137_2009_3.qxd
2009.10.26.
14:57
Page 209
Iustum Aequum Salutare V. 2009/3. · 209–229.
A SZERZÕDÉSKÖTÉSRE VONATKOZÓ EGYES JOGI SZABÁLYOK ÉS MEGKÖZELÍTÉSEK A PRIVÁTAUTONÓMIA MÉRLEGÉN* SERÁK ISTVÁN doktorandusz (Salzburgi Egyetem)
I. Bevezetõ gondolatok A szerzõdésekre vonatkozó joganyag a szerzõdési szabadság alapelvére, a felek privátautonómiájára épül a polgárosodás korától kezdve. Ez az alapelv – mivel a gazdasági életben jellemzõen betartott gentleman-magatartáson alapul – a jogi környezet ‘szûkre szabását’ kívánja meg, hogy a felek akarata minél teljesebb körben érvényesülni tudjon. A piacgazdaságban azonban idõvel megjelent a különféle hendikepek korábban sosem tapasztalt társadalmi és vagyoni különbségeket produkáló gátlástalan kihasználása, amit egyfelõl az anomáliákra drasztikus választ kínáló marxista filozófia megjelenése és térhódítása, másfelõl a polgári jognak a szerzõdéskötési szabadságot a bármely szempontból gyengébb fél védelmére hivatkozva korlátozó válasza követett. A szerzõdés intézményének problémaköre ily módon a gazdasági és technikai fejlõdéssel együtt, már magánál a változások erejénél fogva teljesen más, de legalábbis folyamatosan újraformálódó megközelítést igényel.1 A szerzõdéskötési szabadság kérdésköre azonban fontossága dacára a magyar jogi irodalomban – a jogelméleti kutatásokon kívül – nem kapott és jelenleg sem kap akkora figyelmet, mint amekkora határainkon túl több helyen is – különösen a német-osztrák polgári jogban – megfigyelhetõ. A szerzõdési szabadság alapelve ugyanis úgy vált az egész modern szerzõdési jog fogalmi struktúrájának szegletkövévé, hogy egy ideológiailag terhelt fogalom maradt, amely ugyanakkor a mindennapi jogászi tevékenységben nem jut különösebb jelentõséghez.2 Hazánk civiljogi kódexének újrakodifikálásakor
*
1
2
A 2009. április 6–8. között megrendezett XXIX. jogi OTDK Polgári Jogi I. tagozatában III. helyezést elért dolgozat rövidített, szerkesztett változata (konzulens: Koltay András) FRANZ BYDLINSKI: Privatautonomie und objektive Grundlagen des verpflichtenden Rechtsgeschäftes. Wien: Springer Verlag, 1967, 47. Vö.: CSERNE PÉTER: Szerzõdési szabadság és paternalizmus: adalékok a szerzõdési jog közgazdasági elemzéséhez. Századvég 2006/3, 50.; ZYGMUNT ZIEMBIÑSKI (szerk.): Polish contribution to the theory and philosophy of law. Amsterdam: Rodopi B. V., 1967, 180–183.
137_2009_3.qxd
2009.10.26.
210
14:57
Page 210
SERÁK ISTVÁN
azonban mindenképp fontos, hogy a fogalmi alapok megvizsgálásával tükröt tartsunk hatályos rendszerünk elé, mely a rendszerváltás és a piacgazdasági átmenet után is megtartotta a szerzõdési jog a felek által csak szûk körben befolyásolható voltát. A feldolgozott témakörök ismertetésénél azokra az élethelyzetekre fókuszálok, amikor a jogügyletet azonos súlyú, ténylegesen egyenrangú partnerek kötik. Az elméleti irányokból leszûrhetõ megállapításokat igyekszem gyakorlati szempontból tárgyalni, jóllehet a kérdéskör jellege konkrét megoldások helyett inkább globális választ tesz lehetõvé.
II. A szerzõdési szabadság a római jogban A klasszikus vagyonjogi distinkciók a rómaiak által elsõként kidolgozott rendszere jellegzetesen a dologi jogi intézményeket helyezte a súlypontba szinte minden szempontból, a hosszú folyamat után kikristályosodó, és sokkal erélytelenebb kötelmi jogosultságok közül csak a mindig is kiemelt jelentõségû adásvétellel és kölcsönnel foglalkozott.3 Ugyanakkor már a XII. táblás törvényekben is található olyan tétel (6, 1), amely ‘jognak’ mondja a felek megegyezését, amellyel kapcsolatban a késõbbi források elsõsorban a kötelem tárgya, vagyis az egyik félnek a másik fél részére nyújtandó szolgáltatás alapján próbálnak definiálni4 – ebben felfedezhetjük a kötelmek relatív szerkezete elvének csíráját –, amelyet azonban csak igen késõn váltott fel a jogi kötelék fontosságának elõtérbe kerülése.5 A kötelmi jog római jogi fogalmainak és elemeinek pontos meghatározása elsõsorban azért problémás, mert a rómaiaknak nem volt absztrakt és általános kifejezésük a jogügyletre – jóllehet a római jog ügyletei típust átfogó tények voltak –, tekintve, hogy a szerzõdés, mint általános jogi hatással járó intézmény kötõerejének elismerése a fejlõdési folyamat betetõzése volt.6 Földi és Hamza nézete szerint a római jogi kötelem olyan jogviszonyt takart, amelynél az egyik fél (hitelezõ) a másik féltõl (adós) bizonyos magatartást követelhet, s amennyiben az adós ennek a kötelezettségének nem tesz eleget, actio in personam keresettel jogosult a teljesítést kikényszeríttetni.7 Egon Weiss ezzel szemben modern fogalmi szempontokra alapozva határozta meg a jogügyletet olyan alanyi jogot keletkeztetõ, megváltoztató, vagy megszüntetõ cselekvésként, amelytõl el kell határolni a jogcselekményt, mint olyan jogilag is jelentõs aktust, amelynek tárgya nem az alanyi jog elõbb említett valamely állapotváltozása, hanem a jog tényleges gyakorlása. Weiss a kötelmet (Schuld) sollen-kategóriaként a jogszerû szolgáltatás többé vissza nem követelhetõ voltából származtatja, amellyel szemben az obligatio nála a kötelemért való helytállásra vonatkozó felelõsséget (Haftung) takarja, melynek tárgya személy (obligatio personae) vagy dolog (obligatio rei) lehet – ezeknek klasszikus esetkörei az archaikus korban az adós trans Tiberim történõ eladása, valamint a zálogjog. A két fogalom ugyanakkor szorosan kapcsolódik, mivel a jogügylet obligatio
3 4 5 6
7
VÉKÁS LAJOS: A szerzõdési rendszer fejlõdési csomópontjai. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1977, 16–20. D. 44, 7, 3. Iust. I. 3, 13. FÖLDI ANDRÁS– HAMZA GÁBOR: A római jog története és institúciói. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó, 19968, 386.; VÉKÁS (1977) i. m. 20–21. FÖLDI–HAMZA: i. m. 381.
137_2009_3.qxd
2009.10.26.
14:57
Page 211
A szerzõdéskötésre vonatkozó egyes jogi szabályok és megközelítések… 211 nélkül csak az elévült követeléshez vagy a záloggal terhelt dolog elidegenítéséhez hasonló felelõsség nélküli kötelmet jelenti.8 Földi és Hamza ezzel ellentétben úgy látja, hogy a ‘kötelem’ egy személy jogi kötelezettsége egy szolgáltatás teljesítésére, míg a ‘felelõsség’ esetében az adós egy, a kötelezettség kikényszerítésére jogosult személy hatalmának van alávetve.9 A rómaiak mai kortól eltérõ, perjogias szemlélete eredményezte, hogy egy jogügylet valódi kötõerejét hangsúlyosabban annak erkölcsi jellege, és csak mellesleg az anyagi vonzatokkal bíró érvényesítése jelentette. Az érvényesítés, a követelés peresíthetõségének jelentõsége miatt a római jogászok is ismertek – jellemzõen inkább formai, mint tartami szempontú – szerzõdéskötési korlátokat, azonban nem annyira absztrakt meghatározások mentén, hanem inkább esetrõl esetre tagadták meg a civiljogba vagy a praetor edictumába ütközõ jogügylet esetében a formula kibocsátását. Pont az érvényesítés problematikája miatt a rómaiak ügyletei igen hosszú ideig – a jelentõs szakrális elemek miatt – szigorúan tipizáltak voltak, és a contrarius actus tanának10 megfelelõen foglalták keretbe a felek jogviszonyát. A szerzõdések tipizálása az eljárásjog fejlõdésével párhuzamosan változott, a formuláris perrend ugyanis sokkal alkalmasabb volt egyes ügyletfajták esetében saját actio létrehozatalára, hogy az így „a szerzõdéstípusok kötõanyaga legyen”.11 A római típuskényszer azonban egyszersmind az eljárásjogi megközelítést levetkõzõ absztrakció határát is kijelöli, amely ennek ellenére igen változatos gazdasági igényeknek felelt meg.12 A szerzõdések elsõdleges korlátja, az ügyletek formakényszerhez kötése még szoros kapcsolatot mutat a kötelmek deliktuális eredetével, ahol a szolgáltatás nem a jogi kötelezettségvállalás tárgya volt, hanem eszköz a felelõsségre vonás elkerüléséhez, így a római jog külsõ és belsõ formakényszer között különböztetett a forma megsértésének szintje alapján.13 Ezzel együtt a római jog formakényszeres jogügyleteit is a felek akarata hozta létre, a jogrend formai követelményt legfeljebb az akaratnyilvánításához kötött. Ebbõl fakadt, hogy a római jogban egy ius civile szerint formához kötött jogügylet a forma megsértése miatt nem vált automatikusan érvénytelenné, hanem egy formátlan pactumot keletkeztetett.14 A formakényszer ugyanakkor a kétoldalú jogügyletek esetében is csak az egyik féltõl kívánta meg a meghatározott forma betartását. Mivel a szerzõdés létrejötte és érvényessége a római jogban meghatározott, formához kötött, tipizált aktusoktól függött, ezért a felek akaratát csak abban az esetben vették figyelembe, amennyiben a tipizált aktusokkal kapcsolatban többértelmûség merült fel.15 A rómaiak a tartalmi szempontú korlátozások tekintetében szintén a keresetjogra utaltak vissza, ugyanis a legtöbb esetben már maga a jogügylet tárgya
18
19 10 11 12 13 14 15
EGON WEISS: Institutionen des römischen Privatrechts, als Einführung in die Privatrechts-ordnung der Gegenwart. Prag: Mittelbach, 1937, 19–22. FÖLDI–HAMZA i. m. 382. A D. 46, 3, 80. elõírja, hogy a jogügyletet úgy kell megszüntetni, ahogy kötötték. VÉKÁS (1977) i. m. 25–28. VÉKÁS (1977) i. m. 31. FÖLDI–HAMZA i. m. 390–392.; VÉKÁS (1977) i. m. 13–14. WEISS i. m. 23–24. WEISS i. m. 26–28.
137_2009_3.qxd
2009.10.26.
212
14:57
Page 212
SERÁK ISTVÁN
kijelölte a típust, így ha ezzel kapcsolatban valamilyen vita támadt, azt rendesen formális és nem tartalmi szempontból bírálták el. Mindazonáltal a rómaiak ismertek a joghatáshoz kapcsolódó olyan objektív tartalmi követelményeket, mint például a lehetetlen vagy meghatározhatatlan szolgáltatást.16 A római jogban a tényleges tartalmi szempontú ügyletkötési korlátozáshoz az obligatio naturalis ügyletei álltak a legközelebb. Az obligatio naturalis tárgykörével kapcsolatban ugyanakkor nem lehet egységes fogalmat alkotni, mert ezzel a megjelöléssel mindazon jogügyleteket illették, amelyekben a félnek nem volt teljes körû felelõssége. Az ilyen típusú ügylet a peresíthetetlen voltán kívül – amely azonban nem érvényesült teljes körûen, mivel számos peresíthetõ követelés is esett az obligatio naturalis római jogi fogalomkörébe17 – a római jogban minden szempontból teljes körû joghatással bírt: be lehetett számítani, biztosítani lehetett záloggal vagy kezességgel, és mindezek tetejébe még peresíthetõvé is lehetett tenni.18
III. A szerzõdési szabadság egyes elméleti kérdései 1. A szerzõdési szabadság fogalma A szerzõdési szabadságot Bydlinski úgy határozza meg, mint jogilag elismert lehetõségét annak, hogy a felek akaratnyilvánításuk révén érdekeiket a szerzõdéskötési mechanizmus során összemérjék, és jogkövetkezmények meghatározásával szavatolják. A szerzõdéskötési szabadság kiindulási pontja és egyben alaphelyzete ily módon a felek kölcsönös feljogosítottsága, hogy saját, harmadik személyektõl független szabad akaratukból a másik féllel kölcsönös szolgáltatásokban egyezzenek meg. Vagyis a felek tudati tevékenysége meghatározott célra és jogkövetkezményre irányuló akaratnyilvánítást eredményez, tehát a jogkövetkezmények nem pusztán azért állnak be, mert a személy meghatározott módon viselkedik, hanem azért, mert a viselkedés az akarat kifelé látható megnyilvánulása.19 A szerzõdési szabadság a ‘kiegyenlítõ igazságosság’ megvalósításának egyik formája, vagyis a jogrendszer – bizonyos korlátok között – a mellérendelt, egyenlõ súlyú felek által, a tetszésük szerinti tartalommal és szabadon kötött szerzõdést jogi kötõerõvel látja el, amelyhez azonban biztosítani kell az önrendelkezési jogot a saját akarat kinyilvánítására, de ezzel együtt a kellõen megfontolt, tévedésmentes akaratot is.20 A szerzõdési szabadság elve a jogrend irányában azzal az igénnyel lép fel, hogy a jogszabályok biztosítsák a felek számára az eltérés lehetõségét, vagyis diszpozitívak legyenek. A modern polgári jog azonban korunkban kettészakadt, ugyanis a fogyasztói viszonyokban a kógens szabályok lettek általánosak, míg a tényleges diszpozitivitás az egyenrangú felek által kötött, kereskedelmi jellegû szerzõdések területére szo-
16 17 18 19 20
FÖLDI–HAMZA i. m. 484–487. Vö.: D. 50, 17, 84, 1. FÖLDI–HAMZA i. m. 383–384.; WEISS i. m. 291–292. BYDLINSKI i. m. 127–129. BYDLINSKI i. m. 173.; KARL LARENZ: Lehrbuch des Schuldrechts. Allgemeiner Teil. Nördlingen: C. H. Beck, 19678, 45–46.
137_2009_3.qxd
2009.10.26.
14:57
Page 213
A szerzõdéskötésre vonatkozó egyes jogi szabályok és megközelítések… 213 rult vissza, a két terület ‘újraegyesítését’ pedig jellemzõen a kógens szabályok térhódításával próbálják elérni. Ennek manifesztációja különösen az azonos súlyú üzleti felek jogügyletinek versenyjogi kontrollja, valamint a fogyasztóvédelmi szempontokra hivatkozással kötelezõ tartalmi elemet megállapító, kógens jogszabályok elburjánzása az üzleti szféra mind több területén. Az ilyen jellegû rendelkezések azonban már a polgári jog és a versenyjog határán mozognak, így problémás lehet az egységes elvek kialakítása, tekintve, hogy másként ítélõdik meg például a feltûnõ értékkülönbség a polgári jog és a versenyjog világában, mivel a magánjogi szerzõdések joga a javak egyenértékû cseréjét hivatott szolgálni.21 Bydlinski álláspontja szerint az erõegyensúly nem szükséges feltétel, az üzleti világban ugyanis a kereslet és a kínálat folyamatos és nagyszámú jelenléte bír a legerõteljesebb kiegyenlítõ hatással. Ugyanakkor azokban az esetekben, amelyekben a piaci mechanizmusok nem egyenlítik ki az erõviszonyokat, ott a jogügylet nem tudja a szabad önrendelkezési jog biztosítására vonatkozó feladatát betölteni, és a kényszerhelyzet teret nyújt a szerzõdés érvényességét befolyásoló kógens jogi szabályozásnak.22 Ezzel együtt azonban a diszpozitív szabályok is gyakorlatilag kógenssé léptek elõ: a felek – sok szempontból a jogalkalmazás jellegzetességei miatt – egyre ritkábban mellõzik az eltérést engedõ szabályokat.23 A privátautonómiával kapcsolatban tehát azt biztosan leszögezhetjük: egy olyan alapelvrõl beszélünk, amely az általános vagyoni forgalom hétköznapi szintjén célirányosan mozgó, és erõforrásaival belátása szerint a legjobban gazdálkodó polgári jogi jogalanyt feltételezi. A szerzõdési szabadság fogalmi bázisa azonban inkább közgazdasági, mint jogi alapú, emiatt – az általános jogelveken kívül – problémás a privátautonómia elvének ‘jogszabályi lefordítása’, ami a jogalkotás számára jelentõs mozgásteret biztosít. Egy általános jellegû tilalom ugyanis az ‘elvek kollízióját’ eredményezheti, amely további konkretizálásra szorulna vagy jogszabályi, vagy jogalkalmazási szinten.24 Ez pedig különösen akkor jut jelentõséghez, ha figyelembe vesszük, hogy pl. az új Ptk. koncepcionális alapjainál a paternalista szemlélettel történõ szakítás jegyében a professzionális üzleti szereplõk ‘igényszintjére’ állították be a szerzõdések szabályait.25 Ugyanakkor felmerül az a – a jogalkotó által szükségszerûen eldöntendõ – koncepcionális kérdés, amelynek megválaszolása e dolgozat kereteit sajnos meghaladja, hogy a szerzõdésekre vonatkozó szabályoknak a nagy értékû üzleti tranzakciók követelményeit kell-e alapesetnek venniük, és hogy pont ennek révén mennyiben erõsödhet a kivétel szabállyá. A privátautonómiával kapcsolatban az elõzõek alapján tehát azt leszögezhetjük, hogy az egyik legfontosabb feltétele az állami jogalkotás által biztosítandó ‘játéktér’
21
22 23
24 25
HARMATHY ATTILA: A szerzõdési szabadságról. In Liber Amicorum. Studia E. Weiss dedicata. Budapest: ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék, 2002, 125–127.; VÉKÁS LAJOS: Egyenlõ bánásmód a polgári jogi viszonyokban? Jogtudományi Közlöny 2006/10, 357. BYDLINSKI i. m. l71. MENYHÁRD ATTILA–MIKE KÁROLY–SZALAI ÁKOS: A tiltás hatástalansága. Kógens szabályok a szerzõdési jogban. Századvég 2006/3, 3–4. VÉKÁS (2006) i. m. 362. Az új Polgári Törvénykönyv koncepciója. Magyar Közlöny 2002/15, 93–94.
137_2009_3.qxd
2009.10.26.
214
14:57
Page 214
SERÁK ISTVÁN
a kötelmi jogviszonyra lépõ felek akaratának kiteljesítésére, ám kérdéses, hogy határai milyen módon és körben jelölõdnek ki. A szerzõdés ugyanis nem jogüres térben jön létre, az már azonban kérdéses, hogy ez a tér milyen joggal is telített.
2. A szerzõdési szabadság korlátainak általános kérdései A szerzõdési szabadság klasszikus tartalma szerint a vagyoni viszonyokban megjelenõ polgári jogalanyt teljes és befolyásmentes jogosultság illeti meg annak eldöntésére, hogy kíván-e szerzõdést kötni, és amennyiben igen, akkor annak személyi, formai és tartalmi körét is jogosult legyen saját maga meghatározni. Ez az elvi irány több ma hatályos kódexben is tételezése került (pl. ABGB 883. §; BGB 305. §; Ptk. 200. § (1) bekezdés és 216. § (1) bekezdés), de a törvénykönyvek mindössze a római joggal való határozott szakítást érik el a forma- és tartalomszabadság általános elvének puszta tételezésével. A szerzõdéskötés korlátozott volta ugyanis igen hamar megjelent, idõben jóval megelõzve a tulajdonkorlátozás jogosságának általános elismerését, ugyanis a szerzõdési szabadság esetlegesen alkotmányi szinten történõ tételezése esetén is jogpolitikailag szükségessé válhat annak korlátozása, különösen azokban az esetekben, ahol a jogügylet harmadik személyek, vagy a társadalmi érdekeit érinti, még ha ezzel gyakorlatilag elasztikussá is válik a határ. A modern idõk szolgáltatás- és igényrendszerében bekövetkezett változások eltérõ szempontú értékelést kívánnak. A szerzõdéskötési szabadság korlátai körében különböztethetünk formális (a szerzõdéskötéssel kapcsolatban bizonyos magatartásokat vagy formák betartását elõíró), információs (az információs többlettel rendelkezõ felet az aszimmetria felszámolására kötelezõ), valamint tartalmi (a szerzõdésbõl fakadó jogok és kötelességek normatív elõírása) szempontú szabályok között, amelyek akár diszpozitív norma formájában is megjelenhetnek.26 De az expressis verbis korlátozó rendelkezések mellett több törvényi szabály a szerzõdési szabadság ‘immanens’ korlátaiként funkcionál.27 Ha a szerzõdéskötési szabadság négy részelemét sorra vesszük, az elsõ, nevezetesen a szerzõdéskötés tényébe való beleegyezés szabadsága, nem választható el a többitõl. Ebben a körben találkozhatunk a legerõsebb korláttal, a szerzõdéskötési kötelezettséggel, amely egy olyan mérce egyetlen meghatározható végpontját jelöli ki, amelyen a jogalkotónak szabad diszkrecionális mozgása van a szerzõdési szabadság ‘mértékének’ meghatározására. A szerzõdéskötési kötelezettség elõírása jellegzetesen szolgáltatás-specifikus elõírás, és olyan esetekben jellemzõ, amikor a szolgáltatás jellege miatt monopolista piacon történik az ügyletkötés, vagyis a fogyasztóvédelmi szabályok kapnak kiemelt szerepet, a modern társadalompolitika irányvonalaival együtt pedig az anti-diszkriminációs szabályok28 is jelenthetnek szerzõdéskötésre kötelezést.29 A Ptk. eredeti szövegének indokolása az akkoriban elvi teljességgel tételezett szerzõdéskötési kötelezettség alól csak olyan viszonyokra biztosított kivételt, melyekre 26
27 28 29
CSERNE i. m. 70.; MENYHÁRD–MIKE–SZALAI i. m. 7., Menyhárdék azonban csak tartalmi és eljárási korlátok között különböztetnek. LARENZ i. m. 46.; a BGB általa hivatkozott szakaszai: 134, 138 és 826. §. Az anyagi jogi törvénykönyvekben megjelenõ ilyen szabályok közül ld. különösen a BGB 611a. §-át. PETER SCHLECHTRIEM: Schuldrecht, Allgemeiner Teil. Tübingen: J. C. B. Mohr (Paul Siebeck), 20004, 23–24.
137_2009_3.qxd
2009.10.26.
14:57
Page 215
A szerzõdéskötésre vonatkozó egyes jogi szabályok és megközelítések… 215 semmilyen jogszabályt nem célszerû alkotni.30 A Ptk. hatályos 198. § (2) bekezdése szerint jogszabály szerzõdés kötését kötelezõvé teheti, ezzel még mindig lehetõség van biztosítva arra, hogy a jogalkotás a legszélesebb körben korlátozhassa a privátautonómiát. A felek szerzõdéskötési szabadsága azonban ténylegesen enélkül is számos esetben korlátozva van, általában már csak a szolgáltatás piacának jellemzõi miatt is, mivel a szerzõdéskötési kötelezettség elõírása jelenleg szorosan összefügg a piaccal, és a monopolista vagy kisszámú szereplõvel rendelkezõ piacok esetében jellemzõ. A szerzõdési szabadság további elemeivel kapcsolatban nem nehéz megállapítani, hogy akár a jogrendszert, akár a jogalkalmazási gyakorlatot nézzük is, ténylegesen csak szûk körben érvényesülnek. A szerzõdéskötés tényének korlátozása folytán sokszor a szerzõdõ fél szabad megválasztása is szolgáltatás-specifikusan korlátázott (különösen a közüzem vagy a fuvarozás esetében). A tartalmi kérdések meghatározásának szabadságára pedig szinte halálos csapást jelentett a blanketta-szerzõdések általánossá válása és egyes kógens jogszabályi – különösen a fogyasztóvédelmi jellegû – elõírások mind szélesebb körben történõ megjelenése. Az egyéb, tartalmi szempontú kritériumokkal kapcsolatban pedig inverz módon szükséges gondolkodnunk: így pl. az alapjogok esetleges szerzõdéses korlátozásának lehetõsége nem attól függ, hogy arra az alapjog maga biztosít-e lehetõséget, hanem attól, hogy a polgári jogi szabályok mennyiben felelnek meg az alkotmányos kritériumoknak. Amennyiben viszont az alkotmányos korlátozhatóság lehetõségére fókuszálunk, az a szükségesség és arányosság jogszabályok alkotmányosságára alkalmazható kritériumait vetítené a szerzõdé felek viszonyára.31
IV. Az akaratnyilvánítás problematikája – akarat, nyilatkozat, ajánlattétel Ha abból a gyönyörû megfogalmazásból indulunk ki, hogy a felek egybehangzó akarata a szerzõdés legfõbb normája,32 a szerzõdéskötés problematikája egyik legfontosabb kérdéskörének az akaratnyilvánítást és annak korlátait kell tekintenünk. A kérdéskör azért is kiemelt fontosságú, mivel a szerzõdési szabadság fogalmi meghatározásánál a szerzõk rendesen az akaratnyilvánítást a definíció egyik fogalmi elemének tekintik. Az akaratnyilvánítás két részbõl tevõdik össze: a szubjektív, a személy pszichikai tudatán alapuló akaratból, és az objektív, a tudattal koherens külsõ magatartásból. 33 A szubjektív szférát a német jogtudomány 3 részre osztja: a cselekvési tudatra, a nyilatkozati tudatra és az ügyleti tudatra – jóllehet az elmélet nem ragaszkodik következetesen e három elem fogalmi szétválasztásához.34 Az akarati elem megvalósulásának
30
31 32 33
34
A Magyar Népköztársaság Polgári Törvénykönyve. Az 1959. évi IV. törvény és a törvény javaslatának miniszteri indoklása, továbbá a Polgári Törvénykönyv hatálybalépésérõl és végrehajtásáról szóló 1960. évi 11. számú törvényerejû rendelet. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1963, 153. VÉKÁS LAJOS: A szerzõdési szabadság alkotmányos korlátai. Jogtudományi Közlöny 1999/2, 56–57. „Der übereinstimmende Parteiwille ist die oberste Norm des Vertrages.” BYDLINSKI i. m. 39. HORST BARTHOLOMEYCZIK: Die subjektiven Merkmale der Willenserklärung. In MURAD FERID (szerk.): Festschrift für Hans G. Ficker zum 70. Geburtstag am 20. Juli 1967. Berlin: Metzner, 1967, 62.; BERND RÜTHERS: Allgemeiner Teil des BGB. München: Verlag C. H. Beck, 19897, 117. RÜTHERS i. m. 122–123.
137_2009_3.qxd
2009.10.26.
216
14:57
Page 216
SERÁK ISTVÁN
eme idõbeli stádiumaival kapcsolatban Heiz szójátéka35 lényeges körülményre utal, mindazonáltal az õ meghatározási iránya abból a klasszikus gondolatból ered, amely szerint a jogalany elõször megfontoltan, a nyilvánosságra hozatal valamilyen formájára vonatkozó elhatározást is magában foglalva kialakítja az akaratának megfelelõ döntést, majd azt valóban közli is a külvilággal, de minimum azzal a személyi körrel, amellyel a jogügyletet meg kívánja kötni. A szerzõdésnek ugyanis, mint a felek viszonyának jogi rendezésére szolgáló eszköznek, szükségképpen visszavezethetõnek kell lennie a felek akaratára.36 Az akaratnyilvánítás ennek megfelelõen minden jogügylet alapeleme, ha úgy tetszik, ‘alkotórésze’.37 Ennek ellenére a Ptk. a BGB megoldásától eltérõen az akaratnyilvánítás fogalmát csak a 205. § (1) bekezdésében, a szerzõdés meghatározásánál használja, késõbb azonban már csak ajánlatról szól. Mivel az inkább szubjektív tartalommal bíró fogalmat jelentõ akaratnyilvánítás és a tudatos cselekvés között igen szoros a kapcsolat, minden akaratnyilvánítási hiba kizárja a tudatos cselekvést, amelyre a jognak is reagálnia kell.38 A német jogban a BGB 116. § szabálya alapján a tudatos akaratnyilvánítás bármilyen hibája esetén az ügylet egyenesen érvénytelen. Az akaratnyilvánítás ésszerû szabályozásának szempontjai azonban tisztán jogi szempontból meghatározhatatlanok.39 Az akaratnyilvánítás és a szerzõdés létrejötte közé nem tehetünk automatikusan egyenlõség-jelet, tekintve, hogy az akaratnyilvánítás önmagában csak formakövetelmény nélküli alakító jogok esetében eredményez jogügyletet.40 Emiatt a jog egy szerzõdés létének és érvényességének jogi elismeréséhez a felek egybehangzó és a másik fél számára egyértelmûen kifejezett akaratával szemben immanens, szubjektív szempontú kritériumot is felállít: az akaratnak hibátlannak kell lennie, mivel a szerzõdéskötési akarat kialakítására hatással lehet az akarati elemet befolyásoló bármilyen körülmény.41 Az akaratnyilvánítás tudati oldalával szemben nagyobb súllyal jelentkeznek a gyakorlatban a nyilatkozat által felvetett problémák. Az akarat kinyilvánítása hiányában ugyanis nem beszélhetünk szerzõdésalapító megegyezésrõl, mivel ha az akarat nem tud eljutni a másik félhez, úgy nyilvánvaló, hogy a kölcsönös beleegyezés sem jöhet létre.42 Az akaratnyilvánítás kérdésében pont ezért a fél belsõ, szubjektív feltételezései a megegyezés szempontjából nem veendõek figyelembe, mivel egy perben az akarat meglétérõl is objektíve csak azon nyilatkozati cselekmények alapján lehet dönteni, amelyek a másik fél által ismertek lettek.43 Az angol jog a XIX. század kö-
35
36
37
38 39 40
41 42 43
Erklärungswille (nyilatkozati akarat) – Willenserklärung (akaratnyilvánítás). CHRISTOPH HEIZ: Grundlagenirrtum. Zürich: Juris Druck, 1985, 4. HANS-MARTIN PAWLOWSKI: Allgemeiner Teil des BGB. Grundlehren des Bürgerlichen Rechts. Heidelberg: C. F. Müller, 19873, 157. BARTHOLOMEYCZIK i. m. 52; EÖRSI GYULA: Kötelmi jog. Általános rész. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó, 1997, 70–71.; BARTHOLOMEYCZIK i. m. 59–60. CSERNE i. m. 48. RÜTHERS i. m. 171–172. A szerzõ által itt említett nem kötelmi jogi példák közül leglényegesebbek az öröklési jogi szempontú kötöttségek (írásbeliség végrendeletnél). HEIZ i. m. 3–4. Vö.: SAMUEL WILLINSTON: A Treatise on the Law of Contracts. New York: Baker, Voorhis & Co., 1936, 5. PAWLOWSKI i. m. 172–173.
137_2009_3.qxd
2009.10.26.
14:57
Page 217
A szerzõdéskötésre vonatkozó egyes jogi szabályok és megközelítések… 217 zepétõl – minden bizonnyal hasonló megfontolások alapján – már elégséges feltételnek tekintette a szerzõdés joghatás kiváltására való alkalmasságához az ajánlatról és annak elfogadásról való tudomásszerzést.44 A jogkövetkezmények ily módon csak akkor, de akkor mindenképpen bekövetkeznek, amikor a lehetõ legnagyobb mértékben megbizonyosodtak a felek arról, hogy az akaratnyilvánítás elõre megfontolt szándékkal és a döntésre kihatással levõ valamennyi körülményre kiterjedõ tájékozottsággal megtörtént. Bydlinsky, mint az akarati elv kései apostola ugyan elismeri a nyilatkozati elv praktikus szempontrendszerét, azonban meglátása szerint az akaratot nélkülözõ szerzõdések jelentik azt a neuralgikus pontot, amelyre a nyilatkozati elv képviselõi nem adhatnak megfelelõ választ. Szerinte ugyanis az akaratnyilvánítással kapcsolatban csak a pozitív irányú, kifejezett szerzõdési akaratnak lehet jogkövetkezményt tulajdonítani, ám a nyilatkozati elvre felépülõ bírói gyakorlat a ‘felek’ esetleges egybevágó cselekményei alapján akár olyan esetben is megállapíthatja a szerzõdési akarat meglétét, amikor a felek valamelyike, vagy egyikük sem kívánt az adott esetben bármiféle jogkövetkezményt.45 Ezzel egybevág Eörsi meglátása, hogy a nyilatkozati elv jogalkalmazásban történõ ‘túlcsordulása’ esetén az akarat fiktívvé és puszta jogtechnikai követelménnyé válhat, mivel a jog nem ír elõ többletkövetelményt annak formális kinyilvánításán túl.46 Ilyen összefüggésben mindazonáltal szükséges elismeri a felek jogát ahhoz, hogy a ‘nyilatkozattevõ’ esetleg a tényleges céljaira irányuló akarata ellenére valamilyen ‘hibás’ nyilatkozatához is kötve legyen. A jogvitában ugyanis komplex módon kell figyelembe venni a nyilatkozattevõ ‘valós akaratát’ – tulajdonképpen a nyilatkozattevõnek a per során tett kijelentéseit a saját akarati tényezõjére nézve –, az általa ténylegesen tett nyilatkozatot és azt, hogy a másik fél a nyilatkozatot miként érthette. Ám azt is látni kell, hogy a nyilatkozat címzettjének bizalma ilyen helyzetekben objektíve a jog utólagos szankciós eszközrendszerével nem védhetõ.47 A szerzõdéskötésre irányuló, másik féllel közölt akaratnyilvánítást ajánlatnak nevezzük, amely azt célozza, hogy joggá váljon, vagyis az elsõ lépcsõt jelenti a szerzõdés megkötése felé.48 A meghatározott alany(ok)tól származó, másik szintén meghatározott jogalany(ok) felé irányuló, tartalmilag valamely jogviszony rendezésére vonatkozó ajánlat indítja meg tehát a szerzõdéskötés folyamatát. Az ‘ajánlattételhez való jogban’ a szerzõdési szabadság egyik lényeges elemének, a partnerválasztás szabadságának konkretizálását érhetjük tetten. Mivel a szerzõdéskötésre vonatkozó ajánlat az elsõ, és így voltaképp az egyik leglényegesebb eleme a folyamatnak, a rá vonatkozó törvényi kritériumokkal kapcsolatban is számos, különbözõségük dacára hasonló megoldás létezik. A német jogban a BGB 145. és 147. § alapján az ajánlatnak
44
45 46 47 48
CHRIS TURNER: Contract Law. Hodder Arnold, 20072, 10–13. Az ajánlat kérdésében: Taylor v. Laid; Byrne v. Van Tienhoven; elfogadás kérdésében: Felthouse v. Bindley; Adams v. Lindsell; Household Fire Insurance v. Grant, bár ez utóbbi esetben a postára adott elfogadás sosem érkezett meg, de a postára adás tényével a bíróság azt közöltnek tekintette. BYDLINSKI i. m. 36–45. EÖRSI i. m. 26. BARTHOLOMEYCZIK i. m. 61.; RÜTHERS i. m. 198. PAWLOWSKI i. m. 173.
137_2009_3.qxd
2009.10.26.
218
14:57
Page 218
SERÁK ISTVÁN
minimum a másik fél szolgáltatását – vagyis az alkalmazott szerzõdéstípus szükséges elemeit – tartalmaznia kell,49 míg a Ptk. 211-214. §-okban található fõszabálya nem szól ilyen kötelezõ tartalomról. A magam részérõl a magyar megoldást tartom dicsérendõnek, ugyanis a BGB ily módon gyakorlatilag típusválasztásra kényszeríti a feleket, mivel a jogszabályban szereplõ szerzõdéstípusok definitív alapelemeinek mindenképp szerepelniük kell az ajánlatban, hogy jogilag ajánlatnak minõsüljön, a felek ‘szabadsága’ így voltaképp csak mellékes elemek meghatározására terjed ki. Ezzel azonban a gyakorlat és a jogszabály koherenciája megbontódhat, ugyanis a gyakorlatban – különösen a kisebb jelentõségû, nagy tömegben alkalmazott és gyors teljesedést megkívánó ügyleteknél – az ajánlat rendszerint expressis verbis csak a szerzõdés létrehozatalára vonatkozó puszta szándékot tartalmazza, és így a német törvény betûje szerint nem minõsülhetne ajánlatnak. Az ajánlatnak, és az arra a címzettõl érkezõ elfogadásnak mindazonáltal komolynak és a fél akaratát tükrözõnek kell lennie, különben jogi relevanciája nem lépi át egy baráti vacsorameghívás kötõerejét.
V. Egyes akarati hibák a privátautonómia szempontjából A római idõktõl élõ õsi ‘hallgatás – beleegyezés’ tétele alapján a kifejezett akaratnyilvánításának hiányában is a jog a fél tartózkodó magatartásának jelentést ad, a hétköznapitól eltérõen sokkal bõvebb tartalmat feltételezve, ugyanis szerzõdési akaratot olvas ki belõle, mivel a tartózkodás ‘nem nyilatkozni’ helyett olyan jelentést kap, hogy ‘tudatosan nem nyilatkozni’.50 A ráutaló magatartás esetében tehát a jog egy ajánlatra történõ egyértelmû és tevõleges akaratnyilvánítással szemben egy közömbös cselekvést de iure akaratnyilvánításnak minõsít, holott az de facto nem tekinthetõ annak. A tartózkodó magatartás tipikus alapesete ennek ellenére az, amikor a címzett az ajánlatra nem ad megfelelõ idõn belül választ, ilyenkor több törvénykönyv megoldása szerint is (pl. Ptk. 213. § (1) bekezdés; BGB 147. §) a hallgatást fõszabályként az ajánlat el nem fogadásaként kell értékelni. Kivételesen viszont az egyedi körülmények, vagy a fél cselekedetei feltételezni engedik, hogy a ráutalás vagy a hallgatás egyértelmû akarattal történt, így azt beleegyezésnek lehet tekinteni – ily módon a hallgatás jogszabályban meghatározott tipizált akaratnyilvánítássá válik. A német bírói gyakorlat pl. következetes abban, hogy ha egy – igen tágan értelmezett – kereskedõ nem utasítja el kifejezetten a szerzõdéskötés tárgyalásainak összefoglalóját, úgy annak tartalmát szerzõdésként fogadta el.51 A német bírói gyakorlat ezen túl menõen is egyes tipizálható esetekben nemcsak evidensen szerzõdésnek minõsíti eme élethelyzeteket, hanem – mivel jelentõs számuk és jellegük miatt nehézségbe ütközne az érvénytelenség vizsgálata – a jogirodalmi álláspontok is egyenesen mellõzni javasolják az érvénytelenség vizsgálatát.52 A joggyakorlat hasonlóan bátor és újító megoldásainak révén azonban reálissá válik annak veszélye, hogy jogilag egyes cselekményeket a 49
50 51 52
CHRISTIAN BERNZEN–FRANK DIEDRICH: Grundlagen des Privatrechts. Fallorientierte Einführung. München: R. Oldenburg, 1996, 41. PAWLOWSKI i. m. 163.; RÜTHERS i. m. 119. BERNZEN–DIEDRICH i. m. 41–42.; PAWLOWSKI i. m. 161–163. RÜTHERS i. m. 261.
137_2009_3.qxd
2009.10.26.
14:57
Page 219
A szerzõdéskötésre vonatkozó egyes jogi szabályok és megközelítések… 219 valós akarattal szemben vesznek figyelembe, márpedig ezzel a ma jogásza a jogügylettant a parkolási szerzõdésbõl építené fel.53 Megállapítható, hogy ez a gondolati irány a formai kérdéseket szemmel látható módon túldimenzionálja, és a tartalmi szempontokat csak mellékesen vizsgálandó elemeknek tekinti. Az angolszász jogrend a német megközelítéssel ellentétben úgy tekinti, hogy az egyik fél által a szerzõdést megelõzõ tárgyalások során kihangsúlyozott egyes feltételek – ha nélkülük létre sem jött volna a szerzõdést – a másik fél hallgatása esetén úgy tekintendõek, hogy automatikusan a végleges szerzõdésbe részévé váltak; az angolszász bírói gyakorlat azonban csak addig veszi ezt figyelembe, amíg a tárgyalások és a szerzõdés tényleges megkötése között arányos idõ telt el.54 Amennyiben a szerzõdéskötés valamely jelentõs, az akarat formálására befolyást gyakorló körülménye valamelyik fél tudatában a valóságtól eltérõen jelentkezik, tévedésrõl beszélünk. A magyar jogirodalom a tévedés körében a szerzõdés alanyára, tárgyára, tartalmára (ezekben az esetekben a jogügylet a fél eredeti akaratától eltérõen más személlyel, más tárgyra vonatkozóan, vagy más tartalommal jön létre), indokára, vagy az azokkal kapcsolatos valamely jogkérdésre vonatkozó tévedést különböztet meg.55 A német jogban a tévedés a motívumra (tényekben való tévedés), a nyilatkozatra (az a fél valós akaratától jellemzõen elírás vagy valamilyen nyelvi-ténybeli dolog félreértés folytán eltér), vagy a tartalomra vonatkozhat (a fél a nyilatkozat jelentését érti félre identitásbeli, számolásbeli, vagy jogban való tévedés miatt).56 A tévedés egyik legtöbb problémát felvetõ esetkörét az jelenti, amikor a fél a nyilatkozat joghatás kiváltására való alkalmassága felõl van tévedésben, és ily módon nyilatkozott, ugyanis ebben az esetben a jog kivételesen védelemben részesíti a másik fél bizakodását.57 Hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy erre alappal csak egyedi körülmények esetén hivatkozhat a fél, jellemzõen fogyasztói szerzõdések esetében. A BH 1984. 32. számú döntésben foglaltak szerint a tévedés lényeges volta elvontan nem fogalmazható meg, a konkrét tényállással összefüggésben pedig azon elemekre fókuszál, amelyeket a közfelfogás, vagy a nyilatkozatokból és más körülményekbõl adódóan a felek lényegesnek minõsítenek. A rendszerváltás elõtti bírósági gyakorlat például (P. törv. 20362/1976) a használt gépjármûvek adásvétele esetében az autó ‘múltjára’ vonatkozó dokumentumok meghamisítása folytán is tévedést állapított meg. Ezzel szemben úgy vélem, hogy ebben a körben a felek konszenzusa hiányzik, ily módon egy konszenzus hiányában érvényesnek nem vélelmezhetõ jogügylet híján nem létezõ szerzõdésrõl kell beszélni. A Legfelsõbb Bíróság BH 2004. 142. számú döntése alapján ugyanis a szerzõdés valamely lényegi elemében való megállapodás hiányában a szerzõdés semmissége helyett annak nemlétezését kell megállapítani. Ha a valóság és annak a felek tudatában való megjelenése között levõ ellentét valaki szándékos magatartására vezethetõ vissza, már nem a tévedés, hanem a megtévesztés esetével állunk szemben. A megtévesztésbõl eredõ akarathiba az egyenrangú 53 54 55 56 57
BYDLINSKI i. m. 50–51. TURNER i. m. 75–76.: Birch v. Paramount Estates; Couchman v. Hill; Routledge v. McKay. EÖRSI i. m. 102. RÜTHERS i. m. 202–213. BYDLINSKI i. m. 137–138.
137_2009_3.qxd
2009.10.26.
220
14:57
Page 220
SERÁK ISTVÁN
felek kereskedelmi forgalmában, viszonyuk közgazdasági jellegébõl következõen, igen kiélezetten jelentkezik: a professzionális szereplõk ügyleti költségeiket akkor tudják hatékonyan minimalizálni, ha minél biztosabban támaszkodhatnak a másik fél nyilatkozatára. Ki kell emelni mindenesetre Bydlinsky a megtévesztéssel kapcsolatos határozott véleményét, mely szerint egyenrangú és azonos erejû felek kereskedelmi forgalomban kötött jogügyleteinek vonatkozásában a privátautonómia elvének komolyan vétele esetén a megtévesztés fel sem merülhet.58 A törvényi szabályok a megtévesztés kérdéséhez igen lakonikusan állnak hozzá, ugyanis a Ptk. 210. § (4) bekezdése a BGB 123. §-ához hasonlóan csak egyszerû megállapító szabályként tételezi a megtévesztést, mint megtámadhatósági okot. A német joggal ellentétben, ahol a ‘viccbõl’ történõ akaratnyilvánítás a BGB 118. § alapján fõszabályként semmis jogügyletet hoz létre, kivéve, ha a címzett nem tudhatta a másik fél akaratnyilvánításának komolytalan voltát, az angolszász jogban – amely a szerzõdést az ígérettel azonosítja – fõszabályként ilyenkor is követelhetõ a teljesítés, ami alól csak a jogügylet „illuzórikus és ebbõl adódóan érvényesíthetetlen” volta biztosíthat eltérést.59 Ugyan az angolszász jog is tilalmazza a másik fél hamis ígéret látszatával történõ tévedésbe ejtését, az újabb irodalom már bizonyos körben és alapos ok esetében jogosnak ismeri el a megtévesztést. Ilyen helyzet mindenekelõtt a szükséghelyzet – amikor a fél lehetõsége a racionális döntésre korlátozott –, de a felek szabad beleegyezése is létrehozhatja, pl. ha a felek tevékenysége jellegénél fogva magában hordozza a megtévesztés lehetõségét.60 Ezzel a gondolati iránnyal kapcsolatban több kétely is felvethetõ. A racionális döntés korlátozottsága esetén lehetõvé tett megtévesztés – egyes speciális körülmények, pl. pillanatnyi beszámíthatatlanság kivételével – igencsak távol áll az szerzõdési korlát létét igazoló paternalista céltól. Amennyiben pedig a fél a közös tevékenység során beleegyezett a jogszerû megtévesztés lehetõségébe, az egyrészt a szerzõdési jog helyett inkább a kártérítés szabályainak irányába mutat, másrészt viszont ebben az esetben egyenrangú félként tisztában van magatartása és a helyzet ‘játékszabályaival’, ennek megfelelõen a saját kárára viseli az esetleges tévedésének következményeit. A megtévesztéshez szorosan kapcsolódik a felek titkolt fenntartásának kérdése. A nyilatkozati elv alapján a valamelyik fél által felfedni nem szándékozott feltétellel szemben a nyilatkozat címzettjének a másik fél akaratnyilvánításába vetett bizalma részesül védelemben. A Ptk. 207. § (5) bekezdése a szerzõdés érvényessége szempontjából irrelevánsnak tekinti a felek titkolt feltételét, ám a BGB 116. § alapján, ha a felek között a szerzõdésre vonatkozóan ilyen felmerül, úgy a jogügylet semmis. A német jogban ugyanakkor a titkolt feltétel megítélése nem egységes, létezik olyan elméleti meghatározás is, mely szerint az a tény is titkolt feltételnek tekinthetõ, hogy valaki jegy nélkül száll fel a tömegközlekedési jármûre.61 Ezt az irányt azonban azért
58 59
60
61
BYDLINSKI i. m. 130. RÜTHERS i. m. 196.; WILLINSTON i. m. 125. alapján ld. Farina v. Fickus: hagyatékban történõ részeltetés; Moorhouse v. Colvin: a gyermek megemlítésre kerül egy végrendeletben; Varney v. Ditmars: fizetésemelésre és a haszonból történõ részeltetésre vonatkozó ígéret. T. M. SCANLON: Promises and Contracts. In PETER BENSON (szerk.): The Theory of Contract Law. New Essays. Cambridge: Cambridge University Press, 2001, 88–92. RÜTHERS i. m. 261–262.
137_2009_3.qxd
2009.10.26.
14:57
Page 221
A szerzõdéskötésre vonatkozó egyes jogi szabályok és megközelítések… 221 kell igen erõs kritikával fogadni, mert elmosódhat a határ az érvénytelenségi ok és a ráutaló magatartással kötött jogszerû szerzõdések ‘tényálladéka’ között. Szintén ebben a körben kell megemlíteni a ‘takart szerzõdések’ problematikáját, amikor is a felek nem egymást, hanem közösen a hatóságot kívánják megtéveszteni akaratuk valódi céljáról. A látszat-szerzõdéseket korábban már említett komolytalan szándékkal kötött jogügyletektõl a felek egyetértésének megléte alapján lehet megkülönböztetni.62 A takart szerzõdések esetében ugyanakkor a felek akarata és tartalmilag nyilatkozataik is a ‘palástolt’ jogügyletre irányulnak, így a felek akarata egy érvényes, bár a hatóság elõtt másként feltüntetni szándékozott szerzõdésben ölt testet. Amennyiben ilyenkor semmilyen más érdek nem merül fel, úgy a jog (Ptk. 207. § (6) bekezdés; BGB 117. §) pusztán az állam megtévesztésére irányuló kísérlet folytán az ügyletet önmagában még nem nyilvánítja érvénytelennek.63
VI. A szerzõdések érvényessége formai szempontból A leghétköznapibbnak tekinthetõ érvénytelenségi ok a szerzõdéskötés körében a jogszabályban szereplõ formai elõírások megsértésébõl adódik. A jogszabályi formakényszer a jogügylet érvényességhez jellemzõen vagy írásbeli formát, vagy pedig harmadik, független és kívülálló személy közremûködését kívánja meg, amellyel az állam felügyeleti szerepkörében a közérdek, vagy a gyengébb fél védelmét ellátva, figyelmeztetõ és igazoló funkcióval behatol a magánszférába.64 Ezek közül a professzionális üzleti forgalom jellegére tekintettel csak az írásba foglalásra fókuszálok, mivel a kívülálló személy eljárásának megkövetelése az üzleti forgalom szokásos ügyletei körében nem jellemzõ. Az írásba foglalt jogügylet végleges jelleggel „megtestesíti”, „talpig vasba öltözteti” a felek megegyezését, amely magában hordozza azt a ‘jogkövetkezményt’, hogy szóbeli megállapodással már nem lesz módosítható – ilyen módosítást a bíróság ad absurdum nem is vesz figyelembe.65 A formakényszer okai között a nyilvánosság szempontjai is jelentõs szerephez jutnak, harmadik személyek vagy az állam részére biztosítva lehetõséget a jogalanyok jogügyleti tevékenységének ellenõrzésére.66 A formakényszer által biztosított közhatalmi kontrollnak nem mellesleg szociális szempontjai is vannak, a jogalkotó ezzel is elõ kívánja segíteni az egyenlõtlen piaci erõviszonyokból, vagy szociális körülményekbõl adódó hendikepek kiegyenlítését.67 A szerzõdésre elõírt formakényszer ugyanis több, védelmi célzatú okra vezethetõ viszsza, így figyelmeztetõ és a döntések megfontoltságát megcélzó biztosítéki funkciót lát el, ebbõl következõen a formakényszer megsértését is az alapján kell megítélni, hogy e funkciók közül melyiket kívánta a jogalkotó biztosítani.68
62 63 64 65
66 67 68
RÜTHERS i. m. 196. EÖRSI i. m. 100–101.; RÜTHERS i. m. 192–193. SCHLECHTRIEM i. m. 28–29. E. ALLAN FARNSWORTH–WILLIAM F. YOUNG–HARRY W. JONES: Cases and materials on contracts. Mineola: The Foundation Press, 1972, 552.: Masterson v. Sine.; 565.: Wagner v. Graziano Construction Co. PAWLOWSKI i. m. 166. BERNZEN–DIEDRICH i. m. 31. BYDLINSKI i. m. 130–131.; RÜTHERS i. m. 182–183.
137_2009_3.qxd
2009.10.26.
222
14:57
Page 222
SERÁK ISTVÁN
A német jogban a BGB 311–313. §-ai fel is sorolják azon szerzõdési célokat, amelyek állami szerv felügyeletét igénylik: a teljes vagyon átruházása vagy haszonélvezettel való megterhelése, elvárt törvényes örökrészre vonatkozó ügyletek, és az ingatlanok átruházása. A német bírói gyakorlat azonban jelentõs fejlesztõ tevékenységet hajtott végre, amikor kimondta, hogy a formakényszer nem pusztán az átruházási szándékot kifejezõ részre, hanem az egész szerzõdésre vonatkozik; valamint a törvényben meghatározott esetkörök mellett más jogügyletekre is kiterjesztették az állami kontrollt, így többek között a visszavonhatatlan teljes körû meghatalmazás vagy az ingatlan-átruházásra vonatkozó jogügylet elõszerzõdése a joggyakorlat alapján esik formakényszer alá. Az egész szerzõdésre vonatkozó formakényszer megsértésébõl eredõ, a szerzõdés egyes rendelkezéseire vonatkozó érvénytelenség pedig – különösen vegyes szerzõdések esetén – az eset összes körülményének fényében ítélendõ meg, de az ingatlanra vonatkozó szerzõdés módosítása már csak akkor esik a formakényszer alá, ha a tulajdonjog átruházását érinti.69 A magyar jogban a Ptk. a szerzõdések alakiságaira vonatkozó szabályai közül ki kell emelni azt a törvénykönyv hatályba lépése óta máig változatlan rendelkezést (217. § (1) bekezdés), hogy jogszabály a szerzõdésre alakiságot határozhat meg, amelynek megsértése fõszabályként az ügylet semmisségét jelenti. A Ptk. mindazonáltal a felek által megszabott alakszerûség megsértéséhez nem kapcsol a némethez hasonló erõs jogkövetkezményt. Elõremutatónak kell értékelni a gyakorlat szempontjából Ptk. azon megoldását (217. § (2) bekezdés és 218. § (3) bekezdés második mondat), hogy a felek által kikötött alakiság alól érvényesen el lehet térni, ha a felek akarata a tényleges állapottal egyezõ volt. A kommentár-irodalom a Ptk. írásbeliségre vonatkozó meghatározásának gyakorlati vetületében esetében általános jelleggel tekinti alkalmazandónak minden írásbeli alakhoz kötött jogügyletre a XXV. számú Polgári Elvi Döntés ingatlan-átruházási szerzõdésekre vonatkozó iránymutatásait.70 A Legfelsõbb Bíróság elvi iránymutatása mindazonáltal nem ölel fel széles spektrumot: mindössze az átruházásra vonatkozó egyezõ akaratnyilatkozat, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás – ingyenesség esetén e ténynek – pontos feltüntetése, és a felek aláírása a szükséges elem. Ezzel kapcsolatban azonban utalni kell a BH 2000. 299. számú döntésre is, mely szerint a kézjegy hiányát nem pótolja, ha a fél nevét az okiratra más személy vezette rá, még akkor se, ha az a fél kérelmére történt.
VII. A szerzõdések érvényessége tartalmi szempontból 1. A tartalomszabadság általános kérdései A szerzõdéskötés formai elõírásai mellett azonban sokkal jelentõsebb a jogosultság a szerzõdés tartalmának szabad meghatározására. A tartalmi szabadság azonban feltételezi a privátautonómia többi fogalmi elemét is, ugyanis ha a jogalany számára az
69 70
SCHLECHTRIEM i. m. 31–33. BENEDEK KÁROLY: XVIII. fejezet. A szerzõdés megkötése: In GELLÉRT GYÖRGY (szerk.): A Polgári Törvénykönyv magyarázata. 1. kötet. Budapest: KJK-Kerszöv, 2004, 828.
137_2009_3.qxd
2009.10.26.
14:57
Page 223
A szerzõdéskötésre vonatkozó egyes jogi szabályok és megközelítések… 223 akarat szabad meghozatala a jog alapján korlátozott, úgy ezzel parallel jog a megkötött szerzõdés tartalmi kérdéseinek meghatározására vonatkozó szabadságát is rendszerint korlátozza.71 Ugyanakkor a tartalomszabadság fejezi ki legmarkánsabban a feleknek azon önrendelkezési jogát, hogy a jogszabályi rendelkezésektõl eltérhessenek, hogy azok számukra valóban háttérszabályok maradhassanak. A tartalom meghatározásának jogszabályi korlátozására klasszikus okként említhetõ a közérdek, ez azonban a két egyenrangú szerzõdõ fél kontextusában, ahol nyilvánvalóan csak az õ érdekük merül fel, irreleváns; a kívülálló harmadik személyek, mint közösség ugyanis csak egyetlen elfogadható érdekkel rendelkezik, ez pedig az igazságos ítélethez fûzõdõ össztársadalmi érdek,72 a közérdek így bizonytalan viszonyítási pontot jelent. A szerzõdések tartalmi igazságosságát pontosan emiatt helyesebb volna a szerzõdésbõl fakadó jogok és kötelességek meghatározásának jogpolitikai okokból történõ irányítása – pl. objektív egyenértékûség elõírása – helyett a szabad és megfontolt beleegyezésben keresni.73 Bydlinski oly módon közelíti meg a ‘szerzõdési igazságosság’ kérdését, amibõl egyenesen következik az igény arra, hogy az egész mechanizmus a lehetõ legteljesebben az egyenrangú felek ‘ügyességére’ legyen bízva. A szerzõdés érvénytelenségének tartalmi szempontú korlátai között kiemelt helyen állnak a jogszabályba ütközõ, azt megkerülõ, vagy egyébként jóerkölcsbe ütközõ jogügyletek, amelyek a magyar jogban a törvény erejénél fogva semmisek (Ptk. 200. § (2) bekezdés). Az erre vonatkozó jogszabályi kitételt Menyhárd a társadalmi értékek számára biztosított kapuként fogja fel, amely lehetõvé teszi, hogy eme értékek behatoljanak a polgári jogba.74 A jó erkölcsbe ütközés nyilvánvaló volta azonban szûkítõ kritériumként fogható fel az alkalmazás szempontjából, ugyanis ilyen alapon csak akkor lehet a szerzõdés semmisségét kimondani, ha az összes körülmény alapján a társadalmi érdek sérelme egyértelmûen felismerhetõ, ugyanis kerülendõ e kategória túlzottan gyakori alkalmazása, hogy a polgárok bizalma ne rendüljön meg a szerzõdésekben.75 Ugyanakkor Harmathy megállapítja, hogy a jogszabályba vagy jó erkölcsbe ütközés tartalmi körére vonatkozó szabályainak gyakorlati megítélése nem egyértelmû és koherens, ennél fogva nem is mindig vonják maguk után automatikusan az érvénytelenséget és annak jogkövetkezményeit.76 A Legfelsõbb Bíróság gyakorlatában ugyanis egyaránt van példa arra, hogy pl. egyértelmûen bizonyított értékaránytalanság és jogellenes nyomásgyakorlás esetén sem állapították meg a szerzõdés semmisségét, mivel a fél nem érvényesített kifogást,77 ahogy arra is, hogy pl. a megbízó felmondási jogának nagyobb mértékû korlátozását tartalmilag a felmondási jog kizárására, így azt a bíróság jogszabály megkerülésére irányulónak, és ennek következtében semmisnek minõsítette.78
71 72 73 74
75 76 77 78
BYDLINSKI i. m. 106.; LARENZ i. m. 47. BYDLINSKI i. m. 105. BYDLINSKI i. m. 103. és 109. MENYHÁRD ATTILA: Az erkölcsi értékrend változása és a szerzõdési jog. In Liber Amicorum. Studia E. Weiss dedicata. Budapest: ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék, 2002, 191. MENYHÁRD i. m. 197. HARMATHY i. m. 128. BH 1989. 308. BH 2004. 179.
137_2009_3.qxd
2009.10.26.
224
14:57
Page 224
SERÁK ISTVÁN
A német jogban BGB 138. § ugyan elõírja a jóhiszemûség és tisztesség követelményének figyelembe vételét, de a német jogtudomány az érvénytelenség szempontjából nem tartja elengedhetetlennek az alapelv következetes érvényesítését a szerzõdéskötéseknél. Ha ugyanis a joggyakorlat valamennyi jogügyletnél megkövetelné a jóhiszemûség tudatos figyelembe vételét, úgy egy szerzõdés érvényessége a feleknek a jóhiszemrõl vallott felfogásának függvényévé válhatna.79
2. Az általános szerzõdési feltételek és a szolgáltatás tárgyából fakadó tilalmak A kereskedelmi forgalomban szerzõdõ egyenrangú felek viszonyában a tartalmi standardizálás, az általános feltételek létrehozatala és alkalmazása jelentõs gyakorlattal rendelkezik. Az általános szerzõdési feltételek a diszpozitív szabályokat egyoldalú kikötésekkel váltják fel, és érvényesülési körükben kvázi jogszabályokként viselkednek.80 Azonban azt is látni kell, hogy jellegzetesen egyes szolgáltatás-típusokhoz kapcsolódnak – így különösen hitel- és biztosítási ügyletek, közüzemi jellegû szerzõdések –, méghozzá olyanokhoz, ahol jellemzõen legalábbis az egyik fél pozíciójában a szolgáltatás jellegébõl adódóan jelentõs piaci erõvel rendelkezõ fél található. A fogyasztói szerzõdések esetében a tartalmi standardizálás ily módon a feltételek tisztességtelen voltán kívül jellemzõen nem vet fel különösebb problémát. Ezzel kapcsolatban azonban ki kell emelni, hogy nem tekinthetõ életszerûnek az a hipotézis, hogy egy szerzõdés tisztességtelenségére már abból következtessünk, hogy az ajánlatra annak címzettje csak teljes körû elfogadással vagy elutasítással reagálhat. Az üzleti szférában, egyenrangú felek viszonyában az általános feltételek ugyanis más megítélést igényelnek, különösen, ha a felek olyan ügyletet kötnek, amelyre mindkét fél standard feltételeket szokott alkalmazni. Ilyen esetekben a szerzõdõ felek egyenrangúsága biztosítékot jelent arra, hogy a felek az esetlegesen felmerülõ ütközéseket tárgyalás útján, és ne hatalmi szóval rendezzék.81 A szerzõdés tartalmi érvénytelenségének kérdése azonban nem csak nagyobb kontextusban, hanem sokkal konkrétabb formában is jelentkezik. Azon szerzõdések kapcsán, amely jogügyletek érvényességét az állam a tartalmuk alapján tagadja meg, nem mehetünk el szó nélkül a természetes kötelmek kérdése mellett. Az obligatio naturalis körébe esõ ügyletek ugyanis változatos képet mutatnak, egyedül az elévült követeléseket helyezi el ebben a körben konzekvensen és általánosan a jogalkotó. A játék és fogadás céljára adott szolgáltatások a néhol külön szerzõdésfajtaként történõ elismerés (ABGB XXIX. fejezet) ellenére a manapság minimum peresíthetetlen (Ptk. 204. §), de akár egyenest nem létezõ kötelmet jelentenek (BGB 817. §). A törvények ennek ellenére nem zárják ki, hogy az erkölcs vagy az illem szempontjai alapján teljesítés történjen, de a fél számára a jog nem biztosít segítséget az esetleges szolgáltatás késõbbi visszakövetelésére. Az elévült követelések kivételével az állami úton nem érvényesíthetõ egyéb követelésekhez ily módon mindössze közvetett joghatások fû-
79 80 81
BERNZEN–DIEDRICH i. m. 38–40.; RÜTHERS i. m. 233. EÖRSI i. m. 104–106. PAWLOWSKI i. m. 187.; TURNER i. m. 16.: „Battle of forms”.
137_2009_3.qxd
2009.10.26.
14:57
Page 225
A szerzõdéskötésre vonatkozó egyes jogi szabályok és megközelítések… 225 zõdnek.82 Vagyis itt a kötelezettségvállalás jogi értékelésének megkettõzõdését láthatjuk, mivel a jog az erkölcsöt és az illemet a teljesítés jogalapjaként elismeri, ám csak bármiféle állami úton történõ érvényesítés nélküli morális kötelezettségként, még ha ily módon nem is korrelál az igény jogi elismerése az általános elvárással.83 A jog a szerzõdések tartalmi korlátjaként szintén hosszú idõ óta tiltja, hogy lehetetlen szolgáltatás szerzõdés tárgyát képezze, amely a hatályos magyar jogi szabályozás szerint (Ptk. 227. § (2) bekezdés) és bírói gyakorlat alapján (BH 1996. 306.) mindenestül jó erkölcsbe ütközõ, és így semmis szerzõdést eredményez. A szolgáltatás lehetetlensége azonban több okra is visszavezethetõ,84 így lehet fizikai (ennek a megítélése a technika adott körülményei között vizsgálandó) és jogi természetû (gyakorlatilag a jogszabályilag tilos szerzõdések értendõek ide), valamint abszolút (bárki számára lehetetlen) vagy relatív (az adott szerzõdõ fél számára lehetetlen), amelyet a német irodalomban a lehetetlenség okának és elhárítható voltának függvényében a szerzõdésszegés egyik fajtájának fognak fel.85 Vagyis a törvény generális tilalma olyan esethalmazra utal, amelyben vegyülnek objektív és szubjektív szempont szerint kategorizált és megítélhetõ elemek, vagyis egy inkább a bírói jogalkalmazás hatáskörébe utalandó kérdésben mutatkozik adott esetben kérlelhetetlennek a jog. A szolgáltatás lehetetlenségével rokoníthatóak a német jogban szereplõ olyan tartalmi szempontú semmisségi okok, mint pl. a BGB 310. § alapján a teljes jövõbeli vagyon átruházása vagy megterhelése – jóllehet ez a tilalom nem vonatkozik egyes egyedileg meghatározott vagyoni elemekre –, vagy a BGB 312. § szerint a még élõ személy hagyatékáról történõ rendelkezés. Látható, hogy az egyes törvényi megoldások között legfeljebb a tartalom nevesített korlátainak számában található különbség.
VIII. A részleges érvénytelenség A szerzõdés érvénytelenségének intézménye lényegileg a hibás akaratnyilatkozat érvényesülésének megakadályozását hivatott szolgálni, azon az alapon, hogy a szerzõdés nem csak a felek viszonyában érezteti hatását, hanem számtalan más területre is ‘begyûrûzhet’, ahol a két fél mellett mások érdekei is sérülhetnek.86 A gyakorlatban azonban sokszor problémát jelent, hogy a jog milyen vékony választóvonalat húz érvényesség és érvénytelenség közé, amelyet aztán vétlen magatartással is könnyû átlépni. A gyakorlat szempontjából fontos, hogy az eddig vizsgált esetkörök érvénytelenséget eredményezõ hatásának enyhítésére a jognak milyen lehetõségei lehetnek, ha a szerzõdésnek valamely részét nem csak a felek indokai és érdekei, hanem objektív szempontok alapján is érvényesnek lehet tekinteni. Az érvénytelenség intézménye által generált másik probléma, hogy a feleknek az akarati hibákra
82 83 84
85 86
EÖRSI i. m. 119–120. LARENZ i. m. 14–15. EÖRSI i. m. 108.; ZOLTÁN ÖDÖN: XX. fejezet. A szerzõdés tartalma és tárgya. In GELLÉRT GYÖRGY (szerk.): A Polgári Törvénykönyv magyarázata. 1. kötet. Budapest: KJK-Kerszöv, 2004, 849–850. SCHLECHTRIEM i. m. 27. EÖRSI i. m. 99.; KISFALUDI ANDRÁS: A szerzõdés érvénytelensége és a közhiteles nyilvántartások. In Liber Amicorum. Studia E. Weiss dedicata. Budapest: ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék, 2002, 135–177.
137_2009_3.qxd
2009.10.26.
226
14:57
Page 226
SERÁK ISTVÁN
történõ hivatkozás bármikor következmény nélkül alkalmazható kiskaput biztosít a pacta sunt servanda elve alól, továbbá számos egyéb jogi problémát is magával von: egy adásvételi szerzõdés megtámadása által akár a tulajdonos személye is bizonytalanná válhat.87 Ezek alapján tehát meg kell fontolni, hogy milyen jogkövetkezményekkel kell a feleknek számolniuk, ha a szerzõdéskötés során valamely jogszabályi elõírást tudatosan vagy akaratlanul mellõztek, és e jogkövetkezményekre a feleknek utóbb lehet-e bármilyen befolyásuk. Az érvénytelen szerzõdésre ugyanis a jog méltányos módon reagál: a joghatás beálltának automatikusan kizárása mellett lehetõséget is biztosít a feleknek az érvénytelenségi okok kiküszöbölésére. A kérdés megválaszolása azonban egy jogpolitikai döntést is igényel: ha elfogadjuk a részleges érvénytelenséget, akkor el kell döntenünk, hogy annak teljes vagy parciális hatályát tesszük-e fõszabállyá. A rendszerváltást megelõzõ korszak magyar polgári jogában általános érvénye az egész ügyletre kiterjedõ hatályú érvénytelenségnek volt, jóllehet legalábbis a gazdálkodó szervezetek körében létezett a csak az érvénytelen részre kiterjedõ hatályú érvénytelenség is.88 A Ptk. hatályos szövege (234. § (2) bekezdés és a 239. §) szélesítette az érvénytelenség részleges jellegének alkalmazási körét, és már vizsgálni rendelte azt is, hogy az érvénytelenségi ok dacára létezik-e a szerzõdésnek olyan része, amely önálló jogügyletként figyelembe vehetõ. A pozitív jog elõírásai ebben az esetben léphet elõ a háttérbõl a felek viszonyát közvetlenül rendezõ szabállyá. Az érvénytelenség diszjunkt kettõs rendszerében kétféle érdekkör találkozik. Ha az érvénytelenség kérdésében a hangsúlyt a közérdek és a felek magánérdekének védelmére helyezzük, úgy a kézenfekvõ megoldás az érvénytelenség orvoslása, a jog ugyanis a következetes szigorával nem pusztán elzár egyes, általa érvénytelennek minõsített ügyleteket a joghatás kiváltására való alkalmasságtól, de lehetõséget is biztosít az érvénytelen szerzõdés érvényessé tételéhez. Ha azonban inkább az akaratnyilatkozat vagy a célzott joghatás eredendõ hibáját nézzük, akkor – mivel a bírósági szerzõdésmódosítás csak legvégsõ esetben alkalmazható megoldást jelenti – a jogügylet teljes semmissége jöhet csak szóba.89 Ez a szigorú kettõsség abból is ered, hogy a kereskedelmi forgalomban az egyenrangú felek megegyezésen alapuló bizalma (gentlemen’s agreement) különösen jelentõs szerepet kap; a szerzõdés vagyoni jellemzõibõl fakadó ‘motiváltság’ hiányában ugyanis kevéssé valószínûsíthetõ, hogy az érvénytelenségi okot létrehozó fél irányában szerzõdéses partnerének lenne bizalma az ügylet esetleges orvoslása iránt. Utalni kell azonban arra is, hogy pl. a Ptk. 237. § alapján a bíróság a jogügyletet ex nunc hatállyal nyilvánítja érvénytelennek, azonban az érvénytelenség orvoslása – már amennyiben ez lehetséges – ex tunc hatályú szerzõdésmódosítást jelent;90
87
88 89 90
RÜTHERS i. m. 196–197. A német jog megoldása ebben a kérdésben igen plasztikus: az a fél lesz a dolog tulajdonosa, aki a dolgot birtokban tartja. EÖRSI i. m. 99. EÖRSI i. m. 95. A BH 1994. 591. alapján a szerzõdés érvényességét a megkötésekor irányadó tények alapján kell megítélni.
137_2009_3.qxd
2009.10.26.
14:57
Page 227
A szerzõdéskötésre vonatkozó egyes jogi szabályok és megközelítések… 227 ez a kettõsség pedig abban az esetben jelenthet problémát, ha már mindkét szerzõdõ fél teljesített.91 A jog egyik sajnálatos folyománya, hogy ebben a körben tertia non datur.
IX. Az érvénytelenség orvoslása A német jogban a formahiba folytán érvénytelen jogügylet orvoslását a szerzõdés újbóli megkötésével látja lehetségesnek, amely így az újbóli, érvényes megkötés idõpontjától, ex nunc lesz hatályos. A formahibával kötött szerzõdés ezen kívül orvosolható teljesítéssel is, jóllehet ekkor kiemelten vizsgálandó, hogy a felek konszenzusa megvan-e még.92 Az elvi szempontokra súlyt fektetõ, mindazonáltal igen praktikus német megoldások a formakényszer azon céljából erednek, hogy a félnek biztosítani kell a megfontolt akaratnyilvánításhoz szükséges idõt.93 A német megoldásokat helyeselhetjük abból a szempontból is, hogy a fél a szerzõdés teljesítésével valóban azt nyilvánítja ki, hogy nem kíván az érvénytelenítés eszközében rejlõ védelmi lehetõséggel élni. Jelentõségére tekintettel az ingatlan-átruházásra vonatkozó szerzõdések kivételt jelentenek, a német bírói gyakorlat a formahibás átruházó ügylet érvényességéhez csak a tulajdonjog tényleges átruházását megvalósító szerzõdés esetében tekinti elengedhetetlennek a jogszabályi követelményeknek való maradéktalan megfelelést. A német jogalkalmazás progresszív, fejlesztõ tevékenysége nyilvánul meg abban is, hogy a formahibából eredõ semmisség megállapítását mellõzi, ha az érvénytelenség valamelyik félnek méltánytalan hátrányt jelentene, ellenben szükséges, hogy a semmisségre hivatkozó félnek tudomása volt a formahibáról, vagy arról tudnia kellett. A német bíróságok azonban ritkán minõsítik a szerzõdést az érvénytelenség okának fennállta alatt érvényesnek, és a törvényi elõírásoktól pedig csak igen szigorú mérce alapján térnek el, így a BGB jogszabályi formakényszerhez kapcsolódó semmisségi szabályai esetében különös figyelemmel rendeli vizsgálni a konkrét esetkörre vonatkozó esetleges jogszabályi kivételeket.94 A német bírói gyakorlat azonban ezen is továbbmegy, és a szerzõdést ítéletével, a megtagadott ügylettel azonos formában és tartalommal akkor is létrehozza, amikor a szerzõdés megkötését a fél szándékosan a másiknak történõ károkozás céljából utasítja vissza; ebben az esetben azonban vizsgálni kell a felek közötti korábbi ügyleteket is, valamint azt, hogy a körülmények nem utalnak-e mégis a visszalépés jogos voltára.95 A magyar jogban a Ptk. 206. § is lehetõséget biztosít arra, hogy a szerzõdést kivételesen a bíróság ítélete hozza létre – illetve módosítsa, megszüntesse, felbontsa, avagy hatályában fenntartsa –, ám hazánkban ez csak abban az esetben lehetséges, ha a szerzõdéskötési kötelezettséggel terhelt felek nem állapodtak meg, de még számukra is lehetõség van annak
91 92 93 94
95
EÖRSI i. m. 111–113. SCHLECHTRIEM i. m. 33. PAWLOWSKI i. m. 167–169. RÜTHERS i. m. 187–189.: a szerzõ itt felhívja a figyelmet, hogy a szerzõdés érvénytelenségét csak akkor nem veszi figyelembe a német bíró, ha az érvénytelenség jogkövetkezményei valamelyik fél által nehezen elviselhetõ, a jóhiszemûség és tisztesség követelményével össze nem férõ hatást eredményeznének. SCHLECHTRIEM i. m. 25.
137_2009_3.qxd
2009.10.26.
14:57
228
Page 228
SERÁK ISTVÁN
bizonyítására, hogy a szerzõdés teljesítésére nem képesek, vagy azzal a nemzetgazdasági érdek sérül. A tartalmi szempontú érvénytelenségi okok eltérõ megközelítést igényelnek, a jogszabály ugyanis érvénytelenség jogkövetkezményeit egyes konkrétan tilalmazott tartalmi elemekhez fûzi. Mivel a szerzõdés tárgyi köre sokkal ‘kézzelfoghatóbb’, a tartalmi érvénytelenség orvoslásánál az ügylet részbeni, csak a jogszabályi tilalom által érintett egyes rendelkezésekre vonatkozó érvénytelenségét kell alapul venni, a szerzõdés többi része azonban – amennyiben az érvénytelen szerzõdési elem nélkül az egész ügylet célját vesztetté nem vált – érvényes marad. A magyar jogban Eörsi is azon a véleményen van, hogy a felek számára bármikor nyitva áll a lehetõség a szerzõdés újbóli megkötésére, mindazonáltal az érvénytelen szerzõdés teljesítését ráutaló magatartással történõ újbóli szerzõdéskötésnek minõsíti; ennek ellenére sem az elõbbi megoldások, sem a felek olyan koherens magatartása, hogy az érvénytelen szerzõdést érvényesnek tekintik, nem helyettesíti a bíróság általi orvoslást.96 Benedek emellett az alaki hiba orvoslásának eseteként tekint a szerzõdés felszámolására, illetve a megszüntetésnek megfelelõ állapotba hozatalára, álláspontja szerint ugyanis az alakszerûség követelménye, mint lex specialis nem értelmezhetõ kiterjesztõen, vagyis csak a jogszabály által kifejezetten elõírt körben lehet alkalmazni.97
X. Befejezõ gondolatok A dolgozat a polgári jog egyik legalapvetõbb elvét a gyakorlat által indukáltan, ugyanakkor mégis elméleti szempontú megközelítésben járta körül. Az evidensen korlátozhatónak minõsített szerzõdéskötési szabadság törvényben megjelenõ korlátai közül csak néhány vehettem sorra, amelyek jogszabályi rendelkezésekben történõ manifesztációjuk révén az objektíve egyenrangú, és kereskedelmi forgalomban szerzõdõ felek relációjában, a belõlük fakadó bizonytalansági faktor miatt idõveszteséget és ügyleti költség-növekedést eredményezhetnek. A dolgozattal érzékeltetni kívántam a felhozott elméleti álláspontok és gyakorlati megoldások alapján, hogy a felek szerzõdéskötési autonómiája korunkban több sebbõl is vérzik. A szerzõdési szabadság elve egy értéksemleges, formális, a kiigazító igazságosság szempontjait csak bizonyos körben érvényesítõ kritérium, amely nem tûri, hogy – akár a gyengébb fél védelmére, akár másra hivatkozással – sorozatos kivételekkel ‘lyuggassuk át’, ez ugyanis jószerivel kiüresítené.98 A legfõbb felteendõ kérdés: milyen alapelvi jellegû fõszabály az, amellyel kapcsolatban a kivétel teszi ki a gyakorlat döntõ többségét? LARENZ megállapítása lényegében össze is foglalja a dolgozat mondanivalóját: amennyiben egy jogrendszer a privátautonómiát megengedi, ezt nem teheti annak egyidejû korlátok közé szorításával.99 Tehát akárhogy is nézzük, a privátautonómia van is, meg nincs is, akár Mátyás király ajándéka. A szerzõdési jog bármely kódexé-
96 97 98 99
EÖRSI i. m. 98. BENEDEK i. m. 830. VÉKÁS (2006) i. m. 357–358. LARENZ i. m. 46.
137_2009_3.qxd
2009.10.26.
14:57
Page 229
A szerzõdéskötésre vonatkozó egyes jogi szabályok és megközelítések… 229 ben található általános része ily módon gyakorlatilag pusztán olyan ‘eljárási’ kérdéseket szabályoz, mint egyfelõl, hogy hogyan keletkeztessem az alanyi jogomat szerzõdéssel, hogy a lehetõ legnagyobb biztonságban legyek a kikényszeríthetõség szempontjából, másfelõl pedig, hogy amennyiben érdekeim úgy kívánják, mire hivatkozva hiúsíthassam meg a jog másik fél részérõl történõ érvényesítését. A törvénykönyvek által felsorolt egyes tipizált szerzõdések pedig az alanyi jogok létrejöttét és terjedelmét a szolgáltatás tárgya szerinti típusokhoz kapcsolják. A bevezetõ gondolatok közt említett globális kérdésre csak globális választ lehet adni. Egy törvény kógens voltának kérdésére adott válaszokat nem lehet egyértelmûen konkrét jogszabályi kodifikációs javaslatban összegezni, azonban az új magyar Polgári Törvénykönyv számára mindenképp fontos lenne szem elõtt tartani, hogy ha komolyan veendõnek tartjuk a diszpozitivitás elvét, úgy két lehetõség nyílik meg, amellett, hogy meglátásom szerint jogszabályhelyek számát mindenképpen lényegesen le kell csökkenteni. Az egyik irány, hogy a szerzõdések általános szabályaira helyezzük a hangsúlyt a tipizált helyzetekkel szemben, vagyis a felek magatartására általános irányokat szabunk, hogy a jóhiszemûség szempontjait miként érvényesítsék szerzõdésükben. A másik lehetõség, hogy a törvényben szereplõ egyes tipizált szerzõdések számát megnöveljük, valamennyi lehetséges szerzõdésfajtát a törvénybe emelünk, hogy a feleknek bõven legyen lehetõségük közülük meríteni, míg az általános szabályokat csak a bírói alkalmazáshoz legszükségesebb elemek felsorolására csökkentjük. A XXI. század elejére a szerzõdési joggal mind szorosabb kapcsolatba kerülõ versenyjog miatt a szerzõdési szabadság korlátozásának mai jogpolitikai irányát már a verseny fenntartásának gazdaságpolitikai célkitûzése szabja meg, ugyanis a piac mûködésének egyik sine qua nonja a lehetõ legszabadabb szerzõdéskötés. Az új Ptk. kapcsán ugyanakkor de lege ferenda megállapítható, hogy a szerzõdési jog újraszabályozása során az egyik legdöntõbb szempontnak a verseny tekintetében elfoglalt álláspontnak kell lennie.100 Jóllehet a szerzõdési jog diszpozitív voltának paradigmáját nem kell még a jogtörténet vitrinjébe helyezni, azonban a tudományos közgondolkodás irányát ezek alapján jelentõs mértékben ki kell mozdítani a jelenlegi helyzetébõl.
100
HARMATHY i. m. 118–123.; VÉKÁS (2006) i. m. 356.
137_2009_3.qxd
2009.10.26.
14:57
Page 230
