AKADÉMIAI DOKTORI ÉRTEKEZÉS

dc_795_13

AKADÉMIAI DOKTORI ÉRTEKEZÉS

VARGA ZSUZSANNA

MODELLTRANSZFEREK KELETRŐL ÉS NYUGATRÓL: MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐSZÖVETKEZETEK MAGYARORSZÁGON 1949-1989

Budapest 2014

dc_795_13 TARTALOMJEGYZÉK

BEVEZETÉS

4

HISTORIOGRÁFIAI ÁTTEKINTÉS

11

I. A SZTÁLINI KOLHOZMODELL ÉS EXPORTJA KELET-KÖZÉP-EURÓPÁBA 1.

2.

A szovjet mezőgazdaság sztálini rendszerének kialakulása Gazdasági-társadalmi örökség

22

A kollektivizálás és a „szocialista eredeti felhalmozás”

27

A kolhozmodell létrejötte

33

Az 1935. évi kolhozalapszabály

39

Kelet-közép-európai realitások és a szovjetizálás kényszere Földreformok a II. világháború után

46

A modelltranszfer kelet-közép-európai sajátosságai

50

II. KOLLEKTIVIZÁLÁS SZTÁLINI MINTÁRA, KUDARC ÉS KORREKCIÓ (1948–1954) 1. 1948–53: A modelltranszfer első kísérlete Vita a magyar pártvezetésben a kolhozmodell átvételéről

58

A közvetítők kiválasztása és felkészítése

65

Az első év tapasztalatai

70

Változó módszerek és eszközök: az intézményesített erőszak évei

87

A megtámadott paraszti társadalom reakciói

104

2. 1953–54: Desztalinizáció az agrárpolitikában Válságkezelés – szovjet ukázra (parancsra)

111

Kibontakozási program – a hazai adottságok figyelembevételével

119

Társadalmi reakciók

125

III. A MÁSODIK KOLLEKTIVIZÁLÁS ÉS AZ 1956-OS FORRADALOM 1955: újabb irányváltás Moszkvában és Magyarországon

141

A második kollektivizálási kísérlet (1955–56)

149

Válságjelenségek 1956 tavaszán, nyarán

155

A parasztság követelései a forradalomban

160

Agrárpolitikai korrekció – átmeneti időre?

169

Új közvetítő – a formálódó agrárlobbi és programja

177

IV. A KOLLEKTIVIZÁLÁS BEFEJEZÉSE (1959–1961) A nemzetközi erőtér

189

Vita a transzfer irányítói között

194

A paraszti ellenállás és önvédelem stratégiai

202

A kolhozmodell korrekciója menet közben

217

2

dc_795_13 V. KONVERGENCIA VAGY DIVERGENCIA? A „mindennapi ellenállás” stratégiái a tsz-ekben

229

Szovjet determinációk a kollektivizálás után

234

A magyar problémakezelés sajátosságai

238

A nyugati modelltranszfer első kísérlete: Bábolna

249

Bővülő nyugati kapcsolatok

258

VI. A NYUGATI MODELLTRANSZFER SAJÁTOSSÁGAI Politikai, gazdaságpolitikai és intézményi előfeltételek

267

A jogi szabályozás átalakítása: az 1967. évi tsz-törvény

277

A nyugati nyitás és az MSZMP

283

Offenzívában az agár-diplomácia

288

VII. TÁVOLODÁS A KOLHOZRENDSZERTŐL – KÖZELEDÉS A PIACGAZDASÁG KÖVETELMÉNYEIHEZ A transzfer közvetítői

294

Másolás? Adaptáció? Továbbfejlesztés?

302

Változó gazdaság – változatlan ideológia

310

Támadás a „bezzegágazat” ellen – moszkvai hátszéllel

320

Tsz-vezetők a vádlottak padján

324

VIII. ÚJ KIHÍVÁSOK – MEGOLDÁSI JAVASLATOK – IDEOLÓGIAI KORLÁTOK Felemás korrekció

334

Eredmények és strukturális problémák

340

Fokozódó elvonások – vissza a „belső gyarmat” szerepkörbe?

345

Reformjavaslatok kontra ideológiai tabuk – a pártállami rendszer agóniája

355

FORRÁSOK

370

HIVATKOZOTT IRODALOM

381

3

dc_795_13 BEVEZETÉS

Az elmúlt közel két évtizedet a magyar mezőgazdaság és agrártársadalom 1945 utáni történetének kutatásával és oktatásával töltöttem. A rendszerváltás után megnyílt pártállami forrásanyagok és a korábbi ideológiai kötöttségek megszűnése kiváló lehetőséget teremtett olyan témák vizsgálatára, amelyek korábban tabunak számítottak. Ilyen volt az érdekviszonyok, a hatalom és parasztság közötti interakciók kérdésköre, az agrárlobbi tevékenysége, a tsz-vezetők elleni perek koncepciós jellege az 1970-es években. A termelőszövetkezetekkel kapcsolatos kutatásaim során időről-időre beleütköztem abba, hogy a szakirodalomban két egymással szembenálló álláspont tartja magát. Ezek a sikertörténet vagy zsákutca ellentétpárral jellemezhetők legtömörebben.1 A sikerszemléletű megközelítés hívei elismerik ugyan, hogy a kollektivizálást gazdasági, adminisztratív és fizikai erőszak is kísérte, a hangsúlyt ugyanakkor az 1960-as évek végétől megmutatkozó termelési eredményekre helyezik, ezzel igazolva a tsz-ek modernizációs teljesítményét. Mivel hasonló termelési sikereket a szocialista blokk egyetlen másik agrárszektora se tudott felmutatni, elterjedt az úgynevezett magyar modell fogalma, anélkül azonban, hogy pontosan tisztázódott volna, mikortól kezdve és miben más ez, mint a mintául szolgáló kolhozmodell. A másik irányzat a genezis-történetre, a kollektivizált mezőgazdaság

létrehozásának

többször

megszakított,

elhúzódó

folyamatára

összpontosít, részletesen bemutatva az alkalmazott állami erőszak eszköztárát, kiterjedtségét és következményeit. Az ide sorolható munkák egyetértenek abban is, hogy az ismétlődő erőszakos kampányok révén a sztálinista kolhozrendszert ültették át Magyarországra, s az változatlan formában maradt fenn a rendszerváltásig. Ebbe az értelmezési keretbe nem illeszthetők be az 1970-es, 1980-as évek nemzetközi mércével is kiemelkedő termelési eredményei, így ezek a feldolgozások ezt az időszakot többnyire mellőzik elemzéseik során. Mindkét magyarázat tartalmazza a valóság elemeit, de egyik sem igaz teljes egészében, éppen azért mert a termelőszövetkezetek négy évtizedes történetéből 1

Erről bővebben lásd a disszertáció historiográfiai fejezetét.

4

dc_795_13 más-más időszakot helyez előtérbe, ugyanakkor az ebből levont következtetéseket kiterjeszti az egész periódusra. Arra a meggyőződésre jutottam, hogy új megközelítésre van szükség a szakirodalomban létező, egymásnak gyakran ellentmondó nézetek meghaladásához. Az utóbbi időszakban több nemzetközi összehasonlító kutatásba sikerült bekapcsolódnom. A 2000-es évek folyamán két német történeti kutatóintézet – Zentrum für Zeithistorische Forschung, Potsdam; Berliner Kolleg für Vergleichende Geschichte Europas, Frei Universität – is koordinált kelet-közép-európai összehasonlító kutatásokat. Nem véletlen a német kezdeményezés. Az összehasonlító történeti kutatások alkalmazásában a német történészek már az 1990-es években fontos eredményeket értek el.2 Az említett egyik projekt fókuszában a szocialista gazdasági reformok, a másikéban pedig a kollektivizálási folyamatok álltak.3 Az így szerzett tapasztalatok révén sikerült kidolgoznom egy olyan kutatási módszertant, amelynek egyik újdonsága a transzfer fogalom használata, a másik pedig egy több dimenziót magába foglaló szempontrendszer, melynek szisztematikus alkalmazása lehetővé tette az általam tervezett, hosszú időtávú vizsgálatot. Gazdasági-társadalmi folyamatok vizsgálatakor általában nehéz egy-egy évhez kötődő korszakhatárt megállapítani, mivel azonban a jelen esetben olyan politikai rendszert tanulmányozok, ahol minden nagyszabású gazdaság- és társadalom-átalakító folyamat egy-egy központi párthatározat nyomán indult el, ezért könnyebb ilyen évszámokat kijelölni. A disszertáció kezdőpontja 1949. A mezőgazdaság szovjetizálásának felgyorsításával már 1948 második felében is sokat foglalkozott a Magyar Dolgozók Pártja (a továbbiakban: MDP) vezetősége, mégis az ehhez kapcsolódó koncepcionális vita (Nagy Imre és Gerő Ernő között) csak 1949 elején zárult le. 1949 tavaszán született meg a végső politikai döntés a kollektivizálás üteméről és módszereiről. A záró-dátum kiválasztása sem könnyű. A rendszerváltás folyamatában általában három évnek van kitüntetett jelentősége: 1988-nak, 1989-nek 2

Jól mutatja ezt az alábbi két nagy összefoglaló munka: Heinz-Gerhard Haupt–Jürgen Kocka (hrsg.): Geschichte und Vergleich. Ansätze und Ergebnisse international vergleichender Geschichtsschreibung. Campus, Frankfurt/M.–New York, 1996..; Hartmut Kaelble: Der historische Vergleich. Eine Einführung zum 19. und 20. Jahrhundert. Campus, Frankfurt/M.–New York, 1999. 3 Mindkét kutatási együttműködés egy-egy tanulmánykötetet eredményezett: Christoph Boyer (hrsg.): Zur Physiognomie sozialistischer Wirtschaftsreformen. Die Sowjetunion, Polen, die Tschechoslowakei, Ungarn, die DDR und Jugoslawien im Vergleich. Max-Planck-Institut für Europäische Rechtsgeschichte, Frankfurt/Main, 2007.; Constantin Iordachi–Arnd Bauerkämper (eds.): The Collectivization of Agriculture in Communist Eastern Europe. Comparison and Entanglements. CEU Press, Budapest–New York, 2014.

5

dc_795_13 és 1990-nek. Agrárvonatkozásban 1989-et tartom a korszak záró-esztendejének, ugyanis a még hatalmon lévő szocialista elit mind a tsz-ek, mind a földtulajdon- és használat vonatkozásában ekkor szakított néhány olyan ideológiai axiómával, amelyek még a sztálini időszakból eredtek. 4 Miért döntöttem a transzfer, mint analitikus kategória használata mellett? Az államszocialista időszak kutatása során igen elterjedt a szovjetizálás fogalma, anélkül azonban, hogy alkalmazásakor a kutatók pontosan meghatároznák tartalmi elemeit, időbeli érvényesülésének határait, stb.5 E probléma tisztázására történtek kísérletek idehaza és külföldön is az utóbbi időszakban. 6 Én is fogom használni a disszertációban,7 mégis úgy éreztem, hogy egy másik fogalomra is szükségem van, olyanra, amely az államszocialista időszak egésze során alkalmazható. Így lett a transzfer a disszertáció egyik központi fogalma, mert alkalmas mind a szovjet determinációk, mind a nyugati hatások érzékeltetésére. Bár volt egy rövid időszak, amikor Magyarország a többi szocialista országgal együtt szinte hermetikusan el volt zárva Európa nyugati felétől, ez a helyzet a Sztálin halála utáni években fokozatosan megváltozott. A szocialista Kelet és a kapitalista Nyugat közötti kapcsolatok beemelése nélkül nem valósítható meg 1949 és 1989 közötti időszak vizsgálata.

4

Az országgyűlés 1989. május 30. és június 2. között módosította a szövetkezetekről szóló 1971. évi III. törvényt (1989: XV. tc.), a földről szóló 1987. évi I. törvényt (1989: XIX. tc.) és a mezőgazdasági termelőszövetkezetekről szóló 1967. évi III. törvényt. (1989: XX. tc.) 5 A szovjetizálás kifejezés eredetileg azt jelentette, hogy a munkások és katonák tanácsai (szovjetjei) az 1917-es forradalom alatt és után átvették a hatalmat. Később a szovjet hatalomgyakorlás kiterjesztését értették alatta, például a balti államokra. Idővel a kifejezést egyre szélesebb értelemben – a gazdaság, a társadalom és a kultúrára vonatkozásában – is használták. A nyugati szakirodalom a második világháború után a szovjetizálás kifejezést annak a folyamatnak a leírására alkalmazta, amelynek során a Szovjetunió a befolyási övezetébe került (megszállt, illetve annektált) országokra rákényszerítette saját politikai, gazdasági és társadalmi berendezkedését. Emigráns szerzők révén terjedt el a kifejezés, erősen negatív jelentés tartalommal. Különösen a nyugat-német szakirodalomra volt ez jellemző. A Szovjetunió összeomlása után újra intenzívebben kezdték használni a kifejezést, ekkor már jóval semlegesebb értelemben. Norman Naimark: The Sovietization of Eastern Europe, 1944–1953. In: Melvyn P. Leffler–Odd Arne Westad (eds.): The Cambridge History of the Cold War. I. Origins. Cambridge University Press, Cambridge–New York, 2010. 175–197. 6 Balázs Apor–Péter Apor–E. A. Rees (eds.): The sovietization of Eastern Europe: new perspectives on the postwar period. New Academia Publishing, Washington, DC, 2008.; John Connelly: Captive university: the Sovietization of East German, Czech and Polish higher education, 1945-1956. University of North Carolina Press, Chapel Hill, 2000.; Olaf Mertelsmann (ed.): The Sovietization of the Baltic States. Kleio Ajalookirjanduse Sihtasutus, Tartu, 2003., 127–129.; Rainer M. János: A magyarországi sztálinizmus – diskurzusok. In: Uő: Bevezetés a kádárizmusba. L’Harmattan, Bp., 2011. 41–78.; Vladimir Tismăneanu (ed.): Stalinism Revisited: The Establishment of Communist Regimes in East-Central Europe. CEU Press, Bp., 2009. 7 Én a mezőgazdaság szovjetizálása alatt az 1949 és 1961 kollektivizálást értem. Ugyanakkor fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a szovjet mezőgazdasági rendszer transzfere nem zárult le a kollektivizálás befejezésével. Különböző elemeinek átültetésre az 1960-as, 1970-es években is történtek kísérletek.

6

dc_795_13 A transzferek kutatása kezdetben elsősorban az egyes országok/régiók között kulturális téren végbemenő folyamatokra koncentrált.8 Manapság azonban egyre többen foglalkoznak a gazdasági, technikai, tudományos transzferek feltárásával, akár különböző politikai rendszerek között is. Így például megszaporodtak a „vasfüggönyön” átívelő transzfereket vizsgáló munkák. 9 A transzferekkel foglalkozó történeti kutatások egyfajta válaszreakciót jelentenek az összehasonlító történeti kutatásokra, arra hivatkozva, hogy az összehasonlítások túl statikusak, holott a történeti valóság jóval képlékenyebb, s állandó mozgásban volt. Azért tartják jobbnak a transzfereket előtérbe helyező megközelítést, mert az a folyamatot, a kölcsönös egymásra hatást képes megjeleníteni. Erre a komparatív irányzat hívei azt válaszolják, hogy a transzferekkel foglalkozó úgynevezett konnektivista vagy transznacionális irányzatok nem különítenek el megfelelő egységeket a vizsgálat számára, hiszen azt állítják, hogy az országok

közötti

folyamatok

elválaszthatatlanul

és

kölcsönösen

kötődnek

egymáshoz.10 Az elmúlt évtized során elsősorban Németországban igen élénk vita bontakozott ki a két irányzat között. Ennek eredményeként azonban nem a szembenállás erősödött, hanem előtérbe került a két módszer összekapcsolása, integrált alkalmazása.11 Én magam is úgy látom, nagyon hasznos lehet a két módszer kombinálása, s a disszertációban erre teszek kísérletet.

8

A kulturális transzferekkel kapcsolatos kutatásokról magyarul lásd: Michael Espagne: A francianémet kulturális transzferek. Aetas 19. (2004) 3–4. sz. 254–282.; Holger Fischer: Németország és Magyarország közötti tudományos kapcsolatok és következményeik. Aetas 27. (2012) 3. sz. 129– 138.; Matthias Middell: Transznacionális történelem mint transznacionális projekt? Vitaindító. Aetas 24. (2009) 2. sz. 134–139.; Kulturális transzferek a történeti kutatásban. Beszélgetés Michael Wernerrel, a párizsi Ecole des Hautes Etudes en Sciences Sociales (EHESS) tanárával (Balázs Eszter). Aetas 19. (2004) 3–4. sz. 245–253. 9 Sari Autio-Sarasmo–Katalin Miklossy (eds.): Reassessing Cold War. Routledge, London–New York, 2011.; Anssi Halmesvirta: Co-operation across the Iron Curtain: Hungarian-Finnish Scientific Relations of the Academies from the 1960s to the 1990s. University of Jyväskylä, Jyväskylä, 2005.; Karsten Rudolph: Wirtschaftsdiplomatie im Kalten Krieg. Die Ostpolitik der Westdeutsche, Großindustrie 1945–1991. Campus, Frankfurt, 2004. 10 A vitákat érintik az alábbi historiográfiai áttekintések: Cora Zoltán: Összehasonlító módszer a mai európai történettudományban. Nemzetközi konferencia a CEU szervezésében. Aetas 22. (2007) 2. 174–179.; Gyáni Gábor: A történetírás fogalmi alapjairól. In: Bódy Zsombor–Ö. Kovács József (szerk.): Bevezetés a társadalomtörténetbe. Osiris, Bp., 2003. 11–53.; Tomka Béla: Az összehasonlító módszer a történetírásban – eredmények és kihasználatlan lehetőségek. Aetas 20. (2005) 1–2. 243– 258. 11 Ezt bizonyítja, hogy 2009-ben Heinz-Gerhard Haupt és Jürgen Kocka szerkesztésében megjelent egy angol nyelvű kötet, amely bemutatta milyen innovatív együttműködés alakult ki az említett új irányzatok és az összehasonlító történetírás között. A kötet elméleti-módszertani jellegű írások mellett hat 20. századi esettanulmánnyal szemlélteti az összehasonlító történetírás megújításának lehetőségeit. Heinz-Gerhard Haupt–Jürgen Kocka (eds.): Comparative and Transnational History. Central European Approaches and New Perspectives. Berghahn Books, New York–Oxford. 2009.

7

dc_795_13 A történészek általában idegenkednek a modellek használatától, de a jelen esetben nem kell valamilyen mesterséges ideáltípust kreálni. Egyrészt a kollektivizáláskor adott volt a modell a sztálini kolhoz-alapszabály révén, másrészt pedig az 1960-as, 1970-es években Nyugatról átvett zárt termelési rendszerek (pl. baromfihús- és tojástermelés, kukoricatermesztés) kezdettől modellként lettek definiálva, hiszen a rendszer minden eleme kötelezően elő volt írva. Mind a keleti, mind a nyugati transzfer elemzésénél azonosak a fő vizsgálati szempontok. Ez a többdimenziós erőtér magában foglalja a mindenkori külső determinációkat, kezdve a modelltranszferek eredeti tartalmának tisztázásával, s a modell időbeli változásainak jelzésével. Ezután következik a transzfert irányító és közvetítő apparátus és az alkalmazott módszerek elemzése. Végül az adaptációs folyamatokat, a transzfer közvetítői és befogadói közötti interakciókat, a gazdaságitársadalmi következményeket is igyekszem bemutatni. Kronologikusan épül fel az értekezés, tehát fontos rendezőelv az időbeli egymásutániság, de fontos hangsúlyozni, hogy a keleti és a nyugati modelltranszfer nem vált el időben mereven el, ezért az egyidejűség érzékeltetése is nagy szerephez jut az elemző munka során. A disszertáció egy olyan fejezettel indul, amelyben áttekintem azt a gazdasági-társadalmi-politikai közeget, amelyben a kolhozrendszer kiformálódott. Egyrészt figyelmet fordítok a földtulajdon- és használat terén mutatkozó történelmi meghatározottságok szerepére, másrészt pedig a szovjet mezőgazdaság sztálini rendszerének főbb sajátosságaira. Itt érdemes utalni arra, hogy a kolhoz eredetileg egy gyűjtőfogalom volt, s csak később, amikor az egyik típusa, az artel vált a legelterjedtebbé, akkor annak szinonimájaként vált általánossá a használata. Az I. fejezet ezen része az angol, orosz és német nyelvű szakirodalom feldolgozásán alapul. A kolhozrendszer létrejöttével foglalkozó munkák túlnyomó többsége a mai napig is sokkal inkább a kollektivizálás történetére, s nem annyira magára a létrejött üzemforma jellegzetességeire koncentrál, ezért tartottam indokoltnak az 1935-ben elfogadott kolhoz-alapszabály alapos áttanulmányozását. Ez a dokumentum a Szovjetunióban egészen 1969-ig volt érvényben, így tehát ez lett a kötelező minta, amikor 1949 és 1962 között a Szovjetunió a kelet-közép-európai országokra rákényszerítette a szocialista mezőgazdaság sztálini rendszerét.

8

dc_795_13 Az

I.

fejezet

második

fele

a

modelltranszfer

kelet-közép-európai

folyamatairól ad tömör összefoglalót. A nemzetközi szakirodalom eredményeinek felhasználásával igyekszem felvázolni azt a nemzetközi kontextust, amelynek elemzése kulcsfontosságú a magyar kollektivizálás újragondolásához. A földtulajdon kérdésére itt is megkülönböztetett figyelmet fordítok. A II., III., és IV. fejezetben a magyarországi kollektivizálás 1949 és 1961 között elhúzódó, többször megszakított folyamatát elemzem. Újdonsága a megközelítésemnek,

hogy

a

kollektivizálási

kampányokat

az

úgynevezett

dekollektivizálási (1953–1954, 1956–1958) szakaszokkal együtt vizsgálom.12 A kollektivizálással

foglalkozó

munkák

eddig

többnyire

csak

a

tényleges

átszervezésekre koncentráltak, s azokat a köztes időszakokat, amikor szünetelt a kampány, sőt a tsz-ek felbomlása volt jellemző, mellőzték az elemzés során. Holott azok a tapasztalatok, felismerések, amelyeket a különböző aktorok ekkor szereztek meg, jelentősen befolyásolták a modelltranszfer későbbi formálódását. Az említett három fejezet forrásbázisának egyik pillérét a párt vezető testületeinek és a mezőgazdaság központi irányító szerveinek dokumentumai jelentik. Emellett tanulmányoztam a pártközpont Külügyi Osztályának és a Külügyminisztériumnak a szocialista országokra vonatkozó fondjait. A források másik

csoportja

az

(Belügyminisztérium,

erőszakszervezeteket a

pártközpont

felügyelő

Adminisztratív

és

irányító

Osztálya),

szervek

valamint

a

„mezőgazdasági szabotázs elhárítására” hivatott állambiztonsági szervek anyagaiból kerül ki. A paraszti társadalom ellenállásának felszámolására alkalmazott erőszak agitációs és propaganda eszközeinek feltárása érdekében intenzíven tanulmányoztam a központi és megyei sajtót, s a Magyar Rádió Archívumában található műsorborítékok anyagait. A transzfer adaptációs folyamatainak nyomon követése során támaszkodtam a megyei levéltárakban (Nógrád, Hajdú-Bihar és Zala) valamint a Budapest Főváros Levéltárában folytatott kutatásaim eredményeire. A disszertáció második felében (V., VI., VII., VIII. fejezetben) azt igyekszem rekonstruálni, hogy a magyar mezőgazdaság szovjetizált rendszerében miért, mikor, 12

A dekollektivizálás fogalmának használata sokkal jobban elterjedt a nemzetközi szakirodalomban, mint idehaza. Mind az államszocializmus időszakában, mind a rendszerváltást követően azokat az időszakokat értik alatta, amikor a tsz-ek nagyarányú felbomlása ment végbe. Nigel Swain: Decollectivization Politics and Rural Change in Bulgaria, Poland and Former Czechoslovakia. Social History 32. (2007) 1. 1–26.

9

dc_795_13 milyen területen figyelhető indult meg a nyugati nyitás, s kik játszottak ebben kezdeményező szerepet? Majd a nyugati modell-transzfer folyamatára térek át: melyek voltak a politikai, az intézményi és jogi előfeltételek? Milyen szervezetek, gazdasági szereplők vettek részt közvetítőként a zárt termelési rendszerek átvételében? Kulcsfontosságú kérdés, hogy a nyugati tudás- és technológiai rendszer milyen változásokat és konfliktusokat okozott a befogadó közegben? A nyugati hatások mellett ezekben a fejezetekben is figyelmet fordítok az időről-időre újult erővel jelentkező szovjet determinációs törekvésekre. A zárófejezetben azt igyekszem áttekinteni, hogy a keleti és nyugati modelltranszferek együttes hatásaként létrejött termelőszövetkezetek milyen sajátosságokkal bírtak és hogyan merítették ki az adott mozgástér lehetőségeit az 1980-as évek során. Míg a disszertáció első felében a makro-szintű megközelítés dominált a felhasznált források tekintetében, addig a nyugati transzfer tanulmányozása során szükség volt bizonyos léptékváltásokra. Megkülönböztetett figyelmet fordítottam a közvetítők

csoportjainak,

illetve

hálózatainak

elemzésére,

rendszergazdaként szerepet vállaló gazdasági szervezetekre.

a

transzferben

A levéltári kutatás

mellett intenzíven éltem az oral history lehetőségeivel is. Emellett a korabeli média (sajtó, rádió) is fontos forrásként szolgált. Nagy segítséget jelentettek munkám során a

korabeli

agrárközgazdasági

és

szociológiai

úgynevezett belső használatú tanulmányok.

10

kutatóműhelyekben

készült,

dc_795_13 HISTORIOGRÁFIAI ÁTTEKINTÉS

A mezőgazdasági termelőszövetkezetek 1949 és 1989 közötti történetéről igen bőséges szakirodalom áll rendelkezésre, melyben nemcsak történeti, hanem szociológiai, néprajzi és szociográfiai feldolgozások sokasága is megtalálható. A leltár-készítésben az 1970-as évek elejéig érdemes visszanyúlni, mert a magyar mezőgazdaság szovjet mintájú átalakításáról ekkor kezdtek megjelenni azok a publikációk, amelyek már elsődleges források feldolgozásán alapultak.13 A sort Orbán Sándor kiterjedt levéltári kutatáson alapuló monográfiája nyitotta meg 1972-ben Két agrárforradalom Magyarországon. Demokratikus és szocialista agrárátalakulás 1945–1961 címmel.14 A szerző a bevezetőben egyértelművé tette történeti ítélet- és fogalomalkotásának kiinduló tételét. „[…] ki vitathatja, hogy a nagybirtokrendszer helyébe létrejött demokratikus agrárviszonyok, majd pedig a falusi kisárutermelést felváltó és meghaladó szocialista nagyüzemi formáció megteremtése, igenis, külön-külön egy-egy agrárforradalmat jelent.”15 Orbán Sándor könyvének egynegyedét a földreformnak, háromnegyed részét pedig a kollektivizálási kampányoknak szentelte. Az első két átszervezési kísérletet egy közös fejezetben, a harmadikat külön tárgyalta. A szovjet mintával kapcsolatban megelégedett annak a rögzítésével, hogy az MDP 1948-tól azt a modellt alkalmazta, amely „a Szovjetunióban két évtizeddel korábban más feltételek között lezajlott kollektivizálásnál alakult ki.”16 Később a kulákellenes politika kapcsán így fogalmazott: „A gazdag-paraszt probléma megoldásának koncepciója erősen a forradalom utáni és még inkább a kollektivizálás alatti szovjetoroszországi eljárásra hasonlított.”17 Társadalomtörténeti érdeklődésének, és a parasztsággal kapcsolatos korábbi kutatásainak köszönhetően a központi elhatározásokat, intézkedéseket 13

Ez a tendencia része volt annak az 1960-as években kezdődő folyamatnak, amely az 1945 utáni időszak gazdaságtörténeti feldolgozása terén egyre több, levéltári forráson alapuló publikációt eredményezett. Berend T. Iván: Gazdaságpolitika az első ötéves terv megindulásakor 1948–1950. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp., 1964.; Ránki György: Magyarország gazdasága az első hároméves terv időszakában 1947–1949. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp., 1963. 14 Orbán Sándor: Két agrárforradalom Magyarországon. Demokratikus és szocialista agrárátalakulás 1945–1961. Akadémiai, Bp., 1972. 15 Uo. 8. 16 Uo. 71. 17 Uo. 73.

11

dc_795_13 időről-időre igyekezett összevetni a hatalom által várt, vagy éppen attól eltérően alakuló gazdasági-társadalmi következményekkel.18 Az 1970-es évtizedből Orbán Sándor mellett Donáth Ferenc kutatásait kell kiemelni. Róla köztudott, hogy a kommunista párt vezető agrárpolitikusai közé tartozott 1951-es letartóztatatásáig. 1954-es szabadulása után az akkor szerveződő MTA Közgazdaságtudományi Intézet igazgatóhelyettese lett, majd az 1956-os forradalmat követően a Nagy Imre-csoport tagjaként újra börtönbe került. Szabadulását követően agrártörténeti és agrárgazdasági kérdésekkel foglalkozott. 19 E munkája első eredménye a földreformról szóló 1969-es könyve lett.20 Minden megyére vonatkozóan gyűjtött anyagot, s emellett az országos döntéshozó szervek vonatkozó iratait is feldolgozta. Ez tette lehetővé, hogy a makro- és mikroszintű megközelítést sikeresen ötvözze. A földreformról szóló monográfia valójában már 1965-re elkészült, az évtized második felében már a tsz-ek történetével foglalkozott egyre

intenzívebben.

Donáth

elérkezettnek

látta

az

időt

a

magyar

termelőszövetkezetek – ahogyan akkor nevezték a termelőszövetkezeti mozgalom – átfogó történetének megírására.21 Úgy vélte, hogy az akkoriban országszerte készülő tsz-történetek megfelelő alapot jelentenek e nagyszabású vállalkozáshoz. Nem véletlen, hogy nemcsak a szerkesztői feladatokat vállalta el, amikor a Magyar Mezőgazdasági Múzeum elindította a Termelőszövetkezeti tanulmányok című sorozatot, hanem írt egy hosszabb módszertani tanulmányt is. Ebben részint felvázolta a magyar szövetkezeti nagyüzemi mezőgazdaság kialakulásának történetét, részint a további kutatás főbb módszertani kérdéseit is igyekezett tisztázni.22

18

Orbán Sándor: Változások a mezőgazdasági népesség számában és szerkezetében Magyarországon. In: Lackó Miklós–Szabó Bálint (szerk.): Húsz év. Tanulmányok a szocialista Magyarország történetéből. Kossuth, Bp., 1964. 167–232.; Orbán Sándor: A demokratikus agrárforradalom és a parasztság rétegződésének problémái a felszabadulás után. Századok 104. (1970) 4. sz. 941–982. 19 Valuch Tibor (vál.): Donáth Ferenc A Márciusi Fronttól Monorig. Tanulmányok, vázlatok, emlékezések. MTA Közgazdaságtudományi Intézet–Századvég, Bp., 1992. 13–18. 20 Donáth Ferenc: Demokratikus földreform Magyarországon 1945–47. Akadémiai, Bp., 1969. 21 A kezdeményezés az MTA Agrártörténeti Bizottságától indult. 1969-ben hoztak egy döntést, arról, hogy igényes helytörténeti munkák révén elő kell készíteni, s meg kell íratni a mezőgazdaság szocialista átszervezésének történetét. Bővebben lásd: Halász Péter: A termelőszövetkezeti fejlődés regionális történeti irodalma. In: Gazdag István (szerk.): A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve, VII. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár, Debrecen, 1980. 153–174. 22 Donáth Ferenc: A magyar szövetkezeti nagyüzemi mezőgazdaság kialakulásának vázlatos története (1949–1970). Agrártörténetei Szemle 14. (1972) 3–4. sz. 292–330.

12

dc_795_13 Donáth saját összefoglaló munkája 1977-ben jelent meg.23 Ebben az agrártörténeti áttekintésben, másokhoz hasonlóan, ő is az 1945-ös földreformmal indított, de nem zárta le 1962-ben, mint Orbán Sándor, hanem elvitte egészen 1974ig.24 Az alapvetően kronologikus felépítésű kötetbe tematikus fejezetek is bekerültek. Ez indokolt volt, hiszen így tudta igazán elemezni a magyar mezőgazdaság 1945 utáni strukturális átalakulásának fő folyamatait és problémáit. Forrásbázisát elsősorban a KSH kiadványai képezték. Újdonsága volt Donáth könyvének, hogy a termelőszövetkezeti üzemet nem pusztán, mint a termelés és a gazdálkodás, hanem mint az érdekérvényesítési küzdelmek színterét vizsgálta. E szempont alkalmazása révén mutatta ki, hogy a pártvezetés és a tsz-tagság között létrejött egy kompromisszum. A hatalom, szembesülve a tsz-ekben kialakult súlyos munkaerőproblémákkal, engedményeket tett az érdekeltségi megoldások és a háztáji gazdálkodás liberalizálása érdekében. Ezt nevezte ő az első jelentős megegyezésnek. Ez a mű nagy hatást gyakorolt azokra a nyugati szociológusokra, antropológusokra, akik a szocialista mezőgazdaság kutatása céljából az 1970-es évek közepétől kezdve jöttek Magyarországra. Későbbi publikációikban sokszor hangsúlyozták,

milyen

pótolhatatlan

segítséget

jelentett

terepmunkájuk

megalapozásához Donáth Reform és forradalom című műve. Közülük Chris Hann a szakszövetkezeteket kutatta. 1976-tól rendszeresen visszajár a Bács-Kiskun megyei Tázlárra,

hogy

elsősorban

résztvevő

megfigyelőként

elemezze

a

lokális

történéseket.25 Ugyancsak 1976-ban érkezett Magyarországra Nigel Swain, aki a tszeket a munkaszervezet szempontjából elemezte. Olyan kérdések érdekelték, mint a közös és a háztáji közötti kapcsolatrendszer, vagy éppen az új típusú technokrata vezetőréteg megjelenése a tsz-ekben.26 Martha Lampland már az 1980-as években jött Magyarországra, s a Fejér megyei Sárosdon tanulmányozta, milyen hatást gyakorolt a mezőgazdaság kollektivizálása a falusi társadalom különböző

23

Eredetileg külföldi olvasóközönség, ahogy akkor fogalmazta „a fejlett tőkés és a fejlődő országok értelmiségének” tájékoztatására írta. Valójában előbb jelent meg a magyar nyelvű változat, s csak három évvel később az angol. Donáth Ferenc: Reform és forradalom. A magyar mezőgazdaság strukturális átalakulása, 1945–1975. Akadémiai, Bp., 1977. Angolul: Ferenc Donáth: Reform and revolution: transformation of Hungary's agriculture 1945–1970. Corvina, Bp., 1980. 24 Az 1962 és 1974 közötti bő évtizeden belül az 1968-as új gazdasági mechanizmust tekintette szakaszhatárnak. 25 Chris Hann: Tázlár: a village in Hungary. Cambridge University Press, Cambridge, 1980. 26 Nigel Swain: Collective Farms Which Work? Cambridge University Press, Cambridge, 1985.

13

dc_795_13 csoportjainak munkakultúrájára.27 Ezek az akkor még fiatal külföldi kutatók szakmai kapcsolatokat építettek ki a hazai néprajztudósokkal és szociológusokkal. 28 A modelltranszfer problematika szempontjából ezek a kutatási eredmények azért érdemelnek figyelmet, mert olyan jelenségeket rögzítettek a transzfert befogadó közegről, amelyek földrajzi, települési különbözőségek feltárásához nyújtanak értékes segítséget.29 Az 1970-es, 1980-as évek fordulójától egyre több olyan munkát publikáltak a magyar kutatók is, amelyek jelezték a módosuló értelmezési kereteket. 30 Simon Péter elsődleges forrásokon alapuló kismonográfiája az előtörténetet, az 1946–1949 közötti évek agrárpolitikáját elemezte,31 mégis említést érdemel, mert az 1949-ben meginduló tsz-szervezést ő kolhozosításnak nevezte. Ez szokatlannak számított, hiszen addig a mezőgazdaság szocialista átszervezése, átalakítása, stb. kifejezések domináltak.32 Az ideológiai elvárásoktól való fokozatos távolodás érződött a háztáji gazdasággal kapcsolatos agrárközgazdasági, agrárszociológiai kutatások terén is. 33 A magyar agrárátalakulás 1945 utáni történetének legszínvonalasabb, sok tekintetben máig időtálló összefoglalása az 1980-as évek közepére készült el.34 A szerző, Szakács Sándor az 1960-as évek óta kutatta az 1945 utáni agrártörténet 27

Martha Lampland: The object of labor. Commodification in Socialist Hungary. The University of Chicago Press, Chicago–London, 1995. 28 Sárkány Mihály: A társadalomnéprajzi kutatás hazai története. In: Paládi-Kovács Attila (főszerk.): Magyar néprajz VIII. Társadalom. Akadémiai, Bp., 2000. 29−66. 29 Érdemes még utalni az alábbi – döntően az 1980-as években folytatott terepmunkán alapuló – külföldön megjelent munkákra is: Peter D. Bell: Peasants in Socialist Transition. Life in a collectivized Hungarian Village. University of California Press, Berkeley–Los Angeles–London, 1984.; Marida Hollos–Bela C. Maday (eds.): New Hungarian Peasants? An East Central European Experience With Collectivization. Columbia University Press, New York, 1983.; Ildikó Asztalos Morell: Emancipation’s Dead-End Roads? Studies in the Formation and Development of the Hungarian Model for Agriculture and Gender (1956–1989). Acta Universitatis Upsaliensis, Uppsala, 1999.; Ildiko Vasary: Beyond the Plan. Social Change in a Hungarian Village. Westview Press, Boulder, CO, 1987. 30 Szemléletesen mutatja ezt a tendenciát annak az 1981-es konferenciának az anyaga, amelyet a Magyar Történelmi Társulat és a Szolnok megyei Tanács közösen rendezett Túrkevén. Lásd: Vass Henrik (szerk.): A mezőgazdaság szocialista átalakulása Magyarországon. Tudományos ülésszak Túrkeve, 1981. április 6–7. Szolnok Megyei Lapkiadó Vállalat, Szolnok, 1981. 31 Simon Péter: A magyar parasztság sorsfordulója, 1946–1949. Kossuth, Bp., 1984. 32 Balogh Sándor: A felszabadulás utáni agrárpolitika és agrárátalakulás kérdései történeti irodalmunkban. In: Balogh Sándor–Pölöskei Ferenc: Agrárpolitika és agrárátalakulás Magyarországon (1944–1962). Akadémiai, Bp., 1979. 215–234. 33 Juhász János: A háztáji gazdálkodás mezőgazdaságunkban. Akadémiai, Bp., 1980.; Kovách Imre: Termelők és vállalkozók. (Mezőgazdasági kistermelők a magyar társadalomban). Bp., Társadalomtudományi Intézet, 1988.; Varga Gyula (szerk.): A mezőgazdasági kistermelés helyzete és jövője. Mezőgazdasági, Bp. 1979. 34 Pető Iván–Szakács Sándor: A hazai gazdaság négy évtizedének története 1945–1985. 1. Az újjáépítés és a tervutasításos irányítás időszaka 1945–1968. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Bp., 1985.

14

dc_795_13 kérdéseit. Könyvet írt a földreformról, majd foglalkozott az állami gazdaságok és a földműves-szövetkezetek történetével is.35 Az 1970-es évtized során aztán egyre inkább a mezőgazdasági termelőszövetkezetek felé fordult az érdeklődése. E váltást mutatta az Agrártörténeti Szemle hasábjain 1975-ben publikált tanulmánya, melyben a nagyigmándi Jókai Tsz mikrotörténeti jellegű feldolgozására vállalkozott.36 Gazdag, példásan dokumentált levéltári forrásanyagra, imponáló statisztikai adatbázisra támaszkodva olyan sokoldalú, komplex megközelítést alkalmazott, amellyel sikerült bemutatnia azt a tudati, életmódbeli, tehát társadalmi jellegű változást, mely a tsz-be tömörült, illetve tömörített, tagság körében végbement. Szakács Sándor agrártörténeti munkásságának szintézise abban a két kötetesre tervezett gazdaságtörténeti összefoglalóban valósult meg, amelyet Pető Ivánnal közösen írt.37 Legszembetűnőbb újításuk az volt, hogy következetesen elkerülték az ideológiai értelmezési kereteket. Többnyire a leíró közgazdaságtan fogalmi apparátusát használták. Forrásaik többségét a gazdasági szakapparátusok anyagai, valamint a statisztikai források tették ki. Szakács Sándor az 1945 utáni agrártörténet tárgyalásakor következetesen figyelt arra, hogy elváljon az agrárpolitika és az agártermelés története. Így az elemzés néhány pontján jelezni tudta, hogy a mezőgazdaság átszervezésének, a birtoklási és az üzemi keretekben bekövetkező radikális változásnak, milyen gazdasági, társadalmi „ára” volt. Ennél többet ekkoriban csak a belső használatra szánt intézeti kiadványokban, vagy éppen a szamizdat kiadványokban lehetett írni. Az előbbire jó példa Donáth Ferenc 1979-es műhelytanulmánya, amely a Szövetkezeti Kutató Intézet sorozatában jelent meg A munka és tulajdon kapcsolata az iparosodó mezőgazdaságban

35

Szakács Sándor: Földosztás és agrárfejlődés a magyar népi demokráciában 1945–1948. KJK, Bp., 1964. (Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem közleményei 5.); Szakács Sándor: Állami gazdaságaink helyzetének alakulása 1945–1948. Akadémiai, Bp., 1969.; Szakács Sándor: A népi demokratikus agrárfejlődés kezdetei Magyarországon 1945–1948. Akadémiai, Bp., 1971.; Szakács Sándor: A földművesszövetkezeti mozgalom története 1945–1949. Szövetkezeti Kutató Intézet, Bp. 1976. 36 Szakács Sándor: A nagyigmándi Jókai termelőszövetkezet története. Agrártörténeti Szemle 17. (1975) 1–2. sz. 54–128. 37 Sajnos e monumentális gazdaságtörténeti összefoglalónak a második kötete már nem készült el. Néhány évvel később Szakács Sándor publikált egy nagyobb lélegzetű tanulmányt, amely valószínűleg a tervezett második kötet mezőgazdasági vonatkozású fejezeteinek az alapja lehetett, hiszen 1968-tól a nyolcvanas évek közepéig foglalta össze az agrárgazdaságban lezajlott folyamatokat. Szakács Sándor: A reform kérdése és a termelés (Meghatározottságok és adottságok a magyar mezőgazdaságban 1968–1985). Agrártörténeti Szemle 31. (1989) 1–4. sz. 56–117.

15

dc_795_13 címmel.38 Donáth már a Reform és forradalom című könyve végén is érintette az iparosodó szocialista mezőgazdaság hatékonyságának problémáját, de ott a kérdésfelvetésen

nem

lépett

túl.

Az

említett

belső

használatra

szánt

műhelytanulmányban viszont már jóval nyíltabban fogalmazott. Már a megközelítés is provokatív volt, hiszen a nyugati agrárfejlődéssel vetette össze a hazai agrárszektort. Míg a hazai tsz-ekben és állami gazdaságokban a növekvő anyag- és eszközráfordítással párhuzamosan csökkent a hatékonyság, addig a nyugati tendenciák éppen az ellenkezőjét mutatták. A tőkés gazdaságban a modernizálás és a rentabilitás nem válhatott el tartósan. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy amennyiben a hatékonyságromlás csak a kelet-európai mezőgazdaságokban figyelhető meg, akkor ez a jelenség valamiképp a kollektivizálással hozható összefüggésbe. Innen már csak egy lépés volt a tulajdonviszonyok kérdése. Olyan adatsorokra hivatkozott, amelyek azt mutatták, hogy a hatékonyságromlás mindvégig nagyobb mértékű volt az állami gazdaságokban, mint a szövetkezetekben, tehát a gazdasági gyakorlat nem igazolta az állami tulajdon felsőbbrendűségéről szóló ideológiai axiómát. A fennálló tulajdonviszonyok bírálata terén Donáth még tovább ment, mert azt is kimondta, hogy az ipari eredetű anyagok és eszközök növekvő felhasználásával nő ugyan a mezőgazdaság függése az ipartól, de ez a függés teljesen mást jelent nyugaton, ahol valós verseny van, mint a szocialista gazdaságban, ahol a tsz-ek monopolhelyzetű vállalatokkal voltak kapcsolatban. A Gyenes Antal vezetése alatt működő Szövetkezeti Kutató Intézet több olyan kutatásnak is teret adott, mely a hivatalos felfogás megkérdőjelezhetetlennek tartott tételeit feszegettek.39 Simó Tibor például a termelőszövetkezeten belül játszódó társadalmi folyamatokat, érdekmozgásokat egy sajátos aspektusból, a formális és informális érdekérvényesítés szemszögéből vizsgálta. 40 Szélesebb körben váltottak ki visszhangot Juhász Pál és Magyar Bálint kutatásai. Ők közösen is publikáltak, például a lengyel és a magyar kistermelők helyzetéről. 41 Az 1980-as évek második felében mindketten bekapcsolódtak az ekkoriban fellendülő 38

Donáth Ferenc: A munka és tulajdon kapcsolata az iparosodó mezőgazdaságban. Tulajdon és hatékonyság. Szövetkezeti Kutató Intézet, Bp., 1979. (Rövidített változatban: uő: Tulajdon és hatékonyság Medvetánc 2–3. (1982)–(1983) 4.–1. sz. 161–190.) 39 Gyenes maga is részt vett ilyen kutatásokban. Lásd: Gyenes Antal: A B.-i Mezőgazdasági Termelőszövetkezet (Monográfia). Szövetkezeti Kutató Intézet, Bp., 1977. 40 Simó Tibor: Érdekérvényesítés a termelőszövetkezetek formális és informális szervezetében. Szövetkezeti Kutató Intézet, Bp., 1981. 41 Juhász Pál–Magyar Bálint: Néhány megjegyzés a lengyel és a magyar mezőgazdasági kistermelő helyzetéről a hetvenes években. Medvetánc 4. (1984) 2–3. sz. 181–208.

16

dc_795_13 terepmunkákba. Kutatásokat folytattak Dunapatajon, s emellett Juhász Pál még a homokmégyi falukutató táboroknak is rendszeres résztvevője volt. 42 Ez utóbbi kutatás eredményeit főleg műhelytanulmányok formájában tették közzé, de Valuch Tibor elkészített egy önálló kismonográfiát is Rekviem a parasztságért címmel.43 Ezekből a publikációkból egyértelműen kiderült milyen nagy paraszti ellenállás fogadta a kollektivizálást, s az is, hogy milyen kiterjedt és sokrétű állami erőszak kísérte. Az eddigiek úgy vélem kellően alátámasztják, hogy az agrártörténet kevesebb „fehér folttal” érkezett el a rendszerváltáshoz, mint általában a jelenkortörténet. Ezzel magyarázható, hogy 1989–90 nem igazán éles szakaszhatár az agrártörténeti szakirodalomban. Az 1980-as években megindult, új megközelítéseket alkalmazó kutatások hatásának tudható be, hogy míg az 1945 utáni politikatörténet terén elsősorban a forráskiadás lendült fel az 1990-es években, addig az agráriumban kiváló szakmonográfiák láttak napvilágot a lezajlott változásokról. 1992-ben jelent meg a Békés Megyei Levéltár akkori igazgatójának, Erdmann Gyulának rendkívül adatgazdag szakmonográfiája a begyűjtés, ill. a beszolgáltatás történetéről. 44 Bár a cím szerint a kötet 1945-től indul, a szerző kitér a második világháború időszakában kialakult úgynevezett Jurcsek-rendszer bemutatására is. Ezt követően rendkívül részletesen mutatja be, hogyan használta fel a kommunista párt ezt a hadigazdasági eszközt a mezőgazdaság szovjetizálása érdekében. A szocialista mezőgazdaság sztálini rendszerének egy másik fontos eleméről, a gépállomásokról is napvilágot látott egy kiváló monográfia. 45 Honvári János művének érdemei közé tartozik nemcsak a sokrétű forrásanyag, hanem az is, hogy miután a szerző tisztázta az eredeti szovjet minta ismérveit, következetesen figyelt a magyar rendszer hasonló és eltérő vonásainak bemutatására. 42

Ahogyan az alábbi címek jelzik, a szerzők a terepmunka valódi helyszínének megnevezése helyett egy fiktív településnevet (Dunaapáti) adtak meg a címben. Juhász Pál: Dunaapáti – egy elsüllyedt mezőváros. In: Juhász Pál: Emberek és intézmények. Két zsákutca az agráriumban. Új Mandátum, Bp., 2006. 300–310.; Magyar Bálint: Dunaapáti 1944–1958. (Dokumentumszociográfia) I–III. Művelődéskutató Intézet–Szövetkezeti Kutató Intézet, Bp., 1988. Az Új Mandátum Könyvkiadó 2007-ben, a „Terepmunkák” című sorozat 3. és 4. köteteként jelentette meg újra ezt a munkát: Magyar Bálint: A Dunánál. Dunapataj 1944−1958 dokumentumszociográfia, I−II. Új Mandátum, Jelenkorkutató Alapítvány, Bp., 2007. (Terepmunkák 3–4.) 43 Valuch Tibor: Rekviem a parasztságért. Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen, 1988. (Határ Füzetek 3.) 44 Erdmann Gyula: Begyűjtés, beszolgáltatás Magyarországon 1945–1956. Tevan, Békéscsaba, 1993. 45 Honvári János: A gépállomások története, 1947–1964. A gépállomások és a magyar mezőgazdaság gépesítésének története 1947–1964. Távtan, Győr, 2003.

17

dc_795_13 Szintén korábban megkezdett kutatásait összegezte Urbán László, amikor az első termelőszövetkezeti városok létrejöttéről írt.46 Sikeresen valósította meg a makro- és mikro-szintű források összekapcsolását, s fontos újdonsága volt könyvének, hogy nagy figyelmet szentelt a létrejött szocialista nagyüzemek hosszabb távon megmutatkozó környezeti hatásainak. Közben az 1990-es években a kárpótlással és privatizációval összefüggésben a tsz-ek a kiélezett politikai és közéleti viták kereszttüzébe kerültek. Egyre gyakrabban megkapták a „sztálinista kolhoz” minősítést, vagy éppen azt hangoztatták velük szemben, hogy egy diktatórikus rendszer támasztó pillérei voltak.47 Ilyen egyoldalú megközelítések azonban kevéssé szűrődtek be a történeti szakirodalomba. Ezt bizonyítja a rendszerváltás után megjelent három nagy agrártörténeti összefoglaló munka is. Az 1996-os igen terjedelmes, kivitelezésében is impozáns kötetet Orosz István, Für Lajos és Romány Pál szerkesztette. 48 A honfoglalástól induló áttekintés egészen a rendszerváltás időszakáig terjedt. A nagy időintervallumon belül az olvasó a legtöbbet a szocialista időszakról, valamint a rendszerváltás

éveiről

olvashat.

Több

fejezetben

is

foglalkozott

a

termelőszövetkezetekkel, s az úgynevezett magyar modellről is részletesen esett szó. A másik összefoglaló Gunst Péter szerkesztésében eredetileg angol nyelven, az amerikai könyvpiac számára készült, majd ezt követően magyarul jelent meg. 49 A harmadik nagy összefoglalás ugyancsak a jobbágyfelszabadítástól egészen a jelenkorig vállalkozott az agrárium történetének bemutatására. 50 A tudományos népszerűsítő irodalom műfajába tartozó kötet szerzői maguk is szaktörténészek, akik korábban már éveket töltöttek elsődleges forrásokon alapuló feltárással.

46

Urbán László: Az első termelőszövetkezeti városok agrárpolitikai szerepének kialakulása, változásai, gazdasági és környezeti hatásai. MTA Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Testülete, Szolnok, 2002. 47 A historiográfiai összegzés szűkös keretei miatt most csak egy felsorolásra szorítkozom. Gazdálkodás 36. (1992) 2. sz. 22–31., 3. sz. 53–56., 12. sz. 16–27.; 37. (1993) 1. sz. 57–59., 8. sz. 11– 19., 12. sz. 26–37.; Közgazdasági Szemle 37. (1990) 7–8. sz. 920–925., 926–928., 929–933.; 40. (1993) 4. sz. 363–375.; Társadalmi Szemle 43.(1988) 10. sz. 50–59.; 44. (1989) 3. sz. 30–37, 4. sz. 83–95.; 46. (1991) 12. sz. 13–24.; 47. (1992) 8–9. sz. 39–48., 48. (1993) 3. sz. 14–25., 49. (1994) 1. sz. 26–35.; Szövetkezés (1990) 1–2. sz. 73–79., (1991) 2. sz. 3–14. 48 Orosz István–Für Lajos–Romány Pál (szerk.): Magyarország agrártörténete. Agrártörténeti tanulmányok. Mezőgazda, Bp., 1996. 49 Gunst Péter (szerk.): A magyar agrártársadalom a jobbágyság felszabadításától napjainkig. Napvilág, Bp., 1998. 50 Estók János–Fehér György–Gunst Péter–Varga Zsuzsanna: Agrárvilág Magyarországon, 1848– 2002. Argumentum–Mezőgazdasági Múzeum, Bp., 2003.

18

dc_795_13 A rendszerváltást követően a történészek számára sürgető feladatot jelentett a felsőoktatási tananyagok megújítása is. Az 1990-es évek folyamán több gazdaságtörténeti szintézis készült. 1995-ben látott napvilágot a Magyarország gazdaságtörténete a honfogla1ástól a 20. század közepéig című kötet, amely azonban a II. világháború utáni időszak bemutatásában csak 1956–57 fordulójáig jutott el.51 Az 1945 utáni fejezet írója, Honvári János később önállóan jelentkezett egy 20. századi összefoglalással.52 Ez azonban jóval több, mint egy tankönyv, hiszen rendkívül gazdag forrásanyagra épül. Az Országos Tervhivatal iratait például még senki sem használta korábban ilyen intenzíven. Szintén főiskolai jegyzetnek készült Szakács Sándor két kötetben megírt átfogó gazdaságtörténete, melynek időhatára 1988-ig terjedt.53 Megemlítendő még a Gunst Péter által írt tankönyv is, amely az eddigieknél rövidebb terjedelemben, 1914től a rendszerváltásig foglalta össze a gazdasági folyamatokat. 54 Az 1990-es évek végén készítette el kétkötetes gazdaságtörténeti tankönyvét A 20. század gazdaságtörténete I. (1918–1945); II. (1945–1990) címmel a Pécsi Egyetemen oktató Kaposi Zoltán. A Dialóg Campus Kiadó 2004-ben egy kötetben is megjelentette ezt a 20. századi gazdaságtörténeti összefoglalót. 55 Ugyanez a könyvkiadó adta ki BudaySántha Attila másfél évszázad agrártörténeti és agrárpolitikai folyamatainak összefoglalására vállalkozó tankönyvét.56 A rendszerváltás utáni kutatásokat természetesen befolyásolta az a társadalmi igény is, amely a paraszti társadalom korábban elhallgatott szenvedéseiről, tragédiáiról akart többet tudni. Ez tükröződött a Hajnal István Kör 1991-es gyulai konferenciáján is, amelyet a paraszti ellenállás és önszerveződés témakörének szenteltek.57 Az 1945 utáni időszakkal foglalkozó szekció előadói, hozzászólói a későbbi években is folytatták kutatásaikat. Hantó Zsuzsa és kollégái a hortobágyi zárt táborokba kitelepített kulákcsaládok történetét dolgozták fel levéltári források 51

Honvári János (szerk.): Magyarország gazdaságtörténete a honfoglalástól a 20. század közepéig. Aula, Bp., 1995. 52 Honvári János: Magyarország gazdaságtörténete Trianontól a rendszerváltásig. Aula, Bp., 2005. Ezt a kötetet a szerző egy évvel később átdolgozta a BA-szintű képzés igényei szerint. Uő.: XX. századi magyar gazdaságtörténet. Transzformációk, rendszerek. Aula, Bp., 2006. (Bologna-tankönyvsorozat) 53 Szakács Sándor: Gazdaságtörténet I-II. Számalk, Bp., 1998–1999. 54 Gunst Péter: Magyarország gazdaságtörténete 1914–1989. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 1996. 55 Kaposi Zoltán: A XX. század gazdaságtörténete. Dialóg Campus, Bp.–Pécs, 2004. 56 Buday-Sántha Attila: Agrárpolitika – Vidékpolitika. A magyar agrárgazdaság és az Európai Unió. Dialóg Campus, Bp.–Pécs, 2001. 57 Erdmann Gyula (szerk.) Paraszti kiszolgáltatottság – Paraszti érdekvédelem, önigazgatás. Békés Megyei Levéltár, Gyula, 1994.

19

dc_795_13 valamint interjúk és visszaemlékezések segítségével.58

Farkas Gyöngyi

a

kollektivizálás regionális és mikroszintű folyamatait vizsgálva nagy figyelmet fordított az állambiztonsági források bevonására.59 Habár a 2000-es évek folyamán további publikációk születettek a kuláküldözés témakörében, a kutatói érdeklődés nem szűkült le erre a csoportra.60 Az évtizedekig

tabusított

paraszti

szenvedések

és

sérelmek

szisztematikus

feldolgozására Ö. Kovács József vállalkozott. 61 Nagy érdeme kutatómunkájának, hogy minden megyei levéltárból gyűjtött forrásokat és intenzíven élt az oral history lehetőségeivel is. Magyarországon a kollektivizálás 50. évfordulója kapcsán élénkült meg az érdeklődés a kollektivizálás folyamatai iránt. Megrendezésre került egy olyan interdiszciplináris konferencia, ahol történészek, szociológusok, jogászok mellett közgazdászok és néprajzkutatók is beszámoltak újabb kutatási eredményeikről. 62 A megjelent tanulmánykötet helyzetképet mutat a jelenlegi kutatások főbb irányairól és módszereiről. Bekerültek a kötetbe olyan tanulmányok is, amelyek azt vizsgálták, hogyan érintette a határon túli magyarságot a mezőgazdaság kollektivizálása. 63 Előkészületben van egy újabb tanulmánykötet is a kollektivizálás témájában. Az MTA BTK Történettudományi Intézete 2012. december 14-én konferenciát rendezett Kollektivizálás és állami erőszak címmel. Az itt elhangzott előadások

58

Hantó Zsuzsa és mások (szerk.): Kitaszítottak I. „Magukkal fogjuk megzsírozni a földet”. Alterra, Bp., 2001. Füzes Miklós (szerk.): Kitaszítottak II. Dokumentumok a hortobágyi zárt munkatáborokról, 1950-1960. Alterra, Bp., 2002. Hantó Zsuzsa (szerk.): Kitaszítottak III. Családok munkatáborokban. Alterra, Bp., 2006. 59 Farkas Gyöngyi: Kollektivizálás Veszprém megyében (1948–1961). Bölcsészdoktori disszertáció, ELTE BTK, Bp., 1995.; Uő.: „A moziban sok szépet láttam a termelőszövetkezeti csoportokról, és mégis a II. rendű vádlottnak hittem” Egy „kulák-per” és szereplői 1950-ből. In: Horváth Sándor (szerk.): Mindennapok Rákosi és Kádár korában. Nyitott Könyvműhely, Bp., 2008. 94–115.; Uő.: Hatalom és falusi társadalom az 1950-es években Tüntetések a kollektivizálás ellen. PhD-értekezés, ELTE BTK, Bp., 2010. 60 Bolgár Dániel: A kulák érthető arca. In: Horváth Sándor (szerk.): Mindennapok Rákosi és Kádár korában. Nyitott Könyvműhely, Bp., 2008. 50–93.; Erős Krisztina: „Törvényen kívül helyezve”: A kitelepítések története Zala megyében 1950–1953. Zalai történeti tanulmányok 67. (2009) 269–315.; Kovács Teréz: A paraszti gazdálkodás és társadalom átalakulása. ĽHarmattan, Bp., 2010.; Nagy József: A paraszti társadalom felbomlásának kezdetei, 1945–1956. Napvilág, Bp. 2009.; Nagy Varga Vera: Újabb adatok a ceglédi kuláküldözéshez. In: Emlékeztető könyv régi ceglédiekről. Válogatás Kocsis Gyula–Nagy Varga Vera történeti és néprajzi írásaiból. Magánkiadás, Cegléd, 2012. 159–176. 61 Ö. Kovács József: A paraszti társadalom felszámolása a kommunista diktatúrában. A vidéki Magyarország politikai társadalomtörténet, 1945–1965. Korall, Bp., 2012. 62 Schlett András (szerk.): Földindulások – Sorsfordulók. Kollektivizálás, agrárvilág és vidéki változások a XX. század második felében. Szent István Társulat, Bp., 2012. 63 Lásd Kovács Teréz, Gaucik István és László Márton tanulmányait a kötetben.

20

dc_795_13 tanulmánnyá fejlesztett szövegeiből Horváth Sándor és Ö. Kovács József szerkesztésében fog megjelenni egy kötet előreláthatólag 2014-ben. Az említett két konferencia azért is említést érdemel, mert jelzik a kollektivizálással kapcsolatos új kutatási irányokat. Az egyik ilyen irányzat az állami erőszak-alkalmazás idő- és térbeli változásaira koncentrál. A szovjet modelltranszfer előkészítése

szempontjából

kiemelt

jelentősége

volt

a

Földművelésügyi

Minisztériumban végzett 1948-as tisztogatásnak. Az úgynevezett FM-per történetét Cseszka Éva dolgozta fel.64 A politikai rendőrség szerepének feltárása terén megemlítendő az a hiánypótló munka, amelyet Papp István az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában végzett.65 Feldolgozta a Mezőgazdasági Szabotázs Elhárító Osztály 1956 utáni szervezettörténetét. S újabb kutatásaival azt igyekszik feltárni milyen „hatékonysággal” tudott az állambiztonság ügynököket beszervezni a falvakban.66 A másik domináns kutatási irány sajátossága, hogy elsősorban a mezo- és mikro-szintű léptéket részesíti előnybe a makroszintű vizsgálatokkal szemben. Pest megyével két nemrégiben megjelent kötet is foglalkozik.67 A mikroszintű megközelítésre is több példa akad. A magyar mezőgazdaság „zászlós hajójaként” ismert, a nyugati transzferben kulcsszerepet betöltő Bábolnai Állami Gazdaság üzemtörténetét Schlett András készítette el. 68 Akad példa egy-egy termelőszövetkezet új megközelítésű feldolgozására is.69

64

Cseszka Éva: Gazdasági Típusú perek, különös tekintettel az FM-perre (1945-1953) Gondolat, Bp., 2012. 65 Papp István egyidejűleg Fehér Lajos politikai életrajzán is dolgozik. Ezt számos publikációja is tanúsítja: Papp István: Fehér Lajos agrárpolitikusi tevékenysége. In: Sipos Levente (szerk.): Magyar agrárpolitikusok a XIX. és a XX. században. Napvilág, Bp., 2010. 248–292.; Uő.: Fehér Lajos pályafutása 1945-tól 1948-ig. Agrártörténeti Szemle 50. (2011) 1–4. sz. 153–186. 66 Papp István: A BM II/7. (Mezőgazdasági Elhárító) Osztály. In: A megtorlás szervezete. A politikai rendőrség újjászervezése és működése, 1956–1962. L’Harmattan–Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltára, Bp., 2013. 181–209. 67 Balázs Gábor: A földművelésügyi szakigazgatás története Pest megyében 1944–1950 között. Pest Megye Monográfia Közalapítvány, Bp., 2011.; Tóth Judit: Padlássöprések kora: A beszolgáltatás Pest megyében. Pest Megye Monográfia Közalapítvány, Bp., 2011. 68 Schlett András: Sziget a szárazföldön. A Bábolnai Állami Gazdaság története 1960 és 1990 között. Szent István Társulat, Bp., 2007. 69 Csiszár Imre: Termelőszövetkezetek Hajdúnánáson. Debreceni Szemle 15. (2007) 2. sz. 206–221.

21

dc_795_13 I. A SZTÁLINI KOLHOZMODELL ÉS EXPORTJA KELET-KÖZÉP-EURÓPÁBA

1. A szovjet mezőgazdaság sztálini rendszerének kialakulása Gazdasági-társadalmi örökség A kolhozmodell létrejöttének bemutatásához megkerülhetetlen azoknak a gazdaságitársadalmi viszonyoknak az áttekintése, amelyek a cári birodalom vidéki területeit jellemezték a huszadik század elején.70 Az októberi forradalom előestéjén a közel 120 milliós paraszti társadalom gazdálkodási módja, mentalitása nagy eltéréseket mutatott a hatalmas birodalom eltérő történelmi múlttal és természeti adottságokkal rendelkező vidékein. E heterogenitás mellett általános problémaként jelentkezett, hogy a huszadik század elejére a parasztságnak csak kis része tudott valódi földtulajdonossá válni. Ez részben az 1861-es jobbágyfelszabadítással, részben az obscsina fennmaradásával függött össze. 71 Az 1861-es reform a földbirtokosok és a jobbágyok között osztotta fel a földet, de a jobbágyokat a föld megváltására kötelezte. A felszabadult jobbágy a neki juttatott földet a megváltási ár kifizetéséig csupán birtokolhatta, de nem önállóan, 70

Az áttekintéshez elsősorban az alábbi nemzetközi szakirodalomra támaszkodtam: Roger P. Bartlett (ed.): Land commune and peasant community in Russia: communal forms in imperial and early Soviet society. St. Martin’s Press, New York, 1990.; Robert William Davies (ed.): From tsarism to the New Economic Policy: continuity and change in the economy of the USSR. Cornell University Press, Ithaca, NY, 1991. 47–65., 79–91.; Michail D. Dolbilov: Zemel’naja sobstvennost’ i oszvobozsgyenije krestyjany. In: Dmitrij F. Ajatskoj (red.): Sobstvennosty na zemlju v Rossii: istorija i sovremennosty Rosszpen, Moszkva, 2002. 45–152.; David A. J. Macey: Government and peasant in Russia, 1861– 1906: the prehistory of the Stolypin reforms. Northern Illinois University Press, DeKalb, IL, 1987.; Judith Pallot: Social change and peasant land-holding in pre-revolutionary Russia. University of Oxford, School of Geography, Oxford, 1982.; Pavel N. Zürijanov: Pozemel’nüje otnosenyija v russkoj krestyjanskoj obschine vo vtoroj polivine XlX – nacsale XX veka. In: Ajatskoj, D. F. (red.): Sobstvennosty i. m. 153–195.; A téma magyar szakirodalmára lásd: Font Márta–Krausz Tamás– Niederhauser Emil–Szvák Gyula: Oroszország története. Maecenas, Bp., 1997. 363–450.; Kövér György: Az orosz obscsina történetéhez. Áttekintés a hetvenes évek szovjet szakirodalmáról. Történelmi Szemle 21. (1978) 2. sz. 338–354.; Niederhauser Emil: A jobbágyfelszabadítás KeletEurópában. Akadémiai, Bp., 1962. 159–248.; Ránki György: Oroszország gazdasági fejlődése, 1861– 1917. Századok 118. (1984) 3. sz. 433–485.; Szvák Gyula: A cári autokrácia történelmi, társadalmi alapjai. Medvetánc 2. (1982) 2–3. sz. 49–72.; Tallár Ferenc: Az obscsina-kérdés. Valóság 24. (1981) 1. sz. 68–78.; Tanka Endre: Az obscsinától a társasgazdálkodásig. Az orosz földviszonyok fejlődési vázlata. Szövetkezeti Kutató Intézet, Bp., 1988. 71 Az obscsina jelentette egyrészt azt a paraszti földművelő közösséget, amely a földek ősi közös tulajdonán és az egyéni használatán alapult, másrészt pedig az önkormányzati szervezetet (mir) is. Tehát birtokjogi és igazgatási közösség is volt egyben.

22

dc_795_13 hanem a fennmaradt obscsinán belül. A földhasználatot a falu családfői ellenőrizték. Ráadásul az osztásföldet a megváltás megfizetéséig elidegenítési és terhelési tilalom terhelte. A személyi felszabadítás sem lett teljes, hiszen a faluját a paraszt csak elöljárósági engedéllyel hagyhatta el, az engedély kiadását viszont nagymértékben korlátozta, hogy mind a megváltási, mind az adófizetési kötelezettségek a faluközösséget egyetemlegesen terhelték.72 Az egyes paraszti csoportok különböző esélyekkel néztek szembe az új helyzettel attól függően, hogy mekkora volt az osztásföld és a fizetési kötelezettségek nagysága, milyenek voltak a megváltás feltételei, s hogyan alakult a földhasználat jellege.73 Azok a parasztok, akik kiegészítő foglalkozást tudtak űzni, bérbe vették a városba költözöttek földjeit, és idővel földet vásároltak a nemesektől, így anyagilag kiemelkedtek a többiek közül. Kulákoknak vagy mirojedeknek nevezték őket a szegényparasztok (bednota). Ez utóbbi csoportba a parasztság közel kétharmada tartozott, számukra a megváltási ár és az adók fizetése olyan nagy megterhelést jelentett, hogy a megváltási hátralékaik évről évre nőttek. Ugyanakkor az osztásföldhöz kapcsolódó várományi jogról sem mondhattak le, hiszen az obscsinából nem léphettek ki a hátralévő megváltási díj nagyobb részének megfizetése nélkül.74 Azáltal, hogy az obscsinában fennmaradt a föld újraosztásának szokása,75 a parasztoknak nem állt érdekükben semmilyen befektetés, tehát a földművelés az addigi alacsony színvonalon maradt, ugyanakkor a falusi népesség dinamikusan nőtt. A terméseredmények messze elmaradtak a nyugat-európai hozamoktól, így egy-egy rossz termésű év sok helyütt még mindig éhínséget okozott. Ugyanakkor

Oroszország

az

iparosítás

finanszírozása

érdekében

nagy

gabonaexportot bonyolított, amit a korabeli terméseredmények mellett csak alacsony belső fogyasztás árán lehetett biztosítani.76

72

D. A. J. Macey: Government and peasant i. m. 5–40. Az alapelv az volt, hogy a parasztok lakhelyüket és a háztelket minden kárpótlás nélkül megkapták. Ami a szántóföldet illette, az országot 3 övezetre és ezen belül 4–9 régióra osztották fel. Ezekben eltérően határozták meg a parasztoknak juttatandó maximumot és minimumot. Carol S. Leonard: Agrarian reform in Russia: the road from serfdom. Cambridge University Press, Cambridge–New York, 2009. 43–51. 74 Sokat elárul, hogy 1905-re az európai Oroszország 50 kormányzóságában az elvileg paraszti tulajdonná nyilvánított földek alig egynegyed részét hasznosították magánföldhasználati elv alapján. Az obscsina nélküli területek a birodalom nyugati részén a Baltikumtól a Fekete-tengerig (lényegében a Dnyeper jobb partja mentén) terjedő sávban összpontosultak. Uo. 48. 75 1893-ban született törvény arról, hogy az obscsinában csak 12 évente szabad újraosztani a földet. Uo. 51. 76 M. R. Dohan: Foreign trade. In: R. W. Davies (ed.): From tsarism i. m. 212–236. 73

23

dc_795_13 A

felhalmozódott

feszültségeket

jól

mutatták

az

1905–1906-os

parasztmegmozdulások.77 Sztolopin, aki 1906-tól egy személyben miniszterelnök és belügyminiszter is volt, reformintézkedésekkel igyekezett orvosolni a parasztság problémáit. A megváltási terhek csökkentésével, majd végleges eltörlésével megteremtődött a lehetőség, hogy a paraszt az osztásföldjével tulajdonosként rendelkezzen, szabadon költözhessen, és szabadon kiválhasson a faluközösségből.78 1916-ig azonban az európai Oroszország 40 tartományában a faluközösségi családoknak csak negyede (24%) hagyta el a feudális eredetű faluközösségét. A kilépők többsége árutermelő paraszt volt, akik jellemzően az ukrajnai és az északkaukázusi területeken laktak. Az 1910-es évek közepére – főleg az említett területeken – létrejött egy számottevő jobb módú, egyénileg gazdálkodó, árutermelő réteg.79 Az 1917. évi októberi forradalom egyik első intézkedése a mezőgazdaság legfontosabb

termelőeszközéről,

a

földről

rendelkezett.

A

Munkás

és

Katonaküldöttek Szovjetjeinek II. Összoroszországi Kongresszusa által 1917. október 26-án (november 8-án) elfogadott dekrétum a földesúri földtulajdont megváltás nélkül adta át a dolgozóknak az egyenlősítő földhasználat alapján. A földet „az egész nép tulajdonává” tette.80 A bolsevik párt vezetői ideológiai alapon nem értettek egyet a föld egyéni használatba adásával, de belátták, hogy e nélkül nem nyerhetik

meg

a

parasztság

támogatását.81

77

Ezért

elfogadták

az

eszerek

Menyhárt Lajos: A parasztság az első orosz forradalomban. In: Gunst Péter (szerk.): Kelet-Európa agrárfejlődése a századfordulón (1880–1914). Akadémiai, Bp. 213–281. 78 Abraham Ascher: P. A. Stolypin: the search for stability in late Imperial Russia. Stanford University Press. Stanford, CA., 2001. 208–260.; David A. J. Macey: ‘A wager on history’: the Stolypin agrarian reforms as process. In: Judith Pallot (ed.): Transforming peasants: society, state and the peasantry, 1861–1930. Macmillan, Houndmills, Basingstoke, 1998.149–173. 79 Dorothy Atkinson: The end of the Russian land commune, 1905–1930. Stanford University Press, Stanford, CA, 1983. 71–113. 80 A magyar szakirodalomban Szakács Sándor és Tanka Endre is felhívta a figyelmet arra, hogy a földről szóló dekrétum rendelkezéseit gyakran nacionalizálásként interpretálják, holott sem nemzeti tulajdonba vételről, sem államosításról nem volt ekkor szó. Szakács Sándor: A Szovjetunió mezőgazdasága (1917–1939). Agrártörténeti Szemle 23. (1979) 1–2. sz. 95–141.; Tanka E.: Az obscsinától i. m. 76–80. 81 Karl-Eugen Wädekin: The Agrarian Question in Marxist and Leninist Thought. In: Karl-Eugen Wädekin: Agrarian Policies in Communist Europe. A Critical Introduction. Allanheld, Osmun Publishers–Martinus Nijhoff Publishers, The Hague–London, 1982. 4–13. (Sutdies in East European and Soviet Russian agrarian policy v. 1.)

24

dc_795_13 agrárprogramját, s így végrehajtási rendelkezésként a baloldali eszer szellemű 242 helyi paraszti választói utasítás szolgált.82 A földet érintő törvényhozás következő állomása a III. szovjet kongresszuson elfogadott „A dolgozó és kizsákmányolt nép jogainak kinyilatkoztatása” című deklaráció volt.83 A későbbi Alkotmányba is bekerülő II. cikkely első pontja megerősítette a földmagántulajdon megszűntetését, továbbá a mintagazdaságokat és a mezőgazdasági vállalatokat nemzeti tulajdonná nyilvánította. 84 1918. január 27-én (február 9-én) ugyancsak a Szovjetek III. Kongresszusa elfogadta a föld társadalmi tulajdonba vételéről (szocializálásáról) szóló alaptörvényt.85 A föld tulajdon- és birtokjoga terén bő fél év alatt tehát óriási változás következett be. Megszűnt minden feudális eredetű, s egyúttal minden polgári tulajdonjog. A föld többé nem volt eladható, nem lehetett megvásárolni, s nem lehetett bérbe adni sem. Értelemszerűen elzálogosítani se lehetett. Minden föld – beleértve a parasztit is – megváltás nélkül kisajátításra került, az egész nép tulajdonává vált, és a rajtuk dolgozók használatába ment át. A földet a helyi viszonyoknak megfelelő munka- vagy fogyasztási norma szerint osztották fel, s a lakosság növekedése függvényében időnként újraosztották. Földhasználati jogot kapott minden állampolgár (nemre való tekintet nélkül), aki a földet saját munkájával, a családja segítségével, vagy szövetkezetbe tömörülve akarta megművelni. A bérmunka tilossá vált. A földhasználat formái közül – egyéni gazdaságok, tanyásgazdálkodás, faluközösség, artel – elvileg szabadon lehetett választani. Fontos azonban utalni a föld szocializálásáról hozott törvény 11. cikkelyére, mely világossá tette: a szocialista gazdaságra való áttérés céljából a földművelésben az egyéni gazdaság rovására fejleszteni kell a kollektív gazdaságot, mely a munkával és a termékenyekkel való takarékosság szempontjából előnyösebb.86 Ugyanezt a prioritást erősítette meg a 20. cikkely is, amikor kimondta,

82

Honfi József–Józsa Antal–Popovics György (szerk.): A Szovjetunió a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, a polgárháború és az újjáépítés időszakában (1917–1926). Válogatott dokumentumok. Tankönyvkiadó, Bp., 1961. 148–150. 83 Uo.186–194. A kongresszust 1918. január 10–18. (23-31.) között tartották meg Petrográdon. 84 Uo. 248. 85 Uo. 189–195. 86 Uo. 191.

25

dc_795_13 hogy a mezőgazdasági termelők földszükségleteinek kielégítése terén a kollektív földhasználók, a kommunák és a szövetkezetek élveznek elsőbbséget. 87 1918-ban megkezdődött a 150 millió hektárt kitevő nemesi, cári és egyházi birtokok szétosztása. Az elkobzás, a nagybirtokosok mellett, érintette az ipari és kereskedő burzsoáziát is, tőlük is elkoboztak kb. 19 millió hektár földterületet. A polgárháború idején a kulákoktól is elkoboztak közel 50 millió hektárt. Az egész nép tulajdonát képező földalap szétosztását túlnyomórészt maguk a parasztok, illetve a helyi hatóságaik – a falusi földbizottságok, a szovjetek, a mir – hajtották végre. A kivitelezés azonban – részben a polgárháború és az intervenció miatt – nem egyidejűleg ment végbe, hanem elhúzódott.88 Az intervenció és a polgárháború időszakában a termelés és a közlekedés összeomlása, a piaci kapcsolatok szétzilálódása súlyos áruhiányt és inflációt okozott. A hadikommunizmus rendszere együtt járt a jegyrendszer bevezetésével és a szabad kereskedelem korlátozásával, illetve bizonyos közszükségleti cikkek forgalmának betiltásával. Az egyéni kistermelők tervkötelezetté váltak a vetéskényszer bevezetése révén, s a kötelező beszolgáltatás olyan drasztikus elvonást eredményezett (rekvirálások, fegyveres különítmények), hogy súlyos éhínség alakult ki 1920–21ben, amihez a kedvezőtlen időjárás is hozzájárult.89 A

polgárháború

lezárulásakor

a

bolsevikok

egy

kimerült,

súlyos

feszültségekkel teli ország urai lettek. 1921 elején országszerte parasztlázadások robbantak ki, a parasztság tömegei egyre erőteljesebben szálltak szembe a kötelező beszolgáltatással. E problémahelyzet kezelését jelentette az Új Gazdaságpolitika, a NEP (novaja ekonomicseszkaja politika), amely az áru-értékkategóriáknak tett időszakos engedményekkel, a terményadó bevezetésével, az állami kényszer visszaszorításával stb. anyagi ösztönzést ígért a kisárutermelőknek. 1921 márciusától a gabona kényszer-beszolgáltatását (prodrazvjorsztka) a terményadó (prodnalog) váltotta fel, mely jóval kisebb terhet jelentett a beszolgáltatási kvótánál. (1924-ben a természetbeni adót a pénzadó váltotta fel.)90 Az adó befizetése után a paraszt szabadon értékesíthette terményeit. A nagy távolságok és a rossz közlekedési viszonyok miatt a termelők közül csak kevesen tudtak közvetlenül megjelenni a 87

Uo. 192. Moshe Lewin: Russian Peasants and Soviet Power. Allen&Unwin, London, 1968. 81–107. 89 Alec Nove: An Economic History of the U.S.S.R. London, Penguin Books, 1975. 59–63. 90 Uo. 105–113. 88

26

dc_795_13 városi piacokon, ezért a magánkereskedelem legalizálásra is szükség volt. A mezőgazdaság helyreállítása gyorsan haladt, amit még az is elősegített, hogy engedélyezték a földbérletet és a bérmunkát.91 Az 1923-as esztendő fordulatot hozott az ipari és a mezőgazdasági árak viszonyában. A NEP első két évében a falu és a város közötti árucsere feltételei a parasztok számára voltak kedvezőbbek, az 1923-as fordulat után viszont az árak gyorsan, a falu számára kedvezőtlenül változtak, kinyílt az agrárolló.92 Ekkorra a pártellenzék soraiban egyre hangosabban hallatták hangjukat a NEP bírálói. Közülük Preobrazsenszkijnek a „szocialista eredeti felhalmozásról” vallott elképzelése éppen az ipar és a mezőgazdaság közötti egyenlőtlen csere jelentőségét hangsúlyozta. Buharin erőteljesen bírálta ezt a koncepciót, mely gyarmati szerepre kárhoztatta volna a mezőgazdaságot a gazdasági növekedés gyorsítása érdekében. 93

A kollektivizálás és a „szocialista eredeti felhalmozás”

A Preobrazsenszkij és Buharin nevével fémjelzett vita az adott politikai helyzetben különleges jelentőségre tett szert. Az 1920-as évek közepén mind nyilvánvalóbbá vált: a Szovjetunió – az európai forradalmi hullám lecsendesülésével – kénytelen egyedül hozzáfogni a szocializmus rendszerének a megteremtéséhez. Tekintettel az ellenséges nemzetközi környezetre, elsődleges céllá az ország védelmi képességének megerősítése vált, s az ehhez szükséges gyorsított ütemű nehézipar-fejlesztés. A honvédelem fejlesztéséről hoztak határozatot a Szovjetek III. Össz-szövetségi Kongresszusán 1925-ben, s ugyanezt a prioritást határozta meg az 1925-ös XIII. pártkongresszus. Ennek megfelelően az 1926. évi XIV. pártkongresszuson az iparosítást, elsősorban a kohó- és a gépipar fejlesztését tették a gazdaságfejlesztés alapelvévé.94 Sztálin a kongresszusi zárszóban ezt így fejtette ki: „Vezérvonalunknak 91

Lásd az 1922. május 22-i földtörvényt. In: Honfi–Józsa–Popovics (szerk.): A Szovjetunió a Nagy Októberi Szocialista Forradalom i.m. 92 Nove, A.: An Economic History i. m. 93–86. 93 A vitáról bővebben lásd: Krausz Tamás: Szocializmus egy országban: megjegyzések egy történelmi vitához. Medvetánc 1. (1981) 2–3. sz. 55–78.; Kovács János Mátyás: Az elfelejtett konszenzus (A Preobrazsenszkij–Buharin vita újraértékeléséhez) Medvetánc 2. (1982) 2–3. sz. 229–246. Egy régi vita az „új gazdaságról”. (Válogatás E. Preobrazsenszkij és N. Buharin műveiből). Medvetánc 2. (1982) 2–3. sz. 247–303. 94 Robert William Davies–Mark Harrison–Stephen G. Wheatcroft (eds.): The economic transformation of the Soviet Union, 1913–1945. Cambridge University Press, Cambridge, 1994. 136–158.

27

dc_795_13 éppen az a lényege, azaz alapja, hogy országunkat agrárországból olyan ipari országgá változtassuk, amely a szükséges berendezést a saját erejéből képes előállítani. Azon kell lennünk, hogy [...] országunkat berendezést importáló országból, berendezést gyártó országgá változtassuk.”95 A nagy kérdés úgy szólt: milyen módon lehet előteremteni a gyors iparosításhoz

szükséges

kiegyensúlyozott,

erőforrásokat?

decentralizált

paraszti

A

Buharin

által

mikrofelhalmozás,

javasolt vagy

lassú,

éppen

a

kisárutermelők rovására megvalósuló állami makrofelhalmozás révén lehet-e meggyorsítani Szovjet-Oroszország felzárkózását? Az 1927–28-ban kiéleződő gabonaválság bebizonyította, hogy a NEP viszonyai között érvényesülő piaci logika ellentétes a szovjet állam érdekeivel. 1926–27-ben a mezőgazdasági felvásárlási árak tovább csökkentek. A gabonafélék árát, az állam, mint a legnagyobb felvásárló, igen radikálisan 20–26%-kal csökkentette.96 A paraszti gazdaságok a készleteik visszatartásával reagáltak. 1928 januárjáig a szovjet állam több mint egy millió tonnával kevesebb gabonát vásárolt fel, mint egy évvel korábban, noha 1927-ben kiemelkedő volt a termés. Nem egyszerűen a városi munkásság és a hadsereg ellátása került veszélybe, hanem a gabonaexport is, amelyet a szovjet iparosítás elengedhetetlen feltételének tartottak. 97 Ez a szituáció élesen megvilágította a parasztság földhöz való jogi viszonyát: a paraszt ugyan nem rendelkezett földmagántulajdonnal 1917 óta, mégis tulajdonos maradt azáltal, hogy az egyéni gazdaságában élelmiszer-felesleget termelt.98 Amint a szovjet állam kezdett áttérni az elvonó jellegű ár- és adópolitikára, kiderült, hogy a több mint húszmillió kis és közepes parasztgazdaságot nem tudta rákényszeríteni, hogy nyomott áron is több gabonát adjon el az államnak, illetve hogy kevesebbet

95

J. V. Sztálin művei. 7. kötet. Szikra, Bp., 1950. 277–279. Moshe Lewin: Taking Grain: Soviet Policies of Agricultural Procurements before the War. In: Moshe Lewin (ed.): The Making of the Soviet Union. Pantheon, New York, 1985. 142–177. 97 Elena Osokina: Our Daily Bread: Socialist Distribution and the Art of Survival in Stalin’s Russia, 1927–1941. M.E. Sharpe, Armonk, NY, 2001. 28–41. 98 Lenin ezzel a problémával már 1919 végén a falusi pártmunkáról tartott első tanácskozáson foglalkozott: „[...] bár a földmagántulajdont megszüntettük, de a paraszt mégiscsak tulajdonos, legfőképp azért, mert a parasztok e csoportjának élelmiszercikkfeleslege marad. A középparaszt több élelmiszert termel, mint amennyire szüksége van, és azáltal, hogy gabonafeleslegekkel rendelkezik, az éhező munkás kizsákmányolójává válik. Ez a fő probléma, ez a fő ellentmondás.” V. I. Lenin: Beszéd a falusi pártmunka kérdésében tartott I. Összoroszországi tanácskozáson, 1919. november 18-án. In: V. I. Lenin művei. 30. kötet. 1919. szeptember–1920. április. Szikra, Bp., 1953. 133. 96

28

dc_795_13 fogyasszon.99 A gabonaválságról folyó diskurzus során Sztálinnak több olyan felszólalása is volt, amikor kendőzetlenül beszélt a parasztsággal érlelődő konfliktus igazi tétjéről.100 Az egyik ilyen kiemelkedő fontosságú beszédét az SZKP Központi Bizottságának plénumán mondta el 1928. július 9-én. „A kapitalista országokban az iparosítás rendszerint főképpen idegen országok, gyarmatok vagy legyőzött országok kirablásával, vagy pedig komolyabb, többé-kevésbé uzsora-feltételekkel kötött külföldi kölcsönök segítségével történt. Önök tudják, hogy Anglia évszázadokon át minden gyarmatból, a földkerekség minden részéből tőkét gyűjtött és így pótlólag újabb összegeket ruházott be iparába. [...] A mi országunk többek között éppen abban különbözik a kapitalista országoktól, hogy nem foglalkozhat gyarmatok kirablásával és általában idegen országok kifosztásával, ezt nem szabad tennie. Ez az út tehát el van zárva előttünk. De nincsenek külföldi kölcsöneink sem, melyek gúzsba kötnék országunkat, és ne is akarjunk ilyen kölcsönöket. Tehát ez az út is el van zárva előttünk. Milyen út marad akkor? Csak egy út marad: belföldi felhalmozásból kell iparunkat fejleszteni, országunkat iparosítani. [...] De hol vannak ennek a felhalmozásnak fő forrásai? Mint már mondottam, két ilyen forrás van: először, a munkásosztály, amely értékeket teremt és előbbre viszi az ipart; másodszor, a parasztság. Ami a parasztságot illeti, a mi esetünkben ez a helyzet: először, a parasztság nemcsak a szokásos egyenes és közvetett adókat fizeti az államnak, hanem még túl is fizet az iparcikkek aránylag magas áraiban, és másodszor, többé-kevésbé nem kap eleget a mezőgazdasági termékek áraiban. Ez többletadó, amelyet az egész országot, tehát a parasztságot is szolgáló ipar fejlesztése érdekében fizet a parasztság. Ez olyasféle, mint valami „sarc”, valami adón felüli adó, amelyet ideiglenesen szednünk kell azért, hogy megtartsuk és tovább fokozzuk az ipar fejlesztésének mai ütemét [...] Ez, mi tagadás, kellemetlen dolog. De nem volnánk bolsevikok, ha elkendőznők ezt a tényt és nem akarnók tudomásul venni, hogy iparunk és országunk

99

James R. Millar–Alec Nove: A Debate on Collectivization: Was Stalin Really Necessary? Problems of Communism 25 (1976) July–Aug. 49–62. 100 Lewin, M.: Russian Peasants i. m. 214–250.

29

dc_795_13 egyelőre nem lehet meg a parasztság ilyen többletadója nélkül.” 101 [Kiemelés az eredetiben.] A mezőgazdaságnak szánt „belső gyarmat” szerep mellett Sztálin a felszólalása második felében több olyan kérdést is érintett, amelyekkel lényegében felvázolta a kollektivizálás ideológiáját. Ezeket azért fontos felidézni, mert a későbbiekben közülük jó néhány megkérdőjelezhetetlen dogmává vált. Az egyik ilyen tétel a kisüzem életképtelenségéről szólt. A szovjet gazdaság növekedését fenyegető agrárválságot Sztálin egyértelműen a mezőgazdasági termelőerők szétforgácsoltságával hozta összefüggésbe. „Gabonanehézségeink alapja a mezőgazdaság növekvő elaprózottsága és szétdaraboltsága. Tény, hogy a mezőgazdaság, különösen a gabonagazdaság egyre kisebb gazdaságokra bomlik, s így egyre kevésbé jövedelmező és egyre kevésbé árutermelő. A forradalom előtt kb. 15–16 millió parasztgazdaságunk volt, most pedig 24–25 millióra rúg a számuk, s az elaprózódás tendenciája tovább fokozódik.”102 [Kiemelés az eredetiben.] Miután további adatokkal is alátámasztotta ezt, áttért az üzemméret kérdésére: „ [...] a kisgazdaság kevésbé jövedelmező, kevésbé árutermelő és kevésbé szilárd, mint a nagygazdaság. A marxizmusnak az az ismert tétele, hogy a kisüzemi termelés kevésbé előnyös, mint a nagyüzemi, a mezőgazdaságban is teljes egészében érvényes. Ezért a kis parasztgazdaság ugyanakkora földterületről sokkal kevesebb árugabonát ad, mint a nagygazdaság.” 103 Az üzemméret kérdéskörét Sztálin nem szűkítette le pusztán a gazdasági vonatkozásokra, hanem a szocializmus egész létét meghatározó társadalmi következményekkel is összekapcsolta. „A szovjet rend ma két különnemű alapon nyugszik: az egyesített társadalmasított iparon és az egyéni kisparaszti gazdaságon, amelynek alapja a termelési eszközök magántulajdona. [...] Lenin azt mondja, hogy amíg az országban túlsúlyban van az egyéni parasztgazdaság, amely kapitalistákat és kapitalizmust szül, addig fennáll a kapitalizmus visszaállításának veszélye.”104 [Kiemelés az eredetiben.]

101

J. V. Sztálin: Az iparosításról és a gabonaproblémáról. (1928. július 9.) In: J. V. Sztálin művei. 11. kötet. 1928–1929. március. Szikra, Bp., 1950. 171–173. 102 Uo. 195–196. 103 Uo. 196. 104 J. V. Sztálin: A gabonabegyűjtésről és a mezőgazdaság fejlődésének távlatairól. (1928. január) In: J. V. Sztálin művei. 11. kötet. i. m. 6–7.

30

dc_795_13 A parasztság, mint „az utolsó kapitalista osztály” lenini tételéből vezette le Sztálin a munkás-paraszt szövetség aktuális feladatait. „A proletárdiktatúra viszonyai között a proletariátus és a parasztság szövetségét nem szabad az egész parasztsággal való szövetségnek tekinteni. [...] Ez a szövetség nem valósítható meg a parasztság kapitalista elemei elleni harc nélkül. [...] Ezért a proletariátus diktatúrájának mai viszonyai között a munkások és parasztok szövetségét csak Leninnek ezzel az ismert jelszavával lehet megvalósítani: támaszkodj a szegényparasztságra, teremts tartós szövetséget a középparaszttal, egy pillanatra se hagyd abba a harcot a kulákság ellen.”105 Ebből az interpretációból logikusan következett az éleződő osztályharc tétele, ami már magában foglalta az állami erőszak szerepének szükségszerűségét is. 106 A gabonaválsággal kapcsolatban Sztálin sokszor hangsúlyozta: ez a bizonyíték arra, hogy a szovjet hatalomnak még mindig vannak ellenségei, sőt ezek gyarapodnak és egyre agresszívabban lépnek fel. Mit tehet a bolsevik párt? – tette fel a kérdést. „Politikánkat természetesen semmiképpen sem szabad az osztályharc felgyújtására irányuló politikának tekinteni. Miért nem? Azért nem, mert az osztályharc felgyújtása polgárháborúra vezet. [...] De ez korántsem jelenti azt, hogy már megszűnt az osztályharc, vagy hogy ez az osztályharc nem fog kiéleződni. Még kevésbé jelenti annak tagadását, hogy az osztályharc most is döntő ereje előrehaladásunknak. [...] előrehaladásunkkal együtt fokozódik a kapitalista elemek ellenállása is, élesebb lesz az osztályharc [...] amikor a munkásosztály a szocializmus felé halad, előrehaladásával szemben feltétlenül kiváltja a kizsákmányoló elemek ellenállását, a kizsákmányolók ellenállása pedig okvetlenül és elkerülhetetlenül az osztályharc élesedésére vezet.”107 A kollektivizáláshoz kapcsolta Sztálin a munkás-paraszt szövetség távlati célját is. „A munkás-paraszt összefogásnak az a célja, hogy a parasztságot közelebb hozza a munkásosztályhoz, mint egész fejlődésünk vezetőjéhez, hogy megszilárdítsa 105

J. V. Sztálin: A gabonafronton. A Vörös Tanárképző Intézet, a Kommunista Akadémia és a Szverdlov Egyetem hallgatóival 1928. V. 28-án folytatott beszélgetésből. In: J. V. Sztálin művei. 11. kötet. i. m. 104. 106 A Buharin-csoporttal való leszámoláshoz is ez adta az alapot. Jobboldali elhajlással vádolta Sztálin őket, mivel ellenezték a kuláksággal szemben alkalmazott adminisztratív rendszabályokat, a túlzott adóztatásukat. Sztálin szerint Buharin csoportja „nem a város és falu tőkés elemeinek felszámolásáért”, hanem azok szabad fejlődéséért küzdött. Krausz Tamás: Szovjet thermidor. A sztálini fordulat szellemi előzményei, 1917–1928. Napvilág, Bp., 1996. 107 J. V. Sztálin: Az iparosításról és a gabonaproblémáról. (1928. július 9.) In: J. V. Sztálin művei. 11. kötet. 1928–1929. március. Szikra, Bp., 1950. 185–187.

31

dc_795_13 a parasztság szövetségét a munkásosztállyal, mint ennek a szövetségnek vezető erejével, hogy fokozatosan átalakítsa a parasztságot, a parasztság lelki alkatát, a parasztság termelését a kollektivizmus szellemében és ily módon előkészítse az osztályok megszüntetéséhez szükséges feltételeket.”108 [Kiemelés az eredetiben.] Sztálin a parasztság kollektív szellemben való átnevelése terén a szocialista nagyüzemeknek (szovhoz, kolhoz) szánt döntő szerepet, s nem mellesleg velük akarta pótolni a felszámolandó kulákgazdaságok gabonatermelését, ezért gyakran nevezte őket gabonagyáraknak. A hivatalos ideológia szerint az állami (össznépi) tulajdon magasabb rendű volt a szövetkezeti tulajdonnál, így a szovhoz volt a szovjet mezőgazdaság leginkább szocialista tartalmú szervezete. Erre utalt az elnevezése is, a szovhoz a szovetszkoje hozjajsztvo, azaz a szovjet gazdaság rövidítése volt. Ez számított a legmagasabb rangú tulajdonformának a mezőgazdaságban. 109 Kiemelt fejlesztésüket mutatta, hogy amíg 1928 tavaszán mindössze 3124 szovhoz volt az országban, addig 1931 tavaszára 5383-ra nőtt a számuk. Az állami költségvetés finanszírozta a gazdálkodásukat, így a szovhozban dolgozók rendszeres havi fizetést kaptak függetlenül a gazdálkodás nyereséges vagy éppen veszteséges voltától.110 A megkülönböztetett szerepüket mutatja, hogy a mezőgazdasági beruházásokból a termelési részarányuknál jóval nagyobb mértékben részesültek. Főleg a sztyeppei területeken hoztak létre gabonatermesztésre, vagy ipari növények termesztésére szovhozokat, ahol többnyire gépesített, extenzív művelést folytattak. Specializált állattenyésztő szovhozok is voltak. Jelentőségüket a közellátásban betöltött szerepük adta, hiszen termékeik túlnyomó része közvetlenül került az államhoz. Azonban az 1930-as évek első felében a tényleges teljesítményük mind a növénytermesztés, mind az állattenyésztés terén messze elmaradt a pártvezetés várakozásaitól.111

108

Uo. 176. Edward Hallet Carr–Robert William Davies: Foundations of a Planned Economy, 1926–1929. Vol. I. Mcmillan, London, 1969. 186–191. 110 „A szovjet rendben [...] a nagy gabonagazdaságoknak, amelyek egyszersmind állami gazdaságok is, fejlődésükhöz egyáltalán nincs szükségük sem maximális profitra, sem átlagos profitra, megelégedhetnek minimális haszonnal is (néha meg ideiglenesen teljesen meglehetnek mindennemű haszon nélkül), ami az abszolút földjáradék megszűnésével együtt rendkívül kedvező feltételeket teremt a nagy gabonagazdaságok fejlődése számára.” J. V. Sztálin: A munkás-paraszt összefogásról és a szovhozokról. Az SZK(b)P KB plénumán 1928. július 11-én mondott beszédből. In: J. V. Sztálin művei. 11. köt. i. m. 210. 111 Jerzy Ciepielewski: A Szovjetunió gazdaságtörténete. Kossuth, Bp., 1977. 199–206. 109

32

dc_795_13 Az állami készletgyűjtés szempontjából ugyancsak nagy jelentősége lett az üzemszervezet másik pillérének, a gép- és traktorállomások rendszerének. 1929 márciusában,

a

kollektivizálás

előestéjén

traktorállomások

felállításáról.112

A

gépállomásoktól függő

viszonyba

hoztak

kolhozok

a

kerültek,mivel

határozatot gépi nem

munkát

a

gép-

és

szolgáltató

lehetett nagygép a

tulajdonukban. A szolgáltatásért terményben kellett fizetni. Így az állam az 1930-as évek második felében a kolhozok által beadott gabona több mint a feléhez a gépállomásokon keresztül jutott hozzá.113 Mindez hozzájárult az áru- és pénzviszonyok naturalizáláshoz. A párt a gépállomásoknak fontos politikai szerepet is szánt, azzal, hogy a munkásosztály előretolt bástyáiként kezelte őket. Ennek hátterében az állt, hogy a kolhozokban lévő párttagok csekély száma nem biztosított kellő befolyást a párt számára. A politikai kontrollt a gép- és traktorállomás úgynevezett politikai helyettese biztosította 1933-ban még egy úgynevezett politikai részleget (politotdel) is létrehoztak a gépállomásokon. Ez csak 1934-ig működött, de később a második világháború éveiben (1941. november–1943. május) újra bevezették ezt a rendszert.114

A kolhozmodell létrejötte Ismerve a hivatalos ideológia hierarchikus tulajdonfelfogását, joggal merül fel a kérdés, miért nem rögtön szovhozokat szerveztek a parasztgazdaságok helyén? A szakirodalom azt hangsúlyozza, hogy ez a változat túl nagy anyagi teherrel járt volna az államháztartás számára, mind a beruházások, mind a bérezés terén. 115 A

112

1930-ban mindössze 158 gépállomás volt a Szovjetunióban. 1931-re ez a szám 1228-ra, három évvel később, 1934-ben pedig 3326-ra nőtt. Ekkor már a kolhozok közel kétharmada számára nyújtottak gépi szolgáltatást. Bővebben lásd: Robert F. Miller: One Hundred Thousand Tractors. The MTS and the Development of Controls in Soviet Agriculture. Harvard University Press, Cambridge, Mass., 1970. 113 Nove, A.: An Economic History i. m. 180–181. 114 Uo. 182–183. 115 Robert Conquest: The Harvest of Sorrow. Soviet Collectivization and the Terror-Famine. Oxford University Press Oxford, 1986. Oxford, 1986. 87–114., 144–163.; Robert William Davies: The Socialist offensive: the collectivisation of Soviet agriculture, 1929–1930. Macmillan, London. 1989. 372–381.; Karl-Eugen Wädekin: Soviet Agriculture under Stalin: Collectivization and Its Results. In: Karl-Eugen Wädekin: Agrarian Policies in Communist Europe. A Critical Introduction. Allanheld Osmun Publishers–Martinus Nijhoff Publishers, The Hague–London, 1982. 14–30.

33

dc_795_13 kollektivizálás viszont a paraszti kisgazdaságok felszerelésének és állatállományának összegyűjtésével teremtette meg a nagyüzemek termelési alapjait. Az 1920-as évek közepén a parasztok mintegy 90%-a lényegében változatlan formák között, körülbelül 350 000 obscsina keretében élt. A mezőgazdasági technika a háború előtti szinten állt, a háromnyomásos gazdálkodás volt általános, a vetésforgót csak elvétve alkalmaztak.116 Az 1920-as évek közepén a paraszti üzemekből szervezett közös gazdaságoknak (kollektivnoje hozjajsztvo, rövidítve kolhoz) három típusa terjedt el leginkább: a kommuna, az artel és a TOZ. A kommunák nemcsak közös termelési egységek voltak, hanem fogyasztási közösségek is. Sőt gyakorta együtt is laktak, és a gyerekeket is közösen nevelték. Az artelben közösen folyt a termelés, de a tagok rendelkeztek egy olyan kisméretű parcellával is, ahol saját maguk gazdálkodtak. Néhány állatot is nevelhettek, s az ehhez szükséges eszközöket is megtarthatták. A TOZ (Tovariscsesztvo po obsesztvennoj Obrabotke Zemli, szó szerinti fordításban: Egyesülés a föld közös megművelésére) lazább földművelési társulási forma volt, itt csak bizonyos munkálatokat végeztek közösen. 117 A parasztság alig 1%-a tömörült közös gazdaságokban, legfőképp a TOZ típusúban. Sokat elárul a különböző paraszti rétegek társulási készségéről az az 1926-os adat, mely szerint a kommunák tagságának közel ¾ részét olyan földnélküliek alkották, akiknek se lova, se tehene nem volt. Az artelek esetében a tagság kb. 1/3-a földnélküli, 1/3-a szegényparaszt (1–3 ha), 1/3-a középparaszt (3–15 ha) volt. A ló és tehén nélküli parasztok aránya itt is megközelítette az 50%-ot.118

116

5,5 millió gazdaságban még mindig faekét használtak. Lewin, M.: Russian Peasants i. m. 214–250. Davies, R. W.: The Socialist offensive i. m. 51–56. 118 Vladimir F. Stanis: The Socialist Transformation of Agriculture. Moscow, Progress Publishers, 1976. 85–86. 117

34

dc_795_13

96,9 99,9

93

99,1

89,6

94,1 83,2

87,4

1937

71,4

83,1 64,4

77,7 61,5

1936

0,1

0,8

1,7 2,3

3,9 4,9

23,6 33,6

55

52,7

63,2

67,8

A MEZŐGAZDASÁG KOLLEKTIVIZÁLÁSI FOKA (%) A SZOVJETUNIÓBAN 1918-1940

1918

1927

1928

1929 1930. 1930. 1931 III. 1. VI. 1.

1932

A parasztporták száma szerint

Forrás: Nove, A.: An Economic History i. m. 172., 174.

1933

1934

1935

1940

Vetésterület szerint A Szovjetunió 1939. szept. 17-e előtti határai között

Az első ötéves terv végére (1932-re) 61,5%-ra emelkedett a kollektivizált parasztgazdaságok aránya, ami vetésterületben 2,3%-ról 77,7%-ra való ugrást jelentett. A létrehozott közös gazdaságok 95,9%-a lett artel típusú, 2,1%-a egyszerűbb társulás, a kommunák aránya pedig – a kezdetben tervezett 25%-kal szemben – mindössze 2% lett.119 A második ötéves terv végére, 1937-re az egykori parasztgazdaságok közel 93%-a helyén működtek közös gazdaságok, melyek a vetésterület 99%-át hasznosították.120 A kollektivizálás végére az artel lett a legelterjedtebb formája a közös gazdaságoknak. Tehát, amikor kolhozt említettek, többnyire a mezőgazdasági artelt értették alatta. A kolhoz az artel szinonimájává vált, s idővel teljesen ez az elnevezés terjedt el. A statisztikai adatsorok mögött ugyanakkor az orosz történelem egyik legnagyobb drámája húzódik meg, amely nemcsak a vagyonától megfosztott és lakóhelyről távoli vidékekre deportált kulákok, hanem a paraszti társadalom egésze 119 120

Nove, A.: An Economic History i. m.172–174. Uo. 238–240.

35

dc_795_13 számára óriási szenvedést és nélkülözést hozott. A Szovjetunióban lezajlott kollektivizálással kapcsolatban a mai napig újabb és újabb monográfiák, forráspublikációk jelennek meg.121 Tekintettel arra, hogy a jelen disszertáció fókuszában a kolhozmodell transzferének vizsgálata áll, ezért a kollektivizálás eseménytörténetét mindössze annyiban érintem, amennyiben az a kolhozmodell formálódása szempontjából jelentőséggel bírt. A kollektivizálás megindításakor a kulákság, mint osztály felszámolására a központi vezetés konkrét programot dolgozott ki, azt viszont nem tisztázta kellően, hogy a helyi szervek milyen típusú közös gazdaságot szervezzenek. Az 1929. október elején működő közös gazdaságok 62%-a TOZ típusú volt, de ezt nem tartotta sztálini vezetés kellően „kollektívnek”, ezért artelek és kommunák létrehozását szorgalmazta. Az artelnek viszont számos változata létezett a gyakorlatban.122 Már javában

folyt

a

kollektivizálás,

amikor

nyilvánosságra

hozták

az

első

mintaalapszabályt. 123 Éppen 1930. március 2-án, aznap, mikor a Pravdában Sztálin visszavonulót fújt az „Akiknek a siker a fejébe szállott” cikkével.124 Az első nagy roham idején, 1929–30 fordulóján néhány hét alatt az összes egyéni gazdaságoknak több mint a felét kollektivizálták. Ez azt jelentette, hogy már 1930. február végére– március elejére kétszeresen-háromszorosan túlteljesítették a kollektivizálás eredeti, öt évre szóló egész tervét. Az erőszak mértéke sejthető abból, hogy a kollektivizálást bíráló párthatározat meghozatalát követően tömegesen léptek ki a kolhozokból.125

121

Közülük a legjelentősebb egy ötkötetes dokumentumgyűjtemény, melynek egyes kötetei 1999 és 2006 között jelentek meg. E nagyszabású forráspublikáció nemcsak azért érdemel figyelmet, mert nyugati és orosz történészek, levéltárosok összefogásával készült, hanem azért is, mert a központi levéltárak anyagai mellett igen gazdag válogatást adtak a helyi levéltárak dokumentumaiból is. Viktor Petrovics Danyilov (red.): Tragedija Szovetszkoj gyerevnyi: Kollektivizacija i raskulacsinanije. Dokumentü i matyeriali v 5-h tomah. 1927–1939. Rosszpen, Moszkva, 1999–2006. Az első két kötet forrásaiból angolul is közreadtak egy válogatást: Lynne Viola–Victor Petrovich Danilov–Nikolai A. Ivnitskii–Denis Kozlov (eds.): The War Against the Peasantry, 1927–1930. Yale University Press, New Haven, 2005. 122 Habár nagy eltérések mutatkoztak a tekintetben, hogy az állatállomány és a felszerelés mekkora hányadát kollektivizálták az egyes artelekben, a központi utasítások már 1930 decemberében előírták az igavonó állatok és a tehenek 100%-ának kollektivizálását. Nove, A.: An Economic History i. m. 161–162. 123 1929 decemberében fogalmazták meg a mintaalapszabály első változatát, amelyet Sztálin javaslatai alapján 1930. január 5-én fogadtak el. Robert William Davies: The Soviet collective farm, 1929–1930. Macmillan, London, 1980. 75–97. 124 Davies, R. W.:The Socialist offensive i. m. 269–290. 125 Uo. 311–330. Az állami erőszak eszköztáráról és a paraszti ellenállásról bővebben lásd: Lynne Viola: Peasant Rebels under Stalin. Collectivization and the Culture of Peasant Resistance. Oxford University Press, New York–Oxford, 1996.

36

dc_795_13 Az első roham tapasztalataiból okulva, a nyár folyamán sor került egy fontos intézkedésre. 1930. július 30-án olyan rendelet született, hogy az általános kollektivizálás körzeteiben fel kell számolni a földközösségek önkormányzati szerveit. Az 1922-es földtörvény szerint ugyanis a mir hatáskörébe tartozott a nagyüzemi táblás művelésre való áttérésről (tehát a kolhoz alapításáról) hozandó döntés. Hamar kiderült, hogy az obscsinák közgyűlésének szavazati joggal rendelkező tagsága – tehát a kulákságtól már „megtisztított" földközösség – sem támogatta a kolhozszervezést. „A sztálini agrárpolitika az obscsina »erőszakos haláláról«

döntött.”126 1932 augusztusában a szocialista tulajdon védelméről szóló törvény hatálya a kolhozra is kiterjedt. Ezek a drákói szankciók összefüggtek azzal, hogy a parasztság sok helyütt úgy reagált az újabb erőszakos kollektivizálásra, hogy a belépés előtt levágta az állatait. A belső útlevél bevezetésével a paraszti ellenállás másik formájának, a faluról való elmenekülésnek, akart gátat szabni a hatalom 1932 decemberében.127 Ezek az intézkedések már szorosan összefüggtek az újabb átfogó kollektivizálási kampány előkészítésével. Mint említettem, 1933 januárjában hozták létre a gép- és traktorállomások politikai osztályait, hogy még hatékonyabbá tegyék a kolhozok ellenőrzését. Az újonnan felállított osztályok egyik helyettese a politikai rendőrség embere volt, akinek a feladatai közé tartozott a begyűjtés ellenőrzése mellett a szocialista tulajdon megkárosítóinak, az állami tervfeladatok szabotálóinak leleplezése is. Minden korábbinál kevesebb élelmiszert és takarmányt hagytak a vidéki lakosságnál, miközben a Szovjetunió továbbra is nagy mennyiségben exportált gabonát. A parasztság kiszipolyozása Ukrajnában és Kazahsztánban súlyos éhínséget okozott 1933–34-ben.128 1934 vége felé a Központi Bizottság úgy döntött, hogy idejétmúlttá vált az 1930 márciusában sietve kiadott alapszabály. Az új szabályzatot úgy akarták megalkotni, hogy magába foglalja az időközben eltelt 4 és fél év tapasztalatait. E célból 1935 februárjában összehívták a Kiváló Kolhoztagok II. Összoroszországi

126

Tanka E.: Az obscsinától i. m. 100. Uo. 195–198. 128 Robert William Davies–Stephen G. Wheatcroft (eds.): The years of hunger: Soviet agriculture, 1931–1933. Palgrave Macmillan, New York, 2003. 358–360. 127

37

dc_795_13 Kongresszusát.129 Habár maguk a kolhoztagok választották a küldötteket, azt viszont a helyi pártszervek döntötték el, melyik kolhoz delegálhatott küldöttet.130 Ennek ellenére megállapítható, hogy ez a kongresszus kevésbé volt formális, mint az 1933as első. Nemcsak találkozási fórumot jelentett a központi és helyi vezetés között, hanem bizonyos egyeztetési lehetőséget is biztosított. Ezt annak ellenére hangsúlyozza a szakirodalom, hogy az új alapszabály tervezetének kidolgozásába a Központi Bizottság Mezőgazdasági Osztálya nem vonta be a parasztság képviselőit. A küldöttek a dokumentummal a kongresszus első napján ismerkedtek meg. A végleges szövegezést a kongresszus ideje alatt egy 170 fős testület végezte, melynek elnöke Mihail Csernov mezőgazdasági népbiztos volt, de az érdemi koordinálást I. A. Jakovlev végezte, aki akkor került a pártközpont Mezőgazdasági Osztálya élére. Sztálin mindvégig jelen volt a bizottságban és aktívan részt vett a szöveg véglegesítésében. Nem alaptalan tehát sztálini kolhozalapszabályról beszélni. Élénk vita három témában – a háztáji gazdaság, az anyasági segély és a kulákok kolhozba való felvétele kapcsán – alakult ki. Közös vonásként megállapítható, hogy mindhárom esetben a pártvezetők inkább megengedők, nyitottak voltak a paraszti igények iránt, míg a kolhozok aktivistái dogmatikusabb álláspontot képviseltek. Jól példázza ezt a háztáji gazdaság méretéről folytatott vita. A küldöttek ideológia és praktikus okokból is minimalizálni akarták a háztájit. Az említett 170 fős szerkesztői testületben éppen Sztálin igyekezett meggyőzni a küldötteket a nagyobb méretű háztáji engedélyezéséről. Azzal érvelt, hogy a parasztok többsége még nem gondolkodik olyan haladó módon, mint a küldöttek. Ezért az ő igényeikre még figyelemmel kell lenni, s ahhoz, hogy egy kis gyümölcsösük, zöldségesük legyen nem elég a 0,12 hektár. Sztálin azt javasolta, hogy 0,25 és 0,5 hektár között határozzák meg a háztáji méretét. Sőt, bizonyos vidékeken még 1 hektárt is megengedhetőnek tartott.131 A vita eredményeként konkretizálták az anyasági segélyt, melyről a tervezet csak általánosságban szólt. Szülés előtt egy, és utána is egy hónap szabadságot 129

Sheila Fitzpatrick külön alfejezetet szentelt ennek a kongresszusnak az 1994-ben kiadott könyvében. Lásd: Sheila Fitzpatrick: Stalin’s Peasants: Resistance and Survival in the Russian Village After Collectivisation. Oxford University Press, New York–Oxford, 1994. 117–127. 130 A résztvevő 1433 fő egynegyede kolhozelnök volt, a másik negyede brigádvezető. A többiek a kolhoztagságból kerültek ki, de elsősorban olyan aktivisták voltak, akik korán beléptek és erősen kötődtek a kolhozhoz. Azzal, hogy a párttagok aránya a korábbi kongresszushoz képest 40%-ról 27%ra csökkent, azt demonstrálták, hogy a pártvezetés a parasztság véleményére kíváncsi. Uo. 118–119. 131 Uo. 121–122.

38

dc_795_13 biztosítottak a szülő nőnek, mely időre az átlag jövedelme felét kapta.132 Az alapszabály-tervezet tartalmazta a vagyonuktól megfosztott kulákok felvételét is a kolhozba. Nem volt világos azonban, hogy a kulákok három kategóriája közül kikre vonatkozik. A Gulagra száműzöttekre, a falujukból más vidékre deportáltakra, vagy csak a vagyonuktól megfosztottakra, akik lakóhelyükön maradhattak. Végül is egy rugalmas megfogalmazás került be a mintaalapszabályba. Azokat a korábban deportált kulákokat és családtagjaikat lehetett felvenni a kolhozba, akik három évig lelkiismeretes munkával bizonyították, hogy támogatják a szovjet kormány politikáját.133 Érdemes megemlíteni, hogy az elfogadott alapszabály, a parasztsággal kötött kompromisszumot hangsúlyozandó, formailag nem vált kötelezővé a kolhozok számára. Ugyanezen okból hivatalos jogszabály, pl. kormányrendelet formájában sem jelent meg. Ezt a gesztust persze megtehette a pártvezetés, hiszen ekkorra a parasztság túlnyomó többségét már bekényszerítették a kolhozokba.

Az 1935. évi kolhozalapszabály Az 1935. február 17-én nyilvánosságra hozott mintaalapszabály (primernüj usztav) nyolc fejezetre tagolva részletesen szabályozta a kolhoz életét.134 Ez lett az az „alaptörvény”, amely a kolhozparasztok több nemzedékének életét befolyásolta, hiszen hivatalosan csak több mint három évtized múlva, 1969-ben fogadtak el újabb alapszabályt.135

132

Sztálin ezen felszólalását március 13-án leközölte a Pravda. Uo. 123. Jakovlev a későbbiekben is többször figyelmeztette a helyi vezetőket: vigyázzanak, nehogy báránybőrbe bújt farkast engedjenek vissza a kolhozba. Uo. 123–124. 134 I. Célok és feladatok.; II. A földről.; III. A termelőeszközökről.; IV. Az artel és arteligazgatóság működése.; V. A tagságról.; VI. Az artel anyagi eszközei.; VII. A munka szervezése, javadalmazása és a munkafegyelem.; VIII. Az artel ügyvitele. Lásd: Primernüj usztav szelkszohozjajsztevennoj arteli. In: Szobranije zakonov i raszporjazsenik rabocse-krest’janskovo pravityel’sztva SZSZSZR. 1935. 11. sz. Magyarul: A szovjet mezőgazdasági artelek minta-alapszabálya. Földművelésügyi Minisztérium, Bp., 1952. 135 A szovjet kolhozok működésének jellegzetességeiről lásd: Davies, R.W.: The Soviet collective farm i. m. 1–14., 56–67.; Fitzpatrick, S.: Stalin’s peasants i. m. 103–151.; Stephan Merl: Bauern unter Stalin. Die Formierung des Kolchossystems 1930–1941. Duncker & Humblot, Berlin, 1990.; Szergej Pavlovics Trapeznikov: Borba partiji bolsevikov za kollektivizaciju szelszkovo hozjajsztva v godii pervoj sztalinszkoj pjatiletki. Gosz. Izd. Pol. Lit., Moszkva, 1951. 122–131., 185–197., 255–257.; Karl-Eugen Wädekin: The Soviet Kolkhoz: Vehicle of Cooperative Farming or of Control and 133

39

dc_795_13 A kolhoz rövid definíciója így hangzik: a kolhoz, azaz az artel típusú közös gazdaság olyan emberek közössége, akik egy adott település nacionalizált földjének közös használói, termelési eszközeiket és állataikat (nagy részét) bevitték a közösbe, s a közösen – a brigádok, munkacsapatok keretében – végzett munkájukért a kolhoztól fizetséget kapnak. A végzett munka mértékegysége az úgynevezett munkaegység (trudoden) volt, ami szó szerint munkanapot jelentett. Ez a mértékegység fejezte ki mind az eltöltött időt, mind az adott munka jellegét és mennyiségét, ugyanakkor semmilyen módon nem tükrözte az elvégzett munka minőségét. A munka elhanyagolását a kolhoz belső szabályai szerint büntethette a vezetőség, míg az állami vagy a kolhoz tulajdonban okozott kár a szovjet büntetőjog hatálya alá esett.136 A bevitt javak miatt a tagnak tulajdonrésze lett a kolhozban, amelynek értékét elvileg a kolhozból való kilépéskor pénzben ki kellett fizetni.137 Az artel típusú közös gazdaság

a

szovhozhoz

képest

ezért

számított

alacsonyabb

rendű,

nem

következetesen szocialista tulajdonformának, hiszen nem az egész társadalom, hanem egy kisebb közösség, csoport tulajdona volt. A hivatalos ideológia emiatt csak átmeneti időre szóló megoldásnak tartotta az artelt, amely idővel továbbfejlődik szovhozzá.138 Elvileg a kolhoztagok közgyűlése volt a kolhoz legfelsőbb fóruma, amely nyílt szavazással választotta meg az elnököt és a vezetőséget. Ezzel szemben a gyakorlat azt mutatta, hogy a vezetők kinevezése központilag történt. Politikai megbízhatóság alapján a pártvezetés a városból falura küldött párttagok és a szegényparasztságból kiemelt káderek révén látta biztosítottnak a kolhozok ellenőrzését.139 Az állami akarat érvényesítéséhez a kolhoz életének két területét kellett fokozottan ellenőrizni. Egyrészt a termelést, másrészt a megtermelt termények Transfer of Resources. In: Peter Dorner (ed.): Cooperative and Commune. Peter Dorner (ed.): The University of Wisconsin Press, Madison, 1977. 95–116. 136 1932 augusztusában a szocialista tulajdon védelméről szóló törvény hatálya a kolhozra is kiterjedt. 137 Az említett 1935-ös kongresszuson kialakult egy vita arról, hogy mi legyen a teendő azokkal a későn belépőkkel, akiknek már sem felszerelésük, sem állatuk nem maradt a belépés idejére, mert vagy eladták, vagy az adótartozás miatt elveszítették. Végül ilyen esetekben bizonyos pénzbeli hozzájárulás fizetését írták elő a belépők számára. 138 Szakács S.: A Szovjetunió mezőgazdasága i. m. 95–141. 139 A pártvezetés 25 000 városi munkást küldött 1928 és 1930 között vidékre. Kiváló betekintést ad ebbe a folyamatba: Lynne Viola: Best Sons of the Fatherland. Workers in the Vanguard of Soviet Collectivization. Oxford University Press, New York–Oxford, 1987. 121–151.

40

dc_795_13 elosztását. 1930 tavaszától kötelező vetésterveket kaptak a kolhozok is. Ennek alapján ugyancsak törvényerővel írták elő a tervek belső szerkezetét. Ezzel és a kiegészítő rendelkezésekkel lényegében kiépült a gazdálkodásnak és az irányításnak az a mezőgazdaságot is mind szervesebben magába foglaló úgynevezett tervutasításos rendszere, amely szigorúan megszabta a termelés irányát, kereteit, alapját, technológiáját, a vetéstervet és a földhasznosítást is.140 Az állam tehát a kolhoz által megtermelt növényi és állati termékekkel úgy akart rendelkezni, mintha ő lett volna a tulajdonosa az üzemnek, holott az csoporttulajdon volt. Ezt maga a mintaalapszabály tette lehetővé a jövedelemelosztás sajátos rendszerével. A maradékelvű elosztásként ismertté vált rendszerben a kolhoz bevételeiből először az állammal szembeni beszolgáltatás kötelezettségeket kellett teljesíteni, majd kifizetni – többnyire terményben – a gépállomási munkadíjat, s ezután kötelezően előírt mértékben (10–15%) vetőmag- és takarmány-tartalékalapokat kellett képezni a következő évi gazdálkodáshoz. A tagságnak tehát csak abból lehetett osztani, ami ezek után megmaradt.141 Hasonló sorrend érvényesült a kolhoz pénzbevételeit illetően is: először az állami adókat, biztosítási díjrészleteket, hiteltörlesztéseket stb. kellett rendezni. A maradékelv tehát biztosította, hogy az állami érdekek érvényesülése minden mást megelőzzön. Ráadásul így a felmerülő termelési veszteség végső soron a tagságot terhelte. A kolhoztagság alárendelt helyzetét az alapszabály több pontja is kifejezésre juttatta. Egyrészt a kolhoztagot nem illette meg fix fizetés, mint a munkásokat és alkalmazottakat. Nekik az állam biztosított egy adómentes minimálbért, ami felett ők is progresszíven adóztak, de az adónak volt egy felső határa.142 Ráadásul, míg a munkások havonta, addig a kolhoztagság évente egyszer, a betakarítás után jutott jövedelemhez, melynek színvonalát egyáltalán nem lehetett előre tervezni az állami elvonás miatt. Ezzel magyarázható, hogy a közös gazdaságban végzett munkát kifejező munkaegységek értéke mindig utólag derült ki, s igen gyakran kevesebb lett, mint amit elterveztek.143 A tagság megélhetése szempontjából ezért volt óriási jelentősége az úgynevezett háztáji gazdaságnak. A kolhoz használatában lévő nacionalizált földből bizonyos mennyiséget (kolhozcsaládonként ¼–½ hektárt)

140

Wädekin, K-E.: The Soviet Kolkhoz i. m. 109–110. Lásd: VII. fejezet. Továbbá: Davies, R. W.: The Soviet collective farm i. m. 131–158. 142 Nove, A.: An Economic History i. m. 244–250. 143 Davies R. W., –Wheatcroft, S. G. (eds.): The years of hunger: i. m. 375–382. 141

41

dc_795_13 átengedtek személyes használatra. Ebben a háztáji gazdaságban egy-egy tehenet és borjút, egy-egy sertést és malacot, négy juhot lehetett tartani. A nyúl és a baromfi létszámát nem korlátozták. A háztáji gazdaság működtetéséhez szükséges eszközök és istállók, ólak mentesültek a kollektivizálás alól. Az állattartáshoz szükséges takarmányt természetbeni részesedésként kapta meg a tag. 144 A kolhozparasztság hátrányos megkülönböztetése nem csak a jövedelmi viszonyok terén mutatkozott meg. Köteles volt dolgozni, ugyanakkor a kolhoz nem volt köteles munkát biztosítani neki.145 Ha szeretett volna máshol munkát vállalni, azaz kilépni a kolhozból, ezt sem tehette meg szabadon. Belső útlevelet csak kivételes esetekben adott ki a helyi önkormányzat. 146 További probléma volt, hogy az ipari munkavállaláshoz munkakönyv kellett, s ezzel nem rendelkeztek a kolhoztagok. Csak akkor engedték őket kilépni, ha az állami munkaerő-toborzás során az adott régióból munkaerőre volt szükség. 147 A szovjet munkajog csak a munkásokra és alkalmazottakra vonatkozott, tehát a kolhoztagságra nem. Ez nemcsak azt jelentette, hogy a munkajogi problémákat a kolhozon belül kellett elintézni, hanem azt is, hogy az államilag finanszírozott társadalombiztosításra és nyugdíjellátásra sem számíthattak. 148 A mintaalapszabály előírta, hogy a kolhoz bevételéből kell szociális és kulturális alapot képezni. Ennek betartását azonban nem ellenőrizték szigorúan, így a szegény kolhozokban valóban minimális volt ez az alap. Mindehhez az állam 1964-ig nem járult hozzá. A kolhoztagság tehát nem egyszerűen foglalkozási besorolást, hanem speciális jogi státuszt jelentett a szovjet társadalmon belül, mely több vonatkozásban is kontinuitást mutatott a jobbágyi helyzettel.149 A legszembetűnőbb, hogy a kolhoztagnak – a jobbágyhoz hasonlóan – engedélyt kellett kérnie, ha el akarta

144

Lásd: III. fejezet. Továbbá: Vladiszlav Alexandrovics Beljanov: Licsnoje podszobnoje hozjajsztvo. Ékonomika, Moszkva, 1970. 3–54.; Karl-Eugen Wädekin: The Private Sector in Soviet Agriculture. (2nd ed.) University of California Press, Berkeley, Los Angeles–London, 1973. 35–60. 145 1939-ben jogilag szabályozták a kötelező munkaegység-minimumot. Wädeki, K.-E.: The Soviet Kolkhoz i.m. 106–107. 146 1932 decemberében jelent meg a belső útlevélről szóló rendelet. Fitzpatrick, S.: Stalin’s peasants i.m. 95–102. 147 Fitzpatrick, S.: Stalin’s peasants i.m. 90–95. 148 Lewin, M.: Russian Peasants i. m. 406–521. 149 Sheila Fitzpatrick: Ascribing Class: The Construction of Social Identity in Soviet Russia. Journal of Modern History 65. (1993) 4. 745–770.

42

dc_795_13 hagyni a falut.150 A kolhoztagság azonban előnyökkel is járt a társadalom többi csoportjához képest. Bár az 1930-as évek végén a városi dolgozók is hozzájuthattak kis parcellákhoz, de a kolhoztag háztáji gazdaságának nagyobb volt a területe. 151 Sőt, joga volt értékesíteni terményeit.152 Ugyancsak a régi orosz és a cári paraszti jog továbbéléseként értelmezhető, hogy az 1935-ös alapszabály szerint a háztájihoz való jogosultság nem a tagot, hanem a háztartást illette meg. Pedig az 1930-as évek során úgy tűnt, hogy a paraszti háztartás (dvor) elveszíti a korábbi jelentőségét. Ezt mutatta, hogy a kolhoztagság a mirtől eltérően egyéni jellegű volt.153 Ugyanakkor paraszti szempontból a falusi társadalom egysége továbbra is a háztartás maradt.154 Minden olyan paraszti háztartás tehát, amelyben

volt

egy kolhoztag,

kolhozháztartásnak

számított.

Ezzel

alacsonyabbak lettek az adóterhei, mint az egyéni gazdaságnak, s megillette egy olyan háztáji, amely nagyobb volt minden más rétegénél. A vegyes falusi családok elég gyakorivá lettek.155 A kolhozrendszer konszolidálódása nehezen indult meg. A gyenge munkamorál mellett probléma volt a szakértelem hiánya. A kulákok deportálásával a hagyományos szakértelem eltűnt, az új nagygazdaságok vezetésére a városból hoztak megbízható kádereket, akik viszont többnyire nem rendelkeztek kellő mezőgazdasági ismeretekkel. Ez a helyzet még tovább romlott az 1934–38 közötti tisztogatások időszakában. A tömeges letartóztatások miatt egyrészt nagy fluktuáció indult meg az

150

Ugyanakkor, ha a kolhoztag elhagyta a falut, és városi munkahelyet talált, nem kellett eltitkolni a kolhoztag státuszát, mert ezzel javult a munkavállalói pozíciója, hiszen ez igazolta, hogy nem kulák. Uo. 151 A háború alatt a munkaerőhiány miatt könnyítéseket vezettek be, aminek hatására jelentősen kibővült az egyéni földhasználat. Nemcsak a kolhoztagok használhattak egyénileg földet, hanem a munkások és az alkalmazottak is a városokban és városkörnyéki területeken. Ezeket a könnyítéseket a világháború után,1946-tól kezdve próbálták megszüntetni. Andrei Markevich: Finding additional income: subsidiary agriculture in Soviet urban households, 1941–1964. In: Donald Filtzer et al. (eds.): A dream deferred: new studies in Russian and Soviet labour history. Bern–New York, Peter Lang, 2008. 385–416. 152 Ezt az 1932-ben bevezetett úgynevezett kolhozpiac intézménye tette lehetővé. A kolhoz tehát miután teljesítette az állam felé a kötelezettségeit és tartalékolt a következő évre, eladhatta termékét ezen a piacon. Ez vonatkozott a kolhoztagokra és az egyéni gazdákra is. Nove, A.: An Economic History i. m. 184–185. 153 Fitzpatrick, S.: Stalin’s peasants i. m. 130–136. 154 Az 1936-os sztálini Alkotmány aztán jogilag is megerősítette ezt, azzal hogy bevezette a kolhozháztartás fogalmát (kolhoznij dvor). Wädekin, K.-E.: The Soviet Kolkhoz i. m. 103–106. 155 Volt arra is példa, hogy a családfő kolhoztag lett, s a fiai folytatták az egyéni gazdálkodást, vagy épp a bányában, vasútnál vállaltak munkát. Fitzpatrick, S.: Stalin’s peasants i. m. 164–172., 218–224.

43

dc_795_13 állami és pártapparátusban, másrészt nagy pszichológiai nyomás nehezedett a helyi vezetőkre.156 Ugyancsak

nehezítette

a

kolhozok

gazdálkodását

a

földhasználat

kaotikussága. Gyakori volt, hogy a községi földekből a helyi hatóságok a szovhozoknak juttattak, s cserébe a kolhozoknak távoli földeket adtak, holott a mintaalapszabály II. fejezete egyértelműen kimondta: „Az artelnek egy tagban álló földterületét semmi esetre sem szabad kisebbíteni.” Ez a gyakorlat nagy felháborodást váltott ki, sok helyütt úgy érezték a parasztok, hogy ugyanaz történik, mint a jobbágyfelszabadítás után, amikor az erdőktől, legelőktől megfosztották a faluközösségeket. A kolhozok stabilizálását célozta az az 1935. július 7-i rendelet, amely a kolhozok „örök használatába” adta azt a földet, amelyet használtak.157 Bonyolította a végrehajtást, hogy 1935. december 19-én rendelet jelent meg a nem feketeföldi

övezetben

irányítószervek

található

többnyire

kolhozok

felhívásként

megerősítéséről,

értelmeztek

a

amit

kisméretű

a

területi kolhozok

összevonására.158 A földviszonyok rendezetlenségét mutatta, hogy 1937 februárjában a kormány ígéretet tett: visszajuttatja a kolhozoknak a szovhozokhoz és más szervekhez elcsatolt területeket.159 Ehhez azonban pontos kimutatásokra, s a földmérésben, földnyilvántartásban jártas szakemberekre lett volna szükség. Azt a polgári szakértelemmel rendelkező gárdát azonban, amely a sztolipini reformoktól kezdve segítette az obscsinából kiválni akarók földjeinek elkülönítését, ekkorra már teljesen szétzilálták. Sokukat szabotázzsal vádolták, bebörtönözték, vagy deportálták. Az említett problémák már átvezetnek ahhoz a kérdéshez, hogy milyen ára volt

a

mezőgazdaság erőszakos

kollektivizálásának

a

Szovjetunióban.

A

szakirodalom kb. 10–12 millió főre teszi azoknak a számát, akik a kuláktalanítás, a kollektivizálás és az 1932–33-as éhínség miatt életüket vesztették. Emellett még milliók kerültek börtönbe, munkatáborba, vagy az ország távoli területeire deportálás útján.160 A gazdasági veszteség is óriási volt, habár a szovjet statisztikák mindvégig „kozmetikázták” ezeket az adatokat. A gabonatermelés az 1925–29-es szinten 156

Sheila Fitzpatrick: How the Mice Buried the Cat: Scenes from the Great Purges of 1937 in the Russian Provinces. The Russian Review 52. (1993) 3. 299–332. 157 Mihail A. Vülcan: Zaverscsajuscsij etap kolhoznovo sztroja (1935–1937 gg.) Nauka, Moszkva, 1978. 176–179. 158 Uo. 211–212. 159 Uo. 243–247. 160 Conquest, R: The Harvest of Sorrow i. m. 225–259., Davies, R. W.–Wheatcroft, S. G. (eds.): The years of hunger: i. m. 332–352.

44

dc_795_13 stagnált 1930–32 között, miközben kétszer többet exportáltak. Az állatállomány drasztikusan csökkent: 1933-ra a ló-, a tehén- és a sertésállomány gyakorlatilag az 1928. évi felére csökkent, a juh- és kecskeállománynak pedig csak a harmada maradt meg. Sok paraszt levágta az állatait a kolhozba való belépés előtt, illetve sok állat elpusztult a kollektív gazdaságokban a takarmányhiány, és a járványok miatt. Az állattenyésztés regenerálódása ment a legnehezebben, amit jól mutat, hogy 1940-re csak a sertéslétszám haladta meg az első világháború előttit. 161 A növénytermesztés gyorsabban talpra állt. Ebben szerepet játszott a hasznosításba vont területek növekedése, ugyanakkor a terméshozamok a háború előtti szinten stagnáltak. Nehéz számszerűsíteni, de mindenképp megemlítendő az olyan társadalomi-gazdasági veszteség is, mint a hozzáértés és az egyéni érdekeltség csökkenése.162

A SZOVJETUNIÓ ÁLLATÁLLOMÁNYA (MILLIÓ DB) 1913-1940 300 250 200 150 100 50 0 1913

1922

1925

1929

1930 Ló

1931

1932

Szarvasmarha

1933

1934

Juh és kecske

1935

1936

1937

1938

Sertés

Forrás: R. W. Davies–S. G. Wheatcroft (eds.): The years of hunger i. m. 449–450.

161

Nove, A.: An Economic History i. m. 238–240., 257–259.; Wädekin, K.-E.: Soviet Agriculture under Stalin In: K.-E. Wädekin: Agrarian Policies i. m. 25–29. 162 Lynne Viola: Collectivization in the Soviet Union: Specifities and Modalties. In: Constantin Iordachi–Arnd Bauerkämper (eds.): The Collectivization of Agriculture in Communist Eastern Europe. Comparison and Entanglements. CEU Press, Budapest–New York, 2014. 49–77.

45

1940

dc_795_13 2. Kelet-közép-európai realitások és a szovjetizálás kényszere Földreformok a II. világháború után Amikor 1944–45 fordulóján a Szovjetunió, mint győztes hatalom megjelent a keletközép európai térségben, szembesült azzal, hogy a kommunista pártok még a városi munkásság körében is csekély támogatással bírtak, s még inkább igaz volt ez a falusi lakosságra. Éppen a paraszti támogatottság megszerzése miatt volt érdekelt a szovjet vezetés is a földreformok gyors végrehajtásában. A földosztás tulajdonképpen ellentétes volt a kommunista ideológiával, hiszen az a magántulajdon felszámolását hirdette. Ebből adódóan a szakirodalomban időről-időre jelentkeznek olyan nézetek, melyek szerint az 1945 utáni földreformokat a Szovjetunió szándékosan úgy befolyásolta, hogy az életképtelen birtokok száma növekedjen, s ezáltal megkönnyítse a majdani kollektivizálást. A szovjet beavatkozás ténye vitathatatlan, ámde eddig még nem sikerült bizonyítani, hogy létezett volna egy ilyen előre kigondolt, átfogó terv. Radikális földosztásra azokban az országokban került sor, ahol az I. világháborút követő földreformok után is jelentős kiterjedésű nagybirtok maradt fenn.163 Ebbe a csoportba tartozott Magyarország, Németország keleti fele, valamint Lengyelország. Arányaiban a legnagyobb méretű földreformra Magyarországon került sor, hiszen itt a két világháború közti időszakban a termőterület közel fele a nagy- és középbirtokosok kezén összpontosult.164 Az 1945. március 17-én elfogadott földreformrendelet az ország mezőgazdaságilag hasznosítható területének közel 35%-át érintette.165 Az igénybe vett 3 222 800 ha (5, 6 millió katasztrális hold) közel 163

Paul Brassley: Land reform and reallocation in interwar Europe. In: Rosa Congost–Rui Santos (eds.): Contexts of Property in Europe. The Social Embeddedness of Property Rights in Land in Historical Perspective. Brepols, Turnhut, Belgium, 2010. 145–164.; Dietmar Müller: Bodeneigentum und Institutionenwandel in Ostmittel- und Südosteuropa 1918–1945–1989. Zeitschrift für Ostmitteleuropa-Forschung 61. (2012) H. 3. 332–355. 164 E nagyhatású döntést szovjet nyomásra nem törvény, hanem kormányrendelet (600/1945. M. E. sz. rendelet) formájában fogadták el. Lásd: Szűcs László (szerk.): Dálnoki Miklós Béla kormányának (Ideiglenes Nemzeti Kormány) minisztertanácsi jegyzőkönyvei. 1944. december 23.–1945. november 15. A. kötet. Budapest, Magyar Országos Levéltár, 1997. 282–287. A földreform politikai hátteréről bővebben lásd: Donáth F.: Demokratikus földreform i. m. 57–71; Izsák Lajos: A koalíciós és ellenzéki pártok agrárpolitikai célkitűzései, 1944–1947. In: Buza János–Estók János–Szávai Ferenc– Varga Zsuzsanna (szerk.): Agrártörténet ─ Agrárpolitika. Tanulmányok Szuhay Miklós emeritus professzor tiszteletére. Budapest, Corvinus Egyetem–Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Alapítvány–Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara, Bp., 2006. 351–359.; Kovács Imre: Magyarország megszállása. Katalizátor Iroda, Bp., 1990. 234–239.; Orbán S.: Két agrárforradalom i. m. 22–45. 165 Elkobozták az 575,5 hektáron (1000 kataszteri hold) felüli birtokokat csakúgy, mint a nagyvállalatok birtokait és a nagybérleteket, valamint a háborús bűnösök, nyilas és szélsőjobboldali

46

dc_795_13 60%-át 642 342 igényjogosult – döntően mezőgazdasági munkások, gazdasági cselédek és törpebirtokosok – között osztották szét, míg a maradék 40% (főleg erdőés legelőterület) állami gazdaságok vagy szövetkezetek tulajdonába került. 166 A földreform eredményeként új falusi társadalom született: a föld nélküli csoportok aránya a parasztságon belül az 1941. évi 46%-ról 17%-ra csökkent, a kisbirtokos kategóriáé viszont 47%-ról 80%-ra nőtt. Az új tulajdonosok átlagosan 2,93 hektárt (5,1 kh) kaptak. A földreform eredményeként az össznépességen belül a magángazdálkodók aránya elérte a 43%-ot.167 Hasonló radikalizmus jellemezte a Németország szovjet megszállási zónájában lezajlott földreformot is, amely az összterület 30%-át érintette. 1945. szeptember 3-án indult meg az úgynevezett Junker-nagybirtokok felosztása. Az igénybevétel határát 100 hektárnál húzták meg, ugyanakkor a háborús bűnösök birtokait itt is teljes egészében elkobozták. A 2,2 millió ha-t majd 560 ezer igényjogosult között osztották szét. A kis- és középparaszti gazdaságok 1939-ben a mezőgazdasági területnek csak 37,5%-át művelték, míg ez az arány 1946-ra 66,5%ra nőtt.168 Míg

Magyarországon

az

új

birtokosok

telekkönyvben

rögzített

magántulajdonként kapták a földet, addig a kelet-német területeken az elkobzott nagybirtokokból egy állami földalapot képeztek, s ebből osztottak a földigénylőknek egyéni használatra földeket. Azonban hiába rögzítették ezt a telekkönyvben, nem jelentett tulajdonjogot. A földreform során kiosztott földbirtokot (vererbbares Eigentum) nem lehetett sem eladni, sem bérbe adni, sem elzálogosítani. Az

vezetők földjeit. Névleges megváltás ellenében kisajátították az úri birtokok 57,55 hektár (100 kh), a paraszti birtokok 115 hektár (200kh) feletti részét. A két kategória a tulajdonos származása alapján különölt el. Kivételt az antifasiszta ellenállásban résztvevők képeztek, mivel ők 172,65 hektárt (300kh) tarthattak meg. Szakács Sándor: A földosztástól a kollektivizálásig, 1945–1956. In: Gunst P.: A magyar agrártársadalom i.m. 285–297. 166 A végrehajtás során nemcsak a föld, hanem a kisajátított birtokokhoz tartozó felszerelések, berendezések, épületek, vetőmag és takarmány igénybevétele is megtörtént. A nagygépállomány és a nagybirtok melléküzemei (malmok, darálók, szeszüzemek stb.) a földhöz juttatottak részvételével alakult földműves-szövetkezetek tulajdonába kerültek. Uo. 325–329. 167 Valuch Tibor: Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében. Osiris, Budapest, 2001. 200–207. 168 A kelet-német földreformmal kapcsolatos legújabb kutatások összefoglalására lásd: Arnd Bauerkämper (hrsg.): „Junkerland in Bauernhand“? Durchführung, Auswirkungen und Stellenwert der Bodenreform in der Sowjetischen Besatzungszone. Franz Steiner Verlag, Stuttgart, 1996.; Arnd Bauerkämper: Ländliche Gesellschaft in der kommunistischen Diktatur. Zwangsmodernisierung und Tradition in Brandenburg 1945–1963. Böhlau Verlag, Köln–Weimar–Wien, 2002. 68–122.

47

dc_795_13 utódoknak át lehetett adni, ha vállalták a gazdálkodást. Feladni pedig úgy lehetett, ha a birtokos talált egy másik újgazdát, aki átvette a gazdaságot. 169 A

német

birtokok

felosztása

képezte

a

lengyel

földreform

fő

jellegzetességét.170 A kiosztott terület háromnegyed része korábban német tulajdon volt, így nem meglepő, hogy az összesen kiosztott 5,6 millió hektár területből 4,5 millió hektárt a visszaszerzett nyugati területeken osztottak ki. A 788 ezer új parasztgazdaság nagy része (483 ezer) a korábbi német területeken jött létre. Összességében az ország területének 20%-át érintette a földosztás.171 A csehszlovák földreform méretét tekintve elmaradt az előbb említettektől, de jelentős strukturális átalakulást eredményezett azáltal, hogy a német és a magyar tulajdonú földek elkobzásával a cseh-morva területek egyharmadát, s a szlovák területek egytizedét felosztották. Ráadásul 1945-ben nem ért véget a földosztás, 1947 júliusában és 1948 márciusában is sor került újabb területek igénybevételére azáltal, hogy végül 50 hektárra csökkenték a földtulajdon felső határát.172 A balkáni országokat az 1945 utáni földreformhullám kevéssé érintette. Itt a földterület túlnyomó többsége paraszti tulajdonban volt: vagy azért mert már a 19. század végén is a paraszti kisbirtok dominált, mint például Jugoszláviában és Bulgáriában, vagy, mert az I. világháború után radikális földosztást hajtottak végre, mint Romániában. A három említett ország közül Romániában a művelt terület 8%át osztották ki az 1945. március 22-i agrártörvény értelmében. A törvény elrendelte a német háborús bűnösök, valamint azon földtulajdonosok földjeinek elkobzását, akik 1944. augusztus 23. után hagyták el Romániát, és 50 hektárban rögzítette a földbirtok

169

Ez a megoldás sok hasonlóságot mutatott az 1917-es földdekrétum végrehajtási rendelkezéseivel. Jochen Laufer: Die UdSSR und die Einleitung der Bodenreform in der Sowjetischen Besatzungszone. In: Bauerkämper A.: „Junkerland in Bauernhand“? i. m. 21–36. 170 A Lublini Bizottság 1944. szeptember 6-án elrendelte a nagybirtokok felosztását. A rendelet különbséget tett regionálisan az igénybevétel határát illetően. Lengyelország középső és keleti részein felosztották az 50 hektárnál nagyobb birtokokat, míg a nyugati területeken csupán a 100 hektárnál nagyobb birtokokhoz nyúltak hozzá. Az itteni egykori német nagybirtokok újranépesítése céljából Nyugat-Belorussziából és Nyugat Ukrajnából telepítették át a lengyel népességet. Antony Polonsky– Bolesław Drukier: The Beginnings of Communist Rule in Poland. Routledge & Kegan Paul, London– Boston, 1980. 171 Andrzej Korbonski: Politics of Socialist Agriculture in Poland: 1945–1960. Columbia University Press, New York–London, 1965. 74–80. 172 A Csehszlovákiában lejátszódott földosztási folyamatot igen részletesen elemzi: Gaucik István: A csehszlovákiai magyarság gazdasági státuszvesztése (1945–1948). PhD-értekezés. ELTE TDI, Bp., 2011.

48

dc_795_13 maximális nagyságát. 173 Jugoszláviában az 1945. augusztus 23-i földreformrendelet értelmében közel 400 ezer hektár német tulajdonban lévő földet osztottak szét, s egyúttal a földbirtok felső határát – a föld minőségétől függően – 25–35 hektárban rögzítették.174 Bulgáriában a törpebirtokok hazájában került sor a legszerényebb földreformra. Az 1946. március 12-i rendelet a 20 hektárnál – Dél-Dobrudzsában a 30 hektárnál – nagyobb birtokok revíziója révén 200 000 ha földet juttatott 127 000 család részére.175

FÖLDREFORMOK KELET-KÖZÉP EURÓPÁBAN A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN

Ország

Időpont

Az igénybevétel felső határa (hektár)

Sajátosságok

Dél-Dobrudzsában 30 ha; Bulgária

1946. III. 12.

20

Csehszlovákia

1945. VI. 21.

50

Döntően német és magyar földbirtokokat vettek igénybe.

Magyarország

1945. III. 17.

115

Az ún. úri birtokosok esetén: 58 ha

Lengyelország

1944. IX. 6.

100

Az összes igénybevett terület 3/4 része német tulajdon volt.

Románia

1945. III. 22.

50

Az összes igénybevett terület 1/4 része német tulajdon volt.

Jugoszlávia

1945. VIII. 23.

45

Az összes igénybevett terület 41%-a német tulajdon volt.

Németország Szovjet Megszállási Zónája

1945. IX. 3.

100

A vagyonuktól megfosztott birtokosokat lakhelyükről is elűzték.

1945. ápr. 15-i rendelet az alacsonyabb típusú termelőszövetkezetekről.

Forrás: Nigel Swain–Zsuzsanna Varga: Postwar land reforms in comparative perspective. Öt Kontinens. Az Újés Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék Tudományos Közleményei 11. (2013) 1. 141–158.

Összességében a kelet-közép-európai térségben 20 millió hektár földet sajátítottak ki, amiből 12 millió hektárt osztottak szét 3 millió parasztcsalád között.176 Habár az újonnan létrejött gazdaságok többsége nem volt életképes méretű, mégis a társadalompszichológiai hatás miatt a földreformnak óriási jelentősége volt. A 173

David A. Kideckel: The Socialist Transformation of Agriculture in a Romanian Commune, 1945– 1962. American Ethnologist 9. (1982) No. 2. 320–340. 174 Kovács Teréz: Az 1945 utáni jugoszláv agrárpolitika hatása a délvidéki magyarokra. In: Schlett A.: Földindulások – sorsfordulók. i.m. 138–140. 175 Gerald W. Creed: The Politics of Agriculture in Bulgaria. Slavic Review 54. (1995) No. 4. 843– 868. 176 Iván T. Berend–György Ránki: Economic development in East-Central Europe in the 19th and 20th centuries. Columbia University Press, New York–London, 1974. 343–346.

49

dc_795_13 földtulajdonhoz jutott rétegek olyan történelmi igazságtételként fogták fel a földosztást, amely esélyt teremtett arra, hogy tulajdonossá, önálló gazdálkodóvá váljanak.177 A magántulajdonos-tudat óriási erőket szabadított fel bennük. Így a háború utáni kormányzatok a parasztságra tudták hárítani a mezőgazdaság újjáépítésének terheit. Az 1945–1948 közötti időszakban a tőkegondok és az eszközhiány közepette a parasztgazdaságok – régiek és újak egyaránt – a családi, fogyasztási szükségleteik korlátozásával biztosították a termelés megindításához szükséges feltételeket. Ennek eredményét mutatta a mezőgazdasági termelés gyors regenerálódása.178

A modelltranszfer kelet-közép-európai sajátosságai A háború utáni üzemi struktúra domináns szereplőjévé tehát a paraszti kisüzem vált. Az egyéni gazdálkodók számára ugyanakkor nem volt idegen a szövetkezés. A szövetkezetek igen sokfélék voltak a térségben, többségük még a század első felében alakult fogyasztási, értékesítési, illetve hitelszövetkezet volt. Ezek kiegészültek újakkal a földreformok után, de a termelési típusú szövetkezés nem vált jellemzővé. Mindössze Bulgáriában és Jugoszláviában találunk erre példákat. Bulgáriában már 1944 őszén működött 579 termelőszövetkezet.179 Jugoszláviában 1945-ben jöttek létre a kisajátított birtokokon a háborús veteránok szövetkezetei. 1946 végére már megközelítette az 500-at a különböző típusú szövetkezetek száma. Ekkor úgy döntött a jugoszláv kormány, hogy a továbbiakban csak a szovjet kolhoz-formához hasonló szövetkezetek alakulását támogatja, s az 1947-ben induló első ötéves terv végére a termőterület felét kollektivizálják.180 Albánia, amely erős jugoszláv befolyás alatt állt

177

Erik Mathijs: An historical overview of Central and Eastern European land reform. In: Johan Frans Maria Swinnen (ed.): Political Economy of Agrarian Reform in Central and Eastern Europe. Ashgate Publ., 1997. 33–54. 178 Włodzimierz Brus: Postwar Reconstruction and Socio-Economic Transformation. In: Michael Charles Kaser and Edward Albert Radice (eds.): The Economic History of Eastern Europe 1919– 1975, Vol. 2. Clarendon, Oxford, 1986. 564–641. 179 Karl-Eugen Wädekin: The Early Postwar Period in Eastern Europe. In: Wädekin, K.-Eu.: Agrarian policies i. m. 31–34. 180 Melissa Bokovoy: Peasants and Communists. Politics and Ideology in the Yugoslav Countryside, 1941–1953. University of Pittsburgh Press, Pittsburgh, 1998. 47–54.

50

dc_795_13 ebben az időben, szintén hozzákezdett a kollektív gazdaságok szervezéséhez 1946ban.181 Mindez jól mutatja, hogy amikor kirobbant a szovjet–jugoszláv konfliktus, nem volt alapja annak a szovjet vádnak, hogy a Titó-féle vezetés nem akarja kollektivizálni a mezőgazdaságot. A nyilvánosság előtt mégis a Jugoszláv Kommunista Párt agrárpolitikáját bírálta a szovjet fél, s a konfliktus valódi hátteréről, Titó önálló külpolitikai ambícióiról, jóval kevesebb szó esett. Egy olyan nemzetközi helyzetben, ami 1947–48-ra kialakult a szovjet–amerikai konfrontáció erősödése nyomán, a Szovjetunió számára kockázati tényezőként jelent meg a befolyási övezetéhez tartozó, s egyben biztonsági zónaként szolgáló országok önálló, nemzeti sajátosságokat, nemzeti érdekeket szem előtt tartó politikája.182 Fontos volt tehát megmutatni, hogy mire számíthat az az ország, amely nem veti alá magát teljesen a szovjet akaratnak. Közismert, hogy Jugoszláviát előbb 1948. június 18-án kemény bírálatban részesítették, majd pedig szovjet nyomásra 1949-ben kizárták a Kominformból.183 Ráadásul ezt követően Moszkva kezdeményezésére koncepciós perek sora indult a térség országaiban, hogy eltávolítsák azokat a kommunista vezetőket, akik a nemzeti érdekek és a nemzeti sajátosságok figyelembevételével akarták átvenni a szovjet modellt.184 Ahogyan a bevezetőben már volt róla szó, azt a folyamatot, ami a szovjet befolyási zónába került országok politikai, gazdasági és társadalmi életében végbement

az 1940-es évek második felében szovjetizálásnak nevezi a

szakirodalom.185 A szovjetizálás a politikai életben a többpártrendszerről a bolsevik típusú egypártrendszerre való áttérést jelentette. A gazdaság területén pedig a magántulajdon és a piacgazdaság felszámolása, valamint az állami és a szövetkezeti 181

Örjan Sjöberg: Rural Change and Development in Albania. Westview, Boulder, CO, 1991. Leonyid Gibianszkij: Az 1948-as szovjet–jugoszláv konfliktus és a Kominform. Múltunk 39. (1994) 4. sz. 111–144.; Székely Gábor: A Kominform, 1947–1949. In: Feitl István–Izsák Lajos– Székely Gábor (szerk.): Fordulat a világban és Magyarországon, 1947–1949. Napvilág, Bp., 2000. 62–74.; Tatyána Vladimirovna Volokityina: A „nemzeti utak” elutasítása és a jugoszláv ügy. Múltunk 42. (1997) 3. sz. 154–171. 183 Galina Pavlovna Murasko–Albina Fedorovna Noszkova: A szovjet tényező Kelet-Európa országainak háború utáni fejlődésében, 1945–1948. Múltunk 41. (1996) 2. sz. 49–80. 184 Fejtő Ferenc: A népi demokráciák története. II. Magvető, Bp.–Párizs, 1991. 191–220.; Hódos György: Kirakatperek. Sztálinista tisztogatások Kelet-Európában, 1948–1954. Isis, Bp., 1990. 185 Michael Lemke meghatározását átvéve, a szovjetizálás alatt a szovjet modell transzferével és adaptációjával kapcsolatos strukturális, intézményi stb. folyamatokat értem, melyek célja, hogy a nem szovjet társadalmak átvegyék a Szovjetunióban érvényesülő politikai, gazdasági berendezkedést. Michael Lemke: Einleitung. In: Michael Lemke (ed.): Sowjetisierung und Eigenständigkeit in der SBZ/DDR (1945-1953). Böhlau, Cologne–Weimar–Vienna, 1999. 13–14. 182

51

dc_795_13 tulajdonon alapuló tervgazdasági rendszer kiépítése volt a cél, hiszen a kommunista párt ideológiájával nem fért össze, hogy széles társadalmi csoportok kezében termelő típusú magántulajdon maradjon.186 A második világháború után a több hullámban végbemenő államosítások révén lehetőség nyílt arra, hogy a piaci viszonyok kiiktatásával központilag irányított termelési és elosztási rendszerre térjenek át, ahol az állam tulajdonába került vállalatoknak kötelező tervutasításokkal előírták, hogy miből mennyit termeljenek. 187 A szocializmus nagy előnyét abban jelölte meg a hivatalos ideológia, hogy a termelőeszközök magántulajdonának és a piacnak a felszámolásával lehetővé válik a népgazdasági méretekben való szervezettség, s ezáltal kiiktatódnak olyan problémák, mint a túltermelési válság, a munkanélküliség, stb. A kommunista ideológia tehát ezt egy modernizációs folyamatként igyekezett „eladni” a lakosság felé. Az ígéret úgy szólt, hogy a szovjet modell átvételével a térség elmaradott agár-, illetve agrár-ipari országai rövid időn belül fejlett ipari országokká válnak. Valójában a Szovjetunió a katonai-biztonsági

és nagyhatalmi

érdekeinek megfelelően egy olyan jól

ellenőrizhető blokkot igyekezett kialakítani, amely egyrészt függetlenedik a kapitalista Nyugattól, tehát önellátó lesz, másrészt jelentős nehézipari, hadiipari bázissal rendelkezik. Mindkét törekvésben jelentős szerepet játszott egy közeli háborús konfliktusra való felkészülés.188 E folyamat irányítóivá azok a kommunisták váltak, akik a két világháború között emigránsként tartózkodtak hosszabb ideig a Szovjetunióban, s így nemcsak az ideológiát sajátították el, hanem volt alkalmuk megismerni a szovjet mintájú politikai-társadalmi-gazdasági berendezkedést. A II. világháborút követően ők kerültek a helyi kommunista pártok vezető pozícióiba. Munkájuk segítésére és ellenőrzésére a Szovjetunió nagy számban küldött tanácsadókat a különböző minisztériumokba, valamint a hadsereghez és a politikai rendőrséghez is. 189 A szovjet tanácsadók intézménye Magyarországon, hasonlóan Bulgáriához és Romániához, a

186

David Mitrany: Marx Against the Peasant. A Study in Social Dogmatism. 2nd Ed. Collier Books, New York, 1961. 187 Berend, I. T.–Ránki, Gy.: Economic development i. m. 347–352. 188 Kornai János: A szocialista rendszer. Kritikai politikai gazdaságtan. HVG, Bp., 1993. 140–159. 189

A tanácsadói rendszer kiépítésére lásd: Norman M. Naimark: The Russians in Germany: a history of the Soviet Zone of occupation, 1945–1949. Belknap Press of Harvard University Press, Cambridge, Mass., 1995.; Albina Fedorovna Noszkova: Szovjet tanácsadók a kelet-európai országokban: a rendszer megalapozása, 1945–1953. Múltunk 44. (1999) 3. sz. 203–219.

52

dc_795_13 SZEB szovjet részlegének keretein belül született meg. Fordulópontot az 1949-es év jelentett, amikor felgyorsult és kiszélesült a tanácsadók tartós rendszerének kiépítése elsősorban katonai, állambiztonsági, majd gazdasági vonalon. Feladatuk a gazdaság és társadalom szovjet típusú átalakításának irányítása és ellenőrzése volt.190 Orosz levéltári források tanúsága szerint 1949 után a kelet-közép-európai térségben egyetlen nagyobb társadalmi-gazdasági döntés sem született a szovjet tanácsadók közreműködése nélkül, legyen az hosszú távú vagy rövid távú fejlesztési terv, a mezőgazdaság kollektivizálása vagy a társadalomirányítás rendszerének átszervezése. Egyúttal a szovjet tanácsadók fontos információs csatorna szerepét töltötték be mind a moszkvai vezetés, mind a kelet-európai országok kommunista pártvezetése számára191 Habár a Jugoszláviát elítélő Kominform-határozat nem tartalmazott semmilyen direkt utalást a kollektivizálás megindítására, mégis 1948 második felében a kelet-közép-európai kommunista pártok határozott lépéseket tettek ebbe az irányba. 1949 tavaszán Romániában, Csehszlovákiában, Albániában, majd Magyarországon is elindították a kollektivizálást. 192 A lengyel pártvezetés egy fokozatos átszervezésben gondolkodott.193 Az egyedüli kivétel az NDK volt, ahol a pártvezetés Németország bizonytalan jövője miatt azt a tanácsot kapta Sztálintól, hogy várjon a kollektivizálással.194

190

Magyarországra vonatkozóan lásd: Baráth Magdolna: „Testvéri segítségnyújtás”. Szovjet tanácsadók és szakértők Magyarországon. Történelmi Szemle 52. (2010) 3. sz. 357–387.; Germuska Pál: Szovjet tanácsadók magyar hadiipari vállalatoknál az 1950-es években. Századok 142. (2008) 6. sz. 1465–1481. 191 Noszkova, A. F.: Szovjet tanácsadók i. m. 192 Nigel Swain: Eastern European Collectivisations Compared, 1945–62. In: A. Bauerkämper–C. Iordachi (eds.): The Collectivization i. m. 501–539. 193 Dariusz Jarosz: Polish Peasants versus Stalinism. In: A. Kemp-Welch (ed.. transl.)–Ronald J. Hill (gen. ed.): Stalinism in Poland, 1944–1956. Selected Papers from the Fifth World Congress of Central and East European Studies, Warszawa, 1995. Macmillan, Basingstoke–London; St. Martin’s Press, New York, 1999. 59–77. 194 Elke Scherstjanoi: SED-Agrarpolitik unter sowjetischer Kontrolle, 1949–53. Oldenbourg Verlag, München, 2007.

53

dc_795_13 KOLLEKTIVIZÁLÁS KELET-KÖZÉP-EURÓPÁBAN Ország

A kollektivizálás

A kollektivizálás

átmeneti

kezdete

A kollektivizálás befejezése

megszakítása

Jugoszlávia

1945–48

1953

─

Bulgária

1945–48

1953–55

1958

Albánia

1949

1953–57

1966

Lengyelország

1949

1956

─

Csehszlovákia

1949

1953–55

1959

NDK

1952

1953

1960

Magyarország

1949

1953–54, 1956–58

1961

Románia

1949

1953–55

1962

A mezőgazdaság szovjet mintájú átszervezésével olyan feladatot kaptak a térség kommunista pártjai, amire tulajdonképpen a Szovjetunió Kommunista Pártjának sem volt bevált receptje.195 A Szovjetunióban ugyanis már megszűnt a föld magántulajdona, amikor sor került a kollektivizálásra. Kelet-Közép-Európában viszont földmagántulajdonnal rendelkező parasztokat kellett rábírni a közös gazdaságokba való belépésre. Ráadásul – mint említettem – az 1945-ös földreform tovább erősítette a paraszti gazdaságok rendszerét. Az így kialakuló konfliktus magyarázza mind a kelet-közép-európai kollektivizálások elhúzódó voltát, mind a többszörös megszakítottságát. Az egyre inkább fokozódó hidegháborús feszültség közepette az élelem stratégiai jelentőségűvé vált. A hadiipar és a nehézipar felfuttatásához nagy létszámú munkaerő kellett, s a szükséges anyagi erőforrásokat is a mezőgazdaságból akarták kiszivattyúzni.196 A

sztálini

agrármodell

kelet-közép-európai

transzferének

folyamatát

vizsgálva szembetűnő, hogy elsőként az elvonó jellegű közgazdasági környezet kiépítése indult meg. Ezt nagymértékben elősegítette, hogy a háború után fennmaradt a hadigazdaság időszakából a mezőgazdasági termékek kötelező beszolgáltatási 195

Ehhez hasonló kihívással a szovjet vezetés egyedül a balti államokban szembesült, de a kollektivizálás itt együtt járt a föld nacionalizálásával. David Feest: The Collectivization of Agriculture in the Baltic Soviet Republics, 1944–1953. In: C. Iordachi–A. Bauerkämper (eds.): The Collectivization i. m. 81–113. 196 Richard J. Crampton: Eastern Europe in the Twentieth Century – and after. 2nd Ed. Routledge, London–New York, 1997.; Karl-Eugen Wädekin: Collectivization in Eastern Europe: The Common Pattern and the Deviations. In: Wädekin, K.-E.: Agrarian Policies i. m. 63–81.

54

dc_795_13 rendszere, amit 1948-tól egyre inkább „osztályharcos alapon” működtettek, azaz a több földdel rendelkező paraszti rétegeket fokozottan terhelték. A begyűjtési rendszer révén a termények egyre növekvő részét szinte ingyen, jelképes áron szerezte meg az állam. Jövedelemelvonás folyt emellett az ár- és adórendszeren keresztül is. Itt is határozottan érvényesült a módosabb rétegeket sújtó progresszivitás elve. Nem véletlenül, hiszen a térség kommunista pártjai egy az egyben átvették a sztálini kollektivizálási gyakorlatból a falusi osztályharc, azaz a kuláknak nyilvánított gazdag parasztság elleni harc szükségességét. 197 A kulákkérdésben egyértelműen a lenini és sztálini tanok jelentették az iránymutatást. Külön érdemes felidézni Sztálinnak „A Szovjetunió agrárpolitikájának kérdéseihez” című 1929. decemberi beszédét. Az egyik fő tétel éppen a kolhozosítás és a kuláktalanítás szoros összefüggésére vonatkozott. „[...] az utóbbi időben a kulákság kizsákmányoló törekvéseinek korlátázására irányuló politikáról áttértünk a kulákság mint osztály felszámolásának politikájára. [...] Most módunk van arra, hogy döntő támadást intézzünk a kulákság ellen, hogy megtörjük ellenállását, hogy a kulákságot, mint osztályt felszámoljuk és termelését a kolhozok és szovhozok termelésével helyettesítsük. Most a kuláktalanítást maguk a teljes kollektivizálást megvalósító szegény- és középparaszttömegek hajtják végre. Most a teljes kollektivizálás körzeteiben a kuláktalanítás már nem egyszerű közigazgatási intézkedés. Most ezekben a körzetekben a kuláktalanítás a kolhozok alakításának és fejlesztésének alkotórésze. Ezért nevetséges és komolytalan most a kuláktalanításról annyit beszélni. Akinek a fejét veszik, nem siratják a haját.” 198 [Kiemelés az eredetiben.] E réteg megítélését erősen befolyásolta, hogy elsősorban a vagyonukat akarták megszerezni, hiszen ez képezte az alapját az újonnan szerveződő termelőszövetkezeteknek.199 A sztálini agrárrendszer üzemszervezetének kiépítése a modernizáció jelszavával indult. Egyrészt a már meglévő állami gazdaságokat fejlesztették tovább. Ehhez az adott alapot, hogy a második világháború utáni földreformok során – mint utaltam rá – nem az összes igénybevett földet osztották szét. Eltérő mértékben, de 197

Arnd Bauerkämper: Vertreibung als Exklusion gesellschaftlicher Führungsgruppen. Die Verdrängung der ‘Großbauern’ in der SBZ/DDR und die Vernichtung der ‘Kulaken’ in der UdSSR im Vergleich. In: Günther Schulz (ed.): Vertriebene Eliten. Vertreibung und Verfolgung von Fuhrungsschichten im 20. Jahrhundert. R. Oldenbourg Verlag, Munich, 2001. 125–63. 198 J. V. Sztálin: A leninizmus kérdései. 5. kiad. Szikra, Bp., 1951. 385. 199 A gazdagparasztság határát Magyarországon 25 kh, azaz 14.25 hektárnál, míg a kelet-német parasztság esetében 20 hektárnál húzták meg. Scherstjanoi, E.: SED-Agrarpolitik i. m. 229–248.

55

dc_795_13 mindenütt jellemző volt, hogy állami gazdaságokat hoztak létre. A céljuk az volt, hogy elősegítsék a termelés fejlesztését a minőségi vetőmagtermelés, és a fajtanemesítés révén. Lengyelországban és Csehszlovákiában az állami gazdaságok földterületi részesedése elérte a 11%-ot, míg Romániában például csak 5% volt. Másrészt a modernizáció jegyében 1948-tól kezdve nagy lendületet vett a gép- és traktorállomások szovjet mintájú rendszerének kiépítése. A sztálini rendszerben az üzemszervezet harmadik, s egyben a legfontosabb típusa, az artel lett. Ez kétségtelenül modellnek számított Kelet-Közép-Európában is, de két jelentős eltérés mutatható ki a kollektivizálás kezdeti szakaszán. Az egyik a földtulajdonnal volt kapcsolatos. A Szovjetunóban

– mint említettem –

nacionalizálták a földet. Kelet-Közép-Európában viszont az 1940-es évek végén sehol sem került sor erre. Megmaradt a paraszti földmagántulajdon. Hozzá kell azonban tenni, hogy a legtöbb országban ez csak formálisan létezett. 200 Valódi rendelkezési jogot azonban nem jelentett, azaz nem lehetett szabadon eladni, bérbe adni. A másik eltérés a termelőszövetkezet több típusának engedélyezése, amely szintén azzal magyarázható, hogy enyhíteni akarták a hatalom és a parasztság között várhatólag kialakuló konfliktust.201 Bulgária kivételével, ahol már 1950-től csak egyfajta, a szovjet kolhozra nagyon hasonlító forma létezett, a többi országban minimum kettő, de volt ahol, három vagy négy fajta szövetkezetet is engedélyeztek.202 Ezeket egyszerűen I. típusnak, II. típusnak, III. típusnak és IV. típusnak nevezték. Fontos azonban jelezni, hogy nem mindegyik országban létezett mind a négy fajta, s azt is, hogy az egyes típusok alatt nem teljesen ugyanazt értették. A lényegi különbség abból adódott, hogy a tevékenység mekkora részét végezték közösen, s ezzel összefüggésben a jövedelem mekkora hányadát számolták el a végzett munka, illetve a bevitt földterület alapján. A III. és IV. típusban a jövedelem

200

Swain, N.: Eastern European Collectivisations i.m. A szovjet kollektivizálás kezdetén még elismertek egy lazább típusú szövetkezetést is, a TOZ-t, de később egyértelműen az artel formát preferálták. A balti államokban már csak ezt engedélyezték. Kestutis K. Girnius: The Collectivization of Lithuanian Agriculture, 1944–1950. Soviet Studies 40. (1988) No. 3. 460–478.; David Feest: Zwangskollektivierung im Baltikum. Die Sowjetisierung des Estnischen Dorfes 1944–1953. Böhlau, Vienna, 2007.; Anu Mai Kõll: The Village and the Class War: Anti-Kulak Campaign in Estonia. CEU Press, Bp., 2013.; Geoffrey Swain: Deciding to Collectivize Latvian Agriculture. Europe-Asia Studies 55. (2003) No. 1. 39–58. 202 Jugoszláviában 1949 májusában 4 típust dolgoztak ki. A IV. típus már a föld közös tulajdonán alapult, míg a másik három típusban megmaradt a magántulajdon, amiért különböző mértékű bérleti díjat fizettek. Bokovoy, M.: Peasants and Communists i. m. 120–125. 201

56

dc_795_13 túlnyomó hányada a végzett munkán alapult, még akkor is, ha fizettek valamilyen jelképes földbérleti díjat a bevitt földért. Ezek az ún. magasabb típusúak (III. illetve IV.) hasonlítottak leginkább a kolhozformára. Ezek mintaalapszabályai a szovjet kolhozalapszabály másolatainak tekinthetők.203 Be kellett vinni a közösbe az állatokat, a termelőeszközöket, s közösen kellett végezni a munkát a szovjet kolhozalapszabálynak megfelelő munkaszervezet és munkadíjazás szerint. Az I. és II. típust együttesen alacsonyabb típusú termelőszövetkezetként emlegették. Az I. típusban csak bizonyos műveleteket (pl. a szántást és a vetést) végeztek közösen, így a jövedelem felosztásakor elsősorban a bevitt föld játszott döntő szerepet. A II. típusban az igavonó állatokat és a termelési eszközöket is be kellett vinni a közösbe, de a haszonállatok még magántulajdonban maradtak. Ezt a típust kezdetben „bolgár” típusnak nevezték, annak ellenére, hogy Bulgáriában gyorsan eltűnt. Ezek a sajátosságok azonban nem kérdőjelezik meg azt a tényt, hogy az 1940-es évek végétől a mezőgazdaság szovjetizálásnak szerves részeként annak a kolhozmodellnek a transzfere zajlott, amelyet a Szovjetunióban az 1935-ös alapszabály rögzített.

203

Swain, N.: Eastern European Collectivisation i. m. 507–508.

57

dc_795_13 II. KOLLEKTIVIZÁLÁS SZTÁLINI MINTÁRA, KUDARC ÉS KORREKCIÓ (1949–54)

1. 1948–1953: A modelltranszfer első kísérlete Vita a magyar pártvezetésben a kolhozmodell átvételéről A szovjet változások minden rezdülésére figyelő, s annak megfelelni akaró hazai moszkoviták a Kominform megalakulását követően egyre inkább érzékelték, hogy a sztálini modell nemcsak a politikai struktúrák, hanem a gazdaság átalakításában is kötelező.204 1948 márciusában a száznál több munkást foglalkoztató vállalatokat rajtaütésszerűen államosították.205 Ezt követően a mezőgazdaság maradt az egyetlen olyan szektora a nemzetgazdaságnak, ahol még mindig a magántulajdon dominált. Az 1945-ben lezajlott politikai rendszerváltás vidéken elsodorta ugyan a nagy- és középbirtokos osztályt, a csendőrséget, s minden korábbinál szélesebb rétegekre terjesztette ki a választójogot, a paraszti értékrendben azonban nem következett be változás. A legfontosabb továbbra is a föld, a családi birtok maradt. Nemcsak azért, mert ez volt a gazdálkodás legbiztosabb pillére, hanem azért is, mert ez határozta meg egy-egy család helyét a falusi társadalomban. A paraszti életforma rendje-törvénye szerint a falusi közösségben annak volt a legnagyobb tekintélye, aki egész életében a maga-ura volt, tehát soha nem kellett a más földjén munkát vállalnia.206 A történeti parasztság generációról generációra öröklődő tapasztalata volt, hogy egyedül a gazdasági önállóság, a hat–nyolc holdnál kezdődő „független kisbirtok” adott társadalmi rangot, megbecsülést a falusi embereknek, s nyújtott némi védelmet a teljes kiszolgáltatottság ellen. Ami joga az egyéni gazdálkodónak volt, azt birtokának, „gazda voltának” köszönhette. Habár a szövetkezésnek a beszerzés,

204

Rainer M. János: A magyarországi fordulatok és a szovjet politika, 1944–1948. In: Standeisky Éva–Kozák Gyula–Pataki Gábor–Rainer M. János (szerk.): A fordulat évei, 1947–1949. Politika, képzőművészet, építészet. 1956-os Intézet, Bp., 1998. 17–39. 205 Pető I.–Szakács S.: A hazai gazdaság i. m. 95–103. 206 A paraszti értékrendről bővebben lásd: Fél Edit–Hofer Tamás: Arányok és mértékek a paraszti gazdálkodásban. Balassi, Bp., 1997. 19–52.

58

dc_795_13 értékesítés és fogyasztás terén komoly tradíciói voltak Magyarországon, 207 a szovjet mintájú, közösen gazdálkodó termelőszövetkezet nemcsak ismeretlen volt, hanem jelentős ellenérzéseket váltott ki az egyéni gazdálkodáshoz és magántulajdonhoz ragaszkodó parasztság körében. A paraszti társadalomnak az a tömbje, amelyben megtaláljuk a 15–20 holdas középparasztokat csakúgy, mint az 5–10 holdas régi és új kisbirtokosok tömegét, egyértelműen elutasította a kolhozt. Ez óriási kihívást jelentett a kommunista párt számára, hiszen ez a 600 000 gazdaság birtokolta az összes mezőgazdasági terület kétharmadát.208 A magyar parasztság kolhozellenessége olyannyira közismert volt a kommunista párt vezetői előtt, hogy ezt a témát kezdettől kerülték, s még a látszatát is igyekeztek elkerülni, hogy ők a szovjet kolhozrendszer bevezetésére készülnének. Erről nemcsak a közvélemény, hanem a párttagság előtt is hallgattak. Ráadásul a magyar kommunista pártnak mindig gyenge oldala volt a faluval, a paraszti társadalommal való kapcsolat, s ez is óvatosságra intette őket. A párt agrárszakértőjének számító moszkovita politikus, Nagy Imre hosszabb távú átmenettel számolt. Ő részint családi háttere, részint az 1920-as évek során szerzett vidéki tapasztalatai révén jól ismerte a magyar paraszti társadalmat. 209 Azon a véleményen volt, hogy a mezőgazdaság három szektora (egyéni/kapitalista, szövetkezeti, állami) tartósan egymás mellett fog létezni, és a népi demokrácia „sem gazdasági, sem politikai meggondolásból nem mondhat le a kapitalista szektor döntő tagozatának, a kisárutermelő parasztbirtokoknak gazdasági fejlesztéséről és ezen az alapon a középparasztsággal való szövetség szilárdításáról.”210 1948 elején a Nagy Imre vezetése alatt álló Falusi (1948 májusától: Agrárpolitikai) Bizottság megbízást kapott, hogy készítse el a szövetkezetpolitikai irányelveket.211 A Falusi Bizottság olyan dokumentumot készítette, amely a

207

Gyenis János: A magyarországi szövetkezeti mozgalmak története (A kezdetektől 1945-ig) Erdei Ferenc Szövetkezeti Alapítvány, Bp., 1994. 93–124. 208 1949. évi népszámlálás. 3. Részletes mezőgazdasági eredmények. KSH, Bp., 1950. 209 Rainer M. János: Nagy Imre. 1896–1953. Politikai életrajz. I. 1956-os Intézet, Bp., 1996. 15–32., 79–110. 210 Uo. 383. 211 1948. április végén a Falusi Bizottság nevét Agrárpolitikai Bizottságra változtatták, de az elnöke továbbra is Nagy Imre maradt. Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár (a továbbiakban: PIL) 274. f. 3. cs. 131. ő. e. Jegyzőkönyv az MKP Politikai Bizottság 1948. február 12-i üléséről.

59

dc_795_13 fokozatos, lassú átmenet mellett érvelt.212 A Politikai Bizottság 1948. április 22-i ülésén elfogadott irányelvek így hangzottak: „Nálunk ma még nincsenek meg a feltételei

annak,

hogy

az

egyéni

gazdálkodás

helyébe

általánosan

a

termelőszövetkezetek lépjenek […]. Az átmenet az egyéni gazdálkodásról a szövetkezeti gazdálkodásra lassú folyamat, mely a parasztság önkéntes elhatározását, továbbá türelmes átnevelését követeli meg […] a mezőgazdasági termelésben a szövetkezeti szektor még jó ideig nem játszhat döntő szerepet .”213 Hasonló tartalmú lett az új munkáspárt, az MDP programjának szövetkezeti vonatkozású része is. 214 A szovjet vezetés bírálatára nem kellett sokat várni. Az SZKP Külügyi Osztály helyettes vezetője, L. Baranov szerint: „A programnyilatkozat-tervezet, a parasztságot ritka kivételtől eltekintve, egységesen, differenciálatlanul említi. A dokumentum

nem

határozza

meg

a

pártnak

a

szegényparasztsághoz,

a

középparasztsághoz és a kuláksághoz való viszonyát. A kulákságról és az ellene folytatott harcról szó sem esik […] helytelennek kell tartanunk azt is, hogy a tervszerűen működő mezőgazdaság kialakításában […] a technikai jellegű intézkedések (meliorizáció, trágyázás stb.) a legfontosabbak, nem pedig a társadalmi jellegűek (a szövetkezés minden formájának fejlesztése, hitelek nyújtása stb.) ” 215 A Jugoszláviát bíráló 1948. június 18-i Kominform határozat további figyelmeztetés volt, amelynek hatására az MDP vezetése gyors korrekciót hajtott végre az agrárpolitika terén. Rákosi június végén mind a PB-t, mind a KV-t tájékoztatta a Tájékoztató Iroda értekezletéről. A Titkárság július 8-i ülésén viszont ennek kapcsán már kimondottan a falusi politikára koncentrált. A Titkárság megbízta Gerő Ernőt és Révai Józsefet, hogy a párt falusi politikájának kidolgozása érdekében vegyenek részt a Nagy Imre vezetése alatt működő Agrárpolitikai Bizottság munkájában.216 Ezt a személyi döntést azért fontos kiemelni, mert ez egy újabb bizonyítéka volt Nagy Imre, már hónapok óta tartó, háttérbe szorításának. Mindez

212

Sipos Levente (közread, bev. és jegyz. ell.): Nagy Imre a Falusi Bizottság élén (1945–1948). In: Nagy Imre és kora. Tanulmányok, forrásközlések I. Nagy Imre Alapítvány, Bp., 2002. 292–295. 213 Rákosi Sándor–Szabó Bálint (szerk.): A Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt határozatai 1944–1948. Kossuth, Bp., 1967. 564–576. 214 Balogh Sándor–Izsák Lajos (szerk.): Magyarországi pártprogramok, 1944–1988. ELTE Eötvös Kiadó, Bp., 2004. 195–212. 215 Izsák Lajos–Kun Miklós (szerk.): Moszkvának jelentjük... Titkos dokumentumok 1944–1948. Századvég, Bp. 1994. 268. 216 Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (a továbbiakban: MNL OL) M–KS 276. f. 54. cs. 4. ő. e. Jegyzőkönyv az MDP Titkárság 1948. július 8-i üléséről. 1. Rákosi Mátyás szóbeli tájékoztatója a párt falusi politikájáról. 4. Javaslat földbérlő-szövetkezetek létesítésére. Ea.: Dégen Imre.

60

dc_795_13 azzal indult, hogy Gerő, mint a gazdaságpolitika első számú felelőse, már 1947 őszén megkapta az agrárpolitika felügyeletét. Szimbolikusnak tekinthető, hogy 1948. július 10–11-én megrendezett első országos szövetkezeti konferencián nem a párt addigi agrárszakértőjének számító Nagy Imre, hanem a gazdaságpolitika egészének felelőse, Gerő tartotta a fő referátumot.217 Előadása azonban igencsak ellentmondásosra sikerült. Egyrészt kimondta: a párt az önkéntes szövetkezésben látja a mezőgazdaság jövőjét, a termelőszövetkezetek kialakítása hosszadalmas szervezési és felvilágosító munkát igényel. „A túlságos sietség, a fejlődés

különböző szakaszainak az átugrása rendkívül veszedelmes volna ezen a téren és csak diszkreditálná a népi demokráciát és a Magyar Dolgozók Pártját.” Másrészt Gerő hangsúlyozta: bizonyos fordulatra van szükség a párt szövetkezeti politikájában, de „nem azért van szükség, mintha mi megváltoztattuk volna eddigi elvi álláspontunkat, hanem azért, mert a szövetkezeti mozgalom terén nagyon lemaradtunk, mert komoly hiányosságaink vannak, mert más pillanatnyilag sürgősebb teendőink mellett ezt a rendkívül fontos területet meglehetősen elhanyagoltuk.”218 Amikor néhány nap múlva a PB elé kerültek az agráriummal kapcsolatos tennivalók, már erőteljesebbé vált a szovjet ajánlásokhoz való igazodás. A jugoszlávok bírálatából okulva megfogalmazódott: „[…] a döntő szempont a kulák elszigetelésének, gazdasági és politikai befolyása szűkítésének előmozdítása. Minden egyéb szempontot, így a termelés megszervezésének szempontját is, alá kell rendelni ennek a célnak.”219 A tervezett intézkedések fő csapásirányát a földtulajdon és földhasználat korlátozásában jelölték ki. Egy hónap múlva életbe is léptek a korlátozó rendelkezések, amelyek ugyan nem bevallottan, de a földtulajdon Szovjetunióból

ismert

nacionalizálását

voltak

hivatottak

pótolni,

illetve

előkészíteni.220

217

A második előadást Hegedűs András tartotta, aki 1947 végén lett Gerő Ernő mezőgazdasági referense. Hegedűs András: A történelem és hatalom igézetében. Életrajzi elemzések. Kossuth, Bp., 1988. 171–172. 218 Szabad Nép 1948. július 11. Az említett beszéd szövege külön brosúra formájában is megjelent. Gerő Ernő: A szövetkezetekkel a dolgozó parasztság felemelkedéséért. Szikra, Bp., é. n. 219 MNL OL M–KS 276. f. 53. cs. 2. ő. e. Jegyzőkönyv az MDP Politika Bizottság 1948. július 13-i üléséről. 4. Az agráriummal kapcsolatos javaslatok. Ea.: Donáth Ferenc. 220 MNL OL M–KS 276. f. 54. cs. 8. ő. e. Jegyzőkönyv az MDP Titkárság 1948. augusztus 25-i üléséről. 3. Mezőgazdasági rendeletek tervezete. a) A mezőgazdasági ingatlanok haszonbérletéről. Ea.: Dégen Imre. b) A mező- és erdőgazdasági ingatlanok forgalmának korlátozásáról. Ea.: Donáth Ferenc.

61

dc_795_13 A nyilvánosság egy hónap múlva értesült az agrárpolitikában érlelődő változásokról. Éppen az új kenyér ünnepére időzítve hangzott el a párt főtitkárának, Rákosi Mátyásnak a később oly sokszor hivatkozott beszéde. Nézzük meg, mit is tartalmazott az 1948. augusztus 20-án, Kecskeméten elhangzott híressé vált beszéd! „Két út áll a magyar dolgozó parasztság előtt. Az egyik út a régi, a megszokott, a túlzásba vitt egyéni gazdálkodás, ahol mindenki csak magával törődik, ahol az az elv uralkodik, hogy aki bírja marja. Ennek az elvnek elkerülhetetlen, törvényszerű következménye az, hogy a nagy halak megeszik a kis halakat, a nagy kulák gazdák tovább erősödnek, tovább gazdagodnak és tönkreteszik a gyengébb dolgozó parasztságot. […] A demokrácia nemcsak a dolgozó parasztság szövetkezését támogatja, de gondoskodik róla, hogy a kulák nagygazdák fája ne nőjön az égig, hogy korlátok közé szorítsák a kulák terjeszkedést.” 221 A jelzett agrárpolitikai fordulattal függött össze, hogy a politikai rendőrség a nyár folyamán hozzákezdett egy koncepciós per előkészítéshez. A vádlottak padjára a formailag még mindig kisgazda irányítás alatt álló agrártárca vezetői kerültek. 222 A koncepciós per részét képezte annak a szélesebb folyamatnak, melynek során a kommunista párt – a Kominform útmutatásait követve – felgyorsította a polgári pártok és képviselőik kiszorítását a politikai életből.223 Egyúttal alkalmasnak bizonyult

annak

az

agrárszakember-gárdának

az

eltávolítására,

illetve

megfélemlítésére, amely a szaktudását, még a két világháború közötti időszakban, részint nyugat-európai egyetemeken szerezte.224 Július 21-én az MDP Titkársága megtárgyalta Gerő Ernő előterjesztését az agrártárca átszervezésére vonatkozóan. A július 20-án kelt feljegyzés szerint „a Földművelésügyi Minisztérium a feudális Magyarország szervezete volt és az is maradt a mai napig […] így sem szervezetileg, sem személyi összetételében Minisztériumon belül lényeges változás nem történt, sőt a reakció legfőbb és legerősebb bázisának egyikévé nőtte ki magát.” Az előterjesztés a minisztérium

221

Szabad Föld 1948. augusztus 22. Rákosi Mátyás: A dolgozó parasztság a szövetkezés útját választja. Rákosi Mátyás elvtárs hatalmas beszéde a kecskeméti új kenyér-ünnepen az ország gazdasági és politikai helyzetéről. 222 Hamar Anna: Harc a földművelésügyi tárcáért (1945−1948). Agrártörténeti Szemle 39. (1997) 3–4. sz. 617−635. 223 Szakács Sándor–Zinner Tibor: A háború „megváltozott természete”: adatok és adalékok, tények és összefüggések, 1944–1948. Genius Gold Rt., Bp., 1997. 63–74. 224 1956-os Intézet Oral History Archívum (a továbbiakban: OHA) Soós Gábor-interjú. Készítette Nagy Gyula, 1983. 4. sz. 65–67.

62

dc_795_13 olyan átalakítását javasolta, hogy az „képes legyen szervezeti felépítésében és személyi összetételében a mezőgazdaság szocializálásához szükséges feladatokat végrehajtani.”225 A Titkársági ülésen döntöttek arról, hogy a vasárnapi újságokban nyilvánosságra kell hozni a nyomozás eredményét. S valóban 1948. július 25-én belügyminisztériumi közlemény jelent meg a Földművelésügyi Minisztériumban leleplezett összeesküvésről. A rendőri nyomozás az állattenyésztési, az állami birtokkezelési, a kísérletügyi, a vízügyi és a szakoktatási főosztályokra terjedt ki. A két hónapig tartó nyomozás során 37 „szabotázs-jellegű” cselekményt tártak fel a „Horthy-feudalizmus fellegvárában”. A szeptember közepén kezdődő tárgyaláson 84 vádlott állt a Budapesti Népbíróság előtt. A vádak szerint az agrártárca vezető tisztviselőinek jelentős része antidemokratikus, reakciós csoportként szabotálta a mezőgazdaság fejlesztését. A 84 személy közül 64 főt ítéltek szabadságvesztésre. Emellett jelentős tisztogatások kezdődtek a minisztériumban, több mint 130 elbocsátás történt.226

A színfalak mögött az MDP vezető testületeiben konkretizálták a kollektivizálás ütemtervét. Ezzel összefüggésben újabb állomásához ért a Nagy Imre és Gerő Ernő között 1947 novembere óta tartó vita.227 A Politikai Bizottság 1948. szeptember 10-én arra utasította Nagyot, hogy négy héten belül írásban fejtse ki álláspontját a párt szövetkezeti politikájáról, a paraszti tulajdonról, a parasztságról, mint történelmi kategóriáról, valamint a népi demokráciáról.228 Habár Nagy Imre nézeteinek megvitatására majd csak hónapok múlva került sor, Baráth Magdolna szerint „érzékelhetővé vált, hogy Nagy Imrét az agrárpolitikával összefüggő kérdések megvitatásakor mellőzik, és Gerő ennek a területnek is egyre inkább a

225

MNL OL M–KS 276. f. 54. cs. 5. ő. e. Jegyzőkönyv az MDP Titkárság 1948. július 21-i üléséről. 5. Javaslat a Földművelésügyi Minisztérium átszervezésére. Ea.: Gerő Ernő. 226 Cseszka É.: Gazdasági típusú perek i. m. 126–139. 227 Rákosi Sándor: Dokumentumok az 1948-as agrárpolitikai vitáról. Agrártörténeti Szemle 30. (1988) 1–2. sz. 190–193. 228 Az MDP Politikai Bizottsága 1948. szeptember 10-én tűzte napirendre a lengyel párt Központi Bizottsága határozatának megvitatását, és abból a maga számára igyekezett levonni a szükséges következtetéseket. A testület megbízta a Titkárságot, hogy állítson össze listát a magyar pártban meglévő hibákról, és a Szervező Bizottság dolgozza ki a kijavításuk módjára vonatkozó javaslatokat. Úgy tervezték, hogy a Központi Vezetőség novemberre kitűzött ülésén ismertetik majd az egyesülés óta eltelt időszak eredményeit, illetve szólnak a pártban előforduló hibákról és kiküszöbölésük módjáról. MNL OL M–KS 276. f. 53. cs. 9. ő. e. Jegyzőkönyv az MDP Politikai Bizottság 1948. szeptember 10-i üléséről.

63

dc_795_13 gazdájává válik.”229 Az MDP Központi Vezetőség 1948. november 27-i ülésén Rákosi Mátyás a nemzetközi és a belpolitikai helyzet elemzése kapcsán a legsürgősebb feladatok között említette a szovjet mintájú kollektivizált mezőgazdaságra való áttérést. Rákosi zárszavában már konkrét ütemtervet határozott meg: „Nekünk ezt a kérdést 3–4 éven belül oda kell vinni, hogy a magyar parasztság 90%-a és a magyar föld 95%-a rendes szocialista, közös, társas művelésben művelje a földjét.”230 Azzal a céllal, hogy ezt a stratégiai döntést a többi „testvérpárt” felé is dokumentálják 1948 végén a Kominform lapjában Gerő Ernő A Magyar Dolgozók Pártjának politikája falun címmel megjelentetett egy cikket, s ebben élesen – bár nem név szerint – bírálta Nagy Imre agrárpolitikai nézeteit.231 „Noha pártunk vezetősége számára teljesen világos volt, hogy falun is az osztályharc kiéleződése felé haladunk […] mégis pártunk Politikai Bizottságában is akadt olyan elvtárs, aki úgy vélte, a magyar faluban már eltorlaszolták a kapitalista fejlődés útját. Ebből a téves állításból természetesen azt a következtetést vonta le, hogy falun nincs osztályharc és nincs szükség a kulákok elleni harc fokozására. A Politikai Bizottság elvetette ezt a jobboldali opportunista álláspontot.”232 1948 végére tehát az MDP vezetése megszabadult a Nagy Imre által képviselt „külön-véleménytől”.233

229

Baráth Magdolna: Gerő Ernő és Nagy Imre vitája, 1947–1949. In: Estók János (szerk.) 1956 és a magyar agrártársadalom. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Bp., 2006. 67–80. 230 MNL OL M–KS 276. f. 52. cs. 4. ő. e. Jegyzőkönyv az MDP Központi Vezetőség 1948. november 27-i üléséről. 2. A bel- és külpolitikai helyzet és a párt feladatai. Ea.: Rákosi Mátyás. 231 Tartós békéért, népi demokráciáért. 1948. december 7. 232 Részleteket közöl belőle Sipos Levente: Nagy Imre és Gerő Ernő vitáinak egyik állomása. Múltunk 41. (1996) 1. sz. 211–222. 233 Hivatalosan bő fél év múlva tettek pontot a vitára azzal, hogy Nagy Imrét nézeteiért nemcsak jobboldali elhajlónak, revizionistának nyilvánították, hanem a Politikai Bizottságból is kizárták. Ezt követően átmenetileg visszavonult a politikától, egyetemi oktatómunkát vállalt. Tanított a Magyar Közgazdaságtudományi Egyetemen és a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen is. 1950 áprilisában került vissza a Pártközpontba, a KV Adminisztratív Osztályának vezetője lett. Majd 1950. december– 1952. január között élelmezési, 1952 januárjától novemberig begyűjtési miniszter volt. 1951-ben visszakerült a PB-be és a KV Titkárságába is, 1952 novemberében miniszterelnök-helyettes lett. Bővebben lásd: Rainer M. J.: Nagy Imre I. i. m. 439–507.

64

dc_795_13 A közvetítők kiválasztása és felkészítése Addig, amíg a kollektivizálás nem került napirendre, a pártközpont agrárügyekért felelős részlegei nem tartoztak a befolyásos testületek közé. 234 Még a feladatkörük sem volt pontosan meghatározva. Az új kihívás miatt először éppen ezen a területen kellett rendezni a sorokat. A Politikai Bizottság 1948. október 28-án döntött a Gerő Ernő vezette Szövetkezetpolitikai Bizottság és a Nagy Imre elnöklete alatt működő Agrárpolitikai

Bizottság

összevonásáról.

Az

új,

Mezőgazdasági

és

Szövetkezetpolitikai Bizottság nevet viselő testület elnöke Gerő Ernő lett.235 Tagjai között ott találjuk a korábbi Falusi Bizottságból Nagy Imrét, Donáth Ferencet, Dögei Imrét, Rácz Gyulát, Keresztes Mihályt, Dégen Imrét, Erdei Mihályt. Továbbá Friss Istvánt, a szociáldemokrata Schiffer Pált és Hegedűs Andrást, aki már a Szövetkezetpolitikai Osztály vezetője volt.236 A bizottság feladata lett „a kulákok korlátozása és fokozatos kiszorítása,” a mezőgazdaság kollektivizálását és a mezőgazdasági termelést szolgáló intézkedések, rendszabályok kidolgozása, valamint a Földművelésügyi Minisztérium és a Magyar Országos Szövetkezeti Központ (MOSZK) felügyelete.237 A Szövetkezetpolitikai Bizottság apparátusaként a Szövetkezetpolitikai Osztály végezte az operatív munkát. A Bizottság helyzetfelmérése nem sok jóval kecsegtetett: „[…] Pártunk mezőgazdasági és szövetkezeti vonalon folyó munkája nem épült megfelelő szervekre és a munkamódszerek nem felelnek meg a követelményeknek. A megyében külön dolgozik

a szövetkezeti, termelési, paraszt tömegszervezeti felelős. Járási Bizottságokban pedig ezekkel a kérdésekkel külön felelős elvtárs eddig nem foglalkozik. […] Lehető legsúlyosabb a helyzet a mezőgazdasági és szövetkezeti vonalon a káderek tekintetében. Ez vonatkozik mind a vezető szervekre, mind az alsóbb szervekre. Pártunk munkájában megedzett munkás és paraszti káderek a gépállomási vonaltól eltekintve ezen a munkaterületen alig dolgoznak, a munka végzése nagy részben 234

Sipos L. (közread, bev. és jegyz. ell.): Nagy Imre a Falusi Bizottság élén i. m. 292–295. MNL OL M–KS 276. f. 53. cs. Jegyzőkönyv az MDP Politikai Bizottság 1948. október 28-i üléséről. 3. Javaslat Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság felállítására és személyi összetételére. Ea.: Gerő Ernő. 236 Hegedűs András 1948-ban egy darabig helyettesként vett részt a Szövetkezetpolitikai Osztály megszervezésében, majd hamarosan Erdei Mihály osztályvezető helyére került. Hegedűs helyettese Nyers Rezső lett a pártegyesülés után. Az osztály tagjai közé tartozott: Boros Gergely, a SarkadFeketeéri Termelőszövetkezet elnöke, Magos Gábor, Cinege Gábor, Gönczi Iván, Hegedűs Tibor és Keserű János. Bővebben lásd: Hegedűs A.: A történelem és hatalom i. m. 157–163. 237 MNL OL M–KS 276. f. 85. cs. 1. ő. e. Jegyzőkönyv az MDP Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság 1948. november 3-i üléséről. 5. Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Osztály munkaterve. 235

65

dc_795_13 osztályidegen jobboldali és a népi demokrácia ellen dolgozó gazdasági szakemberek kezében van.”238 A Bizottság számításai szerint vezető és középkáderekből közel 1300 főre lett volna szükség. Ez így oszlott meg: pártapparátus: 222 fő (a pártközpont Mezőgazdasági és Szövetkezeti Osztályára, a Káder Osztályra valamint az Agitációs és Propaganda Osztályra 12–12, a megyei bizottságokba: 30, járási felelősnek 150, a táblás csoportok felülvizsgálásra: 6), -

FM vonalon: 245 fő (központba: 20, megyékbe: 75, járásokba: 150),

-

szövetkezetek: 530 fő (Magyar Országos Szövetkezeti Központ 50, megyékbe: 150, kiskörzeti ellenőrnek: 300, földműves-szövetkezeti választások felügyeletére: 30),

-

gépállomások: 233 fő (Állami Mezőgazdasági Gépközpont – ÁMG központba: 3, megyei alközpontba. 30, gépállomás-vezető és titkári posztra: 80, agronómusként: 120)

-

A legjelentősebb táblás csoportok vezetői posztjaira 60 főt terveztek kihelyezni.

Ennek a jelentős káderszükségletnek a biztosítására szóba jöhetett az a 600 személy, akiket az 1948. november 20-én befejeződött kétnapos megyei kádervizsgálatok során megfelelőnek találtak. A Bizottság úgy határozott, hogy „[…] tervet kell készíteni a hiányzó 7–800 elvtárs felkutatására, illetve átcsoportosítás révén történő felszínre hozására XII. 1-ig.” A november 17-i ülésen arról is döntés született, hogy a Káder Osztállyal együttműködve két nap alatt össze kell állítani a Mezőgazdasági és Szövetkezeti Szakkádertanács feladatkörét és munkatervét, majd ezt az Országos Kádertanács elé kell terjeszteni. A legmegbízhatóbbnak számító ipari munkás és szegényparaszti származású káderek „felszínre hozására”, megfelelő kiképzésére valamint a hiányzó szervezetek kiépítésére a következő menetrendet dolgozták ki. Első lépés: az MDP megyei bizottságainál mezőgazdasági és szövetkezeti osztályok kiépítése, ehhez káderek 238

MNL OL M–KS 276. f. 85. cs. 3. ő. e. Jegyzőkönyv az MDP Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság 1948. november 17-i üléséről. 5. Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Osztály munkaterve.

66

dc_795_13 felkutatása. Második lépés: a párt járási felelőseinek felkutatása, speciális iskolára küldése, s egyúttal magának a speciális iskolának a kialakítása. Mindezekre a feladatokra igen szűk, általában néhány hetes határidőket adtak. Hamarosan napirendre tűzte a Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság az FM és vidéki szerveinek átszervezését. 239 Az előterjesztő az FM új politikai államtitkára, Keresztes Mihály volt, aki Donáth Ferencet váltotta ezen a poszton. Az volt a terv, hogy a meglévő főosztályok helyén 9 új, a szövetkezetekkel kapcsolatos főosztályt kell szervezni. 240 Végül is az FM ilyen nagyarányú átszervezését elhalasztották, arra hivatkozva, hogy „az FM röviddel ezelőtt volt átszervezés alatt és a jelenlegi konstrukció sem lehet – a jövőt tekintve – maradandó, ezért a tervnek a minisztérium átszervezésére vonatkozó részét most nem kell végrehajtani. A megyei igazgatóságokat viszont meg kell szervezni, hiszen a tavaszi terv már azokra épül.”241 Elindították viszont a mezőgazdasági igazgatás megyei szerveiként a vármegyei mezőgazdasági igazgatóságok (VMI) kiépítését. „A megyében annak érdekében, hogy a minisztérium a mezőgazdasági termelés elvi irányítója és ellenőrző szerve legyen, az FM-ről leválasztjuk az operatív ügyintézést és azt a megyénként szervezett vármegyei mezőgazdasági igazgatóságokhoz kapcsoljuk.” 242 Ezt a jelentős szervezeti átalakítást elsősorban azzal indokolta a pártvezetés, hogy a megyékben a termelőszövetkezeti csoportok szervezésére és irányítására az FM-nek nem volt szervezete.243 Ebből adódott, hogy megyei mezőgazdasági hatósági szerv hiányában a legkisebb jelentőségű ügyekkel is az FM foglalkozott, továbbá az is, hogy a megyékben működő FM igazgatási hivatalok, felügyelőségek megyei koordináció nélkül végezték feladataikat. Járási szinten az addigi járási gazdasági felügyelők helyén gazdasági felügyelőségeket szerveztek, s a gazdajegyzők ennek 239

MNL OL M–KS 276. f. 85. cs. 10. ő. e. Jegyzőkönyv az MDP Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság 1949. január 21-i üléséről. 3. Az FM. és vidéki szerveinek átszervezése. 240 Az 1948 nyári átszervezés következtében az FM az Elnöki főosztályon kívül kilenc főosztályból állt. Ekkor jöttek létre az alábbi új főosztályok: Terv és üzemgazdasági főosztály (sorszám nélkül), II. Állattenyésztési főosztály, III. Ipari üzemi főosztály, IV. Mezőgazdasági üzemi főosztály, V. Gépészeti főosztály, VIII. Szövetkezeti és termeléspolitikai főosztály. 241 MNL OL M–KS 276. f. 85. cs. 10. ő. e. Jegyzőkönyv az MDP Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság 1949. január 21-i üléséről. 3. Az FM. és vidéki szerveinek átszervezése. 242 Uo. 243 Ezt az átmeneti időszakot Pest megye példáján mutatja be: Balázs G.: A földművelésügyi szakigazgatás i.m. 28-35.

67

dc_795_13 keretén belül lettek összefogva. A mezőgazdasági igazgatás legalsóbb szervei a gazdajegyzők és a mezőőrök lettek. Községi szinten a mezőgazdasági igazgatás ügyeit a gazdajegyző látta el. „A gazdajegyzők dűlőkig leérő végrehajtó közegei a mezőőrök.” Az addig önkormányzati, illetve magánalkalmazásban álló mezőőrök kb. 11 ezer fős csoportja az FM alkalmazásába került. A távlati cél így szólt: „A mezőőrök szervezetét később oly módon fejlesztenénk ki, hogy területükön a termelés irányításán és ellenőrzésén kívül, jelenleg más mezőgazdasági igazgatási (pl. beszolgáltatás végrehajtása, közellátás stb.) feladatokat is ellátja.”244 A végrehajtási ütemterv szerint: „1949. február 28-ig a mezőgazdasági igazgatás kádertanácsai (2–3 személy) kikáderezik a VMI-be beosztásra kerülő előadókat és a fontos beosztásban lévő segédszemélyzetet. […] A járási gazdasági felügyelőségek

megszervezését

a

vármegyei

mezőgazdasági

igazgatóságok

vezetőivel karöltve fogjuk elvégezni 1949. szeptember 30-ig. A gazdajegyzők és mezőőrök szervezetét megyénként fokozatosan fogjuk a VMI vezetőjével karöltve megszervezni. Megkezdési határidő: 1949. március 31. – Befejezési határidő: 1950. július 1.”245 1949 tavaszán aztán sor került az FM struktúrájának átszervezésre is. A VIII. Szövetkezeti és termeléspolitikai főosztály neve VIII. Termelőszövetkezeti főosztályra változott, a szervezete pedig a következőképpen épült fel: 1. Terv és üzemgazdasági ügyosztály (Termelési és statisztikai alosztály. Gazdasági alosztály); 2. Szervezési és személyzeti ügyosztály (Szervezési alosztály. Személyzeti alosztály.) 3. Termelési ügyosztály (Termelési tervvégrehajtási alosztály. Üzem- és munkaszervezési alosztály. Gazdasági felügyeleti alosztály.) 246 Szovjet mintára bevezették az úgynevezett kollégiumi üléseket, amelyeken a Szovjetunióból érkezett

244

MNL OL M–KS 276. f. 85. cs. 10. ő. e. Jegyzőkönyv az MDP Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság 1949. január 21-i üléséről. 3. Az FM. és vidéki szerveinek átszervezése. 245 Uo. 246 A minisztérium neve 1949. szeptember 2-át követően megváltozott. A 8015/49/1949. FM. sz. körrend. a minisztérium nevét Földművelésügyi Minisztériumra módosította. 1949 őszén bővült is a földművelésügyi miniszter ügyköre. A 4325/1949. MT. sz. rendelet rendelkezései szerint a volt kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter szövetkezeti hatásköre a földműves-szövetkezetek, a földbérlő szövetkezetek, a mezőgazdasági termelőszövetkezetek, a tejszövetkezetek, valamint a halászati szövetkezetek tekintetében a továbbiakban a földművelésügyi minisztert illette meg. Bővebben lásd: Sipos Levente: Az agrárirányítás változásai az 1950-es években. Agrártörténeti Szemle 39. (1997) 3–4. 636–653.

68

dc_795_13 tanácsadók is rendszeresen részt vettek. Feladatkörükbe tartozott a gyapottermesztés meghonosítása, a gépállomási hálózat kiépítése, valamint a növénytermesztés és az állattenyésztés fejlett szovjet módszereinek átadása .247 A kollektivizálásra való készülés jegyében sor került az Oktatási Osztály átszervezésére is. A cél az volt, hogy a mezőgazdasági és a szövetkezeti oktatás a Kereskedelmi Minisztériumtól átkerüljön az FM-hez. Ennek érdekében átszervezték az FM Szakoktatási Osztályát. Az osztály neve Mezőgazdasági és Szövetkezeti Oktatási Főosztályra változott. „Az Osztály egyik döntő feladata legyen, hogy az FM-nek iskoláit, melyben kulákokat oktatnak rossz tanerők, tervszerűen átvizsgálja és megreformálja. Jövő szeptembertől kezdve gyökeresen más helyzetet kell itt teremteni. Ki kell dolgozni a fölvétel formáit és alapjait.”248 A kollektivizálást célzó propaganda hatékonyabbá tétele érdekében sor került az FM irányítása és anyagi támogatása mellett működő tíz mezőgazdasági szaklap átvilágítására is. „Ilyen sok mezőgazdasági szaklapra nincs szükségünk, különösen, ha a színvonalat és a politikai irányítást vesszük figyelembe. Ezeknek a szakmai színvonala igen súlyos kifogás alá esik. Politikai irányításuk sem megfelelő, a munkatársak nagyobbrészt régi, jobboldali beállítottságú szakemberekből kerülnek ki. […] Természetesen ilyen színvonal és szellem mellett e szaklapok nem szolgálhatták, mint ahogy nem is akarták szolgálni a demokrácia szükségleteit a mezőgazdaságban.”249 Javasolták tehát a felesleges szaklapok megszüntetését, illetve beolvasztását a megmaradó szaklapokba, s „a megmaradó lapoknál a megfelelő összetételű szerkesztőbizottságok és szerkesztőségek létrehozásával a demokratikus politikai irányítás és szellem biztosítását.” Mindösszesen három szaklap fenntartását javasolták. A Magyar Mezőgazdaság c. lapot, mely az FM hivatalos szaklapjaként

247

MNL OL XIX–K–1–c A Földművelésügyi Minisztérium visszaminősített titkos ügykezelésű iratai (a továbbiakban: FM TÜK iratok) 31. d. Az FM Titkárság Külföldi Kapcsolatok Osztályának jelentése a Nemzetközi Tudományos Együttműködési Bizottság határozatai alapján átvett tapasztalatok felhasználásáról, 1951. december 30. 248 Két ügyosztályt hoztak létre a Főosztályon belül, egy tanulmányi és szervezési ügyosztályt. Ez utóbbin belül jött létre egy kádercsoport is, amely az oktatás személyi káderkérdéseivel foglalkozott. MNL OL M–KS 276. f. 85. cs. 5. ő. e. Jegyzőkönyv az MDP Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság 1948. december 1-i üléséről. 5. FM. Oktatási Osztályának átszervezése. Ea.: Keresztes Mihály. 249 MNL OL M–KS 276. f. 85. cs. 3. ő. e. Jegyzőkönyv az MDP Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság 1948. november 17-i üléséről. 6. Mezőgazdasági szaklapok. Ea.: Fehér Lajos.

69

dc_795_13 „népszerű nyelven írva, nemcsak a szakemberek, hanem a dolgozó parasztok szaklapja is lenne.” A Növényvédelem és Kertészet c. szaklap fenntartását új címmel (Kertészet, Borászat) és kéthetenkénti megjelenéssel javasolták. Csupán az Agrártudományi Szemle maradt változatlan formában és szerkesztőséggel.

Az első év tapasztalatai Ahogy az első fejezetben említettem a sztálini mezőgazdaság üzemszervezeti hierarchiájának csúcsán az állami tulajdonú nagyüzemek, a szovhozok álltak. Ők voltak a legmagasabb rendű tulajdonforma, az állami tulajdon megtestesítői. Magyarországon a II. világháború előtt működtek állami tulajdonban álló, úgynevezett kincstári birtokok. Közöttük voltak olyanok, amelyek lótenyésztésre specializálódtak (Kisbér, Bábolna, Mezőhegyes), s akadtak olyanok, melyek növénynemesítéssel, vetőmagvak előállításával foglalkoztak, s a tenyésztési feladataikat kiterjesztették a szarvasmarhákra, a juhokra és a sertésekre is. Közös feladatuk a mezőgazdasági termelés fejlesztésének előmozdítása volt.250 Az állami mezőgazdasági birtokok az 1945-ös földreform után a korábbi állami mintabirtokokhoz hasonló feladatot kaptak: biztosítsák a kisgazdaságok ellátását nemesített vetőmaggal, fajtiszta tenyészanyaggal, illetve mutassanak példát a korszerű termelési eljárások alkalmazásában. A FM Állami Mezőgazdasági Birtok Üzeme irányította 8 jószágigazgatóságba szervezve a 99 gazdaságot. 251 A kommunista párt a mintaszerű nagyüzemi gazdálkodás példájának szánta őket, ezért 1948-ban az MDP Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai osztály tervbe vette az állami birtokok átszervezését. Első lépésként önálló vállalati formában működő gazdálkodó szervezetekké, úgynevezett nemzeti vállalatokká szervezték őket. Kidolgozták a fejlesztési és területnövelési terveket, valamint új munkabér és új könyvelési rendszert vezettek be.252 Ez azonban csak átmenetet jelentett a tervgazdasági rendszerbe való beillesztés útján. Az FM-en belül előbb az Állami Mezőgazdaságok

Központjához

(ÁMK),

250

majd

az

Állami

Gazdaságok

Klenczner András: Az állami gazdaságokról. In: Für L.–Orosz I.–Romány P. (szerk.): Magyarország agrártörténete i. m. 695–697. 251 Szakács S.: Állami gazdaságaink i. m. 9– 16. 252 Uo. 42–46.

70

dc_795_13 Igazgatóságához tartoztak. Az első ötéves tervről szóló törvény értelmében mintagazdaságokká akarták fejleszteni őket. A törvény 35. §.-a így szól: „A tervidőszakban jelentős gazdasági erővé kell fejleszteni az állami gazdaságokat, amelyek mint szocialista nagyüzemek, mint mintagazdaságok és mint a mezőgazdaság tudományos művelésének gócai, a jó gazdálkodás példájául szolgálnak, tenyészállattal, nemesített vetőmaggal segítik a dolgozó parasztságot s főként a termelőszövetkezeteket és egyben hozzájárulnak a nem őstermelő lakosság ellátásához szükséges élelmiszerek biztosításához.” 253 Ezzel magyarázható, hogy a mezőgazdasági beruházásokból legnagyobb arányban (42,4%) az állami gazdaságok részesedtek, ez azonban mégsem volt elég, hogy ellensúlyozza területük rendkívül gyors növekedését.254

AZ ÁLLAMI GAZDASÁGOK SZÁMÁNAK ÉS TERÜLETÉNEK ALAKULÁSA 1949−1956 KÖZÖTT Év

Gazdaságok száma

Összes terület

Szántóterület

(ezer kat. hold)

(ezer kat. hold)

Az ország szántóterületének százalékában

(év végén) 1949

299

554

389

4,1

1950

375

827

582

6,1

1951

396

1 067

767

8,0

1952

501

1 600

1 164

12,1

1953

469

1 677

1 189

12,5

1954

494

1 693

1 198

12,6

1955

472

1 684

1 181

12,6

1956 466 1 682 1 166 12,4 Forrás: A szocialista mezőgazdasági üzemek működése, 1956. (Statisztikai időszaki közlemények, 1957. 7. sz.) KSH, Bp. 1957. 13.

Megkezdődött ugyan a specializációjuk is, de az elvárt eredményeket nem tudták teljesíteni. Hozamaik például nem érték el a két világháború között működő, 1000 holdnál nagyobb birtokok eredményeit. Ennek ellenére jelentős szerepet játszottak a központi élelmiszerkészletek begyűjtésében. 1951-ben a szántóterület

253

1949. évi XXV. törvény a Magyar Népköztársaság első ötéves tervéről, az 1950. január 1-től az 1954. december 31-ig terjedő időszakra. Törvények és Rendeletek Hivatalos Gyűjteménye (a továbbiakban: TRHGY) 1949. I. Jogi és Államigazgatási Könyv- és Folyóiratkiadó, Bp. 1950. 85. 254

Molnár István–Szabóné Medgyesi Éva: Az állami gazdaságok Magyarországon. Mezőgazdasági, Bp., 1987. 37–42.

71

dc_795_13 8%-án gazdálkodtak, ugyanakkor ők adták az összes begyűjtött termény 15%-át.255 Meg kell azt is említeni, hogy azok az állami gazdaságok, amelyek egy-egy nagyipari üzem közelében helyezkedtek el, közvetlenül is szerepet vállaltak az ellátási zavarok elhárításában.256 Nem segítette gazdálkodásukat az sem, hogy az állandóan hangoztatott éberség jegyében az 1945 előtti, „osztályidegennek” minősített szakembergárdát eltávolították, illetve háttérbe szorították. Helyükre eleinte megfelelő előképzettség nélküli, ámde politikailag megbízható káderek kerültek. Az igazgatók alig több mint 10%-a rendelkezett egyetemi végzettséggel az 1950-es évek közepén. Igen gyakori volt a vezetők cserélődése is.257 Az

irányításukban

1952

elején

újabb

változás

következett

be: a

Földművelésügyi Minisztérium mellett létrejött az Állami Mező- és Erdőgazdaságok Minisztériuma, amelynek neve egy félév múlva Állami Gazdaságok és Erdők Minisztériumára módosult. A tárca élére – a pártközpontból – Hegedűs András került. Az irányítás szétbontását azzal indokolta a pártvezetés, hogy az egyéni termelők és szövetkezetek, illetve az állami gazdaságok és az állami kézben lévő erdők vezetése más módszereket követel, s így nem oldható meg egy tárca keretein belül.258 A kollektivizálás végrehajtásában az állami gazdaságoknál is nagyobb szerep hárult a gépállomásokra. Az első gépállomást 1947. november 23-án adták át Kisszálláson, a századikat 1948. december 5-én Tardon, a háromszázadikat pedig 1950. május 14-én Lovasberényben.259

255

Uo. 285. Romány Pál borsodi állami gazdasági munkájáról beszélve elmondta, hogy „ott egy nagyon keménykötésű első titkár volt, Prieszol Józsefnek hívták. Ő ipari szemlélettel rendelkezett, s mindig az ipari munkások érdekeit nézte. Mikor felhívott telefonon, már tudtam, hogy azt kell kérdezni: hány vagon hízót küldjünk Prieszol elvtárs?” A szerző interjúja Romány Pállal, 2010. május 18. (A szerző tulajdonában.) 257 Klenczner A.: Az állami gazdaságokról i. m. 698. 258 Másfél év elteltével, 1953. július 4-ei hatállyal az Állami Gazdaságok és Erdők Minisztériuma újra beolvadt az Földművelésügyi Minisztériumba, melynek vezetésével Hegedüs Andrást bízták meg. Bölöny József: Magyarország kormányai, 1948–1992. Akadémiai, Bp., 1992. 217. 259 A hálózat kiépülése 1950 végére gyakorlatilag befejeződött. A számuk 360 körül mozgott, majd a későbbiekben az összevonásokkal csökkenni kezdett 1952-től. Honvári J.: A gépállomások i. m 83– 85. 256

72

dc_795_13 GÉPÁLLOMÁSOK SZÁMA 1949-1956 400 350 300 250 200 150 100 50 0

361

368

364

364 312

312

1954

1955

287

221

1949

1950

1951

1952

1953

1956

Forrás: A szocialista mezőgazdasági üzemek i.m. 88.

Kezdetben a feladatuk az igaerővel nem rendelkező egyéni gazdák, elsősorban az újbirtokosok gépkölcsönzéssel való segítése volt. Az MDP Szövetkezetpolitikai Osztály 1948. július végén már olyan előterjesztést készített a Szervező Bizottsága számára, amelyben kiemelte: a gépállomás, mint a munkásosztály előretolt bástyája a mezőgazdaság szocialista átszervezésének egyik legfontosabb eszköze lesz.260 Mind a kollektivizálási

kampányokban, mind a létrejövő tszcs-k, tsz-ek irányításában nagy feladat hárult rájuk. A gépállomási hálózat munkáját két szovjet tanácsadó, A. D. Zadvornov és A. E. Alalikin is segítette.261 A sztálini minta másolása ez esetben azt jelentette, hogy a mezőgazdaság gépesítését Magyarországon is kizárólag állami tulajdonú nagygépekkel oldották meg.262 A folyamat úgy indult, hogy új gépeket sem egyéni gazdák, sem termelőszövetkezetek nem vásárolhattak.263 Majd a földműves-szövetkezetek, amelyek

1945-ben

megkapták

a

nagybirtokok

gépeit

központi

utasításra

„felajánlották” traktoraikat, cséplőgépeiket, valamint gépi vontatású munkagépeiket az állami szektornak. Ezzel párhuzamosan lezajlott a magántulajdonú erő- és munkagépek elkobzása is. Ennek lebonyolítását Gerő Ernő így vázolta fel: „A kulákság korlátozására és visszaszorítására eddig számos gazdasági jellegű 260

MNL OL M–KS 276. f. 55. cs. 11. ő. e. Jegyzőkönyv az MDP Szervező Bizottság 1948. július 23-i ülésére. Az Állami Mezőgazdasági Gépüzemek szerepe és jelentősége. 261 MNL OL XIX–K–1–c FM TÜK iratok 31. d. Az FM Titkárság Külföldi Kapcsolatok Osztályának jelentése a Nemzetközi Tudományos Együttműködési Bizottság határozatai alapján átvett tapasztalatok felhasználásáról, 1951. december 30. 262 Honvári J.: A gépállomások i. m. 143–160. 263 Az I. ötéves terv során a mezőgazdasági gépgyárak alig gyártottak az egyéni gazdálkodáshoz szükséges kisgépeket és szerszámokat. Honvári J.: A gépállomások i. m. 265–312.

73

dc_795_13 intézkedést tettünk. […] Mindezek a rendszabályok azonban nem támadják meg a kulákságot alapvetőleg. […] A helyzet jelenleg az, hogy a kulákok (s a hozzájuk hasonló falusi kizsákmányoló elemek) mintegy 7000 traktorral és hozzávetőlegesen 13000 cséplőgépgarnitúrával rendelkeznek ugyanakkor, amikor az állam a gépállomásokon az év végére legfeljebb 1200–1400 traktorral és mintegy 250–300 cséplőgépgarnitúrával fog rendelkezni.” Az addigi intézkedéseket elégtelennek ítélve, így folytatta: „Tovább kell menni és az egész mezőgazdasági nagygépállományt az állam kezében kell összpontosítani. […] Az állami tulajdonbavételnek nem kell elkobzás jelleget adni, tehát nem úgy kell eljárni, mint az ipari üzemek államosításánál […]”264 Valóban ezt az utat követték a gyakorlatban. Ha például a tulajdonos a rendeletekben előírt szántási kötelezettségének nem tett eleget, nem hozta működőképes állapotba a gépeit a megadott határidőre, vagy az erőgépét nem a „mezőgazdasági termelés érdekének megfelelő tevékenységre” használta, akkor elkobozhatták a gépeket.265 A gépmonopólium megvalósulása révén a gépeket elválasztották a termelő üzemektől, s így mind a tsz-ek, mind az egyéni gazdaságok kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. Ez megmutatkozott abban, hogy a központilag határozták meg az igen magas gépállomási munkadíjat, amit többnyire természetben kellett fizetni. Így a gépállomások fontos szerepet töltöttek be az állami készletgyűjtésben. 266 Ráadásul a tsz-ek életében széles körű irányító szerepet is betöltöttek. Beleszóltak a gazdálkodás részleteibe, s ellenőrizték a termelési tervek betartását. A gépállomási vezetőket éppen ezért, elsősorban politikai szempontok szerint, főleg a nagyüzemi munkásság köréből választották ki, s eleinte kéthetes tanfolyamokon készítették fel, majd 1949től a szovjet mintára megszervezett Mezőgazdasági Akadémián képezték őket. 267 Igen sok feszültség származott abból, hogy amikor a gépállomás dolgozói a szövetkezeti földeken dolgoztak, elsősorban arra figyeltek, hogy minél gyorsabban teljesítsék a saját mennyiségi tervüket, s azzal nemigen foglalkoztak, hogy a munkájuk hogyan befolyásolja a következő évi termést. Ehhez hozzájárult például a traktorosok képzetlensége is. A néhány hónapos tanfolyamra beiskolázott 264

MOL M–KS 276. f. 54. cs. 14. ő. e. Jegyzőkönyv az MDP Titkárságának 1948. október 14-i üléséről. 5. napirend: Gerő Ernő javaslatai. a) A magántulajdonban lévő traktorok állami tulajdonba vétele. 265 Lásd: 228.700/1948. F. M. sz. rendelet a mezőgazdasági traktorokkal és traktorekékkel való szántási kötelezettség tárgyában. Magyar Közlöny 1948. augusztus 25. 1849–1852. 266 Honvári J.: A gépállomások i. m. 389–391. 267 Uo. 96–102.

74

dc_795_13 szegényparaszti származású fiatalok csak minimális ismeretekkel rendelkeztek, a gépek karbantartására, minimális javítására többnyire képtelenek voltak. 268 A női traktorosok kampányszerű bevonása szintén csak szaporította a működési problémákat.269 Mindez igen negatívan hatott a gépállomány elhasználódására. Az állami gazdaságokhoz hasonlóan a gépállomások is veszteségesen gazdálkodtak. Ez azonban nem befolyásolta azt, hogy az első ötéves terv mezőgazdasági beruházásaiból, az állami gazdaságok után, ők kapták a legtöbbet (25,8%). Különleges megítélésüket mutatta, hogy amikor 1952-ben az országos központjuk önálló főosztályként – Állami Mezőgazdasági Gépüzem néven – beolvadt az FM-be, ott külön emeletre kerültek, ahová csak speciális engedéllyel lehetett belépni.270 A szocialista üzemszervezet harmadik pillére a termelőszövetkezeti szektor volt. A magyar parasztság kolhoztól való félelmét, s a földhöz való ragaszkodását figyelembe véve dolgozta ki az MDP vezetése kezdeti taktikáját. Közismert volt, hogy a mezőgazdasági bérmunkások és a cselédek fele nem jutott földhöz 1945-ben, az ő földéhségükre építve próbálta a szövetkezeti termelés felé terelni a szegényparasztságot.271 A mezőgazdasági ingatlanok haszonbérletéről szóló 1948. augusztus 29-én megjelent kormányrendelet 25 kh-ban maximálta a földbérlet felső határát. Ha a bérlő saját tulajdona és bérleménye a 40 kh-at együttesen meghaladta, az e feletti bérleteket szintén ki lehetett sajátítani. Az így felszabaduló földterületek hasznosítása kapcsán a rendelet a földterület közös művelésére vállalkozó földbérlőszövetkezeteket vagy a földműves-szövetkezetek földbérlőcsoportjait részesítette előnyben az egyéni kishaszonbérlőkkel szemben.272 A közösen termelő csoportok mind a gépállomási szolgáltatások igénybevételénél, mind a termelési szerződések megkötésekor kedvezményekben részesültek. Az igénybe vett 245 ezer kh terület 60%-a osztatlan közös bérletbe, 40%-a pedig egyéni használatba került. Az összes földterülethez képest a legtöbb területet Szolnok, Csongrád, valamint Békés és Hajdú megyékben sajátították ki. A föld közös bérlésére illetve művelésére legnagyobb

268

A szerző interjúja Marosi Bélával, 2003. január 15. (A szerző tulajdonában.) Farkas Gyöngyi: „Gyertek lányok traktorra!”: női traktorosok a gépállomáson és a propagandában. Korall (2003) 13. sz. 65–86. 270 A szerző interjúja Dimény Imrével, 2010. február 9. (A szerző tulajdonában.) 271 Donáth F.: Demokratikus földreform i. m. 390–393. 272 Lásd: 9000/1948. Korm. r. a mezőgazdasági ingatlanok haszonbérletéről. Magyar Közlöny 1948. augusztus 29. 1923–1925. 269

75

dc_795_13 mértékben Szolnok, Hajdú, Bihar, Békés, Csongrád és Szabolcs megyékben vállalkoztak. A dunántúli megyékben inkább az egyéni kishaszonbérlet dominált. 273 Néhány hónap múlva kiderült, hogy azok a törpe- és kisbirtokosok, akik a szövetkezeti formát választották, saját földjeiket nem vitték be a közösbe. A Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság elé kerülő jelentés megállapította: „Az eddig megalakult közösen termelő csoportok rossz és rendezetlen helyzete azzal a veszéllyel fenyeget, hogy kompromittálják, lejáratják a termelőszövetkezeti mozgalmat és megnehezítik a jövőbeni fejlődést.”274 [Kiemelés az eredetiben.] Erre a helyzetre reagálva a Bizottság úgy határozott, hogy központilag kidolgozott működési szabályzatokkal kell tiszta helyzetet teremteni. 275 Kezdetben a közös gazdálkodás kétféle típusát akarták bevezetni. Az 1948. december végén megjelent FM

rendelet

–

részint

a

bolgár

tapasztalatok

figyelembevételével

–

a

termelőszövetkezeti csoportoknak (tszcs) három típusát különböztette meg. 276 Az I. típust hivatalosan „általános termelőszövetkezeti csoport”-nak, a köznyelvben inkább táblás csoportnak nevezték. A II. típus neve „átlagelosztású termelőszövetkezeti csoport”, a III. típusé pedig „közös termelőszövetkezeti csoport” volt. Mind a három típus a földműves-szövetkezetek keretében működött, tehát nem számítottak önálló jogi személynek. Az I. típusú tszcs-ben a trágyázás, a szántás és a géppel vethető növények (gabona, aprómagvak stb.) esetén a vetés történt közösen, a többi munka és a termés betakarítása pedig egyénileg. Az egyfajta növényeket igyekeztek egy táblában termelni. Az így kialakított táblákat a vetés után sorshúzás útján egyénekre kimérték. Ezt követően már egyénileg művelték a kisorsolt földterületet. Miután a tag az adott területről betakarította a termést, azzal saját maga rendelkezett úgy, hogy a szövetkezeti csoportnak kifizette a közös munkáknak az ő területrészére eső költségeit, valamint hozzájárult a következő évi gazdálkodás üzemgazdasági és beruházási tartalékalapjához.

273

Simon P.: A magyar parasztság i. m. 110–132. MNL OL M–KS 276. f. 85. cs. 3. ő. e. Az MDP Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottsága 1948. november 17-i ülésének jegyzőkönyve. 1. Termelőszövetkezeti csoportok szanálási terve, működési szabályzatok, gazdasági megsegítés terve. Ea.: Hegedűs András. 275 „A működési szabályzatokat a Pártban történt letárgyalás után legkésőbb december 1-ig le kell tárgyalni az FKGP. és az MDP mezőgazdasági és szövetkezeti vezetőivel. […] Ezt követően még 15– 20 vidéki termelő csoport vezetőivel is meg akarták ezt beszélni.” Döntöttek arról is, hogy kormányrendeletet kell kiadni december 5-ig. Uo. 276 14 000/1948. Korm. r. Magyar Közlöny 1948. december 20. 278. sz. 274

76

dc_795_13 A II. típusú tszcs-ben a gazdálkodás sok tekintetben hasonlított a táblás csoportéra. A közös trágyázás, szántás, vetés után felosztották egyéni művelésre a bevetett táblákat, de a betakarítás többnyire, a cséplés pedig kötelezően közösen történt. Az igazi különbség a termés elosztásában mutatkozott. A betakarított terményekből előbb levonták a közös termelési költségeket és a tartalékolásra szánt mennyiséget, a többit pedig a tagok között vetésterületük arányában osztották szét oly módon, hogy minden tag az össztermésből földterületének nagysága alapján „átlag szerint” részesedett. A III. típusú tszcs-ben a közös gazdálkodás kiterjedt a tagok összes földterületére, kivéve a másfél hold háztáji földet. A közös gazdaságba került minden igavonó és a háztáji mértékét meghaladó haszonállat,277 továbbá a fontosabb mezőgazdasági eszközöket is be kellett vinni a közösbe (szekér, vetőgép, eke, borona stb.). A bevitt vagyontárgyak értékének 15%-a a tszcs osztatlan közös alapjába került, 85%-át pedig – rendszerint 4 év alatt – részletekben a tagnak kifizették. Minden munkát közösen, szövetkezeti munkaszervezetbe tömörülve kellett elvégezni. A jövedelemből a költségek és a tartalékalap levonása után fennmaradó tiszta jövedelemnek maximum 25%-át adhatták ki a bevitt föld arányában, a többit pedig az elvégzett munka arányában osztották szét. A munka utáni részesedést szovjet minta szerint, munkaegységek segítségével számították ki. A III. típusú tszcsk közül a nagy és gépi művelésre alkalmas területtel rendelkezők 1950 tavaszán önállósodhattak. Ezek az önálló termelőszövetkezetek hasonlítottak leginkább a szovjet modellhez, a kolhozhoz. Erről a későbbiekben részletesen lesz szó.

277

A háztájiban egy tehenet, egy növendékmarhát, öt juhot vagy kecskét, egy vagy két hízósertést (a család nagyságától függően) valamint korlátlan számú baromfit, méhet, házinyulat tarthatott a tszcs tagja.

77

dc_795_13 A TERMELŐSZÖVETKEZETEK SZÁMA ÉS ARÁNYA 1948. XII.-1953. VI.

6000

5000

4000

3000

2000

1000

0 1948. XII.

1949. VI.

1949. XII.

1950. VI.

1950. XII.

I. és II. típusú

1951. VI.

1951. XII.

1952. VI.

1952. XII.

1953. VI.

III. típusú és önálló

Forrás: A szocialista mezőgazdasági üzemek i.m. 47.

A földműves-szövetkezetek és a földbérlő-szövetkezeteken belül alakult közel 500 termelő csoportnak 1948–49 fordulóján választani kellett, melyik szövetkezeti formában folytatják a gazdálkodást. 278 Szembetűnő volt, hogy igen sok helyütt – például a Dunántúlon 93%-ban – a III. típus szerint alakultak meg a csoportok.279 Ebben bizonyosan szerepet játszott az is, hogy ennek a típusnak ígérték a legtöbb állami támogatást. Az is kiderült az országos felmérés során, hogy a belépő családok egyharmada nincstelen mezőgazdasági bérmunkás, kétharmada pedig 7 kh alatti törpebirtokos volt. Nem meglepő hát az összefoglaló jelentés alábbi megállapítása: „A tagok saját gazdasági ereje általában gyenge, mert a csoportok tagjai részben a nincstelenek soraiból kerültek, akik rossz anyagi helyzetben vannak. Kitartásuk az újig, csak az 5 holdon felüli birtokkategóriába tartozó újgazdáknak, kis- és középparasztoknak van. A nincsteleneknek nagyon gyakran még a fejadagjuk sincsen meg, éppen ezért sűrűn jelentkezik az igény gabonára és más élelmiszerekre, 278

Szabad Nép 1949. január 26. MNL OL M–KS 276. f. 85. cs. 10. ő. e. Jegyzőkönyv az MDP Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság 1949. január 21-i üléséről. 1. Termelő szövetkezeti csoportok helyzetének kiértékelése és ezzel kapcsolatos javaslatok. Ea.: Berend József. 279

78

dc_795_13 […]”280 Ezeket a tszcs-ket földdel és a szükséges eszközökkel az állam és a földműves-szövetkezetek látták el. Ugyanakkor az is kiderült, hogy ahol kisbirtokosok alakítottak tszcs-t, ott „[…] a birtokos dolgozó parasztok saját földjüket nem viszik be a társas művelésbe. […] Legtöbbször a kívül hagyott, egyéni művelés alatt álló saját területen belterjes, viszont a csoportokon belüli bérleti földön extenzív gazdálkodást folytatnak.” 281 Az FM Termelőszövetkezeti Főosztály készített egy statisztikai kimutatást arról, hogy a tagok mekkora része folytatott a csoporton kívül egyéni gazdálkodást. Ebből kiderült, hogy az északi vármegyékben (Abaúj, Borsod, Heves, Nógrád, Zemplén) a tagok több mint felének volt egyéni gazdasága is, átlag 4,6 kh-on. A Tiszántúlon ez az arány 20–25% volt, a Duna-Tisza közén (Bács-Bodrog, Pest) a tagok 2/3-ának volt átlag 5 holdas gazdasága, a Dunántúlon pedig szintén alacsonyabb, kb. 30% volt az arány. 282 Az MDP Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság így fogalmazta meg a teendőket: „Ezt az évet ezen a téren türelmi időnek kell tekinteni, de ősszel mind a három típusnál korlátozni kell a kinn hagyható egyéni termelést és a tekintélyes állami támogatás fejében kevésbé liberális követelményeket kell felállítani.”283 Nem véletlenül tekintették 1949-et türelmi évnek. Mint utaltam rá, a párt ekkor még nem rendelkezett jól kiépített országos apparátussal, s legalább ekkorra gond volt, hogy a párttagság jelentős tömegeit is meg kellett győzni a kollektivizálás szükségességéről. Itt ütött vissza, hogy a kommunista vezetők taktikai okból, a háború utáni néhány évben hevesen tagadták, hogy a szovjet rendszer bevezetésére készülnek. Ebben a helyzetben az egyetlen feladat, amihez jó eséllyel láthatott hozzá a párt vezetése, a sztálini mintát követő falusi osztályharc harc volt. Ezzel egyúttal látványosan bizonyíthatta a szovjet vezetés felé, hogy elhatárolódik a Jugoszláv Kommunista Párt parasztpolitikájától. Rákosi Mátyás a Központi Vezetőség 1949. március végi ülésén kiemelten foglalkozott ezzel a „harci feladattal”. „Itt az ideje, hogy a kulákság korlátok közé

280

Uo. Uo. 282 Uo. 283 Uo. 281

79

dc_795_13 szorítását végre komolyan vegyük. Minden pártszervezetünket és az állam végrehajtó szerveit rá kell szorítani arra, hogy a kulákság korlátok közé szorítására hozott intézkedések valóban csak a kulákokat érjék és semmi körülmények között ne sújtsák a középparasztságot, vagy éppen a szegényparasztságot. […] Az elvtársaink tudják, hogy minden kuláknak, kivétel nélkül van valami vaj a fején, van valami takargatnivalója, van valami, ami őt ellenszenvessé teszi a középparaszt előtt. Ezeket kell kiteregetni és a középparaszt elé tárni. Ahol pedig a kulák előre merészkedik, vagy megszegi a demokrácia törvényeit, nem termel, nem szolgáltat be, feketézik, spekulál, uzsoráskodik, ott kíméletlenül le kell rá csapni. A kuláknak csak a kemény kéz imponál, […] A mi Központi Vezetőségünk fő kérdése most, hogy ezt a politikát következetesen, szívósan véghezvigyük.” 284 [Kiemelés – V. Zs.] A végrehajtás mikéntjéről szólva nemcsak minden egyes pártszervezetet akart bevonni a kulákellenes harcba, hanem már ekkor számított „az állam végrehajtó szerveire” is. E téren kétségtelenül a Belügyminisztériumnak (BM) volt kulcsszerepe, hiszen felügyelete alá tartozott a közigazgatás, a rendőrség és 1949 végéig formálisan még az ÁVH is. A belügyi tárca vezetője, Kádár János kinevezésétől fogva megkülönböztetett figyelmet szentelt a pártvezetés által kijelölt feladat végrehajtásának.285 Ezt jól példázza, hogy 1949. március folyamán a BM kollégiumi ülésein háromszor is napirendre került a parasztpolitika, s azon belül is a kulákkérdés. A BM Politikai Kollégium 1949. március 7-i ülésén maga a miniszter egy önálló előadásnak is beillő, hosszú felszólalásban foglalkozott a kérdéssel.286 Kádár beszédében szinte szó szerint visszaköszöntek Rákosi útmutatásának főbb elemei: mi a különbség a szegényparaszt, a középparaszt és a kulák között; mit jelent a lenini parasztpolitika a különböző időszakokban. S Kádár is megismételte, amit Rákosi hangsúlyozott: „Ebben a kérdésben le vagyunk maradva és a kérdés helyes ismeretét meg kell adni az államapparátus számára is. Ebben a harcban az állam-

284

MOL M–KS–276. f. 52. cs. 5. ő. e. Jegyzőkönyv a Központi Vezetőség 1949. március 5–7-i üléséről. 1. napirend. A belpolitikai helyzet és a párt feladatai. Ea.: Rákosi Mátyás. 285 Gyarmati György: Kádár János és a Belügyminisztérium Államvédelmi Hatósága. Trezor. A Történeti Hivatal Évkönyve 1 (1999) 131–147.; Huszár Tibor: Kádár János politikai életrajza, I.1912– 1956. Szabad Tér–Kossuth, Bp., 2001. 128–136. 286 A Kádár által létrehozott BM Politikai Kollégium jogállása 1949. március 3-i hatállyal változott. A pártirányítás erősítése érdekében az MDP PB valamennyi minisztériumban pártkollégiumot hozott létre, melyek az MDP Titkárság felügyelete alá kerültek. A BM esetében a kollégium összetétele csak annyiban változott, hogy ekkortól Péter Gábor is részt vett az üléseken. Uo. 134.

80

dc_795_13 apparátus és az adminisztráció kérdése sem közömbös. […]” 287 A belügyminiszter felszólalása második részében rátért a gyakorlati kérdésekre. Itt hamar kiderült, hogy a kuláküldözés nem pusztán a tervek birodalmába tartozik, hanem számos területen már meg is indult. „A kulák elleni harc adminisztratív vonalon is folyik. A pénzügyi hatóságok nagyobb adót vetnek ki rá, apróságokért nagyobb büntetéseket szabna ki rá, stb. Ennek következtében a kulák is megérti, hogy a proletariátus van hatalmon. Amikor a kulák megmozdul a rendszer ellen éreznie kell a hatalom öklét. Ezen a téren sok hiba volt, mert igen sok szegény, vagy középparasztot büntettek meg ahelyett, hogy a kulákkal éreztették volna a munkás-állam szigorát. Kádár elvtárs itt kihangsúlyozta, hogy az öklöt csak akkor kell éreztetni, ha a kulák megmozdul. Ilyenkor figyelmeztetésben és „kioktatásban” kell részesíteni. Az ilyen kioktatásnál mindig meg kell mondani, hogy ha kulák létére csendben maradt volna, nem lett volna baja. Ezen a téren – mondotta Kádár elvtárs – több leleményességre van szükség és minden eszközzel kell tudni ütni. A legkisebb visszaélésnél elkobozni a rádióját, ha becsapja az államot elvenni a jószágát stb.”288 A rendszerváltás utáni kiszélesedő kutatások megerősítették, hogy a kulákság elleni fellépés már 1948-ban megkezdődött.289 A korlátozó rendeletek – mint említettem – először a termőföldet vették célba. Elvették nagyobb földbérleteiket és megtiltották számukra a föld szabad adásvételét.290 Egyidejűleg megindult e réteg fokozott terhelése a földterület alapján kivetett adó- és beszolgáltatási terhekkel. Az 1948/49-es begyűjtési rendelet már egyértelműen megjelölte azt a birtokküszöböt (25 kh), amely fölött a beszolgáltatás 287

Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (a továbbiakban: ÁBTL) 2.1. XI/8 V–150346 BM Kollégiumi ülések anyagai. 1949. március 7. 288 ÁBTL 2.1. XI/8 V–150346 BM Kollégiumi ülések anyagai. 1949. március 7. 289 Kávási Klára: Kulák lista. Agora, Bp., 1991.; Nagy József: A kulákkérdés és megoldása az 1948– 1953-as években. Múltunk 44. (1999) 3. sz. 41-97.; Nagy Varga Vera: Alkalmazkodás és szembenállás, volt kulákok egy mezővárosban. In: Kocsis Gyula (szerk.): Alkalmazkodás, ellenállás, mobilitás. Magánkiadás, Cegléd, 1995.; Őze Sándorné–Őze Sándor: Magyar parasztballada. Fehérgárda a Dél-Alföldön. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata, Hódmezővásárhely, 2005.; Sághy Gyula: Kulák Golgota. Hunyad Kiadó, Gyomaendrőd, 2003.; Szakács Sándor: Az ötvenes évek agrárpolitikája – különös tekintettel a „kulákkérdésre”. In: Estók János (szerk.): 1956 és a magyar agrártársadalom. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Bp., 2006. 34– 66.; Závada Pál: Kulákprés. Család- és falutörténeti szociográfia Tótkomlós, 1945–1956. Szépirodalmi–Széphalom, Bp., 1991. 290 Lásd: 8990/1948. Korm. r. a mező- és erdőgazdasági ingatlanok forgalmának korlátozása tárgyában. Magyar Közlöny 1948. augusztus 28. 1875. 9000/1948. Korm. r. a mezőgazdasági ingatlanok haszonbérletéről. Magyar Közlöny 1948. augusztus 29. 1923–1925.

81

dc_795_13 külön elbánást, fokozottabb terhelést jelentett.291 Érdemes felidézni, hogy a két világháború közötti időszakban a gazdagparaszti gazdaságok alsó határa 50 holdnál, a középparaszti gazdaságoké pedig 20 holdnál húzódott országos átlagban. A kommunista párt tehát nem egyszerűen azokat a vagyonos paraszti rétegeket akarták korlátozni, majd likvidálni, akik állandó bérmunkára alapozva, piacra termelő, üzemszerű mezőgazdasági vállalkozást folytattak, hanem azokat a paraszti rétegeket is, akiknél a földbirtok arra volt elegendő, hogy különböző színvonalon, de eltartsa a gazdálkodó családot anélkül, hogy máshol kelljen munkát vállalnia. Az adózás terén a mezőgazdaság-fejlesztési járulékról kiadott 1949. évi rendelet hozott fordulatot.292 A mezőgazdaság-fejlesztési járulék jelentőségét végső soron az adta, hogy ez az adókötelezettség képezte az alapját a „kuláklistának”. Mindazok (kb. 65–70 ezer fő), akiket 1949-ben ezzel a „büntető-adóval” megterheltek, felkerültek egy listára, amelyről akkor sem lehetett lekerülni, ha az illető gazda lecsökkentette a földjét. Az egész országban Bács-Kiskun megyében volt a legmagasabb a kulákgazdaságok szántóterületi részesedése.293 Az imént említett begyűjtési és adórendszer nem tekinthetők a klasszikus büntetőpolitika részének. Az osztályharc jegyében azonban a kommunista párt új funkciókkal látta el azokat, s így már alkalmassá váltak a parasztság elitjének, a gazdagparasztságnak a büntetésére.294 A progresszivitás jegyében magasra emelt beszolgáltatási terhek és adók (földadó, mezőgazdaság-fejlesztési járulék, házadó, vagyonadó, általános jövedelemadó, társadalombiztosítási hozzájárulás, stb.) nem teljesítése előbb pénzbüntetéseket, majd az ingóságok lefoglalását, elárverezését, végül pedig, ha már nem volt mit lefoglalni, börtönbüntetést vont maga után. Szülei bebörtönzésére így emlékezett vissza B. Erzsébet. Tizennégy éves volt, amikor édesapját bevitték a rendőrségre. „Becsukták, mert nem tudta leadni a napraforgót, meg nyolc napon belül a burgonyát. […] Mikor meg jött a vetés ideje, akkor meg az

291

Az 1948/49-es begyűjtési rendelet értelmében például egy 25 kataszteri holdas gazdaságnak háromszor, egy 50 kataszteri holdasnak négyszer annyi terményt kellett beszolgáltatni szántóholdanként, mint egy 5 holdas gazdaságnak. Erről bővebben lásd: Erdmann Gy.: Begyűjtés, beszolgáltatás i. m. 93–98. 292 Eszerint kuláknak számított az, akinek földterülete a 25 kh-at, vagy a kataszteri tiszta jövedelme a 350 aranykoronát elérte, illetve meghaladta. Lásd: 4113/1949. Korm. r. az 1949. évi mezőgazdasági fejlesztési hozzájárulás kivetéséről. TRHGY 1949. II. 485–486. 293 Nagy József: A kulákkérdés és megoldása az 1948-1953-as években. Múltunk, 44. (1999) 3 sz.. 44-45. 294 A korszak legfrissebb agrártörténeti feldolgozásaira lásd: Nagy J.: A paraszti társadalom i. m. 96– 220.; Ö. Kovács J.: A paraszti társadalom felszámolása i .m. 71–168.

82

dc_795_13 anyut vitték el. A földterület 45%-át köllött bevetni kenyérgabonával és az anyu ezt nem tudta teljesíteni, mert a cséplőgéptől egyenesen vitték a gabonát, úgyhogy abból nem sok került haza. […] De még azt is ráfogták, hogy a sparhelt alatt mosófazékba áztatott kenyeret találtak, és hogy mi azt a malacokkal etettük. […] így lett neki végül is 9 hónap.”295 Végül fel kell idézni, azt a sokáig elhallgatott tényt, hogy a déli és nyugati határsávból több száz „kulák-családot” hurcoltak el a Szolnok és Hajdú-Bihar megyében megszervezett zárt táborokba. Általában váratlanul, éjszaka közölték velük, hogy néhány órán belül el kell hagyniuk a lakhelyüket. Így emlékezett erre vissza a Tiszabábolnáról kitelepített B. parasztgazda felesége. „Bejöttek az ÁVÓsok, a férjemet megfogták, és a falhoz állították és felolvasták, hogy kitelepítenek bennünket a Hortobágyra. Tíz percet adtak, hogy elkészüljünk. Ékszert, pénzt kellett magunkhoz venni, kést, borotvát nem engedtek vinni. […] Mire a gyerekeket elkészítettem már dobáltak fel az autóra bennünket és elindultunk. Ahova vittek bennünket egy nagy marhaistálló volt, benne 360 ember, mint az állatok. Ebben a táborban kb. 1200-an lehettek állandóan, 25 rendőr vigyázott ránk. A férjem napközben kocsis volt, az anyósom a gyerekekre vigyázott, én pedig a tehenészetben voltam Szásztelken, ahol 13 tehenet fejtem naponta háromszor. A fizetést megtarthattuk, az élelmezésünket kellett fizetni.”296 Mivel a mezőgazdaságot is be akarták illeszteni a tervgazdaság rendszerébe, ezért a gazdálkodás menetét és módját rendeletek tucatjaival szabályozták. A vetés, vagy az aratás idejének, vagy a szántás mélységének szabályozása valójában azt a célt szolgálta, hogy ezeknek az új normáknak a megszegése újabb alkalmat teremtsen a büntetésre. A bíróság elé kerülve a kulákként megbélyegzett személyek igen rossz esélyekkel indultak. Hiába mondta ki az Alkotmány a törvény előtti egyenlőséget, az 1950-es évek első felében ezt az elvet naponta tolták félre, arra hivatkozva, hogy az ítélet súlyossága elsősorban a vádlott osztályhelyzetétől függ. Azaz attól, hogy a vádlott a munkásosztállyal szövetséges szegényparasztsághoz, a középparasztsághoz vagy a népi demokráciával szemben álló kuláksághoz tartozott-e. A büntető igazságszolgáltatás tehát az osztályharc fegyverévé vált.297

295

Magyar B.: Dunaapáti i. m. II. 500–501. Hantó Zs.: Kitaszítottak I. i. m. 123. 297 Kahler Frigyes: Szemtől szembe a múlttal. Válogatott írások. Kairosz, Bp., 1999. 7–43. 296

83

dc_795_13 Feketevágásért, feketecséplésért, szabotázsért, tsz-elleni izgatásért elítélt kulákokkal szinte naponta találkozunk, akár az országos, akár a helyi napilapokat lapozzuk fel a korszakból. Ha a „kulákok” bűneit tárgyaló cikkeket vizsgáljuk, szembetűnik, hogy a személyiségi jogok is sérültek.298 A propaganda feladatává tette a kommunista párt hogy a „dolgozó nép” előtt leleplezze a falusi osztályellenség igazi arcát. A modelltranszfer részeként az agitációs és propagandaapparátus azonban nemcsak a kulákság bűneinek leleplezését kapta feladatul. Legalább ilyen kiemelt feladatnak számított a szovjet mezőgazdaság népszerűsítése. Jól példázza ezt az 1949. évi Mezőgazdasági Kiállítás koncepciója. „Bemutatjuk a Szovjetunió mezőgazdaságát, a cári elmaradottságból hogyan ért el mostani nagy fejlettségéhez, a kolhozokat, mint a legfejlettebb szövetkezeteket. […] bemutatjuk a szövetkezeteket fejlődésükben, hol voltak a múltban, hol vannak a jelenben és hova akarjuk fejleszteni őket. […] Bemutatjuk a szövetkezeteket, mint a dolgozó parasztság fegyverét a kulákság elleni harcban. Bemutatjuk a modern technika döntő jelentőségét, a gépesítést, úgy a szövetkezés megsegítése, mint a kulákság kiszorítása terén.”299 A kolhozrendszer népszerűsítése terén sokat vártak a Szovjetunióba látogató első magyar parasztküldöttségtől. A nyolcvan főt számláló delegáció 1949. május 27-e és július 3-a között tartózkodott a Szovjetunióban. A küldöttséget Erdei Mihály, a DÉFOSZ alelnöke és Keresztes Mihály, földművelésügyi államtitkár vezette.300 Már a kint tartózkodásuk idején riportok sora jelent meg a Szabad Föld és a Szabad Nép hasábjain,301 de az agitációs munka java a hazaérkezés után kezdődött. Miután a delegáció vezetője Keresztes Mihály beszámolt az MDP Mezőgazdasági és Szövetkezeti Bizottságának a tapasztalatokról, a Bizottság úgy határozott, hogy „egy elbeszélő formájú, népszerű nyelven írt dokumentumot” kell készítenie Fehér Lajosnak, Boros Gergellyel és Nánási Lászlóval konzultálva, amelyet a

298

Závada P.: Kulákprés i. m. 213–233. MNL OL M–KS 276. f. 85. cs. 12. ő. e. Az MDP Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottsága 1949. február 7-i ülésének jegyzőkönyve. A Mezőgazdasági Kiállítás és Tenyészállatvásár alapelvei. 300 A csoport egyik fele az első Voronyezs, Sztálingrád és Micsurinszk térségét, a második pedig a Rosztov körüli mezőgazdasági üzemeket kereste fel. Mit láttunk a Szovjetunióban? A Szovjetunióban járt magyar parasztküldöttség levele a magyar dolgozó parasztsághoz. Szabad Nép 1949. július 24. 1– 2. 301 A Szabad Nép 1949. június 2-ától, a Szabad Föld pedig június 5-étől közölte a riportokat. 299

84

dc_795_13 Parasztdelegáció hivatalos nyilatkozataként tesznek közzé. 302 Ezen kívül gyorsan elkészült két népszerűsítő könyv is. Az egyik könyv szerzője Boros Gergely, az ország első tsz-ének, a Sarkad-Feketeéri Tsz-nek az elnöke, a másiké Fehér Lajos, a Szabad Föld felelős szerkesztője volt.303 Fehér Lajos könyvéből való az alábbi idézet: „A sötét Horthy-ellenforradalom 25 éves aljas rágalmaival, a kulák-reakció otromba »csajka« meg »vájú« [Sic!] meséivel szemben mondjuk el idehaza az élő valóságot. Mondjuk el a valóságot, hogy a szovjet parasztok a Bolsevik Párt és a nagy Sztálin vezetésével hogyan építették fel virágzó kolhozaikat, a tudomány és technika fegyverével hogyan emelték kétszeresére, háromszorosára terméseredményeiket, a cári idők örökségeként rájuk maradt, végtelenül elmaradott orosz mezőgazdaságot rövid

két

évtized

alatt

miként

fejlesztették

ki

a

világ

legfejlettebb

mezőgazdaságává!”304 A parasztküldöttség tagjainak részvételével országszerte nagygyűléseket tartottak, kb. 350–400 helyen. A nagygyűléseken meg lehetett tekinteni a szovjet mezőgazdaság eredményeit bemutató több mint 100 képből álló képsorozatot is. 305 Az intenzív agitáció ellenére nem nőtt a tszcs-k vonzereje, mi több a már megalakult tszcs-kben is súlyos gondok mutatkoztak. Az FM Termelőszövetkezeti Főosztály 1949 végén készített összefoglalója szerint: „Termelőszövetkezeti csoportjaink fejlődésében a főveszély: a kapitalista veszély, […] A kapitalista veszély abban nyilvánul meg, hogy a tagok boldogulásukat – munkájuk szerint – nem a termelőszövetkezet keretein belül keresik, hanem egyéni gazdaságuk termőerejének növelése érdekében igyekeznek kijátszani a rendelkezéseket […]”306 Azok a parasztok tehát, akik I. vagy II. típusú tszcs-be léptek be, arra törekedtek, hogy megtartsák az egyéni kisgazdaságukat is. Ez magyarázta, hogy igyekeztek minden bevételt kiosztani, s elzárkóztak a beruházási tartalék és üzemi alap létesítésétől. A korabeli kimutatások szerint 1949 közepén minden harmadik tszcs-

302

MNL OL M–KS 276. f. 85. cs. 28. ő. e. Az MDP Mezőgazdasági és Szövetkezeti Bizottsága 1949. július 12-i ülésének jegyzőkönyve. 303 Raj László et al. (Boros Gergely): Öt hét a Szovjetunióban. DÉFOSZ, Bp., 1949. Fehér Lajos: Öt hét a világ legfejlettebb mezőgazdaságában Bp., DÉFOSZ, 1949. Ez utóbbi 60 ezer példányban jelent meg. 304 Fehér L.: Öt hét i. m. 190–191. 305 MNL OL M–KS 276. f. 93. cs. 165. ő. e. A DÉFOSZ Központ jelentése a TSZCS népszerűsítéséről. 306 MNL OL XIX–K–1–c FM TÜK iratok 24. d. Jegyzőkönyv az FM Kollégium 1950. január 7-i üléséről. A termelőszövetkezeti csoportok helyzete 1949 végén.

85

dc_795_13 tagnak volt egyéni gazdasága. 307 Erre a problémára reagált az 4185/1949. Korm. sz. rendelet, ami előírta a földbehozatali kötelezettséget, de a várt hatás elmaradt, inkább tömeges kilépésekre került sor. Ez a reakció pontosan arról tanúskodott, hogy bár a földhiányban szenvedő rétegek hajlandók voltak belépni az alacsonyabb típusú szövetkezeti csoportokba, de a magasabb kollektivizáltsági fokot jelentő formákba nem voltak hajlandóak átlépni, amit korábban a hatalom remélt.308 A III. típusú tszcs-éknél nem annyira földbevitellel volt a gond, hanem azzal, hogy a tagok nem tartották be az alapszabály lényegi elemeit. Nem alakították ki az állandó

közös

munkaszervezetet,

vagy

nem

megfelelően

alkalmazták

a

munkaegység-elszámolást. Nagyobb volt a háztáji a megengedettnél, s nem vitték be az igás állatokat a közösbe.309 A párt Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Osztálya megtárgyalta az FM jelentését. „Termelőszövetkezeti mozgalmunk egyik legfőbb hiányossága az, hogy a munkaszervezeti egységek, brigádok, munkacsapatok nem alakultak ki, másrészről pedig, hogy a munkaegységekkel való elszámolást a régi tagok éppen úgy, mint az újak, egyáltalán, vagy pedig csak hiányosan ismerik. Ezeknek a hibáknak a következménye az, hogy a csoportok nagy részénél laza a munkafegyelem, hogy emiatt sok a kifogásolnivaló még, a munkák határidőre való elvégzésénél és a minőség tekintetében.”310 A munkaegységgel való elszámolás problémái az őszi zárszámadások kapcsán jöttek elő markánsan. „[…] a tagok technikailag még mindig nem tudják kezelni a munkaegység könyvet, a napi átlagos munkateljesítményeknek nyilvántartását, a munkaegységekkel való elszámolást nem értik.” 311

307

Uo. Ezek a paraszti reakciók jól nyomon követhetők a rendőri napi jelentések dekódolása révén. MNL OL M–KS 276. f. 93. cs. 64.-66. ő. e. A BM IV/1.b. Kiértékelő Csoport összefoglalói a szövetkezeti mozgalommal kapcsolatos rendőri jelentésekről, 1949. január–december. 309 Szőlő- és gyümölcstermő vidékeken a kint hagyott szőlő és gyümölcstermő területet egyszerűen letagadták, vagy azokat szántónak vagy konyhakertnek minősítve jelentették be. A háztáji területét csoportértekezleti határozatokkal a rendelettől eltérően nagyobb mértékben állapították meg. Az igás állatokat visszatartották egyéni gazdaságaikban, azokkal fuvaroztak, vagy eladták a belépés előtt. Ha mégis bevitték, akkor nagyon magas árat kértek érte, s vagy elérték ezt, vagy ha nem, akkor megegyezés hiányában a tsz vezetése szemet hunyt afelett, hogy a belépés előtt másutt adják el készpénz fejében. Uo. 310 MNL OL M–KS 276. f. 93. cs. 236. ő. e. A termelőszövetkezeti csoportok helyzete 1949 végén. 311 Az alábbi problémákat sorolták fel. Nem naponta vezették a teljesítmények rögzítését, hanem utólag. Sok helyütt az egyenlősdi személet uralkodott, pl. mindenkinek 0.8 munkaegységet írtak jóvá naponta, tekintet nélkül a tényleges elvégzett munka mennyiségére. "Különösen a volt urasági cselédekből alakult csoportoknál divatozott a munkaegység helyett a napszám” Uo. 308

86

dc_795_13 Változó módszerek és eszközök: az intézményesített erőszak évei 1950. január 1-én induló I. ötéves tervvel a magyar pártvezetés felvállalta azt a sztálini gazdaságpolitikát, amely belső erőforrásokra alapozta a gazdasági növekedést.312 A lakossági fogyasztás korlátozása mellett a mezőgazdaságból való jövedelem-elvonással akarták megteremteni a szükséges anyagi alapokat. A mezőgazdaság számára hátrányos árrendszer már az 1946-os stabilizáció óta éreztette hatását, s a jövedelem-elvonást hatásosan szolgálta a hadigazdálkodás időszakából örökölt, majd 1948-tól egyre inkább osztályharcos funkciókkal felruházott beszolgáltatási rendszer is. A progresszivitás elvének alkalmazásával aránytalanul megterhelték a módosabb rétegeket. De az önköltséget sem fedező begyűjtési árak révén az állam az átlagos mezőgazdasági termelőnek sem fizette meg az általa előállított értéket.313 A paraszti jövedelmek megcsapolásában tehát a begyűjtési rendszer a torz árrendszer segítségével igen nagy szerepet játszott, de azért nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy működött a klasszikus jövedelem-elvonás: az adórendszer is. 1949 és 1953 között a parasztság adóterhei megháromszorozódtak. 314 A mezőgazdaság „belső gyarmat” szerepe az ötéves terv beruházási politikájában is tükröződött.

NÉPGAZDASÁGI ÉS MEZŐGAZDASÁGI BERUHÁZÁSOK ARÁNYA (%) 1947-1954 25 20 15 10 5 0 1947-1949

1950

1951

1952

1953

1954

1950-1954

Forrás: Adatok és adalékok a népgazdaság fejlődésének tanulmányozásához, 1949–1955. KSH, Bp., 1957. 40–41. 312

Pető I.–Szakács S.: A hazai gazdaság i. m. 151–189. Az árszínvonal aránytalanságait jól mutatja, hogy az 1946-os stabilizációhoz képest a szabadpiaci árak egy évtized alatt meghétszereződtek, ezzel szemben az állami felvásárlási árak három és félszeresére emelkedtek, míg a beadási árak emelkedése csak másfélszeres volt. Uo. 199–203. 314 Erdmann Gy.: Begyűjtés, beszolgáltatás i. m. 121–123. 313

87

dc_795_13 Az elfogadott tervtörvény szerint öt év alatt a beruházások 15,7%-át, azaz 8 milliárd Ft-ot irányoztak a mezőgazdaságba.315 Ebből az összegből az egyéni parasztgazdaságok, melyeket felszámolandónak tartottak, nem kaptak semmilyen beruházást. A legmagasabb rendű tulajdonforma képviselői az állami gazdaságok kapták a beruházások 42,4%-át, utánuk következtek a gépállomások, melyeknek a beruházások negyede jutott. Mindebből kiderül, hogy az egyéni gazdaságok helyén létrejövő termelőszövetkezetek aránytalanul kevés forrás maradt, pedig a mezőgazdasági termelés másfélszeresre tervezett növelésében nagy feladat hárult rájuk.316 1953 őszére az ötéves terv szerint az országos szántóterület 55–60%-át a tszek művelték volna. A modelltranszfer első évének igencsak szerény eredményeivel szembesülve Rákosiék úgy döntöttek, változtatnak a kollektivizálás addigi módszerein. 1950-ben előre meghatározták, hogy az egyes megyékben hány új termelőszövetkezeti csoportot kell létrehozni az adott évben. Ennek előkészítéseként olyan hatást igyekeztek kelteni, mintha a szövetkezetesítés iránti igény tömegméretűvé vált volna magyar paraszti társadalomban, s így a pártvezetés tulajdonképpen csak teret enged ennek

az

alulról

jövő

igénynek.

Ennek

demonstrálására

szolgált

a

termelőszövetkezeti csoportok és gépállomások első országos tanácskozása, amelyet 1950. január 24–25-én rendeztek meg Budapesten. Rákosi Mátyás is felszólalt a rendezvényen: „[…] a földműves termelőszövetkezeti mozgalom Magyarországon letette a vizsgát, megállta a helyét és mély gyökereket eresztett. […] ez a tanácskozás azt mutatja: a termelőcsoportok tagjai meggyőződtek róla, hogy helyes volt az út, amelyre Pártunk vezette őket, mint ahogy helyes volt az az út, amelyre lőttünk felszabadítónk a nagy Szovjetunió parasztsága rálépett.” 317 Az esemény nagy nyilvánosságot kapott. A rádió különböző műsoraiban és a sajtóban is intenzíven foglalkoztak vele.,318 A parasztságnak szánt üzenet egyértelmű volt: „A termelőszövetkezeti csoportok és gépállomások dolgozóinak első országos 315

A diagramból jól látszik, hogy a megvalósult beruházások aránya minden évben elmaradt a tervtől, amit az is magyaráz, hogy az 1951-ben felemelt ötéves terv viszont már csak 12,9%-ot szánt a mezőgazdaságnak. Az az 5 milliárd, ami 1953. június 30-ig megvalósult éppen csak 11%-ot tett ki. 316 A szocialista mezőgazdasági üzemek i.m. 59–60. 317 Szabad Nép 1950. január 26. „Pártunk jó utat mutatott, amikor a dolgozó parasztságnak a szövetkezeti termelést ajánlotta”. Rákosi elvtárs beszéde a termelőcsoportok és gépállomások küldötteinek országos tanácskozásán. 318 Magyar Rádió Archívuma (a továbbiakban: MRA) Műsorborítéktár. Így dolgozunk a szövetkezetekben! 1950. január 28., A falu hangja. 1950. január 29., A Falurádió negyedórája. 1950. február 1.

88

dc_795_13 tanácskozás befejeződött. A küldöttek hazatértek […] s most új erővel látnak dologhoz, hogy a tanácskozás értékes tapasztalatait a maguk munkaterületén hasznossá tegyék, a Párt és a kormány vezetőivel közösen megbeszélt tennivalókat végrehajtsák. […] S ez nem kisebb dolog, mint a szocialista jellegű mezőgazdasági nagyüzemek erősítése és szaporítása, a mezőgazdaságban a szocializmus építése. […] Amíg a mezőgazdaság kisárutermelő parasztgazdaságokból áll – melyek napról napra szülik a kapitalizmust – addig a munkásosztály államhatalma csak fél lábbal áll szilárd, szocialista gazdasági talajon. Hogy mindkét lábbal szilárdan álljon, a falun is fel kell számolni a kapitalizmust, fel kell építeni a szocializmust.” 319 Ezt követően már teljesen logikusnak tűnhetett, hogy az MDP Politikai Bizottsága 1950. január 26-án határozat hozott a számszerű fejlesztés üteméről. A tszcs-k számát 1350-ről 2500–2700-ra, területüket az addigi 400.000 kh-ról 7– 800.000 kh-ra akarták növelni, a családok számát pedig 50 000-ről 100 000-re.320 A kitűzött terv elérése érdekében az előző évinél jóval nagyobb méretű tagosítási kampányt terveztek: „Az őszi fejlesztés érdekében 1000 községben mintegy 1200 tszcs részére a múlt évihez hasonló tagosítást és 200 községben mintegy 200 tszcs részére birtokrendezést kell végrehajtani.”321 Közismert, hogy a tagosítás eredetileg a szétaprózódott birtoktestek egyesítését, egy tagba, azaz egy táblába vonását célozta az ésszerűbb gazdálkodás elősegítése jegyében. 322 Ezzel szemben a kollektivizálási kampányokhoz kötődő tagosítások funkciója az volt, hogy gyengítsék a paraszti ragaszkodást a földhöz. A tagosítás elsődleges célja ekkor már az volt, hogy a megalakuló termelőszövetkezet számára a falu határában megszerezzék a legjobb földeket, s azokból összefüggő területeket alakítsanak ki.323 Ennek érdekében igénybe vehették a tsz-be belépni nem akaró egyéni gazdák földjeit, oly módon, hogy számukra a határ más részein csereingatlant ajánlottak fel. Habár a jogszabályok hangsúlyozták, hogy a 319

Szabad Nép 1950. január 29. Az egyetlen út. MNL OL M–KS 276. f. 53. cs. 44. ő. e. Jegyzőkönyv az MDP Politikai Bizottság 1950. január 26-i üléséről. 2. A KV Mezőgazdasági és Szövetkezeti Osztályának jelentése a termelőszövetkezeti mozgalomról, javaslatai a mozgalom továbbfejlesztésére és a termelőszövetkezeti pártszervezetek kiépítésére és megerősítésére. Ea.: Hegedüs András és Kristóf István. 321 Az 1949 évi tagosítást megelőzően a párt Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Osztályáról egy delegáció utazott Bulgáriába, s ott két hónapon keresztül gyűjtött tapasztalatokat a tagosítással kapcsolatban. Keserű János: Parasztsorsfordítók között. Napvilág, Bp. 2007. 42–43. 322 A magyar örökösödési rendszer miatt a gyors birtokaprózódás igen súlyos probléma volt már a 19. század vége óta. 323 Nádasdi József: Tagosítások és birtokrendezések Magyarországon, 1949–1956. Agrártörténeti Szemle 1992. (34.) 1–4. sz. 154–218. 320

89

dc_795_13 csereingatlannak azonos minőségűnek és értékűnek kell lenni, a valóságban gyakran rosszabb minőségű és távoli csereföldeket adtak. Sőt a tagosítás végrehajtási rendelkezései tartalmazták azt is, hogy a kulákok ügyeit a legutolsó helyre kell sorolni.324 A RÉSZLEGES ÉS AZ ÁLTALÁNOS TAGOSÍTÁSOK SZÁMA 1949–1953 Megnevezés

1949

1950

1951

1952

1953

Részleges tagosítás

463

1 013

714

834

104

Általános tagosítás

*

352

200

311

98

Forrás: MNL OL M–KS 276. f. 74. cs. 10. ő. e. Az FM jelentése a tagosításokról, 1953. április 25.

Az 1949. évi tapasztalatok alapján a modelltranszfert irányító szervek az egyéni gazdák búvóhelyeiként értékelt egyszerűbb szövetkezeti formák helyett egyértelműen a kolhozra hasonlító III. típusba akarták beléptetni a parasztokat.325 Egyidejűleg megfogalmazódott egy új, a kolhozra minden eddiginél jobban hasonlító szövetkezeti forma kialakításának igénye. Ezzel a kérdéssel a Politikai Bizottság is foglalkozott 1950 elején. A vonatkozó határozat kimondta: „1950 tavaszán, kellő előkészítés után, a tagság demokratikusan kifejezett elhatározása alapján, a gazdasági és politika szempontból legfejlettebb 10–15 termelőszövetkezeti csoportot fejlettebb típusú Mezőgazdasági Termelő Szövetkezetté (MTSZ) kell átszervezni, amely csak annyiban fog különbözni a szövetkezet kolhoz-típusától, hogy még nem nacionalizált földön gazdálkodik.326 [Kiemelés – V. Zs.] A Mezőgazdasági és Szövetkezeti Osztály bő egy hónap múlva beszámolt a Politikai Bizottságnak a munkálatok állásáról. Ekkorra már kidolgozták mindazokat a szempontokat, amelyek alapján a Földművelésügyi Minisztériumra várt a központilag kibocsátandó működési szabályzat megszövegezése. A legfőbb irányelv így szólt: „1) A mintaalapszabály elkészítésénél a kolhoz mintaalapszabályát kell

324

Uo. MNL OL XIX–K–1–c FM TÜK iratok 24.d. 1950. január 7. Az előkészítésről lásd: MNL OL M– KS 276. f. 93. cs. 162. ő. e. Az önálló III. típusú termelőszövetkezetek alakításának elvi és szervezeti kérdései. 1950. január 16. 326 MNL OL M–KS 276. f. 53. cs. 44. ő. e. Jegyzőkönyv az MDP Politikai Bizottság 1950. január 26án tartott üléséről. 2. A KV Mezőgazdasági és Szövetkezeti Osztályának jelentése a termelőszövetkezeti mozgalomról, javaslatai a mozgalom továbbfejlesztésére és a termelőszövetkezeti pártszervezetek kiépítésére és megerősítésére. Ea.: Hegedüs András és Kristóf István. 325

90

dc_795_13 alapul venni.”327 Előterjesztésük szerint a legfejlettebb III. típusú termelőszövetkezeti csoportok kilépnek a földműves-szövetkezeti kötelékből, s már 1950 folyamán jogi személyiséggel bíró önálló termelőszövetkezetté alakulnak. A tavasz folyamán meg is alkották az önálló termelőszövetkezet szabályzatát,328 de ebben egyetlen utalás sem volt még a szovjet kolhozok példájára. Az érvelés a nagyüzemi termelés gazdasági előnyeit, az abból származó növekvő jövedelmet, s a parasztság javuló életkörülményeit hangsúlyozta. 329 A felépítése is egyszerűbb volt, mint az 1935-ös alapszabályé.330 A földbeviteli kötelezettség egyértelműen megfogalmazódott, s egyúttal a földjáradék-fizetés is. Egyéni használatban – ahogy ekkor nevezeték „háziművelésben” – maximum 1/2–3/4 hold maradhatott, ugyanakkor az állatlétszámot nem limitálták. Ezt az augusztus 11-én kiadott kormányrendelet pontosította azzal, hogy kimondta: „A tag saját és családtagjai háztartási szükségletére a háztáji gazdálkodásban tarthat: egy tehenet, egy növendékmarhát, egy kocát szaporulatával, öt juhot vagy kecskét, korlátlan számú baromfit, házinyulat és méhet, továbbá a család szükségletéhez mérten egykét hízósertést.”331 Ekkortól a háztáji gazdálkodás kifejezés vált általánossá. Már a tavaszi rendelet szabályozta, hogy a közös munkát brigádok és munkacsapatok keretében kell végezni, s azt is, hogy a tagok munkáját munkaegységekben kell mérni és értékelni. A kötelező munkaminimumot csak az augusztusi módosítás vezette be.332

Az viszont kezdettől világos volt, hogy a

tagoknak az összegyűjtött munkaegységeik arányában zárszámadáskor csak abból lehet osztani (terményt és pénzt egyaránt), ami az állami kötelezettségek teljesítése és a termelési alapok feltöltése után maradt. Ezt nevezi a szakirodalom reziduális, vagy maradékelvű jövedelemelosztásnak.

327

MNL OL M–KS 276. f. 53. cs. 47. ő. e. Jegyzőkönyv az MDP Politikai Bizottság 1950. március 9én tartott üléséről. 3. A KV Mezőgazdasági és Szövetkezeti Osztályának javaslata a mezőgazdasági termelőszövetkezetek és a III. típusú termelőszövetkezet elvi és szervezeti kérdéseire. Ea.: Hegedűs András. 328 Eleinte működési szabályzat volt a neve, majd alapszabálynak nevezték, hozzátéve, hogy a termelőszövetkezetek csak e mintaszabályzat szerint működhetnek. 329 133/1950. (V. 7.) M.T. sz. rendelet az önálló termelőszövetkezetekről. TRHGY 1950. 303–304. 330 Mindössze négy részből tevődött össze: A termelőszövetkezet ingatlanai és azok felszerelése; A termelőszövetkezet szervei; A termelőszövetkezet feladata; Az eredmény elszámolása. Uo. 304–305. 331 205/1950. (VIII. 1.) M.T. sz. rendelet az önálló termelőszövetkezetek és a termelőszövetkezeti csoportok működési szabályzatának módosításáról. TRHGY 1950. 385–387. 332 Mind a női, mind a férfi tsz-tagoknak minimum 80 munkaegységet kellett teljesíteni. A kisgyermekes anyáknak csak 40-et. Uo. 386–387.

91

dc_795_13 A sztálini kolhozmodell átvételét nemcsak az nehezítette, hogy minden lényegi eleme idegen volt a magyar viszonyoktól, hanem az is, hogy a jogi szabályozás terén 1950-re igencsak kaotikus helyzet állt elő. Erdei Ferenc miniszter e tárgyban készített feljegyzése rámutatott: „[…] összesen nyolc forrásból lehet összeszerkeszteni az egységes alapszabályt úgy azonban, hogy számos fontos részét egyik jogszabályból sem lehet átvenni, hanem újonnan kell fogalmazni megfelelő párthatározatok alapján. Ez teszi olyan bonyolulttá a kérdést, hogy fel kell vetni az összefoglalt egységes szöveg jogszabályban történő megerősítését.”

333

Az önálló

termelőszövetkezet alapszabályát és a termelőszövetkezeti csoportok működési szabályzatait

egységes

szerkezetbe

foglalva

a

földművelésügyi

miniszter

rendeleteként tették közzé 1951 elején.334 Az egységes szerkezet azt jelentette, hogy mindegyik szabályzatban volt szó az alábbi kérdéskörökről: a szövetkezet ingatlanai és felszerelése; a tagság; a szövetkezet szervei; a munka szervezése, értékelése és a munkafegyelem valamint a jövedelemelosztás. Kimondták, hogy a kulákok és más kizsákmányolók nem lehetnek tagjai a szövetkezeti gazdaságnak. 335 A hároméves kilépési tilalmat is ekkor vezették be.

Kolhoz mintaalapszabály

Mezőgazdasági szövetkezet alapszabálya

(1935)

(1950–51)

Kulákok 3 évnyi rendes magaviselet esetén felvehetők a kolhozba, viszont a papok és gyerekeik nem.

Kulákok és más kizsákmányolók nem lehetnek tagok.

A tag nem hagyhatja el szabadon a kolhozt (belső útlevél rendszer) Kilépés, kizárás: a tagság 2/3-ának egyetértése alapján.

Három éves kilépési tilalom.

A vezetőséget a közgyűlés választja 2 évre.

A vezetőséget a közgyűlés választja 2 évre.

A föld állami tulajdonban van.

A föld magántulajdonban marad, de közös használatba kerül, amiért földjáradékot fizet a tsz a tulajdonosnak.

Termelési eszközök, igás- és haszonállatok beviteli kötelezettsége.

Termelési eszközök, állatok beviteli kényszere.

Háztáji gazdaság: területe 1/4–1/2 hektár

Háztáji gazdaság: területe 1/4–1/2 kh (0,14-0,28 ha)

Megengedett állatlétszám: 1 tehén, 1 borjú, 1 sertés, 1 malac, 4 juh, korlátlan számú baromfi és házinyúl.

Megengedett állatlétszám: 1 tehén, 1 növendékmarha, 1 koca a szaporulatával, 5 juh vagy kecske, korlátlan számú baromfi, házinyúl és méh, továbbá 1–2 hízósertés.

333

MNL OL M–KS 276. f. 93. cs. 236. ő. e. Erdei Ferenc feljegyzése Rákosi részére, 1950. december

6. 334

18.010/1951. (I. 20.) F.M. sz. rendelet az önálló termelőszövetkezet alapszabályának és a termelőszövetkezeti csoportok működési szabályzatának egységes szerkezetben való közzétételéről. TRHGY 1951. 619–628. 335 Az önálló és a III. típusú tszcs esetében nyíltan megfogalmazódott, hogy „nem lehet tagként felvenni kizsákmányolókat, kulákokat, spekulánsokat, üzérkedőket, sem más olyan személyeket, akik a földműves-szövetkezet tagjai nem lehetnek.” Uo. 619., 623.

92

dc_795_13 Tevékenységi kör: növénytermesztés, állattenyésztés, háziipar.

Tevékenységi kör: növénytermesztés, állattenyésztés, saját termények feldolgozása és értékesítése.

Kötelező vetéstervek.

Kötelező vetéstervek.

Beszolgáltatási kötelezettség.

Beszolgáltatási kötelezettség.

Maradékelvű jövedelem elosztás.

Maradékelvű jövedelem elosztás.

Munkadíjazás munkaegység-rendszer alapján, évente egyszer, bizonyos korlátok között fizetnek előleget.

Munkadíjazás munkaegység-rendszer alapján, évente egyszer, bizonyos korlátok között fizetnek előleget.

Kollektív munkaszervezet (brigád, munkacsapat).

Kollektív munkaszervezet (brigád, munkacsapat).

Fegyelmi büntetések (intés, figyelmeztetés, dorgálás, munkaegység-levonás, bírság, kizárás).

Éves munkaminimum (előbb 80, majd 120 munkaegység).

Az 1950. őszi számszerű fejlesztés előkészítésének részét képezte a pártapparátus elméleti és gyakorlati felkészítése. Április elején az MDP falusi szemináriumain két szemináriumi foglalkozást kellett szentelni A Szovjetunió szocialista mezőgazdasága című tananyag feldolgozásának.336 Egyúttal óriási kampány

indult

a

kolhozforma

leginkább

idegen

elemének,

a

munkaegységrendszernek magyarázatára, oktatására. A tél folyamán az FM munkaegység-oktató brigádokat küldött vidékre.337 Bekapcsolódott a kampányba a Falurádió is.338 Ezzel párhuzamosan a szovjet mezőgazdaság dicsőítése már minden nap szerepelt a rádió műsorán.339 Jó alkalmat adott erre a Szovjetunióba utazó újabb,

336

Hat megye (Fejér, Békés, Zala, Somogy, Hajdú, Szabolcs) tapasztalatai alapján készült egy jelentés, amelyből képet alkothatunk a tanfolyam hatásáról. Sok helyről jelentették, hogy a szemináriumok elmaradtak, s az is általános volt, hogy „[…] csak felszínesen, jelszavak ismételgetésével vették át a tananyagot, anélkül, hogy az elvi kérdéseket gyakorlati példákkal támasztották volna alá és a tényleges problémákat nem vetették fel. Pl. a munkaegység kérdést, amiben nagyon sok zavar mutatkozik, jóformán sehol sem tárgyalták meg a szemináriumok.” MNL OL M–KS 276. f. 93. cs. 163. ő. e. „A Szovjetunió szocialista mezőgazdasága" c. tananyag feldolgozásának tapasztalatai, 1950. április 26. 337 MNL OL XIX–K–1–c FM TÜK iratok 24. d. A Földművelésügyi Minisztérium 1950. január 7-i ülésének jegyzőkönyve. Ld. a megvalósítás 1950. febr. 11., ápr. 29. 338 Az 1950. február 16-i osztályértekezletén az 1. napirendként Cs. Nagy László előadást tartott a munkaegységről. Hetente többször is foglalkoztak a témával. Általában a Szövetkezeti Híradó műsoraiban. A március 29-i osztályértekezleten is ez volt az egyik fő téma. „A munkaegységgel való számolást nem szabad napirendről levennünk, állandóan vinnünk kell, még hozzá úgy hogy a napi feladatoknál mutassuk ki, hogyan történik annak elszámolása. Hetenként háromszor adjunk erről kommentárt. Felelős: Lukács Tibor.” MNL OL M–KS 276. f. 93. cs. 163. ő. e. A Falurádió osztályértekezletei, 1950. 339 MRA Műsorborítéktár. Gazdakalendárium: Példát mutatnak a kolhozparasztok a cukorrépa ápolásában. 1950. április 24., Gazdakalendárium: A kolhozok magas kukorica és burgonyatermésének egyik titka az idén való vetés. 1950. április. 25., Gazdakalendárium: Szarvasmarha-tenyésztés a szarajevói állattenyésztői kolhozokban 1950. április. 25., Reggeli krónika: Keveréktakarmányok vetése a Szovjetunióban és nálunk. Szovjet példák felhasználásával a szakszerű takarmányvetésért és termesztésért. 1950. április. 28., Összeállítás a világ parasztságáról: hogyan harcolnak az imperialista és a gyarmati országok dolgozó parasztjai a munkásosztály vezetésével felszabadulásukért, hogyan él

93

dc_795_13 immár

200

fős

parasztküldöttség,

melyet

Rákosi

már

január

végén

a

termelőszövetkezeti csoportok és gépállomások első országos tanácskozásán bejelentett. A hivatalos cél az volt, hogy a résztvevők ismerjék meg a Szovjetunió szocialista mezőgazdaságát, a kolhozok, szovhozok, gépállomások és tudományos intézetek rendszerét.340 A delegáció 5 csoportra osztva tette meg az útját. Az első csoport Ukrajnában járt, a második Kirgíziában, a harmadik Moszkva környékén látogatott meg nagyüzemeket, a harmadik a micsurunszki körzetet látogatta meg, az ötödik Üzbegisztán és Tadzsikisztán területén járt.341 A delegáció tagjainak rendszeresen jelentéseket kellett írniuk arról, hogy milyen közvetlen tapasztalatokat szereztek arról „a minden képzeletet felülmúló fejlődésről”, amely a szovjet mezőgazdaságban és a szovjet falvakban végbemegy. Természetesen ezzel még nem ért véget a delegáció megbízatása. Azt is mondhatnánk, hogy a munka java csak a hazatérésük után kezdődött.342 Országjárásra indulva, beszámolókkal kellett bizonyítani az egyénileg gazdálkodó parasztok előtt a szovjet mezőgazdaság eredményeit.343 Mindeközben

azonban

még

mindig

megoldatlan

volt

a

transzfer

megvalósításához szükséges apparátus kérdése. Erre reagált a Titkárság 1950. március 29-i határozata.

„[…] a mezőgazdasági szakoktatás egyik legdöntőbb

feladata felnőtt káderekből – főként ipari munkásokból és szegényparasztokból – szakkérdésekhez értő vezetőket nevelni, a mezőgazdaság szocialista szektora és az agrárigazgatás számára.” A mások fontos feladatot abban jelölte meg, hogy „nagyobbrészt ipari munkás és szegényparaszt származású ifjakból nagyszámban képezzünk ki középfokon szakembereket.”344 A felnőtt szakkáderek képzése céljából már 1947-től küldtek ki magyar fiatalokat szovjet felsőfokú oktatási intézményekbe, de az 5-6 évi várható tanulmányi

a szovjet kolhozparasztság. 1950. április. 30. 340 MNL OL M–KS 276. f. 93. cs. 163. ő. e. A parasztküldöttség feladata és a tanulmányút eredménye. 341 MNL OL XIX–K–1–ah 1. d. Erdei Ferenc miniszteri iratai. Magyar parasztküldöttség a SZ.U.-ban. 1950. 1950. aug. 29-én Erdei tájékoztató értekezletet tartott a minisztériumban. 342 MNL OL M–KS 276. f. 93. cs.163. ő. e. Előzetes tájékoztató jelentés a parasztdelegáció Szovjetunióban tett útjáról. 1950. augusztus 28. 343 Szabad Nép 1950. augusztus 23. Dolgozó parasztcsaládok tízezreit győzzük meg, hogy lépjenek be a termelőszövetkezetekbe. Gerő Ernő elvtárs felszólalása a Szovjetunióból hazatért parasztküldöttek értekezletén. 344 MNL OL M–KS 276.f. 54. cs. Jegyzőkönyv az MDP Titkárság 1950. március 29-i üléséről.

94

dc_795_13 idő miatt velük csak középtávon lehetett számolni. 345 A kollektivizált mezőgazdaság tömeges

káderigényének

mielőbbi

megoldása

érdekében

szovjet

mintára

Mezőgazdasági Akadémiát hoztak létre idehaza. Három szak jött létre: gépállomási, állami gazdasági, tszcs (utóbbi szakon tanultak a mezőgazdasági igazgatásba kerülő káderek is). A Mezőgazdasági Akadémia 1950-ben költözött Gödöllőre.346 Tavasszal

kezdődött meg a szükséges épületek rendbe hozása, előkészítése, s ezzel párhuzamosan folyt az Akadémia igazgatójának, helyetteseinek, tanszékvezetőinek kijelölése, valamint a tananyag előkészítése.347 A legnagyobb feladat mégis a hallgatók kiválasztása volt. Ezt az FM Szakoktatási Főosztálya koordinálta. Irányelv volt, hogy az Akadémia hallgatóinak 40%-a ipari munkás, 55%-a szegény- és középparaszt és 5% egyéb dolgozó legyen. A felvételi vizsgára 650 hallgatót akartak behívni, akik közül 500 fő beiskolázást tervezték ősztől. Július 4-től szeptember 23-ig egy három hónapos előkészítő tanfolyamot szerveztek. Ezzel persze nemcsak felkészíteni akarták a hallgatókat az akadémiai tanulásra, hanem káderszempontból is meg akarták ismerni őket.348 A középfokú szakemberek képzésének megoldását egy már meglévő intézménytől remélték. A mezőgazdasági gimnáziumokat hároméves technikumokká akarták átszervezni. A kötelező éberség jegyében átvizsgálták a tanári kart és június közepén elrendelték a 651 ív (!) terjedelmű, 46 hiányzó tankönyv megírását szeptember 20-i határidővel. A 11 hónapos képzés végén „mezőgazdasági technikus” oklevelet kaptak a tanulók. 24 növénytermesztési, 16 állattenyésztési, 8 kertészeti (zöldség, gyümölcs, borász) és 3 erdészeti technikum jött létre. Az 1950–51-es tanévben induló első évfolyamra 2000 hallgatót terveztek beiskolázni. 349 Végül 3000 fő jelentkezett, így a szociális összetételt az elvárások szerint tudták alakítani, hiszen nagyobbrészt ipari 345

MNL OL M–KS 276. f. 74. cs. 10. ő. e. Kimutatás a specialistákról, 1952. november 26. A kezdeti időszak problémáira lásd: Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár, Gödöllő. 11/b. 2. d. 347 Az egyik helyettes a tanulmányi-oktatási-nevelési ügyek felelőse lett, a másik a személyi, szervezési és gazdasági ügyekért felelt. A Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság kiemelt figyelmet fordított a párttitkár kiválasztására. „Az Akadémia pártszervezetének titkárává politikailag jól képzett, pártmunkában jártas, lehetőleg ipari munkáskádert kell kiküldeni […]” MNL OL M–KS 276. f. 85. cs. 53. ő. e. Jegyzőkönyv az MDP Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság 1950. június 12-i üléséről. 1. Jelentés a Mezőgazdasági Akadémia jövő évi tanfolyamának előkészítéséről. Ea.: Keserű János. 348 Uo. 349 MNL OL M–KS 276. f. 85. cs. 53. ő. e. Jegyzőkönyv az MDP Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság 1950. június 12-i üléséről. 2. Jelentés a mezőgazdasági technikumok szervezéséről Ea.: Szőke Mátyás. 346

95

dc_795_13 munkás és szegényparaszt származású ifjakra akarták alapozni a technikumi képzést: 30%-ban munkások, 20%-ban a mezőgazdaság szocialista szektorában dolgozók, 30%-ban szegényparasztok, 10%-ban középparasztok, 10%-ban értelmiségiek és „egyéb kategóriák” gyermeke nyert felvételt.350 1950 nyarán már egyre konkrétabb tervek készültek a pártapparátusban az őszi „számszerű fejlesztés” lebonyolítására. Ezzel párhuzamosan rendcsinálás kezdődött a már működő, ámde a hatalom elvárásaitól eltérően gazdálkodó tszcs-éknél. A pártvezetés úgy értékelte, hogy azok a tszcs-k, ahol a tagok az állataikat nem akarták

bevinni a közösbe, vagy túl nagy háztájit hagytak, stb. rossz példát jelenthetnek az őszi szervezés előtt, ezért még a nyár folyamán rá akarták szorítani őket a tovább szigorított alapszabály betartására. A Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság 1950. július 10-én javaslatot terjesztett elő a tsz-ek és tszcs-k alapszabályának kiegészítésére, azzal a céllal, hogy a tsz-ek és a III. típusú tszcs-k működési alapszabályában rendezni kell az alábbi kérdéseket: „A háztáji gazdálkodás kérdését, a háztáji gazdálkodásban feleslegessé vált gazdasági felszerelések, igavonó és haszonállatok kérdését, a munkaegység minimum kérdését, és az öregek, ideiglenesen munkaképtelenné vált és tanfolyamon résztvevő tagok kérdését.”351 Az FM megkapta a feladatot, hogy július 25-ig készítse el a vonatkozó rendeletet, s utána gondoskodjon arról, hogy a változásokat országszerte ismertessék. Részint a népnevelők, részint a sajtó útján is tudatosítani akarták az őszi szervezés előtt az alapszabály fenti módosításait. 1950 nyarán fokozódott a kolhozmozgalom eredményeinek népszerűsítését célzó kampány. A KV Agitációs Osztálya kidolgozta az agitáció szempontjait, s 350

MNL OL XIX–K–1–c FM TÜK iratok 27. d. A Földművelésügyi Minisztérium 1950. november 30-i ülésének jegyzőkönyve. 4. Jelentés az Agrártudományi Egyetem és a mezőgazdasági technikumok 1950/51. tanévi benépesítéséről és az intézmények helyzetéről. 351 MNL OL M–KS 276.f. 85. cs. 55. ő. e. Jegyzőkönyv az MDP Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság 1950. július 10-i üléséről. Javaslat a tsz-ek és tszcs-k alapszabályának kiegészítésére. Ea.: Matolcsi János. A Bizottság konkrét javaslatai így szóltak: Az a tag, aki a belépés előtt eladta a gazdasági felszerelését, a vetőmagját, a takarmányát, az igás- és haszonállatait, lehetőleg azonnal fizesse be az árát a csoport közös gazdálkodásába. A munkaegység minimum egy gazdasági évben ne 60, hanem 80 munkaegység legyen. Szülés után és előtt egy-egy hónara mentesíteni kell az asszonyokat a csoportmunka alól és biztosítani kell számukra az utolsó 12 hónapban az egy hónapra eső munkaegység átlagát. A rendelettervezet foglalkozott a ház körüli szőlő, a gyümölcsös (max, 0,5 kh ) meghagyásával. Az nem számított bele a háztájiba. A háztájiban 1 tehén, 1 növendék marha, 1 koca a szaporulatával, 5 juh v. kecske maradhatott. A Bizottság azt javasolta, hogy sem a házinyulak (20), sem a méhek mennyiségét (5 kaptár) nem kell szabályozni. Az öregek és a munkaképtelenek ellátására szociális alapot kell létrehozni, amire a bruttó jövedelem pénzértékének 2%-ánál többet felhasználni nem lehet.

96

dc_795_13 ezeket június elején ismertette a sajtó, a rádió és a filmgyártás illetékes vezetőivel. Országos operatív bizottság felállítását határozták el. A tömegszervezeteket (DÉFOSZ, MNDSZ, EPOSZ) is bevonták a szervezésbe. 352 Egyúttal megkezdődött azoknak az üzemi pártszervezeteknek a felkészítése is, amelyeket falura akartak küldeni agitálni. Számukra június–július folyamán előadássorozatot tartottak a párt parasztpolitikájának alapelveiről. Javultak az átszervezés intézményi, szervezeti feltételei is. 1949-ben még csak éppen elkezdték létrehozni a járási pártbizottságokon működő mezőgazdasági osztályokat, így a megyei szerveknek kellett közvetlenül foglalkozni a tsz-ek szervezésével. 1950-ben viszont már a járási pártbizottságokra és a járási mezőgazdasági osztályokra is lehetett számítani. Az viszont továbbra is gondot jelentett, hogy a helyi közigazgatás átszervezése, a tanácsrendszerre való áttérés éppen 1950-ben fejeződött be.353 Az őszi tsz-szervezésnek szerves részét képezte a kuláküldözés folytatása.354 Amikor elmaradás mutatkozott a megyékre lebontott terménybegyűjtési tervek teljesítése terén, a Belkereskedelmi Miniszter elsősorban a kuláknak minősített termelőkre uszította rá az elszámoltató bizottságokat. 355 Feladatuk lett, hogy a kulák művelése alatt álló területen termett egész mennyiségre ejtsék meg az elszámolást, továbbá, hogy felkutassák az esetleg elrejtett terménymennyiséget is. Hamarosan az Igazságügyi Minisztérium is bekapcsolódott a terménybegyűjtési terv teljesítésért folyó harcba. A miniszteri leiratok felhívták a helyi bírák és ügyészek figyelmét arra, hogy éles különbséget kell tenni aszerint, hogy a beszolgáltató kulák-e vagy pedig kis- illetve középparaszt. Az utóbbiak irányába enyhébb büntetést kell kiszabni. 356 Ezt az osztályalapú megkülönböztetést alkalmazták az úgynevezett izgatásos

352

MNL OL M–KS 276.f. 85. cs. 50. ő. e. Jegyzőkönyv az MDP Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottsága 1950. április 28-i üléséről. 1. Javaslat a tsz-i mozgalom őszi fejlesztésére és annak előkészítésére Ea.: Hegedűs András. 353 Gyarmati György: A Rákosi-korszak. Rendszerváltó fordulatok évtizede Magyarországon, 1945– 1956. ÁBTL–Rubicon, Bp., 2011. 160–165. 354 MNL OL M–KS 276. f. 53. cs. 48. ő. e. Jegyzőkönyv a Politika Bizottság 1950. március 20-i üléséről. 2. napirend: A KV Mezőgazdasági és Szövetkezeti Osztályának jelentése a kulákság korlátozásáról. Ea.: Hegedűs András. 355 15.260/1950. Bk. M. sz. rendelet az 1950/51. évi állami terményvégrehajtása tárgyában. TRHGY 1950. II. Bp. 1951. 512. 356 Az igazságügy-miniszter kétheteként olyan tájékoztatókat küldött a helyi bíróságok vezetőinek, amelyekben konkrét esetekkel adott útmutatást arról, hogyan kell érvényesíteni a párt politikáját a mezőgazdasági bűncselekmények elbírálásakor. MNL OL M–KS 276. f. 96. cs. 1. ő. e., 2. ő. e., 5. ő. e.

97

dc_795_13 ügyekben indított eljárásoknál is, melyek száma jelentősen megugrott az őszi tszszervezés megindulásával.357 E témában az Igazságügyi Minisztérium 1950. október 7-én az alábbi utasítást adta ki. „A termelőszövetkezeti csoport elleni izgatás olyan bűncselekmény, amely miatt politikai és gazdasági fejlődésünk jelen szakaszában a büntető igazságszolgáltatás fegyverével elvileg kulákok ellen kell fellépni, akik ezt a bűncselekményt teljes tudatossággal követik el, mert tisztában vannak azzal, hogy a termelőszövetkezetek megalakulása és megerősödése véget vet az ő gazdasági hatalmuknak. […] Teljesen helytelen volna, ha mindazokkal a kis- és középparasztokkal szemben, akik a maguk tudatlanságában kijelentéseikkel megvalósítják a 2560/1949. Korm. számú rendelet 1. §-ába ütköző bűncselekményt, minden válogatás nélkül továbbra is a bűnvádi eljárás és a szigorú büntetés eszközeit alkalmaznák.”358 A hatalom 1950–51-re a „kulákokat” a gazdasági ellehetetlenülés állapotába juttatta. Ezt jól mutatta, hogy 1950–1951-ben tömegesen ajánlották fel földjeiket az államnak. 1948-hoz viszonyítva a kulákok kezén lévő földtulajdon 70%-kal csökkent, s 1952-re a kulákok több mint egyharmada teljesen földnélkülivé vált. A kulákok szántóterületének aránya legnagyobb mértékben Békés és Szabolcs-Szatmár megyében csökkent.359

357

„Bűntettet követ el, s két évtől tíz évig terjedhető börtönnel, hivatalvesztéssel és a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztésével büntetendő az, aki termelőszövetkezeti csoport alakulását megnehezíti, meghiúsítja, a megalakult csoportot működésében akadályozza, vagy annak fennmaradását veszélyezteti azáltal, hogy a) a termelőszövetkezeti csoport intézménye ellen izgat, arra rágalmazó vagy becsmérlő kijelentést tesz; b) a csoportba való belépéstől mást visszatartani törekszik; c) a csoport tagját vagy annak házanépét a csoporthoz tartozásuk miatt becsmérli, megszégyeníti vagy bántalmazz; d) a csoport tagját vagy mást a csoport érdekében kifejtett munkájában akadályozza vagy akadályozni törekszik.” 2.560/1949. (III. 19.) Korm. sz. rendelet a termelőszövetkezeti csoportok, tagjaik és vagyonuk fokozott büntetőjogi védelméről. TRHGY 1949. II. Budapest, 1950. 253–254. 358 Horváth Ibolya és mások (szerk.): Iratok az igazságszolgáltatás történetéhez. 4. KJK, Bp. 1995. 348–349. 359 Kulákgazdaságok 1952. év végén. A KSH jelentése. MG. 1/1953. (1953. március 19.) 5–6.

98

dc_795_13

Forrás: A szocialista mezőgazdasági üzemek i.m. 5–12.

Az elrettentő példa mégsem járt együtt azzal, hogy a parasztság széles tömegei meginduljanak a közös gazdálkodás felé. A hatalom erre úgy reagált, hogy fokozottan prés alá vette a közép- és kisparaszti rétegeket is.360 Ez a szándék nyilvánult meg az 1951-es beszolgáltatási rendeletben.361 A beszolgáltatástól mentesülők (csak földadót fizetők) birtokhatárát az addigi 5 holdról 1 holdra csökkentették, de bizonyos termékeket (például tej, tojás) még a legkisebb földűeknek is be kellett adniuk. Ezzel egyidejűleg az 5 kh feletti gazdaságok terhelését mintegy háromszorosra emelték, s legsúlyosabban az 5–15 holdasok kötelezettsége nőtt.362 Ez egyúttal azt is jelentette, hogy egyre kevesebb olyan terménye maradt, amit a szabad piacra vihetett volna, ahol a begyűjtési árak többszörösét lehetett elérni. Megállapítható, hogy a kötelező beszolgáltatási rendszer az állami beavatkozásnak olyan univerzális eszköze volt, amely nemcsak a termelésre, hanem a megtermelt javak felhasználására is nagy befolyást gyakorolt. Korábban a betakarítás után a gazda maga döntötte el, hogy mennyit szán családi fogyasztásra,

360

Erdmann Gy.: Begyűjtés, beszolgáltatás i.m. 106–125. 1951. 10. sz. tvr. Az 1951/52. évi állami begyűjtésről. TRHGY 1951. 69–78. 362 Igen kedvezőtlenül hatott az is, hogy minden 5 kh feletti gazdaságot köteleztek széna, burgonya és hagyma beszolgáltatására. Rendkívül súlyos volt a minisztertanácsi rendeletnek az a része, amely tömegesen kulákosított olyan gazdálkodókat, akiknek földterülete 25 hold alatt, jövedelme 350 aranykorona alatt volt. Ekkor vezették ugyanis be a kert (gyümölcsös) négyszeres és a szőlő ötszörös szorzószámmal való számítását. 361

99

dc_795_13 következő évi vetőmagra, az állatok takarmányozására, és mennyit visz piacra. Azt is maga döntötte el, hogy a közterhek teljesítése után pénzbevételeivel mihez kezd. Tartalékol, vagy éppen fejlesztésbe kezd: gépet, felszerelést vásárol. A folyton változó és egyre súlyosodó begyűjtési terhek következtében viszont teljesen bizonytalanná vált, hogy az éves termésmennyiség, illetve a készpénzbevétel mekkora része marad a gazdálkodó kezében. A terhek ilyen drasztikus növelése ismeretében nem meglepő, hogy a gazdatársadalom egyre nagyobb hányada képtelen volt eleget tenni a rá kirótt kötelezettségeknek. A felhalmozódó begyűjtési elmaradások és adótartozások azonban nem maradtak következmények nélkül. 1951 folyamán minden korábbinál jobban

megszaporodtak

az

egyéni

gazdálkodásukhoz

ragaszkodó

gazdatársadalommal szemben alkalmazott retorziók.363 A tanácsházára való beidézések, fenyegetések  esetenként veréssel kiegészülve  egyre gyakoribbá váltak, állandósult a birtokos paraszti réteg zaklatása. Pénzbírságok, esetleg börtönbüntetések kiszabására nemcsak a begyűjtési és adó hátralékok, hanem a legkülönbözőbb ürügyek („hamis kutya szájkosár nélkül”, köztisztasági kihágás, amerikai szövőlepke irtás elmulasztása, tűzbiztonsági előírások megsértése stb.) miatt sor kerülhetett.

363

A kis- és középparaszti rétegek ellenállásával szembesülve a hatalom egyre keményebb fellépést várt el az ügyészségektől. Jól megragadható ez a változás az igazságügy-miniszter által 1950 folyamán kiadott, úgynevezett vádhatósági tájékoztatókban. MNL OL M–KS 276. f. 96. cs. 5. ő. e. 1949. január–december.

100

dc_795_13 A TERMELŐSZÖVETKEZETEBE LÉPŐ CSALÁDOK GAZDASÁGNAGYSÁG SZERINTI ÖSSZETÉTELÉNEK ALAKULÁSA 1949-1952

100%

1,5

1,5

10,7

17,9

22,1

80% 60%

56,3

4,9

3,8

44,9

28,7

39 43,6

40% 20%

31,5

35,7

1949

1950

35,1 22,8

0% 1951

1952

Nincstelen

0-7 kat. holddal rendelkezők

7-15 kat. holddal rendelkezők

15-25 kat. holddal rendelkezők

Forrás: A szocialista mezőgazdasági üzemek i.m. 49.

Az eddigiek ismeretében nem meglepő, hogy 1951–52 folyamán többnyire azért léptek be a tsz-be, hogy szabaduljanak a teljesíthetetlenné vált terhektől. Másokat csak az erőszakos termelőszövetkezeti agitáció tudott bekényszeríteni. A falvakat ellepő agitátorokat az alábbi ideológiával vértezték fel. Aki nem lép be a tszbe, ellenszegül a szocializmus építésének, aki pedig ellenszegül, az magáról állítja ki a bizonyítványt, hogy nem akarja a szocializmust, aki pedig nem akarja a szocializmust, az tulajdonképpen ellensége a szocializmusnak, aki pedig ellenség, az ne is várjon kíméletet. Ez az utolsó félmondat tulajdonképpen teljes szabadságot adott az „agitáció” eszközeinek megválasztásában. A beszélgetést, a meggyőzést, az ígérgetést hamar felváltotta a durva fenyegetőzés, majd az adminisztratív és sok esetben a fizikai kényszer, erőszak alkalmazása. 364 Különösen intenzív kampány bontakozott ki 1951 elején az MDP II. kongresszus alkalmából.365 Túrkevén január 21-én vette kezdetét a „nagy agitáció”, amelyben ezen a napon mintegy 100, 23-án több mint 150, 24-én közel 300 364

Ö. Kovács J.: A paraszti társadalom felszámolása i. m. Szabad Nép 1951. március 18. Termelőszövetkezeti csoportjaink megszilárdításáért, jobb terméseredményért. Írta: Hegedűs András. 365

101

dc_795_13 „népnevelő” agitált.366 Túrkeve február 19-én „szocialista város” lett, amit a település küldöttsége személyesen jelentett magának Rákosinak. Az erőszakkal beszervezett tagok

1/3-a vagy soha sem dolgozott, vagy néhány hónap múlva elhagyta a tsz-t és az iparban helyezkedett el. Hasonló módszerekkel lett „szocialista város” Cegléd is, ahol a Nagy Sztálin Tsz tagjainak egy része „a temető fejfáiról került a taglistára, másik része soha nem jelentkezett aztán a belépési nyilatkozat aláírása után a szövetkezetben”.367 Az említett települések tsz-ei is bekerültek abba a 10 tsz-be, amelyeket az év végén a PB minta-termelőszövetkezetnek jelölt, azzal a céllal, hogy példamutatásukkal meggyőzzék az egyéni parasztságot a nagyüzem fölényéről. 368

TSZCS NÖVEKEDÉS EGYES MEGYÉKBEN

1951

1952

1953

Évi szántóterület növekedése az előző évhez viszonyítva Szolnok

363,9 Szabolcs

290,6 Békés

133,9

Zala

261,5 Borsod

197,2 Somogy

76,4

Baranya

189,7 Vas

174,4 Komárom

59,9

Somogy

165,7 Heves

161,2 Csongrád

55,0

Nógrád

149,5 Pest

139,7 Fejér

50,6

Bács

125,0 Somogy

116,1 Hajdú

48,7

Pest

104,4 Fejér

113,9

A többi megye 66,0

A többi megye 78,2

A többi megye 22,8

Forrás: MNL OL M–KS 276.f. 93. cs. 513. ő. e. Az MDP Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Osztály feljegyzése a tsz-fejlesztés megyénként eredményeiről, 1954. március.

Az elmondottak után nem meglepő, hogy 1951-ben Szolnok megyében volt a legnagyobb arányú a tsz-szektor növekedése. Ha nem is ilyen arányban, de a DélDunántúlon (Zala, Baranya, Somogy) is megugrott a tsz-ek száma. Ebben nagy szerepe volt az újabb nagyarányú tagosítási kampánynak. 369 Ugyanakkor az 366

Urbán L.: Az első termelőszövetkezeti városok i. m. 82–98. Komló László–Kovács Csaba: A közös és egyéni érdek a ceglédi Nagy Sztálin Termelőszövetkezetben. Agrártörténeti Szemle 21. (1979) 3–4. sz. 488. 368 AZ FM Termelőszövetkezeti Főosztály már néhány hónappal a 10 mintaszövetkezet kiválasztása után azt jelentette az FM Kollégiumnak, hogy a ceglédi Nagy Sztálin, a mágocsi Rákosi és a vaskúti Dózsa Tsz kijelölése „nem volt megfelelő”, ezért helyettük a mezőtúri Békét, a tengelici Petőfit és a baracskai Vörös Csillagot javasolták mintaszövetkezetnek. MNL OL XIX–K–l–c FM TÜK iratok 32. d. Jegyzőkönyv az FM Kollégium 1952. április 25-i üléséről. 369 A nyár folyamán 262 tsz-i községet tagosítottak, s ősszel még további 51 tsz-község tagosítása volt folyamatban. A részleges tagosítás adatai: 716 községben 1.274 tszcs és 427 ÁG részére. MNL OL XIX–K–1–c FM TÜK iratok 30. d. Jegyzőkönyv az FM Kollégium 1951. augusztus 16-i üléséről. 6. Jelentés a termelőszövetkezetek fejlesztéséről és a tagosításról. Ea.: Márczis Antal. Ld még: MNL OL 367

102

dc_795_13 eredmények messze elmaradtak a kitűzött tervszámoktól. 1951. szeptember közepén összesen 4.537 termelőszövetkezet és csoport működött 226.063 családdal. A tsz-ek összes területe 1,694.585 kh, melyből 1,425.971 kh a szántóterület, ami az ország szántóterületének 14,8%-át tette ki.370 A pártvezetés nemcsak azokat a parasztokat tekintette ellenségnek, akik ellenálltak a belépésnek, hanem sok esetben azokat is, akik már tszcs-tagok voltak. A tszcs-k és önálló tsz-ek működése a legtöbb helyen igen kevéssé hasonlított az ideálnak tekintett szovjet kolhozéhoz. A szovjet mezőgazdaság felsőbbrendűségének hangoztatására jó alkalmat adott, hogy 1951 őszén egy hónapig tartózkodott Magyarországra egy népes szovjet mezőgazdasági delegáció. „A vendégeink által adott, a Szovjetunió szocialista mezőgazdaságának felmérhetetlen kincsesházából származó tapasztalatokat, jótanácsokat [Sic!] a dolgozó parasztság legszélesebb rétegeinek közkincsévé kell tennünk. Hosszú ideig, hosszú hónapokig és évekig meríthetünk ezekből a tapasztalatokból, hogy felhasználásuk nyomán újabb eredményeket érjünk el termelőszövetkezeteink megszilárdításában.”371 A szovjet küldöttség országjárásáról

készült

beszámolók is szóvá

tették a

tszcs-k

munkafegyelmi és munkaszervezeti hiányosságait. Ezek szorosan összefüggtek a jövedelem-elvonás

maximalizálására

törekvő

hatalom

és

a

tsz-tagság

érdekkonfliktusával. 1951 nyarán szigorították az önálló tsz-ek és a III. típusú tszcs-k jövedelemelosztási rendszerét.372 Ennek részleteiről a későbbiekben lesz szó, most annyit érdemes hangsúlyozni, hogy ez a minisztertanácsi határozat mondta ki először azt,

hogy

a

Magyarországon

Szovjetunió is

kolhozainak

bevezetni.

A

jövedelemelosztási

szovjet

kolhozokra

rendszerét

jellemző

kell

kollektív

munkaszervezet bevezetése terén is olyan súlyos nehézségek mutatkoztak, hogy 1952 tavaszán minisztertanácsi határozat jelent meg a tsz-ek munkafegyelmének erősítésére.373

XIX–K–1–c FM TÜK iratok 30. d. Jegyzőkönyv az FM Kollégium 1951. szeptember 27-i üléséről. 6. Jelentés a tagosításról. Ea.: Márczis Antal. 370 MNL OL M–KS 276.f. 85. cs. 70. ő. e. Az MDP Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottsága 1951. szeptember 10-i ülésének jegyzőkönyve. 1. Jelentés a termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztéséről és a tagosításról Ea.: Márczis Antal. 371 Szabad Nép 1951. október 16. Megszívleljük a szovjet mezőgazdasági küldöttség tanácsait. 372 1.022/1951. (VII. 8.) M.T. sz. határozat a termelőszövetkezetek és a III. típusú termelőszövetkezeti csoportok jövedelemelosztásának új rendszeréről. Ld. még 18.072/1951. (VII. 17.) FM sz. rendelet. TRHGY 1951. 398–399., 722. 373 1.009/1952. (IV. 24.) M.T. sz. határozat a termelőszövetkezetek gazdasági megszilárdításáról és munkafegyelmének megerősítéséről. TRHGY1952. 231–234.

103

dc_795_13 Ezeket a problémákat hangos sikerpropagandával igyekeztek leplezni, ámde 1952 közepén a tsz-ek még mindig csupán a szántóterület 18%-át művelték. Az állami gazdaságok részesedése 10% volt. Mindez tehát azt jelentette, hogy az ország szántóterületének több mint háromnegyed része az egyéni gazdálkodókhoz tartozott. 374 Olyan nagy volt tehát a Rákosi által meghirdetett kollektivizálási tervtől való lemaradás, hogy 1952 nyarán módosítani kellett a mezőgazdaság szocialista átszervezésének eredeti

ütemtervét. Erről a korrekcióról a szakirodalomban is kevés utalás található. „A Politika Bizottság eredeti határozatának megváltoztatását különösen az alábbi szempontok teszik indokolttá. a) A termelőszövetkezetek ugrásszerű fejlődése veszélyezteti a szövetkezeti gazdaságokba való belépés önkéntessége elvének betartását. A kényszerítés és erőltetés viszont időleges lazulást okozhat a munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetségében, amelyet pedig különösen a nemzetközi helyzet miatt mindeneképp el kell kerülni. b) A termelőszövetkezeti mozgalom eredetileg tervezett ugrásszerű fejlesztése mellett nem biztosítható a mezőgazdasági termelés 5 éves tervben előírt mértékű növelése […]” Az új célkitűzés így szólt: „Arra kell törekedni, hogy a termelőszövetkezetek szántóterülete az ország összes szántóterületének 1952 őszén a 22, 1953 tavaszán a 25, őszén 28, 1954 tavaszán a 38, és őszén 45%-ára növekedjék. Az állami gazdaságok területi növekedését korlátozni kell [...]”375 A korrekció megtörtént ugyan, de a felvázolt ütemterv jelezte, hogy a transzfer irányítói kevéssé értették meg a kudarc okait.

A megtámadott paraszti társadalom reakciói Habár a kommunista diktatúrák történetének totalitárius megközelítése azt hangsúlyozza, hogy a mindenható pártállam mindig keresztülvitte az akaratát, addig 374

MNL OL XIX–K–1–c FM TÜK iratok 33. d. A Földművelésügyi Minisztérium 1952. július 4-i ülésének jegyzőkönyve. 6. Az ezévi tagosítások végrehajtása és a termelőszövetkezeti mozgalom őszi fejlesztése. Ea.: Márczis Antal. 375 MNL OL M–KS 276. f. 74. cs. 5. ő. e. Javaslat a Politika Bizottság számára a mezőgazdaság szocialista ütemének átszervezésére, 1952. július 8.

104

dc_795_13 az újabb kutatások bizonyították, hogy a társadalom különféle csoportjai még a sztálinizmus legkeményebb időszakban sem pusztán szenvedő alanyai voltak az állam totális elnyomásának, hanem rendelkeztek bizonyos mozgástérrel, s az ellenállás – többnyire rejtett – formáinak széles skáláját alakította ki.376 Közismert, hogy a magyar paraszti társadalom igen heterogén volt már a XX. század első felében is, s ez a belső tagoltság nem szűnt meg az 1945-ös földreform után sem. A történeti és antropológiai szakirodalom egyaránt megerősíti, hogy a családi gazdaság méretétől, termelési struktúrájától függően más és más volt a piachoz, a bérmunkavállaláshoz való stb. viszonyulás. 377 Mindez kihatott arra, hogyan reagáltak arra, hogy a kommunista párt rá akarta kényszeríteni őket az egyéni gazdálkodásuk feladására. Válaszreakciók értelmezéséhez nagy segítséget nyújtott James C. Scott koncepciója a „mindennapi ellenállás” formáiról. 378 Ő azt hangsúlyozza, hogy a parasztság az ellenállás hétköznapi, nem látványos formái révén tud ellenállást kifejteni az eltulajdonítással szemben. A magyar paraszti társadalom reakciói sok esetben teljesen ellentmondtak a hivatalos ideológiának. A párt hivatalos szövetségi politikája a szovjet mintát másolva azt hangsúlyozta, hogy a szegényparasztra támaszkodva a kulák ellen szüntelen harcot folytatva a középparaszttal szövetséget kell teremteni. Ehhez képest éppen a párt legközelebbi szövetségeseinek számító törpe- és kisbirtokosok sok helyen igen makacs ellenállást mutattak a tsz-szel szemben. Különösen erősen jelentkezett ez a jelenség azokon a vidékeken, ahol napi vagy heti ingázással elérhető ipari vagy bányászati munkahelyek voltak.379 Itt már a két világháború közötti időszakban rögzült a kisföldűeknél a „télen bányász, nyáron paraszt” családi

376

Ezt a megközelítést képviselik a kelet-közép-európai térséggel foglalkozó alábbi munkák: M. Bokovoy: Peasants and Communists i.m.; S. Fitzpatrick: Stalin’s Peasants i. m.; L. Viola: Peasant Rebels i. m. 377 Kósa László: Paraszti polgárosulás és a népi kultúra táji megoszlása Magyarországon: 1880–1920. Planétás, Bp., 1998. 378 James C. Scott: Weapons of the Weak. Everyday Forms of Peasant Resistance. Yale University Press, New Haven, 1985. 379 Ezt bizonyították Nógrád megyében folytatott kutatásaim. Lásd: Varga Zsuzsanna: Ki a veszélyesebb ellenség: a kulák vagy a kétlaki? (Osztályharcos mindennapok egy nógrádi faluban, 1949–1953) In: Horváth Sándor–Ö. Kovács József: Hatalom és erőszak (megjelenés alatt) Bp., 2014. Hasonló megállapításokra jutott Veszprém megyében Farkas Gyöngyi, Zala megyében pedig Mark Pittaway. Lásd: Farkas Gyöngyi: Paraszti társadalom és kollektivizálás Veszprém megyében (1948–1956). Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2001–2004. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Bp., 2004. 224–242.; Mark Pittaway: The Workers’ State. Industrial Labor and the making of socialist Hungary, 1944–1958. University of Pittsburgh Press, Pittsburgh, 2012.138–143.

105

dc_795_13 stratégia.380 A jelenséget kétlakiságnak nevezték. A kifejezés eredetileg a kettős lakást, valójában a lakóhely és a munkahely kettősségét, egymástól való elkülönülését jelentette. A jelenség tömegességét érzékelteti, hogy már az 1949-es népszámlálás szerint a 2 213 000 nem mezőgazdasági keresőből 290 000-nek volt földtulajdona, vagy földbérlete.381 Ez a szám közel hatszorosa volt a kulákként nyilvántartott gazdaságokénak. A kétlakiak aránya az alábbi megyékben volt a legmagasabb: Pest, Komárom, Nógrád, Borsod, Baranya és Győr-Sopron. Ezeket a kétlaki családokat falusi társadalom magaura paraszti rétege lenézte a bérmunkavállalás miatt, ugyanakkor az 50-es években egyre inkább átvették a túlélési stratégiájukat, mert ezzel sem a földjükről nem kellett lemondani, sem a tszbe nem kellett belépni. 1949. VI. 20. ÉS 1952. IX. 21. KÖZÖTTI FÖLDFELAJÁNLÁSOK ADATAI

34 758 kétlakitól

155 409 kh

9,7%

63 157 dolgozó paraszttól

312 012 kh

19,4%

44 107 kuláktól

999 873 kh

62,2%

7 685 egyébtől

139 401 kh

8,7%

Összesen: 149 707 főtől 1 606 695 kh 100% Forrás: MOL M-KS 276. f. 93. cs. 407. őe. Az FM Földbirtokrendezési Főosztály 1952. október 9-i jelentése

Az ország más vidékein megfigyelhető az a stratégia is, amikor a tsz-be való belépés jelentette a túlélés lehetőségét. Az I. és II. típusú termelőszövetkezeti csoportokat egyértelműen a kis- és középbirtokos parasztság választotta kisebb rosszként, azaz menekülésként a teljesíthetetlenné duzzadt terhek elől. Róluk a korabeli hivatalos jelentések is azt jegyezték fel, hogy nyolcaduk–tizedük csak papíron létezett, azaz a közös gazdálkodás kirakata mögött valójában egyéni gazdálkodást folytattak. 1952 nyarára már odáig fajult a helyzet, hogy az FM május 16-án, az MTI-n keresztül kiadott egy közleményt, melyben 5 termelőszövetkezeti csoportot nyilvánosan figyelmeztetett. A Szabad Nép, a vidéki lapok és a Rádió is foglalkoztak 380

A szegényparaszti rétegek megjelenése munkavállalóként a bányászaton kívül az építőiparban, a nehéziparban és a vasútnál volt jellemző a két világháború közötti időszakban. Gyáni Gábor–Kövér György: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig. Osiris, Bp., 1998. 294–306. 381 1949. évi népszámlálás. 6. Foglalkozásstatisztikai eredmények. KSH, Bp. 1950. 37.

106

dc_795_13 ezen

tszcs-k

megszégyenítésével.

Emellett

79

termelőcsoportot

levélben

figyelmeztetett a minisztérium, világossá téve, hogy amennyiben az alapszabályszerű működést nem kezdik meg, visszavonják a kedvezményeket tőlük. A kiküldött levelekből 15-öt visszaküldtek „ismeretlen”, „nem fogadja el”, „megszűnt”, „vissza” megjegyzésekkel. Azok a tszcs-k, akik a levelet elfogadták, gyakran továbbra sem kezdtek hozzá az alapszabályszerű gazdálkodáshoz, arra hivatkozva, hogy széttagoltak a földjeik, s ez akadályozza őket. Erdei Ferenc e témában Hegedűs Andrásnak készített feljegyzésében utalt arra, hogy a kedvezménymegvonással való fenyegetés kétélű fegyver. A megyei mezőgazdasági osztályok azért nem éltek vele korábban, mert az I. és II. típusú tszcs-k közül sokan szívesen vették volna az engedélyük visszavonását. Még rosszabbnak ítélte meg a miniszter a helyzetet annál a 300–400 I. típusú tszcs-nél, amelyeket nem figyelmeztettek, de tudták róluk, hogy nem tartják be alapszabályt. Az elnökeik a járási értekezletekre sem jártak el, így „az ellenség bennük romboló munkát végez”.382 Másként volt problémás a III. típusú tszcs-k helyzete. Ide általában a legszegényebbek léptek be. Megtaláljuk köztük a földosztásból kimaradt mezőgazdasági bérmunkásokat (uradalmi cselédeket, napszámosokat), de a régi és új törpebirtokosokat is. Többségük más megélhetési lehetőség híján, az állami támogatások reményében választotta a III. típust. Számukra nem a közösen végzett munka volt a gond, hanem az, hogy a szovjet kolhoz másolása jegyében évközben nem volt rendszeres jövedelmük.383 Ennek az volt a fő oka, hogy bár a tsz-ek nem tartoztak az állami tulajdon körébe – mégis tulajdonosként viselkedett velük az állam. Az 1951 nyarán jelent meg a termelőszövetkezeti jövedelemelosztás új rendszerét szabályozó minisztertanácsi határozat, amely bevezette az úgynevezett maradékelvet.384 A maradékelvű jövedelemelosztás értelmében a tagságnak csak azt lehetett részesedésként

kiosztani,

ami

az

állami

kötelezettségek

teljesítése

és a

termelőszövetkezeti termelési alapok feltöltése után megmaradt. A maradékelv tehát biztosította, hogy az állami érdekek érvényesülése minden mást megelőzzön, s így a 382

MNL OL M–KS 276. f. 74. cs. 31. ő. e. Erdei feljegyzése az egyszerű típusú tszcs-k működésével kapcsolatban megtett intézkedések eredményéről. 1952. június. 383 MNL OL XIX–K–1–c FM TÜK iratok 28. d. Jegyzőkönyv az FM Kollégium 1950. november 30-i üléséről. 3. A termelőszövetkezetek jövedelemelosztási rendszerének megváltoztatása. 384 1.022/1951. (VII. 8.) M.T. sz. határozat a termelőszövetkezetek és a III. típusú termelőszövetkezeti csoportok jövedelemelosztásának új rendszeréről. Ld. még 18.072/1951. (VII. 17.) FM sz. rendelet. TRHGY 1951. 398–399., 722.

107

dc_795_13 tagság közös gazdaságból származó jövedelme bizonytalan összegű, s alacsony színvonalúvá vált. A tsz-családok pénzjövedelme 1952-ben már 20%-kal volt kevesebb, mint 1949-ben.385 Joggal gondolták úgy sokan a tagok közül, hogy biztosabb, kiszámíthatóbb volt a keresetük akkor, amikor még részes művelőként, napszámosként vagy cselédként dolgoztak. A maradékelv mellett a munkaegységrendszer is sok gondot okozott azáltal, hogy a munkanormák aránytalanul voltak megállapítva.386 Egyes könnyebb munkákért ugyan kevesebb munkaegységet írtak jóvá, de a normák könnyed túlteljesítése révén mégis többet lehetett elérni, mint a nehéz testi munkánál, ahol nagyobb volt ugyan a munkaegység jóváírás, ellenben nem volt meg a norma többszörös túlteljesítésének a lehetősége. Losonczi Pál tsz-elnök, későbbi földművelésügyi miniszter, ekkor még a barcsi Vörös Csillag Tsz elnöke, így nyilatkozott erről: „Én sem mennék szívesen oda dolgozni, ahol fél munkaegységet is csak nehezen lehet egy nap alatt megkeresni […] Az ilyen jelenség nem az öntudaton múlott, hanem helytelenül alkalmazott normákon.”387 Az így kialakuló jövedelmi aránytalanságok miatt a téeszen belül, az egyes munkahelyek között munkaerő-vándorlás jött létre.388 Mindez sok méltánytalanságot szült a tagság között, s nagymértékben rontotta a munkafegyelmet, végeredményben pedig megnehezítette a munkák kellő időben történő megszervezését is. Nem beszélve arról, hogy a normák teljesítésének és túlteljesítésének hajszolása végül is rossz minőségű, hanyag munkát eredményezett. A minél több munkaegység szerzés irányába hatott az is, hogy a munkavégzés idején csupán a munkaegység tervezett értéke volt ismeretes, a tényleges érték csak a zárszámadáskor realizálódott. Ezért a tsz-tag úgy vélekedett, hogy jövedelemrészesedésének nagysága főképp munkaegységeinek számától függ. A

munkaegység-gyarapítással

járó

rossz

minőségű

munka

következtében

természetesen kevesebb lett a termelési eredmény, s így a kiosztható jövedelem is, és

385

A szocialista mezőgazdasági üzemek i.m.70–71. Bándi Gyula: Az új munkaegységkönyv. Agrártudomány (1956) 5. sz. 226–227. 387 Benke József: A Barcsi Vörös Csillag Tsz húsz éve. Kossuth, Bp.1968. 73. 388 A növénytermesztésben, illetve állattenyésztésben dolgozó tsz-tagok között kialakult feszültséget nemcsak az agrár-közgazdasági elemzés, hanem a szociográfia is rögzítette. Lásd: Csoóri Sándor: Tudósítás a toronyból. Kortárs 6. (1963) 10. sz. 373–411. 386

108

dc_795_13 így kisebb lett a munkaegység értéke is.389 Ezért aztán a következő esztendőben a szövetkezeti tag igyekezett még több munkaegységet teljesíteni, ez pedig még rosszabb munkát vont maga után, minek eredményeként megint kevesebb lett a munkaegység értéke, s a leírt kölcsönhatás évről-évre jelentkezett. Ezt a tendenciát próbálták adminisztratív eszközökkel befolyásolni, de nem nagy sikerrel. A

tsz-ekbe

bekényszerített

földművesek

tehát

termelési

kedvüket,

szorgalmukat nem vitték magukkal a közös gazdaságba. A korabeli hivatalos adatok szerint is a tagságnak legalább 40%-a nem dolgozott a közösben, sőt 1951-ben, főleg pedig 1952-ben a tagok tízezrei hagyták el a termelőszövetkezeteket. A fenti jelenségek ismeretében már egyáltalán nem meglepő, hogy az 1950-es évek elején miért vált olyan általános problémává a tsz-eknél a munkafegyelem. A korabeli feljegyzésekben visszatérő elemeként szerepeltek az alábbi mondatok: „sajnos nem minden tag jön rendszeresen dolgozni”, „a kapálás megkésett, mert a tagok egy része az indokoltnál tovább volt távol?”, „a tagok egy része a legnagyobb munkák idején távolmaradt a közös munkától a háztáji gazdaság miatt”. 390 1952-ben a Minisztertanács határozatot adott ki a tsz-ek gazdasági megszilárdításáról és munkafegyelmének megerősítéséről. A kötelezően teljesítendő munkaegységek számát 120-ra, s még a kisgyermekes anyák esetén is 80-ra emelték. A munkafegyelemmel foglalkozó fejezetben ilyen mondatok szerepeltek. „A tagoknak rendszeresen kell járniok munkába. […] Azoknak a tagoknak a munkaegységeiből, akik figyelmeztetés ellenére sem járnak rendszeresen munkába, mulasztott

munkanaponként

1–2

munkaegységet

le

kell

vonni,

[…]

A

termelőszövetkezet tagjai 1952. május 1. után csak a termelőszövetkezet elnökének, illetve igazgatóságának írásbeli engedélyével vállalhatnak a termelőszövetkezeten kívül más munkát.”391 Az 1952-es év más tekintetben is keserű tapasztalatokat hozott a tszcstagoknak. Mivel az állam tőlük akarta megszerezni mindazt a termést, ami az egyéni 389

K. Nagy Sándor: A mezőgazdasági szövetkezeti mozgalom történeti útja I. k.n., Bp. 1989. 129– 131. Kunszabó Ferenc: Parázson pirítani. Magvető, Bp., 1970. 249–269. 390 Varga Zsuzsanna: Változások a paraszti munka világában az Magyarországon az 1950-es években. In: Agrártörténet – Agrárpolitika. Tanulmányok Szuhay Miklós Emeritus Professzor tiszteletére. Szerk.: Buza János–Estók János–Szávai Ferenc–Varga Zsuzsanna. Corvinus Egyetem–Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Alapítvány–Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara, Bp., 2006. 436. 391 1.009/1952. (IV. 24.) M.T. sz. határozat a termelőszövetkezetek gazdasági megszilárdításáról és munkafegyelmének megerősítéséről. TRHGY 1952. 231–234.

109

dc_795_13 gazdaságok csökkenő teljesítőképessége miatt kiesett. Korábban az egyéni gazdaságokhoz képest jóval kedvezőbben alakultak a begyűjtési és adóterheik, 1952re azonban ők is prés alá kerültek.392 Nagyobb lett az adóterhük, mint az egyénieké.393 1952 nyarán az aszály után a begyűjtés már olyan súlyos terhet jelentett, hogy nemcsak a felesleget vitték el, hanem a legszükségesebb téli takarmánykészletet, sőt a törzsállomány és a minimálisan elegendő jövedelem egy részét is. Ezek után nem meglepő, hogy 1952/53 fordulóján az a szólásmondás járta sok tsz-ben, hogy „még a következő aratást megvárjuk, de ha ezután is így megy, becsukjuk magunk után a tszcs-ajtót”. A munkafegyelmi-problémákon túl legfőképp az nehezítette a tsz-ek gazdálkodását, hogy híján voltak az eredményes termelés szinte minden feltételének (például géppark, szaktudás, szervezettség stb.) is, hiszen az első ötéves terv beruházásaiból a mezőgazdaság csak elenyésző hányadot kapott. 394

392

A tsz-ek beszolgáltatási kötelezettsége 1950/51-ig alatta maradt a szegényparasztok kötelezettségének, azonban 1951/52-től rohamosan növekedett az övék is. Erről bővebben lásd: Erdmann Gy.: Begyűjtés, beszolgáltatás i.m. 116–127. 393 MNL OL XIX–K–1–c FM TÜK iratok 32. d. Jegyzőkönyve az FM Kollégium 1952. február 22-i üléséről 2. A termelőszövetkezetek kötelezettségeinek teljesítése. Ea:. Márczis Antal. Ld. még Uo. A Földművelésügyi Minisztérium 1952. április 18-i ülésének jegyzőkönyve. 2. Jelentés a termelőszövetkezetek állattenyésztéséről és állatbeadási kötelezettségének teljesítéséről. 394 Fazekas B.: A mezőgazdasági termelőszövetkezeti mozgalom i. m. 79–84.; Pető I.–Szakács S.: A hazai gazdaság i. m. 207–211.

110

dc_795_13 2. 1953–54: Desztalinizáció az agrárpolitikában Válságkezelés – szovjet ukázra (parancsra) 1952–53 fordulóján már nem volt olyan rétege a falusi társadalomnak, amelyet ne ért volna valamilyen sérelem a megelőző években. Hogy mennyire így volt, arról megdöbbentő képet ad az alábbi dokumentum. Az igazságügy-miniszter első helyettese, Czakó Kálmán 1953. március 5-én az alábbi leiratot küldte az államügyészségi kirendeltségek (járási vádhatóságok) vezetőinek. A leirat tárgya Dolgozó parasztok börtönbüntetésének elhalasztása, illetve félbeszakítása a mezőgazdasági munkák időtartamára. A dokumentum első részét érdemes szó szerint ismertetni. „A mezőgazdasági munkák zavartalan biztosítása érdekében 1953. március hó 1. napjától 1953. október 31. napjáig terjedő időre halasztás engedélyezhető az olyan jogerősen elítéltek részére, akiknek börtönbüntetése 1 évet nem haladta meg, s olyan dolgozó parasztok a) akik termelőszövetkezetek, vagy termelőszövetkezeti csoportok tagjai, b) akik földjüket a saját és családtagjaik munkaerejével művelik meg c) a) és b) alatti dolgozó parasztok olyan családtagjai, akik a föld megművelésében igazoltan részt vesznek, d) földműves napszámosok, e) gépállomás dolgozói, f) állami gazdaságok állandó (szerződéses) testi munkát végző dolgozói.” 395

Az idézett felsorolás jól mutatja, hogy 1953 elején a hatalom már nemcsak a kuláknak bélyegzett gazdagparasztságot tekintette ellenségének, hanem a néhány holdon gazdálkodó kisparasztokat is. Mi több, még a termelőszövetkezet-tagok, állami gazdasági dolgozók között is talált ellenséget. A sztálini kolhozrendszer transzferét kísérő gazdasági, adminisztratív és fizikai erőszak néhány év alatt szétzilálta a hazai agrárvilágot. Sokat elárul, hogy a mezőgazdasági termelés mennyisége az ötéves terv időszakában – a kedvező 1951-es 395

MNL OL M–KS–276. f. 96. cs.17. ő. e. Dolgozó parasztok börtönbüntetésének elhalasztása, illetve félbeszakítása a mezőgazdasági munkák időtartamára, 1953. március 5.

111

dc_795_13 esztendő kivételével – nem érte el a háború előtti utolsó békeév (1938) szintjét. Hasonlóan alakult a népélelmezésben alapvető fontosságú kenyérgabona termése is. Az állatállomány először 1950-ben haladta meg néhány százalékkal a háború előtti szintet. Az 1950. évi állatlétszámot, az 1951-es visszaesést követően, azonban csak az évtized közepére sikerült újból elérni, illetve meghaladni.396 A gazdasági problémák mellett súlyos társadalmi feszültségek is felhalmozódtak. S nem kizárólag az agrárszférában.397 A Rákosi-vezetés néhány év alatt felélte a lakosság türelmi tartalékait. Az első ötéves terv 1951 februárjában irreálisan megemelt beruházási összegei a munkásság és a városi lakosság életszínvonalát a mélypontra süllyesztették. A pénz vásárlóértéke romlott, ennek ellenére sem élelmiszerből, sem közszükségleti cikkekből nem tudták kielégíteni a lakosság igényeit. 398 Hasonló problémák jellemezték a többi szocialista országot is. 399 A „robbanás” veszély elhárítására az teremtett esélyt, hogy 1953 tavaszán, Sztálin halála

után

a

szovjet

pártvezetés

–

érzékelve

a

kelet-közép-európai

válságjelenségeket – gyors korrekcióra szánta el magát.400 Ennek részeként azt tervezték, hogy mindegyik ország vezetőivel megbeszéléseket fognak folytatni. Legsürgetőbbnek az NDK helyzete tűnt az egyre növekvő menekültáradat miatt. Ahogy a korabeli statisztikák mutatták nemcsak az osztályellenségként kezelt gazdagparasztok (Großbauern) választották ezt, hanem a kisebb birtokú gazdák és a földreform során földhözjuttatottak (Neubauern) is.401 A kialakult válsághelyzet miatt

396

Magyar mezőgazdaság, 1851–2000. (CD-ROM) KSH, Bp. 2000. A jelzett feszültségeket új megközelítésben elemzi Gyarmati György legújabb monográfiájának „Kettős hadigazdasági túlterhelés és rejtőzködő transzformációs veszteség” című fejezete. Lásd: Gyarmati Gy.: A Rákosi-korszak i. m. 279–292. 398 1952-ben Magyarországon a mezőgazdasági termékek bruttó termelése mindössze 86%-át tette ki az – egyébként sem magas – 1950. évi termésnek. Az egy főre jutó élelmiszer-fogyasztás alig mozdult el a háború előtti alacsony színvonalról. Az egy főre jutó húsfogyasztás évi 35 kg, a tej 99 liter volt 1950-ben, azaz megegyezett az 1938. évivel. Emelkedést jószerivel csak a liszt, a cukor és a zöldség-gyümölcs fogyasztásában mértek. Az áruellátás még a háborús éveket idézte, sorbaállás, visszatérő hiány, rossz minőség jellemezte. Az agrárexport a hazai szükségletek kielégítésének rovására valósult meg. A búza termésátlaga mindössze 12,4 q volt a mélypontot jelentő 1952-ben, a kukoricáé 11,1 q hektáronként. (Ez utóbbinál kisebb hozamot csak 1921-ben jegyeztek fel Magyarországon.) A termésmennyiség csak a korábbi évek színvonalának a felét–harmadát érte el. Az összes tejtermelés viszont nem érte el a háború előtti színvonalat. 399 Fejtő F.: A népi demokráciák i.m. I. 221–259.; Mitrovits Miklós: Együtt vagy külön utakon a szocializmushoz? A desztalinizáció első szakasza Kelet-Közép-Európában. Századok, 148. (2014) 1. sz. 91–116.; Mark Pittaway: Eastern Europe 1939–2000. London, 2004. 55–61.; Geoffrey Swain– Nigel Swain: Eastern Europe since 1945. 3rd ed. Houndmills, 2003. 114–138. 400 Roy Medvegyev: Hruscsov. Politikai életrajz. Hatvanas évek. Laude, Bp., 1989. 77–105. 401 Stiftung Archive der Parteien und Massenorganisationen der DDR im Bundesarchiv (a továbbiakban: SAPMO) Bundesarchív in Berlin (BArchív), DY 30, J IV 2/2-255. AZ NSZEP Politikai Bizottság 1953. január 2-i ülésének jegyzőkönyve. 397

112

dc_795_13 június 2–5. között a kelet-német vezetőket hívták meg elsőként Moszkvába. Hazatértük után meghirdették az új kurzus politikáját, amely pontosan tartalmazta a szovjet tanácsokat: leállították az 1952-ben elkezdett erőszakos kollektivizálást, csökkentették a nehézipari beruházások arányát, stb.402A normarendezéseket azonban nem vonták vissza, s emiatt június 15-én, miután a munkások megkapták a normaemelés utáni első fizetésüket, Kelet-Berlinből kiindulva országszerte tiltakozások, demonstrációk robbantak ki.403 A magyar párt- és állami vezetőkből álló delegáció éppen ezekben a napokban tárgyalt kinn Moszkvában.404 Június 13-án találkoztak először a szovjet pártelnökség tagjai a kirendelt magyar párt- és állami vezetőkkel.405 Elsősorban Rákosit bírálták, mivel a szovjet vezetők úgy ítélték meg, nem sok hajlandóságot mutat a korrekciók végrehajtására. A kritika főbb elemei az alábbiak voltak: erőltetett iparosítás (főleg a nehézipar túlzott fejlesztése), a hadsereg felduzzasztása, az erőszakos kollektivizálás, az életszínvonal csökkentése, ellátási zavarok, az adminisztratív módszerek és az önkényeskedés elharapózása, koncepciós perek, személyi kultusz. Az SZKP vezetői megkülönböztetett figyelemmel fordultak az agrárszektor felé. Malenkov kezdte a problémák sorra vételét. „A tények, amelyeket ismerünk, azt mutatják, hogy a mezőgazdaság területén a helyzet nem jó. Az állattenyésztés színvonala nem javul, ellenkezőleg, romlik. Ami a termelőszövetkezeteket illeti, itt sem valami jó a helyzet. Úgy tudjuk, 8–10 000 család kilépett a szövetkezetekből az

402

Elke Scherstjanoi: „Wollen wir den Sozialismus?” Dokumente aus der Sitzung des Politbüros des ZK der SED am 6. Juni 1953. Beiträge zur Geschichte der Arbeiterbewegung, 33 (1991) H. 5. 658– 680.; Gareth Pritchard: Workers and the Socialist Unity Party of Germany in the summer of 1953. In: Patrick Major–Jonathan Osmond (eds.): The Workers’ and Peasants’State: Communism and Society in East Germany under Ulbricht, 1945–71. Osmond. Manchester–New York, 2002. 112–129. 403 A szovjet katonai segítséggel levert felkelés után Walter Ulbricht, az NSZEP első titkára továbbra is meg tudta tartani a posztját. Azonban az életszínvonal javítása érdekében jelentős korrekciók végrehajtására kényszerült. A szovjet tanácsadókkal folytatott intenzív konzultációk hatására leállították az erőszakos kollektivizálást és visszahívták az NSZK területére menekült parasztokat azt ígérve nekik, hogy visszakapják javaikat. Csökkentették a mezőgazdasági termékek kötelező beszolgáltatását is. A felsorolt intézkedések hatására 1953. június és december között 5074-ről 4691re csökkent a tsz-ek (LPG) száma. A bomlás csökkenő mértékben, de 1954-ben is folytatódott. Jens Schöne: Frühling auf dem Lande? Die Kollektivierung der DDR-Landwirtschaft. Ch. Links Verlag, Berlin, 2005.142–153. 404 A delegáció tagjai: Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Nagy Imre, Hegedűs András, Hidas István, Szalai Béla, Földvári Rudolf, Dobi István. Bővebben lásd: Baráth Magdolna: Szovjet kézi vezérlés az első Nagy Imre-kormány idején. In: Sipos Levente (szerk.): Nagy Imre és kora. Tanulmányok és források. IV. Nagy Imre Alapítvány, Bp., 2006. 153–180. 405 T. Varga György (közre ad): Jegyzőkönyv a szovjet és a magyar párt- és állami vezetők tárgyalásairól (1953. június 13–16.) Múltunk (1992) 2–3. 234–269.

113

dc_795_13 elmúlt egy év alatt. Azt mondják, hogy rossz volt az aratás. Ezzel nem lehet mindent megmagyarázni. Túlzó rendszabályok voltak a beszolgáltatásnál. Nem volt helyes a napraforgó és a rizs teljes termelését beadatni. Sok parasztot ítélnek el a bíróságok, mert nem teljesítik, az állammal szembeni kötelezettségüket. [...] Visszatérve a termelőszövetkezetekre, olyan adatok vannak, hogy a tsz-tagok jövedelme az egyénileg gazdálkodó középparasztok jövedelme alatt van. Hiba az is, hogy kevés összeget adnak a mezőgazdaság területén való beruházásokra.”406 Habár az agrárium nem számított Berija szakterületének, mégis igen részletesen elemezte az agrárválság összetevőit. Ő már kitért a felelősökre is: „Magyarországon a szövetkezeti szektor sokkal jobban dolgozhatna, ha a Központi Vezetőség és a kormány több figyelmet fordítana a mezőgazdaságra. Akkor nem lenne 750 000 kat. hold elhagyott föld. Nem volna olyan helyzet, hogy a parasztok otthagyják a mezőgazdaságot és elmennek az iparba. Nem volna olyan helyzet, hogy a parasztok nagy adósai az államnak. 400 millió forint ez az adósság a mi adataink szerint. Nem volna olyan helyzet, hogy a paraszt nem tudja, mennyit kell neki jövőre beszolgáltatni. Nagy Imre elvtársat kizárták a PB-ből azért, mert azt javasolta, hogy lassabban fejlesszék a termelőszövetkezeti mozgalmat. Ez nem volt helyes. Az elvtársak, akik a KV-t és a Minisztertanácsot vezetik, nem ismerik eléggé a falut és nem is akarják eléggé ismerni a falut.”407 A diagnózis tehát igen alapos volt, a problémakezelés módját illetően azonban már nem adtak részletes tanácsokat a szovjet vezetők. Csak a sarokpontokat határozták meg: a beruházások átcsoportosítása a nehéziparból a könnyűipar és a mezőgazdaság területére, a kollektivizálás lassítása, a kuláklista felülvizsgálata. 408 Nem is lehet csodálkozni, hogy nem adtak konkrét cselekvési tervet, hiszen a magyar agrártermelés központi tényezője még mindig az egyénileg gazdálkodó birtokos parasztság volt, amely számukra már rég „kiiktatott” szereplőt jelentett. A válságkezelési-program részleteinek kidolgozása tehát a magyar félre hárult. 409 Ha 406

Uo. 238–239. Uo. 239. 408 Uo. 264–269. 409 Uo. 235–237. A moszkvai tanácskozásról Rákosi Mátyás a Titkárság június 17-i ülésén adott tájékoztatást. Itt döntés született arról, hogy a hibák kijavítása érdekében két dokumentumot kell készíteni. Az egyiket a Központi Vezetőség (KV), a másikat a széles nyilvánosság részére. Mivel Rákosi elérte, hogy a KV június 27–28-i ülésén elfogadott határozat a középszintű pártszervekhez is csak kivonatos formában jusson el, így a párttagság, a lakosság többi részéhez hasonlóan csak Nagy Imre miniszterelnöki bemutatkozó beszédéből értesült a változásokról. Az MDP KV 1953. június 28-i határozata csak 33 évvel később került nyilvánosságra. 407

114

dc_795_13 belegondolunk abba, hogy a moszkvai tárgyalások után bő két héttel a miniszterelnöki expozé már részletes intézkedési tervet tartalmazott, akkor kiderül, milyen nagy jelentőséggel bírt, hogy a kormányfői posztra Nagy Imre személyében agrárszakértő került.410 Az új miniszterelnök parlamenti bemutatkozó beszéde kapcsán érdemes hangsúlyozni, hogy míg az elkövetett hibákról, különösen a törvénysértésekről, kevesebb konkrétumot tartalmazott, mint a június 28-i KV-határozat, addig a mezőgazdasággal kapcsolatban minden fontos kérdéskört ugyanolyan részletesen tárgyalt.411 Nagy Imre nyíltan beszélt arról, hogy a mezőgazdaság gyakorlatilag „belső gyarmattá” vált. „A túlzott iparosítás, főképpen a nehézipar túl gyors fejlesztése és a vele járó nagyarányú beruházások mellett, az ország anyagi erőforrásaiból nem futotta a mezőgazdaság fejlesztésére. Ennek következtében az ipar, de elsősorban, sőt csaknem kizárólag a nehézipar túlzottan gyors ütemű fejlődése mellett a mezőgazdasági termelés megrekedt, nem tudta biztosítani sem az ipar rohamos fejlődésének nyersanyagszükségletét, sem a gyorsan növekvő ipari munkásság és általában a lakosság növekvő élelmiszerszükségleteinek kielégítését. A kormány egyik legfontosabb feladatának tekinti, hogy az ipari beruházások csökkentésével egyidejűleg lényegesen emelje a mezőgazdasági beruházásokat a termelés minél gyorsabb és nagyobb arányú fellendítése érdekében.”412 Világosan megfogalmazta azt is, hogy az agrárium mely szereplőire lehet alapozni a kibontakozási programot: „Ismeretes, hogy mezőgazdasági termelésünk döntően az egyéni gazdaságokon nyugszik, melyeknek termelését az ország nemcsak hogy nem nélkülözheti, ellenkezőleg, országos érdek termelésük fejlesztése úgy a földművelés, mint az állattenyésztés terén. A kormány elsőrendű feladatának tekinti az egyéni gazdaságok termelésének felkarolását, termelési és munkaeszközökkel, felszerelésekkel, műtrágyával, nemesített vetőmaggal és az agrotechnika más

410

Nagy Imre agrárügyekben való jártassága a moszkvai tárgyaláson is nagy súllyal esett a latba: „Ha Nagy elvtárs lesz a Minisztertanács elnöke, Rákosi elvtárs maradjon a párt élén [...] Nagy elvtárs megfelelő lenne a Minisztertanács elnökének (párthű, magyar, ismeri a mezőgazdaságot).” Uo. 241. 411 Urbán Károly: A Nagy Imre-kormány megalakulása (1953). In: Sipos József–Sipos Levente (szerk.): Nagy Imre és kora. Tanulmányok és források. I. Nagy Imre Alapítvány, Bp., 2002. 59–80. 412 A miniszterelnöki expozé 1953. július 4-én. In: Kovács Lajos Péter (szerk.): A Nagy Imre vonal. Dokumentumválogatás. Reform, Bp., 1989. 251–252.

115

dc_795_13 eszközeivel való megsegítését.” 413 A miniszterelnöki beszéd mezőgazdasági vonatkozású bekezdései néhány héten belül jogszabályokká váltak. A július 12-én kihirdetett 10. sz. törvényerejű rendelet (tvr.) a tárgyévi gabonabeadás teljesítése esetén eltörölte a beadás elmulasztása miatt az egyéni gazdálkodókra és termelőszövetkezetekre kivetett kártérítéseket, s elengedte a felhalmozódott beadási hátralékok egy részét is. 414 Ez utóbbi tétel beadási áron 235,5 millió Ft-ot, míg a beadás elmulasztása miatt kivetett kártérítés 445 millió Ft összeget tett ki. 415 Két héttel később, július 26-án a mezőgazdasági lakosság adókedvezményeit szabályozta egy minisztertanácsi határozat (MT h.).416 Ugyanezen a napon jelent meg a közkegyelem gyakorlásáról szóló 11. sz. törvényerejű rendelet, amelynek értelmében többek között a beadási kötelezettség elmulasztása, „meggondolatlan” politikai természetű kijelentések és egyéb okok miatt elítélt falusi lakosok százezrei mentesültek a rájuk kirótt büntetések terhe alól.417 Augusztus 2-án kormányrendelet engedélyezte a földhaszonbérletet 25 kh-ig, sőt az 1951 után felajánlott vagy elhagyott földek visszaigénylése is lehetővé vált.418 Ugyanezen a napon két minisztertanácsi határozat is megjelent: az egyik a gépállomási díjak csökkentéséről és a felhalmozódott tartozások elengedéséről szólt,419 a másik pedig a tsz-tagság felé tett egy fontos gesztust: 1/2–3/4 kh-ról 1 khra emelte a háztáji földterület felső határát. 420 Szeptember 1-jén újabb könnyítés lépett életbe a begyűjtés terén. Azok a gazdák, akik 1953 őszén a kenyér- és takarmánygabona kötelezettségüknek eleget tettek, arra számíthattak, hogy 10%-kal csökkentik a kukorica, a napraforgó és a

413

Uo. 253. 1953. évi 10. sz. tvr. a beadás elmulasztása miatt kivetett kártérítések törléséről, a beadási hátralékok elengedéséről, valamint a termelőszövetkezetek beadási kötelezettségének 10%-os csökkentéséről. TRHGY 1953. 13–14. 415 Honvári J.: XX. századi magyar gazdaságtörténet i. m. 243–253. 416 1.033/1953. sz. MT h. a mezőgazdasági lakosságnak nyújtandó adókedvezményekről. TRHGY 1953. 193. 417 11. sz. tvr. közkegyelem gyakorlásáról. Uo. 14–15. 418 42/1953. sz. MT rendelet az állami tartalékföldek hasznosításáról, a földhaszonbérletek szabályozásáról, valamint a dolgozó parasztságnak ezzel kapcsolatban juttatott kedvezményekről. TRHGY 1953. 109–110. 419 1.037/1953. sz. MT h. a termelőszövetkezetek és az egyéni gazdálkodó dolgozó parasztok gépállomási díjtartozásainak elengedéséről, a gépállomások díjfizetési rendszerének megváltoztatásáról és a díjtételek leszállításáról. TRHGY 1953. 194. 420 1.038/1953. sz. MT h. a termelőszövetkezeti tagok háztáji földjének növeléséről. Uo. 414

116

dc_795_13 burgonya beadási kötelezettségüket.421 1954-ben a terület utáni kötelező beadás mértéke (búzakilogrammban kifejezve) a dolgozó parasztok esetében 25–30%-kal volt kevesebb, mint 1953-ban. Ekkortól kezdve megszűntek a fontosabb terményekkel kapcsolatos forgalmi korlátozások. A hónap végén pedig 50%-kal felemelték a szőlő, a must és a bor beadási árát.422 Már az eddigi felsorolás is jelzi, hogy a válságkezelő intézkedések kidolgozásának műhelye nem az agrártárca, hanem a Minisztertanács Titkársága volt.423 A Földművelésügyi Minisztérium kollégiumi üléseiről 1953 nyarán készült jegyzőkönyvek is megerősítik, hogy Hegedűs András miniszter vált az új szakasz elkötelezett hívévé.424 Az a közel 50 mezőgazdasággal kapcsolatos minisztertanácsi határozat és rendelet, amely 1953 második felében látott napvilágot, arról a felismerésről tanúskodott, hogy a mezőgazdasági termelés növelése, a termelési kedv fokozása csak úgy érhető el, ha a korábbi adminisztratív intézkedéseket egyre inkább gazdasági szabályozók váltják fel. Jól példázza ezt, hogy a beadási kedvezmények miatt lecsökkenő terménykészleteket az állami szabadfelvásárlás kiterjesztésével akarták pótolni. Ehhez persze meg kellett emelni a szerződéses és állami szabadfelvásárlási árakat.425 Újdonságnak számított, hogy a termelők és fogyasztók közötti közvetlen piaci kapcsolatot is igyekezett helyreállítani a kormány. 426 A

421

1953. évi 18. sz. tvr. az egyénileg gazdálkodó parasztok őszi termésű kapásnövényekből fennálló beadási kötelezettségének 10 százalékos csökkentéséről, valamint a gabonafélék és az őszi termésű kapásnövények forgalmi korlátozásának megszüntetéséről. TRHGY 1953. 26. 422 1953. évi 23. sz. tvr. a borbeadásra kötelezett termelők részére nyújtott kedvezményekről. TRHGY 1953. 28. 423 Rainer M. János így írt erről: „Miközben a kormány a „tűzoltó” intézkedésekre összpontosított, teljesíteni kellett szervezeti-szervezési feladatokat is. Megszűnt a Minisztertanács Elnöksége és Hivatala, helyette létrehozták a Titkárságot [...] Vezetőjét a kormány javaslatára az Elnöki Tanács, helyettesét és a csoportvezetőket a Minisztertanács, az ügyintézőket a kormány elnöke nevezete ki. [...] a mezőgazdasági csoportot Pogácsás György, a korábbi titkárságvezető irányította.” Rainer M. János: Nagy Imre 1953-1958. Politikai életrajz. II. 1956-os Intézet, Bp., 1999. 14–15. 424 MNL OL XIX–K–1–c 35. d. Jegyzőkönyvek az FM Kollégium üléseiről. 1953. július. 31., augusztus 8., augusztus 22. 425 Erdmann Gy.: Begyűjtés, beszolgáltatás i. m. 248–257. 426 „A heti, havi és országos vásárokat ismét rendszeresen megtarthatták, a piaci árusok újból építhettek standokat, elárusítóhelyeket. 1953 előtt a kofák és a falusi kistermelők piacozását egy sor vasúti rendszabállyal (elsősorban a kézipoggyász maximálásával) igyekeztek korlátozni. Az új kormányprogramig vasúton legfeljebb 5 liter bort, 2 liter tejet és tejfelt, 2 kg túrót, 1,5 kg vajat, 1 kg sajtot stb. vihetett magával az utas külön díjfizetés nélkül. Most a javaslat úgy szólt, hogy minden utas annyi pakkot vihessen magával díjtalanul a vasúton, amennyi az ülőhelye alatt és felett elfér. A bérletjeggyel utazók esetében is megszüntették azt a korábbi korlátot, miszerint csak olyan tárgyat szabad a vonatba kézipoggyászként bevinni, ami minden kétséget kizárólag személyes használatukra szolgál.” Honvári János: A klasszikus begyűjtési rendszer változása az „új szakasz” meghirdetésétől a

117

dc_795_13 termelői biztonságot is erősítette a Nagy Imre-kormány: egyrészt a tagosítások leállításával, másrészt pedig egy több évre szóló begyűjtési rendszer kialakításával.427 1953. szeptember elejére a magyar kormány tehát meghozta mindazokat a tűzoltó-jellegű intézkedéseket, amelyektől az agrártermelés akut válságjelenségeinek enyhítését remélte. Mindeközben a szovjet pártvezetés is kénytelen volt szembenézni saját agrárproblémáival. AZ SZKP Központi Bizottság 1953. szeptember 7-i plénumán Hruscsov A mezőgazdaság további fejlesztésére teendő intézkedésekről című előterjesztését azzal kezdte, hogy beismerte: az állatállomány és a hústermelés 1952-ben kisebb volt, mint a kollektivizálást megelőző 1928-as évben, vagy akár az októberi forradalom előtti évben, 1916-ban. Az állatállomány növelése érdekében olyan intézkedéseket javasolt, amelyek egyrészt megemelték mind a begyűjtési árakat, mind az állami felvásárlási árakat. A hús és a tejtermékek mellett ez vonatkozott a zöldségfélékre is.428 Nem véletlenül éppen ezen termékekre, hiszen ezek számítottak a legfőbb hiánycikknek a munkaigényességük miatt. Szeptember végén már meg is jelentek a végrehajtást szolgáló rendeletek.429 A falusi lakosság ellátásának javítása érdekében enyhítettek a háztáji gazdaságokra nehezedő terheken. Csökkentették a kolhoztagok és szovhozalkalmazottak háztáji és kisegítő gazdaságai után teljesítendő adó- és beszolgáltatási terheket. Fontos intézkedés volt az is, hogy eltörölték a korábbi években felhalmozódott adósságaikat.430 A gabonakészletekben is súlyos hiány mutatkozott, ráadásul külföldi gabonavásárlásra pénzhiány miatt nem gondolhatott a szovjet kormány. A termelés felfuttatását extenzív úton, tehát újabb területek művelésbe vonásával és a mezőgazdasági beruházások növelésével akarták elérni. Ezt testesítette első lépésben

beadás megszüntetéséig. In: Buza J.–Estók J.–Szávai F.–Varga Zs. (szerk.): Agrártörténet – Agrárpolitika. i. m. 417. 427 1953. évi 27. sz. tvr. az állami begyűjtés többéves rendszeréről. TRHGY 1953. 37–49. 428 1952-höz képest 1954-re a begyűjtési árak átlagban megkétszereződtek, de a húsfélék ára pl. több mint ötszörösére nőtt. Nove, A.: An Economic History i. m. 327–332. 429 1953. szeptember 26-án és 29-én az állattenyésztésről, valamint a burgonya- és zöldségtermelésről és beszolgáltatásról jelent meg rendelet. A beszolgáltatási árak emelése mellett az újdonságot a rajononként (kerületenként meghatározott) úgynevezett állandó hektáronkénti norma bevezetése jelentette. Ezzel ki akarták küszöbölni a begyűjtési normák évenkénti ingadozását, másrészt pedig enyhíteni akartak a kolhozok addigi egyenlőtlen terhelésén. Módosították a gépállomásoknak fizetett díjat is: az addigi százalékos hektáronkénti részesedés helyett most fix díjat állapítottak meg. V. N. Malin (red.): Direktivü KPSS i szovjetskovo pravityelzstva po hozjajsztnennüm voproszam. IV. Goszudarsztvennoje. Izdat. Polit. Litratury, Moszkva, 1958. 16–18, 62–162. 430 Wädekin, K.-Eu.: The Private Sector i. m. 247–256

118

dc_795_13 az úgynevezett szűzföldek feltörése, majd a későbbiekben a kukoricatermelésiprogram. 1954-től kezdve több lépcsőben, összesen kb. 40 millió hektárral növelték meg a vetésterületet a száraz sztyeppei vidékek bevonásával Szibéria déli és legfőképp Kazahsztán északi területein. Majdnem az egész területen tavaszi búzát vetettek. Ezzel az extenzív termelési mód óriási mértékben járult hozzá az állami készletek növeléséhez.431 Rövid távon a kampány sikeres volt, amit elősegített a kedvező időjárás is 1956-ben és 1958-ban. De aztán hamarosan megmutatkoztak ennek a monokultúrás termelési módnak a súlyos negatív következményei a talajerózió és ökológiai hatások miatt.432

Kibontakozási program – a hazai adottságok figyelembevételével A termelés extenzív növelése Magyarország esetében nem volt járható út. Nagy Imre más irányban kereste a hosszabb távú kibontakozás lehetőségét. 1953 őszén kezdeményezte egy olyan tudományos fórum létrehozását, ahol az ország legjobb agrárszakemberei gyűltek össze. Ha átfutjuk a résztvevők közel 150 fős listáját, rögtön szembetűnik, hogy pártonkívüliek is meghívást kaptak. Ezzel a miniszterelnök fontos

lépést tett az úgynevezett „régi szakembergárda” (volt uradalmi intézők, gazdatisztek, „reakciós”szakemberek), s egyúttal az általuk képviselt szakértelem rehabilitálása érdekében. Ezeknek az embereknek az volt a „fő bűnük”, hogy még 1945 előtt kezdték a pályafutásukat. „Reakciós múltjuk” miatt a megelőző években mellőzött helyzetben voltak. A miniszterelnök az 1953. októberi nyitó értekezleten nagy lelkesedéssel és a szakmai tudásnak kijáró megbecsüléssel szólt az összegyűltekhez. Élesen bírálva az előző öt esztendő gazdaságpolitikáját, arra kérte őket, hogy dolgozzák ki a mezőgazdaság termelés fejlesztésének hároméves programját. „[...] a jelenlegi feladatokat minden más fölé helyezve, és mentesítve egyéb elfoglaltság alól, önök egy hónap leforgása alatt legjobb képességük, tudományos felkészültségük és gyakorlati tapasztalatuk felhasználásával kidolgozzák azokat az intézkedéseket, 431

A mezőgazdasági beruházások összege 1954-ben megduplázódott az előző évihez képest a szűzföldprogram és az ottani állami gazdaságok létesítése miatt. Richard M. Mills: The Formation of the Virgin Lands Policy. Slavic Review 29 (1970) 1. 58–69. 432 A fölszántott sztyeppéről a szél lefújta a vékony termőréteget, így megindult az érintett területek sivatagosodása.

119

dc_795_13 amelyeket a kormányzat hivatva lesz megvalósítani.” Hangsúlyozta, hogy „[...] minden téren a hozam növelésére olyan terveket, javaslatokat, rendszabályokat kell kidolgozni, amelyek biztosítják, hogy a fellendülés gyors legyen, nagyarányú legyen, a mezőgazdasági termelés egész komplexumát átfogó legyen, ugyanakkor ezek a tervek és javaslatok reálisak legyenek.” 433 Nagy Imre nemcsak a kezdeményezője volt ennek az átfogó munkálatnak, hanem végig a szellemi irányítója maradt. A programkészítéshez részletes vezérfonalat készített, s amikor csak tudott részt vett a vitákon.

Az

elnöki

feladatokat

formailag

Hegedűs

András

vitte,

mint

földművelésügyi miniszter. Ő egyúttal a minisztertanács első helyettese is volt. Az agrárprogram kidolgozása október közepén vette kezdetét. Az úgynevezett főbizottság a Vörös Csillag Szállóban volt elhelyezve a Szabadság hegyen, az albizottságok pedig a Normafa Szállóban.434 Egy hónapon keresztül gyártották a különböző szakbizottságok (gépesítési, kertészeti, talajművelési, állattenyésztési, stb.) a reformterveket, amelyeket hetente kétszer a főbizottság ülésén megtárgyaltak. Nagy Imre „bizalmas emberei” legtöbbször ezeknek a bizottságoknak az igazgatási titkárai voltak.435 A szintetizáló munkára már a Parlamentben került sor. Az úgynevezett hegyi bizottság által összeállított mezőgazdaság-fejlesztési programot az MDP Politikai Bizottsága 1953. december 16-i ülésén tárgyalta meg.436 Hegedűs András önkritikával kezdte előterjesztését: „Elhanyagoltuk az egyénileg gazdálkodó parasztok támogatását, jóllehet az ő kezükben van jelenleg is a szántóterület több mint 60%-a.” Beismerte, hogy a begyűjtés következményeként „nemcsak a nagygazdák, hanem a dolgozó parasztok közül is sok tízezer ajánlotta fel földjét, és ment el dolgozni a városba, ami a tartalékföldek ugrásszerű megnövekedését eredményezte.” Végül az állami és a pártpolitikai felelősségről megjegyezte: „A Földművelésügyi Minisztérium az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok

433

Nagy Imre: Agrártudósaink és mezőgazdasági szakembereink feladatai a mezőgazdasági termelés gyors fellendítésében. In: Uő. Egy évtized. Válogatott beszédek és írások, 1945–1947. II. Szikra, Bp., 1954. 402–428. 434 Romány Pál: Az „új szakasz” agrárprogramja In: Sipos Levente (szerk.): Nagy Imre és kora. Tanulmányok és források. IV. Nagy Imre Alapítvány, Bp. 2006. 99–108.; Sipos Levente: Nagy Imre, az agrárpolitikus In: Sipos Levente (szerk.): Magyar agrárpolitikusok a XIX. és a XX. században. Napvilág, Bp., 2010. 200–222. 435 A szerző interjúja Dimény Imrével, 2011. október 17. (A szerző tulajdonában.) 436 MNL OL M–KS 276. f. 53. cs. 152. ő. e. Jegyzőkönyv az MDP Politikai Bizottság 1953. december 16-i üléséről. 2. A KV 1953. december 19-ei ülésén a mezőgazdasági termelés fejlesztéséről szóló beszámoló tervezete. Ea.: Hegedüs András.

120

dc_795_13 termelésének támogatására nagyon kevés érdemleges intézkedést tett, a Központi Vezetőség Mezőgazdasági Osztálya pedig elmulasztotta feltárni [...] azt a súlyos helyzetet, amibe az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok termelése került.” 437 Nagy Imre sikerének tekinthető, hogy a Központi Vezetősége 1953. december 19-i ülésén elfogadott program a Minisztertanács és a Központi Vezetőség közös határozataként jelent meg 1953. december 23-án.438 A bevezető rész szokatlan nyíltsággal megállapította: „Aránytalanul kevés eszközt fordítottunk a mezőgazdaság fejlesztésére s emellett számos helytelen intézkedés zavarta a nyugodt, biztonságos, jövedelmező

termelést.”

A

kibontakozás

érdekében

rögzítette.

„[...]

a

Minisztertanács a program végrehajtása érdekében a következő 3 év alatt mintegy 12–13 milliárd forintot fordít a mezőgazdaság fejlesztésére.”439 A minisztertanácsi határozat 11 fejezetben, logikus, jól tagolt szerkezetben összegezte a szakbizottságok javaslatait. Az I. rész a mezőgazdasági termelésen belüli

aránytalanságok

felszámolásával

foglalkozott,

s

ezzel

kapcsolatban

megfogalmazta: „Szakítani kell a helyi adottságokat figyelembe nem vevő tervező és irányító munkával. Az ország egyes körzeteiben, elsősorban azoknak a növényeknek és állatfajoknak a termelését, illetve tenyésztését kell elősegíteni, amelyek a vidék adottságainak megfelelnek.”440 Ez után már nem meglepő, hogy a 15 oldalnyi szövegben csak elvétve találunk utalást a szovjet módszerekre, a szovjet mezőgazdaság korábban megszokott, kötelező dicsőítése pedig teljesen hiányzik a határozatból. Szakmaiság, gazdasági racionalitás és a lakossági igények kielégítésére törekvés hatja át az egymást követő fejezeteket. Az alábbi nagy témák kerültek be a kibontakozási programba: a talaj termőerejének fokozása, talajvédelem; a gabonafélék termelésének fejlesztése; a takarmánytermelés; az ipari és olajos növények termelésének fokozása az élelmiszer- és könnyűipar nyersanyagalapjának növelése érdekében; a burgonya- és zöldségtermelés; a gyümölcs- és szőlőtermelés; az állattenyésztés fejlesztése, a lakosság jobb hús- és zsírellátása; a mezőgazdasági termelés gépesítésének fokozása és a gépállomások munkájának megjavítása. Érdekes módon a határozat két olyan fejezettel zárult, amely a végrehajtás 437

Uo. 1.080/1953. sz. MT. h. a mezőgazdasági termelés fejlesztéséről. TRHGY 1953. 222–236. 439 Uo. 222. 440 Uo. 222. 438

121

dc_795_13 szervezeti feltételeivel foglalkozott.441 Érdemes innen is idézni néhány fontos bekezdést: „A mezőgazdaság állami irányításában nagyfokú központosítás van, ami a helyi tanácsok hatáskörét az utasítások továbbítására és végrehajtásának ellenőrzésére szűkítette le és egyben gúzsba kötötte a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, gépállomások kezdeményezését is. A központosítás túlhajtása következtében a megyei, járási és a községi tanácsok a mezőgazdaság helyi problémáit képtelenek helyesen megoldani [...] Mindez a mezőgazdasági szervekre – a földművelésügyi minisztérium, a megyei és járási tanácsok mezőgazdasági osztályainak – mértéktelen felduzzasztására és az operatív vezetés helyett bürokratikus utasítások tömkelegére vezetett.”442 Nem volt enyhébb az MDP falusi szerveivel kapcsolatos kritika sem: „A falusi pártfunkcionáriusok többsége nem rendelkezik az alapvető mezőgazdasági szakismeretekkel; ezért nem képesek megfelelő befolyást gyakorolni a termelésre, a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, gépállomások, s a parasztgazdaságok magasabb terméshozamának növelésére. Ennek következtében a falusi pártmunka nem irányul eléggé a mezőgazdasági termelés fokozására, a terméshozamok növelésére.” 443 Végezetül a Központi Vezetőség kötelezte a megyei pártbizottságokat, hogy a falun dolgozó funkcionáriusok egy vagy két éven belül mezőgazdasági szakképzettséget szerezzenek, s ezt vizsgával is igazolják. E távlati kibontakozási programnak a jelentősége abban rejlett, hogy túllépett azoknak a tűzoltó intézkedéseknek a körén, amelyekre a Nagy Imre-kormány a szovjet vezetéstől felhatalmazást kapott. Egyrészt szakított a sztálini modell kritikátlan másolásával, már ami a termelési módszereket illette, másrészt pedig a tervgazdasági rendszerbe illesztett mezőgazdaság strukturális problémáit is igyekezett kezelni.444 Bármennyire részletesen is taglalta a közös KV és MT határozat az egyes

441

X. fejezet: A mezőgazdasági szervek irányításának megjavításáról; a mezőgazdasági szakemberek bevonásáról a termelés közvetlen irányításába; a szakoktatás és a tudományos munka megjavításáról. Uo. 233–235., XI. fejezet: A falusi pártpolitikai munka feladatairól. Uo. 235–236. 442 Uo. 234. 443 Uo. 235. 444 Érdekes párhuzam, hogy az NDK-ban is elkészült egy alternatív agrárprogram, amely a többszektorú mezőgazdaság tervét vázolta. Az előterjesztő az NSZEP Politikai Bizottság egyik tagja Kurt Vieweg volt, akit a pártvezetés dogmatikus tagjai 1955 őszén nemcsak kemény bírálatban részesítettek, hanem be is börtönöztek. Michael F. Scholz: Bauernopfer der deutschen Frage. Der Kommunist Kurt Vieweg im Dschungel der Geheimdienste. Aufbau Taschenbuch Verlag, Berlin, 1997. 173–201.

122

dc_795_13 minisztériumok, főhatóságok feladatait, sajnos hamar kiderült, hogy a legtöbb intézmény nem sietett a végrehajtással.445 Jól mutatta ezt az 1954. április 28-i PB ülés, ahol a mezőgazdaság-fejlesztési határozat végrehajtását tárgyalták.446 Sem az illetékes ipari üzemek, sem az irányító szervek nem biztosították a fejlesztéshez szükséges feltételeket. Az új szakasszal szembeni ellenállás fő gócpontjainak a Kohó- és Gépipari Minisztérium, az Országos Tervhivatal, a Nehézipari Minisztérium, és a pártközpont Terv- és Pénzügyi Osztálya számítottak. Hozzá kell azonban tenni, hogy a Földművelésügyi Minisztérium apparátusa sem igazán igyekezett, hogy elősegítse az új szakasz megvalósulását. Nagy Imre a központi és helyi szervek ellenállásával szembesülve, 1954 őszén jelentős személycserékre szánta el magát. Leváltotta a nehézipari valamint a kohó- és gépipari minisztert a helyetteseikkel együtt. Menesztette az Országos Tervhivatal elnökét a két elnökhelyettessel együtt. Az új kinevezéseknél jól látható, hogy az agrárium szempontjából fontos helyekre olyan embereket állított, akik az ágazat érdekeit tartották szem előtt. Így például Márton Jánost nevezte ki Berei Andor mellé elnökhelyettesként a Tervhivatalba. Nagy átszervezés történt az agrárirányítás vezető posztjain is. Hegedűs Andrást, Gerő Ernő emberét eltávolította a földművelésügyi miniszteri posztról. Utóda az addigi igazságügyi miniszter Erdei Ferenc lett. Nagy Imre közvetlen munkatársa, Pogácsás György került az újból megszervezett Állami Gazdaságok Minisztériuma élére. „A mezőgazdasági kormányzatban Erdei és Pogácsás személyében olyanok „emelkedtek”, akikhez Nagy Imrét szorosabb baráti, illetve munkatársi kapcsolat fűzte.”447 Mindezzel párhuzamosan a miniszterelnök felgyorsította a Közgazdaságtudományi Intézet megalakításának előkészületeit.448 Ebben az egykori Győrffy-

445

Ez a probléma kezdettől kísérő jelensége volt a kormányprogram megvalósításának. Vásárhelyi Miklós: Az első meghiúsított reformkísérlet (Az 1953-as kormányprogram) Medvetánc 8. (1988) 2–3. sz. 149–205. 446 MNL OL M–KS–276. f. 53. cs. 172. ő. e. Jegyzőkönyv az MDP Politikai Bizottság 1954. április 28-i üléséről. 1. Az FM és a KV Mezőgazdasági Osztálya közös jelentése a mezőgazdasági termelés fejlesztéséről hozott határozatok helyzetéről és javaslata a szükséges intézkedésekre. Ea.: Hegedűs András. 447 Rainer M. J.: Nagy Imre II. i. m. 87. 448 György Péteri: New Course Economics: The Field of Economic Research in Hungary after Stalin, 1953–56. In: György Péteri (ed.): Intellectual Life and the First Crisis of State Socialism in East Central Europe, 1953–1956. Program on East European Cultures and Societies,Trondheim, 2001. (Trondheim studies on East European cultures & societies) 47–79.

123

dc_795_13 kollégista közgazdász, Szabó Kálmán és Fekete Ferenc, Nagy Imre aspiránsa játszottak meghatározó szerepet.449 Az igazgatói posztra a pártközpont Terv- és Pénzügyi Osztályának vezetője, Friss Istvánt került, s mellette a börtönből szabadult Donáth Ferenc lett az egyik igazgatóhelyettes. A kormány egyéves működésének tapasztalatai világossá tették Nagy Imre számára, hogy elképzelései végrehajtása szempontjából mennyire nagy jelentőséggel bír, ha a stratégiai fontosságú területeken szövetségesekkel bír. Két ilyen politikust, Fehér Lajost és Erdei Ferencet külön is meg kell említeni, különösen azért mert az agrárlobbi későbbi története során meghatározó szerepet töltöttek be.450 Ők és a velük hasonló nézeteket valló politikusok és agrárszakemberek 1953–1954 folyamán számos alkalommal vállaltak nézetütközést a dogmatikus erőkkel mind az egyéni gazdaságok, mind a termelőszövetkezetek jövőjével kapcsolatban. Példaként a Fehér Lajos köréhez tartozó Csizmadia Ernő egyik tanulmányára utalnék, amely az ekkor induló Közgazdasági Szemlében jelent meg. 451 A kisüzem és nagyüzem viszonyáról vallott hivatalos ideológiát jónéhány ponton megkérdőjelezte: „A nagyüzem fölényének kézzelfogható, legbiztosabb jele tehát a mezőgazdaságban a nagyobb teljes termelés, a több áru, a nagyobb hozam. Ha nem ebből indulunk ki, ha nem erről az oldalról közelítjük meg a kérdést, könnyen tévedhetünk. Az a tény, hogy valamely gazdaság nagy területen gazdálkodik vagy nagy gépeket alkalmaz stb., egymagában még nem jelent fölényt: ezek pusztán azok a tényezők, amelyek lehetővé teszik, hogy a gazdálkodás során a nagyüzem fölénye ténylegesen kibontakozzék.”452 Így folytatta: „Termelőszövetkezeteinknek jelenleg még nincs meg a nagyüzemi gazdálkodás minden olyan lehetősége, amely általában jellemzi a fejlett szocialista nagyüzemeket. Sőt, szövetkezeteink mind a mai napig a már meglévő lehetőségekkel is csak kevéssé tudtak élni. Termelőszövetkezeteink nagyüzemi fölényének biztosítása ma még sokkal inkább kialakulóban lévő folyamat, mintsem befejezett tény.” 453 [Kiemelés az eredetiben.]

449

Pogány Mária: Nagy Imre és a (volt) népi kollégisták kapcsolatai. In: Sipos József–Sipos Levente (szerk.): Nagy Imre és kora. Tanulmányok és források. I. Nagy Imre Alapítvány,Bp. 2002. 219–240. 450 Papp István: Fehér Lajos agrárpolitikusi tevékenysége. In: Sipos Levente (szerk.): Magyar agrárpolitikusok a XIX. és a XX. században. Napvilág, Bp. 2010. 248–292.; Varga Zsuzsanna: Erdei Ferenc és az agrárlobbi. In: Uo. 223–247. 451 Csizmadia Ernő: A mezőgazdasági nagyüzem fölénye és a termelőszövetkezetek erősítése népi demokráciánk fejlődésének új szakaszában. Közgazdasági Szemle, 1. (1954) 10. sz. 21–36. 452 Uo. 22. 453 Uo. 25.

124

dc_795_13 Társadalmi reakciók A Nagy Imre kormány első hónapjaiban meghozott tűzoltó intézkedések közös sajátossága, hogy a termelőszövetkezeti csoportoknak nagyobb kedvezményeket biztosítottak mind az adózás, mind a beadás terén, mint az egyéni gazdálkodóknak .454 Azonban ez sem tudta olyan vonzóvá tenni a szövetkezetet, hogy a birtokos gazdák a bennmaradást választották volna. Mivel Nagy Imre beszéde éppen az aratási munkák idején hangzott el, óriási lett a tétje az azonnali kilépésnek, annak ellenére, hogy a miniszterelnök egyértelművé tette: „[...] azok a termelőszövetkezeti tagok, akik vissza akarnak térni az egyéni gazdálkodáshoz, mert ott vélik megtalálni a boldogulásukat, a gazdasági év végén kiléphessenek a termelőszövetkezetből.” 455 A tagok számottevő része azonnal fel akart hagyni a közös munkával, s az aratást már egyénileg akarta végezni. Számos helyről érkezett jelentés arról is, hogy a tsz-ben minden hivatalos feloszlatás nélkül megkezdték a jószágállomány szétosztását és egykori földjükre is bejelentették igényüket. Az általános gyakorlat azonban az volt, hogy elkezdték összegyűjteni a kilépési nyilatkozatokat.456 Július végéig az FM kimutatása szerint 76 önálló tsz, 523 III. típusú tszcs, valamint 60 I–II. típusú tszcs jelentette be feloszlási szándékát. Tehát 659 az 5217 tsz és tszcs közül. Ez összesen 38.300 családot és 302.000 kh területet érintett a becslések szerint. Legintenzívebben az alábbi 3 megyében jelentkezett a felbomlás: Somogy megyében a 308 tszcs közül 94 (a tabi járásból 36, kaposvári járásból 15), Szabolcs-Szatmár megyében 495 tszcs közül 187 (a nyírbátori járásból 53, a kemecsei járásból 30 tsz), Borsod-Abaúj-Zemplén megyében pedig a 401 tszcs közül 68 jelentette be a feloszlási szándékát. A megyei tanácsok jelentései alapján úgy tűnt, hogy az elkövetkező időszakban 108 önálló tsz-ből, 505 III. típusú és 38 I.–II. típusú tszcs-ből várható még nagyobb arányú kilépés. Ez Szolnok, Nógrád valamint Baranya és Fejér megyét érintette.457 A FM illetékes vezetői ezt a folyamatot a következőképp értékelték: 454

Az adókedvezményekkel kapcsolatban 1953. július 26-án megjelent minisztertanácsi határozat például a tsz-ek és tsz-tagok 1952-ből fennmaradt teljes adóhátralékát elengedte, ha továbbra is tsztagok maradtak, és az 1953. évre esedékes adót megfizetik. Az egyéni gazdálkodók esetében az 1952. évi adóhátraléknak csak a felét engedték el abban az esetben, ha 1953. évi adójukat december 31-ig rendezik. 1033/1953. MT h. TRHGY 1953. 193. 455 A miniszterelnöki expozé 1953. július 4-én. In: Kovács Lajos Péter (szerk.): A Nagy Imre vonal. i. m. 254. 456 MNL OL M–KS 276. f. 93. cs. 508. ő. e. A Mezőgazdasági Osztály feljegyzése a termelőszövetkezeti mozgalomról. 1953. július 28. 457 Uo.

125

dc_795_13 „Általában azok a tsz-i tagok akarnak kilépni, akik az elmúlt év őszén vagy a tél folyamán léptek be. Mivel az elmúlt évben a tsz-ek gazdasági eredményei rendkívül gyengék voltak, a belépők nagy része gazdasági kényszerből lett a tsz tagja. Többen hangoztatták annak idején, hogy azért lépnek be, mert a beadás teljesítése után nem maradt meg a földjük bevetéséhez szükséges vetőmag és takarmánygabona sem. A belépők jelentős részével szemben pedig különféle nyomást és erőszakot alkalmaztak.” 458 Az eddigiekből egyértelműen kiderült, hogy a felbomlási szándék elsősorban az önálló és a III. típusú, azaz a szovjet kolhoz mintájára szervezett termelőszövetkezeteket jellemezte. Az I. és II. típusúak tagsága várakozó álláspontra helyezkedett. Ők az előző években a „szövetkezeti kirakat” mögött tulajdonképpen egyéni gazdálkodást folytattak, ugyanakkor viszont bizonyos kedvezményeket élveztek, amit nem akartak egyelőre elveszíteni. A helyzetük megítélésben jelentős nézeteltérés volt az országos és a helyi szervek között. Ez utóbbiak 133 alacsonyabb típusú tszcs működési engedélyének bevonását javasolták, míg a pártközpont Mezőgazdasági Osztálya úgy vélte: „Ezt a javaslatot nem lehet elfogadni, mert a könnyebb ellenállás irányába való törekvést mutatja.”459 Augusztus folyamán némileg lassult a felbomlási folyamat. Az MDP Politikai Bizottsága szeptember 10-i ülésére készített FM jelentés a következőkről számolt be: „Augusztus 10-től szeptember 7-ig terjedő időben újabb 159 III. típusú és 84 I. típusú termelőszövetkezet (termelőszövetkezeti csoport) kérte írásban feloszlatását. Ebben az időpontban a legtöbb Békés megyében 38, Somogy megyében 17, Szabolcs megyében 18 és Vas megyében 16 kérte feloszlásának engedélyezését. A legutóbbi jelentés szerint 761 III. típusú és 248 I. típusú, összesen: 1009 termelőszövetkezet kérte

írásban

a

feloszlatását.

Ezen

kívül

még

mintegy

700

további

termelőszövetkezetben a tagság jelentős része az év végén ki akart lépni a termelőszövetkezetből.”460

458

Uo. Uo. 460 MNL OL M– KS 276. f. 53. cs. 135. ő. e. Jegyzőkönyv az MDP Politikai Bizottság 1953. szeptember 10-i üléséről. 2. A Földművelésügyi Minisztérium jelentése a termelőszövetkezetek helyzetéről. Ea.: Hegedűs András. 459

126

dc_795_13 TERMELŐSZÖVETKEZETEK SZÁMA ÉS TÍPUSAI 1953. VI.-1954. XII. 6000

3239

3268

3266

4000

3274

3307

3768

5000

3000 2000

1456

1229

1208

1194

1182

1142

1000

1953. VI. 30.

1953. XII. 31.

1954. III. 31.

1954. VI. 30.

1954. IX. 30.

1954. XII. 30.

0

I. és II. típus

III. típus és önálló

Forrás: A szocialista mezőgazdasági üzemek i.m. 49.

Nagyon érdekes az említett jelentés azon része, amely a megyei és járási tanácsok mezőgazdasági osztályainak tehetetlenségéről, valamint a rendőri és bírói szervek passzivitásáról számol be. „A közös vagyon széthurcolásának gondolata legerősebben a feloszlatásra törekvő termelőszövetkezeti tagok körében uralkodik. A kulákok és egyéb ellenséges lázító elemek az e téren mutatkozó bizonytalanságot kihasználják. A rendőrség és bíróság nem hajlandó még olyan esetekben sem eljárni a termelőszövetkezetek ellen izgató ellenséges elemekkel szemben, amikor bebizonyítható azok tevékenysége.” 461 Az újabb kutatások arról tanúskodnak, hogy ez a tendencia nem volt általánosan jellemző. Voltak olyan megyék és járások, ahol a helyi szervek már júliusban igen erélyesen igyekeztek gátat szabni a tsz-felbomlási folyamatnak. Rákosi a budapesti pártaktíván elmondott július 11-i beszédében is sürgette a határozott

fellépést

a

tsz-ek

megvédésre.462

Egy

hónappal

később

a

Belügyminisztérium kollégiumi ülésén Gerő Ernő miniszter az államvédelem helyi 461

Uo. Az így előálló ellentmondásos helyzetre Nagy Imre is kitért a budapesti szovjet nagykövetnél tett július 16-i látogatása során: „[...] a Termelőszövetkezeti Tanács ülésén a termelőszövetkezetek számos képviselője fejezte ki csodálkozását amiatt, hogy Rákosi fenyegető hangon beszélt azokról a parasztokról, akik esetleg megteszik azt, amit a kormány megenged nekik.” Baráth Magdolna (összeáll. és a bevezető tanulmányt készítette): Szovjet nagyköveti iratok Magyarországról, 1953– 1956. Kiszeljov és Andropov titkos jelentései. Napvilág, Bp., 2002. 56. 462

127

dc_795_13 szerveinek így üzent: „A mezőgazdaság vonalán az ellenség a támadást a legközelebbi két–három hónapban fogja folytatni. Eldől az, mit sikerül a tszcs-kben elérni. Mennyire tudja bomlasztani a tszcs-ket. Az ellenség a támadást a kilépési időszak előtt indítja. [...] a mezőgazdaságban a tünet az: ahol baj volt, ott hálózatunk nem volt. Több ezres létszámú községekben egy hálózati emberünk sincs.”463 Igen aktívnak bizonyult a pártközpont Adminisztratív Osztálya is, mely rendszeresen készített összefoglalókat a tsz-elleni izgatás miatt indított bűncselekmények területi megoszlásáról.464 Ahogy utaltunk rá az alföldi megyék közül Szabolcs-Szatmár megyében volt a legnagyobb arányú a tsz-ek és tszcs-k felbomlása. Farkas Gyöngyi hat községben vizsgálta a helyi társadalom és a hatalom konfliktusát. A belépési nyilatkozat visszaszerzésére törekvő tsz-tagsággal szemben több helyen sor került a rendőri és államvédelmi szervek erőszakos fellépésére. Súlyos bírósági ítéletek is születtek, annak érdekében, hogy visszafogják a kilépési kedvet. A példastatuálás szándékát jelzi a nyíregyházi megyei bíróság 1953. augusztus 10-én kelt, öt év börtönt kiszabó ítéletének alábbi részlete: „A büntetés kiszabásánál figyelembe vette a bíróság azt is, hogy a kormánynyilatkozat utáni időben a vádlotthoz hasonló egyének izgatására több szabolcsmegyei [Sic!] községben volt tömegtüntetés és ezekre tekintettel szabott ki a bíróság olyan büntetést, amely véleménye szerint alkalmas lesz arra, hogy a vádlottat és a hozzá hasonló elemeket a további bűncselekményektől visszatartson.465 A hatalom szándéka az volt, hogy időt nyerjen, s legalább az őszi zárszámadásig együtt tartsa a tagságot. Az FM is igyekezett keményebb fellépésre ösztökélni a megyei és járási mezőgazdasági osztályokat. A szeptember 1-jén megtartott kollégiumi ülésen épp azt a két megyét – Szabolcs-Szatmárt és BorsodAbaúj-Zemplént – vizsgálták meg, ahol a legnagyobb arányú volt a kilépési folyamat. Nem meglepő, hogy a megyei vezetőket kemény bírálatban részesítették, s

463

Gyarmati György–S. Varga Katalin (szerk.): A Belügyminisztérium Kollégiumának ülései, 1953– 1956. I. Történeti Hivatal, Bp. 2001. (Állambiztonsági Történeti Tár) 76. 464 MNL OL M– KS 276. f. 96. cs. 17. ő. e. Kiértékelő jelentés a tsz-elleni izgatás miatt indított bűnügyekről, 1953. július 1.–október 1. 465 Farkas Gy.: Hatalom és falusi társadalom i.m. 115–116.

128

dc_795_13 ezt a kollégiumi határozatot kiküldték az összes megyei mezgazdasági osztály vezetőjének is.466 Időközben sorra készültek azok a jogszabályok, amelyekkel növelni akarták a termelőszövetkezetek megtartó erejét. E szándék tükröződött a szeptember 19-én megjelent minisztertanácsi határozatban, amely kimondottan a termelőszövetkezetek megszilárdításával és a tagok anyagi jólétének növelése érdekében nyújtott további kedvezményekkel foglalkozott. Ezek szerint mindazoknak a szövetkezeteknek, amelyek a következő gazdasági évben is közösen gazdálkodnak, elengedték az összes 1953-ban esedékes adótartozását, mintegy 200 millió forint értékben. A szövetkezetek közép- és hosszú lejáratú hiteleit pedig úgy módosították, hogy 1956. január 1-ig a visszafizetést felfüggesztették, utána pedig a hosszú lejáratú hiteleket 17 év alatt, a középtávú hiteleket 5 év alatt kellett törleszteni. Mindhárom típusú szövetkezetet 1954. január 1-től mentesítették a tartalékföldek utáni búzaföldadó fizetésétől.

Fokozott

állami

támogatásban

részesítették

a

termelésfejlesztő

szövetkezeti beruházásokat. Lényeges eleme volt a rendeletnek a szövetkezeti tagok – különösen a nők – szociális és egészségügyi ellátásának növelése. 1953. október 1től minden termelőszövetkezeti tagnak szülés esetén első gyermek után 500 Ft, a második és minden további gyermek után 400 Ft anyasági segélyt kellett folyósítani.467 Egy héttel később jelent meg a termelőszövetkezetből való kilépést és a termelőszövetkezeti feloszlást szabályozó 4/1953. F. M. számú rendelet. 468 Míg korábban a tsz-ekből a belépést követő 3 évig nem lehetett kilépni, addig most megszűnt ez a korlátozás. Sőt a tagság kétharmadának akaratából maga a tsz is feloszolhatott. A rendelet kimondta: „Az a közgyűlés, amely a termelőszövetkezetből kilépő tagok részére a föld, az állat és a felszerelés kiadása, illetve értékének elszámolásáról határoz, az őszi betakarítás és a gabonavetés elvégzése után haladéktalanul meg kell tartani annak érdekében, hogy a termelőszövetkezetben a soron következő mezőgazdasági munkák zavartalan és folyamatos továbbvitele biztosítva legyen.” 469 A kilépő tagok azonban legjobb esetben is csak akkor kapták vissza egykori saját földjüket, ha az egész szövetkezet feloszlott, mert megmaradás 466

MNL OL XIX–K–1–c 35.d. Jegyzőkönyv az FM Kollégium 1953. szeptember 1-jei üléséről. 1.053/1953. sz. MT határozat. TRHGY 1953. 199. 468 4/1953. F. M. sz. rendelet a termelőszövetkezetből való kilépés és a termelőszövetkezet feloszlása kérdéseinek szabályozásáról. TRHGY 1953. 296–298. 469 Uo. 296. 467

129

dc_795_13 esetén a tagosított szövetkezeti földeket fenn kellett tartani, s a kilépőket csak az állami tartalékföldekből vagy a tsz földjének széleiből lehetett kielégíteni. Ha a szövetkezetnek tartozása volt, akkor a kilépő tagoknak a rájuk eső részarányát meg kellett fizetni. A kilépő tagok beadási és adókötelezettségét, már mint magángazdálkodóét 10%-kal megemelték. Tulajdonképpen hasonló volt az eljárás a teljes szövetkezet feloszlása esetén is. Ezekkel az intézkedésekkel a kilépési, illetve feloszlatási szándékot igyekeztek csökkenteni. Az MDP Politikai Bizottsága 1954. január 13-án tárgyalta ismét a termelőszövetkezetek helyzetét.470 Ekkorra már egyértelművé vált, hogy kilépők jelentős része a középparasztok közül került ki. A szegényparasztok aránya 28,4%kal, a középparasztok aránya 36,3%-kal csökkent. Ezen utóbbi réteg nagyarányú kilépését azzal magyarázták, hogy különösen elégedetlenek voltak jövedelmükkel, de helyzetüket még sújtotta az is, hogy a szövetkezetekben háttérbe szorították őket, javaslataikat nem vették figyelembe.

TSZ-TAGOK SZÁMA (EZER FŐ) 1953. VI.-1954. XII. 400

376

350 300

250

249

250

247

244

1954. VI. 30.

1954. IX. 30.

230

200 150 100 50 0 1953. VI. 30.

1953. XII. 30. 1954. III. 31.

1954. XII. 30.

Forrás: A szocialista mezőgazdasági üzemek i.m. 47.

Teljesen pontos képet nem lehet adni az 1953–54-ben bekövetkezett szövetkezeti mozgásokról. Voltak szövetkezetek, amelyek 1953 őszén írásban

470

MNL OL M–KS 276. f. 53. cs. 156. ő. e. Jegyzőkönyv az MDP Politikai Bizottság 1954. január 13-i üléséről. 2. A Termelőszövetkezeti Tanács, az FM és a KV Mezőgazdasági Osztálya közös javaslata a termelőszövetkezetek megszilárdításának gazdálkodási feladataira. Ea.: Dobi István.

130

dc_795_13 benyújtották a feloszlatási kérelmüket, később azonban visszavonták, s csak tagjaik egy része lépett ki. Van olyan adat is, amely azt bizonyítja, hogy a vizsgált időszakban a kilépések és a megszűnések mellett 72 új termelőszövetkezet alakult.471 A nyilvánosságra hozott és a belső használatra készült statisztikák összevetéséből a következő tendenciák rajzolódnak ki. Szembetűnő volt, hogy a feloszlott szövetkezetek túlnyomó többsége (82%-a) 1951-ben és 1952-ben alakult, tehát amikor már döntően erőszakkal kényszerítették a gazdákat a belépésre. 1953 júliusától az év végéig a szövetkezeti tagság közel 40%-a lépett ki a termelőszövetkezetekből. 1954 végére a kilépett tagok aránya – figyelemmel a belépésekre is – az 1953 közepi taglétszámhoz képest majd 50%-ot tett ki. A föld nélküli családok több mint egynegyede, a földdel belépők több mint fele hagyta el a szövetkezeteket. Ez tükröződött abban is, hogy míg a tsz-ek és tszcs-k száma 18%-al csökkent 1953–54 folyamán, addig a területük mintegy 30%-al esett vissza.472 Ezzel a szövetkezeti szektor részesedése az ország szántóterületéből 20%-ról 12%-ra zuhant vissza.

A TSZ-EK TERÜLETÉNEK ALAKULÁSA 1953. VI.-1954. XII.

1600 1400

1620

1800

1082

1127

800

1141

1000

1128

1143

1200

600

1953. VI. 30. 1953. XII. 31. 1954. IIII. 31. 1954. VI. 30. Összes terület (ezer ha)

247

253

256

252

0

252

200

310

400

1954. IX. 30. 1954. XII. 30.

Átlagos terület (ha)

Forrás: A szocialista mezőgazdasági üzemek i.m. 47.

471

Fazekas B.: A mezőgazdasági termelőszövetkezeti mozgalom i. m. 89. Szocialista mezőgazdasági üzemek 1954. évi működése. A Központi Statisztikai Hivatal jelentése, 1955. április 20. Statisztikai Kiadó, Bp., 1955. 45–47.; A szocialista mezőgazdasági üzemek működése, 1956. (Statisztikai Időszaki Közlemények 1957. 7. sz.) KSH, Bp., 1957. 47–51. 472

131

dc_795_13 A másik oldalon mintegy kétszázezer magángazdaság újra hozzákezdett az egyéni

gazdálkodáshoz,

annak

ellenére,

hogy

rájuk

terhelték

a

tsz-ek

hiteltartozásainak arányos részét – tekintet nélkül arra, hogy mennyi ideig voltak tagjai a tsz-nek.473 Emellett sok helyütt előfordult, hogy a bevittnél rosszabb minőségű földet, állatot és felszerelést juttattak vissza számukra. 474 A parasztság termelési kedvének feléledése mutatta a paraszti beruházások növekedését. Sokan vásároltak állatokat, felszerelést, s kisebb mértékben földet. A paraszti erőfeszítések hatását mutatta, hogy a műveletlen terület 1954-ben összezsugorodott. Ezzel párhuzamosan a felhalmozódott tartalékterületből több mint 70 ezer kh-at visszaigényeltek, és mintegy félmillió hold területet kishaszonbérletbe vettek.475 Érdekesen alakult viszont a földvásárlás. A megelőző évek tapasztalataiból okulva a 8 kh feletti birtokkal rendelkező gazdák csak elvétve vásároltak, a vevők „általában a dolgozó kisemberek, főként dolgozó parasztok, akik 2–4 kh közötti területet vásároltak.” 476 Az agrárium régi és új szereplőinek reakcióit elemezve, szólni kell még a kilépési, feloszlási hullámot „túlélő” tsz-ekről. Ezek a gazdaságok érthető módon felértékelődtek a párt- és állami vezetők szemében, hiszen velük lehetett bizonyítani, hogy a termelőszövetkezeti mozgalom a nehéz idők ellenére végleg gyökeret eresztett a magyar falvakban. A tsz-ek ezt a helyzetet alkupozíciójuk erősítésére használták. Így saját elgondolásaikra támaszkodva módosításokat hajtottak végre szövetkezetük életében. Megnövelték a háztáji gazdaság területét, a munkaegység-rendszert különböző premizálási formákkal egészítették ki, valamint a munkaigényes növényeknél családi területfelosztást

alkalmaztak a

brigádforma

helyett. 477

Az

egyéni, családi

területfelosztással együtt gyakorta bevezették a részes művelést. Pontosabban sok helyütt már korábban is bevezettek ilyen munkadíjazási és munkaszervezeti megoldásokat, de ezeket titkolni kellett a felettes hatóságok elől. A később éppen a hatékony munkadíjazásáról ismertté váló nádudvari Vörös Csillag Tsz elnöke, Szabó 473

Orbán S.: Két agrárforradalom. i. m. 144. G. Vass István: Parasztpolitika papíron és a valóságban 1953–1954 fordulóján. Panaszlevelek Nagy Imre miniszterelnökhöz. Archívnet 9 (2009) 5. sz. 475 MNL OL M–KS 276. f. 53. cs. 183. ő. e. Jegyzőkönyv az MDP Politikai Bizottság 1954. június 30-i üléséről. 6. A KV Mezőgazdasági Osztálya, az FM és a Termelőszövetkezeti Tanács közös javaslata a termelőszövetkezeti mozgalom továbbfejlesztésére. Ea.: Dobi István. 476 Orbán S.: Két agrárforradalom i. m. 134. 477 K. Nagy S.: A mezőgazdasági szövetkezeti mozgalom i. m. 129–131. 474

132

dc_795_13 István így emlékezett erre vissza: „A hatékonyság mérésére és növelésére alkalmatlan, merev munkaegységrendszer problémái indítottak bennünket arra, hogy finomítsunk ösztönzőinkön. 1953 elején, tehát még Nagy Imre kormányalakítása előtt bevezettük a részesművelést. Az ötlet Kacsó Sándoré volt, de a járási és megyei pártszerveknél nekem kellett tartani a hátam érte. Mit jelentett ez? Tulajdonképpen semmi igazán újat, inkább a régi részesművelés felelevenítését az új körülmények között. Vegyük például a kukorica művelését. Addig brigádok kapálták a táblákat anélkül, hogy a kapálás minőségét akár egyedenként, akár brigádonként bárki számba vette volna. Az új rendszerben a téesz gondoskodott a szántásról és a vetésről, majd a kapálást és a behordást az egyes családok vagy rokonsági csoportok végezték az általuk igényelt és kapott területen. Akkor és annyiszor kapáltak, amikor és ahányszor akartak. Viszont bármilyen volt a termés, annak 20 százaléka illette őket a munkaegységen felül. Addig csak akkor fogtak a kapáláshoz, ha az utolsó, a leglustább brigádtag is feltűnt a láthatáron. Mostantól napfelkeltétől a mezőn voltak, és senkire sem vártak. Amennyire lehetett, más növények esetében is ezt a módszert alkalmaztuk. Cukorrépából például 10 százalék volt a részesedés, a lucernát harmadába, a füvet felébe kaszálhatták. Ez a módszer nem csak a pártbizottságnak nem tetszett; eleinte a parasztok is bizalmatlanul fogadták. Hitték is, meg nem is, hogy jövedelmük egy része közvetlenül a munkájuk minőségétől függ. [...] Az első évi betakarítás után aztán mindenki a rendszer lelkes hívévé vált. Mi pedig ahol csak lehetett, mindenhol alkalmaztuk. Még az állatgondozóknál is olyanképpen, hogy részesedtek mondjuk a kifejt tejből és a világra segített borjúkból, malacokból. A pártszervek nehezebben adták be a derekukat. Néhányan évekig a szememre hányták: Szabó Pista szétméri a közöst, pedig milyen nehezen is léptek be a parasztok a szövetkezetbe.”478 Ezeket a megoldásokat korábban tiltotta a politikai vezetés, mert kapitalista maradványnak tartották őket. A tsz-vezetés viszont épp azért vezette be sok helyen, mert a tagság – a korábbi tapasztalataiból adódóan – ezeket a munkadíjazási formákat ismerte, értette. Míg a munkaegység-rendszerben már csalódtak, addig ezeknél a formáknál minden tag tudta, mit vállal, és azt is, mire számíthat munkája fejében.

478

Romsics Ignác (szerk.): Szabó István életútja Nádudvartól Nádudvarig. Osiris, Bp., 2012. 59-61.

133

dc_795_13 A tsz-ek 1953 utáni helyi kezdeményezései nemcsak azt mutatták meg, hogyan lehet bizonyos mértékig ellensúlyozni a maradékelvű jövedelemelosztást, valamint a munkaegységrendszert, hanem a munkadíjazás és munkaszervezet szoros összefüggésére és a háztáji gazdaság jelentőségére is felhívták a figyelmet. Ezekről az alulról jövő kezdeményezésekről – mint már utaltam rá – éles vita alakult ki a mezőgazdaság irányításáért felelős szervekben mind párt, mind állami vonalon. Azok, akik töretlenül hittek a sztálini agrárpolitikában, elutasították ezeket a megoldásokat, mondván, hogy az 1953 őszén módosított alapszabállyal a tsz-ek éppen

elég

mozgásteret

termelőszövetkezetek

és

kaptak.

1953

gépállomások

októberében

élenjáró

összehívták

dolgozóinak

III.

a

országos

tanácskozását, amelynek javaslatait figyelembe véve új termelőszövetkezeti mintaalapszabályzatot készítettek.479 Ez november 12-én mint az MDP KV és a kormány közös határozata jelent meg.480 A tsz-ben maradók számára kedvező változást jelentett egyrészt a pénzbeli előlegfizetés legalizálása, másrészt pedig, hogy a módosított mintaalapszabály lehetővé tette a háztáji földterületének 1 kh-ra való növelését. Egyúttal megszűnt az a korábbi megkülönböztetés, ami szerint a föld nélkül belépőket kisebb háztáji illette meg, mint a földdel belépőket. 481 Újdonság volt az is, hogy a mintaalapszabály kimondta: „a háztáji föld használata állandó”.482 Megerősítették a földjáradék-fizetés kötelezettségét is.483 Valamivel nőtt a tsz-ek önállósága a közigazgatási szervekkel, valamint a gépállomásokkal szemben. Lehetőség nyílt arra is, hogy a tsz-ek a mezőgazdasági alaptevékenységen kívüli, úgynevezett

kiegészítő

tevékenységet

folytassanak.

Az

így

szerveződő

melléküzemágaknak három típusát különböztették meg: 1. termelő melléküzem: faiskola, gombatermelés, cserépégetés, kőbánya; 2. feldolgozó melléküzem (szeszfőzde, tejfeldolgozó, daráló); 3. szolgáltató melléküzem.

479

Szabad Nép 1953. szeptember 17. A termelőszövetkezetek és gépállomások élenjáró dolgozóinak harmadik országos tanácskozása elé. Írta: Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, a Termelőszövetkezeti Tanács elnöke. 480 1070/1953 (XI. 12.) M.T. sz. határozat a mezőgazdasági termelőszövetkezet alapszabályának megerősítéséről. TRHGY 1953. 215–219. 481 „A termelőszövetkezetbe lépő minden család, amelynek önálló háztartása van, jogosult 1/2–1 kat. hold földet háztáji gazdálkodás céljára megtartani. Akinek a belépéskor földje nincs, annak a közös területből kell a háztáji földet kijelölni. A háztáji gazdaság területébe be kell számítani a ház körül lévő veteményeskertet, szőlőt, gyümölcsöst, valamint a be nem épített házhelyet is, ezek együttes területe azonban 1 kat. holdnál több nem lehet.” Uo. 215. 482 Uo. 483 Uo. 216.

134

dc_795_13 A tevékenységi kör bővítésének lehetőségére leggyorsabban a fővárosi tsz-ek reagáltak. A kötelező vetéstervek (pl. a búzatermesztés erőltetése, stb.) miatt a mezőgazdasági alaptevékenységből igen szerény jövedelmük származott, s így jó munkaerőt nem tudtak magukhoz kötni. A jobb keresetet biztosító ipari üzemek elszívták szorgalmasabb tagjaikat. A kiegészítő tevékenysége engedélyezése igazi mentőövet jelentett számukra. 1954-ben a fővárosi tsz-ekben 20-féle tevékenységet folytató 63 melléküzemág működött. 1955-ben pedig 49 mezőgazdasági jellegű melléküzemág és kertépítő részleg működött. A kereskedelmi tevékenység 56 árusítóhelyen, illetve üzletben történt. (36 zöldség, gyümölcs, 17 dísznövény, 3 tejés tejtermék üzletet tartottak fenn a tsz-ek).484 A Fővárosi Tanács Mezőgazdasági Osztálya azonban hamarosan spekulációval vádolta meg a lakossági igények kielégítésére törekvő, kendőfestést, fonalmentést, földkitermelést, ostyasütést stb. vállaló tsz-eket.485 A továbbműködő tsz-ek gazdálkodási gyakorlata – mint említettem – radikálisabb megoldásokat hozott felszínre, mint amit az új alapszabály még tolerálhatónak tartott.486 Akadtak azonban olyan vezetők (Erdei Ferenc, Fehér Lajos, Donáth Ferenc), akik úgy vélték: nem elítélni, hanem alaposan tanulmányozni kell ezeket az alulról jövő kezdeményezéseket, mert a későbbiekben segíthetik az átszervezést. 1954

májusában

minden

megyei

pártbizottság

megvitatta

a

termelőszövetkezetek helyzetét. A pártközpont Mezőgazdasági Osztálya ezzel kapcsolatos feljegyzése önmagáért beszél. 487 „Legtöbb megyei pártbizottság határozatában nem domborodik ki, hogy elsősorban politikai felvilágosító munkával kell elérni azt, hogy a tsz-családok aktívan vegyék ki részüket a közös gazdasági munkából. A párt és tanácsi szervek szemet hunynak afelett, hogy harmados 484

Budapest Főváros Levéltára (a továbbiakban: BFL) XXIII.110. 3. d. Termelőszövetkezetek ügyei, 1954–55. 485 BFL XV–20. 74. A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottság (VB) üléseinek jegyzőkönyvei 1955. június 16. 486 A háztáji gazdaság területét – mint említettem – 1 holdra emelték fel, sok tsz-ben azonban még ennél is nagyobb területet adtak ki. Például úgy, hogy minden családfő kapott 1 kh háztájit, s emellett még minden családtagnak juttatattak 800 négyszögöl földet is. A dogmatikusok nemtetszését váltotta ki az a jelenség is, hogy a szocialista munkaszervezet, azaz brigád, munkacsapat helyett a részes művelést alkalmaztak a kapásnövények művelésénél vagy éppen a kaszálásnál. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy az ilyen tsz-ek a munkadíjazás terén is „elhajoltak”, hiszen nem munkaegységben számolták el és értékelték az elvégzett munkát. 487 MNL OL M–KS 276. f. 93 cs. 508. ő. e. Az MDP Mezőgazdasági s Szövetkezetpolitikai Osztály feljegyzése a megyei pártbizottságok termelőszövetkezetekkel kapcsolatos határozatairól. 1954. május 20.

135

dc_795_13 művelésre adnak ki kukoricát nemcsak tsz-tagoknak, hanem egyénieknek is, sőt a szénakaszálásnál is alkalmazzák a részes művelést. […] Legtöbb megyei pártbizottság nem lép fel kellő eréllyel a háztáji gazdaság egészségtelen felduzzasztására irányuló törekvésekkel szemben.” Ezek után nem meglepő a pártközponti anyag konklúziója: „A pártbizottságok gyakran nem tekintik fontos feladatnak a tsz-ek mintaalapszabály előírásainak pontos betartását. Legtöbb esetben az alapszabály megsértésének csak egy-egy kérdésével szűken foglalkoznak, nem értik megfelelően, hogy az alapszabályról való bármilyen elhajlás, bármilyen engedmény, az alapszabállyal szemben súlyos következményekkel jár a tsz-ek rovására.”488 Néhány hónappal később az FM Termelőszövetkezeti Főosztály faggatta ki a megyei tanácsok végrehajtó bizottsága mellett működő tsz-csoportvezetőket a tsz-ek helyzetéről.489 A megengedettnél – mind földterületben, mind állatlétszámban – nagyobb háztáji, a részesművelés elterjedése, a munkaegységelőleg-osztás, a tartalékolás hiánya szinte minden megyei csoportvezető beszámolójában szerepelt. Nem maradt el a kioktatásuk se. A Főosztály igencsak dogmatikusnak számító vezetőjéhez csatlakozott a Termelőszövetkezeti Tanács képviselője is: „Márczis elvtárs jellemezte, hogy a tsz-ekben milyen alapszabály-ellenes tevékenységek nyilvánultak meg. […] Az alapszabálynak nincs egy pontja, amit a tsz-ek meg ne sértenének, azonban megsértik az állami és tanácsi szervek is. Ezen a téren nagy dzsungel van. Nézzük meg akár a jövedelemelosztás kérdést, vagy a tsz-ben végzendő munkák kérdését, vagy a háztáji területet […] Az a legnagyobb hiba, hogy a tanácsi szerveink és a mezőgazdasági osztály szervezői teljesen megalkuvóan nyúlnak hozzá ehhez a kérdéshez. […] Márczis elvtárssal egyetértek abban is, hogy mindenkit felelősségre kell vonni, aki alapszabály-ellenesen jár el, felelősségre kell vonni azokat a tsz-eket, ahol az alapszabály-ellenes dolgokat elősegítik.”490 Ez a vita a tsz-mozgalom jövője szempontjából is alapvető kérdést vetett fel. Vajon mennyire lesz veszélyes ezeknek a – kolhozra egyre kevésbé hasonlító – tszeknek a példája az újabb kollektivizálás során?

488

Uo. MNL OL M–KS 276. f. 93. cs. 508. ő. e. Jegyzőkönyv a FM Tsz Főosztályán 1954. augusztus 3-án tartott tsz. csoport vezetői értekezletről. 490 Uo. 489

136

dc_795_13 1954 nyarán – a következő ötéves terv előkészületei kapcsán – a Politikai Bizottság elrendelte egy úgynevezett Termelőszövetkezeti Bizottság felállítását. 1954. július 6-án került sor az alakuló ülésre. Dobi István lett a bizottság elnöke. Tagjai voltak: Matolcsi János, Fehér Lajos, Erdei Ferenc, Lucza Ferenc, Vörös János, Hegedűs András és Dögei Imre. Matolcsi az első ülésen elmondta, hogy „[…] a

bizottságot

a

Politikai

termelőszövetkezetek

Bizottság

megerősítése

küldte

feladatának

ki,

mint

pártbizottságot

kidolgozására,

valamint

a a

termelőszövetkezeti mozgalom perspektivikus fejlesztése javaslat elkészítésére. A munkatervnek a második 5 éves terv szakaszaira eső feladatokat kellene tartalmaznia […] a Politikai Bizottság ezt a megbízatást azzal adta, hogy legkésőbb 3 hónap múlva kell a jelentést beterjeszteni. A bizottság elé terjesztett anyagban szerepelő témákat osszák fel témacsoportokra és bizottság minden tagja egy-egy témát dolgozzon fel.”491 E bizottság ülései több szempontból is érdekesek. Legfőképp azért, mert a megelőző évek tsz-szervezésének értékelése kapcsán jól tükröződött, hogy két tábor formálódott ki. A Hegedűs András körül csoportosulók folytatni akarták az 1953 előtti kollektivizálási politikát,492 míg a másik irányzat képviselői komoly kritikai észrevételeket fogalmaztak meg. Ez utóbbiak közé tartozott Erdei Ferenc, Fehér Lajos és Donáth Ferenc.493

491

MNL OL M–KS 276. f. 93. cs. 508. ő. e. A PB által kiküldött Termelőszövetkezeti Bizottság 1. ülése, 1954. július 6. 492 Jól mutatja ezt az alábbi cikk hangvétele is: „Azok a párt- és tanácsszervek, amelyek elhalaszthatónak tartják a szövetkezeti nagyüzemi gazdaságok népszerűsítését az egyénileg gazdálkodók között, megfeledkeznek egy nagyon fontos tényről, arról, hogy a faluban van kulákság, és nagy számmal vannak egyéb, ellenséges elemek is, akik nem szűnnek meg agitálni a szövetkezeti gazdaság ellen, akik nemcsak az egyénileg dolgozó parasztok között folytatnak bomlasztó tevékenységet, hanem igyekeznek azt kiterjeszteni a szövetkezeti tagságra is. A falusi pártszervezeteknek, a járási és megyei pártbizottságoknak a szövetkezeti mozgalom számszerű fejlesztése, a kulák agitáció visszaverése érdekében is, haladéktalanul széleskörű felvilágosító munkát kell szervezniök a nagyüzemi gazdálkodás előnyének ismertetéséért az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok között.” Szabad Nép 1954. augusztus 29. A mezőgazdasági termelés további fellendítéséért. Írta: Hegedűs András. 493 A bizottság az alábbi fő témaköröket vette fel a munkatervébe: 1. A gyenge termelőszövetkezetek megerősítésére vonatkozó javaslatok. 2. A termelésre, árutermelésre, üzemszervezésre, gazdálkodásra, beruházásra vonatkozó témakör. 3. A termelésben való érdekeltség növelése, munkaszervezés, munkaegység szerinti jövedelemelosztás és a munkafegyelemre vonatkozó témakör. 4. A könyvelés, pénzgazdálkodás, bankszervekkel kapcsolatos témakör. 5. A termelőszövetkezetek vezetésének megjavítása, káderkérdések, termelőszövetkezeti demokrácia. 6. A háztáji gazdaság, szociális és kulturális ellátottság témakör. 7. A gépállomások feladati és a gépesítési témakör. 8. Az I. és II. típusú tszcs-k valamint a szakcsoportok és a fokozatosságra vonatkozó témakör. 9. A termelőszövetkezetek és az egyénileg gazdálkodók kapcsolata,a falu politika helyzet, a

137

dc_795_13 Az utóbb említett társaság igyekezett szélesebb körben is megvitatni a felmerült kérdéseket. Saját publikációik mellett különböző viták szervezésével is igyekezett támogatást nyújtani a Nagy Imre-féle agrárpolitikának. Különösen aktív volt Erdei Ferenc, aki 1954-ben visszakapta az agrártárcát, s nagy lendülettel látott hozzá olyan kérdések tisztázáshoz, amelyek nélkül szerinte a mezőgazdaság tartós fellendülése elképzelhetetlen volt. Ilyennek számított az alacsonyabb típusú tszcs-k létjogosultsága a későbbi szervezés során. 1954 őszén a Szabad Nép hasábjain így írt erről Erdei: „[…] termelőszövetkezeteink közt elég nagy számmal lettek gyenge, nem életrevaló társulások, s hogy nem kevés a megrekedt, nehézéletű, vagy éppen sehogy se működő I-es és Il-es típusú termelőszövetkezeti csoport. Az ilyenek jelenleg nem annyira a szocialista áttérés átmeneti fokát képviselik, hanem sokkal inkább egy-egy nagyobb szabású termelőszövetkezeti szervezési kampány maradványai, és biztató kilátás nélkül élnek egyik napról a másikra. Mi ennek az oka? […] A legfőbb ok az, hogy termelőszövetkezeti mozgalmunk elindításával szinte megszakadt a mezőgazdasági szövetkezésnek az a folyamatossága és fokozatossága, aminek a felszabadulás előtt is voltak bizonyos eredményei, s ami – különösen a felszabadulás után – sok értékes, hasznos és biztató tapasztalatot termett. Világos, hogy ez a megszakadás a lenini szövetkezeti tervnek, a fokozatosságról szóló útmutatásoknak a szem elől tévesztéséről tanúskodik. Nemcsak a vezetőszervek nyilatkozatai és határozatai, hanem a helyi párt- és állami vezetők is mindig hivatkoztak a lenini szövetkezeti tervre, a fokozatosságra, mégsem eszerint cselekedtünk, hanem éppen ellenkezőleg: szinte semmibe vettük a gyakorlatban már elért szerényebb szövetkezeti eredményeket és mint valami gyökeresen újat kezdtük a magasabbfokú termelőszövetkezetek létesítését. Nincs mit szépíteni rajta, hogy ez igen súlyos hiba volt és beletartozik azoknak a tévedéseknek és hibáknak a sorába, amelyeket a kormányprogramm előtt más vonatkozásban is elkövettünk. Az is nyilvánvaló, hogy ezzel most nyíltan szembenézve, sietve helyre kell hoznunk a hibát. Mindeddig azonban ez nem történt meg. Semmi jele sincs annak, hogy a mezőgazdaságot irányító helyi szerveink most már helyesen értelmeznék a fokozatosság elvét, őszintén és termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztésének módja és üteme, az egyszerű szövetkezeti formák szerepe és a falusi pártpolitikai munka témakör. 10. Az állami irányítás, a megyei és járási szervek feladatkör.

138

dc_795_13 hatásosan törekednének a meglévő egyszerűbb szövetkezeti tapasztalatok feltárására, azok gyarapítására és főleg fel- használására annak érdekében, hogy termelőszövetkezeti mozgalmunkat előrelendítsék. Ehelyett lényegében ma is lebecsülik, semmibe veszik az egyszerűbb szövetkezeti társulások tapasztalatait, ami

más szóval

azt

jelenti, hogy nem

veszik komolyan az áttérés

fokozatosságának az elvét, s hiába hivatkoznak a lenini szövetkezeti tervre, a gyakorlatban éppen az ellenkezőjét csinálják. […] A felszabadulásunk óta eltelt tíz esztendő sok tapasztalatot adott már a fokozatosság útján. De még mindig kevés ahhoz,

hogy

az

áttérés

fokozatosságát

országos

arányokban,

egész

termelőszövetkezeti mozgalmunk kiterjedésében kellő tapasztalatok alapján tudnánk megvalósítani. Ezért mint a levegőre, szükségünk van ilyen tapasztalatok megszerzésére, s ezeket csak magával dolgozó parasztságunkkal, az alacsonyabb típusú szövetkezetek tagjaival megvitatva, s főleg minél több helyi kezdeményezés nyomán szerezhetjük meg.”494 Szimbolikus jelentősége lett az úgynevezett háztáji vitának.495 Ahogyan már többször utaltam rá, a háztáji gazdaság a szovjet kolhozmodellben csak időlegesen megtűrt engedménynek számított. Lényege az volt, hogy minden tagot megilletett egy minimális földterület, amelyet egyénileg művelt, és amelynek terményeivel kizárólagosan rendelkezett. A háztáji gazdaságban állatokat is tarthatott, de csak korlátozott számban. Funkcióját rövid távon abban határozták meg, hogy biztosítja a tsz-tag családjának önellátását élelmiszerekből, továbbá elősegíti az átállást az egyéni gazdálkodásról a közösre. Ugyanakkor perspektivikusan a felszámolását tervezték. Ezt mutatta, hogy beadási kötelezettség is terhelte 1953-ig.496 Ettől a hivatalos felfogástól eltérő álláspontot fogalmazott meg Erdei Ferenc, amikor A háztáji gazdaság kérdései címmel vitacikket jelentetett meg. 497 Ebben egyrészt kimondta, hogy a háztáji árut termel, másrészt pedig azt is, hogy hosszú távon kell számolni a fennmaradásával. Mivel a cikk közvetve érintette a kolhozmodell, az artel magyarországi alkalmazhatóságának kérdéseit is, olyan nagy érdeklődést váltott ki szakmai körökben, hogy az MTA Agrártudományok Osztálya 1954. november 4-én 494

Szabad Nép 1954. október 16. A fokozatosság kérdéséről. Írta: Erdei Ferenc. Köszönettel tartozom Pál Józsefnek, amiért felhívta a figyelmemet erre a vitára. 496 Varga Zsuzsanna: Mi történt a szovjet kolhoz-modellel Magyarországon? Egy adaptációs kísérlet vázlatos története. In: Majoros István (főszerk.): Háborúk, békék, terroristák. Székely Gábor 70 éves. ELTE Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék, Bp., 2012. 627–639. 497 Erdei Ferenc: A háztáji gazdaság kérdései. Magyar–Szovjet Közgazdasági Szemle 5. (1954) 8–9. sz. 676–707. 495

139

dc_795_13 nyilvános ülést szentelt a kérdésnek. A vita megszervezésével Erdei erősíteni és minél szélesebb körben terjeszteni akarta azt a szemléletet, amelyet Fehér Lajos is képviselt 1953-tól kezdve. Az anyagi érdekeltség és az árutermelés létjogosultságát Erdei a termelőszövetkezetek gazdálkodásában is hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a merev, sablonos megoldások másolása helyett „[…] sokkal többet kell törődnünk a gyakorlattal, a termelőszövetkezetek tényleges viszonyaival, s nem szabad dogmatikusan, elvont sematizmussal függetleníteni magunkat ezektől a tényektől”.498

498

Uo. 707.

140

dc_795_13 III. A MÁSODIK KOLLEKTIVIZÁLÁS ÉS AZ 1956-OS FORRADALOM

1955: újabb irányváltás Moszkvában és Magyarországon Az új szakasz politikája moszkvai kezdeményezésre indult, s a szovjet nagyhatalmi érdekek döntötték el a jövőjét is. 1954 őszén az NSZK NATO-tagságáról született döntés után a szovjet vezetők úgy vélték, ebben az új nemzetközi helyzetben gyorsítani kell a nehéz- és hadiipar-fejlesztést. Malenkov miniszterelnök, aki Sztálin halála után meghirdette az életszínvonal emelésének programját, kénytelen volt önkritikát gyakorolni.499 Az irányváltás jegyében tárgyaltak 1955 januárjában a Moszkvába kirendelt magyar vezetőkkel. Ekkor már főleg Nagy Imrét bírálták, s éppen azért a politikáért, amelyet 1953-ban a szovjetek ajánlottak követendő példaként.500 A kritika legfőbb eleme az volt, hogy az életszínvonal-politikát túlzottan előtérbe helyezte a magyar kormány, s így elhanyagolta az ipar, s azon belül a nehézipar fejlesztését, falun pedig a tsz-szervezés helyett a kisparaszti gazdaságok megszilárdulását támogatta. Jól érzékelteti a tanácskozás hangvételét a jegyzőkönyv alábbi részlete: „Vorosilov: […] Nem szabad az ország politikai és gazdasági kérdéseit csak a parasztság szemszögéből nézni. Magyarországon még igen sok a kisárutermelő paraszt. […] A kisárutermelő parasztgazdaság minden nap szüli a kapitalizmust. A föld Magyarországon nincs államosítva. Feltétlenül tévednek, hibás nézeteket képviselnek, akik mindezt nem veszik figyelembe. Nagy elvtárs okos, ügyes ember, de elvileg nem elég szilárd. […] Nem helyes, sőt veszélyes az ipart elhanyagolni. Ha nem lesz nehézipar és lassan nem növekszik, akkor nem tudunk előremenni.”501 Molotov így folytatta: „[...] Nagy elvtárs 1953 júliusában beszédében fellépett azért, hogy a tagok kiléphessenek a mezőgazdasági termelőszövetkezetekből. (Nagy elvtárs közbeszólása: nem az én gondolatom volt. A tanácsot itt kaptuk. Dobi fel is

499

Malenkovot végül lemondatták, s a helyére 1955. február 5-én Bulganyin marsall került. Rainer M. János–Urbán Károly (közread): „Konzultációk”. Dokumentumok a magyar és szovjet pártvezetők két moszkvai találkozójáról 1954–1955-ben. Múltunk 37. (1992) 4. sz. 141–148. 501 Uo. 142.

141

dc_795_13 szólalt ellene.) Valóban, Berija felszólalásában annak idején adott ilyen tanácsot, de Berija letartóztatása után figyelmeztettük magukat, hogy gondolják át még egyszer dolgaikat és óvatosak legyenek. Nagy elvtárs pátosszal beszélt a szövetkezetekből való kilépés mellett, ami külön súlyosbítja a dolgot.” 502 Hruscsov az alábbi, fenyegetésnek is beillő kritikában részesítette Nagy Imrét. „Magának vannak érdemei, de Zinovjevnek és Rikovnak is voltak érdemei, talán nem is kevesebb, mint magának, mégis keményen felléptünk ellenük, mikor ártalmára voltak a pártnak. Fel kell lépni magával szemben is. Ha más bírálja, nehezebb lesz. Ha időben nem lépünk fel, később az egész párt lép fel maga ellen. Más kiút nincs. […] A sztálinvárosi kohászati üzem építését miért hagyták abba? A túlzott iparosításért bíráltuk magukat, de az iparosítást ésszerűen folytatni kell, nem beszüntetni.” Ezen a moszkvai tanácskozáson Hruscsov egyértelművé tette a követendő helyes irányvonalat. „Lesz vagy nem lesz háború, nekünk az ipart fejlesztenünk kell. Hiába lesz szalonna elég, ha nem lesz repülőgép, abból baj lesz.”503 Nagy Imre hazatérve sem volt hajlandó önkritikára, ami érthető, hiszen ő nemcsak azért vállalta az új szakasz politikáját, mert ez volt a moszkvai iránymutatás, hanem azért is, mert egybevágott az 1948–49-ben megfogalmazott elképzeléseivel.504 Ahogyan akkor, most is „jobboldali elhajlónak”, revizionistának nyilvánították. A pártvezetésen belüli feszültség a KV 1955. március 2–4-i ülését követően került nyilvánosságra. 505 Az ülésről kiadott dokumentum megállapította, hogy a párt politikájának sikeres végrehajtását a megnövekedett jobboldali veszély akadályozza, s egyúttal elítélte Nagy Imrét, mint a jobboldali opportunista nézetek képviselőjét. „Nagy Imre elvtárs jobboldali vonalának egyik alapvető vonása abban mutatkozott meg, hogy tagadta és lebecsülte a párt által elért nagyszerű győzelmeket, és rendszeresen elhallgatta az eredményeket […]” A KV határozat egyértelművé tette, hogy a „legfőbb feladat az ipar, benne mindenekelőtt a nehézipar fejlesztése”. 506

502

Uo. 143. Uo. 147. 504 Rainer M. J.: Nagy Imre II. i. m. 1999. 110–124. 505 MNL OL M–KS 276. f. 52. cs. 28. ő. e. Jegyzőkönyv az MDP Központi Vezetőség 1955. március 2–4-i üléséről. 506 Izsák Lajos (főszerk.): A Magyar Dolgozók Pártja határozatai 1948–1956. Napvilág, Bp., 1998. 340. 503

142

dc_795_13 A Központi Vezetőség következő ülésén határozattá emelték az „új szakasz” politikájával és a Nagy Imrével való szakítást. A bírálat szerint „Nagy elvtárs arra törekedett, hogy fékezze a szocialista építés motorját, a szocialista iparosítást, benne különösen a nehézipar fejlesztését, falun pedig a termelőszövetkezeti mozgalmat […] Nagy elvtárs jobboldali opportunista politikájának megvalósítása érdekében pártszerűtlen, pártellenes, sőt frakciós módszerekhez folyamodott.”507 Ezt követően minden párttisztségéből visszahívták, majd 1955. április 18-án az országgyűlés felmentette a miniszterelnöki tisztségéből, s végül december 3-án a pártból is kizárták.508 Az új kormányfő Hegedűs András lett, s ezzel 1955 tavaszán Rákosi és Gerő sztálinista irányzata kerekedett felül. A nehéz- és hadiipar-fejlesztés mindenek elé helyezése együtt járt a felhalmozási hányad újabb növelésével. Ehhez – kellő tartalékok hiányában – az életszínvonal-politika visszaszorítására, a lakossági fogyasztás korlátozására volt szükség. 509 A legszembetűnőbb váltás mégis az agárpolitikában jelentkezett, hiszen Rákosi és Gerő mielőbb véget akart vetni az addigi „parasztpártoló opportunizmus”nak. Formailag nem helyezték hatályon kívül a hároméves begyűjtési rendeletet, de apróbb módosításokkal irányt vettek a terhek fokozására, s a korábbi engedmények visszavételére. Ugyanezt a célt szolgálta a begyűjtési kötelezettségek elmulasztóival szembeni szankciók szigorítása.510 Újra napirendre került a kulák-kérdés is. Előbb az országos lapok, majd a megyei napilapok is egyre többet foglalkoztak a kulákok „bűnös üzelmeivel”.511 A jászkiséri párt- és tanácsi vezetést elnéző magatartását bírálva, az újságíró emlékeztetett a párt III. kongresszusának vonatkozó határozatára, mely így szólt: „A kulákokkal szemben változatlanul folytatni kell a korlátozás politikáját. Ha nem teljesíti a beadást, nem fizet adót, agitál a termelőszövetkezet és a népi demokrácia ellen, erőteljesen fel kell lépni ellene: ezen a téren véget kell vetni 507

MNL OL M–KS-276. f. 52. cs. 29. ő. e. Jegyzőkönyv az MDP Központi Vezetőség 1955. április 14-i üléséről. 508 Rainer M. J.: Nagy Imre II. i. m. 118–124. 509 Honvári J.: XX. századi magyar gazdaságtörténet i. m. 290–300. 510 Erdmann Gy.: Begyűjtés, beszolgáltatás i. m. 214–236. 511 Szabad Föld, 1955. január 30. Ne tűrjék Göllén a kulákok törvénysértéseit!; Szabad Nép, 1955. február 20. Vége lesz a „kulák-eldorádónak” Soltvadkerten.; Északmagyarország, 1955. március 23. Kulákhistória Domaházán.; Heves megyei Népújság, 1955. március 27. Meddig tart még a kulákparadicsom Abasáron?; Szabad Ifjúság, 1955. április 12. Pusztaszeren is harcoljon az ifjúság a kulák ellen.; Szabad Nép, 1955. április 14. „Fizetésképtelen” kulákok.; Győr-Sopron megyei Hírlap, 1955. április 24. A kulákság dolgozó népünk ellensége.; Szabad Ifjúság, 1955. május 6. Kulákdiplomácia.; Szabolcs Szatmár megyei Néplap, 1955. június 12. Varga Menyhért és kulák Varga László.; Zala, 1955. július 5. A kulák az kulák marad.; Északmagyarország, 1955. július 31. Lesújt a törvény a tiszakarádi kulákra!

143

dc_795_13 annak a liberalizmusnak, amely helyenként párt- és állami szerveinknél lábra kapott.”512 A mezőgazdaság szocialista átszervezésének gyorsításával kapcsolatban a Politikai Bizottság az 1955. január 26-i ülésen a következő célt tűzte a pártszervezetek elé: „Az egyénileg dolgozó parasztok és az ország lakossága előtt ismertetni kell a termelőszövetkezeti mozgalom eredményeit. Február hónap folyamán már erőteljes agitációt kell szervezni, elsősorban a falusi pártszervezetekre támaszkodva, a meglévő termelőszövetkezetekbe való belépés érdekében és el kell érni, hogy a tavaszi munkák megindulása előtt az ország minden vidékén jelentős számban legyenek belépések. A termelőszövetkezetek fejlesztésében sem a tavaszra, sem az év őszére számszerű feladatot a megyéknek adni nem kell, de meg kell követelni mind a megyei, mind a járási pártszervektől, hogy határozott agitációs munkájuk

eredményeként

a

szövetkezeti

mozgalom

számszerűen

is

továbbfejlődjék.”513 Alig két hét múlva, 1955. február 10-én újra foglalkozott a PB a kérdéssel: Rákosi: „Annyira dicsérjük mi ezeket az egyéni gazdákat, hogy akarva, nem akarva a szövetkezet háttérbe szorul.” 514 A módosuló politikai elvárások nyomán újra kellett gondolni a második ötéves terv már kidolgozott terveit is. Ez jól megragadható az úgynevezett Termelőszövetkezeti Bizottság munkájában, ahol – amint az előző fejezetben már említettem – lényegi kérdéseket vitattak meg. Miért maradt el a tszcs-k teljesítménye az egyéniekétől, bevált-e a tszcs-k állami irányítása, melyik tszcs-típust kell erősíteni a jövőben, stb.? Bármilyen kérdés merült is fel, általában kétféle álláspont formálódott ki a vita során. Erdei Ferenc, Fehér Lajos, Donáth Ferenc nyíltan bírálták a megelőző évek gyakorlatát, s ebből következően a jövőre nézve is olyan javaslatokkal léptek fel, amelyeket a bizottság többsége bizalmatlansággal vagy éppen teljes elutasítással fogadott. Jól példázza ezt az 1955. február 25-i ülés, amelynek napirendjén egyetlen stratégiai jelentőségű téma szerepelt: A termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztése és

512

Szabad Nép 1955. január 11. A kulákkérdés Jászkiséren MNL OL M–KS 276. f. 53. cs. 213. ő. e. Jegyzőkönyv a Politikai Bizottság 1955. január 26-i üléséről. 2. Javaslat a termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztésére. Ea.: Hegedüs András. 514 MNL OL M–KS 276. f. 53. cs. 215. ő. e. Jegyzőkönyv a Politikai Bizottság 1955. február 10-i üléséről. 3. Az FM jelentése a mezőgazdasági termelőszövetkezetek 1954. évi zárszámadásáról. Ea.: Erdei Ferenc. 513

144

dc_795_13 megszilárdítása.515 A középpontban az a kérdés állt, hogy az elkövetkezendő kollektivizálás során melyik tszcs-típus szervezésére helyezzék a hangsúlyt. Dögei provokatívan vetette fel ezt a kérdést: „Ha mi azt mondjuk, hogy a fő út az alacsonyabb típus, nemcsak elvileg követnénk el hibát, hanem a gyakorlatban sem tudnánk kivitelezni a szándékunkat. Ez az út gyengítené a meglévő III. típusú tszeket is. Ez feltétlenül a kérdés megkerülését jelentené. Szívvel belefeküdni a közös termelésbe csak a III. típusú tsz-ekkel lehet.” A vita nem is igazán arról bontakozott ki, hogy a III. típusú tszcs-é a jövő útja, ebben formailag mindenki egyetértett, hanem abban, hogy hogyan lehet ezt kivitelezni. Többen felvetették, hogy miközben az adó- és a beszolgáltatási terhek jó része a tszcs-kre hárult, addig a támogatásokból aránytalanul kevés jutott nekik, különösen az állami gazdaságokhoz képest. Fehér Lajos nyíltan kimondta: „[…] sajnáltuk az állami támogatást a tsz-ektől. Csak pár példát szeretnék felhozni. 1952-ben egy hold föld után több beadást kellett fizetni a tsz-eknek, mint az egyénieknek. 1954-ben a jó tsz-ek magasabb gépállomási díjat fizettek, mint az egyénileg dolgozó parasztok. Az építési anyagot még mindig drágábban kapják, mint az állami gazdaságok.” Ehhez Erdei azt is hozzá tette, hogy „a termelőszövetkezetek állami irányításába bürokratikus rendszert vittünk. Megfojtottuk a kezdeményezést, még elnököt is tettünk helyettük.” Mindketten megfogalmazták azt is, hogy az alacsonyabb típusú tszcs-kre is szükség lesz még egy ideig. Erdei érvelése így szólt: „[…] figyelembe kell venni, hogy az egyéni gazdálkodáshoz szokott parasztot átvezetni a kollektív gazdálkodásra egyik napról a másikra nem lehet.” Elképzeléseiket, érveiket legtömörebben Donáth Ferenc fejtette ki ezen az ülésen: „Amiben mi egyetértünk, az az, hogy a mezőgazdaság kollektivizálást tovább kell vinni. Egyetértünk, hogy a III. Kongresszus határozatát végre lehet és végre is kell hajtani. A nézeteltérésünk igazi magva szerintem abban van, hogy hogyan kell a mezőgazdaság kollektivizálását a következő ötéves terv során végrehajtani, […] a mi változatunk alapvetően abban különbözik az Elvtársak változatától, hogy az egész kérdésnek azt állítjuk a homlokterébe, hogy a mezőgazdaság kollektivizálását alá kell rendelni a két fő szempontnak: a munkás-paraszt szövetség megszilárdításának és a

515

MNL OL M–KS 276. f. 93. cs. 515.ő. e. Jegyzőkönyv a Termelőszövetkezeti Bizottság 1955. február 25-i üléséről. Jelen voltak: Dobi István, Matolcsi János, Erdei Ferenc, Donáth Ferenc, Vörös János, Fehér Lajos, Dögei Imre, Sándi Ottó, Szabó Kálmán, Kopácsi János, Hont János, Lucza Ferenc, Soós Gábor, Márczis Antal.

145

dc_795_13 népesség életszínvonalának emelése, és mindaz, ami felmerül, lényegileg innen ered. […] az a kérdés, hogy mire vegyük a fő irányt. A fő út, a szövetkezés útja, de, hogy a mezőgazdaság bizonyos szakaszán belül mire vegyük a főirányt, ez a fő kérdés. Miért vagyunk amellett, hogy a második ötéves terv időszakában a fő irányt a meglévő szövetkezetek megszilárdítása és az okszerű gazdálkodás követelményeinek emelése mellett az alacsonyabb típusú szövetkezeteket vigyük? – Mi a II. ötéves terv során félmillió egyéni parasztot kívánunk bevonni a szövetkezetekbe. Ezek döntő többsége középparaszt. Ha mi ezt a tényt figyelmen kívül hagyjuk, akkor az irány helytelen vágányra fut. Itt nem azt kell szem előtt tartani, mint akkor, amikor nincstelen, szegény- és kisparasztokat hoztunk be. Itt figyelembe kell venni, hogy a középparasztok olyanok, akik egész fejlődésünk folyamán az egyéni gazdálkodáshoz tűzzel-vassal ragaszkodtak. Ennél a rétegnél nekünk különösen a munkaszervezet kialakításával kapcsolatban vannak a fő nehézségeink. […] Az elvtársak azt vetik fel az alacsonyabb típusokkal szemben, hogy ezek visszafelé való lépést jelentenek, de legalább is nem viszik előre a szövetkezés útját. Ez szerintem hitetlenség a fokozatossággal szemben. Én nem értek itt egyet az elvtársakkal. Az a mi politikánktól függ, hogy az egész gazdaságpolitikánktól, hogy tovább tudjuk-e vinni a parasztokat az alacsonyabb típusból. Szerintem elkövetjük újból a régi hibákat, ha kiadjuk a számokat, hogy ennyi és ennyi időre a szövetkezés terén ennyit és ennyit kell elérni. […] Nyíltan meg kell mondani, hogy a párt és állam célja a parasztok IIIas típusba való tömörítése. Nagyjából ezek a politikai szempontok. Ami a gazdasági szempontokat illeti, itt Erdei Ferenc a legfontosabb kérdéseket megvilágította, a gabonakérdésben, állat- és munkaerő helyzet kérdésében miért helyes az irányvétel az alacsonyabb típusra. Én ezt csak megerősítem.” A vita olyan intenzívvé vált, hogy a következő ülés elején is visszatértek erre a témára.516 Erdei és Fehér is elismerték, hogy a fő út a III. típus, de hangsúlyozták, még sok lehetőség van a meglevő I. és II. típusú tszcs-kben, amelyeket eddig nem a jelentőségükhöz mérten kezeltek. Ezen az ülésen már részt vett Hegedűs András is, aki végül is – hatalmi súlyánál fogva – eldöntötte a vitát: „Én is azt hiszem, veszélyes lenne, ha fő útnak az I–II.-es típusú tszcs-t vennénk. Részben, mert gazdaságilag nem jó, ha hosszabb ideig különböző formák vannak egymás mellett, másrészt pedig, mert van egy olyan veszély is, hogy az I.-II. típus elég könnyen 516

MNL OL M–KS 276. f. 93. cs. 515. ő. e. Jegyzőkönyv a Termelőszövetkezeti Bizottság 1955. március 5-i üléséről.

146

dc_795_13 szétmegy.” E koncepcionális kérdés lezárása után már egyre inkább a részletkérdések felé tolódott el a vita. (Pl. mit fizessenek a bevitt állatállományért, felszerelésért.) A sztálinista agrárpolitika elkötelezett hívei érezhetően felbátorodva fogalmazták meg javaslataikat.517 A következő üléseken már az őszi „felfejlesztés” teendőit tárgyalták. Felmerült, hogy abból a 10–11 000 káderből, akiket a korábbi években kiemeltek, 6– 7000 főt le kellene küldeni a tsz-ek szervezésére. 518 A kollektivizálásra készülve, egyre többet foglalkoztak a meglévő tsz-ek helyzetével. Az eladósodott szövetkezetek megsegítése érdekében olyan új hitelkonstrukciót akartak kialakítani, amely a termelőszövetkezetek összes tartozását – minden 1954. december 31-ig fennálló beadási hátralékát, elmaradt kötelezettségeit – egyesíti és egységesen, 25 év alatt visszafizetendő, hosszúlejáratú, 1%-os kamatozású termelőszövetkezeti kölcsönné változtatja, amelyet 1956 őszétől kell törleszteni. A termelőszövetkezetek 1955. január 1-től üzemi beruházások és felújítások céljára egységesen 2%-os, 25 éves lejáratú kölcsönt vehettek fel, melynek törlesztését a felvételtől számított 5 év múlva kellett megkezdeni. Ezzel párhuzamosan a keményvonalasok rendteremtési szándéka is érvényesült.519 Bár elismerték, hogy problémák vannak a munkaegységrendszerrel, mégis tiltották például az 1953–54 során sok tsz-ben alkalmazott, világos érdekeltségi viszonyokat teremtő részes művelést. Visszaállították a hároméves kilépési tilalmat, változott a földjáradék számításmódja és összege. Ezekkel az intézkedésekkel párhuzamosan kampányt indítottak a túlságosan nagy háztáji gazdaságok valamint a melléküzemágak megrendszabályozására is. Az MDP budapesti vezetése az elsők között reagált az irányvonal újabb változására. Az 1955. február 11-i pártbizottsági ülésen hangzottak el az alábbi felszólalások: „Az utóbbi időben Budapesten is helytelenül értelmeztük a Párt paraszt politikáját, nem folytattunk harcot a kulákok és spekuláns parasztok ellen, nem határoltuk el a kulákot a dolgozó parasztoktól, középparasztoktól, nem támaszkodtunk

megfelelően

a

szegényparasztságra.

517

Miben

jelentkezik

ez?

Uo. Matolcsi pl. felvetette, hogy a tagosítások során a kulákok 9–10 holdas földjeiért már nem kellene kártalanítást ajánlani, hanem egyszerűen ki kellene sajátítani. Sőt a kisajátítás kiterjedhetne a kulák házára is, s akkor ott lehetne a tsz-major központja. Erdei felvetette, hogy csak több ház esetén kellene a kisajátítást foganatosítani. Ezért a javaslatáért Dobi rögtön meg is bírálta azzal, hogy Erdei ezek szerint helyesli, hogy a falu vezetői a falu szélén lakjanak. 518 MNL OL M–KS 276. f. 93. cs. 515. ő. e. Jegyzőkönyv a Termelőszövetkezeti Bizottság 1955. március 15-i üléséről. 519 1955 júliusában szigorították a mintaalapszabály előírásait. Lásd: TRHGY 1955. 257–261.

147

dc_795_13 Jelentkezik ez abban, hogy a tsz-ekbe jócskán beépült az ellenség. Ezt a Fővárosi tanács, a Budapesti Pb, a kerületi tanács és a kerületi pb. enyhén szólva szájtátva eltűrte. A Budapesti Pártvégrehajtó Bizottságnak volt ugyan néhány figyelmeztető szava ezzel kapcsolatban, de intézkedések ezt a figyelmeztetést nem követték. […]”520 „A spekulációval kapcsolatban sajnos az elmúlt évben a budapesti tsz-ek előtt az volt a fő célkitűzés, hogy mindenáron gazdagodjanak. Ezt a gazdagodást aztán igyekeztek minden áron megvalósítani és ezért tsz-eink egy jelentős részében lábra kapott a spekuláció. Számos tsz-ben az évi jövedelem 30, sőt néhol 40%-a is nem mezőgazdasági termelésből, hanem különböző melléküzemágak munkájából és közvetlen spekulációs tevékenységből fakadt. A mi tsz-einkben a vinkli készítéstől a neylon harisnya árusításáig mindennel foglalkoznak, pedig elvtársak nekünk nem olyan tsz-ek kellenek, amelyek minden áron gazdagodnak, amelyek mondjuk meg nyíltan kapitalista szelleműek, hanem olyan tsz-ek kellenek, amelyek szigorúan alapszabály szerint működnek és amelyek a saját munkájuk alapján erősödnek és fejlődnek. Ez a célkitűzés sincs világosan megformulázva a mezőgazdasági fejlesztési terv feladati között. […] Igaza van a központi vezetőségnek akkor, amikor erőteljesen rámutat arra,, hogy a paraszt politikánkban elkövetett hibák az ellenség malmára hajtják a vizet.”521 Nem kellett sokáig várni, 1955 őszén újrakezdték a kolhozosítást, s vele együtt a tagosítást is. Előzményként az MDP III. kongresszusára kell utalni, amely megállapította, hogy a szocializmus építésének további kulcskérdése, s ebből adódóan a második ötéves terv döntő láncszeme: a mezőgazdaság fejlesztése. Az MDP Központi Vezetőség 1955. márciusi, majd a júniusi határozata kijelölte a legfontosabb feladatokat: a II. ötéves terv végére a mezőgazdaságban is túlsúlyba kell, hogy kerüljön a szocialista szektor.

520

BFL XXXV.95.a. 5. ő. e. Jegyzőkönyv az MDP Budapesti Végrehajtó Bizottságának 1955. február 11-i üléséről. 521 Uo.

148

dc_795_13 A második kollektivizálási kísérlet (1955–56) A helyzetfelmérés, s még inkább a párt- és tanácsi apparátus felkészítése jegyében a Politikai Bizottság 1955. április 28-án megtárgyalta a Szolnok megyei pártbizottság termelőszövetkezeti munkájával kapcsolatos jelentését. A pártközpont kiküldött megbízottja a következő észrevételeket fűzte a megyei anyaghoz: „A megyei pártbizottság alapvetően helyesen határozta el, hogy fokozni kell a tanácstagok közötti agitációt a termelőszövetkezetbe való belépés érdekében, de ebből a gyakorlatban a tanácsok vonalán adminisztratív, erőszakos rendszabály született. A Szolnok Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága határozatilag kimondotta, hogy amennyiben a tanácsi funkcionáriusok (elnök, elnökhelyettes, mezőgazdasági előadó) nem lépnek be a termelőszövetkezetbe, év végén le kell váltani őket. Az ez évi tavaszi számszerű fejlesztésnél egyes helyeken a belépések és az új termelőszövetkezeti alakulások nem voltak egészségesek, s ha a közvetlen erőszak alkalmazását nem is tapasztaltuk, de megállapítható volt, hogy egyik-másik esetben a járási vezetők erélyes követelésére jött létre az új szövetkezet. A jászberényi járási pártbizottság, jóllehet e járásban az elmúlt évi gazdasági eredmények a megyei átlag alatt voltak, több mint kétszeresére tervezi a termelőszövetkezetek családlétszámának és területének növelését, aminek reális alapja nincsen.” 522 Más álláspontra helyezkedett a Politikai Bizottság: nem túlzott balossága, hanem liberalizmusa miatt rótta meg a Szolnok megyei pártbizottságot. „A Szolnok megyei pártbizottságnak és minden Szolnok megyei pártszervezetnek, valamint megyei, járási és községi tanácsoknak az eddiginél sokkal következetesebben kell harcolni a termelőszövetkezetek gazdasági, szervezeti és politikai megszilárdításáért, mindenekelőtt a terméseredmények növeléséért. Véget kell vetni annak a tarthatatlan helyzetnek, hogy a termelőszövetkezetek, továbbá a járási és a megyei párt, valamint állami szervek nem tekintik kötelezőnek a Földművelésügyi Minisztérium által a megyére meghatározott állami terveket és jóváhagyják sok termelőszövetkezet ennél alacsonyabb tervét. A megyei és járási szervek, valamint a termelőszövetkezetek vezetői a Földművelésügyi Minisztérium által kiadott állami terveket törvényként kezeljék

és

annak

teljesítéséért,

illetve

túlteljesítéséért

harcoljanak.

A

termelőszövetkezetek által készített tervek nem tartalmazhatnak az állami tervnél 522

MNL OL M–KS 276. f. 53. cs. 228. ő. e. Jegyzőkönyv a Politikai Bizottság 1955. április 28-i üléséről. 2. Az MDP Szolnok Megyei Végrehajtó Bizottságának jelentése a megye termelőszövetkezeteinek politikai és gazdasági helyzetéről. Ea.: Dávid Ferenc.

149

dc_795_13 alacsonyabb előírásokat. Az állami terveket a termelőszövetkezetekben is irányadónak kell tekinteni, amelyet csak felfelé lehet módosítani.” 523 Ugyanez a határozat azért is megrótta a megyei pártbizottságot, mert a megye területén 130 I. és II. típusú termelőszövetkezet volt. Feladatául tűzi ki, hogy közülük minél több, már 1955-ben magasabb típusra térjen át. „Amennyiben a fokozott felvilágosító munka eredménytelen marad és 3 hónapon belül nem hajlandók a működési szabályzatban lefektetett közös tevékenységet folytatni, úgy e csoportok a jelenlegi kedvezményeket elvesztik, s az egyéni gazdasággal megegyező beadási és adófizetési kötelezettséget kell teljesíteniük.”524 Ez a határozat ugyan a Szolnok megyei pártbizottságnak volt címezve, de a Politikai Bizottság határozatait minden megyei pártbizottság megkapta, tehát mindannyian okulhattak belőle. Habár Rákosiék év elejétől kezdve napirenden tartották az újabb kollektivizálási kampány ügyét, a tényleges szervezés megkezdését nyár végére, illetve őszre tervezték. A PB 1955. május 26-i ülésén,525 majd a KV június 7–8-i ülésén kijelölték a számszerűen elérendő célt: az év végéig mintegy 50–60 ezer családot kell beszervezni. Az elkövetkező ötéves terv végére (1960-ra) pedig mintegy félmillió kis- és középparaszti belépővel és 5 millió kh termelőszövetkezeti szántóterülettel számoltak. A korábbi gyakorlat feléledésére utalt a határozat alábbi mondata: „a mezőgazdaság szocialista átszervezése éles és egyre éleződő osztályharcban megy végbe.”526 Az őszi tsz-szervezéssel párhuzamosan a sajtóban tovább erősödött a kulákellenes kampány. 527 A hangvétel megfelelt az 1950-es évek elején megszokottnak: „Fiatal kollégám falun jár és tétova csalódással tért haza. „Falusi osztályharcot akartam látni — számolt be — s nem találtam. Úgy tűnt, mintha a kulákok csendben meghúzódnának és nem mernek már ujjat húzni a népi hatalommal.” A tapasztalatlan fiatalember pontosan úgy járt, mint egykor azok, 523

Uo. Uo. 525 MNL OL M–KS 276. f. 53. cs. 233. ő. e. Jegyzőkönyv a Politikai Bizottság 1955. május 26-i üléséről. 1. Határozati javaslat a mezőgazdaság szocialista átszervezésének és a mezőgazdasági termelés fellendítésének feladatairól. Ea.: Hegedüs András. 526 MNL OL M–KS 276. f. 52. cs. 30. ő. e. Jegyzőkönyv a Központi Vezetőség 1955. június 7–8-i üléséről. A mezőgazdaság szocialista átszervezésének és a mezőgazdasági termelés fellendítésének további feladatai. Ea.: Hegedüs András. (Az MDP KV határozata a mezőgazdaság szocialista átszervezésének és a mezőgazdasági termelés fellendítésének további feladatairól. (1955. május 24) 527 Hajdú-Bihar megyei Néplap, 1955. szeptember 11. A kulákság elleni harc állandó feladat.; GyőrSopron megyei Hírlap, 1955. szeptember 23. Osztályharc Jobaházán.; Délmagyarország, 1955. október 25. Méregkeverők. Eredményesebben harcoljon az üllési pártszervezet az ellenség ellen.; Viharsarok, 1955. október 30. A falusi osztályharc helytállást követel. 524

150

dc_795_13 akikről Sztálin oly találón jegyezte meg: „Keresik az osztályellenséget baromarcú, agyaras, vastagnyakú, kurtapuskás emberek formájában […]” Persze, ilyen kulákokat aligha lehet találni. De fölöttébb naiv dolog ebből arra következtetni, hogy manapság valamilyen fegyverszünet van falun, s hogy a kulákok „megszelídültek”. Az ördög nem alszik!” 528 [Kiemelés az eredetiben.] 1955 első 7–8 hónapjában mintegy 21–22 ezer volt a belépő családok száma, amivel szemben mintegy 7–8 ezerre tehető a kilépett vagy kizárt tagok száma. A párt központi lapja ezt már „fellendülésként” értékelte: „Minden jel arra vall, hogy csaknem kétévi szünet, megtorpanás után az idén újra egészségesen tovább fejlődik termelőszövetkezeti mozgalmunk, egyre nagyobb teret nyer a mezőgazdaságban a szocialista szektor. Ez a változás nem a sors ajándéka. Ez mindenekelőtt annak köszönhető, hogy a Központi Vezetőség márciusi határozata önbizalmat öntött termelőszövetkezeteink tagságába, s megerősítette őket abban a meggyőződésükben, hogy helyes úton járnak. […] Ma már csak az nem veszi észre a nagyüzemi gazdálkodás fölényét, aki nem akarja, s mint a strucc, szándékosan a homokba dugja fejét, hogy ne lásson, ne halljon.”529 [Kiemelés az eredetiben.] A valóságban azonban a birtokos parasztság továbbra is távol tartotta magát a közös gazdálkodástól. Erősen hatottak az előző kampány, s nem kevésbé a tsz-ek felbomlásának tapasztalatai. Különösen erős ellenállás mutatkozott azoknál, akik 1953-ban léptek ki a tsz-ből, s nagy áldozatokat vállaltak az egyéni gazdaságuk újbóli beindításáért. Mindemellett valószínűleg szerepet játszott az is, hogy maga az apparátus sem volt már annyira harcra kész, mint 1953 előtt. Egyrészt az 1953-as kritikák és helyenként előforduló felelősségre vonás miatt jelentkezett egyfajta elbizonytalanodás. Másrészt pedig a pártapparátus tagjai azért sem szorgalmazták a tsz-szervezést mert közülük sokan maguk is foglalkoztak földműveléssel. Noha a párt vezetése tőlük várta volna elsősorban a példamutatást, azaz a belépést. Az előzőekben hivatkozott számok messze elmaradtak a politikai vezetés kívánalmaitól, ezért augusztus 11-i ülésén a PB megállapítva a termelőszövetkezetek fejlesztésének lassúságát, kötelezte a párt- és az állami szerveket, hogy kettőzzék meg erőfeszítéseiket a termelőszövetkezetek fejlesztése érdekében. Úgy tartották,

528 529

Magyar Nemzet 1955. november 24. Az ördög nem alszik. Szabad Nép 1955. július 31. A fellendülés új jelenségei a termelőszövetkezetekben.

151

dc_795_13 hogy a „jelenlegi körülmények között […] sokkal nagyobb fejlesztés lehetséges, mint amit a megyék többsége elért”. Ráadásul megfogalmazódott az is, hogy az 1955. évi egész fejlesztést „kívánatos lenne szeptember végéig elérni, mert így biztosítható már ez év őszén a közös munka.”530 Az is erős elvárás volt, hogy csak III. típusú tsz-eket kell szervezni. Míg az első átszervezés során minduntalan a szovjet példát emlegették, most hangsúlyosabbá vált a sikeresen gazdálkodó hazai tsz-ek tapasztalata.531 „Sok mindent láthat „kívülről” az egyénileg dolgozó paraszt, de nem tud betekinteni a szövetkezet gazdálkodásába, nem tudja pontosan megállapítani, hogy a szövetkezeti tagság hogyan növeli közös vagyonát. Ezt valóban meggyőzően megmagyarázni csak a szövetkezeti tag tudja. A termelőszövetkezetnek nyitott könyvként kell állnia az egyénileg

dolgozó

parasztok

előtt,

amelyből

olvashatnak,

amelyet

tanulmányozhatnak, s meg is érthetik belőle, hogy az ő helyük is a szövetkezetben van. De ez csak akkor lehetséges, ha tsz-látogatásokat szerveznek, ha megmutatják az egyénieknek, hogyan gazdálkodnak, milyen eredményeik vannak. Vagyis: ha módot adnak nekik, hogy saját szemükkel lássák, szinte saját kezükkel megtapogassák, hogy mi a szövetkezet. A tsz-látogatások és a kitartó, meggyőző szó: ez a legfontosabb, amit a termelőszövetkezeti vezetők és tagok tehetnek, hogy megkönnyítsék az egyéni dolgozó parasztoknak a szövetkezeti útra való áttérését. […] Megyei és járási pártbizottságaink egyik legfontosabb feladata, hogy leküzdjék a termelőszövetkezetekben a vezetők és a tagok szektásságát, a politikai meggyőzés lebecsülését, s elérjék, hogy a szövetkezeti tagok a termelőszövetkezet fejlődésének agitátorai és szervezői legyenek.”532 [Kiemelés az eredetiben.] Nem feledkeztek meg a korábbi adminisztratív kényszerítő intézkedésekről sem. 200 községben földrendezést, 200 termelőszövetkezetben pedig tagosítást rendeltek el záros határidővel, a nyár végére. Közigazgatási úton sorra fölmondták a parasztok állami tartalékföldön létesített kishaszonbérleteit. Ezzel párhuzamosan

530

MNL OL M–KS 276. f. 53. cs. 243. ő .e. Jegyzőkönyv a Politikai Bizottság 1955. augusztus 11-i üléséről. 2. Az FM, a Termelőszövetkezeti Tanács és a KV Mezőgazdasági Osztálya közös jelentése a termelőszövetkezetek számszerű fejlesztéséről és a tagosítás előkészítéséről. Ea.: Erdei Ferenc. 531 Somogyi Néplap 1955. május 16. Kincset érő tapasztalatokat szereztek… Új tsz-ek tagjai és egyéni gazdák látogatása a barcsi Vörös Csillagban.; Viharsarok 1955. június 30. Tizenkét termelőszövetkezet küldöttei látogatták meg a szentesi Felszabadulás TSZ-t.; Szabad Nép 1955. szeptember 26. Sikeres termelőszövetkezeti napok és tsz-látogatások. 532 Szabad Nép 1955. augusztus 7. Tárjuk szélesre a szövetkezetek kapuit.

152

dc_795_13 igyekeztek megemelni az egyéni gazdálkodók terheit, gyakorivá vált az adó- és a beadási hátralékok miatti zaklatás, illetve az előzetes értesítés nélküli transzferálás. 533 Szeptember és október folyamán a tiszántúli megyék mellett a Dunántúlon is meggyorsult a tsz-szervezés. Somogyban, Zalában, Vasban tízesével hozták létre a termelőszövetkezeti községeket. Ezt úgy érték el, hogy egy-egy községet megszálltak a népnevelők.534 Az igen erőteljes agitáció és kényszer hatására 1955–56-ban ismét növekedett a termelőszövetkezetek száma és taglétszáma. Ez a növekedés azonban nem érte el az 1953 előtti felfutást. A tsz-ek száma 1955 második felében mintegy 450-tel, a belépett családoké 67 ezerrel gyarapodott.535 Mi több az évi területfejlesztési tervet novemberre már 40 ezer holddal túlteljesítették. Mindebből azt a következtetést vonta le a Rákosi-vezetés, hogy 1956-ban az eredetileg tervezettnél gyorsabb átszervezésre kerülhet sor.536 1955 végén nagy erőkkel készültek a téli kampányra. „A

szövetkezetek

eredményeinek

ismertetése,

a

kollektív

gazdálkodás

népszerűsítése, az egyénileg dolgozó parasztok felvilágosítása nem szorítkozhat néhány hétre, hónapra – ez állandó feladat. De azokat az időszakokat, amelyek különösen alkalmasak a dolgozó parasztok meggyőzésére, még fokozottabban kell kihasználnunk. Ilyen időszak: a tél. Decemberben, januárban, februárban azelőtt is sokan választották a szövetkezeti gazdálkodást. A téli és a kora tavaszi hónapokban születtek meg az ország első termelőszövetkezeti városai. S hogy ez az időszak igen alkalmas a mozgalom fejlesztésére, ezen semmi csodálkozni való nincs. Tél elejére elkészülnek a termelőszövetkezetek zárszámadásai, amelyek nemcsak a szövetkezeti tagokat, hanem az egyénileg gazdálkodókat is érdeklik. […] A zárszámadás végső eredménye rengeteg érvet ad a népnevelőknek, s lehetővé teszi, hogy a dolgozó parasztoknak fehéren- feketén bebizonyítsák: a termelőszövetkezetben többre mehetnek. A téli hónapokban jobban ráérnek a dolgozó parasztok, s a falubeli népnevelők is. […] Használják ki pártbizottságaink, pártszervezeteink ezt az időt, s növeljék újabb ezrekkel a termelőszövetkezeti parasztok számát. Szervezzék meg 533

Orbán S.: Két agrárforradalom i. m. 149. Donáth F.: Reform és forradalom. i. m. 133–159.; Nagy J.: A paraszti társadalom i. m. 228–232.; Orbán S.: Két agrárforradalom i. m. 143–159.; Szakács S.: A földosztástól a kollektivizálásig i. m. 339–343. 535 1955. december 31-ig 435 új szövetkezet alakult, a tagok száma pedig 75 000 fővel növekedett. 536 MNL OL M–KS 276. f. 53. cs. 259. ő. e. Jegyzőkönyv a Politikai Bizottság 1955. december 1-jei üléséről. 6. Az FM, a Termelőszövetkezeti Tanács és a KV Mezőgazdasági Osztálya közös jelentése a termelőszövetkezetek helyzetéről. Ea.: Matolcsi János. 534

153

dc_795_13 gondosan a helyi népnevelő csoportokat, s ide vonják be elsősorban a termelőszövetkezetek vezetőit, tagjait. De ne feledkezzenek meg a többi társadalmi és tömegszervezetről sem. A helyi DISZ-szervezet. az MNDSZ, a tanács, a Hazafias Népfront-bizottság,

a

földművesszövetkezet,

mind

jó

szolgálatot

termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztésének. [Kiemelés az eredetiben.]

TERMELŐSZÖVETKEZETI TAGOK SZÁMA 1954. XII. 31. ÉS 1956. VI. 30. KÖZÖTT 400 350 300 250 200 150 100 50

230

305,5

343,4

1954. XII. 31.

1955. XII. 31.

1956. VI. 30.

0

Forrás: A KSH 5/1956 és 41/1959 sz. mezőgazdasági jelentése

A TERMELŐSZÖVETKEZETI MOZGALOM ALAKULÁSA 1954. XII. 31 ÉS 1956. VI. 30 KÖZÖTT 6000 5000 4000

3759

3911

1142

1057

952

1954. XII. 31.

1955. XII. 31.

1956. VI. 30.

3239

3000 2000 1000 0

I. és II. típus

III. típus és önálló

Forrás: A KSH 5/1956 és 41/1959 sz. mezőgazdasági jelentése

154

tehet

a

dc_795_13 TERMELŐSZÖVETKEZETEK TERÜLETE 1954. XII. 31. ÉS 1956. VI. 30. KÖZÖTT 1600

1426,7

1400 1200

1213,2 1081,6

1000 800 600 400

293

252

247

200 0 1954. XII. 31.

1955. XII. 31.

Összes terület (ezer ha)

1956. VI. 30.

Átlag terület (ha)

Forrás: A KSH 5/1956 és 41/1959 sz. mezőgazdasági jelentése

Válságjelenségek 1956 tavaszán, nyarán 1956 első felében a gazdálkodók körében rendkívül nagy volt az elégedetlenség és az elkeseredettség. Ezt mutatta, hogy a tsz-ekbe való belépések száma alig haladta meg az előző év hasonló időszakának egytizedét. 1956. szeptember 30-ig összesen 41 új szövetkezetet sikerült létrehozni, a tagság pedig 37 000 fővel nőtt. Ekkor összesen 4857 termelőszövetkezet működött az országban 1 954 000 hold szántóterületen, amely az ország szántóterületének 20,8%-át jelentette. A tagok száma pedig 342 884 fő volt. A kollektivizálás 1955 őszi újraindítása bizonytalanságban tartotta az egyéni gazdálkodókat, ami visszahatott a termelési kedvükre is. Mindezt betetőzte az aszályos időjárás. Az 1956. évi gabonatermés 400 ezer tonnával elmaradt a tervezettől.537 Ezzel párhuzamosan egyre gyorsabban nőtt a kilépők, sőt a felbomló szövetkezetek száma. Ebben szerepet játszott, hogy az ősszel tsz-be kényszerülő gazdák a belépési nyilatkozat aláírásakor feltételül szabták, hogy a tényleges közös munkát csak fél év múlva, tavasszal kezdik meg. Addig sem vitték be a háztájit meghaladó felszerelést és állatállományt.

537

Az agrárium 1956 tavaszi, nyári helyzetéről lásd: Donáth F.: Reform és forradalom i. m 133–159.; Fazekas B.: A mezőgazdasági termelőszövetkezeti mozgalom i. m. 93–97.; Orbán S.: Két agrárforradalom i. m. 143–159.; Pető I.–Szakács S.: A hazai gazdaság i. m. 273–280.

155

dc_795_13 Tömegesebb kilépéseket, felbomlásokat először Zalából jeleztek. A Zala Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság 1956. júliusi jelentésében így számolt be erről. „Azzal térnek ki a közös munka elől, hogy erőszakkal kényszerítették őket a tsz-be. [...] Megyeszerte egymást figyelik, szinte szervezetten tájékoztatják egymást és következetes halogatásokkal, kifogások keresésével, ígérgetéssel bújnak ki a közös munka alól. […] Azt hangoztatják, hogy ha 6 hónapig nem kezdik meg a közös munkát, érvényét veszti az aláírás.”538 A PB szeptember végén már több dunántúli megye válságos helyzetét tárgyalta. Baranyából mintegy 12 olyan szövetkezetet jeleztek, ahol „a tagság a föloszlás gondolatával foglalkozik” és ahol „a szokásosnál több a kilépő vagy a termelőszövetkezetet önként elhagyó tag.” Győr megyéből már egyenesen azt jelentették, hogy „a termelőszövetkezetek a megye községeinek egész sorában fölbomlóban vannak […], amiből országos bajok lesznek.” Vas megye is szóba került, ahol 20 helységben alakult ki válságos helyzet. 539 Nem véletlenül éppen ezekben a megyékben volt ilyen erős a paraszti ellenállás. Mint említettem, 1955 őszén ezeken a területeken volt a leginkább erőszakos a szervezés. Sokatmondó, hogy ezt még a PB elé került összefoglaló jelentés

is

elismerte:

„Az

a

tény,

hogy kilépési

hangulat

van

egyes

termelőszövetkezetekben, egyben arra is figyelmeztet, hogy a múlt évben és az év elején elkövetett túlzások (nemcsak az erőszakoskodásra gondolunk, hanem arra is, hogy gazdasági alap és előkészítés nélkül jött létre sok új termelőszövetkezet) nagyon rossz hatással voltak és vannak a szövetkezeti mozgalomra, s számos községben nem sikerült a dolgozó parasztság bizalmát visszanyerni. A fent felsorolt megyék egyes községeiben a legutóbbi napokban még inkább kiéleződött a helyzet.”540 A pártvezetés olyan súlyosnak találta a helyzetet, hogy meghátrált: 538

Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára (MNL ZML) 57. f. Zala Megyei Tanács Vb. Mezőgazdasági Igazgatósága iratai 1953–1956. 12.ő. e. Jelentés a termelőszövetkezetek jelenlegi helyzetéről. 1956. július 2. 539 MNL OL M–KS 276.f. 53. cs. 304. ő. e. Jegyzőkönyv a Politikai Bizottság 1956. szeptember 28-án tartott üléséről. 2. A KV Mezőgazdasági Osztályának jelentése Vas, Győr, Zala, Somogy és Baranya megyék egyes termelőszövetkezeteiben tapasztalható kilépési törekvésről. Ea.: Lőrincz József. 540 Uo. A jelentés ezek után több oldalon keresztül sorolja azokat a községeket, ahol a termelőszövetkezet lényegében megszűnt. Mivel a feloszlás oka lényegében mindenhol az erőszakos szervezés és a gyenge jövedelem, csupán példaként említünk néhányat a felsorolt községekből. A Győr megyei Rábapatonyán négy termelőszövetkezet közül az egyikből széthordták az állatokat, amit éjjel rendőrségi segédlettel visszahordtak. A tagok jelentős része nem akar a szövetkezetnél maradni, az együtttartás csak ideiglenes jellegű. 50-en adtak be írásbeli kilépési kérelmet, erőszakos beléptetésre hivatkozva. Bágyogszovát község mindhárom termelőszövetkezete felbomlott. A

156

dc_795_13 engedélyezte az egyéni kilépést, annak ellenére, hogy az érvényben lévő termelőszövetkezeti alapszabály csak három éves tsz-tagság után tette ezt lehetővé. 1956 ősz elejére a politikai, a társadalmi és a gazdasági élet területén egyre nyilvánvalóbbá vált a válság. Ebben szerepet játszhatott, hogy a lakosság elégedetlensége tovább fokozódott a pártvezetés változékony politikája, és a be nem váltott ígéretei miatt az SZKP XX. kongresszusa után (1956. február 14–25.), ahol legalizálták a szocializmus építésének többféle lehetőségét. Ezzel a magyar társadalom különböző rétegei megerősítést kaptak, hiszen a Nagy Imre-kormány másfél éves “új szakasza” idején maguk is tapasztalták, hogy létezik más útja is a szocializmus építésének, mint amit a Rákosi–Gerő-féle klikk képviselt. 1956 márciusától egyre nyíltabbá vált a vezetéssel szembeni kritikai hang, amit jól tükröztek a DISZ541 Petőfi Kör nyilvános vitái. Az itteni információáramlás jelentős közvélemény-formáló erőnek bizonyult. A pártapparátus elbizonytalanodása Hruscsov úgynevezett titkos beszédének kiszivárgása nyomán erősödött fel. Az SZKP első titkára a XX. kongresszuson elhangzott beszédében élesen bírálta a személyi kultuszt, az 1953 előtti tömeges törvénysértéseket, és felszólította a kommunista pártok vezetőit a koncepciós perek feltárásának meggyorsítására. Rákosi viszont tovább folytatta halogató taktikáját ezen ügyek felülvizsgálatát illetően. A Rajk-ügyben való „ködösítés” akadályozta a szovjet–jugoszláv viszony javulását is, ezért szovjet nyomásra Rákosi Mátyás az 1956. májusi budapesti pártaktíván kénytelen volt elismerni saját felelősségét. 542 Az MDP KV július 18–21-i ülésén – a szovjetekkel való előzetes egyeztetés alapján – felmentették Rákosi Mátyást első titkári tisztsége alól, s helyét Gerő Ernő foglalta el.543 (Rákosi ezt követően a Szovjetunióba távozott.) A júliusi KV-ülésen bekerült a legfelső vezetésbe Kádár János és Marosán György.

széthordott állatokat nem sikerült összeszedni, ráadásul a takarmányt is széthordták és hozzákezdtek a félig kész istálló lebontásához is. A vasvári járás 11 termelőszövetkezetében megszüntették a közös tevékenységet, 10 termelőszövetkezetből széthordták az állatokat. Celldömölk két kerületében szeptember 25-én éjjel hordták széjjel az állatokat és a szövetkezet lényegében felbomlott. Baranya megyében, 15 termelőszövetkezetben van nagyobb arányú kilépési hangulat. Somogy megyében mintegy 30 községben jelentős szervezeti lazulás tapasztalható, s az újonnan alakított 136 szövetkezet közül mintegy 100 gazdaságilag még mindig gyenge lábon áll. 541 Demokratikus Ifjúsági Szövetség. 542 Baráth M. (összeáll.): Szovjet nagyköveti iratok i. m. 269–324. 543 MNL OL M–KS-276. f. 52. cs. 28. ő. e. Jegyzőkönyv az MDP Központi Vezetőség 1956. július 18–21-i üléséről.

157

dc_795_13 Ez a vezetői gárda nem tudott megfelelő válságkezelő programot kidolgozni, tevékenysége lényegében csak tűzoltó jellegű intézkedésekre korlátozódott. Ugyanakkor a társadalom különböző rétegeiben egyre élénkült a politikai aktivitás, s formálódott a pártellenzék.544 Az Írószövetség, a Petőfi Kör, a fővárosi és vidéki egyetemi ifjúság részéről egyre erősebbé vált a vezetéssel szembeni kritika. Az országszerte megalakuló politikai vitakörök, Debrecentől Kaposvárig, sok helyen szerveztek agrártémájú előadásokat. Ezek előkészítésében nagy szerepet játszottak az egykori népi kollégisták.545 1956 októbere különösen mozgalmas volt e tekintetben. Október 17-én a DISZ Petőfi-kör Budapesten a Kossuth Klubban vitaestet rendezett a magyar mezőgazdaság fejlesztésének további útjairól. A vita alapjául Papp Gábornak az Új Hang szeptemberi számában megjelent írása, a Kert Magyarország szolgált. Október 19-én Kaposváron Márkus István cikkének, a Csillag szeptemberi számában megjelent Somogyi összegzésnek a vitája zajlott ,. Október 22-én pedig Debrecenben, a megyei pártbizottságok politikai akadémiáján, Donáth Ferenc tartott előadást a magyar mezőgazdaság aktuális kérdéseiről és gondjairól.546 Bármelyik összejövetel jegyzőkönyvébe olvasunk bele, ugyanazokkal a problémákkal, panaszokkal találkozunk. Az is megfigyelhető, hogy a vidéki gyűléseken a Petőfi Kör vitáinak és az Irodalmi Újság cikkeinek radikalizmusát meghaladó javaslatok és követelések hangzottak el. 547 A vidéki vitafórumok hangulatát legjobban a Somogyi összegzés kaposvári vitája érzékelteti.548 A résztvevők számát 1200–1300 főre becsülték, ami mutatja a nagyfokú érdeklődést. Nemcsak a tsz-tagok, az egyéni gazdák és a mezőgazdasági szakemberek, hanem a megyei, a járási párt- és tanácsvezetők is eljöttek a vitára. Sőt Baranya, Zala, Hajdú544

Kövér György: Losonczy Géza, 1917–1957. 1956-os Intézet, Bp., 1998. 242–259.; Rainer M. J.: Nagy Imre II. i. m. 156–202. 545 Pogány Mária: Nagy Imre és a (volt) népi kollégisták kapcsolatai. In: Sipos József–Sipos Levente (szerk.): Nagy Imre és kora. Tanulmányok és források. I. Nagy Imre Alapítvány, Bp., 2002. 219–240. 546 Az említett vitákat és hatásukat érintik az alábbi írások. Valuch T. (vál.): Donáth Ferenc: A Márciusi Fronttól i. m. 81–95.; Hegedűs B. András (szerk., bev.és jegyz.): A Petőfi Kör vitái hiteles jegyzőkönyvek alapján. V. Gazdasági vezetés. Műszaki fejlesztés. Kertmagyarország? Osiris, Bp., 1994. 18. 149–163. 547 Pajkossy Gábor: Lőcsei Pál a forradalomban és a megtorlás idején, 1956–1958. Gondolat, Bp., 2013. 13–28. 548 Ez az agrárszociográfiai tanulmány négy fiatal író közös teljesítménye volt. Márkus István, Sántha Ferenc, Szabó István és Lázár István 1956 nyarán a Csillag című folyóirat megbízásából tanulmányútra ment Somogyba. Mindegyikük kiválasztott egy-egy falut, s ott az agrárgazdaság, s főleg a tsz-ek helyzetét igyekezett feltérképezni. A négy dolgozatból végül Márkus készítette el az összefoglaló tanulmányt. Szántó László: A Somogyi összegzés kaposvári vitája. Agrártörténeti Szemle 37. (1995) 1–4. sz. 353–437.

158

dc_795_13 Bihar és Bács-Kiskun megyéből is érkeztek vendégek. Ilyen módon nemcsak a somogyi mezőgazdaság problémái, hanem általában a magyar mezőgazdaság és agrártársadalom égető kérdései kerültek napirendre a tanácskozáson. A Somogyi összegzés című tanulmány szövegének ismeretében nem meglepő, hogy 1956. október 19-én forró hangulatú és tartalmas vitára került sor Kaposváron. A vita anyagából érdemes kiemelni néhány markáns megállapítást. „Nagyon jól tudjuk, hogy a magyar parasztságot majdnem tíz éven keresztül teljesen leigázták, hogy a magyar parasztság hiába dolgozott, soha nem tudott eleget termelni, hogy a magas beszolgáltatásnak eleget tudjon tenni. Így következett be, hogy a termelőszövetkezetek erőszakos megalakításával nagyon elkedvtelenítették a magyar parasztságot. […] Mi, Somogy megyei gazdák kérjük, hogy azokat a tsz-eket, amelyeket erőszakosan szerveztek meg, inkább ma, mint holnap oszlassák fel, hogy egyénileg tudjon mindenki gazdálkodni. Mi sokkal többet tudtunk az államnak biztosítani, mint egyéni gazdák, mint munkakedv nélkül dolgozzunk a tsz-ben.”549 A Központi Statisztikai Hivatal megyei kirendeltségének munkatársa is az agresszív agrárpolitika következményeire hívta fel a figyelmet. „A rendeletek tömkelege is azt a látszatot keltette, mintha a parasztság tönkretétele lenne a cél s teljesen megsemmisítve bekényszeríteni a tsz-be. A paraszt ma már csak a mának él, holnapra nem gondol. Nem tervezhetjük, hogy jövőre ennyi meg annyi sertést, szarvasmarhát akar tartani [Sic!], hiszen évről évre változó a begyűjtési rendelet. […] Azt tapasztaltam, hogy a parasztság ugyanazokkal az elkopott mezőgazdasági felszerelésekkel szánt, vet, kapál, mint korábban. A gazdasági épületeket, istállókat, pajtákat nem tatarozzák. Talajerő utánpótlás […] ismeretlen. Rablógazdálkodás folyik ezeken a területeken […]”550 Az eddigi felszólalások már érzékeltetik, hogy a gyűlésen egyre nyíltabbá vált a vezetéssel szembeni kritikai hang. Hogy reagált erre a helyi pártvezetés? A hallgatóság nem kis meglepetésére a megyei pártbizottság első titkára felszólalását azzal kezdte, hogy „a Somogy megyei pártbizottság egyetért Márkus István elvtársnak a Csillagban megjelent Somogy megyei összegzés c. cikkével.” A pártvezető így folytatta: „Ez a cikk a Somogy megyei pártbizottságot, engem magamat is rádöbbentett arra, amit talán eddig nem láttunk olyan világosan, élesen és 549 550

Uo. 397. Uo. 398.

159

dc_795_13 mélyen, hogy milyen hibákat követtünk el az 1955–56-os termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztésében. […] Ami bennünket és engem illett, ki kell mondani,  amit a legutóbbi kommunista nagyaktíván is kimondtunk,  mélységesen hibásnak érzem magam, mélységesen hibásnak érezzük magunkat a Megyei Pártbizottságon, hogy a fejlesztés során megsértettük az önállóságot […] A Somogy Megyei Pártbizottság volt többek között az, akik [Sic!] biztosan túlhajtották a Központi Vezetőségnek a mezőgazdaság átszervezésére vonatkozó határozatát.” 551 Ez a sokatmondó idézet rámutat, hogy az erózió magát a pártapparátust is elérte. Az SZKP XX. kongresszusa után meginduló változások hatást gyakoroltak azokra a szakemberekre és politikusokra is, akik az apparátus tagjaiként igyekeztek kiutat találni az egyre súlyosbodó válsághelyzetből. 552 Soós Gábor, aki ekkor az FMben volt miniszterhelyettes, egy interjúban elmondta, hogy ebben a légkörben újra előkerültek az 1953-as mezőgazdaság-fejlesztési határozat fő kérdései. „[…] úgy volt ez, hogy forrongott ez úgy belsőleg, de igazán napvilágra, társadalmi megítélésre, illetve vitára ekkor került benne sor. […] ami nagy kérdés volt, hogy vajon lehet-e úgy termelésfejlesztést […] kialakítani, hogy kötelező a beadás, kötelező a vetésterv. Tehát lényegében az anyagi ösztönzés hiányzik a parasztság felé, és hiányoztak bizonyos anyagi eszközök is ahhoz, hogy megfelelően tudjon fejlődni a mezőgazdaság.”553 Az agrárproblémák kritikus felvetése és az önkritika azonban megkésett. Cselekvésre, a tovább már nem elodázható politikai-gazdasági reformintézkedések végrehajtására nem maradt ideje az apparátusnak.

A parasztság követelései a forradalomban 1956-ra a másodjára megindított kollektivizálás miatt sokrétű, súlyos válsághelyzet alakult ki az agrárszférában. Nos, ilyen feszültségek közepette kellett cselekedni 1956 őszén. S cselekedett is a falvak népe. Amiatt azonban, hogy a fegyveres küzdelem döntően Budapestre és a nagyobb vidéki városokra összpontosult, kialakult az a meglehetősen leegyszerűsítő kép, hogy az október végi, november eleji 551

Uo. 427. Szabad Nép 1956. április 14. Keserű János: A XX. kongresszus néhány tanulsága a magyar mezőgazdaság számára.; Magyar Nemzet, 1956. augusztus 12. Keserű János: Az egyéni parasztgazdaságokról.; Magyar Nemzet 1956. augusztus 30. A tiszta lap a mezőgazdasági politikában. 553 Soós Gábor-interjú. Készítette Nagy Gyula, 1988. OHA 4. sz. 78–79. 552

160

dc_795_13 forradalmi napokban a falvak többsége viszonylag nyugodt maradt. Az agrárnépesség élelmiszer-szállítmányokkal támogatta ugyan a városokat, de „óvatos természeténél fogva nem vett részt a forradalmi eseményekben”. A rendszerváltás óta megszaporodó elemzések és a vidéki levéltárak egyre bőségesebb forrásközlései azonban ma már lehetővé teszik az 1956-os falusi magatartásformák fő jellegzetességeinek a felvázolását.554 Budapesthez képest a falvakban három–négy napos késéssel történt meg a hatalomváltás. Nagyon tanulságos, ahogy az ország szinte valamennyi településén, gyakorlatilag minden központi utasítás nélkül, megindult az önszerveződés, s létrejöttek az új hatalmi szervek. Ez nem kevesebbet mutat, mint azt, hogy az ország egésze, a legtávolabbi kistelepülések is érettek voltak a változásra. Másképp nem történhetett volna meg, hogy szinte varázsütésre lendületbe jött a társadalom és mindenütt akadtak kezdeményezők, akik élére álltak az eseményeknek. A paraszti népesség a felhalmozódott feszültségekre, konfliktusokra igyekezett megoldást találni. Egyrészt cselekvéssel, azaz saját hatalmi szervek létrehozásával. A demokratikus önszerveződés megmutatkozott az új irányítószervek – nemzeti tanácsok, forradalmi bizottmányok, nemzeti bizottságok stb. – létrehozásában, és az új vezetők megválasztásában. Másrészt határozottan megfogalmazták a kormány felé, hogy miben várnak mielőbbi intézkedéseket. A felhalmozódott feszültségek súlyát mutatja, hogy nem kéréseket, javaslatokat fogalmaztak meg, hanem követeléseket. Az új irányítószervek megválasztása általában „hasonló” forgatókönyv szerint ment végbe az ország kistelepülésein. A helyi megmozdulás tüntetéssel, 554

A parasztság forradalmi szerepvállalásának kérdéséhez lásd: Belényi Gyula: Párhuzamos falurajzok. Kistelek és Mórahalom 1956-ban. In: Kapiller Imre (szerk.):’56 vidéken. (Zalaegerszegen 1991. november 13-án rendezett Levéltári Napon elhangzott előadások) Zala Megyei Levéltár, Zalaegerszeg, 1992. 12–22.; Béres Katalin: Egy zalai kisfalu a forradalom idején  Ozmánbük 1956. In: Csomor Erzsébet–Kapiller Imre (vál., szerk.):’56 Zalában (A forradalom eseményeinek Zala megyei dokumentumai 1956–1958). Zala Megyei Levéltár, Zalaegerszeg, 1996. (Zalai Gyűjtemény 40.) 7–17.; Magyar Bálint: 1956 és a magyar falu. Medvetánc 8. (1988) 2–3. sz. 207–212.; Rainer M. János: Budapest és vidék 1956-ban. In: Simon Zoltán (szerk.): A vidék forradalma. (Az 1991. október 22-én Debrecenben rendezett konferencia előadásai) 1956-os Forradalom Történetének Hajdú-Bihar Megyei Kutatócsoportja, Debrecen, 1992. 37–48.; Standeisky Éva: Népuralom ötvenhatban. Kalligram–1956-os Intézet, Bp., 2010. 141–156.; Tyekvicska Árpád: Helyi forradalom. Önszerveződés Nógrád községben, 1956-ban. In: Kapiller I. (szerk.):’56 vidéken. i. m. 32–65.; Valuch Tibor: Agrárkérdések és a magyar falu 1956–57-ben. 1956-os Intézet Évkönyv VIII. (2000) 286–302.; Szakolczai Attila–Á. Varga László (szerk.): A vidék forradalma, 1956. I. 1956-os Intézet–Budapest Főváros Levéltára, Bp., 2003. Szakolczai Attila (szerk.): A vidék forradalma, 1956. II. Szerk. Szakolczai Attila. 1956-os Intézet–Budapest Főváros Levéltára, Bp., 2006.

161

dc_795_13 felvonulással kezdődött, amelynek során a tömeg eltávolította a Rákosi-rendszer jelképeit: a vörös csillagot, a Rákosi és Sztálin képeket, a dicsőség- és szégyentáblákat, a szovjet hősi emlékműveket. Sok esetben megsemmisítették a begyűjtési- és adópapírokat is. Így jutott kifejezésre a diktatúrával való szakítás akarata. Ezt követően összehívtak egy falugyűlést, a népgyűlést, ahol  gyakorolva a közvetlen demokráciát  megválasztották az új hatalmi szervet. A választásokon a közösség által ismert, megbecsült személyiségek kaptak bizalmat. Egyidejűleg többnyire megalakították a nemzetőrséget is. A helyi forradalmi „bizottságok” azonnali megalakítása rámutat arra, hogy az emberekben még elevenen élt a második világháború harcait azonnal követő helyi hatalom kiépítésének tapasztalata. 1944/45 fordulóján a front elvonulta után, alulról jövő kezdeményezésként országszerte megalakultak a népi, nemzeti bizottságok.555 1956 őszén a tanácsrendszer szétesésével létrejövő hatalmi vákuumban szintén újraéledt az önszerveződés. Ami a nemzetőrséget illeti, ebben feltehetően az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc emléke munkálhatott. A nép azonnali döntéseiben természetesen meghatározó volt az is, hogy tudták: saját, önmagukból szervezett fegyveres testület nélkül az érdek- érvényesítés lehetetlen. Nagyon sok helyen a rendőröket is bevonták a gyorsan szerveződő nemzetőrségbe, a forradalom teremtette fegyveres testületbe. Az említett két új intézmény öntevékeny, rendkívül gyors, napok alatt történő életre hívása a korabeli vidéki társadalom politikai érettségének egyértelmű bizonyítéka.556 A frissen megalakult testületek igyekeztek kezükbe venni a település életének irányítását. Legfontosabb feladatként a rend és a nyugalom megőrzését, a magántulajdon védelmét, valamint a közellátás biztosítását jelölték meg. Ezeknek az új hatalmi szerveknek nagy szerepük volt abban, hogy a Rákosikorszakban felgyülemlett feszültségek miatti leszámolás, bosszúállás csak ritkán fordult elő. Pedig hát egyéni és kollektív sérelem volt bőven. A falusi lakosság 555

1944 őszétől a szovjet hadsereg magyarországi harcai nyomán szétzilálódott az addigi hatalmi, közigazgatási szervezet. A romeltakarítás, a közélelmezés megszervezése, a termelés beindítása valamint a Vörös Hadsereg igényeinek teljesítési kötelezettsége önszerveződésre késztette a helyi közösségeket. Különböző elnevezéssel – népi, nemzeti, üzemi bizottságok – új hatalmi szervek alakultak községi és városi szinten. A nemzeti bizottságok nemcsak a helyi politika fórumaivá váltak, hanem végrehajtó, rendeletalkotó intézményként is működtek, s időnként még bíráskodási feladatokat is elláttak. 556 Gyáni Gábor: A forradalom társadalomtörténeti paradoxonjai. Forrás 38. (2006) 10. sz. 27–39.

162

dc_795_13 túlnyomó többsége azt vallotta, hogy meg kell várni, amíg létrejönnek a független bíróságok, s rájuk kell bízni a korábbi sérelmek rendezését. A falvakban október végén „csendes forradalom” zajlott, amelynek lényege nem a fegyveres harc, hanem a sokirányú és sokrétű önszerveződés volt. Nem vártak központi iránymutatásra, hanem kezükbe vették saját közösségük életének megszervezését, s egyúttal megfogalmazták a kormány felé azokat a tennivalókat, amelyekben sürgős intézkedést vártak. A vidéki városokban és községekben létrejött új hatalmi szervek nagy figyelmet szenteltek a parasztsággal, a földműveléssel, a gazdálkodással kapcsolatos kérdéseknek. Nagyon érdekes, hogy az egymástól távol eső és egymással nem kommunikáló településeken meglepően egységesen nyilvánult meg a parasztság. A különböző

kiáltványok,

felhívások

közös

jellemzője,

hogy

a

bennük

megfogalmazódó követelések meglehetősen egységesek.557 Hiába akarta az MDP a végletekig kiélezni a falusi osztályharcot, ez nem sikerült. 1956 őszén a paraszti társadalom eltérő helyzetű és érdekű csoportjai egységesen követelték a korábbi évek során elszenvedett sérelmek orvoslását. A paraszti követeléseket célszerű két csoportba elkülöníteni. Az elsőben azok találhatóak meg, amelyekben a falvak népe azonosult a forradalom és szabadságharc alapvető célkitűzéséivel. Kifejezésre jutott mindez abban, hogy elsősorban a szovjet csapatok

kivonulását,

a

gyűlölt

Államvédelmi

Hatóság

felszámolását,

a

többpártrendszer bevezetését szorgalmazták. Első pillanattól megfigyelhető volt a nemzeti függetlenség követelése és a nemzeti identitás hangsúlyozása is. 558

557

Az 1956-os paraszti követelések vizsgálatánál az alábbi forrásgyűjteményekre támaszkodtunk: Izsák Lajos–Szabó József (szerk.): 1956 a sajtó tükrében. 1956. október 22.–november 5. Kossuth, Bp., 1989. Gazdag István (főszerk.): 1956 dokumentumai Hajdú-Biharban. Az 1956-os forradalom Hajdú-Bihar megyei történetének válogatott dokumentumai. Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutató Intézetének Hajdú-Bihar Megyeik Kutató csoportja, Debrecen, 1993. Á. Varga László (szerk.): 1956 Nógrád megye kronológiája és személyi adattára: A forradalom eseményei és aktív szereplői a megyében. Nógrád Megyei Levéltár, Salgótarján, 1996. (Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 19.) Izsák Lajos–Szabó József– Szabó Róbert (szerk.): 1956 plakátjai és röplapjai Október 22.–november 5. Zrínyi, Bp., 1991. Izsák Lajos–Szabó József–Szabó Róbert (szerk.): 1956 vidéki sajtója. Korona, Bp. 1996. Szántó László (vál., összeáll.)–Szili Ferenc (szerk.): Az 1956-os forradalom Somogyban. Válogatott dokumentumok. Somogy Megyei Levéltár, Kaposvár, 1995. Csomor Erzsébet–Kapiller Imre (szerk.):‘56 Zalában. A forradalom eseményeinek Zala megyei dokumentumai, 1956–1958. Zala Megyei Levéltár, Zalaegerszeg, 1996. Kenedi János (szerk): A forradalom hangja. Magyarországi rádióadások 1956. október 23.–november 9. Századvég–Nyilvánosság Klub, Bp., 1989. (Századvég füzetek 3.) 558 Sürgették a Kossuth-címer bevezetését, március 15-e, valamint karácsony, húsvét és pünkösd másodnapjának ünnepnappá, továbbá október 6-a nemzeti gyásznappá, október 23-a nemzeti ünneppé

163

dc_795_13 A követelések második csoportjában azok említendőek meg, amelyeket a parasztság sérelmei diktáltak. Az előzmények ismeretében nem véletlen, hogy Somogy megye központjában, Kaposváron az elsők között fogalmazták meg a mezőgazdasággal és a parasztság helyzetének javításával kapcsolatos elképzeléseket. Az október 25-én összeállított 16 pont közül érdemes felidézni a legfontosabbakat. „A dolgozó parasztság helyzetének gyökeres megváltoztatása érdekében követeljük a jobbágy rendszerű beszolgáltatás és adózás megváltoztatását, a dézsma eltörlését. Teremtsük meg a magyar sajátosságoknak megfelelő szövetkezeti formát, a legnagyobb önkéntesség elve alapján. A legteljesebb autonómiájú érdekképviseletet biztosítsuk dolgozó parasztságunk részére.” 559 A parasztságot megnyomorító beszolgáltatási rendszer eltörlése nemcsak Somogyban, hanem az egész országban a legáltalánosabb és a legerőteljesebb igényként jelentkezett.560 Ehhez általában szorosan kapcsolódott két további követelés.

Egyrészt

az

árrendszer

korrigálása

a

termelési

költségek

figyelembevételével, másrészt pedig a begyűjtési intézményrendszer, azaz a begyűjtési minisztérium, a megyei, járási és községi begyűjtési hivatalok felszámolása. A mezőgazdasággal kapcsolatos állásfoglalások másik fontos csomópontja a termelőszövetkezetekhez kötődött. Igen határozottan fogalmazódott meg, hogy állítsák le az erőszakos kolhozosítást, tegyék lehetővé a tsz-ekből való szabad kilépést és szüntessék meg a tagosításokat! 561 Az eddigi követelések lényegében a Rákosi-korszakban elszenvedett sérelmek orvoslására irányultak. Ha tovább vizsgáljuk a vidéki kiáltványok, röplapok szövegét, akkor látható, hogy a gazdálkodói szabadság helyreállítása érdekében az addigi agrárpolitika valamennyi elemét kritika alá vették. Megfogalmazódott az adók

nyilvánítását. Megfogalmazódott, hogy a honvédségnél a nemzeti hagyományoknak megfelelő egyenruhát kell rendszeresíteni. 559 A Hazafias Népfront Somogy Megyei Bizottsága Elnökségének 16 pontos követelése, 1956. október 26. In: Izsák L.–Szabó J.–Szabó R. (szerk.): 1956 plakátjai és röplapjai. i. m. 491. 560 A begyűjtési rendszer mielőbbi felszámolása már az egyetemisták követelései közé is bekerült. A műegyetemisták által 1956. október 22-én kiadott 16 pontos dokumentum így fogalmazta ezt meg: „Követeljük a beszolgáltatás azonnali eltörlését és a termények okszerű felhasználását. Követeljük az egyénileg gazdálkodó parasztok egyenrangú támogatását.” Lásd: Izsák L.–Szabó J.–Szabó R. (szerk.): 1956 plakátjai és röplapjai. i. m. 18–19. 561 Az előzmények ismeretében nem meglepő, hogy ez a követelés legmarkánsabban éppen a dunántúli megyékben jelentkezett.

164

dc_795_13 általános csökkentésének igénye.562 A parasztság mértékletességét mutatja, hogy Hajdú-Bihar megyében azt is hozzátették: „Az adók megállapításánál összhangba kell hozni a termelők és az állam érdekeit.”563 A gazdák síkra szálltak a kötelező termelési szerződések, valamint a kötelező vetési tervek eltörléséért. „Követeljük a mezőgazdasági termelés irányítottságának eltörlését. Ne legyen az egyéni dolgozóknak megszabva, hogy miből mennyit s mit termeljen.”564 Szembetűnő sajátossága a paraszti követeléseknek, hogy meglepően kiérleltek, kidolgozottak voltak. Az ország számos pontján valódi cselekvési programot dolgoztak ki. Hogy a részletkérdéseket illetően milyen precíz elképzelések fogalmazódtak meg, azt jól példázzák a Hajdú-Bihar megyei parasztság október 27-én közzétett követelései. „A kenyérgabona és a hízott sertés kötelező beadása kivételével az összes kötelező cikk beadását 1957. január 1-jétől el kell törölni. A sertés magánvágási zsírbeadást azonnal el kell törölni. A kenyérgabona és a hízott sertés kötelező beadását 1958. január 1-től meg kell szüntetni. Az állatvágások engedélyhez való kötését – a szarvasmarha kivételével – meg kell szüntetni. A fakitermelés engedélyhez való kötését szintén meg kell szüntetni. A biztosítás kötelező rendszerét 1957. január 1-től el kell törölni. […] Az 1956. évi tagosítást felül kell vizsgálni és a jogos sérelmeket 1957. március 15-ig rendezni kell.”565 A termelési biztonság megteremtéséhez nélkülözhetetlen volt a tulajdoni sérelmek

rendezése,

az

50-es

években

semmibe

vett

magántulajdon

sérthetetlenségének visszaállítása. Kiemelt figyelem irányult a földtulajdonra, hiszen a parasztság és a hatalom konfrontációja épp e téren éleződött ki leginkább. A földdel kapcsolatos törekvések az 1947–48 utáni sérelmek orvoslására irányultak, 562

Vidékenként természetesen mutatkozott különbség abban, hogy melyik adófajtát találták a legsérelmesebbnek, s ebből kifolyólag ennek eltörléséért külön is síkra szálltak. Volt ahol a fogatadó, több helyütt azonban a boradó volt kiemelve. Így volt ez a Szekszárd környéki parasztságnál is, ahol még azt is megfogalmazták, hogy helyre kell állítani a szekszárdi bor világhírnevét. Lásd: Izsák L.– Szabó J.–Szabó R. (szerk.): 1956 plakátjai és röplapjai. i. m. 533. 563 A megye dolgozó parasztságának követelése a megújuló kormánytól, 1956. október 27. In: Izsák L.–Szabó J.–Szabó R. (szerk.): 1956 vidéki sajtója i. m. 405. 564 Szajla község munkástanácsának követelései, 1956. október 29. In: Izsák L.–Szabó J.–Szabó R. (szerk.): 1956 plakátjai és röplapjai. i. m. 429. 565 A megye dolgozó parasztságának követelése a megújuló kormánytól, 1956. október 27. In: Izsák L.–Szabó J.–Szabó R. (szerk.): 1956 vidéki sajtója i. m. 405.

165

dc_795_13 tehát sehol sem merült fel az 1945 előtti földbirtokviszonyok visszaállításának követelése. A tagosítások és az erőszakos földelvételek nyomán teljesen kaotikussá vált

birtokviszonyok

rendezése

komoly

feladatot

jelentett.

Az

új

helyi

irányítószervek általában először az 1956. évi tagosítás felülvizsgálatát akarták megkezdeni. Akadtak persze olyan települések is, amelyek nagyobb léptékkel akartak haladni. Makón például igen határozottan követelték „[…] a parasztságtól jogtalanul eltulajdonított földek és gazdasági felszerelések azonnali visszaadását!” 566 Az 1956-os követelések közül eddig főleg a gazdasági jellegűeket vettem sorra, holott a parasztság elégedetlenségének csak egyik oka volt az állami beavatkozás nyomán felhalmozódó feszültség. Emellett az elkeseredettség másik forrása a szabadságjogok súlyos korlátozása, az emberi méltóság semmibevétele volt. Az új forradalmi testületek a meghurcolt parasztság rehabilitálása érdekében egyrészt a bírósági ítéletek felülvizsgálását, másrészt pedig a szabadságjogok helyreállítását szorgalmazták. A „teljes és bántódás nélküli” szólás-, gyülekezési és vallásszabadság mellett megfogalmazódott az új választójogi törvény igénye is, amelynek alapelve: az egyenlő, titkos és közvetlen választás. Ehhez gyakorta azt is hozzáfűzték, hogy a falu vezetőit a helyi lakosság titkosan és közvetlenül válassza. Az is általános követelés volt, hogy a korábbi években diszkreditálódott politikai és községi vezetőket azonnal váltsák le és vonják felelősségre. A jövőre vonatkozóan pedig a következő figyelemre méltó állásfoglalás található a Hajdú-Bihar megyei parasztság követelései között. „Annak érdekében, hogy a helyi, állami és gazdasági szervek vezetői és dolgozói ne kerüljenek nap, mint nap összeütközésbe a dolgozó néppel, a kormányzati szervek szüntessék meg a belső hivatali utasítások rendszerét. Az életet szabályozó összes rendelkezések nyilvánosan, hivatalos lapokban jelenjenek meg és csak ezek legyenek végrehajtva.”567 Országszerte általános igényként jelentkezett az is, hogy egyenjogúságot és esélyegyenlőséget kell teremteni a mezőgazdasági termelés szereplői között. Ez a hozzáállás

jól

megragadható

a

mezőgazdasági

vidékeken

megfogalmazott

kiáltványok, felhívások szövegében, hiszen az egyéni gazdálkodók követelései mellett mindig helyet kaptak a tsz-tagság igényei is. Visszatérő elem volt a 566

Makó Város Dolgozó Népe és Ifjúsága követelései, 1956. október 29. In: Izsák L.–Szabó J.–Szabó R. (szerk.): 1956 plakátjai és röplapjai. i. m. 366. 567 A megye dolgozó parasztságának követelése a megújuló kormánytól, 1956. október 27. In: Izsák L.–Szabó J.–Szabó R. (szerk.): 1956 vidéki sajtója i. m. 405.

166

dc_795_13 termelőszövetkezetek önállóságának követelése. Sőt több helyen síkra szálltak olyan helyi szövetkezeti törvény mielőbbi megalkotásáért, amely lehetővé teszi a termelői társulások legkülönbözőbb formáit, és biztosítja a társas gazdálkodások pénzügyi és termelési önállóságát.568 Az eddig áttekintett dokumentumok alapján megállapítható, hogy 1956. október 25-étől kezdve a vidéki településeken létrejövő új, forradalmi testületek bizonyos fáziseltolódással ugyan, de sorra vették a mezőgazdasággal és a parasztsággal kapcsolatos legégetőbb kérdéseket. Október 28-a, amely fontos szakaszhatár lett az országos események menetében is, jelentős fordulatot hozott az agrárnépesség

számára.

Napirendre

került

a

magángazdálkodók

elleni

diszkriminációk megszüntetése. Nagy Imre miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány véget vet a termelőszövetkezeti mozgalom és a tagosítások során elkövetett súlyos törvénytelenségeknek, nagyszabású tervet dolgoz ki az elhanyagolt mezőgazdasági termelés fellendítésére.569 A szavakat hamarosan tettek követték, október 30-án eltörölték a parasztságot olyannyira sújtó begyűjtési rendszert. 570 Ezt követően a helyi forradalmi tanácsok, nemzeti bizottságok többnyire már a mielőbbi politikai konszolidáció jegyében hozták meg az intézkedéseiket, amelyek a

mezőgazdasági

munkák

folyamatosságának

fenntartására,

a

közellátás

biztosítására, a termelőszövetkezetek vagyonának védelmére és a feloszlásának szabályozására irányultak. Sőt akadtak olyan forradalmi szervezetek is, amelyek a

568

Érdekes azt is megemlíteni, hogy azokon az alföldi területeken, ahol az agrárnépességen belül jelentősebb arányt képviselt a tsz-tagság, milyen követelések fogalmazódtak meg. Jó példa erre Karcag, amely 1951-ben lett termelőszövetkezeti város. Az október 27-i felhívás 27 pontja közül jó néhány foglalkozott a tsz-ekkel: „8. Támogatói vagyunk a szövetkezeti mozgalomnak, de követeljük, hogy a dolgozó parasztság a saját belátása szerint választhassa meg a gazdálkodási formát. A párt és a kormány semmiféle kényszert ne alkalmazzon! 9. A termelőszövetkezeteknek teljes önállóságot kell biztosítani ez az alapja a jövedelmező gazdálkodásnak. Ehhez feltétlenül szükséges, hogy a termelőszövetkezetek meglévő adósságait – melyek a helytelen gazdaságpolitikából eredtek – a kormány haladéktalanul engedje el. Biztosítani kell, hogy a tsz-tagok havonta kapjanak jövedelmet. 10. Meg kell engedni a termelőszövetkezetből való kilépést bármikor. A kilépő dolgozóval szemben semmiféle követelést nem lehet támasztani. A tsz-ből kilépőnek a bevitt földje helyett ugyanolyan minőségű földet kell adni. 11. Biztosítsa a kormány, hogy a termelőszövetkezetek kedvezményes hitelek mellett erőgépeket vásárolhassanak. A gépállomási munka ne legyen kötelező a termelőszövetkezetekre. […]” Lásd: Izsák L.–Szabó J.–Szabó R. (szerk.): 1956 plakátjai és röplapjai. i. m. 515–516. 569 Kenedi J. (szerk): A forradalom hangja. i. m. 131–132. 570 Uo. 273–274.

167

dc_795_13 napi teendők ellátásán túl már az agrárszféra jövőjével kapcsolatos elképzeléseiket is megfogalmazták.571 A Somogy Megyei Forradalmi Nemzeti Tanács már egy nappal az október 28-ai fordulat után felvázolta mind a közvetlenül, mind a távlatosan jelentkező teendőket. „Megyénk elsősorban mezőgazdasági jellegű. Éppen ezért a további programunk egyik legjelentősebb pontja a falusi élet, a magyar mezőgazdaság égető hibáinak

haladéktalan

kiküszöbölése

a

parasztság

jogainak

legszélesebb

biztosításával. […] Egyenlő lehetőséget kapjon mind az egyéni, mind a termelőszövetkezeti gazda. Legyen vége a szégyenteljes falusi osztályharcnak is! A parasztság jogainak védelmére szabadon létesíthessen érdekképviseleti szerveket. A begyűjtés és a termelőszövetkezetből való kilépés kérdéseire nézve a közeljövőben intézkedések történnek. E legégetőbb kérdések megoldásának is teljes rendben kell lefolynia. Mert a rend, a falusi béke felbomlása, a közvagyon meggondolatlan széthordása a gyűlölködést eredményezi. Tudjuk, hogy fájó és sürgető kérdések ezek, mégis a megoldások létrejöttéig egy kis türelemre és önmérsékletre kérünk minden parasztot. Legfontosabb feladatunk most a termelés azonnali megindítása és biztosítása. Ennek érdekében tartózkodjunk mindenféle önkényeskedéstől, mind [a] személyekkel, mind a közvagyonnal szemben. A vitás kérdéseket a Forradalmi Nemzeti Tanács a parasztság kívánságainak, a jogos követeléseinek megfelelően rendeztetni fogja.”572 Jöjjön egy alföldi példa is a nagy agrármúlttal rendelkező Makóról. Szembetűnő, hogy az ország másik szegletében, szinte egyidejűleg megfogalmazott kiáltványt ugyanaz a józanság és megfontoltság hatja át, mint a fenti Somogy megyei nyilatkozatot. „Szeretettel fordul és kéri a nemzeti Bizottság Makó város dolgozó parasztságát, hogy addig is, amíg most már rövid idő alatt elérkezik a föld visszaadásának ideje, teljes erejével és Makó város parasztságát jellemző hűséggel és 571

A Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmány lapjában 1956. november 1-jén Mit követel a magyar földművelő nép? címmel a következő volt olvasható: „Helyeseljük, hogy megszűnt a parasztságot megnyomorító és kiszipolyozó beszolgáltatási rendszer, de ez még csak az első lépés volt. […] A parasztság képviselőiből, az új pártok tagjaiból, mezőgazdasági szakemberekből és újságírókból hamarosan alakuljanak mezőgazdasági küldöttségek, amelyek Nyugat-Európában (Dániában, Hollandiában, Angliában stb.), az északi államokban (Finnországban, Svédországban) és az Egyesült Államokban a nagyüzemi mezőgazdaság helyzetét tanulmányozzák és tapasztalataikat itthon hasznosítják.” Lásd: Izsák Lajos–Szabó József (szerk.): 1956 a sajtó tükrében. i. m. 221. 572 A Somogy Megyei Forradalmi Nemzeti Tanács 1956. október 29-i állásfoglalása. In: Szántó L. (vál., összeáll.)–Szili F.(szerk.): Az 1956-os forradalom Somogyban. i. m. 123–126.

168

dc_795_13 szeretettel ápolja azt a földet, amelyből az ország jövő évi kenyere kerül a magyar nép asztalára. E pillanatban ne azt nézze, hogy hol a mezsgye és kinek a névleges tulajdonában van a föld, hanem, hogy az áldott kenyérmag idejében a termő anyaföldbe kerüljön. […] Makó város Nemzeti bizottsága meg van győződve arról, hogy városunk egész közönségét áthatja az a tudat, hogy egymás érdekének a szem előtt tartásával és nemes áldozatok hozásával mindenkinek hozzá kell járulni a megélhetés igen súlyossá vált gondjai enyhüléséhez. Különös jelentősége van annak, hogy a piacról élő közönség elviselhető árakon jusson hozzá az elsőrendűen fontos élelmicikkekhez. Kéri és elvárja ezért a piacra termelő közönségtől, hogy ezek figyelembe vételével tartózkodjék az áremeléstől. […]”573 Miközben igen nagyok voltak az 50-es évek során elszenvedett egyéni és kollektív sérelmek, a parasztság mind október 28-a előtt, mind pedig azt követően tiszteletre méltó józanságról és realitásérzékről tett tanúságot a követelései megfogalmazásakor. Az agrárnépesség különböző csoportjai nem egyszerűen elutasították a

korábbi

évek sztálinista

agrárpolitikáját, hanem határozott

elképzeléssel rendelkeztek a kilábalás, a normalizáció mikéntjéről. Nagyon tudatosan dolgozták ki az újrakezdés, az egyéni gazdálkodáshoz való visszatérés programját. Éppen az egyöntetűség, a követelések azonossága volt az, amin az 1956 novemberében szovjet segédlettel életre hívott Kádár-kormánynak el kellett gondolkoznia, amit meg kellett értenie. Ez nem ment könnyen.

Agrárpolitikai korrekció – átmeneti időre? Az 1956-os forradalom és szabadságharc tragikus kimenetele mind a társadalom, mind a hatalom számára meghatározó tapasztalatot jelentett. A magyar nép megértette, hogy nem számíthat a Nyugat segítségére és az ország a szovjet blokk része marad. Ugyanakkor a hatalom képviselői megértették, hogy nemcsak a korábbi túlkapásokat kell elkerülni, hanem lényegi változtatásokra van szükség. Az MSZMP vezetőinek egyik legfontosabb felismerése az volt, hogy a „szocializmus építése” 573

Makó város Nemzeti Bizottságának kiáltványa, 1956. október 30. In: Izsák L.–Szabó J.–Szabó R. (szerk.): 1956 plakátjai és röplapjai. i. m. 367.

169

dc_795_13 nem mehet a széles társadalmi rétegek életszínvonalának rovására. Kádár János az Ideiglenes Központi Bizottság 1956. december 2-ai ülésén rámutatott: „A gazdasági kérdések megoldásánál nekünk az a politikánk, hogy mindenféle olyan döntésnél, ahol a megtermelt javak hovafordításáról van szó, első szempont kell legyen a dolgozók életszínvonalának fokozatos emelése.”574 1956 végétől a hatalom a legkeményebb eszközökkel számolt le a politikai ellenfeleivel, ugyanakkor kezdettől fogva kereste a társadalommal való kiegyezés eszközeit is. A leghatásosabbnak az életszínvonal-politika bizonyult.575 1956 előtt ugyanis az erőltetett nehéz- és hadiipar-fejlesztés egyik fontos forrása éppen a lakossági fogyasztás alacsony szinten tartása volt. Az életszínvonal-politika teljesülése ekkoriban – és még hosszú ideig – elsősorban az élelmiszerellátáson múlt, hiszen az emberek a jövedelmük döntő részén élelmiszert vásároltak.576 Ez nem meglepő, hiszen a magyar társadalom széles tömegeinek szegényes, hiányos és gyakran egyoldalú táplálkozása nemcsak 1945 előtt, hanem az 1950-es években is jellemző volt. Így hát a korai Kádár-korszakban elemi erővel jelentkezett az emberek bőséges táplálkozás iránti igénye. Az életszínvonal-politika kiemelt szerepe miatt 1956 után stratégiai jelentőségűvé vált a mezőgazdasági termelés növelése és ezzel összefüggésben az agrártermelők ösztönzése. A hatalom és az agrártársadalom közötti viszony rendezésének első lépése az MDP agrárpolitikája nyomán kialakult feszültség enyhítése volt. Ehhez a kiindulópontot azok a szakmai javaslatok adták, amelyeket 1956 nyarán és kora őszén a pártközpont Mezőgazdasági Osztályán, az FM-ben, valamint az Országos Tervhivatalban dolgoztak ki.577 Az MDP KV Mezőgazdasági Osztálya október első felében összeállított egy vitaanyagot az agrárpolitika neuralgikus pontjairól. Az előterjesztést éppen a forradalom kitörése előtti napon, 1956. október 22-én tárgyalták meg a megyei pártbizottságok mezőgazdasági 574

Balogh Sándor (szerk.): A Magyar Szocialista Munkáspárt ideiglenes vezető testületeinek jegyzőkönyvei. I. (1956. november 11–1957. január 14.) Intera, Bp. 1993. 151. 575 Földes György: Hatalom és mozgalom (1956–1989). Reform–Kossuth, Bp., 1989. 49–73.; Kende Péter: A párizsi toronyból. (Válogatott politikai írások, 1957–1989) Cserépfalvi, Bp., 1991. 79–95. 576 Valuch Tibor: A bőséges ínségtől az ínséges bőségig. A fogyasztás változásai Magyarországon az 1956 utáni évtizedekben. 1956-os Intézet Évkönyv XI. (2003) 51–78. 577 Erdei Ferenc ekkor miniszterelnök-helyettesként felügyelte a mezőgazdaságot és 1956 első felében számos kezdeményezése volt az ágazat helyzetének javítására. A szövetkezeti rendszer bomlásának egyre aggasztóbb tüneteivel szembesülve megbízást adott 1956 nyarán egy szövetkezeti törvény kidolgozására. Ugyancsak távlati feladatot jelentett annak kidolgozása, hogy mi legyen az 1954-ben bevezetett három évre szóló begyűjtési rendszerrel 1956 után. A szerző interjúja Dimény Imrével, 2011. október 17. (A szerző tulajdonában.)

170

dc_795_13 titkárainak és osztályvezetőinek részvételével. 578 A tanácskozáson az addigi agrárpolitika éles bírálata fogalmazódott meg, amit jól érzékeltnek az alábbi idézetek. „Sajnos termelőszövetkezeteink többsége az egyéni paraszt gazdaságokkal szemben kevesebbet termel, kisebb az áruértékesítésük, alacsonyabb a jövedelmük és több a bürokratikus megkötöttségük.” Ez az összevetés statisztikailag ugyan már ismert volt, mégis a kimondása, elismerése igen nagy jelentőséggel bírt. Mindehhez még az alábbi radikális megállapítás is társult. „A továbbiakban nem szabad mechanikusan követnünk a Szovjetunió kolhozépítési gyakorlatát, hanem figyelembe kell venni sajátos viszonyainkat, [...] a szövetkezés hazai hagyományait.” 579 A tennivalókat illetően a tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy mind a tsz-ek, mind az egyéni gazdálkodók vonatkozásában a legsürgetőbb a termelési biztonság és az anyagi érdekeltség helyreállítása. 1956 végén járt le ugyanis a hatálya az 1954. január 1-jén életbe lépett három évre szóló beszolgáltatási rendszernek. A jövőt illetően a pártközpont Mezőgazdasági Osztályának álláspontja így hangzott: „A termelők anyagi érdekeltségének biztosítása érdekében a legfontosabb kérdés a jelenlegi árrendszer ésszerű megváltoztatása, továbbá a begyűjtés adójellegének fokozatos megszüntetése útján, a kötelező beadási rendszer megszüntetése.”580 Az idézett háttéranyagok ismeretében már nem meglepő, hogy miért vált elfogadhatóvá Kádárék számára a kötelező beszolgáltatás eltörlése. Kádár és társai már a november 4-én meghirdetett kormányprogramjukban ígéretet tettek a beszolgáltatás megszüntetésére. Ezt a nagy horderejű döntést több tényező kényszerítette ki. A Nagy Imre-kormány elismerve a parasztság legfőbb követelését már október 30-án deklarálta a beadási kötelezettség eltörlését. Ennek visszavonását nem vállalta a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány. Az élelmiszerkészletek felett rendelkező parasztsággal való konfrontálódás – miközben általános sztrájk miatt állt az ipari termelés – beláthatatlan következményekkel járt volna.581 Ilyen 578

MNL OL M–KS 288. f. 28. cs. (1957) 5. ő. e. A KV Mezőgazdasági Osztályának előterjesztése a Politikai Bizottsághoz a mezőgazdasági politikában szükséges főbb változásokra. 1956. október 22. 579 Uo. 580 Uo. 581 Bővebben lásd: Papp István: A Begyűjtési Minisztérium az 1956-os forradalom idején és a beszolgáltatási rendszer felszámolása 1956–57-ben. In: Pál Lajos–Romsics Ignác (szerk.): 1956 okai, jelentősége és következményei. Magyar Történelmi Társulat, Bp., 2006. 267–289.

171

dc_795_13 körülmények között a Kádár-kormány nemcsak, hogy nem vonta vissza a Nagy Imre-kormány rendelkezését, hanem a konszolidáció érdekében egyenesen magának akarta tulajdonítani a begyűjtési rendszer eltörlésének érdemét. Ezt szimbolizálta, hogy az Elnöki Tanács november 12-én kiadott 21. sz. törvényerejű rendelete október 25-étől visszamenőleges hatállyal szüntette meg a mezőgazdasági termények és termékek kötelező beadását.582 1956 őszén tehát két héten belül kétszer is eltörölték a begyűjtési rendszert ráadásul a szocialista országok közül elsőként Magyarországon. 583 Megszűnt a teher, amit még a háborús kormányzat rakott a parasztság vállára, s amelyet az 1940-es évek második felében a közellátás és a jóvátétel biztosítása érdekében fenntartottak, majd 1949-től már, mint a szocialista építés elengedhetetlen eszközét, tovább szigorítottak. A kötelező beszolgáltatási rendszer felszámolásával véget ért a mindennapos kiszolgáltatottság, az elszámoltatás, a padlássöprés, ami

az

agrártermelők helyzetének lényeges javulását eredményezte. Ezzel a lépéssel a sztálini agrárrendszer egyik megváltoztathatatlannak hitt elemét szüntették meg. Az államhatalom a konszolidáció érdekében lemondott egy olyan eszközről, amely révén korábban nemcsak nagy terménykészletekhez tudott hozzájutni szinte ingyen, hanem jelentős jövedelmeket is tudott átcsoportosítani.a mezőgazdaságból az iparba A begyűjtési rendszer felszámolásával olyan szituáció jött létre, amelyben az állam csak úgy tudott terménykészletekhez jutni, ha reális felvásárlási árat kínált értük a termelőknek.584 Ebből adódóan az 1956-os viszonylag magas, a szabadpiaci árhoz közelítő, állami szabadfelvásárlási ár alapján kezdték meg a felvásárlást. Az állam a korábbi gazdasági kényszerítő eszközök helyett kereskedelmi módszerekkel, a mezőgazdasági termelők érdekeltségének biztosítására törekedve szervezte kapcsolatait az árutermelő parasztsággal valamint a termelőszövetkezetekkel és az állami gazdaságokkal. 1956 után tehát a magyar gazdaság egyik alapvető szektorában, ha korlátok között is, de újra létjogosultságot szerzett a piac és az árutermelő tevékenység. 1957– 58 folyamán bebizonyosodott, hogy ilyen módon a korábbinál magasabb színvonalon 582

TRHGY 1956. 62. Wädekin, K.-E.: Agrarian Policies i. m. 65. 584 A mezőgazdasági termékek felvásárlása 1960. KSH, Bp., 1961. (Statisztikai Időszaki Közlemények 43.) 83–84. 583

172

dc_795_13 biztosítható a lakosság ellátása.585 Azáltal, hogy az árak alakulását nem annyira a kereslet-kínálat erői, mint inkább az állami árszabályozás határozta meg, az agrárpiac rehabilitálása csak korlátozott lehetett. A begyűjtési rendszer eltörlése tehát nem azt jelentette, hogy az állam lemondott a mezőgazdasági termelők kontrollálásáról. Az intézkedés jelentősége sokkal inkább abban mutatható ki, hogy a hatalom belátta bizonyos fogyasztási cikkek esetében (pl. zöldség, gyümölcs, tojás, baromfi, stb.) teret kell engednie a termelők és a fogyasztók közvetlen, piaci alapon létrejövő kapcsolatának, ami a gazdálkodói autonómia kibővülését eredményezte. A kormány más tekintetben is késznek mutatkozott a parasztság sérelmeinek orvoslására. Az új agrárpolitika főbb elemeit 1956. november 27-én tette közzé a kormány abban a felhívásban, amelyet a parasztsághoz intézett. „A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány teljes mértékig elítéli az elmúlt évek hibás mezőgazdasági politikáját, az erőszakos termelőszövetkezeti szervezést, a zaklatás jellegű tagosítást, mindazokat a módszereket, amelyeknek alkalmazása következtében évekre visszaesett a magyar mezőgazdaság. Mindez nemcsak a parasztságnak okozott erkölcsi és anyagi károkat, hanem az ipari munkásság és a városi lakosság ellátását is bizonytalanságban tartotta. A kormány máris beszüntette a parasztság termelési bizonytalanságát előidéző erőszakos tagosítást, eltörölte a kötelező beszolgáltatás rendszerét. […] A kormány eltökélt szándéka, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel támogatja a parasztság törekvéseit a mezőgazdasági termelés fellendítésére és gazdasági támogatást nyújt a szövetkezeteknek és egyéni parasztoknak egyaránt.”586 A kormány nyilatkozata differenciálás nélküli támogatásáról biztosította a szövetkezeti és magángazdálkodást, s ami még ennél is fontosabb: a parasztság szabad elhatározására bízta a gazdálkodási mód megválasztását. Ezt megerősítette, hogy a kormányfelhívással egyidejűleg tették közzé a földművelésügyi miniszternek a termelőszövetkezetből történő kilépést és a tsz feloszlását szabályozó utasítását.587 A kormányfelhívásban megfogalmazott ígéretek újabb és újabb rendeletekben öltöttek testet, amelyek könnyítettek az egyéni gazdálkodók kötelezettségein. 585

MNL OL M–KS 288. f. 28 (1957) 13. ő. e. Az Élelmezésügyi Minisztérium előterjesztése az MSZMP Politikai Bizottságához az új felvásárlási rendszer eredményeiről és tapasztalatairól. (1957. november 19.) 586 A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány felhívása a parasztsághoz! Magyar Közlöny 1956. november 27. 579–580. 587 TRHGY 1956. 263.

173

dc_795_13 Megszüntették a kötelező vetési terveket, valamint az értékesítési kényszert, eltörölték a tűz- és a jégbiztosítás kötelező jellegét, felszámolták a mezőgazdaságfejlesztési járulékot, engedélyezték a föld korlátozott adásvételét.588 Mindezek hatására az addigi termelőszövetkezeti gazdaságok kétharmada feloszlott, s egyidejűleg több százezer paraszti üzem kezdte újra a munkát. A birtokos parasztok nagy része kilépett, míg a földnélküliek és a kisföldűek többsége ─ egyéb megélhetési lehetőségek híján ─ a tsz-ben maradás mellett döntött.

SZÖVETKEZETI TAGOK SZÁMA (EZER FŐ) 1956. VI.-1958. XII. 400 350 300 250

343,4

200 150 100 50 0

160,4

168,9

167,8

155,8

119,3

1956. VI. 30. 1956. XII. 31. 1957. VI. 30. 1957. XII. 31. 1958. VI. 30. 1958. XII. 31.

Forrás: A KSH 53/1959 sz. mezőgazdasági jelentése

273

247

242

233

958

858,1

820,4

806,4 286

597,4 293

1600 1400 1200 1000 800 600 400 200 0

1426,7

A TSZ-EK TERÜLETÉNEK ALAKULÁSA 1956. VI.-1958. XII.

1956. VI. 30. 1956. XII. 31. 1957. VI. 30. 1957. XII. 31. 1958. VI. 30. 1958. XII. 31. Összes terület (ezer ha)

Átlagos terület (ha)

Forrás: A KSH 53/1959 sz. mezőgazdasági jelentése 588

Uo. 68–69., 263–265.

174

dc_795_13 1957 első felében úgy tűnt, hogy az MSZMP hosszabb távon számol a mezőgazdaság többszektorúságával. A hangsúly nem a nagyüzemi átszervezésen, hanem a termelési kedv fokozásán volt. A nagy kérdés persze az volt, hogy átmeneti időre szóló megoldásról lesz-e szó, avagy hosszabb távon formálja a hatalom és a mezőgazdasági termelők kapcsolatait. Ez a dilemma az agrárirányítás párt- és állami szerveit is megosztotta.589 A kormány 1957. május 30-i ülésén önálló napirendként szerepelt a mezőgazdasági

árrendszer

és

az

árpolitika.

Az

Országos

Árhivatal,

a

Földművelésügyi Minisztérium és az Élelmezésügyi Minisztérium részvételével készült előterjesztés kiindulópontja így szólt: „Az elmúlt években – különösen 1953ig – a mezőgazdasági termelés és felvásárlási politika túlzott mértékben támaszkodott adminisztratív kényszer rendszabályokra, amelyeknek középpontjában a kötelező beszolgáltatás és az alacsony beadási rendszer állott. Ezt a rendszert a különböző állami monopóliumok mellett forgalmi kötöttségek egészítették ki. A mezőgazdasági gazdaságpolitika ily módon háttérbe szorította a mezőgazdaság tervszerű befolyásolásának az anyagi érdekeltségen alapuló elvét.” 590 A jövőt illetően az alábbi javaslat fogalmazódott meg: „[…] a mezőgazdaságnak az anyagi érdekeltségen alapuló tervszerű befolyásolása egyenesen megköveteli, hogy – a monopolcikkek kivételével – az élelmiszerek fogyasztói árait a termelői árakból a társadalmilag szükséges forgalmi költségek felszámításával határozzuk meg.” 591 Ezen a kormányülésen is kiderült, hogy az FM vezetése sokkal több negatívumot talált az új felvásárlási rendszerben, mint a többi irányító szerv, különösen a Fehér Lajos vezette Mezőgazdasági Osztály. A két csoport közötti nézeteltérés az agrárpolitika szinte valamennyi fontos kérdésében jelentkezett, s lecsapódott az agrárirányítás megyei és járási szerveinél is.592 Fehér Lajos a Dögei-csoport nézeteit a következőképpen jellemezte a megyei pártbizottságok mezőgazdasági osztályvezetői számára tartott értekezleten: „Az ilyen 589

Varga Zsuzsanna: 1956 hatása a kádári agrárpolitika kialakulására. In: Romsics I.–Pál L. (szerk.): 1956 okai, jelentősége i. m. 299–315. 590 Baráth Magdolna (szerk., jegyz., bev.): Kádár János első kormányának jegyzőkönyvei, 1956. november 7.–1958. január 25. MOL, Bp., 2009. (Magyar Országos Levéltár kiadványai II. Forráskiadványok 48.) 490. 591 Uo. 490-491. 592 Sipos Levente: Reform és megtorpanás. Viták az MSZMP agrárpolitikájáról (1956–1958) Múltunk, 36. (1991) 2–3. sz. 188–197.

175

dc_795_13 emberek azt kívánják, hogy a termelői érdekeltséget szüntessük meg. Nem hiszem, hogy felelős párt- és állami funkcionárius merné vállalni, hogy a nagy nehezen megteremtődött érdekeltséget megszüntessük. Azt hiszem, hogy a jelenlévők egytől egyig, de a felelős vállalati funkcionáriusok sem vállalhatják ezt a felelősséget. Ezért ragaszkodunk mezőgazdasági politikánkban ahhoz, hogy az érdekeltséget úgy az egyénieknél, mint a tsz-eknél biztosítsuk. […] milyen legyen ez az érdekeltség? […] Két végletbe lehet elcsúszni: 1./ Amikor én a felvásárlási árakkal lemegyek vagy jóval lemegyek az érték alá. Ez volt a begyűjtés idején. Ebben az esetben érdekeltségről nem lehet szó, csak vetési-szerződéses kényszerről lehet beszélni. 2./ A másik véglet, amikor a parasztokat túlfizetjük az árakkal. Ezt sem akarhatjuk, mert ez stabilizálná a kisárutermelői viszonyokat. […] Az idei árak elég jók ahhoz, hogy megteremtsük a termelői érdekeltséget, biztonságot. […] Az árrendszerünknek olyannak kell lennie, hogy az érdekeltséget szolgája. A PB ebben a kérdésben egységes.” 593 Az utolsó mondattal azt akarta üzenni Fehér Lajos az MSZMP vidéki apparátusának, hogy a párt legfőbb döntéshozó testülete elkötelezte magát egy olyan agrárpolitika mellett, amely a piaci kapcsolatok és a termelői érdekeltség révén szervezi a termelést. A pártvezetést e kérdésben döntően befolyásolták az 1957-es esztendő eredményei. Az Élelmezésügyi Minisztérium a felvásárlási rendszer első esztendejének tapasztalatait így összegezte a PB számára: „A kötelező beadás megszüntetése után a főbb cikkek zömét csaknem teljes egészében kereskedelmi módszerekkel szabad, vagy szerződéses felvásárlás útján kell fedeznünk. Csupán a kenyérgabona nagyobb részét és a takarmánygabonának mintegy felét fedezi a földadó és az állami szolgáltatások díjainak természetbeni fizetése.594 Az egyénileg dolgozó parasztságtól és a tsz-ektől történő felvásárlásban a szabad- és szerződéses felvásárlás aránya a főbb cikkek összességében 38,8%-ról 86,6%-ra emelkedett. […] Ezekkel a módszerekkel a főbb cikkek jóváhagyott 1957 évi felvásárlási tervét október 31-ig

593

MNLOL M–KS 288. f. 17. cs. 9. ő. e. Jegyzőkönyv az 1957. október 28-án a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) megyei pártbizottságainak mezőgazdasági osztályvezetőivel folytatott értekezletről. 594 1957-ben az állami gabonakészletek több mint 90%-át a továbbra is a 4 hold feletti birtokkal rendelkező gazdák kalászos terménnyel fizetendő földadója, a cséplőgéprész, a malmi vám, és az állami gazdaságok termése tette ki.

176

dc_795_13 bezárólag együttesen 92,1%-ra teljesítettük. A várható 1957. évi összfelvásárlás […] a M.T. által eredetileg jóváhagyott tervnek 8–12%-os túlteljesítését jelenti.”595 Egy év alatt bebizonyosodott tehát, hogy a korábbinál magasabb színvonalon biztosítható a lakosság ellátása, ami meggyőzte Kádárékat arról, hogy a kényszerhelyzetben választott megoldás mellett hosszabb távon is érdemes kitartani. Hiába érvelt tehát Kádár baloldali ellenzéke azzal, hogy a parasztság aránytalanul részesül a munkásosztály rovására a nemzeti jövedelemből, vagy éppen azzal, hogy a parasztságon belül a kapitalista tendenciák erősödni fognak, a pártvezetés számára fontosabb volt a begyűjtés eltörlésével megélénkülő termelési kedv, s a felfutó termelés. 1957-58-ban valóban beigazolódott, hogy a kisgazdaságok a szabadabb gazdasági környezetben képesek stabilan biztosítani a városi lakosság ellátását.596 Ugyanakkor kitapasztalták azt is, hogy miközben továbbra is magánparasztgazdaságok adták a termelés zömét, az ár- és adópolitika befolyásolásával kordában tarthatók a piaci mechanizmusok. Ez például az 1957-es évben azt jelentette, hogy a parasztsághoz – a magasabb felvásárlási árak révén – kiáramlott 4 milliárd

forint

túlnyomó

többségét

különböző

csatornákon

vissza

tudták

szivattyúzni.597

Új közvetítő – a formálódó agrárlobbi és programja A kezdeti, „tűzoltó jellegű” intézkedések után azonban tisztázásra várt, hogy a jövőben milyen agrárpolitikát folytasson az MSZMP. E tekintetben jelentősen megoszlottak a nézetek. 1956/57 fordulóján úgy alakult a helyzet, hogy az MSZMP Falusi – későbbi nevén Mezőgazdasági – Osztálya lett mindazoknak a gyűjtőhelye, akik határozottan bírálták a Rákosi-féle agrárpolitikát.598 Nem véletlenül, hiszen ezen osztály vezetésével 1957 elején Fehér Lajost bízták meg. 599 Ő elkötelezett híve volt 595

MNL OL M–KS 288. f. 28 (1957) 13. ő. e. Az Élelmezésügyi Minisztérium előterjesztése az MSZMP Politikai Bizottságához az új felvásárlási rendszer eredményeiről és tapasztalatairól. (1957. november 19.) 596 Valuch T.: Agrárkérdések és a magyar falu i. m. 286–302. 597 Honvári J.: A klasszikus begyűjtési rendszer változása i. m. 426–430. 598 Romány Pál: A „Nagy Imre-tanszék” és utóélete. In: Estók János (szerk.): 1956 és a magyar agrártársadalom. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Bp,. 2006. 120–122. 599 Fehér Lajosnak Nagy Imre lemondatása után, 1955 májusában távoznia kellett a Szabad Néptől. Visszamehetett volna a Szabad Földhöz egy alacsonyabb beosztásba, ehelyett azonban ő nagy váltásra

177

dc_795_13 az 1953-as kormányprogram gerincét jelentő új agrárpolitikának, s emellett kitartott Nagy Imre 1955-ös félreállítása után is. Fontos utalni arra, hogy a szovjeteknek komoly fenntartásaik voltak vele szemben, s Kádár Jánossal is többször vitába keveredett 1956. november és december folyamán. Kádár mégis bizalmat szavazott neki, mivel még az illegális kommunista mozgalomból ismerte Fehért. 600 Addig, amíg Fehér Lajos szén-kormánybiztosként is tevékenykedett, a Falusi Osztály munkájának szervezése a helyettesére, Keserű Jánosra hárult. Emlékiratában így jellemezte Fehér Lajost: „Ő az MSZMP egyik legfelső vezetőjeként az agrárügy elkötelezett képviselője volt. Igen erősen kötődött a mezőgazdasághoz és a parasztsághoz. Határozott koncepciója volt a párt agrárpolitikájára vonatkozóan. Ennek lényege az volt, hogy sokkal nagyobb megértésre van szükség a paraszti lakosság helyzete és problémái, valamint a mezőgazdaság gazdaságpolitikai szerepe iránt, mint amilyen 1956 előtt az MDP-ben volt […]. Rendkívül konzekvens volt az 1956 előtti agrárpolitikai hibák, bűnök felszámolása tekintetében.”601 [Kiemelés az eredetiben.] Teljesen más álláspontot képviseltek a Földművelésügyi Minisztérium vezetői: Dögei Imre miniszter és a helyettesei: Keresztes Mihály, Magyari András, Márczis Antal, Szőke Mátyás. Ők a rákosizmus hibáit kisebbíteni, a Nagy Imre-féle politika hibáit pedig felnagyítani igyekeztek. 602 A dogmatikus nézetek visszaszorítását is célozta az a nagyszabású munka, amely Fehér Lajos kezdeményezésére 1956 decemberében indult azzal a céllal, hogy az elkövetkező évekre kidolgozza párt agrárpolitikai irányvonalát. Érdemes utalni arra, hogy ugyancsak 1956 decemberében a Kádár-kormány elhatározta az egész gazdaságirányítási rendszer felülvizsgálatát.603 A Varga István közgazdász-professzor vezetése alatt folyó munkálatokról tudjuk, hogy lényegében megmaradtak a szakmai bizottságok keretein belül, s mielőtt a szélesebb közvélemény megismerhette volna őket, már le is kerültek napirendről.604 Ezzel szemben az MSZMP jövőbeni

szánta el magát, Pogácsás György segítségével a Balatonnagybereki Állami Gazdaság igazgatója lett. Papp István: Fehér Lajos i.m. 267–273. 600 Uo. 601 Keserű J.: Parasztsorsfordítók i. m. 85–86. 602 Sipos Levente: Kolhozosítás vagy szövetkezetesítés. Dögei Imre és Fehér Lajos vitái 1957-ben. In: Buza J.–Estók J.–Szávai F.–Varga Zs. (szerk.): Agrártörténet – Agrárpolitika. i. m. 443–458. 603 Szamuely László (vál., szerk.): A magyar közgazdasági gondolat fejlődése. 1954–1978. A szocialista gazdaság mechanizmusának kutatása. KJK, Bp., 1986. 189–192. 604 Ebben döntő szerep volt a Szovjetuniótól kapott hitelnek.

178

dc_795_13 agrárpolitikájáról az egész országban sokféle fórumon folyt vita. 605 Ez jó alkalmat adott arra, hogy Fehér Lajos aktivizálni tudja az egykori népi kollégistákkal kialakított kapcsolatait.606 Fehér Lajos tanulva Nagy Imre hibájából, aki 1953-ban a mezőgazdaságfejlesztési program kidolgozását nem a párt égisze alatt kezdte meg, rögtön 1957 elején kérte az MSZMP Szervező Bizottságát, hogy engedélyezze egy szakmai bizottság létrehozását. Az Agrárpolitikai Bizottság Fehér Lajos vezetésével az MSZMP Szervező Bizottság 1957. január 24-i határozata alapján jött létre a KB Falusi – későbbi nevén: Mezőgazdasági – Osztálya mellett.607 A feladatát úgy határozták meg, hogy „megvitatja a párt vezető szervei (IB, SzB) elé kerülő mezőgazdasággal kapcsolatos előterjesztéseket, részt vesz fontosabb mezőgazdasági jellegű politikai és gazdasági kérdések kidolgozásában.”

608

Az Agrárpolitikai

Bizottság 1957. február 20-án megtartott első ülésén az Agrárpolitikai Tézisek megvitatása volt a fő napirendi pont.609 Miközben Fehér Lajos bekerült a legfelső politikai erőtérbe, addig Erdei Ferenc semmilyen formális politikai tisztséget nem vállalt 1956 után. Ismeretes, hogy amikor 1956. december elején Erdei – mint Bibó István mondta, „megviselt emberként” – kiszabadult a szovjet fogságból, fogadalmat tett, hogy az aktív politizálástól visszavonul. 610 Teljesen félreállni azonban nem akart, ezért a tudományos kutatás, a tudományszervezés területén vállalt szerepet. 1957. január 1jétől megbízást kapott az MTA Mezőgazdasági Üzemtani Intézet vezetésére.611 Nagy

605

Fehér Lajos helyettese, Keserű János visszaemlékezésében leírja, hogy „összesen közel 10 ezer emberrel vitatták meg a tervezetet és 1500 ember véleményét dolgozták össze egységes iránymutató programmá.” Lásd: Keserű J.: Parasztsorsfordítók i. m. 81. 606 E kapcsolatrendszer geneziséről lásd: Papp István: A népi kollégiumi mozgalom története 1944-ig. Népi tehetségek gondozása, vagy tudatos elitnevelési kísérlet? Napvilág, Bp., 2008. 607 Tagjai: Borbás Lajos, Boros Gergely, Dégen Imre, Dögei Imre, Gyenes Antal, Hodek József, Lázár Vilmos, Magyari András, Molnár Frigyes, Nagy Gyula, Rácz Gyula. Később lett tagja a bizottságnak: Gosztonyi János, Hont János, Matolcsi János és Sághy Vilmos. MNL OL M–KS 288. f. 28. cs. (1957) 18. ő. e. Az Agrárpolitikai Bizottság anyagai. 608 MNL OL M–KS 288. f. 6. cs. 9. ő.e. 9. Javaslat az Agrárpolitikai Bizottság létrehozására. 609 MNL OL M–KS 288. f. 28. cs. (1957) 18. ő. e. Az Agrárpolitikai Bizottság anyagai. 610 Erdeit a szovjet csapatok kivonulásáról Tökölön tárgyaló magyar küldöttség tagjaként tartóztatták le 1956. november 3-án. Ő Nagy Imre miniszterelnök megbízottjaként, a delegáció civil vezetője volt. Nagy István: Nagy Imre és Erdei Ferenc 1956-ban. Erdei Ferenc Társaság, Makó, 2003. (Az Erdei Ferenc Társaság füzetei 16.) 50–59. 611 Ez az akadémiai intézet az MTA martonvásári Mezőgazdasági Kutató Intézetéből jött létre oly módon, hogy az Üzemszervezési Osztályból 1956 nyarán, budapesti székhellyel megalakult az Üzemtanulmányi Csoport. Az MTA az Üzemtanulmányi Csoportból 1957 elején alakította meg a Mezőgazdasági Üzemtani Intézetét.

179

dc_795_13 jelentőséggel bírt, hogy az Üzemtani Intézet az MTA felügyelete alatt állt, s ily módon független volt az igencsak dogmatikus vezetésű FM-től. Erdei bekapcsolódott az Agrárpolitikai Tézisek kidolgozásába is, írásban juttatta el az észrevételeit Keserű Jánoshoz, a Mezőgazdasági Osztály helyettes vezetőjéhez, aki azzal továbbította Fehér Lajosnak a feljegyzést, hogy a tézisek átdolgozásánál mindenképp figyelembe kell venni. Erdei Ferenc részint a felhasznált statisztikai adatok problematikusságára hívta fel a figyelmet, részint a földkérdéssel és az üzemi struktúrával kapcsolatban tett észrevételeket. Azt hangsúlyozta, ha nem a valós viszonyokból indulnak ki, akkor az befolyással lesz a következtetésekre, tehát újra tévútra terelődhet az agrárpolitika. Legfőbb hiányérzetének az utolsó bekezdésben adott hangot: „Végül nem jut eléggé kifejezésre az anyagban a mezőgazdaság súlyának a leszögezése adott viszonyaink között. Ez egész népgazdaságunk, valamint egész lakosságunk foglalkoztatása szempontjából egyaránt sokkal fontosabb, mint ahogy eddig kezelte a párt. A kérdés alapja pedig az, hogyan állunk most már azzal, hogy ipari ország lettünk. Ebben félreérthetetlen megállapítást leszögezni elkerülhetetlen. Ezért javaslom az anyag kiegészítését ezzel a témával.”612 Már az Agrárpolitikai Tézisek első változatának vitáján élesen szembekerült egymással a Dögei-féle irányzat és a Fehér Lajos körül tömörülő csoport. A mezőgazdaság perspektíváját illetően ragadható meg legjobban a nézetkülönbség: „Az egészből azt a következtetést vonom le, hogy nem lehet a mezőgazdaság szocialista átszervezését önkéntesen úgy vinni, hogy a mezőgazdasági parasztok jövedelme a kisparcellán is fölfelé emelkedjen […] igenis meg kell mondani a parasztoknak, hogy az állam nem tudja maga vállalni, hogy őket megmentse a kisparcellából adódó nehézségektől.” Dögei érvelését azzal is alátámasztotta, hogy Lenin álláspontja szerint „gazdasági kényszer nélkül a paraszt nem hagyja ott a parcelláját, csak akkor hagyja ott, amikor úgy látja, hogy ott már nem találja meg a számítását”. Fehér Lajos a következő szavakkal szállt vitába vele: „Ez volt a mi politikánk 1945–53-ig és megláttuk, hogy mi lett az eredménye. Ezt a szemléletet nem lehet elfogadni, mert ha a parasztságnak nincs meg a reménye sem arra, hogy jövedelmét növelje, akkor nem fog termelni és így nem lesz nagyobb árutermelés.

612

MNL OL M–KS 288. f. 28. cs. (1957) 3. ő. e. Erdei Ferenc: Hozzászólás az agrárpolitikai tézisekhez. 1957. február 21.

180

dc_795_13 […] Az egy természetes dolog, hogy a parasztság egy része bővített újratermeléshez fog jutni. Ettől nem kell megijedni, nem szabad olyan dogmatikusan felvetni, mint 1955 tavaszán. Az, hogy a kormány szabaddá tette az 5 kataszteri holdig terjedő földvásárlást, ezzel együtt a bővített újratermelést is lehetővé teszi.” 613 Az Agrárpolitikai Tézisek második változatát az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának március 12-i ülésén vitatták meg.614 Fehér Lajos zárszavában a keményvonalasok támadásaira így válaszolt: „minket nem hat át semmiféle parasztimádat, hanem kizárólag a népgazdasági érdek: 1. iparnak nagyobb legyen a nyersanyagbázisa, 2. a nép még jobban éljen, 3. a népgazdaságnak segítsen export növelésével és ebből a szempontból mondjuk meg, hogy soha nem teljesítették a mezőgazdaság beruházásait.”615 Az Intéző Bizottság végül is alapul elfogadta a tézisek tervezetét. 1957 júliusára elkészült az Agrárpolitikai Tézisek végleges változata.616 Habár nem párthatározatként jelent meg, mégis óriási volt a jelentősége. Egyrészt nyilvánosságra került a Rákosi–Gerő-féle sztálinista agrárpolitika bírálata, másrészt pedig világossá vált a folytonosság az új szakasz agrárprogramjával, bár ekkor már Nagy Imre nevének emlegetése nélkül.617 Újra megfogalmazódtak az 1953-as célok: az iparral szembeni hátrányos megkülönböztetés felszámolása, a parasztság életszínvonalának javítása, a hazai adottságoknak megfelelő üzemszervezet kialakítása, a piac részleges rehabilitálása, stb. Számos interjúalanyom megerősítette, hogy az agrárlobbi az egész Kádár-korszakban úgy tekintett az Agrárpolitikai Tézisekre, mint hivatalos, érvényben lévő agrárpolitikai programra. Éppen ezért néhány stratégia pontját érdemes szó szerint idézni. Súlyos kritika fogalmazódott meg az MDP agrárpolitikájával kapcsolatban a kollektivizálás

gyakorlatával

kapcsolatban.

613

„A

mezőgazdasági

termelés

MNL OL M–KS 288. f. 28.cs. (1957) 18. ő. e. Az Agrárpolitikai Bizottság anyagai. MNL OL M–KS 288. f. 5. cs. 18. ő. e. Jegyzőkönyv az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottság 1957. március 12-i üléséről 615 Uo. 616 Vass Henrik–Ságvári Ágnes. (szerk.): A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai 1956–1962. (A továbbiakban: Az MSZMP határozatai, 1956–1962.) 2. bőv. kiad. Kossuth, Bp., 1973. 102–122. 617 Fehér Lajos felhasználva újságíró-összeköttetéseit igyekezett minél nagyobb nyilvánosságot szerezni az Agrárpolitikai Téziseknek. A Szabad Föld például egy egész hónapon keresztül foglalkozott vele. Lásd: Szabad Föld 1957. augusztus 11., 18., 25. szeptember 1. Milyen irányban fejlődik a magyar mezőgazdaság? I-IV. rész 614

181

dc_795_13 színvonalának emelését – bár a »kettős feladatot« állandóan hangoztatták – gyakorlatilag alárendelték a szocialista átalakításnak. Holott a mezőgazdaság nagyüzemi átszervezése nem öncél, hanem eszköze, fő módszere a mezőgazdasági termelőerők állandó fejlesztésének […]. A tsz-szervezésnél gyakran jelentkező erőszakoskodások és a gyakori tagosítások során szintén sok helyen tapasztalható volt az a hiba, hogy nem biztosítottak megfelelő csereingatlant, illetve nem kártalanították a betagosított területen levő évelő kultúrákért, beruházásokért az érintett

parasztokat, kedvetlenséget

és termelési

bizonytalanságot

okoztak.

Különösen az egyénileg gazdálkodó parasztság nem érezte magát biztonságban, és ezért sokszor elmulasztotta a megfelelő trágyázást, nem telepített évelő kultúrákat, elhanyagolta a szőlőt, gyümölcsöt stb. Fokozta a hibákat, hogy erőltették a kenyérgabona-termelést, és olyan alapvető feladatra, mint a megnövekedett állatállomány takarmányszükségletének biztosítása, nem voltak tekintettel. Míg az állatállomány a felszabadulás előttihez képest nőtt, a takarmánytermő terület – főként a szálastakarmánytermő terület – csökkent. A paraszti, de különösen a szövetkezeti gazdálkodásba túlzott mértékben beavatkoztak állami és egyéb szervek. Súlyos hiba volt az is, hogy a mezőgazdasági termelés korszerűsítése terén keveset haladtunk előre.”618 A MEZŐGAZDASÁGI BRUTTÓ TERMELÉS ARÁNYAI 1949-1956

98,8

87

80

100

100

106,3

120

118,7

135,3

143

140

137,6

160

60

100

106,2

99

100,2

84,4

108,7

122,1

116,6

40

1949

1950

1951

1952

1953

1954

1955

1956

20 0

növénytermelés

állattenyésztés

Forrás: Oros Iván (szerk.): A falu és a mezőgazdaság főbb társadalmi és gazdasági jelzőszámai. KSH, Bp. 1994. 245-247. 618

Uo. 104.

182

dc_795_13 Az Agrárpolitikai Tézisekbe bekerültek az alábbi kulcsfontosságú mondatok is, amelyek nem kevesebbet jeleztek, mint az 1940-es évek vége óta Magyarországra erőltetett sztálini gazdaságpolitika kritikáját. Hozzátehetjük azt is, hogy éppen ez a gondolat képezte az agrárlobbi programjának egyik fő pillérét. „A hazai adottságainkhoz nem kellően igazodó iparosítás miatt a mezőgazdaság fejlesztésére nem jutott elegendő anyagi erő. Emiatt a magyar mezőgazdaság még mindig igen kevés műtrágyát használ, gépei meglehetősen korszerűtlenek, rossz kivitelűek és gyenge anyagúak, kevés a modern munkagép, öntözési és egyéb lehetőségeink nincsenek kihasználva stb. Mindezek következtében a katasztrális holdankénti átlagtermések és állati termékhozamok tekintetében a felszabadulás előttihez képest csak keveset haladtunk előre.”619 A jövőt illetően egyértelműen megfogalmazódott, hogy az agrárlobbi a mezőgazdaság sikeres átszervezésének zálogát egyrészt az anyagi feltételek biztosításában, másrészt pedig a magyar adottságokhoz igazodó átmeneti szövetkezeti formák elterjesztésében jelölte meg. A Fehér Lajos- és a Dögei-féle csoport közötti viták 1957 nyarát követően sem csillapodtak, mint már utaltam rá, gyakorlatilag minden érdemi kérdésben eltért a véleményük.620 Jól példázza ezt az 1956-os feloszlási hullámot túlélő tsz-ek esete. A továbbműködő tsz-ek tagsága ugyanis a korábbi működési és szervezeti szabályoktól eltérő módon kívánta berendezni szövetkezete életét. Ez egyet jelentett a szovjet mintájú kötelező mintaalapszabály feladásával.621 Ez a törekvés egyáltalán nem meglepő, hiszen az 1956. őszi paraszti követelések között megtalálhatók azok, amelyek kiálltak a tsz-ek önállósága mellett. A Kádár-kormány támogatta ezeket a termelőszövetkezeti kezdeményezéseket, amit a november 27-i felhívás alábbi részlete is tükröz. „A kormány szükségesnek tartja olyan szövetkezeti törvény megalkotását, amelyik kimondja, hogy a dolgozó parasztok maguk válasszák meg a szövetkezeti formát, maguk határozzák meg a

619

Uo. 104. Ezeket a vitákat részletesen bemutatják az alábbi munkák: Romány Pál: Az Agrárpolitikai Tézisektől a Nemzeti Agrárprogramig. In: Gunst Péter (szerk.): A magyar agrártársadalom a jobbágyság felszabadításától napjainkig Napvilág, Bp. 1998. 357–365.; Sipos L.: Reform és megtorpanás i. m. 188–197. 621 Alátámasztják ezt az MSZMP KB Falusi Osztály (később: Mezőgazdasági Osztály) 1957 eleji, tszekkel foglalkozó anyagai. MNL OL M–KS 288. f. 28. cs. (1957) 1. ő. e. Feljegyzés a tsz-ek helyzetéről és legfontosabb problémáiról. (1957. január 10.); Jelentés a mezőgazdaság helyzetéről. (1957. január 26.); Jelentés a parasztság különböző rétegeinek problémáiról és a falusi pártmunkáról. (1957. február 18.) 620

183

dc_795_13 szövetkezet működési szabályát és maguk döntsenek a jövedelemelosztás módjáról. A kormány nem tűr semmiféle beavatkozást a szövetkezet ügyeibe.” 622 Ebben a légkörben a továbbműködő tsz-ek tehát hozzáláttak, hogy változtassanak azokon a viszonyokon, amelyek gátolták mind a tagsági, mind a szövetkezeti érdekek érvényesülését. A tsz-ek egyrészt függetlenedni akartak azoktól a szervektől (a párt-, tanács- és bankszervektől és a gépállomástól), melyek megelőzőleg beavatkoztak a gazdálkodásukba, másrészt pedig a saját adottságaikhoz igazodva akarták szabályozni a belső életüket.623 A termelőszövetkezeti tagság legfőbb törekvése pedig arra irányult, hogy év közben rendszeres és megfelelő szintű jövedelemhez jusson. A bizonytalan értékű munkaegység helyett a téeszek többségében áttértek a természetbeni részesedésre, vagy a részes művelés vagy a különféle prémiumok formájában.624 A sorra vett helyi kezdeményezések közös vonása, hogy általuk a tagság évközben

jövedelemhez

jutott

(akár

pénz,

akár

természetbeni

részesedés

formájában), azaz a tagság érdekeinek érvényesülése megelőzte az állami és egyéb kötelezettségek teljesítését. A politikai vezetés konzervatív tagjai, elsősorban a Földművelésügyi Minisztérium vezetői emiatt erőteljesen támadták ezeket az alulról jövő tsz-kezdeményezéseket.625 Nézeteik bemutatására következzen egy részlet Dögei Imre földművelésügyi miniszter egy korabeli beszédéből. „Nagyon sokat beszélnek, fecsegnek mostanában, hogy minden szövetkezet csinálja meg a maga alapszabályát, úgy ossza el a jövedelmet, ahogy akarja, ne szóljunk bele, mert akkor megsértjük az önkéntességet. Ez elvtársak semmi más, mint az ellenség céltudatos, bomlasztó munkája. Ebbe mi nem megyünk bele. Azt mondjuk, hiába fecsegtek arról, hogy így a magyar sajátosság úgy a magyar sajátosság, semmi újat nem hoztatok, a mintaalapszabálynál jobbat nem alkottatok, a jövedelemelosztásnál, a

622

Magyar Közlöny 1956. november 27. 580. Ezt a hozzáállást tükrözte állami vonalon a földművelésügyi miniszter 65/1956. sz. utasítása, mely megállapította, hogy kizárólag a termelőszövetkezet tagságának van joga a termelés és értékesítés megszervezésére, valamint a szövetkezet irányítására. Lásd: Magyar Közlöny, 1956. november 27. 580–581. 623 MNL OL M–KS 288. f. 28. cs. (1958) 14. ő. e. A tsz-ek törvényes és alapszabályszerű működésének vizsgálata. (A Legfőbb Ügyészség összefoglaló jelentése). 624 MNL OL M–KS 288. f. 28. cs. (1957) 2. ő. e. Jelentés az Intéző Bizottság számára a termelőszövetkezeti mozgalom helyzetéről. (1957. május 29.); 28. cs. (1957) 17. ő. e. Megyei jelentések a termelőszövetkezeti mozgalom helyzetéről. 625 MNL OL M–KS 288. f. 17 cs. 2. ő. e. Dögei Imre feljegyzése a mezőgazdaság szocialista átszervezésének néhány problémájáról. 1957. április 16.

184

dc_795_13 munkaegységnél jobb módszert nem találtatok, csak rosszabbat, ezért mi kitartunk emellett.”626 Ugyanakkor a vezetés egy másik csoportja, Fehér Lajos vezetésével azzal érvelt, hogy az új ösztönzési megoldások révén a tag érdekelt lesz a termelés minőségének fokozásában, a hozamok növelésében és az önköltség csökkentésében, s ez az állam érdekét is szolgálja.627 „A termelőszövetkezeti paraszt sem szereti ugyanis azt, ha minden lépését előre megszabják, »szájába rágják«. Éppen ezért lehetőséget kell adni arra, hogy a szocialista alapelvek betartása mellett a termelőszövetkezetek az alapszabályt a helyi viszonyokhoz mérten módosíthassák, rugalmasabbá, hajlékonyabbá tegyék, hogy ily módon a tagság még jobban érezze: valóban ő a gazdája termelőszövetkezetének.”628 Ez a vita azt is jelezte, hogy a két csoport másként ítélte meg a jövőbeli kollektivizálás módszereit. Az FM vezetői továbbra is feltétel nélkül ragaszkodtak a sztálini agrárpolitikához, ennek főbb elemeit megváltoztathatatlannak tartották. A Fehér Lajos körül tömörülő csoport viszont a múltbéli hibák elkerülésével, a magyar adottságok és a paraszti érdekek figyelembevételével akarta kialakítani az MSZMP agrárpolitikai irányvonalát. A két csoport között kialakult rendkívül feszült helyzetet jól mutatja az a feljegyzés, amelyet 1958 elején a Mezőgazdasági Osztály készített. „A

Földművelésügyi

Minisztérium

egyes

vezetői

nem

hisznek

a

termelőszövetkezeti nagyüzem fölényének kialakításában, […] A kollektivizálást lényegében az egyéni parasztok elszegényítése árán, a szegénység talaján tudják csak elképzelni. Emellett írásban és szóban a legkülönfélébb elméleteket igyekeznek kialakítani és elfogadtatni. Dögei elvtárs […] a Titkársághoz beadott feljegyzésében azt fejtegette, hogy »mi évek óta olyan gazdaságpolitikát folytatunk, amely mesterségesen fenntartotta a kisparaszti magántulajdont«, tehát stabilizáltuk az egyéni gazdaságokat. […] Nevezett elvtársak az elmúlt 8 éven át ezt tartják a parasztpolitika fő hibájának. (Ezek szerint nem az volt a fő baj, hogy egymillió kataszteri hold tartalékföld keletkezett, hanem az, hogy nem hárommillió.)” 629

626

MNL ZML 1. f. 1957. 2. ő. e. Jegyzőkönyv az MSZMP Zala Megyei Nagyaktíva üléséről 1957. május 29. 627 A két irányzat vitáiról lásd: Sipos L.: Reform és megtorpanás i. m. 188–197. 628 Fehér Lajos: A magyar mezőgazdaság fejlődésének útja. Előadás az MSZMP KB Politikai Akadémiáján. Kossuth, Bp., 1957. 36. 629 Uo.

185

dc_795_13 Az említett vita igen széles körben zajlott, aktivizálta nemcsak a felső vezetőket, hanem a gazdasági szereplőket és a tudományos kutatókat is. Az agrárlobbi később igen nagy befolyásra szert tevő szövetségese, Nyers Rezső egy interjúban így emlékezett erre vissza: „Már SZÖVOSZ-elnökként is a parasztok elleni restrikciós politika megindítása ellen vagyok, tehát a Fehér Lajos csoporthoz tartozom. Ebben az időben már Erdei is részt vesz a diskurzusaimban. Szerepet játszik Gyenes András, 630 Dimény Imre, Csizmadia Ernő, Márton János. Én ebben benne vagyok. Az Agrárgazdasági Kutatóintézet631 volt a bázis. Persze Fehér Lajos égisze alatt van az egész társaság. Bár közéjük tartozom, közvetlenül, személyemben mégis csak akkor kerülök bele ebbe az ügybe, amikor pénzügyminiszter leszek.” 632 Valóban az Erdei Ferenc vezetése alatt álló kutatóintézet lett a Fehér Lajos vezette Mezőgazdasági Osztály háttérintézménye. Bármennyire is kicsi volt kezdetben – körülbelül tucatnyian dolgoztak itt – mégis rövid idő alatt jelentős befolyásra tett szert. Ebben döntő szerepe Erdeinek volt, akit az 1956 előtti agrárpolitikával való szembenézés arra ösztönzött, hogy keresse a korrekció, a hibák kijavításának lehetőségét.633 Erdei azt vallotta, hogy a kiútkereséshez legelsőként a tényleges gazdasági-társadalmi viszonyokat kell megismerni. Éppen ezért kezdettől fogva nagy figyelmet fordított a saját adatbázis kiépítésére, különösen azért, mert az általa kulcsfontosságúnak tartott témákhoz (például költség- és jövedelemszámítás) nem vagy alig állt rendelkezésre statisztikai felvétel. Az intézet állandó kapcsolatot épített ki a mezőgazdasági termelés különböző szereplőivel, nemcsak a tsz-ekkel, hanem az egyéni parasztgazdaságokkal is.634 A gyakorlattal való kontaktust szolgálta az is, hogy mind Erdei, mind pedig munkatársai rendszeresen jártak vidékre. Különösen figyelemre méltó Erdei kapcsolatrendszere, amely magában foglalta az egykori parasztpártiakat, a népi 630

Nyers Rezső itt minden bizonnyal valószínűleg nem Gyenes Andrásra, hanem Gyenes Antalra akart utalni. 631 Az Erdei Ferenc vezetése alatt álló MTA Mezőgazdasági Üzemtani Intézet elnevezése 1962-ben változott Agrárgazdasági Kutató Intézetre (a továbbiakban: AKI). 632 Huszár Tibor: Beszélgetések Nyers Rezsővel. Kossuth, Bp., 2004. 227. 633 Ez a folyamat jól nyomon követhető Erdei 1957 elején készült feljegyzéseiből. Közülük kettőt Romány Pál közzétett. Lásd: Romány Pál: „Feljegyzés a falusi helyzetről”. Erdei Ferenc a szövetkezeti átalakításról, 1957–58. História 17. (1995) 9–10. sz. 32–35. 634 120 termelőszövetkezetben és 150 parasztgazdaságban gyűjtötték össze mindazokat az adatokat, amelyek az ökonómiai jellegű elméleti kutatások megindításához nyersanyagul szolgáltak. Az üzemstatisztikai, majd ezt követően a számtartás-statisztikai adatgyűjtést a későbbiekben is következetesen folytatták. Lásd: Az Agrárgazdasági Kutató Intézet története, 1954–1969. AKI, Bp., 1970. 15–16.

186

dc_795_13 kollégistákat, s persze azokat a gazdasági szakembereket, termelőszövetkezeti és állami gazdasági vezetőket is, akiket az 1950-es évek első felében miniszteri időszakai alatt ismert meg.635 Erdei Ferenc szerint a kiútkeresés másik irányát a nyugati agrárvilágban végbement fejlődés megismerése, a legjobb tapasztalatok átvétele jelenthette. Közismert, hogy Erdei az 1930-as években több nyugat-európai országban is járt, hogy tanulmányozza a fejlett mezőgazdasági kultúrákat, s egyúttal modernizációs mintát találjon Magyarország számára.636 A háború után is törekedett arra, hogy nyomon kövesse a nyugati agrárfejlődés eredményeit, ami azonban a hidegháborús elzárkózás éveiben egyre nehezebb feladatnak bizonyult, még egy miniszter számára is. A Sztálin halála után beköszöntő enyhülés megkönnyítette a nyugati irányú tájékozódást, ami gyorsan megindult a tudomány és a kultúra terén. A gazdaság, s azon belül a mezőgazdaság területén is történtek lépések a kelet–nyugati kapcsolatfelvétel érdekében.637 Kevéssé ismert, hogy Hruscsov már 1955-ben mezőgazdasági delegációt küldött az USA-ba, s ezt a példát Magyarország is követte.638 1955 decemberében háromtagú delegáció utazott ki az USA-ba a kukoricatermesztés tanulmányozása és hibridkukorica-vetőmag vásárlása céljából.639 1956 után Magyarország részleges nemzetközi elszigeteltsége miatt újra megnehezült a nyugati világgal való kapcsolatteremtés. Erdei Ferenc és Fehér Lajos egyetértett abban, hogy az adott helyzetből kiutat csak a tudományos tapasztalatcsere

635

Sokszor és sokféle kommentárral szokták idézni Erdeinek azt a mondását, hogy „többet tudok meg a magyar mezőgazdaság tényleges helyzetéről, ha három okos tsz-elnökkel beszélek, mintha egy tucat akadémikussal találkozom!”. Varga Gyula: Erdei Ferenc, a XX. század magyar progressziójának kiemelkedő képviselője. A Falu 23. (2007) 3. sz. 32. 636 Tamasi Mihály: A nyugati tanulmányút hatása Erdei Ferenc gondolatvilágára. In: Tóth Ferenc (szerk.): Erdei Ferenc levelesládájából. Müncheni levelek. Erdei Ferenc Társaság, Makó, 1997. (Az Erdei Ferenc Társaság füzetei 8.) 19–35. 637 A „vasfüggönyön” átnyúló, szovjet kezdeményezésű gazdasági kapcsolatokról bővebben lásd: Philip Hanson: Trade and Technology in Soviet–Western Relations. Palgrave Macmillan, New York, 1981.; Philip Hanson: The Soviet Union’s acqusition of Western Technolgy after Stalin: Some thoughts on people and connections. In: Sari Autio-Sarasmo–Katalin Miklóssy (eds.): Reassessing Cold War Europe. i. m. 16–32. 638 Rajki Sándor, aki ekkor a Martonvásári Mezőgazdasági Kutatóintézet igazgatója volt, így emlékezett vissza az út előzményére: Roswell Garst amerikai hibridvetőmag-kereskedő 1955 októberében Magyarországon járt, és Erdei szervezésében eljutott Martonvásárra, ahol már Papp Endre kutatásai révén előrehaladott volt a hibrid-előállítás. Persze titokban, mert a hibridizáció ütközött a micsurini genetika felfogásával. Avar László: Rögös vallomások. Ötven év a magyar agrárkutatás szolgálatában. MTA Szegedi Biológiai Kutatóintézet–MTA Mezőgazdasági Kutató Intézet, Szeged, 1999. 173–174. 639 A másfél hónapos tanulmányúttal összekötött üzleti útról részletes beszámolót ad visszaemlékezésében a delegáció másik résztvevője. Lásd: Keserű J.: Parasztsorsfordítók i. m. 61–63.

187

dc_795_13 előmozdítása jelenthet.640 Azáltal, hogy Erdei 1957 decemberétől az MTA főtitkára lett, megnőtt az agrárlobbi mozgástere a nemzetközi kapcsolatok fejlesztése terén. 641 Az eredményekről egy későbbi fejezetben lesz szó.

640

A nyugati példákra való hivatkozást Erdei már az 1957 elején készült feljegyzéseibe is becsempészte, s a későbbiekben ez a vonulat még inkább hangsúlyossá vált. Ennek dokumentációjára lásd: MTA Könyvtára, Kézirattár, Erdei Ferenc hagyatéka. Ms 5875/1–2., 5878/2–4., 5883/4., 5884/5. 641 1964-től az MTA alelnöke, s egyúttal a Hazafias Népfront Főtitkára lett. 1969-ben átvette az Országos Szövetkezeti Tanács elnökségét is, majd 1971-ben újra az MTA főtitkára lett. Erdei Sándor: Erdei Ferenc életrajza. In: Erdei Ferenc: Emberül élni. Egy életút mérföldkövei. Gondolat, Bp., 1974. 653–666.

188

dc_795_13 IV. A KOLLEKTIVIZÁLÁS BEFEJEZÉSE (1959–1961)

A nemzetközi erőtér Az 1956-os lengyel válság, s még inkább a magyar forradalom és szabadságharc olyan megrázkódtatást jelentett, amely kihatott a keleti blokk és a Szovjetunió viszonyára is.642 A kelet-európai sztálinista vezetők részéről felerősödtek a hruscsovi politikát – a desztalinizációt, a liberalizálási törekvéseket – érintő kritikák. Ez kapóra jött a kínai vezetésnek, amely elégedetlen volt azzal, hogy a Szovjetunió monopolizálja a szocialista tábor vezetését. Ebben a helyzetben Hruscsov számára létkérdés volt, hogy maga mögött tudja a kelet-európai pártok támogatását. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulójára alkalmából a kommunista és munkáspártok vezetői 1957 novemberében összegyűltek Moszkvában, s ez jó alkalmat adott a szocialista tömb egységének helyreállítására. Az ekkor elfogadott nyilatkozat a dogmatikus irányvonal felülkerekedését jelezte. A moszkvai konferencián

meghatározott

offenzív

ideológiai

stratégia

leglátványosabb

megnyilvánulása az volt, hogy a kelet-európai országokban ismét nekiláttak a mezőgazdaság kollektivizálásának.643 Ismételt próbálkozásról volt szó, hiszen az 1950-es évek első felében a kommunista pártok a szovjetizálás részeként már szembesültek ezzel a feladattal. 1957/58 fordulójától a szocialista táboron belül megfigyelhető volt az „átszervezés” ütemének felgyorsulása.644 Adva volt tehát egy erős igazodási kényszer, ugyanakkor a magyar vezetés számára komoly kockázatot jelentett ez a feladat. Ahogyan az előző fejezetekben volt róla szó, a kollektivizálás 642

Fejtő F.: A népi demokráciák II. i. m. 112–126. A moszkvai nyilatkozat csak általános ideológiai irányelveket tartalmazott, ezek között nem találunk közvetlen útmutatást a kollektivizálás felgyorsítására. Ugyanakkor a tulajdonviszonyok kapcsán egyértelműen megfogalmazódott: a szocialista építőmunkát gátolja, hogy a szocialista tulajdonviszonyok vidéken még nem váltak uralkodóvá. Az ipar és a mezőgazdaság között, a városok és a falvak között meglévő különbséget nagyon károsnak, s mielőbb felszámolandónak ítélte a nyilatkozat. Lásd: Vass Henrik–Ságvári Ágnes. (szerk.): Az MSZMP Központi Bizottságának határozata a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulójára Moszkvába küldött párt- és kormányküldöttség útjáról. (1957. november 29.) In: Az MSZMP határozatai és dokumentumai, 1956–1962. i. m. 164–165. 644 Mark Pittaway: Eastern Europe i. m. 87–108.; Wädekin, K. Eu.: Agrarian Policies i. m. 63–82. 643

189

dc_795_13 Magyarországon az 1950-es évek első felében már kétszer kudarcba fulladt. A múltbéli kudarcok mellett azzal is számolni kellett, hogy az „átszervezés” újraindítása alááshatja az 1956 utáni konszolidáció addigi eredményeit. A politikai legitimációt pótolni hivatott életszínvonal-politika ugyanis ekkoriban döntően az élelmiszer-ellátáson alapult, a mezőgazdasági termelés túlnyomó többsége pedig a parasztgazdaságokból származott.645 Az említett kockázati tényezők ellenére az is világos volt a hazai kommunista vezetők számára, hogy a feladat teljesítésével bizonyítani kell lojalitásukat és nem utolsósorban rátermettségüket Moszkva felé. Jól érzékelteti ezt a párt első titkárának a barcsi tsz zárszámadásán 1957. december közepén elmondott beszéde, amit a Népszabadság néhány nappal később, a vasárnapi lapszám címoldalán közölt le. Kádár János a cikkben egyértelművé tette: „Mi a szocialista nagyüzem mellett vagyunk.” A többi szocialista ország példájára hivatkozva hozzáfűzte, Magyarországon is időszerű a mezőgazdaság „szocialista átszervezésének” befejezése. „Mi nem csaphatunk be senkit, nem fogunk embereket bottal beverni a szövetkezetbe, mert megtanultuk, hogy így nem lehet csinálni. Tessék szavazni, melyik a jobb: a szövetkezés vagy pedig visszamenni a régi kapitalista nyomorba?”646 [Kiemelés az eredetiben.] A téma a későbbiekben is napirenden maradt. 1958 elejétől kezdve megfigyelhető, hogy nem volt olyan hónap, amikor valamelyik magas rangú pártvezető ne szólalt volna meg a kollektivizálás ügyében.647 Ezekben a beszédekben, interjúkban az „átszervezés” időszerűségét hangsúlyozták. 648 Mindez nagy kihívást jelentett az agrárlobbi számára, hiszen ahogy az az Agrárpolitikai Tézisekben is szerepelt, Fehér Lajos és hívei egy hosszabb távú, gazdaságilag megalapozott, fokozatos átmenetben gondolkodtak. A többi szocialista országból érkező hírek azonban azt sugallták, hogy majd minden baráti ország előbbre tart, sőt néhány közülük (Kína, Bulgária) befejezni készült a mezőgazdaság kollektivizálását. Ebben a helyzetben kézenfekvő s egyúttal időnyerő megoldásnak 645

A mezőgazdaság eredményei 1958-ban. KSH, Bp., 1959. (Statisztikai Időszaki Közlemények 26.) Népszabadság 1957. december 15. „Fejlesszük az egész mezőgazdaságot – a falun is a szocializmus a végcél.” Ugyanez a beszéd egy héttel később a Szabad Föld címlapján is megjelent. Lásd: Szabad Föld 1957. december 22. 647 A sajtónak a kollektivizálás előkészítésében betöltött szerepéről, bővebben lásd: Varga Zs.: Politika, paraszti érdekérvényesítés i. m. 58–66. 648 Népszabadság 1958. augusztus 10. A parasztság boldogulásának mozgalma. Írta: Tömpe István, a földművelésügyi miniszter első helyettese.; Népszabadság 1958. szeptember 14. A magyar termelőszövetkezeti mozgalom tíz esztendeje. 646

190

dc_795_13 tűnt a tapasztalatcsere. Úgy vélem, hogy ez egy tudatos, felvállalt folyamat volt, annak ellenére, hogy maga a történelmi helyzet is belekényszerítette az MSZMP vezetőit a „tanuló vezető” szerepébe. Kádár így jellemezte 1957 végén a helyzetüket. „A mi pártunk az összes testvéri párt közül a legfiatalabb kollektíva. Mi a munkánkat úgy fogjuk fel, hogy tulajdonképpen két bírálónk van, aki egyben a segítőnk is: a magyar munkásosztály és a testvérpártok közössége.” 649 A tanulási készséget a későbbiekben is igyekezett hangsúlyozni a magyar vezetés. Még akkor is, amikor valójában már kikerült ebből a szerepből.650 1958 folyamán a magyar párt- és állami vezetők gyakorlatilag végiglátogatták a „testvérpártokat”. Februárban Romániába utaztak, majd márciusban az NDK-ba, júniusban Bulgáriába, decemberben pedig Csehszlovákiába. Szovjetunió és Lengyelország azért maradt ki a sorból, mert onnan magas rangú küldöttségek érkeztek Magyarországra.651 A szokatlanul sok külföldi utazást több tényező is magyarázta. Egyrészt az MSZMP vezetői a moszkvai csúcstalálkozó után úgy érezhették, hogy kezdik őket befogadni a szocialista táborba, ezért látogatásaikkal maguk is gyorsítani akarták ezt a folyamatot. Másrészt pedig közvetlenül akartak tájékozódni a mezőgazdaság „nagyüzemi átszervezésének” fejleményeiről. A testvérpártok mellett a nagykövetségek is fontos csatornái voltak az információ- és tapasztalatszerzésnek. A Külügyminisztériumba küldött jelentésekben az adott ország gazdasági helyzetének ismertetésekor rendszeresen kitértek a mezőgazdaságra is. Ezenkívül a minisztérium gyakran megbízta őket egy-egy konkrét kérdéskör vizsgálatával.652 Mindemellett érdemes még megemlíteni a Magyar Távirati Iroda szerepét, amely egyrészt kiterjedt tudósítói hálózattal 649

MNL OL M–KS 288. f. 4. cs. 14. ő. e. Jegyzőkönyv az MSZMP Központi Bizottság 1957. november 29-i üléséről. 1. napirend. Tájékoztató a Szovjetunióban járt párt- és kormánydelegáció munkájáról és a kommunista és munkáspártok moszkvai értekezletéről. 650 Ezt nagyban elősegítette Kádár és Hruscsov sajátos kapcsolata, amely eleinte a kölcsönös egymásra utaltsággal, később pedig különleges szimpátiával, mondhatni barátsággal volt jellemezhető. Földes György: Barátság felsőfokon. Kádár és Hruscsov. In: Rácz Árpád (szerk.): Ki volt Kádár? Harag és részrehajlás nélkül a Kádár-életútról. Rubicon–Aquila, Bp., 2001. 88–94. 651 Nagy Miklós (összeáll.): A magyar külpolitika, 1956–1989. Történeti kronológia. MTA Jelenkorkutató Bizottság, Bp., 1993. 28–34. 652 Azok a diplomáciai anyagok a legértékesebbek, amelyek nemcsak összegyűjtötték az adott témában hivatalosan közzétett információkat, hanem értékelő-kritikai részt is tartalmaztak. Ehhez persze széles körű tájékozottságra és kiterjedt kapcsolatrendszerre volt szükség. A pártállam működési mechanizmusát jól mutatja, hogy a nagykövetek nemcsak a Külügyminisztériumba küldték el a jelentéseiket, hanem a fontosnak ítélt agrárvonatkozású anyagokat a KB Mezőgazdasági Osztályához, az FM-hez, valamint a PB, és a KB illetékes elvtársaihoz is eljuttatták. Többnyire Fehér Lajos, Keserű János, Nyers Rezső, Németh Károly, Dögei Imre, később Losonczi Pál kaptak ilyen jellegű anyagokat.

191

dc_795_13 rendelkezett külföldön, másrészt pedig idehaza is nagyszámú, jól képzett gárda szemlézte a külföldi sajtót, s ebből rendszeresen készítettek bizalmas kiadványokat a legfelső pártvezetés számára. A korabeli magyar agrárstruktúra – a szocialista országok közül – leginkább a lengyellel mutatott hasonlóságot.653 1956 őszén ott is felbomlott a tsz-ek túlnyomó többsége, Gomulkáék azonban még 1958-ban sem tervezték a kollektivizálás újraindítását. Arra hivatkoztak, hogy Lengyelországban még nem teremtődtek meg a tömeges „átszervezés” előfeltételei.654 A magyar fél abban látta a lengyel agrárpolitika központi problémáját, hogy távlatilag ugyan a számukra is a szocialista mezőgazdaság megteremtése a cél, de nem volt konkrét tervük a megvalósításra.655 Óvatosságra intette a magyar pártvezetést Románia esete, ahol 1957 során néhány tartományt rövid idő alatt kollektivizáltak, de olyan sok erőszakosság történt, hogy a párt végül kénytelen volt felfüggeszteni a kampányt. 656 A bukaresti magyar nagykövet, Keleti Ferenc már 1957-ben több alkalommal is beszámolt a román mezőgazdaság kollektivizálásának problémáiról. 1957. október 26-i jelentésében – adatokkal alátámasztva – leírta, hogy Constantában a búzatermés hozama jelentősen elmaradt más tartományok átlagától, noha Constanta az ország első és egyetlen teljesen kollektivizált, és egyben a leggépesítettebb tartománya. 657 A magyar párt- és kormánydelegáció februári útja előtt a Külügyminisztérium román referatúrája és az MSZMP Külügyi Osztálya több összefoglaló jelentést készített a mezőgazdaság helyzetéről. „Bár a mezőgazdaság szocialista építésének meggyorsítása 1957-ben számszerűleg komoly eredményt hozott […] a gyakorlatban – az önkéntesség és a fokozatosság elvének szem elől tévesztésével – túlkapások és erőszakosságok voltak, 653

Dariusz Jarosz: The Collectivization of Agriculture in Poland: Causes of Defeat. In:Iordachi, C. – Bauerkämper, A. (eds.): The Collectivization i. m. 113–146. 654 MNL OL M–KS 288. f. 32. cs. (1958) 14. ő. e. Jelentés a lengyel mezőgazdaság jelenlegi helyzetéről, 1958. április.; XIX–J–1–j A Külügyminisztérium visszaminősített titkos ügykezelésű iratai (a továbbiakban: KÜM TÜK) Lengyelország 1945–64. . d. 655 MNL OL M–KS 288. f. 5. cs. 7. ő. e. Jegyzőkönyv az MSZMP Politikai Bizottság 195. május 13-i üléséről. Napirend előtt: Kádár János beszámolója a lengyel párt- és kormányküldöttséggel folytatott tárgyalásokról. 656 A román mezőgazdaság kollektivizálásának ezen szakaszáról bővebben lásd: Constantin Iordachi: „Constanta, the First Collectivized Region”: Soviet Geopolitical Interests and National and Regional Factors in the Collectivization of Dobrogea 1949–62). In: Constantin Iordachi–Dorin Dobrincu (eds.): Transforming Peasants, Property and Power: the Collectivization of Agriculture in Romania, 1949–1962. CEU Press, Bp., 2009. 103–139.; László Márton: A kollektivizálás menetrendje és módszerei a Székelyföldön. In: Schlett A. (szerk.): Földindulások – Sorsfordulók. i. m. 147–157.; Oláh Sándor: Csendes csatatér. Kollektivizálás és túlélési stratégiák a két Homoród mentén (1949– 1962). Pro-Print, Csíkszereda, 2001. 9–29. 657 MNL OL XIX–J–1–j KÜM TÜK Románia 1945–1964. 27. d.

192

dc_795_13 ami sok helyen pl. Constantában és Galati tartományokban erős visszatetszést váltott ki, olyannyira, hogy a párt és a kormány külön intézkedésére a szövetkezetesítés erőltetését le kellett állítani” – állapította meg a román mezőgazdasággal foglalkozó magyar szakértői anyag. 658 Jóval pozitívabbnak tűntek Bulgária és Csehszlovákia tapasztalatai. A kollektivizálás Bulgáriában 1958 tavaszán lezárult. Csehszlovákiában szintén a befejezéshez közeledett a folyamat, 1958 végén a mezőgazdasági terület 82%-ára terjedt ki a szocialista szektor.659 Míg 1958-ban a Csehszlovákiával kapcsolatos információszerzés döntően a nagykövetségen keresztül zajlott, 660 addig Bulgáriába több magas szintű delegáció látogatott el. Az első alkalmat a Bolgár Kommunista Párt VII. kongresszusa adta, amely a mezőgazdaság kollektivizálásának győzelmét ünnepelte. A magyar delegáció vezetője Fehér Lajos volt, aki a bolgár kollektivizálás sikerének egyik döntő tényezőjét abban látta, hogy a tsz-ekben a föld egyéni tulajdonban maradt, s a használatért a tsz földjáradékot fizetett a tagoknak. Úti beszámolójában hangsúlyozta: „A földjáradék egy új gazdasági kategória, amely azonban nem tartalmaz semmiféle kizsákmányoló vonást. A földjáradék léte nem befolyásolja a tsz szocialista jellegét. A tsz-ek nem merev gazdasági formát képeznek, hanem állandóan fejlődnek.”661 A küldöttség hazaérkezése után Fehér Lajos megbízta a helyettesét, Keserű Jánost, hogy állítson össze szakemberekből egy csapatot, s mielőbb utazzon Bulgáriába a tsz-ek tanulmányozása céljából.662 Keserű János így emlékezett vissza az 1958. évi bulgáriai tanulmányútjukra: „A delegáció a bolgár tömeges kollektivizálásról sok jó és rossz tapasztalatot megismert és jelentésében ezekről beszámolt. […] Sikerrel alkalmazták […] a faluról elszármazott, tekintéllyel bíró káderek, szakemberek hazahívását, […] az egész 658

MNL OL M–KS 288. f. 32. cs. (1958) 15. ő. e. Politikai és gazdasági helyzetkép a Román Népköztársaságról, 1958. január. 659 Mihail Gruev: Collectivization and Social Change in Bulgaria,1940s –1950s. In: Iordachi, C. – Bauerkämper, A. (eds.): The Collectivization i. m. 3293–3682.; Jan Rychlik: Collectivization in Czechoslovakia in Comparative Perspective. In: Iordachi, C. – Bauerkämper, A. (eds.): The Collectivization i. m. 181–210. 660 A prágai nagykövetség éves munkatervének elkészítése során a Külügyminisztérium megkülönböztetett figyelmet fordított arra, hogy a nagykövetség rendszeresen figyelje a termelőszövetkezeti mozgalom helyzetét, különös tekintettel az árkérdésre, a gépesítés problémáira, a tsz-tagok szociális és anyagi ellátására stb. MNL OL XIX–J–1–j KÜM TÜK Csehszlovákia, 1945– 1964. 2. d. 661 MNL OL M–KS 288. f. 28. cs. (1958) 3. ő. e. Tájékoztató jelentés a Bolgár Kommunista Párt VII. kongresszusának lefolyásáról. 662 Erdei intézetére is számított e téren Fehér Lajos. A Bulgáriában járt delegációk tapasztalatairól lásd: Csete László–Erdei Ferenc (összeáll.): A szocialista mezőgazdaság fejlődése Bulgáriában (Három tanulmányút 1959–1960-ban) Mezőgazdasági Üzemtani Intézet, Bp., 1961.

193

dc_795_13 községre kiterjedő agitációs munkát és az egyszerre történő átalakítást (ez például a tagosítás elkerülése szempontjából nagyon fontos módszer volt), […] az induláshoz minden szövetkezetnek jelentős induló tőke rendelkezésre bocsátását, a háztáji gazdaságok méreteinek rugalmas kezelését stb. A sok jó módszer mellett őszintén beszámoltak a bolgár vezetők az elkövetett hibákról is. Különösen a helyenként alkalmazott erőszakosságot (beszolgáltatási prést stb.) ítélték károsnak és óvták ettől a magyar szervezőket. A delegáció a jelentésben mindezeken túl nagyon hangsúlyosan felhívta a figyelmet a bolgár és a magyar viszonyok közti különbségekre. Arra, hogy Bulgáriában a pártnak sokkal nagyobb a súlya a lakosság körében, mint Magyarországon. […] Különbség továbbá, hogy Bulgáriában a közös munkavégzést is magában foglaló faluközösségeknek nagy a történelmi múltja.”663 Keserű Jánoshoz hasonlóan a többi úti beszámoló készítői is hangsúlyozták, hogy nagyon hasznosak a baráti országok tapasztalatai, de ezeket nem lehet automatikusan átvenni, hiszen Magyarország adottságai sok tekintetben nagyon eltérőek. Ez a fajta érvelés teljesen logikusnak tűnhet manapság, de akkoriban nem volt ennyire magától értetődő, ugyanis korábban minden szocialista országban a szovjet (1953-ig a sztálini) modellt kellett kötelezően másolni, Változást az SZKP 1956 februárjában megtartott

XX.

kongresszusa

hozott,

amikor

hivatalosan

elismerték

a

szocializmushoz vezető nemzeti utak és a nemzeti sajátosságok létjogosultságát. 664

Vita a transzfer irányítói között Az MSZMP vezetői érezték tehát a kényszert, hogy lépést kell tartani a többi szocialista országgal, ugyanakkor minden egyes külföldi tanulmányút azt bizonyította, mennyire fontos az alapos előkészítés. 1958. április végén a Központi Bizottság úgy döntött, hogy viszonylag hosszú időt, négy hónapot ad a „szocialista átszervezés” részletes tervének kidolgozására.665 Ehhez a munkafázishoz Kádár János határozott szempontokat adott a Mezőgazdasági Osztálynak, s ezek között olvashatjuk az alábbit: „Okvetlen és megnevezetten utalni kellene a nemzetközi fejlődés legjobb eredményeire és tapasztalataira (legalább a bolgár és csehszlovák 663

Keserű J.: Parasztsorsfordítók i. m. 88–89. Fejtő F.: A népi demokráciák II. i. m. 46–56. 665 MNL OL M–KS 288. f. 4. cs. 16. ő. e. Jegyzőkönyv az MSZMP Központi Bizottság 1958. április 25-i üléséről. 1. napirend. Jelentés a falusi pártmunka helyzetéről. 664

194

dc_795_13 tapasztalatokra), hiszen nem elszigetelve élünk és foglalkozunk ezekkel a kérdésekkel a világban. […] Mikor akarunk ezekből hasznosítani, ha nem most?”666 [Kiemelés – V. Zs.] Fehér Lajos titkári anyagaiból jól nyomon követhető, hogy milyen intenzív konzultáció

folyt

ezekben

a

hónapokban

a

Mezőgazdasági

Osztály

„holdudvarában”.667 Az agrárlobbi két központi alakja – Fehér Lajos és Erdei Ferenc – között a korábbinál is intenzívebbé vált a kapcsolat. A tsz-mozgalom fejlesztéséről szóló előterjesztés tervezetét Fehér megküldte véleményezésre Erdeinek, aki a következő megjegyzéseket fűzte az elkészített anyaghoz: „Általános észrevételem, hogy az Agrártézisekhez képest elvileg, illetőleg a fejlesztés stratégiája tekintetében változott a koncepció és ez nagyon meggondolandó. Az Agrártézisekben ugyanis a mezőgazdaság általános fejlesztéséről van szó, s ebben »fő módszer« a nagyüzemi átszervezés, tehát nem öncél […] A tervezetben ez a szemlélet elhomályosodik […] Ugyancsak súlyos veszélyt rejt magában a termelésfejlesztés háttérbe kerülése, az apparátus vonalán. Ha tudniillik ez nem kap olyan hangsúlyt, mint az Agrártézisekben, akkor ez a gyakorlatban teljesen háttérbe szorul, úgy, mint korábban. További veszély, hogy a termelőszövetkezeti fejlesztés nem a termelőszövetkezeten belüli és kívüli parasztokra támaszkodva szélesedik ki, hanem velük szemben. Ilyen szemlélet már a tervezet mai fogalmazásában is kísért. […] E meggondolások alapján az a javaslatom, hogy az egész határozattervezetet félreérthetetlenül az Agrártézisekben kifejezett elvi alapra kellene állítani és a szövetkezeti szervezést egy általános mezőgazdasági fejlesztés keretébe kellene illeszteni […].”668 Erdei egy hét múlva újabb feljegyzést juttatott el Fehér Lajoshoz. Vidéki útjai tapasztalatairól már korábban is készített beszámolókat Fehérnek, tehát itt egy jól bevált kommunikációs csatornáról volt szó. A nagykőrösi szövetkezeti napról szóló emlékeztető mégis megkülönböztetett figyelmet érdemel. Nemcsak keletkezésének időpontja okán, hanem főképp szókimondó és közvetlen hangvétele miatt.

666

MNL OL M–KS 288. f. 17. cs. 7. ő. e. Kádár János levele a Mezőgazdasági Osztálynak, 1958. július 23. 667 MNL OL M–KS 288. f. 17. cs. 3. ő. e. Fehér Lajos 1958. évi anyagai. 668 MNL OL M–KS 288. f. 28. cs. (1958) 12. ő. e. Feljegyzés Fehér Lajos elvtárs részére a termelőszövetkezeti határozattervezet tárgyában. 1958. szeptember 15.

195

dc_795_13 „Szeptember 21-én a nagykőrösi városi vezetők hívására részt vettem a város két termelőszövetkezetének a tízéves jubileumán és az erre az alkalomra rendezett gyűlésen beszéltem. Ez alkalommal hosszasabban beszélgettünk több városi és megyei vezetővel az ottani termelőszövetkezeti helyzetről és a fejlesztés lehetőségeiről. Mind a termelőszövetkezeti nap, mind a beszélgetés igen sok, nagyon súlyos problémát vetett fel, ezért szükségesnek tartom, hogy ezeket Előtted ismertessem. […] Én folyamatosan figyelemmel kísérem a nagykőrösi szövetkezeti helyzetet, így az elmúlt évben több alkalommal jártam ott és mind a földművesszövetkezetek, mind a termelőszövetkezetek kérdéseivel foglalkoztam. A tegnapi tapasztalatokat is hozzávéve egyöntetűen az a benyomásom, hogy a szövetkezeti fejlesztés nem képes megmozdulni

a

városban

és

ennek

legfőbb

oka

az,

hogy

sem

a

földművesszövetkezet, sem a termelőszövetkezetek nem működnek úgy, hogy az a termelőszövetkezeti mozgalom becsületére váljon. Bizonyos eredményt fel tudnak mutatni, azonban ezek nagyon kevesek ahhoz, hogy a reálisan, sőt szigorúan ítélő paraszti közvélemény ezt méltányolná. […] Súlyosbítja a helyzetet, hogy hasonló képet festenek a pest megyei és Bács megyei helyzetet ismerők is, és jórészben megegyezik ezzel a megyei vezetők véleménye is. […] Mindennek az a rendkívül élesen jelentkező veszedelmes következménye, hogy az apparátus érezvén a fejlesztés megalapozott előrehaladásának a nehézségét, hajlamos arra, hogy adminisztratív kényszerítő erővel nyúljon a szövetkezetekhez. […] Nemcsak az én meggyőződésem, hanem tízéves tapasztalat, hogy ez nem járhat sikerrel.”669 Ezt követően három pontban összegezte Erdei a javaslatait. „a/ Lehetővé kellene tenni, hogy a termelőszövetkezetekben új, a megmerevült és elmaradott sablonos munkaegység-elszámolás és jövedelemelosztás mellett kiegészítő formákat alkalmazhassanak, illetőleg ilyet az apparátus támogasson, mint ahogy ez Bulgáriában és elsősorban a Szovjetunióban is történik. b/ Égetővé válik a termelőszövetkezetek igazgatásában is új módokat keresni. […] Valamilyen formában tehát kényszerítőnek érzem régi vesszőparipám, a

669

MNL OL M–KS 288. f. 28. cs. (1958) 14. ő. e. Feljegyzés Fehér Lajos elvtárs részére a nagykőrösi szövetkezeti napról. 1958. szeptember 22.

196

dc_795_13 termelőszövetkezeti központ vagy szövetség kérdésének a napirendre tűzését. Hogy ez hogyan lehetséges, annak a politikai megítélését Te tudod jobban. c/ Végül megmerevíti a helyzetet a meglevő termelőszövetkezetek kizárólagosan agrárproletár jellege és a kisebb és közepes gazdálkodók teljes elkülönülése tőlük. Most a termelőszövetkezeti kérdések elhatározásánál nagyon meg kellene gondolni, hogy bátrabban kellene teret engedni a kis- és középparasztság külön szövetkezeti szerveződésének, akár alacsonyabb, akár magasabb formában.” 670 Az előbbiekben idézett

dokumentumok kiválóan érzékeltetik Erdei

lobbitevékenységének két fontos dimenzióját. Egyrészt egyértelmű a közvetítő szerep, amit betöltött az agrárium helyi szereplői (gazdasági vezetők és funkcionáriusok), valamint a döntéshozó pozícióban lévő Fehér Lajos között. Másrészt Erdei nem maradt meg a gyakorlatban felmerülő problémák jelzésénél, hanem javaslatokat tett (például a munkaegységrendszertől eltérő munkadíjazási formákra, az alacsony típusú szövetkezeti formákra stb.), s ezeket szakmai érvanyaggal, illetve külföldi példákkal alátámasztotta. Amikor szeptember 23-án a Politikai Bizottság megtárgyalta az elkészült anyagot, az a döntés született, hogy még mindig várni kell a véglegesítésével egy-két hónapot.671 A háttérben az húzódott meg, hogy nem volt egység a magyar vezetésben sem a kollektivizálás előkészítését, sem az időzítését, sem a módszereit illetően. A budapesti szovjet nagykövetség is értesült erről a problémáról. Baráth Magdolna publikálta azt a feljegyezést, amelyből kiderült, hogy a fentebb említett PB-ülést követő napon Kiss Károly részletesen tájékoztatta Gromov követet a lezajlott vitáról. Kiss Károly erőteljesen bírálta a Mezőgazdasági Osztály előterjesztését, amely szerinte „nagy figyelmet szentel a szövetkezeti mozgalom alacsonyabb formáinak, feleslegesen gyakran hangsúlyozza az önkéntesség elvének tiszteletben tartását az új szövetkezetek létrehozásakor, a szövetkezeti földtulajdon növelésének céljából javasolja, hogy a szövetkezet vásárolja meg vagy bérelje az egyénileg gazdálkodó parasztok földjét. A tervezet arra orientálja a pártot, hogy 1965-ben a parasztok

670

Uo. MNL OL M–KS 288. f. 5. cs. 95–96. ő. e. Jegyzőkönyv az MSZMP Politikai Bizottság 1958. szeptember 23-i üléséről. 2. napirend. Határozati javaslat a termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztésére. 671

197

dc_795_13 csupán 50%-ának kell a szövetkezetek tagjának lennie.”672 Kiss Károly arra is kitért, hogy „A mezőgazdaság kérdéseinek megoldását, […] bizonyos mértékig nehezíti az egyfelől Fehér elvtárs, másfelől a mezőgazdasági miniszter, Dögéi elvtárs között kialakult nem normális kapcsolat. Fehér elvtárs minden lehetséges intézkedést megtesz arra, hogy Dögei elvtárs helyett a mezőgazdasági miniszteri posztra Tömpe elvtársat (a jelenlegi mezőgazdasági miniszter-helyettest) jelölje, az pedig a maga részéről minden kérdésben támogatja Fehér elvtárs álláspontját.” 673 Ahogy már az előző fejezetben is volt róla szó, a Földművelésügyi Minisztérium vezetői – Dögei Imre miniszter, valamint Keresztes Mihály, Magyari András, Márczis Antal és Szőke Mátyás miniszterhelyettes – igen dogmatikus nézeteket képviseltek, s minden téren ragaszkodtak az 1956 előtt rögzült tételekhez. Így például ahhoz, hogy nem szabad eltérni a szovjet kolhozalapszabálytól, ragaszkodni kell a munkaegységrendszerhez és a brigádszervezethez, stb. Ezzel szemben a párt Mezőgazdasági Osztálya – a korábbi kudarcokra hivatkozva – erőteljesen bírálta az 1956 előtti agrárpolitika számos elemét, egyúttal a múltbéli hibák elkerülésével, a paraszti érdekek méltánylása jegyében akarta kialakítani az MSZMP agrárpolitikai irányvonalát.674 Fehér Lajos minden alkalmat megragadott, hogy meggyőzze a politikai vezetés tagjait arról, hogy csak egy fokozatos, a meglevő tsz-ek megerősítésén és az egyszerűbb szövetkezeti formák támogatásán alapuló átszervezéssel kerülhető el a termelés visszaesése. Folyamatosan hangsúlyozta a megfelelő mennyiségű és minőségű beruházások fontosságát is. Fontos megemlíteni, hogy ekkor rakták le a tsz-ek közel egy évtizeden át érvényben lévő támogatási rendszerének az alapjait, az úgynevezett 3004-es rendeletet.675 Fehér Lajos és hívei több fontos gyakorlati intézkedést is kezdeményeztek a többi szocialista ország tapasztalatai alapján, amelyeket az új mintaalapszabályban akartak rögzíteni. Nemcsak a földjáradék fizetését akarták kötelezővé tenni, hanem a korábban kuláknak nyilvánított gazdálkodókat is be akarták venni a tsz-be, hogy ott a vezetőségbe is bekerülhessenek.676 672

Baráth Magdolna (összeáll. és a bevezető tanulmányt készítette): Szovjet diplomáciai jelentések Magyarországról a Hruscsov-korszakban. Napvilág–Politikatörténeti Intézet, Bp., 2012. 119. 673 Uo. 120. 674 A két irányzat küzdelméről bővebben lásd: Sipos L.: Reform és megtorpanás i. m. 188–197. 675 A termelőszövetkezetek megszilárdításáért és fejlesztéséért. Részletes magyarázat a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 3004/1958. sz. határozatához. Kossuth, Bp., 1958. 676 Bolgár mintára akarták kötelezővé tenni a földjáradék fizetését, azaz a közös gazdaságba bevitt, formailag továbbra is paraszti tulajdont képező földért a tsz köteles volt bérleti díjat fizetni. A

198

dc_795_13 A két irányzat képviselői vitáik érvanyagába igyekeztek beilleszteni a nemzetközi tapasztalatokat. Jól példázza ezt, hogy még a szovjet mezőgazdaság megítélésében is volt közöttük hangsúlyeltolódás. A szovjet modell sikeressége és követendő volta természetesen nem volt, nem is lehetett kérdés, de míg a dogmatikus irányzat azt hangsúlyozta, hogy a szovjet agrársikerek alapja a kolhozforma szigorú követése, addig Fehér Lajosék interpretációja szerint: „A merev kötöttségek feloldása, a kolhoz önállóságának növelése a tervezésben, saját alapszabályuk megalkotásában, a gépesítésben, az anyagi érdekeltség megvalósítása a termelésben fontos tényezőjévé vált a szovjet mezőgazdaság gyors ütemű fejlesztésének.” 677 A Szovjetunió mellett ekkoriban nagy példaképnek számított Kína is, ahol már 1956–57 fordulóján befejezéséhez közeledett a kollektivizálás.678 Dögeiék azt hangsúlyozták, hogy a kínai siker egyik fő oka az volt, hogy a szegényparasztokra támaszkodtak, a középparasztságot pedig adópréssel szorították a tsz-ekbe. Azt viszont elhallgatták, hogy Kínában az egyszerűbb szövetkezeti formák széles skáláját vezették be, ami biztosította a fokozatosabb átmenetet. A kínai tanulmányútról visszatért Nyers Rezső vezette SZÖVOSZ-delegáció viszont az alábbi tanulságokra hívta fel a figyelmet. „Meggondolandónak látszik a kollektivizálásnak az a módja, hogy a

paraszti

tömegek

túlnyomó

többségét

beszervezték

az

alsófokú

szövetkezetekbe és azután egyszerre, együttesen tértek át a felsőfokú szövetkezésre. Ezzel nagyrészt elkerülték a tagosítás szükségességét, miután egész községek léptek be úgy az alsó, mint a felső szövetkezetbe. […] Figyelemre méltó, hogy a kollektivizálás egész időszakában és jelenleg is rendkívül messzemenő önállóságot biztosítanak a szövetkezetek számára.”679 1958

őszén

olyannyira

felerősödött

a

nemzetközi

nyomás,

hogy

Magyarországon sem lehetett tovább halogatni a kollektivizálás újraindítását. Kádár János, amikor október végén Gromov nagykövettel tárgyalt, sietett tisztázni, hogy a soron következő KB-ülésen a mezőgazdaság helyzetét fogják megvitatni, mert ez „a

csehszlovák kollektivizálás fejleményei megerősítették a magyarokat abban, hogy a kedvezőtlen adottságú, hegyvidéki területeken nem érdemes erőltetni a legmagasabb típusú szövetkezetek szervezését. 677 MNL OL M–KS 288. f. 21. cs. (1959) 28. ő. e. Jelentés a Szovjetunióban járt pártmunkás küldöttség tapasztalatairól. 678 John K. Fairbank: China. A New History. Belknap Press of Harvard University Press, Cambridge, 1994. 352–357. 679 MNL OL M–KS 288. f. 32. cs. (1958) 15. ő. e. Jelentés a SZÖVOSZ delegáció kínai útjáról, 1958. március.

199

dc_795_13 párt egész munkájának legfontosabb kérdése”.680 Hozzátette azt is, hogy tisztázni kell a Fehér Lajos és Dögei Imre között fennálló nézeteltéréseket, amelyek gátolják a továbblépést.681 A Központi Bizottság 1958. december 5–7. között megtartott ülésén Kádár János többször is érintette a nemzetközi igazodási kényszert. „Rohan előre az egész nemzetközi munkásosztály a szocialista táboron belül. […] Mind a szocialista átalakulás, mind a mezőgazdasági termelés fejlesztése útján. A mi tempónkhoz viszonyítva rohan a Szovjetunió, Kína, Bulgária, Csehszlovákia, az összes testvéri országok a lengyeleket kivéve. Mind előttünk vannak, még az albánok is messze előttünk járnak. Ez igaz. Na de hát most mit csináljunk? Ettől sarkaltatva hozzunk olyan döntéseket, ami végső fokon esetleg nem előrevisz minket, hanem még visszadob? Én azt hiszem, nem szabad.” 682 Kádár azt is többször hangsúlyozta, hogy a mezőgazdaság szocialista árszervezésének újabb, immáron harmadik kísérlete nagy veszélyeket rejt magában, ezért mindennél fontosabbnak tartotta a pártvezetésen belüli eltérő koncepciók felszámolását. Huszár Tibor szerint: „Dögei és Fehér nézetei két, a valóságban létező irányzatot testesítettek meg, ám ahogy Kádár a kettőt 1957-től egymással szembesítette, az már politikai játszmájának része, annak a konstrukciónak első »klasszikus« megjelenítése, amelyet maga szívesen nevezett »kétfrontos harcnak«. A machiavellista politika eszköztárából adaptált technika ez […].”683 Kádár a következő módon alkalmazta ezt a Központi Bizottság említett ülésén. „[…] a mezőgazdasági politika vitelében van kettősség. Azt hiszem, hogy a gyakorlati munkában legalább 3 árnyalat különböztethető meg: van jobboldali eltérés, van szektás, baloldali eltérés, de azért emellett el ne felejtsük, hogy van a párt politikájának helyes vitele is. […] Véleményem szerint a hirdetett elv és a 680

Kádár mondatait így rögzítette a nagyköveti feljegyzés: „Fehér elvtársnál (PB-tag, a KB Mezőgazdasági Osztályának vezetője) felesleges elővigyázatosság jelentkezik, határozatlanság, sőt félelem ennek az átalakításnak a végrehajtásában, ami időnként a párt általános irányvonalától történő eltéréshez vezet. Dögéinél (KB-tag, mezőgazdasági miniszter) sok balos elhajlás jelentkezik. Szavakban minden forradalmi, de tettekben a minisztérium rosszul dolgozik, teljes felelőtlenséget mutat. Véget kell vetnünk ennek a helyzetnek, véget kell vetni a Fehér és Dögéi elvtársak közötti értelmetlen vitának, szilárd és pontos utasításokat kell kidolgozni és kiadni, hogy hogyan vigyük tovább mezőgazdaságunk szövetkezetesítésének ügyét.” Baráth M. (összeáll., bev.): Szovjet diplomáciai jelentések i. m. 122. 681 Uo. 122. 682 MNL OL M–KS 288. f. 4. cs. 20–21. ő. e. Jegyzőkönyv a Központi Bizottság 1958. december 5–7i üléséről. 3. napirend. A párt agrárpolitikájával kapcsolatos kérdések. 683 Huszár Tibor: Kádár János politikai életrajza II. Szabad Tér–Kossuth, Bp., 2003. 134.

200

dc_795_13 mindennapi

cselekedetek

között

igen

komoly

eltérés

van

vezető

pártfunkcionáriusoknál is. A mostani ülésünknek – véleményem szerint az a feladata, hogy ezeket feltárja és felszámolja. […] A párt mezőgazdasági osztályán és a Fehér Lajos elvtársban, amióta ott dolgozik – ezt 1956. novemberétől számítom – hosszú ideig az volt az uralkodó, hogy a régi sérelmek jóvátétele és a régi hibáktól való reszketés a szemléletben. A cselekvésben pedig jobbra eltértek a párt vezető vonalától hosszú időn keresztül, részben ma is jobbra eltérnek tőle a gyakorlatukban. Ez az igazság. […] Mi mindig pofáztunk, hogy a szövetkezet, a szocializmus, meg ez, meg az, Fehér elvtársék válaszoltak, hogy önkéntesség, óvakodás a szektásságtól, ez mind helyes, de kicsit egyoldalú volt, ez az én véleményem. […] Én a Fehér elvtársat a II. világháború időszakából ismerem. Személyileg nemhogy becsülöm és tisztelem, hanem szeretem Fehér elvtársat, de azért, ami ő volt a II. világháború időszakában, a hatalomért folytatott harc időszakában. […] De ez nem mentesíti őt se a bírálattól, és bennünket se a kötelezettségtől, hogy megmondjuk a véleményünket. […] eléggé ismerem a Fehér elvtársat, szerintem az ő marxizmusa gyenge lábakon áll. Szerintem becsületes ember, egész életében a faluért dolgozott, a parasztokért él, hal, a jogukat keresi, de én szerintem nem úgy, ahogy azt egy marxista–leninistának keresnie kell. Szerintem a parasztot az szereti a legjobban, aki a munkásvezetést megszerzi a parasztok számára, és nem az, akinek éveken át nem jut eszébe a dolog másik oldala, hogy vajon hogy jön ez ki a munkásosztály oldalán, Fehér elvtárs marxizmusa ebben a dologban sántít és erősítésre szorul […]. Ha megszokja az osztályharcot, hogy előbb mindig a munkásra gondoljon, s aztán a parasztra, […] mi akkor teszünk jót a paraszttal, ha sikerül – most a pártról beszélek – elvezetni őt a szocializmusba […]. Nekem nagyon rossz véleményem van az FM munkájáról, beleértve a Dögei elvtársat is – bocsásson meg az őszinteségemért, hozzáfűzöm, hogy a Dögei elvtársat is ismerem pár éve, amióta tudom, hogy hűséges emberként állt a párt oldalán, a falusi szegénységet soha el nem árulta, de ez egyáltalán nem zárja ki, hogy rosszul ne dolgozzon. […] Fehérék az egyéniek javára dolgoztak, de olyan tehetséggel, amit én mindig nagyra becsülök, ők gyakorlati emberek, tudtak cselekedni. A Dögeiék az FM-ben sóhajtoztak a szocializmusért és nem tudtak cselekedni. […] Dögei elvtárs fejébe vette ezt a levenni »a jövedelem többletet« […] Szerintem a KB-nak állást kell foglalnia ezekben az elvi kérdésekben. Utána köteles

201

dc_795_13 mindenki végrehajtani kivétel nélkül.”684 [Kiemelés ─ V. Zs.] A háromnapos ülés végén, december 7-én elfogadott határozat azt mutatta, hogy a Mezőgazdasági Osztály által előterjesztett koncepció, amely az anyagi lehetőségekkel lépést tartó és az alacsonyabb típusú szövetkezeti formákat preferáló átmenettel számolt, vereséget szenvedett.

A paraszti ellenállás és az önvédelem stratégiai A szakirodalom már sok mindent feltárt arról, hogy milyen agrárpolitikai viták előzték meg a döntést, azt is számba vette, hogy milyen gazdasági, politikai és adminisztratív intézkedésekkel akarta biztosítani a pártvezetés az átszervezés sikerét.685 Jóval kevesebb figyelmet kapott viszont az eddigiekben az a kérdés, hogy az egyéni gazdálkodói léthez ragaszkodó paraszti társadalom milyen önvédelmi, túlélési technikákat alakított ki, s ezek hogyan hatottak vissza a hatalom gyakorlóinak viselkedésére.686 A jelen fejezet középpontjában a paraszti ellenállás és alkalmazkodás stratégiáinak vizsgálata áll.687 Forrásként egyrészt párt- és állambiztonsági iratokra támaszkodom, másrészt pedig visszaemlékezéseket, interjúkat használok. „Ha az egyéni paraszt önkéntes elhatározására volna bízva a dolog, akkor azt hiszem, a Marsban előbb megvolna a szocialista átalakítás, mint Magyarországon.” 688 1959. január 14-én hangzott el a fenti mondat azon a kampányindító pártaktíván, 684

MNL OL M–KS 288. f. 4. cs. 20–21. ő. e. Jegyzőkönyv a Központi Bizottság 1958. december 5–7i üléséről. 3. napirend. A párt agrárpolitikájával kapcsolatos kérdések. 685 Donáth Ferenc, Orbán Sándor és Szakács Sándor közismert monográfiái mellett az utóbbi időszak feldolgozásai közül érdemes megemlíteni az alábbiakat: Ö. Kovács József: Ötven éve történt? A kollektivizálás társadalmiasítása. In: Ö. Kovács József–Kunt Gergely (szerk.): A politikai diktatúra társadalmiasítása. Nyelv, erőszak, kollaboráció, ellenállás, alkalmazkodás. Miskolci Egyetem, Miskolc, 2009. 135–148.; Sipos L.: Kolhozosítás i. m. 443–457.; Varga Zsuzsanna: Megtanulták a leckét? A magyar pártvezetés és a kollektivizálás, 1958–1961. In: Halmos Károly–Klement Judit– Pogány Ágnes–Tomka Béla (szerk.): A felhalmozás míve. Történeti tanulmányok Kövér György tiszteletére. Századvég Kiadó, Bp., 2009. 463–474. 686 Ehhez a megközelítéshez lásd: Farkas Gy.: Hatalom és falusi társadalom i. m.; Ö. Kovács József: „Ekkora gyűlölet még nem volt a falunkban, mint most.” Szövegek és kommentárok az erőszakos kollektivizálás befejező hullámáról. Századvég 13. (2008) 1. sz. 37–69.; Valuch T.: Rekviem i. m. 687 A szocialista országokban lezajlott kollektivizálási folyamatokat elemző munkák is növekvő figyelmet fordítanak ezen stratégiák bemutatására: Bokovoy, M.: Peasants and Communists i. m.; Fitzpatrick, S.: Stalin’s Peasants i. m.; László Márton: Kollektivizálás a Székelyföldön, 1959–62. PPKE, PhD-értekezés, 2013.; Oláh S.: Csendes csatatér i. m. .; Viola, L.: Peasant Rebels i. m. 688 MNL OL M–KS 288. f. 28. cs. (1959) 2. ő. e. Kádár János felszólalása az 1959. január 14-én tartott aktívaülésen.

202

dc_795_13 ahová az ország minden részéből meghívták a kollektivizálásban résztvevő vezető kádereket. A nemzetközi igazodási kényszer, valamint a két korábbi kudarc nyomása alatt Kádár igencsak visszafogottan nyilatkozott a várható eredményeket illetően. Ezt fejezte ki az a sokszor idézett mondata „ne toporogjunk egyhelyben, hanem egy kicsit gyorsabban lépjük most egyet, de ne ugorjunk.” 689 A januártól márciusig tartó átszervezés nem várt eredményeket hozott. 690 Március végére mintegy 1000 tsz jött létre, aminek következtében a szövetkezeti tagok száma már háromszor, az összes terület pedig majd két és félszer akkora volt, mint 1958 végén.691

1203,9

SZÖVETKEZETI TAGOK SZÁMA (EZER FŐ) 1958. XII.-1961. III.

1959. VI.

1959. IX.

881,8

503,4

512,1

513,4

200

195,3

400

168,9

600

364,9

800

1960. III.

1960. IX.

564,6

1000

864,6

1200

960,3

1400

0 1958. XII.

1959. I. 1959. II. 1959. III.

1959. XII.

1960. XII.

1961. III.

Forrás: Mezőgazdaságunk a szocialista átszervezés idején, 1958–1962. KSH, Bp. 1963. 150., 173.

689

Uo. Szabad Föld 1959. április 12. A parasztokkal együtt, egy akarattal. Kádár János elvtárs nyilatkozata a termelőszövetkezeti mozgalom néhány kérdéséről. 691 Mindez a számok tükrében így nézett ki: 1959. január 31. és március 31. között a taglétszám közel 316 ezer fővel, míg az összes közös terület 1,2 millió hektárral növekedett. Mezőgazdaságunk a szocialista átszervezés idején, 1958–1962. KSH, Bp., 1963. 151., 173. 690

203

dc_795_13 A TERMELŐSZÖVETKEZETEK, TERÜLETÉNEK ALAKULÁSA A KOLLEKTIVIZÁLÁS BEFEJEZŐ SZAKASZÁBAN 1958. DECEMBER 31.−1961. MÁRCIUS 31.

5000

4666,2

80 %

4500

70

3707,5

50

2620

3000

66,9 55,7

52,3 37,2

20

23,5

34

33,4

30

10

1021

861

839

820

584

528

1959. II.

520

1959. I.

511

410

1958. XII.

303

273

13,5

14,9

958

1064,1

1000

33,6

1619,8

1500

52,7

2346,3

2309,8

2000

40

2364,1

2500

0

60

3228,5

3500

500

3941,3

4000

1959. III. 1959. VI. 1959. IX. 1959. XII. 1960. III. 1960. IX. 1960. XII. 1961. III.

Összes közös terület (ezer ha)

Átlagos terület (ha)

Szántó az ország szántóterületének százalékában

Forrás: Mezőgazdaságunk a szocialista átszervezés idején, 1958–1962. KSH, Bp. 1963. 150., 173.

Ha viszont elővesszük a KB Mezőgazdasági Osztályához, vagy éppen a Politikai Nyomozó Főosztály VII. (más jelölés szerint: II/7.) Osztályához beérkezett korabeli jelentéseket, akkor kiderül, hogy a számszerű eredmények ellenére, súlyos problémákkal szembesült az egyéni gazdaságok kollektivizálására törekvő hatalom. A hivatalos szövegek dekódolásával feltárható, hogy a problémák hátterében az

204

0

dc_795_13 esetek többségében a paraszti ellenállás különböző formái húzódtak meg. Ezzel kapcsolatban a pártanyagokban általában az alábbi kifejezéseket találjuk: „a termelőszövetkezeti mozgalom fejlődésének egyes negatív jelenségei”, „ellenséges megnyilvánulások”,

„a

tsz-ek

megszilárdításának

egyes

problémái”.

Az

állambiztonsági szervek jelentéseikben a paraszti ellenállás két fő típusát különböztették meg: az elsőt a téeszellenes izgatás és rémhírterjesztés, a másikat a kártevés, szabotázs jelentette.692 A Békés megyében 1959 nyarán kialakult helyzetről azt jegyezték fel a II/7. osztály munkatársai, hogy bár a tavaszi átszervezés jelentős eredményekkel járt, de a megalakult tsz-ek háromnegyede csak ősszel akarja megkezdeni a közös munkát. „A nagy

arányú

fejlesztés

hatására

osztályidegen

elemek

is

aktivizálódtak,

tevékenységük fő formája izgatás, lázítás a tsz-ellen. […] A felbujtás célja, hogy akadályozzák a közös munka beindítását, ezért arra ösztönzik a tsz-tagokat, hogy a közgyűléseken ne jelenjenek meg vagy követeljék vissza a kilépési nyilatkozatot.” 693 Heves megyét úgy jellemezték, hogy „több községben állandó jellegű tsz. ellenes izgatás tapasztalható, s különösen nagy az elégedetlenség azokban a tsz-ekben, ahol ősszel kezdik meg a közös munkát. […] A fenti községekben többen hallgatják a Szabad Európa rádió adásait. Az elterjedt rémhírek az alábbiak: »őszre háború lesz, várni kell, nem kell elkezdeni a közös munkát«, »takarmányt, vetőmagot, állatot ne adják be, adjon az állam, ha tsz-t akar.«”694 Az ellenséges tevékenység felderítése során az állambiztonsági szervek számos további „rémhírről” szereztek értesülést. „Mezőtúron és Túrkevén paraszti zendülés volt, amelynek során a tsz. elnököt meggyilkolták, a rend helyreállítása érdekében szovjet katonák beavatkozására volt szükség.”695 Másutt azt híresztelték, hogy „a zsámboki tanácselnököt a tömeg felakasztotta”.696 Az idézett állambiztonsági összefoglalóból egyértelműen kiderül, hogy a már tsz-be kényszerített parasztság korántsem adta fel a küzdelmet. Időt akart nyerni, és

692

Papp István a mezőgazdasági elhárítás 1956 utáni történetét vizsgálva a szervezeti változások mellett nagy figyelmet szentel olyan kérdéseknek is, mint például a mezőgazdasági szabotázs átalakuló állambiztonsági értelmezése. Papp I.: A BM II/7. i. m. 196–205. 693 ÁBTL 1.6. 67–1730/1959. Jelentés a tsz-ek védelmének helyzetéről. 1959. augusztus 3. 694 Uo. 695 Uo. Mezőtúr és Túrkeve bekerülése a „rémhírekbe” azért különösen érdekes, mert mindkét helyen már az 1950-es évek elején befejeződött a kollektivizálás, ezért is nevezték őket tsz-városoknak. Történetükről bővebben lásd: Urbán L.: Az első termelőszövetkezeti városok i. m. 696 ÁBTL 1.6. 67–1730/1959. Jelentés a tsz-ek védelmének helyzetéről. 1959. augusztus 3.

205

dc_795_13 nyert is majd fél évet azzal, hogy kikötötte a belépéskor, a közös munkát csak ősszel kezdi. A létrehozott tsz-ek fele volt ilyen „őszi kezdésű”, azaz országosan 500 tsz csak papíron létezett, hiszen ezekben a családok továbbra is egyénileg gazdálkodtak 1959 tavaszán–nyarán.697 Ezt olyan súlyos problémának látta a pártvezetés, hogy felkérte a KB Mezőgazdasági Osztályát, hogy a Termelőszövetkezeti Tanács és a Földművelésügyi Minisztérium segítségével készítsen helyzetfelmérést ezekről a gazdaságokról. A területi különbségeket illetően a felmérésből kiderült, hogy míg Győr, Fejér és Komárom megyében egyetlen ősszel kezdő tsz sem volt, addig Hevesben a létrehozott tsz-ek 94%-a, Csongrádban 85%-a, Zalában 84%-a, Szolnok megyében 80%-a tartozott ebbe a csoportba.698 A jelentés készítői arra is felhívták a figyelmet, hogy „számottevő azoknak a dolgozó parasztoknak a száma is – különösen Szolnok, Heves és Békés megyékben – akik régi, már működő termelőszövetkezetbe léptek be, de a közös munkába csak az ősz folyamán kapcsolódnak be.”699 A belépéshez képest jóval későbbre halasztott közös munka megkezdése a paraszti ellenállás bevált módja volt. Már a két korábbi kolhozosítás során is előfordult, hogy ha ősszel léptek be, akkor a tavaszi kezdést vállalták a parasztcsaládok, ha viszont tavasszal történt a belépés, akkor őszre halasztották a tényleges munka kezdetét.700 Ezzel időt nyertek, s ezt arra használták, hogy késleltessék,

illetve

akadályozzák

a

szövetkezeti

gazdálkodás

tényleges

megindulását. Az első problémák már az alakuló közgyűlés körül jelentkeztek. Voltak olyan helyek, ahol egyszerűen nem mentek el az új belépők, s így a szükséges taglétszám nélkül hónapokig nem tudták megtartani az alakuló közgyűlést. 1959. május végén 126 őszi indulású tsz-nek nem volt működési engedélye, mert a tagokat az alakuló közgyűlés megtartására többszöri szervező munkával sem tudták összehívni.701

697

MNL OL M–KS 288. f. 28. cs. (1959) 6. ő. e. A Földművelésügyi Minisztérium jelentése a közös gazdálkodást még nem folytató termelőszövetkezetekről. 1959. június 30. 698 Számszerűen ez azt jelentette, hogy Heves megyében 89, Csongrádban 36, Zalában 21, Szolnok megyében 112, Békésben 55, Pest és Borsod megyében 31–31 ősszel kezdő tsz volt. MNL OL M–KS 288. f. 28. cs. (1959) 2. ő. e. A KB Mezőgazdasági Osztály jelentése a Politika Bizottság számára a közös tevékenységet ősszel kezdő termelőszövetkezetek helyzetéről. 1959. május 21. 699 Uo. 700 Pető I.–Szakács S.: A hazai gazdaság i.m. 178–189., 251–257. 701 ÁBTL 1.6. 67–1119/1959. Tájékoztató jelentés a tsz-ek bomlasztásával, illetve egyes tagok kilépésével kapcsolatos tapasztalatokról. 1959. május 18.

206

dc_795_13 Nagyon jól tudták a gazdák, hogy ha késleltetik a formai megalakulást, akkor késve fog megindulni a gazdaság- és munkaszervezet kialakítása is. Az ellenállás aktív formáját jelentette, hogy az új tsz-tagok felszólalásaikkal, követeléseikkel megzavarták a közgyűlés menetét, s esetleg ezt követően távoztak onnan. A kialakuló parázs viták, s az így elszabaduló indulatok érthetővé válnak, ha tudjuk, hogy olyan nagy horderejű kérdésekről kellett dönteni a megalakulás után, mint például hogyan történjék a földek összevonása, az állatok elhelyezése; hogyan, kik által történjen a tsz-be vitt javak leltározása, felbecsülése; hogyan zajlik a megváltásuk; milyen legyen a vetési terv; mennyi legyen a háztáji, milyen munkadíjazást alkalmazzanak, stb. Nem meglepő tehát, hogy a magántulajdonához végsőkig ragaszkodó parasztság nem könnyen adta be a derekát. Erre sokféle utalás található az megyei VII-es alosztályok jelentéseiben. Somogy megyében történt olyan eset is, hogy amikor a tsz-közgyűlésen a járási tanács mezőgazdasági osztályvezetője szólásra emelkedett, akkor a tagság, mintegy 250 fő, felállt és testületileg kivonult.702 „Baranya megyében több esetben előfordult, hogy ellenséges elemek megzavarták a termelőszövetkezeti közgyűléseket. Cs. I. kulák és két társa szávai lakosok a tsz-i közgyűlésen rosszindulatúan bírálták az alapszabályt, felszólításukra a közgyűlésen résztvevők eltávoztak, ezzel lehetetlenné tették a közgyűlés megtartását.”703 Az alakuló közgyűlésen igazán akkor szabadultak el az indulatok, amikor a tagok elkezdték visszakövetelni a belépési nyilatkozatokat. Az indoklás itt is változatosan alakulhatott. Volt ahol nyíltan kimondták, hogy durva módszerekkel folyt a szervezés, fenyegetéssel vagy éppen erőszakkal léptették be őket. Másutt az asszonyok azt tették szóvá, hogy a férjük írta alá a belépési nyilatkozatot, de mivel a föld az ő nevükön van, így a belépés nem érvényes. Több helyen maguk a termelőszövetkezeti vezetők is beadták lemondásukat azzal, hogy sem ők, sem a tagok nem hajlandók ősszel közös tevékenységet folytatni. A belépési nyilatkozat visszaszerzése érdekében egyes helyeken a tagok aláírás-gyűjtést szerveztek, abban a reményben, hogyha tömegesen lépnek fel, akkor nagyobb lesz az esélyük. 704 A közös fellépés jegyében küldöttséget is szerveztek, 702

Uo. ÁBTL 1.6. sz. n. Jelentés a mezőgazdaság területén 1959-ben elkövetett bűncselekményekről. 1960. március 19. 704 Uo. 703

207

dc_795_13 amely vagy Budapesten a Földművelésügyi Minisztériumban, vagy az adott megyei pártbizottságnál próbálta elérni a kilépés engedélyezését. „1959 májusában Nagybörzsöny községben /Pest megye/ 9 tagú küldöttség alakult, főleg ellenséges elemekből. A küldöttség tagjai felkeresték a Földművelésügyi Minisztériumot, ahol belépési nyilatkozataik visszaadását követelték.” 705 Másutt, éppen attól tartva, hogy a közös fellépést szervezett tsz-ellenes fellépésnek tekintik az irányító szervek, inkább egyénileg írtak kérvényt, amelyben kérték a kilépés engedélyezését. A belépési nyilatkozat visszaszerzése érdekében viharosabb akciókra is sor kerülhetett. A Mezőgazdasági Szabotázselhárító Osztály összefoglalója szerint 1959. első félévében a tsz-ellenes cselekmények többsége csoportos kilépés szervezése volt. Főleg Békés, Pest, Szolnok és Veszprém megyékben szerveztek tsz-ellenes tüntetéseket, ahol a tagok visszakövetelték a belépési nyilatkozatot. 706 A PB elé kerülő jelentés a tüntetésekkel kapcsolatban megállapította, hogy „az ellenséges elemek főképpen nőket és 70–80 éves férfiakat igyekeztek előtérbe állítani, arra számítva, hogy velük szemben nem alkalmazhatunk adminisztratív intézkedéseket. A tüntetéseket többnyire különböző valótlan hírek terjesztésével ellenséges elemek szervezték. Gyakran azt híresztelték, hogy »most lehet kilépni a tsz-ből, csak azt tömegesen kell kérni.«”707 Egy másik fontos iránya volt a paraszti ellenállásnak, hogy az új tagok igyekeztek

megakadályozni

állataik,

gazdasági

felszereléseik

bevitelét

a

szövetkezetbe. Különösen sok konfliktussal járt a lovak közösbe adása. A gazdálkodó ember számára a ló nem pusztán igaerő volt, hanem társ a munkában és az élet számos más területén is. A lótartásban tehát a gazdaságosság, a célszerűség mellett az érzelmi momentumok, és a társadalmi presztízs szempontjai is erőteljesen érvényesültek. Jelzi ezt az alábbi szólás is: „Két ló szegénység, három ló becsület, négy ló ékesség, öt ló kényesség.” A parasztság élete összefonódott a lovaiéval, éppen ezért sokak számára igazi tragédiát jelentett, amikor az erőszakos kollektivizálás során termelési eszközeikkel együtt az állataikat is be kellett vinni a közös gazdaságba. Több olyan esetről hallottam az interjúkészítés során, amikor a

705

Uo. ÁBTL 1.6. 77–2/1526/1959. Jelentés a tsz-ek ellen irányuló ellenséges tevékenységről. 1959. szeptember 2. 707 MNL OL M–KS 288. f. 5. cs. 149. ő. e. Jegyzőkönyv az MSZMP Politikai Bizottság 1959. szeptember 15-i üléséről. 2. Jelentés a tsz-ek ellen irányuló ellenséges tevékenység alakulásáról. 706

208

dc_795_13 parasztgazdát éppen az kergette öngyilkosságba, hogy kedvenc lovától meg kellett válnia. A helyi tanács a tsz megalakulását követően kiküldte nekik a felszólítást a közös alapok létrehozásáról.708 A paraszti reakció sok helyütt az volt, hogy visszaküldték a feladónak a felszólító levelet. A Szolnok megyei VII-es alosztály jelentése szerint 15 ősszel kezdő tsz-ben 50–100 tsz-tag az idézéseket visszaküldte.709 Más megyékből is érkeztek olyan hírek, hogy a takarmány és vetőmag beadásra vonatkozó tanácsi felszólításokat a tagok visszaküldték. „Nem adják be az állataik járatlevelét, sem az állataikat, vetőmagot stb. azzal, hogy »adjon az állam, ha tsz-t akar«”.710 Ugyancsak gyakori jelenség volt ezzel kapcsolatban, hogy amikor a leltározó bizottság megjelent a gazda portája előtt, akkor nem engedte be őket, vagy ha be is engedte őket, a leltározó jegyzőkönyvet már nem írta alá. A Szolnok megyéről készített jelentésben az is szerepelt, hogy a „leltározó bizottságot durva, goromba szavakkal kikergetik.” A tiszafüredi járás több községében félbe kellett hagyni a leltározási munkát, mert nagyszámban megtagadták a tagok az állatállomány leadását.711 Számos konfliktushelyzet adódott a közös táblák kialakítása során. „Július hónapban a földcserék és a közös tábla kialakítása tovább folyt, néhány ellenállásról szereztünk ezen a téren tudomást. Pl. Egerszalók községben P. S. tsz. tag saját maga felszántotta a földjét és hallani se akar a földek összeszántásáról. Bénye és Zsámbok községben a közös tábla kialakítását jelző karók 70%-át kiszedték, többen a betagosított földben lévő földjeiket felszántották és bevetették. Pest megyében 18 községben folyik földrendezés, ebből 9 községben van ellenállás a csereföldek átvételével szemben.”712 Előfordult az is, hogy megverték azt a traktorost, aki össze akarta szántani a földeket. Ugyancsak szimbolikus aktus volt a termelőszövetkezeti községet jelző táblák eltávolítása. Ez különösen Pest megyében volt gyakori. 713

708

Szolnok megyei Néplap 1959. július 5. Szolnok megye Tanácsának határozata a termelőszövetkezetek megszilárdításáról. 709 ÁBTL 1.6. 67–1867/1959. A termelőszövetkezetek elleni ellenséges tevékenység tapasztalatai július hónapban. 1959. augusztus 17. 710 ÁBTL 1.6. 67–1119/1959. Tájékoztató jelentés a tsz-ek bomlasztásával, illetve egyes tagok kilépésével kapcsolatos tapasztalatokról. 1959. május 18. 711 Uo. 712 ÁBTL 1.6. 67–1867/1959. A termelőszövetkezetek elleni ellenséges tevékenység tapasztalatai július hónapban. 1959. augusztus 17. 713 MNL OL M–KS 288. f. 28. cs. (1959) 9. ő. e. Tájékoztató jelentés a most folyó földrendezési munkákról. 1959. augusztus 17.

209

dc_795_13 Amikor már nem lehetett kitérni a közös gazdálkodás megindítása elől, a paraszti ellenállás is módosult: a szövetkezeten belül éledt újjá. Ennek legszembetűnőbb jelentkezése az volt, hogy az új belépők távol maradtak a közös munkától. „Sok termelőszövetkezetben, főleg a dunántúli megyékben, laza a munkafegyelem. Azok a tagok, akik korábban egyéni gazdaságaikban kora reggeltől késő estig dolgoztak, most a szövetkezetben a legnagyobb dologidőben sem akarnak napi 8 óránál többet dolgozni. A laza munkafegyelem is oka annak, hogy országosan mintegy 30.000 kh kukorica kapálatlan maradt s néhány dunántúli megyében csak október első napjaiban fejezték be a gabonacséplést.”714 Emellett a tagok igyekeztek elérni, hogy saját állataikat továbbra is ők gondozzák. Sikerüket mutatja az alábbi adat: a tsz-ekbe vitt állatok egyharmada, ezen belül a tehenek 42%-a, a lovak 52%-a, a belépést követően átmenetileg háztáji kezelésben maradt.715 Éppen ennek az állapotnak a fenntartását szerették volna elérni a tagok azzal, hogy halogatták a közös beruházások megkezdését. Azt is igyekeztek elkerülni, hogy az építkezések megkezdéséhez hitelt vegyen fel a tsz. Nagyon jól emlékeztek a tagok arra, hogy mind 1953-ban, mind 1956-ban csak úgy lehetett kilépni, ha a tsz-tag kifizette a tsz-adósság ráeső részét. Az is megfigyelhető volt, hogy nem költötték el az állatokért, a felszerelésért kapott pénzt, hiszen arra készültek, hogy élnek a törvény adta lehetőséggel, azaz három év múlva kilépnek a tsz-ből, s akkor visszavásárolják majd az ingóságaikat.716 Az 1958–59 telén indított kampány során tehát újjáéledtek a korábbi egyéni, családi túlélési-alkalmazkodási stratégiák.717 Akik képtelenek voltak elfogadni a közös gazdálkodás gondolatát, az iparban, építőiparban kerestek munkát, gyakorta úgy, hogy nemcsak munkahelyet, hanem lakóhelyet is váltottak. „Nem láttam jövőt a termelőszövetkezetben. Láttam a cselédsorsot. Nekem annál több jutott. Attól féltem, hogy sorsom olyan lesz, mint régen a cselédeké. Nem is álltam munkába, üzembe mentem.”718

714

MNL OL M–KS 288. f. 28. cs. (1959) 9. ő. e. Jelentés a tsz-ekben a mezőgazdasági munkák helyzetének vizsgálata során szerzett tapasztalatokról. 1959. november. 715 Mezőgazdaságunk a szocialista átszervezés idején i. m. 174–175. 716 Mindez jól megragadható a paraszti visszaemlékezésekben: Mátyus Aliz–Tausz Katalin: Maga–ura parasztok és uradalmi cselédek. Magvető, Bp., 1984. 52–68.; Szenti Tibor: Parasztvallomások. Századvég, Bp., 2008. 130– 717 MNL OL M–KS 288. f. 28. cs. (1959) 3. ő.e. A Központi Bizottság 1958. decemberi határozatának végrehajtása a megyékben. 718 A szerző interjúja Sz. L. nyugdíjas villanyszerelővel, 2004. július 25. (A szerző tulajdonában.)

210

dc_795_13

A KÖZSÉGEK NÉPESSÉGSZÁMÁT BEFOLYÁSOLÓ VÁNDORLÁS 1958–1966

Év

Községek városokkal szembeni

Községek vándorlási egyenlege

Vándorlási egyenlege

1000 lakosra

1958

-36.777

-6,1

1959

-43.025

-7,2

1960

-52.285

-8,7

1961

-44.996

-7,6

1962

-49.701

-8,4

1963

-44.968

-7,7

1964

-40.825

-7,0

1965

-42.170

-7,3

1966

-38.203

-6,7

Forrás: Oros Iván (szerk.): A falu és a mezőgazdaság főbb társadalmi és gazdasági jelzőszámai. KSH, Bp., 1994. 147.

Különösen irritálta a párt vezetőit az úgynevezett kétlaki munkások magatartása. Akárcsak az 1950-es évek elején, most is bebizonyosodott, hogy a válaszút elé állított kétlaki csak ritkán vált meg a földjétől, tehát sem ingyen, sem térítés ellenében nem adta át az államnak a földjét. A pártvezetés interpretációja szerint a kétlakiak hiába töltöttek el éveket a munkásosztály körében, ez a közeg nem sokat hatott rájuk, továbbra is kitartottak a földmagántulajdonuk mellett, oly módon, hogy a munkásként dolgozó családfő megtartotta a munkahelyét, s valamelyik családtag, például a feleség, belépett a földdel a tsz-be. Ráadásul az újabb átszervezés során a hatalomnak azzal is szembesülnie kellett, hogy a nagyobb birtokú paraszti családok sok helyütt követni kezdték a kétlakiak példáját, azaz a család legértékesebb munkaereje nem a tsz-be lépett be, hanem olyan termelési ágban helyezkedett el, ahol biztos havi bérre számíthatott, s emellett megillették az egyéb (pl. társadalombiztosítási) juttatások is. Kiaknázva az iparosítás felgyorsulását, a növekvő munkaerőigényt, a parasztcsalád férfi tagjai sok helyütt a mezőgazdaságon kívül kerestek és találtak munkát. Az új munkahely lehetett állami gazdaság, erdőgazdaság, de lehetett ipari üzem vagy építkezés is, amely egyúttal a napi vagy heti ingázás terheinek felvállalását is maga után vonta.

211

dc_795_13 1959-ben a mezőgazdasági keresők száma 51 000 fővel csökkent. A következő évben ez a szám majdnem a háromszorosára nőtt.719 Ez az egyre inkább terjedő alkalmazkodási stratégia arra késztette az MSZMP vezetőit, hogy válaszlépéseket dolgozzanak ki. Ehhez legelőször is az adott helyzet ismeretére volt szükség. Elrendeltek tehát egy országos hatáskörű vizsgálatot a kétlakiság témakörében.720 Ez már önmagában is fontos lépés volt, hiszen jelezte, hogy a pártvezetés nem elégedett meg a hivatalos ideológia által nyújtott útmutatással. Nagy jelentősége lett annak is, hogy a koordinálást a KB mellett működő, Fehér Lajos irányítása alatt álló Mezőgazdasági Osztályra bízták, s a nagy befolyással bíró Párt- és Tömegszervezetek Osztálya (PTO) csak besegített a vizsgálat lebonyolításába. Így az előzetes vizsgálati koncepciót a Mezőgazdasági Osztály készíthette el, s neki volt köszönhető, hogy a tudományos kutatóműhelyeket (MTA Mezőgazdasági Üzemtani Intézet, MTA Közgazdaságtudományi Intézet) is bevonták a munkába. Ezenkívül a KSH Közgazdasági Főosztályától, valamint a Pénzügyminisztériumtól is segítséget kértek. A PTO szervezte meg, hogy az ipari (Borsod-Abaúj-Zemplén, Baranya, Komárom, Veszprém) és a mezőgazdasági megyékben

(Szabolcs-Szatmár,

Csongrád)

is

készüljenek

összefoglalók

a

kétlakiságról, illetve hogy a szakszervezetek is részt vegyenek a vizsgálatban. 721 A KB Mezőgazdasági Osztály által koordinált vizsgálat megállapításai nem az ideálisnak tekintett munkásosztály képből indultak ki, hanem törekedtek a valós szociális viszonyok, életkörülmények és a valós társadalmi tagolódás bemutatására. Ezzel összefüggésben a kétlakiakkal szemben korábban folytatott politikát is kritikával kezelték. E téren legbátrabbnak a Pénzügyminisztérium által készített anyag bizonyult.

„A múlt

tapasztalatai

alapján a

kettősfoglalkoztatásúak

megkülönböztetett adóztatásának bevezetése nem hozná meg a megoldást.” 722 Az Erdei Ferenc vezette munkacsoport a kétlakiságot nem politikai, hanem gazdasági szempontból közelítette meg. Ez lehetővé tette, hogy a Mezőgazdasági Üzemtani Intézet 200 parasztgazdaságra kiterjedő vizsgálatot folytasson. A kétlaki 719

Mezőgazdaságunk a szocialista átszervezés idején, 1958–1962. KSH, Bp. 1963. 147 MNL OL M–KS 288. f. 28. cs. (1959) 1. ő. e. Jelentés “a kétlakiság politikai, gazdasági problémái, különös tekintettel a mezőgazdaság szocialista átszervezésére” tárgyú vizsgálat eredményeiről. 721 Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezete, Bányász Szakszervezeti Központ, Mezőés Erdőgazdasági Dolgozók Szakszervezete, Közlekedés- és Szállítási Dolgozók Szakszervezete, Vasutas Szakszervezet. 722 MNL OL M–KS 288. f. 28. cs. (1959) 1. ő. e. Jelentés „a kétlakiság politikai, gazdasági problémái, különös tekintettel a mezőgazdaság szocialista átszervezésére” tárgyú vizsgálat eredményeiről. 720

212

dc_795_13 gazdaságok üzemi viszonyai alapján azzal magyarázták a szövetkezettel szembeni ellenállásukat, hogy „a kettős jövedelem a legtöbb esetben olyan életszínvonalat biztosít, ami falusi és városi viszonylatban is az átlagosnál magasabb, lényegében tehát a jobban élők csoportjába emeli a kétlakiakat”.723 Azzal, hogy Erdeiék kimondták, hogy a kétlakiság nem politikai, hanem jövedelmi kérdés, nagy támogatást adtak a reálpolitikát képviselő Fehér Lajos-féle csoportnak. A Mezőgazdasági Osztály két irányban tett javaslatokat. Egyrészt úgy vélték, hogy földfelajánlást az élethivatásszerűen nem földműveléssel foglalkozó személytől az év bármely időszakaszában el lehet fogadni, sőt ezt azzal is lehet ösztönözni, hogy elengedik a felgyülemlett adótartozást. 724 Erőteljesen támogatták az úgynevezett pártoló tagság bevezetését, amely lehetővé

tette,

hogy

az

állami,

szövetkezeti

vagy

társadalmi

szervnél

munkaviszonyban álló személyt is fel lehessen venni tsz-tagnak, úgy, hogy neki közös munkát nem kell végeznie. Ugyanakkor a föld, az állatállomány és a gazdasági felszerelés bevitelére vonatkozó kötelezettség ugyanúgy vonatkozik rá, mint a többi belépőre.725 Az Osztály javaslatainak másik vonulata már egy hosszabb távú problémakezelés részét képezte. Úgy érveltek, hogy a kétlakiakat csak úgy lehet megnyerni, hogyha a tsz-ből származó jövedelem eléri azt a szintet, amit addig a kis gazdaságukból nyertek. Ennek érdekében biztosítani kell a max. 1 kh területű háztáji gazdaságot, továbbá, hogy évközben megkapja a munkaegységrendszert kiegészítő természetbeni díjazás bevezetésével azt a

takarmánymennyiséget, ami az

állattartásához szükséges. 726 Az utóbb említett javaslatok több ponton is eltértek a szovjet kolhozformától, ami újra csatasorba állította a keményvonalas minisztériumi vezetőket, élükön Dögei 723

Uo. Lásd a mezőgazdasági nagyüzemi gazdálkodásra alkalmas területek kialakításáról szóló 1959. évi 24. sz. törvényerejű rendeletet és a végrehajtásáról rendelkező 16/1959. FM sz. rendeletet. TRHGY 1959. 145–148., 425–430. 725 Lásd a termelőszövetkezeti pártoló tagságról szóló 1959. évi 22. sz. törvényerejű rendeletet. TRHGY 1959. 141. 726 A háztáji gazdaság megengedett földterülete nem volt arányban a háztájiban tartható állatállomány nagyságával. Emiatt a tagság egy része arra törekedett, hogy a takarmányt a közös gazdaság terméséből szerezzék meg. Éppen ezért terjedt el a termékrészesedés főképp a takarmánynövények (kukorica, szálastakarmány) termelésében. Bővebben lásd: Juhász J.: A háztáji gazdálkodás i. m.; Molnár József: „A” háztáji. In: Orosz István–Für Lajos–Romány Pál (szerk.): Magyarország agrártörténete. Agrártörténeti tanulmányok. Mezőgazda, Bp. 1996. 632–634. 724

213

dc_795_13 Imrével.727 Nekik azonban 1959 őszére kevés adu maradt a kezükben, ugyanis az a politika, amit a kollektivizálás befejezésére javasoltak, rendkívül súlyos munkaerőés termelési problémákat okozott, a siker csak formális volt. 1959 folyamán egyre inkább világossá vált, hogy ezeket a problémákat a Dögei Imre vezette minisztérium nem igazán tudja kezelni. Ebben a helyzetben felértékelődtek a Fehér Lajos-féle Mezőgazdasági Osztály javaslatai, amelyeknek az volt a lényege, hogy hasznosítani kell az úgynevezett régi, „túlélő” tsz-ek tapasztalatait. Ez alatt azokat a tsz-eket értették, amelyek túlélték, átvészelték mind az 1953-as, mind az 1956-os feloszlási hullámot. Ezek a gazdaságok többek között azért tudtak talpon maradni, mert a helyi adottságoknak és a tagság igényeinek megfelelően alakították ki a belső életüket, még akkor is, ha ezzel eltértek a kötelező mintaként szolgáló szovjet kolhozformától. Fehér Lajosék egyúttal azt is hangsúlyozták, hogy a paraszti társadalom célba vett

birtokos

paraszti

csoportjai

más

munkakultúrával,

más

értékrenddel

rendelkeznek, mint az egykori cselédek és napszámosok. Magyarországon a hatalom továbbra sem merte vállalni a föld államosítását, így a szövetkezeti használatba került föld tulajdonjoga formailag nem változott.728 A szövetkezeti tagok magántulajdonát viszont erősen korlátozták: a tulajdonos nem adhatta el a földjét, s a föld használatának mikéntjét a tsz-alapszabályzat határozta meg. Gyakorlatilag az örökösödési jogon kívül a tulajdonos rendelkezési joga megszűnt, viszont az elvi tulajdonjoga elismeréseként igényt tarthatott a földjáradékra.729 Nagy jelentőséggel bírt, hogy a jogosultságot egyértelműen rögzítette az új alapszabály, azonban a szövetkezeti részesedés mértéke alacsony volt, s igen rendszertelenül alakult a kifizetése. A földjáradékként kifizetett szerény összeg messze elmaradt a valós bérleti díjtól. A tsz-től várható jövedelem tehát elszakadt a

727

Népszabadság 1959. november 15. Erősítsük tovább a termelőszövetkezeti mozgalmat. A tsz-ek összes területének közel háromnegyed része magántulajdonban, egynegyed része pedig állami kézben volt. Mezőgazdaságunk a szocialista átszervezés idején, 1958–1962. Bp. 1963. 45. 729 A földjáradék összegét a következőképpen határozta meg a földművelésügyi miniszter 19/1959 (VII. 12.) számú rendelete. „A földjáradék mértékét a közös használatba adott saját föld kataszteri tiszta jövedelmének minden aranykoronája után a Tvr.-ben megjelölt 5 kg búza – állami felvásárlási áron számított – forintértéke mint alsó és 10 kg búza forintértéke mint felső határ között a termelőszövetkezet közgyűlése a zárszámadás alkalmával egységesen, pénzben állapítja meg.” Ugyanakkor a szabályozás azt is rögzítette, hogy „a földjáradék címén kifizetésre kerülő teljes összeg pedig nem lehet több, mint a tagok között kiosztható részesedésből a bevitt földek arányában számított rész 25 százaléka”. A mezőgazdasági termelőszövetkezetekre vonatkozó jogszabályok. 1958. január 1.–1959. május 31. KJK, Bp., 1959. 22. 728

214

dc_795_13 korábban birtokolt földtől, s döntően a közösben végzett munkához kötődött. A közösből származó készpénz- és terményrészesedés mellett a tsz-jövedelem másik pillérét a háztáji gazdaság jelentette. A parasztság idősebb rétegeinek megnyerését célozta a tsz-nyugdíj bevezetése. Korábban ugyanis az agrárnépességen belül csak a cselédek és a bérmunkások részesültek szerény összegű öregségi járadékban a 65. életévük betöltése után.730 Az 1958-ban bevezetett nyugdíj korhatár szerint a tszben dolgozó férfiak a 65., a nők pedig a 60. életévük után mehettek nyugdíjba A nyugdíj havi 315 Ft volt, amihez minden nyugdíjbiztosításban eltöltött év után 1%-nak megfelelő 3,15 Ft kiegészítés járult. Azok, akik előrehaladott koruk miatt nem tudták megszerezni a nyugdíjjogosultsághoz szükséges tíz évi munkaviszonyt a tsz-ben, öregségi járadékot kaptak. Az öregségi járadék összege havonként 260 Ft volt. 731 A hatalom az 1958–1959 telén indított harmadik kollektivizálási kampánya során – a korábbiaktól eltérően – nem a parasztság szegényebb vagy éppen nincstelen rétegeit tekintette fő bázisnak, hanem a nagyobb gazdálkodási tapasztalattal rendelkező kis- és középparasztságot. A szervezők először a falvak legtekintélyesebb gazdáit igyekeztek rábírni a belépésre, azt remélve, hogy példájukat követik majd a többiek, s így meggyorsítható a falvak tsz-be szervezése. Ez a módszer azt a célt is szolgálta, hogy e réteg ne érezze úgy, hogy a szövetkezetbe lépéssel veszít a falu hierarchiájában elfoglalt pozíciójából. 732 Míg tehát az 1950-es években főleg városi „kádereket” helyeztek a tsz-ek élére, addig 1959–1961 között sok helyütt már helyi gazda lett a tsz-elnök. Fontos újdonság volt, hogy a korábban kuláknak nyilvánított gazdák is beléphettek a téeszbe, sőt a későbbiekben a vezetőségbe is bekerülhettek.733

730

A két világháború közötti helyzetről bővebben lásd: Kozári Monika: A nyugdíjrendszer Magyarországon Mária Teréziától a második világháborúig. Gondolat, Bp., 2012. 319–331. 731 Virágh Ferenc: A mezőgazdasági termelőszövetkezeti tagság szociális ellátása. In: Orbán Sándor– Pölöskei Ferenc (szerk.): Tanulmányok a szocialista mezőgazdaság kialakulásáról. MSZMP KB Társadalomtudományi Intézete–ELTE BTK, Bp., 1988. 453–506. 732 Erről bővebben lásd: Kunszabó Ferenc: Elnöktípusok a termelőszövetkezetekben. Akadémiai, Bp., 1974.; Swain, N.: Collective Farms i. m. 114–132. 733 Az 1959. évi 7. sz. tvr. 11. §. 2. pontja így fogalmazott: „Az a termelőszövetkezeti tag, aki korábban kizsákmányoló volt, csak abban az esetben választható meg tisztségre, illetőleg tarthatja meg tisztségét, ha a termelőszövetkezetben legalább két éven át végzett példamutató munkájával a tagság megbecsülését kiérdemelte. E rendelkezés alól a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnöke esetenként kivételt engedélyezhet.” A mezőgazdasági termelőszövetkezetekre vonatkozó jogszabályok. i. m. 8.

215

dc_795_13 Mindezek a megfontolások, ha csak részlegesen is, de érvényre jutottak, a mezőgazdasági termelőszövetkezetről és termelőszövetkezeti csoportról szóló 1959. évi 7. sz. törvényerejű rendelet készítésekor, amely új alapszabálymintát adott ki a tsz-ek részére. A változásokat az alábbi táblázat összegzi.

Kolhoz mintaalapszabály

Mezőgazdasági szövetkezet alapszabálya

1935

1959

A tagok közé kulákok csak bizonyos feltételek esetén vehetők fel. Papok és gyerekeik kizárva.

Kulákok és más kizsákmányolók is lehetnek tagok, sőt 2 év példamutató munka után vezetői tisztségre is megválaszthatók.

A tag nem hagyhatja el szabadon a kolhozt (belső útlevél rendszer) kilépés, kizárás: a tagság 2/3-ának egyetértése alapján.

Három éves kilépési tilalom.

A vezetőséget elvileg a közgyűlés választja 2 évre.

A vezetőséget a közgyűlés választja 4 évre.

A föld állami tulajdonban van.

A föld magántulajdonban marad, de közös használatba kerül, amiért földjáradékot fizet a tsz a tulajdonosnak.

Termelési eszközök, igás- és haszonállatok beviteli kötelezettsége.

Termelési eszközök, állatok beviteli kényszere.

Háztáji gazdaság: területe 1/4–1/2 hektár.

Háztáji gazdaság: területe 1/2–1 kh (0,14–0,28 ha)

Megengedett állatlétszám: 1 tehén, 1 borjú, 1 sertés, 1 malac, 4 juh, korlátlan számú baromfi és házinyúl.

Megengedett állatlétszám: 1 tehén, 1–2 növendékmarha, 1–2 koca a szaporulatával, 5 juh vagy kecske, korlátlan számú baromfi, házinyúl és méh, továbbá 3–4 hízósertés. Nem tagonként, hanem háztartásonként jár a jogosultság.

Tevékenységi kör: növénytermesztés, állattenyésztés, háziipar.

Tevékenységi kör: növénytermesztés, állattenyésztés, saját termények feldolgozása és értékesítése, építőipari tevékenység.

Kötelező vetéstervek.

Kötelező vetésterv csak kenyérgabonára.

Beszolgáltatási kötelezettség.

1956-ban megszűnt.

Maradékelvű jövedelemelosztás.

Maradékelvű jövedelem elosztás.

Munkadíjazás munkaegység-rendszer alapján, évente egyszer a gazdasági év végén. Bizonyos korlátok között fizetnek előleget.

Munkadíjazás munkaegység-rendszer alapján, a közgyűlés ezt „továbbfejlesztheti”. Bizonyos korlátok között fizetnek előleget.

Kollektív munkaszervezet (brigád, munkacsapat).

Kollektív munkaszervezet (brigád, munkacsapat).

Fegyelmi büntetések (intés, figyelmeztetés, dorgálás, munkaegység-levonás, bírság, kizárás)

Éves munkaminimum (120 munkaegység).

–

Tsz nyugdíj bevezetése.

216

dc_795_13 A kolhozmodell korrekciója menet közben 1959 őszén rendkívüli feszültség jellemezte a falvakat. Teljesen ellentmondó hírek terjedtek az országban. Volt ahol arról beszéltek, hogy a Központi Bizottságban megoszlanak a vélemények a tavaszi tsz-fejlesztésről, ezért elhalasztják a folytatást. Sokfelé viszont az a hír járta, hogy a pártkongresszus után nagy tsz-szervezés indul. A megyei és a járási apparátus is várakozó állásponton volt, ugyanis nem lehetett biztosan tudni, hogy a tavasszal fentről leállított tsz-szervezés mikor indul újra. A párt legfelső vezetésében is nagy viták zajlottak.734 Abban nagyjából egyetértés volt, hogy folytatni kell a kollektivizálást, de a hogyanról – épp a tavaszi kampány tapasztalatai miatt – megoszlottak a vélemények. Az MSZMP Központi Bizottsága az 1959. október 22-i ülésen áttekintette az átszervezés tapasztalatait, s egyúttal meghatározta a további feladatokat: „érettnek tartja a helyzetet arra – hangsúlyozta a határozat –, hogy a tapasztalatok felhasználásával az új gazdasági évben is jelentős lépést tegyünk a termelőszövetkezeti mozgalom fejlődésében mind a szervezés, mind a megszilárdítás terén.” 735 Erről az ülésről részletes tájékoztatást csak a tsz-szervezésben résztvevő szervek kaptak. Néhány hét múlva azonban a szélesebb közvélemény számára is világossá vált, hogy hamarosan újabb kampány kezdődik. Az MSZMP 1959. november 30. és december 5. között megtartott VII. kongresszusán

elhangzott

fontosabb

beszédek

mindegyike

foglalkozott

a

mezőgazdaság nagyüzemi átszervezésének kérdéseivel, köztük különösen azzal, mennyire fontos a folyamat mielőbbi befejezése. Ezt hangsúlyozta Hruscsov is kongresszusi felszólalásában.736 Míg az 1959 eleji átszervezés mondhatni rajtaütésszerűen érte a falusi társadalmat, addig a következő kampány előtt több idő volt felkészülni. Az egyéni gazdák az őszi hónapokban egyrészt igyekeztek eladni az értékesebb állataikat, sőt a gazdasági felszereléseik egy részét is, másrészt pedig tartalékokat képeztek a betakarított terményeikből.737 Ezzel kapcsolatban egy 1959. novemberi jelentésben azt olvashatjuk: „A rémhírek következtében Csongrád megyében pl. 829 vagon kukorica felvásárlási tervből november 1-ig mindössze 30 vagont tudtak 734

Huszár T.: Kádár János II. 128–140. Vass H.–Ságvári Á. (szerk.): Az MSZMP határozatai és dokumentumai, 1956-1962. i. m. 387. 736 Lásd a Népszabadság 1959. november 30. december 6. közötti számaiban a kongresszusról szóló tudósításokat. 737 MNL OL M–KS 288. f. 5. cs. 149. ő. e. Jegyzőkönyv az MSZMP Politikai Bizottság 1959. szeptember 15-i üléséről. 2. Jelentés a tsz-ek ellen irányuló ellenséges tevékenység alakulásáról. 735

217

dc_795_13 felvásárolni.”738 Más módon is készültek az egyéni gazdák az újabb kampányra. Összejárogattak, s egyes helyeken megegyeztek abban, hogy senki sem lép be, mert így nem tud mit kezdeni velük a hatalom. Másutt épp ellenkezőleg azt fontolgatták, milyen feltételek mellett lépjenek be: kit válasszanak maguk közül vezetőnek, mennyi legyen a háztáji, stb. Az összetartás, az együttes kitartás erősítését szolgálta a szomszédos falvakban lakó rokonokkal való fokozott kapcsolattartás. 739 Ez az információáramlás azt is elősegítette, hogy a családok tájékozódjanak a környékbeli vagy épp a távolabbi munkahelyekről. A tsz-ekből származó alacsony jövedelem miatt nem volt érdemes az egész családnak belépni. Bármilyen körültekintéssel igyekeztek a falusi családok kialakítani az önvédelmi, túlélési stratégiáikat, a tényleges átszervezés megindulása mégis hozott egy nem várt fordulatot. A pártvezetés – tanulva az 1959 tavaszi kampányból – azt az utasítást adta ki: nem szabad engedni, hogy az új belépők a közös gazdaság megszervezését, illetve a közös munka megkezdését későbbi időpontra vállalják. „A tapasztalatok azt igazolják, hogy nem célszerű és nem is helyes a szervezésnek olyan formája, amely szerint a szövetkezet alakulása és a közös tevékenység beindulása között hosszú hónapok telnek el úgy, hogy ezalatt a szövetkezet tagjai alapvetően továbbra is egyénileg gazdálkodnak. Az ilyen szövetkezetet ugyanis a valóságban kétszer kell megszervezni.”740 A hatalom módosuló kollektivizálási taktikája változást idézett elő a paraszti ellenállás és alkalmazkodás terén. Először is az tűnik szembe, hogy erősebb lett az ellenállás a tsz-szervezők agitációjával szemben, mivel nagyobb tétje lett a belépési nyilatkozat aláírásának. Ez a jelenség fokozott figyelmet kapott a megyei VII-es alosztályok jelentéseiben. „[…] általában tapasztalható volt, hogy az őszi és téli tsz. fejlesztés ideje alatt az ellenséges elemek felkészültebben léptek fel, mint az 1959-es tavaszi fejlesztés idején. Ezt bizonyítja, hogy a BM megyei szervei októberben 103, novemberben 109, 1960 januárjában 159 rendkívüli eseményben intézkedtek. Ezzel szemben az 1959. tavaszi fejlesztés alatt a tsz-ellenes rendkívüli események száma

738

ÁBTL 1.6. 67–2782/1959. Jelentés a tsz-ek ellen irányuló ellenséges tevékenységről. 1959. november 19. 739 A szerző interjúja F. Lné-vel, 2002. január 23. (A szerző tulajdonában.) 740 MNL OL M–KS 288. f. 5. cs. 151. ő. e. Jegyzőkönyv az MSZMP Politikai Bizottság 1959. október 6-i üléséről. 1. Határozati javaslat a tsz-mozgalom továbbfejlesztésére.

218

dc_795_13 kb. havi 10–15 volt. […] Növekedett a tsz. vezetők, agitátorok ellen irányuló fenyegetések és tettleges bántalmazások száma. /Októberben 8, novemberben 30, januárban 29 ilyen ügyről szereztünk tudomást./”741 Emellett növekvő számú fenyegető tartalmú levélről, falfirkásáról és röpcédulázásról számoltak be a vidéki állambiztonsági szervek.

4158

4283

4298

4507

4222

143

121

69

350

4045 429

331

4061 450

4054 463

3370 579

2755 759

572

5000 4500 4000 3500 3000 2500 2000 1500 1000 500 0

2755

A TSZ-EK ÉS TSZCS-K SZÁMA 1958. XII. 31-1961. III. 31.

1958. 1959. I. 1959. II. 1959. III. 1959. 1959. IX. 1959. 1960. III. 1960. IX. 1960. 1961. III. XII. 31. 31. 28. 31. VI. 30. 30. XII. 31. 31. 31. XII. 31. 31. Tszcs-k száma

Tsz-ek száma

Forrás: Mezőgazdaságunk a szocialista átszervezés idején, 1958–1962. KSH, Bp. 1963. 173.

A bekényszerített gazdák elszántságát mutatja, hogy már az átszervezés alatt vagy közvetlenül azt követően tüntetéseket szerveztek a belépési nyilatkozat visszaszerzése érdekében. 1960 első három hónapjában az állambiztonsági szervek 13 tsz-ellenes megmozdulásról számoltak be, melyek Pest, Szolnok és SzabolcsSzatmár megyékre koncentrálódtak. A Legfőbb Ügyészség szerint 1960 februárjában Szabolcs megyében öt esetben nyílt tsz-ellenes tüntetésre került sor.742 Közülük Farkas Gyöngyi a nyírcsaholyi asszonytüntetés történetét dolgozta fel aprólékos elemezéssel.743 Nem lévén esély a közös munkakezdés elhalasztására, a parasztság 741

ÁBTL 1.6. sz. n. Jelentés a tsz-ek ellen irányuló ellenséges tevékenység tapasztalatairól. 1960. február 11. 742 MNL OL M–KS 288. f. 28. cs. (1960) 22. ő. e. A Legfőbb Ügyészség összefoglaló jelentése a termelőszövetkezetek törvényes és alapszabályszerű működésének, valamit a termelőszövetkezeti mozgalom ellen irányuló bűncselekmények felderítési, nyomozási, vádemelési, ítélkezési gyakorlatának vizsgálatáról. 1960. július 2. 743 Farkas Gy.: Hatalom és falusi társadalom i. m. 117–156.

219

dc_795_13 keményebben lépett fel az ingóságai megtartása érdekében is. Kemény konfliktusok kísérték a leltározásokat. Gyakori jelenség volt, hogy az új belépők a gyenge minőségű, kevés hozamú, gyakran nem egészséges állataikat adták be a közösbe, a jobbakat pedig visszatartották a háztáji gazdaságban. 744 Az eddig elmondottak kellően alátámasztják, hogy a Dögei-féle dogmatikus irányzat elképzelései szerint újraindított kollektivizálás már az első év során olyan súlyos gazdasági- társadalmi problémákat okozott, hogy a pártvezetés menetközben korrekcióra kényszerült. Ezt a lépést azonban sokoldalú egyeztetés előzte meg. Az a problémakezelés, amit a Fehér Lajos-féle csoport javasolt, nem kis politikai kockázattal

járt.

Ők

ugyanis

lényegében

megkérdőjelezték

a

szocialista

mezőgazdaság egyik alapvető pillérének, a kolhozmodellnek több elemét, s helyette a magyar adottságoknak megfelelő szövetkezeti formát akartak bevezetni. A KB Mezőgazdasági Osztály munkatársai a korrekcióhoz igyekeztek minél több érvet összegyűjteni a „baráti országokból”, Elsősorban Csehszlovákia volt a fő úti cél.745 Mindezzel párhuzamosan igyekeztek kipuhatolni a szovjet fél véleményét is. Erre 1959-ben különösen sok alkalom nyílt. Június 4–6. között Hruscsov Magyarországra látogatott, június utolsó hetében Bukarestben találkoztak a szocialista országok vezetői, november végén pedig Hruscsov újra Magyarországra jött, hogy részt vegyen az MSZMP VII. kongresszusán. 746 A konzultációk sorozata 1960 elején is folytatódott: február 2–3-án az európai szocialista országok kommunista

és

munkáspártjainak

képviselői

Moszkvában

tanácskoztak

a

mezőgazdaság fejlesztéséről. A terjedelmi korlátok miatt elsősorban az 1960. februári moszkvai értekezletre, pontosabban annak a magyarországi következményeire koncentrálok. A tanácskozás egyik legfontosabb üzenetét így fogalmazta meg Kádár a PB tagjainak. „Hruscsov elvtárs úgy fejezte ki, hogy […] a tömegek a szocializmust és a 744

Tekintettel a szövetkezeti állattenyésztés kaotikus viszonyaira – férőhely- és takarmányhiány stb. – nem meglepő, hogy 1960-ban jelentős állatpusztulás ment végbe. 1959. I. félévhez viszonyítva a tszekben elhullott állatok száma két és félszeresére nőtt, ami több mint négyszázezer darabot jelentett. Lónál, sertésnél közel háromszorosára nőtt az elhullás. MNL OL M–KS 288. f. 28. cs. (1960) 25. ő. e. Előterjesztés az MSZMP Államgazdasági Bizottsága részére a sertés és szarvasmarha-tenyésztés és árutermelés helyzetéről, valamint a szükséges intézkedésekről. 745 1959 folyamán többnyire megyei és járási szintű delegációk látogattak el Csehszlovákiába. Végigolvasva az úti beszámolóikat, szembetűnő, hogy a legtöbb információt az anyagi érdekeltség témakörben gyűjtötték össze. MOL M–KS 288. f. 21. cs. (1959) 28. ő. e. Delegációkkal kapcsolatos anyagok. 746 Nagy M. (összeáll.): A magyar külpolitika, 1956–1989. i. m. 35–39.

220

dc_795_13 kommunizmust azon mérik, hogy jobb-e az életük vagy nem. […] Ha mi ezeket a törekvéseiket és igényeiket a tömegeknek nem tudjuk megfelelően kielégíteni, akkor számukra elvész a fontossága magának a szocializmusnak és a kommunizmusnak is.”747 [Kiemelés – V. Zs.] Áttérve az élelmiszer-ellátás neuralgikus kérdéseire Kádár így folytatta: „Ezzel kapcsolatban ott olyan vélemény hangzott el, és egyetértés is volt ebben, hogy a szocialista országok mindegyikének, […] első kötelessége az ország kenyérgabonaszükségletét megtermelni. Egyébként a szovjet delegáció nevében a Hruscsov elvtárs félre nem érhető módon kijelentette, hogy ők nem hajlandók a beláthatatlan időkig vállalni azt a szerepet, hogy gabonát csak ők termeljenek, és mindenki hozzájuk jöjjön gabonáért.”748 [Kiemelés – V. Zs.] Hruscsov utóbbi kijelentése igen érzékenyen érintette a magyar vezetést, hiszen közismert, hogy 1945 előtt Magyarország híres gabonaexportőr volt, az átszervezés alatt azonban jelentős gabonaimportra szorult.749 Az MSZMP tehát kényszerhelyzetbe került. A kollektivizálás számszerű sikerei ellenére a hatalom szembesült azzal, hogy be tudja ugyan kényszeríteni az agrártermelőket a tsz-be, de azt már nem tudja elérni, hogy ott szorgalmasan, lelkiismeretesen dolgozzanak. Ráadásul a mezőgazdaságból kiáramló több százezer kereső munkaerejét sem lehetett belátható időn belül gépesítéssel pótolni. Ilyen feltételek közepette a mezőgazdasági árutermelés növeléséhez szüksége volt a magyar paraszt munkaszeretetére, szorgalmára, csakúgy, mint a háztáji gazdaságban található termelési eszközökre, épületekre. A politikai vezetés kiútkeresését jelezte a legközelebbi PB-ülés első napirendi pontja. A Mezőgazdasági Osztály által előterjesztett anyag címe: Határozati javaslat a termelőszövetkezeti tagság anyagi érdekeltségének fokozására irányuló különböző munkadíjazási és jövedelemelosztási módszerekkel kapcsolatban. A bonyolultan megfogalmazott cím még képes volt elfedni a lényeget, de a felszólalók hamar világossá tették: mi is a vita tétje. 747

MNL OL M–KS 288. f. 4. cs. 29. ő. e. Jegyzőkönyv az MSZMP Központi Bizottság 1960. február 12-i üléséről. 748 Uo. 749 Az 1934–38. évek átlagában több mint félmillió tonna volt a kivitelre jutó többlet. A kollektivizálás alatt viszont csökkenő fogyasztás mellett is növelni kellett a kenyérgabona-importot. 1959–1962 között átlagosan 227 ezer tonna kenyérgabonát kellett importálni. Lásd: Honvári J.: XX. századi magyar gazdaságtörténet i. m. 290–300. 56.; Kaposi Z.: A XX. század gazdaságtörténete i. m. 106–111.

221

dc_795_13 Kádár János különösen nyíltan fogalmazott. „Nekünk vannak bizonyos bevált elveink, melyek a termelőszövetkezeti mozgalom lényegét képezik. Ez a munkaegység. […] Ezért nem értek egyet azzal, amiből kiindul az anyag, hogy a hagyományos munkaegység szerinti jövedelemelosztási rendszer a szövetkezeti tagok egyéni, anyagi érdekeltségét nem biztosítja kielégítő módon. […] Ha ezt kiadjuk, azt fogják mondani: befellegzett a munkaegységnek. Ha viszont azt mondjuk, hogy sok vonatkozásban továbbfejlesztésre szorul, vagy ennek továbbfejlesztése lehetséges is, akkor ez más kiinduló pont […]”750 A párt első titkára tehát védte is a klasszikus kolhozmodell alapelveit – az alapszabályt, a munkaegység szerinti díjazást –, ugyanakkor kis csűrés-csavarással megengedő álláspontot foglalt el. Ezzel lényegében olyan munkadíjazási formákat tolerált, amelyek eltértek ugyan a szovjet modelltől, sőt valójában még a kapitalista időszakából voltak ismertek, de a legfőbb pozitívumuk az volt, hogy jelentősebb tőkeráfordítás nélkül, magasabb hozamokat eredményeztek. 751 A pragmatikus agrárpolitikai fordulat azonban ideológiai téren olyan nagy kockázatot rejtett magába, hogy Kádár biztosítékot akart, s ezt a legmagasabb szintről igyekezett megszerezni. 1959 decemberében, az MSZMP VII. kongresszusán résztvevő Hruscsovnak említést tett a magyar tsz-ek gyakorlatában kialakult érdekeltségi megoldásokról.

A

szovjet

pártfőtitkár

válaszában

elmondta:

„[…]

a

nyereségrészesedésnek és a prémiumnak is egy közös talaja van. Arra ösztönzik az egyént, hogy a terv minél alacsonyabb legyen. Ha azt fel tudnánk találni, hogy az egyéni részesedés növekedjék és közben arra ösztönözni, hogy az emberek magasabb tervért harcoljanak, akkor megnyernénk a csatát.”752 Pontosan ez az utóbb említett szempont volt az, ami a részes művelést „szalonképessé” tette. Hiszen ez a munkadíjazási forma – amit korábban a kommunista ideológia hol feudális, hol kapitalista csökevénynek bélyegzett – mindvégig a nagyobb termés elérésében tette érdekeltté a tagot. Ezzel szemben a tervteljesítéshez kötött prémiumrendszernél valóban az alacsony tervben volt érdekelve a tag, hiszen azt lehetett könnyen túlteljesíteni. Továbbá az is probléma 750

MNL OL M–KS 288. f. 5. cs. 170. ő. e. Jegyzőkönyv az MSZMP Politikai Bizottság 1960. február 16-ai üléséről. 751 A tsz-ek gyakorlatában kiformálódott érdekeltségi megoldásokról bővebben lásd: Varga Zs.: Politika i. m. 51–57. 752 MNL OL M–KS 288. f. 5. cs. 170. ő. e. Jegyzőkönyv az MSZMP Politikai Bizottság 1960. február 16-ai üléséről.

222

dc_795_13 volt, hogy ha az időjárás miatt eleve kilátástalanná vált a terv teljesítése, akkor az negatívan hatott a tagság további munkavégzésére. Hosszas vita után végül a következő határozatot született: „A Politikai Bizottság szükségesnek tartja a helyi viszonyoknak leginkább megfelelő, a munkaegységrendszert továbbfejlesztő bevált munkadíjazási és jövedelemelosztási módszerek szélesebb körű elterjesztését. A helyi viszonyoknak leginkább megfelelő formák bevezetéséről minden esetben a szövetkezetek közgyűlésének kell döntenie.”753 A szövetkezeti politikában tehát olyan fordulat következett be, amely előmozdította, hogy a tsz-ek szintjén, helyileg már bevált problémakezelést – amely lényegében az anyagi ösztönzők aktivizálásáról szólt – a legfelső szinten is felvállalják. A pártvezetés úgy foglalt állást, hogy a határozatot csak a megyei pártbizottságoknak kell megküldeni, s hozzátették: nem szükséges, hogy „a jelenlegi stádiumban a sajtó és a rádió az új jövedelemelosztási módszerekkel foglalkozzék.” Az a tény, azonban, hogy 1960 elején sor került a dogmatikus Dögei Imre földművelésügyi miniszter leváltására, s a helyére Losonczi Pál személyében egy reformszellemű tsz-elnök kinevezésére, a széles közvélemény számára is jelezte: fontos korrekcióra került sor az agrárpolitikában.754 A Losonczi Pál vezette barcsi termelőszövetkezetben több vonatkozásban a mintaalapszabálytól eltérően, ugyanakkor igen eredményesen folyt a gazdálkodás. Különösen a munkadíjazási rendszerük váltott ki korábban sok vitát, támadást. Erről a konfliktusról Kádár János a már többször hivatkozott 1960. februári PB-ülésen így számolt be. „A Termelőszövetkezeti Tanácsnál Losoncziék voltak a fekete bárányok még a közelmúltban is, mert ők előre mentek. […] Losonczi bebizonyította, hogy ezzel a falu munkaképes erőit odakötik a tsz-hez, de már haladottabb részesedési formával. Ők ezt a gyakorlatban bebizonyították.”755

753

Uo. A minisztercsere hátteréről bővebben lásd: Huszár T.: Kádár János II. i.m. 128–140. 755 MNL OL M–KS 288.f. 5. cs. 170. ő. e. Jegyzőkönyv az MSZMP Politikai Bizottság 1960. február 16-i üléséről. 1. napirend. Határozati javaslat a tsz-tagok anyagi érdekeltségének fokozására irányuló, különböző munkadíjazási és jövedelemelosztási módszerekről. 754

223

dc_795_13 Az 1960. január 15-i minisztercsere felpezsdítette a három héttel később, Szolnokon megnyíló magyar–szovjet mezőgazdasági napok légkörét is. 756 A központi téma az anyagi érdekeltség újraértelmezése volt. A téma fontosságát Tömpe István, a földművelésügyi miniszter első helyettese megnyitójában így fejezte ki: „[…] feszítettségek vannak a tervünkben és meg vagyunk győződve arról, hogy sok minden mellett a tsz tagok személyes anyagi érdekeltségének szövetkezetenkénti kimunkálása fogja megoldani alapvetően nehézségeinket.” 757 Ezt a politikai üzenetet erősítette meg felszólalásával Erdei is. „Azt gondolom, hogy nézeteink tisztulását elsősorban abban kell megállapítanunk, hogy a mai helyzetben nem lehet megmerevíteni a termelőszövetkezetek jövedelemelosztási és munkajavadalmazási rendszerét. […] Látnunk kell, hogy nem állhatunk meg a korábban kialakított rendeletekben és könyvekben leszögezett elvek mellett, hanem keresnünk kell az új, haladó, változó viszonyainknak mindjobban megfelelő megoldásokat. A másik, amit gondolom nagyon különösen ki kell emelni, hogy fejlődésünk jelenlegi viszonyai között a legdöntőbb cél, amire a termelőszövetkezetek gazdálkodásában

minden

vonatkozásban

törekedni

kell,

tehát

amit

a

jövedelemelosztás módjának is szolgálnia kell: a kitűzött termelési tervek teljesítésére. A termelési feladatok teljesítésében pedig döntő tényező a tagok és a családtagok anyagi érdekeltsége a munka mennyiségében és minőségében.” 758 Erdei Ferenc összefoglalójában felhívta a résztvevők figyelmét arra, hogy „[…] e kérdésnek olyan különleges jelentősége van az egész szövetkezeti fejlődés szempontjából, hogy a vezető párt és állami szervek alkalmasint nyilvánítani fogják a maguk véleményét, ajánlását, illetőleg elhatározásaikat”. 759 Az agrárlobbi ezt követően nagy erőkkel látott hozzá, hogy az új lehetőségekről még a tavaszi munkák megkezdése előtt tájékoztassa a tsz-eket.760 Pál József, aki ebben az időben a Zsámbéki Tsz-elnök Képző Akadémián tanított, elmondta, hogy eleinte a meghívott előadók (esősorban a KB Mezőgazdasági Osztályának munkatársai) révén értesültek a náluk tanuló elnökök a szövetkezeti 756

Az 1960. február 5-én megnyíló rendezvényről beszámolt a napi sajtó, s az elhangzott előadások szövegét később egy külön kötetben is megjelentették. Lásd: Kovács Mihály – Koltay Árpád (szerk.): Szovjet tapasztalatok a magyar mezőgazdaságban. Kossuth, Bp., 1962. 757 Uo. 10. 758 Uo. 167. 759 Uo. 168. 760 Népszabadság 1960. január 17. Fehér Lajos: Mai falusi feladataink.

224

dc_795_13 gazdaságokban alkalmazható munkadíjazás új lehetőségeiről.761 Később a tszelnökök számára készített tananyagokat is módosították. 762 Rendszeressé vált az is, hogy a földművelésügyi minisztérium konzultációra hívta össze a tsz-elnököket. Mivel

ezeken

a

tanácskozásokon

többnyire

a

legjobb

érdekérvényesítési

képességekkel rendelkező szövetkezetek voltak képviselve, ezért szükség volt arra is, hogy a tsz-ek szélesebb körét is tájékoztassák. E célból az ország több pontján – így például Szabadszálláson, Pápán stb. – kéthetes, illetve egy hónapos tanfolyamokat szerveztek, ahol „a szövetkezeti elnökök bátorítást kaptak a nagyobb önállóságra, a kötelességeikkel egyetemben a jogaikkal való élésre, a nehézségek leküzdésében a bátor kezdeményezésre”.763 Hasonló funkciót töltöttek be a napilapokban publikált miniszteri, illetve miniszterhelyettesi szintű nyilatkozatok, agrártémájú vezércikkek, valamint azok az írások, melyek egy-egy tsz érdekeltségi kezdeményezéseiről számoltak be.764 Fontos utalni még a Falurádióra is, melynek vezetője ekkoriban Fehér Lajos egykori újságíró kollégája, Kovács Mihály volt. Az 1960 első negyedévi adások anyagaiba betekintve, megállapítható, hogy a szerkesztőség rendszeresen beszámolt a tsz-ekben bevált helyi érdekeltségi formákról. Azért is sietett az agrárlobbi tudatosítani a változásokat, mert az 1960 elején lezajlott zárszámadásokról érkező hírek arról tanúskodtak, hogy óriási az elégedetlenség az alacsony jövedelem miatt, s várható volt, hogy a tiltás ellenére sokan elhagyják a tsz-eket az év folyamán.765 A tsz-tagoknak jóval kevesebb lett a jövedelmük, mint 1959-ben. 1959-ben még 11400 Ft volt a közös gazdaságból származó átlagos jövedelem, a következő évben ez lecsökkent 8400-ra.766

761

A szerző interjúja Pál Józseffel, 2011. június 8. (A szerző tulajdonában.) Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár, Gödöllő 11/b. A Zsámbéki Tsz Elnökképző iratai.14. d. Tantervek az 1960/61. tanévre. 763 K. Nagy S.: A mezőgazdasági szövetkezeti mozgalom i. m. 89–90. 764 Varga Zs.: Politika i. m. 66–92. 765 Kovács Csaba: Panaszok a kollektivizálás befejező hullámának időszakából: az egyéni és a szövetkezeti gazdálkodás problémáinak sajátosságai. Múltunk 58. (2013) 3. sz. 207–251. 766 A csökkenés leginkább a közös gazdaságból származó jövedelmekben mutatkozott meg. A háztáji gazdaság stabilizáló, jövedelem-kiegyenlítő szerepet játszott, amit bizonyít, hogy 1960 és 1963 között a szövetkezeti jövedelem több mint fele innen került ki. Mezőgazdaságunk a szocialista átszervezés idején i. m. 202. 762

225

dc_795_13 A TERMELŐSZÖVETKEZETI CSALÁDOK ÁTLAGOS ÉVI JÖVEDELME 1958–1966 Év

Közös

Háztáji

Összes

gazdaságból származó jövedelem

szövetkezeti jövedelem

1958

11.870

9200

20.870

1959

11.400

9200

20.600

1960

8400

8600

17.000

1961

7800

9300

17.100

1962

9000

9600

18.600

1963

10.000

10.100

20.100

1964

10.400

11.430

21.830

1965

10.600

10.300

20.900

1966

12.300

12.600

24.900

Forrás: Oros Iván (szerk.): A falu és a mezőgazdaság főbb társadalmi és gazdasági jelzőszámai. KSH, Bp., 1994. 273.

A statisztikai adatokból az is kiderült, hogy igen nagy volt a szóródás az országos átlag mögött. Jelentős különbségek mutatkoztak egyrészt a tsz-en belül, munkahelyek szerint, másrészt regionálisan.767

A MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐSZÖVETKEZETEKBEN DOLGOZÓ TAGOK MEGOSZLÁSA (%) A RÉSZESEDÉS NAGYASÁGA SZERINT 1960–1966 1960

1961

1962

1963

1964

1965

1966

6000 Ft vagy kevesebb

41,1

51,4

45,3

40,6

39,1

35,8

31,5

6001–8000 Ft

17,4

13,0

13,1

11,9

10,6

10,4

9,3

8001–10.000 Ft

14,5

10,2

10,6

9,9

9,5

9,6

8,8

10.001–12.000 Ft

10,0

8,1

8,6

8,8

8,4

8,7

8,4

12.001–15.000 Ft

8,5

7,4

8,6

9,4

9,6

10,0

9,9

15.001–20.000 Ft

5,3

6,0

7,7

9,8

10,7

11,4

12,1

20.000 Ft-nál több

2,9

3,9

6,1

9,6

12,1

14,1

20,2

Összesen

100

100

100

100

100

100

100

Forrás: Mezőgazdasági statisztikai zsebkönyv. KSH, Bp., 1967. 247.

Az utolsó roham előestéjén az ország 3273 községe közül kevesebb, mint 500-ban nem volt termelőszövetkezet. Ezek a községek viszont nem véletlenül maradtak a végére. Vagy olyanok voltak a domborzati viszonyok, hogy nem kedveztek a nagyüzemi gépesítésnek, vagy pedig olyan szőlő- és gyümölcstermő 767

Mezőgazdasági statisztikai zsebkönyv, KSH, Bp., 1967. 247.

226

dc_795_13 vidékek voltak, amelyek munkaigényességük miatt nehezen voltak beilleszthetők a nagyüzemi munkaszervezetbe. Ezeken a területeken végül is részint a paraszti ellenállásnak, részint a hatalmi belátásnak köszönhetően sok esetben nem tsz-t, hanem termelőszövetkezeti csoportot, szakszövetkezetet szerveztek. 768 Ezeket úgynevezett alacsonyabb típusú szövetkezetekként tartották nyilván. Létrehozásukra korábban is megvolt az elvi lehetőség, de a Dögei Imre vezette FM egyáltalán nem támogatta ezt. Arra hivatkoztak, hogy az 1950-es évek első felében is mennyi nehézséggel járt a magasabb, azaz kolhoz típusú szövetkezetté való fejlesztésük. Dögei menesztése után nagyobb tere nyílt ezeknek a formáknak, annál is inkább, mert Fehér Lajosék kezdettől fogva szorgalmazták a létrehozásukat.769 Azokon a helyeken, ahol az agitátorok ragaszkodtak a termelőszövetkezet szervezéséhez, igen kemény konfliktusokra került sor. Nemcsak arról volt szó, hogy valószínűleg a legmakacsabb, legnagyobb ellenállást mutató családok maradtak a végére, hanem arról is, hogy a harmadik éve tartó átszervezés során felhalmozódott feszültségek nagymértékben befolyásolták mindkét fél magatartását. Az 1960–61 fordulóján lezajlott kampány során felerősödött a tsz-szervezésben résztvevő népnevelők szidalmazása és bántalmazása is. Volt, ahol konyhakéssel támadtak rájuk, másutt pedig forró vízzel akarták leönteni őket. Ilyen és ehhez hasonló eseteket jegyeztek fel Baranya, Bács, Borsod, Hajdú, Heves, Pest, Somogy, Szabolcs, Veszprém és Zala megyében, tehát szinte az egész ország területén. Nem véletlen, hogy mindössze másfél hónap alatt, 1960. december 1. és 1961. január 15. között 153 esetet rögzítettek tsz-elleni izgatás címén.770 Az 1959–61 között tsz-be kényszerült falusi családok legtöbbjének, bár különböző

jövedelemszinten,

de

megélhetésük,

egzisztenciájuk

elbizonytalanodásával kellett szembesülnie. Azok, akik nem voltak megelégedve a közösből származó jövedelemmel, a kilépésüket kérték arra hivatkozva, hogy a

768

„A tél folyamán mezőgazdasági termelőszövetkezeteken kívül termelőszövetkezeti csoportok, szakcsoportok, szakszövetkezetek, termelői társulások és hegyközségek is alakultak. Jelenleg 306 termelőszövetkezeti csoport működik, közülük 291 a tél folyamán alakult. A szakcsoportok és egyéb alacsonyabb típusú szövetkezetek száma 168, ebből 68 alakult a tél folyamán.” MNL OL M–KS 288. f. 28. cs. (1961) 5. ő. e. Az FM Szövetkezetpolitikai Főosztály jelentése az FM Kollégiumához a termelőszövetkezeti mozgalom és megszilárdítás helyzetéről. 1961. március 10. 769 Népszabadság 1960. december 9. Az országgyűlés csütörtöki ülése. Fehér Lajos: Egész népünk érdekét szolgálja, ha ezen a télen a parasztság egyetértésével lényegében befejezzük a mezőgazdaság szocialista átszervezését. 770 ÁBTL 1.6. 67–312/1961. Jelentés az MSZMP KB október 29-i határozatának végrehajtása során tapasztalt ellenséges tevékenységről, megnyilvánulásról. 1961. január 30.

227

dc_795_13 szövetkezet nem tudja biztosítani a megélhetésüket. Ilyen jelenségekről számoltak be a megyei szervek Borsod, Fejér, Győr, Heves, Somogy, Szolnok, Vas és Veszprém megyékben.771 Miközben tehát 1961. február 17-én az MSZMP Központi Bizottsága kinyilatkoztatta,

hogy

„mérföldkőhöz

érkeztünk

a

magyar

mezőgazdaság

átalakításában: az ipar után a mezőgazdaságban is uralkodóvá váltak a szocialista viszonyok”772, addig a valóságban az átszervezés formai sikere nem járt együtt a szövetkezeti gazdálkodás gyors konszolidálódásával.

771

MOL M–KS 288. f. 28. cs. (1961) 6. ő. e. A Mezőgazdasági Osztály jelentése a PB számára a tszek zárszámadásáról. 1961. április 15. 772 Vass H.–Ságvári Á. (szerk.): Az MSZMP határozatai és dokumentumai i. m. 497.

228

dc_795_13 V. KONVERGENCIA VAGY DIVERGENCIA?

A „mindennapi ellenállás” stratégiái a tsz-ekben Az utolsó kollektivizálási kampány fordulatot hozott, ami jól tükröződik az alábbi adatokban is: 1961-ben 271 állami, kb. 4200 termelőszövetkezeti és közel 165 000 egyéni gazdaság működött Magyarországon. A kollektivizálási kampány kezdetén, 1958/59

telén

az

ország

szántóterületének

mindössze

13%-a

volt

a

termelőszövetkezetek használatában, 1961. március végén pedig már közel 70%-a. Ezzel párhuzamosan a szövetkezeti tagok száma 169 ezerről 1,2 millióra nőtt, tehát míg az átszervezés kezdetén a mezőgazdaságból élők 80%-a még magángazdaságban dolgozott, addig a kampány végén már a 75%-uk termelőszövetkezetben tevékenykedett.773 Formailag tehát sikeres volt a kollektivizálás, azonban már az átszervezés alatt és azt követően is súlyos problémák jelentkeztek. Az átszervezéssel a mezőgazdaság eszközigénye nagymértékben megnövekedett. Hiába kapott egyre több beruházást a mezőgazdaság, a fejlesztési források túlnyomó része majd egy évtizedig a kiesett kisüzemi termelőerők pótlására szolgált. 774 Ugyanakkor biztosítani kellett az újonnan létrejött nagyüzemek magasabb működési költségeit. A problémák másik csoportja abból adódott, hogy az egyéni gazdálkodás szinte teljes felszámolása nem jelentette azt, hogy a parasztság többsége elfogadta volna a termelőszövetkezeteket.775 A korábbi években rögzült elutasító magatartás nem szűnt meg a belépési nyilatkozat aláírásával. Az elvándorlás, az ingázás mellett jelen volt a passzív ellenállás mindazon formája, amely bárhol a világon megfigyelhető, ha az alárendelt helyzetű munkaerő javítani akar a helyzetén. Az átszervezés időszakában a mezőgazdasági keresők száma 350 000 fővel csökkent. A termelőszövetkezeti tagság kor és nem szerinti összetétele mindennek hatására igen kedvezőtlenül alakult. 1958-ban a tagok fele még 40 évesnél fiatalabb, 773

Mezőgazdaságunk a szocialista átszervezés idején i. m. 150. Pető I.–Szakács S.: A hazai gazdaság i. m. 478–489. 775 Jól mutatja ezt, hogy mire 1961 tavaszán befejeződött a kollektivizálás, közeledett a hároméves kilépési tilalom lejárta azok számára, akik az első hullámban, 1959 elején léptek be. 1961 nyár végén újabb és újabb kilépési kérelmek érkeztek a Dunántúlról. Lásd: MNL OL M–KS 288. f. 28. cs. (1961) 11. ő. e. Havi jelentések: a tsz-fejlesztéssel és megszilárdítással kapcsolatos anyagok, 1961. június– 1962. január 774

229

dc_795_13 ezzel szemben 1961 végén a tagság háromnegyed része ennél idősebb, sőt 36%-uk már 60 évesnél is idősebb volt. Ezek után nem meglepő, hogy míg a tsz-tagság átlagéletkora 1958-ban 41 év, addig 1961-ben már 52 év volt. Mivel a mezőgazdaságból eltávozott keresők többsége férfi volt, az átszervezés idején emelkedett a mezőgazdasági keresők között a nők aránya is: az 1958. évi 26%-ról 1961 végére 38%-ra.776 MEZŐGAZDASÁGI TSZ-TAGOK KOR SZERINTI MEGOSZLÁSA 1961 30 24,7

25 20

17,4

16,7

15 11,2

11,6

10,9

10 4,9 5

2,6

0 20 évesnél 21-26 éves 27-39 éves 40-49 éves 50-54 éves 55-59 éves 60-64 éves 65 éves és fiatalabb idősebb Forrás: Oros Iván (szerk.:): A falu és a mezőgazdaság főbb társadalmi és gazdasági jelzőszámai. KSH, Bp. 1994. 276.

A mezőgazdaságból kiáramlott több százezer kereső munkaerejét nem lehetett egy-két éven belül gépesítéssel pótolni.777 További problémát jelentett, hogy a tsz-tagok az előzetes elvárások ellenére nem érezték morális kötelességüknek, hogy a közös gazdaságban a jó gazda gondosságával dolgozzanak. Épp ellenkezőleg történt: a tsz-ben maradó nők és idősek sok helyütt csak azt a minimális munkaegységet teljesítették a közösben, ami a háztájihoz való jogosultságot biztosította. Ők maximálisan a háztájira koncentráltak, hiszen joggal érezték úgy: ez

776

Uo. 152. A döntően még emberi és állati munkaerőre alapozódó magyar mezőgazdaságban további komoly gondot okozott az is, hogy ebben az időszakban a lóállomány 720 ezerről 460 ezerre csökkent. A gépesítés felfutása nem volt olyan mértékű, ami indokolta volna ezt a nagyarányú csökkenést. Sokkal inkább arról volt szó, hogy a parasztokat téeszbe kényszerítő hatalom tudta, hogy a ló a gazdálkodói önállóság, a magaura paraszti lét szimbóluma is, ezért a lóállomány felszámolásával, vágóhídra küldésével demonstrálni akarta, hogy nincs visszaút az egyéni gazdálkodáshoz. 777

230

dc_795_13 az egyetlen olyan szféra a tsz-ben, ahol közvetlen összefüggés van a befektetett munka és az onnan nyert jövedelem között. Azt remélték, hogy innen valamiképp pótolhatják a közösből származó kevés jövedelmet. Arra törekedtek, hogy egyrészt a megengedettnél nagyobb földterületet használjanak, másrészt a háztáji munkák elsőbbséget élveztek a közös gazdaság aktuális munkáival szemben, harmadrészt pedig a közös gazdaság javaiból, például a takarmányból igyekeztek átcsoportosítani a háztájiba. Ez az eufemisztikus megfogalmazás magát a lopást jelentette.778

A TERMELŐSZÖVETKEZETI CSALÁDOK ÁTLAGOS ÉVI JÖVEDELME 1958–1966 Közös

Háztáji

gazdaságból származó jövedelem

Összes szövetkezeti jövedelem

1958

11 870

9000

20 870

1959

11 400

9200

20 600

1960

8400

8600

17 000

1961

7800

9300

17 100

1962

9000

9600

18 600

1963

10 000

10 100

20 100

1964

10 400

11 430

21 830

1965

10 600

10 300

20 900

1966

12 300

12 600

24 900

Forrás: Oros Iván (szerk.): A falu és a mezőgazdaság főbb társadalmi és gazdasági jelzőszámai. Bp. 1994. 273.

A paraszti ellenállás ezen formáinak masszív jelentkezéséről tanúskodnak a korabeli tsz- és pártiratok, amelyekben állandó téma a tagok passzív viselkedése, a munkafegyelem meglazulása. Néhány jellemző példa: „A tagság jelentős része részvétlenséget tanúsít a kollektív munkával szemben.” „Sajnos nem minden tag jön rendszeresen dolgozni.” „A tagok egy része az indokoltnál tovább volt távol a közös munkától az egyéni munka miatt.” Általános jelenség volt, hogy reggelente a brigádvezető szaladgált házról házra, hogy összetoborozza a tagokat az éppen aktuális munkára, vagy későn kezdték a munkát, mert a brigádtagok megvárták, míg mindenki megérkezik. Arról meg hallani sem akartak, hogy egy vasárnap esedékes, sürgős mezei munkát elvégezzenek. Az elvégzett munka minősége is hagyott 778

Ez az utóbbi stratégia országosan jellemző volt, ugyanakkor igen hosszú ideig tabu témának számított mind a politikai, mind a szakirodalmi diskurzusban.

231

dc_795_13 kívánnivalót maga után: „a zöldre feketét húztak”, azaz nem kapáltak rendesen, s így a gyomnövény sokszor magasabbra nőtt, mint a vetemény. Nemcsak a növényápolásnál akadtak problémák, hanem a betakarításnál is. Nem takarították be időben a terményeket, mert pl. „voltak tagok, akiknek előbbre való volt a szüretelés”, vagy „a háztáji betakarítás, mint a közösben a cukorrépaszedés.” 779 Ezt az állapotot találóan jellemezte egy járási tanácsi vezető: „Az agitálásnál ugyan beléptek a tagtársak a termelőszövetkezetbe, de a szívüket kint hagyták, s ez általában meg is látszik a munkájukon.”780 Ezek a jelenségek országos szinten is tükröződtek a statisztikákban, miszerint a nyilvántartott tagok jelentékeny része (20–25%) egyáltalán nem vagy pedig nem kielégítően dolgozott a közös gazdaságban. Alátámasztja ezt, hogy a tagok által a közös gazdaságban végzett átlagos munka mennyisége évről évre csökkent. Az egy tsz-családra eső munkaegységek száma 1958-ban 390, 1959-ben 301, 1960-ban pedig 169 volt.781 Elmaradt a családtagok bevonása is. A TSZ-DOLGOZÓK RÉSZVÉTELE A KÖZÖS MUNKÁBAN (%) 1958–1962 1958 1959 1960 1961 1962 Munkaegységet nem teljesítők

3

20,6

21,3

21,4

20,3

1–150 munkaegységet teljesítők

21

22,3

25,3

27,4

26,7

42,7

23,1

28,8

26,9

27,4

34

24,6

24,3

25,6

151–350 munkaegységet teljesítők

350-nél több munkaegységet teljesítők 33,3

Forrás: Mezőgazdasági statisztikai zsebkönyv. KSH, Bp.1966. 246.

Aki ismeri a hagyományos paraszti munkamorált, az megdöbbenve szembesül az előbbi táblázat statisztikai mutatóival. Korábban a magyar mezőgazdaságban

ismeretlen

volt

a

munkafegyelem-probléma.

Az

egyéni

parasztgazdaság összeszokott, fegyelmezett munkaszervezetként működött, hiszen amelyik parasztcsalád nem dolgozott szoros fegyelemben, megfeszített erővel, az

779

A „mindennapi ellenállás” említett formái jól nyomon követhetők azokban a heti és havi jelentésekben, melyeket részint az MSZMP járási bizottságai, részint pedig a tanácsok illetékes mezőgazdasági osztályai küldtek az MSZMP KB Mezőgazdasági Osztályának. MNL OL M–KS 288. f. 28. cs. (1961) 10. ő. e.; 28. cs. (1962) 7., 8., 9. ő. e.; 28. cs. (1963) 11., 12. ő. e. 780 Halász Péter: A termelőszövetkezeti mozgalom története Apátfalván. Akadémiai, Bp. 1975. 47. 781 Mezőgazdasági statisztikai zsebkönyv i. m. 272–273.

232

dc_795_13 hamar elmaradt a fennmaradásért folytatott szüntelen küzdelemben.782 Ráadásul a gazdát nemcsak a birtokolt föld nagysága szerint tartották számon a faluban, hanem aszerint is, hogy mennyire volt szorgos, gondos gazda. Az idézett dokumentumokat olvasva pedig olyan érzésünk támad, mintha egy-két év alatt kiveszett volna a magyar paraszt közismert munkaszeretete, szorgalma. Holott valójában arról volt szó, hogy a kivárás és a passzív ellenállás jegyében megosztották erőfeszítéseiket a háztáji és a közös gazdaság között. Kialakítottak egy „kettős munkaerkölcsöt”, mégpedig úgy, hogy a közös gazdaságban megtanultak „rosszul dolgozni”. A termelőszövetkezetek túlnyomó többsége az indulás nehézségeivel, a felszerelés, a munkaerő és a munkakedv hiányával, elégtelenségével küszködve évekig nem tudta igazolni a hatalmi várakozásokat a nagyüzem fölényét illetően. Az 1960-as évek első felében a mezőgazdasági termelés éppen csak elérte az 1958– 1959-es évek átlagát. Évekig tartó ellátási gondokat idézett elő, hogy a kollektivizálás alatt az ország állatállománya – a juh kivételével – számottevően csökkent, ráadásul az állomány minősége is visszaesett. 783 Ilyen körülmények között a Kádárék által felvállalt jóléti paktum biztosításához egyre növekvő élelmiszer-behozatalra volt szükség. Apró Antal iratai között például külön dossziéja volt az úgynevezett kenyérgabona-leveleknek, amelyekben a magyar kormány a Szovjetuniótól kért segítséget. 784

A SZOVJETUNIÓ GABONAEXPORTJA MAGYARORSZÁGRA (EZER TONNA)

1953

1957

1958

1959

1960

1961

1962

Összesen

120

436

152

224

195

416

294

Ebből búza

20

301

80

224

195

386

40

Forrás: MNL OL M–KS 288. f. 23. cs. (1964) 2. ő. e. Az SZKP Központi Bizottság levele az MSZMP Központi Bizottságának kenyérgabonaügyben. 1964. február 5.

Ráadásul a mezőgazdaság az exporttervét sem tudta teljesíteni, pedig a devizaszerzés, s így a fizetési mérleg egyensúlyban tartása terén, komoly feladatok

782

Fél E.–Hofer T.: Arányok és mértékek i. m. 144–150., 184–190. Lampland, M.: The Object of Labour i. m. 35–88. 783 Pető I.–Szakács S.: A hazai gazdaság i. m. 466–474. 784 MNL OL XIX–A–2–gg. 147. d.

233

dc_795_13 hárultak volna rá.785 Ezek után felmerült a kérdés: hogyan biztosítható legalább akkora termésnövekedés, hogy az ország újra önellátóvá váljon? Tereljék vissza a tsz-eket

a

kolhozmodell

keretei

közé,

vagy

engedjenek

teret

a

helyi

kezdeményezéseknek?

Szovjet determinációk a kollektivizálás után A magyar vezetés dilemmáit még inkább kiélezte, hogy ebben az időben a Szovjetunióban

Hruscsov

újabb

és

újabb

reformokat

kezdeményezett

a

mezőgazdaságban. A már említett szűzföldprogram mellett a sztálini rendszer két alappilléréhez

is

hozzányúlt.

1958

folyamán

megkezdődött

a

gép-

és

traktorállomások felszámolása. A gépeket a kolhozok vásárolták meg. Ez ugyan nagy angyagi megterhelést jelentett számukra, de javítottak a gépi munkavégzés színvonalán. Az eredeti terv szerint a gépállomások átszervezése több év alatt zajlott volna le, azonban a kolhozok jelentős része – a felülről jövő nyomás hatására – vállalta, hogy a teljes átvett géppark árát nem 3–5 évig tartó részletfizetés keretében fizeti ki, hanem egy év alatt. Ennek köszönhetően a kolhozok többsége kénytelen volt évekre lemondani minden egyéb tervéről, sőt a fizetéseket is csökkenteniük kellett.786 Ezzel párhuzamosan az 1958. június 18-i és 30-i rendeletekkel átalakították a beszolgáltatási rendszert és az árrendszert is.787 Megszűnt a kötelező begyűjtési rendszer, s a különböző típusú beszolgáltatásokat egységesítették. Ez utóbbit ezentúl állami felvásárlásnak hívták. A felvásárlási kvóták persze ugyanúgy kötelezők voltak, mint korábban a beadás.788

785

A mezőgazdasági aktívum 1960–62 években bekövetkezett csökkenése abból származott, hogy az évről évre jelentősen fokozódó behozatalt a kivitel kismértékű növekedése nem tudta ellensúlyozni. 1960–62 között a behozatal növekedése közel 550 millió deviza forintot tett ki, melyben a legjelentősebb a takarmány- és kenyérgabona importjának növekedése volt. MNL OL M–KS 288. f. 23. cs. (1963) 43. ő. e. A KSH jelentése a külkereskedelmi forgalom alakulásáról, 1960–1963. 786 A beruházások aránya 1959-ben a kolhozok bruttó jövedelmén belül elérte a 23–24 %-ot a korábbi 17–18% helyett. Sydney Ploss: Conflict and decision-making in Soviet Russia. A case study of agricultural policy, 1953–1963. Princeton University Press, Princeton, 1965. 113–153. 787 Karl-Eugen Wädekin: A New Deal for Soviet Agriculture: The Khrushchev Era. In: Wädekin, K.Eu.: Agrarian Policies i. m. 61–62. 788 Az 1958-as rekordaratás után azonban a kvótákat megemelték, az árakat csökkentették, ami igen kedvezőtlenné vált a későbbi, kevésbé jó termésű években. Ez különösen a gyenge kolhozokban okozott problémát, különösen ahol a klímaviszonyok kenyérgabona-termelésre nem voltak kedvezőek.

234

dc_795_13 Hruscsov olyannyira bízott abban, hogy a nagyüzemek teljesíteni fogják a nagyszabású termelési célkitűzéseket, hogy a háztáji gazdaságokban folyó kistermeléssel nem is számolt, sőt intézkedések sora korlátozta ezt a szektort.789 Egyrészt különböző adminisztratív okokra hivatkozva csökkentették a háztáji területét, másrészt korlátozták a kolhoztagok számára – természetbeni díjazás részeként – juttatott takarmányt. 1957 után országszerte hoztak ilyen jellegű intézkedéseket, aminek hatására 1959–60-ra a háztáji termelés stagnálni kezdett. Ez igen kedvezőtlenül befolyásolta nemcsak a kolhozokban és a szovhozokban dolgozók életszínvonalát, hanem a vidéki ingázó munkásokét is, akik közül szintén sokan folytattak kistermelést.790 A háztáji gazdaságok korlátozása negatív következményekkel járt a szocializált szektor számára is: csökkentette a munkakedvet, és csökkentette a kolhoz piacon keresztül történő városi lakosság ellátását. A szocializált szektor állattenyésztő teljesítményére is hatással volt, mivel korábban már kialakult egy fajta együttműködés a háztáji és a kolhoz között. A kolhoztagok növendék állatokat neveltek fel a háztájiban, amiket aztán a kolhoz értékesített, vagy eladták állami felvásárlóknak, szövetkezeteknek. Ilyen módon hasznosítani tudták sok olyan családtag töredék munkaidejét (például feleségek, idősek, fiatalok), akiknek munkaereje más módon nem volt elérhető a kolhoz számára.791 Tovább rontott a helyzeten, hogy 1959–60-ban, az egyik régóta hangoztatott ideológiai tétel, az állami tulajdon magasabbrendűsége jegyében kampányszerűen megindult a kolhozok szovhozokká való átszervezése.792

Uo. 789

Az 1956. augusztus 27-i rendelet adókivetéssel korlátozta a városi lakosság állattartását. Ugyanaznap egy másik rendelet megtiltotta, hogy a parasztok állataik takarmányozása céljából krumplit, kenyeret vagy más élelmiszert vásároljanak az állami boltokban. 1957. július 4-én megjelent egy rendelet, amely kimondta, hogy 1958-tól nem kell beadást teljesíteni a háztáji gazdaságok után. Ezt általában a háztáji gazdaság liberalizálásaként szokták interpretálni, de valójában arról volt szó, hogy az állam azt remélte saját termelés növelése révén már nem lesz szüksége a háztájikra, s így nem is kell foglalkoznia e szektor igényeivel. Wädekin, K-Eu.: The Private Sector i. m. 274–315. 790 Markevich, A.: Finding additional income i. m. 791 Wädekin, K.-Eu.: The Private Sector i. m. 274–315. 792 A kolhoztagok számára ez nagy előrelépés volt, mert az addigi bizonytalan értékű munkaegység alapú díjazás helyett rendszeres havi fizetést kaptak. Ennek az összege nem volt túl sok, de mégis biztosan számíthattak rá. Ugyanakkor ez a szovhoz szektor deficitjét rendkívüli mértékben megnövelte. Nem meglepő, hogy a tömeges átszervezést 1961-re leállították. Ronald D. Laird: Khrushchev’s Administrative Reforms in Agriculture: An Appraisal. In: Jerzy F. Karz (ed.) Soviet and East European Agriculture, University of California Press, Berkeley–Los Angeles, 1967. 29–50.

235

dc_795_13

121400

A SZOVHOZOK ÉS KOLHOZOK SZÁMA 1950-1965 140000

38800

37600

5134

5098

5905

6002

7375

8570

9176

10078

11681

1954

1955

1956

1957

1958

1960

1962

1963

1964

1965

49700

44000

60000 40000 20000

36300

83000

4874

1953

80000

67700

85700

4857

1950

100000

76500

87100

4988

91300

120000

0

Szovhozok

Kolhozok

Forrás: Ciepielewski, J.: A Szovjetunió gazdaságtörténete i. m. 279.

Mindeközben persze a termelés erőteljes növelése továbbra is prioritás maradt, különösen, hogy immár pártprogramként is meghirdették az USA utolérésének és túlszárnyalásának programját. „Az SZKP azt a feladatot tűzi ki, hogy a következő 20 év alatt el kell érni a nép olyan életszínvonalát, amely magasabb lesz, mint bármelyik tőkés országban […] A történelem folyamán először teljesen és végérvényesen megszűnik az a helyzet, amelyben az emberek valamiben hiányt szenvednek […] A párt feladatul tűzi ki, hogy a következő tíz esztendőben hazánkat a világ első ipari hatalmává tegyük, hogy mind az ipari termelés abszolút méretét, mind az egy főre jutó ipari termelés méretét tekintve fölénybe kerüljünk az Egyesült Államokkal szemben […] Ám ez csak az első állomás, itt nem állunk meg. A második évtizedben – 1980-ig – hazánk az egy lakosra jutó ipari és mezőgazdasági termelés tekintetében messze maga mögött fogja hagyni az Amerikai Egyesült Államokat.”793 1961-es év eredményei nem igazolták ezt a merész tervet: a mezőgazdaság össztermelése mindössze 2,5%-kal, a termékkibocsátás pedig csak 0,7%-kal

793

A kommunizmus építőinek kongresszusa, 1961. október 17–31. Részlet az SZKP XXII. kongresszusának anyagaiból. Kossuth, Bp., 1961. 213–214.

236

dc_795_13 növekedett. A lakosságnak kevesebb hús jutott, mint 1959-ben.794 Hruscsovot azonban ez csak további intézkedésekre inspirálta. A kiutat a szervezeti átalakításokban látta. Először a szövetségi és a köztársasági minisztériumokat szervezték át, oly módon, hogy elvették tőlük a termelés tervezésének, operatív irányításának és finanszírozásnak feladatát. Hatáskörükbe innentől kezdve a mezőgazdaság tudományos irányítása, a kísérletügy és a szakképzés irányítása tartozott. 1962 folyamán a korábbinál nagyobb közigazgatási területeken – általában két-három járás területén – a tanácsi szervektől független, központi irányítás alatt álló kolhoz-szovhoz termelési és felvásárlási igazgatóságokat hoztak létre. A szövetségi köztársaságokban termelési és felvásárlási minisztériumokat szerveztek. Össz-szövetségi és köztársasági szinten – a mezőgazdasággal foglalkozó különböző szervek munkájának koordinálása céljából – mezőgazdasági bizottságokat hoztak létre.795 Ebből adódóan a Mezőgazdasági Minisztérium hatásköre csupán a szakoktatás, a szakpropaganda és a mezőgazdasági tudományos munka irányítására, fejlesztésére korlátozódott. Csehszlovákiában és az NDK-ban a Szovjetunióhoz hasonló változtatásokat hajtottak végre, Romániában és Bulgáriában viszont tanácsi irányítás alatt álló termelési igazgatóságokat, illetve mezőgazdasági tanácsokat létesítettek. Az említett országokban általában egységes irányítás alá vonták a termelőszövetkezeteket és az állami gazdaságokat, s a korábbinál nagyobb területen alakították ki a közigazgatási egységeket.796

794

SZSZSZR v cifrah v 1965 godu., Moszkva, 1966. 69. A korabeli szovjet statisztikákkal kapcsolatos forráskritikai problémákra lásd: Nove, A.: An Economic History i. m. 333–335. 795 Erről bővebben lásd: Ciepielewski, J.: A Szovjetunió gazdaságtörténete i. m. 276–286., P. Csajkin: Novüje organi upravlenija szel'szkogo hozjajsztva – organizatorü proizvodsztva. Ekonomicseszkaja Gazeta (1962) 2. 40.; Nyikita Szergejevics Hruscsov: Organizonvanno proveszti peresztrojku szel'szkogo hozjajsztva. Pravda 1962. márc. 28.; Valerij Komjahov: Ulucssenije rukovodsztva – vazsnoje szredsztvo podjoma szel'szkovo hozjajsztva. Ekonomika Szel'szkovo Hozjajsztva 37. (1962) 8. 20–29.; G. Malenda: A mezőgazdaság irányításának átszervezése kerületi szinten. Nemzetközi Mezőgazdasági Szemle 6. (1962) 2. sz. 25–27., Nove, A.: An Economic History i. m. 468–488. 796 Jerzy F. Karcz (ed.): Soviet and East European Agriculture. University of California Press, Berkeley–Los Angeles, 1962. 1–21, 29–50., Wädekin, K-Eu.: Agrarian Policies i. m. 44–62.

237

dc_795_13 A magyar problémakezelés sajátosságai A kollektivizált mezőgazdaság problémáinak felülről történő, adminisztratív kezelésére tehát bőséggel voltak példák a táboron belül. Fehér Lajos és hívei is tervezték az irányítási rendszer korrekcióját, de nem ettől várták az ágazat problémáinak a megoldását. A hangsúlyt az anyagi érdekeltségre, s az ehhez szükséges pénzügypolitikai és jogi változásokra helyezték. Ennek érdekében komplex mezőgazdasági reformmunkálatot kezdeményeztek 1961–62 fordulóján. A mezőgazdasági reformcsomagnak részét képezte egy új ár-, adó- és pénzügyi rendszer kidolgozása, az irányítási szervezet felülvizsgálata, továbbá az új termelőszövetkezeti törvény előkészítése. Az új törvény egyik fontos célja az volt, hogy összhangba kerüljön a gyakorlat és a jogi szabályozás, ami tovább erősítette volna a szovjet kolhozformától való eltávolodás folyamatát.797 A politikai támogatás megszerzése ehhez a problémakezeléshez nem volt egyszerű, hiszen a kollektivizálás alatti engedményeket a pártvezetés többsége csak átmenetinek tekintette. A hazai pártvezetés alapos vizsgálódás alá vonta a táboron belül zajló mezőgazdasági reformintézkedéseket, átszervezéseket. Kádár János az 1962. február 9-i központi bizottsági ülésen így nyilatkozott erről. „Látjuk a testvérpártok bizonyos tapasztalatait és káröröm nélkül, de látnunk kell és tudnunk kell, örvendenünk kell, hogy nem másztunk bele olyanba, mint a bolgár elvtársak […] Nem kevesebb problémát jelentett ez az NDK-ban is, a cseheknél is […] A Szovjetunió tapasztalatai sokkal pozitívabbak mint más testvérpártoknak a tapasztalatai, csak az a legnagyobb baj, hogy ezek közül oly keveset lehet a mi viszonyaink között alkalmazni, mert teljesen mások a viszonyok, elvtársak.”798 [Kiemelés ─ V. Zs.] Ez a döntés az MSZMP agrárpolitikájának formálódásában fontos útelágazást jelentett. Nemcsak azért, mert így megkímélték a magyar agráriumot olyan balsikerű átszervezésektől, mint amilyenekre ez idő tájt a szocialista országok többségében, s idehaza az ipar területén is sor került, hanem azért is, mert ezzel esély teremtődött a magyar adottságokhoz igazodó problémakezelésre. Ez a hozzáállás a korabeli sajtót tanulmányozva is észlelhető. A Közgazdasági Szemlében tették közzé azt az előadást, melyet Friss István, a Közgazdaságtudományi Intézet igazgatójaként 1962. május 31797

Erről bővebben lásd: Varga Zsuzsanna: Mezőgazdasági reformmunkálatok (1961–1964). Múltunk 45. (2000) 2. sz. 253–282. 798 MNL OL M–KS 288. f. 4. cs. 45. ő. e. Jegyzőkönyv az MSZMP Központi Bizottság 1962. február 9-i üléséről.

238

dc_795_13 én, Az SZKP XXII. kongresszusa és a magyar közgazdaságtudomány címmel tartott. A szovjet kolhozokban bevezetett változtatásokról szólva a következőre helyezte a hangsúlyt. „De a világért se képzeljük, hogy amit ezekről a kérdésekről olvasunk, az most már további mérlegelés, vizsgálat, tanulmány nélkül általunk is átvehető, hogy az feltétlenül és változtatás nélkül érvényes a mi termelőszövetkezeteinkre.” 799 A Központi Bizottság 1962. március végi ülésén került napirendre az agrárlobbi által összeállított reformcsomag. 800 Fehér Lajos igyekezett mindenkit csatasorba állítani a KB-ülés előtt. Még Erdei Ferenc segítségét is igénybe vette, aki meghívottként, a tudományos kutatás képviselőjeként vett részt a Központi Bizottság ülésén.801 Tanulságos felidézni, miként, milyen érvekkel kapcsolódott be Erdei a vitába: „Sok olyan szervezési, munkaszervezési, jövedelemelosztási, üzemvezetési kérdés van, amit maguk a szövetkezetek oldottak meg. Külön érdekes az, hogy voltaképpen minden közelebbi instrukció nélkül haladtak előre ezen a téren a termelőszövetkezetek az utóbbi években. Az alapszabály és a törvény, mely ezeket regulázta, az már nagy részében elavult, s a hivatalos szervek sem írtak elő kötelező módszereket. Én helyeslem, hogy így történt, mert ez segítette elő, hogy a változó körülmények között ki lehet alakítani a viszonyoknak megfelelőt. Sőt, a munkadíjazás kérdésében azt a biztatást kapták a szövetkezetek a Központi Bizottságtól kezdve minden szervtől, hogy a viszonyaiknak megfelelően találják meg a legjobb megoldást. Ez csak elősegítette, hogy nagyon sok eredeti, érdekes, jól sikerült és bevált vezetési, szervezési munkadíjazási megoldás terjedt el szövetkezeteinkben. Ezeknek hírük is van, a szövetkezetek tanulnak belőlük […]sok esetben olyan eredeti és érdekes megoldásokat alakítottak ki, amelyek még elméletileg is érdekesek. Jóformán több érdekes van bennük, mint az egész erről szóló irodalomban, mert az ilyen irányú kutatás és irodalom még kezdetleges.”802 A Központi Bizottság ülésén elfogadott határozat tehát zöld utat adott a tsztörvény munkálatainak, ugyanakkor az is világosan látszott, hogy kidolgozása egy–

799

Friss István: A Szovjetunió Kommunista Pártja XXII. kongresszusa és a magyar közgazdaságtudomány. Közgazdasági Szemle (1962) 7. sz. 777–778. 800 MNL OL M–KS 288. f. 4. cs. 46–47. ő. e. Jegyzőkönyv az MSZMP Központi Bizottság 1962. március 28–30-i üléséről. 1. napirend. A mezőgazdaság helyzete és a további feladatok. 801 Az agrárgazdasági jellegű kutatások fontosságának elismerését jelentette, hogy az MTA 1962-ben engedélyezte az MTA Mezőgazdasági Üzemtani Intézete helyett az MTA Agrárgazdasági Kutató Intézete név használatát. 802 MNL OL M–KS 288. f. 4. cs. 46–47. ő. e. Jegyzőkönyv az MSZMP Központi Bizottság 1962. március 28–30-i üléséről.

239

dc_795_13 másfél évet vesz majd igénybe. Ebből adódóan az 1960-as évek első harmadában adott volt egy olyan helyzet, – a sztálini normákhoz igazodó szövetkezeti szabályozás miatt –, amikor is a tagság érdekeltségét előmozdítani kívánó intézkedések illegálisnak számítottak. Ilyen körülmények között igen sok múlott a területi irányítás engedélyezési gyakorlatán. Az MSZMP-apparátus túlnyomó többségét egykori MDP-tagok alkották, akik közül sokan ragaszkodtak az 1950-es évek dogmatikus tételeihez.803 Így például ahhoz, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezetben a szocialista munkaszervezet uralkodó formája a brigád, a szocialista elosztásé pedig a munkaegységrendszer. Ezeket a formákat a szocializmussal azonosították, vagyis rajtuk kívül más megoldás létjogosultságát nem ismerték el. Az ilyesfajta dogmatizmus miatt sok helyütt arra az álláspontra helyezkedtek a párt- és tanácsvezetők, hogy „minden meg van tiltva, ami nincs kifejezetten megengedve”, s ebből kiindulva arra törekedtek, hogy a téeszeket visszakényszerítsék a kötelező alapszabályminta keretei közé. Ugyanakkor az agrárlobbi vezetői azt az irányelvet képviselték, hogy „ami tételesen nincs megtiltva, az meg van engedve”. Kutatásaim során nemcsak a megyék, hanem a járások között is nagy eltéréseket találtam az agrárpolitika alkalmazásában. Ez megerősíti azt, amit Huszár Tibor a Kádár-kori nómenklatúra térbeli tagozódása kapcsán megállapított: „A megyék – mint egykoron a vármegyék – önálló hatalmi központokká alakultak. Mindazonáltal a központi direktívák érvényességét nem kérdőjelezték meg, és a »puhább«, a »reform-illatú« határozatokat legfeljebb elszabotálták […] igaz, az egyes megyei vezetők stílusában jelentős eltérések mutatkoztak.”804 Ezt a problémát az agrárlobbi többféleképpen próbálta kiküszöbölni. Így például a helyi párt- és tanácsi szerveket intenzív „felvilágosításnak” vetették alá, kifejezetten számukra szervezett tanácskozások, tanfolyamok keretében. „Pártunk egyik legfontosabb tennivalója az, hogy a helyi vezetőket megtanítsa kommunista módon vezetni. A kommunista vezető legértékesebb tulajdonsága, hogy nem tévesztve szem elől a szocializmus, a kommunizmus építésének magasztos céljait, mindig az adott helyzetből indul ki, azt elemezve von le következtetéseket a tennivalókra […] kialakult feltételeket, az adott viszonyokat nem tartja 803

Földes Gy.: Hatalom és mozgalom i. m. 60–61., 68. Huszár Tibor: Az elittől a nómenklatúráig. Az intézményesített káderpolitika kialakulása Magyarországon (1945–1989). Corvina, Bp., 2007. 93. 804

240

dc_795_13 örökérvényűnek […] Az elavult, fejlődést hátráltató módszereket, szervezeti kereteket új módszerekkel, haladó formákkal cseréli fel […]”805 A helyi apparátus „eligazítása” terén a speciális tanfolyamok mellett nagy feladat hárult a sajtóra. Az agrárlobbi országos vezetői rendszeresen publikáltak olyan írásokat, amelyekben a tsz-ek gyakorlatában bevált érdekeltségi megoldások támogatására hívták fel a figyelmet. Szimbolikus jelentőségű volt az a cikksorozat, amely a Népszabadságban indult 1961 márciusában Ezer tsz-elnök véleménye címmel. 1961 elején jelent meg a párt elméleti folyóiratában, a Társadalmi Szemlében az alábbi cikk. „Termelőszövetkezeti vezetőinknek, pártszervezeteinknek az a feladatuk, hogy […]

küzdjék le

azt

a

nem egy helyütt

tapasztalható

szűklátókörűséget, amely a szocializmus ügyét félti ezektől a megoldásoktól, ezért elzárkózik előlük, tiltja alkalmazásukat. Nem nehéz eldönteni, hogy mi szolgálja a szocializmus ügyét, az-e, ha az új szövetkezeti parasztság gondolkodásmódjának lassú változását figyelmen kívül hagyva olyan eljárást szorgalmazunk, amely nem ösztönöz eléggé a közös munkára, s emiatt a termés egy része odavész, károsodik a népgazdaság és a szövetkezeti tagság, vagy pedig, ha mindezt elkerüljük, s a fejlődés meggyorsul.”806 Egy fél évvel később Nádas Gáspár, a KB Mezőgazdasági Osztályának munkatársa a Pártélet című folyóiratban a következőképpen érvelt az új problémakezelés szükségessége mellett. „Az anyagi érdekeltség fontos hajtóerő a szocialista iparban is, ahol pedig a dolgozók szocialista tudata magasabb fokú, mint a termelőszövetkezetekben. Közös gazdaságainkban még inkább szükség van az anyagi ösztönzésre, hiszen az emberek még csak rövid ideje szakadtak el a kisparcellás gazdálkodástól, ahol a termelésnek szinte egyetlen »rugója« az egyéni anyagi érdek. A megfelelően alkalmazott anyagi ösztönzés nem ellentétes a szocialista elosztás elvével […].”807 Fehér Lajos e téren is nagymértékben támaszkodott Erdei Ferencre, akiről köztudott volt, hogy nemcsak jól írt, hanem jó szónok is volt. S ehhez társult még egy különleges képessége, melyre Romány Pál így emlékezett vissza: „Erdeinek volt 805

MNL OL M–KS 288. f. 28. cs. (1962) 16. ő. e. Jelentés az Egyéves Mezőgazdasági Pártiskola 1961–1962-es tanfolyamának tapasztalatairól. 806 K. Nagy Sándor: A termelést fellendítő elosztási formák fejlesztése termelőszövetkezeteinkben. Társadalmi Szemle 16. (1961) 2. sz. 71–84. 807 Nádas Gáspár: Az anyagi érdekeltség fokozása a termelőszövetkezeteinkben. Pártélet 5. (1961) 6. sz. 31–36.

241

dc_795_13 egy különös varázsa, amellyel el tudta érni, hogy az emberek aktivizálódjanak, kapcsolódjanak bizonyos ügyekhez. Azt is fontos hangsúlyozni, hogy miközben tudott egyszerű lenni, szót tudott érteni a legnagyobb szaktekintélyekkel is.”808 Nem véletlen, hogy az 1960-as évek elejétől rendszeressé váltak Erdei – évente megtartott – előadásai a Magyar Újságírók Országos Szövetségében, ahol az agrárpolitika aktuális kérdéseiről tájékoztatta a résztvevőket.809 Egyidejűleg folytatódott a tsz-ek bátorítása is részint a sajtón, részint a rádión keresztül. A Népszabadságban rendszeresen jelentek meg riportok a tsz-ekről, s ezekben az újságírók – Almási István, Cserkúti Ferenc, Tóth Benedek – gyakran adtak hírt a helyileg bevált érdekeltségi kezdeményezésekről. Ezeket 1961-ben brosúra formájában is összefoglalták, amelyeket a Népszabadság adott ki a Termelőszövetkezeti Tanácsadó című sorozat keretében. A kiadványra Falurádió is felhívta a hallgatók figyelmét.810 Az Ezüstkalászos gazdatanfolyam című műsor is fontos szerepet töltött be az agrárlobbi nézeteinek közvetítésében. 1961. március harmadik hetében például az alábbi üzenet volt a fókuszban: „Még most is sok helyen tapasztalhatjuk, hogy a szövetkezeti vezetők, a közös gazdaság lehető leggyorsabb ütemű erősítésével egyidőben nem törekszenek eléggé a szerződéses háztáji árutermelés fokozására. Előfordul, hogy még az erre megindított hivatalos akciókat sem ismerik jól. Pedig a népgazdaság érdekei parancsolóan megkívánják, hogy árutermelési szempontból egységes egésznek tekintse a közöst és a háztáji gazdaságot minden szövetkezeti vezető.” 811 Az 1961 folyamán a tsz-ekben mind a munkadíjázás, mind a háztáji gazdálkodás terén sokféle megoldás formálódott ki. A gyakorlatban felhalmozódott tapasztalatok értékelésére év végén a Földművelésügyi Minisztérium és a Népszabadság szerkesztősége közös ankétot szervezett. 812 A meghívott szövetkezeti vezetők és agrárszakemberek felszólalásaiból kiderült, hogy jelentős fordulópontnak érezték 1961-et, mivel ekkor már a szövetkezetek több mint 80%-ában alkalmaztak premizálást. Ez azzal volt magyarázható, hogy az év elején a földművelésügyi 808

A szerző interjúja Romány Pállal, 2010. május 18. (A szerző tulajdonában.) Erdei Ferenc: A szocialista magyar mezőgazdaság sikereinek és nehézségeinek forrásairól. In: Fekete Ferenc–Dzúr Magdolna (vál. és szerk.) Erdei Ferenc összegyűjtött művei. Agrárproblémák 2. Akadémiai, Bp., 1986. 163. 810 MRA Műsorboríték-tár. Falurádió, 1961. január 5. 6.00–6.20. 811 MRA Műsorboríték-tár. Ezüstkalászos gazdatanfolyam, 1961. március 21. 13.00–13.20. 812 Népszabadság, 1961. december 7., december 8. Hogyan fokozhatjuk a szövetkezeti tagok anyagi érdekeltségét? Ankét a Népszabadság szerkesztőségében I–II. 809

242

dc_795_13 miniszter közzétette a termelőszövetkezeti jövedelemelosztás és munkadíjazás formáira vonatkozó ajánlásait.813 Ebben konkretizálta azokat a munkadíjazási, munkaszervezeti megoldásokat, melyek nem voltak ugyan törvényben rögzítve, de innentől kezdve alkalmazhatók lettek a gyakorlatban is. Az ankéton nemcsak az eredmények, hanem a problémák is szóba kerültek. A legtöbb nehézség a helyi irányítószervek

„ellenállásából”

fakadt. 814

Mivel

várható

volt,

hogy

e

konfliktusforrással még 1962 folyamán is számolni kell, így igen éles bírálatok és figyelmeztetések is elhangzottak. Ezek érzékeltetésére következzen egy részlet az FM Szövetkezetpolitikai Főosztályának vezetője felszólalásából. „Több megyében, járásban még bizonyos merevség, helytelen álláspont volt tapasztalható a bevált, a Földművelésügyi Minisztérium által javasolt jövedelemelosztási, premizálási formákkal kapcsolatban is. Sok esetben a járási, megyei szervek akadályozták meg a tsz-eket a legjobb megoldások alkalmazásában. […] a jövőben nem engedhetjük azt, hogy különböző szervek a minisztérium javaslatait félretéve megakadályozzák, hogy az egyes tsz-ek a körülményeiknek leginkább megfelelő jövedelemelosztási és premizálási formát válasszák.”815 A tanácsi agrár-irányítószervek mellett a pártszervezeteket is erőteljes kritika érte az országos vezetés részéről. Ez tükröződött Fehér Lajosnak, az MSZMP Politikai Akadémiáján, 1961. december 20-án megtartott előadásában is. „A termelőszövetkezetek

a

jövedelem-elosztás

továbbfejlesztésével

kapcsolatos

kezdeményezései megérdemlik, hogy pártszerveink nagy figyelmet fordítsanak rájuk és elmélyülten tanulmányozzák. Segítsék elő, hogy minden termelőszövetkezetben minél gyorsabban elterjedjenek a szocialista elosztás elvének megfelelő, az anyagi érdekeltséget jobban kifejező jövedelemelosztási formák. […] Fel kell lépni a merevség, az értetlenség és az olyan törekvések ellen is, amelyek a munkaegység »tekintélyét« féltik ezektől az ösztönző módszerektől, a konzervativizmus ellen,

813

Ilyen dokumentumot első alkalommal 1961-ben tett közzé a miniszter. Lásd: Javaslatok a jövedelemelosztás és munkadíjazás formáira a termelőszövetkezetekben. Mezőgazdasági Értesítő 1961. január 11. 9–14. 814 Egyik tanulmányomban részletesen elemeztem, hogy milyen helyi ellenállást kellett leküzdenie a nádudvari Vörös Csillag Tsz-nek a már említett családi művelési módszere miatt. Bővebben lásd: Varga Zsuzsanna: A Hajdú-Bihar megyei mezőgazdasági termelőszövetkezetek érdekérvényesítési küzdelmei a korai Kádár-korszakban. In: A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve, XXIV. kötet, Debrecen, 1997. 239–268. 815 Népszabadság 1961. december 8. Hogyan fokozhatjuk a szövetkezeti tagok anyagi érdekeltségét?

243

dc_795_13 amely gátolja

a

munkaegység-rendszert

továbbfejlesztő

helyes

módszerek

elterjesztését.”816 Az agrárlobbi vezetői sokat jártak vidékre, hogy az érdekeltek bevonásával elemezzék az 1961. évi tapasztalatokat, s ennek alapján dolgozzák ki az 1962-re vonatkozó ajánlásokat.817 Ezekben az években egy intenzív információ- és tapasztalatcsere állandósult a lobbi országos és helyi szereplői között. E téren Erdei Ferenc, Fehér Lajos mellett Losonczi Pál és Dobi István is fontos szerepet töltött be.818 Eltérő múltjuk miatt más-más csoportokhoz teremtettek összeköttetést. Meg tudták szólítani a parasztpárti vagy éppen kisgazda hátterű szövetkezeti és állami gazdasági vezetőket, mint ahogy a járási és megyei apparátus különböző posztjaira került népi kollégistákat is, de szót értettek az egykori szegényparaszti, „mezítlábas” tsz-ek elnökeivel is. E sajátos párbeszéd révén évről évre mind több helyi kezdeményezés került át a tiltott, illetve tűrt kategóriából a támogatottba, s ezáltal folyamatosan bővült a tsz-ek mozgástere. Mindennek fontos üzenete volt a kollektivizálás utolsó szakaszában a tsz-be kényszerítettek számára. Bebizonyosodott, hogy a tsz-ekben egyre inkább a tagság számára elfogadható munkadíjazási formák terjedtek el, ami kiszámíthatóvá tette, hogy melyik munkáért milyen jövedelemre tehetnek szert. A korábbiakhoz képest tehát kiszámíthatóbbá kezdett válni a szövetkezeti élet, amihez hozzájárult az is, hogy stabilizálódott a háztáji gazdálkodás helyzete. Az agrárlobbi azt remélte, hogy ezekkel az érdekeltségi megoldásokkal csökkenthető lesz a kilépések száma. Ez így is történt.819

816

Fehér Lajos: Erősítsük termelőszövetkezeteink szocialista jellegét. Társadalmi Szemle 16. (1961) 2. sz. 18–31. 817 MNL OL M–KS 288. f. 28. cs. (1962) 3. ő. e. Jelentés az FM Kollégiuma részére a termelőszövetkezetek 1961. évi zárszámadásáról. 1962. március 28.; uo. Jelentés a Kormány részére a termelőszövetkezetek 1961. évi zárszámadásáról, 1962. április 12.; M–KS 288. f. 28. cs. (1962) 4. ő. e. Tájékoztató jelentés a PB számára a termelőszövetkezetek 1961 évi zárszámadásáról.; M–KS 288. f. 17. cs. 6. ő. e. Fehér Lajos 1961. évi anyagai. Az FM Szövetkezetpolitikai Főosztály feljegyzése a pénzbeni díjazást alkalmazó tsz-ek vezetőinek értekezletéről. 1961. november 29. 818 A szerző interjúja Dimény Imrével, 2010. február 9. (A szerző tulajdonában.) 819 Varga Zsuzsanna: „Földindulás után”. A hatalom és a parasztság Magyarországon az 1960-as évek első felében. Történelmi Szemle 51. (2009) 2. sz. 231–258.

244

dc_795_13 A MEZŐGAZDASÁGI AKTÍV KERESŐK SZÁMÁNAK VÁLTOZÁSA 1961–1965 Év

Mezőgazdasági aktív keresők

Mezőgazdasági aktív keresők

száma

létszámváltozása az év folyamán

1961

1 779 000

–81 000

1962

1 697 000

–68 000

1963

1 629 000

–85 000

1964

1 544 000

–33 000

1965

1 511 000

–13 000

Forrás: Mezőgazdaságunk a szocialista átszervezés idején, 1958–1962. Bp., 1963. 147.; Mezőgazdasági statisztikai zsebkönyv. Bp., 1966. 248.

Ugyanakkor mivel a tsz-ek jogi szabályozása, gazdasági környezete továbbra is a szovjet modellhez igazodott, ezért ezeknek a helyi kezdeményezéseknek korlátozott volt a hatóereje. Az 1961–62 fordulóján indított nagyszabású reformmunkálat éppen ezt a problémát akarta minden tekintetben orvosolni. A reformmunkálatokba az Erdei vezette Agrárgazdasági Kutató Intézet is bekapcsolódott, elsősorban a tsz-ek állami irányításának átalakításáról készített szakmai háttéranyagokat.820 Az intézet súlyának és befolyásának növekedését jól mutatja, hogy magába olvasztotta az FM irányítás alatt álló Mezőgazdasági Üzemszervezési Kutató Intézetet. Az egyesült új intézet neve továbbra is Agrárgazdasági Kutató Intézet maradt, de az MTA-tól átkerült az FM felügyelete alá.821 Az intézeti légkörről sokat elárul Erdei közvetlen munkatársának, Varga Gyulának az alábbi visszaemlékezése: „Az AKI sajátos volt munkatársi gárdája alapján is. […] Az AKI-ban is voltak régi gazdatisztek, akik az idősebb korosztályokat képviselték, de sokan voltak a közgazdák, akiknek többsége viszont a fiatal generációhoz tartozott. Azt is érdemes megemlíteni, hogy elsősorban az AKI, politikai menedéket, és újrakezdési lehetőséget is jelentett számos kiváló embernek, elsősorban is az ún. »5 6 - o s o k n a k «. Donáth Ferenc, Fekete Ferenc, Márton András és Márton János (a későbbi igazgató), Újhegyi Gyula neve mellett, a »másik oldalról érkező«, s intézeti segítséggel újrakezdő Hegedűs Andrást érdemes említeni, 820

Erdei Ferenc: A termelőszövetkezeti gazdaságok állami irányítása. Állam és Igazgatás 12. (1962) 10. sz. 729–745.; MNL OL M–KS 288 f. 28. cs. (1963) 42. ő. e. Erdei Ferenc: A mezőgazdasági irányító szervezet kérdéséhez. 1963. március 11. 821 Az egyesített intézet feladatait az alapítórendelet így rögzítette: egyrészt a mezőgazdaság, mint népgazdasági ágazat területére kiterjedő (agrárgazdasági, közgazdasági és üzemgazdasági, üzemszervezési) tudományos kutatások végzése, másrészt pedig a mezőgazdasági termelést irányító szervek gazdaságpolitikai intézkedéseinek tudományos megalapozásához javaslatok, szakvélemények kidolgozása. Lásd: Az Agrárgazdasági Kutató Intézet története i. m. 21.

245

dc_795_13 illetve a volt földbirtokos Balogh Ferencet, majd a »Szent Korona Társaság« elnökét, a volt miniszterelnök fiát, Kállay Miklóst, vagy az egykori fő intézőt, Szentirmay Lajost […] Nálunk dolgozott Hellei András, és még sok, egyenként érdekes sorsú, és együtt pedig alkotó légkörben összekovácsolódott szakember. Ez a »tarkaság« nagyban segítette azt a sokszínű munkát, ami az 1960-as évtizedben folyt az AKI-ban, amely munkának egyben jellegzetessége volt az intézményen kívüliekkel való szoros együttműködés is. Ennek a kapcsolattartásnak a legerőteljesebb vonalát a mezőgazdasági üzemekkel való, szinte napi találkozások jelentették.”822 [Kiemelés az eredetiben.] 1963 végére elkészült a mezőgazdasági reformjavaslatoknak mind a három nagy blokkja.823 Ekkor azonban a gazdaságban súlyos fizetésimérleg-problémák jelentkeztek, az ország adósságállománya mind tőkés, mind szocialista relációban gyorsuló ütemben nőtt.824 Ilyen körülmények között a reformcsomag bevezetését 1963/64 fordulóján elhalasztották.825 Nyers Rezső, részint pénzügyminiszterként, részint gazdaságpolitikai KB-titkárként maga is bekapcsolódott a mezőgazdasági reformmunkálatba. Egy interjúban az 1968-as reform előzményei kapcsán utalt arra, hogy a mezőgazdaság ár-, adó- és pénzügyi rendszerének felülvizsgálatáról 1963-ban elkészített anyag „a mezőgazdaság vonaláról már belement a gazdasági mechanizmus

kérdéseibe.

[…]

lényegében

ez

már

az

»ősmechanizmus«

kérdésfelvetése volt agrárvonalon.”826 [Kiemelés ─ V. Zs.] Kiformálódott tehát az a koncepció, hogy miként lehet a piac részleges rehabilitálásával a mezőgazdaságot növekedési pályára állítani. A

reformmunkálat

az

agrárlobbi

hálózatépítése

szempontjából

is

meghatározónak bizonyult. Jó lehetőséget teremtett arra, hogy a különböző 822

Varga Gyula: A „tudományos munkás”. In: Uő (szerk.): Erdei Ferenc emlékezete. Válogatott írások, tanulmányok és visszaemlékezések. Bába, Szeged, 2010. 338. 823 MNL OL M–KS 288. f. 5. cs. 322. ő. e. Jegyzőkönyv az MSZMP Politikai Bizottság 1963. december 10-ei üléséről. 1. napirend. Előterjesztés a mezőgazdaság állami irányító szervezetéről. 2. Előterjesztés a mezőgazdasági ár-, adó- és pénzügyi rendszer továbbfejlesztésének irányelveiről. 3. Előterjesztés mezőgazdasági politikánk kérdéseiről. 824 A gazdasági, tervteljesítési gondok kiéleződése, s az egyre kritikusabb helyzettel való szembesülés nyomon követhető az MSZMP PB alábbi ülésein. Lásd: MNL OL M–KS 288. f. 5. cs. 312. ő. e., 337. ő. e., 352. ő. e., 363. ő. e. 825 MNL OL M–KS 288. f. 5. cs. 326. ő. e. Jegyzőkönyv az MSZMP Politikai Bizottság 1964. február 4-én megtartott üléséről. 1. napirend. Mezőgazdasági politikánk kérdései.; M–KS 288. f. 4. cs. 66–67. ő. e. Jegyzőkönyv az MSZMP Központi Bizottság 1964. február 20–22-i üléséről. 2. napirend. Mezőgazdasági politikánk kérdései.; uo. 68. ő. e. Jelentés az MSZMP Központi Bizottság számára a mezőgazdaság helyzetéről. 826 Ferber Katalin–Rejtő Gábor: Reform(év)fordulón. KJK, Bp., 1988. 20.

246

dc_795_13 főhatóságokkal való konzultációk során kiderüljön, hol vannak potenciális szövetségesek. S itt nemcsak azokra kell gondolni, akik vidéki származásuk vagy éppen népi kollégista múltjuk miatt kapcsolódtak a lobbi vezetőihez. Kapcsolódást teremthetett a sajátos magyar érdekek képviseletének igénye is. 1956 tanulságaiból okulva sokan gondolták úgy a pártközpontban és a minisztériumokban is, hogy a magyar párt és az ország érdekeit nem szabad mindenben alárendelni a szovjet törekvéseknek. A későbbiekben még az is közös platformot teremtett, hogy megnőtt a szakmai tudás súlya a különböző apparátusok professzionalizálódásával. 827 A szocialista gazdasági rendszerben a csúcsminisztérium szerepét az Országos Tervhivatal töltötte be, ezért óriási jelentősége volt annak, hogy a Tervhivatalban ki állt a mezőgazdasági főosztály élén. 1955 és 1962 között Dimény Imre volt a főosztályvezető, majd 1960-tól ő lett a Tervhivatal egyik elnökhelyettese. 1962-ben átvette a pártközpont Mezőgazdasági Osztályának irányítását, utóda a Tervhivatalban Sághy Vilmos lett, akit 1967-ben Hont János követett. A Pénzügyminisztériumban Garamvölgyi Károly mellett 1962-ig maga a miniszter, Nyers Rezső is a szövetségesek közé tartozott, utána KB-titkárként számíthatták rá. Az 1960-as évek első felében a mezőgazdasági főosztály élén a Magyar Nemzeti Bankban Páles Gyula, majd a későbbiekben Kiss Pál állt. Az Országos Anyag- és Árhivatalban a mezőgazdasági ügyeket Vallus Pál felügyelte. Még a Nehézipari Minisztériumban is akadt szövetséges, az egykori Győrffy-kollégista Szekér Gyula személyében, aki miniszterhelyettesként ekkor a vegyipart felügyelte. Keserű János visszaemlékezése szerint „a mezőgazdaság abban az időben jó kiszolgálást kapott műtrágyából és növényvédő szerből a hazai vegyipartól.” 828 Péter György vezetése alatt a Központi Statisztikai Hivatal is értékes szövetségessé vált. A KSH Mezőgazdasági

Statisztikai

Főosztályának vezetőjét, a

parasztpárti

múlttal

rendelkező, Győrffy-kollégista Fazekas Bélát külön is meg kell említenünk. 829 Érdemes lenne megvizsgálni a továbbiakban azt is, hogyan használták fel a lobbi tagjai a vadászatot hálózatuk erősítésére, fejlesztésére. Egy közelmúltban megjelent tanulmány, a párt és az állam vezetői számára létrehozott Egyetértés Vadásztársaság 827

Huszár László: A nómenklatúrában szereplő posztokra kerülők személyzeti előterjesztéseinek empirikus vizsgálata 1957–1963 (és után). In: Kiss László (szerk.): Nómenklatúra Magyarországon (1957–1989). ELTE Társadalomtudományi Kar, Bp., 2005. 129–150.; Sztárayné Kézdi Éva: Az 1963 és 1989 közötti káderkinevezések elemzése. In: Kiss L. (szerk.): Nómenklatúra i. m. 151–198. 828 Keserű J.: Parasztsorsfordítók i. m. 119. 829 Csahók István (szerk.): Fazekas Béla (1922–1994) műveinek válogatott bibliográfiája. KSH Könyvtár és Dokumentációs Szolgálat, Bp., 1998. 7–14.

247

dc_795_13 trófeabemutatói alapján vizsgálta a Társaságon belüli kapcsolati hálók változásait.830 Közismert, hogy Fehér Lajos is szenvedélyes vadász volt, de ő, ha tehette az Egyetértés helyett, saját szűk baráti körét választotta. 831 A hálózat másik fontos jellegzetességét az adta, hogy a lobbi egyes, általam „összekötőknek” nevezett tagjai (például Csizmadia Ernő, Dimény Imre, Romány Pál, Keserű János stb.) intenzív kapcsolatot ápoltak a tudományos kutatás, az oktatás és a média képviselőivel. A kutatóintézetekkel, a sajtó és a rádió munkatársaival való együttműködésről már volt szó, de a felsőoktatásra külön is ki kell térni. A lobbi szempontjából ez volt a jövőbeli terveik egyik záloga, hiszen egy modern szemléletű képzési rendszerrel biztosítani lehetett azt a szakembergárdát, amely élni tudott a lobbi által kiharcolt lehetőségekkel. Az 1960-as évek első harmadában kiépülő hálózat jelentőségét összességében én abban látom, hogy horizontális átjárhatóságot teremtett a szigorú alá- és fölérendeltségi

viszonyokra

épülő,

döntően

vertikális

felépítésű

pártállami

hierarchiában.832 Ezt a horizontális kapcsolati hálót Fehér Lajos miniszterelnökhelyettesi

pozíciója

révén

igyekezett

intézményesíteni.

Az

agrárérdekek

érvényesítését előmozdítandó Fehér Lajos létrehozott egy olyan tanácskozó testületet, ahol minden fontos kérdést meg tudott tárgyalni az illetékes vezetőkkel és szakemberekkel.833 Erre a hivatalos alapot az teremtette meg, hogy a mezőgazdaság is az ő felügyeleti körébe tartozott, számos más területtel együtt. (Például honvédelem, népi ellenőrzés, vízügy, élelmiszeripar stb.) Hogy mennyire nagy szükség volt az agráriummal kapcsolatos koordinációra, azt jól mutatja, hogy ekkor a mezőgazdaság ügyei két minisztériumhoz és több főhatósághoz tartoztak. A koordinációs üléseken mindig részt vett a pártközpont Mezőgazdasági Osztályának vezetője, hiszen ez az Osztály jelentette a miniszterelnök-helyettesi pozícióban lévő Fehérnek a szakmai bázist. A földművelésügyi és az élelmiszeripari tárcákat vagy a miniszter, vagy az első helyettese képviselte. Ott találjuk az állandó résztvevők között

a

funkcionális (fő)osztályvezetőket

830

az Országos Tervhivatalból, a

Bozsonyi Károly–Horváth Zsolt–Kmetty Zoltán: A hatalom hálója. A Kádár-kori hatalmi elit hálózati struktúrája az együttvadászási szokások alapján. Korall 13. (2012) 47. sz. 157–184. 831 Az ilyen alkalmakat Fehér Lajos „narodnyik-vadászatnak” nevezte. A szerző interjúja Tóth Sándorral, 2009. június 20. (A szerző tulajdonában.) 832 Érdekes lenne megvizsgálni a továbbiakban azt is, hogyan használták fel a lobbi tagjai országos és helyi szinten a vadászatot hálózatuk építésre, esetleges erősítésére. 833 MNL OL XIX–A–2–ll Fehér Lajos miniszterelnök-helyettesi iratai. 38. d. Koordinációs emlékeztetők 1964–1973.

248

dc_795_13 Pénzügyminisztériumból, a Belkereskedelmi Minisztériumból, az Országos Anyagés Árhivatalból valamint a Magyar Nemzeti Bankból. Meghívottként gyakorta részt vett a koordinációs megbeszéléseken a tudományos kutatás képviselőjeként, Erdei Ferenc is.

A nyugati modelltranszfer első kísérlete: Bábolna Az agrárlobbi problémakezelési tevékenysége az 1960-as évek első harmadában kiegészült még egy fontos dimenzióval. Ezt nyugati nyitásként szokták nevezni. Az 1956-os forradalom leverését követően, a szovjet vezetés annak érdekében, hogy a szocialista rendszer fölényét, életképességét bizonyítsa, bizonyos kérdésekben nagyobb mozgásteret adott a magyar vezetésnek.834 Ezzel magyarázható, hogy a Kádár-kormány igen hamar lépéseket tett a nyugati kapcsolatfelvétel érdekében. Az 1956-os események következtében Magyarország viszonya megromlott a nyugati országokkal, azonban a hivatalos diplomáciai elzárkózás nem járt együtt a kulturális és gazdasági kapcsolatok megszakításával.835 Ezeket a csatornákat a Kádár-kormány tudatosan igyekezett kihasználni. A korabeli „országimázs” építésnek két olyan vonulatára szeretném felhívni a figyelmet, amely a magyar agrárium tradícióira építve segítette elő a nyugati partnerekkel való kapcsolatfelvételt. A vadászati diplomáciában rejlő lehetőségeket hamar felismerte a Kádár-kormány.836 Magyarország vadállománya Európa-szerte híres volt, de a korábbi vadászati kapcsolatok az 1950-es évek elején „befagytak”. Ezen a helyzeten már 1957-ben változtatott a magyar kormány azzal, hogy megnyitotta a bérvadászat lehetőségét. 837 A kedvező nyugati fogadtatást bizonyítja

834

Rainer M. János: Magyarország a Szovjetunió árnyékában, 1944–1989. In: Uő: Bevezetés a kádárizmusba. L’Harmattan, Bp., 2011. 30–34. 835 Békés Csaba: A kádári külpolitika, 1956–1968. Látványos sikerek – „láthatatlan” konfliktusok. In: Uő: Európából Európába. Magyarország konfliktusok kereszttüzében, 1945–1990. Gondolat, Bp., 2004. 237–256. 836 A szerző interjúja Tóth Sándorral, 2009. június 20. (A szerző tulajdonában.) 837 Az előzmények 1954-ig nyúlnak vissza, amikor a Sztálin halála utáni enyhülés légkörében lehetővé vált, hogy egy háromfős magyar delegáció részt vegyen a düsseldorfi vadászati kiállításon. A delegáció azt a következtetést vonta le, hogy nyitni kell a kapitalista államok vadászai felé, mert ez a magyar népgazdaságnak jelentős devizabevételt jelent. 1956-ban érkeztek az első nyugatnémet bérvadászok. Majtényi György: K-vonal. Uralmi elit és luxus a szocializmusban. Nyitott Könyvműhely, Bp., 2009. 84–85.

249

dc_795_13 például, hogy az NSZK-ban, Kölnben 1957-től évente rendeztek kiállítást a Magyarországon zsákmányolt trófeákból.838 Az „országimázs” javítására a másik lehetőség a lovasdiplomáciában rejlett. A magyar lovassport és lótenyésztés hosszú és sikeres múlttal, s ebből következően kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkezett. Ezt próbálták életre kelteni 1956 után.839 Kezdetben látványos lovasbemutatókat vittek külföldre, 1958-ban például Hollandiában voltak ilyen körúton.840 Ezt követően újabb meghívások érkeztek, melyekkel az NSZK-ba, Dániába, Ausztriába is eljutottak a magyar lovasbemutatók. A későbbiekben egyre inkább a lósportra és a versenylóértékesítésre helyeződött a hangsúly. A nyugati kapcsolatok folyamatos bővítésében kiemelkedő szerepet töltött be Fehér Dezső, aki 1971-től a Magyar Lóversenyvállalat igazgatója volt.841 A „zöld forradalomként” is emlegetett nyugati agrártudományi eredmények közvetítésében – mint már említettem – az Erdei Ferenc irányítása alatt működő Agrárgazdasági Kutató Intézet kezdettől meghatározó szerepet játszott. 842 Egyrészt az intézet munkatársai nyomon követték a friss szakirodalmat, s amint lehetett, bekapcsolódtak a nemzetközi szervezetek munkájába. Másrészt pedig Erdei, akadémiai főtitkárként a többi kutatóintézetből beáramló információkat is közvetítette a pártközpont, elsősorban Fehér Lajos felé. Ilyen módon kialakult az a csatorna, amelyen keresztül a tudományos kutatás eredményei eljutottak a döntéselőkészítés szintjére.843 A pártvezetés számára elsősorban azok az információk tűntek érdekesnek, amelyek a termelés, ezen belül pedig a hústermelés látványos növekedésének 838

Tóth Sándor: Szél alatt – hátszélben. Vadgazdálkodás és vadászat Magyarországon, 1951–1957. Nimród Vadászújság, Bp., 2008. 169–73. 839 Az előzmények ebben az esetben is az 1953–54-es új szakaszhoz köthetők. Az 1954. évi Országos Mezőgazdasági Kiállítás programját gazdagította először olyan lovasbemutató, amely nagyban épített az 1945 előtti „burzsoá” tradíciókra. Kecskés Sándor et al. (szerk.): Az Országos mezőgazdasági kiállítások és vásárok története, 1881–1990. Magyar Mezőgazdasági Múzeum–Agroinform , Bp. 1996. 37–39. 840 A szerző interjúja Pál Jánossal, 2009. október 3. (A szerző tulajdonában.) 841 Fehér Dezső: A magyar lótenyésztés, lóversenyzés és lovassport Széchenyi korától napjainkig. In: Nagy János–Kovács János (szerk.): Személyiségek a magyar agráriumban. I. Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Debrecen, 2005. 59–68. 842 Fontos utalni a Gazdálkodás című folyóiratra is, amelyet Erdei 1957-ben alapított. Két célkitűzés vezérelte: egyrészt állandó kapcsolatot akart teremteni az agrárökonómiai tudomány és a gazdálkodási gyakorlat között, másrészt közvetíteni akarta a nemzetközi szakirodalom újdonságait. Erre két rovat is létrejött a lapban (Figyelő, Szakirodalom). 843 Varga Zs.: Erdei Ferenc és az agrárlobbi i. m. 223–247.

250

dc_795_13 módszereiről számoltak be.844 Éppen ezért a legtöbb szakmai delegációt azokba az európai országokba küldték, amelyek élen jártak ezen a területen. A nyugati tapasztalatok azt mutatták, hogy a baromfihús- és a tojástermelés kivételes ütemben fejlődött a második világháború után. A biológiai és műszaki tudományok, valamint a rendszerszemlélet eredményeinek összekapcsolásával ez az

ágazat alkalmazta

elsőnek az úgynevezett ipari megoldásokat. Az elnevezés arra utal, hogy olyan zárt rendszert hoztak létre, amelyben a termelési eredményt befolyásoló minden tényezőt: a fényt, a levegőt, a vízellátást, a higiéniai körülményeket stb. automatikusan szabályozták. A fény- és hőmérsékleti viszonyok szabályozásával el tudták választani az állatok biológiai ritmusát és az évszakok változását. Így vált az ágazat alkalmassá arra, hogy egyik évről a másikra nagy tömegű húst produkáljon. Az

életszínvonal-politikát

felvállaló,

ugyanakkor

a

kollektivizált

mezőgazdaság termelési nehézségeivel szembesülő magyar vezetésnek éppen erre volt szüksége. Legfelső szintű politikai döntés született tehát a baromfiprogram megindításáról, azaz a baromfihús- és tojástermelés nyugati modelljének átvételéről.845 Először is el kellett dönteni, hogy a három piacvezető nyugati cég közül (Shawer, kanadai; Landersmann, osztrák és Lohmann, NSZK) melyiktől vásárolja meg Magyarország a zárt termelési rendszert. A választás végül a nyugat-német cégre esett, amely akkor nemcsak az NSZK vezető baromfihús-, tojástermelő és forgalmazó cége volt, hanem Nyugat-Európa más országaiban is jelentős arányt képviselt a baromfipiacon. 1960 májusában egy háromfős magyar delegáció (tagjai: Dabronaki Gyula, az élelmezésügyi miniszter első helyettes, Láng György, a Baromfiipari Tröszt vezérigazgatója, Keserű János, a KB Mezőgazdasági Osztály helyettes-vezetője) látogatott Cuxhaven-be, a Lohmann céghez. A tanulmányútról készített jelentésben nagy hangsúllyal szerepelt, hogy a Lohmann cég nemcsak különlegesen magas teljesítményre képes baromfihibrideket állított elő, hanem kialakította azt a komplex rendszert, amely stabillá tette ennek a

844

MNL OL M–KS 288. f. 15. cs. 9. ő. e. Jegyzőkönyv az Államgazdasági Bizottság 1960. május 28-i üléséről. 8. napirend. A tojás és baromfi felvásárlás, ellátás és export helyzete. 845 MNL OL M–KS 288. f. 5. cs. 200. ő. e. Jegyzőkönyv az MSZMP Politikai Bizottság 1960. szeptember 13-i üléséről. 2. Előterjesztés a lakosság élelmiszer-ellátásának problémáiról a második ötéves terv időszakában, figyelemmel a mezőgazdasági termelésre, a felvásárlásra, a mezőgazdasági exportra és az élelmiszeriparra. Ea.: Friss István.

251

dc_795_13 kapacitásnak a folyamatos kihasználást.846 A német tulajdonos elmondta a magyar delegációnak, hogy több sikertelen kísérlet után döntött úgy, hogy amerikai cégektől vásárol szabadalmat részint broiler csirkék előállítására, részint magas tojáshozamú tyúkfajtákra. A szabadalom egész Európára érvényes volt mindkét állatfajta esetében. A két amerikai szerződéssel a Lohmann cégnek olyan világcégekkel sikerült összeköttetésbe lépnie, amelyek a baromfitenyésztésben, a baromfihús- és az árutojás-előállításban, már 20 éves gyakorlattal rendelkeztek. 1 kg baromfihúst 2,30– 2,50 kg takarmányból állítottak elő, míg az általuk kitenyésztett tojótyúkfajta évi átlagos tojáshozama 250 db volt.847 A Lohmann-cég jellemzése így folytatódott a jelentésben: „Ezzel az ugrással sikerült lényegesen megelőznie az Európában legnagyobb versenytársat jelentő dán és holland tenyésztési eredményeket is. A tulajdonos nagyon büszke arra, hogy véleménye szerint nemcsak Nyugat-Németországban, hanem egész Európa baromfitenyésztése érdekében jelentős lépést tett előre. Emellett saját bevallása szerint igen jó üzletet csinált. Elmondása szerint nagy küzdelmet kellett megvívnia az új tevékenység ellenzőivel, akik a hagyományos német baromfifajták védelme érdekében, ellenezték kezdeményezését. Élesen szembe fordult vele a Német Baromfitenyésztők Szövetsége is. Neki az volt az álláspontja, hogy a hagyományos módszereken nyugvó német baromfitenyésztés életképtelen, melyet az évről évre emelkedő baromfi és baromfihús import is igazol. Elmondása szerint annak ellenére, hogy ez a harc rendkívül éles volt, mégis könnyen meg tudta nyerni. Amíg a német tenyésztők hagyományos fajtáikkal alig 100 körüli tojáshozamot értek el, 1 kg baromfihúst pedig 4 kg körüli takarmánnyal értek el, addig az ő érveit (250 db tojás, 2,5 kg takarmány) nem tudták megcáfolni.848 A jelentés készítői azt is kiemelték, hogy a cuxhaveni üzemnek „nemcsak saját termelésű tojása, tenyész- és naposállatai, hanem az általa előállított végtermék, a vágott baromfi is márkázva van. Az „arany csirke” néven márkázott cuxhaveni vágott- baromfi ára mintegy 20–25%-kal 846

A cuxhaveni baromfi-kombinát az alábbi részlegekből állt:10 millió tojás kapacitású keltetőállomás; 600 000 db állat felnevelésére alkalmas telep; 63 000 db tojótyúkkal működő tojásgyár; 4000 db tojótyúkkal törzskönyvezett üzem; egyszerre 600 000 db csirke beállítására alkalmas hizlalda; napi 10 vagonos kapacitású baromfi erőtakarmánygyár; 8 óránként 10 000 db állat vágására alkalmas baromfifeldolgozó üzem; napi 7 vagon áru fagyasztására alkalmas mélyhűtőház; parazitológiai, bakteriológiai és szövettani vizsgálatokra állatorvosi laboratórium, boncoló helyiséggel. 847 MNL OL M–KS 288. f. 17. cs. 5. ő. e. Keserű János feljegyzés Fehér Lajos részére a nyugatnémetországi tanulmányútról. 1960. május 17. 848 Uo.

252

dc_795_13 magasabb, mint a nyugat-német piacon található akár importból, akár hazai tenyésztésből származó bármilyen más vágott baromfi ára.”849 A delegációnak felhatalmazása volt arra, hogy 2–3000 db törzstenyésztésre alkalmas tojást, vagy naposcsibét vásároljon. „Nem kis meglepetésünkre azonban az üzem tulajdonosa kijelentette, hogy sem jelenleg, sem a jövőben nem szándékszik naposállatot, vagy tenyésztojást külföldre értékesíteni. Ezen elhatározását megindokolva kifejtette, hogy saját bőrén szerzett tapasztalatai alapján ezek a tojások vagy naposállatok lényeges veszteség nélkül nem bírják el a szállítást. Ezeket az állatokat egyébként is csak különös gondossággal, speciálisan összeállított takarmánnyal, megfelelően épített és berendezett ólakban lehet eredményesen felnevelni. Egynéhány esetben és főleg tapasztalatszerzés céljából kisebb tételeket már exportra is értékesített, de azokkal megfelelő eredményeket elérni nem tudtak és csak szemrehányásokat kapott a vevőktől.” 850 A német tulajdonost néhány hónapon belül mégis sikerült meggyőzni. 1960. október végén létrejött a megállapodás, azzal a feltétellel, hogy a magyar fél garanciát vállalt a következetes alkalmazásra. Ennek érdekében a Lohmann cég nemcsak a tenyészállatokat és a komplett baromfiistállókat biztosította, hanem ezen felül vállalta, hogy az NSZK-ban kiképzi a magyar szakembereket (építészeket, gépészeket, állatorvosokat, vegyészeket, állattenyésztőket, takarmányosokat). 851 Ezek után a megfelelő magyar partnergazdaságot kellett megtalálni. A kísérleti jellegű program helyszínéül az 1789-es alapítású egykori királyi ménesbirtokot, Bábolnát választották.852 Első pillantásra elég furcsának tűnhet, hogy éppen egy nagy múltú, lótenyésztésre szakosodott állami gazdaságot bíztak meg ezzel a feladattal. Ráadásul az 1950-es évek kaotikus viszonyai közepette mindvégig alacsony színvonalú, veszteséges gazdálkodás jellemezte a Bábolnai Állami Gazdaságot.853 A döntő szempont mégis az lett, hogy a régi ménes lóistállói alkalmasnak tűntek az új tartástechnológia kipróbálására.

849

Uo. Uo. 851 Keserű J.: Parasztsorsfordítók i. m. 111–112. 852 Gunst Péter–Wellmann Imre: A 200 éves Bábolna múltjából, 1789–1945. Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát, Bábolna, 1989. 13–14. 853 Schlett A.: Sziget a szárazföldön i.m. 35–45. 850

253

dc_795_13 A bábolnai vezetők többsége azonban méltatlan feladatnak tartotta, hogy a lótenyésztés után csirkékre és tyúkokra szakosodjonak.854 Ezek után nem meglepő, hogy új igazgató került Bábolna élére. Burgert Róbertre esett a választás. 855 Személyében megtalálták azt a fiatal, de már gazdasági tapasztalatokkal rendelkező vezetőt, aki tele volt ambícióval, bizonyítási kényszerrel és büszke volt a feladatra, amivel a párt megbízta. Ráadásul ehhez olyan széles körű döntési szabadságot kapott, mint senki más az akkori állami gazdasági vezetők közül. A kedvezményezettség nem csak erkölcsi jellegű volt, induló tőke is társult hozzá, valamint szabad kezet kapott (ha nem is teljes körűt) a nemzetközi kapcsolatok alakításához. A baromfiprogam fő támogatója a politikai vezetésben Fehér Lajos volt. Neki is szerepe volt abban, hogy a felettes hatóságok az 1960 végén induló, hároméves baromfiprogramra végül 50 millió forint beruházási keretet irányoztak elő. 856 A legfelső szintű politikai támogatás nemcsak az impozáns beruházási összegben mutatkozott meg, hanem annak engedélyezésében is, hogy Nyugatról importálják a szükséges technológiát. Ezzel az állami kedvezmények egyik legfontosabbikát kapta meg Bábolna, hiszen Magyarország, a többi szocialista országhoz hasonlóan, állandóan szűkében volt a konvertibilis devizának, s így csak az igazán kiváltságos vállalatok vásárolhattak nyugati technológiát.857 Akkoriban rendkívül bonyolult dolog volt eszközöket, termelési eljárásokat behozni nyugati cégektől. A sok külkereskedelmi monopólium, a pénzügyi korlát, a devizagazdálkodási szabály leküzdése sokszor csak félig legális megoldások igénybevételével volt lehetséges. Így került sor az első teljes Lohmann rendszerű istállóépület behozatalára is. Az 1962-es Országos Mezőgazdasági Kiállításon a Lohmann cég egy komplex istállót, felszereléssel együtt, mutatott be, amit aztán nem 854

Dancs József: Ez történt a kulisszák mögött. Bábolna, 1983. 8–10. Burgert Róbert 1924. augusztus 20-án született Baranya megyében (Ivánbattyán). 1942–1945 a fürgedi uradalomban dolgozott gyakornokként, 1945 után a baranyai földműves-szövetkezetek szervezésében vett részt. 1950–60 között a Pécsi Állami Gazdaságban főagronómusként, majd igazgatóként tevékenykedett. Ezt követően három évtizedig a Bábolnai Állami gazdaság, majd Kombinát vezérigazgatójaként dolgozott. Nevéhez fűződik az úgynevezett Iparszerű Kukoricatermesztési Rendszer kidolgozása és széleskörű hazai elterjesztése. 1978-tól a Gödöllői Agrártudományi Egyetem címzetes egyetemi tanára. Később az Iparszerű Kukoricatermelési Rendszer igazgatóságának elnöke, 1985–90-ig az Állami Gazdaságok Országos Egyesülése Igazgató Tanácsának elnöke volt. 1999. január 12-én hunyt el Budapesten. 856 Ez az összeg kétszer annyi volt, mint amennyit előző évben az összes állami gazdaság a baromfiágazat fejlesztésére kapott. 857 Bábolna. Tények és adatok, 1945–1989. I. Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát, Bábolna, 1989. 12– 17. 855

254

dc_795_13 vitt haza, hanem Magyarországon hagyott a Bábolnai Állami Gazdaság számára. Keserű János, a földművelésügyi miniszter termelési ügyekért felelős helyettese, a kiállítási bizottság elnökeként vállalta a felelősséget ezért a szokatlan akcióért. 858 Először a régi nagyméretű ló- és tehénistállók átalakítására került sor, majd megkezdődött az új típusú baromfiistállók építése. 1963-ig kb. 100–130 ezer tyúkot kellett elhelyezni. Az új profilhoz igazították a növénytermesztés struktúráját. A korábban termesztett majd 40-féle növényből 3 maradt: a búza, az őszi árpa és a kukorica. Az NSZK-ból megvásárolt termelési rendszerben a három termelési fázis – a tenyésztés, a szaporítás és az árutermelés – élesen elkülönült mind a baromfihús-, mind a tojástermelésben.859 Burgert Róbert átalakította az üzemszervezeti rendszert is: a kerületi irányítást az ágazati váltotta fel, és új szakmákat is meghonosított (p1. keltető, takarmánykeverő, baromfigondozó stb.). A nyugati technológiával együtt újfajta munkamorálra is szükség volt. 860 A szigorú munkafegyelem és precizitás elfogadtatása nem ment könnyen, sok elbocsájtásra került sor, ami miatt a vállalatvezetés gyakorta került konfliktusba a helyi pártszervekkel. Ezek elsimításában sokat segített az a felső szintről jövő támogatás, amit Burgert élvezett.861 A hároméves baromfiprogramot a gazdaság nagy sikerrel zárta. 1963-ra a tyúktenyésztési ágazatban 18 792 ezer db tojást termelt a gazdaság és 2326 ezer db naposcsibét keltetett ki. 1963-ban 1 tojóhibrid tyúkra 262 db tojástermelés, 1 tojásra pedig 19,2 dkg takarmány jutott. Egy pecsenyecsirke 63 nap alatt 1,31 kg súlygyarapodást ért el, 1 kg súlygyarapodáshoz pedig 2,79 kg takarmányt használtak fel. A gazdaság baromfiállományának 52%-a tenyészanyag volt, amelynek 64. évi

858

Keserű J.: Parasztsorsfordítók i. m. 113. 1969-ig a vállalat önálló tenyésztést nem folytatott, hanem a németországi Lohmann-cég szállította a tenyészanyagot. Schlett A.: Sziget a szárazföldön i. m. 44–45. 860 Látogatókat a baromfiólakba nem engedtek belépni. Az istállókba csak a gondozók léphettek be. A gondozók részére munkaruhát és cipőt biztosítottak, amelyeket azonban csak az ólakban viselhettek. Szintén a fertőzések kiiktatása végett a gazdaság 1962-től megtiltotta a dolgozók otthoni baromfitartását, és ennek ellentételezéseként havi rendszerességgel kártalanítást fizetett. Uo. 39–42. 861 Ezen konfliktusok rendezésében eleinte nagy szerepet játszottak Burgert támogatói az MSZMP PB-ban (pl. Fehér Lajos). A későbbiekben aztán ő maga is betagozódott a legfelső politikai vezetésbe. Ennek első lépése az volt, hogy 1966. december 3-án a IX. Kongresszuson az MSZMP Központi Bizottság tagjává választották. Uo. 107–117. 859

255

dc_795_13 szaporulata kb. 771 vagon baromfihús és 250 millió tojás termelésére volt képes. Az ágazat nyeresége 1963-ban 18 175 millió Ft volt.862 1963-ra Bábolna, a kapott állami támogatások segítségével, Magyarországon és Kelet-Európában elsőként rakta le az iparszerű baromfihús- és a tojástermelés alapjait. A következő lépésben a Bábolnai Állami Gazdaság rendszergazdaként, gesztorként hozzákezdett a modern baromfitenyésztési technológiájának átadásához. A Bábolna partnerévé váló kevésbé tőkeerős gazdaságok vállalták, hogy pontosan követik a rendszerközpont által megszabott termelési eljárásokat. Bábolna különféle kooperációs lehetőségeket nyújtott partnergazdaságai számára. Egyik lehetőségként az állami gazdaság broiler naposcsibét adott el, amihez biztosította a takarmányt és a tartási rendszert is. Ilyenkor a felhizlalt végterméket a győri baromfifeldolgozó vette át. Ebben az esetben a partnergazdaságok nyereségét az átvételi ár és a ráfordítások különbözete adta. Másik lehetőség volt az, amikor Bábolna tojóhibrid végterméket adott el. A harmadik lehetőség magasabb szintű együttműködést jelentett, ugyanis ez esetben Bábolna nem végterméket, hanem húshibrid szülőpárokat értékesített a partnergazdaságok felé, illetve keltetőtojást vásárolta vissza.863 Bábolna tehát a szaporításon túl termeléstechnológiával, gépek, anyagok, vetőmagvak beszerzésével, különféle vizsgálatok végzésével, szaktanácsadással, a dolgozók

képzésével,

a

szervízhálózat

megszervezésével

foglalkozott.

A

partnergazdaságoknak pedig nem volt más feladata, mint az árutermelés, a rendszergazda útmutatásai alapján. Ez a munkamegosztás kölcsönösen előnyösnek bizonyult, ezért is terjedt igen gyorsan. A partnergazdaságok száma 1964-ben még csak 63, 1966-ban 158, 1967-ben pedig már 217 volt.

862

Bábolna. Tények és adatok i. m. 12–15. Burgert Róbert: Iparszerű termelési rendszerek szervezése a mezőgazdaságban: Bábolna. Országos Vezetőképző Központ, Bp., 1985. 863

256

dc_795_13 A BÁBOLNAI MEZŐGAZDASÁGI KOMBINÁT PARTNERGAZDASÁGAINAK SZÁMA 1963-1973

300 250 200 150 100

74

85

158

217

189

276

253

230

181

170

0

62

50

1963

1964

1965

1966

1967

1968

1969

1970

1971

1972

1973

Forrás: Sárkány Pál (szerk.): Termelési rendszerek az állattartásban. Mezőgazdasági, Bp., 1975. 158.

Az így kialakuló új horizontális integráció révén a gyengébb, nem eléggé tőkeerős szövetkezetek, állami gazdaságok is hozzájuthattak a fejlett technológiához, ráadásul úgy, hogy a fejlesztési alap helyett termelési költségekből fedezték az új termelőeszközök igénybevételének kiadásait. A tudomány és a technika eredményei minden korábbinál gyorsabban terjedtek, anélkül, hogy a taggazdaságoknak a műszaki fejlesztés kérdéseivel foglalkozniuk kellett volna. Érdemes azt is megemlíteni, hogy a taggazdaságok megosztották a termelési tapasztalataikat a rendszerközponttal, s ezáltal segítették annak kutatómunkáját.864 A Bábolnán megvalósuló program kiemelt jelentőségű volt az agrárlobbi számára, hiszen bizonyította, hogy a nyugati technológia működőképes szocialista gazdasági környezetben is. Fontos utalni arra, hogy Bábolna példája más állami gazdaságokat is aktivizált. A Bólyi Állami Gazdaság 1962-ben a kanadai Shaver Poultry Breeding Farms Ltd.-től tojóhibrid tenyészanyagot vásárolt.865 Ezt követően arra specializálódott, hogy a kiváló tojóképességű Shaver-hibrideket szaporítsa. A Bólyi Állami Gazdaság, mint rendszergazda biztosította a partnergazdaságainak a

864

Sárkány P.: Termelési rendszerek az á llattartásban i. m.159–165 Keserű János visszaemlékezésében leírta, hogy a világhírű kanadai genetikust, Shavert ő ismertette össze Grünfelder Lőrinccel, aki Bólyban sikerrel honosította meg a az árutojás-termelő Shaverhibrideket. Keserű J.: Parasztsorsfordítók i. m. 114. 865

257

dc_795_13 takarmányellátást, az állategészségügyi szolgáltatást és a szaktanácsadást is.866

Bővülő nyugati kapcsolatok Az említett példák ráirányítják a figyelmet arra, hogy érdemes újragondolni a vasfüggönyön átívelő kapcsolatok különböző dimenziói közötti fáziseltolódásokat. Magyarország igazodva a szocialista blokk közös álláspontjához, hivatalosan nem ismerte el

a

nyugat-német

államot. Ugyanakkor

gazdasági

érdekei

arra

kényszerítették, hogy keresse a kapcsolatok normalizálásnak lehetőségeit. A magyar gazdaság fejlesztéséhez szükség volt a nyugat-német beruházási javak beszerzésére, illetve a magyar mezőgazdasági termékeknek is szükségük volt az NSZK felvevő piacára. Az 1960-as évek elején Magyarország gazdasági partnerei közül az NSZK a negyedik helyet foglalta el, a tőkés partnerek sorában pedig – a 18–20% között mozgó részesedéssel – az első helyen állt.867 AZ NSZK-VAL FOLYTATOTT KERESKEDELMI FORGALOM ALAKULÁSA

Év

Export

Részesedése

Import

Részesedése

M/Dft

az össztőkés forgalomban

M/Dft

az össztőkés forgalomban

(%)

(%)

1958

420

17,8

404

20,0

1959

602

22,5

443

17,3

1960

553

17,8

629

19,3

1961

645

19,1

631

17,5

1962

673

17,9

573

15,0

1963

716

16,6

728

16,2

Forrás: MNL OL M–KS–288. f. 32. cs. (1964) 42. ő. e.

A kapcsolatok bővítéséb en bizonyos nyugat-német gazdasági csoportok is érdekeltek voltak. Ezt jelezte például, hogy 1959. szeptember 9–16. között Magyarországra látogatott Berthold Beitz, a Krupp-cég vezetője és kísérete.868 Ez a látogatás a Krupp cég keleti nyitásának szerves része volt. Beitz 1958. februárban 866

Sárkány P.: Termelési rendszerek az á llattartásban i. m. 173–179. MNL OL M–KS 288. f. 32. cs. (1964) 42. ő. e. Az NSZK-val folytatott kereskedelmi forgalom alakulása, 1958–1963. (1964. március. 10.) 868 Ruff Mihály: A magyar–NSZK kapcsolatok (1960–1963) Útkeresés a doktrínák útvesztőjében. Múltunk 44. (1999) 3. sz. 7–8. 867

258

dc_795_13 Lengyelországban,

1958.

májusban a

Szovjetunióban,

1958.

decemberben

Bulgáriában járt. Az 1959-es magyarországi tárgyalásoknak nemcsak gazdasági hozadéka volt, hanem fontos informális érintkezési csatornákat nyitott meg. Erre különösen jó lehetőséget teremtett a már említett „vadászati-diplomácia.”869 Míg a magyar és nyugat-német kapcsolatok élénkülését az NDK állandó rosszallással nézte, s ennek hangot is adott, addig a szovjet vezetés jóval toleránsabb volt. Ahogy már volt róla szó, a szovjet vezetés szerette volna elérni, hogy a baráti országok végre a saját lábukra álljanak, s ne a „nagy testvértől” várják például az élelmiszerellátásukban mutatkozó hiányok pótlását. Erre időről időre nyomatékosan felhívták a szocialista tábor vezetőinek a figyelmét. Végül 1964 elején az SZKP Központi Bizottsága minden baráti országot értesített arról, hogy a továbbiakban nem tudnak eleget tenni gabonaigényeiknek. Érdemes felidézni a levél néhány részletét. „Az utóbbi két év időjárási viszonyokat tekintve, különösen kedvezőtlen volt a Szovjetunió mezőgazdasága számára. A gabona és más mezőgazdasági termékek betakarítása szükségleteinknél kevesebbet adott. Ez arra kényszerített bennünket, hogy külföldön vásároljunk búzát, főleg Kanadában és Ausztráliában és részben az Amerikai Egyesült Államokban. Bizonyos mennyiségű gabonát más kapitalista országokban is vásároltunk. […] Jól ismeretes, hogy a Szovjetunió mindig támogatta a testvér-országokat a gabona, a gyapot és más mezőgazdasági termékekben felmerülő szükségleteik kielégítésében. Az utóbbi években gabonaexport országunkból a KGST országaiba nagymértékű volt, amiről az alábbi táblázat tanúskodik:

1953

1957

1958

1959

1960

1961

1962

NDK összesen

924

1861

1747

1689

1848

1787

2186

Ebből búza

301

1095

1298

1366

1489

1227

1251

Csehszlovákia összesen

875

1632

1176

1829

1661

1176

1451

Ebből búza

504

1298

956

1649

1399

768

903

Lengyelország összesen

107

1215

328

852

847

604

862

–

1124

236

852

749

303

505

Ebből búza

869

1960. szeptember 5–14. között Beitz újra Magyarországon jött, ezúttal nem üzleti céllal, hanem vadászni. Kérésére fogadta őt Kádár János, akinek vadászfegyvert hozott ajándékba. Uo. 11.

259

dc_795_13 Magyarország összesen

120

436

152

224

195

416

294

Ebből búza

20

301

80

224

195

386

40

Bulgária összesen

–

170

23

140

135

5

108

Ebből búza

–

170

23

140

132

5

94

Románia összesen

–

508

193

–

101

–

–

Ebből búza

–

456

193

–

101

–

–

Gabona összesen

2026

5822

3619

4734

4787

3988

4901

Ebből búza

825

4444

2786

4231

4065

2689

2793

Ily módon csupán az utóbbi hét év alatt 27.850 ezer tonna gabonát szállítottunk a testvér-országoknak, 1963-ban a rossz termés és az ezzel kapcsolatos jelentős

nehézségek

ellenére

lényegében

teljesítettük

a

kereskedelmi

egyezményekben vállalt kötelezettségeinket a testvér-országok iránt. Ugyanakkor a kialakult helyzet arra kényszerít bennünket, hogy komolyan elgondolkozzunk a megfelelő gabonatartalékok létrehozásáról, amit lehetetlen megvalósítani, ha nagymennyiségű mezőgazdasági terméket szállítunk külföldre. […] a legközelebbi 3–4 évben nem tudunk kötelezettséget vállalni, hogy gabonát és állati terméket szállítunk a testvéri szocialista országokba, mert a tartalékok létrehozására a legszigorúbb intézkedéseket kell megvalósítani.” 870 A szovjet vezetés által jelzett probléma súlya különösen annak fényében érthető, hogy mint említettem az SZKP meghirdette az USA utolérésének és túlszárnyalásának húsz év alatt végrehajtandó programját, amely nemcsak az ipari, hanem a mezőgazdasági termelésre is vonatkozott. Éppen ezzel magyarázható, hogy Hruscsov kiemelt figyelmet szentelt a mezőgazdasági termelés fellendítésének, s nagy érdeklődést mutatott mind a szocialista, mind a tőkés országokban folyó agrárkutatások eredményei iránt.871

870

MNL M–KS 288. f. 23. cs. (1964) 2. ő. e. Az SZKP Központi Bizottság levele az MSZMP Központi Bizottságának kenyérgabona-ügyben. 1964. február 5. 871 Nem véletlen hát, hogy amikor 1964 tavaszán Ny. Sz. Hruscsov Magyarországra látogatott, a mezőgazdasági üzemek közül elsőként Bábolnára vitték el, ahol Burgert Róbert igazgató büszkén számolt be a hároméves baromfiprogram eredményeiről, s arról is, hogy rendszergazdaként hozzáláttak az iparszerű baromfihús- és tojástermelési rendszer elterjesztéséhez a termelőszövetkezeti gazdaságokban. Magyar Mezőgazdaság 19. (1964) 15.

260

dc_795_13 Az eddigi kutatásaim azt bizonyítják, hogy a szakmai tapasztalatcsere lehetőségei már akkor is léteztek, amikor Magyarország nemzetközi elszigeteltsége a hivatalos fórumokon még kevéssé oldódott.872 Az 1960-as évek elejétől egyre több nyugat-európai ország mutatott fogadókészséget a magyar delegációk üzleti vagy tudományos célú látogatásai iránt.873 E folyamat intenzitását és sokszínűségét jól jelzi az alábbi felsorolás. 1960 tavaszán dániai meghívásra utazott ki a magyar delegáció, s tanulmányozta a kinti élelmiszeripari üzemeket. Novemberben tenyészmarhák és sertések vásárlása céljából jártak magyar szakemberek Angliában. 1961 nyarán Svédországba utazott egy magyar delegáció tenyészsertések vásárlása céljából. A számos kisebb-nagyobb méretű üzem megtekintése mellett a delegáció lehetőséget kapott,

hogy

ellátogasson

néhány

tudományos

intézménybe

is

(például

hízékonyságvizsgáló állomásra, sertéstenyésztési ellenőrző állomásra stb.). 1961-ben a dán kísérletügyi és állattenyésztési szervezetek meghívásának tett eleget a magyar fél, s még ugyanabban az évben Losonczi Pál földművelésügyi miniszter vezetésével is jártak szakemberek Dániában. 1961-ben két agrárküldöttség is ellátogatott a szomszédos Ausztriába. Az egyik a szőlő- és gyümölcstermesztés tanulmányozásával foglalkozott, a másik pedig a hús- és baromfipiac működésének jellegzetességeit vizsgálta. 1961 őszén és 1962 nyarán Olaszországban jártak magyar szakemberek a keveréktakarmány-gyártás legújabb eredményeinek tanulmányozása céljából. 1962 szeptemberében Erdei Ferenc, mint a Szövetkezeti Tudományos Tanács elnöke Bécsbe látogatott, ahol fogadta őt az osztrák földművelésügyi miniszter. 874 Ezekről a nyugat-európai utakról eleinte csak a szűk szakmai közönségnek szóló lapok (Baromiipar, Szőlészet, Magyar Állatorvosok Lapja, Borgazdaság stb.) számoltak be, aztán később egyre nagyobb publicitást kaptak. A Mezőgazdasági Kiadó – Sárkány Pál és Horváth Sándor tevékenységének köszönhetően – úttörő szerepet vállalt e téren. Náluk jelent meg 1963-ban az első olyan könyv, amely a mezőgazdasággal foglalkozó szakemberek számára igyekezett összefoglalni „a

872

Békés Csaba: A kádári külpolitika 1956–1968. Rubicon 9 (1998) 1. sz. 19–22. A finn politika kezdeményezéseiről és magyarországi hatásáról bővebben lásd: Pál József: Erdei Ferenc – a külpolitikus. In: Varga Gyula (szerk.): Erdei Ferenc emlékezete. Válogatott írások, tanulmányok és visszaemlékezések. Bába, Szeged, 2010. 205–209. 874 Gecsényi Lajos: Iratok Magyarország és Ausztria kapcsolatainak történetéhez, 1956–1964. Magyar Országos Levéltár, Bp., 2000. 229–233. 873

261

dc_795_13 magas termelési színvonalú kapitalista országokban tett utazások tapasztalatait”. 875 A Földművelésügyi Minisztérium termelési ügyekért felelős miniszterhelyettese, Keserű János a kötet előszavában így fogalmazta meg a nyugati nyitás lényegét: „A könyv

nyugati,

kapitalista

országok

mezőgazdasági

üzemeiben

szerzett

tapasztalatokról szól! Olyan kapitalista országok mezőgazdasági üzemeiről, amelyek jelenleg még általában magasabb színvonalon termelnek a mi üzemeinknél. A békés gazdasági verseny, amelyre ezekkel az országokkal törekszünk, arra késztet bennünket, hogy alaposan tanulmányozzuk a fejlett kapitalista mezőgazdasági üzemeket, s ismerjük meg mindazokat a módszereket, amelyek a mi termelésünket is előre vihetik, és megvalósíthatók nálunk. Ha nem ezt tennők, mesterségesen fékeznénk saját fejlődésünket, ami rontaná esélyeinket ebben a versenyben. Amennyiben a leírtak hasznosítása nyomán is csak kicsivel több húst, tejet, tojást, gyümölcsöt vagy más mezőgazdasági terméket állítunk elő, az anyag összegyűjtése és kiadás hasznos volt, amiről egyébként máris meg vagyok győződve.” 876 Ezt a kezdeményezést az elkövetkező években újabb könyvek követték. 877 A Magyarországra látogató nyugat-német tudósok közül az elsők közé tartozott Georg Blohm, a Kieli-i Egyetem agrárökonómia professzora. A hazai agrárközgazdászok nagy érdeklődéssel fogadták Blohm híres 1963-as könyvét. A német nyelvű kiadás után megjelent recenzió így foglalta össze a könyv értékeit: „Ritkán olvashatunk érdekfeszítőbb írást Blohm professzor most megjelent könyvénél. Egyrészt mert tájékoztatást kapunk belőle a legújabb nyugati üzemtani kutatások számunkra is fontos néhány módszertan kérdéséről, másrészt bepillantást nyerünk a nyugat-német mezőgazdaság főbb ágazatainak […] időszerű problémáiba és várható kilátásaiba”.878 A mű rövidített változata Magyarországon 1967-ben jelent meg.879 Egyidejűleg az agrárfolyóiratok is rendszeresen beszámoltak a tőkés mezőgazdaság híreiről.

Az Erdei Ferenc által alapított Gazdálkodás című

folyóiratnak három olyan rovata volt, amely hatékonyan segítette elő a friss szakirodalmi eredmények, tudományos viták közvetítését. A Figyelő című rovatban 875

Romány Pál (szerk.): Mezőgazdasági üzemekben Skandináviától Itáliáig. Mezőgazdasági, Bp., 1963. A könyv 1000 példányban jelent meg. (A Mezőgazdasági Kiadó 1963. évi programterve. Mezőgazdasági, Bp., 1962. 5.) 876 Uo. 6. 877 Lásd: Komló László: Ipari mezőgazdaság felé. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp., 1964.; Sipos Aladár: Agrárviszonyok Nyugat-Európában. Kossuth, Bp., 1967. 878 Gazdálkodás 8. (1964) 1. sz. 93. 879 Georg Blohm: Új irányzatok a nyugat-német mezőgazdaságban. Mezőgazdasági, Bp., 1967.

262

dc_795_13 néhány oldalas összefoglalók jelentek meg. A Hírek című rovatban rövid, távirati stílusban adtak tájékoztatást egy-egy fontos nemzetközi szervezet konferenciáiról (CIGR, CIOSTA, EAAE, IAAE), vagy éppen egy-egy ország jellegzetességeiről. Fontos még megemlíteni a Szakirodalom című rovatot, amely azért is figyelmet érdemel, mert nemcsak a megjelent munkákat sorolta fel, hanem azokat a külföldi publikációkat is, amelyeket az Országos Mezőgazdasági Könyvtár már lefordított. Ezekről csekély térítés ellenében másolatot lehetett kérni. A nemzetközi tapasztalatok közvetítését célozta az a kezdeményezés is, hogy az évente megrendezendő mezőgazdasági kiállítás részeként 1964-ben nemzetközi mezőgazdasági könyvkiállítást és vásárt szerveztek. Nemcsak a szocialista országok kiadói fogadták el a meghívást, hanem 9 tőkés ország több neves kiadója is képviseltette magát a kiállításon. A legnagyobb sikert az aratta, hogy a kiállított hazai és külföldi könyveket meg is lehetett vásárolni. „Elsősorban a külföldi könyvek forgalma minden képzeletet felülmúlt, pedig ezek a könyvek a mi könyvárainkhoz képest nagyon borsos árúak voltak.” – hangsúlyozta a kiállításról megjelent sajtóközlemény.880 A nyugat-európai tájékozódás mellett a magyar szakemberek már az 1950-es évek végétől figyelemmel kísérték a tengerentúli agrártermelő országok, különösen az USA agrárfejlődését. Ösztönzőleg hatott, hogy a szovjet pártvezető Hruscsov is nagy érdeklődést mutatott a tőkés országokban, különösen az USA-ban folyó agrárkutatások eredményei iránt. 1959. szeptemberi amerikai látogatása során két napot töltött a kukoricatermesztéséről híres Iowa államban.881 Érdekes s talán nem is véletlenszerű egybeesés, hogy éppen 1959-ben jelent meg magyarul Az Amerikai Egyesült Államok mezőgazdasága című könyv. A könyvhöz az előszó megírását Erdei Ferenc vállalta. „George S. Wheeler könyve nagyon érezhető hiányt tölt be a magyar könyvkiadásban, sőt szélesebbre tekintve, a magyar közvéleményben.” Erdei a magyar kiadás fő célját abban jelölte meg, hogy: „[…] segít eloszlatni azt a tájékozatlanságot, illetőleg túlságosan egyoldalú és leegyszerűsített megítélést, ami a korábbi években e vonatkozásba uralkodott.”882

880

Gazdálkodás 8. (1964) 6. sz. 81. Medvegyev. R.: Hruscsov. i. m. 189–201. 882 George S. Wheeler: Az Amerikai Egyesült Államok mezőgazdasága. Kossuth, Bp., 1959. 5. 881

263

dc_795_13 Az 1960-as évek elején a magyar diplomácia – a szovjet külügyi vezetés által támogatva – számos lépést tett a magyar–amerikai kapcsolatok normalizálása érdekében. Ebben azért is volt különösen érdekelt a szovjet fél, mert a „magyar kérdés” napirenden tartása az ENSZ-ben folyamatos presztízsveszteséget jelentett nemcsak a Szovjetunió, hanem a nemzetközi kommunista mozgalom számára is.883 Közismert, hogy hosszas egyeztetések után megszületett az egyezség. A magyar kormány vállalta, hogy széles körű amnesztiában részesíti az 1956-os forradalom miatt elítélteket, cserébe a „magyar kérdést” amerikai kezdeményezésre levették az ENSZ napirendjéről 1962 végén.884 A normalizálódó légkört jelezte, hogy néhány hónappal korábban egy neves amerikai professzor, Earl O. Heady, az iowai egyetem tanára, az agrárgazdasági tudományok nemzetközileg elismert képviselője Magyarországra látogathatott. A meghívó fél a Magyar Tudományos Akadémia volt, de egyértelmű, hogy főtitkárként Erdei játszotta a kezdeményező szerepet. Egyhetes itt tartózkodása alatt meglátogatott néhány szocialista nagyüzemet, megtekintette a Mezőgazdasági Kiállítást és előadást tartott az Akadémián. Előadásában hangsúlyozta, hogy szocialista viszonyok között a lineáris programozásnak és más matematikai módszerek tervszerű és széleskörű alkalmazásának– elsősorban a tervezés során – igen nagy jelentősége van. A látogatásról megjelent beszámoló a legmagasabb elismeréssel írt az amerikai vendégről. „Heady professzor személyben egy szerény, lelkiismeretes, komoly tudóst ismertünk meg, aki nagy érdeklődést tudósít a magyar szocialista mezőgazdaság iránt és a saját területén őszintén igyekszik segítséget nyújtani magyar kollégáinak.”885 A tapasztalatcsere olyan jól sikerült, hogy Heady professzor megígérte, hamarosan visszatér. Erre 1964-ben került sor, amikor az MTA tiszteletbeli tagjává választotta. Ebben az esztendőben fontos nemzetközi változásokra került sor. Johnson elnök ekkor hirdette meg a kelet-európai államok felé az úgynevezett „hídépítés” politikáját.886 A Ford Alapítvány a State Departmenttel való egyeztetés eredményeként a tudományos kutatások terén igyekezett kapcsolatokat kiépíteni a 883

Baráth Magdolna: Magyarország a szovjet diplomáciai iratokban, 1957–1964. In: Rainer M. János (szerk.): Múlt századi hétköznapok. Tanulmányok a Kádár-rendszer kialakulásának időszakáról. 1956-os Intézet, Bp., 2003. 79–82. 884 A folyamat részleteiről bővebben lásd: Borhi László: Magyar–amerikai kapcsolatok 1945–1989. MTA Történettudományi Intézet, Bp., 2009. 87–96. 885 Gazdálkodás 6. (1962) 4. sz. 83–84. 886 Borhi L.: Magyar–amerikai kapcsolatok i. m. 96–100.

264

dc_795_13 kelet-európai országokkal, illetve a kelet-európai szellemi elittel.887 1964-ben a Ford Alapítvány és a Kulturális Kapcsolatok Intézete között kulturális és tudományos csereprogram jött létre.888 Az említett Heady professzor segített kiválasztani azokat a magyar tudósokat, akik a Ford Alapítvány csereprogramja keretében utazhattak az Egyesült Államokba. Ő a későbbiekben is intenzív kapcsolatokat ápolt a magyar agrárkutatás és felsőoktatás műhelyeivel. Különösen szoros együttműködést alakított ki az agrárközgazdász Fekete Ferenccel, aki az egyik vezető munkatársa volt Erdei intézetének.889 Mindezzel párhuzamosan egy másik csatornán keresztül is megindult az amerikai mezőgazdaság vívmányainak megismerése. A Jugoszláviába látogató magyar agrárszakemberek a saját szemükkel győződhettek meg arról, hogy az amerikai technológiát alkalmazó kombinátokban a hazainál mennyivel magasabbak voltak a terményeredmények. 890 Szabó István, a nádudvari Vörös Csillag Tsz elnöke így elevenítette fel a jugoszláv mezőgazdaságról szerzett tapasztalatait: „Valósággal letaglózott, amit ott láttam és hallottam. Addig azt gondoltam, hogy arra, amit mi Nádudvaron csinálunk, valóban büszkék lehetünk. Tito Jugoszláviájában azonban rá kellett döbbennem, hogy távolról sem mi vagyunk a Janik. Sőt valójában minden eredményünk ellenére le vagyunk maradva.”891 Az ilyesfajta úti élmények arra ösztönözték az agrárlobbi vezetőit, hogy az iparszerű mezőgazdasági termelés vívmányait a hazai növénytermesztésben is mielőbb meghonosítsák. Az anyagi feltételek megteremtésével egyenrangú feladatnak bizonyult a káderek gondolkodásmódjának megváltoztatása, hiszen az 1950-es évek során az rögzült, hogy a szovjet mezőgazdaságnál nincs fejlettebb rendszer a világon. Fehér Lajos médiakapcsolatai révén sokat tett azért, hogy a kapitalista országok mezőgazdasági termeléséről minél több tárgyszerű beszámoló készüljön. Ennek kapcsán is érdemes utalni a rádió szerepére. Burján Béla, Kovács Mihály és Simon Ferenc rendszeresen készítettek igen érdekes híradásokat egyrészt a

887

Uo. 423– 425., 457–462. ÁBTL 2.7.2. 1. d. 41–9/58/64. A Ford Alapítvánnyal kapcsolatos tapasztalatokról. 889 Fekete Ferenc-interjú. Készítette Nagy Gyula, 1988. OHA 13. sz. 214–220. Az amerikai tanulmányút idején Erdei Ferenc rendszeresen levelezett Fekete Ferenccel. Ez az anyag is bekerült az Erdei-hagyatékba. MTA Könyvtára, Kézirattár Ms 5823/41–54. 890 Jugoszláviában Sztálin halála után a pártvezetés elhibázottnak minősítette és leállította a kollektivizálást. A több mint 2,5 millió parasztgazdaság mellett azonban több száz olyan nagyüzem (kombinát) működött, amelyek átlagosan 20–25 000 hektár szántóterülettel rendelkeztek. 891 Romsics I. (szerk.): Szabó István i. m. 132. 888

265

dc_795_13 Gazdaszemmel

a nagyvilág mezőgazdaságáról, másrészt

a

Vita korszerű

mezőgazdaságról című műsorokba.892 Az 1950-es években rögzült ellenségkép helyébe egyre inkább az üzleti, szakmai partner képe került. Mindezt a szovjet vezetéssel is el kellett fogadtatni, ami Hruscsov félreállítása után nem mindig ment könnyen. Az agrárügyek terén felmerülő kérdések tisztázásban, a magyar kezdeményezések elfogadtatásában kiemelt szerepet játszott a moszkvai mezőgazdasági attasé, Marosi Béla.893

892

MRA Műsorboríték-tár. Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról 1966–1968. Vita korszerű mezőgazdaságról, 1966–1969. 893 A szerző interjúja Marosi Bélával, 2003. január 15. (A szerző tulajdonában.)

266

dc_795_13 VI. A NYUGATI MODELLTRANSZFER SAJÁTOSSÁGAI

Politikai, gazdaságpolitikai és intézményi előfeltételek Az 1960-as évek első harmadára a KGST-tagországokban általános problémává vált a gazdasági növekedés lassulása, a mezőgazdasági termelés elégtelensége, a műszaki és tudományos lemaradás és az eladósodás. 894 Mindez különösen kiélezett helyzetet teremtett, hiszen a térségben 1961 óta – mint említettem – a fejlett tőkés országok utolérése és elhagyása volt napirenden. A felgyűlt feszültségek és ellentmondások változásokat kényszerítettek ki. A Szovjetunióban 1965 szeptemberében gazdasági reform indult meg, amelyet az előterjesztője, az akkori szovjet miniszterelnök után „Koszigin-reformként” szokták emlegetni.895 Az NDK-ban már 1963 közepétől életbe lépett az „Új Gazdasági Rendszer” (Das Neue Ökonomische System, NÖS). 896 Csehszlovákiában pedig 1965 januárjában döntött a pártvezetés a gazdaságirányítási rendszer reformjáról.897 Ugyanebben az időszakban a magyar vezetés is gazdasági, tervteljesítési problémákkal szembesült. A vezetés tartani akarta az életszínvonal-politikai ígéreteit, de gondot okozott számára, hogy 1961-től kezdve már az 1957-ben felvett hiteleket is törleszteni kellett. Ráadásul a Varsói Szerződésben vállalt magyar kötelezettségek is növekedtek. Így a második ötéves terv (1961–1965) teljesítése során, az összetorlódott feladatok miatt, igen hamar a kifulladás jegyei mutatkoztak. 898 A termelés mennyiségi növekedése nem volt összhangban sem a minőségi, sem a gazdaságossági

követelményekkel;

egyre

nagyobb

eladhatatlan

készletek

halmozódtak fel. Lelassult a nemzeti jövedelem növekedése; fizetésimérleg-

894

Peter G. Hare–H. K. Radice–Nigel Swain (eds.): Hungary: A Decade of Economic Reform. Unwin Hyman, London, 1981. 3–22.; Alec Nove: The Soviet Economic System. Routledge, London, 1977. 85–119.; Pető I.–Szakács S.: A hazai gazdaság i. m. 393–421. 895 Nove, A.: The Soviet Economic System i. m. 307–316. 896 Jörg Roesler: Das Neue Ökonomische System (NÖS). Dekorations- oder Paradigmenwechsel. Forscher- und Diskussionskreis DDR-Geschichte–Gesellschaftswissenschaftliches Forum, Berlin, 1993. (Hefte zur DDR-Geschichte 3.) 9–23.; André Steiner: Von Plan zu Plan: eine Wirtschaftsgeschichte der DDR. Deutsche Verlags-Anstalt, München, 2004. 123–164. 897 Ota Šik: A szocialista áruviszonyok. Kossuth–KJK, Bp., 1968. 46–110. 898 Berend T. Iván: Gazdasági útkeresés 1956–1965. Magvető, Bp., 1983. 414–447.; Földes György: Az eladósodás politikatörténete, 1957–1986. Maecenas, Bp., 1995. 27–38.; Pető I.–Szakács S.: A hazai gazdaság i. m. 414–447.

267

dc_795_13 problémák jelentkeztek; adósságállományunk mind tőkés, mind szocialista relációban

gyorsuló

ütemben

nőtt.899

A

gazdasági

szférában

jelentkező

feszültségeknek Magyarországon különösen nagy súlya volt, mert veszélyeztették az éppen ekkorra kiteljesedő bel- és külpolitikai konszolidáció sikereit.900 1964 folyamán gazdasági vezetőkből és közgazdászokból álló szakértői bizottság jött létre azzal a megbízással, hogy részletesen dolgozza ki a későbbi átfogó reform tervezetét. 1964 decemberében az MSZMP Központi Bizottsága arról döntött, hogy két év alatt el kell végezni az érvényben lévő gazdasági mechanizmus kritikai értékelését, és ennek alapján ki kell alakítani a gazdasági mechanizmus korszerűsítésének átfogó koncepcióját.901 Ebben a légkörben újra realitása lett a korábban félretett mezőgazdasági reformcsomagnak. A legsürgetőbb problémákat már 1965-től orvosolni kezdték. Így például befejeződött a gépállomások évek óta tartó felszámolása. A megszűnt gépállomások

gépeit

a

tsz-ek

vásárolták

meg.902

Megindult

a

tsz-eknél

felhalmozódott hitelek elengedése, illetve átütemezése is. Lényegében azokat a hiteleket engedték el, amelyek a kollektivizálással összefüggésben keletkeztek, például ami a bevitt felszerelés és állatállomány kifizetése, a hiányzó nagyüzemi épületek felépítése miatt keletkeztek.903 A további intézkedések előkészítése és a politikai támogatás megszerzése érdekében 1965 végén a Dimény Imre vezetése alatt álló Mezőgazdasági Osztály elkészített egy harmincöt oldalas összefoglaló anyagot, amely mind a felhalmozódott problémákat, mind a megoldási javaslatokat tartalmazta. Az agrárlobbi erejét jól mutatja, hogy 1966. január elején Nyers Rezső segítségével a Politikai Bizottság elé

899

A gazdasági, tervteljesítési gondok kiéleződése, s az egyre kritikusabb helyzettel való szembesülés különösen jól megragadható a PB-ülések jegyzőkönyveiben. MNL OL M–KS 288. f. 5. cs. 312., 337., 352., 363. ő. e. 900 Erről bővebben lásd: Kende Péter: A párizsi toronyból i. m. 79–95., Rainer M. János: Ötvenhat után. 1956-os Intézet, Bp., 2003. 73–91. 901 MNL OL M–KS 288. f. 4. cs. 71–72. ő. e. Jegyzőkönyv az MSZMP Központi Bizottság 1964. december 8–10-i kibővített üléséről. 1. napirend. Az 1965. évi népgazdasági terv fő kérdései. 3. napirend. A Központi Bizottság 1965. első félévi munkaterve. 902 Ez ugyan nagy anyagi terhet jelentett a tsz-eknek, mégis végeredményben az előnyök domináltak. A függetlenedés terén nagy előrelépést jelentett, hogy az erő- és munkagépekkel a tsz többé már nem, mint megrendelő, hanem mint tulajdonos, saját gazdasági érdekének és szükségletének megfelelően, szabadon rendelkezett. Honvári J.: A gépállomások i. m. 547–557. 903 Pető I.–Szakács S.: A hazai gazdaság i. m. 523–531.

268

dc_795_13 tudta vinni az osztály jelentését.904 Az ülésen óriási vita bontakozott ki, hiszen az előterjesztett anyag a mezőgazdaság és a tsz-tagság hátrányos helyzetének mielőbbi megszüntetését célozta, aminek komoly anyagi vonzatai voltak. Számos PB-tag ellenvetéseket fogalmazott meg, így például Szirmai István, Nemes Dezső, Korom Mihály, Biszku Béla és Komócsin Zoltán. Az utóbbi egyenesen megvádolta a Mezőgazdasági Osztályt és az FM-et, hogy túlzottan elfogultak a tsz-ekkel és tagságukkal kapcsolatban. A paraszti életszínvonalról pedig így vélekedett: „Az FM vezetői szerintem ebben a kérdésben különösen elfogult vonalat visznek. Nincs értelme abban versengeni, hogy kinek a szívéhez állnak közelebb a parasztok. A kötelező kommunista objektivitás ebben a kérdésben más elbírálást kíván.”905 Végül a PB-ülésen konkrét határozat egyik kérdésben sem született, de a kongresszusi előkészületek részeként ezek a témák az év folyamán napirenden maradtak. 906 Kádár János és Nyers Rezső támogatását élvezve az agrárlobbi elérte, hogy javaslataik beépüljenek az MSZMP IX. kongresszusának határozataiba. Nem véletlenül emlegették akkoriban ezt a pártkongresszust úgy, mint „parasztkongresszus.” Kádár Jánosnak az agrárlobbi javaslatai iránti fogékonyságát döntően két tényező befolyásolta. Az egyik, hogy hiányzott belőle az a zsigeri mezőgazdaság- és parasztellenesség, ami például a moszkovita vezetőket – Rákosit, Gerőt – jellemezte. A másik tényező azzal függ össze, hogy számos területen, így az agrárpolitikában is, Rákosiéktól eltérően értelmezte Magyarország sajátos nemzeti érdekeit. 907 Ezt az interjúalanyaim többnyire úgy fejezték ki, hogy Kádár János a sajátos magyar agrárpolitikáért vállalta a felelősséget, és tartotta a hátát itthon is, és Moszkvában is. A kongresszuson elfogadott határozat mezőgazdasági vonatkozású részét érdemes szó szerint idézni: „A mezőgazdasági üzemeknél fokozatosan olyan helyzetet alakítunk ki, amely túlnyomó többségük számára lehetővé teszi, hogy bevételeikből fedezzék a termelés növeléséhez szükséges eszközöket és személyi kiadásaikat. Lehetővé kell tennünk, hogy a termelőszövetkezetek rátérjenek a 904

MNL OL M–KS 288. f. 5. cs. 384. ő. e. Jegyzőkönyv az MSZMP Politikai Bizottság 1966. január 4-i üléséről. 3. napirend. A termelőszövetkezeti mozgalom helyzete és megszilárdításukra szolgáló irányelvek. 905 Uo. 906 MNL OL M–KS 288. f 5. cs. 405. ő. e. Jegyzőkönyv az MSZMP Politikai Bizottság 1966. szeptember 20-i üléséről. 1. napirendi pont: A KB Mezőgazdasági Osztály előterjesztése a PB számára a termelőszövetkezetek működésének főbb kérdéseiről. 907 Többen érintették ezt a kérdést az alábbi interjúválogatásban is. Lásd: Kőrösi Zsuzsanna–Molnár Adrienne: Kádár János emlékezete. In: Rácz Árpád (szerk.): Ki volt Kádár? Harag és részrehajlás nélkül a Kádár-életútról. Rubicon–Aquila, Bp., 2001. 173–188.

269

dc_795_13 valamennyi üzemágra kiterjesztett, garantált havonkénti munkadíjazásra. A közös gazdaságok erőteljes fejlesztése mellett a jövőben is fokozott gondot kell fordítani a háztáji gazdaságokban rejlő lehetőségek minél nagyobb mértékű kiaknázására. A mezőgazdaság kívánatos ütemű fejlődésének biztosítása a tervidőszakban szükségessé teszi, hogy kidolgozzuk az új gazdálkodási rendszernek megfelelő termelőszövetkezeti hitel-, beruházási, állami támogatási és adórendszert. Javasoljuk, hogy a jövő év folyamán üljön össze a termelőszövetkezetek első országos kongresszusa, tárgyalja meg a termelőszövetkezetek működésével és gazdálkodásával

kapcsolatos főbb

kérdéseket, válassza

meg az Országos

Termelőszövetkezeti Tanácsot és foglaljon állást a területi termelőszövetkezeti szövetségek létrehozásának és működésének kérdésében.”908 A politikai jóváhagyás birtokában Fehér Lajos kezdeményezésére és az ő elnöklete alatt még 1966 decemberében megalakult a Központi Bizottság Szövetkezetpolitikai Munkaközössége.909 Az első ülésen, 1966. december 20-án Fehér Lajos így foglalta össze a fő célkitűzéseket: „A munkaközösség elvi kérdésekkel foglalkozik. Megvitatja a szövetkezeti politika legfontosabb kérdéseit, és állást foglal azokban. Munkamódszere: részben saját kezdeményezésére előkészített anyagokat vitat meg, részben egyéb szervekben készült anyagokat, illetve álláspontokat. Munkatervét saját hatáskörében állítja össze.” 910 Az első félévi ülések emlékeztetői jól mutatják, milyen fontos kérdések szerepeltek a Munkaközösség napirendjén: például a Termelőszövetkezeti Kongresszus elvi, politikai platformja, a földjogi és a termelőszövetkezeti törvény tervezete. 911 908

A Magyar Szocialista Munkáspárt IX. kongresszusának jegyzőkönyve, 1966. november 28.– december 3. Kossuth, Bp., 1967. 466. 909 A tagok között találjuk az agrárlobbi szűk belső csapatát: Erdei Ferencet, Losonczi Pált, K. Nagy Sándort és Dimény Imrét, aki a titkári teendőket is ellátta miniszteri kinevezéséig. A titkári posztot ezt követően Romány Pál vette át. Természetesen mind az OKISZ, mind a SZÖVOSZ elnöke részt vett a Munkaközösség munkájában. Fehér Lajos a korábbi bevált gyakorlat alapján bevonta az Országos Tervhivatal és az MNB illetékes vezetőit is. Olyan nagy tekintélyű, sikeres tsz-elnökök is felkerültek a taglistára, mint Sümegi János a szécsényi Rákóczi Tsz elnöke és Varjas Gyula, aki a székesfehérvári Szabad Élet Tsz elnöke. MNL OL M–KS 288. f. 4. cs. 85. ő. .e. Jegyzőkönyv az MSZMP Központi Bizottság 1966. december 3-i üléséről. 910 MNL OL M–KS 288. f. 38. cs. 1. ő. e. Emlékeztető a Szövetkezetpolitikai Munkaközösség 1966. december 20-i üléséről. 911 MNL OL M–KS 288. f. 38. cs. 3. ő. e. Emlékeztető a Szövetkezetpolitikai Munkaközösség 1967. február 20-i üléséről. 2. napirend. A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa és a Termelőszövetkezetek Területi Szövetségei részére kidolgozott alapszabály-tervezet megtárgyalása.; uo. 4. ő. e. Emlékeztető a Szövetkezetpolitikai Munkaközösség 1967. március 17-i üléséről. 1. napirend. A mezőgazdasági termelőszövetkezetekről szóló törvénytervezet. 2. napirend. A Termelőszövetkezetek I. Országos kongresszusa elé terjesztendő határozati javaslat tervezet.; uo. 5. ő.

270

dc_795_13 Mindehhez az adta a hátteret, hogy a mechanizmusreform előkészítése során módosították azt a korábbi tételt, mely szerint a legmagasabb rendűnek, a következetesen szocialistának nevezett, állami tulajdon számított. Minden más tulajdonforma, így a szövetkezeti tulajdon is alacsonyabb rendűnek számított. A hivatalos ideológia korábban azt hangsúlyozta, hogy a szövetkezetek szerepe a szocializmus rendszerében csak átmeneti lehet: mint a kommunizmus iskolái, elősegítik a korábban tulajdonnal rendelkező társadalmi csoportok beilleszkedését a szocialista gazdaságba, majd egy idő után, a szövetkezetek is magasabb rendű tulajdonformává, állami-össznépi tulajdonná alakulnak át. Azzal, hogy 1966 májusában a Központi Bizottság a reform irányelvei között elismerte a gazdaság többszektorúságát, jelentős ideológiai korrekcióra került sor. „Tervgazdálkodásunkat a szocialista tulajdon mindkét formájának – az állami és a szövetkezeti tulajdonformának (beleértve a szövetkezeti tagok háztáji gazdaságát) – együttes fejlesztésére alapozzuk. A szocialista szektor döntő fölénye mellett a jövőben is fenntartandó kiegészítő szerepében a magánszektor, beleértve a kisipart, a kiskereskedelmet, a termelők piaci kereskedelmét és a nem parasztok kisegítő gazdaságát.”912 A pártapparátus jelentős része nem egykönnyen adta fel a tsz-ekkel és a háztájival kapcsolatban korábban rögzült sztálinista tételeket. A gazdaságirányítási reform előkészítése során mind a pártoktatásban, mind a sajtóban nagy figyelem irányult az említett ideológiai változások tudatosítására. Ezért volt üzenetértéke annak a vitának, amely a párt elméleti folyóiratában, a Társadalmi Szemle hasábjain zajlott 1968-ban.913 A vitába bekapcsolódott a „reform atyjaként” emlegetett Nyers Rezső is, aki amellett érvelt, hogy a szövetkezeteknek perspektivikusan is megvan a helyük

a

„szocializmus

építésében”.

A

szövetkezeti

szektor

előnyeit

a

következőképpen foglalta össze: „Nem csupán azért van szövetkezeti szektor a népgazdaságban, mert egyes embercsoportok számára elfogadhatóbb, hogy a szövetkezet tagjaként végzik munkájukat vagy biztosítják fogyasztásukat, hanem azért is, mert az egész társadalom számára előnyösebb, ésszerűbb és olcsóbb, ha bizonyos tevékenységeket szövetkezetek végeznek, nem pedig állami vállalatok. Így e. Emlékeztető a Szövetkezetpolitikai Munkaközösség 1967. április 8-i üléséről. 1. A földtulajdon és a földhasználat egyes kérdéseiről szóló törvénytervezet. 912 Vass Henrik (szerk.): A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai, 1963–1966. Kossuth, Bp., 1968. 305. 913 A vita jelentőségét mutatja, hogy két évvel később az MSZMP KB Politikai Főiskolája által kiadott agrárpolitikai tankönyvben külön fejezetet szenteltek a vita összefoglalásának. Lásd: Gulyás Emil (szerk.): Az MSZMP agrárpolitikájának fő vonásai. Kossuth–Mezőgazd., Bp., 1970. 295–355.

271

dc_795_13 nagyobb a gazdasági hatékonyság és közvetlenebb a társadalom tulajdonérzete az együttműködő kollektívákban, ez pedig nagy hajtóerő a kis- és középméretű gazdasági tevékenységben.”914 A hierarchizáltság az érdekviszonyok terén is érvényesült. A korábbi szocialista axióma szerint a társadalmi (az össznépi, a népgazdasági) érdeknek kellett alárendelni az egyéni és a csoportérdeket (a vállalati és tsz-érdeket). A reform bevezetésével fokozatosan teret nyert az a felfogás, hogy a szocialista társadalomnak is természetes jellemzője a különböző érdekekkel rendelkező társadalmi csoportok léte, s ezáltal a csoportérdek is „szalonképessé” vált.915 Éppen a tsz-ek fejlődése bizonyította, hogy a szövetkezeti üzem alkalmas szintér lehet az egyéni és a társadalmi érdek összehangolására. Nyers Rezső gazdaságpolitikai titkár 1966 őszén a KB egyik ülésén így jellemezte a változást: „A szocializmusban […] bizonyos területeken elismerjük a személyi érdeket. Kollektív érdek pedig a mezőgazdasági termelőszövetkezeteknél, kisiparban, kiskereskedelemben van, ahol a gazdasági tevékenység jellege olyan, hogy helyes, ha a csoport érdek dominál, hisz az eszközöket is ők adják, ők használják fel, a közérdekre tudják felhasználni. A Csepel Műveknél, Ózdon és még nagyon sok területen az össztársadalom érdeke a domináló és ott össznépi tulajdon is kell, hogy legyen. De amennyire nem következetes szocializmus jönne létre abból, ha a Csepel Műveket kollektivizálnánk, szövetkezetesítenénk, annyira nem következetes szocializmus lenne a kisméretű tevékenység államosítása. Arra, – hogy pestiesen mondjam – még a gatyánkat is ráfizethetjük, az pedig az össznépnek nem lehet érdeke.”916 Miért kerülhetett sor ezekre az ideológiai korrekciókra, s ezek következtében a mezőgazdaság és a mezőgazdasági termelők helyzetét javító intézkedésekre? Miért tudta az agrárlobbi sikerrel elfogadtatni elképzeléseit? A magyarázat döntően abban rejlik, hogy e csoport kezébe az 1960-as évek közepén egy nagy adu került. Ezt Erdei Ferenc

Dimény

Imréhez,

a

Mezőgazdasági

Osztály

vezetőjéhez

címzett

feljegyzésében így fejezte ki: „a mezőgazdaság bizonyos öntudattal állhat az ország

914

Nyers Rezső: Vita közben. Társadalmi Szemle 23. (1968) 10. sz. 73. Vass H.: Az MSZMP határozatai, 1963–1966. i. m. 402–409. 916 MNL OL M–KS 288. f. 4. cs. 83. ő. e. Jegyzőkönyv a Központi Bizottság 1966. október 13-i üléséről. 915

272

dc_795_13 és a párt elé.”917 Mit jelentett ez a mondat? Ekkorra sikerült elérni, hogy Magyarország kenyérgabonából önellátóvá váljon és a húsimportja is csökkenjen.918 Az eredmények tehát igazolni látszottak azt a különutas-politikát, amit Fehér Lajos és hívei kezdeményeztek, s amit a pártvezetés többsége eleinte csak kényszerű engedményként tűrt el. Az agrárlobbi tehát az évtized közepétől egyik sikert a másik után könyvelhette el, s ez a sorozat 1967-ben tetőzött. Az 1967. évi 8. számú törvényerejű rendelet értelmében április 14-én megalakult a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium (a továbbiakban: MÉM), amely két minisztérium (a Földművelésügyi Minisztériumot és az Élelmezésügyi Minisztérium), valamint két főhatóság (az Országos Erdészeti Főigazgatóság és az Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal) egyesítésével jött létre.919 A volt földművelésügyi miniszter, Losonczi Pál az Elnöki Tanács elnöke lett. Az egyesült minisztérium vezetésével Dimény Imrét bízták meg, aki így emlékezett vissza erre az időszakra. „Életem legfelelősségteljesebb, legizgalmasabb feladata ez volt. Különösebb gazdasági, politikai jellegű »eligazítást« ehhez nem kaptam. A feladat politikai jellegű egyeztetését Fehér Lajos és Nyers Rezső látta el. Ez volt Magyarországon az első olyan miniszteriális intézmény, amely alkalmazkodott az 1960-as évek közepén megindult gazdasági mechanizmus új rendszeréhez. Az új minisztérium a korábbi operatív irányító tevékenység helyett, főleg igazgatási, hatósági, közgazdaságiszabályozási és műszaki-fejlesztési feladatokat látott el. Merőben új feladat volt ez. A szervezetet szűk körben dolgozhattuk ki, annak »titkos« jellege miatt. A minisztérium szervezeti-működési rendjét, személyi állományát jórészt javaslatom alapján fogadták el és 1967 áprilisában kaptam meg miniszteri kinevezésemet a Minisztérium élére. Munkatársaim az akkori időszak legjobb szakembereiből kerültek ki, akik a szakmai felkészültségen kívül nagy áttekintéssel bírtak a jog és igazgatás területén is. Megemlítem Sághy Vilmos, Soós Gábor, Kazareczki Kálmán, Gergely István, Madas András, Lénárt Lajos helyetteseim nevét, továbbá Szilágyi Sándor, Szabó Loránd, 917

MNL OL M–KS 288. f. 28. cs. (1964) 1. ő. e. Erdei Ferenc feljegyzése Dimény Imre elvtárs részére a KB elé készített mezőgazdasági jelentéshez. 1964. január 15. 918 MNL OL M–KS 288. f. 28. cs. (1965) 14. ő. e. A Belkereskedelmi Minisztérium jelentése a közellátás helyzetéről. 1965. december 10. 919 Lásd: Boreczky Beatrix (főszerk.): Központi szervek, 1950–1970. MOL, Bp., 1993. (A magyar állam szervei) 323–326.

273

dc_795_13 Molnár Imre, Szűcs Kálmán, Halász Aladár, Nacsádi Árpád, Tóth Mihály, Bánházi Gyula, Nagy Bálint főosztályvezetők neveit. Az egész szervezet – személyi állományával együtt – lényegében egy hónap alatt állt össze és kezdte meg eredményes működését. Az új minisztérium megszervezésével, működésének gyors beindításával sok »ellenséget« is szereztünk, főleg a politikai szférában. Úgymond erős dogmatikus politikai össztűz közepette kezdtünk munkához, s végig »tűzközelben« dolgoztunk. Jelszavunk a szakmai felkészülés, a szakmaszeretet, a tudás és a hivatástudat volt. Ez pedig minden nap a politikai ellenszenv erősödését eredményezte. Ezzel az erős dogmatikus politikai nyomással csak úgy küzdhettünk meg, úgy tudtunk ellenállni, hogy Fehér Lajos és Nyers Rezső bizalmát bírtuk, akik ún. politikai »ernyőt« tartottak fejünk fölött.”920 Ahogyan Dimény Imre is utalt rá az irányítási rendszer átalakításának egyik fontos újdonsága a közgazdasági szabályozók előtérbe kerülése volt. A minisztérium központi

feladata

lett,

hogy

az

ágazati

és

a

szektorális

sajátosságok

figyelembevételével javaslatokat dolgozzon ki a népgazdasági célkitűzések megvalósítását

biztosító

közgazdasági

eszközök

(árrendszer,

hitelpolitika,

termékforgalmazási rendszer, bér- és jövedelemszabályozás, beruházási rendszer stb.) kialakítására, illetőleg a szükség szerinti módosítására. A termelésfejlesztés irányának és arányainak – és az ezzel kapcsolatos anyagi és műszaki feltételek – meghatározása mellett természetesen hatósági feladatokat is ellátott. Ide tartozott a termeléssel, a gazdálkodással, a termékforgalmazással és az üzemek (vállalatok, tszek, gazdaságok, intézmények) működésével összefüggő szakigazgatási (hatósági) tevékenység szabályozása és a végrehajtást végző szervezet irányítása. A MÉM szervezetében egyrészt a minisztérium egész tevékenységét átfogó főosztályokat szerveztek, másrészt pedig az ágazatok speciális gazdasági, műszaki fejlesztési, igazgatási

(hatósági

szabályozási)

feladatainak

összefogására

a

szervezeten belül Élelmezésügyi Hivatalt, Erdészeti Hivatalt és Országos Földügyi és Térképészeti Hivatalt létesítettek, amelyeken főosztályok és osztályok működtek. A közgazdasági, a műszaki- fejlesztési és a tudományos tevékenység koordinálására testületi szerveket, tanácsokat működtettek: Országos Állategészségügyi Tanács, Mezőgazdasági Minősítő Tanács, Országos Vadgazdálkodási és Vadászati Tanács,

920

Kovács Ferenc (szerk.): A Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztálya 50 éve. MTA Agrártudományok Osztálya, Bp., 1999. 467.

274

dc_795_13 Tudományos Tanács, Műszaki Fejlesztési Tanács, Közgazdasági Tanács. Az utóbb említett Közgazdasági Tanács a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter tanácsadó, véleményező és javaslattevő szerveként tevékenykedett. Az lett a feladata, hogy a mező- és erdőgazdaságban, az élelmiszeriparban, az elsődleges faiparban és a földügyi igazgatásban (földmérésben és térképészetben) elősegítse a Kormány gazdaságpolitikájának közgazdasági eszközökkel való érvényesítését. 921 Ez a minisztériumi struktúra természetesen időről időre módosult az agrárgazdaság felől érkező kihívások hatására, de csak kisebb belső átszervezésekre került sor, amelyek nem bontották meg a következő két évtized során a mezőgazdasági és az élelmiszeripari tárca integrációját. A MÉM megalakulása azért is jelentett nagy újdonságot, mert a földművelésügyi és az élelmezésügyi tárca összeolvadásával olyan új struktúra jött létre, amelyben egy kézbe került a mezőgazdasági termelés, felvásárlás, forgalmazás és az ipari feldolgozás, tehát a termeléstől az ipari feldolgozásig egy tárcánál összpontosult az irányítás. Ez azonban jóval több volt, mint a kormányzati szervezet egyik elemének praktikus átszervezése. Fontos koncepcionális változás állt a háttérben: az élelmiszergazdaság elvének elfogadása.922 Ez egy olyan modernizációs gondolat volt, mely máig nem vesztette el aktualitását. A vertikális integráció szükségességének elfogadása ráadásul nemcsak makro-, hanem mikroszinten is jelentkezett.923 Az agrárszférán belüli szervezeti, intézményi változások másik nagy újdonsága a termelőszövetkezetek érdekképviseletének létrehozása volt. Tehát az agrárlobbi eljutott az érdekhálózattól az intézményesülésig. Az előkészítő munka az MSZMP

KB

Szövetkezetpolitikai

Munkaközösségében

921

folyt. 924

1967

első

Az évtized végén a következőképpen épült fel a MÉM szervezete: Miniszteri Titkárság; Személyzeti főosztály; Termékforgalmazási főosztály; Költségvetési főosztály; Tájékoztatási főosztály; Közgazdasági főosztály; Munkaügyi és Szociálpolitikai főosztály; Mezőgazdasági vállalat felügyeleti főosztály; Nemzetközi kapcsolatok főosztály; Országos Földügyi és Térképészeti Hivatal; Igazgatási és szövetkezeti főosztály; Növényvédelmi főosztály; Állategészségügyi főosztály; Termelésfelügyeleti főosztály; Gazdasági hivatal; Mezőgazdasági termelésfejlesztési főosztály; Mezőgazdasági műszaki fejlesztési főosztály; Szakoktatási főosztály; Tudományos kutatási főosztály; Szabványügyi titkárság; Élelmiszeripari Hivatal; Erdészeti és Faipari Hivatal. 922 Csizmadia Ernő: Bevezetés az élelmiszergazdaságtanba. Akadémiai, Bp., 1973. 39–55. 923 Lehetővé vált, hogy a tsz-ek a mezőgazdasági alaptevékenység mellett élelmiszer-feldolgozással és értékesítéssel is foglalkozzanak. Zsuffa Ervin: A termelőszövetkezetek kiegészítő tevékenységének továbbfejlesztése. Kossuth, Bp., 1972. (Új falu könyvek) 924 MNL OL M–KS 288. f. 38. cs. 3. ő. e. Előterjesztés a Szövetkezetpolitikai Munkaközösséghez a termelőszövetkezetek együttműködésének és érdekképviseletének működési irányelveiről. (1967.

275

dc_795_13 hónapjaiban a termelőszövetkezetek küldöttei országszerte megválasztották a területi szövetségeket, amelyek aztán a termelőszövetkezetek első országos kongresszusára küldötteket delegálták. A kongresszust 1967. április 20–22-én rendezték meg a Parlamentben, a

régi

Felsőház tanácskozótermében.925

Itt

alakult meg a

Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa (a továbbiakban: TOT), melynek elnökévé a nádudvari Vörös Csillag Tsz elnökét, Szabó Istvánt, főtitkárává pedig K. Nagy Sándort választották. Szabó

István

így

emlékezett

vissza

az

érdekképviseleti

szervezet

létrehozására: „A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa […] az ereje és hatalma teljében lévő Fehér Lajos és Erdei találmánya volt […]. Ezt azzal a céllal kezdeményezte Fehér, hogy a szövetkezeteknek, és révükön az egész agrárágazatnak legyen egy állandó érdekvédelmi szerve. Az elgondolás nagyon jól illeszkedett Nyers Rezső és társai mechanizmuskoncepciójához, amelynek a gazdaságirányítás szorosan vett reformján túl eredetileg az érdekek megjelenítésének intézményesítése is részét képezte. […]”926 Az agrárlobbi másik fontos sikere, hogy több beruházást tudott kiharcolni az agrárágazat szereplőinek. Az 1966 júniusában törvényerőre emelkedett III. ötéves terv még a nehézipar (alapanyagipar) fejlesztési prioritásait tükrözte. A terv végrehajtása során azonban a beruházások ágazati megoszlása jelentősen módosult. 1968-tól az

ipar, és azon belül elsősorban a nehézipar részesedése csökkenni

kezdett, viszont a mezőgazdaság, valamint 1969-től a nem termelő ágazatok, azon belül is a kommunális területek, részesedése, növekedett. Az 1971–1975-re szóló IV. ötéves terv előirányzatai további eltolódást mutattak a mezőgazdaság javára. 927 Egyetértek Ungvárszki Ágnessel, aki úgy értékelte ezt az átrendeződést, hogy „két évtizedes »bűvös határok« dőltek meg: az ipar részesedése a szocialista szektor

február 20.); 38. cs. 6. ő. e. Előterjesztés a Szövetkezetpolitikai Munkaközösséghez a tsz-ek területi szövetségeinek létrehozásáról. (1967. május 26.) 925 A tsz-ek a szövetségekhez önkéntesen, a szövetkezeti közgyűlés határozata alapján csatlakoztak; minden tagszövetkezet küldöttje útján vett részt a területi szövetség munkájában és irányításában; a szövetségekben nem érvényesült az alá- és fölérendeltség, azaz sem a tagszövetkezetek nem voltak alárendelve szövetségüknek, sem pedig a területi szövetségek és az országos központ között nem volt hierarchikus kapcsolat. Lásd: Szemes Lajos: A mezőgazdasági termelőszövetkezetek érdekképviselete. Akadémiai, Bp., 1970. 926 Romsics I.: Szabó István i. m. 98. 927 Pető I.–Szakács S.: A hazai gazdaság i. m. 531–534.

276

dc_795_13 beruházásaiból 40% alá, a nehéziparé 30% alá csökkent, a mezőgazdaságé és a nem anyagi területeké 20% fölé emelkedett.”928

A jogi szabályozás átalakítása: az 1967. évi tsz-törvény 1967 őszén az országgyűlés két olyan törvényt fogadott el, amely a következő húsz évre meghatározta a termelőszövetkezetek gazdasági, társadalmi viszonyait. A mezőgazdasági termelőszövetkezetekről szóló III. törvény (a továbbiakban: Tsztörvény) azt a kettősséget igyekezett felszámolni, amely a tsz-ek gazdálkodása és az érvényes jogi szabályozás közötti eltérésből adódott. A szövetkezetek gyakorlatában már bevált helyi kezdeményezések közül a legtöbbet a munkadíjazás, a munkaszervezet és a háztáji gazdálkodás területéről sikerült beemelni a Tsztörvénybe.929 A kolhozmodelltől való távolságtartás szándékát tükrözte egy másik fontos törvény is (1967. évi IV. törvény), amely a földtulajdonról és földhasználatról rendelkezett.930 A Tsz-törvény az önigazgatás és egyenjogúság koncepciójára építve a következő újdonságokat tartalmazta. A termelőszövetkezeteket illette meg a jog, hogy döntsenek jövedelmükről; a termelőszövetkezetek többé nem voltak tervkötelezettek, tehát önállóan dönthettek termelésükről és üzemtervükről; a termelőszövetkezet gazdasági döntésének anyagi következményeit maga viselhette. Kimondta a törvény azt is, hogy a termelőszövetkezet nemcsak önálló jogi személy, hanem gazdasági felettes (tröszt, területi vagy termelési igazgatóság) nélküli, tehát önmagát minden tekintetben képviselő jogi személy. Az önálló vállalati gazdálkodás kialakításához elsősorban a pénzügyi hátteret kellett biztosítani. Az agrárlobbi abból a felismerésből indult ki, hogy az anyagi ösztönzés nehézségei sem a tagság, sem a termelőszövetkezeti üzem szintjén nem fognak addig elhárulni, amíg az árrendszer nem tükrözi megfelelően a ráfordításokat és az eredményeket. Az 1966–67. évi áremeléseknek és a hitelelengedésnek tehát az 928

Ungvárszki Ágnes: Gazdaságpolitikai ciklusok Magyarországon (1948–1988). KJK, Bp., 1989. 48. Fóris Imre (összeáll., jegyz.): Mezőgazdasági termelőszövetkezeti törvény. Földjogi törvény. KJK, Bp., 1968. 930 Kurucz Mihály: Gondolattöredékek a magyar kollektivizálás főszereplőjéről: a mezőgazdasági termelőszövetkezetről, mint az eredeti szocialista tőkefelhalmozás sajátos formájáról. In: Schlett A. (szerk.): Földindulások – Sorsfordulók i. m. 243–248. 929

277

dc_795_13 volt a közös célja, hogy megalapozzák az önfinanszírozó képességet, azaz a tsz-ek többsége képessé váljon az „önálló vállalati gazdálkodásra.” 931 Ez annyit jelentett, hogy a tsz-ek az árbevételeikből garantálni tudták a tagság részesedésének rendszeres kifizetését, illetve volt forrásuk a forgóeszközeik biztosítására, az elhasznált állóeszközök pótlására, valamint fedezni tudták a termelés bővítéséhez szükséges eszközök egy részét, s az e célra felvett hitelek visszafizetését. A beruházásaikat viszont már nem tudták teljes egészében a bevételekből finanszírozni. A tsz-ek önálló vállalati gazdálkodásának az egyik legfőbb, tudatosan fenntartott korlátozását tehát a beruházási politika jelentette.932 Mindez a tagságot is érintette, ugyanis az önálló vállalati gazdálkodás jegyében a jövedelemelosztás terén számos változtatást vezettek be. Közülük a legfontosabb, a maradékelv megszüntetése. Ennek azért volt óriási jelentősége, mert az 1960-as évek első felében a tsz-ek – az országos párt- és állami vezetés által évről évre bővített mozgástérben – igyekeztek ugyan mind jobb ösztönzési megoldásokat találni a tagságuk számára, azonban a helyi megoldások hatóereje, a maradékelvű jövedelemelosztás keretei között, csak igen korlátozott volt. Az 1967. évi III. törvény előírta, hogy a tagok számára év közben kifizetett munkadíjat a szövetkezet a termelés költségeként számolja el, valamint rögzítette, hogy ezek

kifizetése

megelőzi az állam követeléseit és az anyagi ráfordítások pótlását. 933 Mindezek hatására alapvetően új szituáció jött létre a tagság ösztönzése terén, a munkadíjalap képzésével érvényre jutott az az álláspont, hogy a szövetkezet tagjait – mint minden más dolgozót – előre megállapított, összegszerűen garantált munkadíj illeti meg, amelyet a munkavégzés arányában rendszeresen és folyamatosan fizetnek. A tsztagság érdekeinek érvényesülését az tette teljessé, hogy a Tsz-törvényben egyértelműen megfogalmazódott: „Az új szabályozásnak elsősorban az a feladata, hogy kifejezze a termelőszövetkezetek működésének azokat az alapvonásait, amelyek a legutóbbi évek fejlődése nyomán kiformálódtak […].”934 A mezőgazdasági termelőszövetkezetekről szóló 1967. évi III. törvény végrehajtásáról szóló rendelet 931

Erről bővebben lásd: Csizmadia Ernő: Az MSZMP agrárpolitikája és a magyar mezőgazdaság. Kossuth, Bp., 1984. 229–271.; Fazekas B.: A mezőgazdasági termelőszövetkezeti i. m. 167–182.; K. Nagy S.: A mezőgazdasági szövetkezeti i. m. 171–191.; Szakács S.: A reform kérdése i. m. 932 Erről bővebben lásd: Schlett András: Másolás – Adaptáció – Útfüggőség. Az agrártechnikai forradalom közgazdasági tanulságai Magyarországon. In: M Kiss Sándor–ifj. Bertényi Iván–Fejérdy Gergely (szerk.): A mában élő tegnapok: tanulmányok a XIX. és XX. század történetéhez. PPKE BTK, Piliscsaba, 2011. 172–173. 933 Fóris I. (összeáll., jegyz.): Mezőgazdasági termelőszövetkezeti törvény i. m. 68–69. 934 Uo. 172.

278

dc_795_13 intézkedett a munkadíjazásról is, miszerint a téesz a szocialista elosztásnak megfelelő bármilyen díjazási formát alkalmazhat. „A termelőszövetkezet állapítja meg, hogy a munkát teljesítmény előírással (munkanorma), a munkába töltött idővel vagy pedig a termés (hozam) meghatározott részével vagy annak értékével méri és díjazza.” 935 Az önálló vállalati gazdálkodás jegyében egy sor gazdasági döntési jogkört is át kellett csoportosítani az állami irányítástól a termelőszövetkezetekhez, hiszen addig a tsz-ek önigazgatása csak formális volt. Tevékenységüket a járási tanácsok, a szerződtető vállalatok, a bankkirendeltségek részben politikai nyomással, főleg azonban gazdasági eszközökkel – hitelek, támogatások odaítélésével vagy visszavonásával

–

gyakorlatilag

adminisztratíve

irányították.

„Bár

a

termelőszövetkezeteknek elvileg kötelező tervutasításokat adni nem szabad, mégis a szövetkezeteknek a tanácsapparátustól és az állami támogatástól való nagyfokú függése következtében, a tsz-tervek a gyakorlatban a felülről lebontott keretszámokra épülnek, ami nem egyszer a szövetkezet adottságaival és távolabbi érdekeivel ellentétes intézkedésekre vezet.” 936 A Tsz-törvény alapelvei között rögzítették, hogy a tsz önállóan választja meg termelésének szerkezetét és fejlesztésének irányát. 937 Ugyancsak önállóan hasznosítja termelőeszközeit, és értékesíti termékeit. Köteles ugyan tervet készíteni és ennek alapján gazdálkodni, de az nem szorul hatósági jóváhagyásra.938 Az ilyen módon deklarált elvek érvényesítéséhez számos további intézkedésre volt szükség. Így például a termelési eszközök (gépek, műtrágya stb.) addigi hatósági elosztását szabadforgalmú értékesítés váltotta fel. 939 Az önállóság feltétele

volt

a

megtermelt

termékekkel

való

rendelkezés,

azok

szabad

értékesítésének lehetősége. A felvásárló és termeltető vállalatok ettől kezdve közvetlenül a tsz-ekkel álltak kapcsolatban, megszűnt a tanácsok „közvetítő” feladata. A tsz-ek mind a közös, mind a háztáji gazdaságokban előállított termékeket értékesíthették a felvásárló vállalatok mellett a kiskereskedelem, a vendéglátóipar, a

935

Uo. 110. MNL OL M–KS 288. f. 5. cs. 375. ő. e. Jegyzőkönyv az MSZMP Politikai Bizottság 1965. szeptember 21-i üléséről. Jelentés gazdaságirányítási rendszerünk átfogó felülvizsgálatáról. 937 Így például 1966-tól kezdődően a kenyérgabona vetésterületének kivételével megszüntették a tervmutatók tanácsi szervekre való lebontását. Ezzel egyidejűleg a tanácsok tervet jóváhagyó funkciója is véget ért. Keserű János: A termelőszövetkezetek gazdaságirányítási reformjának alapelveiről. Társadalmi Szemle 21. (1966) 4. sz. 3–13. 938 MNL OL M–KS 288. f. 28. cs. (1966) 8. ő. e. Előterjesztés az új termelőszövetkezeti törvény irányelveiről. 939 László János: A gazdaságirányítási reform és a szövetkezetek gazdasági önállósága. Tudomány és Mezőgazdaság 5. (1967) 5. sz. 71–76. 936

279

dc_795_13 közületek, az ipari felhasználók és a külkereskedelmi vállalatok irányába is. Továbbá a termelőszövetkezetek termékeik értékesítésére maguk is nyithattak üzleteket.940 A tsz-ek önálló vállalati gazdálkodásának elismeréséből következett, hogy az 1967. évi III. törvény megszüntette a tevékenységi körük korábbi szűk behatárolását. A szovjet kolhozmodell kötöttségei sokáig korlátozták, hogy a tsz-ek a növénytermesztésen és az állattenyésztésen kívül más kisegítő jellegű tevékenységet folytassanak. Holott ennek korábban Magyarországon mind a régi nagybirtok, mind a paraszti gazdaságok szervezetében megvoltak a hagyományai. Elég, ha a falusi háziiparra, a fafeldolgozásra, a fuvarozásra vagy éppen az élelmiszer-feldolgozás elterjedtségére utalunk.941 Az új szabályozás a tsz-ek tevékenységét úgy határozta meg, hogy abba a mezőgazdasági termelésen kívül beletartozott a feldolgozás, a beszerzés, az értékesítés és a szolgáltatás. Berendezéseivel, felszereléseivel a közös és a háztáji szükségletein túl, más szövetkezeti vagy állami vállalatok, intézmények, egyesületek és a lakosság számára is végezhetett munkát, szolgáltatást.942 Az 1967. évi III. törvényben rögzített termelőszövetkezeti egyenjogúság érvényesítése azonban nem ment minden nehézség nélkül. Az állami bank monopolhelyzete továbbra is megmaradt, mivel a szövetkezet jelentősebb hitelt csak a bank járási fiókjain keresztül kaphatott. Az állami felvásárló vállalatokkal kapcsolatban pedig az volt a fő gond, hogy szinte kizárólag ők rendelkeztek a mezőgazdasági termékek forgalmazásához szükséges berendezésekkel és szakképzett munkaerővel. Ez a helyzet csak fokozatosan változott a tsz-ek feldolgozó és értékesítési tevékenységének bővülésével. A termelőszövetkezeti önigazgatás érvényesítéséhez elengedhetetlen volt az elavult jogszabályok kiigazítása. Az 1967. évi III. törvény keretjellege lehetővé tette, hogy a tsz a szervezeti felépítését, és a működési rendjét a saját adottságainak megfelelően szabályozza.943 A tsz-ek igazgatásának rendjéről 1967 előtt nem jogszabály, hanem csupán alapszabály rendelkezett. 1967-ben viszont már törvényben rögzítették a tagság jogait és kötelességeit, valamint az elnök, a

940

K. Nagy S.: A mezőgazdasági szövetkezeti i. m. 176. Juhász Pál: Agrárpiac, kisüzem, nagyüzem. (Agrárszociológiai tanulmányok) In: Miklós Tamás (vál.): Medvetánc. Magyar gazdaság és szociológia a 80-as években. Minerva, Bp., 1988. 24–50. 942 Fóris I. (összeáll., jegyz.): Mezőgazdasági termelőszövetkezeti törvény i. m. 56. 943 Csizmadia Ernő: A vállalati önállóság szervezeti alapjai a termelőszövetkezetekben. Közgazdasági Szemle 13. (1967) 7–8. sz. 844–850. 941

280

dc_795_13 vezetőség, a különböző bizottságok hatáskörét és jogállását. 944 Az említett kérdésekben az 1967. évi III. törvény lényegében csak megismételte mindazt, amit már az 1963-as termelőszövetkezeti törvény tervezete is rögzített. Viszont fontos újdonság volt, hogy a szövetkezet tagsága titkosan választhatta meg a szövetkezet elnökét, a vezetőséget és a bizottságok tagjait. A közgyűlés határozott továbbá a személyi jövedelem és a felhalmozás nagyságáról, illetve arányáról, csakúgy, mint a munka megszervezésének és díjazásának módjairól.

Mezőgazdasági szövetkezet alapszabálya

Kolhoz mintaalapszabály

1967

1969

Kulákok és más volt kizsákmányolók is lehetnek tagok, sőt 2 év példamutató munka után vezetői tisztségre is megválaszthatók.

A tagok közé kulákok csak bizonyos feltételek esetén vehetők fel. Papok és gyerekeik kizárva.

Megszűnik a hároméves kilépési tilalom.

A tag nem hagyhatja el szabadon a kolhozt (belső útlevél rendszer) Kilépés, kizárás: a tagság 2/3-ának egyetértése alapján.

A vezetőséget a közgyűlés választja 4 évre.

A vezetőséget a közgyűlés választja 2 évre.

Titkos választás! Létrejön a termelőszövetkezeti földtulajdon.

A föld állami tulajdonban van.

Továbbra is létezik a tsz-tagok korlátozott földmagántulajdona, amiért földjáradékot fizet a tsz. Termelési eszközök, állatok beviteli kényszere.

Termelési eszközök, igás- és haszonállatok beviteli kötelezettsége.

Háztáji gazdaság: területe 1/2–1kh.

Háztáji gazdaság: területe 1/4–1/2 hektár

Megengedett állatlétszám: 1 tehén, 1–2 növendékmarha, 1-2 koca a szaporulatával, 5 juh vagy kecske, korlátlan számú baromfi, házinyúl és méh, továbbá 3–4 hízósertés.

Megengedett állatlétszám: 1 tehén, 1 borjú, 1 sertés, 1 malac, 4 juh, korlátlan számú baromfi és házinyúl. A kolhozháztartást illeti a jogosultság.

Minden tagot megilleti a háztáji. Háztáji bizottság. Tevékenységi kör rendkívül kiszélesedik.

Tevékenységi kör: növénytermesztés, állattenyésztés, háziipar.

Nincsenek kötelező vetéstervek.

Kötelező vetéstervek.

Nincs beszolgáltatási kötelezettség.

Beszolgáltatási kötelezettség.

Megszűnt a maradékelvű jövedelem elosztás.

Maradékelvű jövedelem elosztás.

A munkadíjazás rendszerét a tsz állapítja meg.

Munkadíjazás munkaegységrendszer alapján, évente egyszer, a gazdasági év végén. Bizonyos korlátok között fizetnek előleget.

A munkaszervezetet a tsz állapítja meg.

Kollektív munkaszervezet (brigád, munkacsapat).

Éves munkaminimum (férfiak: 150, nők: 100 tízórás munkanap).

Fegyelmi büntetések (intés, figyelmeztetés, dorgálás, munkaegység-levonás, bírság, kizárás).

944

Fóris I. (összeáll., jegyz.): Mezőgazdasági termelőszövetkezeti törvény i. m. 16–49.

281

dc_795_13 Tsz nyugdíj bevezetése. Fizetett szabadság bevezetése. Tsz érdekképviselet (területi szövetségek, TOT).

Az agrárlobbi nemcsak gazdaságilag akarta kivívni a szövetkezeti szektor egyenjogúsítását, hanem társadalompolitikai tekintetben is. Az eredmények közül elsőként a termelőszövetkezeti tagság hátrányos szociális ellátásának felszámolását kell megemlíteni.945 1949-től kezdve, hogy a téeszek „vonzerejét” növeljék, a tsztagságra is fokozatosan kiterjesztették a társadalombiztosítási rendszert. Az ellátottságuk

szintje

azonban

jelentősen

elmaradt

a

munkás-alkalmazotti

rétegekétől.946 A tsz-tagok joggal érezték úgy, hogy nemcsak hátrányos, hanem sértő is ez a különbségtétel. Mintha ők csupán másodosztályú állampolgároknak számítanának. A korabeli szóhasználatban bevett kifejezés volt az „ipari nyugdíj” és a „tsz-nyugdíj”. Nem volt véletlen ez a megkülönböztetés. Egyrészt azért, mert a tsztag öt évvel később mehetett nyugdíjba, mint az ipari munkás, másrészt pedig azért, mert a tsz-tagoknál nem a tényleges kereset, hanem egy egységesen meghatározott 900 forintos havi keresetet vettek alapul a nyugdíj megállapításánál. Ilyen módon a folyósított nyugdíjak összege 350 forint körül mozgott (a 862 forintot kitevő ipari nyugdíjak átlagával szemben), az öregségi munkaképtelenségi járadék összege pedig mindössze 260 forintot tett ki.947 Fehér Lajosék ezeket a feszültségeket is orvosolni akarták.948 Törekvéseik egyfajta „polgárjogi mozgalomként” is értelmezhetők. Az új nyugdíjrendszer kidolgozása során az volt az irányelv, hogy a bérből és fizetésből élők nyugdíját megközelítő, alapelveiben azzal azonos, nyugdíjellátást kell biztosítani a tsz-ek tagjai

945

Az 1940-es évek végéig az agrárnépességen belül csak a cselédek és bérmunkások részesültek minimális orvosi kezelésben, illetve 65. életévük betöltése után egy szerény összegű öregségi járadékban. A két világháború közötti helyzetről bővebben lásd: Kozári M.: A nyugdíjrendszer Magyarországon i. m. 319–331. 946 A betegellátás 1949 áprilisától, a családi pótlék 1953 márciusától, az anyasági segélyezés 1953. októbertől, a baleseti kártalanítás 1957. júniustól, a kötelező kölcsönös nyugdíjbiztosítás 1958. január 1-től, az öregségi-munkaképtelenségi járadék intézménye pedig 1960 februárjától állt a tagság rendelkezésére. Lásd: Virágh F.: A mezőgazdasági termelőszövetkezeti tagság i. m. 453–506. 947 MNL OL M–KS 288. f. 28. cs. (1964) 2. ő. e. A tsz-ek tagságának szociális helyzete és a fejlesztés érdekében szükségesnek tartott intézkedések. 948 Gyenes Antal-interjú. Készítette Hegedűs István, 1986. OHA 4. sz. 194.

282

dc_795_13 számára.949 Az öregségi nyugdíj korhatára férfiaknál a 65., nőknél a 60. életév maradt a továbbiakban is. A nyugdíj összegét a tagok jövedelmétől függően határozták meg, és annak az alsó határát (a törvényes minimumot) havi 400 forintban állapították meg.

A

korábbi

egyenlősítést

megszüntetve

a

tagok

jövedelmének,

szakképzettségének és munkakörének figyelembevételével havi 900 és 5000 forint között határozták meg a nyugdíjalapot.950 A nyugdíjjogosultságot tízévi szövetkezeti tagsághoz kötötték,. A nyugdíjidőbe minden olyan naptári év beszámítható volt, amikor a tag legalább 150 (nők esetén 100), tízórás munkanapnak megfelelő munkát végzett, s befizette a járulékot. Az új rendszerben a tsz-ek egységesen a kiosztható jövedelem 7,5%-ának megfelelő – a betegellátási díjat és a baleseti biztosítási járulékot is magában foglaló – társadalombiztosítási járulékot fizettek be, a tagok pedig a jövedelmük után – a bérből és fizetésből élőkével azonos (minimum 3%) – progresszív nyugdíjjárulékot fizettek. A családi pótlék rendezése úgy történt, hogy a tsz-tagok családipótlék-jogosultságát az addigi 10 éves korhatárról 14 éves korig terjesztették ki. A családi pótlékot megadták a kétgyermekes családoknak is, de ennek összege változatlanul 70 forint maradt (az ipari dolgozók 120 forintos családi pótlékával szemben).951

A nyugati nyitás és az MSZMP Az 1960-as évek közepére a magyar gazdaság fejlődése eljutott addig a pontig, ahol igen nagy szüksége lett volna arra a többletforrásra, amelyet a nemzetközi kooperációs rendszer jelenthetett volna akár a műszaki fejlesztés, akár a költségcsökkentés, akár a szelektív fejlődés területén. E szükségletét a KGSTegyüttműködésben nem volt képes kielégíteni.952 A magyar gazdaságpolitikai vezetés

949

MNL OL M–KS 288. f. 5. cs. 405. ő. e. Előterjesztés az MSZMP PB számára a termelőszövetkezeti nyugdíjrendszer továbbfejlesztésére (KB Mezőgazdasági Osztály) 1966. szeptember. 950 Lásd az 1966/31. sz. tvr.-t és a végrehajtásáról szóló 30/1966. (XII. 20.) Korm. sz. rendeletet. TRHGY 1966. 143–148., 206–210. 951 MNL OL M–KS 288. f. 28. cs. (1966) 2. ő. e. Előterjesztés a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányhoz a termelőszövetkezeti tagok betegségi és anyasági segélyezésének fejlesztéséről, valamint családi pótlékának kiterjesztéséről. (FM, SZOT) Lásd még a 16/1966. Korm. sz. rendeletet. TRHGY 1966. 193–197. 952 Csikós-Nagy Béla: A XX. század magyar gazdaságpolitikája. Tanulságok az ezredforduló küszöbén. Akadémiai, Bp., 1996.

283

dc_795_13 a gazdasági reform előkészítése során nagy jelentőséget tulajdonított a keleti-nyugati kapcsolatrendszerbe való szerves bekapcsolódásnak. Az MSZMP legfontosabb gazdaságpolitikai testülete, a KB mellett működő Gazdaságpolitikai Bizottság, 1966 folyamán többször is foglalkozott a tőkés országokkal való kapcsolatbővítés lehetőségével. A nemzetközi munkamegosztásba való bekapcsolódást kikényszerítő okokat így összegezte a Külkereskedelmi és a Pénzügyminisztérium közös előterjesztése: „[…] számos fontos nyersanyag, illetve félkészgyártmányok egyedüli beszerzési piacai a külföldi piacok; az iparfejlesztéshez szükséges gépeket több iparágban – főleg a dinamikusan fejlődőkben – innen kell biztosítani, a gazdasági fejlődést meggyorsító beruházási hitelek számottevő része származik innen; exportkapacitásunk sok területen meghaladja a szocialista piacok számunkra hasznosan ellentételezhető felvevőképességét, piacra pedig szükségünk van; a tőkés országok piacairól jelentős importtal rendelkezünk.”953 A nemzetközi enyhülés és a dinamikus nyugati gazdasági konjunktúra légkörében reálisnak tűnt, hogy a kelet–nyugati kapcsolatok tartós élénkülésével lehet számolni. Elfogadottá vált, hogy a vezető ipari országoktól beszerzett gépek és berendezések, a licenc954 és know-how955 vásárlás – amely az 1960-as években szinte spontán módon tört magának utat – jelentős forrása lehet a további műszakigazdasági fejlődésnek.956 A szellemi termékek megszerzésének további lehetséges módozata

volt a

nemzetközi kooperáció, amely különböző országok vállalatai között, meghatározott termékek előállításának céljával létrejövő, munkamegosztáson és érdekközösségen 953

MNL OL M–KS 288. f. 15. cs. (1966) 115. ő. e. Gazdasági kapcsolataink alakulása a fejlett tőkés országokkal. 954 A licenc tulajdonképpen a szabadalom tárgyát képező megoldás használatára adott engedélyt. A licencadó a saját, kizárólagos szabadalommal biztosított jogait engedte át teljesen, avagy területileg, időben, terjedelmében korlátozottan. A leglényegesebb elem a jog megadása volt. A technológiák, gyártási folyamatok összetettebbé, bonyolultabbá válásával a jog megadáshoz kapcsolódott mindazon termelési, gyártási, szervezési tapasztalatok átadása, amit a know-how fogalomkörébe lehet sorolni. Mádi Csaba: Licenc és know-how. A szellemi termékek nemzetközi forgalma. KJK, Bp., 1976. 64– 66. 955 A know-how, magyarra pontosan le nem fordítható kifejezés. Az 1970-es években általában olyan értéket képviselő, gyakorlatba vett, vagy vehető műszaki tudást, tapasztalatot, adatot, módszert, illetve ezek összességét értették alatta, amely kizárólag korlátozott szakmai körben volt ismeretes, nem állt iparjogvédelmi oltalom alatt, és nem volt publikálva. A nemzetközi kereskedelemben megjelenhetett önállóan, más jogokhoz, árukhoz, szolgáltatásokhoz kapcsolódva, vagy megjelenhetett komplex formában, amikor valamilyen feladatsorozat, technológia, gyártás egészére vonatkozó ismerethalmazt takart. Legértékesebb részei gyártási, üzemi titkot képeztek. Mádi Cs.: Licenc és know-how i. m. 57– 59. 956 Tardos Márton: Műszaki ismeretek átvétele a fejlett ipari országokból. Külgazdaság (1980) 3. sz. 7.

284

dc_795_13 alapuló tartós, szerződéses termelési kapcsolatot jelentett. Az együttműködés gyakran

kiterjedt

kutatási,

piackutatási,

piacszervezési,

értékesítési,

technológiaátadási, betanítási tevékenységekre is. A konkrét megvalósulási formája a közös vállalkozás lehetett, vagy vegyes tulajdonú vállalat.957 1967-ben, még a reform tényleges bevezetése előtt, a döntés-előkészítők intenzíven tanulmányozták a tőkés országok vállalataival létesítendő kooperációk kérdését.958 A tőkés partnert, az új piacokra való bejutás lehetősége és a kapacitásbővítés mellett általában az motiválta, hogy a kevésbé korszerű, kifutó termékeiknek gyártásával leállhat, és a partnere termeléséből szállíthat. Magyarországot, mint egy nyitott gazdasággal rendelkező, kis országot elsősorban a korszerű technika megszerzése, az exportszerkezet javítása motiválta. A gyártási kooperációk révén megszerezhető ismeretektől azt is remélték, hogy elősegítik a belföldi szükségletek magasabb színvonalú kielégítését. Ilyen kooperációk létesítésre – mint említettem – már az 1960-as évek első felében is lehetőség nyílt, de a centralizált irányítási rendszer körülményei között nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Jól példázza ezt a Kohó- és Gépipari Minisztérium Kooperációs Irodájának tevékenysége. Az új gazdasági mechanizmust megelőző években 127 kooperációval foglalkozott, melyből csak 27 esetben jött létre szerződés, de egy esetben sem indult meg a tényleges együttműködés 1967 végéig. A gazdaságpolitikai döntéshozók e téren is az új gazdasági mechanizmustól várták a megoldást: „[…] a vállalatai érdekeltség elvére kell építeni. Vállalatok is kezdeményezhetnek; az együttműködési munka súlypontja a termelő vállalatok saját hatáskörébe kerül, amennyiben a tevékenység kereskedelmileg és iparpolitikailag a népgazdaság

érdekeinek

megfelel,

automatikusan

engedélyezhetik.”959

A

minisztériumok és a Magyar Nemzeti Bank feladatát a feltételek megteremtésben – elsősorban a hatósági engedélyezés és a finanszírozás könnyebbé tételében – jelölték meg. A struktúraátalakításhoz szükséges anyagi eszközök és a szocialista importból megfelelő műszaki színvonalon nem beszerzhető áruk kapcsán 1968 folyamán egyre

957

Kozma Ferenc–Rédei Jenő: Kelet-nyugati közös vállalatok néhány elvi kérdése. Külgazdaság 28. (1984) 2. sz. 13. 958 MNL OL M–KS 288. f. 15. cs. (1967) 128. ő. e. A termelési kooperáció kérdései a tőkés országok vállalataival. 959 Uo.

285

dc_795_13 inkább előtérbe került a tőkés beruházási hitelek lehetősége. A Gazdaságpolitikai Bizottság által márciusban megtárgyalt előterjesztés szerint „[…] gazdaságpolitikai célkitűzéseink

megvalósítására

az

eddiginél

is

nagyobb

mértékben

és

szervezettebben kell felvenni külföldi hosszúlejáratú hiteleket.” 960 A nyugati országoktól felvett hitelek önmagukban nem jelentettek újdonságot, az viszont igen, hogy a nem megfelelő színvonalú szocialista eszközök, berendezések helyettesítésére szánták. Nagy várakozást fűztek hozzá más szempontból is: a hosszú lejáratú hiteleket elsősorban tőkés exportnövekedést, azaz devizaszerzést lehetővé tevő beruházásokra akarták fordítani. A Gazdaságpolitikai Bizottság hangsúlyozta: „a hitelfelvételek

elsődleges

célja

a

tervben

előírt

beruházásokat

korszerű

berendezésekkel, gépekkel ellátni és hozzájárulni nemzetközi pénzügyi likviditásunk javításához.”961 A hitelfelvétel körülményei amúgy kedvezőnek mutatkoztak, mert a „tőkés országok részéről hitelkínálat van, az igénybevételi és bővítési lehetőségek megvannak e téren.”962 1968 decemberében ismét a Gazdaságpolitikai Bizottság elé került a hitelek kérdése, a gazdasági fejlődés gyorsításához szükséges külföldi működő tőke igénybevételének formájában.963 A helyzetértékelés így szólt: „A világgazdaságban az egyszerű külkereskedelmi műveleteket olyan kooperációs formák váltják fel, amikben az anyagi javak cseréje mellett nagy súllyal érvényesül a szellemi javak cseréje (know-how, licenc); a műszaki fejlesztés tapasztalatainak folyamatos biztosítása; a piacokon való együttműködés.” A levont következtetés így hangzott: „[…] most már nem elegendő, ha az egyik partner csak kölcsöntőke nyújtásával vesz részt, hanem a tartós optimális fejlesztésben és a tartós piaci kapcsolatok kiépítésében való kölcsönös érdekeltség megköveteli, hogy a partnerek mindegyike működő tőkével vegyen részt. A politikai és gazdaságpolitikai célkitűzéseink indokolják, hogy gazdasági érdekeinknek megfelelően a tőkés piacokon is alkalmazkodjunk a világgazdasági tendenciák követelményeihez.” 964 Az új gazdasági mechanizmus bevezetését követően tehát a hivatalos politika rangjára emelkedett a nyugati nyitás. Az ország versenyképességének javítása 960

MNL OL M–KS 288. f. 15. cs. (1968) 142. ő. e. Beruházási hitelek igénybevételének lehetősége a tőkés országoktól. 961 Uo. 962 Uo. 963 MOL M–KS 288. f. 15. cs. (1968) 155. ő. e. Külföldi működő tőke igénybevétele fejlődésünk meggyorsításához. 964 Uo.

286

dc_795_13 egyértelműen összekapcsolódott a világgazdaságba való bekapcsolódással, a szellemi termékek cseréjével és a kooperációk szükségességével. Elfogadottá vált, hogy „[...].minden olyan tőkés országgal indokolt a kereskedelmi kapcsolatokat szélesíteni, ami számunkra gazdaságilag előnyöket hozhat, politikailag pedig nem teremt nem kívánatos méretű függőséget.”965 Ez utóbbi szempont azonban egyre inkább háttérbe szorult a várható gazdasági előnyökhöz képest. 1968 után például minden korábbinál hangsúlyosabbá vált, hogy a fejlett tőkés országok által támasztott magas követelményekhez való igazodás mennyire elősegítheti a belső piac igényes piaccá fejlesztését. „Olyan társadalmi és gazdasági klímát kell teremtenünk, amiben a termelők jó minőségű, a felhasználó változó igényeihez alkalmazkodó termékek termelésére kényszerülnek, a vevőnek pedig módjában áll választani a különböző termelők árui között. Ezért szükséges a termelés és értékesítés jelenlegi túlzott centralizáltságának

a

feloldása,

a

gazdaságilag

nem

kívánatosnak

ítélt

monopolhelyzetek felszámolása. […] A megfelelő versenyképes exportstruktúra kialakítása

megköveteli

a

gazdasági

mechanizmus

eszközeinek,

a

kereskedelempolitikának, és az egész gazdaságpolitikának olyan továbbfejlesztését, tökéletesítését, ami – többek között – lehetővé teszi, hogy a kereskedelem hagyományos formái és a gazdasági kapcsolatok újabb módozatai – kooperációk, közös vállalkozások – folyamatosan közvetítsék a világpiac egészséges, a műszaki fejlesztést serkentő hatásait.”966 A Nyugat következetesen vigyázott arra, hogy szállításainak műszaki tudástartalma („know-how”) még véletlenül se adjon lehetőséget a hadiipari adaptálásra. Amennyiben azonban importigényünk nem érintette a Cocom-listát, vagyis nem esett embargó alá, vásárlásainkat csak fizetőképességűn korlátozhatta. A konkrét partnerek számbavételekor elsőként értelemszerűen a Német Szövetségi Köztársaság jött szóba. Európai és világviszonylatban is Magyarország legnagyobb tőkés kereskedelmi partnere volt, amely számos területen a világ legfejlettebb technikájával és technológiájával rendelkezett. A megfogalmazott irányelvek hangsúlyozták mennyire előnyös a nyugatnémet vállalatokkal hosszú lejáratú gazdasági megállapodásokat kötni, mind konkrét eszközbeszerzések, mind technikaitechnológiai kooperációk céljából. Magyar részről felvetődött annak a lehetősége, 965

MNL OL M–KS 288. f. 15. cs. (1970) 182. ő. e. A nemzetközi gazdasági kapcsolatok fejlesztésének kérdései a nem szocialista országokkal 966 Uo.

287

dc_795_13 hogy megszüntetik a behozatali korlátozásokat a partnerség mind szélesebb körű megvalósítása érdekében. Ennek szellemében engedélyezték a hosszúlejáratú gazdasági, ipari és műszaki megállapodásokat, amennyiben azok konkrét intézkedéseket tartalmaznak arra vonatkozóan, hogy hatékonyan támogatják a műszaki fejlődést és hozzájárulnak az export növeléséhez. 967 Annak ellenére, hogy a hivatalos politika nem kívánatos partnernek nyilvánította az Egyesült Államokat, Magyarország mégsem kerülhette el, hogy ne létesítsen vele gazdasági kapcsolatot. Ezek a gazdasági kapcsolatok, az indoklás szerint, minden szocialista ország számára hasznos kiegészítőnek bizonyulnak, de egyben óvatosságra is int: az USA kereskedelmi céljai egyben a politikai terveit is szolgálja, azaz megpróbál bejutni a szocialista piacokra, miközben a saját korlátozó intézkedéseit – a szocialista országokkal folyó kereskedelemre vonatkozóan – fenn kívánja tartani. A gazdasági vezetés egyfelől megfogalmazta a magyar export ésszerű növelésének igényét, esetenként a hitellehetőségek igénybevételét, másfelől az Egyesült Államoktól való vásárlásokat a legszükségesebbekre kívánta korlátozni. 968

Offenzívában az agrár-diplomácia Az új gazdasági mechanizmusban a magyar vezetés a nyugati nyitást nemcsak kétoldalú kapcsolatok révén hanem a nemzetközi szervezetek keretében is elő akarta mozdítani. Közismert, hogy a mechanizmusreformnak fontos célkitűzése volt a kapitalista világ felé való nyitás. Ennek fontos állomása lett volna Magyarország belépése a Nemzetközi Valutaalapba (IMF) és a Világbankba.969 1967 folyamán a magyar kormány képviselői tárgyalásokat kezdeményeztek a kapcsolatok felvétele érdekében. E nagy horderejű kérdésben a magyar félnek természetesen konzultálnia kellett a szovjet vezetéssel, amely erőteljes ellenállást tanúsított az IMF-tagság ügyében. Azzal érveltek, hogy „az IMF csak látszólag ENSZ-intézmény, valójában

967

MNL OL M–KS 288. f. 15. cs. (1970) 178. ő. e. A magyar–NSZK gazdasági kapcsolatok néhány főbb problémája. 968 MNL OL M–KS 288. f. 15. cs. (1969) 159. ő. e. Gazdasági kapcsolataink az Egyesült Államokkal. 969 Erről bővebben lásd: Földes Gy.: Az eladósodás politikatörténete i. m. 39–51.; Honvári János–Torda Csaba: Magyarország csatlakozása az IMF-hez és a Világbankhoz. I. Archívnet 9. (2009) 1. sz.

288

dc_795_13 amerikai befolyás alatt áll.”970 Ez a hozzáállás meghiúsította a magyar csatlakozási törekvést. Érdekes

párhuzam,

hogy

ugyancsak

1967-ben

Magyarország

megpróbálkozott az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetébe (Food and Agriculture Organization of the United Nations – FAO) való belépéssel is. A FAO az ENSZ egyik legfontosabb gazdasági szakosított intézménye, mely az élelmezés, az élelmiszeripar és a mezőgazdaság területén segíti elő a nemzetközi együttműködést. Létrehozásáról a második világháború alatt 1943-ban, az első Élelmezési és Mezőgazdasági Konferencián döntöttek az USA-beli Hot Springs-ben, majd a szervezet 1945. október 16-án alakult meg 44 tagállammal a kanadai Quebecben. A központ Washingtonban működött egészen 1951-ig, amikor átköltözött Rómába. A tagok száma folyamatosan növekedett: 1965-ben már 110 tagja volt, köztük az összes nyugat-európai állam és az Amerikai Egyesült Államok.971 Jelenleg 192 teljes jogú tagja van. A FAO fenntartásához és projektjeinek megvalósításához a tárgyalt időszakban minden tagállam hozzájárult, melynek mértékét különböző kritériumok alapján állapították meg, de legnagyobb részt az egy főre eső nemzeti jövedelem és a lélekszám volt a meghatározó.972 Ezek alapján az Amerikai Egyesült Államok tekinthető a legfőbb finanszírozónak, mivel az 1966–67-es évben a teljes költségvetés 31,91%-át fizette. Őt követte az NSZK 9,74%-kal és Anglia 9,48%-kal. A minimum hozzájárulás mértéke ekkor 0,04%, amely a 47 fejlődő ország kvótája volt. A FAO alapvetően egy szervező, koordináló szerv, melynek fő célkitűzései így összegezhetők: a mezőgazdasági és az élelmiszertermelés növelésének elősegítése, a mezőgazdasági tudományos kutatómunka, a technika fejlesztése, szakemberek képzése, az e téren elért legújabb eredmények elterjesztése, gyakorlati alkalmazása, anyagi, technikai és szakmai segítségnyújtás a termelés növelését célzó nagyobb szabású technikai, kutatási és oktatási programok megvalósításához. 973 Figyelemmel kíséri a világ élelmezési helyzetét, a legfontosabb mezőgazdasági és élelmiszeripari cikkek termelését, fogyasztását és kereskedelmét. Tájékoztató anyagokat készít a 970

Uo. 52–53. Ralph W. Phillips: FAO: its origins, formation and evolution. 1945–1981. FAO, Rome, 1981. 972 MNL OL XIX–K–9–ac 82. d. A FAO működése, szervezete és programja. 973 MNL OL XIX–K–9–ae 24. d. A FAO alapokmányai. 971

289

dc_795_13 fejlődés várható tendenciáiról, gazdasági szemléket, statisztikákat ad ki. A FAO tevékenysége a tágabb értelemben vett mezőgazdaságra terjed ki, tehát felöleli az élelmiszeripar, a vízgazdálkodás, az erdészet és halászat területeit is. Magyarország 1946-1951 között már tagja volt a szervezetnek, azonban szovjet nyomásra Lengyelország és Csehszlovákia FAO-tagságának megszüntetése után a magyar vezetés is a kilépés mellett döntött kb. 89 ezer dollár tartozást hagyva maga mögött.974 Magyarországon 1967-ig többször felvetődött a belépés gondolata, s közben a FAO részéről is történtek „nem hivatalos” megkeresések a belépéssel kapcsolatban. Habár tagságunk 1967-es megújítási kérelme kapcsán is jelentkeztek fenntartások a Szovjetunió részéről, mely nem volt tagja a szervezetnek, mégis sikerrel járt ez a kísérlet.975 A magyar kormány 1967. március 23-án határozatot hozott a belépésről (3077/1967), majd májusban benyújtotta a kérelmét. Magyarország felvétele végül a novemberi FAO Konferencián történt meg.976 Ekkor az európai szocialista államok közül csak Lengyelország, Jugoszlávia és Románia tartozott a FAO-hoz. A FAO nemzeti hátterét a nemzeti bizottságok adták, melyek a legtöbb tagállamban a kormány nevében, általában a mezőgazdasági miniszter felügyelete alatt működtek, széles hatáskörrel. Feladatuk volt a munka belföldi és nemzetközi irányítása, koordinálása és ellenőrzése, valamint a megfelelő határozatok meghozatala. Emellett ők alakították ki a szervezetben képviselt együttműködési politikát, ők hagyták jóvá az országok programját és költségvetését, illetve a FAOban folytatott nemzetközi tárgyalások irányelveit. Ennek mintájára alakult meg hazánkban is a Magyar Nemzeti Bizottság, 977 amely hivatalosan is beleszólási jogot kapott a FAO-val kapcsolatos ügyek intézésébe. A munkájában több minisztérium is érdekelt volt, így a Belügy-, Pénzügy-, Külügy-, Külkereskedelmi, Egészségügyi és a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium képviseltette magát benne.

974

Kevéssé ismert, hogy Magyarország már 1957 elején is megpróbálkozott a visszalépéssel, de ezt akkor elsősorban az 1951 után felhalmozódott tagdíjhátralékok és egyéb fizetési kötelezettségek elengedéséhez, illetve átütemezéséhez kötötte a magyar kormány. Lásd a kormány 1957. január 24-ei üléséről készült jegyzőkönyvet.: Baráth M. (szerk., jegyz. és bev. tan.): Kádár János első kormányának i. m. 187–188. 975 A visszalépés előkészítésében nagy szerepet játszott Rómában a magyar származású Andrew de Vajda, aki a későbbiekben a Tisza-völgyi öntözőrendszer kiépítését már hivatalos FAO-megbízottként irányította. Köszönet dr. Vándor Péternek az információért. 976 MNL OL XIX–K–9–ae 24. d. Tájékoztató a Magyar Népköztársaság FAO tagságával kapcsolatos kérdésekről. 977 MNL OL XIX–K–9–ae 24. d. Emlékeztető a FAO Magyar Nemzeti Bizottság l. üléséről. 1968.

290

dc_795_13 Természetesen az utóbbi szerepelt a legnagyobb súllyal, mert míg a többi minisztérium

csak

egy-egy

tagot

delegált

a

bizottságba,

a

MÉM

hat

főosztályvezetővel volt jelen, illetve ez a hivatal adta a bizottság első elnökét is, a MÉM egyik miniszterhelyettese, Kazareczki Kálmán személyében. A főhivatalok mellett több országos szervezet is helyet kapott a bizottságban: KSH, MTA, Kulturális Kapcsolatok Intézete, Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Titkársága, Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, Országos Tervhivatal, Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Szövetkezetek Országos Szövetsége. 1968-ban megalakult, az akkor még csak egy főből álló, római magyar FAOképviselet, amely a Nemzeti Bizottság szakmai irányításával, és a nagykövetség segítségével végezte munkáját. A csatlakozás emellett azt is lehetővé tette, hogy Magyarország a tagdíj-hozzájárulása arányában tagokat delegáljon a FAOapparátusba. A FAO legfőbb döntéshozó szerve a Konferencia volt. Kétévente, a páratlan években tartott ülésszakain minden tagállam és társult tag képviseltette magát, de csak a tagállamok rendelkeztek egy-egy szavazattal. Ez a szerv hagyta jóvá a költségvetést és a munkaprogramot, a szervezetet érintő legfontosabb döntéseket, illetve nevezte ki a FAO élén álló vezérigazgatót. Őt 4 évre bíztak meg a vezetéssel, de mandátuma további 2 évvel meghosszabbítható volt. A Konferencia ülésszakai között többször összeült a másik fő szerv, a FAO Tanácsa, amelynek irányító funkciója volt, és amelynek tagjait szintén a Konferencia választotta. 978 A Tanács és a Konferencia a könnyebb ügyintézés miatt különböző bizottságokat, albizottságokat, regionális bizottságokat, munkacsoportokat hozott létre, illetve értekezleteket, konzultációkat is tartott. Ezek közül számunkra az egyik legfontosabb a Konferencia szüneteiben kétévente (páros években) ülésező Európai Regionális Konferencia volt. A FAO-konferenciákon való részvétel megkönnyítette a nyugati országok vezető mezőgazdasági politikusaival, szakértőivel való kapcsolat-kialakítást. Jól mutatja ezt, hogy 1968 folyamán már 35 bizottsági ülésen, konferencián, tanulmányúton stb. vett részt magyar küldöttség, illetve 10 FAO-delegáció járt az országban ugyanebben az évben.979 Kiemelkedő jelentőségre tett szert, hogy 1969-

978 979

MNL OL XIX–K–9–ac 82. d. A FAO működése, szervezete és programja. MOL XIX–K–9–e 133. d. A FAO MNB 1968. évi kiutazási és meghívási terve és költségvetése.

291

dc_795_13 ban a FAO vezetője, Boerma ötnapos látogatásra érkezett Magyarországra. 980 A következő évben, 1970-ben pedig Budapesten rendezték meg a FAO európai konferenciáját.981 A tapasztalatok és az újdonságok megismertetése mellett a FAO különböző projekteket is támogatott a tagállamok hozzájárulásából és az UNDP keretéből.982 1968-ban az erről folytatott tárgyalások során megegyeztek, hogy „[...] a magyar népgazdaság fejlesztésében történő közvetlen hozzájárulás mellett biztosíthatná [...] a fejlett tőkés országokkal

[...] való műszaki-tudományos és gazdasági

együttműködési kapcsolatok fejlesztését, és [...] az UNDP licencet is vásárolna Magyarország számára exportjoggal együtt.”983 Ez a szervezet a fejlődő országoknak nyújtott technikai segítséget nemzetközi szakértők kiküldése, felszerelési tárgyak biztosítása, ösztöndíjak és külföldi tanulmányutak szervezése révén, illetve megpróbálta fokozni ezen országok termelési lehetőségeit a beruházási lehetőségek feltárása, valamint a megfelelő beruházási környezet biztosítása révén. A programokat azonban nem maga az UNDP hajtotta végre, hanem a megfelelő hatáskörű szervek, így például a FAO. A Magyarországnak megítélt első ilyen támogatás 1.142.000 dollár volt.984 Az 1960-as évek második felének nemzetközi sikerei közé tartozott, hogy a magyarországi szövetkezeti szervezetek tagsági viszonyát sikerült helyreállítani a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségével (a továbbiakban: SZNSZ). A kapcsolatok ez esetben is – hasonlóan a FAO-hoz – a hidegháború légkörében szakadtak meg, 1948-ban. Ez azért is volt nagy veszteség, mert a magyarországi szövetkezeti mozgalmak és szervezetek kapcsolata a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségével igen régi keletű, 1895-re nyúlnak vissza. A magyar szövetkezeti mozgalom képviselői közreműködtek a világszervezet megalakításában, sőt 1904-ben a 980

MOL XIX–K–9-ae 24.d. A FAO vezérigazgatójának magyarországi látogatása. Varga Zsuzsanna: Az agrárium 1945-től napjainkig. In: Estók János et al. (szerk.): Agrárvilág Magyarországon, 1848–2002. Argumentum, Bp., 2008. 312. 982 Az UNDP (United Nations Development Programme) az ENSZ Fejlesztési Szervezetének programja volt. 1965. november 22-én jött létre az 1950-ben létrehozott EPTA (Bővített technikai segélyprogram) és az 1959-es UNSF (ENSZ speciális alapja) összeolvadása révén. Az UNDP-n belül a két terület elkülönítése megmaradt. MNL OL XIX–K–9–ac 82. d. A FAO működése, szervezete és programja. 983 MNL OL XIX–K–9–e 36. d. Tájékoztató a FAO küldöttség magyarországi látogatásáról. 1968. 984 Ebből alapították az 1970-es években a Tisza II. projekt (Öntözéses mezőgazdaság a Tisza folyó völgyében) kísérleti modellgazdaságait, és határozták el a halászati melegvizes kísérleti állomás létrehozását, illetve a szarvasi Halászati Kutatóállomás halászati kutatási és oktatási intézetté történő továbbfejlesztését. E két utóbbi projekt az 1980-as években valósult meg. Andrew de Vajda: Adventure. Achievements. Altruism. The story of my life. Bonte-Friedheim, Rome, 1983. 140–145. 981

292

dc_795_13 Szövetség Budapesten tartotta a VI. világkongresszusát. A hivatalos kapcsolat több lépcsőben állt helyre. 1966-ban a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsa (SZÖVOSZ), 1968-ban az Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsa (OKISZ), 1970ben

az

Országos

Szövetkezeti

Tanács

(OSZT),

majd

1971-ben

a

Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa (TOT) kapta meg az SZNSZ-tagságot.985 Ezzel kapcsolatban hangsúlyozni kell, hogy az SZNSZ minden újabb tagfelvétel előtt nemzetközi szakértőkből álló bizottság révén tájékozódott az adott szervezetről, azt vizsgálva, hogy működése megfelel-e a világszervezet által vallott értékeknek és elveknek.

985

Gyenis János: A nemzetközi szövetkezeti mozgalom története és mai helyzete. Erdei Ferenc Szövetkezeti Alapítvány, Bp., 1993.

293

dc_795_13 VII. TÁVOLODÁS A KOLHOZRENDSZERTŐL – KÖZELEDÉS A PIACGAZDASÁG KÖVETELMÉNYEIHEZ

A transzfer közvetítői A FAO-tagság már említetett pozitívumai mellett az is figyelmet érdemel, hogy új lehetőség nyílt az USA-val történő kapcsolatépítésre. A korabeli átlagos üzemméretek terén a magyar nagyüzemi rendszer sokkal több hasonlóságot mutatott az amerikai mezőgazdasággal, mint a nyugat-európaival. Ráadásul a komplex technológiák és rendszerek alkalmazása terén az amerikai mezőgazdaság megelőzte az egyébként fejlett nyugat-európai mezőgazdaságot. Ezek a tényezők magyarázzák, hogy már az 1960-as évek első felében megindult az USA irányába való szakmai tájékozódás. Azonban a magyar–amerikai diplomáciai kapcsolatok lezáratlan kérdései évekig megnehezítették a kapcsolatok kiszélesedését.986 Az első magas szintű mezőgazdasági delegáció kiutazására csak 1969-ben került sor. A küldöttség vezetője Gergely István, a miniszter termelési ügyekért felelős helyettese volt.987 A kíséretéhez tartozott Tóth Lajos, aki szintén a MÉM tagja, Lada Lajos a Külkereskedelmi Minisztériumból, Klenczner András az ÁGOKtól, Burgert Róbert a Bábolnai Állami Gazdaság igazgatója és Sárközy Péter egyetemi docens. Habár a küldöttség amerikai cégek meghívására utazott az Egyesült Államokba, az út mégis félhivatalossá vált, mivel az USA mezőgazdasági minisztériuma dolgozta ki a küldöttség részletes programját, s a delegáció tagjait az amerikai külügyminiszter és a mezőgazdasági miniszterhelyettes is fogadta.988 Az út célja a megelőző öt év tudományos, technikai, gyakorlati eredményeinek megismerése volt, illetve a tájékozódás azon állat- és növényfajták, termelési

986

Erről bővebben lásd: Borhi László: Magyar–amerikai kapcsolatok i. m. 70–96. MNL OL XIX–K–9–ab 34. d. Tájékoztató jelentés a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány részére a mezőgazdasági szakdelegáció tanulmányútjáról. 1969. 988 MNL OL XIX–K–9–ab 34. d. Úti beszámoló Amerika mezőgazdaságáról. Külön vizsgálat tárgya lehetne, hogy milyen csatornákon keresztül ismertették Magyarországon az amerikai út tapasztalatait. Készült például két film, két könyv és számos újságcikk. A delegáció résztvevői maguk is számos előadást tartottak országszerte. 987

294

dc_795_13 módszerek, eszközök iránt, amelyeket hazai körülmények között is hasznosítani lehet.989 A cégek, amelyeket meglátogattak, a kukorica-, cukorrépa-, szója-, illetve zöldségtermesztés terén számos új fajtát, termesztéstechnológiát és berendezést mutattak be a magyar vendégeknek.990 A delegáció többek közt Roswell Garst farmját, az FMC, Northrup King, Ralston Purina, De Kalb és John Deere cégeket látogatta meg.991 A megtekintett cégek közül több élenjáró szerepet töltött be a mezőgazdasági technika fejlesztésében. Így nagy jelentősége volt annak, hogy a magyar küldöttséget e cégek elnökei, vezérigazgatói vagy tulajdonosai fogadták. A programok lebonyolításához illetve a tájékoztatáshoz képzett szakembereket is biztosítottak számukra. Az amerikai tárgyalások során néhány céggel sikerült elvi megállapodást kötni a további együttműködésre vonatkozóan, illetve több vezető ígéretet tett arra, hogy hamarosan Magyarországra látogat a konkrét együttműködés megkötése végett.992 A delegáció tagjai – köztük a Bábolnai Állami Gazdaság igazgatója, Burgert Róbert – különös figyelemmel tanulmányozták a kukoricatermesztést. E téren az USA

igazi

nagyhatalomnak

számított,

nemcsak

azért,

mert

a

világ

kukoricatermelésének 49%-át itt állították elő, hanem azért is, mert 1955 és 1969

989

A tanulmányút tapasztalatairól számos újságcikk jelent meg, s készült egy könyv is, amelyet az egyik résztvevő Sárközy Péter írt, Szemtől szembe Amerika mezőgazdaságával címmel. A könyv egy olvasmányos formában megírt útinapló, amelyben a szerző megismertette az olvasót az amerikai életformával. Sárközy kitért az amerikai agrárgazdaság eredményeire is, bemutatott új technikákat, módszereket, beszámolt a kutatás és oktatás működéséről. L.: Sárközy Péter: Szemtől szembe Amerika mezőgazdaságával. Mezőgazdasági, Bp., 1970. A tudományos eredmények közvetítése szempontjából nagyobb jelentőségű volt egy másik 1970-es kiadvány. Enyedi György egy évig tartózkodott az USA-ban a Ford Alapítvány ösztöndíjával, és tanulmányútja tapasztalatait Farmok és farmerek, az amerikai mezőgazdaság címmel foglalta össze. Célja az volt, hogy az amerikai mezőgazdaság általános fejlődési jellemzőiről és problémáiról adjon hírt, hiszen az amerikai tapasztalatok Magyarország számára is fontosak. A szerző hangsúlyozta: „hazánkban fejlett, a legjobbakhoz mérhető színvonalú szocialista élelmiszergazdaság kiépítésén fáradozunk – s ehhez az amerikai modell egyes elemei felhasználhatóak.” Enyedi nagy figyelmet szentelt az amerikai mezőgazdaságra olyannyira jellemző magas fokú üzemi és területi specializációnak. A siker másik titkát abban látta, hogy az új technikai vívmányokat nagyon gyorsan és tömegesen alkalmazzák az amerikai agrártermelésben. L.: Enyedi György: Farmok és farmerek. Az amerikai mezőgazdaság. Mezőgazdasági, Bp., 1970. 990 Gergely István: Az amerikai tanulmányút tapasztalatai. Magyar Mezőgazdaság 21. (1969) 49. sz. 5–7. 991 R. Garstnak nem első alkalommal voltak magyar vendégei. Már az 1955 decemberében USA-ba látogató szakmai delegáció is járt nála, azzal a céllal, hogy hibridkukorica vetőmagot és egy hibridkukorica-feldolgozó üzemet vásároljon. 992 MNL OL XIX–A–2–ll 13. d. Gergely István feljegyzése Fehér Lajos részére az USA kapcsolatok alakulásáról. 1970. május 8.

295

dc_795_13 között megduplázták a kukorica hozamát.993 Mindeközben Magyarország az állattenyésztés takarmánybázisának biztosítása terén súlyos problémákkal küzdött. A tanulmányút végén a Bábolnai Állami Gazdaság 6000 hektár kukorica termesztésére alkalmas komplex John Deere gépsorokat vásárolhatott meg. 994 A vásárlásra a Magyar Külkereskedelmi Bank által nyújtott devizahiteles konstrukció – hároméves törlesztési határidővel – kínált lehetőséget, Bábolna a törlesztőrészleteket a megvásárolt modern technológia révén elért többlet terményből kívánta fedezni. Az új gépsorok oly mértékben beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, hogy a vállalat az 1970-es esztendőben vissza tudta fizetni a felvett hitel teljes összegét. 995 Az iparszerű kukoricatermelési rendszer első évi tapasztalatai alapján Burgert Róbert javaslatot készített egy magyar–amerikai kooperáció megvalósítására. Fehér Lajosnak írt levelében így érvelt „A kukoricatermesztési rendszer magas színvonalon csak a baromfihoz hasonló, széleskörű kooperáció keretében és annak tanulságait hasznosítva fejleszthető. Ehhez a legalkalmasabb kül- és belföldi partnerek felkutatása a legfőbb feladat. A Bábolnai Állami Gazdaságban kialakított kukoricatermesztési rendszerbe eddig bekapcsolt külföldi, elsősorban USA cégekkel való szoros együttműködést és az egész kooperáció széleskörű szervezését és fejlesztését a CPS-szel kialakítandó közös vállalat végezné, melynek előfeltételei jelenleg tárgyalás alatt vannak. Így lehetőség nyílik a különböző cégekben rejlő potenciális lehetőségek objektív megítélésére és folyamatosan mindig a legjobb termelési elemeknek a rendszerbe való bekapcsolására. Ily módon nem egy-egy céggel, hanem csak is a folyamatosan változó legjobb gépekkel, anyagokkal és eljárásokkal akarjuk elkötelezni magunkat. A közös vállalat célja az iparszerű kukoricatermesztési rendszerben résztvevő külföldi és hazai partnerek közötti kooperáció megszervezése. A kooperáció célja, hogy hosszabb távon (7–10 év alatt) a kooperációban résztvevő hazai partnerek olyan termésátlag növelést érjenek el, hogy a növekményből fizethessék vissza a ráfordítást. A kooperációban tehát nemcsak a külföldi szellemi ismeretek hazai adaptálására és a fejlesztés gyorsütemű növelésére 993

Burgert R.: Iparszerű termelési rendszerek i. m. 32–38. Egy-egy gépsor többek között traktorból, mélyszántó ekéből, tárcsából, fotocellával és vetésellenőrző monitorral felszerelt 12 soros vetőgépből, sorközművelő kultivátorból, permetezőgépből és kombájnból állt. Burgert R.: Iparszerű termelési rendszerek i. m. 32–33. 995 Paul Marer: East-West Technology Transfer. Study on Hungary 1968–1984. Organisation for Economic, Paris, 1986. 159–160. 994

296

dc_795_13 törekszünk, hanem a szükséges devizát azzal a termés- többlettel kell kifizetni, ami a jelenlegi hozamokon túl a zárt termelési rendszer kialakításából ered.”996 [Kiemelés az eredetiben.] A javaslat nemcsak Fehér Lajos, hanem Nyers Rezső támogatását is elnyerte. Bábolna az iparszerű kukoricatermesztést 11 gazdaság bevonásával közel 30.000 hektárra terjesztette ki. 1971-ben megalakult a CPS-ZugAg (Corn Production System) magyar–amerikai vegyesvállalat a Bábolna ÁG (30%), az Inter-cooperation Rt. (20%) és a CPS–USA (50%) tulajdonrészesedésével, majd 1973-ban 71 gazdaság (34 állami gazdaság, 36 tsz) részvételével megalakul az Iparszerű Kukoricatermelő CPS Közös Vállalat, melyet 1975-től IKR Közös Vállalatnak neveztek. Az igazgatóság elnökévé Izinger Pált, elnökhelyettesévé Baksai Antalt választották. A Közös Vállalat igazgatója Tóth János lett.997 1972-től két másik állami gazdaság is elindította a saját kukoricatermesztési rendszerét, ami mutatta, hogy a nyugati technológia elterjesztésében az állami gazdaságok lépéselőnyhöz jutottak a termelőszövetkezetekkel szemben. A Bajai Kukoricatermesztési Rendszer (BKR) 1972-ben a Bajai Állami Gazdaság vállalkozásában kezdte meg a termelésszervezést 11 ezer hektáron.998 A Kukoricatermesztési Szocialista Együttműködés (KSZE) szintén 1972-ben indult a Szekszárdi Állami Gazdaság vezetésével, a Gödöllői Gépkísérleti Intézettel együttműködve, 14 ezer hektáron.999 Az említett három termelési rendszer mindegyikét állami gazdaság szervezte, megfelelve annak az elvárásnak, hogy a fejlesztési központok csak állami vállalatok lehetnek. A versenyszellem által hajtva a nádudvari tsz-elnök, Szabó István, Fehér Lajos és Dimény Imre segítségével, kiharcolta, hogy olyan devizahitelhez juthasson, mint Bábolna. Ennek az volt a lényege, hogy az állam által devizában nyújtott hitel segítségével az adott vállalat Nyugatról korszerű, modern gépeket, technológiát és know-how-t tudott vásárolni, s a hitelt csak később, a többlettermék exportjából kellett visszafizetni.1000 A nádudvari Vörös Csillag Tsz is a világhírű John Deere 996

MNL OL XIX–A–2-ll 13. d. Burgert Róbert javaslata Fehér Lajosnak a bábolnai iparszerű kukoricatermesztési rendszer kifejlesztésére, 1970. december 5. 997 Schlett A.: Sziget a szárazföldön i. m. 125–143. 998 Sárkány Pál (szerk.): Termelési rendszerek a szántóföldi növénytermesztésben. Mezőgazdasági, Bp., 1975. 103–119. 999 Uo. 87–102. 1000 Uo.120–121.

297

dc_795_13 céggel vette fel a kapcsolatot, de hamar kiderült, hogy egyedül túl kicsi egy ilyen üzletkötéshez. Ezért 1972 őszén 8 környékbeli tsz-szel együtt megalakították a máig működő Kukorica és Iparinövény Termelési Együttműködést (KITE). A termelést 1973-ban kezdték, 16 komplett gépsorral és 10.300 hektár kukorica, majd 5500 hektár cukorrépa területtel.1001 A zárt termelési rendszer azonban nemcsak a gépsort foglalta magába, hanem a vetőmagot és a kiváló hatású gyomirtó szereket is. A technológiával szembeni legnagyobb kétkedést a nagy tőszámra vonatkozó előírás váltotta ki. A hagyományos művelésben elképzelhetetlen volt, hogy olyan sűrűn vessék a kukoricát, mint ahogy azt a technológia megkövetelte. Az első évben Nádudvaron 62–63 mázsa volt a kukorica termésátlaga, ami majdnem 40 %-kal volt több mint az indulás előtti átlag.1002 1974-ben a KITE tagszövetkezeteinek száma közel 200-ra nőtt. A termelésnövekedésnek köszönhetően az eredetileg öt évre kapott devizahitelt, négy év alatt vissza tudták fizetni. A termelési rendszer megszervezésében kulcsszerepet betöltő Balogh Csaba, a devizahiteles konstrukció előnyeit így foglalta össze: „megszereztük a jogot, hogy az Agrimpexen keresztül közvetlenül exportálhassunk kukoricát, és az úgynevezett exportár-különbözetet felárként megkapjuk. Ily módon az üzemek érdekeltté váltak az exportban: minél többet tudott exportálni egy-egy üzem, relatíve annál olcsóbban jutott hozzá a technikához. Ez a konstrukció ragyogóan bevált, hiszen devizához juttatta a gazdaságokat, amiből meg lehetett vásárolni a korszerű eszközöket. Az üzemnek olyan szempontból is gazdaságos volt a dolog, hogy a terméke a világpiaci árhoz értékelődött fel, mivel világpiaci árut vett világpiaci áron.”1003 Az első termelési rendszerek között már a megalakulásuk kezdetén éles verseny alakult ki. A többlettermés eléréséhez különböző induló ajánlatokból választhattak a gazdaságok. Néhány példa erre: A CPS termelési egysége 790 hektár kukoricára, IHC traktorra és Claas kombájnra alapozta a gépsorát. Az eszközöket a közös vállalat hitelből vásárolta meg, amelyeket aztán öt évre bérbe adott a termelőknek, hektáronként

évente

536

kilogramm

1001

export

minőségű

kukoricáért.

A

MNL HBML XXX. 421. A Nádudvari "Vörös Csillag" Mezőgazdasági Termelőszövetkezet iratai, 1952–1975. 1002 Uo. 1003 Balogh Csaba: Szántóföldi növénytermesztési rendszerek. In: Dimény Judit–Szendrő Péter (szerk.): A mezőgazdaság szolgálatában. Emlékkönyv Dimény Imre tiszteletére 90. születésnapja alkalmából. SZIE K., Bp. –Gödöllő, 2012. 99.

298

dc_795_13 többlettermésből 20 %-ot kért a központ. A gazdaság a belépéskor nem fizetett, csak öt év bérlet után került tulajdonába a gépsor. A BKR gépsora 400 hektárra volt tervezve. A gesztor csak hazai és szocialista vezérgépeket – D4K-B traktort, E 512es kombájnt – biztosított. A gépek a gazdaság tulajdonába kerültek, vásárlásukkor 30% saját erőre volt szükség. A szaktanácsadásért és egyéb szolgáltatásért a többlettermés 15%-át kellett fizetni export minőségű kukoricában. A KSZE gépsora 500 hektár kukoricára volt tervezve, vezérgépei a John Deere traktor és E 512 kombájn John Deere adapterrel. A gépek vásárlásához 30%-os saját erőre volt szükség, a devizahitelt kukoricatöbblettel kellett fizetni. Szaktanácsadásért és szolgáltatásért 150 Ft/ha alapdíjat, a többlettermésből 40 q/ha hozamig 4%-ot, afölött 5 %-ot fizetett a gazdaság exportképes kukoricából. A KITE alapításakor az az elv érvényesült, hogy minden többlettermés az üzemet illette, a rendszerközpont nem részesedett belőle, hiszen a veszteségért sem fizetett. A gépek vásárlásához szükséges saját erőt a gazdaságok, a devizahitelt a rendszerközpont biztosította. A gépek a gazdaságok tulajdonába kerültek, így a termelés rizikója és teljes jövedelme is az övék lett. A KITE-t, mint fejlesztő és szolgáltató apparátust, a tagok tartották fenn, a szolgáltatásért és szaktanácsadásért 150 Ft/ha átalánydíjat fizettek. A rendszerközpont nyújtotta szolgáltatás vonzerejét a kedvező ár jelentette, illetve az, hogy a KITE olyan apparátust épített ki, amely a gépek beszerezésén kívül a gépek szervizét is vállalta, garanciaidőn túl is.1004 Ráadásul Nádudvar nem maradt meg a kezdeti két növénynél, hanem az ágazattársítás révén hamarosan beillesztette a rendszerbe a cukorrépa, a napraforgó, az őszi búza, a szója, a rizs stb. termesztését is, s ezáltal gyorsan emelni tudta a szántóföldi növénytermesztés színvonalát. Míg a zárt rendszerű baromfi- és tojástermelésnél a taggazdaságoknak nem volt más dolga, mint pontról pontra betartani a gesztor utasításait, addig a növénytermesztési

rendszereknél

a

gesztorok

az

általuk

kidolgozott

kerettechnológiákat a helyszínre adaptálhatták. Balogh Csaba, a KITE egyik vezetője 1004

Amíg a technika üzemképes volt, addig a szervizhálózat segített a javításokban, az alkatrészellátásban, s az olyan speciális javításokban, amelyeket a helyi üzem nem tudott elvégezni. A technológiai és szolgáltatási szerződést minden évben megújították. Az alapszerződés meghatározatlan időre szólt, amiért a belépő alapszolgáltatást és technológiát kapott. Ami ezen felül volt, azt megvásárolhatta, legyen az gép vagy szolgáltatás. Hogy a gazdaság elégedett-e a munkával, azt azon lehet lemérni, hogy a következő évben szerződött-e ugyanazokra a területekre vagy sem. MNL HBML XXX. 421. A Nádudvari „Vörös Csillag” Mezőgazdasági Termelőszövetkezet iratai, 1952–1975.

299

dc_795_13 egy interjúban így mutatta be ezt a folyamatot: „Az például, hogy KITE technológia, nem ugyanazt jelenti a sziken, mint a hegyek közt, vagy éppen a fekete földön. A kukoricát nem lehet egyformán csinálni. Van persze egy alapvető KITE-ajánlás technikára, technológiára, de például azt csak a helyi ismeretek alapján lehet eldönteni, hogy a technológiában lehet a tőszám 50 ezer, de lehet 80 ezerig bármi, talajtól, fajtától és még sok mindentől függően. A KITE tanácsadó végül is az adott gazdaság szakembereivel közösen dönti ezt el. Különböznek a klimatikus viszonyok is. Magyarország kis ország, de mások a hőviszonyok, más a csapadék-mennyiség egymáshoz aránylag közel lévő területeken is, sőt a helyiek megfigyelése alapján egy-egy völgy, zug is lehet viharzóna, jégesőgyűjtőhely vagy éppen száraz zugoly.”1005 A kerettechnológia adaptációja egyrészt folyamatos konzultációt igényelt a gesztor és a rendszerhez csatlakozó üzemek között, másrészt szükség volt a taggazdaságok üzemszervezetének átalakítására is. A korszerű, drága gépsorok megkövetelték a precíz szántóföldi munkaszervezést, a gépek hatékony kihasználását és az üzembiztonságot. Döntési hatáskörrel rendelkező ágazati rendszerű irányítás váltotta fel az addigi feszesen hierarchikus piramisvezetést, hogy irányítsák az agronómiai szempontból optimális időben elvégzett munkát, valamint hogy koordinálják a belső szervezési feladatokat. A rendszerközpontként tevékenykedő gazdaságok és a taggazdaságok közötti konzultáció azt is jelentette, hogy soha nem látott méretű, megbízható adathalmaz gyűlt össze.1006 Ez felkeltette a külföldi gyártók érdeklődését is.1007 Számukra a hazai nagyüzemi, nagytáblás körülmények között folyó kísérletek, vizsgálatok új információs bázist jelentettek, ami segítette az általános piaci növekedésüket. Az agronómiai kísérletek, a gépbemutatók, a rendszeres szakmai továbbképzések, alkalmanként több száz, még inkább több ezer résztvevővel, igazi pezsgést hoztak az ágazatba. Többek között ennek köszönhető a hazai vetőmag-előállítás fellendülése – legnagyobb volumenben kukoricahibrideket (Pioneer, Dekalb stb.) állítottak elő – a 1005

Csontos Gábor: A Hortobágy szélén: nádudvari beszélgetések. Hét Krajcár, Bp., 2005. 232. A léptéket jelzi, hogy például a KITE ilyen adatbázisába évi 800–1000 napraforgó, 1000–1500 búza és 1500–2000 kukorica tábláról kerültek be adatok. Garai Vera–Meszticzky András: Tapasztalatok és gondolatok a szántóföldi növénytermelési rendszerekről. AKI, Bp., 1977. 55–59. 1007 A nagy traktorok évi 2500–3000 üzemórás kihasználása a gyártóknak is gyorsított üzemelési tapasztalatot hozott a fejlesztésekhez. Ilyen mennyiségű információt egy családi farmgazdaságtól csak hosszú évek alatt tudtak volna összegyűjteni. 1006

300

dc_795_13 vetőmagüzemek fejlesztése valamint további új üzemek létesítése. Martonvásár és Szeged kutatói pedig új, nagyobb termőképességű fajták – hibridkukorica, intenzív búzafajták (Bezosztaja és társai) – nemesítésével járultak hozzá a sikerhez. Ebbe a horizontálisan szerveződő tudástranszferbe nemcsak a kutató- és a fejlesztőintézetek kapcsolódtak be, hanem az egyetemek, főiskolák is. A nyugati modell transzfer egyik meghatározó sajátosságává vált, hogy az új termelési eljárások kimunkálását és elterjesztését – általában az innovációs központ szerepkört – nem egy állami főhatóság látta el, hanem az állami gazdaságok és néhány innovatív, tőkeerős tsz, amelyek aztán rendszergazdaként horizontálisan terjesztették ki modernizációs kapacitásuk hatósugarát. További fontos sajátosság volt, hogy a tsz-ek és az állami gazdaságok teljesen szabadon dönthettek arról, hogy belépjenek-e egy termelési rendszerbe, illetve hogy hány helyen legyen tagok. A gazdasági érdeken alapuló önkéntes társulások nyomán az ilyen típusú üzemi együttműködések gyorsan szaporodtak. Ez nemcsak a szántóföldi növények termesztésére volt jellemző, hanem az állattenyésztésre és a kertészetre is.1008 Amikor a rendszerbe vont terület pár tízezer hektárról pár százezer hektárra nőtt, és az eredmények is igazolták a fejlesztési módszer helyességét, akkor a jó vevőit elvesztő hazai gépipar, vegyipar és a kereskedelem is megmozdult. A Mezőgéptröszt

és

vállalatai

egész

sor

gyártási-együttműködési

szerződést,

kooperációs megállapodást kötött nyugati gépgyártókkal (Claas, Hesston, JD). A vegyipari nagyvállalatok a növényvédő szerek hatóanyagait importálva, hazai formulázással hozták forgalomba termékeiket. Akadt pozitív példa a mezőgazdaság és az ipar közötti együttműködésre is. A Bábolnai Állami Gazdaság fontos közvetítő szerepet töltött be a Rába Vagon és Gépgyár, valamint az amerikai Steiger cég között kialakuló kooperációban.1009

1008

Sárkány Pál (szerk.): Termelési rendszerek az állattartásban. Mezőgazdasági, Bp., 1975.; Dimény Imre (szerk.): Kertészeti termelési rendszerek ökonómiai jellemzői. Mezőgazdasági, Bp., 1980. 1009 Schlett A.: Sziget a szárazföldön i. m. 76.

301

dc_795_13 Másolás? Adaptáció? Továbbfejlesztés? Az új gazdasági mechanizmushoz leggyorsabban az agrárszektor alkalmazkodott, hiszen a reform számos ideológiai, jogi, szervezeti és anyagi akadályt hárított el a mezőgazdaság fejlődésének útjából. A megváltozott politikai és gazdasági környezethez az agrárszektoron belül a leggyorsabban és a legsikeresebben a tsz-ek igazodtak.1010 Míg a reformot követően a mezőgazdasági termelés évi 5,5%-kal nőtt, addig a termelőszövetkezeti gazdaságoké 9,4%-kal emelkedett.1011 A dinamikus fejlődést döntően az magyarázta, hogy a mezőgazdasági beruházások aránya minden korábbinál magasabbra emelkedett. Nemcsak az összegük változott előnyösen a termelőszövetkezetek számára, hanem a szektoronkénti megoszlásuk is. Korábban ugyanis az állami tulajdon magasabbrendűségére hivatkozva, az állami gazdaságok voltak privilegizált helyzetben. A beruházások ekkor már többnyire nem a kollektivizálással kiesett kistermelői eszközök pótlását szolgálták, hanem valóban a fejlesztést. A beruházások szerkezetében is fordulat következett be: az épület-beruházásokról a gépi beruházásokra helyeződött át a súlypont.1012 Az 1970-es évek első felében a legerőteljesebben a tehergépkocsi-kapacitás nőtt, 1976-tól pedig az erőgépállomány bővítése gyorsult fel. Mindezek hatására az 1970-es évek közepére a gabonaaratás és cséplés gépesítése, csakúgy, mint a kukorica betakarításáé 100%-os lett; a cukorrépa és a burgonya kiszedésének gépesítési foka 89, illetve 98%-os volt. Az évtized végére e két utóbbi munkafázisé is megközelítette a 100%-ot.1013 Ebben az időszakban vált általánossá a gyomirtó- és a növényvédőszerek használata is. A talajerőpótlás fő eszköze a műtrágyázás lett. A műtrágyafelhasználás az 1967. évihez képest 1975-re három és félszeresére nőtt. Hatóanyagban ekkor 1,5 millió tonnát (hektáronként 224 kg-ot) használtak fel a mezőgazdaságban. Megjelentek az összetett (komplex) műtrágyák. Ugyanakkor a műtrágyázás növekedésével párhuzamosan csökkent a szerves trágyázás, hiszen a

1010

Fazekas B.: A mezőgazdasági termelőszövetkezeti i. m. 259–276.; Szakács S.: A reform kérdése i. m. 85–117. 1011 Oros Iván (szerk.): A falu és a mezőgazdaság főbb társadalmi és gazdasági jelzőszámai. KSH, Bp., 1994. 246–247. 1012 Fazekas B.: A mezőgazdasági termelőszövetkezeti i. m. 248–249, 266. 1013 Mezőgazdasági statisztikai zsebkönyv. KSH, Bp., 1980. 136–137.

302

dc_795_13 tömegtermelés egész stratégiája (a gép mellett) a kemikáliákra épült, s visszaszorította a talajerőpótlás természetes folyamatait.1014 A reform következtében erőteljessé vált a technológiai megújulás folyamata. Mind több termelőszövetkezet mutatott érdeklődést az iparszerű termelési rendszerek iránt.1015 Ezek befogadásának és adaptálásának fontos előfeltétele volt, hogy az 1970es évek elejére kialakuljon – a közép- és felsőszintű agrároktatás tömegessé válásával – a megfelelő termelőszövetkezeti vezető- és szakembergárda.1016 Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter olyan koncepciót alakított ki a mezőgazdasági műszaki fejlesztésről, amelyben a képzés, a tudás ugyanolyan fontossággal bírt, mint az új fajták, a műtrágyák és vegyszerek alkalmazása, valamint a gépesítés.1017 „Sokan vitatták, hogy a műszaki fejlesztéshez tartozó tevékenység-e az emberi erőforrás fejlesztése. A dogmás-szektás magatartás azt tartotta, hogy ez nem odatartozó kérdés. Nekem és munkatársaimnak az volt a véleményünk, hogy az emberi tényező nélkül megvalósíthatatlan mindaz, amit a fejlesztésről gondolhatunk, hiszen az ember a megalkotója, működtetője az egész műszaki fejlesztésnek. Összhangot kellett találni a műszaki fejlesztés és a mezőgazdaságban dolgozók szakmai felkészültsége, a tudásfejlesztés között. […] Ez a felismerés nagymértékben járult hozzá ahhoz, hogy már az 1960-as évek közepétől az agrár szakoktatás egész rendszere (középfok, felsőfok, felnőttképzés) az anyagi és erkölcsi támogatás reflektorfényébe került. […] Az akkori Művelődési Minisztérium vezetése több esetben kezdeményezte, hogy az agáregyetemek és a főiskolák irányítása változzon meg, kerüljön tárcájuk alá. Ez a próbálkozásuk minden esetben sikertelen maradt. Főleg azért volt ez így, mert egyetemeink, főiskoláink vezetői, professzorai nagyra értékelték a MÉM munkáját, jól és biztonságban érezték magukat. […] Valamennyi intézményünkben

jelentős

korszerűsítés

történt,

épületállományukban,

eszközfelszereltségükben, a kollégiumi férőhelyek bővítésében. Anyagi-erkölcsi megbecsülésük biztosított volt. Pozitívan értékelték azt is, hogy kutatóegyetemekként

működhetnek, termelésfejlesztő, szaktanácsadási

1014

központokká

Uo. 97–99. A folyamat hosszú távú hatásairól lásd: Glatz Ferenc: Új vidékpolitika. MTA Társadalomkutató Központ, Bp., 2008. 15–27. 1016 Bosznay L.: Az agrárszakoktatás i. m. 616–623.; Juhász Pál: Az agrárértelmiség szerepe és a mezőgazdasági szövetkezetek. Medvetánc 2–3. (1982) 4. sz.−(1983) 1. sz. 191–224.; Meszticzky András: Elnökök, szakvezetők, munkavezetők a termelőszövetkezetekben. Szövetkezeti Kutató Intézet Évkönyve 1975 (1976) 279–333. 1017 Dimény Imre: Mezőgazdaságunk és a műszaki fejlesztés. Kossuth, Bp., 1972. 1015

303

dc_795_13 válhattak, és hallathatták szavukat az agrárpolitika formálásában is. Felsőfokú oktatási intézményeink, kutatóintézeteink elévülhetetlen érdemeket szereztek. Kiemelem Kovács Ferenc, Láng Géza, Ács Antal, Kovács László, Belák Sándor, Kozma Pál, Kiss Albert, Somos András, Varga János, Pető György, Gál János rektori tevékenységét, Guba Sándor, és Patkós István főigazgatók munkáját, valamint Rajki Sándor, Jermy Tibor, Király Zoltán, Szániel Imre, Kurnik Ernő, Mészáros János, Várallyay György, Keserű János, Mészöly Gyula, Katona József igazgatók munkáját.”1018 Az agrártermelés műszaki-technikai, valamint szellemi hátterének fejlesztése hamarosan az eredményekben is megmutatkoztak. A növénytermelésen belül a legnagyobb sikert a gabonafélék – főleg a búza és a kukorica – termesztése ért el. A FŐBB GAZDASÁGI NÖVÉNYEK TERMÉSMENNYISÉGE MAGYARORSZÁGON (1000 TONNA) 1935 1940 1945 1950 1953 1960 1970 1980 1989 Búza

2292 1819

658

2085 2182 1936 2718 6068 6509

Kukorica

1418 2379 1871 1805 2602 2715 4013 6535 9941

Árpa

556

551

442

604

757

984

552

925

1324

Napraforgó

4

14

99

237

294

105

92

454

692

Cukorrépa

769

1168

177

1640 2523 2356 2174 3927 5298

Forrás: Magyar Mezőgazdaság 1851–2000. KSH, 2008. CD-ROM

1018

Dimény Imre: A magyar mezőgazdaság sikeressége a 60-as, 70-es években. In: Nagy János– Kovács János (szerk.): Személyiségek a magyar agráriumban. I. Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Debrecen, 2005. 89–90.

304

dc_795_13 A FŐBB GAZDASÁGI NÖVÉNYEK TERMÉSMENNYISÉGE MAGYARORSZÁGON (1000 TONNA)

12000

10000

8000

6000

4000

2000

0 1935

1940 Búza

1945 Kukorica

1950 Árpa

1960

1970

Napraforgó

1980

1989

Cukorrépa

Forrás: Magyar Mezőgazdaság 1851–2000. KSH, 2008. CD-ROM

A növénytermelés eredményeihez a termelés anyagi és műszaki feltételeinek átalakulása mellett, a biológiai alapok megváltozása is hozzájárult. Az 1970-es évek során búzánál teljes fajtaváltás történt, a kukoricánál pedig kétszer került sor a hibridválaszték cseréjére. Mindezen tényezők hatására a búza termésátlaga az 1970es évek eleji 2–3 tonnáról az évtized végére 4 tonna fölé emelkedett, a kukoricáé pedig ugyanezen időszakban 3,4 tonnáról 5,3-ra nőtt.1019

1019

Mezőgazdasági statisztikai zsebkönyv i. m. 73–76.

305

dc_795_13 A FŐBB GAZDASÁGI NÖVÉNYEK TERMÉSÁTLAGA MAGYARORSZÁGON (KG/HA) Év

Búza Kukorica Árpa Napraforgó Cukorrépa

1935 1340

1200

1270

810

16 100

1945

870

1440

810

720

8 930

1950 1520

1570

1260

850

14 600

1953 1650

2240

1860

1180

20 220

1960 1910

2030

1890

820

18 120

1970 2130

3380

1950

1010

28 730

1980 4760

5320

3770

1660

37 640

1989 5240

6440

4690

1950

43 980

Forrás: Magyar Mezőgazdaság 1851–2000. KSH, 2008. CD-ROM

A búza és kukorica termésátlagának ugrásszerű emelkedése megalapozta az állatállomány és a hústermelés gyors felfutását. Ugyanakkor itt is végbement egy technológiai megújulás. Már az 1969-es amerikai tanulmányút tapasztalatainak hasznosításakor megindult a szarvasmarha-tenyésztési program kidolgozása az állami gazdaságokban. Amikor aztán 1972-ben létrejött a hivatalos kapcsolat az amerikai és a magyar agrártárca között, akkor további lendületet kapott a program. A Kazareczki

Kálmán

miniszterhelyettes

vezetésével

folytatott

tárgyalások

eredményeként új kapcsolatot sikerült kialakítani a Holstein-Friz és a Hereford Szövetséggel, illetve a Butz miniszterrel való tárgyalások során sikerült felvenni a tenyészállat-vásárlást a Kedvezményes Áruvásárlási Programba (CCC). Ily módon megindulhatott a magyar szarvasmarha-tenyésztés új fajtákkal való bővítése, és ezáltal a kormányzati prioritást élvező tej- és húsirányú szakosítás is.1020 Az 1970-es évek újabb sikereket hozott a baromfitenyésztés területén. Ekkorra kezdtek beérni azok a fejlesztések, amelyeket a magyar vállalatok a nyugatról megvásárolt technológia továbbfejlesztése által értek el. Érdemes újra Bábolnára utalni. Amint korábban volt már róla szó, az iparszerű baromfitermelési rendszert a Lohmann-cégtől vásárolta meg. 8 évi együttműködés után felbontották ezt a kapcsolatot, majd Bábolna önálló baromfitenyésztő programot indított. 1021 Ez olyan sikeres lett, hogy a saját fejlesztésű hibridjeikkel bekerültek a világ élvonalába. 1020

Pék János: Ötven év a magyar állattenyésztésben – ami száz évet jelentett. In: Pócs Gyula (szerk.): Falvak, földek, földművesek. Agrárpolitikai, agrártörténeti, településfejlesztési tanulmányok. Agroinform, Bp., 2004. 221–222. 1021 Schlett A.: Sziget a szárazföldön i. m. 63–66.

306

dc_795_13 A TETRA–SL tojóhibrid 1973-ban a nemzetközi tesztvizsgálatban a legjobb eredményt produkálta. Ugyanebben az évben az NSZK-ban végzett broiler összehasonlító vizsgálat szerint a TETRA–B húshibrid is az első helyre került. Azáltal, hogy a baromfitenyésztés terén nemzetközi csúcsteljesítményt értek el, olyan piacokra is be tudtak törni, amelyeket sokan megirigyeltek tőlük. Erre a legjobb példa a Közel-Kelet. A gazdag olajtermelő arab országokba (Szaúd-Arábia, Irak stb.) 1968 óta exportáltak keltetőtojást, baromfit, sőt komplett üzemeket is.1022 Később felmérve az ottani helyi igényeket kifejlesztették a juhtenyésztés iparszerű rendszerét is. Bábolna mellett számos egyéb példával is bizonyítani lehet, hogy a magyar vállalatok nem csupán adaptálták a nyugati technológiát, hanem továbbfejlesztették, így saját fejlesztésű termékekkel tudtak megjelenni a piacon. Nádudvar esetében ezt jól mutatja a pulykatenyésztés alakulása.1023 Mindezen erőfeszítéseknek köszönhetően az 1970-es évek közepére az összes hústermelés 44%-os növekedést mutatott 1960-hoz képest: 730.000 tonnáról 1.300.000 tonnára emelkedett a hústermelés. Ez elsősorban a sertéshús- és baromfihús-termelés növekedésének köszönhető: míg a szarvasmarhahús-termelés lényegében stagnált, addig a sertéshústermelés megduplázódott, a baromfihústermelés pedig a két és félszeresére növekedett. Összességében a gabona- és hústermelés eredményei lehetővé tették, hogy a magyar agrárexport 1965 és 1975 között megháromszorozódjon. 1024 Az 1960-as évektől a magyar mezőgazdaság három fő piacra építette az exportpolitikáját. Egyrészt a szocialista országokkal bővítette évről évre a külkereskedelmi kapcsolatait, elsősorban a Szovjetunióval, Csehszlovákiával, NDKval és Lengyelországgal. Másrészt a tőkés export fejlesztése érdekében, és az önálló tenyésztés kialakítása végett, európai tőkés vállalatokkal alakított ki kooperációt. Harmadrészt pedig meg kell említeni az igen dinamikusan fejlődő közel-keleti piaci kapcsolatot, amely az 1970-es évektől devizavolumenét tekintve egyre jelentősebbé vált.1025

1022

Az 1970-es években az összes magyar baromfihús export csaknem 30%-a például a Közel-Keletre irányult. Mezőgazdasági statisztikai zsebkönyv. KSH, Bp., 1976. 18. 1023 Sárkány P.: Termelési rendszerek az állattartásban i. m. 180–185. 1024 Mezőgazdasági statisztikai zsebkönyv. KSH, Bp., 1976. 18. 1025 Csizmadia Ernő: Élelmiszertermelésünk és a külgazdaság. In: Girus Károly–Simon Péter (szerk.): A mezőgazdaság fejlődésének szocialista útja a legutóbbi két évtized magyarországi tapasztalatai

307

dc_795_13 Az export volumene szempontjából természetesen a szocialista országok voltak a legmeghatározóbbak. Ekkor a KGST-régió kedvező cserearányok mellett, korlátlanul szívta fel a magyar mezőgazdaság termékeit. 1026 Fontos kiemelni, hogy olyan árucikkekről van szó, amelyekre a partnerek igencsak rá voltak utalva, amiért még dollárban is hajlandóak voltak fizetni. Ennek következtében egyrészt az agrárium fontos adut adott a gazdaságpolitikai vezetés kezébe az energiahordozók és alapanyagok importfeltételeinek kialkudásakor.1027 Másrészt pedig, a közös piaci agrárrendtartás korlátozásai ellenére, Nyugat-Európába is tudott Magyarország élelmiszereket exportálni, s ezzel jelentős mennyiségű konvertibilis devizát „termelt”, biztosítva ezzel a hazai ipar és az agrárgazdaság fejlődéséhez nélkülözhetetlen nyugati anyagok, felszerelések és szellemi termékek importjának egyik alapvető fedezetét. Az 1960–70-es évek fordulójától a magyar mezőgazdaság termelési eredményei egyre több delegációt vonzottak Magyarországra. Svéd, angol, nyugatnémet és más országok küldöttségei után az 1970-es évek közepén az Amerikai Egyesült Államok mezőgazdasági minisztere is ellátogatott Budapestre. A következő évben pedig a magyar kollégája utazott az Egyesült Államokba, hogy tanulmányozza az ottani mezőgazdaságot, a farmer szervezetek és a kutatási hálózat munkáját.1028 A tőkés országokból érkezett küldöttségek látogatásait elemezve kiderül, hogy ők tulajdonképpen egy potenciális versenytársukra, egy esetleges jövőbeli konkurrensükre voltak kíváncsiak. Ez a momentum visszatérően jelentkezett a látogatások során. A dán mezőgazdasági miniszter 1972-es látogatásáról kiadott sajtóközlemény alábbi mondata is erre utal: „A magyarországi nagyüzemi gazdaságok, termelőszövetkezetek látogatása során a miniszter olyan tapasztalatokat szerzett, amely arra ösztönzi, hogy otthon tovább serkentse a dán farmereket a verseny fokozására, a munka tökéletesítésére.”1029

tükrében. Tudományos Szocializmus Információs és Továbbképzési Intézet–ELTE BTK, Bp., 1982. 57–68. 1026 Sipos Aladár: A világ élelmiszertermelésének problémái, illetve távlatai és a magyar mezőgazdaság. In: Girus K.–Simon P. (szerk.): A mezőgazdaság fejlődésének i.m. 46–56. 1027 Földes György: A magyar–szovjet gazdasági kapcsolatok 1948-1973. Századok 147. (2013) 6. sz. 1349–1376. 1028 Varga Zs.: Az agrárium 1945-től i. m. 315–317. 1029 Magyar Mezőgazdaság 22. (1971) 30. sz. 11.

308

dc_795_13 A keleti blokkon belüli sikerességre világszerte felfigyeltek. Nem véletlen, hogy a nyugati sajtóban Magyarországgal kapcsolatban egyre gyakrabban emlegették a „magyar modell” kifejezést.1030 Ahogy az eddigiekből is kiderült, én a „magyar modell” fogalmát igyekszem kerülni a disszertációban, mivel úgy vélem, hogy a megalapozott használatához szisztematikus összehasonlító vizsgálatot kellene folytatni a többi szocialista ország szövetkezeteivel. A kutatás jelen fázisában annyit vállalok, hogy a kötelező modellként szolgáló kolhoz mintaaalapszályhoz képest bekövetkezett változásokat igyekszem összegezni. Az előző fejezetben elvégeztem az 1967-es tsz-törvény által legalizált változások összevetését a két évvel később megalkotott kolhoz-alapszabállyal. Ezek alapján megpróbálom összefoglalni azokat a kezdeményezéseket, amelyek révén a magyar mezőgazdasági szövetkezet a kolhozformához képest önálló entitásként jelent meg. Ezt azért tartom fontosnak rögzíteni a disszertáció ezen pontján, mert bár a hivatalos politika a szocialista korszakban mindvégig tagadta a „magyar szövetkezeti modell” létét, mégis az elkövetkező évek során a gazdasági reform lefékezésére törekvő erők, hol burkoltan, holt nyíltan éppen ezeket a sajátosságokat vették célba. Első helyen arra kell utalni, hogy a tsz önállóan gazdálkodó vállalkozássá vált. A tsz rendelkezett a termeléshez szükséges eszközökkel, biztonsággal használhatta a saját tulajdonába került földet, s azt is, amely formailag tagi tulajdonban maradt, amelyért földjáradékot fizetette. Birtokában volt egyre növekvő és állat- és gépállomány, tárolási lehetőség, szállító eszköz. Igen nagy szabadsággal folytathatott különböző ipari, építőipari tevékenységet. Élhetett a többcsatornás értékesítés lehetőségével. Egyre szorosabb kapcsolatot építtet ki a háztáji gazdaságokkal, közöttük ésszerű munkamegosztás alakult ki. Eldőlt (átmeneti időre) a történelmi vita: mi a jobb, a hatékonyabb: a kis- vagy a nagyüzemi forma? A magyar válasz: a kettő kombinációja lett. De rögtön hozzá kell tenni, nem önmagában a hatalmi belátás tette ezt lehetővé, hanem a tsz-tagság érdekérvényesítő ereje, s az agrárlobbi, amely okosan tudta ezt közvetíteni a hatalom felé. Másodjára azt érdemes kiemelni, hogy a tsz-ek helyi kezdeményezései révén az érdekeltségi rendszer hihetetlen sokszínűsége alakult ki a korábban kötelezően 1030

Romány Pál: A „változatlan agrárpolitika” változásai, 1957–1989. In: Rácz Árpád (szerk.): Ki volt Kádár? Harag és részrehajlás nélkül a Kádár-életútról. Rubincon–Aquila, Bp., 2001. 122–133.

309

dc_795_13 erőltetett, a magyar parasztságtól teljesen idegen munkaegységrendszer helyén. A tagság munkakultúrájához, szokásaihoz igazodó ösztönzési formák már ekkor elszakadtak a tervmutatóktól és az eredményességhez kötődtek. 1031 Érthető, hogy a jövedelmi és később a vagyoni különbségek úgy jelentek meg falun, hogy azt a többség igazságosnak ismerte le. Garantált lett az elemi szociális biztonság, a tsz nem hagyta magára az időseket, s a fiatalokat is igyekezett falun tartani házépítési támogatással, tanulmányi ösztöndíjakkal. A fejlett nyugati tudás- és technológia transzfert adaptáló termelési rendszerek révén egyre nagyobb számban vonzotta a képzett szakembereket is, a diplomás agrárértelmiséget. Ezzel nemcsak az agrárlobbi bázisa erősödött, hanem a reálértelmiség új mintaadó szerepet töltött be az átalakuló falusi társadalomban. Összegezve tehát elmondható, hogy míg a kolhozmodell a tulajdontól való megfosztással súlyosan dezintegrálta a magyar falut, ráadásul többnyire az állami érdekek érvényesülését biztosította a tsz-tagságéval szemben, addig az 1960-as évek második felére az alulról jövő kezdeményezések révén a tsz új egyéni és kollektív életcélok megvalósításhoz adott keretet. Mindezek a „nem tervezet” jelenségek a politikai vezetés dogmatikus gondolkodású csoportjaiban éppúgy ellenérzést váltottak ki, mint a szovjet vezetésben. Nem meglepő, hogy az 1970-es évek elején kiéleződtek a viták a követendő fejlődés irányáról. A vitákat és a következményeiket részletesen bemutatom a következő két alfejezetbe, mivel úgy vélem sokat elárulnak a pártállami rendszer „alaptermészetéről”.

Változó gazdaság – változatlan ideológia Ahogy az eddigiekből is kiderült, a magyar gazdaság ágazatai nem tudtak egyformán élni az 1968-tól megnyíló lehetőségekkel. Az 1960 és 1975 közötti másfél évtized a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar gyors ütemű előretörését hozta. Ezt mutatják az alábbi adatok is: a mezőgazdasági termelésünk gyorsabban fejlődött a világátlagnál, valamint a KGST-országok átlagánál. 1031

A szovjet mezőgazdaságban még az 1980-as években is arról folyta vita, miért nem elég ösztönzőek tervteljesítéshez kötött mutatók. Alain Pouliquen: The Contract Brigades. Towards a Neocollectivism in Soviet Agriculture? In: Josef C. Brada–Karl-Eugen Wädekin (eds.): Socialist Agriculture in Transition. Organizational Response to Failing Performace. Westview Press, Boulder, 1988. 45–54.

310

dc_795_13 Az 1975. évi mezőgazdasági

Az egy főre jutó 1975. évi mezőgazdasági

bruttó termelés indexe

bruttó termelés indexe

(1960 = 100%)

(1960 = 100%)

KGST szinten

145

125

Fejlett tőkés országok

136

116

Magyarország

155

147

Forrás: Sipos A.: A világ élelmiszertermelésének i.m. 53.

Az ipari vállalatoknál az új gazdaságirányítási rendszerre való átállás nehézkesen haladt. Még annak ellenére is, hogy átmenetileg számos engedményben és kedvezményben részesültek,1032 sőt még a fő gazdasági szabályozók mértékét is úgy határozták meg 1968-ban, hogy ne tegyék azonnal lehetetlenné az alacsony színvonalon, gyenge hatékonysággal gazdálkodó vállalatok működését. Mindeközben a mezőgazdaság, köszönhetően a tsz-ek rugalmas és sikeres alkalmazkodásának, egyre inkább „bezzegágazattá” vált. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar nemcsak a belső ellátás javuló színvonala miatt kapott dicséretet, hanem a rubel- és dollár-elszámolású export terén nyújtott teljesítménye miatt is. Ezzel szemben az ipari vállalatoknál a korszerű, külföldön is jól értékesíthető termékek hiányoztak. Kritikaként fogalmazódott meg az is, hogy „a vállalatok egy része nagyobb erőt fejt ki az állami támogatások, kedvezmények megszerzése és megtartása [érdekében], mint például a költségszínvonal csökkentése és a termelékenység emelése érdekében.”1033 Ezeket a kritikákat különösen nehezen viselték a nehézipari szektor képviselői, akik a megelőző évtizedekben egyértelműen privilegizált helyzetet élveztek. Közismert, hogy a szocialista gazdaságfejlesztés koncepciója szorosan összekapcsolódott a nehézipar elsődleges szerepével, ami a hidegháború időszakában magába foglalta a hadiipari termelés felfuttatásának szükségességét is. 1034 E szféra gyárigazgatói a negyvenes évek végétől kezdve többnyire azt tapasztalták, hogy a nehézipar (bányászat, villamosenergia-ipar, kohászat, gépipar) kapta a legtöbb 1032

Berend T. Iván: A magyar gazdasági reform útja. KJK, Bp., 1988. 264–286.; Germuska Pál: Szocialista csoda? Magyar iparfejlesztési politika és gazdasági növekedés, 1950–1975. Századok 146. (2012) 1. sz. 47–78. 1033 MNL OL M–KS 288. f. 4. cs. 97. ő. e. Jegyzőkönyv a Központi Bizottság 1968. december 4-i üléséről. 2. Az 1968. évi gazdasági fejlődés a gazdasági reform és a jövő évi gazdasági munka fő irányai. 1034 Germuska P.: Szocialista csoda? i. m. 47–78.

311

dc_795_13 beruházást. Mindezek következtében kialakult egy nehézipari lobbi-csoport, amely arra az ideológiai axiómára is támaszkodhatott, hogy a szocializmus építésében a munkásosztályt illeti a vezető szerep. Az említett tétel jegyében 1949-től kezdve több tízezer ipari munkást „emeltek ki”, azaz rövid képzést követően a politikai, gazdasági, társadalmi élet vezető funkcióiba helyeztek. 1035 Közülük sokan ápoltak kapcsolatot a korábbi vállalataikkal,s ha kellett a kapcsolati tőkéjüket is mozgósították. A nehézipari lobbi, tehát nemcsak az ágazati minisztériumok (1956 után: Nehézipari Minisztérium; Kohó- és Gépipari Minisztérium) és a legnagyobb vállalatok vezetőiből tevődött össze, hanem tagjai közé számítottak azok a „munkáskáderek” is, akik a központi vagy a területi pártapparátusba, vagy éppen a SZOT-ba épültek be. Ezek a funkcionáriusok azt érzékelték, hogy mind a pártvezetésben, mind az apparátusban jelentékeny számban vannak azok, akik kezdettől fogva fenntartásokkal, sőt ellenérzéssel viszonyultak az új gazdasági mechanizmushoz. Ők tehát döntően ideológiai merevségből, dogmatizmusból kerültek a reform ellenzőinek táborába.1036 A nehézipari lobbi ellenérdekeltsége viszont abból adódott, hogy a piaci alkalmazkodás már említett nehézségei miatt 1968 után a gazdasági pozíciója romlani kezdett. A reformellenes tábor formálódására így emlékezett vissza Nyers Rezső: „Hogy szervezett ellentámadás lett volna, arról csak utólagos információkat hallok, de akkor személyesen nem találkoztam ilyennel. […] Egyébként a miénkhez hasonló, eléggé zárt politikai rendszerben nem az a »dolgok rendje«, hogy az ellenzék nyíltan lép fel és agitál. Inkább miután megkeresi azt a pontot, ami a közvéleményre hivatkozva is támadható, s amivel kapcsolatban a rendszer, a hatalom érdekében is beavatkozást remél, ott rejtet célú kritikával, meg befolyásos körökben való lobbyzással nyomást gyakorol.”1037 Ez az idézet az állampárti rendszerbe zajló „politikacsinálás” egy nagyon fontos sajátosságára mutat rá. Mivel az állampárti rendszerben az érdekek nyílt ütköztetésére nem volt lehetőség, ezért a konfliktusok az ideológia szférájában

1035

Tőkés Rudolf: A kialkudott forradalom. Gazdasági reform, társadalmi átalakulás és politikai hatalomutódlás, 1957–1990. Kossuth, Bp., 1998. 98–107. 1036 Hajdú Tibor: A csőd kezdete. Beszélő 3. (1998) 5. sz. 1037 Ferber K.–Rejtő G.: Reform(év)fordulón i. m. 32.

312

dc_795_13 jelentkeztek.1038 Az ideológiai axiómák módosulásából következtetni lehet a hatalmi preferenciák

átrendeződésére.

Két

nagy témát

(a

tulajdonviszonyt

és

a

hierarchizáltságot) lehet kiemelni, amelyeknek értelmezése az 1968-as reform előkészítése során megváltozott, s a tsz-ek számára eredményezett nagyobb mozgásteret. A tulajdonviszonyok kérdésében hosszú ideig megkérdőjelezhetetlen tételnek számított az állami tulajdon felsőbbrendűsége.1039 Az 1968-as reform eszmei előkészítése során viszont kimondták, hogy „mindkét tulajdon – az állami és a szövetkezeti – egyenjogú tulajdonforma”.1040 Ehhez képest a hetvenes évek elején a sajtóban újraindult a vita arról, hogy vajon a szövetkezeti tulajdon egyenrangú-e az állami tulajdonnal. A szövetkezeti tulajdont főleg a háztáji gazdaságok és a melléküzemágak miatt bírálták. A hierarchizáltság az érdekviszonyok terén is érvényesült: a társadalmi (az össznépi, a népgazdasági) érdeknek alá kell rendelni az egyéni és a csoport (a vállalati, tsz) érdeket. Az új gazdasági mechanizmus bevezetésével azonban teret nyert az a felfogás, hogy a szocialista társadalomnak is jellemzője az elkülönülő érdekekkel rendelkező társadalmi csoportok léte, tehát a csoportérdek is „szalonképessé” vált.1041 Az 1970-es évek elejétől azonban újból felerősödött a társadalmi

érdek

elsődlegességének

hangsúlyozása.

Sőt

olyan

nézetek

is

megjelentek, hogy fel kell lépni azok ellen, akik az egyéni és a csoportérdeket a közösség, az ország rovására értelmezik. A reformellenes erők egyre inkább összehangolt fellépését példázza az alábbi eset. 1970 első felében a Vas- Fém- és Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezete a Kohó- és Gépipari Minisztérium Közgazdasági és Ellenőrzési Főosztályával közösen vizsgálatot folytatott a Budapest környéki mezőgazdasági tszek kiegészítő ipari tevékenységével kapcsolatban. Az összefoglaló jelentésben – amit az MSZMP Gazdaságpolitikai Bizottságához is eljuttattak – felhívták a figyelmet arra a problémára, hogy a termelőszövetkezetek az ipari részlegekben dolgozó munkásoknak és alkalmazottaknak olyan mértékben fizettek ki prémiumokat, különféle munkahelyi pótlékokat, hogy azok az alapbérekkel együtt jelentősen meghaladták az állami vállalatoknál azonos tevékenységet végzők órabérét és 1038

Ezek a viták jól nyomon követhetők a Társadalmi Szemle és a Pártélet c. folyóiratokban, valamint a Népszabadság c. napilapban 1039 Kornai J.: A szocialista rendszer i. m. 94–121. 1040 Vass H. (szerk.): Az MSZMP határozatai és dokumentumai, 1963–1966. i. m. 402–409. 1041 Uo.

313

dc_795_13 pótlékait.

Ez

egyrészt

indokolatlan

jövedelem-aránytalanságokat

szült

a

szövetkezetek és nagyipari vállalatok között, másrészt pedig a magasabb jövedelmek révén a termelőszövetkezetek „elszívták” a szakmunkásokat az állami szektorból. „A szövetkezetek melléküzemági tevékenységének bevezetésével fellépő munkaerőelszívó hatása már hosszú idő óta foglalkoztatja vállalatainkat. Ez a probléma szakszervezetünk vezetői és a kohó- és gépipari miniszter elvtárs között folytatott tanácskozás során is napirenden volt. Mindezeken túl a szovjet–magyar árucsereforgalmat tárgyaló miniszteri értekezleten is ez a kérdés felvetődött, mely szerint a vállalatok ez irányú kötelezettségeinek teljesítését hátrányosan befolyásolja a szövetkezetek részéről jelentkező nagymértékű munkaerő-elszívó hatás.” 1042 Az ilyen és hasonló akciókkal végül sikerült elérni, hogy néhány olyan kérdés, ami a reform negatív hatásaival összefüggésbe hozható volt, 1971 folyamán a PB elé kerüljön. Március 9-én az MSZMP PB megtárgyalta A munkaerő-mozgás mértéke, iránya és okai, valamint a nem kívánatos munkaerő-vándorlás korlátozása és a törzsgárda fokozott megbecsülésére teendő intézkedések című anyagot.1043 Fél év múlva pedig már a tsz-ek nem mezőgazdasági jellegű tevékenysége is a PB elé került.1044 A következmények az év végén öltöttek jogi formát.1045 A kádári vezetés növekvő érzékenységét döntően a lengyel válság, s az ezzel összefüggésben erősödő moszkvai kritika magyarázza. Kádár így foglalta össze a magyar vezetés számára a levonható tanulságokat: „Szeretném kimondani – bár nem vagyok babonás – a lengyelországi események tanulságait komolyan kell venni. Akármilyen keserves, de ez ingyen segítség a mi munkánkhoz, aminek nem figyelembe vétele komoly mulasztás volna. […] a gazdasági rendelkezéseket előkészítő elvtársaknak nagyon el kell gondolkozniuk azon, hogy olyan irányba menjünk, ami tartható lesz tízéves vonalként és ne kelljen visszacsinálni semmit sem.

1042

MNL OL M–KS 288. f. 15 cs. 192. ő. e. A Vas- Fém- és Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezetének jelentése a szövetkezetek munkaerő-elszívó lehetőségeinek ellenőrzése tárgyában végzett vizsgálatok megállapításairól. 1043 MNL OL M–KS 288. f. 5. cs. 548. ő. e. Jegyzőkönyv a Politikai Bizottság 1971. március 9-én tartott üléséről. 1044 MNL OL M–KS 288. f. 5. cs. 564. ő. e. Jegyzőkönyv a Politikai Bizottság 1971. szeptember 7-én tartott üléséről. 1045 41/1971. (XII. 14.) sz. Korm. rendelet a szövetkezetek gazdasági tevékenységének köréről. 1048/1971. (XII. 14.) sz. Korm. határozat a mezőgazdasági termelőszövetkezetek nem mezőgazdasági jellegű tevékenységéről. In: TRHGY 1971. 515–517., 583–586.

314

dc_795_13 Nem azt mondom, hogy nálunk ilyen a helyzet, de a Lengyelországban történtek mondanak nekünk valamit.”1046 Az 1970. decemberi lengyelországi események komoly kihívást jelentettek a szovjet vezetés számára is.1047 A szocialista táboron belül jelentkező instabilitás azért jött különösen rosszkor, mert Szovjetunió a külpolitikai tervei megvalósítására akart összpontosítani. Ezek közül a németkérdés, valamint az európai biztonsági és együttműködési értekezlet előkészítése bírt megkülönböztetett jelentőséggel. 1048 Románia önállósuló külpolitikája és az amerikai–kínai közeledés már éppen elég gondot okozott a Kreml vezetőinek, ezért a közép- és kelet-európai „testvérpártoktól” azt várták, hogy biztos és nyugodt hátországot jelentsenek a számukra. Ez volt az SZKP 1971 tavaszán lezajlott XXIV. kongresszusának az ideológiai köntösbe burkolt üzenete.1049 A módosuló szovjet elvárások nemcsak a hivatalos fórumokon hangzottak el, hanem a politikai kapcsolattartás kevésbé formális csatornáin is beszivárogtak a magyar pártvezetésbe. 1971. július végén Kádár pihenni utazott a Szovjetunióba, s közben részt vett a szocialista tábor vezetőinek szokásos évi krími találkozóján. Szeptemberben, nem hivatalos jugoszláviai látogatásáról hazatérve, Brezsnyev állt meg Budapesten egy rövid eszmecserére. A szovjet főtitkár hangsúlyozta, hogy a lengyel válsághoz hasonló megrázkódtatás csak úgy kerülhető el, ha a testvérpártok nem térnek le a marxizmus-leninizmus útjáról. Magyarország sem gazdaságilag, sem politikailag nem tűnt instabilnak, mégis ekkorra már teljesen egyedül maradt gazdasági reformjával. A „baráti országok” vezetőiben nemcsak ez keltett ellenérzéseket, hanem az is, hogy Magyarország a KGST-n belül is próbálta erősíteni a piaci szemléletet.1050 A szóbeli figyelmeztetések hamarosan írásos formában is megerősítést nyertek. A szovjet Külügyminisztériumból érkező anyag kimondottan a gazdasági területre koncentrált. Megfogalmazódott, hogy az új gazdasági mechanizmus miatt 1046

MNL OL M–KS 288. f. 5 cs. 548. ő. e. Jegyzőkönyv a Politikai Bizottság 1971. március 9-i üléséről. 1047 Domány András: Lengyelország, 1970 decembere: alapszerződés és sortűz. Beszélő 3. (1998) 1. sz. 76–78. 1048 Békés Csaba: Magyarország, a szovjet blokk, a német kérdés és az európai biztonság 1967–1975. 1956-os Intézet Évkönyv XVI. Tischler János (szerk.): Kádárizmus. Mélyfúrások. (2009) 315–351. 1049 MNL OL M–KS 288. f. 5. cs. 552. ő. e. Jegyzőkönyv a Politikai Bizottság 1971. április 21-i üléséről. 1. napirend. Beszámoló az SZKP XXIV. kongresszusáról. 1050 Huszár T.: Beszélgetések i. m. 315–320.

315

dc_795_13 bizonytalanná vált az államközi kötelezettségek teljesítése. 1051 1971-ben Andropov is járt Magyarországon. Kádár a tárgyalásról tájékoztatta Nyers Rezsőt, aki erre így emlékezett vissza: „Akkor már a magyar reformpolitika egészéről folytatott diskurzust Andropovval – nem akarom a vita szót használni, bár tulajdonképpen vitáról volt szó, és Andropov ekkor egy konstruktivitását nem elvesztett partnere volt Kádárnak. Szóval erről beszámolt. De ez a beszélgetés már jelezte, hogy a dolognak még lesz folytatása […].”1052 Az igazodási kényszer már 1971 első felében kezdte éreztetni a hatását a magyar belpolitikai életben. Sorra kerültek az MSZMP vezető testületei elé olyan anyagok, amelyek a gazdasági reform nyomán kialakuló feszültségek valamelyikét elemezték, de a megelőző években megrekedtek a KB-apparátus osztályainak, bizottságainak szintjén. Közülük legnagyobb jelentőséggel két téma bírt: a munkaerőmozgás és a jövedelemdifferenciálódás. Mindkettő 1971 márciusában került a PB elé.1053 Az előterjesztéseket a Gazdaságpolitikai Bizottság készítette, amely a legfőbb döntés-előkészítő fórumnak számított gazdaságpolitikai ügyekben, és ahol 1970–71-ig a reformot támogató vezetők alkották a többséget. A PB elé terjesztett anyag tárgyilagos volt, maga a vita azonban eldurvult. A reformellenes erők egyértelműen kriminalizálni akarták a munkaerő-vándorlást, s meg is találták a bűnbakot a tsz-melléküzemágaiban, mondván, hogy ezek csábították el a munkásokat a fejlettebb állami szektorból az alacsonyabb rendű szövetkezetekbe. Ez az értelmezés már magát a reformot is támadta, ráadásul két oldalról. Egyrészt azért, mert a munkaerőmozgás könnyítése a mechanizmusreform egyik fontos intézkedése volt, másrészt pedig azért, mert éppen a reform előkészítése során vált elfogadottá a tulajdonformák egyenrangúsága. A reformellenes erők offenzívájának erejét mutatta,

1051

Földes György: Kötélhúzás felsőfokon. Kádár és Brezsnyev. In: Rácz Á. (szerk.): Ki volt Kádár? i. m. 110. 1052 Huszár T.: Beszélgetések i. m. 346. 1053 MNL OL M–KS 288. f. 5. cs. 548. ő. e. Jegyzőkönyv az MSZMP Politikai Bizottság 1971. március 9-i üléséről. 4. napirend. A munkaerőmozgás mértéke, irányai, okai; valamint a nem kívánatos munkaerő-vándorlás korlátozása és a törzsgárda fokozott megbecsülésére teendő intézkedések.; M–KS 288. f. 5. cs. 549. ő. e. Jegyzőkönyv az MSZMP Politikai Bizottság 1971. március 23-i üléséről. 1. napirend. Az 1971/72. év folyamán megvalósítandó központi bér-, szociálpolitikai és árintézkedések, a népgazdaságban foglalkoztatottak bér- és kereseti arányainak fejlesztése, a jövedelmek hatékonyabb állami szabályozása.

316

dc_795_13 hogy a Politikai Bizottság néhány hónap után külön napirendként tárgyalta a tszmelléküzemágak helyzetét.1054 A fent említett márciusi PB-ülés azért is figyelmet érdemel, mert akkor vált érzékelhetővé, hogy kezd eltűnni az az empátia, amelyet Kádár addig a mezőgazdaság ügyei iránt tanúsított. Ráadásul az agrárlobbi elvesztette azt a közvetítőt, Erdei Ferencet, akire mindig számíthatott, ha Kádár János meggyőzéséről volt szó.1055 Kádár megváltozott álláspontja a későbbiekben számos alkalommal megmutatkozott a PB-üléseken. Különösen szembetűnő volt ez az 1972. évi népgazdasági terv és költségvetés tárgyalása során.1056 1971-ben a gazdasági reálfolyamatok korántsem a várakozások szerint alakultak, egyértelművé vált volt, hogy megszorításokra lesz szükség. Amikor el kellett dönteni, kik legyenek a teherviselők, azonnal egymásnak feszült az ipari és az agrárlobbi. A szereplők és az érvek mindkét oldalon ugyanazok voltak, mint korábban.

Nyers Rezső így

jellemezte Kádár megváltozott hozzáállását: „A reformidőszakban […] teljesen empatikus volt az agrárproblémák iránt, vagyis a parasztság problémái iránt. Ez egészen ’69–70-ig tart, majd aztán amikor az ingadozás időszaka jön, a munkabér és a munkaerő vándorlás problémája ejti rabul. Akkor ez az empátia eltűnik, majd 1974–75-ben csaknem az ellenkezőjébe csap át.”1057 Ezen felbátorodva a reform ellenzői a nehézipari lobbi képviselőivel karöltve célba vették az agrárszféra legsikeresebb szereplőit, a tsz-eket. Ideológiai színtéren indult meg az offenzíva: az érdek- és a tulajdonviszonyok kerültek a viták kereszttüzébe. Az 1972-es év az egyre erősödő, s egyre magasabb szintről érkező szovjet kritikák jegyében indult. 1972 februárjában a Brezsnyevvel folytatott zavidovói tárgyalásról így számolt be Kádár a PB-tagoknak: „Az egyik tárgyalási szakaszban Brezsnyev elvtárs – mindvégig saját, személyes véleményeként – külön, és hosszadalmasan beszélt arról, hogy nagyon nyugtalanítja őt Magyarország gazdasági helyzetének néhány negatív mutatója, s egyes jelenségek, amelyek mint tendenciák 1054

MNL OL M–KS 288. 5. cs. 563. ő. e. Jegyzőkönyv az MSZMP Politikai Bizottság 1971. szeptember 7-i üléséről. 3. napirend. A tsz-ek nem mezőgazdasági jellegű tevékenysége. 1055 Forgó István: Búcsú Erdei Ferenctől. Erdei Ferenc Társaság, Makó, 2006. (Az Erdei Ferenc Társaság füzetei 18.) 1056 MNL OL M–KS 288. f. 5.cs. 568. ő. e. Jegyzőkönyv az MSZMP Politikai Bizottság 1971. november 16-i üléséről. 3. napirend. Az 1972. évi népgazdasági terv és a költségvetés irányelvei. 1057 Huszár T.: Beszélgetések i. m. 308.

317

dc_795_13 veszedelmesek. […] Olyan folyamatot látnak, hogy […] nálunk az eszközök és a jó munkaerő növekvő része a nagyon fontos állami szektorból fokozatosan a lazább, szövetkezeti és magán szektorba megy át. A kereseti viszonyok úgy alakulnak, hogy a lakosság viszonylag kis részének jövedelme gyorsan nő, jelentős munkás tömegeké pedig nem, vagy csekély mértékben. Az árak növekednek, és bizonyos fogyasztási cikkek csak a jókeresetűek számára elérhetők. Ez a dolgozókban elégedetlenséget kelt, s idővel komoly szociális, sőt politikai feszültséggé növekedhet. […] Általában a központnak, ideértve a kormányt is, a folyamatokat, s a szükséges eszközöket is jobban

kézbe

kellene

tartania,

hogy

a

nemkívánatos

tendenciákat

visszafordíthassa.”1058 A különböző formában megnyilvánuló, közvetlen vagy közvetett, kritikák hatására tovább erősödtek az MSZMP-n belüli viták a reformer és a reformellenes erők között.1059 Ezzel egyidejűleg a magyar pártvezetés egyre inkább védekező pozícióba került: nem győzte a szocialista blokk felé hangsúlyozni, hogy nem törekszik érdemi átalakításokra, a végrehajtott reform nem hozott létre a többi szocialista országtól eltérő gazdálkodási-működési rendszert, és semmiféle „magyar modell” nem létezik. 1972. október közepén az MSZMP központi lapja, a Népszabadság belső vezércikkében tartotta szükségesnek hangsúlyozni: „Napjainkban előtérbe kerül […] az antikommunizmus egyik legújabb használatos módszere: a szocializmus különféle »modelljeinek« propagálása. […] Célja, […] hogy nacionalizmust szítson, nemzeti különállásra buzdítson, bizalmatlanságot keltsen az új társadalmat építő országok között. E kettős törekvésnek megfelelően a »modellek« is két csoportba oszthatók. Az egyikbe

a

szocializmus úgynevezett

1058

válfajai tartoznak, amelyeket a

MNL OL M–KS 288. f. 5. cs. 575. ő. e. Jegyzőkönyv a Politikai Bizottság 1972. február 22-én tartott üléséről. 1059 A vitákat azonban a széles közvélemény előtt nem vállalták fel, kifelé a pártegységet demonstrálták. Ugyanezt közvetítették a párttagság irányába is. Hogy mennyi sikerrel, azt elárulja, az a cikk, amely röviddel a KB-ülés után a párt elméleti folyóiratában jelent meg. A cikk szerzője, Benke Valéria hangsúlyozta: „Szembe kell szállni azokkal a híresztelésekkel, amelyek szerint a lényeget érintő, sőt külön platformot képviselő nézetekről lett volna szó. Voltak a KB-ülés előtt – és szórványosan még most a határozat után is akadnak – olyan hangok, mintha két alapkoncepció hívei, egymástól gyökeresen eltérő célokat képviselő emberek vagy csoportok »csaptak volna össze«. Érthető persze, hogy a szimplifikálásra hajlamos vagy a szenzációt kedvelő kevesek (gyakran kívülálló kibicek) összecsapásról, »reformerek« és »dogmatikusok« közti harcról beszéltek.” Lásd: Benke Valéria: Egységes értelmezés, kommunista kiállás, közös cselekvés. Társadalmi Szemle 28. (1973) 1. sz. 5.

318

dc_795_13 »demokratikus«, »emberarcú« stb. jelzőkkel látnak el, a másikba a »nemzeti típusok« sorolhatók, mint például az »orosz«, a »magyar« szocializmus. […] A »nemzeti« szocializmusok modelljei a nemzeti sajátosságokat igyekeznek szembeállítani a szocialista építés általános törvényszerűségeivel. […] A »modellek« segítségével a nemzeti különállást »igazolják« és szorgalmazzák, valamint kisebbítik a – szocialista építés szovjet tapasztalatainak nemzetközi jelentőségét. A szocializmus különböző nemzeti modelljeiről szóló elmélet célja: a nacionalizmus és a szovjetellenesség szítása. A burzsoá propaganda valamiféle »magyar modell« létezését is hirdeti, szembeállítva azt a többi szocialista ország építőmunkájával. […] E tekintetben álláspontunk egyértelmű: elutasítjuk az úgynevezett »magyar modellről« kialakított megalapozatlan elképzeléseket.”1060 Az ilyesfajta állásfoglalások azonban 1972 őszén már nem bizonyultak elegendőnek. A reform belső ellenzéke – kihasználva a külső, elsősorban Moszkva, de az NDK, Csehszlovákia és Bulgária részéről is jelentkező politikai nyomást – elérte, hogy az MSZMP Központi Bizottsága 1972. november 14–15-i ülésén döntsön az új gazdasági mechanizmus lefékezéséről.1061 Az itt elfogadott határozatok – különösen az ipari munkásokat érintő béremelés, valamint az ötven legnagyobb ipari vállalat megkülönböztetett kezelése – jelezték, hogy a reformpárti és a reformellenes tábor közötti erőviszonyok az utóbbi csoport javára módosultak. Nem került azonban sor a reform iránt elkötelezett politikusok (Nyers Rezső gazdaságpolitikai titkár, Fehér Lajos a mezőgazdaságot és belügyet felügyelő miniszterelnök-helyettes, Fock Jenő miniszterelnök) leváltására. Kádár János ki is tért erre a KB-ülésen: „Azt mondtuk, hogy a pártnak és az országnak nem fejek hullására van szüksége, ha hibákról is szólunk, hanem arra, hogy pontosan megállapítsuk, mi halad egészségesen és megfelelően a végrehajtás során, hol vannak nehézségek, hol nem sikerült megoldani a feladatokat.” 1062

1060

Pálos Tamás: A negyedik dimenzió. Népszabadság 1972. október 15. MNL OL M–KS 288. f. 4. cs. 119–120. ő. e. Jegyzőkönyv a Központi Bizottság 1972. november 14–15-én tartott üléséről. 1062 MNL OL M–KS 288. f. 4. cs. 119–120. ő. e. Jegyzőkönyv a Központi Bizottság 1972. november 14–15-én tartott üléséről. 1061

319

dc_795_13 Támadás a „bezzegágazat” ellen – moszkvai hátszéllel Az 1972. novemberi KB-határozattal nem dőlt el végleg a reformpárti és reformellenes erők küzdelme.1063 Az elkövetkező időszakban a Biszku Béla körül csoportosuló dogmatikus csoport arra törekedett, hogy „moszkvai hátszéllel” kikényszerítse az 1972 novemberében elmaradt személycseréket. Ehhez bizonyítani kellett, hogy az új gazdasági mechanizmus milyen veszélyes folyamatokat indított el. Az agrárszektorban teret nyerő piacgazdasági szemlélet és a gyorsan bővülő nyugati kapcsolatok mind-mind támadási felületté váltak. A reformpárti és a reformot ellenző erők küzdelmének célkeresztjébe elsősorban a tsz-ek kerültek. Az egyik fél számára a pozitív, követendő példát jelentették, a másik fél viszont a reform káros hatásait akarta bizonyítani velük. Így fordulhatott elő, hogy az agrárium már említett látványos termelési eredményei ellenére a sajtóban a tsz-eket lejárató kampány bontakozott ki. Megszaporodtak az olyan cikkek, amelyek azt sugallták: a tsz-ek nem tisztességes úton, hanem ügyeskedéssel, spekulációval érték el az annyit hangoztatott eredményeiket.1064 A bírálatok éle elsősorban az úgynevezett kiegészítő, azaz a mezőgazdasági alaptevékenységen kívül folytatott tevékenységre irányult. A bírálatok különösen 1967 után erősödtek fel. Az újságcikkek szerint a kiegészítő tevékenység eltorzítja a szövetkezetek fejlődését, elvonja a vezetők s a tagok figyelmét a mezőgazdasági termeléstől, és egyben az ipar számára is tisztességtelen versenyt jelent, mivel elszívja a képzett munkaerőt a magasabb fizetésekkel. Az élelmiszer-feldolgozás pedig aláássa az élelmiszeripar ellátási felelősségét. Stb. A tsz-ek és tsz-vezetők megregulázásához alkalmas hivatkozási alapot jelentett az a Szovjetunióban végbemenő folyamat, melynek során az 1970-es évek első felében a kolhozok ezreit alakították át szovhozokká. 1065 Azaz az állami tulajdon felsőbbrendűségéről

vallott

tétel

érvényesítése

1063

újra

napirendre

került

a

Péteri György: Pirruszi győzelem. A „MEGÉV-ügy” és a politikai stílus változása a hosszú hatvanas években. In: Rainer M. János (szerk.): „Hatvanas évek” Magyarországon. 1956-os Intézet, Bp. 2004. 318–336. 1064 Különösen éles hangú cikkek jelentek meg az MSZMP központi lapjának a hasábjain. Lásd: Népszabadság 1971. február 3. Félmillió forint jogtalan újítási díj, a termelőszövetkezetek ellenőrizzék rendszeresen közös vállalkozásaikat.; Népszabadság 1971. december 22. Szövetkezeti gépekből maszek ócskavas.; Népszabadság 1972. január–február A Termoszig szövetkezeti ál-vállalat bűnös üzelmei. 1065 Az 1970-es évek első felében a kolhozok száma 33.600-ról 30.000-re csökkent. Egyidejűleg a szovhozok száma 14.994-ről 17.717-re nőtt. Ciepielewski, J.: A Szovjetunió gazdaságtörténete i. m. 339.

320

dc_795_13 mezőgazdaságban. A szovjet példát (ez esetben is) Bulgária másolta le a leggyorsabban a szocialista táboron belül: igen nagy területű agrár-ipari komplexumokat

hozott

létre.1066

Az

NDK-ban

szintén

megindult

a

termelőszövetkezetek (LPG) összevonása, majd azok specializálódása. Itt a tsz-ek egy része növénytermesztésre, másik része pedig állattenyésztésre szakosodott. 1067 Újra bőven voltak tehát követendő példák. A távolságtartást azonban több tényező is nehezítette. Egyrészt a már említett tény, hogy az 1970-es évekre a szocialista országok többsége felhagyott a gazdasági reformokkal. Ezt jól példázta a KGST-n belüli kooperáció javítására irányuló magyar reformjavaslat sorsa is.1068 Másrészt a magyar–szovjet gazdasági kapcsolatokban is olyan folyamatok erősödtek fel, amelyek növelték a magyar fél kiszolgáltatottságát. Az ötéves tervek egyeztetése során, már az 1960-as évek végétől, egyre nehezebben sikerült kiharcolni a kontingensemelést az energiahordozók és nyersanyagok szállítása terén.1069 A Szovjetunió számára kényelmetlenebbé és kevésbé kifizetődővé vált a KGSTpartnereivel folytatott árucsere, amely során energiát és ipari anyagokat adott el műszerekért, gyógyszerért, technológiai berendezésekért vagy fogyasztási cikkekért cserébe. Magyarország számára azonban létfontosságú volt, hogy a szovjet importból biztosítani tudja az energia- és nyersanyagszükségletét. Ráadásul számolni kellett a szovjetek egyre erősödő beruházásihitel-igényeivel is.1070 Ebben a helyzetben a kádári vezetés, hogy érvényesíteni tudja a gazdasági érdekeit, politikai, ideológiai engedményekre kényszerült bizonyos kérdésekben. Az ideológiai jellegű támadások kereszttüzébe kerülő agrárszektorra viszont nagy szüksége volt, hiszen közismert, hogy a konvertibilis relációjú exportban kiemelkedő szerepe volt ennek az ágazatnak. 1066

Michael L. Wyzan: Bulgarian agriculture: sweeping reform, mediocre performance. In: KarlEugen Wädekin (ed.): Communist agriculture. Farming in the Soviet Union and Eastern Europe. Routledge, London–New York, 1990. 290–306. 1067 Lutz Laschewski: Von der LPG zur Agrargenossenschaft: Untersuchungen zur Transformation genossenschaftlich organisiert Agrarunternehmen in Ostdeuschland. Edition Sigma, Berlin, 1998. 9– 15.; Eberhard Schinke: New forms of farm organization in the GDR as comaperd to the USSR and the East European States. In: Wädekin, K.-E. (ed.): Communist agriculture i. m. 251–262. 1068 A magyar javaslat arra irányult, hogy a KGST-együttműködés merev forrás-, anyag- és termékelosztási rendszerét egy rugalmas, piaci mechanizmusokat integráló rendszerrel cseréljék fel, s ezzel együtt a tervegyeztetés addigi rendszerét folyamatos gazdaságpolitikai konzultáció váltsa fel. A három évig igen intenzíven folyó alkudozások világossá tették, hogy a KGST zöme a magyarok reformjavaslatával nem tud mit kezdeni. Feitl István: Magyar elképzelések a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának megreformálására (1967–1975) Századok 147. (2013) 6. sz. 1377–1422. 1069 Bekker Zsuzsa: Rendszerválság. Alkalmazkodási folyamatok a kelet-európai országokban 1970 és 1990 között. Aula, Bp,. 1995. 60–67. 1070 Földes Gy.: A magyar–szovjet gazdasági i.m. 1369–1375.

321

dc_795_13 Ez a kettősség magyarázza, hogy a magyar gazdaságpolitikai vezetés olyan megoldásokat keresett, amelyekkel formailag igazolható volt a szovjet példa követése, ugyanakkor a valóságban nem okozott nagyobb zavarokat a gazdálkodás működésében.

Ilyennek

számított

az

úgynevezett

agrár-ipari

kombinátok

megszervezése. Az elsők 1971. január 5-én alakultak Tokaj-Hegyalján, Bábolnán, majd Bólyon, Agárdon stb. 1071 Amikor pedig a szovjet és a bolgár gyakorlat nyomán a tsz-ekkel kapcsolatban is lépni kellett valamit, úgy tűnt, hogy a tsz-összevonások is alkalmasak lehetnek a példakövetés igazolására. Ráadásul a mezőgazdaság iparosodítása, a modern technológia alkalmazása is igényelte, hogy a kis területű tszek egyesülésével egy megfelelőbb üzemméret jöjjön létre. Ugyanakkor sok esetben az érintettek megkérdezése nélkül, felsőbb szintű elhatározásból, hatalmi szóval hajtották

végre

az

összevonást,

ami

ilyenformán

rengeteg

konfliktussal,

érdekütközéssel járt. Meg kell azt is említeni, hogy a járási, megyei pártvezetés sok esetben így távolította el azokat a vállalkozó szellemű, sikeres tsz-elnököket, akikkel a megelőző években sok konfliktusa volt. Míg a korábbi években átlagosan 60–70 egyesülésre került sor, addig ez az ütem 1972-től rendkívül felgyorsult. A közös gazdaságok száma az 1972. évi 2314ről, 1975-ben 1917-re, 1980-ig pedig 1338-ra csökkent, miközben az átlagterületük megkétszereződött, s elérte a 4000 hektárt. A tsz-ek többségét érintette ez a folyamat, több mint a felét két alkalommal, de volt, amelyiket többször is összevonták. Az 1970-es évek első felében országszerte, főleg néhány dunántúli megyében, 6–8, vagy még ennél is több falut magába foglaló termelőszövetkezetek alakultak ki. Akadtak olyan megyék, ahol az országos átlagnál is nagyobb mértékű tsz-összevonásokra került sor: 1974–75 során Veszprém megyében a tsz-ek száma 117-ről 49-re, Zala megyében 91-ről 45-re, Borsod megyében 174-ről 116-ra, Pest megyében 145-ről 96-ra és Szabolcs megyében 203-ról 159-re csökkent.1072

1071

Bíró Ferenc–Soós Gábor–Szalai Béla–Szlameniczky István: Merre tart a magyar mezőgazdaság? Kossuth, Bp., 1980. 55–57. 1072

322

dc_795_13 MEZŐGAZDASÁRI TERMELŐSZÖVETKEZETEK SZÁMÁNAK ALAKULÁSA 1972-1978 2500

2314

2199 1917

2000

1598 1500

1470

1425

1369

1976

1977

1978

1000 500

0 1972

1973

1974

1975

Forrás: Mezőgazdasági statisztikai zsebkönyv i. m. 16.

A kampányszerűen végrehajtott egyesítések negatív következményeire az agrárlobbi vezetői időről időre felhívták a figyelmet. 1073 1973-ban már maga Fehér Lajos is szóvá tette ezt a kérdést abban a terjedelmes feljegyzésében, amit Kádár Jánosnak küldött: „Ismereteim

szerint

helyenként

a

megyei

és járási

apparátusokban erős törekvés tapasztalható a formális, kampányszerű egyesítések iránt. Ennek az a lényege, hogy a termelés és a gazdálkodás rendbetétele nélkül összevonják a gazdaságokat, s a következő évben benyújtják a számlát az államnak arra számítva, hogy annak kifizetése elől – mivel több községet és több ezer embert érint – már nem lehet kitérni. Az ilyen kedvezőtlen jelenségekkel eddig meg tudtunk birkózni. Ha azonban a tsz egyesítés országos kampánnyá válna, ennek következményeit csak hosszabb idő alatt lehetne leküzdeni, ami lassítaná a termelés fejlődését. Az utóbbi években a mezőgazdasági termelés fejlődési üteme évenként több mint 5%-os volt, csaknem elérte az ipari fejlődés ütemét. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy a figyelmet a termelés, a gazdálkodás kérdéseire koncentráltuk, és ahhoz kapcsolva rendeztük a szervezeti kérdéseket. Az egész országra kiterjedő kampányszerű tsz-egyesítéssel szemben ezért helyesebb az eddigi gyakorlat, amely a beruházásokhoz, a gépesítés

1073

MNL OL M–KS 288. f. 38. cs. 18. ő. e. A Szövetkezetpolitikai Munkaközösség 1970. november 18-i ülése.

323

dc_795_13 üteméhez, a termelés fejlesztéséhez köti a szervezeti változásokat.”1074 1974-ben olyan sok hír érkezett a törvénysértő módon kikényszerített egyesítésekről, hogy a Szövetkezetpolitikai Munkaközösség újra megfogalmazta ajánlásait és figyelmeztetéseit. „Körültekintően kell eljárni az egyesülések politikai előkészítésénél. Biztosítani szükséges, hogy ebben az alapvető kérdésben a tagok a közgyűlésen, a jogszabályban előírt reális számítási anyag ismeretében, megalapozatlan ígérgetések nélkül, a törvényesség szigorú megtartása mellett dönthessenek. Amennyiben valamelyik termelőszövetkezet közgyűlése törvényes keretek között az egyesülés ellen szavazott, a döntést tiszteletben kell tartani. Az egyesülés politikai előkészítését – a tagság meggyőzését az egyesülés előnyéről –, semmiféle

adminisztratív

intézkedéssel,

erőszakossággal

(kifárasztásos

módszerrel, egymást követő gyűlések összehívásával) nem lehet pótolni.”1075 [Kiemelés ─ V. Zs.] Az országos vezetés azonban csak egy év múlva mutatott fogadókészséget a jelzett problémák iránt. A Minisztertanács – a pártvezetés javaslatára – elrendelte: 1975-től a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter előzetes hozzájárulása lesz szükséges ahhoz, hogy a közgyűlés a tsz egyesülését napirendre tűzhesse.1076

Tsz-vezetők a vádlottak padján Az 1970-es évek közepére a világgazdasági átrendeződés következtében olyannyira romlott Magyarország alkupozíciója a Szovjetunióval szemben, hogy Kádár kénytelen volt további politikai engedményeket tenni a szovjet vezetés által támogatott hazai reformellenes erőknek. Az MSZMP XI. kongresszusa egyértelműen a Biszku-féle csoport győzelmét szimbolizálta mind a személyi változások, mind az elfogadott politikai irányvonal tekintetében. Az új gazdasági mechanizmus két vezéralakja, Nyers Rezső és Fehér Lajos, bár a KB-tagságukat megtarthatták, de a fő döntéshozatali testületből, a Politikai Bizottságból 1074

MNL OL M–KS 288. f. 47. cs. 756. ő. e. Fehér Lajos levele Kádár Jánosnak, 1973. november 1. MNL OL M–KS 288. f. 38. cs. 34. ő. e. A Szövetkezetpolitikai Munkaközösség 1974. november 11-i ülése. 1076 A Minisztertanács 32/1975. (XI. 19.) sz. rendelete a termelőszövetkezetek egyesülésének (beolvadásának) közgyűlési napirendre tűzéséhez szükséges előzetes miniszteri hozzájárulásról. TRHGY 1975. 573. 1075

324

dc_795_13 kikerültek. A Titkárság új összetétele egyértelműen a baloldaliak térnyerését bizonyította. A kongresszust követően Kádár elfogadta Fock Jenő miniszterelnök lemondását, s ezzel együtt a kormány is átalakult.1077 Ez tovább gyengítette az agrárlobbit, hiszen Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszternek is távoznia kellett. Az agrárlobbi vezetőinek „lefejezése” megteremtette a lehetőséget a lobbi helyi képviselőinek megfegyelmezésére is. Ez azonban nem ment olyan könnyen, mivel a termelőszövetkezetek 1967 után jelentősen megnövekedett önállóságából következően, a rendőrség csak abban az esetben vizsgálódhatott egy adott gazdaságban, ha bűncselekmény alapos gyanúja merült fel. Egyetlen olyan szervezet volt, amely ellenőrizhette a szövetkezet gazdasági tevékenységének minden vonatkozását, ez pedig a népi ellenőrzés volt. Úgy tűnik, hogy az egész járásokra, illetve megyékre kiterjedő témavizsgálatok után, 1973-tól a népi ellenőrző bizottságok azokra a szövetkezetekre koncentráltak, melyek fennakadtak, vagy fenn kellett, hogy akadjanak a szűrőn. A népi ellenőrzési szervezetnél érdemes egy rövid magyarázat erejéig megállni, mivel e szervezet működése alig kapott eddig figyelmet a Kádárkorszakkal foglalkozó munkákban. A népi ellenőrzés szervezetét 1957-ben hozták létre azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson az állami szerveknek „az állami és állampolgári fegyelem megszilárdításában, a nép vagyonának védelmében és a visszaélések leleplezésében.”1078 A szervezetnek csak egy kis létszámú függetlenített (fizetett) apparátusa volt, a népi ellenőrök zöme „társadalmi munkában” tevékenykedett, azaz meghatározott időre fizetett szabadságot kapott és nem részesült külön díjazásban. A népi ellenőrzési bizottságok (NEB) egy-egy vizsgálat végén kezdeményezhettek fegyelmit, kártérítési eljárást; súlyosabb esetben pedig kötelesek voltak feljelentést tenni az illetékes rendőrségnél, ill. ügyészségnél. A népi ellenőrzési szervek járási és megyei szinten is kiépültek, s az egész szervezetet a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság (KNEB) fogta össze. A KNEB formailag a kormánynak, valójában a párt vezetésének volt felelős. A hatalmi ágak

1077 1078

Huszár T.: Kádár János i. m. 250–256. Boreczky B. (főszerk.): Központi szervek, 1950–1970. i. m. 373. (A magyar állam szervei)

325

dc_795_13 összefonódását az is jelzi, hogy a KNEB ülésein mindig részt vett a legfőbb ügyész, a területi népi ellenőrzési bizottságok ülésein pedig a területileg illetékes ügyész. 1079 A tsz-ekkel kapcsolatban különösen nagy feladat hárult a népi ellenőrzésre 1968 után, mivel ez volt az egyetlen olyan szerv a rendőrség és az ügyészség mellett, amely a szövetkezet gazdasági tevékenységének minden vonatkozását ellenőrizhette. Ez a helyzet az 1967. évi tsz-törvény hatására alakult ki, amely minden korábbinál nagyobb önállóságot adott a tsz-eknek. Ezt követően a szövetkezetek állami felügyelete lényegesen különbözött az állami vállalatokétól, ahol az állam a tulajdonosi jogkör gyakorlója is volt egyben. A szövetkezetek felett az állam csak törvényességi felügyeletet gyakorolt a tanácsok, pénzügyi szervek stb. útján. Az említett szervek ellenőrzési jogköre a maguk funkcionális területére korlátozódott. 1080 Tehát a kezdeményező szerep – mint már említettem – továbbra is a népi ellenőrzési szervezetre hárult. Úgy tűnik, hogy az egész járásokra, illetve a megyékre kiterjedő témavizsgálatok után, 1973-tól a népi ellenőrző bizottságok azokra a szövetkezetekre koncentráltak, melyek fennakadtak, vagy fenn kellett, hogy akadjanak a szűrőn.1081 Az a tendencia is világosan kirajzolódik, hogy az 1970-es évek elejétől a népi ellenőrzési vizsgálatok növekvő hányada fejeződött be büntető feljelentéssel. Ráadásul ezeknek több mint kétharmada a vádemelésig is eljutott. 1082 Az említett népi ellenőrzési vizsgálatok megkülönböztetett jelentőségét az adja, hogy a tsz-vezetők ellen indított eljárások során a rendőrség és az ügyészség éppen ezen vizsgálatok információira támaszkodott. Gyakorlatilag a népi ellenőrzési vizsgálatok témái alapján lehet tipizálni a tsz-vezetők ellen indított pereket. Igen gyakori volt a melléküzemági visszaélés, az állami célú támogatás jogtalan vagy nem megfelelő felhasználása, valamint a tárolási szerződések megszegése. Sokszor

1079

Horváth M. Ferenc: A „népi ellenőrzés” Magyarországon 1957–1989. Levéltári Szemle 40. (1990) 4. sz. 29-40. 1080 Bakóczi Antal: A társadalmi tulajdon elleni bűncselekmények alakulása. Népi Ellenőrzés 15. (1973) 6. sz. 1-4. 1081 Bakóczi Antal: Az új gazdaságirányítási rendszer és a társadalmi tulajdon elleni bűnözés alakulása. Belügyi Szemle 11. (1973) 2. sz. 3–10. 1082 Az eredménytelennek bizonyult büntető feljelentések az összes feljelentésnek a 38%-át tették ki 1972-ben, egy évvel később viszont ez az arány már 18%-ot tett ki. MNL OL XVII–2–a 5. tétel 16. d. Jelentés a népi ellenőrzési bizottságok 1973. évi munkájáról.

326

dc_795_13 előfordultak zárszámadási mérleg-, valamint okmányhamisítási és vesztegetési ügyek is.1083 Ha megpróbáljuk összefoglalni, hogy milyen tsz-eknél indultak bírósági eljárások, akkor szembe tűnik, hogy igen gyakran sikeres, esetenként országos hírű tsz-ekről volt szó. Olyan gazdaságokról, melyek jól ki tudták aknázni az új gazdasági mechanizmus lehetőségeit. Ezeknek a szövetkezeti gazdaságoknak a vezetői az újra nyitott, vállalkozó szellemű emberek voltak. A tsz-elnökök különleges csoportot képeztek a gazdasági vezetők rétegén belül. Őket nem kinevezték, mint pl. az állami vállalatok igazgatóit, hanem választották. Mi több, 1967 után már titkos szavazással! A tsz-elnököknek tehát nemcsak a járási, megyei pártvezetők felé kellett megfelelniük, hanem a tsz-tagság felé is. Ebből a szituációból számos konfliktus származott, főleg amikor az elnök a tagság érdekeit képviselve ellentmondott a helyi politikai vezetésnek. Az 1970-es évek elején, amikor az országos politikában megindult a tsz-ellenes offenzíva, sok helyi pártvezető érezte úgy, hogy eljött az idő a visszavágásra. A tsz-vezetők elleni bírósági eljárások megindításában tehát nemcsak a „magas politika” játszott szerepet, hanem szerephez jutottak a helyi tényezők is. Már a korábbi fejezetekben, az 1960-as évek kapcsán is hangsúlyoztam, hogy az országos agrárpolitika gyakorlata milyen nagy helyi eltérésekkel valósult meg a megyék és a járások szintjén. Az 1970-es években ez a szituáció nem változott, Ezt jól mutatja az is, hogy akadtak olyan járások, ahol a párttitkár hozzáállása miatt több „elnök-pert” kreáltak, mint az egész megyében. Sőt, ez a magyarázat arra is, hogy helyi szinten még az 1970-es évek második felében is indultak ilyen ügyek, pedig ekkorra már megváltozott az országos politika irányvonala. 1084 A tsz-elnökkel együtt más szakemberek (főagronómus, a főkönyvelő) is a vádlottak padjára kerültek. Gyakran még az egyszerű tsz-tagok is. A vádlottak másik jellegzetes csoportját a tsz-szel kapcsolatban álló tanácsi, bank- és állami szervek

1083

A perek legjellegzetesebb típusaira lásd: MNL OL XX–5–d–110/1974 (4.d.), XX–10–e– 20.065/1974 (388.d.) P. J. és társai periratai; XX–5–d–114/1976 (3.d.), XX–10–e–22.649/1975–76 (465.d.) Sz. J. és társai periratai; XX–5–d–741/1974 (26.d.) Cs. F. és társai periratai; XX–5–d– 1250/1977 (37.d.), XX–10–e 22.278/1977 (539.d.) G. J. és társai periratai; XX–5–d–361/1973 (5.d.), XX–5–d–143/1974 (5.d.) K.M. és társai periratai; XX–10–e–22.098/1973 (379.d.) V. K. I. és társai periratai; XX–5–d–981/1979 (29.d.) B. I. és társai periratai. 1084 MNL OL XVII–2–a 22. tétel I. sorozat 2.d. 1970–1977. Havi tájékoztatók a népi ellenőrzés szervei által indított téma és célvizsgálatokról.

327

dc_795_13 munkatársai alkották, akiket főleg vesztegetési ügyekkel hoztak kapcsolatba. Nem meglepő tehát, hogy a perek közös jellemzője a vádlottak nagy száma. Tudunk olyan perről, ahol 19 vádlott szerepelt. Nagy számban vontak be tanúkat is, volt olyan ügy, ahol 120 tanút hallgattak ki.1085 A perbe fogott tsz-vezetők között akadtak olyanok, akik ártatlannak bizonyultak, s akadtak olyanok is, akik valóban részesei voltak gazdasági visszaéléseknek. Azonban még ezen utóbbi esetben is voltak olyan sajátosságai az eljárásnak mind a nyomozati, mind az ügyészségi, mind pedig a bírósági szakasz során, amelyek koncepciós jelleget adtak az ügyeknek. Feltűnő jellegzetesség, hogy az összes perben ugyanazok a vádpontok, elsősorban a társadalmi tulajdon elleni bűncselekmények (különösen nagy kárt okozó csalás, sikkasztás, lopás, hűtlen kezelés, hanyag kezelés). A gazdasági vezetők esetében ezeket a bűncselekményeket a módosított Btk. értelmében fokozott szigorral bírálták el.1086 Ráadásul azzal, hogy a feljelentési kötelezettséget valamennyi ilyen típusú bűncselekményre kiterjesztették, rendkívül megkönnyítették a vádemelést. Elegendő volt egy tsz-tag vagy egy alkalmazott vallomása arról, hogy a tsz-elnök tudott a visszaélésről. S ha nem tett eleget a feljelentési kötelezettségnek, maga is bűnrészessé vált. A nyomozati iratokból rekonstruálható, hogy ilyen terhelő vallomásokat többnyire a már előzetes letartóztatásban lévő tsz-tagok tettek. Az interjúkból kiderült, hogy a rendőrségen nem alkalmaztak ugyan fizikai erőszakot, de zsarolással vagy ígérgetéssel hamis tanúvallomásokra bírták őket. Volt, akit azzal fenyegettek, hogy ha nem tesz terhelő vallomást, akkor előzetesben marad, vagy éppen azzal hitegették, hogy ha vall, hazaengedik a családjához. Az is célravezető volt, ha azzal zsarolták őket, „a többiek már mindent elismertek”. Számos esetben az így kikényszerített terhelő vallomások alapján terjesztették ki a vádat a tsz vezetőire. Fontos azonban hozzátenni, hogy ezeket a hamis vallomásokat gyakorta visszavonták a tárgyaláson. Pazarló gazdálkodás, hűtlen kezelés esetén nem volt szükség a tsz-tagok közbeiktatására, hiszen ez esetben csak a gazdasági vezetők lehettek az elkövetők. Viszont az előzetes letartóztatásnak itt is nagy jelentősége volt. Előfordult másfél 1085 1086

MNL OL XX–10–e–22.098/1973 (379.d.) V. K. I. és társai periratai. TRHGY 1971. 195–207.

328

dc_795_13 éves, sőt négyesztendős előzetes fogva tartás is. Az indoklás többnyire az volt, hogy a bűncselekmények fokozott társadalmi veszélyessége és a várható büntetések súlyossága miatt a vádlott szökésétől, elrejtőzésétől lehet tartani. Tekintettel arra, hogy közismert, esetenként országos hírű tsz-elnökökről volt szó, valószínűsíthető, hogy valójában nem a szökés megakadályozása volt a fő indíték. Sokkal inkább azt remélték, hogy a fogva tartás, az elszigeteltség okozta stressz, lelki feszültség hatása alatt összeroppan a gyanúsított, s beismerő vallomást tesz, amivel majd megkönnyíti az igazságszolgáltató szervek dolgát. A letartóztatás és a tárgyalás kezdete között eltelt hosszabb időszak a vádirat összeállításának elhúzódásával magyarázható. A vádat előre meghatározott elképzelések szerint építették fel. Többnyire az a szemlélet hatott, hogy a szövetkezeti gazdálkodás, s ezzel együtt a paraszti jövedelmek gyors felfutása, nem történhetett „törvényes” úton. Az uralkodó politikai közhangulatot találóan jellemezte egy korabeli szociográfia szerzője: „Ha egy szövetkezetnek rosszak az eredményei, az gyanús, ha jó eredményeket ér el, az még gyanúsabb.”1087 E prekoncepció szerint gyorsan összeállt ugyan a vád, de a bizonyítékok összegyűjtése már jóval lassabban haladt. Éppen ezért törekedtek arra, hogy a vádlott beismerő vallomást tegyen. Arról, hogy ennek érdekében milyen eszközöket alkalmaztak a nyomozati szakasz során, több tsz-elnök is említést tett interjúkban. Volt, akit a kijelölt ügyvédje akart rábeszélni a beismerő vallomásra, volt, akit a beszervezett cellatárs igyekezett rábírni arra, hogy vallomást tegyen. Nemcsak a nyomozati, hanem a bírósági szakasz során is számos visszatérő jogsértésre bukkantam, így például arra, hogy mentesítő tanúkat alig-alig hívtak be. Ennél jóval nagyobb jelentősége volt annak, hogy a módosított büntető törvénykönyv számos olyan beavatkozási csatornát teremtett, amelyen keresztül a bírói szubjektivizmus, s ilyen módon a politikai befolyás érvényesülhetett. A politikai irányvonal érvényesítésére az egyik legkorábbi ügyből hozok szemléletes példát. Mivel az elsőfokú bíróság még nem érzékelte teljes egészében az új „széljárást”, a Legfőbb Ügyész tette meg a szükséges helyreigazítást a fellebbezésében. „Tévedett tehát a megyei bíróság, amikor a vádlottak javára enyhítő körülményként

úgy

értékelte,

hogy

cselekményeiket

túlnyomórészt

a

termelőszövetkezeti tagság érdekében követték el. A vádlottak tevékenységének 1087

Zám Tibor: Mennyit ér a tsz-elnök? In: Uő: Bács-Kiskunból jövök. Szépirodalmi, Bp., 1973. 185.

329

dc_795_13 ilyen értelmezése nemcsak jogpolitikailag, hanem gazdaságpolitikailag is téves, hiszen nem elszigetelt jelenség a csoportérdekek tisztességtelen eszközökkel történő előtérbe helyezése.”1088 S hogy a legfőbb ügyész érvelése nem maradt visszhang nélkül, mutatja a Legfelsőbb Bíróság ítéletének alábbi részlete: „Az I., a II. és a III. rendű vádlottak működésük során a termelőszövetkezetet olyan módszerekkel kívánták jogosulatlan előnyökhöz juttatni, amely módszerek alkalmazása a szocialista gazdasági rendszerben elfogadhatatlan […] A termelőszövetkezet vélt vagy pillanatnyi érdekeinek a népgazdaság terhére, az irányító-ellenőrző szervek megtévesztésével történő szolgálata akkor is fokozottan veszélyes a társadalomra, ha az elkövetőket mint jelen esetben is - elsősorban nem önös anyagi érdek motiválja.”1089 Ugyancsak megdöbbentő, hogy a fenti érvelés, a „csoportérdek ostorozása” még a 70-es évek közepén is megjelent a bírósági ítéletek indoklásában: „Nem közvetlen saját haszonszerzés motiválta tehát a cselekmény elkövetését, hanem a konkrét szövetkezet és tagjainak mindenáron való szolgálata, a szövetkezet jó hírének mindenáron való fenntartása.”1090 A jelzett beavatkozásokra nem véletlenül 1974-ben került sor. Ez év tavaszán – mint már utaltam rá – menesztették a reform legfőbb képviselőit: Fehér Lajost, Nyers Rezsőt, s később Fock Jenőt és Dimény Imrét is. 1091 Ezt követően országszerte gyorsan aktivizálódtak a „bűnbakkreálók”. Érdemes felidézni, hogyan reagáltak például a Biszku Béla szűkebb pátriájának számító Szabolcs-Szatmár megyében. 1974-ben a megyei főügyész a következőt mondta sajtótájékoztatóján: „A társadalmi tulajdon elleni bűncselekmények leggyakoribb elkövetési területe továbbra is a mezőgazdaság maradt. Az itt okozott kár adja az összkár 23,4 százalékát. […] Az MSZMP X. Kongresszusa, és a Központi Bizottság 1972 és 1973 évi novemberi határozatai szellemének megfelelően a spekulációs jellegű visszaélések elleni küzdelem fokozását jelenti, hogy háromszor annyi személy ellen nyújtottunk be vádiratot árdrágítás büntette, és két és félszer annyi személy ellen adócsalás bűntette miatt, mint 1972-ben.”1092 Ha kivennénk az időpontra utaló részeket, ez az idézet

1088

MNL OL XX–10–e–20.065–1974 P. J. és társai periratai. MNL OL XX–5–d–110–1974 (4.d.) P. J. és társai periratai. 1090 MNL OL XX–10–e–22.649/1975–76 (465.d.) Sz. J. és társai periratai 1091 Hajdú T.: A csőd kezdete i. m. 85–89. 1092 A törvény szigorával a bűnözés ellen. Kelet-Magyarország 1974. április 9. 5. 1089

330

dc_795_13 teljes mértékben beleillene az 1950-es évek harcos éberségi kampányai közé. Szabolcs-Szatmárban 1975-ben teljesedett ki az „erős kéz politikája”, amikor alig akadt egy olyan hónap, hogy ne lepleztek volna le egy-két csaló tsz-elnököt.1093 A tiszavidi Új élet Tsz elnökét sikkasztással, a gergelyugornyai Új élet Tsz vezetőit állami támogatással való visszaéléssel vádolták. A buji Új élet Tsz elnökénél már az egyéni haszonszerzés is megjelent a vádak között, míg a kismacsi Alkotmány és a nagykállói Virágzó Föld Tsz esetében a melléküzemági tevékenység lett a vád alapja.1094 Amikor az utóbb említett nagykállói tsz vezetőinek ügyében megszületett az elsőfokú ítélet, a megyei lapban megjelent cikk így kommentálta a levonható tanulságokat: „[…] nem szabad az alaptevékenységet alárendelni a kétes értékű melléküzemági tevékenységnek […] az erőn felül vállalt, a közösség ellenére hozott döntések, a belső, és külső ellenőrzés elmaradása megbosszulják magukat […].”1095 Már a népi ellenőrzési vizsgálatoknál is kiderült, hogy igen nagy különbségek mutatkoztak a megyék között, illetve egy-egy megyén belül is, amikor arról volt szó, hogy le kell leplezni a tsz-ekben felerősödő „kapitalista” jelenségeket. Nem állítom, hogy a tsz-eknél nem történtek szabálytalanságok, gazdasági visszaélések. Sőt, a pénzkezelés, a készletgazdálkodás, valamint a munkadíj- és munkabér-elszámolások területén 1968 után nagyon is sok hiányosság volt tapasztalható. A jogi szabályozás és a gazdasági gyakorlat közötti aszinkronitás azonban már az új gazdasági mechanizmus bevezetése előtt is létezett. Míg azonban az 1960-as években ezt a problémát konstruktívan kezelték az irányító szervek, azaz igyekeztek hozzáigazítani a jogi szabályozást a gyakorlathoz, addig az 1970-es évek elejétől ez a kettősség egyre inkább támadási felületté vált. Láthattuk, hogy olyan általánosan elterjedt gazdasági jelenségeket kriminalizáltak, amelyeknek a büntetőjogi megítélése is teljesen bizonytalan volt. S attól függően, hogy melyik megyében, illetve járásban miként értelmezték a szocialista törvényességet, aszerint ítélkeztek a tsz-vezetők felett. Habár Bács-Kiskun megye vezetőit nem lehet parasztellenesnek tartani a vizsgált korszakban, mégis akadt egy olyan járás, a kecskeméti, ahol több tsz-elnök per zajlott, mint az egész megyében együttvéve. Pünkösti Árpád tsz-elnökökről szóló 1093

Bilecz Norbert, egykori szakdolgozóm hívta fel a figyelmem erre az 1975-ös persorozatra. Addig jár a korsó a kútra… Kelet-Magyarország 1975. március 7.; Egyéni haszon – állami támogatásból. Kelet-Magyarország, 1975. február 12.; Neki mindent szabad? Kelet-Magyarország, 1975. május 11.; Melléküzemág-gebinben. Kelet-Magyarország, 1975. december 21. 1095 A nagykállói tanulság; Kelet-Magyarország 1975. november 30. 1094

331

dc_795_13 könyvében példaként említette a kunpeszéri és a tiszaalpári tsz-elnökök ügyét, ahol egyértelműen bizonyítható volt a járási párttitkár nyomásgyakorlása.1096 Nem voltak könnyű helyzetben a budapesti tsz-ek sem. Egyrészt mert mindig „szem előtt” voltak, másrészt pedig az adottságaik miatt az elsők között kényszerültek melléküzemági tevékenységük bővítésére. Kaptak is ezért „hideget is, meleget is”, de vezetőik többnyire megúszták szóbeli figyelmeztetéssel, fegyelmivel, vagy éppen pénzbüntetéssel. 1975-ben azonban az illetékes fővárosi szervek úgy érezték, eljött az idő, hogy ők is leleplezzenek végre valamilyen nagyszabású termelőszövetkezeti bűnbandát. A célba vett termelőszövetkezet, a Rozmaring elnöke igazi „nagy halnak” számított nemcsak a tsz országos hírneve, hanem politikai kapcsolatai miatt is. Köztudott volt, hogy jó viszonyt ápolt Fehér Lajossal, és a TOT vezetőségének is tagja

volt. Maga a termelőszövetkezet a

dísznövénytermelésével és igényes virágbolthálózatával vált ismertté. 1975. október– november folyamán a tsz több vezetőjét is letartóztatták, s amikor a sokadik kihallgatás után egyikük hajlandó volt terhelő vallomást tenni az elnökre, 1975. december 5-én magukkal vitték a rendőrök „egy kis elbeszélgetésre”, amiből végül több mint fél évig tartó előzetes fogva tartás lett.1097 A vádirat összeállítása ugyan lassan haladt, de közben annál intenzívebben folyt a tsz-elnök lejáratását célzó sajtókampány, amiben az országos napi- és hetilapok is részt vettek. A cikkek hangnemét szemléletesen érzékelteti az alábbi példa: „[…] A szövetkezet néhány alkalmazottja – például a főkönyvelőhelyettes és a munkaügyi osztályvezető – többször figyelmeztette az elnököt: ha így irányítja továbbra is a tsz-t a vádlottak padján végzi. Kovács Alajos elnök azonban ezt nem hitte el: »A túlzott adminisztráció, a szigorú rend – mondta – gyengítené a szakmai vezetés

hatékonyságát.«

A

Rozmaring

Kertészeti

és

Mezőgazdasági

Termelőszövetkezetben – most már nyilvánvaló – a vesztegetés volt a hatékonyság egyik legfontosabb eszköze: sokáig virágzott a bűnszövetkezet üzleti vállalkozása. A tsz vezetői, akik a vádirat szerint csaknem egymillió forint kárt okoztak a népgazdaságnak, most előzetes letartóztatásban várják ügyük tárgyalását.” 1098

1096

Pünkösti Árpád: Kiválasztottak Árkádia, Bp., 1988. 354–363. MNL OL XX–10–e 22.278/1977 (539.d.) G. J. és társai periratai. 1098 „Elvirágzott” vállalkozás. Esti Hírlap1976. október 26. 1097

332

dc_795_13 A vádirat középpontjába végül a fiktív munkabérekkel, valamint a hamis útiszámlákkal való manipulációk kerültek. A Fővárosi Ügyészség a tsz-nek okozott kárt 904.000 Ft-ban határozta meg. Ez az összeg a későbbiek során jelentősen csökkent, csakúgy, mint a tsz-elnök ellen felhozott vádak is „elolvadtak” a tárgyalás során. Az elsőfokú bíróság végül egy év és két hónapi végrehajtható szabadságvesztésre és ötezer forint pénzbüntetésre ítélte az elnököt. Mindez a Legfelsőbb Bíróság ítéletében húszezer forint pénzbüntetésre módosult. 1099 Ezek után joggal merül fel, hogy hányféle igazság létezik? Az utóbb említett ügyben a pártvezetésnek az igazságszolgáltatást felügyelő Közigazgatási és Adminisztratív Osztálya is önkritikát gyakorolt, igaz, csak 1978-ban, Biszku Béla menesztése után.1100 Felülvizsgálták a Rozmaring tsz vezetői elleni pert, s a Fővárosi Bíróság elsőfokú ítéletéről a következő megállapítást tették: „Az ítélet nem volt hibamentes. A bíróság egyes bűncselekményeket indokolatlanul rótt a vádlottak terhére, más cselekményeknél pedig a vádlottak bűnösségét helytelenül nem állapította meg. A bűncselekmények jogi minősítése sem volt mindig helyes. Mindezek következtésben az egyes vádlottakkal szemben a kiszabott büntetések nem voltak törvényesek.” 1101 Azon termelőszövetkezeti vezetők számára, akik tagjai voltak az MSZMPnek, a bírósági ítélet nem jelentette a felelősségre vonás végét. A párt előtt is felelniük kellett a tetteikért. Még akkor is, ha ártatlannak bizonyultak. A párt logikája szerint ilyen esetekben is terhelte őket erkölcsi felelősség. A pártbüntetésekkel egy külön szervezet foglalkozott. Ez volt a Központi Ellenőrző Bizottság (KEB), amelyről a mai napig nagyon kevés információ található a szakirodalomban. Fő feladatai közé egyrészt a konkrét fegyelmi ügyek, panaszok és fellebbezések vizsgálata, másrészt pedig a pártfegyelmi munka tapasztalatainak elemzése tartozott. A tapasztalatokról tájékoztatnia kellett a párt vezető szerveit. Tevékenysége jóval több volt, mint a párttagság erkölcsi, morális viszonyainak felügyelete. Valójában a fegyelmi büntetésekkel, a pártból való kizárással állandó fenyegetettséget teremtett, és kikényszerítette a központi döntésekhez való igazodást.

1099

MNL OL XX–10–e 22.278/1977 (539.d.) G. J. és társai periratai. Tőkés R.: Kialkudott forradalom i. m. 115–118. 1101 MNL OL M–KS 288. f. 31/V/1. ő. e. A KB Közigazgatási és Adminisztratív Osztály feljegyzése a Koordinációs Bizottság részére Gergely János és társai (Rozmaring mg. tsz.) bűnügyéről. 1978. május 29. 1100

333

dc_795_13 VIII. ÚJ KIHÍVÁSOK – MEGOLDÁSI JAVASLATOK – IDEOLÓGIAI KORLÁTOK

Felemás korrekció Hiába hangoztatták a szocialista országok vezetői, hogy hozzájuk nem gyűrűzik be az 1973-as olajválság, hamarosan kiderült, hogy nekik is számolniuk kell a világgazdasági átrendeződés hatásaival. Különösen a KGST-országok közötti elszámolási mód megváltozása miatt 1975-től ugyanis a bukaresti árelvet az úgynevezett csúszó árbázis rendszere váltotta fel, vagyis az évenkénti ármegállapítás rendje.1102 Ezáltal a világpiaci ármozgások, ha késleltetve is, de éreztették hatásukat a rubelelszámolású forgalomra. Magyarország számára ez azt jelentette, hogy a keleti import árszínvonala nőtt (már 1975-ben átlagban több mint 25%-kal), csakúgy mint az energiahordozóké (1975-ben ez megkétszereződött).1103 Magyarország számára tehát véget ért az olcsó szovjet energia korszaka. Nyugati viszonylatban viszont azzal kellett szembenézni, hogy mindannak, amit Magyarország exportálni tudott, csökkent az ára, ugyanakkor a modern nyugati technológia nem lett olcsóbb.1104 Ráadásul a recesszió miatt egyre nehezebben lehetett piacot találni a magyar exporttermékeknek.1105 Ez az új feltételrendszer az addigi

magyar

külgazdasági

stratégiát

drámai

csapdahelyzetté

alakította.

Magyarország 1973-ig a mezőgazdasági termékek, valamint a kohászati, olefinkémiai és ruházati termékek nyugati exportja révén tudott annyi konvertibilis devizát

szerezni,

hogy

finanszírozza

a

nyugati

gép-,

alkatrész-

és

nyers?anyagimportot. Ezeket aztán beépítette az olcsó keleti energia- és

1102

E szerint az úgynevezett bukaresti ármegállapítási elvet úgy módosították, hogy az ármegállapítás bázisidőszaka a tárgyévet megelőző öt év lett. Az egymás közötti szerződéses rubel árakat 1976-tól évente változtatták, a megelőző öt év világpiaci ár adatai alapján. így az 1976-os ármegállapítás bázisidőszaka 1971–75, az 1977. évié 1972–76, s az 1978. évié 1973–77 lett. Éliás András–Sebők Emília–Ujhelyi Tamás: A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek az új világgazdasági helyzetben. KJK, Bp., 1980. 154–155. 1103 Barát Mária (szerk.): A magyar gazdaság vargabetűje. Aula, Bp. 1994. 157. 1104 Ezt nevezi a szakirodalom cserearányromlásnak. Marton Ádám: Külkereskedelmi áraink az 1970es években. Statisztikai Szemle 58. (1978) 4. sz. 341–358. 1105 Csikós-Nagy Béla: A XX. század magyar gazdaságpolitikája. Tanulságok az ezredforduló küszöbén. Akadémiai, Bp., 1996. 166–173.

334

dc_795_13 nyersanyagimport felhasználásával készülő ipari késztermékeibe, amelyeket keletre exportálva ellentételezte a szovjet energiaimportot.1106 A kettős függésben lévő Magyarország 1973 után egyfelől a dolláréhség, másfelől a kedvezőtlen összetételű és árfekvésű nyugati exportlehetőségek harapófogójába került. Miközben továbbra sem mondhatott le a csak Nyugatról beszerezhető nyers?anyagokról és alkatrészekről, a szűkülő piacon nyomott áron kellett exportálnia azt, amit egyáltalán el tudott adni a nyugati országokba. 1107 Mindeközben a Szovjetunió egyre keményebb kereskedelmi partnerként lépett fel, több és jobb árut követelt az egyre drágábban adott energiáért. Ez a két tényező nagyban hozzájárult a rubelviszonylatú kereskedelmi mérleg hiányához. 1108 Ebben az új helyzetben – mind a nyugati, mind a keleti relációban – stratégiai tényezővé vált a mezőgazdasági és élelmiszeripari export fokozását lehetővé tevő termelésnövelés. Az élelmiszergazdaság az 1970-es évek közepén, a nemzeti termelésben való részesedési arányát meghaladóan, mintegy 20–23%-át adta az exportnak, s ezen belül 1/3-át a konvertibilis elszámolású kivitelnek. Így az élelmiszergazdaság évente 50–60 milliárd Ft exporttöbblettel (s ezen belül is a konvertibilis forgalomban elért 30 milliárdnyi kiviteli többletével) járult hozzá a magyar nemzetgazdaság stabilitásához.1109 A MEZŐGAZDASÁG ARÁNYA A NEMZETGAZDASÁGBAN (%) 1960–1980 1960 1965 1970 1975 1980 Aktív keresők

37,7

27,4

24

20,4

19,5

Bruttó termelés

–

–

16,7

15,9

16,6

Bruttó hazai termék (GDP)

–

–

18,2

16,5

18,1

Beruházás

13,7

14,3

18

11,8

11,9

Kivitel

22,1

23,2

22,8

22,6

23,3

Forrás: Oros Iván (szerk.): A falu és a mezőgazdaság főbb társadalmi és gazdasági jelzőszámai. Bp. 1994. 164.

1106

A szakirodalom ezt „dollár-rubel konverzióként” definiálta. A Közös Piac importkorlátozó intézkedései már az 1970-es évek elején is érzékenyen érintették a magyar agrárkivitelt. Magyarország 1973-ban csatlakozott az Általános Vámtarifa- és Kereskedelmi Egyezményhez, hogy hazánk diszkriminációmentes bejutást nyerjen a GATT-tagállamok piacaira. A csatlakozás ellenére az EK diszkriminatív kereskedelempolitikája az 1980-as évek végéig fennmaradt. Balázs Péter: Magyarország és az Európai Unió. In: Kende Tamás (szerk.): Európai közjog és politika. Osiris, Bp., 1998. 454–459. 1108 Ez megnövelte a Szovjetunióba irányuló magyar export „dollártartalmát”, s így a keleti export növelésének egyik alapfeltételévé mindinkább a nyugati importképesség vált. Botos Katalin–Patai Mihály –Szalkai István: Pénzügyek és nemzetközi gazdasági kapcsolataink. KJK, Bp., 1980. 3-10. 1109 Gajdos Géza–Éliás András: Az agrár-külpiac megítélése. AKI, Bp., 1978. 1107

335

dc_795_13 Mindez kikényszerítette, hogy a pártvezetés minél előbb véget vessen a korábbi

években

mezőgazdasági

eluralkodott

kistermelés

tsz-ellenes

kampánynak.

„rehabilitációjára”

került

Első

sor.1110

lépésként A

a

szükséges

intézkedéseket maga a Politikai Bizottság tárgyalta meg az 1976. február 10-i ülésen. A háztáji és a kisegítő gazdaságok termelési potenciájával kapcsolatban az előterjesztés megállapította: „Termékeiknek mintegy fele a saját szükségletek kielégítését szolgálja, a többit áruként értékesítik. A sertéshúsnak felét állítják elő. Néhány zöldség- és gyümölcsféle, illetve a tojás termelésében, valamint a kisállattenyésztésben szerepük meghatározó. A kistermelők mind nagyobb része a mezőgazdasági nagyüzemek és a fogyasztási szövetkezetek szakmai, anyagi, műszaki segítségére támaszkodva szervezetten termel és értékesít. Ezáltal szervesen illeszkednek szocialista gazdasági rendszerünkbe. A háztáji és kisegítő gazdaságok termelésében időszakonként és helyenként visszaesés következett be. Ebben döntően a háztáji termelést lebecsülő nézetek, a hibás gyakorlat, esetenként a helyi túlkapások, az anyagi érdekeltség csökkenése és a felvásárlás szervezetlensége játszottak közre. A párt határozottan fellépett a termelők és a népgazdaság érdekeit egyaránt sértő jelenségekkel szemben.”1111 [Kiemelés ─ V. Zs.] Ez a hozzáállás jellemezte a Minisztertanács soron következő, február 26-án megtartott ülését, s az itt elhatározott rendeletek sorát.1112 Februárban a MÉM vezetői is országjárásra indultak.1113 A hivatalos indoklás úgy szólt, hogy a megyék párt- és gazdasági vezetőivel egyeztetik az 1976. évi terveket és meghatározzák a tennivalókat az ötéves tervidőszakra. Valójában az agrárpolitikában bekövetkezett korrekció tudatosítsa volt a cél.

1110

A takarmányellátási, adóztatási, értékesítési problémák miatt 1974–75 folyamán felgyorsult a háztáji gazdaságok tehénállományának felszámolása. Ugyanezen problémák miatt a sertéstenyésztési és hizlalási kedv is erőteljesen megcsappant. A kocaállomány 1975-ben 29%-kal csökkent az 1974. évhez képest. Varga Gy.: A mezőgazdasági kistermelés i. m. 153. 1111 MNL OL M–KS 288. f. 5. cs. 684. ő. e. Jegyzőkönyv a Politikai Bizottság 1976. február 10-i üléséről. 1112 A háztáji és a kisgazdaságok termelésének fejlesztéséről szóló kormányhatározat március 16-án jelent meg. A rendelet fontos feladatként írta elő, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek fejlesztése mellett a háztáji és a kisegítő gazdaságok mezőgazdasági termelését is – mint társadalmilag hasznos tevékenységet – támogatni kell. Hangsúlyozta azt is, hogy a kisgazdaságok számára meg kell teremteni a hosszabb távra szóló termelési és értékesítési biztonságot, ami a korábbi években esetenként hiányzott. Lásd: A Minisztertanács 1006/1976. (III. 16.) sz. határozata a háztáji és kisegítő gazdaságok termelésének fejlesztéséről. In: TRHGY 1976. 345–346. 1113 A MÉM és a megyei vezetők tanácskozásai. Magyar Hírlap 1976. február 10.

336

dc_795_13 Mindennek további lökést adott, hogy 1976 tavaszán újra súlyos problémák jelentkeztek a húsellátás terén, amelyek azonnali intézkedést követeltek. 1114 A húsimport elrendelése mellett újabb intézkedéseket hozott a kormány a háztáji és kisegítő intézkedések fejlesztésére. Azt a korábbi kedvezményt fejlesztették tovább, ami a háztáji gazdaságban végzett szarvasmarha- és sertéstartást, burgonya-, zöldségés

gyümölcstermesztést

a

szövetkezet

közös

munkaszervezetében

végzett

tevékenységnek tekintette, ha a tagok az állatot, a zöldséget, a gyümölcsöt az állami vagy szövetkezeti szerveknél értékesítették. Ilyen esetekben a tsz munkanapokat írt jóvá az érdekelt tagoknak, s ezt a társadalombiztosítási szolgáltatásoknál, például a nyugdíjnál, a segélyeknél, a fizetési szabadságnál is figyelembe vették.1115 1976 őszén a háztáji és kisegítő gazdaságok adórendszerének egységesítésére és egyszerűsítésére.1116 Éppen amiatt, hogy korábban az adóztatásnál érvényesült a legsikeresebben a korlátozási törekvés, érdemes röviden felidézni, mit tartalmazott a korrekció. Az új szabályok szerint az 1 kh-nál nem nagyobb földterületek használói egységesen a háztáji gazdaságok alacsonyabb adótételei szerint adóztak 1977. január 1-jétől. Ez az adótétel több évre érvényes maradt abban az esetben, ha a terület nagysága, művelési ága nem változott. Az egyéb adókedvezmények hatása úgy összegezhető, hogy az adófizetők a terhek egyharmados csökkenésére számíthattak 1977-ben. Ezzel párhuzamosan mind a Szövetkezetpolitikai Munkaközösség, mind pedig a Gazdaságpolitikai Bizottság nyomatékosan felhívta a figyelmet a propaganda feladataira a helyi párt- és tanácsi apparátus tájékoztatása terén. „Tudatosítani kell, hogy a mezőgazdasági kistermelők munkája népgazdasági szempontból hasznos és társadalmi fejlődésünkbe illeszkedő tevékenység. Az ebből származó jövedelem kiegészítője az állandó munkahelyről származó jövedelmeknek és többlet munka az

1114

Előbb a Gazdaságpolitikai Bizottság, majd az Állami Tervbizottság tárgyalta meg ezt a kényes kérdést. Megállapították: „a jelenlegi ellátási helyzet feszült, de politikailag még elviselhető. […] a megfelelő húsellátás nagy politikai jelentőségére tekintettel további állami intézkedések szükségesek a meglevő problémák enyhítésére […].”MNL OL M–KS 288. f. 15. cs. 309. ő. e. Feljegyzés a Gazdaságpolitikai Bizottság 1976. március 15-i üléséről. 1115 A Minisztertanács 13/1976. (V. 27.) sz. rendelete a háztáji gazdaságok termelésének fejlesztését szolgáló egyes intézkedésekről. In: TRHGY 1976. 283–284. 1116 A Minisztertanács 1976. október 7-i ülésén tárgyalta meg a háztáji és kisegítő gazdaságok adóztatását, majd október végén pénzügyminiszteri rendelet is megjelent a minisztertanácsi rendelet végrehajtásáról. Lásd: A Minisztertanács 36/1976. (X. 17.) sz. rendelete a háztáji és kisegítő gazdaságok jövedelemadójáról. Ennek végrehajtásáról a PM 38/1976. (X.31.) rendelete intézkedett. In: TRHGY 1976. 329–332, 769–778.

337

dc_795_13 eredménye. Propaganda és hírközlő szerveink ennek értelmében vegyenek részt közvéleményünk formálásban.”1117 Az említett intézkedéseknek továbbra is volt ideológiai kockázata, éppen ezért a kádári vezetés igyekezett olyan kezdeményezéseket is felmutatni az agrárszektorban, amelyekkel igazolható volt az állami tulajdon erősítése és a szovjet példa követése. Így jöttek létre Magyarországon az agráripari egyesülések. Elsőként a Hajdúsági Agráripari Egyesülés alakult meg 1976 őszén 14 mezőgazdasági nagyüzem, a Kabai Cukorgyár és a Debreceni Baromfiipari Vállalat részvételével.1118 A kezdeményező és az irányító, vagyis a gesztor szerepét a Nádudvari Vörös Csillag Tsz játszotta. Így emlékezett erre vissza az elnök, Szabó István: „[…] kezdetben nem lelkesedtem érte annyira, mint a KITE-ért. Nem is én vagy mi találtuk ki, hanem a pesti fejesek, köztük Kádár, akik valószínűleg a szovjeteknek akartak megfelelni. Akkoriban, a 70-es évek közepén ugyanis a szovjet agrárpolitikusok a több százezer holdas, számítógépekkel vezérelt és vegyszerező repülőgépekkel ellátott nagy agráripari integrációkban látták a jövőt. Olyanokban, amilyeneket Szibériában nekem is mutattak. Láttam egy ilyet Bulgáriában is, amelyet Moszkva valószínűleg kísérleti nyúlnak szánt a többi KGST-ország számára. Én ezt több szempontból is marhaságnak tartottam. Részben azért, mert egyáltalán nem számolt a háztájikkal, amelyek nálunk virágoztak, részben pedig azért, mert a szovjet technikai bázis fejletlen volt ahhoz képest, mint amit mi Amerikából behoztunk. Kádár azonban kifejezetten kérte, hogy a próbaként vagy csak porhintésként nálunk is létrehozandó egyesülések egyikét én szervezzem meg és irányítsam. Úgy azonban, hogy a téeszek, illetve

más

közreműködő

egységek

önállósága

megmaradjon.

Ez

utóbbi

megnyugtatott, így aztán elvállaltam a feladatot. Rajtunk kívül három helyen alakult még hasonló egyesület az országban: Békéscsabán, a Szigetközben és Kalocsán.” 1119 [Kiemelés ─ V. Zs.] Az agrárium felértékelődését mutatta, hogy Kádár János részt vett a mezőgazdasági termelőszövetkezetek 1976. december közepén megrendezett III. kongresszusán. A párt első titkárának felszólalása kiemelt figyelmet érdemel 1117

MNL OL M–KS 288. f. 15. cs. 304. ő. e. Feljegyzés a Gazdaságpolitikai Bizottság 1976. január 21-i üléséről. 1118 MNL OL M–KS 288. f. 5. cs. 687. ő. e. Jegyzőkönyv az MSZMP Központi Bizottság 1976. március 23-i üléséről. 2. A mezőgazdaság gazdasági együttműködési formáinak fejlődése, az agráripari egyesülések létrehozásának alapelvei. 1119 Romsics I.: Szabó István i.m. 141–142.

338

dc_795_13 nemcsak azért, mert első alkalommal vett részt a tsz-ek kongresszusán, hanem azért is, mert érintette azokat a témákat, amelyek a korábbi években a legtöbb vitát váltották ki. A mezőgazdaság teljesítményét értékelve kitért a jövedelemviszonyokra. „A mezőgazdaság tehát hozzájárult az életszínvonal emeléséhez, s eközben a párt politikájának megfelelően, az egész társadalom anyagi helyzetének általános javulásával együtt javult a mezőgazdasági dolgozóké is: a munkások és a parasztok jövedelmének színvonala már esztendők óta gyakorlatilag egyenlő.” 1120 Ahogyan az előző fejezetből kiderült, a tsz-ek gazdálkodásával kapcsolatban a legtöbb vitát részint a háztáji, részint a kiegészítő tevékenység váltotta ki az 1970es évek első felében. A párt első titkára a háztáji és a kisegítő gazdaságokkal kapcsolatban elismerte, hogy jelentékeny szerepet töltenek be az élelmiszerellátásban, majd azzal folytatta: „Következetesebben kell törekedni arra, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben a közös és a háztáji szerves egységet alkosson.” A szövetkezeti melléküzemágakról szólva rámutatott arra, hogy a párt és a kormány helyesel és támogat minden olyan törekvést, amely szorosan a termelőszövetkezetek tevékenységével függ össze, például gépek javítása saját műhelyekben, építőipari feladatok ellátása és legfőképpen a saját termelés élelmiszeripari feldolgozása.”1121 Már az utóbbi idézet is jelezte, hogy az agrárpolitika terén jelentkező kiigazítás

nem

jelentett

teljes

visszakanyarodást

az

1967-es

Tsz-törvény

szellemiségéhez.1122 Ez közvetve kifejezésre jutott, amikor Kádár János a szövetkezeti demokrácia kapcsán emlékeztetett arra, hogy „nem lehetünk elégedettek, hiszen gyakori, hogy a jogok és kötelességek nem egységesen érvényesülnek, és még sok a formalitás is. E hibáknak is szerepük van abban, hogy a szövetkezetekben átmenetileg gyengült a társadalmi ellenőrzés, ami itt-ott fegyelemsértéshez, gazdálkodási hibákhoz, a közös tulajdon megsértéséhez vezetett. A jövőben a demokratizmust érdemibbé kell tenni.” Kifejtette azt is, hogyan gondolja ezt megvalósítani: „a termelőszövetkezetek önállóságát tiszteletben tartva,

1120

A mezőgazdasági termelőszövetkezetek III. kongresszusa. Népszabadság 1976. december 16. Uo. 1122 Ugyanez jellemezte a mezőgazdasági szövetkezetek nem mezőgazdasági tevékenységéről szóló 1002/1976. (I. 20.) sz. minisztertanácsi határozat rendelkezéseit. A Minisztertanács 1006/1976. (III. 16.) sz. határozata a háztáji és kisegítő gazdaságok termelésének fejlesztéséről. TRHGY 1976. 343– 344. 1121

339

dc_795_13 jobban össze kell hangolni az állami irányító szervek munkáját, növelni ellenőrző, termelést segítő szerepüket.”1123

Eredmények és strukturális problémák Az előzőekben sok szó esett arról, hogy a háztáji gazdaságok és a melléküzemágak korlátozása milyen gazdasági károkat okozott. Ugyanakkor azt is hangsúlyozni kell, hogy a nyugati modelltranszfer eredményeként létrejövő termelési rendszerek kevéssé szenvedték meg a dogmatikus gazdaságpolitikai fordulatot. Ennek a legfőbb oka abban rejlett, hogy ezt a transzfert nem egy hivatal, egy főhatóság szervezte, hanem maguk a gazdasági szereplők (állami gazdaságok, tsz-ek). Ráadásul ezek nemcsak tőkeerős vállalatok voltak, hanem egyben olyan vállalatok voltak, amelyeknek vezetői jelentős politikai tőkével is rendelkeztek. 1124 Működési feltételeiket illetően szembesültek bizonyos szigorításokkal,1125 de a modernizációs folyamat nem szakadt meg, sőt a termelési eredmények országos léptékben éppen az 1970-es évek második felére értek be. A zárt termelési rendszerek,

a

fő

ágazatok

közül,

legnagyobb

arányban

a

szántóföldi

növénytermelésben terjedtek el. A szántóföldi növénytermesztési rendszerek alkalmazása – beleértve a zöldségtermelést is – 1977-ben a szántóterület mintegy 30%-ára terjedt ki, a nagyüzemi szőlő és gyümölcs termelésben pedig az ültetvények 20%-ára. Az állattenyésztésben a nagyüzemi tejelő tehénlétszám 36%-a, a kocalétszám 51%-a baromfi szülőpárok 87%-a tartozott ide.1126 Ebben az időszakban ugyanakkor a világpiaci hatások miatt az is kezdett felsejleni, hogy melyek a strukturális problémái ennek a rendszernek. Ahogyan korábban már volt róla szó, a magyar mezőgazdaság fejlődését az 1960-as évektől az ipari eredetű anyagfelhasználás (műtrágya, növényvédő szer, gép, üzemanyag stb.) rohamos növekedése jellemezte. A mezőgazdaságban felhasznált ipari eredetű anyagok aránya 1968-ban a bruttó termelési értéknek 52,4%-a, 1978-ban pedig 1123

A mezőgazdasági termelőszövetkezetek III. kongresszusa. Népszabadság, 1976. december 16. Romsics I.: Szabó István i.m. 89–114.; Schlett A.: Sziget szárazföldön i. m.117–125. 1125 1975-ben jelentősen módosult a korábban olyannyira bevált és sikeres devizahitel-konstrukció, 1976-ban pedig a mezőgazdaságra is kiterjesztették az átlagbér-szabályozást. 1126 Németi László: Magyarország élelmiszer-gazdasága a hetvenes években. Mezőgazdasági, Bp., 1981. 1124

340

dc_795_13 már 65%-a volt. 1127 Ugyanezen időszakban a felhasznált anyag költsége a háromszorosára emelkedett. 1128 Ezt a tendenciát a nyíló agrárolló súlyosbította igazán. A mezőgazdasági termékek négyötöde az 1970-es évek végén is a maximált, vagy rögzített árkategóriába tartozott. Így a mezőgazdasági üzemek az ipari anyagok és eszközök árnövekedésének a nagyobb részét nem tudták tovább hárítani, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar korábbi jövedelempozíciója lényegesen romlott. A Termelőszövetkezetek Országos Szövetsége igyekezett felhívni erre a feszültségre a figyelmet.1129 Szakmai fórumokon is egyre nyíltabban vetődtek fel ezek a kérdések. Amikor azonban az MSZMP Központi Bizottsága 1978. március 15-i ülésén megtárgyalta a mezőgazdaság helyzetét, egyértelműen a sikerszemléletű megközelítés dominált.1130 Németh Károly, gazdaságpolitikáért felelős KB-titkár volt a mezőgazdaság helyzetéről szóló jelentés előterjesztője. Tanulságos felidézni, hogy ő mire helyzet a hangsúlyt. Elsőként a lakosság kiegyensúlyozott élelmiszerellátásról beszélt, hiszen ez volt az alapvető feltétele annak, hogy a párt életszínvonal-politikai ígéretei teljesüljenek. Németh Károly a továbbiakban az élelmiszerexportot értékelte, amely „az elmúlt másfél évtizedben mintegy ötszörösére emelkedett”.1131 Méltatta, hogy az élelmiszerek kivitele jelentős arányt képvisel mind a dollár-, mind pedig a rubelelszámolású exportban. Ezenkívül

1127

Az állami gazdaságok mezőgazdasági termelésének anyagköltség-hányada azonban már a vizsgált időszak végén elérte a 80, de a termelőszövetkezetekben is megközelítette a 70 %-ot. Uo. 1128 Gazdag László: Magyarország úttévesztése. A rendszerváltás közgazdaságtana. Mundus, Bp., 2009. 102. 1129 „A szabályozórendszer alapvetően az anyagi ösztönzéssel fejti ki hatását; így sarkpontja az árrendszer. Úgy vélem, hogy e tekintetben kissé felgyülemlettek a problémák; az egyes termékek árai elszakadtak a ráfordításoktól, az árcentrum pedig jóval elmozdult az átlagos költségviszonyoktól. A termelőszövetkezetek így jó néhány mezőgazdasági termék veszteségét kénytelenek ipari tevékenységgel ellensúlyozni, ha van erre lehetőségük. Mindennek már csak következménye, hogy az egyébként reális kamatfeltételeket a lassú termelési periódusú ágazatok – az alacsony jövedelmezőség miatt – nem bírják el. Ez a helyzet a termelőszövetkezetek igen nagy hányadában eladósodási tendenciát indított el.” Szabó István: Termelőszövetkezeti mozgalmunk helyzete és feladatai Társadalmi Szemle 33. (1978) 10. sz. 41. 1130 A KB utoljára 1964-ben foglalkozott átfogóan a mezőgazdaság helyzetével és fejlesztésének feladataival, ezért az 1978. márciusi ülést egyfajta mérlegkészítésnek, az eltelt másfél évtized értékelésének szánták. Alapos előkészítés előzte meg a KB-ülést. A PB 1976. március 23-i határozata nyomán kezdődött meg a mezőgazdaság és az élelmiszeripar helyzetének átfogó értékelése. E feladat elvégzésére a KB Ipari, Mezőgazdasági és Közlekedési Osztálya munkabizottságot szervezett, amelynek keretében nyolc munkacsoport dolgozott. A jelentés első változatát 1977. június 6-án tárgyalta meg a Gazdaságpolitikai Bizottság. Lásd: MNL OL M–KS 288. f. 15. cs. 354. ő. e. 1131 MNL OL M–KS 288. f. 4. cs. 154. ő. e. Jegyzőkönyv az MSZMP Központi Bizottság 1978. március 15-ei üléséről. 47.

341

dc_795_13 felhívta a figyelmet arra a mélyreható átalakulásra, ami a parasztság élet- és munkakörülményeiben a megelőző másfél évtizedben végbement. 1132 Németh Károly sikerközpontú értékelése után rögtön az agrárlobbi korábbi vezéralakja, az 1974-ben nyugdíjba kényszerített Fehér Lajos kért szót, aki előre jelezte, hogy az ő hozzászólása „egy kissé eltérő hangvételű” lesz. Érdemes hosszasabban idézni a felszólalást, mert a megtett út sikerei mellett ő részletesen kitért a problémákra és a továbblépést akadályozó tényezőkre is. Beszédét Fehér Lajos is a mezőgazdaság teljesítményének méltatásával kezdte. Elmondta, hogy „mezőgazdasági és élelmiszeripari külkereskedelmi forgalmunk aktív egyenlege az elmúlt öt év átlagában 2–3 milliárd devizaforint között alakult.”1133 Hozzátette azt is, hogy a népgazdaság fejlesztéséhez olyannyira szükséges konvertibilis devizát legalább felerészben, az európai konvertibilis piacon pedig nagyobb részben a mezőgazdasági cikkek és élelmiszerek növekvő kivitelével szerzi meg az ország. Egy konkrét példát is mondott. „A kukorica népgazdasági jelentőségéről olyan adatom van, mégpedig 1975-ből – mondta Fehér Lajos –, mely szerint az akkori össztermés forintértéke meghaladta a 18 milliárd forintot. Ez több mint abban az évben kibányászott szén, olaj, földgáz, bauxit, terméskő, fenyő- és lombos-fűrészáru együttes forintértéke. Más szóval a kukorica a magyar népgazdaság legfontosabb nyersanyaga. És ez nem valami költői szólam. Ez a hús előállításának fő alapanyaga, s a hús élőállapotban, – de reméljük mindnagyobb mértékben korszerűen feldolgozott állapotban is – legfontosabb nyersanyagunk, főleg az európai konvertibilis exportban.”1134 Fehér Lajos a jövőbeli kihívásokkal kapcsolatban elemzését folytatva rávilágított arra: „múlhatatlanul szükséges, hogy a mezőgazdaság s általában az élelmiszergazdaság megfelelő elbánásban részesüljön népgazdasági szinten. Ez pedig megítélésem szerint nem így van.” Ezt azzal támasztotta alá, hogy évről évre csökkent a mezőgazdaság beruházásainak aránya, amit az aktuális ötéves tervben 10– 12%-ra becsült. Összehasonlításképpen megjegyezte, hogy ez az arány a szocialista országok között Magyarországon a legalacsonyabb. Figyelmeztetett arra, hogy az

1132

Uo. 48. Uo. 81. 1134 Uo. 82. 1133

342

dc_795_13 alacsony szintű mezőgazdasági beruházások a jövőt veszélyeztetik: „felélnénk azt, amit a II. és IV. ötéves tervidőszakban az eddigi beruházásokkal megalapozunk.” 1135 A teendők között első helyre sorolta az élelmiszeripar fejlesztését, korszerűsítését. A szükséges beruházási források biztosítása kapcsán elmondta: „Az elmúlt másfél évtized alatt az ötéves tervek és éves tervek készítésénél mindig ez volt az egyik fő harci kérdés, s a szinte késhegyig menő küzdelemben mindig alulmaradtunk.” E gondolatmenetet folytatva szóvá tette azt is, hogy a mezőgazdasági gépgyártás és a vegyipar fordítson nagyobb figyelmet a mezőgazdasági igények minőségi kielégítésére. „A magyar ipar számoljon azzal, hogy termékeinek a mezőgazdaság és az élelmiszeripar hosszú távon biztos piaca.”1136 Felszólalása második felében Fehér Lajos áttért azokra a problémákra, amelyek a megelőző évek szövetkezetellenes kampányával függtek össze. Sorra vette a tsz-egyesítések negatívumait, a szövetkezeti tulajdon létjogosultságáról folytatott viták hatását, majd pedig beszélt a tsz-ek érdekeltségi viszonyaiba való beavatkozásról. Mint ismeretes, 1976-ban a tsz-eket is a központi bérszabályozás hatálya alá vonták. Fehér Lajos abban látta a legnagyobb problémát, hogy „az állami vállalatoknál alkalmazott átlagbér-rendszerre való áttérés kikapcsolja a tsz-ekben a legnagyobb hajtóerőt. Azt a sok éven át alkalmazott és jól bevált gyakorlatot, hogy a tsz-ek a tagságot érdem szerint, tehát a teljesített munka eredménye és minősége szerint a létrehozott bruttó jövedelem, azaz a megtermelt új érték alapján fizették. A tsz-elnökök eddigi tapasztalatai szerint az új, az állami vállalatoktól átplántált, magyarán a tsz-ekre rendeletileg ráerőltetett jövedelem-szabályozási rendszer derékba törte a jól bevált személyi jövedelem-szabályozó érdekeltséget, a vele együtt járó önszabályozó, a mindig jobb és jobb munkára serkentő, egyben nevelő erőt. […] Szerintem is – folytatta Fehér Lajos – az új állami jellegű jövedelemszabályozási rendszer nem a jobb és még jobb minőségű munkára ösztönzi a szövetkezeti tagságot, hanem – bocsánat a kifejezésért – a középszerűséget vési kőbe. És ez nem viszi előre, hanem lassítja a szocializmus előrehaladását a szövetkezeti szektorban. S vajon ezt akarjuk?”1137 [Kiemelés ─ V. Zs.]

1135

Uo. 83. Uo. 84. 1137 Uo. 93. 1136

343

dc_795_13 Végezetül nem kerülte meg a mind közül legkényesebbnek számító kérdést sem: „[…] az utóbbi öt-hat év alatt úgynevezett bűnüldöző kampány indult a szövetkezetek ellen. Számos újságcikk jelent meg lapjainkban, amelyek azt a látszatot keltették, hogy a szövetkezetek szinte táptalajjá váltak a gazdasági bűncselekmények és visszaélések számára.”1138 Említést tett egy vizsgálatról, melyben

más

szervekkel

együtt

az

Igazságügy-minisztérium

és

a

Belügyminisztérium képviselői az 1968–1975 közötti időszakban elkövetett társadalmi tulajdon elleni bűncselekmények alakulását vizsgálták. 1139 A vizsgálat megállapította, hogy e bűncselekmények aránya az egész gazdaságban 20%, a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben pedig ennek a fele, kb. 11% volt. Az is kiderült a vizsgálatból, hogy a tsz-ek rovására elkövetett bűncselekmények háromnegyed részét nem tsz-tagok, hanem külső személyek (például üzletkötő ügynökök) követték el. Fehér Lajos felszólalása végén javasolta, hogy hozzanak létre egy bizottságot annak kivizsgálására, hogy kik a felelősök a szövetkezetellenes kampányért, s e testület kezdeményezze az igazságtalanul meghurcolt szövetkezeti vezetők rehabilitálását. Erre a felszólalásra a KB-ülés egyetlen résztvevője sem reagált, és a Fehér Lajos által szorgalmazott bizottság felállítására sem került sor. Nem vizsgálta meg senki, hogy milyen anyagi veszteséget okozott a tsz-ek elleni támadás a nemzetgazdaságnak, mint ahogy azt sem, hogy milyen erkölcsi kárt okozott a koncepciós perek tortúrája a tsz-elnököknek, a családjuknak, s magának az egész szövetkezeti szektornak. A legfelső politikai vezetés tehát nem gyakorolt önkritikát a korábbi évek szövetkezetellenes kampánya miatt. Nem került vissza a hatalomba se Fehér Lajos, se Nyers Rezső. Azzal kellett beérniük, hogy Kádár menesztette a reformellenes tábor két vezéralakját. Először Pullai Árpádot 1976-ban, majd pedig Biszku Bélát 1978 áprilisában.1140

1138

Uo. 95. MNL OL M–KS 288. f. 7. cs. 499. ő. e. Jelentés a Titkárságnak a népgazdaságot károsító bűncselekmények tapasztalatairól. 1140 Huszár T.: Kádár János i. m. 255. 1139

344

dc_795_13 Fokozódó elvonások – vissza a „belső gyarmat” szerepkörbe? Az elkövetkező évek sajnos igazolták Fehér Lajos aggodalmait. Az 1980-as évek első felében olyan paradox helyzetbe került a magyar agrárium, hogy a megelőző időszak fejlesztéseinek köszönhetően ugyan több területen is a nemzetközi élvonalba tartozott, de a belső közgazdasági környezete olyan kedvezőtlenül alakult, hogy az elvonások elszívták a fejlődés tartalékait. 1980-ban a FAO statisztikái szerint Magyarország az egy lakosra jutó hústermelésben a második helyen állt, csak Dánia előzte meg. Öt évvel később Dánia, Hollandia, Ausztrália után a negyedik helyet foglalta el, ugyanakkor a búzatermelésben Kanada után a második helyen állt. Előkelő helyezést ért el (Hollandia után a másodikat) a tyúktojás tömeges termelésében is. 1141 Nem véletlen, hogy a vezető amerikai lapok rendszeresen tudósítottak a magyar agrársikerekről. A New York Times 1981. december 20-i számában arról írtak, hogy „Magyarország a bőség szigetévé vált az élelmiszerhiánnyal küzdő kelet-európai országok között”. Egy évvel később a Los Angeles Times egyenesen úgy fogalmazott, hogy „Magyarországnak van a legsikeresebb mezőgazdasági rendszere Kelet-Európában”. 1985. április 29-én pedig a Christian Science Monitor némi költői túlzással így fogalmazott: „A magyar gazdaság horizontján az egyetlen ragyogó pont a mezőgazdaság.”1142

1141 1142

A magyar mezőgazdaság nemzetközi összehasonlításban. KSH, Bp. 1987. 25–28. Varga Zsuzsanna: A magyar mezőgazdaság nagy évtizede. Rubicon 19. (2008.) 2–3. sz. 58–65.

345

dc_795_13 EGY FŐRE JUTÓ GABONATEREMLÉS (KG) 1980-1985

1508 1452

USA 721 688

Szovjetunió Románia

910

NDK

575

1014

700

Magyarország

1288

Lengyelország

515

1646

678

Kanada

2076

2344

78 90

Hollandia Dánia

1403

1555

694 699

Csehszlovákia

954 865

Bulgária

1613 1573

Ausztrália 0

500

1000

1500 1980

346

1985

2000

2500

dc_795_13 EGY FŐRE JUTÓ HÚSTERMELÉS (KG) 1980-1985

111 109

USA 64 56

Szovjetunió

82 80

Románia

109 107

NDK

149 142

Magyarország 74 80

Lengyelország

101 100

Kanada Hollandia

190

134

294

Dánia

257 97 93

Csehszlovákia 77 73

Bulgária

183 177

Ausztrália 0

50

100

150

200

1980

250

300

350

1985

Forrás: Mezőgazdasági statisztikai zsebkönyv i. m. 280–287.

Hasonló Szovjetunióból

dicséretek,

bár

némileg

visszafogottabb

hangvételben,

is érkeztek. A Szovjetunió ekkoriban súlyos és

a

állandó

élelmiszerhiánnyal küzdött, az élelmiszerimportja az 1970-es években a tízszeresére nőtt, s ennek költsége 1980-ban már meghaladta a 7 milliárd dollárt.1143 Így tehát az a Szovjetunió, amely a kollektivizálás kezdetén az egyetlen lehetséges modellt adta a

1143

Igor Stebelsky: Food consumption patterns in the Soviet Union. In: Josef C. Brada–Karl Eugen Wadekin (ed.): Socialist Agriculture in Transition. Organizational Response to Failing Performance. Westview Press, Boulder–London, 1988. 98–109.

347

dc_795_13 kelet-közép-európai országoknak, három évtizeddel később kénytelen volt elismerni, hogy van még mit tanulnia. A magyar mezőgazdaság iránt megnyilvánuló szovjet érdeklődés szimbolikus kifejeződésének tekinthető, hogy az SZKP központi napilapja, a Pravda 1980. június 16-án önálló cikket szentelt egy magyar szövetkezet, a Hernádi Március 15. Tsz bemutatásának.1144 A Pravda szerkesztőségének figyelmét azzal keltette fel a Pest megyei tsz, hogy magas színvonalon integrálta a kisüzemi termelést a nagyüzemi termelésbe. A herendi közös gazdaság automatizált „mini-csirkegyárakat” épített fel a kistermelők udvaraiban, gyakran az ehhez szükséges hitelt is biztosítva. A gazdaság naposcsibével és takarmánnyal látta el a kistermelőket, valamint megszabta a tartási technológiát, majd a felnevelt csirkéket 50–60 nap elteltével szállította el (3000–3000 darabot egy-egy udvarból) a tsz baromfifeldolgozó üzemébe. A sikeres működést az tette lehetővé, hogy a herendi tsz, a Hunniahibrid rendszer gesztoraként, 126 tsz-szel és 4 állami gazdasággal baromfitermelési együttműködést létesített, valamint ezzel egyidejűleg a baromfihústermelés szövetkezeti vertikumát is kiépítette: a naposcsibék milliós nagyságrendű termelésétől a feldolgozáson át a bolti értékesítésig (10 boltjuk volt ekkor) és az exportig (termelésük 30 százalékát exportálták) megszervezte a baromfihús ágazat működését. A szovjet újságcikk azt is világossá tette, hogy a szocialista mezőgazdasági nagyüzem által integrált kisüzemi szektor (ahogy a cikk nevezte: a második vonal) a mezőgazdaság bruttó termelésének egyharmadát állítja elő Magyarországon, és ez nagyban hozzájárul a bőséges élelmiszer-ellátáshoz. 1981 februárjában több napilap is beszámolt arról, hogy Brezsnyev az SZKP XXVI. Kongresszusán nyíltan dicsérte a magyar mezőgazdaság teljesítményét. 1982 őszén, nem sokkal Andropov főtitkárrá való megválasztása után, az egyik gazdasági témájú beszédében kitért arra, hogy „sok tanulnivalójuk van a baráti országoktól, különösen a magyar mezőgazdaságtól”. Gorbacsov már az SZKP mezőgazdasági KB-titkáraként is nagyra értékelte Magyarország agrárfejlődését, 1985-ös hatalomra kerülése után pedig egyenesen úgy fogalmazott, hogy a magyar mezőgazdaság modellként szolgálhat a többi kelet-európai ország számára.1145 Nem tartozik már a disszertáció témájához, de érdekes lenne annak feltárása is, hogy mennyiben volt 1144

Pravda 1980. június 16. Vtoroj eszelon. Baráth Magdolna–Rainer M. János (szerk.): Gorbacsov tárgyalásai magyar vezetőkkel. 1956-os Intézet, Bp., 2000. 43–77. 1145

348

dc_795_13 Magyarország technológia-tranzit ország a többi szocialista ország irányába, s mely országok mit vettek át a magyar mezőgazdaság újításaiból.1146 Mindeközben Magyarország adósságállománya olyan kritikus szintet ért el, amelynek következményeként teljesen átrendeződtek a korábbi gazdaságpolitikai prioritások. A külföldi hitelek felvételével finanszírozott növekedés kudarcot vallott, s így fel kellett adni az életszínvonal folyamatos emelésének addig folytatott politikáját.1147 Elsődleges célkitűzéssé az adósságszolgálat s a külső egyensúly megteremtése vált. A kádári vezetés ebben a helyzetben tűzte újra napirendre az IMF- és Világbank-tagság ügyét. Másfél évtizedes halogatás után az MSZMP Központi Bizottság 1981. október 22-i ülésén egy ellenszavazattal elfogadták, hogy a kormány kezdeményezze a felvételt.1148 Erről a döntésről Moszkvát hivatalosan csak utólag tájékoztatták, mert a magyar politikai vezetés belátta: a Szovjetunió romló gazdasági helyzete már nem teszi lehetővé a magyar hiteligények kielégítését. Alig egy hónappal azután, hogy a magyar kormány hivatalos megbízottai átadták Washingtonban az IMF-be és a Világbankba való felvételre vonatkozó kérelmet,

Lengyelországban

kihirdették

a

szükségállapotot.

A

nemzetközi

pénzpiacon a szocialista országokkal szembeni növekvő bizalmatlanság miatt újabb hitelekhez jutni nem lehetett. Mindez megerősítette az 1981 őszén hozott döntés helyességét. 1982. május 6-án Magyarország felvételt nyert a Nemzetközi Valutaalapba, július 9-én pedig tagja lett a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Banknak (Világbank). 1982-re olyan súlyos hitel- és hitelképességi válságba került Magyarország, hogy az IMF segítsége nélkül aligha kerülhette volna el a fizetésképtelenséget.1149 Mindez az agrárágazatra is fokozódó terheket rakott. Váncsa Jenő, aki 1980tól állt a MÉM élén, visszaemlékezésében többször is kitért arra, hogy az ötéves 1146

Azt, hogy a kínaiak milyen tapasztalatokat vettek át a magyar mezőgazdasági üzemektől, már több tanulmány is elemezte. Jordán Gyula: Kína mezőgazdasága ma: változások és tendenciák. Közgazdasági Szemle, 32. (1985) 8. 30–38., Nigel Swain: A Post-Socialist Capitalism. Europe-Asia Studies 63 (2011) 9. 1671–1695. 1147 Pető Iván: Változások a változatlanságért. A gazdasági rendszer átalakulása a Kádár-korszakban. In: Rácz Á. (szerk.): Ki volt Kádár? i. m. 120–121. 1148 MNL OL M–KS 288. f. 4. cs. 181–182.. ő. e. Jegyzőkönyv az MSZMP Központi Bizottság 1981. október 22-i üléséről. 1149 Földes Gy.: Az eladósodás i. m. 143–147, 171–180. Ungvárszki Á.: Gazdaságpolitikai ciklusok i. m. 60–69.

349

dc_795_13 tervek kapcsán milyen kemény érdekütközésekre került sor a pénzügyi apparátus és az agrárlobbi között.1150 Különösen nagy szerepet szánt a kormányzat az agrárexportnak a tőkés fizetési mérleg viszonylagos egyensúlyának fenntartása érdekében.1151

KÜLKERESKEDELMI FORGALOM (MILLIÓ FT) 1980 Megnevezés

Szocialista országok

A világ többi része

Összesen

Összesen Magyarország Behozatal

151.755,4

148.143,1

229.898,5

Kivitel

154.864,1

126.148,2

281.012,3

Egyenleg

+ 3.108,7

-21.994,9

-18.886,2

Ebből mezőgazdasági és élelmiszeripari áruk Behozatal

5.666,7

19.419,2

25.085,9

Kivitel

34.769,5

28.162,9

62.932,4

+ 29.102,8

+8.743,7

+37.846,5

Egyenleg

Forrás: Csizmadia E.: Élelmiszertermelésünk i. m. 61.

Az 1980-as évek során az élelmiszertermékek exportja konvertibilis elszámolásban évente 700 millió és 1 milliárd dollár közötti összeggel haladta meg az ország mezőgazdasági importját.1152 Ráadásul ez az export tette lehetővé, hogy az anyagban, energiában és technológiai felszerelésekben egyaránt importra szoruló, de – különösen a konvertibilis valutában számoló piacokon – gyenge exportképességű magyar ipar működni tudjon. Az ország fokozódó külső fizetési kötelezettségei közepette a kormányzati politika azonban más téren is számított az élelmiszer-gazdaság teherbíró képességére. Ez megmutatkozott a mezőgazdasági jövedelmek növekvő állami elvonásában. Az agrárszektort érintő támogatások, valamint az elvonások egyenlegét 1150

Váncsa Jenő: Öt évtized a mezőgazdaság szolgálatában. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Bp., 2010. 117–119. 1151 Még a radikálisan lecsökkent világpiaci árak ellenére is szükség volt erre, mert ezt a kivitelt más termékek és ágazatok nem tudták helyettesíteni. Nőtt az export szubvenciója iránti igény, az évtized közepére az élelmiszer-gazdaság támogatásának már több, mint a felét az export-támogatás tette ki. Ez a gyakorlat elsősorban a kivitelt lebonyolító, illetve a végső kibocsátó élelmiszeriparban vált általánossá. 1152 Borszéki Éva–Mészáros Sándor–Varga Gyula: Élelmiszer-gazdaságunk versenyképessége. Agrártermelésünk a világpiaci árak tükrében. Agrárgazdasági Kutató Intézet, Bp., 1986. 27–34. Éliás András: Mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeink a külpiaci versenyben. Mezőgazdasági, Bp., 1985. 41–44. Főbb népgazdasági folyamatok, 1986. KSH, Bp., 1987. 38.

350

dc_795_13 vizsgálva megállapítható, hogy az egyenleg az 1980-as évek első felében drasztikusan romlott, s ebben az elvonások növekedésének meghatározó szerepe volt.1153 Általános jelenség volt, hogy a mezőgazdasági szervezetek 1982 után egyre inkább csökkentették a beruházásaikat, sőt sok szövetkezet arra kényszerült, hogy a működéséhez szükséges forgóeszközöket vagyona eladásával, állóeszközei és tartós forgóeszközei leépítésével pótolja. Az évtized közepétől a nagyüzemek harmada már a termelőkapacitását kezdte felélni.1154 Az összes pénzügyi támogatás nominálértéke ugyan csekély mértékben esett vissza, ezen belül azonban teljesen eltérő tendenciát mutatott a beruházási és a közvetett, illetve az úgynevezett termelési támogatások alakulása. A mezőgazdaság állóeszköz-ellátottságát rendkívül hátrányosan befolyásolta, hogy a beruházási támogatások összege az 1980-as évek közepén nem érte el az egy évtizeddel korábbi összeg egyharmadát sem. Míg 1975-ben a mezőgazdasági beruházások bruttó összegének egyharmadát, 1980-ban csak mintegy negyedét, 1985-ben pedig csupán egytizedét finanszírozták állami költségvetésből. Ez igen kedvezőtlen tendenciának számított. A műtrágya- és növényvédőszer-támogatásokat magukba foglaló közvetett támogatások értéke 1985-ben az egy évtizeddel korábbi összeg mintegy 30%-ára esett vissza, ezen belül a növényvédőszer-vásárlásra biztosított támogatás teljesen megszűnt 1985-ben.1155 A fentiekkel ellentétben jelentősen megnőtt a termelési támogatások összege, valamint ezek összes támogatáson belüli aránya. Mindebben az 1980-as évek folyamán elsősorban a termelési árkiegészítés, valamint az adóelengedések, illetve adó-visszatérítések játszottak döntő szerepet. Ezáltal az állam a kedvezőtlen adottságú gazdaságok helyzetét próbálta némileg könnyíteni. 1156

A mezőgazdaságban a támogatások 1975–1985 között radikálisan csökkentek, mind a nettó termelési érték százalékában (56,7%-ról 28,4%-ra), mind abszolút értékben (26 122 millió forintról 23 479 millió forintra). Ami még ennél is fontosabb: a támogatások és az elvonások egyenlege a vizsgált 10 év utolsó harmadában negatívvá változott, azaz az elvonások meghaladták a támogatásokat. Fekete Ferenc–Szénay László–Tomka József: Költség- és jövedelemviszonyok a korszerűsödő mezőgazdaságban. KJK, Bp., 1984. 198–236. Szabó István: Mezőgazdasági szövetkezeti mozgalmunk az 1980-as évek közepén. Közgazdasági Szemle 32. (1986) 10. sz. 1158–1159. 1154 Csete László: A termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok fejlődése (1976–1985). Gazdálkodás 31. (1987) 4. sz. 1–6. Szabóné Medgyesi Éva: A vállalati fejlesztés problémái a mezőgazdaságban. Közgazdasági Szemle 33. (1987) 2. sz. 134–140. Szakács S.: A reform kérdése i. m. 92–97. 1155 Szabó Gábor─Szabóné Guttyán Margit─Szép Katalin: A mezőgazdasági termelés jövedelmezőségének makro- és mikroökonómiai aspektusai. Közgazdasági Szemle 35. (1989) 6. sz. 579–583. 1156 Szabóné Medgyesi Éva: A vállalati gazdálkodás néhány problémája a mezőgazdaságban. Statisztikai Szemle 64. (1986) 11. sz. 1074–1076.; Szakács S.: A reform kérdése i. m. 104–108. 1153

351

dc_795_13 Az elvonások összege az 1980-as évek első felében megduplázódott.1157 Az elvonások belső szerkezetét, illetve az egyes elemek dinamikáját a következőképpen jellemezhetjük. Az évtized közepére a társadalombiztosítási járulék képviselte a legnagyobb összeget a költségvetés-befizetési kötelezettségek körében, mivel összege 1975 és 1985 között a négyszeresére emelkedett. Ezt követte a jövedelem- és nyereségadó, valamint a termelési adó. 1158 Ezeken kívül a mezőgazdasági nagyüzemek számára a legsúlyosabb tehertételt a bankköltségek jelentették. A vázolt folyamatok eredményeképpen a mezőgazdasági vállalatok összes támogatásának és elvonásának egyenlege 1982-ben váltott át passzívumba. A kezdeti hatmilliárd forintos passzívum az 1980-as évek közepéig megnégyszereződött.1159 Az évtized második felében a támogatás és az elvonás negatív egyenlegének terhe némileg csökkent, mégpedig főként a beruházási támogatások növelése miatt. Az 1980-as évek során erőteljesen érvényesülő költségvetési prés mellett említést kell tenni az árrendszeren keresztül megvalósuló jövedelem-elvonásról is. Az agrártermékek értékesítési átlagárait, valamint a mezőgazdaságban felhasznált ipari eredetű anyagok áralakulását összevetve megállapítható az agrárolló nemzetközi összehasonlításban is nagymértékű és folyamatos nyílása. 1160 Egy 1987-es MÉM-jelentés így tekintett vissza ezekre a tendenciákra: „Az előterjesztés a gazdasági szabályozórendszerrel kapcsolatban megállapítja, hogy az a VI. ötéves terv időszakában két irányú torzítást vitt be az élelmiszertermelésbe. Egyrészt az ipari eredetű termelőeszközök árainak gyorsütemű növekedésével szemben az élelmiszer termelői árak emelése nem tartott lépést. Emiatt az áremelést helyettesítő támogatások megnőttek. Másrészt a költségvetési elvonásoknak még a

1157

Schlett András a már idézett tanulmányában felhívta a figyelmet arra, hogy a közvetlen költségvetési elvonás már 1975-től elkezdődött, s igazán intenzívvé 1978 után vált. Schlett A.: Másolás i. m. 175. 1158 Borszéki É.─Mészáros S.─Varga Gy.: Élelmiszer-gazdaságunk i. m. 151–187. Csete L.: A termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok i. m. 10–11.; Szabó G.─Szabóné Guttyán M.─Szép K.: A mezőgazdasági termelés i. m. 580–581. 1159 Szabóné Medgyesi É.: A vállalati gazdálkodás i. m. 1069–1074. 1160 Burgerné Gimes Anna─Szép Katalin: A mezőgazdasági árak és költségek nemzetközi arányai. Gazdálkodás 30. (1986) 8. sz. 53–55.; Makra Krisztina─Németh Józsefné─Rózsa Béla: A mezőgazdasági termelés ár- és költségviszonyai nemzetközi összehasonlításban. Gazdálkodás 30. (1986) 12. sz. 40–44.

352

dc_795_13 hatékonyság javulását is meghaladó emelkedése miatt a költségvetés szaldója jelentősen javult, de a vállalati jövedelmek az 1980. évi szinten maradtak.” 1161 A

mezőgazdasági

mérséklésében

két

tényező

nagyüzemekben játszott

jelentkező

meghatározó

válságjelenségek

szerepet.

Az

egyik

az

alaptevékenységen kívüli, úgynevezett kiegészítő tevékenység, a másik pedig a kistermelés volt.1162 Az agrárszakemberek ezeket tartották az úgynevezett magyar modell fő pilléreinek. A termelőszövetkezetek az ipari, élelmiszeripari, építőipari, kereskedelmi stb. tevékenységben rejlő jövedelemszerzési lehetőségeket kihasználva melléküzemágaikban jelentős bevételre tettek szert. Ilyen módon a tsz-ek általában 1983-ig, de sok gazdaság még azután is ellensúlyozni tudta az agrárolló és a növekvő állami elvonások hatását.1163 Az úgynevezett kiegészítő tevékenység dinamikus fejlődése nemcsak a jövedelmezőség és a likviditás, hanem a foglalkoztatottság alakulását is kedvezően befolyásolta. Különösen intenzíven éltek ezzel a kedvezőtlen adottságú tsz-ek.1164 A MEZŐGAZDASÁGI NAGYÜZEMEK TEVÉKENYSÉGÉNEKVÁLTOZÁSAI Az 1978–1989

Megnevezés

közötti változás (%)

Mezőgazdasági termelés

-13,8

Nem mezőgazdasági tevékenység

+48,6

ebből ipari termelés

63,6

benne élelmiszeripari

68,8

Építőipari termelés

-18,2

Szállítás, hírközlés

-18,2

Kereskedelem

31,5

Forrás: Varga Gy.: A magyar mezőgazdaság i.m. 171.

1161

MNL OL M–KS 288. f. 15. cs. 538. ő. e. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium előterjesztése az MSZMP KB Gazdaságpolitikai Bizottság számára az élelmiszertermelés fejlesztésének programjáról (1987. március). 1162 Varga Gyula: Mezőgazdaságunk nemzetgazdasági szerepváltozásai. In: Estók János (szerk.): 1956 és a magyar agrártársadalom. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Bp., 2006. 128–152. 1163 Teknős Péter: A kiegészítő tevékenység szerepe a mezőgazdasági vállalatok gazdálkodásában. Gazdálkodás 32. (1988) 9. sz. 19–23.; Sipos Aladár─Halmai Péter: Válaszúton az agrárpolitika. A mezőgazdaság szervezeti rendszere a reformfolyamatban. KJK, Bp., 1988. 90–96. 1164 Nógrád megyei kutatásaim tapasztalatait foglalta össze habilitációs értekezésem egyik fejezete: Varga Zsuzsanna: Konfliktusok és kompromisszumok a hatalom és az agrártársadalom között a Kádár-rendszerben. Bp., 2008. 126–141.

353

dc_795_13 A másik tényező, ami szintén jelentős hatást gyakorolt a mezőgazdasági nagyüzemek teljesítményére, az a kistermelés volt. E fogalmon a tsz-tagok háztáji gazdaságaiban, a tsz-alkalmazottak kisegítő gazdaságaiban, az állami gazdasági dolgozók illetményföldjein és más kistermelők gazdaságaiban folyó gazdálkodást értjük. A mezőgazdasági nettó termék körülbelül 40%-a a háztáji és kisegítő gazdaságokból származott.1165 Míg a háztáji gazdálkodás kezdetben a tsz-tagok önellátását biztosította, és jövedelem-kiegészítésre szolgált, addig az 1970-es évek folyamán egyre inkább előtérbe került az árutermelés.1166 A háztáji és a kisegítő gazdálkodás ráadásul nemcsak kiegészítő jövedelemforrást jelentett, hanem az autonóm gazdasági döntések, az egyéni mérlegelés szféráját is, hiszen a termelés mellett foglalkozni kellett a kereskedelemmel, az információk cseréjével stb. A kistermelés ilyen módon fenntartotta, fejlesztette a falusi és kisvárosi lakosság vállalkozói kedvét, és növelte gyakorlatát. Ráadásul időközben a kistermelők összetétele is módosult. Az 1980-as évekre a kistermelők nagy része már nem a tsz-tagság, hanem az ipari munkásság és az alkalmazottak körébe tartozott.1167 A vidéki ipartelepítés következtében a falusi társadalomnak – az ingázók, illetve a helyi ipartelepeken foglalkoztatottak révén – már a munkásság adta a többségét. A tsz-ek háztáji gazdaságaiban felhalmozódott tapasztalatok különösen felértékelődtek az évtized végére kialakult válsághelyzetben. A stagnáló gazdaság és az adósságszolgálat kötelezettségei miatt a kádári vezetés már nem tudta biztosítani az életszínvonal folyamatos növelését. Ennek ellensúlyozása érdekében liberalizálták a második gazdaságban való részvételt.1168 Míg korábban a második gazdaságbeli tevékenység döntően a mezőgazdaságban terjedt el a háztáji és kisegítő gazdaságok formájában, addig az 1980-as évek első felében az iparban is megjelent a gazdasági munkaközösségek (gmk) formájában. Megteremtődött a különböző kisvállalkozási formák lehetősége is.

1165

A mezőgazdasági vállalatok gazdálkodása, 1988. KSH, Bp., 1989. 21–22. Schindele Miklós: A mezőgazdasági kistermelés szerepváltozásai. In: Orbán Sándor–Pölöskei Ferenc (szerk.): Tanulmányok a szocialista mezőgazdaság kialakulásáról. ELTE BTK–MSZMP KB TTI, Bp., 1988. 287–364. 1167 Kovách Imre: Termelők és vállalkozók i. m. 98–139. Tóth A. Ernő: Mezőgazdasági kistermelés, családi termelés. Mezőgazdasági, Bp., 1988. 81–128. 1168 Tőkés R.: Kialkudott forradalom i. m. 115–117. 1166

354

dc_795_13 Azok a rétegek, akik ki tudták használni a második gazdaság kínálta különböző lehetőségeket, fenn tudták ugyan tartani korábbi életnívójukat, de ennek ára munkaidejük jelentős megnövelése, s önmaguk fokozott kizsákmányolása lett. A társadalom azon széles csoportjai (nyugdíjasok többsége, pályakezdők, stb.), melyek nem tudtak bekapcsolódni a második gazdaságba, azt tapasztalták, hogy a reálbérek után a reáljövedelem színvonala is csökkenni kezdett.1169 Mindeközben a beruházások mérséklése, a fogyasztás korlátozása, a restrikciós pénzügypolitika 1983–84-re meghozta az első eredményeket. A külső egyensúly az áruforgalomban és a fizetési mérlegben helyreállt, sőt 800 millió dollárral csökkent az ország adósságállománya. 1170 A pozitív tendencia láttán a kádári vezetőgárda úgy döntött, hogy mielőtt a növekvő társadalmi elégedetlenség aláásná a politikai legitimációjukat, vissza kell térni az életszínvonal-politikát biztosító növekedési pályára. 1171 Ekkor viszonylag kedvező feltételek között újabb, magán bankok által felkínált hitelek felvételére nyílt lehetőség. A „mentőövet” a kormány megragadta. Mit

sem

tanulva

a

korábbi

tapasztalatokból, a

nemzetközi

versenyképesség javítása, reformok helyett ismét újabb dollár milliárdokat fecsérelt el a korábbiakban felépített nehézipari üzemek működtetésére. Pedig lett volna lehetőség másra, hiszen a felvett hitelek nagy része nem „pántlikázott” volt, hanem szabad felhasználású.1172

Reformjavaslatok kontra ideológiai tabuk – a pártállami rendszer agóniája Az 1980-as évek közepén a külpiaci adottságok kedvezőtlen alakulása kiélezte az agráriumban felhalmozódott feszültségeket.1173 Míg az évtized elején a magyar élelmiszer-gazdaság nettó exporttöbblete a kemény devizájú piacokon meghaladta az évi 1 milliárd dollárt, 1986-ra ez a többlet – a dollár árfolyamcsökkenése ellenére – 600 millióra apadt.1174 A magyar mezőgazdaság korábbi sikerei és az a tény, hogy a 1169

Valuch T.: Magyarország társadalomtörténete i.m. Földes Gy.: Az eladósodás i. m. 223. 1171 Ez az irányvonal az 1985. március 25. és 28. között megtartott XIII. pártkongresszuson kapott politikai megerősítést. 1172 Földes Gy.: Az eladósodás i. m. 239–258. 1173 Erről bővebben lásd: Csaba László: Kelet-Európa a világgazdaságban: Alkalmazkodás és gazdasági mechanizmus. KJK, Bp., 1984. 178–199. 1174 Csizmadia Ernő: Élelmiszertermelésünk és a külgazdaság. In: Girus Károly–Simon Péter (szerk.): A mezőgazdaság fejlődésének szocialista útja a legutóbbi két évtized magyarországi tapasztalatai 1170

355

dc_795_13 hazai és a KGST-piacon védett helyzetben volt, elfedte azt, hogy a gabonatermelés kivételével (amihez nagyon kedvezőek az ország földrajzi adottságai) drágábban termelt, mint a piaci konkurensei.1175 Ebben a válságos helyzetben világossá vált, hogy a melléküzemágak és a kistermelés meglévő formái csak ideig-óráig lesznek képesek ellensúlyozni a tszekben felhalmozódó feszültségeket, ezért a tsz-ek elkezdték kutatni a gazdálkodás eredményeit javító megoldásokat. Egyre hangsúlyosabbá vált a vagyongyarapításra késztető, valós tulajdonosi érdekeltség megteremtése, a különféle tulajdonformákat ötvöző és különböző méretű gazdálkodási formák, szervezetek kialakítása iránti igény. A korábbi hagyományok és kedvező tapasztalatok felhasználásával felgyorsult a szervezeti és érdekeltségi rendszerek továbbfejlesztése.1176 A mezőgazdasági termelőszövetkezetek már az 1980-as évek elejétől adtak bérbe szántóföldeket: míg 1981-ben mindössze 9,1 ezer hektárt, addig 1987-ben már 47,1 ezer hektárt. E folyamat a nagyüzemek oldaláról nézve azt jelentette, hogy 1981-ben a

mezőgazdasági

nagyüzemek földterületének 4,2%-át

művelték

kistermelők, 1988-ban pedig 5,9%-át. Művelési ágak szerint nézve kiderül, hogy az 1980-as évek végén a mezőgazdasági nagyüzemek szőlőterületének több mint felét már a kistermelők művelték és a gyümölcsösöknél is 40%-os volt a használatukba adott terület. A szántónál viszont 13%.1177 Ezek a belső arányok tehát arra hívják fel a figyelmet, hogy a munkaintenzív kultúrák esetében a nagyüzemek fokozottan törekedtek a racionálisabb gazdálkodási forma kialakítására, a szőlő- és gyümölcsterület bérbe- és részesművelésbe adásával ugyanis jelentősen csökkenteni lehetett a termelési költségeket. Az 1980-as évtized során elkezdődött a gazdasági épületek és kisebb részben a gépek bérbe adása is. A magántermelő már nem csupán a termelés egy-egy tükrében. Kézirat gyanánt. Tudományos Szocializmus Információs és Továbbképzési Intézet–ELTE BTK, Bp. 1982. 57–68.; Főbb népgazdasági folyamatok, 1986. Bp.1987. 38. 1175 Csáki Csaba: A magyar mezőgazdaság nemzetközi versenyképessége. In: Glatz Ferenc (szerk.): Az európai és magyarországi agrárpolitika jövője. MTA Történettudományi Intézet, Bp., 2010. 99– 114. 1176 Baksai Antal: A mezőgazdasági kistermelés ma és holnap. Mezőgazdasági Kvk., Bp., 1983. 30– 65.; Fehér Alajos–Gergely Sándor–Módos Gyula: A mezőgazdasági vállaltokon belüli vállalkozásokról. MÜSZI, Bp., 1990.; Kapronczai István─Szénay László: Érdek és reagálás a szabályozórendszer változásaira a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben. Közgazdasági Szemle 32. (1986) 5. sz. 570–578. Prugberger Tamás: A szövetkezet és a tagok vagyoni, valamint vállalkozási kapcsolatainak jogi kérdései. Szövetkezeti Kutató Intézet, Bp., 1985. 70–78., 136–143. 1177 Kovách Imre: A vidék az ezredfordulón. A jelenkori magyar vidéki társadalom szerkezeti és hatalmi változásai. Argumentum, Bp., 2012. 66–91.

356

dc_795_13 szakaszára hozhatott létre szerződéses alapon nyugvó vállalkozást, hanem a gazdasági épületek és esetenként a szükséges gépek bérlésével a gazdálkodás egészét maga szervezhette meg. A gazdasági épületek közül a növényházak (24,7%), a juhhodályok (17,3%) és a baromfiólak (13,9%) bérbeadása volt a leginkább elterjedt.1178 Azaz többnyire olyan ágazatokban volt a leggyakoribb a kistermelők bérlési szándéka, ahol egy család – a saját munkaerejére támaszkodva – el tudta látni a bérelt épületben lévő állatállományt, illetve az adott területű kertészeti kultúra gondozását. A földterület részesművelésbe és bérbeadásával, valamint az állatállomány, az épületek és a gépek bérbeadásával csökkenteni lehetett a nagyüzemek termelési költségét. A piaci viszonyok tehát – még ha korlátozott mértékben is, de – a racionális gazdálkodás és a változatos gazdálkodási forma kialakítására késztették a nagyüzemeket. A fentiekben áttekintett helyi kezdeményezések azt mutatják, hogy a termelőszövetkezetek megpróbáltak ugyan vállalkozásszerűen működni, az üzemen belül vállalkozási formákat létrehozni, azonban a nagyüzemi forma adott keretei között ezek az új szervezeti és érdekeltségi megoldások számos akadályba ütköztek.1179 Szükségessé vált tehát a jogi-közgazdasági szabályozórendszer módosítása, kiigazítása. Az elkövetkezőkben vázlatosan áttekintem a nyolcvanas évek második felében készült, agrártémájú reformjavaslatokat, s azt is, hogy a politikai vezetés miként viszonyult ezekhez. A vizsgálódásba bevont tervezetek, előterjesztések többsége az alábbi szerveknél készült: az MSZMP KB mellett működő Szövetkezetpolitikai Munkaközösségben, a KB Közgazdasági Munkaközösségében, a Gazdaságpolitikai Bizottságban (1988-tól Gazdaság- és Szociálpolitikai Bizottság), valamint a Gazdaságpolitikai (1988-tól Gazdaság- és Szociálpolitikai) Osztályon.1180 1178

Molnár István─Szabóné Medgyesi Éva: Mezőgazdasági szövetkezetek, 1990. Statisztikai Szemle 69. (1991) 11. sz. 874–877. 1179 Erről bővebben lásd: Donáth Ferenc: A munka és tulajdon kapcsolata i. m. 50–71. Juhász János: Szövetkezeti modellek a magyar mezőgazdaságban. Akadémiai, Bp., 1988. 75–82. 1180 Felhasználtam még a Szövetkezeti Kutató Intézet, az MTA Közgazdaságtudományi Intézet és az Agrárgazdasági Kutató Intézet belső használatra szánt kiadványait, vitaanyagait is. (Lásd például: Agonács Gábor─Bak József─Domokos József─Juhász Pál─Szénay László─Tellér Gyula: A szövetkezeti mozgalom a reformfolyamatban. (A Szövetkezeti Kutató Intézet vitaanyaga) Valóság 27. (1984) 2. sz. 17–27. Csendes Béla: Az agrár- és szövetkezeti politika továbbfejlesztése. Bp., 1987. Ivanics András: A dolgozói érdekeltség fokozott érvényesítése a mezőgazdasági nagyüzemekben a gazdálkodás jövedelmezősége növelése szempontjából. Bp., 1987. Varga Gyula et al. (szerk.): Javaslatok az élelmiszer-gazdaság fejlesztésére. (Műhelytanulmány.) KJK, Bp., 1984.) Ugyanakkor a terjedelmi korlátok miatt nem vontam be a vizsgálódásba a korabeli gazdasági rendszert és helyzetet

357

dc_795_13 E forrásanyagból két fő kiútkeresési irány rajzolódott ki. Egyrészt az egyszerűbb szövetkezeti formává való átalakulásban látták a megoldást, másrészt pedig a szövetkezeten belüli érdekeltségi rendszer továbbfejlesztését szorgalmazták. Az egyszerűbb szövetkezeti formák előnyeit a következőkben látta a Szövetkezetpolitikai Munkaközösség: „Tevékenységük következtében növekedett az árukínálat, javult a szolgáltatások színvonala. A kisszervezetek túlnyomó többsége eredményesebben

gazdálkodik

a

hagyományos

szervezeteknél.

Jobbak

a

hatékonysági mutatóik, magasabb az egy főre jutó árbevétel és nyereség, jobb az eszközkihasználás. Ezt jobb szervezéssel, a felesleges létszám leépítésével és a közvetlen anyagi érdekeltség megteremtésével érték el. Piacérzékenységük, rugalmasságuk a hagyományos szövetkezetekét meghaladó mértékű.” 1181 Ezek a pozitív tapasztalatok arra késztették az agrártárca vezetőit, hogy ebben az

irányban

keressék

a

kilábalás

lehetőségét

a

tartósan

veszteséges

termelőszövetkezetek számára is.1182 Az ilyen termelőszövetkezetek anyagi megsegítése állandósult kötelezettsége volt a mindenkori kormányzatnak. Sok éven át utólagosan, az évi pénzügyi mérlegben jelentkező hiány jogosságát mintegy elismerve, az állami költségvetés e célra tervezett összegéből rendezték a veszteséget. Egyrészt hitelek, másrészt dotáció formájában. 1975 és 1985 között a termelőszövetkezetekben keletkezett hiány összege megközelítette a tizenkétmilliárd forintot.1183 Mindezek ellenére maga a jelenség, a veszteséges működés nem szűnt meg. Érthető hát, hogy az országos áttekintéssel rendelkező vezetők keresték az említett veszteségforrás csökkentésének lehetőségét. A

Mezőgazdasági

és

Élelmezésügyi

Minisztérium,

valamint

a

Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának vezetői 1986 nyarán egyértelműen megfogalmazták, hogy a tartósan gazdaságtalanul működő tsz-ek számára a szélesebb összefüggésben elemző anyagokat. Tehát sem a Fordulat és reform című reformprogramot, sem a Társadalmi szerződés gazdasági fejezeteit. 1181 MNL OL M–KS 288. f. 38. cs. 70. ő. e. Jegyzőkönyv az MSZMP KB Szövetkezetpolitikai Munkaközösség 1985. június 10-i üléséről. 1182 A mezőgazdasági termelőszövetkezetek és állami gazdaságok 5–10%-a különböző okok miatt tartósan veszteséges (alaphiányos) maradt. Veszteségrendezési eljárásra 1975–85 között közel 400 termelőszövetkezetben került sor. A pénzügyi egyensúlyhiánnyal küzdő termelőszövetkezetek döntően Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár, Hajdú-Bihar, Békés és Somogy megyére koncentrálódtak. Erről bővebben lásd: Boda Gábor: A mezőgazdasági szövetkezetek fizetésképtelensége. Bp., 1985. 1183 MNL OL M–KS 288. f. 38. cs. 71. ő e. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Miniszter előterjesztése az MSZMP KB Szövetkezetpolitikai Munkaközösség részére a tartósan veszteséges termelőszövetkezetek helyzetéről. (1985. szeptember 19.)

358

dc_795_13 megoldást

csak

az

egyszerűbb

szövetkezeti

formává

(szakszövetkezet,

kisszövetkezet) történő átalakulás jelentheti.1184 Ez a javaslat azért is érdemel figyelmet, mert hosszú ideig a szakszövetkezetet alacsonyabb szintű szövetkezeti formának tartották. Itt ugyanis a tagok egyéni tevékenysége szélesebb körű volt, mint a közösen végzett munka. Korábban ezt a hatalom inkább csak eltűrte, mintsem támogatta.1185 Ahhoz, hogy az egyik szövetkezeti formából át lehessen lépni egy másik (ráadásul „alacsonyabb rangú”) szövetkezeti formába, széles körű jogszabálymódosításra volt szükség. Ennek a kidolgozására szakértői csoportok kaptak megbízatást. Az

egyszerűbb

szövetkezetek

alkalmazási

lehetőségeit

kutatva,

megfogalmazódott, hogy a mezőgazdasági kistermelők részére is biztosítani kellene egy olyan szövetkezeti keretet, ahol a tevékenység továbbra is a személyi tulajdonon alapul, mégis megvalósítható egy egyszerűbb szervezetű és működésű, de jogilag, gazdaságilag mégis önálló szövetkezeti tevékenység. A háttérben az húzódott meg, hogy a kistermelésben egyre nőtt az olyan kisegítő (mai kifejezéssel élve: részmunkaidős) gazdaságoknak a súlya és szerepe (több mint 800 ezer család), amelyek a mezőgazdasági termelést nagyobbrészt személyi tulajdonban lévő, vagy bérelt földön és eszközökkel folytatták, jórészt valamilyen más főfoglalkozás mellett, vagy nyugdíjasként, kisebb mértékben egyéni gazdálkodóként.1186 Mintegy harmaduk mezőgazdasági szakcsoportba, kertbarát és kistenyésztő egyesületbe tömörült, de arra nem volt lehetőségük, hogy önálló jogi személyiséggel rendelkező szövetkezési formát

válasszanak.

A

kistermelői

alapokon

szerveződő

szövetkezést

a

„mezőgazdasági kistermelői szövetkezet” keretében látták megvalósíthatónak a MÉM és a TOT vezetői.1187 1184

MNL OL M–KS 288. f. 38. cs. 74. ő. e. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium és a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának előterjesztése az MSZMP KB Szövetkezetpolitikai Munkaközösségéhez a mezőgazdasági szövetkezetek működése továbbfejlesztésének egyes kérdéseiről. (1986. június 5.) 1185 Erről bővebben lásd: Maglódi László: A mezőgazdasági szakszövetkezetek jelene és jövője. Közgazdasági Szemle 31. (1985) 5. sz. 600–607. Simó Tibor: A szőlő- és gyümölcstermelő szövetkezetek új modelljéről. Szövetkezeti Kutató Intézet, Bp., 1983. 74–87. Prugberger T.: A szövetkezet és a tagok i. m. 136–143. 1186 Molnár József: „A” háztáji. i. m. Szakács S.: A reform kérdése i. m. 98–102. Tóth A. E.: Mezőgazdasági kistermelés i. m. 177–242. 1187 MNL OL M–KS 288. f. 38. cs. 74. ő. e. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium és a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának előterjesztése az MSZMP KB Szövetkezetpolitikai Munkaközössége részére: „Az egyszerűbb szövetkezeti formák bevezetése a mezőgazdaságban”. Lásd még: MNL OL M–KS 288. f. 38. cs. 74. ő. e. Az Igazságügy-miniszter előterjesztése az MSZMP KB Szövetkezetpolitikai Munkaközösségéhez a szövetkezeti szakcsoporti forma továbbfejlesztéséről.

359

dc_795_13 Mindezzel párhuzamosan a szakmai fórumokon egyre erőteljesebben került elő a belső érdekeltségi rendszer továbbfejlesztésének igénye. 1188 Érdemes felidézni, hogy a tsz és a tsz-tag közti érdekeltségi viszony felfogása milyen nagy utat tett meg attól a kezdeti, még a szovjet modellhez kötődő felfogástól, mely szerint, ha a tag belép a tsz-be, onnantól kezdve erkölcsi kötelessége jól dolgozni, sőt a családtagjait is bevonni a közös munkába. A magyar szövetkezeti fejlődés egyik sajátossága és sikerének kulcsa éppen az volt, hogy a kolhozformától eltérő helyi érdekeltségi kezdeményezéseket a hatalom eleinte csak eltűrte, aztán támogatta, majd beemelte a jogi szabályozásba.1189 Amikor a zárt termelési rendszerek alkalmazni kezdték az állami gazdaságokban és a termelőszövetkezetekben, az együtt járt a taylorista munkaszervezet bevezetésével. Az iparszerű termelés rendkívül fegyelmezett munkát kívánt, hiszen egy pontos kidolgozott feltételrendszerhez kellett, hogy igazodjon a munkavégzés tartalma, ideje és módja. „A modem technikájú gépek bevezetésével pedig a dolgozók a korábban rájuk bízott értékek több tízszereséért lettek felelősek, ezért az emberi tényezőre meghatározó szerep hárult, mivel az eszközök elhasználódása nagyságrendileg függ attól, hogy a gépkezelő zsebére megy-e a javítás, a pótlás, vagy a munkaadóéra. […] Az eszköz »felgyorsult« avulása nem az egyedüli kár, hanem ennek következményei is ugyanilyen vagy még nagyobb jelentőségűek, hiszen az optimális szűk időre korlátozott munkaigény esetén a kiszámíthatatlan traktorosokra akkor nem lehetett igazán számítani, amikor arra a legnagyobb szükség volt. A munkagépekre pedig fokozott szükség volt, mert a termelés hozamának növelése folytán a növénytermelésben fokozatosan lerövidültek az optimális idők. […] a munkateljesítmény kikényszerítése és ellenőrzése a mezőgazdaságban az iparhoz képest eltérő lehetőségeket kínált. A mezőgazdaságban a munkavégzés, térben meglehetősen szétszórt helyszíneken zajlik, így az alkalmazottak szemmel tartása, ellenőrzése rossz hatásfokú és költséges.” 1190 A munkafegyelem erősítésére irányuló kezdeményezéseket így foglalta össze az

MSZMP

KB

Szövetkezetpolitikai

1188

Munkaközössége

számára

készített

Kapronczai I.─Szénay L.: Érdek és reagálás i. m. 570–575. Németi Lászlóné: A kisvállalkozás lehetőségei, esélyei a mezőgazdasági kistermelésben. Közgazdasági Szemle 28. (1982) 10. sz. 1246– 1250. Sipos A.–Halmai P.: Válaszúton i. m. 185–192. Prugberger T.: A szövetkezet és a tagok i. m. 7–29. 1189 Erről bővebben lásd: Varga Zs.: Politika i. m. 71–103. 1190 Schlett A.: Zöld forradalom i. m. 217.

360

dc_795_13 összefoglaló. „Általános jellemzőjük, hogy szakítanak a pusztán munkadíjazáson, illetve a munkabérek mozgó hányadán alapuló teljesítmény teljesítmény-bérezés gyakorlatával és mind több vállalkozási jegyet tartalmaznak.” 1191 Ezt a tendenciát felerősítette a

különböző vállalkozási

formák megjelenése

(szakcsoportok,

önelszámoló részleg stb.) A tsz-tagok, mind nagyobb területen, családi vállalkozásban művelték a szövetkezeti szőlőt és gyümölcsösöket. A nagyüzemi állatállomány 5–10%-ának ellátását „kihelyezéses” formában biztosították. A gyakorlatban bevált helyi kezdeményezésekből kiindulva az előterjesztők a következő javaslatokat fogalmazták meg a pártvezetés felé. „A belső érdekeltségi formák fejlesztésében az alapvető célkitűzés a szövetkezeti keretek között maradó, önkormányzati alapon nyugvó, a tag és a szövetkezet érdekeit egyaránt kifejező vállalkozási forma működtetése. […] Ezt elsősorban az önelszámoló egységek és a kiscsoportos vállalkozások jól szabályozott kialakítása szolgálja.” 1192 Az előterjesztők hangsúlyozták, hogy fejleszteni kell a belső vállalkozások önállóságát, demokratizmusát, önkormányzatát és a közös kockázatvállalását. Fontosnak ítélték az átalány-elszámolású rendszer további kiterjesztését. Szélesebb körben tartották alkalmazhatónak a részesművelést is. A továbblépés ugyanakkor igényelte a jogi és közgazdasági szabályozó rendszer módosítását, rugalmasabbá tételét. Ehhez viszont legfelső szintű politikai döntésre volt szükség. Ez azonban egyre csak késett. A magyar szocialista rendszer általános válsága közepette a politikai döntéshozók figyelmét más kérdések kötötték le.1193 A mezőgazdaság csak a devizaszerzés szempontjából érdekelte őket. Ezt sok példával lehetne alátámasztani, ezek közül most az MSZMP KB Gazdaságpolitikai Bizottságának 1987. március 5-i ülését választottam, mert itt az első napirendi pont az élelmiszertermelés fejlesztésének programja volt. Ehhez képest az elfogadott állásfoglalás szinte kizárólag a devizaszerző képesség fokozásával foglalkozott: „Most a súlyponti 1191

Uo. Igen tanulságos, hogy ezekhez a javaslatokhoz milyen észrevételeket fűzött az MSZMP KB Gazdaságpolitikai Osztálya. A belső érdekeltségi rendszer fejlesztésével kapcsolatban a következőt hangsúlyozták: „Véleményünk szerint a törekvés mindaddig felkarolható, amíg a népgazdasági, szövetkezeti és egyéni érdek összhangja biztosított. […] Arra azonban fel kell hívni a figyelmet, hogy ez nem járhat a költségvetési kapcsolatok kijátszásával, vagy a nagyüzemi létesítmények kihasználásának feladásával.” MNL OL M–KS 288. f. 38. cs. 72. ő. e. Az MSZMP KB Gazdaságpolitikai Osztály észrevételei A mezőgazdasági szövetkezetek működése továbbfejlesztésének egyes kérdéseiről című MÉM–TOT előterjesztéshez. 1193 Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris, Bp., 1999. 520–534. Tőkés R..: A kialkudott forradalom i. m. 263–315. 1192

361

dc_795_13 kérdés az ország külső egyensúlyi helyzetének javítása s ennek kell minden gazdasági lépést alárendelni. Nem az egyes ágazatpolitikai kérdésekkel kell tehát most foglalkozni, hanem minden területen arra a néhány fő kérdésre kell koncentrálni, ami javíthatja a devizaszerző-képességet […].”1194 Az állásfoglalás a továbbiakban is azt részletezte, hogyan lehetne növelni a mezőgazdaság devizaszerző képességét.1195 Ebből a gondolkodásmódból nem tudta kizökkenteni a résztvevőket az agrártárca vezetője, Váncsa Jenő sem, pedig igen lényegre törően összegezte a szakmai körökből érkező javaslatokat. „A legutóbbi évek nemzetközi kihívásainak az élelmiszertermelés csak úgy tud megfelelni, ha fokozza versenyképességét és hatékonyságát. Ehhez az agrárpolitikában is bizonyos hangsúlyeltolódásokra van szükség. Mindenekelőtt az üzemek belső mechanizmusát kell rugalmasabbá és egyszerűbbé tenni, a belső érdekeltségi rendszereket korszerűsíteni, a nagyüzemi módon gazdaságosan már nem üzemeltethető eszközöket, területeket különböző vállalkozási formákban hasznosítani. A szövetkezeteknél ezen kívül a tagi kötődést és a vagyoni érdekeltséget kell erősíteni. Ahol a nagyüzemi mezőgazdasági termelés a jelenlegi támogatási színvonal mellett sem képes jövedelmezővé válni, ott lehetőséget kell adni az egyszerűbb szövetkezeti formává való átalakulásnak.” 1196 Majd egy év telt még el, amíg a törvényhozás napirendre tűzte a szükséges jogszabály-módosításokat. Az országgyűlés 1988. tavaszi ülésszakán született döntés a

szövetkezetekről

szóló

1971.

évi

törvény

és

a

mezőgazdasági

termelőszövetkezetekről szóló 1967. évi III. törvény módosításáról.1197 Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter expozéja legelején megfogalmazta, miért szorul változtatásra a húsz éve elfogadott tsz-törvény. „Népgazdaságunkban minden

1194

MNL OL M–KS 288. f. 15. cs. 538. ő. e. Jegyzőkönyv az MSZMP KB Gazdaságpolitikai Bizottság 1987. március 5-i üléséről. 1195 Uo. „A mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlesztése továbbra is export orientált legyen, de a piaci igényekhez az eddiginél jobban kell igazodni a termelés struktúrájának javításával, a minőség javításával, a feldolgozás fejlesztésével és a szállítások ütemezésével is. A termelésben és az exportban – különösen a döntő szerepet játszó gabona- és hústermelés esetében – egyaránt arra kell törekedni, hogy a mennyiségi szemléletet az értékképző folyamatok felerősödése váltsa fel. A tömegáruk mellett (helyett) kapjanak egyre nagyobb szerepet a különleges minőségű és feldolgozottságú termékek. […] Fokozni kell azoknak a fehérje-takarmányoknak a termelését, amelyekre az állattenyésztésnek szüksége van és amelyek tőkés importot váltanak ki.” 1196 Uo. 1197 TRHGY 1988. 13–20.

362

dc_795_13 eddiginél jobban központi kérdés lett a teljesítmény olyan növelése, amit elfogad és megfelelően értékel mind a hazai, mind a nemzetközi piac.” 1198 A törvény által bevezetett újdonságok közül megemlítendő a belső vállalkozás intézménye. A szövetkezetek és a tagok közötti megállapodások alapján a föld és a nagyüzemi termelőeszközök ilyen belső vállalkozási egységek kezelésébe adhatók. Ugyanakkor maga a törvény korlátozta is ezt a működési formát, azzal, hogy az oszthatatlan közös vagyon dogmáját változatlanul fenntartotta. Ebből következett, hogy a belső vállalkozási egységeknek saját vagyonuk nem lehetett, teljesen az anyaszövetkezet garanciális felelőssége alá tartoztak. Ezáltal a törvény azt akadályozta meg, hogy ezek az egységek elemi szövetkezetként vagy más formában jogi személyiséggé váljanak, s így csírái lehessenek a kétszintű szövetkezet (vagy másodlagos szövetkezeti vállalat) kialakulásának. Újdonsága volt a törvénynek, hogy megengedte a tartósan gazdaságtalanul működő, fizetőképtelen, szanálás, esetleg felszámolás előtt álló tsz-eknek az egyszerűbb szövetkezeti forma létrehozását. A termelőszövetkezet szakszövetkezetté való alakulásának szabályai rugalmasabbá váltak, továbbá a kisszövetkezeti szabályanyagból kikerült a mezőgazdasági tevékenységre vonatkozó tilalom. Az egyik szövetkezeti formából a másik szövetkezeti formába való átalakulás szabályai is egyszerűbbé váltak. Az új szabályozás belső ellentmondásait ─ főleg a vagyoni érdekeltség és a foglalkoztatási kötelezettség kapcsán ─ sokan szóvá tették már a parlamenti vita során is. Még jobban szembesül ezzel a kutató, ha áttanulmányozza azokat a szakmai háttéranyagokat, amelyek a politikai döntéshozók rendelkezésére álltak. Érdemes ezeket részletesebben is megismerni, mert jelzik, meddig jutottak el a szakmai reformjavaslatok 1987/88 fordulóján.1199 Először azt szükséges felidézni, hogyan viszonyultak a szakemberek a mezőgazdaság fennálló rendszerével kapcsolatos hosszú idő óta hangoztatott, szinte megkérdőjelezhetetlen tételekhez. A modell logikája szerint a termelőszövetkezeti 1198

Országgyűlési Napló 1988. március 16. 1838. A terjedelmi korlátok miatt most csak néhány szakmai háttértanulmányra összpontosítjuk a figyelmünket. Az általunk kiemelt anyagok nemcsak azért érdekesek, mert érintik az agrárszférával kapcsolatos összes kényes kérdést, hanem azért is, mert egy szélesebb munkálat részét képezték. A Közgazdasági Munkaközösség 1988. március 28-án a tulajdonviszonyok ügyét tűzte napirendre. Az alábbi háttértanulmányok kerültek megvitatásra: Tardos Márton: A gazdasági szervezetek és a tulajdon. Matolcsy György: Az állami tulajdon lehetséges új formái, versenye. Tellér Gyula: A szövetkezeti tulajdon. Halmai Péter: Mezőgazdaság és tulajdoni reform. Laky Teréz: A magántevékenységek helyzete. Lásd: MNL OL M–KS 288. f. 16. cs. 40. ő. e. Emlékeztető a Közgazdasági Munkaközösség 1988. március 28-i üléséről. 1199

363

dc_795_13 tagok pozíciójukból adódóan egyben tulajdonosok is voltak, és funkcióikat a szövetkezeti önigazgatás fórumrendszere révén gyakorolták. Erről a kérdésről a Közgazdasági Munkaközösség által 1988 tavaszán megtárgyalt szakértői anyag a következőképpen vélekedett: „Az önkormányzati testületek többségének a működése azonban meglehetősen formális, másrészt előrehaladt a tagságtól való elidegenedés folyamata is. Ezt a folyamatot a szövetkezeti méretek növekedése fel is gyorsította. […] A tagsági viszony döntő mozzanata a munkaviszony […] nem megoldott a közös vagyon növelésében való egyéni érdekeltség megteremtése.” 1200 Ez a gondolatmenet átvezetett a szövetkezeti autonómia problémájához, vagyis annak kimondásához, hogy a szövetkezet önállóságát az állam mind a felhalmozás, mind a jövedelemszabályozás terén jelentősen korlátozta. „A vállalati fejlődés

látványos

eredményei

mellett

az

elmúlt

másfél

évtizedben

a

termelőszövetkezeti tulajdon elszemélytelenedése ment végbe. A de jure tulajdonosi kollektíva valójában egyre inkább munkavállalói kollektívának tekinthető, s a tagság döntően saját jövedelem- és teljesítményhelyzetének a javítására korlátozza az akcióit. A szövetkezeti tulajdon feletti döntési jogosultságok pedig de facto több, jogi értelemben nem tulajdonosi intézmény (szakvezetés, irányítás, egyes társadalmi szervezetek) között oszlanak meg. Ezért a valóságos tulajdonlás viszonyait nem par exellence csoporttulajdonnak, hanem sajátos intézményi (bürokratikus-menedzseri) tulajdonlásnak tekinthetjük.”1201 Ezzel eljutottunk a legkényesebb kérdéshez, a tulajdonviszonyokhoz.1202 A hivatalos állásfoglalás a mezőgazdaság adott struktúráját lényegében kialakultnak és kielégítőnek, s ebből adódóan megváltoztathatatlannak tartotta. E felfogás a földtulajdonviszonyokat

ugyancsak

rendezettnek

1200

vélte.1203

Mi

több,

a

fő

Uo. Uo. 1202 Uo. A Közgazdasági Munkaközösség említett ülésén hangzott el az alábbi eretnek megállapítás is: „A gazdaság gyenge teljesítőképességének […] okát elsődlegesen kétségtelenül azokban a változásokban kell keresnünk, amelyek a negyvenes évek végén az államosításokkal kezdődtek, és a hatvanas évek elején a mezőgazdaság kollektivizálásával zárultak.” Az ülésről készült emlékeztető szerint a résztvevők ezt a megállapítást „szélsőségesnek minősítették”, ugyanakkor az a két mondat is igencsak figyelemre méltó, ami végül bekerült az állásfoglalásba. „Annak okát, hogy gazdasági rendszerünk az elmúlt húsz évben csupán működőképesnek bizonyult, de nem vált versenyképessé, elsősorban abban kell keresni, hogy mint objektív tényt figyelmen kívül hagytuk a tőke létét a gazdaságban. […] Minden reformkísérlet ellenére az állami tulajdon eredményes működtetésének mozgásformáit eddig nem találtuk meg.” 1203 Kurucz Mihály: Gondolattöredékek a magyar kollektivizálás főszereplőjéről: a mezőgazdasági termelőszövetkezetről, mint az eredeti szocialista tőkefelhalmozás sajátos formájáról. In: Schlett A. (szerk.): Földindulások i. m. 243–256. 1201

364

dc_795_13 szektorarányok fenntartásában látta a mezőgazdaság szocialista jellegének zálogát. A szakértők viszont tételesen sorra vették, hogy az oszthatatlan közös vagyon milyen problémákat idéz elő a termelőszövetkezetekben. Nehezen megvalósítható a tagi megtakarítások bevonása a közös gazdaság fejlesztésébe. Nem megoldott a közös vagyon növelésében való egyéni érdekeltség megteremtése, illetve a vagyon növeléséhez történő egyéni hozzájárulás nyilvántartása és az abból való részesedés, kilépés, nyugdíjazás esetén, illetve a folyamatos tagsági viszony esetében. Tehát ilyen feltételek között a közös gazdaságok működésében nem alakulhatott ki a termelőszövetkezeti tagok aktív vagyoni részvétele, és az ezekkel arányban álló anyagi érdekeltségek. Így fogalmazódott meg az érdekeltségi probléma lényege. A szakmai előterjesztés a kiutat a tulajdonviszonyok reformjában látta, s ennek három sarokpontját jelölte ki. 1. Lehetővé kell tenni egy rugalmas, sokszínű szervezeti és tulajdoni struktúra folyamatos újratermelődésének a feltételeit. Nem központi intézkedésekkel, hanem a jogi és pénzügyi szabályozás révén kell elősegíteni, hogy a szüntelenül változó feltételekhez a mezőgazdasági vállalatok hozzáigazítsák szervezeti és tulajdonosi szerkezetüket.1204 2. Meghatározó szerephez kell, hogy jusson a vagyonérdekeltség. E téren a legfőbb korlátozó tényezőt a szövetkezeti tulajdon oszthatatlan jellegében látták az előterjesztők. Egy sor javaslat fogalmazódott meg, hogyan kellene növelni az átruházható, örökölhető tulajdonosi jogok súlyát az oszthatatlan alapokhoz képest. „Elképzelhető pl. a nagy szövetkezetek vagyonkezelő társasággá (szövetkezeti részvénytársasággá) való átalakítása.” 3.

Plurális

tulajdonosi

struktúrára

van

szükség

–

hangsúlyozták.

Mindenekelőtt a földtulajdon és földhasználat adott rendszerének újragondolását, sőt egyenesen a földtulajdon piaci allokációját sürgették.1205 Ennek kapcsán kiemelt 1204

Uo. Az előterjesztés felhívta a figyelmet arra, hogy a strukturális problémákat a vállalati és tulajdoni keretek konzerválása mellett pusztán a belső decentralizálás nem oldhatja meg. Tehát a vállalati és tulajdoni struktúra aktuális feszültségein némileg enyhíthet a kistermelés integrációja, illetve a belső érdekeltség rugalmasabb rendszereinek kibontakozása, de tartós megoldás tőlük sem várható. 1205 Ezzel is egy régi tabut érintett az előterjesztés. Ennek visszahúzó erejét jól példázza a földről szóló 1987. évi I. törvény, húsz év után próbálta átfogóan rendezni a meglehetősen bonyolulttá vált földügyi szabályozást. Annak ellenére, hogy az 1987: I. tc.-kel (az alacsonyabb szintű jogszabályok tömegén kívül) két korábbi törvény, tíz törvényerejű rendelet és mintegy harminc minisztertanácsi rendelet hatályon kívül helyezésére került sor, az új törvény mégsem hozott magával új szemléletet.

365

dc_795_13 figyelmet kapott a rugalmas kisszervezetek, a piaci viszonyokhoz könnyebben alkalmazkodó

kisszövetkezetek,

szakszövetkezetek,

kistermelők

fokozott

támogatása. Az eddigiek is jelzik, hogy 1988 tavaszán a törvénykezési munka az óvatos korrekciók és a bizonytalankodás jegyében zajlott, ugyanakkor viszont a szakmai fórumokon elhangzó javaslatokban egyre élesebben és nyíltabban kerültek elő a problémák.1206 Ez a tendencia tovább erősödött az ősz folyamán megélénkülő agrárvitákban. Napirendre került a tulajdonreform, ami szorosan összefüggött a szövetkezeti vagyon oszthatatlanságának kérdésével. Az állam és a tsz viszonyát érintő bírálatok megfogalmazták, hogy a szabályozórendszer készítői elfeledkeznek arról, hogy a szövetkezet a tagoké, és a tőkehozadékot, ami a tulajdonosokat illetné meg, az állam éppúgy elvonja a tsz-ektől, mint az állami vállalatoktól. Mindezzel párhuzamosan az ekkorra már párttá szerveződő ellenzéki szervezetek közül egyesek nem pusztán a magángazdaság és az átalakítandó nagyüzemek viszonyának megreformálásán gondolkodtak, hanem azt hangoztatták, hogy a szocialista mezőgazdaság végérvényesen zsákutcába jutott. A kritika és a nyílt beszéd terjedése további lökést adott a hivatalos agrárpolitika újragondolásának. Ebben a témában a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium készített egy előterjesztést, amit a KB Gazdaságpolitikai Bizottsága

Rendelkezéseiben megmaradtak azok a forgalmi szabályok, amelyek továbbra is csak egyirányúan, a nagyüzemek felé tették lehetővé a föld áramlását. (Ezt mutatta, hogy a szövetkezet a tulajdonában lévő ingatlant magánszemélyre továbbra sem ruházhatta át.) Egyetlen újdonság, hogy lehetővé vált a nagyüzemileg gazdaságosan nem művelhető földek bérbeadása. Az ilyen területeket a szövetkezet magánszemély részére (területi és időbeli korlátozás, valamint hatósági jóváhagyás nélkül) adhatta haszonbérbe. Fontos még megemlíteni, hogy a földtörvény végrehajtási rendelete lehetőséget adott a szövetkezet tulajdonában álló, magánerőből beépíthető építési telkek és nagyüzemi művelésre alkalmatlan termőföldek eladására is. A jogszabály kimondta, hogy a szövetkezet tagját, alkalmazottját előnyben kell részesíteni a tsz-tulajdont képező ingatlannak, termőföldnek ─ magánszemély részére történő ─ átruházásánál, eladásánál, bérbe- illetve haszonbérbeadásánál. Lásd: TRHGY 1988. 3–20. 1206 Ebben a radikalizálódásban nincs semmi meglepő, ha visszagondolunk az 1988-as esztendő történéseire. Ebben az évben számos olyan eseményre került sor, amely korábban elképzelhetetlennek tűnt. Az MSZMP májusi pártértekezletén Kádár Jánost, a rendszert 32 éve irányító idős politikust félreállították. (A pártfőtitkári tisztséget Grósz Károly kapta meg, aki a kormányfői tisztséget 1988 novemberében adta át Németh Miklósnak.) Ez az az év, amikor megindult az ellenzék pártosodása, s évközben ezek a szervezetek több olyan utcai demonstrációt szerveztek, melyeken tízezrek vettek részt. Az év második felében már az MSZMP-n belül is aktivizálódtak a reformerők, országszerte létrejöttek a reformkörök. A „hogyan tovább” kérdésével kapcsolatos párton belüli ellentétek a gazdasági-szociális helyzet romlásával (a forint értékvesztése, a keresetek csökkenése, a teljes foglalkoztatás elvének feladása stb.) párhuzamosan egyre élesebbé váltak. Erről bővebben lásd: Romsics Ignác: Volt egyszer egy rendszerváltás. Rubicon, Bp., 2003. 71–121. Tőkés R.: A kialkudott forradalom i. m. 279–309.

366

dc_795_13 1988. október közepén tárgyalt meg.1207 A mezőgazdasági miniszter, Váncsa Jenő által jegyzett tervezet, amely Az agrárpolitika megújítása címet kapta, alapvető kérdésekben foglalt állást. Ezekből csak néhányra utalnék. „A mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlesztésében – a világgazdasági irányzatokból következően – a továbbiakban a gyors mennyiségi növekedés helyett a minőségi, hatékonysági követelmények lesznek meghatározóak: az érdekeltségnek is ezt kell szolgálnia.” 1208 Az agrárpolitika célját négy pontba sűrítette a javaslat. Nevezetesen: a lakossági élelmiszerkeresletet mind teljesebben, minél kevesebb társadalmi költséggel kell kielégíteni; továbbra is olyan aktív export-import egyenleget kell fenntartani,

amely

segítséget

ad

a

népgazdaság

külső

egyensúlyának

megteremtéséhez; az anyagi és emberi erőforrások hatékonyabb hasznosításával növelni kell a szektor jövedelemszerző képességét; és végül, az agrár- és vidékpolitika segítse elő az ökológiai potenciál megtartását. A

célok

elérésének

eszköztárában

–

összefoglaló

jelleggel

–

újrafogalmazódtak a korábban jelzett elemek. „A fejlesztés következménye a szövetkezeti tulajdon sajátos, szövetkezeti jellegének helyreállítása, […] a közös vagyon oszthatatlanságának feloldása. […] A mezőgazdaságban is érvényesüljön a tulajdonformák sokszínűsége […] Kapjon teret a mezőgazdasági kistermelés és az egyéni termelés minden olyan területen, ahol a nagyüzemi termeléshez képest hatékonyabbnak bizonyul. Törvényes garanciák alapozzák meg a csoportos, családi és egyéni vállalkozások stabilizálódását. […] Az életképessé nem tehető szervezetek átalakulását […] államigazgatási vagy informális beavatkozások ne gátolják.” Rátérve a szükséges intézkedésekre, azt hangsúlyozta a miniszter, hogy ezek formálója „a piaci alkalmazkodás gazdasági kényszere legyen”. 1209 A huszonkét oldal terjedelmű anyagból tovább lehetne szaporítani az idézetek számát. Ez alkalommal azonban ez fölösleges, hiszen valójában a megkésettségre kívántam ráirányítani a figyelmet. Miközben az 1980-as évek közepétől az agrárlobbi országos és helyi

szereplői

egymás

1207

után jelentkeztek évtizedes tabukat

MNL OL M–KS 288. f. 15. cs. 563. ő. e. Jegyzőkönyv az MSZMP KB Gazdaságpolitikai Bizottság 1988. október 14-i üléséről. 1208 Uo. 1209 Uo.

367

dc_795_13 megkérdőjelező reformjavaslataikkal, addig a párt vezető testületei csak 1989 elején tűzték napirendjükre ezeket a kérdéseket.1210 Az MSZMP KB 1989. február 20–21-i ülésén a korábbiakban elkövetett hibák, a negatív jelenségek ismertetésére minden korábbinál nagyobb figyelem irányult.1211 Ez azonban nem vonta maga után, hogy a kiútkereséshez is konstruktívan álljon hozzá a pártvezetés. Az MSZMP vezető testületei számára továbbra is a konvertibilis devizaszerzés volt a legfontosabb, s az élelmiszer-gazdaság problémáit is csak ebből a megközelítésből vizsgálták. Ráadásul az időhúzás is folytatódott, hiszen a KB-ülésén csak állásfoglalás született, amelyet tavasszal széles körű társadalmi vitára bocsátottak. Ennek tapasztalatairól több összefoglaló anyag is rendelkezésre áll, amelyekből kirajzolódik egyrészt, hogy nagy volt az érdeklődés, (sőt olykor szenvedélyes vita bontakozott ki), másrészt az is, hogy az agrárium szereplői mennyire elégedetlenek voltak a pártvezetés állásfoglalásával. A PB részére készült tájékoztató megállapította: „Mindenütt elhangzott, hogy az agrárágazat igen nehéz – és sok tekintetben kiszolgáltatott – helyzetben van, elsősorban a költségvetési elvonások és a támogatás csökkentése, illetve az agrárolló nyílása miatt. Mivel ezekre a gondokra a koncepció nem ad konkrét választ, a viták során erős bírálatok érték a tervezetet. Számos helyen kérték, hogy ha a politikai állásfoglalás nem kíván az ágazat helyzetét javító konkrét intézkedésekkel foglalkozni, akkor azzal egy időben készüljön olyan kormányzati program, amely a mezőgazdaság lehetetlen jövedelmezőségi problémáit orvosolja.1212 Néhány markáns kritikai észrevételt érdemes szó szerint is felidézni. „Az agrártermelés jelenlegi kedvezőtlen helyzetét döntően nem az agrárszféra, hanem a kényszerpályán lévő gazdaságpolitika és annak restrikciós, költségvetés-centrikus gyakorlata idézte elő. Az ágazatnak a – teherbíró képességét meghaladó, – külső terhektől való »megtisztítása« nélkül az élelmiszertermelés vissza fog esni, az 1210

A fentiekben ismertetett MÉM-előterjesztés – mint említettük – 1988. október elejére készült el, s ebből az anyagból az MSZMP KB Gazdaság- és Szociálpolitikai Osztálya 1989. január közepére véglegesítette a Politikai Bizottság elé kerülő javaslatot, amelyet aztán február 20–21-i ülésén a Központi Bizottság is megtárgyalt. MNL OL M–KS 288. f. 5. cs. 1049. ő. e. Az MSZMP KB Gazdaság- és Szociálpolitikai Osztály javaslata a Politikai Bizottságnak az agrárpolitika megújításának koncepciójára (1989. január 17.). 1211 S. Kosztricz Anna─Lakos János─Némethné Vágyi Karola─Soós László─T. Varga György (szerk., jegyz.): A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei. MOL, Bp., 1993. (Magyar Országos Levéltár kiadványai II. Forráskiadványok 24.) 278–353. 1212 MNL OL M–KS 288. f. 5. cs. 1065. ő. e. Az agrárpolitikai tézisek társadalmi vitájának tapasztalatai (1989. május).

368

dc_795_13 MSZMP pedig elveszítheti az ország lakosságának 40 százalékát kitevő vidéki tömegbázisát.” Az agrárágazat dolgozói tehát fordulatot igényeltek, sürgették, hogy „azonos feltételek teremtődjenek az ágazatban az állami, a szövetkezeti, a társasági és a magántulajdon működéséhez. A piacon dőljön el, hogy mely tulajdonforma mennyire életképes, s ez ne felülről vezérelve és irányítva következzen be.” 1213 Az eddigiekben áttekintett szakmai javaslatok sorsa nemcsak azt mutatta meg, hogy az MSZMP vezetése képtelen volt a megújulásra, hanem az 1960-as évektől érvényesülő sajátos agrár-problémakezelés végső korlátait is nyilvánvalóvá tette. A tsz-ek az anyagi ösztönzők módosításával, a háztáji és a kiegészítő tevékenység fejlesztésével az 1970-es évek végéig még tudták korrigálni a hatalom jövedelem-elvonó

törekvéseit,

s

tudták

működtetni

a

nyugati

tudás-

és

technológiatranszferrel modernizált üzemszervezetüket. Ahogyan azonban az adósságszolgálat miatt újra a sztálini időket idéző „belső gyarmat” szerepében találták magukat a tsz-ek, nem maradt más lehetőségük, mint kísérletet tenni az érdekeltségi viszonyok új minőségének megteremtésére. Ezek középpontjában a közösségi, a tsz tulajdonnal való rendelkezési jog kiszélesítése volt. Közismert, hogy a tulajdonviszonyokat érintő döntésekre csak politikai szinten, a legfelső politikai döntéshozó szervben, a Politikai Bizottságban kerülhetett sor. Hiába támogatták a pártközpont gazdaságpolitikai előkészítői fórumain ezeket a reformjavaslatokat, a döntéshozók (a Politikai Bizottság és a Központi Bizottság), már nem tárgyaltak ezekről. A hatalom újra és újra világossá tette hol húzódnak a „tilalomfák”. Jól tudta, hogy a tulajdonviszonyok „megbolygatása” után, a következő lépés a párt egyeduralmának megkérdőjelezése lehet. Amikor végül 1988 őszén, 1989 elején mégiscsak törvényerőre emelkedtek az agrárium képviselői által szorgalmazott reformlépések, már késő volt. Mindez bizonyosan hozzájárult ahhoz, hogy nálunk a rendszerváltás utáni agrárátalakulás óriási veszteséggel ment végbe. Nem úgy, mint például Németországban, ahol össze tudták hangolni a gyökeres tulajdoni átalakítást és a nagyüzemi termelésben felhalmozódott tapasztalatok, értékek átmentést. Ez azonban már egy másik történet.

1213

Uo.

369

dc_795_13 FORRÁSOK

LEVÉLTÁRI FORRÁSOK Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) 1.6. A Belügyminisztérium II/7. Osztály jelentései a tsz-ekről, 1959–1961. 2.1. XI/8 V–150346 A Belügyminisztérium kollégiumi üléseinek anyagai, 1949. 2.7.2. Belügyi információs jelentések 3.1.5. O–13009 A Hajdú-Bihar megyei Rendőrfőkapitányság III/III-2. alosztály objektum dossziéja a megye termelőszövetkezeteiről. 3.1.5. O–14270 A Nógrád megyei Rendőrfőkapitányság III/III-2. alosztály objektum dossziéja a megye termelőszövetkezeteiről. 3.1.5. O–14436. A Tolna megyei Rendőrfőkapitányság III/III-2. alosztály objektum dossziéja a megye termelőszövetkezeteiről. Budapest Főváros Levéltára (BFL) XXIII.110. Budapest Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottság Mezőgazdasági Osztályának iratai, 1950–1956. XV-20. 74. A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottság (VB) üléseinek jegyzőkönyvei, 1951–1967. XXXV.95.a. Az MDP Budapesti Végrehajtó Bizottságának (1954. jún. 15-ig Budapesti Pártbizottságának) jegyzőkönyvei, 1950–1956. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (MNL OL) M–KS 276. f. 52. cs. Az MDP Központi Vezetősége üléseiről készült jegyzőkönyvek, 1948–1956. M–KS 276. f. 53. cs. Az MDP Politikai Bizottsága üléseiről készült jegyzőkönyvek, 1948–1956. M–KS 276. f. 54. cs. Az MDP Titkársága üléseiről készült jegyzőkönyvek. 1948., 1950. M–KS 276. f. 55. cs. Az MDP Szervező Bizottság iratai, 1948. M–KS 276. f. 74. cs. Hegedűs András titkári iratai 1951–1954. M–KS 276. f. 85. cs. Az MDP Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottsága üléseiről készült jegyzőkönyvek, 1948–1951. M–KS 276. f. 93. cs. Az MDP Mezőgazdasági és Szövetkezeti Osztály iratai, 1949–1954. M–KS 276. f. 96. cs. AZ MDP Adminisztratív Osztály iratai, 1950–1953. M–KS 288. f. 4. cs. Az MSZMP Központi Bizottsága (Ideiglenes Központi Bizottság) üléseiről készült jegyzőkönyvek, 1958–1960, 1961–1962, 1964., 1966., 1968., 1973., 1978. M–KS 288. f. 5. cs. Az MSZMP Politikai Bizottsága (Intéző Bizottság) 370

dc_795_13 üléseiről készült jegyzőkönyvek, 1957–1958., 1960–1961, 1963– 1966, 1969., 1969–1973., 1976.,1989. M–KS 288. f. 6. cs. Az MSZMP Szervező Bizottságának iratai, 1957–1958. M–KS 288. f. 7. cs. Az MSZMP Titkárságának iratai, 1971., 1976. M–KS 288.f. 15. cs. Az MSZMP Gazdaságpolitikai Bizottság (Gazdaság- és Szociálpolitikai Bizottság) iratai, 1966–1976. M–KS 288. f. 17. cs. Fehér Lajos titkári iratai, 1958–1961. M–KS 288. f. 21. cs. Az MSZMP Párt- és Tömegszervezetek Osztályának iratai, 1959–1960. M–KS 288. f. 24. cs. Az MSZMP Gazdaságpolitikai Osztályának iratai, 1967. M–KS 288. f. 28. cs. Az MSZMP Mezőgazdasági Osztályának iratai, 1957– 1966. M–KS 288. f. 31/V/1. ő. e. A Koordinációs Bizottság iratai, M–KS 288. f. 32. cs. Az MSZMP Külügyi Osztályának iratai, 1958. M–KS 288. f. 38. cs. Az MSZMP Szövetkezetpolitikai Munkaközösségének iratai, 1966–1989. M–KS 288. f. 47. cs. Kádár János titkársásának iratai, 1962., 1973. XVII–2–a A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság iratai, 1970–1977. XIX–A–2–gg Apró Antal miniszterelnök-helyettes iratai XIX–A–2–ll Fehér Lajos miniszterelnök-helyettesi iratai, 1964–1973. XIX–J–1–j A Külügyminisztérium Titkos Ügykezelésű Iratai Románia 1945–1964. Lengyelország 1945–1964. Csehszlovákia, 1945–1964. XIX–K–1–ah 1. d. Erdei Ferenc miniszteri iratai 1950. XIX–K–1–c A Földművelésügyi Minisztérium visszaminősített titkos ügykezelésű iratai 1950–53. XIX–K–9 A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium iratai, 1967– 1975. XIX–K–9–ab Gergely István miniszter-helyettes iratai XIX–K–9–ac Kazareczky Kálmán miniszter-helyettes iratai XIX–K–9–ae Dimény Imre miniszter iratai XIX–K–9–e Nemzetközi Kapcsolatok Főosztálya XX–5–d–110/1974 (4.d.) P. J. és társai periratai XX–5–d–143/1974 (5.d.) K.M. és társai periratai XX–5–d–741/1974 (26.d.) Cs. F. és társai periratai XX–5–d–114/1976 (3.d.) XX–5–d–1250/1977 (37.d.) XX–5–d–981/1979 (29.d.) B. I. és társai periratai XX–10–e–20.065/1974 (388.d.) P. J. és társai periratai XX–10–e–22.098/1973 (379.d.) V. K. I. és társai periratai XX–10–e 22.278/1977 (539.d.) G. J. és társai periratai XX–10–e–22.649/1975–76 (465.d.) Sz. J. és társai periratai

371

dc_795_13 Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú–Bihar Megyei Levéltára (MNL HBML) 1.f. 2. fcs. Az MSZMP Hajdú-Bihar Megyei Végrehajtó Bizottságának iratai, 1960. XXIII. 2. A Hajdú-Bihar Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának iratai, 1950-1967. XXX. 421. A Nádudvari "Vörös Csillag" Mezőgazdasági Termelőszövetkezet iratai, 1952– 1975 XXX. 422. A Nádudvari Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek iratgyűjteménye, 1952–1965.

Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Megyei Levéltára (MNL NML) XXXV.31.a. Az MDP Nógrád Megyei Bizottságának üléseiről készült jegyzőkönyvek. XXX. Szövetkezetek Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára (MNL ZML) 1.f. Az MSZMP Zala Megyei Végrehajtó Bizottságának iratai 57. f. Zala Megyei Tanács Vb. Mezőgazdasági Igazgatósága iratai 1953– 1956. Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár, Gödöllő 11/b. A Zsámbéki Tsz Elnökképző iratai, 1960–1961. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára (MTA), Kézirattár Erdei Ferenc hagyatéka. Magyar Rádió Archívuma (MRA) Műsorborítéktár Falurádió, 1950–1952., 1960–1961. Ezüstkalászos gazdatanfolyam 1960–1961. Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról, 1966–1968. Vita korszerű mezőgazdaságról, 1966–1969. Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár (PIL) 274. f. 3. cs. Az MKP Politikai Bizottság iratai. 274. f. 13. cs. Az MKP Falusi Bizottság iratai.

372

dc_795_13 NYOMTATOTT FORRÁSOK Á. Varga László (szerk.): 1956 Nógrád megye kronológiája és személyi adattára: A forradalom eseményei és aktív szereplői a megyében. Nógrád Megyei Levéltár, Salgótarján, 1996. (Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 19.) Bábolna. Tények és adatok, 1945–1989. I. Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát, Bábolna, 1989. Balogh Sándor–Izsák Lajos (szerk.): Magyarországi pártprogramok, 1944–1988. ELTE Eötvös Kiadó, Bp., 2004. Balogh Sándor (szerk.): A Magyar Szocialista Munkáspárt ideiglenes vezető testületeinek jegyzőkönyvei. I. (1956. november 11–1957. január 14.) Intera, Bp. 1993. Baráth Magdolna (összeáll. és a bevezető tanulmányt készítette): Szovjet diplomáciai jelentések Magyarországról a Hruscsov-korszakban. Napvilág– Politikatörténeti Intézet, Bp., 2012. Baráth Magdolna–Rainer M. János. (szerk.): Gorbacsov tárgyalásai magyar vezetőkkel. 1956-os Intézet, Bp. 2000. Baráth Magdolna (összeáll. és a bevezető tanulmányt készítette): Szovjet nagyköveti iratok Magyarországról 1953–1956. Kiszeljov és Andropov titkos jelentései. Napvilág, Bp. 2002. Baráth Magdolna (szerk., a jegyzeteket és a bevezető tanulmányt írta): Kádár János első kormányának jegyzőkönyvei 1956. november 7.–1958. január 25. MOL, Bp. 2009. (Magyar Országos Levéltár kiadványai II. Forráskiadványok 48.) Borhi László (összeáll.): Iratok a magyar–amerikai kapcsolatok történetéhez, 1957– 1967. Dokumentumgyűjtemény. Ister, Bp., 2002. Csomor Erzsébet–Kapiller Imre (szerk.): ’56 Zalában. A forradalom eseményeinek Zala megyei dokumentumai, 1956–1958. Zala Megyei Levéltár, Zalaegerszeg, 1996. Danilov, Viktor Petrovics (red.): Tragedija Sovetskoj gyerevni: Kollektivizacija i raskulacsinanije. Dokumentü i matyeriali v 5-h tomah. 1927–1939. Rosszpen, Moszkva, 1999–2006. Danilov, Viktor Petrovics– Manning, Roberta Thomson– Viola, Lynne et al. (red.): Tragedija Szovetszkoj gyerevnyi: Kollektivizacija i raskulacsinanije. Dokumentü i matyeriali v 5-h tomah. 1927–1937–1939, Rosszpen, Moszkva, 1999–2006. Egy régi vita az „új gazdaságról”. (Válogatás E. Preobrazsenszkij és N. Buharin műveiből). Medvetánc 2. (1982) 2–3. sz. 247–303.

373

dc_795_13 Fóris Imre (összeáll., jegyz.): Mezőgazdasági termelőszövetkezeti törvény. Földjogi törvény. KJK, Bp., 1968. Gazdag István (főszerk.): 1956 dokumentumai Hajdú-Biharban. Az 1956-os forradalom Hajdú-Bihar megyei történetének válogatott dokumentumai. Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutató Intézetének Hajdú-Bihar Megyeik Kutató csoportja, Debrecen, 1993. Gerő Ernő: A szövetkezetekkel a dolgozó parasztság felemelkedéséért. Szikra, Bp., é. n. Gyarmati György–S. Varga Katalin (szerk.): A Belügyminisztérium Kollégiumának ülései, 1953–1956. I. Történeti Hivatal, Bp. 2001. (Állambiztonsági Történeti Tár) 76. Horváth Ibolya és mások (szerk.): Iratok az igazságszolgáltatás történetéhez. 4. KJK, Bp. 1995. 348–349. Nyikita Szergejevics Hruscsov: Organizonvanno proveszti peresztrojku szel'szkogo hozjajsztva. Pravda 1962. márc.28. Izsák Lajos–Szabó József (szerk.): 1956 a sajtó tükrében. 1956. október 22.– november 5. Kossuth, Bp., 1989. Izsák Lajos–Szabó József–Szabó Róbert (szerk.): 1956 plakátjai és röplapjai. Október 22.–november 5. Zrínyi, Bp., 1991. Izsák Lajos–Szabó József–Szabó Róbert (szerk.): 1956 vidéki sajtója. Korona, Bp. 1996. Izsák Lajos (főszerk.): A Magyar Dolgozók Pártja határozatai 1948–1956. Napvilág, Bp., 1998. Izsák Lajos–Kun Miklós (szerk.): Moszkvának jelentjük... Titkos dokumentumok 1944–1948. Századvég, Bp. 1994. Kenedi János (szerk): A forradalom hangja. Magyarországi rádióadások 1956. október 23.–november 9. Századvég–Nyilvánosság Klub, Bp., 1989. (Századvég füzetek 3.) Kovács Lajos Péter (szerk.): A Nagy Imre vonal. Dokumentumválogatás. Reform, Bp., 1989. V. I. Lenin művei. 30. kötet. 1919. szeptember–1920. április. Szikra, Bp., 1953. A Magyar Szocialista Munkáspárt IX. kongresszusának jegyzőkönyve, 1966. november 28.–december 3. Kossuth, Bp., 1967. A Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusának jegyzőkönyve 1970. november 23–28. Kossuth, Bp., 1970.

374

dc_795_13 A Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusának jegyzőkönyve, 1975. március 17–22. Kossuth, Bp., 1975. Malin, V. N. (red.): Direktivü KPSS i szovjetskovo pravityelzstva po hozjajsztnennüm voproszam. IV. Gosudarstvennoe. Izdat. Polit. Litratury, Moszkva, 1958. A mezőgazdasági termelőszövetkezetekre vonatkozó jogszabályok. 1958. január 1.– 1959. május 31. KJK, Bp., 1959. Nagy Imre: Agrártudósaink és mezőgazdasági szakembereink feladatai a mezőgazdasági termelés gyors fellendítésében. In: Uő. Egy évtized. Válogatott beszédek és írások, 1945–1947. II. Szikra, Bp., 1954. 402–428. Rainer M. János–Urbán Károly (közread): „Konzultációk”. Dokumentumok a magyar és szovjet pártvezetők két moszkvai találkozójáról 1954–1955-ben. Múltunk 37. (1992) 4. sz. 141–148. Rákosi Sándor–Szabó Bálint (szerk.): A Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt határozatai 1944–1948. Kossuth, Bp., 1967. Rákosi Sándor (közread): Dokumentumok az 1948-49-es agrárpolitikai vitáról. Agrártörténeti Szemle 30. (1988) 1-2.sz. 187–220. Romány Pál: Az „új szakasz” agrárprogramja In: Sipos Levente (szerk.): Nagy Imre és kora. Tanulmányok és források. IV. Nagy Imre Alapítvány, Bp., 2006. 99–108. S. Kosztricz Anna─Lakos János─Némethné Vágyi Karola─Soós László─T. Varga György (szerk. és jegyzetekkel ell.): A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei. MOL, Bp., 1993. (Magyar Országos Levéltár kiadványai II. Forráskiadványok 24.) Sipos Levente (közread): Nagy Imre és Gerő Ernő vitáinak egyik állomása. Múltunk 41. (1996) 1. sz. 211–222. Sipos Levente (közread, bev. és jegyz. ell.): Nagy Imre a Falusi Bizottság élén (1945–1948). In: Nagy Imre és kora. Tanulmányok, forrásközlések I. Nagy Imre Alapítvány, Bp., 2002. 277–346. Szántó László (vál., összeáll.)–Szili Ferenc (szerk.): Az 1956-os forradalom Somogyban. Válogatott dokumentumok. Somogy Megyei Levéltár, Kaposvár, 1995. SZKP XXII. kongresszusának anyagaiból. Budapest, Kossuth, 1961. A szocialista mezőgazdasági üzemek működése, 1956. Statisztikai Időszaki Közlemények 1 (1957) 7. sz. Szocialista mezőgazdasági üzemek 1954. évi működése. A Központi Statisztikai Hivatal jelentése, 1955. április 20.

375

dc_795_13 A szovjet mezőgazdasági artelek minta-alapszabálya: kolhoz minta-alapszabály. Földművelésügyi Minisztérium, Bp., 1952.(Klny. a Magyar–Szovjet Közgazdasági Szemléből) Oroszul: Primernüj usztav szelkszohozjajsztevennoj arteli. In: Szobranije zakonov i raszporjazsenik rabocse-krest’janskovo pravityel’sztva SZSZSZR. 1935. 11. sz. SZSZSZR v cifrah v 1965 godu., Moszkva, 1966. J. V. Sztálin művei. 7. kötet. Szikra, Bp., 1950. J. V. Sztálin művei. 11. kötet. 1928–1929. március. Szikra, Bp., 1950. J. V. Sztálin: A leninizmus kérdései. 5. kiad. Szikra, Bp., 1951. Szűcs László (szerk.): Dálnoki Miklós Béla kormányának (Ideiglenes Nemzeti Kormány) minisztertanácsi jegyzőkönyvei. 1944. december 23.–1945. november 15. A. kötet. Budapest, Magyar Országos Levéltár, 1997. 282–287. Törvények és rendeletek hivatalos gyűjteménye, 1949–1989. (TRHGY) Jogi és Államigazgatási Könyv- és Folyóiratkiadó, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp. 1953–1990. T. Varga György (közread.): Jegyzőkönyv a szovjet és a magyar párt- és állami vezetők tárgyalásairól (1953. június 13–16.) Múltunk (1992) 2–3. 234–269. Vass Henrik–Ságvári Ágnes (szerk.): A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai 1956–1962. 2. bőv. kiad. Kossuth, Bp. 1973. Vass Henrik (szerk.): A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai, 1963–1966. Kossuth, Bp., 1968. Vass Henrik (szerk.): A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai, 1967–1970. Kossuth, Bp.1974. Vass Henrik (összeáll. és szerk.): A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai, 1971–1975. Kossuth, Bp. 1978.

SAJTÓ Belügyi Szemle

1973. február

Christian Science Monitor

1985. április

Délmagyarország

1955. október

Esti Hírlap

1976. október

376

dc_795_13 Északmagyarország

1955. március, július

Figyelő

1959. december

Gazdálkodás

1962. április; 1964. január, június; 1986. augusztus, december; 1987. április; 1988. szeptember; 1992. február, március, december; 1993. január, augusztus, december

Győr-Sopron megyei Hírlap 1955. április, szeptember Hajdú-Bihar megyei Néplap 1955. szeptember Heves megyei Népújság

1955. február, március

Kelet-Magyarország

1974. április; 1975. február, március, május, november, december

Közgazdasági Szemle

1954. október, 1967. július, augusztus; 1982. október; 1985. május; 1986. május, október; 1987. február; 1989. május, június; 1990. július-augusztus; 1993. április

Los Angeles Times

1982. december

Magyar Hírlap

1976. február 10.

Magyar Jog és Külföldi Jogi Szemle

1967. december; 1973. december

Magyar Közlöny

1948. augusztus 25., 28., 29.; 1951. február 18.; 1956. november

Magyar Mezőgazdaság

1964. 15. sz., 1969; 1971.

Magyar Nemzet

1955. november; 1956. augusztus

Magyar–Szovjet Közgazdasági Szemle

1954. augusztus, szeptember

Mezőgazdasági Értesítő

1961. január

New York Times

1981. december

Népi Ellenőrzés

1973. június

Népszabadság

1957. december; 1958. augusztus, szeptember, november; 1959. november, december; 1960. december; 1961. december; 1971. február, december; 1972. január, február, október; 1976. december

377

dc_795_13 Országgyűlési Napló

1975. szeptember; 1988. március

Pártélet

1961. június

Pravda

1980. június

Somogyi Néplap

1954. október; 1955. május

Statisztikai Szemle

1986. november; 1991. november

Szabad Föld

1948. augusztus; 1949. június; 1955. január; 1957. december

Szabad Ifjúság

1954. május; 1955. április, május; 1959. április

Szabad Nép

1948. július; 1949. január, június, július; 1950. január, augusztus; 1951. március, október.; 1953. szeptember; 1954. március, augusztus, október; 1955. február, április, szeptember; 1956. április

Szolnok megyei Néplap

1959. július

Szabolcs Szatmár megyei Néplap

1955. június

Szövetkezés

1990. 1–2. sz.; 1991. 2. sz.

Társadalmi Szemle

1961. február; 1966. április; 1968. február, október; 1973. január; 1988. október; 1989. március, április; 1991. december; 1992. augusztus-szeptember; 1993. március; 1994. január

Tartós békéért, népi demokráciáért

1948. december

Tudomány és Mezőgazdaság 1967. Valóság

1984. február; 1991. február

Viharsarok

1955. június, október

Zala

1955. július

378

dc_795_13 STATISZTIKÁK 1949. évi népszámlálás. 3. Részletes mezőgazdasági eredmények. KSH, Bp., 1950. 1949. évi népszámlálás. 6. Foglalkozásstatisztikai eredmények. KSH, Bp. 1950. Bábolna. Tények és adatok, 1945–1989. I. Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát, Bábolna, 1989. Budapest Statisztikai Évkönyve, 1959. KSH, Bp., 1960. Főbb népgazdasági folyamatok, 1986. KSH, Bp., 1987. Magyar Mezőgazdaság 1851–2000. KSH, 2008. CD-ROM A magyar mezőgazdaság nemzetközi összehasonlításban. KSH, Bp. 1987. A mezőgazdaság eredményei 1958-ban. KSH, Bp., 1959. (Statisztikai Időszaki Közlemények 26.) A mezőgazdasági vállalatok gazdálkodása, 1988. KSH, Bp., 1989. Mezőgazdasági statisztikai zsebkönyv. KSH, Bp., 1970–1987. A mezőgazdasági termékek felvásárlása 1960. KSH, Bp., 1961. (Statisztikai Időszaki Közlemények 43.) Mezőgazdaságunk a szocialista átszervezés idején, 1958–1962. KSH, Bp., 1963. Oros Iván (szerk.:): A falu és a mezőgazdaság főbb társadalmi és gazdasági jelzőszámai. KSH, Bp. 1994.

INTERJÚK Országos Széchenyi Könyvtár Történeti Interjúk Tára Kovács Mihály–interjú. Készítette Pór Edit és Hanák Gábor. 1956-os Intézet Oral History Archívuma (OHA) Fekete Ferenc-interjú. Készítette Nagy Gyula, 1988. 13. sz. Gyenes Antal-interjú. Készítette Hegedűs István, 1986. 4. sz. Soós Gábor-interjú. Készítette Nagy Gyula, 1983. 4. sz.

379

dc_795_13 A szerző tulajdonában lévő interjúk Dimény Imre-interjú. Készítette: Varga Zsuzsanna, 2010. február 9., 2011. okt. 17. 2012. január 31. F. Lné-interjú. Készítette: Varga Zsuzsanna, 2002. január 23. Marosi Béla-interjú. Készítette: Varga Zsuzsanna, 2003. január 15. Pál János-interjú. Készítette: Varga Zsuzsanna, 2009. október 3. Pál József-interjú. Készítette: Varga Zsuzsanna, 2011. június 8. Romány Pál-interjú. Készítette: Varga Zsuzsanna, 2003. szeptember 12., 2010. május 18., Sz. L.-interjú. Készítette: Varga Zsuzsanna, 2004. július 25. Tóth Sándor-interjú. Készítette: Varga Zsuzsanna, 2009. június 20. Vándor Péter-interjú. Készítette: Varga Zsuzsanna, 2011. január 11.

380

dc_795_13 FELHASZNÁLT IRODALOM

Agonács Gábor–Bak József–Domokos József–Juhász Pál–Szénay László–Tellér Gyula: A szövetkezeti mozgalom a reformfolyamatban. (A Szövetkezeti Kutató Intézet vitaanyaga). Valóság (1984) 2. sz. 17–27. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet története, 1954–969. AKI, Bp., 1970. Apor, Balázs– Apor, Péter–Rees, E. A. (eds.): The sovietization of Eastern Europe: new perspectives on the postwar period. New Academia Publishing, Washington, DC, 2008. Ascher, Abraham: P.A. Stolypin: the search for stability in late Imperial Russia. Stanford University Press, Stanford, CA, 2001. Asztalos Morell Ildikó: Emancipation’s Dead-End Roads? Studies in the Formation and Development of the Hungarian Model for Agriculture and Gender (1956–1989). Acta Universitatis Upsaliensis, Uppsala, 1999. Asztalos, Morell Ildiko: Handing down — taking care: Generation transfer in Hungarian farm families in the context of transitions. Acta Ethnographica Hungarica 58. (2013) 1. 57–86. Atkinson,Dorothy: The end of the Russian land commune, 1905–1930. Stanford University Press, Stanford, CA, 1983. Autio-Sarasmo, Sari–Miklossy Katalin (eds.): Reassessing Cold War. Routledge, London–New York, 2011. Avar László: Rögös vallomások. Ötven év a magyar agrárkutatás szolgálatában. MTA Szegedi Biológiai Kutatóintézet–MTA Mezőgazdasági Kutató Intézet, Szeged, 1999. Bakóczi Antal: A társadalmi tulajdon elleni bűncselekmények alakulása. Népi Ellenőrzés 15. (1973) 6. sz. 1-4. Bakóczi Antal: Az új gazdaságirányítási rendszer és a társadalmi tulajdon elleni bűnözés alakulása. Belügyi Szemle 11. (1973) 2. sz. 3–10. Baksai Antal: A mezőgazdasági kistermelés ma és holnap. Mezőgazdasági., Bp., 1983. Balázs Gábor: A földművelésügyi szakigazgatás története Pest megyében 1944– 1950 között. Pest Megye Monográfia Közalapítvány, Bp., 2011.

381

dc_795_13 Balogh Csaba: Szántóföldi növénytermesztési rendszerek. In: Dimény Judit–Szendrő Péter (szerk.): A mezőgazdaság szolgálatában. Emlékkönyv Dimény Imre tiszteletére 90. születésnapja alkalmából. SZIE K., Bp.–Gödöllő, 2012. 95–104. Balogh Sándor: A felszabadulás utáni agrárpolitika és agrárátalakulás kérdései történeti irodalmunkban. In: Balogh Sándor–Pölöskei Ferenc: Agrárpolitika és agrárátalakulás Magyarországon (1944–1962). Akadémiai, Bp., 1979. 215–234. Bándi Gyula: Az új munkaegységkönyv. Agrártudomány (1956) 5. sz. 226–227. Barát Mária (szerk.): A magyar gazdaság vargabetűje. Aula, Bp., 1994. Baráth Magdolna: Magyarország a szovjet diplomáciai iratokban, 1957–1964. In: Rainer M. János (szerk.): Múlt századi hétköznapok. Tanulmányok a Kádár-rendszer kialakulásának időszakáról. 1956-os Intézet, Bp., 2003. 55–89. Baráth Magdolna: Gerő Ernő és Nagy Imre vitája, 1947–1949. In: Estók János (szerk.): 1956 és a magyar agrártársadalom. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Bp., 2006. 67–80. Baráth Magdolna: Szovjet kézi vezérlés az első Nagy Imre-kormány idején. In: Sipos Levente (szerk.): Nagy Imre és kora. Tanulmányok és források. IV. Nagy Imre Alapítvány, Bp., 2006. 153–175. Baráth Magdolna (szerk.): Kádár János első kormányának jegyzőkönyvei, 1956. november 7.–1958. január 25. Magyar Országos Levéltár, Bp., 2009. Baráth Magdolna: „Testvéri segítségnyújtás”. Szovjet tanácsadók és szakértők Magyarországon. Történelmi Szemle 52. (2010) 3. sz. 357–387. Bartha Eszter: A munkások útja a szocializmusból a kapitalizmusba KeletEurópában, 1968–1989. L’Harmattan, Bp., 2009. Bartlett, Roger P. (ed.): Land commune and peasant community in Russia: communal forms in imperial and early Soviet society. St. Martin’s Press, New York, 1990. Bartlett, Roger P.: Serfdom and state power in Imperial Russia. European History Quarterly 33. (2003) No. 1. 29–64. Bauerkämper, Arnd (hrsg.): „Junkerland in Bauernhand“? Durchführung, Auswirkungen und Stellenwert der Bodenreform in der Sowjetischen Besatzungszone. Franz Steiner Verlag, Stuttgart, 1996. Arnd Bauerkämper: Vertreibung als Exklusion gesellschaftlicher Führungsgruppen. Die Verdrängung der ‘Großbauern’ in der SBZ/DDR und die Vernichtung der ‘Kulaken’ in der UdSSR im Vergleich. In: Günther Schulz (ed.): Vertriebene Eliten. Vertreibung und Verfolgung von Fuhrungsschichten im 20. Jahrhundert. R. Oldenbourg Verlag, Munich, 2001. 125–63.

382

dc_795_13 Bauerkämper, Arnd: Ländliche Gesellschaft in der kommunistischen Diktatur. Zwangsmodernisierung und Tradition in Brandenburg 1945–1963. Böhlau Verlag, Köln–Weimar–Wien, 2002. Békés Csaba: A kádári külpolitika 1956–1968. Rubicon 9. (1998) 1. sz. 19–22. Békés Csaba: Európából Európába. Magyarország konfliktusok kereszttüzében, 1945–1990. Gondolat, Bp., 2004. Békés Csaba: Magyar szovjet csúcstalálkozók 1957–1965. 1956-os Intézet Évkönyv VI. (1998) 143–183. Békés Csaba: Magyarország, a szovjet blokk, a német kérdés és az európai biztonság 1967–1975. 1956-os Intézet Évkönyv XVI. (2009) 315–351. Bekker Zsuzsa: Rendszerválság. Alkalmazkodási folyamatok a kelet-európai országokban 1970 és 1990 között. Aula, Bp., 1995. Belényi Gyula: Párhuzamos falurajzok. Kistelek és Mórahalom 1956-ban. In: Kapiller Imre (szerk.): ’56 vidéken. (Zalaegerszegen 1991. november 13-án rendezett Levéltári Napon elhangzott előadások) Zala Megyei Levéltár, Zalaegerszeg, 1992. 12–22. Beljanov, Vladiszlav Alekszandrovics: Ékonomika, Moszkva, 1970.

Licsnoje

podszobnoje

hozjajsztvo.

Bell, Peter D.: Peasants in Socialist Transition. Life in a collectivized Hungarian Village. University of California Press, Berkeley–Los Angeles–London, 1984. Benke József: A Barcsi Vörös Csillag Tsz húsz éve. Kossuth, Bp., 1968. Benke Valéria: Egységes értelmezés, kommunista kiállás, közös cselekvés. Társadalmi Szemle 28. (1973) 1. sz. Berend T. Iván: Gazdaságpolitika az első ötéves terv megindulásakor 1948–1950. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp., 1964. Berend, Iván T. – Ránki, György: Economic development in East-Central Europe in the 19th and 20th centuries. Columbia University Press, New York–London, 1974. Berend T. Iván: Gazdasági útkeresés 1956–1965. Magvető, Bp., 1983. Berend T. Iván: A magyar gazdasági reform útja. Közgazdasági és Jogi K., Bp., 1988. Béres Katalin: Egy zalai kisfalu a forradalom idején  Ozmánbük 1956. In: Csomor Erzsébet–Kapiller Imre (vál., szerk.): ’56 Zalában (A forradalom eseményeinek Zala megyei dokumentumai 1956–1958) Zala Megyei Levéltár, Zalaegerszeg, 1996. (Zalai Gyűjtemény 40.) 7–17.

383

dc_795_13 Bihari Mihály: Magyar politika, 1944–2004. Politikai és hatalmi viszonyok. Osiris, Bp., 2005. Bíró Ferenc–Kovács Zoltán: A munkadíjazás és jövedelemrészesedés rendszere és alkalmazása termelőszövetkezeteinkben. Kossuth, Bp., 1964. Bíró Ferenc–Soós Gábor–Szalai Béla–Szlameniczky István: Merre tart a magyar mezőgazdaság? Kossuth, Bp., 1980. Bíró Friderika, Für Lajos: Búcsú a parasztságtól. Történelmi esszé. Kairosz – Skanzen, Bp., 2013. Blohm, Georg: Új irányzatok a nyugat-német mezőgazdaságban. Mezőgazdasági, Bp., 1967. Bódy Zsombor – Ö. Kovács József (szerk.): Bevezetés a társadalomtörténetbe. Osiris, Bp., 2003. Bokovoy, Melissa: Peasants and Communists. Politics and Ideology in the Yugoslav Countryside, 1941–1953. University of Pittsburgh Press, Pittsburgh, 1998. Bolgár Dániel: A kulák érthető arca. In: Horváth Sándor (szerk.): Mindennapok Rákosi és Kádár korában. Nyitott Könyvműhely, Bp., 2008. 50–93. Borbándi Gyula: A magyar népi mozgalom. A harmadik reformnemzedék. 2. kiad. Püski, Bp., 1989. Boreczky Beatrix (főszerk.): A magyar állam szervei. Központi szervek 1950–1970. MOL, Bp., 1993. Borhi László: A vasfüggöny mögött. Magyarország nagyhatalmi erőtérben, 1945– 1968. Ister, Bp., 2000. Borhi László: Magyar–amerikai kapcsolatok 1945–1989. MTA Történettudományi Intézet, Bp., 2009. Borhi László: Hadüzenettől rendszerváltásig. Az Egyesült Magyarország, 1941–1991. Akadémiai doktori értekezés. Bp., 2010.

Államok

és

Borszéki Éva–Mészáros Sándor–Varga Gyula: Élelmiszer-gazdaságunk versenyképessége. Agrártermelésünk a világpiaci árak tükrében. Agrárgazdasági Kutató Intézet, Bp., 1986. Bosznay László: Az agrárszakoktatás 50 éve. In: Orosz István–Für Lajos–Romány Pál (szerk.): Magyarország agrártörténete. Agrártörténeti tanulmányok. Mezőgazda, Bp., 1996. 601–630. Botos Katalin–Patai Mihály–Szalkai István: Pénzügyek és nemzetközi gazdasági kapcsolataink. KJK, Bp., 1980. Bozsonyi Károly–Horváth Zsolt–Kmetty Zoltán: A hatalom hálója. A Kádár-kori

384

dc_795_13 hatalmi elit hálózati struktúrája az együttvadászási szokások alapján. Korall 13. (2012) 47. sz. 157–184. Bölöny József: Magyarország kormányai, 1948–1992. Akadémiai, Bp., 1992. Brassley, Paul: Land reform and reallocation in interwar Europe. In: Rosa Congost– Rui Santos (eds.): Contexts of Property in Europe. The Social Embeddedness of Property Rights in Land in Historical Perspective. Brepols, Turnhut (Belgium), 2010. 145–164 Brus, Włodzimierz: Postwar Reconstruction and Socio-Economic Transformation. In: Michael Charles Kaser–Edward Albert Radice (eds.): The Economic History of Eastern Europe 1919–1975, Vol. 2. Clarendon, Oxford, 1986. 564–641. Buday-Sántha Attila: Agrárpolitika – Vidékpolitika. A magyar agrárgazdaság és az Európai Unió. Dialóg Campus, Bp.–Pécs, 2001. Burgerné Gimes Anna–Szép Katalin: A mezőgazdasági árak és költségek nemzetközi arányai. Gazdálkodás 30. (1986) 8. sz. 53–55. Burgert Róbert: Iparszerű termelési rendszerek szervezése a mezőgazdaságban: Bábolna. Országos Vezetőképző Központ, Bp., 1985. Carr, Edward Hallet– Davies, Robert William: Foundations of a Planned Economy, 1926–1929. Vol. I. McMillan, London, 1969. Ciepielewski, Jerzy: A Szovjetunió gazdaságtörténete. Kossuth, Bp., 1977. 199–206. Connelly, John: Captive university: the Sovietization of East German, Czech and Polish higher education, 1945-1956. University of North Carolina Press, Chapel Hill, 2000. Conquest, Robert: The Harvest of Sorrow. Soviet Collectivization and the TerrorFamine. Oxford University Press, Oxford, 1986. Cora Zoltán: Összehasonlító módszer a mai európai történettudományban. Nemzetközi konferencia a CEU szervezésében. Aetas, 22. (2007) 2. 174–179. Crampton, Richard J.: Eastern Europe in the Twentieth Century – and after. 2nd ed. Routledge, London–New York, 1997. (1994 1st Ed. London, 2nd ed. 1997 NY) Creed, Gerald W.: The Politics of Agriculture in Bulgaria. Slavic Review 54. (1995) No. 4. 843–868. Csaba László: Kelet-Európa a világgazdaságban: Alkalmazkodás és gazdasági mechanizmus. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp., 1984. Csahók István (szerk.): Fazekas Béla (1922–1994) műveinek bibliográfiája. KSH Könyvtár. és Dokumentációs Szolgálat, Bp., 1998.

385

válogatott

dc_795_13 Csajkin, P.: Novüje organi upravlenija szel'szkogo hozjajsztva – organizatorü proizvodsztva. Ekonomicseszkaja Gazeta 2. (1962) . 40. Csáki Csaba: A magyar mezőgazdaság nemzetközi versenyképessége. In: Glatz Ferenc (szerk.): Az európai és magyarországi agrárpolitika jövője. MTA Történettudományi Intézet, Bp., 2010. 99–114. Csanádi Mária: Honnan tovább? A pártállam és az átalakulás. Közread. MTA Közgazdaságtudományi Intézet, T–Twins, Bp., 1995. Csendes Béla: Az agrár- és szövetkezeti politika továbbfejlesztése. Mezőgazdasági, Bp., 1987. Csepely-Knorr András–Pénzes Bethenné: A mezőgazdaság állami támogatásának alakulása Magyarországon. Agrárgazdasági Kutató Intézet, Bp., 1976. Cserkúti Ferenc–Gazdag Ferenc–Szabó István: A nádudvari Vörös Csillag Tsz gazdálkodási módszerei. Mezőgazdasági, Bp., 1965. Cseszka Éva: Gazdasági típusú perek, különös tekintettel az FM-perre (1945–1953). Gondolat, Bp. 2012. Csete László: A termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok fejlődése (1976– 1985). Gazdálkodás 31. (1987) 4. sz. 1–6. Csete László–Erdei Ferenc (összeáll.): A szocialista mezőgazdaság fejlődése Bulgáriában (Három tanulmányút 1959–1960-ban). Mezőgazdasági Üzemtani Intézet, Bp., 1961. Csikai Miklós: Kertészeti termelési rendszerek. In: Dimény Judit–Szendrő Péter (szerk.): A mezőgazdaság szolgálatában. Emlékkönyv Dimény Imre tiszteletére 90. születésnapja alkalmából. SZIE K., Bp.–Gödöllő, 2012. 105–116. Csikós-Nagy Béla: A XX. század magyar gazdaságpolitikája. Tanulságok az ezredforduló küszöbén. Akadémiai, Bp., 1996. Csiszár Imre: Termelőszövetkezetek Hajdúnánáson. Debreceni Szemle 15. (2007) 2. sz. 206–221. Csite András–Kovách Imre: Vidéki történet. In: Kovách Imre (szerk.): Hatalom és társadalmi változás. A posztszocializmus vége. Szociológiai tanulmányok. Napvilág, Bp., 2002. 219–308. Csizmadia Ernő: Két út – két világ. A mezőgazdaság nagyüzemi átalakításának tőkés és szocialista útja. Kossuth, Bp., 1962. Csizmadia Ernő: A vállalati önállóság szervezeti alapjai a termelőszövetkezetekben. Közgazdasági Szemle 13. (1967) 7–8. sz. 844–850. Csizmadia Ernő: Bevezetés az élelmiszergazdaságtanba. Akadémiai, Bp., 1973.

386

dc_795_13 Csizmadia Ernő: Az MSZMP agrárpolitikája és a magyar mezőgazdaság. Kossuth, Bp., 1984. Csizmadia Ernő: Élelmiszertermelésünk és a külgazdaság. In: Girus Károly–Simon Péter (szerk.): A mezőgazdaság fejlődésének szocialista útja a legutóbbi két évtized magyarországi tapasztalatai tükrében. Kézirat gyanánt. Tudományos Szocializmus Információs és Továbbképzési Intézet–ELTE BTK, Bp., 1982. 57–68. Csontos Gábor: A Hortobágy szélén: nádudvari beszélgetések. Hét Krajcár, Bp., 2005. Csoóri Sándor: Tudósítás a toronyból. Kortárs 6. (1963) 10. sz. 373–411. Dancs József: Ez történt a kulisszák mögött. Bábolna, 1983. Davies, Robert William: The Soviet collective farm, 1929–1930. Macmillan, London, 1980. Davies, Robert William: The Socialist offensive: the collectivisation of Soviet agriculture, 1929–1930. Macmillan, London, 1989. Davies, Robert William (ed.): From tsarism to the New Economic Policy: continuity and change in the economy of the USSR. Cornell University Press, Ithaca, NY, 1991. Davies, Robert William– Harrison, Mark– Wheatcroft, Stephen G. (eds.): The economic transformation of the Soviet Union, 1913–1945. Cambridge University Press, Cambridge, 1994. Davies, Robert William– Wheatcroft, Stephen G. (eds.): The years of hunger: Soviet agriculture, 1931–1933. Palgrave Macmillan, New York, 2003. Dimény Imre: Mezőgazdaságunk és a műszaki fejlesztés. Kossuth, Bp., 1972. Dimény Imre (szerk.): Kertészeti termelési rendszerek ökonómiai jellemzői. Mezőgazdasági, Bp., 1980. Dimény Imre: A magyar mezőgazdaság sikeressége a 60-as, 70-es években. In: Nagy János–Kovács János (szerk.): Személyiségek a magyar agráriumban. I. Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Debrecen, 2005. 79–105. Dimény Imre–Csáki Csaba–Fekete Ferenc: Csizmadia Ernő, a korszerű agrárpolitikus, az elhivatott nevelő és a termékeny szakíró. In: Fekete Ferenc (s. a. r.): Csizmadia Ernő válogatott művei. Akadémiai, Bp., 1988. 467–486. Dohan, M. R.: Foreign trade. In: Robert William Davies (ed.): From tsarism to the New Economic Policy: continuity and change in the economy of the USSR. Cornell University Press, Ithaca, NY, 1991. 212–234. Dolbilov, Michail D.: Zemel’naja sobstvennost’ i oszvobozsgyenije krestyjany. In:

387

dc_795_13 Dmitrij F. Ajatskoj (red.): Sobstvennosty na zemlju v Rossii: istorija i sovremennosty Rosszpen, Moszkva, 2002. 45–152. Domány András: Lengyelország, 1970 decembere: alapszerződés és sortűz. Beszélő 3. (1998) 1. sz. 76–78. Donáth Ferenc: Demokratikus földreform Magyarországon 1945–47. Akadémiai, Bp., 1969. Donáth Ferenc: Reform és forradalom. A magyar mezőgazdaság strukturális átalakulása, 1945–1975. Akadémiai, Bp., 1977. Donáth Ferenc: A munka és tulajdon kapcsolata az iparosodó mezőgazdaságban. Tulajdon és hatékonyság. Szövetkezeti Kutató Intézet, Bp., 1979. Donáth Ferenc: Tulajdon és hatékonyság Medvetánc 2–3. (1982)–(1983) 4.–1. sz. 161–190. Éliás András: Mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeink a külpiaci versenyben. Mezőgazdasági, Bp., 1985. Enyedi György: Farmok és farmerek. Az amerikai mezőgazdaság. Mezőgazdasági, Bp., 1970. Erdei Ferenc: A háztáji gazdaság kérdései. Magyar–Szovjet Közgazdasági Szemle 5. (1954) 8–9. sz. 676–707. Erdei Ferenc: A termelőszövetkezeti gazdaságok állami irányítása. Állam és Igazgatás 12. (1962) 10. sz. 729–745. Erdei Ferenc: A magyar mezőgazdaság fejlődésének húsz éve. In: Lackó Miklós– Szabó Bálint (szerk.): Húsz év. Tanulmányok a szocialista Magyarország történetéből. Kossuth, Bp., 1964. 105–166. Erdei Ferenc: A szövetkezetek elméleti kérdései. Társadalmi Szemle 23. (1968) 2. sz. 27–39. Erdei Ferenc: Emberül élni. Egy életút mérföldkövei. Gondolat, Bp., 1974. Erdei Ferenc: Szövetkezeti írások. 2. köt. Akadémiai, Bp., 1979. Erdei Ferenc–Fazekas Béla: A magyar mezőgazdaság huszonöt éve. In: Nyers Rezső–Nyitrai Ferencné–Erdei Ferenc (szerk.): 25 év: Ipar, mezőgazdaság, életszínvonal, kultúra. Kossuth, Bp., 1970. 115–214. Erdei Ferenc: A szocialista magyar mezőgazdaság sikereinek és nehézségeinek forrásairól. In: Fekete Ferenc–Dzúr Magdolna (vál. szerk.): Erdei Ferenc összegyűjtött művei. Agrárproblémák 2. Akadémiai, Bp., 1986.

388

dc_795_13 Erdei Sándor: Erdei Ferenc életrajza. In: Erdei Ferenc: Emberül élni. Egy életút mérföldkövei. Gondolat, Bp., 1974. 653–666. Erdmann Gyula: Begyűjtés, beszolgáltatás Magyarországon 1945–1956. Tevan, Békéscsaba, 1993. Erdmann Gyula (szerk.): Paraszti kiszolgáltatottság – Paraszti érdekvédelem, önigazgatás. Békés Megyei Levéltár, Gyula, 1994. Erős Krisztina: „Törvényen kívül helyezve”: A kitelepítések története Zala megyében 1950–1953. Zalai történeti tanulmányok 67. (2009) 269–315. Espagne, Michael: A francia-német kulturális transzferek. Aetas, 19. (2004) 3–4. sz. 254–282. Estók János–Fehér György–Gunst Péter–Varga Zsuzsanna: Agrárvilág Magyarországon, 1848–2002. Argumentum–Mezőgazdasági Múzeum, Bp., 2003. Estók János: Állami szerepvállalás a magyar mezőgazdaság gépesítésében 1945 előtt. In: Buza János–Estók János–Szávai Ferenc–Varga Zsuzsanna (szerk.): Agrártörténet – agrárpolitika. Tanulmányok Szuhay Miklós emeritus professzor tiszteletére. Budapesti Corvinus Egyetem–Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Alapítvány–Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara, Bp., 2006. 193– 202. Éliás András–Sebők Emília–Ujhelyi Tamás: A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek az új világgazdasági helyzetben. KJK, Bp., 1980. Fairbank, John King: China. A New History. Belknap Press of Harvard University Press, Cambridge, London, 1994. Farkas Gyöngyi: Kollektivizálás Veszprém megyében (1948–1961). Bölcsészdoktori disszertáció, ELTE BTK, Bp., 1995. Farkas Gyöngyi: „Gyertek lányok traktorra!”: női traktorosok a gépállomáson és a propagandában. Korall 4. (2003) 13. 65–86. Farkas Gyöngyi: Paraszti társadalom és kollektivizálás Veszprém megyében (1948– 1956). Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2001–2004. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Bp., 2004. 224–242. Farkas Gyöngyi: „A moziban sok szépet láttam a termelőszövetkezeti csoportokról, és mégis a II. rendű vádlottnak hittem” Egy „kulák-per” és szereplői 1950-ből. In: Horváth Sándor (szerk.): Mindennapok Rákosi és Kádár korában. Nyitott Könyvműhely, Bp., 2008. 94–115. Farkas Gyöngyi: Hatalom és falusi társadalom az 1950-es években. Tüntetések a kollektivizálás ellen. PhD-értekezés, ELTE BTK, Bp., 2010. Fazekas Béla: Mezőgazdaságunk a felszabadulás után. Mezőgazdasági, Bp., 1967.

389

dc_795_13 Fazekas Béla: A mezőgazdasági termelőszövetkezeti mozgalom Magyarországon. Kossuth, Bp., 1976. Feest, David: The Collectivization of Agriculture in the Baltic Soviet Republics, 1944–1953. In: Constantin Iordachi–Arnd Bauerkämper (eds.): The Collectivization of Agriculture in Communist Eastern Europe. Comparison and Entanglements. CEU Press, Budapest–New York, 2014. 79–109. Feest, David: Zwangskollektivierung im Baltikum. Die Sowjetisierung des Estnischen Dorfes 1944–1953. Böhlau, Vienna, 2007. Fehér Alajos–Gergely Sándor–Módos Gyula: A mezőgazdasági vállaltokon belüli vállalkozásokról. MÜSZI, Bp., 1990. Fehér Dezső: A magyar lótenyésztés, lóversenyzés és lovassport Széchenyi korától napjainkig. In: Nagy János–Kovács János (szerk.): Személyiségek a magyar agráriumban. I. Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Debrecen, 2005. 59– 68. Fehér György: A mezőgazdasági kísérletügy kialakulása Magyarországon (1869– 1914). Akadémiai, Bp., 1982. Fehér György: Darányi Inác pályája (1849–1899). Gondolat, Bp., 2102. Fehér Lajos: Öt hét a világ legfejlettebb mezőgazdaságában Bp., DÉFOSZ, 1949. Fehér Lajos: A magyar mezőgazdaság fejlődésének útja. Előadás az MSZMP KB Politikai Akadémiáján. Kossuth, Bp., 1957. Fehér Lajos: Erősítsük termelőszövetkezeteink szocialista jellegét. Társadalmi Szemle 16. (1961) 2. sz. 18–31. Feitl István: Adalékok Rákosi Mátyás és Nagy Imre pozícióharcának történetéhez. In: Sipos Levente (szerk.): Nagy Imre és kora. Tanulmányok és források. IV. Nagy Imre Alapítvány, Bp., 2006. 109–121. Feitl István: Magyar elképzelések a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának megreformálására (1967–1975) Századok 147. (2013) 6. sz. 1377–1422. Fejtő Ferenc: A népi demokráciák története. I–II. Magvető, Bp.–Párizs, 1991. Fekete Ferenc–Dzúr Magdolna (vál. és szerk.): Erdei Ferenc összegyűjtött művei. Agrárproblémák 2. köt. Akadémiai, Bp., 1986. Fekete Ferenc–Szénay László–Tomka József: Költség- és jövedelemviszonyok a korszerűsödő mezőgazdaságban. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp., 1984.

390

dc_795_13 Ferber Katalin–Rejtő Gábor: Könyvkiadó, Bp., 1988.

Reform(év)fordulón.

Közgazdasági

és

Jogi

Fél Edit–Hofer Tamás: Arányok és mértékek a paraszti gazdálkodásban. Balassi, Bp., 1997. Fischer, Holger: Németország és Magyarország közötti tudományos kapcsolatok és következményeik. Aetas, 27. (2012) 3. sz. 129–138. Fitzgerald, Deborah: Every farm a factory. The industrial Ideal in American Agriculture. Yale University Press, New Haven and London, 2003. Fitzpatrick, Sheila: Ascribing Class: The Construction of Social Identity in Soviet Russia. Journal of Modern History 65. (1993) No. 4. 745–770. Fitzpatrick, Sheila: How the Mice Buried the Cat: Scenes from the Great Purges of 1937 in the Russian Provinces. The Russian Review 52. (1993) No. 3. 299–332. Fitzpatrick, Sheila: Stalin’s Peasants: Resistance and Survival in the Russian Village After Collectivisation. Oxford University Press, New York–Oxford, 1994. Font Márta–Krausz Tamás–Niederhauser Emil–Szvák Gyula: Oroszország története. Maecenas, Bp., 1997. Forgó István: Búcsú Erdei Ferenctől. Erdei Ferenc Társaság, Makó, 2006. (Az Erdei Ferenc Társaság füzetei 18.) Földes György: A magyar–szovjet gazdasági kapcsolatok 1948–1973. Századok 147. (2013) 6. sz. 1349–1376. Földes György: Hatalom és mozgalom, 1956–1989. erőviszonyok Magyarországon. Kossuth, Bp., 1989.

Társadalmi–politikai

Földes György: Az eladósodás politikatörténete, 1957–1986. Maecenas, Bp., 1995. Földes György: Barátság felsőfokon. Kádár és Hruscsov. In: Rácz Árpád (szerk.): Ki volt Kádár? Harag és részrehajlás nélkül a Kádár-életútról. Rubicon–Aquila, Bp., 2001. 88–94. Földes György: Kötélhúzás felsőfokon. Kádár és Brezsnyev. In: Rácz Árpád (szerk.): Ki volt Kádár? Harag és részrehajlás nélkül a Kádár-életútról. Rubicon–Aquila, Bp., 2001. 103–113. Földes György: A Kádár-korszak jellegzetességei. In: Mérlegen a XX. századi magyar történelem – értelmezések és értékelések. 1956-os Intézet, Debreceni Egyetem Történelmi Intézet Új- és Legújabbkori Magyar Történelmi Tanszéke, Debrecen – Bp., 2002. 229–243. Földes György: Kádár János és a magyarországi desztalinizáció. Múltunk, 57. (2012) 2. 192–214.

391

dc_795_13 Friss István: A Szovjetunió Kommunista Pártja XXII. kongresszusa és a magyar közgazdaságtudomány. Közgazdasági Szemle (1962) 7. sz. 777–778. Füzes Miklós (szerk.): Kitaszítottak II. Dokumentumok a hortobágyi zárt munkatáborokról, 1950–1960. Alterra, Bp., 2002. G. Vass István: Parasztpolitika papíron és a valóságban 1953–1954 fordulóján. Panaszlevelek Nagy Imre miniszterelnökhöz. Archívnet 9. (2009) 5. sz. Gajdos Géza–Éliás András: Az agrár-külpiac megítélése. AKI. Bp., 1978. Garai Vera–Meszticzky András: Tapasztalatok és gondolatok a szántóföldi növénytermelési rendszerekről. AKI, Bp., 1977. Garamvölgyi Károly: Mezőgazdaságunk szocialista átalakítása. Az átszervezés néhány közgazdasági és társadalmi problémája. Kossuth, Bp., 1965. Gaucik István: A csehszlovákiai magyarság gazdasági státuszvesztése (1945–1948). PhD-értekezés. ELTE TDI, Bp., 2011. Gaucik István: Az agrárpolitika metamorfózisai. In: Schlett András (szerk.): Földindulások – Sorsfordulók. Kollektivizálás, agrárvilág és vidéki változások a XX. század második felében. Szent István Társulat, Bp., 2012. Gazdag László: Magyarország úttévesztése. A rendszerváltás közgazdaságtana. Mundus, Bp., 2009. Gazsó Ferenc: A káderbürokrácia és az értelmiség. Társadalmi Szemle 45. (1990) 11. sz. 3–12. Gecsényi Lajos: Iratok Magyarország és Ausztria kapcsolatainak történetéhez, 1956– 1964. Magyar Országos Levéltár, Bp., 2000. Gergely A. András: A pártállam varázstalanítása. MTA Politikai Tudományok Int., Bp., 1991. Germuska Pál–Nagy Tamás: Az MDP Államvédelmi Bizottsága, Honvédelmi Bizottsága és a Honvédelmi Tanács. Múltunk 49. (2004) 1. sz. 180–210. Germuska Pál: Szovjet tanácsadók magyar hadiipari vállalatoknál az 1950-es években. Századok 142. (2008) 6. sz. 1465–1481. Germuska Pál: Vörös arzenál: Magyarország részvétele a nemzetközi hadiipari együttműködésben a KGST keretei között. Argumentum, Bp., 2010. Germuska Pál: Szocialista csoda? Magyar iparfejlesztési politika és gazdasági növekedés, 1950–1975. Századok 146. (2012) 1. sz. 47–78. Gibianszkij, Leonyid: Az 1948-as szovjet–jugoszláv konfliktus és a Kominform. Múltunk 39. (1994) 4. sz. 111–144.

392

dc_795_13 Girnius, Kestutis K.: The Collectivization of Lithuanian Agriculture, 1944–1950. Soviet Studies 40. (1988) No. 3. 460–478. Glatz Ferenc: Új vidékpolitika. MTA Társadalomkutató Központ, Bp., 2008. Gough, Roger: A good comrade: János Kádár, Communism and Hungary. I. B. Tauris, London; New York, 2006. Gruev, Mihail: Collectivization and Social Change in Bulgaria,1940s –1950s. In: Iordachi, Constantin– Bauerkämper, Arnd (eds.): The Collectivization of Agriculture in Communist Eastern Europe. Comparison and Entanglements. CEU Press, Budapest–New York, 2014. 333–372. Gulyás Emil (szerk.): Az MSZMP agrárpolitikájának fő vonásai. Kossuth– Mezőgazd., Bp., 1970. Gunst Péter–Wellmann Imre: A 200 éves Bábolna múltjából, 1789–1945. Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát, Bábolna, 1989. Gunst Péter: Magyarország gazdaságtörténete 1914–1989. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 1996. Gunst Péter (szerk.): A magyar agrártársadalom a jobbágyság felszabadításától napjainkig. Napvilág, Bp., 1998. Gunst Péter–Estók János–Fehér György–Varga Magyarországon, 1848–2002. Argumentum, Bp., 2003.

Zsuzsanna:

Agrárvilág

Gyáni Gábor–Kövér György: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig. Osiris, Bp., 1998. Gyáni Gábor: A történetírás fogalmi alapjairól. In: Bódy Zsombor – Ö. Kovács József (szerk.): Bevezetés a társadalomtörténetbe. Osiris, Bp., 2003. 11–53. Gyáni Gábor: A forradalom társadalomtörténeti paradoxonjai. Forrás 38. (2006) 10. sz. 27–39. Gyáni Gábor: Huszadik századi magyar társadalmak. In: A mi 20. századunk. Kolozsvár: Komp-Press–Korunk Baráti Társaság, 2011. pp. 51–99. Gyarmati György─Botos János─Zinner Tibor─Korom Mihály: Magyar hétköznapok Rákos Mátyás két emigrációja között. Minerva, Bp., 1988. Gyarmati György: A káderrendszer és a rendszer kádere az ötvenes években. Valóság 34. (1991) 2. sz. 51–63. Gyarmati György: Kádár János és a Belügyminisztérium Államvédelmi Hatósága. Trezor 1. A Történeti Hivatal Évkönyve (1999) 131–147.

393

dc_795_13 Gyarmati György: A Rákosi–korszak. Rendszerváltó Magyarországon, 1945–1956. ÁTBL–Rubicon, Bp., 2011.

fordulatok

évtizede

Gyarmati György: Ellenségek és bűnbakok kavalkádja Magyarországon (19451956). In: A Nagy Testvér szatócsboltja. Tanulmányok a magyar titkosszolgálatok 1945 utáni történetéből. L’Harmattan; Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltára, Bp., 2012. 93–130 Gyenes Antal: A B.-i Mezőgazdasági Szövetkezeti Kutató Intézet, Bp., 1977.

Termelőszövetekezet

(Monográfia).

Gyenis János: A nemzetközi szövetkezeti mozgalom története és mai helyzete. Erdei Ferenc Szövetkezeti Alapítvány, Bp., 1993. Gyenis János: A magyarországi szövetkezeti mozgalmak története. (A kezdetektől 1945-ig) Erdei Ferenc Szövetkezeti Alapítvány, Bp., 1994. Hajdú Tibor: A csőd kezdete. Beszélő 3. (1998) 5. sz. Halász Péter: A termelőszövetkezeti mozgalom története Apátfalván. Akadémiai, Bp. 1975. Halász Péter: A termelőszövetkezeti fejlődés regionális történeti irodalma. A HajdúBihar Megyei Levéltár Évkönyve VII. (1980) 153–174. Halmesvirta, Anssi: Co-operation across the Iron Curtain: Hungarian-Finnish Scientific Relations of the Academies from the 1960s to the 1990s. University of Jyväskylä, Jyväskylä, 2005. Hamar Anna: Harc a földművelésügyi tárcáért (1945−1948). Agrártörténeti Szemle 39. (1997) 3–4. sz. 617−635. Hann, Chris: Tázlár: a village in Hungary. Cambridge University Press, Cambridge, 1980. Hanson, Philip: Trade and Technology in Soviet–Western Relations. Palgrave Macmillan, New York, 1981. Philip Hanson: The Soviet Union’s acqusition of Western Technolgy after Stalin: Some thoughts on people and connections. In: Autio-Sarasmo, Sari– Miklóssy, Katalin (eds.): Reassessing Cold War Europe. Routledge, London–New York, 2011. 16–32. Hantó Zsuzsa és mások (szerk.): Kitaszítottak I. „Magukkal fogjuk megzsírozni a földet”. Alterra, Bp., 2001. Hantó Zsuzsa (szerk.): Kitaszítottak III. Családok munkatáborokban. Alterra, Bp., 2006.

394

dc_795_13 Hare, Peter G.– Radice, H. K.– Swain, Nigel (eds.): Hungary: A Decade of Economic Reform. Unwin Hyman, London, 1981. Haupt, Heinz-Gerhard–Kocka, Jürgen: Historischer Vergleich: Methoden, Aufgaben, Probleme. Eine Einführung. In: Heinz-Gerhard Haupt–Jürgen Kocka (hrsg.): Geschichte und Vergleich. Ansätze und Ergebnisse international vergleichender Geschichtsschreibung. Campus, Frankfurt/M.–New York, 1996. 9– 45. Haupt, Heinz-Gerhard– Kocka, Jürgen (eds.): Comparative and Transnational History. Central European Approaches and New Perspectives. Berghahn Books, New York–Oxford. 2009. Hegedűs András: A történelem és a hatalom igézetében. Életrajzi elemzések. Kossuth, Bp., 1988. Hegedűs B. András (szerk., bev.és jegyz.): A Petőfi Kör vitái hiteles jegyzőkönyvek alapján. V. Gazdasági vezetés. Műszaki fejlesztés. Kertmagyarország? Osiris, Bp., 1994. 18. Hódos György: Kirakatperek. Sztálinista tisztogatások Kelet-Európában, 1948–1954. Isis, Bp., 1990. Hollos, Marida– Maday, Bela C. (eds.): New Hungarian Peasants? An East Central European Experience With Collectivization. Columbia University Press, New York, 1983. Honfi József–Józsa Antal–Popovics György (szerk.): A Szovjetunió a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, a polgárháború és az újjáépítés időszakában (1917–1926). Válogatott dokumentumok. Tankönyvkiadó, Bp., 1961. Honvári János: A Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát fejlődése a hatvanas évek elejétől. In: Lengyel Zsuzsa (összeáll. és szerk.): Bábolna. MSZMP KB Társadalomtudományi Intézet, Bp., 1988. 27–41. Honvári János (szerk.): Magyarország gazdaságtörténete a honfoglalástól a 20. század közepéig. Aula, Bp., 1995. Honvári János: A gépállomások története, 1947–1964. A gépállomások és a magyar mezőgazdaság gépesítésének története 1947–1964. Távtan, Győr, 2003. Honvári János: A mezőgazdasági nagygépek állami monopóliumának kialakulása. Századok 138. (2004) 1. sz. 39–88. Honvári János: Magyarország gazdaságtörténete Trianontól a rendszerváltásig. Aula, Bp., 2005. Honvári János: XX. századi magyar gazdaságtörténet. Transzformációk, rendszerek. Aula, Bp., 2006. (Bologna-tankönyvsorozat)

395

dc_795_13 Honvári János: A klasszikus begyűjtési rendszer változása az „új szakasz” meghirdetésétől a beadás megszüntetéséig. In: Buza János–Estók János–Szávai Ferenc–Varga Zsuzsanna (szerk.): Agrártörténet – Agrárpolitika. Tanulmányok Szuhay Miklós Emeritus Professzor tiszteletére. Budapesti Corvinus Egyetem– Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Alapítvány–Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara, Bp., 2006. 409–430. Honvári János: Kontinuitás és diszkontinuitás az MSZMP agrárpolitikájában, 1956– 1958. In: Botos Katalin (szerk.): 1956: Fordulópont a gazdaságpolitikában. Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar, Szeged, 2007. 73–93. Honvári János: Pénzügyi és vagyonjogi tárgyalások és egyezmények Magyarország és az Egyesült Államok között 1945–1978. In.: Honvári János (szerk.): „20. századi magyar gazdaság és társadalom” Konferenciakötet. Széchenyi István Egyetem Kautz Gulya Gazdaságtudományi Kar, Győr, 2008. 148–171. Honvári János: Pénzügyi és vagyonjogi tárgyalások és egyezmények Magyarország és az Egyesült Államok között, 1945–1978. Századok 143. (2009) 1. sz. 37–82. Honvári János–Torda Csaba: Magyarország csatlakozása az IMF-hez és a Világbankhoz. I. Archívnet 9. (2009) 1. sz. Honvári János: Győr. Az alkalmazkodóképesség egy példája az 1960-as évekből. Urbs. Magyar várostörténeti évkönyv V. (2010) 253–271. Honvári János: A magyar–szovjet gazdasági kapcsolatok első tíz évének néhány kérdése. Heller Farkas Füzetek. Közgazdaság- és Társadalomtudományi Folyóirat. 9. (2011) 1. sz. Sodródás és útkeresés. Gazdaságtörténeti tanulmányok 1945–2000. 39– 53. Honvári János: Traktoros iskolák nőknek. Valóság 56. (2013) 7. sz. 55–80. Horváth Attila: Kulákok elleni koncepciós perek. In: Schlett András (szerk.): Földindulások – sorsfordulók. Kollektivizálás, agrárvilág és vidéki változások a XX. század második felében. Szent István Társulat, Bp., 2012. 69–99. Horváth M. Ferenc: A „népi ellenőrzés” Magyarországon 1957–1989. Levéltári Szemle 40. (1990) 4. sz. 29–40. Hovanyecz László: Értékteremtők 2011. Kossuth, Bp., 2011. Huszár László: A nómenklatúrában szereplő posztokra kerülők személyzeti előterjesztéseinek empirikus vizsgálata 1957–1963 (és után). In: Kiss László (szerk.): Nómenklatúra Magyarországon (1957–1989). ELTE Társadalomtudományi Kar, Bp., 2005. 129–150. Huszár Tibor: Az elittől a nómenklatúráig. Az intézményesített káderpolitika kialakulása Magyarországon (1945–1989). Corvina, Bp., 2007.

396

dc_795_13 Huszár Tibor: Kádár János politikai életrajza, I. 1912–1956. Szabad Tér–Kossuth, Bp., 2001. Huszár Tibor: Kádár János politikai életrajza II. Szabad Tér–Kossuth, Bp., 2003. Huszár Tibor: Beszélgetések Nyers Rezsővel. Kossuth, Bp., 2004. Huszár Tibor: Az elittől a nómenklatúráig. Az intézményesített káderpolitika kialakulása Magyarországon (1945–1989). Corvina, Bp., 2007. Huszár Tibor: Erdei Ferenc 1910–1970. Politikai életrajz. Corvina, Bp., 2012. Iordachi, Constantin: „Constanta, the First Collectivized Region”: Soviet Geopolitical Interests and National and Regional Factors in the Collectivization of Dobrogea (1949–62). In: Constantin Iordachi–Dorin Dobrincu (eds.): Transforming Peasants, Property and Power: the Collectivization of Agriculture in Romania, 1949– 1962. CEU Press, Bp., 2009. 103–139. Iordachi, Constantin– Bauerkämper, Arnd (eds.): The Collectivization of Agriculture in Communist Eastern Europe. Comparison and Entanglements. CEU Press, Budapest–New York, 2014. Izinger Pál: A harmadik évtized. Az állami gazdaságok 1968–1980 között. Valóság 26. (1983) 3. sz. 38–45. Izsák Lajos–Kun Miklós (szerk.): Moszkvának jelentjük... Titkos dokumentumok 1944–1948. Századvég, Bp., 1994. Izsák Lajos: Rendszerváltástól rendszerváltásig. Magyarország története 1944–1990. Vince, Bp., 1998. Izsák Lajos: A koalíciós és ellenzéki pártok agrárpolitikai célkitűzései, 1944–1947. In: Buza János–Estók János–Szávai Ferenc–Varga Zsuzsanna (szerk.): Agrártörténet – agrárpolitika. Tanulmányok Szuhay Miklós emeritus professzor tiszteletére. Budapesti Corvinus Egyetem–Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Alapítvány–Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara, Bp., 2006. 351–359. Jarausch, Konrad– Siegriest, Hannes (eds.): Amerikanisierung und Sowjetisierung in Deutschland 1945–1970. Campus, Berlin, 1995. Jarosz, Dariusz: Polish Peasants versus Stalinism. In: Anthony Kemp-Welch (ed., transl.)–Ronald J. Hill (gen. ed.): Stalinism in Poland, 1944–1956. Selected Papers from the Fifth World Congress of Central and East European Studies, Warszawa, 1995. Macmillan, Basingstoke and London and St. Marin’s Press, New York, 199959–77. Jarosz, Dariusz: The Collectivization of Agriculture in Poland: Causes of Defeat. In: Constantin Iordachi–Arnd Bauerkämper (eds.): The Collectivization of Agriculture in Communist Eastern Europe. Comparison and Entanglements. CEU Press, Budapest–New York, 2014. 113–146.

397

dc_795_13 Jordán Gyula: Kína mezőgazdasága ma: változások és tendenciák. Közgazdasági Szemle, 32. (1985) 8. 30–38. Juhász János: A háztáji gazdálkodás mezőgazdaságunkban. Akadémiai, Bp., 1980. Juhász János: Szövetkezeti modellek a magyar mezőgazdaságban. Akadémiai, Bp., 1988. Juhász Pál: Az agrárértelmiség szerepe és a mezőgazdasági szövetkezetek. Medvetánc 2–3. (1982) 4. sz.−(1983) 1. sz. 191–224. Juhász Pál–Magyar Bálint: Néhány megjegyzés a lengyel és a magyar mezőgazdasági kistermelő helyzetéről a hetvenes években. Medvetánc 4. (1984) 2–3. sz. 181–208. Juhász Pál: Agrárpiac, kisüzem, nagyüzem. (Agrárszociológiai tanulmányok) In: Miklós Tamás. (vál.): Medvetánc. Magyar gazdaság és szociológia a 80-as években. Minerva, 1988. 24–50. Juhász Pál: Zsákutcában van-e a magyar mezőgazdaság. Medvetánc 8. (1988) 1. sz. 199–207. Juhász Pál: Emberek és intézmények. Két zsákutca az agráriumban. Új Mandátum, Bp., 2006. Juhász Pál: Dunaapáti – egy elsüllyedt mezőváros. In: Juhász Pál: Emberek és intézmények. Két zsákutca az agráriumban. Új Mandátum, Bp., 2006. 300–310. K. Nagy Sándor: A termelést fellendítő elosztási formák termelőszövetkezeteinkben. Társadalmi Szemle 16. (1961) 2. sz. 71–84.

fejlesztése

K. Nagy Sándor: A mezőgazdasági szövetkezeti mozgalom történeti útja. I–II. [k.n.], Bp., 1989. Kaelble, Hartmut: Der historische Vergleich. Eine Einführung zum 19. und 20. Jahrhundert. Campus, Frankfurt/M.–New York, 1999. Kaposi Zoltán: A XX. század gazdaságtörténete. Dialóg Campus, Bp.–Pécs, 2004. Kaposi Zoltán: A magyarországi energiapolitika változásai a tervgazdasági rendszer időszakában. In: Botos Katalin (szerk.): 1956: Fordulópont a gazdaságpolitikában. SZTE Gazdaságtudományi Kar Szeged, 2007. 109–125. Kaposi Zoltán: Az agrártörténet-írás jelene és lehetséges jövője. Agrártörténeti Szemle, 49. (2008) 1–4. 307–313. Kaposi Zoltán: A pécsi mezőgazdaság változásai (1945–1968). In: Schlett András (szerk.): Földindulások – sorsfordulók. Kollektivizálás, agrárvilág és vidéki

398

dc_795_13 változások a XX. század második felében. Szent István Társulat, Bp., 2012. 117– 132. Káposztás István: Az ipari eredetű eszközök, anyagok térhódítása az átszerveződő mezőgazdaságban. In: Orbán Sándor–Pölöskei Ferenc (szerk.): Tanulmányok a szocialista mezőgazdaság kialakulásáról. ELTE BTK MSZMP KB TTI, Bp., 1988. 235–286. Kapronczai István–Szénay László: Érdek és reagálás a szabályozórendszer változásaira a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben. Közgazdasági Szemle 32. (1986) 5. sz. 570–578. Karcz, Jerzy F. (ed.): Soviet and East European Agriculture. University of California Press, Berkeley –Los Angeles, 1962. Kávási Klára: Kulák lista. Agora, Bp., 1991. Kecskés Sándor et al. (szerk.): Az Országos mezőgazdasági kiállítások és vásárok története, 1881–1990. Magyar Mezőgazdasági Múzeum–Agroinform , Bp. 1996. Kende Péter: A párizsi toronyból. (Válogatott politikai írások, 1957–1989). Cserépfalvi, Bp., 1991. Kende Tamás: Az orosz obscsina sorsa a magyar historiográfiában. Világtörténet 17. (1995) 2. sz. (Ősz-tél), 43–49. Keserű János: A termelőszövetkezetek gazdaságirányítási reformjának alapelveiről. Társadalmi Szemle 21. (1966) 4. sz. 3–13. Keserű János: Parasztsorsfordítók között. Napvilág, Bp., 2007. Kideckel, David A.: The Socialist Transformation of Agriculture in a Romanian Commune, 1945–1962. American Ethnologist 9. (1982) No. 2. 320–340. Kisdi János–Kulcsár Rózsa: A hatalom gazdasági elitje az elmúlt évtizedben. Statisztikai Szemle 69. (1991) 10. sz. 789–797. Klenczner András: Az állami gazdaságokról. In: Für Lajos-Orosz István-Romány Pál (szerk.): Magyarország agrártörténete. Agrártörténeti tanulmányok. Mezőgazda, Bp., 1996. Knézy Judit: Életmódváltozások Somogy megyei falvakban (1945-1970). In: Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2001-2004.. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, 2004. Bp., 201–220 Komjahov, Valerij: Ulucssenije rukovodsztva - vazsnoje szredsztvo podjoma szel'szkovo hozjajsztva. Ekonomika Szel'szkovo Hozjajsztva (1962) 8. 20–29. Komló László: Ipari mezőgazdaság felé. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp., 1964.

399

dc_795_13 Komló László–Kovács Csaba: A közös és egyéni érdek a ceglédi Nagy Sztálin Termelőszövetkezetben. Agrártörténeti Szemle 21. (1979) 3–4. sz. 438–488. Kopsidis, Michael: Agricultultural development and iimpeded growth: The case of Hungary, 1870-1973.In: Agriculture and economic development in Europe since 1870. Routledge, London; New York, 2008. 286–310 Korbonski, Andrzej: Politics of Socialist Agriculture in Poland: 1945–1960. Columbia University Press, New York–London, 1965. Kornai János: A szocialista rendszer. Kritikai politikai gazdaságtan. HVG, Bp., 1993. Kovách Imre: Termelők és vállalkozók. (Mezőgazdasági kistermelők a magyar társadalomban.) Társadalomtudományi Intézet, Bp., 1988. Kovách Imre: A vidék az ezredfordulón. A jelenkori magyar vidéki társadalom szerkezeti és hatalmi változásai. Argumentum, Bp., 2012. Kovács Csaba: Panaszok a kollektivizálás befejező hullámának időszakából: az egyéni és a szövetkezeti gazdálkodás problémáinak sajátosságai. Múltunk 58. (2013) 3. sz. 207–251. Kovács Ferenc (szerk.): A Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztálya 50 éve. MTA Agrártudományok Osztálya, Bp., 1999. Kovács Imre: Magyarország megszállása. Katalizátor Iroda, Bp., 1990. Kovács János Mátyás: Az elfelejtett konszenzus (A Preobrazsenszkij–Buharin vita újraértékeléséhez) Medvetánc 2. (1982) 2–3. sz. 229–246. Kovács Mihály–Koltay Árpád (szerk.): mezőgazdaságban. Kossuth, Bp., 1962.

Szovjet

tapasztalatok

a

magyar

Kovács Teréz: A paraszti gazdálkodás és társadalom átalakulása. ĽHarmattan, Bp., 2010. Kovács Teréz: Az 1945 utáni jugoszláv agrárpolitika hatása a délvidéki magyarokra. In: Schlett András (szerk.): Földindulások – sorsfordulók. Kollektivizálás, agrárvilág és vidéki változások a XX. század második felében. Szent István Társulat, Bp., 2012. 138–140. Kósa László: Paraszti polgárosulás és a népi Magyarországon: 1880–1920. Planétás, Bp., 1998.

kultúra

táji

megoszlása

Kozári Monika: A nyugdíjrendszer Magyarországon Mária Teréziától a második világháborúig. Gondolat, Bp., 2012.

400

dc_795_13 Kozma Ferenc–Rédei Jenő: Kelet-nyugati közös vállalatok néhány elvi kérdése. Külgazdaság 28. (1984) 2. sz. 13. Kõll, Anu Mai: The Village and the Class War: Anti-Kulak Campaign in Estonia. CEU Press, Bp., 2013. Kövér György: Az orosz obscsina történetéhez. Áttekintés a hetvenes évek szovjet szakirodalmáról. Történelmi Szemle 21. (1978) 2. sz. 338–354. Kövér György: Losonczy Géza, 1917–1957. 1956-os Intézet, Bp., 1998. Kövér György: Elmélet és módszer a legújabb gazdaságtörténet-írásban. Aetas, 14. (1999) 1-2. 284-293. Kövér György: Fordulat, forradalom után? A magyar gazdaságtörténet-írás a nemzetközi trendek tükrében. Századok, 147. (2013) 1. sz. 189–204. Kőrösi Zsuzsanna–Molnár Adrienne: Kádár János emlékezete. In: Rácz Árpád (szerk.): Ki volt Kádár? Harag és részrehajlás nélkül a Kádár-életútról. Rubicon– Aquila, Bp., 2001. 173–188. Krausz Tamás: Szocializmus egy országban: megjegyzések egy történelmi vitához. Medvetánc 1. (1981) 2–3. sz. 55–78. Krausz Tamás: Szovjet thermidor. A sztálini fordulat szellemi előzményei, 1917– 1928. Napvilág, Bp., 1996. Kunszabó Ferenc: Parázson pirítani. Magvető, Bp., 1970. Kunszabó Ferenc: Elnöktípusok a termelőszövetkezetekben. Akadémiai, Bp., 1974. Kurucz Mihály: Gondolattöredékek a magyar kollektivizálás főszereplőjéről: a mezőgazdasági termelőszövetkezetről, mint az eredeti szocialista tőkefelhalmozás sajátos formájáról. In: Schlett András (szerk.): Földindulások – Sorsfordulók. Kollektivizálás, agrárvilág és vidéki változások a XX. század második felében. Szent István Társulat, Bp., 2012. 219–264. Laird, Ronald D.: Khrushchev’s Administrative Reforms in Agriculture: An Appraisal. In: Jerzy F. Karz (ed.) Soviet and East European Agriculture, University of California Press, Berkeley–Los Angeles, 1967. 29–50. Lampland, Martha: The Object of Labor. Commodification in Socialist Hungary. The University of Chicago Press, Chicago–London, 1995. Laschewski, Lutz: Von der LPG zur Agrargenossenschaft: Untersuchungen zur Transformation genossenschaftlich organisiert Agrarunternehmen in Ostdeuschland. Edition Sigma, Berlin, 1998. László János: A gazdaságirányítási reform és a szövetkezetek gazdasági önállósága. Tudomány és Mezőgazdaság 5. (1967) 5. sz. 71–76.

401

dc_795_13 László Márton: A kollektivizálás menetrendje és módszerei a Székelyföldön. In: Schlett András (szerk.): Földindulások – Sorsfordulók. Kollektivizálás, agrárvilág és vidéki változások a XX. század második felében. Szent István Társulat, Bp., 2012. 147–157. László Márton: Kollektivizálás a Székelyföldön, 1959–62. PPKE, PhD-értekezés, 2013 Laufer, Jochen: Die UdSSR und die Einleitung der Bodenreform in der Sowjetischen Besatzungszone. In: Arnd Bauerkämper (): „Junkerland in Bauernhand“? Durchführung, Auswirkungen und Stellenwert der Bodenreform in der Sowjetischen Besatzungszone. Stuttgart, Franz Steiner Verlag, 1996. 21–36. Lemke, Michael (ed.): Sowjetisierung und Eigenständigkeit in der SBZ/DDR (19451953). Böhlau, Cologne/Weimar/Vienna, 1999. Lékó Zoltán (főszerk.): Lobbikézikönyv. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Közhasznú Alapítvány, Bp., 2002. Lénárt András: A párt a földeken. Agrárkérdések Szombathelyen, 1945-1961. In: Tanulmányok Szombathely történetéből, 1945-1990. Szombathely Megyei Jogú Város, Szombathely, 2010. 111–134 V. I. Lenin művei. 30. kötet. 1919. szeptember–1920. április. Szikra, Bp., 1953. Leonard, Carol S.: Agrarian reform in Russia: the road from serfdom. Cambridge University Press, Cambridge–New York, 2009. Lewin, Moshe: Russian Peasants and Soviet Power. Allen&Unwin, London, 1968. Lewin, Moshe: Taking Grain: Soviet Policies of Agricultural Procurements before the War. In: Moshe Lewin (ed.): The Making of the Soviet Union. Pantheon, New York, 1985. 142–177. Macey, David A. J.: Government and peasant in Russia, 1861–1906: the prehistory of the Stolypin reforms. Northern Illinois University Press, DeKalb, IL, 1987. Macey, David A. J.: ‘A wager on history’: the Stolypin agrarian reforms as process. In: Judith Pallot (ed.): Transforming peasants: society, state and the peasantry, 1861– 1930. Macmillan, Houndmills Basingstoke, 1998. 149–173. Mádi Csaba: Licenc és know-how. A szellemi termékek nemzetközi forgalma. KJK, Bp., 1976. Maglódi László: A mezőgazdasági szakszövetkezetek jelene és jövője. Közgazdasági Szemle 32. (1985) 5. sz. 600–609. Magyar Bálint: 1956 és a magyar falu. Medvetánc 8. (1988) 2–3. sz. 207–212.

402

dc_795_13 Magyar Bálint: Dunaapáti 1944–1958. (Dokumentumszociográfia) Művelődéskutató Intézet–Szövetkezeti Kutató Intézet, Bp., 1988.

I-III.

Magyar Bálint: A Dunánál. Dunapataj 1944−1958 dokumentumszociográfia, I−II. Új Mandátum, Jelenkorkutató Alapítvány, Bp., 2007. (Terepmunkák 3–4.) Majtényi György: K-vonal. Uralmi elit és luxus a szocializmusban. Nyitott Könyvműhely, Bp., 2009. Makra Krisztina–Németh Józsefné–Rózsa Béla: A mezőgazdasági termelés ár- és költségviszonyai nemzetközi összehasonlításban. Gazdálkodás 30. (1986) 12. sz. 40– 44. Malenda, G.: A mezőgazdaság irányításának átszervezése kerületi szinten. Nemzetközi Mezőgazdasági Szemle 6. (1962) 2. sz. 25–27. Marer, Paul: East-West Technology Transfer. Study on Hungary 1968–1984. Organisation for Economic, Paris, 1986. Markevich, Andrei: Finding additional income: subsidiary agriculture in Soviet urban households, 1941–1964. In: Donald Filtzer et al. (eds.): A dream deferred: new studies in Russian and Soviet labour history. Peter Lang, Bern–New York, 2008. 385–416. Marton Ádám: Külkereskedelmi áraink az 1970-es években. Statisztikai Szemle, 58. (1978) 4. sz. 341–358. Márton János: A magyar agrárgazdasági kutatások eredményeinek hasznosítása. In: Girus Károly–Simon Péter (szerk.): A mezőgazdaság fejlődésének szocialista útja a legutóbbi két évtized magyarországi tapasztalatai tükrében. Tudományos Szocializmus Információs és Továbbképzési Intézet–ELTE BTK, Bp., 1982. 176– 180. Mathijs, Erik: An historical overview of Central and Eastern European land reform. In: Johan Frans Maria Swinnen (ed.): Political Economy of Agrarian Reform in Central and Eastern Europe. Ashgate Publ., 1997. 33–54. Mátyus Aliz–Tausz Katalin: Maga-ura parasztok és uradalmi cselédek. Magvető, Bp., 1984. Medvegyev, Roy: Hruscsov. Politikai életrajz. Hatvanas évek. Laude, Bp., 1989. Menyhárt Lajos: A parasztság az első orosz forradalomban. In: Gunst Péter (szerk.): Kelet-Európa agrárfejlődése a századfordulón (1880–1914). Akadémiai, Bp., 213– 301. Merl, Stephan: Bauern unter Stalin. Die Formierung des Kolchossystems 1930–1941. Duncker & Humblot, Berlin, 1990.

403

dc_795_13 Mertelsmann, Olaf (ed.): The Sovietization of the Baltic States. 1940–1956. Kleio Ajalookirjanduse Sihtasutus, Tartu, 2003. Meszticzky András: Elnökök, szakvezetők, munkavezetők a termelőszövetkezetekben. Szövetkezeti Kutató Intézet Évkönyve 1975 (1976) 279– 333. Middell, Matthias: Transznacionális történelem mint transznacionális projekt? Vitaindító. Aetas, 24. (2009) 2. sz. 134–139.; Millar, James R.– Nove, Alec: A Debate on Collectivization: Was Stalin Really Necessary? Problems of Communism 25. (1976) No. 4. 49–62. Miller, Robert F.: One Hundred Thousand Tractors. The MTS and the Development of Controls in Soviet Agriculture. Harvard University Press, Cambridge, 1970. Mills, Richard M.: The Formation of the Virgin Lands Policy. Slavic Review 29 (1970) 1. 58–69. Mitrany, David: Marx Against the Peasant. A Study in Social Dogmatism. 2nd ed. Collier Books, New York, 1961. Mitrovits Miklós: Együtt vagy külön utakon a szocializmushoz? A desztalinizáció első szakasza Kelet-Közép-Európában. Századok, 148. (2014) 1. sz. 91–116. Molnár István–Szabóné Medgyesi Éva: Az állami gazdaságok Magyarországon. Mezőgazdasági, Bp., 1987. Molnár István–Szabóné Medgyesi Éva: Mezőgazdasági szövetkezetek, 1990. Statisztikai Szemle 69. (1991) 11. sz. 861–878. Molnár József: „A” háztáji. In: Orosz István–Für Lajos–Romány Pál (szerk.): Magyarország agrártörténete. Agrártörténeti tanulmányok. Mezőgazda, Bp., 1996. 632–634. Murasko, Galina Pavlovna–Albina Fedorovna Noszkova: A szovjet tényező KeletEurópa országainak háború utáni fejlődésében, 1945–1948. Múltunk 41. (1996) 2. sz. 49–80. Müller, Dietmar: Bodeneigentum und Institutionenwandel in Ostmittel- und Südosteuropa 1918–1945–1989. Zeitschrift für Ostmitteleuropa-Forschung 61. (2012) H. 3. 332–355. Müller Rolf: Belügyi információs jelentések, 1964–1990. Trezor 3. – Az átmenet évkönyve 2003. (2004) 147–164. Nádas Gáspár: Az anyagi érdekeltség fokozása a termelőszövetkezeteinkben. Pártélet 5. (1961) 6. sz. 31–36.

404

dc_795_13 Nádasdi József: Tagosítások és birtokrendezések Magyarországon, 1949–1956. Agrártörténeti Szemle 34. (1992) 1–4. sz. 154–218. Nagy Ibolya:"...nekünk nem tartottak számot minden napunkra...": Egyéni parasztok a szocializmusban. In: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2002-2003. (76.) Hajdú-Bihar megyei Múzeumok Igazgatósága, Debrecen, 2003. 247–262. Nagy István: Nagy Imre és Erdei Ferenc 1956-ban. Erdei Ferenc Társaság, Makó, 2003. (Az Erdei Ferenc Társaság füzetei 16.) Nagy József: A kulákkérdés és megoldása az 1948–1953-as években. Múltunk 44. (1999) 3. sz. 41-97. Nagy József: A szántóföldi művelés állami irányítása és a paraszti gazdálkodás feltételei az 1950-es években (1949–1956). Századok 135. (2001) 5. sz. 1075–1124. Nagy József: A paraszti társadalom felbomlásának kezdetei, 1945–1956. Napvilág, Bp. 2009. Nagy Miklós (összeáll.): A magyar külpolitika, 1956–1989. Történeti kronológia. MTA Jelenkorkutató Bizottság, Bp., 1993. Nagy Varga Vera: Alkalmazkodás és szembenállás, volt kulákok egy mezővárosban. In: Kocsis Gyula (szerk.): Alkalmazkodás, ellenállás, mobilitás. Magánkiadás, Cegléd, 1995. Nagy Varga Vera: Újabb adatok a ceglédi kuláküldözéshez. In: Emlékeztető könyv régi ceglédiekről. Válogatás Kocsis Gyula–Nagy Varga Vera történeti és néprajzi írásaiból. Magánkiadás, Cegléd, 2012. 159–176. Naimark, Norman M.: The Russians in Germany: a history of the Soviet Zone of occupation, 1945–1949. Belknap Press of Harvard University Press, Cambridge, Mass., 1995. Naimark, Norman M.: The Sovietization of Eastern Europe, 1944–1953. In: Melvyn P. Leffler–Odd Arne Westad (eds.): The Cambridge History of the Cold War. I. Origins. Cambridge University Press, Cambridge–New York, 2010. 175–197. Németi László: Magyarország élelmiszer-gazdasága a hetvenes években. Mezőgazdasági, Bp., 1981. Németi Lászlóné: A kisvállalkozás lehetőségei, esélyei a mezőgazdasági kistermelésben. Közgazdasági Szemle 28. (1982) 10. sz. 1246–1250. Niederhauser Emil: A jobbágyfelszabadítás Kelet-Európában. Akadémiai, Bp., 1962. Noszkova, Albina Fedorovna: Szovjet tanácsadók a kelet-európai országokban: a rendszer megalapozása, 1945–1953. Múltunk 44. (1999) 3. sz. 203–219. Nove, Alec: An Economic History of the U.S.S.R. Penguin Books, London, 1975.

405

dc_795_13 Nove, Alec: The Soviet Economic System. Routledge, London, 1977. Nyers Rezső: Vita közben. Társadalmi Szemle 23. (1968) 10. sz. 70–79. Oláh Sándor: Csendes csatatér. Kollektivizálás és túlélési stratégiák a két Homoród mentén (1949–1962). Pro-Print, Csíkszereda, 2001. Orbán Sándor: Változások a mezőgazdasági népesség számában és szerkezetében Magyarországon. In: Lackó Miklós–Szabó Bálint (szerk.): Húsz év. Tanulmányok a szocialista Magyarország történetéből. Kossuth, Bp., 1964. 167–232. Orbán Sándor: Két indulás – két eredmény problémái a termelőszövetkezeti átalakulásban Magyarországon. Párttörténeti Közlemények 104. (1970) 1. sz. 111– 148. Orbán Sándor: A demokratikus agrárforradalom és a parasztság rétegződésének problémái a felszabadulás után. Századok 104. (1970) 4. sz. 941–982. Orbán Sándor: Két agrárforradalom Magyarországon. Demokratikus és szocialista agrárátalakulás, 1945–1961. Akadémiai, Bp., 1972. Ormos Mária: Lehet-e magyar történelmet írni egyetemes történelem nélkül? Századok, 147. (2013) 1. sz. 167–176. Orosz István–Für Lajos–Romány Pál (szerk.): Magyarország agrártörténete. Agrártörténeti tanulmányok. Mezőgazda, Bp., 1996. Orosz István: A modernizációs kísérletek főbb szakaszai a magyar mezőgazdaságban a XIX–XX. században. Múltunk 48. (2003) 2. sz. 231–258.

Osokina, Elena: Our Daily Bread: Socialist Distribution and the art of Survival in Stalin’s Russia, 1927–1941. M.E. Sharpe, Armonk, NY, 2001. Ö. Kovács József: „Ekkora gyűlölet még nem volt a falunkban, mint most.” Szövegek és kommentárok az erőszakos kollektivizálás befejező hullámáról. Századvég 13. (2008) 1. sz. 37–69. Ö. Kovács József: Ötven éve történt? A kollektivizálás társadalmiasítása. In: Ö. Kovács József–Kunt Gergely (szerk.): A politikai diktatúra társadalmiasítása. Nyelv, erőszak, kollaboráció, ellenállás, alkalmazkodás. Miskolci Egyetem, Miskolc, 2009. 135–148. Ö. Kovács József: A paraszti társadalom felszámolása a kommunista diktatúrában. A vidéki Magyarország politikai társadalomtörténet, 1945–1965. Korall, Bp., 2012. Ö. Kovács, József: The Forced Collectivization of Agriculture in Hungary, 1948– 1961. In: Constantin Iordachi–Arnd Bauerkämper (eds.): The Collectivization of

406

dc_795_13 Agriculture in Communist Eastern Europe. Comparison and Entanglements. CEU Press, Budapest–New York, 2014. 211–247. Őze Sándorné–Őze Sándor: Magyar parasztballada. Fehérgárda a Dél-Alföldön. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata, Hódmezővásárhely, 2005. Pajkossy Gábor: Lőcsei Pál a forradalomban és a megtorlás idején, 1956–1958. Gondolat, Bp., 2013. Pál József: Kísérlet szövetkezeti törvény alkotására 1956 szeptembere és 1957 novembere között. Agrártörténeti Szemle 39. (1997) 1–2. sz. 225–239. Pál József: Erdei Ferenc – a külpolitikus. In: Varga Gyula (szerk.): Erdei Ferenc emlékezete. Válogatott írások, tanulmányok és visszaemlékezések. Bába, Szeged, 2010. 205–209. Pál Tamás (szerk.): Modernizációs szigetek. A siker szerkezete a késői államszocializmusban. MTA Politikai Tudományok Intézete, Bp., 1992. Palasik Mária: A Kisgazdapárt felbomlasztására irányuló kommunista taktika lépései. In: Standeisky Éva–Kozák Gyula–Pataki Gábor–Rainer János (szerk.): A fordulat évei, 1947–1949. 1956-os Intézet, Bp., 1998. 113–128. Paládi-Kovács Attila: Azok az ötvenes évek falun. Ethnographia, 118. (2007) 2–3. sz. 219–226. Paládi-Kovács Attila: Ipari táj: gyárak, bányák, műhelyek népe a 19–20. században. Akadémiai, Bp. 2007. Pallot, Judith: Social change and peasant land-holding in pre-revolutionary Russia. University of Oxford, School of Geography, Oxford, 1982. Papp István: A Begyűjtési Minisztérium az 1956-os forradalom idején és a beszolgáltatási rendszer felszámolása 1956–57-ben. In: Pál Lajos–Romsics Ignác (szerk.): 1956 okai, jelentősége és következményei. Magyar Történelmi Társulat, Bp., 2006. 267–289. Papp István: A népi kollégiumi mozgalom története 1944-ig. Népi tehetségek gondozása, vagy tudatos elitnevelési kísérlet? Napvilág, Bp., 2008. Papp István: Fehér Lajos agrárpolitikusi tevékenysége. In: Sipos Levente (szerk.): Magyar agrárpolitikusok a XIX. és a XX. században. Napvilág, Bp., 2010. 248–292. Papp István: A Politikai Nyomozó Főosztály Mezőgazdasági (Szabotázs-) Elhárító Osztályának szervezettörténete, 1956–1962. Betekintő 4. (2010) 3. sz. Papp István: Fehér Lajos pályafutása 1945-tól 1948-ig. Agrártörténeti Szemle 50. (2011) 1–4. sz. 153–186.

407

dc_795_13 Papp István: A BM II/7. (Mezőgazdasági Elhárító) Osztály. In: A megtorlás szervezete. A politikai rendőrség újjászervezése és működése, 1956–1962.. L’Harmattan–Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltára, Bp., 2013. 181– 209. Pék János: Ötven év a magyar állattenyésztésben – ami száz évet jelentett. In: Pócs Gyula (szerk.): Falvak, földek, földművesek. Agrárpolitikai, agrártörténeti, településfejlesztési tanulmányok. Agroinform, Bp., 2004. 221– 222. Péteri, György: New Course Economics: The Field of Economic Research in Hungary after Stalin, 1953–56. In: György Péteri (ed.): Intellectual Life and the First Crisis of State Socialism in East Central Europe, 1953–1956. Program on East European Cultures and Societies, Trondheim, 2001. (Trondheim studies on East European cultures & societies) 47–79. Péteri György: Pirruszi győzelem. A „MEGÉV-ügy” és a politikai stílus változása a hosszú hatvanas években. In: Rainer M. János (szerk.): „Hatvanas évek” Magyarországon. 1956-os Intézet, Bp. 2004. 318–336. Péteri, György (ed.): Imaging the West in Eastern Europe and the Soviet Union. University of Pittsburgh Press, Pittsburgh, 2010. Pető Iván–Szakács Sándor: A hazai gazdaság négy évtizedének története 1945–1985. I. Az újjáépítés és a tervutasításos irányítás időszaka 1945–1968. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp., 1985. Pető Iván: A gazdaság „átpolitizálása”. A politika hatalma. In: Standeisky Éva– Kozák Gyula–Pataki Gábor–Rainer János (szerk.): A fordulat évei 1947–1949. 1956os Intézet, Bp., 1998, 95–110. Pető Iván: Változások a változatlanságért. A gazdasági rendszer átalakulása a Kádárkorszakban. In: Rácz Árpád (szerk.): Ki volt Kádár? Harag és részrehajlás nélkül a Kádár-életútról. Rubicon–Aquila, Bp., 2001. 114–121. Phillips ,Ralph W.: FAO: its origins, formation and evolution. 1945–1981. FAO, Rome, 1981. Pittaway, Mark: Eastern Europe 1939–2000. Bloomsbury Academic, London, 2004. Pittaway, Mark: Accommodation and the limits of economic reform: industrial workers during the making and unmaking of Kádár’s Hungary. In: Peter Hübner– Christoph Kleβmann–Klaus Tenefelde (eds.): Arbeiter im Staatsozialismus: Ideologischer Anspruch und Soziale Wirklichkei. Böhlau-Verlag, Köln, 2005. (Zeithistorische studien 31) 453–471. Pittaway, Mark: The Workers’ State. Industrial Labor and the making of socialist Hungary, 1944–1958. University of Pittsburgh Press, Pittsburgh, 2012.

408

dc_795_13 Ploss, Sydney: Conflict and decision-making in Soviet Russia. A case study of agricultural policy, 1953–1963. Princeton University Press, Princeton, 1965. 113– 153. Pogány Mária: Nagy Imre és a (volt) népi kollégisták kapcsolatai. In: Sipos József– Sipos Levente (szerk.): Nagy Imre és kora. Tanulmányok és források. I. Nagy Imre Alapítvány, Bp., 2002. 219–240. Polonsky, Antony– Drukier, Bolesław: The Beginnings of Communist Rule in Poland. Routledge & Kegan Paul, London–Boston, 1980. Pölöskei Ferenc: Agrárpolitikai elképzelések a 20. század első felében. In: Estók János (szerk.):1956 és a magyar agrártársadalom. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Bp., 2006. 15-21 Pritchard, Gareth: Workers and the Socialist Unity Party of Germany in the summer of 1953. In: Patrick Major–Jonathan Osmond (eds.): The Workers’ and Peasants’State: Communism and Society in East Germany under Ulbricht, 1945–71. Manchester–New York, 2002. 112–129. Prugberger Tamás: A szövetkezet és a tagok vagyoni, valamint vállalkozási kapcsolatainak jogi kérdései. Szövetkezeti Kutató Intézet, Bp., 1985. Pünkösti Árpád: Kiválasztottak. Árkádia, Bp., 1988. Pünkösti Árpád: Vasalt ruha mángorolva. Múzsák, Bp., 1989. Pünkösti Árpád: Kék egér. Népszabadság, Bp., 2009. Rainer M. János: Budapest és vidék 1956-ban. In: Simon Zoltán (szerk.): A vidék forradalma. (Az 1991. október 22-én Debrecenben rendezett konferencia előadásai) 1956-os Forradalom Történetének Hajdú-Bihar Megyei Kutatócsoportja, Debrecen, 1992. 37–48. Rainer M. János: Nagy Imre. 1896–1953. Politikai életrajz. I. 1956-os Intézet, Bp., 1996. Rainer M. János: A magyarországi fordulatok és a szovjet politika, 1944–1948. In: Standeisky Éva–Kozák Gyula–Pataki Gábor–Rainer M. János (szerk.): A fordulat évei, 1947–1949. Politika, képzőművészet, építészet. 1956-os Intézet, Bp., 1998. 17– 39. Rainer M. János: Nagy Imre 1953–1958. Politikai életrajz. II. 1956-os Intézet, Bp., 1999. Rainer M. János: Ötvenhat után. 1956-os Intézet, Bp., 2003. Rainer M János: A „hatvanas évek” Magyarországon. (Politika)történeti közelítések. In: Uő. (szerk.): „Hatvanas évek” Magyarországon. Tanulmányok. 1956-os Intézet, Bp., 2004. 11–30.

409

dc_795_13 Rainer M. János: Bevezetés a kádárizmusba. L’Harmattan, Bp., 2011. Rákosi Sándor: Dokumentumok az 1948-as agrárpolitikai vitáról. Agrártörténeti Szemle 30. (1988) 1–2. sz. 190–193. Ránki György: Magyarország gazdasága az első hároméves terv időszakában 1947– 1949. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp., 1963. Ránki György: Oroszország gazdasági fejlődése, 1861–1917. Századok 118. (1984) 3. sz. 433–485. Ránki György: Az összehasonlító történetírás problémái. In: Uő: Mozgásterek és kényszerpályák. Magvető, Bp., 1983. 173–202. Rév István: A beszolgáltatási rendszer jog- és intézménytörténete. In: AmbrusLakatos Loránd et al. (szerk.): Gazdaság- és társadalomtörténeti szöveggyűjtemény a szocializmus magyarországi történetének tanulmányozásához. I. Bp., Aula, 1990. 162–176. Ripp Zoltán: Volt-e kádárizmus? Ideológia és praxis. In: Kádár János és a 20. századi magyar történelem. Napvilág, Bp., 2012. 43–68. Roesler, Jörg: Das Neue Ökonomische System (NÖS). Dekorations- oder Paradigmenwechsel. Forscherund Diskussionskreis DDR-Geschichte– Gesellschaftswissenschaftliches Forum, Berlin, 1993. (Hefte zur DDR-Geschichte 3.) Romány Pál (szerk.): Mezőgazdasági Mezőgazdasági, Bp., 1963.

üzemekben

Skandináviától

Itáliáig.

Romány Pál: „Feljegyzés a falusi helyzetről”. Erdei Ferenc a szövetkezeti átalakításról, 1957–58. História 17. (1995) 9–10. sz. 32–35. Romány Pál: Az Agrárpolitikai Tézisektől a Nemzeti Agrárprogramig. In: Gunst Péter (szerk.): A magyar agrártársadalom a jobbágyság felszabadításától napjainkig. Napvilág, Bp., 1998. 357–365. Romány Pál: A „változatlan agrárpolitika” változásai, 1957–1989. In: Rácz Árpád (szerk.): Ki volt Kádár? Harag és részrehajlás nélkül a Kádár-életútról. Rubincon– Aquila, Bp., 2001. 122–133. Romány Pál: A „Nagy Imre-tanszék” és utóélete. In: Estók János (szerk.): 1956 és a magyar agrártársadalom. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Bp., 2006. 115–127. Romány Pál: Az „új szakasz” agrárprogramja In: Sipos Levente (szerk.): Nagy Imre és kora. Tanulmányok és források. IV. Nagy Imre Alapítvány, Bp., 2006. 99–108. Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris, Bp., 1999. Romsics Ignác: Volt egyszer egy rendszerváltás. Rubicon, Bp., 2003.

410

dc_795_13 Romsics Ignác: Gazdasági reformok a Kádár-korban. Élet és Irodalom 2007. június 22. Romsics Ignác: Történelem, történetírás, hagyomány. Osiris, Bp., 2008. Romsics Ignác (szerk.): Szabó István életútja Nádudvartól Nádudvarig. Osiris, Bp., 2012. Rudolph, Karsten: Wirtschaftsdiplomatie im Kalten Krieg. Die Ostpolitik der Westdeutsche, Großindustrie 1945-1991. Campus, Frankfurt, 2004. Ruff Mihály: A magyar–NSZK kapcsolatok (1960–1963) Útkeresés a doktrínák útvesztőjében. Múltunk 44. (1999) 3. sz. Rychlik, Jan: Collectivization in Czechoslovakia in Comparative Perspective. In: Constantin Iordachi–Arnd Bauerkämper (eds.): The Collectivization of Agriculture in Communist Eastern Europe. Comparison and Entanglements. CEU Press, Budapest–New York, 2014. 181–210. Sághy Gyula: Kulák Golgota. Hunyad Kiadó, Gyomaendrőd, 2003. Sárkány Mihály: A társadalomnéprajzi kutatás hazai története. In: Paládi-Kovács Attila (főszerk.): Magyar néprajz VIII. Társadalom. Akadémiai, Bp., 2000. 29−66. Sárkány Pál (szerk.): Termelési rendszerek a szántóföldi növénytermesztésben. Mezőgazdasági, Bp., 1975. Sárkány Pál (szerk.): Termelési rendszerek az állattartásban. Mezőgazdasági, Bp., 1975.; Sárközy Péter: Szemtől szembe Amerika mezőgazdaságával. Mezőgazdasági, Bp., 1970. Scherstjanoi, Elke: „Wollen wir den Sozialismus?” Dokumente aus der Sitzung des Politbüros des ZK der SED am 6. Juni 1953. Beiträge zur Geschichte der Arbeiterbewegung 33 (1991) H. 5. 658–680. Scherstjanoi, Elke: SED-Agrarpolitik unter sowjetischer Kontrolle, 1949–53. Oldenbourg Verlag, München, 2007. Schinke, Eberhard: New forms of farm organization in the GDR as comaperd to the USSR and the East European States. In: Karl-Eugen Wädekin (ed.): Communist agriculture. Farming in the Soviet Union and Eastern Europe. Routledge, London– New York, 1990. 251–262. Schindele Miklós: A mezőgazdasági kistermelés szerepváltozásai. In: Orbán Sándor– Pölöskei Ferenc (szerk.): Tanulmányok a szocialista mezőgazdaság kialakulásáról. ELTE BTK–MSZMP KB TTI, Bp., 1988. 287–364.

411

dc_795_13 Schlett András: Sziget a szárazföldön. A Bábolnai Állami Gazdaság története 1960 és 1990 között. Szent István Társulat, Bp., 2007. Schlett András: Megkésettség – nyitottság – kettős erőtér: Közgazdászok az agrárpolitika szolgálatában a két világháború közti Magyarországon. Agrártörténeti Szemle 50. (2009) 1–4. sz. 217–230. Schlett András: Másolás – Adaptáció – Útfüggőség. Az agrártechnikai forradalom közgazdasági tanulságai Magyarországon. In: M. Kiss Sándor–ifj. Bertényi Iván– Fejérdy Gergely (szerk.): A mában élő tegnapok: tanulmányok a XIX. és XX. század történetéhez. PPKE BTK, Piliscsaba, 2011. 159–177. Schlett András: Zöld forradalom a szürke zónában. A taylorista mezőgazdaság útvesztői Magyarországon. Közép-Európai Közlemények 5. (2012) 3–4. sz. 209–223. Schlett András (szerk.): Földindulások – Sorsfordulók. Kollektivizálás, agrárvilág és vidéki változások a XX. század második felében. Szent István Társulat, Bp., 2012. Scholz, Michael F.: Bauernopfer der deutschen Frage. Der Kommunist Kurt Vieweg im Dschungel der Geheimdienste. Aufbau Taschenbuch Verlag, Berlin, 1997. Jens Schöne: Frühling auf dem Lande? Die Kollektivierung der DDRLandwirtschaft. Ch. Links Verlag, Berlin, 2005. Scott, James C.: Weapons of the Weak. Everyday Forms of Peasant Resistance. Yale University Press, New Haven, 1985. Šik, Ota: A szocialista áruviszonyok. Kossuth–Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp., 1968. Siklósné Kosztricz Anna: A Szovjetunióban végzett egyetemistákkal kapcsolatban az egyetem befejezése után felmerült gondok, a hazatértek elosztása, itthoni beilleszkedésük. In: Erdődy Gábor (főszerk.): Visszatekintés a 19. –20. századra. ELTE Történelemtudományok Doktori Iskola Új- és Jelenkori Magyar Történeti program, Bp., 2011. 237–263. Simándi Irén: A Magvető parasztfiataljai, 1948-1950. Gondolat, Bp., 2007. Simándi Irén: Politika, társadalom, gazdaság a Magyar Rádióban, 1945–1948. Gondolat, Bp., 2012. Simó Tibor: A termelőszövetkezeti vezetők társadalmi mobilitása. Szövetkezeti Kutató Intézet, Bp., 1975. Simó Tibor: Érdekérvényesítés a termelőszövetkezetek formális és informális szervezetében. Szövetkezeti Kutató Intézet, Bp., 1981. Simó Tibor: A szőlő- és gyümölcstermelő szövetkezetek új modelljéről. Szövetkezeti Kutató Intézet, Bp., 1983.

412

dc_795_13 Simon Péter: A magyar parasztság sorsfordulója, 1946–1949. Kossuth, Bp.,1984. Sipos Aladár: Agrárviszonyok Nyugat-Európában. Kossuth, Bp., 1967. Sipos Aladár: A világ élelmiszertermelésének problémái, illetve távlatai és a magyar mezőgazdaság. In: Girus Károly–Simon Péter (szerk.): A mezőgazdaság fejlődésének szocialista útja a legutóbbi két évtized magyarországi tapasztalatai tükrében. Tudományos Szocializmus Információs és Továbbképzési Intézet– ELTE BTK, Bp., 1982. 46–56. Sipos Aladár–Halmai Péter: Válaszúton az agrárpolitika. A mezőgazdaság szervezeti rendszere a reformfolyamatban. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp., 1988. Sipos András–Závada Pál: Statárium: dokumentumszociográfia a „gyújtogató kulákok” pereiről. MTA Szociológiai Kutatóintézet, Bp., 1989. Sipos Levente: Reform és megtorpanás. Viták az MSZMP agrárpolitikájáról (1956– 1958) Múltunk 36. (1991) 2–3. sz. 188–197. Sipos Levente: Nagy Imre és Gerő Ernő vitáinak egyik állomása. Múltunk 41. (1996) 1. sz. 211–222. Sipos Levente: Az agrárirányítás változásai az 1950-es években. Agrártörténeti Szemle 39. (1997) 3–4. 636–653. Sipos Levente (közread, bev. és jegyz. ell.): Nagy Imre a Falusi Bizottság élén (1945–1948). In: Nagy Imre és kora. Tanulmányok, forrásközlések I. Nagy Imre Alapítvány, Bp., 2002. 277–346. Sipos Levente: Fehér Lajos tevékenysége 1956–1958-ban. In: Estók János (szerk.): 1956 és a magyar agrártársadalom. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Bp., 2006. 105–114. Sipos Levente: Kolhozosítás vagy szövetkezetesítés. Dögei Imre és Fehér Lajos vitái 1957-ben. In: Buza János–Estók János–Szávai Ferenc–Varga Zsuzsanna. (szerk.): Agrártörténet – Agrárpolitika. Tanulmányok Szuhay Miklós emeritus professzor tiszteletére. Budapesti Corvinus Egyetem–Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Alapítvány–Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara, Bp., 2006. 443– 458. Sipos Levente: Nagy Imre, az agrárpolitikus In: Sipos Levente (szerk.): Magyar agrárpolitikusok a XIX. és a XX. században. Napvilág, Bp., 2010. 200–222. Sjöberg, Örjan: Rural Change and Development in Albania. Westview, Boulder, CO, 1991. Standeisky Éva: Gúzsba kötve. A kulturális elit és a hatalom. 1956-os Intézet, Bp., 2005. Standeisky Éva: Népuralom ötvenhatban. Kalligram–1956-os Intézet, Bp., 2010.

413

dc_795_13 Stanis, Vladimir Frantsevich: The Socialist Transformation of Agriculture. Progress Publishers, Moscow, 1976. Stebelsky, Igor: Food consumption patterns in the Soviet Union. In: Josef C. Brada– Karl-Eugen Wädekin (ed.): Socialist Agriculture in Transition. Organizational Response to Failing Performance. Westview Press, Boulder–London, 1988. 98–109. Steiner, André: Von Plan zu Plan: eine Wirtschaftsgeschichte der DDR. Deutsche Verlags-Anstalt, München, 2004. Swain, Geoffrey– Swain, Nigel: Eastern Europe since 1945. 3rd Ed. Palgrave Macmillan, Houndmills, 2003. Swain, Geoffrey: Deciding to Collectivize Latvian Agriculture. Europe-Asia Studies 55. (2003) No. 1. 39–58. Swain, Nigel: Collective Farms Which Work? Cambridge University Press, Cambridge, 1985. Swain, Nigel: Hungary. The Rise and Fall of Feasible Socialism. Verso, New York– London, 1992. Swain, Nigel: Decollectivization politics and rural change in Bulgaria, Poland and the former Czechoslovakia. Social History 32. (2007) 1. 1–26. Swain, Nigel: The Fate of Peasant Parties during Socialist Transformation. In: Bauerngesellschaften auf dem Weg in die Moderne: Agrarismus in Ostmitteleuropa 1880 bis 1960. Harrassowitz Verlag, Wiesbaden, 2010. 163–176 Swain, Nigel: A Post-Socialist Capitalism. Europe-Asia Studies, 63 (2011) 9. 1671– 1695. Swain, Nigel: Co-operative Elites in Hungary after 1945. In: Agrarismus und Agrareliten in Ostmitteleuropa. Dokořán sro, Berliner Wissenschafts-Verlag, Universität Ostrau, Ostrava, Berlin, Prága, 2013. 589–619. Swain, Nigel: Eastern European Collectivisation Campaigns Compared, 1945–1962. In: Constantin Iordachi–Arnd Bauerkämper (eds.): The Collectivization of Agriculture in Communist Eastern Europe. Comparison and Entanglements. CEU Press, Budapest–New York, 2014. 497– 534. Szabó Gábor–Szabóné Guttyán Margit–Szép Katalin: A mezőgazdasági termelés jövedelmezőségének makro- és mikroökonómiai aspektusai. Közgazdasági Szemle 35. (1989) 6. sz. 579–583. Szabó István: Mezőgazdasági szövetkezeti mozgalmunk az 1980-as évek közepén. Közgazdasági Szemle 32. (1986) 10. sz. 1158–1159.

414

dc_795_13 Szabó Károly–Virágh László: 1984. A begyűjtés Magyarországon. Medvetánc 4. (1984) 2–3. 159–179.

„klasszikus”

formája

Szabóné Medgyesi Éva: A vállalati gazdálkodás néhány problémája mezőgazdaságban. Statisztikai Szemle 64. (1986) 11. sz. 1074–1076.

a

Szabóné Medgyesi Éva: A vállalati fejlesztés problémái a mezőgazdaságban. Közgazdasági Szemle 33. (1987) 2. sz. 134–140. Szajda Szilárd: Állampárt napilap vagy kormánypárti napilap? A Szabad Nép szerepe a Nagy Imre-kormány és a desztalinizáció kezdeteinek 1953-as küzdelmeiben. In: Sipos Levente (szerk.): Nagy Imre és kora. Tanulmányok és források. IV. Nagy Imre Alapítvány, Bp., 2006. 122–152. Szakács Sándor: Földosztás és agrárfejlődés a magyar népi demokráciában 1945– 1948. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp., 1964. (Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem közleményei 5.) Szakács Sándor: Állami gazdaságaink helyzetének alakulása 1945–1948. Akadémiai, Bp., 1969. Szakács Sándor: A népi demokratikus agrárfejlődés kezdetei Magyarországon 1945– 1948. Akadémiai, Bp., 1971. Szakács Sándor: A nagyigmándi Jókai termelőszövetkezet története. Agrártörténeti Szemle 17. (1975) 1-2. sz. 54–128. Szakács Sándor: A Szovjetunió mezőgazdasága (1917–1939). Agrártörténeti Szemle 1979. (23) 1-2. sz. 95–141. Szakács Sándor: A földművesszövetkezeti mozgalom története 1945–1949. Szövetkezeti Kutató Intézet, Bp., 1976. Szakács Sándor: A reform kérdése és a termelés (Meghatározottságok és adottságok a magyar mezőgazdaságban 1968–1985). Agrártörténeti Szemle 31. (1989) 1–4. sz. 56–117. Szakács Sándor–Zinner Tibor: A háború „megváltozott természete”: adatok és adalékok, tények és összefüggések, 1944–1948. Genius Gold Rt., Bp., 1997. Szakács Sándor: A földosztástól a kollektivizálásig, 1945–1956. In: Gunst Péter (szerk.): A magyar agrártársadalom a jobbágyság felszabadításától napjainkig. Napvilág, Bp., 1998. 285–343. Szakács Sándor: Gazdaságtörténet I-II. Számalk, Bp., 1998–1999. Szakács Sándor: Az ötvenes évek agrárpolitikája – különös tekintettel a „kulákkérdésre”. In: Estók János (szerk.): 1956 és a magyar agrártársadalom. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Bp., 2006. 34–66.

415

dc_795_13 Szakadát István: Káderfo(r)gó. In: Kiss László (szerk.): Magyarországon (1957–1989). ELTE, Bp., 2005. 91–128.

Nómenklatúra

Szakadát István–Kelemen Gábor: Karriertípusok és mobilitási csatornák a magyar kommunista párton belül (1945–1989). In: Nyírő András (szerk.): A nómenklatúra csúcsán. Tanulmányok a pártállam uralmi viszonyairól. BME Szociológiai Tanszék, Bp., 1990. (A BME Szociológiai Tanszék kiadványai 1.) 41–52. Szakolczai Attila–Á. Varga László (szerk.): A vidék forradalma, 1956. I. 1956-os Intézet–Budapest Főváros Levéltára, Bp., 2003. Szakolczai Attila (szerk.): A vidék forradalma, 1956. II. 1956-os Intézet–Budapest Főváros Levéltára, Bp., 2006. Szamuely László (vál., szerk.): A magyar közgazdasági gondolat fejlődése. 1954– 1978. A szocialista gazdaság mechanizmusának kutatása. KJK, Bp., 1986. Szántó László: A Somogyi összegzés kaposvári vitája. Agrártörténeti Szemle 39. (1995) 1–4. sz. 353–437. Szávai Ferenc: Gazdaképzési rendszerek. A mezőgazdasági szakképzés története a XIX-XX. századi Európában. Pro Pannonia, Pécs, 1996. Székely Gábor: A Kominform, 1947–1949. In: Feitl István–Izsák Lajos–Székely Gábor (szerk.): Fordulat a világban és Magyarországon, 1947–1949. Napvilág, Bp., 2000. 62–74. Szelényi Iván: Új osztály, állam, politika. Európa, Bp., 1990. Szelényi Iván: Harmadik út? Polgárosodás a vidéki Magyarországon. Akadémaiai, Bp., 1992. Szemes Lajos: A mezőgazdasági termelőszövetkezetek érdekképviselete. Akadémiai, Bp., 1970. Szenti Tibor: Parasztvallomások. Századvég, Bp., 2008. Sztárayné Kézdi Éva: Az 1963 és 1989 közötti káderkinevezések elemzése. In: Kiss László (szerk.): Nómenklatúra Magyarországon (1957–1989). ELTE, Bp., 2005. 151–198. Szűcs István: A tudományosság érvényesülése Dimény Imre agrárpolitikai törekvéseiben. In: Dimény Judit–Szendrő Péter (szerk.): A mezőgazdaság szolgálatában. Emlékkönyv Dimény Imre tiszteletére 90. születésnapja alkalmából. SZIE K., Bp.–Gödöllő, 2012. 23–58. Szvák Gyula: A cári autokrácia történelmi, társadalmi alapjai. Medvetánc 2. (1982) 2–3. sz. 49–72. Tallár Ferenc: Az obscsina-kérdés. Valóság 24. (1981) 1. sz. 68–78.

416

dc_795_13 Tanka Endre: Az obscsinától a társasgazdálkodásig. Az orosz földviszonyok fejlődési vázlata. Szövetkezeti Kutató Intézet, Bp., 1988. Tamasi Mihály: A nyugati tanulmányút hatása Erdei Ferenc gondolatvilágára. In: Tóth Ferenc (szerk.): Erdei Ferenc levelesládájából. Müncheni levelek. Erdei Ferenc Társaság, Makó, 1997. (Az Erdei Ferenc Társaság füzetei 8.) 19–35. Tardos Márton: Műszaki ismeretek átvétele a fejlett ipari országokból. Külgazdaság 28. (1980) 3. sz. 12–20. Teknős Péter: A kiegészítő tevékenység szerepe a mezőgazdasági vállalatok gazdálkodásában. Gazdálkodás, 32. (1988) 9. sz. 19–23. Thelen, Tatjana: Privatisierung und soziale Ungleichheit in der osteuropäischen Landwirtschaft. Zwei Fallstudien aus Ungarn und Rumänien. Campus, Frankfurt am Main–New York, 2003. Tismăneanu, Vladimir (ed.): Stalinism Revisited: The Establishment of Communist Regimes in East-Central Europe. CEU Press, Bp., 2009. Tabajdi Gábor: Kiegyezés Kádárral. "Szövetségi politika", 1956-1963. Jaffa Kiadó, Bp., 2013. Tomka Béla: Szociálpolitika a 20. századi Magyarországon európai perspektívában. Századvég, Bp., 2003. Tomka Béla: Az összehasonlító módszer a történetírásban – eredmények és kihasználatlan lehetőségek. Aetas, 20. (2005) 1–2. 243–258. Tomka Béla: Gazdasági növekedés, fogyasztás és életminőség: Magyarország nemzetközi összehasonlításban az első világháborútól napjainkig. Akadémiai, Bp., 2011. Tóth A. Ernő: Mezőgazdasági kistermelés, családi termelés. Mezőgazdasági, Bp., 1988. Tóth István: Mezőhegyes 200 éve. Állami gazdaságok krónikája. Mezőgazdasági, Bp., 1986. Tóth Judit: Padlássöprések kora: A beszolgáltatás Pest megyében. Pest Megye Monográfia Közalapítvány, Bp., 2011. Tóth Judit: Jegyrendszertől jegyrendszerig. Osztályszempontokon alapuló közellátás az 1950-es évek elején Magyarországon. In: Pallai László (szerk.): Vidék és város: ellentétek és kölcsönhatások a 20. századi Magyarországon. [Önkormányzat], Hajdúnánás, 2013. 119–140. Tóth Sándor: Szél alatt – hátszélben. Vadgazdálkodás és vadászat Magyarországon, 1951–1957. Nimród Vadászújság, Bp., 2008.

417

dc_795_13 Tőkés Rudolf: A kialkudott forradalom. Gazdasági reform, társadalmi átalakulás és politikai hatalomutódlás, 1957–1990. Kossuth, Bp., 1998. Trapeznikov, Szergej Pavlovics: Borba partiji bolsevikov za kollektivizaciju szelszkovo hozjajsztva v godii pervoj sztalinszkoj pjatiletki. Gosz. Izd. Pol. Lit., Moszkva, 1951. Trencsényi, Balázs– Apor, Péter: Fine-Tuning the Polyphonic Past: Hungarian Historical Writing in the 1990s. In: Narratives unbound : historical studies in postcommunist Eastern Europe.CEU Press, Budapest - New York, 2007. 1–100 Tyekvicska Árpád: Helyi forradalom. Önszerveződés Nógrád községben, 1956-ban. In: Kapiller Imre (szerk.):’56 vidéken. (Zalaegerszegen 1991. november 13-án rendezett Levéltári Napon elhangzott előadások) Zala Megyei Levéltár, Zalaegerszeg, 1992. 32–65. Udovecz Gábor: Közelmúlt és jövőkép az agrárgazdaságról. A Falu 23. (2008) 4. sz. 13–19. Ungvárszki Ágnes: Gazdaságpolitikai ciklusok Magyarországon (1948–1988). Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp., 1989. Urbán Károly: A Nagy Imre-kormány megalakulása (1953). In: Sipos József–Sipos Levente (szerk.): Nagy Imre és kora. Tanulmányok és források. I. Nagy Imre Alapítvány, Bp. 2002. 59–80. Urbán László: Az első termelőszövetkezeti városok agrárpolitikai szerepének kialakulása, változásai, gazdasági és környezeti hatásai. MTA Jász-NagykunSzolnok Megyei Tudományos Testülete, Szolnok, 2002. Vági Ferenc: Mezőgazdaságunk a népgazdaság rendszerében és az integráció. In: Girus Károly–Simon Péter (szerk.): A mezőgazdaság fejlődésének szocialista útja a legutóbbi két évtized magyarországi tapasztalatai tükrében. Tudományos Szocializmus Információs és Továbbképzési Intézet– ELTE BTK, Bp., 1982. 11–26. de Vajda, Andrew: Adventure. Achievements. Altruism. The story of my life. ? BonteFriedheim, Rome, 1983. Valuch Tibor: Rekviem a parasztságért. Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen, 1988. (Határ Füzetek 3.) Valuch Tibor (vál.): Donáth Ferenc. A Márciusi Fronttól Monorig. Tanulmányok, vázlatok, emlékezések. MTA Közgazdaságtudományi Intézet–Századvég, Bp., 1992. Valuch Tibor: Agrárkérdések és a magyar falu 1956–57-ben. 1956-os Intézet Évkönyv VIII. (2000) 286–302. Valuch Tibor: Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében. Kalocsai Múzeumbarátok Köre, Bp., 2001.

418

dc_795_13 Valuch Tibor: A történeti parasztság változásai az 1960-as években. Századvég (Új folyam) 8. (2003) 1. sz. (27. sz.) 3–14. Valuch Tibor: A bőséges ínségtől az ínséges bőségig. A fogyasztás változásai Magyarországon az 1956 utáni évtizedekben. 1956-os Intézet Évkönyv XI. (2003) 51–78. Valuch Tibor: „Kéz kezet mos…” A szocialista összeköttetések a Kádár-korszakban. Bárka 16. (2008) 6. sz. 76–80. Váncsa Jenő: Öt évtized a mezőgazdaság szolgálatában. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Bp., 2010. Varga Gyula (szerk.): A mezőgazdasági kistermelés helyzete és jövője. Mezőgazdasági, Bp. 1979. Varga Gyula: A piacra termelő mezőgazdaság. In: Girus Károly–Simon Péter (szerk.): A mezőgazdaság fejlődésének szocialista útja a legutóbbi két évtized magyarországi tapasztalatai tükrében. Kézirat gyanánt. Tudományos Szocializmus Információs és Továbbképzési Intézet–ELTE BTK, Bp., 1982. 69–105. Varga Gyula et al. (szerk.): Javaslatok az élelmiszer-gazdaság fejlesztésére. (Műhelytanulmány.) KJK, Bp., 1984. Varga Gyula: Mezőgazdaságunk nemzetgazdasági szerepváltozásai. In: Estók János (szerk.): 1956 és a magyar agrártársadalom. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Bp., 2006. 128–152. Varga Gyula: Erdei Ferenc, a XX. század magyar progressziójának kiemelkedő képviselője. A Falu 22. (2007) 3. sz. 21–32. Varga Gyula: A „tudományos munkás”. In: Uő. (szerk.): Erdei Ferenc emlékezete. Válogatott írások, tanulmányok és visszaemlékezések. Bába, Szeged, 2010. 325–351. Varga Zsuzsanna: A Hajdú-Bihar megyei mezőgazdasági termelőszövetkezetek érdekérvényesítési küzdelmei a korai Kádár-korszakban. In: A Hajdú–Bihar Megyei Levéltár Évkönyve, XXIV. kötet, Debrecen, 1997. 239–268. Varga Zsuzsanna: Érdek, érdekeltség, érdekérvényesítés a termelőszövetkezetekben, különös tekintettel a zalai szövetkezetekre 1956–1958. In: Zala töréneti tanulmányok. (Zalai Gyűjtemény, 42.)Zala Megyei Levéltár, Zalaegerszeg, 1997. 361–404. Varga Zsuzsanna: Mezőgazdasági reformmunkálatok (1961–1964). Múltunk 45. (2000) 2. sz. 253–282. Varga Zsuzsanna: Politika, paraszti érdekérvényesítés és szövetkezetek Magyarországon, 1956–1967. Napvilág, Bp., 2001. (Politikatörténeti füzetek XVIII.)

419

dc_795_13 Varga Zsuzsanna: A falusi társadalom feszültséggócai az 1950-es évek közepén. Múltunk 51. (2006) 4. sz. 223–239. Varga Zsuzsanna: Paraszti követelések 1956-ban. In: Estók János (szerk.): 1956 és a magyar agrártársadalom. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Bp., 2006. 81–104. Varga Zsuzsanna: 1956 hatása a kádári agrárpolitika kialakulására. In: Romsics Ignác–Pál Lajos (szerk.): 1956 okai, jelentősége és következményei. Magyar Történelmi Társulat, Bp., 2006. 299–315. Varga Zsuzsanna: Változások a paraszti munka világában az Magyarországon az 1950-es években. In: Agrártörténet – Agrárpolitika. Tanulmányok Szuhay Miklós Emeritus Professzor tiszteletére. Szerk.: Buza János–Estók János–Szávai Ferenc– Varga Zsuzsanna. Budapesti Corvinus Egyetem–Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Alapítvány–Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara, Bp. 2006. 431– 442. Varga Zsuzsanna: Az agrárium 1945-től napjainkig. In: Estók János et al.(szerk.): Agrárvilág Magyarországon, 1848─2002. Argumentum, Bp., 2003. 261–345. 2. jav. bőv. kiad. Bp., 2008. Varga Zsuzsanna: „Kényszeríteni kell a parasztot…” (Hatalom és agrártársadalom az 1950-es években) In: Szederjesi Cecília (szerk.): Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon. Nógrád Megyei Levéltár– 1956-os Intézet, Salgótarján–Budapest 2008. 53–65. Varga Zsuzsanna: A magyar mezőgazdaság nagy évtizede. Rubicon 19. (2008) 2–3. sz. 58–65. Varga Zsuzsanna: Konfliktusok és kompromisszumok a hatalom és az agrártársadalom között a Kádár-rendszerben. Bp., 2008. (Habilitációs értekezés.) Varga Zsuzsanna: „Földindulás után”. A hatalom és a parasztság Magyarországon az 1960-as évek első felében. Történelmi Szemle 51. (2009) 2. sz. 231–258. Varga Zsuzsanna: Megtanulták a leckét? A magyar pártvezetés és a kollektivizálás, 1958–1961. In: Halmos Károly–Klement Judit–Pogány Ágnes–Tomka Béla (szerk.): A felhalmozás míve. Történeti tanulmányok Kövér György tiszteletére. Századvég Kiadó, Bp., 2009. 463–474. Varga Zsuzsanna: Erdei Ferenc és az agrárlobbi. In: Sipos Levente (szerk.): Magyar agrárpolitikusok a XIX. és a XX. században. Napvilág, Bp., 2010. 223–247. Varga Zsuzsanna: Mi történt a szovjet kolhoz-modellel Magyarországon? Egy adaptációs kísérlet vázlatos története. In: Majoros István (főszerk.): Háborúk, békék, terroristák. Székely Gábor 70 éves. ELTE Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék, Bp., 2012. 627–639. Varga Zsuzsanna: Mit ér a munkás, ha paraszt (is)? A falusi munkásság és a hatalom a Kádár-korszakban. Korall 13. (2012) 49. sz. 37–57.

420

dc_795_13 Varga Zsuzsanna: Az agrárlobbi tündöklése és bukása az államszocializmus időszakában. Gondolat, Bp., 2013. Zsuzsanna Varga: The Appropriation and Modification of the Soviet Model of Collectivization: The Case of Hungary. In: Constantin Iordachi–Arnd Bauerkämper (eds.): The Collectivization of Agriculture in Communist Eastern Europe. Comparison and Entanglements. CEU Press, Budapest–New York, 2014. 433–465. Varga Zsuzsanna: Ki a veszélyesebb ellenség: a kulák vagy a kétlaki? (Osztályharcos mindennapok egy nógrádi faluban, 1949-1953) In: Horváth Sándor– Ö. Kovács József (szerk.): Kollektivizálás és állami erőszak MTA BTK TTI, Bp., 2014. (megjelenés alatt) Vásárhelyi Miklós: Az első meghiúsított reformkísérlet kormányprogram) Medvetánc 8. (1988) 2–3. sz. 149–205.

(Az

1953-as

Vasary, Ildiko: Beyond the Plan. Social Change in a Hungarian Village. Westview Press, Boulder, CO, 1987. Vass Henrik (szerk.): A mezőgazdaság szocialista átalakulása Magyarországon. Tudományos ülésszak Túrkeve, 1981. április 6–7. Szolnok Megyei Lapkiadó Vállalat, Szolnok, 1981. Vida István: Az állami-politikai vezető réteg összetétele az 1980-as évek elején. MTA Történettudományi Intézet, Bp., 1992. Viola, Lynne: Best Sons of the Fatherland. Workers in the Vanguard of Soviet Collectivization. Oxford University Press, New York–Oxford, 1987. Viola, Lynne: Peasant Rebels under Stalin. Collectivization and the Culture of Peasant Resistance. Oxford University Press, New York–Oxford, 1996. Viola, Lynne– Danilov, Victor Petrovich– Ivnitskii, N. A.– Kozlov, Denis (eds.): The War Against the Peasantry, 1927–1930. Yale University Press, New Haven, 2005. Viola, Lynne: Collectivization in the Soviet Union: Specifities and Modalties. In: Constantin Iordachi–Arnd Bauerkämper (eds.): The Collectivization of Agriculture in Communist Eastern Europe. Comparison and Entanglements. CEU Press, Budapest–New York, 2014. 49–78. Virágh Ferenc: A mezőgazdasági termelőszövetkezeti tagság szociális ellátása. In: Orbán Sándor–Pölöskei Ferenc (szerk.): Tanulmányok a szocialista mezőgazdaság kialakulásáról. ELTE BTK– MSZMP KB TTI, Bp., 1988. 453–506. Volin, Lazar: A century of Russian agriculture – from Alexander II to Khrushchev. Harvard University Press, Cambridge, 1970. Volokityina, Tatyána Vladimirovna: A „nemzeti utak” elutasítása és a jugoszláv ügy. Múltunk 42. (1997) 3. sz. 154–171.

421

dc_795_13 Vülcan , M.A.: Zaverscsajuscsij etap kolhoznovo sztroja (1935–1937 gg.) Nauka, Moszkva, 1978. 176–179. Karl-Eugen Wädekin: The Private Sector in Soviet Agriculture. 2nd ed. University of California Press, Berkeley–Los Angeles–London, 1973. Karl-Eugen Wädekin: The Soviet Kolkhoz: Vehicle of Cooperative Farming or of Control and Transfer of Resources. In: Peter Dorner (ed.): Cooperative and Commune. The University of Wisconsin Press, Madison, 1977. 95–116. Karl-Eugen Wädekin: Agrarian Policies in Communist Europe. A Critical Introduction. Rowman & Littlefield, The Hague–London, 1982. (Studies in East European and Soviet Russian agrarian policy v. 1.) Wheeler, George S.: Az Amerikai Egyesült Államok mezőgazdasága. Kossuth, Bp., 1959. Wiener A. Imre: A gazdasági vezetők büntetőjogi felelőssége. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp., 1974. Wyzan, Michael L.: Bulgarian agriculture: sweeping reform, mediocre performance. In: Karl-Eugen Wädekin (ed.): Communist agriculture. Farming in the Soviet Union and Eastern Europe. Routledge, London–New York, 1990. 290–306. Zám Tibor: Mennyit ér a tsz-elnök? In: Uő: Bács-Kiskunból jövök. Szépirodalmi, Bp., 1973. Závada Pál: Teljes erővel (Agrárpolitika 1949–1953). Medvetánc 4. (1984) 2–3. sz. 137–158. Závada Pál: Kulákprés. Család- és falutörténeti szociográfia Tótkomlós, 1945–1956. Szépirodalmi–Széphalom, Bp., 1991. Zürijanov, P. N.: Pozemel’nüje otnosenyija v russkoj krestyjanskoj obschine vo vtoroj polivine XlX – nacsale XX veka. In: Dmitrij F. Ajatskoj (red.): Szobsztvennoszty na zemlju v Rossii: istorija i sovremennosty. Rosszpen, Moszkva, 2002. 153–195. Zsarnóczai Sándor: A termelőszövetkezeti érdekvédelem. In: Girus Károly–Simon Péter (szerk.): A mezőgazdaság fejlődésének szocialista útja a legutóbbi két évtized magyarországi tapasztalatai tükrében. Tudományos Szocializmus Információs és Továbbképzési Intézet–ELTE BTK, Bp., 1982. 196–202. Zsuffa Ervin: A termelőszövetkezetek kiegészítő tevékenységének továbbfejlesztése. Kossuth, Bp., 1972. (Új falu könyvek)

422