II./3.8. fejezet: Szervátültetés kérdése daganatos betegségek esetén Langer Róbert, Végső Gyula, Horkay Ferenc, Fehérvári Imre A fejezet célja, hogy a hallgatók megismerkedjenek a szervátültetés és a daganatos betegségek kapcsolatának kérdéskörével. A fejezet elsajátítását követően képes lesz arra, hogy megfelelően értse és hasznosítsa a megszerzett tudást, ismerete lesz arról, hogy mely daganatok estében jön szóba a szervátültetés, és szervátültetés után milyen daganatok előfordulásával lehet számolni.
Bevezetés A malignus betegség általában abszolút kontraindikáció a szervátültetés területén. Az immunszuppresszív terápia következményeként a tumorsejtek osztódási ideje jelentősen felgyorsulhat, és a beteg korai halálához vezethet. Nagy dilemma, hogy a daganatos betegség után mennyi idővel lehet kimondani, hogy a kockázat immáron elenyésző, illetve a transzplantációval nyert életminőség mikortól múlja felül ezt. Az ismert rosszindulatú daganat ezért a szervátültetést ellenjavallja, a daganattal történő transzplantációt el kell kerülni. A felismert daganat kezelése után, a tumor fajtájától függően, 2-5 év daganatmentes túlélést követően jöhet szóba a szervátültetés. Kulcsszavak: immunszuppresszió, poszttranszplantációs tumor, szervátültetés, Milánói kritériumok, primer májrák, szívdaganat
A fejezet felépítése A.) Immunszuprimált, transzplantált recipiensekben kialakuló daganatok A./a. Donor eredetű, átvitt daganatok A./b. Recipiens eredetű, „hozott” daganatok A./c. Recipiens eredetű, „de novo” daganatok B.) A „de novo” poszttranszplantációs daganatok fajtái, gyakoriságuk B./a. Kockázati tényezők B./b. A poszttranszplantációs daganatok kezelése B./c. A poszttranszplantációs daganatok prognózisa C.) Terápiás lehetőségek a szívtumorok ellátásában C./a. Rezekció C./b. Transzplantáció D.) A szervátültetés indikációja májdaganatok esetén
E.) Összefoglalás
A.) Immunszuprimált, transzplantált recipiensekben kialakuló daganatok További onkológiai probléma a már immunszuprimált, transzplantált recipiensekben kialakuló daganatok. Ezek eredetük alapján a következők lehetnek:
A./a. Donor eredetű, átvitt daganatok A tumor sejtek a daganatos donorból az átültetett szervvel kerülnek a recipiens szervezetébe. Az immunszuprimált betegben az átvitt daganatsejtek proliferációjának és szóródásának, a multiplex áttétképződésnek nagy a kockázata. Tumoros alapbetegségben szenvedő agy halottból ezért a szervátültetés ellenjavallt. Ez alól csak néhány, extracraniális terjedést nem mutató, központi idegrendszeri daganat jelent kivételt. A donor eredetű daganatok ritkák, arányuk 0,017-0,25% közötti. A donorból átültetett szervek útját nyomon kell követni, mert az összes recipiens veszélyben van. Felmerül az immunszuppresszió leállításának lehetősége, mert a rejekció a tumorsejteket is eliminálhatja.
A./b. Recipiens eredetű, „hozott” daganatok A tumor már a szervátültetés időpontjában jelen van a betegben, amit nem ismertünk fel. Ilyenkor kész helyzet előtt állunk, nem életmentő szerv esetén az immunszuppressziót ilyenkor is le lehet állítani.
A./c. Recipiens eredetű, „de novo” daganatok A daganat a transzplantáció időpontjában még tumormentes betegben, a szervátültetés utáni időszakban alakul ki. Ezek a valódi poszttranszplantációs daganatok.
B.) A „de novo” poszttranszplantációs daganatok fajtái, gyakoriságuk A transzplantált betegek daganatainak összetétele eltér a nem transzplantált lakosságra jellemző daganatokétól. Felnőttkorban a leggyakoribb a bőrrák és a PTLD (posttransplant lymphoproliferative disorders). Gyermekkorban a PTLD áll az első helyen. A gyakorisági sorban ezt követi a Kaposi-szarkóma, az ajakrák, az in situ méhnyakrák, az anogenitális régió (végbélnyílás, gáttájék, vulva, hüvely, pénisz, szkrótum) daganatai, a veserák, majd a hepatobiliáris tumorok és a szarkómák következnek. A transzplantált betegek körében kialakuló tumorok incidenciája a nem transzplantált lakossághoz viszonyítva az összes daganatra vonatkoztatva, 3-5-szörös. Az egyes daganatféleségek esetében ez az arány eltérő. A népességre jellemző gyakori tumorok, például a tüdő-, emlő-, vastagbélrák nem, vagy legfeljebb kétszer gyakoribb,
ugyanakkor a bőrrák vagy a Kaposi-szarkóma incidenciája akár százszoros is lehet a transzplantált recipiensekben. A daganatok kialakulásának valószínűsége a transzplantációt követő immunszuprimált állapot idejével arányosan növekszik. A transzplantációs regiszterek szerint a tumorok kumulatív incidenciája 10 év után 20%, 20 év után elérheti a 30-40%-ot is. Az 1. ábrán a poszttranszplantációs lymphoproliferatív betegség szövettani típusaira láthatunk példákat
Melyek a poszttranszplantációs daganatok kialakulásának szempontjából a legfontosabb kockázati tényezők? 1. ábra
B./a. Kockázati tényezők A poszttranszplantációs daganatok kialakulása szempontjából a legfontosabb kockázati tényező az immunszuppresszió okozta immunhiányos állapot. Károsodik az „immunosurveillance”, a daganatsejtek korai felismerése és eltávolítása, a natural killer (NK) sejtek funkciója. Ugyancsak fontos az immunrendszer antivirális funkciójának zavarai is, az egyes vírusokkal szemben specifikusan ható citotoxikus T-sejtek működésének a károsodása, mely kedvező helyzetet teremt az onkogén vírusok számára. A gyakoribb poszttranszlantációs daganatok összefüggésbe hozhatók velük. A humán papilloma vírus egyes típusainak szerepe lehet a bőr, a gáttájék, a vulva, a hüvely, a méhnyak, és az ajak hámjának malignus átalakulásában. Az Epstein-Barr vírus és a humán T-sejtes leukémia vírus a PTLD, a hepatitis C vírus a lép B-sejtes lymphomája, a humán herpeszvírus-8 a Kaposi-szarkóma, a hepatitis B, C vírus pedig a májrák kialakulásában játszik szerepet. Az ismert fizikai, kémiai és biológiai karcinogén hatások szintén növelik a daganatos kockázatot, ezek közül a napfény ultraibolya sugárzását és a dohányzást kell külön kiemelnünk. Az ismételt fertőzések, a vér és vérkészítmények adása, de főként az átültetett szerv, krónikus antigén ingerként hatva a részlegesen elnyomott immunrendszerre, lymphomák kialakulását eredményezheti. További rizikót jelent az idős életkor, a férfi nem, a krónikus veseelégtelenség és annak időtartama, néhány vesebetegség, genetikai hibák, és a beteg kórtörténetében szereplő rosszindulatú daganat is. Az immunszuppresszív gyógyszerek nemcsak az általuk létrehozott immunhiányos állapot révén, de egyesek karcinogén hatásukkal is elősegíthetik a tumorok kialakulását. A daganatos rizikó szempontjából lényeges az alkalmazott immun szuppresszió összetétele, az egymással kombinált gyógyszerek fajtája, száma és adagja, az indukciós immunoterápia szüksége, vagy hiánya, az
immunszuppresszió „mélysége” és nem utolsó sorban az időtartama. A különböző vegyületek alkalmazása eltérő daganatos kockázatot jelent. Ennek egyéni mértékét azonban nehéz megítélni, hiszen e gyógyszereket nem önállóan, hanem egymással kombinálva használjuk.
B./b. A poszttranszplantációs daganatok kezelése A szervátültetést követő rosszindulatú daganatok kezelése alapvetően nem különbözik a nem transzplantált lakosság tumorainak onkológiai kezelésétől. A daganat típusától, stádiumától, szövettani jellemzőitől függően szükséges terápia a transzplantált betegek számára is indokolt. A kezelés gyakorlati nehézségét részben a gyakorta előrehaladott stádiumú tumor, részben pedig a betegek általános állapota jelenti, mely a társbetegségek, csökkent teherbíró képesség miatt nem mindig teszi lehetővé a teljes onkológiai ellátást. A terápia speciális kérdése, hogy mi történjék az immunszuppresszióval. Adagjának csökkentése, vagy részleges elhagyása onkológiai szempontból indokolt, sőt a korai PTLD, a Kaposi-szarkóma kután formáiban olykor önmagában is terápiás értékű. Az immunszuppresszió elvonása azonban a transzplantált szerv kilökődési reakciójának, a graft károsodásának kockázatával jár. A poszttranszplantációs tumorok kezelése tehát azért nem könnyű feladat, mert egymással ellentétes szempontokat kell egyidejűleg figyelembe venni. Az ellentmondás feloldásában lehet segítségünkre, hogy az immunszuppresszív szerek között onkológiai szempontból kedvező, a sejtproliferáció gátlásával ható vegyületek is vannak. Hatásmechanizmusuk alapján segítséget jelenthetnek a daganat elleni küzdelemben és a transzplantált szerv védelmében egyaránt. Ezért a daganatos transzplantált betegek immunszuppressziójának mTOR-gátlókra (mammalian target of rapamycin) – sirolimus, everolimus- történő konverziója javasolt.
B./c. A poszttranszplantációs daganatok prognózisa A poszttranszplantációs tumorok a kezelésre rosszabbul reagálnak, mint a népesség hasonló daganatai, gyógyeredményük azoknál kedvezőtlenebb. A kezelhetőséget és a prognózist természetesen sok tényező befolyásolja, ezek közül a daganat típusa, stádiuma és a beteg általános állapota alapvetően meghatározó. A poszttranszplantációs tumorok közül a nagy malignitású lymphomák, a viszcerális Kaposi-szarkóma, a máj-, tüdő-, vastagbélrák rövidtávon is rossz prognózisú. A 2. ábrán egy vesetranszplantált betegben kialakult retroperitoneális tumor CT képe látható.
2. ábra
C.) Terápiás lehetőségek a szívtumorok ellátásában C./a. Rezekció A primer szívtumorok kezelése elsősorban a tumor rezekcióján alapszik. Benignus myxomák esetén a cél a tumor teljes eltávolítása, lehetőség szerint eredését az épben kimetszve. Ezeket a tumorokat, az embolizáció vagy a billentyű obstrukció megelőzése miatt, a diagnózis felállítása után mielőbb műtétre kell vinni. Ugyanakkor, bizonyos esetekben pl. rossz anatómiai lokalizáció miatt a rezekció nem kivitelezhető. Ezeknél a betegeknél keringési obstrukciót vagy ritmuszavarokat okozó tumor esetén a szívtranszplantáció felmerülhet, mint terápiás lehetőség. Malignus primer szívtumorok az esetek akár 78%-ában keringési obstrukciót okoznak. Ilyenkor legtöbbször palliatív műtétre kényszerülünk. A sebészi rezekción túl, adjuváns kemo- és sugárterápia is szükséges, mely stratégiával akár 3 éves túlélés is elérhető. Mindezek ellenére a malignus primer szívtumorok prognózisa szerény. Az egyéves túlélés 25% alatti.
C./b. Transzplantáció Áttétet nem okozó, sebészi rezekcióra alkalmatlan szívtumorok esetén, terápiás lehetőségként felmerülhet a szívtranszplantáció (HTX). Irodalmi adatok mintegy 28 primer szívtumor miatt műtétre kerülő betegről számolnak be, melyek közül 7 benignus (fibróma-5, rhabdomyoma-1, feokromocitóma-1) és 21 malignus (szarkóma-15, malignus fibrohisztiocitóma-3, limfóma-3) morfológiájú volt. Ezekben az esetekben a szív in toto kimetszése és lege artis szívtranszplantáció nyújthatta a legjobb esélyeket. Benignus szívtumor miatt HTX-re került betegek túlélése 8-tól 105 hónapig terjedt. Az átlagos túlélés 46 hónapos. Ebben a csoportban két haláleset fordult elő rejekció miatt, ugyanakkor egyetlen betegnél sem volt kimutatható a tumor kiújulása. Ezzel szemben a malignus tumorok miatt HTX-re került betegek prognózisa korántsem ilyen jó. A 21 betegből 14 halt meg a transzplantációt követő első 36 hónapon belül. Tizenhárom esetben a tumor kiújulása vagy malignus áttét okozta a betegek elvesztését. A hét túlélő beteg esetén 6-tól 66 hónapig terjedő utánkövetésről számoltak be. Az átlagos utánkövetés 27 hónap, egy esetben számoltak be a tumor kiújulásáról.
Összefoglalva, a primer szívtumorok miatt végzett szívtranszplantácóval kapcsolatban kevés tapasztalat áll rendelkezésre és számos tisztázatlan kérdés merül fel. Mindezek ellenére néhány szempont figyelemre méltó. Egyrészt, feltétlenül tisztában kell lennünk a szívtumorok klinikai megjelenési formáival, mert ezek rezekció útján való kezelésével jó eredmények érhetők el. Másrészt, rezekcióra nem alkalmas benignus szívtumorok kezelése eredményes lehet totál kardiektómiával és szívtranszplantációval. Harmadrészt, a tapasztalatok kis száma, a szerteágazó klinikai kép és az eltérő eredmények miatt a primer malignus szívtumorok individuális megítélést igényelnek.
D.) A szervátültetés indikációja májdaganatok esetén
Mikor indikált a májátültetés primer májdaganatok esetén?
Májátültetés a primer májdaganatok közül a következők esetén indikált. Terápiás lehetőséget jelent az irrezekábilis, kemoszenzitív gyermekkori májdaganat, a hepatoblastoma, valamint a fiatal nőbetegekben előforduló epitheloid haemangioendothelioma irrezekábilis eseteiben is. Alapvető feltétel a távoli áttétek hiánya. A cholangiocellularis carcinoma agresszív tumor, májátültetésre alapvetően nem ajánlott, csak válogatott esetekben, korai stádiumú tumoroknál jöhet szóba. A májtranszplantációleggyakoribb indikációját a hepatocellularis carcinoma jelenti. Májáttétek miatt a májátültetés kontraindikált, kivételt a neuroendocrin daganatok (leggyakrabban a carcinoid tumor) jelenthetnek, amennyiben a primer tumort eltávolították, lokális recidíva, más szervben áttét nem alakult ki, és a májáttét(ek)nem rezekálható(ak). A 3. ábrán felsoroltuk azon daganatokat, melyek a májátültetés indikációját hordozhatják magukban.
3. ábra
Hepatocellularis carcinoma A májátültetési programok kezdetén az irrezekábilis májdaganatok miatti transzplantáció elfogadottnak tekintett indikáció volt, ám az általa elért eredmények meglehetősen lehangolóak voltak. A szelekció nélküli populáción végzett májátültetések eredménye nem érte el a 25%-os 5 éves túlélést sem. Az első mérföldkő az úgynevezett Milánói kritériumok bevezetése és általánosan elfogadottá válása volt a gyakorlatban. 1996-ban Mazzaferro és munkatársai közöltek 75%-os 4 éves túlélést és 85% daganatmentes 4 éves periódust 48 betegnél. Az általuk alkalmazott szelekciós kritériumok váltak ismertté Milánói kritériumok néven.
Mi a Milánói kritériumrendszer lényege?
Eszerint a tumor, ha egyedüli: nem lehet nagyobb, mint 5 cm, vagy legfeljebb 3 tumor, melyek közül egyik sem nagyobb 3 cm-nél, és nincs távoli tumor terjedés (sem vascularis, sem lymphogen). A következetes szelekció eredményeként a Milánói kritériumok alapján végzett transzplantációk eredménye egyértelmű, jelentős javulást mutatott. A kritériumrendszer alkalmazásával az 5 éves betegtúlélés világszerte meghaladta a 60%-ot. A 4. ábra összefoglalja a Milánói kritériumokat, a HCC miatti májátültetés feltételeit.
4. ábra
A Milánói kritériumok alkalmazásával a HCC ismét jelentős indikációvá vált, és a növekvő transzplantációs igény magával hozta a szigorú kritériumok bővítésének igényét is. 2001-ben Busuttil 76 HCC miatt transzplantált beteg kórtörténetének statisztikai elemzését végezte el. Ennek alapján a tumor méret vizsgálatánál uni- és multivariációs analízisben is 8 cm-es tumor nagyságot találta cut-off pontnak, azaz e méret alatt a betegek túlélése nem romlott szignifikánsan. Ez vezetett a Yao által publikált, és mára San Francisco-i (UCSF) kritériumok néven ismertté és elfogadottá vált szelekciós rendszer kidolgozásához. Ennek alapján a transzplantáció elvégezhető, ha egy tumor esetén a tumor nem nagyobb, mint 6,5 cm, vagy legfeljebb 3 tumor van, melyek közül a legnagyobb kisebb, mint 4,5 cm és a teljes tumormassza nem nagyobb mint 8 cm. Napjainkra mindkét kritériumrendszer alkalmazása általánosan elfogadottá vált. Ma általánosságban azt mondhatjuk, hogy egy központ eredményei akkor elfogadhatóak, ha az általa alkalmazott kritériumrendszer mellett a HCC miatt transzplantált betegek 5 éves túlélése meghaladja az 50%-ot. A fenti szelekciós kritériumok a daganat méretére koncentrálnak, és ez alapján határoznak meg statisztikai valószínűséget a recidívára és következésképpen a túlélésre. Molekulárbiológiai ismereteink alapján azonban ma már tudjuk, hogy alapvetően a tumor biológiai tulajdonságai határozzák meg egy daganat invazív tulajdonságait – azaz végső soron a transzplantálhatóságot. Az elmúlt néhány évben kapott szerepet a des-carboxy-prothrombin (DCP) melynek vizsgálata során kiderült, hogy a transzplantációt megelőzően a szérumban mért koncentrációja szignifikáns összefüggést mutat a daganat vascularis inváziójával. E paraméter egyes távol-keleti központokban más a gyakorlatba is bevonult. A napjainkban Japánban alkalmazott kritérium rendszerben akár 10(!) góc mellett is elvégzik a transzplantációt, ha az 400 mU/l alatti DCP koncentrációval jár együtt. Ilyen kritériumrendszer mellett
eredményeik elérik, vagy meghaladják a nyugati világban általánosan használt UCSF vagy Milánói kritériumok alkalmazásával elért eredményt.
E.) Összefoglalás A transzplantáció több mint fél évszázados története során kialakultak daganatfajtáktól függően ezek az irányelvek, azonban a változó környezetben korántsem lehet dogmáknak tekinteni ezeket a moratóriumokat. Számos kivételt ismerünk, például a basalioma, az „in situ” tumor és néhány májdaganat. Azonban etikai kérdéssé válik, hogy például egy élődonor jelentkezése során megtagadhatjuk-e az átültetést. Életmentő szerv: szív vagy máj esetén szintén más a helyzet, mint a vesénél, ahol alternatív kezelésként rendelkezésre áll a dialysis. Szintén más eset a tüdő transzplantáció, ahol egyáltalán nem jön szóba rák indikációként. Irányadó elvek az úttörő munkásságot végzett Israel Penn által létrehozott nemzetközi regiszter adatok, ahol online tájékoztatást kaphat bárki kétséges esetekben.
Hivatkozások: http://www.akademiai.com/content/185t577254v24317 /fulltext.pdf
Végső Gy, Járay J. A veseátültetést követően kialakuló rosszindulatú daganatok. Orv Hetil 2007. 148:2115-2123.
