Életünk az Energia 12. Energia - szövetség Livo László okl. bányamérnök, geotermikus szakmérnök, ügyvezető, MARKETINFO Bt.
A természeti- s benne az emberi rendszerek bonyolultságának növekedése a Természet alaptörvénye. Bármennyire sajnáljuk, egyszerűsítési kísérleteink sorra kudarcot vallanak. Az entrópia nevű fizikai (anyagi, energetikai és informatikai) mennyiség a Világmindenségben, így a Földön is folyamatosan növekszik. Kiváló példája ennek az az eurázsiai méretű földgáz ellátás körüli „álmodozásunk” mely immár több mint 40 esztendeje folyik, s napjainkra szinte átláthatatlan bonyolultságú pillanatnyi -többnyire meg sem valósuló- tervekben ölt testet. Írásunk bepillantást nyújt közelmúlt- és jövő várható eseményeibe.... Az ásványkincsek, köztük az „energia hordozók” az Univerzumban, így a Földön is egyenlőtlenül oszlanak el. A tudomány és a technika története során megismerésük, a bennük rejlő lehetőségek kiaknázása, értékük folyamatosan változott. Az emberi történelmet több száz esztendeje az ásványkincsek (később az energia hordozók) birtoklása támogatta hatalmi vágyak írták, s benne a főszerep az aktuális kincseké. Az eszköz és a cél az értékek határok nélküli birtoklása. A folyamat minden bizonnyal a jövőben is folytatódik majd. Az elmúlt évszázadokban a reménybeli területek felkutatása, katonai megszállása és megtartása mellé beépült a gyors szállítás, mely ma már lehetőséget ad arra, hogy az energia hordozóinak kitermelése és felhasználása korábban elképzelhetetlen távolságra kerüljön egymástól. Kettejük közt a kapocs a gyarmatbirodalmak korában a katonai erő alkalmazása volt. Mellé napjainkra felsorakozott a tőzsde és a közösnek látszó politikai és gazdasági érdekeken alapuló szövetségi- és/vagy a két- és sokoldalú nemzetközi joggal is támogatott államközi szerződési rendszer. Melyeket összefoglalóan üzletnek nevezhetünk. Nem annyira az ipari forradalom, inkább az elektromosság felfedezése gyorsította fel azt a folyamatot, mely átalakította az emberiség értékrendjét. Korábban a nemesfémek és a drágakövek (maguk is kitermelt ásványi kincsek) birtoklása jelentette a hatalmat, a mérhetetlen gazdagságot. Melyekért Európa egyes országai végig sarcolták, kifosztották az ismert Világot. Mígnem az 1800-as években a korábban már felismert elektromosság tanulmányozása, majd az ipar szolgálatába állítása okozott mélyre ható változást az európai és az amerikai társadalmakban egyaránt. Természetesen kellett sokak elméleti munkássága mellett T.A. Edison szabadalmakat testbe öntő kísérleti műhelyén, gyárain túl N. Tesla zsenialitása, több magyar felfedező és brilliáns mérnök innovatív munkássága és nagyon sokak kitartó kísérleti üzemvitele, újdonság szeretete, a mecénások türelmes támogatása is. Közben szükségszerűen átalakultak az emberi közösségek. Megszületett a tegnapi értelemben vett energetika. A modern társadalmak számára a villamos energia nélkülözhetetlenné vált. A motorizált közlekedés is villamos hajtású járgányokkal indult. A korabeli, ma már kezdetlegesnek mondható szigetelés-, kapcsolás-, vezérlés technika és a porlasztó feltalálása folytán az időközben felfedezett robbanó motor ma a közúti közlekedés uralkodó energetikai eszköze. A mérhetetlen technikai fejlődés, a vele járó extra profit előbb a gyártók majd az őket finanszírozó bankárok kezében hatalmas tőkét generált. S ahogy már az lenni szokott az alaptudományok fejlődése lassult, majd megállt. Helyt adott a pénzügyileg jövedelmező, előre megtervezett kényelem- és látszólagos energetikai szabadság mindent elsöprő társadalmi vágyának. Ezzel együtt egy világméretű erkölcsi átalakulás (hanyatlás) is zajlott, mely mögött az energia hordozók birtoklásáért folyó csatározások bújtak meg. A társadalmak (országok) vezetői felismerték az energia hordozók és az energetika fontosságát, hatalmi potenciálját. 1
Már a 19. század végén világméretű geológiai kutatás kezdődött a fosszilis energia kincs után, mely a meglévő gyarmatok felértékelődését, újabbak szerzését indította el. Egyben kiélezte az európai „székhelyű” gyarmatosítók közti feszültségeket. Ezeket előbb tárgyalásos úton, illetve szövetségi rendszerekkel, majd helyi háborúkkal próbálták megoldani az illetékesek... A 20. évszázad két világméretű háborúja is az ásványkincsek és az energia hordozók birtoklásáért folyt. A szemben álló szövetségeken belüli feszültségek a technikai különbségek elhúzódóvá és kiszámíthatatlanná tették a fegyveres válságot. Ha energetikai szemszögből nézzük, az I. világháború a mai napig nem zárult le. Csupán a háttérben, változó harctereken folytatódik, az ásványi kincsekkel energia hordozókkal bőven ellátott illetve ebben szűkölködő országok, ország csoportok között. A folyamatos szembenállás a technika hihetetlen mértékű -de sajnálatos módon egysíkú- fejlődését hozta, ami a globalizációhoz vezetett, mely célul tűzte ki hogy az „egységes Világ” ásványkincsei és energia hordozói kevesek irányítása mellett osztassanak szét, az egyre több felhasználó között. Természetesen az irányítók pénzügyi hasznára. A számításokból csak a nemzeti sajátosságok súlyának felmérése maradt ki. Az elképzelt „rend” helyett a világméretű energetikai káosz energia háborúvá erősödött fel, melyben hovatovább mindenki mindenki ellen küzd egyszerre az azonos és a különböző frontokon. (1. sz. ábra)
1. sz. ábra Globalizációs elképzelés az államok, földrészek kívánatos export potenciáljáról Századunk (21.) elejére az érdekek és együttműködések sokasága és nem ritkán kuszasága szinte átláthatatlanul sűrű de mégis sok helyen egyre lyukasabb hálót alkot. A napi történésekről szóló hírek is aktualitást adnak annak a gondolatnak, mely folyamatosan vizsgálja hogyan s miként tartható fenn egy térség, egy önkormányzat, egy ország lakóinak energia biztonsága. A nehézséget és az átgondolás sürgető szükségszerűségét az a felismerés adja, hogy napjainkban járnak le például az EU mai tagországainak anno még részben a Szovjetúnióval kötött hosszú távú földgáz szállítási szerződései is. Az eltelt 25-30 esztendő során nemcsak Európában változott meg a „geopolitikai” helyzet. A technika és a technológia fejlődése ezekben az évtizedekben főként a nemzetek feletti tőke irányította globalizációs törekvések folytán egyre nagyobb tömegek részére tette elkerülhetetlenné a minden ésszerű határt túlnövő személyi energia fogyasztást. 2
Az információ áramlás hihetetlen módon és sebességgel gyorsult fel, mely százmilliók számára nem egészen egy emberöltő alatt korábban elképzelhetetlen távlatokat nyújt a személyes szabadságban, a közlekedésben, a kommunikációban, a fogyasztásban és nem utolsó sorban a nemrég még álmodni sem mert vágyak teljesülésében. Ezt a folyamatot, mely első sorban műszaki és kereskedelmi területen zajlik nem követi a humán kultúra fejlődése. Nem is követheti, hiszen az emberi ismeret szerzés a megértés, az ebből fakadó felismert erkölcsi, etikai problémák megoldása, a jogalkotás, a jogszabályok betartatása az előbbiekhez képest sokkalta lassúbb, rengeteg hibával terhelt folyamat. Korábban a két (és több) oldalú megállapodások az energia hordozót értékesíteni és felhasználni kívánók közt igencsak egyszerűek és áttekinthetőek voltak. Az energia hordozók szerencsés birtokosai az exportból származó anyagi bevételeik felhasználásától gyors életszínvonal fejlesztést vártak és realizáltak is. Az energia hordozókban szegényebb, de „technikai és fogyasztási kultúrában magasabb szinten állók” kényszere az energia import volt, ami a jövőben is fenn áll. Mondhatjuk ez a gyümölcsöző, mindkét fél számára hasznos, látszólagos „energiaszövetség” nem tartott -nem tarthatott- sokáig. Kialakult az energia hordozók kereskedelme után az energia kereskedelem is. A tőzsdék, a világméretű tőzsdekapcsolatok, a CO2 kvóta kereskedelem és az EU-ban a „liberalizált” villamos energia piac. A számos egymástól igen távol lévő helyen megtermelt villamos áram az EU és a balkáni államok valamint Észak-Afrika egyesített villamos energia elosztó rendszerében a tőzsdei műveletek hatására illetve azokat követve áramlik. Hihetetlen bonyolultságú feladatokat róva az egyes részt vevő országok terhelés irányító szervezetére. Mindeközben a technikai színvonal energia hordozó importőr és exportőr országok közt kiegyenlítődött. Hiszen az importőrök besegítettek a fejletlenebb exportőrök infrastruktúra építésébe, üzemeltetésébe is. Önös érdekeiket követve segítették az energia hordozót értékesíteni óhajtó fél anyagi vágyainak teljesülését. Gyakorlatilag a legmodernebb termelési-, szállítási technológiákra és technikákra tanították meg üzletfelüket. Az energiaszövetségek tehát gyors technikai- és tudás színvonal kiegyenlítődéssel jártak. A „beavatott” szövetségesek a könnyen szerzett tudást gyorsan átadták újabb reménybeli vevőiknek... E folyamatot erősítette a globalizáció, melynek kapcsán megszámlálhatatlan új fogyasztó jelentkezett. A piac kiszélesedett, kínálatiból néha már úgy tűnt keresletivé vált. Persze gyorsan kiderült: a helyzet egészen más. Az „építmény” 2008-ra összeomlott... Mesterséges módon ideig-óráig még ma is lehet kínálati piacot, ár letörést kelteni. Ezek azonban természet ellenes, hamvába holt próbálkozások. Kétes eredménnyel járnak. (ld. palagáz forradalom; Iszlám Állam; Ukrán válság; stb.) Igaz gyakran voltak intő jelek, de a „verseny” és a kierőszakolt globális gazdasági növekedés igénye nem tette lehetővé a háttérben zajló folyamatok felismerését, még kevésbé irányuk helyesbítését. A korábban általános receptek ma már -kényszerből- új típusú energiaszövetségekké, nemzeti energia hordozó megőrzési- illetve energia függetlenségi törekvésekké váltak. Utóbbiakban azonban a „törekvő” általában magára marad. Hiszen mindenütt a világban a biztonságos energia ellátás nemzeti érdek. Nemzeti ügy és az is marad az Európai Unióban is. A 21. század 2. évtizedére oda érkezett a Világ hogy nagyobb részben infrastruktúra szegénység, bizonyos részben pedig a közművek túltengése jellemzi. Ez a megbomlott egyensúly a 2. ábrán is nyomon követhető.
3
2. sz. ábra A világ infrastruktúra térképe A vágyott harmónia azonban nemcsak a helyi és államközi infrastruktúrában, hanem a sok országon átívelő távvezetékekben, a világtengereken, utakon és vasutakon szállított, légi útvonalakon úton lévő energetikai és egyéb árucikkek tekintetében is felborult. Hogy ezt jobban érthessük elegendő a 19. századba visszatekintenünk. 1865-ben E.L. Drake ezredes Pithole mellett talált kőolajat, majd csővezetéken egy közeli farmra vezette. Oroszországban Baku mellett (ma Azerbajdzsán) 1846-ban fúrták a világ első olajkútját, de csupán a petróleumot használták a kitermelt olajból. A cár, majd a szovjet hatalom az olajjal nem foglalkozott, miközben az USA egy időre a Világ legnagyobb kőolaj szállítójává vált. Olyannyira, hogy egészen 1941-ig Japán is tőle kapta (85%-ban) a pl. hadiflottájához használt olajat. Az egyoldalúan meghirdetett embargót (gyakorlatilag az USA-Japán energiaszövetség felmondását) Pearl-Harbor lerombolása követte. Ezután Japán a Holland-Indonéz szigetvilágból „importálta” hadi eszközei üzemanyagát. Melyet energiabiztonsága kedvéért gyorsan el is foglalt... Már az első világháború során Oroszország is váltott, bimbózó önjáró hadi gépmonstrumai finomított üzemanyaggal jártak. Az olaj feldolgozás és az üzemanyag igény odáig fejlődött, hogy az 1939-es Molotov-Ribbentropp paktum (mely energiaszövetség is) Lengyelország felosztásáért cserébe Németország számára havi közel 5 millió hordó üzemanyag szállításáról szólt. Később, mikor még több nafta kellett, a III. Birodalom egyszerűen megtámadta a Szovjetúniót... A második világháború addig tartott, míg az olajat és a finomítókat uraló szövetségesek a frontokon tűzzel-vassal üzemanyag hiányt nem teremtettek. Ami utána történt, napjainkban is folyik. Ebben az USA és Szaúd-Arábia megállapodása hosszan tartó, igazi energia szövetség volt. Roosewelt elnök és Abd al-Aziz Szaúd király -az angol felfedezőket háttérbe szorítva- 1945-ben aláírt egyezménye szerint bizonyos szolgáltatások fejében a szaudi olajkincset az USA aknázhatja ki. Nem csoda hát, ha az USA a második világháború után megszűnt első olajszállító lenni. Az idők során huncut módon egyre inkább őrizte hazai olajkincsét, s vele a földgázt is. Miközben tényként terjesztette a fosszilis energetikai fluidumok közeli elfogyásának teóriáját... A „vásárolt” olaj egy részét tartalékaiba tette. Napjainkban azonban már ez a szövetség is a múlté. Hiszen korábban minimálisra szorított saját honi termelését az USA is fokozni kényszerült Kuwait, Irak, Irán fiaskói után. Sőt Kanadából olajvezeték építését tervezi melyet nemcsak a 4
homokból nyert olaj szállítására használnak majd. Ez is bizonyítja hogy az „Arab probléma” sem egykönnyen kezelhető. A Szovjetúnió és az Eu története is érdekes energia szövetségek sorozata, mely szintén 1945 után két-és több oldalú szerződésekként indul és számunkra, Magyarország számára (is) máig meghatározó. A folytatás most alakul de szerződni az új -ma még részben a felek előtt is ismeretlen- feltételek szerint kell majd. Előbb az ukrán válságot is megoldva... A korai próbálkozások után (1945) az első igazi energia szövetség a Szovjetúnió és az USA közt 1971-ben jött létre. Egyebek mellett a magyar uránipar sorsát is megpecsételve. Hiszen 1990 után az „enyhülés” következtében a leszerelt orosz katonai eszközök mintegy 500 tonnányi uránja került polgári hasznosításra... 1971-től datálódnak a Kelet-Nyugat közti együttműködés keretében azok az -USA jóváhagyásával létrejött- államközi szerződések, melyek kapcsán a Szovjetúnió atomenergetikai szolgáltatásokat nyújthat Franciaországnak, Finnországnak, Iránnak, Indiának. Németország pedig szovjet olaj- és földgáz mezők korszerűsítésében vehetett részt. (Az Északi Áramlat eredete visszanyúlik ide.) 1964 az az esztendő, mely forduló pontot jelent Európa s így hazánk energetikájában is. Tévedés azt hinnünk, hogy azok a földgáz vezetékek, melyeket 1973-tól Magyarország segítségével konkrét Szovjetúnió beli munkavégzéssel- épültek, energia szövetség, vagy inkább egy szövetség csokor keretében készültek. Az 1972-ben aláírt SALT 1 szerződés (USA és SZU közt) tette lehetővé, hogy a szovjet gazdasági érdekek német acélcső gyártási technológia szállítóra találjanak. A „jól megszolgált” kényelmünk árát azóta is fizetjük. Oltárán nemcsak szinte teljes szilárd ásvány bányászatunkat, hanem olaj- és földgáz bányászatunkat kohászatunkat, háttér iparukat és a hazai geológiai kutatást is feláldoztuk... Az energia függőségnek azonban itt még nincs vége számunkra sem. 1989 decemberében Bush és Gorbacsov aláírásával Máltán született az az okmány mely nemcsak Magyarország energetikai jövőjét határozza meg. Miközben mi a „rendszerváltással” voltunk elfoglalva a Világ energetikája is rendszert váltott. Melyet politikusi eleganciával mi is „New World”-nek nevezhetünk. Az 1979 (SALT-2) óta folyó világ méretű energia háború eszkalációját a környezet védelmében és a széndioxid káros voltában való amerikai-orosz egyetértés alapozta meg. Teljes összhangban mondták ki, hogy az emberiség túlélését az ökológiai problémák veszélyeztetik, melyek megszüntetésén a két világhatalomnak együtt kell munkálkodnia. Ezután az események villámgyorsan zajlottak. A világ energetikája is kezdett átalakulni. Gyakorlatilag mára a régebbi értelemben meg is szűnt (ld. Livo L.: Életünk az energia 10. -Energetika). A folyamat a Kyoto-i Egyezménnyel kezdődött, mely megosztotta a Világ országait. Leginkább Európa halad az élen, ahol a német- lengyel- cseh- bányászatot még nem teljesen, de a többi tagállam energiahordozó bányászatát és ezzel energia függetlenségét végzetes csapások érték a „félre értelmezett” környezetvédelem égisze alatt. Gyakorlatilag hazánk energetikai kiszolgáltatottsága ezzel a legnagyobbá vált Európában. Német tulajdonban hihetetlen méretű szél- és nap energia kapacitások jöttek létre villamos áram termelésre, melynek megtermelt energiáját (pláne napjainkban miután a beruházások tervezett megtérülési ideje már lejárt) hatalmas extra profittal lehetne eladni. Amit csupán az hiúsít meg, hogy az Európai Unióban szinte minden lakosnak egyidőben van-, illetve nincs szüksége a villamos áramra... (E látszólagos túlkínálat miatt Magyarország sem korszerűsíti villamos erőmű parkját.) A mai „energiaszerződések” a tőzsdéken, rövid távra kötődnek tisztán a kereskedők üzleti érdekei szerint. Érthető tehát az opció: az el nem fogyasztott mennyiséget is ki kellene fizetni. Közben a villamos hálózatok rugalmasságát, túlterhelhetőségét kutattatják, fázistolást alkalmaznak a gyakori leoldások kivédésére a hálózati és ellátási biztonság csökkentése mellett. A hektikus -természeti szeszélytől függő- villamos áram termelést előnyben részesítik az üzlet kedvéért, rákényszerítve (itthon például) a maradék szenes blokkjainkat számukra köztudottan nem alkalmas feladatra, a hálózat kiegyenlítésére.
5
3. sz. ábra Eurázsia létező és tervezett földgáz összefüggései A 3. sz. ábrán a földgázzal kapcsolatos tényeket és terveket mutatjuk be. Azok a vezetékek, melyek élettartama lejárt, itt már nem szerepelnek. Az ábrát szemlélve láthatjuk azt a változást melyért Európa 2009, az első Orosz-Ukrán gázvita óta dolgozik. A szaggatott vonalak a terveket mutatják, melyek közül már némelyek meghiúsultak. Vélhetően sokuk a közeli jövőben hasonló sorsra jut. A lényeg itt az, hogy egyelőre csupán Oroszországot Németországgal közvetlenül összekötő Északi Áramlat valósult meg. Ez a nyomvonal az, mely kellő kapacitás növeléssel Németországot Európa első számú -akár kizárólagos- gázellátójává teheti. Hiszen ide csatlakoztatható majd a Norvég partok közelében nemrég talált hatalmas új lelet is... A „déli elképzelések” sorra kudarcot vallanak. A nagy távolság, a betápláló források bizonytalansága, a nyomvonalakon fekvő sok ország résztvétele, nem kedvez egy átlátható, és jól üzemeltethető- hosszú távú energiaszövetségnek. Németországot kivéve az Eu többi tagállama erőn felül költhet -vágyott energia biztonsága érdekében- határkeresztező kapacitások és gáztárolók építésére, amin még a tervezett közösségi energia politika sem változtat...
6
A terv káoszban új fejlemények is feltűnnek. Mintha az LNG már nem lenne közkedvelt ellátási forma a tengeri kapcsolattal nem rendelkező országok számára sem... Az újonnan felfedezett mérhetetlen gázkincsek tulajdonosai közül Izrael jelentkezik először a Cipruson Görögországon át Itáliába tartó vezeték elképzeléssel. A nyomvonal nagyon is érthető, hiszen a görög térségben és a ciprusi felségvizeken nemrégiben szintén komoly földgáz mezőket találtak. Ukrajna viszont elveszítette a Krímben sejtett készletét. Donyeck gazdagsága is inogni látszik... Továbbra is élnek elképzelések Törökország gázgyűjtő, elosztó szerepére, melyből egyedüli tény a Kék Áramlat kapacitása. Valóban, ide könnyen csatornázható Azerbajdzsán és Irán földgáza is, ha úgy alakul... A legfőbb gond, hogy a lejáró hosszútávú szerződések az importőr országok bizonytalanságát fokozzák. S ezt fenntartani az exportőrök érdeke. Sok helyütt azonban van „alternatív” lehetőség. A földgáz egy részének megújulókra való kiváltásán túl a széntechnológiák mai fejlettsége is segít akár a szintetikus metán előállításban is... A beruházási dilemma vélhetőleg hosszasan fennmarad, hiszen a kereskedők azonnali haszna jelentősebb beruházások nélkül elérhető... A megszokott kényelemnek köszönhetően Közép-Európa országai, benne hazánk is, sötét energetikai kilátásaikért korábbi energia stratégiájukat okolhatják. Amin ma már nehéz fordítani. Hiszen a fosszilis energia hordozó kincsünk hiába lapul a talpunk alatt, ha a beruházások szellemi, törvényi és elvi nehézségeit valamint az anyagi eszközök hiányát nehezen sikerül feloldanunk, még ha akarnánk is... Livo László 1977-ben szerzett oklevelet az NME Bányamérnöki karán. 2009 óta geotermikus szakmérnök. Tanszéki mérnök, majd az MTA kutatómérnöke. A Nógrádi Szénbányák megszűnésekor annak Technikai Főmérnöke. 1990 óta mérnökirodát vezet. Egyik alapítója a Magyar Mérnöki Kamarának, a Bányagépészet a Műszaki Fejlődésért Alapítványnak és a MMK Geotermikus Szakosztályának.
7
