A MAGYAR SZÍNHÁZI TÁRSASÁG FOLYÓIRATA
D R Á M A M E L L É K L E T
2 0 0 6 .
J Ú L I U S
Schein Gábor
TISZTÁTALANOK SZEREPLÔK VALERIUS OSZÁRSZEF (ki ô?) SOSTIA, Valerius egykori szeretôje KINDLER, munka nélküli pénzügyminiszter PARANCSNOK, magas, kisportolt férfi, díszes, csillogó kitüntetésekkel ékesített egyenruhát visel MARIAM A NÉP ELSÔ KÜLDÖTTJE A NÉP MÁSODIK KÜLDÖTTJE A NÉP HARMADIK KÜLDÖTTJE SZÓVIVÔNÔ AJTÓNÁLLÓ FÉNYKÉPÉSZ TOVÁBBI NÔK ÉS FÉRFIAK
A színpadkép minden jelenetben sivár. A legfontosabb, hogy a tereket egyszerû jelzésekkel rendezzük be
2. jelenet A palota egyik termében. A terem üres. A háttérben vetítôvászon
1. jelenet
KINDLER Felség, ma szép napunk van, és egy garasunkba sem kerül, hogy a Hold jól alussza álmát, a hideg ködökben jól forog Némajáték. A színpad közepén egy emelvényen trónusra emlékeztetô a Föld. De fönn a Nap, e csalfa aranygaras, mellyel a csúf és a szék áll, egyébként semmilyen más tárgy nem látható. Valerius uralszép egyformán fizet, tréfát ûz belôlünk. Épp mint egy alma, mi kodói palástban fellép a trónushoz, és nagyon lassan leül rá. Ül, és nézi ághegyen piroslik, pipiskedünk utána, de lábujjhegyen sem éra közönséget. Arca elégedettséget sugall, de félelmet is. Alig észrevehetôjük el. en fürkészi a közönséget, vajon nem kel-e fel valaki ellene. De láthatóan VALERIUS Ha még egyszer meghallom, hogy versekben beszélsz, egyre inkább nehezére esik a levegôvétel, mintha belülrôl szorítaná valakihajíttatlak a kutyák elé. mi. Letépi magáról a palástot, és felugrik, a trónszék felborul. Valerius KINDLER Ez nem vers volt, csak úgy hangzott, mintha az lett volna. megkönnyebbül, sokkal jobban van. Nézi a levetett palástot, majd le- VALERIUS Itt minden csak úgy hangzik. Túl sokfelé szaladnak a takarja vele a trónszéket. Odaül a letakart test mögé törökülésben, mondatok. Jobb nyugton megülni és várni a refrént, mert a refszemben a közönséggel. Újra a közönséget nézi, de most már vidáman, rén mindig egyforma aljasság. keresve egy arcot, amelyen hasonló vidámság tükrözôdik. Lassan elsöté- KINDLER Vers volt ez is, vagy tévedek? tül a szín. Hirtelen éles, agresszív, fémes hangok törik át a csendet, alat- VALERIUS Néha legszívesebben kettéharapnám a torkodat. tuk egyre jobban kivehetôen a monoton idômérés hangja szól, mintha KINDLER Az imént kutyát emlegetett, uram, de már látom, farkas egy metronóm lenne az. A színpadon férfiak és nôk futnak át, fellökik, lakik önben. megütik egymást. Az egész olyan, mint egy vad tánc. Valeriust magukkal VALERIUS Ha így lenne, legelôbb neked kellene futnod elôlem. vonszolják, megrugdalják, letépik a trónszékrôl a palástot. Amikor megPocsék beszédet kotyvasztottál az Újév ünnepére. Mintha forró, ragadós lé folyt volna a számból, émelyedtem. látják az üres, felborult széket, megmerevednek. Gongütés hallatszik w w w . s z i n h a z . n e t
DRÁMAMELLÉKLET
2006. JÚLIUS
1
KINDLER Ha amiatt támadtak kétségei, hogy a beszédbôl egy szó sem volt igaz, megnyugtathatom. Az emberek legalább olyan jól tudják, mint ön vagy én, hogy minden dolog annyiféle, ahányan rátekintenek. A forgó kerék az egérnek börtön, a gyereknek vidámság, a hajó viszont, amivel a tengeren átkelünk, éppen úgy koporsó, mint az anya teste, vagy mint a föld. Ezért jobb, ha úgy gondolkodunk, mint a józan kereskedô. Azt tekintjük igazságnak, ami a legnagyobb haszonért a legkevesebbet kéri cserébe. VALERIUS Unalmas okosság. Késik a fényképész. KINDLER Épp itt jön, uram, és vele Sostia is. A Fényképész belép VALERIUS Üdvözlünk, paparazzo. Múlt éjjel kit lestél meg szeretôjével? Nem válaszolsz? Jól teszed. Hisz mindnyájunk vége lencsevég lesz. Tartsd titokban a pillanatot! FÉNYKÉPÉSZ Uram, mit a pillanat magától nem ad meg, mit lesben állva kell kicsalni tôle, engem nem érdekel. VALERIUS Úgy hát Sostiától sem kellett semmit kicsalnod, adta ô magától is, hisz oly adakozó. SOSTIA Felség, mint mindig, ön most is bárdolatlan. VALERIUS Ki bárdot említ ily idôkben, a sértést annak nem bocsátanám meg, ha nem Sostia lenne, bestiám. (Rácsap Sostia hátsójára) Ma jókedvem van. Szép volt az ünnep. Bár úgy vettem észre, kevesen jöttek el. Neked is feltûnt, mesterem? FÉNYKÉPÉSZ Felség, az utcákon hömpölygött a nép, és mást se hallottam, csak Valerius dicsô tetteit. VALERIUS Mért nem tanulsz meg jól hízelegni? Remélem, a képeid nem szépítenek. FÉNYKÉPÉSZ Megtisztelô önnek dolgoznom, felség. Mûvész találkozik mûvésszel. Már persze ha közülünk bárki mûvésznek nevezheti magát. Volt például egy barátom, aki verseket írt. Amolyan sötét, mély értelmû verseket. „A szív sötétjébe merülök”, így hangzik az egyik sor. Kérdem én, van ennek bármi értelme, kérdem én, van ebben bármi, amit meg kellene érteni. Igen ám, csakhogy ez volt az utolsó sor, amit a barátom írt. Harminchat éves volt. Miután meghalt, ezt a sort találták az asztalán egy könyv margójára jegyezve. Ezért aztán mondhatja-e bárki, hogy ez a sor nem érdekli? Én mondom tehát, köztünk a legnagyobb mûvész a halál. VALERIUS Ne fecsegj! FÉNYKÉPÉSZ Nincs nagyobb vágyam, felség, mint hogy mûvem az örömére szolgáljon. Mikor ejthetjük szerét a felvételeknek? VALERIUS Most azonnal. FÉNYKÉPÉSZ Akkor, ha szabad kérnem, álljon ide a falhoz. (Megfogja Valerius vállát. Legszívesebben bábuként igazítaná a merev, ellenálló testet. Hangja és mozdulatai udvariasak, mégis durvák) Ne ilyen görcsösen, természetes testtartással. Egy kicsit forduljon oldalra, és úgy nézzen vissza ránk, de ne az objektívbe, csak úgy, mintha elnézne valaki válla fölött. Így jó lesz! Meg ne mozduljon! (Hátralép, és a szeme elé emeli a gépet. Ebben a pillanatban a fényképezés jelképes kivégzéssé lényegül át) Szabadna egy kicsit barátságosabb arcot kérnem? Nagyszerû. Kattintgatja a gépet. A háttérben felfüggesztett vetítôvásznon megjelennek a fényképek, mintha egy fogoly képmásait látnánk Készen is vagyunk. VALERIUS Mikor láthatom a képeket? FÉNYKÉPÉSZ Holnap vagy holnapután újra eljövök. VALERIUS Várni fogom. FÉNYKÉPÉSZ Itt leszek. (El)
2
2006. JÚLIUS
DRÁMAMELLÉKLET
KINDLER (halkan énekel) Hitelt ha ád a zord halál, hamar behajtja életünket: a kis veréb s a sasmadár mind érzi, mily kemény, ha büntet. VALERIUS Úgy éreztem, mintha pisztolyt fogott volna rám. Úgy hallottam, mintha lövések csattantak volna. Sostia nevet Fel kellett volna pofoznom. Egyszerûen fel kellett volna pofoznom a komédiást. SOSTIA És miért nem tetted? VALERIUS Nem jutott eszembe. Odaragasztott a falhoz a szemével. KINDLER (abbahagyja az éneklést) Elôször odaragasztott, aztán átlátott rajtad. VALERIUS Énekeltél? Nem szoktál énekelni. KINDLER Nagy kár, felség, hogy eddig nem tettem. Az éneklést önnek is javaslom. SOSTIA Rémüldözô bolondok. Nekem tetszett a fickó. Volt benne erô, melyet alig éreztetett, nem akarta szabadjára engedni. Éppen az ellentéted, Valerius. VALERIUS Miért, mi lett volna, ha szabadjára engedi? SOSTIA Nem tudom. Talán valóban odaragasztott volna a falhoz, nem tudtál volna többé elmozdulni. Vagy szabályszerû kivégzést rendezett volna. Átment volna a fejünkön a golyó. Szép sorban mind a hármunkén. Úgy hevertünk volna a fal tövében, mint három elgázolt kutya. VALERIUS Ne komédiázz! SOSTIA Mindenkinek az jut, amit érdemel. Hozzánk mi illik? Mit gondolsz, Valerius? VALERIUS A refrén mindig ugyanaz. KINDLER (mintha álmában beszélne) Az embernek néha ugatni támad kedve. Négykézlábra állna, és ugatna. VALERIUS Mi lelt benneteket? A nap felkelt, a föld forog, a folyók folynak, fúj a szél, nem dôltek össze a házak, a város nyugodt, mindenki teszi a dolgát. SOSTIA A nap felkelt, a folyók folynak, fúj a szél, nem dôltek öszsze a házak, a város nyugodt, és mindenki teszi a dolgát. VALERIUS A panaszkodáshoz, ahhoz bezzeg mindenki ért. Ha ebben a városban két ismerôs találkozik, és nincs egymásnak mondanivalójuk, felváltva panaszkodni kezdenek. Mellesleg tudhatnád, hogy utálom, ha megismételnek. SOSTIA Ez nem ismétlés volt. VALERIUS Hát mi? Ha például én azt mondom, hogy ködharangok zúgnak, zene szól, és erre te azt válaszolod, hogy ködharangok zúgnak, zene szól, akkor az mi, ha nem ismétlés? SOSTIA Ugyanannak a dolognak két lehetséges változata, melyek egy bizonyos pillanatban azonosnak mutatkoznak. VALERIUS Nagyszerû, tehát ismétlés. SOSTIA Nem az. Te azt érzékeled, ami van, én azt, ami éppen most múlik el. VALERIUS (gúnyosan) Mi múlik el most éppen? SOSTIA Nem tudom. Lehet, hogy semmi. Lehet, hogy minden úgy marad, ahogyan volt. De az is lehet, hogy már semmi sincs meg abból, amirôl azt hisszük, megvan. Az ilyesmi mindig utólag derül ki. Talán csak szünet van, aztán minden folytatódik. VALERIUS Fontos ez? Szerintem egyáltalán nem fontos, mi van meg, és mi múlt el. A lényeg, hogy legyen ellenszerünk. SOSTIA Kindler elaludt. VALERIUS Újabban álltában is képes elaludni. Csak tudnám, mitôl. Fáradt nem lehet. SOSTIA Föl ne ébreszd! VALERIUS Honnan veszed, hogy föl akartam ébreszteni?
XXXIX. évfolyam 7. szám
SOSTIA Azt hittem. Jártál odakint mostanában? VALERIUS Tudom, mi van odakint. Te akarod tudtomra adni, hogy az emberek félnek? Hogy úgy osonnak a házak tövében, mint a kóbor kutyák? Félnek a ragálytól. Nem tudják, honnan leselkedik rájuk. A külsô kerületekben állítólag már volt néhány megbetegedés. Azt mondják, egy újszülött meghalt. De lehet, hogy az egész csak rémhír. Jajveszékelni, azt mindenesetre tudnak. SOSTIA Piszokban élnek, meghalnak, és még ne is panaszkodjanak? VALERIUS Ha magukra hagyják ôket, széttépik és felzabálják egymást. Nem méltók a szánalomra. KINDLER (ismét énekelni kezd) Hitelt ha ád a zord halál, hamar behajtja életünket: a kis veréb s a sasmadár mind érzi, mily kemény, ha büntet. SOSTIA Egy kocsmáros fia beszél így. VALERIUS Az apámat megtagadtam. SOSTIA Azért a kocsmaszagot még érezni rajtad. VALERIUS Ó, az elôkelô orrocska! Te meg úgy viselkedsz, mint egy holdkóros lovászfiú szeretôje. A világ olyan, amilyen. Nem változtathatunk rajta. Mindenkinek más nyomorúság adatik, és mind úgy érzi, panaszra csak neki van oka. Csak ôt sújtja az ég, senki mást. És ha már itt tartunk, miért az égen kezdik, miért nem a földön, miért nem magukkal? Ha rajtuk múlna, úgy vetnék le sorsukat, amint egy kicsit szorul a kapca, mint kígyó a bôrét. És mi van, ha az új bôrükben sem érzik jól magukat? Sírnak? Hadd sírjanak. Senki sem mondhatja magának, isten veled, nem ismerlek többé. SOSTIA Én megtettem. VALERIUS Mit tettél meg? SOSTIA Nem ismerem többé a régi Sostiát, aki illatos krémekkel dörzsölte bôrét. Kifacsartam a tubusokat, és eldobtam ôket. Ha kell neked, szagold gyûlölt kendôimet, azokban megtalálod a régi Sostiát. KINDLER (álmában beszél) Az utolsó szín a kutyáké. Helyünkre fekszenek az ágyban, és beleolvasnak könyveinkbe. Minden velük történt. Behunyt szemmel feküsznek, és hallgatják a tücskök cirpelését. VALERIUS Mit mond a kutyákról? SOSTIA Álmodik, nem fontos. VALERIUS Jó lenne mégis megszökni innen. SOSTIA Egyikünknek sikerülni fog.
3. jelenet A vetítôvásznon az ország legszebb tájait, állat- és növényvilágát bemutató film látható. A filmben néha váratlanul feltûnik egy-egy kóbor kutya. Kedves nôi hang vadakban gazdag erdôségeket, a költözô madaraknak költôhelyet biztosító tópartokat, szôlôvel beültetett domboldalakat stb. mutat be. A vetített képek hátterében néha feltûnik egy kutya. Amint a film véget ér, nyomban újra kezdôdik. Belép a Parancsnok. Felvesz egy távirányítót, és felhangosítja a háttérben futó filmet. Valeriusszal együtt nézik PARANCSNOK Megnyugtató ez a hang. VALERIUS Ez a film az elképzelhetô legtökéletesebb mûalkotás. PARANCSNOK Mikor apadt el az utolsó forrás? VALERIUS Hét vagy nyolc éve már. És a nézettségi adatok egyre csak javulnak. Szövetségesünk, a nosztalgia mindenkit bilincsbe ver. A film nôi narrátorának hangja elhalkul, de nem némul el. Valerius és a Parancsnok mintha duettet énekelnének
w w w . s z i n h a z . n e t
PARANCSNOK Ki kellene nevezni tábornoknak. Vörös sávos nadrágban kellene járatni. Megérdemelné a rubin érdemkeresztet. A nosztalgia egymaga többet ér, mint egy hadosztály. VALERIUS No és akkor mit mondjunk a félelemrôl? Milyen kitüntetést érdemelne a félelem? PARANCSNOK Ó, a félelem! A félelem új rendjelet érdemelne, amilyet még senki nem viselt. Gyémántokkal ékesített aranykoszorút a zöld térdszalaggal, a legmagasabb polgári és katonai osztályt. VALERIUS Polgárit és katonait egyben! Ez remek! PARANCSNOK Boldog az az ország, melyet félelem igazgat. VALERIUS Félelem, nosztalgia és hülyeség! PARANCSNOK A cinikus ész! VALERIUS Középszer, káröröm és irigység! PARANCSNOK Csatlósetika! VALERIUS Haszonlesés, közöny és gyûlölet! PARANCSNOK Hibátlan ösztönök! Elhallgatnak. Valerius lehalkítja a filmet kísérô szöveget VALERIUS (szeme ismét a vetítôvászonra téved) Milyen szép volt ez az ország! PARANCSNOK Én még emlékszem rá. Valerius kikapcsolja a filmvetítést Úgy értem, emlékszem, milyen volt, mielôtt, felség, ön befogadta a jövevényeket. VALERIUS Tudhatja, parancsnok úr, hogy nem voltak jövevények, csak annak neveztük ôket. Emberemlékezet óta itt élnek a környékünkön, boldogabb idôkben kereskedtünk velük. Ezenkívül azt se feledje el, hogy mire bármiben dönthettünk volna, a felfordulást kihasználva rég belül voltak a falakon. No de ez már rég volt. PARANCSNOK Ki kellett volna szorítani ôket. VALERIUS Rég volt. A lényegrôl beszéljen! Akciónk sikerrel járt? PARANCSNOK Sikerünk, felség, aligha lehet teljesebb. A ragály híre minden agyba befészkelte magát, nem mulasztottunk el hírt adni az elsô halottakról, így tehát e pillanatban úgy eltölti a lelkeket a félelem, hogy kérdezni is elfelejtenek. Sorsukat országunk polgárai, mint a barmok, természetes adományként fogadják, és ha javulást várnak, azt kizárólag öntôl remélik. VALERIUS Nagyszerû, nagyszerû. Mindenrôl jelentést kérek. PARANCSNOK Sajnos van egy kis baj. A ragály valóságos. VALERIUS Hogy érti ezt, parancsnok? PARANCSNOK A város egyik kerületében, ott, ahol a jövevények élnek, felütötte a fejét valami himlôszerû kór, és megállíthatatlanul terjed. Orvosaink még nem tudják, milyen vírus vagy baktérium okozza a fertôzést, és abban sem biztosak, halálos-e. Akit elkap, annak bôrén apró kelések jelennek meg, melyek nemsokára váladékozni kezdenek, és szörnyû szagot árasztanak. Mindenki arrébb húzódik, menekül, de ôk, mint a patkányok, mindenhonnan elôbújnak. Nem gyôzünk fertôtleníteni utánuk. VALERIUS Mit javasol? PARANCSNOK Gyûjtôtábort. Meg kell óvnunk a várost a tisztátalanoktól, ôket pedig nem szabad kitennünk az egészséges lakosság lincshangulatának. VALERIUS Úgy tudom, a házfalakra több helyütt festékszóróval föl van írva, hogy „Jövevények kifelé!”. Az ön sugalmazása? PARANCSNOK Öntevékeny csoportok akciói. Buzgó ifjak, akikkel elvben egyetértek. VALERIUS A gyûjtôtáborok felállítását helyeslem. De az ilyen fe-
DRÁMAMELLÉKLET
2006. JÚLIUS
3
kete ruhás suhancok alkalmazásától, azt javaslom, parancsnok úr, tartózkodjon. Akiket csupán az erôszak fût, és az erôt nem tölti el bennük értelem, kiszámíthatatlanok. PARANCSNOK Felség, ön túl szigorú hozzájuk. Ha célt adunk buzgalmuknak, és vezetjük ôket, türelemre is megtaníthatók. VALERIUS Úgy hiszem, ön már az elôkészületeket is megtette. PARANCSNOK A táborok a városon kívüli völgyekben már készen állnak. Csupán az ön parancsa hiányzik, hogy megkezdjük az internálást. Közben orvosaink mindent megtesznek, hogy megleljék a kór ellenszerét, hogy a betegek minél hamarabb viszszatérhessenek a falak közé. VALERIUS Persze, minél hamarabb. Nem mernék önnel szópárbajban megmérkôzni. PARANCSNOK Annak érdekében, hogy a rendôrség kezében tarthassa az eseményeket, a legokosabb az lenne, ha kijárási tilalmat rendelnénk el. Ehhez persze elôbb szükségünk lehet néhány merényletre is. Én leginkább a robbantást kedvelem. És nem kell tartanunk attól, hogy tudni fogják, ki tette. VALERIUS Megôrült? Lövöldözni akar? Természetesen törvényt akarok! PARANCSNOK Ahogy tetszik. VALERIUS Elôvesszük a régi írást. Az ellen senkinek nem lehet kifogása. Hogy is volt? „Ha bárki bôrén daganat, var vagy fehér folt van, köteles egy templomban megvizsgáltatni magát, és ha a szôr a kiütésben fehérré változik, és a kiütés bemélyed, mondja ki a pap, poklos kiütés az.” PARANCSNOK Felség, nem hiszem, hogy ilyen törvényekkel ma célt érünk. VALERIUS Ne szóljon közbe, mert elfelejtem. „Ha egy ember bôrén fehér folt van, de a szôr nem változik fehérré, és a folt is sima, hét napig zárják el azt az embert. A hetedik napon nézzék meg újra. És ha a kiütés megállapodott, nem terjed tovább, zárják el ismét hét napig. Ha akkorra a kiütés elhalványodik, mondassék ki, hogy ez az ember tiszta. De ha a kiütés megmarad, vagy újabbak jelennek a testén, mondja ki a pap, hogy tisztátalan.” PARANCSNOK Felség, nekünk nincsenek templomaink. VALERIUS Templom vagy kaszárnya, az mindegy. Papok helyett meg jobbak a katonai bírók. De várjon még. „A poklos embernek, akin kiütés van, legyen a ruhája tépett, a haja gondozatlan, takarja el a bajuszát, és ezt kiáltsa: tisztátalan, tisztátalan! És míg rajta kiütés van, köteles elkülönített táborban élni. Aki a kórt nem kapta el, ne érintsen tisztátalant, ne egyék a disznó húsából, az elhullott galambokból, vadakból.” PARANCSNOK Ez legyen a legfôbb törvény? VALERIUS Ez. És ha egy tisztátalan meghal, el kell égetni a ruháját! PARANCSNOK Jó kis hecc lesz. VALERIUS És a házáról le kell kaparni a vakolatot! PARANCSNOK Örülök, hogy végre megértjük egymást. VALERIUS És ha a poklosság továbbterjed abban a házban, bontsák le azt a házat, és a köveket hordják ki a városból. PARANCSNOK Kihirdetjük! VALERIUS Úgy van, hirdesse ki! Siessen! Minden percért kár. Utána elkezdheti az internálást. PARANCSNOK Felség, és ha ellenszegülést tapasztalunk? VALERIUS Vessen be minden eszközt! De fegyvert nem használhatnak. PARANCSNOK Ez lehetetlen! VALERIUS Nem akarok puskaropogásra ébredni, megértette! PARANCSNOK És ha csak viszonoznánk a tüzet? VALERIUS Legföljebb gumilövedékkel. PARANCSNOK (összecsapja a bokáját) Semmi sem fogja zavarni az álmát. (Tiszteleg) Endelmével! (Katonásan hátraarc után díszlépésben elmasírozik)
4
2006. JÚLIUS
DRÁMAMELLÉKLET
VALERIUS Mindenért személyesen önt teszem felelôssé. A szín elsötétül. Építés fémes hangja, erôszakos zenei aláfestéssel
4. jelenet A színpad elsötétül, csak egyetlen pontot világít meg éles fény, ahol egy szóvivôi pult áll. Kellemes, de kissé agresszív zene szól, majd elhalkul. A szóvivôi pulthoz egy csinos, céltudatosságot sugalló nô lép. Hangja kedves, mégis elfojtott fenyegetéssel teli SZÓVIVÔNÔ Hölgyeim és uraim! Amint arról számos forrásból értesülhettek, városunknak átmeneti jellegû epidemiológiai zavarokkal kell szembenéznie. Uralkodónk és a város vezetése teljes mértékben ellenôrzi a helyzetet. Megtettük a szükséges intézkedéseket, közigazgatásunk stabil, és ígéretünk van arra, hogy hamarosan a kellô mennyiségû oltóanyag is rendelkezésünkre fog állni. Nincs ok tehát pánikra, félelemre. Sajnos mégis akadnak olyanok, akik e nehéz órákat arra használják fel, hogy szembeszegüljenek érdekeinkkel. A betegeket bujtogatók provokálják, és közülük sokan fogékonyak az ilyen provokációkra. Elkeseredett panaszok tucatjai érkeznek hozzánk a tisztátalanok fennhéjázásáról, szándékos bajkeverésérôl. Mintha a betegség bárkit felmentene állampolgári kötelességei és mindazon kötelmek alól, melyekkel embertársainknak tartozunk. A feljelentések sokasodása és tartalmuk feltûnô egyezése e cselekedetek tervszerûségére utal. Ennek ellenére óvunk mindenkit az önkényeskedéstôl, az erôszakos túlkapásoktól. Rendôrségünk és honvédségünk a helyén van. Annak érdekében, hogy a betegekkel szembeni elkeseredés ne torkolljon ellenôrizhetetlen védelmi reakciókba, szükségesnek látjuk a probléma törvényes szabályozását. Kormányunkat az a megfontolás vezeti, hogy egyszeri megoldással lehetôvé tegye a normális viszony kialakulását az egészséges lakosság és a betegek között. Ezzel kapcsolatban azonban megjegyzem, hogy kormányunk sosem gondolt tisztátalan honfitársaink kényszerû kitelepítésére. Intézkedéseink rossz szándékkal sem téveszthetôek össze népcsoportok zaklatásával, üldözésével vagy elûzésével, amire más országok közelmúltjában, éppen olyanokéban, amelyek hangadó sajtótermékei most bennünket vádolnak, már többször akadtak sajnálatos példák. Ezért minden felszólamlás új törvényeink ellen alaptalan, és oka aligha lehet más, mint a helyzet téves felmérése. Hölgyeim és uraim, közleményünkbôl, úgy vélem, minden kérdésükre választ kaphattak, a közleményt természetesen az önök rendelkezésére bocsátjuk. Viszontlátásra.
5. jelenet A palota árkádjai alatt. Sostia jön. Észreveszi, hogy Kindler a palota falának tövében guggol, és egy bottal piszkál valamit. Sostia egy ideig távolról nézi Kindlert, aztán odamegy hozzá SOSTIA Jó reggelt, barátom! KINDLER (hátrafordul, mint akit megzavartak valami fontos dologban) Jó reggelt. (Újra a földet figyeli, néha az ujjával is odapiszkál) SOSTIA Mit csinálsz? Van ott valami? KINDLER Hangyák. SOSTIA És mi olyan érdekes a hangyákban? KINDLER A rend, ahogy élnek. SOSTIA Régóta vizsgálgatod ôket?
XXXIX. évfolyam 7. szám
KINDLER Sajnos csak most kezdtem el. (Feláll) Tudod, az érdekel legjobban, hogy miért maradnak együtt, és miért nem kezdik el irtani egymást. SOSTIA És rájöttél? KINDLER Még nem egészen. De úgy látom, hogy a hangyák államának egyedüli célja önmaga fenntartása. Az egyedeknek nincs önálló programjuk, még a királynô léte is csak puszta funkció. Így tehát mindegyiknek dolga van. Egyik sem fölösleges, de nem is szükséges, mindegyik pótolható. Megfigyeltem, hányféle munkát látnak el. Elôször is vannak azok, akik a hangyavárban télen legfelül alszanak. Tavasszal az ô testük melegszik fel legelôbb, és ha felébrednek, a vár minden lakóját egyenként fölviszik a felsô szintekre, hogy azok is felmelegedjenek. Aztán vannak azok, akiknek ôszig nincs más dolguk, mint hogy a vár tetején napozzanak, testükkel összegyûjtsék a meleget, és a hôt bevigyék a várba. Mások az élelmet tárolják. Ezek jó kövérek, fôleg a fejük. A munkások cipelik be ôket az éléskamrába, mert maguktól járni se tudnak. A dajkák dolga, hogy gondozzák a tojásokat, a lárvákat és a bábokat, és persze a királynôt is. Vannak ezenkívül takarítók, várépítôk, zsákmánydarabolók és ôrök. Ezek mind a várban dolgoznak. Kívül portyáznak a vadászok. Nyomukban járnak a begyûjtôk. Vannak, akik az építôanyagot szerzik be, amit a szállítómunkások visznek a rendeltetési helyére, vagyis oda, ahol az útépítôk az utat építik. És a hangyák minden tevékenységükben egyformán szervezettek. Ha például megtámadnak egy csótányt, az apróbb testûek a csótány lábát kapják el, míg a nagyobbak elkezdik rögtön darabolni, és mérget fecskendeznek belé. SOSTIA Ez nagyon érdekes. KINDLER Nem, Sostia, ez iszonyú! Hát nem érted? SOSTIA Megbocsáss, de nem. KINDLER Mi nem vagyunk hangyák. Az érdekek sosem hozhatnak létre ilyen szervezôdést. Tehát az államnak elôbb-utóbb össze kell omlania, és sok embernek meg kell halnia, hogy újra kezdôdjék minden, míg egyszer vége nem lesz az egésznek. SOSTIA És mi történik, ha beletaposol a hangyabolyba, ha lerombolod a járataikat? KINDLER Ezt is kipróbáltam. Ôrült futkosás kezdôdik, azt hinnéd, nincs benne semmi rendszer, aztán rájössz, hogy ez is rend, vész esetére. Belül mentik, ami menthetô, kívül keresik a betolakodót. SOSTIA Aki olyan hatalmas, hogy nem veszik észre. KINDLER Ez a bökkenô, a méretek különbsége. Minden lény csak a maga mértéke szerint lelhet értelmet a világban. SOSTIA És te leltél valamilyet? KINDLER Különös, hogy még mindig vannak pillanatok, melyek hirtelenségükkel leterítenek. Például egy napsütötte kô, amint pihen az árnyékán, vagy egy állat szeme, amiben nincs semmi emberi, semmi lélek szerint való. Puszta hômérséklet. Semmi más. SOSTIA (visszamegy a falhoz, megnézi a hangyabolyt) És mit csinálnak a hangyák a halottaikkal? KINDLER Azokkal nem foglalkoznak. Fel sem ismerik, hogy közéjük tartoztak. (Nevetve) SOSTIA Hallod-e, tetszenek nekem a te hangyáid. KINDLER Én inkább félek. Szûkös ez a világ és értelmetlen, értelmetlenek benne vágyaink, és csak az üres kényszer tart össze. Pedig legszívesebben szétesnénk a szerelemben vagy a halálban. És mégis olyan félelmetes minden. Mintha álomban élnénk, amelybôl nem szabadulhatunk. Sostia kineveti Nevetsz? SOSTIA Nem a világ szûkös, hanem a te képzeleted. Soha nem
w w w . s z i n h a z . n e t
tettél semmit, amihez bátorságra lett volna szükséged. Soha nem tudtál annyira szeretni vagy gyûlölni valamit, hogy odaadj érte vagy ellene valamit magadból. Tetted, amit Valerius kívánt tôled, és amikor nem kellettél neki többé, még egy álommal mélyebbre estél. KINDLER Nem, Sostia. Én magamban számtalan bátor dolgot elkövettem, csak lassú vagyok. Mintha mindig öt perc késésben lennék. Ezért megszólalnom sem érdemes. De melletted minden más. Visszazökkenek az idôbe. A Parancsnok érkezik PARANCSNOK Ó, mily becses társaság. Városunk színe-virága. A kiváló pénzügyminiszter úr, akit, úgy tûnik, örökre szabadságoltak a pénzügyek, és Sostia, a pénzügyminiszter úr titkos ideálja, ha nem tévedek, akit mindnyájunk sajnálatára kivetett Valerius ágya. Csak tudnám, miért nem szöktetek még el. Olyan ostobák nem lehettek, hogy nem látjátok, itt minden a halálba szalad. Rátok itt már semmi szükség. Mentsétek meg magatokat! SOSTIA Ne folytassa, parancsnok, az ön gondoskodása félelmet kelt. Mondja ki bátran, ha célja van velünk. PARANCSNOK Célom? Kinek lehet még célja itt? E városnak el kell pusztulnia. Régóta tudom, éppen úgy, mint te, Sostia. Csakhogy amíg te közelrôl nézted, tétlenül, mint aki fölötte áll mindannak, ami körülötte történik, én, a frieslandi paraszt, nem szöktem el feladatom elôl, siettettem a pusztulást, hogy múlni kezdjen végre e falak közt az idô. Gyûlölök itt minden követ. És minden kô hozzám tartozik. SOSTIA Frieslandot említi, és épp nekem? PARANCSNOK Onnan jöttél te is, mint az apám. Frieslandon az emberek jelleme egyenes. Csak itt, ebben a szennyes városban romlik el. Inkább élnék Frieslandon sebes lábbal, de nem lenne gondom semmi másra, csak hogy eleget zabáltak-e a tehenek, mint hogy itt veszôdjem, ahol minden ragad a szennytôl. Sosem ismertem ki magamat rendesen az olyanokon, mint ez a Kindler, aki most félnótásnak tetteti magát. SOSTIA Kindlert hagyja! PARANCSNOK Ó persze, hisz ô egy bankár fia, kiváló egyetemeken tanult, matematikát, jogot és közgazdaságtant egyszerre végzett, természetesen mindent kitûnôen, és nemrégen is még úgy értett a pénzügyekhez, hogy az már zongorajáték volt. Ó igen, a makro- és a mikroadatok, a költségvetés egész rendszere oly lágy harmóniában olvadtak össze ujjai alatt, mint a hangok egy Chopin-keringôben. Csupa gyönyörûség. Nem tehet róla, hogy a kassza közben kiürült. Szegény fiú. Igaz, hogy mostanában hangyát számol? SOSTIA Van, aki hangyát, van, aki telkeket. PARANCSNOK Mit akarsz a telkekkel? SOSTIA Ha jól tudom, ön évekkel ezelôtt telkeket vásárolt ott, ahol most a tábort felállították, és a kisajátítás az ön feladata volt. PARANCSNOK Elfelejted, Sostia, hogy a kincstár régen üres. A telkek így annyit se érnek, mint a kalap, amivel elhordhatnám belôlük a földet. Mivel nem akadt rájuk vevô, ingyen bocsátottam ôket Valerius rendelkezésére. Neki ajándékoztam ôket. Te megtetted volna ezt az ékszereiddel, melyeket, hogy úgy mondjam, kifeküdtél magadnak? Kindler ügyetlenül hátulról rátámad a Parancsnokra, elkapja a combját. A Parancsnok egyetlen mozdulattal leteríti Én a munkámat becsülettel elvégeztem. SOSTIA A munka tehát elvégeztetett? Az ön munkája, parancsnok, és az enyém? Mert én is benne voltam. Mi mind. PARANCSNOK Vidd el a városból ezt a vakarcsot.
DRÁMAMELLÉKLET
2006. JÚLIUS
5
SOSTIA (fölsegíti Kindlert) Elviszem. Bûzlô testeket látok. Rongyokba csavartan fekszenek a vásártereken, a város falainál és itt a palota termeiben is. Karjuk, lábuk csupa seb, gennyes folyás, a nyers hús kilátszik. Néha úgy érzem, mintha már halálunk után lennénk, és a halál után is minden ugyanolyan. PARANCSNOK A félelem elvakít, Sostia. Valerius, ha akarom, holnap halott. A betegség csak azt söpri el, ami már halni készül. SOSTIA Úgy hírlik, a táborban egy idegen leütött egy ôrt, és megmentette egy asszony életét. Mindketten elmenekültek, és egyre többen gyülekeznek köréjük. Ez lesz a kezdet. Ne higgye, hogy mindent a kezében tarthat. PARANCSNOK Azt a férfit Oszárszefnek hívják. Tudok róla. Gyáva, ártalmatlan fickó. SOSTIA És a nô? PARANCSNOK Egy rühes szuka. Mariam a neve. Nem fontos. Nincs velük senki. Az én embereim terjesztik a hírt, hogy gyülekeznek körülöttük. SOSTIA Miért? PARANCSNOK Óvintézkedés. A ragály idôvel csillapodni fog, mert az emberek hinni akarnak a gyógyulásban. Aki ma beteg, holnapra, mint valami rossz álmot, el akar felejteni mindent. Ehhez viszont sajnos király kell, és Valerius erre nem jó. Oszárszefbôl még király is lehet, ha úgy akarom. Felmegy a Maniliusbástyára, ennivalót oszt a szegényeknek. Aztán folytatódhat minden. Jól kiszellôztetünk. És aki még azután is emlékezni mer, az magát csukja a bolondok közé. Szökjetek el! Még ma. És vigyázzatok, el ne fogjanak. (El) SOSTIA Fázom. KINDLER Én is. SOSTIA (átöleli Kindlert) Ez is egy álom mûve? KINDLER Igen, egy álomé. SOSTIA Akkor szökjünk el belôle. KINDLER Hová, Sostia? SOSTIA Mindegy, csak innen el.
6. jelenet Kopár táj a város hulladékaival, éppen csak jelezve a színpadon OSZÁRSZEF Várj! Tüske ment a talpamba. Oszárszef leül, Mariam is melléheveredik MARIAM Elfáradtam, Oszárszef. Napok óta úton vagyunk. Hova megyünk egyáltalán? OSZÁRSZEF Megvan. (Kihúzza a talpából a tüskét. Egy pillanatig nézegeti, aztán eldobja) Sehová. MARIAM Térdig lejárom a lábam, nézd meg, tiszta seb, és te azt mondod, nem megyünk sehová? OSZÁRSZEF Azt mondom. Nekem mindig ott jó, ahol éppen vagyunk. MARIAM De hát ennek semmi értelme! Ha nem megyünk sehová, és neked ott jó, ahol vagyunk, miért nem maradunk ott valahol? Kunyhót is építhetnénk. Például itt. (Körülnéz) Vagy ha nem itt, akkor máshol. OSZÁRSZEF Nem, azt soha! Átmenni jó, megpihenni is jó, de ott maradni nem. Gondold meg! Ha ott maradunk valahol, és kunyhót építünk, naponta el kell járni fáért. Összeveszünk, hogy melyikünk menjen el. Keresni kell a közelben egy forrást, vagy még jobb, ha kutat fúrunk. Csakhogy én a kútfúráshoz nem értek. Amikor dühömben lecsapom az ásót, te megjegyzed, hogy ismersz férfiakat, akik ehhez is remekül értenek. Aztán elhatározzuk, hogy megerôsítjük a kunyhót, házat építünk be-
6
2006. JÚLIUS
DRÁMAMELLÉKLET
lôle. Földet túrnánk, ültetnénk, kapálnánk. Te fôznél, és a fôztöd ízlene nekem. Az is lehet, hogy a végén megszeretnénk egymást. Gyerekeink születnének, akiket naphosszat szidnánk, mert lusták lennének. Aztán megöregednénk, és az egyikünk eltemetné a másikat. Ezt akarod? MARIAM Lehet. OSZÁRSZEF Lehet? MARIAM Lehet. OSZÁRSZEF És a nyomorultakat megszabadítani már nem akarod? MARIAM De, azt is! Oszárszef csodálkozva néz rá Nem érted? Pedig egyszerû. Becsukom a szememet, és megpróbálom magam elé képzelni a tábort. (Becsukja a szemét) Olyan élesen akarom látni, mintha most is ott lennék. A földet. Az arcokat. A derék hajlását a homokkal tömött zsák alatt. Egy pillanatra mintha látnék valamit, megpróbálom megérinteni, de nem sikerül. Elhúzódik elôlem, és semmivé lesz. Kinyitom a szememet (Megteszi), körbenézek, és érzem a nyugalmat. A kellemes súlyt, ami, tudom, néhány perc múlva elaltatna. De közben azt is érzem, hogy nem ott vagyok, ahol lennem kellene. Ahogyan te sem. OSZÁRSZEF Nem, Mariam, én nem voltam ott. Nem én voltam, aki ott volt. Szünet MARIAM Hálás voltam neked. OSZÁRSZEF Leütöttem egy ôrt, aki azóta bizonyára százszoros bosszút áll ezért társaidon, ahogyan a te szökésedért is. Vajon hányan vannak már kikötve? Áldják-e ismeretlenül is nevemet, miközben hátukon ég a korbácsnyom? Jótevôjük voltam? Vagy egyféle jót tesz barát és ellenség? MARIAM Várnak téged. OSZÁRSZEF Milyen furcsa, hogy csönd van. Madarakat se hallani. MARIAM Elmegyek, és megmondom nekik, hogy hamarosan eljössz. Te nem hiszed el, de én tudom, hogy a szó segít. Azt kiáltom nekik: szabaduljatok meg a nyomorúságotoktól! Gyógyuljatok meg! És elmegyek majd a táborokba is. OSZÁRSZEF Amit ôk várnak, azt a szerepet bárki ostoba eljátszhatja. De a kórt nem tudom róluk levenni. MARIAM Mit akarsz ezzel mondani? OSZÁRSZEF Csak azt, hogy a szabadság egyetlen pillanatig tart. A következôben újra éppoly szorosak a kötelékek, mint azelôtt, és még jó, ha máshová kerülnek a csomók. Az emberek nem a szabadságot várják, aki kevésért cserébe nyugalmat, gazdagságot ígér, és hogy mindentôl megvédi ôket. Nekem nincs semmim. Üres kézzel jön a szabadító. Mariam hirtelen felszökken Várj! Most mit csinálsz? MARIAM Amit neked kellene tenned. Elmegyek Valerius városába. Kiállok a piactérre, és beszélni fogok az embereknek. Azt kiáltom nekik: szabaduljatok meg a nyomorúságotoktól! Gyógyuljatok meg! És elmegyek majd a táborokba is. Elmondom nekik, mit láttam. Azt is, hogy volt egy bátor férfi, aki megmentett engem. OSZÁRSZEF Te szabadítottad meg magadat. Én csak leütöttem egy ôrt, akiért most ki tudja, hányan szorulnak. Szorul a kapca. A hurok. MARIAM Hiszen te félsz.
XXXIX. évfolyam 7. szám
OSZÁRSZEF Csak mert egy lépéssel tovább gondolkodom? MARIAM Minden gyáva okosnak hiszi magát. Te talán okosabb vagy a jövônél? OSZÁRSZEF Nekem egyik part olyan, mint a másik, és a napok szétszórt szigetek. De másoknak nem akarok több nyomorúságot. MARIAM Soha nem láttam nálad gyávább embert. Visszamegyek a városba. OSZÁRSZEF A városban még csak ki sem fognak nevetni. Meg se vernek. Megállnak, ha kulcstartót vagy csokoládét osztasz nekik. Legalábbis ha szerencséd lesz. Ha nem lesz szerencséd, jön egy fiatalember vagy egy asszony, aki mindent elhisz neked, és azt kérdezi: mindennap érzem, mennyire nyomorult vagyok, hisz oly sok hamisságot látok magamban, és nem tudok tôlük megszabadulni, mit tegyek? Mit mondasz ennek az embernek? MARIAM (miután arcán átfut a csalódottság, hogy valóban nem tudja, mit mondana) Hogy lehet, hogy nem vettem észre a némaságot? Most némultak el, vagy már tegnap is ilyen csönd volt? OSZÁRSZEF Már tegnap is. Mariam visszaül, fáradtnak látszik. Oszárszef nézi ôt MARIAM Megváltónak hittelek, Oszárszef, de te nem ismered az emberek szenvedését. Túl lassan csorog a véred. Olyan vagy, mint egy kút, aminek már csak az alján van valamicske víz, az is poshadt. OSZÁRSZEF Indulsz? MARIAM Igen. OSZÁRSZEF Akkor mire vársz? MARIAM Gyere velem! OSZÁRSZEF Nem kellek én oda. Oda te kellesz, Mariam! MARIAM Kérlek, most figyelj! Elmondok egy történetet, és azután dönts. Volt egyszer egy város, amely egy szakadék partján feküdt. A szakadék túlsó partján sziklák között volt egy forrás. Az emberek egy hídon át oda jártak át vízért. A híd azonban egy éjszaka leszakadt, a város víz nélkül maradt, és nem tudták, mit tegyenek, mert mire újjáépítették volna a hidat, szomjan haltak volna. Élt a városban egy vak ember. Reggel odament, ahol elôzô nap a híd állt, és mivel nem látta, hogy a helyén a szakadék tátong, rálépett a hídra, amely már nem volt ott. A többiek látták ezt, és látták azt is, hogy a vak ember a levegôben átjutott a forráshoz.
riam közelében maradni, de nem sikerül neki. A nô a színpad szélérôl egy kis magaslatról undorral figyeli, mi történik, kiáltani, mondani próbál valamit az embereknek, de hangja nem hallatszik. Egyesek közben felismerik Oszárszefet. A dulakodók vinnyognak, morognak, artikulálatlan hangokat adnak ki. A hangok közül a következô mondatok foszlányai hallatszanak ki úgy, hogy a fémes zene, a vinnyogás és a mondatfoszlányok egyetlen kis zenemûvet alkossanak: – Valerius már kampec. – Feldobta a talpát. – Felkötötte magát? – Miket beszélsz? Megmérgezték. EGY FÉRFI No lám, együtt mulat a farkas az ôzgidával, az oroszlán a báránnyal? Csak azt ne hidd, barátocskám, hogy Valerius halála egy csapásra meggyógyított benneteket. MÁSIK FÉRFI Hozzám szóltál? EGY FÉRFI Hozzád bizony. Ki máshoz? A szagodról rád ismerek, hogy a táborból jöttél. MÁSIK FÉRFI Mi dolgod vele? Téged is odazárhattak volna. (El akar menni) EGY FÉRFI (megragadja a másik karját) Engem? Tegnap ezért még agyoncsaptalak volna, mint egy kutyát. MÁSIK FÉRFI És most miért nem teszed meg? EGY FÉRFI Ne félj, eljön még az ideje. Jobban teszed, ha pusztulsz innen. A forgatag elnyeli az elôbbi két férfit, hangjukat elnyeli a kiáltozás. A színpad egy másik helyén Oszárszefet három nô veszi körül EGY NÔ (megszólítja Oszárszefet) Hé, nem te vagy az, aki a táborban leütöttél egy ôrt? OSZÁRSZEF Nem tudom, mirôl beszélsz. EGY MÁSIK NÔ Ô az. Én felismerem. OSZÁRSZEF Vegyétek le rólam a kezeteket!. EGY HARMADIK NÔ Emberek, ne engedjétek el! Ô ölte meg Valeriust! A TÖMEGBÔL SOKFELÔL Éljen Valerius gyilkosa! OSZÁRSZEF Ôrültek! Most érkeztem a városba. A TÖMEGBÔL SOKFELÔL Legyen ô a király! OSZÁRSZEF Engedjetek el! Néhányan megfogják Oszárszefet, rávetik Valerius palástját, a vállukon viszik, és felültetik a trónra
A háttérbôl kezdetben alig hallhatóan katonák léptei hallatszanak A TÖMEGBÔL VALAKI Éljen a király! Csakhogy senki sem merte követni ôt. Kivéve egy férfit, akit senki sem ismert. Az ismeretlen férfi becsukta a szemét, és csukott szemmel ugyanúgy átment a hídon, mint elôbb a vak. És ôt azután sokan követték. OSZÁRSZEF És én lennék az az ismeretlen férfi? MARIAM Te vagy az. OSZÁRSZEF Elmegyünk hát a városba? MARIAM Elmegyünk. Ülve maradnak
Folytatódik a fémes zene. A színpad fokozatosan elsötétül
8. jelenet A színpadkép ugyanaz, mint az elsô rész elsô jelenetében. Oszárszef ugyanazt a palástot viseli, mint akkor Valerius. Próbálgatja, milyen ülés esik a trónon. Leül, feláll, megkerüli a trónt, igazgatja magán a palástot. Látszik rajta, hogy még nem találja fel magát az új helyzetben, ami talán nem is illik egészen a személyiségéhez, de tulajdonképpen kedvére való. Mariam jön
7. jelenet Fémes, nyomasztó zene. Alóla kihallatszik a metronómszerû idômérés ütemes hangja. A színpadon kutyaálarcban emberek futnak át. Összeütköznek, dulakodnak, szeretkeznek egymással. A katonák hátulról betaszítják a színpadra Mariamot és Oszárszefet, és mintha egy kijáratot ôriznének, a színpad végében maradnak. Oszárszef megpróbál Ma-
w w w . s z i n h a z . n e t
OSZÁRSZEF Trónra löktek, mert szünet nem jöhet. Valakinek ülnie kell a trónon, akár egy tojáson. Ez hát a város tojása. Ez meg itt az ülep, amely épp e tojásra termett. Költse ki, uram! Foglaljon helyet, és tegyen jót a néppel. MARIAM Nem is áll olyan rosszul neked ez a palást. Kétoldalt egy kicsit bô. Be kellene venni.
DRÁMAMELLÉKLET
2006. JÚLIUS
7
OSZÁRSZEF Kinek a foglya vagyok, Mariam? MARIAM Nem vagy fogoly. OSZÁRSZEF Forrás meg szakadék, hol vannak ezek? Híd, amely nincs, és vakon át kell mennem rajta! Ez börtön. MARIAM Lehet, hogy fel is kellene hajtani belôle. Szerinted felhajtsam vagy levágjam? OSZÁRSZEF Bánom is én! Hajtsd fel! Hogy a következô, ha magasabb lesz nálam, le tudja hajtani. MARIAM Lassú vér, ne türelmetlenkedj! Még nem jutottál el a szakadék partjára. Még nem is látod. Várd ki, mi következik! Csak a célod ne feledd! OSZÁRSZEF A célom? MARIAM Vezesd ki ôket a városból a pusztába! Ahogyan engem kivezettél. Azután hozd ôket vissza ide! Meglátod, megváltozik a város. OSZÁRSZEF A pusztába? Tegnap még ott voltam, de ma már itt vagyok, és nem emlékszem semmire. Csak arra, hogy katonák vettek körül, és idehoztak bennünket a városba, a felfordulás legközepébe. MARIAM És ami elôtte volt, arra nem emlékszel? OSZÁRSZEF Nem. MARIAM De a szemedet ugye nem csukod be? Király lettél, nem lehetsz gyáva. Eddig ebben a székben kizárólag romlott emberek ültek. Te nem vagy az. Tedd, amit a lelkiismereted diktál! OSZÁRSZEF (felveszi a palástot) Ez tényleg hosszú. Belép az Ajtónálló AJTÓNÁLLÓ Felség, a nép küldöttei kérnek bebocsáttatást. Azt mondják, ajándékokat hoztak, és a város jó kívánságait. OSZÁRSZEF Jól van. Ha a nép küldöttei, akkor be kell engedni ôket. Az Ajtónálló kimegy, hogy bekísérje a küldötteket. Oszárszef leül a trónra Most kezdôdik. MARIAM Bízz a tisztaságodban! AJTÓNÁLLÓ (bevezeti a küldötteket) Felség, e három úr kívánja átnyújtani önnek a város ajándékait és leróni a nép háláját. OSZÁRSZEF Tessék, urak. Jöjjetek közelebb! Mindhárom férfi kezében egy-egy csomag. Tiszteletteljesen lehajtott fôvel, de még mindig kalapban Oszárszef elé járulnak. Az Ajtónálló kimegy Elsônek melyikôtök köszönt? A NÉP ELSÔ KÉPVISELÔJE (elôlép) Én, felség, ha megengeded. (Oszárszef int neki. A férfi megköszörüli a torkát, majd kissé nehézkesen belekezd, késôbb azonban belelendül mondókájába) A város népe küldött tehozzád, Oszárszef, engem, ki kaptafán bocskort és nem topánt szeg. Nem kenyerem a szó, szegény cipész vagyok én, elmémben ma már csak ritkán ragyog fel a fény. De ami felragyog, azt mind eléd hozom ma, egy szál sugárig benne van ajándékomba. Négy álmatlan éjszakán törtem a fejemet, mit adjak néked, mit kíván a tisztelet, és mit ôsi hagyományaink. Megszámláltam közben, palotád erkélyén hány királyt láttam a menetbôl föltekintve. Egyik sem élt meg öt tavaszt s telet koronával a fején. Az iramló idôvel a versenyt állnod kell. Cseles futással, bölcsen gyôzd le, Oszárszef! (Egy csomagot vesz elô, kibontja, és a tartalmát, egy pár cipôt Oszárszef lába elé helyezi. Az elsô jelenetben ugyanezt a cipót viselte Valerius)
8
2006. JÚLIUS
DRÁMAMELLÉKLET
Fogadd hát e cipôt! Nem akármibôl készült. Tegnap a gyík még a bástya magas kövén sült, ügyes kézzel ott fogta meg legkisebb fiam, én a bôrébôl cipôt varrtam, íme, itt van. Bújj bele! Lábadban a gyík ereje fut széjjel, élj boldogul, király, viseld egészséggel! OSZÁRSZEF Köszönöm, cipész. Bár szavad nem volt biztató. (Kezébe veszi a cipôt) Úgy látom, a susztermûvészet remekmûve e darab. (Megszagolja) Bár a szaga szerint (Újra megszagolja) mintha inkább kutyabôr lenne. No de ha kutyabôr is, a nemességhez az illik, igaz-e? És milyen könnyû! Milyen jól hajlik! Mondd meg a népnek, hogy ezentúl ebben fogok járni, és megmérkôzöm az idôvel! Felveszi a cipôt, és néhány lépést tesz benne, kipróbálja. Int a fejével a cipésznek, hogy meg van elégedve. A cipész elégedetten visszaáll a helyére, Oszárszef pedig visszaül a trónra Melyikôtök lesz a következô? A NÉP MÁSODIK KÉPVISELÔJE (elôlép) Én, felség. OSZÁRSZEF Nos, te ki vagy? A NÉP MÁSODIK KÉPVISELÔJE (náthás hangon) A nép küldött engem is, jóindulatodat hogy megnyerjem iránta, felséges úr. Sokat szenvedtek embernek nem való, zord idôkben Valerius miatt, átkozom ôt a földben. Hivatásom szerint magam jogtudós vagyok, de évekig nem láttam katedrát, se padot, mégsem árultam el Iustitia kardját, újrafogalmaztam a szabad jog alapját, nem nyugodtam, míg kész nem lett nagy jogi mûvem, melynek alapja, s e tételben meg nem enyhültem, hogy egy és oszthatatlan a természet, bárkit illet, egy a jó és egy a vétek, mind, ki él, törvény elé citálható, s hogy rend legyen, jogban elsô a bakó. De jaj, király! Alighogy elkészültem, és tételem megállt, míg én pihegve ültem, katonák törtek rám, és becses papírjaim legott elégették. Itt vannak hamvaim. (Letesz Oszárszef elé egy urnát) Emlékeztessen, felség, téged ez az urna, hogy az igazság, a közjó s az erkölcs súlya kell, hogy minden döntésünkben nyomja vállunk. Mit kívánnék mást? (Tüsszent) Légy igazságos királyunk! OSZÁRSZEF Megszívlelem a szavad, bölcs öreg, ígérem, keresni fogom az igazságot. (Felemeli az urnát) Alig merem fölemelni. Mily érték veszett el ebben az edényben. (Óvatosan felemeli az urna sapkáját. Belenéz és belenyúl, hogy az ujjával is megérintse a hamut. Kihúzza a kezét, és az ujjára mered) De hiszen ez homok! A NÉP MÁSODIK KÉPVISELÔJE Homok lenne? Itt valami tévedés lesz. Oszárszef odanyújtja neki az ujját, ô is megnézi Ha homok, hát homok. De a szó nem volt hamis. (Dacosan visszaáll a helyére) OSZÁRSZEF (félreteszi az urnát) Most tehát jöjj te, öreg! Te is hoztál valamit? A NÉP HARMADIK KÉPVISELÔJE Köszöntlek én is, palotánk ura. Látod, vénen állok elôtted, kezemben ha gyámbot nem lenne, tán össze is rogynék, mint egy gyerek, ki járni tanul. Egykor a sors köpenyemet
XXXIX. évfolyam 7. szám
selyemmel bélelte, és szavam városszerte lesték. Nem is értem, a sok komiszt mi lelte, hogy engem küldött üdvözlésedre, kinek vesztét gúnyolták, és a menetben, pfuj!, leköpték. Házamban egykor száz koldust etettem, együtt sírtam velük, s ha volt min, velük nevettem. A város közepén parkot, lugast építtettem, s belé szökôkutat, padokat helyeztem. A szökôkút összetört. A padokat eltüzelték. Mondd, király, van-e az emberi életben mérték? Gazdagságom oda lett. Házamat és boltomat széjjelrabolták. Vendégség után csontokat vet elém, ki egykor kérni járt hozzám. Kövér ajándékot így nem adhatok. Két rôf kötél maradt a bolt szegletén, utolsó vagyonom a te lábadhoz vetem. Úrnak hagyatkozom. OSZÁRSZEF Kötelet adsz? Jó kötél. Kibírna kétszáz fontot is. (Leszáll a trónról) Nem találok szavakat, urak. Még rímeket is költöttek. Kereste ôket a hiszékeny elme, vagy a képzeletben, mint egy sosem fogyatkozó kincstárban, maguktól teremnek az összecsengések? Nagyszerû, nagyszerû. Él tehát a városban három igazi költô. Melyik városnak van három költôje egyszerre? És én bizony megfizetem a költészetet. (Három tallért kotor elô a zsebébôl) Mert a költészetet meg kell fizetni. A kötélre meg, ígérem, gondom lesz, kitalálok valamit, ami a jogtudománynak is tetszene, és nem nô minden kaptafán. Most viszontlátásra, urak! Az ökröket már biztosan nyársra húzták. Adjátok át üdvözletem odakint. A NÉP ELSÔ KÜLDÖTTJE Felség, ha bármikor új cipôre szorul… Oszárszef int, hogy menjenek már. A három küldött némán meghajtja magát, és távoznak OSZÁRSZEF Szegény Mariam. MARIAM Istenem! OSZÁRSZEF (keserû vidámsággal) Rajta koldus szív, föl tehát, magad merész tettekre biztasd, jókedvre váltott a halál keserû kínja, nem talál, reményem él – száll sülthús-illat! MARIAM Tizennégy király. OSZÁRSZEF Vagy tizenöt. El kellene olvasnom a város történetét. PARANCSNOK (bejelentés nélkül érkezik) Még nincs megírva, felség. De remek ötlet. Írassa meg. A cipésznél alkalmasabbat nem is találhatna. Hajdan remek születésnapi verseket kanyarított bárkirôl, nála jobban senki sem ismeri a várost. Bár a stílusa öregkorára kissé megkopott. Mindenesetre tehetsz vele egy próbát. Írhatna például egy rövid eposzt vagy valami kis színpadi játékot arról, miként lett király városunkban Oszárszef, és mik voltak elsô tettei. Javaslom, hogy a darab elején lépjen fel egy narrátor, és ahogy ilyenkor szokás, adja a mit sem tudó nézôk tudtára, mint élt a nép Valerius városában, miként ragadta szennybe a király vak gyûlölete, és hogyan támadt a városra a szörnyû kór, mely végsô pusztulással fenyegetett, de jött ekkor egy ifjú a pusztából, szerencsés csillagok világán fakadt Oszárszef, ki békét hozott és gyógyulást, errôl szóljon a cipészdarab. OSZÁRSZEF (Mariamhoz fordul) Éhes vagyok. Mariam, nem néznél valami ennivaló után? MARIAM Megyek. Légy ügyes! Ez az elsô lépés. (Elindul kifelé, majd megtorpan, és a Parancsnokhoz fordul) A halottak, úgy látom, gyorsan lovagolnak. PARANCSNOK Szolgálatára, asszonyom.
w w w . s z i n h a z . n e t
Mariam el OSZÁRSZEF Ön kicsoda? PARANCSNOK Felség, a fegyveres és egyéb védelmi erôk parancsnoka vagyok. OSZÁRSZEF Vagy úgy. Az ajtónálló is a maga embere? PARANCSNOK Igen, felség, a parancsnokságom alá tartozik. OSZÁRSZEF És a katonák is, akik idehoztak? PARANCSNOK Azok is. OSZÁRSZEF És önnek ki parancsol? PARANCSNOK (összevágja a bokáját) A király, természetesen, és a város érdeke. OSZÁRSZEF Hm. A város érdeke. Szép szó. Ki merne vele szembeszállni? Mit szólna, parancsnok úr, ha most azonnal leváltanám, megfosztanám vagyonától, és adnék önnek huszonnégy órát, hogy elhagyja a várost? PARANCSNOK Ha ezt tenné, felség, elkövetné elsô hibáját. OSZÁRSZEF Ezek szerint mégis szabad vagyok? PARANCSNOK Hogy úgy mondjam, szabadságának vannak bizonyos korlátai. De hibákat elkövethet. OSZÁRSZEF És miért lenne hiba önt eltávolítanom? PARANCSNOK Nem örülök, felség, hogy nyílt lapokkal kényszerít játszani. Elégedjék meg, kérem, annyival, hogy véleményem szerint kölcsönösen szükségünk van egymásra. Önnek is rám. Sôt többet mondok, összetartozunk. Ön a pusztából jön, a semmibôl. Én hozattam ide. Én találtam ki önt, én adtam önnek életet, vagy ha ez túlzás, annyit biztosan állíthatok, hogy én láttam meg önben a lehetôséget. Volt egyszer egy férfi, akit senki nem ismert, egy táborban leütött egy ostoba ôrt, megmentve ezzel egy asszony életét. Derék, igazán derék. Ilyesmire senki sem számított. De vallja be, uram, azért kellett még egyet-mást tenni, hogy a történet így folytatódjék: a férfi elmenekült, a színét se látták, és csakhamar mégis király lett. A társszerzôség joga, úgy vélem, megillet. OSZÁRSZEF Ne szerénykedjék, parancsnok. A szerzôségre egészben is igényt tarthat. De nem ez lenne az elsô eset, és biztosan nem is az utolsó, hogy egy szerzô nem jut a keresetéhez. Bár az valóban ritkán fordult elô, hogy nem más, mint mûvének egyik szereplôje fosztotta meg tôle. Nekem nincsenek titkaim ön elôtt. Ki akarom söpörni ezt a várost. És mindenekelôtt ezt a palotát. Itt hullaszag van. Valerius hullája még itt bûzlik. És ne haragudjék, ha ezt mondom, az ön szájából is ugyanezt a bûzt érzem. PARANCSNOK Mit kíván tenni? OSZÁRSZEF Parancsnok úr, ön választhat. Huszonnégy órán belül elhagyja a várost, vagy bíróság elôtt kell felelnie Valerius meggyilkolásáért. PARANCSNOK Ilyen fontos önnek Valerius? OSZÁRSZEF Nem, Valerius egyáltalán nem fontos. PARANCSNOK És ki fogja a letartóztatást végrehajtani? OSZÁRSZEF Helyesnek tartanám, ha minden fölösleges intézkedést elkerülnénk. Ön természetesen szabadon távozhat a városból. PARANCSNOK Megfontolandó. Ha fiatalabb lennék, nem tétováznék, élnék az ajánlatával. De hát nem vagyok az. Újrakezdeni máshol? Nem. Azonkívül, kérem, ne vegye bóknak, ön tetszik nekem. OSZÁRSZEF Megtisztel. PARANCSNOK A tapasztalat jogán kérem, fenség, ne hamarkodjon el semmit. Önnek hamarosan szüksége lesz a segítségemre. Odakint éppen most zabálják föl az utolsó ökröt. Holnap mibôl fog enni adni nekik? OSZÁRSZEF Az ön vagyonából, parancsnok úr. PARANCSNOK Kérem, ne nézzen olyan ostobának, hogy ingóságaimról nem gondoskodtam elôre. De ha a bölcsesség arra ve-
DRÁMAMELLÉKLET
2006. JÚLIUS
9
zetné, hogy megváltoztassa döntését, kész vagyok annyi pénzt a rendelkezésére bocsátani, amennyire szüksége van. OSZÁRSZEF Undorodom magától. PARANCSNOK Fenség, ne az orrával döntsön! OSZÁRSZEF Az orrom? Nem. Lejjebb van a bökkenô. A gyomrom fordul fel magától. PARANCSNOK Hát persze. A gyomor. Valeriusé a méregtôl fordult fel. Ósdi módszer, elismerem. Önnel szemben nem használható. És nem is lesz szükség rá. Bár a történelem kedveli az ismétlôdést, én úgy vélem, legalább a módszerekben és a formákban jogunk van a változatossághoz. Az ön sorsát, javaslom, bízzuk a tömegre. Az emberek, fôként éhesen, könnyen belejönnek a királygyilkolásba. A végén még könyörögni fognak nekem, hogy térjek vissza. Majd eldöntöm. De addig is higgyen egy idôsebb férfi tapasztalatának: a szüzesség ritkán erény. OSZÁRSZEF Egy napot kap. Egy órával se többet. PARANCSNOK Isten önnel, felség. OSZÁRSZEF Takarodjon! A Parancsnok el MARIAM (visszatér) Undok fickónak tûnt. Nem találtam semmi ennivalót. OSZÁRSZEF Akkor ma böjtölni fogunk. MARIAM Az lehetetlen, hogy egy palotában ne legyen semmi. Biztos van valahol egy kamra. Hívasd a szakácsot! OSZÁRSZEF Nincsen szakács. A kamra üres. MARIAM Nem baj, majd a városban szerzek valamit. OSZÁRSZEF Maradj! Majd holnap. AJTÓNÁLLÓ (belép) Felség, két szökevényt toloncoltak vissza a határról. OSZÁRSZEF Szökevényeket? Mi közöm hozzájuk? AJTÓNÁLLÓ De felség, ezek… OSZÁRSZEF Tudják meg a nevüket, és kérdezzék ki ôket, mi okuk volt a szökésre. De kíméletesen. És a végén engedjétek el ôket! AJTÓNÁLLÓ Felség, a szökevények éppen a nevük miatt vannak itt. OSZÁRSZEF Kik azok? AJTÓNÁLLÓ Sostia és Kindler. MARIAM Valerius elûzött szeretôje és az aranyifjú pénzügyminiszter? Szép fiú volt. OSZÁRSZEF No lám, a halottak! Ereszd be ôket! Az Ajtónálló meghajol, majd kimegy Tetszett neked? MARIAM Olyan szépen mutatott az újságokban. Senkinek nem állt olyan jól a csokornyakkendô, mint neki. Mintha álomból térnének vissza, a színpad végében szakadt, piszkos ruhában megjelenik Sostia és Kindler
Gyertek, nincs mitôl félnetek! Sostia és Kindler zavartan néznek körül A falak megismernek benneteket, talán a hangotok is bennük visszhangzik még. KINDLER Hol vagyunk? Minden ugyanolyan, mégsem ismerek fel semmit. OSZÁRSZEF Ez Valerius palotája. SOSTIA És te ki vagy? OSZÁRSZEF Egy ember, aki szeretné elfelejteni Valeriust. SOSTIA Ô hol van? MARIAM Halott. SOSTIA Halott? OSZÁRSZEF Megmérgezték. MARIAM Mikor megtalálták, már nem volt benne szusz. SOSTIA Sosem volt stílusa. KINDLER (énekel) Hitelt ha ád a zord halál, hamar behajtja életünket: a kis veréb s a sasmadár mind érzi, mily kemény, ha büntet. OSZÁRSZEF Mit énekel? SOSTIA Egy dalt. OSZÁRSZEF Van folytatása is? SOSTIA Nincs. Ez a vége. OSZÁRSZEF És az eleje? SOSTIA Azt már régen elfelejtette. OSZÁRSZEF Kár. MARIAM Ezek ugyebár még foglyok? OSZÁRSZEF Foglyok. MARIAM (Sostiához lép) Ezt a pofikát nemrég magazinok címlapján csodálhattuk. Megrendeltük. Elôfizettük. Ragyogó szépségû arc. Mintha egy kagyló félig nyitott héjában pillantottuk volna meg. No persze, biztosan sokat aludt. Meg a krémek, meg a pakolások, meg a fürdôsók. Délnél elôbb ez soha életében nem kelt fel. De nem, ilyen arc akkor sem létezik. Az nem lehet, hogy egy valóságos nôhöz tartozzék. És most nézz oda! A kagyló héja kinyílt, és egy gyöngy gurult ki belôle. Ott gurul! Kapd el! Vigyázz, össze ne taposd! Végre megvan. Itt áll a nô. Itt áll a testével. Itt áll az orrával. Itt áll a szájával. Itt áll a hajával. Istenem, a haja! És nem is olyan szép. Hogy mit meg nem tudnak csinálni a fényképészek! Elég egy nyamvadt lámpa! Meg egy szûrô. Jól el kell találni a fényszöget. A többit meg ki lehet retusálni. SOSTIA (Oszárszefhez) Ezt találtad magadnak? OSZÁRSZEF Ô talált engem. MARIAM Tudod te, kik ezek?! OSZÁRSZEF Tudom. MARIAM Hát akkor? Nyilvános tárgyalást és börtönbe velük! SOSTIA Szuka! OSZÁRSZEF Majd annak is eljön az ideje.
OSZÁRSZEF Sostia és Kindler, ha nem tévedek. Nemes vendégek. Csak beljebb, csak beljebb! Vagy nevezzelek inkább nemes léleknek titeket? Nem azért, mintha köszönhetne nektek bárki jótéteményt, vagy erényeitekért emlegetnének, épp ellenkezôleg, mert nem emleget benneteket senki. És lám, most szakadt ruhában itt álltok elôttünk. Két pár. Ti úgy tértek vissza ide, mint ügyetlen kísértetek, akik nem lelték meg a másvilág kapuját, mi úgy vagyunk itt, mint akiket egy másik világból idevetettek, arra már nem emlékszünk, ezt még nem értjük. Gyertek, jöjjetek elô az árnyékból. Mindent úgy találtok, ahogyan volt.
Kindler négykézlábra áll, kutyaként körbeszaglássza a trónt, és ugatni kezd
Sostia és Kindler elindulnak Oszárszef felé, de megtorpannak
MARIAM Takarodj!
10
2006. JÚLIUS
DRÁMAMELLÉKLET
Ez mit csinál? SOSTIA Nem hallod? Ugat. OSZÁRSZEF És miért csinálja ezt? SOSTIA Néha kutyának képzeli magát. OSZÁRSZEF Már Valerius mellett is? SOSTIA Akkor kezdôdött. Kindler megszaglássza Mariamot is
XXXIX. évfolyam 7. szám
Mariam belerúg Kindlerbe, aki fájdalmasan felnyüszít, és lefekszik a trón elé Te meg minek társalogsz ezzel a nôvel? OSZÁRSZEF Kezdem érteni Valeriust. SOSTIA Mit értesz? OSZÁRSZEF Ezt a széket. Látszatra olyan, mint bármelyik szék. Megvizsgáltam jól. Rozoga. Gyere, próbáld ki, hogy esik benne az ülés! (Sostia vállára teríti a palástot) MARIAM Mit csinálsz? OSZÁRSZEF Megmutatom neki a széket. (Leülteti Sostiát, a lábánál ott hever Kindler) Érzed? SOSTIA Mit kellene éreznem? OSZÁRSZEF A tettvágyat. A bizonytalanságot. Hogy nincs a lábad alatt föld. Hogy az arcod élô maszkká változik. SOSTIA (felpattan. Undorodva veti le magáról a palástot) Valerius keljfeljancsija! Még a nevetésed sem eredeti. MARIAM És még tûri ezt? SOSTIA Ezért hozattál bennünket ide? OSZÁRSZEF Álljon föl, pénzügyminiszter úr!
SZÓVIVÔNÔ Csak tessék, csak tessék közelebb. Nem akárkiknek épült e két bitó. Az egyiken, mely itt áll tôlem balra, nemsokára Kindler pénzügyminisztert láthatjuk függeni, ki mintha nádgubóban aludta volna végig Valerius rémtetteit, és mint a titkos alkímia mestere, szenvedéseinket arannyá változtatta, és aranynyal koszorúzta ura sápadt homlokát. Csak tessék, csak tessék közelebb. A másik bitón, mely itt áll tôlem jobbra, Sostia remek gazellateste szárad el. Kár érte. EGY FÉRFI A SOKASÁGBÓL Bizony kár! SZÓVIVÔNÔ Sajnálod talán? Engem inkább felvidít, hogy a legtökéletesebb test is végül úgy függ az idô henteskampóján, mint egy halálra tömött liba. Itt vagytok mindannyian? EGY MÁSIK FÉRFI A SOKASÁGBÓL Itt vagyunk. SZÓVIVÔNÔ Nem hallottam a választ. TÖBBEN EGYSZERRE Itt vagyunk! SZÓVIVÔNÔ Na jól van, már azt hittem, hazamentetek vacsorázni. Csakhogy azt rosszul tettétek volna. Mert ha van szemetek, hamarosan láthatjátok, miként csókolja nyakon a halál szép Sostiánkat, ki eddig Valerius ágyában hentergett. (Szeme elé emeli a kezét ellenzônek) Én már látom is, hogy közelednek.
Kindler feláll Feleljen, hol van Valerius aranya?
Erôsödô dobpergés. Megjelenik Kindler és Sostia. Kezük megkötözve. A bakó kíséri ôket. A nép kárörömmel fogadja ôket. A háttérben feltûnik Mariam is
Kindler nem felel Nem hallotta, ember! Hol van a pénz? KINDLER (kifordítja a zsebét) Üres. OSZÁRSZEF Csakhogy végre megszólalt! Erôltesse meg az emlékezetét! Az a pénz a városé. KINDLER Volt idô, mikor biztos voltam abban, hogy Valerius sok aranyat rejteget. De mi célból tette volna? A város foglya volt. Nem a parancsnoké. Csak azt hitte. És meghalt. Nem volt semmije. És ô maga sem volt senki. MARIAM Senki? És akkor ki voltál te? Kik voltunk mi? KINDLER Ugyanaz, ami ti.
Jönnek már, és a bakó mindjárt felkíséri ôket. Én sietve távozom, nehogy tévedésbôl az én nyakamra kerüljön a hurok. Dobpergés mellett a bakó felkíséri a bitóhoz Sostiát és Kindlert. A nyakukba helyezi a hurkot. Pillanatnyi szünet. A sokaság teljesen elcsendesedik, Sostia és Kindler végignéz rajtuk. Oszárszef int a bakónak, hogy kitaszíthatja a kivégzendôk alól a zsámolyt. A bakó kitaszítja Sostia és Kindler alól a zsámolyt. Egy hosszú pillanatig függenek a kötélen, aztán mindkét kötél elszakad, és a két felakasztott test ügyetlenül lepottyan az emelvényre. Sostiának és Kindlernek kutya baja. Mindenki Oszárszefet nézi, aki feláll, és néhány pillanatnyi szünet után kacagásban tör ki. Mariam sértetten és csalódottan elsiet
Sostia felnevet, alig tudja abbahagyni MARIAM Azért mégis volt egy kis különbség. Én a gyûjtôtáborban voltam. Tudja, mi az? KINDLER Nem. Nem tudom. SOSTIA (abbahagyja a nevetést) Várj! Kössünk üzletet! Mi a terved velünk? OSZÁRSZEF Valerius megfosztott bennünket halálától is. Sokan talán el sem hiszik, hogy nincs többé, hogy nem tér vissza, és nem kéri számon az elpártolást. Halált kell adnom a népnek, hogy legyôzzem Valeriust. Másképp nem ismernek magukra. SOSTIA Gyilkolással kezdenéd? OSZÁRSZEF Nem. Vér nem fog tapadni a kezemhez. SOSTIA Nem értelek. OSZÁRSZEF Meghaltok és föltámadtok. Néhány perc mûve lesz. SOSTIA Ôrült vagy! OSZÁRSZEF Nevezz, aminek akarsz. Tudom, mit teszek. Ôrség, elvezetni ôket! A színpad elsötétül, hangos, kellemetlen zene szól
9. jelenet Városi tér. A tér szélén, egy emelvényen bitófa áll. A bitót sokaság veszi körül, vidám forgatag. A Szóvivônô az emelvényen áll, férfiálarcot visel. Oszárszef a bitó mögött egy magas széken ül
w w w . s z i n h a z . n e t
MARIAM (maga elé, sértôdötten) Vesszen a király! OSZÁRSZEF (nevetés közben) Hát ilyen kötelet küldtetek ti nekem? A sokaság szintén kacagásban tör ki. Sostia és Kindler megszégyenülten, értetlenül ott marad az emelvényen. Mariam fakóbban, öngúnnyal megismétli mondatát, amire senki nem figyel oda, majd hátul eltûnik. Vidám zene csendül fel, a kivégzés lassan vásári jókedvvé alakul. A bakó leveszi Sostia és Kindler nyakából a kötelet, és elengedi ôket. Oszárszef még egy ideig kedvtelve nézi, ami a téren történik, majd feláll, lejön az emelvényrôl, miközben félig elsötétedik a színpad, de a zene nem csendesül el
10. jelenet A palota üres termében. Kintrôl behallatszik az elôbbi zene. Oszárszef a nézôknek háttal állva ugyanazt a filmet nézi a vetítôvásznon, amit Valerius nézett az 5. jelenetben. Belép a Fényképész. Hangos torokköszörüléssel hívja fel magára a figyelmet OSZÁRSZEF (kikapcsolja az adást, megfordul) Ön kicsoda? FÉNYKÉPÉSZ Nem ismer meg, uram? OSZÁRSZEF Nem emlékszem, hogy találkoztunk volna. FÉNYKÉPÉSZ Bizonyára elfelejtette. Felvételeket készítettem önrôl. Bocsánatát kell kérnem, amiért késtem. Mostanában sokfelé volt dolgom, és az elôhívással is meggyûlt a bajom.
DRÁMAMELLÉKLET
2006. JÚLIUS
11
OSZÁRSZEF Fényképet? Rólam? Sosem tûrném, hogy lefényképezzenek. FÉNYKÉPÉSZ Pedig a kép önt ábrázolja. (Elé tartja a fényképet) Egészen biztos. Semmi kétség. Közben kintrôl egyre hangosabban hallatszik be a vidám zene. Oszárszef mintegy védekezve hátrálni kezd
A vonásai összetéveszthetetlenek. Felség, ez ön. A fizetségért majd eljövök. Tetszése szerint állapítsa meg! A Fényképész meghajol és távozik. Kintrôl vidám táncolók tódulnak a színpadra. Mariamon kívül a színdarab minden szereplôje köztük van. A ellenkezésre képtelen Oszárszefet is magukkal ragadják, aki azonban láthatóan szenved
Vége
12
K i a d ó :
S z í n h á z
A l a p í t v á n y . F e l e l ô s Készült a Multiszolg Bt. (Vác) nyomdájában
k i a d ó :
K o l t a i
T a m á s