ANDORKA RUDOLF ADALÉKOK AZ ORMÁNSÁGI "EGYKE" TÖRTÉNETÉHEZ VAJSZLÓ ÉS BESENCE REFORMÁTUS ANYAKÖNYVEINEK CSALÁDREKONSTITUCIÓS VIZSGÁLATA ALAPJÁN

ANDORKA RUDOLF ADALÉKOK AZ ORMÁNSÁGI "EGYKE" TÖRTÉNETÉHEZ VAJSZLÓ ÉS BESENCE REFORMÁTUS ANYAKÖNYVEINEK CSALÁDREKONSTITUCIÓS VIZSGÁLATA ALAPJÁN

elsősorban a princetoni európai termékenység kutatás keretében végzett vizsgálódások több kérdőjelet vetettek fel, mint ahány kérdést megválaszoltak. Úgy látszik ugyanis, hogy semmilyen gazdasági és társadalmi változás, mint az iparosodás, a városiasodás, az iskolai, végzettség emelkedése, sem a halandóság vagy a csecsemő- és gyermekhalandó­ ság javulása nem hozható egyértelműen kapcsolatba a termékenység csökkenéssel /Coale, Watkins, 1986/. Ezért előtérbe kerültek a kulturális magyarázatok /erre utal Knodel és Van de Walle is a fenti idézetben/, amelyek például a gondolkodásmód általános szekularizációja és a termékenység hosszú távú csökkenése között látnak kapcsolatot /Lesthaeghe, Wilson, 1982; Lesthaeghe, 1983/. Azt mondhatnánk, hogy e felfogás szerint a termékenység csökkenés, a születéskorlátozás elterjedése a társadalom általános modernizációjának velejárója volt. Ugyanakkor tovább él a történeti demográfiai irodalomban az a "kisebbségi" nézet is, hogy a születéskorlátozás módszereit ismerték és szükség esetén széles kör­ ben alkalmazták is az ipari forradalom vagy a demográfiai átmenet előtti népességek. Ezt látszanak bizonyítani azok a kulturális antropológiai vizsgálatok /például Nag, 1962/, amelyek a művi abortusz és különféle fogamzásgátlási módszerek ismeretét és alkalmazását mutatták ki törzsi keretek között élő afrikai, melanéziai, polinéziai népességeknél. Családrekonstituciós vizsgálatok alapján is vontak le ilyen következ­ tetéseket /például Gaunt, 1973; Nadal, Saez, 1972; Wells, 1/71/. Livi-Bacci /1986/ áttekintő tanulmányában egész sor "előfutárt" emlitett meg . elsősorban a korábbi év­ századok európai társadalmainak egészen speciális helyzetű, jórészt a társadalmi hie­ rarchia csúcsán lévő rétegei /uralkodó családok, francia, belga, angol és olasz arisz­ tokrácia, genfi és roueni polgárság/ között, olaszországi zsidó közösségekben. Egyet­ len paraszti példára hivatkozik, az ormánsági református parasztokra. A demográfiai átmenet előtti születéskorlátozás álláspontjának egyik leghatá­ rozottabb képviselője, Wrigley - úgy látszik - módositotta véleményét. Az angliai Colyton kisváros családrekonstituciója alapján /Wrigley, 1966, 1973/ arra a következ­ tetésre jutott, hogy az 1645-1646. évi pestis járvány után ez a népesség rádöbbent arra, hogy túlnőtte a rendelkezésre álló termelési potenciált, ezért a házasságkötési életkor felemelésével, a hajadon, illetve nőtlen állapotban maradók arányának növelé­ sével éu a házasságokon belüli ezületéekorlátozással fogta vissza a természetes sza­ porodást. 172o után azonban a házas termékenység újra felemelkedett, tehát a születéskorlátozás mérséklődött. Ez ellentétben állna Knodel és Van de Walle tételével, hegy a termékenység hosszú távú csökkenése előtt nincs születéskorlátozás, és hogy ha egy­ szer megindul a csökkenés, akkor ez a folyamat nem áll meg, még kevésbé fordul vissza,. Újabb tanulmányokban, amelyben 13 családrekonstitució összefoglaló adatait ismertetik és elemzik, Wrigley és Schofield /1983/, már csak a nupcialitás emlitett változásának jeleit emelik ki, a házas termékenységről azt mondják, hogy az "láthatóan feltűnően kevéssé különbözött az egyes egyházközségekben és kevéssé változott az idő folyamán" /I0 6 0 . p./. Ebből az következne, hogy nem feltételezik a születéskorlátozás átmeneti elterjedését a 17. század második felében sem a 13 egyházközségben, sem Colytonban. A kétféle álláspont ellentétét igen találóan fogalmazta meg Carlsson /1966/. Az előbbi álláspontot "ujitási" magyarázatnak nevezi. Eszerint a születéskorlátozás valami teljesen uj az emberi kultúrában. Még ha el is ismerik hosszú történetét, ak­ kor is feltételezik, hogy ezeket a módszereket nem alkalmazták szélesebb körben a tizenkilencedik század előtt. Hangsúlyozzák a fogamzásgátlásra és talán az abortuszra vonatkozó információ elterjedésének fontosságát. Ennek az álláspontnak másik fontos eleme, hogy feltételezik: az ismeretek és attitűdök elterjedésében időbeli eltolódá­ sok vannak, azok "leszivárognak". Feltételezik, hogy elterjedésük a nagyvárosi köz-

59

pontokban kezdődik és bizonyos késéssel ér el más városokat, és még később jut el a falvakba. Emellett érvényesül az elterjedésben egy regionális tényező is, és a termé­ kenység csökkenésének kezdetében és a születéskorlátozás elfogadásában időbeli eltoló­ dás van a társadalmi rétegek között. A második álláspontot nevezi "alkalmazkodási ma­ gyarázatnak". Eszerint korábban volt egy "stabil állapot", amelyben a népesség egyrésze korlátozta születéseinek számát, vagy az egész népesség bizonyos mértékig korlá­ tozta születéseinek számát, de a jelenleginél magasabb termékenységet akart elérni. A termékenység csökkenését e felfogás szerint úgy lehet magyarázni, hogy a körülmények megváltozásához alkalmazkodott a népesség egy alacsonyabb termékenységi célra való átállással, amelyet a születéskorlátozás kiterjedtebb alkalmazásával ért el. Carlsaon

szerint az általa helyesnek tartott "alkalmazkodási" magyarázat­

nak két próbája van: 1.

Volt-e nagyobb mértékű házasságon belüli születéskorlátozás az általá­

nos termékenység csökkenés kezdete előtt? 2.

Voltak-e időbeli eltolódások a születéskorlátozás elterjedésében, és ha

igen, milyen természetűek voltak? Ha az ipari forradalmat megelőző időszakban is kimutatható a születéskorlá­ tozás nagyobb népesség csoportok körében, és ha a születéskorlátozás fokozódása, il­ letve a termékenység csökkenése nem a városokból mint az "ujitás" központjaiból ter­ jedt szét, hanem a falvakban is körülbelül egyidejűleg jelentkezett, akkor az "alkal­ mazkodási" magyarázatot kell elfogadni. A vajszlói és a besencei népesedési viszonyok tanulmányozása választ adhat ezekre a kérdésekre, mert a vizsgált időszakban az Ormánságot még egyáltalán nem érin­ tette sem az ipari forradalom, sem a tágabb értelemben vett modernizáció hatása, és mert városoktól távoli falvak voltak. 2, A magyar irodalom az ormánsági egykéről A magyar társadalomtudományi és szépirodalomban igen korán felfigyeltek az ormánsági népesség alacsony gyermekszámára, az úgynevezett "egyke-rendszerre", és kezdettől fogva a születéskorlátozás elterjedt alkalmazásával magyarázták azt /1/. Hölbling Miksa Baranya vármegyei főorvos már 1845-Ьеп a megyei leírásában utalt az ormánsági népesség szaporodásának lassúságára és ennek okaként a születés­ korlátozást jelölte meg /2/: "... találtatik jelenleg Baranyában 43 453 tősgyökeres reform, magyar lélek, és a szépszámú népesség 11 év alatt csak 3 323 lélekkel szaporo­ dott. Mily fölöttébb nagy a németek és magyarok közötti különbség, melyet kétségbe éppen nem lehet vonni, minthogy anyakönyvbeli adatok tüntetik élőnkbe... A kath. plé­ bániákban is legkisebb a azaporaság a tiszta magyar helységekben...". Fényes szerint "a magyar népesség csekély szaporodása nyilván tanusitja, hogy a status gépelyének egy része romladozó állapotú, s igazításra vár: de ezen kivül nálunk még egy és más forogván fönn, melly akadályozza a népesség növekedését, és ez nem egyéb mint a követ­ kező: a legtöbb magyar helységeinkben szégyennek tartják a menyecskék, ha ők házassá­ guk első 4 sőt lo évében szülnek, aztán a legegészségesebb és legerősebb asszony is ritkán szül többet 2 gyermeknél a t . lelkészek és kerületi orvos urak bizonyitása és

60

köztudomás szerint. Sok menyecske szépségének fenntartása végett akadályozza titkon és bűnös módon a szülést, sokat pedig a szegénység visz arra, minthogy tudniillik egy-egy fél telken sokszor 3-4 család is kénytelen elélni''.

"K. kerületi orvos ur er­

ről igy tudósit: a fogamzás akadályozására tanítást kapnak az öregebbektől, és hogy durva kenetés által a már megfogamzott magzatot is elűzik, az közbeszéd." "Azon pór­ asszony, ki először fiat szül, ritkán szül többé; kinek leánya van először, az másod­ szor szül ugyan; de ha ismét nem fiat, többé nem hoz magzatot a világra." /Hőlbling, 1845/. Amikor a XIX. század végén először Somogy megyében elkezdtek az úgynevezett "egyke-kérdéssel" foglalkozni, a röviddel utána megalakult Baranya megyei egyke-bi­ zottság megbízása alapján Buday Dezső a megyében három különösen alacsony születésszámú területet határozott meg: az Ormánságot, a Mohácstól délre fekvő Duna menti községeket, a Pécs környéki Mecsekaljai községeket. Az egygyermek rendszer megjelené­ sét az 18o9. évi háborús eseményekkel, a Magyarországon járt francia katonáktól át­ vett születéskorlátozással hozta összefüggésbe. A születéskorlátozás okaként egyrészt a nehéz gazdasági helyzetet, a paraaztbirtokok terjeszkedésének nehézségeit /a korlá­ tolt forgalmú nagybirtok nagy kiterjedése a megyében/, a termények értékesítésének nehézségeit, általában a gazdasági pangást, másrészt a parasztság igényességét, a ma­ gasabb életszínvonal elérésére való törekvését jelölte meg /Buday. 19o9a, 19o9b/. A két világháború között irók, újságírók, társadalomtudósok írtak az ormán­ sági alacsony születésszámról. Néhány megállapításuk, amely az ebben a tanulmányban vizsgált történeti időszakra is vonatkozik, a következő: 1. A születéskorlátozás kezdete vagy nagyobb fokú elterjedése a jobbágyfelszabadítás következménye volt, mert az a volt jobbágyok­ tól megvonta a legeltetés, halászás, vadászás jogát /Elek és mások, 1936;

Kiss. 1937/.

2. A születéskorlátozás elterjedésének oka a kisbirtokos parasztság gazdasági fejlődési lehetőségeinek összeszűkülése a nagybirtokrend­ szer következtében /Kovács. 1937; Erdei, 1942/. 3. A születéskorlátozás elterjedése összefüggött a házközösségi rend­ szernek, a nagycsaládok együttlakásának és együttes gazdálkodásának felbomlásával is /Elek és mások, 1936/. 4. A születéskorlátozás módszerei: a művi abortusz, amelyet hosszú tűvel, bizonyos növények kemény és mérgező gyökerével hajtanak vég­ re; a pesszáriumszerüen használt facsiga; a coitus interruptus /Elek és mások, 1936; Hídvégi. 1938/. Feltételezték azt is, hogy a művi abortusz elterjedését megelőzően csecsemőgyilkosságok is előfordultak /Elek és mások, 1936/. 5. A születéskorlátozás köré egy nagyon szigorú normákat tartalmazó mikrokultura alakult ki az ormánsági községek társadalmában. "Egész világ ez: saját világnézettel, erkölccsel, társadalmi és gazdasági, családi és közéleti renddel" /Fülen. 1929/. Aki több gyermeket szül, azt a közösség megveti: "Ha meddő marad az asszony,

61

akkor sajnálják, ha semmikés, akkor vállat vonnak, mondván:^az ü dol­ ga», de ha kettőnél több gyermeke van, azt elmondják minden rossznak, kicsufolják, lenézik. ?Hát nem tud vigyáznia, vagy énekem kisütt vóna a szemem, ha ennyit kölkeztem vóna»"/Hidvégi, 1938/ /3/. A szociográfiai irodalomban leirt fenti magyarázat mellett a korabeli mun­ kákban megtalálhatunk egy ezzel ellentétes álláspontot is. Kovács Alajos /1923/ sze­ rint az egyke a parasztságnál főként erkölcsi kérdés, Pezenhoffer Antal /1922/ szerint pedig egyedüli oka a protestantizmus. A magyar szakirodalom tehát egyöntetűen rámutatott a születéskorlátozás szé­ les körű alkalmazására . Ellentétesek vagy nem kellőképpen tisztázottak azonban a néze­ tek arról, hogy: 1. Melyik történeti időszakban terjedt el a születéskorlátozás? 2 . Hogyan valósult meg /egyetlen gyermeket szültek vagy egyetlen gyer­ mek érte el a felnőttkort/ és mennyire terjedt ki az egész ormánsági népességre az egygyermek-rendszer? • 3. Milyen gazdasági, társadalmi, kulturális és morális okokra vezethető vissza a születéskorlátozás elterjedése? A tisztázatlan kérdések fennmaradásának egyik oka, hogy az ormánsági egyké­ vel foglalkozó szerzők megállapitásaik alátámasztására néprajzi és szociográfiai mód­ szereket alkalmaztak, és emellett legfeljebb egyszerű statisztikai adatokra /élveszületési arányazámokra, természetes szaporodásra/ hivatkoztak. Az 195o-es évek végén E. Henry által kidolgozott családrekonstituciós mód­ szer ad lehetőséget a nyitva maradt kérdések egyrészének tisztázására. Erre tettem kísérletet, amikor ezt a módszert a két kiválasztott község - először Kodolányi János /1941/ által az egykés falu jellegzetes típusának mondott kis Besence, majd a közpon­ ti fekvésű és sokkal nagyobb Vajszló - református anyakönyvének feldolgozására fel­ használtam. 3»

Vajszló és Besence népességszámának történeti alakulása

Mindkét község neve szerepel árpádkori okiratokban. IV. Béla király 1244-ben V/oyzlou-t Ambrus comesnek ajándékozta a tatárjárás idején szerzett érdemeiért. 1267ben István ifjabb királyé. Ugyanebben az évben IV. Béla király a margitszigeti /nyúlszigeti/ apácáknak adományozza. 1268-ban V. István király is megerősíti ezt az adomá­ nyozást. Ettől kezdve évszázadokon keresztül az ő birtokuk /később budai, majd pozso­ nyi apácák néven szerepelnek/. Besence neve egy 1338. évi oklevélben szerepel, amely szerint "siklósi Gyula fia Miklós fia Péter és fiai Pál, István és Miklós adja el és átadja birtokát Medve fia Fodor Pálnak". XV. század második felében /részben vagy egészben/ már a nyulszigeti apácáké. Vajszló a török időkben is fennmarad, a Káldy-Nagy Gyula által közölt török adóösszeirások közül szerepel az 1554. 1571. és 1582. éviben. Ezekben az években 25, 3o, illetve 27 adózót írtak össze. Az összeirt családnevek 1554-ben: Fábián, Varga,

62

Szabó, Veres, Vajda, Simon, Bába, Pap, Száros, Tód, Józsa, Bertalan, Piroska, Fodor, Gazda, Kovács, Nagy, Gál, Balog, Luca, Enese, Csákán, Baksa, Kovács, Laksa, Kaszás, Csordás, Török, Besence ezekben az összeírásokban nem szerepel. A török uralom alóli felszabadulás után 1695-ben Besencén két családot, 1696-ban 3 családot /Fazekas, Futó, Nagy/ és Vajszlón 3 családot /Ispán, Nagy, Tót/ Írtak össze, A többi ormánsági községekhez viszonyítva mindkét községben igen alacsony az összeírtak száma /pl. Luzsokon 5» Kiscsányban lo, Zalátán 4 , Sellyén 7/. A XVIII. század folyamán az összeirt családok száma gyorsan nőtt. 1741-ben Besencén 9, 1752-ben Vajszlón 19 családot számoltak. Ezekben az összeírásokban olyan családnevek szerepelnek, amelyeknek nagy többségét /Besencén 9-ből 7-et, Vajszlón 19-ből 13-at/ megtaláljuk a Káldy-Nagy-féle török adóösszeirásokban a XVI. században különböző baranyai községekben. A XVIII. században induló anyakönyvekben egészen a XIX. század közepéig szintén többségükben /körülbelül 75 %-ban/ olyan családnevek sze­ repelnek, amelyek az említett török kori összeírásokban is megtalálhatók a megye te­ rületén. Anélkül hogy a családnevek alapján való következtetésekkel szembeni jogos fenntartásokat feladnánk /ugyanannak a családnak a neve változhatott, viszont azonos családnév nem szükségképpen jelent rokonságot/, azt az óvatos következtetést lehet levonni, hogy Vajszló és Besence a XVIII. századi népessége többségében a török ural­ mat Baranyában átélő családok leszármazottaiból került ki. Talán erre enged következ­ tetni az a tény is, hogy mindkét község népessége a XVIII. század végén szinte tisz­ tán református volt. A II. József-féle népszámlálástól kezdve a két község népességszáma a követ­ kezőképpen alakult:

Idézve Kiss /1937/ alapján. 188o-ban, a második hivatalos népszámlálás alkalmával még mindig nagy több­ ségben mindkét községben református a lakosság, Vajszlón 849 református, 294 római katolikus, 8 evangélikus s 64 izraelita év egy egyéb vallási személyt, Besencén pedig 3 1 6 református és 48 római katolikus vallási1 személyt írtak össze .

63

A két község népességszáma ettől kezdve a következőképpen alakult:

Besence népessége tehát 191o óta majdnem folyamatosan csökken és i9 6 0 óta erősen csökkent, Vajszló népessége viszont egészen 198o-ig szinte folyamatosan növe­ kedett, A két község népességének összetétele azonban erősen változott. Ezt jelzi az a tény, hogy 193o-ban Vajszlón már csak 5 6 3 reformátust, Besencén pedig 212 reformá­ tust Írtak össze, A régi lakosság csökkenését mutatja a következő összeállítás is: 197o tava­ szán a Besencén élő 48 család közül 8 -nak családfője volt Hagy vagy Futó vezetékneve, tehát származik /vagy származhat/ férfiágon a falu XVII. század végi lakóitól, 3 to­ vábbi család fejének vezetékneve a XVIII. században jelent meg a besencei anyakönyvek­ ben, további 6 családban a férj besencei születésű, 5 családban a feleség besencei, de a férj beköltözött, további 2 családban a házastársak egyike az Ormánságban szüle­ tett. Az összes Besencén élő családok felének, 24 családnak azonban egyik felnőtt tag­ ja sem született az Ormánságban /ideszámítva azt a negyvenegynéhány községet, amelyet ehhez a mikrorégióhoz szoktak sorolni/. A népességszám leirt alakulásából, illetve az ormánsági református őslakos­ ság csökkenéséből e két községben azonban még nem lehet arra következtetni, hogy ez a népesség alkalmazta-e, illetve környezeténél nagyobb mértékben alkalmazta a születéskorlátozást. A népességszámok alakulásában ugyanis nagy szerepet játszhatott a bel­ ső vándorlás. Besence ma jellegzetesen megszűnő kis település, ezért erős az elván­ dorlás is. Vajszló viszont az Ormánság egyik központjává fejlődött, ezért az onnan való elvándorlást nagyrészt ellensúlyozza az odavándorlás /feltehetően az Ormánság kisebb községeiből is/. A két községnek kiválasztását a családrekonstituciós vizsgálat céljára az is indokolta, hogy Vajszló központi jellegű, Besence viszont elzártabb kisközség. A kettő együtt többé-kevésbé reprezentálhatja az egész Ormánság népesedéstörténetét. 4. A vajszlói és besencei anyakönyvek leírása A vajszlói református anyakönyvet 1747-ben kezdték vezetni. Körülbelül 18 0 0 ig elszórtan tartalmaz luzsoki, baranyahidvégi, giricsi és páprádi népmozgalmi eserné-

64

nyékét, annak ellenére, hogy ezeknek a községeknek már 18oo előtt volt önálló anya könyvük. A születési lejegyzéseknél 1747-től 1785-ig csak az apa nevét /és a keresztszülőkét/ tüntették fel, 1785-től anya /leánykori/ nevét is. 18o6-tól 18o8-ig, majd 1822-ben,. 1827-ben, végül 1855-től kezdve végig /1895-ig/ rendszeresen közli külön a születés és a keresztelés időpontját. A házassági anyakönyvben nincs bejegyzés az

1769-1776 közötti évekből,

mint az anyakönyvbe irt bejegyzés tanusitja: "a lelkész hanyagsága miatt". A vőlegény és a menyasszony nevén kivül kezdetben csak a leány apjának neve, özvegy asszonyoknál néha a volt férj neve szerepel /és a tanuk neve/. A nem Vajszlón lakó házasulok nevé­ nél megjelölik a lakóhelyet. 18o6-tól kezdve néhány éven keresztül, majd megszakítá­ sokkal később is szerepel a vőlegény foglalkozása a házassági bejegyzéseknél. Ez a bejegyzés azonban az esetek többségében egyszerűen "gazda" vagy "polgár". 1856-tól kezdve a házassági anyakönyv feltünteti a házasulok életkorát, foglalkozását, vallá­ sát, családi állapotát, a szülők nevét. Meglehetősen általánosnak látszik aza szokás, hogy - ha a vőlegény és a menyasszony nem ugyanabban a községben laktak - a házasságkötésre nem annak a házas­ félnek lakóhelyén került sor, ahol a fiatal házasok a házasságkötés után laktak, ha­ nem az elköltöző házasfél /többnyire a menyasszony/ lakóhelyén. Ezért a családrekonstituciós lapok teljessé tétele érdekében kilenc szomszédos község református anya­ könyvét, valamint a vajszlói katolikus anyakönyvet is átnéztem. A református anya­ könyvekben sok hiányzó házasságkötési bejegyzést találtam meg, a vajszlói katolikus anyakönyvben egyet sem. A halálozási anyakönyvet vezették a legkevésbé pontosan. 176o és 1776 kö­ zött egyáltalán nincs halálozási bejegyzés "a lelkész hanyagsága miatt". Az 179o-es évek végén és az 18oo-as évek elején ismét több évből hiányoznak a halálozási bejegy­ zések. 1857-től hiányzik a halálozási anyakönyv mikrofilm másolata az Országos Levél­ tárban. A Vajszlón meglévő anyakönyv másolatból, amelyből ezeknek az éveknek halálo­ zási adatait kijegyeztük, hiányzik néhány év. 1777-től az anyakönyv közli a halottak életkorát /amely sok esetben nem egészen pontos/, 18o4-től a halálokot. Egyes esetek­ ben nyilvánvalóan később végezték el a bejegyzést, mint a temetésre sor került, mert egy-egy dátum alatt szerepel hét-nyolc halálozási bejegyzés. Л halvaszülöttek kezdet­ ben csak a halálozási anyakönyvekben szerepelnek, a születési anyakönyvben nem. Elő­ fordulnak viszont olyan bejegyzések, hogy a csecsemőhalott életkora 2 vagy 3 nap, sőt egy esetben "három óráig élt" megjegyzést találunk. Ez arra enged következtetni, hogy az egészen fiatal korban elhalt csecsemőket is bejegyezték a halálozási anya­ könyvbe. Vajszlón katolikus anyakönyvet is vezettek, amely néhány évvel a reformá­ tus anyakönyv után kezdődik. Sok környező község katolikus lakosságának népmozgalmi eseményei szerepelnek benne. A családnevek - néhány teljesen általános családnévtől /pl. Tót, Nagy/ eltekintve - eltérnek a református anyakönyvben szereplő családnevek­ től. Sok közöttük a német és a délszláv név. A vajszlói református lakosság körében előfordult népmozgalmi események tehát nem szerepelnek ebben az anyakönyvben. A re­ formátusok és katolikusok közötti házasságkötések száma egész kicsi lehetett.

65

A besencei református anyakönyvet 1787-ben kezdték vezetni. Ezt megelőzően a besencei népmozgalmi eseményeket Kiscsány, Nagycsány és Oszró községek közös refor­ mátus anyakönyvébe jegyezték. 1837 után a besencei anyakönyvbe kerültek a páprádi népmozgalmi események is, mindig pontosan feltüntették azonban, hogy besencei vagy páprádi eseményről van-e szó. Mindhárom népmozgalmi esemény bejegyzése folyamatos, olyan hiányok, mint a vajszlói anyakönyvben, itt nincsenek. A születési anyakönyvben 1787 és 1799 között csak a született gyermek apjá­ nak nevét tüntették fel / és a keresztszülőkét/. 1799-től beirták az anya leánykori nevét is. 18o7 és 1813 között, majd 1827 után hosszabb időn keresztül külön feltün­ tették a születés és a keresztelés időpontját. A halvaszülöttek egyes esetekben szere­ pelnek a születési anyakönyvben is, más esetekben csak a halálozási anyakönyvben. A házassági anyakönyvben kezdettől fogva szerepel a házasulok lakóhelye, a menyasszony apjának neve, később a vőlegény apjának a neve is. 185o-től feltüntetik a házasulok életkorát. 1797-től körülbelül két évtizeden keresztül házassági szerző­ déseket is tartalmaz az anyakönyv. Ezekben a házasulok a hozományról, a magtalan ha­ lál eseténi vagyonelosztásról stb. állapodtak meg. A halálozási anyakönyv a legkevésbé rendezett. 1787-től 18oo-ig a gyermek­ halottak kereszt neve nem szerepel az anyakönyvien, csupán apjuk neve és mellette a "fiacskája" vagy "leánykája" megjelölés. 18oo-tól bejegyezték a gyermek nevét. Ettől kezdve szerepel az anyakönyvben minden halott életkora. 18o7-től kezdve a halálokot is feltüntették. A vajszlói és besencei anyakönyv hiányai, valamint a házasságkötéseknek nem a későbbi lakóhelyen való anyakönyvezése két különböző községből származó házasu­ lok esetén a legnagyobb óvatosságra intenek az anyakönyvek nem-nominativ feldolgozá­ sának /tehát a születések, házasságkötések és halálozások abszolút számának/ értéke­ lésében. Ezzel szemben a nominativ /családrekonstituciós/ feldolgozás céljára a vajsz­ lói és besencei anyakönyv igen jól felhasználhatónak bizonyult, mert a felhasználható családlapok száma az összes anyakönyvi bejegyzésekhez viszonyitva nagy. Négyféle családlapot használtam fel: I. tipus: a feleség születésének és a férj és feleség halálozásá­ nak időpontját, valamint a házasságkötés időpontját pon­ tosan ismerjük, mert az anyakönyvekben megtaláltuk a megfelelő bejegyzéseket. II. tipus: a férj és a feleség halálozásának időpontját, valamint a házasságkötés időpontját pontosan ismerjük az anya­ könyvben megtalált bejegyzés alapján, a feleség szüle­ tésének időpontját csak pontatlanul ismerjük a házasság­ kötéskor vagy halálakor az anyakönyvben feltüntetett életkor alapján. III. tipus : a férj és a feleség halálozásának időpontját pontosan ismerjük az anyakönyvből, a feleség születésének idő­ pontját vagy pontosan vagy pontatlanul /a házasságkö-

66

téskori vagy halálozáskori életkor bejegyzés alapján/ ismerjük, a házasságkötés időpontját nem ismerjük; ebben az esetben a házasságkötés időpontját olyan módon becsül­ tem meg, hogy az első szülés időpontjától visszaszámí­ tottam 24 hónapot és azt vettem házasságkötési időpont­ nak. Az 179o előtti házasságokban 24 hónap volt a házas­ ságkötés és az első szülés közötti intervallum az I. és II. tipusu család lapokon. Kivételt képeztek az olyan esetek, amikor a házasságkötés becsült időpontja a fele­ ség 15. születésnapja előtti időpontra esett. Ilyenkor a házasságkötés becsült időpontját azonosnak vettem a feleség 15. születésnapjával. Csak 179o előtt kötött há­ zasságokról készítettem III. tipusu család lapokat. Ennek két oka van: 1. e korai időszakban viszonylag kevés I. és II. ti­ pusu családlap állott rendelkezésre, 2 . ebben az időszakban a házasságkötés és az első szülés közötti intervallum még viszonylag'nem nagy szóródást mutat az I. és II. tipusu család­ lápokon, mert - úgy látszik - az első gyermek születése előtt nem alkalmaztak születéskorláto­ zást. Később - ahogy a születéskorlátozás elter­ jedt - a házasságkötés és az első szülés közötti intervallumok szabálytalanabbakká váltak, ezért az ilyen családrekonstitució sokkal megbízhatat­ lanabbá vált volna. Az igy összeállított családlapok száma:

Tehát összesen 481 családlapot sikerült rekonstituálni olyan módon, hogy a termékenység alakulásának elemzésére fel lehetett használni. A vajszlói anyakönyvben összesen 1 1 1 4 , a besenceiben 3 o9 házassági bejegyzés szerepel 1895-ig /az állami anyakönyvezés bevezetéséig/ Tehát a felhasználható családlapok és a házassági bejegyzések aránya 34 százalék. A két anyakönyvben összesen 54o7 szü­ letés szerepel, a felhasznált családlapokon pedig I 6 5 0 . Tehát a felhasznált születési bejegyzések és az összes születési bejegyzések aránya 31 százalék /4/. Ezek az arányok más /többek között külföldi/ hasonló családrekonstituciós vizsgálatokban elért arányokhoz viszonyítva

67

magasak. Ennek nyilvánvalóan az az oka, hogy a vajszlói és a besencei református jobbágy, illetve kisbirtokos né­ pesség viszonylag kevéssé változtatta lakóhelyét, helyben vagy a szomszédos ormánsági községekben /ha oda házaso­ dott/ élte le az életét. Az I-III. tipusu családlapok felhasználhatóak a családrekonstituciós vizsgálatok keretében szokásos összes ter­ mékenységi mutatók kiszámítására. Annak érdekében, hogy a családlapok adatainak hiányossága miatt az elemzés egészé­ ben fel nem használható családok termékenységéről is némi képet tudjak alkotni, illetve hogy tisztázzam, vajon a családrekonstitucióban figyelembe vett és a kimaradt csa­ ládok termékenysége között nem volt-e lényeges különbség, az elemzés egy szakaszában - a szülések közötti interval­ lumok elemzésében - felhasználtam a családlapoknak egy IV. tipus:

további tipusát: a férj és a feleség halálozásának időpontját nem ismerjük, vagy csak az egyiket ismerjük, igy nem tudjuk megállapí­ tani a házasság végének időpontját. Ismerjük a házasságkötés időpontját, a feleség életkorát a házasságkötéskor, továbbá az első szülés vagy szülések időpontját. így ki tudjuk számitani az első intervallumok hosszát a feleség házasságkötéskori életkora szerint részletezve. /Нет vet­ tem figyelembe azokat a családlapokat , ahol az első inter­ vallum 60 vagy annál több hónap volt, mert feltételeztem, hogy ezek a házaspárok a házasságkötés után egy ideig nem a vizsgált két faluban éltek, tehát az említett 60 vagy több hónap alatt már születtek gyermekeik, de azokat nem a vajszlói vagy tesencei keresztelési anyakönyvbe jegyez­ ték be./ 289 ilyen családlapot használtam fel. Ezzel a figyelembe vett családok aránya / 7 százalékra emelkedett.

9. A vajszlói és besencei anyakönyvbe bejegyzett születések, halálozások és házasságkötések száma Az anyakönyvekben található bejegyzések feldolgozásának első - legkezdetle­ gesebb - lépése a különböző népmozgalmi események számának kimutatása. Eszerint a vajszlói anyakönyvben a következő bejegyzéseket találjuk:

68

7

Adathiányok. Л besencei anyakönyvben pedig a következő bejegyzések találhatók:

Az anyakönyvek leirt jellemzői miatt - valamint a vajszlói anyakönyvben előforduló hiányok következtében - nem lehet ezekből az adatokból biztos következte­ téseket levonni a két község népmozgalmi viszonyairól. Figyelmet érdemelnek azonban a következő tények: 1 . A vajszlói születésszám az 1 7 9 o-es években elért csúcsérték után csökken­ ni kezdett, pedig a község református lakosságának lélekszáma még egy ideig nőtt. Továbbá а XIX. században a születésszám csökkenése jóval nagyobb mértékű volt, mint a lakosság csökkenése.

69

2. A beeencei ezületéaGzám az 183o-as években érte el a csúcspontját, tán csökkenni kezdett, szintén jóval nagyobb mértékben, mint a község református né­ pessége . 3. A természetes szaporodás egyes évtizedekben /igy az 1831-184o-es időszak­ ban mindkét községben/ igen alacsony, sőt némelykor negativ volt. 4. A halálozások száma egészen a XIX. század közepéig nem mutatott csökkenő tendenciát, sőt az 1 8 3 o-as években érte el a csúcsértéket. Az anyakönyveknek ilyen nem-nominativ /nem név-szerinti, vagyis nem családrekonstituciós/ feldolgozása sejtetni engedi tehát, hogy valamilyen ok miatt a szüle­ tések abszolút száma korán csökkenni kezdett. Hasonló következtetésekhez vezet a Baranya vármegyében található katolikus, evangélikus és református egyházközségek születésszámainak összehasonlitása az 1 8 3 4 1844 időszakban. Erre az összehasonlitásra az nyújt könnyű lehetőséget, hogy Hölbling Miksa /1845/ müvében felsorolja ezeknek az egyházközségeknek 1845. évi népességszámát, valamint az 1834-től 1844-ig születettek, meghaltak és házasodottak számát, és a szüle tésekből és halálozásokból számitott népességnövekedést. Több református községben természetes csökkenés mutatkozott /az ormánsági községek közül Hidvégen, Iványiban, Vejtin/, és a legtöbben viszonylag alacsony /3o-35 ezrelék körüli/ születési arány­ számokra lehet következtetni /különösen alacsony lehetett a születési arányszám az ormánsági községek közül Aderjáson, a Besencét és Páprádot felölelő egyházközségben, Rónádfán, Szaporcán/. Ugyanakkor a római katolikus /és kisszámú evangélikus/ egyházközségekben természetes fogyás nem fordult elő és a születési arányszámok lényegesen magasabbak /a legtöbb esetben 4 o és 5 o ezrelék között, de nem egyszer 5 o ezrelék fö­ lött/ voltak.

Hölbling mint a hasonló mai belőlük levonni, de sége a XIX. század tolikus népességé.

adatai az anyakönyvekből származnak, ezért ugyanolyan értékűek, nem-nominativ feldolgozások. Biztos következtetéseket nem lehet azt sejtetik, hogy a Baranya megyei református népesség termékeny­ első felében lényegesen alacsonyabb lehetett, mint az ott lakó ka­

Ezen sejtésszerü következtetések alátámasztásához a családrekonstitució módszerét kell igénybe venni. 6 , A házasságkötések

Teljesen kézenfekvő annak a kérdésnek felvetése, hogy a feltételezett ala­ csony termékenységet a két vizsgált községben nem az okozta-e, hogy viszonylag későn, magasabb életkorban kötötték a házasságokat, illetve a népesség egyrésze egyáltalán nem kötött házasságot. Annál is indokoltabb ez a kérdés, mert ugyanebben az időszak­ ban Nyugat-Európában a házasságkötési életkor viszonylag magas volt és a népességnek jelentős része maradt élete végéig nőtlen, illetve hajadon. Ez a különleges házasodá­ si "minta" valószinüleg a XVI. században jelent meg először Európában bizonyos magas társadalmi státusú csoportokban /a francia és az angol arisztokráciának körében/, a XVII. században kezdett elterjedni a népesség nagyobb rétegeiben és egészen a XX. századig tartott /Hajna1, 1965/. Okai sokrétűek: részben jogaik /házassági engedélyek szükségessége/, részben gazdaságiak /a föld és ház szerzésének nehézségei/, részben

70

társadalmi szokásokban gyökereznek /a nagycsaládos együttélésnek, a több családból álló háztartásoknak ritkasága Nyugat-Európában/ /Wrigley, 1969/• Hajnal feltételezé­ se szerint az ilyen házasodási szokások területe a Trieszt-Szentpétervár vonalig ter­ jedt /Hajnal, 1965/. Mivel ez a feltételezett határvonal a Kárpát-medence nyugati szé­ le mentén húzódott, joggal kérdezhetjük, hogy az ilyen házasodási szokások nyomai Magyarországon nem találhatók-e meg. Két adatforrásunk van a vajszlói és besencei házasságkötési életkor kutatá­ sára. /A végleg nőtlenek, illetve hajadonok maradók arányára vonatkozóan nem sikerült megbízható adatokat megállapítani./ Az egyik adatforrás: a házassági anyakönyvekben található bejegyzések a házasságot kötők életkorára vonatkozóan. Ezeknek az adatoknak több hiányosságuk, illetve hibájuk van: 1 . nem terjednek ki a teljes időszakra, hanem /néhány elszórt korábbi bejegyzéstől eltekintve/ csak az 1 8 5 o utáni évekre, 2 . nem teljesen pontosak, amint azt a családrekonstitució során a házasságkötéskor bejegyzett életkor és a házasságot kötők születéséről szóló anyakönyvi bejegyzés összehasonlítá­ sa bizonyítja. Bizonyos támpontot mégis nyújtanak ezek az adatok is. Az 185o utáni időszakban kötött összes házasságoknál /a hajadonok és nőtle­ nek házasságkötéseit ezeknél az adatoknál nem lehetett teljesen megbízhatóan különvá­ lasztani az özvegyek házasságkötéseitől, mivel az özvegy családi állapotot nem mindig tüntették fel az anyakönyvben/ a férfiak átlagos házasságkötési életkora 24,1 év, a médián házasságkötési életkor 23,3 év, a modus pedig 22 év. A nők átlagos házasságkö­ tési életkora 21,1 év, a médián 19,7 év, a modális életkor pedig 18 év. A házasságkö­ tési életkor megoszlása ezeknél a házasságoknál:

Ha pedig azoknak a személyeknek házasságkötési életkorát nézzük, akik a rekonstituált családlapokon férjként vagy feleségként szerepelnek /csak azokat a há­

71

zasságokat számítva, akik először kötnek házasságot/, akkor azt találjuk, hogy az:

Mindezek az adatok arra engednek következtetni, hogy:

1 . a házasságkötési életkor általában jóval fiatalabb volt, mint ugyanebben

az időszakban Nyugat-Európában, 2. a nők házasságkötési életkora a XVIII. század közepétől a XIX. század végéig kissé emelkedett, ennek az emelkedésnek eredményeképpen sem közelítette meg azonban a korabeli nyugat-európai szokásos házasságkötési életkort, 3 . tehát a feltételezett alacsony élveszületési arányszám oka nem lehetett a házasságkötési életkor viszonylag későre tolása, mint Nyugat-Európában.

Néhány további adatot is megtudhatunk a vajszlói és besencei házasságköté­ sekről: 1. A házasságot kötők lakóhelye. Az összesen 1114 bejegyzett vajszlói házas­ ságkötésből 4 6 6 esetben mindkét fél helybeli lakos, 4 5 o esetben a férfi nem vajszlói és a nő vajszlói, 14o esetben a n ő nem és a férj helybeli, 58 esetben egyikük sem vajszlói. A 3o9 besencei házasságkötés közül 125 esetben mindkét házasfél helybeli lakos, 134 esetben a férfi nem besencei és a nő besencei, 45 esetben a nő nem ás a férj helybeli, 5 esetben egyik sem besencei.

72

Ezeknek az adatoknak az értékeléséhez két fenntartást kell fűzni: 1. lehet­ séges, hogy a jelzettnél még több a nem helybeli házasfél, mert azokat, akiknél a la­ kóhelyet nem jelölték, helybeli lakosnak vettem /ilyen esetek elsősorban a vajszlói anyakönyvben voltak, a besencei anyakönyvben csak egy ilyen fordult elő, mivel azt a páprádi anyakönyvvel együtt vezették és ezért minden házasságkötésnél feltüntették, hogy besencei vagy páprádi lakosokról van-e szó/, 2. a két különböző faluból származó házasfelek házasságait általában nem abban a községben kötötték, ahol később laktak, legtöbbször a menyasszony falujában kötöttek házasságot és a vőlegény falujába mentek lakni; ezért ezek az adatok nem a Vajszlóban. illetve Besencén megtelepedő házaspárok ra vonatkoznak. Az azonban kitűnik az idézett adatokból, hogy ezeknek az ormánsági községek nek a népessége nem az adott községen belül házasodott, hanem lényegében az egész Ormánságban, főleg annak keleti részében /ahol Vajszló és Besence fekszik/ keresett házastársakat.

2. Özvegyek a házasodok között. A Vajpzlón bejegyzett házasságok közü esetben a férfi özvegy és a nő hajadon, 62 esetben a nő özvegy és a férfi nőtlen, 38 esetben mindkét házasfél özvegy. A besencei házasságok közül 21 esetben a férfi öz­ vegy és a nő hajadon, 13 esetben a nő özvegy és a férfi nőtlen, 7 esetben mindkét há­ zasfél özvegy. Az özvegyek aránya a házasulok között - a férfiaknál megközelítette az egytizedrészt, a nőknél a 8 %-ot. A fiatalabb korban megözvegyültek ujraházasodása tehát gyakori volt. Hozzá kell tenni, hogy az özvegyek aránya ennél lényegesen nagyobb is lehe­ tett, mert - főleg a korábbi időszakban - feltételezhető az "özvegy" megjelölés elmu­ lasztása a házasulok neve mellől.3 7 * 3. A házasságok szezonalitása. A házasságok nagy többségét január és febru­ ár hónapokban kötötték, kevesebbet decemberben, novemberben és márciusban. A nagy nyári mezőgazdasági munkák idején - júniustól szeptemberig - csak kivételesen kötöt­ tek házasságot. 7. Termékenység Miután tisztázódott, hogy a késói házasodás nem lehetett a vajszlói és besencei népesség kis születésszámának az oka, a házas nők termékenységét kell megvizs­ gálni. A házas termékenység időbeli tendenciájának vizsgálatára a teljes vizsgálati időszakot négy részre az az az

osztottam /5/: 1747 és 179o 1791 és 182o , között kötött házasságok, 1821 es 185o

az 1851 és 1895 A négy időszak ilyen megválasztását egyrészt azoknak nagyjából azonos hossza /3o-45 év; mivel azonban a kezdő és a befejező években kötött házasságokból viszonylag keve­ set sikerült rekonstituálni, nagyjából azonos 3o éves időszakokról lehet beszélni/, másrészt az elválasztó évek bizonyos specialitása indokolta: az 179o. év körül lénye­ gesen megjavul az anyakönyvek minősége, az 185o. év pedig a jobbágyfelszabadítás és a szabadságharc utáni időszak kezdő éve.

73

Egyértelműen kitűnik az adatoktól, hogy a házas termékenység Vajszlon és Besencén az egész vizsgált időszakban alacsony volt és erős csökkenési tendenciát mu­ tatott. Házas korspecifikus termékenység Vajszlon és Besencén /az ezer megfelelő életkorú házas nőre jutó születések szám a/

Ha ezeket a házas korspecifikus termékenységi arányszámokat összehasonlitjuk a külföl di családrekonstituciós vizsgálatok alapján megállapított hasonló arányszámokkal, azt találjuk, hogy az 179o előtt kötött házasságok termékenysége is a korabeli legalacso­ nyabbak közé tartozott Európában, ezt követően pedig a házas termékenység szinte egyedülállóan alacsony szintre csökkent, alacsonyabbra, mint a történeti demográfiai irodalom szerint elfogadottan születéskorlátozást alkalmazó nyugat-európai falvakban és mint az 179o utáni francia paraszti társadalomban, ahol a termékenység csökkenés és a születéskorlátozás széles körű alkalmazása országosan elkezdődött és gyorsan elő­ rehaladt /lásd Andorka, 1984/. / magyarországi családkonstituciós vizsgálatok közül a katolikus mecsekalji községek /Tloess, 1973/, továbbá két sárközi református falu mutattak hasonlóan alacsony termékenységet, ezzel szemben a XIX. század második felé­ ig lényegesen magasabb maradt a termékenység a katolikus Rábakecölön, Velemben, vala­ mint a református Pócsmegyeren és Átányban. A házas termékenység minden korcsoportban meredeken csökkent 1791-től kez­ dődően, a legmeredekebben azonban először a legidősebb, 4o éven felüli korcsoportok­ ban, majd fokozatosan tolódott át zuhanásszerű csökkenés egyre fiatalabb korcsoportok ra. Tehát mindenképpen arra következtethetünk, hogy az ormánsági családok nem csak a szülések közötti intervallumok hosszabbításával, hanem bizonyos életkor fölötti tel­ jes "leállással" is korlátozták termékenységüket. Ugyanakkor a teljes házas termékenységi arányszám a 15. és 49. életév közt még az 185o után kötött házasságokban is átlagosan 3,o körül volt, tehát teljes "egy­ kéről" olyan értelemben, hogy a házas nők valamennyien csak egy gyermeket szültek, nem beszélhetünk. Ahhoz azonban, hogy a házas termékenységi arányszámok alapján a születés­ korlátozás szeles körű előfordulását biztosan alátámasztottnak tekinthessük, mindenek előtt meg kell vizsgálni, hogy nem a vajszlói és besencei anyakönyv hiányos vezetése, a születések egyrésze bejegyzésének elmulasztása okozza-e ezeket a kapott alacsony termékenységi arányszánokat.

74

A születések hiányos anyakönyvezésének gyakori oka - a külföldi szakirodalom szerint - az a szokás, hogy a gyermekeket nem azonnal a születés után keresztelik meg és Írják be az anyakönyvbe, hanem csupán néhány nap, esetleg egy-két hét eltelté­ vel. Különösen gyakori ez a szokás Nyugat-Európában a protestáns népességű települé­ seken /Wrigley, 1966/. Ha pedig a csecsemő életének első néhány napján, a keresztelés előtt meghal, akkor az anyakönyvezést el is mulasztják. A születés és a keresztelés között eltelő idő vizsgálatára lehetőséget nyújt az, hogy mind a vajszlói, mind a besencei anyakönyvben vannak: olyan időszakok a XIX. század elejétől fogva, amikor a születés és a keresztelés időpontját külön-külön bejegyezték. Kitűnik, hogy a két esemény között eltelt idő egy esetben sem volt hosszabb 6 napnál és legtöbbször 1-2 nap. Vajszlón és Besencén tehát nem volt szokás a csecsemőknek későbbi keresztelése /egy-két hetes életkorban/. így ez nem befolyásol­ hatta a kapott termékenységi arányszámokat. Felmerül azonban annak a lehetősége is, hogy az anyakönyvezést nem végezték el azonnal a keresztelés után és ezért egyes kereszteléseket később teljesen elfelej­ tettek az anyakönyvbe bevezetni. Bizonyos támpontot nyújt a születési anyakönyv veze­ tésének módjára a bejegyzések időbeli sorrendjének megfigyelése. Ha a bejegyzések nem az időbeli sorrendben követik egymást, hanem korábbi eseményeket, kereszteléseket ké­ sőbb jegyeznek be, mint időben későbben történt eseményeket, kereszteléseket, akkor ez az anyakönyvezés rendetlenségére, egyes keresztelések bejegyzésének elhalasztására, esetleg elmulasztására enged következtetni. Ezért megvizsgáltam a vajszlói születési anyakönyv keresztelési bejegyzéseinek sorrendjét az 1747-1753» 1769-1771, 1777-1779 időszakokban, valamint 18o2 és 18 0 6 között. Azt találtam, hogy 528 születési bejegy­ zés közül összesen 5 olyan fordult elő, amelynek bejegyzése az anyakönyvben hátrább helyezkedett el, mint időben későbbi kereszteléseké, tehát amikor a keresztelés be­ jegyzésére nyilvánvalóan utólag, késéssel került sor. A születési anyakönyv teljességét és pontosságát úgy is lehet ellenőrizni, hogy a teljes csecsemőhalandóságot, valamint a csecsemőhalandóságon belül az első élethét, illetve az első élethónap halandóságát vizsgáljuk. Ha a teljes csecsemőhalan­ dóság feltűnően alacsony, még inkább ha az első hét és az első hónap csecsemőhalandó­ sága alacsony, akkor ez azt sejteti, hogy a csecsemőhalottak egyrészének halálozását /és ezzel összefüggésben születését/ nem jegyezték be az anyakönyvbe, mivel a csecse­ mő még a keresztelés előtt meghalt. A vajszlói és besencei csecsemőhalandóság egészé­ ben viszonylag alacsony /lásd a következő fejezetet/, azonban a csecsemőhalandóságon belül az első hét és első hónap halandósága igen nagy arányt képvisel, nagyobbat, mint az ilyen gazdasági és egészségügyi körülmények között élő népességeknél szokásos. Tehát a csecsemőhalandóság elemzése is arra enged következtetni, hogy a születési anyakönyveket rendesen vezették, nem túlságosan sok születés bejegyzését mulasztották el. Feltételezhető viszont, hogy a halvaszületések hiányosan kerültek be az anyakönyvbe. A két községben együttvéve az összes bejegyzett születések 1 %-a volt halvaszületés. Besencén a halvaszületések nagyjából egyenletesen oszlanak meg a vizs­ gált időszakban, Vajszlón viszont a XIX. század második felére összpontosulnak és az 1 8 8 1 - 1 8 9 0 évtizedben elérik a 7 %-ot. Nem lehet megállapítani, mennyi lehetett a hal­ vaszületések tényleges aránya, de fel lehet tételezni, hogy 1 %-nál nagyobb volt. Ízért - a halvaszületéseket is figyelembe véve - a házas termékenységi arány számokat

75

néhány százalékkal növelni kellene. Ez a növelés sern változtatna azonban lényegesen azon a megállapitáson, hogy a termékenységi arányszámok igen alacsonyak voltak. A születés anyakönyvezésének minőségét még egy módszerrel próbáltam ellen­ őrizni. Megkerestem az összes besencei 14 éves vagy fiatalabb korban meghalt gyerme­ kek születési bejegyzését az anyakönyvben. Az 18oo és 1895 között meghalt 261 ilyen korú gyermek közül csak 27 gyermeknek születési bejegyzését nem sikerült megtalálni. Ez arra enged következtetni, hogy a kereszteléseknek legfeljebb lo %-át mulasztották el az anyakönyvbe bejegyezni. Feltételezhető, hogy a 27 gyermek közül, akiknek szüle­ tési bejegyzését nem találtam meg, többen bevándorlók voltak, tehát az elmulasztott születési bejegyzések aránya ténylegesen kisebb. Az is erre enged következtetni, hogy a vajszlói családlapokon szereplő gyermekek közül a 14 éves vagy fiatalabb korban el­ haltaknak csupán 4 százalékánál nem sikerült a születési anyakönyvi bejegyzést megta­ lálni; tehát e majdnem biztosan helyben született /és gyermekkorukban meghalt/ gyerme­ kek 4 százalékának születését mulasztották el anyakönyvezni. Mivel a vajszlói és besencei anyakönyv feldolgozása után a szomszédos közsé­ gek anyakönyveit is átnéztem /hogy hiányzó házassági bejegyzéseket, valamint a nem helybeli házasfelek születési bejegyzéseit megkeressük/, bizonyos következtetéseket is lehet levonni a családok belső vándorlásáról. Azt találtam, hogy mig a házasságkötés alkalmával való lakóhelyváltoztatás gyakori volt, a házasság után a családok csak ki­ vételesen változtatták lakóhelyüket. Ezt megmagyarázza az a tény, hogy a vajszlói és a besencei református népesség tulnyomórészben jobbágyparaszt, illetve kisbirtokos volt, ezért hozzákötődött gazdaságához. Ezeknek az ellenőrzéseknek alapján arra a következtetésre jutottam, hogy az elmulasztott anyakönyvezés aránya az összes Vajszlón és Besencén született csecsemők­ nél legfeljebb lo-15 százalék lehetett /max. 5 százalék az első héten a keresztelés előtt meghaltak, max. 5 százalék a halvaszületettek és 4 - 5 százalék a ténylegesen meg­ kereszteltek anyakönyvezésének elmulasztása miatt/, valószinüleg azonban lo százalék­ nál kisebb volt'. Ekkora anyakönyvezési hiányok még nem változtatják meg lényegesen a kapott termékenységi adatokból levonható következtetéseket, mert az 179o-től kezdődő­ en kötött házasságokban a kimutatottnál lo- 1 5 százalékkal magasabb termékenységi arányszámok is annyira alacsonyak, hogy a születéskorlátozás előfordulására kell kö­ vetkeztetnünk. Hozzátehetjük, hogy az anyakönyvezés minősége és ezzel teljessége a vizsgált időszakban minden valósziníiség szerint erősen javult /ha nem is egyenletesen/, ezért az anyakönyvezés elmulasztása következtében alkalmazandó korrekció még jobban kidomborítaná a termékenység csökkenésének tendenciáját, igy még inkább valószinüsitené a születéskorlátozás elterjedését. A születéskorlátozás előfordulásának vizsgálatára a történeti demográfióiban a korspecifikus házas termékenység szintjének vizsgálata mellett több más módszert is kidolgoztak. El lehet ugyanis képzelni, hogy az alacsony házas termékenység oka 1. az igen hosszú /többéves/ szoptatás szokása, amely a szülés utáni megtermékenyülésre képtelen időszakot erősen megnyujtja, 2 . a népesség rossz egészségi állapota, amely a nemi érintkezés gyakoriságát, a megtermékenyülés valószinüségét csökkentheti, a spontán vetélés valószinüségét növelheti. A születéskorlátozás előfordulásának az alábbiakban felhasznált pótlólagos vizsgálati módszerei azonban a történeti demográ­ fiai irodalom szerint ilyenkor is megbizhatóan kimutatják vagy megcáfolják a tudatos születéskorlátоzás előfordulását.

76

Az első ilyen módszer a házas termékenységet az életkor függvényében kifeje­ ző görbe alakjának elemzése. Ennek alapja az a két feltételezés, hogy a házas nők bi­ ológiai megtermékenyithetősége a propagativ élettartam során kezdetben csak kevéssé csökken, a lényeges csökkenés csak a 4o. életév körül kezdődik el. Ebből következik, hogy egy olyan népességben, ahol a természetes megtermékenyithetőség szabályozza a házas termékenységet, ennek az utóbbinak görbéje konkáv: kezdetben kevéssé, később meredeken csökken. Feltételezik azt is, hogy - amennyiben a házaspárok tudatosan sza­ bályozzák gyermekeik számát és ezért születéskorlátozást alkalmaznak - a tervezett szülések a házasság első éveire és ezért a fiatal korcsoportokra összpontosulnak, mert a házaspárok viszonylag hamar el akarják érni a tervezett gyermekszámot, hogy azután később már mentesüljenek a szülések és a kis gyermekek nevelésének gondja alól. Hason­ ló irányban hat az a feltételezett tendencia is, hogy a házaspárok fokozatosan tanul­ ják meg a hatékony születéskorlátozás módszereit, ezért a házasság későbbi éveiben eredményesebben kerülik el a szülést, mint az első években. Ezért a házas termékeny­ ség görbéje ilyenkor konvex. A vajszlói és besencei korspecifikus házas termékenységi arányszámok görbéi egyáltalán nem konkáv alakúak, a házas termékenység a 15-19 éves korcsoporttól a 2 o24 évesig emelkedik / ez annak a biológiai -ténynek következménye lehet, hogy a nők megtermékenyülési valószinüsége a 2o-24 éves korban éri el a maximumot/, utána azon­ ban erősen csökken. Ugyanakkor határozott konvexitás sem mutatkozik, legfeljebb az 185o után házasodott nők körében. A legfeltűnőbb jellegzetessége a görbéknek, hogy egy bizonyos életkor elérése után a görbék igen meredeken csökkennek le a zérushoz közeli szintre, és hogy ez a végső meredek csökkenés kohorszról kohorszra fiatalabb korcsoportra tolódik. A 8 0 -I0 0 pont körüli csökkenés /például az 1791-182o között há­ zasodott kohorsznál a 1 5 2 -ről 6 6 -ra csökkenés a 3 5 - 3 9 éves és a 4 o- 4 4 éves korcsoport közt/ az 1 7 4 7 - 1 7 9 0 között kötött házasságoknál a 4 o- 4 4 éves kor után, az 1 7 9 1 -1 8 5 o közötti házasságoknál a 35-39 éves kor után, az 185o-1895 közötti házasságoknál a З 0 - 3 4 éves kor után mutatkozik. Mintha az egymást követő kohorszokban egyre fiatalabb életkorban határozták volna el a házas nők, hogy a további szüléseket mindenképpen el akarják kerülni. Ha a nők házasságkötési életkora szerint részletezve vizsgáljuk a termékenység görbéket, akkor azt látjuk, hogy az 1 8 5 o-ig kötött házasságokban a házas termékenység hirtelen lecsökkenése valamivel magasabb életkorban következik be a 2 o éves kor fölött kötött házasságokban, mint a 1 5 - 1 9 éves korban kötött házasságokban. Azt a tényt, hogy a vajszlói és besencei házas termékenység görbék nem mu­ tatják a születéskorlátozást folytató népességnél tapasztalt jellegzetes homorú görbe­ alakot, Hölbling fent idézett leirásának /Hölbling, 1845/ azon részlete szerint ma­ gyarázhatjuk, hogy az ormánsági nők házasságuk első "4 , sőt lo" évében szégyennek tartják a szülést. Ezek a nők tehát Hölbling szerint nem törekedtek a szüléseket a házasság első éveire koncentrálni. Ebből következően a házas termékenység a házasság első éveiben, illetve a fiatal korcsoportokban nem kiugróan magas, mert a tervezett szülések egyrésze eltolódik a házasság későbbi éveire, illetve az idősebb korcsopor­ tokra. Hölbling állitását igazolni látszanak a szülési intervallumokra vonatkozó ada­ tok is /lásd alább/. A születéskorlátozás igazolásának másik javasolt módszere a fiatalabb és idősebb életkorban házasodó nők termékenységének összehasonlítása. Születéskorlátozás hiányában a különböző életkorban házasodott nők termékenysége között nem nagy eltérés mutatkozik, mert a korábbi vagy későbbi házasságkötés viszonylag kevéssé befolyásol­

77

hatja a természetes megtermékenyithetőséget. Ha viszont a házaspárok születéskorláto­ zást alkalmaznak, akkor - a fent említett szempontok miatt - házasságuk későbbi részé­ ben lényegesen csökken termékenységük, ezért az azonos életkorban lévő házas nők kö­ zül azoknak a termékenysége magasabb, akik később házasodtak, tehát még házasságuk elején vannak, viszont a hosszabb idő óta házas nők termékenysége kisebb. Vajszlón és Besencén a 2o-24 éves korban házasodott nők termékenysége azonos korcsoportban hatá­ rozottan nagyobb, mint a 15-19 éves korban házasodottaké. Hz a különbség az 179o-ben és korábban kötött házasságokban még nem nagyon határozott, 1 7 9 o után viszont követke­ zetesen jelentkezik.

Házas korspecifikus termékenység Vajszlón és Besencén a feleség házasságkötési életkora szerint

Ez Wrigley szerint a születéskorlátozás közötti intervallumok elemzése is. Rövid - a születéskorlátozást nem alkalmazó népességeknél megfigyeltekhez hasonló - intervallu­ mok valószínűtlenné teszik a születéskorlátozást, legalábbis a megfigyelt szülések között. /Ettől ugyanis még előfordulhat a "befejező" tipusu születéskorlátozás, vagyis annak igen hatékony alkalmazása bizonyos gyermekszám elérése után./ A családrekonstitucióra felhasznált /I-III. tipusu/ vajszlói és besencei család lapokon az intervallu­ mok jóval hosszabbak voltak, mint a legtöbb nyugat-európai vizsgálatban talált inter­ vallumok.

78

Átlagos szülési intervallumok Vajszlón és Besencén, az I-III. tipusu családlapokon

Az első szülés átlagos intervalluma Vajszlón és Besencén kezdetben átlagosan 2 év, később megközelíti a 3 évet. Ez alátámasztani látszik Hölbling idézett állítását az első szülés elhalasztására irányuló születéskorlátozásról. Az első és második szülés közötti intervallum Vajszlón és Besencén kezdetben 3 év, később három és fél, majd négy év körül van. Hasonló különbségek mutatkoznak a további inter­ vallumoknál .

Még világosabban jelzik a szülési intervallumok a születéskorlátozás előfor­ dulását, ha nem az átlagokat, hanem az intervallumok szóródását elemezzük.

79

A házasságkötés és az első szülés, valamint az első és a második szülés közötti intervallumok szóródása Vajszlőn és Besencén, az I. és II. tipusu rekonstituált családok­ ban, a házasságkötéskori életkor szerint /az esetek száma/

A megoszlások ugyanis határozottan több-modusúak és erősen elnyúltak a hosszabb idő­ tartamok íranyában. A házas nőknek egy része, viszonylag rövid intervallum után /a há­ zasság után 9-14, az első szülés után 18-29 hónappal/ szül. Egy másik csoportnál az intervallumok lényegesen hosszabbak. Az előbbieket tekinthetnénk a születéskorlátozast nem alkalmazóknak, az utóbbiakat a születéskorlátozóknak. Hasonló sajátosságokat és tendenciákat mutatnak az intervallumok azokon a /IV. tipusu/ családlapokon, amelyeken csak a házasságkötés időpontját /és a nő élet korát/, valamint az első szülések időpontját ismerjük.

80

Átlagos szülési intervallumok Vajszlón és Besencén a IV. tipusu családlapokon

Tehát ezekben a családokban - együttvéve a vajszlói és besencei családoknak közel a felében - hasonló módon és ütemben terjedt el a születéskorlátozás. Az I-III. tipusu családlapokhoz képest leginkább abban mutatkozik különbség, hogy az első intervallum kisebb mértékben hosszabbodott meg 179o után. Ennek az lehet az oka, hogy a nagyon hosszú első intervallum! család lapokat, mint "gyanúsakat" kihagytuk a IV. tipusuak közül, és hogy minél hosszabbak voltak az intervallumok, annál nagyobb valószinüsége volt annak, hogy a kérdéses család az első, vagy a második, vagy a harmadik, vagy a negyedik gyermek születése előtt elköltözött, igy nem szerepel a IV. tipusu család­ lapokra vonatkozó számításban. Azt a következtetést azonban le lehet vonni, hogy a 289 IV. tipusu családban hasonlóan alkalmaztak születéskorlátozást, mint a 381 I-III. tipusu családban. születéskorlátozás előfordulását szokták a nők utolsó szülésének életkora alapján is vizsgálni abból a feltevésből kiindulva, hogy ahogyan elterjed a születés­ korlátozás, úgy csökken ez az életkor, mert a házas nők - a kivánt gyermekszám eléré­ se utón - hatékonyan gátolják meg az újabb szüléseket. Knodel és Vau de Walle fent idézett tanulmánya szerint a modern születéskorlátozásnak éppen ez a "leálló" magatar­ tás a jellemzője, és a demográfiai átmenet folyamán a termékenység csökkenés legna­ gyobb részben a korábbi "leállás" következtében valósult meg /miközben az intervallu­ mok alig változtak/. A vajszlói és besencei családokban /ahol a házasság legalább a feleség 45 éves életkoráig fennállt/ egyre fiatalabb életkorra tolódott az utolsó szülés. a

81

1 vajszlói és besencei házas nők megoszlása az összesen

szült gyermekek száma szerint

Mindez arra enged következtetni, hogy már az első vizsgált időszakban, te­ hát a XVIII. század második felében házasodottak között is voltak olyan házaspárok, amelyek a szülések számát tervezték és korlátozták;, de a többség ekkor még nem folya­ modott ehhez. Az 1791 és 182o között kötött házasságokban már többségien vannak a szü­ letéskorlátozók, később - a XIX. század második felében a születéskorlátozás majdnem teljesen általánossá válik, bár még ekkor is előfordulnak elvétve olyan családok, ahol 6 vagy több gyermek születik, tehát ahol a születéskorlátozás nem lehetett nagyon határozott. Maguk a születéskorlátozó családok is valészinüleg fokozatosan csökkentették a kívánatosnak tartott "gyermekszám normát". Arról azonban még a XIX. század máso­ dik felében sem lehetett beszélni, hogy általánossá vált volna az "egyke", mert az egygyermekes családok ekkor alig több mint egyötödrészt alkottak. /Finomabb elemzés^’ lehetne végezni, ha nem a született, hanem az életben maradó, a felnőttkort megélő gyermekek számát vizsgálnánk. Ezt azonban a halálozási anyakönyvek hiányosságai akadályozzák./ Még néhány adatot nyerhetünk az anyakönyvekből a születések jellemzőire vo­ natkozóan : 1. A fiuk és leányok aránya a született csecsemők között 52 ; 48, tehát megfelel a szokásosnak. 2. A vajszlói anyakönyvben 43, a besenceiben lo halvaszülöttet találunk be­ jegyezve, ez az összes születéseknek nem egészen 1 %-a Vajszlón és valamivel több mint 1 %-a Besencén, Az emlitett 43 halvaszületésből 21 az 188o-1895 időszakban szere­ pel a vajszlói anyakönyvben. A besencei anyakönyvben a halvaszületések egyenletesen oszlanak meg a vizsgált időszakban. Gyanítható, hogy a halvaszületések anyakönyvezése nem volt pontos, és nem volt egységes, tehát például az egészen rövid időn /néhány órán/ belül meghalt csecsemőket nem egyformán anyakönyvezték /néha talán egyáltalán nem, máskor halvaszületettként, ismét máskor élveszületettként/.

S3

3. Házasságon 'kívül születettként jegyeztek ke Vajszión 6 5 , Besencén 2o csecsemőt /1,5 %, illetve 2,3 %/. A házasságon kívüli születések aránya Vajszión kis­ sé nőtt, Besencén nagyjából változatlan maradt a vizsgált időszak folyamán. A házas­ ságon kívüli születések aránya azonban mindenképpen igen alacsony. Itt érdemel emlí­ tést az a tény is, hogy a házasságkötés utáni első nyolc hónap folyamán történt szü­ lések is igen ritkák voltak. 4. Vajszión 6 9 , Besencén 16 ikerszülés fordult elő. Ebből Vajszión két eset­ ben hármasikrek születtek. Az ikerszülésekből született Vajszión 81 fiú és 59 leány, Besencén 14 fiú és 18 leány csecsemő. Az ikerszülések közül Vajszión 43 esetben azo­ nos nemű csecsemők, 26 esetben különböző nemű csecsemők születtek. Besencén 9 esetben azonos nemű csecsemők, 7 esetben különböző nemű csecsemők születtek. Az ikerszülöttek aránya /Vajszión 3,1 %, Besencén 3,6 %/ valamivel magasabb, mint Magyarországon a XX. században /2,о - 2,3 %/. A különböző nemű ikerszülöttek aránya az összes ikerszülöt­ teken belül valamivel magasabb, mint ma Magyarországon. 5. A születések alakulásában az egész vizsgált időszakban mutatkozik bizo­ nyos havi hullámzás, amely a jelenleg Magyarországon megfigyelt havi fluktuációtól lényegesen eltér. Vajszión és Besencén ugyanis egyrészt januárban, másrészt szeptember-október-november hónapokban mutatkozott a születésszám csúcsa, május-junius-júli­ us hónapokban pedig a mélypontja. A csucsponti születésszámok a legalacsonyabb szüle­ tésszámoknak átlagosan másfélszeresét érték el. 8. Halandóság A halandósági viszonyok elemzése ütközik a legnagyobb nehézségekbe az anya­ könyvezés hiányossága miatt. Meglehetősen nagy számú Vajszión, illetve Besencén szüle­ tett személy halálozási bejegyzését nem sikerült megtalálni e két község anyakönyvé­ ben. Ennek oka lehetett: 1. az elvándorlás a községből /főképpen a házasságkötéssel összefüggésben/, 2 . a halálozási anyakönyvnek a születési anyakönyvnél pontatlanabb vezetése. Ennek következtében az anyakönyvek feldolgozása alapján nem merek teljes képet adni a halandóságról. Helyette a halandóságnak két speciális részéről lehet megbízható adatokat szerezni. Az első a csecsemőhalandóság. A halálozási anyakönyvek bejegyzései alapján számítható csecsemőhalandósági arányszám Vajszlón és Besencén az egész vizsgált időszakban viszonylag alacsony volt.

84

A csecsemőhalandósági arányszám és a csecsemőhalottak százalékos megoszlása életkor szerint Vajszlón és Besencén

A vajszlói anyakönyvien vannak időszakok /elsősorban az 179o-es évek/, amikor a halá­ lozások bejegyzése nyilvánvalóan hiányos. Határozott tendencia nem mutatkozik a két község csecsemőhalandóságában, és a csecsemőhalandósági arányszámok hullámzásai sem párhuzamosak.

85

Pelmerül a kérdés, hogy vajon nem a csecsenőhalottak anyakönyvezésének rész leges elmulasztása okozza-e a viszonylag alacsony arányszámokat. Ha feltételezzük, hogy elsősorban az egészen fiatal korban /1 héten, illetve 1 hónapon belül/ meghaltakat mulaszthatták el bejegyezni a halálozási anyakönyvbe, akkor a csecsemőhalottaknak életkor szerinti megoszlása bizonyos támpontokat nyújthat a teljes csecsemőhalandósá­ gi arányszám pontosságának megbecsléséhez, mert feltűnően kisszámú 1 héten vagy 1 hó­ napon belüli csecsemőhalálozás anyakönyvezési hiányokra engedne következtetni. A vajszlói és besencei csecsemőhalottak életkor szerinti megoszlásának elem zése azonban éppen a várttal ellentétes vonásokat mutat: feltűnően sok /a "modern" csecsemőhalandósághoz hasonló arányú/ az 1 hetes és fiatalabb, valamint az 1 hónapos és fiatalabb csecsemőhalott a 2-11 hónapos csecsemőhalálozáshoz viszonyitva. A felnőttkori halandóság vizsgálatának adatforrásaiként felhasználhatjuk a rekonstituált családlapokat olyan módon, hogy megfigyeljük a családlapokon szereplő összes 3o éves férfi /férj/, és a családlapokon Szereplő összes 25 éves nő /feleség/ továbbélésének, illetve kihalásának rendjét. A következő nyers adatokat kapjuk:

/A 3 o éves férfiak, valamint a 25 éves nők kiindulópontként választását az indokolja, hogy majdnem minden a családlapokon szereplő személyt figyelembe lehe­ tett venni a halandóság elemzésében, mert a férfiaknak túlnyomó többsége házas volt 3 o éves korában, a nőknek túlnyomó többsége pedig 25 éves korában./ Ha ezekből a nyers adatokból arányszámokban fejezzük ki a továbbelési ren­ det /loo-пак véve mind a férfiaknak, mind a nőknek számát a 3 o éves korban/, akkor bizonyos képet kapunk a halandóság alakulásáról:

86

Feltűnik, hogy a nők halandósága a 3 o. és 5 o. életév között rosszabb a fér­ fiakénál. Felvetődik a kérdés, hogy nem függött-e össze ez a feltételezett nagyszámú művi abortusszal, amely a születéskorlátozás egyik fő eszköze lehetett. A halandóság javulása a különválasztott három születési év szerinti csoport között meglehetősen kicsi volt, különösen a férfiaknál, és csak az 5 o. életév utáni halandóságot érintette. A javulás valamivel gyorsabb volt a nőknél, úgyhogy az 182o után született nemzedékben a nők és férfiak halandósága közötti különbség már lénye­ gesen kisebb, mint korábban. Abban, hogy a halandóság javulása a különböző korcsopor­ tokban nem egyenletes, szerepet játszhatott az is, hogy az egyes nemzedékek különböző életkorokban éltek át egyes "keresztmetszeti" hatásokat, elsősorban az 1 8 3 o-as évek rosszabb halandóságát /a kolerajárványt/. Sokkal kevésbé biztos alapot nyújt a halandósági viszonyok elemzéséhez a halálesetek életkor szerinti megoszlása > az anyakönyvekbe bejegyzett halálozási életkor szerint. Nem csak azért, mert a halálozáskor bejegyzett életkori adatok pontatlanok /amint az a családrekonstitució során sok esetben kiderült/, és á vizs­ gált időszak kezdetén több esetben egyáltalán nem jegyezték be az életkort /1777 előtt Vajszlón és 18oo előtt Besencén egyáltalán nem tüntették fel a halott életko­ rát/, hanem azért is, mert a vajszlói és besencei népesség korstrukturája - elsősor­ ban éppen a születéskorlátozás elterjedése következtében - igen távol volt a stabili­ tástól. Az idősek aránya állandóan növekedhetett, a gyermekeké pedig állandóan csök­ kenhetett a vizsgált időszakban. Az azonban kitűnik az adatokból, hogy a halandóság igen lassan változott és jelentős visszaesések fordulhattak elő. Különösképpen jelzi ezt az 1 - 4 és 5 - 9 éves gyermekek halálozásának száma, amely - a csecsemőhalottak szá­ mához viszonyítva - elég kevéssé változott. /Mivel pedig a csecsemőhalandóság sem mu­ tat határozott javulási tendenciát, a csecsemőhalottak és az 1-4, illetve 5-9 éves halottak számai közötti arányok változási tendenciájának hiányából arra következtet­ hetünk, hogy e fiatal gyermek-korcsoportok halandósága sem javult lényegesen./

87

A vajszlói és besencei anya könyvbe bejegyzett halálozások s-zázalékog megoszlása életkor szerint^

Az ismeretlen életkorú halottak figyelmen kivül hagyásával. A vajszlói anyakönyvien 1 7 7 7 előtt, a hesencei anyakönyvfcen 18 0 0 előtt egyáltalán nem szerepel a halottak életkora. Körülbelül 181o-ig fordul elő viszonylag nagyobb arányban olyan halálozási bejegyzés, amelynél nem tüntették fel az életkort. Ettől fogva csak elvétve találunk olyan bejegyzést, amelynél a halálozáskori életkor hiányzik.

Még néhány további adatot nyerhetünk az anyakönyvekből a halandóságra vo­ natkozóan : 1. A vizsgált időszakban három évet lehet megfigyelni, amikor a halálozá­ sok száma különösen magas volt; mind a három esetben egy-egy fertőző betegseg, jár­ vány tanujeleit lehet a haláloki bejegyzések között megtalálni: 18 0 8 - himlő márciustól júniusig 1 8 2 5 - vérhas augusztustól októberig 1 8 3 6 - kolera augusztustól októberig.

88

Lehetséges, hogy máskor is voltak járványok, ekkor azonban - éppen a sok haláleset miatt - hiányosan anyakönyvezték a halálozásokat. Az emlitett három évben sem érte el azonban a halálesetek száma a szomszédos évek átlagának háromszorosát. Úgy látszik tehát, hogy a járványok nem voltak különösen pusztítóak. 2. A halálozás január, március, április és augusztus hónapokban volt a leg­ magasabb számú /a leirt sorrend szerint/ és júliusban volt messze a legalacsonyabb. A januári halálozás átlaga nem érte el a júliusinak kétszeresét. A halálozások havi megoszlása kevéssé változott a vizsgált időszakban. 3. A halálokokról nehéz pontosabb képet kapni, mert sok a nem azonosítható és bizonytalan halálok megjelölés. Ilyen maga a leggyakoribb halálok, a "sinlődés" is, amely a legkülönbözőbb korcsoportokba tartozók /közöttük csecsemők/ halálokaként sze­ repel. Az 181o-es évtizedben sok himlő, az 1821-184o évtizedekben sok vérhas fordul elő. úgy-kőt évtizedben jelentős szátnu a "hurut-torok", az "idegláz", a "hideglelés", illetve "forróbetegség", a "szárazbetegség", a "kelevény". Nem lehet az anyakönyvben a csecsemőhalottaknál olyan halálokokat találni', amelyek csecsenőgyilkosságra enged­ nének következtetni /mint pl. a csecsemők "fulladása", amelyet Elek Péter és szerző­ társai /1936/ emlitenek/. 9. Összefoglalás és hipotézisek az ormánsági demográfiai fejlődés tényezőiről A tanulmány elején felvetett kérdésekre a fentiek alapján megpróbálhatunk válaszokat megfogalmazni. A történeti demográfiai világirodalomban megtalálható ellen­ tétes álláspontok kérdését illeti, az ormánsági házas termékenység története a XVIII. század közepe óta egyértelműen azt bizonyltja, hogy itt jóval az iparo, odás előtt /jellemző, hogy az iparban foglalkoztatottak és eltartottjaik aránya 1949-ben is csak 25 százalék volt Vajszlón és 6 százalék Besencén/ és mindenfajta modern gazdasági át­ alakulás előtt, a jobbágyság fennállása idején elterjedt a születéskorlátozás. Annak sincsen semmi jele, hogy az Ormánságban a XVIII. és XIX. század fordulója körül a gondolkodás valamilyen modernizációja vagy valamilyen szekularizációs folyamat indult volna meg. A születéskorlátozás elterjedésével és a termékenység csökkenésével párhu­ zamosan nem vagy legfeljebb igen kis mértékben javult a halandóság, tehát ez sem vált­ hatta ki a születéskorlátozás elterjedését. Tehát teljesen tradicionális társadalmi viszonyok között indult meg és terjedt el a születéskorlátozás. A születéskorlátozás elterjedésének időszakában a házasságokat fiatal kor­ ban kötötték és valószinüleg a női népességnek csak egészen jelentéktelen része ma­ radt hajadon élete végéig. Nem érvényesült tehát az Lszaknyugat-Eurőpában a természe­ tes szaporodást igen erősen korlátozó házassági minta /Hajnal. 1965/. I agyon leegyszerüsitve azt mondhatjuk, hogy amit Északnyugat-Európában a késői házasodással értek el, azt az Ormánság parasztsága a házasságon belüli születéskorlátozás utján valósította meg. Ezzel nem akarok állást foglalni az egyik vagy másik születésszám korlátozó "stratégia" mellett és azt sem akarom tagadni, hogy az Ormánságban a XIX. század vége felé a növekedés korlátozása a természetes fogyásba csapott át. Csupán azt kivánom hangsúlyozni, hogy az ormánsági "egyke" nem annyira egyedülálló és érthetetlen jelen­ ség, mint ahogyan azt néha feltételezni szokták. A magyar irodalomban előforduló tisztázatlan kérdéseket illetően a vajszlói és besencei családrekonstitució azt látszik bizonyítani, hogy:

39

Vajon ezen a területen nagyobb fokú volt a gazdasági megrekedés, vagy élesebb volt a fordulat a gyors gazdasági növekedésből a fejlődési lehetőségek lezárulásába? Vajon az Ormánságban kevésbé voltak elérhetők más alternatívák, mint az elvándorlás, a nem­ mezőgazdasági munkavállalás stb., mint másutt? Ezekre a kérdésekre ebben a pillanat­ ban nem tudunk választ adni. Mindenesetre biztosnak látszik, hogy amikor majd sikerül a születéskorlátozáshoz vezető gazdasági és társadalmi tényezőket pontosabban tisz­ tázni, akkor sem lehet a magyarázatban eltekinteni e terület népességének speciális kultúrájától, amelyben a gazdasági tényezők hatására a születéskorlátozásra vonatkozó normák kialakultak. Ezek a normák - egyes emlitett irodalmi források szerint - megle­ hetősen szigorúak voltak, megvetéssel, nevetségessé tétellel büntették a normáktól való eltérést. Sőt a normák a vizsgált korszak vége felé bizonyos fokig függetlenül­ hettek is az eredeti gazdasági okoktól, mert a gazdasági ésszerűségen túlmenő szüle­ téskorlátozást is megkövetelhették. Ezt sejteti az Ormánság fokozatos gazdasági lerom­ lása a XX. században, és ezzel párhuzamosan a máshonnan beköltözött népesség gazda­ sági térhóditása az ormánsági őslakosság kárára. Az "egykés kultúra" azonban nagyon reális gazdasági és társadalmi adottsá­ gok alapján alakult ki, ezért elfogadhatatlannak látszanak az "erkölcsi romlottságot" egyedüli oknak mondó magyarázatok. Hasonlóképpen megcáfoltnak tekinthetjük a reformá­ tus vallást, mint egyedüli okot emlitő .magyarázatot, mert egyrészt közeli /mecsekalji/ római katolikus községekben is hasonló születéskorlátozás fordult elő, másrészt más református falvakban /Pócsmegyeren, Átányban/ sokkal későbben indult meg a születés­ korlátozás elterjedése.

91

JEGYZETEK

/1/

A dél-dunántuli /ormánsági, sárközi, somogyi/ születéskorlátozás szak- és szépirodalmának történetét részletesen ismerteti Andorka, 1969.

/2/

Meg kell jegyezni, hogy nem Hölbling az első, aki a születéskorlátozás tényét a magyar népességnél emliti. Irt róla a "Szerény megjegyzések..." szerzője 1777ben /Dányi, i9 6 0 /, mondván, hogy "a szülők, átérezve nagyobbszámu sarjadék táp­ lálására való elégtelenségüket és ivadékaiknak jövendő szükségét, az isteni törvény szigorát mellőzve magában a házassági aktusban a fogamzást és nemzést akadályozzák" /Névtelen,i 9 6 0 /. A Magyar Gazda cimü lap 1843. évi évfolyamában pedig egy nógrádi olvasólevél a következőket Írja /541-542. p./: "Ugyan is bizonyos kisebb rendű helység lelkésze bizonyossá lett azon igen elszomorító tény felől, mikép egy év lefolyta alatt csak egy keresztelés volt helységében. Ez sokkal figyelmet ébresztőbb dolog lévén, semhogy közömbösen abban hagyatnék, a tisztelt lelkész ur összehivatá a helység bábáit, s nem kis illetődés nélkül esett tudomására, mikép a pórnők készakarva nyúlnak olly eszközökhöz /rosszle 1— kü anyókák tanácsát követvén/, mellyek az említett eredményt vonják maguk után, és ezen borzasztó szándékuk teljesítésére a legirtóztatóbb utat választották. ". Ehhez a szerkesztőség a következő jegyzetet fűzi: "E borzasztó gyermekelvesz* tések, különösen a magyarfajnál hazánkban köztudomásra vannak, de korlátozásukra fájdalom sem erkölcsi, sem rendőri intézkedések nem tétetnek. S ezen mestersé­ gesen előidézett meddőségnek kell főleg fajunk csekély számát, s az idegen nemzetiségek tulnyomóságát tulajdonítanunk.". Tehát a születéskorlátozás előfor­ dulása már a XIX. század közepén "köztudomású" volt az országban /nem csak az Ormánságban/.

/3 /

Különlegessége miatt érdemes megemlíteni Roheim Géza magyarázatát a magyarorszá­ gi paraszti születéskorlátozásról: "Azt hiszem, hozzá kell szoknunk egy újfajta magyarázathoz, amely a gazdasági és pszichológiai okokat kombinálja... Ezek a magyarok akkor hullottak szét /dezintegrálódtak/, amikor az erdők és mocsarak, amelyek ugyan valójában a földesurak tulajdonában voltak, de amelyekben szabadon járhattak, megszűnnek az övék lenni. Nyilvánvalóan a Eöldanyától való elszakadás traumáját szenvedték el. Tudatalattijukban az egész földbirtok az övék volt. Ezért a következő nemzedéken állnak bosszút, a gyermeket el kell hajtani, idő előtt el kell választani az anyától." /Roheim, 1 9 5 o/. Roheim a pszichoanalízist a kulturális antropológiába akarta átvinni.

/4/

A felhasznált és az összes bejegyzések számának egymáshoz viszonyítása csak hoz­ závetőleges fogalmat adhat a rekonstitució eredményességéről. A rekonstituált családlapokon ugyanis felhasználtam más községek anyakönyveiből vett adatokat, valamint egyes esetekben az 1 8 9 5 -öt követő időszak állami anyakönyvi bejegyzéseit is, ha szükség volt rájuk a családlapok adatainak kiegészítéséhez.

92

/5 /

A IV. tipusu családlapok esetében

/ a 81. oldalon/ a házasságkötési kohorszok

elhatárolását egy évvel "eltoltam", vagyis 1747-1789, 1 7 9 0 - 1 8 1 9 ., 1820-1849., 1 8 5 0 - 1 8 9 5 . évi házasságkötéseket különböztettem meg, mert a későbbi családrekons-

tituciós vizsgálatokban áttérek az évtizedenkénti /О-sal kezdődő és 9-cel végző­ dő/ házas kohorszok megkülönböztetésére.

93

IDÉZETT SZAKIRODALOM Acsády Ignác. 19o6, A magyar jobbágyság története. Budapest. Politzer. 519 p. Andorka Rudolf, 1969» A dél-dunáhtuli egykekutatások története. Statisztikai Szemle. Vol. 47. No. 12. 1245-1257. p. Andorka Rudolf, 197o, Születésszabályozás az Ormánságban a XVIII. század vége óta. Demográfia. Vol. 13. No. 1-2. 73-85. p. Andorka Rudolf. 1975»

Az ormánsági születéskorlátozás története. Valóság. Vol. 18.

No. 6 . 45-61. p. Andorka Rudolf, 1981, A gyermekszám alakulásának társadalmi tényezői paraszti közös­ ségekben /XVIII-XIX. század/. Ethnographia. Vol. 42. No. 1. 94-llo. p. Andorka Rudolf, 1984, Pócsmegyer népesedési viszonyai 1744-1895. Történeti Statiszti kai Tanulmányok. No. 5. KSH Könyvtára. 39-68. p. Beshers, J. M., 1967, Population processes in social systems. New York és London. Collier-MacMillan. Buday Dezső, 19o9 a,

A z egyke Baranyavármegyében. Budapest. 165

p.

Buday Dezső, 19o9 b, Az egyke. Különlenyomat a Huszadik Századból. 18 p. Carlsson, G., 1966,

The decline of fertility: innovation or adjustment process.

Population Studies. Vol. 2o. No. 2. 149-174. p. Coale, A. J., Watkins, S. C., /szerk./, 1986, The decline of fertility in Europe. Princeton. Princeton University Press. 472 p. Dányi Dezső, i9 6 0 , Az 1777. évi lelkek összeírása. Történeti Statisztikai Évkönyv. Budapest. KSH. 167-178. p. Elek Péter. Gunda Béla, Hilscher Zoltán, Horváth Sándor, Karsay Gyula, Kerényi György, Koczogh Ákos, Kovács Imre, Pócsy Ferenc, Torbágyi László, 1936, Elsüllyedt falu a Dunántúlon. Kemse község élete. Budapest. Sylvester. 159 p. Erdei Ferenc, 1942, A magyar paraszttársadalom. Budapest. 17o p. Eülep Lajos, 1929, Riport és cikke. Pesti Napló. November lo., 17., 26.,

december

4., 15. Gaunt, D., 1973» Family planning and the pre-industrial society: some Swedish eviden ce. Agren, К. , Gaunt, D., Eriksson, I., Rogers, J., Norberg, A.,

94

Akerman. S.. Aristocrats, farmers, proletarians: essays in Swedish demographic history. Uppsala. Scandinavian University Books. 28-59. p. Hajnal, J., 1965, European marriage patterns in perspective. In: Glass, D. V., Eversley, D. E. C., eds: Population in History. London. Edward Arnold. 101-143. p. Hölbling Miksa, 1845, Baranya vármegyének orvosi helyirata. Pécs. 151 p. Hidvégi János, 1938, Hulló magyarság. Budapest. Athenaeum. 213 p. Kiss Géza, 1937,

Ormánság. Budapest. Sylvester. 425 p.

Knodel, J.. Van de Walle, E.. 1979, Lessons from the past: policy implications of historical fertility studies. Population and Development Review. Vol. 5. Ho. 2. 217-245. P. Kodolányi János, 1941, Baranyai utazás. Budapest. Bolyai Akadémia, llo p. Kovács Alajos, 1923,

Az egyke és a népszaporodás. Magyar Statisztikai Szemle. Vol.

2. No. 3-4. 65-79. p. Kovács Imre, 1957, A néma forradalom. Budapest. Cserépfalvi. 2 6 4 p. Lestaeghe, R., 1983, A century of demographic and cultural change in Western Europe: an exploration of underlying dimensions. Vol. 9. No. 3. 411-435. p. Lestaeghe, R., Wilson, Cli., 1982, Les modes de production, la laicisation et le rytme de baisse de la fécondité en Europe de l’Ouest de 187o a 193o. Population. Vol. 37. Ho. 3. 6 2 3 - 6 4 6 . p. Livi-Bacci, M., 1986, Social-group forerunners of fertility control in Europe. Coale. A. J W a t k i n s , S. C.. szerk., Id. mii. 182-2oo. p. Nadal, J ., Saez, A., 1972, La fécondité a Saint Joan de Palamos /Catalogne/, de L7oo a 1859. Annales de Démographie Historique. lo5-113. p. Hag, Ы., 1962, Factors affecting human fertility in nonindustrial societies: A cross-cultural Study. Yale University Publications in Anthropology. Ho. 66. Hew Haven. Yale University. 227 p. Névtelen szerző, 19 6 0 , Áttekintés a lelkek összeírásáról az 1777. évben arányba állitva. Történeti Statisztikai Évkönyv. 179-193. p. Pezenhoffer Antal, 1923, A demográfiai viszonyok befolyása a nép szaporodására. Budapest. Szerző kiadása. 275 p. Roheim Géza, 195o, Psychoanalysis and anthropology. New York. International Univer­ sities Press. 496 p. Ruzsás Lajos, 1964, A baranyai parasztság élete és küzdelme a nagybirtokkal 17111848. Budapest. Akadémiai. 254 p.

95

Varga János, 1969, A jobbágyrendszer a magyarországi feudalizmus késői századaiban 1556-1767. Budapest. Akadémiai. 614 p. Wells, R. V.. 1971, Family size and fertility control in eighteenth century America: A study of Quaker families. Population Studies. Vol. 25. Bo. 1. 73-82. p. Wrigley, E, A,, 1966, Family limitation in pre-industrial England. The Economic History Review. Second Series. Vol. 19. Ho. 1. 82-lo9. p. Wrigley, E, A., 1973, Népesedés és történelem. Budapest. Kossuth. 243 p. Wrigley, E. A., Schofield, R. S,. 1983, English population history from family reconstitution: summary results l6oo-1799. Population Studies. Vol. 37. No. 2. 157-184, p.

36