III. RÉSZ: HAZUGSÁGOK ÉS CSALÓDÁSOK 12. fejezet - Fontos hírem van, asszonyom – közölte Catherine, azaz Monica Davis. - Miről van szó? Elfoglalt vagyok, mondja gyorsan. - Megtudtam, hogy Mi Rae terhes. - Hogy?! – kiáltott fel csodálkozva Sarah. – Ez biztos?! - Ő maga vallotta be nemrég. - Ez nem lehet igaz! És mégis, ki a gyerek apja? Nehogy nekem azt mondja, hogy Robert Whiteman, mert akkor…! - Sajnálom, azt még nem sikerült kiderítenem. - Akkor azonnal tudja meg! Minek fizetem én magát!? Félinformációkért?! - Jól van, megpróbálom megtudni, és amint lehet, telefonálok. - Azt el is várom – kiáltotta Sarah, majd lecsapta a telefont. Ezután Monica felment Mi Rae-hez. Épp csak odaért a szobájához, amikor megcsördül a zsebében lévő mobiltelefon. Nála volt, míg vásároltak, mivel Mi Rae kabátján nem volt zseb. Gyorsan átadta Mi Rae-nek a telefont, aki Robert hangját hallotta a vonal túlsó végén. Először meg is lepődött, mivel a férfi nem tudhatta a mobilja számát, de rájött, hogy még át van irányítva az itthoni szám a mobiljára. - Szervusz, szerelmem! Megkaptam az üzenetedet. Mi történt? - Azért hívtalak, mert nagy hírem van. Képzeld, meglátogattam a nagyapámat és kibékültünk. - Nahát, ez nagyszerű! Tényleg fantasztikus hír! Gratulálok! - Köszönöm. Az az igazság, hogy most nagyon boldog vagyok, habár, akkor lennék igazán boldog, ha te is itt lennél velem. Mikor jössz haza? - Nagyon hiányzol, kedvesem, de most még nem mehetek. Itt kell maradnom még néhány napig. Az időjárás miatt több repülőjáratot is töröltek, és nem érkeztek meg a hétvégére várt ügyfeleim. Nem valószínű, hogy karácsonyra hazaérek. - Ez borzasztó! Ennyire rossz az idő arrafelé? - Sajnos. Itt New Yorkban még nem is olyan súlyos a helyzet, de nyugaton sokkal rosszabb. Akiket várok, San Francisco környékéről jönnek. Ott még a vasúti közlekedés is sok helyen akadozik. - Ez szörnyű! Pedig úgy vártalak! Olyan rég láttalak! - Tudom. Kitartás, kedvesem! Nekem sem könnyű nélküled. - Szeretsz még? - Hogy is kérdezhetsz ilyet?! Imádlak, drága egyetlenem! - Én is nagyon szeretlek, és nagyon várlak. - Sietek hozzád, szerelmem. Most le kell tennem, csörög a telefonom. - A mobilod? Azt hittem, arról hívtál. - Nem, a szálloda telefonjáról beszélek. - Értem. Akkor, szia! - Szia, kedves! – köszönt el Robert is, majd letette. - Nem jön haza karácsonyra – közölte anyjával a hírt, és lesújtva roskadt egy fotelbe, a telefon kicsúszott a kezéből. - Sajnálom – mondta Catherine és lehajolt a telefonért. Amikor felvette, ránézett, és még épp láthatta a kijelzőn a híváslistát. A látványtól csodálkozva vonta fel a szemöldökét. 1
- Valami nem stimmel – mondta töprengő hangon. - Mi az? – kérdezte Mi Rae, mire Catherine visszaadta a telefont. - Nézd csak, erről a számról hívott fel Robert – mutatott a híváslistára. - Igen, látom. Elég hosszú szám. - Igen, de mégsem eléggé. - Hogy érted ezt? - Mi Rae, ez belföldi hívás. Méghozzá helyi. Robert Londonból hívott fel téged. - Nem, az lehetetlen! Képtelenség! Azt mondta volna. Talán meg akar lepni? Lehet, hogy mégis hazajön karácsonyra? - Talán. Azért jó lenne biztosat tudni. - Igen, jó lenne, de mit tehetnék? - Ezt a számot megkérdezhetnénk, hogy kinek a nevén van, és akkor megtudhatjuk, hogy honnan hívott. - Tényleg! Te zseni vagy! – kiáltott fel Mi Rae, és rögtön meg is kérdezte a tudakozótól, hogy kihez tartozik a szám. A válasz a Hilton Hotel volt, ami megdöbbentette őket. - Mit kereshet Robert egy londoni hotelben? – próbált választ keresni Mi Rae. - Nem tudom. Ha megjön, biztosan megmondja. - Talán egy ügyfeléhez ugrott be, mielőtt hazajönne. - Igen, biztosan. Ebben maradtak végül, és nekiláttak a pakolásnak. Az idő közben szalad, és Mi Rae egyre jobban várta kedvesét, egyre izgatottabb lett. Később aztán aggódni kezdett, este nyolc felé pedig már nem bírta idegekkel. Catherine tanácstalanul vigasztalta. - Miért nem jön már, anya? Lehet, hogy valami baja esett? - Bárcsak meg tudnálak nyugtatni valahogy! Úgy szeretnék segíteni! Elmenjek abba a hotelbe? Hátha ott tudnak valamit. - Igen, ott talán segítenek. Majd én elmegyek, csak mondd el, hogy jutok el oda. - Én sem tudom pontosan. Talán Nick vagy Jerry tudja – javasolta Catherine, és szólt a testőröknek. Szerencsére tudták, és fel is ajánlották, hogy elkísérik Mi Rae-t, aki elfogadta a segítséget. Jerryt kérte meg, hogy vigye oda. Egy elegáns épület előtt álltak meg, ahol a lány kiszállt. - Ott, szemben leszek, a parkolóban – mutatott Jerry a túloldalra, majd bekanyarodott. Mi Rae aggódva lépett be a kapun. Kicsit várnia kellett a recepción, mert a portás épp mással foglalkozott, de amint sorra került, megkérdezte, tudnake valamit Robert Whiteman-ről. Elmondta, hogy innen hívta fel őt, és hogy aggódik érte, de sajnos nem tudtak segíteni. Megnézték a vendéglistát is, de ilyen néven nem volt szobafoglalás. Mi Rae tanácstalanul ácsorgott az előcsarnokban, nem tudta, mit tegyen. Arra gondolt, talán vár egy kicsit, hátha meglátja a férfit. Ha egy ügyfelénél van, látnia kell lejönni a lépcsőn, vagy kiszállni a liftből. Leült, és elkezdett egy újságot lapozgatni. Sokan jöttek-mentek a késői idő ellenére is, csak Robertet nem látta sehol. Végül, mikor már kezdte feladni a reményt, elhűlve vette észre Robertet. Befelé sietett, tréningruhában, mint aki kocogásról térne vissza. Épp a döbbenettől mozdulatlanná meredt lány mellett akart elhaladni, amikor valaki váratlanul 2
leszólította. Mi Rae ekkor kapott észbe, és gyorsan maga elé emelte az újságot. - Nahát, Robert, már azt hittem, elkerüljük egymást – üdvözölte a férfi és kezet ráztak. - Mostanában újra elkezdtem futni, mert jobban tudok aludni tőle. Feljössz? - Nem, ha már így összefutottunk. Csak ezt akartam átadni neked. A tegnapi tárgyalás jegyzőkönyve. - Á, igen! Jó, hogy elhoztad! Legalább holnapra át tudom nézni. - Igen, sejtettem, hogy ez lesz most a fő programod. Figyelj, nem lenne kedved inkább kikapcsolódni kicsit? Gyere el velünk Thompsonék estéjére! A feleségemmel és a lányommal megyek. Gloria nagy rajongód. Boldog lenne, ha eljönnél. - Igen, tényleg helyes lány, de most inkább nem. Talán legközelebb. - Ne feledd, szavadon foglak! - Wilson, te vén kerítő! - Beismerem, nem bánnám, ha a vejem lennél. - Azt elhiszem! Ilyen apósra vágytam mindig! - Velem jól járnál! Hol találsz még egy ilyen remek apóst? Erre együtt nevettek fel. - Jó lenne, ha megállapodnál végre, és dűlőre jutnál a koreai kislánnyal is. Mit akarsz tenni vele? Nem csodállom, ha nem tudsz aludni, ilyen lelkiismerettel. - Igen, jó lenne végre pontot tenni az ügy végére, mert már lassan én is beleőrülök. Ma is beszéltem vele. Elújságolta, hogy kibékült a nagyapjával. - Na, ez jó! Akkor legalább lesz, aki befogadja őt. - Igen, pont erre gondoltam én is. Te gondolatolvasó vagy. - A szakmámhoz tartozik. Mondd, és mikor akarsz szakítani vele? - Minél előbb. Valószínűleg karácsony után. Nem akarom az ünnepeket elrontani. - Belegondoltál, mekkora fájdalmat okozol neki? - Majd Brian Downey megvigasztalja – felelte Robert, cinikus hangon. - Persze! Majd Brian… – aggodalmaskodott az öreg, majd megkérdezte: Ezt jól meggondoltad? Biztos, hogy ezt akarod? Nem őt szereti, hanem téged! - De én sohasem vehetem el, és velem nincs is biztonságban. Meddig legyen még a rejtegetett szeretőm? - Megértelek, de sajnálom őt is. Talán nem fájna neki annyira, ha ő szakítana veled. - Adjak rá okot? - Tudom, nem könnyű, de szerintem ez a leghumánusabb megoldás. - Szóval el kellene érnem, hogy valahogy kiábránduljon belőlem… Mi Rae ekkor már nem bírta tovább, ledobta az újságot, és kirohant. - Hát, ez sikerült! Bárcsak minden kívánságod ilyen gyorsan teljesülne! – szólalt meg Wilson, majd egy nagyot sóhajott. - Ezt meg hogy érted? – csodálkozott Robert. - Most rohant el szegény. Végighallgatta a beszélgetésünket. - Ő volt, aki az előbb elrohant? Nem figyeltem. Biztos? - Igen, egészen biztos. Nem akarsz utána menni? - Nem. Talán jobb is lesz így – jelentette ki Rob, de Wilson csak a fejét csóválta. 3
Robert sem volt teljesen nyugodt, de uralkodott magán. Beszállt a liftbe, és meg sem állt a szobájáig. Ott legszívesebben elnyúlt volna az ágyon, de mégsem tette. Szívét megkeményítve az ablakhoz lépett, és nézte a nyüzsgő várost, a fényeket, s a fekete messzeséget. Tudta, túl kell élnie valahogy ezt a napot is, hogy jöjjön egy újabb. Nem volt könnyű, visszafojtott minden érzést, megpróbált a jelen pillanatra koncentrálni. Kinyitotta az aktát, amit Wilsontól kapott, és elkezdte olvasni. Eközben Mi Rae elhagyta a szálloda előcsarnokát, és csak futott, futott, míg egy csendes, elhagyatott helyet nem talált, ahol végre kiadhatta magából a fájdalmát. Zokogva dőlt neki a csupasz falnak, nem törődve senkivel, semmivel. Érezte, minden ereje elhagyja, és lassan le is csúszott, a földre. Vacogva ücsörgött a hideg aszfalton, arcát kezeibe temetve. Nem értette, felfogni sem tudta, miért bánt így vele Robert. Elrabolta az esküvőjéről, befogadta, segített megkeresni az édesanyját, és most mégis ezt tette vele! Megpróbált felállni a földről. Sírt, de közben dühös is volt. Letörölte a könnyeit, és nagy elhatározásra szánta el magát. Eldöntötte, hogy soha többé, egyetlen férfi miatt sem fog könnyeket hullatni! Meglesz ő Robert nélkül is! A gyermeküket egyedül is fel tudja nevelni, és nem kell tudnia, ki az apja. Egy ilyen szívtelen alak csak szenvedést okozna! Ezek után sietve indult vissza a parkolóhoz. Megkereste a kocsit, és gyorsan be is szállt. Jerry csodálkozott a sietségén, de nem firtatta. A házba érve szomorú arccal borult anyja vállára. - Mi történt? – csodálkozott Catherine. – Megtaláltad? Mi Rae csak hallgatott. - Beszélj már, mi van? - Bárcsak sohasem ismertem volna meg Robert Whitemant! Látni sem akarom, soha többé! Sürgősen el kell hagynunk a házát, anya! - Mi történt, gyermekem? - Már tudom, hogy a szállodában vett ki egy szobát, és épp arra készül, hogy szakítson velem. Ki akar dobni innen! - Ez biztos? - Az ő szájából hallottam. - Ez hihetetlen! Várjál, át kell gondolnom ezt az egészet. Hová menjünk most? - Talán nagyapa befogadna. Megkérhetnénk Jerryt, hogy vigyen el hozzá. - Nem! Oda biztosan nem megyek! - Van más ötleted? Vegyünk ki valahol egy szobát? - Talán tudok más lehetőséget is. Van néhány barátnőm, még régről, akik biztosan szívesen segítenének. Telefonálok párat, rendben? - Jó, próbáld meg, addig én csomagolok. - Rendben. Tényleg, és a gyermek? Ő nem Roberttől van? - De igen, ő az apja. - Akkor most nem is mondod meg neki, hogy gyereke lesz? Doris épp ezeknél a szavaknál ért az ajtóhoz, hogy megkérdezze, szükségük van-e még valamire. Elámult a hallottakon, de megvárta Mi Rae válaszát, aki egy hangos NEM-mel felelt. Ezek után Doris sietve szaladt vissza a saját szobájába. Catherine is távozott, hogy telefonáljon. Sarah ingerülten vette fel a telefont. - Megtudta, ki a gyerek apja? 4
- Igen, Robert Whiteman az. - Neeem!! - üvöltötte Sarah, és majd szétrobbant a dühtől. – Megölöm azt a fickót! Már megint keresztbe tett! Ez nem lehet igaz! Márpedig nem fogom hagyni, hogy az ő kölyke örököljön mindent! Sürgősen meg kell szabadulni attól a gyerektől! - Mi?! Várjon, erről nem volt szó! Most egyébként is egy sokkal sürgősebb ügy miatt hívtam. Mi Rae ugyanis azt akarja, hogy most rögtön költözzünk a nagyapjához. Kellene nekünk egy lakás, mondjuk egy régi barátnőnél. - Honnan szerezzek én most egy barátnőt?! Mi történt? - Szakítottak Roberttel. - Hála az égnek! Remek munka volt! - A szerencse is közrejátszott. - Ugyan, ne szerénykedjen! Inkább azt mondja meg, tud-e valakit, akit beszervezhetnék, mint barátnőt? - Jane Flinders. A száma benne van a telefonkönyvben. Őt próbálja meg! - Beszélek vele, és rögtön visszahívom – ígérte Sarah, majd letette. Monica türelmetlenül várta a hívását. Néhány perc múlva csörgött is a telefon, és gyorsan felvette. - Figyeljen! Beszéltem Jane-nel, és belement a dologba. Mondja a lánynak, hogy a barátnője pár napra elutazott, de addig is szívesen látja magukat. Így nyerünk néhány napot, amíg felkészülhetünk, és mindent egyeztethetünk Jane-nel. Nem szeretném, ha valamit elrontanának! Mi Rae-nek még csak sejtenie sem szabad, hogy maga nem az édesanyja! Megértette? - Igen, persze. - Ha a barátnőjéről kérdez, mondja azt, hogy özvegy, és sokat szokott utazni. Mást ne találjon ki, jó? Holnap majd megbeszéljük a részleteket. El tud szabadulni pár órára? - Persze! Mikor és hol legyek? Sarah lediktálta a találka helyét, időpontját, és a címet is, ahová költözhetnek, majd letette - Most végre kijátszottalak, Robert Whiteman! Ezt a csatát én nyertem! Már csak a kölyköd van útban, de hamar megszabadulok tőle, és akkor a háborút is én nyerem! Enyém lesz Richard March egész vagyona! Szárnyaltak a gondolatai, magasra törő tervei. Érezte, hogy a jószerencse is vele van, és előbb-utóbb sikerül majd minden. Catherine sietett Mi Rae-hez elújságolni a hírt, hogy talált helyet maguknak, ahová költözhetnek. Rövidesen elindultak, hogy elköszönjenek mindenkitől. Dorist bántotta leginkább a távozásuk, meghatódva búcsúzott el Mi Rae-től. - Biztos, hogy el kell menned? Kérlek, Mi Rae… - Nem maradhatok, Doris. Nagyon sajnálom. Robert döntött így, nem én. Mindenesetre örülök, hogy megismertelek. - Én is – törődött bele végül a lány, és szipogva ölelte át a lányt. Az új házban egy Fanny nevű lány várta őket, aki úgy mutatkozott be, mint Jane Flinders házvezetőnője. Bekísérte a hölgyeket, és megmutatta a szobájukat. Nagyon szép, ízlésesen berendezett szobákat kaptak, bár Mi Rae-t kicsit a fogságára emlékeztette a berendezés. Nem akart sok időt itt tölteni, csak átmeneti állapotnak tekintette a helyzetet. Eldöntötte, hogy a nagyapjához fog költözni, de tudta, nem lesz könnyű erről az anyját is 5
meggyőzni. Az lett a legfőbb célja, hogy kibékítse őket, és végre együtt lehessen a családjával. Nagyon késő volt, mire sikerült végre elaludnia. A reggel már hasonló volt, mint a többi, csak máshol ébredt. Lezuhanyozott, átöltözött, bekapott egy pirítóst, és rohant a munkahelyére. Még így is késett néhány percet, de szerencsére nem lett gond belőle. Viola észrevette rajta a változást, hogy sokkal komolyabb, mint máskor, a látogatók felé küldött mosolya is más. Hiányzik belőle a természetes életöröm. Délben meg is kérdezte, mi van vele. Mi Rae röviden csak annyit felelt, hogy szakított a barátjával. Viola megértő volt, máris másképp kezelte. Próbálta arról is meggyőzni, vegyen ki egy szabadnapot, de Mi Rae nem akarta. Abban bízott, a munka segít megfeledkezni a fájdalmáról. Catherine eközben találkozott Mrs. Downey-val, és a barátnőjével, Janenel is. Megpróbáltak minél több dolgot átbeszélni, hogy mit mondjanak majd Mi Rae-nek Jane-ről, a barátságukról és a múltjukról. Néhány óra azonban kevés volt arra, hogy mindent egyeztessenek, ezért délután újra összejöttek, és másnap délelőttre is megbeszéltek egy találkát. Robert eközben hazaköltözött. A ruháit csomagolta ki éppen, mikor Doris lépett be hozzá. - Isten hozta, Uram! - Üdvözlöm, Doris. Hogy van? - Én jól, de a kisasszony… - Kérem, ne! Ne beszéljen többet róla, megértette? - Na de…! - Semmi de! Kim Mi Rae megszűnt a számomra, mintha sohasem ismertem volna. Emlékezni sem akarok rá! - Hogy lehet ilyen kegyetlen?! Én nem ilyennek ismertem meg magát! Ezek után nem is mondom el, amit megtudtam róla! - Miért? Megtudott valamit? Bár, nem hiszem, hogy tudna újat mondani. - Nem érdemli meg, hogy elmondjam. - Mit? Az Isten szerelmére, ne célozgasson már! – förmedt rá a férfi. Doris zavartan lesütötte a szemét, és épp azon gondolkodott, hogy otthagyja, mikor Robert hirtelen hangnemet változtatott, és kedvesebben szólt hozzá. - Bocsásson meg, Doris! Egy kicsit ki vagyok borulva, ráadásul elég fárasztó nap áll mögöttem. Nem akartam hazahozni ezt a rossz hangulatot, igazán! Kérem, ne haragudjon rám! Nehéz idők előtt állok. Nagyon… - kezdte a szavakat keresni, mire a lány megértőn lépett oda hozzá. - Megértem. Hiányzik, ugye? - Magának bevallom, megpróbáltam kíméletlenül kitépni a szívemből, nem gondolni rá, de képtelen vagyok. - Ez a szerelem! Harcolnia kellene érte! Higgye el, érdemes! - Gondolja? – nézett rá töprengőn a férfi. - Igen – jött a határozott válasz. – Nem is tudom, hogy mondjam el, de azt hiszem, joga van tudnia… - Mit kell tudnom? – csodálkozott Robert. - Mielőtt a kisasszony és az édesanyja elmentek volna, véletlenül kihallgattam a beszélgetésüket. Meghallottam, amikor Mrs. March megkérdezte Mi Rae-t, meg akarja-e mondani Önnek, hogy gyermekük lesz. - Hogy?! Ez igaz? 6
- Igen, tisztán hallottam. - És mit válaszolt? - Azt, hogy nem. - Ez nem lehet igaz! Mondja, hogy nem igaz! - Sajnálom, de igaz – felelte Doris, majd csendben távozott. Robert a hajához kapott, és idegesen túrt bele. - Apa leszek! – suttogta izgatottan. – Hogy én mekkora barom vagyok! Hagytam elmenni, miközben terhes! Ez nem igaz! Nem vagyok normális! Minél többet gondolt Mi Rae-re és a gyerekre, annál idegesebb lett. Fel alá járkált a szobában, tanácstalanul. Aztán egy pillanatra a fali tükör felé tévedt a tekintete, és amikor meglátta benne saját magát, elszakadt benne egy húr. Az öklével szétzúzta a tükröt, miközben teljes tüdejéből felordított. Másnap délután Mi Rae-t a galéria bejáratánál egy óriási plüssmackó várta. Meglepetten állt meg, és próbált a mackó mögé kukucskálni. Brian Downey professzor szőrös feje bukkant elő mögüle. A hó nagy pelyhekben hullt alá, mégsem volt rajta sapka. Kócosan, ázott szakállal mosolygott rá. Mi Rae odaszalad hozzá, és elvette tőle a kedves óriást. - Jaj, Brian, teljesen elázik szegény! - Engem nem is sajnálsz? – duzzogott a férfi. - Te, nagyra nőtt gyerek! – dorgálta a lány, és már ő is mosolygott. – Mit keres itt ez a szegény pára? - Neked hoztam, hogy felvidítsalak. - Az sikerült! Most azonban már szeretném, ha fedél lenne a feje fölött. - Gyere, szállj be az autóba! Ott parkolok, nem messze – mutatott a túloldalra, és sietve elindultak. Mi Rae hátul szállt be, hogy a mackó mellé ülhessen. Megtörölgette, próbálta megszárítgatni szegényt. Gondosan kisimította szőrös testét, és megigazította a nyakában lévő masnit. - Nem is ülsz előre? – kérdezte csodálkozva Brian. – Ez a szőrmók teljesen kisajátít! - Csak nem vagy már rá is féltékeny? – kérdezte Mi Rae nevetve. - De! - Hová megyünk? - Visszavisszük az üzletbe – jött a durcás válasz. - Azt már nem! Nem adom! - Na, tessék! Máris hozzád nőtt! Mi Rae átölelve tartotta a mackót, miközben határtalan béke és nyugalom szállta meg. - Látom, pont rá volt szükséged. - Igen, nagyon jókor jött. - Hogy érzed magad? - Már jobban. Szakítottam Roberttel. - Igen, hallottam. - Csak nem az anyám hívott fel? - Nagyon aggódik miattad. - Meg tudok birkózni egyedül is a problémával. Nem kellett volna emiatt máris iderohannod! - És ha nem az anyád miatt jöttem? Nem tudnád elképzelni, hogy látni akartalak? Mi Rae megvonta a vállát. 7
- Pedig így van. Igaz, hogy felhívott Catherine, de mindenképp jöttem volna. Ugyanis a nagyapád üzenetét szerettem volna átadni neked. Arra kért, hívjalak meg hozzá karácsonyra. Szeretne vendégül látni néhány napra. - Néhány napra? Nem is tudom. Nem szeretném anyát sem magára hagyni. Nagyapának mit mondtál, hol lakom? - Azt, hogy egy barátodnál. Akkor legalábbis még így volt, nem? - De. A nevét nem kérdezte? - Nem. Úgy gondolja, ha akarod, és fontosnak tartod, úgyis elmondod neki. - Most anyám egyik barátnőjéhez költöztünk. Elvinnél hozzá? - Nem akarsz előbb beülni valahová? Mondjuk egy kávéra. - Nem, köszönöm. Szeretnék már lepihenni. Elég fárasztó napom volt. - Oké, megadom magam! – adta fel végül Brian. - Kiismered már magad a városban? - Hogyne! Van térképem, iránytűm és buszmenetrendem is. - Hűha! - Nyugi, csak vicceltem. Nem vagyok túl jó a tájékozódásban- vallotta be. Brian elvitte őt a megadott címre, de amikor a lány ki akart szállni, a férfi visszatartotta. - Mondani szeretnék még valamit, mielőtt bemennél. Ha van kedved, szívesen segítek felkészülni a felvételire, hogy bekerülhess az egyetemre. Tudom, mennyire szeretnéd folytatni az egyetemi tanulmányaidat - Ez igazán rendes tőled. Jó lenne, ha segítenél, izgulok kicsit miatta. - Nem lesz gond, meglátod. Én hiszek benned. Nagyon örülök, hogy folytatni szeretnéd a tanulmányaidat, habár, karácsonykor a nagyapádnak is lesz egy ajánlata. Jól gondold majd át, rendben? - Persze, de miről van szó? - Inkább várjuk meg, hogy ő mondja el ezt neked, rendben? Akkor eljössz karácsonykor? - Egy napra talán, többre nem valószínű. - Az is valami. Majd eljövök érted. Megbeszélték az időpontot, majd Mi Rae kiszállt az autóból. Catherine azzal fogadta, hogy Jane telefonált, és közölte, holnap érkezik haza. Mi Rae megemlítette nagyapja meghívását, amit elfogadott. Beszélt az egyetemre való beiratkozásáról is. Catherine lelkesen fogadta a hírt, és bátorította őt. A következő napon meg is érkezett Jane Flinders. Festett, fekete hajú nő volt, fiatalosan öltözködött, és lendületesen lépett be otthonába. Derűje mindenkire átragadt. Mindenkit megölelt, miközben az élményeiről mesélt. Lelkesen ecsetelte a táj szépségét, és szórakoztató kalandjait, mellyel még Mi Rae-t is sikerült megnevettetnie. Hamar átvette az irányítást a dolgok felett, és a házvezetőnőt is rögtön ellátta feladatokkal. A vacsorát már együtt fogyasztották, és a régmúltról beszélgettek. Mi Rae-t lenyűgözte Jane életöröme, optimizmusa. Szeretett volna ő is ilyen lenni, a gondokat félretenni. Nevetve hallgatta a vidám tréfákat, gyermekkori csínyeiket. Vacsora után azonban hamar elálmosodott, és magukra hagyta őket. - Mit gondolsz, nem fogott gyanút? – kérdezte Jane, miután felment a szobájába. - Viccelsz?! Ilyen színészi teljesítmény mellett? - Szóval? Jó voltam? 8
- Szuper! Fantasztikus! Kár, hogy most nincs nézőközönség, aki megtapsoljon! - Valóban, az egy kicsit nekem is hiányzik. Még nem is mondtad, hogy te miért hagytad ott a pályát? - Néhány éve meghalt a férjem. - Ez komoly? - Igen, sajnos. Azóta nem tudok színpadra lépni, csak ilyen munkákból élek, mint ez. - Ennyire rosszul állsz? Nem hagyott rád semmit a férjed? - Nem sokat. Nem a takarékosságáról volt híres. Köszönöm, hogy segítesz nekem ebben a munkában. - Érted bármit, barátnőm! Örülök, hogy rám gondoltál, drágám! Bár, eddig még nem próbálkoztam ilyesmivel, és nem tartom túl becsületesnek…. - Ne is mondd! Én is tudom, hogy nem a legbecsületesebb munka, ez a mostani pedig már egészen kikészít. - Miért? Mennyiben más, mint a többi? Catherine közelebb ment Jane-hez, és a fülébe súgta: - Nagyon megkedveltem Mi Rae-t és nem akarok ártani neki. Érted? - Igen, már értem. De miért kell most suttognunk? - Félek, hogy Mrs. Downey lehallgatókat helyezett el. - Látod, azt el tudnám képzelni róla! - Na, ugye! Mi Rae eközben már mélyen aludt, másnap pedig frissen ébredt. Korán reggel felkelt, hogy fenyőfát vegyen, amit együtt fel is díszítettek. Fanny finomságokkal lepte meg őket, a vacsora után pedig felbontották az ajándékokat. Kellemesen telt el az este, a két barátnő vidámsága Mi Rae-re is átragadt. Lefekvéskor jött csak rá egy kis szorongás, a következő napra gondolva. Azon tűnődött, vajon mire célzott Brian, mit ajánl fel neki Richard March? Remélte, nem azt, hogy költözzön hozzá. Kísérője pontosan érkezett, és ő is időben elkészült az öltözködéssel. Az első fizetéséből vette, még karácsony előtt, azt a fehér ruhát, amit végül felvett. Brian ámulattal nézte a lány szépségét, ahogy a ruha kiemelte tökéletes alakját, csodás haját. Közelebb lépett, és Mi Rae legnagyobb meglepetésére kezet csókolt. - Hódolat a szépség előtt – hajolt meg áhítattal, és nem győzött csodálkozni. - Te is nagyon elegáns vagy – viszonozta a lány, mire a férfi rajongva nézett a szemébe. - Te vagy a legcsodálatosabb lény, akivel életemben találkoztam. És ez nem túlzás! Ősembernek érzem magam melletted! - Ugyan! – nevetett Mi Rae felszabadultan, mikor Catherine lépett be az ajtón. Üdvözölte Briant, és megkérte, vigyázzon a lányára, majd kellemes napot kívánt nekik. A kastélyhoz érve Mi Rae-n volt a sor, hogy meglepődjön. Az előcsarnokba érve egy hatalmas karácsonyfa tárult a szemei elé. - Ez gyönyörű! – kiáltott fel tágra nyílt szemekkel. - Ugye? És micsoda munka a feldíszítése! Mi Rae gyanakodva fordult a férfi felé. - Csak nem…? - De, igen, én voltam az az őrült, aki feldíszítette. 9
- Minden elismerésem! - Köszönöm. Ezért a pillanatért csináltam. - Hogy?! - Azért, hogy meglepjelek és ámulatba ejtselek. - Ez sikerült! Brian elégedetten mosolyodott el. Ekkor nyílt az ajtó, és Richard March lépett, azaz gurult be rajta. Egy tolókocsiban ült, és a komornyik tolta őt. Mi Rae aggódva vette észre, és a szája elé kapott. - Ne aggódj, kedvesem, nem vagyok nyomorék – nyugtatta meg nagyapja. – Ez csak átmeneti állapot. Az orvosom igen szigorú, és nem engedi még, hogy felkeljek. Mi Rae-nek megkönnyebbülten sietett hozzá, hogy üdvözölje őt. Az öreg barátságosan fogadta, majd egy nagy borítékot nyújtott át, ami eddig az ölében pihent. Mi Rae is átnyújtotta ajándékait a két férfinak, és Brian is adott át neki egy csomagot. Ezután arra bíztatták a lányt, hogy bontsa ki az ajándékait. A borítékkal kezdte. Egy dosszié került elő belőle, benne sok hivatalos irattal. - Mi ez? – kérdezte nagyapjára nézve, csodálkozva. - Hiteles másolata azon okiratoknak, amelyekben minden vagyonomat átruházom rád – felelte nagy lelki nyugalommal az öreg. - Hogy?! Ezt nem értem – döbbent meg Mi Rae. - Szeretnék visszavonulni, az egészségi állapotom miatt is, és mert úgy érzem, itt az ideje átadni a stafétabotot, megadni neked minden lehetőséget. Ezekben benne van minden üzletem, ingatlanom, vagyontárgyam, kivéve ezt a kastélyt, és a bankszámláim közül az egyik, svájci magánbankszámlámat. Nem szeretném, ha kényszernek éreznéd. Ha mindez nem érdekel, vagy mást szeretnél, elfogadom a döntésed. De nagyon boldoggá tennél, ha elfogadnád. Az eredeti példányok az ügyvédemnél vannak, letétbe helyezve. Minden átruházási nyilatkozat két hónap múlva lép érvénybe, addig pedig, ha mindezt nem fogadod el, még visszavonhatom. Van rá körülbelül két heted, hogy alaposan átgondold, mert ha elfogadod, másfél hónapod marad még felkészülni a feladatra. Tudom, hogy ez most abszurd a számodra, de gondolj bele! Ha ne adj’ Isten váratlanul meghalnék, akkor is a tiéd lenne minden, de akkor nem lennék már melletted, hogy segítsek neked. Mihez kezdenél akkor? Meg tudnál birkózni a rád váró feladatokkal? Én ezzel csupán azt szeretném, ha tisztában lennél vele, amid van, hogy tudj bánni vele, és ne vesszen kárba egy élet munkája. Ez talán önzőnek tűnik, de hidd el, elsősorban neked akarok jót! Brian is egyetértett velem, bár voltak kétségei. Elmondta, hogy mennyire érdekel a művészettörténészi pálya. - Igen, valóban – nyögte ki Mi Rae a hallottak súlya alatt. - Nem szeretném keresztezni a tervedet, ezzel tisztában kell lenned. Csupán arra kérlek, a két hét alatt jól gondold át ezt az egészet! Ugye megteszed? - Igen – ígérte Mi Rae zavartan. – Ne haragudjon, de ez annyira meglepett, olyan váratlanul ért, hogy fel sem tudom fogni igazán. Nem gondoltam volna, hogy ilyesmire készül. Pár hete még kerek perec visszautasítottam volna ezt az ajánlatot, mondván, hogy semmi sem kell magától, de most, hogy jobban megismertem, már nem vagyok biztos semmiben. Ezt valóban alaposan át kell gondolnom, és bevallom, félek is egy kicsit. - Nem kell tartanod semmitől. Brian sokat mesélt rólad, és már úgy érzem, nagyon jól ismerlek. Tudom, hogy helyén van a szíved, és az eszed is jól vág. 10
Talpra esett vagy, erős és határozott. Az élet keményen bánt veled, és némely ember is, de te most mégis itt vagy, nem omlottál össze! Méltó vagy családunk nevére, és ha akarod, használhatod is. Lehetsz Mi Rae March vagy Mary March, ha szeretnél. - Nem, azt azért nem fogadhatom el! Én elégedett vagyok a mostani nevemmel, de azért köszönöm. Richard March ezután a szomszéd helyiségbe invitálta a fiatalokat, két nagy falitérképhez. - Ez itt Nagy-Britannia, a másik London részletes térképe – magyarázta az öreg. – Ezeken megnézheted, mit értem el. A térképeken jelölve vannak a tulajdonomban lévő cégek, területek, ingatlanok. Ha felületesen nézed csak meg, akkor is elég sok. Nem könnyű feladat mindezt becsületesen megtartani, gyarapítani, egy kézből irányítani, de ígérem, meg fogok tenni mindent, hogy segítsek neked. Amit itt látsz, a múltam, a jelenem, s talán a te jövőd lehet. Százezrek munkája, megélhetése múlik rajta. Még valamit hadd áruljak el neked, amit még nem tudsz. Ahol jelenleg dolgozol, az a galéria is a tulajdonomban van. Brian mesélte, hol dolgozol, és csak így jöttünk rá. Azt mondja, Sarah lehetett a háttérben, aki elintézte, hogy felvegyenek, mert elég jól ismeri az igazgatónőt. Remélem, hogy nem hátsógondolat vezérelte! Mi a véleményed erről? - Ez engem is meglep, de el tudom képzelni Sarah Downeyról, hogy ő legyen a háttérben. Neki érdekében állt, hogy munkába álljak, ha jobban belegondolok – tűnődött el Mi Rae. - Nem tudod, mit akarhat tőled? - Sejtem, de arról nem beszélnék inkább. Egyébként nem vagyunk valami jóban. - Azt mindjárt gondoltam, abból, ahogy Brian beszélt rólatok! – felelte March, és fiatal barátjára nézett, aki eddig csendben meghúzódva figyelte az eseményeket, Mi Rae reakcióját. Ahogy a tekintetük találkozott, bátorságot merített, és közelebb lépett az ifjú. - Mary, az én ajándékomat nem bontod ki? - Jaj, dehogynem! – kapott észbe a lány, és elkezdte bontogatni a kezében pihenő másik csomagot. Két könyv és egy kis doboz volt benne. - Ez a te írásod, ugye? – kérdezte az egyik könyvre mutatva. - Igen, mind a kettő. Az egyiket együtt írtuk, emlékszel? A másik a kínai templomokról készült tanulmányom. - Hát mégis elkészült? – csodálkozott a lány. - Igen, és ez az első példány. - Nagyon köszönöm! – lépett oda a férfihoz, és megölelte. – Ez nagyon szép ajándék, Brian – mondta meghatódva. - Igen? Én meg már azt hittem, a harmadik ajándékomra fogod ezt mondani. Mi Rae ezek után a kis dobozkát nyitotta ki. Egy karkötő volt benne, körben apró kék kövekkel díszítve. - Illik a családi ékszeredhez – magyarázta Brian. - Ez csodálatos! – kiáltott fel. – Pont ilyen kövek vannak a nyakláncomon is! - Igen, azok is zafírkövek – állapította meg a férfi. - Hogy?! Zafír? – rökönyödött meg Mi Rae. – Ez biztos? - Persze, kedveském – bólogatott a nagyapja is. – Nem is tudtad? 11
- Nem. Még sohasem vizsgáltattam meg. Nagyon vigyáztam rá, igazi kincsként őriztem eddig. - És valóban az is – felelte Brian. - Akkor ez a karkötő is egy vagyont érhet – állapította meg a lány zavartan. – Ó, Brian, igazán nem kellett volna… - Ne is mondj ilyet! Nem az anyagi értéke számít. Azért adom neked, hogy lássam örömöt a szemedben, amikor ránézel, s hogy általa mindig veled legyek. Nekem ez minden pénzt megér. Mi Rae a szívéhez szorította, és lesütötte a szemét. Érezte, máris milyen sokat jelent neki ez az ajándék. Ekkor Brian lépett oda hozzá, és megfogta a kezét. Egymásra néztek, s az idő mintha megállt volna. - Köszönöm – rebegte a lány. - Kapok érte egy puszit? – kérdezte a férfi, nevető szemekkel, és lehajolt hozzá. Mi Rae az arcához fordult, hogy megpuszilja, de a férfi hirtelen elfordította a fejét, és a szájuk ért egymáshoz. Csak egy futó érintés volt, mégis forró remegés futott át mindkettőjükön, Mi Rae ráadásul el is pirult. Richard March derűsen nyugtázta a két fiatal között kibontakozó, bimbózó szerelmet. Megörült a váratlan fejleményeknek, és ezt alig bírta magába fojtani. Ezután átmentek egy másik terembe, ahol felszabadultabb beszélgetésbe kezdtek. Mi Rae mesélt a múltjáról, Dél-Koreáról, és jelenlegi munkájáról. Richard a kezdeti nehézségekről, ami az üzleti vállalkozását illeti, valamint megismerkedését és szoros barátságuk kialakulását Briannel. Nevetve elevenítette fel közös élményüket, mikor Brian egyszer elszökött otthonról, és meg sem állt fogadott apjáig. Richard örült a fiú ragaszkodásának, benne látta jövőjét. Nem akarta befolyásolni, ahogy a lányát, ezért is hagyta, hogy azzal foglalkozzon, ami igazán érdekli. Azért szoktak üzleti dolgokról is beszélni, próbálta belevonni a fiút a dolgaiba, és sokszor kérte a véleményét. Szeretett volna részese lenni az életének, ha irányítója nem is. Catherine esetéből már megtanulta, hogy nem jó kényszeríteni az embert, mert az általában fordítva sül el. A beszélgetés alatt mindkét férfi behatóan tanulmányozta Mi Rae-t. Figyelték reakcióit, gesztusait, szavait, egész lényét. Brian a szerelem, s a csodálat miatt, amit a lány iránt érzett, Richard pedig mert mindent tudni akart újdonsült unokájáról. Arra volt kíváncsi, mennyire ütött rá, mennyire erős személyiség, megvan-e benne a vágy, hogy elérjen valamit. Amikor arról mesélt, hogy valamikor komolyan foglalkoztatta a festői pálya, s az alkotás öröme számára milyen csodálatos, felcsillant a szeme. Reménykedni kezdett, hogy talán Mi Rae jól dönt, és megfelelő utódja lesz. Kicsit mesélt még az üzleteiről, hogy Mi Rae teljes képet kapjon arról, ami fölött rendelkezni fog. - Ez az egész túl nagy falatnak tűnik a számomra. Úgy érzem, kicsi vagyok hozzá – vallotta be a lány. – Át fogom azért többször is gondolni, mert szeretnék jól dönteni, de pillanatnyilag attól félek, hogy alkalmatlan leszek. Nincs semmi vezetői vagy szervezői képzettségem, és teljesen tapasztalatlan vagyok az üzleti életben. Egy ilyen hatalmas birodalom irányításához túl kevés, túl jelentéktelen vagyok. - Mi Rae – kezdte a kezét megfogva, barátságosan a nagyapja. – Te most azt hiszed, mindent egyik napról a másikra kell tudnod, pedig ez nem így van. Ezt én sem tudtam megvalósítani. Idő kell, és jó tanárok, hogy mindent megtanulj. A legfontosabb azonban az, ami benned van. Itt, legbelül! Erő, elszántság, komoly koncentráció kell, hogy megvalósítsd, és az, hogy igazán 12
akard! Ne csak az asztal mögött ülve, hanem mindig! Még álmodban is! Ha rám hallgatsz, és vállalod, ígérem, a legjobb tanárod lesz, és időt is adok neked. Mindezekkel együtt nemcsak a hatalom lesz a tiéd, hanem átélheted az alkotás örömét is. Igaz, nem egy művészeti alkotás lesz a végeredmény, hanem valami egészen más, kevésbé megfogható, de a siker érzése nem marad el, hidd el! Mindig, amikor új áruházat vagy irodaházat nyitottam, boldog voltam, mikor eljutottam az alapoktól odáig, hogy teljesen kész, komplex üzletházam van, munkát és a vásárlás örömét adva sok száz embernek, akik benépesítik, a lelkét adják az épületnek, életet lehelnek belé, színt adnak neki. Mint egy mű, amelyre ezek után csak vigyázni kell, óvni, hogy ugyanolyannak maradjon meg, mint a kezdet kezdetén. Ugyanolyan nyüzsgő, élettel teli, tiszta és friss legyen. Megértesz? - Igen, azt hiszem, kezdem érteni – felelte Mi Rae elgondolkodva. Közben megjött a komornyik, és jelentette, hogy az ebéd tálalva van. Átvonultak az ebédlőbe, ahol finom fogások vártak rájuk. Mi Rae-nek nagy étvágya volt, ami fel is tűnt a többieknek. Brian mosolyogva nyugtázta, és olyan szerelmesen nézett rá, hogy csak az nem vette észre, aki nem akarta. Mi Rae is zavarba jött szenvedélyessé vált, felcsillanó tekintettől. Ebéd után kisétáltak a téli kertbe, ahol Richard March megmutatta csodás virágait, amelyek a világ különböző pontjairól származtak. Mi Rae nem győzött csodálkozni, lenyűgözte a télben nyíló orchidea, liliom és jázmin szépsége, illata. Mintha egy másik világba lépett volna. A férfiak örömmel nyugtázták lelkesedését. - Megvárlak benneteket az ajtóban – mondta a nagyapja, és a tolókocsit megállította. – Menjetek csak körbe! Brian, mutass ám meg mindent! – szólt utánuk jókedvűen. Brian óvatosan, észrevétlenül megfogta a lány kezét, miközben a virágokról mesélt. Elmondta történetüket, honnan származnak, és tulajdonságaikat is, mint egy igazi szakértő. Lassan lépdeltek az őket körülvevő illatfelhőben, a pompás növények között, és meg is feledkeztek az időről. Mi Rae sokat kérdezett, minden érdekelte, amit ezekről a törékeny teremtésekről megtudhat. Nem tudta megállni, hogy az egyiket ne érintse meg. Alig hitte el, hogy igazi, olyan szép volt. Bársonyos szirmain gyengéden húzta végig az ujját, és már tudta, ez csakis igazi lehet. Nem gondolta volna, hogy egy kemény, szigorú üzletembernek ilyen hobbija van. Nehéz volt róla elképzelni ezt. Mindenesetre kellemes csalódás volt! Jól megvárakoztatták March-ot, mert mire visszaértek, fél óra is eltelt, de ő nem volt mérges emiatt, sőt, örült, hogy ilyen jól megértik egymást, akiket a legjobban szeret. S főleg akkor, mikor észrevette, hogy egymás kezét fogják. Úgy érezte, ez már jó jel, és nagyon bizakodó lett. A délután hátralévő részét Richard lakosztályában töltötték, beszélgetéssel. Brian igyekezett a háttérben maradni, alig szólalt meg, hogy esélyt adjon a másik két embernek egymás alapos megismerésére. Késő délután Mi Rae lassan búcsúzkodni kezdett. Megköszönte a szíves vendéglátást, a csodálatos ajándékokat, és megígérte, hogy nemsokára visszatér. Lehajolt, és puszit adott a nagyapjának, aki vidáman búcsúzott: - Legközelebb már a saját lábamon üdvözöllek, remélem. - Én is remélem. Jobbulást kívánok! - Köszönöm, kedvesem. Brian is elköszönt, és kimentek az autóhoz. Mi Rae visszanézett még a kastélyra, és nagyot sóhajtott. Nagy nap volt a mai! Bárcsak tudná, mitévő 13
legyen! – gondolta, teljesen tanácstalanul, miközben beszállt a kocsiba. A férfi észrevette a hirtelen hangulatváltozást, és bátorításul megfogta a kezét. - Nem kell félned, én mindig melletted leszek – suttogta. - Nem is tudod, milyen nehéz most nekem – felelte a lány szomorúan. - Szeretném tudni, szeretnék osztozni a gondjaidban, Mary. Meglátod, segít, ha elmondod. Mi bánt? - Inkább induljunk el - adott kitérő választ a lány. Ezúttal egy másik úton haladtak. Útba ejtették azt a hidat, amit Mi Rae már egyszer felfedezett és megcsodált. A híd előtt Brian keresett egy parkolóhelyet, és megállt. - Gyere, ezt még biztosan nem láttad! – hívta a lányt. - Már jártam itt – állapította meg, amikor felismerte a hidat. - De biztosan nem este! Ilyenkor, kivilágítva sokkal szebb! S nézd ezt a kilátást! - Igen, valóban szép. Nem illik a mostani hangulatomhoz. - Azt látom! Nagyon felhős, gondterhelt a homlokod. Mintha a világ minden gondja a válladon nyugodna! - Ez azért túlzás, de valami mégis nyomaszt. - Nem akarod megosztani velem? Hátha tudok segíteni, vagy vigaszt nyújtani neked. Hidd el, nem jó magadba fojtani! - Valóban nem jó, de nem hinném, hogy tudnál segíteni. - Ennyire súlyos? Hallgatás volt a válasz. - Kérlek, ne zárj ki az életedből! Hadd segítsek! – könyörgött a férfi. - Brian, te olyan jó vagy hozzám! Nagyon nehéz ezt épp neked elmondanom. Kötődöm hozzád, ezért nem akarok fájdalmat okozni neked. - Tehát fájdalmas lenne számomra? Nem számít, vállalom! Ne kímélj! Jobban fájna a bizalmatlanságod. Már a híd közepén jártak, Mi Rae a két partot nézte, és elmerült a csillogó víz szépségében, majd váratlanul feléje fordult, és lehajtotta a fejét. - Robert gyermekét várom – mondta ki halkan.
14
