„Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt” Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből 2003 – 2009
A kötetet szerkesztette: Molnár Csaba – Molnár Zsolt – Varga Anna
MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete Vácrátót 2010
keresztül bizonyosan sok propagulum érkezett, harmadik oka, hogy a korábbi szőlőművelés a parcellák közötti obalákkal, mezsgyékkel, teraszok oldalaival nem pusztította el teljesen a jövő lehetőségeit, hanem esélyt adott ezek túlélésére, későbbi elterjedésére. Irodalom: Balassa I. (1999): Tokaj-Hegyalja szőlője és bora. – Tokaj-Hegyaljai Borkombinát, Tokaj. Baráth Z. (1963): Növénytakaró vizsgálatok felhagyott szőlőkben. – Földrajzi Értesítő 12: 341–356. Boros L. (1997): Tokaj-Hegyalja szőlő- és borgazdasága a második világháború befejezésétől napjainkig. – Földrajzi Közlemények 121(1-2): 61–76. Gombocz E. (1938): Kitaibel gyűjtötte népies magyar növénynevek. – Botanikai Közlemények 35: 278–283. Gombocz E. (1939): Kitaibel Pál: Iter Bereghiense 1803. A Hegyaljára vonatkozó naplórészletek. – Botanikai Közlemények 36: 273–296. Gombocz E. (1945): Diaria itinerum Pauli Kitaibelii I.-II. – Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest. Hargitai Z. (1940): A sárospataki előhegyek vegetációja. – Acta Geobotanica Hungarica 3: 18–29. Hazslinszky F. (1866): A Tokaj-Hegyalja viránya. – Mathematicai és Természet Tudományi Közlemények 4: 105–143. Kiss Á. (1939): Adatok a Hegyalja flórájához. – Botanikai Közlemények 36: 180–273. Molnár Cs. és Türke I. J. (2007): Adatok az Eperjes–Tokaji-hegylánc déli felének növényvilágából. – Kitaibelia 12: 108–115. Németh G. (1990): Helyaljai mezővárosok „törvényei” a XVII-XVIII. századból. – Magyar Nemzeti Múzeum Művelődéstörténeti Kiadványa 1., Budapest. Nyizslovszky R. és Virók V. (2001): Területhasználat időbeli változásai és következményei egy Tokaj-Hegyaljai településen. – In: Dormány G. és mtsai. (szerk.): A földrajz eredményei az új évezred küszöbén. Magyar Földrajzi Konferencia, Szeged. – Szegedi TE TTK Természeti Földrajzi Tanszék, Szeged, Sendtko, A. (1999): Die Xerothermvegetation brachgefallener Rebflachen im raum Tokaj (Nordost-Ungarn) – pflanzensociologische und population sbiologische Untersuchungen zur Sukcession. – Phytocoenologia 29: 345– 448. Simon T. (1977): Vegetationsuntersuchungen im Zempléner Gebirge. – Akadémiai Kiadó, Budapest. Soó R. és Hargitai Z. (1940): A Sátorhegység flórájáról. – Botanikai Közlemények 37: 169–187. Székely A. (1997): Vulkánmorfológia. – ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. Zólyomi B. (1989): Természetes növénytakaró. 1:1 500 000 – In: Pécsi M. (szerk.): Magyarország Nemzeti Atlasza. – MTA Földrajztudományi Kutató Intézete, Budapest, p. 89.
IV. MÉTA-túra 2005. április 21–24.
Bolygatást követő regeneráció homokpusztagyepekben Kröel-Dulay György
Bevezetés, módszertan A gyepeket érő bolygatások két nagy csoportba sorolhatók az alapján, hogy a bolygatás talajzavarással nem jár, vagy pedig a talaj bolygatásával is együtt jár. A talajbolygatással nem járó bolygatások közé sorolható pl. az aszály és a tűz. Ebben a bolygatási típusban a bolygatás legfőbb hatása, hogy elpusztulnak az edényes növények. A talajzavarással is járó bolygatások közé sorolhatók a különböző állati ásások, túrások, de a szántás is. Ebben az esetben az adott foltban nemcsak az edényes növények pusztulnak el, de a kriptogám réteget, a magbankot és a talajszerkezetet is érinti a bolygatás. A két típus közötti különbségek jelentősen befolyásolhatják a bolygatást követő regenerációt, ezért vizsgálatunk célkitűzése az volt, hogy összehasonlítsuk a két különböző típusú bolygatást követő regenerációt kiskunsági homokpusztagyepekben. A nyílt évelő homokpusztagyepek két domináns faja, a Stipa borysthenica és a Festuca vaginata alkothat monodomináns és kevert állományokat is, és a szukcessziós leírások szerint felválthatja egymást, ám ennek oka és mechanizmusa nem ismert. Feltételeztük, hogy a különböző bolygatásoknak jelentős szerepe lehet ebben.
472
Azért, hogy a két bolygatási típus hatását vizsgáljuk a regenerációra, egy terepkísérletet terveztünk. Ennek során 1 m2 -es kvadrátokban három kezelést alkalmaztunk: vágást, ásást és „kontrolt”. A vágás szimulálta a talajzavarással nem járó bolygatást. A vágott kvadrátokban a domináns fajok minden egyedét és az egyéb nagy termetű növényeket is levágtuk a talajfelszín felett. Ezt mindaddig ismételtük, amíg a növények el nem pusztultak. Az ásás szimulálta a talajzavarással járó bolygatást. Ásás során egy ásóval átforgattuk a talajt, és minden nagyobb növényi részt eltávolítottunk. Egy foltban ennek megfelelően három kvadrátunk volt (vágott, ásott és kontroll), és ezt az elrendezést nyolc olyan foltban állítottuk be, ahol szinte kizárólag a Stipa borysthenica és nyolc olyanban, ahol a Festuca vaginata a gyepalkotó. A két gyeptípus foltjai térben keverten, egy 100 ha-os területen helyezkedtek el a Kiskunsági Nemzeti Park fülöpházi buckavidékén. A kísérletet 1999-ben állítottuk be, és 2000 tavaszától kezdve monitorozzuk a két gyepalkotó fűfaj csíranövényeinek számát, túlélését, a felnőtt egyedek túlélését és virágzását.
Eredmények Az 1. ábra a bolygatást követő harmadik év végére megtelepedett, már legalább 1 éves egyedek számát mutatja a két folttípusban és a három kezelési típusban. (A kontroll kvadrátok esetében ez tartalmazza a kísérlet beállításakor már jelen lévő és azóta túlélt egyedeket is). A Stipá-s foltokban a vágott kvadrátok már meg sem különböztethetőek a kontroltól, míg az ásott kvadrátokban jóval kisebb számban telepedtek meg Stipa egyedek. A Festuca a Stipá-hoz képest lassabban, viszont hasonló számban telepedett meg a két bolygatási típusban. Az önmagában nem meglepő, hogy két faj regenerációs sebessége különbözik, így a legérdekesebb és magyarázatra szoruló eredmény a Stipa eltérő sebességű regenerációja a két bolygatási típusban. Ennek finomabb megértéséhez nézzük meg a bolygatást követő 1. évben megjelent csíranövények számát, valamint egy kiegészítő mellékkísérletből a felszínen talált Stipa magok számát a három kezelési típusban. Ha összehasonlítjuk a kontroll, vágott és ásott kvadrátokban megjelenő Stipa csíranövények számát (2A. ábra) a bolygatást követő 1. évben, nagyon drasztikus különbséget látni a vágott felszín javára. Ez arra utal, hogy a regenerációt (1. ábra) nagyon erősen megszabják a legelső évben és a csíranövények szintjén zajló folyamatok. És hogy mi okozhatja a két bolygatási típus közötti nagy különbséget? A magszórást követően az egyes kezelési típusokban talált magok száma nagyon jó egyezést mutat a csíranövények számával, még ha az abszolút számok különböznek is.
1. ábra A már legalább egy éves Stipa és Festuca egyedek száma a két folttípusban és a három kezelésben a bolygatást követő harmadik évben (2002)
473
2. ábra (A,) A Stipa csíranövények száma a bolygatást követő első évben (2000) és (B,) a Stipa magok száma a bolygatás évében (2000; egy mellékkísérletből) A nagymértékű hasonlóság arra utal, hogy a Stipa magok hiánya okozza a Stipa jóval lassúbb visszatelepedését az ásott kvadrátokban a vágott kvadrátokhoz képest. Valójában az történik, hogy a vágott felszínen a kriptogám réteg, a holt szerves anyag és a kisebb egyévesek nagy számban képesek „megfogni” a Stipa magokat, míg a csupasz ásott felszínről a szél egyszerűen elfújja a nagy repítőszőrökkel rendelkező Stipa magokat. Feltételezhető, hogy a kis, repítőszőrökkel nem rendelkező Festuca magok a csupasz felszínen is megmaradnak, ha egyszer odahullanak, és a Festuca ezért tud regenerálódni hasonló ütemben az ásott és a vágott kvadrátokban. Eredményeinket összefoglalva elmondható, hogy a Festuca vaginata hasonló ütemben regenerálódik a két különböző típusú bolygatás után, míg a Stipa borysthenica gyorsan regenerálódik, ha talajbolygatás nem történt és van, ami megfogja a Stipa magokat, de lassan a csupasz talajfelszínen. Ezek alapján elmondhatjuk, hogy a bolygatási típusra való érzékenység fajspecifikus. Fontos azonban megjegyezni, hogy a közel rokon fajoknál hasonló lehet, például más Festuca és Stipa fajoknál, ami azért érdekes, mert Festuca és Stipa fajok a homokpusztákon kívül sok más vegetációtípusban is együtt élnek, nem csak a Kárpát-medencében, de Eurázsia nagy részén. Ezek az eredmények a magmorfológia és a talajfelszín durvaságának szerepét hangsúlyozzák a nyílt élőhelyek vegetációdinamikájában.
Kitekintés Ezek után felvetődik a kérdés, hogy mennyiben járulnak hozzá ezek a finomléptékű kísérletek a tájléptékű vegetációdinamikai folyamatok megértéséhez. A Kiskunságban az elmúlt évszázadokban többször is hatalmas területeket borítottak mozgó homokbuckák, és még a 20. század közepén is több helyen vándoroltak buckák. Egybehangzó leírások szerint a Festuca vaginata gyakran az első megtelepedő a csupasz homokfelszínen, míg a Stipá-ról sohasem jegyeztek fel ilyet. Elképzelhető, hogy egy olyan egyszerű mechanizmus, hogy a Stipa magokat elfújja a szél a csupasz homokfelszínről, míg a Festuca magokat nem, ez is magyarázhatja, hogy miért a Festucá-val kezdődik a primer szukcesszió homokon, és miért nem Stipá-val. Az így kialakult Festucá-s állományokba azonban idővel már be tud települni a Stipa borysthenica is, hiszen van, ami megfogja a magjait. Ez azonban legkönnyebben valószínűleg akkor történik, amikor a Festuca valami miatt elpusztul. Ilyen esemény lehet egy talajfelszín bolygatással nem járó bolygatás, mint például egy aszály. Egy másik vizsgálatban kimutattuk, hogy aszályban elpusztult, korábban Festucá-s vagy kevert állományok regenerációja során sok esetben a Stipa szaporodik fel (3. ábra). Így alakulhatnak ki Festucá-s állományokból Stipá-s állományok. A 3. ábra jól szemlélteti, hogy az aszályban mindkét faj nagy mortalitást mutat, de a Stipa sokkal gyorsabban regenerálódik. Így elsősorban nem az aszályos, hanem az azt követő években történik a dominanciaviszonyok megváltozása. 474
3. ábra. A Festuca vaginata és Stipa borysthenica egyedek számának változása a kezdetben Festuca vaginata dominálta kvadrátokban a vizsgálat kezdete óta Fülöpházán régóta dolgozó botanikusok és nemzeti parki szakemberek szerint, az utóbbi évtizedekben egyre több a Stipa és egyre kevesebb a Festuca a homokbuckásban. Lehet, hogy a Festuca háttérbe szorulása a talajbolygatással járó bolygatások (erős legeltetés, katonai tevékenység) és a csupasz homokfelszínek hiányának köszönhető. Hangsúlyozni szeretném, hogy az itt felvázolt szukcessziós séma nem új, ami talán új, az a lehetséges mögöttes mechanizmusuk feltárása, és az, hogy milyen egyszerű mechanizmusok is magyarázhatnak látszólag összetett táji léptékű vegetációdinamikai változásokat.
XI. MÉTA-túra 2008. október 13–17.
Somló-hegy a Nyugat-Cserhátban Házi Judit Ülök a hegyen. Lábam alatt terül el a Cserhát, én szeretem hegységnek nevezni, pedig csak egy kis domb. Nekünk alföldi embereknek ez is hegy. Idestova tíz éve ülök a hegyen, no jó nem folyamatosan, hanem időről időre kijárkálva, mindig egy kicsit molyolva a gyepben. Nekem úgy tűnik, hogy nem történik itt semmi. Néha egy egerészölyv tűnik fel, néha crossmotorosok. Embert itt még nem láttam. Pedig a terület az őskor óta lakott, ahol a patak bekanyarodik, a műút túloldalán egész nagy újkőkori, rézkori, honfoglalás és Árpád-kori telepet találtak. A hegyről kevés lelet került elő, de mindkét oldalán, Rád és Penc felé is a hegylábnál egymást érték az emberi telepek. Mindenki szerette a hátát egy ilyen meredeken kiemelkedő hegynek támasztani, ahonnan be lehetett látni a vidéket, ellenőrizni az utakat. Az őrszemek állandóan válthatták egymást, éjjel biztosan messzire fénylett fáklyáik tüze… Hogy mikor kezdtek itt szőlőt művelni azt nem tudom, már 1785-ben is szőlőt jelöl a térkép, a régebbi korokból pedig nincs bizonyítékom. A korabeli térképeken Körtvélyes-hegynek, vagy Szarka –hegynek is nevezik, tehát a szőlő mellett gyümölcsfák is helyet kaphattak, de a madárvilág sem szorult ki a területről. No de térjünk vissza a szukcesszióhoz, és a terület bemutatásához: 475
