D R. P E R T I K OTTÓ

D R . P E R T I K OTTÓ.

IIÖSER JÁNOS

nyilvános tan- és nevelő-intézete BUDAPEST, VI. ker., Aradí-utcza 1U. sz. (Röser-ház).

Ezen intézet a l a p í t t a t o t t 1853-ban. Eddigi tanulók száma 14211, magában foglalja: a n e v e l ő - i n t e r n a t u s t , melyben vidéki családok fiai teljes ellátást, felügyeletet és nevelést nyernek, a f e l s ő k e r e s k e d e l m i i s k o l á t , mely egyenrangú és egyenjogú a kereskedelmi akadémiákkal, záró bizonyítványai az egyévi katonai szolgálatra jogosítanak, a p o l g á r i i s k o l á t , mely egyenjogú és egyenrangú az állami és községi iskolákkal. Növendékek felvétele szeptember 5-ig. Tanácsos azonban a beiratást minél előbb eszközölni, mert az elmúlt évben sem adhattunk a később jelentkezőknek helyet. Értesitést küld és felvilágosítást ad az igazgató, ^ A^ „ ^ _ J 6 R O S E R J Á N O S , B u d a p e s t , Aradi-utcza 10. sz.

nfwwiwwwwwwirm CCHLICK

k

j

FÉLE

vasöntöde és

gépgyár részvénytársaság Budapest. ttyár és i r o d á k : VI., külső váczi-ut 1(596—1699. Városi iroda és á r u r a k t á r : VI., Podmaniczky-u. 14. Ajánlja magát következők

készítésére és szállítására, úgy-

mint : vashidak és tetőszerkezetek, szögecselt és hengerelt vastartók, gőzkazánok és gőzgépek, zsilipek, á t e r e s z e k , jónak bizonyult rendszer szerint,

körszivaty-

tyuk, vízvezetéki csövek, minden nagyságban, felhúzok kézi-, viz- és gőzerőre.

E R D É L Y I cs. és k i r . u d v a r i

fényképész

tudatja, hogy

K ossuth Lajos- és Ujvilág-utcza sarkán levő -a- UJ MŰTERMÉT megnyitotta.

Bejárat: Ujvilág-utcza 2. sz. TELEFON.

LIFT.

F i ó k - m ű t e r e m : V . , Erzsébet-tér 18.

Nyilvános főgymnásium és

nevelőintézet államérvényes bizonyítványok kiállítási jogával.

J\z iníézeí 16 év ófa áll fsrrrr a főváros legegészségesebb vidékén, a budai hegyek mellett, a szabad nagy térségű Városmajornál,

Budapest, I., Krisztinaváros, Városmajor-u. 4. sz.

A HÉT" XIII. és XIV. kötetéhez elkészültek

lekötési táblák :

és kötetenkint 1 frt 30 kr. előleges beküldése után portomentesen kaphatók.

Az ifjak ez intézetben az osztály- és az érettségi vizsgálatokra a legalaposabban szakértő tanárok vezetése mellett készíttetnek elő. A dijak igen mérsékeltek. Beiratások szeptember 1-én kezdődnek. Kivánatra bárkinek ingyen és bérmentve megküldöm az idei iskolai értesítőt.

Fekete József, igazgató.

VIII. évfolyam.

1897.

HEfiJELEN MINDEN VASÍRNAP. Előfizetési feltételek: Egész évre Félévre Negyedévre

... frt 10 — »

5.—

»

2.50

AHET

POLITIKAI ÉS IRODALMI SZERKESZTI K I S S

Egyes szám ára 20 kr.

SZEMLE.

JÓZSEF.

35/400. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST,

VII. ker., Erzsébet-körut 0. sz. Hirdetések felvétele

ugyanott.

Kéziratolt nem adatnak vissza.

Budapest, augusztus hó 29.

Krónika. A

t í m á r l e g é n y . — augusztus

26-án.

Európa jókedvű s nem ok nélkül. Búzája aligha lesz, de a fehér czár megcsókolta a timárlegényt s ez Európának elég. A timárlegényt! Azt még megbocsátották Francziaországnak, hogy a tímárlegény képviseli állami szuverénitását, hiszen a köztársaság czilinderkalapot visel, a czilinder meg egyenlővé tesz bennünket. Azonkivül minden a családban marad. De a fehér czár ! Az erkélyen ülnek az összes koronás fők és gukkeren nézik a fényes látványosságot. Katonai díszben a hatalmas autokrata — annyi • tímárlegénynek rettegett, gőgös ura — szemben vele egy czilinderes ur — a franczia timár. És a nagy katona elébe siet, megcsókolja, ugyanazzal az ajkkal, mely csak az imént Vilmos császárt csókolta. Az asztalon a császárné jobbján ül a tímárlegény, az orosz hadsereg elvonul előtte és ő a czilinderrel viszonozza a zászlók tisztelgő meghajtását. A tímárlegény! Mit szól hozzá a német császár ? Merjem-e kétségbevonni az európai jókedv valódidiságát ? Keressem a timárlegényen való viczczelődés mögött a pukkasztó méreg politikáját ? A német császár — ennyit bevallhatunk magunknak — le van főzve s örülnie kell, hogy a külsőségek szigorú megóvása formális sértéstől óvja meg. Ez a melegség, ez a rajongás és ez a megkülönböztetett tisztelet, melyben Faure Félix részesült, nyilvánvalóvá teszi, hogy Oroszországban többre becsülnek egy franczia timárlegényt, mint egy német császárt. S megfelel azokra a szintén jókedvű expektorácziókra, melyekkel a franczia kakas meghunyászkodását az orosz medve előtt kommentálni szokták. A franczia-orosz szövetség megvan és megvan nem annyira diplomácziai mesterkedések, mint a népek rejtelmes pszichológiája alapján. Ezt megérteni nem képes senki és mégis megvan. Azt .-hiszem, rosszul beszélek. Ugy kellene mondani, mivel nem értjük, azért van meg. Megvan, mert franczia és orosz gondolkodás, érzés és fejlődés között semmi hasonlatosság ; mert a franczia lefejezte királyát, mig az orosz vallásos rajongással hajtja térdét a korona előtt; mert a franczia megcsinálta a szabadságot, mig Oroszországban élnek az utolsó rabszolgák; megvan, mert Oroszország

mérte az első végzetes csapást, a franczia gloire-ra, megtörvén a nagy Napoleon erejét és győzhetetlensége nimbuszát. Mert a katasztrófa Moszkva égő romjai között sokkal súlyosabb, mint a szedáni, mivel megtörte a franczia szabadság erejét, revanche-eszmére is sokkal csábitóbb, mint Metz elvesztése. Hiszen Francziacrszág akkor elvesztette a nagy Napoleont, mig a némettel való háborúban csak megszabadult a kis Napoleontól. Amaz a dicsőség elborulása volt, ez a köztársaság hajnalhasadása. És Francziaország mégis elfelejtette az orosz égési sebeket és keresi lesujtója barátságát és nem tudja elfelejteni a közönséges zsebfájdalmat, mit Németország okozott neki. Öt milliárd és két tartomány a boszu olthatatlan vágyát keltette, áthidalhatatlan gyűlölséget Németország ellen, egy Napoleon elvesztése, a világ-hegemónia megtörte ellenben kimúlt az emlékezetből, mint valami rossz álom! Mondom, ezt megérteni nem lehet, de arra magyarázni, hogy a franczia kakas meghunyászkodik az orosz medve előtt, szintén nem lehet. Mért nem alázkodik meg a német sas előtt ? Hiszen az érdek szempontjából sokkal

többet várhatna a német barátságtól, mint az orosztól. Ha egyebet nem, elérné azt, hogy megszabadul egy ellenségétől. A francziáknak a németekkel azonos érdekeik vannak a koloniális politika terén, azonosok, ha barátságban vannak, ellentétesek, ha ellenségeskednek. Aztán ha van eset rá, hogy visszakapják az elvesztett tartományokat, az csak a barátság esete. Karddal a kezében a köztársaság soha nem hódithatja vissza Elszászt és Lotharingiát. A barátság zálogául mégis inkább kaphatná vissza, esetleg csereképen Oroszországtól a franczia nem várhat mást, csak ennek az utópisztikus revanche-eszmének a támogatását. Azaz, álombeli előnyöket. Ezért cserében mindenét felajánlja Oroszországnak, a méltóságát, a financziáit, az önállóságát is. Botorság ez? Lehet, de épen nem nevetséges. Egy nép botor érzéseinek egysége félelmetes hatalom s a legnagyobb - fönség a grandiosus, megvalósíthatatlan álom. A megalázkodás nem; megalázkodás, mikor a bosszúnak mindenre való készsége az oka. S ki merné könnyelmű határozottsággal állítani, hogy a bosszú, amikor ily egységesen s minden tekinteten "felülemelkedve tölt el egy nemzetet, terméketlen eszme volna ? Ha egyebet, nem, jelent egy örökös, lappangó casus bellit, mely a békének a végletekig való gondozására serkenti egész Európát. A Balkánon már régen összetűztek volna a nagyhatalmak, ha Francziaország nem élne a revanche-eszmének. De l

550 lőporos torony közelében nagyon óvakodnak a tűztől. Levegőbe repülne a gyújtogató is, a tűzoltó is. Ez a revanche-eszme csinálja, hogy az európai konczertben a vezérlő szólamot a fuvola viszi és a flótás épen Oroszország, a rettenetes, az önző, a sötét hatalom, Európa fenyegető végzete, az uj népvándorlás barbár hazája. És a nemzetek állig fegyverkeznek és a koronás fők csókolódzva mutogatják egymásnak meztelen kardjaikat. Az ágyú és a csók — ezek csinálják most az európai politikát. Az ágyuk legyenek mennél messzebbhordók, a csókok mennél melegebbek. És a legmelegebb csókot a legöregebb ágyú ura adta és kapta — a franczia tímárlegény. Ha volna egy Moliérunk, erről a timárlegényről nem viczczet faragna, hanem minden korok legmegrázóbb komédiáját. Mert nem az orosz czár, a gőgös autokrata, nem a német császár, a monarcháknak isteni eredetét hirdető reakczionáriusa nézi a köztársaság képviselőjében a timárlegényt, hanem a magyar nép, mely megvívta a maga demokrata forradalmát a szabadság eszméiért és az egyenlőség diadaláért, s a német pugrisok, akik Kantra és Hegelre ütve, bizonygatják az emberek egyformán isteni mivoltát, akik a negyedik rend harczában az első vonalban küzdenek. Ezek a demokraták, akik vitatják a maguk mindenhez való jogukat és képességüket, ők csapják össze a kezüket és találják ellenállhatatlanul komikusnak, hogy a minden oroszok czárja megcsókolja a volt timárlegényt. A gőgös autokrata, minden szabadság letiprója ellenben, akinek a demokrata eszmék az ellenségei, Félix Faure úrban a maga souverain társát látja, akinek a czilinderkalap a koronája és a személyes kiválósága a dinasztiája. Ő nem lát különbséget Hohenzollern Vilmos és Faure Félix urak között, csak azt nézi, hogy mindegyik egyforma teljhatalommal, a legalitás minden formái között képviselnek egy-egy nemzetet. Ő az, aki meghajol a népek akarata előtt s a személyekben, bármilyen fényes vagy bármilyen obscurus is a multjuk, csak a princzipiumot nézi, melyet képviselnek. A demokrata észjárás ellenben furcsának találja, hogy az őstelen Faure, ki ifjúkorában timárságot végzett, egy sorba kerül a Hohenzollern sarjadékkal, ki gyermekkorában a katonaiskolába járt. A demokrata érzület keresi a diszes polczokon az örökösöket és találja furcsának a selfmademaneket, a demokrata nézi le a saját evangéliomának diadalát s a helyett, hogy tapsolna, mikor az orosz czár összecsókolódzik a nép fiával, kaczag a furcsaságon, hogy Francziaország egy timárlegényt állit ki képviseltetésére s nem egy Napoleon Lajost, vagy Orleansi Fülöpöt. Igazán, van ebben komikum. Az orosz czár, aki a jövő dalnokainak ad példát a demokrataságból. Semper.

Ha a nő férfiúé akar nő lenni.

lenni, csak odáig jut, hogy megszűnik *

Az úgynevezett »tapasztalás« sokszor nem egyéb, mint előitételek gyűjteménye. *

Valamikor. — Geibel. —

Fenn ragyogott a nap felettem, Nevető díszben állt fa, bokor, S napsugár égett a te szemedben Valamikor ! Ah, elhervadtak mind a. virágok, Elmúl a nyár is és jön a tél, És elsodorta azt a sok álmot Az őszi szél. Szalay Fruzina.

A Király-Idillekből. Románcz prózában. Irta:

AMBRUS

ZOLTÁN.

— Tennyson árnyékának.

—

I. Második Arzén, levante-i király, magához hivatta miniszterelnökét, a derék Milicset és szomorúan igy szólt: — A pénz kevés. Nagyon kevés! Milics egyetértett a felséges úrral: — Bizony kevés. Nagy-gyon kevés! Ezt albán nyelven, de igen sok gy-ve 1, a feneketlen bánat hangján mondta. Nyomatékul sóhajtott is hozzá; s az ismert baryton, mely husz éven át annyi parlamenti viharral daczolt, szomorúan csengett, mint egy Áve Maria. A Balkán oroszlánja nadrágzsebébe mélyesztette a kezét, mintha még most se akarná elhinni a vigasztalan valót; mintha azt remélné, hogy mégis csak talál ott valamit. Aztán, lehorgasztva világtörténelmi orrát, elkezdett le s fel járni a szobában. Milics ugy állott a háttérben, mint a Sötét Gond. — Az élet kissé sajátszerű — bölcselkedett a király. — Az embernek hol nincsen pénze, hol ismét nincsen. Milics is ezen a nézeten volt. — Azt mondhatnám, felség, hogy az élet rendkívül sajátszerű. A fejedelem egy pillanatra megállott, hogy meghallgassa első tanácsosát. De a Milics axiómája nyilván nem elégitette ki, mert ahogy ez elhangzott, folytatta a sétáját. A dolgozó szobában egy pár pillanatig csak a vadász-csizmák kopogása hallatszott. Milics mozdulatlanul állott és fülelt. Végre a Balkán oroszlánja ezt a kijelentést tette: . — Pénzt kellene fölvenni valahol. Milics felemelte szemeit a plafondra, mintha meg akarná kérdezni a magasban lakozótól: — Láttál, Uram, ilyen ártatlanságot?! Ez a kellemetlen kamasz még most is kölcsönökről álmodik! Elmúlt negyven éves s még most is hisz az uzsorásokról szóló tündérmesében! Annyi viszontagság után teli van illúziókkal! Milics határozottan irigyelte ezt a naivitást. Hiába, a származás mégis csak valami! íme, ez a kóbor princz, akit trónkereső korában az angol bookmaker-ek megvertek s aki most itt egy sereg kecskepásztorral királynak czimezteti magát, annyi balszerencse s oly sok megaláz-

'551 tatás után, mind e mai napig megőrzött valamit őseinek, az olasz condottiere-knek derűs világnézetéből. Hisz és remél! — Nem felelsz, Milics? — Sire! A rideg való az, hogy a hitel szót ki kell törülnünk a szótárunkból. Egy kopek nem sok, de egy kopeket sem tudunk kölcsön kapni.. Arzén király az ablaknál állott s busán nézett ki a sivatagba. Tekintete elrévedezett a végtelen homokbuczkákon. Sehol semmi; még csak egy kecske se ődöngött a kopár sziklák körül. — A Montenegroi Kézművesek Szövetkezete — folytatta alázatos jelentését Milics — felmondta összes kölcsöneit s Volkin, aki az utolsó reménységem volt, azt felelte, hogy: tárgyaljunk a Rothschild-csoporttal. — A disznó! — dörmögte a király. — Disznó?! Hol van? — kiáltott fel Milics. S apró szemében felcsillant a váratlan öröm. Fegyverre akarta szólitani az őrséget, hogy a disznót, élve vagy halva, keritsék kézre, de aztán kiderült, hogy az egész félreértés s a disznó délibáb volt. — Vásárolnunk kellene valamit — vélte a király. — Cséplőgépet, zongorát, koporsót, vagy: léghajót, bicziklit, biliárdot. Volkin mindenre hitelez. — Istenem, Sire, a kereskedők olyan raffináltak! — Látod, Milics, ez a te külső politikád gyümölcse. Ha ki tudjuk eszközölni, hogy Európa elismerje királyságomat, most van pénz, hitel, bizalom, minden. — Oh, uram, nincs az a diplomata, aki többet házaljon, mint én a Felséged érdekében. Elmondhatom, hogy kevés embert löktek ki annyiszor, mint engem! — S a n é p . . . a nép szegény ugy-e? — tűnődött a király. — Nem bir el ujabb terheket ? Hisz a régit se hajlandó fizetni! — A nép oly szegény... oly szegény !... (Milics elővette a zsebkendőjét s könyeit törülgette.) Levante egész területén nem nő fü s a kecske-anyák elhatározták, hogy nem szülnek többé kis kecskéket!... — Gondoskodnom kell népemről, bármi áron — pattant fel Arzén király. — Értsd meg: bármi áron. Ha e sokat szenvedett szegény sziv megtörik is, az mindegy. Népem java az első. Milics eleinte nem értette. — Mit szólsz hozzá, Milics ? Feláldozom magam népemért és megházasodom. Milics megdöbbent. Eszébe jutott Arzén királynak mind a három elvált felesége. A georgiai herczegnő, aki harangzugás közt vonult be s paraszt-szekéren, ál-öltözetben menekült el, a bojár özvegye, akit, mivel nem akart elválni, zsandárokkal kisértettek haza, s a milliomos görög lány, akinek a fehérneműit még most se váltották ki a zálogházból. Hisz ha a házassághoz nem kellene egyéb, csák egy metropolita, aki megkösse és felbontsa!.,. De hol van az a rettenthetetlen amazon, aki hajlandó volna férjhez menni ehhez a Kékszakál-hoz ?! — No, mit szólsz hozzá? Milics nem volt olyan szamár ember, hogy azt mondja, amit gondol. — Valóban, Sire, ez királyi szó volt 1 — Csakugyan ?... Azt hiszed ?... Milics helyeslése nem tetszett a királynak. Ellenmondást várt, aggodalmakat. Hogy igy, meg amúgy. Hogy az európai udvarok igen szűkkeblűek s hogy a siker nagyon problematikus. Ezek a kétségek megkönnyítették volna az értekezést. Nem mutatkozván más megoldás, a király előállott volna az ültima ratio-val. Ez a szemtelen felelet megzavarta. Magának kellett megkeresnie a kifogásokat. — Csakhogy ehhez idő kell. Ez a Volkin nagyon körmönfont gazember s a lánya mindössze tizenkét esztendős.

— Menyasszonyt találunk — vélte Milics. — Nem, nem, ez rossz ötlet volt. Valami mást kell kieszelnünk. Aztán megint sétálgatni kezdett s egy darabig nem szólt. Ez a némaság fenyegető volt s Milics kezdte roszszul érezni magát. Ugy pislogott, mint egy tapasztalt öreg' nyul, aki a vadászt látja. A vadász nem vesztegette az időt; egy mozdulat, és czélzott, Megállt a terem közepén s mintha egyszerre világosság támadt volna a fejében, hirtelen megszólalt: — Tudod mit, Milics, te fogsz kölcsön adni nekem! — Én ?! A Milics vén arczán akkora meglepetés s oly őszinte kétségbeesés tükröződött, amely mindenkit becsapott volna. De Arzén király maga is művész volt. — Te hát! Ne vágj olyan ijedt arczot. Tudom, hogy van pénzed, hogy igen sok pénzed van. Ami pénz körülöttem elhullott, te azt mind felszedted és élére raktad. Jól van. Amig volt, nem bántam, ha raboltál. De most más időket élünk. Rajtad a sor; állj elő a pénzeddel. Milics fölemelte szemeit az égre. Az eget nem láthatta ugyan, csak a piafond kövér amorettejeit, de ez nem hozta zavarba. A vértanuk nézhettek igy, midőn mondhatatlan bűnökkel vádolták őket. — Sire, verjen meg engem az isten, ha vagyont tettem félre! Azután sirni kezdett. — Isten látja a lelkem, hogy nincs egyebem kilencz rongyos maravédinél, meg egy ócska esernyőnél. Azt is kikölcsönöztem valakinek. A tehenem beteg s a kecskéim mind egy szálig elhullottak. Semmim sincs, csak a becsületem. Istenkém, istenkém, hogy is tehettem volna félre ami a feleségedé ?! Nem nyúlok én soha semmihez, még ha aranyból volna is! Istenkém, istenkém! Mialatt Milics esküdözött, a király hátat forditott neki. Talán azt várta, hogy Milics lassankint mégis csak előpakolja, amit elrabolt. De amit Milics eltett, az jól el volt téve. Kiforditgatta ugyan a zsebeit, de csak azért, hogy bizonyságot tegyen a szegénységéről. Majd a szentek tanu-bizonyságához folyamodott s különösen szent Prokópra hivatkozott, mint aki szívesen tanúskodnék a becsülete mellett, ha jelen volna. De Szent Prokóp, véletlenül, nem volt a közelben s miután hasztalan hivatkozott rá, Milics befejezte a védekezését. Ezután már csak sohajtozott, nyögött, s levantei szokás szerint, sűrűn verte a mellét. A király megfordult, s rá szegezte a szemét Milicsre. — Tehát nincsen pénzed? Milics sóhajtott. — Értsd meg: nekem minden pénz jó. Ha nincsen rubeled, jó a görög pénz is. Ha görög nincs, legyen román, török, csuvasz vagy cseremisz pénz. Csak pénz legyen. Sok a hamis ezüst? Azt se bánom, ha a fele hamis pénz lesz is; azért beirjuk a váltóba. Minden pénz jó. Amit tolvaj öreg asszonyok lenyeltek, s az igazságszolgáltatás ismét napfényre hozott . . . az is jó pénz. — Semmilyen sincsen — nyögte Milics. Arzén király összeránczolta a szemöldökeit, s szigorúan szólt: — Ez nem helyes. Nagyon nem helyes. S annyi méltósággal nézett miniszterére, hogy ez aggódni kezdett. Milics tudója volt Arzén király minden viselt dolgának, de a fejedelem alkalom adtán olyan előkelőséget tudott kifejteni, amely még neki is imponált. — Sire, rendelkezzék az életemmel . . . De a király nem hagyta beszélni— Látod, Milics, ilyen gazember vagy te! Jót tettem veled, úrrá tettem az egész famíliádat, szabad lopást engedl*

'552 De csak suttogva mondta, s nagyokat hunyorgatott hozzá. Arzén igen jól tudta, hogy voltaképpen Lina a miniszter-elnöke, de azt hitte, Milicsre könnyebben ráijeszthet. Csalódott; ha pénzről volt szó, Milics ugy védekezett, mint egy patkány az éléskamrában. — Menj haza és beszélj Linával; Lina majd csak talál valamit. De találjon ám, mert amit mondtam, megmondtam. Ha nem lesz pénz, elcsaplak. Milics örült, hogy ilyen simán szabadul. Időt nyert, tehát még semmi se veszett el. S maga is bizott a felesége eszében. Tudott az pénzt fakasztani a sziklából is; hisz még őt is ki tudta zsebelni! — Tanácskozni fogok vele, Sire s holnap megteszem alázatos jelentésemet. Élt az alkalommal és sietett visszavonulni. Mikor az ajtóhoz ért, Arzén utána szólt: — Te, Milics, nincs egy szivarod? — Felség, végtelen bánatomra, már harmad napja elszíttam az utolsót. A bagónál tartok, becsület-istenemre! — Ugy hát elbocsátalak. De várj. Még egy jó tanácsot. Ne igyekezzél kereket oldani, mert az első gyanús jelre fegyverre szólitom az őrséget, és zsandárok között hurczoltatlak vissza! Megértettél ? Milics, ahogy kiért a szabadba, megkönnyebbülten lélekzett fel, mint Oroszlánszívű Rikárd, midőn osztrák fogságából megszökheték, s vigan ugrándozott tova. Utja homokbuezkák közt vezette végig; a meszszeségben mészkősziklák izzottak a napon. Se egy fűszál, se semmiféle élő lény nem volt látható az egész szemhatáron. De a Milics sas-tekintete mégis fölfedezett egy piczi fekete pontot, mely mintha ide-oda mozgott volna a szik— Sire 1 Semmim a világon 1 Nagyon rossz esztendők- lák tövében. Milics arra irányította lépteit. A piczi fekete pont jártak. Aztán meg ki kellett egyezkednem az ellenségeimmel. Megloptak. A börzén rengeteget' vesztettem; ami egy kecske-gödölye volt, mely gyanutlanul legelészett megmaradt, ellopták tőlem. Sire 1 Öné életem, vérem, min- néhány porlepte, csenevész fűszálon. Nem telt bele egy perez, s Milics a kecske mellett denem 1 Kívánjon tőlem bármit, csukasson be, végeztessen termett. ki 1 De pénzem, az nincsen 1 Az állat felnézett, s lábai meggyökeresedtek a rémüMilics nem tette bolonddá urát. A levantei koronátlan király tudta, hogy tanács-adója hazudik, de Mikesnek, lettől. Megismerte Milicset. — Kis kecske, szép kis kecske 1 — suttogott hozzá szerencséjére, volt egy szava, mely Arzént gondolkozóba hízelgő szóval — én vagyok a jó Milics bácsi 1 Ne félj 1 ejtette-. Ez a szó: »mindenem.« Az ártatlan gödölye könyörgő tekintetet vetett a — Hát tudod mit,-Milics? 1 Jól van, ne szaporítsuk a szót, hanem eredj haza, és beszélj Linával. Lina okos Kecske-rémre. Mintha azt akarta volna mondani: — Oly fiatal vagyok még 1 . . . Ne vedd el szabadasszony; az majd kieszeli, hogyan lehetne pénzt keríteni. Mert a pénz kell, nagyon kell, föltétlenül kell. Tudod, mi ságomat! . . . A néma esdeklésnek nem volt foganatja. Milics hiraz, hogy: kell? Ha egy hónap alatt nem tudtok pénzt teremteni, elcsaplak, becsukatlak és elkoboztatom a jószá- telen az ölébe kapta a gödölyét, s megindult' vele hazafelé. Körülnézett; nem láthatta senki. gaidat. Milics ekkor szépen megsimogatta a csinos állatot, Lina, akit Levante területén mindenki csak ugy hivott, hogy; »Az öt világrész Linája«, Milics felesége s megdicsérte őt, mondván: — Kis kecske, jó kecske. volt. Régebben, egy ideig .nagy szerepet játszott az udvarnál s abban az időben, midőn a geórgiai herczegnő Arzént (Második közlemény következik.) a faképnél hagyta, ő volt a fejedelem vigasztalója. Ez időtájt Lina a palotában lakott, s erős kézzel vezette Levante belügyeit. Igen valószínű, hogy egy púpos nő találta föl a fűzőt. Később, mikor Levante pénzügyei elkerülhetetlenné tették, hogy Arzén király feleségül vegye a bojár asszonyt, * Milicséknek ki kellett költözködniük a palotából, de azért Vannak szó nélküli sérelmek, amelyek mindennél sujtóbbak, Lina továbbra is megtartotta politikai poziczióját. S ezt mert irreperabilisak. már nem a szépségének köszönhette, hanem egyesegyedül * . az okosságának. Lina határozottan államférfiúi talentum Az ember azt, amije nincs, mindig kétszer akkora értékül szávolt; Arzén és az. ura ugy féltek tőle, mint a tűztől. Elnyomatásukért ugy állottak boszűt, hogy Linát, a háta mítja be a sorsnik, mint azt, amivel tényleg bir. Goitfried Keller. mögött, maguk is a csufnevén emlegették, s Milics, ha a * fő-postamester meglátogatta, rendesen azzal fogadta a bátyját: • Hogy az emberek egymást szerethessék, kell, hogy közösen tem neked és egész háznépednek, s most, mikor megszedted magadat, mikor könyökig vájkálsz az aranyban, nem akarsz kölcsönözni egy pár ezer rubelt, nekem, a gazdádnak, a jótevődnek! Kedves bátyád tizenöt esztendeig a haramia mesterséget folytatta; megtettem főpostamesterré. Remélem, megengéded, hogy ez nyugalmasabb állás, és jövedelmezőbb is. A fiad, első házasságodból született, legkedvesebb fiad, kétségen kivül igen sima gentleman; de ez a gentleman egyszer annyira elszórakozott, hogy tévedésből magával vitte a kedvesének összes ékszereit, s elvitorlázott Amerikába. Mikor haza jött, azt mondtam neki: borítsunk fátyolt a multakra, s megtettem őt közoktatásügyi miniszteremmé. És te, Milics 1 Mondd, volt-e, van-e Panama, a honnan te ki nem vetted a részedet, a legjobb részt, az oroszlánrészt? Van-e a Közép Tenger környékén bank, amelyet meg nem revolvereztél? Van-e özvegy és árva, a kit ügyvéd korodban ki nem fosztottál ? Arról, hogy bigámiát követtél el, hogy kétszer kötöttél törvényes házasságot, s hogy ép eszű feleségedet a bolondok házába csukattad: az ilyen apró-cseprő dolgokról nem is beszélek. De beszéljünk a fő-dologról. Te kecsketol vajlásban őszültél meg, Milics, s ha országomban nincsen többé egy gödölye sem, ez azért van, mert te mind elloptad őket 1 Elloptál mindent, ami csak ellopható, loptál pénzt, szarvasmarhát, ékszert, dugóhűzót, ami a kezed ügyébe akadt; megloptál engem, megloptál mást, s mivel magad se tudod mar, mit harácsoltál össze, tévedésből megloptad tenmagadat is. Nem bántottalak; nem csukattalak be, nem húzattalak.nyársra ; ellenkezőleg, megtettelek miniszterelnökömmé. Engedtem, hogy _ tovább lopj; mig végre elloptad az egész országot. És te nem akarsz nekem kölcsön adni ? 1

— Pszt 1 Légy csöndesen. Az öt világrész Linája haragszik 1

valami magasab K at szeressenek. .

*

'553

N i l s Fin. — Björnson. — A kis Nils Finnek nagy utja vagyon S rossz, laza a hóczipője nagyon. »Baj, baj /« Hallik föl a mélyből. S a hómezőre bátran kikoczog, »Hallgass, csúnya rém, vigyázni fog ok!« »Hi, hó, ha!« Kaczag a mélyből. S botja suhogásán fölporzik a hó. »Lássuk hát, hol az a hegyi manó »Huja hó!"- Üvölt a mélyből. S egyszerre — bolond sor — a czipő Nils úgy vágódik a hóba hanyat. »No most /« Hallik a mélyből.

leszakad,

Oly mélyre süppedt; dühöng, hadoudsz S még mélyebbre vonja valami varázs. »Megfogtunk/« Ujong a mélyből. Nils ökle még át-áttör a havon, Erősködik: »En magam meg nem adom!« »De meddig ?t Hallik a mélyből. Rázkódik a nyírfa, kaczag a fenyő, Száz zugból ezer rém vihog elő. <>Pedzed már?« Kérdik a mélyből. Felhőtorok ásit, ugy szakad a hó. » Végem!« Szól Nils Fin s ajkán fagy a szó. »No látod!* suhog a mélyből. A hósivatagból — vajmi kevés — Az égre két hóczipő hegye néz . . . »jHova lett Nils?t zizeg a mélyből. Telekes Béla.

Krónika II. Lilino. (Külföldi regény négy kis fejezetben.) — augusztus

I. Rocco és

26-án.

Jacqueline.

A rab mozdulatlanul feküdt a pricscsen. Rocco, a tömlöcztartó és Jacqueline, Rocco felesége, halkan buzgólkodtak körülte. — Ötvennyolcz frank volt nála! — suttogta Rocco. — Milyen fiatal! — sopánkodott Jacqueline. A rab egyet nyújtózott. — Kérem, hagyjanak magamra! — szólt alázatosan, kissé fojtott hangon. — Ej, czimbora, ráér még egyedül lenni — kedélyeskedett Rocco. — Oda lenn ugy sincs társaság, egye meg a fene. Soha se busuljon, hanem igyék egy pohár jó bort; élje világát, ameddig lehet. Eb az ingét, hisz mindnyájan meghalunk, ki előbb, ki utóbb. Lássa, Rinaldo, aki maga előtt volt itt, másképpen csinálta. Egész éjszaka

danolt; pezsgőt hozatott és czigarettát. Reggel felé szétosztogatta, ami maradt — nekem még a mult héten is volt a czigarettájából — ugy ment a másvilágra, fel se vette. — Már az igaz, mintha csak lakzira ment volna — -tódította Jacqueline. — Még akkor is bolondozott, mikor kivül már pergették a dobot. Hej, be derék legény is volt, isten nyugosztalja! — Mivel hát, tudja pajtás — folytatta Rocco — a halálra ítéltek utolsó kívánságát mindig teljesitik. Kívánjon akármit, fogoly-pecsenyét, czigárót; csak beszélni kell. — En nem vagyok Rinaldo — felelt a rab — és nem akarok semmit. — Rossz kedvű a szomszéd — szólt asszonyához Rocco. — Pedig egy kutya már az! — Gsont nőtt a fejében a sok studérozástól — vélte Jacqueline. — Nagyon drukkolhat. Nézd, olyan, mint a váltott. — Pedig, ha leteszi a pápaszemét, egészen helyre legény. — No, azért ez nem fog oda kinn bokázni, mint az a másik, a bitó alatt. Nincs is okosabb ilyenkor, mint egy kicsit bepálinkázni. — De ha nem kell neki semmi a világon. Azért megpróbálták egy kicsit mulattatni. — írtak ám Foggiából — jelentette Rocco. A biró meg a tanács. Ugy látszik, nagyon restellik a dolgot. Hogy éppen foggiabéli embernek kellett elkövetnie ilyesmit. A rab reagált erre áz újságra. — írtak Foggiából ?! Hogy szégyelnek ?! No lám, szép, hogy megemlékeztek rólam! Vajon mit szóltak volna hozzá, ha egy szép nap beállítok a község házába és igy szólok hozzájok; »Foggiabéliek! Én is közületek való vagyok, ne hagyjatok elveszni!« Olyanformát feleltek volna, hogy: »Alá is ut, fel is ut. Nagy a világ, próbálj szerencsét másutt«. Hát csak szégyenkezzenek! — A tisztelendő ur itt járt harmadszor is — mesélte Jacqueline. — Azt mondta, hogy jó volna már kibékülni a jóistennel, ugy se vétett az magának semmit. — Hát csak mondják meg a papnak, hogy so'se fáradjon. Ha én elhinném azt, hogy a másvilágon megkapjuk azt, amit érdemlünk, bizony nem ülnék itt. Ha el tudnám hinni, hogy testvéreim, akiket Montjouy-ban halálra kínoztak, kárpótlást • találnak oda fenn, hóhérjaik pedig örökkétig bűnhődni fognak a kiontott vérért: nem vettem volna revolvert a kezembe, hanem húztam volna az igát tovább, reménységgel, keresztény megadással. De én most is csak azt gondolom, amit egy héttel ezelőtt, s amikor az orrom hegyén van a lélek, nem kezdem azt képzelni, hogy ez a lélek örökké való. Nekem ugyan hiába beszélne a szegény páter holmi megtérésről; az én esetem furcsa, ném igen ért ő ahhoz. S mit hallgassam szent képpel, amit mond, mikor egy szót se hiszek abból, a miről beszél ?! Máson jár az én eszem, s a pap csak akkor tesz velem jót, ha békén hagy meghalni. E sok istentelenség hallatára Jacqueline kétszer is keresztet vetett, Rocco pedig, aki már kezdett lemondani a halotti torról, boszusan vágott közbe:

'554 — Kár pedig ilyen fennen beszélni, pajtás. Lássa, magával nem is ugy bánnak, mint közönséges gyilkossal. Maga az özvegy is, a meggyilkolt felesége, kidoboHatta, hogy megbocsát magának. Azt is meghagyta, hogy adják ezt magának tudtára, hogy könnyebben halhasson meg. — Eh, soha se bocsásson meg nekem! — pattant fel ingerülten a fogoly. — Az ő bocsánata engem nem könnyebbít meg; s ugyan kinek a nevében osztogatja a bocsánatát ? Vajon a halott megbocsátana-e ?! Nem hinném, hogy ilyen elnézéssel ítélné meg, amit cselekedtem. S ha valakinek, ugy ennek az asszonynak nincs joga nekem megbocsátani. Bocsássa meg a végzetnek, hogy a golyómnak éppen őket kellett találnia; üssön, verjen tovább az ernyőjével, ha a vesztőhelyre menet mellette haladok el; de ne törődjék a lelkem nyugalmával. S ha netalán mégis találkoznánk a másvilágon, ott is átkozzon, ott se bocsásson meg. Rocco és Jacqueline összenéztek; Rinaldo egy fél falut irtott ki s harmincz évig csak rablott jószágból élt. De nem káromolta a jóistent s nem űzött gúnyt az örökkévalóságból. A rab felkönyökölt egy kicsit s kérdő tekintetet vetett a tömlöcztartóra. — Hát igazán teljesitik a halálra itélt utolsó kívánságát ? Ez szép s kiválóan gyöngéd figyelem a gyilkosok iránt. Mert azoknak a kivánságát, akik nem gyilkolnak, nem igen szokták teljesíteni, se az elsőt, se az utolsót. — Csak mondja, hogy mit akar — biztatta Rocco. — Hát hozasson mindent, amit ilyenkor hozatni szoktak s költse el helyettem, váljék egészségére. Engem pedig most már hagyjanak magamra, mert ez az utolsó kivánságom. Rocco és Jacqueline eltávoztak; a vasajtó becsapódott s a kulcs megfordult a zárban. /

II. Un monsieur

vétu de noir.

A halálra itélt hanyatt fekve nézett a szennyes falra. Merőn, üres szemmel, mintha gondolatai útközben elfáradtak volna s nem birnák követni a tekintetét. Az éjszaka leszállt. Egyszerre a

vasajtó felpattant, s egy sötét

alak

lépett a czellába. Hosszú, fekete köpeny fedte, s lépése nesztelen volt. A jelenés megállt a rab nyugvóhelye előtt, köpenye alól egy kis tolvaj-lámpát vett elő, s arczához emelte: — Ismersz-e? — szólt. A halálra itélt rémülten ugrott fel a fa-padról. Egy feketébe öltözött uri ember állott előtte, régmúlt idők viseletében, az oldalán spádéval. Háromszögletű kalap, csattos czipő és bodros ing volt rajta; a sansculotte divat pantallója helyett térdig érő ruhát és selyem harisnyákat viselt. — Ismersz-e ? Hogy ismerte-e ?! Hisz önmagát látta valami bűvös tükörben! A tulajdon apró szemei néztek reá, s ugyanaz az egyenes orr, ugyanaz a gyér, szőke szakáll ugyanaz

a keskeny, gyanús homlok közeledett feléje, amelyet csak tegnap fotografáltak le a gonosztevők albuma számára. — Ki vagy ? — kiáltott fel, mialatt szive vadul kalapált. — Én vagyok a lelkiismereted — felelt a másik. - Jöttem, hogy számoljunk. — Ej, hagyj engem békében! Mindössze egy pár órám van még hátra, aztán úgyis mindegy. Miért riogatsz ?! Nincs miért félnem tőled, de unom a sok fölösleges beszédet. — Ha nem félsz tőlem, nézz hát a szemembe. — Rangos vagy és én szennyes. Nem vagyunk egymáshoz valók; nincs .egymással beszédünk. — A nyomoruságoddal akarsz védekezni? — Nem akarok védekezni semmivel. Nyomorúságos vagyok, megtoroltam egy pár nyomorúságot, holnap a fejemmel megfizetek érte. Punktum. Ne is beszéljünk erről bolond a dolog nagyon. Sok bölcs törte már ezen a fejét, egy se tudott eligazodni rajta. — Nem bizták rád, hogy ezt a csomót megoldd. — Ugy látszik, nem bizták rá senkire, mert ez a csomó még most is ott van a legtöbb ember nyakán. Mi elhatároztuk, hogy majd csak próbálunk valamit. Azon a jogon, hogy mi is emberek vagyunk. — Nem vagytok emberek, hanem bestiák. Rosszabbak a bestiánál. Mert ez csak akkor öl, ha éhes. Te, te megöltél egy embert, aki neked nem vétett semmit, akit azelőtt nem is láttál soha. - - Én csak a kéz voltam; olyan bűnös, vagy olyan ártatlan, mint az a revolver, a melyet használtam. Rám esett a sors; megtartottam, amit Ígértem. Az egész vak véletlen dolga. Ha más számot találok húzni, ugy-e nem háborgatnál ?! — Akkor is bünszerző vagy, s a meggyilkolt aggastyán akkor is áldozat. Megtorlásról beszélsz ? Hol az erőszak, amit megtoroltál? — Halálra Ítéltük őt, mert nem akadályozta meg, hogy pokoli kinzások közt öljék meg montjouy-i testvéreinket. Mit toroltunk volna meg a zsandárokon és a pribékeken ?! A fejre akartunk ütni. Hogy éppen őt értük, az is csak vak véletlen volt, mint az enyém. — S te azt hiszed, hogy ezzel a gazsággal most már rendben lesz a dolog? — Nem gondolok semmit, csak azt, hogy nekem ez volt a kötelességem. — Kötelesség ? Ölni ? S minden czél, minden haszon nélkül ? Látjátok, hogy a holtakat eltemetik s marad minden a régiben. Miért tehát ez a temérdek kiontott vér ?! Valamiért, amiről magad se tudod, meg lesz-e és mi lesz ?! — Hiszem, hogy valami lesz. — S téged ez megnyugtat? — Ha őrült vagyok, a fejemet adom ezért az őrültségért. Leszámoltam az egész világgal. Holnap fizetek s kvittek vagyunk. — Azt hiszed? A jelenés a szive tájára emelte a kezét s kebléből, a csipkefodrok közül egy kis levélkét vett ki. Aztán átnyújtotta a fogolynak s igy szólt: — Olvasd.'

'555 A rab megremegett, midőn megpillantotta az ismerős irást. S keze reszketett, szeme káprázott, mig végig olvasta a kusza sorokat a tolvajlámpa gyönge világa mellett: »Fiam! Mit mondjak, mit mondhatok neked még? Ha még kívánsz tőlem valamit, mondd meg nekem, mert ezzel a szóval: kívánom! megkönnyíted anyád fájdalmát. Én viszont azt kivánom tőled, hogy még egy utolsó levelet irj nekem és hogy értesits, vájjon mit tehetek érted ? Lilino, Lilinom, irj nekem! Semmiesetre sem fogod tőlem megtagadni, hogy tudósitást küldj magad felől, amelyet anyád nagyra fog becsülni. Szivében fogja azt megőrizni és azt fogja hinni, hogy még mellette vagy Foggiában, ahol mindennap megkérdezte, hogy mit akarsz. Isten veled Lilino, és irdd meg, hogy kivánsz-e még valamit hazádból ? Anyád megáld téged és atyáddal együtt vérző csókjait küldi neked. Irj! Anyád.'!. Lilino elolvasta a levelet még egyszer, aztán harmadszor és újra meg újra. Majd forró csókokkal, boritotta a kis papirlapot. És könye patakzott. S mialatt a fa-padra borulva, hosszan zokogott, a másik csendesen szólt: — Ugy-e, hogy a te életed nem a te életed ?! Ugy-e, hogy olyannal fizetsz, ami nem volt a tiéd ?! Ugy-e, hogy gazember vagy ?! III. Enfin

seul.

IV.

Epilog.

A katonák kivonulnak, a dob megperdül, s a pribékek sorfalat állanak. A rab fellép a vesztőhelyre,- s mintha távol levőknek szólna, vagy mintha önmagát biztatná, hangosan mondja, szinte kiáltja ezt a szót: Germinál. Újra pereg a dob. Egy nyak megtörik s egy szemüveg messze elgurul. Spanyolországban egygyel kevesebb . a ' rajongó, s Foggia ban egygyel több a mártír. Bojtorján.

A Bogárok. Irta:

TÓTH

MÓR.

Ezt az érdekes darabot egy kis könyvből hasítottuk ki, mely Gyöngyösön jelent meg. A czime: Jó madarak és szerzője Tóth Mór. Nem igen forgatta még a tollat, az öreg ur homo novuskép szerepel kis könyvével az irodalomban. Nyugalomba vonult ügyész, kinek praxisa visszanyúl még abba a betyárosan antik időbe, melynek emlékeit most szépirodalmilag feldolgozta. Csodálatos elevenséggel, tudással, művészi biztonsággal megirt munka ez, mely megérdemelné, hogy a vidéki nyomda obscurilásából a nagy nyilvánosság napfényére kerülne. Ezt a czélt szolgáljuk, mikor az egyik legsze.bb részt itt reprodukáljuk.

Hatan voltak; — az apa és öt fia; ők képviselték az utolsó betyár bandát nagy Magyarországon, s elpusztulásuk után nem termett nyomukban senki, s reméljük hogy nem is fog teremni többé.

Mire felocsúdott, a jelenés eltűnt. Egyedül maradt: a levelével. Visszadőlt nyugovó helyére, s ráhajtotta a fejét a A z ö r e g B o g á r J á n o s s z á m a d ó g u l y á s bojtár volt J
'556 Rövid negyedóra után kiérve a buczkák völgyéből, egy nádszárnyék mellé lovagoltam, honnan öt kuvasz ugrott elő, Mazur azonban csak agyarát mutogatta feléjök, s már is illő reszketést tanúsítottak irányában, s behúzott farkkal hátráltak a szárnyék felé. Valószinü, hogy már volt valamikor érintkezésük az agár-foggal, s nem kívántak belőle többet. Egy 40 év körüli, izmos, közép termetű pásztorember hevert a subán, bodor füstöket eregetve fekete gyürüs makrájából, előtte két kis pőre gyerek játszott egy elfogott ürgével, melynek nyakára lószőrből készült czérna vastagságú pányva volt vetve, lehettek ugy 10 évesek. Messze tőle a csorda kolompolt, utána ballagott három suhancz, harsány hangon terelgetve a gulyát, melynek egy része a feketés szinü szikes vizben állva, ide oda csápolt farkával, s bámult bele a messzeségbe. — Adjon Isten. — Fogadj Isten. — Kinek a gulyája ez? — Fübérre vannak itt, a Zeyk Baracsán járatom őket tavasz óta. — Kend a számadó? — Én csak a számadó bojtár vagyok, s a kasznár urnák számolok. — Hány darabból áll a gulya? — Tudja a menkő, hol több, hol kevesebb, néha visznek el belőle, néha hoznak hozzá. A két játszó gyerek eközben lassan föltekintett, előbb rám, azután atyjokra néztek, e közben elszalasztva az ürgét, mint az evet, rohantak utána. — Kendé ezek a gyerekek ? — Az én árváim, ezek is, meg az a három ott a gulya körül. — Az édes anyjok a tavaszszal halt* meg, s a szabadszállási temetőbe fekszik. — Megpihennék kevéssé, — majd csak elérek, a hová igyekszem. — Ma még meddig? — A Geréby Adacsáig. — Jó lódülő — dehát mi az ennék a lónak. — Nem tudja, otthon vannak az urak? — Nem tudom, de ugy gondolom, hogy otthon lesznek, mert László urat láttam tegnap a nagy deresen Kerekegyháza felől. — Hol járt arra kend ? • — Sorom volt. Egy nagy csontú izmos barna ló ott nyugodott a szárnyék árnyában, némileg sejtetve azt, hogy mily meszsze földet járhatott be tegnap — az alkalommal, midőn gazdájának az a bizonyos sora volt. Ezalatt előjött ismét a két fiu, szép, göndörhaju barna gyerek volt mind a kettő, nagy szempillákkal árnyaló fekete szemekkel, s napégette bőrük daczára finom vonásokkal. — Jakab te 1 — szólt az apjok egyikéhez, — eredj csak, hozz a fejős dézsába vizet az ur lovának, — te Miska, te pedig hozd elő a tarhót. A fiuk elmentek szó nélkül s néhány pillanat múlva ott volt . előttem a tarhós edény — telve azzal az étellel, mely felér a szakács-művészet minden crémjével és fagylaltjával. — Hát a kanál, te bamba, hol maradt? — Nem tudom én hová tette Imre, ő takarította délbe össze. — Szaladj hát utána s küld ide. Nemsokára előjött Imre, szép nyúlánk, 14 éves fiu volt, előadta a kanalakat, s átvéve lovám kantárát, lassan fel s alá jártatá azt a szárnyék előtt, mig magam neki estem a tarhónak, lakmároztam belőle kedvemre, nem remélve már úgysem, hogy az évszak ezen előhaladottságában még ez évben részesülhessek benne.

— Isten áldja 1 — Isten áldja! — Hogy hívják kendet? — Bogár János! — Ejnye János, hiszen még pipát sem cseréltünk egymással. — Hiszen, ha olyan kedve van az enyémre, hát nem bánom. És pipát cseréltünk, s az én martini-féle vászon kis pipám el lett cserélve Bogár János fekete cserép-pipájáért. Meg sem indult a cserén, pedig az enyémnek ezüst volt a reze és tajték a cserepe. Az enyém még megvan most is, az övét tiz év múlva láttam Jakab fiánál, még ugyanazon szár is benne volt, amit én adtam vele, csakis a bojtok voltak rajta czifrábbak. II. Messze elvitt sorsom; meg kellett válni lótól, agártól és ami legnehezebb volt: a gyönyörű síkságtól s az azon lakó jó czimboráktól. Nagyvárosok kőtömege között fogyott rólam el lassan az erő, épség és a vidám kedély, — de hát a pálya hivott, menni kellett, tenni kellett, s lassan, lassan nőtt a barkó — ritkult a haj, és sokasodott a tudomány. Néhány évi távollét után, ép aratás idején jöttem haza, apám kiküldött a nemes telekre, mély a mi birtotokunk neve volt, hogy számláljam meg a csomókat — s ott hallom az aratók kórusától énekelni: • Zavaros a Tisza, Nem akar higgadni, Az a szegény Bogár Jakab Által akar menni®. • Által akar menni, Lovat akar lopni, Kecskeméti zöld vásárba El akarja adni«.

Ekkor már a Duna-Tisza közötti síkságot a Bogár banda uralta, s Izsáktól Kecskemétig, — s Taszlártól Dabasig, ami betyár-csiny volt, azt mind ők követték el. Lovas betyárok voltak; az apa és öt fia, laktak mindenütt és sehol; — jártak szerteszét — s ma Alpár sikján tanyáztak, holnap a Kolontó sása között lestek az izsáki vásárról hazatérő vásárosokra. Jól felfegyverkezve, lobogó gyolcsban és kivarrott subában jártak-keltek; a föld népe nem haragudott rájok, a komiszárusok még ekkor kicsinyelték őket arra, hogy lovaikat megszalasszák utánok, csakis az öreg Bereczky káromkodott Dabason, akinek hires futó ménjét, melyet ő ezer forinton vett és a pesti paraszt-versenyeken mindig első volt, egy éjjel a Bogarak kikötötték istállójából — s néhány napig Kukaliában napoltatták egy odavaló ur istállójában, kinek nevét nem azért nem irom ki, mert azóta igen nagy ur lett, hanem azért, hogy hátha nem is igaz. Ez időben történt* hogy Taszláron a jó áldottlelkü Beniczky Marczi bátyámnál ebédeltem, annak kedves családi körében. Ép az ebéd vége felé voltunk, midőn kinyílt az ajtó, s belépett rajta három deli szép fiatal legény, lobogó fehér ingben és gatyában, félrevetett sötétkék ujas dolmány és ezüstgombos kis lajbiban. Fekete pörge kalapjok mellett ki nem nyilott árvalányhaj, lábaikon sarkantyús kordován csizma, nyakukban karikás, öveikben egy pár lovas pisztoly. — Még akkor nem volt oly közhasználatban a forgó pisztoly, — s mig most minden rosz kapczabetyár ezzel rontja a levegőt s a diák gyerekek öngyilkossági eszközéül szolgál; — akkor még nagyúri luxus portéka volt.

'557 — Nos mi kell ?! Van valami baj ? — kérdé Marczi bácsi érdes, sebes hangon. A bejött három legény illedelmesen közelebb jött, — s mindhárom kezet csókolt a házi asszonynak és egy mellette ülő viruló szép fiatal asszonynak, ki akkor vendégként időzött a háznál s meglepetésében elejté zsebkendőjét kezéből. Az egyik legény utána nyúlt, felvette a földről a szép csipke zsebkendőjét, s azzal szembe fordult Marczi bácsival. — Nincs más-baj, nagyságos uram, csak az, hogy azt a 21 tinót, ami ma egy hete elveszett, hazahajtottuk — azt hitte a nagyságos ur, hogy a mi kezünkön ment el — nagyon restelte édes apám, hogy gyanúba jöttünk, s megparancsolta, hogy előkerítsük, ha a föld alatt van is és hozzuk haza. — És hol találtátok meg? —• A gombosi révnél a füzesben. — Nem lehet az hé, messze van az;, van az ide legalább is negyven jó mértföld. — Talán több is nagyságos uram, igen távol van az, — ott voltak a dunaparti füzesben lekötözve. s — Itt van a násznagy az én tanyámon ? — Nem volt násznagya nagyságos uram. Kisteleki emberek jöttek erre s ugy fogadták fel szalajtokban. — Jól van, Jakab, meglesz a borravaló, menjetek az ispán úrhoz. Jakab, Miska és Imre, a három Bogár fiu, kezdtek erre kifelé menni. Jakab azonban egyszer csak nekidurálja magát, visszafordul s a még mindig kezében tartott zsebkendővel a szép asszonyhoz lép s arra instálja alásan, hogy engedje által neki azt a parányi kis pókháló-féle tárgyat. — Hát aztán mire használja ezt? talán a mátkájának szánta ? — Nincs nekem mátkám nagyságos asszonyom, kinek kellene ilyen futóbetyár ? — Nagyon szívesen adom, akárkinek adja is; tegye el magának. — Nem adom én senkinek sem; szemfödőnek szántam a magam számára, azt hiszem, csendesen fogok alatta nyugodni. Ezzel kezet csókolt Jakab, szép hiedelemmel meghajtotta magát s lábujhegyen ment kifelé a nagy ebédlőből, mjközben aczél-sarkantyui halk csengéssel csiripoltak léptei nyomán. Mindannyian utána néztünk, oly kellemes megjelenésnek tartottuk ezt a 20 éves szép barna, nyúlánk subanczot, hogy szinte felejtettük, hogy az a társadalmon kivül álló férfi: betyár, kinek fejére díj van tűzve és aki elkövetett csinjeiért a fennálló statárium szerint halál fia. Este felé beállít a kis-kőrösi csendbiztos kilencz pandúrral, nagy pitykésen, fokososan, telve ember és ló nehéz ölő-szerszámokkal, — egy egész arzenált czipeltek magukkal. — Miért nem jöttél délre ? — mondja Marczi bácsi a komiszáriusnak — nagyon jól mulattunk volna. Érdekes vendégeink voltak. — Sajnálom urambátyám, nem jöhettem, a Bogár bandát riasztottam fel s azok után futottunk mostanáig. — Nagyon szalajtottátok? — Bizony jól nyomkodtuk őket, dehát nagyon jó lovaik vannak. — Köztük van a Bereczki- féle csődör is; — még visszanyeritett az én sárgámra, a melylyel istállótárs volt. sokáig. — Meddig űztétek őket? — Majdnem délutáni két óráig tartott a hajsza, Mike-Bada felé tartottak s mi utánnok; — lőtávolságra voltunk tőlük mindig, — én oda-odagyűjtottam a hátok

közepébe, meg is esküszöm rá, hogy mindenik plezurral ment tovább. Mindig is vártam, hogy mikor fordul máile egyik vagy másik, de olyan S Z Í V Ó S életük van ezeknek a semmirevalóknak, mint a vadmacskának. — Ugy hiszem, nem igen tettél nagy kárt bennök, édes öcsém, még egészségesebb lövéseitek után, mint azelőtt. — Dejszen azt kikérem magamnak, kedves urambátyám, a hová én nézek és odapattantok, ott feslik a ruha. — Tudod-é merre lehetnek most? — Azt hiszem, a lajosmizsei tanyák közt állhattak meg, de az már nem az én kerületem, — az a Balla Kálmán kollégám járása; s amint én nem szeretem, ha az én járásomat czirkálgatják, ugy én sem háborgatom a más • birodalmát; ám lássa Kálmán, mit csinál velők. Könnyű dolga lesz már a mai hajsza után, összetörettek nagyon, s olyan az most mind, mint áz őszi szúnyog. — Sohasem voltak azok egészségesebbek. — Már hogy tudja azt urambátyám? — Hogyne tudnám, hiszen szinről-szinre láttam őket. — Kiket ?! — A Bogarakat, ők voltak itt ma délben mind a hatan, az öreg kint állott mind a két fiával, a lovakat tartották, Miska, Imre és Jakab pedig bejöttek hozzánk. — Huj milliom mennydörgős adta! — ugrott fel a komiszárus gipszfebérré változva, — csakhogy egyszer már nyomukba mehetek, — merre mentek? — Nem igen lehetnek innen távol, ugy tudom, a gyopár halom alatt húzták meg magokat; oda küldtem nekik az eleséget is. Egy pillanat alatt fel lett ültetve a pandurság, a csendbiztos lovára ugrott, ugy sietett, hogy még el sem búcsúzott; a háziúr és családja jót nevettek, csak a fiatal vendégasszony volt kissé izgatott. — Miért küldötted a n y a k u k r a

azoknak a nyomo-

rultaknak ezt az emberevő szörnyeteget, —: szólt szemrehányólag a fiatal asszony Marczi bácsihoz, — nem volt szép tőled, hogy felhívás nélkül elárultad őket. — »Amiatt biz alhatyik kee, alhatyik kee«, — dalolá válaszul Marczi bácsi. A fiatal asszony kérdőleg nézett szemeibe. — Sohse aggódjál Sarolta, a gyopárhalom délnyugatra esik innen és én fogadok veled, hogy a komiszárus, ki azt a helyet különben igen jól ismeri, mégis északkeletnek nyargal egész táborával és éjfél felé ott fog nyugodni Kecskeméten a Beretvás vendéglőjében. Reggel azután jött a mindenes, behozta a csobolyókat és a kosarat, a miben a bort és ételt kivitte a betyároknak, s jelentette alásan, hogy mindent elfogyasztottak, köszönik alásan addig is, mig megszolgálják. — És mikor indultak el innen? — Bizony már napkölte után, engem nem is eresztettek haza, együtt kellett velők innom reggelig. Ekkor aztán a fiatal asszony is felkaczagott. * Igy ment ez egész 1862. év elejéig, a Bogarak hire tartotta magát, nem igen haragudott reájok senki, s ők se törtek senkire se, — de azért féltek tőlük a vásárosi zsidók, — no meg a komiszárusok szertelen — s rendesen jól voltak értesülve a Bogarak járásáról, mert akkor ildomosán kerülték a tájékát is annak a batárnak, ahol azelőtt három nappal tanyáztak. Egyedül Balla Kálmán dabasi csendbiztos mosolygott vésztjóslólag, nem birta elfelejteni a Bereczky csődör ellopását az ő székhelyéről, mi miatt a kaszinóban sok keserű pilulát kellett neki lenyelni a birtokos-társaktól. »Lesz még a békára dér!« 2

558 III.

1862. év farsang napján a Duna—Tisza között egy igen kellemes verbungos nótán kezdtünk el tánczolni, pompásan szólt benne a czimbalom, klarinét, s megindult az izma még a beteg embernek is hallatára: • Czintáron, czintáron pogácsa, F á j a szivem, fáj a szivem magára. Én rám bizony, én rám bizony ne fájjon, Úgy se leszek még a kendé a nyáron.*

Dönti Peti hazajött a katonaságtól, kiszolgálta az egész kapitulácziót, beleszeretett a szép Gergely Jucziba Kis-Kőrösön, megkérte, de kosarat kapott, ezt illusztrálta a fentebbi nóta, s nem is hívták máskép, mint »Dönti Peti nótájának.« Péter derék, szép harminczas, barna ember volt, — s ilyeneken nem igen kapnak a 15 éves parasztleányok, — nekik ez már vén ember, ilyenhez csak az özvegy asszony illik feleségül. Péter azonban nem szerette a melegített káposztát, amint ő az özvegyasszonyok szerelmét jellemezte, neki fájt a szive a szép, üde virágra, Juczira, aki pedig rá sem hederített, mert — mint már fentebb jelzém, — vénnek tartotta magához. Meg azután Baski Gyuriba, a deli gányólegénybe volt szerelmes, ki valahol ott a fülöpszállási tanyák közt dohányoskodott, s arról volt nevezetes, hogy gyönyörű, szép hangú nótáslegény volt, — még a katonasor alatt sem volt, mégis egyike volt a legderekabb legényeknek. Meg is üzente Juczi Gyurinak, hogy jöjjön el az izsáki vásárra. Látták is egymást, beszéltek is egymással, kapott is Juczi aranyfürtös karikagyűrűt Gyuritól az ujjára és vörös klárist szép fehér nyakára. De jött a katonasor, Gyurinak felirták biró uramék a nevét, Gyuri azonban nem akarta sem Juczit, sem szülőföldjét odahagyni, s megugrott a katonasor előtt és elment bujdosóba. Pedig nehéz dolog az a bujdosás. Egyik tanyától a másikig, egyik pusztáról a másikra. Egy-két hétig meghúzza magát valamely dohányosnál vagy valamelyik pásztorembernél, segit jószivvel a mezőn, — gulya, ménes vagy a nyáj körül, kap is jó szót eleget, de hát mégsem otthon az. Messze kilátszik annak tornya a nagy sikságon, hébe-korba elbán:ngol odáig, hová az eltévedt harangszót is fülébe hozza a Duna felől fuvó szellő, de hát annál nehezebb lesz a szive, annál nagyobb ködbe borul és eszébe jut az a nóta: • Zöld az erdő, zöld a fája, levele, Kinek nincsen biztos tanyája, helye, A kit otthon puha ágyra nem várnak, Minden bokor szállást ad a betyárnak.*

Előbb csak csendesen, suttogva mondogatja el magában, — szemeiből kiperdülnek a nehéz könyük, megáztatják a buczka gyopár növényzetét, melynek oldalában sütkérezett, — majd összeszedi magát, harsányan rágyújt a nótára s gyönyörű bariton hangja végighangzik a nagy pusztaságon. — De ráérsz édes öcsém mulatozni, — szólalt- meg egyszerre mellette egy erős hang, s mire Gyurka feltekintett, felette állott az idegen a buczka tetején,*.nyergelt szőrű kis pejen lovagolva, s a magasból messze széttekintve a vidék felett, mely ott lábai alatt elterült. — Ha is — válaszolt daczosan Gyurka hátra sem tekintve a megszólaló felé, — dolgomtól eleget ráérek. A lovas lejebb szállott alá a buczka meredekén, okos lova lába mélyen vágódott be a sárga homokba, midőn lefelé csúszott, s pár pillanat alatt Gyurka előtt állott. — Nini, hiszen kend az, Péter bácsi.

— Megösmertelek a hangodról, Gyurka öcsém, nos hát, hány hét a világ? — Egyik sem hányja a másikat, - felelt tréfásan — merre járt itt Péter bácsi? — Regrutákat keresek. Gyurka kérdőleg tekintett feléje, s kétkedőleg nézte tetőtől lova körméig. — Csak nem lett tán kee vármegye hadnagya ? — Az nem éppen, hanem pusztai kapitány. — Hibázik a kompániámba olyan legény, mint te. — Nincs kedvem katonáskodni, — azért futom a világot. — De nálam csak lesz kedved?! — Nem tudom. Másnap Baski Gyurka a bábonyi-szőllők alatti csárdában ott poharazott a Bogarakkal, kikhez felcsapott nyolczadik betyárnak, — egy hét múlva pedig Juczi bekötött fejjel ott fakott egy szabadszállási tanyán, mint a legszebb betyár legszebb szeretője, nem a jövőnek, de a jelennek és a szerelemnek élve. IV. • A Bogár-banda most már nyolczra szaporodott fel, Dönti Péter lett a vezetőjük; mert mint katonaviseltes ember, leginkább tudott tekintélyt és fegyelmet tartani köztük, s éles tapasztalatainál fogva leginkább imponálhatott a suhanczoknak, kik közül az öreg-Bogárt kivéve, a legidősb 24 éves, a legfiatalabb, Jakab pedig 19 éves még alig volt. Az öreg Bogár János megadta magát, — addig sem birt 'igen a gyerekekkel, — most azután csendesen elbotorkált közi ük, legfeljebb tájékozásoknál tünt ki hasznavehetősége, mert Kun-Szent-Miklóstól . Szabadkáig ugy ösmerte a vidéket, hogy a legsötétebb zivataros éjszakánál is felösmerte magát ezeken a nagy sivatagokon keresztül. A kereset azonban nagyon kezdett szükülni, a marhavész kiütött a vidéken, a sürün felállított kordonok éber figyelemmel őrködtek mindenfelé, a szokott kupeczek e miatt tartózkodók voltak a hajtott marha vásárlásánál és sokszor megtörtént, hogy a Bogarak költsége igen megfogyott. Mert hiszen tudni kell azt, hogy a betyár pénz nélkül semmit sem ér.- Lehet annak teritett asztala, csapra vert bora özönszámra, mind nem ér az semmit, ha pénze nincs. A czigánynak pénz kell, a lányoknak, menyecskéknek nem adhat ajándékot pénz nélkül, s ha ő czigánynyal és fehércseléddel nincs jó barátságban, akkor az ő biztonságának is vége van. Mert ezek őrködnek felette, vezetik félre a biztonsági közegeket, elöljárókat; ezek az ő hirdető postái, felvidámitói, éltetői. Nagyon kezdték ezért érezni a pénz hiányát. A Bogarakon is kezdtek kopottak lenni a gúnyák, borzasok a paripák, konyák a kalapok, — szűkült a puskapor, mezítláb maradtak a lovak, s kevesebb mosoly szállt feléjük a fehérnép szemeiből. Kapczabetyár! Kapczabetyár! ez a rémitő hir közelgése keserítette el őket, inkább meghalni, mint igy élni! Mert aki mindent csak potyára követel, mindent csak fenyegetéssel csikar ki, az nem gavallérbetyár, az rongy, hitvány kapczabetyár, akit utoljára is előbb megunnak, azután megczibálnak, végre, hogy megszabaduljanak tőle, mint a kergetett, kóbor kutyát agyonvernek, s valamelyik buczkába elásnak. Ilyen sorstól irtózott a banda minden tagja, ők betyárok akartak lenni továbbra is, nyalka, csinos betyárok, jól zabált paripákon, lobogós és rajthuzlis ruhában,

'559 bundás nyergeken lovagolva, mulatva, szórva a pénzt nyerve a népszerűséget, szerelmet és uri pártfogást, rettegtetve a pandúrokat, s rejtegettetve a csárdások és tanyások által, meghalni egy lovasütközetben golyóval, vágy meghalni egy város népsége által körülbámult akasztófán! Néhány nap múlva azután a Kolontó körül heves puskatüzelést nyeltek el a nádasok, s másnap hire járt, hogy az Izsákról Kecskemétre menő kariolpostát kirabolták,, a kisérő három lovaskatonát lelőtték és tizezer forintot elraboltak a Bogarak. Ugyanezen éjszaka a szabadszállási doktor ablakán csendesen koczogtak, arra a kérdésre, hogy ki az? mit akar? az a felelet hangzott, hogy »tessék jönni a főorvos urnák sürgősen egy nagy beteghez, itt várja a szekér.« Helle doktor, aki a kerület főorvosa, _ kitűnő és nagyon becsült egyén volt s mindenkor hivatásának magaslatán állott, minden gondolkodás nélkül sietett felöltözködni s magára kapva bundáját, kilépett a sötét deczemberi éjszakába, felült a reá váró kis szekérre, melynek első ülését két subás ember foglalta el, s azzal mint a szél elhajtatott. Két kis ló volt fogva a könnyű szekérbe, két kis zömök kéin ló, maradéka azon fáradhatatlan kitartó keleti fajú lovaknak, melyek hajdan a Balkántól Biharig száguldottak egy huzamban, onnan pedig, midőn Cserhalomnál az orrukra koppintottak, vissza. Ezen paripák törpe ivadékai nyílsebesen száguldottak a kis könnyű szekérrel, mely azon a vidéken oly kellemes formájú és czélszerü alkotású, hogy utánuk csinálták az egész világon oly nagy forgalomban és divatban levő homokfutókat. Egyszerre csak egy nádasnak vágtatnak neki, s annak nyilásain által a tengelyig érő vizben gázoltak; mi ezen a vidéken nem jár semmi veszélylyel sem, miután a szikes talaj oly keménynyé teszi az ily ingoványok fenekét, — hogy szinte zörög rajtok a szekér. — Hó megállj! — a szekér megállott, a kocsis mellett ülő ember visszafordult az orvos felé s kihúzva subája alól egy újdonatúj fehér perkál kendőt, a mi még azon módon szegetlen is volt, — .odahajolt az orvoshoz. — Nagyon szépen megkérem a tekintetes doktor urat, móst már a szemét be kell, hogy kössem. Helle doktor tisztában volt rögtön a helyzettel, s teljes nyugalommal adott reá engedélyt, nagyon jó! tudta ő már akkor, hogy milyen fajta beteghez viszik. Erre aztán ismét megindult a szekér, — egészen más irányt váltva, mint eddig; — mit a doktor a vele szembe jövő szélről vett észre, félórai száguldozás után megállott, s a doktor bekötött szemmel egy szobába vezettetve érezte magát, hol levétetvén szeméről a kötelék, körültekintett. Egy kisded paraszt-szoba volt, az ablakai jól befüggönyözve rojtos gyapjú kendőkkel, egy jól befűtött búbos kemenczével. Az egyik sarokban tornyos nyoszolya padlásig felrakott párnákkal, a másikban egy szalma ágy ráteritett kifordított subával, a padkán egy heverő vaczok egy odavetett subával. A szobában négy egyén volt, — a két legény, a kik a doktort hozták, szép nyúlánk fiatal emberek, huszonhárom-huszonnégy év körül, — egy gyönyörű szép fiatal menyecske fekete selyem kendővel bekötött fejjel és végre egy halvány legény a szalmaágy szélén ülve, egyik vállra vetett subával. — Hát hol a beteg? — Ez volna itt, tekintetes uram, tegnap este játékból meglőtte a másik dohányos-legény egy rosz pisztolyból, ennek köllött a segitség. (Folytatjuk.)

Dr. Pertik Ottó. Ha a kávéházban ülök én az én doktor barátaim között, kik között jó lenni az egészségesnek (praesente medico nihil nocet), és ha a kávéházban a kilencvenkettediki koleráról beszélnek az én doktor barátaim, akkor ez elbeszélések mindenkori foglalatja az, hogy az elbeszélő a kilenczvenkettediki kolerában még szigorló orvos volt, (némelyik még most is az) és, ez alkalommal olthatatlanul szomjazta a tudományt (némelyik most már nem szomjazza) és ennélfogva szigorú szülői (gyámi, házastársi stb.) tilalom ellenére is kiszökött ő a barakk őrházba, ott aztán megfürdött karbólgőzben, fehér kaucsukköpönyeget húzott, betegeket vizsgált, forgatott, gyógyított, szóval az elbeszélő valóságos hős volt a kilenczvenkettediki kolerában és nem ette ugyan meg a baczillust, mint Pettenkoffer, hanem a fogát a fehér kaucsuksipka alól azt csakugyan vicsorította rája. Tudniillik a baczillusra. Ezek az elbeszélések már most, az igazat megvallva, bámulattal töltenek el engem, de már a hitelességük irányában némi kétkedéssel vagyok: az élet vak szeretete ugyanis azt súgja nekem, hogy az ember csak kötelességből megy kolerások közé és az ember még akkor is elhalaványodik egy kevéssé a barakban. Aki ezt nem hiszi, az kérdezze meg gróf Szapáry Gyula volt miniszterelnök úrtól, hogy miképp érezte ő magát 1892 október havában a fehér kaucsukköpönyegben, midőn kolerásokat ment látogatni és aztán hat hétre rá még is meg kellett buknia. • Mondom tehát, erősen hiszem, hogy az ázsiai kolera nem türi a dilettánsokat: aki vele foglalkozik, az a muszájkvalifikáczió embere legyen és aki ennek ellenkezőjét állítja, attól én aktaszerű bizonyítást várok. íme tehát itt van Pertik Ottó. Ez a név, följegyeztetvén anynyi és anynyi százszor a járványkórházak bonczolási jegyzőkönyvébe; ez a név, kinyomatódván anynyi és anynyi százszor a kolerás-hónapok napilapjaiban, melyeket remegő hipokonderszivvel olvastunk, akkor ez a név, melyre akként következik a baczillus és mikroba, miképp a Kovács József névre következik a kőoperáczió, a Hőgyes-re meg a Pasteur intézet ; ez a név aktaszerü bizonyítéka annak, hogy nem kötelességből is végig lehet metszeni száz meg száz kolerás kadávert, és pedig valószínűleg minden félelem nélkül. Csakhogy akkor nem is olyan féldilettáns már az ember, mint egy ifjú szigorló, hanem akkor már esztendőket dolgozott az ember Ranviernél és Waldeyernél és Reklinghausennél, mint Pertik Ottó 1 Miután pedig ez bátorságra vall és miután a tudományt ezúttal — lévén Pertik Ottóról szó — nem kell bizonyítanunk: eljutunk ime Moszkvába, az orvosi kongresszusra. Pertik Ottó professzor ott elnöke a magyar grémiumnak és úgyszólván Magyarország nevében beszélt a czárral. Nyilván a czártól sem félt jobban, mint a baktériumok miriádjaitól és most itt egy rokonszenves párhuzamot lehetne vonni az orosz birodalom rothadása, meg a modern bakteorológia között, csakhogy sajnos, az orosz birodalom, ellenére a fölvilágosodott Európa minden szellemi küzdelmének, rotha'dni egyáltalában nem akar, 2*

'560 sőt még összecsődit Moszkvába több ezer orvosdoktort és azt is kibírja. Igazán kolosszus az az Oroszország! Persze az olyan orvos, mint Pertik professzor, nem is üldözi a közegészséget. Pertik professzor körülbelül távol van a therápiától is. Az egész gyakorlati orvostanból általában is csak diagnózissal foglalkozik ő, de azt aztán kórboncznoki minőségében a legtökéletesebben műveli. Máskülönben pedig egy idealista felekezetnek papja ez a szelid arczu orvostanár; azé a felekezeté, amely górcsövez, csudálatos kié Szörnyetegeket tenyészt gly.cerinben, kutatja a sejtéletnek és szövetfejlődésnek csudáit és egészen modern hitvallását arra az elhallgatott dogmára alapítja, hogy milyen kitűnő kezdete lesz is majd az a therápiának, ha ő egyszer elkészült a górcsövezéssel. Ez a felekezet a két budapesti orvospárt, a kamarapárt és a kamaraellenes párt, (máskép Kovács-frakczió ésfakultás-frakczió) között a czentrum: a természettudományi párt. Pertik Ottónak előkelő vezéri állása van ebben az orvosparlamenti czentrumban. Különben negyvenöt éves, Európában legnagyobb ellensége a mesterségesen szűrt viznek és még egészen fiatal korában visszautasított egy angol katedrára szóló meghívót. A hazafiság a lombikok közt is megterem és ebből is látható, hogy nem a tudós, hanem csak a tudomány az, ami az egész emberiségé.

A kenyér. Irta: GABRIELE D'ANUNZIO.

Alig hogy meghallotta Luca a mankók kopogását, felnyitotta lázas és zavaros szemeit és mereven nézett az ajtóra, várva, mig testvére megjelenik a küszöbön. Arcza, mely egészen össze volt aszva a sok szenvedéstől és tele volt vöröses hólyagokkal, egyszerre kipirult a dühtől és görcsösen szorongatva anyja kezeit, rekedt, nyers hangon kiáltott reá: — Kergesd el 1... kergesd el!... nem akarom többé látni... soha többé !... hallod ? A kiabálás folytán fuladozni kezdett és mialatt anyja kezeit folyton szorongatta, nagy erőlködéssel köhögött. Az inge pedig minden egyes rohamnál, ki-kinyilott a mellén ... Szája fel volt duzzadva és mellén az összeszáradt hólyagok valóságos kérget képeztek, mely az erőlködés folytán megrepedezett és vérzeni kezdett. Az anyja csillapítani igyekezett: — Igen, igen fiacskám... nem fogod többé látni. Akaratod szerint fogok cselekedni; elkergetem ... el én !... hiszen ez a ház úgyis a tied, egészen a tied! Luca újra köhögni kezdett. — Most!... most mindjárt 1 — rikácsolt vad dühvel és felemelkedve ágyában, anyját az ajtó felé tuszkolta. — Igen fiacskám, most mindjárt!... — Ciro pedig megjelent a küszöbön, mankójára támaszkodva. Vézna teremtés volt; csak a feje volt aránytalanul vaskos és oly szőke volt a haja, hogy szinte ősznek látszott. Borzas szemöldökei alól pedig oly ártatlanul kéklettek ki szemei, mint egy kis báránykának. Belépett és nem szólt semmit, mert gutaütés következtében néma volt. Midőn észrevette, hogy a beteg reámereszti mérges és kegyetlen szemeit, a szoba közepében megállt és mankóira támaszkodva, tétovázott . . . Nem mert előbbre menni... Ugy állt ott.félénken és jobb lába, mely görbe és rövidebb volt, mint a bal, reszketni kezdett.

Luca odaszólt anyjához: — Mit keres itt ez a nyomorék ?... kergesd el 1... érted ?... de mindjárt 1... Ciro megértette és mostoha anyjára nézett, aki épen felemelkedett; de a nyomorék oly esdő pillantást vetett reá, hogy nem volt szive kegyetlenül bánni vele. Azután egyik mankóját hóna alá véve, a szabad kezével kétségbeesett mozdulatot tett, mohón nézve a sarokban levő kenyeres-ládára, mintha azt akarná mondani: — Éhes vagyok 1 — Ne!... ne 1... ne adj neki! — kiáltott újra Luca, hevesen gesztikulálva az ágyban, hogy anyját megfélemlítse — egy falatot se adj neki!,., kergesd el!... Ciro mellére hajtotta nagy fejét, remegni kezdett és szemei egyszerre könybelábadtak. Mikor pedig mostohaanyja. vállára tette kezeit és az ajtó felé tuszkolta, nyögni és csukladozni kezdett; de hagyta magát vezettetni kifelé. Mikor aztán meghallotta, hogy háta mögött becsukódik az ajtó, megállt a küszöbön és' még keservesebben kezdett nyögni. Luca dühösen fordult anyja felé: . — Hallod? a pimasz készakarva teszi, csakhogy engem ingereljen! Az öcscse pedig tovább nyögdécselt és közbe-közbe olyan különösen hörgött, mint mikor egy teherhordó állat vonaglik. — Hát nem hallod ? . . . eredj már . . . dobd le a lépcsőn!... Erre az asszony hirtelen felkelt, az ajtóhoz futott és durva, kérges kezeivel teljes erővel ütlegelni kezdte a szegény nyomorékot. Luca könyökére támaszkodva hallgatta a csattanásokat és folyton kiabált: — Tovább, tovább!... üsd !... ne sajnáld! Ciro pedig hallgatta és tűrte az ütéseket Visszatartotta a sirást és lement az utczára. Alig-alig vonszolta magát mankóin, mert már második napja nem evett egy falatot sem. Odalent egy csapat utczagyerek közé került, akik jobbra-balra lökdösni és csúfolni kezdték: — Hova, hova sánta varangy? Egy másik csapat meg nevetve kiáltott rá: — Gyorsabban h é ! . . . pejkó!... egy-kettő, galopp!... Egy morczos képű gyerkőcz pedig, nagy fejére czélozva, incselkedve kérdezte tőle: — 'Hány kiló az egyvelőd te bikafejű? Egy elvetemedett ficzkó pedig kiütötte alóla az egyik mankót és elszaladt. A szegény néma a földre zuhant, majd nagynehezen feltápászkodott és tovább biczegett. A gyerkőczök lármázva és dalolva vonultak el a folyam felé, ő pedig árván és elhagyatottan állt meg, mint egy szárnyaszegett gólya, aki ott gubbaszt egy sarokban, lehajtott fővel, mig feje fölött mosolyogva terül el a csalóka égbolt. A fürdő felé vig katonacsapat vonult énekelve és ujjongva a szabadságnak,- hiszen az év legbűvösebb szaka volt — szent húsvét napja 1 Ciro érezve, hogy gyomra sajogni kezd az éhségtől, igy gondolkozott magában: — Hiába!... nem marad más hátra, mint alamizsnát kérni. . A pékműhely felől friss kenyérillatot hozott a tavaszi szellő és egy fehér ruhás ember haladt el mellette, fején egy nagy sütődeszkával, melyen ingerlően tornyosultak a gyönyörű aranyszinű kalácsok. Utána két kutya kullogott, a levegőben szimatolva és kéjesen csóválva farkukat. Ciro, aki már majdnem elájult az éhségtől, igy gondolkozott : — No, de most már muszáj alamizsnát kérnem, mert ha nem, ugy éhen halok...

'561 A nap már lemenőben volt és az égbolton itt-ott egy-egy saskeselyű látszott, amint szárnyaikon himbálódzva, ereszkedtek le a földre. Az egész atmoszféra zsongott a harangok folytonos csengésétől és ez a magasztos zene reszketve szállt az ég felé. Ciro tovább töprengett: — Legjobb lesz, ha a templomajtóba állok' — és oda vonszolta magát. A templom csakugyan nyitva volt. Belülről kilátszott a feldiszitett oltár és a rajta levő mécsek ugy csillogtak, mint a fiastyuk az égen . . . Majd kábitó tömjén- és balzsamillat áradt kifelé; olykor-olykor pedig'az orgona és zsolozsma hangjainak foszlányai rebbentek ki az ajtón... Ciro egyszerre csak azt érezte, hogy szemei könybelábadnak és vallásos áhítattal fohászkodva nézett az égre: — Oh Uram, hatalmas Istenem... segits rajtam!!... Az orgona pedig dörögni kezdett, ugy, hogy megreszkettette a pilléreket, mint egy hangszer húrjait; aztán meg lágy akkordokba csapott át és közbe-közbe ki lehetett venni a kórus énekét. A hivők pedig kettesével és hármasával lépkedtek be az ajtón, de Ciro nem merte kinyújtani kezét. Egy mellette levő koldus rimánkodva kunyorált alamizsnát: — Per l'amore di Dio 1... szánjon meg ' . . . — De a szegény néma szégyelte magát. Egyszerre csak mostoha-anyját pillantotta meg, amint feketébe öltözve és köpenyébe burkolódzva belépett a templomba. Ekkor hirtelen egy merész gondolata támadt : — Hátha haza mennék, amig a mostohám távol van ? . . . A kenyér utáni vágy annyira sarkantyúzta, hogy nem tétovázott tovább, hanem gyorsan koczogni kezdett mankóin hazafelé. Egy sétáló kis leány rá is kiáltott: — Talán fogadásból futsz, te sánta? Remegve; szinte lázasan igyekezett hazafelé, mig végre megérkezett. Óvatosan ment fel a lépcsőn, kerülve minden zajt és vigyázva keresgélte a kulcsot egy fülkében, ahova mostohája távozáskor tenni szokta... Végre megtalálta; de mielőtt kinyitotta az ajtót, benézett a kulcslyukon és látva, hogy bátyja elszenderedett az ágyban, igy gondolkozott magában: • — Csak ki tudnám venni a kenyeret anélkül, hogy fölébredne!... A legnagyobb elővigyázattal kezdte fordítani a kulcsot, sőt még a lélekzetét is visszatartotta, mert attól félt, hogy fel találja vele ébreszteni bátyját... szive hevesen dobogott és ugy tetszett neki, mintha minden egyes dobbanása egy-egy dörgés volna,' mely az egész házban hallatszik. — Hátha felébred ? — gondolta magában Ciro és a velőkig ható borzongás fogta el a puszta gondolatra... Kinyitotta az ajtót... Áz éhség vakmerővé tette és belépett..'. Azonban mankóival vigyázva érintette apadiót és a világért sem vette volna le szemeit bátyjáról. '— Hátha felébred?? A beteg háton fekve szunyókált, a melle zihált a nehéz lélekzéstől, .a tüdeje meg ijesztően sipolt. Az asztalon egy szál gyertya pislogott, ide-oda mozgó árnyalakokat vetve - a falra. Mikor Ciro a kenyeres láda mellé ért, megállt, hogy legyőzze félelmét, — az alvóra nézett — majd mindkét mankóját hóna alá véve, felemelte a födelet, amely azonban erősen nyikorgott. Luca hirtelen összerázkódott az ágyban, . . . felébredt ... és észrevette öcscsét, amint épen a kenyeret ki akarta venni... Vad kiáltásba tört ki, kezével pedig őrült módjára hadonászott: — Ah !... tolvaj!... rabló !... segítség!...

De a dühtől fulladozni kezdett és mialatt öcscse, a kenyértől elkápráztatva, lehajolt a ládába és remegő kézzel kezdett benne keresgélni egy falat kenyeret — leugrott az ágyról, hogy megakadályozza. — Tolvaj!... bitang 1... disznó!... — kiáltozott folyton magánkívül... És őrült dühében lecsapta a láda fedelét Ciro nyakára, aki kétségbeesetten kezdett vonaglani, mint egy állat a bárdütés alatt. De Luca nem törődve azzal, hogy mily borzasztó dolgot visz véghez, egész testével ránehezedett a fedélre, mintha le akarná fejezni az öcscsét... A fedél pedig csikorogva hatolt be a tarkó húsába, szétmorzsolva a csigolyákat, összeroppintva a gégét, széttépve az izmokat, mig végre nem látszott más, mint egy élettelen, lomha hustömeg, mely ernyedten csüngött bele a ládába. Mikor aztán látta a megölt nyomorék fiút, tudatára ébredt tettének és valóságos őrjöngő félelem fogta el. Kétszer-háromszor tántorogva járt fel s alá a szobában, melyet kísértetiessé tett a gyertya lobogása... Felkapta az ágyteritőt és fülig beleburkolódzott, mert fázni és reszketni kezdett... aztán bebujt az ágy alá és ott összekuporodott. Az ijesztő csendben pedig nem hallatszott, más, mint fogainak vaczogása. Olaszról ford.: Lucy.

Krónika III. A

csók.

— Történelmi vidám jelenet. — SZEMÉLYEK. SÁNSOR FÉLIKSZ.

Történik : Szent-P itervárolt, a pályaudvaron. SÁNDOR (magában

a pályaudvaron)

:

Adjak, ne adjak ? Ezt kérdi a lét. Nem tom magam sem, melyik illenék ? Ha csókolom, fáj Ez a piczi száj, Politika mondja: »De ha muszáj! De ha muszáj Sándorka!« Hajoljunk meg a politika előtt S testvériesen csókoljuk meg őt. Immár Köztársasági elnök lett a timmár. S bár az eredmény szörnyű kétes, A franczia ma szövetséges. Azóta Engem magasztal minden óda. Heredia s Coppée Feri Előnyeim jól ismeri. ' Ha már ilyen nagy a barátság, Hadd lássák. Hogy én minő demokrata vagyok És Féliksz bácsin csókolok nagyot. Adok csókot, kapok is, Akár tizenhatot is, Is, is, is. Hanem mi jut eszembe im' ? Mit szólnak ehhez őseim ? » Stréber!« Fogja mondani rám Nagy Péter S Rettenetes Iván Elégtételt kiván.

'562 Óh volnék bár siket, A spanyol etikett Dörgő szavát ne hallanám, Óh mamam! Hisz ez egy valóságos dramlett, Nem tépelődött ennyit maga Hamlet. S még most se tudom, Hogy hol csókoljam meg ? A vasúton ? • Hogy feltűnően, vagy feltűnés nélkül ? Ott ahol áll, vagy ottan ahol ü! ? Vagy ne is adjak neki csókol? Óh mit csináljak? Óh Gott! Óh Gott! (Hosszan tűnődik,) (magában

FIÍUKSZ

•

a vasúti

INNEN-ONNAN.

kupéban):

Szivem reménynyel van tele, Itt a dicsőség reggele. A franczia, ha ráér, Életit adja a czárér? En most ráérek, Hanem se-pénzt, se életet nem kérek, - • Csupán egy csókot, bármilyen piczit, A legparányibb nékem szufficzit. Aki Potsdamban tűkön ül most, Hadd ingereljük ifjú Vilmost. Ha ott leszünk a pályaudvaron: Csókolj meg engem édes Sándorom. Vagy ha a pályaudvart megveted, Csókolj meg ott, hol jól esik neked, Hanem csókolj meg minden áron, A csókod oly epedve várom. — Tanúm reá a mult, jövő, jelen ! — Mint a ményass'zony, a nászéjjelen. Ugy-e, nem lész oly oktalan, Hogy ugy fogadsz majd csóktalan ? A spanyol etikettre 'ne tekints, Nem csók az, iiidd el, ami tiltva nincs! (Megérkezik.)

SANDOK számolgatja):

(eléje

siet

és

az egyenruhájának '

a

gombjain

I g e n . ; , n e m . . . i g e n . . . édes istenem! Nem . . . majd igen . . . és aztán újra nem . . . Újra igen . . . és njra nem . . . nagy ég, Nem tom magam sem, hogy mi illenék ? FKLIKSZ (kilép

a

vonatból):

Mily tűz ! Minő hév ! Mily zamat! Már csucsorítom szájamat ! - - ( Csitcsoríija.) SÁNDOR

(gyors

elhatározással):

Ah, mit törődöm, történjék akármi, Én nem tudok a csábnak ellentállni! (Hevesen megcsókolja Félikszet.) FKI.IKSZ

(boldogan):

Ah hajlom, hallom a jövő dalát, A .bőrkereskedés diadálát! (Visszacsókolja.) SÁNDOR

(meghatottan):

Ha össze nem dűlt most a kremli, Féliksz e csókot megérdemli. (Európa

zajosan

tapsol.

A cserzőt

minden

oldalról

üdvözlik.)

— Függöny.

Incubus.

! General-Major Gaudernak. Szegedi újságok szerint Kronacher Xavéri Ferencz ur, a szegedi német .orfeum igazgatója, a napokban jelentkezett a honvéd állomásparancsnoknál és röviden igy szólt:. .— Alázattal kérem Méltóságodtól a honvéd zenekart azon ünnepi alkalomra, hogy társulatom földszinti atlétái, a gyorslábú Mr. Rown és a póklábu Mr. Brown jutalomjátékukat tartják. — (Szegeden tudniillik a német orfeumdirektorok is kitűnő magyarsággal szólnak.) Xavéri Ferencznek ekkor igy válaszolt Gaudernak József, a magyar királyi honvédségnél alkalmazott császári és királyi vezérőrnagy: — Dasz Honvédmuzik kérem pászt zum kájnesz dájcsesz Forstellung kérem. Und überdisz zind vir hir, um den dájcsesz Strömung unterzudrükken. (A honvédmuzsika nem német előadáshoz való és azonkívül mi azért vagyunk itt, hogy a német áramlatot elnyomjuk.) Szegeden tudniillik még a császári és királyi tábornokok is csak tört németséggel szólnak. Miután tudvalevő dolog, hogy Gaudernak tábornok ur egész életében a közöshadseregben szolgált és pedig a legmagyarabb garnizonokban, úgymint Budapesten, Bécsben cs Fehértemplomban; miután továbbá az is tudvalevő, hogy Gaudernak tábornok ur a. szabolcsvármegyei származású Zoltán altábornagy távozása után jött át a honvédhuszárokhoz, együtt a zágrábvármegyei származású Klobucár tábornok úrral; és miután végül az is tudvalevő, hogy azon a sváb Szegeden oly óriási a német áramlat, hogy csak katonai erővel nyomható el: — mindezek folytán a szegedi újságok hire már kezdettől fogva igen valószínűnek hangzott. Erre a valószínűségre építvén, egyik-másik budapesti hirlap hétfőn vezérczikkben is méltatta Gaudernak tábornokot, annál is inkább, mert vasárnap más nevezetesebb dolog nem történt. A czári felköszöntők szövege még nem volt itt, a fejérvári »sirrablás«-ról se volt -még megállapítható, hogy kit kell érte' megróni, a meghalt sekrestyést-e vagy az élő kanonokokat, akik olyan kitűnően tudnak vigyázni a csontokra : szóval semmi se látszott fontosabbnak Gaudernak tábornoknál. Gaudernak tábornok tehát elsőrangú magyar és nemzeti hadvezér gyanánt ünnepeltetett. Tábornoki waffenrokkot még nem sujtásozott ugy ki a magyarsajtó, mint ezen a héten. Azonban hát még mi történi ugyanezen a héten ? Még az történt ezen a héten, hogy Gaudernak tábornok, aki azért van Szegeden, hogy a német áramlatot elnyomja, oly gyorsan rektifikálta a szegedi újságok hirét, hogy akár Sztojlov miniszterelnök-is tanulhatna tőle. A tábornok — ilyenformán szól a helyreigazító közlemény — nem azt mondta, hogy német előadáshoz nem való a honvéd muzsika, hanem csak azt, hogy tingli-tangliba, nem való a honvéd muzsika. A tábornok tehát már mellékkörülményekre, úgymint például a magyar kulturális szempontra nem is terjeszkedett ki; legfölebb csak azt kérdezte meg az orfeum-direktortól, hogy vájjon előadnak-e befejezett cselekményű darabokat is, mert' arról most szokás nálunk beszélni. Ezzel aztán ez a cselekmény is befejeződött: a tábornok ur nem ment várakozási illetménynyel szabadságra, az orfeum maradt orfeumnak és a negyvenezer vezérczikk maradt vezérczikknek. De hátra van még egy kérdés: a' sujtás tudniillik. A sujtást most vissza kellene szivni másik negyvenezer vezérczikkben. Ezt azonban elfelejtette a sajtó, mert a rektiflkácZiót jobbára ki se nyomatta, nem hogy vezérczikket irt volna róla! írunk tehát mi és ime a czimig mi már el is jutottunk. »General-Major Gaudernak.* Igy kellett volna kezdeni az elsőt is, nem pedig »Gaudernak tábornok«-kal. A generálisok nevét sohse szabad magyarul irni, mert az ilyen költői szabadság mindig megboszulja magát.

'563 «s= Czár és t i m á r . A jövő század opera-szöveg íróinak is csak meglesz a maguk anyaga. Most készült Peterhofban egyik jelenet. Ügyes librettista csinálhat belőle jó szöveget. Különb lesz mint az »Észak csillagai- vagy a »Czár és kovácsi. Az uj operának a czime lehet: »Czár és timár«. Csak attól függ, hogyan fogják fel a jövő század irói, mert a mai ujságirók nem egészes heiynézetben vannak. A dolog t i. igy áll: A franczia köztársaság elnöke elmegy a muszka czár látogatására. A czár szivesen fogadja, sokféle kitüntetéssel halmozza el, meg is csókolja, akárcsak a német császárt. Hát a mi demokrata újságaink roppantul el vannak ragadtatva ettől a jelenettől. Hozsánna! Győzelem! Ez a demokráczia diadala. A hatalmas, a nagy czár, a minden oroszok uralkodója, száz milliónyi alattvaló korlátlan ura, megcsókolja Fauret, a polgárt, az egykori tímárt. Megcsókolta, ugysegéljen, Európa láttára! No hát ez már olyan nagy sor, hogy térdet, fejet kell hajtani a czár előtt. Csak lassan a testtel! Ne politizáljunk. Ne keressük, hogy a franczia köztársaság elnöke egyenrangu-e az orosz császárral. Embertanilag nézve sokkal külömb a bőrgyáros a muszkák uránál. Bizonyságul hivjuk Shakspearet. Ez csak ismerte annyira az embereket, mint egy riporter.- Idézzük ezen szavait: Hamlet: Meddig áll el az ember rothadás nélkül a földben ? 1. Sirásó: Hát bizony, ha már halála előtt meg nincs rohadva, (mert mai napság annyi franczu-ette test kerül ide, aki a temetést is alig birja) eláll az nyolcz vagy kilencz esztendeig ; Cserzővarga eláll kilenczig. Hamlet: Miért tovább ez, mint más? 1. Sirásó: Mert hát, uram, annak a bőre ugy kicserződik a mesterségivei, hogy soká nem ereszti átal a vizet; mán pedig a viz leggonoszabb pusztitója ennek a mi Estünknek, ha meghalt. No lám, hogy Faure, a cserzővarga, külömb ember a czárnál. Maradandóbb, állandóbb. III. Sándor már régen feloszlott, mikor Faure bőre még daczol a mulandósággal. Már pedig azé a dicsőség, akinek a bőre tovább állja az időkvasfogát. *

*

*

^ A z e l h á r í t o t t v e s z e d e l e m . A főváros közgyűléséé az érdem, hogy ma nem Szilézia felé rukkolnak a regimentjeink. Legalább ezt kell hinnünk azután a kétségbeesett erőlködés után, melylyel Pártos Bélát beszéde elmondásában megakadályozták. Mert a Pártos Béla ajkán az élet és-halál kérdése lebegett. Rettenetes ember az, ha beszél, reszket és romba dől egész Európa. Legalább ezúttal, mikor arról van szó, hogy Budapest székesfőváros ünnepélyesen fogadja II. Vilmost, a németek császárját. S most tessék elgondolni: Krasznoje-Szeloban proklamálják a franczia-orosz szövetséget s Budapesten szólásra jelentkezik Pártos Béla. Elhűl a vér az erekben, ha erre a szituáczióra gondol. S valamint nagy veszedelemben az ember nem tekinti az etikettet s például egy vizbefuló idegen hölgyet is a bátor mentő a hajánál fogva vonszol a part felé, azonképen az európai béke hős védői is a védelmi munkálatokban letiporták a sajtószabadságot. Senki meg ne szólja őket, legkevésbbé Pártos Béla. Ez a rettenetes honatya örülhet, hogy nem a lengyel országgyűlésen játszódott le ez a jelenet. Ott is a nye poz volim nyakas vitézeinek letiporták a szólásszabadságát, de kicsit radikálisan: a beszédjük fonalát a gégéjükkel együtt vágták el. A mi városatyáink szelídebbek, mert a legmodernebb jogfilozofia magaslatán állanak. E jogfilozofia szerint a szólásszabadság nem is a szólás szabadságán fordul meg, hanem a meghallgatás kényszerűségén. S mikor ők a szólásszabadságot megsértették, nem Pártos Bélát akadályozták meg a beszédében, hanem pokoli lármájukkal önmagukat a beszéd hallgatásában. Igy tehát a mi városatyáink voltaképen pokoli lármájukkal mentették meg az európai békét. Ebben, a nagy drágaságban pedig jól esik az ilyen históriai jelenet, mely a capitoliumi ludakra emlékeztet.

R e n d e z e t t ü g y e k . Sztojlov ur szerencsésen kikerült a kettős csávából, melybe jutott: magára haragította AusztriaMagyarországot és báró Nopcsa Eleket, operánknak lemondott és még ki nem nevezett intendánsát. Ausztria-Magyarországgal valahogyan még elbánt Sztojlov, az nem okozott neki álmatlan éjszakákat. A nagyhatalom elhívta Szófiából az ügyvivőjét. Sebaj, hadd. fürödjék szegény Call báró, Szófiában ugy sem juthat fürdőhöz. Hanem Nopcsa báró! Az küldött neki valamit, egy sajátkezüleg irt levelet. Ez már baj. A levélben az volt mondva hibátlan francziasággal, hogy : Sztojlov uram, vagy visszavonjon mindent, vagy jöjjön el a lakásomra. II faut passer par la.« Ettől nagyon megijedt szegény Sztojlov s megtört a nyakassága. Visszavont mindent, amit Nopcsáról állított s mivel már benne volt a visszavonásban, hát visszaszívta azt is, amit Ausztria-Magyarországról mondott. Igy tehát a báró Nopcsa Elek energikus fellépésének köszönhető csak, hogy a súlyos diplomácziai konfliktus Bulgáriával szintén általános megelégedésre megoldatott. *

*

*

A Imre k i r á l y . A legszebb haditettel is felérő Imre királynak az a hőstette, melyet a krónika följegyzett róla. Fegyvertelenül, csak egy pálczával a kezében, ment át lázadó öcscse táborába, kiáltván: »Meglátom, ki meri kezét emelni fölkent királyára.« Imre király óta hasonló bizakodással a fölkentség szentségében nem találkozunk a történelemben, egészen a mult hétig. Ekkor jegyezték föl a nap krónikásai és utaltak az analógiára, hogy Diener Ákos rendőrkapitány egymaga merészkedett a sztrájkoló kőmivesek táborába. Sértetlenül jártkelt közöttük az oroszlánszívű ember és fönn is tartotta közöttük a rendet. Mindössze kétszáz sztrájkolót csuktak be s vagy egy tuczatnak törték be a fejét, de Diener Ákos rendőrkapitány csakugyan sértetlen maradt. Mert a sztrájkoló kőművesek rettenetes fenevadak ugyan, de a rendőri souverainitást félő tisztelettel övedzik, -mint hajdan Endre hivei az Imre király koronáját. Azonkívül a Trieszti nőhöz czimzett korcsma körül, melyben a lázadó kőműveseket egymaga tartja féken Diener Ákos rendőrkapitány, egy szakasz rendőr áll készenlétben. Csak egy fütty oroszlánszívű Diener Ákostól s a lázadó kőmivesek szuronyok kőzött találják magukat. Ez ugyan egy. kis különbség közte és Imre király között, de a nap krónikásai mégis Imre királyhoz hasonlítják. Mivé fajult a történelmi, érték, mióta a hordároknak tilos az utczasarkokon köpködni. * *

*

=Q= U r u g u a y b a n az elnököt megölték. Ez a hir sokkal kisebb szenzácziót keltett, mintha azt hallottuk volna, hogy Tokio gyengélkedik. Mert Tokion vagy nyerünk, vagy veszítünk, (mindenesetre pénzt rakunk rá), az Uruguay köztársaság elnökével se nem nyerünk, se nem veszítünk. Azt hisszük, Uruguay ugy van az elnökével, mint a gazdasszony a csirkéivel, aki odaszól a szolgálónak: Kati te, nézd csak, az a jércze, az az iromba ott ni, mintha gunyasztana. Vágd le, mielőtt felfordul. Uruguayban is igy cselekesznek az elnökkel. Nagyon ügyelnek rá, hogy természetes halállal ki ne múljon. Különben nem tudjuk ám egész határozottan, hogy csakugyan van-e olyan nevü állam, mert nemcsak hogy mink magunk nem jártunk ott, de még a konzulját is hiába kerestük. Pedig kerestük ám, hogy biztos informácziókat szerezzünk a felől, milyen hatással lesz az elnökváltozás a buza-árak emelkedésére. Péchy Tamás is nagy beteg, az se tudja most -megmondani, hogy avval az állammal barátságos viszonyban állunk-e ? Egyáltalán nem tudjuk, hogyan állunk vele. Mikor egy lókötő, vagy sikkasztó elmenekül, olvassuk, hogy Amerikába Szökött, de még sohase hallottuk, hogy Uruguayba menekült volna. Vagy ez az ország ugy tele van már lókötőkkel, hogy idegen országbeli jövevénynek nem adhatnak helyet. Ha van egyáltalán Uruguay, akkor az az amerikai Bulgária.

564 A z elemi iskolára

KÖZGAZDASÁG A Hazai Bank Részvénytársaság félévi mérlege. Nyereséges veszteség-számla. Tart -zik : Ügyvezető igazgatóság, tisztviselők és szolgák fizetése 37.147 frt 49 kr., a mult évben 38.917 frt 24 kr.; költségek 40.842 frt 98 kr., a mult évben 45 429 frt 7 kr.; adó 29.900 frt, a mult évben 30 075 frt 85 kr.; nyereség egyenleg: ez évi nyereség 212.110 frt 13 kr., a mult évben 201.542 frt 97 kr.; nyereség elővitel az 1896. üzletévről 39 213 frt 52 kr. Összesen 251.323 frt 65 kr.; végösszeg 359.214 frt 12 kr. Követel : Nyereségelővitel az 1896. üzletévről 39.213 frt 52 kr. a mult évben 53.260 frt 43 kr.; kamatjövedelem 206.505 frt 52 kr., a mult évben 232.332 frt 69 kr.; jutalékok 66.641 frt 67 kr., a mult évben 43.840 frt 55 kr.; nyereség értékpapirokon 11.957 frt 39 kr., a mult évben 16.670 frt 38 kr.; nyereség idegen értékeken 6.485 frt 95 kr., a mult évben 7.350 frt 64 kr.; szindikátusi jövedelmek 17.556 frt 60 kr., a mult évben 8676 frt 23 kr.; a váltóüzlet nyeresége a befektetett tőke négy százalékos kamatai és az üzleti költségek levonása után 10.853 frt 47 kr„ a mult évben 7.104 frt 64 kr., végösszeg 359 214 frt 12 kr. Az I. félév tiszta nyeresége a részvénytőke 8.484 százalékának, az elővitel tekintetbe vételével annak 10.05 százalékának felel meg. A mult évben elért eredmény csak 8.06 százalék volt; a jövedelmezőség ennélfogva az egész időszak alatt uralkodó mostoha kamatviszonyok daczára mérlegszerüleg kimutatva majd egy félszázalékkal, tényleg azonban, mint értesülünk, jóval többel magasabb a mult évinél, amennyiben a fent számszerűleg közölt kimutatásban nemcsak hogy a különféle vállalatok és szindikátusokban elhelyezett körülbelül 2 millió forintnyi tőke kamatai tekintetbe véve nem lettek, de az e czimen effektive befolyt jutalékok egy része is tartalék gyanánt a II. félév javára tarlatott fenn.

HETI POSTA. Tokaj. F. Ignotus, mint Ön igen jól sejtette, szabadságon van. Jaakh ur nem különben. Hol és merre ütötték fel vándor sátraikat, arról számot nem adhatunk. A személyi hirek közt nem volt olvasható. Ők maguk szerénységükben, nem hiszik, hogy a közönség föltétlenül tudni akarja, hogy hol töltik azt a sovány pár heti nyugalmat, melyet egy szakadatlan munkában töltött esztendő után maguknak engedhetnek. Az Opera és a Nemzeti színház művészei bezzeg gondoskodnak róla, hogy a t. publikum mindig au fait legyen, hogy a szünidőkben hol komédiáznak, mit esznek, mit isznak, micsoda terveik vannak a jövőre és mit éreznek a jelenben. Az iró ember örül, hogy a közönség látótávolén túlra menekülhet. A komédiás jelentéktelensége tudatában összeroskad, ha Európa szeme folyton rá nem irányul. Pedig Európának egyéb dolga is van. Budapest. E. Semper azonos Kóbor Tamással, a másik firmáról majd más alkalommal lebbentjük a titok fátyolát. Örülünk, hogy a czikkekben annyira gyönyörködött. Versek. Egész garmadával hozott az e heti posta. Nagyobbára selejtes termékek. A jobbakat is csak negatív dicsérettel illethetjük : kevésbbé roszak. Az idei verstermésről sajnos csak annyit mondhatunk, hogy sok a szalmája, kevés a magja. A sok eső, árviz ezeknek is megártott 1 Ki tehet róla ? F. I. szépen fújja a tillinkót, de hát az is csak közönséges tillinkó. P. A. hosszabb poémáját meg nem értünk rá elolvasni. Az az adoma a levélről, melynek értelme a szerint változik, amint dur vagy moll hangon olvassuk, a versre is áll. A lelkiismeretes kritikus nyugodtan bevárja a kedvező pillanatot, amikor hangolva van. Tehát — türelem. S.-A.-Ujhely. Fájdalom a mieder problémájával a szerkesztői részben nem foglalkozhatunk. De a kiadóhivatal nem idegenkedik a reklámczikkektől. Kassa. L. Az első és második évfolyam kivételévei, amely teljesen elfogyott, minden évfolyamból szolgálhatunk példányokkal.

Nögymnáslum, elemi vúth-féle

nőgymnásium

tervet

dolgozott

szerint

nevezett

iskola

igazgatója:

ki s

nyújtott

zik a felsőbb leányiskola tály a g y n m á s i u m o k hogy a n ő g y m m á s i u m mind

be a

minisztériumhoz,

osztályban

tehát

közeledik azon a

németül,

kivül

továbbképző

tanfolyam

díszmunkára, hanem és varrásra,

francziául

lenne,

osztályában

hol nemcsak

pedig

a

d. e. 8 — 1 2 - i g . A

dékei szellemi továbbképzésükre nyelveket, történetet

zenét

rok

nyelvek

tökéletes

van, m i g a

elsajátítását

is előmozdítja, hogy az intézet német és franczia társalgás közben is tanulnak

a

szabás

és varrásra,

olyan

növendékeknek,

de

ugy a

aesthetikát,

akadályok

ajánlható,

folytán

iskolába és g y m n á s i u m b a

éven át lehet

polg.

bizonyítványt nem szerezhettek u g y a n ,

különféle női kézimunkában,

valamint

egyes

f. é. szeptember

sziv

A z elemi

1-től 10-ig vétetnek

mérsékelt számban. Később jelentkezők

tanári, illetve tanitó-kar

idegen

művelődés-

és léleknemesitő tantárgyban előbbre haladni óhajtanak. föl növendékek

növen-

szerint

ezen ipariskola tantervhez nem

kik bármilyen

vagy felsőbb leányiskolái

oktatnák

nem állit ki, kiválóan

csak a

beleegyezésével. A z ipariskolába

egész

beiratkozni.

Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: KISS J Ó Z S E F . Főmunkatárs : K Ó B O R TAMÁS.

Foulárd-selymet 6 0 k r t ó l 3 frt 35 krig méterenként — japáni, chinai, s. a t. a legújabb mintázattal és színekben, u. m. fekete, fehér és szines Henneberg selymet 45 krtól 14 frt 65 kr. méterenként sima, csikós, koczkázott, mintázott, damaszolt z. a. t. (mintegy 240 különböző minőségben, 2000 szin és mintásattal s. a. t.) a megrendelt árukat postabér és vámmentesen, házhoz szállítva, valamint m i n t á k a t postafordultával küldenek H e n n e b e r g G . (cs. és kir. udvari szállító) s e l y e m g y á r a i Z ü r i c h b e n . Svájczba czimzett levelekre 10 kros és levelező lapokra 5 kros bélyeg ragasztandó. Magyar nyelven irt megrendelések pontosan elintéztetnek. 2

Magasabb nőnevelő intézet.

A Horváth-féle nőgymnásiumban, valamint a hozzácsatolt elemi és ipariskolában folyó hó 19-én kezdődtek a beiratások az intézet helyiségében BUDAPEST, József-körut 19. szám.

GRÓF KEGLEVICH ISTVÁN-FÉLE COGNAC M I N D E N Ü T T

K A P H A T Ó .

Feszty-társaság körkép palotájában városliget

„Krisztus a keresztfán és Jeruzsálem" óriási körkép. Látható reggeli 9 órától esti 9 óráig, este villanyvilágításnál.

B e l é p ő d i j 50 kr. ' • B Gyermekjegy és katonajegy őrmestertől lefelé 30 kr.

nyelv tan-

fehérnemű

délutánt az ipariskola

különbséggel,

taná-

kitűnő

kivitelű

fordítják, tetszés

Miután

s bizonyítványt

tehát

művészi

felsőruha-szabás

irodalom-történetet,

választván.

alkalmazkodik

megegye-

középiskolai

tanítása

azonkívül

utóbbinak Ízléses pontos összeállítására kiváló szakerők

mely

kötelezett

igazga-

ipariskolában

és angolul,

a gyakorlatibb hasznú

különösen

a növendéket

osztály-

közé. A német és franczia

nyolez

is, kik az

rajzolni, festeni vagy zongorázni tanulnak. A z ipariskola

tanítás és neve-

tárgy. A z egyes nyelvtanok kezében

kézimunkán

Dr. Bartha József u j tan-

V . és V I . osztálya a

olyan növendékek

tantervével, m i g a I V . , V . és V I . osz-

tantervéhez

léstant is fölveszi tantárgyai gymnásium

A Hor-

intézetben a latin nyelvet a negyedik

ban kezdik tanitni. A z első három

a

és ipariskola.

is nagy gondot fordít az intézet

tósága. Fölvétetnek

az

nevelőnőitől

növendékek.

Budapest, 1897. Nyomatott az » A t h e n a e u m «

irodalmi és nyomdai r. társ. betűivel.

n u t í M u m m i u m i i ! \ m m m A Budapesti nagykereskedők és a nagyiparosok társulata és a Pesti polgári kereskedelmi testület részéről

New-York

együttesen alapított és fentartott

Budapesti Kereskedelmi Akadémia

életbiztosító t á r s a s á g .

Alapíttatott 1 8 4 5 - b e n , tisztán kölcsönösségen alapszik, minden utánfizetési kötelezettség kizárásával. Miután részvényesei nincsenek az összes tőke és nyeremények a biztosítottak tulajdonát képezik.

1 8 9 7 / 9 8 . évi n e g y v e n e g y e d i k é v f o l y a m á r a a beiratások az V . ker., Alkotmányutcza 11. sz. alatt levő iskolai épületben f. évi szeptember 1-től 4-ig naponkint délelőtti órákban tartatnak. A középiskolát végzettek egyéves k e r e s k e d e l m i szak-

K i v o n a t az 1896. é v i ü z l e t i j e l e n t é s b ő l :

t a n f o l y a m á r a a hallgatók ugyanott szeptember 6-tól 7-'g iratnak be. A z intézet szervezetét, fölvételi föltételeit, alapítványi és tandíjmentes hélyeit, ösztöndijait stb.

Aktívák összege ... Évi bevétel ... ... .„ 1896-ban a biztosítottaknak kifizettetett 1896-ban kötött uj üzletek összege Tiszta fölösleg az 1896 végén

tk.

970.000,000

tárgyazó tudósításokat kívánatra mindenkinek bérmentesen megküldi a

202.000 000 95.000,000 630.000,000 138.000,000

Budapesti Kerekedeimi Akadémia igazgatósága. (V., Alkotmány-utcza 11. sz.)

Nincs másik kölcsönös biztosító társaság a világon, mely ily óriási fölösleg fölött rendelkeznék. Az 1896-ban a biztosítottaknak kifizetett nyereményosztalékok összege 11 millió frankra rúgott New-York a műveit világ összes országaiban bir fiókokkal.

Referencziák

Magyarországon:

Magyar Általános Hitelbank. Pesti M a g y a r Kereskedelmi bank. Közelebbi felvilágosításokat ad : A

N

E

W

-

Y

O

R

K

életbiztosító társaság magyarországi igazgatósága Erzsébet-körut 9—11. New-York palota.

-3 -3 -3 -3 -3 -3 -3 -3 -3 -3 -3 -3 -3 -3 -3 -3

3-

ARANYOSI MIKSA

r®33-

nyilvános polgári és felső kereskedelmi iskolája Budapesten, V. k e r . , Nagykorona-uteza 13. sz. Az

-e-

-3 -3 -3 -3 -3 -3 -3 -3 —3.

i n t é z e t á l l : 4 polgári iskolai és 3 felső kereskedelmi o s z t á l y b ó l : utóbbiak e g y e n r a g u a k a keresk. akadémiák osztályaival.

az

Bizonyítványai államérvényesek. — Egyéves önkéntességi jog. A z intézet internátussal v a n összekötve. Előjegyzés a szünet alatt is. — Részletes p r o g r a m m ingyen és bérmetve.

Magyar

királyi

r 3—

államvasutak.

Szeptember l-ével az osztrák-magyar kőszénforgalomban uj kivételes díjszabások (1., 2., 3. és 4. füzet) lépnek érvénybe, melyek által a jelenleg érvényes hasonnemű díjszabási füzetek a potlékokkal együtt egyidejűleg érvényen kivül helyeztetnek. Az 1—3 uj díjszabási füzetekbe számos uj magyar állomás vétetett fel. Amennyiben az uj díjszabásokban az eddigieknél magasabb díjtételek foglaltatnak ez utóbbiak csak f. évi október hó l-jével lépnek hatályba. Az uj díjszabások a magy. kir. államvasutak igazgatóságánál (Csengery-utca 33. sz.) augusztus 15-ike körül kaphatók és pedig : az I. füzet 40, a II. füzet 70, a III. füzet 40 és a IV. füzet 20 fillérért. * Szvájc-osztr.-magy. átmeneti forgalom. Az 1896. évi augusztus hó 1-től érvényes "gabonakivételes díjszabáshoz* kiadott I. számú pótlékban Győr, győr-sopron-ebenfurti vasút állomásáról fenálló közvetlen díjtételek »Győr-rábaparti rakadóhely* állomásra is alkalmazást nyernek.

KIELHAUSER folyékony

Glycerin-Créme

eltávolít

ártalmatlan anyagokból készült sikerült vegyülék, mely nemcsak a bőrt finomítja, hanem tényleg az ifjú üdeséget eleveníti és azt állandóan fentartja. Legjobb óvszer levegő, szél és napsütés ellen, napfoltot, szeplőt, májfoltot és minden más bőrtisztátlanságot.

Glycerin-Créme-Szappan kiváló enyhe, bársonyszerű bőrt idéz elő. A GlycerinCréme használatánál ajánlható a

Párisi H ö l g y púder

THE N E W - Y O R K I

MUTUAL

ÉLETBIZTOSÍTÓ-TÁRSASÁG.

A legnagyobb és leggazdagabb biztositó-társaság a világon. Tisztán kölcsönös.

*

*

*

Részvényesei nincsenek.

Utánfizetési kötelezettség nélkül. Az összes nyeremény a biztosítottakra esik. L e g s z a b a d e l v ű b b biztosítási feltótelek.

Megtámadhatlan és érvénytelenné nem válható kötvények. A z 1896. é v i z á r s z á m a d á s

főadatai:

a legártalmatlanabb púder, a bőrt szép fehér szinre változtatja és azt simán és szárazon tartja. {V Hamisított párisi hölgypudertöl és csGlycerin-Crémetől óvakodjanak; csak % az a valódi, melyen a csimképen, valaf 'iint a leíráson a mellékelt védjegy van.

Díjtáblázatokkal és bővebb felvilágosításokkal készségesen szolgál a

Raktár minden gyógyszertárban és illatszer-üzletben.

Magyarországi Vezérigazgatóság

Biztosítási állomány Összes vagyon Bevételek Nyeremény-tartalék (teljesen tehermentes)

4.756 millió frankon felül - 1.216 » » » 257 » » » 154 » » »

Magyarországi főraktár: TÖRÖK JÓZSEF gyógyszertára Budapest, K l r á l y - u t c z a 12. sz.

B u d a p e s t ,

I V . , K á r o l y - k ö r u t

2 6 . sz.

r-

• •

üzíeffárs

kerestetik

egy soK év óta fennálló, Kitűnően jövedelmező üzlethez, meljmeK egyiK czégtársa tnlhalmozott elfoglaltsága miatt ez üzlettől visszavonulni Kénytelen. J\z üzletbe lépéshez mindössze 4,000—5,000 forint Készpénz szüKséges megváltási dijul, amennyiben a Kilépő fél az általa befizetett 20,000 frtnyi alapitási tőKét nem vonja Ki az üzletből, hanem beleegyeziK, hogy az uj czégtárs ez összeget 7—8 év alatt évi részleteKben neKi magából az üzletből Kifizesse.

r fc

ük (k tk (k {k ík

Bővebb értesítést ad A HÉT kiadóhivatala.

n s

BÜDA *

*

Wasjnuth*

Hol keressük

féle

Három teljes Varieté-előadás naponkint,

1*

tyukszem-

k ü l ö n belépö-dij nélkül. Carmencita spanyol tánezosnő. Hilaris & Tordant, franczia excentriqueok. Maurice, a világ leghíresebb kerékpárművésze. Trio Galway, zenebohócz-csoport. Trilby angol táncz- és énekcsoport Gertiny-csoport, világhírű légtornászok (a repülő ember). Seymour Gilbert és tarsulata, nemzetközi dal- és táncz előadásai. The Quavers zenebohóezok. Henderson őt Stanley, Quartet. burlesque és paródia. A magyar dal- és tánrztársulat uj műsorral.

m

arezport? $|

gyürü az

órában háromszor 24 óra alatt meggyógyít minden

Kérjük

A berlini szymphonikns zenekar nagy hangversenye. Katonazene.

fzigányzene.

Miiller J. L-

Tamburazenekar.

B e l ó p ő - d i j esti 6 ó r á i g 20 kr. 6 ó r á t ó l 80

Egy óra ára 60 kr., vidékre 80 kr. előzetes beküldése melleit bérmentve. Főraktár:

kr.

Ünnepély alkalmával esti 6 óráig 4 0 kr. azontúl 5 0 kr. B T

A földalatti villamos vasat éjjel I óráig közlekedik.

TÖRÖK

féle

Blaha-Serail-Pouder-t.

JÓZSEF

gyógyszertára

DECKERT ÉS HOMOLKA távíró-, távbeszélő-, villámhárító- és villamvilágitási-berendezök. Gyár és iroda : VI., Izabella-u. 88.

BUDAPESTEN

Raktár: V., Dorottya-u. 8.

a m. kir. államvasutak és a magyar állam szállítói,

a hangosan beszélő grafit mikrofon feltalálói és szabadalom tulajdonosai. — Készít: t e l e f o n b e r e n d e z é s e k e t közp o n t t a l v a g y k ö r k a p c s o l á s s a l , elvállalja régi berendezéseknek s egyes készülékeknek alapos á t a l a k í t á s á t , továbbá: villámhárítókat, házi sürgönyöket, t ü z - és v i z j e l z ő - b e r e n d e z é s e k e t

stb.

Villám világítást legszakszerűbb kivitelben, jutányos aron végez. Árjegyzék, költségvetések és ajánlatok ingyen és bérmentve.

a

Kirdly-utcaa 12. sa. I. .<*.

•

.'«

.<»

Legczélsztrübb, legtartósabb, legolcsóbb az

§ i 2

aszfalt-burkolat.

gyökeres

V

V

V

vegyileg

tisztának

én

leljeaen

Créme

Pompadour,

MULLER J. L.

Egy tégely 1 frt 60 kr.

és

királyi

udvari

szállitó

V

Bndapest, IY., Koronaherczeg-ntcza 2. sz. alatt. Nagy raktár rendkivül jó minőségű

fog-, haj-, ruhakefékben és fésűkben. ^

Árjegyzék, költségvetés i n g y e n ! V

megvizsgálva,

illatszer- és pipereszappan gyári raktára

aszfalt részvény-társ. V

által

Egy doboz 6 0 kr, nagyobb I frt.

császári

jótállás mellett legolcsóbban elia a m a g y a r 1(>

V

szakemberek

Kapható a gyárosnál

szárazzátélelét

V

kiváló

ártalmatlannak találtatott Mint ripereszer nélkülözhetien, az arezbórnek a legszebb fehér szint, üdeséget, szépséget és pírt kölcsönzi.

ez azon szer, m e l y l y e l a hires P o m p a d o u r asszony csodás szépségét megőrizhette a n é l k ü l , hogy az egészségére ártalm a s lett v o l n a . A . C r é m e P o m p a d o u r . az arcz és kéz bedörzsölésére h a s z n á l t a t i k reggel és este, a z u t á n . s e r a i l p o u d e r r e l . lesz behintve.

Templomok, tantermek, folyosók, járdák, kocsiutak, hidak, vágóhidak, istállók, magtárak, műhelyek, kapualjak, udvarok, terraszok, játszóhelyek stb. aszfalttal burkolását, nemkülönben n e d v e s laltásol*

Blaha Lujza (Splényi báróné) művésznónk kedvelt arezporát, mely ugy nappal, mint éjjel használva, minden arezpor közfttt a legjobb;

Utánzásoktól

V

Budapest, 1897. Nyomatott az » A t h e n a e u m « irodalmi és nyomdai r. társ. betűivel.

övatik.

""91;