és városokhoz általa üzenjen, méltó formában, az udvari retorika minden eszközét felhasználva. 1 Rimay meggyőződésből állt Bocskai mellé : erről versei is tanúskodnak, sőt erre vitte a mesterétől, Balassi Bálinttól örökölt hagyomány is, aki már azepicedium és az utolsó levelek tanúsága szerint is rájött arra, amit a magyar urak már régóta felpanaszoltak: a bécsi udvar és haditanács nem bízott a magyarokban és a jelentősebb várakba csak német parancsnokokat neveztek ki, úgyhogy a magyar idegen lett saját hazájában. Belgiojoso, Básta és az ellenreformáció versenyt pusztította a magyart a törökkel s Bocskai felkelése a hithű protestáns és magyar R i m a y eszméivel egybeesvén, altépzett magyar humanista készséggel állította képzettségét a fejedelem szolgálatába. Ez a nem egészen két esztendő (1605 április—1606 december) tehát különös politikai jelentőséget ad Rimay munkásságának. Gyökerei Báthory István barátjáig, Balassi Bálintig nyúlnak vissza és éles fénnyel világítanak be a nagy költő Balassi politikai gondolkodásába is.
BORZSÄK ISTVÁN
„ADRIAI TENGERNEK SYRENAIA" Zrínyi 1651. évi kötetének jelentőségét legutóbb Klaniczay Tibor méltatta körültekintő alapossággal. 1 Fejtegetéseihez Marót Károly az antik irodalom- és" vallástörténet szemszögéből nézve fűzött továbbvezető megjegyzéseket. 2 Célunk itt nem az, hogy kettejük megállapításait és utalásait elismételjük ; néhány nem említett — főleg ikonográfiái — vonatkozás feszegetésével inkább a nagyjából eddig is nyilvántartott felismeréseket szeretnők elmélyíteni. „Adriai tengernek Syrenaia groff Zrini Miklós" : mai olvasó számára valóban meglehetősen különös cím, amelyen filológusaink nem ok nélkül törték annyit a fejüket. 3 Magában véve még bajosabban lehetne értelmezni, mint úgy, amint a kötet címképének ábrázolásán, a páncélos, sisakforgós vitéz irányította hajó vitorlájára írva olvassuk. Marót Károly kettőspontot tenne a felirat két t a g j a közé, és úgy véli, hogy „a szerzőnek ilyen korszerűen stílusos megjelölése alá akár ő, akár a nyomda a meg nem adott cím helyett, vagy összefoglaló címnek a költő ismert jelmondatát libegtette oda : Sors bona nihil aliud." (NB : a latin mondat sincs írásjellel tagolva, viszont a könyv tulajdonképpeni címlapján, a szóbanforgó szöveg közepén vessző, a végén pedig pont van : „Adriai tengernek Syrenaia, groff Zrini Miklós.") Hogy a „sors bona, nihil aliud" cím helyett, vagy összefoglaló címként libeg-e az árbocfa köré tekeredő szalagon, inkább ne firtassuk ; alkalmasint csak jelmondatnak volt szánva, amely nyilván összefügg a fölötte feltüntetett szerző személyével, de a kötet tartalmával már kevésbé. Tényként fogadhatjuk el, hogy nyelvileg az „Adriai tengernek Syrenaia" a kisebb betűkkel írott szerzőnév előrevetett értelmezője, a kötetcímet pedig nem az itt is ineglibegt e t e t t latin jelmondat, inkább az egész ábrázolás mondanivalója helyettesíti. (A,,cím" a tulajdonképpeni címlapról is hiányzik: a szerző névmegjelölésén kívül alul mindössze az impreszszum szövege olvasható : „ N y o m t a t t a Béchben. . . Kosmerovi Máté Czászár ő Felsége könyvnyomtatója. Anno M.DC.LI.") Az ábrázolásnak Klaniczay is jelképes fontosságot tulajdonít : a célja felé tántoríthatatlanul előretörő ember szimbólumát látja a rajzban. 4 A viharos tengeren haladó hajó a kötetben olvasható eposz megírásának nehézségeire utal, mint ahogy a költő a XIV. ének elején (3. y.) is ugyanebből a képzetkörből vett hasonlattal érzékelteti feladatának megoldását : *
Már én mágneskiivem portushoz hoz engem, Szerencséssen jüttem által ez tengeren.
Ugyanezt a képet használta Zrínyi előzőleg, a IX. ének elején is : . . . Kis készülettel indultam Tengeren-túl, Kis elme ez, ki ír nagy Atyám dolgárul. 1 Itt említem meg, hogy kiadásom elkészítése idején elkerülte figyelmemet Lukinich Imre közlése : Rimay János, életéhez. Egyet. Phil. Közi. 1904. 518. Itt éppen Bocskai megbízásából Kővárról ír Rimay Perneszy Erzsébethez, Keserű János özvegyéhez 1606 „böjt főszcrdáján" bizonyos anyagi ügvekben. Rimayról ez a levél lényegesen újabbat nem árul el. 1 Zrínyi Miklós. Bp. 1954. 240. skk. 1. 2 Adriái tengernek Syrenaia groff Zrini Miklós, lik. 1956. 475. skk. 3 Vö. Király Oyörgv : Zrínyi és'a renaissance. Nyugal 1920. 551. ' I d . ni. 240.
480-
A barokk ábrázolás mögött antik reminiszcenciák húzódnak meg. A költői vállalkozásnak veszélyes kocsiversennyel (Verg., Georg. I. 4 0 ; II 5 4 1 — ; O v i d . , Am. III 15,2; Ars am. III 809—), vagy még sokkal gyakrabban hajózással való összehasonlítását a k á r h á n y klasszikus hellyel szemléltethetnők, J a itt csak a XVII. században közkedvelt Ovidiusra utalunk. 6 (Ars am. I 771— ; Fasti I 4 ; II 3 ; II 863 : Venimus in portum, libro cum mense peracto ; III 790: . . . et des ingenio vela secunda meo ; IV 18 : Dum licet et spirant flamina, navis e a t ; IV 729— : . . . navalibus exit puppis, habent ventos iam mea velasuos; Rem. am. 811-2.) A címlap rajzából Klaniczay — feltétlenül helyesen — további utalásokat következtet ki Zrínyi politikai programjára vonatkozólag is. A költő számára fontos, de nem egyedüli feladat költői terveinek megvalósítása: a vitorlát biztos kézzel igazgató hajós a nemzet hajóját is révbe a k a r j a vezetni, ,.a hűség és vitézség iránytűjével nagy őse csillagát követve." 6 A szimbolikus rajz értelmezése során helyénvaló a hivatkozás Zrínyinek báni beiktatása alkalmával mondott beszédére : „Bizony nagy bölcsességre és hadi erényekre kell annak támaszkodnia, ki oly hatalmas hajónak, vagy inkább oly híres birodalomnak kormányát a szerencse oly viharos forgásában igazgatni kivánja." 7 Ëz a kijelentés és a kép mondanivalója valóban egybevág, és nem kétes, hogy a vitorlát dagasztó szél a szerencsének a szele. A libegő szalagon olvasható jelmondat igenis összefügg az ábrázolás egészével, de összefügg Zrínyi politikai hitvallásával is : a szerencse állhatatlan forgásával (fortunae inconstantiis) szemben szilárd kézzel kell vezetni a nemzet h a j ó j á t . Ezt a hitvallást nemcsak a Szigeti veszedelem IV. énekének elején olvasható költői sorok szemléltethetik. Klaniczay érinti a szimbolikus értelmű címlaprajznak a XVI—XVII. századi emblématikához való viszonyát is. Hivatkozik a Zrínyi könyvtárában megtalálható emblémagyűjteményekre. Bizonyos, hogy Zrínyi sok efféle könyvet forgatott, — Alciatiét is. Nem tudom, felfigyelt-e már valaki arra, hogy Alciati emblémagyűjteményének bevezetésében 8 — Francesco Sforza ,,symbolum"-ával kapcsolatban — Zrínyi másik közismert jeligéjével találkozhatunk : „Franciscus Sfortia cum Ducatum Mediolanensem obtineret, canis sibi symbolum pingi fingique curavit, una cum epigrammate : Nemo quietum impune lacesset." Nincsen olyan emblémagyűjtemény, amelyben a hajó, vagy a szirének szimbolikus értelmű ábrázolása néhány változatban ne szerepelne. Alciatmál is találunk egy dagadó vitorlával haladó hajót, de egészen más jelentéssel, mint Zrínyinél (p. 363 : In facile a virtute desciscentes). Ott vannak azután a CXVI. emblémán a szirének is, de megint csak más értelemben. A több (487. skk.) lapra terjedő magyarázat igen tanulságos olvasmány : a rengeteg klasszikus szöveghely és értelmezés felsorakoztatása m u t a t j a , hogy ennek a sajátos m ű f a j n a k a szakértői mennyi tudós velleitást és elmeélt igyekeztek belezsúfolni egy-egy embléma ábrázolásaiba és feliratába, vagy kísérő epigrammájába. Olvashatjuk a szirének nevének több etimológiáját is (489) : „. . . a verbo oeim, quod est iacto, turbo, decipio, vei ало rfjç oEiQàç id est a catena seu vinculo, eo quod libidinis vinculum Sirenes f u e r i n t . " Kifejti az illusztris szerző, hogy a Siren szót nem helyes y-nal írni : már csak ezért sem valószínű, hogy Zrínyi csak Alciati könyve alapján szerkesztette volna össze verseskötetének emblémáját, — bár máshol (Id. Id. I. 33 és II 12 ; Sz. V. XII 81) mindenütt S/rena-t, ill. S/renes-t ír. „Non me fugit varie a variis trahi hanc Sirenum fabulain" — jegyzi meg az Alciatiembléma kommentátora a szirének alakjának és szerepének sokféle értelmezésével kapcsolatban. (493.) Hivatkozik pl. Pausaniasra, aki szerint Sophcklés halálakor Dionysos az Attikát pusztító spartai vezérnek azt hagyta meg álmában, hogy „az új Seirénnek a d j a meg a halottaknak kijáró tiszteletet." (Paus. I 21,1 : rfjv Zeigfjva тr\v véav ri/iäv.) A vezér az álmot Sophoklésre és költészetére magyarázta, mert „a költemények és beszédek csábító erejét ínég manapság is Seirénhez szokták hasonlítani." (Uo. : xal oi ro ővag êç Hoyoxhéa xal т f / v SocpoxXéovç Tiotrjaiv écpaívezo i%eiv, ého&aai ôè xai vvv ёп тклгц/Лтоп' xai Aoyaiv то ènaywyov SeiQijvi eîxàÇeiv.) Említi Bakchylidêst (Anth. Pal. IX 184 : Ы1е üeigriv), m a j d a rómaiak közül a grammatikus Valerius Catót, a Latina Siren-1. A Suidas—szótár „altiore sensu" 4 a Pl. Ног., Carm. IV 15, 3—4 : ne parva Tyrrhenum per aequo r vela darem ; Prop. Ill 9, 3—4. — Különben Dante is ,,tehetsége kis hajójának" említésével kezdi a Purgatóriumot (I 1—3). ' Klaniczay 244., 81. jegyzetéhez — Ovidius XVII. századi ismeretéhez és a Metamorphose* mintakép-jellegéhez — itt csak annyit fűznék hozzá, hogy a Szigeti Veszedelemnek 15 énekre való tagolása is feltehetőleg a Metamorphoses beosztására vezethető vissza. A Szigeti I eszedelem XV. énekében (83. v.) olvasható hikaviadal-hasonlat sem okvetlenül csak Zrínyi nápolyi taitózkodásának emlékét őrzi (Klaniczay, 29.): az életszerű jelenet kiszlnezésében része lehetett Ovidiusnak is ÍXII. 102—). « Id. m. 240. vő. Sz. V. XIV. 2. ' Uo.; Id. Széchy Károly, Zrínyi Miklós, i. Bp. 1896. 275. Az eredeti latin szöveg : Greg. Ráttkay, Memoria regum et banorum... Éd. altera, Vindobonae 1772, p. 228.: Magna certe sapientiac colunina virtutumque bellicarum fulcrisille inniti debet, qui tan: vastae navis, vei potius tam inelyti Regni clavum in tam proceilosis fortunae inconstantiis gubernare desiderat. (Ráttkay Gergelyt alkalmasint Széchy elírása folvtán emlegeti Gyírgynek Klaniczay is.) — A veszélyeztetett államnak hánykolódó hajóval való összehasonlítása Alkaios ill. Horatius (c. I 14) óta közkeletű kép ; az allegória'kifejtését id. Quint.,VIII 6, 44; vő. Cic., Pro Sest. 20, 46; Cass. Dio LU 16; a humanista Tanaquillus Faber észrevételeit Id. Waldapfellmre kis cikkében : EPhK 1933. 122. 8 Emblemata cum commenlariis... Patavii 1621. p. LIX.
481-
I
magyarázza a sziréneket : ai xfjç yivxrjç êvagfiôviai xai fiovoixal ôwà/xetç. Kitér a tudós k o m m e n t á t o r Platon Államának X . könyvére, a „szférák zenéjére" is, „ n a m Siren dea canens Graeco intellectu v a l e t . " (Uo.) Bő hivatkozásokkal fűszerezve a d j a elő azt a szintén ókori eredetű értelmezést, amely szerint a szirének t u l a j d o n k é p p e n a tengerparton leselkedő szépségek (formosae meretriculae) voltak, akik édes énekükkel magukhoz csalogatták és t ö n k r e t e t t é k a vigyázatlan hajósokat, „Ezért m o n d j á k h a j ó t ö r ö t t e k n e k azokat, akik a szirénekhez b e t é r t e k . " Voltak, akik sziklazátonyoknak, mások pedig ragadozó m a d a r a k n a k értelmezték őket, „mi — f o l y t a t j a a szerző, — szokásunk szerint morális m a g y a r á z a t o t próbálunk a d n i " (nos pro more ad mores trahemus), és először a hízelgők, m a j d az érzéki v á g y a k allegóriáját fedezi fel a szirének énekében, míg a csábításuknak ellenálló Odysseust a bölcs ember példaképének (sapientis imago) m u t a t j a be ; végül Horatius nyomán ( S a t II 3,14—) a rosszra csábító tétlenség kerülését a j á n l j a : vitanda est improba Siren desidia. íme egy csokorra való a szirének a l a k j á h o z fűződő elképzelések irodalmi jelentkezéseiből. Ezt a" csokrot tetszés szerinti mennyiségű részletadattal g y a r a p í t h a t n ó k — az archaikus képzőművészeti ábrázolásoktól a modern nyelvek szóhasználatáig. Míg Marót Károly a Seirén-problémát a „hellénizmus korával lényegileg és elvszerűen l e z á r t n a k " tekinti (475. I.), és bejelenti, hogy a szirének európai továbbélésének kérdését nem ó h a j t j a érinteni, fejtegetései során — olvasóinak tanulságára —- mégis bőven merít a későbbi irodalmi fejlemények anyagából. Ezzel e g y ú t t a l a z t is szemlélteti, hogy a „későbbi f e j l e m é n y e k " akárhányszor az „eredeti "jelenség bizonyos vonatkozásait is megvilágíthatják, másrészről az antik (és középkori) h á t t é r ismerete nélkül még az „Adriai tenger S y r e n á j á n a k " kérdése is tisztázatlan m a r a d n a . L á t t u k , hogy Zrínyi kötetének nincsen címe. A szerző szándékára és —- t a l á n — a kötet mondanivalójára vonatkozólag csupán a címlap szimbolikus ábrázolásából olvashatunk ki egyet s mást. A rajzon ábrázolt vitéz nyilván Zrínyi akar lenni, az a Zrínyi, akit a szerzői név előtt álló értelmező az „Adriai tenger Syrenájakérrt" hirdet. Költő, mint szirén, — egyáltalán nem elképzelhetetlen megjelölés. Eddig is s z á m o n t a r t o t t u k , 8 hogy Tasso „la gloriosa alma Sirena"-nak m o n d o t t a Vergiliust, és hogy Zrínyi közvetlen példái közül G i a m b a t t i s t a Marino a „Tirrén-tenger szirénjének" nevezte ö n m a g á t . Az antikok közül a f e n t e b b már említ e t t e k e n (Sophoklésen és Bakc'lnelidésen) kivül így aposztrofálták Homérost (Anth. Pal. X I V 102 ; Cert. Н о т . V p. 227, 37 Allen), Aristotelést (Iulian. imp. in Heracl. 237 В), Menandrost (IG X I V 1183: ÈeiQfjva êedrgcov), Aristónt, a másként „ k o p a s z n a k " nevezett chiosi sztoikust (Diog. L. VII 2,1) ; de ide tartozik Isokratés sírjának szirénábrázol|sa is, amennyiben Ph'ilostratos (V. Isoer. I 17,1) így értelmezte. De ez csak egy a számtalan — nem egyszer ellentétes — értelmezési lehetőség közül. Már az allegóriákra vadászó ókori Homéros-magyarázóknál általános pl. a sziréneknek az érzéki élvezetekkel (Sehol, ad II. X 549 : r/ôovai) való azonosítása. Akik a mítosz o k á t , eredetét k u t a t t á k , szintén sokféle aitiologikus m a g y a r á z a t t a l á l l h a t t a k elő : felfoghatták pl. a sziréneket a veszedelmes tengeri zátonyok allegóriájának ; euhémerosi racionalizmussal — mint f e n t e b b Alciatinál is láttuk — rosszra csábító és romlásba döntő h e t a i r á k n a k ; nem kellett hozzá különösebb szellemesség, és máris megszülethetett a rosszmájú metaforikus értelmezés is : a tehetségtelen versenytárs k á n t á l á s a ugyanolyan „gyilkos h a t á s ú " , mint a szirének éneke (Sehol, ad Theoer. V 78 ; ezt m o n d t á k egymásra az attikai szónoklat nagyságai is, Id. Aischin. III 228). l ü Lapozzuk fel akármelyik kézikönyvet, m e g l á t h a t j u k , hogy a mitikusszirénekre .mi mindent rá lehetett fogni — a szerelmi csábtól ascirocco megszemélyesítéséig.. A szirének „ t o v á b b é l é s é n e k " fejezetei közül az e g y h á z a t y á k és a középkori keresztény írók állásfoglalása külön t a n u l m á n y t á r g y a lehetne. 12 A Vulgata (mint már előzőleg a Septuaginta) Sirenes-szel f o r d í t j a Ézsaiás 13 : 22. versének sakáljait (Károlinál is : „sakálok") ; Ambrosius és Hieronymus számtalan helyen hivatkozik a szirének énekére (Sirenum cantus), mint az ördögi csábítás eszközére ; az Odysseia k a l a n d j a épületes leckévé, az a g y a f ú r t Odysseus a l a k j a az istenfélő és bölcs ember példaképévé magasztosul. 1 3 Az a u t u n i Honorius a kapzsiság, önteltség és tobzódás szimbólumát fedezi fel a szirénekben. 1 1 Dante Purgatóriumában a korcs,
® Ld. a Marót Károly tanulmányában feltűntetett irodalmat. 10 Még néhány tanulságos antik hely : Eur., Andr. 936— (az asszonyi bujtosatásról); Philodémos (Rhet. II 145. ed. Sudhaus) a fiiozófiát mondotta notxtfi} Sa .ijv-nek; Plutarchos a Marius-életrajzban (44, 6) i} гSn> Xóy^v oeigt'iv xai xáe
482
de mégis bűvös hatású szirén a magukban véve .rút, de az emberek szemében földi javak mélyértelmű jelképe (XIX 19—•) :
kívánatos
„ í o son — cantava, — io son dolce serena, che i marinari in mezzo mar dismago, t a n t o son di piacere a sentir piena ! Io volsi Ulisse del suo cammin vago al canto mio ; e quai meco s'aúsá, rado sen parte ; si t u t t o l'appago !" Ez eltérést jelent a kanonizálódott homérosi előadástól, hiszen a kalandvágyó Odysseus meghallgatta ugyan a csábító éneket, de nem tántorodott el. Sokkal általánosabb az eredeti hagyomány moralizáló, allegorikus hasznosítása : pl. Iustinus Martyr szerint (Cohort, ad gentiles, 34—) a szirének a csábításokat, a világi bölcsek okoskodásait jelképezik, akikkel szemben viasszal kell betömnünk a fülünket, különben józan eszünktől megfosztva elesünk az üdvözüléstől. (NB : már Epikuros szirén-hangoknak minősítette a ,,kert"-jébe beszűrődő idegen — „eretnek" — tanításokat. 1 5 ). Hippolytos is arra szólította fel híveit, hogy ne hagyják magukat elcsábítani az eretnek tanoktól, mint a szirének énekétől. (Phil. VII 13.) Augustinus a szónoki művészetben (a „De beata v i t a " elején, P L 32, 959—), Paulinus Nolanus a költészetben látott a szirének csábításához hasonlítható veszedelmet. (Epist. XVI 7.) 16a De még ezeknél is érdekesebbek az ellentétes magyarázatra alkalmat adó helyek. Pl. Clemens Alexandrinus (Protrept. 12) a szirénekben a megszokásból adódó nehézségek szimbólumát látja és céloz a „rossz" szigetére, ahonnan csábító ének hangzik ; viszont a Strómata egyik helyén (II 2) azt fejti ki, hogy a szentírásban olvasható isteni ige úgy vonzza a hívőt, mint a szirének éneke. A gazai Prokopios (Genesis-kommentárjában : PG 87,509—) az egyházi szónokokat hasonlítja szirénekhez, mint akik ékes szóval hirdetik a keresztény vallás tanításait. De a kereszténység ellenfelei (pl. az epikureista Kelsos) elítélő értelemben is hasonlíth a t t á k az ú j vallás híveit „táncoló és hamisan beszélő" szirénekhez. 16 Külön lapra tartozik az árbacfáhcz kötözött és a szirének csábításának így ellenálló Odysseus alakjának allegorikus értelmezése. H.—I. Marrou 17 a szóban forgó jelenet későókori szarkofág-ábrázolásaival kapcsolatban r á m u t a t a magyarázatot kereső régészeknek a a szimbolika gazdagságából eredő zavarára : a pogány, m a j d keresztény ókor irodalmi és filozófiai hagyományában — „legalább is Antisthenéstől kezdve" — annyi minden rakódott Odysseus és a szirének alakjára. „Richesse, et aussi ambiguïté" : összegezi észrevételeit, és utal arra, hogy a sziréneket korántsem magyarázták mindig és szükségképpen rosszra. Cumont, Boyancé és Courcelle nyomán messzevezető összefüggéseket tár fel a temetkezési szimbolika (a lélek sorsával kapcsolatos új-pythagoreus, ill. keresztény elképzelések) köréből, majd a szarkofág-reliefek szirénjeinek bizonyos sajátosságaiból (egyikük — vagy mindhármuk — a megszokott hangszerek helyett irattekercset tart a kezében ; nem egyszer a szónok- és filozófus-ábrázolásokra jellemző gesztusban és öltözetben fordulnak Odysseus felé) arra következtet, hogy a lélek zavartalan „hazatérését'^ akadályozó veszedelmes tanok jelképes ábrázolásai lehetnek. A monda egyik változata szerint a Múzsák azzal szégyenítették meg a velük versenyezni merészlő sziréneket, hogy kitépték tollaikat; a szarkofág-reliefeken — pl. az ún. Turannius-szarkofágon 18 — mégis ők viselik homlokukra tűzve a Múzsák győzelmi jelvényét, a kitépett tollakat. Egy Plutarchos-hely (Quaest. conv. VII 5) alapján Marrou arra gondol, hogy ez a feltűnő részletvonás a sziréneket, mint hamis Múzsákat, a y.axo/uovaCa képviselőit volna hivatott ábrázolni. 19 Ennek a xay.ofiovoia-nak a jelentőségére még visszatérünk ; az árbocfához kötözött Odysseus szimbolikus értelmezésével kapcsolatban itt csak annyit, hogy a közismert ábrázolás azért is elgondolkoztathatta a keresztény szemlélőket, mivel a keresztfára feszített Krisztust j u t t a t t a eszükbe. 20 Az egyházi írók a késő-ókortól kezdődőleg szinte az egész, középkoron keresztül Krisztusra v o n a t k o z t a t t á k a „sokat szenvedett" görög hőst, árbocát a keresztre, hajóját az egyházra. Odysseus és a szirének mítoszának ez az értelmezése közvetlenül kapcsolódik az Odysseia XII. énekének 160—162. soraihoz : 15
Epist. ad Pythocl., frg. 1 6 3 - 4 . a Vergilius és Cicero, mint a clairvaux-i Nicolaus romlására tör6 szirének : vö. J. Adhémar, Influences anti ,ues dans l'art du Moyen Age français. . London 1939, 28. "Orig., Contra Cels. V 64.: PO 11. 1285. 17 Marrou, i. h. 1496. 1. " Ld. J . Wilpert keresztény szarkofág-corpusában, P. Courcelle tanulmányának (Rev. Êi. Ane. 1944.) I. táblamellékletén, vagy az tnciclopedia Catiolica XI. 7 2 5 - 6. lapián. " Marrou, i. h. 1497. I. 20 Vö. Weicker, i. h. 617.1.; Rahner, 468. skk.; mindezeket a helyeket és értelmezési lehetőségeket a X V I - X V I I . században is számontartották, ld. pl. Iustus Lipsius De cruce c. könyvecskéjének (2. ed., Romae, 1595) utalásait, 28. skk. ls
483-
. . . dx/ri /le ôeofiw Ьг\оат' év àoya/Jq), oqtf ë/uneôov avrólh [it/iv.co ôq&ov êv iaronéör], Ы à'avrov neígar' àvi)
. Az ősi görög mítosz mélyértelműségét m u t a t j a az, hogy késői t o v á b b m a g y a r á z ó i — az alexandreiai Homéros-magyarázók utódai — a t e r m é k e n y és mindenre feljogosító vnóvoia (sejtés, v é l e m é n y ; jelképes értelmezés) révén ilyen változatos gondolati t a r t a l m a t fedezhettek fel a vallási felfogásukhoz igazított Odysseus-kalandban, — a korai e g y h á z a t y á k t ó l Zwingliig ! De az á r b o c f á n a k és a v i t o r l a r ú d n a k keresztfára való magyarázásához még csak holmi kifinomult vnóvoia sem kellett ; a l á t v á n y önkéntelenül is mindenkit a keresztre emlékeztetett. (Pl. Festus, De verb. sign. p. 310,2 ed. Müller : vela lintea in crucem expensa, vö. Artemidóros, Oneirokr. II 5.) Egészen természetes, hogy az első keresztény apologéták minden m a g y a r á z kodás nélkül használják a képet : Signum sane crucis naturaliter visimus in navr, cum velis tumentibus vehitur, — olvassuk Minucius Felix Oc/aWusában (29, vö. Tert., Adv. Marc. III 18, Ad n a t . I 12). l u s t i n u s M a r t y r is szimbólumot lát az á r b o c f á b a n , a tenger viharain győzedelmeskedő erő szimbólumát. (Apol. I 55,3.) A középkori szirén-elképzelésre, ill. Odysseusnak és h a j ó j á n a k szimbolikus értelemben való felfogására egyetlen passzust idézünk, Marbod rennes-i püspök (1035—1123) Liber decern capitulorumábó\ a 3. (De meretrice) végét (PL 171, 1699) : Haec (sc. femina) est et Siren, q u a e stultos dulcia c a n t a n s allicit, allectos t r a h i t a t t a c t o s q u e p r u f u n d u m inergit in i n t e r i t u m , quem declinavit Ulysses. . . (A k á r h o z a t b a taszító női csábítás ellen egyetlen orvosság v a n : a menekülés. Majd a mítosz klerikális átértelmezése k ö v e t k e z i k : ) Quisquis in Ecclesiáe mundi secat aequora navi, ut queat o p t a t u m p a t r i a e contingere p o r t u m , dulcisonos cantus et blanda pericula vitans, d o g m a t e legitimo conclusas m u n i a t aures, astrictus ligno divini f u n e timoris. L i g n u m n o s t r a salus crux est, velut in rate malus, пес caret antennis, quae sunt duo bracchia ligni. Ami most a szirének ábrázolását illeti, a k ö z t u d a t b a n élő haltestű női lény képe az ó k o r b a n k o r á n t s e m volt általános, sőt : a halfarokban végződő, uszonyos ábrázolásra alig v a n példa. 2 1 A T r i t o n o k r a és Néreisekre emlékeztető alak csak a VI—Vll.-századi De monstris et belluis névtelen szerzőjénél (I 8), m a j d Alanus a b Insulis-nál (De planctu n a t . 285 : P L 210, 437) kanonizálódik. 2 2 Az á t t e k i n t h e t e t l e n ü l gazdag képzőművészeti a n y a g ismertetése még vázlatosan sem lehet f e l a d a t u n k , b á r m e n n y i r e csábító volna is a k á r csak a magyarországi haltestű szirénábrázolások nyomon követése és értelmezése a pécsi v a g y az esztergomi töredékektől — a Zrínyi-kötet címlapjáig. Az a többértelműség, amelyre Marrou (i. h.) n y o m a t é kosan u t a l t , m á r a m ú l t századi Pipernek is f e l t ű n t : idézett művének 386. lapján kifejti, hogy a középkori szirénábrázolások a világi gyönyöröket, de a világi gyönyörökről való lemondást is egyaránt jelenthetik. P á r h u z a m k é n t jegyzi meg Piper (ugyanitt), hogy az oroszlán, mint szimbólum, a középkori művészetben Krisztust, de ellenfelét, az ördögöt is jelképezheti. F. Zwicker 2 3 a szirének „ N a c h l e b e n " - j é n e k ismertetése során megállapítja, hogy archaikus és klasszikus kori jelentésükben — mint „ l é l e k m a d a r a k " — eltűnnek ugyan, de Homéros felfogásában, mint gyönyörűen éneklő,-érzéki v á g y a t keltő vizisellők (buhlerische Meermädchen és á t v i t t értelemben az asszonyi csábítás, v a g y a tiszta csengésével lenyűgöző énekhang szimbólumai mind a mai napig t o v á b b élnek. Érdekes, hogy pl. a n a g y francia Larousse csak a félig haltestű sziréneket t a r t j a nyilván. Tanulságosak azok a r o m á n nyelvi példák, amelyeket Zwicker cikkében említ. A provençalban pl. syrena a. m. „peysos máris que han f o r m a de f e m m a " ; haltestű nőkként szerepelnek Brurietto Latini Livres dou //-«sorjában (p. 189) is : „Sereine, se dient Ii a u t o r , sont trois qui avoient semblance de feme dou chief jusques as cuisses ; mais de celui leu en aval (csípőtől lefelé) avoient semblance de poisson. . . , qui por lor très dous chant faisoient périr les nonsachanz (a t u d a t l a n o k a t , j á r a t l a n o k a t ) , qui par la mer aloient." Weickcr, i. h. 627. I. 22 VÖ. Piper, i. m. I. 382. I.;M. Haupt, Opiisc. II. 224. Index lectionum Berl. 1863.; J. C. Lawson, Modem Greek Г olkloie and ancienI Greek Religion. Cambridge 1910. 187. skk.; D. Jalabert. De l'art orientât a l'art roman. Recherches sur ta flore et faune romanes. I.: Les Sirènes. Bull. Monumental 95 (1936) 433. skk. 23 1. h. 305. I.
484-
A nagy tekintélyű „Trésor"-nak akár ebből az egy helyéből is láthatjuk, hogy a szirénelképzelés ősi vonásai közül a középkoron át a démoni jelleg uralkodott. 2 4 Piper szerint 26 a z antikvitással való foglalkozás nyomán elevenedett fel másik jelentése, amelyet Sophoklésszel és a varázshatású költői szó többi mesterével kapcsolatban figyelhettünk meg. Ennek képzőművészeti illusztrációjaként a mantovai Sperandio medaillonját említi, melyet al ferrarai Ludovico Carbone (Guarino-tanítvány ; megh. 1482-ben) tiszteletére készített : egy szirén jobbjával is, baljával is felemelve t a r t j a kétfelé ágazó halfarkát (mint a modenai dóm déli falán látható „donna pesce" a XIII. századból : ld. az Enciclopedia Cattolica XI. kötetének XLVI. t á b l á j á n ) ; körülötte a felírás : MVSIS GRATIISQVE VOLENTIBVS, — azaz Carbone olyan „szirén", akinek szónoki és írói tehetsége nem a Múzsák (és Gratiák) akarata ellenére (vö. Hor., A.P. 385 : tu nihil invita dices faciesve Minerva), hanem velük egyetértésben, harmóniában nyilatkozott meg, aki tehát nfem a xaxo/iovaía megtestesítője, hanem „szirénhangú", de valóban Movaixóg àvrig. Lassan bezárul a kör, visszakanyarodhatunk a Szigeti veszedelem költőjéhez, az „Adriai tengernek Syrenájához". L á t t u k a X'VII. századi ábrázolás antik és középkori hátterét ; hálásan fogadtuk Marót Károly utalását arra, hogy. a „szirén" szót „bűvösszavú költő" értelmében nálunk is használták. Ha R i m a y János (ÖM Bp. 1955,45) „vagy Syrennek vagy Circének, vagy magyar A m p h i o n n a k " m o n d h a t t a Balassit, — miért ne m o n d h a t t a volna Zrínyi is magát ? Ezt egyáltalán nem r o n t j a le az a tény, hogy a fentebb már jelzett három másik hely, ahol Zrínyi a' sziréneket eműti, nem a költőre vonatkozik. Az első Idilium 33. versszakában szépen éneklő „Tengeri Sirenes"-ről ( e j t s d : Szirénes ; egyesszám!) olvasunk, akinek „ü szép gyönge verse oly igen keserves, hogy még Pluto előtt is volna az kedves." (A költő Orpheusra céloz, de távoli — és nem pontos — párhuzamként talán Platón Kratylosára is hivatkozhatunk : 403 D.) A második idillben (12. v.) a költő így szólítja meg a szavára nem hajló Violát : Kegyetlen Sirena, nézheted sírásom, Nem könyörülsz, nem szánsz, látván kárvallásom. Végül a harmadik hely az eposz X I I . énekéből való, ahol (81. v.) Kumilla ezeket mondja : Illyen-é én Uram, mint egy kis czinege, Mellyet oly könnyen sip chalogathat lépre ? Hidgyed, hidgyed, Uram, Sirena éneke, Az mit Ferhat tenéked mostan beszélle. Továbbmenve, ill. Zrínyi „szirénségére" visszatérve: hogy lehet /е'г/íköltőt nőnemű mitológiai alakként megszólítani, vagy ilyennel azonosítani ? L á t t u k , hogy ez nem akadály : Valerius Cato lehet Latina Siren, Sophoklés lehet rj ZeiQfjv rj veá, s t b . , még pedig nemcsak azért, mivel „főleg a teratológikus s z i r é n e k . . . eleve sem bírhattak túlságosan fix nemmel" 2 6 , hanem azért is, mivel pl. Caligula — fordítva — nyugodtan emlegethette szépanyját, Liviát, Ulixes stolatus-nak. (Suet., Cal. 23,2.) Különösebb jelentőség nélkül való, legfeljebb érdekes az, hogy a szirének egy középalnémet szövegben biztosan hímnemben szerepelnek : „Se (sc. die Unkeuschheit) voret (führt) in dem banner eynen Sirenen, dat is ein merwunder." 2 7 A mindezek után nem kétes azonosításnak („Adriai tengernek Syrenaia" = Zrínyi Miklós) most már csak egy szépséghibája volna, még pedig az, hogy az ábrázolás „címszereplője" bent ül a hajóban és ügyet sem vet a h a j ó j a előtt incselkedő halfarkú szépségekre, akik közül az egyik — more Sirenum — csábosán fésülködik és magasra t a r t o t t tükrében nézegeti magát, míg a másik jobbjával a hajóba kapaszkodik, balkezében pedig kagyló-csészét t a r t és bájitallal kínálná a mereven előre tekintő hőst. 28 Az ábrázolás Horatius egyik sorának (Epist. I 2,23 : Sirenum voces et Circae pocula nosti) illusztrálása is lehetne. Olyan csekélység, hogy Horatiusnál Kirké varázskelyhéről van szó, nem zavarhat egy vérbeli barokk emblémaszerkesztőt : a nyilvánvalóan viharosnak szánt tenger is, amelyen a vitorlás hánykolódik, " Ez a jelentés a reformáció és ellenreformáció vallásos irodalmában továbbra is megmarad. Pl. Bornemisza Péter (Post. IV. 690. I.) az ördög természetét különféle „barmok" (oroszlán, sárkány, áspis, basiliscus, behemót, leviathan, róka, vérszopó, kígyó, skorpió, strucc, bagoly) leírásával érzékelteti, de az épületes gyűjteményből a Syrena sem marad ki : „mert édesget szavával (ti. az ördög) és Angyal képébe is elváltoztattya magát. Homerus írja, hogy az Syrenac az tenger[i] köw sziklac közt szép asszonyoc képébe ezuda édesen éneklettec, de valakic oda mentec, mind elveztec. Ezec ördögöc voltac: Ulysses eszesen öltalmazta magát és társait." I. m. 392. 1. " M a r ó t K., i. h. 477. 1. " A Schiller— Lübben-féle Mitteinieiterdeutsches Wörterbuch (Bremen 1878) adatát idézi Zwicker, 306. 1. 28 A halfarkú szirének attribútumaira vonatkozólag Id. Piper, i. m. 391.1.; Láng M., i. h. 798. I.; Grand Larousse, s. v. „Sirène", 765. I. — A fésű és a tükör a XllI-XIV. században a legyakeribb, vö. Adhémar, i. m. 288.
11
Irodalomtörténet
485
a képen majdnem teljesen sima, és felülete csak az előtérben fodrozódik — akanthuszlevelekké.a* Nem z a v a r h a t t a sem a mestert, sem a megrendelőt, de nem z a v a r h a t j a a mai szemlélőt sem az, hogy az ábrázolás — rideg logikává! nézve — a páncélos vitézt nem szirénnek, hanem a sziréni csábítás tárgyának, a szirének ellentétének m u t a t j a . A háttér és a gondolati egész ismeretében ezt a szőrszálhasogatást nyugodtan fölöslegesnek minősíthetjük : az elől lubickoló szirének — az ábrázolás intencióját tekintve — csak még nyomatékosabban hangsúlyozzák a hajóban rendületlen nyugalommal ülő és semmiféle csábításra nem hallgató Odysseus—Zrínyi szirén-mivoltát. Amint látjuk, Marrou (i. h.) teljes joggal hivatkozhatott a szirén-téma gazdagságára (richesse), amely bizonyos többértelműségnek (ambiguïté) is forrása. Az Alciati-album tudós bevezetésének írója is hiába próbálta pontos definíciókba szorítani az emblémák és a rokon „ m ű f a j o k " , ill. fogalmak (symbolum, aenigma, sententia, adagium) jelentését (p. LXIII) : Zrínyi ábrázolásában is annyi szimbólum stb. — és nem utolsó sorban : aenigma — keveredik, hogy e próbálkozás szerzőjének sem vetheti senki szemére a öe/emagyarázás szándékát. Egészen bizonyos, hogy még sokkal több is rejtőzik benne. 30 • *
A téma kapcsán Szilágyi J á n o s György (akkor debreceni muzeológus) hívta fel figyelmemet a Déri Múzeumnak egy érdekes pásztorfaragására, ill. Béres Andrásnak „A Déri Múzeum Debrecen-környéki díszes pásztorbotjairól" szóló cikkére. 3 1 6 bocsátotta rendelkezésre a mellékelt fényképet is. A tollas kucsmával ábrázolt, baljában virágot(?) t a r t ó személy kilétérői felirat világosítja fel az érdeklődőt : Grof Zerényi Miklós híres vit(éz)-1 látjuk magunk előtt. Szakértő számára talán a faragott díszítések is mondanak valamit ; minket a „híres vitéz" ábrázolása alatt szereplő szirén ragad meg. Ne zavarjon bennünket az ábrázolás egyikmásik részlete (pl. a szirén nyakán díszelgő csokor vagy kereszt, vagy a magyaros virágmolív u m b a n végződő halfarok), inkább azon gondolkozzunk, hogy kerülhetett az „Adriai tengernek syrenaia" a hortobágyi csikósok közé ? A publikáló szerint a bot a század elején készült, a készítő személye ismeretlen. Litterátus farigcsáló-emberre gondolhatnánk talán ; ennek azonban ellenemond a „Zerényi" névalak, valamint a fordítva faragott N-betű és a rövid o-val írott „Miklós". Az megint csak nem valószínű, hogy egy 1651. évi Zrínyi-kiadás forgott volna a hortobágyi pásztorok kezén, és annak szirénábrázolása szolgált volna mintául a faragónak. Ugyanígy nem gondolhatunk a Széchy-féle Zrínyi-monográfiára, Badics—Beöthy „Képes irodalomtörténetére", de még csak a Kisfaludy Társaság 1914.-i (Négyesi-féle) Zrínyi-kiadására sem. Egyetlen megoldásként marad az, hogy valamelyik múltszázadi Zrínyi-ponyva szerzője vagy kiadója elevenít e t t e fel a XVII. századi szirénábrázolásos Zrínyi-képet, és a mesterkedő pásztor ebből a forrásból merített ihletet. A „Szigeti veszedelem" ponyvafeldolgozásaiból ismerünk néhányat (Böngérfi J á n o s : Három nagy magyar; Gaál Mózes : Zr. M. ; Rudnyánszky Gyula : Zr. M.; Tatár Péter : Szigethvár ostroma, stb.) ; ezekből is elképzelhetjük, hogy a „híres vitéz" (ill. dédapja) vitézkedése és a szigetvári ostrom a k á r h á n y meséssé színeződött részlete (pl. R u d n y á n szkynál : „A kitömött szultán") csakugyan széleskörű érdeklődésre t a r t h a t o t t számot. Illusztrációk is akadnak ezekben a kiadványokban, — csak a feltételezett szirénre nem bukkant u n k eddig. Egyszer talán előkerül az is, mint most a „híres vitéz" és kíséretében a magyaros motívumokkal ellátott — nem adriai, hanem hortobágyi — szirén. *
A hortobágyi szirén közvetlen mintája a fenti kiegészítés papírravetése óta sem került elő, a jószerencse — sors bona, nihil aliud — viszont kezünkbe a d t a az adriai tenger syrenájáét, és ez még egy kiegészítést tesz szükségessé. Tanulmányunk nyilván kerekebb lenne, ha most újra írnók az egészet. De azt hisszük, hogy egy gondolat megformálódásának és
" Ebben az összefüggésben említsük meg az eddigiekben értelmezni próbált metszet készítőjének a nevét. Az ábrázolás jobb alsó sarkában világosan olvasható : Oi. Subarichf[ecit]. (IS-iigaturával.) A név viselőjéről — sajnos, — semmi közelebbit nem sikerült megállapítanom. — Pataky Dénes (A magyar rézmetszés története. Bp. 1951, 230. 1.) annyit ír róla, hogy nagyszombati rajzoló és rézmetsző volt 1646-51 között ; műveiből a Zrinyi-kötet cimlapábrázolásán kívül mindössze Nádasdy Ferenc ex libris-jegye ismeretes. »"Jegyzetben talán megkockáztatható az a sejtés, hogy pl. a költői és politikai programot is jelölő clmképábrázolás árbocfájához, amely győztesen állja a szelek ostromát, az emblémaszerkesztő tudatában a fentebb vázolt kereszt-szimbolika is kapcsolódhatott. Ziinvi bevallottan és kifejezetten őse csillagát követi útján, akinek mártiromságát a feszületről háromszor lehajló Krisztus adta tudtára (II. 64., 83.); fia majd feltámasztja és „felserkenti fénnyel" a tündöklő Zrínyi-nevet ; végül pedig gondoljunk a Feszülethez Írott költemény kötetbeli elhelyezésének szerkezeti fontosságára is. (Vő. Klaniczay, 243. sk.). 31 Azőta megjelent (A Déri Múzeum 1957. évi évkönyvében, 83. skk. 1.); a bot leírása a 99-101. lapon.
486-
egy téma váratlan leletek közbejöttével történő alakulásának bemutatása szempontjából tanulságosabb, ha az előzményeket jó félesztendő elteltével is érintetlenül hagyva, — és ezzel a rendszertelenség v á d j á t is vállalva, — megint csak pótlólag ismertetjük friss trouvaille-unkat. A csatolt fénykép önmagáért beszél. Paul Zehentner jezsuita hosszadalmas című (Promontorium malae spei : impiis periculose navigantibus propositum, sive Signum et nota reprobationis : Procrastinatio poenitentiae, scripta cautetae hominum, emendationem vitae cunctantium spe atiquando resipiscendi, auctore R. P. Paulo Zehentner Soc. Iesu. Theologo), Grácban, 1643-ban megjelent istenes jótanácsairól, ill. a könyv címlap-ábrázolásáról van szó. Maga a „rossz reménység f o k a " (a bal alsó sarokban), továbbá a szokványos ikonográfiái rekvizítumokkal — szárnyakkal, homokórával, kaszával — ábrázolt Idő (a bal felső sarokban : fugit irreparabile Tempus, V e r g . , Georg. III 284), valamint a jobb felső sarokban látható, ugyancsak szárnyas Kairos, a csak élőiről üstökön ragadható — hátulról kopasz — Alkalom (post est occasio calva) szervesen hozzátartozik ugyan a jezsuita prédikátor mondanivalójának érzékeltetéséhez, de minket a tulajdonképpeni ábrázolás k a p meg. Dagadó vitorlákkal repül a cifra hajó. A vihar magasra dobja az elejét, míg a hátsó része szinte elmerül a habok között. Köröskörül minden a közeli, biztos pusztulásra m u t a t : a középső árbocrúd tetején ujjongó Halál, a hajó orra előtt tátongó és vizet lövellő tengeri szörny, nem különben a képmező fölött és alatt olvasható két bibliai idézet: Flavit spiritus tuus, et operuit eosmare; submersi sunt quasi plumbum in aquis vehementibus. Ex. 15. — és: Tenent tympanum et citharam, el gaudent ad sonitum organi ; ducunt in bonis dies suos, et in puncto ad interna descendunt. lob 21. A felső idézet Mózes dicsérő énekéből való (II. Móz. 15, 10) : „Leheltél lehelleteddel, s tenger borítá be őket ; elmerültek, mint az ólom a nagy vizekben", az alsó pedig J ó b hatodik védekezéséből („az istenteleneknek néha mégis jól van dolguk az ítéletig", 21,12—13) : „Dobot és hárfát ragadnak és örvendeznek a síp zengésének; jóllétben töltik el napjaikat, és egy pillanat alatt szállnak alá a sírba." A két szélső árbocfa csúcsán hollók károgják a ,,holnap"-ot, és csakugyan, a hajó .fedélzetén szórakozó úri társaság minden jel s z e r i n t ' „ h o l n a p r a " hagyná a bűnbánatot. Ezért díszeleg a középső vitorla legszembetűnőbb helyén a könyv ostorozó figyelmeztetésének tárgya : Procrastinatio poenitentiae. A süllyedő félben levő hajó utasai azonban semmiről sem vesznek tudomást : önfeledten muzsikálnak, szolgáltatják a kíséretet az első fedélzet párjainak enyelgéséhez. A főárboc tövében a bekötött szemű Amor továbbra is lődözi nyilait ; mögötte (a másolat sötétsége miatt nehezen kivehető) Bacchus magasra emeli poharát (?) ; a fedélzet jobb sarkán látható, jobbjában pálcát, baljában valami meghatározhatatlan tárgyat t a r t ó Л01 alak pedig mintha táncot járna. (?) Mindez még egyáltalán nem bizonyítja azt, hogy Zrínyi ennek a címlapnak az ismeretében bízta meg Subarichot verseskötete címlapábrázolásának rézbemetszésével. Most kezdjük azzal, amit eddig nem érintettünk. Kezdjük az előtérben, a tornyosuló hullámok közt is nyugodtan lubickoló két halfarkas női alakkal. Igaz, hogy a halfarok csak a baloldali szirén háta mögül bukkan elő, jobboldalt nem látszik, de annál inkább szemünkbe ötlik a tengeri szörnynek a képfelület egész jobbszélét betöltő hatalmas farokvégződése, amely mintegy a jobboldali szirén testének is a folytatása. A kép jobb alsó sarkában a hullámok ugyanúgy akanthuszlevelekké fodrozódnak, mint Subarich metszetének előterében, — de ez is mind csak mellékes részlet az asszociációra indító központi ábrázolás, a fő gondolat mellett. A fő gondolatot pedig abban foglalhatjuk össze, hogy (a) sok feslett erkölcs és nehéz káromlás, irigység, gyűlölség és hamis tanácslás, fertelmes fajtalanság és rágalmazás, lopás, emberölés és örök tobzódás közepette élő, a holnappal nem törődő, illetőleg mindent — még a legfontosabbat, a halaszthatatlant is — holnapra halasztó ország a biztos pusztulásba rohan ; mindenki csak azzal van elfoglalva, „hogy tölthetné meg t o r k á t " , hogy üríthetné fenékig az érzéki élvezetek kelyhét ; rohan a hajó, de a kormányt senki sem t a r t j a kézben ; veszélyes ez a hajózás, és a hajót előbb-utóbb nem a jó-, hanem a rossz reménység fokának sziklájára veti ki a vihar. Nézzük a bal alsó sarkot : az itt ábrázolt nő megtántorodását először nem értjük, de ha jobban szemügyre vesszük, látjuk, hogy a hatalmas horgony — a révbejutás, a biztonság szimbóluma ! —- kettétört : nincs mire támaszkodnunk, ha valaki erős kézzel kikötőbe nem vezeti az állam hajóját ! De akkor nem zeneszó mellett bujálkodó párocskák lesznek a hajó utasai, hanem páncélos vitéz ; Amor és Bacchus nem térítheti el szándékától, szilárd elhatározásától, nem csábíthatja a maga táborába a kormányost, és akkor eltűnnek a hollók, eltűnik a csúfondáros Halál az árbocrúd tetejéről, csak a zászló fog diadalmasan lobogni, és 11*
487 «
duzzadnak a»vitorlák, de nem azért, hogy pusztulásba vigyék, hanem hogy biztos kikötőbe repítsék a h a j ó t , és akármilyen nagy is a vihar, a hajó nem fog felborulni, hanem méltóságteljesen úszik a tenger hullámain. Mindez talán nagyon költőinek tetszik, de gondoljuk meg a további momentumokat : a vitorlára írott „címet", illetőleg szerzőnevet; az alul-felül végigfuttatott bibliai idézetek helyett az árbocrúd szalagján olvasható vitézi jelmondatot ; gondoljuk meg Zehentner könyve kiadásának helyét és idejét 32 , — és máris lehetetlen elzárkóznunk a csábító (hogy ne mondjuk : kényszerítő) feltevés elől, hogy a Grácban nevelkedett Zrínyi egy ottani (egyébként közömbös) sajtótermék feltűnő címlapjának kézbevétele után, annak szimbólumait a maga eszméinek megfelelően átértelmezve a d h a t t a ki az utasítást a nagyszombati rézmetszőnek. (A könyvért nem kellett okvetlenül Grácba utazni : fényképünk is egy szombathelyi példányról készült.) Az „eredeti" mestere, David Tscherning, sokfelé megfordult, 1641—44 között Grácban működött ; Thieme — Becker lexikona szerint „képmásokat, szentképeket, címereket és téziseket (szimbolikus ábrázolásokat) m e t s z e t t " (Alig. Künstlerlex. 33,461 : stach Bildnisse, Heiligenbilder, Wappen und Thesen) ; szóbanforgó metszete technikailag tagadhatatlanul tökéletesebb (az egyik „Gras" hibás metszése ellenére is), mint a provinciális Subariché, mégis azt kell mondanunk, hogy barokkosan zsúfolt, minden elképzelhető rekvizitummal terhelt kompozíciója kevesebbet mond, mint az egyszerű, talán-túlságosan is egyszerű Subarich-címlap. Erre azonban olyan magyarázat van, amelynek helyességét senki sem fogja vitatni : Zrínyi a d t a hozzá az instrukciókat, az ö elgondolása szerint készült, az б monumentális keresetlenségét, az ö genialitását tükrözi.
CSATKAI ENDRE
MAGYAR ÍRÓK LEVELEI EGY VIDÉKI ZENESZERZŐHÖZ T e s t v é r b á t y á m , Csatkai József (1893—1937) sokoldalú tehetségéből először zeneszerzői képessége bontakozott ki. Már középiskolás korában feltűnt páratlan dallamgazdagságával, ez volt talán a végzete is, mert bár egyetemi évei alatt 1911-től fogva az egyik fővárosi magán zeneiskolában tanult is összhangzattant és zeneszerzést, mégis minden alkalmat megragadott, hogy a belőle szinte áradó dallamforrásnak megfelelő medret juttathasson. Erre igen jó lehetőség nyílt abban az internátusban, amely szállást biztosított neki, amíg egyetemi évei t a r t o t t a k . Ä Lónyay utca 18-as szám negyedik emeletét foglalta le a Főiskolai Diákotthon nevezetű internátus, amely háznak pincéjében nyomták a Nyugatot. Tán ez is serkentően h a t o t t , annyi bizonyos, hogy a két világháború közti irodalom t ö b b ismert alakja lakott b á t y á m m a l egyidőben az említett internátusban, így Zágon István, Fóti János, Zsolt Béla, Lestyán Sándor, Andersen György. Szinte havonta rendezett a fiatalság estélyt a rokonok, ismerősök örömére, többnyire a házi szerzők versei, színdarabjai szerepeltek és b á t y á m játszi könnyedséggel ontotta a kívánt muzsikát. De nemcsak kikívánkozott a produkció a szűkebb körből és már a Westend kávéház alagsorában t a r t o t t á k az estélyeket, hanem a házi szerzőkön is túlkívánkozott a műsor. B á t y á m neves írók költeményeit is ó h a j t o t t a megzenésíteni. Ez irányban az első lépést már 1913-ban megtette. Meg kell említenem, hogy édesapám, Csatkai Ignác orvos, h a j d a n á b a n szintén kacérkodott a múzsával és Gárdonyi Géza b a r á t j a i közé számított. Számos levelet is váltottak, amelyeket apám lassan-lassan barátainak, ismerőseinek elajándékozgatott. Halála u t á n a megmaradt darabok egy részét a Pesti Hírlapban közöltem. 1 Egy levél azonban — bizonyos személyes vonatkozások m i a t t — a mai napig sem került közlésre. Mikor ugyanis Gárdonyi 50. születésnapja közeledett, a Csatkai család köszöntőt küldött neki Egerbe és ekkor József b á t y á m Gárdonyinak Levél а tanyáról című kis dalát 2 megzenésítette. A levél maga így szól : Kedves és igen tisztelt Doktorom ! Szives levelének érkeztekor nem voltam itthon : csak most köszönhetem meg azt a hármas szép rakétát, amelyet ama végzetes napom félszázados évfordulóján a megbecsülésemre megeresztett. Köszönöm az 32 A könyv írója, Paul Zehentner (1589—1648), Bécsben és Grácban működött, mint tanár és Eleonóra (II. Ferdinánd felesége) udvari prédikátora. 1 1926. január 8. 8 A Nefelejts című kötetben jelent meg először 1894-ben.
488-
