www.csepeli.hu Csepeli György A TÖMEGEK EREJE
Az emberi történelem ott kezdődik, ahol az emberi nem biológiai története véget ér. A filogenezis az embert eredendően közösségi-társadalmi állapotában indította el földi vándorútjára. Mióta csak a vándorlás elkezdődött, az egymást váltó nemzedékekben újraszülető, biológiailag mindig ugyanolyannak maradó ember változását két egyidejűleg ható, de egymással ellentétes szociálpszichológiai erő befolyásolja. Ahogyan nő az egyik ereje, ugyanúgy nő a másik ereje. Az egyes kultúrák más és más mértékben biztosítanak teret e küzdelemnek, mely egyfelől az emberi egyedben rejlő individualitás maximális kibontása, s másfelől az individualitás egyidejű visszavétele, kollektivitás ugyancsak iszonyatos erejű csábítása között zajlik. Az individualizáció és a rekollektivizáció közötti küzdelem fő színtere a Nyugat, amelynek határai ellenállhatatlanul bővülnek. A globalizáció lesz a legutolsó szakasz, melynek lezárulása után nem lesz más a Földön, csak egyén és tömeg. Eleven emberi testek fizikai együttese Az individualizáció ikerpárjaként megjelenő tömegesedés legfeltűnőbb megnyilvánulási szintje az eleven emberi testek együttese, mely már puszta fizikai tényezők miatt sem ad lehetőséget alternatív viselkedésre. Egyetlen viselkedés lehetséges, melyet az egyes egyénekben rejlő energiák megsokszorozódása jellemez. Az erő alkalomhoz van kötve, addig érvényesül, amíg a tömeg együtt van. Ráadásul a tömegben keletkezett erőtöbblet egyszerre lehet pusztító és romboló. Akár rombolás, akár építés az erő alkalmazásának következménye, a hatás mindkét esetben elementáris. A tömeg történelmi erő. Mind a rombolás, mind az építés maradandó, részévé válik a történelmi emlékezetnek. A káosz benyomását keltő tömegerő keletkezését meghatározó erők természetére mindig csak később, a helyzet elmúlását követően derül fény. A forradalmak, lázadások, polgárháborúk, sztrájkok, békésen felvonuló seregletek, zarándoklatok, szolidaritási akciók értelme az egyidejű szereplők számára hozzáférhetetlen vagy csak részlegesen hozzáférhető. Úgy tűnhet, hogy a tömegben szükségképpen feltűnő vezér tudja egyedül, mi zajlik, de amit ő tud, az csak illúzió. A vezér része a tömegnek, attól elválaszthatatlan. Amint a tömeg eltűnik, vele együtt tűnik el vezére is. Szervezett tömegek A tömegesedés másik megnyilvánulási szintje a szervezett találkozás, amikor előre elrendezett színpad várja az odagyűlt (terelt, hívott) sokaságot. A kaotikus tömeghelyzet 1
www.csepeli.hu létrejövetele csak tendenciaképpen jósolható előre, de a találkozás ideje és helye véletlen tényezők függvénye. Ezzel szemben a szervezett tömegtalálkozás hideg mérnöki értelem műve. Az erők, melyeket a szervezett tömeghelyzet életre kelt, nem kisebb horderejűek, mint a kaotikus tömegben életre kelt erők. Irányuk éppúgy lehet destruktív, mint konstruktív. A vezér a szervezett tömeg számára is nélkülözhetetlen. Az individualitás a szervezett tömegben éppúgy esélytelen, mint ahogyan az a kaotikus tömegben. A szervezett tömeg találkozásainak forgatókönyve a rítus, miáltal a tömeg- helyzet újra meg újra megismétlődhet, a tömeg által létrehozott erő újra meg újra bevethető. A megismételhetőség, a tradícióvá váló ritualitás azonban nem javítja a megismerhetőséget. Szervezett tömegben az egyén – s a vezér – éppúgy homályban tapogatódzik, mint a kaotikus tömegben. Nincs lehetőség diskurzusra sem tömeg tagjai, sem a tömeg és a vezér között. A forgatókönyv eleve elrendelt cselekvésekre ad csak módot, s ami (vagy aki) nem illik be a forgatókönyvbe, azt kiveti magából a sokaság. Virtuális tömeg A tömeghelyzet megnyilvánulásának harmadik változata nem igényli a fizikai és pszichikai érintkezést. A tömegerő ebben az esetben a tömegesség benyomását biztosító mentális minták egyöntetűségében, alternatívátlanságában, azonos cselekvésre és érzésre kényszerítő mivoltában rejlik. A „tömegkultúra”, a „tömegkommunikáció”, „tömegtársadalom” kifejezések által megidézett tömeg tagjainak nincs szükségük találkozásra ahhoz, hogy együtt legyenek. Sőt a fizikai magány egyenesen fokozza a tömegbe olvadás, a tömeghez hasonulás vágyát, melynek megnyilvánulása a konformitás a véleményekben, a fogyasztásban, az életmódban. Bármiként is jelentkezzen a tömegesség, sosem gondolhatjuk el pusztán az individualitás ellentéteként. Ahogyan nő az individualizáció, ugyanúgy nő a tömegesség is. Az individualizáció ugyanis, mint azt Fromm oly pontosan leírta, kibírhatatlan terheket ró az egyénre. Elvesztvén közösségi támpontjait, neki magának kell szembenéznie a lét végső s megoldhatatlan kérdéseivel. Az individualitás adta szabadság legalább olyan vonzó, mint amennyire taszító. Különösen felerősödnek a szabadság taszító vonásai, ha a cselekvés következményei kiszámíthatatlanok – fizikából kölcsönzött kifejezéssel –, megnő a társadalom hőmérséklete. A személy a véletlenek örvényébe kerül, mely elől nincs máshova menekülnie, mint a többiekhez, akiket hasonló szorongás és tanácstalanság gyötör. A közösségi tradíció kiüresedett, alkalmazhatatlan, tartalom híján legfeljebb utánozni lehet. A fizikailag együtt lévő vagy virtuális tömeg az egyetlen lehetőség, amely kimenekítheti az egyént irtózatos bizonytalanságából.
2
www.csepeli.hu Rendszerváltozás ás társadalmi hőmérséklet A rendszerváltozás kétségtelenül megnövelte a társadalmi hőmérsékletet. Magyarországon éppúgy, mint Kelet-Európában. Ráadásul a rendszerváltozás nem endogén okok miatt következett be, nem az érintettek vívták ki maguknak a szabadságot. A szabadság importcikként került be a térségbe, mint az a kelet-európai népek történelmében oly gyakran történt korábban is. A gazdasági visszaesés, az egzisztenciális és episztemológiai bizonytalanság felszínre törése, a társadalmi egyenlőtlenségek hirtelen megnövekedése, a tradicionális kötődések posztmodern újra éledése, értékek átértékelődése, a politikai, gazdasági és kulturális szabadságra való felkészületlenség együttesen sokkal inkább a kollektív menedékkeresésre, mintsem az élettel való felelős szembenézésre, az individuális cselekvésre ösztönzött. A rendszerváltozás első tíz évének története Magyarországon jól leírható a tömegcselekvések egymásra következésének történetével. A rendszerváltozás adventjét jelezte az Erdélytüntetés, a Bős-Nagymaros-erőmű elleni tömegdemonstráció, az évről évre megismétlődő hisztérikus március 15-i ütközés a rendőrség és az ünnepelő tömegek között. Tömegek az első szabadon megválasztott kormány ideje alatt Az első szabadon megválasztott magyar kormány tömegekkel való találkozásának első nagy traumatikus élménye a taxisblokád volt, amelyben a taxisok rendszerváltozást sokként megélő tömegek avantgárdjaként viselkedtek. A hirtelen feltámadt jobboldali, antiszemita, nacionalista, rasszista érzeményekkel szemben fordulópontot jelentett a budapesti Chartatüntetés, amely évekre visszavetette a szélsőséges jobboldal kibontakozási lehetőségeit. A konzervatív kormány rituális tömegek szervezésével próbálta meg vitorlájába fogni a tömegerőt. Az újratemetéseken, körmeneteken, szoboravatásokon tízezrek vettek részt, ám az így felszabadított erő elégtelennek bizonyult a szocialista-liberális választási győzelem megakadályozására. Az utolsó nagy erőpróba Antall József temetése volt, melynek komor pompája a több mint ötven évvel azelőtt öngyilkos lett Teleki Pál temetési menetét idézte. A rituálisan megidézett múlt tömegélményei azonban csak fokozták, semmint oldották a társadalom szorongását, melynek eredendő forrása a jövő volt. Tömeghelyzetek a második szabadon megválasztott kormány ideje alatt A második szabadon megválasztott kormány maga nem kezdeményezett tömeghelyzeteket A honfoglalás millecentenáriumának megünneplését célzó ünnepségek, melyek erre alkalmat adhattak volna, lélektelenül és üzenet nélkül zajlottak. A Bokros-csomag csak a társadalom egyes, főként a szakszervezetek által befolyásolható rétegeiben váltott ki tömeges tiltakozást, de egészében a megpróbáltatás döbbenetét az emberek magukra hagyva élték át. Fontos jelzés volt a Postabank-pánik, melyben mint cseppben a tenger, a szocialista-liberális politika összes 3
www.csepeli.hu anomáliájának a következménye volt (lett volna) látható. A Postabank a rendszerváltozás emblematikus siker bankja volt, amelynek hitelét a pánik napok alatt helyrehozhatatlanul kikezdte és aláásta. Ez a pánik volt a vég kezdete. A tömegességben rejlő erő tudatos felhasználását a szocialista-liberális kormány átengedte az ellenzéknek, amely élt is ezzel az erővel. Egymást követték a szélsőjobb és a primitív politizálásra eleve hajlamos politikai erők által szervezett tömegdemonstrációk. A kormánynak nem volt válasza a nem magyar állampolgárok ellen irányuló „földet el nem adunk” kampányra amely, százezreket késztetett népszavazási kezdeményezés aláírására. Egyetlen ellenerő lehetett volna a NATO-csatlakozás melletti kampány, amely azonban felemásra sikeredett, s a csatlakozás tárgyában kiírt népszavazás résztvevőinek száma alig haladta meg a népszavazáson részt nem vevők számát. A kormány további kudarca volt a Bős-Nagymaros-erőmű kompromittált tervének erőltetése. Ezt a tervet egyszer már a rendszerváltó tömegek elvetették, s aligha volt várható, hogy bármiféle racionalitás újraírhatja a tömegcselekvés által korábban szentesített elhatározást. Ugyanakkor akár a rendszerváltozás után hatalomra került első kormány, akár a második kormány tevékenységét nézzük, nem lehet nem látni, hogy az individualizáció történelmileg páratlan gyors ütemben haladt előre. Néhány év alatt a lakosság többségéhez eljutott a telefon, szokássá vált a hitelkártya és az ATM használata, bővült az autópálya hálózat, kicserélődtek az autók, radikálisan nőtt a felsőoktatásba beiskolázottak száma, felszabadult és plurálissá vált a televíziózás, fellendült a kimenő és befelé irányuló turistaforgalom, konvertibilissé vált a forint, a NATO-csatlakozással visszavonhatatlanná vált az individualizmust (is) jelentő nyugati orientáció. A választási eredmény, amely szocialista-liberális kormány bukását hozta, azt tanúsította, hogy ha a választópolgárok külön-külön azt mondták is magukban, hogy „nyertem”, tömegként megnyilvánulva azt kiáltották, hogy „veszítettünk”. Tömeghelyzetek a harmadik szabadon megválasztott kormány ideje alatt A rendszerváltozást követően hatalomra került harmadik kormány óvakodik a nyílt színtereken megnyilvánuló tömeghelyzetektől. A kormány nem bízik abban az erőben, mely hatalomra segítette. Az ellenzékbe került szocialisták és liberálisok szintén óvakodnak a fizikailag együtt lévő tömegek színre léptetésétől, még ha erre a kormány nem egy balfogása (például legutóbb két ártatlan, vétlen polgár letaposása egy miniszteri autó által) alkalmat adhatna. A tömegek elejére építő politizálásban rejlő energiák kihasználása a szélsőjobbra marad. A kormánykoalíció kisebb pártja, amely korábban nem vetette meg a nyílt, konfrontatív tömeghelyzetek adta lehetőségek kihasználását, láthatóan megszelídült. A köztársaság első emberének címére aspiráló pártvezető politikai bohózatba illő, a legrosszabb totalitárius kommunista pártkongresszusokra emlékeztető tömegjelenet keretében tette meg a magyar nemzetnek azt a szívességet, hogy lemondott a köztársasági elnöki tisztségre történő 4
www.csepeli.hu jelöléséről. A nagyobb kormánypárt szívesen és gyakran épít a rituálisan megszervezett tömegek által ébresztett érzésekre. Tanulván az első kormány hibáiból, a tömeghelyzetek ideológiai üzenetét inkább cinikusan kiüríti. A tömeg az új kormány számára elsősorban médiaeszköz, semmint a tényleges tömeges találkozás alkalma. A kormány által uralt közszolgálati műsorszolgáltatóknak nincs más választásuk, mint a rituális műsorok közvetítése. Nincs nap lovaggá avatás, templomszentelés, hősi emlékművek avatása nélkül. A Vigadóban megrendezett évi kormánypárti parádé gondosan megkoreografált eseményei, középpontjukban a miniszterelnök beszédével, ugyancsak a televízió nézőinek szólnak. Az új köztársasági elnök beiktatása legalább annyira médiaesemény, mint a kormánypártok helyszíni apoteózisa volt. Az államalapítás millenniuma bőven kínál rituális tömeghelyzeteket. Menetrendszerűen követi egymást a millenniumi zászlók átadása, mely az egyes településeken alkalmat ad a helyi elit felsorakozására, ünnepi közhelyek elpufogtatására, állam és egyház összefonódásának demonstrálására. Országosan a 2000. év legnagyobb rituális tömege Szent István napján verődött össze. Az ötvenfokos nyári hőségben középkori köntösökbe bújtatott, halálosan kimerült résztvevők erőltetett menetben vonultak a Bazilikától a Parlamenthez, hogy még a tűzijáték előtt találkozhasson egymással a Szent Jobb, a Szent Korona és a Raguzából speciálisan a Nagy Találkozás céljából Budapestre repített Szent Istváni koponyaereklye. A cél itt is a médiaesemény megteremtése volt. Nem különben a körmenetet követő tűzijáték, melyet eléggé hazafiatlan módon amerikaiak rendeztek. A tűzijáték által okozott hatás célpontja sokkal inkább a televízió előtt ülő virtuális tömeg volt, semmint azok az emberek, akik a Duna két partján nyakukat nyújtogatva próbáltak egy-egy csillámfényt tekintetükkel elkapni. Maga a Parlament is inkább zarándokhelyként, mintsem a demokratikus államélet központjaként szolgál. A Szent Korona Parlamentbe költöztetésével sikerült a Kossuth Lajos téren naponta megismétlődő tömeghelyzetet létrehozni. Mint egykor a moszkvai Vörös téren Lenin mauzóleuma előtt, a Kossuth Lajos téren mindennap sorok kígyóznak, várva a Parlamenttel és a Koronával való misztikus találkozás élményére. A kiskorú várakozók különös szerencséjére néha maga a miniszterelnök vállalkozik idegenvezetésre, aki ilyen alkalmakkor nem takarékoskodik különös történelmi elméleteinek közrebocsátásával. Biztosra mehet, hiszen az ámuló hat-hétéves gyermekek aligha fogják bírálni. A köztársaság harmadik kormánya felülmúlhatatlannak látszik a virtuális tömeghelyzet által kínált politikai kommunikációs eszközök használatában. Közelebbről megnevezve az adott eszközöket, a demagógiáról van szó. Már az 1998-as választási kampányban feltűnhetett, hogy az erőtlenül kommunikáló, defenzívába szorított kormánypártokat a kihívók bátran szembesítették abszurd, de rokonszenves ígéretekkel. Emlékezetes, hogy az egészségügyben dolgozókat Gógl Árpád 400 százalékos béremeléssel hitegette. Az egyetemistáknak tandíjmentességet ígértek, elhallgatva annak (egyébként törvényszerűen be is következő) árát: a felsőoktatási rendszer további züllését. Az ígéretek épülő autópályákról, 7 százalékot is meghaladó gazdasági növekedésről, a társadalmi egyenlőtlenségek csökkenéséről szóltak. A választási győzelmet követően a propaganda irányt váltott. A pozitív ígéret kampányt 5
www.csepeli.hu felváltotta az ördögűzés. A propagandafelelősök akár ismerték, akár nem, szakma legfelkészültebb művelőjéhez, Adolf Hitlerhez fordultak, aki szerint „a tömeg befogadóképessége nagyon korlátolt, értelme kicsiny, és éppen ezért nagyon feledékeny. Ezekből a tényekből kifolyólag minden hathatós propaganda csak néhány pontra kell hogy szorítkozzék. Ezt a néhány pontot és néhány tételt addig kell vezérszavakban ismételni, amíg az utolsó is megérti ebből a szóból azt, amit akarunk.” A húszas-harmincas évek Németországában oly jól bevált elv eleinte az új évezred küszöbére érkezett Magyarországon is remekül működött. A „papagájkommandó” (copyright Kuncze) ellenszerét nem találta meg az ellenzék, mióta csak alkalmazni kezdték, azóta is keresi. Ki kardhoz nyúl… A demagóg kommunikációs eszköztár felhasználói azonban elfelejtkeztek arról, hogy a Mester tanai csak akkor válnak be a gyakorlatban maradéktalanul, ha diktatúra van. Ha nincs elnyomás, azaz más szóval nincs „egyensúly” a szabad és a rab sajtó között, akkor a papagájtechnika előbb-utóbb visszaüt. A vezérszavakba foglalt néhány tétel ismételgetése ugyanis csak akkor hatékony, ha nem történik — mert nem történhet — semmi olyan a kormány szempontjából negatív mozzanat, amelyről a nyilvánosság tudomást szerezhet. Diktatúrákban ez a követelmény természetes. Demokratikus viszonyok között azonban mindig történik valami kellemetlen, ami kiszivárog a nyilvánosság színtereire. A hatalom persze megtett minden magától telhetőt. Jogi furfanggal a kormánypártok megszállták a közszolgálati műsorszolgáltató intézményeket, s ezzel sikeresen megnehezítették a közvélemény sokoldalú, tárgyilagos, pártatlan és objektív tájékoztatását. Idővel azonban a kormánypárti demagógia háttérbe szorult, mivel mit sem tudott kezdeni a demagóg idillbe egyáltalán nem illő történésekkel. A parlament kiiktatásával az ellenzék kommunikációs lehetőségei minimalizálódtak. A valóságot azonban a kormány nem volt képes kiiktatni. Egymást követték a botrányok, amelyek többek között azért válhattak botrányokká, mivel ha a maradék szabad tömegkommunikációs eszközök a közvélemény ingerküszöbét el akarták érni, akkor a botrány kommunikációs sémáján kívül más lehetőségük nem volt. Ha éppen nincs min botránkozni (sajnos gyakrabban van botránkozásra ok, mint nincs), akkor marad a kormányt jelképesen megölő köznevetség, melynek hétről hétre milliószámra lehetnek átélői az egyik kereskedelmi televízió közkedvelt esti műsorának nézői. A virtuális tömeghelyzet adta kommunikációs lehetőségeket oly virtuóz módon alkalmazó kormányon beteljesült az a krisztusi mondás, miszerint ki kardhoz nyúl, kard által hal meg. A befogadói mivoltában meggyalázott tömeg visszavette jogait. A tömeg a maga botrány- és humoréhségével kitermeli az ellenzékiséget, amelyre a hivatásos politikai ellenzék nem volt képes. A talán nem is oly sokára elkövetkező új választások nagy kérdése, hogy mire lesz elég ez az ellenzékiség. A magyar politikai kultúrának ugyanis mindig is része volt a mindenkori hatalommal való szembenállás, mely jól megfért a meghunyászkodással és fennálló megváltoztathatatlanságába való gyáva beletörődéssel. Az igazi kérdés, hogy lesz-e végre 6
www.csepeli.hu Magyar Köztársaság, amely nemcsak írott szavakban, hanem a szavakat értő individuumok lelkében is él. Ha lesz, akkor a tömegtől nem kell félni. Ha nem lesz, a tömegek ereje a szabadságból még azt is elpusztítja, amit a harmadik szabadon választott kormány meghagyott.
7
