HARMADIK FEJEZET SZOMBAT DÉLUTÁN Kósa az ajtóban várta Sági Kornélt. Kezet fogtak, bemutatkoztak. A kötelező részvétnyilvánítás után Kósa betessékelte Ságit az irodájába. Karsainak, és Lajtának az útját állta. A reggeli telefonálókról érdeklődött. Semmi különöset nem tudtak mondani a rendőrtisztek. Üzletemberek villáit figyelte meg a forradásos arcú. Lehet, hogy igazuk van a telefonálóknak. Jól megszervezett betörőbanda megfigyelőjére gyanakszanak. Csak az nem stimmel, hogy nappal figyeli a villákat, és ott ácsorog hosszú percekig. Ez egyáltalán nem vall okos eljárásra. Kósa értetlenül csóválta a fejét. Fogalma se volt, miért ez a furcsa viselkedés. Lajta felé fordult. - Menj el Hevesi bátyjához. Beszélgess el vele. Vasbeton alibit kérek tőle. Hol volt csütörtökön éjjel? Zsebéből papír cetlit húzott elő. - Itt van a címe. Elgondolkodva nézett a felvonók felé siető nyomozó után, aztán Karsaival együtt bement az irodájába. Sági a fogasra akasztotta selyemballonját, és széke mellé helyezte fekete bőrtáskáját. Kisportolt alakján elegánsan feszült a drága kasmírszövet. Ha nem ismerte volna életkorát, negyvenöt évesnek mondta volna. Barnára sült arc, egyenes testtartás, csak a szeme alatt húzódó néhány ránc jelezte az évek múlását. Szőke haja kétoldalt, hátra volt fésülve, csak homloka közepén hullott előre egy fegyelmezetlen tincs. Kék szeme kivilágított a sötét arcbőrből. Nem volt nehéz elhinni,
1
hogy 14 évvel azelőtt, Caroline első pillantásra szerelmes lett belé, amikor Sági csak 46 éves volt. Sági előredőlt, alig hallhatóan, majdnem suttogva megkérdezte: - Mi történt, ezredes úr? Tudnak már valamit? Hogyan történt ez a... - Lehajtotta, értetlenül rázta a fejét. - Nem akarom elhinni - suttogta maga elé. - Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ez megtörténhetett. Drága Caroline! Kósa nem akarta még kérdésekkel megzavarni a férfit, inkább végiglapozott a füzetében, hogy magára terelje Sági figyelmét. Emez felemelte a fejét, és az ezredesre nézett. - Sági úr - mondta halk hangon az ezredes -, azért kérettem önt ide, mert a lakásába nem tudott volna bemenni. Le van zárva, rendőrségi biztosítás alatt van tegnap reggel óta. Néhány perc múlva együtt fogunk odamenni. Nem óhajt valakinek telefonálni? Az apósának vagy valaki másnak? Sági egy kézmozdulattal elhárította az ajánlatot. Kósa néhány mondatban ismertette, hol és milyen körülmények között történt a bűntény, majd hozzátette: - A rendőrség, úgymond, rejtéllyel áll szemben. Segítenie kell, Sági úr, hogy elfogjuk a tettest. Nézze! A felesége, mint ahogy az eddigi kihallgatásokból kiderült, sose hagyta el a lakását az esti órákban. Így van? - Igen. Mindig otthon volt. - Nos, az egyik problémánk innen ered! Miért, milyen megfontolásból ment föl a hegyre a felesége éjjel 11 órakor? Tudna segíteni? Tud valamilyen felvilágosítást adni? Sági megrázta a fejét. - Nem. Nagyon sajnálom. Nem tudok semmit se mondani ezzel kapcsolatban. - Mikor beszélt a feleségével utoljára? 2
- Utoljára? Egy héttel ezelőtt. - Azóta nem telefonáltak egymásnak? - Ja? - kérdezte Sági, mintha mély álomból ébredt volna föl. - De igen. Mikor is? Kicsit meg vagyok zavarodva. Szerdán, vagy csütörtökön beszéltem vele. A lábát fájlalta szegénykém. A múlt héten kificamodott a bokája. Hogy mikor volt ez pontosan, azt a bejárónő jobban meg tudja mondani. Kétszer is ő vette fel a kagylót. - Szokása mindennap telefonálni a feleségének? - Nem mindennap. Csak ha valami nincsen rendben. - És tegnapelőtt, mi nem volt rendben? - A lába miatt telefonáltam. - Áhá! A lába miatt. Értem - mondta Kósa, és hosszan, jobban megnézte Ságit. Végignézett sötétkék öltönyén, krokodilbőr cipőjén. Mellénye egyik gombjáról vékony aranylánc lógott le, ami valószínű egy zsebórára volt erősítve. - Ezen a héten hányszor telefonált a feleségének? - Nem tudom. Talán háromszor. - És csütörtökön? Ezen a napon is beszélt vele. Hányszor hívta fel? - Talán kétszer - mondta bizonytalanul Sági. - Még egyszer megkérdezem. Valami nem volt rendben ezen a csütörtöki napon? Sági elgondolkodott. Hol Kósára, hol maga elé, a parkettára pislogott. - Reggel egy jó hírt közöltem vele - mondta végül. - A délutáni fontos tárgyalásomról beszéltünk. Kérte, hogy hívjam föl a tárgyalás után is, mondjam el, mit sikerült intézni az új vevővel. - Nocsak! Ennyire érdekelte a feleségét a maga munkája? - Meg szoktuk beszélni néhány fontosnak ígérkező tárgyalásomat. 3
- Hát persze. Ez természetes - mondta Kósa bólogatással aláhúzva a megjegyzését. - Ugye maguk nagyon szerették egymást? - Igen - válaszolta halkan Sági. - Mondja, Sági úr - kérdezte Kósa egy alig észrevehető, hamiskás hangot megütve -, miért éltek maguk mégis külön? Miért nem élt a felesége magával Párizsban? - Nem éltünk külön. Havonta kétszer jöttem haza, a nyári vakációinkat is, mindig együtt töltöttük. Biztos többet voltam együtt a feleségemmel, mint egy hajóskapitány az övével. - Csakhogy a hajóskapitány felesége nem lakhat a hajón. Miért nem lakott a felesége magával Párizsban? Sági gondolkodás nélkül válaszolt. - Szerette a hazáját. Szeretett itt élni. Az iroda túlsó végében Karsai nem tetszően megrázta a fejét. Kósa megkopogtatta az asztalt. - A feleségének a hazája Franciaország volt! Ott született! Ott kellett volna élnie. Itt idegen földön, emigrációban élt. Vajon miért? - A szülei belenevelték az óhaza szeretetét. Imádta Magyarországot. Szerette a magyarokat. Kósa most már leplezetlenül vizsgálta Sági arcát. Azt várta, hogy az égbekiáltó hazugság nyomán, valamilyen árulkodó jel meg fog jelenni valamelyik sarkocskában. De nem! Sehol egy rezdülés. Pedig biztos volt benne, hogy nem Sági, Huták Emi mondott igazat: Ságiné mindent, és mindenkit kritizált az oly nagyon szeretett óhazában. Nyilvánvaló volt, hogy nem szeretett itt lenni. A hétszázát neki! Akkor, vajon milyen kényszerből kellett itt élnie, elzárkózva a világtól?! Erre az alapvető kérdésre szeretett volna választ kapni, de sem az apa, sem a férj nem akart erre egyenesen válaszolni.
4
Felállt, nehézkes lépteivel végigsétált az iroda túlsó végéig, aztán visszament az asztaláig. Felült az íróasztal sarkára. - Tehát ön minden második héten jön csak haza. Ezek szerint tegnapelőtt, és tegnap is Párizsban volt? - Igen – válaszolta Sági, majd élesen pillantott Kósára. Már elnézését kérem, ezredes úr, mi akar ez lenni? Maga vallat engem? Csak nem gondolja ... ezredes úr...! Kósa a szavába vágott: - Nem gondolok én semmit se, és megkérem, ne haragudjon, de ezeket a kérdéseket kötelességem feltenni. Amiket öntől kérdeztem, és fogok kérdezni, azokat a kérdéseket feltettem az apósának is. Már abból a megfontolásból is, hogy teljesen logikusnak látszik: vagy családtag, vagy nagyon közeli ismerős kedvéért ment föl a hegyre a felesége. Meg tudna nevezni valaki mást? Idegesen intett Sági a levegőbe. - Fogalmam sincs, miért ment oda. - Közeli férfi ismerőse, barátja, természetesen a legkorrektebb kapcsolatra gondolok, volt ilyen a felesége ismerősei között? - Nem - válaszolt határozottan Sági -, nem volt. Sem korrekt, sem inkorrekt kapcsolata nem volt idegenekkel. Megismétlem: fogalmam sincs, miért ment föl a hegyre. Fáradt vagyok. Szeretnék hazamenni. - Én is fáradt vagyok - mondta Kósa. – Mondja, mi volt a párizsi időbeosztása tegnapelőtt, csütörtökön? Lássuk ezt a csütörtöki napot. Sági felugrott a helyéről. - Ez a kérdés, uram, túl megy minden határon! – kiáltotta. – Szeretném idehívni az ügyvédemet.
5
Kósa odébb tolt egy dossziét, teljesen felült az asztalra. Cukorkát húzott ki a zsebéből. Hosszan nézte Sági villámló kék tekintetét. - Nézze, Sági úr, én egy gyilkos után szaglászom. Meg kell találnom, és addig nem nyugszom, míg meg nem találtam azt a mocskot, aki meggyilkolta a feleségét. – A férfi elé tolta a telefonkészüléket. – Tessék, ott a telefon, hívja ide az ügyvédjét. Ő majd biztos meg fogja mondani, hogy mit kérdezzek magától, és mit ne. Sági leült. Összekulcsolta kezét az ölében, tekintetét egy pillanatra a mennyezet felé emelte. - Csütörtök reggel, mint mindennap, pontosan 8 órakor ébredtem. Így van beállítva, ekkor szólal meg a rádióm. Amikor elkészültem az öltözködéssel, bementem az irodámba. - Hol lakik Párizsban? - A Surcouf utcában lakom. A Huntext-iroda is ott van, száz méterrel odébb, majdnem a Szajna partján. Ott dolgozom. - Hol van ez a... ez az utca? - A rue Surcouf? Bent, Párizs közepében. - Mennyi idő alatt lehet kiérni onnan a repülőtérre? Sági szeme megrándult. Tekintetében a gyanakvás fénye jelent meg. Hangja azonban nyugodt maradt. - Ön ismeri Párizst, ezredes úr? - Nem, nem ismerem. De azért válaszoljon a kérdésemre. - A rue Surcouftól taxival, legyen az Orly, vagy a Charles de Gaulle repülőtér, legalább egy órát kell számolni. Minimum! - Gyorsabb megoldás? Földalatti? - Van. De annyiszor kell átszállni, hogy inkább taxival szoktam kimenni.
6
- Kérem, folytassa - mondta Kósa, majd hirtelen hozzátette: - Megkínálhatom valamivel? Szendvics, sör, kávé? - Köszönöm, ezredes úr. A repülőgépen ebédeltem. Egy kávét viszont szívesen meginnék. Megengedi, hogy rágyújtsak? Karsai százados felállt, és Kósára nézett. - Készíts három kávét! - mondta emez, s közben Sági elé tolta a kézi faragású cigarettatartó dobozt. Kicsomagolt egy mézzel töltött cukrot a papírjából. Sági letett egy Marlborós dobozt az íróasztalra, a hamutartó közelébe. Egy arany Dupont öngyújtó villant meg a kezében, aztán a jellegzetes csettintéssel elzárta a kék lángot. Nagyot szívott a cigarettából. - Délig bent voltam az irodámban - fújta ki a füstöt -, aztán átsétáltam a ,,Moulin Blanc" étterembe ebédelni. Délután 4 órakor volt egy tárgyalásom... Nem is négy órakor, hanem fél ötkor. Ez egy jó óra hosszat tartott. - Kivel volt a tárgyalása, és hol? Sági elnézett Kósa feje mellett. Nem tetszett neki a kérdezősködés. Sértőnek találta. Hosszan gondolkozott. - Az illető neve Guy Hacking. Renne-ben van egy jól menő textil nagykereskedése. Lenvászonból készült lepedők érdeklik. Ötszázezer darabról volt szó. Azt mondta, ha 2%-kal lejjebb visszük az árat, azonnal aláírhatjuk a szerződést. Kósa közbeszólt: - Régi vevőről van szó? Tárgyaltak már azelőtt is? Jól ismeri az illetőt? - Tárgyaltunk már, de tulajdonképpen új kliensnek számít. Még sose vásárolt nálam. Egyik üzletfelem ajánlotta. - Önnél van a cég telefonszáma?
7
Különös mosoly suhant át Sági arcán. Most mosolygott először. Két gödröcske jelent meg a szája szegletében. Még vonzóbbá tette az arcát. Kósa nézte a két gödröcskét. Unokatestvérének jelentek meg ilyen gödrök az arcán, amikor mosolygott. Ő is szerette volna, hogy ilyen legyen a mosolya. Két mutatóujját ezért gyakran belefúrta az arcába. Gyerekkori butaságok. Sági lenyúlt a fekete bőrtáska felé. Karsai százados közben három gőzölgő kávét tett le az asztalra. Egyetegyet Kósáék elé tolt, egyet magával vitt a helyére. Sági elővett egy határidőnaplót, és felütötte a zöld szalagnál. A kinyitott naptárt átnyújtotta Kósának. - Tessék. Csütörtök délutánra van beírva Hacking úrral a tárgyalás, és oda van írva a cég telefonszáma is. Sőt, azt hiszem, a privát számát is odaírtam arra az esetre, ha esetleg nem jönne el, hogy tudjak érdeklődni utána. Igen fontos tárgyalás volt ez... A 16 óra 30 perc be volt karikázva. Mellette: CaffeTabac Surcouf, Hacking. Kósa egy pillantást vetett az előző napra, a szerdaira. Két tárgyalási időpont volt bekarikázva, de sem az üzletfél neve, sem telefonszáma nem volt beírva. Visszalapozott néhány oldalt. Sehol nem voltak olyan pontosan beírva az adatok, mint a csütörtök délutánon. - Megengedi, Sági úr, hogy kiírjam az üzletfelének a számát? - Természetesen. Kósa felírta a két számot egy papírra, majd elnézést kérve Ságitól, átsietett a titkári szobába. Felhívta Gonda Aurélt. Megkérte: telefonáljon Renne-be, találja meg valahogy Hackingot, mondja meg neki, hogy Sági úr nem tud most telefonálni, de azt üzeni, hogy a 2%-os árengedményt kiharcolta a félmillió lepedőre. Mindent 8
jól figyelj meg, magyarázta Kósa, mire mit válaszol, aztán kérdezd meg, hogy Sági időben elindult-e a repülőtérre a csütörtöki tárgyalás után. A telefonszámládat majd szokás szerint elintézzük. Visszasietett a szobájába. Alig hörpölt a kávéjába egyetkettőt, máris csengett a telefon. Gonda hívta azzal, hogy személyesen Hackinggal beszélt, igen megőrült a jó hírnek, a jövő hétén Magyarországra jön a részletek megtárgyalására. Kéreti Ságit, hogy tudassa vele, mikor lehet találkozni a pápai textilgyár igazgatóival. Utána azt mondta, Ságinak ki kellett kísérnie valakit a repülőtérre. Nem hiszi, hogy ő maga utazott volna el, mert azt mondta, hogy másnap délelőtt hívják egymást telefonon az irodájában, lehet, hogy telexen már megjön a válasz a két százalékot illetően. - Kösz, Aurél - mondta Kósa. - Majd hívlak. Egy ideig azon spekulált, hogyan csinálhatja vissza ezt az üzletet a franciával, hiszen két százalék nagy összeg lehet egy ilyen komoly tételnél. Nem hagyta nyugton a lelkiismerete. - Sági úr! Mennyibe kerül egy ilyen lepedő? - Egy év alatt kellene a félmillió darabot leszállítanunk. Tizennyolc frank nyolcvanötért adjuk. Vagyis 228 forintért. - Ismét megjelent a két gödröcske az arcán. Egyáltalán nem drága. Nagy nyereségre fog szert tenni Hacking. - Ha jól számolom - mondta Kósa -, ez egy 100 millió forintos üzlet. A nemjóját! Nem nagyon drága ez a magyar lepedő? - kérdezte, csakhogy mondjon valamit. - Nem - válaszolta Sági, és megrázta a fejét. - Na, és a mínusz két százalék? Meg fogja tudni szerezni neki? - Minden bizonnyal. A pápaiak nem hagynak elmenni az orruk előtt ekkora üzletet. Különben is: csütörtökön 9
este beszéltem már erről a Huntext vezérigazgatójával. Ő is megerősítette: biztosra vehetem a két százalék engedményt. Főleg, ha megfelelő a fizetési határidő. Kósa valamennyire megnyugodott. Több mint kétmillió forintot engedett az árból. Mit szólna hozzá Bárdos Alfonz rendőr-altábornagy, ha megtudná, milyen könnyelmű üzleteket köt nyomozás közben. Erről jutott eszébe a tizenöt éves kislány, akinek ugyancsak utána kell még néznie rövid időn belül. Talán holnap lesz rá ideje. Sági mozdulatlan arcát figyelte. Szőke hajú bronzszoborra hasonlított. Két, türkiz szeme, izzani látszott. Hosszú idő után szólalt csak meg: - Azt mondta, hogy csütörtökön este telefonon beszélt a vezérigazgatóval? - Igen. Érdeklődött, hogy milyen eredménnyel zárult a délutáni tárgyalás. Tudni kell, hogy mi állítjuk elő Európa egyik legjobb minőségű lenvásznát, és éppen ezért eléggé drágák vagyunk. A konkurencia kihasználja a magasabb árfekvésünket. Egy új vevő aranyat ér. Vigyázni kell rá. A héten mindennap beszéltünk egymással. - Ezek szerint ő hívta magát? - Igen. - Hány órakor? Sági elhúzta a száját. Gondolkodott egy ideig. - Lehetett úgy kilenc óra. - Miből gondolja, hogy kilenc óra volt? - Annyi volt! A nagyfilm kezdete előtt értem haza. Gyorsan letusoltam. A zuhany alatt voltam, amikor csengett a telefon. A Belmondo film akkor kezdődött. Gondolkodott egy ideig, aztán hozzátette: - De ha az alibimet akarja leellenőrizni, akkor más névvel is szolgálhatok. Egyik ismerősöm is felhívott akkor este 10
Budapestről. Gyógyszert kért. Azt mondta, azért szól egy héttel korábban, mert hátha sokat kell futkosnom utána. Még mondtam is neki nevetve, hogy itt nem gond a gyógyszerek beszerzése. Az elmúlt évtizedek alatt lefolytatott kihallgatások során, Kósa hozzászokott, hogy a gyanúsítottak vasbeton alibivel rendelkeznek. Főleg a műveltebbek, és főleg a kihallgatások elején. Aztán kezdenek elfáradni. Végül, a keresztkérdések valamelyikébe belegabalyodnak, mint ponty a hálóba. Onnan pedig, ha nem vigyáznak, nagyon nehéz kikerülni. - Hogy hívják a telefonálót? - Tóth László. - Telefonszám? Cím? - A telefonszámát lediktálta, arra nem emlékszem. A címe, azt hiszem, Lépcsősor utca 61. Itt valahol Budán, első vagy második kerület. - Hol volt a film kezdetéig? - Egy barátomat kísértem ki a repülőtérre. Bordeaux-ba utazott. - Melyik repülőtérről indult a gép? - A Charles De Gaulle-ról. - Hány óra volt akkor? - Pontosan fél hétkor indult a gép. - Mit csinált utána? - A titkárnőmet hazaküldtem, én pedig vacsorázni mentem. - Hol vacsorázott? - Bent a városban. Steaket ettem zöldborsos szósszal. Vörösbort ittam hozzá. Ha érdekli. - Hány óra volt akkor? - Amikor asztalhoz ültem? Hát, várjunk csak. Háromnegyed hatkor búcsúztam el a barátomtól, utána
11
taxiba ültem, és olyan háromnegyed hétkor lehettem az étteremben. Kósa halkra vette a hangját. - És, ahogy az előbb mondta, steaket rendelt zöldborsos szósszal, és vörösbort ivott hozzá. Így van? - Így – válaszolta Sági, és rebbent egyet a szeme. - Biztos benne, Sági úr, hogy vörösbort tettek az asztalára? A férfi meglepetten nézett először Kósára, aztán Karsai százados felé fordult. Nem tudta mire vélni a nyomozó kérdését. Komolytalannak találta. Nem válaszolt. - Válaszoljon - szólt rá Kósa, kissé megkeményítve a hangját. - Biztos benne, hogy vörösbort ivott? - Igen - mondta tétovázva Sági. - Ezek szerint mindenre pontosan emlékszik! Minden így történt, ahogy most elmondta? Válaszoljon, Sági úr. Háromnegyed hatkor búcsúzott el a barátjától? - Igen, akkor. - A titkárnője tudja tanúsítani, hogy maguk akkor hagyták el a repülőteret? - Igen - vágott értetlen arcot Sági. - Ugyanabba a taxiba ültünk be, és ő, valahol az Odeonnál szállt ki. Kósa felállt, sétált néhány lépést. Megállt a törpepálma mellett, hosszan vizsgálgatta Sági arcát. - Ez így nem stimmel - mondta végül. - Biztos vagyok benne, hogy magának nem vörösbort tettek le az asztalára. Elhiszi nekem? - Nahát! - kiáltotta el magát Sági. - Ez felháborító! Mi célja azzal, hogy meghazudtol? Bolondnak néz? Vagy talán ott volt az étteremben? Ott volt Párizsban? - Nem - válaszolta nyugodtan Kósa. - Nem voltam ott. De maga se volt ott, Sági úr! Ezt pontosan maga bizonyította be!
12
- Micsodát? – kiáltotta Sági, és zsebkendőt kapott elő, hogy izzadt homlokát megtörölje. - Mit bizonyítottam be? Kósa visszament az íróasztalához, kényelmes mozdulatokkal odébb tolta az ott heverő papírokat, és fél combbal felült az asztalra. - Ha maguk mindketten elhagyták a repülőteret háromnegyed hatkor, akkor maga hogyan telefonált a feleségének fél hétkor a repülőtérről? Negyvenöt perccel később! Ezt hogyan fogja nekem megmagyarázni? Ugyanis Huták Emi azt mondta, hogy fél hét volt, amikor maga telefonált. Kérdésére maga azt mondta, hogy a párizsi repülőtérről beszél, ahova az egyik barátját kikísérte. Nem téveszti össze a párizsi repteret a budapestivel? Sági szája tátva maradt, némán bámult hol Kósára, hol Karsaira. Mintha nem tudta volna felfogni, amit hallott, időnként megrázta a fejét. Összehúzta szemöldökét, megpróbált összpontosítani. Egy ideig gondolkodott, aztán bólogatni kezdett. - Hát, persze - mondta elgondolkodva -, eltévesztettem az időt. Elnézését kérem. Tudja, tegnap reggel óta nem vagyok a magam ura. Néha alaposan megzavarodok. Ha nem így lenne, sajnálatra méltó alak lennék. Egy órát tévedtem. Nem fél hétkor, fél nyolckor indult a bordeaux-i gép. Én valóban fél hétkor telefonáltam Caroline-nak. Amíg a barátom a jegyét intézte. - Megadná a titkárnője otthoni telefonszámát? Szeretném most azonnal felhívni. - Nincs telefonja. - A hétszázát! A titkárnőjének nincs otthon telefonja? A világ legmodernebb telefonhálózatával dicsekvő országban van még ilyen lakás?
13
- Igen, van - vágta rá Sági, visszanyerve előbbi magabiztosságát. - És a bordeaux-i barátjának? Neki sincs telefonja? - Neki van, de azt nem tudom megadni. Nincs nálam a noteszom. Hétfőn reggel a titkárnőm meg fogja adni a számot. Kósa az órájára nézett. Ideje volt átmenni a Lágymányosi útra, megtekinteni a lakást. - Indulhatunk - mondta inkább magának, amíg összecsukta füzetét. Egy-egy pillantást vetett Ságira, közben valamennyire rendbe rakta a papírokat az íróasztalon. A fiókjából kivett egy csomó cukorkát, és betette őket a zsebébe. Karsairól ismét Ságira siklott a tekintete. - Megnézzük a lakást. Magánál van a lakás kulcsa? - Igen. - Indulhatunk - mondta még egyszer, és szempillantást váltott a századossal. Karsai vezetett. Kósa befészkelte magát a Karsai mögötti sarokba. Amikor elindult a kocsi, elmondta: mindent tudni akar a múltjáról. Sági meglepetten nézett az ezredesre, de kénytelen volt Kósa kérdéseire felelni. - 1931-ben születtem Budapesten - volt az első válasza, majd kisebb megszakításokkal röviden ismertette életének fontosabb pillanatait. - Egy év múlva apám, Dr. Sági Kornél a Horthy-kormány megbízásából Kubába, a magyar nagykövetségre került, mint tisztviselő. 1938-ig laktunk ott. Havannában jártam óvodába, néhány szót még ma is tudok spanyolul. Valamikor harmincnyolc végén váltották le apámat, ekkor jöttünk vissza Magyarországra. Budapesten végeztem el a négy elemit.
14
Alig érzékelhető, hosszú ’’ő’’ betűvel kezdte mondatait, s mintha az ’’a’’ hangot szlávosan ejtette volna ki. Kósa közbeszólt. - Ennyire azért nem kell részletezni. Sági bólintott, aztán folytatta. - Budapesten folytattam középiskolai tanulmányaimat. Nem voltam valami jó tanuló. A latin nyelvtan egyszerűen nem ment a fejembe. Magolni nem szerettem. Innen a Szent István Gimnáziumba - akkor Első István volt a neve, a szent szót nem volt szabad kimondani -, majd a Vas utcai kereskedelmibe kerültem. Mivel a háború miatt éveket vesztettem, 1951-ben érettségiztem. Egy szép napon, azért, mert apám a kubai követségen dolgozott, 1952-ben kitelepítettek bennünket Budapestről. Hajdúdorogra kerültünk. Olyan közismert nevek voltak ott, mint a Törley pezsgő gyáros, vagy a Keresztessy báróék. - Elhallgatott. Csak nagy sokára nézett Kósára. - Nem szeretek erről beszélni. Olyan kor volt az, amire nem akarok visszaemlékezni. Másfél méter magas disznóólban laktunk, a földből kilopott répát ettük, a parasztok is belénk rugdostak. Fasiszták voltunk! Kósa jól emlékezett ezekre az időkre. Abban az időben egy ideig a Vasasban birkózott. Az egyik barátjának az apja a Kenderesi, Horthy-birtokon dolgozott a háború előtt. Egy szép napon eltűnt a klubtársa. A klub vezetősége megtudta, hogy az egész családot ismeretlen helyre kitelepítették. Soha többet nem hallottak róluk. A Lada átjutott az Astória előtti útkereszteződésen. Kora este lévén, kissé besűrűsödött a forgalom a kiskörúton. Sági zsebkendőt vett elő, elfordította a fejét, arcát, szemét törölgette a fekete szegélyes kendővel. Kósa felé fordult, hangja halk volt. 15
- Hol van, Caroline? Láthatom még? Szeretném még egyszer utoljára látni őt. Elfordult, zsebkendőjébe temette arcát. Csak amikor a Kálvin térre értek, akkor kért elnézést az ezredestől. - Ne haragudjon, ezredes úr. Kósa belenézett Sági Kornél vörös szemébe. - Megértem - mondta halkan. - Most magának jót tesz, ha másra gondol. Folytassa. Mi történt azután? - Ötvennégyben kaptuk még az engedélyt arra, hogy visszajöhessünk a fővárosba. A lakásunkat persze ávós tiszteknek utalták ki. Mi Szent-Lőrincen kaptunk lakást. Két másik kitelepített családdal zsúfoltak össze bennünket egy odúba. Bejelentett állást nem kaptam sem én, sem apám, így alkalmi munkákból kerestem pénzt a családnak. Voltam ruhatáros, újságkihordó, éttermekben takarító, zsákoltam a vásárcsarnokban. Télen havat lapátoltam, mit tudom én még, mit csináltam. Így tengődtünk éveken keresztül. Az apám a forradalom alatt halt meg. A Korvin-közben harcolt az orosz tankok ellen. Ötvenhat decemberében valaki feljelentett bennünket. Semmi büntetendő dolgot nem tettem, apám miatt mégis börtönbe kerültem. Hatvanegyben szabadultam. Édesanyámmal Szegedre költöztünk. A botanikus kertben kertész segédmunkásnak vettek fel, aztán házakhoz kerültem alkalmi munkák elvégzésére. Az év végén édesanyám is meghalt. Megint csendben maradt egy ideig. Csak a kocsi kerekeinek dübörgő zaja töltötte még az utasteret. Két fiatal motorkerékpáros robogott el az autó mellett. Kósa a hátsó ülésen ülő lányok meztelen combját nézte. Szorosan átölelték a fiúk derekát. Sötétbarna bőrük kihívóan tűnt elő mellükig felgyűrt könnyű pulóvereik alól. - Szakmája a kertészkedés? - nézett most Ságira. 16
- Nem, mint kertész, hanem mint kisegítő dolgoztam ott. - Milyen a kapcsolata az apósával? - Hevesi István zseni - válaszolta Sági őszinte elismeréssel. – Amit ő elért az életben, kevesen képesek felmutatni. - És a kettőjük kapcsolata? - Rossz. Mindig is rossz volt. Nem én voltam számára az ideális férj. Meg volt győződve róla, hogy a pénzéért vettem el Caroline-t. Nem is hagyott ki egyetlen alkalmat sem, hogy a gazdagságára, és szegénységemre felhívja a figyelmemet. - Hogyhogy? - Többször figyelmeztetett rá, hogy amikor a tévét nézem, gondoljak arra, hogy az nem az én tévém. Ebéd közben gyakran, minden bevezető nélkül megkérdezte, tudom-e, hogy a villa, amit a bal kezemben tartok, nem az enyém, hanem az övé, illetve a lányáé. - A felesége mit szólt ehhez? Viharos veszekedések követték ezeket a megjegyzéseket. Caroline imádott engem. Nem tűrte, hogy az apja kénye-kedve szerint megalázzon azért, mert nekem nem volt annyi pénzem, mint neki. Beharapta alsó ajkát, fejét lehajtotta. Rekedt volt a hangja. - Az apósom sose hitte el, hogy szerelmesek vagyunk egymásba. S hogy ez a szerelem örökké fog tartani. Bármennyire szivarozás közbeni beszélgetésre hasonlított a párbeszéd, Kósa éles figyelemmel kísérte Sági válaszait. Most is az volt az érzése, hogy Sági nem viselkedik természetesen. Mintha nem neki való szerepet játszana. Ezt az utolsó mondatot is falusi amatőr színjátszókhoz illő, fura kézmozdulattal kísérte.
17
- Visszatérve az irodámban elmondottakra, mégis, kire gyanakszik, Sági úr? Ki követhette el a bűntényt? - Tegnap reggel óta ez jár az eszemben - mondta elgondolkozva Sági. - Ha ezerszer megkérdezi, ezerszer fogom azt válaszolni, hogy fogalmam sincs róla, hogyan történhetett ez meg Caroline-nal. Állandóan ezen jár az eszem, és nem találok megoldást. Nem tudom elképzelni, miért ment oda csütörtök éjjel. - Mikor jutott tudomására a hír? - Tegnap reggel a nyolc órás hírekben mondta be a France Inter. Képzelheti! Azonnal telefonáltam az apósomnak, de képtelen voltam vonalat kapni. Állandóan azt a választ kaptam az automatától, hogy a nemzetközi vonalak túlzsúfoltak. Az apósom is erre panaszkodott, amikor végre beszélni tudtunk egymással. - Hány óra volt akkor? - Hány? Fél tizenegy lehetett. - A reggeli hírekben mit mondott be a rádió? - Azt, hogy az Agence France Presse értesülése szerint több, mint valószínű, hogy a híres föltalálónak, Hevesi Istvánnak a lányát gyilkolták meg Budapesten. Elhaladtak a Nagycsarnok előtt, a kocsi felfutott a Szabadság hídra. Nagy robajjal közeledtek a macskaköves Bartók úton a Lágymányosi úthoz. A Bukarest étteremnél Karsai balra forgatta a kormányt, és leparkolta az autót. Elindultak a 7/b felé. A feketére lakkozott kovácsoltvas kapun elegáns budai bérházba léptek be. Ságiék első emeleti lakása előtt zöld növények sorakoztak. Amikor Kósa megjelent a folyosó végében, a lakást biztosító két rendőr feszesen tisztelgett. A főnyomozó maga elé engedte Ságiékat, néhány szóra megállt beszélgetni a két rendőrrel. - Mióta vagytok itt?
18
- Jelentem, tizennégy órakor váltottunk - válaszolta a szakaszvezető. - Történt valami azóta? - Semmi, ezredes úr. Unatkozunk. - Éjszaka is ti voltatok itt? - Igen, ezredes úr. Hajnal négyig. Akkor lettünk leváltva. A szemben lévő folyosó két lakásának a függönye megmozdult. A lakók figyelemmel kísérték a Sági-lakás körüli jövés-menést. Kósa közelebb lépett a rendőrökhöz. - Mi a házi szokás? Éjszakára bezárják a vaskaput? - Nem tudom - válaszolta halkan a rendőr, és csavart egyet nikotintól megsárgult bajusza hegyén. - Nem mentünk ki a házból. - Jöttek haza lakók kapuzárás után? - Igen. Ott szemben a másodikon, tetszik látni, ahol a zöldnövény van az ajtó előtt, azok éjfél felé jöttek haza. Minden szavukat lehetett hallani. Itt fölöttünk is valaki éjjel egy óra felé jött haza. - Hol lakik a házmester? - Ott lent a földszinten - mutatott a rendőr egy vasráccsal védett ablakra. - Van egy kövér, ronda fekete macskájuk. Teccik tudni, én a kutyákat kedvelem. - Kigyulladt a villany a házmester lakásában, amikor a lakók bejöttek az épületbe? - Nem. - Tehát nem a házmester nyitja ki a kaput éjjel? - Ja? - kérdezte a bajuszos, egyszerre megértve, mit akar tudni az ezredes. - Ugye, Pista, nem hallottunk csengetést egyszer sem - nézett a társára, aki megrázta a fejét. - Gondolom, mindenkinek van kapukulcsa. - Jól van - mondta Kósa, és elindult a nyitva hagyott lakásajtó felé. 19
Négyzet alakú tágas előszobába került, ahonnan minden oldalról nyílt egy-egy ajtó. Kósa belépett a nappaliba. Sági éppen az ablakokhoz sietett, félrehúzta a súlyos, aranyozott szövetű kárpitokat, és kinyitotta az ablakokat. A Lágymányosi útról egyszerre betódult az utca zaja. Karsai beleszaglászott a levegőbe. - Milyen illat ez? - kérdezte halkan a főnyomozótól. - Már az előszobában megcsapta az orromat válaszolta Kósa. - Nem hasis szaga ez? Nyomban megkérdezte. - Mi ez az illat, Sági úr? - Ez? - kérdezett vissza Sági. - Azért nyitom ki az ablakokat, mert émelyeg tőle a gyomrom. Szegény Caroline indiai pálcikákat szokott égetni, aminek a füstje egzotikus illatot áraszt. Némelyiknek kellemes az illata, másoké kibírhatatlan. Kósa körülnézett a művészi ízléssel berendezett lakásban. Sági, látva a főnyomozó álmélkodó tekintetét, azonnal magyarázni kezdett: - Caroline ragaszkodott a tágas luxuslakáshoz. Kettő között választhatott. A másik a nagykörúton volt, a Béke Szálló közelében. Azt zajosnak találta. Ez kétszázhúsz négyzetméter. Az antik bútorokon végignézve Kósa 18. századbeli nagyhercegi lakosztályban érezte magát. Csak állt a szoba közepén, és bámulta a kristály csillárokat, a puha, antik perzsaszőnyegeket, az indiai és kínai, vagyont érő vázákat. Tekintete a bárpult végében álló nyitott whiskys üvegen, és a mellette lévő üres poháron időzött egy darabig, aztán az egyik festményre tévedt tekintete. - Az egy Degas - mondta halkan Sági. - Toulouse polgármesterétől kapta Caroline nászajándékba. A kedvenc képe volt. Ez itt - mutatott egy pasztellszínekkel festett fehér húsú, meztelen nőt ábrázoló képre -, ez egy 20
Ingre. Marseille repülőterének a vezérigazgatója ajándékozta Caroline-nak. Az a portré ott a jukka mögött - mutatott egy aranyozott keretben álló képre -, az egy eredeti Van Eyck grafika, a tizenötödik századból. Nem volt dicsekvés, vagy kérkedés a hangjában. Szomorkás tónussal kevert, udvarias hang mutatta be a lakás különlegességeit a vendégeknek. - Kié ez a lakás? - kérdezte Kósa, és lehajolt, hogy szemügyre vegyen egy fényképet az egyik teázó asztalon. Hevesi Istvánt ismerte föl kisebb társaság közepén. Szmokingba öltözött férfiak pezsgőspoharat tartottak a kezükben. Hevesi mellett De Gaulle tábornok, és egy csinos asszony társalgott. - A lakás a feleségemé. Itt minden a feleségemé. Kósa megsimogatta egy fajansz őzike fejét. - Most már az öné - pillantott a férfira. - Nem. Most már megint minden az apósomé. Kósa tekintete a szalon másik ajtajára tévedt. Ez a fehérre lakkozott ajtó a másikkal ellentétben magas és keskeny volt. - Ez Caroline szobája - mondta Sági, és kinyitotta az ajtót az ezredes előtt. Kósa egy fejmozdulattal intett Karsainak, hogy maradjon a nappaliban, és nézzen körül. Kissé elfogultan lépett be a szobába. Itt is érezni lehetett azt az édeskés-fanyar illatot. Elégett pálcikát viszont, sehol nem látott. Az ajtótól jobbra, szélesre tárt, japán motívumokkal díszített, textíliával bevont paraván választotta el az ágyat a szoba többi részétől. A selyem ágytakaró a földre volt dobva, a paplan félrelökve. A gardrób ajtaja nyitva volt. Egy testszínű selyemruha a földön, egy másik az ágy végébe dobva feküdt a takarón; a kapkodás, sietség jele mindenhol. Beleszimatolt a szekrénybe. 21
- Dohányzott a felesége? - fordult vissza Sági felé. A férfi összecsücsörítette a száját. - Ó! Nagyon ritkán. Néhanapján egy-egy cigarettát elszívott. - És az alkohol? - Hát az alkoholt, azt sajnos, szerette - vallotta be a férj. - Amióta Budapestre költöztünk, azóta ivott. Sajnos, nem tudtam leszoktatni róla. Én sose ittam. Az apa azt állította, hogy a lánya sosem ivott. Amikor ezt szóvá tette, Sági legyintett. - Az apósom nem ismerte Caroline-t. Az ágy előtt két pár rövidszárú csizma állt. Mindkettő jobblábasán a cipzár le volt húzva. Caroline próbálgathatta őket, hogy melyik lenne a legkényelmesebb. Az ajtóval szemben 18. századbeli írószekrény állt. Erről a bútorról mondta a házvezetőnő, hogy délelőttönként itt írt az úrnője. Az írólap fel volt csukva, a zárból kulcs állt ki. Az asztal fölötti szekrény zárjában is volt kulcs. A kulcsról hosszú, vékony aranylánc lógott alá. Kósa szótlanul bámulta a kulcsot. Nehezen leplezte megindultságát. Sági az ablakokat nyitogatta. - Sági úr! Nézzen körül a szobában. Észrevesz valami rendellenességet? Sági néhány lépésre eltávolodott az ablaktól. Végigfuttatta tekintetét az asztalokon, fotelokon, a falra akasztott képeken. Tekintete becsúszott a televíziót tartó asztalka alá, aztán továbblépett néhány lépést az ágy felé. - Az ágyra gondol, ezredes úr? A rendetlenségre? - Arra is. Folytassa - bíztatta Kósa a szoba közepén tanácstalanul álló férfit. - Milyen más rendellenességet lát? 22
Az ágyról a szekreterre ugrott Sági tekintete. Azonnal észrevette a kulcsot a lánccal. Összeráncolta homlokát, egy ideig némán bámulta a kulcsot. Zavarban volt. Rekedt lett a hangja. - A kulcs - mondta alig hallhatóan, és megköszörülte a torkát. - Ott, az a kulcs! - Mi van azzal a kulccsal? - kérdezte Kósa. - Az a kulcs ott, azzal a lánccal, azt még sose láttam. - Hogyhogy nem látta még azt a kulcsot? - Caroline oda a személyes dolgait zárta el. Két év óta most látom először. Sági arcán meghökkenés látszott. Kósa sok hasonló fajtáját látta már a döbbenetnek életében. Különböző fajtáiról könyvet tudott volna írni. Ez sem rendítette meg. Nem volt elég ahhoz, hogy elálljon korábbi feltételezésétől, vagyis, hogy Sági, elkövethette a gyilkosságot. Igaz, amióta személyesen beszélt vele, kissé veszített erejéből korábbi feltevése. Eddig majdnem minden válasza őszintének tűnt, semmi okot nem adott a gyanakvásra. No, persze, a kihallgatás még csak most kezdődött el. Sági előtt még ezer csapda áll. Valamelyikbe besétálhat. De ha nem sétál be egyikbe se? Ha ártatlan? Akkor ki gyilkolta még Caroline-t? Az asszony kinek a hívására dobálta nagy sietségében a holmiját a földre, hogy mihamarabb elindulhasson a Gellérthegyre? Ki lehetett az, akiért odarohant, s aki azon nyomban, hidegvérrel végzett vele? Zsebkendőt húzott elő a zsebéből, megfogta vele a kulcsot, és kinyitotta a szekrény mindkét szárnyát. Ahogy gondolta, a szekrény üres volt. A féltve őrzött kéziratokat valaki elvitte. Csak a finom kivitelű fiókok egyike volt tele fényképpel. Kivette a képeket, betette őket az alsó polcon heverő borítékok egyikébe. Átadta őket a századosnak. A kulcsot a helyén hagyta. 23
Sági meglepetten nézett Kósára. - Hogyhogy elviszi a fényképeket? - Vissza fogjuk adni őket - mondta az ezredes, és elővett egy cukorkát a zsebéből. Körülnézett. A ruhásszekrény közvetlen közelétől eltekintve rend volt a szobában. A bútorok ajtaja be voltak csukva, a fiókok a helyükön voltak. Kutatás, keresgélés nyoma nem látszott. Aki elvitte a kéziratot, pontosan tudta, hol kell keresni. Kényelmesen kicsomagolta a cukorkát a papírjából. Sági szemébe nézett. - Mik lehettek azok a személyes holmik, amiket a felesége bezárt ebbe a szekrénybe? Sági felhúzta a vállát. - Nem tudom. Ez volt az ő titkos virágoskertje. - Sose érdekelte magát, hogy mi van oda elzárva? Sose kérdezte meg a feleségét? Sose kutatott a kulcs után? - Nem vagyok kíváncsi természetű, különben sem kellett volna a kulcs után keresgélni. A kulcsot Caroline a nyakában hordta. Nekem is vannak irataim, amiket bezárva tartok az egyik fiókomban. Azt hiszem, mindenkinek van egy kis magánterülete, ahova senkinek sem szabad belépnie. - Hol tartotta a felesége az ékszereit? A férfi habozni látszott. - Az ékszereit? - kérdezte elgondolkodva. - Részben itt a lakásban, részben egy párizsi bankban őrizte. - Szívesen hordta őket? - Nem mondhatnám. Alkalmanként felvett belőlük egyet-kettőt, de nem szokta feldíszíteni magát velük. - Az előbb iratokról beszélt. Milyen iratokat zárhatott el a felesége ebbe a szekrénybe? - Nem tudom, mit zárt el oda. Az iratokat a saját fiókomra értettem.
24
- A szekrény üres, Sági úr. Hová lettek innen a felesége személyes holmija? Van erről valamilyen elképzelése? - Fogalmam sincs. Talán egy éve hoztuk szóba utoljára ennek a szekrénynek a szerepét. Azóta nem beszéltünk róla. Lehet, hogy már régen üres ez a szekrény. - Téved, Sági úr. Huták Emi azt mondta, hogy a felesége még az utolsó napokban is minden délelőtt írt valamit, és ebbe a szekrénybe zárta el az iratokat. Van róla tudomása, hogy mit írt a felesége naponta? - Nincs. Ugyan mit írt volna? Ha a házvezetőnő erről beszélt, akkor mondja el ő, hogy mit írt a feleségem. Megismétlem: nem tudok erről a kéziratról. Kósa mutatóujja belefenyegetett a levegőbe. - Pedig ezek az iratok nagy fontossággal bírtak. Nemrég a felesége azt mondta Hutáknak, hogy van valaki, aki vagyont adna azokért a papírokért. Meglep, hogy maga erről semmit sem tud. Kit érdekelhettek ezek a papírok? - Nem tudom - mondta Sági a fejét rázva. - Igazán nem tudom, hogy miről van szó. Mindez nagyon meglep, és állítom, most hallok róluk először. - Továbbra is fenntartja az állítását, hogy a felesége nem ismert idegen személyeket? - Igen. A feleségem beszélt volna róla, vagy róluk. Kósa leült az egyik selyemkárpittal behúzott XV. Lajos korabeli karosszékbe. Intett Ságinak, hogy foglaljon helyet vele szemben. Mielőtt Sági leült volna, megkérdezte: - Hozhatok valamit inni, ezredes úr? Kósa kinézett a nyitott ajtón át a nappaliba: - Kérsz valamit inni, Karsai? Karsai keze tele volt fekete tintával írt levéllel. - Hát, ha ezredes úrék is isznak.
25
- Én egy sört innék - mondta Kósa, és gyorsan lenyelte a cukorkát. Sági ezüsttálcán hozta be a sört, és a poharakat. Koccintás nélkül ittak. Kósa kiitta az egészet, majd megtörölte száját a rózsaszínű szalvétába. - Sági úr - kezdte az ezredes. - Az apósa azt mondta, hogy maga nem sokat számított a családban. Semmihez se volt joga. Mi a véleménye erről? Sági arcán felhő vonult át. Lehajtotta a fejét, sárgásbarna szemöldöke alól nézett Kósára. - Caroline férje voltam, ezredes úr. Nekem ez a tisztség elég volt. Ha ez senkinek, vagy semminek számít, ám legyen. Kósa lassan közeledett a cél felé. - Volt magának valamilyen komolyabb szerepe is azon kívül, hogy a férje volt a Hevesi lánynak? - Mire gondol? - Például a pénzre. Beleszólhatott Caroline pénzügyeibe? Természetesen! Mindig mindent, közösen megbeszéltünk. - Tehát maga tudott róla, hogy például mennyit keresett maguknál Huták Emi? - Persze, hogy tudtam. Kósa kissé előrehajolt ültében. - Mit szólt ehhez az óriási fizetéshez? - Semmit. Franciaországban ezért a munkáért többet keresett volna. - Ezért a hatalmas fizetésért voltak neki extra megbízásai? Például meg kellett figyelnie a felesége ténykedését az ön távolléte alatt? - Ugyan! - kiáltotta méltatlankodva Sági. - Hova gondol? 26
- Jól van, Sági úr. Ne idegesítse fel magát. Csak megkérdeztem. Folytassuk. Ha például magas volt a telefonszámla összege, akkor szólhatott a feleségének, hogy ne telefonáljon olyan sokat? - Miért ne? Legutoljára mennyit fizetett a telefonbeszélgetésekért? Sági szeme szűkre húzódott. - Nem tudnám megmondani - felelte közömbösen. - Gondolom, tudja, hol vannak a telefonszámlák. Megkeresné őket? - Hogyne, természetesen - mondta a férfi, és megindult a konyha felé. Kósa utánament. A konyha egyik fehérre lakkozott szekrényének a fiókjából nagyméretű, keményfedelű naplót vett elő. Lapozni kezdett a naplóban, majd rövid keresgélés után Kósa felé fordította a könyvet. - Tessék - mutatta ujjával a beírt összeget. - Május huszadika. Ötvenhatezer-háromszáznegyven forint. Minden pontosan be van vezetve. - Igen, látom - jegyezte meg Kósa. - Legyen szíves, mutassa meg a múlt havi számla összegét is. Sági visszalapozott néhány oldalt, majd rámutatott egy másik számjegyre: 59,476 forint. - Gondolom - mondta Kósa -, hogy a márciusi számla is a hatvanezer körül mozog. - Lehet. - Megkérdezte a feleségét, hogy kivel beszélgetett, ezekért az összegekért? - Igen. Megkérdeztem - csukta össze a könyvet Sági. Francia barátnőivel beszélgetett, amit természetesnek találtam. - A házvezetőnő azt mondta, hogy franciául csakis magával beszélt. 27
Ideges nevetés vegyült a férfi hangjába. - Honnan tudja a házvezetőnő, hogy mikor milyen nyelven beszél valaki? - Maga meg fog lepődni - mondta Kósa, és visszaindult Caroline szobája felé. - Huták Emi meg tudja különböztetni a francia nyelvet még az angoltól is. Franciául ugyanis csak magával beszélt, magyarul jóformán csakis a szüleivel, a számla többi részét viszont egy angolul beszélő férfihanggal beszélte le. Mit tud erről a férfiról? Ki ez a férfi? Sági arcán idegen vonások rajzolódtak ki. Kék szeme hidegen bámult egy bizonytalan pontra. Onnan Kósára ugrott a tekintete: - Fogalmam sincs, hogy miről, vagy kiről beszél. Értsen meg engem! Párizsban dolgozom, nem tudhatom, hogy mi történik Budapesten. Huták Emit kell megkérdeznie. Nekem sose beszéltek erről az angol nyelvű beszélgetésekről. Most hallok róla először. Ha ez Franciaországban történt volna, akkor azonnal tudnék válaszolni. Ott a telefonszámlán kiírják a dátumot, az időpontot, a hívott számokat és a beszélgetések időtartamát is. Itt, Magyarországon nem lehet semmit se leellenőrizni. Csak megkapja a számlát, és kész! Megismétlem: semmit sem tudok erről az angol nyelvű beszélgetésről. Kósán, mintha gyenge áramütés futott volna végig, majdnem megrázkódott. Sági olyat mondott, amivel be lehet bizonyítani az ártatlanságát, vagy a bűnösségét. Kitöltötte a maradék sört a poharába. Elgondolkodva nézte a szőke férfit, közben Huták kihallgatására gondolt. Egy hajtásra kiitta a hideg Heineként. Huták Emi azt mondta, hogy Sági háromszor telefonált csütörtökön Párizsból: reggel, késő délután és este tíz órakor. Ha Sági bemutatja a telefonszámlát, és fel lesz 28
rajta tűntetve a csütörtöki dátumnál az este tíz órás időpont, és Ságiné telefonszáma is, akkor bebizonyosodott, hogy Sági Kornél a gyilkosság estéjén valóban Párizsban volt. Ha nem lesz feltűntetve...! Keresztbe rakta a lábát, még jobban elhelyezkedett a kékarany csíkos fotelban. Tűntetően körülnézett a szobában. - Gyönyörű, gyönyörű - ismételgette elismerően. Legalább olyan szép, mint amit a Halom utcában láttam. - Kivett egy cukorkát a zsebéből, lassú mozdulatokkal kezdte kicsomagolni, közben megkérdezte. – Sági úr. Remélem nem zavarja, hogy ilyen sok kérdést teszek föl magának. Minél jobban szeretném megismerni kettőjük életét, ami ugye érthető. Meg kell találnunk a gyilkost. Magában megfogadta, hogy ez az utolsó cukorka, amit sör után betesz a szájába. Ennél rosszabb keveréket elképzelni nem lehet. Ezentúl, rá fog gyújtani egy cigarettára. A savanyúcukor összehúzta a száját, motyogva kérdezte. – Ha jól tudom, maguk ott laktak régebben. - Igen - bólintott Sági. - Ott laktunk. Caroline-nak építtette a villát az apja. - Ezt komolyan mondja? - kérdezte meglepetten Kósa. Az is a feleségéé volt? És miért hagyták ott azt a gyönyörű palotát? - A feleségemnek nem tetszett a környék. Félt szegénykém. Tetszik tudni, egyedül lenni, egy akkora hodályban. Meg aztán távol voltak az üzletek. - Értem. A felesége járt bevásárolni? - Dehogyis. A kertész felesége járt a piacra. - Értem. A kertész is ott lakott a villában? - Igen. - Ugyanaz, akit tegnap láttam? Az az erős alkatú férfi? - Igen. Az épület mögötti házban laknak.
29
- Ennek ellenére félt a felesége. Mit gondol, Sági úr, kitől, vagy mitől félt? Mert ma már, másképpen kell elbírálnunk a félelmét. Igaz? Lehet, hogy nyomós oka volt a félelemre? Sági nem válaszolt. Kék szeme elkerekedett, mozdulatlanul nézte Kósát. Nézték egymást szótlanul, várták, melyikük szólal meg elsőnek, melyikük mond valamit, ami tovább vinné a zátonyra futott beszélgetést. Érdekes, gondolta Kósa, hogy Sági nem hozza szóba a forradásos képű alakot. Mi oka lehet erre? Ismernék egymást? - Nos? Sose mondta el a felesége a félelmének igazi okát? Sági tagadóan intett, mint akinek olyan gondolatok járnak a fejében, amiről nem szívesen beszél. - Két évvel ezelőtt - fogott hozzá végül -, reálisnak tűnt az én szememben is az érv, amit a feleségem felhozott, de később bebizonyosodott, hogy nem volt aggodalomra ok. Hiába riadóztattam a rendőrséget, minden csak a képzelet játékának tűnt. - Ne mondja! Erről nem is hallottam. A rendőrséghez fordult? Miért? Sági hang nélkül belenevetett a levegőbe. - A feleségem azt állította, hogy a villánkat egy szörnyalak állandó megfigyelés alatt tartja, és ha továbbra is ott maradunk abban a kietlen körzetben, akkor ő bele fog bolondulni a félelembe. Az előbb azért mondtam, hogy akkor valósnak vettem a félelmét, mert a kertészünk is bizonyította, hogy látta az illetőt, amint legalább egy fél órán keresztül ott ácsorgott a kapunk közelében. - Nem ment ki a kertész megkérdezni, hogy mit akar az a férfi maguktól?
30
- Az a férfi úgy eltűnt, mint a kámfor. Ott nincs jobb oldali szomszéd. Azon a telken bozótok, két-három méter magas futóakácok burjánzanak egészen messze a hegyoldal felé. Ez a férfi arra szaladt el, a Mátyás-hegy irányába. Állítólag hosszú forradás szántja végig az arcát. A rendőrség nem tudott őrséget biztosítani a villa elé, ahogy ezt nyugaton tették volna, így hát, el kellett költöznünk. - És soha többé nem látták az illetőt! - folytatta Kósa. - Na, ezért nem akartam szóba hozni ezt a nevetséges költözködési okot. A feleségem nem látta többet azt a férfit. Ezért kellett otthagyni a villát, a gyönyörű parkot, a csendet, a nyugalmat. - Igen ám - erősödött fel Kósa hangja - csakhogy a felesége tegnapelőtt erőszakos halállal meghalt. Nekem pedig tudnom kell mindenről, ami a múltban történt. Maguk, ön, és az apósék, ismeretlen személyek előttem. Az őszinteségükre kell alapoznom a nyomozás sikerét. Ezért teszek fel ezer kérdést. Ön szerint ki lehetett az a forradásos képű alak? Régi ismerős? A feleségének egy régi szerelmese? Vagy egyszerűen betörő? Figyelte volna, hogy mikor vannak otthon? Vagy talán maga, és ő, ismerték egymást? Mire gondol, Sági úr? Sági élesen pillantott a főnyomozóra. Ezt a szempillantást nemcsak Kósa, Karsai is észrevette. Csak egy mély lélegzetvétel után folytatta Sági közömbös hangon. - Fogalmam sincs. Sokszor beszéltünk arról az emberről. Sose találtunk magyarázatot az időnkénti megjelenésére. - Milyen időközönként jelent meg? - Az elmúlt két év alatt talán kétszer látta a feleségem, és egyszer a kertész.
31
- Van tudomása róla, hogy a felesége karambolozott volna Magyarországon? Sági csodálkozva nézett a főnyomozóra. - Nincs. Csak nem arra gondol, hogy... - A nappaliban megszólalt a telefon csengője. Sági bocsánatot kért, majd kisietett Caroline szobájából. A hallózás után Kósához szólt: - Önt kérik, ezredes úr, a BRFK-tól. Kósa összehúzott szemöldökkel hallgatta beosztottjának a jelentését. Időnként mordult egyet, majd belekiáltott a kagylóba: - Ha nem akar beszélni a Laci bácsitok, akkor tegyétek be a fogdába. Nem érdekel, hogy nincs letartóztatási parancs. Micsoda hülyeség ez? Micsoda? Hogy meg fog fázni a kis trikójában? Majd viszek neki forralt bort! Letette a kagylót, és még mindig morogva visszament Caroline szobájába. Rátámadt Ságira. - Sági úr! Az autóban azt mondta, hogy szerelmesek voltak egymásba. Ez az állítása nem igazán fedi a valóságot. Hogyan magyarázza azt, hogy a fényképtartókban sehol nem lehet látni a maga képét? Csak a felesége fényképe látható, és a szülőké, vagy a szülőké, más személyekkel. Itt, a felesége szobájában sem találom a maga képét. Nézze, mutatott a komód felé, az a falrész tele van fényképpel. Magát sehol se találom. Miért nincs kép magáról? Sági felhúzta a szemöldökét. Halkan válaszolt. - Rengeteg képünk van, ahol Caroline-nal vagyok lefényképezve, s mely képek valahol a pincében vannak elraktározva. Miért nem a lakásban? Mit gondol? Ha festettem volna egy képet, fölakasztottuk volna a falra, mondjuk Degas mellé? Látta, kikkel vannak lefényképezve az apósék? Olyan nagyságokkal, mint Charles De Gaulle tábornok, Jean Cocteau, Elizabeth 32
Taylor, vagy Coco Chanel. Hogyan kerülhetek én, ezeknek a személyiségeknek, világsztároknak a közelébe? Számunkra az együtt töltött pillanatok számítottak, nem a falra kirakott fényképek. - Ebben a szobában lakott a feleségével? - Természetesen. - Melyik az ön szekrénye? - A szekrényem nem itt van, hanem egy másik szobában. - Láthatnám azt a szobát? A hálószobából Sági a fürdőszobába vezette az ezredest. Itt is a kapkodás jeleit fedezte fel: fésű, rúzs a mosdókagylóban, egy összetört kölnisüveg a földön. A kiömlött kölni illata összekeveredett a nappaliban terjengő édeskés illattal. Innen kényelmesen berendezett hálószobába lépett be. Felkiáltott. - De hiszen ez egy külön hálószoba! Maguk nem laktak együtt! - De igen - válaszolta halkan Sági. - De az nem jelenti azt, hogy ne legyen nekem is egy szobám. Itt van a ruhásszekrényem, az íróasztalom, az összes holmim. - És itt van egy ajtó is - folytatta az ezredes kinyitva a szoba másik ajtaját. Az előszobában találta magát. Diadalmasan nézett Ságira. - Mit mondtam, Sági úr. Maguk nem laktak együtt. Mert, amikor a fürdőszoba ajtaja zárva van, akkor maga nem tudott bemenni a feleségéhez. - És a másik ajtó? - kérdezte Sági. - Ami a nappaliból nyílik? Kósát elöntötte a méreg. - És ha azt is bezárta a felesége? Ne vitatkozzon velem, Sági úr! Ez a lakás már úgy lett tervezve, hogy maga innen, az előszobából csakis a maga szobájába mehessen be. Ennek pedig valamilyen oka volt. És nem is 33
akármilyen. - Mutatóujját Sági mellének szegezte. - Maga következetesen félre akar engem vezetni. Először! Úgy tesz, mintha nem tudna az angol telefonálóról, akinek létezését Caroline nem tagadja, hiszen tízezrekért beszélget vele havonta. Meggyőződésem, hogy nagyon jól tudja, ki az angol férfi! Másodszor! Sehol, semmilyen nyoma nincs annak, hogy a feleségével jó viszonyban lett volna. Van egy lakáskulcsa, és egy külön bejáratú szobája. Ennyi az egész kapcsolatuk. Ugyanakkor mindenáron be akarja bizonyítani, hogy halálosan szerelmesek voltak egymásba. Sági nagyra nyitotta a szemét. - Csak nem akar azzal gyanúsítani, hogy meggyilkoltam a feleségemet! Ha tudná, ezredes úr, hogy mennyire elszomorít engem ezzel a szabályos vallatással! És semmit nem tehetek ellene, mert állandóan válaszolgatnom kell. - Feleljen a kérdésemre! Ki ez az angol férfi? - Nem tudom. Sose hallottam róla. A feleségem becsületes asszony volt. Néha összevesztünk, mint ahogy mások is összekapnak, de igenis szerettük egymást. Szerettük egymást! Az előbb azt mondta, hogy nincsen fénykép rólunk. - Benyúlt a belső zsebébe, egy krokodilbőr levéltárcából fényképet húzott elő. - Tessék. Két hónappal ezelőtt Caroline kijött egy hétvégére hozzám. Akkor készült ez a felvétel Párizsban. A fényképen a Champs-Elysées volt látható a háttérben az obeliszkkel. Sági és Caroline egymás mellett lépkedtek. Arcukon meglepetés. Utcai fényképész készíthette a képet. Sági vissza akarta venni Kósa kezéből a képet. - Megengedi? Megtartom holnapig - mondta Kósa, és betette a fényképet a belső zsebébe. Megindult a kijárati
34
ajtó felé . - Vannak rokonai Budapesten? Hol fog aludni? Az apósához megy? - Senkim sincs - mondta halkan Sági. - Akim volt, az meghalt. - Maga elé bámult. - Szállodában fogok aludni tette hozzá, mintegy magában beszélve. - Valahol közel a repülőtérhez. - Mikor szándékozik Párizsba utazni? - Holnap este. Kósa ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy nagyot szippantson egy Marlboróból. - Nem marad itt a temetésre? - Ja? - kérdezte Sági, mint akit mély álomból zavartak föl. – Dehogynem! Illetve vissza fogok jönni. Gondolom, nem azonnal fogják eltemetni. - Miből gondolja? - Hát, ilyenkor, gondolom, hogy... - Nem talált szavakat, vagy csak nem akarta kimondani őket. - Mindenképpen szeretném, ha nem utazna el holnap. Sági kérdőn nézett a főnyomozó szemébe. - Mit jelentsen ez? A főnyomozó hangja szárazon szólt. - Azt, hogy nem hagyhatja el Budapest területét. Holnap, vagy holnapután még szükségem lesz magára. Menjünk. Mára befejeztem a kihallgatást. Amikor mindhárman beültek a szolgálati kocsiba, Kósa megkérdezte: - Melyik szállodába vihetjük? - Az Atriumban fogok aludni. Kósáék beültek az egyik Nádor téri sörözőbe. Karsai százados hosszan kinyújtotta lábát az asztal alatt, kényelmesen elhelyezkedett. Körülnéztek a zsúfolt helyiségben. Idegen nyelven beszélgettek a vendégek. Koccintgattak, ittak, nagyokat nevettek.
35
- Na, mit szólsz Ságihoz? - kérdezte az ezredes, amikor letette a pincérnő a két korsó sört az asztalra. A százados elgondolkozva forgatta a poharat az asztalon. - Elég régen dolgozunk együtt - mondta szándékosan lefékezve a szavakat -, hogy ismerjem a gondolatmenetét, ezredes úr. Az iménti kihallgatásból világosan kitűnik, hogy nem bánná, ha Sági lenne a gyilkos. Én sem bánnám, mert itt van kéznél a hapsi, csak a bizonyítékokat kellene a homlokára ragasztani, és mehetnénk aludni. De, és itt van a nagy ,,de"! Miért, és hogyan gyilkolt? A miértet későbbre lehet hagyni, de a hogyan, az sokkal komplikáltabb. Ezerszer átgondoltam én is a forgatókönyvet. Ha egyetlenegy kérdésemre válaszol, főnök, akkor lehet, hogy elfogadom a többi érvelését, amiket nem ismerek még. Kósa felemelte a korsót, mohón ivott a sörből. Letörölte a habot a szája széléről. - Mi az a kérdés, amire nem találsz választ? - Főnök! Éjjel 10 órakor leszáll Sági a repülőről, és mondjuk, 11 órakor meggyilkolja a feleségét. Mondja meg nekem: honnan veszi elő a pisztolyt. Párizsban nem szállhatott föl pisztollyal a gépre! A csomagokat átvilágítják! A detektoros készülékek az aktatáska kiskulcsát is kijelzik. Azonnal megmotozzák az illetőt. Tehát fegyver nélkül érkezett Budapestre. Honnan volt egy óra múlva pisztolya? Kósa elnevette magát. - Emlékezzél vissza, mit mondtam nektek a Szabadságszobornál. Profi munkával állunk szemben. Ez egy kigondolt, gondosan előre eltervezett, hidegvérrel végrehajtott gyilkosság. Innen kell elindulnunk. Tessék! Te honnan szereztél volna fegyvert? - Ebben az esetben onnan, ahova előre elrejtettem. 36
- Bravó! - mondta Kósa. - És mit gondolsz, ha Sági a gyilkos, ő hova rejthette el a pisztolyt? Hol volt a legbiztosabb hely? - Nem tudom. - Dehogyisnem tudod! Csak bele kell képzelnünk magunkat a gyilkos helyébe. Mérget vehetsz rá, hogy azért kellett Carolinnak a Gellérthegyre felmennie, hogy szüksége legyen az autójára. Vagyis? Karsai elvigyorogta magát. - Az asszony vitte föl neki a fegyvert? - Igen! Az autóban volt a pisztoly! A múlt héten oda rejtette el ! - Széttárta a karját. - Sági a szobornál várja az asszonyt. Beül melléje beszélgetni. Az asszony még nem tudja, hogy mindjárt sétálni mennek. Sági, a sötét kocsiban az ülés alá ragasztott fegyvert egy óvatlan pillanatban magához veszi, majd rövid sétára hívja feleségét. Eddig oké? - Igen. De ha az asszony azt mondja, hogy nem megy, mert fáj a lába? - Akkor ott lőtt volna rá a kocsiban! - És miért nem ott lőtt rá? - villant egyet a százados szeme. - Miért kellett 50 métert onnan elgyalogolniuk? - Ezt én sem tudom, legfeljebb van egy elfogadható magyarázatom: vagy autó, vagy turisták álltak a közelben. Karsai egy ideig gondolkodott, aztán beleegyezően bólintott. - Jó. De van egy másik kérdésem. Mit csinálunk Ságival, ha hétfőn reggel a titkárnő megerősíti Sági alibijét? - Futunk egy kört - válaszolta Kósa határozottan. Viszont - tette hozzá azonnal -, nagyon megzavart, hogy őszintén meglepődött a kis kulcs láttán. Nem lehet ő ilyen jó színész. Láttad az arcát? Belesápadt a látványba. 37
De ha nem ő, akkor ki? Igazad van. Nem bánnám, ha őt kellene sittre vágnunk. Rá félórára én is az ágyamban lennék! Tovább beszélgettek, latolgatták a különböző lehetőségeket. Megitták a sörüket. Kósa megjegyezte: - Sokkal okosabbak lennénk, ha tudnánk, hogy mit írt naponta Ságiné. - Mire gondol, ezredes úr? Mit írhatott? Regényt? - Halvány fogalmam sincs. Ilyen kérdésre Agatha Christie, vagy Georges Simenon tudna csak válaszolni.
38
