Csery Péter
A társadalmi kohézió ereje
Magyarországon az elmúlt húsz évben az egymással versengő pártok kampányaiban folyamatosan visszatérő kommunikációs elem volt az „összetartás”, „összetartozás”, „összefogás” egységességet hangoztatása.
és
egyéb, kifejező Ennek
a
társadalmi szólamok
ellenére
azt
tapasztalhatjuk, hogy a magyar társadalom napjainkban talán megosztottabb, mint valaha. Úgy látszik, a kohéziót inkább tekintették a különböző politikai erők egy nehezen megfogható, de annál jobban csengő mobilizáló hívószónak, mintsem egy elérendő gyakorlati célnak. Egyelőre sem Magyarországon, sem a környező országokban nem fedezték fel a döntéshozók a társadalmi kohézió fejlesztésében és kiaknázásában rejlő valódi lehetőségeket. Ezzel szemben Nyugat-Európában és a tengerentúlon már évtizedekkel ezelőtt felismerték, hogy a társadalom szövetének „gondozása” olyan hosszú távú előnyökkel jár, amelyek politikai és gazdasági tőkét egyaránt kitermelnek. A kohézió alapjai A társadalmi kohézió kezdetben a tudomány berkein belül is főként absztrakt fogalomként jelent meg. Nem véletlen, hogy a mai napig nincs egységes definíciója, hanem mindössze különböző megközelítés-módok léteznek, annak megfelelően, hogy a fogalomalkotó éppen a kohézió melyik aspektusát tekinti igazán fontosnak.
-1-
Az egyik legelső megközelítési módot a kanadai kormányzat kutatóintézete (Policy Research Initiative) dolgozta ki. Az úgynevezett folyamatközpontú elmélet szerint a társadalmi kohézió nem más, mint egy
TÁ R S A D A L M I KO H É Z I Ó BIZALOM
KÖLCSÖNÖSSÉG
állandósult folyamat, amelynek során az emberek közösségben értékeket
REMÉNY
osztanak meg egymással és egyenlő feltételek mellett közösen próbálnak megfelelni a kihívásoknak. Azonban egy másik definíció szerint a társadalmi kohézió, tulajdonképpen a kapcsolatok „állama”, ahol a társadalom tagjai kiterjedt kapcsolatban vannak egymással, ami a bizalmon, a „hovatartozás” érzésén, illetve a részvételi akaraton alapul. Jól megfigyelhető, hogy mindkét megközelítésben a kohézió, egyfajta társadalmi/pszichológiai igény kielégítésére épül, ami abból fakad, hogy az ember közösségi lény. Örökös körforgás
A
kohézió
jelenségét
a
kezdeti
szociológiai
kutatásokat
követően
a
közgazdaságtudomány fedezte fel magának és tette igazán kézzelfoghatóvá. A közgazdászok a társadalmi kohézió olyan szerteágazó hatásait tárták fel, amelyek a politikai döntéshozók figyelmét is felkeltették. Az egyik ilyen, talán legfontosabb hatása éppen a gazdasági folyamatokra gyakorolt befolyása, amit az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában, valamint lefolytatott
Nyugat-Európában kutatások
empirikusan
is
kiterjedt igazoltak.
Több kohézió
Bizonyítást nyert továbbá az is, hogy a társadalmi
kohézió
teljesítőképesség állnak
és
kölcsönös
egymással,
dinamikáját
a
leginkább
gazdasági függőségben
és
Hatékony állami újraelosztás
Több kooperáció
kapcsolatuk egy
speciális
Nagyobb gazdasági haszon
körforgásként lehet értelmezni. A kohézió 1. Osberg-i körforgás kiegészítve a „hatékony állami újraelosztás” tényezőjével
-2-
több együttműködést generál a gazdasági szereplők között, ami nagyobb gazdasági hasznot indukál, és ez végül növeli a kohézió mértékét. Ez a hagyományos Osberg-i körforgás, amit érdemes kiegészíteni az állam újraelosztó funkciójával, mint kohéziót növelő, vagy romboló tényezővel. Erre azért van szükség, mert az állam a jövedelem hatékony újraelosztásával a kohézió, olyan fontos vonatkozásaira lehet hatással, mint a munkanélküliség szintje, a szociális védőháló,
az
oktatás
színvonala,
a
civil
társadalom
erőssége,
vagy
a
jövedelemkülönbségek mértéke. Vagyis a kormányzat az egyes szakpolitikák révén képes lehet elősegíteni a társadalom egységesülését. Tyúk vagy a tojás? Az Osberg-i körforgás meglehetősen jól modellezi a társadalmi kohézió és a gazdasági versenyképesség között fennálló
kapcsolatot.
Az
eddig
végzett kutatások igazolják, hogy ez a két jelenség „kéz a kézben járnak”. Azonban így még nyitva marad egy fontos kérdés, aminek megnyugtató megválaszolása
nélkül,
aligha
érthetjük meg a kohézió és a teljesítmény közötti sajátos viszonyt. Ez pedig a „tyúk vagy a tojás kérdése”: a gazdasági jólét forrása-e a kohézió, vagy éppen fordítva, a kohéziót tekinthetjük az állampolgári jólét eredményének? Még konkrétabban megfogalmazva: hogyan kezdődött az Osberg-féle körforgás? A választ Európa északi részén, a Skandináv- félszigeten találhatjuk meg. Norvégia az az állam, ahol adottak azon feltételek, amelyek lehetővé teszik a fenti kérdések vizsgálatát. Hiszen a legtöbb ország esetében a gazdasági versenyképesség és növekedés általában szerves evolúciós folyamat végterméke. Nincsenek éles
-3-
töréspontok, amelyek segítségével össze tudnánk hasonlítani egy-egy állam esetében, hogy mennyire volt egységes a társadalom a hirtelen „meggazdagodás” előtt és hogy a jövedelemnövekedés után a kohéziós szint hogyan változott. Norvégia azért kivétel, mert gazdaságtörténetében fellelhető egy ilyen éles cezúra. A skandináv állam olajmezőinek 1960-as és az 1970-es évek fordulóján történő feltárása előtt, relatíve elmaradott gazdasággal rendelkezett, viszont napjainkban az egyik leggazdagabb államnak számít. Ebben az esetben tehát vizsgálható, hogy vajon a norvég társadalom kohéziója az olajkorszak előtt is erős volt, vagy a most tapasztalható rendkívül magas szintű egységesség kizárólag a „könnyen jött” jólétnek köszönhető. Először is fontos megemlíteni, hogy a második világháborút követően Norvégiában és az egész skandináv térségben megfigyelhető volt, hogy az akkori trendektől eltérő politikai-gazdasági intézményrendszer került kialakításra. Az úgynevezett Skandináv modellben, a politikai döntéshozatalt leginkább a konszenzuskeresés igénye jellemezte, amihez megfelelő eszközt jelentettek a korporatív (érdekegyeztető) csatornák. A pártpolitika háttérbe szorult, és a tényleges döntéselőkészítésben a pártokhoz ezer szállal kötődő munkaerőpiaci szervezeteknek jutott meghatározó szerep. A szakszervezetek befolyása, a kollektív tagság intézménye (melyet csak 1992-ben szüntettek meg), valamint
Skandináv államkapitalizmus
a
konszenzusorientált
politika
egyaránt elősegítette a társadalmi kohézió erősödését.
Jóléti állam kiszélesítése
Konszenzuskere -sés
Másodszor fontos szerepet játszott a társadalmi
Univerzalitás
Jogosultág és befizetések szétválasztása
Korporatív rendszer
egységesülésben
az
állam szerepének és feladatkörének
Szakszervezetek befolyása
-4-
sajátos, a nyugat-európai fejlődés-
modelltől eltérő értelmezése. Norvégiában az állam rendkívül kiterjedt jogosultsági körrel rendelkezik mind gazdasági, mind társadalmi területeken. A „jólétet” tényelegesen „közjóként” értelmező állam, átfogó univerzális szolgáltatásokat nyújt az állampolgárok számára. Ami igazán egyedivé teszi a Skandináv modellt, hogy a szolgáltatásokhoz való hozzáférés és a finanszírozás kérdését egymástól függetlenül kezeli. Ennek az úgynevezett szociális törvénykezés teremtette meg a szükséges jogi hátteret, amely a szolidaritást elvét össztársadalmi szintre emelte. A modell sikerességét mutatja, hogy már az „olajboom” előtt is növekedő pályára állt a norvég gazdaság, de ennek ellenére az 1960-as években az ország még mindig a térség legszegényebb állama volt. Az alábbi grafikon jól érzékelteti, hogy milyen mértékben gyorsult fel Norvégia gazdasági növekedése az olajkitermelésnek és exportnak köszönhetően. Míg 1960ban a négy vizsgált ország közül (Norvégia, Dánia, Svédország, Egyesült Királyság) Norvégiában volt a legalacsonyabb az egy főre jutó jövedelem, addig 1980-ra sereghajtóból vezetővé vált. De az is jól látható, hogy ezt nem robbanásszerűen érte el a skandináv állam, hanem fokozatosan, lépésről-lépésre. Ez
a
mentalitás
és
stratégia
általános
jellemzője
a
mindenkori
norvég
gazdaságpolitikának, aminek elsődleges célja a fenntartható fejlődés garantálása. Az olajexportból származó bevételeket, a jövő generációk iránt érzett felelősségből, nem „élik fel”, hanem ennek nagy részét alacsony kockázatú állami nyugdíjalapba fektetik. A norvégok tehát nem csupán jelenlegi polgártársaikkal szemben szolidárisak, hanem az elkövetkező generációk iránt is elkötelezettek. Ez a társadalmi kohézió egy minőségileg magasabb szintje.
-5-
Egy főre jutó GDP (dollárban kifejezve, vásárlőerő-paritáson számolva)
30000
25000
20000 Norvégia
Dánia
15000
Svédország Egyesült Királyság
10000
5000
0 1960
1970
1980
1998
Forrás: http://www.publicpurpose.com
Norvégiában eredendően nem a gazdasági teljesítőképesség robbanásszerű növekedése hozta létre a világ egyik legegységesebb társadalmát. Már a tengeri olajmezők feltárása előtt is létrejöttek azok a struktúrák, gazdasági és politikai intézményi feltételek, melyek elősegítették a kohézió erősödését. A bekövetkező gazdasági fordulat, „csak” erőteljesen rásegített és felgyorsította a korábban elindult társadalmi folyamatokat. Ráadásul a meglévő társadalmi összetartás nélkül, aligha elképzelhető,
hogy
a
bevételnövekedést
ilyen
ésszerűen,
előrelátóan
és
felelősségteljesen használták volna ki, megőrizve az egyensúlyt a tendeciózus életszínvonal-emelés és a tartalékképzés között. Mit üzen nekünk Norvégia? A gazdasági teljesítmény és életszínvonal tekintetében leszakadó
kelet-európai
blokknak
Norvégia
esete
számos tanulsággal szolgálhat. Egyértelműnek látszik,
-6-
hogy tartós és stabil gazdasági növekedés a társadalmi kohézió bizonyos szintje nélkül nehezen megvalósítható. Esetleges jelleggel persze bekövetkezhetnek olyan fordulatok a világgazdaságban, melyek hozzájárulhatnak egy-egy ország gazdasági fejlődéséhez, de ha a társadalom szélsőségesen töredezett és/vagy atomizált, akkor a sikert valószínűleg átmenetinek tekinthetjük. Jelenleg Argentínát lehetne ilyen példaként említeni, ahol a gazdaság gyors ütemben bővül, csakhogy ezt elsősorban a nyersanyagárak drágulása okozza és félő, hogy amint a piac korrigálja az árakat, a dél-amerikai állam ismételten súlyos problémákkal fog szembesülni. Tény, hogy a társadalmi kohézió fejlesztése hosszú távú befektetés, azonban haszna idővel minden állampolgár számára kézzelfoghatóvá válik. A volt szocialista országok többségében mégsem érzékelhető, hogy a politikai elit felismerte volna kohéziófejlesztés stratégiai jelentőségét, illetve a társadalom egészére gyakorolt jótékony hatását. Ennek legfőbb oka, hogy a politikai kultúrában nem alakult ki olyan alapvető konszenzus a versengő pártok között, amire hosszú távú nemzetstratégiát lehetne építeni. A „nemzeti minimum” nélküli politikai „élet-halál harcban” pedig, a politikai haszon kitermelése egyelőre szinte abszolút elsőbbséget élvez a társadalmi tőkebefektetéssel szemben.
A magyar helyzet A mindenkori kormányok szűklátókörűsége miatt Magyarországon a rendszerváltás óta a társadalmi kohézió erősítésének területén nem tapasztalhatunk érdemi előrelépést. Ez azért különösen nagy probléma, mert a felmérések szerint a magyar társadalom 1990-ben az egyik legpesszimistább és legtöredezettebb volt az újonnan demokratizálódó országok társadalmai között. Ennek eredői a magyar történelemben gyökereznek. Már a XIX.-XX. szászad meghatározó gondolkodói, Széchenyi Istvántól kezdve Prohászka Lajoson át, Babits Mihályig, a nemzetkarakterológia keretein belül rávilágítottak a magyar néplélek
-7-
Társadalmi intézmények felszámolása Önszerveződés autonomiájának csökkentése
Egyéni életstratégiák
Kohézió csökkenése
lényeges sajátosságaira. Ezeket a specifikus jellemzőket a „finitizmus” és a szemlélődő realizmus fogalmába sűrítették össze. A „finitizmus” a magyar nép vágyát jelöli az elzárkózásra, szeparációra, valamint a rejtőzködésre, míg a szemlélődő realizmus a magyarok óvatosságon és bizalmatlanságon alapuló passzivitására utal. A társadalom fragmentáltsága tehát jóval a XX. század második felének eseményeit megelőzően is érzékelhetően jelen volt Magyarországon. Természetesen erre ráerősített a második világháború után létrehozott totaliter Rákosi-rendszer, illetve az 1956-os forradalmat követően felálló Kádár-rezsim. Kádár autoriter jellegű „puha” diktatúrája felszámolta a társadalom autonóm intézményeit, az önszerveződéseket erőteljesen korlátozta, elősegítve a közösségek további atomizálódását. Ráadásul a rendkívül kiterjedt és „atyáskodó” állam lehetőséget adott az állampolgárok számára különalkuk megkötésére („kiskapuk”), így az egyén egyre inkább az államhoz kezdett el kötődni és nem saját természetes környezetéhez. Ebből kifolyólag a hagyományos közösségi kötelékek is bomlásnak indultak. A rendszerváltást követően, a liberális demokrácia keretein belül a kormányoknak meg volt a lehetőségük, hogy javíthassanak a negatív tendenciákon. Természetesen óriási és rendkívül időigényes feladat több évtizedes társadalmi beidegződéseket
-8-
megváltoztatni, de következetes nemzetstratégiával nem lett volna lehetetlen vállalkozás. A statisztikai adatok viszont azt mutatják, hogy Magyarország kohéziós indikátorai messze elmaradnak az OECD országok átlagától. Egy 2002-ben készült felmérés meglehetősen lehangoló képet ad a magyarok szociális érintkezési szokásairól. A vizsgált 22 OECD ország közül Magyarországon a második legmagasabb azoknak az aránya, akik soha nem találkoznak a barátaikkal, valamint a megkérdezettek 22%a válaszolta azt, hogy csak ritkán van együtt saját ismerőseivel. A 2011-es állapotokat tükröző kohéziós indikátorok tekintetében sem jobb a helyzet. Egyedül a tolerancia-indexben előzzük meg Csehországot, de még ebben a mutatószámban is „látótávolságon” kívül marad az OECD átlag. A grafikonról leolvasható, hogy a magyar társadalom kohéziós mintázata– a jelenlegi indikátorokat tekintve– leginkább a szlovák társadaloméhoz hasonlítható.
70 60 50
40 30 20 10 0
Magyarország
Csehország
Szlovénia
Szlovákia
OECD átlag
Bizalom
47
56
53
47
59
Elégedettség a nemzeti intézményekkel
40
44
51
43
56
Tolerancia
44
42
53
44
61
Pro-szociális viselkedés
22
28
41
25
39
Forrás: OECD Social Cohesion Indicators 2011
-9-
Kilátások A második Orbán-kormány a ciklus elején óriási lendülettel kezdett neki az ország újjászervezésének, ami akár együtt járhatott volna azzal, hogy a döntéshozók nagyobb figyelmet szentelnek a társadalmi egység megteremtésének. A norvég példát alapul véve, hosszútávon kifizetődőbb lett volna, ha az ország új alapokra helyezését a kohéziós célokkal összhangban hajtják végre, és a reorganizáció során nem csak a közgazdasági, politikai szempontok érvényesülnek. Mégis azt láthatjuk, hogy a költségvetési egyensúly fenntartása érdekében, a strukturális
reformokkal
párhuzamosan,
legfontosabb ágazatokban.
komoly
forráskivonások
történtek
a
2012-ben az előző évhez képest 118 milliárddal
kevesebb jut szociális védelemre, 62 milliárddal szűkebb keretből gazdálkodhat az egészségügy, valamint 40 milliárddal kevesebből működtetik majd az oktatási rendszert. Továbbá a kohézió szempontjából igen fontos civil támogatási kiadásokat is több mint 1 milliárd forinttal visszavágta a kormányzat. Ez önmagában nem feltétlenül jelentené, hogy a társadalmi kohézió automatikusan csökkenne vagy, hogy a jövőben nem fejlődhetne. Azonban fontos leszögezni, hogy a kiadáscsökkentés csupán abban az esetben nem fogja tovább rombolni a kohéziót, ha a megreformált ellátórendszerek és az állami újraelosztás valóban nagyobb hatékonysággal fognak működni. Mindezzel együtt a Fidesz-KDNP társadalom-felfogása magában hordozza az erős szándékot a társadalmi kohézió megteremtésére. Erre utalnak az olyan szimbolikus lépések, mint a Nemzeti Összetartozás Napjának törvénybe iktatása, vagy az olyan egységet hangsúlyozó kifejezések használata, mint a „Nemzeti Ügyek Kormánya” és a „Nemzeti Együttműködés Rendszere”. A probléma pont az, hogy a kormányzat a
- 10 -
kohézió erősítésére vonatkozó törekvéseinek jelenleg csak a kommunikáció és a politikai szimbólumok dimenziójában képes érvényt szerezni.
- 11 -
