FEJEZETEK A MODERN BIOFARMÁCIÁBÓL

FEJEZETEK A MODERN BIOFARMÁCIÁBÓL

0

FEJEZETEK A MODERN BIOFARMÁCIÁBÓL

Dr. Halmos Gábor Tanszékvezető egyetemi tanár Debreceni Egyetem Orvos és Egészségtudományi Centrum Gyógyszerésztudományi Kar Biofarmácia Tanszék

egyéb együttműködő intézmények, kiadók logói

Kiadó • Budapest, 2011 © Prof. Dr. Halmos Gábor, 2011

1

Kézirat lezárva: 2011. október 31.

ISBN KIADÓ

A kiadásért felel a: Felelős szerkesztő: Műszaki szerkesztő: Terjedelem:

2

TARTALOMJEGYZÉK

ELŐSZÓ ............................................................................................................................................... 4 AJÁNLÁS ............................................................................................................................................. 6 I. A BIOFARMÁCIA SZEMLÉLETE ÉS FARMAKOKINETIKAI ALAPJAI (HALMOS G.)........ 8 II. TERHESSÉG ÉS SZOPTATÁS ALATTI GYÓGYSZERELÉS ÉS ANNAK BIOFARMÁCIAIFARMAKOKINETIKAI VONATKOZÁSAI (HEITZ A.) ................................................................ 37 III. A GYERMEKGYÓGYÁSZAT ÉS A GYERMEKEK GYÓGYSZERTERÁPIÁJÁNAK BIOFARMÁCIAI-FARMAKOKINETIKAI VONATKOZÁSAI (HALMOS G., JUHÁSZ É.) ........ 77 IV. AZ IDŐSEK GYÓGYSZERELÉSE ÉS ANNAK BIOFARMÁCIAI-FARMAKOKINETIKAI VONATKOZÁSAI (HALMOS G.) ..................................................................................................... 98 V. GYÓGYSZER-BIOTECHNOLÓGIA, BIOLÓGIAI GYÓGYSZEREK (TRESZL A.) ............. 117 VI. BIOTECHNOLÓGIAI MÓDSZEREKKEL ELŐÁLLÍTOTT GYÓGYSZEREK (HALMOS G., TRESZL A.)....................................................................................................................................... 127 VII. ŐSSEJTTERÁPIA (TRESZL A.).............................................................................................. 177 VIII. BIOLÓGIAI GYÓGYSZEREK ELŐÁLLÍTÁSA (CSIHA S.) .............................................. 188 IX. NANOPARTIKULUMOK A MODERN GYÓGYÁSZATBAN (BUGLYÓ Á.) ........................ 205 X. SZEMÉSZETI GYÓGYSZERHORDOZÓ RENDSZEREK (STEIBER Z.).............................. 223

3

ELŐSZÓ

Kedves hallgató, kedves olvasó. Néhány gondolat jegyzetünk megírásának háttereként illetve a könnyebb áttekintés végett. Koncepciónk szerint a most közreadott jegyzet többségében önálló fejezetrészekből épül fel, melyek olyan területeket ismertetnek és tárgyalnak, melyekre véleményünk szerint szerettünk volna nagyobb hangsúlyt fektetni és nálunk, a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán folyó gyógyszerész képzés kurrikulumán belül és tantárgyainak sorában más tantárgyak keretében nem kerülnek ismertetésre vagy nem ilyen mélységben és biofarmáciai szemlélet szerint. Ahol indokoltnak láttuk, igyekeztünk az élettani, patofiziológiai alapokat is érinteni vagy ismertetni a könnyebb megértés végett. Hangsúlyozzuk, hogy jegyzetünk nem törekedhetett és terjedelmi okok miatt nem is törekedett a minden részében részletekre is kiterjedő szakmai ismertetésre, de bízunk benne, hogy az oktatott tárgyakkal és az előadásokon, szemináriumokon hallottakkal egységben és összhangban új és korszerű plusz ismereteket és szemléletet tud átadni a hallgatóknak, olyan területeket is felölelve, melyek a modern biofarmácia legkorszerűbb témakörébe tartoznak napjainkban. Itt kell megemlítenünk , hogy a tárgy oktatásához már rendelkezésre áll egy, a közelmúltban megjelent nagyszerű biofarmácia könyv (Dévai A, Antal I: A gyógyszeres terápia biofarmáciai alapjai, Medicina 2009), melyet mindenképpen ajánlunk hallgatóink figyelmébe. Mindezek alapján néhány általános terület bevezető ismertetése során jegyzetünkben foglalkozunk a farmakokinetikai és biofarmáciai alapok és fogalmak mellett, speciális területekkel is illetve a legújabb, napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt kapó témákkal is mint amilyen a biotechnológia, a biológiai gyógyszerek és azok előállítása vagy példáúl a célzott terápiák megvalósítási lehetőségeinek ismeretei. Reményeink szerint nem csak a gyógyszerész hallgatók, de a biotechnológia és azon belül is a gyógyszerbiotechnológia szakirányú képzésben résztvevő hallgatók is hasznosan forgathatják majd munkánkat. Részben önkényesen válogattunk a fejezetek témaköreit illetően, részben más tantárgyak oktatási tematikájához is igyekeztünk alkalmazkodni, hogy túlzott átfedés ne legyen az ismeretekkel kapcsolatosan, ugyanakkor minél több és szélesebb, újabb területet átfedjenek. Természetesen az elkövetkezendő években

4

frissítjük, kiegészítjük és bővítjük jegyzetünk szakanyagát. Ahol szükségét éreztük, természetesen kitérünk, élettani, patofiziológiai, gyógyszertani, gyógyszerhatástani, gyógyszerkémiai, gyógyszertechnológiai, gyermekgyógyászati, szemet érintő, geriátriai, nőgyógyászati, onkológiai, biotechnológiai, biológiai, molekuláris biológiai vagy éppen genetikai, genomikai ismeretekre is. Őszinte köszönettel tartozom közvetlen munkatársaimnak, így Dr. Treszl Andreának, Dr. Buglyó Árminnak, Dr. Heitz Anikónak, Csiha Sárának, valamint Dr. Steiber Zitának (Debreceni Egyetem OEC Szemklinika), Dr. Gesztelyi Rudolfnak (Debreceni Egyetem OEC Gyógyszerhatástan Tanszék), Dr. Juhász Évának (Debreceni Egyetem OEC Gyermekklinika), Dr. Samu Antalnak és Dr. Jakab Mihálynak önzetlen és sokoldalú munkájukért, amellyel a segítségemre siettek az egyes fejezetek megírásában, szakmai átnézésében, irodalmi adatok és források felkeresésében. A kézirat végső rendezésében, szakmai, formai ellenőrzésében és számos ábra összeállításában nyújtott nagyon hasznos

segítségéért

köszönetet

mondok

Dr.

Szabó

Zsuzsanna

közvetlen

munkatársamnak is. Nagy hálával tartozunk jegyzetünk lektorának, Dr. Antal István egyetemi docensnek (Semmelweis Egyetem, Gyógyszerésztudományi Kar, Gyógyszerészeti Intézet), akinek lektori véleménye nagy segítségünkre szolgált. Szíves segítőkészségéért, nagy tapasztalatokra támaszkodó kritikai megjegyzéseiért ezen a helyen is őszinte köszönetet mondunk. Debrecen, 2011.október 31. Prof. Dr. Halmos Gábor

5

AJÁNLÁS Prof. Halmos Gábor tanszékvezető „Fejezetek a modern biofarmáciából” című egyetemi jegyzetének kéziratához A kézirat megírása illetve egyetemi jegyzetként megjelenése hiányt pótol a gyógyszertudományok területén, ugyanis szemléletével és ismeretanyagával új értéket ad a biofarmácia tananyagának fejlesztéséhez. Napjainkig magyar nyelven főként olyan művek jelentek meg (pl. Minker E.: Az alkalmazott biofarmácia alapjai, 1998; Rácz I.: Gyógyszerformulálás, 1984; Dévay A., Antal I.: A gyógyszeres terápia biofarmáciai alapjai, 2009), amelyek a szakterület alapvető elveit, összefüggéseit illetve ismereteit tekintették át. A szerző, Halmos Gábor professzor- az előzmények és terjedelmi okok miatt - nem törekedett a biofarmácia minden részére és részletére kiterjedő szakmai ismertetésre, ugyanakkor új és korszerű szemlélettel irányozta meg a modern biofarmácia legkorszerűbb témaköreit. A vállalkozás kiemelkedő eredménnyel zárult, mert a biofarmácia

területét

összekapcsolta

a

klinikai

farmakokinetika,

élettan,

gyógyszerbiotechnológiai és molekuláris biológia fontos ismereteivel. Munkájában bemutatja a gyógyszerelés és gyógyszeres interakciók, megváltozott fiziológiás állapot és a gyógyszer szervezetbeni sorsának összefüggéseit, amelyet a klinikai gyógyszerészi gyakorlatban, a gyógyszerkészítmény (pl. hatóanyag és adagolási formája), valamint a dózis kiválasztásában is figyelembe kell venni. Rendkívül értékes részletes tartalommal találkozhatunk az alábbi fejezetekben: •

A biofarmácia szemlélete és a biofarmácia farmakokinetikai alapja

•

Terhesség és szoptatás alatti gyógyszerelés és annak biofarmáciai vonatkozásai

•

A gyermekgyógyászat és a gyermekek gyógyszerterápiájának biofarmáciai vonatkozásai

•

Az idősek gyógyszerelése és annak biofarmáciai vonatkozásai

•

Gyógyszer biotechnológia, biotechnológiai gyógyszerek illetve vonatkozásai

•

Nanopartikulumok a modern gyógyászatban

•

Szemészeti gyógyszerhordozó rendszerek

6

„A biofarmácia szemlélete és a biofarmácia farmakokinetikai alapja” című fejezet tömören összefoglalja a biofarmácia és farmakokinetika alapelveit, így erre épülhetnek a további szemelvények a szakterület kiemelkedően fontos részeiről. Kiemelendő a klinikum szempontjából igen fontos gyakorlatias megközelítése az alkalmazott biofarmáciának a várandósok, gyermekek és idősek gyógyszeres terápiájában. A többi fejezet olyan területeket tekint át, amelyeken az elmúlt években nehezen követhető iramú a fejlődés volt tapasztalható, így pl. biológiai gyógyszerek, nanomedicina és szemészeti gyógyszerhordozók vonatkozásaiban. Összefoglalva, a kézirat célkitűzésével és a kézirat szerkezeti felépítésével, valamint tartalmával egyetértek. Megjelentetését a leghatározottabban támogatom és javasolom, mert hézagpótló a magyar nyelvű biofarmáciát és kapcsolódó területeit tárgyaló szakirodalomban.

Budapest, 2011. október 20. Dr. Antal István, Ph.D., Dr. Pharm. Habil.

7

I. A biofarmácia szemlélete és farmakokinetikai alapjai A biofarmácia helye a gyógyszerészeti tudományokon belül A medicina (orvostudomány) művelése elképzelhetetlen farmakonok, vagyis az élő szervezet működését már kis koncentrációban is számottevően befolyásoló molekulák alkalmazása nélkül (Az orvoslásban használt farmakonok többsége gyógyszer). A farmakon szélesebb értelemben – Platón első használatában – minden bioaktív ágens, szűkebb értelemben terápiásan alkalmazott hatóanyag. A gyakorlatban sokszor szinonimaként használt két kifejezés megkülönböztetését az indokolja, hogy a farmakon tisztán tudományos fogalom, míg a gyógyszer egyben jogi kategória is.) A farmakonok tulajdonságait, hatásmechanizmusát, használatuk általános szempontjait a farmakológia (gyógyszertan) írja le, amely két fő részre bontható: az élő szervezetnek a farmakonra kifejtett hatásával foglalkozó farmakokinetikára, és a farmakonnak az élő szervezetre kifejtett hatását tárgyaló farmakodinámiára (gyógyszerhatástan). A gyógyszertechnológia ismerteti azokat az előállítási módokat, segédanyagokat és más kiegészítőket, melyek révén a farmakonból konkrét helyen és céllal alkalmazható gyógyszerforma, illetve gyógyszerleadó rendszer lesz. A biofarmácia viszonylag új tudomány (magát a fogalmat Levy és Wagner alkotta meg 1961-ben), amely az egyre bonyolultabb

gyógyszerformáknak

és

gyógyszerleadó

rendszereknek

az

élő

szervezetben való viselkedésével foglalkozik. Noha a biofarmácia szoros kapcsolatban áll a gyógyszertechnológiával és gyógyszerhatástannal is, egy gyógyszerkészítmény (illetve adagolási protokoll) terápiás értékét a hatóanyag (ok) szervezeten belüli eloszlása illetve a koncentrációk időbeli alakulása határozza meg, melyek vizsgálata a farmakokinetika tárgykörébe tartozik. Először tehát a legfontosabb farmakokinetikai elveket érdemes áttekinteni.

Kvalitatív farmakokinetika A farmakokinetikát didaktikai megfontolásból kvalitatív és kvantitatív részre oszthatjuk. A kvalitatív farmakokinetika az élő szervezet azon működéseivel foglalkozik, amelyek meghatározzák a szervezetbe került farmakon sorsát. A farmakont érintő főbb eseményeket általában az ún. ADME felosztás keretében tárgyalják, amely

8

az adott szer útját a felszívódástól (abszorpció) a megoszláson (disztribúció) és a metabolizmuson át a kiválasztásig (exkréció) követi. Ha a szer sorsát a gyógyszerformából való felszabadulástól (liberáció) vizsgáljuk, a LADME rövidítést használjuk. Időnként a LADMER kifejezéssel is találkozhatunk, amely a farmakonra adott választ (response) is tartalmazza, ez utóbbival természetesen már túllépve a farmakokinetika kereteit. A metabolizmus és az exkréció összefoglaló elnevezése az elimináció, egy adott molekula ugyanis vagy átalakul, vagy változatlan formában ürül (a metabolit ürülése tehát nem újabb eliminációs lépés, hanem a már eliminálódott farmakon származékának távozása a szervezetből). Fontos leszögezni, hogy a farmakokinetikai értelemben vett elimináció nem okozza szükségszerűen a hatás lecsengését, aktív metabolitok vagy a farmakon által okozott tartós változások (pl. enzim vagy receptor irreverzibilis gátlása, a DNS módosítása) prolongálhatják a hatást. A disztribúció és az elimináció összefoglaló elnevezése a diszpozíció. Kvalitatív farmakokinetikával részletesebben a jegyzet más részei foglalkoznak. Lássuk ezeket a szakmai fogalmakat és területeket kicsit részletesebben is: Megoszlás (disztribúció) Hatékony gyógyszerek előállításához tudni kell, hogy az illető hatóanyag hogyan viselkedik az élő szervezetben, milyen a megoszlása. Ismerni kell például azt a folyamatot, ahogyan a hatóanyag eljut a támadáspontig, vagy hogy mennyi idő alatt fejlődik ki és meddig tart a beadott dózis hatása. Az erre adott válaszok alapján lehet a gyógyszerformát és a beadási utat, valamint a szükséges dózist megválasztani. A gyógyszerek többsége vízoldékony, és a vérkeringés útján jut el a támadáspontjáig. A gyógyszermolekulák a vérben lévő plazmafehérjékhez kötődhetnek, amelynek mértéke befolyásolja a biológiai membránokon való áthatolásuknak és az extracelluláris térben

való

megjelenésüknek

a

sebességét.

A

gyógyszerek

megoszlásának

meghatározásában fontos szerepet játszik még a helyi pH viszonyoktól függő ionizáció, és a vízben vagy zsírban való relatív oldhatóság is. A gyógyszerek megoszlása az emberi test víztereiben történik. A teljes víztér a testtömeg kb. 60%-a, más számítással kb. 0,6 l/kg, ami egy 70 kg súlyú ember esetében 40-45 l. A teljes víztér intracelluláris (a testtömeg 40%-a; 25-35 l) és extracelluláris (a testtömeg 20%-a; 10-20 l) vízterekből áll. Az extracelluláris víztér része a

9

plazmavíztér (a testtömeg 4%-a; 2-3 l) és a szövetközti vagy intersticiális víztér (a testtömeg 16%-a; 10-12 l). A gyógyszer megoszlása a gyógyszerhatás szempontjából igen lényeges folyamat, mely a megoszlási térfogattal (VD; volume of distribution) és a megoszlási hányadossal jellemezhető. A megoszlási térfogat egy virtuális víztér, amely ahhoz kellene,

hogy a

beadott

gyógyszer teljes mennyisége olyan

koncentrációban legyen benne jelen, mint amennyi a beadást követően a plazmában mért koncentráció. Számítása az alábbi képlettel történik: VD = a beadott dózis / plazma koncentráció Minél nagyobb a megoszlási térfogat, annál valószínűbb, hogy a szer az extracelluláris térben halmozódik fel. Például: a szalicilát VD értéke 12 l/70kg, míg a klorokviné 13000 l/70 kg. Az utóbbi nagy érték arra utal, hogy a klorokvin igen magas koncentrációban van jelen a szövetekben, amit a tapasztalat is igazol. Ebből az is következik, hogy a klorokvin esetében igen nagy kezdeti dózisra (telítő dózis) van szükség, hogy a vérben kellő koncentráció jöjjön létre. A gyógyszer ugyanis gyorsan kijut az érpályából, és a szövetekben halmozódik fel, ahonnan csak lassan kerül vissza a keringésbe. A terápiás hatáshoz ugyanakkor elengedhetetlen a megfelelő plazmakoncentráció. A megoszlási együttható megmutatja, hogy az illető gyógyszer milyen mértékben oszlik meg két különböző típusú kompartment közt, amelyből a szer szervezeten belüli eloszlására is lehet következtetni. Az erősen lipofil tulajdonságú általános érzéstelenítők például

hamar

a zsírszövetbe

jutnak,

így a vízterekben relatíve alacsony

koncentrációban vannak jelen, ahogy azt ilyen vegyületek VD értéke is mutatja. Fehérjéhez kötődés Számos gyógyszer a vérben reverzibilis módon fehérjékhez (albumin, globulinok, lipoproteinek, glikoproteinek, transzferrin) kötődik. A vérben szabadon lévő és a fehérjékhez kötött frakciók egymással dinamikus egyensúlyban vannak, de a biológiai hatás kialakításában csak a szabad, így a membránokon átjutni képes molekulák vesznek részt. A dinamikus egyensúly fenntartása érdekében az érpályából kilépő molekulák folyamatosan pótlódnak úgy, hogy a fehérjékről újabb molekulák disszociálnak le és válnak szabaddá. Ebből a szempontból a fehérjéhez kötött frakció egy keringő depónak tekinthető, ami képes a gyógyszer hatását elhúzódóvá tenni. A különböző gyógyszermolekulák eltérő affinitással képesek a plazmafehérjékhez

10

kötődni,

így köztük

versengés

alakulhat

ki,

és

ez

a

gyógyszerek

közti

kölcsönhatásokhoz, gyógyszeres interakciókhoz vezethet. Azon szerek esetében, ahol a szabad frakció relatíve kicsi (<5%, pl. orális antikoagulánsok), a fehérjekötés kismértékű változása is jelentős változást hozhat a gyógyszerhatás kialakulásában, mely akár kétszeresére is nőhet így. Metabolizmus A szervezetünk igyekszik megszabadulni a bekerült idegen anyagoktól. A gyorsabb eltávolítás érdekében úgy alakítja át őket, hogy hatékonyságuk csökkenjen és vízoldékonnyá váljanak. Az átalakító folyamatok (metabolizmus) ritkán az eredetinél hatékonyabb (prodrugból aktív hatóanyag), vagy toxikusabb vegyületek (etil-alkoholból acetaldehid és ecetsav) létrejöttét is eredményezhetik. Egyes gyógyszerek változatlan formában ürülnek a szervezetből. A metabolikus folyamatoknak két típusát ismerjük: az I. fázisú és II. fázisú reakciókat. Bizonyos gyógyszerek mindkét típusú reakcióban részt vesznek egymás után, mások csak az I. vagy a II. típusúban, és ezt követően ürülnek ki (exkréció). Az I. fázisú reakciókban a gyógyszerek kémiai szerkezete változik meg, az átalakulás során a vegyület általában polárosabbá, így könnyebben eltávolíthatóvá válik. A kémiai átalakulás lehet oxidáció, redukció, hidrolízis, hidratáció, izomerizáció. A II. fázisú reakciókban a gyógyszervegyületek hozzákapcsolódnak egy endogén molekulához, vagyis konjugálódnak. A konjugáció történhet glükuronsavval, szulfát-, metil- vagy acetilcsoporttal, egyes aminosavakkal, glutationnal. A II. fázisú reakciókban keletkező konjugátum jó vízoldékonysága megkönnyíti a vizelettel való ürülést. Az I. fázisú reakciók fontos enzimei a máj mikroszómális citokróm P450 (CYP) mono-oxigenázai, melyek molekuláris oxigént és kofaktorként NADPH-t használnak fel működésük során. A reakció helye alapján a mikroszómális oxidáció lehet aromás (pl. fenilbutazon), alifás (fenobarbitál, oldalláncon), epoxidképzés (K-vitamin), Ndealkilezés (diazepam, efedrin), O-dealkilezés (kodein), S-dealkilezés, N-oxidáció (imipramin), S-oxidáció (klórpromazin), dehalogénezés (halotán), alkoholoxidáció. Egyes szubsztrátok képesek a mikroszómális enzimek aktivitását fokozni, ezeket enziminduktoroknak nevezzük. Ilyen vegyületek pl. a barbiturátok, karbamazepin, rifampicin, hipericin. Az enziminduktorok illetve a velük párhuzamosan szedett egyéb gyógyszerek hatékonysága a felgyorsult metabolizmus miatt csökkenhet, és ez komoly 11

következményekkel járhat pl. az antiepileptikumok, orális antikoagulánsok esetében. Hasonlóan, az enziminduktor szerek hirtelen elhagyásakor a párhuzamosan szedett gyógyszerek vérszintje váratlanul megnő. Ilyen esetekben a gyógyszerhatást és gyógyszerek vérszintjét rendszeresen ellenőrizni kell. Ismerünk olyan gyógyszereket is, melyek gátolják a mikroszómális enzimek aktivitását, ezeket enzimgátlóknak nevezzük. Ilyen pl. a cimetidin, ketokonazol, eritromicin. Az enzimgátlók nagy affinitással kötődnek a CYP enzimekhez, így azokhoz más gyógyszerek nem férnek hozzá és emiatt metabolizmusuk gátlódik. A metabolizmus történhet nem mikroszómális oxidáló enzimek által is, ilyenek az alkohol-dehidrogenáz (nulladrendű enzimkinetika!, pl. etil-alkohol, metil-alkohol), aromatáz, aldehid-oxidáz, amin-oxidáz. Kisebb jelentőségű a redukció, így azoredukció (pl. szulfaszalazin), nitroredukció (kloramfenikol, metronidazol), ketoredukció vagy epoxiredukció. Egyes vegyületek hidrolízissel alakulnak át, mely lehet észterhidrolízis (pl. prokain, acetilkolin), amidhidrolízis (lidokain), azidhidrolízis (izonikotinsavhidrazid), gyűrűnyitás (kumarinok). A II. fázisú reakciók célja a konjugátum képzés, melynek során a poláros vegyületeket konjugáló enzimek kapcsolják glükuronsavhoz (pl. digoxin), glutationhoz (paracetamol), glicinhez (szalicilsav), acetil-koenzim A-hoz (klonazepam) vagy vízhez (karbamazepin-epoxid). A konjugált metabolitok többnyire inaktívak és könnyen kiválaszthatók. A konjugáció is hordozhat veszélyeket: ha enzimhiány, vagy túl sok szubsztrát miatt csökken a mértéke, akkor potenciálisan toxikus metabolitok is keletkezhetnek. Ilyen következménye lehet a paracetamol túladagolásnak is. A hatóanyag normálisan 95%-ban glükuronsavval és szulfáttal, valamint 5%-ban glutationnal konjugálódik, de túl magas dózis esetén a glutation út hamar kimerül, és hiányában májkárosító naftokinon termék keletkezik. Az antidótum maga a glutation vagy szulhidril-csoporttal rendelkező vegyületek (pl. acetil-cisztein) lehetnek. Amennyiben a glükuronid képzés genetikai vagy szerzett okból (Crigler-Najjar szindróma II. típusa, Gilbert-kór, hepatocelluláris károsodás) csökkent, úgy nagyobb a toxikus termék képződésének valószínűsége, ilyenkor a paracetamol szedését kerülni kell. A metabolizmus alapkoncepciójának, vagyis a kevésbé hatásos, kevésbé toxikus és könnyen eltávolítható származék képzésének ellentmondanak a prodrugok, más néven 12

soft drugok. Ezek biológiailag hatástalanok, amíg a szervezet át nem alakítja őket hatásos vegyületté. A prodrug formában való bejuttatást indokolhatja az aktív vegyület alacsony stabilitása, mely megnehezítené a formulálást (pl. nitrogén-monoxid donor vegyületek, levodopa), kedvezőtlen felszívódási jellemzők (ACE inhibítorok), vagy a kizárólag a célszervben létrehozandó, szelektív hatás (aciklovir, dipivefrin). A prodrug alkalmazásának indoka lehet a hosszabb felezési idő is, mintegy depóként működve. Sok gyógyszerre igaz, hogy a metabolizmusa során az eredetinél kevésbé hatásos, de még mindig jelentős biológiai aktivitással bíró, aktív metabolitok is keletkeznek, melyek elnyújtottá teszik a gyógyszer hatását. A gyógyszermetabolizmus főleg a májban történik, de jelentős enzimtevékenység folyik a tüdőben, béltraktusban, vesében, bőrben is. A szájon át bekerülő gyógyszerek a béltraktusból felszívódva a mezenteriális vénákba kerülnek, melyek a portális erekben szedődnek össze és a májba jutnak. A májon való első áthaladáskor sok gyógyszer jelentősen metabolizálódik, így csökken a támadásponthoz eljutó mennyisége. Ezt az úgynevezett „firstpass” effect-et is figyelembe kell venni a gyógyszerek dozírozásakor, illetve a beadási módjuk megválasztásakor. A metabolizmust sok tényező befolyásolja, ilyenek a kor, a nem, a szervezet fiziológiai állapota, máj- és vesefunkció, dohányzás, genetikai eltérések és az együttesen szedett gyógyszerek. A citokróm enzimeket kódoló gének autoszómális recesszív módon öröklődő eltérései jelentősen módosíthatják a várt gyógyszerhatást. Kiválasztás (exkréció) A szervezet a gyógyszereket kiválaszthatja a vizelettel, széklettel, verejtékkel, anyatejjel, vagy nyállal. A legtöbb gyógyszer a vizelettel távozik el; miután a metabolizmus során vízoldékonnyá alakult. Néhány gyógyszer változatlan formában ürül ki a szervezetből (pl. digoxin, cefalosporinok, aminoglikozidok, gabapentin). Az elimináció, amely együttesen magában foglalja a metabolizmus és a kiválasztás folyamatait, döntő jelentőségű a gyógyszer adagolása szempontjából. Csökkent májfunkció esetén kerülni kell a májban metabolizálódó vegyületeket, károsodott vesefunkciójú betegeknek nem javasolt vesén keresztül ürülő készítmények adása. Amennyiben nincs terápiás alternatíva, a gyógyszer dózisát egyénre kell szabni, a gyógyszer vérszintjét és hatását pedig rendszeresen kell ellenőrizni.

13

A kiválasztás sebességét a gyógyszer és a szervezet tulajdonságai egyaránt befolyásolják. A gyenge savak és bázisok kiürülési sebessége függ a vizelet pH-jától, a molekulaméret limitálja a filtrációt. Ha a molekula plazmafehérjéhez kötődik, kiválasztása elhúzódó lesz, mivel csak a szabad, fehérjéhez nem kötött molekulák választódhatnak ki. Az exkréció mértékét jellemzi a clearance (Cl). A clearance alatt azt a virtuális plazmamennyiséget értjük, mely időegység alatt megtisztul az illető anyagtól. A gyógyszerek fontos farmakokinetikai jellemzője a felezési idő (t½) is, mely megmutatja, hogy az illető szer plazmakoncentrációja mennyi idő alatt csökken a felére. A felezési idő független a beadási módtól. A felezési idő az alábbi képlet alapján számítható: t½ = (0,693  VD)/Cl A beadott gyógyszer vérszintje az idő előre haladtával csökken, mely folyamat első-, vagy nulladrendű kinetika szerint történik. A matematikai kifejezés arra utal, hogy a reakció sebessége a koncentrációváltozás idő szerinti első vagy nulladik deriváltjával arányos (lásd lentebb). A legtöbb idegen anyag eliminációja elsőrendű kinetikát követ, vagyis minél nagyobb a koncentrációja, annál gyorsabb az eliminációja, és öt felezési idő elteltével a beadott mennyiség 97%-a eltávozik. A felezési idő ismeretében határozható meg, hogy milyen időközönként kell a gyógyszert adagolni a megfelelő vérszint fenntartása érdekében. Nulladrendű kinetika szerint ürül az alkohol, vagyis az elimináció független a vérkoncentrációtól. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy akármekkora is a bevitt mennyiség, 1 óra alatt mindig kb. 7 g (tiszta) etil-alkoholnak megfelelő mennyiség tud eltávozni. Míg az enzimreakció sebessége nem, addig az alkohol központi idegrendszeri hatásaival szembeni tolerancia egyénenként változó. A nulladrendű kinetikával eliminálódó gyógyszereket túladagolás esetén dialízissel lehet eltávolítani. Az elimináció történhet Michaelis-Menten-féle kinetika szerint is, erre példa a fenitoiné. Alacsony vérkoncentráció esetén az elimináció elsőrendű kinetika szerint zajlik, de egy határérték felett, az enzimkapacitás telítődése miatt, nulladrendűvé válik. A további adagolás a fenitoin vérszintjének gyors emelkedését fogja eredményezni, mely így toxikus tartományba csúszhat. Az ilyen kinetikával eliminálódó gyógyszerek vérszintjét rendszeresen ellenőrizni kell.

14

1. Kiválasztás a vesén keresztül A keringésből a vizeletbe glomeruláris filtrációval vagy tubuláris szekrécióval választódnak ki a gyógyszerek. A filtrációt befolyásolja a részecskeméret, polaritás, az artériás középnyomás. Általánosságban elmondható, hogy az 5000 Daltonnál kisebb, töltéssel nem rendelkező, fehérjéhez nem kötött molekulák filtrálódnak szabadon. A nagyobb, elektromosan töltött részecskék energiaigényes transzporttal szekretálódnak a tubulusokba. A tubulusokból lehetséges reabszorpció, lipidoldékony, nem ionizált gyógyszerek passzívan reabszorbeálódhatnak, az ionizációra hajlamos vegyületek reabszorpcióját azonban jelentősen befolyásolja a vizelet pH-ja. A filtrációra nem alkalmas gyógyszerek aktív tubuláris szekrécióval választódhatnak ki. Ezek a molekulák ATP-függő transzportmechanizmussal kerülnek át a plazmából a tubuláris folyadékba, a vese tubulusok epitél sejtjein keresztül. Anionos transzporttal választódnak ki a szerves savak (pl. szalicilsav, penicillinek, szulfonsav-származékok, glükuronid- és szulfát-konjugátumok). Kationos mechanizmussal távoznak el a szerves bázisok (pl. morfin, petidin, amilorid, hisztamin, szerotonin). Ez a kiválasztó mechanizmus rendkívül erőteljes, hiszen koncentrációgrádiens ellenében is hatékonyan működik, amikor a vérkoncentráció már gyakorlatilag nulla. Mivel az aktív szekréció eredményeképpen a gyógyszer szabad koncentrációja folyamatosan csökken, a gyógyszerek plazmafehérjéről való disszociációja is fokozódik. Az energiaigényes, illetve telíthető szekréciós pumpákért ugyanakkor versengés indulhat meg a hasonló karakterű vegyületek közt (pl. penicillin – probenicid), ami módosíthatja az egyes gyógyszerek ürülési kinetikáját. A vesetubulusokból a plazmába történő passzív reabszorpció is lehetséges, ez a koncentráció-grádiensnek megfelelő irányban működik. A reabszorpció mértéke függ a szer lipofilitásától és a helyi pH-tól. A gyenge savak disszociációja pl. a savas pH-n visszaszorul,

így

a

disszociálatlan

(erősebben

lipofil)

molekulák

könnyen

átdiffundálhatnak a membránokon. Mivel a pH értéke a proximális tubulusban 4, a disztálisban 8 körüli, a gyenge savak a proximális, a gyenge bázisok a disztális tubulusból reabszorbeálódhatnak passzívan, így a vizelettel való eltávozásuk lassul. A vizelet pH-jának szándékos megváltoztatásával ugyanakkor meg is gyorsítható az exkréció. Savas pH megkönnyíti a bázikus vegyületek kiürítését, melyet elérhetünk a vizelet savanyításával (pl. nagy dózisú aszkorbinsav). Fordítva pedig a lúgos pH-jú 15

vizelet meggyorsítja a savas karakterű anyagok távozását. A bizonyos gyógyszerek túladagolásakor alkalmazott forszírozott diurézis is ezen alapul: diuretikumok adása mellett a gyenge savak (pl. barbiturátok, szalicilát) exkrécióját NaHCO 3-tal, gyenge bázisokét (pl. kokain, amfetamin) pedig NH4Cl-dal lehet meggyorsítani. 2. Kiválasztás a májon keresztül és az epével A máj kiemelkedő szerepet játszik a gyógyszerek eliminációjában, és ezzel együtt fokozott kockázatnak van kitéve a gyógyszerek esetleges toxicitása miatt. Két fő lebenye van, állományának legnagyobb részét a májsejtek (hepatociták) teszik ki, melyek funkcionális egységeket, lebenykéket (lobulusokat) alkotnak. A máj termeli az epét, mely előbb intrahepatikus, majd extrahepatikus epeutakon keresztül továbbítódik az epehólyagba, ahonnan szükség szerint ürül a duodenumba. Számos gyógyszer és toxikus metabolit is ezen az úton választódik ki. Az emésztőtraktusból felszívódó gyógyszerek a vena portae-n jutnak be májba, némelyek azonnal extenzíven metabolizálódnak (first pass effect). Ez jellemző a pl. a propranolol, morfin vagy lidokain esetében. A jelentős plazmafehérje kötéssel bíró hatóanyagok (pl. fenobarbitál, warfarin) esetében a metabolizmus természetesen jóval lassabb, hiszen a metabolizáló enzimek csak a szabad frakcióhoz férnek hozzá. A parenterálisan beadott (injekció, infúzió) hatóanyagok is keresztül haladnak a májon, ahol megkezdődhet a metabolizmusuk. Általánosságban igaz, hogy a májon át a lipofil vagy nagy molekulájú hatóanyagok eliminálódnak, míg a vesén keresztül a kisebb, vízoldékonyabb molekulák. A májban metabolizált vegyületek az epeutakba választódnak ki, és az epével a duodenumba ürülnek. A bélből a különböző, pl. glükuronid-konjugátumok egyrészt a széklettel távozhatnak el a szervezetből, másrészt belőlük hidrolízissel újra szabaddá válhat a gyógyszer és újra felszívódhat a bélből. Ez a jelenség az enterohepatikus körforgás, amely lassítja a gyógyszerek kiürülését, vagyis meghosszabbítja a szervezetben tartózkodásukat. Jellemző pl. a benzodiazepinekre, szteroid hormonokra, morfinra. Amennyiben a körforgás valami miatt gátolt, a gyógyszer ürülése felgyorsul, a gyógyszerhatás tehát időben hamarabb cseng le. Ez ritkán előfordulhat antibiotikum kezelés során, a glükuronid-konjugátumokat hidrolizáló bélbaktériumok elpusztulása következtében.

16

A gyógyszer vagy kémiai anyag okozta májkárosodás lehet májsejt nekrózis (pl. paracetamol mérgezésben, vagy széntetraklorid hatására), gyulladás (halothan, klórpromazin), vagy hepatitis-szerű tünetek (izoniazid, metildopa). 3. Kiválasztás tüdőn keresztül A tüdőn keresztül választódnak ki gázhalmazállapotú anyagok (gáz vagy gőz narkotikumok), illetve illékony anyagok (alkoholok, illóolaj komponensek). A tüdőn keresztüli elimináció meggyorsítható a légzés és a keringés fokozásával, ilyen módon a műtéti narkózis mélysége is szabályozható. A hörgők mirigyeiben választódhatnak ki lokális izgató hatású köptető sók. 3. Kiválasztás egyéb szekrétumokkal A gyógyszerek és metabolitjaik a bőrön keresztül is kiválasztódhatnak, ez a faggyúvagy verejtékmirigyek váladékával történő exkréciót jelent. Részben bőrön keresztül választódnak ki az alkohol, halogének, illékony anyagok (pl. fokhagyma illóolaj komponensei), tiamin, szulfonamidok. Bizonyos gyógyszerek a nyállal fokozottan választódnak ki, de ezen a módon nem ürülnek a szervezetből, hiszen ezt a beteg lenyeli. A nyálban való feldúsulás pl. a klindamicin antibiotikum esetében kifejezetten előnyös, a gyógyszert gyakran alkalmazzák szájüregi fertőzések kezelésére. Másrészt kellemetlen következménye lehet, hogy a beteg egyes gyógyszerek keserű ízét érzi, pl. ritonavir, metronidazol esetében. Az anyatejbe passzív diffúzióval a lipidoldékony, illetve a bázikus hatóanyagok választódhatnak ki, mivel pH-ja enyhén lúgos (közel semleges). Karrier-mediált transzporttal további kationok (pl. cimetidin, ranitidin) jelenhetnek meg. Kiválasztódik ide a koffein, teofillin, alkohol, nikotin és számos kábítószer (amfetamin, kokain) is. Az anyatejes táplálás élettani és pszichológiai fontossága miatt a gyógyszerszedést és az élvezeti szerek fogyasztását mindenképp kerülni szükséges a szoptatás alatt, ha azonban nélkülözhetetlen az anya kezelése, a szoptatást fel kell függeszteni. Egyes esetekben szigorú orvosi ellenőrzés mellett, a legkisebb hatékony dózist alkalmazva a szoptatást folytatni lehet, ekkor a gyógyszert közvetlenül a szoptatás befejezése után kell alkalmazni.

17

Felszívódás (abszorpció), beadási módok Felszívódás alatt azt a folyamatot értjük, ami alatt a gyógyszer a beadás helyéről a szisztémás keringésbe jut. Intravénás beadás esetén nincs felszívódás. Ideális esetben a gyógyszer csak a biológiai hatás helyére jutna el, amely a gyakorlatban ritkán érhető el. A biohasznosíthatóság kifejezés arra utal, hogy a beadott dózisnak mekkora hányada jut el változatlan formában a keringésbe. A biohasznosíthatóság függ a gyógyszer formulálásától, a beadás módjától és a máj first pass metabolizmusától; intravénás beadás esetén 100%, egyéb esetben a tökéletlen felszívódás következtében ennél kisebb lehet. Igen fontos farmakokinetikai paraméter, hiszen ez alapján számítható a dózis, ha nem közvetlenül a keringésbe adjuk be a hatóanyagot. A gyógyszer beadásának módja meghatározza a gyógyszerhatás kezdetét, az elérhető vérkoncentrációt, és a gyógyszer bent tartózkodásának idejét. A beadási mód lehet (A) orális, (B) parenterális és (C) topikális. Orális adminisztráció esetén a gyógyszer a szájon át jut be a szervezetbe, majd lenyelve a gyomor-bél traktusból szívódik fel és többnyire a keringés segítségével jut el a hatás helyére. Orálisan beadhatók tabletták, kapszulák, oldatok, szuszpenziók, emulziók, stb. Parenterális beadásnál a gyógyszer a gyomor-bél traktus érintése nélkül kerül a szisztémás keringésbe. Ilyen a hüvelybe, inhalációval a tüdőbe (külön tárgyaljuk majd), vagy injekció formájában az izomba, a bőr szövetei közé (implantátumok esetében gyakoribb a bőr alá, mint az intradermális alkalmazás) vagy pl. közvetlenül az érpályába történő gyógyszer bevitel. A topikális alkalmazás lényege, hogy a gyógyszer azon a felületen fejtse ki a hatását, ahol az alkalmazása történik, így közvetlenül bőrfelületen vagy nyálkahártyán, helyi hatás elérése céljából. Ilyen céllal elsősorban kenőcsöket, hintőporokat, spray-ket alkalmazunk. Külön szólunk majd arról a gyorsan fejlődő és egyre nagyobb jelentőséggel bíró területről, mely a bőrön keresztül transzdermálisan juttat gyógyszert a szervezetbe korszerű gyógyszerleadó rendszerek formájában, de nem lokális, hanem szisztémás hatás elérése érdekében használja fel a bőrt, mint hatóanyag bejuttatási kaput. A beadási módot az alapján kell megválasztani, hogy (1) milyen hatást szeretnénk elérni a gyógyszerrel (helyi vagy távoli hatást), (2) milyen gyorsan szeretnénk a hatást elérni, (3) mennyire tartós hatást tervezünk, (4) mennyire kívánjuk a beteg kényelmét szolgálni, illetve az, hogy (5) az adott vegyület fizikokémiai, farmakológiai és

18

toxikológiai jellemzői mit tesznek lehetővé. A beteg számára az orális beadás általában a legkényelmesebb, de vannak olyan hatóanyagok, amik a gyomorban elbomlanak (pl. egyes penicillinek, inzulin), így azok csak parenterálisan adhatók be. A sürgősségi ellátás során gyakran a minél gyorsabb hatás elérése a cél, ezért elsősorban az inhalációs vagy intravénás parenterális gyógyszer beadást alkalmazzák. Bizonyos szervi elégtelenségek (máj vagy vese érintettsége) esetén célszerű olyan utat választani, ami kevésbé terheli a kérdéses szervet, és lehetőség szerint a helyi alkalmazást választani. A bőr alatt vagy az izomban olyan depók is kialakíthatók, melyek hosszú távon is egyenletes hatóanyag leadást biztosítanak, ezzel mentesítve a beteget a gyakori gyógyszerszedés alól. A gyógyszerek transzportja a biológiai membránokon keresztül A gyógyszerek átjutását a membránokon alapvetően a lipid/víz megoszlásuk határozza meg, és a megoszlási hányadossal jellemezhetjük. A molekula polaritásának vagy ionizációjának fokozásával a megoszlási hányados csökken, apoláros vegyületté alakítás vagy az ionizáció visszaszorítása pedig fokozza a hányados értékét. A biológiai membránok a lipidoldékony, nem ionizált molekulák számára szabadon átjárhatók. Az ionizáció mértékét a vegyület disszociációs konstansa adja meg, amely függ a helyi pHtól. A gyógyszerek a biológiai membránokon különböző módon juthatnak át. (1) Passzív diffúzióval az apoláros, lipidoldékony anyagok jutnak át könnyen, melyek lipid/víz megoszlási hányadosa nagy (pl. altatógázok). (2) Filtráció segítheti egyes molekulák transzportját, melyek vízben jól oldódnak és molekulatömegük 100 alatti (pl. urea). A filtráció sebességét a membrán két oldala közti nyomáskülönbség, a molekulaméret és a membrán pórusnagysága együttesen határozzák meg. (3) A gyógyszerek egy része aktív transzport

segítségével,

tehát

koncentráció

grádiense

ellenében,

energia

felhasználásával jut át a biológiai membránokon. Az aktív transzportot lebonyolító, a membránban elhelyezkedő fehérjemolekulák a karrierek, melyek endogén anyagok szállítására specializálódtak. Olyan gyógyszermolekulákat tudnak ezek szállítani, melyek szerkezetükben, polaritásukban, méretükben hasonlóak az endogén anyagokhoz. Mivel a karrierek működése limitált, így az aktív transzport telíthető, sőt jelentős versengés (kompetíció) forrása lehet.

(4) Szintén karrier-mediált, de koncentráció

grádienssel megegyező irányban működő transzport mechanizmus a facilitált diffízió.

19

(5) Erősen ionizált pl. kvaterner N-t tartalmazó molekulák ionpárokat képezhetnek ellentétes töltésű részecskékkel, és így összekapcsolódva passzív diffúzióval tudnak átjutni a membránokon. (6) Különösen nagy molekulák, antitestek, liposzómába zárt, pegilált hatóanyagok endocitózis, azaz a bekebelezés segítségével jutnak be a sejtekbe, majd szabadulnak fel a lizoszómákból sejten belül. Ezekről a területekről külön is fogunk szólni. Az általános alapelvek és ismertető után lássuk most a kinetikai alapokat elsőként részletesebben.

Kvantitatív farmakokinetika A kvantitatív farmakokinetika elsődleges célja a farmakon koncentrációjának időbeli alakulását leírni az élő szervezet valamely kitüntetett részén vagy részein (általában ott, ahol az adott farmakon a várt illetve nemkívánatos hatásait létrehozza). A koncentráció-idő függvény birtokában lehetőség nyílik racionális adagolási protokoll, valamint gyógyszertechnológiai vonatkozás szerint a terápiás kívánalmaknak megfelelő hatóanyagleadású gyógyszerforma tervezésére. Ehhez egyrészt analitikai háttérre van szükség (melyre nem térünk ki e fejezet keretein belül), másrészt a mért illetve számolt (vagy sokszor inkább becsült) koncentráció-értékek matematikai feldolgozására és a legmegfelelőbb farmakokinetikai modellbe való beillesztésére. A jelen fejezet fő célja a legegyszerűbb matematikai modellek bemutatása révén olyan szemlélet kialakítása, amellyel a dinamikus egyensúlyra törekvő élő rendszerek és a kívülről bevitt kémiai struktúrák kölcsönhatása a maga összetettségében is érthetővé, sőt „érezhetővé” válik. A szakmai intuícióhoz ugyanis egzakt ismereteken keresztül visz az út.

Etimológia Farmakon (pharmacon - φαρμακον) alatt az ókori görögök gyógynövényt, gyógyszert és mérget egyaránt értettek. A gyógyítás és a varázslás közös gyökereire utal, hogy a farmakosz (pharmacos - φαρμακος) ugyanakkor engesztelő áldozatra szánt állatot illetve embert jelentett („bűnbak”). Logosz (logos - λογος) = beszéd, tan; biosz (bios - βιος) = élő; farmácia (pharmacia - φαρμακια) = gyógyszer illetve méreg

20

alkalmazása; dinamisz (dynamis - δσναμις) = erő, képesség, hatalom; kinézis (kinesis κινησις) = mozgatás.

Farmakokinetikai modellek Minden farmakokinetikai számítás az élő rendszer farmakonra kifejtett hatásának matematikai modellezésén alapul. Ennek ellentmondani látszik, hogy régen a legáltalánosabb,

vagyis

legkevesebb

előfeltevést

tartalmazó

számításokat

„modellfüggetlen” módszereknek is nevezték, az ellentmondás azonban feloldható azzal, hogy esetükben a „modellfüggetlenség” csak a specifikusabb modellekre jellemző feltételek hiányát jelentette. A farmakokinetikai modellek előfeltevései lehetnek döntően fizikai-kémiai jellegűek, ilyenek a klasszikus kompartment (vagy rekesz) modellek,

továbbá

kiindulhatnak

az

élő

szervezet

szöveti

szerveződésének

sajátosságaiból is, ilyenek a fiziológiai (más néven anatómiai vagy biológiai és élettani) modellek. Az általános (nem-kompartmentális és nem-fiziológiai) modellek, nevüknek megfelelően, általános megfontolásokból indulnak ki, a farmakon sorsát érintő folyamatok mechanizmusára vonatkozóan nem tételeznek fel semmit. Az analitikai módszerek és a számítógépek rohamos fejlődésével párhuzamosan vesztettek egykori jelentőségükből. Finom elemzésre nem alkalmasak, de olcsón gyors tájékozódást tesznek lehetővé a farmakonok legfontosabb kinetikai sajátosságait illetően, ezért új farmakonok vizsgálata során elsőként általános modellen alapuló számításokat végeznek el. Jól használhatók olyankor is, amikor az élő rendszer és a farmakon interakciójának bonyolultsága miatt (pl. több helyről történő felszívódás, több helyen zajló elimináció, enterohepatikus körforgás) a szóba jövő rekesz vagy fiziológiai modellek túlságosan nehezen kezelhetőek. A kompartment modellek rekeszei, noha azt célozzák, nem feltétlenül azonosak a szöveti kompartmentekkel. A rekesz modellek előnye viszont, hogy fiziko-kémiailag koncepciózus matematikai formalizmussal írják le a hatóanyag koncentrációk alakulását, sőt némi rugalmasságot is mutatnak a modellált élő rendszerek és farmakonok interakciója kapcsán (létezik egy, két, illetve több rekeszes formájuk, amellett az egyes kompartmentek kapcsolatára is több lehetőséget kínálnak). A rekesz modellek alapján végzett számításokat kompartment-analízisnek is nevezik.

21

A fiziológiai modellek legfőbb előnye, hogy ezek tükrözik a legpontosabban a valós viszonyokat. Hátrányuk viszont, hogy az általuk használt matematikai leírás sok esetben erősen empirikus (kevésbé koncepciózus), emellett több és nehezebben megszerezhető adatot igényelnek (számítás- és vizsgálómódszer-igényesek).

Klasszikus kompartment modellek A szervezeten belül azt a térfogatot, amelyben egy adott farmakon megtalálható (vagyis ahol koncentrációja nem nulla), megoszlási térnek vagy térfogatnak (V d; volume of distribution) nevezzük. A megoszlási téren belül egy kompartmentnek tekintjük azt a térfogatot, amelyben a farmakon egy adott időpontban azonos koncentrációban fordul elő (vagyis amelyben a koncentráció-megoszlása térben homogén). Elvben tehát egy rendszer annyi rekeszből áll, ahány koncentrációban fordul elő benne a farmakon. Az egyszerűsítés érdekében feltételezzük, hogy egy kompartmenten belül a disztribúció pillanatszerűen megy végbe, továbbá eltekintünk a rekeszen belüli farmakon-áramlást biztosító koncentráció-grádienstől (dinamikus egyensúlyban ugyanis, amikor pl. a farmakon valahonnan felszívódik, máshonnan pedig eliminálódik, egy kompartmenten belül előfordulhat koncentráció-grádiens, csak értéke nem túl nagy).

Egyrekeszes nyílt modell A farmakon homogénen eloszlik a rendelkezésre álló térben, és e térből kizárólag elimináció révén távozhat (A nyílt jelleg arra utal, hogy anyag juthat bele illetve távozhat belőle. A későbbiekben csak nyílt rendszerekkel foglalkozunk). Egy adott élő szervezet és egy adott farmakon vizsgálata során először általában az egyrekeszes modellből indulunk ki, és csak akkor bővítjük a modellt további rekeszekkel, ha a mérési adatok (a monitorozott kompartment(ek)ben meghatározott farmakon koncentrációk) nem mutatnak jó egyezést a modell által jósolt adatokkal. Egyrekeszes modellel jellemezhető pl. a teljes víztérben gyorsan megoszló etanol, valamint az iv. adás után a vérpályában keringő plazmaexpanderek (1. ábra).

abszorpció

ka

szervezet

ke

elimináció 22

1. ábra: Egyrekeszes nyílt modell sémás ábrázolása. A ka és a ke az abszorpció és az elimináció sebességi állandói. Kétrekeszes nyílt modell Két rekesz esetében már döntenünk kell a kompartmentek egymáshoz képesti viszonyáról, illetve ezek kapcsolatáról a felszívódással és az eliminációval (két lehetőséget a 2. ábra mutat be).

perifériás rekesz kc k-c abszorpció

abszorpció

ka

ka

1. rekesz

ke centrális rekesz kc

elimináció

2. rekesz

ke

elimináció

k-c

2. ábra: Kétrekeszes nyílt modellek (felső: centrális típusú; alsó: lánc típusú) sémás ábrázolása A ka és a ke az abszorpció és az elimináció sebességi állandói, a kc és a k-c pedig egy adott rekesz viszonylatában a be- és kilépés sebességi állandói. Ha abszorpció és elimináció több rekeszbe/rekeszből is történhet, további típusok is lehetségesek. A kétrekeszes nyílt modellek legfontosabb képviselője a centrális típus 2. ábrán közölt formája, ami a legtöbb farmakon esetében jó közelítést nyújt. A centrális kompartmentnek rendszerint a vér (azon belül is a vérplazma) felel meg, ahová a felszívódás történik és ahonnan a farmakon eliminálódik (többnyire renális és/vagy hepatikus úton). A perifériás rekesz olyan szöveti teret (tereket) modellez, amely(ek)ben egyensúly áll be, ugyanakkor a farmakon nem egyenlő koncentrációban fordul elő, mint a centrális rekeszben. A perifériás rekesz módosítja a szer koncentrációjának időbeli alakulását a centrális kompartmentben is (ezért utóbbi szoros monitorozásával az előbbi megléte felderíthető).

23

A kétrekeszes modellek újabb rekeszekkel való bővítése tovább növeli a lehetséges típusok számát, de egyben nehezíti is a modell használatát. A farmakonokat érintő változások kinetikai rendje Reakciókinetikai alapok Egy adott farmakon sorsát érintő valamennyi folyamat (abszorpció, elimináció, többrekeszes modellben a kompartmentek közötti transzport) kinetikáját tekintve ugyanazokkal a matematikai eszközökkel írható le. A farmakonokat érintő folyamatok közül kísérletesen az elimináció követhető a legkönnyebben. Mint már utaltunk rá, eliminációnak tekintünk mindent, ami (1.) az adott farmakon elsődleges kémiai kötéseiben változást okoz (metabolizáció), vagy (2) a farmakont eltávolítja az élő szervezetből (exkréció). Az első lehetőség kémiai reakció, de matematikailag a második lehetőség (egy transzport-folyamat) is kezelhető kinetikai szempontból reakcióként. Az egymással reakcióba lépő anyagok koncentrációinak időbeli változásaival, vagyis a kémiai reakciók sebességével (és ezzel összefüggésben a mechanizmusával) a reakciókinetika foglalkozik. Empirikus megközelítés esetén egy kémiai reakció sebességét kifejező egyenletbe felveszik az összes reagáló anyag koncentrációját, veszik ezeket a reakció sztöchiometriájából

következő

kitevőkön

(sztöchiometriai

együtthatók),

majd

megkeresik azt a k állandót, amellyel a hatványozott koncentrációk szorzatát megszorozva az egyenlővé válik a kísérletesen mért reakciósebesség értékekkel (v):

Egy kémiai reakció (bruttó) rendűségét a reakciósebességet meghatározó koncentrációk hatványkitevőinek összege adja meg (a fenti egyenlet esetén: a+b+…+x). Egy reakció rendűségét egy résztvevőre is meg lehet adni, ekkor csak az érintett anyag koncentrációjának hatványkitevője számít (pl. a fenti egyenletben az 1-es anyagra: a). Gyakorlati szempontból az a lényeg, hogy a k sebességi állandó kísérletes körülmények között valóban állandó legyen. Az élő szervezetben a farmakonok kémiailag igen gazdag környezetben, általában több különböző molekula részvételével metabolizálódnak (rendszerint vizes oldatban), és noha elvben csak az első lépés számít (melynek során a farmakon kémiai 24

szerkezete megváltozik), a metabolizáció általában sorozatreakció, melyben a későbbi lépések befolyásolják az első lépés sebességét, tehát a folyamat egészét figyelembe kell venni. A farmakonok eliminációja matematikailag mégis viszonylag egyszerűen közelíthető az alábbi elvek érvényesülése következtében: 1.

Sorozatreakció sebességét (legalábbis a folyamat elején) a legkisebb sebességi

állandóval rendelkező (leglassabb) részreakció szabja meg (sebességmeghatározó lépés). A teljes folyamat kinetikai rendűsége a sebességmeghatározó lépés rendűsége jól közelíti, tehát elég azzal foglalkozni. 2.

Ha az egyik reagáló anyag olyan nagy feleslegben van jelen, hogy a

koncentrációja gyakorlatilag változatlan a folyamat során, akkor nem járul hozzá a reakció kísérletesen meghatározható rendjéhez, vagyis kihagyható a reakciósebességet leíró egyenletből. Ezzel pl. a metabolizmusban gyakran résztvevő víz koncentrációjával nem kell számolni, hasonlóképpen a farmakonokéhoz képest nagy mennyiségben jelen lévő endogén molekulákkal (pl. ATP, glükuronsav). 3.

A sebességmeghatározó lépés (hasonlóan a többi lépéshez) szinte bizonyosan

enzim által katalizált reakció. A katalizátor a folyamat végén változatlanul marad vissza, tehát az enzim is kihagyható a reakciósebesség egyenletéből. A farmakonok eliminációja során (és matematikai elveit tekintve abszorpciója és minden más transzportja esetén is) tehát a sorozatreakció sebességmeghatározó lépését kell figyelembe venni, amelyben rendszerint egy farmakon-molekula egy enzimhez (illetve karrierhez) kapcsolódik, miközben a reakcióban esetlegesen résztvevő egyéb molekulák a farmakon koncentrációjához képest nagy mennyiségben vannak jelen. Ebből következően a farmakonok eliminációja (illetve abszorpciója és transzportja) kinetikai szempontból monomolekulárisnak tekinthető, vagyis a folyamat sebességét a sebességi állandó és a farmakon első hatványon vett koncentrációjának szorzata adja meg. Más szavakkal, a farmakonok eliminációja (és az őket érintő többi változás is) kinetikailag döntően elsőrendű illetve látszólagosan elsőrendű (pszeudoelsőrendű).

Elimináció az egyrekeszes nyílt modellben Tekintettel arra, hogy a farmakonokat érintő folyamatok közül legkönnyebben az elimináció vizsgálható, a kinetikai rend jellegzetességeit ennek példáján mutatjuk be.

25

Az egyszerűség kedvéért - ahol külön nem jelezzük másként - az eliminációt az egyrekeszes nyílt modellben vizsgáljuk. Noha a farmakonok eliminációjának sebességét általánosságban a sebességi állandó és az első hatványon vett koncentráció szorzata elfogadhatóan becsüli, az elimináció sebessége ennél finomabban is megközelíthető. Az elimináció (mint enzim katalizálta átalakulás) kezelhető a Michaelis-Menten kinetika alapján, amely a tömeghatás törvényéből (pontosabban annak egyensúlyra felírt alakjából) indul ki (ugyanúgy, mint előképe, a farmakodinámiából ismert Hill egyenlet). Michaelis és Menten modellje is tartalmaz elhanyagolásokat, ennek köszönhetően matematikailag viszonylag egyszerű. Eszerint az elimináció sebessége (v):

ahol: vmax az elimináció maximális sebessége, c a farmakon eliminációs útvonalán a sebességmeghatározó enzim szubsztrátjának koncentrációja (amely a legegyszerűbb esetben magának a vizsgált farmakonnak a koncentrációja, de nem feltétlenül az), KM pedig az a szubsztrát koncentráció, melynek jelenlétében a sebességmeghatározó enzim félmaximális sebességgel működik (Michaelis-Menten állandó). A fenti egyenlet alapján a sebességet a koncentráció függvényében (lineáris tengelyek mellett) ábrázolva hiperbolikus, vagyis telítési görbét kapunk (3. ábra).

26

sebesség

vmax

vmax/2

KM

4 KM

koncentráció

3. ábra: Egy szubsztrát enzimatikus eliminációjának sebessége a szubsztrát koncentrációjának függvényében (a jelölések magyarázatát ld. a fenti egyenletnél). Bár KM a sebességmeghatározó enzim szubsztrátjának féltelítő koncentrációja, esetünkben jól jellemzi a vizsgált farmakon koncentrációját is. A sebességmeghatározó enzim által katalizált lépéshez képest ugyanis a többi folyamat kinetikailag alig befolyásolja az eredő folyamat kinetikáját. A farmakonok eliminációjának sebességét a 0 - KM koncentráció tartományban, mivel itt KM > c, további egyszerűsítéssel a következőképpen írhatjuk fel:

ahol: ke=vmax/KM az elimináció sebességi állandója. Vegyük észre, hogy a sebességet kifejező egyenletben (v=k e·c) a koncentráció az első hatványon szerepel, tehát a farmakonok eliminációja a 0 - KM koncentráció tartományban jó közelítéssel elsőrendű. Ekkor a szubsztrát mennyisége kicsi az enzim mennyiségéhez (pontosabban aktivitásához)

képest,

ezért

a bejuttatott

újabb adag

farmakonból képződő

szubsztrátmolekulák is hamar találnak szabad enzimet, vagyis az elimináció sebessége nőni fog. Ezzel összhangban a 3. ábrán a KM-nél kisebb koncentrációk esetén a sebességfüggvény közel lineáris, vagyis az elimináció nagyjából egyenesen arányos a szubsztrát (illetve a vizsgált farmakon) koncentrációjával.

27

Az elimináció sebességét egy kis elhanyagolás árán a 4 K M-nél nagyobb koncentrációkra is felírhatjuk egyszerűbben abból kiindulva, hogy K M < c:

A 4 KM-nél nagyobb koncentrációk esetén tehát az elimináció sebességi állandója maga a vmax, az elimináció sebessége pedig mindig a maximum. Vegyük észre, hogy a koncentrációfüggetlenség azt jelenti, hogy a sebesség egyenletében (v=vmax=ke·c0) a koncentráció a nulladik hatványon szerepel, a farmakonok eliminációja tehát a 4 KM-nél nagyobb koncentrációk esetén jó közelítéssel nulladrendű. Ekkor a szubsztrát mennyisége már nagy az enzim mennyiségéhez (illetve aktivitásához) képest, az enzimmolekulák többsége foglalt, így a bejuttatott (vagy keletkezett) újabb szubsztrátmolekulák nehezen találnak szabad enzimet. Ennek megfelelően a 3. ábrán a 4 KM-nél nagyobb koncentrációknál a sebességfüggvény a lineárist közelíti, de csaknem vízszintesen fut, vagyis az elimináció jó közelítéssel függetlenné vált a szubsztrát (illetve a vizsgált farmakon) koncentrációjától. Az elimináció sebességét leíró egyenletet a KM - 4 KM koncentráció tartományban matematikai szempontból nem érdemes egyszerűsíteni, a folyamat ebben a tartományban törtrendű (0 és 1 között). A gyakorlatban azonban ezt a koncentráció intervallumot első- vagy nulladrendű kinetika szerint kezeljük attól függően, hogy az adott farmakon számunkra (terápiásan vagy toxikológiailag) fontos koncentráció tartománya inkább a kisebb vagy a nagyobb koncentrációk felé terjed-e ki. Noha a 3. ábra szerint a farmakonok eliminációja a farmakon koncentrációjától függően legalább kétféle (első- és nulladrendű) kinetikát követ, a gyakorlatban azt tapasztaljuk, hogy a legtöbb szer eliminációja kinetikailag egységes, általában elsőrendű, a szerek egy szűk csoportja esetén pedig nulladrendű (ide tartozik pl. az etanol). Ennek oka, hogy a legtöbb farmakon koncentrációja nem bír jelentőséggel olyan széles koncentráció tartományban, ami az általunk vizsgált eliminációt az elsőrendűtől a nulladrendűig sebességmeghatározó

ívelné.

enzimének

Ha a szer

(vagy

már

transzporterének)

jóval az elimináció KM

értéke

alatti

koncentrációban hatásos, a 4 KM fölötti szintek toxikusak vagy ki sem tudnak alakulni (mert összeegyeztethetetlenek az élettel). Ha viszont a farmakon számunkra érdekes

28

koncentrációi fölötte vannak a 4 KM értéknek, a KM alatti koncentrációk általában hatástalanok, ezért nem vizsgáljuk őket. Néhány kivételes farmakon olyan széles koncentráció tartományban használatos, hogy a gyakorlatban is tapasztaljuk az eliminációs kinetika koncentrációfüggő változását. Az acetilszalicilsav például thrombocyta-aggregáció gátló indikációban adva (75-325 mg pro die) elsőrendű kinetika szerint eliminálódik, rheumatoid arthritis tüneteinek mérséklésére viszont olyan napi dózisban is adják (2-4 g), melynek eliminációja már nulladrendű. Az egyszerűség kedvéért rendszerint ilyenkor is eltekintünk attól, hogy az eliminációs kinetikát törtrendűnek vegyük (pedig pl. a lázilletve fájdalomcsillapító acetilszalicilsav dózistartomány – 0.5-2 g –ebbe illene bele a leginkább).

Klasszikus kompartment-analízis Elsőrendű elimináció az egyrekeszes nyílt modellben pillanatszerű felszívódás mellett Ha egy farmakon t 0 időpontban adott egyszeri dózisának felszívódása egy kompartmentbe pillanatszerű, akkor a t0 időpontban már kialakul a maximális c0 koncentráció. Ekkor elsőrendű elimináció esetén bármely t időpontban a farmakon c t koncentrációját a következő egyenlet írja le:

ahol: e a természetes szám (a természetes logaritmus alapja). Mivel elsőrendű kinetika esetén (és csak ekkor!) ke=ln2/t1/2 (ahol t1/2 a felezési idő), a fenti összefüggés analóg a radioaktív bomlástörvénnyel, ennek megfelelően kifejezhető az ez utóbbinál szokásos formában is (igaz, a radioaktív bomlás leírása során anyagmennyiséget és nem koncentrációt szerepeltetnek az egyenletben, de állandó térfogat esetén ezek ekvivalensek egymással):

29

A fentebbi exponenciális egyenlet logaritmusát véve az időtől való függés linearizálódik:

Elsőrendű elimináció esetén a k e megadja az adott farmakon koncentrációjának időegységenként eliminálódó hányadát (így 1/időegység dimenziójú mennyiség). Ha a kompartment térfogata nem változik (vagyis a V d állandó), a ke megadja a farmakon anyagmennyiségének időegységenként eliminálódó hányadát is, és egyben az időegység alatt „megtisztuló” megoszlási tér hányadot is. Ennek megfelelően:

A megoszlási tér „megtisztulása” azt jelenti, hogy tekintjük azt a térfogatot, amely időegység elteltével teljesen megtisztulna a benne oldott farmakontól, ha a megoszlási tér fennmaradó részében a farmakon koncentrációja ugyanannyi maradna, mint az időegység eltelte előtt volt. Ez a clearance, ami tehát megadja a megoszlási tér időegység alatt „megtisztuló” részének térfogatát, így térfogategység/időegység dimenziójú. Mivel mind a k e, mind a Vd állandó, elsőrendű elimináció esetén állandó a clearance is. A clearance és a ct szorzata megadja t időpontban a következő időegység alatt eliminálódó anyagmennyiséget (ami nem állandó, mivel a c t sem az). A clearance előnye, hogy több mechanizmussal (vagy több helyről) történő elimináció esetén az eredő clearance-t az egyes részfolyamatokra meghatározott clearance értékek algebrai összege adja. Az elsőrendű eliminációra tehát a következők jellemzőek: 1.

Állandó az időegység alatt eliminálódó koncentráció (és anyagmennyiség)

hányad. 2.

Állandó a t1/2.

3.

Állandó a clearance.

4.

A ke nem függ a c0-tól. A fentebb tárgyalt összefüggéseket felhasználhatjuk egy ismert tulajdonságokkal

bíró farmakon koncentrációjának tetszőleges időpontban való kiszámolásához, de egy farmakon ismeretlen kinetikájának meghatározásához is mérési eredményekből. Egy t 0 időpontban,

egyszeri

dózisban

adott,

pillanatszerűen

felszívódó

farmakon

30

koncentrációjának időbeli alakulását elsőrendű elimináció esetén a következő függvény szemlélteti:

100

koncentráció (lineáris lépték)

75

50

25

0 0

25

idő

50

4. ábra: Egy 0 időpontban beadott, pillanatszerűen felszívódó és eloszló farmakon koncentrációjának időbeli alakulása sémásan elsőrendű elimináció esetén. Az x és y tengelyek lineáris léptékűek, skálájuk önkényes beosztású. Ha a farmakon koncentrációjának logaritmusát vesszük, a számolások egyszerűbbé válnak, aminek különösen régebben, a személyi számítógépek elterjedése előtt volt jelentősége. A koncentráció logaritmusát ábrázolva (vagy az y tengelyt logaritmikus léptékkel használva) a koncentráció-idő függvény is könnyebben megszerkeszthető:

31

100

koncentráció (log lépték)

c1 10

b

c2 1

0.1 0

t1

25

idő

t2

50

5. ábra: A 4. ábrán bemutatott függvény logaritmikus léptékű y tengely mellett. A függvény egy (t 1; c1) és egy (t2; c2) pontját kijelöltük (a részleteket lásd a szövegben). Az 5. ábrán feltüntetett koncentráció-idő függvény elvben már két mérési adatból (két összetartozó koncentráció-idő párból) is megszerkeszthető. Ennyi adatból azonban az eliminációt jellemző ke is kiszámolható, melynek segítségével algebrailag is meghatározható az adott farmakon koncentráció-idő függvényének tetszőleges pontja. Szemilogaritmikus ábrázolásban (5. ábra) ugyanis a k e érték a lineáris koncentráció-idő függvény meredeksége, pontosabban a meredekség -1-szerese (ld. fentebb a farmakon c t koncentrációját elsőrendű elimináció esetén leíró egyenlet logaritmikus alakját):

A pillanatszerű felszívódást a gyakorlatban leginkább a bolusban történő, gyors intravascularis (iv., de még inkább intraarterialis) beadás közelíti meg. Nulladrendű elimináció az egyrekeszes nyílt modellben pillanatszerű felszívódás mellett Pillanatszerűen felszívódó farmakon ct koncentrációját nulladrendű elimináció esetén bármely t időpontban a következő egyenlet adja meg:

32

Ez az egyenlet (lineáris y tengely mellett) lineáris függvényt határoz meg, amelynél a ke a meredekség -1-szerese. Nulladrendű elimináció esetén a k e megadja az időegységenként eliminálódó farmakon koncentrációt (tehát koncentrációegység/időegység dimenziójú), ezáltal a k e maga a reakciósebesség (ami állandó és egyben a maximum). Ennek megfelelően a k e és a Vd szorzata megadja a farmakon időegységenként eliminálódó anyagmennyiségét, ami (állandó Vd esetén) állandó:

A koncentrációfüggetlen farmakon-vesztés miatt az anyagmennyiség és a koncentráció eliminálódó hányada egyre nagyobb a folyamat során. A nulladrendű eliminációra tehát a következők jellemzőek: 1.

Állandó az időegység alatt eliminálódó koncentráció (és anyagmennyiség).

2.

A t1/2 folyamatosan csökken (ezért nem is jellemezzük vele az eliminációt).

3.

A clearance folyamatosan nő (ezért ezzel sem jellemezhető az elimináció).

4.

A ke nem függ a c0-tól (itt sem). Egy t0 időpontban, egyszeri dózisban adott, pillanatszerűen felszívódó farmakon

koncentrációjának időbeli változását nulladrendű elimináció esetén a következő függvény mutatja:

33

100

koncentráció

75

50

25

0 0

500

idő

1000

6. ábra: Egy 0 időpontban beadott, pillanatszerűen felszívódó és eloszló farmakon koncentrációjának sémás időbeli alakulása nulladrendű elimináció mellett. Az x és y tengelyek lineáris léptékűek, skálájuk önkényes beosztású. A c0 és ke értékek megegyeznek a 4. ábrán látható függvényével. Általános modellen alapuló számítások Látszólagos megoszlási tér Néhány

speciális

tulajdonságú

farmakont

leszámítva

(pl.

az

ún.

plazmaexpanderek, amelyek az intravascularis térben maradnak), a farmakonok megoszlási tere csak drága vizsgálatokkal (pl. PET) határozható meg pontosan. A gyakorlat számára első megközelítésben az ún. látszólagos megoszlási tér is elégséges, amely a következő módon számítható:

ahol: nbeadott az élő szervezetbe juttatott farmakon anyagmennyisége(mól), cmonitorozott pedig a farmakon megoszlása után mérhető koncentráció egy kitüntetett kompartmentben (sajnos a látszólagos megoszlási térfogatot ugyanúgy V d-vel jelölik, mint a megoszlási térfogatot). Ha nem nevezzük meg külön, a kitüntetett kompartment (amelyben a farmakon koncentrációját monitorozzuk) a vérplazma. Előfordul, hogy az nbeadott helyett az mbeadott-at (bejuttatott tömeg) használják, ilyenkor utóbbi a plazmakoncentráció helyett a „plazmasűrűséggel” osztandó (vagyis egy tömeg/térfogat mennyiséggel).

34

Ha a beadott farmakon homogén koncentráció-eloszlást mutat megoszlási terében (ennek legegyszerűbb esete, ha csak a monitorozott kompartmentben fordul elő), a látszólagos megoszlási tér egyenlő lesz a valós megoszlási térfogattal. Ha a farmakon koncentráció-eloszlása heterogén, a látszólagos megoszlási tér nagyobb és kisebb is lehet, mint a valós megoszlási térfogat. Ha a vérplazma a monitorozott kompartment, az erősen lipofil vegyületek látszólagos megoszlási térfogata extrém nagy lehet, míg a plazmafehérjékhez nagymértékben kötődő farmakonok látszólagos megoszlási térfogata jellemzően kicsi. A koncentráció-idő függvény alatti terület (AUC) Az AUC a koncentráció-idő (leggyakrabban plazmakoncentráció-idő) függvény (vagy annak valamely darabja) és az x tengely közötti síkidom területe (amennyiben az x tengely az y tengelyt 0-nál metszi), vagyis röviden a koncentráció-idő görbe alatti terület (Area Under the Curve). Az AUC megegyezik a koncentráció-idő függvény egyenletének integráljával. Ahogy az integrál is lehet határozott vagy határozatlan, az AUC is vonatkozhat a koncentráció-idő függvény két tetszőleges c1 és c2 értéke közötti szakaszára (és az x tengely ezekhez tartozó t 1 és t2 értékei közötti szakaszára) vagy a teljes függvényre (az x tengely teljes pozitív tartományával, vagyis t 0-tól t∞-ig). Az AUC előnye, hogy akármilyen alakú függvény esetén képes egyetlen értékkel jellemezni az adott farmakon jelenlétének „súlyát” a szervezetben (pontosabban a monitorozott kompartmentben). Az AUC ugyanis annál nagyobb, minél nagyobb koncentrációban és minél hosszabb ideig van jelen a farmakon a monitorozott kompartmentben. Az AUC az x tengely t 0 - tn tartományában (AUC0-n) az ún. trapéz szabály alapján becsülhető. Ez azt jelenti, hogy a t 0 - tn tartományhoz tartozó függvényt több szakaszra osztjuk úgy, hogy egy szakaszon belül a függvény közelítőleg egyenes lefutást mutasson. Ezek a kvázi egyenes szakaszok a hozzájuk tartozó x tengely szakaszokkal egy-egy trapézt határoznak meg, melyek területét a jól ismert módon számoljuk ki:

35

ahol: AUC(x-1)-x egy az x tengelyen t x-1 és tx közötti trapéz területe, cx-1 és cx pedig a tx-1-hez és tx-hez tartozó koncentrációk. A trapézok területét összeadva megkapjuk az AUC0-n-et. A fennmaradó felszínt (AUCn-∞) a következő összefüggéssel közelítjük:

ahol: cn az utolsó ismert koncentráció (az utolsó trapéz origótól távolabbi csúcsa a függvényen), k pedig a függvény (közelítőleges) meredekségének -1-szerese a cn utáni szakaszon. Az AUC0-n és az AUCn-∞ összege adja meg a teljes AUC-ot (AUC0-∞). Elsőrendű elimináció esetén az eredő clearance (pl. teljes test clearance = whole body clearance: WBC) és a teljes AUC kapcsolata:

Az AUC meghatározása elengedhetetlen része az új farmakonok vizsgálatának (és régebbiekkel való összehasonlításának). Irodalomjegyzék Dévay A., Antal I.: A gyógyszeres terápia biofarmácia alapjai, Medicina Könyvkiadó, 2009. House J.E.: Principles of chemical kinetics. Academic Press; 2007. Katzung B., Masters S., Trevor A. (szerk.): Basic and Clinical Pharmacology. McGrawHill; 2009. Kenakin T.P.: A pharmacology primer: theory, applications, and methods. Academic Press; 2009. Minker

E.:

A

biofarmácia

farmakokinetikai

alapjai.

Szent-Györgyi

Albert

Orvostudományi Egyetem; Szeged, 1989. Shargel L., Wu-Pong S., Yu A.B.C.: Applied Biopharmaceutics & Pharmacokinetics. McGraw-Hill; 2005.

36

II.Terhesség és szoptatás alatti gyógyszerelés és annak biofarmáciai-farmakokinetikai vonatkozásai

1.Terhesség alatti gyógyszeres kezelés 1.1. Bevezetés A terhesség alatti gyógyszeres terápia különös odafigyelést kíván, és sajátos problémakört jelent a klinikai farmakológia számára. A várandósság időszakára jellemző hormonállapot, illetve az ezzel összefüggésben fellépő anyagcsere-változások a gyógyszerekkel kapcsolatos reakciókat is módosíthatják. Farmakoterápiás készítmény használatakor nemcsak az anyát és betegségét kell figyelembe venni, hanem a fejlődő magzatot, illetve az újszülöttet is, mivel ők számos esetben – a felnőttekhez képest eltérő módon reagálnak. Változhat bennük a sejtosztódás, a differenciálódás folyamata, valamint a későbbiekben kórosan reagálhatnak a már meglévő szervek a gyógyszerek hatására. Mindez fejlődési rendellenességekhez, szöveti differenciálódási zavarokhoz, legrosszabb esetben akár a magzat elhalásához is vezethet.

Veleszületett

rendellenességeknek nevezzük az embrionális, vagy foetalis fejlődés során létrejövő genetikai (prekoncepcionális vagy congenitális), ill. az ezen időszak alatt ható környezeti tényezők ún. teratogének hatására kialakuló (connatalis) morfológiai vagy funkcionális magzati károsodásokat (1). Ennek függvényében a terhesség alatti gyógyszeres kezelésnél a legnagyobb gondot annak az eldöntése jelenti, hogy az alkalmazni kívánt készítmény okoz-e bármilyen malformációt vagy nem.

A gyógyszerész szerepe ebben az esetben

alapvetően fontos, hiszen ő az utolsó szakember, akivel a gyógyszer bevétele előtt még konzultálhat a beteg, az OTC készítmények használatakor pedig szinte kizárólag rá hárul a beteg informálásának felelőssége. A 20. század elején a társadalom abban a tévhitben élt, hogy a magzat a méhen belül teljes biztonságban van, semmilyen külső tényező nem árthat neki. Ezt a meggyőződést három tragikus esemény döntötte meg a történelem során. Az 1920-as évek közepén Amerikában a röntgensugárzás értelmi fogyatékosságot, súlyosabb esetben microcephaliát okozó hatására derült fény. Kiderült, hogy az 1941-ben Ausztrálián

végigsöprő

veleszületett

szürkehályog

esethalmozódás

hátterében

rubeolajárvány állt. Az igazi szemléletváltás viszont Widukind Lenz, német orvos 1961 novemberében tett bejelentése után következett, amelyben felfedte, hogy a phocomelia 37

(fókauszonyra emlékeztető rövid végtagok) drámai méreteket öltött előfordulását a Contergan (thalidomid) nevű nyugtató okozta. A humán teratológia eddigi legnagyobb tragédiája így reflektorfénybe állította a gyógyszerek fejlődési rendellenességet okozó hatását, teratogenitását (2). Mivel teljes biztonsággal egyetlen gyógyszerről sem lehet azt állítani, hogy nem okoz magzati károsodást, ezért a várandósság alatti gyógyszeres kezelés megválasztásában elsődleges szempont, hogy gyógyszert csak jól indokolt alkalmazzunk

esetben

kockázat-haszon

szempontjából

alaposan

mérlegelve

döntésünket. 1.1.1. Fejlődési zavarok lehetséges okai A fejlődési rendellenességek kialakulásának számos eltérő oka lehet. Congenitalis malformációk etiológiája 

65-70%-ban ismeretlen,



20-25%-ban genetikai okokra vezethető vissza,



3-5%-ban intrauterin fertőzés következtében jön létre,



kevesebb mint 1%-áért a gyógyszerek tehetők felelőssé.

A legtöbb fejlődési rendellenesség és megbetegedés multifaktoriális eredetét számos vizsgálat igazolja. (3) A gyógyszerek által indukált malformációk manifesztációját és súlyosságát befolyásoló tényezők: 1. A vegyület jellege A farmakoterápiás készítmények több mechanizmus útján okozhatnak fejlődési rendellenességet: - gén szintű károsítás (mutáció), - kromoszóma szintű károsítás, - a mitózis folyamatának károsítása, - nukleinsavak károsítása, - a prekurzor anyagok, szubsztrátok károsítása, - az energiatermelő-anyagcsere károsítása, - membránfunkciók megváltoztatása, - a sejt élettani ozmózisának megváltoztatása,

38

- enzimműködések gátlása, - méhlepény működésének károsítása, - fokozhatják az uterus tónusát, - indirekt módon, az anyai biokémiai működések megváltoztatása. (1)

1. táblázat A terhesség 12. hete előtt szedve nagy valószínűséggel congenitális malformációt okozó főbb gyógyszercsoportok Antiepileptikumok - phenytoin (DIPHEDAN) - valproinsav (CONVULEX) - trimethadion Antikoagulánsok -

kumarinszármazékok (pl. SYNCUMAR)

A-vitamin és származékai (pl. ROACCUTAN) Alkilező mitózisgátlók pl. (ENDOXAN) Folsavantagonisták pl. (METHOTREXAT) Hormonok - androgének pl. (ANDRIOL) - szintetikus ösztrogének pl. diethyl-stilboestrol Lithium pl. (LITHICARB) Forrás (1)

2. Az alkalmazott dózis és a kezelés időtartama A teratogén károsodásokat a dózis/hatás függvényben ábrázolva a görbék felszálló szárának meredeksége eltérő és egyben árulkodó jellegű lehet. Az embriotoxikus hatásgörbe nagyon meredek emelkedése például az ún. „minden vagy semmi” jelenség fennállására utalhat. A magzatra ható gyógyszermennyiség, azaz a teratogén értelemben vett dózis következményei az alábbiak lehetnek: -

Mivel nem éri el a károsító küszöbértéket, nem mutatható ki károsodás.

-

A küszöbértéket meghaladja, és a magzati élettel összeegyeztethető, születés után felismerhető fejlődési rendellenességeket okoz.

-

Olyan nagy a károsító tényezők dózisa, hogy az embrió elhal (4).

39

3. Genetikai sajátosságok, környezeti tényezők Nehéz állatkísérletekből humán vonatkozású következtetéseket levonni, mert eltérő folyamatok figyelhetők meg a különböző fajoknál, vagy akár egy fajon belül is. A teratogén hatások tekintetében fontos szerepe van az anyai és a magzati farmakogenetikai típusnak. Lényeges befolyásoló tényező, hogy az illető gyors vagy lassú acetilátor, hidroxilátor vagy metilátor csoportba tartozik. Egy-egy váratlan magzati

gyógyszermellékhatás

kialakulásának

hátterében

gyakran

bizonyos

gyógyszermetabolizáló enzim hiánya vagy csökkent aktivitása áll. A várandós nő kóros állapotai is nagymértékben módosíthatják a gyógyszerek hatásait. Az anyai szervezetben bekövetkező dehydratio, asphyxia, hypotensio, veseés májelégtelenség illetve vérzés miatt például gyógyszer-felhalmozódással kell számolni. Ezzel együtt megnő a magzatba átjutó farmakon koncentrációja is. Ugyanakkor előfordulhatnak a lepényi keringést és a placenta áteresztőképességét károsító állapotok is (pl. toxaemia). (1,5) 4. Gestatiós periódus A teratogén hatás kialakulása szempontjából alapvető jelentősége van annak, hogy a terhesség mely időszakában kerül sor a gyógyszer alkalmazására. A terhességi idő függvényében az alábbi károsodások alakulhatnak ki:  Blastopathia (0-2 hét) A megtermékenyítést követő első két hétben alkalmazott gyógyszerek hatásában a „minden vagy semmi” elv érvényesül. A károsodás lehet olyan mértékű, hogy a zigóta elpusztul, vagy a sérült sejtek a nem differenciált sejtekből pótlódnak és normálisan folytatódik a fejlődés.  Embryopathia (2-8 hét) Az

embrió

differenciálódása

az

implantatio

után

(14

nappal

a

megtermékenyítést követően) kezdődik. Ha az organogenesis stádiumában elszenvedett károsodások nem vezetnek az embrió elhalásához, akkor legtöbbször az éppen kialakuló szerveket éri ártalom. Ebben az időszakban kialakuló congenitalis malformatiók pl. a velőcsőzáródási rendellenességek 40

(VZR), a nyúlajak, a farkastorok, a phocomelia, a szem és a szív fejlődési rendellenességei. Az előbb leírtakból következik, hogy a szükségtelen gyógyszerhasználat kerülése rendkívül fontos ebben a periódusban. Veszélyt hordozhat magában az a tény is, hogy a terhes nőnek nincs tudomása a várandósságáról.  Foetopathia (8-40. hét) A második és harmadik trimester időszakát a sejtszintű differenciáció, a funkcionális érés és a kvantitatív növekedés jellemzi. Ekkor alakulhatnak ki a funkcionális idegrendszeri, a csontvelő-, a nyirokszervi és az ivarszervi károsodások. Fontos szem előtt tartani azt is, hogy a magzatvíz jelentős hatóanyag-tároló, így az anya gyógyszeres kezelésének befejezése után is megfigyelhető az alkalmazott készítmény magzatra kifejtett hatása. Mindemellett azzal is számolnunk kell, hogy a magzati máj éretlen enzimtermelése miatt a hatóanyagok eliminációja jóval lassúbb, mint felnőttekben (1,5). Az előző osztályozásba nem beilleszthető, de mindenképp említést érdemel a prekoncepcionális időszak, mivel kutatások igazolták, hogy a terhesség előtt alkalmazott gyógyszerek is hatással lehetnek az embryonalis fejlődésre, vagy az embrió elhalását is okozhatják (3).

1.1.2. A gyógyszer hatását befolyásoló tényezők terhességben Terhesség alatt jelentősen módosul a gyógyszerek farmakokinetikája, mely a foetoplacentaris egység (anyai szervezet, magzati szervek és a placenta) élettani paramétereinek változásával magyarázhatók. 1.1.2.1. A placenta szerepe A placenta a legtöbb gyógyszer számára hasonló módon átjárható, mint a szervezet egyéb sejtjeinek membránja. A farmakonok transzplacentárisan és paraplacentárisan (a magzatvízen keresztül) is átjuthatnak a magzatba.

41

A méhlepény transzfer mechanizmusai: 

egyszerű diffúzió (passzív transzport)



facilitált diffúzió



aktív transzport



pinocytosis



membráncsatornán keresztüli transzport

A legtőbb gyógyszer a passzív transzport mechanizmusa szerint jut át a placentán, szabadon áramolva a koncentráció grádiensnek megfelelően. A diffúzió mértékét több tényező determinálja. Ilyenek a méhlepény szempontjából annak mérete és vastagsága, ezen kívül fontos az anyai-magzati koncentrációkülönbség, amit elsősorban az uteroplacentáris keringési viszonyok határoznak meg. További alapvető jelentőségű tényezőnek számít a gyógyszer molekulasúlya, lipidoldékonysága, az ionizáltság foka, a disszociáció és a fehérjéhez kötődés mértéke. Ebből a szempontból elmondható, hogy egyszerű diffúzióval csak a nem ionizált, fehérjéhez nem kötött, kis molekulatömegű (500 D alatt) illetve a zsíroldékony kémiai anyagok képesek átjutni a placentán (1,3). A legújabb kutatások eredményeképpen egy új lehetőségre derült fény a placentáris transzfer vonatkozásában. Kiderült, hogy bizonyos nemrég felfedezett ún. ATP-kötő ABC transzportfehérjék - mint a Pgp (P-glykoprotein) és a BCRP (breast cancer resistance protein) – nagy mennyiségben expresszálódnak a humán placentában is, melyek jelentős mértékben megváltoztathatják a gyógyszerek átjutását a placenta barrieren keresztül. Ezen kívül egyre több vizsgálat bizonyítja fontos szerepüket a méhlepény

normál

fiziológiás

funkciójának

és

fejlődésének

biztosításában.

Hatásmechanizmusuk azonos az onkoterápiában ismert ún. efflux transzportfehérjékével, melyek a tumorsejtekbe juttatott citosztatikumot kipumpálják, ezáltal megszüntetve a kemoterápiás hatást. A placentáris transzportfehérjék is egy kifelé irányuló pumpamechanizmus révén lecsökkentik vagy megszüntetik a penetrálódó gyógyszer magzati expozícióját. Ez a foetus szempontjából protektív hatás viszont csak akkor érvényesül, ha a transzportfehérje számára szubsztrátként viselkedik az adott farmakon. Ezen gyógyszerek felderítése intenzív kutatás tárgyát képezi napjainkban is. Az elmúlt években folyó vizsgálatok eredményei azt is kiderítették, hogy bizonyos gyógyszerek (pl. nelfinavír, ritonavír, Ca-csatorna gátlók) gátolják a placenta efflux transzportfehérjéinek aktivitását, ezáltal fokozzák a farmakoterápiás készítmények foetalis expozícióját. Bizonyos kutatások arra is kiterjedtek, hogy bebizonyítsák az

42

összefüggést a Pgp-t és BCRP-t kódoló gének egy nukleotidos polimorfizmusai (SNPs) és a transzportfehérjék expressziójának- és egyéb placentáris funkcióknak a megváltozása között. Az említett polimorf genotípusok és az általuk okozott fenotípusbeli eltérések között fennálló kapcsolatok felderítésével új lehetőség nyílna az egyéni fogékonyság szempontjából kedvezőbb, megalapozottabb, személyreszabott gyógyszeres terápia kialakítására. Ennek segítségével minimálisra lehetne csökkenteni a magzatot érő teratogén ártalmakat, míg a terápiás hatás a legoptimálisabban alakulhat (6,7).

1. ábra: ABC transzportfehérjék a humán placentáris barrieren MRP: multidrug resistance-associated protein (7) 1.1.2.2. Magzati jellegzetességek Kijelenthetjük, hogy a magzat az első trimesterben a legsérülékenyebb. Különlegesen veszélyeztetett helyzetet jelent a kis mérethez képest intenzív vérellátás, gyors növekedés és az intrauterin környezet.

43

A gyógyszerek túlnyomó többségben a köldökvénán keresztül jutnak a magzatba, de jelentős lehet a paraplacentárisan (chorioamnionálisan) magzatvízbe jutott gyógyszerek aránya is. Az amnionfolyadékból való nyeléssel, és így a magzati tápcsatornán át történő potenciális felszívódással a 8-11. gestatiós héttől lehet számolni. Megvalósulhat a gyógyszer felszívódása a magzat bőrén és tüdején keresztül is. A terhesség előrehaladtával óriási változások következnek be a magzati testösszetevőkben (pl. össz-víztartalom, zsírtartalom), mely a gyógyszermegoszlás állandó változását okozza. A magzatban a fehérjekötődés változása szintén módosíthatja az eloszlást, mivel a keringő fehérjéinek mennyisége és kötőképessége is csökkent az anyáéhoz képest. Kisfokú gyógyszer-metabolizmusra már a gestatio 6. hetében képes a magzat, a 15-20. hetében pedig már a felnőtt gyógyszer-oxidációs képességének 40-60%-ával rendelkezik. A foetalis máj bizonyos II. fázisú reakciókra (pl. szalicilátok glicinkötésére) is alkalmas. A foetalis glomerulogenesis a 32-34. gestatiós hétre befejeződik, így a szülés idejére a diuresis jelentősen megnő. A tubulusfunkciók lassabban alakulnak ki (1,3). 1.1.2.3. Anyai farmakokinetikai változások terhesség alatt A gyomor- és béltartalom kiürülése lassúbb, mivel a gyomor- és a bélmotilitás 30-50%-kal csökken. Az enterális vérátáramlás és tartózkodási idő megnövekedése következtében nő a felszívódás mértéke. A gyomortartalom pH-ja emelkedik a sok hányinger, hányás, a 40%-kal csökkenő gyomorsav-termelődés és pepszinaktivitás következményeként. A kisvérköri keringés és a légzési perctérfogat emelkedik, ezért növekszik a tüdőn keresztül alkalmazott gyógyszerek - antiasztmatikumok, narkotikumok felszívódása. A zsírszövet aránya nagyobb a non-gravid állapothoz képest, a foetoplacentáris egység kialakulásával pedig új vízterek jelennek meg, ezáltal a gyógyszermolekulák szempontjából nő a látszólagos megoszlási térfogat, a „disztribúciós volumen” (Vd.) A zsírszövet mennyiségének növekedése miatt a subcutan alkalmazott gyógyszerek esetén elnyújtott felszívódásra kell számítani. A vérvolumen, ezen belül is főleg a plazmatérfogat növekedésével kell számolnunk terhesség alatt. A szérumproteinek közül az albuminfrakció csökkenése a 44

legkifejezettebb. Mivel az albumin sok vegyület transzportját végzi, így kevesebb lesz a kötött farmakon a keringésben, tehát nő a szabad gyógyszerfrakció. A gravida szervezetében keringő progeszteron a máj cytochrom P-450 rendszerének (I. fázisú reakciók) aktivitását fokozza. Viszont kompetíció is kialakul jelen esetben, ugyanis a progeszteron saját metabolizmusában is szerepel az említett enzimrendszer. Ennek eredményeképpen bizonyos gyógyszerek oxidációja és eliminációja gyorsul (beta- és dexametazon, carbamazepin, paracetamol, phenytoin, metoprolol), másoké viszont lelassul. Fontos megemlíteni az antikonvulzívumok fokozott metabolizmusát is. A terhesség alatt gyakran előforduló intrahepaticus cholestasis miatt csökken az epével kiválasztott anyagok clearance-e. A vértérfogat és a perctérfogat növekedésével a glomeruláris filtrációs ráta (GFR) 40-50%-kal nő, így felgyorsul az elsődlegesen vesén keresztül kiválasztódó gyógyszerek (digoxin, ampicillin, cefalexin, cefuroxim) eliminációja. Az anyai vérben új fehérjék – az ún. pregnancy protein-ek (PP-proteinek) jelennek meg, és jelentősen megváltoztatják a gyógyszerek fehérjéhez való kötődédését (azaz a szabad/kötött frakció arányát) (1,3,8). 1.1.3. Gyógyszerek csoportosítása magzati károsító hatás szerint A gyógyszerek terhesség alatti alkalmazhatóságának szempontjából évtizedek óta az USA Food and Drug Administration (FDA) ajánlása a legelterjedtebb és legelfogadottabb. Gyógyszerek veszélyességi osztályba sorolása terhességben az FDA ajánlása alapján A.

Ellenőrzött humán vizsgálatok szerint magzati veszély nem áll fenn.

B. Állatkísérletek szerint nincs magzati károsodás, de humán kísérleteket nem végeztek; vagy az állatkísérletekben igazolódott káros hatást a jól kontrollált humán vizsgálatok nem erősítették meg. C. Sem állatkísérletekből, sem humán vizsgálatokból nincsenek megfelelő adatok; vagy állatkísérletekben igazolódott a káros hatás, de emberben nincs bizonyítva. A magzat veszélyeztetettsége nem ismert. D. Egyértelműen beigazolódott a magzati károsodás rizikója, de túlsúlyban vannak az alkalmazott szer előnyei a veszélyekkel szemben.

45

E. A szer alkalmazása terhességben kontraindikált. A magzati veszély túlsúlyban van az előnyökkel szemben (5). 1.2.Terhesség alatt előforduló betegségek és kezelési lehetőségeik 1.2.1. A leggyakoribb tápcsatornai tünetek Hányinger, hányás Terhesség alatt gyakori, 30-50%-ban előforduló panasz a reggeli hányinger, hányás, mely az esetek 90%-ában hozzávetőlegesen a 22. gestatiós hétre elmúlik. Kialakulásának oka nem egyértelműen tisztázott, de feltételezhetően a humán choriongonadotropin szintjének emelkedése és a latens pajzsmirigy-túlműködés áll a háttérben. Kezelésében biztonságosan alkalmazható a pyridoxin (B6 VITAMIN), hatástalansága esetén a H1-receptor antagonista dimenhydrinat (DAEDALON) és metoclopramide

(CERUCAL)

adható.

A

II-III.

trimesterben

a

promethazin

(PIPOLPHEN) alkalmazása is elfogadott. Meg kell azonban említenünk, hogy a gyakorlatban ezen szerek alkalmazása sok esetben igen gyenge vagy semmi lényeges pozitív változást sem ér el vagy biztosít a terhes nő számára. A hyperemesis gravidarum néven ismert súlyos, elhúzódóan jelentkező hányásokkal járó kórkép, melynek következtében fogyás, kiszáradás, ketoacidosis és az elektrolit-háztartás felborulása is előfordulhat, kórházi ellátást igényel (1,9). Székrekedés, hasmenés Gyakori problémát jelent a várandósok számára a székrekedés is, melynek hátterében legtöbbször a megváltozott életvitel és táplálkozás, a nagyobb uterus, a lelassult gyomor- és bélmotilitás illetve gyógyszer-mellékhatás (vaskészítmény) is állhat. Lehetőleg az étrend átalakításával kezdjük a kezelést (gyümölcsök, rostban gazdag ételek, sok folyadék), és csak ennek eredménytelensége esetén javasoljuk a gyógyszeres hashajtást. Az ozmotikusan ható lactulose (DUPHALAC) és a Glicerines végbélkúp hatékony és egyben terhesség alatt is biztonságosan alkalmazható készítmények. A stimulatív hatású bisacodyl (STADALAX, DULCOLAX) valamint a szennozidok (TISASEN) is szóba jöhetnek, de rendszeres alkalmazásuk kerülendő, mert hyponatraemia, hypokalaemia, dehidráció fordulhat elő. A nátrium- és vízretenciót

46

okozó sós hashajtók (pl. glaubersó), illetve a méhkontrakciót is kiváltó ricinusolaj használata ellenjavallt várandósság idején. Terhesség alatt leggyakrabban akut hasmenéssel találkozunk, melyet vírusok, baktériumok, paraziták okozhatnak, de meg kell említeni az élelmiszer-allergia, bizonyos gyógyszerek (antibiotikumok, magnéziumtartalmú antacidumok), irritabilis bélszindróma (IBS) vagy gyulladásos bélbetegség (IBD) lehetséges oki szerepét is. Az antibiotikus terápia és a só-vízháztartás rendezése mellet tüneti szerként aktív szén (CARBO ACTIVATUS) adható, illetve rövid ideig loperamide (LOPEDIUM) használata is megkísérelhető (9,10). Gastrooesophagealis reflux betegség és peptikus fekély Gyomorégés panasza gyakran jelentkezik a kismamák körében. Kialakulása több, terhesség alatt általánosan bekövetkező élettani változással magyarázható. Lassul a gastrointestinalis tranzit, csökken a nyelőcső alsó sphincterének tónusa, nő a hasűri nyomás, valamint fokozódik a gyomorsav termelődése, és ezáltal csökken az intragastricus pH. Gyakori a refluxos beteg (30-80%) a várandósok körében is. Ezzel szemben ritkán fordul elő gravid állapotban peptikus fekély, és nem meglepő a már teherbeesés előtt meglévő ulcus javulása illetve gyógyulása sem, mivel ebben az időszakban magas a plazmahisztamináz-szint, a hyperoestrogenaemia csökkenti a savtermelést, s ezenkívül megvastagszik a gastricus nyákréteg is. A terápiában, az életmód és diétás változtatások hatástalansága esetén, először választandó szer a sucralfat (VENTER, ULCOGANT) és az aluminium-calciummagnézium (ANACID, ANTAGEL) alapú antacidumok. A következő lépcsőfok a H2receptor antagonisták (rantidine: ZANTAC, ULCERAN) alkalmazása. A III. trimeszterben a gravida refluxos tünetei addig súlyosbodhatnak, hogy protonpumpagátló adása válhat szükségessé. Vizsgálati adatok szerint omeprazole (LOSEC, OMEP) és lansoprazole (REFLUXON, PROTONEXA, EMILLAN) használata esetén nem észleltek súlyos mellékhatásokat (9,10,11). Aranyér Terhesség alatt gyakoriak az aranyeres panaszok. Ennek oka lehet a székrekedés, a növekvő uterus hatására kialakult kismedencei vénás pangás és megnövekedett hasűri nyomás, melynek következtében fokozódik a nyomás a rectalis vénákban is. Aranyér 47

előfordulásakor ülőfürdő, (jeges borogatás), lokális fájdalomcsillapító kenőcsök (calcium dobesilate, lidocaine: DOXIPROCT OM; HEMORID) használata és székletlazító kezelés javasolt (6). 1.2.2. A haemostasis zavarai Thrombosis A várandósság ideje alatt is alapvető fontosságú a trombózissal fenyegető állapotok kivédése, kezelése. Az antikoaguláns terápia kidolgozása nagy felelősség ebben a periódusban, mivel a készítmények teratogenitás szempontjából, az alkalmazás időpontjától és módjától függően, változó mértékű rizikótényezőt jelentenek a magzatra nézve is. Non-gravid

állapotban

a

kezelés

során

leggyakrabban

alkalmazott

gyógyszercsoportok: nem frakcionált heparin (UFH), alacsony molekulasúlyú heparin (LMWH) és a kumarinszármazékok (warfarin:

MARFARIN, acenokoumarol:

SYNCUMAR). Összességében véve viszont elmondható, hogy mind az anya, mind a magzat számára legkiszámíthatóbb és legbiztonságosabb antikoaguláns hatást az LMWH-val (dalteparin: FRAGMIN) érhetjük el (kivétel, ha az anyának műbillentyűje van) (12,13). Varicositas A terhesség alatt csökken a vénafalak tónusa, és nehezített az alsó végtagokból a vénás visszaáramlás, ezért sok esetben alakul ki visszér vagy a már meglévő varicositas fokozódik. Elsősorban konzervatív terápia alkalmazható: alsó végtag mozgatása, felpolcolása, fásli, gumiharisnya használata. Gyógyszeres kezelésekor calcium dobesilate és oxerutin (VENORUTON) helyileg történő használata, míg per os a diosmin és hesperidin (DETRALEX) adása javasolt (1,12,13). Anaemia Terhességi anaemiáról beszélünk, ha az I. trimeszterben 12g% (7,44 mmol/l) alatti a haemoglobin érték, a II-III. trimeszterben pedig 11g% (6,82mmol/l) alatti. Előfordulási gyakorisága kismamák között 15-50% körülire tehető, amit a különböző társadalmi-, földrajzi- és táplálkozási viszonyok eltérő módon befolyásolhatnak.

48

Vashiányos anaemia A várandósság alatt jelentkező anaemiák leggyakoribb kiváltó tényezője a vashiány (kb. 95-98%-ban). A magzatra ritkán van hatással az anya vashiányos állapota, mivel a placentának nagyobb az affinitása a transzferrin-kötött vas iránt az anyai csontvelőhöz képest. A placenta a magzat vas iránti igényeit akkor is kielégíti, ha az anyai vasraktár már kimerülőben van. Súlyosabb vashiány esetén viszont koraszülésre és

magzati retardációk kialakulására

lehet

számítani.

Leggyakoribb tünetei:

fáradékonyság, étvágytalanság, fejfájás, palpitatio, sápadtság, hidegérzet, körmök törékenysége. A terhesek vaspótlása orális úton kezdhető (SORBIFER DURULES, MALTOFER), kellően indokolt esetben szóba jöhet a parenterális bevitel is. Folsavhiányos anaemia Folsavhiány a terhesek 10-25%-ában fordul elő, döntő többségében a III. trimeszterben illetve a szoptatás időszakában. A szervezet folsavtartaléka, mely a májban raktározódik, a várandósság ideje alatt általában hamar kimerül (kb. 6 hétre elegendő). Nagy a folsavigény a magzat gyorsan oszló sejtjei és a placenta növekedése miatt is, és ezt a méhlepény akár az anya rovására is kielégíti. A kezelés megoldható csak folsavat tartalmazó tabletta (HUMA-FOLACID) használatával, de mivel sok esetben a folsavhiány vashiánnyal is párosul, választható kombinált készítményt is (NEO-FERRO FOLGAMMA) (14,15). 1.2.3. Terhességi hypertoniák Terhesség alatt a megnövekedett vérellátási igények kielégítésére a szív munkája megnövekszik. Az alábbi haemodinamikai változásokkal kell számolnunk: -

a szív perctérfogata 30-50%-kal nő,

-

a verőtérfogat kb. 30%-kal nő,

-

a szívfrekvencia percenként 12-20-szal nő,

-

szisztémás vascularis rezisztencia (SVR) 15%-kal csökken,

-

a szív jobbra helyeződik és felnyomódik,

-

vértérfogat kb. 35-40%-kal növekszik,

-

plazmatérfogat kb. 45%-kal nő,

-

EC (extracellularis térfogat) nő,

-

alvadási faktorok szintje nő. 49

A

várandósság

ideje

alatt

előforduló

cardiovascularis

problémákat

csoportosíthatjuk abból a szempontból, hogy már a terhességet megelőzően is fennálltak (ASD: pitvari septum defectus, VSD: kamrai septum defectus, billentyűbetegségek, ritmuszavarok, essentialis hypertonia stb.), vagy azokat a graviditás indukálja (peripartum cardiomyopathia, praeeclampsia) (1,3,8). Hypertonia Az egyik leggyakoribb patológiás elváltozás a graviditás alatt a magas vérnyomás, ami a terhességek 10-20%-ában figyelhető meg. Kezelésük és gondozásuk mindenképp szükséges, ugyanis ennek hiányában fennáll a veszélye súlyosabb szülészeti szövődmények (másodlagos toxaemia, idő előtti lepényleválás, intrauterin retardáció, magzati központi idegrendszeri károsodások, magzati asphyxia) kialakulásának. Hypertonia esetében is megkülönböztetjük a terhesség előtt fennálló, és a terhesség alatt kialakuló kórképeket. A terhesség által kiváltott hypertoniával (PIH: pregnancy induced hypertension) általában a gestatio második felében találkozunk. Ha az emelkedett vérnyomás mellett proteinuria is beszélünk.

A

perifériás

rezisztencia

megfigyelhető,

fokozódása,

praeeclampsiáról

hypovolaemia

és

fokozott

sympaticotonia jellemzik ezt az állapotot. Mivel a kórkép sajnos progresszív jellegű és súlyos, életet is veszélyeztető anyai és magzati események társulhatnak hozzá, az antihipertenzív kezelés mihamarabbi megkezdése szükséges. A terhesség második felében jelentkező átmeneti hypertonia enyhébb lefolyású betegség, mint a praeeclampsia, s a szülést követő tíz napon belül rendeződnek a vérnyomásértékek. Krónikus hypertoniáról beszélünk abban az esetben, ha a magas vérnyomás már a várandósság előtt is fennállt. A terhesség első felében bekövetkező élettani vérnyomáscsökkenés a gyógyszeres terápia felfüggesztését teszi lehetővé, de a gestatio előrehaladtával ismét emelkedik a vérnyomás, és a kezelés visszaállítására lehet szükség. A terhességi hypertoniák kezelésében elsősorban javasolt szerek a methyldopa (DOPEGYT), a dihidralazinok (DEPRESSAN) és a nifedipin (CORDAFLEX). A methyldopa volt régebben a leggyakrabban alkalmazott készítmény, főleg hosszú távú kezelések esetén, mivel kellően hatékony, de nem befolyásolja az uteroplacentáris keringést. A direkt értágító hatású dihidralazinok előnyös tulajdonsága, hogy nem csökkentik a vese keringését. Első lépcsős szerként praeeclampsiában használják. A nifedipine vérnyomást csökkentő hatása mellett, csökkenti az uterus tónusát és fokozza

50

a placenta keringését, ezáltal a teljes toxaemia kezelésére is alkalmazható. Alapos mérlegelést igényel a béta-blokkolók adása, mivel már sok esetben magzati retardációt okozott. A diuretikumok is kerülendő gyógyszerek, mivel a placenta vérátáramlásának csökkentésével asphyxia kialakulásának veszélye áll fenn. Terhességben tilos az ACEinhibitorok használata, mivel magzati anuriát és renális malformációt okoznak, ezen kívül

oligohydramniont

(kórosan

kevesebb

magzatvíz)

is

kiválthatnak.

Angiotensinreceptor-blokkolók használata szintén kontraindikált (16,17). 1.2.4. Cukorbetegség Régóta ismert tény a terhesség diabetogén hatása illetve az inzulinrezisztencia élettani fokozódása a gestatiós periódusban. Ilyenkor a contrainsularis hormonok (szérum kortizol, növekedési hormon, humán placentáris laktogén, progeszteron) hatása fokozódik, a zsírszövet felszaporodása következtében megváltozik az inzulinhatást jelentősen befolyásoló citokinek (TNF-rendszer, adiponektin, leptin) szérumszintje és azok egymáshoz viszonyított aránya. Ezen kívül az inzulinclearance fokozódásával is számolnunk kell. Terhességben a kezdeti kismértékű inzulinérzékenység növekedést a II. trimesztertől folyamatos és fokozatos csökkenés követi. Az előbbi folyamatok eredményeként a szervezetnek többletinzulin termelésére lesz szüksége, melynek következtében a béta-sejtek hypertrophiássá válnak, mindemellett a nem terhes állapothoz viszonyítva alacsonyabb lesz az éhomi- és magasabb a postprandialis vércukorszint. Összességében véve viszont az előzőleg említett vércukorértékek nem diabeteses terhesség esetén a normál tartományon belül maradnak a fokozódó inzulintermelés ellensúlyozó hatásának köszönhetően. A fent összefoglalt folyamatok gestatios diabetesben fokozottan jutnak érvényre. Ennek hátterében az esetek többségében a nagyobb testsúllyal összefüggésbe hozható, megnövekedett inzulinrezisztencia áll (mely már meghaladja a szervezet inzulintermelő kompenzációs kapacitását), nagyon ritkán viszont előfordul az az állapot, amikor az inzulinhatás élettani csökkenését sem képes ellensúlyozni a béta-sejt-működés. Az inzulinrezisztencia kialakulásában azonban a placenta által termelt contrainsularis hormonok nagyobb jelentőséggel bírnak, melyet az is bizonyít, hogy a kóros állapot szülést követően a legtöbb esetben azonnal megszűnik. Összegezve a GDM-ben (GDM: Gesztációs Diabetes Mellitus) bekövetkező folyamatokat elmondható, hogy a terhesség második felétől emelkedik a postprandialis

51

vércukorszint (főleg reggel), melyet követhet az éhomi vércukorértékek kifejezett emelkedése is. Jellemző a hyperlipoproteinaemia, a szérum koleszterin- és trigliceridtartalmának emelkedése, illetve a hypertonia megjelenése is gyakori. A cukorbetegség terápiáját terhesség alatt is a kvantált, szénhidrát- és energiatartalmában meghatározott étrend (lehetőleg napi hatszori étkezés) bevezetésével és a fizikai aktivitás szempontjából is megfelelően kidolgozott életmód-változtatással kezdjük. Inzulinkezelés akkor kerül beiktatásra, ha a vércukorszint kéthetes adekvát diétával is, ideális beállításra törekedve ismételten nagyobb a kívánt értékeknél, ill. ha a laboratóriumban mért vércukorérték bármely étkezés után egy órával meghaladja a 7,0 mmol/l értéket. Nagymértékű postprandialis vércukorszint-emelkedés esetén gyors hatású inzulin adása szükséges a főétkezések előtt, s ha ehhez hozzáadódik az éhomi vércukorértékek emelkedése is, az lefekvés előtt még további bázisinzulin (általában NPH-típusú készítmények:

INSULATARD,

HUMULIN

N)

bevezetését

teszi

indokolttá. Ultragyors hatású analóg inzulinok adása nehezen lenne összeegyeztethető az ideális étkezési protokollal, ezért csak nagyon indokolt esetben alkalmazzák őket. Analóg bázisinzulinok használata szintén nem javasolt terhesség alatt. Praegestatios diabetes előfordulásakor inzulin-kezelés során az úgynevezett „klasszikus” ICT (intenzív konvencionális terápia) módszert alkalmazzuk, mely a humán gyors és intermedier hatástartamú inzulinok bejuttatását jelenti. Analóg gyorshatású inzulinok használata elsősorban a már terhességet megelőzően is inzulinpumpa-kezelést alkalmazók esetén jön szóba. Természetesen az étrend és az életmód szakszerű megtervezése és annak beiktatása ebben az esetben is alapvető fontosságú. Az orális antidiabetikumok használata gestatiós diabetes és praegestatiós diabetes esetén is, a ma általánosan elfogadott szakmai álláspont szerint, biztonsági okokból kerülendő. A terhesség előrehaladtával csökkenő szénhidrát-tolerancia és az inzulin-érzékenység

miatt

a

normoglykaemia

fenntartásához

egyre

nagyobb

inzulinmennyiség lesz szükséges. Így rendkívül nagy jelentősége van a folyamatos otthoni vércukor monitorozásnak, az esetlegesen fellépő komplikációk elkerülése végett. Hetente végzett vércukorprofil meghatározással történik a szénhidrát-tolerancia ellenőrzése, valamint fontos havonta a szemfenék, a vesefunkció és a vizelet bakteriológiai vizsgálata (3,18,19).

52

1.2.5. A pajzsmirigy betegségei A terhesség alatt fiziológiásan is változik a pajzsmirigyműködés: -

Fokozódik a szervezet pajzsmirigyhormon iránti igénye.

-

Megnő a magas ösztrogénszint miatt a TBG („Thyroxine Binding Globulin”) mennyisége, de telítettsége csökken.

-

A placenta által termelt choriongonadotropin (hCG) számottevő TSH-aktivitással rendelkezik. Kötődik a TSH-receptorhoz, így direkt módon stimulálja a pajzsmirigyműködést, és emeli a szabad-hormonszintet (FT4 és FT3).

-

Az első trimeszterben csökken a TSH-szint, ún. fiziológiás hyperthyreosis alakul ki.

-

A pajzsmirigyhormonok katabolizmusa megnövekszik, amely a fokozott dejodináz hatással függ össze.

-

Fokozódik a jód iránti igény.

Hypothyreosis Az esetek nagy többségében a hypothyreosis kialakulása autoimmun folyamatok következménye. Mivel a pajzsmirigy-hormonoknak fontos szerepe van a magzat központi idegrendszerének fejlődése és normális működése szempontjából, az anyai hypothyreosist mindenképp kezelni kell. Mivel jelen esetben ún. szubsztitúciós terápia alkalmazható (ami hiányzik, azt pótoljuk), a gyógyszeres kezelés (levothyroxine: EUTHYROX) nem jelent problémát (20,21). Hyperthyreosis Hyperthyreosis a terhességek 0,08-0,2%-ában fordul elő. A kiváltó okok alapján megkülönböztetjük a szindróma immun- és nem-immun eredetű verzióját. A nemimmun hyperthyreosist főleg toxikus adenoma és bizonyos gyógyszerek okozzák (jód, tiroxin-túladagolás, amiodarone). Az immun-hyperthyreosisok közül a Basedow-Graves (BG) kór a leggyakoribb (a hyperthyreosisos esetek kb. 80%-a). Az eddigi tapasztalatok szerint csak enyhe fokú túlműködés esetén lehetséges a fogamzás. A terhesség kedvező hatása, hogy a II. trimeszter után ideiglenes remissziós fázis észlelhető. A szülést követően viszont megnő a visszaesés valószínűsége, ezért ezek a betegek fokozott ellenőrzést igényelnek. Hyperthyreosis terápiájában elsősorban a gátlószeres kezelést alkalmazzuk a propylthiouracil (PROPYCIL) segítségével, mely az intrathyreoid peroxidase enzim gátlásával a hormonszintézis csökkenését okozza. A gyógyszer dózisát fokozatosan 53

lehet csökkenteni, és a második trimesterben megkísérelhető a terápia megszűntetése. A béta-receptor-blokkolókkal történő kombináció nem javasolt. A radijód kezelés alkalmazása terhesekben tilos. Fontos megemlíteni, hogy tervezett gyermekvállalás esetén a BG-kóros beteg lehetőleg teljes remisszióban legyen, és kontraindikált a fokozott jódbevitel is (pl. MATERNA), mivel ez látszólagos gátlószer-rezisztenciát eredményezhet (1,21,22).

1.2.6. Morbus Sacer A terhes nők körében leggyakoribb neurológiai megbetegedés az epilepszia. Az régóta elfogadott és igazolt tény, hogy az antiepileptikumok használatakor különböző congenitalis

malformatiok kialakulására

lehet

számítani (szívhibák,

nyúlajak,

farkastorok). Később viszont kiderült, hogy gyakrabban fordulnak elő fejlődési rendellenességek a terápiában nem részesülő kismamák gyermekei esetén, mivel a rohamok alatt az uteroplacentaris keringés csökkenésével magzati hypoxia alakulhat ki, illetve nő a vetélés és halvaszületés kockázata. A mai álláspont szerint a jól gondozott, megfelelő antiepileptikus terápiában részesülő gravidáknak 90% esélyük van arra, hogy egészséges újszülöttnek adjanak életet. Az antiepileptikumok teratogén hatása mögött komplex folyamatok állnak: a terhességi folsavhiányt az antiepileptikumok súlyosbítják, ezen kívül a gyógyszerek intermedier termékei direkt módon okoznak teratogén ártalmakat. Természetesen a genetikai determináltság sem zárható ki (pl. csökkent epoxide-hydrolase szint). Epilápsziás terhes nők gondozása esetén az alábbiakra kell odafigyelni: -

Ha az utolsó roham óta több mint 3 év telt el, érdemes fontolóra venni a gyógyszeres terápia szüneteltetését.

-

Ha a kezelés mindenképp szükséges, lehetőleg monoterápiát alkalmazzunk (a lehető legkisebb hatékony dózis szintjén tartva), ugyanis a kombinált kezelések növelik a malformitások kialakulásának valószínűségét.

-

Az antiepileptikumok szérumkoncentrációja terhesség alatt a 8-14. héttől fokozatosan csökken a megváltozott fehérjekötődésnek, a felgyorsult hepatikus metabolizmusnak, az esetleges hányásoknak és a plazmavolumen-változásnak köszönhetően. Ennek függvényében mindenképp szükséges az anya szigorú és gyakori gyógyszerszint-monitorozása (TDM: Therapeutic Drug Monitoring) az optimális terápiás vérszint biztosítása érdekében. 54

-

Az első vonalbeli hatóanyagok (phenobarbital: SEVENAL, phenytoin: DIPHEDAN, carbamazepine:

NEUROTOP,

TEGRETOL,

valproic

acid:

CONVULEX,

DEPAKINE) magzatkárosító hatása bizonyított. Lehetőség szerint a teratológiai szempontból legveszélytelenebb gyógyszereket választják (pl. benzodiazepinek: RIVOTRIL). Az újabb hatóanyagokkal (mint pl. lamotrigine: GEROLAMIC, LAMICTAL,

vigabatrin: SABRIL, gabapentin: GORDIUS, NEURONTIN,

pregabalin: LYRICA, felbamate: TALOXA, topiramate: ETOPRO, levetiracetam: KEPPRA) nincs még elég klinikai tapasztalat a terhesség alatti epilepsziák kezelésében. -

A terhesség alatti terápia során a rohammentesség biztosítása az elsődleges cél. Ez sajnos nem minden esetben valósítható meg, így epilepsziás roham előfordulása esetén magnesium sulfate, clonazepam, phenytoin adása javasolt (2,3,23).

1.2.7. Antibiotikus kezelés terhesség alatt A terhes nők fertőzéses megbetegedése esetén is fontos az alkalmazott gyógyszeres terápia esetleges teratogén hatásának illetve a kezeletlen betegség magzati károsodást okozó szerepének gondos mérlegelése. Általánosan elmondható, hogy az esetek többségében a betegség fennállása okoz nagyobb kockázatot a foetus számára, tehát az infekciók feltétlenül kezelendők. Genitális fertőzések Mivel a genitális fertőzések gyakori következménye kismamákban a vetélés, koraszülés, idő előtti lepényleválás, mindemellett nő a postpartum anyai és az újszülöttkori infekciók kockázata, a kezelés mielőbbi megkezdésének szükségessége nem kérdéses. A leggyakrabban előforduló nemi úton terjedő betegségek a gonorrhoea, a syphilis, a trichomoniasis, a candidiasis, a chlamydia- és herpes-fertőzések.

A

bakteriális infekciók (syphilis, gonorrhoea, chlamydia) kezelése esetén elsőként választandó szer az azithromycin (SUMAMED, ZITROCIN), mivel valamennyi típusos és atípusos genitális patogénnel szemben hatékony, és az antibiotikumok számára legkedvezőbb B-kategóriás minősítést kapta a terhesség alatti adhatóság szempontjából. Gonorrheával (és más, baktérium okozta genitális fertőzésekkel) szemben jól reagálnak a béta-laktám antibiotikumok is, viszont a gyakran együttesen jelenlévő atípusos patogének (Chlamydia trachomatis, genitális Mycoplasmák) elleni alkalmazásuk

55

hatástalannak/ kevésnek bizonyult. Ezért kell a terápiában az azithromycint cephalosporinnal (cefuroxime: ZINNAT, cefixime: SUPRAX) kombinálva alkalmazni a teljes eradikáció eléréséhez. A fluorokinolonok az atípusos kórokozókkal és a gonorrheával

szemben

is

hatásosak,

azonban

terhesség

alatti

alkalmazásuk

kontraindikált. A gombás fertőzések (pl. candida) kezelésére clotrimazol (CANESTEN) és natamycin (PIMAFUCIN) tartalmú készítmények lokális alkalmazását, illetve bóraxos hüvelykúp használata javasolható. A protozoon infekciók (pl. trichomoniasis) ellen hatásos a metronidazole (KLION, ROZEX) és a tinidazole, ám a terhesség első trimeszterében alkalmazásuk kontraindikált. A virális fertőzésekben (pl. herpes) acyclovir (ZOVIRAX, VIROLEX, TELVIRAN) használható (2,24). Húgyúti infekciók A húgyúti infekciók tünetmentes állapotban nagy veszélyeket hordoznak magukban. Azon gravidák között, akiknél későn kerül felismerésre az aszimptomatikus bakteriuria, 20-40%-ban alakul ki akut pyelonephritis, melynek következtében fokozódik a koraszülés, a spontán vetélés, a terhességi toxaemia, a puerperalis sepsis, ezen kívül pedig az újszülöttkori sepsis és az alacsonyabb születési súly gyakorisága is. A húgyúti infekciók hátterében 70-80 %-os gyakorisággal az Escherichia coli áll, ezen kívül előfordulhatnak Staphylococcus, Streptococcus, Klebsiella, Proteus fajok is. Ezen fertőzések kezelésében a béta-laktám antibiotikumok – mint a penicillinek (amoxicillin: AMOXICILLIN-B, AKTIL, AUGMENTIN, ampicillin: SEMICILLIN, UNASYN) és a cephalosporinok (ceftriaxone: LENDACIN, cefixime: SUPRAX, ceftibuten: CEDAX)- és a nitrofurantoin biztonsággal alkalmazhatók. Akut cystitis esetén a 2. és 3. generációs cephalosporinok használata javasolt, ezek közül is a cefixime bizonyult a leghatékonyabbnak. Pyelonephritis fennállása esetén hospitalizálni kell a terhes nőt, ahol a parenterális kezelés megkezdésekor elsősorban alkalmazott antibiotikumok a cefuroxim, a ceftriaxon és a cefotaxim (a tenyésztési eredmény megérkezéséig). Az említett esetek mindegyikében 7-10 nap a kezelés javasolt időtartama (25,26).

56

Lázzal járó megbetegedések Magyar kutatások igazolták, hogy az esetek 91%-ában a terhesség 2. és 3. hónapjában előforduló lázzal járó influenzás megbetegedés bizonyos congenitalis anomaliák (CA) kialakulásának gyakoriságát szignifikánsan megemelte, és ezt a magas láz teratogén hatásával magyarázták. Ezen rendellenességek közül a legfontosabbak – ún. kardinális megnyilvánulások – az anencephalia-spina bifida, az archasadékok, a cataracta és a microphthalmia. A vizsgálatok azt is alátámasztották, hogy a magas láz okozta CA-k megfelelő gyógyszeres kezeléssel kivédhetők. A fertőzéses betegségben szenvedő várandós nőt erélyes antibiotikus kezeléssel kell kezelni, mert a fertőzés és a láz a magzat elvesztéséhez vezethet. Nem ismerünk olyan antibiotikumot, mely terhes nőknél alkalmazva nagyobb anyai és magzati károsodást okozna, mint maga a lázzal járó fertőzés. A terápia indítása olyan antibiotikummal történjen, mely az FDA kategorizálás alapján, lehetőség szerint, a legalacsonyabb kockázatú csoportba tartozik és a kórokozók feltételezett spektrumát nagy valószínűséggel lefedi. A légúti tüdőgyulladás)

megbetegedéseket leggyakrabban

(meghűlés,

rhinovírusok,

torok-,

középfül-,

Streptococcus,

légcső-

és

Staphylococcus,

Haemophilus és Mycoplasma fajok okozzák. A gyógyszeres terápia során ebben az esetben is a makrolid típusú azithromycin (SUMAMED, ZITROCIN) az elsőként választandó szer, mivel az atípusos patogénekkel és a Haemophilus influenzae-vel szemben is hatékonynak bizonyult. Gram negatív baktérium vagy Streptococcus pneumoniae jelenléte esetén az azithromycint cephalospironnal (cefalexin: PYASSAN, cefuroxim: ZINNAT, ceftriaxon) ajánlott kombinálni. Az előbb említett kórokozókkal szemben

az

egyszerű

aminopenicillinek

nagy

valószínűséggel

hatástalanok.

Fluoroquinolok használata ellenjavallt, bizonyos kivételes esetekben moxifloxacin (AVELOX) és levofloxacin (TAVANIC) adható. Ezen kívül köhögéscsillapítóként kodeinszármazékok (CODERIT N), a második és harmadik trimeszterben butamirat (SINECOD) alkalmazható, míg köptetőként bromhexin (PAXIRASOL), a második és harmadik trimeszterben pedig ambroxol (AMBROXOL-Q), illetve acetylcystein (ACC, FLUIMUCIL) használata javasolható. A gyógyszeres terápia mellett fontos a bőséges folyadékfogyasztás, az ágynyugalom és természetesen a lázcsillapítás is (2,27).

57

Rövid összefoglaló áttekintés az antibiotikumokról: -

Penicillinek (amoxicillin: AMOXICILLIN-B, AKTIL, AUGMENTIN, ampicillin: SEMICILLIN, UNASYN): A placentán átjutnak, de teratogén hatásukra nincs bizonyíték, biztonságosan alkalmazhatók. Elsőként választandó szerként tartjuk számon a terhességi infekciók esetén.

-

Cephalosporinok (cefalexin: PYASSAN, cefuroxime: ZINNAT, cefaclor: CECLOR, ceftriaxone: LENDACIN, cefixime: SUPRAX, ceftibuten: CEDAX). Szintén átjutnak a placentán. A vesén keresztüli elimináció fokozott, ezért a nem terhes állapothoz képest rövidebb a plazmafelezési idő. Biztonságosan az 1. generációs szerek alkalmazhatók. A 2. és 3. generációs készítményekben található methyltetratiazol szubsztituens infantilis hím patkányokban infertilitást okoz, de humán vizsgálatokkal ez még nem igazolódott.

-

Makrolidok

(erythromycin:

MEROMYCIN,

ERYTHROTROP;

spiramycin:

ROVAMYCINE; roxithromycin: RULID; clarithromycin: KLACID, FROMILID; azithromycin: SUMAMED): A nagy molekulaméret miatt nem jutnak át a placentán. Alkalmazásuk különösen azok körében javasolt, akiknél penicillinérzékenység áll fenn. -

Clindamycinek (DALACIN): Átjutnak a placentán, de kellő tapasztalat hiányában alkalmazásuk kerülendő.

-

Aminoglycosidok

(tobramycin:

BRAMITOB,

gentamicin:

GENTAMICIN,

amikacin: LIKACIN): Az anyában és a magzatban egyaránt a VIII. agyideg (ototoxicitás), ill. a vesetubulusok károsodását válthatják ki. Farmakokinetikai okok miatt fokozott a toxicitás veszélye. -

Sulfonamidok (sulfamethoxazole: SUMETROLIM): Gyorsan átjutnak a placentán, de a magzati vérszint alacsonyabb az anyainál. Kompetitív módon leszoríthatják a bilirubint a plazmafehérjékről, magicterus kialakulásának veszélye állhat fenn az újszülöttnél.

-

Chloramphenicol: A magas chloramphenicolszint következtében lassuló elimináció az ún. „gray baby” szindróma (cyanosis, vascularis collapsus, exitus) kialakulását okozhatja.

-

Tetracyclinek

(doxycycline:

DOXITIDIN,

lymecycline:

TETRALYSAL,

oxytetracycline: TETRACYCLINE WOLFF, tigecyline: TYGACIL): A magzat fogés csontfejlődési zavarait, ill. a fogak maradandó elszíneződését okozhatják.

58

-

Fluoroquinolonok (ofloxacin: TARIVID, ciprofloxacin: CIPROBAY, norfloxacin: NOLICIN, levofloxacin: TAVANIC): Esetleges csont- és porcfejlődési zavart okozhatnak.

-

A chloramphenicol, a sulfonamidok és a nitrofurantoin glükóz-6-foszfátdehidrogenáz hiányos magzatban haemolyticus anaemiát okozhatnak (1,6,28).

1.2.8. Fájdalomcsillapítás terhesség alatt A terhes nők fájdalomcsillapításkor leggyakrabban recept nélkül beszerezhető készítményeket alkalmaznak. A gyógyszerész szerepe kiemelten fontos, ugyanis jelen esetben

ő

az

az

egészségügyi

szakember,

aki

segítséget

nyújthat

a

gyógyszerválasztásban, és a teljeskörű betegtájékoztatás felelőssége is rá hárul. Várandósság időszaka alatt fájdalom- és lázcsillapításra az első választandó szer a paracetamol (PANADOL, PARAMAX RAPID). Terápiás adagban, rövid idejű használatra a terhesség bármely szakaszában javasolható. A placentán átjut és elvileg a magzati máj károsodását okozhatja, de a klinikai tapasztalatok ezt nem támasztják alá. Esetleges túladagolás bekövetkeztekor az acetylcysteine antidotum használható terhességben. Az acetilszalicilsav (ASPIRIN) teratogenitása nem teljesen tisztázott. A vizsgálatok azt igazolták, hogy a III. trimeszterben, nagy dózisban történő alkalmazás esetén fordultak elő gyakrabban magzati károsodások. Gátolja a prosztaglandinok bioszintézisét, ezért a szülés elhúzódását, a méh kontraktilitásának csökkenését, a ductus arteriosus Botalli korai záródását és ennek következtében pulmonális hypertensio kialakulását okozhatja. A tromboxán szintézisének gátlása miatt a szülési kompresszió során akár a magzat illetve az anya életét veszélyeztető vérzések is előfordulhatnak. Az előbb említett kockázati tényezők miatt a gestatio 34. hetétől acetilszalicilsav adása kontraindikált. A nem-szteroid gyulladásgátlók – mint például az ibuprofen (ADVIL ULTRA, ALGOFLEX), naproxen (APRANAX, ALEVE) - a terhesség korai periódusában alkalmazva növelhetik a vetélés, szívfejlődési rendellenességek és a gastroschisis kockázatát, mely mögött a prosztaglandin-szintézis gátló hatása áll. A III. trimeszterben használt NSAID-ok következményeként az alábbi hatásokkal találkozhatunk: -

cardiopulmonalis toxicitás

59

-

veseműködés zavarai (veseelégtelenség, oligohydramnion)

-

vérzési idő megnyúlhat, thrombocytaaggregatio gátlás

-

méh kontrakció gátlása (szülés megindulása késhet, elhúzódó szülés).

A 34. héttől a NSAID-ok használata is ellenjavallt (2,3,5). 1.2.9. Élvezeti szerek használata terhesség alatt Külön említést kell tennünk a terhes nők által fogyasztott élvezeti szerekről. Napi 30ml alkohol (abszolút alkoholmennyiség) bevitele következtében már csökkent születési súly várható, míg 75-90 ml elfogyasztásával nő az újszülöttnél az ún. foetális alkoholos szindróma kialakulásának a valószínűsége. Ebben az esetben a magzat növekedési- és szellemi retardációjára, illetve microcephalia és rövid szemrés kialakulására lehet számítani. Ugyanakkor említést érdemel az is, hogy korábban az alkoholt tokolitikumként használták. Állatkísérletekben bebizonyosodott, hogy a coffein a placentán átjutva dózisfüggően teratogén hatást mutat. Ezt a megállapítást még humán kísérletek nem igazolták, az viszont elmondható, hogy 100-150 mg/nap coffein bevitele a születési súlyt csökkenti, és növeli a spontán abortuszok gyakoriságát valamint magzati szívkárosodást is okozhat. A terhesség alatti dohányzás veszélyei között érdemes megemlíteni, hogy az újszülöttek ebben az esetben is kisebb súllyal jöhetnek a világra, és gyakoribb a dohányzó anyák körében a spontán vetélés, halvaszületés, koraszülés (2,20).

2. Szoptatás alatti gyógyszeres kezelés 2.1. Általános ismeretek a gyógyszerek anyatejbe jutásáról Normál körülmények között az anyák 96%-a tudja gyermekét anyatejjel táplálni. A szoptatást sok éven keresztül idejétmúlt táplálási módnak tartották, ma viszont a szakmai kollégiumok ajánlása szerint az anya és a gyermek számára is mindenképpen és hangsúlyozottan előnyös, ha legalább az első 4-6 hónapban szopik a baba. Abban az esetben, ha az anya ebben az időszakban gyógyszeres kezelést igényel, több szempontot is figyelembe kell venni a terápia megkezdése előtt. Vállalható-e a gyógyszeres kezelést és az esetlegesen velejáró mellékhatások kockázatát? Átjut-e az 60

anyatejbe az adott gyógyszer? Veszélyeztetheti-e a csecsemőt a tejjel bejutott gyógyszermennyiség? Szükség van a szoptatás felfüggesztésére, vagy sem? Ezen kérdések megválaszolása korántsem egyszerű feladat. Annyi viszont elfogadható alapszabályként, hogy a gyógyszeres kezelés szoptatás időszakában is – a terhességhez hasonlóan – szigorú indikációt igényel (4). 2.1.1. A tejelválasztás élettani háttere Az újszülött és fiatal csecsemő számára a legoptimálisabb táplálék az anyatej, ugyanis a fejlődéshez szükséges alapvető tápanyagokat megfelelő mennyiségben és arányban tartalmazza, mindemellett mindig friss, egyenletes hőmérsékletű, és steril. Nem elhanyagolható szempont, hogy a szoptatás az első és legbensőségesebb pszichés kapcsolat anya és gyermeke között. A szülés utáni laktációt illetve szoptatást neuronális és endokrin tényezők szabályozzák. Az emlő a terhesség alatt éri el azt a fejlettségi szintet, ami a tejelválasztáshoz szükséges. A gestatio alatt a tejjáratok növekedését az oestrogenek, míg a mirigyek alveolusainak fejlődését a progesteron segíti. A mirigy erősen vaszkularizálódik. Az ellenanyagokban (IgA) és fehérjékben rendkívül gazdag sárgás előtej (colostrum) képződése már a terhesség 9. hónapjában elkezdődik. A tejelválasztást a gestatios periódus végén megemelkedő prolaktinszint, illetve a szülés alatt bekövetkező oxytocinszint növekedés és oestrogenszint esés indukálja. A szülés utáni 3-4. napon az oestrogen-, illetve progesteron-koncentráció zuhanása oly mértékű, hogy a prolaktin tejszekréciót serkentő hatását már nem képes gátolni, és ekkor már megjelenik az érett tej. A hypothalamusban termelődő és a hypophysis hátsó lebenyében raktározódó oxytocin kiáramlását a külső nemi szervek, illetve a mellbimbó mechanikai ingerlése (tehát maga a szoptatás is) serkenti. Az oxytocin a véráram útján jut el az emlőhöz, ahol a mirigyek és kivezetőcsövek myoepithelialis sejtjeinek összehúzódását okozva a tej kiürül (8,29).

61

2. ábra: Az oxytocin útja a szervezetben Az anyatej fehérjetartalma 1,1% (kazein, tejsavó). A kazeinek 20-30 kD mólsúlyú fehérjék, melyek benzodiazepin származékokat képesek jelentősen megkötni. A savóban több fehérjetípus is található, mint például a laktalbumin, és a laktoferrin nevű fő kötőfehérje. Ezen kívül található még a tejben 4,5% zsír (ebből 98% triglicerid), 7-8% szénhidrát (laktóz), továbbá immunglobulin-A, vitaminok és ásványi anyagok. Az anyatej pH értéke 6,8-7,1, de korábban 6,5 szerepelt, ami kismértékben eltér a vér pHjától (7,4). Ez a különbség az egyik oka a tej és a plazma (M/P) közötti eltérő gyógyszer-koncentrációnak, melynek kitüntetett jelentősége lehet (8,29). 2.1.2. A gyógyszerek anyatejbe történő kiválasztódása Az idegen anyagoknak az anyatejbe történő átjutáshoz számos „barrieren” kell áthatolniuk. Ilyen gát pl.: -

kapillárisfal,

-

az interstitialis folyadék,

-

az emlőmirigyek alveolaris epithelje,

-

plazmamembránok. Az alveolaris epithel pórusos lipidmembrán, ami protein- és lipid molekulákat,

illetve relatíve csekély arányban vízzel telített kis pórusokat tartalmaz. Ez a struktúra teszi lehetővé, hogy a főleg lipofil, proteinhez nem kötődő molekulák passzív

62

diffúzióval a vér-tej gáton átjussanak. A vízzel telt pórusokon keresztül csak azok a hidrofil molekulák tudnak közvetlenül az anyatejbe jutni, melyek molekulatömege 200 D-nál kisebb (8, 29, 30). Aktív transzporter rendszerek:  Organikus anion, kation transzporterek: - kationos szubsztrátok: cimetidin, ranitidin - anionos szubsztrátok: pl. digoxin, benzylpenicillin, lovastatin, nitrofurantion, thyroid hormonok  Peptid transzporterek: peptidomimetikus xenobiotikumok szállítására (ACE gátlók, beta-laktam antibiotikumok, acyclovir analógok)  ABC transzporterek: főként hidrofób anyagokat transzportálnak (29,30).

Tejszekréciós útvonalak A. Exocitózis (fehérje, laktóz, vizes fázis) B. Tejzsír kiválasztása (speciális exocitózis) C. Vezikuláris transzcitózis (immunglobulinok) D. Direkt aktív transzporter mechanizmusok (transzcelluláris út) E. Paracelluláris út: csak szoptatáskor nyílik meg (plazma összetevők és leukocyták)

3. ábra: Laktáló emlőmirigy alveoláris sejtje

N: sejtmag, GJ: gap junction; SV: szekréciós vezikula (secretory vesicle), BM: bazális membrán, ME: myoepithel sejt, RER: durva felszínű endoplazmatikus retikulum, MFG: zsírgolyó (Milk Fat Globule) Az anyatej gyógyszer-koncentrációját meghatározó tényezők A fiziológiás gátak ellenére a hatóanyagok többsége átjut az anyatejbe. Normális esetben viszont az anyatejben lényegesen kisebb a gyógyszer koncentrációja, mint az 63

anyai plazmában, ezért többnyire csak nyomokban, de legalábbis nem toxikus mennyiségben találhatók meg a tejben. Ez a koncentráció érték az anyai gyógyszerdózis maximum 1-5%-át jelenti. Az alábbi tényezőknek fontos szerepet tulajdonítanak a gyógyszer anyatejben megjelenő koncentrációjának kialakításában: -

az anyai gyógyszerdózis,

-

a gyógyszer molekulatömege,

-

a gyógyszer fizikai-kémiai tulajdonságai,

-

felezési idő (ha ez az érték kicsi, a gyógyszer teljesen kiürülhet az anya szervezetéből két szoptatás között, ezért nagyon kicsi az anyatej gyógyszertartalma),

-

a gyógyszer lipidoldékonysága,

-

a gyógyszer ionizációjának foka (a membránon csak nem ionos formában juthat át a hatóanyag-molekula)

-

a gyógyszer-protein kötődés mértéke a szérumban (az átjutás csak nem kötött állapotban lehetséges)

-

a plazma és az anyatej közötti pH-különbség (az anyai plazma pH-ja magasabb az anyatejénél, így a gyenge bázisok nem disszociálnak a plazmában, ezért könnyen átdiffundálnak a tejbe; a gyenge savak „ioncsapdája” viszont a plazma, ugyanis itt disszociált állapotban vannak jelen, átjutásuk az anyatejbe minimális) (3,4,29,31).

Gyógyszerhatást esetlegesen fokozó neonatológiai eltérések Az anyatejbe átjutó gyógyszerek hatásának vizsgálatakor figyelembe kell venni azt is, hogy csecsemőkorban a felszívódás mértéke még mérsékelt. Ehhez több tényező hozzájárul: -

kisebb a fajlagos felület,

-

a gyomornedv elválasztása még csekélyebb mértékű,

-

az epe elválasztás mértéke kb. 50% a felnőttekéhez képest,

-

csökkent a pancreas enzim elválasztása is,

-

a gyógyszerek plazmafehérjéhez kötődése mérsékeltebb, mivel alacsonyabb a plazma albuminszint,

-

megnő a gyógyszerek megoszlási térfogata, mivel a felnőttekéhez képest relatíve nagyobb az extracellularis tér,

64

-

csökkent a máj metabolizáló képessége, ezáltal a prodrug-aktív gyógyszer átalakulás mértéke is,

-

a veseműködés fejletlensége (illetve az előbb említett éretlen májműködés) a gyógyszerek felezési idejének megnyúlását okozhatja, ami kumulációhoz vezethet,

-

az alkalmazott gyógyszer tejelválasztást serkentő illetve csökkentő volta is fontos (lactatiot

fokozó

szerek:

fenotiazinok,

haloperidol,

sulpiride,

risperidone,

methyldopa, domperidone, metoclopramide, cimetidine; lactatiot csökkentő szerek: bromocriptin, levodopa, atropin, ergot-alkaloidok, nicotine, diuretikumok, MAOgátlók, oestrogenek) (3,4,8,30).

A csecsemő gyógyszerszintjének meghatározása A csecsemőbe jutó gyógyszerszint megállapításához a farmakológusok gyakran használják az expozíciós indexet.

A:

az elfogyasztott tej mennyisége (150ml/kg/nap=0,1ml/kg/perc)

Clearance:

(ml/kg/perc)

MP arány:

anyatej/plazma

arány,

ami

megadja,

hogy

az

anyai

szérumkoncentrációhoz viszonyítva milyen a gyógyszer koncentrációja az anyatejben Mivel az expozíciós index és a csecsemő gyógyszer clearance között hiperbolikus összefüggés van, ezért alacsony clearencenél az expozíciós index igen magas. Az MP hányados viszont egyenes arányban áll a csecsemő expozíciójának mértékével, azaz minél nagyobb az MP arány, a baba annál inkább ki van téve a gyógyszer hatásának (29).

65

3. táblázat: Néhány hatóanyag MP hányadosa Hatóanyag

MP arány

Captopril

0,03

Ceftriaxone

0,04

Diazepam

0,1-0,3

Jód

15-65

Lithium

3

Metoprolol

1

Paracetamol

0,8

Phenobarbital

0,5

Ranitidine

2,8

Sotalol

4

Valproic acid

0,05

*Forrás (32) alapján módosítva A táblázat számadataiból egyértelműen következik, hogy míg pl. a paracetamol és ceftriaxone biztonsággal adható szoptatás alatt, mivel alig kimutatható mennyiségben találhatók meg az anyatejben, a ranitidine és a jód alkalmazása kerülendő.

2.2. Gyógyszercsoportok alkalmazhatósága szoptatás alatt 2.2.1. Gastrointestinalis rendszerre ható szerek 

Antacidumként aluminium- és magnézium vegyületek, illetve a sucralfate (VENTER, ULCOGANT) javasoltak.



Az ulcus terápiában

használt

ranitidine (ULCERAN, ZANTAC)

magas

koncentrációt ér el az anyatejben, alkalmazása kerülendő szoptatáskor. A nizatidine (NAXIDIN) felezési ideje rövid, kisebb a kumuláció veszélye, az anyai dózis kb. 1%-a jut az újszülöttbe. Famotidine (QUAMATEL) használata ellenjavallt. 

A bélmotilitásra ható metoclopramide (CERUCAL) adása után a gyógyszer koncentrácója 100%-kal magasabb az anyatejben, mint az anyai plazmában. A csecsemők fokozott érzékenysége miatt nem alkalmazható. A domperidone (MOTILIUM) kis mennyiségben jelenik meg az anyatejben, de mivel az újszülöttre kifejtett hatás ismeretlen, ne javasoljuk a készítményt lactatioban.



Az atropin erős anticholinerg hatására még kis mennyiségben is fokozottan reagálnak a csecsemők, ezen kívül a tejelválasztás mértékét is csökkenti. Az említett 66

hatások miatt használata ellenjavallt szoptatás alatt. Drotaverine (NO-SPA) és papaverine (PAPAVERINUM HYDROCHLORICUM) adása kellő klinikai tapasztalat hiányában szoptatás alatt nem javasolt. Simethicone (ESPUMISAN) használatának viszont nincs ellenjavallata lactatio idején. 

Azok a készítmények javasolhatók biztonsággal hashajtóként, melyek a gyomorbéltraktusból nehezen vagy egyáltalán nem szívódnak fel: natrium picosulfate (GUTTALAX), lactulose (DUPHALAC, LAEVOLAC-LAKTULÓZ), bisacodyl (DULCOLAX, STADALAX). A szennakészítmények a vékony és a vastagbélből is felszívódnak, s az anyatejbe jutva gastrointestinalis tüneteket (hasmenés, görcsök) okozhatnak

a

csecsemőknél,

így alkalmazásuk

kerülendő.

Phenolphtalein

használatakor a csecsemők nagy részénél szintén hasmenés lépett fel, ezért szoptatás alatti használatuk nem javallt. 

Az adsorbens hatású orvosi szén (CARBO ACTIVATUS) illetve a bizmutsók (BOLUS ADSTRINGENS) a bélből nem szívódnak fel, ezért kedvezőtlen hatás nagy valószínűséggel nem várható a készítményektől szoptatás alatt sem. Meg kell azonban említenünk, hogy a bizmutsók felszívódása veszélyt jelenthet a neurotoxicitás miatt. A diosmectittel (SMECTA) kapcsolatban a nagyszámú vizsgálatok egyikében sem írtak csecsemőkre gyakorolt káros hatásról. A diphenoxylate (REASEC) és a loperamid (IMODIUM) feltételezhetően átjutnak az anyatejbe, alkalmazásuk tehát nem javasolt (3,31,32).

2.2.2. Véralvadásgátlók 

Az antithrombotikus hatású heparin készítmények molekulasúlyúkból adódóan nem jutnak át az anyatejbe, ezért biztonságosan alkalmazhatók szoptatás alatt. A cumarinok a vizsgálatok során nem voltak kimutathatók az anyatejben (mivel a plazmafehérjéhez való kötődésük mértéke > 95 % ), illetve a csecsemők véralvadási értékeit sem módosították.



Thrombocyta-aggregatio-gátlók: Aszpirin használatakor (napi 100mg esetén) még nem figyeltek meg a csecsemőkön nem kívánt hatásokat, szedése engedélyezett szoptatáskor is. A ticlopidine (APLATIC, TICLID) és a clopidogrel (EGITROMB, PLAVIX, PLAGREL) feltételezhetően átjutnak az anyatejbe, alkalmazásuk nem javasolt (3,31,32).

67

2.2.3. Cardiovascularis rendszerre ható szerek 

Elsők között választandó vérnyomáscsökkentő szerek a methyldopa (Dopegyt), illetve a dihydralazine (DEPRESSAN). Előnyös tulajdonságuk, hogy nem kumulálódnak a csecsemőben, s az anyatejben kimutatható mennyiség nem éri el a hatás kifejtéséhez szükséges szintet.



Az ACE-gátlók (captopril: TENSIOMIN, enalapril: RENITEC, perindopril: COVEREX-AS stb.) sem jelentenek nagy veszélyt a csecsemőkre nézve, mert alacsony koncentrációban vannak jelen a tejben.



A béta-receptor blokkolókról általánosan elmondható, hogy nagy mennyiségben kerülnek át az anyatejbe, és a csecsemőkben fennáll a kumuláció veszélye. Ez alól kivétel a propranolol (HUMA-PRONOL), mivel az ő esetében az anyatejben lévő hatóanyag-mennyiség lényegesen kisebb az anyai plazmáénál. Valamennyi βblokkoló tartós alkalmazása esetén bradycardia, hypoglykaemia, légzésdepresszió, fáradékonyság fordulhat elő a csecsemőn.



A Ca-antagonisták közül a fehérjékhez erősen kötődő nifedipine (CORDAFLEX, CORINFAR) és nitrendipine (BAYPRESS) csekély mennyiségben jutnak az anyatejbe, a szoptatás engedélyezett. A csecsemő monitorozása ebben az esetben is szükséges. Ma már verapamil (CHINOPAMIL R, ISOPTIN) használata esetén sem tartják a szoptatást kontraindikáltnak, mert újabb mérések szerint alacsony a koncentrációja az anyatejben. A diltiazem (DILRENE, DILZEM) viszont jelentős mennyiségben van jelen a tejben, használata kerülendő.



A szoptatás által csecsemőbe jutó digoxin (DIGOXIN) koncentrációja jóval a terápiás szint alatt van, ennek ellenére a csecsemő szívfrekvenciáját gondosan ellenőrizni kell.



A diuretikus hatású thiazidok tejelválasztást gátló hatása miatt, és az esetleg fellépő mellékhatások miatt használatuk nem ajánlott a szoptatás ideje alatt. A chlortalidone (HYGROTON)

alkalmazása kerülendő

lactatiókor,

mert

bár

relatíve kis

koncentrációban mutatható ki az anyatejben, a hosszú felezési ideje miatt (50 óra) fennállhat a kumuláció veszélye a csecsemőben. A furosemid (FURON, FUROSEMID) a vizsgálatok során csak nyomokban volt megtalálható az anyatejben (3,30,32).

68

2.2.4. Anyagcserére ható szerek 

A pajzsmirigyhormonok (levothyroxine: EUTHYROX, LETROX) kis mértékben ugyan, de átjutnak az anyatejbe. A szoptatás felfüggesztése nem szükséges, de a csecsemő folyamatos kontrollja elengedhetetlen. Az antithyroid-készítmények közül a propylthiouracil (PROPYCIL) használata engedélyezett, de mivel már fordult elő hypothyreosis a kezelt anyuka szoptatott gyermekében, ezért a hosszabb idejű megfigyelés jelen esetben is indokolt. A thiamazole (METOTHYRIN) alkalmazása kontraindikált szoptatáskor, mert az anyatejben és az anyai plazmában közel azonos mennyiségben van jelen, s nem zárható ki a csecsemőben a thyreostatikus hatás kialakulása. Jódsók alkalmazása tilos!



Míg inzulin nyugodtan adható szoptatós anyukáknak, az orális antidiabetikumok használatakor a szoptatott csecsemő ellenőrzése szükségszerű.



Hosszabb idejű corticosteroid kezelés –mivel kiválasztódnak az anyatejbebefolyásolhatja az újszülött mellékvesekéreg funkcióját, és növekedési zavarok léphetnek fel (3,30).

2.2.5. Antiepileptikumok 

Phenytoin (DIPHEDAN, EPANUTIN) használata biztonságosnak tekinthető szoptatás ideje alatt is, mivel nagyon kis gyógyszermennyiség jut a csecsemő szervezetébe.



Az anyatejben a valproinsav (CONVULEX) is rendkívül kis koncentrációban mutatható ki, ennek ellenére feltehetőleg még nem ismert zavarokat okozhat a csecsemők fibrinogén-anyagcseréjében, így szükséges a folyamatos monitorozás.



A lipofil phenobarbital (SEVENAL) könnyen jut át az anyatejbe és a hosszú féléletideje miatt kumulálódhat a csecsemő szervezetében, aminek eredményeként nehezen táplálhatóvá és somnolenssé válhat. Alkalmazásakor szigorú ellenőrzés szükséges.



A carbamazepine (NEUROTOP, TEGRETOL) alacsony koncentrációban van jelen az anyatejben. Mivel mellékhatásként hányás és aluszékonyság is előfordulhat, szintén indokolt a csecsemő gondos megfigyelése.



Az újabb antiepileptikumok (vigabatrin: SABRIL, gabapentin: GORDIUS, NEURONTIN, levetiracetam: KEPPRA) megjelennek az anyatejben, ám az

69

egyelőre kevés rendelkezésre álló vizsgálati adat szerint nem zárhatók ki a szoptatott gyermeket is érintő mellékhatások, ezért alkalmazásukat lehetőleg kerülni kell (23,30,32). 2.2.6. Antibiotikumok A szoptatós anya bizonyos fertőzéses megbetegedései esetén szükség lehet hosszabb-rövidebb idejű antibiotikus terápia alkalmazására. A kezelésnél figyelembe kell venni, hogy készítmény a szoptatott csecsemőt szenzibilizálhatja, a bélflóráját is megváltoztathatja, illetve fennáll a bélben található kórokozók rezisztenssé válásának veszélye is. 

A cefalosporinok közül a cefadroxil (DURACEF) koncentrációja a legnagyobb az anyatejben (kumuláció veszély); ezt követi a cefalexin (PYASSAN), cefuroxime (ZINNAT), cefotaxime (CLAFORAN); a ceftriaxone (ROCEPHIN) és a ceftazidine (FORTUM) már csak kis mennyiségben mutathatók ki.



Az ampicillin (SEMICILLIN), amoxicillin (OSPAMOX, DUOMOX) relatíve kis mennyiségben jelenik

meg az anyatejben,

viszont

alkalmazásuknál több

csecsemőnél fordult elő hasmenés és candidiasis. 

Valamennyi macrolid használata esetén a szoptatott csecsemőkben terápiás alatti gyógyszermennyiség mutatható ki, ami kedvez a rezisztencia kialakulásának. Az anya macrolid kezelésekor a gyermekben fellépő bélműködési zavarokról és hasmenésről számolnak be a közlemények.



Tetracyclinek alkalmazása szoptatás ideje alatt kerülendő, mert lerakódhat a tejfogakba és a csontokba, illetve bélflórazavar kialakulása is feltételezhető a gyermekekben.



Fluoroquinolonokat sem javasolt lactatiókor szedni, mert G-6-PD hiányos csecsemőkben haemolytikus anaemiát okozhatnak, és súlyos porckárosodásról is tettek már az irodalmak említést ciprofloxacin (CIPROBAY) használata esetén.



Sulfonamidok és trimethoprim adása szintén ellenjavallt, mert nagyon magas koncentrációt érhetnek el az anyatejben. Ne adjuk G-6-PD hiányos csecsemőknek, hasonlóan a nitrofurantoinhoz, amelynek használata a potenciális mellékhatásai miatt

(légzőrendszeri,

idegrendszeri,

gastrointestinalis,

hepaticus,

vérképzőrendszeri, urogenitalis) kerülendő. Metronidazole (KLION) használata sem javasolt szoptatás alatt. Bár az anyatej révén csecsemőbe átjutó hatóanyagmennyiség a terápiás dózisnak csak 10%-a, előfordult már hasmenés és hányinger a 70

szoptatott gyermekben, és carcinogenitása sem kizárható. Chloramphenicol alkalmazása is kontraindikált szoptatás idején, mert csontvelő-károsodást okozhat (28,30,32). 2.2.7. Analgetikumok 

Fájdalom és lázcsillapítás céljából a paracetamol (BEN-U-RON, PANADOL) az egyik legelterjedtebben alkalmazott szer. Vízben oldódó, enyhén savas vegyület (a phenacetinhez hasonlóan), melynek csak kis mennyisége jut át az anyatejbe. Mivel főleg a májban metabolizálódik, és az újszülöttek illetve csecsemők mája még éretlen, ezért csak alkalmankénti, alacsony dózisú alkalmazása javasolt.



Az

acetilszalicil-sav

(ASPIRIN,

KALMOPYRIN)

anyatejben

kimutatható

mennyisége nagyon kicsi. Ennek ellenére a fiatal csecsemőkben relatíve magas szöveti koncentrációt ér el, mivel bennük a szer fehérjéhez kötődésének mértéke lényegesen

kisebb,

mint

az

anyai

plazmában.

Időnkénti

alkalmazása

engedélyezhető, de tartós adagolás esetén thrombocyta-aggregatio, Reye-szindróma és metabolikus acidózis kialakulásának veszélye áll fenn. 

Ha krónikus kezelés szükséges, a propionsav származékok (ibuprofen: ADVIL, ALGOFLEX, flurbiprofen: FLUGALIN) jöhetnek szóba, ugyanis ezeknek a vegyületeknek az MP hányadosa savas karakterük és magas fehérjekötődésük miatt nagyon alacsony.



A morphine és pethidin (DOLARGAN) közel azonos mennyiségben van jelen az anyai plazmában és az anyatejben. Egyszeri alkalmazásuk relatíve veszélytelen a szoptatott csecsemőre nézve, tartósan adagolva viszont kumulálódhatnak, aminek következtében légzésdepresszióhoz vezető gyógyszer-koncentráció is kialakulhat.



Methadon nagy koncentrációban jut át az anyatejbe, használata szoptatáskor kontraindikált.



A nalbuphine (BUFIMORF) és a tramadol (CONTRAMAL) csekély anyatejkoncentrációt ér el, az anya ismételt kezelése után sem okoztak légzésdepressziót. A csecsemők monitorozása viszont használatuk esetén elengedhetetlen (3,30,32).

71

2.2.8. Psychofarmakonok, antidepresszánsok A szülő nők 5-20 százaléka él át a postpartum időszakban depressziós tüneteket. Ebben az állapotban egyes anyák alig képesek gyermeküket szoptatni. Antidepresszáns terápiával javíthatunk a helyzeten, de a kezelés megkezdése előtt több szempontból kell megvilágítani a kérdéskört. Mérlegelni kell a szoptatás előnyeit, a gyógyszeres kezelés veszélyeit a csecsemőre nézve, illetve a kezelés elmaradásának kockázatát az anya és gyermeke számára egyaránt. A terápia beállításánál figyelembe kell venni, hogy az antidepresszánsoknak jó a zsíroldékonyságuk és aktív metabolitjaik felhalmozódhatnak az anyatejben. 

A triciklikus antidepresszánsokat (clomipramine: ANAFRANIL, amitriptylin: TEPERIN, mianserin: TOLVON) alkalmazó nők esetén az MP arány tekintetében nagy variabilitást mutató eredmények születtek. A csecsemők szervezetében alig voltak a hatóanyagok kimutathatók, ennek ellenére fokozott hatóanyag-expositio alakulhat ki a csecsemőben a felnőttekéhez képest eltérő fiziológiás paramétereik miatt (csökkent plazmakötődés, nem teljesen kialakult „first pass” mechanizmus stb.).



A szelektív serotonin reuptake-gátlók (SSRI) közül a fluvoxamine (FEVARIN) olyan minimális mennyiségben kerül az újszülöttbe a szoptatás alkalmával, hogy káros hatás kiváltása nem feltételezhető. A fluoxetin (PROZAC, FLOXET) is átjut az anyatejbe, mellékhatásként sírás, álmatlanság, hasmenés, hányinger, bélgörcsök fordultak elő a szoptatott csecsemőknél. Citalopram (DALSAN, CITAPRAM, SEROPRAM) kezelésnél az anyai dózis 5%-a kerül a csecsemőbe, viszont az elérhető adatok hiányosak annak az eldöntéséhez, hogy milyen mértékben jelentenek

veszélyt

a gyermekre

nézve. Valamennyi SSRI

hatóanyaggal

kapcsolatban egyaránt elmondható, hogy az újszülöttekben megvonási tünetekhez hasonló szimptómák jelentkeztek. 

A MAO-A inhibitor moclobemide (AURORIX) csak kis mennyiségben jut át az anyatejbe, tartós használat esetén viszont kumulálódhat a plazmában és a tejben egyaránt. Az anyatejben kimutatható koncentráció azonban annyira alacsony, hogy feltételezhetően nem veszélyezteti a csecsemő egészségét.



A chlorpromazine (HIBERNAL), levomepromazine (TISERCIN), haloperidol átjut az anyatejbe, szoptatás alatt

alkalmazásuk kerülendő, vagy a szoptatás

felfüggesztése javasolt.

72



Flupentixol (FLUANXOL DEPOT), chlorprothixene (TRUXAL), zuclopenthixol (CISORDINOL) terápia esetén az anyai dózis 1-2%-a kerül a csecsemőbe, de tartós használat esetén kumulálódhat. Kellően indokolt esetben folytatható a kezelés szoptatás idején is, de csak a csecsemő gondos, folyamatos megfigyelése mellett.



Clozapine

(LEPONEX),

olanzapine

(ZYPREXA),

risperidone

(PERDOX,

RISPERDAL) adása lactatio alatt ellenjavallt. 

Lithium alkalmazásakor a szer magas koncentrációt ér el a szoptatott csecsemőben, és sok mellékhatás (cianózis, hypothermia, hypotonia, tremor, szívzörej) jelentkezett. Használata kerülendő szoptatás alatt.



Quetiapine

(SEROQUEL,

KETILEPT),

sulpiride

(DEPRAL),

tiapride

(TIAPRIDAL) anyatejbe jutásával kapcsolatban nincs kellő adat, ezért tartózkodni kell alkalmazásuktól lactatio idején. 

Benzodiazepinek alkalmankénti adása megengedett, de tartós használat esetén letargia, testsúlycsökkenés, aluszékonyság léphet fel a csecsemőkben (33,34).

2.2.9. Élvezeti szerek 

Koffein, teobromin nagymennyiségű fogyasztása esetén várható kumuláció következtében az anyatejben is mérhető koncentráció jelenik meg. Csecsemőknél fokozott remegést és nyugtalanságot okozhatnak. Fogyasztásuk kerülendő.



A nikotin gyorsan és relatíve magas koncentrációban jut az anyatejbe. Napi 20 szál cigaretta elszívása a tejelválasztás csökkenését, a csecsemőknél émelygést, hányást, tachycardiát és nyugtalanságot okozhat. Jelentős mértékben fokozódik a gyermek veszélyeztetettsége, ha a szobában is dohányfüst van, a „passzív dohányzás” káros hatásai köztudottak.



Az alkohol szintén gyorsan választódik ki az anyatejbe, és már kis mennyiség fogyasztása után is közel azonos anyatej-anyai plazma koncentrációk alakulnak ki. Nagyobb mennyiség elfogyasztását követően pedig már 40%-kal magasabb koncentráció-értéket mérhetünk az anyatejben a plazmához képest. Az alkohol dózistól függően centrálisan károsítja az oxytocin produkciót az anyában, ennek következtében csökken maga a tejelválasztás is. A csecsemőkben idegrendszeri- és májkárosodást okozhat az etanol, ugyanis az alkoholt bontó enzimek aktivitása még csökkent mértékű, ami kumulációhoz vezethet. (Az anya 0,1%-os alkohol koncentrációjakor már 0,04% koncentrációt is mértek csecsemőben) (4,30,35).

73

Irodalomjegyzék 1. Gődény S., Lampé L.: Terhesség és nőgyógyászati kórképek, Springer Hungarica Kiadó Kft., 1995. 2. Elek Cs.: A terhesség alatti gyógyszeres kezelés alapelvei, Gyermekgyógyászat, 53. évf. 6. sz., 711-720, 2002. 3. Török J.: Középpontban a nők gyógyszerészi szemmel a terhességtől a menopausáig, Galenus Kiadó, 2010. 4. Kleinebrecht J., Franz J., Windorfer A.: Gyógyszeres kezelés terhességben és szoptatás alatt, Golden Book Kiadó Kft., 1999. 5. Buhimschi C.S., Weiner C.P.: Medications in Pregnancy and Lactation. Part 1. Teratology, Obstetrics&Gynecology, Vol. 113. No. 1., 2009. 6. Falkay Gy.: Biztonságos gyógyszeres terápia terhességben, Gyógyszerészet, 53, 584-588, 2009. 7. Hutson J.R., Koren G., Matthews S.G.: Placental P-glycoprotein and breast cancer resistance protein: Influence of polymorphisms on fetal drug exposure and physiology, Placenta, 31, 351-357, 2010. 8. Papp Z.: A szülészet-nőgyógyászat tankönyve, Semmelweis Kiadó, 2007. 9. Novák J., Takács T., Újszászy L., Bene L., Oláh A., Rácz I.: A gasztroenterológiai megbetegedések ellátása várandósság alatt, Lege Artis Medicinae, 17(4-5), 289-296, 2007. 10. Zágoni T.: A gyomor-bél rendszer megbetegedései terhességben: a diagnosztika és a terápia lehetőségei 11. Buhimschi C.S., Weiner C.P.: Medications in Pregnancy and Lactation. Part 2. Drugs

with

Minimal

or

Unknown

Human

Teratogenic

Effect,

Obstetrics&Gynecology, Vol.113. No. 2., 417-432, 2009. 12. Rónaszéki A.: Terhesség és antitrombotikus kezelés, Háziorvos Továbbképző Szemle, 12, 190-192, 2007. 13. Calderwood C. J.: Thromboembolism and thrombophilia in pregnancy, Current Obstetrics&Gynecology, 16, 321-326. 14. Kulaga S., Zagarzadeh A., Bérard A.: Prescriptions filled during pregnancy for drugs with the potential of fetal harm, BJOG: An International Journal of Obstetrics and Gynaecology, 116, 1788-1795, 2009.

74

15. Pajor A.: Hematológiai betegségek terhességben, Háziorvos Továbbképző Szemle, 11, 891-895, 2006. 16. Rigó J.: A magas vérnyomás gyógyszeres kezelése terhességben, Háziorvos Továbbképző Szemle, 7, 369-372, 2002. 17. Soydemir

F.,

Kenny

L.:

Hypertension

in

pregnancy,

Current

Obstetrics&Gynaecology, 16, 315-320, 2006. 18. Baranyi É., Winkler G.: Terhesség és inzulinrezisztencia: elméleti és klinikai kérdések, Lege Artis Medicinae, 18 (2), 97-102, 2008. 19. Hyer S. L., Shehata H. A.: Gestational diabetes mellitus, Current Obstetrics & Gynecology, 15, 368-374, 2005. 20. Vecsernyés M.: A terhesség alatti gyógyszerfogyasztás veszélyei, Képzés egy életen át, IV. évf. 5. sz., 3-10, 2004. 21. Balázs Cs.: Pajzsmirigybetegségek terhességben, Háziorvos Továbbképző Szemle, 11, 896-901, 2006. 22. Nagy Gy.: A pajzsmirigy fokozott és csökkent működése terhességben, Háziorvos Továbbképző Szemle, 7, 373-382, 2002. 23. Sabers A., Tomson T.: Managing antiepileptic drugs during pregnancy and lactation, Current Opinion in Neurology, 22, 157-161, 2009. 24. Nahum G.G., Uhl K., Kennedy D. L.: Antibiotic Use in Pregnancy and Lactation, Obstetrics&Gynecology, Vol. 107. No. 5., 1120-1138, 2006. 25. Mylonas I.: Antibiotic chemotherapy during pregnancy and lactation period: aspects for consideration, Archives of Gynecology and Obstetrics, 283, 7-18, 2011. 26. Horváth B.: Húgyúti infekciók terhességben, Háziorvos Továbbképző Szemle, 7, 366-368, 2002. 27. Vogt G.: A magas láz teratogén hatása, Magyar Nőorvosok Lapja, 71, 165-171, 2008. 28. Crider K. S., Cleves M. A., Reefhuis J., Berry R. J., Hobbs C. A., Hu D. J.: Antibacterial Medication Use During Pregnancy and Risk of Birth Defects, Archieves of Pediatrics & Adolescent Medicine, 163 (11), 978-985, 2009. 29. Ito S., Lee A.: Drug excretion into breast milk – Overview, Advanced Drug Delivery Reviews, 55, 617-627, 2003. 30. Hale T. W.: Maternal Medications During Breastfeeding, Clinical Obstetrics and Gynecology, 3, 696-711, 2004. 75

31. Hugyecz T., Takács G.: Gyógyszeres terápia a laktáció alatt, Gyógyszerészet, 49, 751-759, 2005. 32. Schaefer C., Peters P., Miller K. R.: Drugs during pregnancy and lactation (Treatment options and risk assessment), Elsevier BV, 2007. 33. Berlin C. M., Briggs G. G.: Drugs and chemicals in human milk, Seminars in Fetal & Neonatal Medicine, 10, 149-159, 2005. 34. Burt V. K., Suri R., Altshuler L., Stowe Z., Hendrick V. C., Muntean E.: The Use of Psychotropic Medications During Breast-Feeding, The American Journal of Psychiatry, 158, 1001-1009, 2001. 35. Friguls B., Joya X., Garcia-Algar O., Pallás C. R., Vall O., Pichini S.: A comprehensive review of assay methods to determine drugs in breast milk and the safety of breastfeeding when taking drugs, Analytical and Bioanalytical Chemistry, 397, 1157-1179, 2010.

76

III. A gyermekgyógyászat és a gyermekek gyógyszerterápiájának biofarmáciai-farmakokinetikai vonatkozásai

1. Pediátria, pediátrikumok

„A gyermekgyógyászok nem miniatürizált férfiakkal és nőkkel foglalkoznak, csökkentett gyógyszeradagokkal és kisebb testben jelentkező azonos betegségekkel, hanem tevékenységük sajátos, független terjedelemben és látóhatárokkal rendelkezik”

(Abraham Jacobi) 1.1. Fogalom, történeti áttekintés

A gyermekgyógyászat önálló, egységes tudományág, mely nem egy konkrét betegségcsoporttal, hanem egy adott korosztály (0-18 éves), különböző kórképeinek kezelésével foglakozik. Ez a korcsoport a Föld lakosságának egy igen jelentős részéttöbb mint 20%át- teszi ki. A kielégítő gyógyszeres terápiát gyerekkorban nehéz megtalálni, ennek három oka van. Az első, hogy a gyermekek ugyan egészségesebbek, mint az idősebb korcsoportok tagjai, ugyanakkor sokkal sebezhetőbbek is, egyes farmakonokra eltérő választ adnak. Ebből következik a második ok - miszerint ebben a csoportban végzett farmakológiai vizsgálatok nem kielégítőek. A harmadik ok pedig a megfelelő gyógyszerformák hiánya. Az eredményes gyógyszeres terápia kialakítása céljából ezen problémák megoldása sürgető, főleg annak tükrében, hogy Európa népessége öregedő tendenciát mutat és évről-évre kevesebb újszülött lát napvilágot.

1.2. Biofarmácia A gyógyszerek alkalmazásához elengedhetetlen azok farmakokinetikájának, és farmakodinámiájának az ismerete, a gyermekgyógyászatban ezen túl a beteg korát is

77

figyelmbe kell venni, mivel ez az egyik legfontosabb változó a gyógyszerek biológiai hozzáférhetőségében és a hatásában. A gyermekkort az egészségügyben általában öt nagy csoportra szokták osztani, melyet az 1. táblázat foglal össze. 1. táblázat: A WHO szerinti gyermekkorcsoportok Korcsoport

Kor

Koraszülött

betöltött 24. gesztációs hétre született

Újszülött

0 - 28 nap

Csecsemő és kisded

28 naptól 2 éves korig

Gyermek

2 - 11 évig

Serdülő

12 - 18 évig

A legtöbb gyermekgyógyászat szakkönyv első mondatai között szerepel, hogy „a gyermek nem kis felnőtt. Ennek alapját az képezi, hogy mind farmakokinetikai mind farmakodinámikai szempontból eltérés figyelhető meg a gyermek-és felnőtt kor között. Ezek az eltérések nagyban befolyásolhatják a felszívódást, megoszlást, metabolizációt (1. ábra) és az exkréciót. Gyermekeken - azon belül kortól függően is -, más lehet egy adott betegség megjelenési formája, lezajlása, prognózisa, a gyermek szervezetében eltérő lehet a hatóanyag kinetikája, metabolizmusa, eliminációja, a gyermek másképpen reagálhat a gyógyszer farmakodinámiás hatására, eltérőek lehetnek mind megjelenési formában, mind súlyosságban a gyógyszer okozta nem-kívánt hatások (25). A gyermekgyógyászati gyógyszerformák formulálásának kezdeti lépései között mindenképp figyelembe kell venni az egyes beviteli kapuknál a felszívódást befolyásoló tényezőket, mint gyomor pH, GI motilitás, enzimaktivitás (1. ábra) és GI mikroflóra, felszívó felület nagysága.

78

Hatás

Koncentráció

Fejletlen metabolizmus, kiválasztás

Fejlett metabolizmus, kiválasztás

Fejlett receptor aktivitás

Fejletlen receptor aktivitás

Dózis

Dózis

1. ábra: Gyógyszer lebontásának és a gyógyszer hatásainak módosulása fejletlen enzim, illetve receptor aktivitás esetén Ezeken kívül figyelembe kell venni az újszülöttekre és csecsemőkre jellemző orális gyógyszerhasznosulás bizonytalanságát, a fokozott központi idegrendszeri penetrációt, a fokozott transzdermális felszívódást, a magas összvízteret, az alacsony zsírtartalmat (2. ábra), a csökkent máj és vesefunkciókat és az elégtelen fehérjekötődést [8].

79

70

61,2

64,8

64,6

60

54

13,4 13,4 3,2

22,4

13,7

13

18

30

13,4 3

17,3 4,2

18,1 4,3

16,5 5,5

12 4

Érett

1 év

10év

15 év

Felnőtt

Öreg

Korasz.

100 90 80 70 60 80 50 40 30 20 6 10 12 0 2

Ásványok

Fehérje

Zsír

Víz

2. ábra: Test felépítésének változása az életkorral A 0-18 éves korú gyerekek igen heterogén csoportot képeznek. A gyógyszerek bevitelének és a bevitt gyógyszermolekulával a szervezetben való történések leírására ebben az esetben is a nemzetközileg elfogadott LADMER rendszert alkalmazzuk, melynek mutatóit az ehhez a népességcsoporthoz kifejlesztendő gyógyszerek megtervezésénél mindenképp figyelembe kell venni [9]. A gyermekekben is a gyógyszerek sorsa alapvetően 4 fázisban alakul. Ezek a felszívódás, megoszlás, metabolizmus és a kiválasztás.

Felszívódás A szervezeten belül kívánt hatás eléréséhez a gyógyszereknek a célszervekhez kell jutniuk. Az alkalmazás helyéről a vérbe jutás folyamatát nevezzük felszívódásnak. A gyermekgyógyászati gyógyszerelés során elsősorban oralis, rectalis, parenteralis, inhalatív és transzdermalis gyógyszerbeviteli utak ismeretesek.

80

A gyógyszerek felszívódása a különbözö helyekről: A gyógyszereket gyermekkorban is leggyakrabban szájon át adagoljuk, ez a per os adagolás. A felszívódás a gastrointestinalis traktus különböző helyein történhet a gyógyszertechnológiai megoldásoknak köszönhetően.

Felszívódás a szájüregből A szájüreg bő vérellátása, és vékony nyálkahártyájának (epithelium) köszönhetően alkalmas gyógyszerek felszívódására. A kis felszívó felület - gyermekeknél természetesen relatíve még kisebb, mint felnőtteknél - szab gátat ennek a beviteli módnak, de a fentebb említett két tényező ezen korlátot kompenzálja. A szájüregből történő felszívódást nagyobb gyermekek (6 éves kortól) körében használjuk ki, akiknél a megfelelő compliance biztosítható. Ellenkező esetben, kisebb korcsoportúaknál alkalmazva a szájban oldódó tabletta lenyelése megváltoztatja az adott szer felszívódását, illetve gyakran félrenyelés (a tabletta légútakba kerülése) következhet be, ami azonnali sürgősségi ellátást tesz szükségessé. Óvatosságot igényel csecsemőkorban a „rózsaméz” (Sol.glycerin borax) alkalmazása. A kellő felvilágosítás hiányában, a szülő gyermekének „jót” akarva gát nélkül alkalmazza, gyakran nemcsak a szájnyálkahártya ecsetelése céljából. A játékcumi napi többszöri borax-glycerinnel történő kezelése kapcsán balesetszerű túladagolás, glycerin mérgezés alakulhat ki, görcsök, eszméletlenség léphet fel a kialakult központi idegrendszert is érintő dehydráló hatás következményeként. Ez is mutatja, hogy a szájüregből felszívódó, direkt a szisztémás keringésbe jutó szerek elkerülik az ún.first pass effektust, nem metabolizálódnak a májban idő előtt. Felszívódás a gyomorból A szájon át alkalmazott készítmények adásakor figyelembe kell venni, hogy az újszülöttek születéskori gyomor pH-ja -csakúgy, mint a bélmotolitás- érésen megy keresztül. Ennek köszönhetően az extrauterin nap első óráiban neutrális érték körüli, majd néhány óra elteltével lecsökken pH 1,5-3-ra. Az extrauterin életkor előrehaladtával a gyomor sósavelválasztása kétfázisú lefolyást mutat: a sósav koncentráció az első 10 napon magas, a 10-30. nap között alacsony. A testtömegre vonatkoztatott

81

gyomorsavelválasztás 3 hónapos korra éri el a felnőttkori normáltartomány alsó határát. A legtöbb szájon át adott gyógyszer a vékonybélből szívódik fel, ezért a gyomorürülési ideje a gyógyszerfelszívódás sebességét és a felszívódott mennyiséget jelentősen befolyásolja. A gyomorürülés sebessége összefüggést mutat a gesztációs és postnatalis korral, továbbá a táplálék állaga is befolyásolja. Az újszülött korban a gyomorkiürülés ideje megnyúlt, melyet a bélmotilitás lassabb voltával lehet magyarázni. A felnőttkori értéket 6-8 hónapos korra éri el. Ezt a lassabb motilitást is figyelembe kell venni, hisz az adott gyógyszer több időt tölt a gastrointestinalis rendszerben, mely farmakonja így nagyobb koncentrációt érhet el a szervezetben. Felszívódás a vékonybélből A vékonybélből történő felszívódást elősegíti a speciális felszívó hengerhám, a nagy felszívó felület-a bélbolyhok révén megsokszorozódik ezen felszívó felület nagysága-, a bőséges vér-és nyirokellátás és az 5-6 értékek közötti pH. A gyógyszerek felszívódása a jejunum felső szakaszán általában befejeződik. A belekből való felszívódást befolyásolja a tranzitidő, az áthaladás sebessége. Lassú áthaladás segíti, gyors áthaladás pl. a gyermekkorban gyakori gastroenteritisek következményeként kialakult hasmenés csökkenti a felszívódás mértékét. Krónikus beteg állandóan szedett gyógyszerének felszívódása ilyenkor zavart szenvedhet, és az alapbetegség tüneteit újra észlelhetjük. Pl. antiepileptikum kezelésre beállított epilepsziás gyermek hasmenése idején az addig rohammentes gyermek újra görcsölhet, vagy halmozódhatnak görcsei. Mindezek mellett a vékonybelekből történő felszívódás fontosságára, mutat rá egy speciális kora-és újszülöttkori kórkép, a rövidbél szindróma. Rövid bél szindrómáról akkor beszélünk, ha a születést megelőzően vagy a születést követően a vékonybél több mint fele károsodik, illetve elveszik, pl necrotizáló enterocolitis következtében. A vékonybél elvesztése betegség vagy sebészi úton történő eltávolítás következménye, mely malabszorpcióhoz vezet. Az ilyen beteg gyógyszerelésénél mindenképpen figyelembe kell venni ezen funkció kiesését és a parenterális gyógyszerbeviteli utat javasolt választani. A hasnyálmirigy enzimei A pancreasenzimek akitivitása születéskor csökkent, koraszülöttekben még alacsonyabb a normál újszülöttekben mért értékekhez képest. A lipázt már intrauterin 34-36 hetes kor körül ki lehet mutatni, az első postnatalis héten aktivitása 5x emelkedést mutat, majd 9 hónapos korra meghússzorozódik. Az amilázt már a 22. gestációs héten ki lehet 82

mutatni, de születés után a felnőttkorra jellemző érték 10%-át nem haladja meg, és az első életév során alacsony aktivitást észlelünk. Érett újszülött tripszinelválasztása elmarad a felnőttkori normál értéktól, de az első életév végére jelentősen nő. Ezért az olyan gyógyszerek, amelyeket pancreas enzimeknek kell hasítaniuk, hogy fel tudjanak szívódni (chloramphenicol-palmitat, clindamycin-palmitat) az élet első 3 hónapja során, változatos és bizonytalan felszívódást mutatnak. Felszívódás a végbélből Ha a szájon át történő gyógyszeradagolás nem kivitelezhető, például nem formulálható megfelelő stabilitással folyékony gyógyszerkészítmény vagy fokozott bélmozgás, illetve leggyakrabban pl. ha hányása van a betegnek, akkor a rectális alkalmazást helyezik előtérbe. Azon esetekben is a végbélen keresztüli adagolás kerül előtérbe, ha a beteg együttműködése nem megfelelő: kisgyerek, eszméletlen beteg, illetve ha a gyógyszer súlyos gyomornyálkahártya izgalmat, hányingert, hányást okoz. A rectum vérellátása igen jó, innen a farmakon azonnal a szisztémás keringésbe jut, végső soron a v.cava inferiorba jut, így a gyógyszer kikerüli a májat, a first pass effektust. Továbbá, ha viszonylag gyors hatás elérésére van szükség, sürgősségi ellátás során is választható ez a gyógyszerbeviteli út (rectalis diazepam). Intramuscularis gyógyszerbeviteli mód A beadás helyén uralkodó pH és a beadott gyógyszer vízoldékony volta szükséges a gyors,

kiszámítható,

kicsapódás

mentes

felszívódáshoz.

A

gyógyszerek

lipidoldékonysága elősegíti a capillarisokba diffundálást. A beadás helyén a lokalis véráramlásnak jónak kell lennie ahhoz, hogy a keringésbe juthasson a gyógyszer. Ez kritikus állapotú, csökkent perctérfogatú, vagy légzési elégtelenség következtében kialakult megváltozott perifériás keringésű csecsemő illetve gyermek esetében ez nem áll fenn. Felszívódás a légutakból Az

inhalatív

gyógyszerbevitel

bármennyire

is

jó

megoldás

napjainkban

a

fejlesztéseknek köszönhetően, egyetlen fő korlátja a kisgyermek együttműködésének hiánya. Emellett fontos szerepet kap mind a szülő mind a gyermek edukálása is, a helyes használatot és gyakorlatot segítő ilyen eszköz illetve készülék vagy gép alkalmazásával. Ezért 4-6 éves kor alatti gyermekek kezelését belélegzési segédeszköz 83

(pl. Babyhaler) közbeiktatásával kell végezni, ugyanis a kisgyermekek képtelenek az inhalator és a belégzés koordinálására.

Kompresszoros porlasztókészülékekkel

(Nebulizerekkel) csecsemőkorban is sikeresen lehetővé válik inhalációs gyógyszerek beadása. Ezekről a készülékekről és megoldási lehetőségekről (DPI: Drug Powder Inhaler, MDI: Meterd Dose Inhaler, Nebulizerek) külön teszünk említést részleteiben az inhalációs gyógyszerbeviteli fejezetnél. Felszívódás a bőrön keresztül A bőr a felszívódás fontos kapuja lehet, nemcsak terápiásan alkalmazott gyógyszerek, hanem azok balesetszerű vagy egyéb környezeti ártalomként szereplő vegyi anyagok számára is. (pl. hexachlorophen, hydrocortison toxicus hatása újszülöttekben. Az alapvető kérdéseket és transzdermális (TDS: Transdermal Drug Delivery System) rendszereket ebben az esetben is külön tárgyaljuk egy önálló fejezetben. A bőrön keresztül történő gyógyszerfelszívódás egyenes arányban áll a bőr hidráltságával, és fordított arányban a szaruréteg vastagságával. Az érett újszülött bőre vastagabb, azaz sokkal hatékonyabb barrier mint egy koraszülötté. Továbbá az újszülött bőrfelülete testtömegéhez viszonyítva 3x nagyobb mint a felnőtté. Ez azt jelenti, hogy ugyanakkora percutan adag esetén újszülöttben 3x annyi gyógyszer jut a vérkeringésbe, mint felnőttben. Egyéb folyamatok A kor, a szülés módja, a táplálék minősége és a gyógyszerelés erősen befolyásolja a gyomor-bél rendszer bakterialis colonisatioját, az pedig erősen hat az epesavas sók és gyógyszerek felszívódására és a bélmotilitásra. A kizárólag anyatejjel táplált babák belének pH-értéke alacsonyabb, s ez a savas környezet kedvez a hasznos baktériumok (Lactobacillus bifidus) jelenlétének. Az időre (terminusra), vaginalis úton született, mesterségesen táplált csecsemő bélrendszerét 4-6 napos korra anaerob baktériumok lepik el. Már egyetlen üveg tápszer elfogyasztása is megváltoztatja a bélflórát, amely a felnőttéhez válik hasonlóvá, s az új környezetben hamarosan megjelennek a vegyes étrendet fogyasztókra jellemző baktériumok A csecsemők, kisgyermekek és felnőttek bélflórája jelentősen eltér abban is egymástól, hogy mennyire képes bizonyos anyagokat specifikusan metabolizálni.

84

Megoszlás A disztribúciót meghatározó paraméterek az abszorpció mértéke, a membránokon való áthaladás mértéke, a szervperfúzió, a szöveti kompartmentek volumene és összetétele, a vízterek nagysága és megoszlása, valamint a fehérje és szöveti kötődés mértéke. Ezen paraméterek életkorhoz kötött változása ismert. Az újszülöttekben a plazmafehérjék szintje és a kötési képességük (2. ábra) is alacsonyabb, illetve a test zsírtartalma alacsonyabb, víztartalma pedig magasabb a felnőttekénél, ezért a zsírban oldódó hatóanyagok megoszlási térfogata alacsonyabb és a zsírszövet kevésbé képes a farmakon deponálására. Az újszülöttekben a központi idegrendszeri penetráció fokozottabb a csökkent vér-agy gát funkcionalitás miatt. Metabolizmus, elimináció Ezen folyamatok jellemzői is lényeges eltérést mutatnak a felnőttekéhez képest. A májban zajló I.-es fázisú metabolizációs tevékenység (oxidáció, redukció, hidrolízis) születéskor korlátozott, de a születés után gyors fejlődésnek indul. Fontos, hogy az I.-es és II.-es fázisú (konjugáció) metabolizmus csak 4-5 éves korra éri el a felnőtt szintet. A májban a gyógyszerek lebontását, mint említettük a citokróm P-450 enzimcsalád tagjai végzik, melyek nagy része már születéskor jelen van. A vesefunkciók teljes kifejlődéséhez fél- egy év szükséges. Újszülöttekben és csecsemőkben a vesén át kiürülő gyógyszermetabolitok mennyisége kicsi, íg y a napi gyógyszerdózisnak is kisebbnek kell lennie [10].

1.3. Forgalomban lévő gyermekgyógyszerek technológiai vonatkozásai

Formulálási feladatok Az ideálisnak mondható pediátrikum gyógyszerformát a kényelmes, könnyű és biztonságos alkalmazhatóság jellemzi, a lehető legártalmatlanabb toxikus segédanyagot tartalmazza, és a legfontosabb, hogy a lehető legkevesebb számú alkalmazást tegye lehetővé, hogy minél kevésbé befolyásolja az életvitelt [11]. Az életkor előrehaladtával az alkalmazható gyógyszerformák csoportja jelentősen változik (2. táblázat). Ezért különösen fontos az, hogy a gyógyszertervezésénél pontosan megállapítsuk, hogy az adott készítménnyel a fiatalkorú populáció melyik korosztályát célozzuk meg.

85

2. táblázat: Alkalmazható gyógyszerformák korosztályonként Kora szülött

Újszülött

Csecsemő/ kisded (1hó-2év)

Gyermek (2-5év)

Gyermek (6-11év)

Kamasz/ serdülő (12-18év)

Oldat/Csepp

-

-/+

+

+

-/+

-/+

Emulzió/Suspenzió

-

-/+

-/+

+

-/+

-/+

Pezsgőtabletta

-

-/+

+

+

-/+

-/+

Por

-

-

-

-/+

-/+

+

Szájban diszpergálódó tabletta

-

-

-/+

-/+

+

+

Rágótabletta

-

-

-

-/+

+

+

Per os tabletta

-

-

-

-/+

-/+

+

Per os kapszula

-

-

-

-

-/+

+

Gyógyszerforma

- : nem alkalmazható / alkalmazása körülményes, -/+ : elfogadható / preferált, + : választandó

Perorális készítmények esetében külön kell beszélnünk a folyékony és a szilárd halmazállapotú készítményekről. Az ötévesnél fiatalabb gyermekek esetében a tabletta, kapszula adása igen nehézkes a korlátozott nyelési képesség miatt, így ennek a korcsoportnak a folyékony gyógyszerforma adása előnyösebb. A folyékony gyógyszerformák tekintetében alapvető követelmény, hogy a készítmény alacsony ozmolalitású legyen, mert a magas ozmolalitás hasmenést okoz. Figyelemmel kell lenni arra, hogy a folyadék állomány a könnyű bevehőséget szolgálja, a lehetőségekhez mérten ne tartalmazzon alkoholt. Célszerű törekedni a hatóanyagok és a segédanyagok minimalizálására, a megfelelő fizikai, kémiai és mikrobiológiai stabilitás meglétére valamint az íz, szín és szag harmóniájára. A gyógyszerhez minden esetben szükséges mellékelni az adagoláshoz szükséges eszközt (lenyelhető forma és méret kialakítása) azonban az adagolókanállal történő dozírozás nem minden esetben pontos, illetve az otthon oldandó gyógyszerek elkészítésénél a szülő is követhet el hibát. Szilárd készítmények esetében az egyik fő szempont a könnyen lenyelhető forma és nagyság megteremtése. A gyerekek a jó ízű, könnyen elrágható és a szájban diszpergálódó tablettákat részesítik előnyben. Növeli az együttműködést a szokásostól eltérő alakú készítmény is, mint például vitaminkészítmények esetében virág, marslakó, stb. Van lehetőség szájban diszpergálódó készítmény formulálására is, mely bevétele nem igényel folyadékot. A gyermekek esetében is szükség lehet szabályozott 86

hatóanyag-leadású gyógyszerek alkalmazására, ám ebben az esetben mindenképp figyelembe kell venni az előző fejezetben tárgyalt farmakokinetikai sajátságokat. A gyermekgyógyászatra szánt szabályozott hatóanyag-leadású rendszerek esetén ajánlott a multipartikuláris rendszerek formulálása, ahol az egyedi szemcsék (többnyire pelletek) rendelkeznek a felszabadulást befolyásoló tulajdonságokkal. Kutatások szerint, az életkor előrehaladtával az orvosok egyre nagyobb százalékban részesítik előnyben a szilárd gyógyszerformákat a folyékonyakkal szemben, melynek pontos alakulását a 3. ábra szemlélteti. Injekciók formulálása során az egyik legjelentősebb technológiai feladat a megfelelő mennyiségű és minőségű folyadék előállításának biztosítása. Például a nagy mennyiségű intravénásan adagolt folyadék az áramlási viszonyokat könnyen módosíthatja. Ez az oka, hogy az injekciók tekintetében is elvárt a folyadék mennyiségének minimalizálása, akár csak a per os adagolt készítmények esetében. Nagy körültekintés

igényel

a

segédanyagok

pontos

megválasztása

is.

Csak

az

Felírt gyógyszerforma / %

elengedhetetlenül szükséges anyagokat alkalmazzuk.

szilárd

folyadék

Kor / év 3. ábra: Felírt gyógyszerformák előfordulása az életkor változásával

Az inhalációs technika az egyik legősibb alkalmazási forma. Ezen adagolás alkalmazását a négy év alatti gyermekek is tökéletesen elsajátíthatják, de ebben a

87

korban inkább különböző maszkokat, aerochambereket, egyéb lélegeztető készülékeket alkalmaznak a megfelelő porlasztás elérésének érdekében. Előállításukkor szigorú figyelemmel kell lenni a részecskék méretére és alakjára, illetve, hogy ne tartalmazzanak nyálkahártya izgató, allergizáló komponenseket (lásd külön fejezet). A rektális alkalmazást előszeretettel alkalmazzák mind orvosok, mind pedig szülők. Viszonylag fájdalommentes alkalmazási mód és a gyerekeket nem rémíti meg jobban, mint egy hőmérőzés. Előállításánál gyorsan megolvadó kúpalapanyagokat alkalmaznak, így a visszacsorgás megakadályozható. Másik formulálási lehetőség a mikroklizmák előállítása, itt a visszacsorgást a viszkozitás növelésével csökkenthetjük. Veszélye, hogy bizonyos készítmények, farmakonok nem kiszámítható mértékben szívódnak fel, viszont például a diazepam esetében gyors, kiszámítható felszívódásról beszélhetünk. Kimagasló előnye ennek az alkalmazási módnak, hogy egyes anyagokkal pár perc alatt az intravénás adásnak megfelelő vérszintet lehet elérni. Számos

gyógyszer

kerül

dermális/transzdermális

alkalmazásra

is.

A

fejlesztéseknek köszönhetően a kezelések nem okoznak fájdalmat, nem okoznak diszkomfort érzetet a gyermeknek, így növelik a beteg együttműködését, ugyanakkor ezen gyógyszerformák nem frekventáltak és limitáló tényezők állnak fenn. Ennek okai a hatóanyagok és segédanyagok megoszlásában keresendők. Ezen készítmények megtervezésénél, illetve a készítményalap kiválasztásánál több szempontot is figyelembe kell venni. Első, hogy bizonyos hatóanyagok és segédanyagok nem kívánt mértékben is felszívódhatnak, mely toxikus mellékhatásokat rejt magában. Ennek okai: az újszülöttek kisebb plazma fehérjeszintje és csökkent kötési kapacitása, amelyre az 1. ábrán is utalást tettünk. Valamint az újszülöttek és csecsemők test zsírtartalma kisebb, mint a felnőtteké (2. ábra), így a zsírban oldódó hatóanyagok megoszlási térfogata arányosan kisebb és a zsírszövet kevésbé képes a különböző hatóanyagok deponálására. A második, hogy a bőrön át történő felszívódás mértékét nehéz kiszámítani, s ez különösen igaz gyermekekre, akiknél a bőr vékonyabb, illetve vérellátása meglehetősen gazdag. A harmadik, hogy e korcsoport esetében a központi idegrendszeri penetráció fokozottabb lehet, mivel a vér-agy gát nem megfelelően kifejlett. A negyedik, hogy a formulálásnál célszerű kerülni a tartósítószereket, irritatív emulgenseket, illatanyagokat. Minden gyermekgyógyászatra szánt gyógyszer esetében figyelembe kell venni a metabolizációs és eliminációs aktivitás lényeges eltérését a felnőttekéhez képest. A vese

88

kb. 1 éves korra, míg a máj kb. 2 éves korra éri el a felnőttekével egyenértékű hatékonyságot [8]. Segédanyagok A gyógyszergyártás technológiai vonatkozásainak egyik sarkalatos pontja a segédanyagok

szükséges

minőségének,

számának

és

mennyiségének

pontos

kiválasztása. A mai gyógyszergyártási gyakorlatban a legtöbb gyógyszer készítésekor alkalmazunk

segédanyagokat

a

készítmény

úgynevezett

organoleptikus

tulajdonságainak (szín, szag, küllem) módosítására, továbbá a gyógyszer fizikai, kémiai és mikrobiológiai megfelelőségének biztosítására, illetve a megfelelő gyógyszerforma kialakítására. Bár a farmakológiai hatás szempontjából inertnek tekintendők, de a segédanyagok a „tévhittel” ellentétben sem kémiailag, sem pedig élettanilag nem tekinthetők indifferens anyagnak, ugyanakkor technológiai és biofarmáciai funkcióval rendelkeznek. A funkció a liberáció illetve abszorpció fázisaiban könnyen sérülhet. Reakcióba léphetnek más ható- vagy segédanyagokkal, esetleg saját nem kívánt hatással rendelkező

metabolitjaik

lehetnek.

Ezért

van

jelentősége

annak,

hogy

gyógyszerkészítmények formulálásakor megfontolandó a felhasznált segédanyagok típusa, mennyisége és mérlegelni kell az esetleges kockázati tényezőket. Továbbá a folyékony gyermekgyógyszerek dózisának és mennyiségének gátat szabhat a hatóanyag oldhatósága. Rosszul oldódó anyagok esetén koszolvenseket, felületaktív anyagokat alkalmazunk. Gyógyszerkészítményeknél elengedhetetlen a megfelelő fizikai, kémiai és mikrobiológiai stabilitás is, melyeket különböző ágensekkel, pl. nyákokkal, pufferekkel, antioxidánsokkal és tartósítószerekkel érhetünk el. Ugyanakkor sokféle szilárd halmazállapotú gyermekgyógyszer található a gyógyszer kereskedelemben, mint például bevételre szánt porok, granulátumok gyermektabletták. A porokat, granulátumokat általában valamilyen ételbe vagy italba keverve a gyermek könnyedén lenyelheti. Ezeknél a készítményeknél potenciális technológiai kihívást jelent a feldolgozás, csomagolás, stabilitás és a megfelelő dozírozás. A gyermekek szempontjából viszont a gyermekgyógyszerek esetében döntő jelentőséggel bír a készítmény ízének, illatának, édességének, illetve színének megfelelősége. Ezen felül egy pediátrikum készítésénél különösen nagy figyelmet kell

89

fordítanunk a segédanyagok biotikus hatásaira, mivel bizonyos ható- és segédanyagok nem úgy metabolizálódnak, elminálódnak, mint felnőttek esetében [12]. A gyermekgyógyszerek egyik fontos kritériuma a megfelelő íz és illat. Ezek eléréséhez a gyógyszergyártásban ízfedőket, illetve aromákat alkalmazunk. Új gyógyszerkészítmény fejlesztésekor a hatóanyag tulajdonságai közül a hatékonyság, a biztonság, a tolerálhatóság, illetve oldékonyság, stabilitás és permeábilitás, mint fizikaikémiai paraméterek élveznek elsőbbséget, nem pedig a készítmény íze [13]. Ha az előzetes vizsgálatok során az előbb említett tulajdonságok kielégítőnek tekinthetők, akkor az első klinikai vizsgálatok során szóba kerülhet a farmakon ízének javítása. A gyakorlatban a gyermekgyógyszerek többségét elsősorban etikai okokból felnőtteken vizsgálják. A pediátrikumok ízét egy ötfokozatú hedonikos skálán (= arckifejezés a szer bevételekor) értékelhetjük (4. ábra). Az ízhatás összetevői a bevételkor tapasztalt kezdeti íz, a lenyelést követő utóíz, illetve az aroma és textúra [14]. Abban az esetben, ha az ízfedés egyszerűen nem megvalósítható, más technológiai módszert kell alkalmaznunk. Ilyen például a bevonás, mikrokapszulázás, stb. Ebben az esetben számolnunk kell azzal, hogy a kutatás és fejlesztés hosszadalmas és költséges lehet. Egyes kutatások kimutatták, hogy különböző ízeket más és más ízfedő komponenssel lehet hatékonyan maszkolni. Úgy, mint keserű ízt csokoládéval, ánizzsal, kakaóval, gyümölcsaromákkal; sós ízt fahéjjal, karamellel, borsmentával, barackkal; savanyú ízt citrommal és gyümölcsaromákkal; édes ízt vanillinaromával, karamellel, bogyósgyümölcs-aromákkal; fémes ízt mentával citrom- és cseresznye aromával, illetve olajos íz esetén citromaroma használható. Az élelmiszeriparban használt, érvényben lévő

szabványoknak

megfelelően

készült

aromák

általában

megfelelnek

a

Gyógyszerkönyv által előírt kritériumoknak, így ezek is használhatók folyékony gyógyszerkészítmények ízesítésére. Az ízérzetet befolyásolhatja a készítmény textúrája is, így a viszkozitásnövelő segédanyagok képesek befolyásolni az ízhatást. Ezek a komponensek az ízlelőbimbók bevonásával képesek csökkenteni a rossz ízérzet kialakulását. A technológia fejlődésével egyre jobb ízfedők készülnek, ezeknek viszont megvan a maguk hátránya is, hisz a nagyon kellemes és cukorszerű íz potenciális veszélyt jelent a célcsoportra nézve, túladagolás, esetleg mérgezés is kialakulhat a túlzott fogyasztás következtében, így megfontolandó ezek alkalmazásának mértéke [15].

90

1.

2.

3.

4.

5.

Nagyon ízlik

Ízlik

Semleges

Nem ízlik

Nagyon nem ízlik

5. ábra: 5 fokozatú hedonikus skála Az édesítőszereknek is kulcsfontosságú szerepük van a gyermekeknek szánt készítményekben, mivel ők már nagyon fiatal korban képesek felismerni, valamint sokkal jobban szeretik és igénylik is az édesebb ízt a felnőtteknél. A gyermekgyógyászati készítményekben gyakran előfordulnak az intenzív édesítő tulajdonsággal rendelkező anyagok, mint például a szacharin- nátrium, az aszpartám vagy a ciklamát. A szacharin illetve a ciklamát karcinogén volta még nem tisztázott. Az aszpartám egy dipeptid, melynek egyik alkotója egy L-fenilalanin. A fenilketonúriában szenvedők szervezete nem képes lebontani ezt az aminosavat, ezért az ilyen anyagot tartalmazó gyógyszerek csomagolásán mindig kötelező feltüntetni, hogy a termék mennyit tartalmaz ebből. A cukoralkoholok, mint amilyen a szorbitol és a mannitol szintén előfordulnak édesítőként, de számolni kell azzal, hogy megváltoztatják az ozmotikus viszonyokat és így hasmenést okozhatnak. Manapság a leggyakrabban alkalmazott édesítőszer a szacharóz. Azonban túlzott használata kerülendő, főleg hosszú távú terápiában. Ennek oka, hogy az orális és per os készítményekben alkalmazva a túlzott cukortartalom a fogszuvasodás kialakulását indukálja. Cukorbetegeknek az ilyen készítmények használata ellenjavallt. Számukra az elsőként választandó édesítő valamely cukoralkohol, hiszen metabolizmusuk független az inzulintól. A laktózt is alkalmazzák édesítőként, bár manapság inkább csak töltőanyagként használják. A laktóztartalomra különösen a laktózérzékeny betegeknél kell odafigyelni. Napjaink legalkalmasabbnak vélt édesítőszerei a xilit és a mannit, melyek úgynevezett fogbarát édesítőszerek. Ennek magyarázata, hogy ezek öt szénatomos szerkezetűek és ellentétben a hat szénatomos szorbitollal, mannitollal, ezeket nem képesek lebontani a

91

szájban található baktériumok, ezáltal nem képesek a fogszuvasodásért felelős savakat termelni, így nem fokozzák, sőt egyes kutatások szerint csökkentik a fogszuvasodás veszélyét. Ha a gyermekek együttműködéséről beszélünk, nem hagyhatjuk ki a felsorolásból a színezékeket sem. A készítmény színe fontos szempont a gyermekek számára. Egyrészről tetszetőssé teszik a külsőt, másrészt csökkentik az összecserélés veszélyét. Gyermekek számára elsősorban fényes színeket szoktak alkalmazni. Azonban a színezékeknek is megvan a hátrányuk. Egyes típusaik allergiás tüneteket, hiperaktivitást és más nem kívánatos mellékhatást válthatnak ki. Hazánkban alkalmazott néhány színező: Sunset Yellow, azorubin, indigókármin, sárga vasoxid [16]. A gyermekgyógyászatban alkalmazott készítményekben nem ritkák a különböző illatkomponensek, hiszen a gyermekek együttműködését a megfelelő illat is nagyban elősegíti. Vannak olyan aromaanyagok, melyeknek szag- és ízfedő hatásuk egyaránt van. Ezek a segédanyagok igen fontosak biofarmáciai, gyógyszertechnológiai szempontból, hiszen ha egy kellemetlen ízű anyagot illatosítunk, akkor a beteg a gyógyszer bevétele előtt az orrnyíláson, a szaglómezőt ért ingerek hatására könnyebben fogyasztja el azt [15]. Kritikus figyelmet igényel, hogy három éves kor alatt nem javasolt illatosítóként alkalmazni mentolt vagy mentol tartalmú illóolajokat, mert reflexes légzésmegállást és gégegörcsöt idézhet elő [17]. A

többadagos

gyógyszerkészítmények

esetében

általában

tartósítószer

alkalmazása is szükséges. Ezen komponens segítségével biztosíthatjuk a megfelelő mikrobiológiai

stabilitást.

Hazánkban

számos

konzerválószer

használatos

gyógyszerkészítésben, mint benalkónium-klorid, tiomerzál, metil-para-hidroxi-benzoát, szorbinsav, nátrium-benzoát. Azonban ezek alkalmazása mindenképp megfontolandó, mérlegelve a haszon/kockázat súlyát. Újszülötteknek szánt injekciós készítményekben tilos alkalmazni a benzil-alkoholt, mert felmerült, hogy súlyos légzési és metabolikus zavarokat, továbbá halált is okozhat. Az FDA javaslata alapján a pediátriai készítményeknek alkoholmentesnek kell lenniük. Amennyiben ez elkerülhetetlen maximum 5%- os mennyiségben használható, ugyanis ha az etanol újszülöttekben és csecsemőkben eléri a 25mg/ 100ml-es vérszint értéket, súlyos idegrendszeri tüneteket, izomkoordinációs zavarokat, viselkedési zavarokat okozhat. A propilénglikol gyakran alkalmazott szolubilizáló- illetve oldószer, 92

de gyermekek esetében per os alkalmazása nem ajánlott, mert súlyos idegrendszeri elváltozásokat okoz. Ugyanilyen hatást vált ki égett bőrfelületről történő felszívódás után is [12].

Adagolás Minden gyógyszerkészítmény egyik legnagyobb hibaforrása a pontos adagolási mennyiség megállapítása. A dózis megállapításánál nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a gyermek korcsoport a legnagyobb variabilitást mutató populáció. A hazánkban hivatalos VIII: Magyar Gyógyszerkönyv, illetve a Formulae Normales VII. szerint az adagolás életkorfüggő. Ezekben a hivatalos szakmai irányelvekben és irodalmakban a 3-, 6-, 9-, 12-, 15 éves és felnőtt egyénre találhatóak meg a pro dosi és pro die értékek. Az optimális dózis kiszámítására korábban használt képleteket (Young szabály, Clark testsúly alapú képlet)

ma már

a testfelület-négyzetméterre számított

gyógyszerdózis váltotta fel és ez az érték a gyermekkor alatt nem változik. A testfelszín rutinszerű kiszámítása azonban rengeteg hibaforrást hordoz magában, ezért gyakran alkalmazzák a testsúlyalapú számolási módszert. A testsúlyalapú számolás mellett szól, hogy a WHO (World Health Organization) a mg/ttkg alapján számított értékeket javasolja. Ezen

nagy

variabilitás-,

illetve

a

korcsoport

mutatta

változatosság

figyelembevételével a pontos adagolás csak olyan gyógyszerformáknál valósítható meg, melyek dózisa könnyebben változtatható. Ilyen gyógyszerformák például a folyadékok. A per os adagolt folyadék dózisának kimérésére számos eszköz használható, a legegyszerűbben használható a háztartási kanál típusok (evő, teás, mokkás), míg speciális eszközként a másodlagos csomagolásba rejtett adagolókanál, adagoló mérce vagy fecskendő mondható [12, 16].

93

1.4. Új gyógyszerformák, a jövő gyógyszerei

Az egészségügy és az ipar közös összefogással nagy hangsúlyt fektetnek új gyógyszerformák,

új

technológiai

módszerek

és

biofarmáciai

megoldások

kifejlesztésére annak érdekében, hogy a gyermekek számára minél specifikusabb készítményeket fejlesszenek ki, állítsanak elő. Ezen törekvések egyik eredménye például egy speciális, úgynevezett SIP technológiával készült Clarosip nevű gyermekgyógyszer, mely klaritromicint tartalmaz hatóanyagként. Ezt a technológiát a német Grünenthal nevezetű gyógyszercég fejlesztette ki, melynek lényege, hogy egy szívószál belsejében találhatók az antibiotikum tartalmú granulátumok. Alkalmazása úgy történik, hogy a szívószál alsó felét, melyen egy szűrő található elkerülvén a granulátumok kijutását, a megfelelő italba kell meríteni és a pohárban található teljes folyadékmennyiséget kell felszívni azon keresztül. Ez a szűrő vagy védőelem feljut a szívószál felső részében és így jelzi, hogy az antibiotikum teljes mennyisége a szervezetbe jutott [18]. A másik új gyógyszerforma az amerikai Cephalon Inc. által gyártott ACTIQ orális nyálkahártyán át felszívódó fentanil-citrát tartalmú nyalóka. Kifejlesztésének és alkalmazásának indikátora a 16 évnél idősebb rákos betegségben szenvedők állandó, csillapíthatatlan fájdalma. A nyalóka alkalmazása úgy történik, hogy a beteg az ínye és arccsontja közé helyezi és így fogyasztja el. Ennek oka a szájüreg jó vérellátása, melynek eredményeként gyors felszívódást lehet elérni. Normál esetben 25% szívódik fel a bukkális nyálkahártyán keresztül közvetlenül a véráramba és mintegy 75%- át a hatóanyagnak lenyeli a beteg és a gyomorból lassan szívódik majd fel. Az ACTIQ 6 különböző hatáserősséggel került forgalomba. Ezeket egymástól más színkód és fogantyú különbözteti meg [19]. Ugyancsak amerikai fejlesztés és igen népszerű az USA-ban az ún Pedialyte Freeze Pops (fagyasztható nyalóka), mely hasmenés, hányás után a rehidrációt segíti elő. Elektrolitokat tartalmazó oldat lefagyasztásával készül. Már 1 évesnél idősebb gyermekeknek adható [20]. Egyre népszerűbb beviteli forma a gyermekek körében a szájban dezintegrálódó formák alkalmazása. Ilyen például a Nurofen Non-Aqua 100mg víz nélkül bevehető szájban oldódó tabletta, mely 6-12 évesek számára használatos láz-, fájdalom- és 94

gyulladáscsökkentő hatású. A tablettát a nyelvre kell helyezni, majd szétesést követően lenyelni [21]. Továbbá van egy új lehetőség, mely merőben más megközelítése az együttműködés javításának. Ez pedig az ízesítést helyezi a középpontba. ÉszakAmerikában arra a következtetésre jutottak, hogy ha a gyerek saját ízlésének megfelelően választhatja meg a készítmény ízét, az javítja a compliance-t. Erre fejlesztették ki a Tylenol Flavour Creator (ízformuláló) nevezetű készítményt, amelynek lényege, hogy a 2-11éves gyermekeknek szánt paracetamol tartalmú meggyízű szuszpenzió másodlagos csomagolásában további négy íz található, melyet a gyermek bevételkor egyénileg választhat ki [22]. Továbbá példa az ausztrál és észak-amerikai piacon az FDA által engedélyezett FLAVORx. Ebben negyvenkettő fajta színezék és aromaanyag található. Ezek egyaránt alkalmasak a vényköteles és vénynélküli szájon át alkalmazható folyékony gyógyszerkészítmények ízesítésére [23]. Végezetül nem szabad elfelejtkezni a technológia fejlődésével elénk táruló lehetőségekről, mint amilyen a nanotechnológia. Ennek orvosi felhasználását nanomedicinának nevezzük, melynek egyik fő célja a nanoméretű gyógyszerszállítás. Ezen a területen is nagy lehetőségek kínálkoznak a gyermekgyógyászat vonatkozásában is. Ilyen módon lehetőség nyílik a célzott rákellenes kezelésre is. Mindehhez olyan gyógyszerszállító kell kifejleszteni, amely képes lesz különbséget tenni a rákos és egészséges sejtek között. Valamint egyéb betegségek esetén úgy tervezik meg ezeket a szállító rendszereket, hogy képesek legyen a gyógyszer farmakokinetikájának megváltoztatására a beteg szervezetében történő változásokhoz és viszonyokhoz mérten (mint amilyenek a koraszülöttek, újszülöttek, csecsemők és kisgyermekek is), illetve képesek lehetnek gyógyszermolekulák tárolására. Ehhez a gyógyszermolekulákat nanorészecskek belsejében helyezik el (encapsulation), vagy nanorészecskékhez (elsősorban lipidekhez vagy különféle polimerekhez) kapcsolják (conjugation). Ilyen módon lehetséges a gyógyszerek kontrollált felszabadítása – ideális esetben a célszövetben vagy a célsejtben [24]. Ezekről is külön fejezetben szólunk még részletesebben.

95

Irodalomjegyzék

1. http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=//EP//TEXT+REPORT+A62005-0247+0+DOC+XML+V0//HU, 2010. december 08. 2.

http://ec.europa.eu/health/files/paediatrics/docs/paeds_memo_29_sept_en.pdf,2010. december 08.

3.http://www.who.int/mediacentre/news/releases/2007/pr63/en/index.html,

2010.

december 12. 4. Daróczi Etelka–Spéder Zsolt (szerk.) (2000): A korfa tetején. KSH NKI Kutatási jelentések, 64. sz. 180 old. 6. www.mindentudas.hu/doc/tulassy_nyomtathato.rtf, 2010. december 15. 7. ICH: Clinical Investigation of Medicinal Products in the Paediatric Population, Topic E 11,0 Step 5: Note For Guidance On Clinical Investigation Of Medicinal Products In The Paediatric Population (CPMP/ICH/2711/99). 8. Révész Piroska: Gyógyszertechnológia. JATEPressz. Szeged. 2009. 9. Swarbrick, J., Boylan, J. C.: Encyclopedia of pharmaceutical technology, 2nd Edition, Volume 2-3, Marcel Dekker Inc., New York, Basel, 2002. 10. Fekete Ferenc, Gyurkovits Kálmán, Ablonczy László: Gyermekgyógyászati farmakoterápia. B+V Kiadó, Budapest. 2006. 11. Nunn, T., Williams, J.: Formulation of medicines for children, Br. J. Clin. Pharmacol., 59. 674-676 (2005). 12. American Academy of Pediatrics, Committee on Drugs: Pediatrics, 99, 268-278 (1997). 13. Cram, A., Breitkreutz, J., Desset-Brèthes, S., Nunn, T., Tileu, C.: Int. J. Pharm., 365, 1-3 (2009). 14. Nataha, M. C.: Pediatrics, 104, 607-609 (1999). 15. Rácz, I., Selmeczi, B.: Gyógyszertechnológia, Egyetemi tankönyv, Medicina, Budapest, 1996. 16. Strickley, R. G., Iwata, Q., Wu, S., Dahl, T. D.: J. Pharm. Sci., 97, 1731-1774 (2008). 17. Csupor D: Fitoterápia – növényi szerek a gyógyászatban, JATEPress Szeged, 2007.

96

18. http:/grunenthal.com, 2010. december 19. 19. Gordon, D., Schroeder, M.: J. Palliative Med. 11, 633-634 (2008). 20. http://pedialyte.com/, 2011. január 15. 21. http://nurofen.hu/, 2011. január 15. 22. http://www.tylenol.com/, 2011. január 16. 23. http://www.flavorx.com/human/default.asp/, 2011. január 22. 24. Jin, S. és Ye, K.: Nanoparticle-mediated drug delivery and gene therapy. Biotechnol. Prog., 2007. 23. 32-41. 25. Clinical trials in children. The Lancet 2004; 364, 9436: 803-11.

97

IV. Az idősek gyógyszerelése és annak biofarmáciaifarmakokinetikai vonatkozásai 1.1.

Gerontológia, geriátria

Fogalmak és történeti áttekintés A gerontológia (gero = öregkor; gerontesz = öregek, görög eredetű szó) az öregedés és öregkor élet- és kórtanával foglalkozó tudomány. Alap- és alkalmazott kutatásokkal vizsgálja az életfolyamatok időben előrehaladó változásait és megfogalmazza az öregedés és öregkor jellemző törvényszerűségeit. Az embert élettani, lélektani, társadalmi és ökológiai rendszerében tanulmányozza és öregedésének fajra és személyre jellemző sajátosságait "normál" és kóros csoportosításban értelmezi. Az öregedésre vonatkozó számos ókori és középkori tapasztalati ismeretre épült, de a XX. században fejlődött ki, több tudomány együttműködésével. Így különült el rendszerében a szociális, klinikai - orvosi és elméleti - kísérletes gerontológia, az összehasonlító, elkülönítő kultúr-antropológiai gerontológia. Tehát a gerontológia alatt az öregedés tudományát értjük, mely tudományterület gyakorlati megvalósításával foglalkozik a geriátria, vagy idősgyógyászat, az idősödés és időskor gyógyászata, amely e korcsoport sajátos problémáira keres megoldásokat, valamint az időskorúak betegségeivel, a betegségek megelőzésével, gyógyításával és az ápolással foglalkozik. Ezen kifejezések alatt nem egy adott betegség vagy betegségcsoport terápiájával foglalkozó egységes tudományágat, hanem egy adott korosztályhoz tartozó, különböző kórképek kutatásával, kezelésével foglalkozó területeket értünk. Hasonlóan a nemzetközi irányzatokhoz vagy fejlődéshez, Magyarországon is foglalkoztak kutatók a gerontológiával már a múlt század első felében. Korányi Sándor 1927-ben tanulmányt írt az öregedésről, s javaslatára 1939-ben megszervezték az első gerontológiai kongresszust is. 1954-ben megalakult a Magyar Tudományos Akadémián egy Gerontológiai bizottság, később pedig a Magyar Biológiai Társaság keretén belül egy Gerontológiai szekció alakult. 1956-ban Magyarország felvételt nyert a Nemzetközi Gerontológiai Társaság tagjai közé, s ezt követően megalakult a hazai gerontológia első szervezete, a Magyar Gerontológiai Társaság is 1966-ban. Ezzel szinte egy időben az első magyar gerontológiai kutatócsoport is Budapesten, az Országos Reumatológiai és

98

Fizikoterápiás Intézet, majd a Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) keretén belül Gerontológiai Központtá alakult. A magyar kísérletes gerontológiának nagy lökést adott az 1979-ben megalakult Verzár Frigyes Nemzetközi Kísérletes Gerontológiai Laboratórium Magyar Szekciója (VILEG), a Debreceni Orvostudományi Egyetemen. A szakmai munka koordinálására 1988-ban hozták létre a Gerontológiai Kollégiumot, majd a kormány segítségével 1996-ban az Idősügyi Tanácsot. 2001-ben létrejött egy másik gerontológiai társaság, a Preventív Gerontológiai és Geriátriai Társaság, mely a gerontológia meglevő eredményeinek megismertetését, a gyakorlatba történő átültetését és a gerontológiai prevenciót tűzte zászlajára. 2008-ban megalakult a hazai gerontológiai élet koordinálására a Gerontológiai Tudományos Koordinációs Központ a Debreceni Egyetem, Orvos és Egészségtudományi Centrum, Egészségügyi Karán. Még ez évben nyomdába kerül a Magyar Gerontológia folyóirat, a hazai gerontológiai élet első írásos fóruma.

1.2.

Idősek gyógyszerelése, ennek szociális háttere, geriátrikumok terápiás

alkalmazásának speciális kérdései

Napjaink egészségügyi szervezetei, többek közt az Európai Unió Egészségügyi Bizottsága és a WHO (World Health Organization), valamint a fejlett államok jelentős része egyre nagyobb hangsúlyt fektet az idősödő népesség illetve az időskorúak gyógyszerelésének megreformálására, ennek a növekvő számú célcsoportnak a terápiás kérdéseire, a kezelésükhöz szükséges önálló gyógyszerformák és hatóanyagok kifejlesztésére, forgalomba hozatalára. Földünk népessége, kiemelve Európa lakosságát, rohamosan öregszik. A világ népessége, túllépte a hatmilliárdos lélekszámot és ezek közel 10%-a tartozik a definíció szerint 65. életévét meghaladó időskorú korcsoportba, azaz világszerte mintegy 600 millió időskorúval számolhatunk. A magyarországi arányok még erőteljesebbek. Az ENSZ „ A világnépesség öregedése 1950–2050” című, 2000-ben közzétett kiadványa szerint 2050-re az emberiségnek már több mint egyötödét, Európában 36–37-%-át 60 éven felüliek teszik majd ki. A globális prognózis szerint a 75 éven felüliek száma 2050-re 2 milliárdra nőhet a Földön. Ennek hatására 1982-ben az ENSZ Közgyűlése

99

elfogadta az öregedésről szóló nemzetközi stratégiát és minden kormány idősekkel kapcsolatos programjába ajánlott elvi és gyakorlati szempontjait. A különböző tagállamok vállalták az „Egészséget Mindenkinek” globális stratégia megvalósítását. Globális szinten a WHO is hasonló törekvésekbe kezdett. Felismerve, hogy az egészség javítja az életminőséget és ezzel növeli az élethosszt, a teljes életút során, az idősödés egészségügyét kiemelten kezeli és kampányba kezdett „Életet az Éveknek”, „Egészséget az Éveknek”, „Aktív Idősödés és Időskor” jelszavakkal. Fontos kérdés az idősödő népesség egészsége, hiszen egyre aktívabb szerepük van az országok, nemzetek jövőképének formálásában és gazdaságának emelésében, fejlesztésében, illetve idősebb szervezetük védekezőképessége és ellenállása a betegségekkel szemben már nem azonos értékű egy egészséges fiatalabb felnőttével. Időskorban az életkorból adódó élettani változások valamint az együttesen jelentkező, sok esetben halmozódó kórképek leggyakrabban a következő problémákkal és betegségekkel társulnak: alvászavar, izületi fájdalom, kardiovaszkuláris betegségek, vizelet és széklet incontinentia, hallás és látásromlás, étvágytalanság, hasmenés, székrekedés, feledékenység, depresszió, feledékenység, daganatos betegségek. A 65 éven felüli népesség gyógyszerfogyasztása is számos szempontot alapul véve jelentősen

eltérő

és

speciális

kérdéseket

érint.

Egyértelműen

fokozottabb

gyógyszerfelhasználás jellemzi ezt a korcsoportot, mint az a populáción belüli arányukból következne és lényegesen több, mint a 65 éven aluliaké. A 65 év feletti korosztály mintegy 80%-a legalább egy gyógyszerkészítményt szed rendszeresen, és igen magas az egyszerre 2-3 vagy még ennél több gyógyszert együttesen szedők aránya. A népesség öregedését és fokozott gyógyszerfogyasztását a gyógyszeripar is felismerte, belátta és komoly anyagi forrásokat mozgósítva megindultak a kutatások olyan speciális, kifejezetten időseknek szánt gyógyszerek kutatására, mely segíthet az élethossz növelésében, a felmerülő számos betegség mihamarabbi leküzdésében, hiszen a betegség és a beteg ember kezelése szoros összefüggésben vannak az életminőséggel. Fejezetünk célja, hogy ennek a több szempontból is különleges és speciális megfontolásokat,

szakmai

szempontokat

igénylő

népességi

csoportnak

a

gyógyszerterápiás, farmakológiai, elsősorban biofarmáciai, farmakokinetikai ismérveit foglaljuk össze, melyek ismerete, szem előtt tartása és helyes alkalmazása javítja a

100

gyógyszerterápia kimenetelét, az idős betegek egészségi állapotát és a betegek együttműködését is. BIOFARMÁCIA és FARMAKOKINETIKA 1. Biofarmáciai szemlélet és klinikofarmakológiai vonatkozások Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1963-ban az alábbi csoportosítást fogadta el a 45 évnél idősebb népesség besorolására (1. táblázat): 1. táblázat: Középkorú és idősebb korosztályok a WHO ajánlása alapján Korcsoport

Kor

Középkorúak

45 – 59 év

Idősödők

60 – 74 év

Idősek

75 – 89 év

Aggok

90 év felett

A mai orvoslásban és orvosi gyakorlatban a 65. életévüket betöltött személyeket tekintjük időskorúaknak. Ez a korcsoport a fejlett országok népességének egyre jelentősebb hányadát alkotja. Ezen célcsoportnak szánt gyógyszerkészítmények tervezésekor és fejlesztésekor meglehetősen sok paramétert kell figyelembe venni a társadalom ennél fiatalabb tagjainak szánt gyógyszerkészítményekkel szemben, mint például -fiziológiai paraméterek, farmakokinetikai és farmakodinámiás eltérések -társbetegségek gyakori előfordulása, több betegség egyidejű előfordulása -egyidejűleg

több

gyógyszer

szedése,

gyógyszermellékhatások

és

gyógyszerkölcsönhatások emelkedése és fokozódása, nemkívánatos hatás nagyobb hányadú előfordulása -betegegyüttműködés csökkenése vagy hiánya -bizonyítékon alapuló terápiás elvek és adatok hiányos volta erre a populációra

101

Ezen kívül ez a korcsoport hajlamos az önkezelésre („ahány panasz, annyi gyógyszer”), adagemelésre, a kezelés abbahagyására, illetve felmerülnek bizonyos problémák a kognitív funkció beszűkülésének eredményeként. A fentebb sorolt problémák közül kiemelt figyelmet kíván a különböző farmakokinetikai és farmakodinámiás eltérések vizsgálata. Az időskorúaknak szánt gyógyszereknél és terápiás lehetőségeknél a következőkben részletesebben is ismertetett biofarmáciai, farmakodinámiás és farmakokinetikai változásokat mindenképp figyelembe kell venni. A fiziológiás változások akkor is az öregedés részei, ha az egyénnek egyébként nincs betegsége.

2.

Farmakodinámia

Az öregedésből következő változások nagyfokú variabilitást mutatnak, és ugyanazon gyógyszer esetén is egyénenként adott esetben jelentősen eltérő hatások figyelhetőek meg. Éppen ezért csak általános szakmai szempontok adhatóak meg. Az életkor előrehaladtával a humán szervezet érzékenysége és általános válaszkészsége is jelentősen változik vagy módosulhat. Általánosságban elmondható, hogy a kor előrehaladtával: 

A volumenreguláció homeostasisának működési zavara következtében

csökken a szomjúság érzet, a folyadéktartalékok elégtelenné válnak, a felesleges szabadvíz nem megfelelő mértékben távozik 

Az ozmoreceptorok érzékenysége fokozódik, kóros ADH szekréció és

hyponatraemia következhet be 

A vérnyomásszabályozás elégtelensége és a baroreceptor

zóna

renyhesége léphet fel 

Időskorban a béta-adrenerg receptorok „down-regulációja” tapasztalható,

amely a bronchodilatátorok csökkent hatékonyságának és az időskori asthma kialakulásának magyarázata lehet számos esetben 

A morfin fájdalomcsillapító hatása tartósabb, de légzésdepressziót okozó

mellékhatása is ezzel párhuzamosan emelkedik idős emberek esetén 

A benzodiazepinek szedatív hatása fokozottabb lehet, a pszichomotoros

teljesítmény is csökkent, ami elesésben, csípőtáji törésekben mutatkozhat meg

102



Egyes receptorok érzékenysége fokozódik a gyógyszerekkel szemben.

Ennek eredményeképp adott plazmaszint esetén az elvárhatónál lényegesen magasabb gyógyszerkoncentráció és ezzel egyidejűleg erősebb gyógyszerhatás is kialakulhat. Például a hatás fokozódik ACE-gátlók, benzodiazepinek, coumarin,

kalciumcsatorna-blokkolók,

levodopa, opiátok vagy warfarin

adagolásakor, míg a hatás csökken bronchodilatátor béta-agonisták és a vízhajtók kapcsán. 

Farmakodinámiás hatás figyelhető meg akkor is, amikor két gyógyszer

illetve farmakon „versenyez” egyazon receptorért (competitivebinding), melyek közül az egyik vagy leszorul, vagy éppen leszorítja a másik anyagot, adott esetben pedig antagonizálja/ fokozza a másik hatását, gyógyszerinterakciót kialakítva 

A Parkinson kórban alkalmazható levodopa adásánál elhúzódó zavartság

léphet fel az idősebb betegeknél 

Csökken a belek motilitása, melynek hatására növekszik a gyógyszerek

tranzitútja és így bizonyos farmakonok nemkívánt hatásokat okozhatnak. Ez utóbbi folyamat vizsgálati eredményeinek hatására egyes szakirodalmak az alkalmazandó gyógyszeradagok csökkentését irányozzák elő, mely 75 év felett 10%-kal, 85 év felett 20%-kal csökkentendő. Hogy ezt a korszerű retard- és filmtabletták vagy kapszulák esetében hogyan lehet kivitelezni, az nehezen megválaszolható kérdés, de az bizonyos, hogy az adag csökkentése inkább legyen nagyobb mértékű, mint kisebb, hisz az adag későbbi óvatos emelésének nincs semmi akadálya. A farmakodinámiás változások következtében az idősek nagyobb eséllyel érzékenyek különböző típusú gyógyszerekre, ezért fokozott körültekintést igényel a gyógyszerek dózisának pontos beállítása, illetve a hatás ellenőrzése.

3.

Farmakokinetika –LADME rendszer

A farmakokinetikai változások leírására ebben az esetben is a modern biofarmáciai szemlélet és megközelítés alappillérének számító LADME rendszer (liberation, absorption, distribution, metabolism, excretion) a legalkalmasabb ebben az esetben is.

103

A rendszer fő elemeit külön-külön, de mint egymással összefüggő és komplex rendszert alkotó korszerű szemléletet is fontos tanulmányozni. Ebben a részben igyekszünk ezt bemutatni és gyakorlati példákkal is szemléltetni. Az idősek általában véve érzékenyebbek a gyógyszerek iránt. A fiatalok esetében 6,3%nál, míg a 60 év felettiek esetében 15,4%-nál tapasztaltak kóros mellékhatást. Ez a különbség azonban nem teljes egészében róható fel az életkor előrehaladtával járó farmakodinámiás változásoknak, hanem a gyógyszer-anyagcsere (farmakokinetikai) változók is hangsúlyt kapnak. A gyógyszer felszabadulás kérdéseire itt talán nem indokolt külön kitérnünk az időskor vonatkozásában, ez a kérdés elsősorban gyógyszertechnológiai

kérdéseket

érint,

mely

jelen

munkánknak

nem

célja

mélységeiben tárgyalni.

Felszívódás – Adszorpció

Az orálisan (per os) szedett készítmények esetében figyelemmel kell lenni a gyomor csökkent savtermelésére (hypaciditás), melynek következtében a gyomor pH-ja magasabb lesz, illetve a bélmotilitás csökkenésére és a gyomor ürülésének lassulására is. Emellett a colon tranzitideje is fokozódhat a regionális neuronvesztés következtében. A felszívásra alkalmas felület beszűkül, bár a passzív bélpermeabilitás a legtöbb anyagra vonatkozóan alig változik, romlik a bélhám vérellátása, illetve változik a bélflóra összetétele. Azok a baktériumok, melyek jótékonyan hatnak a bélműködésre, fokozatosan elveszítik ezt a tulajdonságukat és csökken az anyagcserében játszott szerepük és az a fontos tulajdonságuk, mellyel egyes hatóanyagokat olyan biológiailag aktív formába képesek hozni, amely alkalmas a terápiás hatás kifejtésére. E változást figyelembe kell venni az olyan terápia megtervezésénél, ahol az alkalmazandó farmakon úgynevezett prodrug formában van jelen a készítményben. A gyógyszerek abszorpcióját jelentősebben érinthetik viszont az időskorban viszonylag gyakran együtt alkalmazott laxatívumok, gyomorürülést lassító készítmények vagy a savkötők. A per os adagolt gyógyszerek döntő többsége a felszívódást követően 90–99%-ban plazmaproteinekhez, elsősorban albuminhoz kötődve szállítódik a vérben (pl. 104

Prednisolon, Furosemid, szalicilátok, orális antidiabetikumok). Időseknél csökkent albuminszint figyelhető meg, mely csökkent gyógyszermegkötő (szállító) funkciót is jelent. Ezért a szervezetbe juttatott farmakonok nagyobb (jelentős) hányada marad szabad formában a plazmában és okozhat ezért toxikus hatásokat. Intramuszkuláris készítményeknél figyelni kell az izomszövet mennyiségének, az izomrostok számának és méretének fokozatos csökkenésére, az izomátáramlás romlására (pl. kardivaszkuláris betegség esetében). Ezek a változások az im. beviteli mód esetében éreztethetik hatásukat és a vártnál alacsonyabb lehet a biohasznosulás mértéke is. Inhalációs gyógyszerek esetében mindenképpen számításba kell venni a tüdő csökkent légző felületét és rugalmasságát, minek következtében a kilégzést követő tüdőben visszamaradt levegő térfogata jelentősen nő. Általánosan elmondható, hogy időseknél csökkent a gázcsere, a csúcsáramlás, vitálkapacitás és a tüdő védekezőképessége is. Nem dohányosok esetében azonban ez a kor előrehaladtával szerencsére igen ritkán okoz mellékhatást. Dohányzók esetében viszont, akiknél már tüdőtágulat lépett fel vagy van kialakulóban, a kor előrehaladtával erősödő légszomj jelentkezhet. Mint minden életkorban, itt is leginkább az 1 és 5 mikrométer közé eső átmérővel rendelkező részecskék

inhalációs

terápiában történő

alkalmazásától

várhatunk

megfelelő

farmakoterápiás hatást. Ezen korcsoport esetében a hajtógázas készülékek (MDI: Metered Dose Inhaler), a száraz por inhalátorok (DPI: Dry Powder Inhaler) vagy akár a porlasztós készülékek (nebulizerek) esetén is mindenképpen fel kell hívnunk a betegek figyelmét a helyes belégzési technikára és készülék megfelelő alkalmazására. Transzdermálisan

alkalmazott,

de

szisztémás

terápiára

szánt

(pl.

tapaszok,

transzdermális terápiás rendszerek - TDS-ek, gélek) valamint lokális bőrt érintő problémák kezelésére alkalmazott gyógyszerkészítmények alkalmazásakor számításba kell venni, hogy az öregedés során a bőr egyre jobban elvékonyodik, ráncos lesz, a szubkután zsírszövet vastagsága csökken, az epidermis és a dermis elvékonyodik. A bőr szárazabbá is válik és jelentősen veszíthet korábbi rugalmasságából. A bőrben elhelyezkedő idegvégződések száma lecsökken, ezáltal tompul, gyengül az érzékelés is. Idővel csökken a verejtékmirigyek száma és aktivitása is, aminek hatására csökken a bőr hőleadó képesség. Ehhez még hozzájárul a romló perifériás keringés hatása is. A bőrhőmérséklet

és testhőmérséklet

emelkedése fokozhatja egyes gyógyszerek

105

felszívódását (pl. fentanyl alkalmazása tapasz formájában), ami lázas betegnél különös körültekintést igényel. Ugyanakkor kevés vagy nem kielégítő információnk van arról, hogy az elvékonyodó bőr, a subcutis szerkezetváltozása, a bőr atrophiája, a romló perifériás keringés, a bőr csökkent víztartalma hogyan és milyen mértékben befolyásolják a transzdermálisan bejuttatott hatóanyagok biohasznosulását. Ugyancsak hasonló kételyek merülhetnek fel a subcutan alkalmazott injekciókkal szervezetbe juttatott különböző hatóanyagokkal kapcsolatosan is. A vártnál rosszabb biohasznosulás történhet az intramuscularisan alkalmazott injekcióknál is, elsősorban az izomtömeg csökkenése, a perifériás átáramlás és a korábban már ismertetett tényezők miatt. Rektálisan alkalmazott gyógyszerkészítményeknél fontos szempont, hogy az idősek esetében a székrekedés és az aranyér előfordulása kétszer olyan gyakori, mint a fiataloknál. Aranyér fennállása esetén a végbélben található vénás erek kóros mértékben kitágulnak. Időskorban mindenképpen értékes és számos helyzetben jól alkalmazható beviteli kapu lehet a rektális gyógyszeradagolás. A rektális gyógyszerek bizonyos esetekben az injekciók kiváltására is alkalmasak lehetnek, valamint a perorális gyógyszerelés nehézségei esetén is hasznosan választható ez a beviteli mód (pl. lelassult vagy felgyorsult bélmozgás, hányás, egyéb gasztrointesztinális problémák, elesett, gyenge állapotban, kommunikációs nehézségek esetén), bár ezt a bevitelt elsősorban helyi hatás – aranyér ellenes és hashajtó hatás- elérésére alkalmazzák, de alkalmazható láz, fájdalom, hányinger fennállásakor is.

Megoszlás – Disztribúció

Ennél a folyamatnál a szervezet folyadék és víztereinek valamint az öregedő human szervezet szövet összetételének (elsősorban a zsír- és szárazanyag tartalom) változásával és átrendeződésével is számolnunk kell. Az emberi test teljes víztartalma a felnőtt kor és az idős kor között (20-80 év) mind abszolút értelemben, mind testsúlyhoz viszonyítva megközelítőleg 10–15%-kal csökken. Ugyancsak csökken az úgynevezett tiszta testtömeg a teljes testsúlyhoz képest. A tiszta testtömeg fiatal felnőttben még a testsúly mintegy 82%-át éri el, míg az idős betegekben ez az arány legfeljebb 64% körül mozog. Ezzel szemben a test relatív zsírtartalma geriátriai betegeknél fokozatosan növekszik mintegy kb. 20%-kal. Férfiak esetében ezek az értékek a felnőttkori kb. 18%106

ról 36%-ra, nőknél 36%-ról kb. 48%-ra változnak. A száraz testtömeg csökkenése az izomhoz és a fehérjékhez előszeretettel kötődő farmakonok megoszlási térfogatát is módosíthatja. Emellett például egyéb társuló kórfolyamatok is hatással vannak a szervezet víztereire, többek között az elhízás a lipophil gyógyszerek, az ascites a hydrofil

hatóanyagok

megoszlási térfogatát

módosíthatja.

Azt

is

nyugodtan

leszögezhetjük, hogy a férfiaknál kisebb testtömegű nőknél ezek a változások és ismérvek még határozottabban és hangsúlyosabban érvényesülhetnek. Ezeknek a tényeknek az ismeretében megállapítható, hogy a csökkent testtömeg és az alacsonyabb testvíztartalom a vízben jól oldódó gyógyszerek eloszlási térfogatát jelentősen csökkenthetik, ezzel emelve koncentrációjukat (vancomycin, litium, bétaadrenerg receptor blokkolók, paracetamol. Ezen gyógyszerek potenciális toxicitása nőhet, illetve idős korban különösen például vízhajtók alkalmazása és a csökkent folyadékbevitel

esetén

gyógyszertoxicitás

léphet

fel

(theophyllin,

digoxin,

antiarrhytmiás szerek, lidocain, aminoglycosidok, litium szedésekor). Ezzel ellentétben a test zsírtartalmának relatív növekedése növeli a zsírban oldódó gyógyszerek eloszlási térfogatát, így ugyanolyan koncentráció eléréséhez idős egyének esetében nagyon dózis szükséges egy fiatalabb szervezettel ellentétben. Mindezek alapján a lipophil hatóanyagok dózisait helyesebb lenne elvileg 10-20%-kal növelni, míg a hydrophil gyógyszerekét pedig kb. 10-20%-kal csökkenteni. A valós klinikai gyakorlatban azonban ezeknek a korrigált dózisoknak a beállítása és alkalmazása nem minden esetben vitelezhető ki könnyen. Az életkor előrehaladtával jelentkező eloszlási térfogat változásokat sok gyógyszer esetében igazoltak. Példa erre, hogy a digoxin eloszlási téfogata idős emberekben jelentősen csökkenhet egy fiatalabb szervezethez viszonyítva. Az öregedés során a szérum albuminszintben is változás áll be. Általában csökkenő tendenciát mutat, kb. 10%-kal, ami megváltoztahatja a fehérjéhez kötődő farmakonok arányát. Általánosan igaz, hogy a farmakonok szabad frakciójának aránya a szérum albumin szint csökkenésének mértékével fordított arányban, vagyis kb. 10%-kal nő. Ez az emelkedés tapasztalható például a diazepam, a kumarin származékok, piroxicam, phenytoin, theophyllin, szalicilsav esetén. Meg kell említenünk, hogy vannak azonban, olyan fehérjefrakciók is a szervezetben, amelyeknek a szintje idővel emelkedhet. Ilyen például az alfa-1 savi glycoprotein. Hozzá kötődő farmakon a dysopiramid (Palpitin). Ennek hatására az adott farmakonból a vérpályában több lesz kötött állapotban és kevesebb szabadon, nem kötött formában. 107

A megoszlást befolyásolja még az is, hogy az egyes szöveteknek milyen az affinitása az illető gyógyszerhez. Például idősekben a tüdőszövet affinitása romlik streptomycinhez, tetraciklinhez, maguknak a hörgőknek pedig aminoglikozodokhoz.

Metabolizmus – Lebomlás, átalakulás

A gyógyszerek lebomlását és metabolizmus rátáját alapvetően a máj működése és vérellátása határozza meg. Ezek a paraméterek az idősödés során nagymértékű változást mutatnak. Alapvetően kijelenthetjük, hogy az időskorúak gyógyszermetabolizmusa lelassul. Általánosan igaz az is, hogy a máj tömege és a működő májsejtek száma a kor előrehaladtával csökken. A máj tömege átlagosan 25-35%-al csökken, ám ennél a változásnál jóval erőteljesebb a máj vérellátásának csökkenése, mely elérheti egy átlagos 65 éves vagy annál idősebb egyénben - egy fiatal 25 éveshez képest - a 40-50%ot is. A vérellátásnak ez a csökkenése, illetve a máj tömegének és metabolizációs képességének mérséklődése (un. „first pass” metabolizmus erőteljes csökkenése) hozzájárul ahhoz, hogy a májban átalakuló és lebomló gyógyszerek jelentősen felhalmozódhatnak a szervezetben. Példaként említhető, hogy a propranolol, lidocain, kalciumcsatorna-blokkolók májbéli metabolizmusa jelentősen lelassul a first- pass effect csökkenésére. A gyógyszermetabolizáció függ a perfúziótól. Ez alapján vannak úgynevezett perfúziódependens farmakonok (pl: lidokain, béta adrenerg receptor blokkolók, nitrát, ópiát), melyek „first pass” csökkenésével, plazmakoncentrációjuk nő. A perfúziótól független (vagy másnéven kapacitáslimitált) szerek metabolizmusa viszont az enzimatikus aktivitás függvénye. A csökkent hepatikus clearance következtében számos gyógyszer illetve hatóanyag időskorban csak indokolt esetben, körültekintően és alapos mérlegelés után célszerű csak alkalmazni (pl: teofillin, diazepam, chlordiazepoxid, levodopa, propranolol, chinidin). A máj metabolizmus 2 fázisra különíthető el. Az első fázisban (fázis I reakciók) a mikroszomális enzimek (cytochrome P-450) működnek és aktivizálódnak elsősorban, és ezen enzimek hatására lehetséges az un. pro-drug-ként adagolt formák biológiailag aktív állapotba kerülése. Ezeknek az enzimeknek a működése az idő múlásával csökken, így

108

az ilyen hatásmechanizmussal összefüggő készítmények adagját növelni kell. Bizonyos tanulmányok arra utalnak, hogy a 65-70 év felettieknél mintegy 30-szoros enzimatikus csökkenést lehet tapasztalni. Az eredmények ennek ellenére nem mindig értékelhetők világosan és számos olyan tényező is befolyással van ezen folyamatokra, mint amilyen a dohányzás, az elhízás, más fennálló vagy kísérő betegség vagy éppen folyamatban lévő egyéb gyógyszerterápiák. Ezzel szemben a II. fázisú reakciók (fázis II reakciók vagy más néven konjugációs reakciók) a legkevésbé vannak érintve az öregedés által. Vizsgálati eredmények alapján az ezen az úton lebomló anyagok hepatikus clearance értékei jelentős érdemi változást gyakorlatilag nem mutatnak. Ezek alapján az ide tartozó II. fázisú reakció utakat követő farmakonok rendelése és terápiás alkalmazása mindenképpen előnyben részesítendő az időskorban (példaként említendő a lorazepam). Exkréció – Kiválasztás ill. Elimináció A gyógyszerkiválasztás meghatározó útvonala a veseműködés által meghatározott folyamat, amely általában jelentősen beszűkül a korral. Ennek főbb okai a vese vérellátásának, véráramlásának, a parenchyma méretének, a működő glomerulusok, működőképes nephronok számának, illetve a glomeruláris filtrációs rátának a mérhető és érzékelhető csökkenése. Ezek a korral járó változások nemcsak mennyiségi, de minőségi változásokkal is járnak, mint amilyen az arteriosclerosis, a tubularis atrophia vagy a fibrosis megjelenése. Maga a parenchyma mérete kb. 20-25%-al csökken a 3080. életév között. Időskorban nem törvényszerű azonban a veseműködés beszűkülése, de ebben a korcsoportban kb. 30%-nak közepes beszűkülés, egy másik harmadnak pedig ennél súlyosabb beszűkülése van. A veseműködést vizsgálva, tehát alapvetően globális (glomeruláris és tubuláris) funkciócsökkenés a jellemző, mégpedig a kor előrehaladtával szignifikánsan, amit fennálló hypertónia vagy cukorbetegség csak tovább súlyosbít. Általában véve a 85. életévre mintegy 50%-os vesefunkció romlásra is számíthatunk. Ennek a folyamatnak jó indikátora a kreatinin clearence, ami a 30. életév után kb. 8 ml/perccel csökken évtizedenként. Az idősek vesefunkciójának monitorozására tehát a legmegfelelőbb módszer a kreatinin clearance mértékének megállapítása. Ezért az optimális gyógyszerdózis kiszámításához szükséges lehet ezen érték ismerete, azonban ennek mérése ebben a korban meglehetősen nehéz, például az inkontinencia miatt.

109

Azon gyógyszerek esetében, amelyek főleg renálisan eliminálódnak, illetve a terápiás indexük nagyon kicsi (például amikacin, amilorid, aminoglycosidok, gentamycin, hydrocholothiazid, lithium, atenolol, captopril, ciprofloxacin, digoxin, furosemid, vancomycin) javasolt a kisebb adagolás, lehetőleg kevesebb alkalommal és a plazma gyógyszerszint ellenőrzése, mivel toxicitásuk az idő múlásával nő. Ilyenek például az aminoglycosid csoportba tartozó antibiotikumok is, melyek a csökkent kiválasztás miatti ototoxicitásukból következően, az idős emberek egyébként is csökkent hallását erősen tovább rontják. Klinikai szemszögből tekintve tehát a 30 ml/perc alatti clearancenél közel felére kell vagy kellene csökkenteni a geriátriai populáció Li, amilorid, digoxin, vagy a belső fülben akkumlálódó ototoxikus- aminoglikozid, illetve furosemid, ranitidin, methotrexat, enalapril dózisait. A fenti adatok ismeretében a nyújtott, illetve szabályozott hatóanyag-leadású készítményeknél jelenthetnek igen súlyos problémát, ha a felszabadulás megtervezése során nem vesszük figyelembe ezeket a korcsoportra jellemző tulajdonságokat. A kifejezetten szűk terápiás indexű farmakonok klinikai alkalmazásának mindenképpen legbiztonságosabb módja a terápiás gyógyszerszint monitorozás megvalósítása.

4. Egyéb, a farmakokinetikát befolyásoló időskori szervi és szervrendszeri változások Röviden megemlítenénk még olyan, a témakörhöz tartozó változásokat és élettani, pathophysiológiai paramétereket, melyeket a geriátriai gyógyszerterápiák során mindenképpen érdemes és szükséges figyelembe venni, elsősorban a farmakokinetikára gyakorolt hatásuknál fogva is. - A szív percvolumene csökken - A tüdő vitálkapacitása csökken (75 éves korra kb. a felére) - központi idegrendszer esetén, csökken: 

az agy tömege (mintegy 300g-mal)



az ingerületvezetés sebessége

110



a

központi

idegrendszer

farmakoterápiájában

aktivitása,

alkalmazott

ezáltal

gyógyszerek

a

központi

időskorban

idegrendszer számottevőbb

mellékhatásokat produkálhatnak illetve nagyobb incidenciával jelentkezhetnek. 

az agy véráramlása

- Látás és hallásromlás A 64 évnél idősebb nők körében pl. riasztóan magas (17%) azok aránya, akik ismerőseiket kartávolságból csak szemüveggel ismerik fel, ill. ugyanezen korsávot tekintve, a minimum enyhe halláscsökkenés minden 3. idős embert érint. Ezeknek a compliance-ben is van szerepe, ld.: gyógyszerek megkülönböztetése, vagy pl. üvegből, bliszterből való (pontos) kivétele. - Egyes hormonok szekréciója csökken - Az ízlelő bimbók száma csökken - A szomjúságközpont érzékenysége csökken, így a beteg kevesebb folyadékot fogyaszt, melynek hiperozmolaritásos hipohidráció a lehetséges következménye. A terminális életszakaszukat élő idősek kardiális problémáinak egyik oka a krónikus hipovalémia indukált tartós sympathicotonia, így vazokonstrikció, só- és vízretenció, tachycardia, pitvarfibrilláció.

111

Az időskori gyógyszerelés nehézségei

1. Alapelvek, farmakoterápiás problémák és kihívások

Mindenképpen leszögezhetjük, hogy az idősek terápiáját illetően nem korfüggő betegségek fordulnak elő, hanem az idősödéssel gyakoribbá váló betegségek, melyek főleg az alábbi csopotokba sorolhatók:

Kardiovaszkuláris 

angina pectoris



szívelégtelenség



hypertonia



pitvarfibrilláció

Neurológiai 

agyvérzés



Parkinson- kór

Pszichiátriai 

depresszió



demenciák

- Urológiai vizeletinkontinencia Onkológiai Csont- és vázizomrendszert érintő 

arthritis, arthrosis



osteoporosis

Endokrinológiai • pajzsmirigy betegségek Gasztrointesztinális 

obstipáció



GERD: Gastroesophageal Reflux Disease

112

A korábban bemutatott megállapításokból következően kimondhatjuk, hogy időskorban gyakran alacsonyabb százalékban gyógyszerdózisokkal is elérhető a fiatalokéval azonos mértékű terápiás hatás. Továbbá figyelembe kell venni, hogy a 65 év feletti páciensek esetében a gyógyszerhatások is lassabban jelennek meg, ezért a gyógyszerváltásokat, gyógyszercseréket semmiképpen nem érdemes elkapkodni. Emellett fokozottan fennáll a nemkívánatos

gyógyszerhatások

(például

mellékhatások,

nemkívánatos

esemény)

valószínűsége, ez a 30 év alatt fiatalokhoz képest 2-3-szor gyakrabban fordul elő az idősek körében. A sok gyógyszer szedése számos esetben pontatlan bevételt eredményezhet, valamint gyakran előforduló gyógyszercseréket, ezek együttesen több mellékhatást okozhatnak. Ezért mindenképpen törekedni kell a lehető legjobb kombinációk összeállítására. A csomagolás tervezésének szempontjából körültekintőnek kell lenni, ugyanis az idős ember ujjai nehezebben hajlanak, kezük ereje gyengül, így a gyógyszeres üvegcsék kinyitása számos esetben nehézségekbe ütközhet illetve tabletták esetén azok felezése vagy eltörése is problémát jelenthet. A gyógyszerek tervezésénél, kiválasztásánál figyelemmel kell lenni az idősek anyagi helyzetére is, hisz a gyógyszerek kiváltása, terápiás alkalmazása gyakorta komoly anyagi terhet jelenthet. A tervezést és a gyártási folyamatot minél inkább költségkímélővé kell tenni.

2. Polifarmácia

Az idősebb korosztály a lakossági részarányánál jelentősen nagyobb hányadot tesz ki a vényköteles gyógyszerek fogyasztásában (megközelítőleg 32%). Egy betegbiztosított 60 év feletti személy átlagosan 2-6 vényköteles gyógyszert használ (1. ábra) továbbá kb. 1-4 vénynélkülit, vagy gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítményt, étrend kiegészítőt, vagy tápszert fogyaszt. A vényköteles készítmények fogyasztása a receptfeldolgozó és kiértékelő adatrendszerek segítségével statisztikailag viszonylag könnyen nyomon követhető, ugyanakkor a többi kategóriára vonatkozóan nem rendelkezünk részletesen kielemezhető, megbízható adatokkal. Amint az ábrán is látszik, az idő előrehaladásával a páciensek egyre nagyobb hányada tolódik a 13 vagy több aktív hatóanyagot fogyasztó betegek kategóriájába (1. ábra). Mindenképpen meg kell állapítanunk, és ki kell emelnünk, hogy egy sikeres gyógyszeres terápia tükrében a halmozott gyógyszerszedés (polifarmácia) növeli az interakciók és a nemkívánatos

113

gyógyszerhatások kialakulásának veszélyét. Ezzel együtt viszont jelentősen romlik a betegek életminősége, a túlgyógyszerezés kockázata fokozódik, illetve romlik a beteg compliance-e is.

5-8 aktív anyagok

9-12 aktív anyagok

13 vagy több aktív anyag

Az összes betegbiztosított személy aránya %-ban

1-4 aktív anyagok

61-70 év

71-80 év

81-90 év

91 év Korosztály

Korosztály

1. ábra: Idős korosztályok vényköteles gyógyszerfogyasztása

3. Geriátrikumok biofarmáciai vonatkozásai

Compliance

A betegek együttműködése (compliance) is jelentős mértékben befolyásolja a gyógyszer hatását, a terápia kimenetelét, elsősorban is krónikus kezelések során. Az orvos-beteggyógyszerész hármas kapcsolata nagyban érinti a páciens viselkedését, gyógyszerszedéshez

114

való hozzáállását, hiszen ahol a beteg nem érzi fontosnak a gyógyszer megfelelő szedését, vagy ha sűrűn, valamint nagy mennyiséget kell szednie, az egyenesen arányosan rontja a compliance-t (2. ábra). A gyógyszer szedésének alkalmazkodni a kell a beteg életmódjához, életritmusához, ezért célszerű olyan gyógyszerek tervezése, amelyek napi egyszeri (reggeli) vagy kétszeri (reggeli és esti) szedést tesznek lehetővé. Az időskorú betegek együttműködését számos paraméter ronthatja, mint például a terápia bonyolultsága,

vagy gyakran

változtatott

kezelési

mód,

nem

kívánatos

hatások,

mellékhatások, nagyszámú készítmény, gyakori adagolás (2. ábra), nehezen nyitható gyógyszercsomagoló, nem megfelelő érzékelés, nehezen osztható gyógyszerformák, magas ár. Számos megoldás segíti ezeknek a problémáknak a megoldását, mint például az emlékeztető naptár, gyógyszeradagoló doboz.

Az előírthoz képest felhasznált gyógyszermennyiség (%)

A napi adagolási rend hatása az együttműködési készségre 80

72

63

60

57 44

40 20 0 1X

2X

3X

Napi adagolási rend

2. ábra: Napi adagolási rend és a compliance alakulása

115

4X

Irodalomjegyzék

American Medical Association (AMA) Council on Scientific Affairs (CSA): Featured Report: Improving the Quality of Geriatric Pharmacotherapy. CSA Report 5, AMA Annual Meeting 2002. Bakó Gyula: Farmakoterápia. Medicina. Budapest. 2007. Banker,G. S.: Modern pharmaceutics, 4th Edition, Taylor & Francis LLC., USA, 2002. Beers, M. H.: MSD orvosi kézikönyv a családban, Budapest, Melania, 1998. Daróczi Etelka–Spéder Zsolt (szerk.) (2000): A korfa tetején. KSH NKI Kutatási jelentések, 64: 180. Dr. Iván László: Gerontológia a gyógyszertárban. Dictum Kiadó. Budapest. 2002. Dr. Semsei Imre előadása Gerontológiai Tudományos Koordinációs Központ címmel 2009.11.20.; Dr. Semsei Imre: Gerontológia Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar. Nyíregyháza. 2008. Dr. Szabó Rezső: Geriátria idősgyógyászat. Medicina. Budapest. 1990. http://www.compliance.hu/, 2011. január 22. Lakner, G., Gachályi, B.: Gyógyszereink – OGYI Közlemények, 57(3): 99-106,2007. Matos Lajos: Időskorú betegek kezelése. Springer. Budapest. 1997. McLean, A. J, Le Couteur, D. G.: Pharmacol. Rev., 56:163-184,2004. Nolan, L., O’Malley, K.: J. Am. Geriatr. Soc., 36: 245-254,1988. Pomázi, A., Szabóné Révész, P., Ambrus, R.: Gyógyszerészet 53: 397-404, 2009. Rytting, J. H., Fix, J. A.: Drug Delivery: Rectal Route, In: Encyclopedia of Pharmaceutical Technology, Siró Béla-Bódor Csilla: Gyakorlati geriátria. Springer. Budapest. 1999. Stewart, R. B., Cooper, J. W.: Drugs Aging, 4: 449-461,1994. Stoehr, G. P., Ganguli, M., Seaberg, E. C.: J. Am. Geriatr. Soc., 45:158-165,1997. Swarbrick, J., Boylan, J. C., 2nd Edition, Vol 3, Marcel Dekker Inc., New York, 2002. Turnheim, K.: Exp. Gerontol., 38. 843-853 (2003). Vestal, R. E.: Cancer, 80:1302-1310 ,1997. Viola, R., Csukonyi, K., Doró, P., Janka, Z., Soós, Gy. Pharm. World Sci., 26:143-147,2004.

116

V. Gyógyszer-biotechnológia, biológiai gyógyszerek DNS, RNS, fehérje A legtöbb biológiai aktivitás összehangolásáért a sejt fő makromolekuláris komponensei, a fehérjék a felelősek. A proteinek alapláncát specifikus aminosav-szekvencia építi fel, mely egyben szerkezetüket és funkciójukat is meghatározza. Minden egyes fehérje aminosav-sorrendjét a kromoszómákba szerveződő DNS-láncban kódolt gének határozzák meg. A DNS-ben tárolt információ RNS molekulák segítségével fordítódik le a fehérjék nyelvére. A DNS mint templát és az RNS mint közvetítő működésének megismerése olyan módszereket

eredményezett, melyekkel szerkezetük, és ezáltal a fehérjeszerkezet,

módosítható. A DNS kémiai szerkezete A nukleozid-monofoszfátokból felépülő polinukleotidok lineáris polimerek. Ilyen központi szerepű molekula a dezoxiribonukleinsav (DNS) (1. ábra). A DNS molekulában a monomer építőeleme négyféle nukleotid lehet, kétféle purinbázist (adenin: A és guanin: G), illetve kétféle pirimidin bázist (citozin: C és timin T) tartalmaz. Függetlenül attól, hogy milyen szervezetből izoláljuk a DNS-t, a négyféle nukleotid minden DNS-ben előfordul, csupán arányuk változik (emlős sejtekben az A/T arány 45-55%). A DNS kémiai szerkezetének alapját

a nukleotid 3’-szénatomján található

foszfátcsoportnak a következő dezoxiribóz 5’-szénatomjának hidroxilcsoportjával alkotott diészter kötés. Ezek a 3’, 5’-foszfodiészter kötések hozzák létre a DNS elsődleges szerkezetét. A lánc két végén szabad 5’-foszfát (vagy –hidroxil) csoport, ill. szabad 3’-hidroxil (vagy – foszfát) csoport található. Megállapodás szerint a polinukleotidok bázissorendjét 5’→3’ irányban írjuk fel. F.H.C. Crick és J.D. Watson 1953-ban publikálták a modern biológia egyik legnagyobb hatású modelljét, a DNS kettős hélix szerkezetét [Watson 1953]. A kettős hélixben a két DNS-szál parallel lefutású a foszfodiészter kötések képzeletbeli tengelyének megfelelően. A két szálat hidrogénhidak kötik össze a bázisok mentén úgy, hogy egy purin bázis mindig egy primidin bázishoz kapcsolódik (az adenin a timinhez 2 hidrogénkötéssel, a guanin a citozinhoz pedig hárommal). A DNS másodlagos szerkezetét a 1. ábra illusztrálja. Mivel a dezoxiribóz és a foszfát az antiparallel lefutású lánc külső felületén helyezkednek el, a DNS-

117

felülete negatív töltésű, sóoldatokban jól oldódik. Ezeket a negatív töltéseket a sejtmagban a bázikus aminosavakban gazdag fehérjék (pl. hisztonok) ellensúlyozzák. A purin- és primidinbázis párok a molekula tengelyére merőlegesen befelé fordulva helyezkednek el. A két lánc elméletileg jobb vagy bal irányba is tekeredhet, a természetben azonban a jobbmenetes hélix fordul elő nagyobb mennyiségben. A Crick és Watson által vázolt DNS ún. B-konformációjú, ahol fordulatonként 10 bázispár helyezkedik el. A B-DNS külső felszínén nagy és kis árkok alakulnak ki [Watson 1953]. A fehérjekötés szempontjából a könnyebben megközelíthető nagyobb árok jelent elsősorban kapcsolódási felületet.

118

1. ábra: A DNS szerkezete. 1) A polinukleotidlánc ismétlődő egységeit a DNSmolekulában foszfodiészter kötésekkel kapcsolt dezoxiribózok alkotják. 2) A nukleozidmonofoszfátokból felépülő polinukleotidok lineáris polimerek. A DNS molekulában a monomer kétféle purinbázist (adenin: A és guanin: G), illetve kétféle pirimidin bázist (citozin: C és timin T) tartalmaz. 3) A normál, jobbra csavarodó ún. B-DNS. Ebben a szerkezetben a hélix 3,4 nm-enként egy fordulatot tesz, és két szomszédos bázispár között a távolság 0.34 nm, így egy fordulatra kb. 10 bázis jut. A feltekeredett láncok két árkot, az ún. nagy és kis árkot hozzák létre, melyek különféle fehérjék kötödését teszik lehetővé.

A kettős hélix a replikáció során szétválhat, és egyszálú DNS-szakaszok jönnek létre. A szál szétválása, denaturációja befolyásolható hőmérsékletváltozással, a pH- vagy a sókoncentráció módosításával. Megfelelő körülmények között a DNS két szála ismét egyesül, ez a folyamat a renaturáció. Hibridizációról akkor beszélünk, ha különböző eredetű DNS-

119

szálakat kapcsolunk össze. Hibridizáció létrejöhet komplementer DNS- vagy RNS-szálak, illetve DNS- és RNS-szálak között. A DNS prokariótákban cirkuláris, és bázikus nem-hiszton fehérjékhez kapcsolódik. Eukariótákban a DNS bázikus fehérjékkel, hisztonokkal és nem-hiszton fehérjékkel komplexet alkotva egy többszörösen felcsavarodott formát vesz fel és létrehozza a kromoszómákat felépítő kromatinállományt (2. ábra). A DNS-molekula negatív töltései és a bázikus töltésű aminosavakból felépülő magfehérjék elektrosztatikus kölcsönhatás révén stabilizálják a kromatint, mely többszörösen feltekeredve a DNS negyedleges szerkezetének felel meg. A DNS-nek ez a szuperhelikális fehérjékkel alkotott komplexe biztosítja, hogy elférjen a sejtben.

2. ábra: DNS-től a kromoszómáig. A kb. 2 nm széles méretű DNS hélix kétszer rátekeredik a hiszton oktamerre és 10 nm-es nukleoszómákat alkot, melyek mindegyike kb. 160 bázipsárt tartalmaz. A nukleoszómák ún. szolenoid szerkezetbe tekerednek fel úgy, hogy fordulatonként 6 nukleoszóma egyegy 30 nm-es kromatinszálat képez. A modell szerint a 30 nm-es filamentumok hosszú DNS-hurkokat alakítanak ki, melynek mindegyike mintegy 60.000 bázispárt tartalmaz, és tovább kondenzálódik, végül létrehozva a jellegzetes kromoszóma szerkezetet.

120

Az RNS kémiai szerkezete Az RNS elsődleges szerkezete a DNS elsődleges szerkezetéhez képest az alábbi különbségeket mutatja: –

Az RNS bázisok mindig D-ribózhoz kapcsolódnak β-N-glikozidos kötéssel.

–

Az RNS-ben timin helyett uracil található, a többi bázis megegyezik a DNS-t felépítő bázisokkal, bár bizonyos RNS molekuláknál ún. ritka bázisokat is találhatunk, ill. ritkán timin is előfordul.

–

Az RNS többnyire egyszálú láncot alkot, a purin és primidin bázisok aránya ezért tetszőleges. Gyakori, hogy az adott RNS bizonyos szakaszai egyszálúak, mások kettős szálúak.

–

Az RNS lúgos közegben könnyen hidrolizálható, míg a DNS hasonló körülmények között is stabil marad [Gergely 1994]. Az RNS molekulák szerepük és felépítésük szerint alapvetően több félék lehetnek. A messenger RNS (mRNS) feladata a DNS hármas egységű kodonjaiban kódolt

információjának továbbítása a fehérjeszintézis helyére, a riboszómákhoz. Eukariótákban az mRNS prekurzor (pre-mRNS) formában szintetizálódik a sejtmagban; ebben a formában még tartalmaz nem-kódoló intron szakaszokat is. Megfelelő enzimek segítségével ezek az intronszakaszok kivágódnak, és létrejön az érett mRNS, mely a magból a citoplazmába transzportálódik. A citoplazmában az érett mRNS-hez riboszómák kapcsolódnak és megkezdődik a transzláció, azaz a fehérjeszintézis. A transzfer RNS-ek (tRNS) mintegy 80 aminosavból állnak, szerepük a megfelelő aminosavak szállítása a növekvő polipeptid lánchoz. A tRNS az aminosav felismerő hely mellett, rendelkezik egy ún. antikodon régióval, mely az mRNS specifikus szekvenciáját ismeri fel. A riboszómális RNS-ek (rRNS) a citoplazmában proteinekhez kapcsolódnak, és létrehozzák a riboszómákat. Egyetlen mRNS-hez több rRNS is kapcsolódhat, így egyetlen mRNS molekuláról párhuzamosan számos fehérjemolekula íródhat át [Lewin 2008]. A fehérje szintézis komplex folyamatának irányításában számos szabályozó RNS is részt vesz. Ilyen az eukariótákban a 21-22 nukleotidból álló micro-RNS (miRNS), mely az RNSinterferenciának nevezett folyamaton keresztül befolyásolja, hogy egy adott mRNS-ről történjen átírás, vagy éppen degradálódjon a molekula [Wu 2008]. A 20-25 nukleotidból 121

felépülő ún. kicsi interferáló RNS-ek (siRNS) az miRNS-ekhez hasonlóan interferencia útján szabályozzák gének kifejeződését például gének metilációja által [Sontheimer 2005]. Az antiszensz RNS-ek többnyire alúlszabályozzák (downregulálják) a gének működését például azáltal, hogy az adott mRNS-sel kettős spirálú RNS-t képeznek, melyet bizonyos enzimek felismernek és lebontanak. Az eukarióták szabályozó RNS-einek egy másik fajtája az ún. hosszú nem-kódoló RNS (long non-coding RNA), ilyen pl. az Xist, mely nőstény emlősökben az egyik X kromoszóma inaktivitását idézi elő [Heard 1999]. Az mRNS önmagában is tartalmaz olyan szekvenciákat (cisz elemek az 5’ vagy 3’ nem transzlálódó régióban), melyek befolyásolják aktivitását [Batey 2006]. Aminosavak, peptidek, fehérjék A peptideket és fehérjéket felépítő mintegy 20 aminosav négy nagy csoportba sorolható: hidrofób, töltéssel nem rendelkező, savas és bázikus. Az örökítőanyagban kódolt aminosavak nevének rövidítéseit és oldalláncuk szerinti besorolását az 1. Táblázat mutatja be. Az aminosavak α-amino- és α-karboxilcsoportja vízkilépéssel peptidkötést hoznak létre (3. ábra) úgy, hogy a peptidlánc szintézisekor a legutoljára beépült aminosav karboxilcsoportjához kapcsolódik a következő aminosav aminocsoportja. A peptidek néhány aminosavból álló molekulák, míg a természetes fehérjék min. 50 aminosavból épülnek fel, de akár 2000-2500 aminosav is alkothat egyetlen óriásmolekulát [Gergely 1994]. A fehérjék az őket felépítő peptidek mellett tartalmazhatnak más molekulákat is, ún. kofaktorokat. A fehérjék elsődleges szerkezetét aminosavsorrendjük határozza meg. A fehérjék másodlagos szerkezetén a peptidgerinc hidrogénkötések által stabilizált lokális (legalább négy aminosavra kiterjedő) rendezettségét értjük. Ilyen például az α-hélix, az antiparallel β-redő és a β-kanyar. Harmadlagos szerkezetnek a fehérje teljes háromdimenziós szerkezetét nevezzük. A fehérjék egy része rendszerint páros számú polipeptidláncból álló egységgé szerveződik (4. ábra).

122

Oxigén

Hidrogén Peptid csoport

3. ábra: Peptidkötés. A peptidkötés egyik aminosav molekula karboxilcsoportjából és egy másik aminosav molekula aminocsoportjából víz kiválasztásával keletkezik. Fehérjék a sejtben lejátszódó minden folyamatban részt vesznek. Lehetnek biológiai katalizátorok

(enzimek),

rendelkezhetnek

szerkezeti

funkcióval

(aktin,

intermedier

filamentumok) vagy szerepelhetnek transzportfolyamatok (miozin), mozgások (akto-miozin rendszer) aktív résztvevőiként, de a külvilág és a szervezet közötti információáramlásban is kulcsszerepet játszanak.

123

1. Táblázat: A fehérjéket felépítő legfontosabb aminosavak rövidítése és típusa Hárombetűs rövidítés

Egybetűs rövidítés

Alanin

Ala

A

Hidrofób

Arginin

Arg

R

Bázikus

Aszparagin

Asn

N

Nincs töltése

Aszparaginsav

Asp

D

Savas

Cisztein

Cys

C

Nincs töltése

Fenilalanin

Phe

F

Hidrofób

Glutamin

Gln

Q

Nincs töltése

Glutaminsav

Glu

E

Savas

Glicin

Gly

G

Nincs töltése (akirális)

Hisztidin

His

H

Bázikus

Izoleucin

Ile

I

Hidrofób

Leucin

Leu

L

Hidrofób

Lizin

Lys

K

Bázikus

Metionin

Met

M

Hidrofób

Prolin

Pro

P

Hidrofób

Szerin

Ser

S

Nincs töltése

Treonin

Thr

T

Nincs töltése

Triptofán

Trp

W

Hidrofób

Tirozin

Tyr

Y

Nincs töltése

Valin

Val

V

Hidrofób

Aminosav

Típusa

A peptidek jelentősége a molekuláris biológusok számára az elmúlt évtizedekben megsokszorozódott. Ennek egyik oka, hogy ún. peptid antitestek hozhatók létre állatokban anélkül, hogy a kérdéses proteint bonyolult eljárással tisztítani kellene [Du 2001]. Másik ok, hogy a tömegspektrometriában a peptidek tömege és szekvenciája alapján azonosíthatóakká váltak a fehérjék, de a protein szerkezet és funkció tanulmányozásában is fontos szerepet kapnak. Klinikai kutatásokban ún. gátló (inhibitor) peptideket használnak pl. daganatok növekedésének befolyásolására.

124

4. ábra: A fehérjék térszerkezete. A fehérjék elsődleges szerkezetét a molekulát felépítő aminosavak alkotják, másodlagos szerkezetén a peptidgerinc hidrogénkötések által stabilizált lokális rendezettségét értjük, harmadlagos szerkezetén a polipeptidlánc teljes térbeli szerkezetét. Bizonyos fehérjéket több peptidlánc alkot, ezeknek a láncoknak a kölcsönös térbeli helyzete hozza létre a fehérje negyedleges szerkezetét.

Irodalomjegyzék Batey RT. Structures of regulatory elements in mRNAs. Curr. Opin. Struct. Biol. 16 (3): 299– 306. 2006. Du L, Shen B. Biosynthesis of hybrid peptide-polyketide natural products. Current Opinion in Drug Discovery & Development 4 (2): 215–28. 2001. Gergely Pál, Penke Botond, Tóth Gyula: Szerves és bioorganikus kémia. Semmelweis Kiadó, Budapest. 1994. ISBN 963-815-44-2X Heard E, Mongelard F, Arnaud D, Chureau C, Vourc'h C, Avner P. Human XIST yeast artificial chromosome transgenes show partial X inactivation center function in mouse embryonic stem cells. Proc Natl Acad Sci U S A. 8;96(12):6841-6. 1999. Lewin B. Genes IX: Jones and Bartlett Publishers. Sudbury, MA, USA. 2008. ISBN: 978-07637-4063-4

125

Sontheimer EJ, Carthew RW. Silence from within: endogenous siRNAs and miRNAs. Cell 122 (1): 9–12. 2005. Watson JD, Crick FH. The structure of DNA. Cold Spring Harb Symp Quant Biol.;18:123-31. 1953. Wu L, Belasco JG. Let me count the ways: mechanisms of gene regulation by miRNAs and siRNAs. Mol. Cell 29 (1): 1–7. 2008.

126

VI. Biotechnológiai módszerekkel előállított gyógyszerek

A biotechnológia az Egyesült Nemzetek Biodiverzitás Egyezményének definíciója szerint "bármely olyan technológiai alkalmazás, mely biológiai rendszereket, élő szervezeteket vagy azok termékeit használja adott célra szánt termékek vagy folyamatok létrehozására vagy módosítására” [United Nations Convention on Biologycal Diversity], magában foglalhatja az ősi növénytermesztési vagy állattenyésztési módszereket is, de akár a sumérok sörfőzési technikáját. A modern gyógyszer-biotechnológia ezzel szemben, a European Association of Pharma Biotechnology (EAPB)

javaslata szerint

olyan

technológiákra vonatkozik, melyek gyógyszermolekulák létrehozásához, gyártásához és törzskönyvezéséhez szükségesek, és magukban foglalják a DNS, és ezáltal a sejt fő makromolekuláris komponensei, a biológiai funkciók legtöbbjének összehangolásáért felelős fehérjék módosítását. A biotechnológia két alapmódszere, a génsebészet és a sejt- és szövetkultúrák kifejlesztése az orvostudományban új távlatokat nyitott, és ma már szinte nélkülözhetetlen szerepük van a gyógyszertermelésben, a farmakogenomika bizonyos területein, a génterápiában és az örökletes betegségek kimutatásában. A modern biotechnológia alapját az a felismerés képezi, hogy az ún. restrikciós endonukleázok segítségével a DNS-szál specifikus helyen felnyitható, a láncba a DNS-ligáz segítségével tetszőleges szakasz beépíthető, így speciális polipeptideket, vagy fehérjéket kódoló DNS szekvenciák tervezhetőek. A létrehozott mesterséges DNS a rekombináns vagy rNDS most már klónozható a donor organizmus plazmidjába, mely expressziós vektorként működve a kívánt fehérjét fogja termelni. Fogadó sejtként leggyakrabban az Escherichia Coli (E. coli) baktériumot használják, de sokan részesítenek előnyben élesztősejteket (pl. Saccharomyces cerevisiae), míg bizonyos fehérjék termeltetése csak rovar- vagy emlőssejtekben valósítható meg. Az idegen fehérjét a sejt a táptalajba választja ki, vagy a sejten belül felszaporodik és utólag kivonható (5. ábra). A rekombináns technológia segítségével előállított gyógyszerek fejlesztésének főbb lépéseit mutatja be a 2. Táblázat. Az első biotechnológiával – fermentációs úton – előállított gyógyszerek az antibiotikumok voltak, közülük is a penicillin, mely 1940-ben vált humán bakteriális fertőzések kezelésére hozzáférhetővé. Az igazi áttörést a gyógyászat számára a rekombináns DNS technika tökéletesítése hozta meg: 1977-ben Herbert Boyer laboratóriumi körülmények között állított elő humán inzulint [Genentech 1977]. Az eljárás során az inzulint kódoló

127

génszekvenciát ültették E. coli baktériumba. Ez volt az első rekombináns DNS technológiával előállított gyógyszer, melyet az amerikai Élelmezési és Gyógyszerészeti Hivatal (Food and Drug Administration: FDA) Humulin néven törzskönyvezett 1982-ben, mint ahogyan ezt másutt már említettük. Eddig az időpontig a humán inzulinnal való nagyfokú hasonlóság miatt marha és sertés inzulint alkalmaztak, azonban ezek igen gyakran váltottak ki allergiás reakciókat, ráadásul élő szervezetekből történő előállításuk miatt forrásuk korlátozott. A géntechnológiával előállított inzulin elméletileg korlátlan mennyiségben termelhető és természeténél fogva nem allergizál.

1.

2. 3.

4.

5. ábra: Rekombináns DNS létrehozása: 1.) A sokszorosítani kívánt DNS-t és az önreplikációra képes bakteriális plazmidot adott helyen restrikciós endonukleázzal hasítjuk. 2.) A hasítás következtében ún. ragadós végek jönnek létre, melyek segítségével a DNS-ligáz összekapcsolja a két DNS-darabot. 3.) Az így létrehozott rekombináns DNS gazdasejtbe juttatása után a bevitt gén expresszáltatható a DNS replikáció enzimapparátusának segítségével. 4.) A rekombináns DNS-t tartalmazó sejtek a plazmidban hordozott antibiotikum rezisztencia gén segítségével megfelelő táptalajon szelektálhatóak és a rekombináns fehérje nagy mennyiségben kinyerhető. A biotechnológiában a következő mérföldkő a szöveti plazminogén aktivátor (tissue plasminogen activator: tPA) klónozása volt, melyet a Genentech Inc. jelentett be 1983-ban. Igazolták, hogy az E. coliban termeltetett tPA alkalmas műtétek, tüdőembólia vagy stroke és

128

szívinfarktus utáni vérrögök feloldására azáltal, hogy visszafordítja a vérrögképződési kaszkádot [Lapchak 2002]. A plazminogén-aktivátor az erekben jelenlévő inaktív plazminogént aktív plazminná alakítja, amely feloldja a trombusokat alkotó fibrint. Ez a tPA azonban még alacsony aktivitású volt, és hamarosan felváltotta a szintén Genentech által létrehozott rekombináns tPA (rtPA, márkanév: Activase, generikus név: alteplase) [Lapchak 2002].

129

2. Táblázat: Rekombináns technológiával előállított gyógyszerként szolgáló fehérjék előállításának lépései [Kayser 2004] I. Folyamat kidolgozása

II. Analitikai lépések

III. Preklinikai/klinikai tesztek

Gén klónozása

Standardok meghatározása

Preklinikai vizsgálatok (2 emlős fajban)

Az expressziós vektor kialakítása

Bioesszék

Toxikológia vizsgálatok rágcsálókban (akut, krónikus, szubkrónikus)

Fogadó sejt transzfektálása

SDS-poliakrilamid gél elektroforézis

Toxikológiai vizsgálatok nem rágcsáló fajokban (akut, krónikus, szubkrónikus)

Stabil klónok szelektálása

Western blot

Biztonságosság vizsgálata (gyógyszertől függően: kardiovaszkuláris, légzőszervi, renális, gasztrointesztinális, központi-idegrendszeri)

Expresszió optimalizálása, sejttenyésztő médium kiválasztása

Kapilláris gélelektroforázis

Farmakokinetikai vizsgálatok

Ún. master sejtbank létrehozása

Reverz fázisú HPLC

I. fázisú vizsgálatok (egészséges önkéntesek):

Ún. working sejtbank létrehozása

Méret-kizárásos HPLC

Biztonságosság/Tolerancia/Farmakokinetika/Far-makodinámia

Sejtbankok karakterizálása és biztonságosságának vizsgálata

Termék-specifikus ELISA

Fermentációs módszerek beállítása („upstream” folyamatok)

Fogadó sejt-protein ELISA

Tisztításai eljárás kidolgozása („downstream” folyamatok)

Reziduális DNS kimutatása

Az egyes lépések optimalizálása

N-terminális szekvenálás

A folyamat stabilitásának és robusztosságának vizsgálata

C-terminális aminosav tartalom

Helyes gyártási gyakorlat (GMP) beállítása

Peptid térképezés

Konzisztens adagok (batch) kialakítása

Teljes aminosav tartalom

Validálás

Szénhidrát elemzés

Gyógyszer kifejlesztés (formulálás)

Tömegspektrometriás vizsgálatok

Befejezés és benyújtás törzskönyvezésre

Szabad szulfhidril csoportok

II. fázisú klinikai vizsgálatok (betegek): Biztonságosság, hatékonyság, dózis beállítás

III. fázisú klinikai vizsgálatok: Kontrollált biztonságossági és hatékonysági vizsgálatok adott indikációra Többkarú vs. referencia készítmény vagy placebó kontrollált vizsgálatok. Tipikusan vak vizsgálatok, megfeleltetett betegcsoportokkal.

Szerológiai esszék (ELISA, radioimmunoesszé: RIA) a gyógyszer és az antigyógyszer kvantifikálására. Neutralizáló antitestek

Felületi plazmon rezonancia Stabilitási vizsgálatok

Körkörös spektroszkópia

130

Az rtPA hatását gyorsabban fejti ki, hatékonyabb és kevesebb mellékhatással társul [Robertson 2010]. Az első rtPA kifejlesztése óta további plazminogén aktivátorokat hoztak létre biotechnológiai módszerekkel a vérrögképződés egyre hatékonyabb és biztonságosabb megakadályozására. A tPA első három doménjének deléciója például szignifikánsan növeli a plazma félélet-időt. A vérzés magasabb kockázatának csökkentése érdekében pedig egy új, rövidebb kiméra (ld. 28. oldal) tPA-t dolgoztak ki, melynek fibrin-kötő képessége is nagyobb [Bavami 2010]. Ez utóbbi molekulát emlős sejtekben expresszáltatják, így a képződő fehérje másodlagos szerkezete jobban hasonlít az eredetihez, clearence lassabb, vérrög-lizáló aktivitása pedig megfelel a normál tPA-énak.

Biológiai válasz-módosító molekulák (bioterápia, immunterápia)

A szervezetet megtámadó kórokozókra adott immunválasz az érintett sejtek és az általuk termelt faktorok közötti komplex interakciók folyamata. A biológiai válasz-módosító (biological reponse modifier: BRM) molekulák olyan ágensek, melyek a gazdaszervezet patogénre adott válaszát módosítják kedvező profilaktikus vagy terápiás hatással, de a szervezetben természetes módon megtalálható vagy kívülről bejuttatott BRM-ek a daganatsejtekkel is felvehetik a versenyt az immunrendszer stimulálása által. A BRM-ek nagy mennyiségben történő előállítását a biotechnológia fejlődése tette lehetővé, és az első diagnosztikai célt szolgáló antitesteket követően gyorsan elterjedtek, ma már az onkológia, autoimmun

és

gyulladásos

betegségek

kezelése

és

a

transzplantációs

orvoslás

nélkülözhetetlen résztvevői. A BRM-ek passzív módon, az immunrendszer erősítése révén is képesek hatni például daganatos sejtekre vagy aktívan a tumorsejt differenciációját/osztódását befolyásolják. Kedvező hatásaik mellett azonban széleskörű elterjedésük a káros gyógyszer mellékhatások megszaporodását is maga után vonta, mely mind közvetlen farmakológiai, mind immunológiai hatásukból ered [Murthy 2010]. A legtöbb BRM endogén effektorként ható fehérje vagy peptid, és közéjük tartoznak a citokinek, a növekedési faktorok, bizonyos enzimek, a véralvadási faktorok, a hormonok és a monoklonális antitestek (ld. a külön fejezet részben).

131

A legfontosabb biológiai válasz-módosító molekula típusok

Citokinek

3. Táblázat: Terápiában alkalmazott rekombináns citokinek Hatóanyag

Készítmény

Aldesleukin /IL-2/

Proleukin

Denileukin diftitox (IL2 és Diphteria toxin)

Javallat Metasztatikus vesesejtes karcinóma, melanoma

Ontak

T-sejtes limfóma

Interferon alfacon-1

Infergen

Interferon alfa-n1

Wellferon

Krónikus hepatitis C

Interferon alfa-2a

Roferon-A

Hajas sejtes leukémia, AIDS-hez társuló Kaposi szarkóma, krónikus myeloid leukémia

Interferon alfa-2b

Intron-A

Interferon alfa-n3

Alferon-N

Condyloma acuminata

Interferon beta-1b

Betaseron

Akut relapszusos remittáló szklerózis multiplex

Interferon beta-1a

Avonex, Rebif

Akut relapszusos remittáló szklerózis multiplex

Interferon gamma-1b

Actimmune

Oprelvekin (IL-11)

Neumega

Hepatitis C

Hajas sejtes leukémia, AIDS-hez társuló Kaposi szarkóma, krónikus hepatitis B és C, melanoma

Krónikus granulomatózus, oszteoporózis Kemoterápia eredetű trombocitopénia

A citokinek felelősek a sejtek közötti kommunikációért, az immunfolyamatok összehangolásáért és aktiválják az immunrendszer sejtjeit. Az immunrendszerben betöltött központi szerepük miatt, a citokinek különféle immunológiai, gyulladásos és fertőző betegségekben vesznek részt. Virtuálisan valamennyi sejtmaggal rendelkező sejt képes citokinek termelésére, de például az interleukinek (IL-1, IL-6) és a tumor nekrózis faktor alfa termelésében az endo/epithélsejtek és a makrofágok a legjelentősebbek [Boyle 2005]. A legfontosabb terápiás rekombináns citokineket a 3. Táblázat foglalja össze.

132

A daganatterápiában gyakran alkalmazott citokin például az interferon és az IL-2. Ezek különféle módon hathatnak: közvetlenül elpusztíthatják a daganatos sejteket; stimulálják az immunsejteket; illetve alkalmasak a mellékhatások ellensúlyozására például a kemoterápia indukálta thrombocitopénia kezelésében [Weber 2004]. Az interleukin fontos szerepet tölt be az immunrendszerben, a fehérvérsejtek több típusának növekedését és működését szabályozza. Potenciálisan felhasználható a rák, az AIDS vagy immundeficienciák kezelésében és a sebgyógyítás folyamatában. Növekedési faktorok

4. Táblázat: Néhány gyógyszerként használt növekedési faktor Hatóanyag

Készítmény

Hatás

Javallat

Becaplermin (PDGF)

Regranex

Vérlemezke gátlás

Diabéteszes lábfekély

Darbepoetin alfa

Aranesp

Vörösvérsejtek mennyiségét növeli

Krónikus veseelégtelenséggel és kemoterápiával társult anémia

Epoetin alfa

Epogen, Procrit

Vörösvérsejtek mennyiségét növeli

Krónikus vesebetegség, kemoterápia okozta anémia

Filgrastim

Neupogen

Granulociták proliferációját és differenciálódását stimulálja

Súlyos krónikus neutropénia (kemoterápia, csontvelő transzplantáció)

Pegfilgrastim

Neulasta

Filgrastim pegilált formája, granulocita kolónia-stimuláló faktor analóg

Mieloszupresszív kemoterápia okozta neutropénia és fertőzés

Sargramostim

Leukine

Granulocita-makrofág kolónia-stimuláló faktor, immunstimuláns

Autológ vagy allogén transzplantáció után a mieloid sejtek helyreállítása, akut mieloid leukémia kemoterápiája mellett kialakult neutropénia (klinikai vizsgálati fázisban: Chronbetegség, autoimmun pulmonális alveoláris proteinózis)

A

növekedési

faktorok

szabályozzák

a

sejtnövekedést,

proliferációt

és

differenciálódását. Az epidermális növekedési faktor (epidermal growth factor: EGF) gyógyszerként a sebgyógyításban kaphat szerepet [Fernandez 2009], az inzulinszerű növekedési faktor (insulin-like growth factor: IGF) pedig szövetnövekedést idéz elő, és növekedési zavarokban lehet alkalmas terápiára [Wyatt 2011]. A vérlemezke-eredetű

133

növekedési faktorok (platelet-derived growth factor: PDGF) a szövetek regenerálásakor elősegítik a kollagén beépülését [Rosen 2006], míg a kolónia-stimuláló faktorok (colony stimulating factors: CSF) az immunrendszer növekedési hormonjaként szabályozzák a fehérvérsejtek differenciálódását, növekedését és aktivitását, így immundeficienciák esetén alkalmazhatóak. A forgalomban lévő, gyógyászatban használt különféle hematológiai növekedési faktorokat a 4. Táblázat foglalja össze [Rogers 2004]. Enzimek

5. Táblázat: Néhány gyógyszerként használt enzim Hatóanyag

Készítmény

Hatás

Javallat

Alteplase

Activase

Plazminogén aktivátor

Akut miokardiális infarktus, sztrók, tüdőembólia

Bivalirudin

Angiomax

Direkt thrombin inhibitor

Instabil angina

Dornase alfa

Pulmozyme

A cisztás fibrózisos betegek köpetében található DNS-t hidrolizálja, ezáltal csökkenti a viszkozitást a tüdőben

Cisztikus fibrózis okozta légzési nehézség

Eptifibatide

Integrelin

Vérlemezke gátlás

Akut koronária szindrómák

Imiglucerase

Carezyme

Humán βglükocerebrozidáz analóg

1-es típusú Gaucher-kór

Lepirudin

Refludan

Direkt thrombin inhibitor

Instabil angina

Reteplase

Retavase

Trombolitikum

Akut miokardiális infarktus

Tenecteplase

TNKase

Trombolitikum

Akut miokardiális infarktus

Tirobifan

Aggrastat

Vérlemezke gátló

Akut koronária szindrómák

A súlyos kombinált immunhiányos betegség (severe combined immunodeficiency: SCID) a legsúlyosabb veleszületett immunhiányos állapot, mely mind a B-sejteket, mind a Tsejteket érintheti és kialakulásában számos gén játszhat szerepet. A betegség egyik autoszómális recesszív öröklődési formája a purinok lebontásáért felelős adenozin-deamináz (ADA) enzim hiányával magyarázható. Az enzim hiánya az adenozin, deoxiadenozin és más metabolitok felhalmozódásához vezet, ami gátolja a ribonukleotid-reduktáz működését, ezáltal a dezoxiribonukleotidok (dNTP) létrejöttét. Az immunrendszer hatékony működése a

134

limfociták proliferációján múlik, az pedig függ a dNTP szintézistől [Online Medelian inheritance]. Az ADA-hiány gyermekeknél az enzim gyógyszerként történő bejuttatásával kezelhető, a betegek állapa javítható [Hersfield 1998]. A legkülönfélébb kémiai reakciókat katalizáló enzimeket állítják ma már elő rekombináns DNS technológia segítségével, közülük mutat be néhányat az 5. Táblázat. Véralvadási faktorok

A véralvadás összetett kémiai folyamat, melyben számos ún. véralvadási faktor vesz részt. A véralvadási kaszkád bármely elemének hiánya súlyos véralvadási rendellenességhez vezet. Hemofília A-ban a VIII-as véralvadási faktor hiányzik. A betegség viszonylag jól karbantartható vérből kivont VIII-as faktorral, azonban a HIV vérrel való átvitelének néhány legkorábbi esetéhez is ilyen kezelések vezettek [US Department of Health and Human Services]. Ma már nem csak a VIII-as, hanem a IX-es és a VII-es faktor is hozzáférhető rekombináns formában klinikai használatra, így a Hemofília B-ben (IX-es faktor deficiencia) és a VII-es faktor hiányában szenvedő betegek kezelése biztonságosabbá tehető (6. Táblázat) [Pipe 2008]. 6. Táblázat: Rekombináns technológiával előállított véralvadási faktorok Hatóanyag

Készítmény

Indikációk

Faktor VII

NovoSeven

Hemofília

Faktor VIII

Bioclate, Recombinate, Kogenate, Helixate, ReFacto

Hemofília A

Faktor IX

BeneFIX

Hemofília B

Hormonok Az orvosi gyakorlatban mindennapos a különböző rekombináns DNS technológiával gyártott hormonok használata (7. Táblázat). A humán növekedési hormont (human growth hormone: hGH, szomatotropin) a biotechnológia térhódítása előtt humán tetemek agyalapi mirigyéből vonták ki és olyan gyermekkori növekedési zavarokban használták, mint a törpenövés. Az ilyen eredetű hormon néhány esetben fehérje-asszociált fertőző részecskéket tartalmazott, ami néhány páciensnél a Creutzfeld-Jacob kór néven ismert vírusfertőzéshez hasonló állapotot eredményezett, mentális leépüléshez és halálhoz vezetve. Ma már biotechnológiai úton

135

előállított, tiszta humán növekedési hormon áll rendelkezésre. A hGH ipari termelése felváltotta a korábban csak nagyon kis mennyiségben kinyerhető, és etikai kérdések miatt csak korlátozottan felhasználható formát. A hGH alkalmas kórosan vékony testalkatú vagy bizonyos táplálkozási rendellenességben szenvedő betegek kezelésére, mivel csontjaikat és izomzatukat megerősíti. 7. Táblázat: Rekombináns DNS-technológiával előállított hormonok Hatóanyag

Készítmény

Choriogonadotropin alfa

Ovidrel

Human chorion gonadotropin kötődik a luteinizáló hormon/choriogonadotropin receptorhoz és elősegíti a sárgatest fennmaradását, a progeszteron szekrécióját, ezzel az embrió beágyazódását

Terméketlenség

Follitropin alfa

Follistim, Puregon

Stimulálja a tüszők érését

Ovulációs elégtelenség

Follitropin beta

Gonal-F

Stimulálja a tüszők érését

Ovulációs elégtelenség

Humán inzulin

Humulin, Humalog, Novolin, Lantus

Az inzulin inzulinreceptorokon keresztül kötni tud bizonyos sejtekhez, a sejtmembránon pórusokat nyit, amin keresztül a sejtek a glükózt fel tudják venni

Inzulin-függő (1-es típusú) diabetes mellitus

Humán növekedési hormon

Protopin, Nutropin Serostim Humatrope, Genotropin

Stimulálja a növekedést, sejtek reprodukcióját és regenerálódását

Gyermek- és felnőttkori növekedési hormon hiány, Turner szindróma, AIDS

Ganirelix

Antagon

Gonadotropin-felszabadító hormon antagonista; asszisztált reprodukcióban ovuláció szabályozása

Luteinizáló hormon pótlás terméketlenség terápiájában

Glucagon

GlucaGen

A májban a glikogént glükózzá alakítja, ezzel növeli a vércukor szintet

Hipoglikémia

Növekedési hormont felszabadító hormon

Geref

Elősegíti a tárolt növekedési hormon szekrécióját

Gyermekkori növekedési hormon hiány kimutatása és kezelése

Tireotropin

Thyrogen

Pajzsmirigy endokrin működését szabályozza

Pajzsmirigyrák

Hatásmechanizmus

Javallat

Mint azt a jegyzet más fejezeteiben is említjük, a rekombináns humán inzulin előállítását megelőzően gyógyászati célra szarvasmarhák vagy sertések hasnyálmirigyéből

136

vonták ki az inzulint, mely gyakran allergiás reakciót eredményezett. A rekombináns humán inzulin biotechnológiával nem csak megbízhatóan és nagy mennyiségben állítható elő, de az allergiás reakciók is kiküszöbölhetőek. A biotechnológiai eljárásoknak köszönhetően ma már akár növényekben (Carthamus tinctorius, sáfrányos szeklicében) is termeltethető humán inzulin [pl. SemBiosys]. Az asszisztált reprodukció és a mesterséges megtermékenyítés rekombináns DNS technológiával gyártott gyógyszerek nélkül ma már elképzelhetetlen lenne.

Rekombináns biológiai válasz-módosító molekulákkal végzett kezelések potenciális mellékhatásai Interferon A leggyakoribb mellékhatás az influenza-szerű tünetek megjelenése: láz, levertség, fáradékonyság, fejfájás, izomfájdalom, görcsös rángatózás, szédülés, hajritkulás és depresszió. Az injekció helyén gyakran alakul ki bőrpír, fájdalom és a bőrkeményedés. Az interferon terápia az immunreakciót mérsékli, ami szokatlan formában manifesztálódó fertőzések kialakulásához vezethet [Bhatti 2007]. Interleukin Az IL-2 hangulatbeli változásokat idézhet elő: ingerlékenységet, álmatlanságot, zavarodottságot vagy depressziót. A rekombináns humán IL-3 influenza-szerű tüneteket és lázat okozhat. Az IL-4-hez mellékhatásként hasmenés, gyomorfekély, orrfolyással párosult fejfájás, víz visszatartás, izületi fájdalom társulhat, de fáradtság, anorexia, hányinger és hányás szintén gyakori kísérőjelenségek. Eritropoetin Az eritropoetint általában jól tolerálják a beteget. Mellékhatásai közé tartozik: mellkasi fájdalom, víz visszatartás, gyors szívverés, fejfájás, magas vérnyomás, keringő vörösvérsejtek mennyiségének és koncentrációjának emelkedése, rohamok, légszomj, bőrvörösödés, izületi fájdalom, hasmenés, hányinger, fáradékonyság vagy minden dózis után jelentkező influenzaszerű szindróma.

137

Tumor nekrózis faktor Rosszindulatú elváltozások, az injekció vagy infúzió helyén fellépő reakció, demielinizációs betegség, szívelégtelenség, autoimmunitás indukálása, fertőzések. Kolónia stimuláló faktor A leggyakoribb mellékhatások sargramostim kezelés mellett: enyhe-mérsékelt láz, gyengeség, hidegrázás, fejfájás, hányinger, hasmenés, izom és csont fájdalom. Ritkán légszomj, a végtagok megduzzadása vagy bőrkiütés az injekció helyén. A filgrastimot általában jól tolerálják a betegek. Mellékhatás leggyakrabban kemoterápiát kapó betegeknél lép fel krónikus neutropénia formájában, de enyhe-mérsékelt csont fájdalom is jelentkezhet. Csontvelő transzplantáció utáni filgrastim kezelés hányingert és hányást okozhat. A csontvelő donorok filgrastim kezelés után gyakran csont és izületi fájdalmakról számolnak be. A filgastrim teratogén hatású.

Génterápia

A rekombináns DNS technológia tette lehetővé, hogy ma már olyan betegségek kezeléséről is reálisan gondolkodhatunk, melyeket jelenlegi ismereteink szerint csak a genetikai anyagba való beavatkozással, génterápiával lehet(ne) gyógyítani. Az első ilyen célú próbálkozás már a 70-es években megtörtént [Rogers], de lényeges előrelépés csak a 90-es évektől tapasztalható, bár egyelőre törzskönyvezett génterápiás készítmény még nincs forgalomban. Génterápia során specifikus, működőképes géneket juttatunk adott sejtekbe gyógyítási vagy

preventív

anyagcserezavarok

céllal. vagy

Elvben

alkalmas

idegrendszeri

genetikai

elváltozások

betegségek

kezelésére,

korrekciójára,

daganatos

sejtek

elpusztítására, az immunválasz módosítására vagy fertőző betegségek ellen immunizálásra. A génterápia célpontja lehet valamely testi sejtben (szomatikus génterápia) vagy a csíravonalak sejtjeiben. Ez utóbbi esetben vagy a pre-embrió vagy a hímivarsejt vagy a petesejt valamelyik génjét módosítanák/cserélnék ki, ezzel egyben az új gén örökletessé válna, azaz az utód generációkba is bekerülne. Ezzel azonban nem csak az örökletes betegséget szüntetnénk meg, hanem számos etikai problémával is szembe találnánk magunkat, így egyelőre a járható utat a

138

szomatikus génterápia jelenti. A fejlesztés alatt álló, testi sejteken végrehajtandó eljárások többsége a betegből kivett sejteket a szervezeten kívül, steril körülmények között kezeli, ezután visszajuttatja a betegbe (ex vivo génterápia). A génbejuttatás másik lehetősége, amikor a kezelendő szövetébe, például a szívbe vagy az agyba in vivo juttatják be a helyileg ható géntartalmú kezelőanyagot. Ezen ágensek sejtbe juttatásáról külön szólunk majd. Hibás gén kijavítására több lehetőség adódik: a) mutáns gén funkciójának helyreállítása céljából juttatnak be funkcióképes gént a genom nem-specifikus helyére; b) homológ rekombinációval kicserélik a hibás gént; c) szelektív reverz mutáció; d) a hibás gén szabályozásának megváltoztatása (erősítés, csökkentés). Ez utóbbihoz elsősorban az antiszensz RNS és az RNS interferencia tartozik, melyekről részletesebben egy későbbi fejezetben beszélünk. Közel 3000 olyan betegséget ismerünk, melyet egyetlen gén mutációja okoz. Ilyen például a vérzékenység (hemofília) és az izomdisztrófia bizonyos típusai. A génterápiás kutatások előrehaladott fázisban tartanak többek között a kardiovaszkuláris betegségek területén,

veleszületett

vakságban

vagy

retinopátia

kezelésében

cukorbetegeknél,

koraszülötteknél, illetve a macula degeneráció terápiájában; legújabban a HIV-fertőzés sikeres génterápiás kezeléséről számoltak be [Lalezari 2011].

A génterápia kapcsán felvetődő technikai problémák

Rövid élettartam: A terápiás célú DNS genomba integrálása egyelőre problémát jelent, és a gyorsan osztódó sejtekben a hosszú távú hatást egyelőre nem teszi lehetővé, így a betegeknek több ciklus génterápián kell átesniük a hatás elérése érdekében. Immunválasz: Bármilyen idegen anyag bejuttatása a szervezetbe az immunrendszert provokálhatja, csökkentve a génterápia hatékonyságát, ráadásul immunreakció után a kezelés megismétlése még súlyosabb immunválaszt válthat ki. Probléma a génterápiás ágens bejuttatásával: a génterápiák többségénél hordozóként manipulált vírusokat használnak, ami egyben toxicitási, immunológiai és gyulladásos problémákat vet fel, de a génszabályozás és a kérdéses gén célbavétele is gondot okozhat. Poligénes betegségek: génterápiára a legmegfelelőbbek azok a betegségek, melyek oka egyetlen gén hibás működése vagy hiánya, mint amilyen a cisztás fibrózis, a hemofília, az 139

örökletes izomdisztrófia vagy a sarlósejtes vérszegénység. A leggyakoribb betegségek jó részét azonban (például a keringési betegségek, magas vérnyomás, Alzheimer betegség, arthritisz) több gén meghibásodása okozza. Rekombináns DNS technológiával előállított humán vakcinák A rekombináns DNS technológia segítségével a betegséget okozó ágensből izolálható és genetikailag meghatározható az az alapvető komponens, mely betegséget már nem okoz, de a szervezetben erős immunválaszt vált ki. A rekombináns DNS technológiával fejlesztett vakcinák esetében a betegséget okozó ágens alapos ismeretére van szükség, a szervezet védekezése szempontjából különösen az antigén tulajdonságai kritikusak. Fontos továbbá, hogy ismerjük a betegséget okozó ágens patogenitása és a gazdaszervezet közötti kapcsolatot annak érdekében, hogy az oltóanyag a megfelelő immunológiai reakciót váltsa ki. A rekombináns technológiával előállított vakcinákat úgy tervezik, hogy azok a hagyományos oltóanyagoknál biztonságosabbak, hatékonyabbak és/vagy kevésbé drágák legyenek. A rekombináns DNS technológiával előállított vakcinák fejlesztésének három fő típusa létezik: élő genetikailag módosított organizmusok, rekombináns vakcinák és genetikai vakcinák [Ellis 1999]. Az első forgalomba került rekombináns DNS technológiával gyártott humán oltóanyagot a Hepatitis B Vírus (HVB) ellen fejlesztették ki. Ez a vakcina a hepatitis vírus sejtfelszíni fehérjéjét tartalmazza tisztított formában. A HBV vakcina sokkal biztonságosabb, mint a vírus legyengített változata, mely utóbbi mutáció révén akár hepatitist vagy májrákot is okozhat. A HBV vakcina rendelkezésre áll a Haemophilus influenzae elleni vakcinával kombinálva is (Comvax). 2006-ban törzskönyvezték Gardasil néven az első daganatellenes oltóanyagot, melyet a Human papillomavirus (HPV), elsősorban annak 6, 11, 16 és 18 típusa ellen véd [Lowy 2006]. A HPV 16 és 18 a felelős a méhnyakrákok mintegy 70%-áért, és a genitális traktus néhány más rosszindulatú elváltozásáért, a HPV 6 és 11 pedig a genitális szemölcsök mintegy 90%-áért. A Gardasil hatását a fenti 4 HPV típus elleni antitestek termelésének stimulálásával fejti ki, más HPV típusok ellen nem véd, ezért a rutin szűrővizsgálatokat nem váltja ki. A Gardasil akkor sem jelent védelmet, ha a szervezetben az oltást megelőzően már jelen volt a HPV. Gardasil oltást nem kaphat olyan beteg, aki immunszuppresszív terápiában részesül, alkiláló, citotoxikus vagy kortikoszteroid kezelést kap, vagy immunhiányos betegségben

140

szenved. Ellenjavalt vérzékenységben szenvedő betegeknél is az emelkedett vérzési vagy hematóma kialakulási kockázat miatt. Humán vizsgálatok folynak a rekombináns influenza oltóanyag fejlesztése terén is, de kereskedelmi forgalomban ez a vakcina még nem kapható. A rekombináns influenza vakcinák különböző influenza vírus törzsek hemagglutininjét tartalmazzák, melyet rekombináns sejtkultúrákban termeltetnek, majd tisztítanak. A jövő fejlesztései feltehetően a rekombináns vakcinák biohozzáférhetőségének és hatékonyságának

növelése,

illetve

a

vakcinák

szervezetbe

történő

bejuttatásának

megkönnyítése (pl.orális adagolás) irányába fognak elmozdulni, és biztonságosabb oltóanyagok válnak elérhetővé. Folynak már kísérletek nem-fertőző betegségek elleni oltóanyag kidolgozására, elsősorban autoimmun betegségek, ill. transzplantáció terén, de a diabétesz bizonyos formáinak kezelésére is vannak ilyen irányú kísérletek. A forgalomban lévő rDNS technológiával előállított vakcinákat a 8. Táblázatban mutatjuk be. 8. Táblázat: Forgalomban lévő rDNS technológiával készült vakcinák Generikus név

Márkanév

Haemophilus B/ Comvax Hepatitis B vakcina

Engerix-B Hepatitis B vakcina Recombivax HB

Human papollimavírus vakcina

Gardasil

Immunválaszt kiváltó alkotórész

Javallat

Leggyakoribb mellékhatás

Haemophilus B capsid poliszacharid a Neisseria meningitidis egy külső membránfehérjéjéhez kötve és a Hepatitis B sejtfelszíni antigén

H. influenzae és Hepatitis B fertőzés megelőzése

Ingerlékenység, álmosság, étvágytalanság, láz, injekció helyén lokális bőrreakciók és fájdalom

Hepatitis B sejtfelszíni antigént (HBsAg) tartalmaz

Hepatitis B fertőzés megelőzése

Ingerlékenység, injekció helyén lokális bőrreakciók és fájdalom, fáradtság

HPV 6,11,16,18 típusok A HPV 6, 11, 16 és legfontosabb capsid 18 típusa által fehérjéjének (L1) okozott rekombináns keveréke, nem méhnyakrák tartalmaz virális DNS-t megelőzése

141

Injekció helyén fellépő lokális reakciók, láz

Irodalomjegyzék

Ali O, Wyatt D. Therapy of growth disorders. Curr Opin Endocrinol Diabetes Obes. 18(1):38. 2011. Antonia S, Mulé JJ, Weber JS. Current developments of immunotherapy in the clinic. Curr Opin Immunol. 16(2):130-6. 2004. Avidor Y, Mabjeesh N, Matzkin H. Biotechnology and Drug Discovery From Bench to Bedside. South Med J. 96(12):1174-86. 2003. Bhatti Z, Berenson CS. Adult systemic cat scratch disease associated with therapy for hepatitis B. BMC Infect Dis. 23;7:8. 2007. Boyle JJ. Macrophage activation in atherosclerosis: pathogenesis and pharmacology of plaque rupture. Curr Vasc Pharmacol. 3(1), 63-68. 2005. Davami F, Sardari S, Majidzadeh-A K, Hemayatkar M, Barkhrdari F, Omidi M, Azami M, Adeli A, Davoudi N, Mahboudi F. Expression of a Novel Chimeric Truncated t-PA in CHO Cells Based on in Silico Experiments. J Biomed Biotechnol. 108159. Epub 2010 Sep 22. Ellis R.W. New technologies for making vaccines. Vaccine 17:1596–1604. 1999. Fernández-Montequín JI, Valenzuela-Silva CM, Díaz OG, Savigne W, Sancho-Soutelo N, Rivero-Fernández F, Sánchez-Penton P, Morejón-Vega L, Artaza-Sanz H, García-Herrera A, González-Benavides C, Hernández-Cañete CM, Vázquez-Proenza A, Berlanga-Acosta J, López-Saura PA; Cuban Diabetic Foot Study Group Intra-lesional injections of recombinant human epidermal growth factor promote granulation and healing in advanced diabetic foot ulcers: multicenter, randomised, placebo-controlled, double-blind study. Int Wound J. 6(6):432-43. 2009. Genentech News Release. First Successful Laboratory Production of Human Insulin Announced.1978-09-06.http://www.gene.com/gene/news/pressreleases/display.do?method=detail&id=4160. Letöltve 2011. március 28. Hershfield MS. PEG-ADA: an alternative to haploidentical bone marrow transplantation and an adjunct to gene therapy for adenosine deaminase deficiency. Hum Mutat. 5(2):107-12. 1995. J Lalezari, R Mitsuyasu, S Deeks, and others. Successful and Persistent Engraftment of ZFNM-R5-D Autologous CD4 T Cells (SB-728-T) in Aviremic HIV-infected Subjects on HAART. 18th Conference on Retroviruses and Opportunistic Infections (CROI 2011). Boston. February 27-March 2, 2011. Abstract 46.

142

Lapchak PA. Development of thrombolytic therapy for stroke: a perspective. Expert Opin Investig Drugs. 11(11):1623-32. 2002 Lowy DR, Schiller JT. Prophylactic human papillomavirus vaccines. J. Clin. Invest. 116 (5): 1167–73. 2006. Online 'Mendelian Inheritance in Man' (OMIM): http://www.ncbi.nlm.nih.gov/omim/102700. Letöltve 2011. április 01. Pharmaceutical biotechnology, Drug Discovery and Clinical Applications. Szerk.: Kayser O, Müller RH. Wiley-VCH Verlag GmBH and CO. KGaA, Weinheim. 2004. Pipe SW. Recombinant clotting factors. Thromb Haemost. 99(5):840-50. 2008. Robertson I, Kessel DO, Berridge DC. Fibrinolytic agents for peripheral arterial occlusion. Cochrane Database Syst Rev. 17;(3):CD001099. 2010. Rogers D. Biotechnology and Pharmacogenomics. APhA’s Complete Review for Pharmac, C.C. Graduate Medical Publishing, Pharmacists Assoc. Szerk.: D.R. Gourley, J.C. Eoff 135143. 2004 Rogers S. New Sci. p. 194. 1970. United Nations. The Convention on Biological Diversity (Article 2. Use of Terms). 1992. Letöltve 2008. február 6. Rosen PS. Using recombinant platelet-derived growth factor to facilitate wound healing. Compend Contin Educ Dent.27(9):520-5. 2006. Marcial GG. SemBiosys: A New Kind Of Insulin inside wall street. 2007. US Department of Health and Human Services - Ricky Ray Hemophilia Relief Fund; Federal Register. 70,188. 2005.

143

Monoklonális antitestek

A szerzett immunitás az élet folyamán a különböző antigénekkel való találkozás során alakul ki, elemei képesek tanulni, alkalmazkodni és emlékezni, azaz adott antigénnel ismételten találkozva az immunválasz gyorsabban alakul ki és hatékonyabb. A specifikus immunitásban résztvevő legfontosabb elemek a limfociták, de az immunválaszban a dendritikus sejtek, antitestek, citokinek és a komplement rendszer is fontos szerepet kap. Ha egy B-limfocita antigénnel találkozik, megköti azt, majd az antigénre specifikus antitestet (plazmafehérjét, immunglobulint) termelő plazmasejtté differenciálódik [Falus 1993]. Az immunrendszer plazmasejtjei által termelt fehérjék fő funkciója tehát a szervezetbe került antigént hordozó idegen anyagok specifikus felismerése (6. ábra). A monoklonális antitestek (mAb) egy adott B-limfocita utódsejtjei, azaz klónjai által nagy mennyiségben termelt, meghatározott epitópra nagy specificitással rendelkező antitestek. Az antitestek segítenek az immunsejteknek az antigének bekebelezésében, a baktériumok által termelt mérgező anyagokat semlegesítik, de közvetlenül is megtámadják a kórokozókat. Az antitestek aktiválják a komplement-rendszert, és nélkülözhetetlenek egyes bakteriális fertőzések leküzdésében. Míg a poliklonális antitesteket (antiszérum) különböző B-sejtek termelik és ugyanazon antigén különböző epitópjaira specifikusak, a monoklonális antitestek olyan monospecifikus antitestek, melyeket ugyanazon immunsejt leszármazottai termelnek [Falus 1993]. Terápia szempontjából elsősorban ez utóbbiaknak van jelentősége. Az antitestek szervezeten kívül felhasználhatóak specifikus proteinek nagy precizitású detektálására, ideálisak diagnosztikai és ultraszenzitív analitikai reagensekként [Hagemeyer 2009]. Ezek nélkül ma már az élettani kutatások és a humán labordiagnosztika, bioanalitika sem képzelhető el.

144

6. ábra: Az antitest felépítése Az ún. variábilis rész egy meghatározott antigénhez való kapcsolódásra specializálódott., míg a konstans rész az antitest típusát (IgG, IgM, IgD, IgE, vagy IgA) meghatározó 5-féle szerkezet egyike alkotja. A monoklonális antitesteket alkalmazó kezelések tulajdonképpen passzív immunterápiát jelentenek, azaz nem közvetlenül a beteg saját immunrendszerét aktiválják, hanem laboratóriumban előállított, és ilyen értelemben idegen antitesteket juttatnak a szervezetbe. Az antitestek beadását követően azok az immunrendszer más elemeit stimulálják, ezáltal a szervezet saját immunvédekezését növelik. Az ún. „magic bullet” elv alapján pedig, melyet először Paul Erlich javasolt, adott daganattípusra specifikus monoklonális antitesthez köthető akár radiofarmakon, immunocitokin, immunotoxin stb., mely célzottan, a daganatsejthez érve és ahhoz kötődve fejti ki hatását, ezzel a normál szövet károsodása minimálisra csökkenthető (7. ábra) [Zhang 2007]. Számos laboratóriumban folynak kutatások különféle betegségek, pl. reumatoid arthritis, multiplex sclerosis, különféle daganatok, monoklonális antitestekkel történő kezelésére. Az első monoklonális antitestet 1986-ban törzskönyvezték, azóta több mint 20 további antitest került be a klinikumba (9. Táblázat), és számos jelenleg klinikai vizsgálatok tárgyát képezi.

145

1. Csupasz antitest I.Csupasz antitest

Biotinált radioaktív ligand

ADCC

3. Többlépcsős összetett monoklonális antitestek

Streptavidin

CDC

Bispecifikus antitest

Radioimmunkonjugátum

Radionuklid

Killer sejt Sejtes immunkonjugátum

Immunotoxin

Citokin

ScFv-enzim

Prodrug ADPET Immunoliposzóma

ScFv

2. Immunkonjugátumok

Drug

Liposzóma

7. ábra: Az antitest-alapú daganatterápia lehetőségei 1. Csupasz (naked) monoklonális antitest (Mab) 2. Immunkonjugátumok (Mab konjugálva radionukliddal, citokinnel, toxinnal, vagy liposzómával) 3. Többlépcsős összetett Mab (streptavidinnel és ehhez kapcsolt biotinált radioaktív liganddal)(Carter 2001).

Monoklonális antitestek előállítása A monoklonális antitestek előállítására kezdetekben az ún. hibridóma technika teremtett lehetőséget. A hibridóma sejtek képesek az adott nagy specificitású antitest hosszútávú, azonos minőségű termelésére. A hibridóma lényegében egy az antitestet termelő B-limfocita és egy korlátlan osztódási képességgel bíró sejt fúziójából jön létre. Ez az elméletileg „örök életű” fúziós sejttípus sejtkultúraként vagy akár in vivo állatmodellbe ültetve nagy mennyiségben adott monoklonális antitest tömegtermelésére alkalmas. Meghatározott specifitású és izotípusú ellenanyagok nagy mennyiségben állíthatók így elő, melyekkel testidegen toxinok, vírusok és daganatos sejtek vehetők támadásba. A termék alkalmas fehérjék jelenlétének és mennyiségének vizsgálatára, proteinek elválasztásra, de akár

146

hatóanyag-kézbesítésre is specifikus célpontokhoz [Roger 2006]. A monoklonális antitest gyógyszerek előállításának további fejlődése során a hibridóma technológiát felváltotta a rekombináns DNS techológia, a transzgén egerek és a bakteriofágok felszínén bemutatott expressziós (phage display) könyvtárak alkalmazása. Az említett módszerek segítségével négy fő antitest típust fejlesztettek ki: rágcsálókban termeltetett, kiméra, humanizált és humán antitestek. Rágcsálókban termelt monoklonális antitestek (-omab) Az elsőként előállított monoklonális antitesteket hibridóma technikával hozták létre rágcsálókban. A rágcsálók és az ember immunrendszere közötti különbségek miatt azonban ezek az antitestek – kevés kivételtől eltekintve – nem lettek sikeresek. Az egérben előállított antitestekhez kapcsolódó legsúlyosabb probléma az allergiás reakciók kialakulásának veszélye. Kiméra és humanizált antitestek (-ximab, -zumab) A gyógyászati, azaz nem diagnosztikai célú monoklonális antitesteket az allergiás reakciók lecsökkentése érdekében „humanizálni” kell. Ennek legegyszerűbb módja az lenne, ha az antitesteket egyszerűen emberekben állítanánk elő, ez természetesen etikai megfontolások miatt lehetetlen. Nem jelent azonban áthághatatlan akadályt rekombináns DNS technológiával olyan ún. kiméra antitestek előállítása, melyek csak az előállításhoz minimálisan szükséges állati (általában egér) antitest részeket tartalmazzák, és maga az antitest termelését kódoló DNS emberből származik. Az ilyen antitesteket úgy módosítják, hogy az immunogenitásért felelős részüket eltávolítják és ezzel párhuzamosan immunológiai hatékonyságukat növelik. A kiméra antitestek variábilis régiója rágcsálóból, konstans régiója pedig emberből származik. A kappa könnyű láncból és az IgG1 nehéz láncból származó gének 65%-os hasonlóságot eredményeznek a humán antitestekhez képest, ami csökkenti az immunogenitást és növeli a szérum fél-életidőt. A humanizált antitestek hasonlósága 95%-os, mivel ebben az esetben humán antitestbe építik be a rágcsáló antitest hipervariábilis aminosav doménjét. A létrehozott antitestet kódoló DNS ezután megfelelő sejtkultúrában antitest előállítására alkalmas [Boado 2007]. Humán monoklonális antitestek (-umab) Humán monoklonális antitesteket transzgén egerekben vagy ún. „phage display” könyvtárak segítségével termeltetik. Humán immunglobulin gének rágcsáló genomba 147

klónozása után a kívánt antigénnel immunizálják az állatot, íly módon az humán monoklonális antitesteket fog termelni [Hudson 2003].

Monoklonális antitestekkel potenciálisan kezelhető állapotok Autoimmun betegségek Az immunológia három területén vezettek be eddig sikeresen monoklonális antitest terápiát: 1) rheumatoid arthritis kezelésére, Chron-betegségben és ulcerativ colitisben alkalmazzák a TNF-α ellenes antitesteket mint az adalimumab és az infliximab [Rang]; 2) szervátültetésnél a donor szerv kilökődésének megakadályozását segíti a daclizumab vagy a basilixumab, melyek gátolják az aktivált T-sejtek IL-2 termelését; 3) közepesen súlyos és súlyos allergiás asztma kezelésében hatásos a humán immunglobulin E (IgE) gátlására kifejlesztett omalizumab. Daganatos betegségek A daganat ellenes antitestek legfontosabb hatásmechanizmusai az alábbiak (7. ábra): 1. Radioimmunoterápia: sejtfelszíni antigénhez konjugált radioaktív molekulával veszik célba a daganatos sejteket, pl. sugár-érzékeny limfómák esetében. Ezeknél az antitesteknél előnyt kovácsolnak a rágcsálóban termeltetet antitestek azon eredetileg hátrányos tulajdonságából, hogy a magas immunogenitás miatt a molekula a szervezetből viszonylag hamar kiürül. Radioimmunoterápiában használatos monoklonális antitest a tositumomab. 2. Monoklonális antitesthez gyógyszer-aktiváló, nem-toxikus enzimet kapcsolnak (antibody-directed enzyme prodrug therapy: ADEPT), mely a szervezetben a célba vett malignus sejteknél alakul aktív gyógyszerré és fejti ki citotoxikus hatását. Ez a terápia egyelőre nem került be a klinikumba [Phrancis 2002]. 3.

Az

immunoliposzómák

olyan

antitesthez

kapcsolt

molekulák,

melyek

gyógyszermolekulát vagy terápiás hatású nukleotidot szállítanak a rosszindulatú sejtekhez. Ehhez a terápiához is nagy reményeket fűznek, ezért példaként kiemelve erről külön fejezetben is szólunk a későbbiekben [Krauss 2000].

148

9. Táblázat: Az FDA által törzskönyvezett számos monoklonális antitest (Törzskönyvezés éve szerint csoportosítva)

Generikus név

Készítmény márka neve

Első törzskönyvezés éve

Típus Hatás

Javallat

Beadás módja

Muromonab CD3 Orthoclone OKT 1986 3

Egér

T-sejtek felszíni CD3 receptorát Transzplantációs szervkilökődés köti

Abciximab

ReoPro

1994

Kiméra

Glikoprotein IIb/IIIa receptor Magas kockázatú koszorúér műtétek előtt és alatt Intravénás antagonista, vérlemezkék injekció aggregációját gátolja

Rituximab

Rituxan

1997

Kiméra

B-sejtek sejtfelszíni fehérjéje ellen

Daclizumab

Zenapax

1997 (Európában Humanizált 2009-ben visszavonva)

Basiliximab

Simulect

1998

Kiméra

CD20 B-sejtes non-Hodgkin limfóma, a B-sejtes leukémia, transzplantációs szervkilökődés

T-sejtek IL2 receptorának α- Kilökődés megelőzése szervátültetésnél alegysége (CD25) ellenes antitest

CD25 ellenes antitest

Transzplantációs szervkilökődés megelőzésére

Palivizumab

Synagis

1998

Humanized

RSV F fehérjéje A antigénjének Respiratory syncytial vírusfertőzés epitópját köti meg

Infliximab

Remicade

1998

Kiméra

TNF-α ellenes antitest

Gemtuzumab ozogamicin

Mylotarg

2000 (2010-ben Humanizált visszavonva)

Calicheamicinhez ellenes antitest 149

kötött

Psoriasis, Crohn betegség, ankylosis spondilitis, psoriazisos arthritis, rheumatoid arthritis, ulcerativ colitis CD33 Akut mieloid leukémia

Intravénás injekció

Intravénás infúzió Intravénás injekció Intravénás injekció infúzió

vagy

Intramuscularis injekció Intravénás injekció Intravénás infúzió

Alemtuzumab

Campath-1H

2001

Humanizált

Érett limfociták felszínén található Krónikus limfocitás leukémia, kután T-sejtes CD52 ellen limfóma, T-sejtes limfóma; csontvelő- és vesetranszplantáció

Intravénás infúzió

Adalimumab

Humira

2002

Humán

TNF-α ellenes antitest

Ibritumomab tiuxetan

Zevalin

2002

Egér

B-limfocitákra specifikus CD20 B-sejtes non-Hodgkin limfóma, nyirokrendszer elleni radioimmunoterápiás antitest mieloproliferativ betegsége

Intravénás injekció

Tositumomab, Tositumomab

Bexxar

2003

Egér

IgG2a anti-CD20; I 131: radioaktív Follicularis limfóma jódhoz kötött Tositumomab

Intravénás infúzió

Efalizumab

Raptiva

2003 (2009-ben Humanizált visszavonva)

Limfocita funkcióval asszociált Psoriasis kezelése antigén 1 CD11a alegysége, immunszuppresszáns

Subcutan injekció

Cetuximab

Erbitux

2004

Kiméra

EGFR inhibitor

Vastag- és végbélrák, fej-, nyaki daganatok

Intavénás infúzió

Natalizumab

Tsabri

2004

Humanizált

Sejtfelszíni α4-integrin ellen

Sclerosis multiplex

Intravénás infúzió

Omalizumab

Xolair

2004

Humanizált

Szelektíven köti a humán IgE-t

Allergiás asztma

Subcutan injekció

Bevacizumab

Avastin

2004 (2010-ben Humanizált emlőrák indikációra visszavonva)

Rheumatoid arthritis, ankylosis spondilitis, Subcutan psoriazisos arthritis, Crohn betegség, mérsékelt injekció és súlyos krónikus psoriasis, fiatalkori idiopathiás arthritis

I 131

Vaszkularis endothelialis Metasztatikus végbél-, vastagbél-, nem-kissejtes növekedési faktor A (VEGF-A) tüdőrák, metasztatikus vesesejtes karcinóma ellen, angiogenezis gátlása

150

Intravénás infúzió

Ranibizumab

Lucentis

2006

Humanized

VEGF-A ellen, angiogenezis gátló Macula degeneráció

Intravitreális injekció

Eculizumab

Soliris

2007

Humanizált

Komplement rendszer C5 fehérjéje Paroxysmalis nocturnalis hemoglobinuria

Intravénás infúzió

Certolizumab pegol

Cimzia

2008

Humanizált

TNF-α elleni antitest

Chron betegség, rheumatoid arthritis

Subcutan injekció

Golimumab

Simponi

2009

Humán

TNF-α elleni antitest

Rheumatoid és psoriasisos arthritis, aktív spondilitis ankylopoetica

Subcutan injekció

151

A monoklonális antitestek igen jelentős terápiás szerepe és újdonsága miatt a következő fejezetrészben röviden, de kitérnénk részletesebben is erre a területre, néhány konkrét gyógyszerkészítmény ismertetésén keresztül is. Ezek a korszerű és hatékony terápiás készítmények mindössze néhány éve állnak a medicina szolgálatában és a szemléltetés és könnyebb megértés miatt emeltük ki őket, mint legmodernebb ebbe a kategóriába tartozó gyógyszereket, természetesen terjedelmi okok miatt a teljesség igénye nélkül.

Irodalomjegyzék

Boado RJ, Zhang Y. Genetic engineering, expression, and activity of a fusion protein of a human neurotrophin and a molecular Trojan horse for delivery across the human blood-brain barrier Biotechnol Bioeng. 15;97(6):1376-86. 2007. Carter P. Improving the efficacy of antibody-based cancer therapies. Nat Rev Cancer. 1:118-129. 2001. Falus András. Immunológia. Budapest, 1993. ISBN 963 450 386 1. Francis RJ, Sharma SK, Springer C, Green AJ, Hope-Stone LD, Sena L, Martin J, Adamson KL, Robbins A, Gumbrell L, O'Malley D, Tsiompanou E, Shahbakhti H, Webley S, Hochhauser D, Hilson AJ, Blakey D, Begent RH. A phase I trial of antibody directed enzyme prodrug therapy (ADEPT) in patients with advanced colorectal carcinoma or other CEA producing tumours. Br J Cancer. 87: 600-607. 2002. Hagemeyer CE, von Zur Muhlen C, von Elverfeldt D, Peter K.Single-chain antibodies as diagnostic tools and therapeutic agents. Thromb Haemost. 101(6):1012-9. 2009. Hudson PJ, Souriau C. Engineered antibodies. Nat Med. 9: 129-134. 2003. Krauss WC, Park JW, Kirpotin DB, Hong K, Benz CC. Emerging antibody-based HER2 (ErbB2/neu) therapeutics. Breast Dis. 11: 113-124. 2000. Prud'homme GJ. Electroporation-enhanced nonviral gene transfer for the prevention or treatment of immunological, endocrine and neoplastic diseases. Curr Gene Ther. 6(2):243-73 2006. Rang H.P. Pharmacology. Edinburgh: Churchill Livingstone. pp. 241. 2003. ISBN 0-443-071454.

152

Rogers D. Biotechnology and Pharmacogenomics. APhA’s Complete Review for Pharmac, C.C. Graduate Medical Publishing, Pharmacists Assoc. Szerk.: D.R. Gourley, J. C. Eoff , 135-143. 2004.

Az epidermális növekedési faktor receptor (EGFR) mint terápiás célpont

Az EGFR család ismerete azért kiemelkedően fontos és jó példa, mert az új célzott gyógyszerterápiás

rendszerek

célpontjaiként

szolgálhatnak

a

rosszindulatú

daganatok

terápiájában. Bár az ellenük alkalmazott antitestek kötődnek a normál sejtekhez is, a mellékhatások mégis kisebbek, mint a hagyományos terápia esetében. Az EGFR szupercsalád elsősorban azért fontos terápiás célpont, mivel malignus betegségekben gyakran túlzott mértékben expresszálódik, ami negatív prognosztikai tényezőnek tekinthető, illetve a hormonális kezeléssel szembeni érzéketlenség jelzője. Az EGFR-án keresztül befolyásolja a normális emlőepithelium növekedését. Ez egy transzmembrán glikoprotein, melynek egy extracelluláris ligandkötő és egy intracelluláris tirozin-kináz doménje van. Az EGFR család négy különböző, de szerkezetileg hasonló tirozin-kinázhoz kötött receptorból áll, melyeket az ErbB1/EGF-R, ErbB2/HER2/neu, ErbB3/Her3 és ErbB4/Her4 protoonkogének kódolnak. Ezek közül terápiás szempontból kiemelkedően fontos, a Her2/neu receptor. Olyan 185 kDa molekulasúlyú fehérje, amely egyaránt rendelkezik extracelluláris-, transzmembrán- és intracelluláris doménekkel. A Her1, Her3 és Her4 receptorok hasonló szerkezetűek, az egyik lényeges különbség, hogy a Her2 receptornak egyelőre nem ismert saját, specifikus ligandja. Így a többi három Her-receptorral heterodimert alkot és azok ligandjait képes megkötni. A sejten belül tirozin-kináz aktivitást fejt ki, működésekor az egyik fontos intracelluláris szignál transzdukciós útvonalat

(mitogénaktivált

proteokináz:

sejtproliferációra hat és mitogén szignálokat közvetít.

153

MAP-kináz) aktiválja.

Mely a

A Her2 minden emberben megtalálható, mely normális körülmények között fontos szerepet játszik a tejelvezető csatornák kifejlődésében azáltal, hogy a sejteknek „üzenetet” küldve, növekedésre és szaporodásra készteti őket. Kiemelnénk még azt a nemrég óta felfedezett tényt, hogy a Her2 az ösztrogén receptorokkal is állandó párbeszédet folytat, miszerint az ösztrogén receptorok aktiválják a Her2-t. A Her2 működése kapcsán az ösztrogén receptorok által közvetített szignálok is felerősödnek. Ez a jelenség az emlőrákos betegek kezelésében újabb kérdéseket vetett fel, ugyanakkor ez a felismerés egyben magyarázatot adott arra is, hogy a korábbi kezelési sémák miért voltak változó hatékonyságúak, az eleve meglévő vagy szerzett antiösztrogén (tamoxifen) rezisztenciára is. Az EGFR-on keresztüli daganatterápia kétféle hatásmechamizmus szerint valósítható meg: -

a monoklonális antitestek segítségével extracellulárisan kötödnek a receptorhoz

-

intracelluláris oldalon a tirozin-kinázok, mint jelátvivők gátlásával [6. ábra].

mAB inhibitorok

TK inhibitorok

EGFRvIII mutáns

Angiogenezis

Proliferáció Invázió

Metasztázis Apoptózis gátlása

8. ábra: EGFR inhibició megvalósítása http://onctalk.com/wp-content/uploads/2007/09/egfr-tki-vs-moab-figure.jpg 154

Az EGF receptorok általános szerkezeti felépítése és működése

A soksejtű, differenciált sejteket tartalmazó szervezetek számára alapvető fontosságú, hogy sejtjeik a megfelelő módon szaporodjanak, és funkciójuknak megfelelően specializálódjanak. Ezek a szabályozó mechanizmusok, túlnyomórészt extracelluláris kémiai jelek segítségével történnek. Az EGF, a sejtproliferációt és differenciálódást szabályozó kémiai jelek közé tartozik. Az EGFR saját tirozin-kináz aktivitással rendelkezik. Mechanizmusát tekintve az extracelluláris doménen kötődő EGF két receptormolekula dimerizációját hozza létre. Ez a művelet elengedhetetlen feltétele a jelpálya aktiválódásának. A dimerizálódott receptor intracelluláris doménjén autofoszforiláció

megy végbe,

melynek következtében tirozin oldalláncok

foszforilálódnak és ezekhez különböző fehérjék kötődnek, amelyek a jelet továbbítják. A tirozin oldalláncok körüli aminosav szekvencia határozza meg, hogy melyik oldallánchoz milyen SH2 doménnel rendelkező fehérje kötődhet [9. ábra]. Az EGFR legalább öt helyen foszforilálódik tirozin oldallánc, ami azt jelenti, hogyha mindegyikhez másik fehérje kötődik, akkor legalább ötféle irányban indulhat el a jeltovábbítás. A növekedési faktorokra jellemző sajátságos jelátvitel jelentős részéért a ras GTP- kötő fehérje aktivitása felelős. A ras fehérjék (p21ras) GTP-t és GDP-t is képesek kötésben tartani, de csak a GTP-t kötő formája aktív. Működését más fehérjék segítik elő, nem rendelkezik saját GTPáz (GTP-t GDP-re hidrolizál és anorganikus foszfát keletkezik) aktivitással. Ilyen típusú fehérjeként ismert a GAP (GTPase activating protein) nevű fehérje, melyek a p21ras inaktiválódásában játszik szerepet. A ras fehérje aktiválását cserélő (exchange) fehérjék irányítják, mint például az SOS. Ebben a fehérjében egy speciális prolinban gazdag régió is található, amelynek a jelpálya aktiválódásában fontos szerepe van. Az aktiválatlan sejtben az SOS cserélő fehérje a citoplazmában helyezkedik el, és így nem jut a ras fehérje közelébe. Az aktiválás feltétele, hogy az exchange fehérje a citoplazmából átjusson és a ras közelébe kerüljön. Ezt egy adapter fehérje biztosítja, a Grb2. Rajta, egy SH2- és két SH3 domén található. A receptorhoz kötődő kapcsoló fehérje segítségével a cserélő fehérje is a plazmamembránhoz transzlokálódik, a ras fehérje aktiválásához szükséges helyre.

155

A p21ras GTP kötött formája aktivál egy különböző protein-kinázokból álló foszforilációs kaszkádrendszert (MAP-kináz kaszkád). Ezt azért fontos megemlíteni, mert a Her2/neu overexpressziója tirozin-kináz aktivitást fejt ki, mely a MAP-kináz jeladó rendszert aktiválja.

Extracelluláris domén Sejtmembrán

Intracelluláris domén

Tirozin-kináz

Egyéb enzimek Citoplazma Génaktiválás Sugár vagy Sejtmag szelektív

és apoptózis

és apoptózis

kemoterápia

Sejtnövekedés gátlás és apoptózis

DNS károsodás és javítás

Sejtproliferáció

Angiogenezis

9. ábra: Az EGFR működése http://www.cancertrials.ca/images/OSIdiagram.gif Néhány, az EGFR-ra ható készítmény farmakológiai és terápiás ismertetése Herceptin® (trastuzumab) A Herceptin® IgG1 típusú humanizált monoklonális rekombináns antitest, melynek támadási pontja a Her2/neu receptor, mely az EGFR szupercsalád tagja [10. ábra].

156

10. ábra: Herceptin 1 http://www.phleschbubble.com/album/images/herceptin02.jpg Hatékonyságának feltétele a Her2/neu receptor jelenléte, mely rutin labor diagnosztikai módszerekkel mutatható ki és az emlőkarcinomák 20-30 %-ában figyelhető meg. A trastuzumab hatásmechanizmusát tekintve, egyaránt vannak extracelluláris és intracelluláris hatásai is. Extracellulárisan kötődik a Her2 receptorhoz a tumor felszínén, így a heterodimerek kialakulása gátlódik, ezáltal a jelátvitel, végső soron pedig a sejtproliferáció sem jön létre. A tumorsejtek a G1 fázisban gátlódnak. Továbbá a kötődés jelzést biztosít az immunrendszer számára is és antitest-dependens celluláris citotoxicitás indukálódik. A természetes őlő sejtek a jelzett sejteket, elpusztítják. Intracelluláris hatásai közül apoptózist indukáló, sejtproliferációt csökkentő, illetve a VEGF termelődését csökkentő hatásai a legjelentősebbek. Mindezek mellett fokozza a kemoterápiás szerek hatását is. Fentebb már említésre került, hogy a Herceptin® kezelés kizárólag olyan betegeknek adható, akiknél fokozott Her2 expresszió mutatható ki, illetve a Her2 gén amplifikációja detektálható. A Herceptin® adásától azt várják, hogy előnyösen befolyásolja a Her2 pozitív emlődaganatok kimenetelét. Elsősorban metasztázist képezett illetve korai stádiumú emlőrák kezelésére alkalmazzák. Az elmúlt évek vizsgálatai egyértelműen bebizonyították, hogy távoli áttétes Her2 pozitív emlőrákban a trastuzumab monoterápiában adva is 30% körüli objektív tumorválaszt

157

eredményezett. Ilyen formában olyan betegek kapják a szert, akiknél egy vagy több kemoterápiás kezelés sikertelennek bizonyult. A taxán-Herceptin® kombináció hatásossága tovább növelhető platinaszármazékkal. Sajnos, a kemoterápiával történő kombináció nagy hátránya a kiardiotoxicitás, mely antraciklinnel együtt adva jelentkezik. Docetaxellel kombinálva azon páciensek részére adják, akik még nem kaptak kemoterápiát betegségük kezelésére. Korai stádiumú emlőrák esetében, a Herceptint® sebészeti beavatkozást, kemoterápiát- és sugárkezelést követően alkalmazzák [11. ábra].

11. ábra: Herceptin 2 http://www.roche.com.tw/medicine/1_herceptin.jpg - herceptin 1 A kedvező klinikai eredmények ellenére jó néhány Her2 pozitív emlőrák elsődlegesen rezisztens Herceptin® terápiára, az esetek nagy részében pedig egy éves kezelés után ellenállóvá válnak a daganatok kezelésére (szekunder vagy szerzett rezisztencia). A Her2 rezisztencia okai lehetnek PTEN vesztés (a 10. kromoszómán törlődik a foszfatáz és tenzin homológ), p95Ger2 (nincs extracelluláris szakasz) illetve Her2-TK mutáció következik be. A rezisztencia kialakulása esetén a tumorsejt új jelátviteli útvonalakat alakít ki, melynek következtében a Herceptin® elveszti proliferációt gátló hatását, így a terápia hatástalan lesz. További hasonló ilyen típusú készítmény pl. az Erbitux® (cetuximab) is. EGFR tirozin-kináz inhibitorok (EGFR-TKI) Az EGF tumorproliferációban játszott szerepének inhibiciójára a másik lehetőség, hogy a jelátviteli útvonalat, mely tirozin-kináz enzimen keresztül történik, specifikusan gátoljuk. Az

158

EGFR-TKI szerek intracellulárisan hatnak, a már megindult jelátviteli folyamathoz szükséges tirozin-kináz enzim kompetitív inhibiciójával. Ennek következtében a sejtproliferáció gátlódik és apoptózist is indukálhat. Tyverb® (lapatinib) A lapatinib az első kettős támadásponttal rendelkező célzott daganatellenes szer, mely az ErbB1 és ErbB2 (Her2) receptorokon fejti ki hatását. Az Amerikai Egyesült Államokban a Food and Drug

Administration

(FDA)

jóváhagyásával

2007-ben

törzskönyvezték,

majd

2007

decemberében az európai gyógyszerkincsbe is bekerült [12. ábra]. Indikációját tekintve, olyan előrehaladott vagy metasztatikus emlőrákban szenvedő betegek kezelésére használható, akiknél a Her2 (ErbB2) overexpressziója mutatható ki és az elsődleges kezelésre rezisztens volt a daganat, mely terápia magába foglalja az antraciklint, taxánt és trastuzumab kezelést is. Kombinációban elsősorban, Xeloda®-val (capecitabin) kerül felhasználásra. Megközelítőleg az emlődaganatok 12 %-ában 3 pozitív és 11%-ában 2 pozitív esetet diagnosztizálnak. A Her2 pozitivitás vagy negativitás a betegek kezelését jelentősen befolyásolja. Mint ismert, a Her2 pozitív emlődaganatok prognosztikai faktora sokkal rosszabb, mint negatív esetben. A fentebb bemutatásra került trastuzumabot 1998-tól használják metasztatikus emlőkarcinomában, melyekben a Her2 overexpresszió kimutatható. Sajnos a trastuzumabbal szemben is kialakulhat rezisztencia, ezért van szükség új célzott (targeted) gyógyszerek kifejlesztésére, melyek az EGFR családon belül más útvonalon keresztül fejtik ki hatásukat és farmakokinetikai profiljukban is különböznek. A lapatinib, mint azt már említetve volt kettős inhibitor, mely az ErbB1 és ErbB2 receptorokon fejti ki hatását. A receptorokhoz az adenozin trifoszfáton keresztül reverzibilisen kötődik, mely a tirozin-kináz domén része. Ez az interakció megelőzi a foszforilációt és az újabb szignáltranszdukciós útvonalakat (úgymint Ras/Raf mitogén aktiváció és foszfoinozitol-3-kináz aktiváció), mely apoptózishoz illetve csökkenő sejtproliferációhoz vezet.

159

12. ábra: Tyverb tabletta http://static.fiercemarkets.com/public/newsletter/fiercebiotech/tykerb.gif További hasonló ilyen típusú készítmény pl. a Tarceva® (erlotinib), az Iressa® (gefitinib) vagy a Glivec® (imatinib-mezilát) is.

Egyéb támadáspontú készítmények Az angiogenezis mint terápiás célpont A növekedéshez és fejlődéshez a normál sejthez hasonlóan a tumorsejtnek is szüksége van oxigénre és megfelelő tápanyagra, melyeket a vér biztosít. A daganatok ezt oly módon valósítják meg, hogy létrehozzák saját véredényhálózatukat. Az angiogenezis elindításához a tumor jeleket küld a közeli erek felé. Ilyen jel a Vascularis Endothelialis Growth (növekedési) Factor (VEGF), mely legtöbb daganattípusban fokozott expressziót mutat. Kutatási eredmények kimutatták, hogy a daganatfejlődés korai szakasza jobban függ a VEGF molekulától, mint a későbbi fejlődése során. A VEGF kezelés több módon kifejtheti hatását: -

az egyik lehetőség, hogy a VEGF ligandot gátoljuk

-

a másik megoldás a VEGF receptor gátlása

Az anti-angiogenezis során olyan növekedési faktort gátolunk, melynek egészséges emberben korlátozott szerepe van. Ennek köszönhető, hogy kemoterápiás szerekkel kombinálva ritkán alakul ki súlyos mellékhatás. Másik nagy előnye ezeknek, a szereknek, hogy mivel elsődleges

160

célpontnak a viszonylag stabil endothelsejt tekinthető, így a rezisztencia kialakulása nem olyan lényeges, mint kemoterápia esetén. Jelenleg a legelterjedtebb angiogenezist gátló szer a bevacizumab, melyet részletesebben is ismertetünk. Avastin® (bevacizumab) A rosszindulatú daganatok kezelésére régóta ajánlják az anti-angiogenezis terápiát, de sokáig nem volt forgalomban klinikailag sikeres gyógyszer. Az Avastin® [13. ábra] hatóanyaga a bevacizumab, mely rekombináns, humanizált monoklonális antitest, amely a VEGF ligandhoz kötődve gátolja az angiogenezist. További indirekt hatása hogy, a tumorvasculata megváltoztatásával növeli a kemoterápiás szerek bejutását a daganatba.

13. ábra: Avastin http://images.usatoday.com/news/_photos/2006/07/10/avastin.jpg Indikációs területét tekintve elsősorban colon- vagy végbél daganat áttétes kezelésére alkalmazzák, a jóváhagyás is metasztatikus colon vagy rectum carcinoma elsővonalbeli kemoterápiájával kombinált klinikai vizsgálat eredményein alapult. Ennek ellenére a készítményt mégis bővebben tárgyaljuk, mivel metasztatikus emlőrák kezelésében is alkalmazzák, paclitaxellel kombinálva. Egy átfogó tanulmányban a készítményt 722 paciens bevonásával vizsgálták, az előbb említett kombinációban. Szerkezetileg

szintén

monoklonális

antitest,

hatásmechanizmusban különbözik.

161

hasonlóan

a

Herceptinhez®,

de

a

Támadáspontja a VEGF hatásának gátlása. Fentebb már említésre került, hogy ez a faktor, lényeges szerepet tölt be az új erek kialakulásában, azaz az angiogenezisben. -

Az Avastin® csökkenti az interstitialis folyadéknyomást és az érsűrűséget, miközben növeli az odajutó gyógyszermennyiséget.

-

Másrészt beleavatkozik az új erek növekedésébe, miközben segít megakadályozni a rákos sejtek növekedését. A már meglévő tumoron lévő véredényt is csökkenteni képes, így csökken a tumorhoz szállított vér- és tápanyag mennyiség is.

-

Végül, de nem utolsó sorban olyan hatását is megfigyelték, hogy a meglévő vérerek olyan úton változnak, amelyek a kemoterápiás szer daganathoz való jutásában segítenek [14. ábra].

14. ábra: Anti-angiogenezis http://www.biojobblog.com/Anti-VEGF-MOA.jpg Az Avastin® előnyei emlőrák esetében, hogy a progressziómentes túlélési idő 6,7 hónapról 13,3 hónapra emelkedett Avastin® + paclitaxel kombinációban, a monoterápiaként alkalmazott paclitaxellel szemben.

162

Irodalomjegyzék 1. Egészségügyi statisztikai évkönyv 2007, KSH Budapest 2008. 2. Demográfiai évkönyv 2007, KSH Budapest 2008. 3. Orvosi Hetilap 2005, 29: 1519-1530. 4. Jeney András, Karlovászky Judit: Onkofarmakológia. Medicina Budapest 2005. 5. Birkó Zs., Bíró S., Fehér Zs., Penyige A., Schlammadinger J., Sipicki M., Szeszák F., Szentesiné Szirák K., Vargha Gy., Vitális S.: Általános és humán genetika I. Debrecen 2003. 6. Birkó Zs., Bíró S., Fehér Zs., Penyige A., Schlammadinger J., Sipicki M., Szeszák F., Szentesiné Szirák K., Vargha Gy., Vitális S.: Általános és humán genetika II, Debrecen 2003. 7. Ádám Veronika: Orvosi biokémia. Medicina Budapest 2004. 8. Orvosi Hetilap 2004, 4: 187-192. 9. Orvosi Hetilap 2005, 17: 785-795. 10. Michael F., Heinz-Josef Lenz.:EGFR, Her2 and VEGF Pathways. Validated Targets for Cancer Treatment. Drugs 2007, 67 (14): 2045-2075. 11. Serena Di Cosimo, José Baselga: Targeted therapies is breast cancer: Where are we now? European Journal of cancer 2008, 44: 2781-2790 12. pri.dako.com/28630_herceptest_interpretation_manual.pdf 13. Cserni G., Kálmán E., Kulka J., Orosz Zs., Udvarhelyi N., Krenács T.: Her2 immunhisztokémiai

vizsgálatok

minőségellenőrzése.

Egy

magyarországi

körvizsgálat

eredményei. Magyar onkológia 2007, 51 (1): 23-29 14. www.cancerbackup.org.uk/Treatments/Biologicaltherapies/ 15. www.emea.europa.eu/humandocs/PDFs/EPAR/Herceptin/H-278-hu1.pdf 16. Láng István, Hitre Erika: Molekulárisan célzott biológiai terápia a szolid tumorok kezelésében. I. Emlőrák és colorectális rák. LAM 2007, 17: 565-70. 17. Sledge G. W., Miller K. D.: Exploiting the hallmarks of cancer - the future conquest of breast cancer. Europian Journal of cancer 2003, 39 (12): 1668-1675. 18. Dr. Lakatos L., Dr. Lakatos P. L.: A colorectalis daganatok korszerű kezelése. LAM 2005, 15 (3): 177-86. 19.http://www.cancerbackup.org.uk/Treatments/Biologicaltherapies/Monoclonalantibodies/Beva cizumab 20. www.emea.europa.eu/humandocs/PDFs/EPAR/avastin/058205hu1.pdf. 163

21.www.mkot.hu/asco2007/Elorehaladottemlorakkezelese-PinterTamas.pps.

A jövő biotechnológiai gyógyszerei

A génexpresszió szabályozásának megértésében kulcsszerepet játszott az antiszensz RNSek, majd mintegy 2 évtizeddel később az RNS-interferencia mechanizmusának felfedezése: 1978-ban

Zamecnik

és

Stephenson

a

Rous

sarcoma

vírus

replikációját

oligodezoxinukleotidokkal gátolta [Stephenson 1978]; 1998-ban Fire és Mello az RNSinterferencia (post transcriptional gene silencing: PTGS) mechanizmusát írta le a fonálféreg C. elegans-ban [Fire 1998]. A két jelenség leírása a gyógyszeres terápiában új fejezet nyitott. Az antiszensz RNS-ek ma már gyógyszer formájában is jelen vannak, az RNS-interferencia mechanizmusát kihasználó készítmények közül pedig több a klinikai kipróbálás fázisában tart.

Antiszensz gyógyszerek: nukleinsavak mint terápiás hatóanyagok

Az antiszensz oligonukleotidok olyan kisméretű, egyszálú szintetikus RNS-ek vagy DNSek, melyek a génexpresszió – és ezáltal a fehérjeszintézis – gátlására képesek úgy, hogy specifikus mRNS-hez, vagy duplaszálú DNS kódoló szekvenciák aktív szensz szálához hibridizálódnak (15. ábra). Az antiszensz oligonukleotidok a bázis komplementaritás szabályainak megfelelően (azaz a guaninhoz (G) citozin (C), az adeninhez (A) a DNS-ben timin (T), az RNS-ben uracil kötődik) hibridizálódnak a célba vett komplementer nukleinsav szekvenciához és expressziójukat blokkolják [Avidor 2003]. A bázispárok ilyen kölcsönhatásai felhasználhatók olyan antiszensz gyógyszerek tervezésére, melyek a DNS vagy RNS specifikus szekvenciáihoz kötődnek. Mivel nincs szükség speciális fehérje-kötőhelyek, például receptorok háromdimenziós információira mint a hagyományos fehérje-ellenes gyógyszerek esetében, hanem elméletileg elegendő a célszekvencia bázissorrendjének ismerete, a hatóanyagtervezés lényegesen egyszerűbbé válhat. Mivel bizonyos célgének abszolút specifikus kódolásához mindössze 15-25 nukleotid elegendő, az ilyen vegyületek specificitása is kiemelkedően jó. Csupán egyetlen bázis kicserélése a szekvenciában (mismatch) a fehérjeszintézis gátlását

164

nagyságrenddel csökkenti, több nukleotid cseréje pedig teljesen megszünteti azt. Az oligonukleotid hosszának növelésével a specificitás tovább fokozható, ilyenkor azonban számolni kell az alternatív helyekhez való kötődés valószínűségének emelkedésével is. A kötődési affinitás növelhető arányaiban több guanin és citozin nukleotid beépítésével. Az antiszensz-alapú biológiai gyógyszerekkel kapcsolatban a legnagyobb problémát a vegyületek biohasznosíthatósága jelenti. Mivel a természetes oligonukleotidokból felépülő molekulák nukleázokkal

szemben

igen

érzékenyek,

módosított

szerkezetű

oligonukleotidokkal

probálkoznak. A celluláris RNS-eknek meghatározott másodlagos és harmadlagos struktúrájuk van, az RNS másodlagos szerkezete és az antiszensz aktivitás között korreláció van, és előfordulhat, hogy az antiszensz célszekvenciát

más régiók elfedik. Az antiszensz

gyógyszermolekula fertőzött sejtbe juttatása (pl. vírus fertőzés kezelésekor), a permeáció és abszorpció megfelelő koncentrációban szintén problémát jelent többek között a foszfodiészter alaplánc negatív töltése miatt. Bár léteznek olyan transzporterek, melyek képesek megkötni és internalizálni a nukleinsavakat, de az oligonukleotid vakuólumokban, endoszómákban vagy liposzómákban csapdába esik [Dokka 2000]. A sejtbe történő felvételt segítheti az oligonukleotid kationos lipidekhez kötése, ami a foszfát lánc negatív töltéseinek neutralizálását jelenti, és elősegíti a sejtmembránon való átjutást [Tari 2001]. Létrehoztak már olyan kiméra molekulák is, melyek a sejtbe természetes aktív felvevő-mechanizmus révén be tudnak jutni [Fisher 2004]. További kihívást jelent a megfelelő kötési affinitás elérése és a célszekvenciával létrejött hibridmolekula stabilitása, ezek szintén módosított nukleotidok beépítésével vagy a cukormolekula módosításával növelhetőek, de a 3’ exonukleáz aktivitás blokkolása vagy a 3’végen ún. sapka létrehozása is eredményes lehet [Ötvös 2004].

165

15. ábra: Az antiszensz RNS szerepe a génexpresszió szabályzásában. A gén aktív/szensz száláról a transzkripció során mRNS íródik át; normál esetben az antiszensz szál inaktív. Ha adott gén antiszensz RNS-ének megfelelő oligonukleotidot bejuttatjuk a sejtbe, az duplexet képez a komplementer mRNS-sel és blokkolja a fehére transzlációját. Az antiszensz ágensek hatásmechanizmusa Antiszensz-alapú gyógyszermolekula célpontjául szolgálhat bármely olyan fehérje génje vagy mRNS-e, melynek expressziós szintjének csökkentésétől terápiás hatás várható. Ilyen célpont lehet mikroorganizmusok olyan fehérjéje, melynek blokkolásával az élősködő elpusztul, vagy daganatsejtek osztódásának megakadályozása adott fehérjék szintézisének leállításával. A klinikumban alkalmazott vagy humán vizsgálatokban tesztelt antiszensz gyógyszerek és terápiás javallataik összefoglalása a 10. Táblázatban található.

166

10. Táblázat: Antiszensz gyógyszerek a klinikumban és klinikai vizsgálatokban

Hatóanyag

Törzskönyvezés/ Klinikai vizsgálati fázis

Beadás módja

Vitravene

fomivirsen

1998

Intravitreális injekció

Mucagen

pegaptanib

2004

Intravitreális injekció

Genasense

oblimersen

III. fázis

Subcutan injekció

mipomersen

III. fázis

Subcutan injekció

Márkanév

AVI-6002, AVI-6003

Preklinikai vizsgálati fázis

Javallat AIDS betegek CMV okozta retinitise, viralis fehérjék gátlása Macula degeneráció, csökkenti a vascularis endothelialis növekedési faktor (VEGF) szintjét Krónikus limfocitás leukémia, Bsejtes limfóma, emlőrák – Bcl2 protein gátlása; Magas koleszterinszint csökkentésére, apolipoprotein-B szintézis gátló Ebola, Marburg vírus fertőzés

Az antiszensz oligonukleotidok hatásmechanizmusukat az RNS transzkripciójának első lépéseitől a fehérjeszintézisig számos támadásponton keresztül fejthetik ki, ezek közül a legismertebbek: Transzkripció blokkolása DNS szinten –

A DNS-szerű antiszensz molekula a kettősszálú DNS nagy árkába képes bekötődni, így tripla hélix (triplex) konformáció jön létre, és a DNS-szál hozzáférhetetlenné válik a DNS-hélixet kitekerő enzimek számára. Szimpla szálú DNS régióhoz történő kötődés az RNS polimeráz DNS-hez kapcsolódását gátolja meg.

Transzkripció blokkolása mRNS szinten –

A DNS-szerű antiszensz oligonukleotid a szintetizálódó RNS-hez kötődik, a létrejött DNS/RNS duplexet az RNS-bontó RNázH enzim feldarabolja.

167

–

Az antiszensz RNS az intron-exon junkcióknál hibridizálódik és leállítja a működőképes mRNS létrejöttéhez szükséges intron-kivágást (splicing).

mRNS transzportjának gátlása –

Az éretlen pre-mRNS-t a sejtmagból a citoplazmába kell szállítani, ennek parancsát az mRNS 3’végén szintetizálódó adenozin nukleotidokból álló ún. poli(A) farok kódolja. Ha a poliadenilációt antiszensz RNS-sel gátoljuk, módosul mind az mRNS stabilitása, mind transzportja.

Transzláció gátlása –

Antiszensz

RNS

gátolhatja

a

fehérje

iniciációs

faktorok

megkötődését,

a

fehérjeszintézisnek helyet adó riboszómák asszociációját, vagy a fehérje elongációját az mRNS és a riboszóma kölcsönhatásának meghiúsításával.

RNS interferencia (RNSi)

2006-ban az orvosi Nobel-díjat két amerikai kutató, Andrew Fire és Craig Mello kapta a génexpresszió szabályzás alapvető mechanizmusának leírásáért. Kimutatták, hogy kettős-szálú RNS molekulák képesek adott gén működését szüneteltetni azáltal, hogy a génről átíródó mRNS-t eliminálják. Ez a jelenség a növényeknél és gombáknál már ismert volt, de magát a folyamatot nem tudták megmagyarázni. Fire és Mello kísérletsorozata választ adott az RNS interferencia (RNAi) mechanizmusára, és alapjában változtathatja meg bizonyos betegségek gyógyításának megközelítését. A. Fire és C. Mello a fonalféreg Caenorhabditis elegans-ban tanulmányozta a génexpresszió szabályozását. Megfigyelték, hogy amennyiben bizonyos izomfehérjéket kódoló mRNS molekulákat injektálnak a fonalféregbe, nem történik változás az állat viselkedésében. Akkor sem tapasztaltak változást, ha antiszensz RNS-t adtak be az állatnak. Amikor azonban szensz és antiszensz RNS-t egyidejűleg injektáltak, a fonálféreg furcsa rángatózó mozgást végzett, ahhoz hasonlót, mint az olyan férgekben tapasztalni, ahol az izomfehérje génje teljesen hiányzik [Fire 1998]. Fire és Mello hipotézise szerint a beinjektált szensz és antiszensz RNS összekapcsolódott, és ez a kettős szálú RNS elcsendesítette a komplementer szekvenciájú gént.

168

Egyszerű, de annál elegánsabb kísérletsorozattal bebizonyították, hogy a kettős szálú RNS alkalmas géncsendesítésre (gene silencing), és ez az RNS interferenciának elnevezett jelenség specifikus arra a génre, melyet a beinjektált RNS molekula kódol [Fire 1998]. Kiderült továbbá, hogy az RNS interferencia a sejtek között átadódhat, sőt az utódsejtekben is megjelenhet. Mivel kis mennyiségű kettős szálú RNS beinjektálása is elegendő volt a hatás eléréséhez, az RNS interferencia (röviden RNSi) a katalitikus folyamatok közé tartozik. Hamarosan kiderült, hogy ez a génexpresszió szabályozása szempontjából kulcsfontosságú mechanizmus számos eukarióta élőlényben megtalálható, és rövidesen sikerült a mechanizmus főbb lépéseit is azonosítani (17. ábra). A sejtbe bejuttatott kettős-szálú RNS (dsRNS) egy fehérje komplexhez, az ún. Dicer-hez kötődik, mely kisebb, 21-25 bázispárnyi darabokra hasítja. Ezeket az ún. rövid, interferáló RNS-eket (small interfering RNA: siRNA) egy másik protein csoport, az RNS indukálta silencing komplex (RNA induced silencing complex: RISC) megfogja. Ezzel az RNS egyik szála eliminálódik, de a másik RISC-hez kötődve marad és további komplementer mRNS molekulák detektálására szolgál. Ha talál ilyen komplementer mRNS molekulát, azt a RISC komplexhez kapcsolja, ahol az feldarabolódik és degradálódik. Ezzel az adott mRNS elcsendesítése meg is történt [Agrawal 2003].

16. ábra: Kis hajtű RNS. Az önmagával hajtűt alkotó rövid RNS (short hairpin RNS vagy shRNS) felhasználható géncsendesítésre. Az shRNS hajtűszerű struktúrája enzimatikusan feldarabolódik siRNS-sé, ami ezt követően a RISC közreműködésével indítja el az mRNS molekulák feldarabolását.

169

Az RNS interferencia a gének ki- és bekapcsolásában is alapvető szerepet játszhat. Bebizonyosodott, hogy a sejtmagban képződnek rövid, 21-22 nukleotide hosszúságú RNS darabok, melyeket mikro-RNS-nek (miRNS) neveztek el. Az miRNS sajátossága, hogy képes önmagával párba állni, úgynevezett hajtűket képezni (16. ábra). Ezt a hajtűt a sejt kétszálú RNSként értelmezi, amit a Dicer fehérje feldarabol és a RISC komplexumhoz továbbít. Ezek után az miRNS-hez hasonló mRNS-ek lebomlanak, kikapcsolva az érintett géneket [Scherr 2007]. Az miRNS-ek a transzláció repressziójában és az egyedfejlődés során a gének ki- és bekapcsolásában kapnak fontos szerepet, főként a morfogenezisben és a differenciálatlan vagy részlegesen elkötelezett őssejt állomány fenntartásában [Carrington 2003].

17. ábra: Az RNS interferencia mechanizmusa vázlatosan A sejtbe bejuttatott kettős-szálú RNS (dsRNS) kötődik a Dicer-fehérje komplexhez, mely 21-25 bázispárnyi darabokra hasítja. Ezeket az ún. rövid, interferáló RNS-eket (small interfering RNA: siRNA) az RNS indukálta silencing komplex (RNA induced silencing complex: RISC) megfogja. Ezzel az RNS egyik szála eliminálódik, de a másik RISC-hez kötődve marad és a komplementer mRNS molekulák további detektálására szolgál.

170

A génexpresszió szabályozásán túl az RNS interferenciának más funkciója is lehet. Egyik szerepe a kétszálú RNS-t tartalmazó vírusokkal szembeni védelem. Ha egy ilyen vírus bekerül a sejtbe, még ha be is épül a DNS-be, nem képes a fehérjéit termelni, mert a RISC komplex lebontja az mRNS-eket. Bár ez a funkció elsősorban növényekben ismert, a tény, hogy léteznek olyan vírusok, melyek emlősökben az RNS interferenciát gátolják, arra utal, hogy ez az immunmechanizmus emlősökben is megtalálható [Berkhout 2006]. Az RNS interferencia másik funkciója lehet az ugráló elemek (transzpozonok) szabályozása. Ezek olyan DNS szakaszok, melyek képesek magukat lemásolni és a genom több pontjára elhelyezni; az emberi DNS állomány közel felét (~44%) is ilyen ugráló elemek alkothatják [Mills 2007]. Miközben magukat másolják, egy ponton kétszálú RNS-t képeznek, mely a Dicer fehérje célpontja lehet és megakadályozhatja az ugráló gén továbbterjedését. Az siRNS terápiás alkalmazási lehetőségei Az RNS interferencia jelensége nem csak a funkcionális génvizsgálatokat segíti, de a gyógyításban is fontos szerephez juthat, hiszen elméletileg elegendő például egy vírus fehérjéjének megfelelő kétszálú RNS-t bejuttatni a sejtbe és máris megakadályoztuk a vírus szaporodását. Az siRNS előnyeit és a hagyományos terápiás eljárásokban használt kis gyógyszermolekulák fejlesztés során figyelembe veendő fontosabb szempontokat a 11. Táblázat foglalja össze.

171

11. Táblázat: A gyógyszerfejlesztés során figyelembe veendő néhány szempont összehasonlítása siRNS és kis molekulájú gyógyszereknél [Vaishnaw 2010] siRNS

Kis gyógyszer molekula

Specificitás

Magas, szekvencia által meghatározott

Alacsony-közepes, konformáció függő

Potenciál

Tipikus pM *

Változó

Hozzáférhető célpontok száma

>>1000

500-1000

Potenciális vezető (lead) és követő (backup) molekulák száma

>>10-100, célmolekula hosszától függően

<2-3

Lead molekulák létrehozásának sebessége

2-8 hét

2-4 év

Fajok közötti keresztreakció

Magas

Alacsony

Gyártás

Gyors, kiszámítható

Változó, lehet bonyolult

*: pikomolár Mielőtt azonban az siRNS-ek valódi terápiás gyógyszerré válhatnának, több problémát is ki kell küszöbölni. Ezek közé tartozik például, hogy milyen kémiai módosítást alkalmazzunk a megfelelő biogyógyszermolekula tulajdonságok biztosításához, mi legyen a formula, hogy a gyógyszermolekulánk valóban a célszövethez jusson el, de a biztonságossági kérdések, mint az ún. off-target hatás is központi jelentőségű [Vaishnaw 2010]. Ez utóbbi folyamat mechanizmusa nem teljesen ismert, de feltehetően mellékhatásokhoz vezethet, beleértve az interferon-válasz aktiválásának lehetőségét is. A sejthártyán való átjuttatás nehézségeinek leküzdéséhez az RNS-t lipidekkel próbálják komplexbe vinni. Nagy mennyiségű siRNS előállításának megoldását pedig olyan transzgénikus sejtek kifejlesztése jelentheti, melyeket siRNS termelésre specializálnak [Scherr 2007]. 1) Virális fertőzések kezelése Az egyik első klinikai vizsgálatokig eljutott siRNS-t a respiratorikus syncytialis vírus által okozott infekció kezelésére hozták létre [Bitko 2001], de számos más vírus ellen (2-es típusú Herpes simplex, I-es típusú Humán immundeficiencia vírus, Hepatitis-A, Hepatitis-B, influenza

172

vírusok, kanyaró) tervezett siRNS-ek hatását is vizsgálják. A HIV-1 infekció kezelésében a vírusra gyakorolt gátló hatást mind szintetikus, mind a sejtbe juttatott promoter által expresszált siRNS-ekkel és shRNS-ekkel bizonyították [Rossi 2006], de hatásos volt azon génszakaszok gátlása is, amelyek a vírus sejtbe jutásához elengedhetetlenek. A kutatások rámutattak azonban arra is, hogy bizonyos vírusok (pl. HIV) esetén a vírus gyakori mutációi, illetve az si/shRNS-ek toxicitása komoly terápiás problémát jelenthetnek [Rossi 2006]. 2) Daganatterápia Gerincesekben a fehérjék sokféleségének az egyik legfontosabb forrása, hogy a prekurzor hírvivő RNS (pre-mRNS) alternatív splicing folyamatán megy keresztül. Becslések szerint a humán gének akár 74%-a kódol olyan másolatokat, melyek átmennek ezen a folyamaton [Johnson 2003], és ennek hibái számos genetikai betegséghez, és különféle daganattípusokhoz köthetők. Az RNS interferencia felfedezés új utat nyitott a betegséghez kapcsolható splicing izoformák gátlásában is. Az epidermális növekedési faktorok családjába tartozó HER-2/neu gén az emlő- és petefészekdaganatok mintegy 30%-ában overexpresszált és rossz prognózissal társul [Slamon 1989]. A Her2/neu gén elcsendesítése siRNS-sel gátolja a sejtproliferációt és apoptózist indukál emlőráksejtekben [Faltus 2004]. Ráadásul humán sejtvonalakban beszámoltak egy új alternatív splice variánsról (ΔHER2) és úgy vélik, hogy erősebb transzformáló hatást fejt ki, mint a vad típus [Kwong 1998]. Mivel úgy tűnik, hogy ez az új izoform szabályozó szerepet tölt be, az ellene szintetizált szelektív siRNS hatékonyabb terápiát jelenthetne az emlőrák kezelésében [Gaur 2006]. 3) Metabolikus betegségek Metabolikus betegségek kialakulásában szerepet játszó gének – főként a más gyógyszermolekulával nem célba vehető (ún. non-drugable) – csendesítésében az RNS interferenciának fontos szerepet jósolnak. Az siRNS-ek nagy potenciálja, specificitása és kémiai szerkezete lehetővé teheti a kis molekulájú gyógyszerek mellett tapasztalt toxicitás és mellékhatások kivédését. Taniguchi és mtsi [2005] olyan adenovírus-mediált RNSi technikát dolgozott ki, mely jelentősen és hosszú-távon csökkenti az inzulin receptor szubsztrát (IRS-1 és IRS-2) expresszióját egerek májában. Az IRS gének külön-külön és együttes kiütésével kimutatták, hogy az IRS-1-en keresztül történő szignalizáció cukor homeosztázisban szerepet

173

játszó gének szabályozásában, míg az IRS-2 a máj lipid metabolizmusában kap fontos szerepet. Vektor-alapú RNSi segítségével a glükoneogenezis szabályozásáért, valamint az emelkedett máj glükóz termelésért és az elhúzódó hiperglikémiáért felelős foszfoenolpiruvát karboxikináz (PEPCK) transzkripcióját sikerült módosítani [Gomez 2005]. Az RNS interferenciának olyan ma még nehezen kezelhető betegségek esetén is szerepet jósolnak, mint az obezitás, neuropathiás fájdalom vagy a depresszió. Irodalomjegyzék

Agrawal N, Dasaradhi PV, Mohmmed A, Malhotra P, Bhatnagar RK, Mukherjee SK. RNA interference: biology, mechanism, and applications. Microbiol Mol Biol Rev. 67(4):657-85. 2003. Astriab-Fisher A, Fisher MH, Juliano R, Herdewijn P. Increased uptake of antisense oligonucleotides by delivery as double stranded complexes. Biochem Pharmacol. 1;68(3):403-7. 2004. Avidor Y, Mabjeesh N, Matzkin H. Biotechnology and Drug Discovery From Bench to Bedside. 1174-1186. Southern Medical Association. 2003. Berkhout B, Haasnoot J. The interplay between virus infection and the cellular RNA interference machinery. FEBS Lett. 580 (12): 2896–902. 2006. Bitko V, Barik S. Phenotypic silencing of cytoplasmic genes using sequence-specific doublestranded short interfering RNA and its application in the reverse genetics of wild type negativestrand RNA viruses. BMC Microbiol. 1: 34. 2001. Carrington J, Ambros V. Role of microRNAs in plant and animal development. Science. 301 (5631): 336–8. 2003. Crooke ST. Molecular mechanisms of action of antisense drugs. Biochim Biophys Acta. 10;1489(1):31-44. 1999. Detrick B, Nagineni CN, Grillone LR, Anderson KP, Henry SP, Hooks JJ. Inhibition of human cytomegalovirus replication in a human retinal epithelial cell model by antisense oligonucleotides. Invest Ophthalmol Vis Sci. 42(1):163-9. 2001. Dokka S, Rojanasakul Y. Novel non-endocytic delivery of antisense oligonucleotides Advanced Drug Delivery Reviews. 44:1: 35-49. 2000. 174

Faltus T, Yuan J., Zimmer B, Kramer A, Loibl S, Kaufmann M, Strebhardt K. Silencing of the HER2/neu gene by siRNA inhibits proliferation and induces apoptosis in HER2/neuoverexpressing breast cancer cells. Neoplasia. 6:786-795. 2004. Fire A, Xu SQ, Montgomery MK, Kostas SA, Driver SE, Mello CC. Potent and specific genetic interference by double-strandedRNAin Caenorhabditis elegans. Nature. 19;391(6669):806-11. 1998. Gaur RK. RNA interference: a potential therapeutic tool for silencing splice isoforms linked to human diseases. BioTechniques. 40:S15-S22. 2006. Gómez-Valadés AG, Vidal-Alabró A, Molas M, Boada J, Bermúdez J, Bartrons R, Perales JC.Overcoming

diabetes-induced

hyperglycemia

through

inhibition

of

hepatic

phosphoenolpyruvate carboxykinase (GTP) with RNAi. Mol. Ther. 13(2):401-10. 2006. Johnson JM, Castle J. Genome-wide survey of human alternative pre-mRNA splicing with exon junction microarrays. Science. 302:2141-2144. 2003. Kwong KY, Hung MC. A novel splice variant of HER2 with increased transformation activity. Mol. Carcinog. 23:62-68. 1998. Manoharan M. Oligonucleotide conjugates as potential antisense drugs with improved uptake, biodistribution, targeted delivery, and mechanism of action. Antisense Nucleic Acid Drug Dev. 12(2):103-28. 2002. Mills RE, Bennett EA, Iskow RC, Devine SEWhich transposable elements are active in the human genome? Trends Genet. 23(4):183-91. 2007. Morris KV. Therapeutic potential of siRNS-mediated transcriptional gene silencing. BioTechniques. 40:S7-S13. 2006. Narla G. Targeted inhibition of the KLF6 splice variant, KLF6 SV1, supresses prostate cancer cell growth and spread. Cancer Res. 65:5761-5768. 2005. Ötvös L, Sági Gy. Daganatellenes antiszensz oligonukleoitdok. Magyar Onkológia. 48:3. 2004. Rossi JJ. RNAi as a treatment for HIV-1 infection. BioTechniques. 40:S25-S29. 2006. Scherr M. Gene Silencing by Small Regulatory RNAs in Mammalian Cells. Cell Cycle. 5;6(4). 2007. Slamon DJ, Godolphin W, Jones LA, Holt JA, Wong SG, Keith DE, Levin WJ, Stuart SG, Udove J, Ullrich A, et al. Studies of the HER-2/neu proto-oncogene in human breast and ovarian cancer. Science. 12; 244(4905):707-12. 1989.

175

Slamon DJ, Godolphin W, Jones LA, Holt JA, Wong SG, Keith DE, Levin WJ, Stuart SG, et al. 1989. Studies Studies of the HER-2/neu proto-oncogene in human breast and ovarian cancer. Science. 244(4905):707-12. 1989. Stephenson ML, Zamecnik PC. Inhibition of Rous sarcoma viral RNA translation by a specific oligodeoxyribonucleotide. Proc Natl Acad Sci USA. 75:285-288, 1978. Taniguchi CM, Ueki K, Kahn R. Complementary roles of IRS-1 and IRS-2 in the hepatic regulation of metabolism. J. Clin. Invest. 115, 718–727. 2005. Tari AM, Lopez-Berestein G. Cellular uptake of antisense oligonucleotides. Current Opinion in Investigational Drugs. 2:1450-1453. 2001. Vaishnaw AK, Gollob J, Gamba-Vitalo C, Hutabarat R, Sah D, Meyers R, de Fougerolles T, Maraganore J. Status report on RNAi therapeutics. Silence. 1:14. 2010.

176

VII. Őssejtterápia A felnőtt emberi szervezet sejtjeinek számát 10-100 trillióra teszik. A szervezetet felépítő különböző szövetekben a sejtek különféle feladatok ellátására specializálódtak. Becslések szerint az emberi szervezetben körülbelül 200 ilyen differenciált sejttípus található. A sejtek többségének osztódóképessége igen korlátozott, élettartamuk rövid (pl. a vér oxigénszállítását végző vörösvérsejtek 120 napig életképesek), és még azok a differenciált sejtek is, melyek osztódóképességüket nem vesztették el, mindössze 50-60 alkalommal képesek megújulni (Hayflick határ). A szövetek szerkezetének és funkciójának fenntartásához az elpusztult sejteket pótolni kell, ezt a feladatot látják el az őssejtek. Az őssejtek típusai A többsejtű organizmusok sejtjeinek talán legérdekesebb csoportját az őssejtek képezik. Ezek mitózissal történő korlátlan osztódás és differenciálódás révén különféle sejttípusok, vagy újabb őssejtek létrehozására képesek (11. ábra), így szerepükkel a legyengült, sérült sejtek pótlását, a károsodott szövetek regenerálódását szolgálják. Emlősökben a megtermékenyített petesejt, majd annak az első kb. két osztódásával létrejövő sejtek az embrión kívüli membránok és a szomatikus sejtek bármelyikét képesek létrehozni, ún. totipotens sejtek. A valódi őssejtek azonban aszimmetrikus osztódással újabb őssejtek kialakítására is képesek, ezek a pluripotens sejtek [Schöler 2007, Mitalipov]. A pluripotens sejtek (embrionális őssejtek, embrionális csírasejtek és embrionális karcinóma sejtek) a totipotens sejtek közvetlen leszármazottai, és az ivarsejtek és a három csíralemez valamennyi sejttípusának kialakítására képesek. A pluripotens sejtek kizárólag embrionális vagy magzati sejtekből izolálhatóak, közös jellemzőjük, hogy sejttenyészetben – igen speciális körülmények között, differenciálódásukat megakadályozva – fenntarthatóak [Montoya 2005]. Laboratóriumban pluripotens sejtek előállíthatóak már differenciált sejtekből, ezek az ún. indukált pluripotens sejtek (iPS) [Takahashi 2006]. A felnőtt szervezetben is megtalálható őssejtek, az előbb említettekkel szemben, már nem képesek bármilyen szövet sejtjeit előállítani, funkciójuk néhány sejttípus létrehozására korlátozódik. Ilyen jól ismert, a szöveti differenciálódás irányába elkötelezett multipotens sejtek például a csontvelői őssejtek, melyek a vér sejtes elemeit hozzák létre [Schöler 2007]. Az oligopotens

177

őssejtek csupán kevés, míg az unipotens őssejtek egyetlen sejttípus létrehozására képesek (pl. az izom őssejtjei) önmegújító tevékenységükön kívül [Schöler].

18. ábra: Őssejt differenciálódás Emlősökben a megtermékenyített petesejt, majd annak az első kb. két osztódásával létrejövő sejtek az embrión kívüli membránok és a szomatikus sejtek bármelyikét képesek létrehozni, ún. totipotens sejtek. A valódi őssejtek aszimmetrikus osztódással újabb őssejtek kialakítására is képesek, ezek a pluripotens setjek. A felnőtt szervezet szomatikus őssejtjei multipotensek vagy unipotensek, azaz néhány vagy csupán egyetlen sejttípus kialakítására képesek.

Az őssejt-ciklus Elméletileg minden önmaga-megújítására képes szövetben (pl. cornea vagy a kötőszövet vagy a hajhagymák epitheliuma és a vérképző rendszer) található egy olyan őssejt-populáció, melynek ez az önmegújító képessége (potenciálja) még igen erős. Ezeknek az őssejteknek az osztódása során ún. progenitor (transit amplifying vagy TA sejt, elődsejt) sejtek jönnek létre. A TA sejtek populációján belül a „fiatal” sejtek még számos, míg az „érettebb” sejtek már csupán néhány osztódásra képesek [Loefller 1987, Lehrer 1998]. Jóllehet, az őssejteknek ezt az

178

„öregedését” sokáig egyirányúnak gondolták, egyre több a bizonyíték arra, hogy bizonyos feltételek mellett a TA sejtek őssejt-fenotípussal rendelkezhetnek.

Őssejtek terápiás alkalmazása Mivel az embrionális őssejtek kinyerése számos etikai, morális és vallásos kérdést vet fel (ld. lentebb), a kutatások elsősorban a szomatikus őssejtek terápiás alkalmazására fókuszálnak. A szomatikus őssejtek típusait és főbb tulajdonságait a 12. Táblázat foglalja össze. Számos egészségügyi probléma a már differenciált sejteket ért károsodásból ered. Ilyen például az I-es típusú diabétesz, amikor az immunrendszer megtámadja a hasnyálmirigy béta sejtjeit, így az nem képes inzulint termelni, vagy a cornea sérülése miatt kialakuló vakság. Ezekben az esetekben az őssejtek elméletileg képesek pótolni a sérült sejteket, ezzel helyreál12. Tábláza: A szomatikus őssejtek típusai és főbb funkcióik Őssejt típusa

Szerepe

Vérképző őssejtek

Csontvelőben találhatóak, a vér sejtes alkotóelemeit hozzák létre [Muller-Sieburg 2002]

Emlő őssejtek

Pubertás és terhesség során az emlőállományának növelését szolgálják [Liu 2005]

Mesenchymalis őssejtek

Elsősorban mezodermális eredetű szövetekké képesek differneciálódni, pl. zsír-, tüdőszövet, csontvelő; izolálhatóak a placentából, fogból vagy a köldökzsinórból is; gátolják a további sejttpusztulást; fokozzák a kapillárisok kialakulását; fokozott működésre késztetik az endogén őssejteket; immunszuppresszív hatásúak, allogén transzplantáció esetén sem váltanak ki erőteljes immunválaszt [Phinney 2007]

Endotheliális őssejtek

Csontvelőben található őssejtek egyik típusa, az angiogenezis fontos szereplői [Masters 2009]

Idegi őssejtek

Az idegszövet kialakításában játszanak fontos szerepek, de bizonyos körülmények között az immunrendszer bizonyos sejtjeivé képesek differenciálódni [Altman 1965]

Szaglószervi őssejtek

Szaglásérzékelésben fontos sejtek, de számos sejttípussá képesek differenciálódni, viszonylag könnyen izolálhatóak felnőtt szervezetből is [Murrel 2005]

Velőcső őssejtjei

Neuronok, Schwann sejtek, miofibroblasztok, porcsejtek és melanociták létrehozására képesek [Sieber-Blum 2008]

Here őssejtjei

A herékben található multipotens őssejtek [Goosens 2006]

179

lítva a szervezet normál működését. A saját őssejtek kiválogatása vagy létrehozása, genetikai módosítása különösen értékes gyógyászati eszközt jelenthet. A biotechnológiai iparnak erre a területére specializálódott ígéretes területe az ún. tissue engineering. Az ilyen jellegű kutatások célja olyan szövetek előállítása, amelyeknek segítségével például a csont- vagy a porcnövekedés segíthető, vagy szívbillentyűk, ízületek, porckorongok, de akár egész szervek hozhatók létre, hogy azután beültetve átvegyék a beteg szövetek, szervek funkcióját. Az őssejteknek alapvető szerepe lehet a génterápiában is. Az őssejtben a hibás gének egészségesre való lecserélésével, majd a kijavított őssejtek beültetésével genetikai, öröklődő jellegű betegségek gyógyítása is lehetségessé válik. Az őssejtek terápiás alkalmazásának több előnye ismert: humán eredet, nem differenciált

állapotban osztódási képességük

jelentős,

normál genetikai struktúrával

rendelkeznek, viszonylag stabilak, genetikai állományuk kontrollált, számos sejttípussá képesek differenciálódni, genetikailag módosíthatóak. Az említett tulajdonságaik miatt, az őssejteket széles

körben

használják

gyógyszerfejlesztésekkel

kapcsolatos

kutatásokban,

és

a

differenciálódást és a szignalizációt szabályzó molekuláris útvonalak tanulmányozására kiváló modellt jelentenek. Őssejt-eredetű specifikus sejttípusokat használnak például májtoxicitás modellezésére, érsérülések során fellépő történések vizsgálatára. Az őssejt alapú terápiás lehetőségek közül egyelőre a csontvelő átültetés került be a klinikai gyakorlatba akut myeloid és akut limfoid leukémia kezelésében, illetve súlyos kombinált immunhiány, valamint veleszületett vagy szerzett autoimmun betegségek esetén. Más területeken reményteljes kutatások folynak mind örökletes, mind szerzett betegségek kezelésére. Számos kutató úgy véli, hogy például az izomsérülések, neurológiai kórképek, a Parkinson-kór vagy a Huntington-kór, az I-es típusú cukorbetegség, a szívkárosodás, vakság, süketség, bizonyos daganatok belátható időn belül kezelhetőek lesznek az őssejtek segítségével, de akár a kopaszság vagy a hiányzó fogak pótlása terén is ígéretes eredményeket tudnak már felmutatni. A 13. Táblázat a kardiovaszkuláris betegségek kezelésére potenciálisan alkalmazható őssejtek típusait mutatja be. Az őssejt átültetés végezhető saját vagy donor őssejttel (autológ, ill. allogén transzplantáció). Allogén őssejt transzplantáció esetén a donor sejteket ugyanolyan vizsgálatoknak kell alávetni, mint más szervek átültetése esetén. Allogén transzplantációhoz hematológiai/immunológiai kórképeknél őssejtek nyerhetőek a csontvelőből, perifériás vérből vagy köldökzsinórvérből. A csontvelőből elsősorban vérképző őssejtek nyerhetőek ki többnyire spinális érzéstelenítés vagy

180

altatás során a hátsó csípőtövisekből vagy a szegycsontból. Kolóniastimuláló faktorral (CSF) történő előkezelés hatására a csontvelőből nagyszámú őssejt és progenitor sejt kerül a perifériás vérbe, ahonnan vérvétellel kinyerhetőek. A köldökzsinórvérből közvetlenül nagymennyiségű (a csontvelőhöz képest mintegy tízszer annyi) őssejt szeparálható a születést követően gyakorlatilag teljesen fájdalom- és kockázatmentesen. Ma már ún. köldökzsinórvér-bankok működnek, ahol ezeket a sejteket folyékony nitrogénben hosszú ideig tárolni lehet. Számos vállalkozást hoztak létre a köldök- zsinórvér tárolására, azonban véleményünk szerint kérdés annak esélye, hogy valakinek majdan a saját köldökzsinórvéréből származó őssejtekre legyen szüksége. Sokkal nagyobb jelentőséggel bír a közösségi őssejtbankok kialakítása, melyek széleskörű elterjedése remélhetőleg nem várat magára sokáig. A köldökzsinórvérből származó őssejteknek számos előnye van: nagyobb eséllyel fogadja be a szervezet még nem teljes HLA-egyezés esetén is; ritkább és kevésbé súlyos a kilökődési reakció; a sejtek „újszülöttkorúak”, azaz nem érte őket annyi káros hatás, mint egy felnőtt szervezetből származó sejtet. Ugyanakkor meg kell említeni, hogy a beültetett őssejtek megtapadása lassabb, és autológ transzplantáció esetén (pl. leukémiában) a betegség visszatérésének nagyobb a kockázata. Az allogén őssejt terápia számos felvetődő problémája közül az egyik legnagyobb a kilökődés veszélye. Ez elkerülhető autológ transzplantációval, ha a beteg saját szervezetéből sikerül egészséges őssejtet kinyerni. Ha azonban az őssejtek korlátozott rendelkezésre állása miatt erre nincs mód, szóba jöhet még a szomatikus-sejtmag transzfer [Hemmat 2010]. A szomatikussejtmag transzfer során egy sejtmagjától megfosztott petesejtbe juttatják be a donor egy sejtjének a magját, majd hagyják a petesejtet eljutni a blasztociszta stádiumig, amikor az embrionális őssejtek kinyerhetők és sejttenyészetben a kívánt tulajdonság eléréséig növeszthetők. Az így létrehozott sejtek a kilökődés veszélye nélkül ültethetők vissza a beteg/sérült szervezetbe.

181

13. Táblázat: Kardiovaszkuláris betegségek kezelésére alkalmazható őssejtek típusai [Lian 2010] Sejttípus Embrionális őssejtek

Indukált pluripotens őssejtek

Vázizom eredetű izomsejtek

Csontvelői őssejtek

Mesenchymalis őssejtek

Felnőtt szívizomsejtek őssejtek

Előny

Hátrány



Pluripotens, korlátlanul rendelkezésre áll



Autológ transzplantáció lehetséges



Pluripotens, korlátlanul rendelkezésre áll



Autológ transzplanáció



Autológ transzplantáció immunszuppresszió, ill. kilökődés veszélye nélkül



In vitro jól tenyészthető, ischemiára és fáradékonyságra nézve ellenálló



Autológ transzplantáció immunszuppresszió, ill. kilökődés veszélye nélkül



Angiogenezist képes indukálni, feltehetően pluripotens



Autológ transzplantáció immunszuppresszió, ill. kilökődés veszélye nélkül



Angiogenezist képes indukálni, feltehetően pluripotens



Kilökődés veszélye kisebb, allogén transzplantáció lehetősége



Fenotípusosan szívizomsejtek, nincs szükség differenciálódásra



A befogadó szervezet szívizomsejtjei közé képesek beinterálódni



Autológ transzplantáció immunszuppresszió, ill. kilökődés veszélye nélkül

182



Etikai kérdéseket vet fel



Allogén transzplantáció esetén fennáll a veszélye a kilökődésnek



Humán petesejtek korlátozottan állnak rendelkezésre



Daganat kialakulás kockázata fennáll



Fenotípusosan éretlen, proaritmia kockázata fennáll



Daganat kialakulás kockázata fennáll



Virális vektorok kockázata



Fenotípusosan éretlen, proaritmia kockázata fennáll



Nem differenciálódik szívizomsejtté



Arritmiás szívizomsejtek közé nem képes integrálódni



Differenciálódása szívizomsejtté korlátozott



Korlátozottan áll rendelkezésre, in vitro tenyésztésre van szükség



Izolálása, fenntartása sejtkultúrában nehéz



Differenciálódása szívizomsejtté korlátozott



Korlátozottan áll rendelkezésre, in vitro tenyésztésre van szükség



Izolálása, fenntartása sejtkultúrában nehéz



Igen korlátozottan áll rendelkezésre



Izolálása, fenntartása sejtkultúrában nehéz



Fenotípusosan éretlen, proaritmia kockázata fennáll

Embrionális és indukált pluripotens őssejt-vonalak A hólyagcsíra állapotú humán embrió belső sejtcsomójából kinyerhető őssejtek sejtkultúrába vihetőek és korlátlanul tenyészthetőek. Ezek az ún. humán embrionális őssejtvonalak (HuES) alkalmasak fejlődésbiológiai kutatásokra, gyógyszerkutatások tesztrendszerei lehetnek, de sejtalapú terápiák kidolgozásához is segítséget jelentenek. Az embrionális őssejtvonalakat olyan embriókból alakítják ki, melyek a mesterséges megtermékenyítés során feleslegessé váltak; létrehozásukat a 19. ábra demonstrálja.

19. ábra: Embrionális őssejtvonalak létrehozása A hólyagcsíra epiblaszt szövetének belső sejtrétegéből származó embrionális őssejtek in vitro tenyészthetőek, elméletileg bármilyen humán szövetté differenciáltathatóak vagy megőrizve korlátlan osztódóképességüket őssejtek tömegét termelhetik. Mivel a humán embrionális őssejt-vonalak kialakítása szintén súlyos etikai kérdéseket vet fel és alkalmazásukkal az említett immunológiai problémák sem küszöbölhetőek ki maradéktalanul, az utóbbi években az indukált pluripotens sejtek (iPS) irányába fordult az őssejtkutatók figyelme. Az iPS óriási előnye az embrionális őssejtekkel szemben, hogy felnőtt szervezetből is létrehozhatóak, pluripotens állapotúvá alakíthatóak megfelelő transzkripciós faktorok bejuttatásával (20. ábra) [Takhashi 2006, 2007].

183

Az őssejtterápia kapcsán felvetődő néhány további kérdés Genetikai „bevésődés” (imprinting) Mind a petesejt, mind a hímivarsejt tartalmaz olyan géneket, melyek bevésődött (imprint) jeleket tartalmaznak arra vonatkozóan, hogy apai vagy anyai eredetűek-e. Ha a petesejtből eltávolítják a sejtmagot és egy felnőtt szomatikus sejt magját helyezzük bele, ez az alapvetően fontos jelölési rendszer sérülhet [Frost 2011]. Aneuploiditás Főemlősökben (ellentétben pl. az egérrel) a sejtmag eltávolításakor a centroszómához kapcsolódó bizonyos molekulák is elvesznek, ezért – bár a mitózis megindul az átültetés után -, elképzelhető, hogy az osztódási orsó kialakulása nem megfelelően megy végbe, és a kromoszómák nem egyformán kerülnek az utódsejtekbe [Schatten 2009]. Szomatikus mutációk Elképzelhetőek olyan mutációk, melyek a donor sejtben nem okoztak problémát, de átültetve és alapul szolgálva sejtek generációinak károssá válhatnak a recipiens szervezetben [Schambaun 2010].

184

Korlátlan osztódás

Korlátlan osztódás Differenciálódás

20. ábra: Indukált pluripotens őssejtvonal alapítása Felnőtt szomatikus sejtbe transzkripciós faktorokat juttatunk, melyek segítségével a sejt átprogramozható és pluripotenssé alakítható. Ebből az állapotból a sejtek gyakorlatilag bármely sejttípussá differenciáltathatók a sejtek. Etikai dilemmák A humán embrionális őssejtekkel kapcsolatos kutatások folyamatos éles viták tárgyát képezik. Egyes vélemények szerint az emberi élet szentségének védelme alapján minden olyan embrió vagy embrionális őssejt, amelyből teljes emberi lény fejlődhet, védelemre szorul az élet védelme és az emberi méltóság jogán. Mások a megtermékenyített petesejtet a 14 napos embrióig még nem tekintik emberi lénynek, és súlyos hibának tartják az olyan irányú kutatások leállítását, melyek célja már meglevő emberi életek megmentése. Ezt az etikai problémát próbálják orvosolni az iPS-sejtek alkalmazásával, mivel ebben az esetben már differenciált szövetekből egyedi, személyre szabott őssejtek hozhatók létre. Az emberrel kapcsolatos valamennyi reprodukciós jellegű őssejt-beavatkozás (klónozás) szigorúan tiltott és etikátlan, humán őssejtek gyógyító vagy egyéb célú biotechnológiai felhasználását azonban a világ számos országában a törvények lehetővé teszik [Parham 2009].

185

Irodalomjegyzék

Altman J, Das GD. Autoradiographic and histological evidence of postnatal hippocampal neurogenesis in rats". The Journal of Comparative Neurology. 124 (3): 319–35. 1965. Frost J, Monk D, Moschidou D, Guillot PV, Stanier P, Minger SL, Fisk NM, Moore HD, Moore GE. The effects of culture on genomic imprinting profiles in human embryonic and fetal mesenchymal stem cells. Epigenetics. 1;6(1):52-62. 2011. Goossens E, Tournaye H. Testicular stem cells. Semin Reprod Med. 24(5):370-8. 2006. Hemmat S, Lieberman DM, Most SP. An introduction to stem cell biology. Facial Plast Surg. 26(5):343-9. 2010. Lehrer MS, Sun T-T, Lavker RM. Strategies of epithelial repair: modulation of stem cell and transit amplifying cell proliferation. J Cell Sci. 111: 2867–2875. 1998. Lian Q, Chow Y, Esteban MA, Pei D, Tse HF. Future perspective of induced pluripotent stem cells for diagnosis, drug screening and treatment of human diseases. Thromb Haemost. 5;104(1):39-44. 2010. Liu S, Dontu G, Wicha MS. Mammary stem cells, self-renewal pathways, and carcinogenesis. Breast Cancer Research 7 (3): 86–95. 2005. Lo B, Parham L. Ethical issues in stem cell research. Endocr Rev. 30(3):204-13. 2009. Loeffler M, Potten CS, Wichmann HE. Epidermal cell proliferation. II. A comprehensive mathematical model of cell proliferation and migration in the basal layer predicts some unusual properties of epidermal stem cells. Vichows Arch B. 83: 286–300. 1987. Masters JR, Palsson B.. Human Adult Stem Cells. Springer. pp. 98–. ISBN 9789048122684. http://books.google.com/books?id=SlDMeRKliJ8C&pg=PA98. 2009. Letöltve 2010. április 18. Mitalipov S, Wolf D. Totipotency, pluripotency and nuclear reprogramming. Adv. Biochem. Eng. Biotechnol. 114: 185–99. 2009. Muller-Sieburg CE, Cho RH, Thoman M, Adkins B, Sieburg HB, Deterministc regulation of hematopoietic stem cell self-renewal and differentiation. Blood. 100; 1302-9. 2002. Murrell W, Féron F, Wetzig A, Cameron N, Splatt K, Bellette B, Bianco J, Perry C, Lee G, Mackay-Sim A. Multipotent stem cells from adult olfactory mucosa. Developmental Dynamics 233 (2): 496–515. 2005.

186

Phinney DG, Prockop DJ. Concise review: mesenchymal stem/multipotent stromal cells: the state of transdifferentiation and modes of tissue repair--current views". Stem Cells. 25(11): 2896–902. 2007. Schambach A, Cantz T, Baum C, Cathomen T. Generation and genetic modification of induced pluripotent stem cells. Expert Opin Biol Ther. 10(7):1089-103. 2010. Schatten H, Sun QY. The functional significance of centrosomes in mammalian meiosis, fertilization, development, nuclear transfer, and stem cell differentiation. Environ Mol Mutagen. 50(8):620-36. 2009. Schöler HR. The Potential of Stem Cells: An Inventory. In Nikolaus Knoepffler, Dagmar Schipanski, and Stefan Lorenz Sorgner. Humanbiotechnology as Social Challenge. Ashgate Publishing, Ltd. p. 28. ISBN 0754657558. 2007. Sieber-Blum M, Hu Y. Epidermal neural crest stem cells (EPI-NCSC) and pluripotency. Stem Cell Rev 4 (4): 256–60. 2008. Takahashi K, Tanabe K, Ohnuki M, Narita M, Ichisaka T, Tomoda K, Yamanaka S. Induction of pluripotent stem cells from adult human fibroblasts by defined factors. Cell. 30;131(5):861-72. 2007. Takahashi K, Yamanaka S. Induction of pluripotent stem cells from mouse embryonic and adult fibroblast cultures by defined factors. Cell. 126(4):663-76. 2006. Ulloa-Montoya F, Verfaillie CM, Hu WS. Culture systems for pluripotent stem cells. J Biosci Bioeng. 100(1): 12–27. 2005.

187

VIII. Biológiai gyógyszerek előállítása

1. Bevezetés

„Biológiai gyógyszernek nevezünk minden olyan terméket, amelynek hatóanyaga biológiai anyag. Biológiai anyag az az anyag, amely biológiai forrásból készült vagy abból vonták ki, és minôségének meghatározásához a fizikai-kémiai és biológiai módszerek kombinációjára van szükség csakúgy, mint a gyártásához és a gyártás ellenőrzéséhez” (1). Biológiai gyógyszerek lehetnek plazma eredetű gyógyszerek, (emberi vérből, illetve plazmából), vakcinák, sejt és génterápiás készítmények. A biológiai gyógyszerek hatóanyagai többségében fehérjetermészetű, makromolekulák melyek előállítása biotechnológiai eljárások segítségével történik. A gyógyszerek előállítása során szigorúan ügyelni kell a megfelelő minőségbiztosítási követelmények betartásra, ezt indokolja, hogy a fehérje jellegű hatóanyagok a szervezetben immunreakció kiváltásához vezethetnek, ami a biológiai gyógyszerek hatását, illetve a terápia sikerességét befolyásolja. Napjainkban megjelentek a piacon az eredeti (originális) biológiai gyógyszerekkel nagyfokú farmakológiai hasonlóságot mutató ún. követő hatóanyagok, melyeket összefoglaló néven az European Medicines Agency (EMA) biosimilar, azaz biológiailag hasonló készítményekként hozza forgalomba. Ezek alkalmazása valamit gyártása szintén nagyfokú körültekintést igényel (2). Jelen fejezet a biológiai gyógyszerek előállításának főbb lehetőségeit és azok folyamatait hivatott bemutatni. 2. Fermentáció Az elmúlt évtizedekben a gyógyszeripar és a biotechnológia kart karba öltve indult rohamos fejlődésnek. Mára már a gyógyszergyártás legtöbb területén találkozhatunk a biotechnológia vívmányaival. Biotechnológiai eljárásoknak köszönhetőek többek között az antibiotikumok, szteroid alapanyagok, a HIV replikációját gátló antiszensz RNS, de alkalmaznak biotechnológiai módszereket a génterápiában, illetve farmakogenomiális vizsgálatok során.

188

A biotechnológiai eljárások közzé tartozó fermentációs folyamatok alkalmával különböző mikroorganizmusok – baktériumok, gombák, ritkábban algák, növényi eukarióta sejtek, de akár emlőssejtek – szénhidrát természetű tápanyagaik lebontása során primer illetve secunder metabolitok keletkeznek, melyek az emberi élet számára igen hasznosnak bizonyultak és széles körben hasznosíthatóak, ezért ipari méretű előállításuk indokolt. A primer metabolitok olyan biokémiai végtermékek, melyek léte elengedhetetlen az azokat termelő mikroorganizmus életéhez, közvetlenül kapcsolódnak a sejt növekedéséhez illetve energiatermeléséhez,

majdnem

minden

élőlényben

egyformán

megtalálhatók.

Ilyen

reakciótermékek pl. az aminosavak (infúziós oldatokhoz), szerves savak (citromsav, glükonsav, ecetsav, tejsav, itakonsav) alkoholok (etanol, aceton-butanol). A secunder metabolitok termelése ezzel szemben viszont nem tartozik a mikrobák mindennapjához, ezeket rendszerint valamilyen megváltozott életkörülmény (tápanyaghiány, ásványi anyaghiány, stresszhatás) hatására kezdik el termelni a túlélésük érdekében. Néhány mikroorganizmus számára a másodlagos metabolitok termelése helyzeti előnyt jelent a többi mikroorganizmussal szemben. Ilyen értékes secunder metabolikus termékek lehetnek: antibiotikumok (pl. penicillinek, sztreptomicinek, tetraciklinek, stb.) vitaminok (B2 azaz riboflavin, B12, β-karotin, azaz a provitamin), alkaloidok. Természetesen számunkra hasznos fermentációs termékek lehetnek önmagukban is a baktériumok és gombák (biomassza), vagy általuk előállított fehérjék és olajok (pl. probiotikumok, SCP és olajok). A fermentáció olyan biotechnológiai eljárások összefoglaló elnevezése, amely során valamely mikroba törzs nagyléptékű tenyésztése folyik egy bizonyos vegyület nagy mennyiségű termeltetésére, ill. lebontására, vagy akár maga a biomassza előállítása érdekében. Magát a technológiát gyakorlatilag két fő fázisra lehet osztani. Ezek az „upstream – processing” illetve a „downstream – processing”. Az „upstream – processing” gyakorlatilag magában foglalja a teljes fermentáció folyamatát az előkészületektől (inokulom készítés, mikrobaszaporítás, tápoldat készítés, sterilezés) kezdődően a termelésen keresztül a fermentáció végéig. Ezt a fermentlé feldolgozása, azaz a „downstream-processing” folyamata követ. A termék kinyerésének technológiája sokféle lehet attól függően, hogy maga a keresett vegyületet milyen

189

mennyiségben, hány léptékben lett termeltetve illetve az elválasztási technológiák is eltérőek lehetnek a termék természetétől függően. Általánosságban az elválasztás első lépéseként a szilárd illetve folyadék fázist választják el egymástól, azaz a fermentlevet és a sejttömeget. Ez történhet szűréssel (mikroszűrés) illetve ülepítéssel. Majd az izolálás következik mely során az idegen, felesleges vegyületeket, anyagokat távolítják el a közegből. Izolálás szempontjából több módszer ismeretes úgy, mint az extrakció, adszorpció, csapadékképzés, membránszűrés. Ezeket a technikákat az elválasztás további szakaszaiban is alkalmazzák. A tisztítás során a szennyező anyagokat távolítják el a közegből majd a végtisztítás folyamán a terméket a kereskedelmi forgalomba hozáshoz elengedhetetlen tisztasági előírásoknak megfelelő tisztaság eléréséig, tisztítják.

2. 1. Törzsfejlesztés A technológia alapja a kívánt metabolikus terméket termelő mikroorganizmus fellelése (felfedezés) majd azonosítása és izolálása. A mikroorganizmus megválasztása során szem előtt kell tartani, hogy az adott faj a keresett vegyületet milyen intenzitással termeli, illetve fontos szempont továbbá, hogy az adott törzs ne legyen patogén, ne válasszon ki toxikus anyagokat, valamit minimális élettani változékonyságot mutasson. A felfedezés rendszerint közvetlenül, illetve közvetve környezetből származó minta dúsításával történik. Ekkor a talajból vett mintából szuszpenzió készül, melyet homogenizálnak és szélesztik agar lemezen. Néhány napos inkubációs időt követően a feldúsult mikroba telepeket további agar lemezeken tenyésztik, az adott fajnak megfelelő optimális paraméterek között. Ezt követi az úgynevezett screening fázisa, amely során kiválasztják azt a törzset mely megfelelő mennyiségben, illetve minőségben prezentálja a keresett terméket. Ez a pont azért szükségszerű, mert a természetből származó vad törzsek az esetek nagy százalékában nem termelik gazdaságilag megfelelő hatásfokkal az ipari szempontból érdekes metabolitokat. A „kiválasztás” általában szelekcióval, a legjobban termelő altörzsek kiemelésével történik, de mutációval vagy rekombináns technikák segítségével is végbemehet. A mikroorganizmusok genetikailag könnyedén módosíthatóak így a mutáns törzsek létrehozása egyszerűen megoldható mutagén anyagokkal való kezeléssel (nitrozo-guanidinnel, etil-metil-szulfonáttal) illetve UV besugárzással. Baktériumok sejtfalát lizozimmal emésztve protoplaszt tenyészeteket hozhatunk létre melyek más protoplaszt sejtekkel való fúziójával hibrid

190

sejtvonal jöhet létre. A sejtvonalak előnye hogy a mutációra hajlamosabbnak bizonyulnak. A géntechnológia segítségével in vitro rekombinációval létrehozhatóak olyan klónok, amelyek az értékes metabolitokat többszörös mennyiségben állítják elő. A vad törzsek nemesítése tehát nem csupán a végtermék nagy mennyiségű kinyerése szempontjából érdekes, de a törzsfenntartás gazdaságossága szempontjából is meg kell vizsgálnunk a mutáns törzseket és mérlegelni a haszon költség arányt. Következő állomás a kiválasztott törzs számára leginkább megfelelő életkörülmények meghatározása, végül üzemi körülmények között történő optimalizálása, ami az adott metabolikus termék előállításához szükséges paraméterek beállítását foglalja magában. Ez utóbbi lépés az ún „scale-up” fázis. Az immáron metabolit termelés szempontjából ideális környezetbe helyezett törzs termelni kezdi a kívánt metabolikus terméket, mely rendszerint a fermentlében vagy magában a mikrobában jelenik meg (4).

1. ábra. Törzsfejlesztés folyamata. A mikroorganizmus fellelésétől az üzemi termelésig.

191

2. 2. Törzsfenntartás

A biotechnológiában használatos mikroorganizmusok rendkívül érzékenyek, így fenntartásuk alapos körültekintést igényel. Az 1900 évek elejére a mikrobiológiai kutatások nagy léptékben történő fejlődése szükségszerűvé tette törzsgyűjtemények létrehozását melyeknek fő feladata különböző mikroba törzsek életbenntartása, megőrzése illetve más laboratóriumok számára ezen tenyészetek elérhetősége. Az első ilyen jellegű intézet az 1904- ben alapított Centraalbureau voor Schimmelcultures (CBS, Baarn, Hollandia) centrum, amely élesztő- és fonalasgomba törzsek fenntartásával foglalkozott. Mára a gyógyszeripar, orvostudomány, a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, a környezetvédelem és más területek erőteljes fejlődése is egyre nagyobb mikroba választékot igényelt, ennek következtében gombamód szaporodnak az ilyen jellegű gyűjtemények világszerte. A világ legnagyobb törzsgyűjteménye a NRRL -ben (US Department of Agriculture, Northern Regional Research Center, Peoria, Illinois) található, ahol közzel 80.000 törzset tartanak fenn. Az American Type Culture Collection (ATCC) mirobatörzseinek száma 60.000.

A

Magyarországon

megtalálható

törzsgyűjtemények

közül

az

Országos

Közegészségügyi Intézet (OKI) Bakteriológia Osztályán a humán egészségügyet szolgáló Orvosi Baktériumok Magyar Nemzeti Gyűjteménye található, a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem (KÉE) Mikrobiológia Tanszékén a Mezőgazdasági és Ipari Mikroorganizmusok Nemzeti Gyűjteménye kapott helyet. Magyarországon itt helyezhetünk szabadalmi jogvédelem alá mikróba törzseket. Végül, de nem utolsó sorban a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) Mezőgazdasági Kémia Technológia Tanszékén találkozhatunk efféle törzsgyűjteménnyel. A törzsek a gyűjteményekben liofilezve illetve folyékony nitrogénben tárolva találhatóak meg (3).

2.3. Fermentációs tápközeg összetétele

A fermentációs eljárások különböző szakaszaiban a termelő törzseknek eltérő összetételű táptalajokra van szüksége. Más táptalaj feltételek szükségeltetnek a mikrobák szaporításához és mások az adott metabolit termeléséhez.

192

A tápközeg összeállítás során különös figyelmet kell fordítanunk, arra hogy a mikrobák saját anyagaik felépítéséhez szükséges összetevőkön felül az anyagcsere termékek előállításához szükséges alkotókat is tartalmaznia kell. Ipari körülmények között a táptalaj összetételt meghatározza továbbá, hogy a lehetőleg maximális termékszintet biztosító tápközeg egyben olcsó is legyen. Az egyik legfontosabb paraméter a szén (glükóz, keményítő, melasz) illetve nitrogén (ammóniumsók, nitrátok, fehérjék úgy, mint szójaliszt, halliszt valamint aminosavak például kukoricalekvár) forrás megfelelő aránya, ennek hibája katabolit represszióhoz vezethet. Ezen felül a táptalajnak tartalmaznia kell különböző makro (S, P, Mg, K, Na, Ca) illetve mikroelemeket (Cu, Co, Mo, Mn) és vitaminokat úgy, mint biotin, pantoténsav, tiamin, riboflavin, B12). Szénforrásként használatosak lehetnek különböző komplex vegyületek, melyek nem csupán szénforrásként szolgálnak, de nitrogént, vitaminokat és nyomelemeket egyaránt tartalmaznak. Ilyen anyagok a cukorgyártás melléktermékeként keletkező melaszok, illetve hidrol

(keményítő

alapú

cukorgyártás

mellékterméke),

továbbá

használhatnak

még

malátakivonatot, szulfitlúgokat, cellulózt és növényi olajokat. A technológia fontos kritériuma a csíramentesség azaz, hogy az adott termelő törzset kivéve a fermentlében ne legyenek jelen más mikrobák, ezért a táptalajok sterilezése elengedhetetlen. Ez rendszerint dezinficiálással (kémiai sterilezés) vagy fizikai úton hő hatására vagy sugárzással, esetlegesen szűréssel történik. A folyamat során a táptalaj megfelelő összetételén felül fontos paraméterek még az oxigén ellátottság melyet levegőztetéssel, kevertetéssel oldható meg. A megfelelő hőmérséklet és a pH pontos értéke is jelentős követelmény. Ezeket, az értékeket a bioreaktorokban elhelyezett szenzorokkal könnyen nyomon lehet követni, és szükség esetén módosíthatnak a paramétereken. 2. 4. Fermentációs technológiák A bioreaktoroknak a fermentáció közegét illetően két alapvető típusát különböztetjük meg: folyadék kultúrás (szubmerz), ez iparilag elterjedtebb, illetve szilárd fázisú (SSF azaz solid state fermentation). Ez utóbbit a jobb nyomon követés szempontjából alkalmazzák. Fermentációs technikák főbb típusai: Szubmerz: - batch (szakaszos fermentáció) - feed batch (rátáplálásos szakaszos fermentáció)

193

- félfolyamatos (semicontinous) - folyamatos (continous) A batch-fermentációs (szakaszos) eljárás során a jelenlévő mikrobák számára korlátozott mennyiségben van jelen a szaporodásukhoz szükséges tápanyag. A folyamat során termék illetve szubsztrát gátlás jelentkezhet, a tenyészet hanyatlásnak indul és a termék kinyerhetővé válik. Széles körben használt zárt, egyszerű, olcsó eljárás. Elsősorban alkohol előállítása céljából alkalmazzák. A batch-fermentációt négy fázisra lehet osztani: a, Lag fázis: A sejtszám viszonylag állandónak mondható, a mikrobák adaptálódnak az új környezeti feltételekhez. b, Log fázis: a sejtszám exponenciálisan nő a sejtek szaporodásának eredményeképpen. c, Stacioner fázis: A szaporodó sejtek és pusztuló sejtek aránya egyensúlyba kerül a szén, nitrogén forrás csökkenése végett illetve a fermentlében megjelenő anyagcsere folyamatok során termelődő toxikus anyagok hatására. d, Pusztuló fázis: A szaporodó sejtek száma elenyésző ellenben a pusztuló sejtek száma nagy. Az energia tartalékok felélése folyik.

194

b. Log fázis

c. Stacioner fázis

a. Lag fázis

d. Pusztuló fázis

L o g s e j t s z á m Köztes fázis

Köztes fázis

idő

2. ábra: Mikroorganizmusok növekedési görbéje

a. Lag fázis, b. Log fázis, c. Stacioner fázis, d. Pusztuló fázis. A mikroorganizmusok számát az időben ábrázolva semi-logaritmikus szaporodási görbét kapunk. A feed-batch azaz rátáplálós szakaszos fermentáció a batch fermentáció szubsztrát termék gátlás problémájának megoldására hivatott módszer. A mikroba törzs szaporodásához illetve a termeléshez szükséges, tápanyagokat folyamatos jelleggel adagoljuk a fermentáció során így megnyújtva a stacioner fázist a nagyobb hozam érdekében. Félfolytonos eljárás során (semicontinuous) a szakaszos és folyamatos technológia kombinációjaként a tápanyag adagolás folyamatos, viszont a bioreaktort időnként kiürítik a termék kinyerése céljából. Ez a lépés a folyamatos reakciónál előforduló reagens felhalmozódás miatti termelés megakadás kiküszöbölése érdekében is szükséges. Ilyen módon nagyobb hozam érhető el a jól definiált tenyésztési periódusnak köszönhetően. A folyamatos (continuous) bioreakciók jellemzője, hogy a tápközeget, folyamatosan táplálják a bioreaktorba, és a termékkinyerés is folyamatos jellegű, hogy az egyensúlyi állapotot fenntartsák. A szakaszos fermentációval szemben könnyebben nyomon követhető az állandó paramétereknek

195

köszönhetően, illetve ellenőrzésük is jobban megoldott. Az állandósult állapotú folyamatos bioreakciókban a kevert kultúrákat kemosztátban végzett tenyésztéssel fenn lehet tartani, nem úgy, mint a szakaszosban, ahol egyes organizmusok túlszaporodnak mások rovására.

2. 5. Bioreaktorok típusai

A bioreaktorok megválasztása során figyelembe kell venni a termelésre kiválasztott törzsek igényeit, illetve azt is, hogy a termelés szempontjából a lehető legnagyobb mennyiségű terméket kapjunk, illetve a minőségileg is megfelelő legyen. A szempontokat figyelembe véve több reaktor típus használatos. - Mechanikus keverős bioreaktorok - Levegőztetett bioreaktorok - Cirkulációs, loop (hurok) reaktorok

3. Rekombináns technológia a gyógyszeripar szolgálatában

Napjainkban a génterápia egyre nagyobb figyelemnek örvend. Nagy lehetőségek rejlenek különböző gének sejtekbe való beépítésében, továbbá hibás, defektes gének javítása illetve kicserélése is elősegítheti az örökletes betegségek elkerülését, valamint egyszerű hatékony kezelését (cisztikus fibrózis, hemofília), ezen felül a génterápia segítségével kezelésre ézékennyé tehetőek a tumorsejtek illetve ezen sejtek könnyűszerrel elpusztíthatóvá válhatnak. A sejtek könnyedén rezisztenssé tehetőek ily módon a vírusfertőzésekkel szemben (HIV), és az immunválasz génterápia segítségével történő módosítása révén az autóimmun betegségek kezelése is leegyszerűsödhet. Nagy lehetősége még a génterápiának, hogy képesek vele a vírusok fertőzési mechanizmusát megváltoztatni illetve gátolni a tumoros sejtek növekedését. Az utóbbi évtizedekben géntechnológia tudománya (genetic engineering) rohamos fejlődésnek indult, aminek köszönhetően hormonok (inzulin, kalcitonin), véralvadásgátlók (antikoaguláns proteinek, hirudin) de akár oltóanyagként (alegység vakcinák pl. HBV, DNS vakcinák úgy, mint vaccinia és adenovírus elleni oltás) használatos baktérium illetve vírus 196

fehérjék DNS szekvenciáinak klónozásával könnyűszerrel előállíthatóvá váltak. Különféle baktériumokban (E. coli, Bacillus subtilis) és élesztőgombákban (Saccharomyces bayanus, Saccharomyces cerevisiae, Pichia pastoris) rekombinációs technológiával, vektorok segítségével, vagy közvetlen módon különféle géneket beépítve a kromoszómáikba, fermentáció segítségével nagy mennyiségben állíthatunk elő a gyógyszeripar, illetve a humán gyógyászat számára értékes termékeket. Az első, ezzel a technológiával előállított és engedélyezett gyógykészítmény az E. coli-ban termeltetett r-inzulin volt. Napjainkra a gyógyászati célból előállított rekombináns inzulin készítmények termelése eléri az évi 2 tonnát. Ezt megelőzően sertések, illetve marhák hasnyálmirigyéből vonták ki az inzulint, mely enzimes módosítás után az emberi szervezetben biológiailag aktív volt, viszont az aminosav sorrend nem egyezett meg a humán inzulinéval. Ez természetesen az arra érzékeny páciensekben heves immunreakciókat válthat ki, ezért nagy jelentősége van a rekombináns úton előállított az emberi inzulinnal megegyező aminosav sorrenddel rendelkező inzulin ipari méretű előállításának. A rekombináns inzulin termelés fő problémáját az „érett” forma kialakítása jelentette. Humán szervezetben, fiziológiás körülmények között az inzulin prepro-hormon formájában termelődik. Ez a forma olyan aminoavakkal is rendelkezik, amelyek nem alkotják az érett forma szerves részét. A hormon Nterminális részén találjuk a pre szakaszt, amely a fehérje kiválasztásában játszik szerepet, a fehérje középső régiójában található a pro szekvencia, mely a hormon megfelelő csomagolódásáért és a végleges szerkezet kialakításáért tehető felelőssé. Az érés során disszulfid-hidakkal kapcsolt alak jön létre amely egy A illetve B láncból áll. A rekombináns inzulin létrehozása érdekében tett első lépések során olyan DNS szakaszok szintézisével foglalatoskodtak, amelyek a két lánc oligonukleotidjait külön-külön tartalmazták. Ezeket külön expressziós vektorokba ligálják oly módon hogy az inzulint kódoló génszakasz egy metionin kóddal kapcsoltan a β-galaktozidáz enziméhez kapcsolódik. A vektorokat ezután E. coli-ba transzformálják, aminek következtében a baktérium extracellulárisan fogja kiválasztani a βgal-inzulint. A sejtek feltárását és a fehérje tisztítását követően egy CNBr-os kezelés során az inzulin lehasad a β-galaktozidázról. További tisztítási lépéseket követően az A illetve B láncokat összekeverik, végül kialakul egy biológiailag is aktív vegyület. Mára már annyival egyszerűsödött a folyamat, hogy mindkét lánc illetve a β-galaktozidáz is megtalálható egy fúziós fehérjében, amelyből a hormon érett formája csupán egy hasítási lépéssel létrehozható.

197

Ilyen módon termeltethetik pro-inzulin formájában is E. coli-ban ahol átalakítások után kerülhet forgalomba, illteve pre-pro inzulinként, melyből keresztbe hasítások után lesz aktív a hormon. Pro-inzulinként S. cerevisiae-ben is termeltetik, majd láncvégi aminosavak cseréjével teszik forgalomba hozható készítménnyé. Napjainkban az r-inzulinon kívül a rekombináns technológia lehetővé tette humán növekedési hormon, hepatitis B elleni vakcina, humán eritroprotein előállítását is. A rekombináns DNS technológiák alapja az in vitro rekombináció, azaz a klónozás. Az eljárásnak az a célja hogy nagy mennyiségű tiszta specifikus génszakaszokhoz jussunk. A folyamat fő lépései: - Azon DNS szakasz fellelése, azonosítása, amely a keresett gént kódolja, majd ennek izolálása, - a DNS szakasz vektorba illesztése, - vektor gazdasejtbe történő bejuttatása (ez lehet transzdukció illetve transzfekció a vektorok típusától függően), - transzformáció és a klón előállítása, - szelekció, a megfelelő klón kiválasztása, - a klónt hordozó sejt bakteriofág felszaporítása.

3. 1. Klónozó vektorok és típusaik

A keresett gén gazdasejtbe jutását vektorok segítségével tudjuk megvalósítani. Ezek a vektorok lehetnek virális hordozók (retrovirális vektorok, adenovírus vektorok és adeno associated-vektorok, stb.), nem virális vektorok (plazmidok, lambda bakteriofág, kozmid vektorok, stb.). Ismeretesek még egyéb vektorok, mint például: expressziós vektorok, szekréciós vektorok, shuttle vektorok- ezek mind prokarióta mind eukarióta sejtekben képesek szaporodásra illetve fehérje expresszióra-, M13 szekvenáló fág, élesztő mikromoszóma. Fent említettek széleskörben használatosak speciális körülmények között.

198

3. 1. 1. Nem virális vektorok

A baktériumsejtekben természetesen előforduló mobilis genetikai elemek az úgynevezett plazmidok. A természetben a baktériumok mozgását és túlélését hivatottak elősegíteni. Az egyik leggyakrabbam használt hordozók egyike, mivel kisméretűek (3-20 kB), a baktériumokból könnyedén kinyerhetőek egylépéses affinitás kromatográfia segítségével és transzformáció után egyszerűen vissza is juttathatóak egy másik baktériumsejtbe. A plazmidok dupla szálú cirkuláris elemek, replikációjuk független a gazdasejtétől (replikációs origó jelenléte). Előnyük továbbá hogy több kópiában vannak jelen a sejtben, ami azt jelenti, hogy az általuk kódolt fehérjék expressziója is nagyobb lesz. Rezisztencia géneket is hordozhat, amely szelekciós marker szerepét töltheti be. Hátránya viszont, hogy csak meghatározott méretű DNS klónozható általa, mert a megfelelőnél nagyobb DNS szakasz miatt instabillá válhat a szerkezet.

199

3. ábra: A plazmid vektorba klónozása

A bakteriofágok, mint vektorok. Az egyik első, vektorként alkalmazott fág az E. coli lambdafágja volt. Ez egy úgynevezett mérsékelt fág, ami azt jelenti, hogy a két alternatív életmenet közül a lizogén dominál, vagyis az, hogy a baktérium kromoszómájába beépülve a baktérium DNS-től megkülönböztethetetlenül profág formájában van jelen mindaddig, amíg egy mutáció nem indukálja, amikor kihasad a baktérium kromoszómájából és áttér a lítikus szaporodási ciklusra. A plazmid vektorokhoz viszonyítva nagyobb méretű DNS (15 - 20kB) szakaszok is klónozhatóak általuk. Ezen felül a bakteriofág sejtfelszíni receptorhoz kötődve a plazmidokhoz 200

képest nagyobb hatásfokkal juttatja be a sejtbe a klónozni kívánt DNS szakaszt. Jól alkalmazható génkönyvtárak létrehozásában. Kozmid vektorok nagy előnyét az jelenti hogy akár 40kB méretű inzert beépítése is lehetséges. A kozmidok tulajdonképpen nem mások, mint fágnak álcázott plazmidok, ekképpen mindkét klónozó vektor előnyös tulajdonságát egyesítik. Kozmidok úgy állíthatóak elő, hogy a fág cos (ragadós) végeit levágták és egy plazmid vektorba klónozták. Stabilisabb illetve hosszabb ideig tárolható, mint a fent említett két vektor. Sejtbe jutása nem transzdukcióval történik, amely nagyobb hatékonysággal működik, mint a transzfekció. Transzdukciót követően a baktériumba juttatott kozmid plazmidként működik és ekképpen is tisztítható.

3. 1. 2. Virális vektorok és azok szerepe a génterápiában

A virális vektorok sikere abban áll, hogy erős promóterrel rendelkeznek, nagyfokú transzdukciós hatékonysággal bírnak, ezen felül mind prokarióta mind eukarióta sejteken alkalmazhatóak. Hátulütőjük, viszont az hogy előállításuk körülményesebb a nem virális hordozókkal szemben, mivel létrehozásukhoz, alkalmazásukhoz speciális laboratóriumi feltételek szükségeltetnek és alkalmazásuk rendkívüli biztonsági intézkedéseket igényel. Ezek a feltételek azért is nagyon fontosak, mivel ezen virális hordozók az esetek nagy százalékában humán patogén vírusokból származnak. Épp ezért módosított, defektív vírusokat használnak a génterápiában. Ez azt jelenti, hogy a virális genom azon részét, amely a vírus replikációjáért felelős eltávolítják a genetikai állományból, vagy a vírusnak eleve olyan kicsi a genetikai állománya (pox-, herpesz vírusok), hogy az idegen DNS-t csak azon az áron képes inzertálni hogy lecseréli azt a saját replikációért felelős génjeire (ezt helper vírusok illetve sejtovonal által expresszált vírusgénekkel pótolható, kiküszöbölhető). Virális hordozókkal szembeni fontos kritérium, hogy alkalmazásuk ne módosítsa a sejt alapvető működését, ezen felül stabil genommal rendelkezzen. Génterápiás alkalmazások esetében fontos lehet még a mutálódás gyakorisága a genomba integrálódó vektorok esetében és, hogy lehetőleg ne váltson ki gyulladásos reakciókat. A génterápiában leggyakrabban előforduló virális vektorok az adenovírus vektorok, adeno associated vektorok és a retrovirális vektorok. A retrovirosok vagy az adeno-asszociált (parvo)

201

vírusok hatékonyan integrálódnak a gazdasejt genomjába, ezáltal egyszerűen beépíthető az idegen génszakasz a gazdasejt örökítő anyagába. Az adenovírus vektorok esetében a virális DNS nem interkalálódik a genomba, sejtosztódás során nem replikálódik, és a maximális inzert mérete 30 kb-nál nagyobb. Hátránya a gyulladásos reakciók kiváltásában és a toxicitásban rejlik génterápiás szempontból. A rekombináns adenovírusok jól beváltan alkalmazhatóak a génterápiában különböző betegségek, többek között a cisztikus fibrózis kezelésében. Rekombináns vektorok előállítására a 2-es illetve 5-ös szerotípust használják. Gyártásuk során problémaképpen jelentkezhet az adenovírus fertőzéssel szembeni rezisztencia, ami csökkentheti a kezelés hatásfokát. Gondot okozhat, továbbá hogy a vektor sejttropizmusa is könnyedén megváltozhat. Adenovirális vektorok első generációjánál a vírusgenomból eltávolították az E1 génszakaszt, amely a vírus replikációjáért felelős. Ez több szempontból is előnyös volt. Elsősorban a terápiás gének ide épülnek be, másodsorban így a vírus szaporodása gátolódik e gén hiányában. A módszer végül mégsem volt tökéletes, antigéndependens immunválasz alakult ki, amely végső soron csökkentette a terápiás hatékonyságot. Ez szükségessé tette második, később harmadik generációs vektorok kifejlesztését. Ezen vektorokban az E1 génen kívül az E2 és E3-as gének is deletálásra kerültek, melyek szintén a vírus replikációjában játszanak szerepet, de immunszupresszált betegeknél még mindig problémákba ütközött az alkalmazása. Megoldást jelenthetnének a packingsejtek, de ez az adenovirusok vonatkozásában nem lehetséges. A végső megoldás olyan helper-függő vektorrendszer lett, melyben a helper vírusban található minden olyan virális gén, mely a vírus szaporodásához elengedhetetlen, ellenben nélkülözi a packing szignált, amely nélkül a virionba való becsomagolódás nem történik meg. A másik vektor mindössze az inverted terminal repeat (ITR), packing felismerő szignált és terápiás gént hordozza. Adeno – associated (AAV) vektorok előnye, hogy osztódó és nem osztódó sejteket egyaránt képesek fertőzni. Beépülnek a genomba és emellett a maximális inzert mérete 5kB. Génterápiás kockázataik megegyeznek az adenovirális vektorokéival. Az adeno-asszociated vírusok tulajdonképpen nem mások, mint humán parvo vírusok, amelyek reprodukciójukhoz helper vírus jelenlétét igénylik, amely adenovírus. Jelenleg hat humán szerotípusát ismerjük, melyeknek különböző sejttropizmusa van. Génterápiás alkalmazásában nagy előnye hogy nem társul hozzá humán betegség. Genomja két génből áll. A rep gén a reprikációért felelős, míg a „cap” struktúra fehérjéket kódol.

202

Az AAV genomjában nem találunk virális géneket, ennek köszönhetően a humán szervezet számára nem toxikusak és nem váltanak ki gyulladásos reakciót. Hátrányuk viszont, hogy kisméretű inzert építhető be illetve gyakori alkalmazásuk esetén neutralizáló ellenanyagok lépnek fel, melyek csökkenthetik a terápia hatékonyságát. Az AAV-kat ma legsikeresebben a humán IX. alvadási faktor expesszáltatására használják B hemofíliás betegekben. Ezen felül kísérleti fázisban van a cisztikus fibrózis és izomdisztrófia kezelése AAV-ok közreműködésével. Ma a leggyakrabban alkalmazott vektorok közzé tartoznak a retrovirális vektorok. A retrovírusok burokkal rendelkező, pozitív duplaszálú RNS vírusok. Az általuk sejtbe juttatható inzert maximális mérete 7-7, 5 kB. Az első génterápiás célzattal kifejlesztett retrovirális vektor a murin leukémia vírus (MLV) volt. Más hordozó rendszerekhez viszonyítva a retrovirális vektorok több különböző sejttípust is képes megfertőzni. Helper vírusok termelődésének eshetőségét csökkentették. Az un. packing sejtek kifejlesztése, és a lentivirus vektorok előállítása azt is lehetővé teszi, hogy nyugvó sejteken is elvégezhető legyen a génbevitel. Mivel a retrovírusok patogén vírusok, ezért fontos szempont hogy a gyógyászatban használatos rekombináns vírusok alkalmazása biztonságos legyen. Erre a célra úgynevezett packing sejteket hoznak létre retrovirális vektorok szaporítására képes speciális sejtvonalak. Ezekben a sejtvonalakban a vírusvektor és a virális géneket expresszáló szekvenciák elkülönülnek, és az utódsejtek e vírusgéneket nem tartalmazzák. A retrovírusok csak szaporodó sejteket képesek fertőzni éppen ezért a klinikai gyakorlatban a sejteket előzetesen in vitro stimulációval szaporodásra kell serkenteni, majd in vitro transzdukcióval bejut a retrovirális vektor az adott sejtbe, végül a sejtet visszajuttatják a betegbe. Ez az exogén génterápia. A világon először egy többszörös immundeficienciában szenvedő betegbe juttattak be retrovirális vektor által adenozin deamináz enzimet kódoló gént. Ezután egyre nagyobb tömegben alkalmaztak rekombináns retrovirális vektorokat ily módon glükocerebrozidáz gént juttattak be pl. hiperkoleszterémiában szenvedő paciensek hepatocytáiba. A daganatos megbetegedések elleni harcban is szerepet vállalnak retrovirális vektorok, mégpedig az által hogy szintén az exogén génterápia keretein belül autológ tumor sejt vakcinák által immunmodulátor (IL-2, IFN-) molekulákat helyeznek el a tumoros sejtekben, illetve az azokat infiltráló limphocytákba. Ezen túl alkalmazhatóak multidrog rezisztenciagének autolog csontvelősejtekbe juttatására minek eredményeképpen a csontvelő kemoterápikumokkal

203

szemben ellenállóbb lesz. A fent említett eseteken túl használatosak in vivo agytumorok, melanómák, mell, prosztata és tüdőrákos megbetegedések kezelésében is. A fent említett virális vektorokon kívül számos más virális vektor áll a génterápia szolgálatában. A lentivírus vektorok a retrovírus vektorok korlátainak áttörésére hivatottak. Míg a retrovirális vektorok csupán szaporodó sejteket képesek megfertőzni, addig a lentivíruson nem osztódó illetve lassan osztódó sejtek transzdukálására is alkalmasak. Herpeszvírus vektorokat jó eredményekkel alkalmaznak állatmodelleken, idegrendszeri és daganatos megbetegedések esetén illetve gerincvelői idegsérülések és fájdalom kezelésére. A jövőben eme vektorok további klinikai tesztelését tervezik.

Irodalomjegyzék 1. 52/2005. (XI. 18.) EüM rendelet az emberi alkalmazásra kerülô gyógyszerek forgalomba hozataláról, 2005. 2. Kerpel-Fronius: Eredeti és hasonló biológiai gyógyszerek alkalmazásának klinikai farmakológiai elvei LAM; 20, 485–491, 2010. 3. Dr. Kutasi József: Fermentációs biotechnológia. 4. Gabhann FM, Annex BH, AS: Gene therapy from the perspective of systems biology. 12: 570577, 2010. 5. Couto LB, High KA: Viral vector-mediated RNA interference. 10:534-542, 2010. 6. Liu MA: Immunologic basis of vaccine vectors. Immunity. 33: 504-515, 2010. 7. Hall K, Blair Zajdel ME, GE: Unity and diversity in the human adenoviruses: exploiting alternative entry pathways for gene therapy. Biochem. J. 431: 321-336, 2010. 8. Heilbronn R, Weger S.: Viral vectors for gene transfer: current status of gene therapeutics. Handb Exp Pharmacol.197:143-170, 2010. 9. William L. Carroll: Introduction to recombinant DNA-technology. The American Journal of Clinical Nutrition 58:249S-58S, 1993.

204

IX. Nanopartikulumok a modern gyógyászatban

Napjainkban a gyógyszerkutatás az új hatóanyagok kifejlesztése mellett egyre inkább a már létező molekulák hatékonyabb formulálása felé is fordul. Ezt nemcsak terápiás, hanem gazdasági megfontolások is indokolják, hiszen az originális kutatás-fejlesztés hatalmas költségekkel és mindamellett óriási kockázattal is jár. Az elmúlt évtizedekben számos olyan eset fordult elő, amikor egy ígéretes molekula – toxicitása vagy túlzott mellékhatásai miatt – egyáltalán nem, vagy csak igen korlátozott indikációs feltételek mellett került humán gyógyászati felhasználásra. E problémák sikeres leküzdéséhez adhatnak segítséget a nanotechnológia legújabb kori vívmányai. A nanoméretű gyógyszerformulálásnak köszönhetően új, hatékony terápiás és diagnosztikai módszerek kifejlesztésére nyílik lehetőség, melyek első példái már részei a modern medicinának, de az igazi áttörést e területen minden bizonnyal csak a remélhetőleg minél közelebbi jövő fogja meghozni. E fejezet a nanopartikulumok gyógyászati felhasználásának rövid ismertetése céljából íródott, azonban – a korlátozott terjedelem és a technológia gyors fejlődése miatt – a téma iránt érdeklődőknek mindenképpen javasolt az irodalom további alaposabb tanulmányozása is.

1. Liposzómák

A liposzómák – mint hatóanyagot szállító és célba juttató rendszerek – fejlesztése az 1960-as évek első felében kezdődött Bangham és munkatársai által. A kezdeti lelkesedést követően a kutatók rengeteg megoldandó problémával találták szemben magukat, így az első liposzomális hordozót tartalmazó gyógyszerkészítmény létrehozásához két évtizedre volt szükség. A számos akadály ellenére, amik a liposzómák in vivo alkalmazása során merültek fel, a liposzomális gyógyszerformulálás jelentős eredményeket ért el az utóbbi években. A liposzómák előállítási

technológiájának,

biztonságos

alkalmazásának

és

alapvető

biofarmáciai

tulajdonságainak fejlődése miatt napjainkra egyre több készítményt törzskönyveznek mind az USA-ban, mind Európában.

205

A liposzómák pontos definiálására az irodalomban több megközelítés is található. Röviden a következőképpen írhatóak le: a liposzómák a nano-, esetenként a mikrométeres mérettartományba eső kolloidális partikulumok. Egy folytonos, vagy több, elkülönült foszfolipid kettősrétegből épülnek fel, mely (ek) vizes fázisból álló magot vesz (nek) körül. A foszfolipidek apoláris részükkel egymás felé fordulnak, így a kettősrétegbe lipid-oldékony, a magba pedig vízoldékony molekulák (hatóanyagok) bezárására van lehetőség. E biofarmáciai jegyzetben a liposzómák in vivo tulajdonságaival foglalkozunk részletesebben, a technológiai problémákra csak a megértéshez szükséges mértékben térünk ki. A liposzómák kialakításához számos foszfolipid-típust használnak fel. Ezeket kinyerhetik természetes eredetű forrásból (pl. foszfatidil-kolint és szfingomielint tojásból vagy szójából), de leginkább szintetikus foszfolipideket és azok tovább módosított származékait alkalmazzák a gyártás során. A liposzómák összetételéből adódik egyik jelentős előnyük: az azokat felépítő anyagok nem toxikusak és a szervezetben maradéktalanul le tudnak bomlani, tehát biodegradábilisek. A liposzómák a különböző előállítási technológiák, a felhasznált anyagok és a kívánt hatást segítő módosítások következtében változatos struktúrákba szerveződhetnek. Ezek eltérő hatóanyag-felvevő, szállító és leadó tulajdonságokkal rendelkeznek, melyek sajátosságait a terápiás rendszer megtervezésénél mindig figyelembe kell venni. A leggyakoribb megjelenési formák és azok jellemzői az I. táblázatban találhatóak, sematikus ábrázolásuk pedig az 1. ábrán látható.

206

I. táblázat: A leggyakoribb liposzóma-típusok és azok néhány meghatározó strukturális paramétere Liposzóma-típus

Rövidítés

Foszfolipid-kettősrétegek száma, típusa

Szokásos méret

Small unilamellar vesicles SUV

EGY

10-100 nm

LUV

EGY

>100 nm

(kis, egyrétegű vezikulum) Large unilamellar vesicles (nagy, egyrétegű vezikulum) Multilamellar vesicles MLV

Számos, koncentrikus kettősréteg

(többrétegű vezikulum) Multivesicular vesicles (több, kisebb vezikulumot tartalmaz)

MVV

Számos, nem-koncentrikus kettősréteg

100 nm – 1000 nm

>1000 nm

Giant unilamellar vesicles GUV

EGY

(“óriás” egyrétegű vezikulum)

207

10 µm - 100 µm

1. ábra: A liposzómák strukturális változatainak és a foszfolipid ketősrétegnek (középen) sematikus illusztrációja (a rövidítések magyarázatát lásd az I. táblázatban) A liposzómák nemcsak struktúrájukat, hanem in vivo tulajdonságaikat tekintve is jelentős fejlődésen mentek keresztül az elmúlt évtizedekben, ami alapján a liposzómákat generációkba sorolják. A továbbiakban e generációs besorolás alapján vesszük sorra a liposzomális rendszerek legfontosabb jellegzetességeit.

1.1. Hagyományos liposzómák

A liposzómák első generációját az irodalom „hagyományos” liposzómáknak nevezi (conventional liposomes, ritkábban: c-liposomes). Legjellemzőbb tulajdonságuk, hogy egyszerű felépítésűek, a foszfolipideken kívül legtöbbször mindössze koleszterint tartalmaznak. Egyéb fizikai-kémiai tulajdonságaik (pl. méret, felszíni töltés, lipidösszetétel) széles skálán változhatnak. A liposzómák e korai képviselői biztató in vitro eredmények után meglehetős

208

csalódottságot okoztak a kutatóknak. A vágyott nagy áttörés helyett azzal kellett szembesülniük, hogy a liposzómák nem kellőképpen stabilak biológiai környezetben, hamar eliminálódnak a keringésből, és a hatóanyag-felvevő képességük sem kielégítő. A legnagyobb problémát a retikuloendoteliális rendszer (RES) fagocitáló sejtjei okozták, mivel a készítmény iv. beadását követően a liposzómákat igen hamar felismerik mint idegen anyagot, és a lépben illetve a májban (pl. a Kupffer-sejtek) gyorsan le is bontják azokat. A liposzómák instabilitásának további okai a plazma lipoproteinjeivel (főként a HDL-lel) történő interakciók és az opszoninok felszíni kötődése miatti tovább erősödő endocitózis voltak (2. ábra). Mindez azt jelenti, hogy az első generációs liposzómák felhasználási területe igen behatárolt. A liposzómák RES általi felvétele természetesen felvetette a lehetőségét a RES alkotóinak célzott terápiájának. Az első ilyen gyógyszerkészítmény a leishmaniasis ellen alkalmazott liposzomális amphotericin B volt (készítményekről bővebben a II. táblázatban).

209

B

i.v.

endotheliális sejt

fagociáló sejt

liposzóma

opszoninok

HDL

szabad gyógyszermolekula

A

2. ábra: Intravénásan bejuttatott hagyományos liposzómák sorsa a keringésben

Az „A”-panelen a liposzómák opszonalizációja és fagocitáló sejt (pl. Kupffer-sejt) általi felvétele látható. A „B”-panel egy másik instabilizáló tényezőt, a liposzóma lipidjeinek és a HDL alkotóinak cseréje miatti hatóanyag-felszabadulást ábrázolja sematikusan. A hagyományos liposzómák előnytelen tulajdonságait a kutatók számos módon próbálták javítani. Rájöttek, hogy a kisebb méretű és rigidebb liposzómák tovább maradnak a keringésben. Eredményeket értek el a foszfolipidek megváltoztatásával, lecserélésével is, valamint különböző polimerek, glikolipidek, fehérjék és poliszacharidok beépítésével fokozni tudták a stabilitást és csökkenteni a RES általi eliminációt. E hosszú (kb. 20 évig tartó) kutató- fejlesztő munka eredménye, hogy ma már hagyományos liposzómákból is több készítmény van forgalomban (lásd II. táblázat). 1.2. A liposzómák második generációja A különböző stabilizálási próbálkozások közül az igazi mérföldkövet a polietilén-glikol (PEG) liposzómákhoz kapcsolása jelentette. A hidrofil polimert a liposzómák külső felszínére kötik kovalensen. Az így előállított liposzóma sztérikusan stabilizált, vagy „lopakodó

210

liposzómának” is nevezik. Előbbi elnevezés arra utal, hogy a PEG térbeli helyzete miatt megakadályozza a szérumfehérjék (köztük az opszoninok) valamint a lipoproteinek hozzáférését a liposzómához, utóbbi pedig a RES általi fagocitózis elkerülésére céloz. Az irodalomban ezt a típust azonban legáltalánosabban csak PEG-ilált (PEGylated) liposzómának nevezik. A második generációs liposzómák keringésben töltött ideje eléri, esetenként meg is haladja a 48 órát, ami jelentős előrelépés a hagyományos liposzómákéhoz képest (3. ábra). injektált dózis (%)

100

PEG-ilált liposzómák

10

hagyományos liposzómák

szabad hatóanyag

5

10

15

20

25

3. ábra: PEG-ilált liposzómák, hagyományos liposzómák és a szabad hatóanyag tipikus idő (órák) iv. bejuttatást követően eliminációja a keringésből,

A PEG-ilált liposzómákkal elért sikerek jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy a liposzómák iránt megcsappant lelkesedés újból fellángoljon. Ennek köszönhetően több készítményt sikeresen kifejlesztettek és törzskönyveztek, melyeket a II. táblázatban foglaltunk össze. 1.3. Immunliposzómák A liposzómák legújabb generációját aktív targetinggel megvalósuló célzott terápiás rendszerekké szeretnék fejleszteni. Míg a hagyományos és a PEG-ilált liposzómák esetében csak passzív targetingről beszélhetünk (pl. RES, fokozott permeabilitású erek tumorokban), addig az igazi cél a megfelelő célzó molekulával (pl. antitesttel, receptorok ligandjaival) ellátott 211

liposzómák sikeres alkalmazása lenne. A célsejten overexpresszált receptorokat vagy egyéb markereket célzó, antitesttel összekapcsolt liposzómát immunliposzómának nevezik. Egyes irodalmi források – talán némileg túlzóan – ezeket a rendszereket intelligens liposzómáknak nevezik. Az antitest liposzómához kapcsolására több módszer is létezik. Hagyományos liposzómák esetében a foszfolipid kettősrétegbe ékelődő „horgonymolekulákon” keresztül oldják meg az antitest rögzítését. Ugyanez a módszer működik PEG-ilált liposzómák esetében is, de azoknál akár a PEG-en keresztüli kapcsolódás is megoldható. Az immunliposzómák a célsejt felismerését követően – optimális esetben – receptor-mediált endocitózissal jutnak be a sejtbe, ahol a lizoszomális emésztés során a liposzóma lebontódik, tartalma pedig a sejtbe ürül. Fontos szempont a készítmény megtervezésekor, hogy a hatóanyag ne degradálódjon a lizoszómában uralkodó alacsony pH, oxidatív miliő és a különböző enzimek által. E károsító hatások kiküszöbölése korántsem egyszerű feladat, előre vetíti egy legújabb liposzóma-generáció kifejlesztését, mely már napjainkban is folyik. A célzott liposzómák alkalmazásának másik lehetősége a diagnosztika területén adódik. Szelektíven, a vizsgált szövetben, sejten túlsúlyban lévő biomolekulákat felismerő, kontrasztvagy más, diagnosztikusan detektálható anyagot hordozó liposzómák segítségével új, nagyfelbontású módszereket igyekeznek megalkotni. Optimista kutatók szerint ez néhány éven belül megvalósulhat. Terápiás célú immunliposzómák kipróbálása különböző fázisú klinikai vizsgálatokban folyik, ígéretesek az anti-HER2-vel, anti-EGF-fel, anti CD19-cel és néhány egyéb antitesttel kapcsolt liposzómák által elért eredmények. 1.4. A liposzómák egyéb típusai Az eddig ismertetett liposzóma-generációk példája is híven tükrözi a medicinális kutatások alapvető tulajdonságát, miszerint egy új megoldás rögtön egy új problémát is teremt. A liposzómák fejlesztése kapcsán ez az állítás fokozottan igaznak bizonyult. A következő rövid alfejezetekeben a jelenleg fejlesztés alatt álló liposzomális rendszerek közül emelünk ki néhányat.

212

1.4.1. Viroszómák A viroszómák liposzómák és virális alkotóelemek, fehérjék összekapcsolásával jönnek létre. A vírusfehérjék jelenléte a viroszóma célsejthez jutását követően a sejtmembrán és a liposzomális foszfolipid kettősréteg összeolvadását eredményezi. Ez azt jelenti, hogy a hatóanyag közvetlenül a sejtplazmába jut, kikerülve a receptor-mediált endocitózissal járó lizoszomális emésztést. A módszer egyik nyilvánvaló haszna tehát az érzékeny molekulák sejtbe juttatása (intracellular drug delivery). Bár a viroszómák kutatása már 1975-ben elkezdődött, a humán terápiában még mindig igen korlátozottan alkalmazzák. Előnyeiket főleg a vakcinázás területén használják ki, melyről bővebben az 1.5 fejezetben lesz szó. 1.4.2. Stimulus-vezérelt liposzómák A stimulus-vezérelt, vagy „érzékeny” liposzómák már valóban a jövő gyógyászatát képviselik. Ezeknél a terápiás rendszereknél a hatóanyag szállításán és célba juttatásán kívül a beléjük zárt molekulák felszabadulását is szabályozni lehet. Közös bennük, hogy valamilyen külső környezeti paraméter hatására (pl. pH, hőmérséklet, ultrahang) a foszfolipid kettősréteg destabilizálódik, és a hatóanyag szabaddá válik. A lizoszomális degradáció elkerülése érdekében fejlesztik a pH-érzékeny liposzómákat. Ezek a liposzómák foszfatidil-etanolamin és egy savas karakterű foszfolipid keverékéből épülnek fel. A liposzómák endocitózissal kerülnek a sejtbe, majd a lizoszómában 6,5-es pH alatt a kettősréteg protonálódik, destabilizálódik és fúzionál a lizoszóma membránjával. A hatóanyag így átjut a citoplazmába anélkül, hogy a lizoszóma belső miliőjével érintkezett volna. Ezeket a liposzómákat sikeresen alkalmazták kísérletekben nukleinsavak sejtbe juttatására. A hőmérsékletre érzékeny liposzómák a hatóanyag kívánt helyen és időben történő szabaddá válását hivatottak szolgálni. E rendszerek olyan foszfolipidekből épülnek fel, melyek fázisátmeneti pontja 40°C körül van. A liposzómák egyrészt aktív targetinggel a kezelendő szövetekhez, sejtekhez jutnak, majd pedig az ehhez szükséges idő kivárása után, a célzott hatás fokozása érdekében, a gyógyítandó testrészt a kezelést végző team kívülről enyhén melegíteni kezdi. A hőmérséklet emelkedésének következtében a liposzómák destabilizálódnak, tartalmuk a kívánt területen gyorsan kiszabadul és kifejti hatását. Mivel 40°C könnyedén létrehozható

213

különböző szövetekben azok károsítása nélkül, ez a módszer előnyösen alkalmazható lenne nagy toxicitású

(pl.

rákellenes)

hatóanyagok

hatásának

koncentrálására,

a

mellékhatások

csökkentésére. Doxorubicint tartalmazó hőérzékeny liposzómák már klinikai III. fázisú vizsgálatokig jutottak. A hőérzékeny liposzómák analógiájára ultrahanggal destabilizálható liposzómákat is kifejlesztettek. Ezek alkalmazásakor a kezelendő területet értelemszerűen nem melegítik, hanem ultrahanggal „bombázzák”. A módszer nem keverendő össze a későbbiekben ismertetésre kerülő nanobuborékok működési elvével (ld. 93. oldal)! Az érzékeny liposzómák közül végezetül essen szó egy olyan érdekes megoldásról, melynél a hatóanyag a célsejthez való kapcsolódás következtében szabadul ki. Ezeket targetszenzitív liposzómáknak nevezik. Működésük azon alapul, hogy a liposzómához kötött targetingmolekula és a sejten lévő kapcsolódási pont találkozásával olyan struktúra alakul ki, amihez immunglobulinok tudnak hozzákötődni, és végül ezek okozzák a liposzóma destabilizálódását. A hatóanyag ilyenkor nem magába a sejtbe kerül, csak a közvetlen környezetébe jut. Ezzel a módszerrel antivirális ágenseket tudtak kísérletileg a fertőzött sejtekhez juttatni. 1.5. Liposzomális vakcinák Immunizálás céljából a liposzomális vakcinákat intramuszkulárisan adják be, kihasználva ezzel az antigének lassú felszabadulását és passzív felhalmozódásukat a környező nyirokcsomókban. Kationos felületaktív anyagokon alapuló rendszerek alkalmasnak tűnnek a génterápiában történő felhasználásuk mellett (ez volt kifejlesztésük elsődleges célja) erős immunválasz kiváltására is, adjuváns hatást elérve ezzel a szervezetben. Formalinnal inaktivált hepatitis A vírust tartalmazó liposzomális vakcinákat már eredményesen alkalmaznak a humán gyógyászatban is. Szintén forgalomban van egy viroszóma-alapú influenza alegység-vakcina is, mely magas immunogenitású és jól tolerált gyermekek és idősek körében is. További, klinikai vizsgálatokban tesztelt vakcinák léteznek tetanus, diftéria és E. coli ellen.

214

1.6. Liposzómák a génterápiában A génterápia során genetikus betegségek gyógyítását próbálják elérni megfelelő géneket kódoló DNS-szekvenciák célba juttatásával. Ez tüneti kezelés helyett oki terápiát jelentene, kijavítva a nemkívánatos módon funkcionáló gének hibáit. Az egész génterápia kulcsfontosságú, legnehezebben megvalósítható lépése a génszakaszok eljuttatása a kezelendő sejtekbe. Ehhez leggyakrabban virális vektorokat próbálnak optimalizálni, ami egyes szakértők szerint több, mások szerint kevesebb veszélyt rejt magában. A kationos liposzómák mint alternatív karrierrendszerek megoldást nyújthatnak erre a problémára. Különösen előnyös e tekintetben a liposzómák esetében elérhető alacsony immunogenitás, illetve hogy nincs limitálva a szállítható gének száma, mérete. A korlátokat a sok sejttípusnál jelentkező nemspecifikus kapcsolódás jelenti, melynek kiküszöbölése a célzott liposzómák alkalmazásával érhető el. Örvendetes, hogy számos gyógyszeripari szereplő végez fejlesztéseket a területen, és léteznek már klinikai fázisba jutott készítmények is. A liposzomális génterápiától remélnek megoldást olyan betegségek gyógyítása esetén, mint a különböző daganatok, cisztikus fibrózis, vagy akár (az erek növekedésében szerepet játszó gének hibáinak kijavításával) az iszkémiás szívbetegségek. 1.7. Liposzomák a daganatterápiában A liposzomális gyógyszerformulákat legnagyobb várakozással a daganatos betegségek kezelésében fogadták. E betegségcsoport természeténél fogva rendkívül nehezen gyógyítható, illetve a sikeres terápiának sokszor a mellékhatások miatti embert próbáló szenvedés az ára. A hagyományos liposzómák kezdetben gyorsan kiábrándították az új csodafegyverre váró kutatókat. Hosszú idő és rengeteg próbálkozás után azonban sikerült kedvezőbb mellékhatásprofilú, nyújtott hatású liposzomális daganatellenes szereket kifejleszteni. Ebben alapvető szerepe volt a már ismertetett stabilizálási módszereknek. A liposzomális készítmények a tumorok érhálózatának tökéletlenül záró endotéliumán keresztül passzívan akkumulálódnak a daganatos területen. Erre az akkumulációra természetesen annál nagyobb az esély, minél tovább marad a keringésben az adott liposzóma. Miután ezt az intervallumot sikerült több napra kinyújtani, a liposzomális kemoterápeutikumok alkalmazásával értékelhető eredményeket tudtak felmutatni. A humán daganatterápiában elsőként alkalmazott

215

két liposzomális szer doxorubicint és daunorubicint tartalmazott, és Kaposi-szarkómában alkalmazták azokat (ld. II. táblázat). Azóta ezeket a szereket is vizsgálják egyéb tumotípusok indikációjában is.

216

1.8. Liposzómák a humán terápiában II. táblázat: Forgalomban lévő, illetve klinikai fázisú (KF) vizsgálatokban tesztelt liposzomális készítmények; AMD: korfüggő makula-degeneneráció, PM: patológiás miópia.

Készítmény

Hatóanyag

A formula típusa

Indikáció

Myocet

Doxorubicin

Nem PEG-ilált liposzóma

Daganatterápia

Doxyl (USA), Caelyx (EU)

Doxorubicin

PEG-ilált liposzóma

Daganatterápia

Lipo-Dox

Doxorubicin

PEG-ilált liposzóma

Daganatterápia

Daunoxome

Daunorubicin

Nem PEG-ilált liposzóma

Daganatterápia

DepoCyt

Citarabin

Multivezikuláris liposzóma

Limfómás meningitisz

(intratekális alkalmazásra) Ambisome

Amphotericin B

Nem PEG-ilált liposzóma

Leishmaniasis, gombás fertőzések

Visudyne

Verteporfin

Nem PEG-ilált liposzóma

DepoDur

Morfin-szulfát

Multivezikuláris

AMD, PM liposzóma

Posztoperatív fájdalom

(epidurális alkalmazásra) LipoPlatin (KF)

Ciszplatin

PEG-ilált liposzóma

Daganatterápia

Onco-TCS (KF)

Vinkrisztin

Nem PEG-ilált liposzóma

Daganatterápia

ThermoDox (KF)

Doxorubicin

Hőmérséklet-érzékeny liposzóma

Daganatterápia

Arikace (KF)

Amikacin

Nem PEG-ilált liposzóma (inhalációs

Pulmonális fertőzések

célra)

Epaxal

Inaktivált Hepatitis

viroszóma

Immunizálás

viroszóma

Immunizálás

A Inflexal V

Influenza alegység

217

A II. táblázatban a fontosabb jelenleg forgalomban lévő (nem minden esetben Magyarországon) és előrehaladott klinikai kipróbálás alatt álló liposzomális humángyógyászati készítményeket foglaltuk össze. Szembetűnő, hogy a felsorolt gyógyszerek csaknem fele tumorellenes hatású. Ez jól mutatja, hogy az új terápiás rendszerek fejlesztésénél (nemcsak a liposzómáknál) kiemelten fontos területként kezelik ezt a betegségcsoportot. A táblázatból viszont az is látható, hogy az egyéb orvosi területek (pl. szemészet (mely területtel külön is foglalkozunk jegyzetünkben), fájdalomcsillapítás, fertőzések, immunizálás) is hasznosítani tudják a legújabb technológiákat, ami mindenképpen ösztönző erőt adhat e kihívásokkal teli tudományterület kutatóinak a további innovatív munkára. 2. Egyéb nanopartikulumok a gyógyászatban Mint az a liposzómákkal foglalkozó fejezetekből is érezhető, a modern terápiás lehetőségek szinte kimeríthetetlen ötletgazdagságról tanúskodnak. A nanotechnológia már számos területen a mindennapi élet szerves részévé vált, gondoljunk csak a szórakoztatóiparra, a hírközlésre vagy akár az élelmiszereinkre. A medicina területén talán még lassabban tapasztalhatjuk a nano-formulázott gyógyszerek ilyen látványos térhódítását. A pre-klinikai és a klinikai vizsgálatok rengeteg pénzt és időt emésztenek fel, ezért a ma technológiája rendszerint 10-15 évvel később jelenik meg engedélyezett gyógyszerek formájában. További idő szükséges az így előállított termékek árának széles körű alkalmazást lehetővé tevő csökkenéséhez. A következő

néhány oldalon bemutatott, esetleg

futurisztikusnak tűnő

nanopartikuláris

gyógyszerjelölteket talán érdemes e gondolatokat szem előtt tartva böngészni. 2.1 Fullerének A fullerén a szén harmadik allotróp módosulata, 1985-ben fedezték fel. Egyedülálló fizikai-kémiai tulajdonságainak köszönhetően az elmúlt 25 évben intenzív kutatások tárgya volt. Gyógyászati felhasználás elsősorban a „buckminster” fullerén kapcsán merült fel. Ezek a „buckyball”-nak is nevezett ikozahedrális szerkezetek 60 szénatomot tartalmaznak, melyek a hagyományos, (öt- és hatszögekből varrt) futball-labdára emlékeztető atomrácsot alkotnak. Terápiás alkalmazási lehetőséget elsősorban karrier-rendszerekként nyerhetnek. Kísérletekben

218

paklitaxelt szállító „buckyszómákat” sikerült előállítani, melyet az albumin-paklitaxel nanorészecskéket tartalmaző Abraxane mintájára szeretnének tovább fejleszteni. Funkcionális

fullerének

szerepet

játszhatnak

a

diagnosztikában

is,

MRI-

kontrasztanyagokként. Egyéb területeken mint antioxidánst tartalmazó nanopartikulumokat használhatnák a C60-fullerének származékait. Jelenleg a kísérletek in vitro módszerekkel és in vivo preklinikai állatmodellek szintjén zajlanak. A szakértők többsége azonban optimistán tekint a jövőbe, bár egyes közlemények felvetnek bizonyos fokú biztonsági és toxicitási problémákat is.

2.2. „Quantum dot”-ok

Terápiás egység Célzó egység

…

Stimulus-érzékeny nano-antenna

. …. .

Diagnosztikus

.

egység

.

Quantum Dot

….. .

Hatóanyagot tartalmazó Penetrációt segítő

vezikulum

ligandokat tartalmazó vezikulum

4. ábra: Multimodális (képalkotó, terápiás, targeting és penetrációt segítő alegységekből álló) quantum dot sematikus ábrázolása A célsejttel történő interakciót követően a penetrációt segítő ligand kiszabadul, segítve a többi egység bejutását a sejtbe. A stimulus-érzékeny antenna környezeti paraméterek változását (pH, hőmérséklet, ultrahang) érzékeli, melynek következtében a hatóanyag intracellulárisan felszabadul. Maga a quantum dot itt mint képalkotó egység és a többi modul karrier-je funkcionál.

219

A quantum dot-ok (QD) lumineszcens félvezető nanokristályok. Számos nem orvosi felhasználásuk mellett a közelmúltban kezdték ezeket mint a molekuláris diagnosztika és a nanoterápia egyik új, potenciális képviselőit vizsgálni. Ezek az 5-50 nm-es, szervetlen nanokristályok tipikusan a periódusos rendszer II-VI csoportjából (pl. CdSe, CdTe) vagy a III-V csoportjából (pl. InP, InAs) összeálló félvezető anyagok. A QD-okat a biológiában először igen érzékeny in vitro képalkotásra használták különböző sejttípusoknál, mivel éles, jó kontrasztú képet adtak, és jó stabilitással rendelkeztek. Később a kutatók rájöttek arra, hogy a QD-ok nagy felület-térfogat arányuknak köszönhetően kitűnően alkalmasak „intelligens, multifunkcionális nanoplatformok” kialakítására, ahol a quantum dot nemcsak mint lumineszcens képalkotó ágens játszik szerepet, hanem diagnosztikus és terápiás (teranosztikus) feladatokat is ellátó alegységgel rendelkezik (4. ábra). A QD-ok ilyen ideális összetételben, megfelelő targeting megvalósításával a daganat-diagnosztika és az egyidejű kezelés kitűnő eszközeivé nőhetik ki magukat. 2.3. Nanobuborékok A nanobuborékok foszfolipidekből álló micellákból alakulnak ki, melyeknél a foszfolipidek egy rétegben helyezkednek el, apoláris részükkel a micellák közepe felé fordulva. Méretük általában kisebb, mint a liposzómáké. Tartalmazhatnak hatóanyagot, de terápiás célt önmagukban is szolgálhatnak. Akár egyik, akár másik típusról van is szó, működésük alapelve megegyezik. Ezeket a nanorészecskéket tipikusan, szinte kizálólag a daganatterápia kapcsán vizsgálják. Kis méretüknek köszönhetően a liposzómáknál is hatékonyabban tudnak átjutni a tumorok ereinek hibásan záró falán, gyorsan felhalmozódva a daganatos szövetben. A tumoros területet ezután külső behatásoknak (ultrahang vagy lézer) vetik alá, aminek következtében a felhalmozódott micellák a fellépő koaleszcencia miatt nano-, majd mikrobuborékokká olvadnak össze, míg végül összeesnek. Ekkor leadhatják hatóanyag-tartalmukat (ha van), de akár a folyamat során képződő hő és nyomás is elegendő lehet a tumorszövet pusztulásához.

220

2.4. További érdekességek 

Nanokagylók (nanoshells): dielektromos magból (leggyakrabban szilika) és az azokat körülölelő külső, ultravékony fém köpenyből állnak. Ezekhez a partikulumokhoz könnyedén hozzákapcsolhatók antitestek, vagy egyéb biomolekulák, minek következtében fel tudnak dúsulni a kezelendő szövetben (daganat). Mivel a nanokagylók elnyelik, vagy szórják a fényt, melynek energiáját hővé alakítják, lézer- vagy infravörös sugárral bevilágítva a tumoros területet, annak pusztulását lehet elérni.



Nanocsövek (nanotubes): vékony (1-10 nm-es nagyságrendű) és hosszú (néhány mm-ig) grafitból, vagy fullerénből felépülő nanopartikulumok. Ezeket is főleg a célzott daganatterápia összefüggésében vizsgálják. Alkalmazásuknak gátat szabhat viszont az azbesztózishoz hasonló mellhártya-károsító hatás, mely az extrém vékony, rostszerű szerkezetüknek köszönhető. Napjainkban már toxikológiai vizsgálatok is zajlanak velük.



Mesterséges sejtek: o „Respirociták”: mesterséges nanorészecskék, melyek vörösvérsejtként funkcionálnak. Fejlesztésük egyelőre csak elméleti szinten folyik. o Mesterséges, fagocitálásra képes sejtek: egyes kutatók ilyen nanotestek előállítására is reális lehetőséget látnak.



Néhány,

eddig

még

nem

említett

nanopartikulum:

nanopórusok,

paramágneses

nanopartikulumok, nanoszómák, farmakoszómák, etoszómák, dendrimerek, stb.

Irodalomjegyzék Cho K, Wang X, Nie S, Chen ZG, Shin DM: Therapeutic nanoparticles for drug delivery in cancer. Clinical Cancer Research, 14:1310-1316, 2008. Dhar S, Liu Z, Thomale J, Dai H, Lippard SJ: Targeted single-wall carbon nanotube-mediated Pt (IV) prodrug delivery using folate as a homing device. Journal of the American Chemical Society, 130:11467-11476, 2008. Feng B, Tomizawa K, Michiue H, Han XJ, Miyatake S, Matsui H: Development of a bifunctional immunoliposome system for combined drug delivery and imaging in vivo. Biomaterials, 31:4139-45, 2010.

221

Gabizon AA, Shmeeda H, Zalipsky S: Pros and cons of the liposome platform in cancer drug targeting. Journal of Liposome Research, 16:175-83, 2006. Gao Z, Kennedy AM, Christensen DA, Rapoport NY: Drug-loaded nano/microbubbles for combining ultrasonography and targeted chemotherapy. Ultrasonics, 48. 260-270, 2008. Ho YP, Leong KW: Quantum dot-based theranostics. Nanoscale, 8:60-68, 2010. Immordino ML, Dosio F, Cattel L: Stealth liposomes: review of the basic science, rationale, and clinical applications, existing and potential. International Journal of Nanomedicine, 1: 297-315, 2006. Ito K, Chen J, Asano T, Vaughan ED Jr, Poppas DP, Hayakawa M, Felsen D: Liposomemediated gene therapy in the kidney. Human Cell, 17: 17-28, 2004. Partha R, Conyers JL: Biomedical applications of functionalized fullerene-based nanomaterials. International Journal of Nanomedicine, 4: 265-275, 2009. Voinea M, Simionescu M: Designing of ‘intelligent’ liposomes for efficient delivery of drugs. Journal of Cellular and Molecular Medicine, 6: 465-474, 2002. Yan X, Scherphof GL, Kamps JA: Liposome opsonization. Journal of Liposome Research, 15:109-139. Yong KT, Hu R, Roy I, Ding H, Vathy LA, Bergey EJ, Mizuma M, Maitra A, Prasad PN: Tumor targeting and imaging in live animals with functionalized semiconductor quantum rods. ACS Applied Materials & Interfaces, 1:710-719, 2009.

222

X. Szemészeti gyógyszerhordozó rendszerek A szem egy ablak a világra, nagyon precíz és egyedülálló szervünk, mind anatómiai, mind élettani szempontból, számos változatos struktúra alkotja független fiziológiai funkciókkal. A szaruhártya és a szemlencse a porc mellett azon egyedülálló szöveteink, melyek nem tartalmaznak vérereket. Ezen kívül a szemben található még az emberi szervezet legmagasabban differenciált szövete, leggazdagabb vérellátású rétege és egy különleges optikai rendszer is, melyek együttes funkciója teszi lehetővé egyik legfontosabb érzékelésünket, a látást. Számos betegség létezik, mely ezen szervünk megbetegedését vagy akár a látás elvesztését is okozhatja. A szem komplexitása páratlan kihívás a gyógyszerhordozó rendszerek szempontjából. Az i.e. 1550 körüli, egyiptomi Ebers-papirusz a nyálat, mint szemészeti gyógyszert említi, valamint a vizeletet, főleg, ha hűséges asszonytól származott, szintén nagyon hatásos szernek tartották. Galenus is sokat foglalkozott a szem felépítésével, betegségeinek kezelésével. Elméletei, munkássága sokáig segítette a fejlődést, de később nagyban gátolta is a szemészeti betegségek gyógyításának fejlődését. Európában a XVI. századi híres szemészek is, köztük Hieronymus, még az arab munkákra építették szemészeti gyógymódjukat. A világ első szemészeti klinikái Budapesten és Bécsben alakultak 1801-ben. Magyarországon az „orvosi kisszakmák” közül elsőként a szemészet nyerte el önállóságát és a pesti egyetemen már 1803-től önálló tanszékkel rendelkezett. A szemészeti készítmények, így a szemészeti gyógymódok fejlődésében a XX. század jelentős áttörést hozott. A század közepe táján megjelentek a gyári előállítású steril szemészeti oldatok, szuszpenziók,

krémek,

kenőcsök

és

injektálható

készítmények.

Azóta

a

sterilitás

követelményeinek betartásával, a hatóanyagok kémiai stabilitásának fokozásával, a különféle gyógyszerhordozó rendszerek tökéletesítésével és fejlesztésével a mai napig növekszik a szemészeti készítmények felhasználhatóságának időtartama, valamint azok száma.

223

Anatómiai és élettani alapok Elsőként ezeket az alapvető ismereteket igyekszünk röviden áttekinteni, hogy a terápiás rendszerek ismeretanyagát jól tudjuk értelmezni. A látószervünk (1.ábra) három fő részből áll (17, 24): 1. a szemgolyó (bulbus oculi), 2. a szemideg és agyi kapcsolatai (nervus et tractus opticus), 3. járulékos szervek (organa accessoria), szemmozgató apparátus (külső szemizmok), védőszervek (szemhéjak, kötőhártya), könnyszervek (könnymirigy, könnypontok, könnycsövecskék, könnytömlő, könnylevezető csatorna) (2. ábra).

1. ábra: Az emberi szem anatómiai felépítése

2. ábra: Az emberi szem járulékos szervei

224

A szemgolyó gömb alakú, kb. 24 mm átmérőjű és 7,5 g súlyú, a látásra specializálódott páros szervünk, mely a zárt, csontos szemüregben helyezkedik el. A bulbuson kívülről befelé haladva a következő három réteget különíthetjük el (1. ábra): 1. Rostos burok (tunica fibrosa), amely a szaruhártyából (cornea) és az ínhártyából (sclera) áll. 2. Az uvea (tunica vasculosa) három részből áll: szivárványhártya (iris), sugártest (corpus ciliare) és érhártya (chorioidea). 3. A retina (tunica nervosa) két részből tevődik össze: a neuroretina és a pigment epithelium. A szaruhártya a szemgolyó rostos burkának elülső része. Óraüvegszerűen illeszkedik az ínhártyához, a szem fontos törőközege, fénytörése kb. 42 dioptria. Átmérője kb. 11-12 mm, vastagsága centrálisan 0,52 mm, a széli részeken 0,67 mm. Öt rétegből áll (3. ábra), ami kívülről befelé: 1. epithelium (5-6 soros, el nem szarusodó laphám), 2. Bowman-membrán (kollagénrost és glikózaminoglikán alkotja, biztosítja a cornea szilárdságát és szerepe van a cornea hegesedési folyamataiban is), 3. stroma (kollagénrostok és glikózaminoglikánok szabályos szerkezete alkotja, mely biztosítja a cornea átlátszóságát, a cornea vastagságának 9/10 részét adja), 4. Descemet-membrán (az endothelsejtek basalmembránja), 5. endothelium (egyrétegű, lapos, hatszög alakú sejtek alkotják).

3. ábra: A szaruhártya szövettani felépítése A cornea nem tartalmaz ereket, érzőidegei azonban bőségesek, melyek, az átlátszóság miatt, velőshüvely nélküliek, csupaszon végződnek az epithelium sejtjei körül. Ez a magyarázata, hogy

225

a szaruhártya sérülése, gyulladása igen fájdalmas. A szaruhártyának fontos szerepe van a fénysugarak irányításában is. Az ínhártya igen erős, rostos szövetből épül fel, szöveti felépítése nagyban hasonlít a szaruhártyáéhoz, de a sclera átlátszatlan, fehér színű. Ennek oka a szaruhártyáénál lényegesen nagyobb víztartalom, valamint kötőszöveti felépítésében kevesebb sejt vesz részt és rostjai is kevésbé rendezettek. Ereket és idegeket tartalmaz. A szaruhártya és ínhártya, a csarnokvíz és az üvegtest biztosítják a szem alakját és a nyomását. A szivárványhártya az uvea elülső része, a szem „színét” adja. Gyűrű alakú, sok izmot tartalmazó szövet, melynek közepén a pupilla helyezkedik el. A pupilla a szem optikai rendszerében a blende szerepét tölti be, átmérője a fényerősség függvényében változik. A sugártest a corneoscleralis határtól, az irisgyöktől indul az ora serrata felé, majd hátrafelé átmegy az érhártyába. Izma, a musculus ciliaris, mely működésével a szemlencse alakváltozását, ezzel az alkalmazkodást teszi lehetővé. A sugártest processus ciliarisainak epithelium sejtjei termelik a csarnokvizet. Az érhártya az emberi szervezet legsűrűbb érhálózatát foglalja magában, feladata az ideghártya egy részének táplálása. Az ideghártya a szem belső rétege, mely a központi idegrendszernek a perifériára kihelyezett részének tekinthető. Két rétege van: a 9 rétegből álló neuroretina és a pigmentepithelium. A neuroretina kb. 127 millió receptort tartalmaz, melyek a fényinger felvételére szolgálnak. A fényinger fizikokémiai ingerré alakulva, a ganglionsejtek afferens ágain keresztül a nervus opticusba szedődve halad az agykéreg felé. A retinában a fényérzékelő receptor sejtek a csapok (coni) és pálcikák (bacilli). A pálcikák alacsonyabb ingerküszöbbel rendelkeznek, mint a csapok, így sötétben ezek működnek, ezek a sötét adaptatio sejtjei. Azonban nem képesek különbséget tenni a színek között és a tárgyak részleteinek és körvonalainak éles megkülönbözetésére sem, ellentétben a csapokkal. A csapok a színlátás és a világos adaptatio sejtjei. A retina legérzékenyebb része a pupillával szemközti, kb. 1,5 mm átmérőjű sárga folt (macula lutea), mely a színlátásért és az éleslátásért felelős. Ennek centrális területén található a kb. 0.2 mm átmérőjű foveola, mely a retina egy speciális, kissé besüppedt része. Itt csak csapok találhatók, a retina többi része itt hiányzik, így a fény közvetlenül éri el a receptor sejteket. Ez a nagyfelbontású éleslátásért felelős terület. A látóideg kilépési helyén nincsenek sem csapok, sem pálcikák, az a hely fényre érzéketlen vakfolt (macula coeca).

226

A szemgolyó belsejében a fentieken kívül az alábbi képletek találhatók: 1. Az elülső csarnokot elölről a cornea endothelium rétege, körkörösen a csarnokzug veszi körül, hátulról a szivárványhártya elülső felszíne, a pupilla területében a szemlencse határolja (itt összeköttetésbe kerül a hátsó csarnokkal). Benne tárolódik a csarnokvíz. 2. A hátsó csarnokot elölről a szivárványhártya hátsó felszíne, oldalról a sugártest, hátulról a lencse elülső felszíne és a lencsefüggesztő zonularostok határolják. Szerepe a termelődő csarnokvíz felfogása, itt van a csarnokvízkeringés első állomása. 3. A csarnokzugot a corneoscleralis határ és az irisgyök határolja. A csarnokvíz elvezetésére szolgál. A csarnokvíz speciális összetételű folyadék, mely felelős a szem belnyomásáért, a szaruhártya táplálásáért, oxigén és tápanyagellátásáért. Az intraocularis nyomást a folyadékot a szemgolyóba pumpáló erő és a folyadék elvezetését akadályozó erő közötti egyensúlyi állapot szabja

meg. A folyadékot befelé pumpáló erő egyenlő a

csarnokvíztermeléssel. Ez passzív (diffúzió, dialízis és ultrafiltráció) és aktív módon megy végbe. Helye a corpus ciliare processusaiban van. A hátsó csarnokba került csarnokvíz a pupillán át az elülső csarnokba jut. Elvezetésének helye a csarnokzugban van. Kisebb mennyisége (15-20%-a) az uvea szövetein, erein és a sclerán át távozik (uveoscleralis elvezetés). A csarnokzug felelős a csarnokvíz nagy részének elvezetéséért, tehát itt van a szemnyomást meghatározó másik erő, a csarnokvíz elvezetést akadályozó erő helye. Ha a csarnokvíz elvezetés valamilyen ok miatt akadályozott, a szem belső nyomása megemelkedik. Az egészséges szem belső nyomása (intraocular pressure, IOP), amikor a csarnokvíz termelés és elvezetés egyensúlyban van, amely biztosítja a szemgolyó alakját, ezáltal fénytörő képességét is, normálisan 12 és 21 Hgmm között van. Az emelkedett szemnyomás érték a zöldhályog (glaucoma) jellemző tünete lehet. A glaucoma számos, különféle etiológiájú betegséget lefed, melyekben közös jellemző az idegrostok progresszív károsodása, a nervus opticus (látóideg) károsodása, mely jellegzetes patológiai leletekkel társul az látóideg fejen és jellegzetes mintázatú látótérdefektusokat okoz. Ez a betegség nagyon gyakran, de nem mindig, társul emelkedett szemnyomással. A glaucoma végső stádiumban vakságot okoz. A zöldhályog lehet primer, amikor kialakulásában nem játszik közre egyéb szemészeti megbetegedés és lehet secunder, amikor kialakulását más szemészeti betegség, nem kívánatos gyógyszer mellékhatás vagy egyéb kezelések, állapotok idézik elő. A primer glaucoma gyakoribb

227

típusa a simplex vagy nyitott zugú glaucoma. Ekkor a csarnokzug nyitott, a szemnyomás általában 24-30 Hgmm közötti. A betegség tünetszegény, alattomosan progrediál. A simplex glaucomák másik nagy csoportja esetében a csarnokzug szűk, mely bizonyos körülmények hatására (pl. éjszaka a pupilla tágulásakor) elzáródhat, amit hirtelen szemnyomás emelkedés követ (glaucomás roham), a csarnokvíz trabecularis hálózaton keresztüli elvezetése lehetetlenné válik. A szemnyomás emelkedését rohamszerű, nagy szemkörnyéki fájdalom és látászavar is kísérheti, melyet csak a szemnyomás csökkentése enyhíthet. A szemnyomás elérheti a látóideget ellátó artéria nyomását, melynek keringését gátolva, látásvesztést eredményezhet. 4. A szemlencse a hátsó csarnok és az üvegtest között helyezkedik el. A zonulák függesztik a sugártest processus ciliarisaihoz. A lencse a cornea mellett a szem másik fontos törőközege. Össztörőereje 20 dioptria, melyet fiatal korban közelre nézéskor 33 dioptriáig tud növelni. Feladata, hogy a pupillán átjutó fénysugarakat fókuszálja, és a beeső fénysugarakat a retinán egy pontban egyesítse. Ellipszoid alakú, kristálytiszta, ér- és idegmentes szövet. A sugártest izmaiból kiinduló zonulák, finom függesztőrostok szabályozzák a lencse alakját, így az éleslátáshoz szükséges fókusztávolság beállítását. A zonulák a lencse tokján tapadnak. A sugártest izmainak nyugalmi állapotában a zonularostok megfeszülnek, ezzel a lencsetokra húzást gyakorolnak, a lencse laposabbá válik, a körkörös sugárizom megfeszülésekor a zonularostok elernyednek és a lencse saját rugalmassága következtében domborúbbá válik. Ez az alkalmazkodás és ennek mértéke a lencse rugalmasságától függ. A lencse az emberi szervezet legtöbb fehérjét tartalmazó szövete, fehérjetartalma kb. 35%. Érmentes, ezért táplálása diffúzióval, a csarnokvíz felől történik. A lencseepithelium által fenntartott kationpumpa következtében a K+ a lencsében mintegy 10x nagyobb mennyiségben van jelen,

a Na+ viszont leadódik.

Többek között ennek az aránynak a korfüggő megváltozása (a lencse öregedése), valamint

az

insolubilis

lencseproteinek

mennyiségének

növekedése

vezet

lencsehomályok képződéséhez. A szemlencse elhomályosodásával járó, jelenleg befolyásolhatatatlan állapotot szürkehályognak (cataracta) nevezzük. A szem összetett törőrendszer. A normál fénytörésű (emmetropiás) szem a végtelenből érkező párhuzamos fénysugarakat úgy töri meg, hogy azok a retina síkjában egy pontban

228

egyesülnek képponttá. Ezen szemek hossztengelye és a törőközegek (szaruhártya, lencse) törőereje közötti viszony optimális. Ha a szem össztörőereje csökkent vagy tengelye rövidebb, túllátó (hypermetropiás) szemről beszélünk. Ekkor a szembe érkező párhuzamos fénysugarak a retina síkja mögött egyesülnének, így ezt a hibát konvex (pluszos) lencsével korrigálhatjuk. Ha a szem össztörőereje fokozott, vagy a szem tengelye hosszabb, rövidlátásról (myopia) beszélünk. Ebben az esetben a párhuzamos, végtelenből beeső fénysugarak a retina síkja előtt egyesülnek, amit konkáv (mínuszos) lencsével korrigálhatunk. A harmadik fénytörési hiba az astigmatismus. Az ilyen szemek fénytörése az egyes meridiánokban különböző, így a párhuzamosan beeső fénysugarak nem egyesülnek képponttá a szaruhártya vagy a lencse szabálytalan görbülete miatt. Többnyire veleszületett elváltozás, de okozhatják a szaruhártya deformitást okozó betegségei, sérülés vagy műtét következtésben kialakuló felszíni szabálytalanságok is. Ezt a hibát cilinderes lencsével tudjuk korrigálni, amik olyan lencsék, melyek a görbületi hibák javítására képesek. A kor előrehaladtával a szemlencse rugalmassága csökken, így az alakját egyre kevésbé képes változtatni, az alkalmazkodóképessége csökken. Ez a csökkenés 40 éves kor körül válik nyilvánvalóvá és öregszeműségnek (presbyopia) nevezzük. A presbyopiás beteg panasza, hogy a közeli munkát a megszokott távolságból már nem tudja végezni, amit a szem elé tett konvex lencsével tudunk orvosolni. A lencse alkalmazkodása 65 éves kor körül teljesen megszűnik. A fénytörési hibákat (ametropia) szemüveggel vagy kontaktlencsével tudjuk korrigálni. Az alkalmazkodás csökkenésével az éleslátáshoz különböző távolságokra különböző törőerejű lencse szükséges, ekkor többfókuszú (multifokális vagy progresszív) lencsét rendelünk. A kontaktlencsék lehetnek lágy vagy kemény kontaktlencsék a fénytörési hibák fajtájától és nagyságától függően. A kontaktlencsék jelentős szerepet játszhatnak a későbbiekben, mint szemészeti gyógyszerhordozó rendszerek. 5. Az üvegtest (corpus vitreum) a szem térfogatának 2/3 részét alkotja, az egész bulbus súlyának ¼-e. Elöl a szemlencsével, hátul a retinával érintkezik. Vázát kollagénrostok képezik, melyhez hialuronsav kapcsolódik, megkötve az üvegtest 98%-át alkotó vizet. Ezenkívül solubilis proteint is tartalmaz. Kocsonyás, gél struktúrájú, optikailag csaknem teljesen tiszta anyag. Idősebb korban, illetve fizikai és kémiai behatásokra szerkezete

229

könnyen megbomlik, elfolyósodik, átlátszósága csökken, ami nehezen befolyásolható látászavart okozhat. A szemgolyó elülső felszínét, valamint a kötőhártyát a könny védi, tartja nedvesen. Ha a szem felszínére idegen test vagy valamilyen szennyeződés kerül, a reflexesen beinduló könnyezés kimossa vagy felhígítja a károsító idegen anyagot. A könny szétterítését az akaratunktól független pislogás biztosítja, miáltal újabb és újabb egyenletes könnyfilmréteget viszünk fel a szaruhártya felszínére. A könnyfilm tehát minden pislogáskor újraképződik, vastagsága normálisan 10 µm körüli. A pislogás (kb. 10/min) a könny elvezetését is segíti, ami a belső szemzugban található könnypontokon, a könnycsatornákon, a könnytömlőn és a ductus nasolacrimalison keresztül végső soron az alsó orrkagylóba történik. Percenként átlagosan 1-3 µl könny termelődik. A könnyfilm optimalizálja a fénytörést, lehetővé teszi, hogy a szemhéjak lényeges súrlódás nélkül csússzanak a szemfelszínen, valamint táplálja és oxigénnel látja el a vérereket nem tartalmazó szaruhártyát. A könny összetételében (1. táblázat) a vizes részen kívül jelentős szerepe van a mucinnak és a lipidnek is. A könnyfilmet a szaruhártya felől kifelé haladva a következő rétegek alkotják: a.) mucinréteg, b.) vizes réteg, c.) lipidréteg. A 0.02-0.04 µm vastagságú mucinréteget a kötőhártya kehelysejtjei termelik és a hámsejtek mikrobolyhai kötik a felszínhez. Ezáltal a hidrofób hámfelszín hidrofillé válik, ezáltal képes lesz megkötni a következő vizes réteget. A 7-8 µm-es vizes fázis 98.2%-ban vizet, anorganikus sókat, glükózt és glikoproteint, különböző enzimeket (amiláz), ezenkívül plazminogén aktivátor és inhibitor enzimeket tartalmaz. A termeléséért a könnymirigy (glandula lacrimalis) és a kötőhártya járulékos könnymirigyei a felelősek. Antibakteriális hatása is kimutatható lizozim, béta-lizin, laktoferrin, immunglobulin (IgA) tartalma révén. A 0.1 µm vastagságú lipidréteg koleszterint, koleszterin-észtereket, szabad zsírsavakat, foszfolipideket, mono-,di- és triglicerideket tartalmaz, amit a szemhéjszéli faggyúmirigyek és a Meibom-mirigyek szekretálnak. Hidrofób tulajdonságának köszönhetően késlelteti a könny párolgását.

230

1. táblázat: Az emberi könny kémiai összetétele Szervetlen összetevők Na⁺

142-146 mmol/l

K⁺

15.25 mmol/l

Cl⁻

128-135 mmol/l

PO₄³⁻

1.13-10.3 mmol/l

HCO₃⁻

26 mmol/l Szerves összetevők

glükóz

0.14 mmol/l

protein (albumin, globulin, lizozim)

2.5-6 g/l

aminosavak

50 mg/ml

karbamid

5.0-6.5 mmol/l

ammónia

1.1mmol/l

A kor előrehaladtával a könnytermelés csökken, minden ötödik 55 év feletti ember szemszárazsággal küszködik. Ha az állapot panaszt okoz (égő érzés, vörös szem, könnyezés, ami reflexes) műkönnykészítményeket használhatunk. A mai műkönnykészítmények legtöbbje csak mesterséges polimereket tartalmaz, nedvesíti ugyan a szemet, de nem rendelkezik a valódi könny többi előnyös tulajdonságával. A fentiekből kitűnik, hogy a szem betegségei, különösen annak intraocularis típusai igen nehéz célpontok a gyógyszerhordozó rendszerek számára. Márpedig a betegségek a szem minden részében előfordulnak, azokat pedig elérhetővé és kezelhetővé kell tennünk a különféle gyógyszerekkel, hatóanyagokkal és korszerű gyógyszerhordozó rendszerekkel.

231

Szemészeti gyógyszerhordozó rendszerek Az egyik fő terápiás célkitűzésünk a hatás helyén létrehozni és fenntartani a megfelelő gyógyszerkoncentrációt. További célunk, hogy a gyógyszerfelszabadulást úgy lehessen időzíteni, hogy az vagy állandó legyen, vagy ciklikus, esetleg környezeti vagy kémiai szignálra aktiválódó és a gyógyszerhordozó polimer bomoljon le, lehetőleg természetes úton a szervezetben, ha arra már nincs tovább szükség. A szem anatómiája, élettana és biokémiája ezt a szervünket nagyon ellenállóvá teszi idegen anyagokkal szemben. Nagy kihívás olyan rendszerek előállítása, melyek megkerülik a szem védő barriereit anélkül, hogy visszafordíthatatlan szövetkárosodást okoznának (25). Egy másik probléma lehet, hogy a gyógyszerek kötődnek a könny proteinekhez és a conjunctivalis mucinhoz, ami inaktiválja a beadott szerek egy részét. A másik faktor, ami limitálhatja a szerek biológiai hasznosulását, hogy a becseppentett gyógyszernek, ami akár 50 µl is lehet, csak legfeljebb 30 µl-e marad a kötőhártyazsákban, a többi része elvész a túlfolyás miatt (27). A leggyakrabban alkalmazott szemészeti készítmények a szemcseppek és a szemkenőcsök. A szemcsepp alkalmazása előtt a kezelt személynek a fejét hátra kell hajtania, felfelé kell néznie. Az alsó szemhéjat enyhén lehúzva a szemhéj mögé, a kötőhártyazsákba kell cseppenteni, majd kb. egy percig hátrahajtott fejjel és becsukott szemmel érhetjük el, hogy a hatóanyag lehetőleg minél nagyobb mennyisége a könnyel elkeveredve kifejthesse a hatását. A gyógyszert a conjunctivazsákba cseppentve egy részük gyorsan elvezetődnek a könnyelvezető rendszeren keresztül és viszonylag kis mennyiség marad meg a terápiás hatás kifejtésére. A könnyelvezető csatorna enyhe nyomásával csökkenthető az orrüregbe jutó gyógyszer mennyisége. Ezt követi a clearence mechanizmus ami, a már eleve a könnyben felhígult gyógyszernél egy bifázisos profilt eredményez. A kezdeti rapid fázis után (túlfolyás és nasolacrimalis „drainage”) egy lassabb második fázis következik, mely a könny gyors turnover-e (kb. 1µl/min) miatt (9, 11) alakul ki. Kiszámítható, hogy a lokálisan becseppentett szerek kevesebb, mint 5%-a jut át a corneán és éri el az intraocularis szöveteket. A becseppentett adag nagy része szisztémásan felszívódik a bőven vascularizált kötőhártya stromán és a szemhéjszél erein keresztül. A kötőhártya az ínhártya elülső felszínét és a szemhéjat belülről borító laza, számos eret tartalmazó mucosus membrán, mely a 20 000Da-nál kisebb molekulákkal szemben permeábilis. Emiatt 2-30x permeabilisabb gyógyszerek szempontjából, mint a szaruhártya (26). Ezért a cseppentést követő conjunctivalis

232

gyógyszer absorptio szintén egy elég nagy veszteség faktor, ami a cornealis absorptioval vetélkedik (18). Jelentős szisztémás felszívódás jöhet létre az orrüregbe és a garatba jutott gyógyszer esetében a nyálkahártyán keresztül (11).

A szisztémás keringésbe így bejutott

hatóanyagok számos mellékhatást okozhatnak. A hatóanyagok szaruhártyán keresztüli penetrációja az egyik legfontosabb útvonal, de az ínhártya is viszonylag nagy permeabilitást mutat pl. a beta-blokkoló gyógyszerek egy részével szemben. A szaruhártyán keresztül történő penetrációban jelentős szerepe van a vegyület protonálódási képességének. Sematikusan a szaruhártyát, mint egy szendvicset lehet elképzelni, amit egy hidrofil membrán, a stroma alkot két hidrofób membrán között, ami az epithelium és az endothel réteg. A szaruhártya kettős tulajdonsága miatt a gyógyszerhordozó rendszereknek mind lipofil mind hidrofil tulajdonságokkal rendelkezni kell. A gyógyszernek hatnia kell a könnytermelés ellenére is, a könnyréteg adott fizikokémiai körülményei között és ezeken kívül a pislogás is módosítja a transcornealis penetratiot. A cornealis penetratioban fő szerepet tulajdoníthatunk a hatóanyag precornealis veszteség és a létrejövő transcornealis penetratio arányának (25). Ma négy alapvető útját ismerjük a gyógyszerek szemészeti alkalmazásának: lokális, szisztémás, intraocularis és periocularis (ebbe tartoznak a subconjunctivalis, sub-tenon, parabulbaris és retrobulbaris módszerek) (11). A szisztémásan adott szerek szemészeti penetrációjáról, főleg antibiotikumok és gyulladásgátló szerek esetében kell beszélnünk. A legfontosabb ezek szempontjából a vér-szem barrier. A csarnokvizet a corpus ciliare processusai termelik. E folyamat során a ciliaris epithelium megakadályozza nagy molekulák, plasma proteinek és számos antibiotikum szembe való bejutását.

A

szemészeti

gyulladások

sérüléssel,

infectioval,

vagy

más

szemészeti

megbetegedéssel (pl. uveitis) társulnak, amik megzavarják a vér-csarnokvíz barriert, a gyógyszer be tud lép a csarnokvízbe és eléri az elülső szegmentum szöveteit. A vér-retina barriert az üvegtest nagy viszkozitása bonyolítja, ami megnehezíti a gyógyszerek diffúzióját a szem hátsó részéhez. A posterior pólus és retina gyógyszerszállítói éppen ezért rendkívül bonyolultak. A szemészeti gyógyszerek lokális alkalmazása a szisztémással szemben általában előnyben részesített, mivel nem vagy csak kevésbé okoz szisztémás toxicitást, a kezdet rapid és csökkenthető a hatás eléréséhez szükséges dózis. Bár a lokálisan alkalmazott készítmények

233

biológiai hasznosulása csak mintegy 10%, mégis ez az alkalmazási mód a legkézenfekvőbb és legkényelmesebb a beteg számára. Azt feltételezzük, hogy korreláció áll fenn a hatáshelyen található gyógyszerkoncentráció és a farmakológiai hatás eredménye között. Három tényezőt kell figyelembe vennünk az intraocularis szövetekhez történő gyógyszerszállítás során: a) a vegyület képes-e átlépni a vér-csarnokvíz barrieren (szisztémás-szemészeti) vagy a szaruhártyán keresztül éri el a hatás helyét, b) hogyan képes lokalizálódni a farmakodinámiás hatás a szemben a célszövetre és minimalizálódni a gyógyszerhatás az egyéb szövetekben és c) hogyan lehet meghosszabbítani a gyógyszer hatásának idejét, így csökkentve a gyógyszerbeadás frekvenciáját (1). A gyógyszerhordozó rendszerek kialakításának célja, hogy javuljon a biológiai hasznosíthatóság. Ez egyrészt olyan gyógyszerszállító rendszerek kifejlesztésén keresztül valósulhat meg, ami biztosítja a szemészeti gyógyszerek folyamatos és kontrollált szállítását. Másrészt célunk a precornealis gyógyszer veszteség minimalizálása. Az első lehetőségre néhány példa: 1. Biztosítani a fenntartott és kontrollált gyógyszerszállítást. 2. Növelni a gyógyszer biológiai hasznosíthatóságát a cornealis kontakt idő növelésével. 3. A cél biztosítása a szemen belül így megelőzve egyéb szemészeti részek károsodását. 4. Megkerülni az olyan védő barriereket, mint a drainage, könnyezés és a gyógyszerek felszívódása a szisztémás keringésbe a kötőhártyán keresztül. 5. Biztosítani a beteg compliance-ét és komfortját így javítva a szer terápiás hatását. Cél, hogy optimalizáljuk az adott gyógyszer szállítását és felszabadulását (25). Ezért számos szemészeti gyógyszerhordozó rendszer elérhető manapság. Ezeket feloszthatjuk hagyományos és új gyógyszerhordozó rendszerekre. Amint azt már említettük, a leggyakrabban alkalmazott szemészeti készítmények a szemcseppek és a szemkenőcsök. A lokális készítményeknek el kell érni a szem belső részeit, aminek fő útvonala a transcornealis penetratio. A cornealis absorptio jóval lassabb folyamat, mint a gyógyszer eliminatio. A K loss (elsőfokú eliminációs ráta) és a K absorption (elsőfokú absorptios ráta) aránya adja meg adott gyógyszer esetében a szem belsejébe irányuló absorptios arányt. Így a szemészeti szerek hatékonyságát növelhetjük a K loss csökkentésével vagy a K absorption

234

növelésével. Lipofil prodrug-ok kifejlesztésével vagy penetraciót erősítő anyagok hozzáadásával módosíthatjuk a szembe juttatott gyógyszerek koncentrációját. A fentiekből kitűnik, hogy a lokális gyógyszerhordozó rendszerek optimális működéséhez hosszú cornealis érintkezési időre és jobb cornealis penetratiora van szükség. Jelentősebb szemészeti gyógyszerleadó rendszerek csak kb. az 1970-es évektől állnak rendelkezésünkre. A lokálisan alkalmazott gyógyszerek biológiai hasznosítását növelhetjük, ha maximalizáljuk a cornealis absorptiot és minimalizáljuk a precornealis gyógyszerveszteséget. A szemészeti gyógyszerek biológiai hasznosíthatóságának javítása 1. A viszkozitás javítása viszkózus oldatok és gélek segítségével A gyógyszerek biológiai hasznosulását a cornealis kontakt idő növelésével javítják. Alapjuk a hydrocolloidok hozzáadása, az egyszerű solutiok a legáltalánosabb formák. Nincs éles határ a nagyon viszkózus oldatok és a gélek biológiai hasznosulásának eredményében. A leggyakoribb polymerek, melyeket viszkozus oldatban használunk a cellulose származékok, carbomerek, polysaccharidok, polyalcohol, polyacryl sav és napjainkban a hyaluronsav (25). A sodiumcarboxy methyl-cellulose az egyik legfontosabb mucoadhezív polimer. A hyaluronsav egy biokompatibilis és biodegradabilis mátrix, a hosszú felszabadulású szemészeti gyógyszerformák gyártásához

használják.

Manapság

hidrofil

polymereket

használnak

a

szemészeti

készítményekben, mivel ezek komfortosabbak a betegnek és inkább a bioadhéziót erősítik, mint a viszkozitást. A bioadhesiv polymerek számos előnyt kínálnak: lokalizálják az adagolt gyógyszert egy kis területen belül, növelve ezzel a gyógyszer biológiai hasznosítását. A mucin réteghez kötődve segítik, hogy a gyógyszer hosszabb ideig érintkezzen a szemfelszínnel, ezzel csökkentve a szükséges adagolás frekvenciáját. Számos szintetikus és természetes polymer ismert és használt, mint a sodium hyaluronate, a chondroitin sulphate (természetes polymer) és különböző polyacrylat-ok, carbopol-ok (szintetikus polymerek) (25). A gélek a viszkozitás erősítésének extrém esetei, hosszabb ideig tartózkodnak a precornealis területen, mint az oldatok. A napi adagolás mennyisége így jelentősen csökkenthető. Ez inspirálja a kutatókat olyan gyógyszerformák kidolgozására, melyek gyógyszerformátuma viszkózus oldat, de becseppentve, a conjunctivazsákban gél formátumúvá („ in situ ”gélesedés

235

jelensége) alakul át. A három fő mechanizmus, melyek már ismertek, és melyek indukálhatják az oldat-gél átalakulást a conjunctivazsákban a pH változás, a hőmérséklet-változás és az ionos környezet megváltozása (25). Amikor a trigger a pH változás az alacsony viszkozitású polymerek, melyek eredetileg vízben diszpergáltak, spontán koagulálnak és gél állagúvá alakulnak át a conjunctivazsákba cseppentve. Ismert példa, hogy a pilocarpin hidrolitikus kémiai bomlása pH-függő, a bomlás mechanizmusának és a befolyásoló tényezőknek az ismerete elengedhetetlen a készítmény tervezésekor (23). Vizes közegben a pilocarpin lakton gyűrűje felhasad, azonban savas közegben a gyűrű újrazáródik, így a bomlás mértékét a két folyamat egyensúlya határozza meg. A hatóanyag kémiai instabilitása gyakran jelent nehézséget a szemcsepp összetételének megtervezésekor. Alapvető szempont, hogy a szemcsepp csak kismértékben változtassa meg a könny saját kémhatását. Amikor a trigger a hőmérsékletváltozás a rendszer hátránya a nagy polymer koncentráció szükségessége (25% Poloxamer). Az ionerősség-változás, mint trigger-re példa a Gelrite. Ez egy anionos deacetilált poliszacharid, ami géllé alakul mono- vagy divalens kationok hatására. A nátrium koncentráció a human könnyben 2.6 g/l, ami különösen alkalmas a géllé alakuláshoz. A timololt tartalmazó Timoptic XE készítményben került hordozó rendszerként felhasználásra, mint ún. gélképző szemészeti oldat (ophthalmic gel forming solution) (8, 22). Az igen magas viszkozitású gélek azonban homályos látást eredményezhetnek, ezzel csökkentve a beteg complience-t. A cornealis epithelium integritásának módosításával a penetráció erősítők növelhetik a cornealis gyógyszerfelvételt. Ezek lehetnek kelátképzők, különféle tartósítószerek, surfactant-ok. Hatékonyságukat azonban a lokális toxicitásuk csökkenti. Szemészeti alkalmazás esetén a gyógyszer hatóanyag a felszívódást követően vagy közben metabolizálódhat, ami lehetőséget teremt profarmakonok alkalmazására (23). A profarmakonok alkalmazása az alábbiak miatt lehet előnyös a szemészeti felhasználás során: a hatékonyság növelése, hosszabb hatástartam, alacsonyabb dózis, csökkent mellékhatás és megnövelt kémiai stabilitás (2). Ezek összességében a gyógyszer lipofilicitásának és hidrofilicitásának módosításán keresztül erősítik a cornealis permeabilitást. A ciklodextrinek olyan karrierként működnek, amik a hidrofób gyógyszermolekulákat oldatban tartják, a biológiai membránok felszínéhez szállítják, ahol a viszonylag lipofil

236

membránnak jóval alacsonyabb az affinitása a hidrofil ciklodextrinhez, ezért azok a vizes szállítóközegben maradnak. A megfelelő biológiai hasznosíthatóság eléréséhez <15% ciklodextrin hozzáadása szükséges, hogy szolubilizálja a lipofil, vízben nem oldódó gyógyszert. A Chitosan egy kationos jellegű, bioadhezív szállító, ami alkalmas szemészeti készítmények létrehozására is. Ismert több tulajdonsága, mely előny a szemészeti gyógyszerhordozó rendszerek esetében, úgy, mint a biodegradabilitás, nontoxicitás és biokompatibilitás. 2. Olaj a vízben emulsiok A foszfolipideket emulgensekként is használhatjuk. Az olaj a vízben emulsio hasznos vízben insolubilis gyógyszerek esetében, mivel azok a belső olaj fázisban solubilizálódni képesek. 3. Kolloid részecskék A polimer kolloidalis részecskék potenciális használata a késői 1970-es években indult. Manapság nem terjedt el a hétköznapi használatban számos ok miatt (mint például a lokális toxicitá), mivel non-biodegradabilis polymer, annak összes hátrányával valamint a sterilezési problémák miatt. A diszperz rendszerek, mint pl. a liposzómák, nanopartikulumok vagy nanocapsulák, mint lehetséges szemészeti gyógyszerhordozó rendszerek a mai kutatások alapját képezik (12, 19). A kutatási problémák közül egyik kulcskérdés a partikulumok conjunctivazsákban való retentioja. Ez a retentio hatásos kell legyen az aktív hatóanyag forrás biztosítékaként és lehetővé kell tegye a gyógyszer kiszivárgását a hordozó rendszerből mielőtt a becseppentett szer elvezetődik a precornealis területről. 4. Liposzómák Ezek lokális alkalmazása már a szemészeti gyógyszerszállító rendszerek kutatásának korai stádiumában elkezdődött. Az eredmények a lipofil gyógyszerhordozó rendszereknek kedveztek és nem a hidrofil gyógyszereknek. A lipofil felszínű liposomák alkalmasaknak bizonyultak szemészeti szállító rendszerekként, mivel képesek kötődni a szemészeti felszínekhez és biztosítani a hatóanyag optimális arányú koncentrációját. A pozitív töltésű liposomáknak nagyobb az affinitásuk a corneát borító vékony, negatív töltésű mucinréteghez, így növelik a precorneális gyógyszer retentiot és ezzel együtt a gyógyszer biológiai hasznosíthatóságát.

237

5. Nanopartikulumok A nanopartikulumok biztosítják a hatóanyag hosszú felszabadulását és a prolongált terápiás hatást, miután hosszú ideig képesek megmaradni a conjunctivazsákban a becseppentés után. A szolid, kolloid partikulumok, melyek macromolekularis anyagból állnak, nagyon változó méretűek, 10 nm-től 1000 nm-ig. A gyógyszer oldott (dissolved), entrapped, adsorbeált, odatapadt (attached), vagy tokba zárt (encapsulated) formában kötődik a nanopartikulum mátrixához. A nanocapsulák vezicularis rendszerek, melyekben a gyógyszer egy üregben helyezkedik el, melyet polymer membrán vesz körül, míg a nanoszférák (nanogömbök) mátrix rendszerek, melyekben a gyógyszer fizikálisan és egyformán oldott. A nanopartikulumok, mint gyógyszerszállító rendszerek hasznossága függ a) a polymer-gyógyszer rendszer optimalis lipofil-hidrofil sajátságaitól, b) a precornealisan a biodegradatio optimális arányától és c) a nanopartikulumok növekvő cornealis retentios hatékonyságtól. Nagyon kívánatos, hogy a bioadheziv anyagokkal úgy kombinálják a partikulumokat az előállítás során, hogy a partikulumok retentios ideje növekedjen a conjunctivazsákban. Bioadhézio nélkül a nanopartikulumok olyan gyorsan eliminálódhatnak a precornealis területről, mint a folyékony oldaltok. A bioadhezív anyagok lehetnek polimer oldatok vagy partikularis rendszerek (13, 14). A Chitosan-nal bevont nanocapsulák biológiai hasznosíthatósága jelentősen nő. A polimer nanopartikulumok a corneára, irisre és conjunctivára nincsenek irritáló hatással, inert szállítói a szemészeti gyógyszereknek. A nanopartikulum szuszpenzió előnye, hogy csökkenthető a gyógyszerdózis, elősegíti a gyógyszerfelszabadulást egy időperióduson belül, így magasabb gyógyszerkoncentrációt érhetünk el a célszövetben, hosszabb ideig tartózkodik a nanopartikulum a cornea felszínén, valamint csökkenti a gyógyszer szisztémás toxicitását (25). A nanopartikulumok a szemészeti alkalmazásban a gyógyszerszállítást elősegítő rendszerek. A kisebb partikulumokat a beteg jobban tolerálja, ezért a nanopartikulumok nagyon komfortosak lehetnek hosszú ideig használatos szemészeti szállító rendszerekként. Nanopartikulumok esetében a fő fejlesztési probléma a formula stabilitása, a partikulum méretének uniformitása, a gyógyszerfelszabadulási ráta kontrollja és a steril preparátumok széles skálájú gyártása (20). Nanorendszerek közül a chitosant vagy a polietilén-glikolt találták aránylag stabilnak és hatásosnak is a nyálkahártya barrier megkerülésében (3).

238

A nanopartikulumokat készíthetik nem biodegradabilis polymerekből, amit nem emésztenek meg az enzimek és in vivo nem degradálódnak kémiai úton sem (16). A biodegradáció azonban legtöbbször kívánatos tulajdonság a nanopartikulumok gyártásakor (4). A leggyakrabban használt polimerek a polialkil cianoakrilát, és a polialaktát-ko-glikolsav, melyek hidrolízisen mennek át a könnyben. A nanopartikulumok, mint szemészeti gyógyszerszállítók alkalmasak mind a hidrofil, mind a hidrofób gyógyszerek esetében is. A degradabilis rendszereknek „veleszületett” előnyük van más rendszerekkel szemben. Itt a polymerek önmagukat pusztítják el a gyógyszerszállítás után, így azokat már nem szükséges eltávolítani vagy visszanyerni. Az alábbiakban néhány példát írunk le a fentiek illusztrálására: a.) Polimetilmetakrilát (PMMA). Ezek sem biológiailag sem enzimatikusan nem bomlanak le, ami kevésbé teszi őket vonzóvá a szemészeti használatra. b.) A cellulóz-acetát-ftalát egy organikus oldószerben található polymer emulsificatio, aminek használatát az oldószer evaporatioja követi. Ez a suspensio kontaktusba kerülve a 7.2-7.4 pH-jú könnyel, in situ gélesedik. A hátránya ezeknek a készítményeknek a homályos látás. c.) Poliakril-cianoakrilát (PACA) partikulumoknak biodegradatios és bioadheziós tulajdonságai is vannak. Képesek kötődni a cornealis és conjunctivalis felszínekhez, ami bizonyítja mucoadhesive tulajdonságukat. Ez a polymer képes keveredni a mucin mátrixszal és nonkovalens vagy ionos kötést kialakítani a conjunctiva mucin felszínével. A PACA nanopartikulumok és nanocapsulák a hidrofil és lipophil gyógyszerek esetén is jobb és prolongált cornealis penetrációt mutatnak. Ezen pozitív eredmények ellenére a PACA nanopartikulumok használatának lehetősége limitált, mert a cornealis epithel sejt membrán disruptioját okozzák. d.) Polikaprolakton (PCL) nanocapsulák, nanopartikulumok hozták a legnagyobb farmakológiai hatást. Úgy gondoljuk, hogy ez a nanopartikulumok conjunctivazsákbeli- agglomeratiojának következménye. A hozzákötött gyógyszerek (metipranolol, betaxolol) szisztémás abszorpcioját is gátolják. Még kifejezettebb hatást mutattak ezek a nanokapszulák a lipophil gyógyszerek megnövekedett ocularis penetrációját illetően (metipranolol, betaxolol, amphotericin-B). A PCL ebben az esetben nem okozott cornealis epthelium sejt membránkárosodást (6). e.) A poly-l-lysinnel és chitosannal (mindkettő pozitív töltésű) bevont nanopartikulumok biológiai hasznosíthatóságát összehasonlítva a nem bevontakéval, az első esetében jobbak voltak a biológiai hasznosíthatóság eredményei. A chitozannal bevont nanokapszulák hatásosabbak voltak számos gyógyszer intraocularis penetrációja esetében is (7, 10).

239

f.) Eudragit® Retard polymer nanopartikulum suspensiot vizsgálták, mint hordozó rendszert a nonsteroid

gyulladásgátlók

szemészeti

felhasználásában

(IBUPROFEN).

A

polymer

nanopartikulum suspensiot inert (közömbös) polymer gyantából állítják elő. Ez a rendszer elősegíti a felszabadulást és javítja a szemészeti hasznosíthatóságát a gyógyszernek. Nincs a corneára, irisre és a conjunctivára irritáló hatásuk. g.) Az acyclovirral töltött, bioadhezivekkel bevont polietil-2-cianoakrilát (PECA) nanogömböket emulziós polimerizációs technikával állítják elő, segítségükkel a csarnokvízben megnövekedett gyógyszerszintet lehet kimutatni összehasonlítva a szabad gyógyszersuspenziókkal nyulakban.

6. Inzertek Az első önálló insertet 1948-ban a British Pharmacopoeia írta le. Ez egy atropin tartalmú zselatin ostya volt. A szolubilis inzertek mind monolitikus polimer eszközökből állnak, melyek a gyógyszer felszabadulás végén feloldódnak vagy kimosódnak. A szolubilis szemészeti gyógyszer inzertek az akrilamid, az n-vinil-pirrolidon és az etil-akrilát szolubilis kopolimerei. Ez egy steril vékony film vagy ovalis alakú ostya. A rendszer 10-15 másodperccel a felső conjunctivazsákba való beültetés után megpuhul, fokozatosan, 1 órán belül feloldódik, mialatt felszabadul a hatóanyag. Ezen rendszerek hátulütője a homályos látás, ami addig tart, amíg a polimer feloldódik. Vízben szolubilis bioadhezív komponenseket is kifejlesztettek, csökkentve a kilökődés kockázatát és elősegítve a prolongált szemben maradást kombinálva a kontrollált gyógyszerfelszabadulással. Ezek a bioadhezív szemészeti gyógyszer inzertek. A „self-insertio” bonyolultsága, az idegentest érzés miatt ezidáig csak néhány inzert terméket fejlesztettek ki a kereskedelem részére. Két nagyon ismert típusa az Ocusert és a Lacrisert. Az Ocusert 1975-ben forgalomba került inszolubilis szendvics technológia. A hatóanyagát (pilocarpin) alginát gélben eloszlatva tartalmazta (4. ábra). A hatóanyag könny hatására a permeabilis etilén-vivil-acetát (EVA) membránon keresztül folyamatosan és szabályozhatóan szabadul fel 20 vagy 40 µg/óra sebességgel 7 napon keresztül. A szemben nem erodálódó készítmények hátránya, hogy nem eliminálódnak természetes úton és használat után el kell távolítani azokat (5). Az erodálódó rendszerek alkalmazkodnak a szem fiziológiás körülményeihez és kevésbé irritálóak.

240

4. ábra: Az Ocusert szemészeti hatóanyag-leadó rendszer felépítése A szolubilis, oldható hidroxipropil cellulóz pálcika Lacrisert egy gyógyszert nem tartalmazó, 24 órán belül feloldódó anyag, melyet a száraz szem kezelésére használunk (21). Az oldható szemészeti inzertek előnye, hogy a hatóanyagot egyenletes sebességgel adják le, de oldódásuknak megfelelően biodegradabilis tulajdonságúak is. A hatóanyag felszabadulás időtartama a hordozó rendszertől függően szabályozható pl. tetraciklinek és egyéb antibiotikumok esetében. A mai szemészeti inzertek (ocusert) használatosak alginate sóként, módosított kollagénként, az Ocufit egy szilikon elasztomer alapú matrix, mely engedi a kontrollált gyógyszerfelszabadulást legalább 2 hét periódusban. Az egyéb inzerteket, melyek inkább implantok, sebészetileg helyezik a szembe. 7. Implantálható rendszerek Ismert a gancyclovirt szállító szemészeti implantátum, amit CMV kezelésére fejlesztettek ki, innen a gyógyszer direkt eléri a retinát 5 hónapon keresztül. Ez a rendszer kevésbé popularis, mert minor sebészi beavatkozást igényel. 8. Minidisc A minidisc egy kontrollált felszabadulású matrix típusú eszköz. A korong konvex elülső és konkáv hátulsó felszínnel rendelkezik. A fő komponense az 1-bisz (4-metakriloxibutil)polidimetil sziloxán. Ez lehet hidrofil vagy hidrofób, lehetővé téve mind a vízoldékony, mind az inszolubilis gyógyszerek felszabadulását. A minidisc minden korábbi módszernél hatásosabbnak bizonyult vírusos retinitis kezelésére. A látást súlyosan veszélyeztető cytomegalovírus fertőzés,

241

ami főleg AIDS-es betegeket érint, igen nehezen kezelhető más, hagyományos szemészeti gyógyszerformákkal. Hatékony terápiát biztosít az üvegtestbe helyezett (intravitrealis) 3 mm-es korong (Vitrasert), amelyből a gancyclovir egyenletesen és időben elhúzódva szabadul fel. 9. Lágy kontaktlencsék A cornealis kontakt eszközök lehetősége még nem teljesen kiaknázott a szemészeti terápiában. Általánosan elfogadott, hogy a lágy kontaktlencsék gyógyszerrezervoárként játszhatnak szerepet, biztosítva a terápiás ágensek fokozott felszabadulását. Az „imprinted” (átitatott) lágy kontaktlencsék sokat ígérő gyógyszerterápiás eszközök, amik képesek biztosítani a nagyobb mértékű és viszonylag hosszú ideig egyenletes gyógyszerkoncentrációt a könnyrétegben, mint a hagyományos szemcseppek (25). A legszélesebb körben használt anyag a poli-2-hidroximetakrilát. Ennek kopolimerei használhatók mind a jó látás eléréséért, mind pedig gyógyszerszállító rendszerként. A kontrollált felszabadulást biodegradabilis kovalens kötéseken keresztül érhetjük el. 10. Kollagén pajzs ( shield ) Friedburg és munkatársai (1991) fejlesztették ki a kollagén pajzsot, hogy elősegítsék a sebgyógyulást, és talán ami fontosabb, hogy a hatóanyagokat a corneához és egyéb más szövetekhez szállítsák a segítségével. A protein mátrixot tartalmazó pajzs rehidrálódik a gyógyszer vizes oldatában abszorbeálva a gyógyszert, majd felszabadítja a hatóanyagot, amikor a pajzs szétoszlik a szemben. Bár a mérete és a korlátozottsága nem teszi praktikus szállító rendszerré. A kollagén mikropartikulumok szuszpenziója jobban akceptálható lehet (15). A pajzsot disznó scleraszövetből állítják elő, ami hasonló részeket tartalmaz a humán corneához. Ezt hidrálják, mielőtt behelyezik a szembe. Az eszköz azonban nem teljesen átlátszó, ezért rontja a látást. Ennek ellenére megfelelő hordozó rendszere lehet mind hidrofil mind a hidrofób, rossz penetrációs képességű szereknek. A fent említett rendszerek közül jelenleg csak néhány van világszerte kereskedelmi forgalomban. Az ideális rendszerek hatásos gyógyszer koncentrációt képesek fenntartani a célszövetben meghatározott ideig, minimális szisztémás hatással. A beteg complience és az egyén komfortérzete nagyon fontos. A hordozó rendszer-fejlesztések arra kell, hogy irányuljanak, hogy

242

hosszan tartó és szabályozható legyen belőlük a gyógyszerfelszabadulás, stabilak legyenek és széles körűen gyárthatók. A gyógyszerhordozó rendszerek kombinálása egy új irányvonala a nem hatékony rendszerek terápiás válaszának javítására a szemészeti betegségekben szenvedő betegek kezelésének területén is. Irodalomjegyzék 1. Ahmed I, Patton TF: Importance of non-corneal absorption route in topical ophthalmic drug delivery. Invest Ophthalmol Vis Sci 1985; 26: 584-587. 2. Ali Y, Lehmussaari K: Industrial perpective in ocular drug delivery. Adv Drug Del Rev 2006; 58: 1258-1268. 3. Alonso MJ: Nanomedicine for overcoming biological barriers. Biomed Pharmacother 2004; 58: 168-172. 4. Ambade AV, Savariar EN, Thayumanavan S: Dendrimeric micelles for controlled drug release and targeted delivery. Mol Pharmacol 2005; 2: 264-272. 5. Bourges JL et al.: Intraocular implants for extended drug delivery. Therapeutic applications. Adv Drug Del Rev 2006; 58: 1182-1202. 6. Calvo P, Sanchez A, Martinez J, Lopez MI, Calonge M, Pastor JC, Alonso MJ: Polyester nanocapsules as new topical ocular delivery systems for cyclosporin A. Pharm Res. 1996; 13:311. 7. Calvo P, Vila JL, Alonso MJ: Evaluation of cationic polymer-coated nanocapsules as ocular drug carriers. Int J Pharm 1997; 153: 41-50. 8. Carlfors J et al.: Rheological evaluation of Gelrite® in situ gels for ophthalmic use. Eur J Pharm Sci 1998; 6: 113-119. 9. Chrai SS, Patton TF, Mehta A, Robinson JR: Lachrymal and instilled fluid dynamics in rabbit eye. J. Pharm. Sci. 1973; 62: 1112-1121. 10. Genta I, Conti B, Perugini P, Pavaneto F, Spadaro A, Puglisi G: Bioadhesive microspheres for ophthalmic administration of acyclovir. J Pharm Pharmacol 1997; 49: 737-742. 11. Geroski DH, Edelhauser HF: Drug delivery for posterior segment eye disease. Investigative Ophthalmology and Visual Science 2000; 41: 961-964.

243

12. Gurny R, Boye T, Ibrahim H: Ocular therapy with nanoparticulate systems for controlled drug delivery. J Control Rel 1985; 2: 35-36. 13. Gurny R, Ibrahim H, Aebi A, Buri P, Wilson CG, Washington N: Design and evaluation of controlled release systems for the eye. J Cont Rel 1987; 6: 367. 14. Hui HW, Robinson JR: Ocular delivery of progesterone using a bioadhesive polymer. Int J Pharm 1985; 26: 203. 15. Kaufman HE, Steinemann TL, Lehman E, Thompson HW, Varnell ED, Jacob Labarre JT, Gebhardt BM: Collagen-based drug delivery and arteficial tears. J Ocul Pharmacol 1994; 10: 17-27. 16. Kreuter J, Tauber U, Illi V: Distribution and elimination of poly methyl-2-14(methacrylate) nanoparticle radioactivity after injection in rat and mice. J. Pharm Sci 1979; 68: 1443. 17. Lang G: Ophthalmology, Thieme Stuttgart, New York, 2007. 18. Lee VH, Robinson JR: Topical ocular drug delivery: recent developments and future challenges. J. Ocular. Pharmacol. 1986; 2: 67-108. 19. Lee VHL, Urrea PT, Smith RE, Schauzun DJ: Ocular drug bioavailability from topically applied liposomes. Surv Ophthalmol 1985; 29: 335-348. 20. Mainardes RM, Urban MCC, Cinto PO, Khalil NM, Chaud MV, Evangelista RC, Gremiao MPD: Colloidal carriers for ophthalmic drug delivery. Curr Drug Targets 2005; 6:363-371. 21. Merck & Co. 1989. US patent 4, 861, 760. 22. Rozier A et al.: Gelrite: a novel, ion activated, in-situ gelling polymer for ophthalmic vehicles: effect on bioavailability of timolol. Int J Pharm 1989; 57: 163-168. 23. Suhonen P, Järvinen T, Koivisto S, Urtti A: Different effect of pH ont he permeation of pilocarpine and pilocarpine prodrugs across the isolated rabbit cornea. Eur J Pharm Sci 1998; 6: 169-176. 24. Süveges I: Szemészet, Medicina Budapest, 1998. 25. Swarnali D, Preeti KS: Drug delivery to eye: Special reference to nanoparticles. International Journal of Drug Delivery 2010; 2: 12-21.

244

26. Wang W, Sasaki H, Chien DS, Lee VHL: Lipophilicity influence on conjunctival drug penetration in the pigmented rabbit: a comparison with corneal penetration. Current Eye Research 1991; 10: 571-579. 27. White WL, Glover AT, Buckner AB: Effect of blinking on tear elimination as evaluated by dacryoscintigraphy. Ophthalmology 1991; 98: 367-369.

245