SZENT ISTVÁN EGYETEM Mezıgazdaság- és Környezettudományi Kar Gödöllı
MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA Agrártudományok Osztálya Gyepgazdálkodási Bizottság Budapest
A magyar gyepgazdálkodás 50 éve -tanulságai a mai gyakorlat számáraGyepgazdálkodási ankét
Szent István Egyetem Gödöllı 2007. március 9.
A magyar gyepgazdálkodás 50 éve -tanulságai a mai gyakorlat számáraGyepgazdálkodási ankét
A Szent István Egyetemen rendezett gyepgazdálkodási ankétra bejelentett tudományos közlemények
Gödöllı 2007. március 9.
2
A magyar gyepgazdálkodás 50 éve -tanulságai a mai gyakorlat számáraTudományos Bizottság elnök: Dr. Várallyai György akadémikus tagok: Dr. K. Buchgraber CSc Dr. Dér Ferenc CSc Dr. Ivány Károly CSc Dr. Janowszky János Dr. Jolánkai Márton DSc Dr. Kertész István Dr. Nagy Géza CSc
Dr. J. Novak CSc Dr. W. Opitz von Boberfeld DSc Dr. Póti Péter Ph.D Dr. Szemán László CSc Dr. Szőcs István CSc Dr. Tasi Julianna Ph.D Dr. Vinczeffy Imre DSc
A kötetet lektorálta: Dr. Kertész István Dr. Póti Péter Dr. Szemán László Dr. Tasi Julianna
Szerkesztette: Dr. Tasi Julianna A kéziratok nyomdai elıkészítését Bényi Erzsébet végezte Szent István Egyetem Mezıgazdaság- és Környezettudományi Kar H-2103 Gödöllı, Páter K. u.1. ISBN 978-963-9483-77-4
3
Prof. Dr. Barcsák Zoltán Professzor emeritus 75. születésnapja tiszteletére
4
TARTALOMJEGYZÉK Oldal Jolánkai Márton: Elıszó……………………………………………………………….. A MAGYAR GYEPGAZDÁLKODÁS 50 ÉVE Történeti áttekintés és köszöntık Dér Ferenc: A gyepgazdálkodás elmúlt 50 évének tapasztalatai, jelenlegi és jövıbeni lehetıségei……………………………………………………………………….. Tasi Julianna: A magyar gyepgazdálkdás elmúlt 50 évének legfontosabb eredményei, tanulságai………………………………………………………………………… Kertész István: Kutatási eredmények hasznosítása az északi tájegység gyepgazdálkodási gyakorlatában…………………………………………………………….. Várallyay György: Talajaink és a gyepgazdálkodás…………………………………… Barcsák Zoltán: A gyepgazdálkodási tanszék története 1996-ig………………………. Szemán László: Magyarország egyetlen gyepgazdálkodási tanszéke………………...... Vinczeffy Imre: Egy kiváló szakember köszöntése szakmai tevékenysége alapján..…... Várallyay György: Barcsák Zoltán 75 éves – Üdvözlés a kortárs szemüvegével ……... Kovács Gábor: Miért mostohagyerek a mezıgazdasági tudomány?.………………......
11 17 25 33 41 55 65 67 71
NÖVÉNYÁLLOMÁNY Minıség-különleges gyepek-főmagtermesztés Czinkóczky Mihály: A szılı takarónövényes talajmővelése…………………………… Helena Gregorová, Eva Ďurková, Peter Kovár: Evaluation of turfgrass varieties in region of moisture deficiency……………………………………………………. Ivány Károly: A gyepgazdálkodás vetımagigénye és a hazai főmagtermesztés……..... Janowszky János, Janowszky Zsolt: A „Szarvasi-1” energiafő fajta – egy új növénye a mezıgazdaságnak és az iparnak…………………………………………………. Nagy Géza: A nádképő csenkesz tavaszi fenológiai fejlıdése és beltartalma…………. Szabó István: A minıségbiztosítás egyes kérdései a gyepgazdálkodásban botanikai természetvédelmi szempontból…………………………………........................... Szabó Lajos, Fodor László: Az ıszi búza, kukorica és a napraforgó nehézfém felvételének vizsgálata tartamkísérletekben……………………………………...
75 79 83 89 93 101 107
GYEPJAVÍTÁS Talaj-talajjavítás-tápanyagellátás-hozamnövelés Bajnok Márta: Extenzív, bio és konvencionális gyepgazdálkodási formák összehasonlítása………………….………………………………………………. Csízi István, Monori István: Túlérett juhtrágya hatása ecsetpázsitos szikes rét növényállomány összetételére és hozamára……………………………………... Nagy Jenı: A tiszántúli öntözetlen réti talajú gyepek fıbb gyepalkotó főfajainak optimális kémiai talajjavítása és tápanyagellátása...……………………………...
115 119 125
5
Szemán László: Gyepek gyomirtási és gyomszabályozási rendszere………………….. Szőcs István: Gyepgazdálkodás lejtısterületeken……………………………………… Turcsán Judit: Biofert tápoldat hatásának vizsgálata gyepkultúrákban ……………….
131 137 145
LEGELTETÉS-TARTÓSÍTÁS Benyovszky Béla, Hausenblasz József, Szemán László, Penksza Károly: Lovak takarmányainak kedveltségi vizsgálataiból ……………………………………... Kispál Tibor, Barcsák Zoltán, Tasi Julianna, Bodnár Ákos: juhok válogatási viselkedésének kutatása és eredményei a ’90-es években ………………………. Kukovics Sándor, Jávor András: A gyephasznosítás lehetıségei és szükségessége a juhtenyésztésben ………………………………………………………………… Kukovics Sándor, Németh Tímea: A kecsketartásban alkalmazott gyephasználat …..... Nagy Imre, Tóth István, Szanda János: Tejelı keresztezéső anyajuhok bárányainak tömeggyarapodás-vizsgálata választásig ………………………………………... Ján Novák, Kvetoslava Stankovičová : Sustainable exploitation of mountain extensive pasture by livestok without stabling …………………………………………….. Póti Péter, Pajor Ferenc, Láczó Edina: Különbözı legeltetési módok hatása a gyepnövényzetre és a juhok kondíciójára ……………………………………….. Stefler József, Manfred Golze : Húshasznú állományok tenyészüszıinek felnevelése extenzív legelıkön ………………………………………………………………. Szőcsné Péter Judit, Avasi Zoltán: Adalékanyagok és biológiai tartósítószerek felhasználása a fősilózásban …………………………………………………….. Tasi Julianna: A legelıtakarmány minıségének hatása szarvasmarhák legelési válogatására ……………………………………………………………………...
153 161 167 175 183 189 193 197 201 207
6
Elıszó A literátus ember számára az elıszó valami olyasmit jelent, mint a kapu az építészetben. Megadja a kezdet fizikai kereteit, alakjával, formájával, tartalmával pedig egy igéretet is ad a belépınek az azt követı látni-tapasztalni valókhoz. Egy gyepgazdálkodási tudományos tanácskozás anyaga elé nem könnyő értı, és egyben méltó bevezetést írni. Különösen nem könnyő akkor, amikor erre a tanácskozásra egy jeles jubileum okán kerül sor; Barcsák Zoltán professzor úr születésnapja alkalmából. Én úgy gondolom, hogy minden szakma annyit ér, amennyit annak mővelıi a nagy elıdök munkáinak alapjain tovább tudtak építeni, fejleszteni. A gyepes szakma mindkét tekintetben kiemelkedı; nagy „öregjei”, sıt még az ıket megelızı történelmi nemzedékek is hihetetlen értékő életmőveket alkottak, mai szakemberei pedig nagy ambícióval, szorgalommal és kitartással ápolják ezt a hagyatékot, alkotnak újat, keresnek új utakat. Álljon itt egy – a szakma axiómáját jelentı Jókaiáda: „Gazdálkodni? Hisz az igen egyszerő dolog. Nem szentírás az. Minden ember érthet hozzá. Abból áll az egész mesterség, hogy az ember engedi a füvet nıni, s mikor megérett, akkor lekaszálja. Hanem akik azután hozzáfognak, hogy ezt az együgyő mesterséget megpróbálják, nem kell nekik egy esztendı, hogy elismerjék, hogy ez a világon a legnagyobb tudomány, amibıl minden évben újra le kell tenni az egzáment.” E gondolatok jegyében kívánok Barcsák Zoltán professzor úrnak boldog születésnapot, a résztvevıknek termékeny tanácskozást, az olvasóknak pedig sok sikert e kötet tanulmányozásához.
Gödöllı, 2007. március 9.
Jolánkai Márton egyetemi tanár intézetigazgató
7
8
A MAGYAR GYEPGAZDÁLKODÁS 50 ÉVE Történeti áttekintés és köszöntık
9
10
A GYEPGAZDÁLKODÁS ELMÚLT 50 ÉVÉNEK TAPASZTALATAI, JELENLEGI ÉS JÖVİBENI LEHETİSÉGEI Dér Ferenc Kaposvári Egyetem, Állattudományi Kar.
[email protected] Hazánkban a gyepgazdálkodás és a legeltetéses állattartás a XX. század elsı feléig meghatározó szerepet játszott az állati termék elıállításban. Sajnálatos, hogy a külföldi példákhoz hasonlóan hazánkban is az elmúlt 50 évben tapasztalt – egyébként igen hasznos – technikai fejlıdés a legeltetéses állattartás és a gyepterületek hasznosításának visszaszorulását eredményezte. Ennek megnyilvánulása a szántóföldi tömegtakarmányok termesztésének fokozottabb elterjedésében, a legelıt hasznosító állatfajok létszámcsökkenésével szemben az abraktermı terület és az abrakfogyasztó állatfajok arányának növekedésében jelentkezett. A gyep ágazatnak ez a hátrányos helyzete számos objektív tényezıvel magyarázható, amelyek közül a legfontosabbak a következık: − az ország gyepterületének nagysága és annak változása, − az ország gyepterületeinek ökológiai viszonyai, − a gyepterületek használóinak megoszlása gazdasági forma és a gazdaság mérete szerint, − a gyepterületek hiányos táplálóanyag ellátása, − a gyephasznosító állatfajok létszámának csökkenése, − a korábbiakban felsorolt tényezık hatása a gyep termıképességére. Az ország gyepterületének nagysága és annak változása 1935-tıl napjainkig A technikai fejlıdés, az úthálózatoknak, településeknek és ipartelepeknek bıvülése a múltban, de különösen az elmúlt fél évszázadban jelentısen csökkentette az agrártermelés által használt területeket. Sajnálatos az a tény, hogy a mezıgazdaság által használt területek (mezıgazdasági terület, termıterület) csökkenésén belül más mővelési ágakhoz viszonyítva lényegesen nagyobb mértékben változik negatív irányban a gyepterületek nagysága és a mezıgazdasági földhasználatban betöltött aránya. A mezıgazdasági terület nagyságához viszonyítva a gyepterületek aránya az 1935. évi 22%-ról 2003-re 17%-ra csökkent, míg a termıterülethez viszonyított százalékos arányában 19%-ról 14%-ra való csökkenés figyelhetı meg (1. táblázat). 1. táblázat: A gyepterületek nagyságának és a földhasználatban betöltött arányának változása 1935 és 2006 között Gyepterület Év
Gyepterület 1000 ha
a mg. terület %- a termıterület %az ország ában ában összterületének %-ában
1935 1 644 22 1949 1 520 21 1960 1 438 20 1970 1 281 19 1980 1 294 20 1990 1 187 18 2003 1 062 18 2006 1 015 17 Forrás: KSH, 1961; 1964; 1971; 2003, www.ksh.hu
19 18 17 15 16 14 14 14
18 16 15 14 14 13 11 11
11
Az ország gyepterületeinek ökológiai viszonyai Mint ahogy azt már a gyepterületek nagyságának változását elemzı fejezetben is említettük, napjainkra nagyrészt azok a területek maradtak meg gyep mővelési ágban, amelyek a kevésbé jó agrártermelési körülményekkel bíró területeken találhatók. Vinczeffy és munkatársai (1996) felmérték és értékelték hazánk gyepterületeit az ökológiai tulajdonságok szempontjából. A felmérésben megtalálható a 7 nagy agroökológiai körzet jelentıs alkörzetei gyepterületeinek domborzati, éghajlati és talaj szempontjából történı értékelése, amely alátámasztja korábbi megállapításunkat. A gyepterületek használóinak megoszlása a gazdasági forma és a gazdaság mérete szerint A gyepterületek használatát, a gyep termesztése és hasznosítása során alkalmazott technológiai mőveletek színvonalát jelentısen befolyásolja a gyep használóinak gazdasági formája és az ebbıl gyakran adódó szerény pénzügyi háttér. Hazánkban a gyepterületek tulajdonviszonyaira és azok változására – ugyanúgy, mint az agrárium más ágazataira – a politikai és gazdaságpolitikai változások jelentıs hatást gyakoroltak. Amíg 1965-1980. között – az állami gazdasági és szövetkezeti gazdálkodás idıszakában – a gyepterületeknek nagy része állami tulajdonban volt, addig 2003-ban az összes gyepterület 54%-a az egyéni gazdálkodók, és közel 15%-a más, nem állami tulajdonban lévı szervezetek használatába került. Ez a tulajdonos változás nem csak statisztikai és adatjelzési jelentıséggel bír. A gyepterületek jelentıs részének magántulajdonba kerülése egyértelmően jelezte azt a késıbb beigazolódó veszélyt, hogy az egyéni gazdaságok nagy része – a szántóföldi növénytermelésben is jelentkezı – tıkehiánnyal küszködve lényegesen kevesebb anyagi forrást fordít a gyeptermesztés és -hasznosítás korszerő technológiájára. Ugyancsak beigazolódott veszélyforrásként jelentkezett a privatizáció hatásaként az, hogy a nagyüzemi gazdálkodást korábban jellemzı koncentrált, a gyepek hasznosításában jelentıs szerepet játszó állattartó telepek nagy része megszőnt. Így a kis birtokterülettel rendelkezı egyéni gazdaságok nem, vagy csak korlátozott mértékben rendelkeztek a tulajdonukban lévı, gyakran nem összefüggı, hanem elaprózott gyepterületüket hasznosító állatlétszámmal. A tulajdonviszonyokban jelentıs változást okozott a védett illetve egyéb természetvédelmi helyzető gyepek területnövekedése, amelyek nagyságát a 2. táblázaton mutatjuk be. 2. táblázat: A NP Igazgatóságok mőködési területén található védett ill. Natura 2000 státuszú gyepek Védett és Natura 2000 ha Összes védett „Csak” Natura 2000, a védetten kívül Védett + „csak” Natura 2000 összes NP Igazgatóságok vagyonkezelésében Saját vagyonkezeléső gyep, amelynek kaszálása legeltetése szükséges Saját vagyonkezeléső gyep, amelynek kaszálása, legeltetése fölösleges (gazdasági vagy élıhelyvédelmi okok) Természetvédelmi civilszervezet vagyonkezelésben lévı védett vagy Natura 2000 státuszú gyep
256 674 143 173 399 847 163 262 132 659 30 603 2 075
Forrás: KÁRPÁTI, 2006
12
A gyepterületek táplálóanyag ellátása A gyepterületek táplálóanyag ellátás szempontjából a szántóhoz viszonyítva mindig hátrányos helyzetben voltak. Ennek egyik oka az a téves szemlélet volt, amely szerint a legeltetett gyepek táplálóanyag pótlására elegendı a legelés során a legeltetett állatok által elhullajtott szilárd és híg ürülék. Sajnálatos, hogy a koncentrált, nagyüzemi, alom nélküli tartással rendelkezı állattartó telepeken jelentkezı hígtrágyának a gyepterületeken történı hasznosítását is csak elvétve alkalmazták, pedig erre számtalan kedvezı külföldi tapasztalatot találtunk és találhatunk ma is. A statisztikai adatok szerint az 1980-as és 1990-es években az 1 ha gyepterületre kijuttatott mőtrágya hatóanyag mennyisége csak fele volt a más ágazatoknál használt mőtrágyáénál. Ennek okát egyrészt a nem megfelelı szemléletben, másrészt – és ezt gyakorlati tapasztalatok alapján merjük állítani – a tényektıl eltérı statisztikai adatközlésben lehet keresni. Érdekesek azonban a 2003. évi adatok, amelyek a kis mőtrágyázott területen (az összes gyepterület 2%a) optimálisnak tőnı mőtrágya felhasználást mutatnak. E számokból arra lehet következtetni, hogy egyes gazdálkodók felismerve a gyepnek a tömegtakarmány ellátásban betöltött lehetséges szerepét, megpróbálták az okszerő táplálóanyag ellátással és így a termésnöveléssel ezt kihasználni. A gyephasznosító állatfajok létszámának alakulása Hazánkban – különösen az 1980-as évek végétıl – a gyephasznosító állatfajok létszámának drasztikus csökkenése következett be, amely napjainkban is folytatódik. A létszámcsökkenés részletes adatait a 3. táblázaton mutatjuk be. 3. táblázat: A gyephasznosító állatfajok létszámának változása hazánkban 1970 és 2006 között Állatlétszám (1000 db) Év
Szarvasmarha
1970 %-ában
Juh
1970 %-ában
Ló
1970 %-ában
1970
1973
100
3024
100
232
100
1980
1918
97
3090
102
120
52
1990
1571
80
1865
62
79
34
1995
928
47
997
33
71
31
2000
805
41
1129
37
75
32
2003
739
38
1296
43
62
27
2006
702
36
1298
43
62
27
Forrás: KSH, 1971; 1981; 1991; 1997; 2000; 2003, www.ksh.hu
A gyephasznosító állatfajok – mint a takarmánytermı gyepek termésének egyedüli hasznosítói – létszámának a 3. táblázaton látható mértékő csökkenésének közvetett hatása a takarmányozásra használt gyepterületek jelentıségének csökkenése. Ennek eredményeként csökken a gyeptermesztés és gyephasznosítás során a tulajdonosi érdekeltség, a korszerő technológiák alkalmazása és a termésátlagok növelése. Növekszik a nem, vagy csak esetlegesen hasznosított gyepterületek aránya, és ez felveti a gyepterületeknek a gyephasználat szerinti újraértékelésének szükségességét, amelyet részletesen a következtetések fejezetben ismertetünk. 13
A gyep termıképessége Közismert, hogy hazánkban a szántóföldi növénytermesztés jelentısebb növényeinek termésátlaga az 1950-es évekhez viszonyítva megduplázódott, esetenként háromnégyszeresére növekedett. Sajnálatos, hogy a gyep esetében nem termésátlag növekedésrıl, hanem csökkenésrıl beszélhetünk. A gyepek termıképességével kapcsolatban téves következtetéseket vonhattunk le az 1990-es évek végéig közölt statisztikai adatokból, hiszen itt a teljes gyepterületet termıképes gyepként szerepeltették. 1997-tıl a statisztikai adatközlésben megtalálható a betakarított, tehát takarmánytermesztés céljára hasznosított gyepterületek nagysága és a betakarított termés mennyisége (4. táblázat). 4. táblázat: A betakarított gyep területének, termésmennyiségének és termésátlagának változása 1997-2005 között Év
Termıterület 1 000 ha
Termésmennyiség 1 000 t
Termésátlag kg/ha
1997
608
904
1 487
2000
546
600
1 099
2003
431
534
1 238
291
385
1 324
2005 (2)
Forrás: KSH, 1998, 2001 , 2003, 2006
Sajnálatos, hogy az így, a valóságot jobban megközelítı módon számított termésátlagok is messze elmaradnak a gyepterületekben rejlı takarmánytermesztési lehetıségektıl. Következtetések Gyepgazdálkodásunk elmúlt és jövıbeni helyzetét és lehetıségeit elemezve a következıket állapítottuk meg: − A statisztika által gyep mővelési ágban nyilvántartott terület 1935-tıl napjainkig több, mint 35%-kal csökkent. − A gyepterületek csökkenése – amelynek oka zömében a jobb minıségő gyepek szántó mővelési ágba való átminısítése volt – együtt járt a gyeptermıhelyek minıségének csökkenésével. − Az ország gyepterületének ökológiai feltételei kedvezıtlenek, csak ritkán felelnek meg az eredményes gyeptermesztés követelményrendszerének. − A korábban zömében (97%) állami és szövetkezeti tulajdonban lévı gyepterületek nagy része (71%) napjainkra magántulajdonba került. − A gyepterületek tulajdonviszony-változása együtt járt a korábbi összefüggı, nagy területő gyepek elaprózódásával. − A gyepek táplálóanyag ellátása az 1970-1980 közötti idıszakban is szegényes volt, az összes területnek csak ¼-e részesült mőtrágyázásban és a kiadott mőtrágya hatóanyag hektáronkénti mennyisége csak fele volt a szántóföldön használt adagoknak. 2003-ban az összes gyepterületeknek csak 2%-át mőtrágyázták, de a hektáronkénti mőtrágya hatóanyag mennyisége ekkor már az optimálist megközelítı szintő volt. − A gyephasznosító állatfajok létszáma az 1980-as évek végétıl drasztikusan csökkent és csak a juhállománynál tapasztalható 2005-re a mélyponthoz viszonyított némi létszámnövekedés.
14
− A gyep terméseredményeinek értékelése (nevezetesen az összes gyepterületre vetített termésátlag t/ha megadása) torzító, hamis információ. − Mint ahogy azt az EU-hoz való csatlakozásunk utáni SAPS alapú – az összes gyepterületbıl csak 462 ezer hektárra adott – támogatás is bizonyítja, sürgısen át kell állnunk a gyephasználat szerinti csoportosításra, és a gyepterületek használat szerinti értékelésére. A használat szerinti csoportosítás fontosabb kategóriái a következık lehetnek: − Védett és védı gyepek − Takarmánytermelı gyepek − Kommunális gyepek − Energiatermelı gyepek Jövıbeni feladatok A gyepgazdálkodás fejlesztését célzó legfontosabb jövıbeni feladatok között elsısorban a jelenlegi és potenciális gyepterületeink helyzetének a korszerő földhasználati irányelvek alapján történı felmérését és csoportosítását látjuk szükségesnek. Ugyancsak javítani kell a gyep termesztése és hasznosítása során alkalmazott technológiákat. Egységesíteni és tisztázni kell a gyepre alapozott állattartás tenyésztéspolitikai kérdéseit. Irodalomjegyzék Kárpáti L. (2006): Egyes állattenyésztési ágazatok versenyképességének fejlesztése. FVM 13223. 2006.05.16. Kutatási zárójelentés KSH: Mezıgazdasági és Élelmiszeripari Statisztikai Zsebkönyv 1960, Budapest, 1961. KSH: Mezıgazdasági és Élelmiszeripari Statisztikai Zsebkönyv 1963, Budapest, 1964. KSH: Mezıgazdasági és Élelmiszeripari Statisztikai Zsebkönyv 1970, Budapest, 1971. KSH: Mezıgazdasági és Élelmiszeripari Statisztikai Zsebkönyv 1980, Budapest, 1981. KSH: Mezıgazdasági Statisztikai Évkönyv 1990, Budapest, 1991. KSH: Mezıgazdasági Statisztikai Évkönyv 1997, Budapest, 1998. KSH: Mezıgazdasági Statisztikai Évkönyv 1999, Budapest, 2000. KSH: Mezıgazdasági Statisztikai Évkönyv 2000, Budapest, 2001. KSH: Mezıgazdasági Statisztikai Évkönyv 2002, Budapest, 2003. KSH: Mezıgazdasági Statisztikai Évkönyv 2005, Budapest, 2006. Vinczeffy I. (szerk.): Legelı és gyepgazdálkodás. Mezıgazda Kiadó, Budapest, 1996. www.ksh.hu
15
Experiences of grassland utilisation through the past 50 years, nowadays and future possibilities Összefoglalás A szerzı az elmúlt 50 év gyepgazdálkodását vizsgálva megállapítja, hogy a gyepterületek nem megfelelı hasznosítását legjelentısebben a következık befolyásolják: − a gyep mővelési ágban lévı területek csökkenése, − a gyepterületek minıségének romlása, − a gyep termesztését kedvezıtlenül befolyásoló ökológiai tényezık, − a gyep tulajdonosi viszonyaiban bekövetkezett változások, − a gyenge táplálóanyag ellátás, − a gyepet hasznosító állatfajok létszámának csökkenése. A jövı fontosabb feladatai: − a gyeptermesztés technológiájának fejlesztése, − a legeltetéses hasznosítás arányának növelése és támogatási rendszerének kidolgozása, − a legeltetés technikai feltételeinek javítása − a gyepre alapozott állattartás genetikai és tenyésztéspolitikai kérdéseinek tisztázása. Summary The author analyse the situation of grassland utilisation through the past 50 years. Point out that several factors was influenced the low intensity of grassland utilisation, namely the following: − decreasing the area of grassland, − decreasing the quality of pastures, − unfavourable holocoenotic complex of pasture habitat, − changes in right of ownership, − very low level of fertilization, − decreasing the population of pasture-based livestock. Main tasks of future: − to develop technology for the cultivation of pasture − to increase the proportion of utilisation for grazing and to develop subsidy system, − improve the technical conditions for grazing, − to clarity the aspects of pasture-based livestock keeping connected with genetics and husbandry policy.
16
A MAGYAR GYEPGAZDÁLKODÁS ELMÚLT 50 ÉVÉNEK LEGFONTOSABB EREDMÉNYEI, TANULSÁGAI (Összefoglaló tanulmány) Tasi Julianna A füves területek (legelık, rétek, kaszálók, gyümölcsösök-, szılık gyepesített sorközei és a nem mezıgazdasági jellegő gyepek) nagy jelentıséggel bírnak a világon. A földhasználati módok közül az erdı után a második legjelentısebb a gyep, mind területi arányát, mind a szénháztartásban betöltött szerepét tekintve. Haszna tehát nemcsak szálastakarmányként nagy, hanem a talajvédelem, a szénmegkötés, széndioxid-kibocsátás csökkentése, a tájvédelem, a biodiverzitás fenntartása, a vidék lakosságmegtartó erejének növelése miatt is (Nagy 2004, 2005). Az elmúlt 50 évet áttekintve jelentıs hangsúlyeltolódást figyelhetünk meg a takarmányozási céltól az egyéb funkciók irányába. Egyre nagyobb jelentıségőek a védett területeken elterülı gyepek, a Nemzeti Parkokban zajló gyephasznosítás. Az ıshonos állatfajok legeltetése nemcsak az adott faj fennmaradását szolgálja, hanem a legelıkét is! A külterjes állattartás, gazdálkodás elıtérbe állítása, segítése, a legeltetéses állattartás fejlesztése és állami-uniós támogatása nagyon jól szolgálná az egészséges élelmiszerek elıállítását, valamint a vidékfejlesztést. Ez ad reményt arra, hogy a gyepgazdálkodás kilábalhat –ha minden érintett és döntési helyzetben lévı így akarja– jelenlegi sanyarú helyzetébıl. Hazánkban a mezıgazdasági terület 21 %-át tette ki a gyep az ’50-es években, míg manapság 18 % az aránya. Az ország teljes területére vetítve ezek az adatok 16 %-ról 11 %-ra való csökkenést mutatnak (Dér, 2007). Súlyosabb ennél a helyzet, ha a hasznosított gyepek arányát vizsgáljuk. A 2005-ös statisztika szerint 1 millió 15 ezer hektár gyep van, melybıl mindössze 291 ezer hektár bizonyult termıterületnek (Dér, 2007). Magyarországon az elmúlt 50 évben több „gyepes” kutatómőhely és iskola jött létre és mőködött. Mindegyik egyetemi agrárkaron hagyományai vannak a gyepgazdálkodás kutatásának és oktatásának. Elmondható ez több fıiskolai karról és kutatóintézetrıl is. Az utánpótlás hiánya viszont elkeseredésre ad okot. Karcagot kivéve nincs státuszban 50 év alatti oktató, kutató. Kik fogják továbbvinni az elmúlt 50 év „gyepes” nagyjainak munkásságát?! Kik voltak a legnagyobbak, akiknek eredményei fémjelzik az elmúlt 50 esztendıt? A fél évszázad elsı évtizedében még Kolbai Károly, Gruber Ferenc, Dıry Lajos, Milkovich Géza, Baskay Tóth Bertalan és Balázs Ferenc aktívan dolgoztak ezen a szakterületen. Schummel József nevét is meg kell említenünk. Késıbb is aktív szereplıi voltak a gyepgazdálkodás kutatásának és oktatásának Szabó János, Csontos Imre, Petrányi István, Nagy Zoltán, Ecker István, Prieger Károly, Szodfridt Gyuláné. A ma is a szakterületért tevékenykedık (akár nyugdíjasként) még szép számban vagyunk: Vinczeffy Imre, Barcsák Zoltán, Bánszki Tamás, Nagy Imre, Nagy Jenı, Dér Ferenc, Ivány Károly, Janowszky János, Szemán László, Czinkóczky Mihály, Avasi Zoltán, Szőcsné Péter Judit, Szőcs István, Makai Sándor, Nagy Géza, Tasi Julianna. A fiatalokat Csízi István és Monori István képviselik mindössze. Több ígéretes teljesítményt nyújtó fiatal foglalkozott-foglalkozik gyepgazdálkodással a doktori képzés során, de ha nem tudnak álláshoz jutni az egyetemeken, intézetekben, akkor képzésük csak közvetett haszonnal jár számunkra, illetve a hazai gyepgazdálkodási kutatás-oktatás számára. A gyakorlatban gazdálkodóvá is kevesen válnak közülük.
17
Az elmúlt 50 év legfontosabb kutatási eredményei a gyepgazdálkodás területén Biológiai alapok A természetes (ıs)gyepek növényállománya A szakterület fontossága kiemelkedı, hiszen Magyarországon a mai napig ebbe a kategóriába sorolható a gyepek túlnyomó többsége. Jó minıségő szálastakarmány csak akkor termelhetı, ha a gyep növényzete megfelelı minıségő, összetételő. Nagyon fontos, hogy a gazdálkodók ismerjék a legelın, réten legnagyobb mértékben elıforduló, a takarmány tömegének kialakításában leginkább résztvevı fajokat és azok borítási arányát (hasznos pázsitfüvek, pillangósvirágúak). Ugyanilyen fontos az állatok egészségére káros, az állati termelés csökkenését okozó növények (mérgezı-, szúrós fajok) ismerete. A közömbös, az állatok által csak néhány százalékban legelt növények arányának megfigyelése a gyomszabályozás megfelelı módszerének kiválasztásához ugyancsak elengedhetetlen. A gyepalkotók fenti takarmányérték-alapú csoportosítását a gödöllıi kutatómőhely (Barcsák, Tasi) alakította ki és fejlesztette tovább. A kétszikő gyepalkotók csoportosítása alapjául szolgált a gyomos gyepek javítási módszere kifejlesztésének. A mérgezı- és a gyógynövényekkel és azok hatásával a gyeprıl származó takarmány minıségére az utóbbi bı évtizedben sokat foglalkoztak Gödöllın, diplomamunkák, tudományos diákköri dolgozatok és tudományos közlemények születtek ebben a témakörben. (Barcsák 1988, Tasi és Szél 1996, Tasi és Szıke 2001, Tasi 2003, Tasi és Kripner, 2003 Tasi és munkatársai, 2003). Debrecenben Vinczffy Imre több évtizedes munkásságában sok adatot, közleményt találunk a gyepek gyógynövényeirıl és azok hasznáról. Ezek közül a teljesség nélkül idézek néhányat: Vinczeffy 1993, Vinczeffy 2004, Vinczeffy 2005. A természetes gyepek kateszterezése terén nagy munkát végzett Balázs Ferenc, aki a nevével fémjelzett és azóta is használatos cönológiai felvételezési módszert kidolgozta (Balázs, 1949). Vinczeffy Imre az ország több termıtáján végzett értékes kataszterezési munkát. Vezetésével zajlott a magyar gyepterületek agroökológiai potenciáljának felmérése az összes gyepkutatóhely részvételével (Vinczeffy, 1979). Mára elavultak a természetes gyepek kiterjedésére, a növényállomány összetételére, termıképességére, a gyomosság, bokrosodás mértékére vonatkozó adatok, ezért elengedhetetlen egy újabb átfogó felmérés készítése. Gyeptelepítés és -felülvetés biológiai alapjai – főnemesítés és fajtafenntartás Magyarországon két főnemesítı kutatóhely alakult ki: Keszthelyen és Szarvason. Nemzetközileg is jelentıs eredmények születtek mindkét helyen. A magyar főmag kedvelt volt, jelentıs mennyiséget exportáltunk. A mai helyzet nem ilyen jó. Fajtáink több mint fele 20 évesnél idısebb. A 33 államilag elismert főfajtánk közül a Georgikon angol perje elmúlt 50 éves. Legfiatalabb elismert takarmányfajtánk 2002-es. A vetımagtermesztés évrıl-évre ingadozó nagyságú területen folyik. 2005-ben 8192 ha-t szemléztek. Ebbıl 948 ha volt az államilag minısített takarmányfajták területe. A 952 ha magas tarackbúza is szolgálhatna takarmánytermelést. A fémzárolt vetımagmennyiségbıl ez tette ki a legnagyobb hányadot az elismert fajták közül. Emellett nagyon sok olasz perjét és hollandi perjét termeltünk (554+230 tonna). Feltőnıen kevés –szinte semmi– magyar rozsnok vetımagot termeltünk az utóbbi években. Ez azért tragikus, mert Nyugat-Európában ez a faj nem jelentıs, nálunk viszont kiemelkedıen fontos takarmányfő. Vetımagja csak itthon termelhetı. A gyeptelepítésre, felújításra felhasznált keverékekben egyre több a NyugatEurópából behozott vetımag, melynek zömét parkosításra használják (Ertseyné és Füsti Molnár, 2005). A legelı- és réttelepítési kedvet a Nemzeti Agrár-környezetgazdálkodási Program egyes célprogramjai növelhetik a támogatás révén. Ezek a „Szántó fajgazdag gyeppé alakítása
18
(gyeptelepítés) célprogram” és a „Gyeptelepítés Érzékeny Természeti területen Célprogram” (150/2004 X.12. sz. FVM rendelet). Gyeptermesztési, -felújítási eredmények Gyepalkotók szerepének megítélése takarmánycélú gyepekben Az 1980-as években elıtérbe került a legelık, rétek felújítása és a gyeptelepítés. Igényként jelentkezett a téli széna –esetenként szilázs, szenázs– szükséglet megtermelése a gyeprıl, legelırıl. Ennek érdekében olyan pázsitfüveket kerestünk, melyek a magyar ökológiai adottságok mellett is képesek nagy tömeget adni. Ecker István, Barcsák Zoltán kutatási eredményei alapján megsokszorozódott a magyar rozsnok, nádképő csenkesz, csomós ebír és zöld pántlikafő felhasználása. Az elsı kettı a húsmarhalegelık kulcsnövényévé vált. A gödöllıi mőhelyben Barcsák Zoltán munkássága nyomán kialakult a gyomnövények csoportosítása (feltételes és feltétlen gyomok). A kétszikő növények gyepben betöltött szerepének újfajta megítélése szolgáltatta az alapját a gyepfelújítás gödöllıi módszerének, amit akkoriban a „Gyepek komplex gyomirtási rendszere” néven neveztünk és tanítottuk (Barcsák, 1988). A 2000-es években született új eredmény a debreceni mőhelyben Nagy Géza munkájából a gyepek mezıgazdasági értékének becslési módszerérıl. Három tényezı –a fajok borítási %-a, termıképességi faktora és takarmányminıségi faktora– alapján számított mezıgazdasági érték szerint 5 kategóriába sorolja a gyepeket, úgymint értéktelen-silány, csekély értékő-gyenge, átlagos-közepes, jó, nagyon jó-kiemelkedı. Gödöllıi gyepfelújítási módszer Manapság egyértelmő, hogy környezetünket óvni kell a vegyszerektıl, kímélı, fenntartható módon kell gazdálkodni. Gödöllın már az 1970-es években így gondoltak a gyepgazdálkodás kutatói. A gyomos gyepek felújításának kiinduló pontja volt, hogy csak egyszer, a felújítási munkálatok kezdeteként kelljen gyomirtószert használni. Ezt követıen olyan termesztési- és hasznosítási technológiát kell alkalmazni, amellyel biztosítható a veszélyes mértékő visszagyomosodás elkerülése. A technológia legfontosabb elemei az értékes pázsitfüvek fejlıdését segítı, gyomelnyomó képességüket fokozó tápanyagellátás (nitrogén) és a hasznosítás, legeltetés olyan módszere és idıpontja, amely nem gyomosít (elsısorban a szakaszos legeltetés valamelyik módszere). Így lehet fenntartani a száraz fekvéső ısgyepeken is a növényállomány olyan összetételét, mely alkalmassá teszi a gyepet jó minıségő szálastakarmány elıállítására. Környezetkímélı, fenntartható, tájba illı módszereket alkalmaz. A nitrogén trágyázás ugyanis az ilyen gyepek esetében semmiképpen nem haladja meg a hektáronkénti 100 kg nitrogén hatóanyagot. Ökológiai gazdálkodásban, védett gyepeken mőtrágyázás nélkül, csak a legelı állatok trágyájának felhasználásával, vagy engedélyezett esetekben szerves trágya kijuttatásával ırizhetı meg az ilyen területeken a biodiverzitás. A gödöllıi iskola ebben az irányban fejlesztette tovább a gyepfelújítási módszert. Felülvetés, különbözı mővelési eljárások hatásának összehasonlítása, igazolása Az 1970-es és 80-as években a pályafutásukat akkoriban kezdı gyepkutatók Debrecenben, Gödöllın és Gyöngyösön (Nagy Géza, Szemán László, Szőcs István) egyaránt ebben a témakörben értek el eredményeket. Bizonyították az altalajlazítás és az ezzel összekapcsolt felülvetés eredményességét kötött talajú természetes gyepek esetében (Nagy 1988). Megállapították különbözı domb- és hegyvidéki rétek javításának legeredményesebb módszerét és alkalmazható főfaját, a mőtrágyák gazdaságosan használható mennyiségét a javítás során. A tengerszint feletti magasság különbség eltérı növényösszetételt eredményezett azonos keverékkel történı gyepfelújítás esetén (Szemán, 1990). Szőcs István
19
kutatásai nyomán kialakult a gyepfelújításnak egy olyan komplex rendszere, amely az erıforrásokat optimalizálja (Szőcs, 1988). Hozamnövelés tápanyaggal Két kutatómőhely eredményei kiemelkedık ezen a téren: a debreceni és a gödöllıi. Bánszki Tamás 2005-ben összefoglalta a gyakorlatilag életpályája fı vonalának tekinthetı tápanyagellátási-kutatásait, azok eredményeit (Bánszki, 2005). Az NPK mőtrágyák hatásait, elosztását, utóhatásait, Ca és Mg-trágyázást, istállótrágyázást egyaránt vizsgálta. Tápanyagellátási koncepciójából ki kell emelni, hogy figyelembe veszi a fajta és termıhely specifikumait, a hasznosítás módját, az elérendı termésszintet és -minıséget, valamint az állatfajt. Barcsák Zoltán és munkatársai a „Gödöllıi Gyepmőtrágyázási Módszer” kialakítása során a magyarországi ısgyepek tipikus termıhelyébıl (fekvés) és növényállományából, valamint a termelés kívánatos-tervezett intenzitásából (telepített gyep, öntözéses gazdálkodás) indultak ki. Ezek figyelembe vételével alakították ki a különbözı gyeptípusokon tervezhetı termésmennyiség szintjét. A talaj tápanyag-szolgáltató képessége, az ökológiai adottságok határozzák meg a gyep alaptermését. A gazdaságosan bevihetı nitrogén (mőtrágya hatóanyag) mennyiségét az elérni tervezett terméstöbblet alapján számítják. Az ökonómusok által –sok parcellás és üzemi mérető kísérlet adataiból– kalkulált összefüggés alapján a nitrogénmőtrágyázás akkor gazdaságos, ha 1 kg felhasznált nitrogén hatóanyagra legalább 100 kg terméstöbblet jut. Ebbıl kiindulva a gazdaságosan kijuttatható hatóanyag maximális mennyisége megtervezhetı üzemi körülmények között. Hozamnövelés öntözéssel Magyarországon a privatizáció megindulásáig eredményesen mőködött a szarvasi Öntözési Kutatóintézet, melynek keretében a gyepöntözés kutatása zajlott. Nagy Imre vezetésével eredményeket hozott az öntözés termésnövelı hatásának és -mértékének kutatása, az öntözés idıpontjára vonatkozó vizsgálatok (vízadag, öntözések száma). Bebizonyosodott, hogy 1 adaggal való öntözés esetén minimum 80 mm víz kijuttatása szükséges, a talaj nedvességtartalmát nem célszerő a szabadföldi vízkapacitás 60-65 %-a alá engedni. A talaj nedvességkészletének folyamatos fenntartásához 7-9 alkalommal, legalább 50 mm-es vízadagokkal kell öntözni. A sekélyen gyökerezı gyepnövények a gyakori, kis vízadagokkal való öntözést hálálják meg (Nagy 1988, 1994). Gyephasznosítási eredmények A gyephasznosítás területén az elmúlt 50 évben nagyon sok változás történt. 1990-ig felfelé ívelı, korszerősödı, és egyúttal szakszerőbb gyephasznosítás volt jellemzı. Kialakultak a gyepet kímélı, kevesebb veszteséggel járó legeltetési módszerek, a megvalósításukhoz szükséges legelıberendezések. Megindult és eredményeket hozott a hasznosítás optimális idıpontjának –különös tekintettel az elsı növedékre– kutatása. A takarmányminıségre gyakorolt hatások vizsgálata. Kutatási program volt a gyepre alapozott állattartás lehetıségeinek vizsgálata, mely szintén a gyakorlatba is átültetett eredményeket hozott. Gödöllın sok új eredmény született a gyepalkotók kedveltsége témakörében. 1990 után a privatizációt követı szétzilált állattartás és a rohamosan csökkenı állatlétszám miatt megtorpant az eredmények gyakorlati alkalmazása. Az elsı növedék hasznosítási idejének hatása a takarmányminıségre A téma kutatása nagyon eredményes volt Gödöllın és Kaposváron (Barcsák Zoltán, Tasi Julianna, Dér Ferenc). A legfontosabb pázsitfő és pillangósvirágú gyepalkotók esetében megállapították a növények elvénülésének fajonkénti ütemét, szoros korrelációját a
20
takarmányminıség romlásával (Dér 1988, 1993 és Tasi 2006). Az eredményekre alapozva több gyeptípus esetén meghatározható a legeltetés és a kaszálás optimális idıszaka az elsı növedékben, valamint a főlépcsı kialakítására alkalmas fajok és azok hasznosítási idıszaka. 3.2. A gyepek állateltartó képessége, legeltetési idény megnyújtása A téma vizsgálatát a programos kutatások idején Barcsák Zoltán vezette. Ez tipikusan olyan téma, melyet csak termelı üzemekben lehet eredményesen vizsgálni, ezért a HUTAR és BOOVINA termelési rendszerek munkatársainak segítsége nélkülözhetetlen volt, Kertész István vezetésével. Húsmarha- és juhlegelık termıképességérıl és az éves hozam növedékenkénti megoszlásáról nyertünk pontos információkat a legelıkre kihelyezett mintavételi ketrecek segítségével. Az adatok birtokában meghatároztuk a különbözı gyeptípusokon eredményesen eltartható húshasznú tehenek, anyajuhok számát (Kertész 1988). A gyepek állateltartó képességéhez kötıdnek azok az eredmények és gyakorlat, melyek a húshasznú tehenek téli szabadtartásával, legeltetésével kapcsolatosak. A legeltetési idény megnyújtását szolgáló szántóföldi takarmánynövények kutatása terén Ecker István és Szabó János értek el eredményeket ıszi gabonák, ıszi takarmánykeverékek, kukoricaszár legeltetésével. A téli legeltetés és a húshasznú tehenek téli legelın tartásának eredményességét az Alagi Tangazdaság márianosztrai –nádképő csenkesszel felújított– legelıin éveken át –egészen a privatizációig– 1000 tehén tartásával bizonyították. Barcsák Zoltán javaslatára alkalmazták a legelık felülvetésére a nádképő csenkeszt. Azóta Németországban intenzíven kutatta a téli legeltetésre alkalmas főfajokat Opitz von Boberfeld professzor a giesseni egyetem tanszékvezetıje, aki ugyancsak a nádképő csenkeszt találta legalkalmasabbnak erre a célra. 2001 és 2004 között közös kutatási programban német kísérleti tematika és a magyar minták ottani laborvizsgálata alapján folyt a nádképő csenkesz késı ıszi-téli termésmennyiségének és minıségének, gombatoxin-tartalmának vizsgálata. Bebizonyosodott kísérleti körülmények között is, amit a régebbi gyakorlat igazolt, hogy a nádképő csenkesz Magyarországon is alkalmazható húshasznú tehenek legeltetési idényének megnyújtására (Tasi és munkatársai, 2004). A Magyarországon nagy kiterjedéső gyepterületen tipikus kisülési idıszak alatti kiegészítı legeltetés olcsó megoldásával kapcsolatban is születtek eredmények. Fıleg a cirokfélék legeltetését kutatták és bizonyították alkalmasságukat (Ecker 1988, Szabó 1988). A legeltetési technológia fejlesztésének eredményei „Az 1979. évi országos felmérés szerint a legeltetve hasznosított kereken 670 ezer ha gyepterületnek 70 %-án, (440 ezer hektáron), korszerőtlen szabad legeltetést folytattak, aminek következtében a már megtermesztett gyeptakarmánynak legkevesebb 30 %-a veszendıbe ment, mint taposási (legeltetési) veszteség,….” írta Nagy Zoltán az 1988-ban megjelent könyvben (Nagy és Vargyas, 1988). Az ı nevéhez főzıdik elsısorban a szakszerő szakaszos legeltetési módok és a hozzájuk kapcsolódó legeltetési technika (különbözı villanykarámok, áramellátási rendszerek) kidolgozása, magyar viszonyokra történı adaptálása. Késıbb bekerült az országba az új-zélandi kerítésrendszer is, melyet eredményesen használtak a húsmarha- és juhtartó gazdaságok. A régi kerítésrendszer karbantartás hiányában sokfelé összeomlott, legelı állatok hiányában nem használják. A juhlegeltetés területén a szarvasi Öntözési Kutatóintézet munkatársai fejlesztették ki az öntözött legelıkerteket tejtermelı juhok takarmányozásának, tartásának természetszerővé és olcsóbbá tétele érdekében. Különbözı gyepalkotók kedveltsége, szarvasmarhák, juhok és lovak legelési válogatási viselkedése
21
A téma kutatása egyértelmően a gödöllıi mőhely tagjainak nevéhez főzıdik, kiegészülve a Gyepgazdálkodási Tanszékhez idılegesen kapcsolódó doktoráló fiatal kutatók (Kispál Tibor és Benyovszky Béla) munkásságával. Elıbbi a természetes gyepeken elıforduló növények kedveltségének vizsgálati módszertani és juhok általi kedveltségi eredményeivel, utóbbi a lovak legelési válogatási eredményeivel járult hozzá a téma sikerességéhez. Megállapítást nyert, hogy a különbözı állatfajok esetében más vizsgálati módszereket érdemes használni. Van néhány olyan gyepnövény, amely a legelés során minden állatfaj által kedvelt és a növény fejlıdési fázisától szinte függetlenül kedvelt, ezek elsısorban a réti komócsin és a szarvaskerep. Az állatok a takarmány összetételét (a legelési keveréket) úgy választják meg, hogy annak tápanyagtartalma biztosítsa igényeiket, ezért a rendelkezésre álló növények közül azokból legelnek többet, amelyeknek a tápanyagtartalma ezt leginkább kielégíteni képes. A kedvelt növények köre ezért azok fejlıdési állapotától, emészthetı tápanyagtartalmától függıen változó (Tasi, 2006). A természetes legelıkön, ahol sok és sokféle növényfaj él együtt, bebizonyosodott, hogy a juhok nemcsak füveket és pillangósvirágúakat fogyasztanak, hanem átlagosan a táplálék 30 %-a körüli mennyiségben egyéb kétszikő növényeket, melyek a feltétlen gyomok körébe tartoznak. Ezek nem tartalmaznak ártalmas anyagokat és nem szúrósak, többségük gyógynövény (Kispál, 1993). Bio (öko) gyepgazdálkodás 2004-ben jelent meg a Mezıgazda Kiadónál az a könyv a „Biogazda kiskönyvtár” sorozat részeként, amely Magyarországon elıször foglalta össze egy kötetben a bio-ökogyepgazdálkodás legfontosabb tudnivalóit. A könyv szerzıje Barcsák Zoltán. A könyvben összefoglalt ismeretanyag alapja az az egyetemi tananyag volt, amelyet a professzor úr a környezetgazdálkodási agrármérnök szak hallgatói számára állított össze és tanított éveken át, mint kötelezıen választható tantárgyat. Az ökológiai gyepgazdálkodás oktatása ma is folyik a Szent István Egyetemen Gödöllın. Európai Uniós pályázati támogatással felnıttképzési kurzusok keretében is oktatjuk az ökológiai gyepgazdálkodást, melyhez elkészült az egyetemi jegyzet is (Tasi 2005). Az ökogyepgazdálkodás legfontosabb elemeit bemutató üzemi terület kialakítása folyamatban van Gödöllın. Gazdaságossági, ökonómiai eredmények A takarmánycélú gyepgazdálkodás ökonómiai kérdéseivel több intézmény is foglalkozott. Gödöllın Barcsák Zoltán az üzemtannal foglalkozó kollégák segítségével kialakította egyrészt a mőtrágyázás gazdasági optimumának tervezési modelljét, másrészt megállapította, mely költségek sorolhatók a gyepgazdálkodásban az állandó- és melyek a változó költségek közé. A két költségcsoport hogyan hat a gazdaságosságra. Gyöngyösön Szőcs István és Liebmann Lajos a költséghatékony gyepgazdálkodás elemeivel foglalkozott. Különbözı gyepfelújítási technológiák, gyeptörés és új gyep telepítése esetén elemezték a költségeket és optimalizálták az erıforrások felhasználását. Egyéb gyepek (sorközfüvesítés, városi gyepek) A nem takarmányozást szolgáló gyepek szerepe és jelentısége a privatizáció után erıteljes növekedésnek indult. A díszítést szolgáló városi-, települési pázsitok területe intenzíven növekszik, együtt az erre a célra használt főmagmennyiséggel. Új fajták kerültek be az országba és a magyar főnemesítés is eredményezett néhány pázsitnak való fajtát, elsısorban Szarvason. A díszgyepek mellett a pihenést, sportolást szolgáló füves területek szerepe is megnıtt, különösen a golfpályáké.
22
A mezıgazdasághoz kapcsolódó ültetvények (gyümölcsösök, szılık) sorközeinek füvesítése ugyancsak jelentıs főmagfelvevı. A magyar klimatikus adottságok mellett azonban még mindig kevés kertész gyızhetı meg a sorközfüvesítés elınyeirıl. Az ültetvények sorközfüvesítése terén Barcsák Zoltán végzett úttörı munkát Nógrád megyében a 70-es és 80-as években. Szarvason Czinkóczky Mihály foglalkozik eredményesen ezzel a témával. A városi pázsitok és a kevésbé intenzív vadvirágos pázsitok területén Magyarországon Szemán László (Gödöllı) végzett úttörı munkát osztrák és német minták, közös kutatások alapján (Szemán, 2001). A kutatási eredmények hasznosítása, alkalmazása a gyakorlatban Ellentmondásos mindaz, amit errıl meg lehet állapítani. Az 1970-es években a szarvasmarha tenyésztésben Magyarországon létrejött a szakosodás. A tejtermelésben egyeduralkodóvá vált a holstein-fríz fajta és ezzel az intenzív tartás és takarmányozás. Utóbbiból nemcsak a legeltetés szorult ki, de többnyire a réti széna is. Ez rendkívül negatívan hatott a gyepgazdálkodási kutatási eredmények gyakorlati alkalmazására. A húshasznú tehéntartás legelıre alapozott ugyan, –eredményei 1990-ig meglátszottak a gyepgazdálkodás gyakorlatában– de a privatizáció után nagyon lecsökkent a hústehenek létszáma. A manapság megindult létszámnövekedés várhatóan kedvezı hatással lesz a legelıgazdálkodás gyakorlatára, ha a gazdák ilyen irányú képzését megoldjuk!! A másik bíztató tendencia az, hogy a Nemzeti Parkok természetvédelmi szakemberei felismerték a legeltetéses állattartás szerepét a védett gyepek fenntartásában. Egy friss kimutatás szerint 399847 ha védett és Natura 2000-es gyep van Magyarországon, melybıl 163659 ha van a Nemzeti Parkok vagyonkezelésében. Utóbbiból mindössze 30603 hektárt tartanak olyannak a természetvédelmi szakemberek, melyet fölösleges legeltetni, vagy kaszálni (Kárpáti, 2006). Valószínőleg még ezen a „fölösleges” területnagyságon is érdemes lenne vitatkozni. Nagyon sok bizonytalanság és szakmai hiányosság jellemzi a természetvédelmi gyepkezelést, ezért fontos az ezzel kapcsolatban már meglévı ismeretek oktatása az egyetemi (agráros is!) képzésben. Gödöllın a 2006-ban indult alapképzési szakok egy részén választható lesz a „Gyep- és takarmánytermesztési szakirány”, melynek keretében a természetvédelmi gyepkezelés is tantárgyként szerepel. Összefoglalva, most sokminden arra kényszeríti a termelıket és gyeptulajdonosokat, hogy a gyepgazdálkodást, a legeltetéses állattartást fejlesszék. A siker érdekében a következı teendıket látom sürgısnek és fontosnak: 1. minden „lobbyerı” latba vetése a legeltetéses állattartás támogatási rendszerének hatékonnyá tétele érdekében (a MÁSZ által elkészített szakmai javaslat alapján) 2. a legelı- és rétgazdálkodás területén képzetlen termelık képzése felnıttképzési kurzusok keretében 3. természetvédelmi szakemberek gyepgazdálkodási irányú képzése 4. az agrár- és természetvédelmi alapképzési szakokon erısíteni kell a gyepgazdálkodás oktatását és népszerősítését 5. oktatási kormányzati szinten és az egyetemek vezetıi szintjén is át kell gondolni a szakterület kutatói-, oktatói utánpótlási helyzetét 6. hasznos és szükséges lenne a magyarországi gyepek újbóli kateszterezése
23
Irodalomjegyzék A környezetkímélı ökológiai gazdálkodás lehetıségei és gyakorlata a kérıdzı állatok tartásában. (2005) szerk. Tasi J. Továbbképzési jegyzet, SZIE Gödöllı. 124 p. Mezıgazdasági és Vidékfejlesztési Tanfolyamok a Szent István Egyetemen. AVOP-1.5.1.-2004-12-0005/0.3 Bajnok M., Rostás M., Tasi J. (2000): Néhány legelı és rét növényzetének értékelése a takarmányozás szempontjából. Állattenyésztés és Takarmányozás, Tom.49. No.3. 247-256.p. Balázs F (1949): A gyepek termésbecslése. Agrártudomány, Budapest, I. Kötet, 1. sz. 26-35. p. Bánszki T. (2005): Tápanyag-gazdálkodási, trágyázási irányelvek gyepekre. Gyepgazdálkodás 2005. Debreceni Gyepgazdálkodási Napok 21. Debrecen, 33-40. p. Barcsák Z. (1988): A gödöllıi gyepfelújítási koncepció és eredményei. In: Javaslatok gyepgazdálkodásunk fejlesztéséhez. Tudományos és Termelési Tanácskozás, Debreceni Gyepgazdálkodási Napok 8. szerkesztette Vinczeffy I. Dér F. (1988): A jelentısebb takarmány-pázsitfő táplálóértékének és hektáronkénti hozamának változása az elsı növedékben. In: Javaslatok gyepgazdálkodásunk fejlesztéséhez. Tudományos és Termelési Tanácskozás, Debreceni Gyepgazdálkodási Napok 8. szerkesztette Vinczeffy I. Dér F. (1993): A gyep táplálóértéke és ízletessége. Legeltetéses állattartás, Debreceni Gyepgazdálkodási Napok 11. 131-145. p. Ecker I. (1988): A szarvasmarhatartást szolgáló gyepre alapozott takarmánytermelési rendszer. In: Javaslatok gyepgazdálkodásunk fejlesztéséhez. Tudományos és Termelési Tanácskozás, Debreceni Gyepgazdálkodási Napok 8. szerkesztette Vinczeffy I. Ertseyné Peregi K., Füsti Molnár G. (2005): Fajta és vetımagválaszték a gyepgazdálkodási programokhoz. Gyepgazdálkodás 2005. Debreceni Gyepgazdálkodási Napok 21. Debrecen, 59-72. p. Gyepnövénytermesztés –gyeptakarmány-hasznosítás– (1988) szerkesztette: Nagy Z., Vargyas Cs. Szombathely, 554 p. Kárpáti L. (2006): Egyes állattenyésztési ágazatok versenyképességének fejlesztése. FVM 13223. 2006.05.16. Kutatási zárójelentés. Kertész I. (1988): A gyeptermesztés gazdaságossága. In: Javaslatok gyepgazdálkodásunk fejlesztéséhez. Tudományos és Termelési Tanácskozás, Debreceni Gyepgazdálkodási Napok 8. szerkesztette Vinczeffy I. Kispál T. (1993): Különbözı gyepnövények preferencia vizsgálata nyelıcsıfisztulázott juhokkal. Kandidátusi értekezés. Gödöllı, 119 p. Nagy G. (1988): A kötött talajú természetes gyepek altalajlazításos felülvetésének lehetıségei és eredményei. In: Javaslatok gyepgazdálkodásunk fejlesztéséhez. Tudományos és Termelési Tanácskozás, Debreceni Gyepgazdálkodási Napok 8. szerkesztette Vinczeffy I. Nagy G. (2004): A gyepgazdálkodásra ható gazdasági-társadalmi környezet. Gyepgazdálkodás 2003, DGYN 19. Debrecen, 7-21. p. Nagy G. (2005): A gyepek fontossága a vidékfejlesztésben. Gyep-állat-vidék-kutatás-tudomány. DE Debrecen, 77-85. p. Nagy I. (1988): A gyep öntözése. In: Javaslatok gyepgazdálkodásunk fejlesztéséhez. Tudományos és Termelési Tanácskozás, Debreceni Gyepgazdálkodási Napok 8. szerkesztette Vinczeffy I. Nagy I. (1994): A gyepek vízgazdálkodása és öntözése. Természetes állattartás. 4. Debrecen, 77-89. p. Szabó J. (1988): Az öntözetlen természetes gyepek ágazattársítási lehetıségei. In: Javaslatok gyepgazdálkodásunk fejlesztéséhez. Tudományos és Termelési Tanácskozás, Debreceni Gyepgazdálkodási Napok 8. szerkesztette Vinczeffy I. Szemán L. (1990): Domb és hegyvidéki gyepek termıképességének javítási lehetıségei. Kandidátusi értekezés, Gödöllı. 144 p. Szemán L., Hegedős Z., Bajnok M. (2001): Extenzív pázsitgyep létesítése magas fajdiverzitású természetes magkeverékkel. Debreceni Gyepgazdálkodási Napok 17. Debrecen, 184-189.p. Szőcs I. (1988): Gyeptermesztési technológiák ökonómiai kérdései. In: Javaslatok gyepgazdálkodásunk fejlesztéséhez. Tudományos és Termelési Tanácskozás, Debreceni Gyepgazdálkodási Napok 8. szerkesztette Vinczeffy I. Tasi J. (2003): A nem főféle gyepalkotók jelentısége és felhasználási lehetıségei. Gyepgazdálkodás 2001, Debreceni Gyepgazdálkodási Napok 18., Természetes Állattartás 6. 81-84p. Tasi J. (2006): Gyepnövények fenofázisainak hatása a minıségre és legelési sorrendre. Doktori (Ph.D.) értekezés. Gödöllı, Tasi J., Kripner V. (2003): Rákos-patak menti gyepek növényeinek jelentısége a hivatalos és a népi gyógyászatban. Gyepgazdálkodás 2001, Debreceni Gyepgazdálkodási Napok 18., Természetes Állattartás 6. 84-89.p. Tasi J., Szél Zs. (1996): Van-e létjogosultsága virágos réteknek és legelıknek a magyar gyepgazdálkodásban? Gödöllıi Gyepgazdálkodási Tanácskozás, Gödöllı. 34-39.p. Tasi J., Szemán L., Kovács M. (2003): Téli legelıtakarmány biztosítása nádas csenkesz felhasználásával. EU konform mezıgazdaság és élelmiszerbiztonság, SZIE Gödöllı-DE Debrecen. Proceedings, I. kötet 363-369.p. Tasi J., Szıke Sz. (2001): A gyep növényzetének összetétele és minısége néhány termıhelyen. Innováció, a tudomány és a gyakorlat egysége az ezredforduló agráriumában. Tudományos Konferencia. Gödöllı-Debrecen, 107-111.p. Tasi J., Szıke Sz., Kovács M. (2003): Különbözı növényállományú gyepek takarmányminısége. III. Növénytermesztési Tudományos Nap, Proceedings, Budapest. 270-275.p. Vinczeffy I. (1979): A gyepgazdálkodás ökológiai lehetıségei. Az agroökopotenciális alapadatokból készült tanulmány az MTA-nak, 1-284 p. Vinczeffy I. (szerk.) (1993): Legelı- és gyepgazdálkodás. Mezıgazda Kiadó, Budapest. 400 p. Vinczeffy I. (2004): Legelıink különleges értékei. Gyepgazdálkodási Közlemények 2004/2. 5-25. p. Vinczeffy I. (2005): Legeltessünk? Gyepgazdálkodási Közlemények 2005/3. 36-40. p.
24
KUTATÁSI EREDMÉNYEK HASZNOSÍTÁSA AZ ÉSZAKI TÁJEGYSÉG GYEPGAZDÁLKODÁSI GYAKORLATÁBAN Kertész István A gyepgazdálkodással 1964-tıl kezdtem komolyan foglalkozni, mivel Miskolcon a Megyei Állattenyésztési Felügyelıségen megyei gyepgazdálkodási felügyelıként dolgoztam. A Gödöllıi Agrártudományi Egyetem Növénytermesztési Tanszék Gyepgazdálkodási csoportjával szoros szakmai kapcsolat 1965-tıl alakult ki. Munkám végzése során sok segítséget kaptam Barcsák tanár úrtól, aki nagy lelkesedéssel, következetesen segített a szakmai tudást elsajátítani, és bevezetett a rét,- legelıgazdálkodás rejtelmeibe és tudományába. Elsı tudományos gyepkísérletemet tanár úr irányításával 1969-1972 között Borsod-AbaújZemplén megye északkeleti részén, Vizsoly községben végeztem a helyi Termelıszövetkezet gyepterületén. A kísérletrıl röviden: (Kertész I. 1971; 1973) A gazdaság 265 ha gyepterülete a Hernádvölgyében terült el, öntözésre lehetıség volt, ezért a kísérlet végzésénél e lehetıségeket figyelembe vettük. Az öntözéses mőtrágyázási kísérletet négy sorozatban, tíz kezeléssel 4 x 8 m2, azaz 32 m2-es parcellákon végeztük. Az egyes sorozatok között 3 méteres, a sorozatokon belül az egyes kezeléseket 2 méteres kezeletlen sáv választotta el egymástól, így a kezelés jól kivehetı és biztonságosan végezhetı. A 40 parcellás kísérletet körülkerítettük, így az állatok a területre nem tudtak bemenni. A parcellák kaszálása után a zöld füvet külön mértük, és a négy sorozat átlaga adta a tényleges eredményt, amit minden növedéknél külön végeztünk el. Az utakat tehenekkel legeltettük, hogy a parcellák kellı taposást megkapják. A kísérlet kezelései: 1. parcella Ø (kontroll), 2. parcella N1, 3. parcella N2, 4. parcella N3, 5. parcella P, 6. parcella K, 7. parcella PK, 8. parcella N1PK, 9. parcella N2PK, 10. parcella N3PK. A felhasznált mőtrágya-hatóanyag: N1=4x34,8=139 kg/ha nitrogén hatóanyag korán tavasszal és minden növedék után. N2=4x52,1=208,5 kg/ha nitrogén hatóanyag korán tavasszal és minden növedék után. N3=4x69,5=278 kg/ha nitrogén hatóanyag korán tavasszal és minden növedék után. P=62,5 kg/ha hatóanyag ısszel egyszerre kiszórva. K=69,5 kg/ha hatóanyag ısszel egyszerre kiszórva. Gazdaságossági vizsgálat: A gyepkísérlet összetett termésmennyiségét, és annak kontrollhoz viszonyított százalékos megoszlását az 1. számú táblázat tartalmazza. 1. táblázat: Termésátlag alakulása 1970-1972. években Jelzés Ø N1 N2 N3 P K PK N1PK N2PK N3PK
1970. év t/ha zöld 19,98 37,35 47,08 50,21 20,15 30,23 29,71 39,79 52,30 56,64
1971. év t/ha zöld 13,40 34,40 43,10 44,80 12,90 20,50 24,70 36,70 50,40 50,70
1972. év t/ha zöld 8,19 32,55 43,12 44,76 8,49 12,90 17,06 32,77 51,12 51,04
3 év átlaga t/ha zöld 13,81 34,75 44,43 46,59 13,84 21,24 23,82 36,42 51,27 52,49
3 év átlaga t/ha széna 3,45 8,69 11,10 11,65 3,46 5,31 5,95 9,10 12,81 13,12
% 100,00 251,00 322,00 337,00 154,00 172,00 264,00 371,00 380,00
25
A táblázatot értékelve megállapítható, hogy csak nitrogén mőtrágyával kezelt parcellák N1, N2, N3, termésmennyisége 151-237%-kal növelhetı. Csak P-mőtrágyával kezelt parcella termése a kontrollhoz viszonyítva terméstöbbletet nem hozott, még a K2O-val kezelt parcella 54%-kal növelte a termést. A P- és a K-mőtrágyával kezelt parcella kis mértékben jobb eredményt hozott, mert 72%kal nıtt a termés. Az 1kg N hatóanyagra esı zöldfő többlet legjobb a 9. parcellánál, ami 180 kg-ot jelent. A terméstöbblet mutatóját úgy kapjuk meg, hogy az 51,27 t/ha zöldfőbıl levontuk a kontroll 13,81t/ha termést, és osztottuk a kiszórt nitrogén mőtrágya mennyiségével, 208,5 kg/ha-ral. A gyepkísérlet eredményeit Barcsák tanár úr megyei gyepgazdálkodási tanácskozás keretében ismertette, ahol több száz szakember vett részt, és a televízió is képviseltette magát. A gyepgazdálkodás fontosságát felismerve –nem öntözhetı- lejtıs, dombos és síkvidéki területeken végeztünk gyeptermesztési és gyephasznosítási kísérleteket. Említést érdemel a Hernádvécsén végzett nagyüzemi kísérlet ( Farkas A., Kertész I., Bene S., 1972.), ahol 320 szarvasmarha és 180 juh számosállat gyepre alapozott takarmányellátását valósítottuk meg Barcsák tanár úr szakmai tanácsaival. Elsı lépésként a szabadlegeltetésrıl áttértünk a szakaszos legeltetésre, amit fix karámrendszer kiépítésével értünk el. A hegyvidékre jellemzı csapadék adottság és a nyári kritikus szárazságban keletkezett harmatok lehetıséget adnak -öntözés nélkül is- nagyobb adagú mőtrágya felhasználására. A tervezett termésátlag elérése érdekében 140-208 kg/ha N, 35 kg/ha P és 32 kg/ha K mőtrágyát szórtunk ki. A nagyadagú és korán tavasszal kijuttatott tápanyagnak köszönhetıen hektáronként 30-35 t/ha zöld termést értünk el, így az elsı növedék egy része téli tömegtakarmányként (széna, szilázs) került betakarításra. A kísérlet tapasztalatai: - Dombvidéken is van lehetıség intenzív gyepgazdálkodásra, de feltétlenül olyan legeltetési módszerrel, amivel a szükséges regenerációs idıtartam betartható. - A kritikus nyári szárazságban is biztosítható - öntözés nélkül is - jó minıségő legelıfő, de alapja az elegendı nitrogén mőtrágya és a megfelelı gyepfő összetétel. A gyepterületek nagy része magyar rozsnokos vezérnövényő gyeptípus volt. - A fix karámrendszer kiépítésével és szakszerő tápanyag-gazdálkodással elértük, hogy 100 fejıs tehén a nyári forróságban is jó minıségő gyepet legelt. A „BOOVINA” Gyepre alapozott Húsmarha- és Juhtartási Termelési Rendszer nagy létszámú húsmarha- és juhtenyésztést szaktanácsolt, ezért meghatároztuk a különbözı típusú legelık állateltartó képességét. Az állateltartó képesség meghatározásakor figyelembe vettük a megfelelı arányokat, tehát a legelı főterméséhez viszonyított optimális állatlétszámot. (Barcsák Z., Kertész I. 1986.) Az ısgyepek állateltartó képességének meghatározására 16 gazdaságban végeztünk vizsgálatokat. A kísérlet alapvetı célja az volt, hogy a húsmarhatartó üzemek gyepjeinek főtermését és ennek növedékenkénti megoszlását vizsgáljuk, és adatokat kapjunk arra vonatkozóan, hogy az év melyik részében kell kisebb vagy nagyobb tömegő kiegészítı takarmányról vagy legeltetésrıl gondoskodni. A vizsgálatokat az egész évi zavartalan főnövekedés elérése céljából 4-6 mintavételi ketrecben, a próbakaszálást 45 napos regenerációs idı után végeztük el minden kísérleti helyen. A vizsgálatba vont gazdaságok gyepterületeinek eltérık voltak az ökológiai, talajtani és termesztési körülményeik. A legjellemzıbb 5 gazdaságot emeltük ki, amelyek közül a szikszói és a telkibányai húsmarha legelık viszonylag kedvezı környezeti adottságúak, általában félintenzív mőveléső gyepek, ahol a kedvezı harmatképzıdés elınyösen befolyásolta a termés mennyiségét és annak évi megoszlását. A legelık egy része felújított ısgyep, egy része pedig telepített gyep. A fancsali és a baktakéki gyepek felújított dombvidéki húsmarha legelık. A mezınagymihályi
26
gazdaság szikes talajú gyepje sziki csenkeszes vezérnövényő kedvezıtlen vízgazdálkodású, kevés termést adó „feltétlen” legelık közé tartozik. A mőtrágyázás hatására bekövetkezett változások a legkifejezettebbek, a nitrogén mőtrágyák után voltak észlelhetık. Az 1 kg nitrogén hatóanyagra -PK mőtrágyával kiegészítve- átlag 100 kg zöldfő terméstöbbletet adott. Az optimális mőtrágya adag 100-200 kg N/ha, ahol az NPK arány 1:0,38:0,45 volt. 2. táblázat: A vizsgált legelık többéves főtermésének növedékenkénti megoszlása (1980-1982) Szikszó
Fancsal
Baktakék
Főnövedék
t/ha
I.
10,30
34,92 17,60 60,27
8,70
II.
8,80
29,83
5,60
19,18
III.
7,80
26,44
5,20
IV.
2,60
8,81
0,80
%
t/ha
%
t/ha
%
Telkibánya t/ha
%
Mezınagymihály
Átlag
t/ha
%
40,65 14,60 41,71
11,50
69,28
12,54 47,61
5,90
27,57 11,40 32,57
3,80
22,89
7,10
26,96
17,81
5,60
26,17
7,80
22,29
1,30
7,83
5,54
21,03
2,74
1,20
5,61
1,20
3,43
0,00
0,00
1,16
4,40
Összesen: 29,50 100,00 29,20 100,00 21,40 100,00 35,00 100,00
16,60
t/ha
%
100,00 26,34 100,00
A 2. számú táblázat alapján megállapítható, hogy valamennyi legelın az elsı főnövedék adta a legnagyobb termést, míg a negyedik főnövedékbıl lehet a legkisebb termésre számítani, vagyis akkor kell a kiegészítı legelırıl, vagy takarmányról gondoskodni. A szikszói és a telkibányai legelık egyenletes csökkenı főtermést adtak, ugyanakkor a mezınagymihányi és a dombvidéki legelık az évi termésnek jelentısen több mint 50%-át az elsı növedékben adják. 3. táblázat: A vizsgált legelık állateltartó képességének (anyatehén és szaporulata/ha) meghatározása a zöldtermés megoszlása alapján (1980-1982) Főnövendék
Szikszó
Fancsal
Baktakék
Telkibánya
Mezınagymihály
Az öt hely átlaga
I.
2,90
4,90
2,50
4,10
3,20
3,52
II.
2,50
1,50
1,70
3,20
1,10
2,00
III.
2,20
1,50
1,60
2,20
0,30
1,56
IV.
0,70
0,20
0,30
0,30
0,00
0,30
Évi átlagban
2,08
2,03
1,53
2,45
1,15
1,85
A 3. számú táblázat adataiból megállapítható, hogy a különbözı környezeti adottságú legelıkön eltérı számú állat tartható el megbízhatóan. A zöldfő mérések alapján egyértelmően megállapítható, hogy a jobb legelık hektáronként 2-3 kifejlett húsmarhát és szaporulatát tudják eltartani, a mostohább körülmények között lévı baktakéki és mezınagymihályi gyepek csak 1-1 hústehén és szaporulata eltartására képesek. Az adatok alapján az is megállapítható, hogy a vizsgált legelıkön 1,8 kifejlett húsmarha, illetve szaporulata, vagy tízszer annyi juh és szaporulata tartható el átlagosan. Gyepkísérleteink és gyepkutatásaink során nagy figyelmet fordítottunk a nagy termıképességő főfajok telepítésére, különös tekintettel a szilázsfő elıállítására (Kertész I. 1977.). Tibolddarócon, a Rákóczi Termelıszövetkezet területén -Barcsák tanár úr irányításával- gyeptársítási, és mőtrágyázási kísérletet állítottunk be, amit két éven keresztül értékeltünk.
27
1. ábra: A gyeptársítások átlagolt zöldfő-termésének alakulása
80
70
60
50
Kontroll
40
N1
30
N2 20
10
0
N2 N1
İsgyep Angol perje
Magyar rozsnyok
Olasz perje
Kontroll Nádk. Csenk.
Réti ecset
Réti csenkesz
A fontosabb mutatókat az 1. számú ábra tartalmazza. A kísérlet eredményei és tapasztalatai a következıképpen foglalhatók össze: Az északi hegyvidék területére jellemzı Borsod megyei Tibolddaróc községben a sovány csenkeszes (Festuca pseudovina) ısgyep és a különbözı gyeptársítású angol perje (Lolium perenne), magyar rozsnok (Bromus inermis), olasz perje (Lolium multiflorum), nádas csenkesz (Festuca arundinacea), réti ecsetpázsit (Alopecurus pratensis) és a réti csenkesz (Festuca pratensis) gyeptársítások termesztési és hasznosítási eredményeit hasonlítottuk össze. Mind az ısgyepen, mind pedig a különbözı gyeptársítású telepített gyepeken a kontroll, a 100 kg nitrogén/ha és a 200 kg nitrogén/ha 1:0,4:0,4 NPK arányú kezeléseit és az errıl származó termést vizsgáltuk. A gyeptársítási és mőtrágyázási kísérletek szilázs és széna alapanyag elıállítására vonatkozó adatgyőjtésre szolgáltak. A 3 éven át végzett mőtrágyázási kísérletek eredményei azt mutatják, hogy a kontrollhoz viszonyítva a mőtrágyázás nyomán a termésmennyiség 2-3-szorosára növelhetı. Ugyanakkor az ısgyep kontrolljához viszonyítva a telepített gyepek termését 4-5-szörösére lehet növelni. Az egész évi termésmegoszlásra irányuló vizsgálatunk során megállapítottuk, hogy a zöldfő nagy részét –több mint 50%-át- az elsı kaszálás idején, a 30%-ot meghaladó mennyiséget a második kaszálás idején, míg a fennmaradó részt – átlagosan 15%-ot- a harmadik növedékben lehet betakarítani. A hasznosításra vonatkozóan az mutatkozik célszerőnek, amikor az elsı termés igen nagy tömegét szilázskészítésre, a második termést szénakészítésre használjuk, vagy szükség esetén legeltetjük, de a harmadik növedéket csak legeltetni érdemes. Az északi hegyvidék ısgyepjeinek gyeptelepítéses kiegészítése során jól megvalósítható a komplex gyephasználat, mert a dombvidéki legelık javítással a tavaszi-nyár eleji idıszakban legeltetésre érdemes füvet teremnek, míg a völgyi részekre telepített gyepek a nyári idıszakban jó kiegészítı takarmányt vagy legeltetési lehetıséget biztosítanak. A különbözı gyeptársítások mőtrágyázása során vizsgáltuk a gyepek növényállományának összetételét, és megállapítottuk, hogy a telepítés évében a gyomosodás nagymérvő, de a hasznosítás éveiben elsısorban a mőtrágyázás hatására a gyomok visszaszorulnak. A nagyobb adagú nitrogén mőtrágya és az agresszív fejlıdéső pázsitfőfélék a pillangós virágú növényeket jelentısen visszaszorítják. 28
A gyeptársítások beltartalmi értékeinek vizsgálata során megállapítottuk, hogy a széna 84%-os szárazanyag tartalomra vonatkoztatva- keményítıértéke 29,2-34,9% között alakult, a nyersfehérje tartalom pedig 8,4-16,5%-ot tett ki. A keményítıérték a termés mennyiségének arányában, vagyis a kontrollhoz viszonyítva 2-3-szorosára nıtt, és a nyersfehérje tartalom ettıl lényegesen kedvezıbben alakult. A szilázs beltartalmi értékei csak minimális mértékben tértek el a szénánál tapasztaltaktól. A melaszos kezelés hatására a keményítıérték néhány százalékkal növekedett. Az 1 kg nitrogén mőtrágya hatóanyagra esı terméstöbblet alakulása azt mutatta, hogy valamennyi mőtrágya kezelés esetében a 100 kg-ot jóval meghaladó zöldfő terméstöbbletet adott. Az 1 kg összes mőtrágya hatóanyagra jutó terméseredmény megközelítette a 100 kg zöldfő terméstöbbletet. A gyeptársítási és mőtrágyázási kísérletek eredményei messzemenıen bizonyították a gyeptelepítés és mőtrágyázás gazdaságosságát. A telepített, nagy hozamot adó gyepek az északi hegyvidéken is alapjai lehetnek a szarvasmarha tenyésztés tömegtakarmánybázisának. A lejtıs gyepterületek tápanyag gazdálkodásával és hasznosításával kapcsolatosan szerzett tapasztalatokat a Gödöllıi Agrártudományi Egyetemen megtartott Tudományos Tanácskozáson adtam elı (Kertész I. 1985). Munkánk végzése során megállapítást nyert, hogy a lejtıs hegyvidéki gyepterületeken minimális beruházásokkal gazdaságosan piacképes marhahús, juhhús, juhtej termelésére van lehetıség. Mindkét ágazatnál költségként legnagyobb volumenben a takarmányköltség jelentkezik, ennek megfelelıen e költségszint mértéke meghatározza az ágazat eredményességét. Tapasztalataink szerint korszerő gyeptermesztés és szakszerő gyephasznosítás megvalósításával lehetıség van arra, hogy a lejtıs és hegyvidéki gyepterületeken 220-240 napos legeltetési idıszak alatt az állatállomány takarmányellátása gyepre legyen alapozva. A Gödöllıi Agrártudományi Egyetem Növénytermesztési Tanszék, Gyepgazdálkodási csoport , illetve tanszékével közösen végzett több mint egy évtizedet meghaladó parcellás és nagyüzemi kísérletek egyértelmően bizonyítják, hogy 1 kg N hatóanyag adagolásával lejtıs gyepterületeken 100-120 kg zöld terméstöbblet növekedésére biztonságosan lehet számítani. Természetes, hogy a N hatóanyagot P és K mőtrágyákkal is ki kell egészíteni 1:0,4:0,4 aránynak megfelelıen. (MÉM-NAK 1:0,38:0,45 arányt javasol). A Szikszói Állami Gazdaság lejtıs gyepterületein több kerületében végeztünk többéves mőtrágyázási kísérletet. A Gazdaság boldvai kerület lejtıs természetes, illetve telepített gyepen 3 éves átlagban az eredményt a 4.-5. számú táblázat tartalmazza. 4. táblázat: Mőtrágyázás hatására mutatkozó terméstöbblet alakulása 3 éves átlagban Szikszói Állami Gazdaság boldvai kerület lejtıs természetes gyepen Kiadagolt mőtrágya kg/ha
Zöldtermés
1 kg N hatóanyagra jutó többlet
1 kg összes mőtrágya hatóanyagra jutó többlet
N
P2O5
K2O
Összes t/ha
Többlet t/ha
kg
kg
140
40
40
28,5
23,5
167
100
A 4. számú táblázatot értékelve megállapítható, hogy 1 kg nitrogén hatóanyagra jutó terméstöbblet 167 kg, ami nagyon jónak mondható.
29
5. táblázat: Mőtrágyázás hatására mutatkozó terméstöbblet alakulása hároméves átlagban Szikszói Gazdaság boldvai kerület lejtıs telepített gyep Zöldtermés Kezelések
Összesen
Többlet
1 kg N hatóanyagra esı zöld terméstöbblet
t
t
kg
1 kg összes mőtrágya hatóanyagra esı zöld terméstöbblet
8,0 Kontroll 25,0 17,0 170,0 94,0 N1PK 31,0 23,0 115,0 82,0 N2PK Kezelések: N1:100 kg/ha N hatóanyag; N2: 200 kg/ha N hatóanyag; P: 80 kg/ha P2O5 hatóanyag; K: 80 kg/ha K2O hatóanyag.
Az 5. számú táblázat lejtıs telepített magyar rozsnokos vezérnövényő gyepen végzett mőtrágyázási kísérlet alapján a hektáronként kijuttatott 100 kg nitrogén hatóanyag rendkívül kedvezıen növelte a zöld terméstöbblet alakulását, míg a 200 kg nitrogén hatóanyag kijuttatásból származó terméstöbblet nem volt olyan eredményes. A kísérletek során megállapítást nyert, hogy április elején a veresnadrág-csenkeszes vezérnövényő gyeptípusokon lejtıs területeken tudjuk kezdeni a legeltetést, majd a nyári kritikus idıszakban völgyi réteken legeltetjük állatainkat, és amennyiben lehetıség van, úgy decemberben a nádképő-csenkeszes vezérnövényő gyeptípusokon fejezzük be a gyepek legeltetéssel történı hasznosítását. Lejtıs gyepterületeinknél a megfelelı kondícióban lévı gyepek a nyári harmatok hatására a legkritikusabb szárazságban is jó minıségő füvet adnak. A Szikszói Állami Gazdaság gyepterületein az 1970-80-as években a legelıterületek nagy részén fix karámrendszert alakítottunk ki, ami folyamatosan karban lett tartva. (Kertész I. 1991.). 1988-tól az újonnan létesítendı hasznosítási egységek kiépítésénél az új-zélandi villanykarámos fix rendszer került folyamatosan kialakításra, így a kiépített össze terület 26360 fm-t tett ki. A felhasznált oszlopokat, karókat úgy nyomták a talajba, hogy a felszín felett 1 m látható. 30 m-enként oszlopokat, ezen belül 10 m-enként karókat raktak le. A faanyag talajba nyomott részét konzerválták, hogy hosszabb legyen az élettartama. A szigetelıket segédeszközök segítségével rakták fel, majd a legfontosabb munka, a drót kihúzása, spanolása következett. A kihúzandó drót horganyzott, nagy szilárdságú, 2 mm átmérıjő acélhuzal. Az oszlopokra 3 sor drótot húztak ki úgy, hogy azok a talajtól 30-60-90 cm-re kerüljenek. A szakaszokhoz praktikus, egyszerően kezelhetı kapuk kerültek kialakításra. A szakasz nagyságánál alapelv, hogy a regenerációs ideje biztosítva legyen a gyepnek. A kiépített egység áram alá helyezését, illetve áramtalanítását a hálózati adapterek tették lehetıvé. Fontos üzemeltetési feladat, hogy az alsó drótba ne vezessenek áramot, hogy a zöld növényzet ne vezesse el, vagy vegyszerezést végezzünk a drót alatt. Az új-zélandi rendszer elınye a hosszú élettartam mellett a teljes biztonság és a minimális munkaerı-szükséglet. A Szikszói Állami Gazdaság területén Barcsák professzor közremőködésével megvalósított tudományos kísérletek és kutatási munkák elvégzését nagyban elısegítette, és mindenkor messzemenıen támogatta a gazdaság igazgatója. A környezetbarát Biofert tápoldat alkalmazását az országban elsıként a léhi Abaúji Charolais Rt. gyepterületein kezdtük el, és Barcsák professzor irányításával végeztük a kísérleteket. Az eredményekrıl (Barcsák Z., Kertész I., Turcsány J. 1995), illetve a kísérletek feldolgozásáról a magyar mezıgazdaságban szakcikket jelentettünk meg. A Léhen, Gödöllın, Hortobágyon végzett biofertes kutatásokról készült jelentéseket és szakanyagot Kertész Tamás (2004) részletesen tanulmányozta, és a következı megállapításokat tette.
30
-
A Biofert természetes illetve organikus eredető, a növénytermesztés bármely területén talaj- és levéltrágyaként egyaránt alkalmazható tápoldat. A Biofert az AGROFERM Magyar – Japán Fermentációs Rt. lizin üzemében a céltermék gyártása során képzıdik. A Biofert összetétele: Szárazanyag 37 – 40% Összes nitrogén 6,0% Kálium 1,5% Kálcium 0,3% Aminósav 2,0% Mikroelemek 60 – 80 mg/l Vitaminok 160 – 180 mg/l
-
A Biofert nem halmozódik fel a növényi és az állati szervezetben, tehát az emberi szervezetet nem károsítja. Tavasszal kiadott 60 – 90, és 120 kg N/ha kezelés mindegyik dózisban gazdaságos, de már a 60 kg is kedvezıen növelte a termést. Mindhárom kísérletnél – Léh, Hortobágy, Gödöllı – megállapítható, hogy a Biofert alkalmazása gazdaságos, mivel a gyárban melléktermékként keletkezik, így költségként csak a szállítás jön számításba. Léhen sovány csenkeszes vezérnövényő lejtıhordalékos talajtípusú gyepen már 60 kg N/ha adagolással az elsı évben 54%, a második évben 121% többlet zöldfő terméshozamot lehetett elérni. Hortobágyon sovány csenkeszes vezérnövényő, szikes talajtípusú gyepen 60 kg N/ha adagolással elsı évben 34%, második évben 37% többlet zöldfő hozam érhetı el. Gödöllın magyar rozsnokos vezérnövényő, kilúgozott erdı talajon 60 kg N/ha adagolással elsı évben 52%, második évben 140% többlet zöldfő hozam érhetı el
A bio-élelmiszerek elıállítása az elkövetkezendı idıszakban komoly jelentıséggel fog bírni, hiszen hazánk területei erre alkalmasak, különösen azért is van nagy jelentısége, mivel csatlakoztunk az Európai Unióhoz. Irodalomjegyzék: Barcsák Z. , Kertész I. (1986): Gazdaságos gyeptermesztés és hasznosítás. Mezıgazdasági Kiadó, Budapest 260.p. Farkas A., Kertész I., Bene S. (1972): Korszerő gyepgazdálkodás dombvidéken. Magyar Mezıgazdaság XXVII. évf. 37. szám 12-13.p. Kertész I. (1971): Öntözéses mőtrágyázási kísérlet eredményi gyepterületeken. Magyar Mezıgazdaság XXVI. évf. 37. szám 20-21.p. Kertész I. (1973): Főtermesztés gazdaságosan. Magyar Mezıgazdaság XXVIII. évf. 31. szám 12-13.p. Kertész I. (1977): Különbözı gyeptársítások összehasonlító vizsgálata, figyelemmel a szilázsfő elıállítására. Doktori értekezés, Gödöllı, 1-130.p. Kertész I. (1985): A lejtıs területek gazdaságos hasznosítása. Lejtıs gyepterületek tápanyag-gazdálkodása és hasznosítása, figyelembe véve a gazdaságosságot. Tudományos Tanácskozás, Gödöllı 85-93.p. Kertész I. (1991): A legelı az emberiség szolgálatában. Jövedelmezı árutermelés gyepen. Tudományos és Termelési Tanácskozás, Debrecen 235-240.p. Kertész T. (2004): Biogyepre alapozott húsmarha tartás az Abaúji – Charolais Rt-nél. Szakdolgozat, Gyöngyös 1-54.p.
31
Összefoglalás Barcsák tanár úr irányításával az elsı tudományos öntözéses, mőtrágyázási gyepkísérletet négy sorozatban, tíz kezeléssel 4x8 m2 parcellákon végeztük Vizsoly községben. 208,5 kg N/ha, 62,5 kg/ha P2O5 és 69,5 kg/ha K2O felhasználásával 52,30 t/ha zöldtermést értünk el. Az 1 kg N hatóanyagra esı zöldfő többlet 180 kg volt. Hernádvécse lejtıs gyepterületein 320 szarvasmarha, és 180 juh számosállat gyepre alapozott takarmányellátását valósítottuk meg, amely a szakaszos legeltetésnek, szakszerő tápanyaggazdálkodásnak, és a hegyvidékre jellemzı ökológiai viszonyoknak köszönhetı. Természetes gyepre alapozva kidolgoztuk a legelı állateltartó képességét. Öt üzem átlagában 1 ha gyep 1 - 2 anyatehenet és szaporulatát látja el biztonságosan takarmánnyal a legeltetési idı alatt. A jobb legelık hektáronként 2 – 3 kifejlett húsmarhát és szaporulatát tudják ellátni. A Tibolddarócon végzett kísérletek egyértelmően bizonyították, hogy a nagy termıképességő főfajok telepítésével a kontrollhoz viszonyítva 4 – 5-szörös termést lehet elérni. Az északi hegyvidék ısgyepjeinek gyeptelepítéses kiegészítése során jól megvalósítható a komplex gyephasználat. Barcsák professzorral közösen az elmúlt évtizedekben több kisparcellás, és nagyüzemi gyepkísérletet végeztünk, és megállapítást nyert, hogy korszerő gyephasználattal, szakszerő tápanyaggazdálkodással és célirányos gyeptelepítéssel a húsmarha esetében 220 – 240 napos legeltetési idıszak alatt az állatállomány takarmány ellátása gyepre alapozható. A Szikszói Állami Gazdaság gyepterületein végzett kísérletek bizonyították, hogy a Gödöllıi tápanyag-gazdálkodási- és hasznosítási módszereket alkalmazva a húsmarha állomány legeltetése biztonságosan gyepre alapozható. Az országban elsıként Léhen folytattunk hivatalosan biofertes kísérletet, és ennek köszönhetıen tért át az Rt. teljes területével biogazdálkodásra.
Summary The first scientific watered fertilization grass-experiments were carried out 1969-72 under the guiding of Professor Zoltán Barcsák in Vizsoly in four series using 10 treatments on 2X8 m lots. The green crop was 53,30 t/ha by the use of 208,5 kg N/ha, 62,5 kg/ha P2O5 and 69,5 kg/ha K2O. The increase of green crop was 180 kg/kg N applied. On the sloped grass plots of Hernádvécse we successfully put into practice the foddering of 320 cattle and 1800 sheep based on grass, due to periodic grazing, proper fertilizing and ecological conditions characteristic for these mountains. Animal sustainability of pasture based on natural grass has been evaluated. On the average of five different farms 1 ha was able to sustain/feed safely 1-2 cattle for breeding and progeny during the grazing period. Better grazing grounds are able to sustain/feed 2-3 full-grown cattle and their progenies per ha. Experiments at Tibolddaróc proved the influence of planting high-productive grasses: 4-5 times higher production/crops could be reached in relation to control. Additional plantation to native grasses of the Northern Mountains in Hungary complex grass-utilization could be realised. A number of small and large-scale farming experiments were carried out during the last several decades. We observed that the sustenance of livestock for beef-cattle during a 220-240 day grazing period can be based on grass by the use of modern grass utilization, proper fertilization and suitable planting of grasses. At the grass plots of Szikszó Állami Gazdaság (State Farm) properly driven trials proved the safe usability of the Gödöllı fertilizing method/practice for producing sufficient feeding stock based on grass. At first in Hungary official biofert trials were carried out at Léh. On the bases of these results Abaúji Charolais RT turned to exclusive organic production on its whole territory. This lecture is devoted to the 75th birthday of Professor Zoltán Barcsák
32
TALAJAINK ÉS A GYEPGAZDÁLKODÁS Várallyay György MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet, Budapest A monda szerint honfoglaló Árpád vezér egy marék morzsás termıföldet, egy kupa tiszta vizet és egy nyaláb szénát kért az általa felajánlott fehér lóért cserébe Szvatopluk fejedelemtıl a magyarok bejövetelekor. Lehet-e ennél szebben összefoglalni a Kárpát-medence alföldjeinek kedvezı „agroökológiai potenciálját”, s ezen belül a gyepgazdálkodás jelentıségét? Aligha! De a magyar irodalom és történetírás azt is megfogalmazta, hogy ezt a területet nemcsak az ellenség pusztította évszázadokon keresztül, hanem aszályok, árvizek, belvizek is. Az ember a mezıgazdasági termelés érdekében irtotta az erdıt, késıbb feltörte a gyepet nemcsak az Alföldön, hanem a Kárpát-medence vízgyőjtı területének hegy-dombvidéki részein is, növelve a felszíni lefolyást, a vízerózió okozta talajpusztulást, a mélyebb fekvéső területek árvíz- és belvízveszélyét. Ez utóbbiak csökkentése érdekében folyószabályozásokat, lecsapolásokat hajtott végre; majd a fokozott kiszárítást öntözéssel igyekezett ellensúlyozni. Még késıbb a nagyobb terméshozamok elérése érdekében - eredményesen, de nem mindig káros környezeti mellékhatások nélkül - használta a korszerő agrotechnika minden eszközét (Bánszky és Barcsák, 1999; Bedı, 2005; Láng et al., 1985; Várallyay, 1996). Mindez jelentıs mértékben hatott a talajképzıdési folyamatokra, a talajok tulajdonságaira, termékenységére. Hol kedvezıen, hol kedvezıtlenül, de feltétlenül sokféleképpen, alapot adva ezzel a túlzott és megalapozatlan általánosítások közti éles vitákra és álvitákra, amelyekben a magyar agrártudomány története nem szőkölködött. A nem megfelelı talajhasználat okozta káros hatások egyrészt talajkészleteinket, azok sokoldalú funkcióinak zavartalanságát veszélyeztetik, másrészt fenyegetést jelentenek környezetünk többi elemeire: a felszíni és felszín alatti vízkészletekre, a felszín közeli légkörre, az élıvilágra, a bioszférára, a tájra is. A káros hatások kivédése, megelızése, megszüntetése, vagy bizonyos ésszerő tőrési határig történı mérséklése tehát ténylegesen több mint talajvédelem: a környezetvédelem egészének megkülönböztetett fontosságú része. S ebben megkülönböztetett szerepe van (lenne) a gyepgazdálkodásnak (Bánszky és Barcsák, 1999; Barcsák, 1969, 2003, 2004; Barcsák és Szücs, 2002; Szemán, 2005; Szemán et al., 1999; Várallyay, 1992, 1996; Vinczeffy, 1988, 1992, 1996; Vinczeffy & Nagy, 1995). A magyarok bejövetelekor – 1100 évvel ezelıtt – a Kárpát-medence nagy részét borította gyep: a hegyvidéki domboldalak sziklagyepeitıl kezdve, a dús füvő termékeny legelıkig, az idıszakosan vízborította területek gyepterületeiig. Azóta folyamatosan zsugorodott a gyepterület. A szántóföldi – élelmiszer, takarmány és ipari nyersanyag elıállítását célzó – növénytermesztés érdekében hatalmas síkvidéki és dombvidéki gyepterületeket tört fel az ember. A csökkenést mind a mai napig nem sikerült megállítani. Sıt! 1950-ben az ország területének 16%-át, 1970-ben 14%-át, 1990-ben 12,7%-át, ma pedig alig több mint 11%-át borítja gyep (Barcsák, 1999, 2004; Barcsák és Szücs, 2002; Szemán, 2005; Vinczeffy, 1996; Vinczeffy & Nagy, 1995). De a megmaradó gyepek biomassza-hozamait sem sikerült növelni, sıt sok helyen még fenntartani sem. Gyepterületeink egyre inkább a kedvezıtlen termıhelyi adottságú térségekre (kedvezıtlen talajviszonyok, szélsıséges vízháztartás) szorultak vissza (Várallyay, 1996). Azok jelentıs része, sajnos, ma sem több mint kedvezıtlen termıhelyi adottságok (elsısorban kedvezıtlen talajviszonyok) között kialakult – többnyire extenzív hasznosítású – füves terület. Ilyenek: – a sekély termırétegő, köves talajú domboldalakon található sziklagyepek;
33
– –
– –
a szerves és ásványi kolloidokban, növényi tápanyagokban szegény, aszályérzékeny (futó)homoktalajok tengıdı homoki gyepek; az extrém ökológiai körülményekkel (nagy só és/vagy szódatartalom, kicserélhetı Na+tartalom, lúgos kémhatás, szélsıséges nedvességforgalom: egyaránt nagy belvízveszély és aszályérzékenység) dacoló szikes gyepek (amelyek Európában – ritkaságuk miatt – ma egyre nagyobb természeti értéket képviselnek); az idıszakosan vízjárta lápterületek változatos botanikai összetételő (gyakran ısi endemikus fajokat tartalmazó) gyepállománya; az ártéri gyepek, amelyek más-célú hasznosítását a meg-megismétlıdı árvizek (esetleg az ezzel együtt járó iszapborítások) akadályozzák meg, vagy teszik túlságosan kockázatossá. Kedvezıbb termıhelyeken alig található gyep, hisz Magyarországon a szakszerően kezelt, nagy biomasszahozamú rét-legelı szinte ismeretlen a gyakorlatban, s inkább csak kis területekre korlátozódó, ritka kivételnek számít. Jól mutatják ezt az 1. és 2. táblázatban közölt összeállítások (Szemán, 2005; Szemán et al., 1999; Vinczeffy, 1996; Vinczeffy & Nagy, 1995). 1. táblázat: Magyarország füves élıhelyeinek aktuális területe Kategória
Terület
Hektár Dombvidéki, erodált talajú, száraz legelık és sziklagyepek köves, kavicsos és 1. földes váztalajon 9 941 Domb- és hegyvidéki, helyenként cserjésedı, sztyeppjellegő szárazgyepek, 2. legelık, felhagyott szılı–gyümölcsösök rendzina talajon, valamint irtásrétek, sziklagyepek és felhagyott szántók 35 328 Domb- és síkvidéki löszsztyeppek, homoki sztyeppek és felhagyott szılık– 3. gyümölcsösök mészlepedékes, réti és öntés csernozjomon, csernozjom jellegő homokon, csernozjom barna és kovárványos barna erdıtalajon, olykor azonban üde és szikes gyepek 73 606 4a. Irtásrétek, felhagyott szántók és vágásterületek: zömmel félszáraz és szárazgyepek 50 140 barnaföldön, erubáz és ranker talajon 4b. Irtásrétek, felhagyott szántók és vágásterületek: zömmel üde gyepterületek agyagbemosódásos, savanyú, nem podzolos barna erdıtalajon 107 365 Nyílt homoki gyepek és nyáras-borókások, de fıleg felhagyott szántók és szılık 5. erodált humuszrétegő futóhomokon és humuszos homoktalajon 80 747 Duna–Tisza közi jellegő szikesek szoloncsákon és szoloncsák–szolonyecen 33 106 6. İsi szikesek és kiszáradt ártéren kialakult másodlagos puszták réti szolonyecen, 7. mélyben sós, ill. szolonyeces réti csernozjomon és sztyeppesedı réti szolonyecen 237 061 Kiszáradó láprétek és szikesedı mocsárrétek (a Duna–Tisza közén), ill. szikes 8. puszták (a Tiszántúlon) szolonyeces réti talajon 40 075 Pangóvizes irtásrétek, láprétek és felhagyott szántók pszeudoglejes barna 9. erdıtalajon 10 642 10. Egykori és mai árterek, ill. természetesen magas vízállású területek zömmel belvizes rétjei, sásosai és mocsarai réti talajon, réti és nyers öntéstalajon, valamint egykori mocsári erdık talaján 201 765 11a. Egykori és mai lápvegetáció: láprétek, lápi jellegő sásosok és kiszáradt lápvegetáció lápos réti és síkláp talajon 60 631 11b. Egykori és mai lápvegetáció: kiszáradt lápvegetáció, gyomos üde gyepek és maradvány lápvegetáció, lecsapolt és telkesített síkláp tulajdon 18 086 Összesen: 961 493 186 507 12. Egyéb, gyepmővelési ágban nyilvántartott mezıgazdasági terület Mindösszesen: 1148 000
% 0,8 3,1
6,4 4,4 9,4 7,0 2,9 20,6 3,5 0,9 17,6 5,5 1,6 87,7 16,3 100,0
34
Az 1. táblázatban Magyarország füves területeinek legfontosabb típusait foglaltuk össze (Szemán, 2005). a 2. táblázatban pedig – Vinczeffy nyomán – azt mutatjuk be, hogy hazai gyepterületeink miként oszlanak meg az ország 35 agroökológiai körzetében (1. ábra), talajtípusonként (Vinczeffy, 1992, 1996; Vinczeffy & Nagy, 1995). Bár a genetikai talajtípusok egy része messze nem képez talajtulajdonságok és talajtermékenység szempontjából azonos termıhelyet (Várallyay, 1997), elızı megállapításaink alátámasztására a táblázat adatai mégis alkalmasak. Ugyanezt tükrözi a 2. ábra is, ahol a talajok vízgazdálkodási tulajdonságainak értékelése, s okainak bemutatása mellett azt is feltüntettük, hogy az adott megyében az össz-terület hány %-át foglalja el gyep (Csete és Várallyay, 2004; Várallyay, 1997). 1. ábra: Magyarország agroökológiai körzetei
I. Dunai Alföld: 1. Dunamenti-síkság; 2. Duna–Tisza közi hátság; 3. Bácskai-hátság; 4. Mezıföld; 5. Drávamenti-síkság; II. Tiszai Alföld: 6. Felsı-Tiszavidék; 7. Közép-Tiszavidék; 8. Alsó-Tiszavidék; 9. Észak-alföldi hordalékkúp-síkság; 10. Nyírség; 11. Hajdúság; 12. Berettyó–Körös vidék; 13. Körös– Maros köze; III. Kisalföld: 14. Gyıri-medence; 15. Marcal-medence; 16. Komárom–Esztergomisíkság; IV. Nyugat-magyarországi peremvidék: 17. Alpokalja; 18. Sopron–Vasi-síkság; 19.Kemeneshát; 20. Zalai-dombság; V. Dunántúli-dombvidék: 21. Külsı-Somogy; 22. Belsı-Somogy; 23. Tolna–Baranyai-dombság; 24. Mecsek és Mórágyi-rög; VI. Dunántúli-középhegység: 25. Bakonyvidék; 26. Vértes és Velencei-hegység vidéke; 27. Dunazug-hegyvidék; VII. Északmagyarországi-középhegység: 28. Duna-kanyar hegyvidéke; 29. Nógrádi-medence; 30. Cserhátvidék; 31. Mátravidék; 32. Bükkvidék; 33. Heves–Borsodi medencék és dombságok; 34. Észak–Borsodihegyvidék; 35. Tokaj–Zempléni-hegyvidék.
A gyepterületeknek egyre több funkcióját ismeri fel, ismeri el és hasznosítja a társadalom (Szemán et al., 1999; Várallyay, 1996; Vinczeffy, 1996): – primér biomassza-termelés élelmiszer, takarmány, ipari nyersanyag vagy alternatív energiaforrás céllal; – víz okozta talajerózió folyamatának és káros környezeti hatásainak (talaj-, benne szervesanyag- és tápanyag-veszteség; termıfelület felszabdalása; felszíni lefolyás; szedimentációs károk a felhalmozódási területeken; vízelvezetı hálózat feliszapolódásása; stb.) mérséklésére; – szél okozta talajerózió folyamatának és káros környezeti hatásainak (talaj-, benne szervesanyag- és tápanyag-veszteség; porviharok, homokverés; stb.) mérséklése;
35
36
2. ábra: Kedvezıtlen, közepes és jó vízgazdálkodási tulajdonságokkal rendelkezı talajok megoszlása megyénként.
Jelmagyarázat: 1–6. Különbözı okok miatt kedvezıtlen és közepes vízgazdálkodási tulajdonságokkal rendelkezı talajok. A kedvezıtlen és közepes vízgazdálkodási tulajdonságok oka: 1. Nagy homoktartalom. 2. Nagy agyagtartalom. 3. Agyagfelhalmozódás a talajszelvény egyes rétegeiben. 4. Szikesedés. 5. Láposodás. 6. Sekély termıréteg. 7. Jó vízgazdálkodási tulajdonságokkal rendelkezı talajok. A térképbe írt számok a megye gyepterületének nagyságát fejezik ki az összterület %-ában.
–
a talaj kedvezı szerkezeti állapotának kialakítása, megırzése, helyreállítása → a talaj vízgazdálkodási tulajdonságainak (víz-befogadó, vízraktározó, vízáteresztı képességének) javítása → szélsıséges vízháztartási helyzetek (árvíz, belvíz, túlnedvesedés – aszály) valószínőségének, kockázatának, gyakoriságának, tartamának csökkentése, káros környezeti hatásainak mérséklése; – a talaj szervesanyag-állapotának kialakítása, megırzése, helyreállítása → a talaj fizikai és vízgazdálkodási tulajdonságainak, szerkezeti állapotának javítása → a talaj biológiai tevékenységének optimalizálása → a talaj természetes tápanyag-szolgáltató képességének javítása; – a mikrokörnyezet CO2-mérlegének kedvezı irányú befolyásolása (C-elnyelés és szerves anyag formájában történı C-felhalmozás a talajban); – a biodiverzitás fenntartása (kedvezı körülmények biztosítása a terresztrisz ökoszisztémák élı-szervezetei számára); – táj-esztétikai értékek megırzése; – közjóléti funkciók. Érthetı tehát, hogy a korszerő gyepgazdálkodás részét képezi a fenntartható talajhasználatnak, s fontos és nélkülözhetetlen elemként épül be mind Európa, mind Magyarország Talajvédelmi Stratégiájába (Németh et al., 2005; Várallyay, 2005), mind EU-konform Agrár-környezetvédelmi Programunkba (Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program, 1999). A felsorolt funkciókat a sziklagyepektıl a láprétekig, az ısgyepektıl az intenzív kaszálókig, az extenzív legelıktıl az árterekig, az „öko-gyepektıl” a gyepnek csúfolt parlagokig és gyomtengerré váló szántókig, vagy éppen a belterületek mesterséges zöld 37
felületeiig vagy a golf-pályák „zöld sivatagjaiig” nagyon különbözıképpen képesek a gyepek kielégíteni. Vagy – egyre kevésbé – saját maguktól, vagy a gyepgazdálkodás céljától, színvonalától függıen. Magyarország extenzív gyepterületeit a kis és többnyire bizonytalan, nagymértékben az idıjárási viszonyoktól, vagy annak közvetett hatásaként mindkét irányban szélsıséges nedvességviszonyoktól (árvíz, belvíz, túlnedvesedés – aszály) függı biomassza-hozam (szénatermés, legelı állat-eltartó képesség) és gyakran a potenciálisan gazdag (s a biodiverzitás szempontjából esetleg különleges és unikális értéket képviselı), de veszélyeztetett botanikai összetétel jellemzi (Vinczeffy, 1985). A gyér vagy kiritkulásra érzékeny gyep gyakran talajvédı funkciójának sem tud mindig megfelelıen eleget tenni, könnyen „kikezdi” és tovább ritkítja a víz vagy szélerózió; jelentéktelen árnyékoló hatása nem ırzi meg a talajnedvességet; gyökérzete alig vagy egyáltalán nem járul hozzá a talaj szervesanyag-képzıdéséhez, a talajszerkezet kialakulásához. Az ilyen gyepek hasznosítása sem ökonómiailag, sem ökológiailag nem eléggé „vonzó”, azok elhanyagolttá válnak, ami természetesen tovább csökkenti hozamukat, rontja állagukat, funkcióképességüket. Kiterjedt gyepterületek mentek és mennek tönkre a nem megfelelı gyephasználat miatt (Bánszky és Barcsák, 1999). Az elmaradó gyomirtás, tápanyag-visszapótlás, mővelés, vízrendezés, a rendszertelen kaszálás vagy legeltetés csökkenti a gyep hozamát, degradálja faji összetételét, tömörít(het)i talaját (Barcsák, 1999; Barcsák és Szücs, 2002). Sajnos – gyepgazdálkodásunkban nem jelentett változást – fıleg nem kedvezı irányú változást mezıgazdaságunk tulajdonosi és termelési szerkezetének legutóbbi években bekövetkezett átalakulása sem. Minden erıfeszítés ellenére sem (vagy csak nagyon kevés, viszont annál dicséretesebb esetben) tért vissza a gyepre alapozott állattartás presztízse; legelıink nagy része változatlanul elhanyagolt, leromlott. Degradációja még a biodiverzitásfenntartás – legalább szavakban néha már bizonyos prioritásként kezelt – funkcióját is veszélyezteti (Barcsák, 2004; Bánszky és Barcsák, 1999; Bedı, 2005; Szemán, 2005). Összefoglaló következtetések Mezıgazdaságunk és EU csatlakozásunk szerkezetátalakításánál megkülönböztetett jelentısége lesz annak, hogy mi fog történni jelenlegi gyepterületeinkkel, és a szántóföldi mővelésbıl kivont területekkel, amelyek ésszerő és „fenntartható” hasznosítása nagy területeket érint, s sokoldalú következményekkel jár. Hogy a lehetséges hasznosításalternatívák közül melyik minısíthetı kedvezınek vagy kedvezıtlennek, azt a kitőzött célok döntik el, amelyeket viszont az ember határoz meg. Döntéseinél a természeti viszonyok sokfélesége miatt nem általánosíthat (büntetlenül), s döntésének rövid és hosszú távú következményeit egyaránt mérlegelnie kell. Erre ma már a lehetıségek adottak. Megfelelı információk állnak rendelkezésre a talajokról, talajképzıdési tényezıkrıl és folyamatokról; azok modellezhetık, tehát módosításuk következményei elıre jelezhetık. Megbízható prognózisok alapján a tervezett beavatkozások káros következményei elkerülhetık, megelızhetık. Csak élni és nem visszaélni kell ezekkel a lehetıségekkel! (Nemzeti Agrárkörnyezetvédelmi Program, 1999; Szemán et al., 1999; Várallyay, 1996, 2002, 2005; Várallyay & Németh, 1996; Vinczeffy, 1992). Az ésszerő és korszerő gyepgazdálkodás jelentısége Európa és Magyarország Talajvédelmi Stratégiájában egyaránt vitathatatlan és nélkülözhetetlen (Németh et al., 2005). Alapelvei jórészt ismertek. Pontos részleteit, technológiai feltétel-rendszerét a tudományos kutatásoknak és elemzı szintéziseknek kell meghatározniuk. Ezeket az oktatás, nevelés és tájékoztatás legkülönbözıbb szintjein és formáin kell megismertetni, propagálni, amint ezt a hazai gyepgazdálkodás magával ragadóan lelkes, szeretett hivatásának élı, már-már
38
megszállott jeles szakemberei, mint Baskay-Tóth Bertalan, Gruber Ferenc, Vinczeffy Imre, Petrányi István és sokan mások megtették. S megtette határozottságával, szuggesztivitásával Barcsák Zoltán is. A racionális és fenntartható gyepgazdálkodás multifunkcionális szerepének széleskörő társadalmi elismertetéséhez és megvalósításának ösztönzéséhez megfelelı jogszabályok és gazdasági szabályozók rendszerét kell létrehozni, ami ésszerő gyepgazdálkodásra ösztönöz, sıt ha kell, kényszerít. Mindenekelıtt azonban olyan össztársadalmi tudatot és morált kell kialakítani, ami a korszerő gyepgazdálkodást a „fenntartható” (mezıgazdasági) fejlıdés szükséges elemének ismeri el, s hajlandó tenni is ennek érdekében. Irodalom Bánszky T., Barcsák Z. (1999): Gyepgazdálkodás és természetvédelem. MTA Agrártud. Oszt. Budapest. 37–45. Barcsák Z. (1969): Legelık és rétek talajvédelme. Talajtani szakos jegyzet. Gödöllı. 17 old. Barcsák Z. (199): A gyepek tápanyagellátása. In: Tápanyaggazdálkodás. (Szerk.: Füleky Gy.). 522–535. Mezıgazda Kiadó. Budapest. Barcsák Z. (2003): A gyepgazdálkodás tudományszervezıinek összefogása. In: Legeltetéses állattartás!”. 21–22. DE ATC, AVK Kiadása. Debrecen. Barcsák Z. (2004): Biogyep-gazdálkodás. Mezıgazda Kiadó. Budapest. 222 old. Barcsák Z., Szücs I. (2002): Integrált gyepgazdálkodás. SZIE Mezıgazd. Fıiskolai Kar. Gyöngyös. 218 old. Bedı Z. (szerk.) (2005): A rendszerváltás kihatása a természeti környezetre. MTA Társadalomkutató Központ. Budapest. 136 old. Csete L., Várallyay Gy. (2004): Agroökológia. Az agroökoszisztémák környezeti összefüggései és szabályozásának lehetıségei. AGRO-21 Füzetek. 37. 217 old. Láng I., Csete L., Harnos Zs. (1983): A magyar mezıgazdaság agroökológiai potenciálja az ezredfordulón. Mezıgazd. Kiadó. Budapest. 265 old. Németh T., Stefanovits P., Várallyay Gy. (2005): Talajvédelem. Országos Talajvédelmi Stratégia tudományos háttere. Környezetvédelmi és Vízügyi Min. Budapest. 76 old. Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program I, 1999. Földmővelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium. Budapest. 174 p. Szemán L. (2005): Rét és legelıgazdálkodás. In: A rendszerváltás kihatása a temészeti környezetre. (Szerk.: Bedı Z.) 67–91. MTA Társadalomkutató Központ. Budapest. Szemán L., Ángyán J., Vajnáné Madarassy A., Márkus F., Barcsák Z., Tasi J. (1999): A magyar gyepgazdálkodás helyzetének és perspektíváinak elemzése, valamint az agrár-környezeti extenzivikácis programhoz illeszkedı EU-konform fejlesztése. „Zöld Belépı: EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata” MTA Stratégiai Kutatási Program. Gödöllı–Budapest. 76 old. Várallyay Gy. (1992): Ésszerő földhasználat hegy-dombvidéki területeinken (múlt–jelen–jövı). In: Legeltetéses Állattartás. Debrecen. 9–24. Várallyay Gy. (1996): Talajaink és a gyepgazdálkodás. In: Gyepgazdálkodási szakülés a Magyar Tudományos Akadémián. DATE Mezıgazdasági Kar. Debrecen. 39–45. Várallyay Gy. (1997): Talaj és talajhasználat alföldi gyepterületeinken (korlátok és lehetıségek). In: Legeltetéses Állattartás. Debrecen. 141–147. Várallyay, Gy. (2002): A talaj multifunkcionalitásának szerepe a jövı fenntartható mezıgazdaságában. In: „A növénytermelés szerepe a jövı multifunkcionális mezıgazdaságában) Ötven éves az Acta Agronomica Hungarica. Jubileumi tudományos ülés, 2002. XI. 19. Martonvásár. 13–25. Várallyay Gy. (2005): Talajvédelmi Stratégia az Európai Unióban és Magyarországon. Agrokémia és Talajtan. 54. 203–216. Vinczeffy I. (1988): Javaslatok gyepgazdálkodásunk fejlesztéséhez. Debreceni Gyepgazdálkodási Napok. 8. Debrecen. 1–166. Vinczeffy I. (szerk.) (1992): Legeltetéses állattartás. „Debreceni Gyepgazdálkodási Napok”. Debrecen. Vinczeffy I. (szerk.) (1996): Legelı- és gyepgazdálkodás. Mezıgazda Kiadó. Budapest. 400 old. Vinczeffy I. & Nagy G., 1995. Magyarország gyepeinek agroökológiai felmérése. In: Legelı és gyepgazdálkodás. (Szerk.: Vinczeffy I.) 78–86, 90–98. Mezıgazda Kiadó. Budapest.
39
Soils and Grassland Management Summary The Hungarian and European soil conservation strategy comprises three main tasks: – the prevention, elimination or moderation of soil degradation processes; – the reduction of the unfavourable economic, ecological, environmental and social consequences of extreme moisture regimes; – the control of the biogeochemical cycle of elements: optimum nutrient supply of plants; prevention of harmful soil pollution and contamination of the „food chain”. Grassland management has to play a significant role in these actions. In addition to fodder production, rational grassland management can considerably contribute to the storage, buffer, filter and gene-reservoir functions of soil, to the improvement of soil moisture regime, to the moderation of extreme moisture conditions, and to the reduction of soil losses caused by water or wind erosion. In spite of these favourable impacts grasslands (covering about 12% of Hungary) never get priority in agricultural development. Grasslands were always restricted to marginal lands (sands, salt affected soils, peatlands, floddplains) with low and risky (highly weather-dependent) biomass production and low animal carrying capacity. Relatively productive grasslands were upturned for corn in large hilly areas (resulting serious erosion losses and landscape deterioration); the huge floodplain grasslands were used for other agricultural crops after flood control and river regulation; peatland grasslands were also considerably reduced by the drainage of these areas and used (not always successfully and efficiently) for arable crops. Huge areas became seriously degraded wastelands or „weedlands” due to irregular grazing, lack of weed control and plant nutrition, improper water management. Under such conditions not only was there a considerable decrease in biomass production but the soil conservation functions of grassland deteriorated, sometimes dramatically, too. The poor and degraded grassland vegetation were not able to prevent (or at least moderate) water erosion losses in hilly areas, wind erosion losses in the dry sand regions or „over-drained” ameliorated peatlands, and even their genereservoir functions are sometimes threatened seriously. Rational grassland management is an important element of both the European and Hungarian Soil Conservation Strategy. Its scientific bases are well-known. The details have to be determined by further research and scientific programs. The existing knowledge should be broadcast using all available information channels: teaching and education on various levels; demonstrations; media programs, etc. A proper system of stimulating economy regulations should be developed and formulated in various-level legal documents. But first of all an environment-friendly moral must be developed accepting the concept of sustainable grassland management.
40
A GYEPGAZDÁLKODÁSI TANSZÉK TÖRTÉNETE 1996-IG Barcsák Zoltán
A SZIE Növénytermesztési Intézet Gyepgazdálkodási Tanszék dolgozói 17 évvel ezelıtt alapították meg az országban még ma is egyetlen Gyepgazdálkodási Tanszéket. Egyre erısebben vetıdött fel az az igény, hogy a gyepgazdálkodás fejlıdését, elsısorban a Gyepgazdálkodási Tanszék oktató-kutató és egyéb tevékenységét áttekintsük. Rögzítsük azon személyek nevét, akik a gyepgazdálkodás érdekében tevékenykedtek és elsısorban a Gödöllıi SZIE Gyepgazdálkodási Tanszékének kialakításáért, létrehozásáért és a jelenlegi eredményes tevékenységéért sokat, vagy legalábbis jelentıset tettek és jelenleg is végzik ezt a munkát. A Gyepgazdálkodási Tanszék tevékenységét több fejezetben kívánom áttekinteni, hiszen azt a feladatot vállaltam, mint a tanszék alapító professzora, hogy az utókor számára írásban rögzítsem azokat a munkákat, amelyek arra érdemesek és megjelöljem azokat a személyeket, akik a tanszéki munka, a gyep oktatása, kutatása terén eredményeket produkáltak. A Gyepgazdálkodási Tanszék kialakításának körülményei Az elmúlt évtizedek során egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a gyepgazdálkodás oktatása, kutatása mindenképpen igényli és megérdemli, hogy a felsıoktatás területén, elsısorban az egyetemeinken, a gyepgazdálkodás legalább intézeti tanszék keretében kerüljön oktatásra és ennek megfelelıen kutatásra is. Az 1980-as évek elején a gödöllıi, keszthelyi és a debreceni gyepet oktató kollégák körében nyilvánvalóvá vált, hogy gyeptanszék szervezésére kerüljön sor. A gyep ágazat jelentıségét mindenképpen javítaná, ha annak gyepgazdálkodási tanszéke lenne. Más ágazatokkal összevetve a hazai és a nemzetközi berkekben is jelentısen növelné a szakmában, a gyepgazdálkodásban dolgozók tekintélyét és elismertségét. A gyepgazdálkodás irányításának, elsısorban az oktatásának hiányosságát Vinczeffy Imre professzor, mint a MAE Gyepszakosztály elnöke sokszor hangsúlyozta, mind szóban, mind írásban. Véleménye szerint az irányító szakminisztérium ezeket elhanyagolja. Megalapozott egy gyeptanszék létrehozása akkor, amikor az erdészetnek külön egyeteme van. Az Agrártudományi Egyesület Gyepszakosztályának ülésén (1981) Vinczeffy professzor úr bejelentette, hogy a Gyepgazdálkodási tanszék létrehozásával kapcsolatban az akkori minisztériumi fıhatósággal egyeztetett és az elsı gyeptanszéket Debrecenben kell létrehozni. A másodikat vagy Keszthelyen vagy pedig Gödöllın kell kialakítani mondván, hogy erre még majd visszatérünk. Ilyen állásfoglalás után a gödöllıi gyeptanszék szervezését szép csendben kellett végeznünk, nehogy az elıbb említett sorrendet valamilyen formában fölborítsuk. Erre azért kell itt is kitérni, mert a gyeptanszék kialakítását a gödöllıi gyepesek szorgalmazták és ezen az 1980-as évek végén intenzíven dolgoztunk. Az intézetesítéssel és az intézeti tanszékek kialakítása útján láttunk erre lehetıséget. A Gödöllıi Agrártudományi Egyetem vezetése úgy döntött, hogy az egyetem gödöllıi tanszékeivel a Mezıgazdaságtudományi Karon is új szervezeti egységeket hozunk létre, illetve ezzel kapcsolatban megkezdjük a szervezımunkát. 1987. január 23-án a Növénytermesztéstani Tanszék tanszéki értekezletet tartott, ahol a vonatkozó jegyzıkönyvek alapján Barcsák (6.oldal), Szemán (8.oldal), Menyhért (10. oldal), Tasi (12. oldal) hozzászólásukkal javasolták az intézet, illetve a tanszékek létrehozását. Szabó Miklós
41
tanszékvezetı úr szavazásra bocsátotta, melynek eredménye (12. oldal) 4 igen, 2 nem és 13 tartózkodás volt az új szervezeti egység, vagyis az intézeti tanszékek felállításával kapcsolatban. Ezzel egy idıre elodázódott a tanszék létrehozása. Ezek után az 1988. március 15.-i professzori, írásos pályázatomban a jövıbeni terveim között a 11. oldal utolsó elıtti bekezdésében az áll, hogy: „A gyepgazdálkodás új szervezeti egységének, tanszékének kialakítása feladatom lesz.” A Gyeptanszék kialakítása A tanszéki vélemény után a Kari Tanács 1987. január 29.-i ülésén a dékán 3 intézet létesítésére tett javaslatot, így az Állattenyésztési-, Növénytermesztési Intézet, ill. azok tanszékeinek kialakítására is. A Kari Tanács 26 igen, 4 nem és 2 tartózkodással elfogadta a dékáni vezetés javaslatát. Dékánhelyettes lévén jelentısen befolyásolhattam, ill. alakíthattam a kar dékáni tanácsának véleményét, az elıterjesztett szöveget. Az Egyetemi Tanács támogatólag továbbította javaslatunkat a MÉM-be. A Minisztérium írásos értesítése szerint 1 éven belül vissza kell térni a kérdésre, mert az országgyőlés napirendjén van az Oktatási Törvény módosítása, amely az egyetem szervezeti egységeinek, intézeteinek, tanszékeinek kialakítására ad majd lehetıséget. A Növénytermesztéstani Tanszék 1990. március 19.-i értekezletén ismét napirendre tőzte az intézet és a tanszékek kialakítását, ahol 21 támogató és 1 ellenszavazattal úgy döntött, hogy a Növénytermesztési Intézetet és annak tanszékeit létre kell hozni. A tanszék 1990. május 7-én tartott ülésén az Elıkészítı Bizottság által elkészített Szervezeti és mőködési Szabályzat tervezetét megvitatta és a módosítások után titkos szavazással 16 igen és 6 nem szavazattal, 73 %-os abszolút többséggel elfogadta és úgy döntött, hogy az intézetesítést és a tanszékek létrehozását a Kari Tanács elé terjeszti. Javasoltuk, hogy a Növénytermesztéstani Intézeten belül Földmőveléstani-, Növénytermesztéstani- és Gyepgazdálkodási Tanszékek szervezésére kerüljön sor. Ennek értelmében az intézetigazgató és a 3 tanszék vezetıit 1990. július 12-én választouk meg. Hangsúlyozom, hogy a Gyepgazdálkodási Tanszék létrehozásában nem közremőködtek más, nem Gödöllın dolgozó kollégák. A Gyepgazdálkodási Tanszék 1990-ben Gödöllın megalakult. A GyepgazdálkodásiTanszék személyi állománya A gyepgazdálkodási tanszék kialakításában, mint alapító tagok a következık vettek részt: Barcsák Zoltán egyetemi tanár Szemán László egyetemi adjunktus Tasi Julianna tudományos munkatárs Kertész István c. egyetemi docens Ashenafi Worku doktorandusz Bényi Erzsébet adminisztrátor Vöı Györgyné laboráns Mezei Józsefné laboráns Rácz Zoltán kísérleti téri dolgozó 1990-hez képest 2007-ben, tehát az alakulás után 17 évvel a következı személyek tevékenykednek a Gyepgazdálkodási Tanszéken: Tanszékvezetı:
Szemán László egyetemi docens, a mg. tud. kandidátusa
Tagok: Tasi Julianna egyetemi docens, Ph.D. 42
Barcsák Zoltán professzor emeritus Kertész István c. egyetemi docens Bényi Erzsébet igazgatási ügyintézı Tóth M. Jánosné laboráns Ezen kívül 2 fı, akik a PhD munkájukat végzik, készülnek a doktori fokozat megszerzésére, valamint a tudományos diákkörös és diplomaterves hallgatók (2007 tavaszi félévben 5 diákkörös és diplomaterves). A Gyepgazdálkodási Tanszék megalakulása elıtti idıszakban 1950. október 1-tıl kezdıdıen: Baskay Tóth Bertalan egyetemi docens, majd egyetemi tanár vezette a Gyepgazdálkodási Csoportot, 1973-ban történt nyugdíjba vonulásáig. A csoportnál dolgozott még Pálfi Sándor egyetemi adjunktus 1954-1958. között, a növénytermesztési elıadásokat és gyakorlatokat tartotta, mivel Baskay professzor úr irányította az állattenyésztıknél és az agrárközgazdaság területén is a növénytermesztéstan elıadásokat és gyakorlati órákat. Itt tevékenykedett még Bálint Géza egyetemi tanársegéd, majd adjunktus 1955-1958. között. İ a gyepgazdálkodást is oktatta növénytermesztés mellett. A csoportban dolgozott Petrányi István egyetemi tanársegéd, majd adjunktus 1956-1963 között. Prieger Károly, Gregó Lajos, Luca Ferencné, Némedi Ágnes, Benyovszki Béla és Lukács Mariann, mint mezıgazdasági mérnökök, ill. tanszéki tagok vettek részt a csoport munkájában. Igen hosszú ideig tevékenykedett Vöı Györgyné (Bödör Éva). Angeli Andrásné (Nagy Éva) rövidebb ideig, Kovács Ilona és Szabó Mária, de Hadrik Józsefné (Polgár Ilona) és Götz Györgyné (Bajnóczi Mária) jó néhány évig kivették részüket a Gyepgazdálkodási csoport munkájából. A munkánkat segítette 1973-1985 április 1. között, nyugdíjba vonulásáig Kusnyarik István szakmunkás, ezermester, aki a kísérletek beállításában, betakarításában és a különbözı eszközök karbantartásában maximálisan részt vett. Nyugdíjba vonulása után, hirtelen bekövetkezett haláláig esetenként bedolgozott. Néhány évig itt dolgozott még Dombóvári Pál és Kósa Árpád is, akik a kísérleti téri munkákban segédkeztek.
A GYEPGAZDÁLKODÁS OKTATÁSA A gyepgazdálkodás oktatását végigkövetjük a gödöllıi egyetemen, illetve annak elıdjénél és megvizsgáljuk, hogy hogyan alakult elsısorban a gyepgazdálkodásra fordított óraszám. Az egyetemi oktatás 1777-ben a Budapesti Tudományegyetem visszakerülésével (a törökök miatt Selmecbányán volt) kezdıdött, ahol még csak egyetlen tárgy, ill. tanszék a Mezıgazdaságtudományi Tanszék mőködött. Tulajdonképpen a Budapesti Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán 1920-1934 között alakult ki a Rét- és legelımíveléstan oktatása, ahol az 1933-34. évi tantervben a 7. félévben 2 óra/hét elıadás keretében került sor a gyep, a legelı és a rét ismeretek oktatására. Gyakorlati oktatás ez idıben még nemigen volt, vagyis az elıadásokon mutatták be azokat a gyepalkotókat, amelyeket fontosnak tartottak.
43
1934-1945 között a József Nádor Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (öviden a Mőegyetem) Mezıgazdasági és Állatorvosi Karának Mg-i Szakosztálya keretében került sor a Rét- és legelımíveléstan oktatására. Az 1942-43. évi tanterv szerint 2 óra/hét keretében a 8. félévben került sor a gyep oktatására. A Növénytermesztési Tanszéken Kerpeli Kálmán volt a tanszékvezetı professzor, aki felelıs volt a Rét- és legelımőveléstan oktatásáért is. A gyepgazdálkodás oktatása az Agrártudományi Egyetemen Az Agrártudományi Egyetem 1945-ben alakult és 1945-49. között a Budapesti Agrártudományi Egyetem, Mezıgazdasági, Állatorvosi, Erdı- és Kertmővelı Karokon oktatott. A Mezıgazdasági Kar 4 osztályra tagozódott: a budapesti, a debreceni, keszthelyi és a mosonmagyaróvári osztályokra. A mi elıdünk tulajdonképpen a budapesti osztályon volt, ahol az 1947-48. tanévben a Rét- és legelımőveléstan IV. évfolyamon a 2. félévben 2 óra/hét keretében került leadásra. Surányi János a Növénytermesztéstani Tanszék vezetıje és eme tárgyak felelıse végezte a fontosabb órák leadását. Az 1955. évi tanterv szerint az Agronómiai Karon mind az elméleti, mind pedig a gyakorlati órákat Baskay Tóh Bertalan irányította és ami említésre méltó, hogy Kolbai professzor is idınként részt vett a gyepgazdálkodás oktatásában. Elsısorban a különbözı főfélék értékelésénél, hiszen Keszthelyrıl 1949-ben áthozta a „Georgikon” jelzéső főfajtákat és ı tartotta a „gyeptelepítés” témakör fontosabb óráit is. A Kolbai-féle győrőshengerrel történı gyeptelepítéshez ı dolgozta ki a módszert, és alakította ki a 7 cm-es osztású győrőshengert. Ennek alkalmazásával 7 cm sortávolságú lett a gyepvetési rendszer. 1957-ben a gyakorlatok bıvítése céljából 1 hetes idıszakban a szemeszter végén Nagygomboson vagy Hajdószoboszlón került sor gyepgazdálkodási gyakorlatra, oktatásra is, amely a növényismeretet és a gyepgazdálkodási munkák elemzését lehetıvé tette. 1949-57. között a Gödöllıi központú Agrártudományi Egyetem volt a mezıgazdaságtudományi karok székhelye. Az agrárközgazdasági karon csak növénytermesztéstan keretében, a Növénytermesztési Tanszéken – ahol a tanszékvezetı és tárgyfelelıs Kolbay Károly professzor volt – került sor gyepoktatásra. Az 1956-57. évi tanterv szerint az agronómiai karon Legelı- és rétmőveléstan 3 óra/hét mennyiségben vagyis 2+1 óra keretében, míg az állattenyésztési karon ugyancsak Legelı- és rétmőveléstan címen hasonlóan 3 óra/hét keretében került sor a gyepgazdálkodás oktatására, ahol 1950-tıl kezdıdıen Baskay Tóth Bertalan volt a tárgy felelıse és oktatója. Az 1957-tıl 1970-ig terjedı idıszakban a különbözı karok megszüntetésére, egységesítésére került sor, ahol az Állattenyésztési, Agronómiai és a Közgazdasági kar megszüntetésével a 4,5 ill. 5 éves oktatás helyett 8 féléves, azaz 4 éves egységes oktatás keretében került sor a Mezıgazdaságtudományi Kar és a vidéki akadémiák tantervében a gyepgazdálkodás oktatására. A Legelı- és rétmővelés oktatása a 6. félévben 2+2 óra/hét óraszámban történt, ugyancsak Baskay Tóth Bertalan tantárgyfelelıs irányításával. 1966-ig levelezı hallgatók oktatása is folyt, de 1966-ban megszőnt a felvétel és 4 év alatt, tulajdonképpen 1970-tıl megszőnt a levelezı oktatás, az agrármérnöki szakon. 1969-70. tanévtıl üzemszervezési szak indult a mezıgazdaságtudományi karon, de meg kell említeni, hogy 1969-ben Gödöllıre jött ki a Gépészmérnöki Kar is. A fejlesztések, az épületek bıvítése ezt lehetıvé tette. 1960-ban indult meg levelezı formában a szakmérnöki oktatás, ahol a gyepgazdálkodást, de a szántóföldi takarmánytermesztést is a gyepcsoport oktatta és gondozta.
44
Az 1957-tıl érvényes tanterv szerint a Legelı- és rétmőveléstant 2+2 órában oktattuk, de 1964-ben az oktatási reform hatására 2+1/hét óraszámban került sor a 8. félévben a gyep oktatására. Az l978-79-es tanévben a tantervi reform nyomán Burján Ambrus dékánhelyettes, docens úr javaslatára (amikor Lırincz József volt a Mezıgazdaságtudományi Kar dékánja), igen jelentıs óraszám-változás történt. Az 1984-ben készülı új tantervben, amelynek kialakításában oktatási dékánhelyettesként részt vettem, kialakítottuk a törzsanyagot, amely minden szakirányban kötelezı volt. A Gyepgazdálkodás törzsanyaga 2+2 órában került leadásra. A növénytermesztık +1 óra gyakorlatot kaptak, így ott 2+3 óra/hét mennyiségő órában, de az üzemszervezık 1 órával kevesebb gyakorlatot kaptak, vagyis ott 2+1 órában került leadásra a gyepgazdálkodás. Általában a tavaszi félévben kértük és szerettük a gyepgazdálkodás oktatását végezni, így április és május hónapban a zöldnövény ismeretre is sor kerülhetett. Az 1987-ben korszerősített új tanterv szerint továbbra is a korábbi évek során kialakított óraszámban került sor a gyepgazdálkodási ismeretek leadására, de több tantárgyat és gyepgazdálkodási ismeretet, fakultatívon meghirdetett tárgy keretében adtunk le. 1990-ben a Növénytermesztési szakirányon 2+3 óra, az egyéb szakirányokon pedig 2+2 óra/ hét keretében, míg az üzemszervezı szaknál továbbra is 2+1 óra keretében került sor gyepgazdálkodási ismeretek oktatására. A pázsitok és sportgyepek ismeretanyagát 1+0 óra keretében oktattuk fakultatív tárgyként a hallgatók részére. Takarmánygazdálkodási szakmérnököknél összesen 22 óra elıadás és 10 óra gyakorlat keretében került sor a gyepgazdálkodási ismeretek oktatására. A szakmérnökök képzésérıl ill. annak 1960-tól történı alakulásáról késıbbiekben fogunk szólni. Az 1992-ben készített és korszerősített tantervben igen gyökeres változtatást kellett végrehajtani, mivel a III.-IV. és V. évben a szaktárgyakat 25 %-kal csökkentettük, melyet dékánhelyettesként keresztül kellett vinnem. Olyan nagy mennyiségő új ismeretanyag került a tantervbe, melyet másképpen nem tudtunk megvalósítani és kivitelezni. Természetesen a tárgyfelelısökre és tanszékvezetıkre volt bízva, hogy az óraszámot és annak csökkentését mely területen kívánják megvalósítani. A gyepgazdálkodás 2+2 óraszámát a törzsanyagban úgy alakítottuk át, hogy 1 óra elıadás és 2 óra gyakorlat szerepeljen. A GTK-n (Gazdaságtudományi Karon) II. évben került sor a gyep oktatására, tulajdonképpen 1+1 órában, amelynek Szemán László volt a felelıse, de a kivitelezés úgy történt, hogy a félévbıl 7 hét alatt 2+2 órában került a gyepanyag leadásra. Ugyanekkor, tehát 1994-ben KTI (Környezettudományi Intézet) III. évfolyamon az 1. félévben 1+1 óra keretében került sor a gyepgazdálkodási ismeretek közlésére, amelyet az én felelıségemmel végeztünk. 1996 ıszi félévtıl, a tantárgyfelelısök személye megváltozott, mert a tanszék vezetését átadtam Szemán László egyetemi docensnek. Tudományos Diákköri munka (TDK) és diplomaterv A gyepgazdálkodás oktatásán túlmenıen igen jelentıs számú diplomaterves hallgatóval is foglalkoztunk, ami azt jelentette, hogy évenként változóan, de 2-3, esetenként több diplomaterv készült a gyepgazdálkodási csoportnál, ill. tanszéken. Elsısorban a TDK munkát is végzı hallgatókat kívánjuk megemlíteni. Így 1967. 03. 27-én OTDK-n Sopronban Szabó Lajos I. helyezést ért el 1971. 12. 14-én egyetemi konferencián Fehér Attila II. díjat kapott, míg 1972. 04. 10-én a Keszthelyi OTDK-n ugyancsak II. díjban részesült,
45
1973-ban Egyetemi konferencián különdíjat kapott. A Debreceni OTDK-n 1973-ban Szemán László szerepelt, majd 1974- 04. 14-én Egyetemi konferencián Szabó Gábor II. díjas lett, míg 1975. 02. 22-én Szemán László I. helyezést ért el. 1975. 05. 2.-i OTDK-n Sopronban Szemán László III. helyezést kapott, 1976. 04. 16-án Balog József I. helyezést kapott, 1977. 12. 12-én Kövesi Mariann különdíjat kapott, ugyanitt Székely Gábor ugyancsak különdíjas lett. Ezen az egyetemi konferencián Fodor Albert II. díjat kapott. 1978. 11. 29-én egyetemi konferencián Fodor Albert II. díjas lett. Ugyanezen az egyetemi konferencián Tasi Julianna I. díjat kapott, majd 1979. 12. 05-én Fodor Albert II. lett. 1979. 05. 10.-i kecskeméti OTDK-n Tasi Julianna II. helyezést ért el, míg az 1979. 12. 05-i egyetemi konferencián I. helyezett lett. 1994. 11. 30. egyetemi konferencián és az 1995-ös OTDK-n Mezıtúron Szabó István szerepelt elismerésre méltóan. 1996. 11. 27-i egyetemi konferencián Kardos Eszter II. díjas lett, és 1997. 04. 3-én a keszthelyi OTDK-n különdíjat kapott. Államvizsga feladatok (ÁVB) Vizsgák, államvizsgák és az azokon való részvétel azt mutatja, hogy zömében a tárgy felelıs vizsgáztatott, tehát Baskay Tóth Bertalan, ill. Barcsák Zoltán, Szemán László és természetesen besegítettek a tárgyfelelıs vizsgáztatásába a helyettes oktatók, Szemán László és Tasi Julianna is. Az 1980-as években az ÁVB-k tagjaként részben vizsgáztatóként is szerepeltünk, elsısorban a Növénytermesztési irányú ÁVB-okban, de az Állattenyésztési és amennyiben ilyen volt a Kertészeti irányú ÁVB-ben is közremőködtünk. Az ÁVB-k tagjai az egyetem ill. a kar vezetıi oktatói, docensei és professzorai lehettek, ill. a tanársegéd és adjunktus kollégák vizsgáztatóként vagy jegyzıként vettek részt az ÁVB-k munkájában. 1983-1993 között dékánhelyettesként tevékenykedtem, ezért nem vehettem részt egyetlen ÁVB munkájában sem, hanem a folyamatos ellenırzés volt a feladatom. Oktatási dékánhelyettesként vettem részt azok szervezésében, irányításában és az államvizsgáztatás idején pedig ellenırzıként valamennyi karon szervezett ÁVB-t ellenıriznem, azaz meglátogatnom kellett. 1993-tól már nem csak ÁVB tagként, hanem a Mg. Karon szervezett, elsısorban Növénytermesztési ÁVB elnökeként a II. sz. ÁVB elnökeként tevékenykedtem, ahol a bizottság tagjai belsı ill. külsı szakemberek voltak. Ez alkalommal is ki kell emelni, hogy az ÁVB-k munkájában Dr. Kertész István c. egyetemi docens is rendszeresen részt vett, mint külsı szakember. A gyepgazdálkodási elıadások nagy részét a tárgyfelelıs Barcsák Zoltán és Szemán László tartották, de külsı meghívottakat is szerepeltettünk, így Kertész István c. docens, vagy más egyetemrıl ill. minisztériumból több szakembert is meghívtunk az aktuális témák, vagy 1-1 speciális részfeladat elıadására.
46
Szakmérnökök képzése A nappali képzésen, a graduális képzésen túl, posztgraduális képzés is szerepelt a gyepgazdálkodási csoport, ill. tanszék munkájában. 1960-ban indult meg az egyetemen a szakmérnöki oktatás, így a mi területünkrıl Rét-, legelı- és takarmánygazdálkodási szak címmel 1960-ban indult meg a szakmérnök képzés. Ezek után csak azt jelzem, hogy hány fı végzett 1-1 kurzusnál, ami azt jelentette, hogy levelezı oktatási formában 2 éves idıszakkal, évi 2 alkalommal 2 hétre jöttek be konzultációra a szakmérnök hallgatók. A 2 év után diplomatervet kellett készíteni és általában naptári évben indult és fejezıdött be, de az államvizsgára rendszerint a nappalos hallgatók államvizsgája elıtt április hónapban került sor. Ennek következtében keresztféléves évfolyamot nem nagyon, hanem így 2-3 évenként indítottunk 1-1 szakmérnöki kurzust. 1961-ben Rét-, legelı- és takarmánygazdálkodási szakon 11 fı, 1964-ben ugyancsak 11 fı végzett és szerzett szakmérnöki oklevelet. A kari vezetés úgy döntött, hogy a „rét-legelı” jelzı elmaradhat és 1965-tıl kezdıdıen már csak Takarmánygazdálkodási szakmérnökinek hívták az általunk, a gyepgazdálkodás által irányított szakot. Ez azt jelentette, hogy a szak 3 fı területre: gyepgazdálkodás és takarmánytermesztés, a takarmányozástan, és mindezek szervezése tudományra terjedt ki. A hallgatók tehát termesztési, takarmányozástani és termelésszervezési témában szakirányulhattak, nevezetesen diplomaterv téma alapján mélyülhettek el a választott szakterületben. 1966-ban 8 fı, 1967-ben 15 fı, 1971-ben is 15 fı, majd 1972-ben 22 fı takarmánygazdálkodási szakmérnök hallgató végzett. 1975-ben 34 fı, 1977-ben 31 fı, majd 1980-ban 42 fı, 1982-ben 25 fı, 1985-ben 26 fı és 1989-ben 13 fı takarmánygazdálkodási szakmérnök szerzett nálunk szakmérnöki oklevelet, vagyis összesen 1960-1990. között 253 szakmérnök végzett, ez 19,5 fı átlagos évfolyam létszámot jelentett. A szakmérnökképzésre 2 év gyakorlat után lehetett csak felvételre kerülni úgy hogy vagy az agráregyetemi, vagy pedig a kapcsolódó más egyetemi mérnöki oklevél megszerzése után kerülhetett a szakmérnöki beiskolázásra sor. Az 1987-es tanévben központi rendelet alapján a kötelezı óraterhelést meg kellett vizsgálni a Mg. Karon, tanszékenként kimutatva, ill. tantárgyakra vetítve. A Növénytermesztési Tanszéken a földmőveléstan 7,33 óra/hét egész évi terhelést mutatott ki, a növénytermesztéstan 6,57 ó/hét egész évi terheléssel szerepelt, míg a gyepgazdálkodás 6,75 ó/hét egész évi terhelést mutatott ki. Az erısebb (tavaszi) félév idején a gyepgazdálkodást oktatók terhelése 13,5 ó/hét volt. Ez azért alakulhatott így, mert az ıszi félévben ekkor nagyon kevés óraszámot tudtunk elszámolni. A GYEPGAZDÁLKODÁS KUTATÁSA GÖDÖLLİN A gyepkutatás kezdete A gyepkutatás tulajdonképpen 1956-57-ben kezdıdött szervezett formában a gödöllıi növénytermesztési tanszék gyepgazdálkodási csoportjánál, amikor Baskay Tóth Bertalan egyetemi docens kialakította a gyepjavítási un. mintalegelı hálózat tervezetét a következık szerint. Baskay Tóth Bertalan Érsekvadkerten 350 kat. hold, Hajdúszoboszlón 350 kat. hold, Szárítópusztán 250 kat. hold területet irányított. Pálfi Sándor adjunktus Hajdúböszörményben 2500 kat. holdon, Bálint Géza Lébényben 1185 kat. holdon, Szanyban 637 kat.holdon végezte a mintalegelık hálózati kialakítását. Petrányi István Kisszálláson 149 kat.holdon, Rohodon 182 kat.holdon és Kisszekeresen 278 kat. holdon a homokos gyepterületeken irányította ill. 47
indította be a kísérleteket. Itt volt még Gecse Gyula adjunktus is, aki Mezıcsáton 1500 kat. hold területet akart bevonni, de ı elkerült a gyepcsoporttól. Ezeken a területeken tulajdonképpen gyepbemutatás céljára kellett a patronálást, a kutatást úgy irányítani, hogy a gyep megfelelı állapotba kerüljön és a közönség elıtt bemutatható legyen. A legfontosabb munkamőveletek ezen a 7331 kat. hold területen az adatfelmérés, gyepösszetétel, talajviszonyok vizsgálata, a fektetéses trágyázás, a tápanyag utánpótlás, az 1 szekér trágya mozgalom kialakítása, a fogasolás és fásítás felmérése, indítása, a gyomirtás, a legeltetı berendezések és bizonyos fokú gazdaságossági számítások kialakítását kellett megcélozni. A patronált területeken un. legelıkönyvet kellett vezetni, ami azt jelentette, hogy a legelın végzett legfontosabb munkálatokat jelezni kellett a könyvben. Így a legeltetett állatlétszámot, meg kellett becsülni a legelıkönyv alapján a nettó főtermés mennyiségét. A becslést keményítıérték-számítás alapján lehetett elvégezni. Az egységes kutatás kezelései a következık voltak: 1./ Kontroll terület 2./ Fektetéses trágyázásos terület 3./ Fektetéses trágyázás + N mőtrágyázásos parcella 4./ Fektetéses trágyázás + N mőtrágyázás + fogasolás és seprőborona, Minden területen vizsgálni kellett a termés mennyiségi és minıségi változásait. 1957-ben Baskay professzor a gyepgazdálkodási kutatási témakollektíva vezetıje volt. A gyepkutatók Budapesten a MAE keretében összeültek és itt a kutatási témakollektívát kialakították. 1969-ben a legelı-, rét programülés a MÉM-ben zajlott, ahol fejlesztési programot kezdtek kialakítani. Én 1957 áprilisában csatlakoztam a gyepcsoport oktató-nevelı, kutatómunkájához, és a Baskay professzor által vállalt területek kutatását tulajdonképpen én végeztem. Ezen kívül a szécsényi, Ipolymenti, nagy mennyiségő vízzel elárasztott, vagy ellátott területen a vízrendezés hatását is vizsgáltam, melynek eredményét Baskay professzor a Tudományos Akadémián elıadás formájában is rögzített és arról dolgozata is megjelent. A programos gyepkutatás 1970-79. között új kutatási program beindítására került sor, akkor indult a „Gyepgazdálkodás fejlesztésének kutatása” célprogram, amelynek vezetıje Baskay professzor volt. „A gyomirtás és növényvédı szerek használata, módszereinek kialakítása” c. alprogram, Barcsák Zoltán felelısségével indult, ahol a káros gyomok, a rétek és a bokros legelık gyomirtására állítottunk be kísérleteket. A tápanyag-gazdálkodás kutatásában Prieger Károly, mint altémavezetı vett részt, ahol a doktori értekezésének témáját kutatta. Közben megváltozott, a kutatási program szerkezete, hiszen 1977-1978 években az 1976-80. közötti idıre szóló A/I./2. jelő kormányszintő kutatási célprogram a „hústermelés fejlesztése” címet viselte. Ezt szarvasi felelısséggel Kovács Gábor igazgató irányította. Ennek a programnak az 5. pontja volt a gyepgazdálkodás, amely 5.1. pontjában a termesztési témacsoport szerepelt, mely témacsoportnak a vezetıje Barcsák Zoltán volt. A 5.1.6. sz. „A gyep mővelés, a gyomirtás és a szelektív szerek használatának vizsgálata” c. téma felelıse Barcsák Zoltán volt. Az 5.2. „Hasznosítás” témacsoport vezetıje Varga János Mosonmagyaróvárról, és az 5.2.3. altéma kutatása: „Gyepre alapozott húsmarhatartás állateltartó képesség meghatározása” alcímekkel 1976-80. közötti idıszakban ugyancsak Barcsák Zoltán felelısségével folyt. Az 5.3. a nemesítés témája volt, melynek Janovszki János Szarvason volt a felelıse. Ezekben a témákban a legfontosabb kutatási munkáink folytak, melyet az ország
48
különbözı részein (Borsod megyében, Nógrád megyében, sıt még a Dunántúlon is) beállítottunk és végeztünk. 1980-tól indult a „Tömegtakarmányokra és melléktermékek alapozott hús- és tejtermelés” c. OKKFT-A/10-es kutatási program, benne az 1.4.3. jelő „Gyepek felújítása, ápolása és mővelése, a gyepek gyomirtása” altéma, melynek kutatói Barcsák Zoltán, Szemán László, Tasi Julianna voltak. A 2.2.13. sz. „Gyephasznosítás hústermelésre szakosított szarvasmarha állománnyal”, melyet a fentiek (Barcsák-Szemán-Tasi) és Kertész István kutatók végeztek. Természetesen ezekben az idıkben 1960-tól 1980-as évek derekáig nagyon sokféle un. diszciplináris kutatásra volt lehetıségünk, mint a dombvidéki ısgyepek javítása, a telepített gyepek módszereinek kialakítása, az északi-hegyvidék gyepjeinek hozammérése, a Pest megyei legelık agroökopotenciáljának vizsgálata és ezen túlmenıen 1989-ben megkezdtük egy új témának : a gyepnövények ízletességének vizsgálatát, melyet elsısorban OTKA kutatási támogatással végeztünk. Ezt 1990-ig, sıt utóhatását még tovább is vizsgáltuk. Természetesen ezeken túlmenıen számos más, elsısorban tudományos diákköri, vagy doktori téma kutatására is lehetıséget biztosítottunk. A különbözı kutatások eredményeként Petrányi István 1960-ban a fóti legelı javításából doktorált, Barcsák Zoltán „Különféle gyomirtó módszerek vizsgálata, különbözı termıhelyő természetes legelıkön” címmel 1961-ben védte meg doktori disszertációját. Prieger Károly 1970-ben „A természetes gyepek és telepített gyepek mőtrágyázási témájából készített doktori értekezést. Míg Szemán László 1979-ben ”A vegyszeres gyepfelújítás lehetısége természetes gyepeken” címmel, majd Tasi Julianna 1984-ben „A fontosabb termesztési tényezık és a gyeptermés közötti összefüggés vizsgálata” címmel készített doktori értekezést és védte azt meg eredményesen. Barcsák Zoltán 1969-ben kandidátusi értekezést készített, de ugyanígy Szemán László is 1990-ben elkészítette kandidátusi disszertációját. Tasi Julianna 2006-ban védte meg Ph.D-értekezését.
A GYEPGAZDÁLKODÁS OKTATÁSI ANYAGA A gyepgazdálkodás oktatási tananyagát elsısorban a témával kapcsolatban megjelent jegyzetek és a különbözı kiadóknál, elsısorban a Mezıgazdasági Kiadónál megjelent könyvek, valamint egyéb csatlakozó irodalmak jelentik és teszik ki. Ezek vagy kötelezıen elıírt irodalmak, vagy pedig ajánlott irodalmak lehetnek, melyeket az egyetemi hallgatóságnak javasoltunk tanulmányozásra. Könyvek, jegyzetek és írott anyagok A gyepgazdálkodással kapcsolatos elsı írott anyagokat a Gödöllıi Egyetem Növénytermésztési Tanszékének forrásaiból, nevezetesen Kolbai Károly tanszékvezetı egyetemi tanár tollából származtatjuk. Az ı írása alapján 1937-ben jelent meg az „Újgyepek telepítése”, vagy van egy másik kiadás, az „Újgyepek magvetéses telepítése” címő könyvecske. Ezzel kapcsolatban meg kell említeni, vagy legalábbis meg lehet említeni, hogy ez Keszthelyen jelent meg saját kiadásban elıször. Ez azt jelentette, hogy Kolbai professzor úr fizette a kiadást és terjesztette el a könyvet. Az elsı gyepjegyzetet Baskay Tóth Bertalan készítette 1956-ban „Legelı és rétmőveléstan” I. rész címmel, ami gyepnövényekrıl szólt. Közben írta a második részt, ami ugyanilyen címmel, 1957-ben jelent meg „Legelı- és rétmőveléstan” II. rész, ami már a legelıgazdálkodás és a rétmővelés technológiáját, agrotechnológiáját adta. Ez jegyzet
49
formájában jelent meg, ami alapja volt a késıbbi kutatási eredményekkel is kibıvített, kiegészített, Mezıgazdasági Kiadó részérıl megjelentetett Baskay Tóth Bertalan: „Legelı- és rétmővelés” címő könyvnek, ami 1962-ben jelent meg. Ez volt az úgynevezett „szürke könyv”, aminek a második kiadására 1966-ban került sor. Ennek a borítója már keménykötéső és zöld színő volt, ezt nevezték „zöld könyv”-nek. Ez igen jó szakkönyv volt, ami tulajdonképpen az elsı tankönyv volt a mezıgazdasági felsıoktatásban. Szakkönyv volt már korábban is Gruber Ferenc: „Rét, legelı” címő könyve, amelyet nem szívesen vettek figyelembe, mert Kolbai Károly professzor úr nem volt jóban Gruber professzorral, aki Mosonmagyaróváron dolgozott, Keszthelyen is volt, illetve Hernádcécén írta a „Rét, legelı” címő könyvet. A Baskay féle könyv egyetemek, fıiskolák tankönyve is volt, amelyet a minisztérium is elfogadott. Egészen más volt az egyetemi oktatók által készítetett könyv, mert az a tantervnek, tanmenetnek megfelelıen készült. A logikai sorrend a következıképpen alakult ki:, a téma jelentısége, a növények bemutatása, majd az újgyepek telepítése, a legelıhasznosítás és a rétmővelés, szénakészítés, legeltetési módszerek. A végén (ki mennyire merte csinálni), bizonyos mezıgazdasági, ágazati gazdasági költségesítési értékelés volt. Egyetemi jegyzetek 1962-ben kerültek kiadásra, illetve nyitották meg a jegyzetek sorát. 1962ben Barcsák-Baskay-Petrányi: „Legelı- és rétmőveléstani praktikum” jelent meg. Alapvetıen összefogta a gyepgazdálkodás gyakorlati oktatását. Szépen illusztrált volt növényrajzokkal, melyeket Barcsákné Dr Tóth Gabriella rajzolt meg, különbözı munkák, ill. zöld növények alapján. Ezeket az ábrákat további jegyzeteinkbe, könyveinkbe is betettük, mert megıriztük a rajzokat. Barcsák Zoltán 1969-ben jelentette meg a „Legelık és rétek talajvédelme”, talajtani szakmérnöki jegyzetet. Ez elıadási, tehát elméleti jegyzet volt. Elsısorban romániai és hazai hasonló témájú dolgozatok felhasználásával készült. A következı 1970-ben Barcsák Z. tollából jelent meg: Fontosabb szántóföldi takarmánynövények termesztése, a takarmánygazdálkodási szakmérnökök részére. Barcsák Z. – Prieger K. 1970: „Legelı- és rétmőveléstani praktikum” c. jegyzete, amely fejlesztése volt a korábbi praktikumoknak. Barcsák Z.-Prieger K.1971: „Gyepgazdálkodási praktikum” címmel jelent meg, került kiadásra, ami a fontosabb gyepgazdálkodási gyakorlatok anyagát foglalta magába. Petrasovits I.-Vajdai I.-Barcsák Z. (1974): „A fontosabb termesztett növények öntözése”, vízgazdálkodási szakmérnöki jegyzet volt, amelyet a vízgazdálkodási szakmérnökök használhattak. A következı 1976-ban jelent meg: Gyepgazdálkodás címmel, a Mg.Kari hallgatók részre, mint kari jegyzet, ez az elméleti anyagot tartalmazta. Szerzıi Barcsák Zoltán és Prieger Károly voltak. Már elıanyaga volt a készülı tankönyvünknek, amelyet fontosnak tartottunk megjelentetni. Ugyancsak 1976-ban jelent meg Barcsák-Prieger szerzık tollából „Legelı- és rétgazdálkodás” c. egyetemi jegyzet, amely a gazdasági karon kívül az egyéb szakirányoknak – állattenyésztı, közgazdász – szolgált. A jegyzetírási kötelezettségnek megfelelıen, a könyveket általában 6-10 évenként kell megjelentetni,- ezek költségesebbek mint a jegyzetek -, míg a jegyzeteket 2-3 évenként illik az új anyaggal bıvítve megújítani. Ez íratlan törvény kellett hogy legyen, akik ezt nem tették meg, dékáni, dékánhelyettesi intelmet kaptak, ezért került sor arra, hogy a Baskay féle könyvet megújítsuk. Amikor 1973-ban átvettem a gyepgazdálkodás irányítását, oktatását, úgy döntöttem, hogy győjtöm az anyagot és megfelelı átírással a Mezıgazdasági Kiadónál új könyvet jelentetünk meg. Ez nem volt könnyő, mert Baskay professzor beteg lett és 1976-ban elhunyt, Prieger kollégám pedig bekerült a minisztériumba. Tulajdonképpen írhattam volna egyedül is ezt az új szakkönyvet és tankönyvet, de a meglévı korábbi Baskay-féle könyvet felhasználtam, mert 50
a növények jelentısen nem változtak, azok morfológiája ugyanaz volt. Így Baskayt is megtartottam társszerzınek. Prieger Károly pedig jó kolléga volt, akivel a jó kapcsolat is megmaradt. Nagy munkával, adminisztratív segítséggel jó egy év alatt, 1978-ban elkészült a Barcsák-Baskay-Prieger: „Gyeptermesztés és hasznosítás„ címő szak- és tankönyvünk, amely a Mezıgazdasági Kiadónál 326 oldalon jelent meg 2000, vagy még több példányban. Egy év után az egyetemi hallgatók és a szakma véleménye alapján nívódíjban, jutalomban részesítették. Az új munkatársammal 1978-ban jelentettük meg a Barcsák-Szemán: „Gyepgazdálkodási praktikum”-ot Mg. Kari jegyzetként. Folyamatosan győjtöttük az anyagokat és ennek eredményeképpen került sor a Barcsák-Kertész: „Gazdaságos gyeptermesztés és hasznosítás” címő könyv kiadására a Mezıgazdasági Kiadónál, 1986-ban 260 oldalon. A könyvet a gyakorlati és elméleti oktatásban is hasznosítottuk. Késıbb ez a könyv is nívódíjas lett. 1984-ben Barcsák–Szemán–Tasi „Gyepgazdálkodási praktikum”-ot jelentettünk meg 279 oldalon, Mg. Kari jegyzetként. 1978-ban Barcsák-Fürjész-Kertész „Gyeptermesztés és hasznosítás Borsod megyében”, a Megyei Tanács kiadványaként Miskolcon, 211 oldalon jelent meg jegyzet formájában, amelyet a borsodi és kapcsolódó területek szakemberei kaphattak meg. Majd 1983-ban Barcsák-Kertész: „Gyeptermesztés és hasznosítás gazdaságosan” címmel, Budaörs, Gödöllı kiadásában a BOOVINA termelési rendszer keretében adtuk ki - elsısorban a tangazdaságoknak, -rövidített változatban 208 oldalon. 1988-ban Szombathelyen Nagy Zoltán és Vargyas Csaba szerkesztettek egy „Gyepnövénytermesztés, gyeptakarmány hasznosítás” címő könyvet. Különbözı szerzıket kértek fel, így engem is egy fejezet megírására, a gyomtalanítás címő fejezetet én készítettem el. Elfogyott a „Barcsák-Kertész” könyv, a hallgatóknak olcsóbb írott anyagot akartunk adni, ezért került sor 1988-ban „Gyeptermesztés és hasznosítás” címmel, 218 oldalon, Mg. Kari jegyzet kiadására. Kertész István kollégával, mint tanszékünk címzetes docensével és a kísérleti munkánk szikszói, léhi, boldvai területeinek a gondozójával, fogadójával - szorosan együttmőködtünk kutatási témában és az oktatásban is. 1995-ben Vinczeffy Imre professzor szerkesztésében megjelent a „Legelı és gyepgazdálkodás” címő, Mezıgazdasági Kiadó által kiadott 400 oldalas könyv, melyben ugyancsak írtam egyes részeket. Kaptam egy felkérést 1999-ben Füleki György professzor társamtól - Gödöllın a kémia, agrokémiai területnek a felelıse -, aki a „Tápanyaggazdálkodás” címő könyvet szerkesztette és a „Gyep tápanyagellátása” címő fejezetet rám bízta, kért, hogy írjam meg. A gyep tápanyagellátás történetét, idırendi sorrendben való alakulását és mindenféle módszerét is leírtam. Ez nem kötelezı tananyag volt a hallgatók számára, hanem általában a tápanyagellátás ajánlott irodalma volt. 1999-ben Kovács Margit professzor asszony szerkesztésében került sor az Akadémia Kiadó gondozásában, Budapesten 89 oldalon a „Tippan fajok termesztése” címő kiadvány elkészítésére, amelynek a tippan fajok termesztési részét én írtam meg, kiegészítı, ajánlott irodalomként szerepel. Volt tanítványom, - most már Gyöngyösön docens kolléga - Szőcs István, aki megkért, hogy írjunk egy jegyzetet. Így került sor 2002-ben „Integrált gyepgazdálkodás” címmel a 218 oldalas jegyzet megírására, melyet az akkori Mezıgazdasági Fıiskolai Karunk gyöngyösi hallgatói használnak. (Ma Károly Róbert Fıiskola.) Az egyik jelentıs gyepgazdálkodási terület volt a biogyepgazdálkodás, amelynek anyagát saját kísérletekre alapozva és más irodalmi munkákat figyelembe véve dolgoztunk ki, így megjelent 2004-ben a Barcsák: „Biogyepgazdálkodás” címő könyv, a Mezıgazdasági Kiadó gondozásában, Budapesten, 222 oldalon. Ennek azért van jelentısége, mert az utóbbi évtizedben egyre nagyobb mértékben került sor a hagyományos gyepgazdálkodás mellett, – 51
ahol mőtrágyát, vegyszereket alkalmaztunk – a biogazdálkodás megvalósítására. Mi már jó tíz évvel ezelıtt, 1993-ban megkezdtük a bio tápanyaggal való foglalkozást és a kísérleteinket. Mindenféle vegyszertıl mentes, mindenféle mőtrágyától mentes technológiákat, gazdálkodást írtam le. Újra fontos lett a szervestrágya és a különbözı gazdálkodási módszerek, a természetes gazdálkodási eljárások, a természetvédelem maximális figyelembe vétele és a gyepek, a gyepnövények féltése, gondozása. Mindezeket írtam le a biogyepgazdálkodásról szóló könyvemben. Éveken keresztül, minden évben fél éves, 1+1 órás keretben került sor a biogyep oktatására egészen a múlt évig. Meg van a könyv, utódaim, munkatársaim oktathatják tovább Gödöllın a biogyepgazdálkodást. Mind én, mind a munkatársaim nagyon sok cikket és megfelelı tananyagot írunk, amelyet a különbözı szakokon a tanterv követelményeinek megfelelıen készítettünk el. Az utódom, Szemán László tanszékvezetı és munkatársai, az elvárásoknak megfelelıen, naprakész anyagot állítottak össze, írtak a hallgatóság számára. Különbözı folyóiratokban, megfelelı számban és minıségben írtunk tudományos és szakcikkeket. A tananyagellátás kötelezı és ajánlott irodalmát a Gödöllıi Gyepgazdálkodási Tanszék megfelelı szinten és mennyiségben elıállította és a hallgatók rendelkezésére bocsátotta. Bemutató és kísérleti terek A Gödöllıi Egyetem, annak idején Agrártudományi Egyetem Növénytermesztési Tanszékének igen nagyszerő bemutató és kísérleti tere volt, ahol mind a szántóföldi-, mind a gyepnövényeket be tudtuk mutatni. Már Kolbai Károly professzor, mint a tanszék vezetıje kialakította a kísérleti térnek egy részén a gyepnövény bemutatót. „Gyönyörő”-nek hívták – így ahogy mondom-, a Gyöngyörő kísérleti téri rész volt a Kolbai féle főféléknek a bemutató tere. Itt a különbözı gyepnövények, a könyvekben, a jegyzetekben leírt sorrendnek megfelelıen kerültek kisparcellákon elvetésre a lazabokrú aljfüvek, lazabokrú szálfüvek, tarackos aljfüvek, tarackos szálfüvek, majd a pillangósvirágú gyepnövények. A hallgatók itt tudták a tavaszi idényben tanulmányozni azokat, a vizsgára megfelelıen felkészülni a gyepnövényekbıl. Ugyanis nem csak az elméleti részt kellet megtanulni, hanem a zöld növényeket is fel kellett ismerni, nem csak virágos állapotban, ez inkább a száraz növényekkel kapcsolatosan került sorra, hanem virágzat nélkül – ha volt virágja akkor azt levágtuk. Araszos főnagyságban, a levélzet, a fülecske és a nyelvecske alapján kellett felismerni a növényeket. Röviden leírok egy történetet ezzel kapcsolatban: Baskay professzor vizsgáztatott a Gyönyörőben, ahol a növények el voltak vetve. Az egyik fiatalember a vörös csenkeszt húzta ki. A professzor úrnak be kellett azt mutatni. - Hozza fiam ide a vörös csenkeszt! A fiatalember el kezdett szaladni. - Álljon meg! Nem is arra van a vörös csenkesz! Elégtelen! Azt se tudta, hogy hol van a vörös csenkesz. Ez pedig nagy baj volt, mert a vizsgáztatás – nem csak a gyakorlati órák – is a Gyönyörőben, az úgynevezett tanszéki szérőben volt, ahol padok, asztalok voltak. Késıbb, amikor a Gyönyörő már nem volt meg, is igaz volt, hogy a vizsgán a zöld növény ismeretnek igen jelentıs az értéke. A zöld növényeket a vizsga napján reggel begyőjtöttük. Ezen a hallgatók részt vehettek, egy nagy vödörrel mentünk, késsel kivágtuk, - nem a kísérleti téren a parcellákból, hanem a kísérleti tér mellett lévı ısgyepekbıl, - szedtük össze a növényeket, így a gyomnövényeket is. A hallgatók nézték, írták mindig, hogy mik azok amiket behoztunk. Mondottam volt annak idején, hogy nem azt kell felírni amelyiket hozzuk be, hanem azt amelyiket nem! Az ugyanis kevesebb volt. Nem volt hernyópázsit, esetleg 52
sovány perje, tehát azok, amelyek nem fordultak elı az ısgyepben és nem tudtuk bevinni a vizsgára. Egy tálcán voltak és amikor sorra került a vizsga, ezzel kezdett a hallgató, ez is beszámított az érdemjegybe. Az oktatásnál, a gyepgazdálkodási ismeretanyag oktatásánál csak a főfajok ismeretét oktattuk, a fajtákat nem! Ki kell emelni, hogy a főfajtákat nem oktattuk és nem vettük figyelembe annak az ismeretét sem. Meg kell mondanom, hogy a nemesítıje sem tudta felismerni, hacsak nem volt beírva, berajzolva a térképen, a kísérleti terület elhelyezkedésénél, hogy melyik fajta is az. Fajról volt szó, a fajok ismeretét, a réti perjét, a réti komócsint kellett egymástól megkülönböztetni. Ez sem volt könnyő, igen nehéz volt, ezt én kidolgozott anyag alapján, megfelelıen állítottam össze a jegyzetben, a könyvekben is, hogy felismerhessék a hallgatók. A kísérleti téren nem csak a főfajok és a pillangósvirágúak fajai kerültek elvetésre, hanem a legfontosabb kísérleti anyagok is. Különbözı tápanyag-gazdálkodási, - így a Bioferttel, egy bioanyaggal való kezelések, - mőtrágyakezelések, agrotechnikai eljárások, vetésidı kísérletek, ..stb. Mindezt be tudtuk mutatni a hallgatóknak és megnézhette a termesztési kísérletek eredményeit. A gyephasznosítással kapcsolatos kísérleteinket is bemutattuk, nevezetesen a Gyeptanszéknek, akkor annak idején még a Gyeprészlegnek volt 16 db birkája. Ezeket a birkákat etetési kísérletben használtuk. Különbözı főfajokat lefagyasztással tartósítottunk és fokozatos, egymás utáni etetéssel vizsgáltuk, hogy milyen a takarmány kihasználása, milyen a gyep hasznosulása a juhokban. A Gödöllıi Egyetemnek Nagygomboson, Hatvan mellett és Hajdúszoboszlón volt tangazdasága. Ezekben a tangazdaságokban úgynevezett hallgatói kollégiumok voltak, amelyeket a nyári idıszakban, de télen is kisebb számban, egy-egy csoport, nyáron pedig egyegy évfolyam igénybe vehetett. A termesztési és az állattenyésztési kísérleteket, munkálatokat mind-mind bemutattuk a hallgatóknak, ezekbıl ott nekik vizsgázni is kellett. Így került sor arra, hogy mind Nagygomboson, mind Hajdúszoboszlón a gyakorlatban nagy területen is volt gyepgazdálkodással kapcsolatos óra, a különbözı munkamőveleteket, eljárásokat is láthatták, vizsgálhatták. Itt a növényi összetételt vizsgáltuk, botanikai felvételezéseket végeztünk. Az oktatást megfelelı kiadványokkal, munkafüzetekkel segítettük, amiket ki kellett tölteni, meg kellett állapítani a gyep típusát és annak alapján az alkalmazható tápanyag-gazdálkodási és a hasznosítási módszereket ki kellett dolgozni. Ezt legelıkönyves módszernek is neveztük, amikor egy legelıkönyvet kellett a hallgatónak kitölteni. A gyepgazdálkodással közelebbi kapcsolatban lévı hallgatóim, nevezetesen a Tudományos Diákköri hallgatók, vagy a diplomaterves hallgatók, akik ebbıl a témából, a gyepgazdálkodásból írták, állították össze tervüket, a munkatervet vagy a diplomadolgozatot írták meg ennek alapján, ezeknek már szorosabban kellett a gyakorlati részeket is vizsgálni. Olyan gazdaságokba mentek ki elsısorban a szikszói, léhi állami gazdaságba Kertész István kollégához, vagy más területen is, ahol a gyepgazdálkodást megfelelı szinten tudták a témájukkal kapcsolatban tanulmányozni, ott ezt elsısorban a nyári gyakorlatok során megfelelıen ki tudták dolgozni. Akkor is ott kellett lenni, amikor valamilyen adatokat fel kellett vételezni, be kellett győjteni. Ilyen formában került sor a gyakorlati oktatás, a kísérleti tér és a megfelelı gyepgazdálkodási munkák egységesítésére. A GYEPGAZDÁLKODÁSI VIZSGÁK A gyepgazdálkodási ismeretanyag elméleti és gyakorlati részének számonkérése történhet egy alkalommal, egyszerre, vagy külön, a különbözı szakok, illetve szakirányok oktatásától, követelményrendszerétıl függıen. A gyakorlati oktatási rész számonkérése a zöldnövények optimális idejében, a tavaszi félévben, akkor amikor a növények fejlıdése szárba indulás
53
körül van, vagyis május hónapban. Meg kell ismerni a gyepnövényeket, fajokat és meg kell ismerni a száraz növényeket. Ezek a félév elismerésének feltételei. A gyakorlati vizsga egy másik része, amely szoros összefüggésben van az elméleti résszel, a személyekre kiadott egyenkénti gyepfejlesztési tervnek a kidolgozása, vagyis valamilyen gyeptermesztési, tápanyaggazdálkodási és gyephasznosítási terv kidolgozása. A tervfeladat kialakítása során nagyon fontos a tápanyagmérleg és a gyeptermés összefüggése alapján a Gödöllıi tápanyaggazdálkodási módszer szerint a nitrogén mőtrágya hatóanyag mennyiségének megállapítása. Csak újra említem, hogy, a N-mőtrágya felhasználása akkor gazdaságos, ha 1 kg N hatóanyagra legalább 100 kg zöldfő terméstöbblet jut. A zöldfő mennyiség többletének ismerete alapján megállapíthatom, hogy maximálisan mennyi nitrogén hatóanyagot kell a gyepterületre kiszórni, és tervezhetı az éves hozam is. Ez a termesztési rész egyik legfontosabb követelménye. A másik ilyen jelentıs feladat, az 1 ha-ra terhelhetı állatállomány (növendék, vagy kifejlett állat) darabszámának a meghatározása, vagyis, hogy milyen állatállomány terhelhetı 1 ha gyepterületre. Itt nem az átlagos főtermés alapján – bár arra is lehetıség van -, hanem a második legkisebb, vagy második legnagyobb termés (növedék) figyelembe vételével kell a terhelhetı állatlétszámot megállapítani. Ez egyben azt is jelentheti, hogy a termés elsı növedékében főkaszálásra is sor kerül, mert jelentıs többlettermés van, vagy azt is jelentheti, hogy a nyári kisülési idıszakban, amikor öntözés nélküli gazdálkodást folytatunk, kiegészítı legeltetésre, vagy takarmányozásra van szükség akkor, ha az állat létszám nem változik. A végén pedig általában megfelelı, egyszerő gazdaságossági számítást kell végezni, vagyis milyen mértékben eredményes a gyepfejlesztési munkák végrehajtása. Az így elkészített gyepgazdálkodási terv megfelelı százalékban, jelenleg 20-30%-ban - beszámít a gyepgazdálkodási érdemjegy megállapításába. A kollokviumon a gyakorlati tananyag megfelleı tudása esetén, annak bizonyítása után, kerül sor az elméleti kérdés kidolgozására. Ez általában két részbıl áll, az egyik a növények jellemzése, ismerete, a másik pedig valamely gyepgazdálkodási, legelı-, vagy rétgazdálkodási technológia ismeretanyag megfelelı szintő kifejtése.
54
MAGYARORSZÁG EGYETLEN GYEPGAZDÁLKODÁSI TANSZÉKE Szemán László A tanszék fıbb célkitőzései és a célkitőzések alakulása A Gyepgazdálkodási Tanszék célkitőzései közé tartozik a gyepgazdálkodás és az urbanizációs gyep témakörök graduális és posztgraduális, valamint doktori képzésben történı oktatása, tantárgy fejlesztése, kutatása és ezen a szakmai téren szaktanácsadási tevékenység, nemzetközi együttmőködések kialakítása, tovább fejlesztése és közös kutatások végzése. A hallgatók szakmai és tudományos képzési feltételeinek biztosítása diplomaterv, tudományos diákköri, szakmérnöki valamint doktoranduszi PhD-témák kiírásával és irányítási, konzulensi feladatainak ellátásával. A célkitőzések alakulása: Az oktatási feladatok és a kutatási témák bıvülése miatt szükségessé válik a tanszék személyi állományának létszámfejlesztése, aminek anyagi fedezete elsısorban a saját források megteremtésével és hatékonyabb kihasználásával érhetı el. A szakképzett fiatal utánpótlás a végzéshez közeledı PhD doktorandusok személyében rendelkezésre áll. Rövid távú megoldásként eddig már több alkalommal kihasználtuk a Munkaügyi központ egy éves anyagi támogatásának elnyerésével, és a saját forrás hozzákapcsolásával biztosított munkabér nyújtotta lehetıségeket, elsısorban levelezı PhD doktorandus hallgatók foglalkoztatására. A tanszék jelenlegi személyi állománya: 2 fı egyetemi docens, 1fı professzor emeritus, 1 fı laboráns, 1fı adminisztrátor és 3 fı címzetes egyetemi docens és 1 fı egyetemi magántanár segíti a tanszéki munkánkat A tanszék oktatómunkája A jelenlegi képzési rendszerben a Gyepgazdálkodást fıtantárgyként („A”-tantárgy) az agrármérnöki szakon, a környezetgazdálkodási agrármérnöki szakon, a környezetmérnöki szakon és a Gazdaság és Társadalomtudományi Kar gazdasági agrármérnöki szakán oktatjuk szakmaspecifikus tartalommal és eltérı óraszámban, ugyanakkor részt veszünk a távoktatási és levelezı képzésben is. A Mezıgazdaság- és Környezettudományi Karon indított öt új alapképzési szak / mezıgazdasági mérnök szak, növénytermesztı mérnök szak, állattenyésztı mérnök szak, kertészmérnök szak, környezetmérnök szak/ oktatásában szintén fıtárgyként szerepel a gyepgazdálkodás címő tantárgy. Az új szakok oktatása jelentıs tananyagfejlesztést igényel elsısorban a szakmai specifikumok alapján szerkesztett oktatási jegyzetek és tankönyvek írásán keresztül. Oktatunk a környezetgazdálkodási agrármérnöki és a természetvédelmi mérnöki alapszakokon is. Ezen kívül dolgozunk a szervezés alatt álló angol nyelvő kari képzés gyepgazdálkodási oktatási anyagán is. Az utóbbi idıben a gyepgazdálkodás-tudományokat is áthatotta a sokrétőség a multifunkcionalitás által elvárt fejlesztési igény, így 8, speciális gyepgazdálkodási területtel foglakozó „B” tantárgyat fejlesztettünk ki. A mezıgazdasági mérnöki szak hallgatói részére 3 választható tantárgyunk van, az „Extenzív gyepgazdálkodás”, a „Gyepek gyomnövényei és 55
értékelésük…”, valamint a „Mérgezı- és gyógynövények”. Az agrármérnöki szak hallgatói közül a növénytermesztési szakirányt felvettek részére tanítjuk az „Organikus és urbanizációs gyepek” és a „Gyeptermesztés és hasznosítás minıségbiztosítása” címő választható tárgyakat. Az állattenyésztési szakirány 2004-ben kissé módosított tantárgyszerkezetén. Ennek eredményeként két új kötelezıen választható tárgyat tanítunk részükre. A „Gyephasznosítási rendszerek” oktatásáért csak mi vagyunk felelısek, a „Legeltetésre alapozott tej- és hústermelés”-t az állattenyésztı kollégákkal közösen tanítjuk. A környezetgazdálkodási agrármérnöki szak hallgatói a „Biogyepgazdálkodás”-t tanulják választható tárgyként, melyet a tanszékünk emeritus professzora oktat. A Bsc képzés keretében új A-kategóriás tárgyként jelent meg a „Pázsitgyep kertészet” c tárgy a kertész mérnöki szak hallgatói számára. A PhD doktorandusz képzésben a Növénytudományi Doktori iskola hallgatóinak oktatjuk a „Talajvédı és sport gyepek” c. tantárgyat. A mezıgazdasági mérnök és a növénytermesztı mérnök alapszakokon választható az általunk létrehozott „Gyep- és takarmánynövény-termesztési szakirány”, melynek vezetıje tanszékünk munkatársa. A tanszék tudományos utánpótlásnevelési tevékenységének elismerését jelenti, hogy a tanszék munkatársaiként alapító tagjai vagyunk a Növénytudományi, a Környezet és tájgazdálkodási, külsı tagjai vagyunk a Biológiai tudományi és a Debreceni Egyetem ATC. Állattudományi doktori iskolájának. Évente több diplomaterv készül a tanszék oktatói gárdájának konzulensi irányítása mellet. A tudományos diákköri munkát is támogatjuk. TDK-s hallgatóink rendszeres szereplıi és nyertesei az egyetemi és országos TDK konferenciák szekcióinak. A TDK munka jól alapozza a doktorandusképzést, a doktori iskolák mőködését. Eddig 3 fı ösztöndíjas és 3 fı levelezı képzésben résztvevı PhD doktorandus hallgató munkáját irányítottuk a tanszéken. Az oktatási tananyag biztosítása céljából, a tanszék gondozásában eddig megjelent 3 gyepgazdálkodási tankönyvként is engedélyezett szakkönyv, és 6 szakkönyvben gyepgazdálkodási könyvrészlet írójaként szerepelnek a tanszék munkatársai. Az oktatási jegyzeteink száma graduális képzésben 2, levezı és távoktatási képzésben 4, felnıttképzésben 2. A tanszéki oktatómunka szakmai elismerését jelenti, hogy részt vettünk az FVM és a Független Ökológiai központ által koordinált továbbképzési tananyagok jegyzeteinek megírásában is. Így készült, az FVM pályázatot nyert gazdák továbbképzésének biztosítására, az „Extenzív gyepgazdálkodás” és az „Ökológiai gyepgazdálkodás” c jegyzet. Közremőködtünk a Magyar Televízió „Nagyváthy gazdaképzı” mősorának gyepgazdálkodási tananyag kialakításában is. Ennek keretében elkészült oktatófilmeket – Gyepgazdálkodás I., Gyepgazdálkodás II., Gyepvetımag termesztés, Gyepjavítás– a tanszéki oktatásban is felhasználhatjuk. Az oktatási munka hatékonyságát segíti a szakképzési támogatások elnyerésével kapott pénzügyi forrásokból beszerzett eszközök alkalmazása. A pályázati lehetıséget biztosító rendelet megszületése óta, az elmúlt évek alatt öt cég adott évi rendszerességgel ilyen jellegő támogatást tanszékünknek, ezzel is elismerve a tanszéki oktató, kutató és szaktanácsadási munkánk hatékonyságát.
56
Kutatási-szaktanácsadási tevékenység A Gyepgazdálkodási tanszéken eredményes és nagy hagyományokon alapuló tudományos kutatómunka folyik. A kutatómunkában és a kutatási eredmények gyakorlatba való elterjesztésében, a szaktanácsadási tevékenységben tanszékünk hosszú ideje résztvesz. Tevékenységünk, mind hazai mind nemzetközi viszonylatban elfogadott. A mi kutatási eredményünkhöz kapcsolódik a „gyepek komplex gyomirtási” rendszerének kidolgozása, ami már 25 évvel ezelıtt is magas szintő környezetvédelmi szemléletet tükrözött. A gyakorlatban széles körben elterjedt a tapasztalati kísérletek alapján kialakított, „gödöllıi gyepmőtrágyázási módszer”, ami jól tervezhetıvé teszi mind hozam és állateltartó-képesség, mind ökonómiai szempontból a gyeptermesztést. A tanszék kutatómunkáját alapvetıen megszabják a hagyományok és a napjaink elvárásai. Az elıbbieket a fent említett, az utóbbiakat a most folyó kutatások jellemzik. Munkánk elismerését mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 1998 óta részt veszünk nemzetközi együttmőködéső, közös kutatómunkákban is. A bécsi BOKU egyetemmel együttmőködésben 1998 óta vizsgáljuk a vadvirágos díszgyepek telepítési és fenntartási módszereinek hatását. Az együttmőködést az Osztrák Magyar Alapítvány és a TéT pályázatok is támogatták. Az EU V. kutatási pályázatra közösen beadott pályázatunk viszont nem nyert támogatást. A téli legeltetés problémakörét a német Giesseni Justus Liebig Egyetem Gyepgazdálkodási Tanszékével együttmőködésben több ország részvételével /FVM és TéT pályázati támogatás mellett/ kutattuk. Az oktatási, kutatási együttmőködés eredményeként a Tanszék egyik PhD doktorandusz hallgatója egy éves DAAD ösztöndíjjal tartózkodott és vett részt a kutatómunkában, Németországban. Prof. Dr. Opitz von Boberfeld tanszékvezetı – csakúgy mint mi– többször meglátogattuk kutatási és oktatási tapasztalatcserére egymás tanszékeit. A németországi Hohenheimi Egyetemmel szintén szoros szakmai kapcsolatokat tartottunk fenn. Munkatársaink többször nyertek egy –egy hónapos tanulmányútra szóló ösztöndíjat az egyetem gyepgazdálkodási tanszékére. A tanszékvezetı, Prof. Dr. Helmut Jacob elfogadva meghívásunkat, egy hónapra szóló magyar vendégprofesszori pályázat támogatásával kapcsolódott be a munkánkba. Az „ökológiai és urbanizációs gyepek” c tárgyat elsısorban az 1994-es tanulmányutunk keretében, az ott szerzett tapasztalatok alapján alakítottuk ki és szerveztük meg a tantárgyfejlesztést és az oktatást. A kifejlesztett témakör önálló „B” tárgyként való oktatására meghívást kaptunk a többször nevet változtatott, Budapesti Kertészeti Egyetem, Ökológiai Gazdálkodási Tanszékére is, ahol 30-50 fıs létszámmal több éve folyik az együttmőködı oktatás. Az ausztriai Gumpeinsteinben lévı gyepgazdálkodási kutató intézettel való szakmai együttmőködésünk eredményeként, munkatársaink nemzetközi ösztöndíjas tanulmányút keretében vettek és vesznek részt a kutatóintézet munkájában, és egy PhD doktorandusz hallgatónk dolgozott az intézetben, mint ösztöndíjas kutató. 2006-ban kezdtük azt a közös kutatómunkát, melynek keretében több magyarországi termıhelyen vizsgáljuk a klímaváltozás hatásait a gyepek termıképességére, a takarmány minıségére. Különbözı betakarítási idıszakok és -gyakoriság kipróbálása zajlik az adott termıhelyen legjobb stratégia megtalálása céljából. A szervestrágya- és főminták laboratóriumi vizsgálatát egységes metodikával Gumpensteinben végzik el. Kapcsolatunk hozott egy újabb kapcsolatot, mert a gumpensteini kolléga tanít az olaszországi, bozeni egyetemen. Innen érkezett 5 egyetemi hallgató és rektoruk két napos 57
szakmai tanulmányútra és a karunkkal történı kapcsolatfelvétel céljából. Az új kapcsolat eddigi eredménye, hogy 3 német nyelvő diplomadolgozatot bírálatra megkaptunk és elbíráltunk. Tanszéki munkatársunk és dékánunk meghívást kaptak a hallgatók záróvizsgáját elbíráló bizottságba, Bozenbe. A Nyitrai Agráregyetemmel való szoros szakmai együttmőködésünket bizonyítja, hogy a tanszékvezetı 2004-ben is tagja volt a Szlovákiában rendezett nemzetközi tudományos konferencia tudományos bizottságának és 2007-ben újabb hasonló meghívásunk van. A nemzetközi kutatási kapcsolatokban együttmőködı kollégák rendszeresen részt vesznek az általunk szervezett nemzetközi tudományos konferenciákon, és meghívnak az általuk szervezett tudományos rendezvényekre. Erre a területre kiterjedı kapcsolatunk van a szlovéniai Muraszombatban mőködı Mezıgazdasági és Erdészeti Kutatóintézettel. Hazai támogatással folyó jelenlegi kutatásaink a gyepfelújítás, -telepítés témakörére terjednek ki. Különösen sikeresnek mondható az FVM támogatással végzett, vezérnövényes gyepfelújítás témakörben elért eredmények gyakorlatban való alkalmazásának megjelenése. Az itt kapott eredmények alapján javaslatunkra bekerült az FVM pályázati rendszerébe, az extenzív gyepgazdálkodási pályázatok elvárásai közé, a szakértı bevonásával történı botanikai gyepállomány felmérés alapján, a gazdálkodás következtében törvényszerően kiritkuló gyepek felülvetéses visszatelepítésének engedélyezése, illetve elıírása. Az NKFP „Integrált Gazdasági Modellek” c. konzorciumos Széchenyi pályázatból elnyert, a gödöllıi és debreceni agrárkutatók együttmőködésében folyó kutatásban, a gyepkutatási altémacsoportot tanszékünk vezetıje irányítja, két külsı konzorciumi cég közremőködésével. Az NKFP „Mezıgazdasági technológiák minıségbiztosítása” címő projektjében ugyancsak sikerrel dolgozott tanszékünk. A talajtól a takarmányon át a juhtej és juhhúsig vizsgáltuk a minıségbiztosítás HACCP rendszerének kritikus pontjait. Kérıdzı állatfajról lévén szó a takarmány itt alapvetıen gyep volt, méghozzá fıként legelı, ezért kulcsszerep hárult ránk a kutatásban. A kritikus pontok és a hibaelhárítás témakörében OTKA pályázatot is nyertünk és sikerrel zártunk, igaz ebben sem mi voltunk a témavezetık, de sikerrel mőködtünk közre. A KAC pályázat keretében a parlagfőtıl mentes urbanizációs gyepek kutatására nyert el a tanszék pályázatot. Az eredményekrıl a „Szent István Napok Nyári Egyetem”-i rendezvény keretei között tartottunk eredményes, önálló oktatási kurzusokat társegyetemi és kutatóintézeti munkatársak elıadói közremőködésével „Parlagfő mentes urbanizációs gyepek” címmel. A GAK pályázat keretében konzorciumban nyertünk el kutatási témát (2004-2007) „Természetvédelmi gyepek hasznosítása tejelı juhokkal, fenntartható legeltetés-technológiai módszerek kidolgozása „ címmel, az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézetével, a Magyar Juhtej Szövetkezet Bakonszeg, az Öko Major KFT. Bakonszeg, konzorciumi tagságával és a Sárrét KHT. Bakonszeg, konzorcium vezetésével. Felkérésre, évenként több alkalommal, tartottunk és tartunk szaktanácsadás jelleggel, szakmai elıadásokat különbözı cégek, agrárkamarai tagok, FVM pályázatban résztvevı gazdák részére. A szaktanácsadási tevékenység alapján nyertünk el üzemi megbízásos kutatási vagy tervezési szaktanácsadási megbízásokat. Igy vettünk részt, ill. kaptunk megbízást –egy TDK munka folytatásaként– az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóságtól több éven keresztül a területhez tartozó árvízvédelmi töltések, földgátak gyeptakarójának állapotfelmérésére. A munka eredményeként bekerült az átdolgozott „Vízügyi Irányelvek” c. anyagba a töltések gyeptakarójának célirányos keverék
58
összeállítási javaslata és tervezési módszertana a mikroökológiai adottságok figyelembe vételével. Az urbanizációs, pázsit- sportgyepek tárgy fejlesztéséhez kapcsolódóan jött létre a bécsi BOKU egyetem és a tanszék vadvirágos témakörő pázsitgyep kutatása. Megbízást kaptunk a SCOTTS cég képviselıjétıl a szabályozott tápanyag leadású mőtrágya-készítményeik hazai kipróbálására és a magyar felhasználási, alkalmazási rendszer kialakítására. A gödöllıi pázsitgyep-teszt vizsgálatok után folytatjuk a szaktanácsadási munkát nemzeti elsı osztályú futball csapatok pályáin. Megkeresést kapott a Növénytermesztési Intézet a Nemzeti Lósport Kft-tıl a Kincsem Park galopp pályájának gyepesítési állapot felmérésére és javítására. Az ügetı pályáról áttelepített pályán ugyanis nem volt a lóversenysport céljaira használható fő. A hibák feltárása után végzett szaktanácsadás alapján a szükséges mértékig rendbe hoztuk a versenypálya gyepét. A javítási lehetıségek kutatását tovább folytatjuk a kívánt versenygyepcél elérése, és a megbízható fenntartás technológia kialakításáig. Kikérték a véleményünket az M3 autópálya 2002/2003 telén keletkezett töltésgyep károsodásának vizsgálatára is, amelyet a Talajtani tanszék munkatársaival közösen végeztünk. A KTI-vel együttmőködésben, bekapcsolódtunk a Balaton felvidéki Nemzeti Park egyes gyepterületeinek vizsgálatába és a természetvédelmi célú gyepgazdálkodás megtervezésébe. Ennek elkészülte után, ehhez kapcsolódóan a témakör tovább fejlesztésével, eredményes TDK munka is készült a témakörbıl. A gyöngyösi Károly Róbert fıiskola felkérésére bekapcsolódtunk a Tisza Vásárhelyi Terv hullámtéri gyepgazdálkodási viszonyainak elemzı értékelésébe is. Tanszéki munkatársunk 2006-ban kapott felkérést a Rákosi vipera Megırzési Központtól a kígyófaj magyarországi élıhelye természetvédelmi gyepkezelési tervének elkészítésére. A kutatási eredményeket, és a gyakorlati tapasztalatokat a szaklapokban való közléssel tesszük a gyakorlati szakemberek számára elérhetıvé. A Magyar Mezıgazdaság c. lap mellett az új alapítású szaktanácsadó lapok felkérésére, mint pl. az „İstermelı” írunk szaktanácsadás jellegő cikkeket, nemcsak a gyepgazdálkodás, hanem a pázsit- sportgyepek témakörébıl is. A tanszéki oktató, kutatómunka elismeréseként, tanszékünk tagjai több egyetemi és minisztériumi kitüntetésben részesültek. A tanszék szerepe a hazai és nemzetközi tudomány szervezıi és közéleti tevékenységben Az eddig végzett tevékenység és kutatómunka eredményének tudható be, hogy a most megalakult MTA Agrárosztály Gyepgazdálkodási Bizottság tagjai vagyunk, és két taggal veszünk részt a bizottság tudományos folyóiratának szerkesztı bizottsági munkájában. A MAE Gyepgazdálkodási Egyesületének szekció vezetıje a tanszékvezetı és munkája elismeréseként az országos vezetés MAE aranykoszorús emlékérem kitüntetésben részesítette, dr. Barcsák Zoltán professzorral együtt. A szaktanácsadási munka eredményeként kinevezett tagja van a tanszékrıl az Igazságügyi Mezıgazdasági szakértıi Bizottságnak, ahol a Növénytermesztési Albizottság elnöki teendıit látjuk el. Az FVM felkérése alapján bekapcsolódtunk az EU EMOGA támogatási rendszer magyarországi gyepgazdálkodási követelményrendszerének kidolgozásában. A tanszéki kutatások eredményeinek nemzetközi konferenciákon történı bemutatása és a személyes kapcsolatok kialakítása tették lehetıvé nemzetközi közös kutatásokban való külföldi anyagi támogatású részvételt. Így jött létre az osztrák és német kutató csoporttal való 59
közös kutatási munka. A munka elismerésekén kaptunk mind a két projektre állami TéT pályázati támogatást és az FVM-tıl a dr. Tasi Julianna által irányított téli legeltetés vizsgálataihoz a pályázati támogatás három évre. A szakmai elismerést jelenti az is, hogy vezetıi vagy tagjai vagyunk a hazai és nemzetközi szervezéső nemzetközi tudományos konferenciák szervezı bizottságainak, és beválasztanak a külföldi társintézményeken szervezett hasonló konferenciák tudományos bizottságaiba. A nemzetközi szakmai szervezeti életben tagjai vagyunk a Brit Gyepgazdálkodási Tudományos Szövetségnek, az Osztrák Gyepgazdálkodási Szövetségnek, és az Európai Gyomkutatók Szövetségének. Különös jelentıséggel bír, hogy a szervezetek tudományos folyóiratát, mint tag, ingyen megkapjuk, ami százezer forintos nagyságrendő megtakarítást jelent a tanszéknek évenként. Eddigi tapasztalataink alapján megállapítható, hogy a tanszékként való mőködés, úgy hazai, mint nemzetközi téren, elısegíti az együttmőködést. A szakmai-tudományos, valamint oktatási téren egy magasabb rendő minıségi elvárás megvalósításaként jelenik meg a tevékenységünk megítélése.
60
A Gyepgazdálkodási Tanszéken készült diplomatervek, TDK dolgozatok (1996 –2006) 1996 Szél Zsuzsanna: Konzulens: Tasi Julianna (Dipl. És TDK dolg.) Benkó Erika: Konzulens: Tasi Julianna (Dipl.dolg.) Sztrehaletné Szél Magdolna: A vegyszeres gyomirtás szerepe a gyepfelújításban. konzulens: Dr. Szemán László, dr. Németh Imre (Dipl.dolg.) Bese Klára: Vadvirágos és talajvédı gyepek vizsgálata konzulens: Dr. Szemán László (TDK dolg. Környzetvédelmi OTDK különdíj) Dósai Tamás: A tápanyag ellátás lehetıségei gazdasági és pázsitgyepeken. Konzulens: Szemán László (Dipl.dolg.) Adamik Tibor: A gyepgazdálkodás jelenlegi helyzetének értékelése, Konzulens: Szemán László (Dipl.dolg.) Szukics Péter: A rátóti gyepterüetek termesztési állapot vizsgálata Konzulens: Szemán László (Dipl.dolg.) 1997 Bese Klára: Vadvirágos és talajvédı gyepek vizsgálata Konzulens: Szemán László (Dipl.dolg.) Kovács Erika: Gyümölcsösök sorköz füvesítése Konzulens: Szemán László (Dipl.dolg.) Joósz Andrea: Golfpálya mint vadvirágosa élıhely fenntartás, Konzulens: Szemán László (Dipl.dolg.) 1998 Pósfay Márta: A csapadék és a hımérséklet hatása a gyepek hozamának megoszlására. Konzulens: Tasi Julianna (Dipl.dolg.) 1999 Bata Éva: Vadvirágos gyepvetımag-keverék tervezése ökológiai szempontok alapján. Konzulens: Szemán László (Dipl.dolg.) Antal Diána: Minıségbiztosítási prioritások egy gyógynövény termesztésének és feldolgozásának tükrében. Konzulens: Tasi Julianna (Dipl. dolg.) Bajnok Márta: Gyógynövénygyőjtési lehetıségek különbözı típusú gyepeken. Konzulens: Tasi Julianna (Dipl. és TDK dolg.) Kripner Veronika: A gyepeken termı gyógynövények népgyógyászati jelentısége. Konzulens: Tasi Julianna (Dipl. és TDK dolg.) Podmaniczky Tímea: A gyepeken termı gyógynövények jelentısége, állatgyógyászati felhasználás lehetıségei. Konzulens: Tasi Julianna (Dipl.dolg.) Rostás Mónika: Mérgezı- és gyógynövények aránya és jelentısége különbözı típusú gyepeken. Konzulens: Tasi Julianna (Dipl. és TDK dolg.) Szıke Szilvia: A gyepek szerepe a talajvédelemben Jákotpusztán és térségében. Konzulens: Tasi Julianna, Szabó Lajos (Dipl. és TDK dolg.)
61
Viola Noémi: Veronika fajok beltartalmi értékének összehasonlító vizsgálata. Konzulens: Tasi Julianna (Dipl.dolg.) 2000 Felkai Beáta Olga: Golfpálya létesítés, fenntartás technológiai és gazdasági kérdései. Konzulens: Szemán László (TDK dolgozat) Szögi Csaba: A gyepek természetvédelmi szempontú fentartása. Konzulens: Szemán László (Dipl.dolg.) 2001 Felkai Beáta Olga: Golfpálya létesítés, fenntartás technológiai és gazdasági kérdései. Konzulens: Szemán László(Diploma dolgozat) Frühwirth Helga: Parlagfő-mentes pázsitgyepek fenntartási lehetıségeinek vizsgálata. Konzulens: Szemán László, (Dipl. dolg.) Frühwirth Réka: A nagy fajdiverzitású urbanizációs gyepek kialakításának lehetıségei. Konzulens: Szemán László (Dipl.dolg.) Maradics Zsoltné: Vadon termı gyógynövények telepíthetıségének vizsgálata nagy fajdiverzitású gyepvetımag keverékekben. Konzulens: Szemán László (Dipl.dolg.) Füleky Zsuzsanna: EU szabályozók hatása a gyepgazdálkodásban. Konzulens: Szemán László (Dipl.dolg.) Szalkai Edit: Néhány füves terület értéke a gyepgazda és a gyógynövény-győjtı szempontjából. Konzulens: Tasi Julianna (Dipl.dolg.) Renczes Cecília: A Tamariska-domb természetvédelmi értékének változása. Konzulens: Tasi Julianna (Dipl.dolg.) Szabó Csilla: Különbözı módon hasznosított gyepek természetvédelmi és gyepgazdálkodási értéke.Konzulens: Tasi Julianna (Dipl. dolg.) Kovács Mónika KTI V. évf.: Legeltetéses gyepfenntartás tervezése a Balaton-felvidéki Nemzeti Park természetvédelmi gyepterületein Egyetemi Konferencia: Természet és tájvédelmi szekció I. helyezés 2001/2002 Konzulens: Szemán László (TDK dolg.) Keresztessy Ferenc KTI V. évf: Nagy fajdiverzitás fenntartása urbanizációs gyepekben VIII. Országos Felsıoktatási Környezettudományi Diákkonferencia, Települési környezetvédelem, települési értékek, településesztétikai szekcióban – Különdíj, 2001/2002. Konzulens: Szemán László (TDK dolg.) Felkai Beáta GTK V. évf.: Golfpálya létesítés és fenntartás technológiai és gazdasági kérdései Egyetemi Konferencia Ágazati gazdaságtanok szekció III. helyezés. 2001/2002 Konzulens: Szemán László, Takács István (TDK dolg.) 2002 Jánky Szilvia: Célirányos gyeptelepítés a hasznosító állat, a ló igényei szerint. Konzulens: Szemán László (Dipl.dolg.) Keresztessy Ferenc: Nagy fajdiverzitás fenntartása urbanizációs gyepekben. Konzulens: Szemán László (Dipl.dolg.) Kovács Mónika: Legeltetéses gyepfenntartás tervezése a Balaton-Felvidéki Nemzeti Park Természetvédelmi gyepterületein. Konzulens: Szemán László (Dipl.dolg.) Kovács Györgyi: Természetvédelmi gyepek fenntartása kaszálással. Konzulens: Szemán László (Dipl.dolg.)
62
Leirer Linda: A mezıgazdasági mővelés által kiváltott antropogén hatások értékelése magyarországi gyepeken. Konzulens: Szemán László (Dipl.dolg.) Ónodi Mónika: Gyógynövények farmakológiai hatása juhoknál. Konzulens: Szemán László (TDK dolg.) Varga János: A gyepmőtrágyázás környezeti hatásainak vizsgálata Konzulens: Szemán László (Szakmérnöki szakdolgozat.) Laczkó Zoltán: A golfpályák intenzív gyeptípusai fenntartásának vizsgálata, SzIE. Kertészettudományi Kar. Konzulens: dr.Gerzson László, Kertészettudományi Kar, dr. Szemán László MKK. 2003 Békés Terézia: Vetımag komponensek hatása a fejdiverzitásra virágos réttípusú gyepekben. Konzulens: Szemán László (Dipl.dolg.) Dömötör Tibor: A konvencionális mőtrágyák hatásainak vizsgálata sportgyepeken. Konzulens: Szemán László (Dipl.dolg.) Dömötör Tibor: A nádképő csenkesz magtermesztése. Konzulens: Szemán László (Szakmérnöki dolg.) Falusi Gábor: Az elsı hasznosítás idıpontjának hatása a gyep állateltartó-képességére. Konzulens: Tasi Julianna (Dipl.dolg.) Felkai Beáta GTK V. évf.: Golfpálya létesítés és fenntartás technológiai és gazdasági kérdései XXVI. Országos TDK konferencia Agrárgazdasági szekció II. helyezés 2003 Konzulens: Szemán László Takács István Ónodi Mónika MKK V. évf.: Gyógynövények természetes juhlegelıkön - A Symphytum officinale L. farmakológiai hatás juhoknál. XXVI. Országos TDK konferencia Állatorvosi szekció, Különdíj. 2003 Konzulens: Szemán László Ónodi Mónika: Gyógynövények természetes legelıkön – a Symphytum oficinale L. farmakológiai hatása juhoknál. Konzulens: Szemán László (Dipl.dolg.) 2004 Bálint Annamária: Gyepes területek parlagfőmentesítése.. Konzulens: Szemán László (Dipl.dolg.) Borszéki Adrienn: Gyepek tápanyagellátása az Európai Unió szabályozóinak függvényében. Konzulens: Szemán László (Dipl.dolg.) Farkas Beáta: A Duna-Ipoly Nemzeti Park gyepgazdálkodása. Konzulens: Tasi Julianna (Dipl.dolg.) Mérten Endre: Pillangósvirágú gyepalkotók értékelése a gyepgazdálkodás, és a szárazságtőrés szempontjából. Konzulens: Tasi Julianna (Szakdolgozat) Holicsek Péter: Mérgezı és szennyezı növények gyepekben. Konzulens: Tasi Julianna (Szakdolgozat) 2005 Bánffy Dániel 2005. Szürkemarhával való legeltetés a Fertı Hanság Nemzetipark gyepterületein és ennek hatása a gyepre. konzulens: Dr. Szemán László egy doc, Dr. Kárpáti László igazgató (Dipl.dolg.) Barcsák Gábor 2005. Fiatal pályakezdı lehetıségei a gyepre alapozott húsmarha tartásban konzulens: Dr. Szemán László (Dipl.dolg.)
63
Tichy Balázs 2005. Parlagfőmentesítés biológiai módszerei pázsitgyepeken, Konzulens: Dr. Szemán László (szakmérnöki dolgozat) 2006 Böhönyei Gábor: Vadföld gazdálkodás tervezése. konzulens: Dr. Szemán László (szakdolgozat.) Bucsi József: A növényállomány összetételének hatása a gyep termésére. Tasi Julianna (szakdolgozat) Csatai Gábor: Kerti gyepekben alkalmazható mőtrágyák összehasonlító vizsgálata, Konzulens: dr.Gerzson László, külsı konzulens: dr. Szemán László (dipl.dolg. Bp.Corviunus Egyetem, Kertészettudományi Kar) Dr. Gortva Szilvia: Gyógynövények elıfordulása és szerepe természetes gyepekben. Konzulens: Tasi Julianna (szakdolgozat) György Attila: Mőtrágya nitrogén hatása pázsit- és sportgyepeken, SzIE TDK koferencia I. helyezés Konzulens: Szemán László (TDK dolg.) Juhász Anna: Legelıre alapozott juhtenyésztés tervezésének lehetıségei, konzulens: Dr. Szemán László (Dipl.dolg.) Kárpáti Ágnes: a bodza jelentısége és felhasználási lehetıségei Magyarországon Konzulens: Tasi Julianna (szakdolgozat) Kecsı József: Szénakészítés lehetıségei és gépei a lovas gazdaságokban, konzulens: Dr. Szemán László (szakdolgozat.) Kenéz Árpád, Saláta Dénes és Szabó Máté: A pénzesgyır-hárskuti hagyásfás legelı botanikai és környezetgazdálkodási viszonyainak feltárása SzIE TDK koferencia I. helyezés Konzulens: Penksza Károly, Malatinszki Ákos, Szemán László (TDK dolg.) Kulin Balázs: Pázsitgyepek fenntartása GARDENA hengerkéses és rotációs főnyírókkal, SzIE TDK koferencia különdíj, Konzulens: Szemán László (TDK dolg.) Martinov Laura: Budapest pollen-szennyezettsége – a terjedést befolyásoló tényezık. Konzulens: Tasi Julianna (dipl. dolg.) Szentes Szilárd: Összehasonlító gyepgazdálkodási és természetvédelmi vizsgálatok és értékelés a Dunántúli-Középhegység természetes gyepeiben. Konzulens: Penksza Károly és Tasi Julianna (TDK dolgozat) Szombati Dóra: Különbözı gyephasznosítási módok hatása a növényállomány összetételére a hortobágyi vizes élıhely-rekonstrukciós programban. Tasi Julianna (TDK dolgozat) Vásárhelyi Levente: A gyepek 137Cs és 90Sr..radioizotóp tartalmának környezeti hatásvizsgálatat Bács-Kiskun megyei mérések alapján konzulens: Dr. Szemán László (Dipl.dolg.) Végert Ádám: Különbözı típusú gyepek állateltartó-képessége terméshozamuk függvényében. Tasi Julianna (szakdolgozat) Wernke Oszkár: A tradicionális gyepgazdálkodás hegyvidéken Pilisszentiván, Nagykovácsi és Solymár községek gazdálkodási adatai alapján konzulens: Dr. Szemán László (szakdolgozat.)
64
EGY KIVÁLÓ SZAKEMBER KÖSZÖNTÉSE SZAKMAI TEVÉKENYSÉGE ALAPJÁN Vinczeffy Imre MTA Agrártudományok Osztálya Gyepgazdálkodási Bizottságának elnöke
Tisztelt Bizottság, kedves Vendégek, Hölgyeim és Uraim! Megtisztelı kötelezettségnek teszek eleget, amikor - több mint 40 éves eredményes szakmai tevékenysége után – köszönthetem azt az önzetlen, szerény és szorgalmas, kiegyensúlyozott és nyugodt szakembert, aki munkásságával, hozzájárult Bizottságunk létrejöttéhez. Ma, a 75. életévének napján ünnepelhetjük Dr. Barcsák Zoltán professzor emeritust, aki közel fél évszázada tagja testületeinknek. A Magyar Agrártudományi Egyesület Gyepgazdálkodási Szakosztályának több évtizedig alelnökként segítette a mostoha körülmények között lévı legelıgazdálkodás ügyét. Nagyban hozzájárult – a megszüntetésre elıirányzott - szakosztály megerısítéséhez és olyan munkacsoportok kialakításához, amelyekbıl 1999 év végén önálló Gyepgazdálkodási Társaságot hozhattunk létre 6 szakosztállyal. Egy kutatót - a szervezı munkáján kívül – a szakmai eredményei is jellemzik. A 60-as évek közepétıl a mőtrágyázási és vegyszeres gyomirtási kísérletek kötötték le, de talált alkalmat a munkatársa közremőködésével egyetemi jegyzet megírására, amely 1976-ban jelent meg. Alig 2 év múlva a gyepgazdálkodás történetének kérdéseit vázolva megállapította, hogy gyepeink termıképessége kihasználatlan, pedig mőtrágyázásra jelentısen növekszik a termés. Említette a legelıgazdálkodást szabályozó intézkedéseket és a támogatási rendszert, amely – sajnos rövid ideig tartott. A Debreceni Agráregyetemen szervezett Nemzetközi Gyepgazdálkodási Napon ismertette a vizsgálatai eredményét, az állatok kedvezı legelési módját, amely összefügg az ízletességgel. Kispál Tibor munkatársa javaslatára a juhok legelésének , válogatóképességük megismerésére vizsgálatokat kezdtek fisztulás módszerrel. Megállapították, hogy délelıtt valamivel többet legelnek, mint délután, valamint, hogy egy nap alatt 53 növényfaj maradványát találtak a fisztulában. Ez azt jelenti, hogy az állatok ösztönösen sok növényt fogyasztanak! Szemán László és Tasi Julianna munkatársaival vizsgálták a BIOFERT tápoldat hatását: az adatok szerint 1 kg N-t tartalmazó oldat használata a zöldfő-többlet 75 – 203 kg között volt és délelıtt hatásosabb volt az állatok legelése. Az életszerőség érdekében gazdaságokban is végzett kísérleteket Észak Magyarországon, ahol Kertész István közremőködésével nagyon szép eredményeket mutathattak be a lejtıs borsodi legelıkön, üzemi viszonyok között Törekvésének hármas célja volt: a mőtrágyahatás megállapítása és bemutatása, ezek révén a kis terméső gyepek állateltartó képességének növelése, annak állandósítása. Kezdeményezése - és a célt szolgáló folyamatos munkája - jelentısen hozzájárult Borsod megye hegyvidékén a legelıgazdálkodás kialakításához és annak folyamatos fejlesztéséhez.
65
Tömör szakmai tevékenysége és önzetlensége (amely növelte a legelıgazdálkodásra fordított idıt) a bemutatókon gyakran ismertetett eredményeken kívül – sajnos – egészségi gondokat is okozott. Ezelıtt több mint 20 éve súlyos betegséget kellett átvészelnie, de az erıs szervezete és az akaratereje hozzásegítette a gyógyuláshoz, aminek a kedves Családján kívül a gyepgazdálkodásban tevékenykedık is örvendenek Tisztet Barcsák Professzor Úr, nagyra becsült kedves Zoltán Barátom! A Magyar Tudományos Akadémia Gyepgazdálkodási Bizottsága nevében ıszinte barátsággal és tisztelettel köszönöm azt a sok munkát, példamutatást, amelyekkel megtiszteltél bennünket. Kívánom mindnyájunk nevében, hogy életed további részében sok örömöd legyen kedves Családoddal együtt. Ne felejtsd el se a MAE Szakosztályt, se az MTA Gyepgazdálkodási Bizottságot, mert mindkettınek létrejöttében jelentıs szereped volt, amelyet a gyepesek soha nem felejtenek el. Jó egészséget kívánunk, tisztelı barátsággal.
66
BARCSÁK ZOLTÁN 75 ÉVES – ÜDVÖZLÉS A KORTÁRS SZEMÜVEGÉVEL Várallyay György MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet, Budapest Nehéz 75. születésnapra „kortársi” üdvözletet megfogalmazni. Hisz ez az idı hihetetlenül gyors múlására emlékeztet (még akkor is, ha én azért majdnem három évvel fiatalabb vagyok a 75 éves Barcsák Zolinál). Lehet ezt optimálisan szemlélni: túléltem a hazai átlagéletkort, túléltem több rendszerváltást, s még csak 25 év múlva leszek 100 éves; de lehet pesszimistán is: már háromnegyed évszázada élek, hosszú évek óta „fogyasztom” a nyugdíjat. Barcsák Zoltánnál úgy vélem, hogy csak az optimista variánsot lehet alkalmazni. Barcsák Zoltán 1932. március 11-én született Arnóton, egy Miskolc melletti kis községben. Itt végezte az általános iskolát is 1938-tól 1946-ig. 1949-ben a Miskolci Mezıgazdasági Iskolán szerzett „Aranykalászos gazda” bizonyítványt, majd 1952-ben a Putnoki Mezgazdasági Gimnáziumban/Technikumban érettségizett, s innen jelentkezett a Gödöllıi Agrártudományi Egyetem Agronómiai Karára. Barcsák Zolit itt ismertem meg. Együtt izgultunk a felvételi vizsga folyosóján, s együtt örültünk a felvételi sikerének. 1952-tıl 1957-ig 5 évig voltunk évfolyamtársak. Furcsa évfolyam volt a miénk (amelynek még élı és mozgásképes tagjai idén veszik át „Aranydiplomájukat”). 1952-ben az ország túl volt már a vesztes II. Világháborún; az ország – Trianonon is túltevı – visszacsonkításán; a háborús romok nagy részének eltakarításán; a földosztáson; sıt a háború utáni néhány éves viszonylag demokratikus periódust lezáró „fordulat évén” (1949) is. Teljes erıvel folyt az „osztályharc” és az erıszakos kollektivizálás. A szocializmus felsıbbrendőségét bizonyítani hivatott mezıgazdasági nagyüzemek, állami gazdaságok és termelıszövetkezetek jól képzett mezıgazdasági szakembereket igényeltek. A több-lépcsıs agrár-oktatás igyekezett is ezt az igényt minél teljesebb körően kielégíteni. A munkás- és parasztszármazású fiatalok „gyorstalpaló” szakérettségikkel kaptak lehetıséget a felsıfokú, egyetemi képzésre. Magyarország legfiatalabb agrártudományi egyeteme, Gödöllı is hihetetlen nagy feladatokat kapott. 1952-ben négy Karra (Agronómiai, Állattenyésztési, Mezıgazdasági gépész, Agrárközgazdász) lehetett jelentkezni, s nagy számban bejutni. Az Agronómiai Karon több mint 300 fıvel indultunk: fıleg a káderpolitikai szempontoknak megfelelı, nem ritkán idısebb, „Párt-beiskolázott” munkás- és parasztszármazású fiatalok, s csak viszonylag kevés „egyéb”. Többségük tényleges megtiszteltetésnek vette az egyetemistaságot, s nagy szorgalommal igyekezett hiányzó, de a felzárkózáshoz szükséges alapismereteket elsajátítani, s legalább a – miattuk leszállított – egyetemi követelményeknek megfelelni. Az oktatás ennek ellenére igen magas színvonalon folyt. Az alap-, alapozó- és szak-tárgyak logikusan épültek egymásra. Az erıs alapozásra jellemzı, hogy a mezıgazdaság kemizációját (növényi tápanyagellátás, növényvédelem, termékfeldolgozás), gépesítését és a biológiai forradalmat megelızı évek egyetemi képzésében 5 kémia (szervetlen és analitikai kémia; szerves és biokémia; fiziko-kémia és kolloidika) és 5 biológia (növénytan és növényélettan; állattan és állatélettan; genetika) alaptárgy került oktatásra. Ez, elsısorban a gyengébb alapokkal rendelkezı szakérettségisek számára – minden szorgalmuk ellenére – gyakran jelentett megoldhatatlan feladatot, s jelentıs volt a lemorzsolódás. Kitőnı professzori gárda oktatott Gödöllın, hogy csak Szekeres László, Kuthy Sándor, Nagymihály Ferenc; Páter Károly, Pecznik János; Máthé Imre, Jeanplong József, Précsényi István, Priszter Szaniszló, Vinczeffy Imre; Tangl Harald; Kolbai Károly, Láng Géza, Sipos Gábor, Bocz Ernı, Baskay-Tóth Bertalan; Cselıtei László, Bálint Andor; Manninger G. Adolf, Uzonyi Ferenc; Horn Artúr, Schandl József; Oroszlány István nevét említsem. Bár közülük többen az Egyetem teljes Gödöllıre költözésekor Budapesten maradva más egyetemekhez „igazoltak 67
át”, a mi évfolyamunk alapképzésében mindenképpen nemzetközi színvonalat garantáltak. Oktatásuk – és számonkérésük – igényes, pontos, szigorú és következetes volt. Kaptak is eleget túlzott „tudományosságukért” a Diákszövetségtıl. Barcsák Zoltán korán a természet és gyepek elhivatottjává vált. Hisz „Aranykalászos gazda” és érettségizett „Agronómusként” került az Agrártudományi Egyetemre, ami akkor ténylegesen színvonalas és minden szempontból központi egyetem volt. Az ország legkülönbözıbb részérıl, a társadalom legkülönbözıbb osztályaiból voltak évfolyamtársaink, nem kis számban „beiskolázott” idısebb káderek is. Többségünk kollégista volt, s vagy az akkor még egyedül álló fıépületben, vagy a Tessedik Diákszállóban vagy Máriabesnyın lakott. Együtt tanultunk, éltünk, közlekedtünk, kártyáztunk, udvaroltunk. Ez utóbbi miatt vetekedtünk egymással, a párhuzamos karokkal (kétségtelenül a gépészek voltak a sztárok), s Gödöllı város fiataljaival is. Az Egyetemen is sok lány volt, sıt tanult is. Az órákra és gyakorlatokra kötelezı volt eljárni. Ezt azonban nemcsak azért vettük komolyan és tartottuk természetesnek, mert ez volt a feladatunk, s néhány hiányzás után elveszíthettük ösztöndíjunkat, hanem azért is, mert ezek érdekesek, szemléletesek voltak, nemcsak ismereteket oktattak, hanem neveltek is: ténylegesen az életre, a szakmaszeretetre, a kemény munkára, és a következetességre. Barcsák Zoli nemcsak kiemelkedı alkatával, s szép, tiszta, határozott és zengı hangjával emelkedett ki közülünk, hanem példamutató szorgalmával, viselkedésével, sugárzó egyéniségével is. Mindenki ismerte és szerette, sıt tisztelte ıt: nyíltságáért, (akkor bizony nem mindig „célszerő”) ıszinteségéért, szókimondásáért. Erıs és népszerő volt a Tudományos Diákköri mozgalom. Egy-egy iskolateremtı professzor, docens, adjunktus vagy tanársegéd mellett élvezett volt önálló munkát végezni. Jó volt érezni, hogy partnernek tekintenek minket, s atyai módon irányítanak bennünket. Kisebb sikerélményeinknek ıszintén tudtak örülni, s „Látod? Megéri!” szavakkal ösztönözni. „Rét-legelı” tárgyunkat egy végtelenül szimpatikus, kopaszodó, bajuszos ember, BaskayTóth Bertalan tartotta. Önmagát „az ország elsı gyepmesterének” nevezte, hihetetlenül gazdag és tartalmas elıadásait eredeti humorral főszerezte. A szabadföldi gyakorlat sétái közben felmarkolt egy-egy csomó füvet vagy öl szénát, s azt kellett, akár becsukott szemmel is, akár álmunkból felverve is felismernünk, s magyar vagy latin nevén szólítgatva a fajokat – kiválogatnunk. Berci bácsi felejthetetlen „fő”-jellemzései közül egyet azt hiszem az évfolyam egyetlen tagja sem felejtett el mind a mai napig: „Tiprást, rágást kitőnıen bírja, sıt megkívánja”. Tulajdonképpen nem csodáltuk, hogy Barcsák Zoltán Berci bácsi sugárzó vonzáskörébe került diákkörösnek, majd demonstrátornak. Az is igaz, hogy mi az elsı – akkor még budapesti – évfolyam kiváló botanikai iskolája után kerültünk Gödöllıre, tehát erısen be voltunk oltva növényszeretettel, fajismerettel. Barcsák Zolit már akkor szinte mindannyian elismertük Baskay-Tóth Bertalan munkatársának, sıt potenciális leendı utódjának. Elkövetkezett az 1956-os forradalom. Mi is bementünk HÉV-vel az október 23-i felvonulásra, majd ki-ki vérmérséklete és politikai meggyızıdése szerint vett részt a népfelkelésben. Többségünk haza igyekezett, gyalog, teherautón, a szerencsésebbek vonattal vagy autóstoppal. S vagy otthon folytattuk tevékenységünket, vagy közülünk sokan meg sem álltak Bécsig, s onnan szóródtak szét a világban. 1957 elején elıadások már nem nagyon voltak. Letettük ötödéves vizsgáinkat, majd készültünk diplomamunkát megvédésére, ill. az államvizsgára. Ez utóbbiból hiányzott a Marxizmus-Leninizimus, s megúsztuk az egyetem elvégzése után kötelezı 6-hónapos katonai szolgálatot is. Azt hiszem nem szükséges magyarázni, hogy miért, s azt sem kell bizonygatni, hogy mindkettınek egyértelmően örültünk. Volt azonban az éremnek egy másik oldala is. Kolbai Károly rektor úr azzal adta át „okleveles agronómus” diplománkat (amelynek borítóján a Rákosi címert egyszerően Kossuth címerrel ragasztották le), hogy egyéves, mezıgazdasági nagyüzemekben letöltendı foglalkoztatásunkat nem tudják biztosítani, s „menjen mindenki ki merre lát!”. Igaz ugyan, 68
hogy diplománkat rövid idın belül „okleveles agrármérnökre” javították, de kilátástalanságunkon ez vajmi keveset segített. Hisz a termelıszövetkezetek túlnyomó része feloszlott, s nem volt szükség jól képzett agrármérnökökre. A hatalmas, 300 fı feletti, évfolyamból – a jelentıs lemorzsolódás miatt – mintegy 120-an végeztünk. Közülünk sokan disszidáltak, s ebben sokakat csak a nyelvtudás hiánya akadályozott meg. Hisz az otthonról esetleg hozott németen és a kötelezıen tanult oroszon kívül nem kaptunk sem lehetıséget, sem „jó pontokat” a nyelvtanulásra. Néhányan állami gazdaságokban helyezkedtek el, s többen kerültek az oktatásba, kutatómunkába vagy szakigazgatásba. Közülük többen értek el komoly vezetı pozíciókat vagy tudományos fokozatokat. De sokan elhagyták a pályát. Barcsák Zoltán kis kitérı (gyakornok az Országos Fajtakísérleti Intézetben, tudományos segédmunkatárs a Mezıgazdasági Kutató Intézet, illetve a keszthelyi Mezıgazdasági Akadémia alkalmazásában, de gödöllıi munkahellyel) után – több évfolyamtársunkhoz hasonlóan – bennmaradt az Egyetemen egészen nyugdíjazásáig, ill. mind a mai napig. Itt szerzett 1961-ben egyetemi doktori címet „Különféle gyomirtó szerek vizsgálata különbözı termıhelyő természetes legelıkön” címő értekezésével. 1962-ben „mezıgazdasági tanár” oklevelet kapott a Mezıgazdasági Mérnöktovábbképzı Intézet tanárképzı szakán. A kortárs emlékezınek itt könnyő dolga van, mert Barcsák Zoltán a Gödöllıi Agrártudományi Egyetemen egy munkahelyen járta végig az egyetemi oktatók teljes „létráját”: 1960-tól 1964-ig egyetemi tanársegéd, 1964-tıl 1973-ig egyetemi adjunktus, 1973tól 1988-ig egyetemi docens, 1988-tól 1997-ig egyetemi tanár, jelenleg professzor emeritus. Tudományos tevékenységének a gyep volt a vezérfonala. Jól mutatja ezt az alábbi – önéletrajzából átvett – összeállítás: 1957–1972 1966–1985 1970–1980 1981–1990 1981–1986 1989–1990 1990–2004
Gyomirtás, vegyszeres gyomirtás. Gyepek mőtrágyázás. A gyepek gyomirtásának módszerei. A gyepek állateltartó képességének vizsgálata. A gyepek komplex javítása, a húsmarhatartás gyepre alapozása. Pest-megyei legelık ökológiai vizsgálata. Gyepnövények ízletességi vizsgálata.
1969-ben védte meg eredményesen „Vegyszeres gyomirtás és mőtrágyázás hatása a gyep növényzetének összetételére és takarmányértékére” címő kandidátusi értekezését. Mint népszerő oktató, következetesen szigorú vezetı, kitőnı gyakorlati érzékkel rendelkezı tudományos kutató számos egyetemi funkciót töltött be hosszabb-rövidebb ideig, kivétel nélkül közmegelégedésre: – – – – –
Takarmánygazdálkodási szakmérnöki szak szakvezetıje (1973–1997). Mezıgazdaságtudományi Kar Oktatási (1983–1984), Továbbképzési (1984–1987), majd Általános (1987–1993) Dékánhelyettese. Gyep-csoport vezetı (1973–1989). Kertészeti Tanszék (1994), majd a Gyepgazdálkodási Tanszék (1990–1996) vezetıje. Növénytermesztési Intézet igazgatóhelyettese (1990–1997).
1998-ban vonult nyugdíjba és kapott professzor emeritus címet. A GATE, majd a Szent István Egyetem különbözı karain oktatott, egyebek mellett olyan tantárgyakat, mint „A legelık és rétek talajvédelme”, „Gyepgazdálkodás”, „Bio-gyepgazdálkodás”, „Gyeptermesztés és hasznosítás”. Eredményes tudományos munkásságát 8 könyv és könyvfejezet (7 magyar + 1 idegen nyelven); 13 egyetemi jegyzet; 27 (19 + 8) tudományos cikk, 47 (38 + 9) tudományos konferencia kiadvány, 41 (38 + 3) szakcikk, valamint 11 népszerősítı cikk és kiadvány
69
bizonyítja. Hogy fentiek közül melyik mőfajban alkotott legkiemelkedıbbet, azt nehéz eldönteni. Véleményem szerint ott, ahol a tudomány eredményeit kellett szélesebb szakember-gárdának átadnia. Ezt szolgálták világosan, közérthetıen, szép és szabatos magyarsággal megfogalmazott, áttekinthetıen szerkesztett írásai, szóltak azok akár tudományos, akár gyakorlati szakembereknek, különbözı szintő hallgatóknak, akár a lelkes, téma iránt érdeklıdıknek. S ilyenek voltak elıadásai is: jól hallhatóak és könnyen követhetıek, közérthetıek, logikusan felépítettek, tartalmasak, s ha egyáltalán ma még ilyet mondani: jól jegyzetelhetıek. Ezek voltak az ı igazi „impakt faktorai”, s ezzel vált országosan ismert és elismert vérbeli tanítómesterré, igazi professzorrá, aki egyaránt otthon van az egyetemi katedrán, a szabadföldön (különösen, ha azt gyep borítja) és a személyes beszélgetésekben. Mint kortársnak és évfolyamtársnak még egy dolgot ki kell emelnem a „Barcsáki” életmőbıl, a „barcsákzolis” személyiségbıl. S ez a maradandó élményt nyújtó, kitőnıen elıkészített, megszervezett, lebonyolított évfolyam-találkozók. Ezeken közös emlékeink felelevenítésével mindig visszafiatalodtunk 10, 25, 30, vagy 40 évet. Reméljük így lesz ez az idén is, az immár 50 éves jubileumon. Tisztelt Barcsák Professzor Úr! Kedves Zoli! Kár, hogy szíved (és a nyugdíjazás merev és kegyetlen adminisztrációja) vissza-csábított szülıföldedre. De nekünk és sokaknak nagyon hiányzol a napi közéletbıl. Egy igazi és pótolhatatlan „hiánycikk” vonult vissza személyedben. Mert Baskay-Tóth Bertalan halála után Te vetted át az „ország elsı gyepmestere” kitüntetı címet. Viseld még sokáig, „barcsákiasan”, közkívánatra! Kedves Barcsák Professzor! Kedves Zoli! A kortársak nevében köszöntelek ismételten 75. születésnapodon. Remélem, hogy 25 év múlva én köszönthetlek majd, a századikon is. De addig még sokszor találkozunk, emlékezünk, vitatkozunk, viccelıdünk, s reméljük sok és különbözı jubileumi diplomát veszünk még át együtt. Ehhez kívánunk Neked töretlen és optimista szívósságot, tenni akarást, sok erıt és nagyon jó egészséget. Isten éltessen sokáig!
70
MIÉRT MOSTOHAGYEREK A MEZİGAZDASÁGI TUDOMÁNY? Kovács Gábor AGROSELECT Növénynemesítı és Forgalmazó Kft. Szarvas Szeretettel köszöntöm a 75 éves Barcsák Zoltán Professzor Urat! A rét-, legelı szakma kiváló szakértıje, kutató munkáját mindig nagy szakmai igényességgel végezte. Ízes magyar beszéde, embersége, sok embert ismertetett meg a legelı gazdálkodással. Kutató munkájával akkor ismerkedtem meg, amikor a rét-, legelı gazdálkodásnak a szarvasi Öntözési és Rizstermesztési Kutatóintézet volt a programvezetıje. Elismerésre méltó, hogy folytatta és folytatja a nagy elıdök munkáját – Kolbay, Grúber, Dıri, Varga János és nem utolsó sorban Baskai Tóth Bertalan örökségét. Szerencsés ember, mivel Szemán László személyében kiváló szakembert nevelt fel, aki eredményesen folytatja a megkezdett munkát. Szerte a világban a kérıdzı állatok tartása azóta legeltetés nélkül nehezen képzelhetı el. Sajnos nálunk a nagyüzemek terjedésével errıl megfeledkeztünk. Ki ne emlékezne, amikor a Magyar Parlamentben Baskai Tóth Bertalan fölszólalt a legelı gazdálkodásról. Ma találkozunk egy látványos legelı gazdálkodással, mely inkább pénzszerzés, mint átgondolt legelı gazdálkodás. A legelı gazdálkodással foglalkozó tudomány támogatása nem különbözik a mezıgazdasági kutatás siralmas támogatásától. Nincs átfogó tervezet a mezıgazdasági tudomány fejlesztésére. A 60-as, 70-es években jelentıs fejlesztést hajtottak végre úgy a tudományban, mint a termelésben. Ekkor épültek ki úgynevezett tájintézetek – Kompolt, Iregszemcse, Karcag, Nyíregyháza, Szarvas – és ez idıben volt olyan év, amikor importból kellett gondoskodni a szükséges kenyérgabonáról, valamint a takarmányról is. Ez az akkori mezıgazdasági tudomány fejlıdése, fejlesztése is hozzájárult, hogy a 70-es, 80-as években a magyar mezıgazdaság a világ élvonalához zárkózzon föl. Ha valaki ma legelı felújítást szeretne végezni, sok nehézségbe ütközik, mivel nincs kellı mennyiségő talaj- és a klíma adottságokhoz alkalmazkodó fő és pillangós növényfajtánk. Az egész mezıgazdaságban csökkent az ellenırzött, fémzárolt vetımag felhasználása. Az úgynevezett nagy gazdaságok és egyéb mezıgazdasággal is foglalkozó üzemek nem csak a saját maguk részére megtermelt vetımaggal rendelkeznek, hanem a bérmunkában végzett területeken is a saját maguk által termelt, de nem fémzárolt vetımagot árusítják vetımag áron a munkájukat igénybevevı partnerek felé. Így hozzájutnak ahhoz a szellemi értéktöbblethez, ami ıket nem illeti meg. A korábbi években a földalapú támogatás igénybevételéhez számlával kellett igazolni a vásárolt vetımag és mőtrágya értékét. Ezt a mai rendelkezések már nem írják elı. Korábban a Földmővelésügyi Minisztérium rendelkezett olyan fejlesztési alappal, amely a biológiai alap fenntartását segítette. Sajnos ez ma megszőnt. Az 1800-as évek elején az Alföldön olyan mértékő volt a szárazság, hogy egész gulyák és ménesek éhen pusztultak. Akkor Tessedik Sámuel a mezıgazdasági tudomány egyik úttörıje olyan, nem ıshonos növényeket próbált ki, amelyek enyhítettek a meglévı gondokon. A több mint két évszázad alatt olyan genetikai állomány alakult ki Magyarországon, mely alkalmas a megváltozott klimatikai tényezık bizonyos mértékő kivédésére. Nem véletlen dolog, hogy az utóbbi két évben nagyon sok nyugat-európai, valamint tengerentúli állam keresett meg bennünket a teljes lucerna kollekciónk megküldésére. Nyilván a nyugat-európai országok,
71
ahol a verticilium rezisztens fajták terjedtek el a fölmelegedés hatására a déli melegebb, viszonylag csapadékos idıjárásban a fuzárium rezisztens fajták kezdenek tért hódítani. Igénylik a magyar ıshonos alapanyag segítségével elıállított fajtákat, mint nemesítési alapanyagot, úgy a fő, mint a pillangós virágú növények esetében is. Nagyon jó lenne, ha a magyar ökológiához alkalmazott növények nem jutnának arra a sorsra, mint annak idején a magyar szürke szarvasmarha, a mangalica sertés, és jelenleg sok pénzt és energiát, munkát fordítunk arra, hogy visszaállítsuk ıket az eredeti vagy javított formájukra. Jó lenne, ha a jelenlegi legelı területeink nem a szarvasmarhák részére fenntartott sétáló területek, hanem az ott termelt növények szolgálhatnák a kérıdzı állatok fejlesztését, takarmányozását. Még egyszer kívánok Barcsák Professzor Úrnak további munkájához sok erıt, jó egészséget!
72
NÖVÉNYÁLLOMÁNY Minıség-különleges gyepek-főmagtermesztés
73
74
A SZİLİ TAKARÓNÖVÉNYES TALAJMŐVELÉSE Czinkóczky Mihály TSF Mezıgazdasági Víz- és Környezetgazdálkodási Fıiskolai Kar Szarvas Magyarország mezıgazdaságilag mővelt területeibıl mintegy 2.297.000 hektár az eróziónak kitett terület. Történelmi borvidékeink közül 13 helyezkedik el ilyen területen, tehát igen jelentıs borvidékeinken a vízerózió hatása. A borvidékek elhelyezkedését figyelembe véve szılıtermesztésre alkalmas meredek lejtéső területek, ahol kiváló bor termelhetı nyolc megyében találhatók mintegy 13.200 ha-on, ezek a területek a szılıtermesztés érdekében megfelelı technológia kialakításával újból betelepíthetık, hasznosíthatók. A lejtık kitettsége, a lejtés iránya a borok minıségét jelentısen befolyásolják. A fenti szempontok miatt a nagyüzemi szılıtermesztés kialakulásával a 17-25%-os lejtıkategóriájú területek teraszírozására került sor. A fenti meliorációs beavatkozás a jelentıs költségek mellett a táj arculatának teljes megváltoztatását vonta maga után, így lásd Szekszárdi borvidék Bakta dőlı 10-12 m-es bevágásai. Késıbbiekben a telepítési költségek emelkedésével a hegylábi területek nagy terméseredményeket, de gyengébb minıséget adó szılıfajtákkal telepítıdtek be. A minıséggel szembeni igénynövekedés az elızı évtizedekben parlagon hagyott hegyoldalak újabb betelepítését tenné szükségessé. A nagy telepítési költségeket megduplázó, meliorációs beruházás költségeit az ágazat nem tudja biztosítani. A környezet, táj védelme érdekében tartottuk fontosnak a más országokban széleskörően alkalmazott és bevált technológia felújítását, a szılı sorközeinek füves talajtakarását, amellyel a költségek nagymértékben csökkenthetık. A tárgykörben kidolgozott elméletek, módszerek, eljárások Az erózió elleni védelemre a hegy-völgy irányú szılıtelepítésben a telepítésnél két féle eljárást alkalmaznak: talajtakarás valamilyen szerves anyaggal és az idıszakos vagy tartós füvesítés. Az eljárások alkalmazhatósági összehasonlításával számos szerzı foglalkozik. Munkáikban az eljárások elınyeit, hátrányait talajtani és ökonómiai szempontok alapján hasonlítják össze. Adataik fıleg a 600 mm feletti éves csapadék mennyiségő, igen meredek, vázrészekben gazdag németországi és ausztriai borvidékekrıl származnak. Hazánkban a talajtakarás hatásával szılıültetvényekben igen kiterjedten és sokoldalúan foglakozott Varga I. (1986) az egri borvidéken, kísérleteiben a törköly+tyúktrágyával, szalmával takart, füvesített és kultivátorral mővelt szılısorok összehasonlító vizsgálatait végezte. A vizsgálatok során azt állapította meg, hogy az átlagos csapadékeloszlású egri borvidéken a takart talajfelszín alatt a talaj nedvességtartalma szignifikánsan is (SzD= 5%) magasabb volt, mint a kultivátorozott és füvesített szılısorokban, a talaj 0-20 cm-es talajrétegében. A mélyebb talajrétegekben szignifikáns különbség nem volt az egyes kezelések között. A füvesített szılısorok alatt a talaj nedvességtartalma minden esetben elmaradt a takaróanyaggal fedett sarokétól, aminek az a magyarázata, hogy a füvesítés „sport keverékkel” történt, aminek a vízfogyasztása igen jelentıs. A külföldi szerzık közül Steinberg (1981) vizsgálatai szerint száraz termıhelyeken igen kedvezı hatású a terület nagy mennyiségő szervesanyaggal (pl. kétévente 8-10 t/ha szalmával, háromévente 100-200 m3/ha fakéreg tapasszal, háromévente 300 m3/ha szemét komposzttal) történı takarása, mivel lényegesen csökkenti a talaj vízpárologtatását. 75
Fox (1981) ugyancsak szılı ültetvényekben a humusz pótlására és talajtakarásra 7-8 t/ha szalmát javasolt. Ezt követıen az évenkénti pótlásokhoz véleménye szerint már csak 5-6 t/ha szalmára van szükség, amit a megfelelı C/N arány kialakításához 100 kg-onként 1 kg N kijuttatásával lehet biztosítani. A hazai és külföldi vélemények szerint az ültetvények sorközfüvesítése évi 600 mm csapadék alatt igen veszélyes, mert a nem kellıen megválasztott főfajok könnyen másodlagos aszálykárt idézhetnek elı. Steinberg (1981) és Schubert (1980) a tartós gyepesítést középkötött talajon csak 570-580 mm évi csapadék felett javasolja. Fader (1981) véleménye szerint jó víztartó képességő talajon is csak ott szabad tartósan gyepesíteni, ahol az évi átlagos csapadék mennyisége 580-600 mm. Th. Becker (1975) 10 éves takarónövényes talajmővelési kísérleteiben 1975-ben több fajtánál a fürtök 30-50%-a lehullott, ami minden eddigi hasonló jellegő kárt felülmúlt. Azokban a szılıkben, ahol mulasztásból vagy szándékosan meghagyták a gyomokat, a kártétel lényegesen kisebb volt. A gyeptakaró nagymértékben megakadályozza a nagyfokú gépesítés kísérı jelenségként keletkezı talajstruktúra károsodást. A talaj nedvességtartalma nem ingadozott olyan nagy mértékben, mint a mővelt talajfelület alatt. Esı után ugyan a mővelt talaj több nedvességet tartalmazott, de hosszabb idıszak után még mindig elegendı nedvességtartalom volt az állandó árnyékoló gyep alatt. A főtakaró a tápanyagok raktározásában is szerepet játszik, megakadályozza, hogy az értékes ásványi anyagok ki- és elmosódjanak. Fékezi a mőtrágyák behatolási sebességét, és a legtöbb tápanyagot szervesanyag formájában adja tovább a lassan elbomló gyökértömegek és a mulcsozott talajfelszín növényrészek alakjában. Emellett elkerülhetı a szılı minden olyan megrázkódtatása, mint pl. a hirtelen bekövetkezı nitrogénhatás, mely rendkívül fontos lehet a kocsánybénulás kiváltásában. Ezáltal a szılı állandó, egyenletes tápanyagellátását érik el. A szılıtıke szükséges ásványi anyagokkal való harmonikus ellátása védelmet nyújt a kocsánybénulás ellen. Fox (1977) 1971-tıl folytatott talajmővelési kísérleteiben a következı megfigyeléseket tette: a növényzet messzemenıen gátolta az eróziót, könnyebb volt a szılısorközben dolgozni (különösen esı után), javult a talajban a humuszképzıdés, s ezzel a biológiai aktivitás, csökkent a tápanyag-kimosódás, enyhébb volt a botrytisfertızés, kevesebb bogyó hullott a földre. Negatív hatások: a vízkonkurencia miatt csökkent a növekedés (ez nagyobb adagú Ntrágyázással tavasszal megelızhetı), nagyobb a kései fagyveszély, ezért a fagyveszély elıtt röviddel mulcsozni szükséges. Minden második sor füvesítése esetén ez a kockázat is csökken. A nyári zöldborítás elegendı csapadék esetén nem jelentetett sem mennyiségi, sem minıségi csökkenést, az elıbb említett elınyök itt is jelentkeztek, tartós szárazság esetén a növényzet talajba forgatását javasolta. Iselin (1977) 1951-ben megkezdett talajmőveléseiben bebizonyosodott, hogy lejtıs talajon az erózió ellen a takarónövény a legolcsóbb módszer. A hazai szılıtermesztı üzemek közül a takarónövényes talajmővelésrıl legtöbb tapasztalattal a Balatonboglári Állami Gazdaság rendelkezik. Az elsı üzemi széles sortávolságú szılıültetvényt 1958-ban létesítették, s az 1960-as évek elején megindult a meglévı 1,50-1,80 m sortávolságú ültetvények átalakítása 3,00-3,60 m sortávolságú magaskordon mővelésre. Ezekben az ültetvényekben kezdıdött meg üzemszerően a különbözı zöldtrágya és takarónövények alkalmazása. Zöldtrágya növényként kezdetben repcét, főkeveréket telepítettek a szılı ültetvényekbe. Az utóbbi években pedig egyéves kultúrákra, rozsra és búzára esett a választás.
76
A hazai eredményeket vizsgálva megállapítható, hogy kezdetben igen kedvezı eredmények voltak megfigyelhetık, de a tartósan visszatérı aszályos idıjárás felhívta a figyelmet arra, hogy kevés a tapasztalat és a megbízható eredmény a szılı ültetvények sorközfüvesítésének a talaj vízháztartására gyakorolt hatásával kapcsolatban. Ezen kívül nem elterjedtek a kis víz- és tápanyagigényő főfajok és fajták, és így jelentısen csökkent az ültetvények hozama. Ezért kísérleteinkben olyan kis víz- és tápanyagigényő főfajokat állítottunk be (Veresnadrág csenkesz, Fonalas csenkesz), melyek a telepítést követı második évre egy stabil fajösszetételő zárt állományt képeznek. A 6-10 t/ha gyökértömegük alkalmas lehet a kedvezıtlen adottságú talajok biomeliorációjára. A füvesítés során alkalmazott fajokra jellemzı az önfelújító jelleg (elpergeti a magját), így a taposás okozta kiritkulások rövid idı alatt pótolhatók. Vizsgálataink szerint a soványcsenkeszekre (pseudovinaetumok) az jellemzı, hogy a nyári szárazságot (július-augusztus) látens (aestiváció) állapotban vészelik át, így anélkül alkalmazhatók a sorközfüvesítésre, hogy a szılıben a legkritikusabb idıszakban víz- és tápanyagkonkurenciát jelentenének. Az eredmények felhasználásának, hasznosításának lehetıségei A talajelıkészítés alkalmával olyan eszközöket kell alkalmazni, amelyekkel kialakítható a főmagok számára szükséges aprómorzsás, tömött kerti magágy. A táplálóanyag-gazdálkodás során, mivel kis tápanyagigényő főfajokat alkalmazunk, az ültetvények táplálóanyag szükségletét csak 10-15%-kal célszerő megnövelni. A vetés történhet nyárvégén (augusztus) és kora tavasszal (március-április), attól függıen, hogy ısszel számíthatunk-e biztonsággal csapadékra, vagy tudunk-e öntözni, ellenkezı esetben csak a tavaszi vetés jöhet számításba. A szükséges vetımagmennyiség 22-24 kg/ha és így elérhetı, hogy a hektáronkénti növényszám 10-11 millió lesz. Lejtıs területeken szórva vetıgépet, sík terülten soros vetıgépet is lehet a telepítéshez használni. A füvesítési technológia alkalmazható új telepítéső és termı ültetvényekben egyaránt. Az elsı évben csak a páros sorokat célszerő befüvesíteni, így elkerülhetı, hogy kelés után nagymérvő taposásnak tegyük ki az újvetéső állományokat. A páratlan sorokat azután a második évben füvesítjük be. A füvesített állomány évközi ápolása csak kaszálásból áll, az elsı évben 4-5 alkalommal (takarító jelleggel a gyomok ellen), a második évtıl pedig két alkalommal, tavasszal és ısszel. IRODALOM BECKER, TH.: 1975. Fürtbotrytis és tartós gyepesítés a szılıben. Der Deutsche Winbau Wiesbaden 17. FADER, W.: 1981. A környezetkímélı szılıtermesztés céljai és korlátai. Dt. Weinbau 36. K. 25/26. sz. 10571060. FOX, R.: 1977. Több éves talajápolási kísérletek eredményei a szılıben. Der Deutsche Winbau Wiesbaden 9. FOX, R.: 1981. Talajtakaró anyagok hegyi szılıben. Dt. Weinbau 36. K. 25/26. 1075-1080. ISELIN, A.: 1977. Erózióvédelem és talajtermékenység szakszerő zöldborítással. Der Deutsche Weinbau Wiesbaden 9. SCHUBERT, I.: 1980. Meredek lejtıs területek szılıtermesztésének gazdaságossága különös tekintettel a lejtı irányára merıleges teraszok építésére. Tehnische Universitat München. Doktori értekezés. 278. STEINBERG, B.: 1981. Idıszakos és tartós füvesítés sík és hegyvidéki szılıkben. Dt. Weinbau 36. K. 25/26. 1070-1074. VARGA, I.: 1986. Dombvidéki szılık talajmővelésének korszerősítése. Egyetemi Doktori Értekezés. 48-49.
77
Összefoglaló Az erózió elleni védelemre a hegy völgy irányú szılıtelepítésben a telepítésnél két féle eljárást alkalmaznak: talajtakarás valamilyen szerves anyaggal és az idıszakos vagy tartós füvesítés. A szılıültetvények sorközfüvesítéssel a hatékony erózió elleni védelem mellett a legkisebb ráfordítással lehet biztosítani a minıségi bortermelést a 15 % feletti lejtı kategóriájú területeken. A füvesítés során alkalmazott fajokra jellemzı az önfelújító jelleg (elpergeti a magját), így a taposás okozta kiritkulások rövid idı alatt pótolhatók. Vizsgálataink szerint a soványcsenkeszekre (pseudovinaetumok) az jellemzı, hogy a nyári szárazságot (július augusztus) látens (aestiváció) állapotban vészelik át, így anélkül alkalmazhatók a sorközfüvesítésre, hogy a szılıben a legkritikusabb idıszakban víz és tápanyag konkurenciát jelentenének. Summary Besides the effective protection against erosion, it is possible to get good quality vine production with the least investment by grass sowing between the rows of grapes in the vineyards on areas where the slope is not steeper then 15 %. Based on their excellent self-renewing character, this year the Festuca pseudovina and Festuca ovina var. capillata also gave the best results concerning the number of weed species and the general coverage. Our studies demonstrated that the Festuca varieties survive the summer drought (in July and August) by their eastivation character, thus they can be used in the vine plantations without risking competition in nutrients and water in the most critic period of the year. Thus these two varieties are evaluated the most useful for the protection of vineyards against erosion because of their low water- and nutrient requirement.
78
EVALUATION OF TURFGRASS VARIETIES IN REGION OF MOISTURE DEFICIENCY Helena Gregorová, Eva Ďurková, Peter Kovár University of Agriculture, Department of grasslands ecosystems and forage crops e-mail:
[email protected]
Introduction In grass breeding the major attention all over the world is paied to the varieties of turfgrass type. List of recommended varieties in Slovakia states only one turfgrass variety of perennial ryegrass (Lolium perenne L.), meadow grass (Poa pratensis L.), cat´s tail (Phleum nodosum L.), hard fescue (Festuca ovina L.), tall fescue (Festuca arundinacea Schreb.), red fescue (Festuca rubra L.) and colonial bentgrass (Agrostis capillaris L.), respectively within homeland breeding. The varieties of homeland breeding represent only approximately 5% of total number of registered varieties. Foreign varieties are not bred for our climatic conditions or they can not manifest their esthetic and functional properties in full extent because of the lower level of caespestechnics in our conditions comparing to that level which they were bred for (Fiala, 1999). Similarly, Černoch (1988) stresses the meaning of homeland varieties in turfgrass mixtures, especially under the lower level of caespestechnics. Change of climate followed by moisture deficit and receintly proclaimed principle of low inputs are naturally reflected in turfgrass covers viewing. In the process of species and varieties selection, especially when a turfgrass cover is planned to be established, close attention would be paied to the knowledge of their biological characteristics, responses to environmental conditions and level of caespectechnics. For the low input conditions particularly varieties of white clover (Trifolium repens L.) of silvestris type are recommended into the trufgrass mixtures (Černoch, 2003). In these mixtures white clover increases drought resistence of the cover and supplies grass component of the mixture with nitrogen. Material and method Small-plot experiment for investigation of important turfgrass properties and parameters were established at the beginning of September 2005 in locality of Nitra (160 m above sea level, sum of annual precipitation = 561 mm, during vegatable period = 327 mm, average year temperature = 9,7 °C, during vegetation period = 16,5 °C). Material for the research of growth and development of turf grasses was represented by the following species and varieties of predominantly homeland breeding: - perennial rye-grass (Lolium perenne L.): Marlot (Slovak Republic), Sport (Czech Republic) - red fescue (Festuca rubra L.): Laroma (Slovak Republic), Barborka (Czech Republic) - tall fescue (Festuca arundinacea Schreb.): Koreta, nšľ. LL-20 (Slovak Republic), Tulsa (Holland) - hard fescue (Festuca ovina L.): Grasina (Slovak Republic), Ridu (Denmark) - meadow grass (Poa pratensis L.): Lea (Slovak Republic), Geronimo (Holland) - cat’s tail (Phleum bertolonii DC): Latima - colonial bentgrass (Agrostis capillaris L.): nšľ-5 (Slovak Republic) - tufted hair-grass (Deschampsia caespitosa (L.) P. BEAUV.): nšľ.LL 5/93 (Slovak Republic) Before turfgrass covers establishment the fertilizer Starter (17-24-8) was applied at the rate of 25 g. m-2 and in the next years 40 kg of nitrogen in nitrate form as well as further 40 kg in the form of NPK was applied per hectare. The experimental plots were irrigated only during the stage of emerging. On the course of vegetation period there were realized ten cuttings in total.
79
Within the framework of tested species evaluation the condition of the cover before and after wintering and dynamics of growth and development of the cover in the first year after establishment were assessed. Under the same conditions the development of floristical composition of mixtures with white clover varieties was investigated in years 2005-2006. The portion of white clover seeds represented 10% of seeding rate. The mixtures of the following composition were evaluated: M1 – tall festue „Apache“ + meadow grass „Eska“ + white clover „Rivendel“ M2 – tall festue „Apache“ + meadow grass „Eska“ + M3 - tall festue „Apache“ + meadow grass „Eska“ + white clover „Aberystwyth“ M4 – „Barborka“ + meadow grass „Eska“ + white clover „Rivendel“ M5 - „Barborka“ + meadow grass „Eska“ + white clover „Abercrest“ M6 - „Barborka“ + meadow grass „Eska“ + white clover „Aberystwyth“ Results and discussion Before winter (4.11.) we have registered high ground cover of perennial ryegrass (81% on the average of varieties) and cat´s tail (70%). Varieties of tall fescue, red fescue, hard fescue and colonial bentgrass showed ground cover of 58%, 57%, 45% and 35% respectively. Turfgrass cover was formed very slowly in the case of meadow grass (12%) and tufted hairgrass (4%), what is basically in accordance with the biology of these species (Gregorová, 2001). There were not more significant differences in the rate of cover development before winter between homeland and foreign varieties. According to the subjective evaluation, cat´s tail and perennial rye-grass covers showed very good conditions after winter, good condition was manifested also with red fescue and hard fescue varieties, but in contrary the worse wintering was observed in varieties of tufted hair-grass. Weakly covered ground of respective species were improved by reseeding and the plots of meadow grass (variety Geronima), hard fescue (variety Ridu) and tufted hair-grass (nšľ. LL5) were newly established. Table 1: Ground cover of grass varieties in the 1.st year of cultivation (%) Species- variety Lolium perenne: Marlot Šport Poa pratensis: Lea Geronima Festuca rubra: Laroma
Barborka Festuca ovina:
Festuca arundinacea:
Grasina Ridu Koreta nšľ. LL 20
16.04 97,5 97 29,5 * 46,5 55 52,5 * 49 30 41 93 * 35
28.06. 99 99 55,5 46 81 96 89,5 56,5 90 70 81 99,5 35 72
21.08. 99,5 99 87,5 83,5 96,5 100 98,5 88 99 92 95 96 80 98
13.10. 100 100 85 92 92,5 100 99,5 86 97,5 87 96,5 100 70 96
Tulsa Phleum bertolonii: Latima Deschampsia caespitosa: nšľ. LL 5 Agrostis capillaris: nšľ.5 /* Plots sown on the 10th of April 2006 have not been emerget yet
Dynamics of cover development of turfgrass during vegetation season is stated in table 1. High rate of development of perennial ryegrass and cat´s tail varieties resulted in high
80
competitive ability of these species against weeds. The other species were infested with weeds and the most weeded were the covers of meadow grass, tufted hair-grass and hard fescue (variety Ridu), that is the species with slower development after sowing. The highest occurrence of weeds was found out with Convolvulus arvensis, Portulaca sp., Stellaria media, Anagalis arvensis and Echinochloa crus-gali. As a consequence of regular mowing their portion in the covers decreased to minimum at the end of growing season. Within homeland varieties, red fescue variety Laroma fell behind the Czech variety Barborka in appropriate ground cover formation and a new variety of tall fescue LL-20 fell behing foreign variety of tall fescue Tulsa. Other varieties of homeland provenience showed better or at least the same characteristics as those of foreign origin. Turfgrass varieties were compared according to the intensity of their growth during vegetation season. Table 2 illustrates average daily height increments of cover in selected time periods and means of these periods. Within the evaluated assortment of grass species the highest average daily increments of height were found out at the varieties of tall fescue (average of varieties: 6.92 mm.d-1) and perennial ryegrass (6.62 mm.d-1) and the lowest one at tufted hair-grass (2.92 mm.d-1). It would be taken into the considaration that with turfgrass varieties the lower height increments are evaluated more positively. If we compare tested varieties from this point of view, we have to conclude that homeland breeding varieties (excepting red and tall fescue) were better in this charateristic than foreign varieties. According to classificator for Poaceae family (Ševčíková, 2002) daily increments were very high (more than 5 mm.day-1) in tall fescue (6.92 mm) and perennial ryegrass (6.62 mm), high (4.1 – 5 mm.day-1) in red fescue (4.34 mm), medium (3.1 – 4 mm.day-1) in colonial bentgrass (3.95 mm), cat´s tail (3.52 mm), meadow grass (3.38 mm) and hard fescue (3.20 mm). Low increments (2.0 -3.0 mm.day-1) were measured in tufted hair-grass (2.95 mm). Table 2: The mean daily increases of hight of grass (mm) in selected sections of vegetative period. Species-variety Marlot Sport average Poa pratensis: Lea Geronima average Festuca rubra: Laroma Barborka average Festuca ovina: Grasina Ridu average F. arundinacea: Koreta nšľ. LL20 Tulsa average Ph. bertolonii: Latima Desch. caespitosa: nšľ. 5 Agrostis capillaris: nšľ. 5 Lolium perenne:
9.06.21.06 9,50 10,53 10,02 3,80 1,62 2,71 4,53 2,60 3,56 3,96 4,74 4,35 9,27 9,80 6,34 8,47 3,59 4,58 4,90
28.06.6.07. 13,28 16,10 14,69 5,48 6,33 5,90 7,35 5,94 6,65 4,85 2,58 3,72 16,05 13,98 12,11 14,04 5,55 5,48 8,91
1.08. 21.08. 7,56 8,50 8,03 4,66 6,72 5,69 6,93 6,19 6,56 3,25 5,62 4,43 10,40 8,56 8,25 9,07 4,47 3,50 7,62
7.09.21.09. 3,50 3,08 3,29 2,09 2,54 2,32 3,79 4,33 4,06 2,75 2,63 2,69 4,25 4,08 3,83 4,05 3,38 2,13 2,50
22.09.16.10. 2,38 2,92 2,65 1,31 1,40 1,36 1,49 2,09 1,79 1,69 1,37 1,53 3,13 3,54 3,25 3,31 1,90 1,13 1,67
Average 6,23 7,00 6,62 3,18 3,58 3,38 4,48 4,19 4,34 3,00 3,39 3,20 7,60 7,06 6,10 6,92 3,52 2,95 3,95
Order
2 6 3 7
1 5 8 4
Table 3 figures the values of ground cover of white clover varieties in mixters with drought-resistant grass species in the first two years of growing. In mixtures with tall fescue relatively the best results were achieved with Abercrest (M2) variety providing ground cover
81
of 25-43% in sowing year and 25-8% in the second year of growing with progressive decrease of its portion towards the end of vegatation period. In mixtures with red fescue the highest ground cover on the average of years was found in variety of Aberystwyth (M6), which kept high ground cover also in the second half of vegetation period of 2006, when the mild recession (regression) of varieties Rivendel and Abercrest was registered. In accordance with literature knowledge white clover was of a good use in the mixtures with red fescue and improved their turfgrass value especially in periods of moisture deficit (Černoch, 2003). Accordingly to literature, white clover can be applied as a component into all turfgrass mixtures, excepting those with higher portion of colonial bentgrass. According to our preliminary two-year results it also seems to be less favourable into the mixtures with predominance of tall fescue. Table 3: Ground cover of white clover in turfgrass mixtures Mixture
2005
2006 28.6. 22.8. 10 10 13 10 2 1 20 35 18 30 40 59
1.6. 8.7. 2.9. 17.10. 15.4. 23.5. M1 15 28 15 5 8 10 M2 30 43 25 30 25 18 M3 30 30 15 10 5 4 M4 35 40 45 35 40 40 M5 37 58 39 45 40 40 M6 40 30 20 48 45 55 +trace amount Notice: The research task was solved by support of VEGA č. 1/2441/05 project.
11.9. 5 8 + 15 15 45
16.10. + + + 3 8 25
References Černoch V. (1998): Přehled semenářských a šlechtitelských firem v České republice. In: Trávníky „98 (ročenka českého trávníkářství).Hrdějovice: agentura BONUS 1998, s.17-18. ISBN: 80-902454-2-0 Černoch V. (2003):Využití jetele plazivého pro trávníky v podmínkách České republiky. In: Trávníky 2003. (ročenka českého trávníkářství). Hrdějovice: agentura BONUS 2003, s.43-46. ISBN 80-902690-8-7
Fiala J. (1999): Trávníky z našich a zahraničních odrud. In: Trávníky –99 (ročenka českého trávnikářství). Hrdějovice: agentura BONUS 1999, s.24-25. Gregorová H. (2001): Trávnikárstvo. Nitra:SPU Ochrana biodiverzity 2001, 108 s. ISBN: 80-7137-876-3.
Ševčíková M. (2002): Nárust nadzemní biomasy intenzívních trávníku. In: Trávníky 2002. Hrdějovice: Agentura BONUS a Praha: VÚRV 2002, s.47-50. ISBN80-902690-6-0 a ISBN: 80-86555-12-7. Abstract In this contribution turfgrass varieties of homeland and foreign origin are evaluated on the basis of their rate of development after sowing, ground cover formation during vegetation period and tolerance against white clover. There were registered great differences among investigated species and varieties. Quick turfgrass ground cover formation showed varieties of perennial ryegrass and cat´s tail (81 and 70%, resp. 2 months after sowing). The highest daily increments (over 6 mm) were found out in varieties of tall fescue and perennial ryegrass. From the total growth rate point of view the best characteristics were achieved with cat´s tail (Latima) under experimental low input conditions. Red fescue showed higher range of tolerance against white clover presence in turfgrass mixture in comparison to tall fescue. Varieties of homeland origin (breeding) showed in tested characteristics better properties than the foreign ones. Key words: turfgrass varieties, ground cover of grasses, height increments, low imputs, white clover, f. silvestre
82
A GYEPGAZDÁLKODÁS VETİMAGIGÉNYE ÉS A HAZAI FŐMAGTERMESZTÉS Ivány Károly Pannon Egyetem Georgikon Mezıgazdaságtudományi Kar, Keszthely A gyepgazdálkodás szemléletét tükrözı közkelető definíció szerint a gyep fıként évelı főfélékkel és pillangós növényekkel állandóan benıtt terület, amely vagy természetes módon, emberi beavatkozás nélkül keletkezett vagy mesterséges úton, magvetéssel létesítettek. Ha ezen területeken gazdálkodás folyik, az tulajdonképpen a gyep (megújuló) növedékeinek valamifajta takarmányozási célú felhasználására irányul. A gyepgazdálkodás színvonalát lényegében az mutatja, hogy az adott területrıl – az ökológiai, termıhelyi adottság által meghatározott keretek között – milyen mennyiségő és minıségő takarmányt tudunk betakarítani. Sıt, még tovább tekintve: területegységnyi gyeprıl mennyi (milyen értékő) állati termék állítható elı. A gyepgazdálkodás azonban nem kizárólag a vázolt ökonómiai szemlélettel közelíthetı meg. A gyepterületek hasznosítása (fenntartása) olyan adottságok esetén is szükségszerő, amikor a szigorú közgazdasági kritériumok alapján haszon (lényegében az eszközölt ráfordítást meghaladó bevétel) nem keletkezik. A mai valóság pedig éppen az, hogy gyepterületeink igen jelentıs hányadának fenntartásához szükséges minimális ráfordítások sem térülnek meg közvetlenül. Gyepjeink megırzéséhez tágabb érdekek, természetvédelmi, környezetvédelmi szempontok, a táj, a vidék arculatának megırzése, a népesség megtartása stb., ha úgy tetszik össztársadalmi érdekek is főzıdnek. Az ezek érvényre jutásának eszközét a különféle támogatások jelentik. Visszatérve a gyep fogalmának az elsı bekezdésben említett meghatározásához: a gyep vagy természetes úton jött lére, mint az adott környezeti feltételek között létezı növénytársulás, vagy az állomány összetétel alakulásában a telepítésnek (felülvetésnek) volt meghatározó szerepe. A gyepgazdálkodásban a gyepnövények nemesített fajtáit, pontosabban ezeknek a vetımagtermesztés során elıállított és forgalomba kerülı vetımagját használjuk új állományok létesítésére, illetve a meglévı gyepek összetételének javítására. A dolgozat lényegében azzal kíván foglalkozni, hogy hol merül(het) fel a gyeptelepítés igénye, melyek ennek meghatározó szempontjai, biztosított-e ehhez a fajok és fajták megfelelı választéka, beszerezhetı-e a telepítésekhez szükséges vetımag, amit úgy is mondhatnánk, hogy rendelkezésre állnak-e a biológiai alapok. A termesztéstechnológia és a fajtaválaszték A termesztett vetımaggal történı gyeptelepítés ill. felújítás Magyarországon a XX. század elsı harmadának a vége felé alakult ki. A főmagtermesztés – alapozva a nemesítésben elért eredményekre – rövid idı alatt jelentıs sikereket ért el. A hazai igények kielégítésén túl a főmag fontos exportcikké is vált. A 40-es évek elejére a kivitel megközelítette az évi 300 tonnát (Székács, 1954). A korszerőnek mondható – nagyüzemekben is hatékonyan alkalmazható termesztéstechnológiák a főmagtermesztésben a 70-es években alakultak ki, felhasználva a hazai és külföldi kutatási eredményeket. Ebben az idıben széleskörő kutatómunka folyt, amelyek eredményei megalapozták a termesztéstechnológiai fejlesztéseket. (Janovszky 1975, 1981, Ivány 1977, 1984). A késıbbiekben, amikor a főmagtermesztési technológiák egyes elemeinek a finomítása volt napirenden, számos, a gyakorlat által felvetett probléma megoldására végeztek vizsgálatokat. Ilyenek voltak például az optimális betakarítási idıpont vizsgálata, a tarlóégetés hatásának értékelése, az anyarozs probléma egyes főfajok
83
vetımagtermesztésében, a fehérkalászúság okainak feltárása stb. (Ivány 1988, 1991, BürgésFischl-Ivány 1995). A kutatási eredmények a szaktanácsadás révén közvetlenül hasznosulhattak a termesztés gyakorlatában. Főmagtermesztésünkben egyre nagyobb teret hódított az un. export céltermeltetés. A hazai fajtajegyzéken lévı fajták vetımagtermesztése szolgált a hazai főmagigény (nem mindig maradéktalan) kielégítésére. Az ezt meghaladó (egyedi) igények fedezetére import engedély birtokában nyílhatott lehetıség. Az 1990-es évek elején az államilag minısített növényfajták jegyzékén csak hazai nemesítéső fajták szerepeltek. A fajtakínálat: 20 főfaj 27 fajtája, amelyekbıl 26 takarmány- és 11 a parkfő fajta. Az elmúlt évtized közepétıl több jelentıs külföldi nemesítı (vetımag forgalmazó) cég jelentette be fajtáit hazai fajtakísérletekbe. Ezek közül számos fajta felkerült a hazai fajtajegyzékre. 2000-ben már 35 takarmányfő és 42 parkfő szerepelt a listán. A takarmányfüvek közül 27 hazai és 8 külföldi nemesítéső, a parkfüveknél a 15 hazai fajta mellett 27 külföldi fajtát találunk a Nemzeti Fajtajegyzéken. A 2005-ös helyzetet mutatja be az 1. táblázat. 1.táblázat: A Nemzeti fajtajegyzéken lévı főfajták száma 2005-ben (OMMI adatok)
Óriás tippan Tarackos tippan Csomós ebír Nádképő csenkesz Juh csenkesz Réti csenkesz Vörös csenkesz Olaszperje Angolperje Réti komócsin Réti perje Magyar rozsnok Sudár rozsnok Felemáslev. csenkesz Zöld pántlikafő Taréjos búzafő Összesen
tak.fő 1 1 2 1 2 3 3 2 1 2 2 1 21
Hazai parkfő 1 1 4 2 3 3 1 1 16
össz. 1 2 2 2 4 2 5 6 2 4 2 1 1 2 1 37
tak.fő 1 0 1 2 3 7
Külföldi parkfő 2 6 5 27 21 12 73
össz. 2 7 5 1 27 2 21 3 12 80
A táblázatban nem szerepeltettük az elemzésünk szempontjából irreleváns magas tarackbúza (Elytrigia elongata) és az évelı rozs fajtát. A juhcsenkesz fajnév sor tartalmazza a többi aprócsenkesz faj elismert fajtáit is (F. rupicola, F. pseudovina). Az adatok egyértelmően a külföldi parkfő fajták számának igen erıteljes növekedését mutatják. A jelenleg aktuális fajtajegyzékbıl ugyanakkor még nem olvasható ki az a tendencia, ami abból a helyzetbıl fakad, hogy a következı években számos hazai főfajta esetében lejár a fajtaelismerés idıtartama. A fajtaelismerés meghosszabbítására várhatóan a régi fajták töredékénél kerül majd sor. Áttekintve az e vonatkozásban érintett fajok fajtáit, az a következtetés vonható le, hogy bizonyos takarmányfüvek esetében a fajta törlésével egyetlen (hazai) fajta sem marad a listán.
84
Irónikusan fogalmazva ez mégsem lehet „gond”, hiszen az Európai Unióba történt belépésünk óta az EU fajtalistán szereplı bármelyik fajta felhasználható nálunk is. Ez azonban a hazai nemesítés térvesztésén túl azt is jelenti, hogy komolyan fennáll annak a veszélye, hogy olyan fajták is felhasználásra kerülhetnek, amelyek csak humid viszonyok között képesek teljesíteni, a mi szélsıséges csapadékeloszlású (tendenciájában talán tovább szárazodó) klímánkon esetleg alkalmatlanok a gyepesítésre. Ennek a veszélynek az elkerülése (mérséklése) érdekében – már amennyiben gyepet akarunk telepíteni – tulajdonképpen annyit tehetünk, hogy a fajtakiválasztás elıtt alaposan tanulmányozzuk a különbözı fajtakísérletek eredményeit és a különbözı országok (leginkább bizonyos szakmai szervezeteinek) ajánlati fajtalistáit. Természetesen a leginkább célravezetı az volna, ha lehetıség lenne hazai fajtakísérletek eredményeinek értékelésére és rendelkezésre állna hazai ajánlati fajtalista is. Jelenleg mindkettıtıl messze állunk. A hazai fővetımag termesztés területi adatai Az 1980-as évtized egyes éveiben a főmagtermı terület nagysága elérte a 15 ezer hektárt. A mélypont pedig a 90-es évek közepén volt, amikor 5000 ha alá csökkent a magfüvesek területe Magyarországon. Azt követıen bizonyos mértékő fellendülés azért tapasztalható. A 2000 és 2005 közötti idıszakban a főmagtermı terület lényegében 6000 és 8000 ha között ingadozott. Az elmúlt évek adatait foglalja össze a 2. táblázat. Az elızı táblázathoz hasonlóan kihagytuk a magas tarackbúza és az évelı rozs maghozó területeit és juhcsenkesz név alatt összevontan szerepeltetjük az összes aprócsenkesz fajt. A 2005. év részletezı adatai tájékoztatást nyújtanak arról is, hogy az egyes fajoknál az összterületbıl mennyi a hazai minısítésben részesült parkfő, illetve takarmányfő fajták területe. Ezen értékek és az összterület különbsége mutatja az un. export céltermeltetés volumenét, ami arányában a teljes vetımag elıállító terület majdnem kétharmada. Európai Uniós csatlakozásunkkal ez a fogalom tulajdonképpen más tartalmat nyert, mivel céltermeltetést nálunk európai uniós országos cégei folytatnak, a keletkezı „árumozgás” EU-n belüli, vagyis nem számít exportnak. A termıterületi adatok elemzésébıl mégis számos, a hazai fővetımag elıállításra nézve nem éppen kedvezı tendencia állapítható meg. Az összterületbıl csökken a hazai fajták területének az aránya. A takarmányfüvek fajtái túlnyomó többségben hazai nemesítésőek, magtermı állományai zömét az angolperje és a vörös csenkesz szaporítások adják. Ezen kívül még magyar rozsnokból, réti csenkeszbıl állítanak elı némi, kereskedelmi forgalomba is megjelenı mennyiségő vetımagot. Az államilag minısített parkfő fajtákból az angolperje, vörös csenkesz, felemáslevelő csenkesz és a nádképzı csenkesz területe a meghatározó, alig van hazai elıállítás több, parkfőként fontos faj esetében (réti perje, tarackos tippan, juh csenkesz). A hazai minısítéső fajták termıterületéhez viszonyítva arányaiban jelentısebb az egyéb fajták vetımag elıállítása. Az olaszperje (a hollandi perjével) területe minden évben 2000 ha körüli, vagy akár azt jelentısen meghaladó, mint 2005-ben. A külföldi angolperje fajták termıterületében bekövetkezı csökkenést a hibrid perje részarányának a növekedése kompenzálta. Vörös csenkeszbıl a kivitelre szánt vetımag elıállítás mintegy 1000 ha körüli. Kisebb volumenben még nádképő csenkesz és juhcsenkesz vetımag termeltetés is folyik. A nem hazai minısítéső fajták termeltetésébıl származó vetımag közvetlenül nem jelenti a hazai kínálat bıvülését, de megjelenik a termeltetı cég kínálatában és egyéb (nem nálunk termelt) vetımaggal együtt kereskedelmi forgalomba kerülve, természetesen nálunk is felhasználásra kerülhetnek.
85
A vetımagigény áttekintése A termesztési, fémzárolási, valamint az export-import adatok nem nyújtanak megbízható képet a tényleges vetımag felhasználásról. Szakmailag talán jobban meghatározható a vetımagszükséglet az igény oldaláról. Új gyep telepítésére, illetve felülvetésre sor kerülhet mezıgazdasági hasznosításúkén nyilvántartott területeken, vagy ezen mővelési ágakba nem tartozó helyeken is. Ezeknek is igen változatos lehetıségei sorolhatók fel. Az alábbi összeállításban a gyep állományoknak egy áttekintı csoportosítását adva érzékeltethetı, hogy mely területek esetében merült fel a rendszeres újratelepítés(esetleg felülvetés) igénye és mely területek esetekben jön szóba ritkán, vagy csak kivételes esetben a telepítés (felújítás). 2. táblázat:A szántóföldi szemlében részesült területek nagysága fajonként (OMMI 2006) Faj Angol perje (Lolium perenne) Csomós ebír (Dactylis glomerata) Felemáslevelő csenkesz (Festuca heterophylla) Hibrid perje (Lolium x hybridum) Hollandi perje (Lolium multifl. ssp. Westerwold Juhcsenkesz (Festuca ovina) Magyar rozsnok (Bromus inermis) Nádképő csenkesz (Festuca arundinacea) Olasz perje (Lolium multiflorum) Óriás tippan (Agrostis gigantea) Réti csenkesz (Festuca pratensis) Réti komócsin (Phleum prantense) Réti perje (Poa pratensis) Sudár rozsnok (Bromus erectus) Tarackos tippan (Agrostis stolonifera) Taréjos búzafő (Agropyron cristatum) Vörös csenkesz (Festuca rubra) Zöld pántlikafő (Phalaris arundinacea) Összesen
Összes terület (ha)
Ebbıl államilag minısített fajták ter. (ha) 2005-ben parkfő tak.fő
2002
2003
2004
2005
1519
1050
959
1116
424
312
112
81
98
141
-
13
523
306,5
224
228
228
-
55
40
156
567
-
-
1073
874
739
577
-
-
21
56
48
79
22
-
81
97
98
74
-
74
405
160
153
361
129
3
981
901
926
2289
-
-
28
28
28
2
-
2
306
186
68
40
-
40
5
5
5
6
-
6
40
33
23
23
23
-
2
1
1
-
-
-
10
12
-
9
9
-
4
11
11
11
-
11
1562
1139
925
1651
600
465
20
38
22
22
-
22
6747
5019
4484
7196
1435
948
86
I. Gyep (esetleg szántó) mővelési ágba tartozó területek 1. Intenzív használatú, nagy termıképességő (rendszerint telepített, öntözött gyepek) 2. Nem intenzíven használt, közepes vagy annál gyengébb termıképességő gyepterületek a.) legelı hasznosítás b.) rét, kaszáló hasznosítás 3. Talajvédı gyepek 4. Nem szigorúan védett természetvédelmi területek a.) természetvédelmileg nyilvántartott (támogatott) területek (NATURA 2000, ÉTT) b.) gyepes szegélyek, ökológiai folyosók 5. Szigorúan védett gyepek (Nemzeti Parkok) II. Különféle gyeptakarók (nem mezıgazdasági gyepek) 1. Ültetvények sorköz gyepesítése 2. Töltések, árkok, rézsük, útszegélyek, egyéb földmővek gyeptakarója 3. Urbanizációs (kommunális gyep- illetve pázsitfelületek a.) Köz- és magánterületek zöldfelületi, parkok, lakóépületek, üzemi (kereskedelmi) ingatlanok gyepjei, pázsitjai b.) Különféle sportgyepek és pázsitok A mezıgazdasági gyepek közül rendszeres vetımag-felhasználással tulajdonképpen az intenzív használatú, telepített gyepeknél számolhatunk. Ezek területi aránya nagyon alacsony, mégis a rendszeresen felmerülı és így jól tervezhetı vetımag igény a takarmányfő fajták vetımag forgalmának a nagyobb részét adja. A meghatározó hányadot jelentı, még a termelı gyep kategóriába sorolt (Dér-Marton 2001) többi gyepen alig jelentkezik vetımag igény. A kimondottan extenzív használatot ösztönzı gyeptámogatási rendszer kizárja még a felülvetés lehetıségét is. De a legelıhasznosító állatfajok létszámalakulása sem támaszt igényt ezen gyepek legcsekélyebb mértékő intenzifikálására sem. A meghatározóan természetvédelmi értéket képviselı gyepeken még inkább korlátozottan jelentkezik vetımag felhasználás. Ami szóba jön mint gyeptelepítés, az a természetvédelmi értéket képviselı gyepek közé ékelıdött szántók visszagyepesítése. Erre azonban kevésbé jön szóba a forgalomban lévı fajok, fajták vetımagja, sokszor megfelelıbb a természetes úton való visszagyepesülés elısegítése, vagy a szomszéd gyepterületeken történı nagyfogásból származó „vetımag” felhasználása. A nem mezıgazdasági területeken végzett gyepesítések (különféle gyeptakarók) vetımag felhasználása jelenleg többszöröse annak, mint az elıbb tárgyaltaké. A különféle urbanizációs gyepesítések, földmővek, stb. gyepesítése a jövıben is növekvı vetımag igényt támaszt a főmagtermesztéssel szemben. Csak bizakodni tudunk abban, hogy az állattenyésztési ágazatok fejlesztése maga után vonja a gyepágazat súlyának növekedését, ami a gyeptelepítések, felújítások újbóli bıvülését, a gyepvetımag iránti kereslet növekedését és így a hazai főmagtermesztés bıvítésének a lehetıségét is biztosítja. Irodalomjegyzék: Bürgés Gy., Fischl G., Ivány K. (1995): Investigating the reasons for whitespikednes at kenucky bluegrass (Poa pratensis L) grown for seed. Third International Herbage Seed Conference Halle. Dér F., Marton I. (2001): A gyepgazdálkodás helyzete és kilátásai. Debreceni Gyepgazdálkodási Napok 17. DATE kiadv. Debrecen 164-169 p. Ivány K. (1977): A magfüvek trágyázása. Vetımaggazdálkodás I. 67-77. Ivány K. (1984): A jelentısebb termesztett fıfajok magtermését befolyásoló néhány agrotechnikai tényezı vizsgálata. . Kandidátusi értekezés, Budapest. Ivány K. (1988): Untersuchungen über die Bestimmung des optimalen Erntezeitpunktes im Grassamenbau. Saatgutsymposium Kongress und Tagesberichte der MLU. Halle. 3. p. 498-507. Ivány K. (1991): Kutatási és gyakorlati eredmények a gyepvetımagtermesztésben. Debreceni Gyepgazdálkodási Napok. DATE Kiadvány, Debrecen 126-144.
87
Janovszky J. (1975): A gyepvetımagtermesztés fejlesztésének lehetıségei. (Az alföldi gyepvetımagtermesztési program). Gyepgazdálkodás 1.1.46-54. Janovszky J.:(1981): Nemesítés és vetımagtermesztés. A gyepgazdálkodási kutatások eredményei 1976-80. Szarvas, 7-21. OMMI kiadványok: 2006. Beszámoló a Vetımagfelügyeleti Fıosztály 2005. évi munkájáról. Szántóföldi növények Nemzeti Fajtajegyzéke 2006. OMMI Budapest. Székács J. (1954) Nemesített főfajtáink. Nemesített növényfajtákkal végzett országos fajtakísérletek eredményei 1953. Mezıgazdasági Kiadó, Budapest. 385-405.
Seed demand of grassland management and the grass seed production of Hungary Összefoglalás A gyepgazdálkodásban a gyepnövények nemesített fajtáit, pontosabban ezeknek a vetımagtermesztés során elıállított és forgalomba kerülı vetımagját használják új állományok létesítésére, illetve a meglévı gyepek állomány összetételének a javítására. A termesztett vetımaggal történı gyeptelepítés, felújítás Magyarországon a XX. század elsı harmadának a vége felé alakult ki. A főmagtermesztés - alapozva a nemesítésben elért eredményekre - hamarosan nemcsak a hazai igényeket elégítette ki, de a főmag fontos export cikké is vált. Újbóli fellendülés a főmagtermesztésben a század 80-as éveiben következett be, amikor a vetımag elıállító terület elérte a 15 ezer ha-t. Az elmúlt években ez a terület 6000 és 8000 ha között ingadozott. Az 1990-es évek elejéig csak hazai nemesítéső fajták szerepeltek a nemzeti fajtalistán. Ezek vetımagja szolgált a telepítések vetımag igényének a kielégítésére. A főmagtermı területek nagyobb hányadán az un. export céltermeltetés folyt. Az utóbbi évtizedben nagy számban jelentettek be külföldi fajtákat is állami elismerésre. Jelenleg a Nemzeti Fajtajegyzékben száznál több főfajta szerepel. A hazai fajták vetımag elıállítása csak részben fedezi a hazai igényeket. A vetımag igény oldaláról nézve az állapítható meg, hogy a nem mezıgazdasági jellegő gyepesítések igénye jóval meghaladja a takarmánytermı területként hasznosításra kerülı gyepek létesítésének vetımagigényét. Summary In grassland management superior varieties of grasses, or grass seeds produced during grass seed production and introduced to the market are used for establishing new grass stands, or for the improvement and renewal of the composition of already existing grass stands. Grass plantation and renewal using production seeds were developed during the end of the 1930’s in Hungary. Grass seeds became important export product meeting soon the demands of the country based ont he results achieved in grass breeding. A second upward turn in grass seed production became effective during the 1980’s when the grass seed production area reached 15.000 hectares. This area was fluctuated between 6.000 and 8.000 hectares during the last years. The National List of Plant Cultivars contant only grass varieties bred inland untill the begining of the 1990’s. Their seeds have benn used to meet the demands of domestic grass plantations. Grass seed production aiming especially for export were continued int he majority of the production areas. Int he last decade, great number of foreign varieties has been put in a claim for certification in Hungary. Currently, there are more than one hundreed grass varieties ont he national list in Hungary. Seed production of the Hungarian grass varieties do not meet completely the domestic needs. Considering the demands for grass seeds we can conclude that the demands for planting grass areas not used for agricultural purposes are outweight greatly those of the feed production areas. 88
A „SZARVASI-1” ENERGIAFŐ FAJTA – EGY ÚJ NÖVÉNYE A MEZİGAZDASÁGNAK ÉS AZ IPARNAK Janowszky János, Janowszky Zsolt Mezıgazdasági Kutató-Fejlesztı Kht., Szarvas Napjainkban a földi élet döntıen a szénalapú energiahordozók származékaira épül. A fosszilis energiák álmainkat váltották valóra; világítunk, főtünk, utazunk és sorolhatnánk tovább a technika vívmányainak sorát. Eközben alig vettük észre, hogy – az elmúlt 100-150 év alatt több millió év termékét égettük el, s a 150 év alatt a levegıben lévı széndioxid mennyisége 28 %-al, a metán koncentrációja 50 %-al, a dinitrogén oxidoké 13 %-al emelkedett, a légkör oxigénszintje ugyanakkor 10 %-al csökkent, – a fosszilis energiahordozók készletei már belátható idın belül végesek, és újraképzıdésükhöz évmilliók szükségesek, – a fogyasztói oldal pedig egyre nı, olyannyira, hogy a XXI. sz. közepére a Föld lakossága elérheti a 10 milliárd fıt. Márpedig az élethez energiára akkor is szükség lesz. Mindezek a tények az energiagazdálkodás sürgıs szemléletváltozásának igényét vetik fel. Ám a nagy kérdés az, hogy a szénalapú és a nukleáris energiahordozók felhasználásának csökkentésében milyen mértékő alternatívát jelenthetnek a kimeríthetetlen potenciált kínáló megújuló energiahordozók, mindenekelıtt a biomassza alapú energiaforrások. A világon ma az Európai Unió a megújuló energiaforrások használatának egyik fı támogatója, ösztönzıje. Jelenleg uniós átlagban 6 % a megújuló energiaforrások részaránya, amelyet 2010-ig 12 %-ra, az elektromos áram termelésen belül pedig 22 %-ra kívánnak növelni. Ökológiai adottságaink ismeretében a megújuló energiaforrások közül a biomassza energetikai hasznosítása kaphatja a legfontosabb szerepet, amely szinte az egyedüli gazdaságos alternatíva arra, hogy a megújuló energiaforrások hasznosításának szintjét Magyarország az Európai Unió átlagához közelítse, és ezt összekapcsolja a vidékfejlesztés problémakörének csökkentésével, megoldásával, a hazai energiafelhasználás forrásszerkezetének meg nem kerülhetı irányváltásával, melynek egyik fı iránya várhatóan a szántóföldi energianövény termesztés fejlesztése lehet. Felismerve a biomassza többirányú hasznosításának fontosságát a Szarvasi Mezıgazdasági Kutató-Fejlesztı Közhasznú Társaság Európában elsıként kezdte meg az 1980-as évek közepén az ipari hasznosításra alkalmas fő-félék nemesítését, termesztés és hasznosítás technológiájuk kidolgozását. A nemesítési program célkitőzése: Nagy szárazanyag tömeget, abban jó minıségő nyerscellulózt termı, energetikai, papírrost-építıipari, valamint takarmányozási hasznosításra egyaránt alkalmas fő fajta, fajták elıállítása, melyek a talajhasznosítási, gazdaságossági, környezetvédelmi szempontok figyelembevételével új piaci távlatokat és foglalkoztatottsági lehetıséget kínálnak a kedvezıtlen ökológiai adottságú térségeknek. E kutatási program elsı nemzetközi színvonalú eredménye a „Szarvasi-1” energiafő fajta /Agropyron elongatum, syn. Elymus elongatus/, amely az egyik legperspektivikusabb hazai biomassza megjelenési forma. A fajta fontosabb agronómiai jellemzıi a következıkben említhetık: – Szárazság-, só és fagytőrése kiváló – ökológiai toleranciája jobb mint az erdıé. – A földhasználati struktúra átalakítására, a termıtalaj védelmére – tulajdonságainak javítására új, perspektivikus alternatív megoldást kínál. o A 10-25 Ak minıségő szántó mővelési ágú területek, meghatározó növénykultúrája lehet.
89
– Hosszú élettartamú, egyhelyben 10-15 évig is termeszthetı. – A telepítési költsége kevesebb mint 20 %-a az erdı telepítési költségének. – Újrahasznosítása évenként történik, szemben az erdı 20-70 éves, a fásszárú energiaültetvények 5-8 éves vágásfordulójával. – Termesztése, betakarítása nem igényel drága célgépeket /mint pl. az erdı esetében/, az a gabonafélék, valamint a szálastakarmány növények géprendszerével megoldható, így azok kapacitás kihasználása is tovább javítható. – Termesztése nem jár mővelési ág változással, az bármikor megszüntethetı és utána más szántóföldi növénykultúra /napraforgó, kukorica stb./ termeszthetı. – Kiváló biomelioratív növény o Mélyrehatoló /1,8-2,5 m/, nagytömegő, finom textúrájú gyökérzete révén új, alternatív növénye lehet a biológiai talajvédelemnek /erózió, defláció/, o Biológiai talajjavítás /nagyfokú sótőrıképességénél fogva a szikes-szódás talajok rekultiválására is ajánlható/. – A fő fajta nagy elınye, hogy vetımagtermesztése egyszerő, és gazdaságos. – Számos felhasználási területen helyettesítheti a fát mint ipari alapanyagot /papír-rostépítıipar/, ezáltal nagykiterjedéső erdık megmentésére adódik lehetıség. – Termesztésével hazai elıállítású energiaforráshoz, ipari alapanyaghoz jutunk, mely az autonóm energiarendszerek kialakítását, elterjedését is segíti. – Termesztésével egy új mezıgazdasági fıtermék /energetikai, papír-rost-építıipari alapanyag stb./ jelenhet meg, új piaci távlatokat és foglalkoztatási lehetıséget adva a mezıgazdaságnak, a vidékfejlesztési törekvéseknek. A „Szarvasi-1” energiafő fajta kedvezı agronómiai tulajdonságai, sokirányú hasznosításának gazdaságos, versenyképes lehetıségei okán hozzájárulhat a kedvezıtlen ökológiai adottságú, tıkeszegény, relatíve alacsony termelési kultúrájú térségek leszakadásának mérsékléséhez, megakadályozásához. A „Szarvasi-1” energiafő fajta hasznosításának fıbb területei: o Energetikai hasznosítás /szilárd – folyékony – gáz halmazállapotú tüzelıanyag/, o Papíripari hasznosítás, o Rostipari hasznosítás, o Építıipari hasznosítás, o Takarmányozási célú hasznosítás, o Biológiai talajvédelem – biológiai talajjavítás A dolgozat behatárolt terjedelmére való tekintettel a „Szarvasi-1” energiafő fajta hasznosítási lehetıségei közül kizárólag az energetikai célú, ezen belül is csak a szilárd tüzelıanyagként történı hasznosításának néhány figyelmet érdemlı jellemzıit mutatjuk be. A „Szarvasi-1” energiafő mint szilárd tüzelıanyag A genotípust egy gyors, relatíve rövid ideig tartó szárazanyag felhalmozási folyamat jellemzi. A szárazanyag felhalmozás fı idıszaka V-VI. hónap. Az elsı betakarítás idıpontjáig /VII. 15-25./ a tenyészidıszak alatti szárazanyagtermés mintegy 70-75 %-a már megterem, ami egy figyelemre méltó területegységenkénti produktivitást igazol a hagyományos fafajok /pl. tölgy, bükk, akác, nyár, főz/, valamint a kontinentális és mediterrán klímaöv más növényi eredető energiahordozóihoz /pl. zöld pántlikafő, vesszıs köles, miscanthus ssp./ viszonyítva /1. táblázat/. A szilárd tüzelıanyag felhasználásának legkézenfekvıbb módja hıenergia nyerése tüzeléssel. Az energiafő termikus hasznosítása, elégetése megfelelı elıkezelési eljárások után /pl.: bálázás, darabolás, tömörítés (pelletálás, brikettálás)/ történhet. A pellet készítés, gyártás a világon új iparággá nıtte ki magát, s a közeljövıben Magyarország egyik olcsó, környezetkímélı tüzelıanyaga lehet. 90
1. táblázat: A „Szarvasi-1” energiafő és néhány növényi eredető energiahordozó szárazanyagtermése 2000 Megnevezés „Szarvasi-1” t/ha/év 21,28 energiafő t/ha/I. növ. 15,20 Zöld pántlikafő (t/ha/év) Hagyományos fafajok (t/ha/év) Vesszıs köles (t/ha/év) USA-Kanada Miscanthus ssp. (t/ha/év) NY-D Európa /Mezıgazdasági Kutató-Fejlesztı Kht. vizsgálatai alapján/
2001
2002
2003
2004
2005
2006
Átlag
22,93 16,38
22,40 16,00
12,00 10,00
21,62 16,10
20,45 15,65
20,62 14,69
20,18 14,86 12,87 12,00* 7,84 11,65
Szarvas, * Nyugat-Magyarországi Egyetem, Sopron
A „Szarvasi-1” energiafőbıl elıállított szilárd tüzelıanyagok hagyományos tüzelıberendezéseknél, hıhasznosítóknál, villamosenergia elıállítóknál jelenthetnek új, perspektivikus megújuló energiaforrást. A „Szarvasi-1” energiafő fajta energiagazdálkodásban betöltött szerepét, jelentısségét jól érzékeltetik a 2. táblázatban bemutatott értékadatok, mely szerint: o Az energiafő fajta főtıértéke eléri, illetve meghaladja a hazai barnaszenek, az erımővek által importált fekete szén, a fa főtıértékét. o A vizsgált energiahordozók közül az egységnyi energia költsége /Ft/MJ/ bármely feldolgozottsági szinten /bála, pellet/ az energiafő esetében a legalacsonyabb. o A vizsgált tüzelıanyagok összehasonlításában egy 100 m2 alapterülető lakás főtési idény alatti költsége az energiafő esetében a legalacsonyabb. 2. táblázat: A „Szarvasi-1” energiafő és néhány energiahordozó főtıértéke, illetve az egységnyi energia és a főtési idény költsége Tüzelıanyag A tüzelıberendezés és átlagos hatásfoka (%) Fajta
Széntüzeléső kazán (75) Fatüzeléső kazán (75) Bálatüzeléső kazán (65) Gázkazán (85)
Szén Tőzifa Szarvasi-1 bála Földgáz
Pellettüzeléső kazán (85)
Szarvasi-1 pellet
Pellettüzeléső kazán (85)
Fapellet
Főtıérték (MJ/kg, MJ/m3) Laboratóriumi Hatásfokkal korrigált 16,5 12,3 14,0 10,5 14,9 9,7 34,0 28,9 17,2 14,6 17,2 14,6
Bruttó egységár
Egységnyi hıenergia bruttó ára (Ft/MJ)
(Ft)
Laboratóriumi Hatásfokkal korrigált 2,00 2,68 1,93 2,57 0,80 1,24 2,88 3,39 1,97 2,33 2,09 2,46
33 Ft/kg 27 Ft/kg 12 Ft/kg 98 Ft/m3 34 Ft/kg 36 Ft/kg
A főtési idény költsége (Ft)
202.340 194.035 93.620 253.680 175.915 185.730
91
„Szarvasi-1” energygrass – a new plant for the agriculture and industry Összefoglaló A szénalapú energiahordozók napjainkra jellemzı mértékő használata, valamint a szén, a kıolaj, a földgáz világkészletnek apadása az energiagazdálkodás sürgıs szemléletváltozásának igényét veti fel. Ám a nagy kérdés az, hogy a szénalapú energiahordozók felhasználásának csökkentésében milyen mértékő alternatívát jelenthetnek a kimeríthetetlen potenciált kínáló megújuló energiahordozók, mindenek elıtt a biomassza alapú energiaforrások. Felismerve a biomassza többirányú hasznosításának fontosságát a Szarvasi Mezıgazdasági Kutató-Fejlesztı Kht. Európában elsıként kezdte meg az 1980-as évek közepén az ipari hasznosításra alkalmas fő-félék nemesítését, termesztés és hasznosítás technológiájuk kidolgozását. E kutatási program elsı nemzetközi színvonalú eredménye a „Szarvasi-1” energiafő fajta /Agropyron elongatum, syn. Elymus elongatus/, amely az egyik legperspektivikusabb hazai biomassza megjelenési forma. Az energiafő fajta kedvezı agronómiai tulajdonságai, sokirányú hasznosításának /energetika, papír-rost-építıipar, takarmányozás, biológiai talajvédelem stb./ gazdaságos, versenyképes lehetıségei okán hozzájárulhat a kedvezıtlen ökológiai adottságú, tıkeszegény, relatíve alacsony termelési kultúrájú térségek leszakadásának mérsékléséhez, megakadályozásához. Laboratóriumi vizsgálati eredmények, gyakorlati tapasztalatok igazolják, hogy a „Szarvasi1” energiafő fajta területegységenkénti szárazanyagtermése, energetikai tulajdonságai, valamint az egységnyi energia költsége alapján napjaink gazdaságos, olcsó, környezetkímélı tüzelıanyaga.
Summary The increased use of fossil energy sources and the dwindling coal, oil and natural gas supplies requires the urgent change in the approach of energetics. However, the big question is what kind of alternatives the renewable energy sources especially the fuels based on biomass - with their inexhaustible potential could provide for the reduction of use of fossil energy sources. Realizing the importance of using the biomass in a number of ways, the Agricultural Research and Development Institute, Szarvas began the breeding, working out the technology of production and utilization of grasses suitable for industrial utilization first in Europe in the mid 1980's. The first international standard result of this breeding program is the “Szarvasi-1” energygrass variety /Agropyron elongatum, syn. Elymus elongatus/, which is one of the most perspective national biomass form. The advantageous agronomy properties, the manifold /energetics, paper-fiber-building industry, forage, biological soil protection, etc./, economical and competitive utilization of the “Szarvasi-1” energygrass can contribute to the moderation, prevention of the lag of regions, which have unfavourable ecological conditions, deficient in funds, relatively low level agricultural production. Laboratory test results, practical experiences verify that the “Szarvasi-1” energygrass is an economical, inexpensive, environmentally sound biofuel on the basis of its dry matter yield, energetic properties, cost of the unit energy.
92
A NÁDKÉPŐ CSENKESZ TAVASZI FENOLÓGIAI FEJLİDÉSE ÉS BELTARTALMA Nagy Géza DE ATC AVK Vidékfejlesztési és Tájhasznosítási Tanszék, Debrecen A gyepre alapozott állattartás hatékonyságát a főfélék tavaszi növekedése és fejlıdése döntı mértékben befolyásolja. Ennek alapvetıen két oka van. Egyrészt a gyepek, illetve a főfélék éves termésén belül a tavaszi, elsı növedék adja a legnagyobb termést. Másrészt a generatív fázissal befejezıdı tavaszi fejlıdés során nagyon lényeges beltartalom-változások következnek be, ami kihat a hasznosítható táplálóanyagok mennyiségére, ezáltal az elérhetı állati teljesítményekre. A főfélék termését az elsı növedék hasznosítása idején alapvetıen a hajtás (vegetatív vagy generatív) és levélzet (levélhüvelyek és levéllemezek) adják. A késıbbi hasznosítás idején ezekhez jön még a virágzat. Ezen növényi részek tavaszi fejlıdése egy jól ismert folyamatot követ (Robson et al., 1988; Nelson és Moser, 1995). Miután egy hajtás kezdemény kialakul és növekedésnek indul a főfélék ún. növekedési pontjairól, a vegetatív hajtás, amely morfológiailag a nódusokból (csomók) és az internódiumokból (szártagok) áll, viszonylag rövid marad, és valójában nem is látható, mivel a levélhüvelyek teljes egészében takarják. A rejtve maradó vegetatív hajtás nódusairól bizonyos idı elteltével újabb és újabb levelek fejlıdnek, vagyis a levélképzıdés folyamatos. A levelek élettartama azonban korlátozott, mely élettartam után a levél elöregszik, a levélcsúcs felıl folyamatosan elfonnyad, majd elszárad, azaz elhal. Az elhalt levél helyett jelennek meg az újabb levelek (Robson et al., 1989). Az egy-egy hajtáson megjelenı levelek (valójában a levéllemezek) mérete a vegetáció indulását követıen egyre nagyobb és nagyobb lesz, amíg el nem éri a fajra, fajtára jellemzı, a környezeti feltételek által nagyon befolyásolt méretet. Ezt követıen a megjelenı levelek közel azonos méretőek. Vagyis beáll egy hajtásonként, de állományszinten is behatárolt levélfelület, ami azt jelenti, hogy a termés nem növekszik tovább, hanem a szövet (levél) elhalás és az új szövet (levél) fejlıdése között egyensúly áll be, vagyis a gyep eléri az adott termıhelyre jellemzı maximális termésszintet. A füvek vegetatív növekedésének elıbbi folyamata a tavasz, az elsı növedék idején azonban nem így zárul, hanem az ún. generatív fázisba vált át, és kezdetét veszi a magszár (generatív hajtás) fejlıdésével kezdıdı és a magéréssel bezáruló folyamat. Ennek során az eddig rövid vegetatív hajtás megnyúlik, csúcsán virágzati kezdemény alakul ki, együttesen kibújnak a legutolsó levél levélhüvelyébıl (kalászol vagy bugázik a fő), kifejlıdik a virágzat, kezdetét veszi a maghozás idıszaka. A generatív fejlıdés során a fotoszintézis során képzıdı asszimiláták nem a vegetatív részek (levélzet) pótlására, hanem a generatív szervek (magszár, virágzat, termés) termelésére fordítódnak. Ennek az lesz az eredménye, hogy az értékesebb szálastakarmányt adó levélzet aránya az össztermésen belül csökken. Tavasszal a fenológiai, morfológiai változásokkal párhuzamosan alapvetı beltartalmi változások járnak együtt (Gill et al., 1989; Dwayne és Mertens, 1995), amelyek jelentısen befolyásolják a lelegeltetett vagy betakarított termés táplálóértékét. Valójában minıségromlásról van szó, amiben nem csak a kémiai összetevık arányának változása játszik szerepet, hanem a szervesanyagok emészthetıségének romlása is. A fenológiai és beltartalmi változások évjáratok, főfajok vagy akár főfajták szerint is számottevı különbséget mutathatnak. Ez volt az oka, hogy 2003-2006 évek között 5 főfaj tavaszi fenológiai fejlıdését és beltartalmi változását kutattuk1 a Debreceni Egyetem 1
A hazai főfajok és fajták takarmányminıségét meghatározó tényezık vizsgálata c. kutatási témát (Ny.sz.: OTKA T042506) az Országos Tudományos Kutatási Alap támogatta
93
Agrártudományi Centrumában. Ebben a dolgozatban a nádképő csenkesz (Festuca arundinacea Schreb.) 4 éves (2003-2006) fenológiai és 2 éves (2004-2005) beltartalmi vizsgálati eredményeit adjuk közre. Anyag és módszer Vizsgálataink alapját a DE ATC bemutatókertjében létesített tisztavetéső parcellák képezték, ahol a fontosabb főfajok és fajták szabadföldi körülmények között tanulmányozhatók. A vizsgálati hely talajadottságait tekintve jó szerkezető vályog, típusa kilúgzott csernozjom. A január 1-tıl június közepéig érvényesülı átlagos (az elmúlt 40 évi) klimatikus viszonyok: csapadék 227,1 mm; az átlagos napi középhımérsékletek összegébıl (csak pozitív értékek) számított hıösszeg 1244,5 °C; a napsütéses órák száma 889,2 óra. A tiszta nádképő csenkesz állományú parcellákon az elsı vizsgálati napon véletlenszerően kiválasztottunk 30 hajtást és megjelöltük ıket mőanyag ragasztó szalagokkal, melyekre a hajtások azonosító számát vízhatlan festékkel írtuk fel. A szalagokat úgy rögzítettük, hogy azok az alulról számított utolsó elhalt levél és az elsı élı levél közé essenek. A tavasz folyamán fejlesztett levelek sorszámát a talajfelszíntıl fölfelé haladva határoztuk meg. A fenológiai adatfelvételezéseket a négy év során április közepe és június közepe közötti idıszakon belül végeztük, 8 alkalommal, 4-8 napos idıközönként. Alkalmanként és hajtásonként az alábbi elsıdleges adatokat rögzítettük: - megemelt hajtáshossz, cm (acél mérıszalag mellé emelve mértük a hajtás legtávolabbi pontját a felszíntıl), - az elhalt levelek száma (egy levelet akkor tekintettünk elhaltnak, mikor a levéllemez csúcsától számítva a levélhossznak több mint a fele elhervadt, elsárgult), - az egyes élı levelek levéllemezének hossza, cm. Az adatfeldolgozás során az alábbi másodlagos adatok nyerésére volt még lehetıségünk: - az adott idıpontig a hajtáson fejlesztett levelek száma (db), - az adott idıpontig a hajtáson elhalt levelek száma (db), - az adott idıpontban a hajtáson lévı élı/aktív levelek száma (db), - adott idıpontban a hajtáson lévı élı levelek (valójában levéllemezek) hosszának összege (cm), - a levéllemezek hosszának összege és a megemelt hajtáshossz aránya, melyet az egyes fajok levelezettségének összehasonlítására alkalmas relatív, ún. „levelezettségi rátaként (LR)” alkalmaztunk. A laboratóriumi vizsgálatok céljára 2004-ben öt, 2005-ben hat alkalommal szedtünk főmintát a tiszta nádképő csenkesz főállományból. A főminták kezelése és a minták beltartalmának meghatározása az ISO szabványokkal egyenértékő MSz 6830-as szabványsorozat elıírásai szerint történt a DE ATC Regionális Agrármőszerközpontjában. A rögzített fenológiai adatokat és a kapott laboratóriumi vizsgálati eredményeket a számítógépes SPSS programcsomag segítségével értékeltük ki. Eredmények és értékelésük Az évjáratok hatásának értékeléséhez a fenológiai vizsgálatok idıszakára a klíma-indexet (Vinczeffy, 1991) számítottuk ki (1. ábra). A négy év közül összességében 2003. év volt az átlagosnál alacsonyabb klímaindexő. A másik három év index értékei átlag fölöttiek. A részletes meteorológiai adatok (január 1. utáni napokra a napi átlagos középhımérséklet, a maximum napi hımérséklet, a pozitív napi középhımérsékletek alapján számított hıösszeg, csapadék) elemzése alapján az mondható el, hogy a klímaindex ilyen mértékő változása
94
elsıdlegesen a csapadékmennyiség változékonyságának tudható be. Az átlaghoz viszonyított csapadékeltérések mértéke a vizsgált idıszakban mínusz 9-32% (2003), plusz 5-51% (2004), mínusz 4 és plusz 30% (2005) és plusz 87-121% (2006). Ettıl lényegesen elmaradt a napi középhımérsékletek összegének (hıösszeg) változékonysága, mivel a négy tavaszi idıszakra az átlagtól való eltérések szélsı értéke mindössze mínusz 2% és plusz 15% között ingadozott. A napsütéses órák száma 2003-ben átlag fölötti (+10-13%), 2004-ben átlag körüli (±2-3%), 2005-ben szintén átlag fölötti (+7-15%), 2006-ban pedig átlag alatti (-8-12%) volt. 1. ábra: A tavaszi idıszak klíma-indexeinek1 alakulása a vizsgálati években 0,6
klíma-index (mm/°C)
0,5 átlag
0,4
2003 2004
0,3
2005 2006
0,2 0,1 0 IV. 15.
IV. 30.
V.10.
V.20
V. 30
VI.15
dátum
1
Vinczeffy (1991)
A gyepek igényét tekintve 2003 tavaszát csapadékszegény és bıséges napfénytartamú, 2004 tavaszát bıséges csapadékú és átlagnál melegebb, 2005 tavaszát átlag fölötti csapadékú és bıséges napfénytartamú, 2006 tavaszát kiemelkedıen bıséges csapadékú, átlagosnál melegebb és átlag alatti napfénytartamú évjáratnak minısíthetjük. A főmagasság (megemelt hajtáshossz) alakulása (2. ábra) 3 évben (2004-2006) nagyon hasonló volt. Az utolsó méréskori főmagasság e három évben 100 cm körül alakult, de ettıl jelentısen elmaradt a 2003 évi végsı főmagasság (73,8 cm; s=11,5 cm). A csapadékszegény idıjárás jelentıs mértékben korlátozta a nádképő csenkesz növekedését. A vizsgálati idıszakok végére (3. ábra) a nádképő csenkesz hajtások 2003-ban 4,37 db levelet (s=0,93), 2004-ben 5,6 db levelet (s=0,62), 2005-ben 4,93 db levelet (s=0,79) és 2006ban 6,8 db levelet (s=0,81) fejlesztettek átlagosan. Az eredményekbıl úgy tőnik, hogy a bıséges csapadék-ellátottság kedvezett a levélképzıdésnek, amit nem tartott vissza az átlagosnál kevesebb napsütéses órák száma 2006-ban. A nevelt levelek abszolút száma alátámasztja azt a szakmai megállapítást, hogy a nádas csenkesz levelezettsége átlag alatti. Messze elmarad pl. a magyar rozsnok levelezettségétıl, levél megjelenési rátájától, ami ugyanebben a vizsgálatban csaknem 2 levéllel több levelet hozott (Nagy, 2007) azonos idı alatt. Az elhalt levelek száma (4. ábra) a vizsgálati idıszakban értelemszerően folyamatosan emelkedett, és a vizsgálati idıszak végére 2003-ban 3,21 levelet (s=1,04), 2004-ben 2,17 levelet (s=0,79), 2005-ben 2,4 levelet (s=0,86) és 2006-ban 2,97 levelet (s=0,89) tett ki. Az alkalmankénti élı levelek száma (5. ábra) minden évben csökkenı tendenciát mutat. 2003ban 1,16 (s=0,65), 2004-ben 3,43 (s=0,68), 2005-ben 2,53 (s=0,51), 2006-ban 3,83 (s=0,65) levél maradt hajtásonként az elsı növedék végére. 95
2. ábra: A megemelt főmagasság alakulása a vizsgált években Minimum
Átlag
Maximum
Megemelt hajtáshossz (cm)
120 100 80 60 40 20
28.05.2006
24.05.2006
21.05.2006
18.05.2006
14.05.2006
10.05.2006
06.05.2006
02.05.2006
05.06.2005
02.06.2005
26.05.2005
19.05.2005
11.05.2005
05.05.2005
28.04.2005
21.04.2005
31.05.2004
24.05.2004
17.05.2004
11.05.2004
03.05.2004
26.04.2004
19.04.2004
13.04.2004
10.06.2003
06.06.2003
03.06.2003
30.05.2003
26.05.2003
23.05.2003
19.05.2003
14.05.2003
0
3. ábra: A hajtásonként fejlesztett levelek száma a vizsgált években Minimum
Átlag
Maximum
8 7 6 5 4 3 2 1 24.05.2006 28.05.2006
14.05.2006 18.05.2006 21.05.2006
05.06.2005 02.05.2006 06.05.2006 10.05.2006
19.05.2005 26.05.2005 02.06.2005
21.04.2005 28.04.2005 05.05.2005 11.05.2005
11.05.2004 17.05.2004 24.05.2004 31.05.2004
19.04.2004 26.04.2004 03.05.2004
03.06.2003 06.06.2003 10.06.2003 13.04.2004
23.05.2003 26.05.2003 30.05.2003
14.05.2003 19.05.2003
0
Az élı levelek számának alakulására a vizsgált idıszakban kedvezıen hatott a nagyobb klímaindex, különösen annak április végi alakulása. A levelezettséggel kapcsolatos fenológiai eredmények a nádképő csenkesz esetében alátámasztják azokat a szakirodalmi megállapításokat, hogy a klimatikus viszonyok számottevıen befolyásolják a vegetatív növekedést (Robson et al., 1988). Nyilvánvaló, hogy hazánkban a nádas csenkesz levelezettségi jellemzıit a klimatikus tényezık közül elsıdlegesen a csapadékellátottság által meghatározott klímaindex befolyásolta. A statisztikailag bizonyíthatóan rosszabb fényellátottságnak nem volt korlátozó hatása a levelezettségre (2006-ban -8-12%-os napfényes óraszám mellett volt átlagosan a legnagyobb a hajtásonkénti aktív levelek száma = 4,10). A négy év során a föld felszínétıl számítva az egymás után megjelenı levelek levéllemezének hossza átlagosan így alakult: 13,54 cm (s=4,92), 17,24 cm (s= 4,74), 18,81 cm (s=5,38), 18,41 cm (s=7,85, 15,7 cm (s=8,29), 14,45 cm (s=7,22), 11,00 cm (s=5,28), 8,39 cm (s=5,15) az 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7. és 8. levelekre vonatkozóan. Az eredmények egyértelmősítik, hogy elıbb a fejlıdı levelek levéllemezének mérete növekszik (a nádképő 96
csenkesznél ez a 3-4. levélig volt így), majd minden valószínőség szerint a generatív fejlıdési stádiummal összefüggésbe hozhatóan fokozatosan csökken. Az utolsó levél (8,39 cm) a legnagyobb levél (18,81 cm) levéllemez méretének már csak 45%-át érte el. 4. ábra: A hajtásonkénti elhalt levelek száma a vizsgált években Minimum
Átlag
Maximum
4 3,5 3 2,5 2 1,5 1 0,5 14.05.2003 19.05.2003 23.05.2003 26.05.2003 30.05.2003 03.06.2003 06.06.2003 10.06.2003 13.04.2004 19.04.2004 26.04.2004 03.05.2004 11.05.2004 17.05.2004 24.05.2004 31.05.2004 21.04.2005 28.04.2005 05.05.2005 11.05.2005 19.05.2005 26.05.2005 02.06.2005 05.06.2005 02.05.2006 06.05.2006 10.05.2006 14.05.2006 18.05.2006 21.05.2006 24.05.2006 28.05.2006
0
5. ábra: A hajtásonkénti élı levelek száma a vizsgált években Minimum
Átlag
Maximum
5 4,5 4 3,5 3 2,5 2 1,5 1 0,5 14.05.2003 19.05.2003 23.05.2003 26.05.2003 30.05.2003 03.06.2003 06.06.2003 10.06.2003 13.04.2004 19.04.2004 26.04.2004 03.05.2004 11.05.2004 17.05.2004 24.05.2004 31.05.2004 21.04.2005 28.04.2005 05.05.2005 11.05.2005 19.05.2005 26.05.2005 02.06.2005 05.06.2005 02.05.2006 06.05.2006 10.05.2006 14.05.2006 18.05.2006 21.05.2006 24.05.2006 28.05.2006
0
Az élı levelek levéllemezeinek összes hossza a 4 év átlagában 56,7 cm (s=25,2) volt. Az egyes évek között azonban kiugróan nagy különbségeket találtunk (6. ábra). 2003-ban csak 29,31 cm (s=12,74), 2004-ben 78,6 cm (s=15,68), 2005-ben 56,24 cm (s=12,65), 2006-ban 74,53 cm (s=17,77) levéllemez hosszúságot mértünk. Miután ezek az értékek ún. származtatott értékek, az élı/aktív levelek számából és az egyes levéllemezek méretébıl következnek, itt is az fogalmazható meg, hogy a nagyobb csapadéknak betudható kedvezıbb klímaindex pozitív hatását tükrözi vissza az eredmény. 6. ábra: Az élı levéllemezek összes hossza hajtásonként a vizsgált években
97
Minimum
Átlag
Maximum
14.05.2003 19.05.2003 23.05.2003 26.05.2003 30.05.2003 03.06.2003 06.06.2003 10.06.2003 13.04.2004 19.04.2004 26.04.2004 03.05.2004 11.05.2004 17.05.2004 24.05.2004 31.05.2004 21.04.2005 28.04.2005 05.05.2005 11.05.2005 19.05.2005 26.05.2005 02.06.2005 05.06.2005 02.05.2006 06.05.2006 10.05.2006 14.05.2006 18.05.2006 21.05.2006 24.05.2006 28.05.2006
100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0
Az ún. levelezettségi ráta (LR), amely az összes levéllemez hosszúság és a megemelt hajtásmagasság hányadosa a vizsgált idıszakokban azonos tendenciájú változást mutat (7. ábra). A fokozatosan csökkenı értékek a termést adó növényi részek átstrukturálódását mutatják. A vizsgálatok végére a generatív hajtást és annak zárásaként a bugát magába foglaló főmagasság járul hozzá leginkább a hasznosítható terméshez. Tekintettel arra, hogy a vizsgálatok végére 2003-ban csaknem hatszoros (LR=0,172), 2004-ben másfélszeres (LR=0,664), 2005-ben közel kétszeres (LR=0,551), 2006-ban közel másfélszeres (LR=0,689) volt a hajtásméret a levéllemezek összes hosszához viszonyítva. 7. ábra: A levelezettségi ráta alakulása a vizsgált években Minimum
Átlag
Maximum
1,6 1,4 1,2 1 0,8 0,6 0,4 0,2 24.05.2006 28.05.2006
14.05.2006 18.05.2006 21.05.2006
02.05.2006 06.05.2006 10.05.2006
26.05.2005 02.06.2005 05.06.2005
05.05.2005 11.05.2005 19.05.2005
24.05.2004 31.05.2004 21.04.2005 28.04.2005
03.05.2004 11.05.2004 17.05.2004
13.04.2004 19.04.2004 26.04.2004
03.06.2003 06.06.2003 10.06.2003
23.05.2003 26.05.2003 30.05.2003
14.05.2003 19.05.2003
0
A nádképő csenkesz beltartalma és takarmányértéke a vizsgált években (2004 és 2005) a szakirodalomból jól ismert változásokat követte. Terjedelmi korlátok miatt, itt a 2005. évi eredményeket mutatjuk be (1. táblázat). Az idı függvényében a nyersfehérje-tartalom erıteljesen, a nyershamu-tartalom jelentısen, a nyerszsír-tartalom számottevıen csökkent. Ezzel párhuzamosan jelentısen nıtt a nyersrost és a N-mentes kivonható anyagok
98
mennyisége. Táplálóértéket kifejezı NE-tartalom erıteljesen (Neg kevesebb, mint felére), vagy számottevıen (NEm -36% és NEl -25%) csökkent mind a két évben. 1. táblázat: A nádképő csenkesz kémiai összetétele és táplálóértéke, 2005 Mintázási idı Nyersfehérje* g/kg sz.a. s Nyersrost* g/kg sz.a. s Nyerszsír* g/kg sz.a. s Nyershamu* g/kg sz.a. s N-mentes* k.a. g/kg sz.a. s MFE* g/kg sz.a. s MFN* g/kg sz.a. s Nem* MJ/kg sz.a. s NEg* MJ/kg sz.a. s NEl* MJ/kg sz.a. s * P<0.01
Ápr. 27 211,9 4,0 258,7 29,4 28,0 3,8 144,3 10,9 347,1 14,4 102,0 2,0 135,0 2,6 5,6 0,3 3,2 0,3 5,5 0,2
Máj. 5 151,3 6,0 300,0 7,2 26,9 3,7 118,0 6,5 400,6 3,7 88,3 6,7 94,3 3,5 5,1 0,1 2,8 0,1 5,2 0,1
Máj. 18 131,7 14,9 279,5 73,3 26,1 3,8 116,5 17,6 412,9 13,9 74,7 9,9 81,7 9,3 3,6 0,1 1,4 0,1 4,2 0,1
Máj. 26 80,4 12,2 320,6 38,0 18,6 7,4 88,2 2,8 492,2 23,5 62,3 2,5 50,3 7,6 3,7 0,1 1,4 0,1 4,2 0,0
Jún. 2 65,8 4,1 317,6 3,9 17,2 3,1 89,2 5,5 510,2 1,0 59,0 1,0 41,3 2,5 3,6 0,1 1,4 0,1 4,2 0,1
Jún. 6 61,5 4,4 308,3 6,9 17,3 1,4 91,6 3,1 521,3 10,5 58,0 1,0 38,0 2,6 3,6 0,0 1,3 0,0 4,1 0,0
SzD5% 18,57 49,55 6,61 14,81 30,69 6,96 11,65 0,33 0,17 0,29
További vizsgálatainkkal azt szeretnénk kimutatni, hogy van-e statisztikailag igazolható különbség az egyes évjáratok között, illetve hogy találunk-e olyan klimatikus tényezıt, amelynek statisztikailag alátámasztottan befolyása van a fő beltartalmára és táplálóértékére. Kutatásaink eredménye a nádképő csenkesz tavaszi fenológiai fejlıdésérıl és kémiai összetételérıl (táplálóértékérıl), a többi főfajról kapott eredményekkel összevetve, hozzájárul ahhoz, hogy a vizsgált kérdésekben objektívebb véleményt alkossunk errıl a takarmányfőrıl. Köszönetnyilvánítás A szerzı köszönetét fejezi ki Prof. Dr. Lazányi Jánosnak a kísérleti adatok számítógépes kiértékeléséért. Irodalom Dwayne R.B., Mertens D.R. (1995): Quality related characteristics of forages. In: Barnes R.F. et al. (eds.) Forages, The Science of Grassland Agriculture. Iowa State University Press, Ames, Iowa, USA, 83-96. p. Gill M., Beever D.E., Osbourn D.F. (1989): Feeding value of grass and grass products, In: Holmes, W. (ed.) Grass its production and utilization. BGS, Blackwell Scientific Publications. Oxford-London. 89-129. p. Nagy G. (207): Spring phenological development and nutritive value of brome grass. Grassland Science in Europe No 12. Proc. of. 14th EGF Symposium, Gent, Belgium 3-5 September 2007 (in press). Nelson J.C., Moser L.E. (1995): Morphology and Systematics, In: Barnes R.F. et al. (eds.) Forages, The Science of Grassland Agriculture. Iowa State University Press, Ames, Iowa USA, 15-30. p. Robson, M.J., Ryle, G.J.A., Woledge, J. (1988): The grass plant its form and function. In: The Grass Crop. The physiological basis of production (eds.: Jones M.B., Lazenby, A.). Chapman and Hall. London, 25-84.p. Robson M.J., Parsons A.J., Williams, T.E. (1989): Herbage production: grasses and legumes. In: Holmes W. (ed.) Grass its production and utilization. BGS, Blackwell Scientific Publications, Oxford-London. 7-88. p. Vinczeffy I. (1991): Gyepgazdálkodási praktikum, Debreceni Agrártudományi Egyetem, Debrecen, 43-46. p.
99
SPRING PHENOLOGICAL DEVELOPMENT AND NUTRITIVE VALUE OF TALL FESCUE Összefoglalás A nádképő csenkesz (Festuca arundinacea) tavaszi fenológiai fejlıdését és kémiai összetételének változását vizsgáltuk 2003 és 2006 között. A nádképő csenkesz tavaszi fenológiai fejlıdését április közepe és június közepe közé esı idıszakokban az alábbi morfológiai adatokkal jellemezzük: megemelt hajtáshossz (cm), a hajtásonként nevelt levelek száma (db), a hajtásonkénti elhalt és élı levelek száma (db), az egymás után fejlıdı levelek átlagos levéllemez hosszúsága (cm), az élı levelek levéllemezeinek összes hosszúsága („összes levélhossz” cm), az ún. levelezettségi ráta, ami az „összes levélhossz” és a megemelt hajtáshossz hányadosa. A vizsgált évek tavaszi idıszakára számított klímaindex eltérı évjáratokat mutat. A fenológiai jellemzık és az évjárat jellege között összefüggés tárható fel. Összességében a csapadékosabb tavasznak köszönhetı magasabb klímaindex értékek kedveznek a nádas csenkesz vegetatív részeinek növekedésére. A beltartalmi vizsgálatok eredményei 2004-ben és 2005-ben is minden kémiai összetevıre P<0,01% szinten szignifikáns különbségeket mutattak a mintavételi idıpontoktól függıen. A közölt egzakt fenológiai és beltartalmi adatok hozzájárulnak a nádas csenkesz objektív megítéléséhez az elsı növedékre vonatkozóan.
Summary Field investigations on the phenological development of tall fescue (Festuca arundinacea Schreb.) and laboratory analysis of its chemical composition were made in springtime. Spring phenological development of tall fescue between mid-April early June measured eight times each year between 2003 and 2006 is described by the following morphological data: extended shoot height (ESH); total number of leaves per shoot developed, number of dead leaves per shoot, number of active leaves per shoot, active leaf lamina length of individual leaves sum of active leaf lamina lengths (SALL) per shoot, ratio of SALL and ESH as an index for the leafiness of grasses. Spring weather conditions described by the clima-index (Vinczeffy, 1991) were different in the years. Phenological development of tall fescue seems to give good response to weather conditions. It general more rainy weather was favourable for vegetative development. The chemical composition of tall fescue samples taken 5 (2004) and 6 (2005) times during primary growth from pure stands showed differences at a high level of significance (P<0.01%). Crude protein, fat and ash content, as well as net energy values, decreased remarkably over time. At the same time, crude fibre and nitrogen-free extract content increased. Exact data on these traits will contribute towards making a more objective evaluation of tall fescue during primary growth.
100
A MINİSÉGBIZTOSÍTÁS EGYES KÉRDÉSEI A GYEPGAZDÁLKODÁSBAN BOTANIKAI TERMÉSZETVÉDELMI SZEMPONTBÓL Szabó István Pannon Egyetem Georgikon Kar Növénytudományi és Biotechnológiai Tanszék Keszthely A minıség a dolgok, folyamatok, jelenségek lényegét jellemzı tulajdonságok összessége; az a jelleg, ami olyanná tesz valamit, amilyen. Valamely dolog, folyamat, jelenség megszőnik az lenni, ami, ha elveszíti eredeti minıségét. A minıség nemcsak a jelenségek, a dolgok és az élılények mivoltát, hanem egymásra hatását is meghatározza. A minıség fogalma emberközpontú szemléletet hordoz magában, de a természettel kapcsolatban szükséges, hogy a dolgokat önmagukat nézzük, értékeljük, az emberi haszonelvőségtıl elvonatkoztatva. Ám a minıség fogyasztója, sıt igényeivel és tevékenységével létrehozója és kikényszerítıje is az ember. És ebben a pillanatban a minıség valamilyen érték hordozója lesz, és máris természeti értékrıl beszélünk. Amúgy az értékek egy része eszközjellegő, funkcionális, tehát célhoz, emberi szükséglet kielégítéséhez kapcsolódik, leginkább gazdasági érték. Nem eszközjellegőek a természethez kapcsolódó esztétikai és etikai (erkölcsi) értékek, amelyek tükrözıdhetnek a gazdasági értékben, de csak akkor, ha a dolgok belsı értéke (intrinsic value) emberre gyakorolt hatással van (antropocentrikus érték). Így kötıdik a belsı értékhez gazdasági érték (pl. természeti látványhoz belépıdíj, védett faj egyedéhez forintban kifejezett eszmei érték, a megtermett fő értéke). A meghatározások a minıség sokoldalúságára utalnak. A minıség értelmezhetı úgy, mint valaminek anyagi, használati vagy szellemi, mővészi értékelést magába foglaló jellege, foka: - kiválóság (pl. gyepek minıségi osztályokba sorolása), - küszöbérték (normák, kritériumok, pl. produktivitás, hozam), - célra való alkalmasság (elıre meghatározott célkitőzések + a cél alkalmassága, pl. juhlegelı, kaszálórét). A minısítés a megfelelés megállapítása; osztályozás, besorolás valahová a minıség alapján. Ez a fogalom emberközpontúságára utal abban az értelemben, hogy a minıség fogyasztója, de igényeivel kikényszerítıje és létrehozója is lehet az ember. Tehát beszélni kell a minıség dimenzióiról. A mezıgazdaság – és ezen belül a gyepgazdálkodás – minıségi fejlıdése szempontjából fontos a társadalmi, a gazdasági, a termékpálya, a környezeti, valamint (részben ez utóbbiból kiemelve) a természeti dimenzió. A füves területeink és állattenyésztésünk térbeni elrendezıdése (tájak, körzetek, technológiák), a természeti erıforrások, biológiai folyamatok hasznosítása révén sokszoros és erıs kölcsönhatásban van a környezettel, mint a környezeti hatások okozója vagy elviselıje egyaránt. A természeti környezeti dimenzióban a fenntartható mezıgazdasági fejlıdés üzemi, vállalati, mindennapi gyakorlati megvalósítása a kulcskérdés (Nagy 1997). A fenntartható fejlıdés a termelés- és a termékminıség mellett a környezet kímélését, állapotának megırzését, a természet védelmét is szolgálná (Barcsák 1994, Nagy–Petı 2004, Szőcs 2004). A természeti dolgok minıségi jellemzıje a sokféleség (diverzitás). İrizzük a sziklagyepek, szikes-, homok- és löszpuszták, rétek faji sokféleségét, vagy szukcesszió sorozatait, amelybıl merítünk, amikor fajkeverékkel, egy faj kiválasztott öko- vagy genotípusával (fajtájával) végzünk gyeptelepítést, és tartunk fenn monokultúrát, pontosan az elıbbi sokféleséggel szemben. Tehát a biológiai sokféleség is valamilyen, minıségétıl függı érték vagy értékek hordozója; innen fakad gazdasági értéke, ezért a közigazgatási, gazdasági döntéshozásban mind gyakrabban nyúlnak a biológiai sokféleség kifejezéséhez közgazdasági eszközökkel (Csanády–Kovács 2003). Ez azonban nem egyedüli érték, még akkor sem, ha mai világunkban a pénz bizonyul közvetítınek az értékek között.
101
A társadalmi dimenzióban elsısorban a fogyasztói igények összetételének változását, a környezet- és egészség-tudatosság fokozódását jelezték elıre (Csete–Láng 1999). Ugyanakkor a magyar vidék szellemi leépülésének veszélyét sem hallgatták el, ami a mezıgazdasági ágazat fejlıdésének legnagyobb hátráltatója. Szendrı (1999) félınek tartotta, hogy a minıség iránti igény kialakítására és befogadására való hajlam, a minıségi termeléssel és fejlesztéssel kapcsolatos humán infrastruktúra csorbát szenvedhet, ami a minıség természeti dimenziójára is elınytelenül hat. A minıség kérdése, az irányíthatóság és a véletlenszerőség megítélése esetén elsısorban az emberi értékek és érdekek uralkodnak. Tomcsányi (1998) a mezıgazdasági termék-elıállítás sajátosságaira vonatkozó megállapításai közül kiemeljük, hogy - a természeti folyamatok irányíthatósága a vállalkozás szempontjából korlátozott, - az idıjárási és egyéb környezeti jelenségekre a véletlenszerőség jellemzı. A fentiekkel kapcsolatban ismeretes azonban, hogy (jelentıs) energia- és költségráfordítással a természeti folyamatok mesterségesen irányíthatók (pl. üvegház, öntözéses gazdálkodás, gyepjavítás vagy telepítés), viszont a környezet-tudatosság az alkalmazkodó termelési rendszerekben nyilvánul meg. Az idıjárási és egyéb környezeti jelenségek véletlenszerőségeibıl tendenciák (pl. éghajlati típusok) rajzolódnak ki, amelyek ismeretében hasznosítási lehetıségek (Vinczeffy 1993) tervezhetık, a termelés kockázatai – a szélsıséges idıjárási eseményektıl eltekintve – mérsékelhetıek. Minıség tekintetében gyepgazdálkodás esetén elsısorban a terményre gondolunk (Szőcsné 1994, Bodnár–Kispál 2001), de „a legelı nemcsak takarmánya, hanem élettere is a legelı állatnak” (Vinczeffy 1993). Környezeti elemeknek, természetes dolgoknak (pl. gyeptársulás, szukcesszió…) a minıségi jellemzése alkalmával mihez viszonyítunk? – Egy sztenderdhez? Egy korábbi állapothoz? Valami máshoz? Maga a viszonyítási, összehasonlítási alap mennyire objektív (emberi akarattól független)? És ha független, mint egy véletlenszerően generált fajkompozíció és annak kvantitatív ismérvei a társulások vizsgálata során, akkor mennyire valós? Mondhatnánk: a randomitásnál valósabb nincs. Élılények, életfolyamatok jellemzıje a rendezettség. A környezeti tényezık (kényszerfeltételek) meghatározzák az élılények tér- és idıbeli megjelenését, csoportosulását, mőködését, vagyis mintázatát, rendezettségét. Ökológiai alapkérdések azok, hogy a populációk a térbeli és idıbeli randomizálástól milyen mértékben és miért térnek el. Az alapkérdések között az indikációs elv érvényesül (JuhászNagy 1986, Jakucs–Dévai–Précsényi 1984), amely a minıségbiztosításban alkalmazható. A környezetfogalom e szempontból csakis adott élılények adott sajátosságaival kapcsolatban, ténylegesen ható tényezıkre (kényszerfeltételekre) értelmezhetı. A környezetfogalom tehát relatív, élıhelyre, társulásra nézve, a kényszerfeltételek környezetsokaságot hoznak létre (plurális környezeti elv) – Juhász-Nagy cit. Láng 1991. A környezet állapotának minıségi kifejezése a környezetminısítés, környezeti központú minısítés. Sohasem egy, hanem több környezeti tényezı, illetve élı és élettelen elem összefüggésének, mőködésének, folyamatának, életfeltételének viszonylatában fejezhetı ki. Igen sok komponens, és nehezen számszerősíthetı minıségek – többször az eszmei és anyagi értékek pontozásos viszonyszámainak – összefüggései alapján ragadható meg. A minıség kifejezésének tényezıiként meghatározó környezeti elemcsoportok a füves természeti rendszerek esetében az életfeltételek – víz, levegı, talaj stb. – számszerősíthetı minıségi viszonyai, jó vagy kedvezıtlen, terhelı, idegen elemek a vízben, levegıben, tenyészterületen, stb.). Lehet a környezet állapotát, minıségét az élı rendszerek önszabályozása és tőrıképességének mértéke szerint vizsgálni. A megközelítés szintetikus és analitikus módszerekkel lehetséges (Láng 2002), de a vizsgálatok iránya mindig jelenségtıl az ok felé mutat.
102
Szintetikus megközelítés szerint a természeti környezetben a populációk és biotópjuk (élıhelyük) környezetminısítésére biotópjósági szám használható (Dobos 1991), amely a környezetállapot összetevıi kapcsolatviszonyainak absztrakciós, kvalitatív és kvantitatív elemzésének összefüggéseibıl vezethetı le sokismeretlenes egyenlettel. – A megoldás tetszetıs, de sok szorzótényezı gyengíti alkalmasságát, és kérdéses lehet, hogy az értékelésbe bevont tényezık hatótényezık-e, és pontértékeik megállapítása, alkalmassága releváns-e? Csak a természeti értékek tételes számbavétele és állapotminısítése alapján lehet empirikus megállapításhoz képest többet nyújtani a környezetminısítésben. Ma a különbözı ágazati minısítési módszerek még fejlıdnek; építıelemeivé válhatnak, mint pl. a termıhelyi, tájhasználati, ásványvagyon-értékszám vagy a gyepminısítés, az erdıértékelési eljárás, földminısítés, stb. (Láng 2002). Az általában helyhez kötött életmódú növényzet, mint élıhelyi edifikátor és indikátor, jelzı szerepéhez hozzájárul az élı- és termıhelyi minıségi kialakító hatás. Meghatározására, illetve értékelésére több szempont és megoldás kínálkozik. A mezıgazdaság minıségbiztosítási és környezeti központú minısítési rendszerében természeti, természethez közeli és mővi területeken egyaránt jelentıs szerepe van a növénytakaró fajegyütteseinek és/vagy kitüntetett fajainak. A szempontok a szerint válnak szét, hogy a minıség gazdasági, társadalmi vagy természeti vetületérıl van-e szó. Egyelıre ezek távol is vannak egymástól ahelyett, hogy szinoptikusan, kellı súllyal együtt érvényesülnének. A megoldások pedig az ökoszisztéma struktúra–funkció témakörében csoportosulnak, s leginkább produkció-biológiai jellegőek: a (természeti erı)források, a (termés)hozamok, vagy a biodiverzitás különféle kifejezı eszközei. A minıség értelmezése individuális és szupra-individuális szinten, a biológiai sokféleség mutatóinak kidolgozása intenzíven foglalkoztatja a szakembereket, elsısorban a konzervációbiológusokat. A minıségi mutatók (attributumok) egy része biológiai természető (relatív ökológiai indikátor értékek, cönológiai, növényföldrajzi viselkedés), másik része – jóllehet gyakran biológiai alapokon nyugszik – antropocentrikus bélyeg (természetvédelmi kategória, törvény szerinti védettség, szénaérték). A biológiai tulajdonságoknak olyan, maximum értékkel rendelkezı, variációs tartományaik vannak, amelyek gyakoriság-eloszlásokkal jellemezhetık. A rendelkezésre álló források (környezeti tényezık) térbeli és idıbeli eloszlásából és az együttélésbıl fakadó forrásfelosztás határozza meg az elfoglalható tartományt. Tehát a maximumok helyzete nem ideális, hanem kényszer-optimumot tanúsít. A minıségi mutatók alapján való besorolás végességét jelzi az, hogy bizonyos evolúciós változásokról nem szabad megfeledkeznünk (lásd a szelektív gyomirtó-szerekkel szemben rezisztens genotípusok), és fennáll a térbeli korlátozottság esete is. Egyes taxonok ökotípusainál vagy vikariáló fajoknál hazánk területén belül regionális (sıt lokális) különbözıségek vannak, nem is beszélve kontinentális léptékő (értsd akár európai uniós) viszonyítási alapról és megítélésrıl. A fajok földrajzi elterjedésén alapul a flóraelemek, area-típusok megállapítása, és jellemzi a flóra sajátosságait abból a szempontból, hogy milyen kapcsolatban van közeli-távoli tájak növényvilágával. A magyar flóra areálgeográfiai feldolgozása 1933 és 1941 között született (Soó 1933, 1939, Máthé 1940, 1941), amely jó összehasonlítási alapot biztosít a változások megítéléséhez. A relatív ökológiai értékszámok használatára széles körben támaszkodnak annak ellenére, hogy a besorolás szubjektív becslésen, tereptapasztalatokon alapul, a skálák nem metrikusak, és a taxonok viselkedése regionális. Ellenberg koncepciójának (1950) számos hazai követıje Zólyomi (1964, 1967), Soó (1964-1980) köré csoportosult. A legalaposabb terepismeretre a Zólyomi köré kapcsolódó munka támaszkodik (TWR értékek). Borhidi (1993) a módszerét Ellenberg továbbfejlesztett értékelési rendszeréhez (1991) igazította. A skálaértékek alapján végzett statisztikát fenntartásokkal kell kezelni, csak a belılük felismerhetı tendenciák
103
szintjén lehet elfogadni. A relatív ökológiai indikátorok: T a hıigény, W a talajvíz- illetve talajnedvesség, R a talajkémhatás, N a nitrogénellátás, L a nyári fényintenzitás, C a szélsıséges klímahatások, S a sótőrés relatív értékszámai. Szikeseinken a növénytársulásokat befolyásoló környezeti tényezık közül fokozott mértékben érvényesül a talaj kötöttsége, sókészletének mennyiségi és minıségi sajátossága és vízellátottsága (Bodrogközy 1995). A természetvédelmi szempontú besorolási rendszerekre azért van szükség, mert az emberi tevékenység kiváltotta környezetállapot-romlás (degradáció) riasztó mértékben veszélyezteti a fajok fennmaradását. A védettségi és veszélyeztetettségi fokozatok a hatályos jogszabályi rendelkezésekben, egyezményekben és szakanyagokban természetvédelmi szempontból kiemelt fajok értékelésére szolgálnak, továbbá a fajok listás felsorolása mellett értékkategóriákat és pénzben kifejezett értéket tartalmaznak. (13/2001. (V.9.) sz. KöM rendelet, Rakonczay 1989 „vörös könyv”, Simon 1988, 2002, Borhidi 1993). A Borhidi-féle értékelési rendszerben a természetességi értékszámot a fajok szociális magatartás-típus alapértékszáma és ritkasági pótértékszáma adja. Németh (1980) szerint a taxonok populációiban hordozott genetikai diverzitás és unikalitás (taxon génkészletének pótolhatatlansága és veszélyeztetettsége) az értékelés alapja, amelyhez a degradációtőrés is hozzájárul. A rangszámozott tulajdonságok a szerzık szerint pontozhatóak, a felmérések automatizálhatók és egyszerő statisztikai számítások elvégzésére alkalmasak. A természeti területek gazdasági értékelése – szükségességének felmerülése óta – sokat változott. Különösen az erdészeti gyakorlatban nagy múltra tekint vissza a fahozamok becslése, és az erdıvagyon pénzértékben való kifejezésének is bejáratott módszere van (Márkus 1997). A rétek és legelık, valamint egyéb gyepterületek értékelése és gazdaságban betöltött szerepe viszont sokat változott, de a „gyepes terület a mezıgazdaság gyarmata” (Balázs 1960), és különösen ma mostohagyermekként kezelik. Az erdık és a gyepek a megújuló természeti erıforrások közé tartoznak. Az erdık esetében a fahozam gyarapodását az alaptıke kamatos-kamat számításával szokták modellezni. A gyepeknél ez nem alkalmazható, mert a nyersfő (legelı) vagy széna (kaszáló) hozamot évente eltávolítják. Amennyiben a megtermett növénytömeg helyben maradna, cserjésülés, erdısülés következne be. A gyepek reális értékének megállapítására évtizedekre visszamenı megoldáskeresés tapasztalható. Egy részük a növénytársulástani, gyeptipológiai iskolák tapasztalatain alapul. Balázs (1960) a gyep minıségi elemzésébıl indul ki cönológiai elemzéssel. Ezt követi a mennyiségi elemzés, amelynek során korábbi tömeg- (hozam-) mérések alapján tömegkoefficienst állapít meg, és vezet be a zöldfő- vagy szénatermés becslésébe. A gyeptermés értékének minıségi összetevıjét pedig a gyepalkotó növényfajoknak a Klapp-féle iskola tapasztalatain alapuló minıségi osztályokba való sorolásával kapja meg. Végül a gyeptermés minıségének kiszámítása után meghatározható a hozam és annak relatív takarmányozási, illetve közgazdasági értéke. Az eredmények értékelésénél vigyázni kell például arra, hogy egy sziki legelı a franciaperjés kaszálóval összehasonlítva alulmarad, holott a maga kategóriájában a jobbak közé tartozhat. A rét-legelı tipológia fél évszázada jelentkezett (Párizs, 1954) a gyepek vizsgálata és minısítése változatos módszereinek összehangolására. Vinczeffy 1993-ban foglalta össze a gyeptipológiai szempontokat, és figyelemre méltó még Kovács–Kárpáti (1988). Nábrádi (2004) szerint ökonómiai szempontból a gyep értékét egyértelmően a produktum értéke alapján, a terület értéke alapján, de mindennél jobb megközelítéssel a végtermékbıl visszaszámolva, helyettesítési értéke alapján lehet megállapítani aszerint, hogy miféle és milyen tápértékő takarmányt helyettesít. A fejlesztési döntések elıkészítése és meghozatala során egyrészt a természeti elemek pénzben kifejezett értékét veszik számításba, másrészt a biodiverzitásra vonatkozó ismereteket, megállapításokat sajátosan alkalmazzák. Purvis és Hector (2000 in Csanády–
104
Kovács 2003) szerint két élıhely közül X-ben S1 fajnak hat (6) S2 fajnak egy (1) és S3 fajnak ugyancsak egy (1) példánya található, míg a másik élıhelyen, Y-ban S4 fajnak négy (4) és S5 fajnak ugyancsak négy (4) példánya fordul elı. A fajgazdagság (species richness) mértéke szerint X nagyobb sokféleséggel rendelkezik, mint Y. A fajok egyenletessége (species evenness) alapján Y élıhely elınyösebb, mert ott kisebb az esélye annak, hogy két véletlenszerően kiválasztott példány ugyanolyan fajú legyen. A legveszélyeztetettebb fajok populációi kis egyedszámúak (a mi példánkban 1). A költségvetési korlátok és a megırzés marginális költségeinek természete miatt a döntéshozatal valószínőleg nem a legfenyegetettebb faj megmentésének kedvez X élıhelyen, hanem a sokféleség fenntartásának Y élıhelyen. Ez nem jelent garanciát arra nézve, hogy a megmaradó fajok közül valamelyik ne kerüljön a kritikus egyedszám alá, a fenyegetettség körébe, és következı fordulóban ne váljék hasonló döntés áldozatává. A megoldást egyedül azoknak a technológiáknak az alkalmazása jelenti, amelyek eleve biztosítják a természeti erıforrások (beleértve a védett és veszélyeztetett fajok) megújulását, és fennmaradásuk érdekében nem kell többletköltségek bevonására hivatkozni, illetve azok híján a példához hasonlóan látszólagosan megnyugtató döntést hozni. Összefoglalva: a gyepek minısége sokoldalúan értelmezhetı. A szempontok egy minıségbiztosítási rendszerbe összefoglalhatóak, ami igen bonyolult, nagy adatbázis állománykezelési igényő, és a gyakorlat számára valószínőleg nem kezelhetı, vagy nehézkes lenne. Azonban a különbözı – természeti-, környezeti-, gazdasági-, termékpálya-, termék- és társadalmi – dimenziókra épített minıségbiztosítási rendszerek bizonyára összehangolhatók úgy, hogy egymás értékeire tekintettel legyenek, és prioritások szerint mőködtessék a vonatkozó termelési vagy természet-megırzési rendszereket. A gyepminıség kérdése leggyakrabban közvetetten jelenik meg (pl. gyepjavítás, legeltetés, hústermelés szempontjából). Ezért szükséges a szakterület és az ágazat kifejezetten gyepminıségi és gyepgazdálkodás minıségbiztosítási elemzése, a monitorozás és szabványosítás kiépítése, célirányos tanulmányok és konferenciák keretében. Irodalom Balázs F. 1960: A gyepek botanikai és gazdasági értékelése. Keszthelyi Mezıgazdasági Akadémia Kiadványai (Szentgyörgyvölgy). 8. 3-27. Mezıgazdasági Kiadó, Budapest Barcsák Z. 1994: Gyepgazdálkodás. „Agro 21” füzetek 68-81. p., Budapest Barcsák Z., Szemán L. A természetes gyepek termıképességének értékelése és a javítás várható iránya. Gyepgazdálkodás 2001. Természetes állattartás 6. Debreceni gyepgazdálkodási napok 18. 101-104. Bartha D. 1995: Ökológiai természetvédelmi mutatószámok alkalmazása a vegetáció értékelésében. Tilia 1. 170-184. Béri B., Vajna T., Czeglédi L. 2004: A védett természeti területek legeltetése. Gyepgazdálkodás 2004. Gyepek az agrár- és vidékfejlesztési politikában. Debreceni gyepgazdálkodási napok 20. 50-58. Bodnár Á., Kispál T. 2001: A minıségbiztosítás szerepe a legelıtakarmány elıállításában. Gyepgazdálkodásunk helyzete és kilátásai. Többirányú gyephasználat szaktanácsadási alapjai III. Debreceni gyepgazdálkodási napok 17. 281-285. Bodrogközy Gy. 1995: A hydro- és halo-ökológiai értékek rendszere. In Horváth F. – Dobolyi Z. K. –Borhidi A. 1993: A magyar flóra szociális magatartás típusai, természetességi és relatív ökológiai értékszámai. JPTE Növénytani Tanszék, Pécs BorhidiA. 1993: A magyaqar flóra szociális magatartás típusai, természetességi és relatív ökológiai értékszámai. JPTE Növénytani Tanszék, Pécs Csanády R. A., Kovács E. (szerk.) 2003: A biológiai sokféleség ösztönzése és közgazdasági értékelése. Útmutató döntéshozók számára. Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Csete L. - Láng I.1999: Az agrárstratégia minıségi dimenziói. In: Láng I., Csete I. (szerk.): Minıség és agrárstratégia. MTA, Budapest Dobos T. 1991: A környezetgazdálkodás az emberi lét alapja, Kaposvári Nyomda Kft. Ellenberg, H., Weber, H. E., Düll, R., Wirth, V., Werner, W., Paulissen, D. 1991: Zeigerwerte der Gefässpflanzen Mitteleuropas. Scripta Geobot. 18. Goltze, Göttingen Ellenberg, H. 1974: Zeigerwerte der Gefässpflanzen Mitteleuropas. Scripta Geobot. 9. Goltze, Göttingen Horváth F., Dobolyi Z. K., Morschhauser T., Lıkös L., Karas L., Szerdahelyi T. 1995: Flóra adatbázis 1.2. Taxonlista és attribútum-állomány. Flóra munkacsoport, Vácrátót
105
Jakucs P. - Dévai Gy. - Précsényi I. (1984): Az ökológiáról ökológus szemmel. Magyar Tudom. 91. 5. 348-359. Juhász-Nagy P 1986: Egy operatív ökológia hiánya, szükséglete és feladatai. Akadémiai Kiadó, Budapest Kovács M. –Kárpáti I. 1986: Magyarország fontosabb rét-legelı, valamint gyomnövény-társulásai. Keszthelyi Agrártudományi Egyetem Láng E. 1991: Növényökológia. Bevezetés és néhány alapelv. In: Hortobágyi T. – Simon T. (szerk.) Növényföldrajz, társulástan és ökológia. Tankönyvkiadó, Budapest Láng I. fıszerk. 2002: Környezet- és természetvédelmi lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest Márkus L., Mészáros K. 1997: Erdıértékszámítás. Mezıgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest Máthé I. 1940: Magyarország növényzetének flóraelemei. Acta Geobot. Hung. 3. 116-147. Máthé I. 1941: Magyarország növényzetének flóraelemei II Acta Geobot. Hung. 4. 85-108. Nábrádi A. 2004: A gyepek gazdasági összefüggései. Gyepgazdálkodási Közlemények 2. 73-82. Nagy G. (szerk.) 1997: A gyep szerepe a fenntartható mezıgazdaságban. Többirányú gyephasználat szaktanácsadási alapjai 1. 131-177. Legeltetéses állattartás. Debreceni Gyepgazdálkodási Napok 14. Debrecen Nagy, G., Petı K. 2004: Gyepek az EU agrár- és vidékfejlesztési politikájában. Gyepgazdálkodás 2004. 7-21. Debreceni gyepgazdálkodási napok 20. Debrecen Németh F. 1980: A vörös lista és kódolása. Kézirat, ined. Purvis, A., Hector, A. (2000): Getting the measure of biodiversity. Nature 405. 212-219. Rakonczay Z. (szerk.) 1989: Vörös könyv, a Magyarországon kipusztult és veszélyeztetett növény- és állatfajok. Akadémiai Kiadó, Budapest Simon T. 1988: A hazai edényes flóra természetvédelmi-érték besorolása. Abstracta Bot. 12. 1-23. Soó R. 1933: Analyse der Flora des historischen Ungarns (Elemente, Endemisms, Relikte). Magyar Biológiai Intézet Munkái IV. Tihany Soó R. 1939: A magyar flóra arealgeographiai feldolgozása. Acta Geobot. Hung. 2. 271-273. Soó R. 1964-1980: A magyar flóra és vegetáció rendszertani-növényföldrajzi kézikönyve I-VI. Akadémiai Kiadó, Budapest Szabó I. 2004: A minıségbiztosítás egyes mezıgazdasági vonatkozásai természetvédelmi szempontból. Minıségbiztosítás a felsıoktatásban. Minıségtudományi kiadványok IV. 65-71. Veszprémi Egyetemi Kiadó Szendrı P. 1999: A minıségi agrárfejlıdés humán infrastruktúrája. In: Minıség és agrárstratégia. (Glatz F. szerk.: Magyarország az ezredfordulón.) p. 97-114. Szőcs P. J. 1994: A főszilázsok minıségjavításának feltételei. A gyepgazdálkodás az állattartás szolgálatában. Debreceni gyepgazdálkodási napok 12. 180-188. Szőcs I. 2004: A Nemzeti Agrár-Környezetvédelmi Program gyepgazdálkodási vonatkozásai. Gyepek az agrárés vidékfejlesztési politikában. Gyepgazdálkodás 2004. 41-49. Debreceni gyepgazdálkodási napok 20. Debrecen Tomcsányi P. 1999: Fogyasztás, marketing és minıség az agrárgazdaságban. In: Láng I., Csete I. (szerk.): Minıség és agrárstratégia. MTA, Budapest Vinczeffy I. 2001: A gyep és az állati termékelıállítás kapcsolata napjainkban. Gyepgazdálkodás 2001. Természetes állattartás 6. Debreceni gyepgazdálkodási napok 18. 29-33. Zólyomi B., Baráth Z., Fekete G., Jakucs P., Kárpáti I., Kovács M., Máthé I. 1967: Einreihung von 1400 Arten der ungarischen Flora in ökologische Gruppen nach TWR-Zahlen. Fragm. Bot. Mus Hist. Nat. Hung. 4. 101-142.
Some questions of quality control of grassland management with respect to botanical nature conservation Summary Quality of grasslands should be interpreted in different ways. All considerations merged in a single quality management system constitute a hughe cluster of great demand of data processing and hardnesses in adaptation of the results for everyday field practice. Various quality managenet systems constructed on dimensions of environmental, economical, production-line, output and social issues of grassland farming should be harmonised on a way in sense of recognition of the models by descriptive values and, in addition, in operating relevant production and nature conservation systems. Issues of grassland quality appear on indirect way generally (e.g. from the point of view of field amelioration, pasturage, meat-production). It is why the talking over of grassland quality control, monitoring and, moreover, standardisation in the sector is recommended by targetoriented studies and meetings. 106
AZ İSZI BÚZA, KUKORICA ÉS A NAPRAFORGÓ NEHÉZFÉM FELVÉTELÉNEK VIZSGÁLATA TARTAMKÍSÉRLETEKBEN 1
Szabó Lajos1, Fodor László2 Tessedik Sámuel Fıiskola Mezıgazdasági Víz- és Környezetgazdálkodási Fıiskolai Kar, Szarvas 2 Károly Róbert Fıiskola, Gyöngyös
Bevezetés A talajok elemtartalma, elemösszetétele és a kémiai elemek felvehetısége alapvetıen meghatározza a növénytermelés eredményességét (termésmennyiség és – minıség). A fenntartható növénytermesztés gyakorlatában tekintettel kell lenni az elemek környezetvédelmi vonatkozásaira is. A növények számára nélkülözhetetlen elemek a tápelemek, melyeket mennyiségi elıfordulásuk alapján makroelemek és mikroelemek kategóriákban sorolunk. Mikroelemeknek tekintjük azokat a tápelemeket, melyek 0,1%-nál kisebb mennyiségben találhatók a növények szárazanyagában (Filep, 1988; Gyıri, 1977). Táplálkozásélettani és környezetvédelmi szempontból az elemeket egyre inkább kémiai tulajdonságaik és élettani funkciójuk alapján csoportosíthatjuk. Egyes nehézfémek (pl. Cd, Cr, Hg, Pb) különösen nagyobb koncentrációban kifejezetten károsak a növényekre. Ezeket toxikus elemeknek nevezzük. Azonban a jelenkor kutatási eredményei szerint éles határt nem vonhatunk az ún. „eszenciális” és toxikus elemek között az élı szervezet reakciója szempontjából. A toxicitás problémája rendkívül összetett, számos tényezıtıl függhet (pl. koncentráció, ionállapot, más elemekkel való kölcsönhatás, a vegyület formája) (Kádár, 1995; Lehoczky et al., 1999; Szabó, 1988). A magas koncentráció, a feldúsulás nemcsak olyan káros elemek esetében jelent környezetvédelmi problémát, mint pl. a Cd, Hg, Pb, As, Cr, hanem az egyéb esszenciális mikroelemek (Mn, Zn, Cu, B, Mo stb.) esetében is. Mindez azt jelenti, hogy az esszenciális és a nemkívánatosnak tekintett mikroelemek forgalmát, feldúsulásukat a talajban, a táplálékláncban, illetve a bioszféra egyes elemeiben egységes szemlélettel és módszertannal kell megvizsgálnunk (Kádár, 1995; Német-Kádár, 1991). E munkában néhány, terhelési koncentrációban alkalmazott mikroelem hatását kívánjuk bemutatni a talajra és a termesztett növényekre. Anyag és módszer 1994 novemberében szabadföldi mikroelem-terhelési tartamkísérletet állítottunk be a Gyöngyösi Fıiskolai Kar Tass-pusztai Tangazdaságában az A-14-es táblán. A kísérleti hely talaja bázikus üledéken (andezit, andezit tufa) kialakult gyengén savanyú kémhatású csernozjom barna erdıtalaj, amely az alábbi fıbb kémiai és fizikai paraméterekkel jellemezhetı: pH ( H2O) =6,4; pH(KCl)=5,4; y1=9,5; CaCO3%=0; Humusz%=3; KA=45; L%=70; Hy=4,8. Szemcseösszetételében az agyag és az iszap frakció dominál. Fizikai talajféleség szerinti besorolása-vályog, térfogatsúlya 1,21 g/cm3. A talaj kationcsere-kapacitása (T-érték) 40 mgeé/100 g talaj. A kicserélhetı bázisok összes mennyisége (S-érték) 36 mgeé/100 g talaj, így a bázistelítettség (V%) 90%. A kicserélhetı kationok közül a Ca++ 83, a Mg++ 10, a Na+ 6, a K+ 1%-ban található. A kísérletet 8 elemmel (Al, As, Cd, Cr, Cu, Hg, Pb, Zn) állítottunk be, 3 terhelési szinten (0/30, 90 és 270 kg elem/ha), 3 ismétlésben (1. táblázat).
107
1. táblázat: A mikroelem-terhelési szabadföldi kísérlet kezelése Gyöngyös, 1994 Elem jele Al As Cd Cr Cu Hg Pb Zn
1 0 30 30 30 30 30 30 30
Terhelési szintek kg elem/ha 2 90 90 90 90 90 90 90 90
Alkalmazott sók formája Al(NO3)3 9H2O NaAsO2 3CdSO4 8H2O K2CrO4 CuSO4 5H2O HgCl2 Pb(NO3)2 ZnSO4 7H2O
3 270 270 270 270 270 270 270 270
A kísérletben 1995-ben ıszi búzát, 1996-ban kukoricát és 1997-ben napraforgót termesztettünk. A talajmővelést, trágyázást, vetést, ápolási munkákat az általános üzemi agrotechnika szerint végeztük. Évente talajvizsgálat történt. A talajmintákban szárítás, darálás és homogenizálás után meghatároztuk a cc.HNO3+cc.H2O2 feltárással becsülhetı „összes” elemkészletet, valamint a felvehetı tartalmat NH4-acetát+EDTA kioldással. Növénymintavételre a növények tápláltságát leginkább jellemzı fenofázisokban került sor. A növényi anyagban az összes elemtartalmakat határoztuk meg cc.HNO3+cc. H2O2 feltárást követıen. A talaj- és növényminták elemanalízisét az MTA TAKI ICP laboratóriuma végezte, kb. 25 elemre ICPAES technikát alkalmazva. Eredmények és értékelésük A terhelés nyomán a kísérlet elsı évében a termett búza vegetatív szerveiben jelentıs As akkumulációt tapasztaltunk. A 270 kg/ha-os As terhelés nyomán két nagyságrenddel nıtt a zöld hajtás és a szalma As tartalma. A szemben még a legnagyobb terhelési szinten sem tudunk As-t kimutatni, ami a szem genetikai védettségét igazolja. Az 1996 évi kukoricában a szár As tartalma jelezte ugyan a talajterhelést, de igazolható mértékő dúsulás csak a 270 kg/ha-os terhelési szinten mutatkozott. A kukoricaszem sem szennyezıdött As-nal. A napraforgó vegetatív részében nagyobb As koncentrációkat mértünk, mint a gabonaféléknél, de a kaszatban kimutathatósági szint alatt maradt az As tartalom (2. táblázat). 2. táblázat: A talaj As-terhelések hatása a növények As-tartalmára, mg/kg légszáraz anyag Gyöngyös Kezelés 1994 ıszén, kg/ha 30 90 270 Búza kísérlet 1995-ben 05.05 Hajtás1 0,0 0,4 2,0 2,8 07.31. Szalma4 0,0 0,1 1,1 5,2 07.31. Szem4 0,0 0,0 0,0 0,0 Kukorica kísérlet 1996-ban 06.07. Hajtás2 0,0 0,0 0,0 1,0 07.17. Levél3 0,0 0,0 0,0 0,0 10.08. Szár4 0,0 0,3 0,6 1,5 10.08. Szem4 0,0 0,0 0,0 0,0 Napraforgó kísérlet 1997-ben 06.24. Hajtás2 0,2 0,7 5,2 12,8 08.05. Levél3 0,1 0,3 0,8 2,3 09.15 Szár4 0,0 0,4 1,3 3,3 09.15. Kaszat4 0,0 0,0 0,0 0,0 1 - bokrosodás végén, 2- 4-6 leveles korban, 3 - virágzás kezdetén, 4- betakarításkor ideje
Mintavétel helye
0
SzD5%
Átlag
1,2 1,9 0,0
1,7 1,6 0,0
0,5 0,0 0,7 0,0
0,2 0,0 0,6 0,0
3,3 0,3 1,1 0,0
4,7 1,1 1,2 0,0
108
A Cd igazolhatóan dúsult a növények vegetatív szerveiben és a generatív magban is a talajterhelés nyomán. A kontroll talajon termett növényekben mért 0,1-0,5 mg/kg Cd tartalmak bizonyítják a Gyöngyös környéki talajok magas háttérszennyezettségét. Minden kezelésben fogyasztásra alkalmatlan búzamag termett. A napraforgó kaszatban a terhelések 10-40-szeres Cd tartalom növekedést okoztak, ami rendellenesen magas, így élelmezési célra nem használható. A Cd hosszú ideig megtartja mozgékonyságát a talaj-növény rendszerben. Bejut és dúsul a szemtermésben is és ezáltal reális veszélyt jelent a táplálékláncra (3. táblázat). 3. táblázat: A talaj Cd-terhelésének hatása a növények Cd-tartalmára, mg/kg légszáraz anyag Gyöngyös Mintavétel ideje
helye
Kezelés 1994 ıszén, kg/ha 0
30
90
270
Búza kísérlet 1995-ben 1,0 1,7 2,2 1,6 2,7 7,7 0,6 0,9 1,0 Kukorica kísérlet 1996-ban 06.07. Hajtás2 0,5 9,9 16,4 21,8 07.17. Levél3 0,3 5,4 8,8 12,2 10.08. Szár4 0,4 5,7 9,0 11,6 10.08. Szem4 0,1 0,6 0,9 0,9 Napraforgó kísérlet 1997-ben 06.24. Hajtás2 0,3 14,7 26,3 38,6 08.05. Levél3 0,3 3,7 6,3 11,6 09.15 Szár4 0,3 1,2 2,8 4,8 09.15. Kaszat4 0,3 3,8 6,4 12,8 1 - bokrosodás végén, 2- 4-6 leveles korban, 3 - virágzás kezdetén, 4- betakarításkor 05.05 07.31. 07.31.
Hajtás1 Szalma4 Szem4
0,1 0,2 0,1
SzD5%
Átlag
0,9 2,2 0,1
1,6 3,0 0,6
1,3 0,6 0,6 0,2
12,1 6,7 6,7 0,6
8,0 1,0 1,8 4,2
21,2 5,5 2,3 5,8
A friss Cr szennyezés jelentısen növelte a búza vegetatív részeinek a tartalmát, különösen a bokrosodáskori zöld hajtásban. 10 mg/kg feletti Cr tartalom igen ritka a növényekben és erıs mérgezést jelez. A Cr bejutott a búzaszembe is, de koncentrációja kiegyenlített maradt a kezelésekben. A kukoricában a talaj terheléssel nem nıtt igazolhatóan a Cr tartalom és a napraforgóban is csak a fiatal hajtásban mértünk nagyságrendnyi dúsulást. Kísérleti eredményeink szerint a Cr nem mobilis a talaj-növény rendszerben. Az oldható formában adott Cr hamar oldhatatlan formákká alakul a talajban. Az Pb csak mérsékelt dúsulást mutatott a növényekben a talajterhelés nyomán. A koncentráció statisztikai határérték körüli volt a kezelésekben. A búzaszem Pb tartalma a szabványban rögzített 0,5 mg/kg határérték körül vagy a felett volt. A kezeléshatások statisztikailag nem voltak igazolhatók. A kukoricaszem Pb koncentrációja kiegyenlített maradt, míg a kaszattermés egyáltalán nem szennyezıdött. (4. táblázat) Az Pb nem számít mobilis elemnek a talaj-növény rendszerben.
109
4. táblázat: A talaj Pb-terhelésének hatása a növények Pb-tartalmára, mg/kg légszáraz anyag Gyöngyös Mintavétel ideje
helye
Kezelés 1994 ıszén, kg/ha 0
30
90
Búza kísérlet 1995-ben 1,7 2,6 3,0 1,0 1,4 4,3 0,4 0,7 1,1 Kukorica kísérlet 1996-ban 06.07. Hajtás2 0,4 1,0 1,2 2,7 07.17. Levél3 0,1 0,1 0,6 0,9 10.08. Szár4 1,1 1,1 2,6 2,0 10.08. Szem4 0,1 0,2 0,3 0,2 Napraforgó kísérlet 1997-ben 06.24. Hajtás2 0,4 0,9 1,4 1,2 08.05. Levél3 0,2 0,3 0,2 0,6 09.15 Szár4 0,1 0,3 0,3 0,6 09.15. Kaszat4 0,0 0,0 0,0 0,0 1 - bokrosodás végén, 2- 4-6 leveles korban, 3 - virágzás kezdetén, 4- betakarításkor 05.05 07.31. 07.31.
Hajtás1 Szalma4 Szem4
SzD5%
270
0,5 0,8 0,6
Átlag
2,7 1,1 0,8
2,4 1,9 0,7
1,6 0,9 1,0 0,4
1,3 0,4 2,0 0,3
0,8 0,4 0,4 -
1,0 0,3 0,3 0,0
A Zn kezelések nem okoztak jelentıs változást az ıszi búza zöldhajtásának Zn tartalmában. A szalmában is csak a 270 kg/ha-os terhelés növelte igazolhatóan a Zn mennyiségét. A kukorica és napraforgó vegetatív részeiben is dúsult a Zn a terhelések nyomán, de ezek nem voltak nagyságrendnyi változások. A Zn akkumuláció a generatív szemben is megfigyelhetı volt. Már a kontroll parcellán termett búzamag Zn tartalma is határérték (30 mg/kg) túllépést mutatott. A kukoricaszemben a terheléssel csak kismértékben nıtt a Zn mennyisége, míg a napraforgó kaszatban megduplázódott a kontrollhoz képest.(5. táblázat) Eredményeink szerint a növények oldaláról a Zn is a kevésbé mobilis közé tartozik, bár dúsulása a magban jelentıs lehet. 5. táblázat: A talaj Zn-terhelésének hatása a növények Zn tartalmára, mg/kg légszáraz anyag Gyöngyös Mintavétel ideje
helye
Kezelés 1994 ıszén, kg/ha 0
30
90
Búza kísérlet 1995-ben 34 38 39 16 22 40 42 46 54 Kukorica kísérlet 1996-ban 06.07. Hajtás2 37 49 74 80 07.17. Levél3 38 52 88 88 10.08. Szár4 25 37 57 64 10.08. Szem4 43 46 49 55 Napraforgó kísérlet 1997-ben 06.24. Hajtás2 42 54 61 66 08.05. Levél3 45 52 69 70 09.15 Szár4 7 11 26 31 09.15. Kaszat4 42 52 49 87 1 - bokrosodás végén, 2- 4-6 leveles korban, 3 - virágzás kezdetén, 4- betakarításkor 05.05 07.31. 07.31.
Hajtás1 Szalma4 Szem4
31 16 38
SzD5%
270
Átlag
8 8 7
35 24 45
20 30 28 15
60 66 46 48
12 17 5 8
56 59 19 58
110
Megállapítható, hogy a környezetvédelmi szempontból különösen veszélyes elemek (As és Cd) nagyobb mennyisége a vegetatív szártermésbe épült be. Az esszenciálisnak számító Zn esetében a szártermés és a szemtermés közel azonos mennyiségő elemet vont ki a szennyezett talajból. A terméssel kivont Cd mennyisége nem csökkent az évek multával. Szemtermés vonatkozásában kiemelkedı volt a napraforgó kaszat Cd tartalma. A kaszattermés kb. 4-szer annyi Cd-t vont ki a talajból, mint a gabonafélék szemtermése. Cd beépülése a szártermésbe kukorica esetében volt a legnagyobb mértékő. Irodalomjegyzék: Filep Gy. (1988): Talajkémia. Akadémiai Kiadó, Budapeset. 195.p. Gyıri D. (1997): A talaj és a környezet. Veszprémi Egyetemi Kiadó. Veszprém. 108 p. Kádár I. (1995): A talaj-növény-állat-ember tápláléklánc szennyezıdése kémiai elemekkel Magyarországon. KTM-MTA TAKI. Budapest. 388.p. Lehoczky É.-Szabó L.- Albrecht G. (1999): Cadmium uptake by Maize as Influenced by Solil pH and Cadmium Content. In: 5th In. Conf. On the Biogeochemistry of Trace Elements. Proc. of Ext. Abst. Vol. I., Vienna, Austria, 566-567. p. Németh T. – Kádár I. (1991): Macro- and mikronutrients in Hungarian Soils. In: Proc. IGBP Symp., (Ed.: Pais I) KÉE. Budapest, 19-52. p. Szabó L.(szerk.) (1998): Növénytermesztés és a környezet. Tan-Grafix Kiadó Kft. Budapest, 381.p.
111
Studies of uptake of heavy metals by winter wheat, maize and sunflower in long-term field experiment Összefoglalás Szabadföldi tartamkísérletet állítottunk be a mikroelem-talaj-növény rendszer tanulmányozására a SZIE GMFK Tangazdaságában, barna erdıtalajon. A mikroelemek talajbani alakulása, megkötıdése eltérı sebességgel ment végbe. Jól elkülöníthetık a talajban hosszabb ideig mobilis elemek (Cd, Zn, Cu) azoktól, melyek gyorsan oldhatatlan formára alakulnak vagy megkötıdnek (As, Hg, Cr). A Cd hosszú ideig megtartja mozgékonyságát a talaj-növény rendszerben. Dúsulása a növények vegetatív és generatív szerveiben is megfigyelhetı volt, fitotoxikus tünetek nélkül. Az As a szemtermésbe nem épült be, tehát a szem genetikailag védett e toxikus mikroelemmel szemben. Viszont az esszenciális Zn dúsulása elsısorban a szemtermésben volt megfigyelhetı. A környezetvédelmi szempontból veszélyes elemek döntıen a hajtásba, ill. szárba épülnek be, így megfelelı agrotechnika alkalmazásával (pl. a tarló és szármaradványok alászántása) csökkenthetjük kikerülésüket az agronómiai körforgalomból.
Abstract A long-term field experiment was set up at model farm of SIU FEA on brown forest soil in order study of microelement – soil – plant system. Transformation, fixation of microelements int he in the soil need different time. The mobile contaminants (Cd, Zn, Cu) can be separated from those that are transformed into insoluble / unavailable form very quickly (As, Hg, Cr). Cd remains mobile in the soil – plant system for a long time. Its accumulation could be observed both in vegetative and generative parts of plants without toxic symptoms. As could not get into the grain, therefore the grain as generative organ proved to be protected to this toxic microelement. Although accumulation of essential Zn int he grain could be observed. Environmentally dangerous elements accumulated mostly in shoot and straw, so using right agrotechnics (plough of straw into the soil), their getting out of agronomic circle can be decreased.
112
GYEPJAVÍTÁS Talaj-talajjavítás-tápanyagellátás-hozamnövelés
113
114
EXTENZÍV, BIO ÉS KONVENCIONÁLIS GYEPGAZDÁLKODÁSI FORMÁK ÖSSZEHASONLÍTÁSA Bajnok Márta SZIE MKK Gödöllı Bevezetés A gyepes területek nagysága az utóbbi évtizedekben jelentısen csökkent, mivel a jobb minıségő földeket szántóföldi gazdálkodás foglalta el (Barcsák et al. 1986). A gyenge talajokon található legelık és kaszálók évente átlagosan 1,5 t/ha szénát szolgáltatnak (Szemán 1994). A termés mennyiségének növelése elsısorban mőtrágyázással valósult meg. Barcsák (1981) határozta meg, hogy az NPK arány (1: 0,4: 0,4) fennállása esetén 1 kg N hatóanyag 20 kg sza növekedést eredményez. Többen vizsgálták a különbözı gyepterületek termésének növeléséhez szükséges tápanyag-utánpótlás mennyiségét (Barcsák 1989, 1991; Nagy 1989, 1991; Szemán 1991a, b, 1994). A túlzott mértékő mőtrágyázás a termés mennyiségének növelése mellett a talaj degradálódásához (Gyırffy 1975; Cowling 1981; Láng 1983; Sipos et al. 1975) és a biodiverzitás csökkenéseséhez vezetett (Müller 1994). Szemán (1998) megállapította, hogy a nem trágyázott gyepterületen nagyobb fajszámmal és termésmennyiséggel jelennek meg a pillangósok. A nitrogén tápanyag hatására nı a füvek nyersfehérje tartalma (Bánszki 1988; Kota et al. 1974, Szemán 2003; Vinczeffy 1964,). Alternatívaként jelentek meg az új, környezettel harmóniában álló gyephasznosítási módszerek így az organikus és az extenzív gyepgazdálkodási formák is (Ángyán et al. 1997). Anyag és módszer A kísérlet helyszíne Magyarország középsı részén, Budapesttıl 60 km-re Keletre 250 m tengerszint feletti magasságon helyezkedik el. Az átlagos évi csapadékmennyiség mm. A parcellák egy 1992-ben telepített legelın lettek kijelölve. A leromlott. gyepterületet három növényfajjal (Lolium perenne, Phleum pratense, Bromus inermis) vetettük felül 2000 októberében. Kontrollként az eredeti állomány szolgál. Az így kialakult négy blokkot a különbözı gyepgazdálkodási formákat modellezve (extenzív - nulla trágyázás; organikus - 30 m3 / ha / év hígtrágya; konvencionális - 50kg N hatóanyag / ha / év mőtrágya) kezeltük (1.táblázat).A termés betakarítása május második felében történt kézi aratással. A mintákat szárítása után Weender-analízissel történt a beltartalmi mutatók meghatározása. A kapott eredményeket minitab statisztikai módszerrel értékeltük ki. 1. Táblázat: A kísérlet beállítása Kezelés Lolium perenne Bromus inermis Phleum pratense Kontroll Trágyázás 0 trágyázás hígtrágyázás (30 m3 / ha / év) mőtrágyázás (50kg N hatóanyag / ha / év) Idı 2001 2002 2003 Faktor Felülvetés
115
Eredmények és értékelésük A 2001-ben betakarított minták beltartalmi vizsgálatának eredményét a 2. táblázat mutatja. Ennek alapján megállapítható, hogy a hígtrágyás és a mőtrágyás kezelések hatására a nyersrost-tartalom alapján becsült energiaértékek között nincs szignifikáns különbség. A nem trágyázott parcellák alacsonyabb energiaértékét a magasabb nyersrost- és alacsonyabb nyersfehérje-tartalom okozta. 2.Táblázat: AWeende-i analízissel meghatározott beltartalmi mutatók és a nyersrosttartalom alapján becsült energiaértékek (2001) Vizsgált komponens Szárazanyag Nyersfehérje Nyerszsír Nyersrost Nyershamu N-m.k.a. Energiaérték
Mértékegység g*kg-1 takarmány g*kg-1 sz.a. g*kg-1 sz.a. g*kg-1 sz.a. g*kg-1 sz.a. g*kg-1 sz.a. MJ ME*kg-1 sz.a.
Nulla trágyázás 922 70 18 367 67 479 8,7
Hígtrágyás kezelés 920 107 31 321 75 462 9,4
Mőtrágyás kezelés 919 122 26 302 83 468 9,4
SD 2,3 28,9 5,9 52,6 110,9 82,1 0,7
A parcellákról betakarított zöldtömegek alakulását a 3. táblázat mutatja. A kontroll állományon kívül nem mutatható ki szignifikáns különbség a hígtrágyás és a mőtrágyás kezelések a termés mennyiségére gyakorolt hatása között. A Lolium perennevel, Bromus inermissel és a Phleum pratensevel felülvetett legelı ugyanúgy reagál a konvencionális tápanyag-utánpótlásra, mint a környezetbarát hígtrágyás kezelésre. A fajok terméshozama alapján a Lolium perenne (8,53 t/ha) és a Bromus inermis (8,26 t/ha) szignifikánsan nagyobb termést adott, mint a Phleum pratense (6,94 t/ha) és a nem felülvetett Kontroll (5,98 t/ha) állomány. A Lolium teljesítményét az agresszív növekedési mutatói magyarázzák, a Bromus inermis pedig a jó szárazságtőrése miatt produkálhatott szignifikánsan nagyobb eredményeket. A nedvességkedvelı Phleum pratense teljesítménye a legelı száraz fekvése és az aszályos idıjárás miatt maradt el a vártaktól. Az eddigi vizsgálatok alapján megállapítható, hogy a Bromus inermissel és a Lolium perennével felülvetett, hígtrágyával kezelt parcellák jó minıségő és mennyiségő termést adtak. A modellezett extenzív gazdálkodási forma mennyiségi mutatói csekélyebbek, alacsonyabb állateltartó-képességrıl árulkodnak felülvetett gyepek esetében is. 3. Táblázat: Zöldtömeg alakulása a felülvetés és a trágyázási módok függvényében (2003) Kezelés A Kontrol Phleum pratense Bromus inermis Lolium perenne
Termés mennységek B F1 F2 F3 F1 F2 F3 F1 F2 F3 F1 F2 F3
-1
t*ha 4,5 8,0 5,4 6,0 7,1 7,7 6,7 8,6 9,6 5,6 10,9 9,1
% 100 179 121 134 159 172 149 191 213 124 243 204
Extra termés t*ha 3,6 1,0 1,5 2,7 3,2 2,2 4,1 5,1 1,1 6,4 4,7
-1
% 79 21 34 59 72 49 91 113 24 143 104
Regressziós összefüggések y = -0,477x + 6,9417 r2 = 0,0672 y = -0,843x + 8,6353 r2 = 0,9638 y = -1,4355x + 11,136 r2 = 0,9709 y = -1,7895x + 12,111 r2 = 0,4343
116
Irodalom ÁNGYÁN, J., Menyhért, Z., 1997: Alkalmazkodó növénytermesztés, ésszerő környezetgazdálkodás. Mezıgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest. 33-45. p. BÁNSZKY, T., 1988: Nagy termıképességő füvek és lódiherés gyepkeverék mőtrágyázásának eredményei. Növénytermelés, No. 5. 469-478. BARCSÁK, Z., 1991: Gyepjavítási eredmények Észak-Magyarországon. Legelı az emberiség szolgálatában, Debrecen, 147-163. BARCSÁK, Z., Fekete, G., Précsényi, L. 1981: Niche and compositional structure in natural and influenced grasslands. MAB Survey of 10 years activity in Hungary. Budapest, 67-102. p. BARCSÁK, Z., Kertész, 1986: Gazdaságos gyeptermesztés és hasznosítás. Mg. Kiadó, Budapest KOTA, M., Vinczeffy I., : 1974: A gyep beltartalmi értékei. ATE Közleményei Debrecen, 19. 71-124. MÜLLER, J., 1994: Futterwert eines langjahrig ungedüngten Grünlandbestandes der Brackmarsch. 38. Jahrestagung vom 25.-27. August 1994 in Cursdorf 198-201. NAGY, G., 1989: Eltérı intenzitású gyepek állateltartó képessége. Az állattenyésztés fejlesztéséért, Debrecen, 105-117. NAGY, G., 1991: Az eltérı intenzitású gyepek tápértéke. Legelı az emberiség szolgálatában, Debrecen, 164-177. SZEMÁN, L., 1991a: Termésnövelési lehetıségek sík felszinő domb és hegyvidéki gyepeken. Legelı az emberiség szolgálatában, Debrecen, 77-84. SZEMÁN, L., 1991b: Gyephozamnövelés újratelepítéssel. Természetes állattartás, Hodmezıvásárhely, 119-122. SZEMÁN, L., 1994: Grassland yield and seedbed preparation. Bulletin of the University of Agricultural Sciences, New Strategies For Sustainable Rural development II, Gödöllı, 45-50. SZEMÁN, L., 1998: Yield increment on improved grassland. 17.Ecological Aspects of Grassland Management, Konf. Debrecen, 905-908. SZEMÁN, L., 2003: Gyeptelepítés gyenge minıségő szántókra. EU konform, Mezıgazdaság és élelmiszerbiztonság Konf. Gödöllı, 358-363. VINCZEFFY, I., 1964: A természetes gyepek értéknövelésének lehetıségei. Magyar Mezıgazdaság, 29/8, 9.p.
117
Compare of extensive, organic and conventional grassland farming methods Összefoglalás Magyarországon várhatóan az európai normákat követve az elkövetkezendı években egyre nagyobb szerep jut a mezıgazdaságban az un környezet- és költségkímélı gyepgazdálkodási módszereknek. Munkánk célja, hogy információkat győjtsünk a gyepgazdálkodásban mindinkább teret hódító extenzív gazdálkodásról, összehasonlítsuk azt egy modellezett bio és egy konvencionális intenzív gazdálkodási formával. A vizsgált céltartományok a termés mennyisége, energiaértéke, egyéb beltartalmi mutatói és a növényállomány összetételének változásai voltak. Kutatásunk során a tápanyag visszapótlás különbözısége mellett faktorként szerepelt a gyenge termıképességő legelı különbözı fajokkal történt felülvetése (Lolium perenne, Bromus inermis, Phleum pratense) és a fentebb említett gazdálkodási módszerekre mutatott reakciója. A biodiverzitás különbözıségére egy un. biodiverzitás-mutatót alkalmaztunk, amit az 1 m2-en talált növényfajok száma adott. Eredményként a következıket mondhatjuk el: A felülvetett növényektıl és az évtıl függetlenül nem mutatott különbséget a termés mennyiségi alakulása a híg- és mőtrágyás kezelések között. A botanikai felvételezések alapján a legnagyobb fajdiverzitást a hígtrágyával kezelt parcellákban (6,25 faj * (m2)-1), a legalacsonyabb a mőtrágyázott területeken volt tapasztalható (5,5 faj * (m2)-1). Summary The aim of our study is to compare an extensive, organic and a conventional grassland farming method in model experiment. Pasture of a low productivity was underseeded with three plant species (Lolium perenne, Bromus inermis, Phleum pratense) in a larger-plot experiment while original crop stayed as control. Treatment with liquid manure formed the basis of the organic model (30m³/ha*year cattle liquid manure) while artificial fertilizer was used for the conventional one (50kg/ha*year nitrogen active substance). In case of extensive model there wasn’t any nutrient supply given. Quantity and energy value of crop production as well as other internal content parameters and the changes of crop structure were examined. Our results are the followings: 1. There was no significant difference between the yields of plots treated with liquid manure and artificial fertilizer independent from the year or underseeded plant species. 2. There was small difference among extensive, conventional and organic models in the first year in case of underseed with Lolium perenne. 3. Yield of extensive plots started to decrease significantly from the second year. 4. In the first and second year the yield of Lolium perenne was significantly higher. From the third year the more drought resistant Bromus inermis become first in terms of yield. 5. In the first year there was no significant difference among the sample’s estimated energy density values. Estimates were based on Weender-analysis. Crude fibre content was found significantly higher in the extensive model while crude protein content was found significantly higher in case of treatment with liquid manure and artificial fertilizer.
118
TÚLÉRETT JUHTRÁGYA HATÁSA ECSETPÁZSITOS SZIKES RÉT NÖVÉNYÁLLOMÁNY ÖSSZETÉTELÉRE ÉS HOZAMÁRA Csízi István, Monori István DE ATC Karcagi Kutató Intézet, Karcag Bevezetés A Tiszántúlon a kedvezıtlen éghajlati és talajadottságok következtében a gyepek döntı többségét az elégtelen főhozam miatt legelıként hasznosítják. A kérıdzı állatállomány téli tömegtakarmány igényének a kielégítése fıként szántóföldön termesztett szálastakarmányokra alapozódik, mivel a teljes biológiai értékő gyepszéna (Vinczeffy, 1993) mennyisége kiszámíthatatlan, évjáratfüggı. Ráadásul a környezetvédelmi célú gyeptámogatások megvalósulásával a kemikáliák használata várhatóan még inkább visszaszorul és helyettük természetes hozamnövelı anyagokban kell (újra) gondolkozni (Barcsák et al., 1994). Célkitőzésünk olyan technológia pontosítása, mely révén helyben képzıdött juhtrágya felhasználása révén növeljük az FVM által finanszírozott „füves élıhelyek kezelése” alprogramba bevont, kaszálásos hasznosítású gyepterületeink hozamát, és javítsuk a növényállomány faji összetételét felülvetés nélkül. Irodalmi áttekintés Dorner (1928) szerint a rétrıl kaszálással mindent elviszünk, „a rét a szántóföld anyja”, tápanyag-visszapótlás nélkül deficittel dolgozik. Régóta folynak próbálkozások gyepterületek istállótrágyázására – pl. az 50-es években egy tehén - egy szekér trágya mozgóelem –, de a témával foglalkozó szakemberek kutatásai szerint az istállótrágyázás nem célszerő a gyepeken. Takáts (1954) vizsgálatai alapján 100 kg istállótrágyától mindössze 31 kg zöldfő terméstöbbletet kapott. Milkovich (1965) öntözött szikes gyeptrágyázási kísérletében 20 t/ha istállótrágya, a kontrollhoz képest nem adott szignifikáns szénahozam többletet. Petrányi (1963) homoktalajon, öntözés nélkül, a kísérlet 1. évében adott 26 t/ha istállótrágyával 3 év átlagában a kontroll parcellák évi 1,83 t/ha szénatermését csak 0,5 t/haral növelte. Nagy (1964) az istállótrágyázást az egészen gyenge gyeptalajokon ajánlja. Bánszki (1993) szerint istállótrágyázásra a jól érett marhatrágya a legalkalmasabb 15-35 t/ha adagban, ısszel kijuttatva. A hozamfokozás 30-50 %, szerves anyagban szegény gyeptalajon 100-250 % lehet. Kovács és Csízi (2004) a gyeptalajok mezofaunájának aktivitás fokozódását emelik ki az istállótrágyázás egyik hatásaként. Anyag és módszer Vizsgálatainkat 2004-2006-ben végeztük. a DE ATC Karcagi Kutató Intézetében. A kísérleti terület földrajzi koordinátái É 47o23', K 20o56', tengerszint feletti magasság 83 m. A kísérleti helyszínre jellemzı klimatikus adatokat az 1. táblázatban foglaltuk össze. 2004-ben az évi csapadékösszeg 707,1 mm, 2005-ben 743,1 mm, 2006-ban 540,9 mm volt, ami igen kedvezı nedvességviszonyokat teremtett a fitomassza produkcióhoz. A kísérleti terület talajtípusa közepes réti szolonyec. A kísérlet beállításakor (2003. október) vett talajminták laborvizsgálati eredményeit a 2. táblázat tartalmazza.
119
1. táblázat: A kísérleti terület klimatikus adatai (Karcag) 50 éves átlag (1950-2000) 503,4 83 10,6 27
Évi csapadékösszeg (mm) (1) Évi csapadékos napok száma (2) Évi középhımérséklet (˚C) (3) Évi hıségnapok száma (4) Table 1.: Climatic data of the invertigated area
1. Annual precipitation (mm), 2. Number of rainy days, 3. Annual mean temperature (˚C), 4 Number of Hot days
2. táblázat: A kísérleti terület talajvizsgálati adatai (0-10 cm, Karcag, 2003) pH(KCl) (1) 4,78
y1
KA Össz. Só (%) (2) (3) (4) 18,1 57 0,03
Hu (%) (5) 3,82
NO3-N (mg/100 g) (6) 3,12
AL-P2O5 (mg/100 g) (7) 4,65
AL-K2O mg/100 g) (8) 31,7
Table 2.: Soil parameters of the invertigated area 1. pH(KCl), 2. hydrolitic acidity (y1), 3. Compactness (KA), 4. Total salt content (%), 5. Humus content (%), 6. NO3-N (mg/100 g), 7. AL-soluble P2O5 content (mg/100 g), 8. AL-soluble K2O (mg/100 g)
A kísérletet megelızıen a táblatörzskönyv alapján 14 éve nem használtak kemikáliákat. A kísérleti területen ecsetpázsitos szikes rét (Alopecuretum pratensis) (Sipos és Varga, 1993) található, mely növényföldrajzilag a Pannóniai Flóratartományba (Pannonicum), ezen belül az Alföld flóravidékének (Eupannonicum) egyik flórajárásába, a Tisza-vidékibe (Crisicum) sorolható (Soó, 1960). A kísérletet egytényezıs, négy kezeléses, négy ismétléses, véletlen blokkelrendezésben állítottuk be 2003 ıszén. Az ismétlések nettó területe 10 m2 volt. T0: kontroll T20: 20 t/ha túlérett juhtrágya T40: 40 t/ha túlérett juhtrágya T60: 60 t/ha túlérett juhtrágya A kísérletnél felhasznált juhtrágya 7-10 éves, elporosodott, könnyen kiszórható állapotú volt. A beltartalmi adatait a 3. táblázat tartalmazza. 3. táblázat: A kísérletnél felhasznált juhtrágya beltartalmi adatai (Karcag, 2003) pH (KCl) (1) 8,48
pH(H2O) (2) 8,84
N(m/m%) (3) 1,36
P2O5(m/m%) (4) 1,84
K2O(m/m%) (5) 3,68
Table 3.: Parameters of sheep-manure used int he experiments 1. pH(KCl); 2. pH(H2O); 3. N(m/m%); 4. P2O5(m/m%); 5. K2O(m/m%)
120
A kísérleti években május második dekádjában végeztük a növényállomány cönológiai felvételezését Balázs-féle kvadrát módszerrel (Balázs, 1949). Az egyes növényfajok elnevezését Simon (2000) alapján pontosítottuk és három fı csoportra osztottuk takarmányozási szempontból; pázsitfüvek, pillangós virágú növények, egyéb gyepalkotó növények. A főhozamméréseket a cönológiai felvételezéseket követıen az ismétlésparcellák teljes nettó területének lekaszálásával végeztük. A kísérlet adatainak értékelését varianciaanalízissel végeztük. Ökonómiai számításainknál 1 t gyepszénát 10 eFt értékben számoltunk, míg a költségeknél 1 t juhtrágyát 500 Ft értékben. 1 forduló (10 t) istállótrágya kiszórási költségét 7 eFt-ban kalkuláltuk a vállalkozói szféra árait alapul véve. Eredmények A kijuttatott trágyaadagoknak a növényállomány összetételére kifejtett hatását a 4. táblázatban foglaltuk össze. 4. táblázat: Túlérett juhtrágya hatása ecsetpázsitos szikes rét elsı növedékének növényállomány összetételére, % (Karcag, 2004-2006) Kezelések (1) 1. T0 2. T20 3. T40 4. T50 SzD5% (5)
Pázsitfüvek (2) 2004 2005 2006 67,38 56,75 72,50 37,38 38,45 52,25 41,50 52,25 64,25 55,63 58,75 68,75 9,52
8,41
10,83
Pillangósvirágúak (3) 2004 2005 2006 1,13 3,88 2,56 43,38 39,75 32,25 43,38 32,25 21,87 34,75 18,38 12,25 10,54
8,91
6,05
Egyéb gyepalkotók (4) 2004 2005 2006 19,75 16,25 18,38 12,50 10,25 12,25 14,69 12,31 13,45 6,63 12,25 8,75 3,41
2,85
3,02
Table 4.: The effect of overripe sheep-manure on the composition of first growth of Alopecuretum pratensis 1. Treatments; 2. Grasses; 3. Clovers; 4. Other species; 5. SD5%
Megállapítható, hogy a pázsitfüvek borítási értéke a T20 kezelésnél volt a legkisebb a kísérleti idıszak végén, míg a pillangós virágú gyepalkotó növények esetében fordított a helyzet, a magas szálfüvek alacsonyabb borítási értéke miatti kisebb beárnyékolás révén. A kísérlet során T0 és T60 kezeléseknél a pázsitfüvek borítási értéke közötti különbség mennyiségileg nem volt kimutatható, de jelentıs minıségi különbség volt, mivel míg a T0 kezelésnél az Alopecuretum pratensis mellett Festuca pseudovina aljfüvet vételeztünk fel, addig a T60 kezelésnél Poa pratensis subsp. angustifolia és Bromus inermis szálfüveket találtunk a domináns ecsetpázsit mellett. Az egyéb gyepalkotók – feltételes és feltétlen gyomok – (Barcsák et al., 1978) borítási értéke a T0 kezelésnél volt a legnagyobb a kísérleti évek során. A trágyaadagok kijuttatása révén az évelı pázsitfüvek és pillangós gyepalkotók a megnövekedett borítottságukkal korlátozták a zömében egyéves egyéb fajok betelepülését. A különbözı trágyaadag szintek hatását a vizsgált gyeptársulás szárazanyag hozamaira az 5. táblázatban foglaltuk össze. A táblázatból kitőnik, hogy a kísérlet elsı évéhez képest felére csökkentek a hozamok a harmadik kísérleti évben. Az istállótrágya évrıl évre csökkenı tápanyag visszapótlása mellett szerepet játszott ebben 2004. év igen csapadékos évjárata, mely a 2002-2003 igen aszályos
121
évjárata után a termıhelyen rekord mennyiségő főhozamot eredményezett, és erısen lecsökkentette a talaj természetes tápanyag készletét. Ökonómiai szempontból a 6. táblázatban vizsgáltuk meg a kijuttatott trágyaadagok szénaértékre kifejtett hatását. 5. táblázat: Túlérett juhtrágya hatása ecsetpázsitos szikes rét elsı növedékének hozamaira, t/ha (Karcag, 2004-2006) Kezelések (1)
2004 3,35 4,41 4,86 5,69
1. T0 2. T20 3. T40 4. T60
2005 2,09 2,89 2,91 3,96
Szárazanyaghozam, t/ha (2) 2006 2005/2004 2006/2004 1,89 62 56 2,42 66 55 2,59 60 53 3,09 70 54
Table 5.: The effect of overripe sheep-manure on the yields of first growth of Alopecuretum pratensis 1. Treatments; 2. Yield of dry materials
6. táblázat: Bevétel és költségszintek alakulása ecsetpázsitos szikes rét elsı növedékének hozamainál (Karcag, 2004-2006) Kezelések (1) 1. T0 2. T20 3. T40 4. T60
A kísérleti évek összesített szénahozama (2) t/ha 8,30 11,00 11,70 14,40
Bevételnövekedés a Költségnövekedés a T0 kezeléshez T0 kezeléshez viszonyítva (3) viszonyítva (4) Ft/ha Ft/ha 27 000 24 000 34 000 48 000 61 000 72 000
Table 6.: The variations of income and expense levels at the yields of first growth of Alopecuretum pratensis 1. Treatments; 2. Total yield of hay of experimental years; 3. Income increase Compared to T0 treatment; 4. Expense increase Compared to T0 treatment
Megállapítható, hogy ha összesítjük a kísérleti évek szénahozamát és összehasonlítjuk a bevétel és a költségnövekedés mértékét, akkor a T20 kezelés esetén érünk el pozitív eredményességi mérleget. Következtetések, javaslatok Kísérleti eredményeink alapján, azonos gyeptársulás esetén, a hasonló termıhelyi feltételek között gazdálkodók számára ökonómiai szempontból és pillangós virágú gyepalkotó növények állományának növelése céljából a 20 t/ha túlérett vagy komposztált juhtrágya adag kijuttatása javasolt.
122
Vizsgálatainkat folytatni szándékozunk, hogy minél több, különbözı évjáratban és gyeptársulás esetén információkat szerezhessünk ezen környezetkímélı technológia pontosítása érdekében.
Irodalomjegyzék Balázs F. (1949): A gyepek termésbecslése növénycönológia alapján. Agrártudományok. 1. 1. 26-35.p. Bánszki T. (1993): Szervestrágyázás. In.: Legelı és gyepgazdálkodás (szerk. Vinczeffy) Mezıgazda Kiadó. 152153.p. Barcsák Z., Baskay Tóth B., Prieyer K. (1978): Gyeptermesztés és hasznosítás. Mezıgazdasági Kiadó, Budapest. 32-35.p. Barcsák Z., Bodó I., Nagy G. (1994): Összefoglaló ajánlások gyepgazdálkodásunk jövıjéhez. A gyepgazdálkodás az állattartás szolgálatában. DGYN, 12. 210.p. Dorner B. (1928): Rétek és legelık mővelése és termésfokozása. Athenaeum. Irodalmi és Nyomdai Rt. Budapest. 45-102.p. Kovács A., Csízi I. (2004): A trágyázás hatása a rét-növényzetre. Pratológia. 181-183.p. Milkovich G. (1962): İsgyepek öntözéses technológiájának kidolgozása. Debreceni Agrártudományi Fıiskola Kutatási Jelentése. Debrecen. 42-46.p. Nagy Z. (1964): Technológiai tervminták a korszerő öntözéses legelıgazdálkodás kialakításához. Budapest. Petrányi I. (1963): Legelıtrágyázás a Duna-Tisza-közi homoki háton. Magyar Mezıgazdaság, Tom. 18. No.52. 8-9.p. Takáts L. (1954): Rétek, legelık nitrogéntrágyázása. Magyar Mezıgazdaság, No. 4. 15.p. Simon T. (2000): A magyarországi edényes flóra határozója. Nemzeti Tankönyvkiadó. Budapest. 837-955.p. Sípos J., Varga Z. (1993): Hortobágyi krónika. A 20. éves Nemzeti Park kiadványa. 21-23.p. Soó R. (1960): Magyarország új florisztikai – növényföldrajzi beosztása. MTA Biológiai Csoport Közleménye. 4.p. Vinczeffy I. (1993): A gyep termése. In.: Legelı és gyepgazdálkodás. Mezıgazda Kiadó. Budapest. 127-134.p.
123
The effect of overripe sheep-manure on the composition and the yield of Alopecuretum pratensis grassland association Összefoglalás Vizsgálatokat végeztünk túlérett juhtrágya adagok kijuttatásával környezetkímélı tápanyag-visszapótlás technológiájának pontosítása céljából a DE ATC Karcagi Kutató Intézetében, kaszálásos hasznosítású gyepterületen. Az extenzív Alopecuretum pratensis gyeptársulásban beállított három éves kísérletünk eddigi eredményei alapján megállapítottuk, hogy a 20 t/ha trágyaadag kijuttatása a legkedvezıbb ökonómiai szempontból és a pillangós virágú gyepalkotó növények állományának növelése céljából.
Summary An experiment with overripe sheep-manure was carried out to develop the environmental protective technology of nutrition on a cut-utilized grassland in the Karcag Research Institute of University of Debrecen, CAS. Based on our research results gained from the experiment of the low input Alopecuretum pratensis grassland association we established 3 year old research, that the 20 t/ha dose overripe sheep-manure the most favoroable economical point of niev and perspective to increase the cover rate of clovers.
124
A TISZÁNTÚLI ÖNTÖZETLEN RÉTI TALAJÚ GYEPEK FİBB GYEPALKOTÓ FŐFAJAINAK OPTIMÁLIS KÉMIAI TALAJJAVÍTÁSA ÉS TÁPANYAGELLÁTÁSA Nagy Jenı SZIE Növénytermesztési Intézet, Gyepgazdálkodási Tanszék, Gödöllı Bevezetés és irodalmi áttekintés Magyarország gyepterületeinek terméslehetısége Vinczeffy (1993) szerint a harmincöt agrogeológiai körzet, vagyis 1 283 000 hektár területen – az éghajlati, lejtı és talajadottságok alapján – 11.53 t/ha. Ehhez képest a tényleges termés 1.91 t/ha, ezen belül is a Közép-Tisza vidéken 1.31 t/ha. A fenti 1 283 000 ha területbıl Vinczeffy (1993) közlése alapján 467 000 hektáron a csapadékhiány mértéke 200 mm fölötti. Ezekbe a körzetekbe tartozik a Közép-Tisza vidék is. E területeken – állapítja meg Dér és Vinczeffy (1993) – a rendkívüli szárazság esetén az is elıfordulhat július-augusztusban, hogy a főtermésre egyáltalán nem is lehet számolni. Az átlagos években azonban a nyári szárazság idején a szárazságtőrı főfajok kevés, de legalább az állatok – juhok – legeltetésére alkalmas füvet adnak. Vinczeffy (1974) írja, hogy az intenzív gyepgazdálkodás nagy termésadatainak okait vizsgálva megállapítható volt, hogy a nagy fő-, illetve nagy szénaterméssel nagy gyökértömeg jár. Ebbıl következik az is, hogy a nagyobb produkciót a nagyobb gyökértömegő gyepalkotó főfajok biztosítják. Nagy gyökértömeggel a nádképő csenkesz (Festuca arundinacea SCHREB.), a magyar rozsnok (Bromus inermis LEYSS.) és a réti csenkesz (Festuca pratensis HUDS.) rendelkezik, mely három faj egyben szárazságtőrı is. Andrejev (1944) azt írja le, hogy a magyar rozsnok jól tőri a szárazságot, Jakusin (1953) pedig azt, hogy a vízborítást is, ötvenkilenc napot bírt ki. Kennedy (1984) és Stockdale (1986) megállapítja, hogy a gyengébb területeken található gyepek a pótlólagos ráfordításokat meghálálják. A kutatások azt bizonyították, hogy megfelelı vízellátottság esetén a fény növeli a gyeptömeget, de száraz viszonyok között a hatás ellentétes (Troughton 1960). Valószínő, ezt tekinthetjük a száraz nyarú vidékek gyeptermésében bekövetkezı depresszió egyik okának. Nilson (1970) a föld feletti és a föld alatti részek tömegarányát 1:5-nek találta. Vinczeffy (1974) fajonként vizsgálta a gyökérprodukciók mennyiségét és azok között lényeges eltéréseket, 96 %-ot is talált. A telepített gyepek fajtaösszetételét elsısorban a termıképesség és a beltartalmi összetevık alapján állítjuk össze. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a különbözı gyepalkotó főfajokat a legelı állatok nem egyforma intenzitással legelik. Az állatok az igényeiknek jobban megfelelıt szívesebben legelik (Barcsák et al. 1986). Fentiek alapján állítottam be két kisparcellás kísérletet annak vizsgálatára, hogy a gyepalkotó főfajok közül melyek és milyen mértékben reagálnak a trágyázásra és a kémiai talajjavításra. Vizsgáltam azt, hogy melyek a legszárazságtőrıbbek a Közép-Tisza vidéki térségben és melyek tekinthetık egyben ízletesnek is az eddigi kutatási eredmények alapján. Anyag és módszer 1998 ıszén, Mezıtúron a TSF Mg. Fıiskolai Karának peresi tanüzemében és az ÖKI (2000-tıl HAKI) Galambosi Kísérleti Telepén háromtényezıs, véletlen blokkelrendezéső kisparcellás kísérletet (2.8 m2/parcellanagysággal) állítottam be. A kísérlet tényezıi és kezelései az alábbiak voltak: 125
„A” tényezı = trágyázás: a1 trágyázás nélküli kontroll (N0P0K0 kg/ha), a2 7 t/ha szárazanyag terméshez számolt tápanyag (N150P32K100 kg/ha), a3 10 t/ha szárazanyagterméshez számolt tápanyag (N240P52K160 kg/ha), a4 12.5 t/ha szárazanyag-terméshez számolt tápanyag (N315P68K210 kg/ha). „B” tényezı = javítás (CaCO3): b1 javítatlan, b2 számított teljes adag 100 %-a, b3 számított teljes adag 50 %-a, b4számított teljes adag 25 %-a. „C” tényezı = gyepalkotó főfajok: C1 angol perje (Lolium perenne L.), C2 taréjos búzafő (Agropyron cristatum (L.) GAERTN.), C3 réti csenkesz (Festuca pratensis L.), C4 réti komócsin (Phleum pratense L.), C5 csomós ebír (Dactylis glomerata L.), C6 nádképő csenkesz (Festuca arundinacea SCHREB.), C7 réti perje (Poa pratensis L.), C8 vörös csenkesz (Festuca rubra L.), C9 tarackos tippan (Agrostis alba L.), C10 magyar rozsnok (Bromus inermis LEYSS.), C11 zöld pántlikafő (Baldingera arundinacea (L.) DUM.). Az ismétlések száma három, egy kísérlet parcelláinak száma 4x4x11x3 = 528 db. A kísérletek száma kettı, a kísérletekbe bevont parcellák összes mennyisége 528x2 = 1056 db. Mezıtúron a talaj típusa nem karbonátos réti talaj y1xKA/100x1.74 = 13x57x0.01x1.74 = 12.89 t/ha CaCO3. Szarvason a talaj típusa szolonyeces réti talaj, mely elnevezést a humuszos rétegben megjelent nagyobb kémhatás, a nagy sótartalom és a szódalúgosság indokol, ahol a kicserélhetı kationokon belüli Na+-ionok aránya eléri az 5 %-ot. A javítóanyag hatóanyagmennyisége y1xKA/100x1.74 = 8.0x45x0.01x1.74 = 6.26 t/ha CaCO3 az ASz réteg adatai alapján. A vizsgált évek Mezıtúron 1999, 2000, 2001, 2002, 2003, Szarvason 1999, 2000, 2002, 2003, vagyis öt és (technikai okok miatt) négy év volt. A második növedéket mindig július végén takarítottuk be. Az idıjárási adatoknál a Tessedik Sámuel Fıiskola Szarvasi Mg. Víz- és Környezetgazdálkodási Karának Növénytermesztési Tanszéke feljegyzéseit vettem figyelembe és a két kísérlet közötti kis távolság miatt Mezıtúrra is ezeket vonatkoztattam. Eredmények és következtetések A trágyázás hatását vizsgálva – a „B” és a „C” tényezık átlagában – mindkét kísérleti helyen az állapítható meg, hogy a nyári félév csapadékmennyisége döntıen befolyásolta azt. Három évben: 1999-ben, 2001-ben és 2002-ben volt több csapadék ezen idıszakban és akkor Mezıtúron a második csapadékhiányos nyarú év 19.69 t/ha termése 201 %-nak felel meg. Szarvason csak az 1999-es és a 2002-es év nyara volt csapadékos – eltérıen a mezıtúri három csapadékos évtıl –, de itt is a 6.62 t/ha száraznyarú átlagterméshez viszonyítva a csapadékos nyarú 13.53 t/ha átlag 204 %-nak felel meg. Vagyis Mezıtúron 101 %, Szarvason 104 % volt a termésnövekedés. Az egyes trágyakezeléseket vizsgálva Mezıtúron a trágyázatlan kontrollhoz (a1 kezelés) viszonyítva az a2 és az a3 kezelés hatása megbízható öt év átlagában, az a4-é nem. Az a2 kezeléshez viszonyítva az a3 és az a4 kezelés depresszív hatású. Ez azt is jelenti, hogy e területeken öntözés nélkül 7 t/ha szárazanyag-termést nem célszerő tervezni és nem érdemes a növekedéshez többlet tápanyagokat kijuttatni. A szarvasi kezeléseket vizsgálva az állapítható meg, hogy szolonyeces réti talajon négy év átlagában 5 t/ha szárazanyag-terméshez szükséges tápanyag-kijuttatás indokolt, mert csak átlag feletti csapadékos nyarú idıszakokban kapunk ennél nagyobb terméseket. Úgy összegezhetı tehát, hogy a gyeptermések nagyságának kialakításában a döntı a nyári félév csapadékmennyisége. Önözés nélkül nem karbonátos réti talajon 7 t/ha termésnél többre
126
nem szabad tápanyag-utánpótlást tervezni, míg szolonyeces réti talajon csak 5 t/ha tervezése az ajánlatos. A kiadott kémiai javítóanyag-mennyiségeket – az „A” és a „C” tényezık átlagában – a mezıtúri termésadatok alapján vizsgálva megállapítható volt, hogy a b1 kezelésekhez, vagyis a kémiai talajjavításban nem részesült területekhez viszonyítva minden esetben szignifikáns a termésnövekedés javítóanyag-kiadás esetén. Ennek értéke az ötéves kezelések átlagterméséhez viszonyítva 23 %. Szarvason a kapott adatok alapján is hasonló a helyzet, mint a mezıtúri kísérletek eredményeinél. Itt is, mint Mezıtúron, a kémiai talajjavításban nem részesült kezelésekhez viszonyítva a b2, b3, b4 kezelések termése megbízhatóan több. Mindkét kísérletben a teljes adagú javításhoz viszonyítva az 50 %-os adag hatása megbízhatóan pozitív, a 25 %-os adag sem okoz ehhez viszonyítva terméscsökkenést. Megállapítható, hogy a kémiai javítás hatása nem karbonátos réti és szolonyeces réti talajon a gyepalkotók átlagában 23 % és 68 % között van és a számított 25 %-os mennyiségő adag kiadásánál nincs a teljes és fél adag termésmennyiségekhez viszonyítva megbízható csökkenés. A gyepalkotó főfajok szárazanyag-produkcióját az 1. táblázat mutatja. A mezıtúri kísérletbıl az 1. táblázat alapján megállapítható, hogy az öt év terméseredményei átlagánál, a 15.72 t/ha termésnél megbízhatóan többet termett a C5-ös, a C6-os, a C10-es és a C11-es kezelés. Ezek a következık: csomós ebír (Dactylis glomerata L.), nádképő csenkesz (Festuca arundinacea SCHREB.), magyar rozsnok (Bromus inermis LEYSS.), zöld pántlikafő (Baldingera arundinacea (L.) DUM.). A tizenegy gyepalkotó ötéves átlag-terméseredményei átlagánál (15.72 t/ha) szignifikánsan kevesebbet termett a C1es, a C2-es, a C3-as, a C4-es, a C5-ös, a C7-es, a C8-as és a C9-es kezelés. Ezek az angol perje (Lolium perenne L.), a taréjos búzafő (Agropyron cristatum (L.) GAERTN.), a réti csenkesz (Festuca pratensis L.), a réti komócsin (Phleum pratense L.), a réti perje (Poa pratensis L.), a vörös csenkesz (Festuca rubra L.) és a tarackos tippan (Agrostis alba L.). A szarvasi kísérletben a tizenegy gyepalkotó négyéves átlagtermés-eredményei átlagánál (3. táblázat), amely 10.06 t/ha, szignifikánsan kevesebbet termett a C1-es, a C2-es, a C3-as, a C4-es, a C5-ös, a C7-es, a C8-as és a C9-es kezelés. Így az angol perje (Lolium perenne L.), a taréjos búzafő (Agropyron cristatum (L.) GAERTN.), a réti csenkesz (Festuca pratensis L.), a csomós ebír (Dactylis glomerata L.), a réti perje (Poa pratensis L.), a vörös csenkesz (Festuca rubra L.) és a tarackos tippan (Agrostis alba L.). Ezen átlagnál megbízhatóbban többet teremtek a C4-es, a C6-os, a C10-es és a C11-es kezelések, vagyis a réti komócsin (Phleum pratense L.), a nádképő csenkesz (Festuca arundinacea SCHREB.), a magyar rozsnok (Bromus inermis LEYSS.) és a zöld pántlikafő (Baldingera arundinacea (L.) DUM.). Megállapítható, hogy a két kísérletben a réti komócsin (Phleum pratense L.), a csomós ebír (Dactylis glomerata L.), a nádképő csenkesz (Festuca arundinacea SCHREB.), a magyar rozsnok (Bromus inermis LEYSS.) és a zöld pántlikafő (Baldingera arundinacea (L.) DUM.) szerepelt a legjobban. Vezérkomponensnek ezek ajánlhatók a vizsgált talajokon.
127
Irodalom Andrejev, N.: Kosztyor bezosztüj i ego agrobiologicseszkije oszobennosztyi. (Az árva rozsnok agrobiológiai sajátosságai). Doktori értekezés. Trudü Szaratovszkogo Zootechnicseszko-Vetyerinarnovo Insztituta. Szaratov. Barcsák Z. – Szemán L – Tasi J.: 1986. A mőtrágyázás hatása a gyepek termésére, táplálóanyag-tartalmára és ízletességére. Tudományos Tanácskozás. Gödöllı. 73 – 74. Dér, F. – Vinczeffy I.: 1993. A gyephasznosítás módszerei. Legelı és gyepgazdálkodás. Szerk.: Vinczeffy, I. Mezıgazda Kiadó, Budapest, 234 – 276. Jakusin, I.: 1953. Rasztyényievodsztvo. Gosz. Izd. Sz. Lit. Moszkva. 678. Kennedy, J. P.: 1984. Dairy cows at grass. Agric. N. Ireland. Belfast. 59, 2: 34 – 36. Nilson, J.: 1970. Notes ont he biomass and productivity of belowground organs as a South-Sweish haymeadow. Bot. Not. Lund. 123, 1: 183 – 192. Stockdale, C. R.: 1986. A legelık produktivitását befolyásoló tényezık elemzése. Aust. J. Exp. Agric. Melbourne. 23, 3: 305 – 313. Troughton, A.: 1960. Further studies ont he relationship between shoot and root systems of grasses. J. Brit. Grassl. Soc. London. 15, 1: 41 – 47. Vinczeffy I.: 1974. A gyepek gyökérprodukciója. Series Plantarum Culturarum. XIX: 55 – 84. VinczeffyI. – Nagy G.: 1993. Magyarország gyepeinek agroökológiai felmérése. In: Legelı és gyepgazdálkodás. Szerk.: Vinczeffy I. Mezıgazda Kiadó. Budapest. 78 – 95.
128
1. táblázat: A vizsgált gyepalkotó főfajok szárazanyag-termése [t/ha] „C” tényezı (1)
Szárazanyag-termés a vizsgált években [t/ha] 1999
2000
2001
2002
2003
Összesen (3)
Átlag (4)
2. növedék átlaga (5)
Mezıtúr (6) c1 c2 c3 c4 c5 c6 c7 c8 c9 c10 c11 Átlag (7)
13.36 10.30 9.64 13.91 13.23 12.70 3.39 9.14 13.41 11.69 13.95 11.34
6.17 7.14 5.62 5.05 8.17 14.01 1.59 3.47 5.97 8.44 19.76 7.76
15.23 21.33 19.65 19.32 30.14 47.81 15.69 16.03 16.68 27.06 68.37 26.62
15.70 21.33 14.27 19.98 22.95 26.10 11.25 12.51 13.19 27.36 48.20 21.17
10.04 12.17 10.81 8.76 10.36 11.60 6.17 5.04 8.74 15.30 30.00 11.73
60.50 72.27 59.99 67.02 84.85 112.22 38 09 46.19 57.99 89.85 175.78 78.61
12.10 14.45 12.00 13.40 16.97 22.44 7.62 9.24 11.60 17.97 35.16 15.72
1.85 3.41 2.96 2.71 5.03 8.44 1.98 2.18 3.04 4.33 13,24 3.27
SzD5% (8)
1.04
0.72
2.24
2.52
1.67
4.48
1.64
1.81
Szarvas (9) c1 c2 c3 c4 c5 c6 c7 c8 c9 c10 c11 Átlag (7)
11.35 8.25 2.56 12.74 5.15 10.56 2.54 2.95 7.04 8.98 17.16 8.12
6.60 7.11 6.48 8.46 6.67 14.20 1.97 2.66 4.75 6.77 12.31 7.09
-
14.25 17.34 13.69 21.68 22.07 28.76 9.42 14.26 15.35 19.02 32.18 18.91
5.17 4.72 4.72 5.94 4.84 9.50 3.45 3.75 4.26 7.34 13.61 6.12
37.37 37.42 27.45 48.82 38.73 63.02 17.38 23.62 31.40 42.11 75.26 40.23
9.34 9.35 6.86 12.20 9.68 15.75 4.34 5.90 7.85 10.53 18.81 10.06
1.79 2.33 2.05 2.58 2.70 6.32 1.22 1.47 1.96 3.74 8.30 3.13
SzD5% (8)
0.67
0.57
-
1.99
1.87
2.74
1.27
1.32
Table 1: Dry matter yield of sward-forming grass species (t/ha). (1) Factor „C”. (2) dry matter yield in the examined years (t/ha). (3) Total. (4) Average. (5) Second growth on average. (6) In Mezıtúr. (7) Average. (8) LSD5 %. (9) In Szarvas
129
Optimum chemical amelioration and nutrient supply of major sward-forming grass varieties grown on non-irrigated meadow soils in the Tiszántúl region of Hungary Összefoglalás Vizsgáltam, mint tényezı hatását a trágyázásnak, a kémiai talajjavításnak eltérı számított adagok mennyiségével, és a főfajok alkalmazkodó képességét a július végi, augusztus eleji, ún. „kisülési” idıszakban tizenegy gyepalkotó főfajnál. A vizsgálat ideje Mezıtúron öt, Szarvason négy év volt. Mezıtúron a talaj típusa nem karbonátos réti, Szarvason szolonyeces réti talaj volt. Megállapításaim az alábbiakban foglalhatók össze: • A gyeptermések nagyságának kialakításában a döntı a nyári félév csapadékmennyisége. Öntözés nélkül nem karbonátos réti talajon 7 t/ha, szolonyeces réti talajon 5 t/ha termés eléréséhez ajánlható a tápanyag-utánpótlást tervezni. • A kémiai talajjavítás hatása jelentısebb egyes főfajoknál vizsgálva, mint gyepkeverék esetében, azonban a számított kémiai javítóanyag mennyiségének 25 %-ra való csökkentése nem okozott terméscsökkenéseket egy esetben sem. • A két kísérletben a réti komócsin (Phelum pratense L.), a csomós ebír (Dactylis glomerata L.), a nádképő csenkesz (Festuca arundinacea SCHREB.), a magyar rozsnok (Bromus inermis LEYSS.) és a zöld pántlikafő (Baldingera arundinacea (L.) DUM.) szerepelt a legjobban. Vezérkomponensnek ezek közül ajánlatos választani. E főfajok ízletesség szempontjából is egybeesnek az eddigi kutatási eredményekkel. Kulcsszavak: gyepalkotó főfajok alkalmazkodó képessége, optimális kémiai talajjavítás, tápanyagellátás
Summary The effects of various rates of fertilisers and chemical ameliorants and the adaptability of the grasses were studied for 11 sward-forming grass species during the ”parched period” in late July and early August. The investigations were continued for five years on the noncalcareous meadow soil in Mezıtúr ond four years on the solonetz-like meadow soil in Szarvas. The conclusions can be summarised as follows: • The rainfall quantity in the summer half-year had a decisive effect on the grass yield. Without irrigation, nutrient replacement should be planned for a yield of 7 t/ha on non-calcareous meadow soil and 5 t/ha on solonetz-like meadow soil. • The effect of chemical ameliorants was more significant for individual grass species than for grass mixtures, but a 25 % reduction in the calculated quantities of ameliorants did not cause a yield reduction in either case. • In the two experiments the best results were obtained with timothy (Phelum pratense L.), orchard grass (Dactylis glomerata L.), tall fescue (Festuca arundinacea Schreb.), smooth bromegrass (Bromus inermis Leyss.), and canary grass (Baldingera arundinacea (L.) Dum.), so these should be chosen as dominant components. The results obtained for the tastiness of these grasses agreed with those of previous studies. Key words: adaptability of sward-forming grass species, optimum chemical soil amelioration, nutrient supplies.
130
GYEPEK GYOMIRTÁSI ÉS GYOMSZABÁLYOZÁSI RENDSZERE Szemán László SZIE Mezıgazdaság- és Környezettudományi Kar, Gyepgazdálkodási Tanszék Gödöllı Bevezetés A gyepgazdálkodás a gyep mővelési ágba tartózó területeken folyik. Az utóbbi 15 évben a már korábbi években megkezdıdött terület (1960-ban: 1438000 ha; 1970-ben: 1281000 ha; 1980 – 1294000 ha; 1990 - 1185600 ha; 2000 –1051200 ha;) csökkenés tovább folytatódott, és a rendszerváltást követıen napjainkban már (2005 - 1056900 ha) alig haladja meg az egy millió hektárt. A terület csökkenés jellegzetessége, hogy nincs összefüggésben a gyepet hasznosító állatlétszám csökkenésével, de ez a folyamat meghatározó a gyepeken folyó gazdálkodási színvonalban, a gazdasági gyepek kihasználtságában. Az olcsó takarmány elıállítás vonzó a gyepek hasznosításában, de ennek ellenére a gyepek nagy része kihasználatlan és elhanyagolt. Az elhanyagoltság elsısorban a gyomosodási viszonyokon mérhetı. Megállapítható azonban az is, hogy vannak olyan gazdaságok, amelyek hasznosítják a gyepet, és megfelelı színvonalon tartják a növényállomány összetételét is. A gyepeken mindig problémát jelentett a gyomok megjelenése és kiszorításuk a növényállományból. Károly R.(1899) már a gyomprobléma megoldásáról ír, és a kézi eltávolításra ad szakmai tanácsot., a zsurló életfeltételeinek megszüntetésére pedig a vízrendezést ajánlja. Az egyes korszakok gyepgazdálkodása a kor technikai színvonalának és a szakmai elvárásoknak megfelelıen rendszerbe foglalható. Abból (Szemán 2005) indulunk ki, hogy a gyepgazdálkodás alapvetıen a gyepalkotókra épülı termesztési eljárásokkal elıállított termés gazdasági állatokkal történı hasznosítását jelenti. Gyepgazdálkodási rendszerként pedig idıszaki sorrendben a tradicionális, a convencionális, és a fenntartható típust lehet meghatározni a megkülönböztetı agrotechnikai jellemzık, köztük a gyom eltávolítás módszerének fejlıdése alapján is. Tradicionális a hagyományos extenzív vagy alacsony ráfordítású gyepgazdálkodási rendszer, amikor a termesztési cél a takarmány elıállítása és a hasznosítás csak a gyepalkotók természetes hozamára alapozott. Akkor mőködött, amikor még nem volt ipari eredető tápanyagpótlási, mőtrágyázási lehetıség és a szénakészítés is kézi munkaerıre alapozott volt. A pásztoroló terelgetı legeltetés szakszerősége a pásztorok szakértelmétıl és az adott legelı állatlétszám terhelésétıl függött. A hagyományos gazdálkodás termesztési része ma is kivitelezhetı, de a kézi munkát, munkaerı hiányában, gépekkel váltják fel. A „konvencionális módszerek alkalmazása” kifejezést itt nem célszerő használni, mert ezt az elnevezést napjainkban egyre inkább a korábbi iparszerő termesztési eljárások környezetvédelmet figyelembe nem vevı, termésnövelı módszereinek alkalmazására vonatkoztatják. A gyomszabályozásban a tudomány akkori állása szerint kivitelezhetı vízrendezést és a hagyományos mechanikai eljárások módszeres alkalmazását javasolták. A Convencionális vagy hagyományos intenzív, gyepgazdálkodási rendszer körébe tartozik a mesterséges anyagokkal történı termésnövelési eljárásokat alkalmazó gyeptermesztés. Jellemzıje, hogy a gyepalkotók termıképességét nagy hozamú intenzív gazdálkodásra alkalmas nemesített fajok telepítésével javítják, a hozamot különbözı adagú, elsısorban nitrogén hatóanyagú mőtrágyázással emelik, a termésbiztonságot pedig öntözéssel segítik elı, ami egyben tovább fokozza a hozamot is. A termıhely ökológiai adottságai alapján extenzív, félintenzív és intenzív gazdálkodásra alkalmas gyepeket különböztetnek meg, ami (Szőcs, 1992) a befektetés vagy ráfordítás hatékonyságának, megtérülésének
131
érvényre jutását jelentette. A rendszer csúcsát az iparszerő zárt termesztési rendszer technológiájának kidolgozása jelentette, ami garantálta a gyepterület hozamát is a bevezetése esetén. A gyomszabályozásban elıtérbe került a mechanikai módszerek megtartása mellett a vegyszeres gyomirtási eljárások bevezetése. A fenntartható gyepgazdálkodási rendszer a termıhelyi adottságokra alapozott extenzifikált módszerek alkalmazását jelenti. A hangsúly a növényállomány fajgazdagságának fenntartása mellett a gazdaságos növényállomány arány beállítását jelenti a hasznosítási célnak megfelelıen. Napjainkban az agrár-környezetvédelmi programok irányítása alá tartozik elsısorban, ami nem engedi meg a termésnövelési eljárásokra irányuló beavatkozást, így tiltja a felülvetést, a tápanyag bevitel bármilyen formáját az állat legelés közben otthagyott hullatékán kívül, valamint a vegyszeres gyomirtást és az öntözés alkalmazását. Természetvédelmi területeken pedig az élıhely biztosításnak rendeli alá a gyepgazdálkodási módszereket. Az elıírt gyepgazdálkodási agrotechnika betartásától teszi függıvé a terméskiesésbıl származó jövedelmet pótló támogatás kifizetését. A gyomszabályozást a mechanikai eljárások, és gyephasznosítási módszerek szakszerő alkalmazása jelenti, ami nem irányul az egyes nem kívánatos gyepalkotók teljes kiirtására, hanem a növényállomány arányának gazdasági célú fenntartását irányozza elı a fajgazdagság megırzése mellett. Gyomirtás és gyomszabályozás módszereinek kutatási eredményei a gyepeken A gyep gyomkérdéseinek gazdasági szintő megoldásában a Gödöllıi Agrártudományi Egyetem gyepgazdálkodási csoportja és belıle kialakult Gyepgazdálkodási tanszék kutató gárdája prof.dr.Barcsák Zoltán irányításával, a huszadik század második felében meghatározó eredményességő kutatómunkát végzett és végez az óta is. Különösen a vegyszeres gyomirtás alkalmazási módszereinek rendszerbe illesztése járt eredménnyel. Ujvárosi in Gruber (1960) szerint a legelık sokszor inkább parlagok, mint legelık, mert semmi kíméletben nem részesülnek. A gyep gyomnövényeit két csoportba osztja; az elsı csoportba a gyep vegetációhoz tartozó gyomokat a másik csoport eredetileg nem tartozik a gyepalkotó növények közé, un ruderális gyomok. Megállapítja, hogy más gyomok telepszenek meg a legelın attól függıen, hogy milyen állat legeli és mások a kaszált gyepeken is. Ezt tovább befolyásolja a termıhely ökológiai adottsága és a helytelen agrotechnika megvalósítása. Megállapította hogy a sőrő gyep elnyomja a gyomokat a gyors hatást mégis a szelektív herbicidek alkalmazásában látja megoldottnak. A herbicidek alkalmazásának szaktanácsadás szintő technológiáját elıször Ubrizsy (1958) dolgozta ki. Magállapított, hogy a főre szelektív szerek alkalmazása kedvezı hatású a gyepeken, mert a kipusztult kétszikőek helyét benövi a fő. Leszögezte, hogy csak akkor eredményes a gyomirtó szeres kezelés, ha azt évente több alkalommal elvégzik, és több évig folytatják. Optimális esetben kétszer javasolja a gyep kezelését, április és június végén július elején. A gyomosodás megszüntetésére egyértelmően a gyomirtásban látja a megoldást. A hasznosításnál javasolja, hogy 5-6 napra fel kell függeszteni a legeltetést, mert bár az állatokra nem veszélyes a vegyszer de a tej ízét rontja. Ma már tudjuk, hogy milyen veszélyekkel jár, ha a kezelt füvet megetetjük. A gyakori alkalmazás bevezetése az agrotechnikába megdrágítja a gyepgazdálkodást, tehát tovább kellett vizsgálni az eljárás alkalmazhatóságát. A módszer fejlesztése, tudományos alapokra helyezése, a gyomosodási okok megszüntetésére irányult, mert a visszagyomosodás azt mutatja, hogy a herbicid csak tüneti kezelés. A kutatási eredmények a továbbiakban a gyepgazdálkodás intenzifikálásának alapozását szolgálják, a ma „convencionálisnak” nevezett termés- és takarmányminıség növelı eljárások bevezetéséhez biztosították a gyakorlat számára átadható tudományos eredményeket.
132
A gyomosodás okai a termıhely tápanyag ellátási hiányosságaira, a nem megfelelı legeltetési módszerek alkalmazására és a gyenge hatékonyságú gyomirtási tevékenységre vezethetık vissza. A termıhely növényi szaporító anyag készletébıl Barcsák (2004) és Vinczeffy (1993) vizsgálatai szerint a gyomok gyorsan vissza tudnak települni a gyepbe. A visszatelepülés ideje mutatja a gyomirtási eljárás eredményességét, a gyommentesség idıtartama pedig a hatékonyságát. A gyep gyomkérdésének rendezéséhez ismerni kell a gyomok alkalmazkodó képességét és a fiziológiailag legérzékenyebb idıszakát a vegetációs idıben, valamint a gyomosodást kiváltó agrotechnikai tényezıket. A gyomosodás okai Az elgyomosodás Barcsák (1986) Szemán (1979, 2000), Tasi (2005) szerint több tényezıre vezethetı vissza. A növényállomány faji összetételére és gyomosodási állapotára hatással van a hasznosítás szakszerősége a hasznosító állat legelési tulajdonságaival, a tápanyag ellátás színvonala, az ápolási munkák szakszerő és idıben történı elvégzése (Tasi-Barcsák 2000). Felsorolás jelleggel az alábbi gyomosodást kiváltó hatásokat állapíthatjuk meg az általános tényezıkön belül: − A gyepek nagy része az ún. feltétlen gyepterületen, azaz más, szántóföldi kultúrával már nem hasznosítható területen maradt meg és a gyenge talajokon nem a főfélék szaporodnak elsısorban. − A gyepek túllegeltetése, a szakszerőség hiánya, a tápanyagszint csökkenése az igénytelen növények elszaporodásának kedvezett. − A mechanikai ápolás és a gyomszabályozás hiánya teret engedett az olyan leveles, kórós gyomok elterjedésének is, mint ami alapjában véve nem káros, de elvénülve zavarja a gyep hasznosítását a többi esetenként mérgezı vagy szúrós társával együtt. − Az alullegeltetés és az ápolás hiánya, a legeltetés tiprás-rágás hatása, mint gyomszabályozó tényezı megszőnik, és gyomirtó kaszálás nélkül bokrok, cserjék jelennek meg a gyepben. − Intenzív gyepeken vagy szakszerőtlen gülle ill. hígtrágya öntözés miatt az olyan kórós leveles gyomok jelennek meg, mint a lósóska félék, a nitrogénkedvelı gyomok. − A kaszáló gyepeken a vízrendezés hiánya vagy szakszerőtlensége vezethet gyomosodáshoz. − A tápanyag hiány a füvek fejlıdési erélyének csökkenésével jár, és teret enged a harmadrendő és gyom füveknek, valamint a mélyen gyökerezı szúrós mérgezı növények elszaporodásának. − A parlagon hagyott szántók gyepként hasznosított ruderáliái szintén csak leromlott gyom gyepes növénytársulásként kezelhetık. − A gyepek talajának növényi magkészlete lehetıvé teszi a sérült gyepterületeken az egyéb gyepalkotók elszaporodását. Vizsgálatok szerint a gyepnemez felsı 5 cm-es rétegében a gyommagvak átlagos mennyisége 10-20 ezer db/m2, míg a hasznos növény magvak száma ugyanott 2000 db alatt marad. A gyepeken a gyomprobléma mindig napirenden volt és az ellenük való védekezés különbözı módszerei, a gyepgazdálkodási rendszerek lehetıségeihez mérten, valamilyen szinten megvalósultak. Az összefüggéseket a tudományos eredményekre alapozva Barcsák(1986) un. komplex gyomirtási rendszerbe foglalva (2000) összegezte, majd munkatársai tovább pontosították Szemán (2004) a fenntartható gazdasági elvárások szerint. A fı gyomosodási okokat feltárva az egyes gazdálkodási korszakok lehetıségei szerint rendszerezni lehet a gyomok elleni küzdelem módszereit és a visszagyomosodási állapotokat, szem elıtt tartva a költségcsökkentési lehetıségeket is. 133
1. táblázat: A gyomszabályozás rendszere a gyepeken Legeltetéses hasznosítás módja Tradicionális gyepgazdálkodási rendszer
Gyomirtási módszer
1.
2.
3.
4.
Tápanyagpótlás
Szabad Mechanikai Nincs legeltetés ápolás Konvencionális gyepgazdálkodási rendszer Szelektív herbicid
Szelektív herbicid
1-2 év
Szabad legeltetés
2-3 év
mőtrágyázás
Szabad legeltetés
3-5 év
Mőtrágyázás
rotációs legeltetés
nincs
Szelektív herbicid
Visszagyomosodás ideje
Nincs vissza gyomosodás
Fenntartható gyepgazdálkodási rendszer 5.
Mechanikai gyomszabályozó kaszálás
Nincs, vagy organikus
Szakszerő legeltetés
Magas fajdiverzitás, az élıhelyre jellemzı növénytársulás
A tradicionális gyepgazdálkodási rendszer idején, 1. táblázat elsı pontjában mechanikai gyomirtást alkalmaztak /gyomirtó kaszálás/. A gyomosító tényezı a tápanyag hiány és a szakszerőtlen legeltetés. Tápanyagpótlás nélkül és szabad legeltetés mellett azt tapasztaljuk, hogy csak az évente jól elvégzett mechanikai ápolással volt fenn tartható a hasznosítható gyep állomány, mert a legeltetés kedvezıtlen hatásán és a tápanyag ellátás szintjén nem változtattak. A következı három pont a konvencionális gyepgazdálkodási rendszer intenzifikálási programjába sorolható. A második pontban (Bánszki-Barcsák, 1999) látható, hogy a szelektív szerek sem tudják sokáig fenntartani a gyommentes állapotot, ha nem követi mőtrágyázás és szakszerő gyephasználat. A technikai vívmányok alkalmazásának ellenére a visszagyomosodás 2-3 év után újra bekövetkezik. A harmadik pont azt mutatja, hogy a szakszerőtlen legeltetés igénybe veszi gyepet és csökkenti a kedvelt füvek borítását, viszont ezt a mőtrágyázás sem tudja kompenzálni. A gyomosodás 5 évenként eléri azt a szintet, ahol ismételt vegyszerezéssel kell beavatkozni. A negyedik pontban mutatom be a herbicid kezelést követı harmonikus gyephasználatot. A herbicid kezelés után alkalmazott évenkénti mőtrágyázás hatására a füvek elszaporodnak a gyepben, átveszik a gyomok helyét, csökken a gyep faj száma, ugyanakkor a szakaszos legeltetés rotációs és regenerációs idejének betartásával, lehetıvé válik az értékes takarmánygyep fenntartása a vegyszeres gyomirtás ismételt alkalmazása nélkül. A fenntartható gyepgazdálkodási rendszer a környezetvédelmet helyezi elıtérbe, és nem engedi a tudomány és technika természetromboló eredményeit megvalósítani. Az ötödik pontban foglaltam össze a bio vagy öko-gyepgazdálkodásban alkalmazható gyomszabályozási, termıképes gyepállomány biztosítási lehetıséget. A mechanikai ápolási, kaszálási munkákat (Szemán 2000) a legeltetés után el kell végezni. A gyepet csak a
134
legeltetésre alkalmas idıpontban szabad legeltetni és csak addig, amíg a terület biztosítja a megfelelı termést az állatállománynak. A talaj tápanyagtartalma és vízszolgáltató képessége biztosítja a gyep természetes termıképességét. A magas fajdiverzitású, fajokban gazdag növényállomány életfeltétele így biztosítható. Megjegyzendı, hogy a gyepek természetes állateltartó képessége tápanyagpótlás nélkül mindig alacsonyabb, mint ha mőtrágyázunk. Itt kell kihasználnunk a termıhely ökológiai adottságai által biztosított hozam eltéréseket a legeltetési idény folyamán. A gyep gyomszabályozási kérdéskörét összefoglalva megállapítható, hogy a termıképes gyep növény állománya gyommentesen tartható, ha megfelelı felelısséggel, és szakértelemmel biztosítjuk a gyep növényzet igényeinek kielégítését, valamint a szakszerő gyephasználatot, az állat és a termelı igényeinek figyelembe vétele mellett. A vegyszeres gyomirtás káros utóhatásai mérsékelhetık, ha arra csak a gyep termıképességének helyreállítása érdekében egyszer kerül sor, és ehhez kapcsolódik a megfelelı minıségő és színvonalú gyepgazdálkodás bevezetése. A gyep gyomirtása azt jelenti, hogy a jobb takarmányérték és a magasabb hozam elérése érdekében az értéktelen gyepalkotókat kiirtjuk a gyepbıl, a gyomszabályozás módszere viszont a természeteshez hasonló növénytársulások állomány arány szabályozását biztosítja a termesztési cél megvalósítása, de a környezet károsítása nélkül, a fenntartható gazdálkodási elvárásoknak megfelelıen. Irodalomjegyzék Bánszki, T. - Barcsák, Z. (1999): Gyepgazdálkodás és természetvédelem. „Magyarország az ezredfordulón” Strat. kut. Növénytermesztés és környezetvédelem MTA Agrárosztály. Budapest. 37-45. p. Barcsák, Z. (2004): Biogyep-gazdálkodás. Mezıgazda Kiadó, Bp. 222.p. Barcsák, Z.-Kertész I. (1986): Gazdaságos gyeptermesztés és hasznosítás. Mezıgazdasági Kiadó, Budapest, 260. Károly, R. (1899): Rét-és legelımívelés. Budapest, Földmővelésügyi m. kir. Miniszter, Pallas RT. 1-200p. Gruber,F.(1960): Rét és legelı, Mezıgazdasági Kiadó Budapest. Szemán, L. (1979): A vegyszeres gyepfelujitás lehetıségei természetes gyepeken. Doktori értekezés. ATE Gödöllı. Szemán, L. (2000): Takarmányfüvek és telepített gyepek gyomnövényzete és gyomirtása. (Könyvrészlet Tankönyv.) In Hunyadi K.- Béres I. – Kazinczi G. ( szerk.), Gyomnövények, gyomirtás, gyombiológia. Mezıgazda Kiadó, Budapest, 564-567 pp. Szemán, L. (2004): Gyepgazdálkodási ismeretek, KTI egyetemi jegyzet, SzIE. Gödöllı, Szemán, L. (2005): Rét és legelıgazdálkodás in.szerk Glatz F., Bedı Z., 2005. A rendszerváltás kihatása a természeti környezetre, MTA Társadalomkutató Központ, Budapest, p 67-93. Szőcs, I. (1992): Hatékony gyepgazdálkodás lejtın. Legeltetéses állattartás. Debreceni Gyepgazdálkodási Napok 10. Debrecen. 221-231 p. Tasi, J. (2005). Néhány juhlegelı biodiverzitása. Gyep-Állat-Vidék-Kutatás-Tudomány. DE, Debrecen, 225230.p. Tasi, J.–Barcsák Z. (2000): Gyepnövények kedveltségének és néhány minıségi paraméterének összefüggése. Növénytermelés. Tom.49. No.6. 651-660. Ubrizsi, G. (1958): Vegyszeres gyomirtás a hazai rét és legelı területeken. Növénytermelés, Tom. 7. No.4. Vinczeffy, I.(1993): Legelı és gyepgazdálkodás. Mezıgazda Kiadó. Budapest.
135
Weed killing and weed control system of grasslands Összefoglalás A gyepgazdálkodás mindig együtt járt a gyomprobléma megoldásának elvárásaival. A gyomszabályozási módszerek együtt fejlıdtek az agrotechnika intenzívebbé válásával. A gyepeken a terméselıállítás módszere a technikai színvonal adottságaitól függıen gazdálkodási rendszerekbe sorolható. A tradícionális módszereknél mechanikai gyomirtásra volt lehetıség. Az intenzív termést növelı konvencionális rendszer már összhangba hozta a herbicidek alkalmazását a tápanyag ellátással és a szakszerő gyephasznosítással. A fenntartható gyepgazdálkodás rendszere az extenzív módszerekre épül, vagyis a technikai vívmányok alkalmazását kizárja a környezetvédelem, a fajdiverzitás megırzése érdekében. Az elmúlt 50 év gyep gyomszabályozás célú kutatásai prof. dr. Barcsák Zoltán és munkatársai tudományos tevékenységéhez kötıdnek. A kutatás eredménye, a gyomosodási okok megállapítása és megszüntetése után, csak az egy alkalommal javasolt herbicid kezelés hatásának bizonyítása korszakalkotó lett a gyepgazdálkodás gyomszabályozási rendszerében és a környezetbarát agrotechnika kidolgozásában. Az utóbbi 10 év elvárásai a gyomirtás helyett a gyomszabályozási módszer fejlesztését tőzték ki célul. Szemán kutatási eredményeibıl megállapítható, hogy a fenntartható gazdálkodásban a gyommentességet biztosító gyeptermesztés-technológia alkalmazása mőtrágya és herbicidek alkalmazása nélkül is szinten tartja a takarmány- és gyomnövények gazdálkodási szempontból kedvezı arányát, a fajdiverzitás megırzése mellett, ha a gyomosodást kiváltó tényezık érvényesülését megszüntetjük. Summary Solving the challenge of weed control has always been a part of grassland management. Methods of weed control advanced parallel to agrotechnical methods becoming intensive. Based on their technical levels, yield producing methods on grasslands can be categorized into management systems. Traditional methods implied mechanical weed killing. Conventional, intensive systems harmonized the use of herbicides with artificial nutrition and professional grassland utilization. The system of sustainable grassland management is based on extensive methods, therefore the use of modern scientific accomplishments is precluded, protecting the environment and the diversity of species. In the past 50 years, research in the field of weed control of grasslands is related to the scientific work of prof. dr. Zoltán Barcsák and his colleagues. The results, namely proving the effects of a single herbicide treatment on grasslands after analysing and abolishing the reasons of weeding, have become revolutionary in the weed control of grasslands and in creating environmentally friendly agricultural engineering methods. In the last 10 years, the emphases of research have shifted from weed killing to weed control methods. Results of Szemán show that the use of grassland management improving methods without treatments of herbicide and artificial fertilizers can also retain the agriculturally favourable ratio of fodder-plants and weeds, and the diversity of species, if the effects of factors causing weeding are revoked.
136
GYEPGAZDÁLKODÁS LEJTİS TERÜLETEKEN Szőcs István Károly Róbert Fıiskola, Gyöngyös Bevezetés A hazai gyepterületek mérete 2005-ben 1 056 mi-llió ha, amely a mezıgazdasági területbıl 18%-kal részesedik. A méret alapján a gyepterület számottevı gazdasági erıforrásnak tőnik, de hasznosítása közel sem ideális. A fıbb problémák felsorolásszerően a következık: - a jobb termıerıben lévı síkvidéki gyepeket feltörték, és gabonát termelnek rajta, - a gyephasznosító állatfajok számának csökkenése a táj és a környezet helyzetét rontja (cserjésedés, gyomosodás, pollenfertızés), - a hozam növelésére megszőntek a pótlólagos ráfordítások (mőtrágya, öntözés, gyomirtás), - a mőtrágya felhasználás csökkenése, vagy megszőnése a gyeptársulások, megváltozásával jár, - a gyephasznosító állatfajok jövedelemtermelı képessége minimális. A hazai gyepterület mintegy kétharmada síkvidéki, egyharmada dombvidéki. A dombvidéki területeken a gyep az erózió elleni védelmet is szolgálja. Sajnos a gyepek jelentıs része tagolt, szabdalt „szórvány legelı”. Ezeket fıként a kisgazdaságok hasznosíthatnák. Lehangoló az a tény, hogy a gyepek ökonómiai termıképessége csak mintegy 20%-ban van kihasználva (SZÉLES, 2001). A természetvédelmi, tájvédelmi körzetekben lévı gyepterületek hasznosítása is sok esetben megoldatlan. A jövıben fokozottabban célszerő figyelembe venni az agrárkörnyezetgazdálkodás, vidékfejlesztés, gyepgazdálkodás kapcsolatát. Ez teszi lehetıvé a mezıgazdaság környezetszennyezésének alacsony szinten tartását és az állattenyésztés külterjessé tételét. A hazai gyepterületeken elıállított takarmányokat jórészt kemikáliák és szintetikus anyagok felhasználása nélkül termelik, így alapját képezhetik az ökológiai termékek elıállításának. BARCSÁK (2004) a biogyepgazdálkodás lehetıségeit részletesen elemzi jól szerkesztett könyvében. LIEBMANN (1994) a következıket írja: „A szántóföldi takarmánytermesztéshez nagyobb mennyiségben szükséges ipari anyagok, és energiahordozók árának folyamatos emelkedése nyilvánvalóan indokolja, hogy a korlátlan mennyiségben rendelkezésre álló napenergiát zöldtömegükben megkötı gyepterületek hasznosításra kerüljenek. E megújítható biológiai erıforrások kiaknázásával, csökkentett anyag- és energia-bevitellel valósuljon meg az állati termékek elıállítása. Különösen fontos ez a jelenlegi kritikus gazdasági helyzetben, amikor a szarvasmarha- és juhtenyészetek fennmaradásának elıfeltétele éppen a termelési költségek alacsony szinten tartása. Az elmúlt évtizedekben nem sikerült megvalósítani, hogy a kérıdzı állatállomány tömegtakarmányát a gyep biztosítsa. A nagyüzemi állatállomány a nagy létszám miatt a jobb minıségő, jelentıs volumenő szórványgyepre nem helyezhetı. Így azok több esetben hasznosítatlanok. A kedvezıtlen termıhelyi adottságú, nagyobb kiterjedéső, lényegesen rosszabb minıségő gyepek a nagyüzemi állattartás bázisai. E gyepterületek eredményesen csak jelentıs ráfordítások árán teremnek folyamatosan. MARSELEK (2003) szerint a legelıterületek hasznosítása azért is idıszerő, mert az EU agrárpolitikájában célkitőzésként szerepel az extenzív állattartás.
137
Témafelvetés és célkitőzés A lejtıs területeken történı gyepgazdálkodás az észak-magyarországi régióban különösen aktuális. A domb- és hegyvidéki gyepek termıképességének javításával több hazai kutató is foglalkozott, mint SIPOS (1972), BARCSÁK-KERTÉSZ (1984), VINCZEFFY (1985) és SZEMÁN (1990). A témával hosszú ideje foglalkozunk, és egy évtizedes kutatás fıbb eredményeit kívánjuk bemutatni, a terjedelem miatt csak a lényeges megállapításokra koncentrálva. A kísérletek részletes leírása az alkalmazott módszertan, a kísérletek alapján készült kandidátusi értekezésekben megtekinthetı, így ezekre csak hivatkozunk munkánkban. (PÁLINKÁS, 1993., SZŐCS, 1993., LIEBMANN, 1994) Vizsgálatunk a sekély és a közepes termırétegő, lejtısterülető Mátra vidék, Bükk vidék és Heves-Borsodi medencék, és dombságok agyagbemosódásos barna erdıtalajain kialakult gyepek hatékony hozamnövelését tőzte ki célul. A fı kérdés, hogy megvizsgáljuk a különbözı termırétegő, lejtéső, kitettségő és fekvéső gyepek hatékony hozamnövelésének módszereit. A sekély termırétegő, lejtıs területen újratelepítés nélkül – az eróziós veszély elkerülése érdekében – mennyire és milyen hatékonyan növelhetı a termés. Megismerjük az egyes létesítés-technológiák ráfordításai és hozamai közötti mennyiségi kapcsolatokat. Ennek alapján kidolgozunk egy olyan döntési rendszert, amellyel a termékelıállítás számos alternatív lehetıségei közül kiválaszthatjuk a számunkra legelınyösebb módszert. Ezért fontos a gyeptermesztési technológiák gazdasági értékelését is elvégezni. Ehhez a következı feladatok teljesítése szükséges: - meg kell ismerni az egyes technológiai alternatívákkal elérhetı állateltartó képességet, változásának törvényszerőségeit, mint gyepet hasznosító állat igényével kifejezett termelési potenciált; - tisztázandók a hozamnövelés ráfordítás-igényének technológiánkénti, évenkénti és termelési szintenkénti eltérései; - különösen fontos a naturális hatékonyságban meglévı különbségek termelési költségekre gyakorolt hatását elemezni. Megismerni, hogy a produktivitásban, így az állateltartó képességben kiemelkedı alapmővelések elınyeit igazolják-e a költségelemzések is; - szükséges meghatározni a különbözı alaptechnológiák optimumait, azok évjáratonként és árhatásokra bekövetkezett változásait; - ki kell mutatni az egyes termelési eljárások hasznosítási költségtartalékait, a felhasználó ágazat eredményességéhez való hozzájárulásának mértékét; - válaszolni kell arra a kérdésre is, hogy a függvénymodellek alkalmazhatók-e és milyen feltételek között a gyakorlati döntéshozatalban. Mely függvények felelnek meg a modellalkotáshoz? A technológiák értékelése kísérleti adatokra alapozott. E ténybıl következıen az egyes eljárások termelési potenciálja hasonlítható össze. A módszer megítélésekor fontos azt rögzíteni, hogy – tekintettel a termesztés és hasznosítás üzemi színvonalára és feltételeire – ilyen részletes, egymás melletti, így azonos körülmények közötti összevétésre a gyakorlati gyepgazdálkodásban nincs igazán mód.
138
Eredmények és értékelés Természetes gyepterületeink ráfordítások és célszerő mővelés nélkül kevés termést adnak. Célszerő beavatkozásokkal a hozam többszörösére növelhetı. Az ökonómiailag indokolt ráfordításokat az elérhetı főhozam alapján határozhatjuk meg. A gyepgazdálkodás színvonalának javítása közvetlenül az elérhetı nagyobb termésmennyiségben és jó minıségben mérhetı. Közvetett hatása az adott területen eltartható nagyobb állatlétszámban, illetve jelentıs szántóföldi tömegtakarmány-termı terület felszabadításában jelentkezik (MARSELEK, 1998.). A gyep, szántó, mezıgazdasági terület arányt az 1. táblázat szemlélteti. A lejtıs területő gyepek fıként a Dunántúlon és Észak-Magyarországon találhatók. 1. táblázat: Földterület mővelési ágak szerint (2005) (ezer hektár) Régió
szántó
gyep
mg-i terület
Közép-Magyarország
304,8
60,9
397,6
Közép-Dunántúl
501,7
111,9
642,3
Nyugat-Dunántúl
510,6
114,1
649,1
Dél-Dunántúl
695,8
110.4
835,8
Észak-Magyarország
496,5
193,6
745,1
Észak-Alföld
972,2
237,7
1 269,6
Dél-Alföld
1 031,5
228,4
1 324,5
Összesen Forrás: KSH, 2005.
4 513,1
1 056,9
5 863,9
A gyepterületek hasznosítása rendkívül összetett lehet, NÁBRÁDI (2004) azt a következı pontokban konkretizálja: − − − − − − − −
takarmányozás, egészségügy, gyógynövények (főszernövények), talajvédelem, természet- és környezetvédelem, biodiverzitás, kellemes emberi környezet, sportcélú használat, energetika, az üzleti hasznosság.
Ezt szolgálja a takarékos és megfontolt környezetgazdálkodás, a környezeti, táji és kulturális értékek megóvása, a természeti környezet lehetıségeken belüli változatlanul hagyása és a lakosság környezeti, tudatosságának növelése”, ami igazol MARSELEK et al. (2006). A lejtıs területő gyepek esetében fıként a takarmányozási, egészségügyi, talajvédelmi és biodiverzitást fenntartó hasznosságot lehet kiemelni. Természetesen nem tekinthetünk el az üzleti hasznosságtól sem. Ezért fontos a hozamnövelés, és a hatékonyság helyes módszereinek kimunkálása és a gyakorlatban történı érvényesítése, amelyhez évtizedes kísérleteink eredményeit ismertetjük.
139
A kísérleti helyek megválasztásánál alapvetı szempont volt, hogy azok reprezentálják a Mátra vidék, Bükk vidék és Heves-Borsodi medencék és dombságok jellegzetes adottságait. Minden kísérletet agyagbemosódásos barna erdıtalajon állítottunk be, ÉK-ÉNY-i kitettségen, igen kötött altalajú, felsı rétegükben is tömıdött, rossz vízgazdálkodású talajokon. Gyenge víznyelés, vízvezetı- és erıs víztartó-képesség a meghatározó tulajdonságok. A gyöngyössolymosi terület vályog, a fajzati agyagos vályog fizikai talajféleségbe tartozik. A kísérleti helyekre a sovány-csenkeszes, Festuca pseudovina gyeptípus jellemzı. Kvalitási értékszám szerint a területek közepes minıségő természetes gyepekhez besoroltak. A Mátra vidék sekély termırétegő agyagbemosódásos barna erdıtalaján kialakult természetes gyep sovány-csenkeszes, igen fajgazdag, 112 növényi fajt tartalmaz. Gyeptípusa Festuca pseudovina, átlagosan 13,86% elsırendő füvet, 28,14% másodrendő füvet, 6% pillangóst és 52% gyomot tartalmaz, amibıl 51,7% gyomszámba menı harmadrendő főféle és közömbös gyom. A szúrós és mérgezı gyomok borítottsága 0,3%. A gyepgazdálkodás két fı összetevıje a gyeptermesztés és a hasznosítás technológiája. Elıbbi résztechnológiái a létesítés és az üzemelés. A létesítés a hasznosítandó növényzet kialakítása, létrehozása. Változatai a telepítés, az újratelepítés és a felújítás. A telepítés a gyepnövényzet szántóföldi növény utáni létrehozása. Az újratelepítés gyep után teljes növénycserével alakít ki új gyepnövényzetet. A felújítás a hasznosított növényállomány megújítása, részleges cseréje, amely történhet felülvetéssel (generatív felújítás), vagy vetés nélkül mőveléssel és ápolással (vegetatív felújítás). A kísérletek alapján fıbb megállapításaink a következık: A sekély termırétegő (20-30 cm) mővelhetı lejtıs területen, ahol erózióval is számolni kell, a rendszeres nyitott tárcsás mőveléssel, mőtrágyázással és rendszeres hasznosítással a vizsgálat 5. évére közel azonos hatékonyság érhetı el, mint felülvetéssel. Ennek alapján került kidolgozásra e területek felújítás-technológiája, amit vegetatív felújításnak nevezünk. E technológia az igen sekély, mővelhetı, lejtıs területő természetes gyepek hatékony hozamnövelési módszere, az alapvetı talajvédelmi szempontok betartásával. Az eróziós kár elkerülése vagy csökkenése érdekében nem javasoljuk lejtıs területen a szántást, még akkor sem, ha ennek hatékonysága közel azonos a hasonló mélységő lazításéval, és hozama némileg magasabb annál. A közepes termırétegő (50-60 cm) agyagbemosódásos barna erdıtalajon kialakult aszályos fekvéső gyep leghatékonyabb hozamnövelési módszere a 30 cm-es lazítás utáni újratelepítés. A 70 cm körüli közepes termırétegő száraz-fekvéső gyepen, a Mátra vidéken a 60 cm-es lazítás utáni újratelepítést tapasztaltuk a leghatékonyabb megoldásnak. A technológia-rendszer kidolgozása után végezhetı el csak az ökonómiai értékelés és a fontosabb mutatók meghatározása. A NEm MJ alapján állapítottuk meg a globális állateltartó képességet. Az állateltartó képesség szerint számítottuk az elérhetı termelési értéket egységnyi területre. A vizsgált eltérı termıhelyi adottságú Mátra vidéki sovány-csenkeszes gyepek eredeti – éves szárazanyag-hozam és az anyajuhok évi összes szárazanyag-igénye alapján számított – átlagos állateltartó képessége csaknem azonos 2,55 és 2,77 db anyajuh hektáronként. Termıhelytıl ugyancsak függetlenül a termıréteg vastagságához viszonyítva közepes és mély mővelés után elvégzett generatív felújítás vagy újratelepítés – önmagában, mőtrágya 140
nélkül – a természetes gyep 75 kg N/ha ráfordítási szintjének megfelelı állateltartásra ad lehetıséget. A termıhelyi adottságok a természeti beavatkozások hatásának eltérı érvényére jutásában mutatkoznak meg. A sekélyebb termırétegő talajon, kevésbé jó klimatikus feltételek között a belterjesítés befolyása korlátozottabban érvényesül. A 30 és 45 cm-es lazítással újratelepítést végezve az eredeti eltartó-képesség megduplázható. Mőtrágya alkalmazásakor a kísérleti alaptechnológiától függetlenül 225-250 kg N-hatóanyag felhasználásakor legnagyobb a hektáronként ellátható állatlétszám. A mővelés mélységének változásával, az azonos mőtrágyakezeléssel elérhetı területi teljesítmény 30-140%-kal emelkedik. A kedvezıbb feltételekkel rendelkezı, mélyebb termırétegő gyepen a hozamnövekedés tartománya kitolódik. A termıréteg vastagságával csaknem azonos mélységő elıkészítı mővelés utáni generatív felújítás vagy újratelepítés önmagában 2,6-2,8-szoros állatlétszámnak megfelelı szárazanyag-termelést eredményez. Az eltartó-képesség maximumai 300 kg Nráfordításnál találhatók meg. Azonos mőtrágyázási szinteken a 60 cm-es lazításra alapozott létesítési eljárásokkal 1,8-2-szeres állatlétszám szárazanyag-igénye elégíthetı ki. E termıhelyen a kedvezıtlenebb adottságú kísérleti területen legnagyobb teljesítményt, hozó hatóanyagdózist alkalmazva – alapmőveléstıl függıen, az ottanihoz képest – 2 és 12 db közötti eltartó-képességbeli többlet mutatható ki. A sekélyebb termırétegő, kevésbé jó csapadék ellátottságú gyepen azonos főhozam megtermelésének N-igénye – a transzformáció hatékonyságának változásai miatt – évrıl évre, sıt a megelızı idıszak átlagos ráfordítás nagyságát alapul véve is csak nagy körültekintéssel tervezhetı meg. A szükséges ráfordítások eltérései nagyobb hozamszinteken még kifejezettebbé válnak. a sekély lazítás után végzett generatív felújítás a termésingadozás mértékében, így az egyes termésszintek eléréséhez felhasznált N-adagban kedvezı változást nem hozott. A mélyebb lazításra alapozott generatív felújítás, illetve újratelepítés a területi termelékenység javulásával együtt a termelési mutatók évenkénti változékonyságát valamelyest tompítani képes. A mőtrágya felhasználás ráfordítás-függvényekkel történı tervezésének megbízhatósága azonban e termelési eljárások esetében sem kielégítı. Az eltartó-képesség évenként nehezen elıre jelezhetı változásaiból, és a hozamnövelı ráfordítások igen különbözı hasznosulásából eredı nagyobb kockázat miatt szükséges terület, takarmány vagy egyéb tartalékolás gazdasági hátrányait viselni kell. A jobb termıhelyi feltételek közötti lejtıs gyepen a termelés ráfordítási igényének évenkénti változása kiszámíthatóbb tendenciát követ. A N-felhasználás eltéréseinek iránya és nagysága lehetıvé teszi a takarmányellátáshoz szükséges adagok biztonságosabb tervezését. Az alaptechnológiák hozam maximumai közelében az azonos termésekhez szükséges mőtrágya hatóanyag évenkénti ráfordításainak változékonysága azonban ilyen körülmények között is nagyobb. A kísérleti alapmővelések három belterjesítési fokozatot testesítenek meg. Az eredeti növényzetre alapozott, illetve annak kisebb módosulását elıidézı generatív vagy vegetatív felújítás szőkebb termelési tartományban, nagyobb és gyorsabb ütemben változó fajlagos ráfordítással ad lehetıséget gyeptakarmány termeléséhez. Minél nagyobb átlagtermelés elérése a cél, annál jobban megmutatkozik a mélyebb mővelésre alapozott felújítás és újratelepítés fölénye. A sekélyebb, 50-55 cm-es termırétegő területen a 30 és 45 cm-es lazítással elıkészített újratelepítések között termelési mutatókban, hatékonyságban számottevı különbség nem mutatkozik. A 65-70 cm termıréteg-vastagságú gyepen, a legalább 60 cm-es mélységő lazítás esetén szélesebb termelési intervallumban és tartósan alacsony fajlagos hatóanyag felhasználással, rugalmasan lehet hozamszintet választani.
141
Utóbbi beavatkozásra alapozva arra lehet számítani, hogy a termelés hatékonysága az 5-6. évtıl kezdıdıen romlik. A 40-45 cm mély mőveléssel létesített gyepek szintjére esik vissza. A hasznosítandó gyepterület helyes megválasztásának önmagában igen számottevı gazdasági hatása van. A Mátra-vidéki gyepek kisebb területen belül is változatos adottságaira ezért fokozottan figyelni kell. A családi gazdaságok állattartása számára a kisebb, de jobb feltételekkel rendelkezı területek különleges értéket jelenthetnek. Kiegyensúlyozottabb, gyepre biztonságosabban alapozható takarmányellátást tesznek lehetıvé. A gazdasági célú gyepek körültekintı megválasztásával, ezzel egyidejőleg hozamnövelı ráfordítás, mőtrágya takarítható meg. E lehetıség kihasználása a gazdálkodás rentabilitása és a környezeti terhelés szempontjából egyaránt fontos lehet. VINCZEFFY (1991) a legelı gyógynövényeinek egészségmegırzı szerepére utal. A Mátra-vidék vizsgált sovány csenkeszes gyepei esetében a termelés meghatározó ráfordításának, a N-felhasználásnak a változását harmadfokú függvénnyel lehet legpontosabban leírni. ezt egyrészt az illeszkedés szorossága, másrészt a tápanyag hasznosulás módosulásának tendenciája is alátámasztja. Megjegyzendı, hogy a mőtrágyák hatásának vizsgálata során gyakran másodfokú függvénnyel dolgoznak. Ezzel a ráfordítás változásaival szintrıl szintre azonos ütemő hozammódosulást tételeznek fel. Tapasztalataink szerint a kedvezıtlen termıhelyi adottságok idıjárási kihatásai a függvényillesztés nehézségeiben is megmutatkoznak. Ilyenkor különösen kevesebb mérés esetében helyesebb az illeszkedés jóságát elısegítı próbálkozásokról, a „minden áron” való modellezésrıl lemondani, helyette egyszerőbb elemzési megoldást választani. Irodalomjegyzék: Barcsák Z. (2004): Biogyepgazdálkodás Mezıgazda Kiadó, Budapest 1-222. p. Barcsák Z., Kertész I. (1984): A gyepek állateltartó képességének vizsgálata Észak-Magyarországon. Mezıgazdasági Tudományos Napok. A genetikai potenciál javításának és jobb kihasználásának lehetıségei. Gödöllı Tom. 2. 186-192. p. Liebmann L. (1994): Gyeptermesztési technológiák gazdasági értékelése Kandidátusi értekezés, Gyöngyös Marselek S. (1998): A gyepgazdálkodás szervezése és ökonómiája. In.: Mezıgazdasági vállalkozások szervezése és ökonómiája (szerk: Magda S.) Mezıgazdasági Szaktudás Kiadó Budapest 261-274. p. Marselek S. (2003): A gyepgazdálkodás szervezése és ökonómiája In.: A növénytermesztés szervezése és ökonómiája (szerk.: Magda S.) Szaktudás Kiadó Ház Budapest 167-181. p. Marselek S., Fábián Gy., Abayné Hamar E. (2006): Környezetgazdálkodás és fenntartható fejlıdés XXXI. Óvári Tudományos Nap Mosonmagyaróvár 1-7. p. (CD lemezen) Nábrádi A. (2004): A gyep gazdasági összefüggései Gyepgazdálkodási Közlemények Tom 2. 1-20. p. Pálinkás I. (1993): Energia vizsgálat gyepkísérlet és silókukorica modellkísérlet alapján. Kandidátusi értekezés Gyöngyös 158. p. Sipos A. (1972): Lejtıs gyepterületek hozamnövelésének fıbb módszerei B. A. Z. megyében. Kandidátusi értekezés Kompolt-Szarvas, 136. p. Szemán L. (1990): Domb- és hegyvidéki gyepek termıképességének javítási lehetıségei. Kandidátusi értekezés. Gödöllı 144. p. Széles Gy. (2001): A gyepgazdálkodás szervezése, ökonómiája. In.: Mezıgazdasági Üzemtan II. (szerk.: Pfau E., Széles Gy.) Mezıgazdasági Szaktudás Kiadó Budapest 293-301. p. Szőcs I. (1993): Hozamnövelés és hatékonyság lejtıs gyepen Kandidátusi értekezés Gyöngyös 120. p. Vinczeffy I. (1985): A gyep állat-eltartó képessége Akadémiai doktori értekezés. Debrecen 279. p. Vinczeffy I. (1991): A legelı az emberiség szolgálatában. Debreceni Gyepgazdálkodási Napok 9. (Szerk.: Vinczeffy I.). DATE. 9 – 24. p.
142
Összefoglalás Gyepterületeink hasznosítása elmarad a kívánatostól. A gyepek ökonómiai termıképessége csak mintegy 20%-ban van kihasználva. A jelenlegi kritikus gazdasági helyzetben legelıterületeink kihasználásával csökkenthetnénk az állattenyésztés költségeit és növelhetnénk versenyképességünket. Tanulmányunkban a domb- és hegyvidéki gyepek termıképességének javításával foglalkozunk, egy évtizedes kutatás eredményeit összegezzük. A vizsgálat a különbözı termırétegő, lejtéső, kitettségő és fekvéső gyepek hatékony hozamnövelésének meghatározására irányult. A sekély termırétegő (20-30 cm) mővelhetı lejtıs területen - ahol erózióval is számolni kell - rendszeres nyitott tárcsás mőveléssel, mőtrágyázással és rendszeres hasznosítással közel azonos hatékonyság érhetı el mint felülvetéssel. A közepes termırétegő (50-60 cm) agyagbemosódásos barna erdıtalajon kialakult aszályos fekvéső gyep leghatékonyabb hozamnövelési módszere a 30 cm-es lazítás utáni újratelepítés. A 70 cm körüli közepes termırétegő száraz-fekvéső gyepen a 60 cm-es lazítás utáni újratelepítést tapasztaltuk a leghatékonyabb megoldásnak. A technológia kidolgozása után végezhetjük el az ökonómiai értékelést. A NEm MJ alapján álapítottuk meg a globális állateltartó képességet. Az állateltartó képesség szerint számítottuk az elérhetı termelési értéket egységnyi területre. A Mátra-vidék vizsgált sovány csenkeszes gyepei esetében a termelés meghatározó ráfordításának a N-felhasználásnak a változását termelési függvények alkalmazásával elemeztük. Természetesen következtetéseinkben figyelembe vettük, hogy a termelési függvények optimalizálásra való használhatósága korlátozott. Summary The utilisation of grasslands in Hungary is behind to what would be desirable. Only ca. 20% of the economic productivity of the grasslands are exploited. In the present critical economic situation, expenses on animal husbandry could be cut as well as its competitiveness could be increased by utilising the pasture-lands available. In this study, the author intends to give a brief overview on the improvement of the productiveness of grasslands of hills and mountainous areas, and results of a research going back to a decade are summarised. The research aimed to determine the efficient yield development of grasslands with various soil thickness, gradients, exposition and locations. On arable slope areas with low soil thickness (i.e. 20-30 cm), where erosion is also likely to occur, approximately the similar efficiency can be achieved by applying regular open tilling, manure use and regular utilisation than by complementary seeding. The most efficient method of yield development of grasslands with a medium soil thickness of 50-60 cm developed on brown forest soil with clay illuviation at drought locations is reseeding following a loosening of 30 cm. In the case of grasslands with medium soil thickness of about 70 cm in arid locations, reseeding following a loosening of 60 cm was found to be the most efficient resolution. Economic assessment can only be carried out following the elaboration of the technology. Global stocking capacity was determined based on the NEm MJ. The obtainable productivity values per area unit were calculated based on the stocking capacity. Variation in the determining input of the production, i.e. N-utilisation were analysed by applying production functions in the cases of the examined chewings fescue grasslands of the Mátra Region. In the conclusions, it was considered that the utilisation of production function for optimisation is limited. 143
144
BIOFERT TÁPOLDAT HATÁSÁNAK VIZSGÁLATA GYEPKULTÚRÁKBAN Turcsán Judit Europharma Hungária Kft., Budapest Bevezetés Az Agroferm Rt. Dr. Barcsák Zoltán vezetésével az 1994 – 97 idıszakban 4 éves tematika szerint vizsgálta a lizingyártás melléktermékének, a Biofertnek hatását különbözı gyepkultúrákra. A rendelkezésemre álló kísérleti jelentések közül az 1997. évi munkánkat szeretném jelen cikk keretében felidézni. Biofert tápoldat hatásának vizsgálata a főmagtermesztésben. Anyag és módszer A beállítás módszere A Gyepgazdálkodási Kísérleti Intézet 1973-ban telepített 21 féle gyepnövényen végeztük a kísérleteket. A 21 féle növényen 4 méter szélességben ( 4x3 m-en ) keresztben Bioferttel és Agronit mőtrágyával 4 méteres kontroll kihagyásával kezeltük a területet. Mind a Biofert mind pedig az Agronit mőtrágyából 60 kg hatóanyagú N/ha mennyiséget korán tavasszal szórtunk ki.
A betakarítás és kiértékelés módszere Mind a 21 növényen és mind a 3 kezelésen végeztünk 1997. május 7-én és 17-én termésmegállapítást. A zöldfőtermés megállapítása idején 1 – 1 kg-nyi főmintát vettünk, amit beszárítva és ledarálva beltartalmi vizsgálat céljára küldtünk el a legfontosabb beltartalmi mutatók megállapítása céljából. A főféle növényekbıl a magérésnek megfelelıen május végétıl, június végéig mintákat szedtünk és a feldolgozást ( kalászka, ezerszemsúly, termés és csíráztatás ) folyamatosan végeztük. Kísérleti eredmények A főtermés elemzése Az elsı főnövedék mennyiségének elemzését két idıpontban, a legeltetési főnagyság és a kaszálási főnagyság idején végeztük el. A legeltetési főnagyság elemzése A legeltetési főnagyság termésmennyiségének adatait a következı ábra mutatja.
145
Az adatokból megállapítható, hogy az optimális legeltethetı főmennyiséget a Biofert és a mőtrágya 60 kg N/ha mennyiség adagolásánál értük el a 21 féle növényen. A kontroll parcellák főtermése 4,86 t/ha körül alakult, még a Bioferttel kezelt parcellák ennek legalább a dupláját ( 10,26 t ) adták. Az optimális legelési főnagyság 1 kg/m2 körül van. Ezt a tömeget a taréjos búzafő, csomós ebír, nádas csenkesz, magyar rozsnok és az angol perje növények érték el. Leglassabban fejlıdött és a legkisebb termést a sovány csenkesz és a réti perje adta. A kaszálási főnagyság elemzése A május 17.-i kaszálásra érett főtermést az alábbi ábra mutatja be.
146
A kontroll parcellák főtermése 7,35 t/ha körül alakult, még a Biofertes kezelések során 13,22 t/ha volt. Szükséges kiemelni, hogy a környezetbarát Biofert 60 kg N/ha mennyisége versenyképes a N mőtrágyával, sıt egyes növényfajoknál kedvezıbb hatékonyságot mutatott. A nyersfehérje alakulása A Biofertes kezelések nyomán a legnagyobb zöldfő illetve szárazanyag termést a kúszó lucerna társítás a 16-os kezeléső parcella adta. A többi, kísérletbe vont növény 2 – 3 t/ha szárazanyagot adott. A nyersfehérje % a kúszó lucernánál 14,3 % volt, ami főfélékhez viszonyítva igen jó. A többi növény 6 – 8 %-os nyersfehérje tartalmat bizonyított. A főtermést felhasználók szempontjából nemcsak a nyersfehérje % fontos, hanem az 1 ha-ról lehozható nyersfehérje tömeg figyelembe vétele a jelentısebb. A kontroll parcellák nyersfehérje hozama a Biofertes kezeléső növények hozamához viszonyítva mintegy fele volt, vagyis erısen a terméshozam függvénye. A Biofert hatásának alakulása a főmagtermesztésben A kalászkák számának alakulása A kalászkák számának összehasonlítását pedig a következı ábrán tüntettük fel.
A fajonként jellemzı kalászka szám alapvetıen a kontroll parcellákon volt rögzíthetı. Ehhez viszonyítva a Bioferttel illetve tápanyagokkal kezelt növényeken a kalászkák száma az esetek többségében növekedett. Kedvezı hatás volt tapasztalható az óriás tippan, a réti komócsin és a zöld pántlikafő esetében, míg az angol perje, vörös csenkesz, réti csenkesz növények kalászka száma a kontrollhoz viszonyítva lényegesen nem változott. A hektáronkénti magtömeg alakulása A legfontosabb főmagtermesztési kísérleti eredmény a hektáronkénti magtömeg értékelése. A következı ábrán tüntettük fel az egységnyi területrıl betakarított főmag mennyiséget.
147
A hivatkozott adatokból megállapítható, hogy a vizsgálatba vont gyepnövények többségénél igen kedvezıen 36 %-kal nagyobb főtermés takarítható be a kontrollhoz viszonyítva. Kiemelésre érdemes az angol perje, a réti komócsin, magyar rozsnok, réti csenkesz termés növekedése. Az angol perje főmag termése 300 kg-ról 450 kg-ra, a magyar rozsnok kontroll magtermése 400 kg volt, ami 650 kg-ra, vagy a réti csenkesz 375 kg-ról 625 kg-ra növekedett a Biofert 60 kg N/ha hatására. Az ezerszemsúly és a csírázási % alakulása Az ezerszem tömeg alakulását vizsgálva megállapítható, hogy a Biofertes kezelés és a N hatására pozitív irányban változott az ezerszem tömeg, vagyis a növények többségénél növekedés volt tapasztalható. A legnagyobb 3,15 g a magyar rozsnok, de 2 fölötti a nádképő csenkesz ezerszem tömege is. A Biofert hatására az ezerszem tömeg növekedését tapasztaltuk. A vizsgálat során megállapítottuk, hogy a Biofertes kezelés hatására néhány esetenként 5 – 10 %-kal is nıtt a megtermelt főmag csírázó képessége. A főfélék többsége 80 – 90 %-os csírázóképességet mutatott. Ez a viszonylag alacsony csírázóképesség a virágzáskor és a magéréskor hosszantartó csapadéknak tudható be. Összegezve megállapítható, hogy mind az ezerszem tömeg, mind a csírázási % a Biofertes kísérletek során a kontrollnál kedvezıbb eredményt mutatott. Irodalomjegyzék: Barcsák Z., Kertész I., Turcsán J. (1994): Környezetbarát Biofert tápoldat és az ammóniumnitrát mőtrágya összehasonlító vizsgálata gyepen. Gödöllıi Gyepgazdálkodási Ankét, ATE, Gödöllı, 29-42.p. Turcsán J. (1996): A Biofert hatása gyepen. Gödöllıi Gyepgazdálkodási Tannácskozás, ATE, Gödöllı, 39-43.p. Barcsák Z., Turcsán J. (1997): A környezetbarát biofert hatása 21 féle gyepnövényen, Biokultúra, VIII. évf. 12. sz. 5.p.
148
Study on the impact of Biofert nutrient solution in grass cultures Összefoglalás Az 1997. évi Biofertes összehasonlítható kísérletek eredményei 21 féle növényen beállítva a következık szerint foglalhatók össze. 1. Legelı főnagyság idején május 7-én a Biofert 60 kg N/ha nyomán a kontroll átlagos 4,86 t/ha zöldfő termésével szemben megközelítette a 10 t/ha mennyiséget. Kivétel a kúszó lucerna, amely ennek megközelítıleg a dupláját adta. 2. A kaszáló főnagyság idején május 17-én a kontroll 7,35 t/ha átlagos főtermésével szemben a Biofert 60 kg N/ha nyomán 13,22 t/ha főtermést adott. A Biofert hatékonysága elérte, esetenként meghaladta az azonos hatóanyagú mőtrágyáét. 3. A Biofert nyomán a beltartalmi értékek, de elsısorban a nyersfehérje % és az 1 ha-ról lehozható nyersfehérje tömeg kedvezıen alakult, mivel a főféléknél átlagosan 200 kg, de a kúszó lucerna esetében több mint 500 kg nyersfehérje tömeg takarítható be ha-onként. 4. A Biofert 60 kg N/ha mennyiségének adagolása nyomán a főmagtermesztést és a magmennyiséget befolyásoló tényezıket a növényenkénti kalászkaszámot, az ezerszem tömeget kedvezıen befolyásolt. Mindezek eredményeképpen magtermesztés szempontjából kísérletbe vont 18 féle pázsitfő magtermesztése átlagosan 36 %-kal javult. 5. A főmagvak csírázóképessége a Biofertes kezelések nyomán a kontrollhoz viszonyítva 5 – 7 %-kal jobb volt. Megállapítottuk, hogy a Bioferttel legalább azonos hatást érünk el, mint a N mőtrágyával, mind a termésmennyiség és hatékonyság, mind, pedig a minıségi elemzés során. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani Dr. Barcsák Zoltán professzor úrnak az 5 éves közös munkáért, amelyet a Biofert mind mélyebb megismerése érdekében végeztünk, valamint az azóta is tartó barátságáért. Summary The findings of comparative experiments on Biofert with 21 plant settings in the Year 1997 may be summarised as follows. 1. At the time of grass height sufficient for grazing, on 7 May, a quantity of 10 ton per ha was approached due to Biofert 60 kg N/ha as opposed to the average control green-grass yield of 4.86 ton per ha, with the exception of alfalfa which produced approximately double of that. 2. At the time of grass height sufficient for cropping, on 17 May, a grass yield of 13.22 ton per ha was produced due to Biofert 60 kg N/ha as opposed to the average control grass yield of 7.35 ton per ha. Effectiveness of Biofert reached and occasionally surpassed that of artificial fertilizer of identical active agents.
149
3. Due to Biofert, ingredient values, primarily raw protein % and raw protein mass attainable from 1 ha have developed favourably since, on average, 200 kg of raw protein mass can be harvested for grasses but even more than 500 kg in case of climbing alfalfa per hectare. 4. Due to the feeding of Biofert 60 kg N/ha quantities, the factors affecting grass seed production and seed quantities, the spikelet number and grain number were affected favourably. As a result of all this, the seed production of 18 types of glumaceae engaged in the experiment in terms of seed production improved by 36 % on average. 5. The germinating-power of grass seeds was 5 to 7 % better with reference to the control due to the administration of Biofert. We have established that we achieved at least the same impact by using Biofert as with artificial fertilizer N in the course of analysing both yield quantities and effectiveness and quality.
150
LEGELTETÉS-TARTÓSÍTÁS
151
152
LOVAK TAKARMÁNYAINAK KEDVELTSÉGI VIZSGÁLATAIBÓL Benyovszky Béla M., Hausenblasz József, Szemán László, Penksza Károly Szent István Egyetem, Gödöllı Bevezetés Hazai irodalomban fıleg a juhokkal és a szarvasmarhákkal folytatott kísérletekkel találkozhatunk, (Barcsák 1994, 1996; Barcsák et al. 1989, 1995). Lovakkal végzett kísérletekkel a külföldi szakirodalomban találkozhattunk (Hunt et al. 1989, 1995; Lewis 1982). Hazánkban arra vonatkozóan, hogy a lovak mely gyepnövényeket kedvelik inkább csak megfigyeléseket végeztek (Mihók 1993, 1996). Munkánk eredeti ötlete, szakmai kiindulópontja Barcsák Zoltán szarvasmarhákkal és juhokkal folytatott munkáin alapult. Köszönet érte. Anyag és módszer Széna: A széna kedveltségi vizsgálatok Isaszegen 1999. januártól április közepéig folytak 6 magyar félvér lóval. A kísérlethez szükséges gyepnövények 1998-ban takarítottuk be. A 0,5 kg-os szénaadagokat körkörös elrendezésben juttattuk a lovak 12 főfaj és 2 keverék adagjai szerepeltek a porciókban. A főadagok addig maradtak a lovak elıtt, míg azok közel folytonosan fogyasztották, majd visszamértük a porciókat. Táplálóanyag tartalmi vizsgálatok mellett érzékszervi vizsgálatokkal is rangsoroltuk, illetve pontoztuk a széna mintákat (Bainter, 1960). A kapott adatok feldolgozásakor a következı statisztikai számításokat végeztük el: átlag, szórás, F-próba, kétmintás t-próba, minimum és maximum értékek, módusz, átlag eltérés. Zöld növény: A zöld-gyepnövény ízletességi vizsgálatra Szirákon, (Lóska János ménesgazda földterületén) került sor 1995 ıszén és 1996 tavaszán. A kísérleti parcellák telepítésének ideje 1994 ısze. A tisztavetéső telepítés sávos elrendezésben került megvalósításra. A kísérletben hat kisbéri félvér kétéves ill. harmadfő csıdır csikó vett részt. Tíz gyepnövényfaj közül választhattak a lovak. A felvételezés különbözı napszakokban, délelıtt 9 órától 12-ig ill. délután 3-4 órától 5-6 óráig tartott. A lovak mozgását rögzítettük. A legkisebb idıintervallum egy perc volt, így pontosan nyomon tudtuk követni, hogy melyik parcellában hány ló "csemegézik". A lovak a napi megszokott abrakjukat és szénát is kaptak a kísérleti idıszakban is. A cukortartalom vizsgálatához 1996. tavaszán győjtöttünk mintát. Táplálóanyag-tartalom MSZ-6830 szabvány szerint (1981) került meghatározásra a Gödöllıi Agrártudományi Egyetem (ma Szent István Egyetem) Takarmányozástani Tanszékén. (szárazanyag, hamu, nyersfehérje, nyersrost, N-mentes kivonható anyag, Ca, P.) Nitrogén mőtrágyázás: A kísérletben vizsgált területet 1996. áprilisában telepítettük Isaszegen Bromus inermis, Festuca rubra, és Poa pratensis keverékbıl. A terület száraz fekvéső. A talaj típusa rozsdabarna erdıtalaj, textúrája homokos vályog. A kísérletet 1998. második növedékére állítottuk fel latin tégla elrendezésben, 10 db 250 m2-es parcellában. Két - két parcellát, 1998. május 22-én 50-, 100-, 150-, 200 kg/ha N- hatóanyagnak megfelelı pétisóval (27%) szórtunk be. Hat magyar félvér ló (öt vegyes korosztályú kanca és egy herélt) vett részt a kísérletben. A legeltetés kezdete 1998. június 21-e volt. A legelt részek borítottságának mértékét július 8-án és 11-én Balázs-féle (1949) módszert alkalmazva határoztuk meg.
153
Széna kedveltségi vizsgálatok A lovak alkalmanként átlag 2,37 kg-ot fogyasztottak el átlag 1 óra 47 perc alatt. Ezzel szemben a minimum és a maximum értékek az elfogyasztott takarmány esetében 2,03 és 3,52 kg volt. Mindezt min. 1 óra 5 perc és max. 3 óra 5 perc között fogyasztották el. A kedveltségi sor (1. ábra) az átlag értékek alapján (elfogyasztott tömeg szerint) a következıképp alakult: 1. Bromus inermis (magyar rozsnok) ← 2. keverék I. ←3. Phalaris arundinacea (zöld pántlikafő) ← 4. Agropyron pectinatum/cristatum (taréjos búzafő) ←5. Dactylis glomerata (csomós ebír) ←6. Phleum pratense (réti komócsin) ←7. keverék II. ←8. Festuca rubra (vörös csenkesz) ←9. Agrostis gigantea (óriás tippan) ←10. Poa pratensis (réti perje) ←11. Lolium perenne (angol perje) ←12. Festuca arundinacea (nádas csenkesz) ←13. Festuca pratensis (réti csenkesz) ←14 Festuca pseudovina (veresnadrág csenkesz) A felvételenkénti (egy-egy ló egy alkalommal elfogyasztott adag-részek helyezései) sorrendek végsı kedveltségi sora szinte ugyanazt mutatja, mint a tömegek átlagértékeibıl számított kedveltségi sor: 1. Bromus inermis ←2. Phalaris arundinacea ←3. keverék I. ←4. Dactylis glomerata ←5. Agropyron pectinatum ←6. keverék II ←7. Phleum pratense ←8. Festuca rubra ←9. Poa pratensis ←10. Agrostis gigantea ←11 Lolium perenne ←12. Festuca pratensis ←13. Festuca arundinacea ←14. Festuca pseudovina A móduszok értékei is ezt támasztják alá, mutatják. Bár a szórások viszonylag nagy értékeket mutattak, de a tendenciák felvételezésenként hasonlóak voltak. A magyar rozsnok elsı helyezése volt a legegyértelmőbb, hisz minden egyes alkalommal a legkedveltebbként szerepelt. 1. ábra: Szénák kedveltsége (%) Festuca arundinacea 4,6%
Festuca pratensis 4,5%
Festuca pseudovina 3,9%
Lolium perenne 4,8%
Phalaris arundinacea 11,0%
Poa pratensis 4,8% Agrostis gigantea 5,0%
Bromus inermis 23,7%
Festuca rubra 8,3%
Phleum pratense 9,6%
Dactylis glomerata 9,6%
Agropyron pectinatum 10,3%
A szignifikancia vizsgálatok eredményeit az 2. táblázatban foglaltuk össze. A P értékek valószínőségi értékei a kétmintás t-próbáknak. A relációs jelek a jobban kedvelt növény felé mutatnak. Jól látható, hogy egyértelmően a magyar rozsnokot (Bromus inermis-t) kedvelték legjobban a lovak, miközben a szénafélék közt válogathattak. Ez a kedveltség nem kizárólagos! Hisz minden alkalommal, s minden ló esetében, megfigyeltük, hogy a többi főfélébıl is fogyasztottak a lovak!
154
2. táblázat: Széna kedveltségi vizsgálat kétmintás t-próbái2 Fest. Phal. Agrop. Dact. arund. arund. pect. glom.
Fest. Phleum Agris. Brom. Fest. rubra prat. gigan. iner. pseud.
Fest. prat.
Poa prat.
Lol. per.
3
<; 0,004 <; 0,017 <; 0,015 <; 0,029 <; 0,000 Fest. arund. 4 >; 0,006 <; 0,000 >; 0,001 >; 0,001 >; 0,003 >; 0,003 Phal. Arund. >;0,004 >; 0,022 <; 0,000 >; 0,004 >; 0,008 >; 0,013 >; 0,014 Agrop. Pect. >; 0,017 >; 0,019 <; 0,000 >; 0,002 >; 0,006 >; 0,010 >; 0,011 Dact. glom. >; 0,015 <; 0,000 >; 0,021 >; 0,044 Fest. Rubra >; 0,038 <; 0,000 >; 0,006 >; 0,014 >; 0,022 >; 0,026 Phleum prat >; 0,029 <; 0,006 <; 0,022 <; 0,019 <; 0,038 <; 0,000 Agrop. gig. >; 0,000 >; 0,000 >; 0,000 >; 0,000 Brom. iner. >; 0,000 >; 0,000 >; 0,000 >; 0,000 >; 0,000 >; 0,000 >; 0,000 <; 0,001 <; 0,004 <; 0,002 <; 0,021 <; 0,006 <; 0,000 Fest. pseud. <; 0,001 <; 0,008 <; 0,006 <; 0,044 <; 0,014 <; 0,000 Festuca prat. <; 0,003 <; 0,013 <; 0,010 <; 0,022 <; 0,000 Poa prat. <; 0,003 <; 0,014 <; 0,011 <; 0,026 <; 0,000 Lolium per.
Érzékszervi vizsgálatok A köztudatba az ivódott be, hogy a lovak szeretnek ropogtatni. A szénával folytatott kísérleteink eredményei ezt szignifikánsan nem bizonyították, bár a legkedveltebb növények (Bromus inermis, Phalaris arundinacea, Dactylis glomerata) közt megtaláljuk a vastag szárú és a széles levelő főfajokat, míg a legvékonyabb főféle a Festuca pseudovina a kedveltségi sor végére került. A 2. ábra szemlélteti méréseinket. A szárvastagság és a levélszélesség %-os értékét a legvastagabb és a legszélesebb szár ill. levél értékéhez viszonyítottuk. 2. ábra: Szár és levél paraméterek és a széna kedveltsége
%
100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0
Növényfaj
kedveltség %
szár átmérı %
levél szélesség %
Kerestük a különbözı főfajok kedveltségének okát a rosttartalomban is (3. táblázat, 3. ábra). Összevetve a kedveltséggel nem találtunk különbséget az ízletesség - nyersrost relációban. Ugyanezt figyelhettük meg a rostfrakciók ADL és ADF értékeit vizsgálva is.
2
A < és > jelek relációkat jelentenek (kisebb, nagyobb). Ott, hol számok (valószínőségi értékek) találhatók ott a reláció szignifikáns 5%-os szinten 3 Pl.: A Festuca arundinácea (nádképő csenkesz) szignifikánsan kisebb kedveltséggel bírt, mint a Phalaris arundinacea (zöld pántlikafő) 4 P valószínőségi érték
155
3. táblázat: Rost összetevık a legnagyobbhoz viszonyított %-os aránya vizsgált szénák mintáiban Sorrend rost sorszám 1 2 3 5 6 7 8 9 10 12 13 14
Nyersrost
NDF
ADF
ADL
% 100,00 91,92 90,72 87,99 87,45 83,98 83,03 81,97 79,36 77,54 77,02 76,82
% 98,69 100,00 97,17 93,87 98,80 90,69 99,29 88,43 89,29 90,08 92,19 84,61
% 82,31 81,19 100,00 95,98 89,36 88,59 98,35 99,43 96,77 96,12 86,09 97,02
% 37,94 29,78 29,83 28,12 25,12 24,76 25,89 25,67 100,00 25,80 18,11 27,08
Réti komócsin5 Taréjos búzafő Csomós ebír Veresnadrág csenkesz Nádas csenkesz Réti csenkesz Angol perje Vörös csenkesz Réti perje Zöld pántlikafő Magyar rozsnok Óriás tippan
3. ábra: Szénák kedveltsége és rostalkotók6 tartalma (átlaghoz7 viszonyított értékei)
palatability g/time crude fibre g/100g sz.a.
Lol. pere n.
Poa prat.
Fest . pra t.
Fest . pse ud.
Brom . Ine rm.
. Agro stis g ig
prat. Phle um
bra Fest . ru
Dac t. glo m.
. pect Agro p.
Phal . aru nd.
Species
Fest . aru nd.
13 11 9 7 5 3 1 -1 -3 -5
ADL g/100g sz.a. ADF g/100g sz.a.
Az érzékszervi vizsgálat eredménye a kinézés, a szag, a tapintás és a tisztátalanság értékeibıl adódott össze. Az érzékszervi bírálatok eredményei egyáltalán nem estek egybe a lovak kívánalmaival (4. táblázat). Mi a vörös csenkeszt tettük a legjobb helyre, a lovak a magyar rozsnokot, ami nálunk csak a középmezınyben foglalhatott helyet (7.). A veresnadrág csenkesz szénája a lovak gyepnövény kedveltségében az utolsó helyen végzett, de az általunk végzett érzékszervi vizsgálat szerint ezzel szemben a második helyre került. Ugyanez a helyzet a réti csenkesszel is. A nádképő csenkesz esetében csak az a változás, hogy a lovak az utolsó három közé sorolták, mi pedig a negyedik helyre. Az utolsó helyekre az óriás tippant, az angol perjét és a réti komócsint tettük. Az óriás tippan és az angol perje valóban nem tartozott a legízletesebb szénafélék közé, de a réti komócsin a lovak válogatása szerint a középmezıny elejére osztódott be. 5
Legmagasabb nyersrost tartalommal rendelkezett Nyersrost, ADL, ADF 7 Nyersrost esetében a nyersrost értékeinek az átlagához, ADL esetében az ADL értékeinek az átlagához, ADF esetében az ADF értékeinek az átlagához viszonyítva 6
156
1 2 3 4
Kedveltségi sorrend Kinézés Szag Tapintás Tisztátalanság Összesen
10 10 5 10 5
Rangsor (érzékszervi bírálaté)
% a legnagyobbhoz
2
3
4
6
5
7
1
12
Angol perje
Réti perje
csenkesz
Réti
csenkesz
Veresnadrág
rozsnok
Magyar
Óriás tippan
komócsin
Réti
csenkesz
Vörös
Csomós ebír
búzafő
Taréjos
pántlikafő
Zöld
csenkesz
Nádas
Max pont
4. táblázat: Érzékszervi bírálat
11
8
9
9 4 6 4 23
9 4 4 5 22
9 4 4 5 22
7 3 6 4 20
8 4 8 5 25
6 4 4 5 19
6 1 5 2 14
7 4 5 4 20
7 2 10 5 24
8 4 7 5 24
6 2 9 3 20
3 3 6 3 15
4 92
5 88
5 88
7 80
1 100
10 76
12 56
7 80
2 96
2 96
7 80
11 60
Réti komócsin
Keverék I
Óriás tippan
Keverék II
Réti perje
Angol perje
4
5
8
6
2
9
1
14
13
7
10
11
Magyar rozsnok Veresnadr ág csenkesz Réti csenkesz
Vörös csenkesz
Zöld pántlikafő 3
Csomós ebír
12
Taré-jos búza-fő
Kedveltségi sorrend
Nádas csenkesz
mm
5. táblázat: Szárvastagság, levelek méretei
szár vastagság (átlag)
1,22
2,73
2,04
3,33
3,38
1,76
1,27
0,88
1,78
0,50
1,60
0,92
0,98
1,37
levél-szél
1,37
4,87
2,08
3,46
3,46
3,30
2,25
1,67
3,35
0,23
1,37
1,38
1,60
1,23
levél-vastagság
1,13
2,30
2,08
2,96
0,45
0,11
0,38
0,25
0,21
0,18
0,87
0,32
0,48
0,37
A legelı főfajainak kedveltségi vizsgálatai A 95-ös ıszi felvételezés eredménye nagymértékben eltér a 96-os tavaszi felvételezéstıl. Ezt valószínőleg nemcsak az aszpektusbeli eltérés okozza, hanem a gyep az elsı évben fiatal, zsenge volta ill. ekkor még több sávban nagymértékő volt a borítatlan területek aránya. Végül az alábbi eredményeket kaptuk: a telepítés évében ısszel a legkedveltebb növény a nádképő csenkesz és a vörös csenkesz volt. Kedvelt volt továbbá a réti csenkesz és a réti komócsin. Közepesen kedvelt kategóriába esett a zöld pántlikafő, a taréjos búzafő, az angol perje és a magyar rozsnok. A csomós ebír, a réti perje az alig fogyasztott főfajok közé tartozott. (A réti perje borítása ebben az idıben nem megfelelı volt!). A tavaszi felmérések eredményei a legkedveltebb főfajnak (a vizsgáltak közül) az angol perjét és a magyar rozsnokot mutatták, míg ekkor a taréjos búzafő volt a kedvelt faj (jó minısítés). Közepes kedveltségőnek a csomós ebírt, a réti perjét, a vörös csenkeszt és a réti csenkeszt lehetett minısíteni. Legutolsó sorokba a nádképő csenkesz, a zöld pántlikafő és a réti komócsin szorult. Ízletességében a legnagyobb ingadozást a nádképő csenkesz és a réti komócsin mutatta az ıszi és a tavaszi felvételezési idıpontok közt. Késı ıszi legeltetés esetében a nádképő csenkesz figyelmet érdemel, mert sarjadzása, hidegtőrése miatt ekkor a lovak már szívesebben elfogyasztják azt. Ezt Pusztaberényben is tapasztaltuk. További felméréseinkkel egybevetett összesített adatok szerint a legkedveltebb főfajnak az angol perje, a magyar rozsnok és a taréjos búzafő bizonyult. A „frissen” telepített nádképő csenkesz a legutolsó helyre szorult a következı években.
157
Összehasonlítva a legelı zöld növényeinek és a széna főfajainak általunk vizsgált fajait megállapíthatjuk, hogy az egyik legkedveltebb növény mindkét hasznosítási módra a Bromus inermis (magyar rozsnok) és az Agropyron pectinatum (taréjos búzafő). 6. táblázat: Mann-Whitney8 tesztek gyepnövények összesített kedveltségi vizsgálatairól9
Festuca arund.10 Phalaris arund. Phleum pratense Dactylis glom. Poa pratensis Festuca rubra Agropyron pect. Lolium perenne Festuca pratens.
Phal. Phleum Dact. Poa Fest. Agrop. Lol. Fest. Brom. arund. prat. glom. prat. rubra pect. per. prat. inerm. <; 0,031611 <; 0,0209 <; 0,0084 <; 0,0209 <; 0,0120 <; 0,0007 <; 0,0007 <; 0,0120 <; 0,0018 <; 12
<; <;
<;
<;
<; 0,0035 <; 0,0052
-
<; 0,0189
<;
>;
>;
>;
<; 0,0076 <; 0,0052
-
<; 0,0189
<; 0,0031 <; 0,0085
>;
<; 0,0108
>;
<; 0,0027 <; 0,0052
-
<; 0,0040
<; 0,0005 <; 0,0067
>;
<; 0,0031
>; 0,0031
>;
<;
>; 0,0031 >; 0,092713 <; 0,0136
Preferencia sor számunkra kevesebb információt hordoz, de a következıképpen nézett ki a sziráki birtokon: 1. angol perje ←2. taréjos búzafő ←3. magyar rozsnok ←4. vörös csenkesz ←5. réti komócsin ←6. réti csenkesz ←7. csomós ebír ←8. zöld pántlikafő ←9. nádképő csenkesz. A cukortartalom vizsgálat a különbözı főfajok esetében nem mutatott egyértelmő pozitív ízletességet fokozó hatást, bár a legkedveltebb fajoknak is magas volt a cukortartalma. Ekkor (tavaszi aszpektusnál) a kedveltségi átlagok által kialakult sorrend a következı volt: 1. angol perje ←2. magyar rozsnok ←3. taréjos búzafő ←4. réti csenkesz ←réti perje ←vörös csenkesz ←csomós ebír ←zöld pántlikafő ←nádképő csenkesz ←réti komócsin. A cukortartalom vizsgálat eredménye pedig: 1. magyar rozsnok ←2. taréjos búzafő ←3. angol perje = zöld pántlikafő ←5. vörös csenkesz = csomós ebír ←7. réti komócsin ←8. réti perje ←9. réti csenkesz ←10. nádképő csenkesz.
Nitrogén mőtrágyázás hatása a főfélék kedveltségére lólegelın Az isaszegi N-mőtrágyázással végzett kísérletbıl egyértelmően kitőnt, hogy a N-hatóanyag kijuttatása pozitív mértékben befolyásolta a legelı kedveltségét (a kijutatott 200 kg/Nhatóanyag értékig). A lelegelt területek %-os arányát kifejezı pontjaihoz illesztett nemlineáris regressziós görbe telítıdési görbe alakzatot vett fel a vizsgált tartományban (4. ábra). A homokos textúrájú talajon a vizsgált tartományon belül kiszámítható volt az a pont melynél gazdaságossági szempontból nem érdemes tovább növelni a N-hatóanyag kijuttatását. Ez a pont a számítások szerint a 160,4 kg N-hatóanyag (594,6 kg pétisó) értékére esett. A kedveltséget rontó N-hatóanyag mennyiség nem esett bele a vizsgált tartományba, így annak értékét csak becsülni lehet a regressziós görbékbıl. A polinom optimum pontja a 184,2 kg/ha N-hatóanyag szintre esett (magyar rozsnokos terület elıtte nem mővelt!).
8
Nem normál eloszlást feltételezı próba Szürke cellákkal és számokkal jelölt cellák szignifikáns relációkat („<” vagy „>”) mutatnak 5%-os szignifikancia szinten 10 Látható (a relációk is ezt mutatják), hogy a Festuca arundinacea (nadképő csenkesz) kedveltsége, ízletessége 5%-os szignifikancia szinten a vizsgált összes többi gyepalkotótól kisebb volt. 11 P valószínőségi érték 12 A Phleum pratense ugyan kedveltebb volt a Phalaris arundinaceanal, de ez szignifikánsan nem volt kimutatható 5%-os szinten 13 Csak 10%-os szignifikancia szinten kedveltebb a Lolium perenne a Bromus inermisnél 9
158
4. ábra: Az isaszegi lólegelı kedveltségének alakulása N-mőtrágyázás hatására (átlagértékekhez illesztve)14 90 80
lelegelt terület (%)
70 60
2
y = -0,0018x + 0,6921x + 9,3214 2 R = 0,9796
50 40 30 20 10 0 0
legelt ter. 50(%)
100
Polinom. (legelt (%)) 150 ter.N-hatóanyag/ha 200
Éles határ a kedveltség szempontjából a nitrogént nem kapott és a mőtrágyázott területek közt volt, de kisebb különbséggel ugrás volt található az 50-100 ill. 150-200 kg N hatóanyag/ha-al kezelt területek között is. Tehát a lelegelt területek borítottságai közt a legnagyobb kiugró különbség a kontroll és az 50 kg N-hatóanyaggal kezelt területek között volt. Az 50-100 a 100-150 és a 150-200 kg N-hatóanyaggal kezelt parcellák közt a legelés következtében már kissebb különbségek voltak a borítottságok mértékében (6. táblázat). 7. táblázat A kijuttatott N hatóanyag hatása a legelı füvének ízletességére és fehérje tartalmára N hatóa. kg/ha Kontroll
Feh.%/tak. Átlag 3.55
50
4.52
100
6.05
150
6.59
200
6.79
Különbs DB15 átlag ég (%) (legelt) 1.6 0.98 10.8 1.53 15.6 0.54 21.6 0.20 24.8
% átlag (legelt) 5
Különbség (%) 28,8
33.75 15 48.75 18,8 67.5 10 77.5
Irodalom BAINTNER, K. (1960): Gazdasági állatok takarmányozása II., Mezıgazdasági Kiadó, Budapest, p.: 228-232. Balázs, F. (1949): A gyepek termésbecslése növényszociológiai felvételek alapján. Agrártudomány, Budapest, 1. köt. 1. sz. 109-118.p. BARCSÁK Z.-KISPÁL T.-MEZİSI L. (1989): Nyelıcsıfisztula használata a juhok legelésének és válogatóképességének vizsgálatához. Állattenyésztés és takarmányozás. p.: 537-540. BARCSÁK, Z. - KISPÁL, T. - MEZİSI, L. (1995): Improvement of sampling method to study grass selection of fistulized sheep. Bulletin of the University of Agricultural Sciences, New Strategies For Sustainable Rural Development III, Gödöllı, p.: 63-70. BARCSÁK, Z. (1994): Gyepnövények preferencia vizsgálata. Gödöllıi Gyepgazdálkodási Ankét, Gödöllı, 1994. május 5., p.: 107-113. BARCSÁK, Z. (1996): Gödöllıi preferencia gyepkutatások Gödöllıi gyepgazdálkodási Tanácskozás 1996. szeptember 6.; Gödöllı, p.: 22-28. BARCSÁK, Z. (1996): Melyik fő ízletesebb, melyik gazdaságosabb? V. Agrárökonómiai Tudományos Napok, 1996. március 26-27., Gyöngyös, p.: 44-47. 14 15
R2 értéke adja meg a görbe illeszkedésének a mértékét (1, ha tökéletes az illeszkedés) DB = Dominancia Balázs (1949) szerint
159
HORVÁTH, K. - SZÉKELY, S. - ORBÁNNÉ, L.E. (1984): A húsmarhák takarmányválogatása a legelın. Állattenyésztés, 33.5 p.: 429-437. HUNT, WF. - HAY, RJM (1990): A photographic technique for assessing the pasture species perfomance of grazing animals. Proceedings of the New Zealand Grassland Association. 1990, 51, p.: 191-195. HUNT, WF. - HAY, RJM. - CLARK, D. (1989): Pasture species preferences by horses in New Zealand. Prooceedings of the XVI Internatinal Grassland Congress, 4-11 October 1989, Nice, France. p.: 797-798. LEWIS, D. (1982): Feeding and Care of the Horse. Lea and Febiger, Philadelphia, pp.: 248. MIHÓK, S. (1996): A lólegelık követelményei. Debreceni Gyepgazdálkodási Napok 13., Debrecen; Gyepgazdálkodási Szakülés a Magyar Tudományos Akadémián, 1995. november 23-án, p.: 101-104. MIHÓK, S. (1993): A ló legeltetése. Legeltetéses állattartás - tudományos közlemények - szerk.: Vinczeffy Imre, Debrecen, p.: 205-221. MSZ 6830-66 (1981): Takarmányok táplálóértékének megállapítása. Kémiai vizsgálatok és számítások. Magyar Szabványügyi Hivatal Nyomda, Budapest, pp.: 45.
Grass palatability studies by horses Összefoglalás A széna kedveltségi vizsgálatok a következı eredményeket hozták: - Az érzékszervi kísérleti pontszám alapján kialakult sorrend nem egyezett meg a lovak által felállított kedveltségi sorrenddel. - A szár és levélvastagság nem, de a levél szélessége pozitívan befolyásolta az ízletességet. - A vékonyabb szárú (gyepnövény) fajok közt több volt a kevésbé kedvelt. - Egyértelmő pozitív korrelációt nem lehetett felállítani a vastagabb szárú fajok mellett. - Az általunk vizsgált szénák esetében nem lehetett kimutatni a nyersrost, az ADL és az ADF kedveltséget befolyásoló hatását. - A legelı kísérletben a vizsgált főfajok közül az angol perje, a taréjos búzafő és a magyar rozsnok volt a legkedveltebb, míg szinte egyáltalán nem fogyasztották a nádképő csenkesz telepítést. - A cukortartalom vizsgálat a különbözı főfajok esetében nem mutatott egyértelmő pozitív ízletességet fokozó hatást -Nitrogén hatóanyag kijuttatása a legelıre növelte a lólegelı ízletességét (lovak esetében). Summary Hay palatability studies were set up in Isaszeg, in Ágota Just and Dóra Kolb horse farmer’s field in 1999. Six mixed-year-old Hungarian half-bred horses were involved in the experiment and twelve grass species. According to the monitorisation consuming preference were as follows: Bromus inermis (23,66%); Phalaris arundinacea (11%); Agropyron pectinatum (10,3%); Dactylis glomerata (9,63%); Phleum pratense (9,59%); Festuca rubra (8,33%); Agrostis gigantea (4,99%); Poa pratensis (4,81%); Lolium perenne (4,75%); Festuca arundinacea (4,59%); Festuca pratensis (4,5%); Festuca pseudovina (3,86%). In conclusion, according to the significance test of summarised data smooth brome (Bromus inermis) proved to be the most preferential grasses for horses among the twelve hay species. Tall fescue (Festuca arundinacea) and Festuca pseudovina were rejected. Results of our organoleptic examinations showed no similarity to the rank of preference of horses. Thickness of the stem and leaves did not give obvious conclusion, however, width of the leaves had a positive effect on tastiness. Amongst narrow stemmed grass species more were of low preference and no clear positive correlation was found in relation to thick stemmed species. Between the above range of values the effect of hays on raw-fibre preference could not be proven. Although this is only true in regular cases when the hay is stored professionally. Neither did ADLADF values show correlation. Other side the palatability studies were set up in Szirák and in Isaszeg (Hungary). Ten grass species arranged in five metre sward stripes were offered: smooth bromegrass, meadow fescue, perennial ryegrass, crested wheatgrass, red fescue, smooth-stalked medowgrass, orchard-grass, meadow timothy grass, reed canary grass and tall fescue. According to the significance test of summarised data, perennial ryegrass, crested wheatgrass and smooth bromegrass proved to be the most preferential grasses for horses among the ten sward species. Tall fescue was rejected. Quantity of examined sugar content does not only determine taste of grasses for horses. At last the nitrogen fertilization caused increase of palatability of grassland species.
160
JUHOK VÁLOGATÁSI VISELKEDÉSÉNEK KUTATÁSA ÉS EREDMÉNYEI A ’90ES ÉVEKBEN Kispál Tibor*, Barcsák Zoltán**, Tasi Julianna**, Bodnár Ákos* *Trópusi és Szubtrópusi Mezıgazdasági Tanszék, **Gyepgazdálkodástani Tanszék, Szent István Egyetem, Gödöllı Bevezetı Barcsák Professzor Úr tanítványa voltam egyetemi éveim alatt, azután tanítványa voltam a katedra túloldalán is hiszen témavezetım volt a kandidátusi fokozat megszerzéséig és ma is úgy tartom tanítványa maradtam. Kutatási tevékenységemet 1987-ben kezdtem meg Professzor Úr irányításával. A gyep- és állattudományok egy vékony szeletével, nyelıcsı sipolyos és fisztulázott juhok válogatási viselkedésével és preferencia vizsgálatával foglalkoztunk. A sokéves közös munka összefoglalásával szeretném most megköszönni atyai segítségét és gondoskodását. A juhok által válogatott takarmánynövények preferencia vizsgálatához és válogatási viselkedésének tanulmányozásához több évtizede használt módszereket alkalmaztunk és a kisérletekhez egyes részleteiben tovább fejlesztettünk. A kisérleti legeltetéseket nagy fajszámú asszociációban, ısgyepes területen végeztük el nyelıcsıfisztulázott juhokkal. Az egyes részleteiben módosított formájú és technikai kivitelezéső nyelıcsısipoly és -fisztula mőtéti beültetését végeztük el. A mintavételhez szükséges eszköz formai átalakításával és a mintagyőjtési technológia módosításával a juhok legelés alatti válogatása tanulmányozhatóvá vált. Az állatoktól begyőjtött mintákban lelegelt növényfajok meghatározását és azok lelegelt mennyiségének kalkulációját Abdullahi (1982) és Mátrai (1984) nyomán mikroszövettani módszerrel végeztük el. Anyag és módszer A kisérleti állatok nyelıcsövébe a saját fejlesztéső fisztulát Cook et al (1958, 1963), Hofmeyr és Voss (1964), Bishop és Froseth (1970), Björnhag és Jonsson (1984), Ellis et al (1984) és Kispál és Barcsák (1993) nyomán ültettük be mőtéti úton. A saját fejlesztéső sipoly, fisztula és mintagyőjtı felszerelést és annak mőködését az 1. ábra mutatja be (Barcsák et al 1989). A zacskó - méretei miatt - egy legeltetési idıszak alatt, éppen a szükséges mértékben és mennyiségben telt meg mintaanyaggal. Formáját pedig azért választottuk, - a korábban alkalmazottaktól eltérıen - hogy a nyelıcsıfisztulán kipréselıdı falatrészek ne keveredhessenek össze. Ezáltal a zacskóban összgyőlt mintaanyag alkalmas volt arra, hogy vizsgáljuk az egyes növények kedveltségét a legelés elsı, második és harmadik órájában. A három év folyamán összesen 15, 2-4 éves merinó x boorola F1 anyajuhokkal hajtottuk végre a kísérleti vizsgálatokat, egy közel ezer m²-es ısgyepes területen. A mintagyőjtés a legeltetési idényben havonta - május, június, július, augusztus, szeptember, október - 4 napon keresztül történt közvetlenül a botanikai felvételezést követı naptól kezdve. A megfigyelést két idıszakban naponként váltva a délelıtti és a délutáni legelésnél folytattuk.
161
1. ábra: A saját fejlesztéső nyelıcsı sipoly, fisztula és mintagyőjtı zacskó és annak mőködése
Az epidermisz részecskéket Mátrai (1984, 1986), és Abdullahi (1982) nyomán az adott fajra jellemzı sejtstruktúra, légzınyílások morfológiai felépítése és elhelyezkedése, valamint a sejtfüggelékek alakja és morfologiája alapján azonosítottuk. A növényfajok epidermiszének azonosításához egy korábban elkészített referenciaanyagot használtunk fel. Az adatok kiértékeléséhez szükséges számításokat és a lelegelt gyeptakarmány-fajok mennyiségi meghatározását Sparks és Malechek (1968 cit.ap. Abdullahi, 1982) nyomán végeztük el. Meghatároztuk az egyes gyepnövényfajok relatív sőrőségét (RD%) a mintában, amely jellemzi, hogy az adott növényfaj a mintaanyag szárazanyag-tömegében hány százalékos arányban van jelen. Tekintettel a gazdag asszociációra Barcsák (1988) nyomán négy növénycsoportra osztályozva értékeltük az adatokat. Az alábbi növénycsoportokat alakítottuk ki: 1. hasznos egyszikő növények (E+), 2. pillangósok (P), 3. egyéb egyszikő növények (E-) és 4. egyéb kétszikő növényfajok (K). Eredmények A korábbi mintagyőjtési technikáknál a nyelıcsıfisztulán keresztül kipréselıdött takarmányrészek öblös mintagyőjtızacskóba estek és összekeveredhettek (Torell 1954, Cook et.al. 1963, Bishop és Froseth 1970). A kifejlesztett mintagyőjtı zacskóban a kiesı takarmányrészek nem keveredhettek össze és ezzel a feldolgozás során vizsgálhatóvá vált az állatok által válogatott takarmány összetételének idıbeni változása a legelés alatt (Barcsák et.al. 1989, Kispál és Barcsák 1992). A kijelölt legelı Festuca rupicola, Dactylis glomerata, Poa pratensis vezérnövényő, igen fajgazdag ısgyepes terület. A három év folyamán összesen 69 növényfajt regisztráltunk. A gyepszerkezet átlagos összetételében 14 hasznos egyszikő főfajt, 8 pillangós, 6 egyéb egyszikő főfajt, és 42 egyéb kétszikő növényfajt azonosítottunk be. Ezek alapján a gyepszerkezet az alábbi százalékos megoszlást mutatta 3 év átlagában: Egyszikő hasznos főfajok (késıbbi jelölése E+): Pillangós fajok (késıbbi jelölése P): Egyéb egyszikő főfajok (késıbbi jelölése E-): Egyéb kétszikő növényfajok (késıbbi jelölése K):
20%, 11%, 9%, 60%.
162
Az 1988-, 1989-, és 1990-ben végrehajtott kisérletekben a juhok délelıtti legeltetése alkalmával begyőjtött mintákat idırendben három egyenlı részre különítve analizáltuk. Az etológiai megfigyelések szerint az állatok kb. három órát töltöttek el bruttó idıben legeléssel. A három mintarész tehát jellemezte a legelés elsı, második és harmadik óráját. Ez lehetıséget adott tisztázni, hogy a legelés egyes fázisaiban egyformán vagy eltérı módon válogatnak a nyelıcsıfisztulázott juhok, és amennyiben eltérı módon, meghatározható-e egyfajta törvényszerőség. A három év vizsgálati eredményeit több szempontból is elemeztük napi, ezen belül délelıtti és délutáni, havi és éves bontásban. A legeltetések alkalmával győjtött, és idırendileg elkülönített minták mikroszövettani vizsgálattal végzett elemzésének eredményeit a 2. ábra mutatja be. A táblázatokban szereplı az RD% 1, RD% 2 és RD% 3 a három idırendi elkülönítést jelzi. 2. ábra: Nyelıcsıfisztulázott juhok által válogatott növénycsoportok mennyiségének egymáshoz viszonyított aránya a legelés elsı, középsı és utolsó harmadában (Gödöllı) 70,0
60,0
60,0
50,0 40,0
1
40,0
RD2%
RD1%
50,0
30,0
2 30,0
E+ K
20,0
P 10,0
E-
60,0 0,0
E+
20,0
K P
10,0
E0,0
május
június
július
augusztus
szeptember
október
május
50,0
június
július
augusztus
szeptember
október
RD3%
40,0
3
30,0
E+
20,0
K P
10,0
E0,0 május
június
július
augusztus
szeptember
október
A komplex kísérlet eredményei és megállapításai közül a legfontosabbak:
1./ Több kombinációban elvégzett statisztikai elemzés szignifikánsan igazolta, hogy a juhok válogatása alapvetıen két periódusra különül el: a legelés elsı kétharmadára és a legelés utolsó fázisára. A legelés elsı kétharmada és utolsó harmada között mind az elfogyasztott takarmányt alkotó növénycsoportok, mind a válogatott növények számában, a preferált növény mennyiségében és a fajösszetételben szignifikáns eltérést tapasztaltunk. A legelés elsı és második harmadában a növények számában és fajösszetételében volt igazolható különbség. 2./ Megállapítható, hogy a juhok legelésük elsı két harmadában elıször szárazanyag és nyersrost igényük kielégítésére törekednek, majd ezután válogatják ki a zamatosabb, "ízletesebb", magasabb víztartalmú növényeket. 3./ Megállapítottuk, hogy a legelés elsı és második harmadában az elfogyasztott növénycsoportok mennnyisége egymáshoz viszonyítva alig mutat eltérést. 4./ Ezzel szemben a legelés utolsó fázisában az adatok alapján megállapítható, hogy az elfogyasztott egyéb kétszikő növények és a pillangósok mennyisége jelentısen megnövekedik a takarmányban. A nyári hónapokban (június, július és augusztus) pedig a kétszikő növények
163
mennyisége eléri illetve kismértékben meg is haladja az egyszikő hasznos főfajok kedveltségét. Az ısz beálltával az egyéb kétszikő növények aránya ugyan növekedést mutat a legelés harmadik fázisában, azonban az egyszikő hasznos növények képezik a juhok által preferált takarmány közel 50 %-át. A legeltetésre alapozott természetes állattartás esetén célszerő figyelembe venni az állatok szempontjából kedvelt és hasznos kétszikő növényfajokat, különösen azokat, melyek elınyös fiziológiai és gyógyhatásuk révén kedvezı hatással vannak az állatokra (Vinczeffy, 1991). 5./ A legelés elején és végén preferáltak több növényfajt, mint a legelés középsı harmadában. A legelés utolsó harmadában pedig minden esetben több növényfajt válogattak ki az állatok, mint a legelés elsı két harmadában (1. táblázat). 1. táblázat: A nyelıcsıfisztulázott juhok által válogatott növényfajok számának alakulása a legelés folyamán az 1988, ’89- és ’90-es évek átlagában. legelés 1. órája legelés 2. órája legelés 3. órája
V. 31 26 32
VI: VII. VIII. IX. 32 31 27 21 29 27 30 21 34 37 33 24
X. 25 27 29
Átlag 28 27 32
6./ Nyelıcsıfisztulázott juhokkal végzett takarmánypreferencia vizsgálatok három éves eredményei szerint, növénycsoportonként az alábbi kedveltségi sorrendet határoztuk meg: Egyszikő hasznos főfajok Folyamatosan leginkább legelték: D. glomerata, F. rupicola és P. pratensis. Folyamatosan és szívesen legelték: L. perenne. Esetenként szívesen választották: A. repens, C. dactylon, F. arundinacea, P. nemoralis, P. annua, B. pannonicus. Kis mennyiségben legelték: A. elatius, F. rubra. Pillangós növények Folyamatosan leginkább legelték: T. repens, T. pratense, M. lupulina. Folyamatosan és szívesen legelték: C. varia, L. corniculatus, V. cracca. Esetenként szívesen választották: T. campestre, M. falcata. Egyéb egyszikő növényfajok Esetenként legelték: P. bulbosa, B. tectorum, B. mollis. Kis mennyiségben legelték: H. murinum, C. praecox, B. sterilis. Egyéb kétszikő növényfajok Folyamatosan leginkább legelték: T. officinale, A. millefolium, P. argentea, S. media. Szívesen legelték: P. lanceolata, C. bursa-pastoris, R. acetosella, C. biennis, L. arvense, L. draba. Gyakran választották, amikor az asszociációban megjelent: C. dubidum, L. serriola, A. lividus, S. officinale, C. intybus, T. orientalis. Fogyasztották: C. album, P. aviculare, S. arvensis, G. hederacum. Kis mennyiségben ették: T. arvense, V. arvensis, M. album, G. robertianum, Veronica arvensis, R. arvensis. A kísérletben kimutatott ízletességi "sorrend" értékes információt tartalmaz atekintetben, hogy melyek azok a növényfajok, amelyekkel, mint potenciális gyepalkotókkal mindenféleképpen érdemes számolni.
164
7./ A hároméves adatok alapján összesítve megállapítható, hogy a vizsgált fajgazdag, ısgyepes területen az állatok által válogatott takarmány összetétele az alábbiak szerint alakult: Egyszikő hasznos növények 44 %, Egyéb kétszikő növényfajok 32 %, Pillangósok 21 %, Egyéb egyszikő főfajok 3 %, Irodalomjegyzék Abdullahi, A.N. (1982): Microscopic Analysis of Feces. A Technique for Studying the Food Preference of Grazing Herbivore. Anim.Sci. Division, ACSAD/AS/P31/1982 (p.85) Barcsák Z. (1988): A gödöllıi gyepfelújítási koncepció és eredményei. Javaslatunk gyepgazdálkodásunk fejlesztéséhez. Debreceni Gyepgazdálkodási Napok 8. 57-85.p. Barcsák Z., Kispál T., Mezısi L. (1989): Nyelıcsıfisztula használata a juhok legelésének és válogatóképességének vizsgálatához. Állattenyésztés és Takarmányozás, 6:537-541 Bisoph, J.P., Froseth, J.A. (1970): Improved Techniques in Esophageal Fistulization of Sheep. American J.Vet.Res., 31:8:1505-1507 Björnhag, G., Jonsson, E. (1984): Replaceable Gastro-Intestinal Canullas for Small Ruminants and Pigs. Livestock Production Sci. 11:179-184 Cook, C.W.,Thorne, J.L., Blake, J.T., Edlefsen, J. (1958): Use of an Esophageal-Fistula Cannula for Collecting Forage Samples by Grazing Sheep. J. of Anim.Sci., Albany, 17:1:189-193 Cook, C.W., Blake,J.T., Call, J.W. (1963): Use of Esophageal-Fistula Cannule for Collecting Forage Samples from both Sheep and Cattle Grazing in Common. J. of Anim.Sci., Albany, 22:3:579-581 Ellis, W.C., Bailey, E.M., Taylor, C.A. (1984): A Silicone Esophageal Canulla; Its Surgical Installation and Use in Research with Grazing Cattle, Sheep or Goats. J. of Anim.Sci., Albany, 59:1:204-209 Hofmeyr, C.F.B., Voss, H.C. (1964): Oesophageal Fistulation of Sheep. J.S.Afr.Vet.Med.Ass., 35:4:579-582 Kispál T., Barcsák Z. (1992): Juhok legeltetésének és válogatóképességének vizsgála. Természetes Állattartás, Tud.Tanácsk., Szolnok, 209-217 Kispál, T., Barcsák, Z. (1993): Experiences with the Used Surgical Technology for Studying the Selective Garzing of Fistulated Sheep. Bull. of the Univ. of Agric.Sci., Gödöllı, 1991/1992, 55-59 Mátrai G-né. (1984): Az ız (Capreolus capreolus L.) téli táplálékösszetételének meghatározása mikroszövettani határozókulcs alapján. Doktori Értekezés, Gödöllı. Mátrai K., Koltay A., Vizi, Gy. (1986): Key Based on Leaf Epidermal Anatomy for Food Habits Studies of Herbivores. Acta Botanica Hungaria, 32:1-4:255-271 Tasi J., Barcsák Z., Kispál T., Szemán L. (2004): Legelı állatok takarmányválogatási viselkedése. (Palatability Behavioural of Grazing Animals). Állattenyésztés és Takarmányozás 53:4:373-383 Torell, D.T. (1954): An Esophageal Fistula for Animal Nutrition Studies. J. of Anim.Sci., Albany, 13:878-884 Vinczeffy I. (1991): Gyógyhatású növények a legelın. Természetes Állattartás, Term. és Tud. Tanácskozás, Hódmezıvásárhely, 77-83
165
Results of Sheep Palatability Behaviour Investigation in the 90’ years Summary This paper is summarized a very rich research collaboration period spent with Professor Zoltán Barcsák. Show the main results focused to the esophageal fistulized sheep investigation. The prerequisite of economical utilization and renovation of natural and sowed pastures is to have knowledge of facts the species which are consumed frequently by the grazed ruminants, have optimal nutritional value and have good ability to associate with other species of grassland. The aim of the research activity is the consideration of the preference, besides yield and contents, in the planting, owersowing, or in the renewing of the flora of natural pastures. The grazing behavior and the grass palatability investigated on the natural grassland by fistulized sheep. In this area approximately 70 species registered. The palatability of certain grass species examined by monthly sample collection during the whole of grazing period. We were able to determine the changing of selection of sheep in chronological order (per hour) in the experiments by a new developed technology of sample collecting. The grass species identified and their quantities determined by microhistological method in the samples collected by esophageal fistulized sheep.
166
A gyephasznosítás lehetıségei és szükségessége a juhtenyésztésben 1
Kukovics Sándor1, Jávor András2 Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet, Herceghalom; 2 Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Debrecen
Bevezetés A juhtartás fejlesztésére 1992-2002 között számos programot dolgoztunk ki az aktuális kormányzat számára az EU csatlakozás eredményes elıkészítése céljából. A juhtartás és a gyepgazdálkodás együttes fejlesztését leginkább az 1999-ben kidolgozott javaslatainkban fogalmaztuk meg. Az ekkor készített juhágazati és gyephasználati értékelésünk bevezetıjében megfogalmazottak ma is szó szerint érvényben vannak. Úgy tőnik, hogy ezen a területen nem sok minden változott meg az utóbbi években (Kukovics és Jávor, 1999): „Szinte közhellyé vált az elmúlt években az a tény, hogy juhágazatunk rohamosan veszít versenyképességébıl, alacsonyak az egy anyára vetíthetı hozamok, az elvárhatónál lényegesen gyengébb az elıállított termékek minısége. A gondokat tetézi az a tény is, hogy a létszámhiány és a gyenge szaporulati arány miatt meg sem tudjuk közelíteni a rendelkezésünkre álló exportlehetıségeinket. A hazai állattenyésztés- és a tulajdon viszonyok átalakulásával megváltozott a földhasznosítás megelızı formája. Az állatlétszám drasztikus csökkenésével jelentıs területek maradtak kihasználatlanul. A 10 évvel ezelıtt gyepként nyilvántartott terület nagysága nem igen változott, sıt a termelésbıl kivont (elhanyagolt) területek növekedésével az állatok legeltetésének pozitív hatása egyre több helyrıl hiányzik. Manapság mintegy 1,5-1,8 millió ha területet kellene valamilyen formában állatokkal hasznosítani, a nagyobbik felének a legeltetés lenne az elvadulás elleni egyedüli orvossága. E területbıl mintegy 200-250 ezer ha az a rész, amelyet szarvasmarha-tenyésztés hasznosít, s a fennmaradó hányadot a kiskérıdzıkkel, elsısorban a juhokkal kellene/lehetne termelésbe fogni, esetleg karbantartani. „ A javaslatok elmúlt 8 évben történt megvalósulását vizsgáltuk a jelenlegi elemzésünkben. A juhágazat mérete és megoszlása A Juh Terméktanács 1998. évi záró nyilvántartása szerint ez év elején 8.483 juhtartó gazdaságban 996.953 anyajuhot tartottak valamilyen szinten tenyésztésben és/vagy termelésben (Kukovics és Jávor, 1999). A tavalyi év (2006) adatai szerint 7.584 juhtartó 1.137.258 anyajuhot tartott termelésben (Magyar Juhtenyésztı Szövetség, 2006). A nyolc év alatt 900-zal csökkent a juhtartók-, ezzel szemben több mint 10%-kal nıtt a tartott juhok száma. A 100 egyednél kevesebb állatot tartók száma 5.900-ról 4.713-ra csökkent 1999 és 2006 között, s az általuk tartott juhok aránya 15,22%. A 100-500 juhot tartó gazdaságok száma 2.408, s az általuk tartott juhok száma (541.707) és aránya (47,63%) is a legnagyobb. Az 500 és 1.000 juhot tartó gazdaságok száma 370, az általuk tartott juhok száma 252.867 (22,23%). Az 1.000 juhot meghaladó létszámú állományt 93 üzemben tartanak, ezek összes juhlétszáma 169.141 (14,87%). Az elmúlt 8 évben jelenısen: (117,5-rıl 150-re) nıtt az üzemenként átlagosan tartott juhok száma. Ez azonban még mindig jelentısen elmarad a gazdaságosan termelı mérettıl (300 termelı anyajuh felett). A programozható termelés esélyével, 500-nál több anyajuhval mőködı farmok száma mindössze 463, ezekben 422.008 juhot tartottak. Ez azt jelenti, hogy az üzemek döntı hányada bár árutermelı, ugyanakkor nem tudatos termelı-tenyésztı, ezért jelentıs eladási gondokkal küzd. Nemcsak az üzemek mérete szerinti megoszlás tekinthetı kedvezıtlennek, hanem a megyénként található juhok száma sem ad lehetıséget megfelelı területhasználatra. 167
Különösen a dunántúli gyepterületek kihasználatlansága feltőnı. Mindössze Hajdú-Bihar, Bács-Kiskun és Szabolcs-Szatmár megyében haladta meg a juhok száma a 180 ezer egyedet. Borsod-Abaúj-Zemplén, Pest-, Fejér- és Jász-Nagykun-Szolnok megye állományai haladták meg az 50 ezres létszámot. Békés-, Veszprém- és Tolna megyében tartottak több mint 40 ezer juhot, a 30 ezret Csongrád-, a 20 ezret Somogy-, és Baranya- megye juhlétszáma érte el. A többi megye állománya szinte elhanyagolható. Meglepıen kevés juhot tartottak termelésben Heves- (18.529), Gyır-Moson-Sopron- (5.6979, Komárom-Esztergom- (12.035), Nógrád(15.664), Vas- (2.658) és Zala (9.285) megyében. Az ágazatfejlesztés lehetıségei Az 1999-ben lefektetett javaslat szerint a magyarországi juhágazat fejlıdésében hármas irányzatot kell követnünk, alkalmazkodva a juhászat funkciójához, feladataihoz és környezeti feltételeihez (Kukovics és Jávor, 1999). A három fejlıdési változat közül az elsı az extenzív környezetvédı, finanszírozott juhtartás, a második az extenzív gyenge minıségő legelıkhöz köthetı támogatott juhtenyésztés, a harmadik pedig, az intenzív területek versenyképes, nagy hozamú tenyészeteinek mőködtetése. Ezek kialakításában és fejlesztésében vannak közös elemek és vannak olyan tényezık, amelyek élesen elválasztják a különbözı intenzitású tenyészeteket. A legnagyobb különbséget a támogatás színvonala jelenti, amely egyidejőleg behatárolja az elvárható hozam nagyságát is. A környezetvédelmi juhtartásban az árbevétel nagyobbik hányada kerül a támogatásból egy-egy tenyésztıhöz. A második fokozatban az összes árbevételbıl mintegy egyharmadot tesz ki a szubvenció, a harmadik esetben pedig, elhanyagolható az állami forrásból származó bevétel. Az egy anyajuh után szükséges és elvárható szaporulat a különbözı termelési fokozatokban 0,7-0,8; 1,3-1,4; illetve 1,8-2,0; s ez meghatározza a tenyésztés stratégiáját és a fajta megválasztását. Ugyancsak hasonlóan ítélhetı meg a tejtermelés színvonala, ahol 0, 6080, illetve 150-200 liter fajlagos tejhozam várható el, illetve szükséges egy anyajuhtól. Az elsı esetben a minimális költség mellett kell törekedni az optimális jövedelem elérésére, a második változatban a szükséges költségfelhasználás mellett kell elérni a jövedelem optimumát, míg az intenzív tenyésztés esetében a még többlethozamot eredményezı maximális költség és hozamok eredıjeként kell megtalálni a legmagasabb jövedelemszintet. Mindhárom változat szoros összefüggésben volt és van a gyephasználattal, a gyepek termelési színvonalával. A területhasznosítás és a lehetıségek Az extenzív környezetvédelmi juhtartásban, amelyet mintegy 200 ezer hektáron szükséges mőködtetni Magyarországon, szerepet kaphatnak a hazai és esetleg import extenzív fajták, melyek alacsony termelési szintjükhöz nem igénylik a magas színvonalú ellátást és gondozást (racka, gyímesi racka, egyes cigája változatok, sarda stb.). Az ezeken a területeken eltartható állatok száma mintegy 200 ezer, ami hektáronként egy anyajuh és szaporulatának elhelyezését jelenti. A második termelési fokozatban folyhat az árutermelés, amely semmiképp nem köthetı egy fajtához, s nem végezhetı a jelenlegi termelési színvonalon gazdaságosan. A fentebb vázolt termelési szintek egyértelmősítik – ismerve a hazai viszonyokat –, csak a keresztezés lehet megoldás ezekben a tenyészetekben. Nem számolva növekvı legelıterülettel, kalkulálva viszont emelkedı húsmarha létszámmal, mintegy 600-700 ezer hektár legelı hasznosítható ily módon. (Ez a terület jelentısen változhat és eltolható az ezen folytatott juhtenyésztés az intenzív irányba, ha javul a gyepek öntözésének lehetısége, a mővelésének színvonala és a hasznosítás technológiája.) A jelenlegi helyzetben itt a hektáronkénti két anyajuh és szaporulata állatsőrőséget tartjuk
168
indokoltnak, amely helyenként a 3-4 egyedet is elérheti. (A legelıhozam függvényében 0,8 tonna széna értékként számítható egy anyajuh szükséglete). Az 1,3-1,4-es hasznosult szaporulat esetén és 20 kg-os átlagos értékesítési súllyal számolva ez 13.200-16.800 tonna élıállat elıállítását tenné lehetıvé a minıség egyidejő javulása mellett. A harmadik, a legszínvonalasabb termelést folytató juhászatok számára mintegy 100 ezer hektár legelıterület áll rendelkezésre. Ezek öntözhetı, nagy hozamú gyepek kell, hogy legyenek, illetve egyes esetekben akár el is tekinthetünk a legelıháttértıl. Egy hektár gyepre 8-10 anyajuhot is tervezhetünk (jobb területeken ez az állatsőrőség a 15-20-at is elérheti), ami 800 ezer-1 millió anyajuh eltartását tenné lehetıvé. Ezen a területen kell, hogy helyet kapjanak az intenzív tejelı juhászatok, valamint az olyan specializált egyéb fajták, amelyek keresztezési partnert jelentenek – a magas színvonalú termelésen túl – az árutermelı tenyészetek számára. Ebben az esetben nem kell félni attól, hogy ezek a fajták az alacsony színvonalú takarmányozás és tartás miatt tönkremennek, felmorzsolódnak. Az anyajuhonkénti két hasznosult bárány, a 200 literes fajlagos tejtermelés biztosíthatja azt az árbevételi többletet, amely jövedelmezıvé teszi ezt a kétségtelenül sokkal drágább juhtenyésztést. A vidékfejlesztés és a juhágazat A különbözı területek hasznosítása mellett a juhászat egyes körzetek egyedüli lakosságmegtartó foglalkozása. Itt nemcsak a környék kultúrtájként való megtartása, és hozamainak hasznosítása, hanem a megélhetést biztosító termékmennyiség elıállítása és annak minıség szerinti értékesíthetısége jelenti a vidék elnéptelenedésének szinte egyedüli ellenszerét. A fentiek miatt a juhágazat fejlesztése a vidékfejlesztés egyik formájaként értékelhetı. A három részre osztott ágazati fejlesztési program javaslat elsı két fejezete sorolható igazán a vidékfejlesztés kategóriájába. A ma csak környezetvédelmi céllal hasznosítható területek mővelését elsısorban juhokkal lehet megoldani (ebben szerepet kaphatnak a kecskék is). A vidékfejlesztés elıbbinél nagyobb területét jelenti a juhágazati fejlesztési programjának második fejezete. A fentebb jelzett mintegy 600 ezer ha területen olyan helyzetbe kell hozni az ott megélni szándékozókat, hogy megfelelı életszínvonalat tudjanak maguknak biztosítani kellı egyedszámú és minıségő juhok tartásával és tenyésztésével. Ennek elsı lépése az ilyen hasznosításra alkalmas területek juhokkal való benépesítése, az egy család eltartásához elegendı juhlétszám elérésének segítése, támogatása. Az Európai Unión belül erre számos példát találhatunk nemzeti támogatás formájában. A vidékfejlesztésnek a juhtenyésztés fejlesztésén keresztül történı megvalósítása nemcsak megélhetést biztosít a jelzett körzetekben élık számára, hanem az elıállított többlettermékkel lehetıvé teszi az exportlehetıségeink jobb kihasználását, valamint gyepterületeink gondozását. A támogatottság A 2006. évben 7584 juhtartó kapott igazolást a normatív támogatás igénybe vételéhez, ami a hátrányos helyzető területeken gazdálkodók, és a (2007-tıl) „de minimis” alapú támogatás igénybe vételi jogosultságát is biztosítja. A nemzeti juh borítékban 1.146.000 anyajuh, illetve éven felüli nıvarú juh szerepel, mint támogatási felsı határ, ezzel szemben, a 2006.-évre igényelt és odaítélt támogatás kevesebb, mint 1.100.000 egyedre vonatkozott. A juh normatív támogatása 1.412 Ft volt egyedenként (ennek 80%-kát kapta a tejtermeléssel is foglalkozó juhászat). A hátrányos területi adottságok között mőködı
169
juhászatok 1.004 Ft kiegészítı támogatást kaphattak, amely támogatást kevesebb, mint 300.000 juhra vehették igénybe. A 2007. évre a támogatás összege valamelyest emelkedik (mintegy 1.500-, illetve 1.200 Ft-ra), s ezek ún. „de minimis” alapú többlettámogatás (650 Ft / juh) igénybe vételi lehetıségével egészülnek ki. A juhtartás és gyepgazdálkodás több célprogram keretében is részesülhet támogatásban (1 táblázat), hazánkban. 1. táblázat: A gyep és a juhtartás támogatása az egységes terület alapú-, és az agrár környezetgazdálkodás támogatása keretében (2004 évi indulással) Program Egységes terület alapú támogatás - gyepterület
Gyepgazdálkodási célprogram
Szántó gyeppé alakítás célprogram Ökológiai gyepgazdálkodási célprogram Füves mezsgye létesítési célprogram Extenzív állattartás – ıshonos juh célprogram Ökológiai állattartás – juh célprogram TOP UP anyajuh támogatás (húshasznosítású, illetve fejt anyajuhok esetében)
Alapfeltétel
Állattartási feltétel (?/ha) -
legalább 1 ha terület kultur-állapotban tartás Agrár-környezetgazdálkodás legalább 1 ha terület, Legalább 0,2 szarvasmarha, juh, kecske, állategység/ha bivaly, ló, dám és (0,2-1,0 NE/ha gímszarvas, szamár gyeptípusoktól függıen); legalább 1 ha terület legalább 1 ha terület legalább 1 ha terület
legalább 10 ıshonos anyajuh adott fajtákból legalább 10 öko tartású anyajuh legalább 10 anyajuh
legalább 10 anyajuh Kedvezıtlen adottságú területek kiegészítı anyajuh támogatása legalább 10 anyajuh „De minimis” alapú kiegészítı juhtámogatás *2007-re várható támogatási összegek
Legalább 0,2 NE/ha -
-
-
Összeg 21.553 Ft / ha (86,21 €/ha) 15.000 Ft / ha (58,82 €/ha)
74.000 Ft/ ha (290,20 €/ha) 15.000 Ft/ha (58,82 €/ha) Telepítés évében: 118 ezer Ft/ha (462,75 €/ha) Második évtıl: 10.000 Ft/ha (39,22 €/ha) 5.250 Ft / egyed (20,59 €/ha) 4.800 Ft/egyed (18,82 €/egyed) 1.512* Ft/egyed (6,05 €/egyed); 1.255* Ft/egyed (5,02 €/egyed) 1.050* Ft/egyed (4,2 €/egyed) 650* Ft (2,6 €/egyed)
A támogatás színvonala – a tervek szerint - 2013-ra el kellene érje az EU 15 szintjét, ami azonban a területalapú farmtámogatás bevezetése következtében sohasem fog megvalósulni. Ennek az az oka, hogy a rendelkezésünkre álló idıben (2008-2009-ig) nem tudjuk megközelíteni sem az ottani szintet! Utána pedig, a támogatás növelésére nem lesz lehetıségünk, esélyünk, és forrásunk sem. A juhtartás szempontjából - és ki kell mondanunk a gyepfenntartás szempontjából is rendkívül alacsony a megkövetelt állatlétszám (NE/ha), sıt egyes esetekben nem is követelnek meg állattartást a támogatás igénybe vételéhez, amit egyértelmően károsnak tekintünk. A gyepek "leterheltsége" Az elmúlt években valamelyest nıtt az anyajuh létszám, de a gyepterületek juhsőrősége nem változott lényegesen (1. és 2. ábra). A 100 ha területre vetített összes juh-, illetve 170
anyajuh létszám a gyepterületek döntı hányadában nem érte el a 100-at, azaz ha-onként egy egyed alatt volt (Kukovics és mtsai, 1997). Különösen hiányzott és jelenleg is hiányzik a juh számos megye legelıirıl, legelınek használható domboldalairól. A legelıterületek nagy hányadát ma semmilyen gazdasági állattal sem hasznosítjuk. 1. ábra: A magyarországi gyepterületek juhsőrősége (egyed/100 ha) /Kukovics és mtsai , 1997/
2005-ben valamivel több juhra kértek támogatást, mint a támogatási felsıhatár, ami visszaosztást tett szükségessé. Ezzel szemben 2006-ban az igényelt és megítélt támogatás kevesebb, mint 1.100.000 juhot érintett. Ha ezeket a számokat összevetjük a gyeptámogatásban részesült területek nagyságával, akkor nagyon érdekes számokat kapunk: 2005-ben 8,52-, 2006-ban pedig, 8,51 juh jutott 1 ha támogatott gyepterületre. Ez elfogadható gyepterhelésnek (több mint 1,2 nagyállat egység/ha) lenne tekinthetı, de tudjuk, hogy jelentıs azon gyepterületek nagysága, amelyre valamilyen okból nem igényeltek támogatást. Természetesen, a támogatott gyepterület nagyságát, most önkényesen csak juhra vetítettük, s eltekintettünk a szarvasmarhával, lóval, kecskével, sertéssel és baromfival hasznosított területek figyelembe vételétıl. Amennyiben, a területi terhelést a statisztikailag meglévı 1,1 millió ha-ra vetítjük, és eltekintünk az egyéb állatfajjal használt területek nagyságától- többé-kevésbé szakmailag indokoltan - akkor az 1,1 millió juh 1 juh/ha területi terhelést jelent, ami messze a szükséges és elégséges létszám alatt van ahhoz, hogy a gyepterület alap karbantartását elvégezhesse (Kukovics és mtsai, 1999). Ez pedig, azt jelenti, hogy legalább még egy millió juh hiányzik a gyepterületeinkrıl, a meglévı létszám felett.
171
2. ábra: A magyarországi gyepterületek anyajuh-sőrősége (egyed/100 ha) /Kukovics és mtsai, 1997/
Még tragikusabb a helyzet a gyepterület nyilvántartást illetıen, ha figyelembe vesszük, hogy a nemzeti parkok fennhatóságában lévı terület mintegy 200-250 ezer ha gyep jelenleg, amelynek jelentıs részét is a fenti meglévı juhlétszám igénybe vételével hasznosítjuk. Ezen területekre nem vettek igénybe gyeptámogatást, vagy tekintettel arra, hogy állami tulajdonú területek, így nem kaphattak a fenntartásukhoz támogatást? Az elmúlt évtizedekben, sıt az elmúlt évszázadban kialakult gyepterületeink teljes nagysága drasztikusan az EU csatlakozást követıen sem változott, mégis elképesztınek is nevezhetı az az alacsony gyep kihasználás - vagy egyszerően gyephasználat - ami az utóbbi két évben a statisztikai adatok szerint vélelmezhetı. Az egymillió-egyszázezer hektár gyepterületbıl alig több mint 10% hasznosul a benyújtott és elfogadott gyeptámogatási nyilvántartás szerint. Az EU 25 tagországa közül Magyarország a 25. a sorban a bejelentett állandó legelı (permanent pasture) arányával, ami 2005-ben 2,64-; 2006-ban pedig, 2,53% volt a teljes támogatási kérelmen belül. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy 2005-ben 134.466 ha, 2006ban pedig, 129.230 ha gyepterületre vettek igénybe támogatást állattartó gazdáink (vagy tulajdonosaik). Azonnal felvetıdik a kérdés, mi történik a többi gyepterülettel? Eltőntek a nemzeti nyilvántartásból? Kisebb lett az ország? Használaton kívülre kerültek? Milyen a jelenjük és a jövıjük? A jelenlegi viszonyaink között több, mint félmillió ha gyepterületet nem használunk. Ezek nemcsak a termelésbıl - és a támogatott területek statisztikájából - hiányoznak, de mővelésük, karbantartásuk sem megoldott. Az elvadulásuk mellett e területek adják az allergiát kiváltó pollenek nagyon nagy hányadát. A gyephasznosítás és juhtartás 1999-ben javasolt lépcsızetes fejlesztése és támogatása nem valósult meg. Az EU tagság a területi alapú támogatások révén megnövelte egyes területek támogatottságát, de a juhtartás fejlesztését nem segítette elı, és a gyepgazdálkodás javítását sem oldotta meg. A támogatások igénybe vételi lehetısége nem hogy megoldotta volna a gyepterületek mővelését, de e területek jelentıs hányadú elhanyagolásához vezetett. A rendelkezésünkre álló gyepterület gondozásához legalább 2 millió juhra lenne szükség, a több mint 100 ezer húsmarha (és ıshonos szarvasmarha), illetıleg jelentıs számú ló, szarvas
172
és kecske mellett. Erre azonban a jelenlegi kereteink és gazdasági helyzetünk nem ad lehetıséget. A gyep és az állattartás kapcsolata Azt alapjában le kell szegeznünk, hogy nemcsak az állatnak van szüksége a gyepre, hanem a gyep sem lehet meg az ökológiai karbantartását végzı állat nélkül (Jávor, Kukovics 1996, Kukovics, Jávor 1997). A nem legeltetett gyepek talajának minısége és szerkezete romlik, felborul az ökológiai egyensúly, megjelennek a gyomnövények és az értéktelen fás-szárúak, és elvadulttá válik az adott terület. Ma már a nemzeti parkok szakemberei is tudják – noha sokáig az ellenkezı oldalon álltak -, hogy az állatok jelenléte nélkül nem tudják fenntartani a természetes egyensúlyt. Azok a gyepek, és a rajtuk kialakult rovar- és madárvilág, amelyeket a jövınek kívánnak megırizni – megmenteni - nem tartható meg a kérıdzı állatok - ezen belül leginkábba juh legelése és taposása nélkül, hiszen, ezek a növény-rovar-állat társulások csak az állattartás következtében jöhettek létre. Amennyiben a kialakuláshoz képest korlátozzák a területen életszerően tartott állatok számát, és tartásuk rendszerét, a megırzendı világot (növény-rovarmadár) is korlátozzák. Így például a hortobágyi puszta legelıinek fenntartásához is lényegesen nagyobb számú szarvasmarhára - lehetıleg magyar szürkére - és juhra – lehetıleg extenzív fajtára - lenne szükség. A jelenlegi egyedszám többszörösét tartották ezen a területen, évszázadokon át. Számos európai példa van arra, hogy ahol az állattartás évszázadok alatt kialakult rendszere helyett a madárvédelem került elıtérbe, ott a gyepek összetétele megváltozott, és a védeni kívánt madarak természetes élıhelye is eltőnt a madarakkal együtt. Ki kell mondanunk, hogy nem képzelhetı el korszerő legelıgazdálkodás a környezeti állapot és az ökológiai egyensúly megtartása a gyepek legeltetése és a megfelelı állatsőrőség nélkül. A juh – néhány speciális eset, pl. intenzív tejtermelés kivételével - nem lehet meg legelı (gyep) nélkül. A gyepgazdálkodóknak pedig azt szükséges kimondani, hogy a gyep sem lehet meg kellı számú legelı állat nélkül. Irodalom Jávor A., Kukovics S. (1996): A megváltozott juhászatok legelıigénye a megváltozott viszonyok között In: Debreceni Gyepgazdálkodási Napok 13; MTA Gyepgazdálkodási Szakülés; Budapest, 1996. november 23.; 105-106. pp. Kukovics S., Jávor A. (1997): Juh nélkül nem megy II. Gyep és juh. In: Magyar Juhászat, 1997. 2. sz. 8. pp. Kukovics S., Jávor A., Molnár Gy., Ábrahám M., Molnár A. (1997): A juhtenyésztés fejlesztése In: „AGRO-21”Füzetek; MTA Az agrárgazdaság jövıképe, (Szerkesztette: Csete László), 17. szám, 76-100. pp. Kukovics S., Jávor A. Nábrádi A. (1999): Juhászat a minıségi átalakulás útján In: Minıség és agrárstratégia, Magyarország az ezredfordulón, Stratégiai kutatások a Magyar Tudományos Akadémián, (Szerkesztette: Glatz Ferenc); 271-299. pp. Kukovics S., Jávor A. (1999): A juhágazat fejlesztési lehetıségei és a vidékfejlesztés kapcsolata In: Tessedik Sámuel Tiszántúli Mezıgazdasági Tudományos Napok, Debrecen, 1999. október 28.-29.; Szaktanácsadási és Vidékfejlesztési Szekció, 75-92. pp. Magyar Juhtenyésztı Szövetség 11. Idıszaki Tájékoztató 2006, Szerkesztette: Hajduk Péter és Sáfár László, Magyar Juhtenyésztı Szövetség, Budapest
173
Possibility and necessity of grassland utilisation in sheep production Summary In order to prepare the sheep breeding and grassland farming for EU membership several proposals were developed by the authors from among the one worked out in 1999 was evaluated from the implementation point of view. Studying the farm sizes and regional distribution of sheep population they established that however the average flock size increased over the last 8 years, but is still the half of economically needed. Together with it unfavourable distribution was remained, and the sheep as the caretaker animal was missing from most part of Transdanubian pastures. Grassland utilisation and sheep farming on different level of intensity (extensive environment protecting and sponsored, extensive poor quality pasture with subsidised sheep breeding; and operating of compatible sheep farms with large output on intensive grasslands) was not realised, however, it would have been advantageous for both of them. Instead of the suggested and targeted supporting systems the EU subsidies brought later extra income based on land size for the farms /owners, but it could not solve the problems lasted from many decades. The ratio of grassland utilisation is still light years from the necessary and possible level, and more than half of grasslands disappeared from utilisation. At least one million sheep are missing from the pastures to the sufficient ecological handling and from flocks of shepherds. Összefoglalás A juhtartás és a gyepgazdálkodás EU tagságra való elıkészítése céljából a megelızı évtizedben készített fejlesztési programok közül az 1999-ben általuk kidolgozottak megvalósulását elemzik a szerzık. Az üzemi méreteket és a juhállomány területi eloszlását vizsgálva megállapították, hogy bár az átlagos nyájméret jelentısen nıtt az elmúlt 8 évben, de még a gazdaságosnak tartott létszám felét sem éri el. Ezzel együtt az eloszlás kedvezıtlensége is megmaradt, a dunántúli legelık döntı hányadáról hiányzik a juh, mint gondozó állat. A különbözı intenzitási fokú (extenzív környezetvédı, finanszírozott juhtartás, az extenzív gyenge minıségő legelıkhöz köthetı támogatott juhtenyésztés, illetve az intenzív területek versenyképes, nagy hozamú tenyészeteinek mőködtetése) gyephasználat és juhtartás bár mindkét ágazat elınyére vált volna nem valósult meg. A javasolt célzott támogatási rendszer helyett az EU támogatások rendszere terület alapon többletet hozott az adott üzemeknek/tulajdonosoknak, de az évtizedek óta jelen lévı gondokat nem oldotta meg. A gyephasznosítás aránya fényévekre van a szükséges és lehetséges szinttıl, a gyepterületek több mint fele eltőnt a használatból. A gyepek megfelelı, „ökológiai” kezeléséhez legalább egy millió állat hiányzik a legelıkrıl és a tartók nyájaiból.
174
A KECSKETARTÁSBAN ALKALMAZOTT GYEPHASZNÁLAT Kukovics Sándor, Németh Tímea Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet, Herceghalom Bevezetés A kecske tartásának számos indoka és oka lehet azon túl, hogy játszó partnere a cseperedı gyermeknek, vagy társa a hobbyból tartott lónak. A legtöbb kecsketartó kedvtelésbıl, vagy hirtelen támadt szükségbıl kezd kecskével foglalkozni, s az egy-két egyedbıl késıbb esetleg 100 vagy afeletti létszámú nyáj alakul ki. A kecsketartást megélhetési és/vagy üzleti célból fıhivatásként végzı személyek/gazdaságok száma néhány százra tehetı, a 7000 körüli hazai kecsketartó között. A mellék tevékenységként, de árutermelési célból tartott kecskék néhány ezer gazdaságban vannak jelen hazánkban. A csak hobbyként, vagy a család ellátása (fıleg tejjel) céljából néhány egyedet tartó gazdák száma is meghaladja a néhány ezret. A juhtartók több mint fele is (4-5000 gazda/gazdaság) tart kecskét a nyájban, sokszor akár száznál is többet. A kecske a juhtól eltérı takarmány felvételi szokásai a nyáj legelési jellemzıit alaposan befolyásolják. Magyarországon a kecsketartásban használt terület mintegy fele számít legelınek, és a többi szántó, s a használt földek mintegy egy harmada mások tulajdonában lévı bérelt terület. Ez sok tekintetben befolyásolja a terület használatot (Kukovics, 1999.). A kecske Magyarországon nem számít a szükséges mélységben kutatott és kezelt állatfajnak, lévén, hogy sokáig inkább megtőrtnek volt minısítve. Ennek következtében a takarmányozási kérdéseivel is csak relatíve szők keresztmetszetben foglalkoztak. A zárt tartásban lévı kecskék takarmány felvétele inkább került vizsgálat alá, mint a szabadon legeltetett társaiké. A kecske legelésének jellemzıi, a takarmány válogató viselkedése és a különbözı takarmány-féleségekhez, illetıleg forrásokhoz való kiváló alkalmazkodó képessége közismertnek tekintett információ, mégis annak részletei, formái és indokai meglehetısen hiányosak a hazai gyakorlatban. Ennek kutatási szintő vizsgálata is alapvetıen hiányzik a hazai eredmények és közlemények közül. Az ilyen célú kutatásra nem igazán lehetett fedezetet találni az elmúlt másfél évtizedben, elıtte pedig, csak az 1980-as évek elején volt számottevı kecsketenyésztési és takarmányozási kutatás az országban. Az alábbiakban, néhány vizsgálati eredményre alapozva összegeztük a kecske takarmány felvételének fıbb jellemzıit a faj tulajdonságainak jobb ismerete céljából. A kecske takarmány felvétele A kecske táplálkozási szokásait a gyors mozgása és válogató tulajdonsága határozza meg (Radics és Seregi, 2005). Ezzel együtt az intenzív és az extenzív tartásban jelentıs eltérések vannak a takarmány felvételben. A faj alkalmas az intenzív zárt tartás, az intenzív legelı, és az extenzív hátrányos helyzető legelı területek hasznosítására egyaránt. Természetesen, vannak bizonyos fajtához kötött jellemzık (pl. intenzív fajták nem igazán alkalmasak extenzív gyephasznosításra), de a válogató képességük fajtától független. A kecske tápanyag felvétele jelentıs mértékben függ a lehetıségeitıl. A vályúból etetés és az intenzív gyepen történı adagolt legeltetés más felvételi szokásokat rögzít, mint a szabad legeltetés, ahol az állat az egyedi igényei, és a nyáj hatása alapján válogat a „svéd asztal”-ról a különféle gyep-, cserje- bokor és fa legelhetı részei közül. Természetesen, a kecske mindig válogat a felvehetı / rendelkezésére álló takarmány-féleségek közül, amennyiben erre módja és lehetısége van. 175
Számos szerzı tapasztalata alapján Morand-Fehr és mtsai (1991) megállapították, hogy a kecske vályúból/jászolból való szálastakarmány felvétele három jól elkülönülı fázisra osztható: -
az elsı a kutatás fázisa, ahol a kecske tanulmányozza a felajánlott takarmányt, a második az intenzív takarmány felvétel fázisa, amikor a kecske kielégíti éhségének legnagyobb hányadát, a harmadik fázisban a kecske válogat az egyes növényi részek közül, megáll inni, sót nyalni, esetleg szalmát felvenni a friss alomból.
A legutóbbi kutatások eredménye szerint az elsı fázis akár nagyon rövid is lehet, ha a jászolnál jelentıs verseny alakul ki az állatok között, illetıleg ha a felajánlott takarmány homogenizált, vagy az állat már megszokta az adott takarmányt. Ugyanakkor, ez az idıszak meg is nyúlhat, ha a gyenge takarmány számos növényféleségbıl áll össze, vagy az elızı etetéstıl eltelt idı túl rövid. Az utolsó fázis alapvetıen a közvetlen választás elıtt és után lévı gidáknál figyelhetı meg a legjobban. A takarmány felvételre fordított idı meglehetısen változó (napi 4-7 óra), függ a takarmány minıségétıl, típusától és az etetés módjától. Ez alatt testsúly és biológia állapot függvényében 1,7-1,9 (üres, kis súlyú) illetıleg 3,0-3,5 (laktációban lévı, nagy testő) kg szárazanyagot vesz fel (Bedı és Póti, 1999.; Várhegyi és Hermánné, 1999.). Amennyiben a szálastakarmány naponta egyszer és viszonylag rövid ideig áll rendelkezésre, akkor a kecske az adott mennyiségő takarmányt hosszabb idı alatt fogyasztja el, mint a juh, s a takarmány felvétel szintje is alacsonyabb. A napi másodszori szálastakarmány-etetésnek nagyobb jelentısége van a kecske, mint a juh esetében, mert ekkor vesz fel nagyobb mennyiséget, fıleg ha az elızı gyengébb minıségő volt. A kecske a juhhoz hasonlítva hamarabb telik el takarmánnyal, és kevesebbet kérıdzik. A gyenge minıségő és alacsonyabb fehérje (és nitrogén) tartalmú takarmány etetése esetén a kecske nitrogén visszatartása növekszik, a kevesebbet is jobban felhasználja. A kecske, a legtáplálóbb részeket válogatja ki a felajánlott szálas takarmányból, nemcsak a növények között válogat, de a növényi részek között is: a leveleket elınyben részesíti a szárral és a hajtással-, a vékonyabb ágat a vastagabbal szemben; a nagyobb fehérje tartalmút a nagyobb sejtfal tartalmú szénhidrátokat tartalmazókkal szemben. Ez a válogató viselkedés kompenzálni tudja a gyenge minıségő takarmányt, ha az ad libitum elérhetı a számára. A válogatást alapvetıen befolyásolja, ha a takarmány-adagban növekvı hányadban van az abrak aránya. Az emészthetıség ugyancsak befolyásolja a takarmány felvételt, így a kecske jó eszköznek számít az adott takarmány féleségemészthetıségének vizsgálatában (Morand-Fehr, 2005.). Az alacsony emészthetıségő abrak takarmányt részben vagy teljesen el is utasítja a kecske. A kecskék megközelítıen ugyan akkora mennyiségő szálastakarmányt fogyasztanak el szárazanyagban, mint a juhok. A pontos igényüket számos tényezı befolyásolja. Több fás növényt fogyasztanak, ha szabad átjárásuk van az általuk kedvelt növényekhez. Ha azonban növény kezd öregedni, a belıle elfogyasztott mennyiség csökken. Ezt jelenséget darabolással és pelettállásal kezelni lehet. A környezeti tényezık (hımérséklet, páratartalom) ugyancsak befolyásolják az önkénes takarmány felvételt (Morand-Fehr és mtsai,1991; Moran-Fehr, 2005.) A legelési tulajdonságok és gyephasználat A kecske közepes növény-válogatónak számít, ami az jelenti, hogy jelentıs számú növényféleséget kedvel, és helyez elınybe másokkal szemben, ha alkalma és lehetısége van
176
rá (Huchens, 2003). A növény preferenciákat erısen befolyásolja az elérhetı legelı / legelhetı tömeg, a földrajzi elhelyezkedés (kecske jobban szeret dombos-hegyes vidéken legelni, mint síkságon), és szezonális variációk azonos területen is. A kecske legelésének célja a lehetı legjobb elérhetı szálastakarmány elfogyasztása. A megfigyelések szerint, pl. az afrikai búr kecske bokor legelésének aránya a takarmány felvételének 60%-át teszi ki, míg a legelés csak 30%. Amikor az idıjárás megváltoztatja a minıségi hierarhiát, a búr kecske bokor legelése 27-tıl 86%-ig is változhat a teljes takarmány felvételen belül a legelhetı bokor minıségétıl és mennyiségétıl (bıségétıl) függıen. Az idıjáráshoz kapcsolódóan, a búr kecske inkább a reggeli órákban legeli a fák és bokrok leveleit és hajtásait, s a gyeplegelést inkább a délutáni órákban „mőveli”. A kecske általában felülrıl lefelé legel, azaz a legfelsı elérhetıvel kezdi, és az alacsony fővel fejezi be, ha erre módja van. A magas növények esetében gyakran a magokat, virágokat és kalászokat legeli le. A juhokkal ellentétben, pl. a kecske nem szeret a gyepállományban keresgélni, ahol a pillangósok fekvı szárai vannak. Ez lehet a magyarázata annak, hogy a fehérhere csak a kecske takarmányok listájának alján szerepel. A kecske dominánsan bokrot legel addig, amíg az elérhetı takarmány mennyisége és minısége nem válik korlátozottá. Ahogy a bokor mennyisége és minısége fogytán van, a kedveltség a gyepfogyasztás irányába változik. A bokorlegelés lehetıségének csökkenésével a kérıdzés mennyisége és ideje is csökken. Ezzel ellentétben, az állás és sétálás idıaránya növekszik. A kérıdzési és pihenési idı csökkenése növeli a legelı kecske energia fenntartási szintjét, ami csökkenti a termelésre és növekedésre fordítható energia mennyiségét. Ez a tény megerısíti azon régebbi megállapításokat, hogy a kecske termelése direkt kapcsolatban áll a számára elérhetı kedvenc szálastakarmány mennyiségével és minıségével. Amint ezek mennyisége visszaesik, a termelés is csökken. Ha a különbözı növények választásának lehetısége adott a kecske számára, akkor kicsi vagy egyáltalán nincs átfedés, vagy verseny a takarmánynövények között. Az átfedés egy-két kedvenc növény legelıterületen való elıfordulása esetén jelen lehet, és ezen esetekben az állat telepítési sőrőség a menedzsment fontos részévé válik. Amíg a bozótos szedres terület nem tartozik a szarvasmarha kedvencei közé, addig a kecske azon területeket keresi, ahol „svéd asztal” szerően átadhatja magát a kulináris élvezeteknek. Számos kutató foglalkozott a kecske gyepfelvételét meghatározó tényezıkkel. Bedı és Póti (1999) szerint a kecske az 5-10 cm magas gyepet résesíti elınyben a legelésnél. Young és mtsai (1996) új-zélandi legeltetési kísérletben azt tapasztalták, hogy a különbözı gyepnövények esetében is a növedék magassága a táplálékfelvétel legerısebb meghatározó tényezıje legelés esetén. A harapott mennyiség súlya, a harapás aránya, mélysége, és volumene változik a gyep magasságával. Ugyanakkor az elérhetı gyep tömeg sőrősége kisebb hatást gyakorol e fenti tulajdonságokra. Emellett, a fehérhere és a főfélék esetében meglehetısen nagy eltérést tapasztaltak e tulajdonságokban: a fehérhere esetében fordított összefüggést találtak a növedék magasság és az elérhetı tömeget tekintve kecskékkel legeltetve. Amennyiben a gyep/fő magasság növekszik szinte a növényféleség fajtájától függetlenül, arra általában az állatok - így a kecske is – növelik a harapás mélységét, a volumenét, és a harapott mennyiség súlyát, de szignifikánsan csökkentik a harapások arányát. A legelési terület önmagában általában kis összefüggésben van a gyepnövényzet magasságával és sőrőségével. A fás növények levelei iránt érzett olthatatlan vágyuk (Anonim szerzı, 1981) miatt a kecskék kiválóan használhatók fegyverként is a nem kívánt bokorféleségek kiirtásához. A régebbi USA tapasztalatok szerint egészen 6 inch (kb. 15 cm) átmérıig minden fás növényt képesek lelegelni. Észak afrikai tapasztalatok szerint a kecskék a bokros vidék mechanikai 177
tisztítását követıen képesek visszatartani a sarjadzást, jóllehet, azért a túllegeltetéstıl (túl nagy állatsőrőségtıl) tartózkodni ajánlott, mert nemcsak a nem kívánt növényeket fogyasztja el a kecske. A legsikeresebb kecskehasználat, hogy kontrol alatt tartsák a területre betört növényeket, a rövid ideg tartó nagyon intenzív legeltetés, amit az összes legelı állat kivonása követ egy hosszabb periódusra, hogy a kívánatos növények regenerálódhassanak. Persze, a módszer kevésbé sikeres, ha a nem kívánatos növényt a kecskék nem tartják megfelelıen ízletesnek. A kecskét egy élı fametszı gépnek tekintik, amelyik elı készíti és fenntartja a legelıt más állatfajok számára. A fás növények (fák, bokrok, cserjék levelei és hajtásai) és más nem főfélék legelése általában nagyobb nyersfehérje és foszfor felvételt eredményez a növekedés idıszakában, mint a főfélék legelése. A 10% alatti átlagos fehérje tartalmú növényzettel borított legelın a kecskék 16%-t meghaladó fehérje tartalmú takarmányt legelne le (Radics és Seregi, 2005; Moran-Fehr, 2005). Természetesen számos limitáló tényezı (a gallyak magas lignin, tannin, vagy illóolaj tartalma, stb.) is létezik. Ezzel együtt nem egészen érthetı, hogy a fás bokros legelın tartott kecskék miért teljesítenek jobban az elvárásoknál. A kémiai analízis eredménye szerint a fás legelésbıl származó anyag kevésbé tápláló, mégis, a fő, cserje és falevél-féleség nagyon hasonló mértékben hasznosul a kecskében (Masson és mtsai, 1991). A kecske nem nevezhetı határozottan fás növényeket legelı állatnak, a juh meg gyepet legelı állatnak (Morand-Fehr, 2005.). Nagyon könnyen és gyorsan vált a fás szárú növényekrıl a legelıfőre és vissza. Természetesen, a kecske szükséglete intenzív és extenzív legelırıl egyaránt kielégíthetı napi 1,5-2,5 kg szárazanyag felvételével. Ez napi 4-6 kg zöld tömeg felvételét jelenti, ami a tavaszi idıszakban nagyobb (kisebb a rost tartalom), és ısz felé kevesebb. A kecske esetében a legjobban elterjedt gyephasználat a szabad legeltetés, amit nálunk pásztoroló legeltetés formában alkalmaznak inkább. A zárt legelı kertek használata ma még ritka példa a kecsketartásban. A nagy hozamú gyepre alapozott, nagy tejmennyiség termelésére alkalmas kecskeállomány tartási rendszere egyetlen gazdaságban sem alakult ki. A gyep- vagy lomblegelés kérdése Tekintettel arra, hogy a kecske elıszeretettel fogyaszt lombot, kiválóan alkalmas a gyepes területek gondozására, karbantartására. E tulajdonsága különösen a nem hasznosított, elhagyott területek esetében egyre növekvı fontosságot kaphat, amit hazánkban még nem használnak ki. E környezet védelmi kecske tartás vizsgálati eredményeirıl és a kecskék valamint juhok napi tevékenységének alakulásáról számoltak be német szerzık (Haumann 1998, Krehl, 1997) az ottani gondok megoldását keresve. Megerısítették Kukovics és Jávor (1997) megállapításait, hogy az a növényállomány, ami az állatok közremőködésével jött létre az idı folyamán, az állatok (fıleg kérıdzık) eltőnését követıen hamarosan maga is eltőnik. A fenti szerzık (Haumann 1998, Krehl, 1997) környezetvédelmi célból, 30-40% közötti szintig becserjésedett (és bokrosodott) területen elvégzett, három évre kiterjedı kísérlet sorozatának fıbb eredményeit a következıkben lehet összefoglalni. - A mechanikai tisztítással szemben a kecske (és juh) legeltetés hatására a főfélék és egyéb gyepalkotó növények fajtáinak száma és aránya jelentıs mértékben megnıtt. - A cserjék és bokrok mennyisége és magassága, valamint félesége drasztiksan csökkent a legeltetett területeken, a mechanikusan tisztított területekhez képest.
178
-
A kecske nemcsak arra volt használható biológiai eszköz, hogy csökkentsék a bokrok és cserjék által elıállított biológiai tömeget, hanem megspórolják azok irtásának eszköz és munkaerı, valamint elszállítási költségét. Emellett a megtermelt hús és tej bevételt is jelentett.
Sok szerzı vizsgálata a kecskék legeléssel és egyéb tevékenységgel eltöltött idejének megoszlását (Morand-Fehr, 2005). Megállapításaik szerint nemcsak az elérhetı takarmányféleségek és azok mennyisége, hanem a másik kérıdzı (alapvetıen juh) jelenléte is módosítja a kecskék napi tevékenységének alakulását. A kecskék kevesebb füvet vesznek fel juhokkal együtt tartva, s a juhok kevesebb cserjét/bokrot legelnek vegyes tartásban. A két faj legelési tulajdonságai tehát jelentıs hatást gyakorolnak egymásra. A fenti német szerzık (Haumann 1998, Krehl, 1997) tapasztalatai szerint az egymásra hatás a kecske valamilyen formájú dominanciáját jelzi (1 táblázat). Ez a dominancia nemcsak a takarmány felvétellel eltöltött idı arányát módosíthatja, de a tevékenység napszaki megoszlására is hatással van (1.-3. ábra). 1. ábra: A kecskék napi tevékenysége egyedüli tartásban
Forrás: Krehl (1997) Jelmagyarázat: grazing = legelés; browsing = cserje/bokorlegelés; resting = pihenés; running/walking = futás/séta; miscellaneous = egyéb.
standing = állás;
179
1 táblázat: A juhok és kecskék tevékenységének napi megoszlása vegyes legeltetés esetében Tevékenység
Kecskék egyedül
Takarmányfelvétel 63% Cserje/bokorlegelés 30% Legelés (gyep) 70% Pihenés 26% Állás 5% Séta és futás 1% Egyéb (pl. játék) 5% Forrás: Haumann (1998), és Krehl (1997)
Kecskék juhokkal közös tartásban 65% 61% 39% 22% 7% 3% 3%
Juhok egyedül
Juhok kecskékkel közös tartásban
58% 12% 88% 35% 5% 1% 1%
69% 2% 98% 24% 6% 0% 1%
2. ábra: A kecskék napi tevékenysége vegyes (juhval közös) tartásban
Forrás: Krehl (1997) Jelmagyarázat: az 1. ábráéval azonos.
A kecskéket egyedül tartva a kora reggeli és az esti órákban táplálkoztak. A nyáj 78%-a reggel fél nyolc és délután 5óra 20 perc között vette fel takarmány döntı hányadát. A délelıtti és a délutáni pihenés ideje jól elkülöníthetı volt. Kora reggel és este a kecskék fıleg fás szárú növényeket fogyasztottak közösség-szerően. Vegyes legeltetésben a kecskék legelési napi tevékenységi idejük döntı hányadában a cserjés/bokros területen, vagy annak közvetlen közelében voltak. A bokor/cserje legelésével töltött idı a kecskék esetében megkétszerezıdött, míg a juhoknál minimálisra csökkent. Ezzel együtt mindkét faj takarmány felvételre fordított ideje jelentıs mértékben növekedett.
180
3. ábra: A juhok viselkedési jellemzıi vegyes (kecskékkel közös) tartásban
Forrás: Krehl (1997) Jelmagyarázat: az 1. ábráéval azonos.
Irodalom Anonim szerzı (1981): Nutrient Requirements of Goats: Angora, Dairy, and Meat Goats in Temperate and Tropical Countries National Academy of Sciences (2007), Board on Agriculture (BOA), The National Academies Press, Washington Bedı S. – Póti, P. (1999): A kecske takarmány és táplálóanyag szükséglete In: A kecskeágazat jelene és jövıje, (Szerkesztette: Kukovics, S. és Jávor, A.), VI. Debreceni Állattenyésztési Napok, Magyar Kecsketartók és Tenyésztık Országos Szövetsége, Herceghalom; 79-88. pp. Gong, Y - M. G. Lambert és J. Hodson (1996): Effects of contrasting sward heights within forage species on short-term ingestive behaviour of sheep and goats grazing grasses and legumes In: New Zealand Journal of Agricultural Research, 1996, Vol. 39: 83-93 Haumann, P. (1998): Biotope conservation with ruminants in Germany: the example of goats on shrub-infested slopes. In: 2nd LSIRD Conference on Livestock production in the European LFAs, Bray, Ireland. December, 1998, 186-196. pp. Huchens, T. (2003): What do goats graze? In: Forage News, April, 2003, University of Ketucky, Princetown, USA Krehl, A. (1997): Verhalten von Ziegen und Schafen in der Weidehaltung. Diplomarbeit, FG Int. Nutztierzucht u. -haltung, Universität Gesamthochschule Kassel, Witzenhausen. Kukovics, S. A magyar kecsketenyésztés helyzete és stratégiája. In: A kecskeágazat jelene és jövıje, (Szerkesztette: Kukovics, S. és Jávor A.), VI. Debreceni Állattenyésztési Napok, Magyar Kecsketartók és Tenyésztık Országos Szövetsége, Herceghalom; 58-74. pp. Kukovics S., Jávor A. (1997): Juh nélkül nem megy II. Gyep és juh. In: Magyar Juhászat, 1997. 2. sz. 8. pp. Masson, R., Rubino and V. Fedele (1991): Forage utilisation in goats. In: Goat nutrition, (Edited by: P. MorandFehr), EAAP Publication No. 46. ; Pudoc Wageningen; 145-149. pp. Morand-Fehr,P. – Owen, E. and Giger-Reverdin, S. (1991): Feeding behaviour of goats at the trough. In: Goat nutrition, (Edited by: P. Morand-Fehr), EAAP Publication No. 46. ; Pudoc Wageningen; 3-12. pp. Morand-Fehr, P. (2005): Recent developments in goat nutrition and application: A review. In : Small Ruminant Research 60, 25-43. pp. Radics László – Seregi János (2005): Ökológiai szemlélető állati termék elıállítás. Szaktudás Kiadó Ház, Budapest, Várhegyi, J. – Hermán, Istvánné (1999): Kecsketakarmányozási lehetıségek és takarmányféleségek. In: A kecskeágazat jelene és jövıje, (Szerkesztette: Kukovics, S. – Jávor, A.), VI. Debreceni Állattenyésztési Napok, Magyar Kecsketartók és Tenyésztık Országos Szövetsége, Herceghalom; 89-93. pp.
181
Grazing land utilization in goat keeping Összefoglalás Magyarországon többféle okból tartanak kecskét a hobby szinttıl a professzionális árutermelésig minden változat megtalálható. A juhállományok több mint felében tartanak kecskét, ami befolyásolja a nyájak legelési jellemzıit. A kecsketartásban használt terület mintegy fele legelı, de az összes hasznosított föd több, mint egy harmada bérelt terület. A kecske tartás takarmányozási kérdései nem tartoznak a kellıen kutatott és fejlesztett területek közé hazánkban, ezért a figyelembe veendı ismeretek bıvítésére törekedtek a szerzık jelen munkájukban. A kecske szálas takarmány felvételi tulajdonságai jelentıs mértékben eltérnek annak függvényében, hogy e takarmányt jászolból veheti-e fel, vagy maga, legeléssel szedi össze napi igényének megfelelı mennyiséget. A kész takarmány etetésekor is jelen van a válogatási tulajdonság, amit számos tényezı befolyásol, a takarmány felvételének jól elkülöníthetı fázisai vannak. A legeltetés alkalmával a legelı minısége, magassága és a legelhetı növényállomány összetétele, valamint a „versenytársként” jelen lévı juh alapvetıen befolyásolja a kecske gyep, illetıleg bokor / cserje legelését. Nemcsak a felvételre kiválasztott növények fajtája és összetétele, hanem az egyes növényféleségek legelésére fordított idı is módosul. A bemutatott információ szerint a kecske nemcsak mint hús-, és tejtermelı állat szolgálhatja az embert, hanem terület karbantartóként, környezetvédelmi eszközként is kiválóan alkalmazható. Summary There were various reasons why goats kept in Hungary from the hobby level up to professional products manufacturing. Goats were also kept in more than half of sheep flocks, which basically had an impact on grazing behaviour of the flocks. About half of the lands used in goat sector were pastures, and the ratio of rented lands reached the one third of the total land The questions of goat feeding were not belong to the well searched and developed regions in Hungary, so, concerning to this the aim of the authors was to extend the information related to this. Significant differences were in forage ingesting traits of goats depending on the fact that the feed was offered from manger or the goat had the possibility to graze and browse the quantity of feed to satisfy its daily demands. At the case of offering them ready prepared forages the feed selecting behaviour could also be found, modified by numerous effects, but the forage ingesting had well distinguishable phases. The grazing and browsing of goats were mainly affected by the quality of pasture, its height, the composition of plants, and the presence of competitive sheep. Not only the kinds and composition of plants were changed, but the time spent on picking up them modified as well. According to the information shown the goat not only could serve human as meat and milk producer, but it might be used as caretaker, environment protecting tool as well.
182
TEJELİ KERESZTEZÉSŐ ANYAJUHOK BÁRÁNYAINAK TÖMEGGYARAPODÁS-VIZSGÁLATA VÁLASZTÁSIG Nagy Imre*, Tóth István*, Szanda János** Tessedik Sámuel Fıiskola *Mezıgazdasági Fıiskolai Kar, Állattenyésztési Tanszék, Mezıtúr **Mezıgazdasági Víz- és Környezetgazdálkodási Fıiskolai Kar, Állattenyésztési Tanszék, Szarvas Bevezetés és irodalmi áttekintés Hazánkban a juhlétszám az utóbbi tíz év alatt mintegy 50%-kal csökkent. A hagyományosan hármas hasznosítású merinó-juhállomány tartása a gyapjú leértékelıdése miatt ma már csaknem a hústermelésre korlátozódik. A juhtej-termelés az állami támogatás ellenére jelentısen visszaesett. A vágójuh hazai piaca nem jelentıs. Az egy lakosra jutó évi juhhús-fogyasztás 0,3 kg, amelynek számottevı növekedésére az ezredforduló után sem számíthatunk. Éppen ezért Magyarországon a juhhús-termelés export-orientált. Ez azt jelenti, hogy a juhtenyésztés fejlesztési lehetısége kizárólag a külpiaci igényektıl függ. A másik fontos állati termék a juhtej, a belıle készült sajtféleségek exportpiaca csaknem korlátlan. Ezért a hazai juhállomány létszámának növelése és minıségi fejlesztése kiemelt feladat hazánkban. A hazai juhállomány mintegy 90%-át a magyar merinó fajta teszi ki, amely nem képes a piaci kereslet változásaihoz alkalmazkodni. A juhtej- és juhhús-termelés mennyiségének és minıségének növelése érdekében behozatalra és kipróbálásra kerültek a tejelı és hústípusú fajták. Megvizsgálták a különbözı tejelı keresztezéső konstrukciókban a langhe, pleveni, keletfríz, sarda, brit tejelı fajták, valamint a húshasznú apaállatok (német húsmerinó, német feketefejő) utódainak hústermelését. Megállapították, hogy a tejhasznú és a húshasznú tenyészkosokkal keresztezett merinó anya bárányainak teljesítménye nem marad el, sıt jobb eredményeket mutatott, mint a fajtatiszta merinóké (Molnár et.al. 1999, Molnár és Kukovics 1999). A tejtermelés mellett az árbevétel jelentısen növelhetı a bárányeladással vagy a bárányhízlalással. Ezért nem hagyható figyelmen kívül az, hogy egy évben egy anya után mennyi a bárányszaporulat, milyen a bárányok tömeggyarapodása, takarmányértékesítı képessége és a hús minısége (Molnár et.al. 1999). A termelékenység évenkénti értéke – azaz 100 őzetett anya után felnevelt bárányok száma – függ a bárányozási idıköztıl, az ellésenkénti bárányszámtól, valamint a halva született bárányok számától és a felnevelt veszteségektıl. Ezeknek a feltételeknek a javítására alapvetıen három lehetıség kínálkozik: a bárányozási idıköz csökkentése, az ellésenként született bárányok számának növelése és a felnevelési veszteségek csökkentése (Burgkart 1975). Az anyajuhok tejtermelése a bárányok születését követı elsı három héten meghatározó jelentıséggel bír, mert lényegesen befolyásolja az izomszövet növekedését (Hafez 1963). A tejtermelést befolyásoló tényezık közül legfontosabb a fajta (anyai hatás), az anya életkora, az alom száma és a takarmányozás színvonala (Veress és Kakuk, 1976). A lassú és gyors növekedési képesség, kis- és nagy növekedési kapacitás alapvetıen befolyásolják a végtermék gazdaságos elıállítását. A különbözı fajták keresztezése során bizonyítható az anyai hatás szerepe, amely azonban csak akkor érvényesül, ha az anya nagyobb testtömegő, mint az apa (Hammond, 1962). Tapasztalataink szerint kedvezıbb eredmények érhetık el, ha a helyi fajtákat szapora, jól tejelı fajtákkal párosítják és az F1 anyákat hús-fajtájú kosokkal keresztezik. (Kétszeres vagy közvetett haszonállat elıállító keresztezés). A növekedést befolyásoló egyik tényezı az ivar, amely fajtánként változó, de
183
60-70. életnaptól egyre erısebben mutatkozik, meg az ivari dimorfizmus hatása. A kosok testtömege meghaladja a jerkék testtömegét. Fontos az alom nagysága is, mert a kritikus idıszakban a kisebb testtömeggel született bárányok optimális tömeggyarapodásának elérését nehezíti annak ellenére, hogy az ikerellı anyák általában 60-70%-kal több és 8-12%-kal nagyobb energiatartalmú tejet termelnek. Ezt a lemaradást szakszerő kiegészítı takarmányozással ezek a bárányok képesek kompenzálni (Veress és Kakuk 1976). Üzemi kísérletek eredményei alapján megállapítást nyert, hogy merinó tenyészetben a testi fejlettségnek nagyobb a szerepe a választás sikerében, mint a választás korának (Veress et.al., 1979). A pleveni bárányokkal végzett kísérletek eredményei azt mutatták, hogy a 4,08 kg születési testtömegő állatok a 35. napon átlagosan 14,9 kg-ot, a 60. napon, pedig 23,5 kg-ot értek el, 306, ill. 344 g napi átlagos testtömeg-gyarapodás mellett (Dobrev et.al. 1975). Schuszter et. al. (1988) vizsgálatai szerint a pleveni F1 és a keletfríz F1 kosbárányok napi tömeggyarapodása 50-80 g-mal meghaladta a merinó kosbárányokét, ezzel szemben a sarda F1 és a pleveni F1 x langhe kosbárányok napi testtömeg-gyarapodása 20-40 g-mal alatta maradt a merinó kosbárányok testtömeg-gyarapodásának. A brit tejelı juhok bárányai a szoptatás ideje alatt jóval 300 g/nap feletti testtömeg-gyarapodást produkáltak és 35-40. napos korukra elérték a választási érettséget. A két ivar tömeggyarapodási értékei között nem volt olyan nagy különbség, hogy az azonos korban történı értékesítést veszélyeztette volna (Molnár és Kukovics, 1999). Az igényes európai piacokon a vágóbárány akkor felel meg a fogyasztók ízlésének, ha eléri a kifejlett kori testtömegének az 50%-át és a húskitermelési arány (vágási %) 50%-nál jobb, és a vágott hús faggyútartalma nem haladja meg a 15%-ot (Veress et. al., 1977). Vizsgálati anyag és módszer Több éven keresztül (1991-1997) vizsgáltuk a szarvasi Öntözési Kutató Intézet legelıkísérleti telepén a merinó, a merinó x keletfríz, a merinó x pleveni, és a merinó x brit tejelı anyajuhok bárányainak tömeggyarapodását a születéstıl a választáskorig terjedı idıszakban. Mértük a kos és jerke bárányok születéskori, majd a hétnaponkénti testtömegét almonként, 56. napos választási életkorig. A vizsgálat során ad libitum takarmányoztuk a bárányokat. A bárányok által kiszopott napi tejmennyiséget 21 napos kortól báránytáppal és finomszálú gyepszénával egészítettük ki. A kísérletek során arra kerestük a választ, hogy a különbözı tejelı keresztezéső és fajtatiszta merinó anyajuhok bárányainak milyen a testtömeg-gyarapodása, a növekedési intenzitása – a születési testtömeghez, illetve az egyes mérésekhez viszonyítva – a választáskorig. Továbbá megvizsgáltuk, hogyan befolyásolja a bárányok tömeggyarapodási intenzitását az alom nagysága (egyet ellı, ikret ellı stb.) az ivar (kos, jerke), a születéskori élıtömeg. Az adatok statisztikai elemzését számítógéppel végeztük. Eredmények Genotípusokként csoportos háremszerő pároztatási módot alkalmaztunk a fı ivarzási szezonban szeptember közepétıl október végéig. Gyakorlatilag legelıre ellettünk. Így lehetett biztosítani a legtermészetszerőbb és a legkedvezıbb takarmányozási feltételeket. Az elhúzódó ellési idıszak azt eredményezte, hogy különbözı években, a mérlegelési idıszakban született báránypopulációba különbözı korú bárányok kerültek. Ezért a különbözı idıben született bárányokat a mérési idıpontoknak megfelelıen kronológiai sorrendben csoportosítottuk születéstıl a választásig – alomszám és azon belül ivar szerint. Azok az egyedek, amelyek már meghaladták az 56. napos életkort, mert az ellési idı kezdetén születtek, automatikusan
184
kizártuk a feldolgozásból. A vizsgált és a választásig felnevelt báránypopuláció számszerő adatait az 1. táblázatban foglaltuk össze. A táblázat genotípusonként mutatja a különbözı alomszámhoz tartozó kos és jerke bárányok létszámát. Az iker és többes alom esetében, pl. a kettes kos alomba kerültek a született bárányok közül egy-egy anya két kosbáránya, vagy kos és jerke esetén az egyik kosbárány. Az 1. táblázat adatai szerint megfigyelhetı továbbá az is, hogy bármelyik alomban inkább a jerke bárányok javára tolódik el a választáskori ivararány. A 2. táblázat a különbözı genotípusú bárányok testtömeg-gyarapodását mutatja. A szakirodalom és a gyakorlati megfigyelések szerint a napi testtömeg-gyarapodást a születési testtömeg, a genotípus, az alom nagyság, az ivar, a tejtáplálás és takarmányozás befolyásolják leginkább. Vizsgáljuk meg ezeket a tényezıket sorrendben. A hústermelést alapvetıen a születési testtömeg befolyásolja. A nagyobb testtömegő újszülött báránytól erıteljesebb növekedést várhatunk. Kistestő anyáknál a nagy születési testtömeg nehéz elléshez vezethet. A bárányok születési testtömege és a napi átlagos testtömeg-gyarapodása között P=0,1% szinten pozitív szignifikáns kapcsolatot állapítottunk meg. A 2. táblázat adatai szerint a vizsgált genotípusoknál nem merült fel nehéz ellés, mivel a született bárányok átlagos testtömegei nem tértek el lényegesen egymástól. Az alom nagysága is lényegesen befolyásolja a bárányok születési testtömegét. Általában kimondhatjuk, hogy az alomnagyság növekedésével csökkent a bárányok születési testtömege minden genotípusnál. Az ivar hatása a születéskori testtömegben már megmutatkozik. Általában a kosbárányok nagyobb testtömeggel születnek, mint a jerkék. Azonban az ivarjellegnek változó a hatása a napi testtömeg-gyarapodásra. A kos és jerke bárányok testtömeg-gyarapodása közötti különbség – zömében a kosok javára – 56 napos korig a vizsgált genotípusoknál születéstıl kezdve megmaradt. Az irodalmi adatok szerint a húsfajtákban és a szapora fajtákban mérsékeltebben, a merinó fajtacsoportban nagyobb különbségek mutatkoznak a két ivar testtömeggyarapodásában. A választáskori testtömeg az alom nagyságától, a kos és jerke bárányok születési testtömegétıl függıen sorrendben a keletfríz, pleveni, brit tejelı kosokkal keresztezett merinó F1 anyáktól származó R1 bárányoknál mutatkozott a legkedvezıbbnek. A legkisebb választási testtömeget a tisztavérben tenyésztett merinó anyák bárányai értek el. Ez arra hívja fel a tenyésztık figyelmét, hogy a keletfríz kosok alkalmazásával nem csak a merinó anyajuh tejtermelése növelhetı jelentısen, hanem az egy anyára jutó hústermelés is. Ezzel jelentısen növelhetı a tejtermelı juhászat árbevétele is. 1. táblázat: Választásig felnevelt bárányok száma genotípus, alomszám és ivar szerint (Szarvas, 1991-1998) Genotípus (9)
Merinó x Keletfríz R1 (10) Merinó x Pleveni R1 (11) Merinó x Brit tejelı R1 (12) Merinó (13) Mindösszesen (14) * male lambs **female lambs
Alom (2) Kettes (4)
Egyes (3) Kos*
Jerke**
Össz.
Kos
Jerke
71 4 7
67 9 11
138 13 18
119 31 25
144 36 20
76 158
101 188
177 346
119 294
131 331
Hármas (5)
Össz. Kos darab (8) 263 14 67 1 45 5 250 625
5 25
Négyes (6) Jerke
Össz.
Mindösszesen (7)
Jerke
Össz.
12 2 9
26 3 14
1
1
427 83 78
4 27
9 52
1
1
436 1024
Table 1: Genotype, cast, sex and number of lambs raised till the delectation (2)Cast, (3)One, (4)Two, (5)Three, (6)Four, (7)Total, (8)Number of individuals, (9)Genotype, (10)Merino x East-Frisian R1, (11)Merino x Pleven R1, (12) Merino x English dairy ewe R1, (13) Merino, (14) Gross total
185
2. táblázat: A különbözı genotípusú bárányok testtömege és testtömeg-gyarapodása (Szarvas, 1991-1998) Genotípus (2)
Alom szám (3)
Ivar 4
Szül. tömeg (5) kg/db
Merinó x Keletfríz R1 (7)
1 2 3
1 2 3
1 2 3
1
*male(12), **female(13)
2 3
kg/db
g/db/ nap
kg/db
g/db/ nap
35
42
napos korban (6) g/db/ g/db/ kg/db nap kg/db nap
49
56
kg/db
g/db/ nap
kg/db
g/db/ nap
kg/db
g/db/ nap
6,5
232
8,2
245
10,1
272
12,0
273
13,6
234
15,6
285
17,7
299
20,1
339
4,4
6,0
222
8,0
281
9,3
191
10,9
230
12,3
203
13,8
217
15,5
238
17,1
232
Kos
4,2
5,6
200
7,0
195
8,3
191
9,6
180
10,9
185
12,2
190
13,7
219
15,2
206
Jerke
4,0
5,4
207
6,4
141
7,3
130
8,6
180
10,1
207
11,4
187
12,8
199
14,8
296
Kos
3,6
5,2
230
6,0
114
6,8
114
7,9
160
9,1
171
10,3
172
12,4
294
14,0
236
Jerke
3,8
5,2
195
6,0
114
7,0
148
8,0
143
9,3
186
10,2
129
12,8
364
14,3
216
4,2
5,7
212
7,1
194
8,3
180
9,8
202
11,2
203
12,6
207
14,3
235
16,1
264
Kos
5,0
6,2
168
7,3
168
8,7
195
10,3
229
12,3
286
14,3
286
16,3
293
18,4
293
Jerke
4,8
6,1
190
7,2
157
8,5
186
10,1
229
12,1
286
14,1
286
15,8
243
17,6
258
Kos
4,4
6,2
258
7,9
243
9,1
169
10,1
143
11,4
181
12,8
206
14,5
241
16,6
307
Jerke
4,3
5,6
187
7,1
212
8,5
203
10,0
214
11,3
186
12,7
200
14,2
214
16,3
293
Kos
3,7
5,7
286
7,0
186
8,4
200
9,8
200
11,3
214
12,7
200
14,3
229
Jerke
3,2
4,8
236
5,7
133
6,7
133
8,0
188
9,3
188
10,7
203
12,1
203
4,4
5,9
215
7,4
213
8,7
186
10,0
189
11,4
200
12,9
216
14,5
231
16,1
217
Kos
4,8
6,3
216
7,8
214
9,3
214
10,8
212
12,3
216
14,7
343
16,8
300
18,9
300
Jerke
4,5
5,8
192
6,8
143
8,6
257
10,4
257
12,4
286
14,4
286
16,4
286
18,3
264
Kos
3,8
4,9
160
6,0
157
7,1
157
8,3
171
9,6
186
10,8
171
12,5
244
14,1
223
Jerke
3,3
4,3
150
5,5
171
6,7
177
7,7
136
8,9
172
10,3
200
12,1
257
13,5
200
Kos
3,0
4,0
143
5,2
171
6,0
114
7,2
171
8,5
186
9,9
200
11,5
229
13,4
271
Jerke
2,9
3,9
143
5,0
157
5,9
129
6,9
143
8,1
171
9,5
200
11,4
271
12,8
200
3,7
4,8
164
6,0
165
7,2
176
8,4
175
9,8
198
11,3
216
13,2
261
14,8
231
Kos
4,8
6,4
134
7,9
222
9,3
196
10,8
214
12,2
207
13,7
205
15,3
229
16,6
188
Jerke
4,0
5,1
128
6,3
172
7,3
134
8,2
130
9,5
189
10,8
190
12,0
162
14,0
291
Kos
3,9
5,1
131
6,0
140
7,0
142
8,0
137
9,4
195
10,8
211
12,0
171
14,0
287
Jerke
3,5
4,5
129
5,5
146
6,5
140
7,4
132
8,3
132
9,7
195
11,1
194
12,8
248
Kos
3,6
4,7
131
5,6
124
6,8
171
7,6
114
9,1
214
10,5
200
11,5
143
13,5
286
3,9
4,8
123
6,0
171
6,7
100
7,7
143
9,3
229
10,7
200
12,2
214
13,8
229
3,9
5,1
171
6,3
164
7,3
149
8,3
147
9,6
177
11,0
200
12,3
186
14,1
258
Jerke Súlyozott átlag (8)
28
4,8
Súlyozott átlag (8) Merino (11)
kg/db
g/db/ nap
21
Jerke**
Súlyozott átlag (8) Merino x Brit tejelı R1 (10)
14
Kos*
Súlyozott átlag (8) Merino x Pleveni R1 (9)
7
Table 2: Body mass and body mass increase of diferent genotype lambs (2) Genopype, (3) Cast, (4) Sex, (5) Birth body mass, (6) Body mass at age, (7)Merino x East-Frisian R1, (8)Average-weight, (9)Merino x Pleven R1, (10)Merino x English dairy ewe R1, (11)Meriro, (12)Ram, (13) Ewe
186
Következtetések A különbözı genotípusú R1-es bárányok testtömeg-gyarapodását alapvetıen a születési testtömeg, a genotípus, az alomszám, az ivar, a tejtáplálás és a takarmányozás befolyásolja. A bárányok napi testtömeg-gyarapodása 21-28. napos korig csökken, amely szorosan összefügg az anyajuh tejtermelésével. Ezt követıen 56 napos korig (választásig) a bárányok napi testtömeg-gyarapodása a kiegészítı takarmány (széna, abrak) felvételének nagyságától függıen növekvı tendenciát mutat. Irodalom Burgkart M. (1975): Bárányhízlalás. Wirtschaftliche Lämmer produktion. Arbeiten der DLC, Band. 147. DLCVerlag. Frankfurt am. Main, 69.p. Dobrev D., Minev, P, Cenkov I. (1975): A bárányhús termelésének hatékonyabbá tétele. Sztara Zagora, Bulgária Nemzetközi Mezıgazdasági Szemle, 4.sz. Hafez E.S.E (1963): J. Anim. Sci. 22. 779.p. Hammond J. (1962): Landwirtschaftliche Nutztiere, Parey verlag Hamburg-Berlin, 1. aufl. Jávor A., Fésős L. (2000): Tenyésztési és fajtahasználati útmutató. A kiadás az FVM Agrártudományi Centrum Kht. támogatásával készült. Debrecen-Szikszó-Herceghalom, 1-36.p. Kukovics S., Molnár A., Mohácsi P., Mérı Gy., Ábrahám M. (1993): Keresztezett juh genotípusok tejtermelése. Állattenyésztés és Takarmányozás. No. 2. A juh és kecsketejtermelés fejlesztésének legújabb eredményei. (A kiskérıdzık gépi fejése 5. Nemzetközi Szimpóziumának magyar nyelvő kiadványa) Budapest, 1993. május 1420., 97-112.p. Molnár A., Kukovics S. (1999): A minıségi termelésfejlesztés lehetısége. Fajtatiszta és keresztezett brit tejelıjuhok termelési jellemzıi. Állattenyésztés és Takarmányozás Vol. 48., 724-727.p. Molnár Gy., Jávor A., Veress L. (1999): Tejtermelı keresztezésbıl származó végtermék bárányok hústermelése 1. Közlemény. Hizodalmasság. Állattenyésztés és Takarmányozás Vol. 48. 213-231.p. Molnár Gy., Jávor A., Veress L. (1999): Tejtermelı keresztezésbıl származó végtermék bárányok hústermelése 2. Közlemény. Vágóérték, húsminıség. Állattenyésztés és Takarmányozás Vol. 48. 339-356.p. Nagy I., Szanda J. (1998): Öntözött legelıre alapozott juhtermelés növelésének lehetıségei. XXVII. Óvári Tudományos Napok. Új kihívások a mezıgazdaság számára az EU-csatlakozás tükrében (Állattenyésztési szekció) I. kötet. Mosonmagyaróvár, 1998. szeptember 29-30., 140-144.p. Schuszter T., Kukovics S.- Molnár A. (1988): A tejtermelés fejlesztését célzó keresztezések hatása a hústermelésre. A tej, illetve a hús-gyapjú irányú fejlesztés lehetıségei. Juhtenyésztési Ankét, Gödöllı, 121128.p. Veress L., Kakuk T. (1976): Báránynevelés-hízlalás. Mezıgazdasági Kiadó, Budapest. Veress L., Niznikowski R., Medebenkov K.U. (1997): Possibilities of Merino improvement and breeding integration in Central Europe and Middle Asia. Acta Agronomyca Sciences, Hung., 45/2., 195.205.p. Veress L., Jankowski S.T., Schwark H.J. (1982): Juhtenyésztık kézikönyve. Mezıgazdasági Kiadó, Budapest, 536.p.
187
Mass increase analyses of lambs dropped by ewes crossbred for dairy production
Összefoglalás A különbözı tejelıkeresztezéső anyajuhok (merinó x keletfríz R1, merinó x pleveni R1, merinó x brit tejelı R1 és merinó) bárányainak napi tömeggyarapodását vizsgáltuk 19911998-ig a Szarvasi Öntözési Kutató Intézet legelıkísérleti telepén. A kutatás során megvizsgáltuk, hogy milyen fajtájú tenyészkosokkal javíthatjuk a hazai ökológiai viszonyokhoz jól alkalmazkodó merinó anyák tejtermelését, szaporaságát és hústermelését. A merinó és a keresztezett bárányok tenyésztési és termelési adatait számítógépen dolgoztuk fel. Kiszámítottuk a születési és választási testtömeg közötti korrelációs együtthatók értékeit és valószínőségi szintjeit. Megállapítottuk, hogy a különbözı genotípusú bárányok testtömeggyarapodása a születési testtömegtıl, a genotípustól, az alomszámtól, az ivartól és a takarmányozástól függ. A vizsgált különbözı genotípusú bárányok testtömeg-gyarapodásának dinamikája születéstıl a 21-28 napos életkorig az anyag tejtermelésétıl függ, csökkenı tendenciát mutat. Az ezt követı idıszakban 56 napos életkorig (választásig) a kiegészítı takarmány (széna, abrak) felvételétıl függıen növekvı tendenciát mutat. A merinó x keletfríz R1-es bárányoknál elérheti a napi 250-300 g-ot. Summary The daily mass increase of lambs dropped by ewes crossbred for dairy production (Merino x East-Frisian R1, Merino x Pleven R1, Merino x English dairy ewe R1 and Merino) was analyzed between 1991 and 1998 on the Grazeland Experiment Farm of Irrigation Research Institute in Szarvas. In the course of these studies we have analysed which breeds of rams can be applied to improve the dairy and meat production. The breeding and production data of Merino and crossbred lambs were processed by PC. It has been established that the body mass increase of the different genotype lambs depends on the birth body mass, genotype, number of cast, sex and feeding. The dynamics of body mass increase of the analyzed different genotype lambs depending on the milk-production of the ewes from dropping till 21 to 28 days of age of lambs and is characterized by a decreasing tendency. In the next period till 56 days age (delectation), the body mass is characterized by an increasing tendency depending on the uptake of supplementary fodder (hay, forage). It may reach 250 to 300 per day.
188
SUSTAINABLE EXPLOITATION OF MOUNTAIN EXTENSIVE PASTURE BY LIVESTOK WITHOUT STABLING Ján Novák, Kvetoslava Stankovičová University of Agriculture, Department of grassland ecosystems and forage crops, e-mail:
[email protected],
[email protected] Úvod Trávne porasty sú v stredoeurópskych podmienkach vytvorené z lesných spoločenstiev, ktoré tu predstavujú klimaxové štádiá. Ponechaním bez využívania sa trávne porasty sekundárnou sukcesiou zmenia späť na lesné spoločenstvá. Aby boli lúky a pasienky trvalo udržateľné je nevyhnutné ich využívať kosením (mulčovaním) alebo pasením. Pre výživu zvierat je dôležitá aj kvalita porastu, ktorú je možno vylepšiť prísevom kultúrnych druhov do mačiny porastu. Tým zároveň pomáhame antropogénne zvyšovať diverzitu rastlinných druhov. Vysokú diverzitu všeobecne chápeme ako dôležitú úlohu v udržaní kultúrnej hodnoty krajiny (Duru, Tallowin, Cruz, 2005). Materiál a metodika Pokus bol založený na jar v roku 2006. Experimentálne stanovište Diel leží v Stolických vrchoch. Je charakterizované z. š. 48° 25`, z. d. 19° 34` a nadmorskou výškou 920 m n. m. Klimatická oblasť územia je mierne teplá, podoblasť vlhká, okrsok mierne teplý a vlhký vrchovinový. Priemerná ročná teplota vzduchu je 6 °C, za vegetačné obdobie (IV.– IX.) 13 °C. Dlhodobý priemerný úhrn zrážok je 900 mm, za vegetačné obdobie 450 mm. Priemerný počet dní so snehovou pokrývkou je 80. Materská hornina stanovišťa je tvorené krištalinikom, so zastúpením leukokratných granitov a granodioritov. Na pôdotvornom substráte sa vytvorila kyslá hnedá pôda. Agrochemické vlastnosti stanovišťa uvádzame v tabuľke 1. Table 1: Agrochemical properties of the experimental locality Varianty1 UM G RG CG BG 1
Hĺbka odberu vzorky pôdy2 (mm)
N
0 - 100 101 - 200 0 - 100 101 - 200 0 - 100 101 - 200 0 - 100 101 - 200 0 - 100 101 - 200
1386 1015 2244 1100 1957 994 1411 683 1579 916
P
K
Mg
Ca
COX
(mg.kg-1) 16 13 34 16 15 14 18 17 82 20
171,50 122,50 714,00 582,50 276,50 200,00 336,50 256,50 362,90 283,00
92,50 56,50 164,00 91,50 100,00 76,50 122,00 65,00 183,00 42,50
343,00 239,00 1295,0 495,50 417,50 316,50 395,20 327,50 308,30 215,00
1,80 1,24 2,09 1,60 2,49 1,29 2,02 0,94 3,15 1,26
Humus pH/KCl (%) 3,11 2,14 3,82 2,77 4,29 2,23 3,49 1,63 5,43 2,18
5,20 5,10 5,50 5,00 5,00 4,50 5,20 5,10 6,40 4,50
variants, 2depth of soil sampling, UM - without management, G - grazing, RG - reseeding and grazing, CG cutting and grazing, BG - burned places and grazing
Experimentálne stanovište je založené v náhodne usporiadaných neúplných blokoch na odlesnenej ploche. Lesné spoločenstvo sa vytvorilo počas 50 rokov vplyvom sekundárnej sukcesie na zanechaných horských pasienkoch. Pokus tvorí 5 variantov: UM - bez manažmentu, G – pasenie, CG – kosenie a pasenie, RG – prísev a pasenie, BG – vypálené miesta po stromoch a pasenie. 189
V prvom roku bol trávny porast využívaný nasledovne: UM – s vylúčením akýchkoľvek pratotechnických zásahov, G – permanentne spásaný dobytkom plemena Charolaise, CG – kosený v období metania dominantných druhov tráv, RG - prísev uskutočnený 5. 5. 2006. Komponenty miešanky: Festuca pratensis – Otava 8 %, Phleum pratense L. – Sobol 5 %, Poa pratense L. – Slezanka 5 %, Dactylis glomerata L. – Rela 3 %, Trifolium repens L. – Ovčák 17 %, Lotus corniculatus L. – Polom 3 %, BG – spásaný na ploche bývalého spáleniska. Hovädzí dobytok sa zdržiaval na pasienku bez ustajnenia v priebehu celého roka. V prípade nepriazne počasie mal k dispozícii len prístrešok. V chove boli zaradené oddelene v oplôtkoch zvieratá bez trhovej produkcie mlieka (matky s teľatami, jalovice a býky). Botanické hodnotenie bolo uskutočnené odhadovou metódou projektívnej dominancie (D %) podľa Klappa (1965) stanovením percentuálneho zloženia rastlín vo floristických skupinách. Bonitácia (kvalita) trávneho porastu (EGQ) sa hodnotila podľa Nováka (2004) v škále hodnôt od 0 do 100 na základe pokryvnosti a kŕmnej hodnoty druhov v poraste. Na základe analýzy pokryvnosti bola robená diverzita rastlinných druhov v trávnom poraste podľa Shannonovho indexu (Beagon, M., Harper, J. L., Townsend, C.L., 1997). Výsledky a diskusia Pôvodný porast tvorilo spoločenstvo listnatého lesa s dominanciou Betula pendula, Corylus avellana a Populus tremula. Z rastlín dominovali tieňomilné druhy Scrophularia nodosa, Glechoma hederacea, Cruciata leavipes, Asperula odorata, Luzula sylvatica. V priebehu prvého roka sme zaznamenali v každom variante, okrem UM variantu, znižovanie podielu prázdnych miest v prospech botanických skupín tráv, leguminóz a najmä ostatných bylín. Graph 1: The botanic groups of plants cover during growth period Without management
Grazing
Cutting and grazing
100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 Grasses Leguminous plants White spaces
Similar species to grasses Other plants Woods
Burned places and grazing
Reseeding and grazing
100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 Grasses Leguminous plants White spaces
Similar species to grasses Other herbs Woods
Okrem UM ostatné varianty boli ovplyvnené využívaním trávneho porastu a pratotechnickými zásahmi. Vplyvom využívania porastu rovnako poklesol aj podiel náletov drevín z banky semien v pôde (graf 1).
190
Na variante bez manažmentu (UM) ponechaním porastu bez využívania sa začala spätnou sukcesiou znova uplatňovať asociácia lesného spoločenstva s prevahou druhov Populus tremula a Betula pendula a začala postupne nadobúdať charakter pôvodného listnatého lesa. Nárastom drevinovej vegetácia kríkov a stromov poklesol nielen podiel prázdnych miest, ale aj hodnotných druhov rastlín. Pri prevahe menej hodnotných druhov rastlín, najmä lesných tieňomilných druhov a drevín, výrazne znížila krmovinárska hodnota a kvalita krmu. To sa potvrdilo už v prvom roku výskumu. Z výsledkov vyplýva, že hodnota bonitácie trávneho porastu (EGQ) sa v porovnaní s ostatnými variantmi znížila a porasty v opakovaniach boli zaradené do skupiny málo hodnotných. V priebehu druhej polovice vegetácie bol zaznamenaný pokles druhovej diverzity porastu na hodnotu 2,07. Z uvedeného vyplýva, že ponechaním porastu bez akéhokoľvek využívania sa znižuje nielen druhová diverzita, ale aj estetická hodnota pastorálnej krajiny. Pre krajinotvorbu to nie je prospešné ani z hľadiska diverzity, trvalo udržateľného rozvoja trávneho porastu, ale ani z hľadiska estetického. Zhodujeme sa s názorom White et al. (2004), ktorí tvrdia, že diverzita rastlinného spoločenstva v celom využívanom území má byť podporovaná jednak v smere udržateľnosti farmy, ale aj druhovej diverzity rastlín. Už po prvom roku extenzívneho využívania horského pasienkového porastu sa ukázal z variantov ako najvhodnejší prísev a pasenie a kombinácia kosenia a pasenia. Prísevom pasienkových druhov do mačiny horského pasienkového porastu sa zvýšila kvalita krmu, čo je nezanedbateľný faktor pre výživu prežúvavcov. Prísevom sme pôvodný málo hodnotný trávny porast (28,85) vylepšil až na hodnotný (65,15). Viac ako polovičný nárast kvality sme zaznamenali na variante s kombináciou kosenia a pasenia porastu. Porast bol hodnotený v bodovej stupnici 0 – 100 (tabuľka 2). V CG variante sa druhová diverzita rastlín zvýšila z 1,05 na 1,94. V RG variante sa vplyvom prísevu pasienkových druhov zvýšila druhová diverzita z 0,95 na 2,66. Prísevom sa skvalitnil trávny porast a zvýšila sa aj jeho využiteľnosť pre zvieratá. Aby sme horskú krajinu udržali v trvalo udržateľnom rozvoji nutná je antropogénna činnosť. V marginálnych oblastiach LFA (Less favoured Areas) jednou z najprospešnejších činností na ich udržanie je chov a pasenie zvierat. Trávne porasty boli využívané kontinuálnym alebo rotačným pasením a časť slúžila na produkciu sena pre zimné kŕmne obdobie. Pasenie od skorej jari do tvorby snehovej pokrývky umožňuje tvorbu optimálne zahustenej mačiny bez ohrozenia porastov burinovými druhmi, pretože sú spasené hneď ako sa objavia spolu s hodnotnými trávami, leguminózami a ostatnými bylinami. Nemajú šancu tvorbou širokých listov zatieňovať nižšie narastajúce rastliny a svojou silnou konkurenčnou schopnosťou ich z porastu vytesniť. Permanentným pasením sa udržiava a zlepšuje štruktúru a heterogenita mačiny. Intenzitou pasenia v krajine sa podporuje trvalo udržateľný rozvoj a diverzita rastlinných druhov, pritom sa umožňuje aj ich ochrana tak ako uvádza McIntyre (2003). Následkom selektívneho výberu rastlín zvieratami, zošľapovaním, kolobehom a rozptýlením živín sa okrem diverzity rastlín zvyšuje aj diverzity živočíchov (Rook a Tallowin, 2003). Zanechanie trávnych porastov bez využívania je preto z poľnohospodárskeho, ekologického, ale aj krajinotvorného hľadiska nevhodné. Na vypálených miestach po likvidácii lesného spoločenstva (BG variant) sme zaregistrovali zvýšený obsah fosforu a draslíka v pôde (tabuľka 1). Formujúci sa trávny porast bol počas vegetačného obdobia podporovaný zásobou týchto živín, čo sa prejavilo aj na skladbe spoločenstva v prospech leguminóz.
191
Table 2: Grassland quality under the influence systems of management Floristické skupiny1
UM
G
CG
RG
BG
1 2 1 2 1 2 1 2 1 2 Trávy2 27,11 22,14 9,87 12,17 8,14 10,28 11,61 24,75 1,81 2,79 Trávam podobné druhy3 0,50 0,50 0,13 0,04 0,25 0,25 0,04 0,04 0,04 0,04 Leguminózy4 1,80 0,93 4,05 5,71 1,29 14,59 13,75 36,59 7,76 15,85 Ostatné byliny5 10,73 10,14 7,56 8,87 4,88 6,05 3,49 3,77 0,96 2,42 EGQ 40,14 33,71 21,61 26,79 14,56 41,61 28,89 65,15 10,57 21,10 1 - EGQ at the began of growth period, 2 - EGQ at the ended of growth period, 1 floristic groups 2 grasses, 3 similar species to grasses, 3 legumes plants, 5 other herbs, EGQ - evaluation of grassland quality, UM - without management, G - grazing, RG - reseeding and grazing, CG - cutting and grazing, BG - burned places and grazing Poďakovanie Príspevok bol riešený za pomoci projektu VEGA č. 1/3453/06.
Literatúra Beagon, M., Harper, J. L., Townsend, C.L. 1997: Ekologie jedinci, populace a spoločenstva. Olomouc : Univerzita Palackého. 1997, s. 615-620, 664 ISBN 80-7067-695-7. Duru, M., Tallowin, J., Cruz, P. 2005: Functional diversity in low-input grassland farming systems: charakterisation, effect and management. Agronomy Research 3 (2), 125-138 Klapp, E. 1965: Grünlandvegetation und Standort nach Beispielen aus West-, Mittel- und Stüddeutschland. Verlag Paul Parey, Berlin und Hamburg. McIntyre, S. et al. 2003: The relative importance of cattle grazing in subtropical grasslands: does it reduce or enhance plent biodiversity? Journal of Applied Ecology 40, 445-257. Novák, J. 2004: Evaluation of grassland quality. Ekológia (Bratislava), Vol. 23, No.2, p. 127-143. Rook A.J. a Tallowin, J. 2003: Grazing and pasture management for biodiversity benefit. Animal research, 52, 181-189 White, T.A. et al. 2004: Plant ecological strategies: some leading dimensions of variation between species. Annual Review of Ecology and Systematics 33, 125-159.
Abstract Last 50 years was making the forest association on the abandonment pasture. On the deforested site was established experimental research with five variants (UM - without management, G - grazing, RG - reseeding and grazing, CG - cutting and grazing, BG - burned places and grazing). The experiment is located in the site Diel in Stolicke Mountains with altitude 920 m and acid brown soil. Follow from one-year results, that reseeding and grazing variant and combination cutting and grazing variant were the most sustainable already after utilization of mountain pasture in the first year. The original less valuable grassland (28.85) was improved by reseeding to valuable grassland (64.15). Part blank spaces were markedly lower and species diversity was higher. On this variant for cattle breed in comparison unmanaged grassland was markedly increased of quality crop for livestock. In abandonment grassland without exploitation on the variant without management (UM), the association of forest community was created by succession with decrease of diversity and quality of grassland. The burned places with higher contents of phosphorus and potassium in the soil, showed increase representation of legumes. The higher species diversity is condition for sustainable development of the landscape. Key words mountain pasture, livestock, without management, reseeding, grazing, cutting, burned places
192
KÜLÖNBÖZİ LEGELTETÉSI MÓDOK HATÁSA A GYEPNÖVÉNYZETRE ÉS A JUHOK KONDÍCIÓJÁRA Póti Péter, Pajor Ferenc, Láczó Edina Szent István Egyetem, Szarvasmarha- és Juhtenyésztési Tanszék 2103, Gödöllı, Páter Károly u. 1. Bevezetés A tömegtakarmány-gazdálkodás egyik legolcsóbb, valamint a kérıdzı állatok igényeihez közel álló lehetısége a hagyományos rét- és legelıgazdálkodás. A magyarországi természetes gyepekre jellemzı kisülési idıszak, valamint a legeltetési idény megnyújtása miatt fontos a termésbiztonságot és hozamot növelı legeltetésre és tartósított tömegtakarmány készítésre egyaránt alkalmas növényfajok és fajták termesztése (Bedı és Póti, 1999, Szemán és mtsai (2004). A szántóföldi növénytermesztésbe illesztett tömegtakarmány termesztés, mely vízrendezést igényelhet (talajvíz elvezetés, árvízvédelem), sok esetben ellentmondásos helyzetet idézhet elı, mivel az elvezetett vízmennyiség lehet, hogy a száraz, aszályos idıszakban éppen elég lenne. Ezért ebben az esetben a víztakarékos talajmővelés, és a szárazságtőrı, rövid tenyészidejő, nagy zöldtömeget adó fajok (pl. szudánifő), illetve fajták termesztése vezethet eredményre, mivel az öntözés ebben az esetben jelenleg gazdaságtalan. Mindez intenzív termesztést – tápanyag ellátást és talajmővelést – igényel (Gyuricza és Birkás, 2000; Birkás és Gyuricza, 2004). A megtermelt tömegtakarmány megfelelı tartósítása és tárolása jelentıs mértékben növeli a takarmányellátás biztonságát és a jövedelmezıséget. A másik lehetıség a tömegtakarmány-gazdálkodásban a nem szántóföldi tömegtakarmányokra alapozott tömegtakarmány elıállítás. Itt lehet megemlíteni a gyepre alapozott hagyományos rét- és legelıgazdálkodást, valamint a legeltetési idény megnyújtását, a termésbiztonságot és hozamot (szárazanyag) növelı különbözı legeltetésre és tartósított tömegtakarmány készítésre egyaránt alkalmas növényfajok és fajták termesztését (Bedı és Póti, 1999). Szemán és mtsai (2004) erre a célra legalkalmasabbnak a kúszó lucernát és a magyar rozsnokot találták. További lehetıség a helyi területi adottságokból származó elınyök szakszerő kihasználása, mint pl. üde- és szárazfekvéső területek eltérı idıben történı legeltetése, kaszálása. Ebben az esetben is nagymértékben befolyásolja az adott terület állateltartó képességét a megtermelt tömegtakarmány hasznosítása, a különbözı legeltetési és tartósítási módok. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a szántóföldi növénytermesztésbıl jelentıs mennyiségő tömegtakarmányként felhasználható melléktermék nem kerül felhasználásra, így veszendıbe megy, illetve megsemmisítésük, eltakarításuk nagy költségeket emészt fel. A gyepterületek szakszerő legeltetése kiskérıdzıkkel a kedvezı élettani és gazdasági hatásán túl, környezetgazdálkodási szempontból is nagy jelentıségő. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a téli idıszakra is biztosítható ezekrıl a területekrıl részben, vagy egészben a tömegtakarmány szükséglet. Aszályos években is jelentıs mennyiségő takarmány takarítható be az üde fekvéső területekrıl. Ennek elıfeltétele a szakszerő legelıhasználat (az adott körülményeknek megfelelı legeltetés, kaszálás, tápanyag ellátás, stb.), a legelı állateltartó képességével arányos állománynagyság, és az adott terület ökológiai adottságainak megfelelı botanikai összetételő legelı. Nagyon fontos éppen ezért a kiskérıdzıkkel kapcsolatos rét-legelıgazdálkodásban is, hogy a regionalitásból adódó specialitások (mikroklíma, üde-szárazfekvés, sík-lejtısfekvés, stb.) fokozott hangsúlyt kapjanak, és ennek alapján legyen megteremtve a fajta-környezet (technológiai is)- piac összhangja. Ennek megfelelıen ki kell alakítani az adott területre vonatkozó különbözı elıírásokat és normatívákat (egységnyi területre vonatkozó
193
állománylétszám megállapításokat, esetleges legeltetési és kaszálási korlátozásokat, speciális funkciókból adódókat, pl. árvizes és belvizes területek használatából származó elıírásokat, stb.). A piacképes minıségő és megfelelı mennyiségő árualap tervszerő elıállításának lehetıségét. A helyi speciális, pl. kulturális szokások és hagyományok figyelembe vétele, esetleges idegenforgalmi stb. céllal történı kihasználását. Éppen ezért a korábbi években (2004-2006) a termésbiztonságot és állateltartó képességet, valamint a környezetvédelmet, szolgáló kutatásokat, illetve a különbözı legeltetési módok hatását vizsgáltuk, illetve vizsgáljuk a legelı-állat kapcsolatára. A vizsgálatok anyaga és módszere Tiszaszılısön (Jász-Nagykun-Szolnok Megye) vizsgáltuk a gyepnövényzet legeltethetıségét. A kijelölt területeken termésbecslésre és botanikai összetétel megállapítására került sor. Vizsgáltuk továbbá a különbözı módon legeltetett területek állateltartó képességét, anyaállatok kondícióját. Az anyaállatok kondíciójának megállapítására 5 pontos skálát használtunk. Az eltérı legeltetési módok (pásztoroló és szakaszos) hatását, a legelıterületet (ısgyep) két azonos nagyságú részre 15- 15 ha osztattuk, melynek egyik felét pásztorolva, a másikat szakaszosan legeltettük 50-50 anyajuhval. A kísérletek eredménye és diszkussziója Vizsgálatunkat Tiszaszılısön végeztük, ahol értékeltük a pásztoroló-, és a szakaszos legeltetés hatását a gyepnövényzetre és az állatállományra. A szakaszosan legeltetett területen kisebb volt a gyomborítottság, továbbá kisebb volt a takarmányozás szempontjából kedvezıtlen növények aránya is, összehasonlítva a hagyományosan, pásztorolva legeltetett területeket. Az 1. ábra az anyaállatok kondíciójának alakulását mutatja. Az eredményeinkbıl megállapítható, hogy a szakaszosan legeltetett területen az anyajuhok kondíciója szignifikánsan (P<0,05) nagyobb, illetve kedvezıbb volt, mint a hagyományosan legeltetett anyáknak. 1. ábra: Különbözı legeltetési módon legeltetett anyajuhok kondíciójának alakulása 2,9
2,8
szakaszos hagyományos
Kondíció pont
2,7
2,6
2,5
2,4
2,3 V
VI
VII
VIII
IX
X
Kondíció bírálat idıpontja (hónap)
194
A termés mennyiség, valamint a taposási veszteség alakulását a 2. ábra mutatja be. Az eredményeinkbıl megállapítható, hogy a szakaszos legeltetés egyértelmően javítja az adott terület állateltartó képességét. A korábbi eredményeink alapján a kedvezı hatás aszályos idı esetén nagyobb, mint kedvezıbb, csapadékosabb idıjárás esetén. Továbbá a taposási veszteség a szakaszos legeltetés esetén kb. a fele volt, mint a hagyományos legeltetés esetén (P<0,05). 2. ábra: Termés mennyiség és a taposási veszteség alakulása különbözı legeltetési módok esetén 0,1
1,60
0,095
1,20 0,09
1,00 0,80
0,085
0,60
0,08
0,40
termés veszteség, t (széna)/ha
termés mennyiség, t (széna) / ha
1,40
termés mennyiség taposási veszteség
0,075
0,20 0,00
0,07 szakaszos
hagyományos
Összefoglalva, a szakaszos legeltetés a lelegelt gyepnövényzet számára biztosított megfelelı hosszúságú regenerációs idınek /25-30 %-kal nagyobb terméshozam/, a 20-23 %kal kisebb taposási veszteségnek /nagyobb a hasznosult, felvett főmennyiség/, a tervezhetı kaszálásnak /a le nem legeltethetı területeket nem járatják csak kaszálásuk, történik meg/, és a kedvezıbb botanikai összetételnek köszönhetı /az állatok kevésbé tudnak válogatni, a nem kedvelt növényeket is lelegelik/. A szakaszos legeltetésnek számos más elınye is van a pásztoroló legeltetéssel szemben, pl. kisebb stresszbıl, felesleges mozgatás hiányából adódóak, amelyek megnyilvánulnak az anyaállatok testsúlyában, kondíciójában is. Következtetések A pásztoroló és szakaszos legeltetés hatását vizsgálva megállapítható, hogy az anyajuhok kondíciója szignifikánsan kedvezıbb a szakaszos legeltetés alkalmával. Továbbá a szakaszos legeltetés esetén 25-30 %-kal nagyobb a terméshozam, 20-23 %-kal kisebb a taposási veszteség, mint a pásztoroló legeltetés esetében, valamint a legelıterület botanikai összetétele is kedvezıbben alakult. KÖSZÖNETNYÍLVÁNÍTÁS A kutatómunkát a GVOP (2004) 0058/3.0. pályázata támogatta.
195
Forrásmunkák jegyzéke Bedı S., Póti P. (1999): A legelı, mint takarmány szerepe a juhtenyésztésben. Állattenyésztés és Takarmányozás, 48. 6. 690-692. p. Birkás M., Gyuricza Cs. (2004a). Agroökoszisztéma elemek kölcsönhatásainak vizsgálata mővelési kísérletben. Agro 21 füzetek, 37. szám, 97- 110. p. Gyuricza Cs., Birkás M. (2000). A szélsıséges csapadékellátottság hatása egyes növénytermesztési tényezıkre barna erdıtalajon, kukoricánál. Növénytermelés, 49. 6. 691- 706. p. Szemán L., Barcsák Z., Tasi J. (2004): Gyepalkotó fajok és fajták válogatási sorrendje, anyajuhok legelési viselkedése alapján. Állattenyésztés és Takarmányozás, 53. 4. 385-393. p.
EFFECT OF DIFFERENT GRAZING METHODS ON GRASS AND CONDITION OF SHEEP Summary We evaluated the effect of different grazing methods (continuous and rotational) on grass and condition of shep in Tiszaszılıs (Jász-Nagykun-Szolnok County). The field were partition into two parts (each part were 15-15 ha). One of it was grazing continuous; the other part was grazing rotational by 50-50 Hungarian Merino ewes. We compared the hay yield (5 samples), the stocking capacity and tread loss in the examined farm. We evaluated the botanical contents, and crop yield in different fields, and measured the animals’ condition status (1-5 scores). The botanical contents were better (it was smaller the grass weed surface coverage) on pasture which was grazed by rotational method than continuous method. The condition of ewes on grass by rotational was better compared with grazed ewes by continuous method (P<0.05). The results showed the rotational grazing method better then continuous method (25-30% greater crop production and 20-23% less tread loss, furthermore the botanical content was more favourable). Összefoglalás Vizsgálatunkat Tiszaszılısön végeztük, ahol eltérı legeltetési módok (pásztoroló és szakaszos) hatását értékeltük a legelıterületre, valamint az anyajuhok kondíciójára. A legelıterületet (ısgyep) két azonos nagyságú részre 15-15 ha osztattuk, melynek egyik felét pásztorolva, a másik felét szakaszosan legeltettük 50-50 anyajuhval. A kijelölt területeken termésbecslésre (5 széna minta alapján) és botanikai összetétel megállapítására került sor. Megállapításra került a különbözı területek állateltartó képessége, az anyaállatok kondíciója. A szakaszosan legeltetett területen kedvezıbb a botanikai összetétel, mint a hagyományosan, pásztorolva legeltetett területeken. Az eredményeinkbıl megállapítható, hogy a szakaszosan legeltetett területen az anyajuhok kondíciója szignifikánsan (P<0,05) kedvezıbb volt, mint a hagyományos legeltetési módon legeltetett anyáknak. A szakaszos legeltetés egyértelmően jobb, mint a hagyományos pásztoroló legeltetés (25-30 %-kal nagyobb terméshozam, 20-23 %-kal kisebb taposási veszteség, valamint kedvezıbb botanikai összetétel).
196
HÚSHASZNÚ ÁLLOMÁNYOK TENYÉSZÜSZİINEK FELNEVELÉSE EXTENZÍV LEGELİKÖN Stefler József*, Manfred Golze** *Kaposvári Egyetem, Állattudományi Kar, Kaposvár **Szászországi Mezıgazdasági Intézet, Köllitsch/Németország Bevezetés Az extenzív gyepek (hozam: 1-3 t széna/ha) ésszerő hasznosítása a kontinentális klímájú Közép-Európa-i régióban évtizedek óta vizsgálat tárgya. A szerzık többsége úgy foglal állást, hogy ezek a gyepek tejtermelı tehén számára nem, de húsmarha számára megfelelı életteret szolgáltatnak, és többé-kevésbé kialakultak azok a tartási-takarmányozási-szaporítási technológiák, melyek révén a helyi adottságokhoz igazodva eredményes vágómarha-elıállítás folytatható. Fontos részletkérdés, ugyanakkor kevéssé kidolgozott ezen belül a tenyésztésre szánt üszıborjak felnevelése. A dilemma lényege, hogy a tenyészüszık relatív táplálóanyag-igénye felülmúlja a húshasznú tehenekét, ugyanakkor a felnevelést többé-kevésbé azonos körülmények között vagyunk kénytelenek folytatni. Ebbıl adódóan igen gyakori, hogy az üszık táplálóanyag-ellátása elmarad a kívánatostól, ennek következménye pedig a csökött, gyenge teljesítményő, a törzsállományba nehezen integrálható, és rövid idın belül selejtezésre szoruló tenyészállatok nyerése. E problémakör jobb megismeréseire, továbbá a technológiák korszerősítésének igényével több évtizede közös vizsgálatokat folytatunk a Szászországi Mezıgazdasági Intézet munkatársaival, lévén, hogy ez a németországi tartomány sok tekintetben hozzánk hasonló klimatikus adottságokkal rendelkezik. (Átlagos csapadék 590 mm, gyakori a nyári aszály, a talajréteg sekély stb.). A vizsgálatok célja, módszere A vizsgálatok során széleskörő üzemi adatgyőjtéssel mindenek elıtt arra kerestünk választ, hogy milyen összefüggés van a tenyésztésbe vett üszık életkora, fejlettsége és a vemhesülési eredmények között. Van-e ebben a tekintetben különbség a bikával fedeztetett ill. mesterségesen termékenyített üszık teljesítményei között? Ezt követıen modellvizsgálatot végeztünk arra vonatkozóan, hogy a szoptatási idıszakban nyújtott abrak-kiegészítés mennyiben növeli az üszıborjak súlygyarapodását, és milyen mértékben javítja a kívánatos növekedés és fejlıdés esélyeit. Eredményeink alapján ajánlásokat teszünk – néhány – a húsmarhaállományok tenyészüszınevelésben kívánatos célparaméterre, ill. ezek érvényesítésére a gyakorlatban. Eredmények A húshasznú üszık termékenységére vonatkozó adatokat az 1. táblázatban mutatjuk be. Az adatok nagyszámú üzembıl (172) több évjáratból (1995-2000) származnak, így mindenek elıtt a populáció átlagos termékenységét jelzik. Az állatok keresztezettek voltak, és a régióban széles körben tenyésztett középnagy testő húsfajtákra alapozódtak (döntıen hegyitarka, de jelentıs mértékben limousin, charolais, kisebb génhányadban lapály fajták is szerepeltek). A változatos környezeti és genetikai tényezık hatását a nagy egyedszám bizonyos mértékig kiegyenlítette, így a kapott eredmények figyelemre méltóak. Az adatokból egyértelmően kitőnik, hogy a szakmailag kívánatos életkorban tenyésztésbe vett üszık termékenysége messze felülmúlja az idıskorban (20 hónap felett) vemhesített társaik eredményeit. Az elsı csoport 90 %-ot meghaladó vemhesülése a versenyképességet 197
garantáló szintet eléri, míg a megkésett – feltehetıen a gyengébb felnevelés alatti táplálóanyag-ellátás miatt növekedésükben is fejlıdésükben elmaradt – állomány termékenysége az elfogadható szintet sem éri el (50-60 %). Érdekes megfigyelés, hogy a bikával fedeztetett üszık érzékelhetıen jobb arányban fogamzottak, mint a mesterségesen termékenyített társaik. Ettıl függetlenül az életkor hatása a szaporítás módjától függetlenül érvényesült. Fontos tapasztalat az is, hogy az üzemek közel felénél az üszık tenyésztésbe vétele a kívánatoshoz képest késik, ami a tenyészüszınevelés általános problémájára hívja fel a figyelmet! A tenyésztésre szánt üszıborjak felnevelése során kézenfekvı lehetıség, hogy az extenzív gyepek nyújtotta szerény táplálóanyag-ellátást a borjak kiegészítı abrakolásával (borjúóvoda) egészítsük ki. Ennek mértékére és a növekedési erélyre gyakorolt hatás kimutatására végzett modellvizsgálatok eredményeit a 2. táblázatban foglaltuk össze. Az adatokból kitőnik, hogy egy szerény mértékő abrakkiegészítés (a szopatás 3. hónapjától választásig összesen 40 kg abrak/borjú) hatására is érzékelhetıen nı az üszıborjak súlygyarapodása (+ 100 g/nap), és ez jó esélyt kínál a késıbbi utóneveléshez is. A kísérleti adatokra alapozva ajánlásokat készítettünk a húshasznú tenyészüszık felnevelése során elérni kívánatos célparaméterekre (3. táblázat). Jól látható, hogy az eredményes tenyészüszınevelésben a szélsıségesen extenzív tartás-takarmányozás nem vezet eredményre, az üszık élettanilag kívánatos növekedése és fejlıdése az esetek többségében csak kiegészítı takarmányozással valósítható meg. Figyelemmel arra, hogy ennek elmulasztása a várt borjúszaporulat radikális csökkenéséhez és a selejtezési arányok drasztikus növekedéséhez vezetnek, választási lehetıségünk alig van. Kiegészítı takarmányozásra a szoptatás és az ezt követı idıszakban egyaránt szükség van. Következtetések A tenyészüszık a húsmarhánál igényesebbek, ezért extenzív gyepterületeken a tenyészüszınevelést az árutermeléstıl részben elkülönítetten, a tenyésztıi célkitőzéseknek megfelelıen irányítottan kell végezni. Fıbb irányelvek: • tenyészüszıt az ellési szezon elején született üszıborjak közül kell választani, mert ezek „lépéselınyben” vannak társaikkal szemben az egész szopatási idıszak alatt • a borjak abrakolását – különösen az egyciklusos elletést folytató gazdaságokban – borjúóvoda létesítésével meg kell oldani • az elsıborjas teheneket lehetıség szerint külön gulyába tartsuk, így lehetıség van az ellést követıen a termékenyítési idıszak végéig „flushingolni” ıket. Ez nemcsak jobb fogamzást, de a jobb tejtermelés révén a tılük születı üszıborjak gyorsabb növekedését is szolgálja. • az üszık vemhesítésére könnyő ellést „ígérı bikát” vagy fajtát (pl.: angus) jelöljünk ki • tenyészüszık vemhesítésekor a kívánatos élısúly minimálisan a kifejlett tehenek élısúlyának 60-65 %-a legyen.
198
1. táblázat: Húshasznú tenyészüszık* termékenysége az életkor és a szaporítási mód függvényében Tenyésztésbevételi életkor 14-20 hónap 20 hónap fölött
Fedeztetett
Vemhesült
n 2.642
n 2.433
% 92,1
beállított n 1.710
2.664
1.662
62,4
2.390
vemhesült n % 1.601 93,6 1.550
64,9
Mesterségesen termékenyített beállított vemhesült n n % 932 832 89,3 274
112
40,9
* Genotípus: hegyitarka, limousin, charolais és kisebb részt lapály génhányadú, keresztezett állományok
2. táblázat: Abrakkiegészítés hatása a borjak növekedésére húsmarhatartásban Megnevezés Abrakkiegészítés nélkül Abrakkiegészítéssel 40 kg/borjú
39,9
205 napos választási súly, kg 215,1
Súlygyarapodás, g/nap 855
40,1
237,5
940
n
Születési súly, kg
64 44
Megjegyzés: tehenek genotípusa: Limousin x Hegyitarka borjak apasága: Hegyitarka
3. táblázat: Célparaméterek húshasznú tenyészüszık felnevelésében Fajta/típus Közepes, ill. nagytestő fajták (650-700 kg tehénsúly) Kis- ill. közepes testő fajták (550-650 kg tehénsúly)
Születési súly (kg)
Súly fedeztetéskor (kg)
Súlygyarapodás a szoptatás alatt (7 hónap) (g/nap)
205 napos választási súly (kg)
37-43
380-450
850-950
220-240
700-800
30-36
320-380
750-850
190-22
600-700
Súlygyarapodás választástól termékenyítésig (8 hó) (12 hó) (g/nap) (g/nap) 500-550
199
Összefoglalás A szerzık extenzív gyepeken felnevelt húshasznú tenyészüszık termékenységét vizsgálták – nemzetközi együttmőködésben szászországi adatok alapján. 5.000 állat adatai alapján megállapították, hogy a fiatalon (14-20 hónapos életkor) vemhesített üszık termékenysége igen jó (89-93 %), míg a 20 hónaposnál idısebb – feltehetıen az üszınevelés során lemaradt társaik vemhesülése lényegesen gyengébb (60 %). A bikákkal fedeztetett üszık vemhesülési aránya 4-10 %-kal jobb volt, mint a mesterségesen termékenyített társaiké, de az életkor hatása a szaporítási módtól független volt. Technológiai ajánlásokat fogalmaznak meg a húshasznú tenyészüszık felnevelésére, melyben a borjak kiegészítı abrakolását, valamint a választás és tenyésztésbe vételi idıszakra 700-800 g/nap súlygyarapodást tartanak kívánatosnak. Summary Reproductive performance of beef heifers raised on extensive grassland was examined in international cooperation based on earlier Saxon’s results. Five thousand (5000) heifers were used to examine the fertility in different covering age. Authors recognized that younger heifers (14-20 months) had a greater reproductive performance (89-93%) and heifers over 20 months of age had lower fertility (60%). When the effect of the age was independent from the breeding method heifers covered by bulls has 4-10% better fertility than heifers were artificially inseminated. Authors suggested different technological methods to raising beef heifers, like supplemental forage during the suckling period and an average 700-800 gram daily gain from weaning until the first mating.
200
ADALÉKANYAGOK ÉS BIOLÓGIAI TARTÓSÍTÓSZEREK FELHASZNÁLÁSA A FŐSILÓZÁSBAN Szőcsné Péter Judit, Avasi Zoltán Szegedi Tudományegyetem Mezıgazdasági Kar Takarmányozástani és Mőszaki Intézet, Hódmezıvásárhely Bevezetés A főfélék biztonságos erjedését fonnyasztással vagy silózószerek (adalékanyagok, tartósítószerek) alkalmazásával, vagy a kettı kombinálásával lehet elısegíteni. Száraz, meleg, napos idıben a fonnyasztás, csapadékos idıjárás esetén a silózószerek használata lehet a megoldás. A biológiai tartósítószerek alkalmazása hazánkban a fő silózásában nem gyakori, pedig több kísérlet bizonyítja, hogy ezekkel kedvezıen szabályozhatjuk az erjedési folyamatokat. (Avasi és Szőcsné 1999, Seale, D.R. 2003). A kevés pillangóst tartalmazó főkeveréknek a bimbózástól a virágzás kezdetéig számottevı a cukortartalma, ezért 30%-ig elegendı fonnyasztani. A szárazanyag-tartalmat és az erjeszthetı szénhidráttartalmat megfelelıen növelhetjük 12-20% szárított cukorrépaszelettel (Kakuk és Schmidt 1988). Az 5-10 cm-esre szecskázott szalmának 10 %-nyi (Kota és Vinczeffy 1991), vagy szecskázott kukoricaszárnak 30%-nyi mennyiségét 10-15 cm-enként rétegezve, vagy a felszecskázott főhöz történı egyenletes hozzákeverésével (pl. trágyaszóró kocsi segítségével) úgyszintén javul a fő erejeszthetısége (Szőcsné és Avasi 2005). Ezen adalékanyagok azért is hasznosak, mert jó nedszívók és megakadályozzák a környezetszennyezı csurgaléklé elszivárgását (Woolford 1984, Wilkins és mtsai 1999). Kísérletünk célja az erısen fonnyasztott fő silózásakor annak megállapítása volt, hogy érdemes-e biológiai tartósítószert alkalmazni, javul-e ezáltal az erjedés dinamikája, és a siló megbontását követıen a szenázs aerob stabilitása. Tehát a nagy szárazanyag-tartalmú főbıl a tartósítószerrel nem kezeltnél jobban erjedı, hosszabb ideig romlatlan szenázs készítését kívántuk elısegíteni. Csapadékos idıjárás esetén, amikor a renden történı fonnyasztás a veszteségek növekedésének jelentıs kockázatával jár, eredményesen használhatunk szárazanyag-növelı adalékanyagokat is. Erre irányuló kísérletünkben a kukoricacsutka feldolgozásának melléktermékeit próbáltuk ki. A kukoricacsutka feldolgozása során a csutka speciális ırlése és rostálása után különbözı csutka-frakciókat nyernek, melynek egy része az iparban széleskörben felhasználható, másik részét értéktelen melléktermékként keletkezik. Kísérletünk célja a kukoricacsutka feldolgozás fıtermékének és melléktermékének a fősilózásban olyan mennyiségben való alkalmazása volt, mellyel elısegíthetjük a kedvezı fermentációt, és emellett a szilázs táplálóanyag-tartalma sem csökken számottevıen. Anyag és módszer Fősilózás biológiai tartósítószerrel Kísérletünkben közepesen szikes öntéstalajon kialakult, évente egyszer kaszált ısgyep termését silóztuk. A gyep elızetes botanikai vizsgálata során megállapítottuk, hogy a pázsitfőfélék (Gramineae) aránya mintegy 70% (fıleg Agrostis stolonifera, Alopecurus pratensis, Festuca pseudovina). A viszonylag kevés pillangós növény (Lotus, Trifolium és Vicia fajok) mellett jelentıs volt az egyéb kétszikőek aránya is (Ranunculus, Achillea, Gallium, Euphorbia, Melandryum, Capsella). A május közepén betakarított fő a viszonylag vékony renden rendkívül gyorsan fonnyadt és a néhány órával késıbb történı szecskázásig szárazanyag-tartalma meghaladta a 60%-ot. A 2-4 cm-esre szecskázott alapanyagból egyrészt erjedésdinamikai vizsgálatok céljára 4,2 liter őrtartalmú befıttes üvegekben ún. mikrosilókat készítettünk, másrészt a táplálóanyag201
tartalom és a fermentációs termékek laboratóriumi vizsgálatához és a kész szenázsok aerob stabilitásának mérése céljából 200 l őrtartalmú mőanyag hordókban un. modell silókban készítettünk szenázst. Kezelések: 1. Kontroll 2. Biomax SI biológiai konzerválószer (2g/tonna alapanyag) 3. Biomax-5 biológiai konzerválószer (1g/tonna alapanyag) A Biomax SI silózószer a Lactobacillus plantarum tejsavtermelı baktérium speciálisan szelektált - nagy szárazanyag-tartalom mellett is - igen aktívan szaporodó és termelı törzsét tartalmazza 5x1010 CFU/g mennyiségben. A Biomax-5 silózószer ugyancsak a Lactobacillus plantarum két specifikus törzsét (PA-28 DSM13367 és K-270 DSM13366) tartalmazza. Kezelésenként 30-30 db mikrosilót és 5-5 db modell mérető silót készítettünk. A mikrosilókból az erjedés 1. 2. 4. 10. 30. és 60. napján 5-5 db-ot bontottunk fel erjedésdinamikai vizsgálatok céljából. A modell silókat a besilózást követı 60. napon bontottuk fel. Fősilózás adalékanyaggal Kísérletünkben két termék-frakciót használtunk a nagy nedvességtartalommal betakarított fő szárazanyag-tartalmának növelésére: Az egyik frakció az iparban is használatos fıtermék (a továbbiakban fıtermék), a másik frakció a feldolgozás mellékterméke (a továbbiakban melléktermék). Mindkét termék szárazanyag-tartalma 90% feletti. A fıtermék nyersfehérje tartalma valamivel magasabb, de mind a könnyen erjeszthetı szénhidrát tartalom, mind pedig a rosttartalom kevesebb, mint a melléktermékben. A fıtermék lignin tartalma jelentısen magasabb, mint a mellékterméké (1. táblázat). 1. táblázat: A kukoricacsutka feldolgozás két felhasznált frakciójának összetétele Megnevezés
Szárazanyag Ny. fehérje Ny. zsír Ny. rost N-mentes kiv.a. Ny. hamu NDF ADF ADL Cellulóz Hemicellulóz
% g/kg sz.a. g/kg sz.a. g/kg sz.a. g/kg sz.a. g/kg sz.a. g/kg sz.a. g/kg sz.a. g/kg sz.a. g/kg sz.a. g/kg sz.a.
Fıtermék
Melléktermék
91,9 72 6 331 97 495 754 435 118 317 319
92,8 52 1 358 24 566 894 508 80 428 386
Kísérletünkben a nagy nedvességtartalmú zöld fő alapanyaghoz a fenti csutkafeldolgozási frakciókból 10 ill. 20%-ot kevertünk. Kezelések: 1. Fő önmagában (kontroll) 2. Fő + 10% kukoricacsutka fıtermék 3. Fő + 20% kukoricacsutka fıtermék 4. Fő + 10% kukoricacsutka melléktermék 5. Fő + 20% kukoricacsutka melléktermék 202
A silózási alapanyagot és az adalékanyagot egyenletesen összekevertük és 200 l őrtartalmú mőanyaghordókban modellsilókat készítettünk. A silókat a besilózás után 60 nappal bontottuk fel laboratóriumi vizsgálatok céljából. Az alapanyagok és a kész szenázsok ill. szilázsok fontosabb beltartalmi paramétereit az MSZ takarmányokra vonatkozó vizsgálati módszerei szerint határoztuk meg. A tejsav és illósavtartalmat Chrom-5 gázkromatográffal, a pH-t OP 211/1, az ammóniát OP264/1 mőszerrel mértük. A silók bontása után 7 napig vizsgáltuk a szilázsok aerob stabilitását Honig (1986) módszerét követve. A hımérséklet alakulását óránként mértük és PC számítógéppel Excel táblázatban rögzítettük. Eredmények Fősilózás biológiai tartósítószerrel A kezeletlen és kezelt fő pH-jának alakulását, valamint az erjedés során keletkezı fontosabb fermentációs termékek termelıdésének ütemét az 1.-3. grafikonok mutatják. Az elkészült szenázsoknak a megkezdés utáni aerob stabilitását ill. romlékonyságát a 4. grafikon szemlélteti. 1. grafikon A pH változása 6 Kontroll Biomax-SI Biomax-5
5
4,5
4 0. nap
1. nap
2. nap
4..nap 10. nap 30. nap 60. nap
2. grafikon A tejsav keletkezés üteme 3,5 3 Tejsav (sz.a. %)
pH
5,5
2,5 2 1,5 1 0,5 0
1. nap
2. nap
4..nap
10. nap
30. nap
60. nap
0,105
0,386
0,44
0,938
1,342
1,802
Biomax-SI
0
0,123
0,576
1,601
2,86
3,407
Biomax-5
0
0,093
0,277
1,597
2,825
3,354
Kontroll
203
3. grafikon Az ecetsav keletkezés üteme
Ecetsav (sz.a. %)
0,5 0,4 0,3 0,2 0,1 0
1. nap
2. nap
4..nap
10. nap
30. nap
60. nap
Kontroll
0,242
0,109
0,113
0,138
0,327
0,397
Biomax-SI
0,013
0,202
0,193
0,288
0,391
0,435
Biomax-5
0,027
0,072
0,133
0,232
0,281
0,355
4. grafikon A szenázsok aerob stabilitása 14
o
Hımérséklet változás (C )
12 Kontroll
10 8
Biomax-SI
6
Biomax-5
4 2 0 -2 0
24
48
72
96
120
144
168
-4 -6 A bontás után eltelt idı (óra)
Fősilózás adalékanyaggal A kukoricacsutka feldolgozás fıtermékével és melléktermékével készült főszenázsok erjedési paramétereit a 2. táblázat, a táplálóanyagait és táplálóértékét a 3. táblázat szemlélteti. 2. táblázat: A kukoricacsutka feldolgozási termékeivel kiegészített főszilázsok jellemzı erjedési paraméterei Megnevezés
Szárazanyag pH Ammónia mg Szerves savak: Tejsav Ecetsav Vajsav Propionsav
Kontroll
g/kg mg% % % % %
212 4,4 69,0 0,50 1,12 0,21 0,94
10% Fıtermék 271 3,8 4,4 1,65 0,81 0 0,10
20% Fıtermék 315 3,7 13,1 1,56 0,77 0 0,08
10% Melléktermék 263 4,0 5,5 0,94 1,0 0,01 0,14
20% Melléktermék 314 3,9 4,3 1,48 0,95 0 0,05
204
3. táblázat: A kukoricacsutka feldolgozási termékeivel készített szilázsok táplálóanyagtartalma és táplálóértéke Megnevezés
Szárazanyag Ny. Fehérje Ny. Zsír Ny. Rost Ny. Hamu N-mentes kiv.a. MFE MFN UDP NE(m) NE(g) NE(l)
% g/kg sz.a. g/kg sz.a. g/kg sz.a. g/kg sz.a. g/kg sz.a. g/kg sz.a. g/kg sz.a. g/kg sz.a. MJ/kg sz.a. MJ/kg sz.a. MJ/kg sz.a.
10% Kontroll Fıtermék
21,2 203 61 278 151 307 63 111 53 5,25 2,86 5,20
27,1 148 44 293 122 393 63 84 40 5,33 2,96 5,30
20% Fıtermék
10% Melléktermék
20% Melléktermék
31,5 126 35 296 104 441 63 71 34 5,41 2,99 5,32
26,3 133 46 281 129 411 67 92 44 5,29 2,89 5,25
31,4 118 35 272 125 450 63 75 36 5,21 2,84 5,18
Következtetések Fősilózás biológiai tartósítószerrel Az erısen megfonnyadt, nagy szárazanyag-tartalmú fő önmagában is jól erjedt, bár kevés tejsav keletkezett. A silóból kitermelt szilázs viszont a 4. napot követıen megromlott. A Biomax SI biológiai konzerválószer hatására a tejsavtermelés az erjedés 4. napjától erıteljes, míg a pH 5,3-4,3-ra csökkent és 10-60. nap között a kívánatos 70% tejsav, 30% ecetsav és >1% vajsav arány megmaradt. A megkezdett, lazán tárolt szenázs a 6. napra romlott meg. A Biomax-5 biológiai konzerválószerrel a fonnyasztott főre juttatott homofermentatív baktériumok tejsavtermelése a 4-10 nap között kissé vontatott volt, de azt követıen jelentısen megnövekedett, és a keletkezett tejsav- és illósavak aránya a kívánatos mértékő lett. A szenázs aerob stabilitása kiváló, a megbontott lazán tárolt szenázs még a 7. napon is romlatlan volt. Fősilózás adalékanyaggal Megállapítottuk, hogy az adalékanyagok javították a fő erjeszthetıségét. Csökkent a fehérjelebomlás, és javultak a tejsavas erjedés feltételei. A kezeletlen kontroll szilázshoz viszonyítva az adalékanyagot tartalmazó szilázsok nyersfehérjetartalma és metabolizálható fehérjetartalma kevesebb volt, míg rostból és a könnyen oldódó szénhidrátokból jelentısen többet tartalmaztak, így összességében a nettóenergia tartalmuk nem változott. A kezelt szilázsok szárazanyaga a felsı és alsó rétegekben azonos volt, míg a kontroll szilázsok alsó rétegében nedvesebb volt a takarmány, tehát az adalékanyagok a csurgaléklevet megkötötték. A kukoricacsutka melléktermék alkalmazása a silózásban lehetıséget ad annak újrahasznosítására akkor, ha az mikrobiológiai szempontból is kifogástalan. Irodalomjegyzék Avasi Z., Szőcsné P. J., Márki-Zayné I. K. (1999): Biological preservaties in grass silage. 9th International Conference Forage Conservation, Nitra (Szlovákia), 132-133pp. Kakuk T., Schmidt J. (1988): Takarmányozástan. Mezıgazda Kiadó, Budapest Kota M., Vinczeffy I. (1991): Adatok a szalmás főszilázs takarmányértékérıl. DGYN 9., DATE kiadvány. Debrecen, 311-314. pp. Selea D.R..(2003): Eigenschaften und Auswahlkriterien biologischer Siliermittel. (in Bemerkungen über das Silieren. Aufl. Chr. Hansen) Joachim Behrens Scheeßel Gmbh (Deutschland), 103-118 pp. Szőcsné P. J., Avasi Z. (2005): Amit a jó szilázs készítésérıl tudni kell. Szoliter Nyomda Hmvhely. 96 p Wilkins R. J., Syrjala, Quist L., Bolsen K. K. (1999): In: Pauly T. (ed) Proc. XIIth International Silage Conference, Uppsala 23-40 pp. Woolford M. K. (1984): In The silage fermentation. Marcel Dekker New York 168-171 pp.
205
Application of additives and biological inoculants in grass ensilage Összefoglalás A fő erjeszthetısége biológiai tartósítószerekkel vagy szárazanyag- és szénhidráttartalmat növelı adalékanyagokkal javítható. Megállapítottuk, hogy az erısen fonnyasztott 61% szárazanyag-tartalmú fő önmagában is jól erjed, és az aerob stabilitása 3-4 napig megfelelı. A Biomax SI biológiai konzerválószerrel a tejsavas erjedés már a silózást követı 4. naptól erıteljes, és a szenázs aerob stabilitása a meleg nyári napokon 6 napig is megmarad. Ugyanekkor a Biomax-5 silózószerrel a tejsavképzıdés késıbb kezdıdik, de a szenázs a romlatlanságát 7 napon túl is megırzi. A kukoricacsutka ipari feldolgozásában, darálással és rostálással nyert egyik fıtermékét és a feldolgozási hulladékot alkalmaztuk a gyengén fonnyasztott 30% szárazanyag-tartalmú fő silózásában. Megállapítottuk, hogy az alkalmazott adalékanyagok az erjedést elısegítik és a környezetszennyezı csurgaléklevet megkötik. A kezelt szenázsok kevesebb fehérje (fıként MFN)-tartalmúak, azonban a nettóenergia-tartalmuk a kezeletlen szenázsokhoz hasonló. Az eljárás lehetıséget ad a melléktermékek silózásban való újrahasznosítására. A csutkafeldolgozási melléktermék alkalmazhatóságát a silózásban annak mikrobiológiai állapota határozza meg.
Summary The fermentability of the grass may improve by biological inoculants or with applying additives for increasing DM and carbohydrate content. We determined that the hard wilted gass (DM61%) is able to ferment well in itself and the aerobic stability of the haylage is reasonable until 3-4 days. The Biomax SI inoculant increases the lactic acid fermentation from the 4th day after ensiling with production of high level of lactic acid. The aerobic stability of the haylage has remained even for 6 days on hot Summer conditions. The lactic acid fermentation of hard wilted grass starts later with the Biomax-5 inoculant. The purity of haylage is protected after 7 days. We used special additives which were originated from the corn-cob industrial processing after grinding and selecting by riddles of the cob. We also used the waste material of the process for ensiling of slightly wilted grass (DM30%). The additives increase the guality of fermentation and absorbe the effluent. The treated silages containe less protein, mainly MPN, but the value of NE was almost similar to the control silage. There is a possibility for recycling the by products of corn-cob processing. The use of byproduct for ensilage is determined by the microbiological condition of it.
206
A LEGELİTAKARMÁNY MINİSÉGÉNEK HATÁSA SZARVASMARHÁK LEGELÉSI VÁLOGATÁSÁRA Tasi Julianna Szent István Egyetem Mezıgazdaság- és Környezettudományi Kar, Növénytermesztési Intézet, Gyepgazdálkodási Tanszék Bevezetés Közép-Európában a gyepgazdálkodás fejlıdése a nyolcvanas évektıl növekvı, de ráfordításaiban takarékos gazdálkodási intenzitással jellemezhetı (Isselstein, 1994). Csökkent a mőtrágyázás, kevesebb lett a ráfordítás a gyepápolásban és visszaesett a gyeptelepítési kedv. A kilencvenes években egész Európában a termelés/gyepgazdálkodás extenzívebbé tétele volt a téma. A változásoktól függetlenül a gyepgazdálkodás alapfeladata továbbra is az, hogy jó minıségő alaptakarmányt szolgáltasson az állattenyésztés számára. Nagyon nagy az értéke az alaptakarmányból elért termelési teljesítménynek, nemcsak gazdaságossági, hanem állategészségügyi (kérıdzıknek leginkább megfelelı takarmányozás) okokból is (Bedı és Póti 1998, 1999, Póti et al. 2006). Az utóbbi években Magyarországon is egyre több szó esik a gyepgazdálkodásról, annak fontos szerepérıl a kérıdzık alaptakarmány-ellátásában. Emelett kiemelten szólnak a gyepek egyéb funkcióiról is, hiszen a gyep multifunkcionális. Sok haszna és feladata közül csak az egyik a lehetı legolcsóbb tömegtakarmány biztosítása fıleg a kérıdzı állatállomány részére (Nagy G., 2004; 2005). Ez az alapfeladata azonban súlyos károkat és hátrányt szenvedett az elmúlt 2 évtizedben, részben a kérıdzık számának nagymértékő csökkenése miatt. Demeter (2003) közlése szerint Magyarországon az összes számosállat 2001-es száma 48 %-a az 1980asnak. Az elmúlt húsz évben a gyephasznosítással legszorosabb kapcsolatba hozható állatfajok létszáma csökkent a legnagyobb mértékben. Elengedhetetlen a gyepgazdálkodás fejlesztése, az általa nyújtott lehetıségek kihasználása ahhoz, hogy minél több magyar család tudjon a magyar vidéken megélhetést találni és hagyományos életformáját megtartani. Magyarországon ma közel akkora a gyep területe, mint amekkorát a legfontosabb gabonanövénnyel, a búzával évrıl-évre bevetnek. Nem is beszélve arról a tervrıl, mely szerint mintegy 3-400 ezer hektárral növekedne a gyepterület, ha a gazdaságosan szántóként nem mővelhetı területek egy részét gyepesítenék. Ennek azonban alapvetı feltétele az állattenyésztés piaci helyzetének javulása. A gyeptakarmány minél jobb minısége mindenképpen az egyik legfontosabb kérdés lesz a jövıben is. Professzor emeritus Barcsák Zoltán vezetésével hosszú idın keresztül folytattunk legeltetési vizsgálatokat szarvasmarhákkal, ezek közül csak a hereford x magyartarka F1 tehenek legeltetésekor kialakult sorrend értékelésével foglalkozom ebben a közleményben. A kutatómunka célkitőzései röviden a következıképpen foglalhatók össze: 1. A fenofázisok hatása a legelıtakarmány minıségére Fıbb takarmány-tulajdonságok (nyersrost-, nyersfehérje tartalom, fehérje-rost arány, szerves anyagok emészthetısége) változása a fenofázis (hasznosítás ideje) függvényében, a minıségromlás ütemének statisztikai leírása, fajok közötti különbségek a minıségromlás ütemében. 2. A legelési sorrendet befolyásoló tényezık Milyen takarmány-jellemzık alapján válogatnak az állatok, mitıl függ az egyes fajok kedveltsége, milyen hatású a takarmányminıség fenofázisonkénti változása.
207
Anyag és módszer A szarvasmarha-legeltetési kísérletekhez a legegyszerőbb és olcsóbb, de eredményekkel kecsegtetı módszert kellett kiválasztani. Prof. Dr. Barcsák Zoltán elképzelései alapján a szarvasmarhák harapásszámának megfigyelésével és feljegyzésével végeztük el az értékelt kísérleteket. Csoportunk Dr. Barcsák Zoltán irányításával 1978-ban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Boldván legeltetési vizsgálatok céljából telepített 12 pázsitfő- és pillangósvirágú gyepnövényt úgynevezett tiszta vetésben a következı fajokkal: Trifolium repens, Festuca pratensis, Lolium perenne, Festuca arundinacea, Bromus inermis, Phalaris arundinacea, Dactylis glomerata, lotus corniculatus, Festuca rubra,Coronilla varia, Poa pratensis, Phleum pratense. A kísérlet alapvetı célja különbözı növényfajok kedveltségi sorrendjének megállapítása volt, ami állatok legeltetésével járt, ezért 200 m hosszú és 21 m széles parcellákat alakítottunk ki. Három mőtrágyázási szintet vizsgáltunk: 100, 200 kg/ha nitrogén hatóanyagot 40 %-40 % foszfor és kálium hatóanyag-kiegészítés mellett, a korábban megállapított legkedvezıbb hatású NPK arány szerint, valamint trágyázás nélküli kontrollt. A kísérleti terület a Sajó völgyében helyezkedett el, jó vízellátottságú helyen. A területen hereford x magyartarka F1 teheneket legeltettünk a kísérleti tervnek megfelelıen. A legelı állatállomány 100 tehénbıl állt, melyek közül 10 jelölt (jól láthatóan felpántlikázott) állat megfigyelése történt meg. Egy nap legelıhöz-szoktatást követıen mindig 2 nap eredményeit értékeltük ki. A három napi legelıfő-szükséglethez igazodva jelöltük ki a teljes legelıbıl a kísérleti idıszakra szükséges területet. A takarmánykínálat 40 %-kal meghaladta a szükségletet. A legeltetési idı minden nap délelıtt és délután 3-3 óra volt, délelıtt 7 órától, délután pedig 3 órától kezdıdıen, mindig a hővösebb napszakban. A 10 megjelölt állatnak egy-egy megfigyelıje volt, akik a parcellánkénti harapásszámot rögzítették. 50 harapás egy vonást jelentett, de ha az állat közben másik parcellára ment, akkor a „töredék harapást” számmal beírták a megfelelı helyre. Az egész állatcsoport a megfigyeltekkel együtt legelt, napi adagoló legeltetéssel. A legeltetési idın kívül az állatok karámban tartózkodtak és csak a legelt füvet kapták. A közölt adatok a tíz jelölt állat megfigyelésének átlagaiból származnak. Az egy óra alatti átlagos harapásszám alapján állt össze az elsı gyepnövedékben vizsgált fajok kedveltségi rangsora. A kísérleti területen a gyep elsı növedékébıl heti rendszerességgel történtek mintavételek 1980. május 4-tıl június 9-ig, hat idıpontban (május 4-5., 12-13., 19-20., 26-27., június 2-3., 9-10.) három ismétlésben, mintavételi keret és kézi olló alkalmazásával. Elvégeztük a begyőjtött növényminták szárazanyag tartalmának meghatározását, majd a Weende-i analízis segítségével megállapítottuk a legfontosabb beltartalmi mutatók értékeit. Az analízisbıl a nyersrost-, nyersfehérje- és nedvességtartalom adatait használtuk fel a biometriai értékeléskor. Felhasználtuk továbbá a juhokkal kihasználási ketrecekben, 4n-HCL-ben oldhatatlan indikátor alkalmazásával elvégzett in vivo emészthetıség-vizsgálat eredményeit, valamint a csersav- és oldható cukortartalom adatait. A mintavételek alkalmával, hetenként megtörtént a parcellánkénti növénymagasság mérése, ezeket is elemeztük. A telepített növények parcellán belüli arányának megállapítsa céljából a Balázs-féle quadrát módszerrel (Balázs, 1949) elvégeztük a cönológiai vizsgálatot minden mérési idıpontban a legeltetés megkezdése elıtt. Ennek alapján a vetett növények átlagos borítottsága a telepítést követı harmadik évben 70-90 % közötti volt. Kivételt képezett a tarka koronafürt parcellája, amelyben a vetett növény mindössze 10 %-ot borított, mellette fıleg egyéb kétszikőek uralkodtak. A vizsgálati adatok kiértékelésekor az egyértelmő következtetések levonhatósága érdekében úgy csökkentettük a nagyon sok rendelkezésre álló adatot, hogy a kontroll, 100 kg/ha N és
208
200 kg/ha N trágyázásban részesült parcellákról származó eredményeket átlagoltuk és mindig csak az átlag adatokat közöljük. A kiértékelés, elemzés során Sváb (1981) szerint jártunk el. A kísérleti tényezık, minıségi tulajdonságok közötti összefüggések vizsgálatánál regressziós analízist végeztünk. A többváltozós statisztikai módszerek közül a clusteranalízis hasonló viselkedéső fajok csoportjának megállapítására szolgál. A fajokat hasonlóságuk alapján összekapcsolják és az eredményt dendogramban ábrázolják (Hortobágyi és Simon, 1981). A többtényezıs lineáris regresszióanalízis lépésenkénti végrehajtásával számszerősíthetık a tényezık közötti összefüggések, és lehetıség van sok tényezı közül kiválasztani a függı változó értékét legnagyobb mértékben befolyásolókat (Tızsér és Domokos, 2001). Eredmények 1./ A tisztafajú telepítésben vizsgált 9 pázsitfő és 3 pillangósvirágú gyepalkotó esetében a növények fenofázisa és a növénymagasság, nyersrost-, nyersfehérje tartalom, fehérje-rost arány, valamint a szerves anyagok emészthetısége között szoros lineáris összefüggést állapítottam meg az elsı növedékben, melyet az 1. ábrán a magyar rozsnok példáján keresztül mutatok be. A javasolható hasznosítási idı szerint csoportosítottam a növényfajokat a minıségváltozási ütemben lévı hasonlóságok és különbségek alapján. 2./ Szekvencia-függvények alkalmazásával a fenofázisonkénti minıségváltozás alapján meghatároztam a 12 faj optimális takarmányminıség-tartományát és az ebbıl következı elvi legeltethetıségi idıszakot fajonként. Megállapítottam, hogy a tehenek minden legeltetési idıszakban az általuk optimálisnak ítélt minıségő takarmány legelésére törekedtek, ezért 4-6 fajból állították össze étrendjüket (1. táblázat). Ezek a fajok egyenként legalább a harapásszám 10-20 %-át tették ki és emészthetı tápanyagtartalmuk mindig biztosította a jó takarmányminıséget. 3./ A hereford F1 tehenek a változó takarmányminıségtıl (fenofázistól) függetlenül állandóan szívesen legelték a Phleum pratense és Lotus corniculatus növényeket, a többi kedvelt 2-4 faj fenofázisonként más-más volt (1. táblázat). 4./ Az összes vizsgált tulajdonságok teljeskörő kapcsolódásai alapján a harapásszámot a takarmány szárazanyag- és csersavtartalma, valamint szerves anyagainak emészthetısége befolyásolta legnagyobb mértékben (2. táblázat). A bokrosodásig a szárazanyag-tartalom befolyása volt legnagyobb, utána a csersavtartalomé, az elvirágzott növényeknél pedig az emészthetıségé. 5./ A hereford x magyartarka F1 tehenek az elsı növedékben azt a legelıt tartották optimális minıségőnek, amely 12-20 % nyersfehérjét, 20-27 % nyersrostot, 7-13 % cukrot, 1,4-2,3 % csersavat tartalmazott. Fehérje-rost aránya 1 : 1,2-2,3 közötti, a benne lévı szerves anyagok emészthetısége 61-78 % közötti volt (3. táblázat). 6./ Módszertani eredmény, hogy a gyepalkotók tulajdonságainak és kedveltségének összetett elemzésére, a fajok hasonlóságának megállapítására alkalmas módszer a clusteranalízis Kközép elemzése (4. táblázat). A harapásszámot legnagyobb mértékben befolyásoló takarmány-tulajdonságok kiválasztására megfelelı a többtényezıs lineáris regresszióanalízis lépésenkénti végrehajtása (L. 2. táblázat).
209
1. ábra: A szerves anyagok emészthetısége és a fő elvénülése közötti kapcsolat a Bromus inermis példáján
Magyar rozsnok 80 70 60 %
50 40 30
y = -0,8191x + 175,36 R2 = 0,9581
20 10 0 120
130
140
150
160
170
nap
1. táblázat: A kísérletben legeltetett tehenek étrendje az egy órára jutó átlagos harapásszám százalékában (Boldva, 1980. V. 4. – VI. 10.) Növényfaj Trifolium repens Festuca pratensis Lolium perenne Festuca arundinacea Bromus inermis Phalaris arundinacea Dactylis glomerata Lotus corniculatus Festuca rubra Coronilla varia Poa pratensis Phleum pratense fő-pill. arány
V. 4-5. 1,8 8,3 8,5 2,5 6,2 2,7 17,0 10,6 6,3 9,0 5,7 21,4 79:21
V. 12-13. 7,9 13,3 13,4 5,1 11,3 1,8 8,9 7,9 6,1 7,6 2,3 14,4 77:23
V. 19-20. 9,2 3,2 9,2 2,1 18,7 2,5 11,2 17,3 2,2 7,9 1,3 15,3 66:34
V. 26-27. 7,2 8,1 14,9 1,5 18,7 4,0 3,9 18,8 1,0 9,3 0,6 11,9 65:35
VI. 2-3. 10,2 2,1 16,2 2,2 8,2 11,7 3,3 18,6 0,9 10,5 2,1 14,0 60:40
VI. 9-10. 17,4 3,7 11,5 2,7 3,6 7,5 7,2 15,1 5,7 6,1 4,4 15,2 61:39
210
2. táblázat: A többtényezıs regresszióanalízis eredményei (n=576) Mérési idıszak V. 4-5.
V. 12-13.
V. 19-20.
V. 26-27.
VI. 2-3.
Függı változó Független (y) változók (x1-x3) harapásszám sz.a. tartalom (x1)
harapásszám
harapásszám
harapásszám
harapásszám
VI. 9-10.
harapásszám
Parciális korr. együtthatók (r) 0,3704
Regr. együtthatók (b1-b3) -33,9870
emészthetıség (x2)
0,2330
2,5153
csersavtartalom (x3)
0,3507
72,5424
sz.a. tartalom (x1)
0,5694
-42,1568
emészthetıség (x2)
0,4861
3,9313
csersavtartalom (x3)
0,6182
94,2288
sz.a. tartalom (x1)
0,2028
21,931
emészthetıség (x2)
0,0195
0,307
csersavtartalom (x3)
0,7383
207,994
sz.a. tartalom (x1)
0,4870
77,301
emészthetıség (x2)
0,097
-1,231
csersavtartalom (x3)
0,7355
204,072
sz.a. tartalom (x1)
0,2947
61,193
emészthetıség (x2)
0,4869
3,506
csersavtartalom (x3)
0,5314
128,530
sz.a. tartalom (x1)
0,1591
26,093
emészthetıség (x2)
0,2313
3,267
csersavtartalom (x3)
0,1312
19,226
3. táblázat: A tehenek által legelt takarmányra jellemzı tápanyagtartalom (Boldva, 1980. V. 4 – VI. 10.) Tápanyag V. 4-5. Nyersfehérje % 19-20 Nyersrost % 20-23 Fehérje-rost arány 1 : 1,2 Emészthetıség % 70-78 Cukor % 8,6-9,3 Csersav % 1,9-2,0
V. 12-13. 17-18 22-26 1 : 1,6 72-76 11,8 2,1-2,2
V. 19-20. 12-14 24-27 1 : 2,3 63-70 10,4 2,3
V. 26-27. 12 24 1 : 1,8 68 12,9 1,98
VI. 2-3. 13 27 1 : 2,3 64 7,3 1,48
VI. 9-10. 12 27 1 : 2,3 61 8,1 1,4
211
4. táblázat: K-közép elemzés során kialakított csoportok (clusterek) Csoport (cluster) száma
Növényfaj
1
Fehér here
2
Réti csenkesz
4
Angol perje
3
Nádas csenkesz
4
Magyar rozsnok
3
Zöld pántlikafő
2
Csomós ebír
4
Szarvaskerep
3
Vörös csenkesz
1
Tarka koronafürt
3
Réti perje
4
Réti komócsin
Következtetések A telepítendı gyepek keverékeinek összeállításakor érdemes figyelembe venni a húshasznú tehenek legelési válogatásának eredményeit. Eszerint húsmarhák legelıjénél: 1./ Az elsı rotáció április közepétıl május végéig tart. Ennek elején a csomós ebír tudja biztosítani a szükséges szárazanyag- rostmennyiséget, ezért 20 % körüli arányban javaslom alkalmazását legalább azokon a legelırészeken, ahol a legeltetési idény kezdését tervezik. 2./ A magyar rozsnok telepítését azért javaslom, mert május 2. dekádjában átveszi a csomós ebír szerepét. Üde fekvésben helyette és/vagy mellette a réti csenkesz is szóba jöhet. 3./ Az angol perje 15 % körüli arányban fontos része legyen a keverékeknek, a rotáció vége felé biztosíthatja a megfelelı takarmányminıséget a pillangósvirágú gyepalkotókkal együtt. 4./ A réti komócsin –olyan területeken, ahol a hajnali harmat biztosítja ökológiai igényeit– nagyon fontos alkotója legyen a keverékeknek, mert az állatok mindegyik fenofázisban szívesen fogyasztják. 5./ Pillangósvirágúakat –elsısorban szarvaskerepet és fehér herét– javaslok összesen 20-30 %-os arányban figyelembe venni, fıleg azokon a legelırészeken, ahol az elsı rotációt befejezik, mert addigra ezek a fajok tudnak csak megfelelı emészthetıséget biztosítani. 6./ Húsmarhák számára is a keverék jelenti a legjobb minıségő takarmányt a teljes legeltetési idényben. A keverék összeállításánál érdemes kihasználni a természetnek azt a csodáját, hogy különbözı fejlıdési gyorsaságú fajokat alkotott. Az eltérı fejlıdési ütemő fajokból álló keverék, vagy a legelı egyes részeinek más növényekkel történı felülvetése biztosítja, hogy a legelı állatok minden idıszakban összeválogathassák a számukra jó minıségő, ízletes takarmányt. 7./ A gyeptakarmányok kedveltségével foglalkozó kutatóknak javaslom 3 fenofázis feltétlen vizsgálatát. Az eredmények statisztikai értékeléséhez többváltozós módszerek – a K-közép elemzés és a többtényezıs lineáris regresszióanalízis– használatát.
212
Irodalomjegyzék Balázs F (1949): A gyepek termésbecslése. Agrártudomány, Budapest, I. Kötet, 1. sz. 26-35. p. Bedı S. - Póti P. (1998): Ablauf der Verdaulichkeit der Gräser in Funktion des Entwicklungszustandes. Conference on Nutrition of Domestic Animals, „Zadravec-Erjavec Days”, Murska Sobota, Slovene, October 2627. Proceedings, 199-204.p. Bedı S. - Póti P. (1999): A legelı mint takarmány szerepe a juhtenyésztésben. Állattenyésztés és Takarmányozás, 48. 6. 690-692.p. Demeter J. (2003): Lehetıségek az állattenyésztésben. Állattenyésztık Lapja, 2003. november, Állattenyésztés és vidékfejlesztés Különszám. 6-7. p. Isselstein, J.N.P. (1994): Zum futterbaulichen Wert verbreiteter Grünlandkräuter. Habilitationsschrift zur Erlangung der venia legendi im Fach Pflanzenbau und Grünlandlehre. JLU Giessen, 157 p. Nagy G. (2004): A gyepgazdálkodásra ható gazdasági-társadalmi környezet. Gyepgazdálkodás 2003, DGYN 19. Debrecen, 7-21. p. Nagy G. (2005): A gyepek fontossága a vidékfejlesztésben. Gyep-állat-vidék-kutatás-tudomány. DE Debrecen, 77-85. p. Póti P., Pajor F., Láczó E. (2006): Examination of different planted Lucerne fed availability in small ruminants. Cereal Research Communications Vol. 34, No.1., 751-755.pp. Szemán L. (2003): Gyeptelepítés gyenge minıségő szántóra. EU konform mezıgazdaság és élelmiszerbiztonság. I. kötet. Gödöllı, 358.-363. p. Sváb J. (1981): Biometriai módszerek a kutatásban. Harmadik, átdolgozott és bıvített kiadás. Mezıgazdasági Kiadó, Budapest. 557 p. Hortobágyi T., Simon T. (szerk.) (1981): Növényföldrajz, társulástan és ökológia. Tankönyvkiadó, Budapest. 546 p. Tızsér J., Domokos Z. (2001): Vizsgálatok charolais választott bikaborjak küllemi bírálatának megalapozására. Állattenyésztés és Takarmányozás, 50. 4. 299-309. p.
Effect of fodder quality on the grazing behaviour of cattle Összefoglalás A Szent István Egyetem Gyepgazdálkodási Tanszékének munkatársai professzor Dr. Barcsák Zoltán irányításával sokéves kísérletekben vizsgálták egyes pázsitfő és pillangósvirágú gyepalkotók kedveltségét. A hereford x magyartarka F1 fajtájú tehenekkel végzett legeltetési kísérletekben a hetenként szabályos idıközökben vett növényminták elemzése és a magasságmérés alapján lehetıség nyílt egyes, a legelırıl származó takarmány minıségét nagymértékben befolyásoló tulajdonságok és a gyepalkotó növények fenofázisai (öregedése) közötti összefüggések vizsgálatára. A célkitőzés ebben a témakörben annak megállapítása volt, milyen tulajdonságokat, azok milyen mennyiségét takarja a „jó minıségő legelı” fogalma és ezek a minıséget meghatározó tulajdonságok hogyan változnak az idı függvényében. Ugyanezekbıl a legeltetési kísérletekbıl lehetıség volt arra is, hogy elemezzük az állatok „ítéletét” az ember által jó minıségőnek tartott takarmányról a tehenek által felállított legelési sorrendbıl kiindulva. Utóbbit a harapásszámmal és annak egy legelési órára jutó átlagos mennyiségével mértük. Ebben a témakörben legfontosabb célkitőzésünk az volt, hogy megtudjuk a kísérletben részt vett állatok ítéletét a jó takarmányminıségrıl, valamint az, hogyan, milyen paraméterek és értékek alapján válogatják össze ezek a tehenek étrendjüket a legelın. Megállapítottuk, hogy a vizsgált 9 pázsitfő- és 3 pillangósvirágú gyepalkotó esetében a növények elvénülése és a növénymagasság, nyersrost-, nyersfehérje tartalom, fehérje-rost arány, valamint a szerves anyagok emészthetısége között szoros lineáris összefüggés van. Egyik legfontosabb megállapításunk szerint a tehenek minden legeltetési idıszakban az általuk optimálisnak ítélt minıségő takarmány legelésére törekedtek, ezért 4-6 fajból
213
„fogyasztási-keveréket” állítottak össze, így szabályozva az elfogyasztott takarmány tápanyagtartalmát. Minden idıszakban azt a 4-6 fajt legelték nagyobb mennyiségben, melyeknek tápanyagtartalma megközelítette az optimumot. Ezek a fajok egyenként legalább a harapásszám 10-20 %-át tették ki és emészthetı tápanyagtartalmuk mindig biztosította az állatok igényét. Summary The Department of Grassland Management of the Faculty of Agricultural and Environmental Sciences of Szent István University carried out long-term experiments under the leadership of Professor Dr. Zoltán Barcsák to examine the popularity of various species of grasses and legumes in grasslands. Following the analysis of plant samples taken weekly at regular intervals and the measurement of plant height, possibility was afforded to examine the relationship between characteristics significantly influencing the quality of fodder from pasture and the phenological phase (ageing) of species of grasslands. Data originating from the Boldva area are evaluated, where grazing experiments were carried out with Hereford F1 cattle. The objective in this matter was to determine the idea of „good quality pasture”, its characteristics and extent of these characteristics, as well as the effect of these changes on influencing quality parameters as time goes by. After evaluation of grazing experiments carried out in Boldva, according to preferred grazing sequence established by cattle the „judgement” of animals could be analyzed on fodder, which is of good quality in our opinion. The preference of grazing sequence was measured by the number of bites taken and its average rate/grazing hour. The most important objective was to be informed of the “judgement” of cattle on good quality fodder and to determine parameters and values, which are of great importance for cattle in making up their diet on the pasture. In the case of 9 grasses and 3 legumes in pure plantation very close linear correlation was found in the first growth between phenological phase and plant height, rate of fibre and crude protein content, rate of protein-fibre, as well as between digestibility of organic matters. On the basis of statistically proved relationships, there is a range of optimal fodder quality. I stated that animals intended to graze grass of optimal quality in each grazing period; therefore their diets consisted of 4-6 species. In each grazing period those 4-6 species were consumed mostly, where nutrient content was close to optimal. These species individually amounted to 10-20 % of number of bites taken and the digestible nutrient content always insured optimal and good quality of fodder.
214
