XII. évfolyam 2. szám
2010. nyár
Búcsú Wolfgang Wagnertôl
2010. nyár Motto: „ Mivel soha nem volt részem az igazi szerelmi boldogságban, olyan emlékmûvet akarok állítani az álmok legszebbikének, melyben a szerelem méltóképp felmagasztosul, a kezdettôl végezetéig…” R. Wagner
Tartalom 3
7
8
Búcsú Wolfgang Wagnertôl Öt éves a Mûvészetek Palotája Gratulálunk Érdemes Mûvészeinknek Dohnányi Ernô, emlékezés halálának 50. évfordulójára Thomas: Trisztán és Izolda (részlet) Trisztán és Izolda történeti forrásai, feldolgozásai Színpadképek a budapesti Trisztán elôadásokból Trisztán faliszônyeg a Wienhausen-i kolostorból Bayreuthi és barcelonai Trisztán díszletek A szomorúság és szenvedés operája „A kétértelmûség veszélyei és örömei” Visszatérô dallamok a Trisztán és Izoldában Mérgezett volt-e Morold kardja? Trisztánok és Izoldák az Operaházunkban Naplótöredékek Wesendonck Matild A címlapon: Wolfgang Wagner Fotó: Jörg Schulze A hátlapon: Aubrey Beardsley (1872–1898) Isolde
3 6 7
6
8 10 11 15 16 18 21 22 24 25 26 29 30
7
11 Józsa Pál
A tartalomjegyzék képei: 3. Wolfgang Wagner, 6. Müpa elôcsarnok, 7. Sümegi Eszter-Bándi János, 8. Dohnányi Ernô, 11. Trisztán és Izolda a méregpohárral, 26. Molnár András, 27. Misura Zsuzsa Kiadja a Richard
Wagner Társaság
Fôvédnök: MARTON ÉVA
26
1148 Budapest, Kerepesi út 76/E. Telefon: 383-0101 • 467-0611 Fax: 383-0101 E-mail:
[email protected] Internet: www.wagnertarsasag.hu A Wagner Társaság adószáma: 19650892-1-42 Szerkesztôbizottság: Dr. Ádám András fôszerkesztô, Dr. Király László, Pallós Tamás, Vajai Balázs Megjelenik negyedévente, megvásárolható: a Társaság rendezvényein, a Magyar Állami Operaházban ISSN 1587-1525 Támogatóink:
27
2010. tnyár
Búcsú Wolfgang Wagnertôl zenei világban különösen a Wagner rajongók körében ô az évszázad embere volt. Egész életét nagyapja mûve megóvásának, továbbfejlesztésének szentelte. Nagyapjával Richard Wagnerrel, akivel személyesen soha nem találkozott, meghitt lelki kapcsolatban állt, mindig közel érezte magához. Gyakran hivatkozott rá: „Nagyapám ezt, meg ezt mondta, így és így csinálta volna.” Ô volt Wagner egyenes lelki örököse. Homlokegyenest más volt mint fivére, aki mindig távolságtartással beszélt Richard Wagnerrôl. Mert Wolfgang Wagner nemcsak nagy ember volt, hanem elsôsorban ember. Ez nyilvánult meg munkatársaival, mûvésztársaival szemben, akik szinte pater familias-t láttak benne. Mindenkihez volt egy-két jó szava, nyitott szíve és nyitott füle volt. Még azokhoz a rendezôkhöz is, akik gondolatai ellen rendeztek. Türelmes volt, sokat vitatkozott, de végülis szabad utat engedett a fiataloknak. Ezzel a publikumból sokan nem értettek egyet. Csak egy társasággal nem tudott megbékélni, az újságírókkal. Lehet, hogy ez valami örökség? Tombolt, amikor egy-egy rendezôt, vagy szereplôt érdemtelenül lehúztak, akkor is kiállt, ha nem mindenben értett egyet a sértettel. Ilyen volt a híres Patrice Chéreau-féle eset, mondván: „Ez az én rendezôm, és én teljes mértékben mellette állok.” Pedig Wolfgang Wagner másképp gondolkozott, és másképp rendezett, mint akiket Bayreuthba beengedett. A skandalumot, amikor a közönség elutasította a darabot, a színházon belül igyekezett közömbösíteni, hogy az egységes gárdát megtarthassa. Erre mondták: Bayreuth egyenlô volt ôvele. Felbecsülhetetlen érdemei vannak építtetôként. Amikor a háborúban a Wahnfriedet is bombatalálat éri, ô menti meg a ma is látható értékek jó részét. Még kiemelkedôbb a Festspielhaus újjáépítése. 1951-ben, a háború után, az elsô játékok alatt még siralmas állapotban volt a ház, ma a fôszínpadon kívül még négy ugyanekkora próbaszínpad áll rendelkezésre, mindenütt a legnagyobb modern felszerelés. Statikailag az évtizedek folyamán az egész épületet átépítették, így azt a jövô számára a következô 100 évre is megmentették. Wolfgang Wagner minden szögrôl tudott a házban, amit valahol is bevertek. Kitûnô fantáziájú, hozzáértô építtetô volt, a
A
Festspielhaus optikailag olyan maradt, mint Richard Wagner idejében volt. Ha ô 51-tôl ezt a kitartó munkát nem végzi, ma már, mint életveszélyes épületet, talán már le is bontották volna. A háború után Bayreuth feltámasztásában a gazdasági, pénzügyi s, mint említettük, építészeti feladatok inkább Wolfgangra hárultak, Wieland feleségével a mûvészeti munkára koncentrált. Persze Wolfgangnak is voltak a Házban és a Házon kívül is sikeres rendezései. Amikor Wieland 1966-ban 49 éves korában váratlanul meghalt, Bayreuth minden gondja rá hárult. 57 évig(!) állott az Ünnepi Játékok élén, így minden bizonnyal ô a világ leghosszabban regnáló színház-opera igazgatója. Testvérével egy Új Bayreuthot hoztak létre, ami a rendezésben letisztult, a történés gondolatiságának megfelelô, a szöveg értelme által elôírt, konvenciómentes színrevitelt jelentette. Itt a zene a fô gondolatközvetítô. Wieland absztraktabb, Wolfgang naturalisztikusabb. Wolfgang elfoglaltabb, Wieland hamar híres mûvésszé válik. Wolfgang rendezései nagy sikert, elismerést aratnak, mert nála a Festwiese valóban Festwiese volt,Nürnberg még Nürnberg, és egy erdô még erdô. Nála a színpadi játék a zene törvényei szerint mûködött. Akik a budapesti Wagner Társaságból az ô jóvoltából, az általa rendezett pazar Mesterdalnokokat láthatták (két rendezésben is), egy életre szóló élmény részesei lehettek. Az ô baráti gesztusát köszönhettük más elôadások megtekintésének lehetôségeként is. Németország legrangosabb ünnepi játékává tette Bayreuthot, a magas kvalitású énekesek és dirigensek, továbbá rendezôk meghívásával. Híres volt közvetlenségérôl és mosolyáról, humoráról. Egy kis csokorra való a mondásaiból: „Vannak Wagnerek (kerék-kocsigyártók), akik jobb, ha bádogosok lettek volna.” „ Az egyik ember 60 évesen halálos beteg, a másik meg 80-nal teljesen fitt. A kor önmagában nem kritérium.” „A családi ünnepségek tudvalevôen mindenütt veszélyesek, de Wagneréknél egész biztosan. Mert ez a nemzetség már mindig különösen fura csapat volt.” „Én nem a nemzetközi kereskedelmi árszabás szerint fizetek. Mindenki egyformán keveset kap.”
3
2010. nyár „ A bátyám ezt a legegyner minden a személye köszerûbb nevezôre hozta: az rüli felhajtást ellenszenvesegyetlenek, akik Richard nek tartott. Ahol csak leheWagnert támogatták az két tett elkerülte a rivaldafényt, ôrült volt: Lajos király és és a társadalmi életben szüHitler.” lôvárosában, Bayreuthban, „Én csak oly mértékben – mely ôt díszpolgárrá váálmodom, amennyire azt lasztotta – is csak nagyon meg tudom valósítani.” ritkán mutatkozott, rendsze„Mellékesen megprórint az Ünnepi Játékok megbáltam a Festspielhausnak nyitásakor. arcot adni. Saját elképzelé90 éves korára kapta seim alapján renováltam és meg a már labilis egészségi stabilizáltam a Házat, neállapotára tekintettel, privát hogy romhalmazként bonlakosztályában a Nagy Értásra válva álljon a Domdemkeresztet a csillagokkal bon.” és vállszalaggal. Ô tolószé„Remélem, hogy sikekében egy mosollyal körült jó néhány ködfelhôt szönte meg. Ezt a mosolyt ritkítani, sôt eloszlatni, amegyakran látták munkatársai lyek idônként még mindig is, aki tudott azonban szigokörülveszik Bayreuthot.” rú fônök is lenni. Wolfgang Különös érzéke volt a fiWagner harcos természetû atal mûvészek, az ösztöndíember volt, aki senki és semWolfgang Wagner jasok pártolásában. Szemi elôtt nem hajtott térdet. 1919. augusztus 30. – 2010. március 21. mélyesen vezette a 250 fôs Ezt a magas politika is stipendista csapatot minden évben a Festspielhaus érezhette. Míg „Wolfgang Úr” a premiereken a kanbemutatására. Láthatóan élvezte a fiatal tehetségek- cellár asszony elôtt udvariasan meghajolt, évközben kel való élénk diskurzust. azonban konokul alkudozott a pénzügyi fôemberekA világban mûködô sok-sok Wagner Társaság kel támogatásért. iránt szíve mindig nyitott volt. Védnök, mentor, és taHogy milyen hajlíthatatlan volt ez az ember, azt nácsadó volt, ha a kívánságok tervekké sûrûsödtek, az utódlásról szóló megbeszélések, viták mutatták. impulzust adott a megvalósításhoz. A Wagner Világ- Ô, akinek élethossziglani szerzôdése volt a Játékok kongresszusok mindenkori díszelnöke volt. vezetésére, makacsul harcolt, míg a végén csak egy 1999-ben Budapest volt a Nemzetközi Wagner megoldás maradt, az övé. A dinasztikus örökséget Kongresszus színhelye az ô és felesége Gudrun akarta, és megkapta. 2007-ben realizálódott a kettôs Wagner részvételével. Ezt a kongresszust ma is eta- vezetés, 2008. augusztusában Wolfgang Wagner lelonként emlegetik; élvezte a hangversenyeket, opera- mondott lányai javára. Egy korszak ért véget. elôadásokat, részt vett Liszt Esztergomi miséjének *** ottani elôadásában, megjegyezvén, hogy még soha A Richard Wagner Társaság elnöke is meghívást nem hallotta templomban ezt a gyönyörû mûvet. Szá- kapott a bayreuthi vezetôségétôl a Gyászünnepségmos alkalommal járt Budapesten, az Operában a re, mely 2010. április 11-én 4 órakor volt a FestspielRichter emléktábla leleplezésén, akadémiai kitünte- hausban. (Képünkön az Ünnepi Játékok zenekara tésekor és persze a lánya: Katharina Wagner által és kórusa.) rendezett Lohengrin bemutatásakor. Mint mondta, Megindító érzés volt Wolfgang Wagnertôl búotthonosan érezte magát nálunk. csúznom, – mondja Király Éva a Wagner Társaság A világ gyászolja Wolfgang Wagnert. A született elnöke –, hisz hozzá közel két évtizednyi ismeretség bayreuthi és magát franknak valló Wolfgang Wag- és jó kapcsolat fûzött. 1992-ben ismertem meg a
4
2010. tnyár Bayreuthi Ünnepi Játékok alkalmával, majd az dezésrôl, ilyenkor mély emberi gondok és remények 1999-es budapesti Wagner Világkongresszuson ka- nyíltak meg. lauzoltam feleségével Gudrun asszonnyal együtt. Többször emlegették a vörös bársonykötésben Számos alkalommal lehettem vendég a Festspiel- nekik ajándékozott bilingvis Ring szövegkönyvünhausban, az egyórás szünetekben tartott szûk körû ket, mint a legszebb munkák egyikét, melyet Wolfvendégfogadásokon. gang Wagner könyvespolcának megbecsült helyén Ezeken a fogadásokon mûvészek, politikusok, ôriz. Ezt mindig elmondta akárhányszor találkoztársasági vezetôk, a család barátai voltak a meghí- tunk. Sajnos, tavaly testvérével Verena Wagnerrel vottak, néha 20-25-en ültük körül a terített asztalt. beszélgetve szomorúan hallottam, hogy felesége haAz utóbbi idôkben azonban egyre kevesebb vendé- lála után fizikailag teljesen összeroppant, ízületi beget fogadtak. A Wagner házaspár kivétel nélkül tegsége pedig járásképtelenné tette. mindig igen közvetlen baráti hangulatot tudott teÉs most búcsúzni kell. A gyászünnepély valójáremteni, amelyben nagy részt vállalt Wolfgang Wag- ban egy megrázó hangverseny volt emlékbeszédekner, mint házigazda. Különösen emlékezetes szá- kel megszakítva. Christian Thielemann vezényelte az momra egy alkalom, amikor úgymond saját készíté- Ünnepi Játékok zenekarát és a híres kórust. A színsû aszpikos spenót pogácsákat tálalt fel hamiskás pad mélye nagy fekete kárpit, melynek közepére mosolyával, amit hívô arccal, méginkább kétkedéssel Wolfgang Wagner kedves régebbi arcképét vetítették. fogadtak a vendégek. Szakács tehetségét eddig nem A gyászünnepség a Lohengrin elôjátékával kezdôismerte még senki. dött, mely szívbemarkolóan hatott. Majd Siegfried Ilyenkor meglepôen ôszinte kérdések és válaszok rajnai útja következett, utána egy Mendelssohn Mohangzottak el az éppen folyó elôadásról, nem min- tetta, végül a Mesterdalnokok elôjátéka és a csodáladig kötelezôen dicsérve a látottakat. tos korál zárta az ünnepséget. Az egyes darabok köEgy alkalommal megkérdeztem Gudrun asz- zött Bayreuth polgármestere, Bajorország miniszszonyt: miért vetette le Watraute Meier Izoldaként a terelnöke, Joachim Thiery orvosprofesszor, Wolfcipôjét, és vitte a kezében a Trisztán találkára. Mi a gang Wagner jóbarátja és Christian Thielemann jelentése ennek? Ô mondott méltató beaz asztalon kereszszédet. A karmester tül átszólt férjének: megindultan fejezte Wolfgang, miért is ki csodálatát az elvolt ez? Kis gonhunyt iránt: senki dolkozás után a vásem ismerte a Hálasz rendkívül rövid zat és Richard Wagvolt: Levetette??? ner mûvét, úgy, Fogalmam sincs mint Ô. Senkinek miért, ezek a rendesem volt olyan csalzôk mindig kitalálhatatlan érzéke nak valami megmanagyapja zenéjégyarázhatatlant… nek felépítése iránt. Máskor, amikor Aki ôt hallotta, töbmindössze négyen bet tudott meg Wagvoltunk férjemmel ner muzsikájáról, velük, elmondták, mintha hosszú, kohogy az utódlás moly tanulmányoGyászünnepség procedúrája megkekat folytatott volna. seríti napjaikat, a publikációk rosszindulata pedig Néma felállással, és fôhajtással búcsúztak a gyásokszor mértéktelen. Nagy reményekkel beszéltek lá- szolók Bayreuth nagy emberétôl. nyukról Katharináról, a budapesti Lohengrin renSzerk.
5
2010. nyár
Öt éves a Mûvészetek Palotája De mindez csupán díszített „beton-zene-garázs” zt mondja a tudomány, hogy az emberi lenne, ha az emberek, a Mûpa gazdái nem adnák élet elsô 5 éve meghatározó a jövôre nézve, ez talán a legfontosabb idôszak. meg a hely jó szellemét, a mélygarázsban irányítóktól Ekkor tanul meg járni, beszélni, éne- a vezérigazgatóig. A Ház üde színfoltja már a bejákelni, gondolkodni és érezni az emberke – s a leg- ratnál, a folyosókon ügyelô csinos mosolygó lányok és barátságos fiatalemberek kedves segítsége, mely fôbb: ekkor lesz sajátja az emberi szeretet. A MÛPA – mondom én –, táltos gyermekként elkel pl. abban, hogy az ember a jobb oldalt össze ne született, rögtön tudott mindent, s ami a legfonto- keverje a ballal, nem is beszélve az emeletekrôl… sabb: ebben az elsô 5 évben megkapta minden em- Közhely, hogy a stílus maga az ember, nos a jó modor, a nyugalom és a fiatalság a Mûpa stílusa. ber szeretetét. Légyen az közönség, vagy mûvész, fiÉs a kulturális belbecs? atal vagy éltemes mûvészetrajongó. Captatio benevoMinden bizonnyal a Mûvészelentiae – jó kezdet ez a javából, tek Palotája Magyarország legjemondanák erre a régiek. lentôsebb, elsô számú kulturális Mert megszerettük ezt a helyet, központja lett. Nemcsak az évente „mivel az ember már csak olyan: bemutatott 1000 ( !) program fémahová megy, ott marad. Ha jó a jelzi 8 mûfajban a színpadi világ hely”– mondja Kiss Imre vezérigazminden ágazatát, hanem az elôadágató. Márpedig ez valóban jó hely, sok nívójában is. Ez a hely hazánkjó itt lenni. Igaz tehát a Mûpa szloban a „nemzeti kultúra becsülete”. genje: élmény minden tekintetben! Felmérhetetlen szerepvállalása a Jön a kötelezô kérdés: mi sikeré„vidéki” kultúra fôvárossal való összekötésében. Örömmel hallgatnek titka? ják a pestiek a kitûnô vidéki zeneKulcsszavak: Érték, Tartalom, karok szép hangversenyeit, és nemés Minôség. Régiesen: külcsín és csak az országban nem kell körbe belbecs. Kellemes belépni ebbe a pautaznunk ezért, hanem a Mûpa lotába. Márvány, majd jön a süppeidehívja a külföld neves sztárjait, a dô piros szônyeg, – mintegy figyelKiss Imre leghíresebb zenekarokat, melyek meztetve, hogy itt valami szép követlegtöbbünk számára elérhetetlenek lennének. (Belekezik! Máris kitárul a fába foglalt csoda! Templomértve a MET vetítéseket.) nyi épület, mégis egy hangversenyterem intimitásáÍgy érthetô, hogy születését követô elsô 5 évben 3 és val. Katedrális szorongás nélkül, ahol a tér nem fél millió (!) látogatója, nézôje, hallgatója volt. A Mûnyom, hanem kitárulóan felszabadít – és zenévé vápának nincs meghatározott közönsége, mert ebbe a lik. Tökéletes akusztikai alkotás, szerelem elsô hal„kulturális csodába” mindenki jár. Még a megrögzött lásra! Találóan mondja Eric Halfvarson: a Mûpa a operarajongó is megelégedett itt, mert a félig szcenírokoncerttermek Stradivariusa. zott, vagy méginkább a hangversenyszerûen elôadott A holnap koncertterme. Kiváló építész, Zoboki mûvek zenéje „nem megy tönkre” a borzalmas díszleGábor és sok kitûnô szakember remeklése. Mond- tek és rettenetes rendezések miatt. Solti mondta: fejét ják, itt ugyanaz a zenekar másképp, szebben szól, inkább a zenekarba dugja, hogy ne kelljen a modern mint másutt. És mindez a XXI. század mindennemû színpadra néznie,Hát itt felnézhetne…. technikájával elvarázsolva. Anagyszerû külsô és belÉs, ha már opera: Wagner! Budapestet zenei kösô fényhatásoktól szinte kapkodja a fejét a nézelôdô. rökben híressé tették a Mûpabeli Wagner Napok. Igen, a Mûvészetek Palotája Magyarországon az el- Nemcsak az idehívott, világelsônek mondott énekesek, hanem a kiváló zenekari játék és hangzás miatt, múlt kerek egy évszázad legjelentôsebb középülete.
A
6
2010. tnyár mellyel új igazi zenei szépségek tárulnak fel még az öreg „vájtfülûeknek” is. Természetesen arról szó sincs, hogy ez a néhány Wagner nap az operaházi rendszeres Wagner elôadásokat helyettesíthetné! Olyan ez (hogy köznapi hasonlattal éljek), mintha egy derék sörivó évente egyszer, pl. júniusban 16-án jutna kedvenc italához. Meg se ismerné, hogy mit iszik! Azaz, így nem lehet (csak kb. 100 év alatt) Wagnert megismerni! Másrészt ne feledjük az örökké figyelmeztetô Thomas Mann-i igazságot: Wagner színpad nélkül elképzelhetetlen! És ezt néhány vetített elképzelés nem helyettesíti. Szívesen látnánk több létezô elsôrangú magyar énekest ezeken a napokon, biztosan megállnák helyüket, néha talán jobban is, mint egy-egy híres vendég. Még a fundamentumok sem voltak meg, amikor Kiss Imre igazgató ide már Wagner zenét álmodott.
Valahogy úgy, mint a jó öreg Hans Sachs mondja: „Barátom! Költô, ha álmot lát, / gondolja ébren újra át, / és így feltárja az álomkép / a titok rejtett lényegét, / az írás és verselés / nem más, mint álom értelmezés”. Nos, a költemény kész, az álom megvalósult, a legfelsôbb fokon. Tiszteletet és csodálatot ébreszt a Ház koncepciója, egyedi szellemiségének kimunkálása, széles társadalmi funkciójának kiépítése. Érdeme a kultúra ápolásában, „a kimûvelt emberfôk sokaságának” gyarapításában felbecsülhetetlen. Mondják: gyöngyház a Duna partján. Öröm és melegítô érzés a szívben. Ha egy Müpa est után hazatérek, fülembe zsongnak a költô szavai: „Mégiscsak egy nagy… Úrnak /helynek/ vendége voltam”. Király Éva
GRATULÁLUNK A Richard Wagner Társaság, és talán nem túlzok, ha azt mondom az operarajongók kedvenc énekesei közül ketten kaptak az idén kitüntetést március 15-én, Érdemes mûvész lett Sümegi Eszter és Bándi János. SÜMEGI ESZTER az operaénekesi diploma megszerzésének évében, 1993-ban megnyerte a Pavarotti énekversenyt. Azóta a Magyar Állami Operaház egyik vezetô énekmûvésze. Itthoni sikereit külföldi fellépések színesítik (Toronto, Bergenz, Salzburg, Frankfurt, Taiwan, Bécs stb). Puccini, Verdi és más zeneszerzôk hôsnôinek alakításai mellett kiemelkednek Wagner szerepei: Erzsébet (Tannhäuser), Elza (Lohengrin). Részt vett a Bob Wilson rendezte nagysikerû párisi Walkür elôadásában. A Rózsalovag tábornagynéjának szerepében a premieren, majd a további elôadások mindegyikén óriási sikert aratott. Nemcsak gyönyörû hangja, hanem játéka, egész színpadi lénye elbûvölte a közönséget. Többször föllépett Társaságunkban is. Emlékezetes marad mindannyiunk számára a Gödöllôi Királyi Kastélyban adott
hangversenyén A walkür I. felvonásában nyújtott Sieglindéje. Ezen az elôadáson BÁNDI JÁNOS volt Siegmund. Ô is több alkalommal volt a Wagner Társaság vendége. Már fôiskolás korában ösztöndíjasként fellépett az Operaházban. Elsô sikerét Rossini Hamupipôkéjének Ramiro hercegeként aratta. Kezdetben lírai szerepeket énekelt, majd fokozatosan áttért a hôstenori szerepkörre. Fôbb alakításai: Florestan, Kalaf, Manrico, Radames, Otello, Bánk bán, Canio, Herman (Pikk dáma), Erik (A bolygó hollandi), Tannhäuser és Siegmund (A walkür). Ô is sokszor lép fel külföldön. További sikereket kívánunk mindkettôjüknek itthon és külföldön egyaránt! Molnár Róbertné
7
2010. nyár
Dohnányi Ernô (Pozsony 1877 – New York 1960) – Emlékezés a világhírû muzsikus halálának 50. évfordulóján – „Zenei pályám egyik legfôbb büszkesége, hogy a azonnal szívébe zárta. Nem csak arról van szó, hogy zenészek egyik legnagyobbja, Liszt volt a mesterem – technikája tökéletesen makulátlan, hangszíne csoés másik nagy büszkeségem, hogy a zenészek egy dálatosan áttetszô, kifejezésmódja világos, de ezen másik legnagyobbja, Dohnányi Ernô volt tanítvá- felül játékának stílusa már most egészen kivételesen nyom” – írta 1927-ben Thoman István a Zeneaka- érett és a frázisok megformálásában csak a legnadémia nagyhírû tanára. Üstökösszerû indulása a fi- gyobbak múlják felül…". atal muzsikus egész további sorsát, pályáját meghaElsô észak-amerikai turnéján 1900-ban 57-szer tározta. A komponista Dohnányi története Bécsben lépett fel és ezúttal zeneszerzôként is bemutatkozott. kezdôdik, midôn a 18 esztendôs zeneakadémiai nö- Zongorista repertoárján máris 66 mû szerepel. Ritvendék c-moll zongorakaságszámba menô, tüötösét Brahms meghallneményes memóriájáról gatja és elôadásra ajánlkésôbb legendák keja. A szófukar és kissé ringtek. A 20-as években mogorva Mester arra a aztán a zongorista és kérdésre, mi a véleménye komponista után a kara darabról, csak ennyit mester Dohnányit is mond: „Magam sem várják Amerikában. A tudtam volna jobban New-York-i State megírni”. A zongoramûSymphony Orchestra vész Dohnányi karrierje elnök karnagyává váhasonló szerencsés csillasztják. Furtwängler és lagzat alatt született: 21 Toscanini után hallgatévesen elsô londoni konják Brahms tolmácsolácertjének frenetikus sisát: „Az interpretáció kere egy csapásra világegyszerû és gigantikus hírûvé tette. A Times kriBrahms volt, a zene a tikusa írja: „Még a legpartitúra lelke volt, amit jóindulatúbb, legbizakoDohnányi megragadott. dóbb hallgató sem kéKözvetlen és fehéren izszülhetett volna fel a legzó tolmácsolásában a magasabbrendû elôadószimfónia felépítése is mûvészet olyan váratlan tökéletesen érvényre jumegnyilatkozására amitott” – írta a New-York lyet Dohnányi, a fiatal Times . magyar játékos BeethoA múlt század elsô ven gyönyörû G-dúr felében szerencsés genezongoraversenyében rációk nôttek fel Dohnáelénk tárt, s amelyért nyi koncertjein. A Budaminden hallgatója pesti Filharmóniai TárDohnányi Ernô
8
2010. nyár saság elnök karnagyaként – 25 éven át viselte ezt a – ha lehet és egyáltalán érdemes kategorizálni a mûtisztséget – elsôként vitte külföldre együttesét, nemzet- vészetben – romantikus volt. E stiláris meghatározáközi hírnevet szerezve a magyar zenekarnak. Új mû- son túl zenéjébôl humor, líra, szépség, elegancia és vek bemutatóinak hosszú sora fûzôdik az ellenfelei életöröm mellett páratlan szakmai tudás, hangszereléáltal konzervatívnak bélyegzett Dohnányi nevéhez. si készség árad. A háború után Amerikában egy újKözben a Zeneakadémia tanára majd fôigazgatója, a ságíró ebben a témakörben interjúvolta. Dohnányi Magyar Rádió zenei vezetôje, színpadi mûveit mûso- válasza: „Mindenkinek jogában áll alapos felkészülés rán tartja az Operaház és mindezek mellett, ami szá- és meggondolás alapján, saját útját keresni. Ajelenkomára talán a legfontori zene bûne az, hogy minsabb: koncertezô mûvész. den kötelmet felszámolt és Van olyan évad, hogy 100 módot adott még soha nem hangversenyt ad. A kortapasztalt mennyiségû szak legmûveltebb kritikukontárnak arra, hogy zesa, a késôbbi operaigaznét írjon. Hemzseg a világ gató, Tóth Aladár írja olyan zeneszerzôktôl, akik 1937-ben a Pesti Naplóegy egyszerû melódiát nem ban: „… Nincs ma zontudnának megharmonizálgoramûvész a világon, aki ni, s az ellenpont legprimia kifejezés tökéletességétívebb megoldására is képben Dohnányi Ernôvel telenek volnának”. vetekedhetnék. Ismét Élete fô mûvének tartoteszünkbe juttatta régi ta a Cantus Vitae – az Élet megállapításunkat: DohÉneke – címû Madách nányi zongorastílusa melkantátáját. A háború alatt lett még a ma élô legnaBudapesten került bemutagyobb pianistaegyénisétásra, legközelebbi elôadágek is kicsit dilettánsok sa 2002-ben volt a Floridávagy mesteremberek. Stíban megrendezett Dohnálusának anyagtalansága, nyi fesztiválon. Ezt követte maradék nélküli átszelleitthon 2004-ben zeneakamültsége a mai zongoradémiai elôadása. Azóta ismûvészet legfôbb csodája. mét elhallgatott a grandióValóságos arieli vazus alkotás. Klebelsberg Dohnányi Amerikában rázs…”. Kúnó szavai jutnak eszemÉrthetô (?!) ha ezután csak irigyeinek tábora volt be: „ Más nemzetek négyzetre emelik fiaikat, a magyanagyobb tehetségénél és munkabírásánál. Alig vár- rok gyököt vonnak belôlük”. Két gondolkodó magyar ták, hogy 1945 után elhallgattassák, sôt kitöröljék alkotó, Madách és Dohnányi üzen az utókornak e nevét a magyar zenetörténetbôl. Néhány évtizedig si- mû által. Illenék jobban odafigyelni rájuk…. került is. De ekkor ô már Argentínában, majd FloriA kantáta himnikus befejezése, a kórusszólamok dában nagy megbecsülésnek és tiszteletnek örvendve ölelkezése, a szoprán szólista mennyei szépségû aritanított és koncertezett, két egyetem frissen avatott ozójával, fájdalmas búcsú egy jobb világtól, eszmédísztoktoraként. Késôbb pedig a tiszteletére rendezett nyektôl, értékektôl és egyben – akárcsak Strauss Dohnányi fesztiválok közremûködôje. Négy utolsó éneke – végsô búcsú a romantikától. Mára már a zeneszerzô Dohnányi is a helyére ke- Dohnányi gazdag életmûve ma már a hazai lemezpirült. Ha nem is értékének teljességében. Nem volt folk- acon is bôséggel hozzáférhetô. A szép és jó zene kedlorista, sem dodekafonista, sem neoklasszicista – ezek velôinek van még mit felfedezniük. az irányzatok domináltak a XX. század elsô felében. Ô Boros Attila
9
2010. nyár
Thomas: Trisztán és Izolda (részlet) Mondd meg neki: üdvözlöm ôt, Az élethez semmi se köt: Üdvösségem mind nála van, Nem üdvözülhetek magam. Mondd néki: Trisztán üdvözöl, Reméli: így tán üdvözül. Üdvözletem mind néki küldöm, Vigasztalásom nincs e földön, Egészségem, üdvöm, sem éltem, Hacsak ô el nem hozza nékem. De hogyha el nem hozza azt, És csókjával nem nyújt vigaszt, Egészségem vele marad, Nem élem túl e kínokat. És végül mondd meg: meghalok, Ha tôle vígaszt nem kapok. Fesd néki le fájdalmamat, Súlyos bajomat, kínomat, Hogy vígasztalni jöjjön el. Mondd néki meg: idézze fel A sok napot meg éjszakát, Mit rég együtt éltünk mi át. Fájdalmakat, szomorúságot, Örömöket és boldogságot Adott e tiszta szerelem, Mikor gyógyította sebem. Idézze csak fel szörnyû titkunk, A bájitalt, mit együtt ittunk, Varázslatot, mi jött utána, Ez ital lett kettônk halála. Azóta nyugtunk nem lehet: Halálunk ittuk véle meg. Sok kínomat idézze fel, Hogy érte mit szenvedtem el: Elvesztettem rokonaim, Bátyám, Márkot, s barátaim. Elüldöztettem álnokul, Számûzést kaptam átokul; Átéltem oly fájdalmakat, Hogy kis híján szívem szakadt, E földön senki nincs, aki Szerelmünket széttörheti, Se rettegés, se fájdalom, Nem változtathat már azon. Mind többet fáradnak ezér’, Az annál kevesebbet ér. Ha széjjel is választanak, Azért szerelmünk megmarad.
10
Képes Júlia fordítása
2010. nyár
Trisztán és Izolda – a történet forrásai, feldolgozásai evezetésként néhány szót szólnék a történet eredetérôl, kissé szubjektív módon a saját fordításkötetem-beliekkel kezdve: a fordításomban megjelent háromféle Trisztán-feldolgozás 2001-ben jelent meg az Akkord Kiadónál. A kötetben szereplô két hosszú ófrancia töredék – a Béroul, ill. Thomas-féle – voltaképpen igen szerencsésen egészítik ki egymást: a Béroul-féle fennmaradt része nagyjából a történet elsô felét tartalmazza, a Thomas-féle töredék pedig a végét. A valóság azért mégsem ennyire valószínûtlenül szép: a Béroul-féle rész valójában inkább a történet közepe táján kezdôdik: a fennmaradt rész elején Izolda már Márk király felesége. Bármennyire is valószínû például az, hogy bizonyos eseményeket másként írhatott le a két ófrancia költô, többnyire csupán találgatásokra vagyunk kénytelenek szorítkozni. Marie de France Lonc címû lai-je1 a szerelmespár egyik találkozását dolgozza föl igen líraian, ám a történet szempontjából nem található igazán fontos dolog benne. A kötetben szereplô feldolgozások szerzôirôl, Béroulról, Marie de France-ról és Thomas-ról meglehetôsen keveset lehet tudni. A Thomas-féle változat keletkezési ideje elôbbi (1170–1175), mint Béroul-é (ez utóbbi valamikor 1190 után íródhatott), ami csak az elsô pillanatban tûnik ellentmondásosnak, hiszen, mint az elôbbiekbôl kiderült, eredetileg mindkét mû teljes egész volt. Béroulról
B
annyit tudunk, hogy 12. századi kelet-normandiai zsonglôr, vagyis középkori vándor énekes volt. Az anglo-normann Thomas, teljes nevén Thomas d'Angleterre (jelentése: Angliai Thomas) Angliában élt, II. Henrik és Aquitániai Eleonóra udvarában (a királyné Aquitániai Vilmos, a híres trubadúr unokája volt, ill. Oroszlánszívû Richárd édesanyja), és nem véletlenül nevezte magát így: minden bizonnyal kifejezetten jól érezte magát Angliában. Az „Angliai” név kapcsán érdekes kontraszt, hogy Marie de France – „ F r a n c i a o rszági Marie”, a szintén az említett kötetben szereplô témába vágó, igen lírai, ám viszonylag rövid terjedelmû (alig több mint 100 soros) Lonc szerzôje – szintén Angliában élt, többé-kevésbé egy idôben vele, ô azonban, mint látjuk, „Franciaországi Marie”-nak nevezte magát – ami utal arra, hogy a költônô viszont, Thomas-val ellentétben, boldogtalan volt Angliában, és végig honvágy gyötörte. Ennél többet azonban nem lehet róla pontosan tudni, nemcsak azt nem, miért nem térhetett haza, de sajnos még azt sem, ki is rejtôzhet e név alatt. A történet szinte népmeseként terjedô voltára jellemzô, hogy a különbözô feldolgozásokban bizonyos dolgok más- és másképpen történnek. Az elôbb említett Béroul, ill. Thomas is erre utal verses regényében, elmarasztalóan, sajátját nyilvánítva az egyetlen hiteles szövegnek:
1./ lai = eredetileg ír, vagy breton dalok kíséretére szolgáló zenedarab. A középkori francia irodalomban ebbôl fejlôdik ki az epikai és lírai lai, az epikait szavalták, a lírait énekelték. (Szerk)
11
2010. nyár …Mert sokféle ez a mese; Egyesek kedvtelése az: Nem azt mondják, ami igaz, S az más egészen, mint mesém, Bár sokfelôl hallottam én. … A mesét itt elferditik, A valótól eltéritik, És nem akarják ezt belátni. Nem óhajtok velük vitázni; Enyém ez, övék légyen az, Kiderül, melyik az igaz! (részlet Angliai Thomas Trisztán és Izolda c. versesregény-töredékébôl; ford. Képes Júlia) A „mese” kitétel az ôseredeti, a 12. sz. közepén született Ur-Trisztánt fedi. Ez az általam lefordított ófrancia feldolgozások keletkezése idején – akkoriban korabeli mû lévén – minden bizonnyal széles körben ismert lehetett, ám azóta sajnálatos módon nyoma veszett. Így az ôseredeti történet tekintetében leginkább találgatásokra vagyunk utalva, de fôleg a késôbbi, bár szintén középkori mûvek alapján következtethetünk az eredetire. A 12. sz. vége felé született még egy, az utókor számára kevésbé ismert német változat is, Eilhart von Oberge-é. Ugyanakkor pl. a Thomas-féle töredékek hiányzó elsô részére is leginkább az ezek hatására írott legnagyobb terjedelmû középkori verses töredék, Gottfried von Strassburg (1210) mûve alapján következtethetünk. Szintén fontos kiindulási alap ugyanekkorról az ónorvég Tristrams Saga, Róbert barát tollából, amely prózában íródott, és sokkal rövidebb a forrásnál. A 12. sz. végén született a két Trisztán ôrülése, a Berni és az Oxfordi; mindkettô viszonylag rövid, ám igen költôi. Ismert még az ófrancia prózai Trisztán-feldolgozás (1215-1230), és az olasz La Tavola Rotonda. A 15. században pedig Sir Thomas Malory mondja el újra a szerelmesek történetét a Kerek Asztal többi lovagjáéval egyetemben (1469), amely magyarul is olvasható (Sir Thomas Malory: Arthur királynak és vitézeinek, a Kerek Asztal lovag-
12
jainak históriája). Ebben a mûben Trisztán és Izolda története nem kapcsolódik szorosan a fô cselekményhez. Malory több ízben hivatkozik forrásaira, de csak úgy, hogy „azt mondja a francia könyv...” – amely nagy valószínûséggel az ófrancia próza-Trisztán, amelyben Márk szintén eredendôen gonosz, és Trisztán halálát is ô okozza, és ahol a szerelmesek sokkal a bájital megivása elôtt egymásba szeretnek (bár ez a momentum a többi feldolgozásban azóta is vita tárgya). 1900-ban pedig a francia Joseph Bédier a rendelkezésre álló középkori szövegek alapján írja meg a szerelmesek történetét, mely magyarul is olvasható. Mindezen feldolgozások mellett feltétlenül érdemes megemlíteni néhány olyan elôzményt, melyek minden bizonnyal hatással lehettek a történet középkori feldolgozásaira: 9-10. sz.-ból származik a Mabinogion (walesirôl angolra fordított történetgyûjtemény), melyben Drystan elszereti March feleségét, Essyltot. A 8-9. sz.-ban született, bár csak a 12. sz-ban terjedt el a kelta Diarmaid és Grainne üldöztetése, melyben a csodaszép Grainne saját, Finnel kötendô esküvôjén szeret bele annak kedvenc unokaöccsébe, Diarmaidbe, varázskötést bocsát rá (l. bájital, ill. a megivásának igencsak vitatott körülményei!). Érdekes szempont, hogy a keltáknál semmi rendkívüli nem volt abban, ha egy nô ilyen határozott kezdeményezô lépést tesz; az udvari irodalomban azonban úgy érezhették: az ilyesmit mégis tompítani ildomos… Nagy valószínûséggel így születhetett a „tévedésbôl megivott” bájital mítosza. Eddig kizárólag európai mûvek kerültek szóba, így különösen érdekes a 11. sz. perzsa Gurgání: Wís és Rámin c. mûve, mely szintén több ponton figyelemre méltó egybeesést mutat Trisztánnal. Létezik ezen kívül számos egyéb feldolgozás (skandináv, délszláv, görög), ami ismét bizonyíték a téma múlhatatlan népszerûségére. Szintén érdekes momentum, hogy az egyik izlandi feldolgozásban Szôke Izolda neve „Fénylô”, Fehérkezûé pedig „Sötét”; mely utóbbi mintegy elôrevetíti a fehér vitorla „befeketítésének” motívumát. De mindebben talán az
2010. nyár a legérdekesebb, hogy a történetnek ma is léteznek olyan lényeges pontjai, melyekkel kapcsolatban az irodalomtörténészek ma sem értenek teljesen egyet. Azok kedvéért, akik a történetet kizárólag a Wagner-operából ismerik, egészen röviden leírást mellékelünk róla; jobbára a máig fennmaradt két ófrancia töredék alapján, jelölve azokat a pontokat, amelyek lényegbevágóan eltérnek az operából ismert történettôl. Az opera története ugyan több lényeges helyen határozottan eltér az eredeti változatokétól, olykor azonban még az a gondolat is felmerül az emberben, hogy az eredeti változathoz olykor közelebb áll, mint a többi – itt elsôsorban a bájital megivásának körülményeire gondolok. A Trisztán és Izolda rövid tartalma Trisztán ifjúkorában kerül nagybátyja, Márk király udvarába, aki elôször nem is tudja, hogy Trisztán az ô fiatalon meghalt húgának fia. Az udvarban mindenki megszereti az ifjút, különösen Márk király. Ez a szeretet még erôsebb lesz, mikor Trisztán
arra, hogy elmegy a lányért (ez jelen esetben életveszélyt jelent, hiszen Írországban Morholt gyilkosaként halálra keresik ôt). Teljesíti az Izolda elnyerésére szabott feltételt: megöli a szigeten pusztító sárkányt. Izolda ugyan rájön, hogy Trisztán valójában kicsoda, és elôször meg akarja ölni; végül mégis megbékél (legalább is látszólag), s tengerre száll vele, Márk király jövendô hitveseként. A hajón kibírhatatlan a hôség. Trisztán és Izolda megszomjaznak, ám a sors kifürkészhetetlen akaratából nem bort isznak, hanem azt a varázsfôzetet, melyet Izolda anyja készített a mátkapárnak, Márknak és Izoldának, esküvôjük estéjére, és titokban leánya hûséges komornájára, Brengainre bízott (legalább is a legtöbb feldolgozás szerint; a különbözô feldolgozásokban az italt egy név szerint nem is ismert apród vagy szolgálólány adja nekik, olykor Brengain, de nem szándékkal, hanem feledékenységbôl – ami az elôzmények után igen különös lenne). A bájital hatására egyetlen pillanat elegendô,
legyôzi és megöli az évente hatalmas adót behajtó ellenséges ír Morholtot, akinek mérgezett lándzsája azonban súlyosan megsebesíti Trisztánt. Reménytelennek látszó helyzetében evezô nélküli hajóba téteti magát, és Írországban köt ki, ahol Izolda, Morholt húga (nem pedig jegyese, mint az operában) meggyógyítja ôt, nem tudván, hogy nagybátyja gyilkosa. Mikor Trisztán gyógyultan visszatér a királyi udvarba, mindenki örömmel fogadja, kivéve a négy álnok bárót, akik addig gyôzködik Márkot, hogy házasodjon meg, míg az rááll erre, de feltételt szab: egy fecskepár által épp akkor hozott szôke hajszál tulajdonosa kell neki, vagy senki más. Trisztán tudja, hogy ez egyedül Szôke Izolda lehet, és vállalkozik
hogy Trisztán és Izolda egymás karjaiba omoljon. Izoldát mindenki nagy tisztelettel és szeretettel fogadja Márk udvaránál, ám az álnok bárók kezdettôl fogva gyanakszanak. Elérik, hogy Márk számûzze Trisztánt, majd figyelmeztetik a királyt: a szerelmesek továbbra is találkoznak éjszakánként a fenyôfák alatt, a vízparton. A gonosz törpe ráveszi a királyt, hogy másszon fel egy fa tetejére, és onnan nézze végig a találkát. Szerencsére Trisztán is, Izolda is észreveszi Márk tükörképét a vízen, s ennek megfelelôen irányítják beszélgetésüket. Márk megköveti ôket, és visszahívja Trisztánt. (A törpe neve Gottfried von Strassburg feldolgozásában, amely az opera legfôbb forrása, Melot…) A törpe azonban újabb cselt szô:
13
2010. nyár lisztlángot (egészen finomra ôrölt lisztet) hint Trisztán és a királyné ágya közé, hogy nyoma legyen annak, ha Trisztán átmegy a királyné ágyába. (Akkoriban a királyi hálószobában aludt a király egész kísérete). Trisztán észreveszi ugyan a mesterkedést, de átugrik kedvese ágyába. Elôzôleg szerzett sebe azonban szétnyílik, és Izolda ágyán a vérfoltok bizonyítékként szolgálnak ellenük. (A Gottfried-féle változatban az egész királyi udvar eret vágat magán, így a vér bizonyító ereje kevésbé perdöntô.) Márk megparancsolja, hogy égessék meg mindkettejüket. Trisztán azonban fortéllyal megmenekül, megmenti szerelmesét is, majd a morrois-i erdôbe szöknek (Béroulnál; Gottfriednél a híres Szerelembarlangba), ahol mostoha körülmények között élnek, ám elmondhatatlan boldogságban. Egyszer Márk rájuk talál, mivel azonban a körülmények Trisztán és Izolda ártatlanságát igazolják – kivont kard fekszik kettejük közt –, Márk olyan jeleket hagy, amelyekbôl egyértelmû, hogy megbocsát, és Izoldát visszafogadja; reményeikkel ellentétben Trisztánt azonban nem. Aszerelmespár zálogot cserél, és búcsút vesz egymástól. Nem sokkal ezután Márk, hallgatva a bárókra, istenítéletet követel hitvesétôl, aki szorongatott helyzetében üzen Trisztánnak, hogy jöjjön el, és úgy alakítja a körülményeket, hogy az istenítélet valójában kétértelmû legyen. Ez sikerül is, és Izoldát ártatlannak nyilvánítják. A bárók mégis újabb nyomozásba lendülnek; ám hármójukat megöli Trisztán és hûséges fegyverhordozója, Governal. A szerelmespár egyszer még találkozik, de meglepik ôket. El kell válniuk, és Trisztán Bretagne-ba megy. Ott megismerkedik egy Kaherdin nevû lovaggal, akinek várát ellenség támadja meg. Trisztán segítségével gyôz, és jutalmul Trisztánnak adja feleségül Kaherdin szépséges húgát, Fehérkezû Izoldát. Trisztán úgy érzi, kedvese, aki régóta távol van tôle, el is feledte, ezért elfogadja a házasságot, különösen, mert a leány neve kedvesére emlékezteti. Szôke Izolda iránt érzett múlhatatlan szerelme azonban nem engedi, hogy frigyük beteljesedjen. Kaherdin
véletlenül értesül errôl, megdühödik, ám haragja hamar elszáll, mikor sógora elmondja neki gyönyörû szép, boldogtalan szerelme történetét. Együtt kelnek útra, ám egy kaland során Trisztánt mérgezett kard sebzi meg. Minden reménye szerelmesében van: elküldi Kaherdint Szôke Izoldáért, ám a két barát beszélgetését Fehérkezû Izolda kihallgatja, és bosszút forral. Mikor már végre visszafelé közeledik a hajó, fehér vitorlával, (ami azt jelenti, hogy Szôke Izolda eljön hozzá), a féltékeny asszony azt hazudja, hogy a vitorla fekete (vagyis hogy Szôke Izolda nincs a hajón). Trisztánt erre minden maradék ereje elhagyja, és belehal fájdalmába. Szerelmesének nincs más választása, minthogy Trisztán holtteste mellett ô is meghaljon. Ezekben a feldolgozásokban tehát Melotnak nincs szerepe a fôhôs halálában. Valójában az operabeli Melot alakja ‘egy az egyben’ nem is található meg a többi feldolgozásban (utaltunk rá, hogy Gottfriednél a törpét hívják így, aki a középkori szokás szerint eleve csak intrikus lehet); sem az a fordulat, hogy Márk tudomást szerezne a bájitalról és megbocsátana, ill. hogy – végül, de nem utolsósorban – Trisztán, halála elôtt még egyszer találkozhatna Szôke Izoldával. Az eredeti történetben Trisztán abban a tudatban hal meg, hogy Szôke Izolda cserbenhagyta legnagyobb szükségében. Így tehát, bármennyire fonákul hangozhat is, a régebbi feldolgozásokhoz képest az opera relatíve „happy-endesített” változat. Érdekes megemlíteni, hogy a középkori feldolgozásokban név szerint nem ismeretes, ki is az, aki ténylegesen a fôhôsbe szúrta a mérgezett kardot! Ez elég furcsán hangozhat (mint az, hogy a bájital felszolgálóját sem ismerjük név szerint), ám korántsem véletlen: a történet két kardinális pontjának „ködösítése” voltaképpen arról próbálja elterelni a figyelmet, hogy a bájital megivásában Izoldának tevôleges szerepe volt, noha az operabélitôl némileg eltérô módon, illetve hogy Trisztánt valójában nem az öli meg, aki leszúrja, hanem saját hites felesége.1 Képes Júlia
1./ Akit a bájital megívása -Trisztán megölése téma esetleg mélyrehatóbban érdekelne ajánlok a honlapomon egy témába vágó cikket: www.kepesjulianna.hu
14
2010. nyár
A Trisztán és Izolda III. felvonása a Budapesti Operaházban 1959-ben. Rendezô: Nádasdy Kálmán, színpadkép: Fülöp Zoltán Joviczky Z., Delly R., Jámbor L.,
A III. felvonás színpadképe a Magyar Királyi Operaházban 1930-ban. Rendezô: Márkus László, színpadkép: Oláh Gusztáv Závodszky Z., Némethy E., Székely M., S. Failoni
15
2010. nyár
16
2010. nyár
A Trisztán történetet bemutató faliszônyeg a Wienhausen-i kolostorból, XIV. századból
17
2010. nyár
A Trisztán és Izolda III. felvonásának színpadképe Bayreuth-ban (1888) Max és Gotthold Bücknertôl
A barcelonai Trisztán és Izolda díszlete, Mestres Cabanestôl
18
2010. nyár
A szomorúság és szenvedés operája zokás a Trisztán és Izoldát szerelmi operának nevezni. Ez így minden bizonnyal pontatlan. Talán elfogadhatóbb: végzetes, halált hozó szerelmi dráma, de még így sem teljesen helytálló, találóbb a pszicho-dráma megjelölés,mert ebben az alkotásban a látható színpadi történés (az ú.n. cselekmény) minimális. Mondhatnánk a mûre, hogy stacioner. Itt a kifejezés formája döntôen maga a zene. Minden egyes lelki mozzanat hanggá válik. Wagner így írja mecénásának, Ritter Júlia asszonynak: „annyi bizonyos, hogy ez a mû inkább zene, mint bármi, amit eddig alkottam”.
S
piráció kétségtelen), mert ebben a kapcsolatban volt egy viszonylag rövid ideig tartó, de reményteljes boldog idôszak 1854 ôszétôl akkor, amikor Wagner A walkürt komponálta. Ennek I. felvonása tárja elénk a szerelmi egymásra találás örömét, a reményteli vágyakozást, a boldog szép szerelem lelket emelô lendületét. Ez A walkür I. felvonása végén már szinte viharos felfokozódással, szédületes orkánná gyorsul!… Csak ne lenne ott záró pontként a zenei tombolás, öröm végén egy rossz sejtelmû dallam: a Wehe-Jaj! Richard és Matild tehát nem azonos Trisztánnal és Izoldával – a történet végkimenetele sem azonos.
G.s.M. – Áldott légy Matild – A walkür zenei vázlatán Wagner kézírásával.
A nagy történés tehát lelki, pszichológiai. Szerelmi gyilkossági kísérlettel kezdôdik, ennek irtózatos lelki elôzményeivel, agyat tépô kétségeivel, halált akaró döntésével. Átmeneti bujkálós boldogság után végzetes lelki megrendülés, mely Trisztánt (de facto) kétségbeesett öngyilkosságba kergeti. A mû III. felvonása egy kielégítetlen szerelmi vágy ôrjöngése, sóvárgó, halálba vivô szenvedés. – Szerelmének elvesztése után Izolda továbbélésének sincs már értelme, meghal ô is, mert csak Trisztán ÉS Izolda létezhetett. Wagner ebben a mûben saját szerelme sorsáról, lelki gyötrôdéseirôl mond el egy belsô szomorú történetet, mely mindennek mondható, csak boldognak nem. Pedig Wesendonck Matild és Wagner szerelmének nem felel meg teljesen a Trisztán történet (bár az ins-
Matild volt az egyetlen örök, igaz szerelme- még akkor is, ha évtizedekkel késôbb errôl a szerelemrôl Cosimának (teljesen érthetôen) így nyilatkozik: Csak egy kis affér volt csupán. De ebbe a kis afférba Richard akkor majdnem belepusztult! Vagy ahogy a Trisztánban mondja „ Mily sorsot szánt a végzet / hogy vágyjunk és meghaljunk!” Könyvtárnyi irodalma van ennek a szerelemnek, mégis „a Siegmund-Sieglinde korszakról” és annak egy érdekes dokumentumáról, az eredeti partitura vázlatba írt betûs rövidítésekrôl kevesen tudnak. Nézzük a kottát és megdöbbentôen szép vallomásokra bukkanunk, a számos közül néhányat itt bemutatunk. Ilyen A walkür I. felvonásának 1. jelenetében elhangzó szöveg: Siegmund: „még alig múlt el az éj, / és újból napfény süt rám.”
19
2010. nyár Amenekülô Siegmund mondja,énekli e sorokat, mikor a házba ért. S a menekülô Wagner talált napfényes szerelemre Matildnál. Aszöveg mellett ezt a rövidített betûs bejegyzést találjuk:
I. l. d. g. Azaz: Ich liebe dich grenzenlos – határtalanul szeretlek! A zenében egymás mellett Siegmund és Sieglinde dallama. Wagner talán elmenne, fél ettôl a szerelemtôl? Sieglinde válasza: „Maradj csak itt / nem hozhat balsorsot rám / hisz balsorsnak háza ez!” Siegmund: „Wehwalt, szólíts így!” –, és ekkor felhangzik a zenekarban kamarazenei gyönyörûséggel a Wälsung bánat, majd Sieglinde dallama és a szerelem motívuma. Wagner bejegyzése az eredeti partitúravázlatban:
L.d. m. M. Liebst du mich Matilde? – szeretsz Matild? Egy további versrészlet. Sieglinde: „Oh, vendég, mondd el ki vagy?” Bejegyzés:
W. d. n. w. G. Wenn du nicht wärst Geliebte – ha nem lennél, szerelmem? A dallam a megható Wälsung bánat. Ismét másutt e sorok mellett: „ezért nevem Wehwalt, tudd meg / e bús név illik csak rám. „Wagner ide tömörítve e betûket írja:
D. b. m. A.! Du bist mein Alles! – Mindenem vagy! A zenében oboán megszólal a szerelem dallama. Egy Hundig motívum már elôrevetíti az eljövendô fájdalmakat e sorokban:„ Egy nap az életed még, / és aztán pusztulás vár!” Hány hónap, hány nap még a boldogság? El kell válniuk? Szívszorító Richard bejegyzése:
G. w. h. d. m. verl. Geliebte warum hast du mich verlassen? – Szerelmem, miért hagytál el engem? És itt A walkür I. felvonásának végén, a szédületes zenei – szerelmi tombolást négy motívum zárja. A Kard, a Wälsung szerelem, a Félelem – menekülés és egy nagy leütéssel a Jaj! Mert már 1855-ben A walkür komponálása mellett egy új drámatervet említ Wagner, „egy új életérzést”, mely Schopenhauer révén tört rá. A Trisztán és Izolda tervét, ahogy mondja „kipattintotta” belôle. Persze Wagner már régtôl ismerte a regét. Megkezdi élete legszebb álmát, a Siegfried megzenésítését, de nem tudja már a „kellô derûs” hangulatot elfogni, zenei érzéke csapongóvá válik, messze a Trisztán és Izolda felé, így mondja: a szerelem, mint
20
borzalmas gyötrôdés, mely befelé vitte lelkiállapotát a mélabú (Trisztán) honába. 1857 nyarán a Siegfried komponálását abbahagyja, miután „ifjú Siegfriedemet elvezettem még a szép erdei magányosságba, otthagytam ôt a hárs alatt….” 1857. augusztus 9-én belekezd a Trisztán komponálásába, melyet 1859. augusztus 6-án már be is fejez. Két év! A zene ihlete elsôsorban a Wesendonck szerelembôl fakadt, a mûvet fájdalmas gyermekük csodás születésének mondja, vagy még szebben: „Hogy a Trisztánt megírtam, köszönöm Magának, lelkem legmélyébôl, örökkönörökké” – írja Matildnak küldött levelében. És ez már a fájdalmas, vergôdô, lemondásos szerelem. Lemondásos? Amikor Wagnernek le kellett volna mondani élete egyetlen nagy szerelmérôl Wesendonck Matildról, ez nem lemondás volt, hiszen ô egzisztenciálisan esélytelen. Lemondani pedig csak az tud, aki valamit birtokol, és módja volna errôl lemondani, vagy valamire pályázhat, így lehetôsége van megszerezni, avagy nem. Wagner csak egy dologról tudott lemondani: a reményrôl, sorsa csak a fájdalmas elválás lehetett. A lemondás majd a Trisztán dráma párjában, a Mesterdalnokokban érvényesül, amikor Hans Sachs (Wagner) mint elsô számú esélyes bölcsen lemond. Sôt hivatkozik is Trisztán és Izolda bús regéjére, ezzel lesz lélektanilag teljesen kiegyensúlyozott Trisztán (Wagner) és Wesendonck Matild szerelmi története. De addig még szenvedni kell. És Trisztán szenved. „ Vágyni! Vágyni / a léten túl is vágyni, / a Vágytól élni mégis!” A Trisztán I. felvonása még Matild közelében készült: ez a mámoros egymásra találás; a II. már velencei számûzetésben: ez a vigasztaló hamis ábránd, vagy ahogy Trisztán mondja – „csalárd tudat és dôre látszat”. A III. felvonás: halálos szenvedés, vágyakozás, sóvárgás. Tulajdonképpen az egész Trisztán egy be nem teljesült szerelmi vágy szomorú krónikája. Így ír errôl Wagner: „Minthogy közöttünk sohasem lehetett egybekelésrôl szó, egymás iránti vonzódásunk az a szomorú fájdalmas fajta lett, melytôl távol esik minden közönségesség és alantasság, és melyben az emberbôl csak a másiknak jó-volta tud örömet fakasztani… Rezignáltan, lemondva minden önzô kívánságról, szenvedtünk, tûrtünk, azonban – szerettük egymást!” Wagner remény nélkül indul a parttalan jövô felé, mint akinek semmije sem maradt, határtalan egyedüllétben a szomorú halált vágyva, mint Trisztán: „Szállj tova Élet / mindig! végleg / add az égô vágy / végsô mámorát!”
2010. nyár A szörnyû küzdelmek… a vágyak teljes legyôzésével jártak, és ez a szerelem halálát jelentette. Wagner maga sem tudja, hogy gyávaság, vagy bátorság volt ez? A Rajna kincse-beli panaszt ismétli: miért a mérhetetlen boldogság, ha aztán ily határtalanul boldogtalanná váljon az ember? Szenved, mint Trisztán, akinek már a neve is szomorúságot jelent. Baljós sorsú, kinek apja születése elôtt, anyja röviddel világrajöttét követôen meghalt. Trisztán, mint árva hányódik, mégis szép erôs vitézzé válik, de akkor, amikor jobb sorsa beköszöntene, egy végzetes, kilátástalan, halálos szerelem elveszejti. Trisztán, Siegfried és Wagner mindhárman árvák, keresik gyökereiket, mindhárman elnyerik, de elvesztik életük egyetlen „nekik rendelt” nagy szerelmét.
Boldogság és szomorúság kevercse ez, mint minden ember élete. Keresik, kutatják a Trisztán történet gyökerét, történelmi eredetét. Azt hiszem, a hozzá nem értô ember számára egyszerûbb a felelet, mint a tudósé. Amióta az ember létezik és már legalább három ember élt a földön: a reménytelen szerelmi szenvedés, a lemondás részese lehetett. Lehettünk. És ki ne érezné ma is saját érzésének Trisztán és Izolda fájdalmát, az aki elveszteni kényszerül a kedvest, a legszeretettebbet… Ki nem?… „G. w. h. d. m. verl?” Szerelmem, miért hagytál el engem? Dr. Király László
A MÛVÉSZETEK PALOTÁJA KITÜNTETETTJEI 2010. március 14-én a Mûvészetek Palotája 5. születésnapi hangversennyel egybekötött ünnepségén: Kiss Imre vezérigazgató a Magyar Kultúra Nagykövete címet kapta. Csonka András vezérigazgató-helyettes a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést nyerte el. Balázs Lajos informatikai csoportvezetô, Farkas Tamás fôkönyvelô, Juhász Lászlóné vezérigazgatói titkárságvezetô, Sörös István szervezési igazgatóhelyettes, Tódika László a Müpa Üzemeltetô Kft. ügyvezetô igazgatója, dr. Turkovics Mónika marketing és kommunikációs igazgató A Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetést kapták. Darvas Éva rendezvényszervezô és dr. Meggyes Istvánné információs csoportvezetô A Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt tulajdonosai lettek. Eiler-Kiss Károly és Mátyus Zsolt színpadmesterek, valamint Györgyfalvai Károly fôvilágosító A Magyar Köztársasági Bronz Érdemkereszt kitüntetést nyerték el.
GRATULÁLUNK!
21
2010. nyár
„A kétértelmûség veszélyei és örömei” kétértelmûség csimborasszójának nevezi Wagner Trisztán és Izoldáját Leonard Bernstein A megválaszolatlan kérdés címû könyvének fentihez hasonló elnevezésû fejezetében, majd hozzáteszi: fordulópont, amely után a zene soha többé nem lehet az, ami volt; egyenesen a huszadik század közeledô válsága felé mutatja a zenetörténet irányát1. Ez a találó vélemény pontosan ragadja meg a Trisztán lényegét: a feloldatlanságban feloldott harmóniák következetes használata, a sûrû, gyakran kiismerhetetlennek tûnô kromatika, és persze nem utolsósorban a cselekmény egyenes vonalúságában is dinamikus hullámzásai mind többértelmûvé teszik a látottakat-hallottakat. Ez utóbbin kezdve, érdekes már maga cselekmény szó használata is. Wagner maga kivételesen nem zenedrámának (Musikdrama), hanem egyszerûen cselekménynek (Handlung in drei Aufzügen – cselekmény három felvonásban) nevezi meg a mûfajt, amivel nemcsak hagyományos opera elnevezést utasítja el, de a maga alkotta mûfaji keretbôl is kiemeli mûvét. (Hozzátehetjük, a Siegfried mellett Wagner legkevésbé „cselekményes” operájáról van szó!) Persze ez a kiemelés csak még jobban kényszeríti a hallgatót, hogy a történések apró változásaira fókuszáljon. A sok, szinte térbeli dimenziót kirajzoló „zenei cselekményszál” közül az egyik a második felvonás elejének hosszú várakozása alatt felhangzó kettôsben és monológokban hallható – Izolda lelkiállapotának legapróbb rezdüléseit érzékelhetjük a zenén keresztül. Elôször a türelmetlen várakozás motívumának pillarebbenésre emlékeztetô kísérô trioláira figyelhetünk fel, ami egy visszafojtott lélegzetvételbe érkezik:
A
Sehr lebhaft
1
Ez a pillanatnyi megakadás a kottában csak egy félszûkített négyeshangzat (esz-gesz-bebé-desz), de hangzásában megegyezik az operát nyitó híres Trisztán-akkorddal (f-h-disz-gisz). A „cselekményszál" következô állomása a második felvonás elsô jelenetét nyitó 21 ütemes kürt motívum, ami statikusságával, impresszionizmust elôlegezô harmóniáival (egy F-dúr és egy c-moll akkord keveredik egy hosszú F üstdob-tremoló és kürt orgonapont felett) ezt a visszafojtott lélegzetet komoly légszomjjá változtatja, hogy aztán egy hosszú sóhaj után átadja magát a várakozás egy újabb fázisának:
E néhány példa elég, hogy érzékelhessük, hogy a Handlung szót micsoda új jelentésárnyalatokkal gazdagítja Wagner. A mûvet át meg átszövik a motívumok (a vezérmotívumok hálója itt sem hiányozhat) – de ezek a motívumok nem értelmeznek, hanem sugallnak, nem állítanak, de sejtetnek, nem rávilágítanak egy adott szituációra, hanem csak eszközt kapunk, aminek segítségével felgöngyölíthetjük e rejtett cselekményt. Ez a hallgatótól egy kicsivel több figyelmet igényel (a szokásoson túl), de a megtett út a beavatottak érzésével ajándékozza meg a kitartókat. A Trisztán cselekménye látszólagos egyszerûsége és közismertsége ellenére (vagy talán épp ezért?) több réteget hordoz magában, mint ahogy az elsô látásra tûnhet; meglehet, komplikáltabb, mint a Ring bármelyik részletének bonyolult filozófiája. A Trisztán és Izolda akkordjainak és a harmóniáinak kétértelmûségeirôl – élükön a híres-nevezetes Trisztán-akkorddal –, számos könyv és tanulmány olvasható. Ennek
Leonard Bernstein: „A megválaszolatlan kérdés”. Zenemûkiadó Budapest, 1979 (ford.: Révész Dorrit), 211. old.
22
2010. nyár az akkordnak a „feloldása” az a-moll domináns szeptimjére, illetve onnan való továbbléptetése anélkül, hogy e domináns szeptimet bármilyen klasszikus vagy romantikus értelmezés szerint tovább vezesse, gyakorlatilag megszületése pillanatától az opera védjegyévé vált – a mûrôl kialakult képet ez határozza meg elsôsorban. A mûben szigorú hangnemrend uralkodik, mely leginkább a tengelyrendszerre1 emlékeztet. A fô – azaz tonikai – tengelyt az asz-h-d-f hangnemek jelentik, összes párhuzamos és minore-maggiore párjaikkal együtt. Ebbôl következik, hogy a domináns hangnemek az esz-fisz-a-c, míg a szubdomináns hangnemek a cisz-e-g-b alaphangú hangnemekre fognak esni. Mindegyik hangnemnek külön jelentése van, de ezen felül egy magasabb szervezôdési körben e hangnemcsoportok azonos alapjelentést hordoznak. A tonikai hangnemek mindig valamiféle megváltozott érzelmi- és tudatállapot kifejezôdései. Így a nagy szerelmi kettôs középpontja (Asz-dúr) és csúcspontja (H-dúr) kerül tonikai tengelyre, vagy például a második felvonás végi katarzis is: Marke monológja nagyrészt d-mollban van. A domináns hangnemek (esz-fisz-a-c) túlfûtöttek, átívelnek a konkrét eseményeken, magasabb dimenziókat sejtetnek. Ilyen Trisztán és Izolda összetalálkozása a második felvonás kettôsének elején (C-dúr), mely érzelmi erejével és vitalitásával elemi szinten hat a hallgatóra. Késôbb Brangäne A-dúrja, illetve a folytatás – ugyan csak négy b-ben lejegyzett – Gesz-dúrja szakít ki a szokványos világ kereteibôl. (Pont a távolságtartás miatt lehetséges: a matrózok az elsô felvonás végén Cdúrban énekelik hazatérô dalukat. Ez a C-dúr ott és akkor Izolda számára akár egy másik univerzumot is jelenthetne.) Maga az elôjáték is valahol az a-moll domináns tengely körül mozog – részben egy nagy, három kereszt elôjegyzésû A-dúr szakasznak köszönhetôen –, hogy aztán az egész elôjáték a tengely-domináns c-molljában fejezôdjön be (egy nyitott, félzárlatszerû g-n, quasi V. fok). Az elôjáték csúcspontja egy „kiegyenesített” Trisztán-akkord, mely hagyományos, félszûkített (f-asz-cesz-esz) valójában mutatkozik meg,
de végül is a tonikai tengely akkordjainak sorát erôsíti:
A szubdomináns hangnemek (cisz-e-g-b) a dominánsok negatívját képezik. A még el nem ért (második felvonás eleje, B-dúr), vagy éppen a már túlhaladott pillanatok felvillanásai (Brangäne, második figyelmeztetése, G-dúr). Itt Brangäne noha ugyanazt a zenét énekli, mint elôször, de a domináns hangnem (kisszekunddal magasabban, mint a duett központi Asz-dúrja) itt szubdominánssá alakul át (kisszekunddal lejjebb a központhoz képest), így válik ez a második figyelmeztetés egy költôi pillanatból valós veszéllyé, ugyanakkor a fôszereplôk számára a végzetük beteljesedésének kezdetévé is. Az opera terjedelméhez képest a szubdomináns szakaszok ritkábban fordulnak elô, mint tonikai és domináns társaik. Lehetetlen egy rövid írás keretein belül még megközelítôleg is felsorolni, hogy az opera hangnemei milyen jelentéseket hordoznak, annál is inkább, mert nem adják meg magukat könnyedén a hallgatónak (ellentétben például A nürnbergi mesterdalnokok már-már zavarba ejtôen világos hangnemtervével) – nyilván ez is hozzátartozik az opera többértelmûségéhez, növelve megközelíthetetlenségének mítoszát. Ám válasszunk akármilyen vezérfonalat is elemzésünkhöz, zenehallgatásunkhoz, nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt az egyszerû, de mégis rendkívül erôs kapcsot, ami a Trisztán és Izolda és Wagner saját magánélete között fennáll. A férfi és nô, gyûlölet és szerelem, hûség és árulás, mint örök, egymással szemben álló princípiumok jelennek meg, melyek egymást kiegészítve alkotják az élet, a létezés egységét és teljességét. Beischer-Matyó András 1
A Lendvai Ernô nevével fémjelzett tengelyrendszernek vagy tengelyelméletnek kiterjedt és magas színvonalú irodalma van, ezért azt igen jól ismerjük részben Lendvai, részben mások munkáiból. Az érdeklôdôk nagyszámú, kifejezetten ezzel foglalkozó könyvet és tanulmányt olvashatnak e tárgykörben. A wagneri hangzás elemzéséhez legközelebb talán Lendvai korszakos könyve, a Verdi és a 20. század (Budapest: Zenekiadó Vállalat, 1984) áll. Noha nagyrészt a Falstaff hangzásdramaturgiájával foglalkozik, de rengeteg, igen érdekfeszítô utalással és „mikroelemzéssel” találkozhatunk benne Wagner mûveivel kapcsolatban.
23
2010. nyár
A Trisztán és Izolda Nevezetesebb visszatérô, építkezô dallamai Trisztán, szerelmi varázs
Türelmetlenség
Szerelem
Vágyakozás
Ifjú hajós éneke
Sors
Sors
Elragadtatás
Szerelmi újongás
Halál
Tengeri út
Hajóskiáltás
Ôrdal
Szerelmi ünnep
Fény
Panasz
Marke
Újongás
Izolda fájdalma - Sirató
Trisztán
24
Harag
Szerelmi halál
2010. nyár
Mérgezett volt-e Morold kardja? mint tudjuk, Wagner a mûvei többségében egy-egy lassú hömpölygésû mondai elbeszélésbôl formált színpadra vihetô drámai cselekményt. A népi képzeletbôl fakadó szövevényes történetbôl kiindulva a saját dramaturgiai felfogása szerinti módosításokkal – így erôs tömörítéssel – hozott létre színi eseménysort. A Trisztán-monda esetében ez az eljárás a szereplôk számának gyökeres csökkentésével is járt; fôképpen pedig azt eredményezte, hogy a tényleges dráma a feszültség csúcspontján, a végsô kibontakozás küszöbén kezdôdik, – úgy, hogy a szereplôk indulatait felkorbácsoló cselekedetek a darabban mint múltbeli események jelennek meg. A mondának az a döntô mozzanata is, hogy Morhoult (Wagnernél Morold) és Trisztán – az ír és a kornwalli seregek vezérei – életre-halálra menô párharcot vívtak, Wagner mûvében az elôtörténetbe kerül. A viadal Morhoult halálával és Trisztán súlyos sebesülésével ért véget. A kornwalli bajnok sérülése végzetesnek látszó seblázba torkollott; állapotának vészes voltába a mondai alapanyag szerint erôsen belejátszott, hogy ellenfele kardjának hegye méreggel volt átitatva. A történet ismert magyar feldolgozása, Illés Endre és Vas István drámája is követi a mondát ezen a ponton. * Közeledjünk most Wagner drámájához és vegyük figyelembe a lényeges eltérést az eszmei-társadalmi háttér rajzában. A mondában és a feldolgozások többségében a konfliktusok erôszakos törtetôk között zajlanak le; nyers vetélkedés folyik akár a hatalom, akár a szerelem vonatkozásában. Ezzel szemben Wagner az alakjait cseppet sem állítja be önzô és gátlástalan embereknek. Ôket alapvetôen korlátozzák a lovagi világ szokásai és értékrendje; ezen korlátok között azonban – talán egy kivétellel1 – ideális célok által vezérelt becsületes emberek.
A
A szövegköltemény végleges megfogalmazásában Wagner csaknem minden vallási utalást mellôzött, amelyek a korábbi vázlatokban hihetôen még benne voltak.2 Ez azonban nem változtat azon, hogy a zenedráma hôsei már a (korai) keresztény erkölcsi rendbe beilleszkedett társadalom gyermekei. Ez a rend szinte intézményszerûen ajánlja azt, hogy a hadjáratot ne csata, hanem a két parancsnok – istenítéletként felfogott – párviadala döntse el. A kor felfogása szerint pedig, minthogy az istenítélet döntô erôvel igazságot szolgáltat, a párbajt minden megtévesztés, minden manipuláció kizárásával kell lefolytatni (amint ezt jól ismerjük a Lohengrin I. felvonásából). * Miben látom tehát a választ a címben megfogalmazott kérdésre? A wagneri szövegben sehol sincs egyértelmû célzás Morold kardjának mérgezett voltára. Igaz, a III. felvonás egy fordulatát lehet így is értelmezni;3 ám a sebbôl a szív felé közeledô méreg képe itt a lázbetegnek az önkívület határán elmondott, eléggé összefüggéstelen víziói közepette hangzik el. Más oldalról is meggondolhatjuk a kérdést, ha az I. felvonásban (Isolde szerepében) forrongó dühvel, de nagyjából tárgyszerûen végigmondott elôtörténetet elemezzük. Amennyiben a Tantris néven ápolt vitéz állapotának válságos voltát (a sebesülés következményeit tetézve) mérgezés okozta volna, úgy a tünetekbôl azonnal nyilvánvalóvá lett volna a kiléte. Nem a kard csorbulása vált volna azonosító jellé. Tekintetbe véve a zenedráma alapkarakterét és a szöveg idevágó helyeit, Wagner felfogását ebben vélem felismerni: a párharc a kor normáinak szigorú betartásával – úgy is mondhatjuk, tiszta eszközökkel – ment végbe. Á. A.
1
Az egyetlen kivétel Melot, Tristan csalárd barátja. Mégis: az ô álnokságát az uralkodója iránti eltúlzott alattvalói rajongás megnyilvánulásának is tekinthetjük. 2 Csupán a pokol említése („warum mir diese Hölle”) maradt meg Marke monológjának vége felé. 3 Tristan: der Wunde Gift dem Herzen nah’…
25
2010. nyár
A magyar operaszínpadon fellépett Trisztánok és Izoldák Az elkövetkezendô felsorolásokban a név után álló évszámok a szereplés idejét, a / utáni szám pedig a fellépések számát adja meg. A vizszintes vonal azokat jelzi, akiknek nincs fényképük.*
TRISZTÁNOK
1. Burián, Károly –. Brozel, Fülöp –. Bohnicsek, Gyula 2. Van Dyck, Ernô 3. Szirovatka Károly 4. Anthes György 5. Leuer, Hubert –. Unkel, Péter 6. Graarud, Gunnar 7. Lorenz, Max 8. Závodszky Zoltán –. Pistor, Gotthelf 9. Pöltzer, Gyula
26
1901-1922/35 1903-1904/4 1904-1904/3 1909/1 1910/1 1911-1913/6 1921-1930/18 1922-1925/5 1929/1 1941/1 1930-1961/49 1931-1935/3 1940-1943/2
1870-1924
1861-1923 1863-1923
1886-1960 1901-1975 1892-1976
10. Strack, Theodor 11. Joviczky József 12. Gruber, Ernst 13. Neate, Ken 14. Heater, Claude 15. Parly, Ticho 16. Brilioth, Helge 17. Jean, Cox 18. Esser, Hermin 19. Molnár András 20. Steinbach, Heribert –. Neumann, Wolfgang
1933/1 1959-1969/62 1961-1965/5 1968/1 1970/1 1970-1973/5 1974/2 1976/2 1974/2 1988-1993/23 1988-1989/2 2001/2
1918-1986 1918-1979 1914-1997 19301928-1993 1931-1998 19221928-2009 194819371945-
*A jobboldali oszlopokban az életrajzi adatok láthatók.
2010. nyár
Bemutató: Új betanulás: Új betanulás: Új betanulás:
1901. november 28. 1930. szeptember 28. 1959. november 19. 1988. május 15:
Vasquez Italia és Burián Károly Némethy Ella és Závodszky Zoltán Delly Rózsi és Joviczky József Misura Zsuzsa és Molnár András
IZOLDÁK
11. Vasquez, Italia 1901-1911/32 12. Sebeôk Sára 1912-1929/31 13. Wildbrunn, Helen 1921-1925/2 14. Haselbeck Olga 1927-1928/5 15. Larsen-Todsen Nanny 1928-1932/5 16. Konezny, Anny 1941/1 17. Némethy Ella 1930-1948/47 1–. Merker, Rosa 1939-1942/2 18. Báthy Anna 1947-1948/4 19. Delly Rózsi 1959-1971/49 10. Delly-Joviczky utoljára 1969. nov. 15-én játszották együtt az elôadást 11. Kuhse, Hanne-Lore 1962-1965/2
1869-1945 1886-1952 1882-1972 1888-1961 1884-1982 1902-1969 1895-1961 1886-1948 1901-1962 1918-2000
1925-1999
12. Eszenyi Irma 13. Varnay, Ibolya Astrid 14. Barlow, Klara 15. Dvorakova, Ludmila 16. Malmborg, Gunilla Af 17. Zobel, Ingeborg 18. Hieronymi, Jeanne 19. Dernesch, Helga 20. Misura Zsuzsa 21. Kasza Katalin 22. Haubold, Ingrid 23. Green, Anna 24. Casselman, Jayne
1963-1965/16 1967/2 1973-1974/3 1972/1 1974/2 1976/1 1976/1 1974/1 1988-1993/20 1991/2 1998-1991/2 1989/1 2001/2
1925-2000 1918-2006 1928192319331928193919481942194319331960-
27
2010. nyár NE FELEDKEZZÜNK MEG A KARMESTEREKRÔL SE!
1. Kerner István; 2. Failoni, Sergio; 3. Schalk, Franz; 4. Dirk, Fock; 5. Ferencsik János; 6. Lukács Miklós; 7. Komor Vilmos; 8. Kovács János. A fenti elôadók nagy részét már nem hallhattuk személyesen, sôt sokuknak a nevét is a színpad szálló és leülepedô pora fedi, érdekes lehet pár mondattal feleleveníteni emléküket, kiknek kedvéért - a Wagner muzsikán kívül - eleink megtöltötték a nézôteret, gyönyörködvén hangjukban, alakításukban, alkalmasint vörösre tapsolva tenyerüket. Némely szövegrész idézôjelek közé tétetett, mivel ezen esetekben segítségül hívtuk a Pesti Hírlap aktuális számában megjelenô ítészi, sommás véleményeket. LEXIKON Anny Konezni, „Salzburg ünnepelt Isoldája, hôsi erejû és zengésû magas mezzo, de mégis tele van a líra forróságával, deklamációja tiszta és emelkedett.” Anthes György, 1863-1922, tenor és énekpedagógus. Jogásznak készült. Frankfurtban J. Stockhausen tanítványa lett. Három éven át mint hangverseny-, ill. oratóriuménekes mûködött, Milánóban C. Galliera tanítványa. 1888-ban Freiburgban kezdte meg opera-énekesi pályáját, 1890-ben a drezdai opera tagja, 1903-tól a bp.-i Operaház tagja, majd vendégmûvésze, 1920-ban az Operaház fôrendezôje lett. 1913-tól a Zenemûvészeti Fôisk. tanára. Európa csaknem valamennyi operaszínpadán fellépett, a MET-ben is szerepelt (1902-03). Az 1891-i bayreuthi versenyen elsô díjat nyert. – A századforduló világhírû Wagner-tenorja volt. A Parsifal címszerepét ô énekelte elôször Mo.-on (1913). Magyarul is énekelte szerepeit. Lírai szerepekben is kiválót nyújtott. Báthy Anna, 1901-1962 (eredetileg: Stampf Anette). „Nyereséget jelent egész lénye, amely mély zenei intelligenciát, mûvészi ideálokkal való lelki közösséget, érett tudást és gazdag képzelôerôt sugároz.” Brozel Fülöp, „Inkább lírai tenor, középfekvésben kellemes, kissé sötét színezetû. Elôadása ízléses és elôkelô.” Burián Károly, Prágában született, 1870-1924, hôstenor. Wallenstein M. és F. Pivoda tanítványa. 1892-ben Revalban lépett fel elôször, majd Köln, Hannoverben, Hamburgban, Drezda volt az útja a M.Kir.Operaházig. 1900-ban a Tannhäuserként. A következô évben a Tristant mutatta be Vasquez Italia oldalán. Kitérôvel, 1913-tól 1923-ig az Operaházunk állandó vendége. Fellépett a MET-ben és Bayreuthban is. Kora egyik legkiválóbb Wagner-énekese volt. Háromszoros kamaraénekes. Lírai szerepekben is kivált. „Cseh tenorista, értelmes játéka, jó iskolázottság. Wagner énekes, de nem Wagner hôs.” Failoni Sergio, 1890. Verona-1948. Sopron, olasz karmester. Gordonkázni tanult, majd magasabb zenei tanulmányait a milánói konzervatóriumban végezte. Milánóban mint koncertdirigens mutatkozott be. Színházi pályafutása Triesztben Az istenek alkonya vezénylésével kezdôdött. A Scalában Toscanini mellett mûködött, majd a genovai operaháznak lett elsô karmestere. 1928-ban a bp.-i Operaház karmestere lett, mûködésének (opera, koncert) központja Budapest maradt, melyet csak a világháború után hagyott el rövid idôre (Verona, New York). Nagy érdeme, hogy operaházunkat mûvészileg igen magas színvonalra emelte. Fôképpen Verdi és Wagner mûveinek tolmácsolásában volt utolérhetetlen, de Bartók és Kodály mûvei is igen hiteles elôadóra találtak személyében. Kodály Székelyfonóját ô mutatta be1932-ben. Graarud Gunnar, „Fiatal norvég óriás, a hangja azonban nem annyira. Látszik rajta a bayreuthi iskola, de túl lágyan deklamál. Játéka fiatalosan heves és nyugtalan.” Haselbeck Olga, Bp., 1884-1961, drámai szoprán. Budapesten, késôbb Milánóban tanult. 1908-1932 között az Operaház tagja, 1923-ban az örökös tag lett. Több ízben szerepelt Berlinben. Kiváló Wagnerénekes volt. ô énekelte Bartók: A kékszakállú herceg vára bemutatóján (1918) Juditot. – „Hatalmas termet, érdekes, kifejezéstelt arc, szép, nemes orgánum, hangja ezüstös csengésû a magasságban, de erôs és rokonszenves a középsô regiszterben is.” Larsen-Todsen Nanny, „Hatalmas orgánum, fényes nagy átütô erejû drámai szoprán, tökéletes deklamáció, énekének és játékának kifejezô ereje van.” Leuer Hubert, 1921-30 között állandó vendég volt az Operában. „Meleg érzéssel, természetes közvetlenséggel énekel és ügyes játékával kelt illúziót.” Max Lorenz, 1901-1975. „Hangja szép, de inkább lírai, mint hôsi jellegû tenor”. Anny Koneznivel lépett fel Budapesten Tristanként. Merker Róza, „Prágai Német Színház Wagner énekese. Világos és inkább szárnyalásra, mint széles hömpölygésre hajlamos hang.” Némethy Ella, (1895-1961, drámai mezzoszoprán. Rékai Nándor és a milánói Ettore Panizza karmester tanítványa. 1919-ben debütált az Operaházban, Delilaként. 1919-48 között az Operaház magánénekese. 1934-ben örökös tag lett. Külföldön is nagy sikerrel szerepelt, ô volt az elsô magyar énekesnô, aki a milánói Scalában fellépett. Kiváló Wagner-énekes volt, ezen kívül olasz és francia operák fôszerepeiben is kitûnt. Pistor Gotthelf, „Bayreuth ünnepelt tenorja. Érces, bariton fekvésben is zengô, magasságban gyôzedelmes tenor, a bayreuthi stílus tökéletes visszatükröztetése.” Pöltzer Gyula, „Müncheni énekes, a legjobb német tenorok közé tartozik, meleg, szép hangja van.” Sebeôk Sára, drámai énekesnô, szül. Sátoraljaújhelyen 1886-ban. Maleczkyné és Papier Rosa mívelték ki terjedelmes és érces drámai szopránját. Bécsben kezdte pályáját, mint koloraturénekesnô és több német színháznál vendégszerepelt, míg 1908. a M. Kir. Operaház tagja lett. „Rokonszenves külsejû, kellemes hangú, kiváló mûvészi képzettségû és elôkelô ízlésû énekesnô.” Szirovatka Károly, 1909-tôl Balta néven szerepelt. „Hangja megerôsödött, érces átható, látszik rajta a jó német iskolahatása, csaknem kifogástalan alakítás.” Unkel Péter, „Anthesre emlékeztetô nemes pátosz, megindító bensôség.” 1923-tól hosszabb idôre szerzôdtettük a németektôl. Van Dyck Ernô, „Nagyhírû, csalódás volt. Hangja a magasságban tompa, erôtlen, fény és zománc nélküli. Középsô hangjai öblösen, de szintén gyakran fátyolosak.” Vasquez Italia, grófné (leánynevén Ucelli), olasz származású drámai szoprán, Triesztben született 1869-ben. 1887-ben olasz gróf felesége lett. Budapesten 1890. lépett fel elôször, hangversenyen. 1890- 1912-ben az Operaház tagja volt, 1917-tôl örökös tag. Wildbrunn Helen, „Berlini illetôségû legkiválóbb Wagner énekesnô, hatalmas hanggal, eszményi stílusérzékkel.” Závodszky Zoltán, 1892-1976, opera- és dalénekes. 1920 óta az Operaház tagja, 1943-tól örökös tag. Wagner operáinak tenorszerepeit kivétel nélkül magyarul énekelte idehaza, s ez úttörés volt. Késôbb a Wagner-operák szövegkönyveit, valamint a dalirodalomból 960 mûdalt fordított le magyarra. 1945-tôl 1949-ig a bp.-i Liszt Ferenc Zenemûvészeti Fôiskolán tanított, majd ezt a foglalatosságát kiterjesztette Bécsre is. „Szép, meleg orgánuma páratlan, muzikalitása, deklamációjának stilisztikai biztonsága, a kifejezés melegsége és jellegzetessége, intelligens játéka, hozzá még férfiasan fiatalos megjelenése predesztinálja ôt a Wagner hôsszerepek alakítására.”
Wellmann Nóra hathatós segítségével összeállította Hajtó Bálint és Zsolt
28
2010. nyár
Naplótöredékek Szilánkok és tüskék 2010. február 3. Velence …Délelôtt látogatás a csodás Szent Márk téren. Keressük és megtaláljuk a LAVENA kávéházat, melyben gyakran találkozott Wagner barátaival és tisztelôivel. A pompakedvelô Wagner nem az elôkelô Caffé Florianba járt, az Verdi helye volt. A harmadik híres Szent Márk téri kávéházba egyikük se tette be a lábát, mert oda a megszálló osztrák katonák jártak. Mindketten laktak, – igaz nem egy idôben – a Danieli Hotelben, érdekes lett volna, ha egyszer összefutnak. Dehát nem futottak… A Lavénában tipikus „Svejk tünetegyüttes”. Hogy mi ez? Meghatottan lépsz be egy híres Valahová, várod a klasszikusan leírt környezetet, régi bútorokkal, emberekkel, hangulattal, szellemmel, sôt még az is lehet, hogy a nevezetes Valaki ottfelejtve elôbukkan. Helyette kiglancolt, négyzetméterenként egy üvegcsillárral „elôkelôsített”, neobútorokkal, neobársonyhuzattal álromantikus belsôt találsz. Frakkos pincérek tömege, sehol egy bennszülött velencei vendég. Csupán két amerikai, szintén Wagner -verrückt, fényképezve mindent és minden szögbôl, mert legalább otthon le lehet vetíteni. És miért neveztem ezt Svejk szindrómának? Mert életemben elôször Prágában, a derék katona söntésében dôltem be a bedekker csábításának. A regényben leírt képek a falon, – természetesen legyek nélkül –, de minden új, ugyanolyan pincérek, mint Velencében, Svejk és a hangulata sehol! „Nur für Ausländer!” Utazunk a Canal Grandén, ahol Napóleon így kiáltott fel: „Velence a világ legnagyobb operaszínpada!” Hozzáteszem, és biztosan a legszebb is. …Este stílusosan Puccini Manonja a Teatro la Fenice-ben. (Valamikor 18 operát játszó színháza volt Velencének!) A színház nem kimondottan a szépségérôl kapta hírnevét. Piciny téren szerénykedik négy oszlopával. A legutóbbi leégése után (1996) megint hatalmas építészeti csata folyt, hogy eredetiben, vagy áttervezve épüljön fel. „Come era e dove era”. Nos, maradt a régi forma és a régi hely, klasszicista szépségével és minden hibájával. A hatalmas nézôtérre 5 emeletnyi körbefutó pá-
holysort építettek,ezek belülrôl a színpadra nézô keskeny csíkok, ahol egymás mögötti székek találhatók, így tán az elsô két ember lát valamit, a többiek csak hallanak, de hát állítólag az operában ez a fontos. Ez utóbbiak voltak most a szerencsésebbek. Az opera rendezése olyan csúnya és következetlen volt, ami a rekordok könyvébe illene. Az I. felvonás egy koedukációs osztályban folyik, „dög unalmasan”, amit a pajkos rövidnadrágos, de éltemes üleppel rendelkezô nebulók, irkából készült papír repülôk dobálásával színesítettek. Ez az iskolai padokba rendezett ötlet mint „kísértet járja be Európa színházait! – a fusizmus szelleme?” a hamburgi Lohengrintôl körbe-körbe, és úgy látszik, ez a szellem nem éppen örömünkre ide tottyant. Amikor a fiúklányok közé Manon megérkezik, minden logika felborul. Manont egy jóvágású, jómódú adóbérlô úr, – mint tudjuk – megvásárolja, az ember nem hisz a szemének, hogy a csinos, rendkívül vékony és remekül éneklô leány, meglátva a háromszoros testsúlytöbblettel rendelkezô, és deréknyi combokon álló rövidnadrágos, szerelmetes Des Grieux lovagot választja. Lehetetlen, hogy ne jusson az ember eszébe az ugyanitt bemutatott Traviata csúfondáros bukása. Mint regélik, szintúgy egy kelleténél jóval kövérebb, de súlyos tüdôbajos primadonna dalolva várt a végelgyengüléses halálra. A nézôk akkor sem hittek a szemüknek, és Verdi darabja megbukott. Dehát manapság a közönség már sokkal edzettebb: eszi-nem eszi, nem kap mást. Vagy mégse? A második felvonás kezdetén, az elcsendesedett nézôté-
29
2010. nyár ren, az elsô sorból felállt egy termetes talján, és a közönség felé fordulva öblös hangon bekiáltotta: PFÚJ, REZSI! Döbbenet. PFÚJ REZSI! És tovább olaszul: aki velem egyetért, az most tapsoljon! Pillanatnyi dermedt csönd, majd kitör kb. 2000 ember hatalmas tapsvihara, melynek csak a karmester bejövetele vetett véget. No, ilyet sem értem még meg hosszú életem során! Azt hiszem Thália papnôje valahol a velencei felhôk felett szomorúan mosolygott… Mellôzöm Des Grieux csábításának minden naturális részletét. Inkább a szerencsétlen lányok kitoloncolását írom le, melyet a rendezô úgy oldott meg, hogy a zsinórpadlásról, kötélen, vaskosarakban ülve, pucér combjaikkal, széttárt lábaikkal kalimpáltak a levegôben. Az elítélteket név szerint szólítva leengedték, és mehettek a hajóra. Ez a tortúra borzalmasan hosszú volt, gondolom nemcsak a szereplôknek, de a nézôknek is. A tucatnyi lelógatott láb láttára lelkemben visszaborzongott egy gyerekkorombeli kép, a régi baromfiboltok látványát felidézve. Még egy komoly rendezési hiba: a rezsisszôrt is be kellett volna dugni egy ilyen kosárba, és legalább annyi idôre fenn hagyni a magasban, mint a szegény lányokat. A zenekar, karmester és az énekesek, mondanom sem kell, hogy a híres La Fenicében remekeltek. Meglepett azonban, hogy a pesti ovációkhoz viszonyítva milyen langyos és hazasietôs volt a publikum. A szállodába ballagva a velencei kôkockákon kilépegettem az ütemet: pfúj-rezsi, pfúj-rezsi… 2010. március 9. Ajándékként örömmel kaptam egy új opera kézikönyvet. A szerzôgárda minden szépet és jót ígérô könyvének már a címlapján, csalogatónak, a híres magyar karmester dirigál. Belelapozok. Persze keresem Wagnert, és ha már Wagner: legyen most a Trisztán! A szépen elmondott cselekmény és okos magyarázatok között a 276. oldalon azonban egy fülsértô, kapitális tévedés! A szöveg így mondja: – „ez az éjszakai eggyé válás majdnem háromnegyed óra hosszat tart, és az egész zeneirodalom legnyilvánvalóbb coitus interruptusá-ban tetôzôdik, amikor a szerelmesek szenvedélyének romboló ereje összecsap a józan ész és a rend erejével.” – Na, ez így nagyon nem jó. A szóban forgó latin kifejezés az értelmezô szótár szerint „ejakuláció elôtt megszakított közösülés”. Itt pedig a Trisztán II.felvo-
30
násában igencsak nem errôl van szó! Vagyis, hogy szegény vehemens Trisztánunk nem akar szôke Izoldának kisbabát ajándékozni… Ami itt történik, az tettenérés, leleplezés, rajtaütés, azaz közismerten „magyarán” in flagranti! Na látja doktorkám, ez a helyes kifejezés! 2010.március 21. Operából hazajövet olvasom a szép és drága Rózsalovag füzetben a kicsit kitalációs, de fantáziadús írást a 34. oldalon. Nem értem, hogy kerül ez a (nôi) csizma az asztalra? A nevezett érdekfeszítô cikkben ugyanis az orvosilag nimfomániának nevezett nôi hiperszexuális betegség tökéletes irodalmi leírását találjuk, amely egyébként semmiképpen sem bécsi specialitás, ahogy a cikk véli. Másrészt semmi köze a Rózsalovaghoz. Ezt a kórképet sugallni, mintegy összemosni egy füzetben a Tábornagyné kedves liaison-jával, nos, ez enyhén szólva rosszindulatú képzavar. Amúgyis akad a hallgatónak, nézônek bôven zavara ebben az operában. Hadd említsek csak egyet: máskor is, itt azonban nagyon szerencsétlen dolog kivenni az operát abból a korból, amibe a szerzô állította, elképzelte. Richard Strauss Mozartos zenéje egy rokokó világhoz kötôdik, melynek színpadképéhez a szerzô élete végéig ragaszkodott. Oka volt rá. Ezt nem lehet áttenni sem egy egyenesen állított, sem oldalra dôlt szecessziós, különben általam nagyrabecsült ízlésvilágba, mert akkor blôdike lesz belôle. Tegyük fel, hogy Mária Terézia korában egy 35 éves dáma valóban már nem érezte magát fiatalnak, de az emancipáció korában, és éppen Bécsben (vagy akár Pesten) egy ilyen korú nô teljes virágában mondjon búcsút a világnak, a szerelem szépségeinek? Vagy ma, ki merne egy karrierje zenitje felé közeledô, vagy már ott díszelgô „belevaló” nôt arra rávenni, hogy csak keseregjen, mert már öreg a fiatalos szerelemre? Anakronisztikus kérdés. Legfeljebb egy ilyen 35 éves ma azt mondaná ez esetben: „Gyerekek, de mit kezdjek én ezzel a 17 éves taknyossal?” Az idôk változnak, az emberek is, azaz hagyni kell bizonyos szituációkat a nekik megfelelô korban úgy, ahogy azt a szerzô megírta! Az adaptációt pedig hagyjuk a nézôre. K.L.
2010. nyár
Mathilde Wesendonck Guido nevû fiacskájával Pasztel, E. B. Kietz (1856)
„Azért, hogy megírtam a Trisztánt, teljes szívembôl most és mindörökké hálás vagyok Önnek!” Richard Wagner: Mathilde Wesendonckhoz írt levelébôl. Párizs, 1861. dec. 21.
31