolja. Az újonnan képződött erek érésében fontos szerepet játszik, valamint gátolja az endothel sejtek apoptózisát. Az Ang-2 az Ang-1 kompetitív antagonistájaként ugyancsak a Tie2 receptorokhoz kötődik, de nem váltja ki annak aktivációját. Fő hatása tehát az Ang-1 stabilizáló szerepének felfüggesztésén keresztül az erek destabilizálása. Az Ang-2 felnőttekben szinte csak a tumor indukálta angiogenezis során expresszálódik, ott viszont már igen korai stádiumban. A Tie2-ről korábban azt gondolták, hogy kizárólag az endothel sejtek felszínén expresszálódik, ám a legújabb vizsgálatok tanúsága szerint tumorsejtek és keringő monocyták (TEM–Tie2 expressing monocytes) egy részének felszínén is megtalálhatók. A tumor asszociált monocytákról pedig

ismert, hogy részt vesznek a tumor indukálta angiogenezisben és metasztázis képzésben. Proteolitikus aktivitás következtében a Tie2 extracelluláris részének 75 kDa-os darabja oldott formában detektálható a szérumban („Tie2 shedding”). E mechanizmus jelentősége még tisztázatlan. A hypoxia által kiváltott angiogén egyensúlybomlás során az Ang-1/Ang-2 arány az Ang-2 javára változik, ezáltal a környező erek destabilizált állapotba kerülnek. VEGF jelenlétében az instabil erek angiogenezis irányába, VEGF hiányában pedig regresszió irányába terelődnek. Az Ang-2 hatása tehát VEGF-függő. A VEGF az egyik legismertebb angiogén citokin. Jelenlétét számos daganatban kimutatták. Szabályozásában a legfontosabb inger a tumorszövetben fellépő hypoxia. A cadherin/katenin komplex átrendezése révén fokozza a kapilláris permeabilitást, in vitro serkenti az endothel sejtek proliferációját, migrációját, antiapoptotikus hatású, valamint fokozza a mátrix metalloproteázok (MMPk) termelődését. A jelenleg rendelkezésre álló publikációk viszonylag részletes információt szolgáltatnak a VEGF húgyhólyagrákban betöltött szerepéről. Az Ang-1 és Ang-2-vel kapcsolatban két egymásnak ellent mondó viszonylag kis esetszámot feldolgozó munka ismert, a Tie2 hólyagrákban történő expressziójáról pedig nincsenek ismereteink (3,4). Jelen tanulmány e faktorok húgyhólyagrákban történő RNS szintű termelődését vizsgálja. Összefüggéseket keres az angiogén faktorok termelődése és a rák invazív növekedése valamint malignitása között. A mérési eredményeket a betegkövetési adatokkal összevetve vizsgáltuk a VEGF, az Ang-1 és -2 valamint a Tie2 termelődésének prognosztikai jelentőségét. ANYAGOK ÉS MÓDSZEREK Vizsgált minták RNS expressziós vizsgálatainkhoz 113 darab, az EssenDuisburgi Egyetem Urológiai Klinikájának tumorbankjából származó, 1991 és 1996 között gyűjtött hólyagtumormintát és 5 normál hólyagepithelt választottunk ki. A biopsziák tumortartalmát hematoxilin-eozin festés után az EssenDuisburgi Egyetem Patológiai Intézetének patológus munkatársai a WHO 2004-ben közzétett irányelvei alapján újból értékelték (5). A betegek adatairól és klinikopatológiai paramétereiről az 1. táblázat nyújt áttekintést.

Szarvas Tibor dr. és mtsai: Angiogén faktorok prognosztikai jelentősége húgyhólyagrákban©

57

2011. december • VIII. évfolyam 3. szám I. táblázat: Betegek adatai és a vizsgált génexpressziók közötti összefüggések.

VEGF

p

Ang-1

p

Ang-2

p

Medián (range) érték Median (range) érték Medián (range) érték

Életkor 71,6 (36–96)

0,01

0,195

Tie2

0,089

≤ 65

(n = 51)

9,11 (0,77-76,11)

> 65

(n = 62)

6,5 (0,17-101,83)

0,13 (0,001-1,21)

336 (7-3072)

0,86 (0,04-12,64)

0,334

0,164

0,820

0,245

Nem

0,30 (0,005-3,34)

509 (68-3373)

p

Medián (range) érték 0,110

1,46 (0,11-14,47)

férfi

(n = 88)

8,86 (0,17-101,83)

0,29 (0,01-2,01)

386 (7-3373)

1,59 (0,19-6,66)

nő

(n = 25)

7,23 (0,42-82,71)

0,17 (0,001-3,34)

401 (42-3126)

0,97 (0,04-14,47)

Ta

(n = 31)

25,41 (1,06-78,25)

0,07 (0,001-3,34)

948 (110-3126)

0,86 (0,27-14,47)

T1

(n = 17)

8,11 (1,19-101,83)

0,10 (0,01-0,85)

322 (68-2427)

0,76 (0,16-11,47)

T2

(n = 13)

7,08 (1,03-51,09)

0,22 (0,02-2,43)

316 (113-1783)

1,47 (0,04-10,09)

T3

(n = 39)

4,52 (0,77-76,11)

0,31 (0,01-2,11)

326 (20-3009)

1,77 (0,23-12,64)

T4

(n = 13)

4,89 (0,17-42,96)

0,36 (0,005-2,01)

189 (7-3373)

1,06 (0,18-6,66)

Invazivitás

Nem inv. (n = 48)

13,55 (1,1 -101,83) <0,001 0,31 (0,01-2,11)

<0,001 671 (68-3126) 0,001

0,84 (0,16-14,47) 0,071

(n = 65)

4,92 (0,17-76,11)

0,36 (0,005-2,01)

285 (7-3373)

1,49 (0,04-12,64)

G1

(n = 17)

18,32 (1,06-101,83)

0,05 (0,005-3,34)

626 (110-2427)

0,84 (0,16-14,47)

G2

(n = 40)

9,04 (1,03-82,71)

0,11 (0,001-1,21)

426 (20-3126)

0,90 (0,29-7,67)

G3

(n = 56)

5,98 (0,17-76,11)

0,36 (0,005-2,43)

336 (7-3373)

1,57 (0,04-12,64)

Inv. Malignitás

Alacsony

(G 1-2)

(n = 57)

Magas

(G 3)

(n = 56)

5,98 (0,17-76,11)

primer

(n = 63)

8,65 (0,42-82,71)

recidív

(n = 50)

7,83 (0,17-101,83)

0,24 (0,005-3,34)

541 (7-3126)

0,91 (0,16-14,47)

0,728

0,247

0,353

0,195

10,85 (1,03-101,83) 0,023 0,09 (0,001-3,34) <0,001 519 (20-3126) 0,075 0,36 (0,005-2,43)

335 (7-3373)

0,86 (0,16-14,47) 0,064 1,57 (0,04-12,64)

Tumortípus

Dohányzás

0,926 0,16 (0,001-2,01)

0,697 369 (20-3373) 0,300

1,39 (0,04-12,64) 0,936

igen

(n = 49)

6,50 (0,42-82,71)

0,15 (0,005-2,01)

317 (30-3373)

0,94 (0,04-11,47)

nem

(n = 54)

7,39 (0,17-101,83)

0,28 (0,005-3,34)

481 (7-3009)

1,58 (0,11-14,47)

ismeretlen (n = 10) 0,031 27,85 (6,89-46,53) <0,001 530 (215-1704) 0,510

Kontroll

(n = 5)

2,12 (0,98-7,89)

Tumor

(n = 113)

8,08 (0,17-101,83)

0,2 (0,001-3,34)

RNS izolálás és reverz transzkripció (RT) Az RNS-izolálást megelőzően a mintákat 1 ml QIAzol reagensben (Qiagen, Hilden, Németország) Turrax T25 készülékkel (Janke & Kunkel, Freiburg, Németország) homogenizáltuk, amit azután RNeasy mini kittel (Qiagen, Hilden, Németország) – annak előíratát betartva – tisztítottuk tovább. Az RNS-koncentrációt fotomé-

396 (7-3373)

1,96 (1,40-5,22) 0,106 1,20 (0,04-14,47)

ter (Peqlab ND-1000, Erlangen, Németország) segítségével mértük 260 nm hullámhosszon. E mellett az izolált nukleinsavat 1,5%-os agaróz gélen elektroforézissel is elválasztottuk. A reverz transzkripciót a Qiagen Omniscript RT kittjével (Qiagen, Hilden, Németország) 200 ng RNS felhasználásával végeztük.


2011. december • VIII. évfolyam 3. szám Valós-idejű kvantitatív PCR (RT-PCR) A vizsgált angiogén faktorok szöveti expresszióját RNSizolálást és reverz transzkripciót követően valós idejű PCR technikával határoztuk meg. A használt prime lokalizációjára vonatkozó adatokat a 2. táblázat mutatja.

káns (p=0,031) négyszeres emelkedést mutatott az egészségeshez képest. Az Ang-1 esetében pedig még nagyobb eltérést; 137-szeres szignifikáns csökkenést tapasztaltunk (p<0,001). Ugyanakkor az Ang-2 és a Tie2 tumorban és kontrollban mért értékei nem tértek el lényegesen egymástól (p=0,510, p=0,106), bár a Tie2 II. táblázat: Primerek és próbák lokalizációja, termék mérete, referencia tumorban enyhén csökkent. Egyik vizsszekvencia és azonosítószám. gált gén expressziója sem mutatott összefüggést a beteg nemével, életkorával és a Gén Lokalizáció Termékhossz NCBI referencia Assay ID/Part Nr. dohányzási szokásaival. Kivétel ez alól az exon-határ szekvencia Ang-1, mely a 65 évesnél idősebbek eseAng-1 7-8 86 NM _001146.3 Hs00919202_ m1 tén erősebb kifejeződést mutatott Ang-2 3-4 95 NM _001147.1 Hs01048042_ m1 (p=0,01) (2. táblázat). Öt mintában nem Tie2 20-21 92 NM _000459.1 Hs00945144_ m1 kaptunk értékelhető eredményt egyik VEGF 3-4 59 NM _001025366.1 Hs00900055_ m1 primerpárral sem. TBP 6 127 - 4333769

Kiértékelés, statisztikai analízis Az adatokat kiértékelése a Sequence Detection SoftwareTM segítségével az ún. „∆∆CT módszer” alkalmazásával történt. Csoportok közötti különbségek megítélésére a MannWhitney-tesztet alkalmaztuk, míg az egyes faktorok túlélésre (áttétmentes-, recidívamentes- és betegségfüggő túlélés) gyakorolt befolyásának vizsgálatára Kaplan-Meier és Cox-tesztet használtunk. A szignifikancia határértéke minden esetben 0,05 volt. A számolásokat SPSS 14.0 programmal végeztük. EREDMÉNYEK Összesen 113 beteg esetében végeztük el a valós idejű PCR vizsgálatot. Az átlagos követési idő 39 hónap volt (maximum 189 hónap). Ez alatt az idő alatt a felületes (Ta/T1) tumorok 67%-a (32/48) újult ki (recidíva), átlagosan 5 hónapos latenciával. A 65 izominvazív tumorban szenvedő beteg közül 28-nál (43%) progrediált a betegség távoli áttéttel (tüdő, máj, csont). A betegektől származó minták mellett 5 nem rákos, kontroll mintát is vizsgáltunk. Ezek az anyagok benignus prosztata hiperpláziában (BPH) szenvedő betegek enukleációs műtéteiből származtak. Rosszindulatú betegség egyikük esetében sem volt ismert.

Angiogén faktorok génexpresszióinak összehasonlítása a klinikopatológiai adatokkal Az analizált mintákban a VEGF, az Ang-1, az Ang-2 és a Tie2 RNS szintű expresszióját mértük. A VEGF szignifi-

Angiogén faktorok génexpresszióinak összevetése a hisztológiai adatokkal A VEGF és az Ang-2 abundanciája fordított arányosságot mutatott mind az invazivitással (p<0,001, p=0,001), mind a malignitással (p=0,023, p=0,075) (1. táblázat és 1. ábra). Ezzel szemben az Ang-1 expresszió a tumor invazivitással párhuzamosan növekedett (p<0,001, p<0,001), de így is jóval alatta maradt a normál szövetben mért értékeknek. A Tie2 abundanciája nem változott szignifikánsan sem az invazivitással sem a malignitással (p=0,071, p=0,064), bár egy kismértékű emelkedés látható volt az előrehaladottabb tumoroknál. Túlélés analízis A mintákat minden marker esetében a medián érték mentén (cut-off) két csoportba osztottuk (alacsony- és magas abundanciájú csoport). Ezek a határértékek a következők voltak; VEGF-nél 8,08, Ang-1-nél 0,20; Ang-2-nél 396,21; Tie2-nél pedig 1,20. Nem találtunk összefüggést a VEGF mRNS mennyisége és a tumor-függő túlélés között (p=0,269). Ellenben az Ang-1 és az Ang-2 esetében szignifikáns összefüggés mutatkozott az emelkedett mRNS szintek és a rövidebb túlélés között (p=0,041, p=0,051). Ez a hatás azonban nem volt független az invazivitástól és a malignitástól. Izominvazív tumorok esetében a magasabb Tie2 expresszió szignifikánsan hosszabb túléléssel járt együtt (p=0,035) (3. táblázat és 2. ábra).


59


1 ábra: Angiogén faktorok génexpressziójának változása húgyhólyagrák különböző stádiumaiban. A vastag fekete vonal a génexpressziók medián értékeit mutatja. A színes oszlopok az értékek mediánhoz legközelebb eső 50%-át, a vonalak pedig a 90%-át jelölik; míg a színes körök a legmagasabb expressziót mutatják.

A metasztázis kialakulásának veszélyét eredményeink szerint nem befolyásolja sem az Ang-1, sem az Ang-2 szöveti abundanciája (p=0,135, p=0,270). Az emelkedett VEGF mRNS szint ugyanakkor kedvezőtlen jelnek látszik az áttét kialakulásának szempontjából. Ez az összefüggés azonban kívül esik a szignifikancia határon (p=0,072). A magas Tie2

expresszió a VEGF-el szemben kedvező prognosztikus jelnek bizonyult az áttét kialakulásában (p=0,034) (3. táblázat és 2. ábra). A recidíva kialakulását a legerősebben az Ang-2 szöveti kifejeződése befolyásolta (p=0,029). míg a VEGF ismét a szignifikancia határon lévő p értékkel kedvezőtlen faktornak bizonyult (p=0,059).


2011. december • VIII. évfolyam 3. szám III. táblázat: Áttétmentes-, recidívamentes- és betegségfüggő túlélés valószínűsége az angiogén faktorok mRNS expressziójának függvényében. HR – hazard ratio – a kockázat mértékét adja meg az önkényesen megválasztott referencia csoporthoz viszonyítva. Például, a betegségfüggő halálozás invazív hólyagtumornál 6,69-szer nagyobb valószínűséggel fordul elő, mint a felületes hólyagtumoroknál. Kiemelés – szignifikáns összefüggés (p<0,05) Betegségfüggő túlélés Áttétmentes túlélés Recidívamentes túlélés HR 95% CI P HR 95% CI P HR 95% CI P Életkor 71,6 (36-96) 0,850* 0,177* 0,779* ≤ 65 (n = 51) ref. ref. ref. > 65 (n = 62) 1,056 0,601 – 1,855 0,850 0,576 0,256 – 1,297 0,183 1,097 0,574 – 2,093 0,780 Nem 0,318* 0,953* 0,609* Férfi (n = 88) ref. ref. ref. Nő (n = 25) 0,728 0,391 – 1,356 0,316 0,971 0,362 – 2,603 0,953 0,816 0,816 – 0,373 0,611 Invazivitás Ta/T1 (n = 48) ref. < 0,001* ref. < 0,001* ref. 0,632* T2-T4 (n = 65) 6,695 3,000 – 14,942 < 0,001 9,115 2,706 – 30,705 < 0,001 0,817 0,356 – 1,875 0,633 Malignitási fok < 0,001* 0,005* 0,618* alacsony (n = 57) ref. ref. ref. magas (n = 56) 3,800 2,040 – 7,081 < 0,001 3,190 1,539 – 7,483 0,008 0,800 0,332 – 1,928 0,620 Tumor típusa 0,233* 0,621* 0,913* primer (n = 63) ref. ref. ref. recidív (n = 50) 1,414 0,798 – 2,506 0,235 0,812 0,354 – 1,859 0,622 0,965 0,511 – 1,822 0,913 Dohányzás 0,408* 0,534* 0,891* igen (n = 49) ref. ref. ref. nem (n = 54) 0,788 0,447 – 1,389 0,410 1,298 0,569 – 2,964 0,535 0,951 0,462 – 1,957 0,891 ismeretlen (n = 10) VEGF génexpresszió (n =107) 0,269* 0,858* 0,265* nem informatív (n = 6) alacsony (n = 53) ref. ref. ref. magas (n = 54) 0,718 0,398 – 1,295 0,271 0,928 0,409 – 2,105 0,858 1,461 0,746 – 2,862 0,269 nem invazív esetekben Ta/T1 0,362* 0,827* 0,059* alacsony (n = 15) ref. ref. ref. magas (n = 32) 0,496 0,107 – 2,300 0,371 1,309 0,116 – 14,719 0,827 2,220 0,947 – 5,200 0,066 invazív esetekben (T2-T4) 0,232* 0,072* 0,247* alacsony (n = 38) ref. ref. ref. magas (n = 22) 1,474 0,776 – 2,789 0,236 2,216 0,910 – 5,392 0,080 0,311 0,037 – 2,604 0,282 Ang-1 génexpresszió (n = 100) 0,041* 0,524* 0,992* nem informatív (n = 13) alacsony (n = 50) ref. ref. ref. magas (n = 50) 1,841 1,017 – 3,332 0,044 1,321 0,560 – 3,119 0,525 0,996 0,472 – 2,102 0,992 nem invazív esetekben Ta/T1 0,466* 0,494* 0,706* alacsony (n = 31) ref. ref. ref. magas (n = 10) 1,864 0,341 – 10,199 0,473 1,101 0,230 – 1,160 0,669 1,183 0,494 – 2,836 0,706 invazív esetekben (T2-T4) 0,469* 0,135* 0,556* alacsony (n = 19) ref. ref. ref. magas (n = 40) 0,786 0,409 – 1,512 0,471 0,506 0,203 – 1,260 0,143 0,634 0,134 – 3,004 0,566 Ang-2 génexpresszió (n = 108) 0,051* 0,038* 0,048* nem informatív (n =5) alacsony (n = 53) ref. ref. ref. magas (n = 55) 0,563 0,314 – 1,011 0,054 0,400 0,163 – 0,983 0,046 1,985 0,992 – 3,973 0,053 nem invazív esetekben Ta/T1 0,974* 0,808* 0,009* alacsony (n = 16) ref. ref. ref. magas (n = 31) 0,975 0,211 – 4,500 0,974 1,346 0,121 – 14,987 0,809 3,178 1,273 – 7-939 0,013 invazív esetekben (T2-T4) 0,598* 0,270* 0,420* alacsony (n = 37) ref. ref. ref. magas (n = 24) 0,840 0,439 – 1,608 0,599 0,567 0,204 – 1,587 0,277 0,432 0,051 – 3,633 0,440 Tie2 génexpresszió (n = 103) 0,890* 0,585* 0,681* nem informatív (n = 10) alacsony (n = 52) ref. ref. ref. magas (n = 51) 0,960 0,538 – 1,712 0,890 0,795 0,348 – 1,815 0,586 1,154 0,581 – 2,289 0,682 nem invazív esetekben Ta/T1 0,997* 0,977* 0,886* alacsony (n = 28) ref. ref. ref. magas (n = 15) 1,004 0,193 – 5,210 0,997 1,037 0,094 – 11-453 0,977 1,057 0,497 – 2,246 0,886 invazív esetekben (T2-T4) 0,035* 0,034* 0,793* alacsony (n = 24) ref. ref. ref. magas (n = 36) 0,511 0,271 – 0,965 0,039 0,395 0,163 – 0,961 0,041 1,259 0,218 – 7,261 0,796 Szarvas Tibor dr. és mtsai: Angiogén faktorok prognosztikai jelentősége húgyhólyagrákban©

61


2 ábra: Kaplan-Meier túlélési görbék. Angiogén faktorok génexpressziós értékeinek (alacsony/magas) hatása a betegségfüggő-, áttétmentes- és recidívamentes túlélés idő hosszára. Megfigyelési idő: 120 hónap. A szignifikancia határértéke minden esetben 0,05 volt.

Többváltozós Cox-analízis (multivariancia analízis) A multivariancia analízis egyszerre több faktor szerepét vizsgálja egymás mellett. Használatával eldönthető, hogy az adott faktor expressziója például a szövettani eredményhez képest szolgáltat-e többletinformációt a megfigyelt esemény kialakulásával kapcsolatban. A multivariancia analízisben

együtt vizsgáltuk a következő tényezőket: invazivitás, malignitás, dohányzás, életkor, recidív/primer tumor, valamint a VEGF, Ang-1,-2 és a Tie2 szöveti mRNS expresszióját a metasztázismentes, a recidívamentes és betegségspecifikus túlélés kockázatára nézve. Ennek alapján a Tie2 magas szöveti szintje független és kedvező prognosztikus faktornak



IV. táblázat: Multivariancia analízis eredményei. Betegségfüggő túlélés HR 95% CI P

Áttétmentes túlélés HR 95% CI P

Recidívamentes túlélés HR 95% CI P

Invazivitás 9,655 2,666 – 34,96 0,001 22,211 3,357 – 146,945 0,001 8,853 2,220 – 35,299 0,002 nem invazív (Ta-T1) (n = 48) invazív (T2-T4) (n = 65) Malignitás 0,970 0,397 – 2,365 0,946 0,653 0,196 – 2,176 0,487 0,347 0,097 – 1,246 0,105 alacsony (n = 57) magas (n = 56) Dohányzás 0,650 0,324 – 1,305 0,226 1,115 0,397 – 3,131 0,837 0,632 0,227 – 1,755 0,378 igen (n = 49) nem (n = 54) ismeretlen (n = 10) Életkor 0,993 0,488 – 2,019 0,985 0,685 0,234 - 2,009 0,491 1,011 0,340 – 3,007 0,984 ≤ 65 (n = 51) > 65 (n = 62) Tumortípus 1,341 0,672 – 2,676 0,406 0,942 0,342 – 2,593 0,907 0,209 0,072 – 0,605 0,004 primer (n = 63) nem (n = 50) VEGF génexpresszió 1,499 0,735 – 3,059 0,266 2,550 0,928 – 7,011 0,070 0,549 0,190 – 1,583 0,267 alacsony (n = 53) magas (n = 54) Ang-1 génexpresszió 1,655 0,668 – 4,100 0,277 – – – 1,072 0,331 – 3,472 0,908 alacsony (n = 50) magas (n = 50) Ang-2 expression 1,040 0,430 – 2,516 0,931 0,711 0,216 – 2,342 0,575 10,179 2,691 – 38,498 0,001 alacsony (n = 53) magas (n = 55) Tie-2 génexpresszió 0,249 0,100 – 0,619 0,003 0,311 0,109 – 0,889 0,029 0,727 0,241 – 2,204 0,573 alacsony (n = 52) magas (n = 51)

bizonyult a metasztázis kialakulásának és a tumor-függő halálozás tekintetében (p=0,003, p=0,029). A magas Ang-2 expresszió pedig független és kedvezőtlen prognosztikus faktor a recidíva kialakulásában (p=0,001). A VEGF magas abundanciája befolyásolni látszik az áttét kialakulását, ám ez az összefüggés nem érte el a szignifikancia határt (p=0,070) (4. táblázat). MEGBESZÉLÉS Az általunk elvégzett vizsgálatok tanúsága szerint a hólyagtumorok génexpressziós mintázata határozott proangiogén (érképződést serkentő) stimulusra utal. Nevezetesen, a VEGF expresszió (endothel proliferációs szignál) a normálhoz képest szignifikánsan emelkedik, az Ang-1 expresszió (érstabilizációs hatás) pedig drámai mértékben csökken. Emellett az Ang-2 szintje tumorban nem változik szignifikánsan, egyedül Ta stádiumban látszik némi emelkedés. A Tie2 pedig kis mértékben, nem szignifikáns módon csökken. A legmagasabb VEGF expresszió a felületes (főleg

Ta) tumoroknál figyelhető meg és a tumor invazivitásával szignifikáns módon csökken. Az Ang-1-nél éppen fordított volt a tendencia; a legnagyobb mértékű expresszió csökkenést a felületes tumoroknál tapasztaltuk, ami a növekvő invazivitással párhuzamosan emelkedett. Ezek az eredmények mind a tumor-normál mind pedig a tumor stádiumok közötti összehasonlításban megegyeznek a Quentin és mtsai. által publikáltakkal (3). E szerint tehát a proangiogén szignál a felületes hólyagtumorban a legerősebb és tumorprogresszió során folyamatosan csökken. Ezzel az expressziós mintázattal szinte teljesen megegyezőt találtak prosztatarák megelőző állapotokban (ún. intraepithelialis neopláziában) ami együtt járt az erek destabilizációjával (periciták és endothel sejtek közti kapcsolatok fellazulása) és az endothel sejtek bazálmembránjának degradációjával (6). A Ta stádiumú hólyagrákokban a tumorsejtek a hólyag lumene felé növekednek, és gyakran meghaladják az 1-2 mm-es méretet, miközben a tumor nem rendelkezik saját erekkel, hiszen a bazális membrán érintetlen. Érthető tehát, hogy ebben a fázisban hypoxia alakul ki, ami pedig a már ismert HIF1α-n


63

2011. december • VIII. évfolyam 3. szám keresztüli szignálúton, növeli a VEGF gén aktivitását. Az invazív hólyagrákok már rendelkeznek saját érhálózattal, illetve infiltratív módon növekedve képesek a már meglévő erek közé migrálni, így a hypoxia valószínűleg nem általánosan, sokkal inkább lokálisan jelentkezik. Ezt látszik alátámasztani az a megfigyelés mely szerint az invazív tumorokban gyakran egyidőben figyelhető meg hypoxiás nekrózis és erőteljes angiogenezis. Munkánk során nem csak az angiogén faktorok hólyagtumorok kifejlődésében illetve progressziójában betöltött szerepének alaposabb megértésére, hanem e markerek prognosztikus értékének felmérésére is törekedtünk. Ezért a megfigyelt angiogén faktorok relatív expressziója és a betegség lefolyása között is összefüggéseket kerestünk. A felületes (Ta-T1) és izom invazív (T2-T4) hólyagtumorok kezelése és veszélyei alapvetően eltérnek egymástól. A felületes hólyagtumoroknál előforduló egyik gyakori veszélyforrás a betegség visszatérése (recidíva), ami az esetek 70-80 százalékában fordul elő. Ebben a stádiumban (Ta) a távoli áttét megjelenésének valószínűsége elhanyagolható (0,5%). Az invazív húgyhólyagrákokban jóval gyakoribb (30% körüli) a regionális vagy távoli áttétek előfordulása illetve a tumor következtében bekövetkező halálozás. E megfontolások alapján a felületes és izom invazív hólyagtumorok esetében más-más megfigyelésekre koncentráltunk; az előbbi csoportban a recidívamentes intervallumok hosszát vetettük össze az angiogén faktorok relatív expressziójával, míg az invazív tumorok esetén metasztázismentes periódus hosszát és a betegséggel kapcsolatos halálozást vizsgáltuk. A VEGF-ről ismert, hogy mind szérum, mind vizelet koncentrációjának, mind pedig szöveti expressziójának emelkedése kockázatot jelent a recidíva képződésre nézve. Ezt az összefüggést a mi vizsgálataink is alátámasztják. A felületes tumorok recidívaképződésének prognosztizálására alkalmas marker az Ang-2, melynek magas szöveti expressziója a multivariancia analízis szerint 10-szeres kockázati tényezőt jelent (HR=10,18, 95% CI 2,69-38,49, p<0,001). Az invazív hólyagrákok esetében a metasztázisképződésre vonatkozóan a magas VEGF expresszió kockázati tényezőnek tűnik. A magas VEGF expresszió és az erősebb metasztázisképző hajlam közti összefüggést korábban Bernardini és mtsai. már igazolták (7). Jelen vizsgálat azonban a VEGF mellett azonosította a Tie2-t, mint a metasztázisképződés lehetséges prognosztikus markerét. A tirozin kináz receptor magas expressziója kedvező és függet-

len prognosztikus jelnek bizonyult (HR=0,31, 95%, CI 0,110,89, p=0,029). A hólyagtumortól függő túléléssel egyedül a Tie2 mutatott szignifikáns összefüggést; magasabb expressziója kedvező és független prognosztikus jelnek mutatkozott (HR=0,25, 95% CI 0,10-0,62, p=0,003). A Tie2 expressziója és a tumorok jelenléte valamint malignitása közötti összefüggésről ellentmondó információk állnak rendelkezésre. Az angiogenezisben betöltött meghatározó szerepe ellenére prognosztikus értékét eddig kevesen vizsgálták. Az egyetlen ilyen irányú, immunhisztokémiai módszerrel mellrák esetében elvégzett munka a Tie2, tumorsejtek felszínén történő expresszióját rizikófaktorként azonosította. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a kiértékelés során Dales és mtsai. nem az expresszió erősségét vették alapul, hanem azt, hogy tumorsejtek felszínén detektálható-e a receptor ((8). Jelen munkában a Tie2 magas mRNS expressziója kedvező, független és szignifikáns prognosztikus faktornak bizonyult húgyhólyagrákokban mind a metasztázisképződés, mind a tumorhoz kapcsolódó halálozás szempontjából. Ez alátámasztani látszik azt a megfigyelést, hogy az Ang-1/Tie2 kapcsolat a tumornövekedést gátolja és ezt érstabilizáló hatásán keresztül fejti ki. Ergün és mtsai. pedig arra a következtetésre jutottak, hogy az érstabilizáció önmagában is tumornekrotizáló hatású (9-10). Az Ang-1 expressziójának erős csökkenése hólyagtumorban valószínűleg hozzájárul a környező szövetek ereinek destabilizálásához. A Tie2 magasabb expressziója pedig az érstabilitás megtartásában, ezáltal a tumor indukálta angiogenezis mérséklésében játszhat szerepet. Véleményünk szerint ezzel magyarázható, hogy kísérleteinkben a magasabb Tie2 abundancia, alacsonyabb metasztázisképző hajlammal és hosszabb túléléssel járt együtt. Összefoglalás Olyan angiogén fakorok szöveti mRNS expresszióját határoztuk meg, melyek irányító szerepet töltenek be a tumor indukálta angiogenezisben. E faktorok génexpressziós mintázat tumor-normál, illetve invazivitás függvényében történő összehasonlítása erős angiogén szignál jelenlétét bizonyítja felületes hólyagtumorokban. Ennek főbb jellemzői; az emelkedett VEGF- és erősen lecsökkent Ang-1 kifejeződés. A fenti angiogén faktorok génexpressziós értékeit a betegek követési adataival összevetve megállapítottuk, hogy a felületes (Ta/T1) tumorokban a magas VEGF és Ang-2


2011. december • VIII. évfolyam 3. szám génexpresszió a gyakoribb recidívaképződési hajlam rizikófaktora. Előrehaladott (izomra terjedő) húgyhólyagrákoknál a VEGF magas mRNS szintje kockázati tényezőnek, míg a Tie2 magas abundanciája kedvező prognosztikus jelnek bizonyult a tumor metasztázisképző hajlamának vonatkozásában. A Tie2 magas szöveti szintje összefüggést mutatott a hosszabb túléléssel. E faktorok tehát segíthetnek a húgyhólyagrák várható klinikai viselkedésének (recidíva, progres�szió) előrejelzéséhez és így segíthetnek egy az adott tumor kockázatához jobban igazodó (például célzott) terápia megválasztásában. Irodalom 1. Risau W, Flamme I. Vasculogenesis. Annu Rev Cell Dev Biol, 1995, 11: 73-91. 2. Folkman J. Tumor angiogenesis: therapeutic implications: N Engl J Med, 1971, 285: 1182-6. 3. Quentin T, Schlott T, Korabiowska M, Käthei N, Zöller G, Glaser F, Kunze E. Alteration of the vascular endothelial growth factor and angiopoietins-1 and -2 pathways in transitional cell carcinomas of the urinary bladder associated with tumor progression. Anticancer Res, 2004, 24 (5A): 2745-56.

4. Oka N, Yamamoto Y, Takahashi M, Nishitani M, Kanayama HO, Kagawa S. Expression of angiopoietin-1 and -2, and its clinical significance in human bladder cancer. BJU Int, 2005, 95: 660-3. 5. Szarvas T, Jäger T, Tötsch M, vom Dorp F, Kempkensteffen C, Kovalszky I, Romics I, Ergün S, Rübben H. Angiogenic switch of angiopietins-Tie2 system and its prognostic value in bladder cancer. Clin Cancer Res, 2008, 14: 8253-62. 6. Tilki D, Irmak S, Oliveira-Ferrer L, Hauschild J, Miethe K, Atakaya H, Hammerer P, Friedrich MG, Schuch G, Galalae R, Stief CG, Kilic E, Huland H, Ergun S. CEA-related cell adhesion molecule-1 is involved in angiogenic switch in prostate cancer. Oncogene, 2006, 25 (36): 4965-74. 7. Bernardini S, Fauconnet S, Chabannes E, Henry PC, Adessi G, Bittard H. Serum levels of vascular endothelial growth factor as a prognostic factor in bladder cancer. J Urol, 2001, 166 (4): 1275-9 8. Dales JP, Garcia S, Bonnier P, Duffaud F, Meunier-Carpentier S, AndracMeyer L, Lavaut MN, Allasia C, Charpin C. Tie2/Tek expression in breast carcinoma: correlations of immunohistochemical assays and long-term follow-up in a series of 909 patients. Int J Oncol, 2003, 22: 391-7. 9. Ergun S, Tilki D, Oliveira-Ferrer L, Schuch G, Kilic N. Significance of vascular stabilization for tumor growth and metastasis. Cancer Lett. 2006, 238: 180-7. 10. Tilki D, Kilic N, Sevinc S, Zywietz F, Stief CG, Ergun S. Zone-specific remodeling of tumor blood vessels affects tumor growth. Cancer 2007, 110: 2347-62.

HÍREK Nyirády Péter docens MTA doktori címét a Magyar Tudományos Akadémia Doktori Tanácsa 100%-ban megszavazta, és 2011. november 29-én a diplomát átadta. Romics Imre professzort kérték fel, hogy a nyugdíjba vonuló Michael Marberger, bécsi professzort búcsúztassa 2011. szeptember 29-én, mintegy 200 résztvevő előtt. A „Festrede” után a bécsi kollégák egy kabaré összeállítással emlékeztek az elmúlt 43 évre. A Szabadkán tartott Vajdasági Urológus Ülésen prof. Romics Imrét az Újvidéki Egyetem „visiting professzor” címmel tüntette ki. A nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban új főorvos került kinevezésre, dr. Tóth György személyében. A Semmelweis Egyetem Romics Imre professzort Pro Universitate díjban részesítette. Ugyanő Eszéken a 9th Osijek Urological Days alkalmából tartott előadása után a Horvát Orvosszövetség kitüntető diplomáját vette át. November 5-én a Semmelweis Egyetem Dies Academicus ünnepségén onkológiai tevékenysége elismeréséül a Genersich-díjat vehette át. A MOT új elnöke dr. Gődény Mária lett.


65


Pecsétgyűrűsejtes gyomorrák húgyhólyagmetasztázisa metachron recidív húgyhólyagrákkal Melcher B. dr.1, Pánovics J. dr.1, Szűcs M. dr.1, Glasz T. dr.2, Romics I. dr.1 Semmelweis Egyetem Budapest, Urológiai Klinika és Uro-onkológiai Centrum 2 Semmelweis Egyetem Budapest, II. Sz. Patológiai Intézet

1

A malignus húgyhólyagdaganatok általában primer léziók, azonban 1%-ban más szervekből kiinduló daganatok áttéteiként másodlagos is lehetnek. Ezen metasztatikus esetek mindössze 4%-a származik a gyomor daganataiból. Jelen beteg kórtörténetén keresztül egy ilyen ritka esetet mutatnak be a szerzők, áttekintve a kórkép irodalmát, és levonva a klinikus számára fontos gyakorlati következtetéseket. Kulcsszavak: másodlagos húgyhólyagdaganat, pecsétgyűrűsejtes adenokarcinóma, gyomor metasztázis, esetismertetés Bevezetés A malignus húgyhólyagdaganatok általában elsődlegesek; ezek közül a primér urothelialis karcinóma a húgyutak második leggyakoribb neoplasztikus elváltozása (1, 2), előfordulását tekintve a világon a férfiaknál a 7., a nőknél pedig a 17. helyet foglalja el a malignómák között (1). Malignus hólyagdaganatok azonban 1%-ban más szervekből kiinduló daganatok áttéteiként másodlagosak is lehetnek. Ezen metasztaikus esetek annyira ritkák, hogy az irodalomban ez idáig csupán 10 000 alatti betegről számoltak be (3). Az áttétes esetek mindössze 4%-a származik a gyomor daganatos folyamataiból (4). A elsődleges húgyhólyag daganatok szövettanilag 95%-ban átmeneti sejtes carcinomák, kevesebb mint 5%-ban pedig laphámcarcinomák vagy adenocarcinomák. Az adenocarcinomák között a pecsétgyűrűsejtes típus a hólyagban igen ritka szövettani lelet, az összes malignus hólyagfolyamat mindössze 0,24%-áért felelős (4, 5). Esetismertetés A 71 éves férfi beteg 2008-ban egyetlen panaszaként, időszakosan jelentkező néma haematuria miatt jelentkezett urológusnál. Kivizsgálása során hasi ultrahang vizsgálat, cystoscopia, majd hólyagbiopszia is történt, illetve kismedencei CT vizsgálatot végeztek, amelyekkel egyértelmű malignitás nem igazolódott. A

Metastatic neoplasm of the urinary bladder from signet-ring cell gastric adenocarcinoma with metacron recurrent transitional cell tumor Malignant neoplasms of the urinary bladder are usually primer lesions, however in 1% of the cases, they can be secondary tumors from distant organs, of which metastases from stomach account for about 4%. The authors present such a rare case through the example of a selected patient, summarizing the clinically relevant cloncusions. Key-words: secondary bladder neoplasm, signet-ring cell adenocarcinoma, gastric metastasis, case report perzisztáló haematuria fennállása miatt még ugyanabban az évben, más intézetben ismételt cystoscopia elvégzésére került sor, melynek során a hólyag bal oldalfalán, a hátsó fal és a vertex határán babnyi lapos exophyticus képletet fedeztek fel. A leírt elváltozás transurethralis resectióját követően a szövettani vizsgálat eredménye pecsétgyűrűsejtes adenokarcinóma lett (1.–3. ábra). A daganat a patológiai stádium szerint nem érte el a hólyagizomzatot. Az elváltozás eredetének kiderítése végett az urológus gasztroenterológiai kivizsgálást kezdeményzett, ennek során az egyébként panaszmentes betegen, gastroscoppal a gyomor az antrumában, a kisgörbületről az elülső falra terjedően gyermekökölnyi szövetszaporulatot találtak. Ennek biopsziás mintájából a patológus adenokarcinóma tubulare antri ventriculit véleményezett. Ezt követően staging vizsgálattal, hasi CT vizsgálattal és mellkas röntgen segítségével kizárták az áttétképződést. Onkológiai bizottság döntése alapján sebészeti osztályon 2008 végén részleges gyomorresectiót, gastroenteroanastomosis antecolicát végeztek omentectomiával. A műtétet követő szövettan eredménye adenokarcinóma tubulare muciparum, partim sigillocellure ventriculi volt (pT1 N0). A regionális nyirokcsomók daganatmentesek voltak. Onkológiai javallat alapján 2009 elején 3 hónap alatt 6 ciklusban kemoterápia történt cisplatin és capecitabin kombinációban. Azóta a beteg gastroenterológiailag panaszmentes. A három havonta esedékes urológiai kontroll cystoscopos vizsgálattal, 2010-ben – az egyébként továbbra is panaszmentes betegnél

66 Melcher B. dr. és mtsai: Pecsétgyűrűsejtes gyomorrák húgyhólyag-metasztázisa metakron recidív húgyhólyagrákkal ©


1 ábra: A törmelékes biopsziás anyagban szerkezetet nem

3 ábra: A tumorsejtek CK7 ellenes antitesttel is erős poziti-

képező, fokozottan atípusos daganatsejtek halmaza látható,

vitást mutatnak. 600x

amelyek egyes csoportjai jól láthatóan pecsétgyűrűsejtes elemekből állnak. A kép – a ritka primér pecsétgyűrűsejtes húgyhólyagrák-forma mellett – már az első vizsgálat idején felvetette elsődleges gyomor-bélrendszeri (leginkább gyomor) daganat húgyhólyag áttétének lehetőségét. HE 600x

2 ábra: A tumorsejtek intenzív pozitivitást mutatnak CK20 (hámmarker

szubtípus)

ellenes

antitestettel

találtak a hólyagban a hátsó falon a középvonaltól jobbra, a jobb oldali szájadék mögött. Emiatt újabb transurethralis resectio történt Tis, transitiocelluláris karcinóma szövettani eredménnyel. A beavatkozást követően ismételten 5 alkalommal lokális instilláció történt. A beteg ezt követően, továbbra is teljesen tünetmentesen, 2011-ben kontroll cystoscopián felismert, jobb oldali oldalsó falon elhelyezkedő babnyi papillaris tumor miatt újabb resection esett át, aminek a szövettani vizsgálata Ta GII (high grade), papilláris urothelialis karcinóma eredményt hozott. Uroonkológiai javallat alapján lokális kemoterápiás kezelést kapott 5 ízben, ez alkalommal Farmorubicinnel. A beteg kórtörténetének legfrissebb történéseként, 2011 augusztusában a továbbra is fennálló panaszmentesség mellett immáron az ötödik recidívát fedezték fel kontrollcystoscopia során. Az elvégzett resectio nyomán T 1 GIII, transitiocelluláris karcinóma szövettani eredmény született. Jelenleg lokális BCG kezelés történik. Megbeszélés

végzett

immunhisztokémiai reakcióval. A reakció látványosan mutatja a daganatsejteknek az alacsonyan differeciált tumorokra jellemző, egymástól való disszociációs hajlamát is. 200x

– újabb húgyhólyagtumort fedeztek fel. A húgycső pars prostaticájában és a húgyhólyag kupolában észlelt papilláris tumorok miatt ismét transurethralis resectiót végeztek, aminek a szövettani eredménye T1 GII (low grade), transitiocelluláris karcinóma lett. Ezt követően a beteg 5 hétig hetente egy alkalommal Mitomycin C hólyaginstillációban részesült. Ennek ellenére szintén 2010-ben, a következő hólyagtükrözésen újból 3 borsónyi papillaris tumort

Más szervek húgyhólyag-metasztázisai igen ritka urológiai leletnek számítanak: az összes hólyagdaganat 1%-áért felelősek áttétek (4). A hólyagáttétek incidenciája és a betegek átlagéletkora hasonló a két nemnél: a metasztázis észlelésekor az átlagéletkort 44 és 63 év közöttinek figyelték meg (6). A hólyagba történő áttétképződés a következő utakon valósulhat meg: 1. a primer daganat direkt ráterjedése a hólyagra, 2. a vesemedence, illetve az ureter levált sejtjeinek implantációja, 3. a lymphogén és haematogén szórás 4. peritonealis disszemináció (7).

Szerző © Melcher B. dr. és mtsai: Pecsétgyűrűsejtes gyomorrák húgyhólyag-metasztázisa metakron recidív húgyhólyagrákkal ©

67

2011. december • VIII. évfolyam 3. szám Direkt ráterjedés esetén a primer elváltozás leggyakrabban a vastagbélben, prosztatában, rectumban vagy a cervixben található. Távoli áttétet a hólyagba a gyomor csupán harmadik leggyakoribbként ad a melanoma és az emlőrák után (8). Esetünkben az áttétképződés mechanizmusa annak alapján, hogy a daganat alapja tumorsejt mentes volt, legnagyobb valószínűség szerint haematogén lehetett, amely esetben szisztémásan keringő tumorsejteket kell feltételezni. A hólyagáttéteket a radiológiai és makroszkópos kép alapján két csoportba lehet sorolni: exophyticus és diffúz típusra. Leggyakrabban – mint ahogy esetünkben is – az exophyticus forma fordul elő. Ez rendszerint makroszkópos haematuriával szokott járni, ami megkönnyíti a felismerést és a diagnózishoz vezető utat (3). Ezzel szemben a diffúz típus különösen ritka és általában sokkal nehezebben értékelhető irritatív tüneteket okoz (9). A húgyhólyagdaganatok szövettani vizsgálata során talált adenokarcinóma – mivel ritka lelet – felveti a kérdést, hogy primer, vagy secunder elváltozásról van-e szó. Ennek eldöntéséhez számos, klinikai és morfológiai tényezőt kell figyelembe venni egyszerre, például van-e olyan ismert primér tumora a betegnek valamely más topográfiai helyen, amely szövettanilag rokonítható a vizsgált húgyhólyagtumorral (ha igen, a metasztázis lehetősége fokozottan figyelembe veendő); hol helyezkedik el a tumor a húgyhólyagon belül (a vertexben elhelyezkedő adenocarcinomák legtöbbször a szövetileg vastagbélrák-áttétre megszólalásig hasonlító úgynevezett urachus-carcinomák); hol helyezkedik el a tumor a hólyagfalon belül (az ép urotheliális felszín alatt, a fal mélyén kúszó, az urotheliummal összefüggésben nem levő adenokarcinóma nagy valószínűséggel máshonnan származik, kivéve az említett urachuscarcinomát, amely primér tumor létére típusosan a hólyagfal mélyén, az urachus maradványképleteiben keletkezik) (10). A gyomordaganatok hólyagáttétei eltérően viselkednek a két nemben. Nőknél a hólyagáttétet szinte mindig kíséri a petefészkek metasztatikus daganata is, amit Kruckenberg tumornak hívnak, ezért feltételezik, hogy a petefészkek valami módon segíthetik a gasztrointesztinális daganatok hólyagra történő propagációját (11). A pecsétgyűrűsejtes adenokarcinóma nagyon ritka entitás, ami a hólyagban általában primer elváltozásként jelenik meg. Ennek ellenére alapos gasztroenterológiai kivizsgálásra van szükség, hiszen a terápia megválasztása függ attól, hogy a daganatot elsődlegesnek vagy másodlagosnak tekintjük (6). Elsődleges daganatnál a sebészi kezelés az első választandó eljárás, míg másodlagos tumor esetén a kemoterápia is megfelelő alternatívaként választható akár önmagában, akár adjuváns kezelésként. Habár máig sincs kiforrott kemoterápiás protokoll metasztatikus gyomordaganatra, a legjobb ered-

ményeket kettő vagy több citosztatikus szer kombinálásával érték el. A leggyakrabban alkalmazott kemoterápiás szerek: 5-fluorouracil (például ennek prodrug-jaként a capecitabin), anthracyclinek, platinavegyületek (például cisplatin). Ezen kívül vizsgálat alatt állnak egyéb szerek is, például az irinotecan vagy a metotrexát (12). Összefoglalás A húgyhólyag pecsétgyűrűsejtes adenocarcinomája ritka szövettani leletnek számít. Az esetek túlnyomó többségénél az elváltozás primer folyamat eredménye és csak igen ritkán jelenik meg más daganat metasztázisaként, secunder formában. Az eredet pontos meghatározása fontos a megfelelő kezelés kiválasztása szempontjából, hiszen primer daganatnál a sebészi kezelés az első, míg secunder pecsétgyűrűsejtes adenokarcinóma esetén a kemoterápia akár önmagában, akár adjuváns kezelésként elmaradhatatlan része a terápiának. Kiemelendő tehát, hogy a húgyhólyag pecsétgyűrűsejtes adenocarcinomája esetén, minden alkalommal alapos gasztroenterológiai kivizsgálásra van szükség a lehetséges primer góc felkutatása végett. Ehhez elmaradhatatlan a gastroscopia és esetenként a colonoscopia elvégzése is. A húgyhólyag pecsétgyűrűsejtes adenocarcinomája esetén a primer tumor kutatása sosem mellőzhető tehát, hiszen ennek eredménye nem csupán a klinikus döntéseit befolyásolja, hanem komoly kihatással van a beteg életkilátásaira is. Irodalom 1. Ploeg, M., K.K. Aben, and L.A. Kiemeney, The present and future burden of urinary bladder cancer in the world. World J Urol, 2009. 27(3): p. 289-93. 2. Riesz P., Szendrői A., A húgyúti megbetegségek előfordulása és tünetei II. rész. Családorvosi Fórum, 2006 (1): p. 23-26. 3. Szűcs M., Székely E., Mavrogenis S., Szendrői A., Romics I., Daganat metasztázisok urológiai szervekben. Uroonkológia, 2008. 5(2): p. 34-41. 4. Sharma, P.K., et al., Secondary signet-ring cell adenocarcinoma of urinary bladder from a gastric primary. Urol Ann, 2011. 3(2): p. 97-9. 5. Romics, I., E. Szekely, and A. Szendroi, Signet-ring cell carcinoma arising from the urinary bladder. Can J Urol, 2008. 15(5): p. 4266-8. 6. Saba, N.F., D.M. Hoenig, and S.I. Cohen, Metastatic signet-ring cell adenocarcinoma to the urinary bladder. Acta Oncol, 1997. 36(2): p. 219-20. 7. Leddy, F.F., N.E. Peterson, and T.C. Ning, Urogenital linitis plastica metastatic from stomach. Urology, 1992. 39(5): p. 464-7. 8. Farhat, M.H., et al., Secondary adenocarcinoma of the urinary bladder from a primary gastric cancer. J Med Liban, 2007. 55(3): p. 162-4. 9. Ota, T., et al., Two cases of metastatic bladder cancers showing diffuse thickening of the bladder wall. Jpn J Clin Oncol, 1999. 29(6): p. 314-6. 10. Riesz P., Új diagnosztikai és prognosztikai vizsgálatok a húgyhólyag rosszindulatú daganatain. Uroonkológia, 2011. 8(1): p. 10-12. 11. Mostofi, F.K., R.V. Thomson, and A.L. Dean, Jr., Mucous adenocarcinoma of the urinary bladder. Cancer, 1955. 8(4): p. 741-58. 12. Wagner, A.D., et al., Chemotherapy in advanced gastric cancer: a systematic review and meta-analysis based on aggregate data. J Clin Oncol, 2006. 24(18): p. 2903-9.

68 Melcher B. dr. és mtsai: Pecsétgyűrűsejtes gyomorrák húgyhólyag-metasztázisa metakron recidív húgyhólyagrákkal ©


Betegség-specifikus és általános életminőség kérdőíves adatgyűjtés feldolgozása Zoladex®-kezelésben részesülő prosztatarákos betegekben (AZTÉK) Nyirády Péter dr. Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika és Uroonkológiai Centrum, Budapest A fejlett országokban a prosztatarák a második leggyakoribb rákos megbetegedés a férfiak körében. A prosztatarák kezelésének szignifikáns hatása van az egészség-függő életminőségre. Az egészség-függő életminőséget vizsgáltuk korai és késői stádiumú prosztatarákos férfiaknál, a betegség felismerését és az androgén megvonó kezelést követő 1. és 2. évben. Összesen 1392 beteg került bevonásra a több központú longitudinális vizsgálatba és az életminőség dinamikus változását, valamint a tesztoszteron-függő élettani hatásokat vizsgáltuk androgénmegvonás mellett. A vizsgálat során nem tudtunk szignifikáns eredményt kimutatni a bevont férfiak között. További vizsgálatok szükségesek jól meghatározott betegbeválasztás és értékelés a kritériumoknak megfelelően. Kulcsszavak: életminőség, Zoladex-kezelés

Bevezetés A prosztatarák Európában az első, Magyarországon a második leggyakrabban előforduló, és második leggyakrabban halált okozó rosszindulatú daganat a férfi lakosság körében, mely érték az elmúlt évtizedekben további enyhe emelkedést mutat (1, 2, 3). A prosztatarák előfordulási gyakorisága szerint a leginkább növekszik a kor előrehaladtával, ellentétben más tumorokkal, incidenciájának nincs csúcsa. Éppen ezért a prosztatarák és annak kezelése az egyik legfontosabb egészségügyi probléma a férfi lakosság körében (4, 5). A prosztatarák kezelésében széles körű lehetőség áll rendelkezésünkre, melyek hasonló onkológiai eredményességet nyújthatnak, de a kezelések mellékhatásai rendkívül eltérőek. A kezelést minden klinikai állapotban a nemzeti (Magyar Urológia) és a nemzetközi irányelveknek (EAU Guidelines) megfelelően kell meghatározni. A lokalizált prosztatarák (T1-T2, Nx-N0, M0) kezelésében a megfigyelés (6,7)

Results of disease specific and health-related questionnare – based data collection in the patents suffering from prostate cancer and treated with Zoladex Prostate cancer PCA is the second most common cause of cancer death in men in developed countries. Treatment for prostate cancer has a significant impact on health-related quality of life (HRQOL). The HRQOL after diagnosis and treatment with ADT were examined 1 and 2 years after treatment for a cohort of men with early and late-stage prostate cancer. There were 1392 men enrolled in the multicenter study and this longitudinal study investigated the dynamic change of quality of life (QOL) and testosterone dependant physiology in men with androgen blockade. There were no significant changes found among men involved into our study. Further studies are needed with more specific and differential criteria in patient selection and assessment. Key-words: quality of life, Zoladex therapy

(Watchfull waiting), az aktív követés (8) (Active surveillance) jól megválasztott és alacsony rizikójú betegeknél nagyon alacsony progressziót és betegséggel összefüggő halált mutatott és csak nagyon ritkán volt szükség más kezelés bevezetésére. Alacsony és közepes kockázatú, szervre lokalizált prosztatarákban a prosztata radikális eltávolítása kiváló módszer a betegség kuratív kezelésére, mely gyakorlott sebész által végezve az onkológiai eredményen túl jó életminőséget is biztosít a betegek számára (9). Ugyanezen indikációban a radioterápia is hasonló hosszútávú túlélési eredményt nyújt a prosztatarák kezelésében, de a National Institutes of Health konszenzus alapján (1988), de az életminőség kevésbé jó, a műtéti kezeléssel összehasonlítva (10, 11). Alacsony kockázatú betegségben szigorú kritériumoknak megfelelően (T1b- T2a N0, M0; Gleason score < 6, PSA < 10 ng/ml; < 50% PCA anyag a prostata bioptátumban; prostata volumen < 50 cm3 és IPSS < 12) a brachyterápia kifejezetten javasolt gyógymód (12). Huggins és Hodges bizonyították először az androgénmegvo

Nyirády Péter dr.: Betegség-specifikus és általános életminőség kérdőíves adatgyűjtés feldolgozása Zoladex®-kezelésben...©

69

2011. december • VIII. évfolyam 3. szám nás hatását a prosztatarákra 1941-ben. Azóta a hormonkezelés az előrehaladott és a metasztatikus prosztatarák kezelésének fő iránya, továbbá újabban kuratív kezelést követően kialakuló biokémiai kiújulás esetén is javasolt gyógymód (13, 14). A hormonkezelés hatékonyan csökkenti a tüneteket előrehaladott állapotban, de mindmáig nincs rá bizonyíték, hogy megnyújtaná a túlélést. A hormonkezelés legegyszerűbb és legbiztonságosabb módja a fizikai castratio, mely későbbi intermittáló kezelést nem tesz lehetővé és sokszor a csonkító műtét pszichológiai hatása miatt a betegekben ellenérzést vált ki. A tartós hatású LhRh-agonisták (depot injekciók), melyek a hypophisis LhRh-receptorait stimulálva következményes LH és FSH kiáramlást okoznak, így egy flare állapotot követően csökkentik a tesztoszteron termelődését, már hosszú ideje az androgénmegvonás választandó gyógyszerei. A korai flare állapot kivédésére antiandrogén bevezetés javasolt, vagy legújabban LhRh-antagonista használata lehetséges. Ezt követően az LhRh-agonisták monoterápiában, vagy antiandro génnel kiegészítve, ún. maximális (MAB), vagy totális androgén blokád (TAB) részeként adandók. A teljes androgénmegvonás antiandrogén hozzáadásával nagyon megkérdőjelezhető, tekintettel arra, hogy egyetlen vizsgálaton kívül (15) ennek elsőbbrendűségét igazolni nem tudták (16, 17). Sőt, antiandrogénként, bicalutamid kiegészítés lokális daganat esetén kifejezetten ellenjavallt, mivel egyre több klinikai vizsgálatban bizonyítják negatív hatását a hormonrezisztencia kialakulásában. Összefoglalva, az LhRhagonista kezelés javallt szimptómás és aszimptómás metasztatikus (M1) és nyirokcsomó pozitív (N+) prosztatarákos esetekben. Továbbá javasolt lokálisan előrehaladott, közepes és magas rizikójú prosztatarák radioterápiájában mind adjuváns, mind neoadjuváns kezelésként, valamint sikertelen kuratív kezelések adjuváns gyógykezelésében. Az LhRh-agonistáknak számos mellékhatása, az életminőségre gyakorolt negatív hatása is ismert, továbbá gazdasági kérdést is felvet alkalmazásuk. Fiatal életkorban és nem előrehaladott folyamatokban való használatuk mindezen problémákat exponenciálisan felerősíti, így alkalmazásuk korai stádiumban primer kezelésre nem javasolt. Ennek ellenére a klinikai gyakorlatban mind nemzeti, mind nemzetközi szinten primer androgénmegvonásként alkalmazzák (18). Az adjuváns Zoladex®-kezelés szignifikáns klinikai előnyöket biztosít a nem-metasztatikus prosztatarák primer kuratív kezelésének kiegészítéseként. Több vizsgálat is igazolta, hogy

javítja mind a progessziómentes, mind pedig az általános túlélést a kontroll csoporthoz képest (19, 20). A recidíva kockázatának csökkentése mellett a kezelés jelentősen befolyásolja a betegek életminőségét is, amelyet speciálisan erre a célra kifejlesztett kérdőívekkel mérni lehet. Napjainkra az életminőség a kezelés súlyponti kérdésévé vált a daganatos betegeknél. A vizsgálat célkitűzése, módszertana

Célkitűzés A prospektíve végzett adatgyűjtés elsődleges célja annak megállapítása volt, hogy az adjuváns Zoladex-terápiában részesülő, prosztatarákban szenvedő betegek mekkora hányadánál lehet tapasztalni életminőség változást a prosztatarák-specifikus, illetve az általános életminőség vizsgálat kérdőív alapján. A vizsgálat másodlagos végpontjának az életminőség változás és az előzetesen alkalmazott kuratív terápia kapcsolatát tekintettük. Szakmai részről a vizsgálat koordinátora dr. Tenke Péter PhD, korábbi országos urológiai szakfelügyelő főorvos volt, míg az AstraZeneca gyógyszergyár részéről a vizsgálatot dr. Csongvai Csaba orvostudományi menedzser irányította. Módszertan A vizsgálat 22 hónapos időtartama alatt nem-metasztatizáló prosztatarákban szenvedő, Zoladex-szel kezelt betegektől gyűjtöttünk adatokat életminőségi kérdőívek alapján. Az adatgyűjtés a beavatkozással nem járó vizsgálatok szakmai és etikai szabályozása szerint, a készítmény hatályos alkalmazási előírásában foglaltaknak megfelelően történt. Irodalmi áttekintés (rövidítés) Az androgénmegvonás-kezelésben részesülő betegek életminőségének vizsgálata nem új keletű. 1994-ben kezdődött az Egyesült Államokban, Prostate Cancer Outcomes Study (PCOS) néven (21). Potosky és munkatársai 661, hat különböző földrajzi területről származó, olyan újonnan felismert, szervre lokalizált prosztatarákos beteg életminőségét vizsgálták 1 éven keresztül, akik nem részesültek kuratív kezelésben. A hormonkezelt betegek 80, míg a nem kezelt férfiak 30%-a lett impotens, mely különbség magas szignifikáns eltérést mutatott (p < 0,001). Hasonló negatív eredményt mutatott az

70 Nyirády Péter dr.: Betegség-specifikus és általános életminőség kérdőíves adatgyűjtés feldolgozása Zoladex®-kezelésben...©

2011. december • VIII. évfolyam 3. szám androgénmegvonás szempontjából a beteg fizikális állapota és diszkomfort érzése. Ezzel szemben a hormon-megvont betegek sokkal elégedettebbek voltak kezelésükkel, mint a kontroll-csoport (p = 0,001). Arra a következtetésre jutottak, hogy az ADT-s férfiaknak tisztában kell lenniük a szexuális működési zavarral és fizikális állapotuk romlásával már a kezelés első évében. A szerző és munkatársai egy korábbi vizsgálatban arra keresték a választ, hogy van-e életmódbeli különbség a fizikai és kémiai castratio között. A fizikai castratiot sokkal költséghatékonyabbnak találták, ennek ellenére az Egyesült Államok vizsgált kórházaiban nem találták ennek hatását a kezelésben. A PCOS vizsgálat metodikájában az alkalmazott kérdőív három tünetcsoportot vizsgált a prosztatára specifikusan (vizelet inkontinencia, széklettartás zavara, szexuális funkciók). Ezenkívül egy ötdimenziós általános életminőségi skálát is alkalmaztak (fájdalom, depresszió, vitalitás, általános egészségi állapot hatása a mindennapi életben; általános lelkiállapot hatása a mindennapi életre). A szexuális képesség tekintetében nem volt eltérés a két csoport között, 12 hónapos követés során, azonban nem vizsgáltak korábban radikális prosztatektómián vagy radioterápián átesett betegeket. Ezzel szemben a kémiai castrált betegek nagyobb százalékban számoltak be diszkomfortról, nagyobb százalékban aggódtak a prosztatarák következményeitől és kisebb százalékban érezték „meggyógyítottnak” magukat, és ezen eltéréseket a felismeréskor megállapított prosztatarák-stádium nem befolyásolta (22). Tekintettel arra, hogy ezen beavatkozások önmagukban is jelentősen befolyásolják az életminőséget, fontos lehet annak vizsgálata, hogy hogyan alakul azon betegek életminősége, akik a Zoladex-kezelést megelőzően kuratív műtétben vagy sugárterápiában is részesültek. Jelen közlemény beszámol a programban résztvevő ilyen férfiak életminőségének alakulásáról is. Összefoglaló tanulmányokban a prosztatarák életminőség vizsgálataiban nem sikerült egyértelmű változásokat kimutatni. Hoffmann és munkatársai (23) idősebb (> 75 év), prosztatarákban szenvedő betegeknél 24 hónapos utánkövetés során kimutatták, hogy az agresszív kezelés (radikális prosztatektómia vagy radioterápia) jelentősebb csökkenést eredményez a prosztata-specifikus életminőség skálán (vizelet- és széklettartási zavarok) a konzervatív terápiában (hormon, illetve megfigyelés) részesülőkhöz képest, míg a szexuális funkciók hasonló mértékben csökkentek mindkét betegcsoportnál. Luebeck és munkatársai 1996-ban fektették

le az alapját (CaPSURE: Cancer of the Prostate Strategic Urologic Research Endeavor) egy olyan vizsgálómódszernek, mely prosztatarákos betegek kezelésének eredményességének, a gyógyítás mellékhatásainak, az életminőségnek és a korai felismerés költséghatékonyságának a megítélésében segítségére lehet a gyakorló urológusnak (24). Lubeck és munkatársai (25) ezen vizsgálómódszert alkalmazva androgén deprivációs terápiában (ADT) részesülő betegeknél nem talált szignifikáns változást a deprivációs terápia előtti és utáni életminőségi mutatókban. Ez ellentmond más vizsgálatoknak, ahol az ADT jelentős fizikális és emocionális életműködés csökkentő hatását észlelték. A szerző megjegyzi, hogy a vizsgálat során észleltek csökkenést az életminőségi mutatókban, de a betegek egy részénél javulás észlelhető hosszabb távon. Spry és munkatársai (26) kimutatták, hogy az intermittáló androgén kezelés alkalmazásakor a kezelés felfüggesztése javítja az androgénmegvonás okozta életminőségi mutatók romlását. Lubeck és Litwin (24) a CAPSURE vizsgálatban 692 prosztatarákos beteg általános és betegség-specifikus életminőség mutatóit vizsgálta negyedévenként, 2 éven keresztül. Kimutatták, hogy míg a radikális prosztatektómián átesett betegek általános és betegség-specifikus mutatói a kezelést követő alacsony szintről szignifikáns mértékben javultak az első év végére, addig a hormonterápiában részesülő csoportban az életminőségi mutatók alig változtak az első év folyamán, igaz, nem is csökkentek jelentősen a terápia bevezetését követően. A második évben mind a műtéten átesett, mind a hormonterápiában részesülő csoportnál javultak a szexuális funkciók és zavarok, és a hormoncsoportnál a bélpanaszok is. A vizsgálat folyamata A vizsgálat nyolc vizitből állt, melyek a kezelés megkezdésének időpontjában és az azt követő 3., 6., 9., 12., 15., 18. és 21. hónapban történtek.

Betegek beválasztása Az adatgyűjtési programban részt vehettek mindazon prosztatarákos betegek, akiket a hazai hatályos alkalmazási előírás alapján kezelőorvosuk Zoladex adjuváns kezelésben részesített. Adatok feldolgozása A vizsgálat eredményeit a beavatkozással nem járó vizsgálatoknál használható statisztikai módszerekkel független statisztikus értékelte ki.


71


Vizsgálati jelentések Amennyiben a beteg valamennyi vizitet teljesítette, az orvos értékelő jelentést készített az adott esetről egyedileg, vagy az adott centrumban tapasztaltakat összegezte. Ezek a jelentések, valamint a független statisztikai feldolgozás képezték az alapját a gyógyszergyár által készített végső értékelő jelentésnek, melynek alapján készült ezen összefoglaló tanulmány. Eredmények A vizsgálat során összesen 9 626 vizithez tartozó adatlap gyűlt össze, melyből 256 adatlaphoz tartozó vizit-információ nem volt egyértelmű; ezeket az elemzésből kizártuk; továbbá az 1 415 bevont beteg közül 23 főnél hiányzott az életkorra vonatkozó adat, így őket sem vontuk be a vizsgálatba. Így a statisztikai értékelés 1 392 beteg adataira vonatkozik. Minden következő ellenőrzésen csökkent a betegek száma és a 8. viziten 875 beteg adatlapja volt értékelhető. A betegek átlagéletkora 73,72 év volt (szórás: 7,65 év), a minimum és a maximum 28 és 98 év volt. Az összes férfi 27,2%-a volt 69 évesnél fiatalabb, míg 23,6%-a 80 évesnél idősebb. Az ADT adását megelőzően a betegeket korábbi kezelésük alapján három csoportba osztályoztuk: radikális prosztatektomián átesett, vagy radioterápiával kezeltek (17,39%), szoros megfigyelésben részesültek (27,95%), valamint kezeletlenek (54,67%). A kuratív kezelésben részesültek aránya még a 75 év alatti korcsoportban is alig érte el a 25%-ot (25,11%), de az összes kuratív kezelt 26,03%-a idősebb volt 75 évesnél. A vizsgálat felmérte az esetleges nyirokcsomó áttét jelenlétét, de ezt mintavétel hiányában nem tekinthetjük elfogadható adatnak. A betegek 82,47%-ának nem, míg 6,16%-ának volt kimutatható áttéte, a fennmaradó betegnél nem volt ezen állapot meghatározható. A 75 évesnél fiatalabb betegek 10,23%-a, míg az idősebbek 7,73%-a tartozott a rosszul differenciált csoportba, mely az összes férfira vonatkozólag 9,01%-ot mutatott. A betegek kb. 80–85%-a 3 havi, míg a fennmaradó hányad 1 havi depot készítményt kapott. Az életminőséget a 21 kérdésből álló kérdőívre adott válaszok alapján értékeltük 0-tól 100-ig terjedő skálán. A 0 a legros�szabb, míg a 100 a legjobb életminőséget jelentette. „ Nem találtunk szignifikáns változást a vizelettartás, illetve a vizeletszivárgás kérdéseiben a vizitek során longitudinálisan, illetve az egyes alcsoportok szerinti bontásban sem, azonban a vizeletszivárgás szubjektív megélésében az 1. és 4. vizit között tapasztalt enyhe javulás már nem változott a 4. és

8. vizit között. A „ Milyen gyakran jelentkezik vizeletszivárgás?” kérdésben az értékek a vizitek során 80 és 83 között mozogtak, melyek minimális javulást mutattak. „ A vizelési inger gyakorisága” mindegyik korcsoportban és mindegyik alcsoportban javulást mutatott az 1. és a 4. vizit között, mely tovább javult a 8. vizitre. A szexualitással kapcsolatos témakör kérdéseiben a teljes betegcsoportban szignifikáns állapotrosszabbodás következett be a vizsgálat időtartama alatt, amely a 4. és 8. vizit között, azaz a vizsgálat 2. évében volt jelentősebb. A szexuális igény szubjektív megélése mutatott intenzívebb csökkenést a betegekben, mint az erektilis diszfunkció a vizsgálat teljes tartama alatt. Megjegyzendő, hogy az erektilis diszfunkció kérdéseiben már a kiindulási vizit pontszámai is igen alacsony értéket mutattak. A kuratív terápiában részesült betegek összpontszámai valamivel kevésbé csökkentek a vizsgálat során, mint az ilyen terápiában nem részesülteké. Az LhRh-analóg kezeléshez társuló hormonális eltérések okozta mellékhatások (mellnagyobbodás, mellfeszülés, hőhullámok) a betegek legtöbbjénél nem jelentenek különösebb problémát, melyet mutat a már az első vizitnél magas pontszámok megléte, ami a vizsgálat ideje alatt a teljes betegpopulációban lényegesen nem változott. A kuratív terápiában részesülteknél trendszerű javulás látszott, azonban ez nem volt jelentős. A betegek napi aktivitását és önmaguk fizikai megítélését a meglévő betegség jelentősen befolyásolta, amit a 100-as skálán mért 74–75 közötti összpontszámok mutatnak (100 esetén a legkevésbé, 0 esetén a legnagyobb mértékben befolyásolja a betegség), azonban a vizitek során jelentős eltérést ezek a paraméterek nem mutattak, kivéve a 75 év fölötti férfiakat, ahol javulást tapasztaltunk, tehát őket egyre kevésbé zavarta az ismert betegség a napi aktivitásban és önmaguk fizikai megítélésében. A kuratív terápiában részesülő betegeknél trendszerű javulást tapasztaltunk az 1. és 4. vizitet követően, és szintén jelentősebb volt a javulás a 75 év feletti korcsoportban. A „Fizikálisan rosszul érzi magát a PC miatt?” kérdésre igen a válasz, de ezt nem befolyásolja a kezelés sem, mert általánosságban romlás a statisztikai adatok alapján nem volt megfigyelhető.


2011. december • VIII. évfolyam 3. szám „Általánosan mennyire foglalkoztatja a PC?, Általánosságban aggódik a PC miatt? és Általános egészségi állapota?” kérdések jelentősen foglalkoztatják a válaszadókat, de némi pontszámemelkedés, azaz javulás figyelhető meg a vizsgált 2 éves periódusban. A kuratív kezelésben és a szoros megfigyelésben részesültek esetében a javulás az idő múlásával (összevetve az 1.–4. vizit és 1.–8. vizit pontszámváltozásait) kifejezettebb az előzetes terápia nélküli betegekéhez képest. A „Bízik a gyógyulásban? és Elégedett a kezeléssel?” kérdésekre a férfiak mindvégig az ADT megkezdését megelőzően, illetve annak teljes vizsgált időtartamában bizakodó választ adtak, mely a gyógyulásban és az orvosi kezelésben való hitüket erősítette. A „Választaná-e ismét a hormonális kezelést?” kérdésre magas érték a kezelés betegek által való magas elfogadottságát jelzi. Összefoglalás A „Betegség-specifikus és általános életminőség kérdőíves adatgyűjtés Zoladex-kezelésben részesülő prosztatarákos betegeknél” 2 éves időtartamú, prospektív nemzeti vizsgálatban kérdőívek mérésével és értékelésével összevetettük az LHRh-analóg goszerelin- (ZOLADEX) kezelés hazai alkalmazásának a betegek életminőségére gyakorolt longitudinális hatását. A kezelés során a betegség-specifikus részben az inkontinencia, szexualitás és hormonális hatásokkal kapcsolatos adatokat gyűjtöttünk. Az inkontinencia egyes dimenziói a vizsgálat során jelentősen nem változtak, míg mások enyhe javulást mutattak, összességében enyhe javulás volt tapasztalható, mely egyenletes volt a vizsgálat teljes időtartama alatt. A szexualitással kapcsolatos panaszok már a kezdeti vizitnél jelentős problémát jelentettek, amit a kiinduláskor mért alacsony pontszámok mutattak. A vizsgálat időtartama alatt ezek az értékek tovább romlottak, nagyobb mértékben a vizsgálat első évében, de alig csökkent a romlás mértéke a második évre. A hormonális kezeléssel kapcsolatos kérdések kismértékben befolyásolták a betegeket, tekintve a mért magas kiindulási pontértékeket kérdőív skálán, és a változás is kismértékű volt a vizsgálat ideje alatt.

A betegek az idő múlásával egyre jobban bíztak a kezelés hatékonyságában, amit az általános elégedettségi skála javuló összpontszámai mutattak. A javulás mértéke kifejezettebb volt az első vizsgálati év során. A kezelőorvos által megítélt klinikai állapotban a betegek csak kisebb hányadánál állt be javulás, jellemzően a vizsgálati időszak első felében. Ekkor ugyanis a betegek 15–25%ánál észleltek javulást, ellentétben a 4–8. vizit során észlelt 6–7%-kal. A vizsgálat eredményeit a vizsgálat korlátai miatt óvatosan kell kezelni. Mivel a kiindulási vizit nem esett egybe a kuratív kezelés időpontjával, és a betegek csak mintegy harmada (34.35%) került beválasztásra a kezelést megelőző 1 éven belül, a kezelés alatti változások nem tükrözik a kezelés kezdetekor fennálló állapotot, illetve a közvetlenül a kezelés elkezdését követő változásokat. A primer kuratív terápiában részesült betegek alacsony aránya (17,39%) sem teszi lehetővé, hogy az adatok érdemben összehasonlíthatóak legyenek az előzetes terápiában nem részesültekkel. A szakirodalomban megjelenő nemzetközi eredményeket csak részben sikerült megismételni A vizsgálat alapján széles körben alkalmazott hormonmegvonás-kezelés még az alacsony és közepes differenciáltságú, szervre lokalizált prosztatarákos betegek esetén sincs teljesen összhangban a nemzetközi irányelvekben lefektetett, nagyszámú beteggel végzett multicentrikus vizsgálatokon alapuló, magas evidencia szinttel bíró, a betegek érdekeit szem előtt tartó ajánlásokkal. A hormonális kezelés életminőségre gyakorolt hatása a kezelés megválasztásánál igen fontos szerepet játszik, ezért javasoljuk további, prospektív, megfelelő kritériumok alapján tervezett vizsgálatok végzését a témában, a minél teljesebb adatgyűjtés terápiás döntéseket befolyásoló szerepének erősítésére. Irodalom: 1. Romics I. (szerk.): A prostatarák. Az Urológia Tankönyve. Semmelweis Kiadó, Budapest, 2010. 2. Szendrői A.: A prosztatarák patogenezise, incidenciája és epidemiológiája. in A prosztata betegségei (szerk.: Romics Imre 2005 Budapest White Golden Book)


73

2011. december • VIII. évfolyam 3. szám 3. Boyle P, Ferlay J. Cancer incidence and mortality in Europe 2004. Ann Oncol 2005 Mar;16(3):481-8. 4. Jemal A, Siegel R, Ward E, et al. Cancer statistics, 2008. CA Cancer J Clin 2008 Mar;58(2):71-96. 5. Quinn M, Babb P. Patterns and trends in prostate cancer incidence, survival, prevalence and mortality. Part I: international comparisons. BJU Int 2002 Jul;90(2):162-73. 6. Adolfsson J. Watchful waiting and active surveillance: the current position. BJU Int 2008 Jul;102(1): 10-4. 7. Bill-Axelson A, Holmberg L, Filén F, et al; Scandinavian prostate cancer Group Study Number 4. Radical prostatectomy versus watchful waiting in localized prostate cancer: the Scandinavian prostate cancer group-4 randomized trial. J Natl Cancer Inst 2008;100(16):1144-54. 8. Soloway MS, Soloway CT, Williams S, et al. Active surveillance; a reasonable management alternative for patients with prostate cancer: the Miami experience. BJU Int 2008 Jan;101(2):165-9. 9. Bianco FJ Jr, Scardino PT, Eastham JA. Radical prostatectomy: long-term cancer control and recovery of sexual and urinary function (“trifecta’). Urology 2005 Nov;66(5Suppl):83-94. 10. Consensus statement: the management of clinically localized prostate cancer. National Institutes of Health Consensus Development Panel (no authors listed). NCI Monogr 1988;(7):3-6. ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/3050539 11. Fowler FJ, Barry MJ, Lu-Yao G, et al. Outcomes of external beam radiation therapy for prostate cancer: a study of Medicare beneficiaries in three surveillance epidemiology and end results areas. J Clin Oncol 1996 Aug;14(8):2258-65. 12. Salembier C, Lavagnini P, Nickers P, et al; GEC ESTRO PROBATE Group. Tumour and target volumes in permanent prostate brachytherapy: a supplement to the ESTRO/EAU/EORTC recommendations on prostate brachytherapy. Radiother Oncol 2007 Apr;83(1):3-10. 13. Huggins C, Hodges CV. Studies on prostatic cancer. I. The effect of castration, of estrogen and of androgen injection on serum phosphatase in metastatic carcinoma of the prostate. J Urol 2002 Feb;167(2P 2):948-51, discussion 952. 14. Huggins C, Stevens RE Jr, Hodges CV. Studies on prostate cancer. II. The effect of castration on advanced carcinoma of the prostate gland. Arch Surg 1941;43:209-23. 15. Moul JW. Twenty years of controversy surrounding combined androgen blockade for advanced prostate cancer. Cancer 2009 Aug;115(15):3376-8. 16. [No authors listed] Prostate Cancer Trialists’ Collaborative Group. Maximum androgen blockade in advanced prostate cancer: an overview of the randomized trials. Lancet 2000 Apr;355(9214):1491-8.

17. Samson DJ, Seidenfeld J, Schmitt B, et al. Systematic review and metaanalysis of monotherapy compared with combined androgen blockade for patients with advanced prostate carcinoma. Cancer 2002 Jul;95(2):361-76. 18. Kobayashi M, Nukui A, Suzuki K, Kurokawa S, Morita T. Clinical efficacy of primary combined androgen blockade for Japanese men with clinically localized prostate cancer unsuitable for local definitive treatment: a single institution experience. Int J Clin Oncol. 2011 Apr 23. 19. Messing EM, Manola J, Yao J, Kiernan M, Crawford D, Wilding G, di'SantAgnese PA, Trump D; Eastern Cooperative Oncology Group study EST 3886. Immediate versus deferred androgen deprivation treatment in patients with node-positive prostate cancer after radical prostatectomy and pelvic lymphadenectomy. Lancet Oncology, 2006, Vol 7, p472-479. 20. Bolla M, Collette L, Blank L, Warde P, Dubois JB, Mirimanoff RO, Storme G, Bernier J, Kuten A, Sternberg C, Mattelaer J, Lopez Torecilla J, Pfeffer JR, Lino Cutajar C, Zurlo A, Pierart M. Long-term results with immediate androgen suppression and external irradiation in patients with locally advanced prostate cancer (an EORTC study): a phase III randomised trial. Lancet. 2002 Jul 13;360(9327):103-6. 21. A.L. Potosky et al: Quality of life following localized prostate cancer treated initially with androgen deprivation therapy or no therapy. Journal of the National Cancer Institute, Vol 94, No 6, p430-7, 2002. 22. Potosky AL, Knopf K, Clegg LX, Albertsen PC, Stanford JL, Hamilton AS, Gilliland FD, Eley JW, Stephenson RA, Hoffman RM. Quality-of-life outcomes after primary androgen deprivation therapy: results from the Prostate Cancer Outcomes Study. J Clin Oncol. 2001 Sep 1;19(17):3750-7. 23. Hoffman RM, Barry MJ, Stanford JL, Hamilton AS, Hunt WC, Collins MM. Health outcomes in older men with localized prostate cancer: results from the Prostate Cancer Outcomes Study. Am J Med. 2006 May;119(5):418-25. 24. Lubeck DP, Litwin MS, Henning JM, Stier DM, Mazonson P, Fisk R, Carroll PR. The CaPSURE database: a methodology for clinical practice and research in prostate cancer. CaPSURE Research Panel. Cancer of the Prostate Strategic Urologic Research Endeavor. Urology. 1996 Nov;48(5):773-7. 25. Lubeck DP, Litwin MS, Henning JM, Stoddard ML, Flanders SC, Carroll PR. Changes in health-related quality of life in the first year after treatment for prostate cancer: results from CaPSURE. Urology. 1999 Jan;53(1):180-6. 26. Spry NA, Kristjanson L, Hooton B, Hayden L, Neerhut G, Gurney H, Corica T, Korbel E, Weinstein S, McCaul K. Adverse effects to quality of life arising from treatment can recover with intermittent androgen suppression in men with prostate cancer. Eur J Cancer. 2006 May;42(8):1083-92.



A Magyar Uroonkológus Társaság II. Kongresszusa A Magyar Uroonkológus Társaság II. Kongresszusát november 4–5.-én tartotta Budapesten. A regisztráltak száma idén 150 volt. Romics Imre a társaság elnökének köszöntőjét követően az első meghívott előadónk Richard Hautmann német profes�szor volt, aki a daganatos cystectomiák világszerte élvonalba sorolt szakembere. Az elmúlt 25 évben végzett „Hautmann Blase”-ként ismert 1 500 radikális hólyageltávolításról számolt be. Részletesen elemezte a műtét indikációit, kiemelve a korai felismerés jelentőségét. Anyagában – a hazai gyakorlattól eltérően – kis hányadban szerepelt előrehaladott stádiumú beteg, ennél gyakoribb volt a nem izominvazív daganatok aránya. Őszintén beszélt a más publikációkban is szereplő közel 30%-os szövődmény rátáról, amely a cystectomiák, illetve a vizeletdeviáció sajnálatos velejárója. Ez Németországban is anyagi vonzatú probléma, ahol a műtétért számított ár a hazai tízszerese. Díjátadással folytatódott a program: a Társaság elnöke, Romics Imre professzor Hautmann professzornak átnyújtotta a hazai urológia két iskolateremtő egyéniségről elnevezett Illyés-Babics emlékérmet.

Hautmann professzor átveszi az Illyés-Babics emlékérmet.

Ezt követte a hazai uroonkológia egyik alapítójának Bodrogi István címzetes egyetemi magántanárnak méltatása. Romics professzor a több évtizedes, nemzetközi hírű, az urológiai daganatok gyógyszeres kezelésben végzett kiemelkedő munkásságának elismeréseként Antal Géza emlékérmet adományozott Bodrogi István professzornak, a társaság tiszteletbeli elnökének. A Magyar Uroonkológus Társaság II. Kongresszusa ©

Bodrogi István Antal Géza bronzplakettben részesült.

Hautmann professzor nagy érdeklődéssel kísért előadását Nyirády Péter docens a prosztatarák hormonkezelésének finanszírozási protokolljáról szóló beszámolója követte. Kitért a közeli jövőben esedékes változásokra, az antiandrogének alkalmazási módosítására, a totális androgénblokád szűkített indikációjára. Ezután Borka Katalin a kiváló patológus, (Semmelweis Egyetem) az urológiai malignitások immunhisztokémiai vizsgálatairól és ennek gyakorlati hasznáról beszélt. Ezután megérthettük miért, és mikor kell különösen a kiegészítő immunvizsgálatok eredményét figyelembe vennünk. A következő három előadás az urológiai daganatok képalkotó vizsgálatairól szólt. Tóth György (Nyíregyháza) a prosztatarák transrectalis MR vizsgálatát mutatta be. A képeket elnézve együtt reméljük, hogy a közeli jövőben ez a módszer is hasznos, elérhető kiegészítővé válhat. Bata Pál (Semmelweis Egyetem) a Bosniak III típusú veseciszták radiológiai differenciáldiagnosztikai nehézségeit elemezte. Bizony olykor komoly felelősség a radiológusé, aki közelebb vihet minket a beteg további kezelésnek megítéléséhez. Borbély Katalin (Országos Onkológiai Intézet) a PET uroonkológiai szerepét elemezte. Jelenleg urológiai daganat esetén PET vizsgálat nem indokolt, változást a heretumorok áttéteinek követésében remélhetünk. A délutáni program Romics Imre professzor érdekes urológiai daganatos esetbemutatásaival folytatódott, ezt követték a terápiáról szóló előadások. Elsőként Szabó János (Párizs) tartott látványos ismertetést a Da Vinci robot-asszisztált mini-invazív sebészeti eljárásáról. 75

2011. december • VIII. évfolyam 3. szám Csodánkat és elismerésünket csak az múlhatná felül, ha a magyar egészségbiztosítási rendszer befogadná ezt a modern, ámbár költséges eljárást. „Tippek és trükkök a laparoscopos radikális prostatectomia során” volt Kovács Gábor (Honvéd Kórház- ÁEK) előadásának címe. Videó bejátszással kiegészített prezentációjából sokat tanulhattak az eljárást végző szakemberek. Ágoston Péter (Országos Onkológiai Intézet) a prosztatarák tűzdeléses „seed” kezeléséről, illetve ennek hazai bevezetéséről beszélt. Mindenképpen örvendetes, hogy meghatározott számú beavatkozást térít az OEP, így a jó- és közepes kockázatú, szerven belül lokalizált prosztatarák kezelésének egyik alternatívájaként tarthatjuk számon. A szekción belüli utolsó előadó Salamon Ferenc (Uzsoki Kórház) volt, aki a prosztata biopsziás minták patológiai értékeléséről beszélt. Az ismert Gleason klasszifikáció buktatóin kívül elemezte a PIN és az ASAP szöveti képének patológiai jellegzetességeit is. Az első nap utolsó szekciója a gyógyszerterápiáról szólt. Géczi Lajos (Országos Onkológiai Intézet) az urothel daganatok kemoterápiájáról beszélt. Részletesen kitért a nem egyértelmű másodvonalbeli kezelésekre és a célzott daganatellenes kezelések ebben betöltött szerepére is. Szűcs Miklós (Semmelweis Egyetem) az áttétes vesedaganatok célzott gyógyszeres kezeléseiről beszélt, és a mellékhatásokra, mint prognosztikai tényezőkre hívta fel a figyelmet. A nap utolsó előadásában Maráz Anikó (Szegedi Egyetem) a metasztatikus prosztatarák új terápiás lehetőségeit mutatta be, kiemelve a másodvonalbeli új gyógyszereket az androgén receptor gátlókat és az újabb szintetikus taxán vegyületeket. A második nap Romics Imre professzor előadásával kezdődött, aki a radikális prostatectomián átesett betegek patoló-

76 A Magyar Uroonkológus Társaság II. Kongresszusa ©

giai grade különbségeit elemezte. Kitért a biopsziás anyag és az eltávolított szerv szövettani elemzéseinek különbségére és az ehhez vezető okokra. A következő előadások az urológiai daganatok csontáttéteiről szóltak. Szendrői Miklós professzor a csontmetasztázis ortopédiai kezeléséről tartott érdekes eseteket felvonultató bemutatást. Jakab Gábor (Országos Gerincsebészeti Központ) a gerincáttétek műtéti kezelését mutatta be kiválóan dokumentált képekkel, videóval. Ezzel a módszerrel az idejében felismert kórkép eredményes kezelését követően több beteg mentesülhetne az életet veszélyeztető harántlézió bekövetkeztétől. A diagnosztika volt a következő téma, Dabasi Gabriella (Semmelweis Egyetem) az izotópdiagnosztika urológiai vonatkozásait foglalta össze. Előadásából is kitűnt, hogy az újabb terápiás izotópok (Rádium 223) alkalmazása egyértelmű túlélési előnyt biztosíthat áttétes prosztatarák esetén. A kiemelkedő várakozásnál is nagyobb sikert aratott Pilling János, (Semmelweis Egyetem) aki a pszicho-onkológus szerepét elemezte a daganatos betegek ellátásában. Nemcsak érdekes eseteket hallhattunk, sokat is tanulhattunk, illetve további fogadalmakra serkenthetett bennünket ez a néhány perc. Az utolsó előadó Székely Eszter (Semmelweis Egyetem) volt, aki a vizeletcitológia szerepét elemezte. Ismét eszünkbe juthatott, hogy sok invazív beavatkozástól mentheti meg a beteget a gyakorlott citopatológus. A két nap alatt úgy gondolom több diszciplína kiváló előadásait élvezhettük végig, ezt a hagyományt szeretnénk tartani a jövő évben rendezett kongresszusunkon is. Szűcs Miklós dr.

Illyés Géza Alapítvány tudományos folyóirata Scientific journal of Illyés Géza Endowment

Recommend Documents