Az Erdélyi Múzeum" története

Az „Erdélyi Múzeum" története 1874—1937. (Második, befejező

közlemény.)

V. 1892-1905. A harmadik időszakban, amely 1892-től 1905nig terjed, az az első szembeötlő jelenség, hogy, az 1892. évi összevont 1—II. füzet ismét az Erdélyi Múzeum címet viseli. Az 1892. január 31-i szakosztályi köz­ gyűlés ugyanis elfogadta Szinnyei József titkárnak Széchy Károlytól is támogatott azt az érvelését, hogy aj kiadványoknak tíz szóból álló fel­ irata voltaképen nem cím, hanem a hiányzó címnek a magyarázata,^ s így a 8 esztendeig megokolatlianul mellőzött „Erdélyi Múzeum" cím visszaállítását egyhangúlag azzal az utasítással vette tudomásul, hogy a főcím alá az eddigi fölírat csak magyarázatul teendő ki. így lett ismét és maradt változatlanul a most következő 14 évfolyamon ke­ resztül ez a cím: Er dél yi Múzeum. Az Erdélyi Múzeum-Egylet Bölcsélet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztályának kiadványa. _ Ugyanezen a közgyűlésen Szász Béla alelnök azt az indítványt terjesztette elő, hogy a bölcsészeti szakosztálynak az eddigi két­ havonként megjelenő folyóirata — egyrészt a kedvező anyagi hely­ zetre való tekintettel, másrészt élénkebbé, alkalomszerűbbé tétele s nagyobb elterjedése érdekében — az 1892. év elejétől 10 füzetből álló s füzetenként legalább 3 és Va ív terjedelmű olyan havi (júl. és aug. kivételével) folyóirattá formáltassék át, melynek a tartalmát a tudo­ mányos dolgozatokon kívül „rövid irodalmi, bírálati és más hasonló természetű közlemények szolgáltassák." A választmány javaslata alapján a közgyűlés az indítványt elvben ugyan pártolta, de a költ­ ségtöbbletre való tekintettel egyelőre a kéthavi megjelenéshez ragasz­ kodott azzal az utasítással, hogy a választmány kövessen el min­ dent azoknak a föltételeknek előteremtése érdekében, melyek a havon­ kénti kiadást lehetővé teszik. 47 A kérdés ezzel még nem került le a 7

Erdélyi Múzeum. 1892. 85. 1.

126

napirendről, mivel az Egyesületnek ugyanazon évi február 29-i köz­ gyűlésé Szász Béla javaslatát elfogadta s az Erdélyi Múzeum havon­ kénti kiadására a szakosztály évi járulékát 300 forinttal felemelte.48 Elnnek következtében az Erdélyi Múzeum 1892-től 1905-ig bezárólag 10 füzetből álló s évenként átlag 35—40 ív -terjedelmű folyóirattá vált. Az egyik évben (1894) meg éppen 43 ívet ért el (694 1.): ez az Erdélyi Múzeum múltjában a szélső legnagyobb terjedelem. Észre kell vennünk és meg kell állapítanunk, hogy a szellemi munkásság ered­ ménye, a kiadványok terjedelme, az utolsó tíz év alatt (1884—1893) megkétszereződött, 20 ívről 40 ívre gyarapodott, s a negyedévi füze­ tek havi folyóirattá növekedtek. Alighogy az új kezdet megindult, az 1893. június 14-i rendkívüli szakosztályi közgyűlésen Szinnyei József lemondott a titkári szer­ kesztői tisztségléről, mivel a budapesti egyetemre az uralaltáji nyel­ vészet rendes tanárává nevezetett ki. Széchy Károly meleg szavakkal méltatta Szinnyei József érdemeit, ki a folyóiratot rövid tartamú működése alatt is a tudományos közvéleménytől elismert magas színvonalra emelte s ezért háláját a közgyűlés jegyzőkönyvben örö­ kítette meg. Ugyanez a közgyűlés mindjárt meg is választotta az új titkár-szerkesztőt Szádeczhy Lajos egyetemi tanár személyében, 49 aki köszönetében kijelentette, hogy fő törekvése a folyóirat színvonalá­ nak megtartására, sőt fejlesztésére és emelésére fog irányulni. 50 így az 1893. évi szeptemberi (VII.) füzetet már dr. Szádeczky Lajos titkár jegyezte, aki a folyóirat valamennyi szerkesztője közül leg­ hosszabb ideig, 1905 végéig, tehát 12 és Va évig vezette az Erdélyi Múzeumot. Az új időszak mindenekelőtt olvasóközönséget akart sorakoztatni Biz Erdélyi Múzeum mögé. Sok fáradozással járó, kitartó küzdelemre elszánt célkitűzés volt ez abban az időben, amikor a vidéki folyóirat és tudományos társasági igen nehéz s fölötte hátrányos helyzetben ver­ gődött. Az irodalmi és tudományos élet főére az ország szívében lük­ tetett, az írók és tudósok Budapestre sereglettek, mindenki onnan várt irányt, ítéletet és elismerést. Az irodialom és tudomány iránt érdeklődő csekély számú közönségnek a szeme is Budapesten függött. Onnan t u d t a meg, hogy mit kell olvasnia, s kit kell a kiválóbb írók és tudó­ sok közé soroznia. Egészen kivételes tehetség volt az, akinek híre­ neve nem Budapestről áradt szét az akkori egész Magyarországon. 51 E z a jelenség egészen szembeszökően mutatkozik az Erdélyi Múzeum­ nak az 1874—1891 között megjelent 17 .évfolyamán. A közönséggel annyira nem tudott kapcsolatot találni, hogy tagsági illetékképpen s cserepéldányban másfélszáz körül küldözgették szét ebben az időben a folyóiratot, s volt esztendő, amikor mindössze egyetlenegy valóságos 48 49 60 fl

Erdélyi Múzeum. 1892. 87. 1. 245. 1. A közgyűlés kisebbsége Széchy Károly mellett foglalt állást. Erdélyi Múzeum, 1893. 431. 1. Erdélyi Múzeum, 1892. 23. 1.

>

127

előfizetőt számlált. Ezért az egész időszakon át megszakítatlanul har­ sogott a panasz és a szemrehányás a nagyközönségnek a tudományos törekvések iránt tanúsított közönyössége és érzéketlensége miatit. »ulyos kórtünetnek a megnyilvánulása volt ez. A materializmus tar­ totta fogva a lelkeket, a magasabb eszmények iránt ä lelkesedés tüzet iogni nem tudott. Ez a korszak a tudományt is csak abból a szempont­ ból nézte és becsülte, hogy mennyiben szolgálja az élet nélkülözhe­ tetlen szükségleteinek a kielégítését. Ekkor kezd a napisajtó az egyet­ len táplálék lenni, s a hírlapokon kívül legföljebb még iá szórakoztató Konnyu irodalom tudott széles köröket meghódítani. A tudomány és a tudósok csak távoli tiszteletben részesültek. 82 Ilyen körülmények között csakugyan nem kis feladat volt betörni * közönyösség mezejére, érdeklődést kelteni és olvasókat szerezni. lo92-ben és 1893-ban a központ részéről 1800 forint évi támogatásban részesült az Erdélyi Múzeum, s ugyanakkor alig 200 forintot tett ki az az összeg, amely tagdíjakból, előfizetésekből és a nvomtatvánvok el­ adásából befolyt. Az Egyesület 1894-re azonban kénytelen volt 300 fo­ rinttal csökkenteni a folyóirat segélyét, s ez is arra késztette a szak­ osztályt és a szerkesztőt, hogy a taggyüjtés terén fejtsen kii nagyobb tevékenységet s így biztosítsa a szellemi működés anyagi föltételeit. Ezért 1894-ben az Erdélyi Múzeum utolsó tíz évfolyamának a tartalom­ jegyzékét kinyomatta s 500 példányban küldötte szét az egész ország művelt közönségéhez. Egyúttal felhívást intézett a szakoszltály tagjai­ hoz, hogy a folyóirat eddigi terjedelmének fenntartása és tovább­ fejlesztése érdekében igyekezzenek ismerőseik, barátaik körében új ta­ gokat gyűjteni. 53 Azonkívül lépéseket tett a szakosztály, hogy a köz­ oktatásügyi minisztérium az Erdélyi Múzeumot a középiskoláknak megvételre ajánlja. A minisztérium teljesítette is a kérést, de az aján­ lásnak alig volt valami eredménye. A buzgó tevékenykedés^ ellenére is a haladás nagyon lassú menetben tartott előre. Az 1895. január 16-i közgyűlés elnöki megnyitója kénytelen volt megállapítani, hogy Magyarország 130 városának csak harmadrészébe jut el a folyóirat tagsági illeték vagy előfizetés címén, s egyetlen példánya sem jár olyan városokbai, mint pl. Szeged, Kecskemét, Sopron, Győr, Eger, Kalocsa stb. Bár a terjesztés észrevehető eredménnyel járt, 1895-ben a folyóirat számadása hiánnyal zárult. Ez a szerkesztőt a r r a ä javas­ latra késztette, hogy a vidéki tagok tagsági, és előfizetési díja 2 forint­ ról 3 forintra emeltessék. Ez azért is méltányosnak látszott, mivel az Erdélyi Múzeum, még a Természettudományi Társulat közlönyét sem véve ki, az ország legolcsóbb tudományos folyóirata volt, s az 1500 forint központi áldozatkészség azt jelentette, hogy az Erdélyi Múzeum 1—1 példánya önköltségi áron 5 forintba került az Egyesületnek, 54 52 63 54

Erdélyi Múzeum, 1901. 291. 1. Erdélyi Múzeum, 1894. 119. 1. Vö. 1893. VII. f. borítéklapia. Erdélyi Múzeum, 1896. 87. 1.

128

vagyis a szakosztály tagjai felerészben sem viselték a kiadási költ­ ségeket. A szakosztálynak az az igyekezete, hogy taggyüjtéssel mélyebb gyökeret verjen a művelit nagyközönség, rétegeiben, csakugyan számba­ vehető sikerrel járt. Az előbbi időszak 160-as példányszáma 1896-ig 400-ra, 1897-ben 500-ra emelkedett, g 1898-ban ötödfélszáz tagsági, csere- és tiszteletpéldány ment szét. Ez már egy országos tudományos társulatnál is számottevő mennyiséget jelentetlt. Pusztán toborzó mes­ terkedésekkel niem lehetett volna ezt az eredményt elérni, ha ugyan­ akkor a folyóirat belső szerkezete is nem igazodik az alkalomszerű­ séghez és a terjedés külső követelményeihez. A Szinnyeitöl megvont keretekben Szádeczky Lajos szerkesztősége alatt végleg kialakult az Erdélyi Múzeumnak az a formája, hogy a változatosság érdekében le­ hetőleg rövid értekezésekre törekedett, a magyar és a külföldi iroda­ lomból évenként átlag 40 könyvet ismertetett, a különfélék rovatába« apróbb közleményeket és alkalomszerű érdekességeket közölt, a neve­ zetesebb folyóiratokat számontartotta, az új könyvek jegyzékét adta s hivatalos értesítőjében a szakosztályra vonatkozó közleményeket tette közzé. A 90-es évek közepén már aa erdélyi részekben a bölcsé­ szeti szaktudományok körébe vágó irodalmi és tudományos működés középpontja, s országos hírével általában az Erdélyre vonatkozó tudo­ mányos dolgozatok gyűjtőhelye lett. 55 Munkatársai sorába a bölcsé­ szet-, nyelv- és történettudomány kiváló szaktaiűvelői csoportosultak, nemcsak Erdélyből, hanem az egész Magyarországiról, sőt annak hatá­ r á n túlról is, Londontól Bécsen át Bukarestig. 56 ^ Többé-kevésbbé kez­ dett megvalósulni a szakosztálynak az a hagyományos törekvése, hogy Erdély fővárosát tudományos irodalmi gócponttá alakítsa s annak középpontjává az Erdélyi Múzeumot tegye. 57 De nemcsak anyagi és erkölcsi téren figyelhetjük megl a nagy föl­ lendülést, hanem az erdélyi tudományos öntudat elmélyülésének a jeleit is örömmel vesszük észre. A múlt kegyelete, az alapítók szándé­ kának és szellemének tiszteletben tartása vezető elvként kezd érvénye­ sülni. „Bérces hazánkban még sok a felkutatni, összegyűjteni való, — figyelmezteti a szakosztályt Szamosi János közgyűlési megnyitója 1899. március 6-án,B8 — még sokat kell magyarázni, ismertetni, még igen sok dolgon lehet okulni." Az a.z őszinte törekvés hatja át ebben az időben az Erdélyi Múzeumot, hogy nevének és rendeltetésé­ nek megfeleljen. A tiszta tudományművelésre törekedett ugyan, de a nemzeti eszmények ápolását sem tévesztette szem elölt, s ehheiz híven mindenek fölött magyar és főképen erdélyi kívánt lenni. 59 Ezt a törek­ véséit illetékes ítélők nem egy elismierö nyilatkozata méltányolta és lelkesítette buzdításával. Az a régebbi jogos kifogás, melyet a 80 t as 65 56 57 58 59

Erdélyi Múzeum, 1897. 111. 1.

U. o. U. o. U. o. U. o.

1897. 112. 1894. 122. 1899. 182. 1902. 287.

1. 1. 1. 1.

129

evekben és a 90-es évek elején hangoztattak egyesek, hogy az Erdélyi Múzeum Erdéllyel magával kevesebbet foglalkozik, mint az alapítók szándékai megkívánják, teljesen elnémult, s a tudományos közvéle­ mény kénytelen volt elismerni, hogy a földrajzi határok közé nem szorítható tudományágak művelésén kívül elsősorban Erdélyre, annak történetére, nyelvészeti, irodalmi, régészeti, művelődés- és műtörténeti kérdéseire, s általában arra a föoélra fordítja figyelmét, melyet az Egyesület alapszabálya a „honismeret" kifejezéssel jelöl meg.B0 . A tárgyalt időszak 139 füzetből álló 14 évfolyamában 520 íven (8324 1.) 1227 közlemény látott napvilágot, tehát háromszor annyi, mint a megelőző 17 kötetben. Elsősorban magyar irodalomtörténeti, itt-ott váltakozva világirodalmi vonatkozásokkal, azután magyar tör­ téneti és művelődéstörténeti értekezések tartalmaisítják az évfolyamo­ kat. Nyelvészeti kérdések, bár ritkábban, szintén felvetődnek. Több ízben értékes népköltészeti közleményeket olvasunk folyóiratunk lap­ jain. Szórványosan jelentkezik a néprajzi tanulmány, sőt van olyan évfolyam (1899), amikor határozottan előtérbe nyomul. Tekintélyes helyet foglal el továbbá a régészet s benne néhány világhírű lelet ismertetése. Általában a történeti irány uralkodik s az erdélyi vonat­ kozások feldolgozása ad különös színt neki. Hangsúlyosan emelkedik ki a honismeret: a tartalomnak több mint a háromnegyed része erdélyi tárgyból, erdélyi történeti, nyelvészeti, irodjalmi, műtörténeti közle­ ményből tevődik össze. Azután erdélyi nemzettörténeti, színészet- és sajtótörténeti adatok, családtörténeti okmányok, oklevelek, forrás­ munkák közlése, régi erdélyi írók emlékének felelevenítése és irodalom­ történeti emlékek kiadása teszi rendkívül gazdaggá és nagy értékűvé ennek az időszaknak a pozitív adatgyűjtésre nagy gondot fordító szorgalmas munkásságát. A honismertető anyagon kívül értékes tanul­ mányokat olvashatunk továbbá az ókori klasszikus irodalmak köré­ ből, fordításokat a görög és a római remekírókból. Szórványosan ittott jogtudományi, filozófiai, esztétikai, neveléstörténeti és kritikai értekezések köthetik le figyelmünket. Nincsen olyan kötet, amelyben nem találnánk beható tanulmányokat a románság múltjáról, történeté­ ről, irodalmáról és néprajzáról. Az erdélyi szászok története és iro­ dalma szintén figyelemben részesült. Ezeken kívül százszámra menő irodalmi1 és kritikai szemle a magyar és a külföldi tudományosság .területéről, s az apróbb közlemények gazdáig sora teszi változatossá az évfolyamokat. Végül nagybecsű okmánytáraknak tekinthetők azok a minden kötetben. olvasható pontos és részletes beszámoló jelentések, amelyek az Egyesület életéről s a szakosztály működésének nevezetes mozzanatairól nyújtanak adatszerű tájékoztatást. A közleményeknek nemcsak a tekintélyes száma, hanem a. belső értéke is széles körökben keltett elismerést és szerzett az Erdélyi Múzeumnak a tudományos közvéleményben rangot és hírnevet. Szinte már túlnőtt a szakosztály keretein. Míg az előbbi időszakban kizárólagosan a szakosztályban el60

Erdélyi Múzeum, 1900, 180. 1.

_

130

hangzott előadások lerakodó helyéül szolgált, most sok olyan dolgozat került íaz Erdélyi Múzeum évfolyamaiba, amely sem a szakosztálylyal, sem az Egyesülettel, sem Erdéllyel össze neun függött. Ez azon­ ban természetes következménye volt annak, hogy a 40 íves folyóiratot egyedül a szakosztályi munkálkodás megtölteni nem tudta. Az egykorúak helyesen látták, — ezt ma megállapíthatjuk,^ - hogy az Erdélyi Múzeum ebben az időszakban olyian. hézagpótló munkát végzett, amely számottevő lesz a jövő nemzedék előtt is. A jó igyekezet és az ügyszeretet elismerését, melyet akkor a .jövőtől kí­ vántak, 61 ma készségesen meg kell adnunk a szerkesztőnek és a munka­ társak neves csoportjának, akiknek a sorából megemlíthetjük ezeket a neveket: Brassai Sámuel, Bayer József, Binder Jenő, Felméri Lajos, Erdélyi Pál, Ferenczi Zoltán, Gyalui Farkas, Hegedűs István, Ka­ nyaró Ferenc, Pecz Vilmos, Szádeczky Lajos, Márki Sándor, Wert­ ner Mór, Bálint Gábor, Jankó János, Lindner Gusztáv, Veress Endre. Viersényi György, Balogh Arthur, Cserép József, Gopcsa László, Thallóczy Lajos, Csengieri1 János, Finály Gábor, Gál Kelemen, Ve­ ress Ignác, Ürmössy Lajos, Gombos F . Albin, Orosz, Endre, Thury József, Kelemen Lajos, Sebestyén Gyula, Schneller István, Vikár Béla, Hermann Antal, gr1. Kúun Géza, Moldován Gergely, Cs. P a p p József, Téglás Gábor, Török István, Lukinich Imre, Komáromy Andor, Rácz Lajos, Szász Zsombor, Erdélyi Károly, Kiss Ernő, Bá­ rány Gerő, Kristóf György, Perényi József, Petri Mór, Pap Domokos, Görögi Ferenc, Jászai Rezső, Nielsen Kornádi, Baros Gyula, Gálos Rezső, Király Pál, Horger Antal. Az már szinte természetes velejárója a nagy lendületnek, hogy egyszercsak nehézségek kezdik lassítani a pálya felfelé ívelését, A vál­ ság jelei a századforduló éviéiben jelentkeznek először. Bár ebben az időben 4.000 korona segélyt kapott a-z Erdélyi Múzeum az Egyesület­ től, a szerkesztő egyre-másra panaszosan emlegeti, hogy az életviszo­ nyok megnehezedése, a gazdiasági és kereskedelmi pangás miatt a tag­ díjak nem folynak be s magától az anyaegyesülettől sem lehet remélni az évi átalány felemelését, mert az is pénzügyi bajokkal küszködik. 02 Amikor a közgyűlés a szerkesztő 300 forintos tiszteletdíját a terhes munkára való tekintettel föl akarta emelni, a nehéz pénzügyi hely­ zetre való tekintettel maga a szerkesztő emelt szót a jiavaslat jóvá­ hagyása ellen.63 Zilált anyagi viszonyokra mutat az is, hogy míg az Akadémifa és a Történelmi Társulat ívenként 80 koronát juttatott a szerzőknek, az Erdélyi Múzeum csak $0 koronát tudott fizetni, sőt 1902-ben kénytelen volt úgy határozni, hogy csak az első ívet része­ síti 50 korona tiszteletdíjban, a többit csupán 30 koronáival díjazza. 64 E g y év múlva azonban visszaállott a 48 koronás tiszteletdíj. 65 Lát1)1 63 63 64 65

Erdélyi Múzeum, 1900. 181. 1. U. o. 1901. 292. 1. U. o. 1898. 128. 1. U. o. 1902. 287. 1. U. o. 1908. 333. 1.

>

131

szik ezekből a jelenségekből, hogy a legnagyobb igyekezettel sem sike­ rült szilárd alapra helyezni a folyóiratot. Az egyre rosszabbá váló anyagi helyzet 1902-ben mutatja afc első megrendülést, amikor az évi zárószámadás 300 korona hiányt tüntetett föl s a mostoha viszonyok miatt ugyanakkor az Egyesület kénytelen volt 400 koronával csökken­ teni az átalányt. 0 0 Az egyensúly megtartása érdekében a személyi illetékek leszállításán kívül a folyóirat terjedelme is 5 ívvel kisebbe­ dett. Ebben az időben 450-es példányszámban jelent meg az Erdélyi Múzeum: éhből 300 fizető tag volt, a negyedik száz az Egyesület ala­ pító, igazgató és rendes tagjai sorából s a csereviszonyban levő egye­ sületekből került ki. 67 Némi javulás után 1905-ben, a tárgyalt időszak utolsó esztendejében, ismét megviselte az Erdélyi Múzeumot az a kö­ rülmény, hogy az anyaegylet az évi támogatást 22°/o-klal leszállította. A tagidíjhátralékok tetemes összege miatt is a folyóirat terjedelmét az előbbi évhez képest újból 6 ívvel kelett csökkenteni, s a hely­ szűke ia szerkesztőt arra kényszérítette, hogly több értékes dolgozatot visszaküldjön a szerzőknek.68 De nemcsak anyagi természetű bajok nyugtalanítottak ebben az időben a folyóirat csendes működését. Elvégbe csökkentett terjedelem­ ben is a 30—32 ív keretei között még mindig szép munkásságot lehe­ tett volna kifejteni. Az Erdélyi Múzeum nyugodtan fejlődő életébe a pénzügyi nehézségieknél jóval zavaróbban szólt bele az a nagy vita, mely laz 1900-as évek elején az Egyesület hivatása és rendeltetései körül a szakosztályok és a gyüjteménytárak igazgatói között keletkezett. A folyóirat eltávolodása s 1874. óta folyton nagyobb szakadékká mélyülő elkülönülése a múzeumi tárak tudományos érdekeinek a szolgálatától, másrészt szakosztályi kapcsolatának a meglazulása s általában a Múzeum-Egyesület jellegének csak a névlegles érvényesülése, továbbá a kor tudományos törekvéseiben a múzeumi munka jelentőségének erőre kapása; a múlt század utolsó évtizedében évről-évre az ellen­ tétek kiéleződése és kirobbanása felé sodorta az Egyesület életét és az ütközőpontban álló Erdélyi Múzeumot. Apáthy István és társai 1904. márciusában az alapszabályok átdolgozása célíjából olyam tervezetet nyújtottak be a központi választmányhoz, amely azt akarta, hogy az Erdélyi Múzeum-Egyesület eddigi szervezetét megváltoztassa, a szak­ osztályokat a kiadványaikkal együtt megszüntesse, s az eddigi széles­ körű tudományos és irodalmi munkásságot a gyűjteményes tárak ke­ belében szervezett új kiadványokkal a tárak ismertetésére korlátozza. 69 Az Erdélyi Múzeum szerkesztője, Szádeczky Lajos, erre hosszabb tanulmányban fejtette ki, hogy a múzeumi tártak nem önálló szervek, hanem csak eszközök azzal a rendeltetéssel, hogy la tudományos műkö­ dést elősegítsék és szolgálják. 70 "" Erdélyi Múzeum, 1902. 288. 1.

67 86 69 70

U. II. U. U.

o. o. o. o.

1903. 1905. 1904. 1904.

327. 1. 508. 1. 168. 1. 152-160. l.i«

132

Az Apáithy-féle indítvány a szakosztály körében nagy ellenhatást keltett. E z megnyilvánult abban is, hogy a központi igazgató választ­ mány szótöbbséggel az új tervezet mellőzését határozta el, mivel az 1859-i alapszabályokat úgy értelmezte, hogy az Egyesületet íaz alapí­ tók szándéka nem múzeumi holtkincsek gyűjtésére, hanem tudományos munkálkodás végett hívta létre, nevezetesen „a honiismeretre vonat­ kozó tudományokróli értekezletek és felolvasások tartására", „működé­ sének eredményei havi-, akár kötetlen füzetekben vagy évkönyvekben közzétételére", sőt „tudományos pályakérdések kitűzésére s a honisme­ retet terjesztő tudományos munkák kiadásának segítésére". 71 A másik párt, amely új alapszabályokkal az Egyesületet a múzeumi alapra akarta visszahelyezni, szintén nem volt hiányában a maga álláspontját támogató érveknek, s azt vitatta, hogy az Egyesület eredeti alapgondo­ lata a múzeumi cél volt, csakhogy ez lassanként teljesen háttérbe szorult, amikor az Erdélyi Múzeum-Egyesület az 1872-ben felállított egyletemmel került kapcsolatba. Azok a tudományos erők, akiknek a kezébe jutott a gyűjtemények kezelése, az akadémikus gondolatot részesítették előnyben, s így lassanként előállott az a helyzet, hogy a múzeum vezetői maguk sorakoztak az akadémiai törekvések élete. Ez­ zel, együttjárt, a kétféle foglalkozás lélektana szériáit, a- múzeum el­ hanyagolása, mert — nem számítva az anyagi előnyöket,, — könnyebb volt az akadémikus szereppel kitűnni, mint a csendes és önfeláldozó múzeumi munkában találni gyönyörűséget. Az utódok tágítottak az alapítók felfogásán, & abba a tévedésbe estek, hogy a tudomány szolgá­ latára a múzeumnak akadémikus szervezetet kell öltenie. Ez 1884-ben következett be, amikor a szakosztályok megszervezésével tudományos irányú társasággá alakult át a Múzeum-Egylet. E z az akadémiai szer­ vezet elvonta a gyűjteményektől az anyagi erőt, folyóirata s a szak­ osztály a múzeumi szervekkel nem tudott elevien tudományos kapcso­ latot találni, mivel sem az egyik, sem a másik nem támaszkodott a múzeum gyűjteményeire s nem tartotta szem előtt az alapítás alap­ elveit. Tgy évtizedek alatt a múzeumi élet mind jobban zsugorodott, s valósággal kiesett a világ! fogalmából, ezzel szemben az akadémikus szervezet mind jobban terebélyesedett s nyomasztóan elhatalmasodott az Egyesületben. 72 E z a jelenség adatszerűleg is bizonyítható. Az Erdélyi Múzeumnak az 1884-től 1904-ig terjedő évfolyamaiban mindössze 7 olyan cikk jelent meg, amely a hozzá közeleső két gyűjtemény anyagára vonat­ kozott. Ez idő alatt összesen 375 nagyobb cikket, tanulmányt, érteke­ zést véve számba, a szorosabban vett elsőrangú feladatot, a múzeumit, csak 7 cikk szolgálta, míg a távolabbit, a tudományt 368 dolgozat táp­ lálta. Ebből Erdélyre 171, Magyarországra 116, a külföldre 78 esett. A kiadványok tehát nem támaszkodtak a múzeum gyűjteményeire, nem kapcsolódtak a tárak érdekeibe, az alapításkor megállapított elvet nem 71 72

Erdélyi Múzeum, 1905. 294. 1. Erdélyi Múzeum. 1905. 336. 1. (Erdélyi Pál)l

133

tartották szem előtt. 73 A Múzeum-Egyletnek pedig, ha hivatásának meg akar felelni, a múzeum anyagát ismertetve, földolgozva, .közzé­ téve, esetleg ki is adva kell, a mimkafölosztás elve szerint művelnie a tudományt. Ilyen tudományos munkásság lebegett. gróf Miko> Imre es társai előtt, amikor a nemzeti múlt és a bonismertetes erdebeben való dolgozást sürgették. 74 Az Erdélyi Múzeum tehát nem arra való, hogy az egyetem tanárai a tárakkal .semmi összefüggésben, nem allo mun­ kásságuk céljaira használják, hanem az a rendeltetése, hogy a múzeumi anyagot napfényre hozza s az elrejtett értékeket a tudomány eleven tényezőivé tegye. -., A súlyos érvek ellenére is az akadémikus párt megmaradt a maga elvi álláspontja mellett. „Nem könyveket, köveket, bogarakat stb. akartak a nagynevű alapítók összegyűjteni, hanem tudományos eletei ébreszteni, szelle-mi érintkezést létrehozni", — mondotta Szamosi János szakosztályi elnök az 1904. május 28-i közgyűlésen s egyszersmind ünnepélyesen kijelentette, hogy csak addig lesz az egyesület t a ^ a , míg az a régi szelleméhez, hagyományaihoz hu marad. A narc a Kei fél között annyira kiélesedett, hogy Szádeczky Lajos szerkesztő az 1904. március 20-i közgyűlésen egyesületi titkári állasáról lemondott, s! évi jelentését a kedvezőtlen jövő lehangolt érzésével zarta.

1906—1917. 1906-ban lénveges változás történt mind az Egyesület, mind_az Erdélyi Múzeum életében: az akadémiai és a muzeális irányzat elsőbb­ sége körül az 1902. óta folyó elvi küzdelem az utóbbi győzelmével ebben az évben lezárult és nyugvópontra jutott. Az 1906. január 1-en érvé­ nyessé vált új alapszabály a böcsészeti szakosztály rendeltetéséül mrX tűzte ki, hogy az Erdélyi Múzeum-Egyesület könyvtárának, levéltárá­ nak és régiségtárának'az anyagát a honismeret előmozdítására fel­ dolgozza s folyóiratát is ennek a célnak a szolgálatába állítsa^ Ezeket az elveket a bölcsészeti szakosztály közgyűlése 1906. január 28-án életbe léptette .s ugyanakkor a szakosztály titkárává, akinek feladatkörébe •tartozott a folyóirat és a s7iako<sztályi kiadvánvok szerkesztése, az aka­ démikus iránv legádázabb ellenfelét, dr. Erdélyi Pál k ö n y v t á r i g ^ gatót, választotta meg. Kétségkívül furcsa helyzet keletkezett, mert az abadómákus szervezet igazgatásával megbízott Erdélyi Pálnak az lett a feladata, hogy a szakosztály működését és a folyóiratot eddigi tág területéről a muzeális oélgondolat szűkebb korlátai közé szorítsa* Az Erdélyi Múzeumnak az 1906-tal kezdődő és 1917-tel lezáródó 13L 73 74 70 78

Erdélyi Múzeum. 1905. 343. 1. U. o. 1905. 345. I. U. o. 1904. 356. 1. U. o. 1904. 213. 1.

134

kötete csakugyan föltűnően különbözik az előbbi időszakok év­ folyamaitól. A változás mindjárt szembetűnően megnyilatkozott nagyobb for­ májában és egész külső megjelenésében. Az eddigi 8-r formáról a 4-r alakra tért át, hogy szélesebb tükrével a múzeumi érdekeknek eleget tehessen, s az „Erdélyi Múzeum'-' cím alatt ez a hosszú felirat magya­ rázta a folyóirat tudományos iránykörét: „A Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály, az Erdélyi Nemzeti Múzeum könyv­ tára, Érem- és Régiségtára közlönye". Az új utat még az is jelezte, hogy folytatólagos kötetszámozással ugyan (XXTIT. k.), de „Új folyam 1. kötet" kitétellel indult új korszakot kezdeni az Erdélyi Múzeum 3906-ban'. "" ; < í Az új folyam I. kötetében két jelentősebb vonás köti le a figyel­ met: az egyik az, hogy főképen a felolvasó ülések anyagára támaszko­ dott, a másik pedig az, bogy az Egyesület gyűjteményeihez, nevezete­ sen a könyvtárhoz, levéltárhoz, kézirattárhoz s az érem- és régiség­ tárhoz szorosabban kapcsolódott, vagyis külső formájában és belső be­ rendezésében egyaránt azokat az igényeket kívánta kielégíteni, ame­ lyeket iránta a tudományosan működő' szakosztály, meg a tudomány szolgálatára rendelt gyűjtemények feldolgozásíai joggal formálhatott. Kétségbevonhatatlan, hogy több évtizedes iránykeresés és próbálkozás után ebben az időszakban és Erdélyi Pál szerkesztésében vált az Er­ délyi Múzeum a hivatását és rendeltetését legjobban megközelítő, valóságos múzeum-egyesületi folyóirattá. Szoros egységét az Egyesü­ let gyűjteményeivel a szerkesztő azzal is éreztetni kívánta, hogy a szakosztályi üléseken elhangzott előadások közlönyéül tekintette s benne a gyűjtemények tudományos anyagának a feldolgozására ará­ nyos teret biztosított. Ezt a viszonyt a borítéknak a könyvtárra és a régiségtárra vonatkozó állandó közleményei is kifejezésre juttatták. A folyóirat alakjának változását, a szélesebb tükröt és a nagyobb formát, szintén a múzeumi érdek tette szükségessé. A szakosztályi és a mú­ zeumi cél természetesen kapcsolódott azzal a törekvéssel, hogy a folyó­ irat beilleszkedjék az egész magyarság tudományos világába, de min­ dig úgy, mint az Erdélyre vonatkozó kérdések képviselője. E z t a óéit és működési tervet igazolta a folyóirat első új év­ folyama a 8 szakosztályi felolvasást, 9 könyvtári és 5 régiségtan köz­ leményt tartalmazó anyagéval. Év végén a szerkesztő megelégedéssel állapította meg, hogy „a folyóirat ellen panasz nem merült föl, ellen­ ben ú g y kiállítása, valamint színvonala tetszéssel találkozott". 77 Az év­ folyam első két száma a választmány határozatából 1.000—1.000 pél­ dányban készült: tagoknak és előfizetőknek ebből 529 példány került szétküldésre, a többi mutatványul, részben ismertetés céljára szolgált. A folyóirat 'olvasóköre tehát kétségkívül tágult, b é r terjedelme az előbbi időszak átlagos 35 ívével szemben most 28-ra csökkent. Az anyagi erők fogyatékossága miatt Erdélyi Pál a szerkesztést tisztelet77

Az E. M. E. Évkönyve. 1907. 97. 1.

>

135

díj nélkül végezte, 78 s általában mindazok, kik a szerkesztésben és az ügykezelésben résztvettek, megelégedtek a teljesített kötelesség jutal­ mazó tudatával. 7 9 Az új folyam első évében az Erdélyi Miizeum 5 füzetben jelent >neg, 1907-től kezdve 1914-ig1 évi 6 füzetben állandósult s átlagos ter­ jedelme 25—28 ív között mozgott. A következő évben már közel 600 példányban (590) ment szét, tehát örvendetesen gyarapodott a tagok e s az előfizetők száma. A folyóirat további megerősödését mutatja, hogy 1908-ban 700, 1909-ben 800 példányban jelent meg, s bár ugyan­ akkor évi 2.200 korona átalányt nyújtott az Egyesület s a jog- és tár­ sadalomtudományi szakosztály is saját működési eredményeinek a ki­ adásához egyesületi javadalmából hozzájárult, 80 az évfolyamok hiánnyal zárultak s a nagy anyagi nehézségekkel küszködő Erdélyi Múzeum ingatag költségvetési alapon állott. A szerkesztő buzgalma az évi 2.200 korona átalányhoz imiég 1.000 korona államsegélyt és 1.000 korona hir­ detési bevételt szerzett, s jóllehet ő maga a szerkesztői tiszteletdíjat nem vette igénybe, csakhogy a munkatársakat díjazhassa s a terjedel­ met tarthassa, a legnagyobb igyekezettel sem tudta a folyóirat hagyo­ mányos hiányát eltüntetni. 81 1910-ben, majd 1913-ban eredménytelen maradt az államsegély fölemelésére tett kísérlete, 82 e miatt az évfolya­ mok megsoványodtak s a tudományos célok következetes keresztül­ vitelében is ernyedtségek mutatkoztak. Kezdetben jól és zavartalanul ment minden. A múzeumi tudatos munka oly gazdag anyagot vetett felszínre, hogy részére még két folyóirat sem: lett volna elég, a felolvasó ülések pedig úgy ontották a dolgozatokat, hogy közzétételüknek csak korlátozott mértékben lehe­ tett megfelelni. A múló éveikkel az Erdélyi Múzeum egyre jobban meg­ erősödött abban a helyes irányában, hogy a szakosztály üléseinek tudo­ mányos eredményeit közreadta s a körébe tartozó gyűjteményeket szol­ gálta a bennük felhalmozódott emlékek ismertetésével, részlblen a folyó munkák közlésével. így rendeltetéséhez híven muzeális és erdélyi ma­ radt, s éppen ezzel a jellegével olyan folyóirattá súlyosodott, melyet a tudomány területén mindenütt ismertek és mindenfelől felkerestek. 83 Gondos terjesztése és értékes tartíaSima országos súlyt biztosított számára. 84 A virágzás azonban hervadni, a lendületes fejlődés csakhamar ha­ nyatlani kezdett. Az 1909. január 11-én tartott szakosztályi tisztújító közgyűlésen az a nevezetes változás történt, hogy Erdélyi P á l három évig viselt titkári tisztétől megvált, a folyóirat szerkesztését azonban 79 79 80 81 83 83 84

Az Az Az Az Az Az Az

E. E. E. E. E. E. E.

M. M. M. M. M. M. M.

E. E. E. E. E. E. E.

Évkönyve, Évkönyve, Évkönyve. Évkönyve, Évkönyve, Évkönyve. Évkönyve.

1907. 41. 1. 1907. 99. 1, 1909. 11. 81. 1. 1910. 81. 1. 1910. 94. 1. 1914. 91. 1. 1908. 87. 1. 1909. 11. és 80. 1.

•8«

továbbra is megtartotta. Ez kifejezése volt annak a bizalomnak és elismerésnek, amellyel működését a szakosztály értékelte. Erdélyi Pál lemondásának az indítéka a kettős tiszt terhe volt, s az a törekvése, hogy szűkebb körre vont munkásságát egészen a folyóiratnak szentel­ hesse. Az Erdélyi Múzeum csakugyan tovább haladt a fejlődés útján: 1909-ben már 750 példányban jelent meg, s tudományos színvonala, kri­ tikai irányának komolysága széles körben olyan tiszteletet és meg­ becsülést ébresztett, amely továbbra is a legszebb reménnyel és vára­ kozással töltötte el a szakosztályt. 85 Tudományos erejének bizonyítéka volt a z a 11 ívnél nagyobb terjedelmű füzet is, amelyet 1909-ben dr. Posta Béla tízéves érem- és régiségtan igazgatósálgjának a megünnep­ lésére bocsátott ki barátai és tanítványai dolgozataiból. Ugyanakkor azonban az egyre fokozódó és meg nem szüntethető anyagi nehézségek miatt nyilvánvalóvár kezdett válna, hogy a vállalt feladatokat és cél­ kitűzéseket, melyeket a szerkesztő az új folyam elé tűzött, szűk terje­ delmével az Erdélyi Múzeum megoldani és megvalósítani nem tudja. Kapcsolatai a szakosztállyal évről-évre lazábbá szakadoztak, mivel a folyóirat nem tudott közzétenni minden felolvasott dolgozatot, de a m i a t t is, hogy egyre gyérebben hangzottak el olyan előadások, ame­ lyek tudományos értékkel gyarapíthatták volna a folyóirat hasábjait. A kedvezőtlen mozzanatok közé tartozott az iß, hogy az 1911. március 26-i közgyűlés a folyóirat szerkesztőjét az.Egyesület főtitkárává vá­ lasztotta meg. Erdélyi Pál ebben a minőségében 'is megtartotta a folyóirat szerkesztését, s ez még tovább lazította az Erdélyi Múzeum­ nak a bölcsészeti szakosztállyal való kapcsolatát, mivel a folyóirat főtitkár-vezetőjének most már nem egy szakosztály szempontjait, hanein az egész egyesület érdekeit kellett képviselnie és szem előtt tartania. A baj gyökere tulajdonképen abban rejlett, hogy muzeális irány­ ban olyan tág kört szabott maga elé, amelyet lehetetlen volt beszo­ rítani a folyóirat korlátolt terjedelmébe. 1906-ban az új irány azzal a reménykedéssel indult él, hogy a bölcsészeti szakcsoportba tartozó öszszes' tudományágakon kívül nagyobb teret biztosít a könyvtár és a régiségtár köréből eredő dolgozatoknak. Előre lehetett látni, hogy a feladatkörök szétfeszítik a szűk kereteket, ezért Erdélyi Pál már be­ köszöntő soraiban annak a kívánságának adott kifejezést, hogy a célul kitűzött kör minél hamarább szűkebbre szoruljon. Egyelőre azonban eü nem: történt meg, sőt az 1906-ban megalakult jog- és társadalom­ tudománya szakosztály is az Erdélyi Múzeum vendége lett, s így a folyóirat annyi tudományágat ölelt fel, hogy ellátásukra, öt folyóirat sem lett volna elegendő. Most már két szakosztály és két tár várta az Erdélyi Múzeumtól igényei kielégítését. A helyzet egyre szorongatóbbá vált, s mind élénkebben és hevesebben kopogtatott az a vágy, hogy a folyóirat a nyomasztó teher alól felszabaduljon. Némi meg­ könnyebbülés 1908-ban állt be, amikor a jog- és társadalomtudományi 85

Az E. M. E. Évkönyve, 1910. 80. L

>

_ ,.. ... .... . . .

;

137

szakosztály önállósította kiadványait, s így a tőle eredő tanulmá­ nyok és cikkek kiestek az Erdélyi Múzeumból. Ez a tehermentesítés voltaképein veszteségszámba ment, mert egy árnyalattal szegényítette a folyóiratot, bár ugyanakkor a tudományos felladatok és teendők el­ különülése az Egyesület gazdagodását emelte. Két évvel később, 1910-ben, az érem- és régiségtár tette meg ugyanezt a lépést, ami­ kor la maga múzeumi anyagának tudományos közílésénei évi 20 ív terje­ delemben Posta Béla szerkesztésében önálló folyóiratot indított. 86 Az Erdélyi Múzeum így rövid idő alatt két rajt bocsátott ki magából: ezek mind 'a szaktudomány, mind a gyűjtemények, de még inkább az Egyesület tudományos súlyának a szempontjától örvendetes gyarapo­ dást jelentettek, bár kétségtelen, hogy ugyanakkor maga az Erdélyi Múzeum, körének a szűkülésével, sokat vesztett színieis változatossá­ gából. ~ Az Erdélyi Múzeum újból válságba jutott. Múltjából és fejlődé­ séből kitetszik, hogy mindig csak rövid időre, átmenetileg tudta meg­ találni nyugalmi helyzetét. Előbb elvesztette a jog- és társadalom­ tudományt, amely 1908 óta időhöz nem kötött füzetekben és kötetek­ ben tette közzé tagjainak a tudományos dolgozatait, majd kiesett köréből! a régészeti munkálatok gazdagsága, amely mindig, igen értéke­ sen ^gyarapította az Erdélyi Múzeum évfolyamait. A gyűjtemények közül most m á r csak a könyvtár és a levéltár maradt a b á l a mögött, de ennek a két tárnak nem sok hasznát vehette a folyóirat, mivel éppen ebben az időben díszes új épület készült a könyvtár részére, s az atköltözködés, a berendezkedés s a könyvanyag tudományos szín­ vonalú csoportosítása miatt, amely még a világháború éveire is át­ nyúlt, a könyvtár nem gondolhatott a többi gyűjtemények mintájára 8 7 ónálló közlöny létesítésére, sőt közleményei is lassan-lassan kezdtek el­ maradozni az Erdélyi Múzeum hasábjairól. Amikor az 1910-es években a folyóirat megint visszakerült oda, ahonnan eredetileg elindult, a bölcsészeti szakosztály kizárólagos cél­ jainak a szolgálatába, fölmerült az a gondolat, hogy kívánatos volna, ha az Erdélyi Múzum általános jellegű tudományos dolgozatokat kö­ zölne. A jövőre is irányadó gazdag tapasztalatokkal győzte meg ez az ^ ő s z a k az Egyesületet, hogy a szaktudományok elkülönülése és ön­ állóságra törekvése miatt az Erdélyi Múzeum sohasem elégítheti ki hiánytalanul a különféle szakosztályok és a különböző t á r g y ú gyüjte^ ííj^&yek követelményeit. Egy folyóirat önmagában nem tehet eleget u ' + e l e s z étágazó^ feladatnak. A muzeális lendület összeroppanása, bár Kétségtelenül szép eredményekkel öregbítette a folyóiratot és az EgyeDolgozatok az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiséglárából. Az Mc^elyi Múzeum címlapján azonban tovább is megmaradt az „érem- és régi?Öfpá.i' közlönye" kitétel, csak az 1914. évfolyamon került le róla, amikor „a wioseiszeiti-, nyelv- és történettudományi szak sztálv s az Erdélyi Nemzeti Múzeum könyvtára közlönye" maradt. A bárom természettudományi tár ebben az időben szintén önálló! tudo­ mányos or«ánum fundálására törekedett. V. ö. Az E. M. E. Évkönyve, 1913.12.1,

138

sülét mult.iát, magát Erdélyi Pált is meggyőzte arról, hogy a tisztán tudományos célt szolgáló szakosztályi és muzeális folyóirat helyett sokkal célszerűbb lenne egy olyan általános jellegű kiadványt szer­ vezni, mely az Egyesület nagyon különböző, minden rendű, rangú, állású és műveltségű tagjaihoz igyekeznék közelebb férkőzni, 88 s kizá­ rólagosan Erdély politikai, szellemi múltjának a feltárására, nyelvé­ nek és nyelvjárásának ismertetésére, földjének és művészetének a leírására törekednék. 89 Ez a korát megelőző magyarságtudományi eszme, amely végső gyökerében a Mikó Imre gondolatának a kibon­ tása, indítvány formájában az Egyesület központi választmánya elé került, a szükséges anyagi eszközök megszerzésére a kormánynál kí­ sérlet is történt, megvalósítására azonban 'már nem jutott idő, s így az Erdélyi Múzeum megmaradt addigi keretében, a gyűjtemények és a szakosztály elernyedt szolgálatában. Az Erdélyi Múzeum tehát meg­ szűnése küszöbén azt a tervet tűzte maga elé, hogy „szolgálni fogja továbbra is a gyűjteményeket és szakosztályát, az időtől várva fejlő­ dést és alkalmat arra, hogy eleget tehessen mindannak az igénynek és jogos kívánalomnak, melyet tőle a leggazdagabb tudományos terüle­ ten álló legnépesebb szakosztály joggal elvárhat és megkíván", s abban igyekezett dicsőséget keresni, hogy miként eddig, ezután is új tudomá­ nyos rajokat bocsásson szárnyra 90 az Erdélyi Múzeum-Egyesület mű­ ködésének a kiszélesítésére. A tárakkal és a szakosztállyal való kapcsolatok szinte teljes meg­ szűnése közben így érkezünk el az 1914. évfolyamhoz, amely még remé­ nyekkel eltelve a rendes keretekben indul, de a világháború kitörése miatt az utolsó füzet papirosa már nem érkezik meg, s csak nagy ké­ séssel tud megjelenni 1 és XA ív terjedelemben. A megnehezült idők járása a szakosztályi üléseket csaknem megszünteti s a folyóirat eddig virágzó életére, csírázó új törekvéseire is árnyat vet. 1915-ben újból változáson esik át az Erdélyi Múzeum. Ez a változás most csak a for­ máját érintette. Az 1906-ban megindult új folyam több teret kívánt szentelni a gyűjtemények körében folyó múzeumi törekvéseknek, na­ gyobb alakban jelent meg tehát, hogy főképen az érem- és régiségtár közleményeinek táblás mellékleteit díszesebben lehessen bemutatni. Az érem- és régiségtár dolgozatainak önállósulásával többé már nem volt szükség erre a nagyobb alakra, így a folyóirat ismét visszatért az 1906. előtti 8-r formához. Ekkor már a sorvadás1 szomorú jelei mutatkoztak. 1915-ben az Erdélyi Múzeum az évi hat füzetet összevontan csak két füzetben tudta kibocsátani mindössze 15 ív terjedelemben. A háborús viszonyok 1916-ban teljesen meg is akadályozták az Erdélyi Múzeum kiadását, úgyhogy csak 1917-ben jelenhetett meg az 1916. és 1917. évfolyam egy kötetben 16 ív terjedelemben. A nyomorúságos viszo­ nyokat az is mutatja, hogy ez az összevont évfolyam hatféle papirosra nyomult. Erdélyi Pálnak ez volt az utolsó szerkesztése s a hatalom88 89 90

Az E. M. E. Évkönyv©, 1912. 94. 1. Az E. M. E. Évkönyve, 1913. 71. 1. Erdélvi Múzeum. 1915. 1-6. 1.

>

.

139

változás előtt a Múzeum-Egyesületnek az utolsó kiadványa. Amikor az 1919. év beköszöntött s az Egyesület szellemi vezérkara Kolozsvár­ ból jórészt eltávozott, nem is lehetett sejteni, hogy az Erdélyi Múzeum v alaha még feltámad-e. A tárgyalt időszakban az Erdélyi Múzeum tizenkét kötete 269 íven 450 tudományos közleményt tartalmaz. Kezdetben nagy tért foglaltak el a régészeti cikkek, továbbá a könyvtári, könyvészeti és levéltári közlemények, s itt-ott jogtudományi értekezések is helyet találtak. A folyóirat kötelékéből kivált régészet és jogtudomány helyére később a történettudomány nyomult, s 1910. óta sok becses tanulmány jelent meg^ az erdélyi magyar történet, a magyar és egyetemes irodalom­ történet, és művelődéstörténet (színészet-, nyomda-, iskola-, egyház­ történet) köréből. Ezenkívül még a néprajz, a heraldika, a művészet­ történet, • zenetörténet, nyelvtudomány, gazdaságtörténet, népköltészet stb. csoportjaiba tartozó dolgozatok szolgálták az Egyesület alapgon­ dolatát, a honismeretet, melyet az Erdélyi Múzeum ebben az időszak­ ban sem tévesztett szem elöl. A folyóiratnak a. bölcsészeti szakosztály alá rendelt jellegével függnek össze azok a filozófiai, esztétikai, kri­ tikai, irodalomelméleti és lélektani értekezések, amelyek kevesebb szám­ mal ugyan, de itt-ott változatosan jelentkeznek az Erdélyi Múzeum tág körének igazolására és jellemzésére. A folyóirat munkatársai vol­ tak ebben az időben: Buday Árpád, Conchia Győző, Deák Albert, Er­ délyi Pál, Gergely Sámuel Kanyaró Ferenc, Kelemen Lajos, Kovács István, Köblös Zoltán, Krenner Miklós, Moldován Gergely, Orosz Endre, Papp Károly, Posta Béla, Roska Márton, Szádeczky Béla, Ve­ hess Endre, Wertner Mór, Király Pál, Lechner Károly, Sándor Imre, Iftás István, Biró Vencel, Czóbel Ernő, Gyalokay Jenő, Szász Károly, Varga Zsigmond, Karácsonyi János, Balogh Arthur, Bartók György, JTOre Sándor, Lukinich Imre, Kristóf György, Márki Sándor, Persián Kálmán, Révai Károly, Tőrök Pál, Vértesy Jenő, Vass Miklós, Sep­ rődi János, Temesvári János, Gidófalvy István, . Schilling Lajos, Schneller István, Békefi Rémig, Iványi Béla, Sebestyén József, Ver|ényi György, Görög Ferenc, Csernátoni Gvula, Kiss Ernő, Borbély tstván, Csánki Dezső, Pálfi Márton, Pitrof f Pál, Szlávik Ferenc, Dézsi Lajos, Apáthy István, Bochkor Mihály, Czakó Elemér, ifj. Erőay -öela, Gyárfás Tihamér, Kis Gézái, Koíozsváry Báliint, gr. Teleki Do­ rn? i ' Kiss István, Török István, gr. Teleki Samu, Bárány Gerő, Uiolnoky Jenő, Mónai Ferenc, Fabó Bertalan, Gál Kelemen, Stripszky Hiador, Kropf Lajos, Gulyás Pál, Zoványi Jenő, Pokoly József, Mehpsik Ferdinánd, Róth Viktor, Weber Arthur, György Lajos, Szentivanyi Róbert, Kemény Lajos, Szekfü Gyula, Berde Mária, Torkos László, Bedőházy János, Nagy József, Kemény Gábor, Hegyesy Vil­ mos, Gyöngyösy László, Csűry Bálint, Csomor Lajos, P é t e r János, Llek Oszkár, Erdélyi Lajos, Makkai Ernő, Simonfi J á n o s , Dékán Kálmán, B a y e r József, Csekey István, Ferenczv Sándor, gr. Wass ß e l a , Gálos .Rezső.

140

VII. 1930—1937. Az 1918-tól 1929. végéig terjedő az a 12 esztendő, míg] az Erdélyi Múzeum aléltan szünetelt és a történeti események sodrában emlékké kezdett homályosulni, Erdély politikád, kulturális és szeilenii átala^ kulasának olyan mélyreható fordulatai, amely minden téren merőben új életet indított el s a tudományos törekvéseikéit is új feladatok elé állította. E nagy átalakulás mozzanatainak a részletezése a történet­ írás és az Egyesület múltjának az eiseményei közé tartozik. Az 1917-ben bizonytalan ideig megállott Erdélyi Múzeum történetének a fonalát ott kell felvennünk, hogy amikor a bölcsészet-, nyelv- és történettudományi szakosztály léíekzetét visszanyerte s 1920. október 23-án először ült össze, dr. Ravasz László teológiai tanár elnöklete alatt bizottságot küldött ki azoknak a módoknak és lehetőségeknek a megkeresésére, amelyeknek a segítségével a «szakosztály folyóiratát, az Erdélyi Múzeumot, újból meg lehetne indítani. 9 1 Ezeket a módo­ kat és lehetőségeket azonban a pénzügyi nehézségiek miatt sehogysem lehetett megtalálni, hiszen az uralomváltozás első tíz éve alatt az Egyesületnek a hadíkölcsönkötvényekben és az álllaímpapirokban tel­ jesen megsemmisült anyagi tehetetlensége még a szokásos előadássoro­ zatok kinyomtatásának a költségeit sem tudta fedezni, nemhogy folyó­ irat kiadására lehetett volna gondolni. 92 Az Egyesületnek és a böl­ csészeti szakosztálynak egyelőre tehát be kellett érnie azzal, hogy mű­ ködését a nagy lendülettel megindított szakosztályi népszerűsítő elő­ adássorozatokra összpontosította. Az erdélyi magyar irodalmi és szellemi életnek abban a lelkes el­ indulásában azonban, mely a húszas években a magyarság ernyedet­ len lelki erejéről tett tanúságot, a tudomány sem maradhatott néma. Mivel megszólalásra helye és eszköze egyáltalában netm volt, s a tudo­ mányos erők tétlen tengödésben kedvetlenkedtek, két Mkes kezdemé­ nyező, dr. Borbély István unit. gimn.^ tanár 93 és Kovács Kálmán unit. püspöki titkár, merész és hősi elhatározással tudományos és kritikai irányú folyóiratot alapított, amely 1924. januárjában Erdélyi Iro­ dalmi Szemle címen indult meg Kolozsvárt s még ugyanabban az év­ ben 27 ív terjedelmű 10 füzetet jelentetett meg. K é t év múlva, 1926-bian, a folyóirat szerkesztését dr. György Lajos vette á t és vezette tovább az Erdélyi Múzeum feltámasztásáig. 94 A folyóirat munkatársai jó­ részt ugyanazok voltak, kik az Erdélyi Múzeum-Egyesület akkori böl­ csészeti szakosztályában működtek, s ugyanazt a feladatot teljesítette, melyet végzett volna az Erdélyi Múzeum, ha módjában lett volna meg­ jelenni. Haitéves múltja alatt sok nehézséggel, de kitartó lelkesedéssel 91 92 M s

V. ö. Buday Árpád, Erdélyi Irodalmi Szemle. 1924. 153. 1. V. ö. Kántor Lajos, Erdélyi Múzeum 1930. 1. 1. V. ö. György Lajos: Dr. Borbély István, Erdélyi Múzeum 1932. 236-240.1. ' Erdélyi Irodalmi Szemle 1926—1929. évf.

>

141 u

gyanazt a célt szolgálta, amelyet az E. M. E. alapszabályainak 1. pontja a magyar tudományosság művelése elé tűzött. Füzeteiben sokszor adott helyet olyan különleges tanulmányoknak, amelyek első­ sorban a Múzeum-Egyesület szakosztályainak és tárainak az érdekeit támogatták, és zászlót mert bontani) olyan időben, amikor az Erdélyi Múzeum-Egyesület különböző okokból erre nem is gondolhatott. Így a z Erdélyi Irodalmi Szemle, némi megszakítással, az összekötő kapocs szerepét töltötte be a Múzeum-Egyesület feladatteljesítésében. 95 Az alapítók és a szerkesztők sem öncélnak tekintették tudományos és kri­ tikai szemléjüket, hanem az a gondolat lelkesítette őket, hogy az Erdélyi Irodalmi Szemlét igyekeznek addig fenntartani, míg- a Mú­ zeum-Egyesület abba a kedvező helyzetbe jut, hogy a magta. nagymultú közlönyét, az Erdélyi Múzeumot, újból megindíthatja. Amikor azután az Egyesület vezetőinek okos takarékossága és a Sróf Wass Ottilia-féle ház jövedelme lehetővé tette, hogy az 1930. e vi február 2-i közgyűlés szerény keretek közt az Erdélyi Múzeum új yaegindítását merte elhatározni, önként adódott az Erdély magyar Tudományos életében 1924. óta fontos szeriepet vivő Erdélyi Irodalmi Szemle átvétele, illetőleg beolvasztása. 96 A tárgyalások azzal az ered­ ménnyel zárultak, hogy az Erdélyi Irodalmi Szemle előfizetőivel és az »Erdélyi Tudományos Füzetek" című vállalatával, amelynek 1929. végéig 21 száma jelent meg, tehermentesen átment az Erdélyi Mú­ zeum-Egyesület tulajdonába, s ár. György Lajos, mint az Egyesület megválasztott főtitkára (1930. íebr. 2.), nyert megbízást a folyóirat és az Egyesület kiadványainak a szerkesztésére. Tizenkét esztendei szünetelés után 1930. március havában így támadt fel ismét az Erdélyi Múzeum. Formájául az 1906. előtti 8-r alakot választotta, s az Egyesület korlátolt anyagi ereje, nem külön­ ben muzeális rendeltetésének a megbénulása késztette arra, hogy ne e gyik-másik szervnek, hanem az „Erdélyi Múzeum-Egyesület szak­ osztályainak közlönye" legyen. Az 1916/17. évfolyamot követő folyta­ tólagos kötetszámozással (XXXV.), de „Űj folyam I." jelzéssel kezdte újra pályáját az Erdélyi Múzeum évenként 4 füzetre terve­ zett negyedévi megjelenéssel. Az 1930-ban újjászervezett Erdélyi Múzeum tehát ugyanabba az állapotba került, ahonnan 1874-ben elindult s ahová az 1910-es évek elején körülbelül visszatért: arra a feladatra vállalkozott, hogy a böl­ csészeti, természiettudományi, orvostudományi, jog- és társadalom­ tudományi szakosztályok általános érdekű erdélyi tárgyú dolgozataiuak a közös közlönye legyen, s azonkívül még az Egyesület működé­ sere vonatkozó közleményeknek is helyet adjon. Kezdetben ez úgy tör­ tént, hogy magában a folyóiratban külön lapszámozással, majd folyta­ tólagosam elkülönítve kaptak helyet a fiennészettudományi és az orvos"aZ- °- K á n t o r Lajos, Erdélyi Múzeum 1930. 1—2. 1. Tavaszy Sándor,

u. O.M229—230. 1.

L. Kántor Lajos fent id. cikkét.

142

tudományi szakosztály közleményei az illető szakosztályok elnökének és titkárának a szerkesztésében mindaddig, amig 1934-ben az orvos­ tudományi szakosztály ismét megindította a maga Értesítőjét. 1937-ig az Erdélyi Múzeum életében más lényegesebb szerkezeti változás nem is történt, legíföllebb még az említhető meg, hogy az 193G. évfolyam 2. és 3. füzete s a kötet címlapja hatósági rendelkezés következtében csak „Múzeum" címen jelent meg. A muzeális és a szakosztályi kettős feliadat közül, mely az idők folyamán tisztán kijegecesedett, az Erdélyi Múzeum ebben az időszak­ ban ia Múzeum-Egyesület anyagi' helyzete és gyűjteményeinek állami birtoklása miatt természetszerűleg csak az utóbbinak tudott eleget tenni. Az a nagy harc, amely valaha e kérdés körül zajlott, teljesen elcsendesedett, a törekvéseket és a kedélyeket többé már nem izgató emlékké halványult, s ebben az időszakban már azért sem vetődhetett fel, mert az Erdélyi Múzeum a gyűjteményekkel és az egyetemmel is kapcsolatát teljesen elveszítette. Az Erdélyi Múzeum most arra töre­ kedett, hogy valamennyi szakosztálynak az igényét arányosan kielé­ gítse, s az elhangzott előadások közlésével a serény munkát további sikerekre buzdítsa. Ennek mindig eleget is tett, ' Közleményeinek a javarésze a szakosztályi előadásokból került ki. E mellett azonban helyet tudott szorítani olyan nem szakosztályi dolgozatoknak is, ame­ lyek különleges erdélyi tárgyukkal az Erdélyi Múzeum hasábjaira kívánkoztak. Az Erdélyi Múzeum ebben az időben jobban, mint valaha, és tudatosában, mint bármikor, törekedett erdélyi feladatának betölté­ sére, erdélyi jellegének a kidomborítására. Félszázados múltjának a törekvéseiből és a körülötte lezajlott sok vitának kiforrt alapelveiből megtanulta, hogy rendeltetését akkor tölti be célszerűen, ha mindig szem előtt tartja az Egyesület muzeális és honismereti tudományos alapgondolatát, s abból igyekszik megvalósítani, amit bénult helyzete megenged, s ami a körülményekkel legjobban összeegyeztethető. Éz az időszak új feladatkört is szabott eléje, s ez abból a helyzetből szárma­ zik,, hogy az Erdélyi Múzeum a Romániában élő magyarságnak ma egyetlen közérdekű tudományos folyóirata, s az Erdélyi Múzeum-Egye­ sület az egyetlen szerv, amely Erdélyben a magyar tudományosság művelésére és ápolására van rendeltetve. Feladata és hivatása tehát, hogy a magyar tudományosság- hagyományát Erdélyben a mostoha viszonyok között is fenntartsa, a tudományos erőket egybefogja s a tudományos utánpótlást tőle telhetőleg támogassa. Az Erdélyi Múzeum történetének ebben a fejezetében túlságosan érdekeltek vagyunk, ezért a jövőre bízzuk e sokágú kötelességteljesilést kivánó időszak fölülvizsgálatát és bírálatát. Egyben-másban talán elmarasztalhat, de azt el kell ismernie, hogy az Erdélyi Múzeum-Egye­ sület erejét tmeghailadó áldozatokat fordított folyóiratának iá fenn­ tartására. Az idők követelményeit .megértve és a jövő érdekeit szem elől nem tévesztve, minden nélkülözhető jövedelmét tudományos kiad­ ványainak a céljaira összpontosította. í g y vált lehetővé, hogy ebben az időszakban az Erdélyi Múzeum a háború előtti terjedelmet megközelítő

>

143

átlagos 25—28 íven jelent meg, s az Erdélyi Tudományos Füzetek című vállalatában értékes dolgozatai különlehyomatainak a sorszámát közel 100-ra szaporította. 97 Az 1930. után megjelent 8 kötet 213 íven 903 köz­ leményt tartalmaz. Az Erdélyi Múzeumtól többet csak azok kívántak, akik valóságérzékük hiányát színes képzeletük szárnyalásával pótolják. Bár az Erdélyi Múzeum ebben az időszakban az összes szakosztá­ lyok közlönye lett, jellegét elsősorban a bölcsészet-, nyelv- és történet­ tudományok körébe eső tudományos munkásság adja meg). Az orvos­ tudomány részére szűkek voltak a keretek behatóbb működés kifej tése re, a jogtudomány művelése, ha nyújtott is egypár érdemes dolgo­ zatot, neim tartozott , ezeknek az éveknek a lehetőségei közé, s a ter­ mészettudomány beérte évfolyamonként pár ív terjedelemmel. í g y a folyóiratnak több mint a háromnegyed részét az ősi tulajdonos, a böl­ csészeti szakosztály, illetőleg a hozzá tartozó tudományágak művelése vehette igénybe. Nagyrészt a szakosztály felolvasó üléseiből kikerült s a honismeret szolgálataiban álló erdélyi történeti, művelődéstörténeti (egyház, színészet, vallás, hírlap),, irodalomtörténeti, pedagógiai, eszté­ tikai, lélektani, filozófiai, társadalomtudományi, néprajzi, zenetörténeti dolgozatok váltakoznak ezeknek az éveknek a köteteiben. Nagyobb arányo«n, mint a múltban, jutott térhez nevezetes műemlékeink ismertetése és a helynévkutatás adatainak közlése. A nyelvművelő mozgalmat Erdélybe át­ vezette s füzetről füzetre ma is ébren tartja. Az erdélyi magyar társadalom­ kutatásnak, a népegészségügy vizsgálatának s a néprajz-gyűjtésnek tudományos teret nyújtott. Az erdélyi magyar irodalom és az idő­ szaki sajtó bibliográfiai adatait évenként rendszeresein közli, s a szel­ lemi vesztegzár enyhítésére, amennyire lehetőségek nyíltak, bő könyv­ es folyóiratszemléről gondoskodott. Különös figyelmet fordított arra, 10 Sy az Egyesület múltjára és folyó jelenére vonatkozó adatok minél n a
144

zsef György, Varga Béla, Balogh Jolán, Balogh Ödön, gr. Wass Béla, Pártos Ervin, Biró József, B«oros György, Felszeghy Béla, Hereiéi János, Imre Lajos, Veress Endre, Jancsó Elemér, Kovács Ferenc, Ba ráth Béla, Györffy István, br. Jósiíka János, Kelemen Lajos, Valentiny Antal, Lakatos István, Pálfi Márton, Sándor István, Veéigh. Sán­ dor, Venczel József, Gergely Pál, Cser János, Grandpierre Edit, Kozocsa Sándor, László Dezső, Révész Imre, Monoki István, Róth Hugó, Brüll Emánuel, Domokos Pál Péter, Ferenczi Sándor, Gergely Ferenc, Jászay Károly, Szász Ferenc, Kleiner Endre, Gyárfás Elemér. 1874451 1937-ig megjelent évfolyamokról az alábbi összesítő táblázatot nyújtjuk: Sor­ szám

Kötet

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19

I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X.

20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32

XI. XII. XIII. XIV.

Év

Év­ folyam

1874 1875 1876 1877 1878 1879 1880 1881 1882 1884 1885 1886 1887 1888 1889 1890 1891 1892 1893

. — — — — — — — — — — —

•

— — — — — — —

1894 — — 1895 — 1896 — 1897 — XV. 1898 — 1899 XVI. — XVII. 1900 — XVIII. 1901 — XIX. 1902 X X . 1903 — — XXI. 1904 XXII. 1905 — XXIII. 19Ű6 Üjévf.I.

•

>

Köz­ lemény

Füzet

Szerkesztő

Lap

Tábla

9 10 10 10 10 10 10 10 10 4 4 4 4 6 6 6 6 9 10

Finály Henrik

164 168 182 168 260 312 304 312 440 346 346 347 454 530 559 580 556 642

— — — — — — — — — — — — — — — — —

40 38 36 42 30 23 28 16 16 17 15 15 19 22 27 30 27 88

602 694 560 510 592 616 674 616 598 516 596 600 508 446

7 1 — — — — — 1 — — — — —

102 83 70 76 94 78 90 97 84 102 77 95 91 51

10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 5

„ »»

t»

»» ,. »»

»»

»» »» » Schilling L a j o s »» »» »» »» »

*t

Hegedűs István w »» n

»»

Szinnyci József » » Szinnyci József és Szádeczky Lajos Szádeczky Lajos n

t»

»»

l*

.*

»

» »»

V

n

•>

„ n

»»

i»

i»

n

»»

*»

tt

Erdélyi Pál

145

Sor­ szám

Kötet

33 XXIV. 34 XXV. 35 XXVI. 36 XXVII. 37 XXVIII. 38 XXIX. 39 XXX. 40 XXXI. 41 XXXII. 42 XXXÜI IV. 43 XXXV. 44 XXXVI. 45 XXXVII. 46 XXXVIII. 47 XXXIX. 48 XL. 49 XLI. 50 XLII.

Év

1907 1908 1909 1910 1911 1912 1913 1914 1915 1916-17

1930 1931 1932 1933 1934 1935 1936 1937

ÉT

folyam

II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI-XII. Üjévf.I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII.

Füzet

6 6 6 6 6 6 6 6 2 1 4 4 3 4 2 4 3 4

1-50

1374-

352

kötet

1937

füzet

Szerkesztő

Erdélyi Pál »i

"

*• „

» „

n

»

t,

«

„

„ „

»

»Í

»f

»»

,

György Lajos »» „ »»

" ~" „ »»

»» M

.,

*»

Lap

Tábla

Köz­ lemény

439 440 438 433 390 414 452 372 232 257 454 468 452 490 396 404 346 400

— 4 4 9 1 — 1 — — 1 1 — — 5 17 9 11 3

40 41 51 48 50 35 34 44 30 26 138 111 81 37 23 297 113 103

97

3021 közle­ mény

22059 lap (1378 és aU ív)

tábla

I)r. György Lajos.