III. fejezet. A fejlődésről

III. fejezet A fejlődésről

1

A csalánkiütés (papular urticaria) és a bőrérzékelés dinamikája1 (1934) A csalánkiütéssel kapcsolatban sok írás született (Bray, 1933 és Kinnear, 1933) igazolandó azt a feltevést, hogy nem vagyunk teljesen tisztában a jelenséggel. Ebben az írásban olyan megközelítésben vizsgálom a csalánkiütést, amelynek eddig kevés figyelmet szenteltek. Nevezetesen, egy olyan ember nézőpontjából, aki nemcsak kimondottan a bőr iránt érdeklődik, hanem a gyerek iránt is, aki bőrbajtól szenved. 2 Elméletem röviden két mondatban foglalható össze: A. A csalánkiütés normális bőrjelenség. A merevedésre képes szövetek (glans penis, klitorisz, mellbimbó, orr nyálkahártya stb) duzzadását kísérő izgalmi állapota a bőrnek. Tézisem fenti első mondata egyszerűségénél fogva fontos. Nem tudok olyan elméletről, amely magyarázatot adna arra, hogy miért jelennek meg szinte minden babánál időnként ezek a jellegzetes hólyagok. Meglepő gyorsasággal alakulnak ki és tűnnek el, különösen akkor, ha megváltozik a baba érzelmi állapota. Itt mindjárt felvetődik egy kérdés: mi a helyzet a már kialakult betegség tüneteivel, amelyek miatt a gyerekeknek nincs nyugtuk, nem tudnak pihenni, aludni. Mit mondhatunk a betegség azon jegyeiről, amelyek a szülőkben és orvosokban akut nyugtalanságot idéznek elő? Leírható mindez a „normális” jelzővel? Így jutunk el tézisem második részéhez.

1

A tanulmány eredeti forrása: British Journal of Children’s Diseases. 31 (1934) 5-16. Winnicott természetesen tisztában volt azokkal a fizikai tényezőkkel, melyek megteremtik a csalánkiütés feltételeit, vagyis jól ismerte a betegséget a szomatikus orvoslás szempontjából. Ebben a tanulmányban azonban olyan helyzettel foglalkozik, ahol nem találni kimutatható okot a tünet megjelenésére. Megjelent 1931-ben egy könyve, melyben a gyermekkorban előforduló betegségekkel, azok felismerésével és vizsgálatával foglalkozik. A könyvben egyaránt szerepel a fizikai vizsgálat, az esettörténet, a szívbetegség okozta reumás megbetegedések, a normalitás és a szorongás kérdése, vagy a maszturbáció. (Clinical Notes on Disorders of Childhood. London:Heinemenn) (szerk.) 2

2

B. Amikor a csalánkiütésről, mint nyugtalanító betegségről beszélünk, általában egy bonyolult pszichológiai zavarra gondolunk, amely kapcsolatban van a kényszeres önkielégítéssel. A kényszeres önkielégítésnél a bőr az azonnali kielégülési vágy és a bűntudat közötti, nagyrészt tudattalan harc mezejévé válik. A bűntudat azért fenyegető, mert teljesen megfoszthatja a gyermeki ént az örömszerzés rendszerétől. A kényszeres vakarózás annak a jele, hogy a gyerek fél az élvezetek elvesztésétől. Az öncsonkítás, (önmaga megsebzése) mely nagyon gyakran összekapcsolódik a kényszeres önkielégítésbeli kegyetlenséggel, egyenesen a szelf-re irányul. A velejáró tudattalan fantáziákban viszont alapvetően egy külső tárgyra. Az a tapasztalatom, hogy ez a tézis heves reakciókat vált ki az orvosok körében. Ezáltal nehézséget jelent számukra, hogy erről az elméletről vitázzanak. Ennek ellenére én úgy gondolom, hogy ez az elmélet ugyanúgy megállja a helyét, mint a felmerülő összes többi, melyekről eszmecserét folytatunk (például, amelyben azt tételezzük fel, hogy a betegséget egy banán okozza). Hajlandó vagyok a saját elméletemről lemondani akkor, ha bebizonyosodik, hogy nem helytálló, de ebben a pillanatban még érvényesnek látom, és kiállok mellette. Esetenként a bőrgyógyász kollégáktól is kap az ember ösztönzést. Például a Yorki Orvosi Társaságnak tartott előadásában John T. Ingram a következőket mondta: „…a bőr…minthogy az embernél az elme meghosszabbítása, nélkülözhetetlen részét képezi az egyén temperamentumának és személyiségének.” 3 Köztudott, hogy a csalánkiütésben szenvedő gyerekeknél a problémát az okozza, hogy meg kell szakítanunk egy ördögi kört. A hólyagok viszketéssel, irritációval járnak, a vakarózás pedig újabb hólyagok kialakulásához vezet. Mellesleg, ha a vakarózás miatt sebes lesz a bőr, az vérzéssel járhat és gyakran másodlagos fertőzéshez, hegek kialakulásához vezethet. A gyereken kialakult csalánkiütés nem a „Vakarózni akarok - vakaróznom kell” konfliktus miatt okoz kellemetlenséget, hanem, mert ahhoz vezet, hogy „Azért vakarózok, hogy bebizonyítsam magamnak, hogy képes vagyok ’élvezetet’ átélni a bűntudat ellenére is, vagy annak ellenére, hogy a mama

megpróbál

megakadályozni

ebben”.

(Ez

túlzottan

leegyszerűsített

magyarázat, de megteszi.)

3

J.T.Ingram, The Personality of the Skin, Lancet, 1 (1933), 889.

3

’Lotio calaminae’ nevű szert adunk azt remélve, hogyha felkenjük és hagyjuk megszáradni, azzal nyerünk egy kis időt, és a hűsítő érzés eltereli a gyerek figyelmét a vakarózásról. Ugyanilyen kellemes élmény a gyerek számára maga a látvány, ahogyan a folyékony anyag rózsaszín porrá változik. Sajnos gyakran előfordul, hogy elkeseredünk, amikor sem a fenti dolog, sem más javallat nem működik. Esetenként a gyerek kimerülése vet véget az ’orgiának’, egyaránt nyugtalanítva ezzel a szülőket és a gyereket. A szülők, valószínűleg azért, mert nekik is meg van a maguk szerepe az ’orgiákban’, sokkal inkább aggódnak a csalánkiütés láttán, mint az orvosok. Ez utóbbiak, végül is, csak másnap látják a bőrt, amikor az már megnyugodott, nincs irritáció és a hólyagok, sebek és hegek kezdenek elmúlni. Néha ebben a stádiumban a tünetek a himlőhöz vagy a bárányhimlőhöz hasonlítanak. Egy járvány során

a

bárányhimlő diagnosztizálásában jártas

tisztiorvos

járványkórházba küldött egy láztalan gyereket, akit hetekig én láttam el egyszerű csalánkiütés miatt. Ha a tisztiorvos érezte volna, hogy támaszkodhat az anya – általam történetesen igaznak tartott – beszámolójára, akkor a tünetek fennállásának ideje megcáfolhatta volna a diagnózisát. A csalánkiütés annyira mindennapos, hogy az ember elgondolkodik, írjon-e esetekről egyáltalán. Egy nyomtatásban megjelent esettörténet már önmagában azt a benyomást kelti, hogy az adott körülmények, tünetek egy bizonyos betegséget körvonalaznak. Azok számára, akik nem járatosak a klinikai gyermekgyógyászatban, a feljegyzett esetek nagy száma sem bizonyítja, mennyire hétköznapi jelenségről van szó. Mindazonáltal, mind a kórházi, mind a magánpraxisomban állandóan felbukkannak olyan tapasztalatok, amelyek megerősítik elgondolásaim helyességét.

1. eset

13 hónapos kora óta kezeltem egy három és fél éves kislányt gyermekbénulás miatt. A betegség következtében az alsó végtagjaiban sorvadás lépett fel. A sorvadástól eltekintve egészséges volt, egész jól közlekedett járógéppel. Az anya nemrég mutatta nekem, hogy kislánya kivakarta a bőrét. Különböző helyeken jelentkeztek a hólyagok, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Az anya azt 4

gondolta, hogy a tünetek azért alakultak ki, mert a kislány előtte banánt evett, és a banán okozta a kiütéseket. Az anyukák gyakran mondanak ilyesmit, és gyakran nem is lehet eltéríteni őket attól, amit hallottak vagy olvastak, és néhány orvos is osztozik ezekben a babonákban. Ebben és még néhány általam vizsgált esetben, nem volt korreláció a banán és a megjelenő hólyagok között. A csalánkiütés csak jóval később alakult ki, és egyetlen esetben súlyosbodott egy banán elfogyasztása után.

Az anyák minden tünetet a banánnak tulajdonítanak, és az orvosi hivatás feladata, hogy segítsen a szülőknek megérteni: nem minden hiedelem alapul valódi tényeken. Nem lehetetlen a babona okait belátni, de ehelyütt nem foglalkozunk ezzel. Nehéz azonban a banán fóbiáról beszélni úgy, hogy ne fordítanánk figyelmet a hal fóbiára. Néha a bőrgyógyászok nagy nyugtalanságot kiváltó állítása a halfogyasztás és a csalánkiütés kapcsolatáról nem különösebben megalapozott. A következő részben nem csalánkiütéses esettel mutatom be, hogy milyen nehézségekkel szembesülünk a klinikai gyermekgyógyászatban a fenti kérdéssel kapcsolatban.

2.eset

Egy kisfiút, szülei egyetlen gyermekét mindig az anyukája etetett. 14 hónapos korában egyszer az apja halat adott neki. Az anya ezt meglátta és a gyerek szeme láttára veszekedni kezdett az apával. Féltékeny volt az apára, mert eteti a gyereket, akit az anya majdnem kizárólag a sajátjának érzett. A racionalizált magyarázata az volt, hogy a hal nem tesz jót a kisfiúnak, és biztos volt benne, hogy beteg lesz. Tudattalanul megpróbált bűntudatot gerjeszteni a kisfiúban, hogy ételt fogadott el az apjától. A hal-menü éppen ezért egy feszült érzelmi viszony tárgya lett. Aznap este a kisfiú hányt. Másnap erőtlen volt, és semmit nem lehetett vele kezdeni. Attól kezdve hal-fóbiája lett, fokozódott az undora a tojás és a banán láttán is. Ez a fóbia hónapokig eltartott, majd magától elmúlt. A szülők egyszerű munkásosztálybeli emberek voltak, akik csak azt tudták, hogyan adják elő hitelesen a tényeket. Nem tudtak semmit a pszichológiáról, és persze a fóbia szót sem ismerték. Bárkinél előfordulhatott volna, hogy a hal 5

elfogyasztása után hányási (allergiás) reakcióval válaszol. Azonban a tények elferdüléséhez vezethet, ha magyarázatot keresünk az egyidejűleg kialakult tojás és banán fóbiára is. Egy olyan fóbia alakult ki, mely valószínűleg összekapcsolódott a kisfiúban ezeknek az ételeknek a szimbolikus jelentésével.

3.eset Egy anyuka mondta el nekem a következőket: „6 éves kislányom bőrén nem láttam semmi különöset, amikor a kórházban levetkőztettem. A hordágyon feküdt, várta, hogy betolják a kórterembe, mikor az orvos felhajtotta a takaróját, és a kislányom tetőtől talpig tele volt hólyagokkal (csalánkiütéssel). Akkor éppen nagyon szorongott, hogy beviszik a kórterembe. Gyakran észrevettem, hogy kiütéses lesz egy-egy érzelmileg megterhelő eseménykor.” Láthatjuk, hogy az anyák igyekeztek megértetni velem a csalánkiütés és az érzelmek kapcsolatát. Közismert tény az is, hogy míg az anyuka a reggeli fürdetéskor hólyagokat talál a kisbaba bőrén, a kórházba érve nem mutat az orvosnak semmilyen sebet. A fordított eset is előfordul. Az anya megrémül, amikor kiütéseket észlel, miközben a doktornál levetkőzteti a gyereket, holott tudja, hogy egy órával azelőtt gond nélkül fürdette őt. Az is köztudott, hogy amikor a beteg bekerül a kórterembe, a csalánkiütés, hasonlóan az asztmához vagy más mély érzelmekkel kapcsolatos betegséghez, csak azoknál a betegeknél marad fenn, akik hozzászoktak a környezet-változáshoz.

4.eset

Egy 16 hónapos kisfiút utaltak hozzám a gondozóból véres vizelettel. A vizelete normális volt. A vér egy húgyúti sérülésből származott. A kisfiú pisilni szeretett volna, de egy órán keresztül kiabált és rohangált merev hímvesszővel. Végül sikerült pisilnie. Reggelente vérrög volt a húgyutakban, „mintha egész éjjel vakarózott volna”. A herezacskója középső részét is sebesre vakarta. Valószínűleg a húgycső fájdalma 6

genitális izgalmat idézett elő, és felszínre került az elfojtott genitális fantáziák és érzések miatti bűntudat. A kisfiú később is sokszor csalánkiütéses lett és „szétvakarta magát”.

5.eset Egy 4 éves kisfiú szerető szülei első és egyetlen gyermeke. Jól eszik és boldog, de hozzám került, mert két hete megállás nélkül vakarózik. Különböző helyeken megjelennek nála a szokásos hólyagok, gyorsan kialakulnak és eltűnnek, kivéve azokon a helyeken, ahol a vakarózás következtében kisebesedtek. Sem a szülőknek, sem a gyereknek nem volt nyugta. Az elmúlt két hét során a kisfiú kedvetlen volt és kezei nyughatatlanul mozogtak.

Ez csupán egyik változata annak, ahogyan a gyerek felveszi a harcot a genitális maszturbációval. Ebben az életkorban ez a jelenség nagyon gyakori. A fenti esetben azonban a bőr a csata színhelye. Ennek a kisfiúnak további nehézségei voltak a primitívebb orális örömök tekintetében. Az anya elmondja, hogy a kisfiú még mindig bevesz mindent a szájába. A konzultációkon tapasztalt anyai attitűd a gyerek irányába bizonyítékot szolgáltatott számomra, hogy az anya saját orális érdeklődésével kapcsolatos bűntudatát adta át a kisfiúnak. Nem volt rossz anya, kifejezetten szerető anyának mondhatnánk, de azt érezte, hogy fel kell ébresztenie a gyerekben a szájhoz és a genitális örömökhöz kapcsolódó bűntudatot. Sikeresen felkorbácsolta fia természetes bűntudatát, ami az orális és genitális örömöket illeti. Nem tudom, hogyan viszonyult az anya az anális örömökhöz, de úgy gondolom, a bűntudatkeltés fontos faktor a kisfiú kényszeres bőronániájának patogenezisében. A hólyagok ennek a bonyolult mechanizmusnak a velejárói voltak. Innentől fogva érthetővé válik, miért foglalok állást amellett, hogy a csalánkiütés normális jelenség a csecsemőkorban, és számíthatunk a megjelenésére a korai gyerekkorba. A maszturbáció feletti küzdelem kapcsán fontos ezt hangsúlyozni. Amikor azonban a kényszeres vonás is jelen van, akkora a jelenség egy betegség,

7

mégpedig egy pszichológiai betegség tünete, amelyben a magasabb rendű (pl. genitális) autoerotikus jutalmazó rendszerhez kapcsolódó elfojtás nyilvánul meg.. Jelenlegi

álláspontom

csalánkiütéssel),

közelebbi

szerint

a

betegség

kapcsolatban

van

(ti. az

kényszeres anális,

mint

bőr-onánia a

genitális

önkielégítéssel, és úgyszólván az egész bőrfelületre kiterjed a végbél környéki bőrnek és a végbél nyálkahártyájának az érzékenysége. A kiterjedés oka nagyrészt az aktuális anális érzékletekkel és a velejáró passzív fantáziákkal kapcsolatos, bár a bőr általános izgalmi állapotának serkentésében olyan tényezők is fontos lehetnek, mint a nem megfelelő alsónemű, rühesség, oltás, bárányhimlő, varasodás stb. Ha a szóban forgó tünetek a genitális maszturbációval kapcsolatosak, inkább a kényszeres

változatra

kell

gondolnunk,

nem

pedig

egy

átlagos

genitális

ingerlékenységre és fantázia-jelenségekre. A kényszeres jelleg kielégíthetetlenségre, mintegy a jutalmazás sajátos formájára utal, és szorongással teli ösztönkésztetésre mutat rá. Jól tudjuk, hogy sok kegyetlen vonása van a (neurotikus) kényszeres genitális önkielégítésnek. Ezek mind a nemi szervek fizikai kezeléséből, mind a fantázia-jelenségekből

láthatók.

A

kényszeres

minőség

kapcsolatban

áll

a

szorongással. A bőr normális izgalmi állapota és a csalánkiütés „betegség” között olyan az összefüggés, mint a normális genitális izgalmi állapot és a kényszeres önkielégítés között. Az első a normális érzelmi fejlődés egyik állomása, míg a második egy korábbi fejlődési szakaszhoz történő visszalépés sikertelen kísérlete. Mintegy menekülés a kialakuló tárgykapcsolatokhoz tartozó veszélyek elől (pl. féltékenység, harag, bosszúvágy, stb.). Aligha kell magyaráznunk, hogy a csalánkiütés nem válik el élesen az egyéb bőrrel kapcsolatos jelenségektől. Először is, nincs éles határvonal a csalánkiütés és más kiütésformák, valamint az angio-neurotikus ödéma között. Másodszor, maszturbációs jellegénél fogva összekapcsolódik minden olyan jelenséggel, amely dörzsölés következtében alakul ki vagy áll fenn.

1.Esetenként az angio-neurotikus ödéma csalánkiütésnek látszik, amely az alábbi változáson ment át: a viszketés itt elfojtás alá kerül, és az ödéma kerül előtérbe. Ezzel a fizikai jutalom (vakarózás) mentálissá alakul át (szimpátiakeltés a beteg irányába, betegségelőnyök, stb.). 8

6.eset Egy kisfiú 8 éves korában csalánkiütésben szenvedett. Csecsemőkorától kezdve nagyon nyugtalan volt. Könnyen sírásra fakadt, és az anya így jellemezte: „igazi anyja fia” (inkább az anya bosszúságára). Az öt gyerek közül a legidősebb szintén elég nyugtalan volt, a többiekkel nem volt probléma. (A szóban forgó kisfiú volt a középső gyerek.) Az érzelmi nehézségek egy betegség következtében felerősödtek. Ekkor ő 2 és fél éves volt, és egy héten keresztül úgy nézett ki, mint aki meg van fázva. Utána is csendes volt, csak lassanként élénkült fel újra. Soha nem tért vissza a jókedve, és az általános ingerlékenysége sokkal magasabb volt. Ennek ellenére normál intelligenciával rendelkezett, és jól teljesített az iskolában is. Úgy tűnik, a csalánkiütés mögött felfokozott vágyat sejthetünk, de az anya elijesztette fiát a vakarózástól azzal, hogy elmondta, milyen kárt okoz majd magának vele a kisfiú. Mivel nyugtalan volt saját maga miatt, feladta a vakarózást. Ehelyett váratlanul ödémák jelentek meg a szemhéján, kezén és lábán. Néha a füle mögött is úgy, hogy „elálltak a fülei”. A duzzanatok gyorsan kialakultak és gyorsan el is tűntek. Például megdagadt hüvelykujjal indult el iskolába, ám a duzzadás még délelőtt el is múlt. Szorító érzést is érzett a mellkasában, és fiú létére, és az életkora ellenére nagyon könnyen, szinte abnormálisan sírásra fakadt. Csak azért említem meg ezt, mert valószínű, hogy ez a fajta csalánkiütés (ödémák a szem alatt és a velejáró sírás) a pisiléssel kapcsolatos elfojtott fantáziákra utal. Jelenthet továbbá olyan elfojtott kiáltást is, amelyből csak a könnyek maradtak. Bizonyos mértékig tudatában volt ellenséges impulzusainak, és spontán módon azt mondta nekem: „Amikor az iskolában ülök, és erre gondolok, csak rosszabb lesz, és alig kapok levegőt, de amikor másra gondolok, akkor megy.” Ekkor megkérdeztem: „Milyen dolgokra próbálsz nem gondolni?” Erre ő: „Csúnya dolgokra – megölni bármit; emiatt nehéz levegőt venni.” Megfigyelés alá került a szemhéján és a kezén kialakult ödémák miatt. És ahogy az ilyen esetekben lenni szokott az ödémák azonnal leapadtak. Nem találtunk olyan bizonyítékát a fizikai betegségnek, ami megmagyarázta volna a tüneteket. 9

2. Az anyák fürdetés közben helyesen ismerik fel, hogy a csecsemő bőre erogén zóna. Az egészséges csecsemők élvezik a melegvizet és a dörzsölést. Nem ritka, hogy egy csecsemőben igen korán erős fóbia alakul ki a fürdéstől, vagy irtózik attól, hogy bizonyos testrészeit megtöröljék (pl. a fülét, popsiját, fejét, stb.). Mindannyiunkban fennmarad egy potenciális bőr-erotizmus. Például, ha látunk valakit vakarózni, bennünk is felébred a vágy, hogy vakarózzunk. Bizonyos érzelmi állapotokkor ez jobban jellemző ránk, mint máskor. A vakarózás szociálisan gátlás alá került. Ez bizonyítja a bőr-erotizmussal kapcsolatos általános bűntudatot, és feltételezi, hogy élvezetet okoz. Bármilyen a bőrt irritáló sérülés újra aktiválja a bőrerotizmusunkat. Ezt a következő példával tudnám illusztrálni: (i)

Bármilyen fagyás okozta gyulladásról is van szó, a fő probléma az, hogy az adott testrész dörzsöléséből fakadó vágy kielégítése felett, kontrollt kell gyakorolni. A beteg a megmondhatója, hogy ez által még kellemetlenebbül érzi magát, de a vágy olyan hatalmas, hogy újra és újra elveszíti a kontrollt. Ha már a kezdet kezdetén sikeres a kontroll, a gyulladás megszűnik. Néha a dörzsölés nem tudatos – például alvás közben. Boldogtalan gyerekek vigaszt találnak ebben a betegségben, és nehezen akarnak meggyógyulni.

(ii)

Sok gyereknél és felnőttnél a bőr egy bizonyos része erogén zónává alakul, amelynek a dörzsölése kellemes érzést okoz. Gyakran az a javasolt gyógymód, hogy dörzsöljön helyette egy másik területet, aminek következtében az első meggyógyul. A diagnózis általában viszketegség. A tünetegyüttes egy speciális esete a pruritus ani 4, amit szemellenzős módon még mindig fizikálisan kezelnek, mintha fizikai okai lennének, annak ellenére, hogy a pszichológia kimutatta a betegség pszichés gyökereit.

Gyermekkorban mindennapos a végbél vakarása. Általában

hamar elmúlik, amikor az anális szakaszon túllép a gyerek. A szülők az orrpiszkálást is összekapcsolják az anál-erotizmussal, és úgy könyvelik el,

4

A végbélnyílás területén fellépő nagyon erős viszketés. (szerk)

10

hogy giliszták okozzák a tüneteket. Ma már bizonyossá vált, hogy a giliszták pontosan azért képesek súlyos tüneteket létrehozni egyes gyermekeknél, mivel anális irritációt hoznak létre, mely által olyan típusú fantáziák indulnak be, amik az anális ingerléskor is fellépnek. Ez tudattalan bűntudatot generál, következésképpen erős szükséglet lép fel az elfojtás iránt, egyre inkább neurotikus tünetekhez és a mentális energia elfecsérléséhez vezet. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy néhány gyerek számára nagyon nehezen elfogadható az a gondolat, hogy élő giliszták vannak az emberi testben.

(iii)

Gyakori, hogy bőrkeményedést találunk olyan gyerekek bokáján, akik amúgy tökéletes egészségnek örvendenek. Ezek a bőrkeményedések az állandó rugdosás miatt alakulnak ki, és maradnak fenn. Az örömérzet és a feszültségcsökkenés abból fakad, hogy az agresszió a saját teste felé irányul, és nem egy külső személyre a gyerek környezetéből, ami az eredeti tudattalan célpont lenne.

(iv)

7.eset

Egy öt éves kisfiú ujjának hátsó részén fényes, kemény volt a bőr. Állandóan a fogával vakarta. A harapdálástól eltekintve nem volt vele semmi gond. Okos kisfiú volt, de nyugtalan természet. 5-6 hónapos korában kezdődtek a tünetek, amikor elkezdett kényszeresen maszturbálni miközben himbálózott. Egészen négy éves koráig fennállt a probléma. Időnként ez a himbálózás olyan heves volt, hogy amikor 23 hónapos korában kórházi megfigyelés alatt tartották, a kórteremben „a kiságy vándorútnak indult”. Nem volt elérhető számára az anyamell 3 hetes korában, de egész jól boldogult a cumisüveggel. Hamarosan nagyon nyugtalanná vált, ha hangokat hallott, és ha utazni kellett. Hirtelen és erőszakos ugrásokat produkált, az egyik ilyen ugrás után görcsei voltak. A pisilést kapkodva végezte; nyugtalanul aludt és alvás közben bizonyos időközönként felült és himbálózott. Négy éves korában az egyik fő tünetet egy konzultáció alkalmával produkálta, amikor úgy megcsípte az anyja karját, hogy az már fájt. Ez a tünet akkor kezdődött, amikor 11

épp abbahagyta a bátyja karjának harapdálását. Abban az időben az anya ezt mondta: „inkább saját magát harapja meg, mint mást”, és megmutatta a kisgyerek jobb mutatóujját. Öt évesen arról panaszkodott, hogy „étel akad meg a torkán” és hőhullámokról számolt be. A kisfiú nem szerette, ha megérintették. Ilyenkor azt mondta: „Fáj!”.

Most, öt és fél évesen folytatódik az ön-harapás, és az ujján ugyanazok a sebek látszanak. Máskülönben egészséges.

(v)

A gyermekkori ekcéma esetén a klinikai probléma a csecsemő vakarózási vágyának kezelése. Ebben a korai életkorban még nincs bűntudat, és akárhogyan is próbáljuk a kezét távol tartani az arcától, nem sikerül. Ráadásul, ha a kezei nem szabadok, a párnával fogja dörzsölni az arcát, amíg nem kezd el könnyezni vagy vérezni. A gyermekkori ekcéma kezelése emlékeztet bennünket arra primitív és remélhetőleg idejétmúlt módszerre, ahogy a maszturbációt megelőzték. Ezen a helyen csupán megemlíthettük, hogy a bőrnek jelentős szerepe van az

érzelmi életben, annak ellenére, hogy számtalan írás születik a témával kapcsolatban. Az elpirulás egyértelműen az érzelmekhez köthető. A bőr struktúrájának fontosságát és az érintés jelentőségét a perverzióknál és a fetisizmusnál hangsúlyozzuk, de ezek a dolgok valamennyiünk hétköznapi életét is gazdagítják. A gyerek számára a bőr jelentése sokrétű és változó. Ezt a gondolatmenetet a végtelenségig folytathatnánk, a bőr-problémákat egy orvosi pszichológus szemszögéből vizsgálva, aki nagy jelentőséget tulajdonít a csecsemőben zajló dinamikus folyamatoknak és a gyermek érzelmeinek. Például felfedezhetjük a kapcsolatot a serdülő fiúk pattanásai és egyes fantáziák között. Érdekes lenne megvizsgálni, hogyan válik krónikussá egyes esetekben a bőrt ért fertőzés, különösen akkor, amikor nem áll fenn az irritáció, azaz nem piszkálják a gyerekek a saját bőrüket (hiányzik az egészségre való vágy). Úgy vélem azonban, hogy az eddig elmondottak éppen elég érvet szolgáltattak amellett, hogy a bőrérzékelést és a velejáró reakciókat fontosnak és teljes értékűnek tekintsük. Bármilyen gyermekkori bőrrel kapcsolatos panasznál hatástalan a statikus szemléletmód. 12

13

Összefoglalás 1. A bőrünk olyan szerv, amely rendes körülmények között is könnyen izgalomba hozható. 2. A csalánkiütés ennek az izgalomnak a kifejeződése, azaz „erekció”. 3. Az izgalmat, azaz a hólyagok kialakulását az alábbiak okozhatják: (a) külső okok – nem megfelelő ruházat, parazitafertőzés stb. (b) Belső okok, az erekcióra képes szervek analógiája alapján; a kezeknek ehelyütt funkciójuk van, csakúgy, mint a genitális maszturbációnál. A nehéz esetekben, ezek a belső okok önmagukban is bonyolultak. Sokféle formában és mértékben jelentkezhetnek, és nehézségeket okozhatnak az anális és genitális izgalomra, valamint a velejáró tudattalan fantáziákra vonatkozóan. 4. Amikor a csalánkiütéssel, mint nyugtalanító betegséggel találkozunk, a bőr csatamezővé válik, hasonlóan az anális és genitális maszturbációhoz. 5. Leszámítva a patogenezist, ne feledkezzünk el a gyermek érzéseinek dinamikájáról, ha egy bőrrel kapcsolatos panasz merül fel. 6. A bőr bizonyos állapotait a gyerek fejlődő érzelmi állapotának tükrében vizsgáljuk, és kijelöljük a további szükséges lépéseket. Nagyon érdekes munkák születnek a bőrrel kapcsolatban a pszichoanalitikus kurzusokon. Néhány közülük be is kerül a pszichoanalitikus irodalomba. Én viszont szándékosan eltekintettem ezektől, és a kézenfekvő anyagokra hagyatkoztam, amelyet minden klinikusnak ismernie kell, ha nyitott szemmel dolgozik. Egyúttal remélem, sikerült egy olyan elméletet bemutatnom, aminek az érdeme éppen az egyszerűségében rejlik.

(Fordította: Deák Anita)

14

Pszichózis és gyermek-gondozás 5 (1952)

Ebben az írásomban azt szeretném bemutatni, hogy a gyermekkor során bizonyos fokú pszichózis általában előfordul, de észrevétlen marad, mert a gyermek-gondozás természetes nehézségei elkendőzik a tüneteket. A tünetek akkor válnak láthatóvá, amikor a környezet nem tudja elfedni vagy kezelni az érzelmi fejlődés rendellenességeit, tehát a gyerek szükségszerűen (elkerülhetetlenül) olyan jellegű védekezési vonal mentén szerveződik, amely majd valódi betegségként válik felismerhetővé. Ez az elmélet azt feltételezi, hogy az ember mentális egészségét a megfelelő bánásmód alapozza meg, és ez a bánásmód a maga természetességében bontakozik ki azoknál az anyáknál, akik elmerülnek 6 csecsemőjük gondozásában. Röviden beszélnem kell azokról a feladatokról, amelyek a csecsemő érzelmi fejlődésének korai szakaszához tartoznak. Ezeket a feladatokat a csecsemő csak olyan érzelmi környezetben tudja teljesíteni, ami elég jó. A gyermekkori pszichózist két úton közelíthetjük meg. Az egyik módszer szerint, a felnőtt pszichiátriában jól ismert mentális betegség szerveződések jellemzője, hogy a serdülőkor előtt és a koragyermekkorban jelentkeznek. Creak(1952)7 egy olyan pszichózis típust emel ki, melyre a szervezett introverzió jellemző, és ennek következményeként fellépő bizarr viselkedésminták és a fizikai működés másodlagos zavarai, és világosan leírja azt a gyerek típust, amit bizonyára minden pszichiáter és gyermekorvos jól ismer. Hasonló módon, kiemelhetnénk a melankolikus állapotokat, a mániás-depressziv hangulatváltozásokat, a hipomán nyugtalanságot, a zavart állapotok különböző fajtáit, és nyomon követhetnénk

A tanulmány első változatában előadás volt, melyet Winnicott 1952 márciusában tartott az Angol Orvostudományi Társaság Pszichiátriai Szekciójában. Megjelent: British Journal of Medical Psychology, Vol. XXVI. 1953. 6 Az „elmerülés” következetesen használt fogalom Winnicottnál, 1956-ban egy egész tanulmányt szentel ennek a témának (Primary Maternal Preoccupation). A kötetben két tanulmány is foglalkozik vele részletesebben: Gondoskodás a gyermekről egészségben és válságban. A függőségtől a függetlenség felé az egyéni fejlődés során.(szerk.) 7 Mildred Creak, ismert angol gyermekpszichiáter, aki a gyermekkori pszichózisokról írt munkájával vált híressé. Erre a munkára utal Winnicott. Creak elképzeléseit legalább olyan jelentősnek tartotta, mint Kanner-ét. (szerk.) 5

15

általános előfordulásukat a gyermekkorban; ennek tanulmányozásához bőséges anyag áll rendelkezésre. Én

egy

másik

módszert

választottam,

talán

azért,

mert

olyan

gyermekorvosként kívánok szólni, akinek a gondolkodásában a gyerek fejlődése, és valójában a csecsemő fejlődése mindennaposnak tekinthető. A gyermekorvos az egyéni fejlődést folytonosnak látja; ez a fejlődés a fogantatással veszi kezdetét, a csecsemő- és koragyermekkoron át vezet a felnőtt állapotig; a gyermek a férfi apjává lesz. A gyermekgondozásnak nemcsak az a célja, hogy egészséges legyen a gyerek, hanem ez teszi lehetővé azt is, hogy végül egészséges felnőttekké váljunk. Ennek az állításnak a másik oldala az, ami jelenleg engem érdekel, vagyis mi az, ami a felnőtt egészségét megalapozza a csecsemő és gyermekkor minden szakaszában. A gyermekorvos mindig tudatában van a gondozásnak és a nevelésnek, a csecsemők függőségének, valamint a környezeti tényezők fokozatos érésének, melyeknek ugyan úgy folytonosnak kell lenniük, mint a csecsemő belső fejlődésének. Ez az, amiért a gyermekorvosnak nagyban hozzá kell járulnia a pszichiátriához. Sajnálom, ha van olyan gyerekgyógyász, aki a testi oldalra összpontosít és elhanyagolja a lelki oldalt; ez az időszak letűnőben van, és tagadhatatlan, hogy ennek meg volt a maga haszna testi oldalon. Én itt a lélekkel foglalkozom majd és csak másodsorban a testtel; de maradok gyerekgyógyász, és gyerekgyógyász szemmel a lelki egészség nem képzelhető el másképp, csak a korábbi fejlődés eredményeként. Minden gyerek lelki egészségét az anya

alapozza

meg,

abban

az

időszakban,

amikor

elmerül

csecsemője

gondozásában. Az „odaadás” szót megszabadíthatjuk szentimentális jelentésétől és annak az alapvető jellegzetességnek a leírására használhatjuk, ami nélkül nem érvényesül a megfelelő anyai funkció, az érzékeny és aktív adaptáció a csecsemő szükségleteihez – azokhoz szükségletekhez, melyek kezdetben korlátlanok. Ez a szó, hogy odaadás, azt is eszünkbe juttatja, hogy az anyának nem az okosságán múlik a feladat sikeres teljesítése. A lelki egészség majd annak a folyamatos gondoskodásnak lesz az eredménye, amely lehetővé teszi a személyes érzelmi fejlődés folytonosságát. Az már elfogadott nézet, hogy a neurózis azokban a korai interperszonális kapcsolatokban gyökerezik, melyek akkor veszik kezdetüket, amikor a gyerek, mint teljes ember kezd helyet igényelni a családban. Más szavakkal, ha a megközelítés a szocializációt, vagy a neurózis hiányát veszi alapul, akkor az ember egészséges 16

fejlődését a szülők a tipegő korban alapozzák meg; de ez a megállapítás azt feltételezi, hogy a csecsemőkor idején a fejlődés normális volt. Az azonban kevésbé ismert (és valójában még bizonyításra szorul), hogy azok a zavarok, melyeket pszichózisként ismerünk fel és azonosítunk, az érzelmi fejlődés rendellenességeiből fakadnak. Az érzelmi fejlődésnek abban az időszakában keletkeznek, amikor a gyerek még nem vált olyan teljes személlyé, aki igazi kapcsolatokra képes teljes személyekkel. Ez az elmélet a pszichózis néhány fajtájára könnyebben elfogadható, míg másokra kevésbé. Akik szakszerűen tanulmányozzák ezeket a dolgokat, teljesen világos látják, hogy a depresszióra való képesség (a reaktív depresszió vagy a hangulatváltozás értelmében) azoknál az egészséges csecsemőknél valósul meg, akik már elérték azt az életkort, amikor a leválasztás jelentéssel teli számukra. A depresszió összefügg az aggodalommal, a lelkifurdalással, bűntudattal, de a depresszív hangulat viszonylag jelentős mértékű tudattalan affektust foglal magában. Az a képesség, hogy aggodalmat, szomorúságot érezzünk, és a veszteségre szervezett módon reagáljunk úgy, hogy idővel a felépülés is végbe mehessen, mindez az egészséges növekedés hatalmas jelentőségű fejlődési szakasza; ennek a képességnek az alapjai a leválasztás körültekintő kezelésében rejlenek. A leválasztást igen széles értelemben használom mindarra a csecsemő körüli teendőre, ami hozzávetőlegesen a 9-18 hónapos kor körül zajlik. Ebben a tanulmányban csak arra van lehetőség, hogy utaljak a témában megjelent nagyon alapos munkákra, azokra az írásokra, melyek feltétlenül relevánsak a pszichózis tanulmányozásához, amennyiben a fogalom tartalmazza a depresszió különböző fajtáit és a mániás-depressziós zavart. Ennek megértése Freud írásával, a „Gyász és melankóliával” (1917) kezdődött, és a témán többen tovább dolgoztak, nevezetesen Abraham (1924), Klein (1935), Rickman (1928). Klein elmélete arra is kiterjed, hogy lefedje a paranoid szerveződés bizonyos típusának eredetét. Az „érzelmi fejlődésben a depresszív pozíció” (Klein) egészséges elérése viszont olyan elképzelés, amely előfeltételezi, hogy az előző időszak fejlődése egészséges volt, és én ebben a tanulmányban ezekre a legkorábbi és legprimitívebb szakaszokra szeretnék utalni. A leválasztás mögött rögtön ott van a csalódás (illúzióvesztés) szélesebb témája. A leválasztás a sikeres táplálást foglalja magában, és a csalódás az illúzió lehetőségének sikeres biztosítását.

17

AZ ÉRZELMI FEJLŐDÉS PRIMITÍV SZAKASZAI Ez egy nagyon nehéz téma és tisztában vagyok vele, hogy amit mondani fogok, az ellentmondásos. Ugyanakkor szükséges annak a lehetőségnek a feltárása, hogy a lelki egészség, ami alatt itt a skizoid állapotokra és a skizofréniára való hajlam csökkenését értem (kisebb valószínűségét), a nagyon korai szakaszokban alapozódik meg, abban az időben, amikor a csecsemőt fokozatosan bevezetik a külső valóságba. Ebben az előadásban nem mondok semmi olyat, ami ne igazolódna teljes mértékben nézetem szerint saját analitikus munkámban és mások klinikai munkájában. Az érzelmi fejlődés korai szakaszainak megvilágítása minden bizonnyal főleg a pszichoanalitikus kezelés teréből (pszichoanalitikus rendelőből) származik, a pszichoanalízis messze a legpontosabb eszköz, függetlenül attól, hogy kis gyerekek analízisében használjuk, vagy regresszióban lévő felnőtteknél, vagy bármilyen életkorú pszichotikusnál, vagy viszonylag normális embereknél, akik időlegesen, illetve éppen most regresszióban vannak. A pszichoanalízis keretén belül a tapasztalat végtelen változatossága kínálkozik, és ha a különböző analízisekből kiemelkednek bizonyos általános tényezők, akkor határozott állításokat tehetünk. Ezzel párhuzamosan a közvetlen megfigyelés területén is születnek különböző munkák. Ilyen megjelent feljegyzések például Freud (Anna) és Burlingham (1942), Bowlby (1951), Spitz (1945, 1950) munkái. Az alapos esetleírás szintén felbecsülhetetlen érték. Kezdetben nem az egyén az egység. Kívülről szemlélve az egység egy környezet-egyén együttes. A kívülálló tudja, hogy a lélek csak egy meghatározott keretben képes útnak indulni. Ebben a keretben az egyén képes fokozatosan létre hozni egy személyes környezetet. 8 Ha minden jól megy, akkor az a környezet, melyet az egyén hozott létre, lassanként megváltozik, és kezd egyre inkább hasonlítani ahhoz a környezethez, amit általában mi is észlelhetünk. Ha ez megtörténik, akkor elérkeztünk a fejlődési folyamatnak ahhoz a szakaszához, melyben a gyerek elhagyja a függőséget és elindul a függetlenedés felé. Ez egy különlegesen kényes és bonyolult fejlődési korszak, és a pszichózist illetően főként ennek a sikeressége alapozza meg a mentális egészséget. Nagyon nehéz terület az, amit én most megkísérlek tanulmányozni ebben az előadásban. Így nagyon 8

Nézetem szerint, a test-séma fogalma Scott (1949) elképzelésében csak az egyénre vonatkozik, és nem az egységre, amit én itt környezet-egyén együttesnek nevezek.

18

eltávolodtam attól a nyers kérdéstől: „ A pszichózis általános vagy ritka csecsemő és gyermekkorban?” Inkább megpróbálok olyan megállapítást tenni, melyben az érzelmi fejlődés, a maga primitív és legkorábbi szakaszában pontosan olyan jelenségre vonatkozik, mint ami a felnőtt skizofrének, általában a skizoid állapotok, valamint a konfúzió és az integrálatlanság elleni szervezett védekezések tanulmányozásakor megjelenik. Bármilyen életkorú skizoid személy mély tanulmányozása, a személy legkorábbi fejlődésének mély tanulmányozásává válik, vagyis annak az időszaknak, amikor az ember a környezet-egyén egységben fejlődik, illetve kiemelkedik ebből a szakaszból. Emiatt azt a feladatot adtam magamnak, hogy a lélek-test korai fejlődésének teljes

folyamatát

tanulmányozzam,

beleértve

a

késedelmeket

és

a

rendellenességeket is. Azt hiszem, kicsit önkényes leszek itt, de remélem, hogy az ábrák segítségével világossá válik, hogy mit értek az alatt, amit mondok. A 9-es és 10-es ábra azt az utat mutatja, ahogy a környezeti törekvések hatnak az egyénre, különösen a nagyon korai időszakban. A 9-es ábrán azt látjuk, hogy a környezet, mivel a csecsemő szükségleteihez aktívan alkalmazkodik, lehetővé teszi számára a zavartalan izoláció állapotát. A csecsemő ezt nem tudja. Ebben az állapotban spontán mozgásokat végez és felfedezi a környezetét anélkül, hogy elvesztené szelf érzetét. A 10-es ábra a hibás alkalmazkodást mutatja, ami környezettel való összeütközést eredményezi, és így a gyereknek ellenhatást 9 kell gyakorolnia az összeütközéssel szemben. Ebben a helyzetben a szelf érzet elveszik, és csak úgy állítható vissza, ha a gyerek visszatér az izolációhoz. (Vegyük észre, hogy az idő tényező bevezetése azt jelenti, hogy itt egy folyamatról van szó.) Ezt az egyszerű megállapítást egy rendkívül összetett probléma tisztázására használhatjuk. A tapasztalat második típusa, mivel sikertelen az elég-jó aktív környezeti

alkalmazkodás,

a

környezet-egyén

együttes

pszichotikus

rendellenességét eredményezi. A kapcsolatok a szelf érzés elvesztésével járnak, és ez utóbbi csak az izolációhoz való visszatéréssel nyerhető vissza. Az izoláció állapota azonban, ahogy a kezdetektől haladunk előre, egyre kevésbé lesz tiszta, és a környezeti összeütközések visszautasítása során egyre több és több védekezési szerveződést foglal magába. Az ilyen rendellenesség esetében a terápiának aktív

9

reaktor

19

alkalmazkodást kell biztosítani a gyerek számára, és fokozatosan kell felépítenie a szóban forgó folyamatot. A 11-es ábra elméletben az első etetést illusztrálja. Az ember kreatív potenciálja szükségletből emelkedik ki, melynek eredménye a hallucinációra való készenlét. Az anya, szereti a csecsemőjét, és erőteljesen azonosul vele, mindez képessé teszi őt a csecsemő szükségleteinek oly mértékű ismeretére, hogy képes nyújtani valamit többé-kevésbé a megfelelő időben és megfelelő helyen. Ennek következtében, ha sokszor ismétlődik, a csecsemő képes lesz élni az illúzióval, ami nélkül nem létezhet kapcsolat a lélek és a környezet között. Ha az illúzió szó helyére a hüvelykujjat tesszük, vagy azt a lepedő sarkot, vagy puha rongybabát (fétis-tárgy, Wulff (1946)), amit néhány csecsemő 8-10-12 hónapos kora körül azért használ, hogy vigasztalódjon vagy megnyugodjon, akkor érthető az, amit már máshol megpróbáltam leírni az átmeneti tárgy fogalma alatt. (12. ábra).

KÖRNYZET-EGYÉN EGYÜTTES

9. ábra

izolált egyén

10. ábra

(a)

mozgással felfedezi a környezetet

(b)

ezután az összeütközés elfogadható

(c)

izoláció (elsődleges)

(a)

összeütközés reaktív választ eredményez

(b)

visszatérés az izolációhoz

(c)

20

11. ábra

12. ábra

ELMÉLETBEN AZ ELSŐ ETETÉS

AZ ILLÚZIÓ POZITÍV ÉRTÉKE. AZ ELSŐ BIRTOKLÁS = ÁTMENETI TÁRGY

környezet

Átmenti tárgy

illúzió

Ahogy a 13. ábra mutatja, ismét kiválaszthatjuk az illúziónak ezt a köztes területét, amit csecsemőkorban az anya feltétel nélkül elfogad, nem kérdőjelezi meg azt, amit a gyermek létrehoz, vagy elfogadja, mint az észlelt realitás egy szeletét. A csecsemőnek megengedjük ezt a bolondságot, és csak fokozatosan várjuk el a világos különbségtételt aközött, hogy mi szubjektív és mi az, ami objektíven vagy tudományosan igazolható. Felnőtt korunkban a művészetek és a vallás nyújtják ezeket a kivételes pillanatokat, melyre mindannyiunknak szüksége van a valóságvizsgálat és a valóság-elfogadás során.

13. Ábra Az elsődleges bolondság közbülső területe (Születés)

ő Küls

ág valós

közbülső

tek, vésze A mű , s Vallá . b t S (idő)

Szubjektív

valóság

21

14. Ábra A 13. ábra részletes kidolgozása

ka mun

Me

alósá tott v z s o g

g játék

g alósá lső v sa ü k A á pulál mani

, szetek Művé

lá fantáziá

stb.

s

Álom

szubjektív

Élet impulzusok

15. Ábra Alap hasadás a személyiségben környezet

Rejtett belső élet

egyén

Megalkuvásra épülő hamis szelf

Ha valaki erre a köztes területre vonatkozóan különös engedékenységet igényel, akkor felismerjük a pszichózist; ha az illető felnőtt, akkor a „bolond” jelzőt használjuk.

A

gyerekek

megfigyelésével

ismét

láthatjuk

az

érzékelhető

(szabályszerű) fokozatokat az emberi természet szokásos nehézségeitől a pszichotikus betegségekig. Ezek a pszichotikus betegségek csak a szélsőségeket

22

jelenítik meg itt vagy ott, de nem tartalmazzák az épelméjűség és az elmezavar közötti lényegi különbséget. A 14. ábrán azt látjuk, hogyan lehet hasznosan átdolgozni az előző ábrán látható helyzetet. A 15. ábrán azt próbálom megmutatni, hogy a környezet-egyén együttesben hogyan

indulhat

el

egy

alap

hasadási

tendencia

a

környezet

aktív

alkalmazkodásának sikertelensége következtében az egész korai időben. A hasadás szélsőséges esetében a rejtett belső élet alig rendelkezik olyannal, ami a külső valóságból származik. A belső világ valójában megoszthatatlan. Ha ebben a korai időszakban a hasadás tendenciája nagyon nagy mértékű, akkor az egyént a hamis élet csábítása veszélyezteti, és az ösztönök ezután a csábító környezet felöl hatolnak be. A legrosszabb gyermekorvosokról, (akik a testi egészséget hangsúlyozzák és tagadják a lelki igényeket) elmondhatjuk, hogy szervezett módon zsákmányolják ki azt a körülményt, hogy az ösztönök elárulják az emberi természetet. Az ilyen fajta sikeres csábítás hamis szelfet hozhat létre, ami a gyanútlan szemlélő számára kielégítőnek tűnik, ám a szkizofrénia látens módon jelen van, és végül megmutatja magát. A belenyugvások alapján kifejlődött hamis szelf nem tudja elérni az érettség függetlenségét, kivéve talán egyfajta ál-érettséget egy pszichotikus környezetben. Biztonsággal állítható, hogy a szükséglethez való alkalmazkodás soha sem tökéletes, még a kezdetekkor sem, amikor az anya biológiailag orientálódik erre a nagyon specifikus funkcióra. A teljes és a tökéletlen adaptáció közötti hasadékkal az egyén intellektuális folyamatai birkóznak meg. E folyamatok révén a környezet hibái fokozatosan elfogadhatókká, megérthetőkké, elviselhetőkké, sőt, előre láthatókká válnak. Az intellektuális megértés a nem-elég-jó környezeti adaptációt elég-jó környezeti alkalmazkodássá fordítja. Ennek a mechanizmusnak a működése során az egyén természetesen jobb helyzetben van, ha a környezet viselkedése állandó. A változó alkalmazkodás, mivel nem lehet kiszámítani, traumatikus hatású, és megsemmisíti az alkalmanként előforduló különösen érzékeny alkalmazkodás jó hatását. Korlátozott intellektuális kapacitás esetén (az agyszövet veleszületett gyengesége miatt), a csecsemőnek csökken az a képessége, hogy a nem-teljesenelég-jó környezeti alkalmazkodást elég-jó környezeti alkalmazkodássá változtassa. Ez azt eredményezi, hogy bizonyos pszichózisok gyakoribbak a fogyatékosoknál, 23

mint a normál populációban. A kivételes észbeli adottságok képessé tehetik a csecsemőt arra, hogy számításba vegye a szükségleteihez való alkalmazkodás súlyos kudarcát, de az ilyen esetekben a mentális aktivitás áruba bocsátásáról lehet szó, és ezért találjuk azt, hogy az intellektuális folyamatok klinikai értelemben vett túltengése lappangó skizofrén összeomláshoz kapcsolódott. Nem állítom azt, hogy ez minden, amit az intellektuális aktivitásnak vagy a fogyatékosok pszichózisának eredetéről mondani lehet, de hasznos a mentális aktivitás problémáját ily módon is megnézni, mivel ez megmutatja, hogy a mentális aktivitás mennyire kihasználható, valamint hogyan válhat az intellektus a lélek ellenségévé. A 16. és 17. ábra arra a tényre hívja fel a figyelmet, hogy a személyiség a kezdetekkor nem befejezett egész, amennyiben a csecsemő nézőpontjából nézzük a dolgokat. Az egyén lelki egysége változatos úton-módon válik ténylegessé, először csak pillanatokra (16/b), és később hosszú és változatos időszakokon át (16/c) (lásd: Glover, 1932). 10

16. Ábra Az én-magok fokozódó szerveződése

17. Ábra Hangsúlyozott integráció

(a) integrálatlanság i n t e g (b)

(c)

Átmeneti üldözött állapot követi az integráció

Az utalás a következő írásra vonatkozik: Glover, E. (1932): The Birth of the Ego. A Psychoanalytic Approach to the Classification of Mental Disorder. In.: Journal of Mental Science, October (szerk.) 10

24

A következő fontos fejlődés megvilágításához nincs szükség ábrára, arra a folyamatra gondolok, ahogy a lélek a testben befogadásra lel. Ez meglehetősen korán, meghatározott pillanatokban történik és lépésről lépésre véglegesen megalapozódik. Ugyanakkor elveszhet kimerültség vagy alváshiány esetén, illetve olyan szorongások miatt, melyek az érzelmi fejlődés más szakaszaihoz tartoznak. Ezen a ponton felidézhetem Humpty Dumpty-t. 11 Ő éppen csak elérte, hogy egy teljes egésszé integrálódjon és kiemelkedjen a környezet-egyén együttesből, így aztán felcsücsüljön egy falra, és végérvényesen kikerüljön az odaadó tartásból. Érzelmi fejlődését illetően közismerten ingatag helyzetben van, mivel nagymértékben ki van téve a visszafordíthatatlan szétesésnek. A 17. ábrán az egybe tartozó darabkák összegyűjtésének pillanatait rajzoltam le –az egyén számára veszélyes pillanatokat. A teljes környezet-egyén egység idején az integrációs aktivitás az egyén kimunkálatlan állapotát eredményezi, potenciális paranoid állapotot. Az üldözők az új jelenségben, a külvilágban, az átlagos egészséges fejlődés esetén hatástalanná válnak, mégpedig a szerető anyai gondoskodásnak köszönhetően, ami testileg (a tartás révén) és lelkileg (a megértés vagy empátia révén, melyet az érzékeny alkalmazkodás tesz lehetővé) egyaránt ténylegessé teszi az egyén elsődleges elkülönülését. A környezet sikertelensége épp ezen a ponton indítja el az egyénben a paranoiditás lehetőségét. Mindez klinikailag oly korán és oly világosan mutatkozik, hogy megbocsáthatunk azoknak, akik (semmit sem

tudván

a

csecsemő

pszichológiájáról)

az

öröklődésben

keresik

a

magyarázatot. 12 Az élet korai időszakában, a paranoid állapot rettenetes szorongásai elleni védekezésben gyakran fordul elő olyan szervezett állapot, melyet sokféleképpen szoktak nevezni (védekező patológiás introverzió, stb.). A csecsemő tartósan a saját belső világában él, amely azonban még nem szilárd szerveződés. A külső üldözés bonyodalmát az egység-állapot el nem érése tartja sakkban. Ha egy ilyen gyerekkel vagyunk kapcsolatban, akkor ki-be úszunk (sodródunk) abból a belső világból, amelyben a gyerek él, és amíg belül vagyunk, többé-kevésbé ki vagyunk téve a mindenható kontrollnak, de ez nem egy erős centrális pont kontrollja. Ez egy mágikus világ, és az ember bolondnak érzi magát benne. Mindannyian, akik kezeltünk ilyen 11

Közismert mesealak Angliában. Egyébként olyan személyre vagy dologra használják a kifejezést, ami ha leesik, tönkremegy. (szerk.) 12 Melanie Klein alapnak tekinti a paranoid pozíciót az érzelmi fejlődésben. Leírtam, amit én találtam, és hiszem, hogy ez kapcsolódik ahhoz, amit Klein javasol.

25

pszichotikus gyereket tudjuk, hogy mennyire bolondnak kell lennünk ennek a világnak a megakadályozásához, és mégis jelen kell lennünk, és muszáj hosszú időszakokra ott maradnunk azért, hogy bármilyen terápiás hatást tegyünk. Nehéz feladat kellően egyszerű ábrát készíteni egy ilyen összetett helyzetről (lásd a 18. ábrát). Ez, némi túlzással az egészséges gyerek szokásos elmerülése a játék ideje alatt, de amiben különbözik az egészséges játéktól, az a játék kezdetének és

befejezésének

hiánya,

a

mágikus

kontroll

mértéke,

a

játék

anyag

szervezettségének hiánya, bármilyen mintázatról legyen szó, és a gyerek kimeríthetetlensége.

18. Ábra Skizoid állapot P. = üldözők T. = pszicho-terapeuta

P.

P. P. T. P.

P.

KÖVETKEZTETÉS

A témák, melyeket ebben a fejezetben tárgyaltam, közös területei a csecsemőgondozásnak és az általános felnőtt pszichiátriának. Ha továbbmentem volna, akkor a depresszív pozícióra, az aggodalom érzésének eredetére, a bűntudatérzés képességére kellett volna a figyelmemet irányítani, valamint arra,

26

hogyan épül fel az egyénben a megterhelések és feszültségek belső világa, és így tovább. Mindezt ki kellett hagynom. Arra

próbáltam

rámutatni,

hogy

a

csecsemő

gondozás

elméletének

tanulmányozása elvezet bennünket a mentális egészség és a pszichiátriai betegségek elméleteihez. A mentális egészség alapjait az anya rakja le már a fogantatástól kezdődően azon a mindennapos gondozáson keresztül, amit a csecsemőnek nyújt, mivel az anya különlegesen orientálódik erre a feladatra. A pszichotikus minőség mentálisan gyenge

egészségi

állapota

a

késedelmekből,

a

rendellenességekből,

a

regressziókból és a zűrzavarokból fakad, a környezet-egyén egység fejlődésnek korai szakaszában. A gyenge mentális egészség észrevehetetlenül emelkedik ki azokból a mindennapos nehézségekből, melyek elválaszthatatlanok az emberi természettől, és ezek teszik valóságossá a gyermekgondozás feladatát, függetlenül attól, hogy a szülők végzik-e, gondozók vagy iskolai tanárok. A pszichózis megelőzése emiatt a gyermekgyógyászok felelőssége, amit eddig csak csináltak, de most már tudják is.

(Fordította: Péley Bernadette)

27

AZ EGYEDÜLLÉT KÉPESSÉGE 13 (1958)

Arra a feltevésre alapozva szeretnék beszélni az egyén egyedüllétre való képességéről, miszerint ez a képesség az egyik legfontosabb jele az érzelmi fejlődés érettségének. Szinte az összes pszichoanalitikus terápiánk során vannak olyan időszakok, amikor a páciens számára nagyon fontos az egyedüllétre való képessége. Az ülés során ez hosszabb hallgatásként jelenik meg, vagy a teljes ülés csendben telik, ahol a csend egyáltalán nem az ellenállás jele, hanem a páciens megszerzett képessége. Talán itt fordul elő először, hogy a páciens képes egyedül lenni. Az áttételnek erre az aspektusára szeretném felhívni a figyelmüket, amikor is a páciens egyedül van az ülés során. Valószínűleg igaz az az állítás, hogy a pszichoanalitikus irodalom többet foglalkozott az egyedülléttől való félelemmel, vagy az egyedüllét vágyával, mint az egyedüllét képességével.

Szintén tekintélyes mennyiségű munka született a

visszahúzódás állapotáról, arról a védekező szerveződésről, amely az üldözés előérzetét foglalja magába. Úgy tűnik számomra, hogy hiányt töltünk be azzal, hogy az egyedüllétre való képesség pozitív vonatkozásairól is beszélünk. Az irodalomban talán vannak specifikusan az egyedüllét képességéről szóló írások, de ezeket nem ismerem.

Szeretnék

utalni

Freud

(1914)

anaklitikus

kapcsolat

fogalmára

(v.ö.Winnicott, 1956).

Három- és két-test kapcsolatok Rickman vezette be a három-test és a két-test kapcsolatokról való gondolkodásmódot. Gyakran olyan szakaszként tárgyaljuk az Ödipusz komplexust, ahol három-test kapcsolatok határozzák meg a tapasztalat mezejét. Sikertelen minden olyan próbálkozás, amely az Ödipusz komplexust két ember vonatkozásában közelíti meg. Mindazonáltal léteznek két-test kapcsolatok, és ezek a személy történetének viszonylag korai szakaszaira jellemzők. Az eredeti két-test kapcsolat a csecsemő és az anya, vagy anya-helyettes között áll fenn, mielőtt az anya bizonyos

13

Eredeti forrás: Int. J. Psycho-Anal. 39 (1958)

28

tulajdonságai különválnának és egybeolvadnának az apa képzetével. A Klein által leírt depresszív pozíció is két-test kapcsolatra vonatkozik, és talán az is igaz, hogy a két-test kapcsolat meghatározó vonása ennek az elképzelésnek. Ha már beszélünk három- és két-test kapcsolatokról, akkor teljesen természetes visszalépni egy szakaszt, és egy-test kapcsolatról beszélni! Elsőre úgy tűnne, hogy a nárcizmus bizonyul egy-test kapcsolatnak, akár a másodlagos nárcizmus korai formája vagy maga a primér nárcizmus. Feltételezésem szerint csak úgy

ugorhatunk

a

két-test

kapcsolattól

az

egy-test

kapcsolathoz,

hogy

ellentmondásba kerülünk az analitikus munkánk során, valamint az anyák és a csecsemők közvetlen megfigyelése során szerzett tapasztalataink nagy részével. Tényleges egyedüllét Nem arról beszélek, mint ahogy a későbbiekben kiderül, hogy valaki ténylegesen egyedül van. Lehet valaki egy magánzárka foglya anélkül, hogy képes lenne az egyedüllétre. Ilyenkor elképzelhetetlen szenvedést élhet át. Viszont sokan már a gyermekkoruk során képessé válnak az egyedüllét élvezetére, amit esetleg drága kincsként is becsülhetnek. Az egyedüllét képessége vagy egy nagyon kifinomult jelenség, ami a személy fejlődése során a három-test kapcsolatokat követi, vagy pedig a korai élet során jelentkezik,

és

mivel

erre

épül

a

kifinomult

egyedüllét,

ezért

figyelmes

tanulmányozást igényel.

Paradoxon Itt az ideje megfogalmazni a témánk legfontosabb hozadékát. Az egyedüllét képességét sokféle tapasztalat alapozza meg, az egyik mégis alapvető, és hogyha ez nem megfelelő, akkor nem jöhet létre az egyedüllét képessége; ez a tapasztalat az egyedüllét megtapasztalása az anya jelenlétében csecsemőkorban vagy kisgyermekként. Tehát az egyedüllét képessége egy paradoxon; ez az egyedüllét megtapasztalása, miközben más is jelen van. Itt egy meglehetősen különleges kapcsolatról van szó. Ennek a kapcsolatnak az egyik részese a csecsemő vagy a kisgyermek, aki egyedül van, a másik részese pedig az anya vagy az anya-helyettesítő, aki elérhetően jelen van, még ha pillanatnyilag egy kiságy, egy babakocsi vagy a közvetlen környezet általános

29

légköre reprezentálja is. A magam részéről szeretnék egy nevet javasolni ennek a különleges kapcsolatnak. Az én-kapcsoltság fogalmát szeretem használni, mert élesen elkülönül az ösztönén-kapcsolatok fogalmától, ami visszatérő bonyodalom az én életében. Az énkapcsoltság két ember kapcsolatára vonatkozik, ahol az egyik egyedül van; esetleg mindketten egyedül vannak, mégis mindkettejüknek fontos a másik jelenléte. Ha összehasonlítjuk a 'szeretet' és a 'szerelem' szót, akkor azt tapasztaljuk, hogy a szeretet az én-kapcsoltság körébe tartozik, míg a szerelem durva vagy szublimált formájú ösztönén-kapcsolat. Mielőtt a magam módján kifejteném ezt a két gondolatot, emlékeztetem Önöket, hogy az egyedüllét képességét a régimódi pszichonalitikus fogalmakkal is ki lehetne fejezni.

Szeretkezés után Talán helytálló azt mondani, hogy kielégülést nyújtó szeretkezés után mindkét partner egyedül van és így elégedett. Egészséges élmény az egyedüllét élvezete egy másik ember mellett, aki szintén egyedül van. Az ösztönén-feszültség hiánya szorongást okozhat, de a személyiség időbeli-integrációja lehetővé teszi az ösztönén-feszültségek természetes visszatérésére való várakozást, és a magány megosztásának örömét, azaz ez a magány viszonylag mentes attól a sajátosságtól, amit „visszahúzódásnak” nevezünk. Ősjelenet Lehet úgy is fogalmazni, hogy az ősjelenet által kiváltott érzelmekkel való megbirkózás képességén múlik az egyedüllét képessége. Az ősjelenetben a szülők közti izgatott kapcsolat észleléséről vagy elképzeléséről van szó. Ezt el tudja fogadni az egészséges gyermek, aki legyőzi a gyűlöletét, és a maszturbáció szolgálatába állítja azt. A maszturbáció során a tudatos és tudattalan fantáziákért teljes felelősséget vállal a gyermek, aki a három-test vagy háromszög kapcsolat harmadik tagja. Ilyen körülmények között akkor képes az egyedüllétre, ha érett az erotikus fejlődése, ha rendelkezik genitális potenciával vagy az ennek megfelelő női elfogadással; ez feltételezi az agresszív és az erotikus impulzusok és gondolatok fuzionálását, és az ambivalencia elviselésére való képességet; mindezekkel

30

természetesen együtt jár az egyénnek az a képessége, hogy mindkét szülővel azonosulni tudjon. Ez, és más hasonló a megfogalmazások szinte végtelenül bonyolulttá válhatnak, mert az egyedüllét képessége majdnem szinonimmá válik az emocionális érettséggel. Jó belső tárgy Most megpróbálok egy másik nyelvezetet használni, ami Melanie Klein munkásságából ered. Az egyedüllét képessége az egyén pszichés realitásának egy jó tárgyán múlik. A jó belső mell vagy pénisz, vagy a jó belső kapcsolatok az egyén számra megfelelően működnek és védettek ahhoz, hogy bármi történjék is, biztonságot érezzen a jelennel és jövővel kapcsolatban. Az egyén kapcsolata a belső tárgyaival, valamint a belső kapcsolataiba vetett bizalma önmagukban elegendőek a megfelelő élethez, ezért időszakosan a külső tárgyak és ingerek hiányában is elégedettséget érezhet. Az érettség és az egyedüllét képessége feltételezi, hogy az egyén az elég-jó anyai gondoskodás segítségével megtanult hinni a környezet jóságában. Az ösztönök megfelelő, ismételt kielégítése építette ki ezt a hitet. Ha ezt a nyelvezetet használjuk, akkor az egyén fejlődésének olyan szakaszáról beszélünk, amely a klasszikus Ödipusz komplexussal jellemzett szakasznál korábbi. Mindazonáltal az én érettségének meglehetősen magas fokát feltételezzük. A személynek, mint egységnek az integrációját is feltételezzük, máskülönben értelmét vesztené mind a külső és a belső megkülönböztetése, mind pedig a belső fantáziák jelentőségének a hangsúlyozása. Aminek hiányoznia kell: az üldözéses szorongástól viszonylag mentesnek kell lenni. Amire szükség van: a jó belső tárgyak a személy belső világában találhatók, és a megfelelő pillanatban projekcióra használhatók.

Egyedüllét egy éretlen állapotban Ennél a pontnál a következő kérdést fogalmazhatjuk meg: Egyedül lehet-e a gyerek vagy a csecsemő a fejlődés olyan korai szakaszában, amikor az én éretlensége folytán még nem beszélhetünk az egyedüllétről az imént használt fogalomkörben? Itt azt tartom a legfontosabbnak, hogy tudjunk beszélni az egyedüllét kezdetleges formájáról is. Még ha egyet is értünk abban, hogy a tényleges egyedüllét egy meglehetősen kifinomult készség, gyökerei mégis a más ember 31

jelenlétében való egyedüllétig nyúlnak vissza. A fejlődés korai szakaszában is egyedül lehet lenni úgy, hogy más is jelen van, ekkor az anyai én-támogatás természetesen kiegyenlíti a csecsemő énjének éretlenségét. Idővel a személy introjektálja az én-támogató anyát és így képes lesz az egyedüllétre anélkül, hogy gyakran utalna az anyára vagy az anya szimbólumra.

'Én egyedül vagyok' Most témánkat egy másik úton szeretném megközelíteni. Az 'Én egyedül vagyok' kijelentést fogom megvizsgálni. Először is, az 'Én' szó meglehetős emocionális érettséget feltételez. Az egyén egységgé vált. Az integráció megtörtént. Kivált a külső világ és létrejöhetett a belső világ. Ez egyszerűen egy topográfiai kijelentés a személyiségről, mint dologról, mint az én-magok szerveződéséről. Itt még nem beszélünk az életteliségről. Majd következik az 'Én vagyok' kijelentés, ami a személy növekedésének egyik állomását jeleníti meg. Ezek szerint az egyénnek már nem csak alakja van, hanem életet is él. Az 'Én vagyok' kezdetén a személy (úgyszólván) nyers, védtelen, sérülékeny, potenciálisan paranoid. Csak a védelmező környezet segítségével érheti el a személy az 'Én vagyok' szintjét; valójában a védelmező környezet az anya, aki belemerül a csecsemőjéről való gondoskodásba, és a csecsemővel azonosulva az én szükségletei felé irányul. Az 'Én vagyok' szakaszban nem szükséges feltételeznünk, hogy a csecsemő tudatában van az anyának. Ezután következik az 'Én egyedül vagyok'. Elméletem szerint ez a szakasz feltételezi, hogy a csecsemő elismerje az anya folyamatos jelenlétét. Nem feltétlenül a tudatos elme felismerésére gondolok. Mégis, az 'Én egyedül vagyok' fejlődési lépés az 'Én vagyok'-hoz képest, és azon múlik, hogy a csecsemő felismerje a megbízható anya folyamatos létezését. Úgy tud a csecsemő egyedül lenni, és úgy tudja ezt az egyedüllétet élvezni egy rövid ideig, hogy mindvégig számíthat az anyára. Így szeretném igazolni azt a paradoxont, hogy az egyedüllét képessége a más jelenlétében történő egyedüllét megtapasztalásán alapul. Amennyiben ez az élmény nem kielégítő, az egyedüllét képessége nem tud kifejlődni. ’Én-kapcsoltság’ Amennyiben igazam van ezzel a paradoxonnal kapcsolatban, akkor érdemes megvizsgálni a csecsemőnek és az anyának azt a kapcsolatát, amit én32

kapcsoltságnak neveztem. Látni fogják, milyen nagy jelentőséget tulajdonítok ennek a kapcsolatnak, mert úgy gondolom, hogy erre épülnek a baráti kapcsolatok. Ezt nevezem az áttétel mátrixának. Más okból is nagy jelentőséget tulajdonítok az én-kapcsoltság jelenségének, de egy kis kitérőt kell tennem, hogy mondandómat érthetővé tegyem. Általánosan elfogadott, hogy az ösztönén-impulzus csak akkor lehet jelentős, ha azt az én élet magában foglalja. Az ösztönén-impulzus vagy megzavarja a gyenge ént vagy megerősíti az erős ént. Azt mondhatjuk, hogy az ösztönénkapcsolatok akkor erősítik az ént, ha az én-kapcsoltság keretein belül történnek. Ha ezt elfogadjuk, akkor érthetővé válik az egyedüllét képességének jelentősége. Csak egyedül (azaz, valaki más jelenlétében) tudja a csecsemő felfedezni saját személyes életét. A patológiás alternatíva a hamis élet, ami a külső ingerekre való reakciókra épül. A csecsemő akkor, és csak akkor képes arra, amit a felnőttek esetében relaxációnak hívunk, hogyha az általam leírt értelemben egyedül van. A csecsemő képes arra, hogy integrálatlanná váljon; képes a lebegésre, az orientáció mentes állapotra; képes arra, hogy egy ideig ne reagáljon a külső behatásokra, vagy ne irányítsa az érdeklődését és a mozgását. Ekkor készen áll az ösztönén tapasztalatra. Idővel felbukkan egy észlelet vagy egy impulzus. Ebben az állapotban az észlelet vagy az impulzus valóságosnak fog tűnni, és valóságos személyes tapasztalás lesz. Most már beláthatjuk annak fontosságát, hogy valaki elérhető legyen, és követelőzések nélkül legyen jelen; ekkor az impulzus megérkezik, az ösztönén tapasztalat így gyümölcsöző lehet, és a tárgy a jelen levő személy, azaz az anya része vagy egésze lehet. Csak ilyen feltételek mellett érezheti a csecsemő a tapasztalatát valóságosnak. Az ilyen tapasztalatok sokasága képezi a valóságos élet alapját szemben a hasztalansággal. Az a személy, aki kifejlesztette az egyedüllét képességét, az mindig újra fel tudja fedezni a személyes impulzusát, és így a személyes impulzus nem vész kárba, mert az egyedüllét állapota (habár paradox módon) mindig feltételezi valaki más jelenlétét. Idővel a személy képes lesz lemondani az anya vagy anya-figura jelenlétéről. Olyan kifejezésekkel írták ezt le, mint 'belső környezet'. Ez leegyszerűsítés arra a jelenségre, amit joggal nevezhetünk 'introjektált anyának'.

33

Csúcspont az én-kapcsoltság során Az

én-kapcsoltságról,

valamint

az

ebben

a

kapcsolatban

átélhető

tapasztalatokról megkezdett gondolatmenetet egy kicsit tovább szeretném vinni, és beszélni szeretnék az én orgazmus fogalmáról. Természetesen tudom, hogy amennyiben létezik én orgazmus, akkor mindazok, akiknek az ösztön tapasztalata korlátozott, erre az orgazmusra fognak specializálódni, így patológiássá válik az én orgazmusra való hajlamuk. Most a patológiás esetekkel nem fogok foglalkozni, nem felejtve az egész test identifikációját a résztárggyal (fallosz). Csak azt a kérdést teszem fel, hogy érdemes-e az eksztázist én orgazmusnak tekinteni. Az ember normális esetben egy koncert vagy egy színházi előadás során vagy egy barátságban át tud élni effajta kielégülést, amit joggal nevezhetünk én orgazmusnak. Ez az élmény felhívja figyelmünket a csúcspontra és annak jelentőségére. Talán nem bölcs dolog az orgazmust ilyen összefüggésben használni; de még ekkor is helytálló a kielégülést okozó én-kapcsoltság során megjelenő csúcspontról beszélni. Felmerülhet a kérdés: amikor egy gyermek játszik, az egész játék az ösztönénimpulzus szublimációja? Nem lenne érdemes azt feltételezni, hogy az ösztönén minőségében és mennyiségében is különbséget tehetünk, amikor összehasonlítjuk a kielégülést okozó játékot és az e mögött nyersen meghúzódó ösztönt? A szublimáció fogalma teljesen elfogadott és nagyra értékelt, de kár lenne elhallgatnunk azt a hatalmas különbséget, ami a gyermekek boldog játéka és a kényszeresen izgatottá váló, az ösztöntapasztalathoz szemlátomást közel álló gyermekek játéka között fennáll. Igaz, hogy a gyermek boldog játékát is értelmezhetjük az ösztönén vonatkozásában. Ez azért lehetséges, mert szimbólumokban beszélünk, és az a szimbolika, ami a gyermeki játékot az ösztönén-kapcsolatokra vonatkoztatva értelmezi, kétségtelenül biztos talajon áll. Mindazonáltal valami létfontosságú dolgot hagyunk figyelmen kívül, ha elfelejtjük, hogy a testi izgatottság és az ezekkel járó fizikális csúcspontok által komplikált gyermekjáték nem lehet boldog. Az úgynevezett normális gyerek képes játszani, képes a játék során izgatottá válni, és ki tud elégülni a játék során, miközben nem rémiszti meg a helyzeti izgalom fizikai orgazmusa. Ezzel szemben, az antiszociális tendenciákat mutató, elhanyagolt gyermek vagy a mániás-elhárítás miatt nyugtalan gyermekek képtelenek a játék élvezetére, mert a testük fizikailag is bevonódik. A fizikális csúcspont szükséges, és a legtöbb szülő tudja, hogy mikor jön el az a pillanat, amikor az izgatott játéknak csak egy ütés vethet véget. Az ütés egy hamis, ugyanakkor nagyon fontos csúcspontot 34

eredményez. Véleményem szerint, összehasonlítva a gyermek boldog játékát, vagy a felnőtt koncert alatti élményét és a szexuális élményt, akkor olyan hatalmas különbséget találunk, hogy minden káros következmény nélkül két külön névvel illethetjük ezt a kétféle élményt. Bármi legyen is a tudattalan szimbolizmusuk, a tényleges fizikális izgalom mennyisége az egyik élmény során minimális, míg a másiknál maximális. Az én-kapcsoltság fontosságát per se hangsúlyozzuk, ugyanakkor elfogadjuk a szublimáció fogalmának hátteréül szolgáló elképzeléseket.

Összefoglalás Az egyedüllét képessége sok tényező által létrehozott, nagyon kifinomult jelenség. Szorosan kapcsolódik az emocionális érettséghez. Az egyedüllét képességének alapja az egyedüllét megtapasztalása más jelenlétében. Ilyenformán a gyenge én szerveződéssel rendelkező csecsemő a megbízható én támogatás segítségével tud egyedül lenni. A csecsemő és az én-támogató anya közti kapcsolatot különösen érdemes megvizsgálni. Annak ellenére, hogy más kifejezéseket is használtak már, javaslom az én-kapcsoltság kifejezés ideiglenes használatát. Az

én-kapcsoltság

keretében

ösztönén-kapcsolatok

jönnek

létre

és

megerősítik, nem pedig megzavarják az éretlen ént. Az én-támogató környezet, az introjekció révén fokozatosan belsővé válik, és beépül a személyiségbe, aminek során megjelenik a tényleges egyedüllét képessége. Elméletileg mindig jelen van valaki, aki végső soron tudattalanul az anyával egyenlő, aki a korai napok és hetek során időlegesen azonosult a csecsemőjével és csak a csecsemőjéről való gondoskodás érdekelte. (Fordította: Krekó Kata)

35

ÉN-INTEGRÁCIÓ A GYERMEKI FEJLŐDÉS SORÁN 14 (1962) Az én a növekvő emberi személyiségnek az a része, ami megfelelő feltételek mellett törekszik egységgé szerveződni. Az agy nélküli csecsemő teste megfelelően működhet, beleértve az ösztönöket is. Ha rendelkezne aggyal, akkor ezeket a folyamatokat ösztönénfunkcióknak neveznénk. Azt mondhatjuk, hogyha lenne egy normális agy, akkor ezek a működések szervezettek lennének, és ezt a szervetettséget énnek neveznénk. De elektromos berendezés nélkül nincs tapasztalás, így én sincs. Az ösztönén működés általában megmarad; minden tekintetben összegződik, és én-élménnyé válik. Tehát nincs értelme az 'ösztönén' szót használni olyan jelenségekre, melyeket az én-működés nem fedett le, nem katalogizált és nem tapasztalt meg és végül nem értelmezett. Az emberi gyermek fejlődésének legkorábbi szakaszaiban, tehát, az énműködést olyan fogalomnak kell tekintenünk, ami elválaszthatatlan a csecsemő személyként való létezésétől. Az én-működéstől különállóan létező ösztönélet elhanyagolható, mert a csecsemő még nem elkülönült, tapasztaló entitás. Nincs ösztönén az én előtt. Csak ezen az alapon jogosult az én tanulmányozása. Látni fogjuk, hogy már akkor vizsgálhatjuk az ént, amikor még a szelf szó nem lehet érvényes. A szelf kifejezés akkor válik érvényessé, amikor a gyermek az intellektusával fordul a felé, amit mások látnak vagy éreznek, vagy hallanak és megtapasztalnak, amikor találkoznak a csecsemő testével. (A szelf fogalmával nem foglalkozik ez a fejezet.) Az első kérdés arról, amit énnek nevezünk, a következő: kezdettől fogva létezik én? A válasz az, hogy a kezdet az, amikor az én elkezdődik. (Emlékezzünk arra, hogy a kezdet nem más, mint a kezdetek összessége.) Azután felmerül a második kérdés: az én erős vagy gyenge? A második kérdésre adott válasz függ az adott anyától és abbéli képességétől, hogy kielégítse csecsemőjének kezdeti abszolút függőségét, még mielőtt a csecsemő elkülönítené az anyát a szelftől. Első megjelenés: The Maturational Processes and the Facilitating Environment: Studies in the Theory of Emotional Development. London: Hogarth Press and The Institute of Psycho-Analysis, 1965. 14

36

Az én szóhasználatomban az elég-jó anya ki tudja elégíteni csecsemője kezdeti szükségleteit, mégpedig olyan jól, hogy a csecsemő, amikor kiemelkedik az anya-gyermek mátrixból, képessé válik arra, hogy rövid omnipotencia élményt átéljen. (Ezt meg kell különböztetnünk az omnipotenciától, ami egy érzés minőség neve.) 15 Az anya azért képes erre, mert időlegesen egyetlen feladatnak adta át magát, a csecsemőjéről való gondoskodásnak. Ezt a feladatot az teszi lehetővé, hogy amikor az anya én támogató funkciója működik, akkor a baba szubjektív tárgyakhoz tud kapcsolódni. Ebből a szempontból a baba meg tud felelni a realitás elvnek itt és ott, ekkor és akkor, de nem mindenütt mindenkor; vagyis a baba megőrzi a szubjektív objektek területeit olyan területek mellett, ahol kapcsolódik az objektíven érzékelt, vagy 'nem én' tárgyakhoz. Rengeteg a különbség a babalét kezdetekor azok között a babák között, akik édesanyja elég jól betölti ezt a feladatot, szemben azokkal a babákkal, akiknek az anyukája nem elég jó. Ezért nincs értelme úgy leírni a kisbabák legkorábbi életét, hogy ne vegyük számításba az anyai működést. Amikor az anyaság nem-elég-jó, akkor a csecsemő én érése nem tud megkezdődni, vagy az én fejlődés szükségszerűen eltorzul bizonyos életfontosságú vonatkozásaiban. Meg kell értenünk, hogy amikor az anya alkalmazkodó képességére utalunk, akkor elsősorban nem a csecsemő orális vágyainak kielégítéséről, nem a megfelelő etetésről

beszélünk.

Amit

most

tárgyalok,

az

párhuzamos

az

ilyesfajta

meggondolásokkal. Lehetséges úgy kielégíteni az orális szükségletet, hogy közben megsérül a csecsemő én-működése, vagy az, amire később szelfként irigyen vigyázunk, vagyis a személyiség magja. Az etetési kielégülés lehet csábítás vagy trauma, amennyiben a babát az én-működés támogatása nélkül éri. Ebben a szakaszban nem tekinthetjük a babát olyan személynek, aki megéhezik, akinek az ösztön késztetései kielégülhetnek vagy frusztrálódhatnak, hanem úgy kell rá gondolnunk, mint egy éretlen élőlényre, aki mindig az elképzelhetetlen szorongás peremén áll. Az elképzelhetetlen szorongást ebben a szakaszban az anya életfontosságú funkciója tartja távol a csecsemőtől. A mama a baba helyébe tudja képzelni magát, és így tudja mi szükséges a testi működésekhez 15

Itt Winnicott arra utal, hogy az általa használt omnipotencia élmény fogalma nem azonos a „klasszikus” omnipotencia érzéssel, ami Freudnál az elsődleges nárcizmussal függ össze, illetve a későbbi használatban a függés mindenhatósággal történő tagadására vonatkozik. Winnicottnál a belső világ jelentésteli szerveződéséhez szükséges élmény. (a szerk.)

37

és ezzel együtt a személy általános fenntartásához. A szeretet ebben a szakaszban csak a testi gondoskodáson keresztül mutatható ki, mint a megszületés előtti utolsó szakaszban. Az elgondolhatatlan szorongásnak csak néhány fajtája létezik, és mindegyik a normális fejlődés valamelyik vonatkozásához visz közel. (1)

Darabokra esés.

(2)

Örök zuhanás.

(3)

Nincs kapcsolat a testtel.

(4)

Tájékozódásra való képtelenség.

A későbbiek során meglátjuk, hogy pontosan ezek képezik a pszichotikus szorongásokat és klinikailag a szkizofréniához tartoznak, vagy egy szkizoid elem kialakulásához a más tekintetben nem-pszichotikus személyiségbe rejtve.

Most meg kell szakítanom a gondolatsort, hogy megvizsgáljam annak a babának a sorsát, aki nem részesül elég-jó gondoskodásban abban a korai szakaszban, amikor még nem különült el a 'nem-én' az 'én'-től. Az anyai mulasztások különböző mértékei és fajtái miatt ez egy összetett ügy. Hasznos először a következő dolgokról beszélni: (1)

az

én-szerkezet

eltorzulásáról,

ami

a

szkizoid

személyiségvonások alapja, és (2) a szelf-tartás különleges védő funkciójáról, vagy egy gondozó szelf kifejlődéséről

és

egy

hamis

személyiség

rész

szerveződéséről

(annyiban hamis, hogy ami megjelenik, az nem az egyéntől származik, hanem az anya-gyerek egységnek az anyai részéből). Ennek a védekezésnek a sikere újabb veszélyt jelenthet a mag-szelf számára, annak ellenére, hogy ennek elrejtésére és megvédésére jött létre. 16 Az anyai én támogató funkciók hibáinak következményeként nagyon súlyosan károsodhat a csecsemő a következő módokon: A. Csecsemőkori szkizofrénia vagy autizmus Ez a jól ismert klinikai osztályozás a fizikális agysérülések vagy agyi fogyatékosságok másodlagos következményeit foglalja össze, valamint a legkorábbi

16

Erről részletesebben szól egy tanulmány a kötetben (Pszichózis és gyermekgondozás) (szerk.)

38

érési folyamatok minden fajta sérülésének bizonyos fokát tartalmazza. Az esetek bizonyos részében nincs bizonyítható neurológiai hiányosság vagy betegség. A gyermek pszichiátriában a klinikus gyakran nem tud diagnosztikai különbséget tenni az elsődleges hiányosságok, az enyhe Little-kór, az agysérült gyerekek korai érésének tisztán pszichológiai elégtelensége és ezeknek a hiányosságoknak a keveréke között. Bizonyos esetekben jól tetten érhető a jelen fejezetben tárgyalt én-támogató funkció hiányosságára való reakció.

B. Látens szkizofrénia Sokféle klinikai képet mutathat a látens szkizofrénia azoknál a gyerekeknél, akik normálisnak látszanak, esetleg különleges intellektuális képességekkel vagy koraérett teljesítménnyel rendelkeznek. A betegség a 'siker' törékenységében mutatkozik meg. A fejlődés későbbi szakaszában jelentkező stressz és feszültség válthatja ki a betegséget.

C. Hamis szelf-védelem A védekező mechanizmusok használata, különösen a sikeres hamis szelfé, sok gyereket ígéretesnek tüntet fel, de végül egy összeomlás feltárja a valódi szelf hiányát.

D. Szkizoid személyiség Gyakori az olyan személyiség zavar, ami azért jön létre, mert az egyébként egészséges személyiségben megbújik egy szkizoid elem. A komoly szkizoid elemek szocializálódhatnak úgy, hogy olyan szkizoid rendellenesség formáját öltik, ami a személy helyi kultúrájában elfogadható. Az egyes eseteket megvizsgálva, a mértékében és típusában eltérő személyiség zavarok a legkorábbi fejlődési szakaszok különböző fajtájú és mértékű tartási (holding), bánásmódbeli (handling) és tárgynyújtási hiányosságaival függenek össze. Ez nem azt jelenti, hogy az örökletes hajlamokat figyelmen kívül hagyjuk, inkább lényeges szempontokkal egészítjük ki ezeket. Különböző irányvonalak jellemzik az én-fejlődést:

39

(1) Az érési folyamat legfőbb irányvonalát az integráció fogalmának különféle jelentései foglalják össze. Az időbeli integráció hozzáadódik az (úgynevezett) térbeli integrációhoz. (2) Az én alapja a testi én, de csak akkor kezdődhet meg a baba személyének, illetve a testnek és a testi funkcióknak, valamint a bőrnek, mint határoló felületnek az összekapcsolódása, amikor minden rendben megy. A perszonalizáció fogalmával írtam le ezt a folyamatot, mert a deperszonalizáció alapvetően az én és a test, beleértve az ösztönén-törekvések és ösztönén-kielégülés finom

egységének

az

elvesztését

jelenti.

(A

pszichiátriai

írásokban

a

deperszonalizáció fogalmának jelentése sokkal kifinomultabb.) (3) Az én tárgy-viszonyulást kezdeményez. A kezdeti elég-jó anyai gondoskodásnak

köszönhetően

a

baba

nincs

kiszolgáltatva

az

ösztön

kielégüléseknek, kivéve akkor, amikor az én is részt vesz ezekben. Ebből a szempontból nem a baba kielégítéséről beszélünk, hanem arról, hogy lehetőséget nyújtsunk neki megtalálni a tárgyat (mell, cumisüveg, tej, stb.) és azzal kapcsolatot létesíteni. Ha megpróbáljuk elemezni azt a pillanatot, amikor Sechehaye (1951) 17 a megfelelő pillanatban nyújtott egy almát betegének (szimbolikus realizáció), akkor nem arra kell figyelnünk, hogy a beteg megette az almát, vagy csak ránézett, vagy elvette és megtartotta. A lényegi mozzanat a beteg képessége, hogy létre tudott hozni egy tárgyat, Sechehaye pedig csak lehetővé tette, hogy a tárgy almaformát öltsön, így a lány a valós világ egy részét, az almát hozta létre. Az én-növekedésnek ezt a három jelenségét megfeleltethetjük a csecsemő-, és gyermek-gondozás három aspektusával:

Az integráció párja a tartás (holding). A perszonalizáció párja a bánásmód (handling). A tárgyhoz-kapcsoltság (object-relating) párja a tárgy-nyújtás. 18 17

Sechehaye, M. (1951), Symbolic Realisation. New York: Int. Univ. Press. Winnicott a tartás (holding), bánásmód (handling) fogalmakat következetesen és megkülönböztetően használja. A tárgyhoz-kapcsoltság (object-relating) megfelel az én-kapcsoltság (ego-relatedness) fogalmának. Tulajdonképpen szinonimák. Mindkettő a függőség tényére utal, vagyis arra, hogy a csecsemő függ az anyai éntámogatástól. A csecsemő oldaláról ez a teljes függőséget, az anya oldaláról a tökéletes adaptációt jelenti. Winnicott először az én-kapcsoltságot használta, majd a hatvanas évektől a tárgyhoz-kapcsoltságot.(Lásd pl.: ebben a kötetben az „Egyedüllét képessége” című tanulmányt). Ez a változtatás valószínűleg azért is történt, mert az utóbbi fogalom jobban illeszkedik annak a fejlődési folyamatnak a megfogalmazásához, amit Winnicott tárgyhasználatnak nevez.(a szerk.) 18

40

Az integrációval kapcsolatban két probléma merül fel:

(1)

Integráció mitől?

Érdemes az integráció alapjául szolgáló anyagot a motoros és a szenzoros elemek, azaz a primér nárcizmus terminusaival leírni. Ez a létezés érzésére való hajlamot feltételezné. Más fogalmakkal is leírhatjuk az érési folyamatnak ezt a homályos részét, de a pusztán testi-funkciók képzeletbeli elaborációját alapul kell vennünk, hogy elmondhassuk az új emberi jövevényről, hogy létezése megkezdődött és olyan új élményeket kezdett gyűjteni, melyeket személyesnek mondhatunk. (2)

Integráció mivel?

Mindez az egységes szelf kialakulása felé vezet, de nem hangsúlyozhatjuk elégszer, hogy ami a legkorábbi szakaszban történik, az függ az anya-gyermek egységben az anya én-támogató funkciójától 19. Azt mondhatjuk, hogy az anya elég-jó én-támogatása (az elgondolhatatlan szorongások tekintetében) lehetővé teszi az új ember számára a létezésbontakozás 20

folytonosságának

állandó

mintázatára

alapozott

személyiség

felépítését. Minden hiba (ami az elgondolhatatlan szorongást eredményezheti) a csecsemő részéről reakciót vált ki, és ez a reakció a létezés-bontakozás folytonosságát megszakítja. Ha a létezés-bontakozás folytonosságát a reakció gyakran megszakítja, akkor a létezés fragmentációjának mintázata alakul ki. Az a csecsemő, akinek a létezés folytonossági vonala széttördelt, olyan fejlődési feladat elé kerül, ami szinte kezdettől fogva a pszichopatológia irányába halad. Tehát lennie kell egy nagyon korai tényezőnek (az élet első napjaitól vagy óráitól kezdve) a

19

Ezt fordíthatnánk én-védelmezésnek is (ego-coverage), tulajdonképpen Winnicott is majdnem szinonimaként használja (ego-support a másikkifejezés). A csecsemő függ az anya én-támogatásától, védelmétől. Az én-védelmezés az anya speciális feladata. Megóvja csecsemőjét a primitív lelki fájdalmaktól, elképzelhetetlen, pszichotikus jellegű szorongásoktól. Ez a funkció biztosítja a létezésbontakozás folytonosságát, a valódi szelf létrejöttét. Ez felvértezi a csecsemőt arra, hogy a tapasztalatait integrálja, személyiséget alakítson, önmaga legyen. (szerk.) Az eredeti angol kifejezés: going-on-being. A fordítás meglehetősen nehéz, úgy gondoljuk, hogy a „létezésbontakozás” hasonló tömörséggel lefedi azt a jelentést, amit Winnicott próbált kifejezni a saját műszavával. Magyar fordításban elterjedt a „megyek-hogy-legyek” változat is, de a kifejezés eredeti jelentését illetően ez félrevezető. A folyamat, amire utal, egy összetett belső szerveződésre vonatkozik, elsősorban a születés utáni legkoraibb időszakban. (szerk.) 20

41

nyughatatlanság, a túlzott mozgékonyság és a felkelthetetlen figyelem (később koncentráció zavarnak nevezték) kialakulásában. Helyénvaló itt az a kijelentés, hogy nem a külső tényezők számítanak, hanem az, ahogyan az egyén ezeket látja (fantázia). Valamint emlékeznünk kell, hogy létezik egy szakasz, mielőtt a személy megkülönböztetné önmagától a nem-ént. Ebben a legkorábbi szakaszban nincs jelen külső tényező; az anya a gyermek része. Ebben a szakaszban a csecsemő mintázata magában foglalja a személyében ténylegesen jelenlevő anyával kapcsolatos élményeit. Az integráció ellentétének a dezintegráció tűnik21. Ez csak részben igaz. Kezdetben az ellentétes állapotot leíró kifejezés a nem integrált állapot. Amikor a csecsemő ellazult állapotban van, akkor nem érzi az integráció szükségességét, mert biztos az anyai én-támogatásban. Az ellazult állapotok megértéséhez szükséges ennek az elméletnek a tovább gondolása. A dezintegráció kifejezést egy kifinomult védekezés leírására használjuk, olyan védekezésre, amely a káosz aktív létrehozása az integrálatlanság elleni védekezésben, amikor nincs anyai én-támogatás, azaz az elgondolhatatlan vagy ősi szorongás elleni védekezés ez, ami az abszolút függőség szakaszában az elégtelen tartás következménye. A dezintegráció káosza lehet éppen olyan 'rossz', mint a környezet megbízhatatlansága, de annyi előnye van, hogy a csecsemő saját maga hozta létre, tehát nem a környezetből származik. A baba omnipotenciájának hatáskörébe tartozik. Pszichoanalitikus szempontból ez elemezhető, míg az elgondolhatatlan szorongások nem. Az integráció és a környezet tartási funkciója szoros kapcsolatban áll. Az integráció elérése az egység. Először az 'Én' jön létre, mely magával vonja, hogy 'minden más a nem én'. Ezután jön az 'Én vagyok, Én létezem, tapasztalatokra teszek szert, gazdagítom magam és introjektív és projektív kapcsolatban vagyok a NEM-ÉN-nel, a megosztott valóság tényleges világával'. Ehhez hozzáadjuk: 'Valaki látja és megérti, hogy létezem'; továbbá hozzáadjuk: 'Szükséges bizonyítékot kapok (mint a tükörben látott arc), hogy felismertek, mint létezőt.'

21

A kifejezések, melyeket Winnicott használ: integration, unintegration, disintegration. A két utóbbi az integrált állapothoz viszonyítva két különböző állapotot és fejlődési tendenciát jelöl. (a szerk.)

42

Megfelelő feltételek mellett a bőr válik az én és a nem-én közti határoló felületté. Más szavakkal, a lélek a testben életre kelt és megkezdődött az egyéni pszicho-szomatikus élet. Az ÉN VAGYOK állapotának és a pszicho-szomatikus belemerülésnek vagy egységnek az elérése olyan állapotot jelent, amit egy bizonyos szorongásos affektus kísér, az üldöztetéstől való félelem. Ez az üldöztetéses reakció a 'nem-én' elkülönítésének velejárója, ami a testben lakozó egységes szelf lehatárolásához vezet, melynek a bőr a határoló felülete. Bizonyos pszicho-szomatikus betegségek tünettanában túl hangsúlyosan jelenik meg a test és a lélek közötti kölcsönhatás, melynek fenntartása védekezés a pszicho-szomatikus egység elvesztésének veszélye vagy a deperszonalizáció ellen. A bánásmód azt a környezeti gondoskodást írja le, ami tág értelemben megfeleltethető a pszicho-szomatikus viszony megalkotásának. Az elég-jó aktív és adaptív bánásmód nélkül a belső feladat nehéznek bizonyulhat, sőt a pszichoszomatikus belső-kapcsolat megfelelő létrehozása lehetetlenné válhat. A tárgyhoz-kapcsoltság megkezdése összetett feladat. Csak a tárgy-nyújtásról gondoskodó környezet teheti lehetővé, hogy a baba maga hozza létre a tárgyat. A folyamat a következő: a babának egy alaktalan szükségletben gyökerező halvány elvárása alakul ki. Az adaptív anya egy tárgyat vagy a baba szükségleteit kielégítő cselekedetet nyújt. Így a baba arra kezd vágyni, amit a mama nyújt. Ezért kezdi a baba magabiztosan érezni, hogy létre tudja hozni a tárgyakat és az aktuális világot. Az anya egy rövid időn keresztül lehetővé teszi a babának az omnipotencia érzés megtapasztalását. Hangsúlyoznom kell, hogy a tárgyhoz-kapcsoltság lehetőségének megadása nem az ösztönén kielégítéseket és az ösztönén frusztrációkat jelenti, hanem azokra a gyermek szempontjából belső és külső előfeltételekre utalok itt, melyek a kielégítő szoptatásból én-tapasztalatot hoznak létre (vagy a frusztrációra való reakciót).

Összefoglalás Az én kezdeteiről kialakított elképzeléseimet szeretném bemutatni. Az énintegráció fogalmát használom, és leírom az én-integráció szerepét az emberi gyermek

érzelmi

fejlődésének

kezdeményezésében.

Miközben

a

gyerek

folyamatosan az abszolút függőségtől a relatív függőség és a függetlenség felé

43

tart 22. A tárgy-viszonyulás kezdetét is végigkövetem a baba élményeinek és növekedésének szempontjából. Továbbá, megkísérlem értékelni az aktuális környezetnek azt a fontos szerepét, amit a legkorábbi szakaszokban tölt be, mielőtt a baba megkülönböztetné a nem-ént az éntől. Szembeállítom annak a babának az én-erejét, akinek az énjét támogatja az anya adaptív viselkedése vagy szeretete, annak a babának az éngyengeségével, akinek a legkorábbi szakaszokban nem állt rendelkezésére a megfelelő környezeti gondoskodás. (Fordította: Krekó Kata)

Erről a folyamatról még részletesen lehet olvasni a „Függőségtől a függetlenség felé az egyéni fejlődés során” című tanulmányban. 22

44

GONDOSKODÁS A GYERMEKRŐL EGÉSZSÉGBEN ÉS VÁLSÁGBAN 23 (1962) Mostani témánk nagyon széleskörű. Ezért azt javaslom, hogy válasszunk ki bizonyos könnyen kifejthető és jelentős sajátosságokat, különös hangsúlyt fektetve ennek az általános kérdésnek azokra a szempontjaira, melyek a jelen korban fontosak.

1.

Amikor az egészség biztosításáról beszélünk, akkor mostanában főképp a

mentális egészségre gondolunk. A gyermek érzelmi fejlődése foglalkoztat minket, valamint az egész életen át tartó mentális egészség megalapozása. Ennek az az oka, hogy a gyermekgyógyászatban a fizikai megközelítés olyannyira fejlett, hogy lehetővé teszi az eligazodást. A testi fejlődés akkor megfelelő, amikor a megfelelő táplálkozás és fizikai állapot következtében jó az öröklődés. Tudjuk mi a 'megfelelő táplálék', manapság ritkán fordulnak elő hiánybetegségek. Ezen felül, amikor éhezést vagy szegényes életkörülményeket tapasztalunk, akkor felébred a szociális öntudat, és tudjuk mi a dolgunk. Nagy Britanniában ez a jóléti társadalom formájában kristályosodott ki, minden hátrányával és újonnan megjelenő problémáival, mindezzel együtt is megelégedettnek érezzük magunkat, vagy időnként idegesnek, amikor súlyos adót kell fizetnünk. Mindezt szem előtt tartva, fogadjuk el vagy azt, hogy a gyerekek, akikkel itt foglalkozunk fizikailag annyira egészségesek, amennyire csak a modern fizikális megelőzés és gyógyítás lehetővé tudja tenni; vagy, hogy minden jelenlevő testi betegség a gyermekgyógyászat hatásköre alatt áll, és a mi feladatunk a testileg esetleg beteg gyermek mentális egészségének tanulmányozása. Természetesen, amennyiben a gyermek anorexia nervosában szenved, akkor a következményképp fellépő éhezés nem fizikai elhanyagolás eredménye. Amennyiben úgynevezett 'problémás családban' él, akkor nem a helyi hatóságokat kell teljes mértékben okolni a nyomor miatt, amiben a gyermeket nevelik. A fizikai törődést befolyásolja, hogy a szülők vagy a gyerek milyen törődést kapnak, és láthatjuk, hogy a fizikai gondozásnak nevezett terület szélén húzódik az emocionális betegségek bonyolult területe az egyéni, a csoportos és a társadalmi szinten is. Első megjelenés: The Maturational Processes and the Facilitating Environment: Studies in the Theory of Emotional Development. London: Hogarth Press and The Institute of Psycho-Analysis, 1965. 23

45

2. A gyermekről való gondoskodás tehát az egyén mentális egészségét és érzelmi fejlődését elősegítő környezetről való gondoskodás függvénye. Mára valóban sokat tudunk arról, hogyan lesznek felnőttek a gyermekekből, és gyermekek a csecsemőkből. Legelső alapelvünk szerint, az egészség egyenlő az érettséggel, az életkornak megfelelő érettséggel. Amennyiben a számára biztosított körülmények elég-jók, valamint a gyermekből belülről fakad a fejlődésre irányuló törekvés, akkor fejlődhet érzelmileg. Az élet felé, a személyiség integrációja felé, a függetlenség felé ható erőknek átható erejük van, és elég-jó környezeti feltételek mellett a gyermek fejlődni fog; amikor a feltételek nem elég jók, akkor ezek az erők a gyermekben maradnak, és valamilyen módon pusztítják őt. A gyermekkori fejlődést dinamikusnak tekintjük, és úgy gondoljuk, hogy ez alakul majd át családi és szociális hajtóerővé (egészséges feltételek között). 3. Amennyiben az egészség nem más, mint érettség, akkor mindenfajta éretlenség mentálisan gyenge egészségi állapot, ami fenyegeti az egyént, és súlyként nehezedik a társadalomra. Bár jóllehet a társadalom az egyén agresszív hajlamait használni tudja, az egyén éretlenségével semmit sem tud kezdeni24. Ha figyelembe vesszük, hogy mit kell nyújtanunk, akkor kiegészítésként hozzá kell tennünk:

(i)

az egyéni éretlenségek és a mentálisan gyenge egészségi állapot elviselése;

(ii)

terápia;

(iii)

megelőzés.

4. Rögtön tisztázni szeretném, hogy az egészség önmagában még nem elég. Nem csak az egyén érettségével és a mentális rendellenességektől vagy a pszichoneurózistól való mentességével foglalkozunk; az egyének gazdagsága érdekel minket, nem anyagi értelemben, hanem a belső pszichés realitás tekintetében. Valójában gyakran megbocsátjuk egy férfinak vagy nőnek, hogy mentálisan gyenge egészségű vagy valamilyen szempontból éretlen, mert olyan gazdag a személyisége, Ennek a folyamatnak az érdekes kifejtését olvashatjuk a fejezet utolsó tanulmányában (Serdülőkori folyamat és a személyes konfrontáció szükségessége), amit Winnicott az 1968-as diák megmozdulások fényében írt. 24

46

hogy

rendkívüli

közreműködése

folytán

a

társadalom

rengeteget

nyerhet.

Mondhatnám, hogy Shakespeare hozzájárulása annyira értékes volt, hogy azt sem bánnánk, ha éretlen lett volna, vagy homoszexuális, vagy antiszociális valamilyen szűk értelemben. Ez az elv nagyon széles körben alkalmazható és nincs szükség a további kifejtésére. Egy kutatási terv, például elsöprően bizonyíthatná, hogy a cumisüvegből

etetett

gyermekek

fizikailag

érettebbek

és

talán

kevésbé

kiszolgáltatottak a mentális betegségeknek, mint a szoptatott gyerekek. De a szoptatás gazdag élményét is figyelembe kell vennünk a többi lehetőséghez viszonyítva, amennyiben ez az élmény a gyermekké és felnőtté váló csecsemő személyiségbeli képességeit gazdagítja. Elegendő leszögeznünk azt, hogy nem csupán egészséges körülményeket kell teremtenünk az egészséges fejlődés biztosítása érdekében. Az emberi fejlődés magas fokán nem az egészség, hanem a gazdag minőség áll. 5.

A gyermekről való gondoskodást tárgyaljuk - valamint a gyermekről való

gondoskodást a felnőttön keresztül. Az érett felnőtt ténylegesen részt vesz a gondoskodásban. Más szavakkal, a gyermekkor a függőségtől a függetlenségig vezető fejlődés. Azt kell megvizsgálnunk, hogyan változnak a gyermek szükségletei, miközben a függőségi állapotból a függetlenség felé tart. Így tehát a kisgyermekek és a csecsemők nagyon korai szükségleteit, valamint a függőségi állapotot kell megvizsgálnunk. A függőség fokozatai egy sorozatot képeznek: (a) Szélsőséges függés. Itt a külső körülményeknek elég jónak kell lenniük, különben a csecsemő nem tudja megkezdeni a veleszületett fejlődést. Környezeti

hibák:

Nem-organikus

mentális

sérülés;

gyermekkori

szkizofrénia; hajlam a későbbi korban megjelenő és kórházi kezelést igénylő mentális betegségre. (b) Függőség. Itt a nem megfelelő körülmények traumatikus hatással vannak, és már megjelenik a személy, aki átéli a traumatikus élményt. Környezeti hibák: Hajlam az affektív megbetegedésekre; antiszociális tendencia. (c)Függőség-függetlenség keveréke. Itt a gyermek függetlenedési kísérleteket tesz, de szüksége van a függőség ismételt megtapasztalására. Környezeti hibák: Patológiás függés. 47

(d) Függetlenség-függés. Az előzővel azonos, de a hangsúly a függetlenségen van. Környezeti hibák: Dac; erőszakos megnyilvánulások. (e) Függetlenség. Internalizált környezetet feltételez: a gyermeknek azon képessége, hogy tud magáról gondoskodni. Környezeti hibák: Nem feltétlenül káros. (f) Társas érzék. A személynek azon képességét feltételezi, hogy azonosulni tud a felnőttekkel, a társas csoporttal, vagy a társadalommal. Mégpedig úgy tud azonosulni, hogy nem veszti el a személyes impulzusait és eredetiségét valamint destruktív és agresszív késztetéseit, melyek feltehetően megfelelő áttételes formában kifejezést nyertek. Környezeti hibák: Részben az egyén felelőssége, aki szülő vagy szülőfigura a társadalomban. 6.

Természetesen az 'egészség egyenlő a (életkornak megfelelő) fejlettséggel'

kijelentés nagyon leegyszerűsített. A gyermek érzelmi fejlődésének története borzasztóan összetett, még annál is összetettebb, mint amennyire mi ismerjük. Ismereteinket nem fogalmazhatjuk meg egy pár szóban, és pontosan nem tudunk egyetérteni minden részlet tekintetében. De ez nem fontos. Évszázadokon át a csecsemők és a gyermekek kielégítő módon nőttek és fejlődtek, amikor a gyermekkor intellektuális megértése még nem állt a mostani szinten. Azért kell megpróbálnunk egy megfelelő elméletet alkotnunk a normális fejlődésről, hogy megérthessük a betegséget és az éretlenség különféle formáit. Mindez azért van, mert manapság csak akkor lehetünk elégedettek, ha gyógyítani és megelőzni tudjuk a betegségeket. Ma már ugyan úgy nem fogadjuk el a gyermekkori szkizofréniát, mint ahogy a gyermekparalízist és a görcsös állapotot sem. Mindenféle abnormalitást, ami valaki számára szenvedést okoz, megpróbálunk megelőzni és reményeink szerint, meg tudjuk gyógyítani. Szükséges elmondanom, hogy ha elfogadjuk az öröklődés szerepét, akkor: (a) Az elég-jó környezeti gondoskodás valóban megelőzheti a pszichotikus vagy szkizoid zavart; de (b) a világ minden gondoskodása ellenére is a gyermek elszenvedhet olyan zavarokat, melyek az ösztönélete által okozott konfliktusokból adódnak. 48

Tekintettel a (b) pontra: a gyerek, ha elég egészséges ahhoz, hogy elérje az ép

emberek

közötti

háromszög

helyzetet

tipegő

korában

(majd

később

serdülőkorában), amikor is az ösztönélet megjelenésének intenzitása a tetőpontra ér, hát ez a gyerek konfliktusok elszenvedője. Bizonyos fokig ez klinikai értelemben szorongással és a szorongás elleni védekezésekkel jelentkezik. Ezek a védekezések egészségesnek tekinthetők, de ha merevek, akkor pszicho-neurotikus (nem pszichotikus) betegség tünetképződését alakítják ki. Tehát egészséges fejlődés esetén a személyes nehézségeket magának a gyereknek kell megoldania, és ezt a jó bánásmóddal nem lehet elkerülni. Másrészről, a korábbi torzulásokat meg lehet előzni. Ez a kijelentés könnyen féltre érthető lehet. A fejlődésnek bármely szakaszáról beszéljünk is, minden esetben a baba vagy gyermek személyes konfliktusait tekintjük központi jelentőségűnek. Nem a környezet gondoskodása eredményezi az egészséget, hanem az integráció és a növekedés felé irányuló veleszületett hajlamok. Mégis, az elég-jó gondoskodás a kezdetekben teljesen nélkülözhetetlen, a későbbi szakaszokban - mint az Ödipusz-komplexus, a latencia, és a serdülőkor idején - pedig meglehetősen nagy a jelentősége. Azt próbáltam bemutatni, hogy a környezeti gondoskodástól, a növekedés előrehaladtával, egyre kevésbé függ a gyermek. 7.

Az érzelmi fejlődés elméletének részletes kifejtése helyett megfelelőbb a

lényeges szakaszokra a következőképpen utalni: (i)

Fejlődés az ösztön élet (ösztönén)) szempontjából, például a tárgykapcsolatok tekintetében.

(ii)

Fejlődés a személyiség szerkezet (én) szempontjából, például mi az, ami megtapasztalja az ösztön szükségleteket és a tárgykapcsolatokat, melyeknek az ösztönszükségletek szolgálnak alapul.

(i) Az általunk használt elmélet leírja a mára már jól ismert fejlődést, mely a táplálkozáshoz kötött ösztönélettől a genitális ösztönéletig tart. A latencia ideje azt a növekedési periódust zárja, ami pubertáskor újraéled. Az egészséges négy éves gyermeknek meg van az a képessége, hogy megtapasztalja az azonosulást a szülők 49

ösztönkapcsolatában mindkét féllel. Azonban ez a tapasztalat csak a játékban, az álmokban, és a szimbólumhasználat segítségével lehet teljes. Mindehhez a pubertás idején, a gyermek növekedésének eredményeképpen, hozzáadódik a genitális tapasztalatokra és a tényleges gyilkosságra való fizikai képesség. (ii) A személyiség növekedésének bizonyos tendenciáit az a tény jellemzi, hogy már a kezdetektől fogva megkülönböztethetőek, és soha nem válnak teljessé, befejezetté. Ezek a következők: (a) Integráció, beleértve az idő-integrációt. (b) Amit „belakásnak” nevezhetünk: a test és a test funkciói valamint a lélek között létesített szoros és problémamentes kapcsolat. (c) Kialakuljon a tárgyakkal való kapcsolat létrehozásának képessége, annak ellenére, hogy bizonyos jelentős értelemben az egyén egy elszigetelt jelenség, aki elszigeteltségét minden áron megvédi. (d) Tendenciák, melyek az egészségeseknél fokozatosan mutatkoznak meg. Ilyen például a függetlenség felé irányuló tendencia (ezt már említettem); az együttérzés és a bűntudat érzésének képessége; az a képesség, hogy szeretetet és szerelmet is érzünk ugyanazon személy iránt; és a boldogságra való képesség a megfelelő alkalmakkor. Amikor a mentális egészség biztosításáról beszélünk, akkor érdemesebb először a (ii) majd a (i) pontot átgondolni. Az (i) pont életfontosságú részleteit magukra hagyhatjuk. Amennyiben nem megfelelően alakulnak, akkor a gyermeknek pszichoterápiára van szüksége. A (ii) pontban összefoglalt folyamatok során a gondoskodásunk a gyermek növekedése során fontos marad, és értékét soha nem veszti el, majd kapcsolódik az idős embereket ápolók gondoskodásához. Ezek szerint, hasznos megvizsgálnunk a csecsemők szükségleteit, majd egy minden életkorra alkalmazható nyelvezeten kell ezeket a szükségleteket megfogalmaznunk. Az érthetőség kedvéért azt is mondhatjuk, hogy ha biztosítunk egy úszómedencét felszereléssel együtt, akkor ez a gondoskodás olyan, mint az anyai gondoskodás. Mint amikor az anya megfürdeti a csecsemőjét, és biztosítja a csecsemő igényét a testmozgásra és kifejezésre, valamint lehetővé teszi a kielégítő izom és bőr élményeket. Szintén hasonlít bizonyos betegségek terápiás kezelésére. Egyrészről hasonlít a munkaterápiára, melynek nagy értéke lehet a mentális betegek 50

kezelésének bizonyos szakaszában; másrészről hasonlít fizioterápiára, ami például a görcsös gyermekek kezelésében hatékony. Ezekben az esetekben - a normális gyerek, a csecsemő, a mentálisan beteg személy, és a bénulásos vagy fogyatékkal élők esetében - a gondoskodás a gyermeknek azt a veleszületett hajlamát segíti, hogy belakja a testét, élvezze a testi funkcióit, és fogadja el a bőr által megszabott határokat, azaz az én és a nem-én közti határoló felületet.

8. Miközben mindezt megpróbáljuk megérteni, azt is meg akarjuk érteni, hogy egy anyának (hozzáteszem az apát is) miért nincs szüksége a gyermek szükségleteinek intellektuális megértésére. Az ilyen szükségletek intellektuális megértése nem szolgálja az anyát. Az anyák mindig is megfelelően elégítették ki a gyermekük szükségleteit. Írásaimban különleges jellemvonásnak tekintettem ezt. A belemerülés képessége

az anyaságnak

egy olyan

jellemzője,

melyre

mindannyiunknak

szükségünk van, ha egy feladatot jól akarunk elvégezni. Koncentráció vagy belemerülés során mindenkiről elmondható, hogy saját egyénisége szerint visszahúzódóvá, szeszélyessé, antiszociálissá, vagy ingerlékennyé válik. Úgy gondolom, hogy pontosan ugyanez történik az édesanyákkal is, amennyiben megfelelően át tudják adni magukat az anyaságnak (mint majdnem minden anya). Egyre szorosabban azonosulnak a babájukkal, még a születés után is. Majd fokozatosan, a megszületés utáni pár hónap során, elvesztik ezt a jellegzetességet. Az azonosulás révén az anyák többé-kevésbé tudják, hogy mire van szüksége a babának. Olyan létfontosságú szükségletekre gondolok, mint a megtartás, az átfordítás, a lefektetés és felvétel, a törődés, az etetés, és mindez olyan érzékeny módon történik, hogy jóval többet foglal magába, mint pusztán az ösztönök kielégítését. Ezek elősegítik a csecsemő integrációs késztetéseinek legkorábbi szakaszait és az én strukturálódásának kezdetét. Azt mondhatjuk, hogy az anya jelenlétével és állandó támogatásával megerősíti a baba gyenge énjét, miképp a motor-rásegítésű kormány működik az autóbuszokban. Azért tettem meg ezt a kitérőt, mert azt gondolom, hogy ha bármely anya tudná ezt (amit nem igazán akarok, hogy tudjon), akkor taníthatna nekünk valamit arról, hogyan gondoskodjunk az egyének szükségleteiről annak érdekében, hogy természetes folyamataik nyomatékkal fejlődjenek. Akkor tudjuk kielégíteni az egyén 51

aktuális szükségleteit, ha valamelyest azonosulni tudunk vele. Csak mi tudjuk, hogy létezik valami, ami ki tudja elégíteni ezt a szükségletet. Emlékszem, amikor négy éves voltam, karácsony reggel felébredtem és észrevettem, hogy birtoklok egy olyan kék taligát, amilyet a svájciak használnak arra, hogy fát szállítsanak haza. Honnan tudták a szüleim, hogy pont erre vágytam? Biztosan nem tudtam az ilyesfajta mennyei taligák létezéséről. Természetesen azért tudták, mert képesek voltak érezni az én érzéseimet, és ismerték a taligákat, mert voltak Svájcban. Ez elvezet minket Sechehaye (1951) 'szimbolikus realizáció'-jához, ami központi jelentőségű annak a szkizofréniának a kezelésénél, aminek a legfontosabb ismérve a tárgykapcsolat létesítésére való képtelenség. Sechehaye ismerte a beteg szükségletét és tudta, hol találhat egy érett almát. Ugyanígy nyújtja az anya a mellét a csecsemőnek, majd később megismerteti a kemény tárgyakkal, a föld gyümölcseivel, az apával. Mindezek során nem az anya hozza létre a csecsemő szükségleteit, hanem a megfelelő pillanatban elégíti ki ezeket. Nekünk, csakúgy, mint az anyának ismernünk kell a következők jelentőségét: az emberi környezet, és ugyanígy a nem-emberi környezet folytonossága, ami elősegíti az egyén személyiségének integrációját; megbízhatóság, ami az anya viselkedését kiszámíthatóvá teszi; fokozatos alkalmazkodás a gyerek változó és kibővülő szükségleteihez, akit a növekedési folyamatok a függetlenség és a kaland felé hajtanak; gondoskodás a gyermek kreatív késztetéseinek megvalósulásáról. Továbbá, az anya tudja, hogy élettelinek kell maradnia, és lehetővé kell tennie a baba számára, hogy érezze és hallja az ő életteliségét. Tudja, hogy saját impulzusait fel kell függesztenie addig, amíg a baba képes nem lesz az anya különálló létezését pozitív módon használni. Azt is tudja, hogy csak annyi percre, órára, vagy napra hagyhatja magára gyermekét, ameddig a gyermek képzetében ő életteli és barátságos. Ha túl sok időre kell távol maradnia, akkor tudja, hogy egy időre anyából terapeutává kell válnia, tehát 'el kell kényeztetnie' gyermekét, annak érdekében, hogy gyermeke ismét (ha még nem késő) biztos legyen az anya felől. Ez kapcsolódik

a

krízis

helyzetekben

nyújtott

gondoskodásunkhoz

-

amit

a

pszichoanalízis mellett biztosítunk, de ez már más téma.

52

Most ebben az összefüggésben térek vissza a fenti 5(b) ponthoz miszerint, ha az egyéves vagy kétéves gyerek olyan szeparációt él át, minek során nem képes fenntartani az életteli anya képzetét, akkor később antiszociális tendenciák jelenhetnek meg nála. A komplexum belsőleg működik anélkül, hogy a gyerek tárgykapcsolatai folytonosak lennének, így a fejlődés megakad. Amikor a gyermek megpróbál visszanyúlni a törés másik oldalára, azt lopásnak hívjuk. 25 A megfelelő anyai működéshez szükséges a külső támogatás; általában a férje védi meg a külső valóságtól és ezáltal az anya meg tudja védeni gyermekét a kiszámíthatatlan külső jelenségektől, melyekre a gyereknek reagálnia kellene; és megismétlem, hogy a külső behatásokra adott minden egyes reakció megtöri a gyermek személyes létezésének folytonosságát, és így az integrációs folyamat ellen hat. Az egyszerűség kedvéért elmondhatjuk, hogy az anyát (mindig hozzáértve az apát is) és az ő természetéből fakadó gondoskodását a legjobb vizsgálnunk, ha meg akarjuk tudni, hogy mit kell nyújtanunk egészségben és válságban. A legfontosabb anyai jellegzetességnek azt találjuk, hogy a csecsemő szükségleteit a vele való azonosuláson keresztül ismeri meg. Másképp megfogalmazva, nincs szüksége a tennivalók egyfajta bevásárló listájára; mindig érzi, hogy abban a pillanatban mi szükséges. Hasonlóképpen, nem kell előre megterveznünk a gyerekről való gondoskodás apró részleteit. Saját magunkat kell arra felkészíteni, hogy mindig legyen valaki, akinek ideje és kedve van felismerni a gyerek szükségleteit. Erre csak az lehet képes, aki ismeri a gyereket. Nem szükséges olyan mélyen azonosulni a gyerekkel, ahogy az anya azonosul az újszülött babával, kivéve természetesen, amikor a gyerek beteg - emocionálisan éretlen vagy félresiklott, vagy fizikai betegség során került hátrányos helyzetbe. Amikor beteg a gyerek, akkor beszélünk válságról, és a szükséges terápia a terapeuta személyes bevonódását igényli, semmilyen más alapelv nem vezérelheti a munkát.

Összefoglalás A fentiekben igyekeztem párhuzamot vonni a gyermekek és a csecsemők szükségletei közé, valamint a válságos helyzetű gyermekek és a csecsemők

25

Erről részletesen lehet olvasni az „Antiszociális hajlam” című tanulmányban. (szerk.)

53

szükségletei közé. Továbbá kapcsolatba hoztam a gyermekgondozás során nyújtott gondoskodásunkat a szülők természetes gondoskodásával (kivéve, ha túl betegek ahhoz, hogy megfeleljenek a szülőség kihívásainak). Nem szükséges okosnak lennünk, vagy a személy érzelmi fejlődésének minden összetett elméletét ismernünk. Inkább lehetőséget kell adnunk a megfelelő embereknek, hogy megismerjék a gyerekeket és így érezzék a szükségleteiket. Talán szentimentálisnak tűnik, de mégis ide illik a 'szeretet'. Végül egy megjegyzés: gyakran, a szeretet szóval lefedett területen belül maradva, azt találjuk, hogy a gyermeknek biztos gondoskodásra, személyének szóló bánásmódra van szüksége, nem pedig arra, hogy felnőttként kezeljék. (Fordította: Krekó Kata)

54

A FÜGGŐSÉGTŐL A FÜGGETLENSÉG FELÉ AZ EGYÉNI FEJLŐDÉS SORÁN 26 (1963) Ebben a fejezetben az érzelmi fejlődést úgy fogom bemutatni, mint egy utazást a függőségtől a függetlenség felé. Ha erre harminc évvel ezelőtt kértek volna fel, majdnem

biztosan

az

egyén

ösztönéletének

fejlődése

során

bekövetkező

változásokról beszéltem volna, melyek során az éretlenség átadja a helyét az érettségnek. Említettem volna az orális fázist és az anális fázist, majd a fallikus fázist, és végül a genitálist. Talán felosztottam volna ezeket a szakaszokat - első orális, ambivalencia előtti, második orális, orál szadisztikus, stb. Bizonyos szerzők sok alszakaszra osztották az anális fázist; mások megelégedtek a pregenitális fázissal, ami általánosságban az emésztő-, felszívó-, és kiürítő szervek működésén alapul. Ez így is van. Mindez a mai napig igaz, így ösztönözte a gondolkodásunkat, és azon elmélet szerkezetének a megalkotását, melyre most térünk rá. Úgyszólván a zsigereinkbe ivódott. Ezt a tudást alapvetően elfogadjuk, így, amikor olyan helyzetben találjuk magunkat, mint a mostani, ahol is nem az általános ismeretekről kell beszélnünk, hanem az elmélet és a tudományos attitűd legújabb fejleményeiről, akkor a fejlődés más vonatkozásai felé fordulunk. Remélem Önök is belátják, hogy amikor a növekedést úgy tekintem, mint a függőség lassú átalakulását a függetlenség felé, akkor semmiféleképpen sem kérdőjelezem meg az erogén zónák vagy a tárgykapcsolatok segítségével leirt fejlődésmenet érvényességét. Szocializáció Az ember érettsége olyan fogalom, amely a személyes növekedés mellett a szocializációs folyamatot is magában foglalja. Azt mondhatjuk, hogy az egészséges, azaz érett felnőtt a személyes spontaneitásának túlzott feladása nélkül tud azonosulni a társadalommal; vagy megfordítva, a felnőtt úgy tudja kielégíteni személyes szükségleteit, hogy nem válik antiszociálissá, és mindemellett bizonyos felelősséget vállal a társadalom fenntartásáért vagy megváltoztatásáért. Bizonyos társadalmi feltételek olyan örökséget jelentenek számunkra, melyeket el kell

26

Az Atlantai Pszichiátriai Klinikán tartott előadás, 1963, október.

55

fogadnunk, vagy ha szükséges, meg kell változtatnunk; végtére is ezt adjuk át utódainknak. A függetlenség soha nem teljes. Az egészséges ember nem válik elszigeteltté, hanem az egyén és környezete kölcsönösen függenek egymástól.

Az utazás A függőségtől a függetlenség felé vezető utazás nem új gondolat. Minden emberi lénynek el kell indulnia ezen az úton, és sokuk elérkezik a cél közelébe, belsővé vált szociális érzékkel éri el a függetlenséget. Ebben az esetben a pszichiátria az egészséges növekedéssel foglalkozik, ami általában a tanítók vagy a pszichológusok dolga. Nagy értéke ennek a megközelítésnek, hogy egyszerre teszi lehetővé a személyes és a környezeti tényezők vizsgálatát és tárgyalását. E nyelvezet szerint az egészség mind az egyén, mind pedig a társadalom egészségét jelenti. Az egyén nem válhat teljesen éretté, amennyiben a társadalom éretlen vagy beteg.

Három kategória Egy nagyon összetett témát kell tömören ismertetnem, ezért a függőség és függetlenség két kategóriája helyett háromra lesz szükségem. Segítségünkre van, ha a következő három kategóriát elkülönítve tárgyaljuk: abszolút függőség; relatív függőség; függetlenség felé vezető út.

és a Abszolút Függőség

Először a csecsemő érzelmi fejlődésének legkorábbi szakaszaira szeretném felhívni a figyelmüket. Kezdetben a csecsemő az eleven anya, az anyaméh és az anyai gondoskodás fizikai ellátásától teljes mértékben függ. De pszichológiai értelemben a csecsemőre egyszerre érvényes a függőség és függetlenség. Ezt a paradoxont meg kell vizsgálnunk. Rendelkezésére áll mindaz, amit örökölt, beleértve az érési folyamatokat, és az esetleg patologikus öröklött hajlamokat, ezek önmagukban valóságosak és megváltoztathatatlanok; ugyanakkor az érési folyamat a környezet gondoskodásán múlik. Azt mondhatjuk, hogy az ösztönző környezet az 56

érési folyamatok állandó előrehaladását teszi lehetővé. De nem a környezet teszi a gyermeket. A legtöbb, amit tehet, hogy segít a gyermeknek kibontakoztatnia a képességeit. Az 'érési folyamat' kifejezés az én és a szelf fejlődésére utal, valamint magában foglalja az ösztön-énnek, az ösztönöknek és viszontagságaiknak, valamint az én ösztönökkel szembeni védelmi mechanizmusainak teljes történetét. Más szavakkal, az anya és az apa nem úgy alkotja meg a kisgyermeket, ahogy a művész létrehoz egy festményt, vagy a fazekas egy edényt. Elindítottak egy fejlődési folyamatot, létrehoztak egy kis lakót az anya hasában, majd a karjában, majd a szülői otthonban, és senki nem tudja döntően befolyásolni, hogy milyenné válik ez a lakó. A szülők függenek a csecsemő örökölt hajlamaitól. Feltehetjük a kérdést: 'Mit tudnak tenni, ha nem alakíthatják ki a saját gyermeküket?' Természetesen rengeteget tehetnek. Azt kell mondanom, hogy gondoskodhatnak az egészséges, azaz érett gyermekről, aki mindig a pillanatnyi korához képest érett. Amennyiben a gondoskodás megfelelő, a gyermek érési folyamatát nem gátolja, hanem annak részévé válik. A csecsemő érési folyamatához való alkalmazkodás meglehetősen összetett dolog, ami óriási elvárásokat támaszt a szülőkkel szemben. Legelőször az édesanya maga a serkentő környezet. Ebben az időben támogatásra van szüksége, amit legjobban a gyermek apja (mondjuk, a férj), a család és a közvetlen társas közeg adhat meg. Ez teljesen közhelyszerű, ám nem kevésbé igaz is, amit ki kell mondani. Ezt a különleges anyai állapotot el fogom nevezni, mert úgy gondolom, hogy jelentőségét nem méltányolják. Az anyák felocsúdnak ebből az állapotból és elfelejtik. 'Elsődleges anyai elmerülésnek' nevezem. Nem feltétlenül jó ez az elnevezés, de kifejezi, hogy a várandóság vége felé és a szülés utáni pár héten keresztül az édesanyát a gyermekéről való gondoskodás köti le (vagy inkább 'átadja magát' a gyermekről való gondoskodásnak), ekkor a csecsemőt saját részének tekinti; ezen felül azonosul a csecsemővel és nagyon jól tudja mit érez a baba. Ehhez saját csecsemőkori tapasztalatait használja. Ebben az értelemben az anya is függőségi állapotban van, és sérülékeny. Ennek a szakasznak a leírására használom az abszolút függőség kifejezést, amivel a baba állapotára utalok. Így a csecsemő szükségleteiről való gondoskodás természetesen jelenik meg, mint magas fokú adaptáció. Most megmagyarázom, hogyan értelmezem ezt a szót.

57

A korai pszichoanalízis szerint az adaptáció csak egyetlen dolgot jelenthetett, mégpedig a csecsemő ösztönkésztetéseinek kielégítését. Sok hamis elgondolás született, mert néhányan igen nehezen értették meg, hogy a csecsemő szükségletei nem csak az ösztönfeszültségekből származhatnak, habár ezek nagyon fontosak. A csecsemő én- fejlődésének teljessége támaszt szükségleteket. Helyesebb úgy fogalmazni, hogy az anya 'nem hagyja cserben a kisbabáját', habár az ösztönszükségletek

kielégítésének

szempontjából

frusztrálhatja,

és

kell

is

frusztrálnia. Csodálatos, milyen jól elégítik ki az anyák gyermekük énjének szükségleteit, még azok az anyák is, akik nem tudnak jól szoptatni, és ezért gyorsan áttérnek a cumisüvegre és a tápszerre. Mindig vannak olyan anyák, akik ebben a kezdeti szakaszban nem tudják teljes mértékben elkötelezni magukat, úgy, ahogy szükséges lenne, habár ez a szakasz csak néhány hónapig tart, a várandóság vége felé és a csecsemő életének kezdetén. Az én-szükségletek igen változatosak, ezért most ezeket írom le. A legjobb példa talán a tartás egyszerű esete. Aki nem tud azonosulni a babával, az nem is tudja tartani. Bálint (1951, 1958)27 a levegő oxigénjét említette példaként, amiről a gyermek semmit nem tud. Gondoljanak a fürdető víz hőmérsékletére, amit az édesanya a könyökével ellenőriz; a csecsemő nem tudja, hogy a víz lehet túl forró vagy túl hideg, hanem természetesként fogadja el a testhőmérsékletű fürdető vizet. Még mindig az abszolút függőségről van szó. Arról van szó, hogy beavatkoznak a csecsemő létezésébe vagy sem. A következőkben erről lesz szó. Az életteli csecsemő minden folyamata a létezés-bontakozás folyamatát biztosítja, az egzisztencializmus egyfajta tervrajzát. Az anya, aki korlátozott ideig át tudja adni magát természetes feladatának, meg tudja védeni csecsemője létezésbontakozását. Minden káros beavatkozás, vagy adaptációs hiba reakciót vált ki a csecsemő részéről, és ez megtöri a létezés-bontakozás folyamatosságát. Ha a beavatkozásokra való reagálás tölti ki a csecsemő életét, akkor komolyan sérül a csecsemő természetes hajlama arra, hogy integrált egységgé váljon, folyamatos szelffel, aminek múltja, jelene és jövője van. Ha nem kell káros beavatkozásokra reagálnia, akkor a csecsemő testi-funkciói jó alapját képezik a testi-én felépítésének. Így létrejönnek a jövőbeli mentális egészség alapjai. Bálint M.(1951;1999): Szeretet és gyűlölet. In.: Elsődleges szeretet és pszichoanalitikus technika I. Animula, 136-151. o.) 27

58

A csecsemő én-szükségleteihez az édesanya csak kevés ideig alkalmazkodik érzékenyen. Az anyai alkalmazkodás úgynevezett apró tökéletlenségei miatt a csecsemő hamarosan felfedezi a rugdalózás huncutságát és a mérgelődés örömeit. Ekkorra az anya ismét a saját életét kezdi élni, ami végül a csecsemő igényeitől meglehetősen függetlenné válik. Gyakran a gyermek növekedése meglehetősen pontosan egybeesik az anya függetlenségének visszaállításával. És egyetérthetnek abban, hogy az az anya, aki az érzékeny alkalmazkodást nem tudja fokozatosan elvéteni, az más értelemben hibázik; hibázik (éretlensége vagy szorongásai miatt) abban, hogy nem ad okot gyermekének a haragra. Az a csecsemő, akinek nincs oka a dühre, de magában hordozza az agresszivitás összetevőinek szokásos mennyiségét, különösen nehéz helyzetben van, mert képtelen az agresszivitást és a szeretetet összeegyeztetni. Tehát az abszolút függőség szakaszában, a csecsemő nincs tudatában az anyai gondoskodásnak. Relatív Függőség Ahogy az első szakaszt 'abszolút függőségnek' nevezem, olyan értelemben hívom a következőt 'relatív függőségnek'. Ily módon megkülönböztetjük a csecsemő által nem felismert függőséget és azt a függőséget, amit a csecsemő már felismer. Az anya rengeteget tesz azért, hogy kielégítse gyermeke én-szükségleteit, de ezeket a csecsemő elméje nem raktározza el. A relatív függőség következő szakasza, az adaptációnak és az adaptáció fokozatos elmulasztásának a szakasza. Az anyák nagy részének rendelkezésére áll a fokozatos de-adaptáció képessége, ami szépen illeszkedik a gyermek gyors fejlődéséhez. Ilyen például a fejlődésnek induló intellektuális megértés, ami olyan egyszerű folyamatok hatalmas kiterjedéseként jön létre, mint a feltételes reflexek. (Gondoljunk egy etetésre váró csecsemőre. Eljön az az idő, amikor a csecsemő várni tud pár percet, mert a konyhából beszűrődő zajok jelzik, hogy az étel hamarosan megérkezik. Ahelyett, hogy teljesen izgatottá válna, a zajoknak inkább hírértéke van a számára, és emiatt tud várni.) Természetesen az egyes csecsemők különböző mértékben képesek az intellektuális megértésre, és gyakran a valóság bemutatása olyan zűrzavaros, hogy késlelteti a megértést. Hangsúlyoznom kell, hogy a csecsemő-gondozás teljes 59

folyamatának a legfőbb jellegzetessége az, hogy a világot állandóan bemutatja a csecsemő számára. Ezt gondolatban nem lehet megtenni, és gépiesen sem működik. Csak egy mindig önmagát nyújtó emberi lény tudja folyamatosan végrehajtani. A tökéletesség itt nem jöhet szóba. Csak a gépek lehetnek tökéletesek; a csecsemőnek arra van szüksége, amit rendszerint meg is kap, vagyis annak a törődésére és figyelmére, aki saját maga is létezik és bontakozik. Ez természetesen nem csak az anyákra, hanem az apákra is értendő. Az 'önmagát nyújtja' kifejezést azért használtam, mert ezzel különböztetem meg attól a férfitől vagy nőtől, anyától vagy gondozótól, aki játssza a szerepét, talán időnként egész jól játszik, és talán azért ilyen ügyes, mert könyvekből vagy iskolában megtanulta, hogyan kell gondoskodni a babáról. De ez a szerepjátszás nem elég jó. A csecsemő csak akkor látja a valóságot zűrzavartól mentesnek, ha olyan emberi lény gondoskodik róla, aki elkötelezte magát a csecsemő és a gondoskodás mellett. Az anya ki fog nőni a természetes elköteleződés állapotából, és hamarosan visszatér az irodai asztalához, vagy a regényíráshoz, vagy a társasági élethez és a férjéhez, de ebben az időszakban még nyakig benne van. Az első szakasz (abszolút függőség) jutalma, hogy a csecsemő fejlődési folyamata nem torzul el. A relatív függőség szakaszának jutalma, hogy a csecsemőben elkezd tudatosodni a függőségi helyzete. Amikor az anya hosszabb ideig van távol, mint ameddig a csecsemő el tudja hinni, hogy még életben van, akkor megjelenik a gyermek tudásának első jele, a szorongás. Ezelőtt az idő előtt, ha az anya távol van, akkor a csecsemő egyszerűen nem tudja hasznosítani az anyának azt a különleges képességét, hogy megvédje őt a káros behatásoktól, így az én szerkezetének lényegi fejlődése nem válhat megfelelően megalapozottá. Az anya szükségességének érzése utáni szakaszban a csecsemő elkezdi felismerni az elméjében, hogy az anyára szüksége van. A tényleges anya utáni vágy (egészséges esetben) fokozatosan égető és valóban borzalmas lesz, ezért az anyák gyűlölik elhagyni a gyermeküket, és inkább nagy áldozatot hoznak, minthogy fájdalmat okozzanak. Mindemellett gyűlöletet és kiábrándulást okoznak a különleges szükséglet ezen időszakában. Ez a szakasz (körülbelül) hat hónapos kortól két éves korig tart. Mire a gyermek két éves lesz, új fejlődés veszi kezdetét, mely felfegyverzi a gyermeket a veszteséggel való megküzdés eszközeivel. A következőkben utalni fogok ezekre. A gyermek személyiségfejlődése mellett a fontos és változékony 60

környezeti tényezőket is figyelembe kell venni. Például az anya-gondozó együttest érdekes lenne vizsgálni. Lehetnek megfelelő nagynénik, nagyszülők vagy a szülők jó barátai, akik folyamatos jelenlétükkel megfelelő anya-helyettesítők. Azután az anya férje is fontos személy lehet otthon, mert segít létrehozni az otthont, és megfelelő anya-pótló lehet, vagy egy férfiasabb módon lehet hasznos, amennyiben támogatást és biztonságérzetet nyújt a feleségének, amit ő a gyermekének tud tovább adni. Talán nem szükséges kimerítően tárgyalni ezeket a nyilvánvaló, mégis nagyon fontos részleteket.

Ugyanakkor látni fogjuk, hogy ezek a részletek nagy

változatosságot mutatnak, és a csecsemő saját növekedési-folyamatait azok a tényezők befolyásolják, amelyek a rendelkezésére állnak. Esttanulmány: Volt alkalmam megfigyelni egy három fiúgyermekes családot az édesanyjuk hirtelen halálakor. Az apa felelősségteljesen viselkedett, és az anyjuk barátnője, aki jól ismerte a fiúkat, gondoskodott róluk, és egy idő múlva a mostohaanyjuk lett. A kisfiú négy hónapos volt, amikor édesanyja hirtelen eltűnt az életéből. Megfelelően fejlődött és nem volt reakcióra utaló klinikai jel. Saját kifejezésemmel élve, az anya 'szubjektív tárgy volt' a kisfia számára, és a barátnő az anya helyébe tudott lépni. Későbbiekben anyjának tekintette a mostoháját. Amikor ez a legfiatalabb fiú négy éves lett, akkor hozták el hozzám, mert különféle személyiségzavarokat mutatott. A pszichoterápiás ülés alatt kitalált és sokszor megismételt egy játékot. Ő elbújt, én pedig egy kicsit megváltoztattam, például a ceruza helyzetét az asztalon. Amikor előjött, megtalálta a változtatást, nagyon mérges lett és megölt engem. Órákig tudta ezt játszani. Tapasztalatomra támaszkodva azt mondtam a mostohaanyának, hogy készüljön fel arra, hogy a gyerekkel a halálról tudjon beszélni. Azon az estén, először az életében, alkalmat adott mostohájának arra, hogy beszéljen a halálról, és ez elvezetett odáig, hogy mindent tudni akart az anyukájáról, akiből megszületett, és anyukája haláláról. A következő pár nap során újra és újra meg kellett ismételni ezt az alkalmat. Mostohájával megmaradt a jó kapcsolata és továbbra is anyának szólította. A legidősebb fiú hat éves volt, amikor meghalt az anyukája. Egyszerűen meggyászolta, mint szeretett személyt. A gyász körülbelül két évig tartott, és utána

61

lopási hajlama alakult ki. Mostohaanyját mostohaként fogadta el, és emlékezett az igazi anyukájára, akit sajnos elveszített. A középső fiú három éves volt, amikor a tragédia megtörtént. Abban az időben nagyon szoros és jó kapcsolatban volt az apjával. Ő pszichiátriai kezelést kap, pszichoterápiába jár (körülbelül hét ülés nyolc év alatt). A legidősebb fiú ezt mondta róla: 'Nem mondtuk el neki, hogy apa újra megházasodott, mert azt gondolja, hogy a házasság "gyilkolást" jelent.' A középső fiú mindent zavarosnak érzett, és nem tudott megküzdeni a bűntudattal, amit azért kellett éreznie, mert az anyja halálakor a homoszexuális fázisban volt, különlegesen ragaszkodott az apjához. Azt mondta: 'Nem érdekel, hogy meghalt, a bátyám szerette őt.' A klinikai diagnózis szerint hipomán lett. Sokáig tartott a szélsőségesen nyughatatlan állapota, és tisztán lehetett látni, hogy depresszió fenyegeti. Játéka meglehetősen zavaros volt, de ahhoz eléggé össze tudta rendezni a játékát, hogy a pszichoterápiás ülésen kifejezze mely szorongások miatt volt nyughatatlan. Még ma is, tizenhárom éves korában - tíz évvel a fiú számára traumatikusnak bizonyuló tragédia után - megtalálhatók nála a pszichiátriai betegség maradványának tünetei. A csecsemő egyik nagyon fontos fejlődését 'identifikációnak' nevezzük. Meglehetősen korán megjelenhet az anyával való azonosulás képessége. A kezdetleges reflexekről elmondható, hogy ennek a fejlődésnek az alapját képezik. Például a baba a mosolyra mosollyal válaszol. Amikor a képzelet megjelenik, a csecsemő gyorsan képessé válik a bonyolultabb azonosulási formákra. Erre példa az a baba, aki szopás közben meg akarja találni édesanyja száját, hogy megetesse saját ujjával. Három hónapos korban figyeltem ezt meg; de ne törődjünk az életkorokkal. Előbb vagy utóbb minden csecsemővel megtörténik (kivéve néhány beteg gyermeket) és tudjuk, hogy amikor a gyermek képes lesz az anyja helyébe lépni, akkor megkönnyebbülten lép ki a függőség állapotából. Ebből bontakozik ki az anya személyes és különálló létezésének megértése, és végül a gyermek el tudja hinni szülei egyesülését, ami az ő fogantatásához vezetett. Az új mentális képességek hatással vannak a függőségi állapotra. Segítségükkel a csecsemő elnéző tud lenni a saját ellenőrzésén kívül eső eseményekkel, és mivel azonosulni tud az anyával vagy a szülőkkel, a csecsemő 62

képessé válik félreállítani azt az elsöprő erejű gyűlöletet, amit az iránt érez, ami fenyegeti az omnipotencia érzését. Azután érteni és használni kezdi a beszédet. Az emberi lénynek ez a hatalmas fejlődése teszi lehetővé, hogy a szülők az intellektuális megértés révén minden lehetőséget megadjanak a csecsemőnek az együttműködésre, még akkor is, ha a mély érzései a szomorúság, a gyűlölet, a kiábrándulás, a félelem és a tehetetlenség. Az anya azt mondhatja: 'Elmegyek kenyérért.' Ez természetesen csak akkor működhet, ha csak annyi ideig van távol, amíg a csecsemő az érzéseiben meg tudja tartani azt a képzetet, hogy anyukája életben van. Meg szeretnék említeni egy fejlődési formát, ami különösképpen érinti a csecsemő összetett azonosulásokra való képességét. Arra a szakaszra gondolok, amikor a csecsemő egységgé, teljes személlyé tudja magát integrálni, külső és belső világgal, a testben való létezéssel, aminek többé vagy kevésbé a bőr a határoló felülete. Amikor már a kint jelentése a 'nem-ÉN', akkor a belső jelenti az ÉNt, tehát létrejött egy hely, ahol dolgokat lehet tartani. A gyermeki fantázia szerint a személyes pszichés valóság belül van. Jó oka van annak, ha mégis kívül helyezkedik el. Most a csecsemő növekedésére a külső és belső valóság közti folyamatos, egymást kölcsönösen gazdagító átjárás a jellemző. A gyerek most már nem csak a világ lehetséges megteremtője, hanem képessé válik benépesíteni a világot a belső életének darabkáival. Tehát fokozatosan majdnem az összes külső eseményt 'le tudja követni', és a percepció szinte azonossá válik a teremtéssel. Ez egy újabb eszköz, melynek segítségével a gyermek uralni tudja a külső eseményeket és szelfjének belső működését. Függetlenség Felé Amikor - egészséges fejlődés esetében - mindez létrejön, akkor a gyermek fokozatosan képes lesz szembenézni a világgal és annak összetettségével, mert egyre többet észrevesz benne abból, ami a szelfjének már része. A társas élet folyton táguló köreiben a gyermek a közösséggel azonosul, mert környezete saját szelfje személyes világának a mintája, és ugyanakkor egy ténylegesen külső jelenség. Ezen az úton a gyermek valóban függetlenné válik, kielégítő személyes életet él, miközben részese a társadalmi folyamatoknak. Természetesen a szocializációs fejlődés során könnyen lehetséges a visszaesés, még a pubertást és serdülőkort 63

követő késői szakaszokban is. Még az egészséges személyiség is szembekerülhet elviselhetetlen társadalmi feszültséggel, mielőtt még a személyes tűrőképessége el tudná azt viselni. A gyakorlatban a szülők megfigyelhetik serdülő gyermeküket, ahogy egyik csoporttól a másikhoz csatlakozik, ezzel tágítva a kört, minek során a társadalom által felvetett új és ismeretlen jelenségeket ismer meg. A szülők segítségére nagyon nagy szükség van, amikor a serdülő gyermekük egyik társas kör után ismeri meg a másikat, mert jobban látják, mint a gyermekeik, hogy mikor túl gyors a behatárolt társas körből a végtelen szociális körbe való belépés. Lehet ez a közvetlen szomszédságban található veszélyes szociális elemek miatt, vagy a pubertáskori ellenszegülés miatt, vagy a gyors szexuális érés miatt. Különösen azért fontosak a szülők, mert újra megjelennek azok az ösztön feszültségek és mintázatok, melyek alapjai a tipegő korig nyúlnak vissza. 'A függetlenség felé' a tipegők és a serdülők törekvését írja le. A latencia alatt a gyermekek meg vannak elégedve azzal a függőséggel, amit szerencséjük van megtapasztalni. A latencia az a szakasz, amikor az iskola átveszi az otthont helyettesítő szerepet. Ez nem mindig igaz, de itt nem bonthatjuk ki jobban ezt a témát. A felnőttek csak nagyon ritka esetben érik el a teljes érettséget, ezért el kell várnunk tőlük, hogy folytassák a növekedés és a felnövés folyamatát. Idővel a munkájuk segítségével megtalálják az életterüket a társadalomban, és esetleg megházasodnak, vagy megállapodnak egy olyan helyzetben, ami kiegyezés a szülők utánzása és a személyes azonosság dacos felállítása között. Miután megtörtént ez a fejlődés, elmondhatjuk, hogy elkezdődött a felnőtt élet, és az egyének egyenként elhagyják azt a területet, amit a függetlenségtől a függőségig tartó növekedés terminusaival írtam le.

(Fordította: Krekó Kata)

64

SERDÜLŐKORI FOLYAMAT ÉS A SZEMÉLYES KONFRONTÁCIÓ SZÜKSÉGESSÉGE

28

1968 Bár nagyon

sok

publikáció

látott

napvilágot

az ebben

az évtizedben

jelentkezőszemélyes és szociális problémákkal kapcsolatban, ahol a serdülők szabadon kifejezhetik magukat, talán mégis helyt kaphat egy további személyes kommentár a serdülők fantáziájának tartalmával kapcsolatban. A serdülőkori fejlődés folyamán fiúk és lányok félszegen és szeszélyesen emelkednek ki a gyermekkorból, távolodva a függőségtől, és a felnőtt státus felé tapogatóznak. A fejlődés nem csak veleszületett tendencia kérdése, hanem a támogató környezettel való nagyon bonyolult összeszövődés. Ha a család jelen van és használható, akkor nagyon igénybe lesz véve; amennyiben a család nem áll rendelkezésre, hogy használni lehessen, vagy éppen félre lehessen tenni (negatív használat), akkor kis szociális egységekre van szükség, hogy tartalmazni tudják a serdülő fejlődési folyamatát. Serdülőkorban ugyanazon problémák jelentkeznek felerősödve, mint amelyekkel a korai időszakban találkozhatunk, amikor a serdülők még viszonylag veszélytelen csecsemők, vagy tipegők voltak. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy ha a korai időszakban jól végeztük is dolgunkat, és még mindig jól végezzük, akkor sem számíthatunk a gépezet gördülékeny működésére. Tulajdonképpen számítani kell a problémákra. Bizonyos problémák ennek a fejlődési szintnek természetes velejárói. Érdemes összehasonlítani a serdülőkori és a gyermekkori fantáziákat. Ha a korai fejlődés fantáziájában a halál szerepel, akkor a serdülőkoriban gyilkosság. Még ha a serdülőkori fejlődés jelentős krízisek nélkül zajlik is le, akkor is számítani lehet a kezelés akut problémáira, mivel a felnövés a szülő helyének elfoglalását jelenti. Itt valóban erről van szó. A tudattalan fantáziában a felnövés, természetéből adódóan egy agresszív aktus. És a gyermek nem gyermek-méretű többé. Úgy érzem érdemes és hasznos is szemügyre venni az „Én vagyok a kastély királya” című játékot. Ez a játék a kisfiúkban és a kislányokban is a fiús oldalhoz tartozik. (Ezt a témát a női oldal felől is megközelíthetnénk, de erre most nincs alkalmunk). A korai latencia játéka ez, amely serdülőkorban élethelyzetté alakul. Az

Ez a tanulmány egy előadás második része. Az előadás „Változó mintázatok – a fiatal, a család és a társadalom” címmel hangzott el 1968. júliusában. A tanulmány megjelenése: Pediatrics, Vol. 44, 5, 1969.

28

65

„Én vagyok a kastély királya” a személyes létezés kinyilvánítása. Ez a személyes érzelmi fejlődés eredménye. Olyan helyzet ez, amely az összes rivális halálát implikálja, vagy a dominancia megszerzéséét. Az előre látható támadást pedig az alábbi szavak mutatják: ”És te vagy a piszkos gazember” (vagy „Földre, piszkos gazember.”) Nevezd meg ellenfeled, és akkor tudod, hányadán állsz. Rövidesen a piszkos gazember feldönti a királyt, és legközelebb ő lesz király. Opie-ék 29 utalnak erre a versikére. Azt mondják, hogy a játék nagyon régi, és Horatius (ie. 20) a gyermekek következő szavait idézi: „Rex erit qui recte faciet; Qui non faciet, non erit.”

Nem szabad arra gondolnunk, hogy az emberi természet megváltozott volna. Az örökérvényűt kell keresnünk a kérész életűben. Le kell fordítanunk ezt a gyermekjátékot a serdülőkor és a társadalom tudattalan motivációinak nyelvére. Ha a gyermek felnőtté akar válni, akkor ezt a lépést egy felnőtt holtteste felett kell megtennie. (Természetesnek veszem, hogy az olvasó tudja, hogy tudattalan fantáziákra utalok, amelyek a játék alapját képezik.) Természetesen tudom, hogy a fiúknak és lányoknak sikerülhet úgy túljutni a fejlődésnek ezen a szakaszán, hogy a szülőkkel végig egyetértenek, és nem lázadnak otthon. De emlékezzünk arra, hogy a lázadás része annak a szabadságnak, amelyet mi adtunk gyermekünknek, azáltal, hogy úgy neveltük fel, hogy saját jogai szerint létezhet. Néhány esetben azt is mondhatnánk: ”Babát vetettünk, és bombát arattunk.” Tulajdonképpen ez mindig igaz, csak nem minden esetben tűnik így. A serdülőkori fejlődéshez tartozó fantáziákban mindig ott van valakinek a halála. Ennek nagy része megoldható játékkal, vagy eltolással, valamint az ellenazonosulás talaján; de a serdülők pszichoterápiájában (mondom ezt, mint pszichoterapeuta) az érés és felnőtt státus elérésének velejárója, hogy megtaláljuk a halált, és a személyes diadalt. Ez elég sok nehézséget okoz a szülőknek és gondozóknak. De biztosak lehetnek abban, hogy magának a serdülőnek is nehéz, aki szégyenlősen érkezik el a gyilkosságig, és a diadalig, amelyek a fejlődésnek ehhez a kritikus pontjához tartoznak. Ez a tudattalan téma esetleg öngyilkossági

29

Opie, E. & Opie, I. (szerk.): Oxford Dictionary of Nursery Rhymes. Oxford: Clarendon Press, p. 254., 1951.

66

szándékban, vagy öngyilkosságban manifesztálódhat. A szülők csak egy kicsit tudnak segíteni; a legtöbb, amit tehetnek, hogy életben maradnak, épen, színváltoztatás nélkül, és a fontos elvek feladása nélkül. De ez nem azt jelenti, hogy ők maguk nem fejlődhetnek. A serdülők egy része áldozattá fog válni, vagy megszerez egyfajta érettséget a szexualitás és házasság terén, talán szülő lesz belőle, hasonlóképpen a szüleihez. Ez megtörténhet. De valahol a háttérben élet-halál harc folyik. Így ez a helyzet elveszíti minden gazdagságát, ha túl könnyen és sikeresen elkerülhető az összecsapás. Ez vezet el mondanivalóm lényegéhez, amely bonyolult: a serdülők éretlenségéhez. Az érett felnőtteknek tudniuk kell erről, és úgy kell hinniük saját érettségükben, mint soha ezelőtt és ezután. Tudom, nehéz ezt úgy kifejezni, hogy ne származzon félreértés belőle, mivel ha éretlenségről beszélek, ez könnyen leminősítőnek hangozhat. De nem ez a szándékom. Bármely életkorú gyerekre (mondjuk 6 éves) hirtelen felelősség hárulhat, talán az egyik szülő halála, vagy a család felbomlása miatt. Az ilyen gyermeknek túl korán éretté kell válnia, és el kell veszítenie spontaneitását, játékosságát, és gondoktól mentes kreatív ötleteit. Leggyakrabban egy serdülő úgy kerülhet ebbe a helyzetbe, hogy hirtelen szavazati joggal rendelkezik vagy felelős lesz a tanulmányaiért. Természetesen, ha a körülmények megváltoznak, (például az egyik szülő megbetegszik, vagy meghal) vagy anyagi nehézségek állnak fenn, akkor elkerülhetetlen, hogy a gyermeknek felelősségteljes családtaggá kell válnia, mielőtt még eljött volna ennek az ideje. Esetleg a fiatalabb gyerekekről kell gondoskodni, és taníttatni őket, és nagy szükség lehet a pénzre a megélhetéshez. Teljesen más a helyzet azonban akkor, ha a felnőttek megfontolt céllal hárítják át a felelősséget; valójában,

ha

ezt

megteszed,

az

olyan,

mintha

egy

kritikus

pillanatban

cserbenhagynád a gyermeked. A játék, vagy élet-játék kifejezéseivel élve, épp akkor mondasz le, amikor jönnek, hogy megöljenek. Kinek jó ez? A serdülőnek, aki most már uralkodóvá válik, bizonyára nem. Ezzel teljesen elveszítette a képzeleti aktivitását és az éretlenség küzdelmét. A lázadásnak többé semmi értelme, és a serdülő, aki túl korán nyert, a saját csapdájába esik, uralkodóvá kell válnia, és szembe kell néznie azokkal, akik jönnek, hogy megöljék – és ez nem gyermekei új

67

generációja, hanem saját testvérei. Természetesen megpróbálja kontroll alatt tartani őket. Íme egy helyzet a sok közül, amikor a társadalom a saját kockázatára hagyja figyelmen kívül a tudattalan motivációt. Bizonyos, hogy a pszichoterapeuta munkájának mindennapi anyagát valamennyire használni tudnák a szociológusok és a politikusok épp úgy, mint azok az átlagemberek, akik felnőttek, azaz felnőttek a saját korlátozott befolyási körükben, még ha a magánéletükben nem is mindig. Amit én állítok (elég határozottan, hogy rövidre foghassam) az az, hogy a serdülő éretlen. Az éretlenség a serdülőkori egészség elengedhetetlen feltétele. Egyetlen gyógymód létezik az éretlenségre, és ez az idő múlása, és az idő által meghozott fejlődés az érettségig. Az éretlenség a serdülőkor nagyon értékes eleme. Magában foglalja a kreatív gondolkodás legizgalmasabb jellegzetességeit, friss és új érzéseket, ötleteket az új élethez. A társadalomnak szüksége van rá, hogy a még felelősséget nem viselők törekvései felrázzák. Ha a felnőttek lemondanak, a serdülők túl korán, és egy hamis folyamat által válnak felnőtté. Talán azt tanácsolhatnánk a társadalomnak, hogy a serdülők érdekében, az éretlenségük miatt, ne engedjük, hogy feljebb lépjenek, és hamis érettséget szerezzenek azáltal, hogy olyan felelősséget ruházunk rájuk, ami még nem sajátjuk, akármennyire is harcolnak érte. Ha teljesül a feltétel, hogy a szülők nem mondanak le, biztosan számíthatunk arra, hogy a serdülők küzdenek önmaguk megtalálásáért, és saját sorsuk meghatározásáért, hogy a világ legizgalmasabb teremtményei legyenek. A serdülő eszméje az ideális társadalomról serkentő és izgalmas, de a serdülőkor lényege az éretlenség, és az, hogy mentes a felelősségtől. Ez, a legszentebb elem, csak pár évig tart, és ezt a tulajdonságát mindenkinek el kell veszítenie, ha eléri az érettséget. Állandóan emlékeztetem magam, hogy a serdülőkori állapot az, amit a társadalom örökké hordoz, és nem a serdülő fiú, vagy lány, aki, sajnos, pár éven belül felnőtté válik, és egy olyan kerettel azonosul, amelyben csak az új csecsemők, az új gyerekek, és az új serdülők rendelkezhetnek szabadon a világgal kapcsolatos álmaik, látomásaik és új terveik felett. A diadal a fejlődési folyamat által megszerzett érettséghez tartozik. A hamis érettséghez, amely a felnőttség felületes alakításán nyugszik, nem tartozik diadal. Ez az állítás félelmetes tényeket zár magába. 68

AZ ÉRETLENSÉG TERMÉSZETE

Azt hiszem, szükséges egy pillantást vetni az éretlenség természetére. Nem szabad elvárnunk a serdülőktől, hogy tudatában legyenek éretlenségüknek, sem hogy ismerjék az éretlenség jellemzőit. Nekünk sem kell teljesen értenünk. Ami számít, hogy legyen, aki szembenéz a serdülő kihívásával. Ki legyen az? Bevallom, úgy érzem, megsértem ezt a témát azzal, hogy beszélek róla. Minél könnyebben fecsegünk, annál kevésbé leszünk hatékonyak. Képzeljünk el valakit, aki nem hagyja szóhoz jutni a serdülőket, és a következőket mondja: „A legizgalmasabb részetek az éretlenségetek!” Ez durva példája lehet annak, amikor elmarad a serdülő kihívásával való szembenézés. Talán a kifejezés, hogy „szembenézni a kihívással” a józanészhez való visszatérést mutatja, mivel a megértést felváltotta a konfrontáció. A konfrontáció kifejezés itt azt jelenti, hogy egy felnőtt feláll, és fenntartja a jogot személyes nézőpontjához, amelyet esetleg több felnőtt is támogat.

A SERDÜLŐKOR LEHETŐSÉGEI Nézzük meg és vegyük szemügyre, hogy mik azok a dolgok, amiket a serdülők még nem értek el. A serdülőkori változások egészséges gyerekeknél is különböző életkorban következnek be. A fiúk és lányok nem tehetnek mást, mint hogy várják ezeket a változásokat. Ez a hosszú várakozás mindenkit megterhel, különösen a későn érőket; így azt találhatjuk, hogy a későn-érők azokat utánozzák, akik korábban értek, és ez hamis érettséghez vezet, amely inkább az azonosuláson alapul, és nem a természetes fejlődési folyamaton. Mindenesetre a szexuális változás nem az egyetlen. Változás történik a fizikai fejlődésben, és a valódi erő megszerzésében; ezért valódi veszély alakul ki, amely új jelentést ad az erőszaknak. Az erővel együtt érkezik a fortély (ügyesség) és a felkészültség. Csak az idő múlásával és az élettapasztalatánál fogva képes a fiatal teljes mértékben vállalni a felelősséget azért, ami személyes fantáziájának világában történik. Mindeközben erőteljes veszélye van annak, hogy az agresszió öngyilkossági formában jelenik meg, vagy éppen abban a formában mutatkozik, hogy üldözőt 69

keres. Ez utóbbi, kísérlet arra, hogy a fiatal egy üldöztetéses téveszme rendszer őrületéből kiszabaduljon. Ahol az üldözés téveszmeszerűen van jelen, ott megvan annak a veszélye, hogy ez előidézi a menekülési kísérletet az őrültségből és hallucinációból. Egy pszichiátriai értelemben beteg fiú (vagy lány) jól kialakult téveszme rendszere a gondolkodásnak olyan csoport rendszerét robbanthatja ki, ami azután a kiprovokált üldözésen alapuló epizódok sorához vezethet. A logika uralma nem érvényes, ha egyszer az üldözéses pozíció elragadó leegyszerűsítését valaki elérte.

De mind közül a legnehezebb az egyén számára annak a hatalmas feszültségnek az érzése, ami a szexualitás és a rivalizáció tudattalan fantáziájához tartozik, azaz ami a szexuális tárgyválasztással van kapcsolatban. A serdülő, vagy az a fiú és lány, aki még fejlődésben van, képtelen felelősséget vállalni azért a kegyetlenségért és a szenvedésért, a gyilkolásért és az áldozatért, ami a világ színterén adódik. Ebben a szakaszban épp ez óvja meg az egyént a saját lappangó agressziójával szembeni szélsőséges reakciójától, nevezetesen az öngyilkosságtól (patológiás felelősség vállalástól minden létező és elképzelhető gonoszságért). Úgy tűnik, hogy a serdülők látens bűntudat érzése iszonyatos, és a fejlődésben sok évre van szükség, mire az egyén képes a szelfben megtalálni az egyensúlyt a jó és a rossz között, a gyűlölet és a destrukció között, amely, a szelfen belül, együtt jár a szeretettel. Ebben az értelemben az érettség egy későbbi életkorhoz tartozik, és nem várhatjuk el a serdülőtől, hogy észrevegye azt, ami már a következő, a húszas évek elejére tehető szinthez tartozik. Gyakran természetesnek veszik, hogy azok a lányok és fiúk, akik, amint mondani szokták, „fűvel-fával ágyba bújnak”, és akik közösülni képesek (és begyűjtenek egy-két terhességet is), elérték a szexuális érettséget. De ők maguk is tudják, hogy ez nincs így, és elkezdik lebecsülni a szexualitást, mint olyat. Túl könnyű. A szexuális érettségnek magában kell foglalnia a szexualitással kapcsolatos tudattalan fantáziákat, és a személynek végül el kell érnie, hogy képes legyen elfogadni

mindazt,

ami

a

tárgyválasztással,

tárgyállandósággal,

szexuális

kielégüléssel és szexuális összefonódással kapcsolatosan a lélekben felmerül. Van bűntudatérzés is, ami a teljes tudattalan fantázia értelmében helyénvaló. KONSTRUKCIÓ, HELYREÁLLÍTÁS, JÓVÁTÉTEL 70

A serdülő még nem tudhatja, milyen kielégülést lehet elérni, ha olyan feladatban vesz részt, ami szükségszerűen önmagába foglalja a megbízhatóságot. Nem tudhatja, hogy ez, a feladat szociális hozzájárulása miatt, mennyire képes csökkenteni a személyes bűntudatot (amely a tudattalan agresszív késztetéshez tartozik, és szorosan összekapcsolódik a tárgy-kapcsolattal, és a szeretettel), és ezáltal segíteni az ehhez kapcsolódó félelmek, az öngyilkossági késztetések, valamint a balesetezési hajlam csökkentését.

IDEALIZMUS A serdülőkkel kapcsolatos jelenségek egyik érdekes eleme a serdülők idealizmusa. Ők még nem merültek el a kiábrándultságban, és éppen ezért még szabadon szőhetnek ideális terveket. A művészhallgatók például úgy látják, hogy a művészetet lehet jól is tanítani, s azért zúgolódnak, hogy tanítsák is őket jól. Miért is ne? Azt a tényt azonban nem veszik figyelembe, hogy csak nagyon kevesen képesek arra, hogy a művészetet jól tanítsák. Vagy, a diákok látják a leromlott fizikai körülményeket is, amelyeket fejleszteni lehetne. Ezért zúgolódnak. A pénz előteremtése nem az ő dolguk. „Hát”, mondják, ”hagyjátok a védelmi programot, és költsétek a pénzt új egyetemi épületekre!” A serdülők nem tudják, milyen érzés az, ha a védelem hiányában egy másik nagyhatalom megszállja az országot, és nem lesz többé Anglia. Az ilyen dolgokban a serdülő nem hisz. A felnőtt viszont igen. Mindez persze nevetségesen leegyszerűsített. Nem beszéltem a barátság elsődleges fontosságáról. Nem beszéltem azok helyzetéről, akik nem élnek házasságban, és azokról sem, akik házasságban, de külön élnek. Kihagytam a biszexualitás fontos problémáját, ami a heteroszexuális tárgyválasztásban és tárgyállandóságban feloldódik, de soha sem teljesen. A kreatív játékelméletet is ismertnek tekintettem. Továbbá itt van a kulturális örökség problémája is; nem várható el, hogy serdülőkorban az átlag fiú vagy lány a kulturális örökségből – melynek megismeréséhez keményen meg kell dolgozni – egy parányi résznél többet birtokoljon. Akik ma fiúk és lányok, azok 60 éves korukban lélekszakadva próbálják meg majd behozni az elvesztegetett időt, hogy a civilizációs értékeket és a felhalmozott tudást megszerezzék.

71

A lényeg az, hogy a serdülőkor több mint fizikai pubertás, bár nagyban arra épül. A serdülés, fejlődéssel jár, és ez időbe telik. És amíg a fejlődés tart a szülőfigurának kell a felelősséget vállalni. Ha a szülőfigurák lemondanak, akkor a serdülőnek ugrást kell tennie a hamis érettség felé, és így elveszíti legdrágább kincsét: a szabadságot, hogy ötletei lehessenek, és ösztönösen cselekedhessen.

ÖSSZEFOGLALÁS Röviden, nagyon jó, hogy a serdülők felszólaltak, és aktívak lettek, de a serdülők igyekezetére – amit az egész világon érezni lehet – válaszolni kell, és reálissá kell tenni, mégpedig konfrontáció aktusa által. A konfrontációnak személyesnek kell lennie. Szükség van a felnőttekre, ha azt akarjuk, hogy a serdülők éljenek, és életteliek legyenek. A konfrontáció azon fékező erőkhöz tartozik, amely nem megtorló, és bosszúszomjas, de megvan a maga ereje. Hasznos arra emlékeznünk, hogy a mostani diák megmozdulások részben annak az attitűdnek az eredményei, amit képesek voltunk elérni a csecsemő- és gyermeknevelés terén. Erre az attitűdre büszkék lehetünk. Hagyjuk, hogy a fiatalok megváltoztassák a társadalmat, és megtanítsák a felnőtteket, hogy hogyan lássák a világot újszerűen; de ahol megjelenik a serdülő kihívása, ott legyen egy felnőtt, aki válaszol arra. És ennek a válasznak nem feltétlenül kell szépnek lennie. A tudattalan fantáziában ez élet - halál kérdése.

(Fordította: Bauer Viktória)

72

73

74