II./3.6. fejezet: Daganatos betegségek támogató kezelése Czegle Ibolya, Kocsis Judit A fejezet célja a daganatos betegségek kezelése során fellépő leggyakoribb tünetek, mellékhatások támogató (szupportív) kezelésének bemutatása. A felhasználó a fejezet feldolgozását követően pontos képet kap a legfontosabb hematológiai és gastrointestinális mellékhatások, illetve a neurotoxicitás megelőzéséről, felismeréséről, illetve ezek ellátásáról.
Bevezetés Magyarországon, az Európai Unióban és az Egyesült Államokban az elmúlt évtizedekben a daganatos betegségek incidenciájának növekedése észlelhető. A szélesedő terápiás lehetőségek és javuló túlélés miatt a gyakorló orvos egyre gyakrabban találkozik kezelés alatt álló daganatos beteggel. Tekintettel a terápiás modalitások sokféleségére, fontos tisztában lenni ezek előrelátható, leggyakoribb mellékhatásaival. Kulcsszavak: kemoterápia, anaemia, neutropenia, thrombocytopenia, hasmenés, hányinger, mucositis, stomatitis
A fejezet felépítése A.) Hematológiai mellékhatások A./a. Anaemia A./b. Neutropenia A./c. Thrombocytopenia B.) Gasztrointesztinális mellékhatások B./a. Hányinger, hányás B./b. Hasmenés B./c. Obstipáció B./d. Stomatitis és gasztrointesztinális mucositis C.) Neurotoxicitás D.) Összefoglalás
A.) Hematológiai mellékhatások A./a. Anaemia A daganatos betegség, illetve az onkológiai kezelés következtében kialakult anaemia leggyakoribb okai a kemoterápia, illetve radioterápia csontvelőtoxikus hatása mellett a csontvelő tumoros
infiltrációja, a daganat növekedése következtében kialakult vas-, erythropoietin és vitaminhiányos állapotok (főleg folsav és B12), emellett a gyógyszer okozta hemolízis és a hypersplenia lehetnek. A multifaktoriális eredet miatt így a daganatos betegek anaemiája a vörösvértest morfológia szempontjából sokféle, a fő kiváltó ok függvényében mikro-, makro-, és normocytaer egyaránt lehet. Az anaemia pontos etiológiájának tisztázására a vérkép vizsgálata mellett fontos a vasraktározási paraméterek (transzferrin ferritin, szérum vas), szérum folsav és B12, valamint a vesefunkciós paraméterek vizsgálata is.
Fontos az anaemia tüneteit időben felismerni!
Az anaemia jellegzetes tünetei- a más okból kialakult vérszegénységhez hasonlóan- a gyengeség, terhelhetőség romlása, sápadtság, tachycardia, illetve az egyes szervek elégtelen vérellátásából következő állapotok (pl. szívizom-ischaemia következtében kialakult mellkasi fájdalom). Jellemző erre a betegcsoportra, hogy a tünetek a krónikusan kialakult vérszegénység miatt, a szervezet alkalmazkodóképessége következtében csak igen alacsony, gyakran az életet veszélyeztető hemoglobin és hematokrit értékeknél alakulnak ki. A klinikai gyakorlatban használt irányelvek alapján enyhe anaemiának a 10-11,9 g/dl, középsúlyos anaemiának a 8-9,9 g/dl, súlyos anaemiának a 8 g/dl alatti hemoglobin értéket tekintjük. A 10 g/dl alatti hemoglobin érték az oki terápia elkezdésének indikációja. A vaspótlást azonban célszerű már magasabb hemoglobin értékek esetén, az anaemia első megjelenésekor elkezdeni. Az 1990-es évekig az anaemia kezelésének egyetlen lehetséges módja a vérkészítmények transzfúziója, illetve a vas- és vitaminpótlás volt, ám ez elmúlt évtizedben a humán rekombináns erythropoietin készítmények megjelenése nagy áttörést hozott ezen a területen. A szervezetben termelődő endogén erythropoietin a vörösvértest termelés fő szabályozója. A vese fibroblastjaiban és proxymalis tubulus sejtjeiben képződik hypoxia hatására. Daganatos betegekben az endogén erythropoietin szint alacsony, ez krónikus anaemiát okoz. Emiatt bír ebben a betegcsoportban különös jelentőséggel a rekombináns humán erythropoietin készítmények alkalmazása. Az Amerikai Klinikai Onkológiai Társaság és az Amerikai Hematológiai Társaság jelenleg érvényes ajánlása alapján a kemoés radioterápia okozta anaemia kezelésének fő irányelvei az 1. ábrán olvashatók.
1. ábra
Az erythropoietin kezelést 10 g/dl hemoglobin érték alatt lehet elkezdeni!
Az erythropoietin kezelés lényeges toxicitással nem jár, a kezelés mellékhatásaként egyes betegek perifériás ödémaképződést tapasztalhatnak, de ez igen ritka. A thromboemboliás események előfordulása ismert, nem gyakori szövődmény. Leggyakrabban krónikus vese-, illetve szívelégtelenségben szenvedő betegek esetében írták le. A legsúlyosabb mellékhatásként leírt tiszta vörösvértest aplasiát az erythropoietin ellen termelődött neutralizáló antitestek okozzák, előfordulása erythropoietin kezelés alatt álló daganatos betegekben még nem írták le. Malignus betegségben szenvedő betegek esetén klinikai vizsgálatok alapján az erythropoietin kezelés alkalmazása a betegek életminőségében számottevő javulást okoz.
A./b. Neutropenia A kemoterápiás kezelések egyik legjelentősebb, legveszélyesebb, a betegek kórházban töltött idejét jelentősen növelő, életminőségüket nagymértékben rontó mellékhatása a lázas neutropenia. Lázas neutropeniáról akkor beszélünk, ha 0,5x109/l abszolút neutrofil szám mellett több mint egy órán át a beteg axillában mért testhőmérséklete 38,5 C feletti. Az elmúlt évtizedben elterjedt granulocyta-kolónia stimuláló faktorok alkalmazásának köszönhetően ez a mellékhatás ma már megelőzhető, illetve kialakulása esetén gyógyulása gyorsítható. Az ebből adódó halálozás is minimálisra csökkent. A hematopoetikus növekedési faktorok közül mind a granulocytakolónia stimuláló faktor (G-CSF, filgrastim, lenograstim), mind pegilált, hosszú hatású formája (pegfilgrastim), a lázas neutropenia megelőzésére és kezelésére is alkalmazható. Az endogén granulocyta-kolónia stimuláló faktor a csontvelőben a fehérvérsejtek kiérését segíti elő. A lázas neutropenia megelőzése olyan kemoterápiás protokollok alkalmazása esetén fontos, ahol a neutropenia kialakulásának esélye meghaladja a 20%-ot. Ide főleg emlőrákban, fej-nyak tumorok kezelésében, cervix-, hólyag-, tüdő- és gyomorrákban, valamint lymphomában alkalmazott kemoterápiás regimenek tartoznak. A Profilaktikus G-CSF kezelést a kemoterápiás kezelés követő 24 órával kell elkezdeni, és addig kell napi subcutan injectio formájában alkalmazni, amíg a beteg fehérvérsejt-száma a normál tartományba visszatér. A pegilált G-CSF-et egyszeri, subcutan injekció formájában adjuk.
A lázas neutropenia definíciójának pontos ismerete életmentő lehet!
Kemoterápiát követő lázas neutropenia életveszélyes állapot, így ellátásának ismerete különös fontossággal bír. A lázas neutropenia diagnózisát vérkép vizsgálat (abszolút neutrofil szám) illetve a beteg klinikai tünetei alapján, valamint a tünetek kialakulását megelőző kemoterápiás kezelés alapján állítjuk fel. A diagnózis felállításét követően tájékozódnunk kell arról, hogy fennáll-e a betegnél valamilyen lehetséges endogén infekcióforrás, így: mellkas röntgen, vizeletvizsgálat, hemokultúra, CRP (esetleg széklettenyésztés, köpettenyésztés) végzése kötelező. Infekcióforrásként szerepelhetnek régebb óta használt intravénás katéterek is, így ezek eltávolítása kötelező. Lázas neutropenia kezelésére a G-CSF készítményt az előbbihez hasonlóan alkalmazzuk. A beteget ilyenkor steril körülmények
között el kell különítenünk és profilaktikus széles spektrumú intravénás antibiotikum kezelés is alkalmazni kell az infekciók kivédésére/kezelésére. Alacsony kockázatú (60 évnél fiatalabb, társbetegségekben nem szenvedő, szolid tumoros, jó általános állapotú) beteg otthoni ellátása per os antibiotikum terápia mellet megfontolandó, de az első 24 órában, vagy a láz megszűnéséig ezeket a beteget is célszerű kórházi körülmények között kezelni. Mind a G-CSF, mind az antibiotikum terápia az abszolút neutrofil szám normál tartományba visszatéréséig alkalmazandó. Ha a láz 48 órán belül nem szűnne, mikrobiológiai vizsgálatokat kell indítani kórokozó identifikálására, illetve ennek megfelelően célzott terápiára váltani. A 2. ábrán a lázas neutropénia ellátásának algoritmusa látható.
2. ábra
A./c. Thrombocytopenia Daganatos betegek esetén thrombocytopenia a csontvelő tumoros infiltrációja, illetve gyakrabban a kemoterápiás kezelés következtében alakul ki. Ritkán immunthrombocytopenia is kialakulhat. Leggyakrabban az emlő, pancreas és colorectalis daganatok, leukaemiák kezelésében alkalmazott gyógyszerek és egyes célzott biológiai terápiák okoznak thrombocytopeniát. A más etiológiájú thrombocytopeniákhoz hasonlóan a beteg tünetei a thrombocytaszám függvényében a teljes tünetmentességtől a bőrön megjelenő petchiákon, purpurákon át a keringést megingató vérzéses szövődményekig, esetleg központi idegrendszeri vérzésig változhatnak. Habár thrombocytopeniáról 150x109 /l thrombocytaszám alatt beszélünk, kezelést csak a súlyos, 10x109 /l alatti, vérzéses szövődményekkel járó thrombocytopenia igényel. 90-100x109 /l thrombocytaszám alatt a kemoterápiás kezelést halasztani kell. Thrombocyta transzfúziót 10x109 /l alatti thrombocytaszám és/vagy vérzéses szövődmény esetén adjunk!
A daganatellenes kezelések következtében kialakult thrombocytopenia egyetlen elfogadott kezelése napjainkban is a thrombocyta transzfúzió. Klinikai vizsgálati fázisban van jelenleg számos, a megakariocyta működést stimuláló hematopoetikus növekedési faktor (pl. IL-11, IL-3, thrombopoetin). Ezek rutin klinikai alkalmazása a jövőben a thrombocytopenia megelőzését és kezelését is egyszerűbbé teheti.
B.) Gasztrointesztinális mellékhatások
B./a. Hányinger, hányás Az antiemetikus kezelés elmúlt évtizedekben bekövetkezett látványos fejlődése ellenére a kemoterápiás kezelés életminőséget leginkább és leggyakrabban befolyásoló, talán egyik legmegterhelőbb mellékhatása továbbra is a hányinger és a hányás maradt.
Emetogén hatású kemoterápia mellett mindig alkalmazzunk profilaktikus hányingercsillapító kezelést!
Emetogén hatásuk szerint a kemoterápiás szereket, illetve az újabban alkalmazott biológiai terápiákat (különös tekintettel a per os alkalmazott gyógyszerekre) négy csoportba sorolhatjuk (magas, közepes, alacsony és minimális emetogén hatás). Ez a beosztás képezi a kemoterápia okozta hányinger és hányás megelőzésére kidolgozott nemzetközi ajánlások alapját. A korszerű antiemetikumok a központi idegrendszer hányingerért és hányásért felelős agyi központjaiban ható szerek. Legfontosabb támadáspontjaik a hányásközpont neurokinin és szerotonin receptoraik. Erős hányáscsillapító hatásuk miatt a kortikoszteroidok is kiemelendők. Az antiemetikus szereket hatások alapján magas és alacsony terápiás hatékonyságú csoportokba sorolhatjuk. A magas terápiás hatékonyságú csoport legfontosabb gyógyszerei a már említett neurokinin-receptor (pl. aprepitant) és 5-HT3-receptor antagonisták (pl. ondansetron, granisetron, tropisetron, dolasetron és a második generációs, elhúzódó hatású palisetron), valamint a kortikoszteroidok (pl. dexamethasone). Ezeket a szereket a teljes antiemetikus hatás elérésére általában kombinációban alkalmazzuk. Az alacsony terápiás hatékonyságú csoportba egyéb más központi idegrendszeri hatásmechanizmusú szerek (pl. butyrophenonok, phenothiazinok, cannabinoidok stb.), illetve gasztrointesztinális motilitásfokozók (pl. metoclopramid) tartoznak. Ezek alkalmazási területe napjainkra a szerotonin receptor antagonistákat nem toleráló betegek ellátására szűkült.
3. ábra
A 4. ábrán az egyes kemoterápiás gyógyszerek emetogén potenciálja alapján hányinger, hányás megelőzésére gyógyszeres javaslatot tüntettük fel.
4. ábra
B./b. Hasmenés Daganatos betegek kezelése kapcsán hasmenés leggyakrabban egyes kemoterápiás szerek (pl. 5-FU, capecitabine, irinothecan, docetaxel) vagy célzott biológiai szerek (tirozin kináz gátlók) alkalmazása esetén, sugárterápiát követően, lázas neutropenia kapcsán (nekrotizáló enterocolitis) jelentkezik. A kezelések mellékhatásaként előfordulhat a normál bélflóra sérülését követően Clostridium difficile okozta pseudomembranosus colitis, illetve nasogastricus szondán, jejujonostomán át enteralis tápszerekkel történő táplálás okozta hasmenés is.
A hasmenés differenciáldiagnosztikája fontos!
A hasmenéses beteg kezelésében a szupportív terápia (bőséges per os, illetve szükség esetén intravénás folyadékpótlás), a nagyfokú folyadékvesztés kapcsán kialakult ionháztartási zavarok (leggyakrabban hypokalaemia) rendezése elsőrendű. A terápiában az opioid származékok (pl. loperamid), illetve a szomatosztatin analógok (pl. octreotid) jelentősége kiemelendő. Az 5. ábrán a kemoterápia okozta hasmenés ellátásának lépcsői és a javasolt kezelés olvasható.
5. ábra
B/c. Obstipáció Malignus betegségben szenvedő betegek esetén obstipációt leggyakrabban egyes kemoterápiás és szupportív szerek (opioidok, vinca alkaloidok, 5-HT3-receptor antagonisták) mellékhatása okoz. Soha ne felejtsük el, hogy maga a daganat – főként
Jegyezzük meg a loperamid pontos adagolását!
gastrointestinalis daganatok és áttéteik – is gyakran okoznak obstrukciós tüneteket. A kezelés mellékhatásaként kialakuló obstipáció terápiája főleg életmód és diétás változtatásokkal, illetve amennyiben ez nem elegendő laxatívumokkal lehetséges. A laxatívumok közé különböző hatásmechanizmusú gyógyszerek tartoznak, egyesek nem emészthető poliszacharidok, melyek a rost dús táplálkozáshoz hasonlóan segítik a formált széklet kialakulását. Az ozmotikus hashajtók esetén (polietilén glikol, laktulóz, magnézium és szulfát sók) vízkötő képességükön alapul terápiás hatásuk. A stimuláló hashajtók (difenilmetán származékok, paraffin) bélcsatorna motilitásának fokozásával fejtik ki hatásukat. Újabb szerek az opioid antagonisták (pl. methylnaltrexon), melyek a vér-agy gáton nem jutnak át, így csupán a perifériás opioid receptorokon hatva az opioid fájdalomcsillapítók obstipációt okozó hatását védik ki.
B/d. Stomatitis és gasztrointesztinális mucositis A stomatitis és a gasztrointesztinális mucositis a nagydózisú intenzív kemoterápiás kezelések és a radioterápia gyakori mellékhatása. Mucositisnek (a szájüregben stomatitisnek) a nyálkahártya daganatellenes kezelések által okozott gyulladásos és fekélyképződéssel járó elváltozását nevezzük. Az elmúlt időszakban számos kisebb esetszámú klinikai vizsgálat készült a mucositis prevenciójával kapcsolatban. Stomatitis esetében vizsgálták a chlorhexidin, az orális krioterápia, a benzydamine, a sucralfat, az acyclovir, a palifermin (keratocyta stimuláló faktor) és a G-CSF esetleges prevenciós hatását. Az orális mucositis (stomatitis) megelőzésében ezek közül az orális krioterápia és a palifermin bizonyult csupán hatékonynak. A gasztrointesztinális mucositis prevenciójában a sulfasalazin és az 5-ASA készítmények hatékonynak.
C.) Neurotoxicitás A kemoterápiás kezelés következtében kialakuló perifériás szenzoros neuropathia főleg colorectalis daganatok miatt oxaliplatin kezelésben részesülő, illetve emlő- vagy ovárium carcinoma miatt taxán alapú kezelésben részesülő betegeket érinti. A perifériás szenzoros neuropathia jellemzője, hogy a beteg ún. „kesztyű-zokni” eloszlású, azaz a kezeket és a lábakat érintő érzészavart, főleg hideg intoleranciát és zsibbadás említ. A mellékhatás intravénás kalcium és magnézium adásával megelőzhető, a már kialakult tünetek csökkenthetők. Egyes vizsgálatok szerint a B1 vitamin is jótékony hatású. Esetenként a mellékhatás igen súlyos volta miatt szükség lehet a kemoterápiás szer dózisának csökkentésére, akár a kezelés elhagyására is. Kedvező klinikai adatok, kis esetszámú nem randomizált klinikai vizsgálatok utalnak a pregabalin szerepére a kemoterápia okozta perifériás neuropathia megelőzésében és kezelésében.
D.) Összefoglalás
A kemoterápiás kezelés következtében kialakuló leggyakoribb mellékhatások felismerése az egyre korszerűbb kezelések, a betegek egyre hosszabb várható élettartama miatt kiemelt fontosságú. A mellékhatások felismerésével és adekvát ellátásával betegeink életminőségén nagyban javíthat kezelőorvosuk. Egyes mellékhatások (pl. lázas neutropenia) időbeni felismerése életet veszélyeztető volta miatt kiemelt fontosságú. Lényeges továbbá ezen mellékhatások tüneteiről, várható megjelenésükről a beteget tájékoztatni, előre felkészíteni, hiszen ezáltal a kezelés során a beteg együttműködése, elégedettsége jelentősen javítható.
Hivatkozások: http://daganatok.hu/20080214-gen-szintu-diagnosztikaa-szemelyre-szabott-kezelesek-alapja
