A rejt zködés episztemológiája. Fordította Kovács Vera

EVE KOSOFSKY SEDGWICK

.A rejt¤zködés episztemológiája. Fordította Kovács Vera

feladni a társadalmi jelentés formálására, meghatározására gyakorolt befolyását. Ahogy D. A. Miller égiszteremt√ esszéjében rámutat, a titkolózás m∫ködhet „szubjektív gyakorlatként, amiben bevettek a köz és a magán, a küls√ és a bels√, a szubjektum és az objektum közti megkülönböztetések, kikezdhetetlen az els√dleges jelentésük szentsége. Sokak elképzelésével szemben a »nyílt titok« jelensége nem rombolhatja le ezeknek a kett√sségeknek az ideológiai hatását, s√t, annak folyamatos újraépülését segíti el√.”1 Még egyéni szinten is nagyon kevesen vannak az olyan, egyébkén nyíltan meleg emberek, akik ne húzódnának vissza olykor a maguk „szekrényébe”, f√leg olyanokkal szemben, akik személyesen, gazdaságilag vagy intézményi szempontból fontos szerepet játszhatnak az életükben. Ráadásul a heteroszexuális elbizakodottság halálos képlékenysége következtében ezek az emberek úgy járnak, mint Pán Péter Wendyje: ahogy elszundítanak, mindig újabb és újabb falak emelkednek körülöttük. Minden találkozás egy újabb osztálynyi diákkal (nem beszélve az új f√nökr√l, a szociális munkásról, a hitelügyintéz√r√l, a f√bérl√r√l vagy a háziorvosról) újabb és újabb falakat húz köréjük. Ezeknek a falaknak a sajátos és kockázatos fizikai és optikai törvényei folyamatosan megkövetelik a melegekt√l az újabb és újabb elemzéseket, számításokat, és a titkolózás vagy feltárulkozás újabb döntési

„A hazugság, a tökéletes hazugság azokról, akiket ismerünk, és a velük való kapcsolatunkról, a cselekvéseink mozgatórugóiról teljesen más fogalmak között formálódik, mint az a hazugság, hogy mik vagyunk, kit szeretünk, mit érzünk azok iránt, akik szeretnek bennünket… – ez a hazugság a világnak azon újdonságai közé tartozik, amik új és ismeretlen dolgokra képesek ablakot nyitni a számunkra, amik felébresztik bennünk a szemlél√dés alvó érzékszervét, olyan világok felé is, amiket egyébként sosem ismertünk volna meg.”

Proust: A fogoly lány

A

rejt√zködés episztemológiája nem csupán elavult tárgya vagy hatálytalanított rendszere tudásunknak. Bár az 1969 júniusi és a kés√bbi események feler√sítették az emberekben a melegség önfelvállalásának ígéretét, lehet√ségét és vonzerejét, ennek ellenére a „titkok elmesélésének uralmát” aligha dönthette volna meg Stonewall. S√t bizonyos szempontból éppen ellenkez√leg. Minden drámai – és f√leg akaratlan – meleg feltárulkozás élvezetes és izgalmas téma a közfigyelem finom csápjai számára, és nem válik elcsépeltté, mivel a néven nevezéssel dacoló szerelemr√l folyó közbeszéd egyre feszültebbé válik. Egy ilyen rugalmas és produktív narratívarendszer sem fogja készségesen

Eve Kosofsky Sedgwick: Epistemology of the Closet. Berkeley, University of California Press, 1990. 67–91.

23

Eve Kosofsky Sedgwick

akik az √ket körülvev√ heteroszexista társadalomban élnek, akik kikényszerítik azt, és akiknek ez kevésbé zsaroló módon szolgálja ki az intim reprezentáció iránti igényét. Nemigen ismerek a dolgok jelen állása szerint megfelel√ konzisztens alternatív eljárást, azonban, lehet, hogy (bizonyos kés√bb részletezend√ okokból) konzisztencia nem is lehetséges. Ám a kitekintés így is kiszélesíti a vizsgálódás hatáskörét és módosítja is néhány új elemzési szemponttal – és éppen ez a jelen értekezés egyik módszertani célja.

kényszerét is magukkal hozzák. Még a nyíltan meleg embereknek is naponta szembesülniük kell a kérdéssel ismeretlen beszélget√partnereik esetében: vajon tudják-e vagy sem, és épp ilyen nehéz megállapítani egy tetsz√leges beszélget√partnerr√l azt is, hogy ha tudja, ekkor ez a tudás vajon menynyire t∫nhet fontosnak a számára. A legelemibb szinten sem hagyható figyelmen kívül, hogy valaki, ha állást keres, távoltartást, láthatási jogot vagy biztosítást szeretne, védelmet kérne akár er√szak, „terápia”, akár a torz sztereotípiák, boncolgató vizsgálódások ellen, vagy „csak” egy egyszer∫ sértés, támadás esetén szeretne fellépni testi mivolta er√szakos interpretációja ellen, tudatosan választhatja, hogy megmarad, vagy éppen visszatér a rejt√zködéshez élete minden vagy néhány területén. A meleg rejt√zködés a meleg emberek életének nemcsak jellemz√ vonása, de sokuk számára még mindig a szociális élet alapvet√ vonása is. […] Azt mondani – ahogy én is teszem –, hogy a rejt√zködés episztemológiája az egész 20. században állandóságot adott a meleg kultúrának és identitásnak, nem áll szemben azzal, hogy a melegek számára nyitva álló, a rejt√zködésen kívüli – kegyetlen – lehet√ségek ezalatt jelentékenyen megváltoztak. Kockázatos a rejt√zködés központi és folytonos voltát túl nagy jelent√séggel felruházni, f√leg egy olyan történeti narratívában, amely ezzel nem egy megment√ víziót, (múlt- vagy jöv√beli) apokaliptikus áttörést támasztana alá. Ilyen utópikus célkit∫zések híján az arról való elmélkedés, még ha csak mulasztásból is, de magának a rejt√zködésnek a felmagasztalását kockáztatja. A másik kockázat, hogy elkerülhetetlennek vagy a értékesnek t∫ntetheti fel az er√szakosságát, a torzulásokat, a saját testük feletti hatalomtól való megfosztást és a tiszta fájdalmat is. Azért lehetséges, hogy ezeket a kockázatokat mégis megéri vállalni, mert a kés√bbi meleg gondolkodók számára a meleg történetírás nem utópikus hagyománya, gondolkodásmódja és kultúrája kimeríthetetlenül és csodálatosan termékeny marad, ha nem racionalizálva vagy megbocsájtóan olvassuk elképzeléseiket. A rejt√zködés episztemológiája, kevesebb cikornyával díszítve, de annál jelent√sebb mértékben, szintén kimeríthetetlenül termékeny a modern nyugati kultúra és történelem gondolkodása számára. Ez önmagában elég ok lehet a vizsgálódásra, de nem arra, hogy annak tárgyául azokat válasszam, akik rejt√zködve kénytelenek élni, és kizárjam azokat,

*

E

zerkilencszázhetvenháromban a Montgomery megyei Marylandben Acanforát, egy általános iskolában természettudományokat tanító tanárt az Oktatásügyi Tanács (Boards of Education) eltiltotta a tanítástól, amikor kiderült, hogy meleg. Miután Acanfora beszélt helyzetér√l a médiában, a 60 Minutes cím∫ m∫sorban, és a Public Broadcasting System hálózatán, már a szerz√dése meghosszabbítását is megtagadták. Acanfora perelt. A területileg illetékes szövetségi bíróság, amikor el√ször foglalkozott az üggyel, az Oktatásügyi Tanács döntését védte azzal az indokkal, hogy Acanfora médiaszerepléseivel túlzott figyelmet irányított a szexuális orientációjára, olyannyira, hogy az már zavaró tényez√ lehetne az oktatási folyamatban. A negyedik körzeti Feljebbviteli Bíróság nem értett ezzel egyet. Acanfora nyilvános önvallomását az alkotmány Els√ Kiegészítése szerint a szólásszabadság egyik esetének tekintették. Bár hatályon kívül helyezték az alacsonyabb fokú bíróság döntését és annak magyarázatát, de a feljebbviteli bíróság is úgy döntött, hogy Acanfora nem térhet vissza a tanításhoz. Valójában azonban megkérd√jelezték annak jogosságát is, hogy pert indított, azzal indokolva, hogy az állásjelentkezéskor nem jelezte, hogy egyetemi évei alatt egy melegbarát diákegyesület titkára volt. A bíróság szerint ez a jelzés a jelentkezéskor elegend√ lett volna ahhoz, hogy ne √t vegyék fel a munkára. A döntést, amelynek értelmében Acanforát továbbra is kitiltották az osztályteremb√l, tehát a továbbiakban már nem azzal támasztották alá, hogy túlságosan nyíltan vállalta fel a homoszexualitását, hanem éppen ellenkez√leg, eltiltását azzal az indokkal tartották fent, hogy nem elég korán vállalta fel azt.2 A Legfels√bb Bíróság elutasította az ügyet.

24

A rejt√zködés episztemológiája

gazdasági struktúrái számára. Olyan viszony ez, amelynek engedékeny, ám veszélyes inkoherenciája a homoszexualitásról alkotott bizonyos képekben s∫r∫södik össze. A rejt√zködés és a „coming out” – olyan kifejezések ezek, amelyekkel hatásosan lehet át- és visszalépni a reprezentáció szinte minden, politikailag túlf∫tött határán – a legsúlyosabb és legvonzóbb képekhez tartoznak. A „szekrény” határozta meg a melegek elnyomását a huszadik század során. A „szekrény” képének erejét bizonyítja, hogy a Bowers–Hardwick-ügyben az állampolgári szabadságjogok véd√i a magánszférához való alkotmányos jogot állították a középpontba. Az eset következményei közül pedig a liberális sajtó a rend√rök által megszállt hálószoba képére összpontosított: „Visszaengedik a zsarukat Michael Hardwick hálószobájába” – állt a Native címoldalán,4 mintha a politikai jogokkal felruházás azt jelentené, hogy a rend√rséget visszaküldjük az utcákra, ahová tartoznak, míg a szexualitást abba a behatolhatatlan helyre utaljuk vissza, ahová az tartozik. A kép tartósságát nem lehet megtörni, még ha olyan homofóbia-ellenes válaszok megkérd√jelezik is az értelmét, mint például a Hardwick-esetre született, amely a meleg olvasókhoz szól: „Mit tudsz tenni – egyedül? A válasz magától értet√d√. Nem vagy egyedül, és nem engedheted meg magadnak, hogy ezzel kísérletezz! Az a bizonyos rejtekajtó – ami védelemként sosem volt valami biztos – mostanra még veszélyesebbé vált. Ki kell jönnöd mögüle (coming out) a saját érdekedben és mindannyiunk közös érdekében.”5 A rejtekhelyb√l való el√lépés (mint az identitás felvállalásának) képe magával az szekrény képével is össze van n√ve. Ennek az üdvözít√ ismeretelméleti bizonyosságnak látszólag egyértelm∫en a nyilvánosságra irányuló tájolása szembeállítható a rejt√zködés által biztosított nagyon kétes magánszférával. „Ha minden amerikai meleg a családja elé állva coming outolna, akkor” – ahogy az el√bb idézett cikk írja –, „százmillió amerikai állhatna át a mi pártunkra. A munkáltatók és a heteroszexuális barátok még százmillió embert jelenthetnének.” És mégis, a Mad River iskolai körzet visszautasítása, hogy az elbocsátott n√ coming outját közérdek∫ beszédként hallja meg, visszhangzik abban a hideg és elutasító válaszban, amelyet sokszor személyesen is megkapnak az önmagukat felvállalók: „Rendben, de mért gondoltad, hogy én tudni akarok róla?”

Megdöbbent√, hogy mindkét döntésben azzal érvelnek Acanfora ügyében, hogy a tanár homoszexualitása önmagában nem lett volna ok arra, hogy eltiltsák √t a tanítástól. Mindkét bíróság elválasztotta egymástól Acanfora homoszexuális voltát – ezt támadhatatlannak tartották –, és az arról szóló információ kezelését. Bármilyen törékenynek t∫njön ez a gyakorlat, maga a szabályozás is olyan sérülékeny és ellentmondásos, hogy egy embert, aki egyszer∫en csak meleg személyként és tanárként szeretne egyszerre létezni, minden oldalról át meg átdöfik a szabályozások vektornyilai: egyszerre kellene feltárulkoznia és elrejt√znie. Ehhez kapcsolódó ellentmondás rejlik a közés magánszféra összefonódásának rejtélyében: hol van hely a törvényekben egy meleg személy számára? Amikor az Egyesült Államok Legfels√bb Bírósága 1985-ben elutasította a fellebbezést a Rowland által a Mad River iskolai körzet ellen indított perben, ezzel helybenhagyta annak biszexuális nevel√nek az elbocsátását, ami azért történt, mert néhány kollégan√jének felfedte szexuális identitását. Ez a cselekedete a bírósági ítélet szerint nem tartozott az alkotmány Els√ Kiegészítése szerinti, a szólásszabadság szigorúan védett megnyilatkozásai közé, mivel nem „közérdek∫” témában alkotott véleményt. Az eset alig 18 hónappal azután történt, hogy a Legfels√bb Bíróság Michael Hardwick felvetésére, hogy senkinek nincs köze ahhoz, ha beszél err√l, úgy döntött, hogy de van: ha a homoszexualitás nem tekinthet√ közérdek∫nek, a Legfels√bb Bíróság véleménye szerint nem tartozik a magánszféra véd√szárnyai alá sem.3 A bírósági ítéletekr√l szóló történetekb√l világosan kivehet√, hogy azok ellentétes kötelezettségek keresztrefeszít√ rendszerét kodifikálják, szisztematikusan elnyomják a meleg embereket, identitásokat és tetteket, és a diskurzus önellentmondó megszorításaival aknázzák alá puszta létük alapjait. Ez a közvetlen politikai felismerés talán elkend√zhet√ azzal a (széles körben vallott) történeti feltevéssel, amely épp az ellenkez√ irányba tart. Állítom, hogy a homoszexualitás kérdésére irányuló rengeteg energiát és figyelmet, amit a tizenkilencedik század vége óta mind Európában, mind az Egyesült Államokban a homoszexualitásra fordítottak, a homoszexualitásnak a titoktartással és felvállalással való összefüggése, a magán- és a közszférához való viszonya váltotta ki. Ezek máig problémásak a heteroszexista kultúra gender-, szexuális és

25


metonimikus láncolatában. Ez a folyamat el√ször sz∫k határok közt mozgott az európai kultúrában, de hirtelen, a 18. század végét√l kezdve er√teljesen teret nyert. Ekkortól jelent a tudás és a tudatlanság els√sorban szexuális tudást és szexuális tudatlanságot. És mindenféle ismeretelméleti nyomás egyre inkább átitatódik szexuális impulzusokkal – vázolja Foucault a Szexualitás történetének els√ kötetében. Ez valójában inkább egy folyamat eredménye volt, a szinte a csökönyösségig védett bibliai teremtéstörténetr√l való leválásnak a folyamata, eszerint amit ma szexualitásnak tartunk, az a tudás fájáról szakított – láthatólag az egyetlen – gyümölcs. A nyugati kultúrában a megismerés és maga a szexualitás és a b∫nösség mindig összekapcsolódott egymással, szorosan, de nem hasadás nélkül. A romantikával kezd√d√ id√szak ezt az elrendez√dést a legkülönböz√bb szóhasználatok és intézmények meglehet√sen széles kör∫ összemosásában teljesítette ki. Egyes szövegekben, például Diderot Az apáca cím∫ regényében, amelyek már korán befolyásolták ezt a folyamatot, az a vágy, amely a szexualitást – s ezáltal a (szexuális) tudást – önmagáért jeleníti meg, egynem∫ek közti vágyakozás.7 Ennek lehet√ségét egyre nagyobb energiával, ám épp ezért egyre látványosabban próbálták eltüntetni, mivel az egyén 19. századi kultúrája kidolgozta a szexualitás/tudás olyan verzióját, amelyet n√k és n√k, vagy a férfiak és férfiak közötti szexualitás nyílt/félreérthetetlen kognitív elutasítása szervezett. Ennek az egyre inkább megtestesül√ elutasításnak8 hatására vált világossá a század végére – Viktória királyn√ számára éppúgy, mint Freud számára –, hogy a tudás szexuális tudást, a titkok szexuális titkokat jelentettek. Vagyis kifejl√dött egy saját(os) szexualitás, amely maga mint titkolózás jött létre, így a századforduló szubjektuma kielégíthetetlenségig eltúlzott megismerési/szexuális feszültségének tökéletes tárgyává vált. Hosszú út vezetett a sajátos kognitív helyzetben lév√ szexualitás eredetileg bibliai meghatározásától Lord Alfred Douglas 1894-es, korszakalkotó megnyilatkozásáig: „Az a Szerelem vagyok, amely nem meri nevén nevezni magát.”9 (Szent Pál a szokáshoz híven használta és újra kidolgozta a szodómia fogalmát, egy olyan b∫nét, amelynek még a nevét sem volt szabad kimondani, és így a tudás és megismerés számára hozzáférhetetlenné lehetett tenni.) A Billy Buddhoz vagy a Dorian Gray naplójához hasonló szövegek hatására a téma: a

A század meleg gondolkodói, ahogy ezt kés√bb látni fogjuk, sosem hunytak szemet a kint és bent romboló ellentéte felett a magánszféra rejtekének megalkuvó metaforájával kapcsolatban. Ennek gyökerei az európai kultúrában – ahogy Foucault is rámutat írásaiban – annyira szerteágazóak, hogy sosem merülhetett fel komolyabban egy másik metaforával való felruházás lehet√sége. Nemrég hallottam a rádióban, amikor valaki úgy emlegette a hatvanas éveket, mint azt a korszakot, amikor a feketék el√jöttek az elrejtettségb√l. Szintén nemrégiben mondtam magam is egy témába vágó beszédet arról, hogy hogyan lehetséges például kövér n√ként ugyanígy (a szekrényb√l kilépve) felvállalni magunkat. A szekrényb√l való kilépés ezen szóképének meleg eredetét√l való látszólagos szabadulása (például az említett szóhasználatokban) azt mutathatná, hogy maga a kép anynyira alkalmas jó néhány modern probléma megragadására, hogy lehetséges (volna), vagy talán már meg is történt, a történeti, meleg gyökereit√l való elszakadása. Szerintem viszont épp ellenkez√leg. Azt gondolom, hogy már a századfordulótól kezdve az egész, jelentéssel kapcsolatos vita legfontosabb színtereit következetesen, és úgy t∫nik, kitörölhetetlenül kijelöli a homoszociális vagy homoszexuális – megjegyzend√, hogy nem csak a férfiakra vonatkozó – definíció történelmi sajátossága.6 Ezek között a színterek között van még, ahogy megfigyeltem, a titkolózás–kitárulkozás, a magán- és közszféra szembeállításának kérdése. Ez a sajátos definíciós válság, ezekkel az ismeretelméleti szembeállításokkal együtt, s√t néha ezeken keresztül is eltörölhetetlenül kijelölt más, a modern kultúra szervezetében alapvet√ megkülönböztetéseket is a „rejt√zködés” és a „coming out” képeivel. (Ilyenek a férfias–n√ies, többség–kisebbség, az ártatlanság és beavatás, a természetes vagy mesterséges, régi–új, fejl√dés–dekadencia, város–vidék, egészség–betegség, hasonlóság és különböz√ség, ismeret vagy paranoia, a m∫vészet és giccs, az √szinteség és az érzelg√sség, vagy az önkéntesség és a függ√ség párosainak szembeállításai). A homo- és heteroszexuális meghatározási válság foltja annyira áthatol mindenen, hogy ezen jelek tárgyalása bármilyen kontextusban, egy homofóbia-ellenes elemzés hiányában, állandóvá tenné a bennük lév√ er√szakot. Bármilyen modern, a szexualitással kapcsolatos kérdés felvetésekor a tudás és tudatlanság több, mint csupán egy hasonló bináris oppozíciók

26


Ezek a fájdalomteli képzelgések tele voltak a meleg identitás és meleg helyzet kultúránkban lév√ episztemológiai sajátosságaival. A szekrényre mint a modern elnyomás képére és a homofóbiára jellemz√ ez, úgy, ahogy az elnyomás semmilyen más formáira nem lehet jellemz√. A rasszizmus például olyan stigmatizáción alapul, melynek jegyei – kivételes esetekt√l eltekintve – láthatóak (ezek a kivételes esetek sem ritkák vagy irrelevánsak, de most inkább csak a faji problémák vázolására van szükségünk ahelyett, hogy azok lényegét árnyalnánk). Ugyanez a helyzet a nemek közti, életkori, méretbeli különbségeken vagy éppen a fizikai fogyatékokon alapuló elnyomással. Az etnikai, kulturális vagy vallási elnyomás, mint például az antiszemitizmus, sokkal hasonlóbbak, amennyiben a megbélyegzett egyénnek módjában áll valamelyest diszkréten kezelnie az adott csoporthoz való tartozását, bár természetesen sosem lehet biztosra venni, hogy mennyire. Valaki felvállalhatja a zsidó vagy cigány identitását egy heterogén városi közösségben, míg a n√i, fekete, öreg, kerekes székes vagy dagadt mivoltát felvállalnia nem tipikusan választás kérdése. Egy zsidó vagy cigány identitás és így a zsidó vagy cigány titkolózás vagy rejt√zködés ennek ellenére mégis különbözik a sajátosan meleg változattól az utóbbiak világos és √si folytonosságában és felel√sségében, az adott egyénnek (minimum) a családjából eredeztethet√ kultúráján keresztüli kulturális identifikációja (bármennyire is küzdelmes és ellentmondásos gyökereiben). Proust kitartóan sugallja, hogy a coming out egyik határesete pontosan a zsidó önmeghatározás drámája, ahogy az Eszter könyvében, Racine Eszter cím∫ drámájában és Proust Szodoma és Gomorrájában újraértelmezve megjelenik. Eszter története egyszer∫, de nagyon er√teljes modellje a coming outnak és annak alakító erejének. Eszter, azzal, hogy elrejti zsidóságát férje, Ahasvérus király el√tt, úgy érzi, hogy egyszer∫en az identitását rejti el: „A király máig nem tudja, hogy ki vagyok én.”10 Eszter fortélyát az tette szükségessé, hogy Ahasvérus er√sen hitte, hogy felesége népe tisztátalan, illetve természetundora. Ennek a megrészegült, ámde mindenható embernek az √szinte, viszonylag elvont zsidógy∫löletét tanácsadója, Hámán folyamatosan szítja mesterkedéseivel, melyek célja, hogy az egész bolygót megtisztítsa a „romlott elemekt√l”.

tudás és tudatlanság, az ártatlanság és beavatottság, a titkolózás és feltárulkozás ellentétpárjai már nem esetleges, hanem állandó jelleggel a megismerésnek egy bizonyos eleméhez kezdtek kapcsolódni. Ez az elem pedig nem az általában vett szexualitás, hanem maga a homoszexualitás volt. Az egynem∫ek közti szexualitást körülvev√ lehet√ségek világa, beleértve mind magukat a meleg vágyakat, mind az azok ellen irányuló, egyre elvakultabb félelmeket és fóbiákat, a homoszexualitás témájának színesedése, amely a személyes megismerés modern folyamatait alakította, nem elhanyagolható módon járult hozzá a századforduló szexualitást definiálni próbáló kríziséhez. Annak feltérképezését, hogy milyen is, amikor maga a titkolózás mint ez a titok nyilvánul meg, hadd kezdjem azzal, hogy rövid, anakronisztikus szerkesztésben összef∫zött – irodalmi, életrajzi, vagy képzeletbeli – elbeszélések néhány változatát hozom példaként, 1986. július elsejével, a Bowers–Hardwick-ügy ítélethirdetésével kezdve. Ez a momentum id√ben az országszerte megrendezett melegbüszkeség-napi parádé és az igazságügyi minisztérium új, bosszúszomjas AIDS-szel kapcsolatos cselekvési tervének kihirdetése közé szorult. Ezen a jókedv∫, vagy inkább hisztérikus, egy üres és vak, tüskés fej∫ n√i testet a nemzet szabadságának absztrakciójaként fetisizáló és a képerny√k elé szegez√ hosszú hétvégén a melegek és családjaik, barátaik, és az √ket körülvev√ közeg számára a veszteség érzetének újabb hullámai, gyász, és er√söd√ személyes félelem uralkodtak. Sokan érezték úgy, hogy az √ személyes kocsijuk már örökre leszáguldott a hullámvasúton. Sok vitában, amin a legfels√bb bíróság Bowers– Hardwick-ügybéli ítélethirdetése után részt vettem, akár mint hallgató vagy el√adó, homofóbia-ellenes vagy meleg férfiak és n√k spekuláltak – többé-kevésbé megért√en – azoknak az embereknek a szexualitásáról, akiknek dönt√ szavuk volt az ügyben. Újra és újra, a legkülönböz√bb hangvételben merült fel a kérdés, hogy hogyan is érezhette magát az a még mindig a szekrénye elzártságában él√ meleg törvényszéki tisztvisel√, hivatalnok vagy éppen bíró, akinek valamilyen vagy akár egészen komoly szerepe volt az ítélet kidolgozásában, megalkotásában, csiszolgatásában, vagy bármilyen módon el√segítette ezeket a szégyenteljes többségi véleményeket, a támadó és becstelen ítéletet, amelynek aztán √ maga is hatálya alá fog tartozni.

27


feltételezhet√en azonos nem∫ bíró játsza, aki épp arra készül, hogy összehozza a georgiai törvényt támogató ötf√s többséget. A bíró gyengéd érzelmekkel viseltetik a hivatalnok iránt, valójában gyengédebb érzelmekkel, mint ahogy általában a kollégái iránt viseltetni szokott… Vissza-visszatérve a bírósági alkalmazottak szexualitásának kérdéséhez egy efféle változat közel állt az én és barátaim elképzeléseihez. A szenvedélyesen összet∫z√ vélemények közt nem voltak ott a nyomai mások korábbi coming outjainak? Nem mutathatnak be maguk az egyet nem ért√k is ilyen el√adásokat: az Igazság coming outol az Igazságnak? […] Gyakoribb és fájdalmasabb volt elképzelni azoknak a férfiaknak és n√knek a meg nem történt felvállalásait, akik nem mondták Eszterrel: „merészelek könyörögni neked, mind a saját életemért, mind a beteg sorsú népem szomorú napjaiért, akiket velem együtt pusztulásra ítéltél.” Ami az ilyen jelenetek híján elveszett, nem annak a lehet√sége, hogy ékesszólásukkal Eszterhez hasonlóan talán megalázó együttérzést ébresszenek. Valami ennél sokkal értékesebb: a hallgatag, buta Ahasvérusnak a semmitmondó birodalmi tudatlanságában való megidézése: „A périr? Vous? Quel peuple?” („Hogy elpusztulj? Te? És miféle nép?”) „Miféle nép” valóban, nos, történetesen éppen az a nép, amelyet √ személyesen éppen eltörölni készül. Ezeknek az egyszer∫ hangzóknak a kimondásával Ahasvérus hatalmas tudatlanságának súlya hirtelen nyomasztóvá válik, saját maga számára is, és ugyanabban a regiszterben szólal meg, mint Eszter és Mordecháj tudásának súlya. Ez nyitja meg az er√k áramlásának lehet√ségét, és ez az a pont, amikor Hámánt elfogja a reszketés. Pontosan ez a helyzet a coming outtal: általa hatalmas tudatlanságunkra jöhetünk rá, nem lehet többé vákuumnak vagy üresnek tettetni tovább azt, ami súlyos és következményekkel terhes ismeretelméleti tér. Eszter beismerése két ilyen térbe is bepillantást enged Ahasvérusnak: „Te?” „Miféle nép?” Eddig csak vak feltételezésekbe bocsátkozott Eszterrel12 és azzal a néppel kapcsolatban, amelynek elpusztítására áldását adta. Micsoda? Te közülük való vagy? Mi vagy te? Ez a riadt meghökkenés valójában a hulló manna esésének hangjával ér fel. Leszögezhetjük, hogy a fent felvázolt jelenet leírására, nem kérdés, hogy a legenyhébb kifejezés az érzelg√sséggel való kacérkodás, persze érthet√ okokból. El√ször is, túl sok példát ismerünk, hogy

„Azt akarom hogy tisztelettel szóljanak a századok: Valamikor léteztek zsidók, létezett ez az arcátlan népség, akik elszaporodva a Föld egész arcát beborították, de amikor egyetlen közülük ujjat húzott Hámánnal, egyszer csak elt∫ntek, mert az letörölte √ket a Földr√l.” Mikor a király elfogadja Hámán népirtó összeesküvését, Eszter nagybátyja és zsidóságának lelkiismerete, Mordecháj szól, hogy eljött a kinyilatkoztatás ideje. Ezen a ponton az √t körülölel√ kétségekkel teli várakozás különös m∫ködése ismer√s minden olyan meleg számára, aki araszolt már afelé, hogy a homofób szülei el√tt felvállalja a melegséget. „Ha azután elveszek, hát elveszek” – mondja Eszter a Bibliában (Eszter 4:16). A titkos identitásának beismerésének hatalmas ereje világos, ez a történet el√feltevése is. Ami még hátravan, hogy meglássuk, a nagy nyomás alatt a király „politikai” gy∫lölete a felesége népe iránt vajon felülkerekedhet-e az iránta érzett „privát” szerelmén, vagy épp ellenkez√leg, a férje halálra ítéli √t? Vagy talán hamarosan épp a szomszédos könyvesboltban találkozhatunk vele, Ahasvérussal, ahogy abban reménykedik, hogy az eladó nem ismeri fel, mikor a Zsidót szeretek cím∫ könyvet kéri t√le? A bibliai történetben és Racine drámájában – amelyet a holokauszt és a magánszféra közti párhuzam miatt csak úgy lehet elolvasni, hogy ismerjük a történet végét11 – valóra válik a coming out fantáziája vagy álma. Eszter ékesszólásával a férjének alig 5 sornyi döbbent ellenvéleménye áll szemben. Valójában abban a pillanatban, ahogy Eszter felfedi magát, mind az uralkodó, mind Hámán már tudja, hogy az antiszemiták elvesztek. (Aman: tout bas „Je tremble.”, 1033.) Az identitás felfedése egy bizalmas szerelmi kapcsolatban elegend√ ahhoz, hogy er√feszítés nélkül átfordítsa a természetes és természetellenes, a tiszta és a tisztátalan addigi nyilvános rendszerét. A történet különlegesen szívenüt√ ereje abban rejlik, hogy Eszter saját magában képes arra hogy kockáztassa ura szerelmén és megértésén túl még saját életét is, és ennek akkora ereje van, hogy végül nemcsak saját magát, hanem a népét is meg tudja menteni. Nem nehéz elképzelni a történet egy olyan változatát, amelyben Eszter ügye a Bowers–Hardwickügy ítélethirdetését megel√z√ napokban kerül a legfels√bb bíróság elé. A címszerepl√ naivát a feltételezhet√en (titkolózásának) szekrényébe zárkózó meleg hivatalnok, Ahasvérust pedig a

28


Maga a hivatalnok feltárulkozásával veszélyesen közel került volna a titokban meleg bíró aláaknázott rejtekéhez. Joggal félhetne a túlzott elszigetel√dést√l és bizonytalanságtól, így kérdésessé válna, hogy a feltárulkozásával elért eredmények fenntarthatók maradnak. A meleg feltárulkozások a nemi elvárásokkal súlyosbítva sokak számára túlságosan zavaros gócpontok lehetnek ahhoz, hogy véleményük megváltoztatásának biztos, érthet√ alapját jelentsék. Eszterrel összehasonlítva b√vebben is ki kell fejtenem ezeket a kockázatokat és korlátozásokat: 1. Bár sem a Biblia, sem Racine nem utal arra, hogy Eszter zsidósága milyen vallásos magatartásban vagy hiedelemben nyilvánult meg, de nincs olyan utalás, amely szerint az identitása megkérd√jelezhet√, ingatag, vagy megváltoztatható lett volna. „Eszternek, uram, az apja zsidó volt” – vagyis Eszter is zsidó. Bármennyire is megütközött ett√l a bejelentést√l, Ahasvérus nem javasolhatja, hogy Eszter változzon meg, vagy hogy √ csak a hitetlenekre dühös, vagy hogy képes lenne megváltozni, ha eléggé szeretné √t ahhoz, hogy eljárjon egy tanácsadásra. Eszter fejében sem fordulhattak meg efféle, elbizonytalanító tényez√k. A darabban a zsidóság ténye – bármit is jelentsen az a valóságban, adott történelmi keretek között – olyan szilárdsággal bír, ami egyértelm∫en megalapozza az Eszter történetében bekövetkez√ önleleplezést. A huszadik században a meleg önfelvállalásokkal szemben azonban épp ellenkez√leg, a hatalom és a bizonyosság kérdései az els√k között merülnek fel. „Honnan tudod, hogy valóban meleg vagy? Miért sietsz ennyire egy ilyen súlyos következményekkel járó lépést megtenni? Végülis, mindazt, amit mondasz, csak kósza érzelmekre alapozhatod, nem valódi tettekre (vagy a másik változatban: ezek csak cselekedetek, nem feltétlenül a valódi érzéseid). Nem volna jobb el√ször egy terapeutával beszélned róla, hogy rájöjj az igazságra?” Az ilyen válaszok, és hogy ezek egyáltalán felmerülnek azokban az emberekben, akik el√tt meleg ismer√seik feltárulkoznak, éppen az önmagát felvállaló meleg gondolatainak kés√i visszhangjának t∫nnek. Így nyilvánvaló a meleg identitás meghatározásának problematikus volta, akárcsak az, hogy egy ilyen identitás milyen er√sen elutasított, és milyen messzire eltávolították maguktól a melegekt√l a saját identitásuk meghatározásának jogát.

tudhassuk, mennyire csekély hatást gyakorolhat az egyéni felismerés az elnyomás kollektív és intézményesült formáira. Ennek az aránytalanságnak a beismerése nem azt jelenti, hogy az ilyen, coming outhoz hasonló cselekedetek következményei el√re kijelölt határok között leírhatóak lennének, mintha a „személyes” és „politikai” tér között lenneilyen, viszont nem kell tagadni azt sem, hogy aránytalanul er√sek és bomlasztóak lehetnek ezek a cselekedetek. El kell hogy ismerjük azonban ezeket a kegyetlen aránytalanságokat. Egy, már intézményesült tudatlanság színpadias megmutatkozásában nem kell keresnünk semmilyen átformáló er√t. Egész csokorra való okot sorolhatunk, amiért a túl hosszú id√zés az Eszter-féle beismerés pillanatain félrevezet√en ábrázolja a homofób elnyomást. Ezek visszavezethet√k a zsidó (a racine-i zsidó identitást értve itt ezalatt) és meleg identitás közti különbségre, és így az elnyomásuk közötti különbségre is. Proust Szodoma és Gomorrájában, és különösen A fogoly lány cím∫ könyvében Esztert h∫en idézi meg, de még ezekben sem ajánl hatékony modellt az átformáló erej∫ felvállalásra. S√t, épp ellenkez√leg: megjegyzend√, hogy A fogoly lány az a könyv, melynek Racine-t idéz√ h√se a lehet√ legszerencsétlenebbül képtelen akár arra, hogy feltárulkozzon, akár arra, hogy egy feltárulkozást elfogadjon. A Legfels√bb Bíróság feltételezett, önmaga felvállalásával küzd√ rejt√zköd√je, akinek ráadásul esélye lett volna vallomásával érzékelhet√en meger√sítenie meleg n√véreit és fivéreit, ugyanakkor ezzel a saját életének legalábbis a belátható részét komolyan veszélyeztette volna – ez a kép olyan lehet√ségekkel zsúfolt elképzeléseket tételez fel, amilyennel Eszternek is küzdenie kellett a veszély pillanatában. Ezek a lehet√ségek jelölik ki a rejt√zködés ismeretelméletének szerkezetét. Ez a hivatalnok felel√sségre vonható azért, amiért a hatalmában állt a saját szexualitásának meghatározása. A melegségének felvállalása talán még jobban felkavarhatta volna a „nyílt titok” egyébként is zavaros köreit, a feltárulkozás agressziót kelthetett volna olyasvalakivel szemben is, aki iránt a hivatalnok valódi köt√dést érzett, és a nem melegként azonosított bírót pedig olyan er√s megrázkódtatás érhette volna a saját identitásának, vagy a hivatalnokhoz való köt√désének megítélésében, hogy az semmi mást, csak megnövekedett szigort válthatott volna ki az ítélethozatal során.

29


megmentése érdekében. Nem úgy t∫nik, mintha attól is tarthatna, hogy Ahasvérusban is kárt tehetne ezzel, mint ahogy ez valóban nem is történik meg. Amikor azonban a meleg emberek egy homofób társadalomban felvállalják magukat, akkor általában el√ször a szüleik és élettársaik el√tt teszik ezt, annak tudatában, hogy mindkét irányban komoly sérüléseket okozhatnak ezzel. Így a szekrények és titkok ragályosan terjedni kezdenek: egy anya elmondása szerint, aki el√tt feln√tt gyermeke végre felvállalta a melegségét, ezután neki magának kellet a titkolózás felé fordulnia az √t körülvev√ konzervatív közösségben. Az attól való félelem, hogy (tegyük fel) a szül√k megölnék vagy halálát kívánnák egy ilyen helyzetben a gyereküknek, eltörpül ahhoz képest, hogy az új tudás √ket ölné meg – nem csak képzeletben. Egy olyan fegyver fenyegetése, ami két irányban sülhet el, semmivel sem biztonságosabb, mint egy hagyományos bárddal való szembenézés, s√t sokkal bizonytalanabb. 4. Ahasvérus mozdíthatatlan lényét semmilyen meghatározó módon nem befolyásolja Eszter származási vagy vallási identitásának felfedése. Nem látja másként sem saját magát, sem kettejük kapcsolatát attól, hogy kiderül, Eszter más, mint akinek √ addig hitte. Ezzel szemben az, hogy a meleg coming out két irányban sebezhet, részben abból fakad, hogy vannak személyek, akiknek a vallomást teszik, ez a feltárulkozás a saját erotikus identitására is egészen felkavaró hatással lehet. Els√sorban és általában azért van ez így, mert az erotikus identitás nem határozható meg önmagában, nem létezhet viszonyítási pontok nélkül, nem fogható fel és érthet√ meg senki számára, aki az adott értelmezési rendszeren kívül helyezkedik el. Másodsorban pedig a huszadik századi kultúrában a meleg identitás ellentmondásos és zavaros volta a kötelez√ heteroszexuáalitás ellentmondásosságára és zavarosságára válaszol, így fel. és el√idézve azt. 5. Nincs utalás arra, hogy maga Ahasvérus álöltözetbe bújt zsidó lenne. A melegek gyakori tapasztalata, hogy a hatalmon lév√ homofób alakok esetében sokszor komoly esély van arra, hogy valójában egy saját maga el√l is elrejt√zni próbáló melegr√l van szó. Néhány ilyen példa az Episztemológia 5. fejezetében kerül tárgyalásra, mert a történethez ennél azért több is tartozik. Itt pusztán azért áll, hogy újra bemutassa a meleg identitás kitekert és szokatlan örökségét, ha egyáltalán lehet ezt annak nevezni. Egyszóval azt, hogy ha valaki fel is hagy a

2. Eszter arra számít, hogy Ahasvérus meglepetten fogadja majd a vallomását, és ez így is történik. Az a magabiztossága, hogy identitása kérdésében uralja a többiek tudását, szemben áll a rejt√zköd√ melegek örökös bizonytalanságával – vajon ki az, aki információ birtokában lehet a szexuális identitásukról? Ehhez tudatosítanunk kell, hogy az emberek életében valójában nagyobb szerepe van a titkoknak, mint a bibliai történetekben, de ennél sokkal több köze van a meleg identitással kapcsolatos elképzelések zavarosságához, mivel senki sem tudja kontrollálni a rengeteg, sokszor ellentmondásos kódot, amelyeken keresztül a szexuális identitással kapcsolatos információ áramlik. A meleg feltárulkozás a legtöbb, ha nem az összes kapcsolatban olyan intuíciók vagy meggy√z√dések kikristályosítása, amelyek már a leveg√ben voltak egy ideje, és megtalálták a maguk útját az er√viszonyok körforgásában, csendes megvetésben és zsarolásban, vagy ugyanilyen csendes elismerésben és cinkosságban. Azoknak a helyzete, akik úgy érzik, hogy √k tudhatnak valamit a másikról, amit talán még az sem tud saját magáról, izgalmas és hatalommal bíró helyzet, akár ha valóban úgy gondolják, hogy az illet√ még saját magáról sem tudja, hogy valójában homoszexuális, akár ha titokként feltételezett dolgot tudnak a másikról. Az üveg mögé rejt√zés azonban felhatalmazást ad sok sértésre: „Sosem mondtam volna ilyesmit, ha tudtam volna, hogy te is meleg vagy” – na persze! Felhatalmazást ad közelebbi kapcsolatokra, de (és) köztük olyanokra is, amelyek bármikor felrobbanhatnak a kapcsolat aszimmetriája, a spekulálás és a ki nem mondottság miatt.13 Ilyen – világos – körülmények között vannak vidám és egyszer∫ felvállalásverziók is. Egy n√nek, mikor végre meghozta fájdalmas döntését, hogy bevallja az anyjának, hogy leszbikus, az így válaszolt: „Sejtettem, hogy az lehetsz, amikor jó 10 éve Joannal kezdtél aludni.” A nyílt titok ténye azonban gyakran nem zökken√mentessé, hanem éppen nehezebbé teszi mind a rejt√zködést és az abból kivezet√ utat, épp mert illékonyabb, de sokszor akár er√szakosabb is az önfelvállalás lehet√sége. Az elzártságban élni és onnan kijönni soha nem pusztán az elzárkózottság kérdése – az itt feltérképezend√ személyes és politikai helyzet inkább a nyílt titok kiszámíthatatlanságának és felforgató erejének kérdése. 3. Eszter attól fél, hogy a feltárulkozása elpusztíthatja √t, vagy er√feszítése hiábavaló lesz népe

30


A szül√k el√tti feltárulkozás a legjobb érzelmi analógiája annak, hogy Eszternek a férje el√tt kellett felvállalnia magát. A történet szokatlanul világosan mutatja be, ahogy a szó szerinti patriarchátus rendszerében a n√k férfiak között cserélnek gazdát. Így Eszter igazi küldetése feleségként az volt, hogy az ellenséges Hámán helyett gyámolítója, Mordecháj lehessen a király kegyeltje és tanácsadója. A bizonytalanság és veszély, amely a nem zsidó Hámánnak a királyhoz való viszonyában rejlett, mint Jágó esetében, a köztük lév√ ki nem mondott feszültség nem megfelel√ heteroszexuális tompításához kapcsolódik. Ha Eszter története egy határozott zsidó döntést mutat be egy olyan kisebbségpolitika mellett, ami a konzervatív nemi szerepek meger√sitésén alapszik, akkor viszont a modern kultúrában ezt a választást a melegek mások számára is érzékelhet√en sohasem hozhatták meg (hiába tettek erre – f√leg férfiak – ismételt kísérleteket). Ehelyett, mind a melegjogi mozgalmon belül, mind azon kívül, az azonos nem∫ köt√dések és vágyak, valamint a n√i és férfi meleg identitások egymásnak ellentmondó értelmezései újra és újra, olyan bomlasztó gyakorisággal hágták át a nemi identitás definíciós korlátait, hogy a nemek és a kisebbség koncepciói el is vesztették kategorizáló (habár egyértelm∫en nem a performativ) erejük jelent√s részét.. Ezen bonyolult lehet√ségek mindegyike, legalábbis részben, az egynem∫ vágyak és – ebb√l következ√en – a meleg identitás modern megragadásának sok és egyre növekv√ ellentmondásosságából fakad. Ez az ellentmondásosság a heteroszexuális vággyal és identitással kapcsolatos ellentmondásoknak is megfeleltethet√. A hosszú és kiterjedt elméleti kutatást, aminek célja a homoszexuális/heteroszexuális (vagy meleg/nem meleg) álszimmetrikus szembeállitása mint egyének csoportba sorolásának magától értet√d√ elvének vizsgálata és történelmiesitése, most inkább csak elfogadjuk, mint hogy b√vebben ki kelljen fejteni. Foucault, más történészekkel együtt, a 19. századra helyezi az európai gondolkodás megváltozását az azonos nem∫ek szexualitásával kapcsolatban, hogy már ne csak elszigetelt és titkos nemi aktusként (amire bárki képes, ha nem tartja szigorú kontroll alatt szexuális étvágyát), hanem egy stabil identitás meghatározásának függvényében tekintsenek rájuk (vagyis hogy egy ember személyiségjegyeinek rendszere valakit homoszexuálisként jelölhet meg, még

rejt√zködéssel, ez nem szünteti meg az ahhoz való viszonyát, beleértve akár azt is, hogy ezzel újabb ajtókat nyitott, amik mögé mások rejt√zhetnek el eztán. 6. Eszter pontosan tudja, hogy kik az √ népe, és közvetlenül kapcsolatba hozható velük. Nem így a melegek, akik a legritkább esetben n√nek fel meleg családokban, s√t, sokszor ki vannak téve az √ket körülvev√ kultúra, vagy akár saját szüleik homofób megnyilvánulásainak, már jóval azel√tt, hogy akár √k maguk, akár azok, akik nevelik √ket, sejthetnék, hogy pont azok közé tartoznak, akikkel szemben olyan sürg√sen és er√teljesen meg kellene határozniuk magukat. Azokkal szemben, akik nehezen és megkésve, töredékekb√l toldozzák össze saját közösségüket és kulturális örökségüket, a túlélésük vagy éppen ellenállásuk politikáját. Eszter ezzel szemben rendelkezik egy sértetlen és kéznél lev√ identitással, történelemmel és elkötelezettséggel, amelyben feln√tt és amelyet a népéb√l származó autoritás, tanácsadója, Mordecháj személyesít meg és legitimál. 7. Eszter vallomását a nemi alárendeltség egységes és összefügg√, örökölt rendszerében teszi meg, ezzel fenntartva azt. A Bibliában mi sem egyértelm∫bb Eszter házasságát illet√en, mint hogy a patriarchális rendszer válságából fakad, és a n√i princípium megtartó erejét magasztalja fel. Amikor Eszter királyné el√dje, a pogány Vásti megtagadta, hogy Ahasvérus részeg baráti társasága elé álljon, „az id√ket mér√ bölcsek” látták, hogy „nemcsak a király ellen vétkezett Vásti királyné; de valamennyi fejedelem és minden nép ellen, Ahasvérus király minden tartományában; mert a királyné cselekedetének híre fut minden asszonyhoz, úgy, hogy megvetik férjeiket szemeik el√tt.” (Eszter, 1:13–17.) Eszter, a zsidó a n√k engedelmességének megment√ eszményeként jelenik itt meg, a veszély egyetlen pillanatában pedig megmutatja a királynak a szokásos simulékonyságát. (A mai napig erre nevelik a zsidó kislányokat azzal, mikor purimkor Eszter királyn√ b√rébe bújhatnak: legyenek gyengédek egy rájuk vetett pillantásért, megingathatatlanok a népük védelmében, és ne legyenek szolidárisok a saját nemükkel. Van egy képem magamról: a nagyanyám készítette fehérszatén-,, arany flitterekkel díszített Eszter-királyn√jelmezben, ahogy ötévesen, mezítláb, lesütött szemmel, pukedlizve bókolok a (feltételezem, hogy az) apámnak, aki ezen a képen csak az árnyékokat megnyújtó vakunak köszönhet√en van jelen, amint oszlopként magasodik az eltörpül√ karosszék fölötti falra.)

31


embert abban, hogy higgyen „a homoszexuálisban” mint személyek problémamentesen meghatározható, különálló csoportjában. Még a Tea and Sympathy homofób ötvenes évekbeli hétköznapi bölcsessége is felismeri, hogy leginkább az a férfi keríti körbe ezeket a határokat, akinek saját kerítésén a legtöbb a lyuk. „A homoszexuális feltalálásának” id√szakában Freud adott pszichológiai formát és hitelességet ezen terület feltérképezésének, és a szexuális vágyak változékonyságára, a biszexualitásra, mint minden emberi teremtményben kódolt lehet√ségre alapozta elméletét. Ez a felfedezés, amely elveti a feltételezést, miszerint az ember szexuális hajlamának csak az egyik nem felé szabad irányulnia, gazdag, a természetességét kétségbe vonó leírást ajánl a férfi paranoia pszichológiai motivációiról, és a kivetül√ homofób megnyilvánulásokról. Freud nem kisebbségi értelmezése még jobban elterjedt és még befolyásosabb lett azáltal, hogy egy fejl√dési narratívában fejtette ki azt, amiben a heteroszexista és férfiközpontú etikai szankciók könnyen álcára találtak. Az új, közös bölcsesség szerint a nyíltan és szenvedélyesen homofób férfiak azok, akik „a saját férfiasságukban bizonytalanok”. Annak a valószín∫tlen illúziónak a kiegészítésére van szükségük, hogy a férfiasságnak van egy biztos, meghatározható változata (amit, feltételezhet√en, homofób végrehajtásának vagányságáról lehet felismerni), és ugyanilyen meghatározható módjai annak, ahogy férfiak más férfiakkal szemben éreznek a modern, patriarchális, heteroszexuális rendben. Milyen fordulat következhetne még be, ami tovább csavarja az egyensúlyából máris kibillent, mindig hibáztatott, végtelenül zsarolható férfi identitást, hogy készen álljon a munkára az er√szak szolgálatában?17 A kés√bbi meleg és leszbikus mozgalmakra maradt annak tisztázása, hogy a férfi paranoia vajon mért hat olyan kényszerít√en a nemi alárendeltség fenntartására, a feminista újradefiniálás csábítóan hatékony puccsára pedig az a feladat várt, hogy átalakítsák a leszbikusság fogalmát a n√k férfiasításaként való felfogásából a n√k egy lehetséges önmeghatározásává.18 Bár a Stonewall utáni, jellemz√en férfiak vezette meleg felszabadítási mozgalmak a radikális leszbikusoktól eltér√en politikai jelleggel bírtak, és új, er√teljes képet sugároztak a meleg közösségekr√l és melegekr√l, különböz√, felkavaróan új narratívák sorát mutatatták be a meleg önfelvállalással kapcsolatban, mégis kevés új

talán akkor is, ha éppen semmilyen nemi tevékenységet nem folytatnak.) Míg Alan Bray szerint „Az, hogy valakir√l [a reneszánsz korban] úgy beszéljenek mint homoszexuálisról, anakronisztikus és rombolóan félrevezet√”,14 addig a Wilde és Proust közötti id√szakban számos és produktív kísérlet történt arra, hogy megnevezzenek, meghatározzanak és megmagyarázzanak egy új teremtményt, aki pedig nem más, mint a homoszexuális ember. Ezek a kísérletek életre hívtak egy ennél is újabb megkülönböztet√ kategóriát, a heteroszexuális személy kategóriáját.15 Annak megkérd√jelezése, hogy az emberek csoportosítása természetes és magától értet√d√ akár a meleg–nem meleg, akár más különböz√ szembeállítások mentén, önmagában nem jelenti a kategorizáció lerombolását. Nem is biztos, hogy bárki így akarna tenni, hiszen számos férfi és n√i csoport találta a homoszexuális kijelöl√ kategóriáját vagy annak újabb megnevezéseit alkalmasnak arra, hogy meghatározza és leírja a saját identitásával és szexualitásával kapcsolatos élményeit ebben a reprezentációs rezsimben. Önmagában az, hogy √k a megnevezést (még ha van, hogy csak csendben is, de) a magukénak tekinthetik, már megéri a számottev√ járulékos költségeket. Ha csak ebb√l az egy okból is, de a kategorizáció tiszteletet is érdemel. Századunkban az azonos nem∫ek közötti szexualitást „megenged√” bármiféle politika vagy ideológia tartóssága, bárhogy is teremtsék meg vagy cimkézzék √ket, a homoszexuális egyének megkülönböztethet√, kisebbségi csoportként való meghatározása függvényének t∫nt.16 A rájuk – azokra, akiket le szeretnénk írni ezzel a kategorizációval – gyakorolt, eszmei vagy politikai meger√sít√ hatásán messze túlmen√en a homoszexualitás leíró kategóriája magabiztosan állt ellen a diszintegrációnak, hiába volt kitéve dekonstruktiv nyomásnak évtizedr√l évtizedre, támadásról támadásra. Nyilvánvalóan és legf√képpen nem azért, mert jelent√séggel bírt azok számára, akiket leírt és megalkotott, hanem azért, mert nélkülözhetetlen azok számára, akik vele szemben határozzák meg magukat. Ha ellentmondásos is, de biztos, hogy századunkban a nem homoszexuálisok, és különösen a férfiak más férfiakkal szembeni, paranoid ragaszkodása „a homoszexuális” (kisebbség) és „a heteroszexuális” (többség) közötti definiciós határ meger√sítéséhez, bizonytalanitja el leginkább az

32


megbecsülése – sem ezek, sem ezek ellentéte, a gyakran sokkal er√sebb lebecsülés, nem oldja meg az uralkodó paradigmák ütközését. A század legalább háromnegyedében ez az ellentmondásosság uralkodott. Ez – néha, de nem mindig – a konfrontálódás vagy nem konfrontálódás kérdését vetette fel a politika és az elméletek között. Az ellentmondásosság tökéletes példái a melegek jogi helyzetének anomáliái, és a közelmúltbeli törvényi szabályozás kapcsán az országbeli történések. A Bowers–Hardwick-ügy kapcsán a Legfels√bb Bíróság következetesen az egyes államokra hagyta, hogy betiltsanak olyan cselekedeteket, amelyeket szodómiaként kívánnak meghatározni, függetlenül attól, hogy ki is legyen az „elkövet√”, attól sem félve, hogy ezzel bármilyen jogokat sérthetnének, a magánszférához való, az Alkotmány kiegészítésében is rögzített jogot is beleértve. Ám nem sokkal ezután a kilencedik körzet feljebbviteli bírósága (Perry J. Watkins √rmesternek az Egyesült Államok hadserege elleni keresete kapcsán) szabályozta, hogy a melegeknek mint jól körülírható csoportnak joga van az alkotmányos védelemre az egyenl√ jogokat biztosító cikkelyek szerint.21 Melegnek lenni ebben a rendszerben azt jelenti, hogy az ember a cselekedeteit sematizáló és a személyeket kissebségbe kényszerít√ diskurzusok sokszorosan átfed√ égisze alá kerül. Egy id√ben az egyik lehet√vé teszi azt, amit a másik megtilt. Ezzel párhuzamosan a közegészségügyi rendszer m∫ködésében, például az AIDS-szel kapcsolatban, egyáltalán nem egyértelm∫, hogy az egyéneket kisebbségként azonosító diskurzus („veszélyeztetett csoport”) nem még elnyomóbb-e, mint az ezzel verseng√, a cselekedtek alapján általánositó beszéd („biztonságos szex”). A definició felügyeletének minden egyes kérdése súlyos következményekkel jár ebben a kett√s kötésben, amely a fenti két diskurzus egymást átfed√ terében jön létre. A sok energiát felemészt√, de láthatóan szilárd viszony a homo- és heteroszexualitás definícióját kisebbségként meghatározó és az általánosító néz√pontok közt nem az egyetlen fogalmi ostrom, amelyben a modern homoszexuális és heteroszexista sorsok életre kelnek. A második, éppolyan fontos és az els√vel szorosan összefonódott kérdés, a homoszexuálisoknak és az azonos nem∫ek iránti vágyaknak a nemi szerepekhez való általában vett viszonyának meghatározása. (Ebbe a fogalomkörbe tartozik a leszbikusságnak mint n√i identitásnak

elemzési lehet√séget biztosítottak a homo- és heteroszexuális identitás definíciójával kapcsolatban a coming out pillanata el√tt. Valóban nem is ez volt a céljuk. A meleg identitás meghatározásainak története iránti, újabban termékeny érdekl√dés néhány esetét leszámítva, a homo- és heteroszexualitás kérdéseivel foglalkozó analitikus eszközök sora nagyon kevéssé b√vült Proust kora óta. A Proust és kortársai számára újonnan elérhet√ „magyarázó” modellek, amelyek f√leg a kisebbségi néz√pontot er√sítették, b√ségéb√l néhányat mára elfelejtettek, elvetettek, vagy a történelem elszürkítette √ket ahhoz, hogy megállják a helyüket. (Ugyanakkor némely elveszettnek hitt elmélet másutt, közhelyek formájában máig fennmaradt. Az ember sosem lep√dhet meg, ha ezek az elméletek újabb és újabb neveken bukkannak fel a Times tudományrovatában és a Yale University Press „sissy boyokról” szóló kiadványában élednek újjá.19) Van azért néhány új bejegyzés is. A m∫velt nyugatiak, úgy t∫nik, hogy a század során osztoznak a homoszexualitás meghatározásában, attól függetlenül, hogy √k maguk vajon melegek vagy heterók, homofóbok vagy nem. Ez a definíció közel állhat ahhoz, amilyen Proust felfogása is lehetett, s√t amilyen az enyém és jó eséllyel a tiéd is – radikális és feloldhatatlan ellentmondások köré szervez√dik. Egyrészt benne foglaltatik az a kisebbséggé tev√ nézet, hogy a népesség jól elkülöníthet√ része „tényleg meleg”, de azt az elgondolást is vallja, hogy a szexuális vágyak olyan er√s, ugyanakkor megjósolhatatlanul viselked√ összetev√i lehetnek egy szilárd személyiségnek is, hogy a láthatóan heteroszexuális személyeket és (vágy)tárgyválasztásaikat az azonos nem∫ek iránti vágyak is er√sen meghatározhatják. Ez fordítva is m∫ködhet a láthatólag homoszexuális személyek esetében is. Legalábbis a férfi heteroszexuális identitás és a modern maszkulin kultúra saját fenntartásának érdekében megköveteli a b∫nbakképzést a férfiaknak az azonos nem∫ek iránti vágyából, amely széles körben elterjedt, bels√ érzés.20 A legkülönböz√bb írók és gondolkodók t∫zték ki célul, hogy döntést hozzanak a szexualitás kisebbségi és univerzalizáló meghatározása között, hogy feloldják a fogalmi ellentmondásokat. Bármekkora sikerrel járjanak (a saját mércéjük szerint), egyikük sem mozdította el a modern diskurzus tökéletes béklyóját egyik vagy másik irányba. A vágyak átalakulásra kész és bizonytalan játékának magasabbra értékelése, a meleg közösségek és meleg személyek

33


A különböz√ modellek végig fontos szerepet játszottak a melegség modern meghatározásának kísérletei során, ahogy ez a német melegjogi mozgalom két vezet√je közötti korai szakításból is világosan kiderül. Magnus Hirschfeld, a Tudományoshumanitáriánus Bizottság (1897) alapítója a „harmadik nem” híve volt, aki (Don Mager átiratában) „egyenl√séget tett a homoszexuális vágy és a crossgender viselkedések között”. Benedict Friedländer, a Különlegesek Közösségének (1902) alapítója ennek épp az ellenkez√jére jutott. Szerinte a homoszexualitás a „nemi differenciálódás” legmagasabb, legtökéletesebb evolúciós lépcs√foka.23 Ez az „igazi typus inversus”, ahogy James Steakley magyarázza, „távol áll az elpuhult, n√ies homoszexuálistól, a patriarchális társadalom alapítója, akit a heteroszexuálisok fölé emel vezet√i képessége és h√siessége.”24 A homoszexualitás meghatározásában a kisebbségi meghatározással él√ és az általánosító diskurzus közt stagnáló patthelyzethez hasonló áll fenn a nemek határait áthágó és a nemeket elkülönít√ meghatározások között is, és ennek is megvan a maga külön bonyolult története, ami különösen fontos a modern nemi aszimmetriák, az elnyomás és az ellenállás megértéséhez. A szexuális és nemi meghatározások komplex és ellentmondásos fogalmából következik, hogy a szövetségkötésre szolgáló alapok és a különböz√ csoportok közti azonosítás szintén többféle lesz. Ha egyedül a nemi szeparatizmus szempontjából vizsgáljuk kicsit a nemek meghatározásának kérdését, akkor eszerint a leszbikusok a n√k közt kerestek szövetségeseket, beleértve a nem melegeket is (például Adrienne Rich „leszbikus kontinuum”-modellje szerint), és ugyanígy a meleg férfiak, Friedländer férfiasságmodellje – és újabban a „férfiak felszabadításának” elméletei szerint is – a nem meleg férfiak között. „A n√k erotikus és szociális elbizakodottsága az ellenségünk” – írta Friedländer Hét tézis a homoszexualitásról cím∫ munkájában 1908-ban.25 A nemi inverzió vagy liminalitás toposza szerint viszont a meleg férfiak a nem meleg n√kkel azonosították magukat (mivel állítólag √k is „n√iesek”, vagy mert férfiakra vágynak), vagy leszbikusokkal (mivel √k is határhelyzetet foglalnak el). Hasonlóképp, a leszbikusok meleg férfiakkal azonosítják magukat, vagy (bár ez az azonosítás nem olyan er√s a feminizmus második hulláma óta) heteró férfiakkal.

radikális feminista újraértelmezése.) Legalább a századforduló óta tartósan uralkodik a nemek két ellentétes trópusa, melyekkel az azonos nem∫ek iránti vágyakat a nemi szerepekkel kapcsolatban értelmezték. Egyrészt létezett és különböz√képpen kódolva fenn is maradt az inverzió trópusa: anima muliebris in corpore virili inclusa – „n√i lélek férfi test fogságában” és fordítva (ez jelen van a homofób folklórban és a „cicafiúkat és férfias n√véreket” körülvev√ tudományos térben, de sok él√ meleg és leszbikus közösség is elfogadja ezeket). Christopher Craft és szerz√társai világossá tették, hogy ennek a képnek éltet√ eleme, hogy meg√rzik a heteroszexualitást magában a vágyban, akár a homoszexualitás ilyen sajátos olvasatán keresztül is. A vágy, ebb√l a néz√pontból, definíció szerint egy férfi és egy n√i én között támad fel így is, bármilyen biológiai nemmel rendelkez√ testben jelenjenek is meg ezek.22 Nem Proust – még csak a vígjátékíró Shakespeare sem – volt az els√, aki rámutatott, hogy az „igazi”, „bels√” heterogender lehet, hogy helytálló fogalom, amíg csak két emberr√l van szó, viszont szélesebb körben a vágyak szükségszer∫en egy lélegzetelállító komédia koreográfiájára egyszer∫sítik az inverzió vagy liminalitás trópusát. Ennek ellenére az inverzió trópusa az azonos nem∫ek iránti vágyról szóló diszkurzus alapja maradt. […] Értékítélettel telítve, amennyire csak lehet, az inverzió trópusa szorosan összekapcsolódott ellentétével, a nemek szétválasztásának trópusával. Ezen nézet szerint (amely a vágy lényegét nem abban látja, hogy az átlépi a nemek közti határt) a világ legtermészetesebb dolga, hogy azonos nem∫ emberek, akiket a társadalmi szervezet legmeghatározóbb jegye sorol ugyanabba a csoportba, akiknek a gazdasági, intézményes, érzelmi és fizikai szükségletei és tudása annyira hasonlítanak, a szexuális vágyban is összekapcsolódnak. Ahogyan a „leszbikus” kifejezésnek a „n√-azonos n√”-re való cserélése és a férfi és n√i homoszociális vágy kontinuuma is javasolja, ez a trópus össze akarja olvasztani a nemi identitást és a vágyat, míg az inverzió modellje, éppen ellenkez√leg, a különbségükön alapul. A nemek szétválasztásának modellje így a nemek meghatározásának „természetes” középpontjába helyezi a n√t szeret√ n√t és a férfit szeret√ férfit, megint csak eltér√en az inverzió modelljét√l, amely a nemek határára helyezi a melegeket – biológia vagy kulturális szempontból. (Ld. 1. ábra)

34


a férfias biszexualitás eszméjét hajszolta.”26 Ezek a szembeállítások azonban eléggé esetlegesek. Freudnak a szexualitásról alkotott általánosító felfogása például együtt jár a nemek inverziómodelljével. Nagyobb vonalakban, azok az utak, amelyeket meg kell tenni ezen a félrevezet√en szimmetrikus térképen, valójában az adott történelmi helyzet, a nemi és szexuális elnyomás aszimmetriái által felszabdalva jelennek meg. A kisebbségként definiáló és az univerzalizáló gender- és nemiidentitás-meghatározások patthelyzetének hatása mindenekel√tt a társadalmi szervez√dés kritikus pontjain megjelen√, strukturált, diszkurzív összeférhetetlenség területén látható. Ez esetben a kritikus pont az, ahol valamilyen nemi szerep diszkriminálható. Nem hiszem, hogy elérhet√ egy olyan álláspont, ahonnan ezek a kérdések érthet√en és hatékonyan megítélhet√k vagy eldönthet√k lennének, mivel ugyanezek az ellentétek uralják a témáról való gondolkodást, és azon keresztül a saját gondolkodásunkat is alakították, és annak er√szakos és terhes modern történetét. Ígéretesebb tervnek t∫nik magát az emberi kapcsolatok zavaros rendszerét és az azt elválaszthatlanul körbenöv√ inkongruenciát tanulmányozni – ennek összezavarodott árnyékában bontakoztak ki a század nagy részében mind a kultúránk legtermékenyebb, mind a leggyilkosabb összeesküvései.

(Természetesen ezen azonosítás politikai következményeit radikálisan, sokszor akár er√szakosan is befolyásolták a különböz√ történelmi er√ket formáló tényez√k, különösen a homofóbia és a szexizmus.) Meg kell jegyezni, hogy a „genderügyet egyedül definíciós kérdésnek” tekint√ sematizálás a homo- és heteroszexuális meghatározásokkal is meglep√en khiasztikus módon találkozik. A nemi meghatározottságon alapuló modellek, mint amilyen Friedländeré is, általánosítóan fogják fel a homo- és heteroszexualitás lehet√ségét. Az olyan, nemileg egységesít√, inverzió- vagy határmodellek, mint Hirschfeld „harmadik neme”, természetes szövetséget vagy azonosulást tételeznek fel a meleg férfiak és a leszbikusok között, ugyanakkor a meleg szeparatizmus és a kisebbségi meghatározás felé is tartanak, különösen a meleg önmeghatározás és politika terén. Steakley hatékonyan összehasonlítja Hirschfeld Tudományos-humanitáriánus Bizottságát és Friedländer Különlegesek Közösségét: „A homoszexuálisok felszabadítási mozgalmában a Bizottság és a Közösség közt ellentét húzódott… Míg a Bizottság férfiak és n√k szervezete volt, addig a Közösség kizárólag a férfiaké… Míg a Bizottság a homoszexuálisokat harmadik nemnek tekintette, azzal a célkit∫zéssel, hogy √ket is megillethessék a másik két nem számára alapvet√ jogok, addig a Közösség ezt koldusokhoz méltó könyörgésnek gúnyolta, és

szeparatista

integráló

a homo/heteroszexualitás meghatározásai

kisebbségi meghatározás: a meleg identitás, esszencialista, „harmadik nem” típusú modellek, polgárjogi mozgalom

általánosító: biszexuális potenciál, társadalmi konstrukció, „szodómia”-modellek, leszbikus folytonosság

gendermeghatározások

genderszeparatista néz√pont: homoszociális kontinuitás, leszbikus folytonosság, férfiasságbeavatási modellek

fordított, köztes vagy nemet cserélt állapotként való felfogás: nemeket keresztez√, androgün, meleg–leszbikus szolidaritáson alapuló modellek

1. ábra A meleg/heteró fogalmának meghatározásai a szexualitás és a gender függvényében.

35


Jegyzetek 1 D. A. Miller: Secret Subjects, Open Secrets In: U√: The Novel and the Police, Berkeley and Los Angeles, University of California Press, 1988. 207. 2 Ezzel az üggyel kapcsolatban ld. Michael W. la Morte: Legal Rights and Responsibilities of Homosexuals in Public Education. In: Journal of Law and Education 1975. július, 4/23. szám, 449–467., különösen 450–453. és Jeanne la Borde Scholz: Comment: Out of the Closet, Out of a Job: Due Process in Teacher Disqualification. In: Hastings Law Quarterly 6, 1979. tél, 663–717., különösen 682–684. 3 Nan Hunter, az ACLU Lesbian and Gay Rights Projectjének vezet√je elemezte a Rowland-ügyet a Homophobia and Academic Freedom cím∫ beszédében a Modern Language Association nemzeti gy∫lésén. Melegjogi szempontból érdekesen elemzi a magánszférához való jogot és az Alkotmánynak a szólás szabadságát garantáló els√ kiegészítését (akár külön-külön, akár együtt veszik figyelembe √ket) a Notes: The Constitutional Status of Sexual Orientation: Homosexuality as a Suspect Classification. In: Harvard Law Review 98., 1985. április, 1285–1307., különösen 1288–1297. A jelen tanulmány apropójául szolgáló törvényhozási kérdésekkel kapcsolatban ld. Janet E. halley:The Politics of the Closet: Towards Equal Protection for Gay, Lesbian, and Bisexual Identity. In: UCLA Law Review 36, 1989, 915–976. 4 New York Native, 1986. július 14., 169. szám, 11. 5 Philip BockMan: A Fine Day In: New York Native, 1986. augusztus 25., 175. szám, 13. 6 A „closet” megtartotta a melegség szemantikáját: 1989 júniusában, amikor a Republican National Committee arra szólította fel Thomas Foley-t, hogy „jöjjön ki a liberális szekrényb√l”, és szavazási statisztikáját a melegségét felvállaló Barney Frankével hasonlította össze, ezt általában úgy értették, mintha azt akarták volna sugallni, hogy maga Foley is meleg. A bizottság azon reménye, hogy elkerülheti a rágalmazás gyanúját, érdekes jele annak, menynyire lehetetlen eldönteni, hogy ezt a kifejezést „meleg” jelentésben értik-e vagy nem. 7 Ezzel kapcsolatban ld. Privilege of Unknowing cím∫ cikkemet. In: Genders, 1988. tavasz, 1. szám. 8 Ezzel kapcsolatban ld. Between Men: English Literature and Male Homosocial Desire. New York, Columbia University Press, 1985. 9 Lord Alfred douglaS: Two Loves In: The Chameleon, 1894. 1. szám, 28. 10 Jean racine: Eszter. 89. sor. 11 Érdemes megemlíteni, hogy a bibliai történet is tömeggyilkossággal végz√dik: míg Racine királya visszavonja a parancsát (1197), addig a bibliai király megfordítja azt (Eszter könyve, 8:5), és megengedi, hogy a zsidók 75 000 ellenségüket (9:16) lemészárolják – köztük n√ket és gyermekeket (8:11). 12 Voltaire szavaival „un roi insensé qui a passé six mois avec sa femme sans

savoir, sans s’informer même qui elle est”. In: Racine: Esther, szerk. H. R. Roach, London, 1949. 83–84. 13 Ld. Privilege of Unknowing, különösen 120. 14 Alan Bray: Homosexuality in Renaissance England. London, Gay Men's Press, 1982. 16. 15 Ld. Jonathan katz: Gay/Lesbian Almanac: A New Documentary. New York, Harper & Row, 1983. 147–150. Továbbá: David M. halperin: One Hundred Years of Homosexuality. New York, Routledge, 1989. 16 A kortárs liberális-radikális feminizmus, a NOW-tól a radikális szeparatizmusig, kivételt jelenthet ez alól a szabály alól, bár az már eleve eléggé sok kompromisszum révén jött létre. 17 B√vebben ld. Epistemology of the Closet. 4. fejezet. 18 Például radicaleSBianS: The Woman Identified Woman. In: Radical Feminism. Szerk. Anne koedt, Ellen levine, Anita rapone. New York, Quadrangle, 1973. 240–245., Adrienne rich: Compulsory Heterosexuality and Lesbian Existence. In: Women, Sex, and Sexuality. Szerk. Catherine R. StiMpSon–Ethel Spector perSon. Chicago, University of Chicago Press, 1980. 62–91. 19 Itt Richard Green The „Sissy Boy Syndrome” and the Development of Homosexuality cím∫ 1987-es m∫vére utalok. A könyv megjelenését követ√ mélységesen sztereotipikus, homophób újságcikkeket maga a könyv legitimálta, a könyvet pedig a Yale University Press státusza. 20 Aki azt hiszi, hogy ezt csak a homphóbiaellenesek gondolják így, hallgassa meg, hogyan teszi meg b∫nbaknak és ítéli el egy edz√ csapatának „nyávogó” (vagy rosszabb) jellemvonásait. D. A. Miller Cage aux folles: Sensation and Gender in Wilkie Collin’s The Woman in White cím∫ cikke (In: U√: The Novel and the Police. 146–191., különösen 186–190.) különösen hihet√en bizonyítja, (mintha nem lenne nyilvánvaló), hogy ezek a vélemények nem annyira a kulturális kritika jellemz√i, mint inkább a kulturális er√szaké. 21 Mikor a kilencedik körzeti feljebbviteli bíróság egésze támogatta Watkins újra felvételét a seregbe, ez nem nyugodott olyan biztos alapokon. 22 Christopher craft: „Kiss Me With Those Red Lips” Gender and Inversion in Bram Stoker’s Dracula. In: Representations 1984. √sz, 8. szám, 107–134., különösen 114. 23 Don Mager: Gay Theories of Gender Role Deviance. In: SubStance, 1985. 46. szám, 32–48, idézet helye: 35–36. A forrása John lauritSen–David thorStad: The Early Homosexual Rights Movement. New York, Time Change Press, 1974. és James D. Steakley: The Homosexual Emancipation Movement in Germany. New York, Arno Press, 1975. 24 Steakley, i. m. 54. 25 Uo. 68. 26 Uo. 60–61.

36

A rejt zködés episztemológiája. Fordította Kovács Vera

Recommend Documents