BENYOVSZKY – MADAGASZKÁR LUGOSI GYÔZÔ
l lehet játszani a gondolattal, vajon kialakulhatott volna-e a Benyovszky Móric – magyar–szlovák–lengyel, de leginkább világpolgár köznemes, majd báró, végül gróf (sôt állítása szerint „király”) – személyével kapcsolatos, Európa legtöbb országára kiterjedô kultusz; egyáltalán: hogyan alakult volna a Benyovszky-kép az elmúlt két és negyed évszázadban, ha 1790-ben Londonban William Nicholson1 nem az ugyanabban az évben elhunyt Jean Hyacinthe Magellan2 által rábízott, francia nyelvû Benyovszky-kézirat, a
Mémoires et Voyages maga készítette angol nyelvû fordítását (Memoirs and Travels)3 nyomtatja ki nagy példányszámban, hanem azt a másik Mémoire-t (naplót, beszámolót, jelentést, emlék- vagy életiratot)4 –, amelyben Benyovszky 1772 és 1776 közötti elsô madagaszkári felfedezôútjáról (expédition) és királyi létesítményérôl (établissement royal) ad számot megbízójának, a francia udvarnak, s amelynek egyik másolati példánya – amint alább még szó lesz róla – valószínûleg szintén hozzáférhetô volt a korabeli Londonban. Nincs adat arról, ki és milyen céllal másolta le Benyovszky kétségkívül létezett, eddig azonban elô nem került, saját kezû feljegyzéseirôl (vagy inkább egy ezek alapján valaki más által készített elsô másolatról) ezt a beszámolót, s öltöztette díszes, vörös marocain bôrkötésbe, illetve látta el felcímmel – Protocolle du Régiment des Volontaire [sic!] de Benyowszky crée en 1772 – ahogyan arról sem, hol, kinek a birtokában volt e kézirati példány azelôtt, hogy – mint ezt már Jankó János 1891-es közlése óta tudjuk5 – a British Museum 1852ben megvásárolta, majd 1870-ben Additional Ms. 18.844. számon leltárába vette volna. A kérdéshez visszatérve, a válasz egyértelmû: az utóbbiból (azaz a naplóból/jelentésbôl), amely a keletkezés idôrendjében valójában elôbbi,6 aligha kerekedhetett volna ki az egészen napjainkig eleven Benyovszky-legendárium. Elég egy rövid kalandozás az interneten ahhoz, hogy bárki megbizonyosodhasson a – fôként a Benyovszkyt magáénak valló magyar, szlovák és lengyel
1 ■ 1753–1815; kereskedô a Kelet-Indiai Társaság szolgálatában, majd vegyész és fizikus, feltaláló (többek között az elektrolízis felfedezôje), természettudományos mûvek sorának fordítója és kiadója; vö. Biographie Universelle Ancienne et Moderne. Chez Michaud, Paris, 1822. XXXI. köt. 221. old.; The 1911 Edition Encyclopedia – LoveToKnow™: http://46.1911encyclopedia.org. 2 ■ Eredetileg: João Jacinto de Magalhães, 1723–1790; a híres tengerész, Fernão de Magalhães leszármazottja, Ágoston-rendi szerzetes, majd utazó, a XVIII. század második fele fizikatudományi eredményeinek poliglott közvetítôje és összegzôje, Benyovszky tisztelôje; vö. Biographie Universelle i. m. XXVI. köt. 119. old. és http://www.amphilsoc.org/library/mole/m/ magellan.htm. 3 ■ The Memoirs and Travels of Mauritius Augustus Count de Benyowsky; Magnate of the Kingdoms of Hungary and Poland, one of the chiefs of the Confederation of Poland, &c, &c. […] Written by Himself. Translated from the original manuscript. In two volumes. London, printed for G. G. and J. Robinson, PaterNoster Row. MDCCXC. A Memoirs and Travels egy évvel korábbi, tehát legelsô, 1789-es keltezésû kiadása – a következô évi eredeti, francia nyelvû kötethez hasonlóan (lásd alább) – csak néhány példányban jelent meg (Radó György, a Jókai-kritikai kiadás Benyovszky-köteteinek sajtó alá rendezôje szerint egyetlen ismert darabja a British Museumban található: Jókai Mór Összes Mûvei (a továbbiakban: JMÖM) 52. köt. Akadémi-
ai, Bp., 1967. 462. old.). A harmadik nyelvekre való továbbfordítások szinte kivétel nélkül az 1790-es londoni (illetve az ezzel azonos, szintén 1790-es dublini), angol nyelvû kiadást vették alapul, amely a kialakuló Benyovszky-irodalom (így a különbözô lexikonszócikkek stb.) referenciakiadásává vált. 4 ■ Mémoire sur l’expédition de l’isle de Madagascar (Emlékirat a madagaszkári felfedezôútról). A kézirat belsô, teljes címe: Mémoire sur l’expédition de Madagascar, concernant la formation de l’établisement royal en cette île dont l’exécution et le commandement en chef ont été confiés par sa Majesté à Monsieur le Baron de Beniowszky Colonel propriétaire d’un Corps de volontaires l’an 1772. (Emlékirat a madagaszkári felfedezôútról, melynek célja királyi létesítmény kialakítása volt e szigeten, s melynek véghezvitelével és fôparancsnoki tisztével ôfelsége Benyowszky bárót, egy önkéntes csapat ezredes tulajdonosát bízta meg 1772-ben.) 5 ■ A gróf Benyovszky-irodalom anyagáról. Századok, 1891. 800. old. 6 ■ Korábbi tanulmányomban már megállapítottam a Benyovszky-életútra vonatkozó ismert és feltételezett kéziratos és nyomtatott szövegváltozatok keletkezésének, illetve filológiai felhasználhatóságának (érték)sorrendjét. Lugosi Gyôzô: Benyovszky Móric madagaszkári „királysága” az újabb kutatások tükrében. Ethnographia, XCIX (1998). 42. old.
Protocolle du Régiment des Volontaire de Benyowszky crée en 1772 Benyovszky Móric madagaszkári jegyzôkönyve 1772–1776 Szerkesztette, az elôszót és az utószót írta: Voigt Vilmos A francia kézirat betûhív átírását készítette: László Zsófia A francia szöveget a magyar fordítással összevetette: Budavári Edina A betûhív átírást lektorálta, az elôszót és az utószót fordította: Cseppentô István Országos Széchényi Könyvtár–Magyar– Madagaszkári Baráti Társaság–Kossuth Kiadó, Budapest, 2004. 478 old., 9990 Ft
E
308 közvéleményben – „szinte »néphitté« (félig-meddig a folklór alkotórészévé) lett”7 Benyovszky-kép népszerûségérôl s az elmúlt évtizedek tudományos közleményeivel dacoló változatlanságáról. E legendárium egyidôs a Mémoires et Voyages, pontosabban a Memoirs and Travels megjelenésével. Benyovszky életirata a XVIII–XIX. század fordulóján valóságos bestseller Európában: két évtized alatt, angolból fordítva, franciául, németül, hollandul, svédül, lengyelül és szlovákul tucatnyi kiadást ér meg.8 Mint Radó Györgytôl tudjuk, magyar nyelvû fordítás közreadásáról is szó van már a Memoirs and Travels megjelenésének esztendejében, amelyhez hirdetés útján elôfizetôket is toboroznak, ez a terv azonban végül meghiúsul, „és Benyovszky önéletrajza csak száz évvel késôbb, Jókai fordításában látott magyarul is napvilágot”.9 A Benyovszky-történetre a szépírók is hamar reagálnak: 1792-ben elôbb Christian August Vulpius ír drámát Benyovszkyról, egy évvel késôbb Gvadányi József teszi közzé Rontó Pálnak, egy magyar lovas közkatonának és gróf Benyovszky Móritznak életek leírása címû elbeszélô költeményét, 1794 márciusában pedig Hamburgban bemutatják a kor egyik legnépszerûbb színházi szerzôje, August von Kotzebue Gróf Benyovszky, avagy a kamcsatkai összeesküvés címû ötfelvonásos szomorújátékát. A XIX. és a XX. század folyamán azután több tucat különféle mûfajú (tegyük hozzá: inkább közepes vagy szerény esztétikai minôségû) irodalmi és zenemû születik a gróf életútjáról (a folytatásos, televíziós szappanoperával bezárólag) német, francia, angol, orosz, s persze fôként szlovák, lengyel és magyar nyelven. 10 Ami a Benyovszky-legenda magyarországi virulenciáját illeti, ez nyilvánvalóan Jókai páratlan – generációkon át töretlen – népszerûségének köszönhetô, mint ahogy a mítosz alaptónusát is a „koszorús írófejedelem” adja meg: „Elôször a lengyelek szabadságáért küzd a lengyelekkel, s ennek feláldozza boldog családi életét Magyarországon. Azután a számûzött szibériai oroszokat gyûjti táborrá egy merész eszme körül, s csupa oroszokból álló szövetségeseivel diadalra juttatja hihetetlen merészségû tervét: – ennek áldozza fel Afanázia szerelmét, de feláldozza haragját, bosszúját ellenségeivel szemben is; mert azok is a szabadság táborához tartoztak. Majd a szigetlakó vad népeknek segít elnyomóikat leverni: azoknál alkotmányos önkormányzatot honosít meg. Ezért feláldozza magas pártfogói kegyét: elôször a francia királyét és minisztereiét, azután József császárét, s utoljára az egyedül szabad Észak-Amerikai Egyesült Államokhoz fordulva, azoknak segélyével kezdi meg a kísérletet egy barbár népbôl szabad nemzetet alkotni, amidôn már az óvilágban mindenütt alkonyatára látszik hajlani a szabadság napja. – Ezen bukik meg. – Benyovszky ennélfogva egyike a legkövetkezetesebb politikai hôsöknek, akiknek jellemén a kalandos élet csak jelmez, tetteiben a regényesség csak staffázs.”11 E jellemzés egyenes folytatásaként a következô évtizedekben Benyovszky szinte „eszménykép” gyanánt
BUKSZ 2004 kezdett feltûnni,12 elôbb mint a felvilágosult gyarmatosító-civilizáló fehér ember és/vagy a kiváló magyar erények inkarnációja, majd mint a saját osztályával szembeforduló, a jobbágyok felszabadításáért, illetve a gyarmati uralom megszüntetéséért életét áldozó szabadsághôs.13 A legenda másik fô, konstans alkotóeleme a földrajzi felfedezô és a néprajzi „elôfutár” Benyovszky figurája. Az emlékiratok állításait készpénznek véve, a tudományos (igényû) publikációk (lexikonszócikkek, antológiák, hivatkozások) túlnyomó többsége (is) eredetinek és hitelt érdemlônek fogadta-fogadja el Benyovszky csaknem minden közlését, Kamcsatka s a kelet-ázsiai partvidék és szigetvilág leírásától az északcsendes-óceáni hajózáson át a madagaszkári „királyi” cím elnyeréséig, sôt – s ez alighanem a legtalányosabb – Benyovszky téves (általa meghamisított) születési dátumáig és származási adataiig, jóllehet ezeket már Jókai is korrigálta életrajzi regényének legelején…14 De bármilyen szívósan ellenáll ma is a „néphitbôl” táplálkozó kultusz a forrásokon alapuló, hiteles történeti rekonstrukciónak, a nemzetközi Benyovszky-irodalomban alighanem fordulatot hoz majd az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar–Madagaszkári Baráti Társaság és a Kossuth Kiadó most megvalósult elhatározása, hogy hasonmás kiadásban, betûhív átírásban és magyar fordításban megjelenteti Benyovszky madagaszkári beszámolóját. A kiadvány megszületése – paradox módon – maga is a Benyovszky-kultusz (kései) gyümölcse. 2002-ben egy jeles kommunikációs szakember, G. Németh György, a budapesti Benyovszky Móric utcai házában, tudományos és közéleti személyiségek megnyerésével megalapította a Magyar–Madagaszkári Baráti 7 ■ Sziklai László: Benyovszky Móric a magyar és a lengyel irodalomban (Andrzej Sieroszewski doktori disszertációja). Helikon, 1967. 1. szám, 111. old. 8 ■ Ezek lajstromát lásd JMÖM 52. köt. 470–472. old. 9 ■ Uo. 463–464. old. Radó György megírja azt is, hogy az emlékiratok angol nyelvû verzióját Bécsben ekkor 36 forintért árusítják, s hogy 1790-ben a bécsi Magyar Kurir bô tartalmi ismertetést ad közre a mûbôl. 10 ■ Benyovszky alakjáról az európai irodalomban lásd Andrzej Sieroszewski: Benyovszky Móric – az irodalmi peregrináció példája. In: Békési Imre, Jankovics József, Kósa László, Nyerges Judit (szerk.): Régi és új peregrináció. Magyarok külföldön, külföldiek Magyarországon (Peregrination, Old and New. Hungarians Abroad and Foreigners in Hungary). Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság–Scriptum, Bp.–Szeged, 1993. II. köt. 332–338. old. 11 ■ JMÖM 52. köt. 9. old. 12 ■ „Benyovszky még nem pedagógiai eszmény, de ilyen eszménnyé érés útján halad” – vélte 1955-ben megjelent írásában Szalatnai Rezsô. In: uô: Arcképek, háttérben hegyekkel. Esszék és emlékezések. Kossuth, Bp., 1969. 46. old. 13 ■ JMÖM 52. köt. 501–502. old. 14 ■ JMÖM 53. köt. 13. old. Nem jelent kivételt ez alól a Magyar Nagylexikon harmadik kötetében szereplô Benyovszkycímszó sem; Akadémiai, Bp., 1994. 629. old. A Benyovszkyéletúttal kapcsolatos tévedéseket, megtévesztéseket s az ezek feltárásában és korrekciójában elért tudományos eredményeket összefoglalom korábbi tanulmányomban: Lugosi Gyôzô: Benyovszky Móric Madagaszkáron – „autolegenda” és valóság. Századok, 1984. 361–390. old. 15 ■ Lásd a társaság honlapját: www.benyovszky.hu. 16 ■ A kirándulás, bár tudományos hozadéka nem volt (igaz,
LUGOSI – BENYOVSZKY Társaságot, s a ház udvarában emlékkertet létesített, ahol szobrot állított Benyovszky tiszteletére.15 A következô évben G. Némethék kirándulást szerveztek Madagaszkárra, hogy Benyovszky elsô mûködésének helyszínén, a mai Maroantsetra városban elhelyezzék a Benyovszky utcai szobor másolatát, s a malgas fôvárosban, Antananarivóban felavassák Benyovszky háromnyelvû emléktábláját.16 Egyidejûleg G. Németh György a British Library magyar származású, a hungarikumokat is kezelô munkatársának segítségével elérte, hogy a londoni intézmény elkészítse és az Országos Széchényi Könyvtárnak megküldje a Protocolle fénymásolatát, illetve hozzájárulását adja annak magyarországi kiadásához. A Protocolle tehát egy (ma még) eléggé ritka – ezért (is) méltánylandó – összefogásnak: egy civil egyesület, egy országos közgyûjtemény és egy – a vállalkozásban jó érzékkel az üzleti lehetôséget is meglátó – könyvkiadó együttmûködésének köszönhetô. Ezért amikor az alábbiakban a kiadvánnyal kapcsolatos kritikai észrevételeimet megfogalmazom, fontosnak tartom leszögezni: e széljegyzetek nem kívánják kétségbe vonni vagy kisebbíteni a kötet jelentôségét. Észrevételeim két részre oszthatók: elôbb a filológiai, könyvészeti természetû, azt követôen pedig a történeti és etnológiai jellegû megjegyzéseimet ismertetem. FILOLÓGIAI ÉS KÖNYVÉSZETI MEGJEGYZÉSEK A kiadvány a beszámoló szövegét három változatban tartalmazza.17 A kézirat fakszimile szövegével kapcsolatban nem merül fel probléma. Más a helyzet azonban a betûhív francia átírással és a magyar fordítással. ilyesmi nem is szerepelt céljai között), számottevô hazai sajtóvisszhangot kapott. Az útról a legteljesebb, képekkel gazdagon illusztrált beszámolót maga G. Németh György készítette: National Geographic, magyar kiadás, 2004. október, 78–99. old. Különös, hogy a Protocolle-lal egy idôben megjelent cikkben G. Németh továbbra is hitelesnek mutatja be a Mémoires et Voyages Benyovszky-„önképének” szinte minden hamisítását, köztük azokat is – így a híres Raminia-történetet –, amelyeket éppen a Protocolle szövege cáfol meg. Egyetlen kivétel azért van: Benyovszky születési évszáma, amivel kapcsolatban a Baráti Társaság elnöke amolyan „benyovszkys” eljárást követ: „virtuálisan” átírja a 2003-as „expedíció” során Antananarivóban elhelyezett emléktábla születési dátumát… Ám „csínytevése” pár oldallal késôbb leleplezôdik: az emléktáblaavatásról készült képen (136. old.) jól olvasható a téves, 1841es évszám… 17 ■ Az eredeti – így a 2003. decemberi sajtótájékoztatón bejelentett, s a kötet promóciós anyagaiban is szereplô – tervvel ellentétben angol nyelvû fordítás, nyilván terjedelmi okok s ezek anyagi vonzata miatt, végül nem került a kiadványba. 18 ■ Paule Vacher: Contribution à l’histoire de l’établissement français fondé à Madagascar, par le baron de Benyowszky (1772–1776) (d’après de nouvelles sources manuscrites). Mémoire de diploˆme d’études supérieures, Faculté des Lettres et des Sciences Humaines, Tananarive, 1970. Sokszorosított gépirat. 23. old. ; Lu gosi: i. m. (Ethnographia) 39–41. old. – Vacher munkája tehát nem disszertáció (thèse de doctorat), ahogyan az itt tárgyalt kiadványban közölt bibliográfiában áll. 19 ■ Vagyis azokat, „amelyek Jókainál oly mértékben eltértek a Protocolle kéziratának szövegétôl, hogy újrafordításuk indokolttá vált”. Protocolle (Elôszó), i. m. 8. old.
309 Bár a szöveg átírását az elôszó és az utószó kiváló francia fordítója, Cseppentô István lektorálta, a transzkripcióba – sajnálatosan – több hiba, tévesztés került – ráadásul már a textus legelején, ami a kiadvány filológiai célú vagy szempontú (várhatóan többségében külhoni) felhasználóit elbizonytalanít(hat)ja… E helyütt nincs rá mód (s felesleges is lenne) az átírás minden apró hibáját „kimazsolázni”, ezért megelégszünk a probléma érzékeltetésével két példán. A beszámoló (belsô) címét a transzkriptor, László Zsófia így írja át: „Memoire Sur L’Expedition et L’Isle Madagascar”. A helyes átírás: „Memoire Sur L’expédition de l’Isle de Madagascar” (vagy még kézenfekvôbben „Mémoire sur l’expédition de l’Isle de Madagascar”) lett volna. Azon túlmenôen, hogy a közölt forma grammatikailag helytelen s ráadásul értelmetlen is, nyilvánvalóan ellentmond az irat ezt követô teljes címének („Memoire / Sur l’expedition de Madagascar…”) – a hasonmás szöveg egyszerû szemrevételezésével is látható, hogy a kéziratban a „de” szócskának kétféle írásmódja van; az egyik az a (néha sorkiegyenlítô szerepet is betöltô) jel, amely az irat belsô, rövid címében is szerepel. De hibásan van átírva maga a teljes cím is: „Memoire / Sur l’expedition de Madagascar, concernant la foundation de l’etablissement royal en cette ile…” Ismét csak: túl azon, hogy a „foundation” alak nem létezik (és a XVIII. században sem igen létezett) a francia nyelvben, pár sorral lejjebb – a „Preliminaire” második, majd tizenkettedik sorában stb. – jól látszik, hogy a helyes átírás „formation” lett volna. A „formation” szó olvasható mind a Mémoires et Voyages, mind a Memoirs and Travels szövegében – a szót Jókai „kialakítás”-nak fordította. Ha az átírt szöveget valóban gondosan összevetették volna az 1790-es, Nicholsonféle francia (vagy ebben az esetben akár csak az angol) nyelvû kiadással – miként Voigt Vilmos állítja a kötet elôszavában –, e tévesztések bizonyosan kiküszöbölhetôk lettek volna. A Protocolle magyar fordításához a kötet szerkesztôje a Mémoires et Voyages-nak Jókai Mór által az 1880-as években – az 1790-es angol fordításból – átültetett szövegét veszi át, mondván, hogy az – szerinte – „szinte egészében felhasználható”. A Jókai-szöveg azonban szükségképpen eltér – méghozzá sokszor és jelentôs mértékben – a Protocolle szövegétôl, egyrészt mert csak közvetve megy vissza a francia nyelvû kéziratra, másrészt s fôképpen azért, mert a Mémoires et Voyages a Protocolle szövegének és adatainak célzatos átírásából, helyenként megcsonkításából, helyenként meg kibôvítésébôl keletkezett – ahogyan ezt korábbi tanulmányomban, Paule Vacher (kiadatlan) diplomamunkája alapján, már megállapíthattam.18 A Jókai-fordításnak a Protocolle-tól, úgymond, jelentôs mértékben eltérô részeit19 ezért a kiadvány új fordításban közli, amit ugyanúgy kurzívval jelöl, mint a Mémoires et Voyages-ból hiányzó Protocolle-passzusok fordítását. Abban az ennél gyakoribb esetben, ha a Mémoires et Voyages valamely szakasza hiányzik a Protocolle-ból, ezt a magyar szöveg-
310
BUKSZ 2004
ben […] jelzi (ami némiképp zavart keltô, hiszen a cióra. Csupán egyetlen további példát említek. Beszövegközlés általános konvenciói szerint ez azt jelennyovszky mindkét kéziratában többször is szóba hoz tené, hogy magából a közölt textusból maradt ki valaegy népcsoportot, amely a vele és létesítményével szömi). vetséges „Hyavi”23 fejedelem népével áll harcban. NeNos, e megoldással kapcsolatban két komoly problévük Jókainál végig „betalimenek” formában szerepel, ma merül fel. Egyrészt kérdés, mi számít oly mértékû holott mind a Protocolle-ban, mind az 1790-es francia eltérésnek, ami miatt már „indokolt” (lett volna) az újMémoires et Voyages-kiadásban a „Betanimenes” alakot rafordítás. Voigt például nem találja ilyennek a Prototaláljuk. A korrekt malgas forma: betanimena, ami colle, illetve a Mémoires et Voyages gúnynév, „sok vörös föld”-et belsô címe közti különbséget, jelent. A hagyomány szerint a vagyis azt, hogy Benyovszky az magukat Tsikoának („legyôzelôbbiben (még) báróként, az hetetlenek”) nevezô nemzetutóbbiban pedig (már) mint gróf ségcsoportra akkor ragasztotszerepel. Csakhogy ez az adat önták ellenfelei – a betsimisaraka magában elhatárolja a két kézirati („sok[aság], mely nem szórószöveg keletkezésének lehetséges dik szét”) néven ismertté vált idôpontját, hiszen Benyovszky klánszövetség –, amikor 1712csakis azután nevezt(ett)e magát ben elûzték ôket a fontos kegrófnak (igaz, attól kezdve visszareskedelmi kapu szerepét bemenôleg is, egészen odáig, hogy töltô kikötô, Fénérive környéédesapját is posztumusz20 gróffá és kérôl.24 Mármost nyilvánvaló, tábornokká léptette elô), hogy hogy ez esetben helyes(ebb) 1778 áprilisában Mária Teréziától lett volna a Jókai-fordítást – mint tudjuk, a majdani II. József korrigálni a Protocolle-ban szeközbenjárására21 – megkapta a replô forma alapján. Az meg azután végképp indokolhatatgrófi címet. De a kötet szerkesztôjét a Jókailan, hogy az új fordítás (lásd 146. old.) – a jókais „betafordítás nem egy értelemzavaró melléfogása sem látszik zavarni. A limenek” formára cserélje a 80. oldalon22 például ezt olvaskézirati „betanimenes” alasuk: „Ez a felfedezés nagy örömet kot… szerzett nekem, miután máris A Jókai-fordítás átvételével tudtam, hogy a folyamok három a másik probléma az, hogy bár nagyon elônyös utat nyitnak meg jól szemlélteti a két Beelôttem, egyet a Bombatok sziget nyovszky-irat közös eredetét Filoha(ny), azaz nemzetségfô nyugati részén, a másodikat az és hasonlóságát, az ennél – az Antongli-öböl környékérôl, a tekintélyét jelképezô Ambre-foktól éjszak felé és a harBenyovszky reális madagaszfejfedôvel és szekercével madikat Angontzi keleti részén, kári szerepének megértése szempontjából – fontosabb különbségek természetébôl amelynek a közlekedésre alkalmas folyói valamennyien a Tingballeba szakadnak.” Némi madagaszkári topogszinte semmit sem tud érzékeltetni. Minthogy arra nyilvánvalóan pusztán terjedelmi okok folytán sem ráfiai ismeret birtokában szembeötlô, hogy ez a monvolt mód, hogy a kiadványba – a Protocolle három váldat értelmetlen: „Bombatok” (a francia szövegben „Bombetock”, azaz Bombetoka) nem sziget, hanem fo20 ■ Benyovszky Sámuel lovassági ezredes 1760-ban hunyt el. lyótorkolat, öböl (a legfontosabb nyugati, sakalava ki21 ■ Thallóczy Lajos: Gr. Benyovszky Móritz haditengerészeti és kereskedelem-politikai tervei 1778–1781. Magyar Gazdakötôvel, Mahajangával). Az Ámbra-foktól „éjszak felé” ságtörténelmi Szemle, 1901. Klny, Bp. 10. old. már csak az óceán található, lévén ez a sziget északi 22 ■ JMÖM 53. köt. 280. old. csücske, s „Angontzi”-nak (Angontsy) sincs „keleti ré23 ■ Helyesen: Hiavy vagy Iavy, Jókainál „Hiavi”. sze”, mivel ez a Keleti-fok (környékének) korabeli ne24 ■ Errôl valamint Hiavy nagyapja, a zana-malata (mulatt-, kalózivadék) Ratsimilaho által megteremtett északkeleti parti betve… A mondat helyes fordítása tehát ez (lett volna): „E simisaraka történetrôl leginkább Benyovszky fôtolmácsától, Nifelfedezés annál is inkább örömet szerzett nekem, hogy colas Mayeurtôl vannak pontos ismereteink. Histoire de Ratsimár tudomásom volt róla: ez a folyó számunkra hámilaho (1695–1750) címû munkájának Barthélémy Huet de Froberville tüzérkapitány által 1809-ben átírt kézirata szintén a Brirom, igen sok elônnyel kecsegtetô utat nyit meg, egyitish Library gyûjteményében található az Add. Ms. 18129. leltáket a sziget nyugati részén, Bombetock irányában, a ri számon. Vö. Robert Cabanes: Guerre lignagère et guerre de másikat északon, az Ámbra-foknál, a harmadikat pedig traite sur la coˆ te nord-est de Madagascar aux XVIIe et XVIIIe siècles. In: Jean Bazin, Emmanuel Terray (szerk.): Guerres de keleten, Engoutzinál [sic!], mely [utóbbinak] minden lignages et guerres d’États en Afrique. Éditions des Archives közlekedésre alkalmas folyója a Tingballe-ba ömlik.” Contemporaines, Paris, 1982. 144–186. old. Gyakori az is, hogy a szerkesztô valamely „apróbb” 25 ■ Lugosi: i. m. (Ethnographia) 39–41. old. 26 ■ E történetnek Benyovszky a Mémoires et Voyages-ban eltérést – vitathatóan vagy egyértelmûen helytelenül – egy 1775. február 2-ára (vissza)dátumozott történettel „ágyaz nem ítél érdemesnek az újrafordításra vagy a korrek-
LUGOSI – BENYOVSZKY
311
tozata mellé – a Mémoires et Voyages francia (és mais); a Mémoires et Voyages ezzel szemben sokkal enygyar) szövege is bekerüljön, a szerkesztôi utószó felhébb szankciók alkalmazásáról számol be. Ezzel ellenadata lett volna e kétségtelenül leleplezô különbségek kezô elôjelû módosításokkal is találkozunk, amikor a prezentálása és elemzése – a Voigt által ismertetett elMémoires et Voyages-ban Benyovszky felnagyítja a Protéréseknél (437. és 440. old.) lényegesen részletesebtocolle-ban elôadott események számadatait (saját csaben és rendszerezettebb módon. pata vagy a Louisbourg-ra támadó sakalava fegyvereMint Paule Vacher tanulmánya alapján korábban25 sek létszámát, az elvégzett csatornázási, útépítési már leírtam: e különbségek elsô kategóriája az idôponmunkálatok méreteit stb.). toké, ahol a leginkább figyeVannak azután sajátos, a két lemre méltó esetek azok, ahol beszámoló egész irányultságára a két kézirat párhuzamos esekiható módosítások – vagy ahoményei között hosszabb-rövigyan Paule Vacher nevezi: transzdebb intervallumok fedezformációk – is. Hadd említsek hetôk fel. A Mémoires et Voyegyetlen olyan példát, amelyen az ages-ban általában ilyenkor keis szemléltethetô, miért kétséges a rül sor valótlan (más források szerkesztô által a Protocolle maáltal meg nem erôsíthetô, vagy gyar nyelvû „megszólaltatásáegyenesen cáfolható) eseméhoz” választott megoldás. nyek elôadására. Ilyen – töbA Protocolle 13v. és 14r. lapja bek között – a nevezetes Rami(67–68. old.) arról szól, miféle ni-história, azaz Benyovszky kielônyöket, kedvezményeket ígér a rállyá választásának története francia király, s ezekért cserébe is.26 mit vár el, követel az ôt képviA másik jellegzetes eltérés a selô, nevében fellépô Benyovszky a Louisbourg-ban megjelent 28 két szöveg között: bizonyos jelzôk, mondatok vagy akár fônöktôl,27 és azok mit válaszolegész passzusok kihagyása a nak az ajánlatra. E szakasz a maProtocolle-ból a Mémoires et Vogyar fordításban (részben) kuryages-ban. E helyek (a Protozívval van szedve, jelezve, hogy új colle-ban) Benyovszky telepéfordítással van dolgunk. Ennek okáról azonban – vagyis arról, nek fogyatékosságaira vonatkoznak, illetve olyan témákat hogy a Mémoires et Voyages-ban Benyovszky törölt minden utalást ölelnek fel, mint az önkéntesek súlyos egészségi állapota, a francia királyra; hogy a behódomortalitása, a báró becsmérlô lás (soumission), a hûség (fidelité) kijelentései a szigetlakókról és a hûbér (tribut) kifejezéseket Az Emlékiratok eredeti, francia nyelvû szövegét közlô barátsági és szövetségi szerzôdésre stb. Hasonló célzattal kerültek 1790-es londoni kiadás címlapja (traité d’amitié et d’alliance) csemódosítások is a Mémoires et Vorélte stb. – nos, minderrôl semmi nem derül ki.28 yages szövegébe. A Protocolle tanúsága szerint Benyovszky szigorú fegyelmet követelt beosztottjaitól, s Mindezen módosítások és átalakítások által a Méa kihágások elkövetôi kemény büntetéseket szabott ki moires et Voyages-ban Benyovszky úgy áll elôttünk, mint (korbácsolás, kiköttetés, sôt elôfordultak kivégzések a malgas északkeleti partvidéken abszolút tekintélyt élvezô, a népe által szeretett fônök, aki gyôztes hábomeg” (lásd JMÖM 53. köt. 300. old.), olyan személyekhez (Marút vívott az ellenséges sakalava túlerôvel, s aki elôtt yeurhöz és Corbyhoz) kapcsolva az eseményt, akik a kérdéses idôpontban bizonyítottan messze jártak Louisbourg-tól. Vö. Vaimmár nincs számottevô akadály, hogy a nagy szigetet cher: i. m. 48. old. felvilágosult királyi uralma alatt egyesítse. Egyedüli el27 ■ „Chef” – a keleti betsimisaraka népcsoport szóhasználatálenfelei a sikereire féltékeny, ellene áskálódó, ôt Verban filoha(ny), azaz nemzetség- vagy nagycsaládfô, de semmisailles-ban hamis vádakkal befeketítô isle-de-france-i képpen sem a Jókai-fordításban olvasható „törzsfônök”. Vö. Edouard Ralaimihoatra: Histoire de Madagascar. 2ème édition. Impritelepesek. Ez tükrözôdik Benyovszky „aggodalmaimerie Société Malgache d’Édition, Tananarive, 1969. 37. old. ban”, midôn Madagaszkárról Franciaországba távozik 28 ■ A transzformáció két másik esete: 1. Míg a Protocolle (a Protocolle-ban szabadságot kér és kap [63v.; 266. tényszerû mérleget készít az établissement kritikus állapotáról, ugyanez a Mémoires et Voyages-ban vádaskodással párosul old.], a Mémoires et Voyages-ban önként lemond megbíaz Isle-de-France vezetôivel szemben; 2. a Protocolle szerint zatásáról29): míg a Mémoires et Voyages-ban újonnan a bennszülött fônökök tekintélyét (amennyiben az hátrányos a egyesített népét s annak „kormányzatát” a „külföldi királyi telepre nézve) alattvalóik és szomszédaik ellenük fordításával kell aláásni, a Mémoires et Voyages-ban viszont Behadseregek” beavatkozásától félti,30 a Protocolle-ban – nyovszky már arról beszél, hogy a környék lakóinak bizalmát sokkal realisztikusabban – attól tart, hogy a kiújuló meggyôzéssel, valós érdekeik felismertetésével kívánatos törzsi viszályok majd „egyre inkább tizedelik azon szemegszerezni. 29 ■ JMÖM 53. köt. 352–355. old. rencsétlen népeket, akik a telephez csatlakoztak”. 30 ■ Uo. 366. old. (62r.; 260. old.)
312
BUKSZ 2004
Helyes, fontos, hogy az Utószóban Voigt Vilmos bemutatja – s ezzel vélhetôen a nemzetközi Benyovszky-irodalomba végleg „bevezeti” – a Mémoires et Voyages eredeti, francia szövegét közzétevô 1790-es londoni kiadást. Az viszont furcsa, és nem is nagyon érthetô, miért nem tartja Voigt említésre méltónak, hogy e kiadás rendkívül ritka (talán egyetlen fennmaradt, legalábbis a nemzetközi Benyovszky- és Madagaszkár-irodalomban egyedüli ismert31) példányának tulajdonosa az Országos Széchényi Könyvtár. A Protocolle megjelentetése alkalmából talán érdemes lett volna utánajárni, mikor, honnan került az OSZK gyûjteményébe ez a kötet (amelynek létezésérôl az 1880-as évek végén még sem Jókai, sem Jankó János nem tudott).32 Voigt szerint egyébként e kiadás és a másik – az alig egy évvel késôbb, 1791-ben Párizsban megjelent – francia nyelvû kiadás között a különbség „néhány technikai változtatástól eltekintve” csupán az, hogy az utóbbiból „a dokumentumok részletes publikálása kimaradt. Hasonlóan kimaradtak az illusztrációk is.” (425. old.) A valóság ezzel szemben az, hogy az 1791-es francia publikáció (azon túl, hogy címében felcseréli a „Mémoires” és a „Voyages” szavakat33) nem a kézirati szöveget, hanem az angol fordítás francia (vissza)fordítását tartalmazza – ezt azonban a kötet szerkesztôje, sajnálatosan, nem vette észre.34 Sokkal komolyabb – sôt egyenesen kínos – hiányossága a kötet szerkesztôi kommentárjainak, hogy nincs megemlítve: a Protocolle csupán egyike Benyovszky madagaszkári beszámolója két ismert változatának. Egy vele lényegében megegyezô, ám más kézírással készült példány létezik ugyanis a Francia Nemzeti Levéltár tengerentúli osztályán.35 Érthetetlen, miért írja Voigt: „Vacher, és az ô nyomán Lugosi a londoni, francia nyelvû kézirat további példányát (vagy másolatát) feltételezik Párizsban is.” (437. old.) Hiszen e párizsi verzió, a „Chevillard-kézirat” létezésérôl már Prosper Cultru is beszámolt 1906-ban megjelent munkájában, amelyet mintha Voigt is ismerne és forgatott volna: „Elôször is megjegyezzük, hogy az Emlékiratoknak [Mémoires] a madagaszkári expedícióról szóló része kéziratban a francia gyarmati levéltárban lelhetô fel Manuscrit de M. Chevillard cím alatt; s ez a másolat, amely az eseményekkel egykorú,
egyszerûen azon történések igen pontos elbeszélésével fejezôdik be, amelyekrôl a jelentés készült: a [királyi] biztosok által foganatosított intézkedések, Benyowszky kérése, hogy részére szabadság engedélyeztessék, a biztosoknak s magának a bárónak a távozása, minden valósághûen van kifejtve benne. A regény elkészítésére [La confection du roman] tehát az Emlékiratok elsô megírása [rédaction] után került sor: s ez egy amúgy ismeretlen Chevillard úr mûve, akinek Benyowszky többé-kevésbé rendezett feljegyzéseket és egy egyszerû vázlatot [un simple canevas] adhatott át.”36 Ezen túlmenôen pedig Paule Vacher már a londoni és a párizsi verzió alapos összehasonlítását is elvégezte, megállapítva egyrészt a szövegek nagyfokú hasonlóságát, másrészt azt is, „hogy az eredeti szöveget kezdeti formájában többször lemásolták, s hogy éppen ezért birtokunkban nem az eredeti kézirat van, hanem két másolat”.37 Ennél is aggályosabb az Utószó végén közölt irodalomjegyzék, amelyrôl Voigt Vilmos azt írja: benne „csak a legfontosabb, illetve legújabb publikációkat említjük” (440. old.). „A legfontosabb szakirodalom” 21 tételbôl álló jegyzékében azonban – elôször is – találunk oda nem igazán való publikációt is: az Editio Plurilingua 2001-es Madagaszkár / Madagascar címû magyar, illetve francia nyelvû kiadványát, amelyek a Jókai-fordítás, illetve az 1791-es francia kiadás madagaszkári részének mellékletek nélküli újraközlései. A Mémoires et Voyages legújabb kiadásai között inkább helye lett volna az Unikornis Kiadó 2003-as kötetének,38 vagy a svájci Les Éditions Noir sur Blanc-nál 1999-ben – Edward Kadjanski elôszavával és jegyzeteivel – megjelent kiadásnak.39 Ha már Voigt szerepelteti listáján Étienne de Flacourt több mint egy évszázaddal Benyovszky mûködése elôtt kiadott Madagaszkár-könyvét – jóllehet ennek csupán a Mémoires et Voyages megírásához van köze,40 hiszen Benyovszky csak a Protocolle / Chevillard-kézirat elkészülte után ismerkedhetett meg vele –, helyes lett volna, ha tudomást szerez arról is, hogy Flacourt mûvét 1558 után 1661-ben kibôvítve újra kiadták, s hogy e mûnek nemcsak 1913-ból van „új, kommentált, tudományos kiadása”,41 hanem egy annál összehasonlíthatatlanul korszerûbb is 1995-bôl, amelyet Claude Al-
31 ■ Radó György még úgy tudta, hogy ez a kiadás a British Museum könyvtárából (is) hiányzik (JMÖM 52. köt. 463. old.), noha a BM 1965-ös kiadású könyvkatalógusában (General Catalogue of Printed Books) a mû (már) szerepel. 32 ■ „…gróf Benyovszky iratai francia nyelven, amelyen azok eredetileg írattak, sohase kerültek napvilágra…” – vélekedik Jókai az Emlékiratok második kötetéhez írt utószavában: JMÖM 53. köt. 435. old. 33 ■ Voyages et Mémoires de Maurice Auguste,Comte de Benowsky, Magnat des Royaumes d’Hongrie et de Pologne, etc. etc [...]. Paris, chez F. Buisson Imprimeur-Libraire, 1791. 34 ■ Pedig e tényre már Radó György is rámutatott: JMÖM 52. köt. 463. old., illetve Vacher munkájának bemutatásakor magam is felhívtam rá a figyelmet: Lugosi: i. m. (Ethnographia) 39. old. 35 ■ A 213 lapos irat teljes címe: Mémoires sur Madagascar par Chevillard contenant le Journal des opérations du Baron Benyowszky de Janvier 1773 à Octobre 1776, des pièces relatives aux conférences qu’il a tenues avec Belecombe et Chevreau, inspecteurs pour le Roi à Madagascar, ses observa-
tions sur les maladies dans cete île, un projet de fondation de Colonies et ses réflexions sur ce projet. Archives Nationales de France, section Outre-Mer, Fonds Madagascar, C 5 A3, n° 14. 36 ■ Prosper Cultru: Un Empereur de madagascar au XVIII° siècle, Benyowszky. Augustin Challamel, Paris, 1906. 158–159. old. 37 ■ Vacher: i. m. 23. old. 38 ■ Gróf Benyovszky Móric életrajza, saját emlékiratai és útleírásai (1888–1891). Ford. Jókai Mór. Utószó: Egyed Ilona. S. a. r. Majtényi Zoltán, Drávucz István. Unikornis, Bp., 2003. (Jókai Mór Munkái: gyûjteményes díszkiadás; 102–103. köt.) 39 ■ Maurice Auguste Beniowski (Benyowsky): Mémoires et voyages. Préface et notes d’Edward Kadjanski. Les Editions Noir sur Blanc, Montricher, 1999. Vol. 1: Journal de voyage à travers la Sibérie. Vol. 2: Journal du voyage par mer depuis la presqu’île du Kamtchatka jusqu’à Canton en Chine. Vol. 3: Mémoire concernant l’expédition à Madagascar en 1772. – Nem volt módom megállapítani, hogy e kötet francia szövege új fordítás-e, illetve ha nem, melyik korábbi kiadás szövegét adja közre. 40 ■ Mint ahogyan korábban (Lugosi: i. m. [Századok]) meg-
LUGOSI – BENYOVSZKY
313
libert, a párizsi Keleti Nyelvek Intézetének (INALzású kérdésekben a szakmai lektorálás vagy legalább a CO) docense látott el sok száz (!) oldalnyi jegyzettel.42 személyes konzultáció (amire szintén lehetôsége lett Emellett néhány újabb, megkerülhetetlen – vitathavolna) megmagyarázhatatlan elmulasztását. tatlan jelentôségû – munkát hiába keresünk „[a] legTÖRTÉNETI ÉS ETNOLÓGIAI JELLEGÛ fontosabb szakirodalom” jegyzékében. Ilyen az American Philosophical Society által 1996-ban a WashingtoMEGJEGYZÉSEK ni Kongresszusi Könyvtárban megrendezett Benyovszky-kiállításhoz kapcsolódó elôadások anyaga,43 Voigt úgy tudja, hogy a „franciáknak [Benyovszky elsô különös tekintettel Viera Pawliková-Vilhanová, a Szlomadagaszkári vállalkozásának kezdetekor] már évtizevák Tudományos Akadémia Keleti dek óta van kapcsolatuk Madagaszkárral, fôként a nagy sziget és Afrikai Tanulmányok Intézetének munkatársa, illetve Jeszenszky délkeleti csücskén élô törzsekkel, Géza történész, washingtoni maám a francia jelenlét ekkor még gyar nagykövet felszólalására. De csak a Madagaszkártól keletre, tánem vitatható, hogy helye lett volvolabb található Bourbon-szigeten na a Benyovszkyra vonatkozó új és Isle-de-France szigetén […] álmûvek között Krizsán László Belandó és hivatalosan rendezett…” (420. old. – kiemelés: L. Gy.) nyovszky Ázsiában címû könyvének is,44 amely – bár magán viseli a A XVI. századi portugál, majd a szerzô szinte már kultikus viszoXVII. századi holland tengeri kenyát Benyovszkyhoz – eddig ismereskedelmi uralmat fokozatosan retlen orosz és lengyel levéltári forfelváltó-kiszorító francia kapcsolat rásokra hivatkozik. A legnyilvánvaMadagaszkáron – és az Indiai-ócelóbb hiány mégis Molnár Miklós, a án nyugati medencéjében – ekkor kiváló – Svájcban élt, s néhány éve ténylegesen már több mint egy évelhunyt – történész akadémiai százados. E reláció szempontjából székfoglaló beszédéé, amelynek ez idô tájt a fô újdonságot a francia írott változata megjelent a Magyar gyarmati pozíciókat világszerte Tudomány 1997. szeptemberi számegrendítô 1763-as párizsi béke, mában.45 Molnár egyébként már illetve – ami közvetlenül a mada1989-ben is közölt egy fontos cikgaszkári jelenlétet illeti – a francia ket Benyovszky alakjáról,46 amirôl Kelet-indiai Társaságnak biztosíazonban a kötet szerkesztôjének tott királyi kereskedelmi monopószintén nincs tudomása. lium 1767-os megszüntetése jelenVoigt igyekszik tartózkodni a ti, ami a rabszolgák árának jelentôs malgas történelemmel vagy népemelkedésével jár Madagaszkár A Protocolle 2r. lapja a Mémoire teljes címével rajzzal kapcsolatos megállapítákeleti partján. soktól: „Nem kívánjuk korrigálni, magyarázni vagy kiElsôsorban ugyanis rabszolga-kereskedelemrôl van egészíteni Benyovszky földrajzi, néprajzi, történeti szó, aminek legfontosabb felvevô piaca a két Mascaadatait, nem vetjük ezeket össze a mai adatokkal” – írreigne- (Mascarenhas-) sziget, Isle-de-France és Isle ja. Óvatossága – nem lévén malgaskutató – érthetô és Bourbon,47 ahova a század folyamán összesen mintméltánylandó, ám ez nem igazolhatja az alapvetô szakegy 140 ezer rabszolgát szállítanak, közel felét Madagaszkárról.48 A csereáru – miként errôl a Protocolleirodalmi tájékozódás, illetve a madagaszkári vonatkoállapítottam: Benyovszky innen vette a Raminia-történetet, amire Madagaszkár királyává való megválasztásának „hitelesítéséhez” volt szüksége. 41 ■ Az Alfred Grandidier és fia, Guillaume által jegyzett Collection des ouvrages anciens concernant Madagascar et les îles voisines címû 9 kötetes gyûjtemény (Paris, 1903–1920) VIII. és IX. kötetérôl van szó. 42 ■ Étienne de Flacourt: Histoire de la Grande Isle de Madagascar. Édition présentée et annotée par Claude Allibert. INALCO–Karthala, Paris, 1995. 43 ■ Az elhangzott elôadások összefoglalását lásd az American Philosophical Society honlapján: http://www.amphilsoc.org/library/exhibits/benyowsky/sovereign.htm. 44 ■ Terebess Kiadó, Bp., 2003. – Ha Monok István, a Széchényi Könyvtár fôigazgatója vette volna a fáradságot, hogy Krizsán könyvét elolvassa, a Protocolle-t bemutató nyilatkozatában – a Kossuth Rádió Irodalmi újság címû mûsorának 2004. október 16-i adásában – aligha mondott volna olyan butaságot, hogy Benyovszky Kamcsatkáról „ifjú házasként elmenekült keleti
irányba, Japán, Macao érintésével, megkerülte Afrikát – közben az ara elhunyt…” Krizsán Lászlótól ugyanis (s ôelôtte már Radó György jegyzeteibôl, JMÖM 52. köt. 499. old.) megtudhatta volna, hogy a Mémoires et Voyages-ban szereplô Afanázia (akit Jókai életrajzi regényének címéül kívánt választani) nem létezett; Benyovszky fantáziájának teremtménye volt… 45 ■ Molnár Miklós: Miért nem lett Benyovszky Madagaszkár kormányzója? Magyar Tudomány, 1997. 1057–1067. old. Nagy ívû áttekintésében a szerzô Benyovszky elsô és második madagaszkári vállalkozását a hétéves háborút követô francia–angol rivalizálás nagyhatalmi erôterében vizsgálja. 46 ■ Héros ou imposteur? Un avanturier au XVIIIe siècle. Revue européenne des sciences sociales – Cahiers Vilfredo Pareto. Tome XXVII, 1989, 85. 75–91. old. 47 ■ Kisebb részben pedig a Vörös-tenger partvidéke, a Comore-szigetek, Dél-Afrika, sôt Jáva, az angol Antillák és Brazília is. 48 ■ J.-M. Filliot adata: La traite des esclaves vers les Mascareignes au XVIIIe siècle. O. R. S. T. O. M., Paris, 1970; idézi: Cabanes: i. m. 158. old.
314 ban Benyovszky is tudósít49 –: puska, muníció (lôpor és puskagolyó), alkohol (borpárlat), szövetek, vas-, ón- és rézáru stb. Valamint spanyol ezüstpiaszter, amely azután nem is kerül ki a szigetrôl, s jelentôs mértékben ösztönzi az árutermelés fejlôdését, illetve – az európai behatolás által közvetlenül nem érintett Felföldön, Imerinában – a pénz alapú adórendszer kialakulását, ezáltal a tradicionális államszervezôdést, végsô soron a sziget politikai-hatalmi egyesítését.50
Fehér és fekete elôkelô családok a 17. századi Matacassi királyságból (Anosy, Délkelet-Madagaszkár)
A XVIII. század folyamán a sziget északkeleti partján tehát meghatározó fontosságú az európaiakkal folytatott cserekereskedelem. A filohák s alkalmi vagy tartós szövetségeik közötti harcok fô motívuma – mint fentebb már utaltam rá – a legkedvezôbb adottságú port of trade-ek birtoklása. E szövetkezések legsikeresebbikét, az említett betsimisaraka konföderációt egy Thomas White nevû angol kalóz és a fénérive-i, a Zafindramisoa nemzetségbôl való Rahena frigyébôl született fiú teremti meg, amikor – poggyászában ezüstpénzzel és háromszáz jófajta puskával – visszatér angliai tartózkodásáról. Ratsimilaho a közös ügynek megnyert filohákkal s ezek nemzetségeivel megtöri a Tsikoa (Betanimena) kláncsoport kereskedelmi hegemóniáját, és létrehozza a keleti part katonailag legerôsebb konföderációját, amely néhány év leforgása alatt ellenôrzése alá vonja a külkereskedelmet az Antongil-öböltôl egészen Tamatave-ig, a SainteMarie-szigetet (Nosy Borahát) is beleértve. Ratsimilaho tisztában van hatalmának ingatag természetével – azzal, hogy a puszta katonai erôn és a szövetséges klánok pillanatnyi vagy rövid távú gazdasági érdekein alapul51 –, ezért kísérletet tesz a rokoni elvû, szegmentáris szervezôdés meghaladására, s politikai-ideológiai legitimációval felruházott centrum – valódi királyság – létrehozására. E célt szolgálja királyi dinasztia alapítására irányuló kísérlete is. A sziget legnagyobb autoritású uralkodójától, az északnyugati parti sakalava (Benyovszkynál: „Seclaves”) Boina
BUKSZ 2004 („Boyana”, „Bouana” ) királyától, Ramahasarikától kér és kap feleséget, felveszi a Ramaromanompo („akinek sok alattvalója van”) nevet és a mpanjakamena52 (király) titulust, s a szövetséges filohákkal ünnepélyesen elismerteti hatalma átörökítésének jogát leszármazottaira. Halála (1750) után azonban viszály robban ki kijelölt utódja, a sakalava anyától született Zanahary (Ndienjanahary)53 és féltestvére, egy betsimisaraka második feleségtôl (vadikely) született leány, Betia (Bety)54 között. E konfliktusba avatkoznak be a Keletindiai Társaság ügynökei. A Compagnie már Ratsimilaho életében meg-megújuló kísérletet tett arra, hogy a mpanjakamenától megszerezze a kitûnô adottságú Isle Sainte-Marie kizárólagos birtokjogát, amit Ratsimilaho következetesen elhárított. Betia viszont enged a nyomásnak: 1750-ben (vagyis apja halálának évében) – a Mars nevû francia fregatt fedélzetén, 29 filoha társaságában megkötött szerzôdéssel – átengedi a szigetet a társaság vezetôjének, La Bigorne-nak – akinek (állítólag) szeretôje is volt… Zanahary azonban nem nyugszik bele féltestvére döntésébe, s meggyilkoltatja a Saint-Marie-ra újonnan kinevezett francia kormányzót. A La Bigorne és a betsimisaraka király közti egy évtizedes küzdelem csak 1762-ben csitul el, amikor a francia kormány hivatalosan is elismeri Zanahary hatalmát, s a bajkeverô kereskedelmi ügynököt eltávolítja a térségbôl.55 Zanahary öt évvel késôbb bekövetkezett (erôszakos) halála után a betsimisaraka királyi cím fiára, Hiavyra száll, akinek hatalma Foulpointe körül – Hubert Deschamps szerint56 – már csak (még mindig) mintegy 60 mérföld hosszan s 15 mérföld szélességben érvényesül. A konföderáció központja hanyatlásnak indul: míg 1756-ban kb. 1000, 1777-ben már csak 300 ház található a Foulpointe-ban. Mindezt csupán azért ismertettem kissé részletesen, hogy világos legyen, miért nem áll meg Voigtnak az a másik kijelentése sem, miszerint: „A Protocolle királyokról és nem törzsfôkrôl beszél, és ez nyilván túlzás.” (420. old.) Nos, bár Benyovszky mindkét kézirata (elsôsorban persze a Mémoires et Voyages) bôségesen 49 ■ Például a Protocolle 88v. és 89v. lapján, a tárgyalt kiadásban: 362. és 366. old. Benyovszky közléseibôl az is világosan kiderül, hogy a rabszolgák mellett – „amelyeket” a part menti malgas nemzetségek folytatólagos harcokban egymástól, még inkább pedig a belsô területekrôl szereznek be – a másik két fontos exportcikk a rizs és a zebumarha, amit csupán kiegészít a faanyag, a tömjén, a benzoegyanta, az ámbra, az indigó stb. kivitele. 50 ■ Imerina XVII–XIX. századi felemelkedésérôl lásd: Hubert Deschamps: Histoire de Madagascar. (4., bôv. kiad.) BergerLevrault, Paris, 1972. 114–127. old. 51 ■ Az éles szemû Nicolas Mayeur igen pontos érveléssel szól a betsimisaraka vezér hatalmának efemer jellegérôl: „Születése semmiféle jogot nem biztosított számára a betsimisarakaók felett, akiknek földjük leigázója [opresseur] elôtt egyáltalán nem voltak nagyfônökeik [chefs généraux] […]. E nagyfônöki, kizárólagos fônöki cím [csupán] ideiglenes volt; a pillanat adta jogból eredt, amelyet [Ratsimilaho] számára a [közös] ügybôl fakadó érdek biztosított felettük. Egyetlen kudarc [revers] ledönthette ezt az építményt, s a népek sokaságán uralkodó [nagyfônök] egy szempillantás alatt egyszerû családfôvé változhatott visz-
LUGOSI – BENYOVSZKY tartalmaz túlzásokat, itt nincs szó ilyesmirôl. Madagaszkár társadalma a XVIII. századra valóban meghaladta a nemzetségi szervezettséget, s ama folyamat eredményeként, amelyet a malgas történelem Andriana-migráció néven ismer,57 kitermelte a maga tradicionális államait – elkülönült államszervezettel, színvonalas hatalmi-politikai ideológiával, az államalkotó nemzetségek ehhez igazodó hierarchiába sorolásával, a jogok és kötelezettségek pontos rendszerével stb. A malgas hagyományos királyság „prototípusának” leginkább a két nyugati parti sakalava állam, Menabe és Boina felel meg, illetve egyre inkább a Felföldön ekkor viszonylagos elzártságban fejlôdô Imerina. A betsimisaraka tradicionális államiság, illetve megteremtésének kísérlete – mint láttuk – e modelltôl jelentôsen eltér, de ettôl még a Benyovszkyval szövetkezô Hiavytól nem indokolt elvitatni a „királyi” titulust. Korábbi tanulmányomban errôl eltérôen vélekedtem: „A betsimisaraka szövetség nem volt valódi királyság […], minthogy nem rendelkezett a legkisebb andriana vezetésû fônökségekben, fanjakana-okban is fellelhetô hatalmi ideológiának a társadalmi kohézió és az intézményes uralom számára nélkülözhetetlen támaszával.”58 Ma már inkább úgy látom, hogy a sziget más részein (a Felföldön, a nyugati parton, sôt még északon is) hatékony andriana államszervezôdési „modell” a – folyamatos külsô (európai) érintkezésnek s emiatt intenzív akkulturációs hatásoknak kitett keleti parton eleve nem érvényesülhetett. A nemzetségek egyre erôsebb érdeke és készsége ugyanakkor egy ôket magasabb egységbe (királyságba – fanjakanába) integráló politikai erô életre hívására – amit fô gazdasági tevékenységük, a külkereskedelem feletti ellenôrzés megszerzésének/megtartásának igénye táplált – szükségképpen favorizált, s emelt a filohák fölé külhoni – vazaha – származású fônököket. Ezek – mint Ratsimilaho és, igen, Benyovszky is – éppen idegen mivoltuk, külsô tapasztalataik, ismereteik révén sikeresebben léphettek fel a helyiekre sokszor csupán mint potenciális rabszolgákra tekintô „állami” (mascareigne-i) és magánkereskedôkkel (kalózokkal) szemben. sza.” Histoire de Ratsimilaho (1695–1750), roi de Foulpointe et des Betsimisaraka. Rédigée par Barthélémy Huet de Froberville, 1809, éditée par G. Ratsivalaka, 1977. Sokszorosított gépirat. Idézi: Cabanes: i. m. 165. old. 52 ■ Ezzel szinonim a Benyovszky által önmagának tulajdonított „ampanszakabé”, azaz mpanjakabe cím: a mena (vörös) és a be (nagy) egyaránt különleges hatalmi attribútum. 53 ■ Nevének jelentése: „isten”. 54 ■ Azaz „a hôn szeretett”. 55 ■ Vö. Cabanes: i. m. 25. old. Betia „királynô” személyérôl – aki áttelepül Isle-de-France-ra, s 1780-ban Marie Elisabeth Sosoby néven hivatalosan francia alattvaló lett – lásd Pascal Lahady összefoglalását: Le culte betsimisaraka. Fianarantsoa, 1979. 23–25. old. 56 ■ Deschamps: i. m. 107. old. 57 ■ Lásd errôl bôvebben: Lugosi: i. m. (Ethnographia) 45–48. old. 58 ■ Uo. 47. old. 59 ■ Antankara(na): „a sziklák népe”. 60 ■ Vö. Michel Petit: Les Zafirabay de la Baie d’Antongil. Annales de l’Université de Madagascar, série L, section humaine, 7, 21–44. old.
315 Elsô madagaszkári vállalkozása során Benyovszky fokról fokra szembesül udvari megbízói, az isle-defrance-iak és a helyi népcsoportok közös és egyedi érdekeivel – valamint a személyével, illetve établissementjával szemben támasztott, egymásnak gyakran ellentmondó elvárásokkal. Megpróbál – kénytelen – egyidejûleg mindháromnak megfelelni, ami legkevésbé a vállalkozását nyíltan ellenzô és akadályozó isle-defrance-i adminisztrációval kapcsolatban sikerül. Nem kétséges, hogy kezdeti hibái, baklövései után (amelyek közvetlen szomszédainak szembenállását is kiváltják), Benyovszky valóban szívesen látott vazaha lesz az Antongil-öböl környékén, sôt attól délre és északra is. Ha „ampanszakabé”-vá választásának a Mémoires et Voyages-ban elôadott története (benne a Flacourt-tól kölcsönzött Ramini-„sztorival”) merô kitalálás is, annyi alapjának mégis kell lennie, hogy – a királyi revizorok megérkezésének idejére – a szövetséges filohák és mpanjakaók – így a betsimisaraka Hiavy és az antankarana59 Lamboina (Benyovszkynál: „Lambouin”, antankarana nyelvjárásban Lamboeny) – valószínûleg készek voltak személyét (s rajta keresztül a számukra mitikus messzeségben létezô francia királyt) maguk fölé emelni. Ha ezt nem tételeznénk fel, aligha tudnánk életszerû magyarázatot adni arra, miért mozgatott meg Benyovszky minden szálat Európában azért, hogy visszatérhessen a szigetre. De ha már megemlítettem Lamboina nevét, pár mondatban érdemes róla is szólni – alátámasztandó a Voigt által megkérdôjelezett „királyi” mivoltát. A sziget mészkôhegyekkel, barlangokkal, szakadékokkal szabdalt északi része – a Sambirano folyó völgyétôl és a Tsaratanana-hegységtôl az Ámbra-fokig – sokáig lakatlan vagy gyéren lakott volt; történelme igazából akkor kezdôdik, amikor a XVI. században Menabét és Boinát heves belviszályok rázkódtatják meg, s a vesztes andriana ágaknak távozniuk kell országukból. A XVII. század elején az elvándorló sakalava családok egyike alapítja azt a királyi elhivatottságú dinasztiát, mely hatalmát elôbb a part menti Nosy Beés Nosy Mitsio-szigetekre, majd a Mahavavy folyó vidékére, végül az egész északi részre, sôt a Mahanara és a Bemarivo folyók völgyéig az északkeleti partvidékre is kiterjeszti. Boina urai azonban rendszeresen sarcolják a gyengébb rokonokat, s idônként valódi hadjáratot szerveznek ellenük. 1693-ban Andriantsirotso az Antongil-öbölben az amúgy szintén sakalava eredetû Zafirabay (Benyovszkynál: „Saphirobay”)60 nemzetségnél keres és talál védelmet a boinai király, Tsitavana támadása elôl. Lamboina 1710-ben (vagy 1719-ben) követi Andriantsirotsót az antankarana király tisztében, s matuzsálemi kort ér meg: Benyovszkyt négy (kilenc) évvel túlélve, 1790-ben (1799-ben) hal meg. Az antankarana hagyományban kitüntetett helyet foglal el Lamboina és Benyovszky(nak XVI. Lajos nevében) 1776-ban megkötött szövetsége, aminek elôzménye, hogy a báró (Barona) menedéket nyújtott Louisbourg-ban az antankarana királynak, amikor az me-
316 nekülni kényszerült országából egy rablóvezér támadása elôl.61 A tradíció az antankarana nemzetségek összetartozását, a királyság egységét, illetve a királyi hatalom legitimitását szimbolizáló, központi antankarana szertartást is részben62 e kapcsolathoz köti. Ez a Hazosaina, azaz a zászlórúd ünnepe, amelyet Ambatoaranana királyi faluban ötévenként tartanak meg. Ennek során ünnepélyesen felvonják az antankarana és a malgas (a gyarmati korszakban a francia) nemzeti lobogót. Amikor 1785 júliusában Benyovszky visszatér Madagaszkárra, Lamboina – alattvalóinak népes társaságában – személyesen utazik fogadására a Mahavavy folyó torkolatához. (A Benyovszkyékat szállító amerikai hajó váratlan távozását e hagyomány azzal magyarázza, hogy a kapitány fegyveres támadásnak vélte a bárót – pontosabban most már grófot – köszöntô puskaropogást…) Benyovszky csapata kereken fél éven keresztül élvezi Lamboina vendégszeretetét, majd 1786 januárjában indul útnak kelet felé (valószínûleg a Betsiaka és a Daraina folyót követve), s érkezik egy hónappal késôbb elôször Vohémarhoz, majd onnan a part mentén délre ereszkedve a Keleti-fok (Angontsy) körzetébe, ahol elfoglalja az ott található kisebb francia kereskedelmi telepet. Mint a Mémoires et Voyages-ból – Nicholson közlésébôl – tudjuk, itt felépített szerény erôdítésében – amelynek saját keresztneve után a Mauritanie nevet adja – éri Benyovszkyt 1786. május 24-én az Isle de France-ról ellene küldött különítmény meglepetésszerû támadása, amelyben (egyedüli áldozatként) életét veszti. Ezért aztán csupán lapsusnak vélem Voigt Vilmos kijelentését, hogy „a még mindig csak negyven (és legfeljebb is csak negyvenöt) éves valódi világutazó” „a Foul-Point-nál vívott harcban esett el” (421. old.).63 Foulpointe/Mahavelona kikötôje ugyanis – amelyet egyébként még 1786-ban is Hiavy tartott úgy-ahogy ellenôrzése alatt – tengeri úton mintegy 300 km-re délre terül el a Keleti-foktól. Azaz vélném, ha a következô bekezdés nem arról árulkodna: Voigt kommentárjainak papírra vetésekor elfelejtett Madagaszkár térképére nézni. Benyovszky (valóban ismeretlen) nyughelye tényleg lehet(ett) „az egykori Serenana/Mauritanie település melletti dombnál”, „az Angontsy-öböltôl, sôt a Cap-Est-tôl pár kilométerrel délre”, viszont „Louisbourg-tól délebbre” aligha, lévén hogy Louisbourg, mint tudjuk, a késôbbi (és a mai) Maroantsetra város közelében létesült, amelytôl a Keleti-fok kb. 70 km-nyi távolságban kelet–északkeleti irányban fekszik… Végül szóvá kell tennem Voigt Vilmosnak azt a tévedését, amelyrôl – a Madagaszkár-kutatókon túl – az átlagos antananarivói gimnazista is, aki a kiadványt majd kézbe veszi, észre fogja venni, hogy az Utószó kiváló folklorista szerzôjét nem érintették meg a malgas folklorisztikai, történeti néprajzi kutatások eredményei. „…a szigeten […] már jóval korábban megjelent […] az iszlám több különös, afrikai változata” – véle-
BUKSZ 2004 kedik Voigt –, majd hogy mire is gondol, zárójelben hozzáteszi: „(Benyovszkynál erre vonatkozik az általa félreértett zafi-ramini megnevezés.)” (420. old.) Nos, a zafi-raminiknak (akikrôl Benyovszky Madagaszkáron nem hallott, s csak Párizsba való visszaérkezése után olvasott róluk Flacourt-nál – ezért nevük a Protocolle-ban nem is szerepel) Afrikához semmi közük. Bármennyire „kézenfekvô” lenne is a gondolat, hogy a nagy szigetet ért muszlim hatások a közeli kelet-afrikai partról érkeztek, az iszlám síita, azon belül iszmailita irányzatával rokon, „eretnek” zafi-raminik esetében – akiknek kulcsszerepük volt Madagaszkáron a tradicionális államszervezôdés elindításában64 – a szálak sokkal messzebbre, az indonéz szigetvilágba, konkrétan Szumátrára vezetnek.65 Kritikai megjegyzéseim végére jutva talán nem felesleges megismételnem: a Protocolle megjelentetését a Benyovszky-irodalom kivételesen jelentôs eseményének tartom, amelytôl véleményem szerint – persze hosszabb távon – fordulat: a reális, történeti Benyovszky-kép felé való elmozdulás várható mind a magyar, mind a nemzetközi recepcióban. A bibliofil szemmel is exkluzív, különlegesen szép kiállítású kötet azonban, amely Kiss László könyvtervezôi mûvészetét dicséri, a betûhív átírásban és a fordításokban alaposabb lektori munkát, fôként pedig relevánsabb és lelkiismeretesebb – szakmai és tudományos szempontból megalapozottabb – kommentárokat érdemelt volna. ❏
61 ■ Vö. Maurice Vial: La royauté Antankarana. Annoté et corrigé par Ali Cassam. http://perso,wanadoo.fr/salegytsika/antankarana.htm#18; Histoire: La royauté Antankarana. In: Ny haisoratra malagasy, http://www.haisoratra.org/breve.php3?id_breve=71 62 ■ E ceremóniát állítólag Andriantsirotso honosította meg, midôn 1697 körül visszatérhetett országába számûzetésének helyszínérôl, az Antongil-öbölbôl. 1840. július 14-én Tsimiaro király – a Benyovszkyval kötött szövetséggel elismert francia felségjog megerôsítése gyanánt – a Bourbon-szigetrôl küldött Colibri nevû francia hadihajó parancsnokával, Passot kapitánnyal újabb szövetségi megállapodást írt alá, amelynek érvényét a következô évben az északnyugati part menti szigetekre is kiterjesztették. A zászlórúd ünnep hagyományában ez az esemény a másik fontos hivatkozás; a Tsimiaro és Lajos Fülöp között megkötött szerzôdés kétnyelvû (francia és malgas) szövegét lásd Vial: i. m. I. melléklet. 63 ■ Valószínûleg Nicholson közlésének félreértésérôl van szó, miszerint Benyovszky százfôs csapatot küldött a foulpointe-i francia telep elfoglalására, az akció azonban sikertelenül végzôdött. 64 ■ Lásd errôl A madagaszkári monarchikus államszervezet keletkezésének információtörténeti látószöge címû munkámat, Africana Hungarica, I. évfolyam, 2. szám, 225–238. old. 65 ■ A zafi-raminik által meghonosított hatalmi ideológia mitológiai alapjait és intézményes megjelenési formáit a Paul Ottino vezette interdiszciplináris kutatócsoport rekonstruálta az 1970–80-as években. E kutatások összefoglalását nyújtja a Françoise Raison-Jourde által szerkesztett Les souverains de Madagascar. L’histoire royale et ses résurgences contemporaines címû tanulmánykötet (Éditions Karthala, Paris, 1983) és Paul Ottino kétkötetes monográfiája: L’Étrangère intime. Essai d’anthropologie de la civilisation de l’ancien Madagascar. Éditions des archives contemporaines (collection Ordres sociaux), Paris, 1986.
