2012/4
MAGYAR LÁSZLÓ ANDRÁS
AZ ORVOS KÖLESÉRI SÁMUEL 2011. október 25-én a Szegedi Akadémiai Bizottság székházában tanárok, diákok, meghívottak vitadélutánon emlékeztek a három éve elhunyt Jakó Zsigmond professzorra, akiben – nagy hírû medievista létére – a korai újkor szegedi kutatói is mesterüket tisztelik. Fölidézték azt az értékes, sokoldalú segítséget és a szakmán túl emberi gondokra is kiterjedõ figyelmet, amiben három generáció sok szegedi tagja részesült az erdélyi és magyarországi történettudomány nesztorától. Az általa gyûjtött és kiadásra elõkészített, az Erdélyi Múzeum-Egyesület sorozatában jövõre megjelenõ opus volt az eszmecsere fõ tárgya: ifj. Köleséri Sámuel tudós levelezése. Az 1663-tól 1732-ig élt Kölesérirõl, az erdélyi bányák felügyelõjérõl, guberniumi politikusról, termékeny íróról és a Jakó-levélgyûjteményrõl Font Zsuzsa, a két román fejedelemség nyugati kapcsolatai építõjérõl Sipos Gábor, az orvos Kölesérirõl Magyar László András, a késõi levelezõpartner ifjú Lázár Jánosról Földesi Ferenc tartott elõadást; végül Kázmér Miklós egykorú angliai képeket mutatott be, amelyeken a fossziliák eredete korszerû elméletét erdélyi anyagon bizonyító Kölesérit az úttörõ világnagyságok közt láthattuk. A délután második részében Köleséri vallási nézeteinek egyik aspektusáról, szebeni, 1709. évi kiadványa (James Garden Theologia pacifica seu comparativa) lehetséges olvasatairól Balázs Mihály, Balázs Péter, Földesi Ferenc és Keserû Gizella értekeztek. (Font Zsuzsa kivonatos szövegközlése és értelmezési kísérlete a 2009-es Fabiny Tibor-emlékkönyvben jelent meg.) Az elõadások megerõsítették – és új adatokkal, nézõpontokkal bõvítették – azt a képet, amelyek Jakó Zsigmond tanulmányainak magyar, román és német változataiból váltak ismertté elõször a korai felvilágosodás eszméinek és gyakorlatának Erdélybe és a román fejedelemségekbe plántáló fáradhatatlan polihisztorról, a tiszántúli kálvinista papcsaládból indult Köleséri Sámuelrõl, aki talán nem hiába építette karrierjét a bécsi udvar szolgálata és a nyugati természettudományok, bölcseletek alkotó képviselete összeegyeztetésére, ha személyes tragédiával ért is véget az életpálya. Az alábbiakban a készülõ kiadvány társszerkesztõjének, Magyar László András orvostörténésznek a tanulmányát közöljük.
Orvos volt-e Köleséri Sámuel?
90
Ifj. Köleséri Sámuelt a hagyomány neves orvosaink közt tartja számon. S valóban, De scorbuto mediterraneo címû tanulmányának címlapján mint a Gubernium és az erdélyi helyõrségek tartományorvosa szerepel,1 egyéb munkáiban és leveleiben pedig szintén mint medicinae doctort emlegeti önmagát. Pataki Jenõ szerint hazatérése után közvetlenül, azaz 1688-ban, Nagyszeben városa már orvosaként, physicusaként alkalmazta, sõt ettõl fogva virágzó magánpraxist is folytatott.2 1717-tõl, azaz kormányzói titkárrá való kinevezésétõl pedig a pestis elleni védekezés fõ szervezõjévé vált Erdélyben, ahol 1717. július 6-tól 1719-ig egész sor rendeletet kezdeményezett, fogalmazott és írt alá.3 A kortárs Cserei Mihály „Híres, excellens doktornak” nevezte.4 Bologa egyenest õt tartotta – Pápai mellett – a legkiemelkedõbb erdélyi orvosnak.5 Még sírfelirata szerint is „egy személyben költõ, történetíró és orvos” volt.6 Csakhogy valóban orvos volt-e Köleséri Sámuel? Orvosi tanulmányait feltétlenül megkezdte, hiszen Teleki Mihály kancellár 1686 tavaszán ezer forintot adott neki orvosi stú-
diumaira. Csakhogy, s itt a bökkenõ, nem csupán orvosdoktori disszertációjának, hanem doktori, esetleg licentiatusi vizsgáinak sincsen semmi nyoma sem Leydenben,7 sem Utrechtben, sem Hágában, sem Franekerben, sem pedig egyebütt Nyugaton.8 A meglehetõsen gazdag magyar és erdélyi peregrinációról szóló szakirodalomban orvosi doktorátusáról, tanulmányairól sehol nem találtam adatokat. Köleséri ráadásul elsõ orvosi mûvét is meghökkentõen késõn, csak 1707-ben adta ki, immár 44 évesen! Néhány, a Leopoldina Ephemeridesében, a Sammlung von Natur- u. Medizin- wie auch hierzu gehörigen Kunst- und Literatur-Geschichten címû kiadványban és egy boroszlói természettudományos lapban 1719 és 1722 közt megjelent orvosi megfigyelése, magyar nyelvû kalendáriumi tanácsai és egy latinul és magyarul is kiadott járványügyi tanácsadója mellett valójában csak három orvosi munkája ismert. Az 1707. évi erdélyi pestisrõl szóló 72 lapos, 1709-ben, Szebenben publikált könyvecskéje, egy általa scorbutus mediterraneusnak keresztelt betegségrõl írott, ugyanebben az évben kiadott disszertációja, illetve a Proteus febrilis novissima Vir-
mondtiana adfligens címû, szintén meglehetõsen rövid kórtani-kazuisztikai munkája, mely szintén Szebenben, 1722-ben látott napvilágot. Orvosi írásai tehát gyakorlatilag az 1707 és 1723 közt eltelt másfél évtizedben születtek, sem elõbb, sem utóbb nem foglalkozott írásban komolyan a medicinával. Röviden: Köleséri orvosi oeuvre-je még gazdag és sokirányú életmûvén belül sem nevezhetõ igazán jelentõsnek.9 Azt is tudjuk, hogy Köleséri eredetileg – bizonyára apja hatására – lelkésznek készült, csak a gernyeszegi templomban bekövetkezett kínos eset után – belesült a Miatyánkba –, Teleki Mihály kancellár kifejezett utasítására kezdett orvosi tanulmányokba. Ezek helye és idõtartama azonban máig tisztázatlan. Weszprémi szerint ugyan 1686ban Franekerben tartózkodott,10 ám a franekeri anyakönyvben a neve nem szerepel. Szentgyörgyvölgyi Gábor szerint Leydenben lett orvosdoktor, ám ez egyszerûen nem igaz.11 Vannak, akik szerint Bécsben doktorált, ez azonban több szempontból sem lehetséges. (Itt egy protestáns legföljebb licentiátust szerezhetett, doktori címet nem, meg hát ottani tanulmányainak sincsen nyoma az anyakönyvekben.) Feltehetõ talán, hogy orvosi diplomáját vagy legalábbis licentiatusát német földön, valamelyik német egyetemen szerezte, hiszen Pápai-Páriz epigrammájában azt írta róla, hogy „Hunnia plantavit, Brito, Belga et Teuto rigavit”12, vagyis Kölesérit „Hunnia ültette el, a brit, a belga és a német öntözte”. Csakhogy németországi egyetemi tanulmányainak sem akadt eddig e hexameternél egyéb bizonyítéka. Spielmann szerint Halléban tanult.13 Arnold Huttmann ugyan szintén azt állítja, hogy Leydenben és német „fõiskolákon” tanult orvostant, de állítását semmivel sem támasztja alá.14 Egy bizonyos: Köleséri 1686 tavaszán utazott el, és 1688 tavaszán már haza is tért Erdélybe, vagyis a többhónapos utakat is beleszámolva alig másfél esztendõ állt volna rendelkezésére az orvosi doktorátus megszerzésére. Ez ugyan önmagában nem lenne lehetetlenség, különösen ezer akkori forint birtokában, de az idõ rövidsége így is erõs kétségeket ébreszthet bennünk. Kótay Pál feltételezi, hogy az általa részletesen is elemzett és igen magas szakmai színvonalúnak tartott, skorbutról írott tanulmány esetleg titokzatos leydeni orvosdoktori disszertációjának újrakiadása lenne, s hogy az eredeti megjelenésre csupán a Habsburgcenzúra miatt nem utal semmi a mûben.15 Ez azonban ismét csak kevéssé valószínû, részint mivel az eredeti disszertációnak, mint már említettük, semmi nyoma Ley-
denben, részint mert Köleséri olyan munkákra hivatkozik ebben az írásban, amelyekhez csak 1707-ben, a disszertáció írásakor jutott hozzá ajándékképpen (pl. A. Nuck Adeno-graphia curiosája, amely egyébként is csak hazatérése után évekkel, 1690–1692ben jelent meg). Végül pedig az is köztudomású, hogy ebben a korban semmiféle formális Habsburg-cenzúra nem mûködött Erdélyben. Magyarán egyáltalán nem bizonyítható, hogy Köleséri bölcsészeti és teológiai doktorátusa mellé orvosit is szerzett volna. A legtöbb, amit állíthatunk, hogy sikerei és nagy tudása ellenére is csak afféle „kényszerorvos” volt, aki azonban életének utolsó 25–30 évében orvosi feladatokat is ellátott, mégpedig kiválóan, sõt Magyary-Kossa szerint orvosi magánoktatással is foglalkozott. Bethlen Kata például – állítólag – tõle vett „magántanfolyamot”.16 Mindehhez még annyi fûznék hozzá, hogy Köleséri, aki meglehetõsen gátlástalan ember volt, késõbbi életében, volt feleségével hadakozva bizonyíthatóan hamisított hivatalos okiratot, vagyis ad absurdum az esetleges csalás – nem létezõ diploma emlegetése, illetve hamis elõállítása – sem állott volna személyiségétõl távol.17 Annyi mindenesetre ennyibõl is látható, hogy nincs egyszerû dolga annak, aki az orvos Kölesérirõl kíván írni. Mindennek elõrebocsátása után térhetünk csak rá Köleséri orvosi mûködésének értékelésére. Ennek érdekében három biztos forráscsoportot elemezhetünk csupán: egyrészt a praxisáról és sikereirõl szóló közvetlen és közvetett híradásokat, másrészt levelezését, harmadrészt orvosi tárgyú munkáinak szövegét.
91
Orvosi praxisa Ami orvosi mûködését illeti, tudjuk, hogy gróf Károlyi Sándornak és feleségének, a Telekieknek, a Bethleneknek is nagyra becsült háziorvosa volt. Azt is feljegyezték róla, hogy „magyarosan kúrált”, vagyis nem tiltotta el betegeit az evéstõl és ivástól.18 Az õt méltató korabeli megjegyzéseket, illetve két receptjét Fodor István közli.19 Már utaltunk Cserei Mihály elismerõ szavaira, Kótay pedig külön felhívja figyelmünket Köleséri kiváló és korszerû anatómiai és élettani tudására. Oktatói tevékenységét, megjelöletlen források alapján ugyan, ám többen is említik, s az is bizonyos, hogy Nagyszebenben a városi fizikus, majd a Guberniumnál az erdélyi protomedicus tisztségét töltötte be. Guberniumi titkárként pedig korszerû járványügyi intézkedések fûzõdnek nevéhez. Epidemiológiai munkáiban is utal közegész-
história
2012/4
ségügyi és orvosi tevékenységére, s az általa a német folyóiratokban közölt megfigyelések is csupán gyakorló orvostól származhattak. Több mint 40 esztendõs praxisa, orvosi tudása és felkészültsége tehát egyértelmûen bizonyítható tény, ráadásul ez a praxis kiemelkedõen eredményesnek is tartható.
Orvosi vonatkozású levelezése Meglehetõsen kiterjedt és gazdag tartalmú tudományos levelezésében Köleséri meglepõen ritkán említi orvosi gyakorlatát vagy az általa vizsgált orvosi-közegészségügyi problémákat. Csak 13 levelében találhatunk utalásokat orvosi tárgyakra, ebbõl is hétszer könyvek beszerzésérõl van szó, egyszer pedig saját betegségérõl. Csupán egyetlen levele kifejezetten orvosi tárgyú, amelyik az erdélyi pestisrõl számol be, kettõben ír továbbá – futólag – saját praxisáról, kettõben pedig a himlõoltás kérdésérõl. Ez is mutatja, hogy a medicina Köleséri számára sosem volt igazán fontos téma, és érdeklõdésének középpontjában nem a gyógyítás állott.
Orvosi munkái Ami nyomtatott orvosi munkáit illeti, 6 ilyen mûvet – és néhány cikket – tart számon a szakirodalom, igaz, terjedelmük – mivel mind 12-ed rét formátumban jelent meg – együttesen sem tesz ki 50–60 normál könyvoldalnál sokkal többet. Ezek a mûvek a következõk: Tractatus brevis de mediis, quibus vita ac sanitas conservaretur et prolongaretur, necnon plures morbi indeque oritura senectus gravior in longius averteretur ad ductum ac mentem celeberrimi D. Cornelii Bontekoe. Solnae, per I.D.A., 1693. De scorbuto mediterraneo dissertatio ad normam philosophiae mechanicae. Cibinii, Michael Heltzdörffer, 1707. Pestis Dacicae anni MDCCIX scrutinum et cura. Cibinii, Michael Heltzdörffer, 1709. Monita anti-loimica, occasione pestis anni 1719. Claudiopoli recrudescentis et passim per principatum Transilvaniae grassantis… communicata. Claudiopoli, Samuel Pap Telegdi, 1719. Keres Éri Köleséri Sámuel Méltóságos Gubernium Secretáriusának tanáts adása, mellyet az 1719. esztendõben Kolosváratt megújúlt, és az Erdélyi fejedelemségben széllyel uralkodó pestisnek alkalmatosságával a közönséges jóhoz kész indulattal viseltetvén deákúl közönségessé tött. Azután pedig magyarúl is ki-nyomtatott. Kolosváratt, Telegdi Papp Sámuel. 1719.
92
Proteus febrilis novissima Virmondtiana adfligens. Cibinii, Barth, 1722.
Vegyük sorra e munkákat. A sorban az elsõ munkával az a gond, hogy valójában nem Köleséri írta, hanem – mint azt Dörnyei Sándor kiderítette – Kotzi Sámuel († Zsolna, 1730), zsolnai és szebeni városi orvos, aki ugyanezt a munkát Zsolnán szlovákul is kiadta. Az ajánlásból is egyértelmûen kiderül, hogy nem Köleséri munkájáról van szó. Nyilván a monogram azonossága zavarhatta meg a bibliográfusokat. A második mû egy kora tudományos színvonalán álló, a késõbbiekben a szakirodalomban is idézett disszertáció:20 Tárgya a hazánkban csömörként ismert – tíz évvel késõbb Milleter János (1691–1751) által is behatóan elemzett21 – betegség, amelynek Köleséri új nevet ad: scorbutus mediterraneusnak (vagyis szárazföldi skorbutnak22) nevezi, és a skorbut egyik válfajának tartja. Meglehetõsen bonyolult jatrokémiai magyarázatot is ad keletkezésére. Helyesen hívja föl a figyelmet arra, hogy a betegség hiánybetegség, vagyis a nem megfelelõ összetételû, növényhiányos táplálkozás eredménye. A kór javasolt terápiáját is ismerteti. A mû legfõbb érdekessége számunkra azonban nem a részletes noszológiai elemzés, hanem a könyvecske elején olvasható kórtörténet, illetve az, hogy a szerzõ beszámol a betegség korabeli népi gyógymódjairól is. A harmadik mû a pestistractatusok akkoriban is már több száz éves hagyományába illeszkedik, és egy eléggé zavaros mechanokemiatrikus elméleten túl sok újat nem mond. Terápiás része kifejezetten konzervatív, a szintén több száz éves, úgynevezett miazma-elmélet alapján áll. Legérdekesebb része a végén olvasható fejezet, amely az erdélyi vámpírhit egyik legkorábbi dokumentuma. Fenti bibliográfiánk 4. és 5. tételének szövege latin és magyar változatban megegyezõ. Ez a két rövid munka nem egyéb, mint a Pestis Dacicae rövidített „népszerûsített” változata. A Proteus febrilis pedig egyetlen boncjegyzõkönyvbõl és egy részletes kórtörténetbõl áll, amelyet a beteg, Virmondt ezredes elhunyta és az eredménytelen kezelések miatti magyarázkodás egészít ki. Kölesérinek nyolc orvosi tárgyú cikke23 jelent meg nyomtatásban. Ezek járvány-, illetve kóresetleírásokat tartalmaznak. Ám közülük is az egyik nyilvánvaló plágium. Mindemellett Kölesérinek még egy kalendáriumban kiadott egészségügyi felvilágosító sorozata érdemel említést.24 Két kéziratban maradt mûve pedig – amelyeket nem volt szerencsém látni – állítólag az erdélyi fürdõk gyógyászati hasznát tárgyalja.25 Azt is meg kell még említenünk, hogy
Auraria Romano-Dacica címû munkájának utolsó, hatodik fejezetében az arany orvosi és gyógyszerészeti felhasználásáról értekezik, meglehetõsen érdekesen.26 Mint az orvosi munkáiból egyértelmûen kiderül, Köleséri a Baglivi, Hoffmann, Stahl, Boerhaave nevével fémjelezhetõ és a korban uralkodó mechanojatrikus iskola elveit vallotta, a szervezetet olyan statikai, hidraulikai és aerodinamikai mechanizmusnak tartotta, amelynek mûködését elsõsorban fizikai, másodsorban pedig kémiai folyamatok irányítják. A betegség és a járvány szerinte a környezetbõl – a levegõbõl és a talajból – származó apró kémiai részecskék mérgezõ hatásának eredménye, amelyek igen kis mennyiségben is a mechanizmus harmóniájának megbomlásához vezethetnek. Ezt a kórtani elméletét mindhárom, fentebb említett orvosi munkájában ismerteti. Terápiaként azonban általában hagyományos, dietetikus módszereket és enyhe gyógyszereket javall betegeinek a korban szokásos, de mindig óvatosan alkalmazott purgáció és érvágás mellett.
Összegzés Összefoglalva elmondható, hogy Köleséri – akinek orvosi diplomája valószínûleg nem volt – polihisztorként, mineralógusként, régészként, numizmatikusként és bányászati szakíróként sokkal jelentõsebb életmûvet alkotott, mint orvosként.27 Igaz, orvosként is kétségtelenül kora színvonalán állt, közegészségügyi tevékenysége pedig – erdélyi viszonylatban – valóban jelentõsnek tartható.
Az egyes orvosi mûvek ismertetése Pestis Dacicae anni MDCCIX scrutinum et cura. Cibinii, Michael Heltzdörffer, 1709., 12-ed rét, 120 p. Haller István bárónak ajánlja a munkát. Elõszavában azt állítja, õ csak az erdélyieknek ír, hogy legközelebb tudják, mit kell tenniük járvány idején. A legutolsó járvány (Moldvából vagy Lengyelországból) Gyergyón keresztül jutott Erdélybe, csupán Gyergyóban már 160 ember halt meg benne. Az epidémia innen vonult tovább dél felé Segesvárig jutva. A pestis oka mérgezés, amelyet a földrajzi tényezõk (levegõ, talaj) idéznek elõ. Köleséri nem hisz a csillaghatásban, szerinte Kircher apró részecskéi idézik elõ közvetlenül a járványt. (arsenicalisulphureae particulae cum caustibus corrosivis acribus mixtae). Magyarázatában Borellire hivatkozik. A továbbiakban elõbb a betegség tüneteit ismerteti részletesen, majd a gyógymódokra tér. Ezek a következõk:
1. Cura theologica, amely bûnbánatból, imából áll. 2. Cura politica, vagyis közegészségügyi intézkedések, pl. a levegõ tisztítása tûzzel, vesztegzár, temetések szabályozása, higiéné, az épületek füstölése, városon kívüli lazarétumok létesítése, megfelelõ, hozzáértõ, nem babonás ápolószemélyzet és kirurgusok alkalmazása, rendõri felügyelet a bûnözés ellen. 3. Cura praeservans diaetetica. A megelõzés elmulasztása öngyilkosság, a fuga pestis ajánlása: fontos, hogy megfelelõ helyre és szervezetten meneküljön a közösség, megint utal Kircher apró féreg elméletére, táplálkozási szabályok betartása, dietetikai szabályok betartása a „sex res non naturales” felsorolása alapján. Gyógynövények, bizonyos gyökerek fogyasztása (Zedoaria angelica, citrom, narancs, mósuszdió); dohányfüstölés, ecetszagolgatás, amuletek, zenextonok alkalmazásának ajánlása, az evacuatio-repletio kapcsán érvágás, purgálás, fonticulus óvatos alkalmazása. Az animi passiones kapcsán felhívja figyelmünket, hogy pestis esetén különösen az imaginatio lehet veszélyes. 4 Cura praeservans pharmaceutica. Savas tincturákat, ellenmérgeket, recepteket sorol, füstölõket és periaptonokat is javall! 5. Cura therapeutico-medica. Hánytatást ajánl, szerinte mérgezés gyanánt kell kezelni a pestist – tüneti kezelésére recepteket sorol, az életkort is figyelembe véve. Ismerteti a bubók, carbunculusok, fekélyek, kiütések sebészi és gyógyszeres kezelését. 6. Rövid elemzés a pestissel kapcsolatos vámpírhitrõl – sokan tartják démoni eredetûnek a járványt, ezért kiássák a gyanús emberek hulláit, megcsonkítják, karóval átdöfik a mellkasukat. Kiskeréki, pókafalvi esetek (románok) részletes leírása. K. szerint a hullák jó állapota az ördög szemfényvesztése, semmi köze a járványhoz, „diabolus leges naturae violare non potest” – „az ördög a természet törvényein nem tehet erõszakot” – mondja. Istenben kell bízni, és egy csapásra megszûnnek a hamis képzetek.
93
A fenti bibliográfia 4–5. tétele ennek a mûnek a nagyközönség számára készült kivonata! Proteus febrilis novissima Virmondtiana adfligens. Cibinii, Barth, 1722. Danionus Hugo von Virmondt gróf (1666–1722) hadügyi tanácsos, az erdélyi és felsõ-olténiai császári csapatok fõparancsnoka volt. Köleséri e munkáját Virmondtnak magának, illetve özvegyének
história
2012/4
kérésére írta az utókor okulása végett.28 A beszámoló célja azonban nyilvánvalóan annak bizonyítása, hogy õ mint kezelõorvos helyesen járt el, és valójában csak neki köszönhetõ, hogy a beteg ilyen sokáig húzta evvel a súlyos és ritka, alapjában meghatározhatatlan betegséggel. A mû három részbõl áll, az elsõ rész Virmondt gróf alkatának és 1721 augusztusától 1722. április 21-éig tartó betegsége lefolyásának ismertetése, ez 9 számozatlan oldalt tesz ki. Ezt követi a háromoldalas, részletes boncjegyzõkönyv, majd 22 oldalon át a betegség, illetve az alkalmazott terápiák elemzése. Ennek elején egy érdekes, kemjatrikus elemekkel kiegészített mechanojatrikus-hoffmannista noszológiai elmélet olvasható.29 A szervezet Köleséri szerint olyan gépezet, amelyet egy statikus, egy hidraulikus és egy anemonikus mechanizmus mûködtet, és ezek harmóniája jelenti az egészséget, e harmónia felborulása pedig betegséget okoz. A harmónia felborulásának oka Köleséri szerint általában valamilyen külsõ hatás, idegen anyag, amely a légkörbõl is származhat. Elmélete ismertetése során elsõsorban Baglivire, Boer-haavére és Hoffmannra, vagyis a kor legszínvonalasabb – és legdivatosabb – orvosaira hivatkozik. Ennek az elméletnek a fényében igyekszik magyarázni gyógymódjait, amelyeknek ma a polüpragmászia nevet adnánk. Virmondt Köleséri szerint egy – Febris istennõ és az alakváltogató Proteus jelképes nászának köszönhetõ – változó természetû láz áldozata lett. A mûvet Virmondt – Köleséri által írott – sírfeliratának szövege zárja. De scorbuto mediterraneo dissertatio ad normam philosophiae mechanicae. Cibinii, Michael Heltzdörffer, 1707. 12-ed rét, 72 p.
Kótay szerint30 ez a mû volt Köleséri németalföldi orvosdoktori disszertációja. Szerinte a szerzõ azért nem utalt erre, mert úgy nem engedélyezték volna a kiadását. „Tartalmában és terjedelmében a kor színvonalának magas szintjén (sic!) álló mû.” Azért jelent meg kevés példányban, mert keveseket érdekelt, és Köleséri zsugori volt.31 A mû tartalma a következõ: Minden erdélyi betegség közül ez a leggyakoribb helyi kórság, mindhárom nemzetiség (román, magyar, erdélyi [!] körében gyakori. Fõ tünete a mértéktelen evés-ivás miatt támadó hányinger, rosszullét. A mû egy korábban sokáig éhezõ fiatalember esetével kezdõdik, aki, mihelyt alkalma nyílik rá, túl sokat eszik. Tüneteit részletesen ismerteti. Erõs pálinkás, ecetes bedörgöléssel és böjtöltetéssel, alkoholtilalommal próbálják a kórt gyógyítani. Ha ezt nem alkalmazzák, a betegség súlyosbodik, és ezer más formája lesz. A tüneteket összegezve a szerzõ a betegséget a skorbut egyik válfajának tartja, és scorbutus mediterraneausnak nevezi, vagyis egy olyan igen ritka mediterrán kórnak, amely azonban minden egyéb kórság szülõanyja. (A magyar csömörrel is azonosítja a betegséget.) A tüneteket közvetlenül a nedvek ragacsossága és nehéz mozgása okozza, a szilárd részek pedig vagy megrothadnak, vagy a stagnáló nedvtõl kimarjulnak. Ezután egy bonyolult etiológiai magyarázat következik kemiatrikus elemekkel, amelyben a szerzõ – helyesen – felhívja a figyelmet arra, hogy a betegség a helytelen, növényekben szegény táplálkozás eredménye. A terápiában a né-pi gyógymódok és dietetikus elemek alkalmazása mellett orvosságként Essentia antiscor-buticát, Spiritus scorbuticus et bezoardicust, Pulvis absorbens Wedeliit, illetve Pulvis sanguinem purificantem Stockhamerit javall.
JEGYZETEK
94
1. 1717–1732 között töltötte be ezt a funkciót, tanácsosi rangban, az elsõ Gubernium által kinevezett erdélyi protomedicusként. Huttmann 2000. 114. 2. Pataki 2004. 109. Egy 1728-ból való erdélyi verses paszkvillus szerint egyébként Köleséri volt az egyetlen orvos Transylvaniában, aki sokra vitte, „ki uraságra ment, annál több egy nincsen”. Pataki 2004. 380–381. 3. 4. Bologa – Jiga 1959. 448. Bologa és Jiga a fondok pontos számára is utal (Archivele Statutului Or. Stalin, Fondul Magistratului 1717. Nr. 3. 1718. Nr. 4., 1719. Nr. 4). 4. Nagyajtai Cserei Mihály Historiája. Emich, Pest, 1852. 408. 5. Szentgyörgyvölgyi 1981. 186. 6 Spielmann1976. 153. 7. Köleséri bizonyosan járt és tanult Leydenben, hiszen Huszti Szabó István közeli kapcsolatban állt vele ekkoriban – ez avató értekezésébõl is kiderül. (Spielmann 1976. 166.), csakhogy itt nem orvosi, hanem bölcsészeti és teológiai stúdiumokat folytatott. 8. Schendo nyilván szintén csak bölcsészeti és teológiai tanulmányaira utal, mikor azt írja a 46. levélben: „Hagam Comitum, Ultrajectum et Lugdunum, ex cuius foecundo ubere Chrysippos adeo salubre scientiarum lac suxit.” 9. Jellemzõ módon a Leopoldina tagjává sem orvosi, hanem mineralógiai munkája (Auraria RomanoDacica) vették föl Chrysippus I. néven, 1719 októberében. (Megjegyzem, a név maga is erre utal.) Lásd Huttmann 2000. 301. Ugyanez vonatkozik angliai elismeréseire is.
10. Weszprémi II. 609. 11. Szentgyörgyvölgyi 1981. 183. 12. Magyary-Kossa I. 55. 13. Spielmann 1976. 154. Spielmann szerint orvosi képesítését (sic!) Leydenben szerezte meg. 14. Huttmann 2000. 85. 15. Kótay 1987. 175. 16. Magyary-Kossa I. 35–36; Pataki 2004. 152; Huttmann 2000. 119; Spielmann 1976. 191. 17. Pataki 2004. 111. 18. Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina. Bp., 1910. 64, 264–265, illetve Magyary-Kossa III. 376. 19. Fodor 85–90. 20. James Lind: A treatise on scurvy in three parts. Ed. 3. London, 1772. 548. 21. Joannes Milleter: De morbo tsoemoer Hungariae endemio. In: Disputationes ad morborum historiam et curationem facientes. Lausannae, Bosquet, 1760. Elsõ kiadás Leyden, 1717. 22. És nem mediterrán skorbutnak, mint Kótay írja. 23. Observationes in Ephemeridibus Academiae Imperialis Naturae Curiosorum. Centur. X. (1722): Observ. 88. De Apostemate Hepatis curato; Obs. 89; De vomica pectoris.; Obs 90; Intestini pars extra abdomen pendulum; a Sammlung von Natur- und Medizin- wie auch hierzu gehörigen Kunst- und Literatur-Geschicht (Leipzig-Budissin, David Richter, 1721) c. folyóiratban több cikke is olvasható: Kurzer historischer Bericht von der zu Kronstadt in Siebenbürgen grassirenden Contagion vom 30. Nov. 1718. sammt D. Joh. Kanold’s kurzer Reflexion über die Pest und sonderlich über deren Ursprung und Kur Desgleichen vom Jahr 1719; Special-Relation von der Pest in Siebenbürgen und andern Seuchen 1721: (678–683. p.) (Ennek a levelezésben is szerepel egy változata, lásd 9.levél); Relation von Witterung, Seuchen etc. in Siebenbürgen 1722. Az Annales physico-medicae Vratislaviensesben olvasható (Tentamen VI az Observationes de peste Bacensi, praesertim Coronae, saeviter An. 1718 et 1719 grassante címû írás. Ez azonban bizonyosan Albrich János kézirati munkája, melybõl Köleséri kivonatot közölt (a szerzõ nevét nem említve). 24. A rendes orvoslásnak közönséges regulái. A Kolozsvári Kalendáriumokban 1703, 1717, 1723, 1724, 1725, 1726, 1728, 1729, 1730. években kiadott egészségügyi tanácsok. 25. Spielmann 157. 26. Auraria Romano-Dacica. Cibinii, Typis Publicis, 1717. 220–237. Ez az egyébként igen alapos és érdekes munka feltûnõ módon negligálja a bányaegészségüggyel vagy a bányászbetegségekkel kapcsolatos kérdéseket. 27. Ha valaki egyrészt orvosi-gyógyszerészeti, másrészt kémiai-metallurgiai-mineralógiai kutatásokkal egyaránt foglalkozott, akkor a háttérben általában az alkímia iránti érdeklõdés állt. Erre számos példát hoz a következõ cikk: Chang Ku-Ming (Kevin): Alchemy Studies of Life and Matter. Reconsidering the Place of Vitalism in Early Modern Chymistry. Isis 102 (2011) 2. 322–329. 28. A 23. levélben is megismétli azt, hogy az özvegy kérésére adta ki ezt a mûvét. „Accipe nunc Proteum Febrilem, quem et vivens aeger, et post ejus obitum vidua descriptum voluit.” 29. „Cum corpus humanum nihil aliud est, quam machina quaedam ex fluidis et fluida continentibus, firmantibus, retinetibus pluribus… constans”. 30. Kótay 175. 31. Uo.176.
95
IRODALOM Bologa, Emil I. – Jiga, Caius T.: Adatok Köleséri Sámuel (1663–1732) személyiségének és munkásságának megismeréséhez. Orvosi Szemle, Marosvásárhely (1959) 4. 447–450. Fodor István: Kereséri Köleséri Sámuel. (Adattár) Orvostörténeti Közlemények 35. (1965) 85–90. Huttmann, Arnold: Medizin im alten Siebenbürgen. Beiträge zur Geschichte der Medizin in Siebenbürgen. Hrsg. Robert Offner. Hora, Hermannstadt (Sibiu), 2000. Kótay Pál: Színek az orvos Köleséri Sámuel életmûvében. Orvostörténeti Közlemények 117–120 (1987). 173–181. Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek. I–IV. Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat, Bp., 1929–1940. Pataki Jenõ: Az erdélyi orvoslás kultúrtörténetébõl. Magyar Tudománytörténeti Intézet, Piliscsaba, 2004. Spielmann József: A közjó szolgálatában. Mûvelõdéstörténeti tanulmányok. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1976. Szentgyörgyvölgyi Gábor: Köleséri Sámuel pályája és jelleme. Orvostörténeti Közlemények 93–96 (1981). 183–188. Weszprémi István: Magyarország és Erdély orvosainak rövid életrajza. I–IV. Medicina Könyvkiadó, Bp., 1960–1970.
história
