AZ ENERGIAGAZDÁLKODÁS ALAPJAI 1.1
A nukleáris energia békés célú felhasználása, terjedésének biztonsági kockázata – jelene és jövője Tárgyszavak: atomenergia; atomerőművek; IAEA.
Az uránérc bányászatától a fűtőanyag előállításán és villamosenergia-termelésen át a radioaktív hulladék kezeléséig terjedő, ún. fűtőanyagciklus az atomenergia szélesebb bázison való használatával kapcsolatban két problémát vet fel: – az egyik a fejlődő országok hatalmas régióinak az infrastruktúrájukból leginkább hiányzó villamosítása, – a másik az általános félelem a nukleáris technika terjeszkedésétől. A gondokat két elvet követve lehet leküzdeni: – egyfelől abból kell kiindulni, hogy ugyanazon – akár innovatív fűtőanyagciklust alkalmazó stratégia nem válik be minden országra, – másfelől, hogy nem nélkülözhető a többoldalú, esetenként globális együttműködés a műszaki, biztonsági, kockázatkezelési és terjeszkedésellenes intézkedések, módszerek kidolgozásában. Eisenhower, az USA elnöke az ENSZ 1953. évi közgyűlésén elmondott beszédében meghirdette az „Atoms for Peace” („Atomenergia békés felhasználásáért”) elvet, valamint egy nemzetközi Atomenergia Hivatal létrehozásának szükségességét, amely felelős a világ urán- és hasadóanyag-készleteinek nyilvántartásáért, tárolásáért és felhasználásáért. Ennek a felszólításnak két szervezet megalapítása tett eleget: – a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (International Atomic Energy Agency, IAEA), amely az atomenergia békés felhasználásának támogatására és egy nemzetközi biztonsági rendszer kifejlesztésére alakult, valamint – a nukleáris terjeszkedést korlátozó Atomsorompó Egyezmény (Nuclear Non-Proliferation Treaty, NPT).
Az IAEA programja, feladatai Az IAEA-t azzal a szándékkal alapították, hogy segítsen a politikának nemzetközivé tenni az atomenergia hasznát és polgári építő, nem katonai rendeltetésű irányba terelni a nukleáris technológiák fejlesztését. Ez három általánosan megfogalmazott feladatot jelent: • gondoskodás a nukleáris létesítmények működésének biztonságáról és veszélytelenségéről („safety and security”), • műszaki fejlesztés, vagyis az atomenergia hozzájárulásának kibővítése és gyorsítása a gazdasági fellendüléshez és az emberiség egészségéhez, • annak szavatolása, hogy felügyelete alatt az atomenergiát ne lehessen katonai célokra felhasználni. A korszerűség jegyében az IAEA-nak a nemzetközi nukleáris közösséggel együtt kell gondoskodnia a tagállamok és a lakosság ellátásáról a hozzáférhető nukleáris technológiákra és polgári felhasználásukra vonatkozó objektív információkkal. A nukleáris ismeretek kezelésének egyik feladatköre a fiatalabb nemzedékhez tartozó tudósok és mérnökök képzése, akik a levonható tanulságokra építve tudnak tervezni a nukleáris ipar számára. Az IAEA támogatja a Nukleáris Világszövetség (World Nuclear Association) kezdeményezését is egy nemzetközi Nukleáris Egyetem (World Nuclear University) felállítására.
Biztonság és veszélytelenség A csernobili katasztrófa nem fogyatkozó intenzitással figyelmeztet a nukleáris létesítmények stabil és veszélytelen működésének jelentőségére. Egy nukleáris katasztrófa egyaránt pusztít embert és környezetet, a radioaktív sugárzás minden élő szervezetben a dózistól függő kárt tesz. Az atomenergia békés célú felhasználásának biztonságáról való gondoskodás a nukleáris iparral rendelkező országok nemzetközi felelősséggel is terhelt feladata, amelynek teljesítéséhez az IAEA három formában nyújt segítséget: – támogatja nemzetközi biztonsági megállapodások „honosítását” és – nemzetközi normák bevezetését, továbbá – részt vesz érvényesítésük ellenőrzésében.
Ilyen akciók eredményeképpen az elmúlt évtizedben világszerte fokozódott az atomerőművek biztonsága, több ország megszigorította sugárvédelmi előírásait. Az 1996. óta hatályos „Nukleáris biztonsági egyezmény” (Convention on Nuclear Safety) mára a nukleáris biztonság kérdéseit érintő együttműködés és éberség fontos eszközévé fejlődött. Ennek ellenére új atomerőművek inkább Ázsiában és KeletEurópában épülnek. A nyugat-európai országok alig bővítenek, egy részük le is állítja erőműveit biztonsági okokra, a radioaktív hulladék gondjaira, gazdasági versenyképesség hiányára és a lakossági visszautasításra hivatkozva. Az IAEA INPRO-projektje Az atomenergia jövőbeli szerepe nagymértékben függ a felsorolt aggályok eloszlatására alkalmas új technológiák kifejlesztésétől. Az IAEA ennek a kérdésnek a megoldásában „Innovatív reaktorok és fűtőanyagciklusok nemzetközi projektjével (International Project on Innovative Reactors and Fuel Cycles, INPRO) vesz részt, amely a gazdasági és biztonsági felvetésekre adandó válaszok mellett – kisebb, kevésbé beruházásigényes és – a fejlődő országok villamos hálózatához jobban igazodó reaktorok tervezésére helyezi a hangsúlyt. Az INPRO-projekt újszerű atomenergia-termelő rendszerek tervezését és fejlesztését támogatja, a 21. század közepét megcélzó határidővel. A feltétel a „felhasználói igények” kielégítése a gazdaság, a környezetvédelem (beleértve a hulladékkezelést), a biztonság, a terjeszkedés akadályozása, valamint a törvényi és intézményi kapcsolódások területén. Különféle reaktortípusok működését és javítási lehetőségeit Argentínában, Brazíliában, Indiában, Dél-Koreában és Oroszországban esettanulmányok elemzik. Jelenleg több mint 20 új tervezésű atomreaktor áll világszerte fejlesztés alatt. A radioaktív hulladék problémája Több nemzeti joganyagban még érvényben van egy, azon az elven nyugvó törvény, amely szerint minden országnak saját határain belül kell gondoskodnia radioaktív hulladékának elhelyezéséről. Ez az „All in my backyard”, AIMBY (kb. mindent a portámon belül jelentésű) princípium nem bizonyult ésszerűnek sem gazdasági, sem biztonsági vonatkozásban. Jelenleg több mint 50 ország ilyen hulladéka vár átmeneti tárolók-
ban újrafeldolgozásra vagy végleges lerakásra. Nincsenek minden országban a radioaktív hulladék biztonságos lerakására alkalmas geológiai adottságok, számos, kis volumenű nukleáris programmal rendelkező állam pedig nem tudja teljesíteni a lerakóhely létesítésével és fenntartásával járó személyi és pénzügyi követelményeket. Ezért az IAEA vezetői konferenciája 2003. szeptemberében úgy foglal állást, hogy számos előnnyel jár speciális hulladéktárolók létesítése nemzetközi együttműködéssel.
Fejlesztés, bővítés az emberiség javára Az IAEA programjának humanitárius része, vagyis alapvető emberi szükségletek és kényelmi igények kielégítése nukleáris technológiák segítségével, a közvélemény előtt kevésbé ismert, de az ellenőrzéshez hasonló intenzitással végzett tevékenység, amely az elmúlt években – mindig a fenntartható fejlődéssel kijelölt határok közt maradva – jelentős eredményekhez vezetett: – A gyógyászatban • mind terápiás, mind diagnosztikai használatban egyre hatásosabbak a radioaktív izotópok és a besugárzások, • besugárzással sterilizálják a súlyos sérüléseket gyógyító csont-, bőr- és egyéb szöveteket, • radioaktív izotópokkal határozzák meg a malária-, a tuberkulózis és a májgyulladás gyógyszer-rezisztens törzseit, – Az izotóphidrológia a talajvízzel és egyéb édesvízkészletekkel való gazdálkodás legfontosabb eszközévé lépett elő. – Az izotópok mint nyomjelzők beváltak a geotermikus energia hasznosítására alkalmas mezők feltárására. – A mezőgazdaságban megnöveli a hozamokat • a talajerózió és a műtrágyafelvétel meghatározása nukleáris technikával, • kártevők elpusztítása, valamint • szárazságtűrő növények kifejlesztése.
„Atoms for peace” – felügyelő szolgálat A nukleáris energia két lehetősége: a soha nem látott pusztítás és az emberiség javára fordítható óriási energiakészlet hasznosítása közül az IAEA megalakulásakor hitet tett az utóbbi mellett, s ez a Hirosimáról
és Nagaszakiról annak idején még élő rémképek fényében valóságos fogadalom volt: „Soha többé atomfegyvert!” A 21. században az IAEA legfontosabb feladatává vált a figyelő– felügyelő szolgálat. Az atomenergia kizárólagosan békés célú felhasználásán őrködik. A feladat jelentőségét kiemeli, de gyakorlatát roppantul meg is nehezíti a nukleáris technikai részletek, de még az atomfegyverek gyártására vonatkozó ismeretek és tapasztalatok hozzáférhetősége. Minthogy a polgári rendeltetésű nukleáris fűtőanyagciklusok kritikus részei alkalmasak tiltott felhasználásra, meg kellene fontolni ilyen „ártatlan” programok korlátozását (pl. plutónium elválasztásáét vagy az urándúsításét is.) Emellett törekedni kell olyan innovációk megvalósítására, amelyek a jövő atomenergia-rendszereit a terjeszkedéssel szemben „ellenállóbbá teszik”. Fenyegető példák Az „információk századában” egy nukleáris katonai technika telepítésére törekvő ország a nemzetközi éberség ellenére megteremtheti egy ilyen fejlesztés lehetőségeit, még a korai „leleplezés” előtt. Erre a veszélyre a közelmúlt máig ható példái figyelmeztetnek: – Az 1990-es évek elején kiderült, hogy Irak, az IAEA biztonsági ellenőrző tevékenysége ellenére titkos atomfegyver-programot fejleszt, ami szükségessé tette a felügyeletben új módszerek és eszközök, pl. környezeti adatgyűjtés alkalmazását. Ezzel kapcsolatban az IAEA illetékes részlegének vezetője egy 2003. évi közleményében kifejti, hogy a biztonsági szolgálat technikai és szerkezeti módosításait a „túloldalon” is az „eljáráskultúra” forradalmi változásai követik. – A Koreai Demokratikus Népköztársaság (KNDK) 1988-ban aláírta ugyan az atomfegyverkezés bővítését korlátozó szerződést (NPT), de 1992-ben megtagadta, hogy vállalásait – a gyanakvásra okot adó információk nyomán – az IAEA ellenőrizze, majd bejelentette az atomsorompó-egyezmény felmondásának szándékát. A KNDK az USA-val megkötötte az ún. „Megengedett Keretről” szóló egyezményt, amely az ország grafitmoderátoros nukleáris létesítményeinek (három atomreaktornak és egy újrafeldolgozó üzemnek) a „befagyasztásáért” cserébe szándéknyilatkozatot tartalmaz egy villamos energiát fejlesztő könnyűvizes atomreaktor építésére. A „befagyasztás” ellenőrzésével az ENSZ Biztonsági Tanácsa az IAEA-t bízta meg.
A KNDK azonban nem engedélyezte az IAEA vizsgálati tevékenységét, sőt 2002-ben kiutasította az országból az ellenőröket, 2003-ban pedig bejelentette, hogy folytatni kívánja atomfegyverkezési programját. Az Észak-Koreával szerzett tapasztalatok meggyőzően bizonyítják, hogy amennyiben egy (elég agresszív) állam rendelkezik mind kiégett fűtőelemekkel, mind feldolgozókapacitással és kivonja magát a biztonsági felügyelet alól, akkor nem kell sokáig várni rá, hogy a fűtőelemekből fegyvergyártásra alkalmas anyagot termeljen. Általában kimondható, hogy amennyiben egy állam akár saját erőből, akár külső segítséggel alkalmazni tud polgári célokra fejlett nukleáris technikákat, bizonyosan fel tudja építeni egy ilyen üzem titkos mását is. A rejtekhely felfedezése pedig – még számottevő mennyiségű katonai anyag termelése előtt – nem féltetlenül sikeres. De minden bizonytalanság ellenére az atomfegyverek terjedésének megakadályozására és végső célként az atomfegyver-mentesítésre irányuló törekvések sikerének záloga továbbra is az IAEA biztonsági „őrszolgálata”. Ezt a feladatot ugyanis nem tudja ellátni semmilyen állam, sem államok közössége. Védekezés a terrorizmus ellen Az elmondottak – pozitív és negatív értelemben egyaránt – érvényesek a nukleáris terrorizmus elleni védekezésre is. Ennek jegyében számos gyakorlati munkacsoport és értekezlet foglalkozott a nukleáris technika biztonságát érintő kérdésekkel, azaz – radioaktív és sugárzó anyagok illegális szállításával, – radioaktív anyagok és sugárzó tárgyak, eszközök elleni fizikai védelemmel, – nukleáris anyagok nyilvántartásával és a fenyegetettség megítélésével. Az IAEA védekező eszközei értékbecslésével, valamint sugárzó források felkutatásával és „elhagyottak” biztosításával támogatja tagállamai nukleáris biztonsági programjait. Az ismétlődő veszélyes események megelőzése érdekében az IAEA, a Nukleáris Műveletek Világszövetségével (World Association of Nuclear Operation) együtt folyamatosan megosztja nemzetközi tapasztalatait az államok rendvédelmi szerveivel és atomenergia-szektorával. Minthogy a terrorizmus fenyegetését az erőfeszítések ellenére nem sikerült felszámolni (egyelőre mérsékelni sem), a legfontosabb teendő levonni a tanulságokat az újabb és újabb végrehajtott és még azelőtt leleplezett akciókból és ezek birtokában erősíteni, ill. módosítani a védekező infrastruktúrát.
A nemzetközi nukleáris biztonsági rendszerek bírálata A szakemberek és az érintettek eléggé népes tábora szerint mára kiderült, hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség a statútumában lefektetett rendeltetések egyikének sem tud eleget tenni. Nem teljesülnek a meghirdetett jelszavak („Atomenergia békés felhasználásáért”) ígéretei a nukleáris ismeretek, technikák, felszerelés és anyagok elterjedésének megakadályozására; ezek inkább utat nyitottak a rendezetlen feltételekkel, egységes elvek, korlátok nélkül történő világméretű proliferációnak, ennek összes, biztonságot veszélyeztető következményével. Nem jöttek létre a polgári nukleáris gazdaságot szabályozó keretek, ehelyett azok az államok, amelyek abban a helyzetben vannak, hogy a normákat lefektessék, s erre különböző okokból motiválva is lehetnének, nukleáris technológiákat adnak át korlátozó feltételekkel vagy anélkül. Az 1950-es évek közepén Kanada bizonyos kikötésekkel eladott Indiának egy plutónium gyártására alkalmas kutatóreaktort, amelyben két évtized múlva (1971-ben) már megtörtént az ország első, ún. békés atomrobbantása, az indiai/kanadai viszony megromlását okozva. Franciaország 1956-ban egy hasonló reaktort szállított Izraelnek, de a jelek szerint a felhasználására vonatkozó illúziók nélkül. Ugyancsak Franciaország építette Spanyolország első atomerőművét Vandellosban, immár mellőzve minden kísérő óvatoskodást. Az 1974. évi indiai kísérleti robbantás aggodalmakat keltett és megszólalásra késztette a világ vezető fizikusait. Mindnyájan úgy nyilatkoztak, hogy a békés célú nukleáris fejlesztés megvalósítja a háborús felhasználás feltételeit is, sőt Teller Ede szerint félő, hogy a „nukleáris terjeszkedés elkerülhetetlen, amíg a világ nem talál más megoldást a felmerült vagy kibontakozó nemzetközi problémákra”. Teller megjegyzése atomfegyverek előállításának már számos államról elmondható képességén túl, birtoklásuk és használatuk motivációjára is utal, mint voltaképpeni kockázati tényezőre. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy fel lehet hagyni a képességek és lehetőségek éber figyelésével. A veszélyt ugyanis érvényben hagyta a nukleáris terjeszkedés ellen kötött egyezmény (Nuclear Non-Proliferation Treaty, NPT) IV. cikkelye, amikor a csatlakozóknak a nukleáris energia kutatására előállítására és felhasználására való elidegeníthetetlen, diszkriminálás nélküli jogát említi.
Az NPT és az „atomsorompó” Az NPT-nek az USA és a Szovjetunió kezdeményezésére létrejött formája még nem tartalmazza azt a három cikkelyt, amelyekhez az atomfegyver nélküli országok, nagyobb biztonságuk érdekében ragaszkodtak, ezek: – az atomenergia kizárólagos békés felhasználása, – a nukleáris kísérleti robbantások engedélyezése (mára törölve) és – a nukleáris lefegyverzés. Az atomenergia békés felhasználásáról szóló cikkely kodifikálja a régi eisenhoweri jelszót és fenntartja azt a társadalommal elhitetett jövőképet, amely szerint a világ gazdasági fejlődésének kulcsa és a fényes jövő ígérete az atomenergia. Ez többé-kevésbé ma is tartja magát, a nukleáris ipar gazdasági, biztonsági és főként speciális hulladékkezelési gondjai ellenére. A fenntartások talán fokozott mértékben vonatkoztathatók a lefegyverzés cikkelyére. A politikának legalább ugyanilyen figyelemmel kell olyan atomfegyverrel (még) nem rendelkező országok felé fordulnia, amelyekben a folyamatos fejlődés iránya aláaknázhatja az NPT-t. Az NPT a csatlakozó, atomfegyverrel nem rendelkező országoktól megkívánja, hogy az aláírást követő 18 hónapon belül kössenek biztonsági ellenőrzési egyezményt az IAEA-val. A 185 aláíró állam közül 2003 végén még legalább 40 nem tett ennek eleget, és a késések inkább években, mint hónapokban mérhetők. A szerződésen kívüli államok kötelező nukleáris programjuk ismertetése egy „kiegészítő jegyzőkönyvben” (Additional Protocol), amely a terjeszkedés megítélésének fontos eszköze. 2003 őszéig az NPT-hez csatlakozók közül csak 37-nek, a jelentős nukleáris tevékenységet folytató 70 állam közül csak 23-nak volt hatályos „jegyzőkönyve”. A világ vezető atomhatalmai – USA, Egyesült Királyság, Franciaország, Kanada – kétoldalú egyezményeket kötöttek a nukleáris energiában érdekelt országokkal, 1956-ban az USA több mint 20 ilyen szerződést írt alá. Ezek már akkor megfosztották az IAEA-t központi szerepétől, főleg pedig felmentették az ellenőrző rendszer hiánytalan kiépítésének kötelessége alól.
A tudomány szabadsága Az „Atomenergia békés felhasználásáért” jelszó és a nukleáris terjeszkedés közötti összefüggés elemzéséhez érdemes megvizsgálni,
hogy mit jelentett a világnak a szabad betekintés a nukleáris fejlesztést meghatározó tudományos területekre. Az iparilag fejlett régiók egyetemein különböző országokból érkezők ezrei szereztek tudást és jártasságot nukleáris elméletben, technológiákban és reaktortervezésben, valamint az ezekhez csatlakozó fizikai, kémiai és kohászati ismeretekben. Ezek a tanulmányok is közel hozták egymáshoz a békés és a katonai atomenergetikát, aminek egyik legmarkánsabb eredménye és tanulsága az USA számára az iráni nukleáris program. Az indiai mérnökök pedig francia intézetekben sajátították el a békés célú nukleáris tevékenységek számára fontos neutron-iniciátorok tervezését és elkészítését, amelyek azonban robbanófegyverekben is a láncreakció kiváltásának kritikus elemei. Ugyanezen ismeretekre van szükség a kobalt gyógyászati 80-as izotópjának előállításában szereplő forrócellás műveletekhez és katonai rendeltetésű plutóniuméhoz. Ezeknek a problémáknak a kezelése a külföldről jelentkező tanulmányi ösztöndíjasok visszautasításától kezdve (ami egyébként szöges ellentétben lehet a befogadó ország politikai hitvallásával) a képzésért folyamodókkal, hitelt érdemlő bázison olyan értelmű megegyezésig terjed, hogy kényes technológiákat nem fejlesztenek a polgári igényeken túl. Az „Atomenergia békés felhasználásáért” jelszó és a „terjeszkedési egyezmény” közötti összefüggést kutatva nem zárható ki, hogy a nukleáris elméleti és gyakorlati képzés fegyverkezési programba torkollik, és a polgári célú nukleáris projektek címén a valóságban olykor katonai tevékenység folyik, szerencsére jelenleg még „csak” Indiában, Pakisztánban, Iránban, Észak-Koreában (és folyt az amerikai invázióig Irakban). A nukleáris terjeszkedés alapvetően politikai aktus, amelyhez a Teller-féle indíttatásra és motivációra van szükség, s ezek skálája a biztonságtól a státus- és presztizsigényen át a hegemóniára való törekvésekig terjed.
A nukleáris energia jövője A nukleáris energia bővülő felhasználásának közismert nehézségei az új erőművek nagy beruházási költsége, a terjeszkedésével járó biztonsági kockázat és a keletkező radioaktív hulladék elhelyezésének gondja ellenére az emberiség aligha mondhat le az atomerőművekről. A világ erőteljesen növekedő energiaigényéhez nem fér kétség, mivel a hátterében a földi népesség szaporodása és a fejlődő országokban a lemaradásuk felszámolására törekvő villamosenergia-fogyasztás áll.
Az energiaszükséglet kielégítésében így várhatóan megnő majd a nukleáris bázis aránya, amely jelenleg világviszonylatban mindössze 16%, tehát messze van az 1960-as évek áramellátási elképzeléseitől. Az éghajlatváltozás megelőzésére és a villamosenergia-termelés hatásának minimálására irányuló törekvés szintén a nukleáris energia mint a nagy léptékű termelés üvegházhatástól mentes forrása mellett szól. A tudományos prognosztika és a társadalom tájékozottabb csoportjai, ill. rétegei részéről is egyre erőteljesebb a követelés a fenntartható fejlődés korlátainak betartására. Ennek egyik legfontosabb tényezője az áttérés „zöld” energiákra. Az atomenergia-felhasználás káros kibocsátása a nyersanyag bányászatától a sugárzó hulladék elhelyezéséig, kWh-nként csupán 2–6 g C, azaz két nagyságrenddel kevesebb, mint a széné, kőolajé vagy akár a földgázé és kb. ugyanannyi, mint a szél- és napenergiáé. A nukleáris energia fokozódó térhódítását ígérik előrehaladt kutatási eredmények, amelyek „innovatív atomerőművek” és többcélú, villamos energiát, hidrogént, mint fűtő- és üzemanyagot, tengerből ivóvizet (és sok egyebet) termelő nukleáris energetika irányába mutatnak.
Hidrogéntermelés nukleáris energiával A hidrogén a Földön legnagyobb tömegben, de önállóan igen ritkán előforduló gáz, más elemekkel képez vegyületeket, a legnagyobb menynyiségben oxigénnel vizet. A hidrogén az ismertek közül a legnagyobb energiatartalmú fűtő- és üzemanyag, kizárólagos égésterméke pedig víz. Szénemisszió-mentesség tekintetében a hidrogénnek egyetlen versenytársa – de rövidesen akár forrása – a nukleáris energia. Hidrogént ipari méretben víz elektrolízisével nyernek, intenzív kutatás tárgyát képezik, közvetlenül igen forró gőzt és hőt termelő rendszerek. Hidrogént a legnagyobb mennyiségben földgáz formájában, annak alkotóelemeként forgalmaznak: világviszonylatban évente mintegy 50 M tonnát. Hidrogéntermelésre felhasználható a nukleáris alapon nyert villamos energia, de a kívánt hatalmas mennyiség előállításához új reaktorok tervezésére van szükség (a „közös termék” pedig amerikai javaslatra hydrogen+electricity = hydricity lenne). Ennek a feladatnak a letéteményese az USA-ban az új típusú, „IV generációs” atomerőműveket, az ún. nagy hőmérsékletű gázreaktorokat fejlesztő program. Az optimisták a hidrogénben a jövő közlekedése, valamint a lakásokat hővel és energiával ellátó forrását látják. Az USA Energiaügyi Minisztériuma a következő öt évre 1,7 Mrd USD beruházását irányozta elő a
hidrogénhajtású járművekkel és infrastrukturális technikával kapcsolatos kutatásba és fejlesztésbe. A legjelentősebb hidrogénprogramok további befektetői Japán, a Koreai Köztársaság, Európában Izland, az Egyesült Királyság és az Európai Hidrogén Szövetség első konferenciáját vendégül látó Franciaország.
Kitekintés Az atomenergiának a gazdasági és társadalmi fejlődést szolgáló kezdetben körvonalazott célkitűzéseit: – az emberi egészség további javítását, – a mezőgazdaság termelékenységének növelését, – jobb gazdálkodást a vízkészletekkel, – energiatermelést üvegházhatású gázkibocsátás nélkül az IAEA továbbra is erőteljesen támogatja, miközben már meg kell felelnie a 21. században felmerült követelményeknek is. Őrködő–felügyelő szerepében egyre fejlettebb eszközök – köztük műholdfelvételek, környezeti mintavétel – támogatják, amiről az Irakban és Iránban gyűjtött információk tanúskodnak. A műszaki és egyéb vonatkozásban is a leghatékonyabb módszerek sem szavatolhatják azonban a teljes biztonságot, amíg a meghirdetett célokra és eszmékre nincs egyetemes fogadókészség. A nukleáris energia jövőjének másik víziója felé tekintve pedig kétségtelen, hogy semmilyen, a fenntartható fejlődést szolgáló megoldás nem lehet életképes áttörő újítások és politikai támogatás nélkül. Összeállította: Dr. Boros Tiborné Scheinman, L.: Shadow and substance. Securing the future of atoms for peace. = IAEA Bulletin, 45. k. 2. sz. 2003. dec. p. 7–9. ElBaradei, M.: Atoms for peace. A vision for the future. = IAEA Bulletin, 45. k. 2. sz. 2003. dec. p. 17–20. Goldschmidt, P.: The increasing risk of nuclear proliferation: Lessons learned. = IAEA Bulletin, 45. k. 2. sz. 2003. dec. p. 24–27. Mourogov, V.: The promise of innovation. Nuclear energy horizons. = IAEA Bulletin, 45. k. 2. sz. 2003. dec. p. 59–61.
