Diplomats Engaged in Active Learning

The Turning Wheel / Diplomats Engaged in Active Learning

Árki Tamás A terrorizmus nemzetközi jogi definiálása

Ez az írásmű Creative Commons 3.0 Nevezd meg!-Ne add el!-Ne változtasd! Licensz alatt áll! Néhány jog fenntartva!

The Turning Wheel – http://turningwheelblog.wordpress.com DEAL – http://www.dealuniversity.com The Turning Wheel, 2013

Tartalomjegyzék

1. Bevezetés .............................................................................................................. 3 2. Az inga, a zsák és a hullámok – a terrorizmus és a terrorizmussal kapcsolatos jogi dokumentumok rövid története és a nemzetközi terrorizmus jellemzői ma .. 6 2.1 A terrorizmus fogalmának és jogi meghatározásának történelmi alakulása ......... 7 2.2 A definíciós probléma társadalomtudományi szemszögből ................................ 16 2.2.1 Miért lenne hasznos és miért nehéz a definíció? .......................................... 16 2.2.2 A nemzetközi terrorizmus jellemvonásai napjainkban ................................. 19 2.2.3 Taktika, -izmus? A fogalmi kérdés................................................................ 22 3. A jogi dokumentumok vizsgálatának keretei ...................................................... 23 3.1 A definíciós trendek ............................................................................................ 24 3.2 Definíciós elemek megjelenése egyes államok belső jogi szabályozásában, illetve egyes regionális szervezetek egyezményeiben ........................................ 25 3.3 Az Egyesült Nemzetek Szervezete szerepe a terrorizmus definiálásában .......... 29 4. Egy áldott pillanat? – a terrorizmus a Libanoni Különleges Törvényszék előzetes döntésében ............................................................................................. 31 5. Konklúzió ............................................................................................................ 34 6. Felhasznált irodalom ........................................................................................... 37 7. Mellékletek ......................................................................................................... 44

2

1.

Bevezetés

A terrorizmus a XXI. század egyik legfontosabb fogalmává és problémájává vált nemcsak szakértők, politikusok, de a világ közvéleménye számára is. Globális jelenségről van szó, mely – bár konkrét fogalmát tekintve csak kétszáz éve létezik – az idők kezdete óta jelen van, a XX. század eleje óta pedig történelmileg is meghatározó. A XX-XXI. század fordulóján megjelent új típusú kihívások előtérbe kerülésével és sorsfordító események (elég csak a 2001. szeptember 11-ei támadásra gondolnunk) bekövetkeztével elmondható, hogy a terrorizmus mindennapi életünk részévé vált. Az

információáramlás

felgyorsulásával

a

terroristaként

emlegetett

cselekmények minden eddiginél gyorsabban és hatékonyabban jutnak el az egyes államok állampolgáraihoz, akik így gyorsabban – egyúttal az esetek túlnyomó részében pontatlanabbul – alkotnak véleményt az ilyen történésekkel kapcsolatban. A média, elsősorban a kereskedelmi médiumok, szintén a fenti cél alapján működnek, szintén pontatlanul. Mi az a terrorizmus, kik a terroristák? Mi különbözteti meg őket a többi, erőszakkal vagy öléssel fenyegető (sok esetben gyilkossá váló) bűnözőtől? A nagypolitika

szintjén

sincsenek

tisztán

és

precízen

elhatárolt

meghatározások a terrorizmussal kapcsolatban. Nem sokkal a 2001. szeptember 11-ei támadást követően George W. Bush amerikai elnök meghirdette a „terrorizmus elleni háború” (war on terrorism) nevű (katonai) hadjáratot. Bár a fogalomhasználat politikai tartalma az akkori állapotok fényében sejthető, fontos megjegyezni, hogy ez jogilag korántsem

olyan

egyértelmű:

az

Amerikai

Egyesült

Államok

Védelmi

Minisztériumának (US Department of Defense), Külügyminisztériumának (US State Department), illetve a Szövetségi Nyomozóirodának (FBI) mind külön definíciói vannak a „terrorizmus” fogalmára és jellemzőire (Whittaker [2007] p4). Természetesen még nagyobb különbségeket találunk, amennyiben egyes államok belső jogában vizsgáljuk a terrorizmussal kapcsolatos definíciókat, vagy éppen nemzetközi egyezményeket tekintünk át. Ezzel összefüggésben érdekes, hogy a Rafík Hariri volt libanoni miniszterelnök ellen elkövetett merénylet kivizsgálásával megbízott Libanoni Különleges Törvényszék (Special Tribunal for Lebanon, STL) 2011. február 16-án kiadott előzetes döntésében a terrorizmussal kapcsolatban megállapította, hogy létezik egyfajta szokásjogon alapuló definíció. Dolgozatomban a fenti döntés hátteréül szolgáló jellemzőket és a vonatkozó belső és nemzetközi jogi szabályozásokat vizsgálva keresem a választ arra, valóban 3

beszélhetünk-e egy sok tekintetben egységes opinio iurisról az államok belső jogi szabályozását tekintve, illetve egy következetes ráutaló magatartásról nemzetközi egyezmények tekintetében. A háttér vizsgálata során kísérletet teszek arra, hogy a terrorizmus fogalmának történelmi alakulását, és a terrorizmussal foglalkozó nemzetközi jogi dokumentumok tartalmának legfontosabb elemeit összefoglaljam, illetve felderítsem, melyek a jelenkori (nemzetközi) terrorizmus jellemzői, különösen, mely jellemzők emelik ki a többi, új típusú kihívásokhoz kapcsolódó bűncselekmények közül, kitérve mind a terrorszervezetek tagjaira, mind pedig a „magányos farkasokként” ismert elkövetőkre, a közüttük lévő különbségekre. Megvizsgálom több szakértő és – elsősorban amerikai egyesült államokbeli – állami intézmények definícióját a terrorizmusról, és ezek alapján is próbálok felrajzolni közös jellemvonásokat. Dolgozatom ezen szakaszában főleg a Bruce Hoffman és Alex P. Schmid terrorizmusszakértők által feltárt tulajdonságok kibontására koncentrálok, többek között az alábbi kérdésekre is választ keresve: „milyen jellemzői vannak a jelenben a nemzetközi terrorizmusnak?”, „alkotható-e egy, a jellemzők taxatív felsorolásával kirajzolódó definíciós keret, mely alkalmazható az intézményi meghatározások elemzésére?”. Kísérletet teszek továbbá annak megválaszolására, hogyan lehet a fogalmi kereteket finomítani a terrorizmussal, a terrorista taktikákkal, illetve a terrorral kapcsolatban. Mivel a nemzetközi jogot az államok maguk alakítják, elengedhetetlen az államok büntetőjogának megfelelő részeinek vizsgálata. A belső joggal kapcsolatos elemzéshez államok büntetőjogának vonatkozó törvényeit, egyes esetekben – amennyiben a terrorizmus definícióját érintik – azok módosításait is vizsgálom egy összehasonlító elemzésen keresztül. Az összehasonlítás előkészítésénél fontos szempont volt, hogy azon államoknál, amelyek hivatalos nyelve nem angol, hiteles angol fordítást találjak, illetve, hogy az összehasonlításban szereplő államok lehetőleg nagy száma mellett azok lehetőség szerint – a huntingtoni értelmezés alapján – különböző civilizációkba tartozzanak, így az összehasonlításban szerepel Ausztrália, Kanada, India, Izrael, Pakisztán, Afganisztán, a Dél-afrikai Köztársaság, Makaó Különleges Közigazgatási Régió, az Amerikai Egyesült Államok és az Egyesült Királyság. Ebben a részben legfőképp arra keresem a választ, a terrorizmus jelenségének legfontosabb jellemzői – definíciós elemei – közül melyeket említik az egyes országok büntetőtörvénykönyvei

vagy

éppen

kifejezetten

terrorizmusról

szóló

törvényei,

és

megfigyelhető-e a különbségek tekintetében egyfajta trendszerűség a földrajzi elhelyezkedés és a civilizációs hagyományok összefüggésében. (Például az iszlám világ országai mennyiben értelmezik másképp a terrorizmust belső jogukban, mint a nyugati 4

államok, akár a nyugati nagyhatalmak.) Meghatározzák-e az egyes államok törvényei az elkövetés módját? Ezek taxatív felsorolások? Milyen különbségek vannak ezekben a fent említetett szempontok szerint? A nemzetközi rendszer szintjén számbaveszem a nemzetközi jogtudósok – elsősorban Antonio Cassese – vélekedéseit a terrorizmus definícióiról. (Cassese egyben a Libanoni Különleges Törvényszék elnöklő bírája, és – véleményem szerint – érdekes lehet megvizsgálni, milyen összecsengések vannak az STL ítélete és Cassese több évvel ezelőtt kifejtett gondolatai között.) A nemzetközi rendszerben történő viselkedés elemzéséhez ENSZ-egyezményeket, az Afrikai Unió és az Iszlám Konferencia vonatkozó egyezményét fogom megvizsgálni. Kifejezetten fontosnak tartom a terrorizmus egyezményi megítélésének változásával kapcsolatban felmerülő kérdéseket, ezzel összefüggésben pedig a legnagyobb és legkényesebb probléma vizsgálatát, a felszabadító szervezetek és a „tényleges” terroristák közti különbségtétel változását a történelem folyamán.

Dolgozatom

utolsó fejezetének szempontjából

talán a

legfontosabb nemzetközi jogi dokumentum az Arab Egyezmény A Terrorizmus Visszaszorításáról 1 , melynek definíciós elemei nagyban meghatározták a Libanoni Különleges Törvényszék előzetes döntésében foglaltakat. A Törvényszék döntéséhez kapcsolódóan, a definíciós probléma szempontjából legfontosabb kérdésre is megpróbálok választ adni, miszerint valóban felfedezhető-e a terrorizmus tulajdonságait tekintve, egyezményi definíciókon alapuló egybetartás, és így, az államok részéről a nemzetközi (jogi) rendszerben a ráutaló magatartás. A dolgozat utolsó fejezetében a Libanoni Különleges Törvényszék munkájával foglalkozom. A Törvényszék előtti ügy történetének rövid ismertetését követően megvizsgálom a Törvényszék statútumát, illetve a már említett 2011. februári előzetes döntését, azt, milyen körülményeket vettek számításba a bírák a terrorizmushoz kapcsolódó vélemény kialakításánál, hogyan vonhatták be a döntéshozásba az arab terrorizmusellenes egyezményt, hogyan változott így a vélemény és az elkövetők cselekedetének minősítése, illetve hogyan jutottak el a megállapításig, miszerint a terrorizmusnak létezik szokásjogban gyökerező definíciója, és mit tartalmaz az a definíció. Mindezeket követően megkísérlem összefoglalni az előzetes döntés óta megjelent tanulmányok megállapításait, kritikáit. Mindezek alapján próbálom bizonyítani, hogy – mivel a terrorizmus globális, és túlnyomó többségében állam alatti szerveződésű csoportok vagy egyének által támasztott kihívás, amely gyakran túlnyúlik egy adott állam határain; és ellene azonnali és határozott fellépés, és így az államok aktív részvétele szükséges – létezhet 1

Arab Convention for the Suppression of Terrorism (fordítás tőlem) Jelentése: „megijeszt, elborzaszt”. A terror szó etimológiája. Oxford English Dictionary 5

2

egyfajta közös vélekedés az állami törvényhozók szemszögéből a terrorizmus minőségét illetően. Ez természetesen leképeződik nemzetközi egyezményekben is. Azonban vannak olyan fontos aspektusok, amikben nincs egyező vélemény. Ezen felül a terrorizmussal kapcsolatos megnyilatkozásokban véleményem szerint kerülni kell a relativizálást, így ugyanis eljutunk addig, hogy a terrorizmus elleni harc legelemibb „hozzávalója”, a definiálás kérdése feloldódik a jól ismert „ami valakinek terrorista, az a másiknak szabadságharcos” vélekedésben, így a terrorizmus elleni – amúgy is reaktív – küzdelem jelentős hátrányokat szenved. De hogyan is definiálja magát a terrorizmus? Milyen jegyei, jellemzői vannak, amelyek alapján elindulhatunk? Hogyan alakultak ezek ki, és mindig is azt jelentette-e a terrorizmus, amit ma? Honnan ered a kifejezés? Valóban létezik-e „izmus”?

2.

Az inga, a zsák és a hullámok – a terrorizmus és a terrorizmussal

kapcsolatos jogi dokumentumok rövid története és a nemzetközi terrorizmus jellemzői ma A terrorizmus fogalma – a politikai erőszakkal, és az ahhoz kapcsolódó egyéb jelenségekkel ellentétben – nem tekint vissza olyan nagy múltra. Azzal azonban egyedülálló, hogy a terrorhoz, terrorizmushoz és a terrorista taktikához kapcsolódó fontos jellemzők – például az elkövetés módja, helye, célja, illetve az elkövető maga – a jelenség nagyjából 200 éves története során sokszor változtak, elsősorban az elkövetőre vonatkozó „állami-nem állami”-törésvonal tekintetében, de az idők során a fogalmakhoz kapcsolódó tulajdonságok sora is bővült. Bruce Hoffman terrorizmusszakértő ezért a terrorizmus fogalmának történelmi alakulását egy ingához hasonlítja (Hoffman [2006] p16), más szerzők, például David C. Rapoport a terrorizmus ideológiai alapon megjelenő hullámairól beszélnek (Rapoport [2004]). Jelen dolgozatban a hullámmodellel csak érintőlegesen foglalkozom, inkább az előbb említett törésvonallal kapcsolatos fejleményeket igyekszem áttekinteni. Véleményem szerint azonban fontos megjegyezni, hogy a terrorizmusra nem alkalmazhatók ilyen elhatároló elméletek, a történelem folyamán csak uralkodó trendek jelentkeztek, de egyik típus sem tűnt el teljesen. A fejezet címében a „zsák” olyan jellemzőkre – motiváció, harcmodor, aszimmetria,

felfogás

stb.

-

utal,

amik

a

modern

nemzetközi

terrorista

cselekményekként leírt és érzékelt bűncselekményekhez kapcsolódnak: az egyes államok terrorizmusellenes törvényei szinte kivétel nélkül ezekből válogatnak. A fejezet befejező részében pedig megkísérlem elhatárolni a terroristákat 6

más, hasonló módszerrel dolgozó csoportoktól, és kitérek a XX. század második felében – a dekolonizációhoz kapcsolódó – lezajlott vitához, mely során azt vitatták, a szóban forgó csoport „szabadságharcos vagy terrorista”-e. 2.1

A terrorizmus fogalmának és jogi meghatározásának történelmi

alakulása Az eredetileg a latin terrere igéből 2 származó „terror” mint politikai fogalom az 1793-1794-es franciaországi forradalmi terror (régime de la terreur) idején jelent meg. Ekkor – mint az látható – a terror és a terrorista taktikák még az állami adminisztrációhoz kötődtek és pozitív jelentéssel bírtak, állami eszköz és kormányzási mód volt a rendszer stabilizálására. Főként a lakosság körében keltett félelem és ezáltal a hatalom fenntartása jellemzi ezt az időszakot, amikor a „nép ellenségeinek” ellenforradalmárok és összeesküvők – letartóztatása fontos eleme volt a rendszer kiépítésének. Maximilien Robespierre, a rendszer fő ideológusa és vezetője szerint a terror egyenesen a demokrácia (fenntartásának) eszköze: békeidőben a demokráciát az erény jellemzi, azonban háborúban az erénynek terrorral kell párosulnia, hogy a demokrácia győzelmet arathasson. A terror és erény viszonyát a következőképp fogalmazta meg: „erény, ami nélkül a terror gonosz; terror, ami nélkül az erény tehetetlen” (Hoffman [2006] p24)3. 1794. június 26-án Robespierre a Nemzetgyűlésben bejelentette, hogy új listája van az árulókról. A szélsőségesek – félve, hogy rajta vannak a listán – szövetkeztek a mérsékeltekkel, és eltávolították Robespierre-t a hatalomból. A terror uralma Franciaországban véget ért, azonban ekkor már Európa több országában is megfigyelhetők voltak a francia forradalom miatt lendületet kapott monarchiaellenes érzelmek. A terror uralmát ugyan nem szokás a modern terrorizmushoz sorolni, mely egyes szerzők szerint csak az 1880-as évek oroszországi történéseivel jelent meg (Rapoport [2004] p2), mégis megfigyelhetők olyan jellemzők, melyek mindmáig érvényesek. Ilyen például a politikai cél (egy új és jobb társadalom teremtése), illetve a tény, hogy azt szervezetten, szándékosan és módszeresen kívánták elérni. Robespierre eltávolításával ugyan a rendszer megszűnt, de a terror új konnotációkat nyert: a rendszerellenes érzelmű kortársak ezen konnotációk egy részét zászlójukra is tűzték – nevesül azt, hogy a hatalmat birtokló visszaélt azzal -; akik ezt a visszaélést végrehajtották, bűnözőkké váltak. A „terrorista” kifejezés – mint a politikai célját 2

Jelentése: „megijeszt, elborzaszt”. A terror szó etimológiája. Oxford English Dictionary (http://www.oed.com/view/Entry/199606?rskey=q3YRXA&result=1&isAdvanced=false#eid) 3 Idézi Robespierre-t (In: Parry, Albert (1976): Terrorism: From Robespierre To Arafat. p. 552. Vanguard, New York)

7

terrorista taktikával elérni kívánó cselekvőre használt szó – is ebben az időben jelent meg, Edmund Burke ír államférfi, a francia forradalom ellen szóló vitairatában. (Hoffman [2006] p24-25) A francia forradalom talán legfontosabb tanulságaként a következő évtizedekben a kontinensen élők közül egyre többen szembesültek azzal, hogy uralkodóik Istentől eredeztetett hatalma nem megkérdőjelezhetetlen. Az egyre terjedő nacionalista érzelmek és az államiság és állampolgárság koncepciójának megjelenésével nemzetállamok jöttek létre – például Németország vagy Olaszország. Az univerzalista ideológiák (marxizmus, kommunizmus), az ezt az időszakot jellemző gazdaságitársadalmi változások környezetében a terrorizmus egy új korszaka kezdődött el, melyben megfigyelhetjük a mai modern, nemzetközi terrorizmust is jellemző forradalmi és államellenes jellemzőket. (Hoffman [2006] p26) A korszak terrorizmusának doktrínája Carlo Pisacanéhoz kötődik; ez a „propaganda a cselekvés által” 4. Pisacane szerint az erőszak nem csak figyelemfelkeltő eszköz, amivel a közvélemény figyelmét a tettre irányítják, hanem egyfajta oktató és információt adó cselekedet, amely felsorakoztathatja a tömegeket a forradalom mögött. Pisacane szerint így a cselekvés előrébb visz, mint a gondolat. Az első, a „propaganda a cselekvés által”-doktrínát szélesen és tudatosan alkalmazó szervezet a cári Oroszországban jött létre 1878-ban, hogy a cári uralmat megdöntse. Ez volt a Narodnaja Volja, a Nép Akarata. Támogatói és tagjai szerint az orosz tömegek elidegenedése – és persze a Narodnaja Volja célja – nem tett lehetővé kevésbé radikális működést és akciókat, mint hogy az elnyomó államot szimbolizáló magasrangú személyek legyenek a műveletek célpontjai. Érdekesség a Narodnaja Voljával kapcsolatban, hogy nagyon mereven ragaszkodtak ahhoz, hogy az akciók során ne legyen ártatlan áldozat. A csoport legnagyobb akciója – mely egyben megpecsételte sorsukat – 1881. március 1-jén II. Sándor cár meggyilkolása volt. Ezután valóságos hajtóvadászat kezdődött a Narodnaja Volja tagjai ellen, akiknek nagy részét elfogták és halálbüntetésre ítélték, a csoport szerepét – bár közel sem ilyen mértékben – utódszervezetek vették át. A „propaganda a cselekvés által” doktrínáját a kor legtöbb anarchista szervezete követendőnek tartotta, és a mai terrorizmusban is megfigyelhető egy ilyen motiváció. A kor – amelyet terrorista-tanulmányok felől közelítve Rapoport „anarchista hullám”-nak nevez (Rapoport [2004] pp2), – másik fontos hozadéka, hogy már ekkortól könnyedén hozzáférhetőek voltak a házi robbanószerkezetek készítéséhez használható 4

„propaganda by deed” (fordítás tőlem)

8

leírások, illetve maguk az alapanyagok, különösképp Londonban, amely a kor terrorista(inkább anarchista-) központja volt; menedékül is szolgált az elkövetőknek. A terrorizmushoz véleményem szerint valamivel közelebb álló események zajlottak ekkor Nyugat-Európában, melyeknek a rendszerellenesség helyett a nacionalizmus és szeparatizmus volt a vezérszavuk. A 19. század közepén ugyanis Írországban az addigiaknál erősebb hulláma indult meg a szeparatista mozgalomnak, mely követőket szerzett magának nemcsak az anyaországban, hanem az Egyesült Államokba vándorolt írek körében is. A Fenianista Testvériség

5

- és írországi

testvérszervezetük, az Ír Forradalmi Testvériség6 - kifejezetten türelmetlen és radikális szervezet benyomását keltették, a Fenianisták mottója is ezt hangsúlyozta: „forradalom [minél] előbb vagy soha”7. A szervezet tagjai azonban nem voltak elég képzettek, és a britek beszivárgása, illetve az aránytalanul nagy célok miatt a szervezet csak egy évtizedig működött. Ebben az esetben is létrejöttek azonban utódszervezetek. Ezek közül a terrorizmus főbb jellemzői feltárása szempontjából legfontosabb az Egyesült Írek8, mely az 1870-es évek elejétől működött, vezetője a börtönbüntetése után, 1871ben az Egyesült Államokba száműzött ír, Jeremiah O'Donovan Rossa volt. Az Egyesült Írek sok tekintetben magán hordozta a mai nemzetközi működésű terrorista taktikákat alkalmazó szervezetek jellemvonásait, elsősorban a propaganda, a célországtól távoli bázis és a finanszírozás tekintetében, ugyanis a szervezet, pozíciójánál fogva egy nagyon fontos támogatót tudhatott a soraiban: Patrick Fordot, az Irish World című lap szerkesztőjét. Ford maga is tett ambíciózus kijelentéseket, miszerint a szervezet „harcosai” az egész Brit Birodalom területén felbukkanhatnak (Hoffman [2006] p30). Ford és lapja révén a szervezet lehetőségei és mozgástere kibővült, céljai és elvei terjesztésére megfelelő platformhoz jutott, illetve anyagi helyzete is javult. Rossa és Ford ugyanis felismerték, hogy a sikeres és hosszú távú működés feltétele a minden tekintetben stabil anyagi háttér; abban bíztak, hogy a „harcosok” tettei a szervezetet szimpatikussá teszik majd az Irish World olyan olvasói számára, akik a lapban vásárolt hirdetések révén közvetve anyagilag is támogatják majd az Egyesült Íreket. Az igazán brutális akciókra 1883 és 1887. között került sor, ez volt a „dinamit kampány”, mely során az Egyesült Írek és az Ír Forradalmi Testvériség (most már mint az Ír Köztársasági Testvériség 9 ) sorozatosan bombamerényleteket követtek el egyesült királyságbeli nagyvárosok közlekedési csomópontjaiban (vasútvonalakon és a londoni metróban). 5

Fenian Brotherhood (fordítás tőlem) Irish Revolutionary Brotherhood (fordítás tőlem) 7 „revolution sooner or never” (fordítás tőlem) 8 Clan Na Gael, angolul United Irishman (fordítás tőlem) 9 Irish Republican Brotherhood (fordítás tőlem) 6

9

Céljaikat és alapelveiket tekintve a Narodnaja Volja és az ír szeparatista szervezetek nem sokban tértek el egymástól. A szakirodalom nagy része terrorista szervezetekként hivatkozik rájuk, hiszen a rendszerellenesség, a politikai cél, a szervezettség, a módszeres elkövetés, a „propaganda a cselekvés által” doktrínája egyaránt jellemző tevékenységükre. A Narodnaja Volja azonban célzottan dolgozott, tagjai főleg kézifegyvereket használtak, és nem akartak ártatlanokat ölni. A dinamit kampány robbantásait elkövetők azonban meg sem kíséreltek törekedni arra, hogy szimbolikus merényleteik során elkerüljék azt, hogy az akcióknak civil áldozatai legyenek. (Vagy legalábbis azt szem előtt tartani, hogy a civil áldozatok száma a lehető legkevesebb legyen.) Véleményem szerint ezért – bár természetesen a Narodnaja Volja tagjait sem lehet egyszerűen és teljes bizonyossággal gyilkosoknak nevezni – az Egyesült Írek és az Ír Köztársasági Testvériség mind működési gyakorlatát, mind az általa használt eszközöket tekintve határozottan közelebb állnak a – mai értelemben vett – terrorszervezetekhez. John Dugard szerint a 19. század jó kiindulópontként szolgál a terrorizmussal kapcsolatos állami hozzáállás megfigyeléséhez. Bár azt ő is elismeri, hogy az anarchizmus és a terrorizmus nem teljesen egyező fogalmak és jelenségek (Dugard [1974] pp67), az államok kiadatással kapcsolatos politikai döntései jól példázzák, hogy a politikai erőszak egy új korszaka kezdődött el. Az államok ugyanis a 19. század közepére elfogadták azt az alapelvet, miszerint politikai bűntett esetén az elkövetőt nem adják ki, az anarchizmusta cselekmények, és így az államfők ellen elkövetett támadások esetén a támadóra nem vonatkoztak a kiadatást tiltó szabályok. Ezt az elvet először Belgiumban foglalták törvénybe, a III. Napóleon elleni 1856-os merényletet követően. Ezt később több kiadatási egyezmény átvette. (Dugard [1974] pp67-68) Rapoport, modelljében a második („antikolonialista”) hullám kezdetét és a hullámhoz kapcsolódó szervezetek feltűnését a versailles-i béke utánra, az 1920-as évekre teszi, a hullám döntő kialakulását és trendszerűvé válását pedig – a második világháborút tendenciákat felerősítő tényezőként magyarázva – még későbbre (Rapoport [2004] pp 7-8), érdemes megjegyezni viszont, hogy az idegennek és illegitimnek tartott hatalom elleni harc mint motiváció már az első világháború előtt megjelent. Az 1890-es évektől kezdve működtek ugyanis a mai Törökország területén olyan örmény szervezetek, melyek az Ottomán uralommal szálltak szembe. Támadásaik célpontjai a gyarmati adminisztráció hivatalai és biztonsági erői voltak, a cél pedig a helyiek támogatásának, illetve a nemzetközi figyelem és szimpátia, valamint támogatás elnyerése. (Hoffman [2006] p32) 10

Az „idegen megszálló elleni harc” talán legeklatánsabb példája az első világháború közvetlen időbeli előzménye, Habsburg Ferenc Ferdinánd meggyilkolása 1914. június 28-án. Az elkövető Gavrilo Principet gyakran szokták a Fekete Kéz (teljes nevén Ujedinjenje ili Smrt, azaz „Halál vagy egyesítés”) tagjának bélyegezni, Princip hivatalosan tagja azonban csak a Fiatal Bosnyákok nevű radikális szervezetnek volt, amely a balkáni szláv egységet támogatta, és amelyet a Narodna Obrana nevű, 1908ban alapított szervezet (melynek még radikálisabb szárnya volt a Fekete Kéz) csak támogatott. A Narodna Obrana foglalkozott a habsburg-ellenes bosnyákok toborzásával, kiképzésével és felfegyverzésével, így került kapcsolatba a Fiatal Bosnyákokkal is 10. A Narodna Obrana mozgásterét és képességeit tovább növelte a tény, hogy a szerb kormány bizonyos magasrangú alkalmazottai is a tagjai voltak, bár ez nem járt direkt állami befolyással vagy hivatalos támogatással; a Fekete Kéz soraiban ezzel együtt a szerb hadseregből is jelen voltak. (Hoffman [2006] p33-34) Az 1930-as évekre a terrorista taktikákat döntően újra az államapparátus vezetői alkalmazták hatalomszerzésre vagy a hatalom biztosítására. Ebből az időszakból a hitleri Németország és Sztálin Szovjetuniója szolgál példával, bár itt is akadnak motivációs különbségek: míg Hitlernek és pártjának a hatalom és egyeduralom bebiztosítása volt a fő ösztönző, addig a sztálini Szovjetunió politikailag rendezett volt; Sztálin motivációja a hatalom teljes megragadására nem egy kaotikus politikai állapot (náci Németország) vagy a nemzet egészét veszélyeztető időszak volt, ahol – a főhatalom birtoklására törekvő felfogása szerint – rendet kellett teremteni (a terror uralma Franciaországban), hanem a hatalom maga volt. (Hoffman [2006] p35-36) (Az ilyen, az állam saját állampolgárai ellen irányuló, állam által alkalmazott terror az 1970es-1980-as években is bevett gyakorlat volt Görögországban, Argentínában, Chilében vagy Peruban.) Az 1930-as évek mindazonáltal a nemzetközi jogban történt, terrorizmussal kapcsolatos fejlemények miatt is fontos időszak: 1937-ből származik az első kísérlet arra, hogy egy terrorizmussal kapcsolatos átfogó egyezményt fogadjanak el. Ez lett volna az eredetileg a Nemzetek Szövetségének Tanácsa előtt beterjesztett Egyezmény a Terrorizmus Megelőzéséért és Büntetéséért 11, melyet huszonnégy ország írt alá, de csak egy ratifikált. A konvenciótervezet mind az oltalmazni kívánt személyek körét, mind pedig fókuszpontját tekintve rossz felfogású vagy túl tágan értelmező volt: terrorista 10

A Fiatal Bosnyákok tevékenységében résztvevő fiatalokat a korabeli források egyébként frusztrált,

szegény, kallódó, a normális szociális környezet elvárásaival megbirkózni képtelen személyiségekként írták le – ezeket a tulajdonságokat a mai terroristák élettörténete kapcsán is hallhatjuk (Hoffman [2006] p33), különösképp ha a magányos farkasok társadalmi számkivetettségére gondolunk. 11

Convention for the Prevention and Punishment of Terrorism (Dugard [1974] pp68) (fordítás tőlem)

11

taktikának csak az olyan akciók minősültek, melyek halált vagy komoly sérüléseket okoznak, és államfők, házastársaik vagy közfeladatot ellátó személy ellen irányulnak „amennyiben azok éppen hivatalos feladatot látnak el” 12 . Az egyezmény továbbá kriminalizálta volna egy másik részes állam közintézménye ellen elkövetett károkozást, vagy a fentiekre irányuló akciók anyagi támogatását. Ezen kívül hangsúlyozza azon elv fontosságát, miszerint a nemzetközi joggal ellentétes egyik állam másikkal szembeni terrorista tevékenységre való bármiféle bátorítása, így például az utazási iratok meghamisítása vagy a propaganda – amely még ma is sok helyütt része a terrorista taktikákat alkalmazó szervezetek és csoportok tevékenységének 13 . Így a tervezet rendkívül kiszélesítette a fogalom definíciós terét. Az egyezmény a kiadatási kötelezettség tekintetében furcsa kompromisszumot tartalmazott: az tervezet 8. cikk (1) bekezdése a „kiadatással járó bűncselekmények”

14

közé sorolta a terrorizmust,

ugyanakkor ugyanazon cikk (4) bekezdése lehetővé teszi az államok számára a mérlegelést „bármilyen törvényes korlátozás vagy körülmény” esetén, amely az adott ország jogában vagy gyakorlatában létezik. A tervezet elutasításának legfőbb okai tehát a túlzottan tág értelemben vett meghatározás, a túlzott kompromisszumok voltak, illetve az, hogy a tervezet nem foglalkozott a terrorista cselekmények okaival, bár a tervezet megalkotásának és az azt megvitató konferencia összehívásának közvetlen előzménye és kiváltó oka I. Sándor jugoszláv király és Louis Barthou – a Francia Köztársaság Tanácsának akkori elnöke – 1934-es meggyilkolása volt. A tettet valószínűleg Magyarország területén szerveződő jugoszláv terroristák követték el, akiknek – saját olvasatukban – nyomós és legitim okuk volt a terrorista taktikák alkalmazására. (Dugard [1974] pp68-70) A második világháborút követő évtizedtől kezdve a terrorizmus fogalmának tartalmát elsősorban újra a forradalmi és antikolonialista mozgalmak tevékenysége, céljai és eszközei adták. A dekolonizációs folyamatban az önrendelkezés zászlaja alatt számos, terrorista taktikát alkalmazó szervezet jelent meg, hogy országa függetlenségét kivívja. Ilyen viszonyok mellett jött létre például a független Kenya, Algéria vagy éppen Ciprus. Ebben az időszakban terjedt el a nyugati államok retorikájában a „szabadságharcos”

szó

használata,

melyet

a

dekolonizációs

folyamatban

a

függetlenségért küzdő szervezetek tagjaira használtak, egyfajta politikai szolidaritást kifejezve. Ebben az eleve bonyolult és a világpolitikai rendszert sok tekintetben eleve megváltoztató környezetben tehát megjelent a relativizáció, gyakorlatilag szlogenné vált 12

„...when the act is directed against them in their public capacity.” (Idézi: Dugard [1974] pp69) (fordítás tőlem) 13 Legyenek azok akár mai fogalom szerint terrorista szervezetek, akár gerillaszervezetek vagy felkelők csoportjai. 14 Extradition crimes (fordítás tőlem)

12

az „aki valakinek terrorista, az a másiknak szabadságharcos”-kifejezés. Az eddigiektől eltérően a terrorizmus meghatározásánál a motiváció és a cselekmények legitimitásának vizsgálata került előtérbe. Ezt jól példázza Jasszer Arafat, a Palesztin Felszabadítási Szervezet vezetőjének elhíresült mondata, mely 1974-ben az Egyesült Nemzetek Szervezete Közgyűlésének ülésén hangzott el: „A szabadságharcos és a terrorista közti különbség maga az ok, amiért harcol. Mert bárkit, aki igazságos ügyért áll ki, és megszállók, a telepesek és a kolonialisták ellen szabadságért és felszabadulásért harcol, semmiképp sem nevezhető terroristának.” 15 (Hoffman [2006] p3716) Míg a terrorizmus fogalmi kereteit tekintve valóban a „végső cél” politikai igazolhatósága volt a fő kérdés, a jogi környezet szempontjából egyfajta szektorális megközelítés tűnt célszerűnek. E megközelítés nem az alapvető kérdésekre koncentrált, hanem az elkövetés körülményeire, illetve a rendelkezések kikényszerítésére. Három, ilyen felfogásban készült nemzetközi egyezményt fogadtak el, mindhármat a Nemzetközi Polgári Repülésügyi Szervezet17 keretében: 1963-as Tokiói Egyezményt, az 1970-es Hágai Egyezményt, illetve az 1971-es Montreali Egyezményt. A következő, a terrorizmus definíciós problémáját érintő nemzetek közti dokumentum az Amerikai Államok Szervezetének Közgyűlése által 1971. február 2-án elfogadott egyezmény volt, mely a nemzetközi jelentőségű személyek ellen elkövetett bűncselekmények és rablások formájában megnyilvánuló terrorizmust célozta büntetni. Bár az Amerika-közi Bírói Bizottság18 egy, a terrorizmust tágabb értelemben definiáló tervezetet dolgozott ki, az elfogadott változat a büntetni kívánt cselekmények és védendő személyek köre tekintetében jóval szűkebb annál: az emberrablás, gyilkosság, a célpontok kifosztása olyan személyek ellen, melyek az adott részes állam területén a nemzetközi jog tekintetében is különleges védelemben részesülnek. Ezt a szűkebb értelmezést bizonyos államok nem tudták elfogadni, és így az egyezményt nem írta alá Argentína, Brazília, Ecuador és Paraguay; ezen államok még delegációikat is hazarendelték a tárgyalásokról. (Dugard [1974] pp71-72) Egy tekintetben azonban mégis előrelépést jelentett az Amerikai Államok Szervezete által elfogadott egyezmény: 2. cikkében a fent említett szűk keretek között ugyan, de kijelenti, hogy az elkövetett cselekmények nemzetközi bűncselekménynek számítanak, szándéktól vagy indítéktól függetlenül. Ezt az indítéktól független szemléletet vette át az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottsága, és az elv meg is található a Közgyűlés 2926-os határozatában, mely a 15

„The difference between the revolutionary and the terrorist,” Arafat stated, “lies in the reason for which each fights For whoever stands by a just cause and fights for the freedom and liberation of his land from the invaders, the settlers and the colonialists, cannot possibly be called terrorist.” (fordítás tőlem) 16 Idézi Arafatot (In: Netanyahu, Benjamin (szerk.) (1986): Terrorism: How the West Can Win. p109. New York, Avon, Amerikai Egyesült Államok.) 17 International Civil Aviation Organization (ICAO) 18 Inter-American Judical Committee (fordítás tőlem)

13

diplomata- és más nemzetközileg védett személyek ellen irányuló bűncselekmények megelőzéséről és büntetéséről szól. 1972. több szempontból is fordulópontot jelentett a terrorizmus történetében; elég csak a müncheni nyári Olimpián történt tizenhét halálos áldozatot követelő eseményekre, vagy a Japán Vörös Hadsereg Lod repületerén (Izrael területén; ma Ben Gurion Nemzetközi Repülőtér) végrehajtott akciójára gondolni. Ezen események fényében Kurt Waldheim, az Egyesült Nemzetek Szervezete akkori Főtitkára javaslatot tett a Közgyűlésnek, hogy 27. ülésszakán vizsgálja meg a terroristának tartott cselekmények körülményeit, többek között azt, hogy mi vezetett a nemzetközi terrorizmus kialakulásához. Ez utóbbi kitétel azon államok nyomására került bele a javaslatba, melyek törekedtek arra, hogy az önrendelkezés és a terrorizmus két teljesen külön kezelendő kérdéskör legyen. Az így felállt, „Hatodik Bizottság” néven is ismert formáció elé az Amerikai Egyesült Államok be is terjesztett egy egyezmény-javaslatot, illetve a Titkárság is készített egy terrorizmussal kapcsolatos tanulmányt. A javaslatot elutasították, helyette a Közgyűlés egy 35-tagú ad hoc bizottság felállítását kezdeményezte, mely a következő ülésszakon összegezte volna tapasztalatait, illetve mutatott volna be egy egységes álláspontot, azonban ezt nem sikerült elérni, leginkább a fentebb már említett, a nyugati világ és a dekolonizációs területek – vagy azokhoz közeli – államai között fennálló törésvonal miatt; csak egy, a probléma súlyosságát és komplexitását elismerő összegzés született (Dugard [1974] pp74). A XX. század utolsó harmadában további fontos definíciós elemként jelent meg az, hogy a terrorista cselekmények megtervezése, előkészítése és pénzügyi támogatása kifejezetten titkosan történik. Sok összeesküvés-elmélet is született arról, hogy a terrorista akciók a nyugati világ stabilitásának megbontását célozták. (Hoffman [2006] p38) Ennek megfelelően a definiálást ettől kezdve nem csak az ENSZ Közgyűlésének 1972-es, fent említett ülésszaka óta egyértelműen jelen lévő nyílt – elsősorban jogi és legitimitással összefüggő – relativizáció, hanem az is nehezítette, hogy a terrorizmus egyes államok politikai megnyilvánulásaiban sokkal tágabb értelemben és/vagy téves tartalommal jelent meg. Ilyen félreértelmezések volt az 1990es évek elejétől a „narkoterrorizmus” – mely a kábítószer-kereskedelem által támogatást nyerő terrorista szervezetek pénzügyi „ellátását” takarja – és „szürkezóna-jelenség” 19 – mely szerint a terrorista taktikákat elsősorban nem-állami szereplők használják a nemzetállam destabilizására, és egyéb, a kormányzati szintet folyamatukban el nem érő jelenségek is lejátszódnak nagy területeken, vagy olyan, döntően városi színtéren, ahol 19

Gray area phenomenon (fordítás tőlem)

14

az irányítás és a hatalom a terrorista taktikákat alkalmazó szervezetek kezében van. (Hoffman [2006] p39). Mint látható, ezek is elsősorban a nemzetállam és a főhatalom gyakorlója ellen irányuló cselekményekként tekintettek a terrorizmusra. 2001. rengeteg tekintetben változást hozott a terrorizmussal kapcsolatban. Ez volt a történelem legtöbb halálos áldozatot követelő terrorista akciója; 3000 halálos áldozat, körülbelül 80 országból. Donald Black amerikai szociológus elméletére – miszerint a terrorizmus esetében elsősorban az elkövető és az áldozatok közötti földrajzi távolság kicsi, a köztük lévő társadalmi távolság pedig nagy (Black [2004] pp19) – is eklatáns ellenpélda volt. Egyedivé teszi továbbá az is, hogy már az akciók megszervezése is az elkövetést magára vállaló szervezet (jelen esetben az al-Kaida) bázisától, bázisaitól messze történt. A 2001. szeptember 11-ei támadásokra adott politikai, katonai és társadalmi válaszok is merőben különböztek az addig tapasztaltaktól: a Bush-adminisztráció meghirdette a „terror elleni háborút”. A kifejezés először 2001. szeptember 20-án hangzott el a Kongresszus plenáris ülésén, és nem véletlen, hogy a terror elleni harcról szólt, és nem csak a terrorizmusról. Így a kormányzat gyakorlatilag egy jóval szélesebb körű cselekvési tervet hirdetett meg, bárki és bármi ellen, amit terroristának vélhetnek. A 2001. október 26-án elfogadott „belföldi terrorizmussal” 20 foglalkozó „hazafias törvény” 21 minden olyan tevékenységet a („belföldi”) terrorista cselekményként ír le, ami emberéletet veszélyeztet és bűncselekmény; a civil lakosságot megfélemlíti és kényszeríti; hatással van a kormányzati politikára és a kormányzati ügymenetre (government conduct) „tömegpusztítás”, emberrablás és gyilkosság révén, és az Egyesült Államok joghatósága alatt álló területen történik. Így ismét egy hiányos és leegyszerűsítő definíció került egy törvénybe, amelyet bárki és bármi ellen felhasználhattak, nem csak a konkrét elkövetőket és azok körét, hanem a „latorállamokat” is az ellenségek közé véve. (Hoffman [2006] p41) Ez a megváltozott időszak, illetve a további, nem kevésbé sokkoló terrorista cselekmények további törvénymódosításokat eredményeztek, nem csak az érintett államok belső jogában. Nemzetközi jogi szinten is sok kérdés merült fel. Ezekkel a kérdésekkel dolgozatom utolsó részében foglalkozom, előtte azonban kísérletet teszek annak áttekintésére, pontosan milyen elemei is vannak jelenleg a nemzetközi terrorizmus definícióinak, társadalomtudományos szemszögből. 20

Domestic terrorism (fordítás tőlem) Az ezen a néven ismertté vált törvényt a közvélemény az Amerikai Egyesült Államokban PATRIOT Act-nek hívta, a PATRIOT azonban valójában betűszó, a törvény teljes neve: Uniting (and) Strengthening America (by) Providing Appropriate Tools Required (to) Intercept (and) Obstruct Terrorism Act of 2001.

21

15

2.2

A definíciós probléma társadalomtudományi szemszögből

Ahogyan azt a fenti történeti áttekintés is mutatja, a terrorizmus karaktere és a fogalom tartalma változásokon ment át az idők folyamán. Az államok – vagy nemzetközi jogi vagy belső jogi szinten – mind próbálták szankcionálni a terroristaként elkönyvelt tetteket – ezekre egyezmények is születtek –, azonban tiszta, konszenzusos definíció sosem látott napvilágot. Tudományos definíciós kísérletek is akadnak, ezek közül kiemelkedik Alex P. Schmid próbálkozása, aki különböző intézmények definícióinak közös vonásait kereste, illetve több más kutatótársát is felkérte, alkossák meg ők definícióikat, azonban egyes szerzők szerint ez is elégtelen egy mindent felölelő meghatározás megalkotására. (Townsend [2003])

2.2.1

Miért lenne hasznos és miért nehéz a definíció? Miért is lenne ideális egy átfogó meghatározás megléte? Úgy gondolom, a

nemzetközi büntetőjog jóval hatékonyabban működhetne és érvényesülhetne, igazságosabb

ítéletek

születhetnének,

ráadásul

a

Nemzetközi

Büntetőbíróság

jogalkalmazási rendszerébe csak így lehetne beemelni mint nemzetközi bűncselekményt (Cryer, Friman, Robinson és Wilmshurst [2008] p287-288). Ráadásul jóval nagyobb lenne az elrettentés ereje a potenciális elkövetőkkel szemben, ha egy konkrét, elítélendő cselekményt látnak, melynek tartalma jól körülírt és meghatározott. Politikai oldalról közelítve pedig lekerülnének a stigmák, megszűnne a relativizáció és a terrorizmus nem csak

egy

sajnálatos

jelenség,

hanem

jogilag

is

egységesen

meghatározott

bűncselekmény lenne. Véleményem szerint ez jelenleg a legfontosabb. Ráadásul a terrorizmus meghatározását a már létező, a terrorizmus elleni küzdelem részét képező eszközök is igénylik, igényelnék. Mivel azonban definíció nem alkotható tisztán tulajdonságok felsorolásával, hanem hétköznapi szavakkal, minimum két, már definiált jellemzőt említve kell egyenletszerűen megfogalmazni a meghatározandó – önmagában addig nem ismert – kifejezést, a terrorizmus adekvát meghatározása, elsősorban a fogalom politikai konnotációi miatt rendkívül problémás. Ahogyan az a történeti leírásban is látható, a fogalom használatát és definícióját politikai szereplők alakították saját céljaiknak 16

megfelelően

annak

érdekében,

hogy

(politikai)

ellenfeleiket

legitimitásuktól,

cselekvőképességüktől megfosszák, és így saját politikai akaratukat érvényesítsék. Ráadásul a terrorista szervezetek már nem is hivatkoznak így magukra, ez csak a XIX. századi elkövetőkre és szervezetekre volt jellemző. Ezzel összefüggésben a definíciós hatalom22 elhelyezése is döntő kérdés: a helyzetek nagy részében a meghatározást az adott állam törvényhozása és kormányzata végzi, így a hatalomgyakorlásra és a legitimáció megállapítására szolgáló fogalmak használata gyakran vitatott és értékítéletet hordoz. (Schmid [2011] p41) Véleményem szerint ezért a definíció hatalma a nemzetközi közösség szintjén kell, hogy maradjon, hiszen csak ilyen szinten alakulhat ki olyan – minimummeghatározáson alapuló – megegyezés, ami kellő legitimitással (így kötelezőerővel) bírhat a nemzetközi közösség minden tagja számára. Ezzel együtt ugyanakkor a megalkotandó meghatározásnak összhangban kell lennie a gyakolati tapasztalatokkal és megérzésekkel, hogy valóban használható legyen (Fletcher (2006) p8) Ráadásul az egyes kormányzati szervek definícióalkotása általában alkalmazkodik az adott szerv feladatához, ennek megfelelően lehetnek eltérések, még államon belül is, kormányzati szervenként. Erre jó példa az Egyesült Államokban a Szövetségi Nyomozóiroda, illetve a State Department definíciói esetében ez a különbség jól megfigyelhető: az FBI definíciója – a Nyomozóiroda alapvetően bűnüldöző feladatköréhez idomulva – nem csak a „kormányok és polgárai” kitételt használja a terrorista taktikák célpontjai kapcsán, hanem ezen cselekedetek irányulhatnak még „kormányzati vagy magántulajdon ellen” is. (Hoffman [2006] pp53) A nemzetközi jogi definíció létrejöttéhez kellő lendületet adhatna egy széleskörően elfogadott tudományos meghatározás, amely nem feltétlenül kell, hogy a terrorizmus minden aspektusára kiterjedjen, de „meg kellene próbálnunk legalább egy elég jó definíciót elérni” 23 (Schmid [2011] p42). A meghatározás problémáját a kettős mérce, a fogalom tartalmának jelentős változásai, a titkosan működő szervezetek elemzésének nehézsége mellett az is mélyíti, hogy a terrorista taktikát alkalmazó szervezetek más cselekményeket is elkövetnek, amelyek egy része nem bűncselekmény, másik részük pedig nem sorolható a terrorizmushoz, illetve ezzel összefüggésben; a terrorizmus és a politikai erőszak más megnyilvánulási formái gyakran keverednek, vagy a határvonal köztük nem tiszta (Schmid [2011] p43). Nyilvánvaló, hogy az önrendelkezés zászlaja alatt, a szabadságukért a dekolonizációs időszakban – vagy azon túl, napjainkban – harcoló szervezetek gyakran kényszerülnek valamiféle aszimmetrikus konfliktusba, hiszen erőik 22

Definition power (fordítás tőlem) „We should try to reach at least a ‘good enough’ definition.” (fordítás tőlem)

23

17

nem elegendőek nyílt színi konfrontációhoz az éppen uralkodó, elnyomó rezsim ellen. Azonban ezeknek a morálisan többé-kevésbé a nemzetközi közösség felé is igazolható tetteknek véleményem szerint sosem szabad – vagy szabadott volna – célzottan civilek felé irányulni. Véleményem szerint a terrorizmus és az alkalmazott taktikák között fennáll valamilyen különbség, melyet ebben a fejezetben megkísérlek kifejteni, és amely alapján elmondható például, hogy az egyes szervezetek, melyek terrorista taktikákat alkalmaznak, de mellette például főleg a propagandában, vagy valamilyen nem-erőszakos meggyőzési módban, vagy más esetben a területen állomásozó, harckészültségben lévő reguláris haderő elleni harcban látják a cél megvalósításának fő eszközét, nem vehetők egy kategóriába a kizárólag terrorista taktikát, a bázisországhoz képest más földrajzi területen saját politikai céljai elérésének céljából alkalmazó csoportokkal vagy szervezetekkel. Természetesen ezzel nem válik igazolhatóvá, vagy kevésbé megvetendővé az, aki csak részben alkalmaz terrorista taktikákat, hiszen a terrorista taktikákat alapvetően el kellene ítélnie a nemzetközi közösségnek, indítéktól függetlenül (Fletcher [2006] p13). Mindazonáltal jelentős előrelépés lenne a fent említett minimumkövetelmények meghatározásánál már az is, ha csak a terrorista taktikákat sikerülne pontosan definiálni. Ezen felül fontos még leszögezni azt is, hogy az állam által alkalmazott terror és a nemzetközi terrorizmus között fennálló különbség lehetetlenné teszi azt, hogy ezt a két, minőségében alapvetően eltérő gyakorlatot és jelenséget egyként kezeljük. Annak érdekében, hogy az államok a terrorizmus meghatározásával kapcsolatos magatartását és véleményét – melyet mind a nemzetközi szervezetek keretein belül elfogadott egyezmények, mind a belső jogban elfogadott aktusok tükröznek – vizsgálni tudjuk, fel kell deríteni, pontosan milyen elemei és jellemzői vannak a jelenkori nemzetközi terrorizmusnak, illetve hogyan lehet elhatárolni a terrorista taktikákat alkalmazó, a politikai erőszak egyéb formáitól. Egyes szerzők szerint konkrét definíció nem is alkotható, helyette a terrorizmus koncepcióját felépítő tényezőket kell listázni (Fletcher [2006] p8), mely jelen dolgozat szempontjából célszerűnek is tűnik, hiszen a jellemző elemek feltárását követően így felállítható egy mátrix az egyes államok törvényeivel kapcsolatban, azok törvényi rendelkezéseiben található definíciós elemek előfordulása szerint. Így az állami magatartás szemléletesen ábrázolható; ebből továbbá a nemzetközi jogi viselkedés is következik, hiszen a nemzetközi jogot az államok maguk alakítják.

18

2.2.2

A nemzetközi terrorizmus jellemvonásai napjainkban A terrorizmus bűncselekményének legfontosabb jellemzői – ahogyan azt a

történelmi áttekintés során már láthattuk – elsősorban a politikai cél, politikai motiváció, melynek elérése érdekében a terrorista szervezetek titkosan és leplezetten működnek, elsősorban a fennálló kormányzat vagy politikai, illetve társadalmi-gazdasági rendszer ellen. Nehezíti a meghatározást, bár a definíciónak úgy gondolom, nem kell, hogy részét képezze, hogy a terrorista taktikákat alkalmazó szervezetek már nem hivatkoznak magukra terroristaként, hanem – céljukat, elsősorban szimpatizánsaik vagy rokon szervezetek szemében legitimálandó – más, nemesebb fogalmakkal operálnak, jellemzően

katonai

kifejezéseket

használnak (Hoffman [2006] p47). Jól látszik továbbá az, hogy a terrorista taktikák – függetlenül attól, hogy az elkövetők magukra mint „háborúban álló, az idegen, elnyomó hatalom ellen

fegyvert

fogó

szabadságharcosokként” hivatkoznake – integráns részét képezik a belső jog,

illetve

megsértése

a

humanitárius

jog

–

elsősorban

a

célpontválasztás terén. Ez jól látszik az egyesült államokbeli Szövetségi Nyomozóiroda által még 2010-ben kiadott,

a

terrorizmusról

1. ábra: Terrorista cselekmények áldozatainak megoszlása (forrás: FBI [2010] p15)

szóló

jelentésben is, ahol a humanitárius jog egyértelmű megsértésére utal többek között az, hogy az áldozatok körében a túlnyomó többséget civilek és gyermekek képviselik. (1. ábra) A humanitárius jog értelmében a nem-kombattánsok ellen elkövetett cselekmények minősége is jogsértő: az elmúlt negyed évszázadban a terrorista szervezetek gyakorta ejtettek túszul civileket, kínoztak és végeztek ki katonákat, támadtak meg diplomáciai képviseleteket. Míg a háborús szituációkban reguláris haderők is élnek ilyen eszközökkel, és ezekkel a háborús bűnökkel kapcsolatban intézkedések is történnek az elkövetők felelősségre vonásának céljából, a terroristák tudatosan visszautasítják az ehhez hasonló jogi megkötéseket, például a semleges terület 19

vagy a kijelölt harctér koncepcióját, és tevékenységüket gyakran másik országban folytatják. (Hoffman [2006] p48-49) A nem-kombattáns kitétel is éltérően értelmezett bizonyos államok jogában, elég csak az amerikai Külügyminisztérium (State Department) által használt definícióra gondolni, ahol a hagyományosan az 1949-es III. Genfi egyezmény és 1977-es I. kiegészítő jegyzőkönyve szerint értelmezett kombattáns státusz24 mellett a fegyveres erők tagjai is nem-kombattánsnak minősülnek, amennyiben nem háborús övezetben, vagy háborús körülmények között éri őket támadás. Véleményem szerint ennek a valamivel tágabb nem-kombattáns fogalomnak az előfordulását is érdemes vizsgálni, jóllehet a nemzetközi rendszerben növekedne egy definíció elfogadottsága, ha csak „civilek” ellen elkövetett cselekményekről szólna. Erre több szakértő is utalt, John Horgan szerint az, hogy az esetleges definícióban a „civilek” fogalom szerepelne (szerepelhetne), egy olyan morális határvonalat húzna, melyet teljesen nyilvánvalóan tarthatatlan lenne átlépni – ezzel a definíciós elemmel tehát „[...] mind a nyugati államok, mind a harmadik világbeli országok, akár egyes terrorista szervezetek is egyetértenének.” 25 (Schmid [2011] p47 26 ) Mivel ilyen tekintetben az állami szabályozások – az akciók célpontjai tekintetében – meglehetősen különbözőek, a mátrixban külön kezelem majd a „nem-kombattáns” fogalom megjelenését. A következő jellemző, amely sok intézményi definícióban is megjelenik, a fenyegetés, illetve annak tilalma. Az Amerikai Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának (US Department of Defense) meghatározásában is szerepel a „...fenyegetés félelem előidézésére” 27. Ezzel két újabb jellemzővel bővül a jellemzés: fenyegetés és félelem. Véleményem szerint ezen fogalmaknak mindenképp helye van a vizsgálandó jellemzők között, hiszen a terrorizmus mint drámai tett – egyfajta kettős célpontválasztás révén – arra irányul, hogy annak a csoportnak (a célpontoknak) az egészét

megfélemlítse,

mindennapi

tevékenységét

megbénítsa,

amelynek

reprezentánsain (az áldozatokon) elköveti a különösen kegyetlen – üzenetértékű akciót. A fenyegetés két tekintetben is felmerül: mint a tett megtételével fenyegetés, illetve a tett megismétlésével fenyegetés. Ezt egyes szerzők a terrorizmus háromszög-alakú kommunikációs folyamatának hívják: az elkövető véghezviszi a cselekményt, melynek áldozatai vannak, és az ismétlődéstől való félelem jelenik meg mint fenyegetettség és fenyegetés (Schmid [2011] p71) Érdekes lehet itt még megjegyezni, hogy a média 24

Miszerint kombattánsnak számít az, aki az állam fegyveres erőinek tagja, de legalább felelős irányítás

alatt áll, megkülönböztető jelzést hord, illetve fegyverét nyíltan viseli; a nem-kombattáns pedig ennek inverze. 25

„[...] is likely to be accepted by both Western countries and Third World countries, and perhaps even by some terrorist organizations.” (fordítás tőlem) 26 Idézi Horgant 27 „[...] or threat of violence to instill fear [...]” (fordítás tőlem)

20

hogyan közvetíti, illetve a hivatalos szervek hogyan kommunikálják a közvélemény felé a történteket. A terrorista taktikákat alkalmazók is igyekeznek ezt számbavenni az akciók tervezésénél, hiszen a cselekményeket körülvevő narratíva hatással van a következményekre. (Marton [2011]) Úgy gondolom, a kettős célpontválasztás vagy kényszerítés definíciós elem megléte is fontos része a vizsgálatnak, illetve a terrorizmus és a terrorista taktikák egyéb bűncselekményektől való elhatárolásában is szerepe van, hiszen a terrorizmus egyik legfőbb jellemzője, hogy a cselekedetek a politikai cél elérése felé azt a célt szolgálják, hogy kényszerítsenek egy – a legtöbb esetben a kormányzathoz tartozó, vagy a társadalmi-gazdasági vagy politikai rendszer részét képező – aktort, hogy a terroristák politikai céljainak megfelelően viselkedjen. Ez az intézményi definíciókban kiegészül azzal, hogy a terrorista cselekmények előre kiterveltek, kalkuláltak. A célpontok, áldozatok, illetve a véletlenszerűség kérdésköre is fontos része a terrorizmussal kapcsolatos problémának. Úgy gondolom, jól jellemzi egy állam politikai rendszerét az, hogy a terrorizmussal kapcsolatos törvényhozás kiket jelöl meg a cselekmények célpontjaiul. Mi is a különbség áldozatok és célpontok között? Ahogyan arról már fentebb szó esett, a terrorizmus áldozatai elsősorban azok az egyének vagy csoportok akikkel – demonstratív célból – elkövetik a kegyetlenségeket, célpontjai viszont mindazok, akiket a direkt áldozatok képviselnek. (Schmid [2011] p80) És bár ez a különbségtétel is meghatározott fontossággal bír, a definícióalkotás tekintetében fontosabb, hogy az egyes törvényhozók célpontként magát a kormányzatot, az államot vagy az egész társadalmat jelölik meg. Az egyik legfontosabb kérdés azonban, mely a szakirodalmat is megosztja, az, hogy a meghatározásban szerepeljen-e az, hogy a terrorista taktikákat csak szervezetek alkalmazzák, vagy esetleg egy tágabb értelmezés szerint legyen kiterjesztve a potenciális elkövetők köre adott esetben egyénekre is. Véleményem szerint a kérdés – főleg, ha az öngyilkos merényletekre gondolunk – összefügg azzal a problémakörrel, hogy a terrorista cselekmények csak sorozatosan ismétlődők lehetnek-e. Ez, az egyszeri terrorista cselekmények létjogosultságát kizáró érv rezonál mind azzal a tézissel, hogy a terrorizmus részét képezi a katonai terminológia és a kampány- vagy hadjáratszerű tevékenység, mind pedig azzal, hogy ezen kampányszerű tevékenység folytatása (vagy az azzal való fenyegetés) a terrorista taktikák integráns része, hiszen a félelem fenntartását és a kényszerítés hatékonyabbá tételét szolgálja. Ugyanakkor a történelem folyamán feltűntek olyan egyének, akik akár az őket körülvevő társadalmi ellátórendszer, vagy a társadalmi-gazdasági rendszer egésze – vagy éppen a társadalmi kirekesztettség vagy valamilyen lelki trauma – késztetett, általuk ideológiailag és/vagy 21

politikailag számukra megalapozott, erőszakos cselekedetekre. Ezen személyek egy része ki is fejtette azt az eszményképet, amely alapján tetteivel „jobbítaná a társadalmat” (itt említhető Ted Kaczynski, a UNABOMBER, akinek „Az ipari társadalom és jövője” című értekezésében erről részletesen ír, Humam Al-Balawi, aki álnéven blogolt és alapvetően vallási szélsőséges nézeteit fejtette ki, vagy éppen Anders Behring Breivik, a norvégiai tömeggyilkos), és hittek is abban, hogy a kitűzött célt csakis ők képesek elérni. Mások egy képzelt, vagy egy létező radikalizálódó közösség tagjai voltak. Úgy gondolom, tetteik kimerítettek minden, a fentiekben feltárt jellemzőt, így tevékenységük értékelhető terrorista taktikaként, működésük pedig terrorizmusként. A belső jogi aktusok és nemzetközi jogi dokumentumok vizsgálatakor ezért célszerű azt is megvizsgálni, kiegészül-e az elkövetők köre személyekkel mint külön elkövetőkkel, vagy mindenképp szükséges valamilyen szervezeti kapcsolódás. 2.2.3

Taktika, -izmus? A fogalmi kérdés Schmid elemzésében a sorozatos elkövetést mint a terrorizmus jellemzőjét is

említi definíciós elemként, és két nézőpontot ütköztet: egyes kutatót állítják, hogy ahhoz, hogy az erőszakos cselekmény terrorizmus legyen, nem kell hogy ismétlődjön 28, míg Schmid vélekedése szerint a terrorizmus mint fogalom ismétlődő akciókra utal. (Schmid [2011]) Véleményem szerint ez elsősorban tudományos vita, így a definíció alapját nem képezi, mégis érdemes megvizsgálni, vajon milyen fogalmi különbség van a terror, terrorista taktika és terrorizmus között. Úgy gondolom, a fenti érvek ellenére a fent említett „magányos farkasok” példáján keresztül jól érzékelhető, hogy terrorista cselekmény lehet egy konkrét tett is, például a Libanoni Különleges Törvényszék előtti ügyben a Rafík Hariri meggyilkolásához véghezvitt robbantás, nem szükséges több akció. Bartkó Róbert is arról ír tanulmányában, hogy a terrorizmus tényállását büntetőjogilag az egyszeri magatartás is kimeríti (Bartkó [2005b] pp80). Ezen a logikán haladva sokkal jobb ítéletek is születnének. Ezek alapján érdemes megvizsgálni, hogy az államok meghatározásai alapján terroristának minősül-e egy egyszeri cselekmény. Ugyanakkor Schmid megérzése jogos marad, és nyelvtanilag is fennáll a kérdés: lehet-e egy egyszeri tettet „-izmusként” kezelni? Elméleti síkon, távolról közelítve természetesen, hiszen az éppen vizsgált cselekmény a jelenség, a „doktrína” (Fletcher [2006] p15), a terrorizmus része. Fogalmilag azonban, véleményem szerint az egyes cselekedetekre, amelyek kimerítik a tényállást, és megfigyelhetők rajta legalább a 28

Idézi Artz-ot és Jayasekarát

22

fentiekben feltárt jellemzők, előnyösebb a terrorista taktika vagy a terrorista cselekmény kifejezéseket használni, melyeknek sorozatos, kampányszerű ismétlődése merítené ki a terrorizmus fogalmát. Ez a fogalomhasználat erősítené azt a megérzést is, miszerint a terrorizmusnak van taktikai vetülete, ráadásul az állami terrort is világosabban lehetne jellemezni, hiszen az minőségében különbözik a nemzetközi – azaz: nem-állami szereplők által folytatott – terrorizmustól (Bartkó [2005b] pp88), amelyre általában a terrorizmus kifejezést használjuk. A szakirodalomban további kategorizálás is jelen van, vagy a terrorista cselekmények finanszírozásának típusai alapján – például narkoterrorizmus (Hoffman [2006] p38) –, vagy motivációkat tekintve – például „lázadó”, „represszív” vagy „társadalomforradalmi”

terrorizmus

(Bartkó

[2005b]

pp85).

Ezek

a

továbbkategorizálások azonban úgy vélem, célszerűtlenek, hiszen egy terrorista cselekmény mögött álló anyagi érdekek részletei a tényállás szempontjából nem nélkülözhetetlenek, a politikai cél, motiváció azonosítása jóval lényegesebb, illetve elsősorban egy „mesterdefinícióra”, vagy afelé mutató megoldásra van szükség.

3.

A jogi dokumentumok vizsgálatának keretei A „mesterdefiníció” pedig a Libanoni Különleges Törvényszék ítélete szerint a

nemzetközi szokásjogban gyökerezik, amelyet az államok egyfajta ráutaló magatartással alakítottak ki – többek között – a jelenleg hatályos nemzetközi jogi dokumentumok elfogadásával. Ahhoz azonban, hogy e ráutaló magatartás konkrét tartalma azonosítható legyen, fel kell deríteni, az államok – mint a nemzetközi jog alakítói – jelenlegi törvényeinek, illetve a nemzetközi jogi dokumentumok meghatározásaiban az előbb feltárt sajátosságok közül melyek szerepelnek. Így a vonatkozó törvényeket és dokumentumokat a következők szerint fogom összehasonlítani: szerepel-e bennük, hogy a terrorista akciók politikai cél realizálása érdekében történnek, illetve a szervezetek ezért működnek; szerepel-e bennük, hogy az elkövetők az akciót megelőző tervezés során, illetve az akciókat kivéve titkosan és leplezetten működnek; az áldozatok körét tágabban értelmezett nem-kombattánsok, vagy a „civilek” képviselik; hogyan alakul a célpontok köre (pl. kormányzat, lakosság, egész társadalom); 23

megtörténik-e áldozat és célpont szétválasztása (azaz: az áldozatok révén a célpontok kényszerítése, a kettős célpontválasztás); szankcionálandó-e a törvény szerint: o az erőszak és azzal való fenyegetés; o a félelem előidézése; szerepel-e a meghatározásokban, hogy előre kitervelt cselekményekről van szó; megjelenik-e az akciók demonstratív jellege; kiegészül-e az elkövetők köre személyekkel, vagy csak szervezetek az elkövetők; illetve: a vizsgált cselekmények csak ismétlődők lehetnek? 3.1

A definíciós trendek A

terrorizmus

jelenlegi

jellemzői

által

alkotott

definíciós

keret

érvényesülését – ahogyan azt már a bevezetőben is említettem – alapvetően két szinten vizsgálom: egyes belső jogi szabályozások esetében Ausztrália, Kanada, India, Izrael, Pakisztán, Afganisztán, Makaó Különleges Közigazgatási Régió, az Amerikai Egyesült Államok és az Egyesült Királyság törvényi meghatározásait vizsgálom, illetve nemzetközi szinten is törekedtem arra, hogy a képet – az ENSZ „szektorális” egyezményei mellett – egyes regionális szervezetek (az Iszlám Konferencia Szervezete, az Arab Államok Ligája, az Afrikai Egységszervezet) egyezményeiben szereplő definíciók vizsgálatával tegyem teljessé. A kutatás során figyelembe vettem, hogy a huntingtoni értelemben vett különböző civilizációk képviselve legyenek, azonban a teljességre a dolgozat terejedelme és a kutatási korlátok miatt nem törekedhettem – az egyes intézményi terrorizmus-definíciók létrejöttének körülményei, és maguk a definíciók további kutatás tárgyát képezhetnék. Mivel a büntetőjog-alkotás, illetve végső soron a nemzetközi jog alakítása is állami szinten kezdődik el, a fent említett mintában szereplő államok törvényeit fogom a következőkben összehasonlítani.

24

3.2

Definíciós elemek megjelenése egyes államok belső jogi szabályozásában,

illetve egyes regionális szervezetek egyezményeiben

Az elemzéskor elsősorban a törvények definíciós szakaszait vizsgáltam – ilyennel elsősorban a nyugati típusú államok szabályozásában találkoztam, a többi törvényben a terrorista cselekmények fogalmát az első cikk vagy cikkek törekednek definiálni –, és ezek tartalmi elemeit „osztottam szét” az előzőekben felállított szempontok szerint. Nehézséget okozott a törvények felkutatásánál az, hogy egyes államok esetében a dokumentumok körülményesen hozzáférhetők, illetve az, hogy sok országban a politikai környezet változása miatt maguk a törvények is gyakran változnak, jóllehet ebben az esetben sokszor csak a terrorista bűncselekménnyel gyanusított személyek elleni eljárással kapcsolatos rend változik. (Például Pakisztán esetében.) Sok esetben nehéz volt tisztázni továbbá azt, hogy míg az elkövetőre a vizsgált törvények többsége egyes számban utal – hiszen valóban, a terrorista cselekményeket sok esetben egyedül követik el – a törvények őket terrorszervezetek tagjaiként kezelik-e, vagy található-e utalás arra, hogy nem feltétlenül fontos, hogy konkrét szervezeti kapcsolatokkal bírjanak. (Ugyanakkor az elemzés és a definíció szempontjából nem ez az elsődleges kérdés.) Ami viszont az értelmezést leginkább nehezítette, az egyes államok célpontokra való hivatkozása. A legtöbb törvényben a lakosság, vagy köz („public” vagy „population”) használatával találkoztam, ugyanakkor India, Pakisztán – illetve az Iszlám Konferencia Szervezete Egyezménye a terrorizmusról

29

és a

Terrorizmus Visszaszorításáról szóló Arab Egyezmény30 a célpontokra „emberekként” (people) hivatkozik, ami – úgy vélem – rendkívül kitágítja a potenciális célpontok körét, és ebben az esetben például ebbe a körbe egy háborús helyzetben parancsot végrehajtó katona is beletartozhat. Ezzel együtt azonban valóban kirajzolódik egyfajta minimumdefiníció, mely elégségesnek tűnik a terrorizmus leglényegesebb jellemzőinek leírásához, így sok esetben valójában a politikai akarat hiányzik ahhoz, hogy valós, nemzetközi jog által lefektetett meghatározása legyen a terrorizmus fogalmának, ráadásul sokáig a terrorizmus elleni küzdelem megnyilvánulásai nem a – terrorizmusra vonatkozó – nemzetközi jogi szabályok kikényszeríthetőségéért való küzdelem nevében, hanem a fegyveres harccal kapcsolatos intézkedésekkel kapcsolatban történtek (Cryer, Friman, 29

Convention of the Organisation of The Islamic Conference (fordítás tőlem) Arab Convention on the Suppression of Terrorism (fordítás tőlem)

30

25

Robinson és Wilmshurst [2008] p283). A törvények vizsgálatának eredményét táblázatba foglaltam 31, az eredmények ismertetése után kitérek Alex P. Schmid jóval kiterjedtebb kutatásának eredményére, illetve az Amerikai Egyesült Államok különböző intézményi definícióira is. Elsősorban az látható, hogy a vizsgált minta meghatározásai előkelő helyen kezelik a kettős célpontválasztást, mely a cselekmények közvetlen áldozatain keresztül kíván nyomást gyakorolni a kormányzatra vagy a lakosságra. Ahogyan arra már a második részben is utaltam, a törvényalkotó elsősorban saját magát – ezáltal a területi állam integritását –, illetve lakosságát is védi az ilyen törvények megalkotásánál, így érthető, hogy ez a két definíciós elem – mely leginkább úgy foglalható össze mint „kormányzatok kényszerítése az áldozatok révén” - a legszélesebben reprezentált. Ezt a félelemkeltés és -terjesztés, illetve a tett megtételével való fenyegetés és a politikai célból történő elkövetés következik. Érdekes megfigyelni, hogy a fenyegetésre a vizsgált törvények – amennyiben tartalmazzák ezt a kitételt – csak abban a kontrukcióban utalnak, miszerint az elkövető a tett elkövetésével fenyeget, és nem teszik hozzá azt, hogy a tett megismétlésével is fenyegethet. Ezzel összefüggésben fontos látni azt, hogy bár a terrorizmus tényállását büntetőjogilag az egyszeri magatartás is kimeríti (Bartkó [2005b] pp80), van olyan terrorizmussal kapcsolatos törvény, melyben kifejezetten „az erőszak szisztematikus, ismétlődő vagy véletlenszerű” alkalmazását érti a jogalkotó terrorizmus alatt. Ilyen például a Dél-afrikai Köztársaság 2008-as Antiterrorizmus Törvénye, ahol a fenti kifejezés szerepel a törvény 1. cikk (xxv) bekezdés a) (i) alpontjában 32 . A politikai célból történő cselekvés – ahogyan arra a dolgozatban eddig is utaltam – talán a terrorizmus legfontosabb jellemzője, legalábbis társadalomtudományos

szemszögből.

Ezzel

együtt

egy

adott,

jogalkalmazási

szituációban – például terrorista cselekménnyel gyanusított személyek elleni büntetőperben – nehézkes lehet a cél és a szándékok felderítése. Ez is oka lehet annak, hogy a vizsgált állami szabályozások, illetve egyes nemzetközi szervezetek terrorizmusellenes egyezményei nem tartalmazzák egyöntetűen ezt a kitételt, sőt, a Terrorizmus Visszaszorításáról szóló Arab Egyezmény 1 cikkének (2) bekezdése nyitva is hagyja ezt a kérdést, és a terrorista cselekmény szempontjából a tényállás megállapíthatóságához elég egy – más feltételeknek ezzel együtt megfelelő – cselekmény , „bármi is legyen az indítéka vagy célja” 33. Jellemző még továbbá, hogy a politikai cél – mely mellett a legtöbb törvény még vallási és/vagy ideológiai célt is említ – elsősorban a nyugati típusú államok törvényalkotásában van jelen. 31

A táblázat terjedelmi okokból az 1. mellékletben található. „involves the systematic, repeated or arbitrary use of violence, by any means or method” (fordítás tőlem) 33 „whatever its motives or purposes” (fordítás tőlem) 32

26

A vizsgált államok közül kiemelkedik a jelenlegi nemzetközi rendszert politikailag-katonailag meghatározó Amerikai Egyesült Államok, melynek kormányzati rendszerében a definíciók intézményről intézményre változnak. Jelen dolgozatban a Védelmi Minisztérium (Department of Defense), a Szövetségi Szabályozó Törvények (Code of Federal Regulations), a már említett PATRIOT Act, illetve a kodifikált általános és állandó szövetségi törvények gyűjteménye (United States Code) vonatkozó meghatározásait vizsgáltam 34 a már felállított definíciós fogalmi keretek között. (Az eredményeket táblázatba foglaltam, mely – terjedelmi okokból – a 2. mellékletben található.) Az Amerikai Egyesült Államok esetében figyelemre méltó, hogy a mind a négy, a vizsgálatban szereplő definíció kifejezetten említi a célpontok felsorolásában a nemzetközi szervezetek vagy intézmények elleni támadásokat, illetve a már említett politikai cél által orientált minőségét a terrorista cselekményeknek. Jól megfigyelhető továbbá az a jelenség, miszerint az egyes intézmények elsősorban saját feladatkörüknek megfelelő definíciókat alkotnak: ebben az esetben ez legérzékletesebben a félelemkeltéssel kapcsolatban figyelhető meg, melyre a négy definíció közül csak az – elsősorban a belföldi biztonságra koncentráló – Védelmi Minisztérium és a „hazafias törvény” utal. Az Alex P. Schmid vezette kutatásban 109 intézményi definíció – mind állami, mind nemzetközi szintről – szerepelt, és nagyjából hasonló eredményre jutottak nagyobb minta esetén is: ugyan valamennyire különböző szempontrendszer szerint vizsgálták a meghatározásokat, de ebben az esetben is az erőszakalkalmazás, a politikai cél, a félelemkeltés és a fenyegetés lettek a leggyakrabban előforduló definíciós elemek. (A teljes táblázat a 3. mellékletben található.) Összegezve tehát elmondható, hogy megfigyelhető valamiféle trend az állami, illetve nemzetközi szabályozásokban (melyekkel a következő alfejezetben foglalkozom), azonban meg kell jegyezni, hogy ezen törvényeknek vagy egyezményeknek sok esetben nem a terrorizmus „mint olyan” a tárgya, hanem egy más, a terrorizmushoz kapcsolódó cselekmény (pl. annak pénzügyi támogatása). A nemzetközi közösség egészének szintjén született szabályok azonban tovább finomították a terrorizmussal kapcsolatos definíciós fogalmi keretet, elsősorban az elkövetés módjára és körülményeire tekintettel. Jóllehet ezek nem kötelező, az ENSZ Közgyűlése által elfogadott egyezmények, mégis sok esetben a nemzeti jog részét is képezik. 34

Jellemző példa még a szakirodalomban a Külügyminisztérium (State Department) meghatározása, melyet társadalomtudományi szemszögből Alex P. Schmid elemzett The Routledge Handbook of Terrorism Research című művében. (Schmid [2011] p44-49)

27

Mielőtt azonban az ENSZ-egyezményekkel foglalkoznék, ezen a ponton említek három jelentősebb regionális szinten született egyezményt, a Terrorizmus Visszaszorításáról szóló Arab Egyezményt, az Afrikai Unió Szervezetének a Terrorizmus Elleni Harcról és Annak Megelőzéséről szóló Egyezményt 35 , illetve az Iszlám Konferencia Szervezetének Egyezményét a terrorizmusról, melyek terrorista cselekedeteket definiáló cikkeinek tartalmát fogom a következőkben röviden ismertetni a definíciós kereteken keresztül. A célpontokkal kapcsolatban mindhárom egyezmény említi a lakosságot (public), azonban minden más tekintetben eltérések mutatkoznak: az erőszak alkalmazását, illetve a fenyegetést csak az Arab Egyezmény, illetve az Iszlám Konferencia Szervezetének Egyezménye tartalmazza, míg a félelemébresztésre vonatkozó kitétel csak az Afrikai Unió Szervezete keretein belül született dokumentumban szerepel.

Az

Arab Egyezmény és

az

Iszlám

Konferencia

egyezményében ráadásul a politikai cél nem szerepel, és mindkét egyezmény nyitva hagyja az indítékra vonatkozó kérdést is; célként csak a jóval általánosabb „bűnös tervezést”36 (Iszlám Konferencia Szervezete), vagy „bűnös érdeket” 37 (Arab Egyezmény) jelölik meg. A regionális egyezményekkel kapcsolatban kiemelendő, hogy bár az elnevezés és az elfogadottság egy széles konszenzust feltételez az egyezmények tartalmát, illetve az azok rendelkezéseit illetően, egyrészt az országok belső jogában a jogi koncepciók jelentősen eltérnek, vagy a regionális szervezetek tagságának egy kisebbsége részese az adott egyezménynek – például az Iszlám Konferencia Szervezete esetében – vagy az egyezményi rendelkezések nem kerültek be elégségesen az állami szabályozásba (pl. az Afrikai Unió Szervezete esetében). (Saul [2011] p19) A vizsgált törvények közül ugyanis több (például a kanadai „Az információs biztonságra vonatkozó törvény”38) vagy a preambulumában, vagy külön cikkben idézi az Egyesült Nemzetek Szervezete Közgyűlése által elfogadott, a terrorizmusra vonatkozó úgynevezett „szektorális” egyezményeket. Ez a tizenegy egyezmény valóban rendkívül fontos volt mind a terrorizmus elleni harcban, mind pedig – bár magát a bűncselekményt egyik sem definiálja – a terrorista cselekedetek mint nemzetközi bűncselekmények meghatározásában is. De mit is tartalmaznak ezek az egyezmények?

35

Organisation of the African Union Convention on the Prevention and Combating of Terrorism Criminal plan (fordítás tőlem) 37 Criminal agenda (fordítás tőlem) 38 Security of Information Act (fordítás tőlem). Régebben „Official Secrets Act”-ként volt ismert. 36

28

3.3

Az Egyesült Nemzetek Szervezete szerepe a terrorizmus definiálásában A nemzetközi közösség tagjai a terrorizmusra hagyományosan „nemzetek

közötti” (transznacionális) bűncselekményként tekintenek. A hatékony terrorizmus elleni harchoz – és az egységes definícióhoz – jóval erősebb nemzetközi összefogásra lett volna, és van most is szükség. A XX. század második felében lezajlott dekolonizációs folyamat relativizálást szült, és így kérdésessé vált az, hogy a terrorista taktikákat alkalmazó nemzeti felszabadító csoportokat kezeljék-e terroristaként, vagy nem. Abban sem született megegyezés, hogy a nemzetközi szabályozás kidolgozása a jelenség és tettek okaitól legyen a függő. Azzal, hogy ez a két kérdés nyitott maradt, nem született megegyezés, nem jött, nem is jöhetett létre konszenzus, és nagyrészt egy ilyen megegyezés hiánya miatt nincs ma sem nemzetközileg elfogadott meghatározás (Cassese [2008] p162). Ez ahhoz vezetett, hogy az államok elkezdtek egyfajta szektorális vagy tematikus megközelítést alkalmazni, attól függően, hogy a terrorista cselekmények jellemzően milyen körülmények között következtek be (Cryer, Friman, Robinson és Wilmshurst [2008] p285), más szóval, a nemzetközi közösség csak bizonyos kriminális cselekményekre reagált (Bartkó [2005] pp83), így születtek az első, gyakorlatilag a terrorizmusról szóló egyezmények, melyek bizonyos – például a nemzetközi polgári légi közlekedést veszélyeztető – cselekmények elleni fellépésének hatékonyabbá tételét célozták. A következőkben e tizenegy egyezmény közül a definíciós keret szempontjából fontosabbakat említem. Az első ilyen egyezmény már 1944-ben megszületett, ez volt a Chicagoban elfogadott, a nemzetközi polgári légi közlekedés védelméről szóló egyezmény, mely kimondta, hogy a polgári repülés a nemzetközi kapcsolatok fejlődését szolgálja, illetve, hogy az ezzel való visszaélés súlyosan fenyegeti a nemzetközi biztonságot. Az 1963-mas tokiói Egyezmény meghatározza a repülő járműveken elkövetett terrorcselekmény fogalmát, bár az Egyezmény maga nem így fogalmaz, több pontja utal arra a cselekményre, melyet ma terrorista cselekedetként ismer és tartunk számon az államok többsége: a cselekedet állami büntetőjogba ütközik, az elkövető veszélyezteti a járművön lévő személyek és vagyontárgyak biztonságát. (1. cikk (1) bekezdés a és b alpont) Említésre kerül továbbá a szándék és a fenyegetés is. Az 1970-es hágai Egyezmény tovább megy: az elkövetőkkel kapcsolatban lefekteti az aut dedere aut judicare-elvet („kiadni vagy eljárni”), így a részes államok területén az elkövetők semmiképp sem találhatnak menedéket, ellenük mindenképp kiadatási eljárás indul. (Bartkó [2005] pp67). 29

Az 1971-es montreali Egyezmény tekintetében jól látszik az ENSZegyezmények reaktív jellege: a szolgálatban lévő légi jármű fedélzetén „direkt” módon elkövetett cselekmény mellé beemeli a terrorcselekmény körébe azt, ha az elkövető megsemmisítő anyagot vagy szerkezetet helyez el a gépen. Az 1973-mas New York-i Egyezmény „kiszélesíti a terrorcselekmény passzív alanyi körét” (Bartkó [2005] pp69), így a potenciális célszemélyek között a nemzetközileg védett személyeket is említi az Egyezmény, mely a fenyegetésre már mint konkrét előkészületi cselekményre hivatkozik. A legjelentősebb egyezmény kétségkívül az 1999-es a Nemzetközi Egyezmény a Terrorizmus Finanszírozásának Visszaszorítása Érdekében 39, ez meg is alkotja a nemzetközi terrorizmus egyfajta minimáldefinícióját, azonban csak másodlagos célból (Cryer, Friman, Robinson és Wilmshurst [2008] p287), hiszen elsősorban a cselekmények pénzügyi támogatóit szándékozik büntetni, bár a cselekmények konkrét elkövetőinek felelősségére is utal a 4. és 5. cikkben. A terrorista cselekmény az Egyezmény 2. cikk 1. bekezdése szerint vagy az Egyezmény függelékében felsorolt tevékenység, vagy „bármely más olyan cselekedet, mely halált vagy komoly személyi sérülést okoz civilnek, vagy egy olyan személynek, aki fegyveres konfliktusos helyzetben nem az ellenségeskedések résztvevője; ha a cselekmény – természetéből vagy kontextusból adódó – célja lakosság megfélemlítése, vagy kormányzat vagy nemzetközi szervezet rávétele arra, hogy tegyen vagy ne tegyen valamit.”40 Látható, hogy ez a meghatározás az előzőekben a társadalomtudományos alapon lefektetett definíciós keret legtöbb pontját tartalmazza. Egyes szerzők értékelése szerint továbbá a három legutóbbi Egyezmény 41 szerint a kiadatás és kölcsönös jogi segítségnyújtás céljából a terrorista cselekmények nem politikai bűncselekmények, így a kiadatási kötelezettséggel biztossá vált, hogy a terrorista taktikák semmilyen körülmények között sem igazolhatók. (Cryer, Friman, Robinson és Wilmshurst [2008] p287)

39

International Convention for the Suppression of the Financing of Terrorism (fordítás tőlem) „Any other act intended to cause death or serious bodily injury to a civilian, or to any other person not

40

taking an active part in the hostilities in a situation of armed conflict, when the purpose of such act, by its nature or context, is to intimidate a population, or to compel a government or an international organization to do or to abstain from doing any act.” (fordítás tőlem) 41

Nemzetközi Egyezmény a Terrorista Bombatámadások Visszaszorítására (International Convention for the Suppression of Terrorist Bombings) 1997-ből, Nemzetközi Egyezmény a Terrorizmus Finanszírozásának Visszaszorítása Érdekében (International Convention for the Suppression of the Financing of Terrorism) 1999-ből, illetve a Nukleáris Terrorizmus Cselekményeinek Visszaszorításáról szóló Egyezmény 2005-ből.

30

A állami, regionális, illetve a nemzetközi közösség – a jelenlegi rendszert tekintve – „legfelsőbb” szintjén, az Egyesült Nemzetek Szervezete szintjén – ahogyan azt az előző fejezetben látni lehetett – elindult, az ezredforduló táján fellendült a terrorista

cselekményekkel

kapcsolatos

jogi

kodifikáció,

melynek

keretében

társadalomtudományos szemszögből kijelenthető, hogy egy egységes definíciós keret alapján a joganyagokat elemezve létrejött egy minimáldefiníció, azaz léteznek lényeges egybetartások, melyek, véleményem szerint, nem fedik le a terrorizmus jelenlegi összes meghatározó jellemzőjét, mindazonáltal fontos kiindulópontként szolgálhatnának, illetve alapot adtak arra, hogy a Rafík Hariri volt libanoni miniszterelnök meggyilkolásának körülményeit vizsgáló, az ENSZ égisze alatt felálló Libanoni Különleges Törvényszék – melynek székhelye Hága – 2011 februárjában hozott döntésében megállapítsa: a nemzetközi terrorizmusnak létezik egy szokásjogon alapuló egységes meghatározása. Miből, és milyen alapokon áll ez a bizonyos meghatározás, illetve milyen kritikákat kapott, és alkalmas-e arra, hogy a terrorizmus valóban nemzetközi bűncselekménnyé váljon? 4.

Egy áldott pillanat? A terrorizmus a Libanoni Különleges Törvényszék

előzetes döntésében A Libanoni Különleges Törvényszék Fellebviteli Kamarája 42 2011. február 16-án adta közre előzetes döntését azokkal a kérdésekkel kapcsolatban, melyeket a Törvényszék egyik bírája intézett a Kamarához. A kérdésekre válaszoló előzetes döntést a Kamara egyhangúlag fogadta el. A kérdések a terrorizmussal kapcsolatban a következők voltak: „bár a Törvényszéket létrehozó Statútum 2. cikke szerint a Törvényszék csak a libanoni jog alapján formálhat véleményt a terrorizmus meghatározásával kapcsolatban, mégis van-e olyan eshetőség, hogy figyelembe veheti a nemzetközi jogot; és ha igen, milyen mértékben; ha nem, a terrorista cselekedetek mely alapvető elemeit szükséges a libanoni jog és gyakorlat fényében figyelembe venni?” A Kamara szerint, bár a Statútum egyértelműen kimondja, hogy csak és kizárólag a libanoni büntetőtörvénykönyv rendelkezései – így meghatározása 43 –, illetve a libanoni bírósági

gyakorlat

alapján

járhat

el

a

Törvényszék,

hozzáteszi,

hogy

a

büntetőtörvénykönyv rendelkezéseit lehet a nemzetközi jog fényében vizsgálni, annak 42

Appeals Chamber of the Special Tribunal for Lebanon (fordítás tőlem), továbbiakban: Kamara 314-es cikk: „Terrorista cselekmény minden olyan cselekmény, melynek révén a félelem állapotát szándékozzák előidézni olyan eszközökkel, melyek alkalmasak közveszély okozására, mint például robbanószerkezetek, nem gyúlékony anyagok, mérgező vagy korrozív termékek, és fertőző vagy mikrobiális ágensek.” (fordítás tőlem) (eredeti dokumentum angol nyelven: http://www.stltsl.org/index.php?option=com_k2&view=item&task=download&id=350 , hozzáférés: 2011. december 28. 10 óra 36 perc)

43

31

segítségével értelmezni. Megjegyzendő, hogy a Kamara ebben a tekintetben jóval „nemzetközibben” közelíti meg a kérdést, jóval nagyobb fokú autonómiát enged a nemzetközi jognak a libanoni törvények értelmezésében és alkalmazásában, mint ilyen szituációban szokásos. (Sliedregt és Herik [2011] p1) Erre a Kamara szerint azért van szükség, hogy a terrorizmus objektív elemeivel kapcsolatos változásokat – az objektív elemek 1958., a jelenleg is hatályos libanoni büntetőtörvénykönyv hatálybalépése óta bekövetkezett bővülését – is tükrözze a döntéshozás a későbbiekben. Az Arab Egyezményt – melynek Libanon is részese, és amely döntő fontosságúnak bizonyult a nemzetközi jogi vívmányok figyelembevételével kapcsolatban – a 80-82. bekezdés szerint úgy tudta a Kamara mégis beemelni a döntéshozatalba, hogy a libanoni bírók az ítélkezési gyakorlat szerint mindig figyelemmel vannak a ratifikált egyezményekre. Itt érdemes megemlíteni, hogy a Törvényszék első elnöke Antonio Cassese volt, akinek gondolataival az előzetes döntés annak tartalmát tekintve jól rezonál. Cassese a terrorizmust objektív és szubjektív elemekre bontotta, ahol az objektív elemek már vagy az adott ország belső jogában vagy nemzetközi jogilag eleve büntetendő cselekmények (például ölési cselekmény), vagy olyan cselekmények, melyek alapvetően törvényesek, és csak a terrorizmussal való kapcsolat kriminalizálja őket (például egy szervezet pénzügyi támogatása). (Cassese [2008]) Ezeken túl a cselekmény transznacionális jellege az ok, amely miatt az adott terrorista cselekmény a nemzetközi jog joghatósága alá kerül. A szubjektív elemek közé a lakosság megfélemlítése, illetve – mintegy végső célként – kormányok vagy nemzetközi szervezetek cselekvésre vagy nem-cselekvésre kényszerítése tartozik; a terrorizmust a politikai cél mint indíték is meghatározza. A Kamara a terrorizmus szokásjogi vetületével kapcsolatban is Cassese vélekedéseivel összhangban álló döntést hozott: a békeidőben elkövetett terrorista cselekmények – „nemzetközi terrorizmus” – az államok jogalkotásában és – alkalmazásában, illetve regionális és nemzetközi szervezetek – elsősorban ENSZhatározatok

–

fennálló

szabályszerűségek

alapján

van

szokásjogon

nyugvó

meghatározása, melynek elemei a következők: „bűncselekmény elkövetése vagy az azzal való fenyegetés, a lakosság megfélemlítésének szándéka, vagy közvetetten vagy közvetlenül egy állami vagy nemzetközi hatóság kényszerítése arra, hogy valamit megtegyen, vagy ne tegyen, illetve a transznacionális elem megléte.” 44 Ezzel példa nélküli lehetőség kínálkozik arra, hogy a terrorizmus oly' sok év után nemzetközi bűncselekményként a saját jogán, nem egy egyezmény másodlagos fogalmaként 44

85. bekezdés: „the perpetration of a criminal act […], the intent to spread fear among the population […] or directly or indirectly coerce a national or international authority to take some action or to refrain from taking it […] when the act involves a transnational element.” (fordítás tőlem)

32

meghatározást nyerjen. Hogyan érvényesülnek az előbb említett elemek, illetve milyen kritikákkal találkozott a döntés? A jellemzést a transznacionális elemmel kezdem. A transznacionális elem fogalmát a 90. bekezdésben bontja ki a Kamara, e szerint a több ország közti kapcsolódás elsősorban elkövetők, áldozatok vagy módszerek (means) szintjén valósul meg, de előfordulhat, hogy csak annyiban jön létre, amennyiben az egy adott állam területén megtervezett és bekövetkező terrortámadás olyan mértékű, hogy a nemzetközi békét és biztonságot veszélyezteti, legalább a szomszédos országok tekintetében. Ezzel a kitétellel a Kamara teljes mértékben kizárja a belföldi terrorizmust. (Saul [2011] p3) Azt azonban a Kamara is elismeri, hogy a politikai cél vagy indíték tekintetében még nem jött létre egyetértés az államok túlnyomó többsége részéről, így a terrorista cselekedetek szubjektív eleme hiányos marad. Egyes szerzők – mint például Kai Ambos – úgy gondolják, egyfajta „általános” különleges szándékon (azaz: a lakosság megfélemlítésén) túl egy „különleges különleges szándék” is van, mégpedig a politikai cél elérésével kapcsolatban. Míg az általános különleges szándéknak szilárd alapjai vannak a nemzetközi szokásjogban, addig a különleges különleges szándék egyelőre csak alternatív elvárásként jelenhet meg. (Ambos [2011] p20) Én úgy gondolom, anélkül, hogy a politikai cél is bekerülne a definícióba, nem lesz hatékony a meghatározás, és rengeteg kiskapu marad – természetesen sok entitásnak ez is a célja, elég ha a 2000. óta tárgyalás alatt álló Átfogó Nemzetközi Terrorizmusegyezménytervezet 45 megrekedt tárgyalásaira gondolunk. Ben Saul az Olasz Bíróságot hozza példaként ahol az általános vélekedés az, hogy a terrorizmus egyszerűen nem terrorizmus, ha nincs a meghatározásában a céllal kapcsolatos pont. (Saul [2011] p12) További kritikaként jelent meg, hogy a Kamara olyan törvényeket idézett a döntésben az ott leírtakat alátámasztandó, melyek kétértelműen vannak megfogalmazva annak érdekében, hogy az adott államban a politikai ellenzéket ellehetetlenítsék. (Saul [2011] p8) És az átfogó egyezménnyel kapcsolatos tehetetlenség egy másik problémához is elvezet: ahhoz, hogy a terrorizmus valóban nemzetközi bűncselekménye, vagy azzá tud-e válni. Ambos szerint ahhoz, hogy valami nemzetközi bűncselekmény legyen, három kritériumnak kell megfelelnie: egy olyan elsődleges normán kell alapulnia, mely már a nemzetközi jog része; a norma megsértésének kellően súlyosnak kell lennie, hatással bizonyos univerzális értékekre; illetve, a normasértésnek a saját jogán kell felölelnie az egyéni felelősséget, és nem a belső jogi kriminalizáltság miatt. Látható, hogy a terrorizmus esetén az első két elvárás maradéktalanul teljesül – és 45

UN draft definition for the Comprehensive Convention on International Terrorism

33

ebben úgy vélem nagy szerepük van a szektorális egyezményeknek –, azonban a harmadik pont az államok egybehangzó, egységes szankcionálási gyakorlata és nemzetközi jogi magatartása révén teljesülne; ebben az esetben pont a nemzetközi átfogó terrorizmus-egyezmény hiánya a bizonyíték arra, hogy nincs kellő mértékű összhang a kérdésben. Így – Ambos szerint – a terrorizmus jelenleg olyan bűncselekmény válik, ami elindult a nemzetköziesedés felé, de még nem tart maradéktalanul ott. (Ambos [2011] p16-17) A Libanoni Különleges Törvényszék Fellebviteli Kamarája által hozott döntéssel kapcsolatban összességében elmondható, hogy fontos körülmények között hozott meghatározó eredményt: kijelentette, hogy a terrorizmus lehet nemzetközi bűncselekmény, illetve leszögezte, hogy békeidőre vonatkozóan meglehetősen sok állami és nemzetközi szervezeti definíciónak vannak közös vonásai, és a definíciós elemek közül néhánnyal kapcsolatban lehetne megegyezés. Úgy gondolom azonban, hogy hosszú távon – egyes alapvető definíciós elemekkel kapcsolatos konszenzus hiánya miatt – nem születhet egy teljes, mindent felölelő, áltaálnos meghatározás, olyan, amit konzekvensen és biztosan lehetne alkalmazni mind a nemzetközi jogban, mind a társadalomtudományban vagy politikai elemzésben. A politikai motivációval kapcsolatos megegyezés hiánya gyakorlatilag törzs és gyökérzet nélküli lebegő lombkoronává teszi a terrorizmussal kapcsolatos nemzetközi jogi, államok közti diskurzust. (Például az átfogó határozatról való tárgyalás is, véleményem szerint, ezért lett parttalan.)

5.

Konklúzió A terrorizmus évszázados története folyamán több formában jelent meg.

Volt, hogy a terror az éppen aktuális politikai berendezkedés, rendszer alappillére volt – mint a terror uralma Franciaországban, vagy az 1930-as évek Németországa –, volt, hogy egy történelmi folyamat fontos támogatója volt – elég ha csak a dekolonizációra gondolunk. Azonban a XX. század utolsó évtizedeire – egy újabb, minőségi változást követően – olyan, állam alatti entitások is éltek a terrorista taktikák alkalmazásával, amiket sem az államok rendfenntartó rendszerei, sem jogrendszerei nem, vagy legalábbis nem olyan formában ismertek. Megjelentek az új típusú kihívások, melyek közül a (nemzetközi) terrorizmus talán a legsúlyosabb és legbizonytalanabb fenyegetést jelentette az országok állampolgáraival, civilekkel szemben. A 2001-es egyesült 34

államokbeli, illetve 2004-es madridi és 2005-ös londoni terrortámadások óta pedig fenyegetőbbnek tűnik a jelenség, mint valaha, a probléma kezelése pedig több, mint sürgető. Elmondható, hogy az egyes államok a mai értelemben vett „modern” terrorizmus feltűnése óta, azzal párhuzamosan alkotnak jogot és hoznak létre nemzetközi egyezményeket annak megelőzésére vagy kezelésére. Ezek közül kiemelkednek az Egyesült Nemzetek Szervezete Közgyűlése által elfogadott, ún. „szektorális” egyezmények. Komoly hiányosság azonban, hogy ezek a dokumentumok tipikusan nem definiálják a terrorizmus bűncselekményét, hanem az egyes, a terrorizmushoz kapcsolódó tevékenységeket kriminalizálják. További gond, hogy ezek az egyezmények sokszor vagy jogilag nem kötelező dokumentumok, vagy pedig konkrét intézkedést nem is tartalmaznak, csak a részesek fokozott együttműködését követelik meg az egyezmény tárgyát illetően. (Saul [2011]) Ezzel együtt, társadalomtudományi megközelítéssel alkotható a terrorista cselekmények legfontosabb jellemzőit felderítve egy definíciós keret, ami alapján a törvényeket és egyezményeket vizsgálva kiderül, hogy tartalmi szinten több államnál megjelenik a terrorizmus mint olyan bűncselekmény, amely félelmet ébreszt, és célpontja a lakosság vagy a helyszínen lévő nemzetközi szervezetek, illetve a területi állam kormányzata ellen kifejtett tevékenység. Nagyjából és egészében ezeket a jellemzőket azonosította a Hágában székelő Libanoni Különleges Törvényszék Fellebviteli Kamarája 2011. februári előzetes döntésében. Kifejtették, hogy a nemzeti törvényhozás és bíráskodás, a nemzetközi egyezményekben való részvétel, illetve az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatai alapján az államok szintjén létezik olyan opinio juris, ami a terrorizmus nemzetközi bűncselekménnyé válását eredményezi, nemzetközi szokásjogi alapon. A döntésnek számos kritikusa akadt, azonban mindenképp látszik, hogy a terrorizmus – legalábbis ha a békés környezetben vizsgáljuk és nem fegyveres konfliktusban – lassan nemzetközi bűncselekménnyé is válhat, véleményem szerint azonban ehhez még minimum szükség van arra, hogy az államok – felismerve a terrorizmussal kapcsolatos sürgető problémát – túllépjenek a bénító politikai csatározásokon, és a 2000. óta tárgyalás alatt lévő Átfogó Nemzetközi Terrorizmusegyezmény-tervezettel kapcsolatos egyeztetéseket folytassák. Ezen felül pedig a nemzetközi (regionális) egyezmények részeseinek a számának is emelkednie kéne, illetve az ezen egyezményekben lefektetett normáknak és intézkedéseknek a részesek saját belső jogában is határozottabban kellene tükröződniük.

35

A dolgozatban megkíséreltem továbbá egy fogalmi kérdést is megválaszolni, az állami terrort – mely minőségében más, mint a nemzetközi terrorizmus – elválasztani a terrorista taktikáktól – melyekkel az állam alatti entitások tagjai vagy a velük azonosuló „magányos farkasok”, az elkövetők élnek a politikai céljaik elérése érdekében, így az adott területi állam kormányzatának kényszerítése és lakosságuk félelemben tartása révén. Míg ugyanis az állami terror esetén a területi állam rezsimjének teljes kontrollja érvényesül a történések felett, a terrorista taktikák áldozataivá váló adminisztrációk, kormányzatok, államok csak reaktívan tudnak fellépni például a lakosság védelme érdekében. Éppen ezért az állami terrorral nem foglalkoztam. Terjedelmi korlátok és tematikus megkötések miatt nem tudtam továbbá kibontani a törvényekkel és definíciókkal kapcsolatos bővebb kutatást, úgy gondolom viszont, hogy a különböző törvények létrejötte, illetve a civilizációs összehasonlítás – akár „globálisan”, az új típusú kihívásokra adott reakciók egészét nézve – szintén jó kutatási témát szolgáltatna, továbbá nem ejtettem szót arról, hogy fegyveres konfliktusok idején a terrorizmusnak milyen a nemzetközi jogi vagy nemzetközi közösség általi megítélése. Ugyanakkor ezek a kérdések is mindenképpen időszerűek, hiszen a terrorizmus elleni küzdelem, ahogyan a terrorizmus maga is, ahogyan Antonio Cassese fogalmazott: többoldalú. A Libanoni Különleges Törvényszék munkájának majdani megítélése, a nemzetközi közösség tagjainak aktivitása, hajlandósága és nyitottsága dönti majd el, a jelenség többoldalúsága kezelhető-e egységes, nemzetközi jogi keretben.

36

Felhasznált irodalom

Könyvek, monográfiák Cassese, Antonio (2008): International Criminal Law. p.162-178. Oxford University Press, Oxford, Egyesült Királyság Cryer, Robert – Friman, Hakan – Robinson, Darryl – Wilmshurst, Elisabeth (2008): An introduction to international criminal law and procedure. p.281-294. Cambridge University Press, Cambridge, Egyesült Királyság. Díaz-Paniagua, Carlos Fernando (2008): Negotiating Terrorism. The Negotiation Dynamics of Four UN Counter-Terrorism Treaties 1997-2005. The City University of New York, New York, Amerikai Egyesült Államok. (http://papers.ssrn.com/sol3/Delivery.cfm/SSRN_ID1968150_ code1348184.pdf?abstractid=1968150&mirid=3, hozzáférés: 2012. március 19. 11 óra 37 perc) Hoffman, Bruce (2006): Inside Terrorism. Revised and Expanded Edition. Columbia University Press, New York, Amerikai Egyesült Államok. Kardos Gábor – Lattmann Tamás (szerk.) (2010): Nemzetközi jog. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest Kondorosi Ferenc (szerk.) – Ligeti Katalin (szerk.) (2008): Az európai büntetőjog kézikönyve. p.558-566. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Budapest

37

Scott, Shirley V. (szerk.) (2006): International Law & Politics. Key Documents. p.315333. Rienner, Boulder, Amerikai Egyesült Államok Schmid, Alex P. (szerk.) (2011): The Routledge handbook of terrorism research. p39-99. Routledge, London, Egyesült Királyság Townsend, Charles (2003): A terrorizmus. Magyar Világ Kiadó, Budapest, Magyarország Whittaker, David J. (2007): The Terrorism Reader. Third Edition. Routledge, London, Egyesült Királyság.

Tanulmányok Bartkó Róbert (2007): A terrorizmus elleni küzdelem jogi és adminisztratív eszközei az Európai Unióban I. : Áttekintés a 2001-es terrortámadástól egészen napjainkig. In: Miskolci doktoranduszok jogtudományi tanulmányai : Tomus 8.: Miskolci Egyetem Deák Ferenc Államés Jogtudományi Doktori Iskola kiadványsorozata. p.9-33. Bíbor Kiadó, Miskolc.

Bartkó Róbert (2005a): A terrorizmus fogalmának bővülése az ENSZ egyezményi rendszerének tükrében. In: Miskolci doktoranduszok jogtudományi tanulmányai : Tomus 6/1. fasciculus 1-18. : Miskolci Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola kiadványsorozata. p.57-77 Bíbor Kiadó, Miskolc.

Bartkó Róbert (2005b): Gondolatok a terrorizmus fogalmáról. In: Belügyi Szemle. 53. évf, 6. szám p.75-88. Belügyminisztérium, Budapest.

38

Black, Donald (2004): The Geometry of Terrorism. In: Sociological Theory, Vol. 22, No. 1, Theories of Terrorism: A Symposium. (Mar., 2004), pp. 14-25. (http://links.jstor.org/sicisici=07352751%28200403%2922%3A1 %3C14%3ATG%3E2.0.CO%3B2-F , hozzáférés: 2012. március 10. 20 óra 39 perc) Dugard, John (1974): International Terrorism: Problems Of Definition. In: International Affairs, Vol. 50, No. 1, pp. 67-81. Blackwell Publishing, Hoboken, Amerikai Egyesült Államok Fletcher, George P. (2006): The Indefinable Concept of Terrorism. In: Journal of International Criminal Justice 2006. december pp894-911. Oxford University Press, Oxford, Egyesült Királyság (DOI: 10.1093/jicj/mql060. Hozzáférés: 2011. január 19.) Rapoport, David C. (2004): The Four Waves of Modern Terrorism. (http://www.international.ucla.edu/media/files/RapoportFour-Waves-of-Modern-Terrorism.pdf, hozzáférés: 2011. november 29. 12 óra 54 perc) Saul, Ben (2011): Legislating from a Radical Hague: The United Nations Special Tribunal for Lebanon Invents an International Crime of Transnational Terrorism. In: Leiden Journal of International Law. Foundation of the Leiden Journal of International Law, Leiden, Hollandia. (DOI: 10.1017/S0922156511000203, hozzáférés: 2011. május 31. 12 óra 10 perc)

39

Sliedregt, Elies van – Herik, Larissa van der (2011): Introduction: The STL Interlocutory Decision on the Definition of Terrorism – Judicial Ingenuity or Radicalism? In: Leiden Journal of International Law. Foundation of the Leiden Journal of International Law, Leiden, Hollandia. (DOI:10.1017/S0922156511000227, hozzáférés: 2011. május 31. 12 óra 5 perc) Young, Reuven (2006): Defining Terrorism: The Evolution of Terrorism As A Legal Concept In International Law and Its Influence On Definitions In Domestic Legislation. In: 29 B.C. Int'l & Comp. L. Rev. 23, Blackwell Publishing, Hoboken, Amerikai Egyesült Államok

Elsődleges források Law on Combat against Terrorist Offences (2008). Afganisztán. (URL: https://www.unodc.org/tldb/pdf/Afghanistan_anti-terrorism_law_2008.pdf , hozzáférés: 2012. április 10. 22 óra 42 perc) Anti-terrorism (second amendment) ordinance, 1999 ordinance xiii of 1999 an ordinance to amend the anti-terrorism act, 1997 (1999). Pakisztán. (URL: https://www.unodc.org/tldb/showDocument.dolng=en&documentUid=9926&country=P AK, hozzáférés: 2012. január 20. 10 óra 21 perc)

Arab Convention for the Suppression of Terrorism (1998). Arab Nemzetek Ligája. (http://www.al-bab.com/arab/docs/league/terrorism98.htm, hozzáférés: 2012. március 1. 16 óra 30 perc) Bill C-36. Part II.1 (Anti-terrorism Act) (2001). Kanada. (http://www.parl.gc.ca/HousePublications/Publication.aspx?Pub=Bill&Doc=C36&Language=e&Mode=1&Parl=37&Ses=1 , hozzáférés: 2012. április 15. 16 óra 28 perc) 40

Convention for the Prevention and Punishment of Terrorism (1937). Nemzetek Szövetsége. (http://web.archive.org/web/20110724185446/http://www.jur.uib.no/ansatte/joreh/temas ider/internasjonalisering/Convention%20on%20terrorism%201937.pdf, hozzáférés: 2012. február 26. 23 óra 10 perc) Convention of the Organisation of the Islamic Conference on Combating International Terrorism (1999). Iszlám Konferencia Szervezete. (http://www.oicoci.org/english/convenion/terrorism_convention.htm, hozzáférés: 2012. február 18. 23 óra 12 perc) Convention To Prevent and Punish The Acts Of Terrorism Taking The Form of Crimes Against Persons and Related Extortion That Are of International Significance (1971). Amerikai Államok Szervezete (http://www.oas.org/juridico/english/treaties/a-49.html, hozzáférés: 2012. március 5. 17 óra 29 perc)

Criminal Code Act 1995 (2011). Ausztrália. (URL: http://www.comlaw.gov.au/Details/C2012C00306/cffb8bd5-6bc4-461f-9513d75ed8c31486 , hozzáférés: 2012. április 15. 10 óra 11 perc)

FBI Terrorism Report 2010 (2010), Amerikai Egyesült Államok. ( http://www.nctc.gov/witsbanner/docs/2010_report_on_terrorism.pdf , hozzáférés: 2012. március 26. 13 óra 2 perc)

Interlocutory Decision on the Applicable Law: Terrorism, Conspiracy, Homicide, Perpetration, Cumulative Charging (2011). Special Tribunal for Lebanon. Den Haag, Holland. (URL: http://www.stltsl.org/index.phpoption=com_k2&view=item&task=download&id=447 , hozzáférés: 2011. október 12. 21 óra 54 perc)

41

International Convention For The Suppression Of The Financing Of Terrorism (1999). Egyesült Nemzetek Szervezete, New York City, New York, Amerikai Egyesült Államok. (URL: http://treaties.un.org/doc/db/Terrorism/english-18-11.pdf , hozzáférés: 2012. április 10. 14 óra 21 perc)

Israel's proposed new Terrorism Law significantly extends definition of terrorism (2010). JNews, Izrael. (URL: http://www.jnews.org.uk/news/israels-proposed-new-terrorismlaw-significantly-extends-definition-of-terrorism,hozzáférés: 2011. december 3. 19 óra 08 perc) Law No. 3/2006 Prevention and Suppression of the Crimes of Terrorism (Macao) (2006). Makaó Különleges Közigazgatási Régió, Kínai Népköztársaság. (URL: https://www.unodc.org/tldb/pdf/Macao%20Anti-Terrorism%20Law.pdf, hozzáférés: 2012. április 10. 20 óra 05 perc)

Lebanese Criminal Code. Selected Articles (2010). Special Tribunal for Lebanon, Hollandia ( http://www.stltsl.org/index.php?option=com_k2&view=item&task=download&id=350, hozzáférés: 2011. december 28. 10 óra 36 perc)

Marton Péter kurzuselőadásai (2011). Budapesti Corvinus Egyetem. Budapest, Magyarország

Protection of Constitutional Democracy Against Terrorist and Related Activities Act (2004). Dél-afrikai Köztársaság. (URL: https://www.unodc.org/tldb/pdf/South_Africa_Anti_Terr_Act.pdf , hozzáférés: 2012. április 5. 22 óra 10 perc)

The Unlawful Activities (Prevention) Amendment Ordinance (2004). India (http://www.satp.org/satporgtp/countries/india/document/actandordinances/the_unlawfu l_activities__amendord2004.htm, hozzáférés: 2012. április 15. 16 óra 58 perc)

42

USA PATRIOT Act (2001). Amerikai Egyesült Államok. (http://epic.org/privacy/terrorism/hr3162.html, hozzáférés: 2012. március 10. 21 óra 17 perc)

US Department of Defense Dictionary on Military Terms (2011). Amerikai Egyesült Államok. ( http://www.dtic.mil/doctrine/new_pubs/jp1_02.pdf , hozzáférés: 2012. március 31. 22 óra 29 perc)

43

Mellékletek 1.

melléklet: a terrorizmus definíciós elemeinek előfordulása a

vizsgált törvényekben Terrorista cselekmények jellemzői a törvényi definíciókban A cselekmények csak ismétlődők lehetnek Elkövető lehet egyetlen személy is Előre kiterveltség Félelemterjesztés Fenyegetés (erőszakkal, a tett véghezvitelével) Erőszak elkövetése Kettős célpontválasztás, kényszerítés Nemzetközi intézmény/szervezet mint célpont Kormányzat mint célpont Lakosság mint célpont Társadalom mint célpont Nem-kombattánsok mint áldozatok Politikai cél

0

2.

5

10

Elemek előfordulásának száma a mintában

melléklet: a terrorista cselekmények definíciós elemei az

egyes egyesült államokbeli kormányzati intézmények, jogi dokumentumok meghatározásaiban A terrorista cselekmények definíciói egyes amerikai intézmények esetében Elkövető lehet egyetlen személy is Előre kiterveltség Félelemterjesztés Fenyegetés (erőszakkal, a tett véghezvitelével) Erőszak elkövetése Kettős célpontválasztás, kényszerítés Nemzetközi intézmény/szervezet mint célpont Elemek előfordulásának száma a mintában

Kormányzat mint célpont Lakosság mint célpont Társadalom mint célpont Nem-kombattánsok mint áldozatok Politikai cél

0

2

44

4

6

3.

melléklet: a terrorizmus Alex P. Schmid által meghatározott

definíciós elemeinek előfordulásának gyakorisága 109 intézményi definícióban

forrás: Schmid [2011] p74

45