A FENSÉGES TENGER. Dr. Gáspár : Negyvenezer mértföld

A FENSÉGES TENGER.

Dr. Gáspár : Negyvenezer mértföld

A fenséges tenger. A tenger szine. — Caprii kék barlang, — Zátonyok. — A vihar-fok. A „veres" tenger. A viharos tenger szine. — A tenger átlátszósága. — Fényképezés a tenger fenekén. — A tenger hömérséke. — Mit talált Du-Petit.-Tpu-ars ? — A hullámok magassága és hossza. — A „Novara" fregattá a Csendes Oczeánon. V^- A „Zrínyi" . az indiai Oczeánon. A „Kalema" Felső-Guineában. •— Punta d'Ostro.

A mozgásaiban örökké hullámos tenger színében is örökké változó. Ahányszor látja az ember és akárhány helyen, szinében sohasem találja ugyanannak. Valószínű, hogy ez a folytonos színváltozás is nagyban hozzájárul ahhoz a vonzó varázshoz, mely az embert a tengerhez köti. A tenger szine más, ha szélcsendes időben a déli nap függélyes sugarai esnek rá és más, ' ha szélcsendes időben a reggeli nap, vagy naplemente előtt a vöröses fényben izzó napkorong sugarai siklanak rajta végig. A mély oczeánok kék vize — minden egyébtől eltekintve is — rendkívül különbözik a vihar által felkorbácsolt hullámok ijesztő, borongós szürke színétől. Általánosságban véve a tenger vize söld. De nem ugy zöld szinti, a hogy a Duna Bécsnél: kék, Budapesten pedig: szőke, hanem tényleg és igazán zöld.. Még pedig a 80 zöld színnek azon árnyalatát mutatja, mely semmi máshoz nem hasonlít, mint éppen a tengerzöldhöz. Az oczeánok némely helyeken óriási mélységüknél fogva és az ebből kifolyó sajátos fényvisszaverődés következtében kék szinüek. Innen van az, hogy az oczeánokon járó tengerészeket a „kék víz-hajósainak" nevezik. Bizonyos esetekben, mint pl. a dél-olasz partok közelében, a föld­ közi tengereken, feltétlenül derült kék égboltozatnál, néhány órával a delelő pont után, bámulatos, gyönyörű égszínkékben tündöklik a tenger. A ki csak 7*.

92

A FENSÉGES TENGER

egyszer látta életében a tengert ebben a köntösében, az a tengert nem felejti el sohasem ! Ez az a kék szin, mely kicsinyben a világhírű „kék barlangban" látható Capri szigetén Nápoly közelében. Ezt a kék barlangot azonban könnyen utánozhatja az ember nyilt tengeren is. Ha bebocsátanak a tengerbe mintegy 30 méter mélységre egy fémcsövet, melynek a belső falai feketére vannak mázolva, a fenekén pedig egy tükör van elhelyezve, akkor akár órákig is elgyönyörködhetik abban a bámulatosan szép kék szinben, a melyet a cső fenekén levő tükör visszasugároz. A Capri szigeti kék barlang sem egyéb, mint egy ilyen cső nagyob­ bított kiadásban. A barlang bejárata tudvalevőleg oly alacsony és szűk, hogy csak kis csónakokkal lehet beevezni. Ennek következtében tehát a barlang csak azon fénysugarak által van megvilágítva, melyeket a viz és a fensik sugároznak vissza a leirt gyönyörű kék szinben. Minél sekélyebb a tenger, azaz minél közelebb van a felszín a fenékhez, annál inkább befolyásoltatik a tenger színe a fenék minősége által. így pl. a tropikus partok közelében, a hol a tengerfenék tiszta fehér homokból áll, vagy pedig a Veres-tenger keleti partjain, különösen a Djeddah és Hodeidah között, a tenger szine világos, „almazöld" szint nyer, mig ellenben annál inkább közeledik a sötét olajzöld színhez, minél iszaposabb a fenék. A zátonyok fölött szintén egészen más és a környezettől élesen megkülönböztethető a tenger szine. És ez nagy szerencse a tengerészekre nézve. Dacára a legprácizebb és leggondosabb tengeri térképeknek, sok­ szor jut egy, a viharok vagy más esélyek által a rendes útjáról leterített hajó ilyen zátonyok közelébe, melyeken bizonyosan tönkremenne, ha idejekorán észre nem vennék e veszedelmes pontokat. Megjegyzendő azonban, hogy a szinkülönbségen kívül nagyban segítségére jön a tengerszínnek az az erős hullámzása is, mely közvetlenül e vészthozó rejtett szirtek és zátonyok fölött terül el akkor is, ha máskülönben a tenger csak gyengén hullámredős. Honnan ered ez elnevezés : Veres tenger, Sárga tenger, Fehér ten­ ger ? Igazán veres, sárga vagy fehér szinti ez a tenger ? Nem az. Hanem e tengereknek egyes pontjain a fenék ily szinti homokot vagy iszapot tartalmaz, még pedig kis mélységekben, a mely színek által a tenger fel­ színe befolyásoltatik. A homokhoz vagy iszaphoz kevert színeket részben organicus — azaz állati vagy növényi — részben pedig anorganicus alkatrészek szolgáltatják. így pl. a Sárga tenger azért kapta e nevet, mert a hatalmas Yang-ce-Kiang és a Hvvang-Ho rohamos árjai sárga iszapot hoznak magukkal hatalmas medreikből és ez künn óriás területen egyesül a tenger vizével.

A FENSÉGES TEN'GER

93

Az Amazon folyó több mint 10 mértföldnyire a torkolatától még megkülönböztethető a tenger vizétől sötétszürke szine által. Sőt mi több: ebben a távolságban még iható is! A Veres tenger azért veres, mert a déli részében, különösen a Babel-Mandeb közelében óriási területek vérpirosra vannak festve a vizben-élő apró infusoriák billiárdjaitól. Ugyanezt a vérpiros szint mutatja — a hajósok nem csekély ijedel­ mére — a Cap Horn vidéke is a Dél-Csendes Oczeánban. Ezt a piros szint azonban nem apró infusoriák okozzák, hanem igenis jól megtermett — rákok, melyek csak abban különböznek más tisztességes rákoktól, hogy már — elevenen is pirosak. Az állhatatlan, örökké változó tenger még a viharban sem mutatja ugyanazon szint. Csak vegyük pl. a mi kis Adriánkat. Az észak-nyugati éles, száraz és hideg Bóra által felkavart hullámok gyönyörű szép zöld szinüek. A magas és hatalmas hullámok hegye világos almazöld, a mély völgyben zajló hullám pedig sötét olajzöld. Ezenkívül hófehér, gyöngyöző hab sistereg a tetején. Az esőben gazdag Sirocco ellenben, e valamennyi szélfajt kellemetlenségre és állandóságra nézve felülmúló erős, deprimáló, dél-nyugati szél, szennyes ólomszürke, egyöntetű, hatalmas hullámokat ver fel, melyeken nem is sistereg fehér hab, hanem az egész zug és bömböl. Legijesztőbb és legrémesebb a tenger vizének szine a tropikus Cyclonok és a khinai Tayfunok dühöngése alkalmával. Az előbbi a sötét színeknek egész zagyvalékát hozza létre, ez pedig, a Tayfun, mely elkép­ zelhetetlen dühvel csap le függélyesen az alant lebegő sárga-szürke felhők­ ből, ugy látszik, hogy magával hozza e szinkeveréket is. A mennyire változó a tenger színében, oly kevéssé az átlátszósá­ gára nézve. (Olyan tehát, mint egy könnyen lobbanékony, szenvedélyes és szeszélyes nő, ki azonban átlátszó és tiszta a szive mélyéig.) A tenger majdnem mindenütt és bárminő mélységben átlátszó. (A mi azonban nem akarja azt mondani, hogy bármely mélységben a fenekéig átlátszó.) Legátlátszóbbak a tropicus Oczeánok közepe és ezek után a Föld­ közi és a Caraibi tengerek. Feltűnő és sajátságos, hogy holdvilágnál a Veres tenger a legátlátszóbb. Djeddah kikötőjében személyesen volt alkal­ mam néhányszor e sajátságos körülményről meggyőződhetni. A hold szende és mégis éles fényénél összefolyt a tenger a derült, tiszta kék égboltozattal. Az ember nem tudta megkülönböztetni a tengert az égtől. És a csillagok káprázatos, vakitó fényben ragyogtak — fel a tengerfenék­ ről, mely épen oly véghetetlen mélységnek tetszett, mint a minő véghe-

94

A FENSÉGES TENGER

tétlen magasnak az égboltozat. A horgony előtt fekvő hajók és apró mozgó csónakok mintha a levegőben lebegtek volna; mert az ember nem tudta megítélni, hol szűnik meg a tenger és hol kezdődik az égboltozat. Ez is egyike azon látványoknak, melyeket az ember nem felejt el egész életében! Éhez hasonló felejthetetlen szép látványt észleltünk egy alkalommal az Indiai Óceánon. Ugyanis Sumatra szigetének északi csú­ csát elhagyva és a Nicobári szigetek felé tartva, több éjjelen keresztül, mintha tejóceánon úsztunk volna. A végtelen láthatár órákon keresztül hófehér szint mutatott, melyet a véletlenül ugyanakkor ragyogó holdtölte még tüneményszerübbé varázsolt. A tüneményt — a phosphorescálásnak egy nemét — a tengervízben élő billiárdszor bílliárd infusoriák hoz­ zák létre. Leginkább fogja „megvilágítani" a tenger átlátszóságát egy néhány erre vonatkozó példa. Horner kapitány egy földkörüli útja alatt tett megfigyelései alkal­ mával egy zsinórral lesülyesztett tányért még 49 méter mélységben tisztán kivett a Csendes-Oczeánon. Bérard kapitány a Mulgrave Archipel közelé­ ben (Csendes-Oczeán) 40 méterben. Hoods kapitány az Északsarki ten­ gerben, Nowaja Semlja közelében állati életet figyelt meg 140 méter mély­ ségben ! (Lehetséges azonban, hogy Hoods kapitány egy kissé — opti­ kailag csalódott.) Két tanár a mi haditengerészetünknél, Luksch és Wolff, méreteket tettek az Adrián és a Joniai tengeren, a melyek végre­ hajtásánál 100 méter mélységben még látták a lebocsátott fehér lemezeket! (Itt azonban tökéletesen ki volt zárva az — optikai csalódás.) Mind e példák csak azt mutatják, hogy mennyire lát le az emberi szem — közvetlenül — a tenger mélységébe. De hogy mily mélyen hatolnak be a napsugarak, azt fényesen bizonyította Parassin, ki egy fényképészeti apparátussal eszközölt khémiai kísérlete által még 400 méter mélységben is kimutatta a napsugarak vegybontó hatását! Rendkívül érdekesek a tengernek hőmérséki viszonyai. Jóllehet a napsugarak még 400 méter mélységben is chemiai vegybontást képe­ sek előidézni, a hőség tekintetében már sokkal előbb megszűnnek érvényre jutni, A normális viszonyoktól, helyesebben a normális viszonyokra alkal­ mazott physikai törvényektől nagyban eltér a tenger hőmérséklete, A physikai törvény szerint a víz 4o C-nál legsűrűbb és mint ilyen a fenékre száll, .kinyomva helyéből a nálánál hidegebb vagy melegebb E törvényt ily feltét­ ;— tehát egyáltalában könnyebb — fajsúlyú vizet. lenül a tengerre alkalmazni nem lehet, miután rendkívüli mélységénél fogva a rendes viszonyoktól eltér.

A FENSÉGES TENGER.

95

Már maga azon körülmény, hogy a felső legmelegebb vizréteg után egy hidegebb réteg, ezután azonban ismét egy melegebb réteg követke­ zik, egyike e rendkívüli viszonyok megdönthetlen bizonyítékainak. Különben pedig a tenger vizének nappali és éjjeli hőmérséklete kőzött nagyon csekély különbség van. A mi saját méreteink alkalmával a Zrínyi corvetten, mely alkalommal az Adrián, Földközi és Veres ten­ geren ; Nyugot-Azsia partjain, az Arab tengeren, az Indiai Oczeánon, a khinai vizeken és a Sárga tenger északi részében tettem meglehetős gyakori méréseket — közepes mélységekben — legfeljebb 1'2° átlagos különbséget találtam a nappali és éjjeli viztemperatura között. A „Challenger" és „Gazelle" hajók expedicziója, melyeknek egyik legfontosabb feladata abban állott, hogy a tenger vizének hőmérsékletét systematikusan tanulmányozzák, O7 0 átlagos különbséget állapítottak meg. A tropikus tengerek átlagos maximuma 28-5° C, a legkisebb 24 - 6° C. Ugyancsak a Zrínyi corvettával az indiai Oczeánban, néhány mértföld­ nyire a Nikobárok déli csúcsától, továbbá a Maiakkai szorosban, 2 - 5 fok­ nyira a Egyenlítőtől északra, 29 2° C-t olvastunk le a hőmérőről 5 méter mélységben. Ellis expedicziója a Dél-Atlanti Oczeánon 22° meleg vízfelületnél egy óriás vasgömböt — egy merítő készüléket — bocsátott le 3200 mé­ ter mélységre. A felhúzott gömb és a benne levő. iszap jéghideg volt, daczára a több óráig tartó dörzsölésnek, a melynek a gömb felhuzatása alkalmával ki volt téve. Ellenben Du Petit Touars ugyancsak az Egyenlítő közelében az Indiai Oczeánon 3-2° C-t talált 1050 méter mélységben. Már ez egyetlen példából kivehető az a rengeteg különbség, mely a felszín és a mélység hőmérséke között létezik. Midőn az amerikaiak a Golf-áramlat hőmérsékét tanulmányozták, ugyanekkor parti tengerük temperaturáját is megfigyelték. És akkor fedezték fel, hogy a tenger vizének hőmérséklete — az északamerikai partok mentén — közel a fenekéhez alig valamivet több 0°-nál! Weyprecht a „Tegetthof" hajókon tett expedicziója alkalmával az Északi jeges tengeren, a Ferencz József föld közelében bővebben fog­ lalkozván a tenger vizének hőmérsékletével, arra meggyőződésre jutott, hogy a viz átlagos hőmérséke a felületen nyárban — 2"14° C télen — 1-48° C tehát, hogy csodálatos módon télen itt a vis melegebb,"mint nyáron. A különböző megfigyelések a különböző vizeken a következő alap­ méretek adták: ha a felület 8 6° C, akkor:

06

A FENSÉGES TENGER

100 méter mélységben ==

noo

„•

„

=

5°

o»

3130 „ „ = - 1° A tengerész sirja tehát odalenn a tengerfenekén nem csak mély, de bizony — hideg is. A fenséges tengernek legfenségesebb, legimpozánsabb elemei a hul­ lámok. Nem képzelhető valami félelmesebb, megragadóbb látvány, mint a hosszú időig — napokig — tartó nehéz viharok által felkorbácsolt hullámok, az élő, eleven mozgó hegy-kolosszusok. Daczára az évek múlva bekövetkező megszokásnak, egy oczeáni hullám megdermeszt; az ember­ nek pillanatra eláll a lélegzete a bámulástól, a rettegéstől, a megdöbbe­ néstől. Az ember azt hiszi, hogy megmozdult az egész tenger, hogy ez a fenekestől felkavart víztömeg egyetlen egy hullámmá gömbölyödött, hogy elöntsön, megsemmisitsen és szétromboljon mindent irtózatosan zúgó és mennydörgő árjaival. Pedig nagyrészben — optikai csalódás az egész. Először is, mert a tenger, t. i. a mély tenger, sohasem lesz a fenekéig felkavarva. Ez csak a sekély parti tengereken történik, nehéz viharok alkalmával. Ezt csalhatatlanul mutatja azon körülmény, hogy e tengerek fenekén a kavics és homok gömbölyű, lesúrolt. A csalódás leg­ főképpen abban áll, hogy a mély hullámvölgybe lezuhant hajóról a szemlélő a feléje hömpölygő feltornyosuló hullámhegyet éppen kétszerte oly magasnak látja, mint a minő nagy valóságban Magától értetődik, hogy a legmagasabb hullámok ott jöhetnek létre, a hol az Oczeán felett végig tomboló szélvésznek mi sem áll útjában, és a hol az napokig egyenletesen és állandóan fejtheti ki véghetetlen erejét. A legalkalmasabb talaj erre az Atlanti- és Csendes Oczeánok déli része, a hol millió és millió négyzetmértföldnyi területen egyenes irányban üvölthet végig az állandó nyugati vihar. Tényleg itt is észlelték a legmagasabb hullámokat. Itt mért a „Challenger" fregatté többször 7 méter magas hullámokat; a mi hadi­ tengerészetünk hires fregatteja, a „Novara", több izben 9 métert; sőt egyetlen egyszer, 40°-nyira délre az egyenlítőtől és 31°-nyira keletre Greenwichtől // méter magas hullámokat. Maga Willkins kapitány, ki évekig bolyongott a Csendes Oczeánon és systematikusan mérte a hullá­ mok magasságát, elismeri, hogy a Novara által mért hullám a legmaga­ sabb, melyet ember eddig látott. Általánosan elismert tényként lett megfigyelve, hogy a hullámok, egy bizonyos magasságot elérvén, többé nem nőnek, habár a vihar még napokkal is tovább tart. Tapasztaltuk ezt mi is a Zrinyi corvettán. Adentől, Arábia délnyugati csúcsától Ceylon nyugati partjáig hajtott bennünket

97

A FENSÉGES TENGER.

a szelek legerősebbje, a délnyugati Monszun. A 15 napig tartó vihar oly állandó és erőre nézve oly egyenletes volt, mint egyetlen egy lehellet. Daczára annak, hogy az árboczokon csak a legcsekélyebb területű vitor­ lákat hordtuk, mégis 200 mértföldnyi átlagos gyorsaságot értünk el napon­ ként. Árboczaink ivalakulag hajoltak előre a Monszun rettenetes nyomása alatt. Irtózatos, hullámok hömpölyögtek utánunk folytonos egyhuzamban. Számtalan hullámot figyeltünk meg, melyek látszólag magasabbak voltak a középárbocznál. Egyike e hullámoknak egyszer oldalt kapott bennünket. Oly irtózatos erővel csapta meg a corvettet, hogy ennek a peremét mint­ egy 10 méternyi hosszúságban benyomta ! A hullámok magasságánál még impozánsabb a hullámok hosssusága, melyek természetesen arányban állanak a magassággal. Negyven­ ötven méter hosszú hullámok gyakran észlelhetők. Hogy mily hihetetlen mérveket ölthet fel a hullám, azt mutatják a következő példák. Chuden kapitány, a „Nautilus" parancsnoka egy rendkívül erős nyugati vihar alkalmával délnyugatra Ausztráliától 300—400 méter hosszú és 7 méter magas hullámokat mért. James Clark Ross, hazatérő útjában a Déli-sark felől nyugatra a Fokföldtől egy 580 méter hosszú és 7 méter magas hul­ lámot észlelt. Még elképzelni is irtózatos! Tüneményszerű szép látvány a sajló tenger, a melynek többek közt megvan az az előnye is, hogy az ember csak ugy az „ablakból", azaz a partról nézve szemlélheti s legtüneményszerübb mindenesetre az a tengerzajlás, mely Nyugat-Afrikában Felső- és Alsó-Guinea partjain szemlél­ hető. Ez még leírásokban is oly fenséges szép, hogy érdemesnek tartom egy kiváló megfigyelőnek, dr. Pechuel-Lüschenek másfél évig tartó ott tartózkodása után tett észrevételeit közölni a „Kalemáről", a hogyan itt a tengerzajlást, e gyönyörű természeti tüneményt nevezik. „A Kalema fenségesen szép természeti tünemény; kivált akkor, ha tökéletes szélcsönd van, tehát, ha sem apróbb, egymást keresztező redők nem zavarják meg a parthoz verődő hullámokat, sem pedig a tenger sima tükrét nem teszik egyenetlenné. Egy kissé emelkedett pontról tekintve a tündöklő tengeren széles és egyenletes barázdák láthatók, melyek a fény és árny által megkülönböztetve, véghetetlen hosszúságban közeled­ nek a parthoz, ezzel párhuzamos irányban. A tenger felől utánnyomuló barázdák — hullámhegyek — által hajtatva, folytonosan közelednek a hatalmas, de nyugodt mozgású hullámok a part felé, mindig magasabb és magasabbra dagadva a sekély fenéken, míg végre a parton meg­ törnek. Egy pillanatra — a megtörés ' előtt — a hullámok hatalmas át­ látszó alagúthoz hasonlítanak, a másik pillanatban irtózatos eséssel össze­ omlanak, mennydörögve és sisteregve. A viz-alagutba zárt sűrített levegő Dr. Gáspár: Negyvenezer mértföld.

8

98

A FENSÉGES TENGER.

vakitó vizsugarakat dobva fel, szabadul ki a nyomás alól, míg a víz­ tömeg, mint habzó örvényben keringő tajték hömpölyög fel a tükörsima parton, mire ismét mint kavargó víztömeg szemberohan a legközelebbi hullámnak. A zaj, melyet a zajlás e neme előidéz, egyszerre emlékeztet a távoli mennydörgésre, a távolról hangzó nehéz ágyuüteg bömbölésére és egy végigszáguldó gyorsvonat zúgó robogására. Közbe-közbe majd tompa moraj, majd pedig éles sistergés és ropogás hallható. A tombolás

Tengerzaj lás.

néha hirtelen megszűnik egyetlenegy irtózatos csapással, a melyre egy másodperczig tartó szünet következik, a mire ismét megérkezik' az uj hullám zúgva, bőgve, mennydörögve, iitózatos sistergéssel." Ha az ember a tenger hullámainak a szirtfokokon való megtörésé­ ben — a tengerzajlásban — akar gyönyörködni, azért még nem kell UjGuinea partjaira menni, Nyugat-Afrikába. A ki vágyódik a gyönyörű tengerzajlás után, menjen le Pólába és onnan sétáljon át az egy órányira

99

A FENSÉGES TENGER.

fekvő Verudellába. Ha ez nem elégítené ki vérmes vágyait, akkor ne sajnálja az utat és hajózzék le a dalmát partok déli csúcsára a Bocche di Cattaroba. Ennek az öbölnek a bejáratát egyfelől Fort Mamula, a másik oldalról Punta d'Ostro képezi. A szűk bejárat között torony­ magasra dagadnak meg a Sirocco által felhajtott hullámok, melyek néha 40 méternyi magasságban nyaldossák Punta d'Ostro erődének kopasz sziklatalpát. Oly emlékeket fog e helyekről magával hozni, melyek nem évülnek el emlékében sohasem.

8*

CZÉLLÖVÉS A TENGEREN.

Czéllaves- W tengeren. Készülődés a czéllövészethez. — „Albrecht fóherczeg" mint vezérhajó. — „Custozza." — Kráterek a tengeren. — Krupp-ágyuk. — Bronz-ágyuk. — Mitrailleusök és revolverágyuk — Szökőkutak.

Messze künn a sik tengeren, egészen félre az olasz és isztriai partok nagyobb kikötőihez vezető utaktól, hová tapasztalat szerint csak ritkán téved egy-egy lavírozó brigg vagy shooner, halvány fényben törnek meg a láthatár fölé emelkedő nap sugarai egy mozdulatlanul álló hajórajnak bogárfekete bordáin. A hatalmas aczél- és vastömegek, a melyeket a vizi Eiffelek vasgyúró lángesze impozáns és mégis formás pánczélhajókká alakitott, rendetlenül, csaknem szana-széjjel feküsznek a gyöngén redőzött sima viz tükrén. Hatalmas fehér sugarakban bocsátják ki kürtőjükön a fölösleges, nem használt gőzt, mely sisteregve, idegesen jelzi, hogy egy nehéz munka után a nyugalmat ismét egy nehéz, lázas munka fogja fölváltani. Daczára a hajnali órának, — a mely időben máskor a minden­ napi fedélzetmosás teszi a hajókat kiállhatlan tartózkodási helylyé, — ezúttal élénk sürgés forgás van a hajó minden zugában, kezdve fenn a mitrailleusökkel fegyverzett árboczkosaraktól, le a legmélyebb lőpor-

104

CZÉLLÖVÉS A TENGEREN.

kamrákig. Különösen élénk sürgölődés van az ágyuk körük melyek a mai nap főszereplői lesznek. A szerepüket már tudják. Az árboczokon gyors egymásutánban váltakoznak a lobogó-jelzések, melyeket azonban a hajók ezúttal nem egymás közt, hanem a hajórajtól mintegy kétezer méternyire fekvő csónak rajjal váltanak, a hol a nagy számú, ide-oda iramló fürge pontocskák lázas munkával vannak elfoglalva. Nagy és meleg napra virradtunk. Ma lesz az egész hajóraj együttes czéllövése. Rendkivül fontos nap, mely nemcsak a tüzérségnek egyszerű vizsgálata, hanem vizsgálata és próbaletétele a haditengerészet legkiválóbb tényezőinek. Ma a hajók maguk is vizsgálatot tesznek. Az ilyen együttes czéllövés alatt tekintetbe vétetnek egy komoly ütközetben előfordulható és némileg előre kiszámítható összes esélyek és véletlenek. A tüzérségen kivül nagy súlyt fektetnek tehát a pánczélkolosszusokkal rendkivül nehezen kivihető taktikai müveletekre is, annak összes evoluczióival, formáczióval és fordulataival. Az ilyen együttes czél­ lövés meggyőződésül szolgál a hajórajnak tökéletes háczi készültsége, annak czéltudatos és biztos együttműködése és a kitűzött théma hatá­ rozott és exakt kivitele felől. A czéltáblákat (mintegy nyolcz méter magas és a talpuknál ép oly széles háromszögű vitorlasátrak, számra nézve 16—18 darab, melyek mindegyike egy-egy ellenséges hajót ábrázol), ugy állítják föl párhuzamos sorban, hogy a sorban egymástól 2200 2400 méternyire esnek. Az ugyan­ azon sorban levő egyes czéltáblák közötti távolság pedig 4—5 száz méter. A sorok, valamint az egyes czéltáblák közötti távolság meglehetősen változatlan marad az egész idő alatt, részint mert a sátrak talpai erős vasburkolattal vannak ellátva, melyek meglehetősen állandó súlypontot nyújtanak, részint pedig azért, mert az áram és szél, mely azokat ere­ deti helyükről tovább hajtaná, valamennyit egyszerre és egyenlően haj­ taná tovább. A czéltáblák elhelyezése után a csónakok visszaeveznek hajóikhoz. A csónakokat a benne ülő legénységgel együtt fölvonják a csónakdarukra, a legénység szétoszlik az ágyuk körül és kezdődik a gyakorlat. A követ­ kező perczben már ott leng a vezérhajó előárboczának vitorlarúdján a „parancs." — Hajósodorba! Harczra készülj! A kilencz hajó, mely előbb minden formáczió nélkül, egymástól egyenlőtlen távolságban feküdt, hirtelen olyképen sorakozik, hogy minden hajóorr az előző hajó tat-jától 400 méternyire legyen. A sor oly szabályos, oly jól fedezett, mintha egy minta-ezred minta-szakaszából kilencz válo­ gatott ember fedezné egymást.

CZÉLLÖVÉS A TENGEREN".

107

Felharsan a hajókon a kürtök rivalgása és a harsány vezény-kiáltás. A legénység eszeveszettül fut, dübörög, kúszik, guggol a fedélzeten, az árboczokon, a lépcsőkön, a korridorban, a parancsnoki lakásban, a tiszti carréban (hol szintén egynehány gyorságyu és torpedó dicsőíti az Urat!). Kürtrivalgás, sipvisitás és vezényszó minden zugban. Az árborczokon repülnek a jelző lobogók; az egyik árborczon le, a másikon fel, lázas zsibongás, lárma és zúgás mindenütt, a nélkül, hogy a vezényszavakon kivül valaki egy hangos szót váltana. A hatalmas vezérhajó, az „Albrecht főherczeg" 8000 tonna súlyával száguld, repül a felkavart vizén óriás sarkantyújával magas hullámmá verve fel a tajtékzó habot. Sürü, fekete füst gomolyog ki széles kürtőjén, melyet részint az ellenkező irányból lengő szél, részint pedig a gyors száguldás lecsap a fedélzetre. Az aczélbordáju szörnyeteg remeg és reszket minden izében a 4000 lóerővel működő gépek irtózatos nyomása alatt. Utánunk 400 méternyi távolságban a még hatalmasabb „Custozza", félig eltemetve az orrával felvert fehér tajtékban, fönn pedig elborítva a sürü füsttől, melyet két kürtője okád. A „Tegethoff", a „Don Ju^afca^Prinz Eugen", meg a többi hajók­ nak csak az árboczcsucsok Játszik kíj„.:,egyéb részüket eltakarja a jól fedező Custozza hatalmas testé. - ; -'•' ; A czéltáblákból rendezett "•sQcJkrizeiébe érve a vezérhajó, gőzerővel kezelt kormányának nyomása alatt egy gyönyörű fordulattal, csaknem derékszög alatt, a czéltáblákból képzett sor közepébe kanyarodik, ugy, hogy a hajó két oldalán levő ágyuktól a jobb és baloldalon elhelyezett czéltáblák most 1100—1200 méternyire esnek. A megtöltött ágyuknál feszült figyelemmel álló legénység nagy dü­ börgés és lánczcsörgéssel irányozza a csöveket a közeledő czél felé, mig a tűzmester, a kinek egy szobor nyugodíságával kinyújtott karján legkevésbbé sem látszik meg a belső izgalom, visszafojtott lélekzettel áll a 30 ezer kilogramm sulyu cső mellett, várva a parancsnoki hidról a tüzelés megkezdését jelző csöngetést. A vezérhajó, mintha csakugyan két sor ellenséges hajó közé került volna, még fokozottabb erővel száguld, zúgva és zihálva. Végre megszólal a csengetyü és a kürt. Abban a pillanatban meg­ indul az „Albrecht" huszonnyolcz ágyujának fülrepesztő, siketitő zenéje. Nyolcz darab 26 cm. kaliberű Krupp, hat 9 cmteres és két 7 cmteres bronzágyú, továbbá tizenkét mitrailleuse és revolverágyú csaknem egy­ szerre, ugyanegy pillanatban okádja gyilkos tüzét. Legelőször a kotnyeles mitrailleuse-ök és gyorságyuk szólalnak meg metszően csengő rövid pukkanásukkal, hirtelenében valóságos kis zápor-

108

CZELLÖVES A TENGEBEN.

esőt verve fel a czéltábla körül. Rögtön utánuk felhangzik a bronzágyuk hosszan csengő, rendkívül éles dördülése, mire a löveg zúgva és sivítva csap le a czél közelében, egy kis szökőkúttal jelölve meg a helyet, a hova leütött. És csak most csendül meg a nagy ágyuk fülrepesztő dörgése mely ép oly leírhatatlan, mint elképzelhetetlen. A lövés után kiomló sürü, sárga füst egy pillanatra elföd mindent. De csak egy pillanatra; a míg t. i. a „teljes gőzerővel" rohanó hajó kiér a füstfelhőből, mely egy kis ideig ugy fekszik ott a viz felett, mintha egy tengeralatti kráter dobta volna ki. A légnyomás oly erős, hogy az exponáltabb helyen állókat leveri a lábáról és a vaskapcsokkal lezárt ujjnyi vastag hajóablakból néhányat bezúz vagy benyom. A 170 kgmot nyomó löveg zengő bugással hasítja a levegőt és lecsapva a czél közelében, csaknem 10 méter magas vizoszlopot dob fel maga után, mely mint valami tündéries szökőkút, millió és millió színekben ömlik vissza a tenger hullámai közé, mig a hatalmas aczéllöveg, visszadobva a viz ruganyos erejétől, uj ivet ir le a levegőben; aztán mintegy 500 méternyire ismét lecsapva, uj szökőkutat hagy maga után, a mely játékot még néhányszor ismételve, végre eltűnik messze a láthatáron. A vezérhajó ezalatt tovább vágtat kijelölt utján s a második pár czéltáblához érkezik. Időközben a második hajó, a „Custozza", az első pár közé jut. Most már duettben folytatódik az előbbi solo. A „Custozza"-ból nem látszik ki egyéb, mint két oldalán a sürü fehéres-sárga lőporfüst, közepén a két kürtő gomolygó fekete füstjével, az orrán pedig a tajtékozó fehér hab, mely csaknem felcsap a horgonylánczok nyilasáig. Az „Albrecht" folytonos lövések, még pedig, — mivel az aránylag rövid utat a lehetőség szerint ki kell zsákmányolni, — rendkívül gyors tüzelés között érkezik meg a harmadik czélponthoz, mig a „Don Jüan", a harmadik hajó, az első czélhoz ér és szinte megkezdi a heves tüzelést. így megy tovább, mig végre bekövetkezik egy pillanatra, mikor mind a kilencz hajó a soron belül lévén, egyszerre, ugyanegy időben dörögnek összes ágyúikkal. A levegő megrendül, a viz valósággal forrong a rettenetes nyomás alatt. Siketitő zajjal zug, sivit, fütyül és cseng a tömérdek löveg a kénszagu, fojtó füsttel telitett levegőben, — és messze le a láthatárig, a meddig a szem ellát a végtelenségben, nem látható egyéb, mint a löve­ gek által fölvert vizoszlopok ragyogó, tündöklő, szivárványos szökőkutja.

CZELT.ÖYÉS A TENGEREN.

109

A vezérhajó, kiérve a sorból, még egy kis darabig teljes erővel folytatja útját, hogy helyet adhasson az utána következőknek. Ekkor bevárja, mig a többiek is kiérnek a sorból, a mire aztán az eddig szi­ gorúan megtartott rend és pontosság is meglazul egy kissé. A hajók megeresztett szellentyüiken a kizugó gőzoszloppal olyanok, mint mikor az idomított rachéni mének, egy megfeszitő produkczió bevégeztével saját kényök-kedvök szerint prüszkölnek és kapálnak a porondon, de uruknak egyetlen pillantására készek egy ujabb produkcziót megkezdeni. Rövid pihenés után csakugyan újból kezdődik az izgalmas és fárad­ ságos gyakorlat, mely rövid időközökben még néhányszor ismétlődik. Néhány óra lefolyása után, részint takarékossági szempontból, részint pedig a megrongált és összezavarodott czéltáblák állapota követ­ keztében a nem mindennapi gyakorlatnak vége van. A hajóraj rövid ideig tartó taktikai gyakorlatok után dél felé tart, hogy előkészüljön egy, a czéllövésnél nem kevésbbé érdekes gyakorlatra, t. i. egy „nem ánzágolt" éjjeli torpedó-harczra.

Függő-ágyak felgöngyölése a reveille után.

MENTÉS A TENGEREN.

Mentés a tengeren. Máltából Zanteba. — Először a tengeren.

—

Práciz munka. —

A mentöcsónak.

—

„Aczápák!". — Épen jókor ! — Életrehozatal a csónakban. — Kedvezőtlen viszonyok.— Silay mentő-apparátusa. — Első segély a hajón.' —• A hajókórházban. — Beszorult matróz. — Tűzvészéi}'. — Óvintézkedések. — Az „extincfeur". — A hajó elhagyása. — „Mindnyájan egyért!"

„Egy ember a vizbe esett,!*."-azaz'.tengerész rövidséggel szólva : „Mann über Bord!" E vészjel ; Hangzott, ,(el egy kora délutánon korvettánk fedélzetén és mint futótűz ;hangzott_ szájról-szájra a rémkiáltás : „Mann über Bord!" Hajónk vitorlával haladt; utunk Malta-szigetéről Sziczilia alatt a joniai szigetcsoport gyöngye, Zante felé volt irányozva. A meglehetősen állandó és erős délnyugoti szél — a Sirocco — nyomása alatt duzzadtan hordott valamennyi vitorlánk és a korvetta, a vitorlák nyomása által erő­ sen a baloldalára dűlve, libbenve és himbálózva siklott tova a fehér tajtéku szürke hullámokon. A nehéz munkában kifáradt legénység — épen ebéd utáni idő lévén — lehevert a fedélzeten az árboczok körül, a kötélcsomagokra és az ágyutalpakra. Aludtak vagy tűnődtek és álmodoztak. Hogy miről, annak csak az Isten a megmondhatója, meg egy matróz. Lenn a battériában két ágyú közt ült egy függő asztalnál a szol­ gálattól épen szabad tisztikar és a fekete kávé, meg szivarfüst mellett tárgyalta azon thémák egyikét, a melyeknek a föltevésében és energikus megvitatásában a hosszú időkre a sik tenger magányának kitett hajók tisztjei valóban geniális tehetséget fejtenek ki. Az ágyuüteg túlsó oldalán két függőasztal köré csoportosulva ült mintegy harmincöt-negyven fiatal tengerész-növendék a fiumei akadémiá­ ból, a kik a tanévet bevégezvén, jelenleg első tengeri utjokat tették r>r. Gáspár : Negyvenezer mértföld.

9

114

MENTÉS A TENGEREN

Ez utaknak a főczélja, hogy az éven keresztül nyert theoretikus ismereteiket künn a sik tengeren praktikusan érvényesítsék. Ez okból az otthon beczézett fiuk ép ugy szolgálatot tesznek az árboczokon, az ágyuknál és a kormánynál, mint akármelyik közmatróz. Másik czélja pedig, hogy megismertetve velük a tengerésznek változatosságokban és megrendítő benyomásokban gazdag életét, megkedveltessék velők a küz­ delmekben és nélkülözésekben is dus tengerészéletet. Vig csevegéssel, pajkosan, léháskodva ülnek az asztal körül. Az egyik résznek a vigság és pajkosság álarcza alól kirí a még meg nem szokott nehéz hullámzás által okozott rosszul-lét; a másik résznek a szeméből olvasható le a honvágy és elég soknál ott égett még a mama csókja a széltől kifujt homlokon, melylyel a szerető anya szivdobogva búcsúzott el előssör tengerre szálló gyermekétől. A mint először elhangzott a hajó előrészén a vészkiáltás: „Alarm über Bord!" talpon állott az összes személyzet. A matrózok futva, kúszva, dübörögve, rohannak a fedélzeten és az árboczokon kijelölt helyökre. A meredek kötélhágcsókon bámulatos gyorsasággal kúsznak fel a vitorla­ rudakra Az előárbocz óriási terjedelmű vitorláit nehéz rudjaikkal együtt csikorogva fektetik át a másik oldalra, mig a nagy árbocz vitorláit ezzel ellentétes irányba vonják át. Ugyanekkor a hajó a kormánylapát nyomása által egy félkört irva le, orrával szembe áll a szél irányával. Tudniillik: igyekeznek a hajót ez által megállítani vagy legalább meglassítani mene­ tében. (Tengerész-nyelven: „beidrehen".) A hajóhídon álló őrtiszt, a kinek a vezényszavára történnek mind e komplikált müveletek (mert a kajütben tartózkodó parancsnok csak egy­ két perczczel később vehette át a vezényletet), már a vészkiáltás pillana­ tában ledobta a hajóhídon felfüggesztett két mentőgyürüt a hullámok által a hajó mellett tovasodort szerencsétlennek és ugyanabban a pilla­ natban bocsátá le a hajó leghátulsó részén álló őrszem az ott elhelyezett mentőké szüléket. Ennek az apparátusnak a vízre bocsátására egy kis megrántás már elegendő. Ugyanezzel egyidejűleg, a mint t. i. a vészkiáltás elhangzott, nyolcz matróz egy altiszt vezénylete alatt felugrott a hajó párkányára és onnan át a darukra felkötött mentőcsónakba, hogy azt a vizre bocsássák. Mig a többi nagy csónakok részben a hajó fedélzetére vannak beemelve vagy pedig a hajó párkányán darukra vannak biztosan odakötve, ez az egy, a mentő-csónak, csak oly módon van megerősítve, hogy a veszély pillanatában rögtön a vizre bocsátható legyen; másrészt azonban elég biztosan arra, hogy a hajó himbálózása által szét ne zuzassék vagy pedig, hogy a hullámok le ne sodorhassák onnan. De bármily geniali-

115

MENTES A TENGEREN.

san van e csónak megerősítve; vizre bocsátása minden körülmény között néhány perczet vesz igénybe, kivált, ha olyan alkalommal, mint jelenleg is, az erős hullámzás és a hajó hánykodása miatt a legnagyobb óvatossággal kell eljárni. Máskülönben forgácsokká törnék a kis csónak lebocsátáskor a hajó bordáin vagy pedig szétzúznák a hajóhoz verődő hullámok. Daczára azoknak a minucziózusan práciz manővereknek, melyekkel a mi vas-szigoru fegyelemhez szokott és e mellett a matrózt annyira jellemző önálló gondolkozásra képes derék legénységünk a meglepetés és izgatottság által meg nem zavart őrtiszt higgadt és szabatos parancsait teljesité, a vizbe bukott szerencsétlen az utána és részben eléje dobott mentőkészülékek egyikét sem érhette el. A hullámzás t. i. nagy volt és e miatt az eléje dobott mentőgyürük felette siklottak el, mialatt ő maga ugyanazon hullám alá lön elte­ metve. Az erős szél által hajtott hajó gyorsasága pedig oly nagy volt, hogy a vitorlák átfordítása után is egy darabig még meglehetősen gyor­ san siklott tovább, mindig tovább és tovább hagyva magától a szegén5r fuldoklót. Miután az illető a hajó előrészéről bukott a vizbe, végigsiklott a hajó oldalán és igy egy pillanatra belekapaszkodott abba a hosszú kötélbe, melyen léczek vannak keresztülhúzva és mely útközben állandóan lelóg a hajó hátulsó részéről, hogy a vizbe bukott belefogózhasson. Bele is fogózott, de csak egy pillanatra. Mert a mint a hajó az erős bukdá­ csolás következtében orrával mélyen a hullámokba fúrta magát, a há­ tulja annyira kiemelkedett a vízből, hogy magasra fölrántotta magával a mentőkötelet és kiragadta azt a kapaszkodó kezéből. A lebocsátott mentő-apparátust pedig szintén elsodorta mellőle az ár, meg a hullám. A szegény fuldokló kínosan csapkodott maga körül. Hol magasra felkapta egy dagadó hullámhegy, hol pedig elsülyedt a hullámvölgyek zajló ör­ vényében. Ezalatt kitudódott, hogy ki a vizbeesett. Eddig erre nem volt idő. És ez nem is szükséges. Elég volt tudni, hogy egy embert, egy valakit a hajó személyzetéből ért a baj Egy tagját ennek a nagy, háromszáz fő­ ből álló családnak. Legyen az bárki: tiszt, matróz vagy altiszt, az ennek a családnak egyformán kedves tagja, annak az élete egyformán drága. Növendék volt az elsőévesek közül, egy katonatiszt özvegyének gyermeke, a ki most először járt a tenderen. Mialatt a hajó előrészén né­ zegette, hogj' mi módon vannak ott a horgonyok lánczokkal felkötve, mélyen kihajolt a korláton keresztül és egy hirtelen zökkenés következ­ tében elveszítvén az egyensúlyt, fejjel előre bukott a vizbe, még pedig oly szerencsétlenül, hogy orrát és száját beverte a horgony kiálló szélein. 9*

116

MENTES A TENGEREN.

Azokban az időközökben, a mig a hullámhegy tetején a habzó tajtékból egy pár pillanatra kiemelkedett, látszott is az orrából és szájából ki­ szivárgó vér, mely végig folyt a halálos kétségbeeséstől és a kinos gyöt­ relemtől eltorzult, elkékült arczon. A vért ugyan lemosta a következő hullám, de egyszersmind maga alá temette a szegény fuldoklót is. E közben a csónakot vizre bocsátották. Csak perczek teltek ugyan el ezalatt, de minden perez egy évszázadnak tetsző végtelenség volt. A már a gyakorlatok alkalmával kijelölt nyolez matrózon és az al­ tiszten kivül csónakba ugrottam én is, meg a csónakmester — „Bootsmann", — a legidősebb altiszt, a mentési kísérletekben tapasztalt vén tengerész, már egészen rozsda-barna arczczal, a ki harmincz év óta ba­ rangolja a tengereket. A könnyű kis csónak, mint hópehely a fergetegben, dobálódzott a magas hullámokon. A nyolez matróz izmos marka alatt ivalakulag haj­ lottak meg a hatalmas evezők és gyors tempóban távoztunk el a hajó alól a fuldokló felé, a kitől a hajó ezalatt mintegy hatszáz méternyire hajtatott tova. Az elhagyott korvetta a kis csónakból nézve, egy himbálózó, zúgó méhkasnak tűnt fel. A hátulján, a párkányán, a kötélhágcsókon_ és a vitorlarudakon száz meg száz arc volt egyetlen pont felé fordítva. A matrózok mély morajából élesen kivált a növendékek kétségbeesett gyer­ meki hangja. Ezeknek az ajkairól egy szó volt különösen gyakran hall­ ható. De ez az egy szó elég is arra, hogy megdermeszsze az emberben a vért. „A czápák! A czápák!" Ez undorító bestiák, a teremtésnek e leggyülöletesebb szörnyei ugyanis állhatatosan követték hajónkat több Ízben és csak akkor marad­ tak el rövid időre, ha lakomát tartottak az étkezéseink után a tengerbe dobott hulladékokban. Ha ez a növendék csak egy órával előbb vagy később bukott volna a vízbe, akkor a vizbefulás gyötrelmes agóniájától meg lett volna kiméivé. A mindig éhes czápák már a vizbe bukás perczében megkönyörültek volna rajta. Minél tovább eveztünk a korvettától, annál inkább elvesztettük szem elől azt a pontot, a mely felé tartanunk kellett. A csónakban ülve, a lát­ határ már rendes körülmények között is nagyon szűk. Hát még akkor, a midőn a felzajló hullámok vépképen elfödik azt és a mikor a hul­ lámokról a szél által lesöpört csípős, sós hab minduntalan az ember sze­ mébe vágódik ! Ez okból történik, hogy ugyanazon pillanatban, a mikor elhangzik a vészkiáltás: „Mann über Bord!" a többi mentőintézkedések­ kel egyidejűleg egy már erre kijelölt matróz felkúszik a hátsó árboezra, kezében két kis lobogóval, hogy onnan ezekkel jelezze a csónak-

MENTÉS A TENGEREN.

117

ban ülőknek azt az irányt, a mely felé tartaniok kell. Mert a hajóról szó­ csővel a csónakra kiáltani úgyis hasztalan lenne. Foszlányokká tépi azt a kiáltást a zúgó szélvész és elnyomja a tajtékzó hullámok mennydörgés­ szerű zajlása. Csónakunk a fuldokló közelébe ért. Ez most már ritkábban jött a vizszinére, karjának csapkodása is erőtlenebb volt. Csak a vér szivárgott még folytonosan az elkékült arcon. Már alig voltunk tőle két-három csónakhossznyira. A nyolcz matróz­ nak patakként folyt homlokáról és arczárói a verejték. A két altiszt pedig rekedt hangon kiabálta neki a buzdító, biztató nógatást. Alig egy csónakhossznyira tőlünk, a midőn a csónakmester már a csónakkampóval akart a szegény fiu után nyúlni, az hirtelen eltűnt szemeink elől. A viz alá sülyedt. Mi ketten a csónak fedett orrára ugrottunk, utána nyúltunk a vizbe vállunkig, megragadtuk az ingénél fogva és berántottuk a csónakba. Élet­ telennek látszott. A test jéghideg volt; az arcz és ajkak elkékülve. A vér­ zés persze már megszűnt, mert a szívverés sem volt érezhető. Megfordultunk a csónakkal és a korvetta felé eveztünk, a melytől most mintegy 900—1000 méterre feküdtünk. Az életrehozó kísérlettel egy . perczet sem volt szabad késnünk. Hozzá is fogtunk rögtön, még pedig rendkívül nehéz körülmények között. Kis csónakunk — egy parányi jármű a fehér tajtékos zajló vég­ telenségen — mint dióhéj hánykolódott a hullámokon, melyek mind­ untalan átcsapdostak felettünk. A matrózok közül csak hatan evezhettek, miután a hátulsó evezőpad fekvőhelyül szolgált az élettelen gyermeknek. Az altiszt a kormánynál ült; a két matróz tartotta a fiút, a csónakmester pedig az életrehozatalban segédkezett. A különben is eszeveszettül hánya­ tott kis csónak még erősebb ingásnak volt kitéve az általunk elkövetett heves mozdulatok által. Ezer méter a hullámzó tengeren különben sem tartozik a magasabb fokú gyönyörök közé. De egy ilyen csónakban, ilyen körülmények között egy életet visszahozni, a mely még oly fiatal, oly reménydus, melyhez annyi szeretet és annyi felelősségérzet fűződik, mint ez ifjú gyermek­ tengerésznek az életéhez, akkor minden perez egy örökkévalóság! A hullámzajlással összefolyó moraj, melyet az árboezokra és a párkányra felkúszott legénység örömrivalgása és hurráh-kiáltása okozott, tudatta velünk, hogy a hajó közelében vagyunk. Most már csak egy nehézséggel kellett még megküzdeni. Tudniillik a mentőcsónakot — magunkkal együtt — ismét felvonatni a darukra. Nagyon tartózkodva kellett eljárni és óvakodni a hajó bordáival való

118

MENTÉS A TENGEREN.

gyöngédtelen érintkezésektől. Hála a matrózok rendkívüli ügyességének, mely a tengerészeknél a veszélyekkel való küzdelmekben ugyszólva ösztönné van kifejlődve — ez is sikerült. A csónak néhány perez alatt fenn volt a darukon és csaknem ugyanazon perezben nyitotta ki szemét a szegény megkínzott gyermek egy sóhaj kíséretében. Hogy e sóhaj mennyire megkönnyebbité a mi szivünket, az elképzelhető. Ennek a mentési módszernek és az első segélynyújtásnak azonban csak akkor van sikere, ha a viszonyok ilyen — kedvezőek. Mi történik azonban nagy viharok alkalmával, a midőn az irtózatos hullámok következtében a mentő-csónakot abszolúte nem lehet, nem sza­ bad vizrebocsátani ? A midőn a vízbe bukott embert már az első perez­ ben megbénítják a hullámok? Mert megjegyzendő, hogy ámbár sokkal könnyebb a tenger vizében úszni, mint az édes vízben — a tengervíznek magasabb fajsúlya következtében — de a hullámzó tengeren úszni rend­ kívül nehéz és nagyon hamar kimerítő. Vagy mi történik éjjel, a midőn a helyzet még borzasztóbb. A sötét­ ség olyan, mint a rossz lelkiismeret: nyom és zsibbaszt. Az éjjeli viharok sokkal nehezebbeknek és rémesebbeknek látszanak, mint a nappaliak, habár a vihar nem mindig fokozódik a sötétség beálltával. Mindazonáltal éjjel a kötélzet zúgó bőgése rémesebb, a vitorlák suhogó csapkodása kisértetiesebb és a hullámok zajlása ijesztőbb, mint nappal. Ha ilyenkor ér valakit a szerencsétlenség, az többnyire veszve van, daczára a fokozott mentő intézkedéseknek, melyeknek a kivitele egy másodpereznyi habozás nélkül történik. De ilyenkor egy csónakot a vízre bocsátani nem is istenkísértés, hanem egyenesen oktalanság lenne. Mert egy emberélet megmentéseért, a minek a sikere a legnagyobb mértékben valószínűtlen, még nyolez vagy tiz embernek az életét biztosan feláldozni, azt nemcsak hogy nem köve­ teli a törvény — sem a katonai, sem a morális — de sőt a leghatáro­ zottabban tiltja az egyszerű józan ész. Pedig e csónak fel van szerelve mindama kellékekkel, a melyekkel az emberi találékonyság és lángész egy jármüvet felszerelhet, mely arra van hivatva, hogy emberéletet mentsen ki a háborgó tengerből. A mentő­ csónak meglehetősen nagy, erős, biztos és mégis könnyű. Semminemű körülmények között el nem sülyedhet, mert a vastag falai elszigetelt, léggel telt rekeszekkel vannak beosztva. Ha szét is törik, az egyes darab­ jai fenn úsznak a vizén. A csónak kormánya nehezebb, mint a többi rendes csónakoké, hogy a könnyen épített alkotmánynak biztosabb fekvést adjon, másrészt pedig, hogy biztosabban lehessen vele manőverezni. Köröskörül kötélfogantyukkal van ellátva. Ha a csónak felfordul és a benne

MENTÉS A TENGEREN.

119

ülők a vízbe esnek, ezek belekapaszkodhatnak e fogantyúkba és ismét felegyenesíthetik a csónakot. A legénység széles paraffa-övvel van ellátva. Ezek segélyével egy ember órák hosszáig képes magát a viz szinén fentartani. A csónak fenekén három edény van megerősítve, az elsőben ivóvis, a másodikban rum, a harmadikban pedig néhány napra való kétszersült. Ez arra való, ha a csónak a kiszámíthatatlan viszonyok következtében napokig nem térhet vissza a hajóra. Daczára a mentő-csónak e — mondhatni — tökéletes mivoltának, az előbb emiitett körülmények miatt mégis megtörténhetik, hogy nem lehet vízre bocsátani. Ilyen körülmények között az egyedüli mentőeszköz, mely a fuldokló­ nak még mint utolsó szalmaszál szolgálhat, az a fentebb emiitett mentő­ apparátus. Ez apparátus a hajó leghátulsó részén van alkalmazva és ott oly könnyedén megerősítve, hogy egy gyenge kézrántás elegendő a rögtöni vízrebocsátására. Hogy e rángatás egy pillanatnyi késés vagy habozás nélkül megtörténhessék, az apparátus mellett folyton egy őrszem áll. Az őrszemeket két óránkint váltják fel, állomásaikról semmi körülmény közt el nem távozhatnak. így az apparátus a hajó megindulása perczétől kezdve mindaddig, míg a horgony egy más kikötő fenekét nem érinti, egy pillanatig sincs őrizet nélkül. Az apparátusnak — a Sylai-féle mentőkészűléknek — a főalkatrésze egy könnyű fémhenger, mely nagyobb mennyiségű olvasztott foszfor­ kalciumot (PhoCaa) tartalmaz. A fémhenger fenn és lenn egy-egy hosszú csőbe megy át és mindkét cső egy-egy billentyűvel van ellátva, a melyek egy közös emeltyű segélyével együttesen ki- és bezárhatok. Az emeltyű zsinegen függ, ugyanazon a zsinegen, mely az egész készüléket a hajóhoz kötve tartja. E billentyűk rendesen a csöveket elzáró helyzetben vannak; de a zsinegnek elszakadása alkalmával rögtön és egyszerre kinyiinak. A zsineg elszakadása pedig a fogantyú felrántása által történik. Ugyané rángatással az emeltyű felnyitja a billentyűket és az apparátus már kinyitott bil­ lentyűkkel zuhan a tengerbe. A mint az apparátus a vizbe ér, az alsó csövön viz nyomul be a hengerbe és egyesül ott a foszfor-kalciummal. A viz és foszfor-kalcium egyesülése által létrejött gáz, — foszfor-hidrogén (PH2), a melyhez kevés mennyiségű folyékony foszfor-hidrogén (P2H4) is van keverve — a felső cső szűk nyilasán elillan és mihelyt itt a leve­ gővel érintkezik, azonnal lángra gyúl. A láng arra szolgál, hogy a vizbe bukott éjnek idején is megláthassa a mentőkészüléket. A hengerhez vaspántokkal két paraffa-gömb van erősítve, a melyek egyike rumot, a másika pedig kétszersültet tartalmaz, Mindkét gömb

120

MENTES A TENGEREN.

börszijjakkal van ellátva, a melyekkel a menekülő magát a gömbök­ höz erősiti. A mentőkészülék lángját el nem olthatja semmi, sem a szélvész, sem a hullám. Az ég addig, mig az anyagból egyetlen csepp megvan. A vizbe esett azonban könnyen elolthatja, ha a billentyűket az emeltyűvel lenyomja és viszont könnyen kigyulaszthatja ismét, ha az emeltyűt fölemeli. Ugyanabban a pillanatban, a midőn elhangzik a vészkiáltás, a melyben az őrtiszt ledobja a mentőgyürüket és a vitorlamanövereket vezényli, a midőn a kormányos átfordítja a kormányt, hogy a hajót szembe állítsa a széllel, a melyben egy matróz felkúszik a hátsó árboczra a kis jelző lobogókkal és a mely perczben a legénység a darukhoz ugrik vizre bocsátani a mentő-csónakot, ugyanabban a pillanatban ez a mentő-apparátus már a visben van ! Az összes manővereknél egyetlen másodperczet nem késnek; egy felesleges vezényszó vagy mozdulat nem történik. Mindenki futva, rohanva, de cséltudatosan teszi meg kötelessé­ gét, a jól betanult szerepét, a melynek a práciz begyakorlására hónapok szükségesek. Az eddig emiitett esetek és eshetőségek azokról a hajókról szók­ nak, melyek vitorla alatt járnak. Ezekkel a manőverezés tudvalevőleg nehéz és komplikált. De ezeknek a manővereknek a begyakorlása fontosabb is, miután a mi hadihajóink nagy része vitorla alatt teszi meg a nagyobb útjait. így például mi egy kelet-ázsiai expedició alkalmával a 22.000 mértföldnyi útból több mint lS.OOO-et vitorla alatt tettünk meg. Sokkal könnyebb a mentési eljárás azokról a hajókról, melyek gőz alatt járnak, a melyekkel a manőverezés csak játék az előbbihez képest. Tényleg sokkal ritkábbak is azok az esetek, a melyekben a gőz alatt járó hajókról a mentés ne sikerült volna. Azok a mentési kísérletek és első segélyek, melyek nem künn, a vessélyes örvényeken, hanem a hajó bordáin belül, a fedélzeten szüksé­ gesek, még pedig elég gyakran, nagyobbára szintén nehéz körülmények között történnek. így például a sebesüléseknél. Ok és alkalom van reá bőven, a háborús időket itt egészen mellőzve és csak a normális béke­ viszonyokat tartva szem előtt. . A szédületesen magas árboczokon és vitorlarudakon való foglalkozás vagy pedig a gyakorlatok a kolosszális ágyukkal; a komplikált hajógépek kezelése, továbbá a horgonyzási manővereknél szükséges szolgálat az óriási horgonyokkal, a lábszárvastag lánczokkal és drótkötelekkel mind­ ezek gyakran adnak alkalmat a nehéz sebesülésekre, mig ellenben ugyan­ akkor a mentési kisérlet és az első segély nyújtása nagy nehézségekkel jár

MENTÉS A TENGEREN.

123

Vegyünk például olyan esetet, a melyben ismét csak egy ember életéről van szó. A matrózok fenn dolgoznak a vitorlarudakon. A felső vitorlákat rögtön fel kell göngyölni, mert egy hirtelen szélroham fenyeget vagy már utói is érte a hajót. A hajó mélyen dül jobbra és balra, inog és hánykolódik. A hosszú vitorlarudak óriási iveket imák le a levegőben, A sulyoS vitorlák zuhogva csapkodnak; a feszítő- és vonó-csigák, meg a karvastag kötelek az épen véghez viendő manőverek alatt ide-oda himbálóznak fenn a magasban. Mindez idő alatt a verejtéket kiütő nehéz munkával elfoglalt matrózok szabadon feküsznek künn a vitorlarudakon. Összes támaszuk a lábak alatt levő vékony kötél, mely párhuzamosan van kifeszítve a vitorlarudak alatt. Eg}' kis félrelépés, egy megcsuszszanás vagy a vitorláknak egy hirtelen csapása elegendő arra, hogy egy matróz lebukjék az árboczról; vagy pedig hogy a csigáknak vagy köteleknek egy ütése által elszéditve, lezuhanjon a mélységbe. Ha az illető nem zuhalí."le ^"fedélzetre, hanem fennakad az ugynevezett „árboczkosárban" f-'Vagy .pedig a kötélzet között egy másik vitorlarudon, azt mindenekelőtt'-1§...kell 7hozni a fedélzetre. Ez legtöbbször ugy törtéfirk.Hi'ógy egy hevenyében a dereka körül kötött kötéllel a társai lebocsátják. Ha azonban a sebesülés oly súlyos, hogy ez a lebocsátási módszer nem lenne kivihető, akkor igénybe veszik a mindig kéznél levő hordszéket és tábori ágyat. Az előbbit felvonják az árbocra, ott belehelyezik és hozzákötik a sebesültet, lebocsátják a fedél­ zetre, a honnan a tábori ágy meg egy második hordszék segélyével lebocsátták a korridorban vagy a battériában fekvő kórházba. Ugyanilyen módon vonják fel a sebesülteket a gépek és kazánok mellől is, a hol a hatalmas géprészek, a forró viz és gőz szintén bő alkalmat nyújtanak a súlyos sebesülésekre, valamint a lenn uralkodó borzasztó forróság a gyakori ájulásokra. így például egy utazásunk alkal­ mával a forróságáról és Számumjáról hírhedt Veres-tengeren napjában többször fordult elő eset, hogy néha két embert is kellett egyszerre fel­ vonnunk, a kiket lenn a forróság vert le a lábáról. Pedig e 14 napig tartó verestengeri utunkra a fűtési szolgálatra benszülött négereket és arabokat fogadtunk fel. A Yangtce-Kiang folyón, Khina belsejében, még ennél is gyakoribbak voltak az ájulások, a hol a fütőlegénység — a mi matrózaink — harmincz napon keresztül állandóan 66 fok, de sőt 68 fok C.-nál tettek szolgálatot! Gyakran előfordul az eset, hogy az első segélynél nem lehet töb­ bet nyújtani a sebesültnek, habár a sebesülés minősége megkövetelné a

124

MENTES A TENGEREN.

rögtöni nagyobbszabásu orvosi műtétet és ezt a hajón levő műszerek meg is engednek. De nem is engedik meg a viszonyok. A legtöbb szerencsét­ lenség ugyanis többnyire a viharok alatt történik. Hogy ilyen viharok alkalmával a hajó minő állapotban van, az az eddig mondottak után elképzelhető. Lenn a kórházban a hely nagyon szűk, a világosság pedig nappal is gyér, miután a parányi kis ablakok vízmentesen vannak lezárva. Az esti világítást pedig — néhány pánczélhajónk kivételével, melyek villámmal vannak világítva — csak egy-két olajmécses nyújtja, tűzbizton­ ságból dróthálóval körülvéve. A hajó hánykolódása pedig néha oly nagy, hogy a sebesült, az ápolók meg az orvos egy modern tengeri Laokoont képezve, együtt hevernek a kórházban vagy a fedélzetnek valamelyik zugában. Ilyen körülmények között nem csoda tehát, ha a szenvedőnek a legjobb akarat és a nagy gyakorlat mellett sem lehet az első segélynél többet nyújtani. Egy amputáczió vagy egy luxáczió helyrehozása kivihe­ tetlen. El kell halasztani — jobb időkre. Rendkívül nagy előnyére szolgál a tengerészorvosnak az ehhez hasonló esetekben a helyi viszonyok által kifejlődött és az ezekhez kötött találékonysága, mely nem egy szenvedőt segített már ki szorult helyzeté­ ből. Eklatáns esetet említ egy tengerészorvos, ki jelenleg mint honvéd­ ezredorvos szolgál. A Taurus nevű ágyunaszádunkon, mely állandóan Konstantinápoly kikötőjében horgonyoz, történt egy alkalommal, hogy egy matróz, ki a hajó belső falainak a bemázolásáyal volt elfoglalva, véletlenül kiejté a zubbonya külső zsebéből a pénztárczáját, mely egy szűk ablakon keresz­ tül kiesett a tengerbe. A szegény mali ijedten kap keservesen szerzett tőkéje után; kinyújtja előbb a karját és utána. a fejét. A bugyellárist ugyan nem ért.- el, de már most a fejét meg a karját nem tudta vissza­ húzni a szűk nyilason. Persze, . elkezdett rémségesen ordítani. A kiabá­ lásra odagyültek a matrózok, látják társuknak a tragikomikus helyzetét és elkezdik kegyetlenül ránczigálni befelé. A mali persze még jobban ordított, a társai pedig •— a matrózok — röhögtek. Megpróbálták egy csónakból kívülről befelé taszigálni, mialatt belülről rángatták és húzták. De a fokozott orditásnál egyebet nem értek el. A zajra elősietett az őrtiszt is, a ki azonban szintén nem sokat segíthetett a szegény matróz „szorult" helyzetén. Elhatározták, hogy nem marad más hátra, mint köröskörül kifűrészelni az ablakot. Előbb azonban előhívták az emiitett hajó-orvost is, a ki a matróz fejét és karját egészen megdagadt állapotban találta, a nem épen gyöngédnek nevezhető rángatások következtében. Átpillantva a helyzetet, rögtön rájött, hogy ha azon

MENTES A TENGEREN.

125

a szűk nyilason ki tudta dugni a fejét meg a karját, akkor ugyanott be is lehet majd húzni. A műtéthez nem is kell egyébb, mint egynehány ügyes gynaecologiai (szülészeti) fogás. Mindenekelőtt levágták a matróz ruháját. Azután bekente a fejét meg a karját vaselinnel. A lelógó testet fel­ emelték vízszintesre és ugy fordították, hogy a fej alul került, a kar pedig felül. Ezt erősen odaszorította a fejhez és a míg a csónakmester kívül­ ről taszította, addig ő lassankint befelé vonszolta. A bedagadt fejet pedig a folytonos csavargatása közben már könnyebben húzhatta ki. Hogy minő hahotával fogadták társai a másodszor világra jött matrózt, az elképzelhető. Ha már az egyes ember életének a megmentéseért és biztonságáért ily nagymérvű intézkedések történnek, akkor elgondolható, hogy mihy nagymérvűek azok az intézkedések, a melyek az egész hajó és az összes személyzet biztonságáért vannak foganatban. A leggyakoribb és a legirtózatosabb veszélyek, a melyeknek egy hajó és ennek személyzete a sík tengeren vannak kitéve, a tűz- és vizveszély. Hogy az előbbi, a tűzveszély, oly ritkán fordul elő a hajókon, külö­ nösen a hadihajókon, az csakis annak a rendkívül szigorú fegyelemnek köszönhető, mely e tekintetben a hajókon uralkodik. Nyitott tüz egyálta­ lában nincs a hajókon. Valamennyi olajlámpa dróthálóval van körülvéve és csakis egy, kizárólag erre a célra kijelölt matróz gyújtja meg vagy oltja el. Gyufát a legénységhez tartozó személyzetnek egyáltalán nem szabad tartani; ha valakit rajtakapnak égő vagy akár nem égő gyufával, azt ép oly szigorúan büntetik, mint a ki egy égő czigarettvéget dob el a fedélzeten. A dohányzás csak a kitűzött órákban és a kitűzött helyen van megengedve. A meggyújtásra egy izzó kötélvéget használnak, mely egy fémmedenczében van elhelyezve. A czigarett- vagy szivarvéget csak egy erre szolgáló vizzel telt edénybe szabad dobni. Valamint papír­ darabot, szivarvéget stb. a tengerbe dobni, vagy — pardon — a tengerbe köpni egyáltalában tilos, vagy a legjobb esetben csak a „szél alatti" oldalon — „in Lee" — szabad. Az étkezések után a tűzhelyek tüzét egy komisszió oltja ki és erről mindannyiszor jelentést tesznek az őrtisztnél. Éjjel a tüzőrség többször bejárja az egész hajót és joga van a tiszti kabinokba is bekopogtatni, ha ott tiz órán tul világosságot pillantanak meg, meggyőződni a felől, hogy a lámpa nem maradt-e véletlenül égve. Hogy a lőporkamrákat a kitelhető legnagyobb szigorral ellenőrzik, az magától értetődik. A minő nagyobbszabásuak a tűzveszély, ellen tett intézkedések, ép oly nagymérvűek azok a mentő intézkedések, a melyek egy kitört

^

126

MENTES A TENGEREM.

tűzvész eloltására szolgálnak. Ez intézkedések oly fontosak, de egy­ szersmind oly komplikáltán gondosak, hogy alig múlik egy nap ennek a gyakorlása nélkül. A mint a kürt harsogása és a harang csengése a tüzvészjelt jelzi, rögtön működésbe jön a hajó összes személyzete. Nincs a hajón egyet­ len ember, — könnyű betegeket sem véve ki •— a kinek a tűz­ veszélynél ne lenne meg a maga szerepe. Villámgyorsan, rögtön és egy­ szerre történik minden. Mindenekelőtt megállítják a hajót menetében, hogy megszüntessék a haladás által előidézett széláramot. Valamennyi nyilast, tudniillik az ablakokat, a szélfogók szájait, a kondorba vezető lépcsőnyilasokat gondosan elzárják, hogy a levegő ne nyomulhasson a hajó belső üregeibe. Egy-két ágyút megtöltenék, hogy készen legyenek a vészlövések megadására. Ép ugy készen tartják a vészlobogókat a többi hajóknak adandó jelzésre. A csónakokhoz szuronyos őrök lépnek, vissza­ tartani mindenkit, a ki elveszítve önuralmát, menekülni akarna. A lőpor­ kamrák viz alá sülyesztő gépét felszerelik, hogy szükség esetében rögtön vizet bocsáthassanak a lőporkamrába. A szivattyúk csöveit felcsavarják, meghosszabbítják ; a matrózok egy része kettős sort képez, a vizescsebrek kézről-kézre adására. Az extinktőröket az erre kijelölt matrózok vállaikra ragadják és rohannak vele a tüz színhelyére. És mindez oly gyorsan, oly prácizen összevágólag történik, hogy a vészjel megadásától kezdve addig, mig az első vízsugár megjelenik, nem telik el egy egész perez! Az egész eljárás emlékeztet a meiningeniek bámulatos tablójára; egy felesleges mozdulat vagy szó nem történik. Siri csend van, melyet csak a vezényszavak szakitanak meg. A tüz oltásánál nagy szerepet játszanak az emiitett extinktőrök, a melyeket a száraz földön is több helyen alkalmaznak, például gyárakban, színházakban. A készülék ép oly egyszerű a konstrukciójában, mint a minő geniális a lényegében. Az extinktőr két főedényből áll, a melyek egyike vizet tartalmaz, a másika pedig, a felső, nátrium bicarbonicumot. A vizzel telt edénybe egy hosszú, vékony cső nyúlik be, mely ennek csaknem a fenekéig ér le. A szódával (nátrium bicarbonicum) telt edény felett egy vízszintesen fekvő tengely körül forogható, konczentrált kén­ savval (S^HO-t) telt üveg-edény van elhelyezve, ugy, hogy az üveg súly­ pontja a tengely fölött fekszik. Közvetlenül ez üveg-edény fölött egy mozogható nyomó van, mely az üveg-edényt helyzetében megtartja. Ha e nyomót valamivel beütik — pl. egy kalapácscsal — akkor az üveg eltörik, az egyensúlya megbomlik, az üveg tehát feldűl és a benne levő kénsav a szódára ömlik. A kénsav a szénsavas nátrium (szóda) vegyü-

MENTES A TENGEREM.

127

léke által létrejött gáz a vékony csövön keresztül a vizbe nyomul, a hol a viz nyomása által megsűrűsödik. Ha már most a vízzel telt edény alján levő kakast megnyitják, akkor a viz és vele együtt a szénsav kinyomul. A mint a nyomás alól kiszabadult szénsav a szabad levegőre ér, egyesül ott egy nagy terje­ delmű légfelülettel és elvonja, azaz megköti ennek az élenyét (oxigénjét), a mely nélkül tüz tudvalevőleg nem képzelhető. Az élenyt lekötő eme képességen alapszik az extinktőrök rendkívüli fontossága a tűzoltásnál. Még nagyobb szabásuak azok az intézkedések, a mikor a hajó személyzete kénytelen a sülyedő vagy az égő hajót elhagyni. Ezek mind­ egyike valóságos dráma a. tengeren. Ennél a mentési, helyesebben menekülési kísérletnél, ép ugy, mint az eddig említetteknél, a leghathatósabb, de egyszersmind a legszüksé­ gesebb is, a kérlelhetlen feg}'elem és a következetes vasszigor, melynek óriási jelentősége sehol és soha sem nvilvánul oly nagy mértékben, mint ezeknél a drámáknál. A hajó elhagyásánál is megvan minden embernek a maga szerepe. Es e szerep annyira sajátjává lesz a matróznak a hosszas begyakorlások által és annyira vérévé válik a föltétlen kötelességteljesítés, hogy a leg­ nagyobb veszélyek alkalmával is ugyszólva gépileg hajtja végre teendőit. A hajó elhagyásánál számítva van minden emberre. Miután azon­ ban azok a csónakok, a melyekkel egy hadihajó normális viszonyok között el van látva, valamennyi ember számára nem lenne elegendő, tutajokat és naszádokat építenek a letört árboczokból és vitorlarudakból, a hajó deszkázatából, az asztalokból. Szóval igénybe vesznek minden erre alkalmas anyagot. Minden ember tudja, hogy melyik csónakhoz vagy tutajhoz tartozik és hogy mit kell magával vinnie. Magától értetődik, hogy azok a tárgyak melyeket a hajó elhagyásakor a csónakokba átvesznek, kizárólag csak olyanok lehetnek, a mikre rémségesen bizonytalan utón okvetlen szükség van : élelmiszereket, ivóvizet, a hajó-pénztárt és naplót, tegyvereket, kompaszokat, asztronómiai műszereket, jelző lobogókat, kötő- és gyógyszereket. Mindaddig, mig az ár meg a hullám a menetelő csónakokat szét nem veri a szélrózsa különböző irányába, addig a hadihajókon szokásos rend és fegyelem meg nem szűnik. Sőt tekintettel a kiváltságos helyzetre, kiváltságos törvények lépnek jogerőre, melyek az egyes csónakokra nézve is érvényben maradnak mindaddig, mig a csónakot megmenti valamelyik hajó, vagy a mig az Oczeán megkapja a maga áldozatait. Csaknem ilyen modorban vannak felszerelve a csónakok is, ha nagyobbszabásu csónak-expedicziók tartatnak békében vagy háború idején.

128

MENTÉS A TENGEREN.

A különbség csak az, hogy ily esetekben nagyobb figyelmet fordítanak a csónakok harczi felszerelésére. Az első segélynyújtásra is nagyobb súlyt fektetnek. Erre a célra egy külön csónak, az úgynevezett „egészségügyi csónak" szolgál, melynek a megismerhető jele az orrán lengő vörös­ keresztes genfi lobogó. Fel van szerelve kötő- és műszerekkel; a legény­ sége pedig az ápolásra és az első segélynyújtásra begyakorolt matrózokból áll. Megjegyzendő azonban, hogy ugy itt, a többi csónakokban, valamint a hajón is, minden altiszt kötőszerekkel el van látva. És miután az első segély nyújtásában a hajóorvostól oktatást nyernek, ép ugy mint a kadettek és főtisztek, azt sikerrel is tudják alkalmazni. Azokon a kisebb hajókon, a melyekre nincsen orvos kirendelve, mint például a torpedó-naszádokon és kisebb torpedó-naszádokon, egy kitűnően képzett egészségügyi altiszt látja el a sebesülteket és hirtelen megbetegülőket az első segélylyel. . A matrózok élelmezése kitűnő, egészséges és tartalomdus. A ruhá­ zatra szintén nagyon figyelnek. Ép oly célszerűen vannak öltözve a trópusok ellankasztó, tikkasztó forróságában, a minő alkalomszerűen vannak felruházva a Bóra dermesztően hideg szelében; a nélkül azonban, hogy a rendkívül nehéz szolgálathoz szükséges testedzést egy perezre is szem elől vesztenék. A test edzése mellett gondosan ápolják hadihajóinkon a szellemi és lelki egészséget is. A kemény munkával elfoglalt legénység annak ide­ jén megkapja az ő egyéniségéhez mért szellemi táplálékot és gyönyörű­ séget is. Tréfás játékok, erősen fűszerezve matróz-viczczekkel és a mulat­ tató olvasmányok közös felolvasása nagy mértékben egyensúlyozzák a hetekig tartó oczeáni utak lélek- és szellemölő unalmát. A tisztikar részéről kivétel nélkül gondos és igazságos bánásmód­ ban részesülnek, a minthogy az egy ilyen szűk helyre összeszorított és annyi veszélyes küzdelmeknek kitett nagy családhoz illik. A fölebbvalók részéről tanúsított bánásmód, egyfelől a kérlelhetlen szigorú fegyelem és igazságos büntetés, másfelől pedig a csaknem bajtársiasnak mondható szívesség és meleg hang nem csak dúsan kárpótol az előbbiekért, de egyszersmind buzdit és biztat a további nehéz munkára és küzdelmekre. Ez rávezeti és megszoktatja az embert az egymás közti barátságos együtt­ élésre és megtanulja belőle azt a nemes irányú törekvést, hogy mindnyájan egyért, egy mindnyájért és valamennyien együtt a hazáért, a királyért!

II. RÉSZ.

ÁZSIA

t)r. Cáspár : Negyvenezer mértföld.

KÖRÜL.

iö

INDULÁS.

10*

I. Változatosság. — A Narentán. — Unalom és vágyak. — Sürgöny ! — A szárazon. — Az Archiduchessa Carlottán. — Towuhabohu.

Ha igaz ama közmondás, hogy „változatosság az élet gyönyöre" — ugy a tengerész élete lenne a leggyöngyebb élet, miután tagadhatat­ lanul ez a leggazdagabb a változatosságban. De hogy miben áll ez a változatosság, erről a jó öreg Bias-meg­ feledkezett egy kissé bővebben nyilatkozni. Azt hiszem, hogy ha néhány évet töltött volna el valamelyik haditengerészetnél, ugy az itt tapasztalt élményeit, bizonyára mint „kivételt" függesztette volna oda felállított szabályához. Hosszú hónapokat tölteni el egy parányi kis vitorlás-shooner kényel­ metlen apró kis kabinjaiban, örökös vitorla-manöverjeivel, meghimbálva és megczibálva a csak egy kissé haragos szélrohamtól is, a Bóra alatt örökké dideregve, a Sirocconál a bőrig átázva és a melancholiáig depri­ málva, — és erről közvetlenül áthelyezve lenni egy pánczél-cassemattos vaskolosszra, a viz szine alatt fekvő sötét, dohos kabinjaival, hatalmas ágyúival és a siketitő, idegessé tevő zajjal, dübörgéssel, kürtharsogással, melyekkel a gyakorlatok szoros kapcsolatban állanak — ez határozottan változatosság. A pánczélkolosszról áthelyeztetni egy kiérdemült vén fre­ gattra, a melynek korhadt a gerendázata, — a ván fahajóknak annyira karakterisztikus, nyomasztó illatával, csökönyös himbálózásával és az arányokhoz mérten túlságosan nagyszámú legénységével — ez a máso­ dik változatosság. A vén fregattra következett a vénebb kikötői őrhajó, a tantalusi kinoknak eme aczélba ojtott megtestesülése. Hónapokig fekszik e hajó a kikötőnek ugyanegy pontján elhorgonyozva és hónapokig látja, meg hallja az ember a kikötő zajos, élénk és mozgalmas életét, a nélkül, hogy tény-

134

INDULÁS

leg részt vehetne benne, miután a szolgálati viszonyok drákói szigora odaköti a hajóhoz a késő délutánig és 2—3-szor hetenkint egész napra az úgynevezett inspekcziós szolgálatra. Mikor már éppen elég volt az unalomból és egyhangúságból, követ­ kezett ismét egy vitorlás korvetta; ezt felváltotta egy ágyu-naszád, aztán megint egy pánczéltoronyhajó; befejezésül egy torpedó-üző és záradékul — hogy a változatosság teljes legyen, megint egy ágyu-naszád, gyenge

A „Narenta" ágyu-naszád Melinében.

vitorlázattal, rozzant kazánokkal, ókori gépezetével, mint „állomáshajó" déli Dalmácziának a legdélibb pontján, egy Istentől-embertől elhagyott unalmas fészekben. Tiz hosszú hónapnak ólomlábon járó napjait töltöttem el eme hajón, a Narentán, mely tulajdonképeni missziójával, — mint „állomási őrhajó" a Krivoscsia és Montenegró összeszögelésénél — egészen ellenkezőleg, havonként 14, sőt 20 napot künn töltött a sik tengeren, minden czél és minden ok nélkül, csupán azért, hogy a nyilt tengeren legyen.

IXDULAS.

139

Idegen kikötőt ritkán érintettünk és ha a 14—20 napi pensumot levitorláztuk vagy pedig, ha egy nehéz vihar menekülésre kényszeritett, idő előtt visszatérhettünk a kedves kikötőbe, a melyben legnagyobb gyönyörűségünkre néha oly erős hullámjárást találtunk, hogy csak halál­ megvetéssel lehetett a hajóról partra szállani, ama nagyravágyó céllal, hogy néhány órát a — szárazföldön töltsünk. Alig mi e lélekölő unalomban és egyhangúságban töltöttük napjain­ kat, azalatt több hajónk indult szép és érdekes vállalatokra; a Fasana a föld körül, a Saida Észak- és Délamerikába, az Albatros Nyugat-Indiába stb. Mind e hireket a legnagyobb rezignáczióval fogadtuk és ez volt a legokosabb, amit tehettünk. Egy alkalommal hirt kaptunk felülről, a főhadi kikötőből, hogy a Zrínyi korvettet fölszereltetik és tavasz elején egy hosszabb expedícióra indul, melynek tartama alatt Khina főbb folyóinak parti városait, továbbá az „elzárt országot" (Coreát), Japánt stb. fogja meglátogatni. Reánk, szegény „gályarabokra'', a mint magunkat elneveztük, épen oly benyomást okozott e hir, mint a minőt az elhagyott árva érezhet, ha látja a más boldogságát, mert mindazon utazások között, melyeket hadi­ tengerészetünk hajói tesznek, a keletázsiaiak határozottan a legérde­ kesebbek és ennélfogva a legkívánatosabbak is. Nem csoda tehát, ha önkénytelenül támadt bennünk a gondolat és a titkos vágy, a Zrínyire juthatni. Tudva azt, hogy a Narentáról 12 hó letelte előtt egyikünk sem lesz felváltva, nem is lehetett reményünk a Zrínyire áthelyeztetni és igy meg­ elégedtünk azzal, hogy képzeletben kifestettük magunknak a boldog „Zrínyi"-isták szép és érdekes útját, mig végre vigaszt találtunk abban, hogy majd felvirul a mi csillagunk is. Egyelőre azonban megelégedtem volna azzal, ha legalább bucsut vettem volna a Narentától és néhány hónapot a szárazföldön tölthettem volna. Már régen megfeledkeztünk a Zrínyiről, Khináról, Japánról, meg a szárazföldi élet reményéről, midőn egy este a parancsnoksághoz czimzett sürgöny vétele után a parancsnok magához hivat és tudatja velem, hogy a legközelebbi postahajóval indulnom kell Polába, miután a Zrinyire vagyok rendelve! Leírhatatlan meglepetést okozott nekem e nem remélt hir. Gyermek­ kori álmaimat, ifjúkori ideáljaimat láttam hirtelen megvalósulni a parancs­ nok e néhány szavában. Örömtől sugárzó arczczal tértem vissza kis carrénkba, közölve társaimmal a sürgöny tartalmát. Hamarjában nem tudva, hogy mihez fogiak előbb, legczélszerübbnek tartottam leülni és tervezgetni. Azonban tudvalevő dolog, hogy száraz

140

INDULÁS.

torokkal nem igen megy a tervezgetés, meg az is, hogy nem jó egyedül tervezgetni, tehát néhány perez múlva már az asztalon állott egy néhány üveg szicziliai, mely édes nedű mellett „eltervezgettünk" és elbucsuzgattunk íeggelig. Harmadnapra megérkezett az én felvál.óm — helyesebben megvál­ tóm és én még az nap elhagyva a Narentát, beköltöztem a szomszéd kis városkába, Castel-Nuovóba, a hol még néhány napig várakozván a leg-

Raguza és Larcoma szigete.

közelebb induló postahajóra, végre élvezhettem azt, a mi után már évek óta hasztalan vágytam — a szabadságot. Leírhatatlan édes érzés az, évek után először élvezni az abszolút, a tökéletesen független szabadságot. Minő bolodogság volt az, künn járni a szárazföldön, minden czél, minden terv nélkül, nem kötve időhöz és szolgálathoz, csak járni, sétálni ; a könnyű kedély következtében meg­ bámulni minden csekélységet, örömöt találni minden csekélységben, látni magam előtt embereket, a kik nem matrózok, hallani zajt, a mi nem

iNbULAS.

141

vezényszó és kürtharsogás, látni fákat, a melyek nem árboczok. Hát még az első est milyen szép volt! Hazamehettem a nélkül, hogy előbb egy félórai utat kellett volna megtennem egy csónakban álmukból felzavart, gépiesen, kedvetlenül evező matrózokkal. Az alacsony, sötét és dohos kis kabin helyett tágas szép szoba várt reám széles, egyenesen fekvő ágygyal. A fedélzeten dübörgő legénység lármája helyett templomi csend ; reggel pedig a harsogó reveille helyett a háziasszony szerény kérdése : „commanda signore il suo caffe ?" Évekig kell mindezt nélkülözni, hogy az ember ily csekélységek­ ben, ilyen mindennapi apróságokban örömet és gyönyört találjon. Nem kevésbbé élvezetes volt az ut Castelnuovotól Poláig a kényel­ mesen és szépen berendezett „Arhiduchessa Carlottá"-n, az Adriát járó személyhajók legnagyobbikján. Megszokva a Narentán az öt lépésből álló sétát, (a kisebbszerü hajóinkon a fel s alá járkálást ugy nevezik: Faré quattro passi, azaz 4 lépést csinálni, mert többet tenni nem lehet), élve­ zettel jártam végig a „Carlotta" széles és hosszú fedélzetét, társalogva és csevegve a többi utasokkal. Tudvalévő dolog, hogy sehol és semminemű viszonyok között nem köthető oly könnyen ismeretség, mint éppen a hajókon. A legérdekesebb társalgás is ritkán tart azonban tovább a szép időnél és a sima tenger­ nél. Ugy történt most is. Délelőtt rag}'ogó napsugárnál tükörsima ten­ geren vig csevegés, nevetgélés uralkodott az egész hajón, mig egyszerre, a nélkül, hogy megjelent volna a láthatáron ama bizonyos és kivétel nélkül minden tengeri regényben (még pedig legtöbbnyire tengeren soha­ sem járt irók által) leirt „fehér felhőcske", a sima felületen megjelent redőcskék „toronymagas" hullámokká nőttek fel és egyszerre csak ott állottam a fedélzeten, teljesen egyedül. Az előbbi még oly „talajbiztos" tengeri „gigerlik és gigerlinék" pedig lenn fetrengve szűk kis kabinjaik­ ban, kékes ajkaikon a tengeri betegségnél oly jellegző görcsös mosolylyal, sáppadt arezukon a gyöngyöző hideg verejtékkel, áldozták a tenger­ nek azt, a mi a tengeré Én pedig félig-meddig örvendve a felett, hogy háborítatlanul szőhetem terveimet, vigan tovább szíttam szivaromat és gyönyörködtem a magasan járó hullámokban, melyek gyorsan röpítettek bennünket fel Polába. Polába érkeztemkor eljárva a szokásos és előirt jelentkezéseket, ter­ mészetesen legfőbb törekvésem abban állott, hogy a Zrínyi elindulása előtt néhány napi szabadságot eszközöljek ki magamnak, a mely törekvésem, tekintetbe véve a több évig tartó életet a különböző hajókon, másrészt pedig a közvetlen előttem álló hosszú ideig tartó missziót, nemcsak jogos, de rendkívüli mértékben szükséges is volt. Sajnos, minden törekvésem,

142

INDULÁS.

minden kérésem eredmény nélkül maradt. A Zrínyi indulása május elsejére volt kitűzve és igy csakugyan teljes lehetetlen volt csak néhány napra is távoznom. Egy ily okadatolt kérés megtagadásából következtetve, azt hittem, hogy a Zrínyi már valószínűleg tökéletesen fel van szerelve és indulásra készen áll a kikötőben. Legnagyobb bámulatomra azonban a felszerelt

A lobogó felvonása reggel.

hajó helyett nem találtam egyebet a kikötőnek egyik félreeső zugában, mint az üres hajótestet, meztelen ágyúival és csonka árbocztörzseivel. — Hiszen a míg ez a hajó fel lesz szerelve és ellátva mindazzal, a mi egy, a trópusok alá induló hajóra okvetlenül szükséges — jegyzem meg a hajón talált „első tisztnek" — addig hetek is eltelnek. Hát hogy ne mehetnék haza vagy öt napra? — Ugy-e ? — volt a válasz, — hetek ? Én meg azt mondom, hogy napok. Hányadika van ma? — Április 20-ika

INDULÁS

143

— No jó, április 27-én a tisztikar és a legénység átszáll a tökéle­ tesen felszerelt hajóra és május 1-én indulunk. Nos, mit mond hozzá? Nem mondtam persze semmit. És az a hajó, melyből 20-án nem létezett egyéb, mint a csupasz test, hét nap lefolyása alatt fel lön szerelve, ellátva és megrakva mind-

assal, a mi egy, a trópusok alá induló hajóra okvetlenül szükséges. Hogy miben áll egy hadihajó felszerelése és mik azok a magával viendő szükséges tárgyak, azt elképzelni nehéz, de leirni teljes lehetetlen. Legelőször jön a rendkívül komplikált vitorlahálózat óriási árboczsudaraival és vitorlarudjaival, kötélzetével, melyek némelyike száz méter hosszú és karvastagságú, számra nézve pedig több száz darabra rug; az óriás nagyságú nehéz vitorlák, melyek területre akkorák, mint egy erdélyi birtok. Ezután jön az ágyuk felszerelése, a nagymennyiségű lőporral és különféle lövegekkel. A navigáczióhoz, (a tulajdonképeni hajóvezetéshez) szükséges komplikált és drága műszerek, mint pl. a kompaszok, sextan­ sok, kronométerek, mélység- és gyorsaságmérők, a térképek. A kórház felszerelése száz meg száz apróságaival, műszereivel, temérdek ágy- és fehérneműjével; nem felejtve el a szárazföldi manővereknél szükségelt hordágyakat, tábori kellékeket sem. Továbbá a mintaszerűen berendezett gyógyszertár. A gépek felszerelése, nem is említve, a több száz tonna szenet, olajat stb. A carrék bútorzata a parancsnok, a tisztikar és kadettek számára; a kabinok berendezése. Ezután jönnek az óriási számú porczellánedények, bőven gondoskodva a viharos tengerjárásnál előforduló nagyszámú eltűrésekre, az idegen kikötőkben adandó meghívásokra meg a hajóinasok rosszakaratára. — A 300-nál több függőágy összes készü­ lékeivel : ruházat a legénység számára, még pedig téli és nyári öltönyök, a trópusokra szánt ruha, parádés és dolgozó öltüny. Még nem vagyunk készen, mert jünnek továbbá a konyhaedények; ugyancsak edények, evő­ eszközök a nagyszámú legénység számára. Ezután jönnek a hajóácsok, asztalosok, vitorlamesterek, szabó, suszter és puskamüves műszerei és anyagai. Élelmiszerek; ezek némelyike csaknem egy egész évre számítva az összes legénység számára, mint pl. több száz láda kétszersült, temér­ dek sait, kávé, tea, ezukor, tésztanemü, (makkaroni, tarhonya stb.) 30—40 hordó besózott hus, több száz doboz hus- és zöldség-konzerv; néhány száz hektoliter bor, rum, olaj, eczet, só, bors. Asztali és drága borok, különböző pezsgők, néhány ezer üveg sör, liqueurök, finomabb konzer­ vek a tisztikar számára. A tübb száz kütetre menő hajókönyvtár pedig ép oly fontos, mint az irás és olvasás mysteriumaival még meg nem ismerkedett legénység számára behajózott papir és irón; mindez persze

144

IJÍÖÜLÁS

halomszámra. Last not least: sok ezer szivar, czigaretta, néhány mázsa dohány a legénységnek és tiszteknek. És mind e temérdek, heterogén tárgy és anyag egy kifürkészhetlen chaosban hever a fedélzeten. A hajó egyik oldalán koromfekete cyclopsok — a fütőlegénység — kézről-kézre dobják a téglaalakulag vágott széndarabokat, melyek látszólag kifogyhatlan mennyiségben vannak fel­ halmozva a hajóhoz kötött uszóraktárban (szénpenichekben). A másik oldalon a lőport szállítják be, rendkívül szigorú elővigyázattal. Elől a kórház számára jött tárgyak lebegnek a csigákkal vont köteleken, hátul a száz meg száz láda élelmiszereket, ruházatot vontatják fel Az árboczokon a kötélzet rendbehozatalával foglalkozik egy néhány tuczat mat­ róz, lenn a korridorban és a gépezetnél száz munkás kalapál, csöröm­ pöl, fürészel, fur, farag és reszel. A hajó körül temérdek csónak és gőzbárka hoz, viszen, emel vitorlákat, horgonylánczokat, élelmiszereket, „commissiókat", látogatókat, műszereket, szenet és hordágyakat, sürgö­ nyöket (búcsúszavak hazulról) — szóval egy leírhatatlan és elképzelhe­ tetlen Towuhabohu! A kinek benne kellett lennie e zűrzavarban, annak még késő éjjel, álmában is a fejében zúgtak és zajongtak a nap folya­ mán felvett benyomások.

II. Készen. — Búcsúzás. — Indulás. — Fehér Kendő a Fort-Moussilon. - - Az „Uhu" búcsúja — Ismerkedés a Zrínyivel. — A Zrínyi útja. — Ellenkező szelek. — Találkozás az Aurorával. — Bucsu Európától. — Megérkezés.

Daczára a felsorolhatlan nagyszámú nehézségeknek, melyekkel leg­ első sorban, sőt csaknem kizárólag a már fentebb emiitett „első tisztnek" (a parancsnok után következő legidősebb tiszt, ki a. hajó belső szolgálatát vezeti) kellett megküzdenie, minden a kitűzött programmhoz hiven történt meg. A kijelölt napon a legénység és a tisztikar hajóra szállt: egy-két nappal később a kikötői tengernagy, — ki a szokásos szemlét megtar­ tani és egyszersmind a hajót a parancsnoknak ünnepélyesen átadni jött a hajóra — mindent a legszebb rendben és kifogástalanul talált és igy a május elsejére kitűzött indulásban mi sem akadályozott többé. Előbb azonban még egy kis proczedurán, helyesebben egy telivér tengerész-murin kellett magunkat átküzdenünk, a mi ellen különben egyi­ künknek sem volt kifogása. Tudniillik az indulásunk előtti estén a tenge­ részeti kaszinóban a távozó „Zrinyi" tisztikarának tiszteletére megtartatott a szokásos bucsuestély, a mely ünnepély ama körülménynél fogva, hogy ugyanakkor tartották meg az újonnan előléptettek is a maguk mulatságát, meglehetős zajosan folyt le, mint a hog}'' egy nagy számú tengerészeti gyülekezetben máskép nem is lehet. Másnap reggel az egyes kabinokból egy kissé még „tegnapi" arczczal bújtak elő az egyes lakók, nem annyira a búcsúzás nehéz órájától, mint inkább — Isten tudja mitől megviselve. Mert csak azt ne higyje valaki, hogy egy ilyen elutazás előtt az emberek nem tesznek egyebet, mint hogy egymás nyakába borulnak, ölelkeznek és ökölnyi könycseppeket hullatnak a búcsúzás keserű fájdal­ mában és hogy 24 órán keresztül lebegtetik a fehér zsebkendőt. Sőt Dr. Gáspár: Negyvenezer mértföld.

11

146

INDULÁS.

nagyon is ellenkezőleg. A minő tökéletes közönynyel hagyja el egy induló vonat az indóházat, ép oly teketória és czeremónia nélkül indulnak a hajók 20—30 ezer mértföldnyi útjaikra a kikötőből. Azok, a kik a bucsuestén együtt mulatnak, jóformán azt sem tudják, hogy ül-e köztük valaki, a ki távozik körükből, és ha tulajdon bátyja vagy benső barátja utazik is el 1—2 évre, a saját szolgálati viszonyai nem igen hagynak időt másra gondolni és mással foglalkozni. Egy alkalommal, majdnem egy évi távollét után érkezve haza Polába, legelső partra szállásom alkalmával találkozom egy „benső czimborával", egy jó barátommal. Persze, ugy üdvözöltem, mint a hogy egy évi hosszú tengeri utazás után az ember az itthon maradottat üdvözölni szokta. A bensőbb czimbora azonban a legkevésbbé sem mutatva holmi túlságos örömteljes meglepetést, egykedvűen kérdi: — Honnan jösz ilyen korán reggel? — A „Frundsbergről". — És hol jártatok ? — Észak-Afrikában, Nyugat-Ázsiában stb. — Ugy ? Hát azért nem láttalak már vagy 2 hét óta! . . . De maga a távozó sem érez holmi szívfájdalmat, vagy más ehhez hasonló furcsaságokat. Könnyű kedélylyel, könnyű szivvel, gond és bu nélkül megy neki a nagy világnak, hiszen bárhova jön, bármerre jár, szívesen látják mindenütt. Bármely világrészbe jusson, mindig a hazai talajon van, mert a hajónak minden egyes deszkadarabja egy talpalattnyi talajt képez a távol haza drága földjéből. A kitűzött programmhoz hiven, május elsején pontban 10 órakor csendült meg hajónkon először a gőzcsengettyü jelzése: „Lassan előre." A következő perczben lassú méltósággal indult meg a büszke korvetta hosszú útjára, egyelőre azonban ügyes manőverrel kikerülve a kikötőben szanaszét elhorgonyzott pánczélosokat és testvérhajókat, óvatosan távol tartva magától mindennemű „gyöngéd" érintkezéstől. A kikötői őrhajó közelébe érve, — a melynek előárboczán a kikötői tengernagy lobogója leng — a Zrinyt legénysége a kötélhágcsókra kúszott és ott pyramisalakulag sorakozva, háromszoros hangos hurrah-val köszöntötték a lobogót, melyet az őrhajó legénysége ugyanily módon viszonozott. Rövid félóra múlva künn voltunk a kikötőből. A kikötőnek vég­ pontjáról, egy a tengerbe mélyen benyúló földnyelvről egy fehér kendő lobogott felénk. Egy fiatal karcsú hölgy egy idősebb és kevésbbé karcsú hölgyre borulva zokogott a parton, hevesen lobogtatva kezével a fehér keszkenőt. Ugyanekkor a hajóhidon álló őrtiszt szemében is megjelent egy könycsepp. Ő volt köztünk, a parancsnok kivételével, az egyedüli

INDULÁS

147

nős ember és a parton lengő fehér keszkenő neki intett utolsó Istenhozzádot. Alig néhány heti házasság után, még a mézes hetek gyönyö­ réből rántotta ki szegényt a nem remélt parancs. Mint őrtisztnek, a parancsnoki hidon még az a vigasza sem maradt a jámbornak, hogy legalább viszonozhatta volna a bucsuköszöntést. De megtettük helyette mi többiek. Ekkor éreztem életemben először, hogy csupán mozdulattal és taglejtéssel szívből és lélekből lehet beszélni. Mindnyájan őszintén, szívből és megindultan lobogtattuk kendőnket a ránk nézve idegen nő felé. Még a hazai kikötő viruló zöld halmainak láttávolában találkoztunk nemeslelkü és lovagias királyunkról elnevezett „Ferencz József" pánczélhajóval. A hatalmas, impozáns külsejű kolosszus, haditengerészetünknek akkor legifjabb „gyermeke", próbafutásait tartotta a tengerparton felállí­ tott mértföld-oszlopok között. A 19 mértföldnyi gyorsasággal száguldó hajó zúgva és zihálva rohant végig közvetlen közelünkben, aczélsarkantyus orrával több méternyi magasságra verve fel a tajtékzó fehér hullá­ mokat. A legénység pedig a tisztikarral együtt a hajóhídon és mellvédé ken csoportosulva, lelkes „hurah"-kal üdvözölte a távozó Zrínyit, a melyeket természetesen ez utóbbinak legénysége és tisztikara sem hagyott­ válasz nélkül. Kellemesen komikus hatást gyakorolt reánk, a mint néhány perczczel később a tovavágtató kolosszus után, egy parányi kis ágyúnaszád, a szintén próbagyakorlatait tartó „Uhu" vágtatott utánunk és közelünkbe érve, az „összes" legénység és az „összes" tisztikar, sapkájukat lebeg­ tetve, háromszoros hurrah-kal köszöntött bennünket. Az „Uhu" „összes" tisztikara és legénysége áll t. i. 2 tisztből és a tüzérekkel, gépészekkel egyetemben 6 ssál emberből. Mindazonáltal szivesen és jóizüt nevetve viszonoztuk a parányi kis bajtárs szives bucsuzását. Két óra lefolyása alatt kiértünk az isztriai partok lankás halmainak láttávolából és ott lebegtünk a sik tengeren egyedül és hosszú időre tökéletesen önmagunkra hagyatva. A szó legszorosabb értelmében „előt­ tünk a küzdés, előttünk a pálya". De erős volt a hitünk, tántorithatlan a bizalmunk, hogy derék, büszke korvettánk bizton megállja azt. Nagy és nehéz feladatunknak már tulajdonképeni kezdete a legked­ vezőbb auspicziumok által lőn kisérve. T. i. felsőbb rendelet következ­ tében csaknem az egész utat kizárólag vitorlával kellett megtennünk és csak elhárithatlan szükség esetén vagy pedig a kikötők érintése alkal­ mával volt szabad a gépeket igénybe venni. Természetesen örömmel fogadtuk az állhatatosnak Ígérkező észak-nyugati Bórát, mely tekintettel a mi délnyugati útirányunkra, alkalmasabb nem is lehetett volna. A gépe­ ket beszüntették, a vitorlák felvonattak és mélyen oldalt fektetve, azokn*

148

PORT-SAID

nak nyomása alatt, óriás hattyúként lebegett tova a Zrínyi a sötétkék víztükrön. Nem lesz talán érdektelen ez alkalommal egy kissé bővebben meg­ ismerkedni a Zrínyivel és a hajó beosztásával. Az 1871-ben vizrebocsátott vasból épült hajó 60 méter hosszú és 10 méter széles, 5 méter mélységű víz alatti részével 1340 tonna vizet nyom ki helyéből. Három árbocza, melyek közül a középső, az úgynevezett nagy árbocz 30 méter magas, összesen 1650 •-méternyi vitorlaterülettel van ellátva. Nem egé­ szen modern alkotású gépezete 1000 indító- és 230 tényleges lóerővel bír, melynek segítségével óránként 10 mértföldet képes megtenni. Vala­ mennyi ágyuja a fedélzeten van elhelyezve és pedig 4 darab 15 cm. Wahrendorf; 2 darab 7 czentiméteres Krupp és 2 darab Mitrailleuse.* A legénység, beleszámítva mintegy 30 magasabb és alsóbbrangu altisstet, 231 emberből állott. Élelmezéssel 3 hónapra voltunk ellátva, egyes tárgyakkal azonban, mint pl. italokkal, konzervekkel egy egész évre. Ivóvizet csupán 30 napnyi időtartamra lehetett felvenni; jóformán azonban ez is felesleges volt, miután a desztilláló gépek segélyével édes vizzel bármely körölmények között bőven elláthattuk magunkat a tenger vizéből. A tartósnak ígérkező északnyugati szél az Adrián uralkodó csalfa szelek szokásához hiven csakhamar cserben hagyott bennünket és ideoda ugrálva, folyton irányt változtatva, nemsokára tökéletesen „strikeolt". A még előbb duzzadó vitorlák most lomhán lógtak alá rudjaikról és a mindinkább csendesülő hullámjárás pedig jóelőre elárulta a bekövetkező tökéletes szélcsendet. Más viszonyok között a hajóparancsnok nem tehe­ tett volna egyebet, mint nyugodtan és türelemmel vesztegelni és meg­ várni a bármely irányból jövő szelet, hogy csakis ennek segítségével foly­ tathassa útját. Most azonban egy fél napot sem volt szabad vesztenie, hanem bárminő körülmények között útját haladéktalanul folytatnia kellett. E körülménynek köszönhettük, hogy egy óra lefolyása után már éreztük * A tisztikar következőleg volt összeállítva : Khittel Vladimír fregatt-kapitány (= alezredes) mint parancsnok; eisenaui lovag Mauler József sorhajóhadnagy (= 1. oszt. százados) mint „első tiszt" = Gesammt-Detail-Officier; Morelli Albert sorhajóhadnagy tüzértiszt; pecinei lovag Cosuliech Henrik sorh.-hadn. manővertiszt; lovag Friedenfels Ede sorhajóhadnagy irási munkálatokra, mint adjutáns a parancsnokhoz beosztva; báró Eiselsberg Vilmos sorhajőzászlós (= főhadnagy) másodtüzértiszt; Lengnick Arthur sor­ hajózászlós navigatio tiszt; Hansa Oszkár sorhajózászlós, mint 2-ik manővertiszt, dr. Gáspár Ferencz fregatt-orvos, mint hajó-orvosfőnök; Dollinár Bartholo, tengerészbiztos (számtiszt) ; Brabletz Vilmos vezérgépész; Fuchs Károly és Margetich Károly másod­ gépészek; továbbá a következő tengerész-kadettek: Buchmayer W., Budik F., Laurin J, gróf Hartig, Schoeptlin L. és Vita Rudolf.

IXDULÁS

149

talpunk alatt a fűtött gépek feszítő remegését és csakhamar folytattuk utun­ kat öntudatosan és önállólag, mit sem törődve „Szél uram" szeszélyeivel. Helyén valónak találom itt megemlíteni, hogy miéit volt ezúttal a Zrinyi útja oly sürgős, hogy még egy-két napi szélcsendet is tekintetbe kellett vennünk. Utunk végczélja az egyelőre kitűzött programm szerint a veszélyeiről hires khinai vizeken volt megállapítva. A Sárga tengeren, egyáltalában végig a khinai partokon, tudvalevőleg egész éven át meglehetős szabá­ lyossággal két különböző irányú szél uralkodik, mindegyik egy féléven keresztül. Július elejétől deczember végéig a délnyugati Monszun, a mely deczember végén megfordul és ugyanannyi időig tart északkeleti irány­ nyal. Minél tovább tart az egyik vagy másik épen uralkodó szél, azaz minél idősebb, annál gyakoriabbak a Tayfunok, a hajósok eme legrette­ netesebb réme és számtalan esetben halálos veszedelme. Ez okból kel­ lett tehát a Zrínyinek szükség esetén az Indiai-Oczeán eléréséig akár az egész utat teljes gőzerővel tennie, hogy meglehetős korán, tehát még júliusban érje el a khinai vizeket és ott elvégezze misszióját, egyszers­ mind kikerülve a hovatovább gyakoriabbá váló Tayfunokat, az ujirányu szélnek beálltával, most már az északnyugatival kezdje meg hazafelé vezető útját. Nem kevésbbé foutos „siettetési okot" képezett az Indiai Oczeánnak mihamarabbi elérése is. Az Adentől Singapureig terjedő 4900 mért­ földnyi útnak gőzzel való megtevésére a Zrínyihez hasonló hadihajó nem képes, miután oly óriási úthoz szükségeltető szénkészletét hadi felszere­ lésénél fogva nem fogadhat magába Ezt az utat csaknem kizárólagosan vitorlával kellett megtennünk, a mely körülménynél fogva szintén számol­ nunk kellett a szelekkel, a melyek az Indiai Oczeánon szintén meglehetős szabályossággal váltakoznak. A mi esetünkben a júniusban uralkodó nyugati szelek vétettek tekintetbe. Azonban- még több mint 2500 mértföldnyi távolságban ezen állha­ tatosan és kitartóan egy irányból fúvó szelektől, mindjárt utazásunk kez­ detén, meglehetősen sokat kellett tűrnünk az Adria apró-cseprő szeleinek szeszélyeitől. A félnapig tartó szélcsend után ellenkező szél, a Sirocco köszöntött be összes kellemetlenségeivel, a melyek között a főfájás, bá­ gyadtság és tökéletes deprimálás a legcsekélyebbeknek tarthatók. A mindinkább erősbödő Sirocco ellen hasztalan volt minden elkö­ vetett csillapítási próba, melyek különben a szavahihető fedélzetmester állítása szerint máskor mindig használtak. így pl. hasztalan volt a leg­ fiatalabb kadéttől „kölcsönkért" 4 krajczárosnak a vizbe dobása a középárbocz csúcsáról. (Utólag kisült, hogy a tenger elbüvölésével megbízott

150

INDULÁS

hunczut mali a 4 kros helyett egy régi bakkancssarkot dobott a vizbe, még pedig minden varázsmondás nélkül. A ravasz mali másnap a rapporton meg is büntettetett e turpisságáért.) Ép oly hasztalan volt a sza­ kács által díjtalanul (!) felajánlott hering felakasztása a hajó orrán kiálló csonka rúdra. Hiába lógott a jámbor vihartüző hering órákon keresztül; a legsötétebb szerecsenutczai füszerkereskedésre emlékeztető illaton kivül más eredmény nem volt tapasztalható. Persze utólag ismét kisült és persze, hogy ismét a fedélzetmester által, hogy a heringet ajándékozó szakács az átadás pillanatában a — feleségére gondolt! Így pedig a hering nem

Korlu hadi kikötője

segíthet. Ily körülmények között nem csodálható tehát, hogy a gépeknek teljes erővel kellett müködniök, kogy a hatalmas ellenhullámok által képe­ zett akadályt legyőzhessék, a mely erőlködés azonban nem annyira a hajónak, mint inkább szénkészletünknek volt ártalmára. Port-Saidig, a legközelebbi kikötőig, még mintegy 1300 mértföldnyi utunk volt hátra és miután a szénkészleten már ily korán ekkora rést ütött a Sirocco, kény­ telenek voltunk egy' közelfekvő kikötőbe futni annak kiegészítése végett. A parancsnok választása Korfura esett, a mely választás ellen egyikünk­ nek sem volt kifogása. Hasonló sorsban részesült az angol iskola-hajó,

INDULÁS

151

a „Cruiser", mely vitorla alatt lavírozott fel a mindinkább erősbödő dél­ nyugati szél ellen. A „szigetek gyöngye", Korfu felé tartva, találkoztunk késő este az „Auróra" korvettával, a Zrínyi testvérével, mely Kelet-Afrika és az Indiák partjain tett útjáról tért haza, Pola felé. A honvágytól vontatva, de még erősebben hajtva az Aurórára kedvező Sirocco által, duzzadó vitorlákkal iramlották el közelünkben. A kölcsönös ismerkedési jelzés váltása után jelző lámpáikkal „szerencsés utazást" kívántak, a mely szívélyes köszön­ tést hasonló módon viszonoztunk: „boldog hazatérést" kívánva nekik. Természetesen a tisztikar örömmel ragadta meg az alkalmat, hogy egy nem remélt kellemes estét töltsön a gyönyörű sziget fővárosában. Az „Esplanade" és a consulunk gyönyörű villája a Castrades Bay-ben bő alkalmat nyújtott a szórakozásra. A provians-mestereknek is alkalma nyílott az élelmi szerek raktá­ rát kissé felfrissíteni ; sőt mi több, a mint egy tiszttársam naplója mutatja, „a hajó-szakács egy vakmerő kísérlettel próbálkozott meg; t. i. másnap délben egy eper-crémmel lepte meg a tiszti asztalt; mindenesetre elisme­ résre méltó merészség egy oly czéhnek tagjától, mely czéh oly szigorúan ragaszkodik az egyformaság tradíciójához, hogy bármilyen, még oly parányi kis eltérés a „mindennapi kenyér" kérdésében valóságos — csodá­ nak tekinthető." A következő reggelen Korfut elhagyva, duzzadó vitorlákkal folytat­ tuk utunkat, miután előbb szívélyes bucsut vettünk a kikötőben hor­ gonyzó „Paralos" görög állomáshajótól. Gyorsan hajtatva egy ezúttal csakugyan kitartó északnyugati szél által, gyors egymásutánban kaptuk láttávolba a jóniai szigeteket. Paxos, Antipaxos, Cephalonia, Zante, felet­ tük az örökké mosolygó görög kék éggel, egymásután tűntek el a vég­ telen láthatáron, mig végre Cap-Matapannál, Európa legdélibb csúcsánál, bucsut vettünk hosszú időre a vén Európától. Nemsokára feltűntek a láthatáron Kréta szigetének égbe meredő, kopár sziklái és még ugyan­ azon éjjel Gavdo parányi szigetének rendkívül magas világító fénye. Az egyetlen kopár sziklából álló szigetnek egyik legmagasabb csúcsára van épitve a világító torony, a melynek 20 mrtfdre terjedő forgó fénye ugy tűnik fel az első pillanatban, mint egy bolygó csillag, mely hol eltűnik, hol ismét felragyog. E szigetnek déli partjait oldalt kapva a hajó, uj irányba tereltetett, orrával Port-Said, a suezi csatorna bejárata felé irányozva, a hova utazá­ sunk 14-ik napján megérkeztünk.

Ö felsége

»Zrinyi« tisztikara.

corvettjének

PORT-SAID

Port-Said. A kikötő látképe. — A szénváros. — Óriási vám. - Szénberakás. — A város. — Rablás. — Aehmet, a polyglott gamin. — A bazárban.

A Fáraók csodaországánák ^'csaknem közvetlen közelében járt már a korvettánk, a Zrínyi, a >rnint azt a rendkívüli pontossággal végrehajtott csillagászati számításaink mutatták',- de' azért Afrika partjainak még csak a homályos körvonalai sem voltak észrevehetők Eg3^részt azért nem, mert az észak-keleti Afrikának ezen a részén nem is»léteznek körvonalak, hanem csak egy végtelen homoksivatag, mely észrevétlenül olvad egybe a tenger hullámaival; másrészt a sürü füstfelhő és kőszénporréteg áthatlan lepelként terült el a két évtized óta a világforgalomban oly nagy jelen­ tőségre emelkedett városka: Port-Said felett. Csak a midőn már egy-két mértföldnyire volt korvettánk a parttól, kezdett a tájkép némileg határozott alakot ölteni. Mindenekelőtt a hatvan méter magas világító torony tűnik fel, e bámulatraméltó mestermü, mely óriási méretei ellenére a Menzaleh-tóból kiemelkedő zátonyok süppedő talajára van épitve és a mely hatalmas villanyfényével harmincz mért­ földnyi távolságra mutatja éjnek idején a Suez-csatorna bejáratához vezető utat. Második sorban az éjjel-nappal szünet nélkül dolgozó és zakatoló rengeteg kotrógépek tűnnek elő, a melyekkel a Samumtól idehajtott homo­ kot sűrített levegő segítségével visssafujják oda, a honnan jött. Később a kikötőben elhorgonyzott hajók sürü árbocz-erdeje bontakozik ki a szen­ es füstfelhőből, itt-ott a minarettek csúcsai és végre a néhány száz méter hosszú hullámtörő védőgát megkerülése után tárult fel előttünk maga Port-Said, a kelet-ázsiai világforgalom első és fontos kapuja. Sajátságos benyomást tesz az emberre e városka, mely Afrika vég­ telen sivatagjának futóhomokjára van épitve, kikötőjében mégis oly élénk

156

PORT-SAID.

forgalom uralkodik, a melyet könnyen lehet Singapore, Hongkong, vagy San-Francisko kikötőjééhez hasonlítani. Hadihajók közül ott találtuk a „Saaka" egyiptomi corvettát, az angol „Melittát" és a francia „Meteort", a mely hosszú tartózkodás után tért haza Obokból. Egyáltalában minden hajó, hadihajó épp ugy, mint a gyors-posta­ gőzös vagy teherhajó, Port-Saidban látja el magát kőszénnel és élelmi szerekkel további útjára. Hogy mily óriási szénkészlet fogy itt el egy év alatt, kitűnik abból, hogy 24 óra alatt átlag 18—20 hajó érkezik meg

Port-Said kikötője.

Európa és Kelet felől, melyek mind szenet vesznek fel Port-Saidban. Jellemzésül megemlíthető, hogy a múlt évben több mint 4200 hajó érintette Port-Saidot mintegy tis millió tonna tartalommal. Hatszáznegyven hajó hozott csupán kőszenet a szénraktárak számára és ugyanabban az évben 920 eser tonna szenet vettek fel az átutazó hajók. Csak néhány kereskedelmi hajó tesz ez alól kivételt. Ezek tudniillik Európa felől jőve, nem vehetnek fel Port-Saidban szenet, hanem csak a csatorna másik végén, a verestengeri oldalon, Suezban. E kolosszusok

PORT-SAID

157

ugyanis oly mély járatuak, hogy okvetetlen megfeneklenének a csator­ nában, ha az óriási gépükhöz szükséges szenet Port-Saidban vennék fel. Megjegyzendő, hogy ezek a hajók, pl. az Óceánia, a Kaiser Wilhelm II, meg a Krokodil 26 27 lábnyira sülyednek a vizbe, a csatorna pedig csak hnssonnyolcs láb mély. Nem érdektelen, hogy ezek a hajók csak egyszeri átutazásukért 60—65 ezer franknyi vámot fizetnek a csatornán. A Zrinyi 8294 frkot fizetett útjáért. A megérkező hajó még jóformán nincs is elhorgonyozva, a midőn már az egyik oldalon sürü tömegekben hagyják el az utasok a hajót, néhány órai szórakozást keresni a városban (a melyet azonban abszolúte nem nyújt), a másik oldalon pedig rögtön megjelennek az úszó széntartányok, tetejükön mintegy 40—50 arabbal és négerrel, a kik az első pillanatra abszolúte meg nem különböztethetők élethossziglani elemüktől, a széntől. A koromfekete alakok, kiknek arcza, turbánja és szakálla tökéletesen egybe olvad az ujjnyi vastag szénpor-réteg alatt, a kék vászoninget ábrázoló rongyokkal valóságos pokolfajzatként tűnnek fel, a mint a szénhalmon ide-oda futkosva, fejükön az apró szenes kosarakkal vagy pedig a csillogó vaslapáttal kezükben, egymást tolják, taszigálják. Lármás kiabálásuk egy perezre meg nem szűnik, épp ugy, mint rendkívül gyors munkájuk. Eg}'szerre beszél, inkább kiabál valamennyi. Élénk és gyors gesztussal kisérnek minden mondatot, minden szót, mély „látszólag" csupán három betűből áll; mert az egész kiabálásból egy örökös „chalimach'', „bachmaj" és „ruach"-on kivül egyéb ki nem vehető. Hanem a munkájokat — a szénberakást, — ezt alaposan értik. Ötven tonna szenet beraknak egy félóra alatt, holott a mi matrózainkból százan ennyi szenet csak 3—4 óra alatt raknak be. (Ha nem állana közöt­ tük ez idő alatt a fedélzetmester, kezében a szokásos „madzaggal", értsd: egy négy ujjnyi vastag vitorlakötél-vég, akkor kellene 5 óra is.) Mintegy 3000 arabnak adja ez a mesterség a mindennapi kenyeret, a mely bizony épp oly fekete, mint a minő keservesen szerzik meg. A hajók környéke, egyáltalában az egész kikötő, el van borítva a száz meg száz apró csónak nyüzsgő zajától, melyekben vagy fehér­ szakállas aggastyánok, vagy 8 10 éves gyerkőczök szállítják a temér­ dek utast. Magától értetődik, hogy ez utóbbiaknál sem szűnik meg egy perezre sem a kiabálás, melyet legfeljebb a gőzsipok füttye, vagy a kotrógépek zakatolása képes egy perezre elnyomni. • Nem kevésbbé élénk a város is, mely a zajos és mozgalmas élet ellenére rendkívül deprimáló benyomást kelt, kivált ha az ember néhány napi itt tartózkodás után mélyebben megismeri a sivár viszonyokat.

158

PORT-SAID

A homokpusztára épített város tulajdonképpen két részből áll: a kikötő partján fekvő európai és a beljebb elterülő arab városból. Az előbbi meglehetős csinosan fest rendezett utczáival és a veresfalu, lapos fedelű, széles verandáju házaival. Különösen csinosak a konzulátusok házai, melyeknek külső és belső berendezése tökéletesen megfelel a trópu­ sok alatt élő előkelőbb európaiak magasfoku igényeinek. Csaknem valamennyi ház felett leng egy-két lobogó, a mely ameri­ kai szokás szerint nemcsak a konzulok és nemcsak a nagyobb társula­ tok, hanem egyszerű kiskereskedők, pálinkás butikok is nagy előszere­ tettel tűznek ki házaikra tarkábbnál-tarkább lobogókat. Az európai negyedben majdnem folytonos lánczolatban csatlakozik egyik kirakat a másik mellé, rendkívül változatos áruczikkekkel. Vendég­ lők, kávéházak, mulató helyek hihetetlen zsarolást visznek véghez a betévedő áldozaton. A legközönségesebb áruczikkekért, a melyeket itthon krajczárokkal szoktunk megfizetni, itt néha ugyanannyi frankot kell adni. Valóságos rablómódra zsarolnak a vendéglősök és kávésok. Egynehány rendkívül hitvány ételért, meg valami fantasztikus vignettával ellátott bornak csúfolt lőréért 1 2 - 1 5 frankot fizetnek. Egy csésze fekete kávéért, itt a kávé hazájában, a hol sem adó, sem vám nincs rája kivetve, a legszemtelenebb módon egy frankot követelnek. Ezeket a helyiségeket azonban messze túlszárnyalják a temérdek számú café-chantanok és roulette-bankok, mindannyi valóságos rabló­ barlang, melynek főszemélyzete a dél-franczia és spanyol kikötőből kisepert szirének és még a rendkívül laza erkölcsökről hírhedt Levanteban is notórius görögök. Port Saidban egyáltalán nem létezik egyéb, mint kizárólag a pénzszer­ zés és hirtelen meggazdagodás féknélkül való, határt nem ismerő vágya. Minden szó, minden lépés, minden tett egyedül a pénzkérdés körül forog. Társadalmi életről, szórakozásról, vagy csak egy egyszerű sétáról szó sincs. És nem is lehet, miután a Place dn Lesseps néhány elcsenevészesedett és ujjnyi porréteggel fedett pálmáin kivül egyetlen fűszál, egy fa sem látható. Igen jellemző lehet az a körülmény, hogy a legfőbb szórakozást a cseh női zenekarok nyújtják. Már pedig e híres női zenekarok (invázió­ juk határa keletről Singapure, nyugatra Buenos-Ayres) két dologról híre­ sek : egyrészt az infámisan rossz zenéjükről, másrészt pedig hihetetlen mesés erényességükről. Igen érdekes ismeretséget kötöttem mindjárt az első partraszállásom alkalmával a nagynevű Mehemed Achmettel. Esetleges tévedések kikerü­ lése végett megjegyzem jó előre, hogy Mehemed Achmed nem volt egyptomi pasa, hanem telivér port-saidi fellah gamin.

POKT-SAID.

159

Amint a partra szállottam, rokonszenves és intelligens arczu, okos szemű 10 — 11 éves fiúcska szólitott meg e kérdéssel! „Sir, do you want a guide?" (Uram, nincs szüksége vezetőre?) Meglepetve néztem végig az angolul beszélő gyereken, kinek öltö­ zete egy szál hosszú ingen kivül csupán egy kék és fehér turbánból állott, mely azonban épp ugy lehetett annak idején piros és sárga is. Szórakozottságomban, vagy talán hadihajónkról eredő szokásból olaszul feleltem neki. A gyerek épp oly jól beszélte az olaszt, mint előbb az a angolt. Inkább tréfából, mint kíváncsiságból kérdem tőle: — Talán bizony spanyolul is tudsz te gyerek ? — Naturalmente! puedo hablar también espagnol. — Du verfluchter Kerl! — mondám, most már igazán elcsodálkozva. Az arab gyerek, hallva a német felkiálltást, erre is tudott választ: — Sind Herr deutsch ? Sprechen ich auch deutsch; sprechen ich all the Sprach ; englisch, francaié, italiano, alleman, espagnol; vvissen ich all the ships und offlciali. Ez a félig meztelen gyerkőcz, ki egész életében iskoláról még csak nem is hallott, hanem az egész istenadta napot ott töltötte el a kikötő partján, hozzácsatlakozva a dőzsölő matrózokhoz és ciceroneskodva a kíváncsi idegenek körül, vagy pedig az arab-negyed bűzös putriaiban marakodott a társaival, könnyen értette meg magát öt európai nyelven. Pedig szemmel láthatólag csak ugy az elhullatott morzsalékokból állította össze szókincstárát; mert akárhányszor állított össze mondatokat, melyek­ nek az első fele díszére válhatott volna egy Toussain-Langenschmidt tanítványnak, a másik felén pedig nagyon megérzett a matróz-szójárás. Később meggyőződtem arról is, hogy ebben az Istentől és embertől elhagyott árva teremtésben rendkívüli intelligenczia, jóízű humor és sok tisztességtudás lakozik. Mivé válhatott volna ez a gyermek helyes oktatás és nevelés mellett! Polygott Achmet barátom vezetésére bízva magamat, neki mentem az arab negyednek, mely alig néhány percznyi távolságra az európai negyedtől, mint egy átmenet — Afrikába. A hátunk mellett Európa, a legeslegmodernebb Európa, tízezer tonnás hajóival, villámosfényü tornyá­ val, roulette-bankjával, a struggle for life neurasthenikus idegességével és közvetetlen előttünk Afrika végtelen sivatagja! Az átmenet valóban hirte­ len, szemkápráztató ! Mint az európai negyednél, ugy ennek is a főrésze néhány párhuza­ mos sikátor, a melyek közül az apró és mocskos vityilók, kunyhók, putrik és sátorok beláthatatlan tömkelege fekszik. Egy valóságos labirint

160

PORT-SATD.

az, a melyből idegen ember vajmi bajosan tudna kiigazodni. Itt-ott látható nagyobb kőház is, különösen a monoton és teljesen dísztelen mosék körül; ezek a jobbmódu koptok lakásai. A földszinten van az üzlet, fenn pedig a sürün elrácsozott hárem, a melynek szépeiből legfeljebb egy kéz látható, ha véletlenül a szemetet meg a hulladékokat dobja ki az utczára. Legélénkebbek természetesen a bazárok; a szűk utczák a zsúfolásig tömve vannak a harácsoló, alkudozó és kiabáló szennyes alakokkal; temérdek szenny, büz és piszok mindenütt: gyakori marakodás, örökös gesztikulálás. Csak ritkán látható e gy-egy méltóságteljes tartású koptnak sárga selyem kaftánba burkolt alakja. A putrik előtt csak ugy hem­ zseg a temérdek apró gyerek. Mindannyi az elhagyatottságnak és a szülői indolencziának egyegy prototypusa. Az anya ölében fekvő csecsemőnek az arczát sürün borítják el a bazárokból egész felhőkben átszálló legyek. Bemásznak a gyermek szájába, orrába, ráülnek a szem szegle­ teire és az anya nem vesz magá­ nak annyi fáradságot, hogy egy kézhajtással elhajtsa gyermeké­ ről a temérdek betegséget átplán­ táló parazitákat. A nők, fiatal leányok és vén Fellah leány. banyák egyaránt, egy szál hosszú fekete ingben, e felett az egy­ szerű redőkben aláhulló burnuszszal ellátva, csak kevéssé tarkítják a nyüzsgő tömeget. Arczukból csupán a szem látható, a többi részt elfedi a mell közepéig leérő fekete fátyol, melyet egy hüvelyknyi vastag sárgarézhenger erősit a homlokhoz. A fiatal korra csak a ragyogó fekete szemek égő tüzéből lehet következtetni, meg a finom idomú kis kezekről és lábakról. Az oly sokszor leirt csapatokban lézengő kutyákat nem találtam, (Az igaz, hogy nem is kerestem.) De láttam e helyett minden utczasarkon és minden bazár előtt marakodó gyerekeket és marakodó suhanczokat. Mintha az egész negyedben csupa halálos ellenségek tanyáznának, oly hirtelen keletkezik egy-egy alapos verekedés Ha ketten találkoznak, %

PORT-SAID

161

odadobnak egy-két szót és aztán minden további szóváltás nélkül lova­ giasan hajba kapnak és torkolják egymást addig, mig az egyik a földön hever. Evvel aztán a vitának rendesen vége is van. A földön fekvő ellenséget egyik sem bántalmazza többé, a mi min­ denesetre a veleszületett lovagiasságnak egy árnyalata. Az angol, olasz vagy spanyol gamin a legyűrt ellenfélnek a mellére térdel és öklével ebben a helyzetben zúzza szét ellenfele arczát. A bécsi striczi, ez a „Hamur és Gemüthlichkeit"-ről hires ripők, a kinél nyersebb, durvább és romlottabb csőcseléket aligha láthatni valahol, csakis ilyenkor, a tehe­ tetlen ellenféllel szemben érzi magát elemében. Ahmet barátom becsületére legyen mondva, sohasem bántotta az odavágott Hassánokat, Haschimokat és Alikat, a kikkel pedig a kenyér­ irigység következtében nem egyszer kellett kemény tusákat megvívnia. (Magától értetődik, hogy az annyira irigyelt „kenyeret" az én személyem képviselte.) Három napi tartózkodás után szívesen hagytuk oda Port-.Said zajos, de végtelenül unalmas kikötőjét, mely különben nem is annyira bemenet Afrikába, mint inkább — átmenet Ázsiába.

Dr. Gáspár : Negyvenezer mértfölcT.

1-J

A SUEZI C S A T O R N Á B A N ÉS

A VERES-TENGEREN.

12*

A suezi csatornában és a Veres-tengeren. A csatorna forgalma. — Érintkező végletek. — A sivatag. — Baksis! — A suezi vasút. — Mózes kútja. — Személyzetszaporitás. — Kezdődik a forróság. — Czápavadászat.

A Fáraók csodaországa leggeniálisabb alkotásának, a suezi csator­ nának megpillantása alkalmával önkénytelenül eszembe jutott Mendelssohn­ nak X. symphoniája vagy Bethovennek Y. szonátája. Mind a kettő t. i. impozáns, bámulatos és hatalmas, de egyszersmind rettenetesen — unalmas. A 85 tengeri mértföld hosszúságú csatorna, mely rövid 30 év alatt oly alaposan felforgatta az összes világforgalmat és a mely egy csapással tönkre tette a világot járó vitorlások hagyományos, mythosszerii nymbusát, leírhatatlan benyomást okoz arra, a ki először halad rajta végig. Afrika végtelen homoksivatagjainak forró pusztái között húzódik a keskeny viz-szalag, melynek felületén oly forgalom és közlekedés ural­ kodik a melyet bátran lehet akármelyik világkikötő forgalmához hasonlítani. A 40—45 méter széles csatornán egymásután sorakoznak a föld­ gömb minden pontjáról érkező hajók. Sürün és vegyesen követik egymást a világhírű „P. & 0."-nak (olvasd: Pi end O, — általánosan elfogadott rövidítése az angol „Peninsular and Orientál Steam Ships Navigation Company"-nak) az „M. M."-nek, (a franczia „Maritimes Massageries" rövidítése) pazar kényelemmel berendezett hajói, az osztrák-magyar Lloydnak, az észak-német és a hollandi társulatoknak több ezer tonnás hajói. A Japán, Khina, Ausztrália és Kelet-Afrika partjairól jövó hajók itt talál­ koznak Európa és Észak-Amerika kelet felé tartó hajóival. Óriási személyszállító gőzösök, fedélzetükön százakra menő utasok­ kal, a kik között a kék fátyolos ladytől egészen a Kings' Mill szigetek meztelen pápuájáig képviselve van a földnek minden nemzete. A több

166

A SUEZ1 CSATORNÁBAN ES A VERES-TENGEREN.

ezer tonnás fehérhajók, a legtarkább, a legheterogenabb teherrel színültig megrakva, kénytelenek a csatornán végig haladni. Ceylon épületfája és drágagyöngye, Arábia kávéja, Brazilia rizse és gyapotja, Perzsia szőnye­ gei, Khina és Japán selyme és vázái itt kereszteződnek Európa és ÉszakAmerika különféle iparczikkeivel. A hosszabb expediczióra induló hadi­ hajók szintén itt találkoznak; az alulról jövők itt vesznek bucsut a mesés

A „Zrínyi" a suezi csatornában.

Kelettől, a felülről jövők pedig itt izzadják először a trópusok nehéz és forró cseppjeit. A csatorna forgalmának jellegzésére elég talán a tény megemlítése, hogy a múlt év folyamán mintegy 4000 hajó haladt át rajta, több' mint lü millió tonna tartalommal. Minden öt mértföldnyi távolságra a csatorna kissé kiszélesbül, a hol a szembejövő hajók egymásnak kitérhetnek, azaz helyesebben, a hol megvárják, a mig az ellenkező irányból jövők végig haladnak. Csakis* a jelző-állomásokról adott jelre folytathatja egy ilyen kitérő hajó megsza-

A SUEZI CSATORNÁBAN ÉS A VERES-TENGEREN

167

kitott útját, a melyet különben is csak egy onnan adott jelre volt kény­ telen megszakítani. Éjjel valamennyi hajó egy villanyos projektort visel az orrán, melylyel több mértföldre képes az utat bevilágítani. Ezenkívül egy erős fényű jelzőlámpát hord az előárbocz csúcsán, intésül a kanyarodások által kölcsönösen elfedett szembejövőknek.

A „Crocodill" franczia csapatszállító hajó.

A „Zrínyivel" egyidejűleg még nyolcz hajó tartott lefelé és 24 órai ut alatt nem kevesebb, mint 9 hajóval találkoztunk. Pompás hajók, valamennyi a lángész, ipar, tudomány és művészet­ nek vasba öntött mestermüve, fedélzetükön a világkereskedés és köz­ forgalomnak a legmagasabb fokra csigázott jellegével, jobbra és balra pedig alig néhány lépésnyi távolságra — Afrika beláthatlan, végtelen homoksivatagja. Egy fűszál, egy fa, egy darabka zöldség mértföldekre nem látható. A meddig a szem ellát, mindenütt csak a lélekölő, rettenetes unalom. A

168

A SUEZI CSATORNÁBAN ÉS A VERES-TENGEREN

kihalt természet örök csendjét kellemetlenül zavarja meg a távolból egy kidűlt teve fehérre aszott csontvázán marakodó varjak és keselyük fül­ sértő krákogása és rikácsolása. Itt-ott feltűnik egy lassan czammogó karaván, a melynek tevéi — hátukon a fehér burnuszos fellahval — csülökig süppednek a sárgásbarna, izzóan forró homokba. Az égető nap­ sugár vakitó fehér fényben törik meg a felvert homokszemek miriádnyi csillogó lemezén. Itt igazán gyászol a természet. Kivéve a kitérő helyek — gare-ok — jelző állomásait, melyek az angol nemzet utánozhatlan, csodás tisztaságával és kényelmével vannak beren­ dezve, sehol egy kunyhónak vagy más emberi lakásnak a nyoma sem látható. Mindazonáltal csaknem végig az egész csatornán, követik a hajót 8—10 éves gyermekek nyakig mezítláb, födetlen fővel, minden hajót 2—3 órán keresztül — a 45 foknyi hőségben az égető forró homokon — és meg nem szűnő kiabálással követelik a baksist. Persze szívesen dob nekik az ember holmi apróságot, pl. rézpénzt, kenyeret vagy gyümölcsöt. Idővel azonban kifogy a rézpénz is, a gyü­ mölcs is, még inkább azonban a türelem. — Jaj akkor annak a hajónak, mely üres kézzel hagyja maga után futni az orditó gyerekek seregét. A visszautasított kérők t. i. egy nagy csoporttá gyülekeznek és megvető mozdulattal, rikácsolással és fütyüléssel fejezik ki mély megvetésüket. Végre belefáradva az orditásba. arczczal kelet felé fordulnak, ha t. i. a hajó nyugatra tart és egy nagyon mély meghajlást téve, baksis helyett most már egészen mást követelnek tőlünk, a mi azonban a nagy távol­ ság következtében a legjobb akarat mellett sem kivihető . . . Huszonnégy órai ut után a suezi öbölben bocsátottuk le horgo­ nyainkat. Maga a város néhány t. mérföldre fekszik a kikötő helytől, PortIbrahimtól ; eg}' helyi vonat segítségével azonban néhány perez alatt elér­ hető — lenne, ha t. i. a helyi vonat és helyi vonatnak Pokrócz Ádámjai meg a mezítlábas, turbános utazó közönség nem lenne — egyptomi. így azonban nagyon sok időt vesz igénybe, a mig az imigy-amugy összetákolt indóház körül heverő közönség beszáll a rozoga, töredezett és függöny nélküli kocsikba. Persze csengetyü és más jelzőkészülék hiányában a szintén mezítlábas, kaftányos konduktor csakis ugy képes a „t. ez. utazó közönségnek" a vonat indulását tudtára adni, hogy minden tekintet nélkül közibük vág és ököllel, bottal buzditja őket a mielőbbi beszállásra. Az a kiabálás, gesztikulálás és marakodás, a melyet ez a közön­ ség a beszállás alkalmával kifejt, az csakugyan leírhatatlan. Mikor végre az utazók egy része elhelyezkedett a csaknem a meggyulladásig forró coupékban, megindul a vonat, még pedig minden haszontalan csen-

A SUEZI CSATORNÁBAN ÉS A VERES-TENGEREN.

169

getés, kürtölés és fütyülés nélkül. A kit a konduktor bedöngetett, az utazik, a többi pedig várhat a legközelebbi „tessék beszállani"-ig. A horgonyzó helyhez közel fekszik Port-Ibrahim, hajógyáraival és dockjaival; az egyedüli város, melyet az ember Európa elhagyása óta először pillant meg. A város (Suez), melynek a neve rövid idő alatt oly ismertté lön, hogy egyaránt ismerik Nagasakitól Vámos-Pércsig, nem egyéb, mint egy Afrika sivatagjaira ültetett agyag- és homokfészek. A néhány száz, egy­ máshoz zsúfolt házból álló fészek három ecsetvonással könnyen lerajzol­ ható lenne. Elől a sötétzöld tenger, hátul egy szürke tömeg, felette egy kék űrrel. Maga a megtestesült unalom. Európának itt már nyoma sincs; a mi itt él és létezik, az már Afrika a szó legszorosabb értelmében. Pedig mi volt még 20 évvel ezelőtt. A csatorna építésének idején talán csak Kalifornia versenyezhetett az aranykeresés láza alatt az akkori Suez élénkségével. A világ minden részéből özönlött ide a temérdek munkás. A könnyüvérü spanyol és portugál egy targonczát vont a csepühaju skandinávval és a szurokfekete négerrel; a csontos angol és a berzenkedő franczia ugyanegy árkot vájt a türelmes hollandival és a bagózó északamerikaival. Millió és millió munkás kereste itt kenyerét, a melynek elköltésében nagyban segítettek a munkásokkal egyidejűleg ideözönlött kalandorok, szerencsehajhászók, hamis kártyások és festett képű szirének hyénacsordái. Csalás, rablás és gyikosság napirenden voltak; a konzulok, kavaszok és rendőrök maguk sem tudtak kiigazodni az embersalakból képzett babyloni zűrzavaron. A csatorna kiépültével azonban a város visszaesett oda, a hol állott és bizony nem is lesz többé egyéb, mint egy hihalt arab falu. Egyetlenegy pontja van, a melyhez némi mythosz és költészet fűződik. T-. i. közvetlenül a város határán egy barna-vörös homokbuczkán áll egy néhány elcsenevészedett és ujjnyi porréteggel fedett pálmafa, a melyeknek tövéből egy vizszegény patak csergedez. A hagyomány szerint ez lenne a „Móses kútja", a melyet annak idején Mózes nyitott meg vesszejével a szűkölködő zsidóknak. (A ki azonban elhiszi, hogy a zsidók megelé­ gedtek az innen kiszivárgó vízzel, az nem ismeri a Mózes-kutját.) Felszedtük a horgonyainkat és a jóakaró Aeolus segítségével duzzadó vitorlákkal indultunk neki az 1400 mértföldre terjedő útnak, a melyből 1300-at az elviselhetetlen forróságról, számumjáról, rejtett szirtjeiről és csak nagyon gyér világítótornyairól híres Veres-tengeren kellett meg­ tennünk Adenig. A „Zrínyi" személyzete indulás előtt egy néhány érdekes egyéni­ séggel szaporodott. Többek közt hat darab — ökörrel. Nagyon köny-

170

A SUEZI CSATORNÁBAN És A YERES-TENGEREN.

nyen lehetséges, hogy valamennyien a nagy és szent Apis-családból származtak. Az ilyen arisztokratikus családokban tudvalevőleg nem sokat tarta­ nak holmi apróbb kis kirúgásokra, de annyi mindenesetre áll, hogy abból az időből származtak, a mikor Fáraó éppen a hét kövér és hét sovány tehénről álmodott; specifikusan pedig, a mikor éppen a hét soványról. Az ökrökön kivül behajóztunk még 5 darab hízót is.

Itató a Nilus partján.

Az elégedetlen sertések között valóságos Hiób türelemmel és rezignáczióval húzódott meg egy féltuczat berbécs és bárányka. A fejük felett egy egész sereg tyúk, rucza, kappan és liba gágogott, hápogott és kodácsolt, ugy, hogy a „Zzinyi" inkább hasonlított egy modern Noé bárkához, mint egy büszke hadihajóhoz. Csupán a kiegészítés kedvéért — és igazán csak ezért — nagyon szerettünk voln még „behajózni" egynehány ragyogó szemű, fehér fogú, apró lábú •— arab libácskát is; de a hadihajók drákói szigora e tekin­ tetben nem érti' a tréfát.

A Sl'EZI CSATORNÁBAN' ÉS A VERES-TENUEREN.

171

Az emiitett közhasznú egyéniségeken kivül 12 arab és néger fűtőt fogad­ tunk fel a kazánok szolgálatára. A Veres-tenger gyilkos forrósága, a mely­ hez hasonló a földgömb egyetlen pontján sem létezik, már a fedélzeten is csaknem elviselhetetlen. Mit tegyen már most az a néhány elátkozott pára, a kik arra vannak kárhoztatva, hogy a hajók szénfaló molochjait fűtsék. A tapasztalat mutatta, hogy a mi legénységünkből kiválasztott fűtők a rettenetes forróságot nehezen tűrik el. Mint őszszel a legyek, ugy hul­ lottak rakásra. Egy humánus rendelet következtében ez emberkinzás meg­ szűnt és a Veres-tenger útjára benszülött négereket bérelnek, kik sokkal kevesebbet szenvednek a borzasztó forróság miatt. „Drága" négereinket azonban (naponkint hat arany forint dijjal és élelmezéssel fizetve) az ut elején nem igen vették igénybe. Egy kedvező északnyugati szél segélyével meglehetős gyorsan szelte hajónk éles orra a „Veres"-tenger „sötétkék" hullámait. Négereink ezalatt örvendettek a dolce far nientének és nagyokat nevettek fekete markukba a bolond európain, a ki drága pénzen fűtőket fogad és mégis rudakra vont rongyok­ kal utazik a tengeren. De nem sokáig nevették a jámborok. A „Two Brothers" és a „Daeda­ lus" szirtekig eljutottunk valahogy a vitorlákkal. Itt azonban elhagytuk a mérsékelt (!) égövet és a ráktéritő átlépéséval a trópusok alá jutottunk. A szél­ csend beállott és „a mór megkezdte kötelességét." A mór fűteni kezdett. A hőség, párosulva a hajókon, különösen a hadihajókon uralgó rendkívül kényelmetlen, abnormis és soha, de soha meg nem szokható életmóddal, már eddig is eltürhetetlenül kinos volt. Pedig ez időig a szél is visszacsapott a vitorlákról s lengedezése nagyban hozzájárult a hőség csillapításához. Most azonban a hajó valóságos pokollá változott. Athevitett ólomfedélként terült el felettünk a világoskék égbolt. A nap izzó korongja szuróan perzselő sugarakat bocsátott le, a melyeket egész nap egy tenyérnyi nagyságú felhőcske sem enyhített. Öt percznyi foglal­ kozás az árboczokon egyenlő volt öt napi nehéz betegséggel. Időnkint fellebegett egy kis szellő, egy olyan kis fiók Számum, mely azonban enyhülés helyett csak a Saharáról magával hozott forró homokat csapta az arczunkba. A fedélzeten, a kifeszített ernyők árnyában 38—40° C-ra emelkedett a hőség, míg a napon 50—52 fok volt az átlagos hőmérsék. Éjjel e hőmérsék 34 — 35 fokra sülyedt. A kabinok hősége vitorla alatt 32 fokon állott változatlanul, mig gőz alatt 36—37 fokra ugrott. Alvásról, nyugalomról szó sem lehetett. Az ágynemű néhány percznyi fekvés után a kifacsarhatásig át lön izzadva; reggel bágyadtan, összetörötten és az izzadástól kimerülten hagytuk el fekhelyünket és a fütőkemencze forróságu szűk kis kabinokat.

172

A SUEZI CSATORNÁBAN ÉS A YÍRES-rENGKREN.

A gépeknél és a kazánok előtt a hőség irtózatos, pokoli volt; 6 5 - 6 8 foknyi hőségnél dolgoztak a szerencsétlen páriák; fekete testükön patak­ ként folyt végig az izzadság. A kazánok nyitott ajtaján kicsapó láng heve a négereken kivül minden más emberi lényt levert volna a lábáról. Két órai szolgálat után fel lettek váltva; a mint feljöhettek a fedélzetre, elterül­ tek ott és mint a talyiga előtt összerogyott gebe, ott feküdtek mozdulat­ lanul, apathikusan a szánalomra méltó szegény páriák. A naponként 2 —3-szori fürdés és zuhanyozás a legcsekélyebb eny­ hülést sem nyújtotta. A tenger vize 28—29° C-on állott és ugyanennyivel birt a rendes ivóvizünk és minden más italunk is. Az óriási fogyasztás következtében a gépek által desztillált ivóviz jóformán ki sem hűlhetett; jég hiányában a sörünk és borunk langyos meleg vizhez hasonlított. Szívesen adott volna bármelyikünk reggelenkint egy aranyat egy pohárka friss vizért. Fagylalt vagy valami más hüsitő ital a felhevült fantázia utópiái közé tartozott. Elképzelhető, hogy ily körülmények közt az édes haza talpunk alatti kis talaján, a „Zrínyin", nem volt valami irigylésreméltó életünk. A tikkasztó hőség különben nem az egyedüli faktor, melylyel a Veres-tenger kedveskedik. Altalános bágyadtság, abszolút étvágy- és munka­ kedvhiány, nyomasztó főfájás, tökéletesen deprimált kedélyhangulat és mély apáthia fogott elő mindnyájunkat. Az uralkodó viszonyokhoz mérten a napi foglalkozás és az öltözet tökéletesen meg lett változtatva. A legénység ruházata a kék csikós matrózingen kivül egy könnyű fehér vászonzekéből és ugyanolyan nadrág­ ból állott. A czipők egyidőre a raktárba vándoroltak. A tisztikar öltözete szintén az előirt tropikus-ruházatból állott; t. i. fehér vászon-zubbony, ugyanilyen nadrág és czipő és fehér paraffa-sisak. Az emiitett ruhadarabokon kivül minden más ruhadarab elviselhe­ tetlen volt. A gyakorlatok, mint pl. az ágyukkal, fegyverekkel és vitorlákkal, a kora hajnali és a naplamente utáni órákban tartattak. A többi idő alvás­ sal, fürdéssel és — izzadságtörléssel telt el. Közbe-közbe akadt egy kis mulatság is: t. i. czápavadászat. E szörnyek, a teremtésnek eme leggyülöletesebb, legocsmányabb teremtményei néha egész csordákban követték hajónkat. A ki egyetlen egyszer látott czápát, az épp oly gyűlöletet érez ez ocsmány bestiák ellen, mint valami megbélyegzett, gyűlöletes ember iránt. Napokon keresztül követték a „Zrínyit" és undorító mohósággal kapkodtak minden vizbe dobott tárgy után. Próbaképpen szalmacsutakot, pléhdarabokat, rongyokat dobtunk a tengerbe. Épp oly vadul rohantak e

A SUEZI CSATORNÁBAN ÉS A VERES-TENGEREN

173

tárgyakra, mint a horgokra kötött hus vagy háj után. A bestiák nyíl­ sebesen rohantak reá, undok, gonosz szemüket merően a zsákmányokra szögezve. Az úszó tárg}^ közelében hirtelen felfordultak, ugy, hogy e pillanatban csak fehér hasuk volt látható és csaknem félméterre kitátott borzasztó szájukkal ugyszólva ráugrottak a zsákmányra. Ivóvizünket és más italainkat némileg ihatóvá hütendők, kötelekre kötöttünk egynehány jól bedugaszolt üveget és lebocsátottuk 20—30 méter mélységre. De rendesen csak az üres köteleket vonták fel; az „üvegeket pedig rendesen elnyelték a czápák " Miután kidobott horog (lánczokra erősített egy méter hosszú vas­ kampók) egy-egy czápát hozott a fedélzetre. Egy óra alatt néha 5—6 darabot fogtunk. A legénység (tudvalevőleg a czápának eeküdt ellenségei) vérszomjas dühvel rohant a fedélzetre vont szörnyekre és baltákkal, csá­ kányokkal, emelőrudakkal zúzta szét a hatalmasan vergődő bestiák kopo­ nyáját. Ez volt szegényeknek (a matrózoknak t. i.) egyedüli gyönyörű­ ségük az egész ut alatt. Az első bestia már a Veres-tenger bejáratánál, a Jebel-szoroson jött kapóra. Egy forró délutánon, mindjárt az ebéd után hangzott le az árboczkosárból az őrszem kiáltása: „Un pesce cane!" Az izgatott hangon kiáltott jelszó izgatottságba hozta az egész személyzetet. Egy perez alatt talpon volt mindenki és nézte az irányt, a melyben a közös notórius ellenség jelölve volt. A matrózok irányában különben nem nagy gavallér, nak mutatkozó proviant-mester menten kéznél volt egy több kilónyi sulyu „Pöckelfleisch"-sal (besózott disznóhús), mialatt a fedélzetmester előkészí­ tette a „horgocskát a tengeri angyal" számára. A horgocska t. i. egy méternyi hosszú csónakhorgonyból áll, a melyet lánczra kötnek, ennek pedig egy jó erős kötél képezi a folytatását. Ha a horgon}' egyenesen a kötélre lenne kötve, ezt egyetlen harapással vagy rántással letépné a „tengeri angyalka." A hajóácsok is előállottak széles fejű baltáikkal, a tüzérmester pedig egy ölnyi hosszú, lábszárvastag rúddal, a melylyel az ágyucsöveket szokták lövés után visszaemelni az ágyunyilások elé. Az „első tiszt", M . . . . r kapitány, tengerészetünknek elismert első czéllövője, Manlicher fegyverét készítette elő, miközben nem felejtette el megdicsérni a hajó tiszti szakácsát, a ki a legnagyobb önmegtagadással ajánlott fel egy — diónyi nagyságú tegnapelőtti birkahúst a horogra. A készülődések teljesen be voltak végezve, mire a czápa oly közelbe jutott a hajóhoz, hogy mindnyájan kivehettük. Legelsőbb óriási hátuszonyát vettük észre, mely mintegy lábnyi magasságra áll ki a vizből, miután a zsákmányra vadászó czápa rendesen a viz felszínéhez közel tartja magát.

1 74

A SÜEZI CSATORNÁBAN' ES A VERES-TEN'C.EREN'

Mintegy 30 méternyire a hajó tatjától már kivehettük az ocsmány állat szörnyű fejét is, később az egész állatot. Mintegy három méter, erősen kifejlett példány lehetett. Egy-két méternyire a horgon lógó husdarabtól tette az első kísérletet, mely azonban nem sikerült, miután az előlről-hátra bukdácsoló hajó elrántotta előle a zsákmányt. Második kísérlete szintén nem sikerült ugyanez okból. Hirtelen meghosszabbítottuk a kötelet, mely egy mitrailleuse talpához volt erősítve. A meghosszab­ bított kötél aztán nyugodtan maradt a hajó bukdácsolása alatt. A bestia marmadszor ugrott a zsákmányra. Mint egy megdühödt tigris, ugy ugrott utána. Testének egy harmada künn volt a vizből, mialatt csaknem egészen féloldalt fordult. A mint kitátotta borzasztó száját, egy­ szerre tűnt el bgnne hus, horgony és a láncznak egy része. Lázas izgatottság fogott el mindnyájunkat a feszült várakozás után. A mint a horgony eltűnt a czápa szájában, a fedélzetmester intésére a matrózok meghúzták a kötelet. Hurrázva dobogtak végig dübörögve a fedélzeten, miközben a fedélzetmester készen tartott egy hurkot, hogy a bestiának a farkát kösse le vele, mialatt a tüzérmester az ágyuruddal (Handspacke), az ácsok pedig a baltáikkal készültek fogadni a vendéget. A horogra került állat irtózatosan csapkodott hatalmas farkával, mialatt a vizből a fedélzetig vonták. Vergődése következtében sikerült magát lerántania a horogról és visszazuhant a tengerbe; de drága áron. A felső állkapcsa szerteszét zúzódott. A czápával egyidejűleg visszazuhant a horgony is, rajta a hustömeggel és a mint ez a vizben volt, a falánk és örökké éhes állat már ismét rávetette magát teljes dühvel. Most már óvatosabban jártunk el a felhúzásban. Nem rángattuk, hanem „gyöngé­ den" felvontuk. A támadásban és csapkodásban kifáradt szörny is ildomo­ sán viselte magát, különösen miután a „Bootsmannak" sikerült a kötél­ horoggal a farkát körülfogni. A mint az állat feje egyenlő magasan volt a fedélzettel, a „Bootsmann" teljes erejével dugta belé az állat tátott szájába a férficzomb vastagságú farudat, az ácsok baltaütése pedig záporesőkint hullott a fejére. Végre ott feküdt előttünk a fedélzeten; leírhatatlan az a düh, a melylyel a fékevesztett legénység nekirohant a még mindig hatalmasan csapkodó állatnak. Ilyen dühvel csak egy notórius gyujtogatót szoktak az emberek meglynchelni. Nekem jutott osztályrészül az agyoncsapott állat feltrancsirozása. Matrózok még nem irigyeltek ugy embert, mint a mi legénységünk irigyelt engem e funkcziómért. A felnyitott állat gyomra és belei megmagyarázták azt a véghetetlen döhösséget, a melylyel zsákmányára rohant. Tökéletesen üres volt a

A SÜEZI CSATORNÁBAN ÉS A VERES-TENGEREN

17.")

gyomra. Még az obligát matrózcsizmát sem találtuk benne, holott tudva­ levőleg a matróz-csizma a czápa zoológiájához tartozik. Még akkor is, midőn a feje szét volt darabolva és a beiéi kitépve és már teljesen gyanútlanul állottuk körülötte, még akkor is hirtelen oly erősen kezdett a felbontott állat maga körül vergődni, hogy egynéhány embert levert a lábáról. Miután az állat sokkal vénebb volt, semhogy a legbővebb gyomrú tengerész megemészthette volna „brodettó" gyanánt (a mint fiatalabb példányokkal szokott megtörténni), szétdaraboltuk és bedobtuk a tengerbe, hadd táplálkozzanak a gyilkos húsával azok az állatok, melyek máskor neki szoktak táplálékul szolgálni. Néhány perez alatt valóságos aquarium gyűlt össze hajónk körül és mi gyönyörrel néztük jóizü lakmározásukat. E helyen meg kell említenem egy halfajt, mely csodálatos össze­ köttetésben látszik lenni a czápával. Ez a „pilot" vagy a kalaushal. Sohasem lehet látni sehol, csupán akkor, ha a czápa van közelben. Ha e halak, — rendesen párjával szoktak megjelenni — mutatják magukat, biztosan lehet következtetni, hogy czápa van közelben. Rendesen 10—20 méterrel a czápa előtt szoktak úszni vagy pedig közvetlen a czápa köze­ lében. A pilot mintegy 30 cm. hosszúságú gyenge hal, a melynek semmi fegyvere sincs, sem támadásra, sem védelemre, mig ellenben szövet­ ségese a czápa, gyenge látó és szagláló érzékkel bir, a mely érzékek viszont a pilotnál vannak erősen kifejlődve. A pilot tehát ugyszólva a czápa vezetője, a melyet ez kölcsönösség utján a védelemmel fizet meg. Egynéhány megfigyelő szerint a pilothal a cápa ürülékével él és innen származnék a nagy barátság. Tény azonban, hogy a pilothal kizárólag a czápa jelenlétében látható. Későbbi czápavadászataink alkalmával többször is megfigyelhettük, hogy azon pillanatban, midőn a czápát kiragadtuk a vizből, hirtelen meg­ jelentek a pilothalak, a melyek eddig valószínűleg az uszonyai alatt voltak elrejtőzve. A mint a czápát kiemelték a vizből, a kis kalauz csak­ nem ideges és félénk zavartsággal úszkált egy darabig a szerencsétlenség színhelyén, mig végre aztán hirtelen eltűnt. Valószínű tehát, hogy a két hal között egy a megélhetésen alapuló szilárd szövetség áll fenn. Hova-tovább délfelé, az egyenlítőhöz közeledve, a hőség mindinkább türhetlenné lön. A Djebel-Teyr és Zebayr szirtek közelében — Massauah és Mokka magaslatán — a néger fűtők egy része „sztrájkolt", azaz kidűlt. A parancsnok kénytelen volt eszerint ismét a mi fűtőinket rendelni a kazánokhoz.

176

A SUEZI CSATORNÁBAN ÉS A VERES-TENGEREN.

így teltek el számunkra a „gyönyörteljes" május hó és a piros pünkösd ünnepének két szép napja. Suez elhagyása után a 14. napon értük el a Bab-el-Mandeb szorost és a rákövetkező napon a vulkánikus sziklák közé épitett Aden előtt bocsátottuk le horgonyainkat. A kitűzött program szerint a „Zrínyi" legközelebbi állomása Singapore lesz, a melynek elérésére 40 napig kell vitorláznia a 4000 mértföld széles Indiai-Oczeánon. Könnyen elképzelhető, hogy ennek tudatában ugyancsak igyekez­ tünk kiaknázni a szárazföld néhány napi gyönyöreit.

AZ INDIAI^BRALTÁR.

Dr. Gáspár : Negyvenezer niértföld.

13

A den. i. Reflexiók. — Sivárság. — Történelem. — Hogyan kolonizál Anglia. — Steamer-Point. — Szőke négerek. — „Have a dive!" — Szomali nök. — Az ördög nag)^anyja.

Ha körültekintünk egy kissé a nagyvilágon, — és minél többet tekin­ tünk körül, annál inkább látjuk, hogy még csak fogalmat sem vagyunk képesek magunknak alkotni annak véghetetlen, el nem képzelhető nagy­ sága felől, — találunk egyes pontokat, emberektől lakott helyeket, a melyek valóságos rejtélyként állanak előttünk. Hogyan költözhettek ide emberek, mi okból telepedtek ide egész néptörzsek, erre a helyre, a hol a megélhetéshez, nem, a lengődéshes megkívántató legprimitívebb szükségletek is csaknem tökéletesen hiányoz­ nak ? A hol az élet nemcsak a létért való küzdelem, de küzdelem a ter­ mészet végletet ellen is. Miért telepedtek épen itt meg, holott eredeti vándorutjuk alatt csak valamivel odább, jobbra vagy balra, északra vagy délre nemcsak relatív, de abszolúte is sokkal kedvezőbb talajt találtak volna és a hol nyomorult létökért való küzdelemnek egy századrészével százszorta könnyebb élet­ módot folytathatnának ? Mi hajtotta a szamojédet, az osztyákat, a csukcsot Észak-Szibériá­ nak, Grönlandnak vagy a Behring-szorosnak örök hóval fedett végtelen jégsivatagjaira, a hol az évnek négyötödén keresztül még a napot sem látja az alacsony és szűk láthatáron; a hol éveken keresztül nem hánt­ hatja le magáról az élete koczkáztatásával elejtett állat bőrét, a higanyt megfagyasztó, dermesztő hidegben. Mi hajtotta innen is tovább, még fölebb északra, a hova még egyetlen társa, hü kutyája sem követhette többé ? Miért költözött az örök jég, az örök sötétség hónába ? . . . 13*

180

AZ ÍNBlAt GÍBLRATÁR.

Mi vezette a petsáraht a Tűzföld kopár sziklaszigeteire, a hol nincs egy bokor, a melynek ágaiból egy odút építhetne magának; a hol nincs egy állat, a melynek bőrével csak némileg meg tudná védeni csecsemőjét a dermesztő hideg elllen; a hol nincs egy darabka fa, a melyen a vizre szállhasson, hogy egyedüli táplálékára, a halra vadászhasson, hanem a parton kell megvárnia, mig a hullámok dobnak ki egyet-egyet élettelen állapotban. A hol elaggott apját, anyját le kell ütnie ho^y kevesebb legyen az osztozó, mert: „sok az ember, kevés a fóka." Mi kötötte a suahélit. a sudánit, a vándor arabot Afrikának és Ázsiá­ nak forró, végtelen homokpusztáira, vagy tűzhányó kráterek kihűlt üregébe, a hol mértföldekre köröskörül nincs egy szál fü, egy csepp viz és az évenkint kétszer hulló esővizet drága kincsként kell őrizni kőmedenczékben; a hol nincs egyéb, csak izzó, forró homok, vagy kopár szikla mindenütt, a meddig a szem ellát; a hol egész éven át megszakítás nélkül kínosan éget a perzselő napsugár? Miért költöztek ezek ide ? Miért telepedtek épen erre a helyre ? Hiszen az osztyák, a szamojéd néhány száz mértfölddel lejebb gondtalanul megélhetett volna az Oh, a Léna folyók partján. A petsáráh valamivel feljebb buja mezőkre, ezrével kóborló nyájakra talált volna és halakban tulgazdag folyók partján talált volna hajlékot. A szudáni valóságos para­ dicsomot talált volna a Nilus partján, ép ugy, mint a yemeni arab — Boldog-Arábiában. Miért költöztek ide, miért élnek itt és nem amott? Ki tudná ezt megmondani ? Ki tudná megfejteni ezt a rejtélyt ? . . . . •. . A ki először látja Adent, Arábia délnyugati csúcsának szikla­ fészkét, önkénytelenül jön erre a gondolatra és öntudatlanul teszi fel magá­ nak ezt a kérdést. Az egész környék szaggatott és számtalan hasadéktól csaknem barázdákká tépett kopár fekete sziklatömegekből áll, melynek csaknem függőlegesen meredek oldalait fü és fa helyett kihűlt lávamaradék és omladozó sziklatörmelék borítja be. Az egymásra tornyosult sziklatöme­ gekből messzire láthatólag nyúlik ki a Dzsebel-Shamsham sziklafok, mehynek 1800 láb magas csúcsa mintegy panaszként nyúlik fel az ég felé: Oh Allah, hogy tudtál ily kopárnak, ily sivárnak teremteni. Ugyanezt mondhatná az a néhány szegény kecske is, mely a mere­ dek sziklafalon kapaszkodva — legel. Hogy követ esznek-e vagy homo­ kot, azt nem lehet tudni, de füvet bizonyosan nem, mert abból nincs egyetlen szál sem. Ázsia körüli utunkon tapasztalt bibliai gyűjteményünk egy érdekes példánynyal gazdagodott Adenben. Ugyanis a Veres-tenger északi részén,

AZ INDIAI GIBRALTÁR

181

még a suezi csatorna vidékén láttuk a Sinai hegyet; a Jebel-szoros északi részén mutatta arab kalauzunk azt a helyet, a hol a zsidók száraz láb­ bal keltek át a Veres-tengeren; Djeddahban, a Medinába vezető utón mutatták az Éva anyának sírját; Ceylon szigetén, Colombo és Point de Gallé között mered az égnek a Pidurutallagalla hegycsúcs, melynek tete­ jén még látható (?) Ádám ősünk lábnyoma, a midőn a paradicsomból kiűzetett (inde nomen: Adam's Peak, Ádám csúcsa) és végre a Kain sirját — Adenben. Az összes hagyományok között talán egy sem talál oly meglepőleg a helyhez, melyhez fűződik, mint az adeni szirtekhez kötött hitrege. A népmonda szerint Adenben, egy vulkánikus kráter szájában van a testvér­ gyilkos Kain eltemetve. E földrésztől megtagadta a természet a legparányibb ajándékát is. Egyetlen bokor, egy fűszál mértföldekre nem látható; patak vagy tó tökéletesen ismeretlen valami. Ha ez a pont a földgömbnek bármely más részén léteznék, bizonyára lakatlan vad pusztaság lenne még most is és ha valamely eltévedt utas vagy karaván átlépte volna a határait, átkozva hagyná el azonnal a temetésnek a legmostohább gyermekét. Ezen a helyen azonban, a Kelet és Nyugat közti forgalomnak e legszembeszökőbb pontján e sziklafészek oly jelentőségre emelkedett, a minőre csakis az angol nemzet bámulatos tapintattal és éleslátással kiszemelt pontjai emelkedhetnek. Adenre oly nagy súlyt fektetnek, hogy „indiai Gibraltár1''-nak nevezték el. Tekintve azokat az erődöket, bás­ tyákat és ütegeket, melyeket rendkívül erőmegfeszitéssel és nagyon sok millióval építettek a kiszögellő hegycsúcsokra és a tengerbe mélyen benyúló szirtekre, e nevet valóban megérdemli. Már a középkorban fontos kereskedelmi központként szerepelt Aden, melynek akkor 800 ezer lakosa volt, a kik 300 mecsetben imádhatták Allaht. Ekkor jöttek a portugálok — a középkor angoljai — a kik tüzzelvassal és a „szeresd felebarátodat, mint önmagadat" jeligéjű keresztény dogmának praktikus kivitelével (t. i. a benszülöttek tömeges megsütésével) hatalmukba kerítették nemcsak Adent, hanem a tartománynak egy részét is. Később a mindinkább hatalmaskodó törökök tették magukévá és néhány évszázadon keresztül sikerült uralmukat megtartani. Midőn azonban Kelet-India mindinkább szorosabb viszonyba lépett Angliával, Aden sorsa felett máskép határoztak, különösen a mikor a gőzhajók forgalmával, még inkább azonban a suezi csatorna megnyitása után, az Indiák és Anglia közti óriási közlekedés egy középpontot, ugyszólva megálló helyet nélkülözhetlenné tett, E czélra Aden már fekvésé­ nél fogva mintegy praedestinálva volt,

182

AZ INDIAI GIBRALTÁR

Hogy Anglia hogyan szokott eljárni az ilyen tervek kivitelében, azt mutatja Hongkong, Captown, Gibraltár, különösen az „indiai" Gibraltár. Nem sajnálja az embereit, még kevésbbé a millióit és egy-két év alatt a homokpusztára épit városokat és a sziklafokokra pánczéltornyokat. Az angol uralom előtt az egykor hatalmas Aden ismét csak egy elhagyott arab falu niveauján állott. A kopár sziklák kiaszott és lává­ tól fedett völgyei között alig élt néhány száz benszülött, a kik halászat­ tal és tengeri rablással szerezték mindennapi kenyeröket, a mely bizony meglehetős fekete lehetett, tekintve az akkori gyenge hajózási viszonyo­ kat. A mióta azonban az angol lobogó leng a bástyákon, Aden rohamo­ san emelkedett és néhány évtized alatt a kereskedelem és közforgalom egyik legélénkebb pontjává fejlődött. A hajóközlekedés nagyon élénk. Évenkint ezer meg ezer hajó érinti a kikötőt, melyek néhány napot kénytelenek ott tölteni részint az áru be- vagy kirakása miatt, részint pedig a szén- és élelmi készlet kiegé­ szítése végett. Legelső sorban ez a hajóközlekedés volt az, mely Adennek a tulajdonképeni kikötőjét — Steamer Point-ot — létrehozta, mely a várostól egy széles öböl által elválasztva, csak egy keskeny földnyelvvel áll össze­ köttetésben. A szürkés-fekete lávától fedett sziklaparton félköralakban terül el a nagyobbára európaiak által lakott kikötő. A szép fehér falu házak köröskörül szellős oszlopcsarnokkal körülvéve, félköralaku egyetlen hoszszu sorfalat képeznek. Egy második sorra már nem lenne hely, mert már ebben az egy sorban is a házaknak nagyobb része közvetlen a sziklák aljára van épitve. A házak nagyobbára raktárak, konzulátusok és szállodák, a mint egész Steamer-Point nem egyéb, mint egy óriási rakodóhely. Az a temérdek áru, melyet Adenből a földgömb minden részébe szétküldenek, Arábia belsejéből kerül ide. Hogy mily bámulatosan ügyes gyarmatosítók az angolok, mutatja már az, hogy ez a tömérdek áru, ez a milliókat érő portéka, melyet eddig Arábia különböző kikötőin küldöt­ tek ki az országból, mint pl. Hodeydán, Moccan és Djeddahn, az most csaknem kizárólagosan Adenen keresztül. Ugy Steamer-Pointnak, mint Adennek a legérdekesebb látnivalója maga a lakosság. Egy sajátságos keverékben együtt láthatók itt a fekete néptörzseknek csaknem valamennyi válfajai, melyek a hosszabb együtt­ élés folytán összekeveredve, a legtarkább és legérdekesebb néptypusokat hozták létre. A lakosság zömét a szomszéd afrikai partokról átszármazott és még most is átvándorló szomalik képezik. Ezek után számra nézve követkéz-

AZ IN'DIAI GIBRALTÁR

1 83

nek az arabok, keletindiai mohamedánok és pogányok, sepoyok, baniánok, parsik és zsidók. A szomalik feltűnnek az első pillanatra. Tagadhatatlanul ők képe­ zik a fekete törzsek legszebb válfaját és európai izlés szerint ítélve is számos feltűnően szép férfiút és nőt láthatni közöttük. Sem a szudánok, sem az abyssiniaiak nem hasonlíthatók hozzájok Kivétel nélkül gyönyörű idomü, karcsú, szélesvállu, magas alakok, plasztikai szép tagokkal. A fej hosszúkás az arcz intelligens kifejezésü, a szemek villogók, az orr kes­ keny, az ajkak alig duzzadtak és minden élő emberek között a szomaliknak van a leggyönyörűbb, hófehér fogsoruk Legfeltűnőbb azonban a hajviseletük, melynél az első pillanatra ezer fekete közül meg lehet őket különböztetni. Ugyanis az eredetileg szénfekete dúsgazdag göndör hajzatot, mely leér a hát közepéig, vasta­ gon bekenik oltatlan mészszel és egynéhány nap alatt a kivánt czél el van érve, t i. a haj más szint kap és az ember lát maga előtt ében fekete testű négereket aranysárga vagy ssó'ke hajjal. Különösen értelmes és rokonszenves külsővel birnak a fiatal szomali gyerekek, a melyek közül egynéhány tuczat méhrajként vette körül hajón­ kat. Hihetetlen ügyességgel eveznek parányi kis kanoeikban, melyet sütő­ lapát alakú kis evezőikkel hajtva, vizi madarakként röpülnek ide-oda a viz szinén. A vízbe dobott penny-darab után tuczatszámra ugrálnak ki csónak­ jaikból a vizbe, mint a megriasztott békasereg a tó partján. Dulakodásuk nem látható ugyan a viz fenekén, de mutatja felettük a viz szinének felkavarása, hogy minő tusa folyik ott lenn a parányi rézpénz felett. Egy perez eltelte után valamennyi fenn van és a szerencsés találó a győztes diadalával mutatja fel a talált kincset, melyet aztán rögtön bedug a ter­ mészettől kapott bugyellárisába (miután más nincs), a szájába. Ellenben egy hidalgó megvetésével dobja a hajóra, ha a vélt penny-darab helyett egy — fületlen matróz-gombot hozott fel a tenger fenekéről. A vizből felbukva ismét megindul a hajsza. Kanoeikkal pajkosan egymásnak rohannak, felfordítják a csónakjaikat, birkóznak a vizben és egy perezre meg nem szűnnek kiabálni; „ho-up, ho-up, have a dive, ho-up, give a penny, have a dive, ho-up!" Összes utazásaink alatt sehol sem találtunk ilyen rokonszenves, csinos és tiszta gyermekeket. Minden tolakodás és kunyorálás nélkül, csupán a kíváncsi és az idegenben feltétlenül bizó gyermek naivságával árnyékként követik az embert lépésről-lépésre, vendéglőbe, üzletbe és a konzulhoz, miközben folyton magyaráz, mutogat és legyez a hat eszten­ dős kis tökmag. Nem kér, csak pajkos kifejezésü, mosolygó gyönyörű

184

AZ INDIAI GIBRALTÁR

szemeivel igyekszik annak a bajuszos-szakállas fehér arczu idegennek a szivét meglágyítani, respective a tárczáját megnyitni. A szomali nők, kivált a fiatal leányok, szépségre nézve, különösen a gyönyörű idomú alakot tekintve, fölülmúlják a férfiakat is. A női moz­ dulatok és járás bájos kelleméről nem képes az ember magának tökéletes fogalmat alkotni, a mig egy szomalit nem látott. Minden mozdulata ruganyos, minden lépése könnyed, csaknem elegáns és öntudatlanul kaczér. Sajátságos viseletük a dombom mellet és a karcsú derekat nagyon előnyösen tünteti fel. Az öltözet egy szál alsó szoknyából áll, mely számos redőket képezve hull le a csuklóig és ugy van a csípőkön fel­ göngyölve, hogy annak az idomait — különösen járásközben — az európai ízlésnek megfelelően tün­ teti fel, t. i. egy kissé túlzott domborúan. A felső test egy rikító tarka szövettel van elfedve, de csak félig, miután az inget ferdén, csak az egyik vállra vetve viselik, a mi bizony elég kaczér. Magától értetődik, hogy éksze­ rekkel csaknem el vannak borítva, kivált a fiatal leányok. Egy fiatal leány nem is képzelhető legalább is két kilogram sulyu ékszer nélkül. Az ében fekete nyakon, a fel- és Szomali leány alkaron, a lábszáron és a lábujja­ kon hüvelyknyi vastag gyürük és karpereczek, tojásnagyságu borostyángömbök és faragott sandalgombok vannak megerősítve. Kezük és lábuk parán}^, rózsaszínűre festett kör­ mökkel és tenyérrel. A szomali nők különben is nagyon nyájasak, ked­ vesek és vig természetűek. Kár, hogy túlságos mértékben használnak valami penetráns illatú olajat (a sandalfáét), a mely illatról már messziről meg lehet érezni egy szomali nő közeledtét. A mi pedig a vén szomali nőket illeti, hát — brr! az borzasztó. Steamer-Pointban láttam egy ilyen fogatlan vén banyát, a melyben meg­ testesülve láttam a női rútságnak legtökéletesebb mintaképét. Egy festő bátran használhatta volna mintául az ördög nagyanyjához. És ez a boszorkány, a rútságnak e prototypusa, egy alig 40 éves nő volt.

II. A sivatag hajója. — Huszárok teveháton. — Az országúton. — Szomali kocsis, angol rendőr. — A cisternák. — „Botanikus" kert. — Gyilkos forróság. — A „Punka." — Pomologia. — Imádkozó arab.

Daczára a rettenetes, mondhatni eltürhetlen forróságnak az utczákon és a tereken, különösen a Steamer-Point és Aden közti utón rendkivül élénk a közlekedés, kivált naplemente után. A tevekaravánok ugyszólva egyetlen lánczolatot képeznek, itt-ott tarkítva a gyorslábú szamarak, öszvérek és gyönyörű arab paripák által. Sajátságos benyomást okoznak a tevekaravánok. Mintegy 100 —150 czammog néha egymásután 500 - 6 0 0 kgr. teherrel, melyek nagyobbára kávé­ ból, rizsből, szőnyegekből, de leginkább gyantából s tömjénből állanak. A tevék, melyek látszólag egy perezre meg nem szűnnek a kérődzéssel, bámulatos könnyűséggel haladnak az óriás teher alatt. Egy pihenő tevekaraván — általánosságban tekintve — festői lát­ ványt nyújt. De nem az egyes teve. Ez a „sivatag hajója" igazán nagyon csúnya állat. A teste idomtalan és a kopott fakó szőrrel csak hiányosan van fedve. Hosszú sovány nyakát félkörbe hajlítja és vízszintesen tartja fel a magasba idomtalan fejét a lefityegő ajakkal, mintha kíváncsian nézne maga körül hosszú szempillái alól. De milyen egészen más, ha mozog. Lépésben, komolyan és nyu­ godtan halad, ügetése pedig a leggracziőzebb járás, melyet egy állatnál látni lehet Hosszú lábait oly könnyedén, elegánsan emelgeti, mintha tetszelegni akarna és oly gyöngéden érinti a földet, hogy alig ver fel egy néhány porszemet. Lovagolni azonban nem könnyű és még kevésbbé kellemes a teve hátán. Először, mert rendkivül hevesen ráz, másodszor, mert az egyik lábbal folytonosan és erősen neki kell támaszkodni a nyaka-

186

AZ INDIAI GIBRALTÁR

nak; harmadszor pedig, mert egy kicsit nagyon — magas az istenadta jószágja. Nem kevésbbé érdekes az adeni angol huszárság — teveháton. Persze ezeknek a tevéi előnyösen különböznek a karaván-tevétől. Az állatok gyönyörűen vannak tartva, „puczolva" és felnyergelve. Még pedig kettős nyereggel, mert minden tevén két lovas ül. Gyakran lehet látni ugyanegy teve hátán az előkelő urat, háta megett a turbános inassal.

Angol „huszárok" teveháton.

Ugyanazon utón a tevekaravánok mellett gyorsan futó cabek és giggek szállítják az európaiakat. Többnyire angol tisztek az adeni garnizonból. A bakon rendesen az urak ülnek a ladykkel, a kiknek láttára önkénytelenül támad a kérdés ; ugyan honnan veszik e bájos teremtések azt a hófehér, üde, friss arczot ebben a mindent elperzselő rettenetes forróságban. A ladyk a redőtlen fekete szoknyában és az egyszerű fehér derék­ ban, szőke fürteiken könnyű kis szalmakalappal, igazán nagyon csinosak. Hátul többnyire egy kelet-indiai hindu ül, fején a festői redőkbe csavart

AZ INDIAI GIBRALTÁR

187

fehér turbánnal és karjait a vele született nyugalommal, nem pedig a mi lakájmajmaink bárgyú, affektált méltóságával keresztezve a mellén. Jobbra és balra sürü tömegekben követi egymást a tarka közön­ ség. Parsik, fejűkön egy czilinder alakú, fényes süveggel, hosszú fehér ingben és szoknyában; továbbá négerek, Szudánok, abyssiniaiak, hinduk, bánianok, malayok, singhalézek, kevés kivétellel csaknem mindnyájan csupán- egy keskeny derékkötővel ellátva. Továbbá harczias kinézésű arabok, köztük számosan gazdagon öltözve és felfegyverkezve. Kevésbbé harczias kinézésű zsidók, fegyver és kösöntyű nélkül, hanem egyetlen szál hosszú ingben és két szál hosszú hajtincscsel a halántékaikon. Továbbá karcsú szomali lányok és köpczös arab hajadonok, fejükön a drága kincscsel — az ivóvízzel — telt alcorazzával és hindu lányok gazellaszerü, könnyed, lebegő járással, gyönyörű szájukon pajkos mosoly­ gással. Aztán jönnek egy skót ezred csapatai zöld és szürke koczkás rövid szoknyában és a tölténytartóról hosszan lelógó lósörénynyel. Továbbá egy-egy sepoy-csapat, hatalmas, csúcsos veres turbánnal, páro­ san ülve a szépen tartott tevék hátán. És aztán ismét tevekaravánok, szótalanul, apathikusan czammogó félmeztelen hajcsárraikkal. És ezt a tarka-barka közönséget, ezt a heterogén népséget a csekély számú sepoy és bengál rendőrök példás rendben tartják. Bámulatos az az „angol királli erél és tapéntat", melyet e tökéletesen fegyertelen rend­ örök — ha csak a kurta kis fütyköst nem nevezzük fegyvernek — kifejtenek. Czivakodás, verekedés vagy a kocsisoktól, koldusoktól kifejtett zsarolás sohasem fordul elő. Egy alkalommal visszatérve egy kirándulásról, kocsisunk, daczára az előzetesen kötött alkunak, a kiszabott dijnak kétszeresét követelte. Hiába hivatkoztunk a megalkudott dijra, a kocsis — egy ravasz szomali — nem tágitott. — Look sir, good horse, big horse, fine cab; bad Street, very hot; look sir, eightrupies very little, give sir sixteen rupies, look sir. A következő perczben már mellettünk állott egy sepoy rendőr, a kit eddig észre sem vettünk és a legrövidebb utón eldönté a vitát: — Sir, fizessen 8 rúpiát (16 helyett); te pedig Mohamed add ide a számodat és takarodj. Mi megtettük a kötelességünket és a mór — ment. Legnagyobb fontossággal bir Aden az angolokra nézve hadászati szempontból. Mint erősség ép oly bevehetetlen, mint Gibraltár és a kikötő­ ben lehorgonyozható hajóival tökéletesen uralhatja a verestengeri köz­ lekedést. Mi sem jellegzi inkább Angliának a gyarmatosítás terén kifejtett pazar bőkezűségét, mint Aden világhírű víztartóinak (cisternáinak) épi-

188

AZ INDIAI GIBRALTÁR

tése. Mint már említve lön, egész Adenben és sok mértföldekre a város körül patak vagy tó nem létezik. Ha lenne is, elpárologna, gőzzé válnék az a rettenetes, irtózatos hőségben. Eső a legnagyobb ritkaságok közé tartozik. 5—6 évben egyszer esik egy tisztességesebb eső, hanem akkor aztán esik, ugy, mint a hogy csak a trópusok oczeánjain szokott esni. A viz oly óriási tömegekben hull, mintha egy földfeletti tenger zúdí­ taná le hullámait. Ez a víztömeg az, mely Adent évekre ellátja vizzel, embereknek és állatoknak egyaránt, minden czélra. Ez óriási víztömegek felfogására és fentartására szolgálnak a cisternák, melyek a maguk nemükben páratlan, gigászi alkotású müvek. Már a legmagasabb szirtcsucsokon kezdőnek a számos bevágások, csator­ nák és vízvezetékek, melyek az esők óriási víztömegét felfogják és egye­ nesen a kolosszális ciszternákba vezetik. A cistzernák ugy vannak alkal­ mazva, hogy először a legfelső sziklákba vájt tartók telnek meg, míg a felesleges viz lezugva a szirteken, a fokonként egymás alatt fekvő reservoirokat tölti meg. A ciszternák némelyike oly nagy, hogy kiterjedésre nézve felülmúl minden más épített helyiséget. Ámbár jelenleg csak 10 ilyen ciszterna van használatban, mégis mintegy 10 millió gallon vizet képesek felfogni. (Egy gallon 4'/2 hektoliter) A mi ottlétünk alkalmával valamennyi ciszterna szinültig tele volt, miután néhány nappal megérkezésünk előtt volt a nagy isten-áldás, 5 év óta as első eső. A legalsó ciszternák egyikéből egy kis vízvezeték folyik ki, mely­ nek vizét az őrt álló sepoyok felügyelete alatt osztják ki, mivel egyetlen cseppnek sem szabad kárba vesznie. Az áldást osztogató csapok egész nap körül vannak véve a tevekaravánoktól, teherhordóktól és pajkos Fatiméktől meg Zaharláktól, a kik ép ugy, mint a mi Juliskáink és Katiczáink, víg csevegéssel és hangos sikongassál, meg alapos — szapulással órákat töltenek el a kis alcarazza megtöltésével. A ciszternákat, meg az úgynevezett „botanical gardent" kivéve (a mely hangzatos névvel az a néhány liliputi pálma és riczinusfa van elkeresztelve a ciszternák aljában), a város nem mutat valami érdekes képet. A köröskörül égnek meredő szirtek közé beékelt háztömegben és ezek között 40 ezer ember él, nagyobbára arabok és szomalik. A házak többnyire aprók, omladozottak, alacsony lapos fedéllel, mely egyszersmind a hálószobát is képviseli. A hálószobák másik része künn vann az utczákon. Valamennyi ház előtt a tornáczon könnyű gyékény­ padok vannak felállítva, a melyeket éjjelre kiállítanak az utczákra. Éjjel aztán alig marad az utczákon annyi hely, hogy az ember épen végig-

AZ INDIAI GIBRALTÁR

m

haladhat rajtuk. Benn a házban nem tölthetnék az éjét, mert a benn uralkodó gyilkos forróságot még a benszülöttek se bírják kiállani. A város délnyugati oldalán van a tüzimádó parsik temploma a „szent örök tűzzel" és ennek közelében egy alacsonyabb szirt szikla­ lapján a „hallgatás tornya", a parsik temetője. A tüzimádók tudvalevőleg nem temetik el halottaikat (mert ez által megszentségtelenítenék az anya­ földet), sem el nem égetik (mert ez meg tisztátalanná tenné a szent tüzet), hanem kiteszik a hullát egy magányosan álló sziklára, a hol a sasok és keselyük egynehány óra alatt elvégzik az örök enyészet munkáját. Már rövid tartózkodás után kivehető az egyes törzsek foglalkozása, mestersége vagy egymás közötti rangfokozata. Az európaiak természetesen a mágnások; a parsik a kereskedők; az arabok és hinduk a közvetítők és alkuszok; a zsidók iparosok. Talán Aden az egyedüli pont a világon, a hol a zsidók kizárólag iparral és mesterséggel foglalkoznak; a kovács, asztalos, kőműves és minden más kézimunkát csak a zsidók végzik el. A banianok meg az achdamok végzik az alacsonyabb munkákat, t. i. a mészáros és — hóhér mesterséget, a mely két mesterség az arab előtt ugyanegy rangfokozaton áll. A szomaliak pedig nem végeznek semmit; ők a lazzaronik. Aden „mágnásai", az európaiak, közel a tengerparthoz egy külön városrészben laknak, mely általában csupa oszlopcsarnokos, szellős és rendkívüli kényelemmel ellátott házakból áll. Az európaiak, daczára anyagi jólétüknek, bizony vajmi örömtelen és egyhangú életet folytatnak e város­ ban, mely határozottan egyik legsivárabb, legkietlenebb pontja az egész földnek, sem Suakimot, sem Massauaht nem véve ki. Nem kevésbbé örömtelen és egyhangú élete van az Adenben tanyázó nagyszámú angol katonaságnak. A napnak legnagyobb részét — reggel 8-tól este 5-ig — a laktanyában töltik, melynek minden szobája egyegy tágas, szellős terem. Valamennyi szobában, a közlegényekében ép ugy, mint a tisztekében örökös mozgásban van a „puncha." A puncha t. i. egy óriás nagy legyező, mely a szoba fedélzetének egész hosszában van mozgathatólag megerő­ sítve és ide oda rángatása által kellemes légvonatot idéznek vele elő a tikkasztó levegőjű szobában. A legyezés — puncha — Adennek ép oly specifikuma, mint akár a ciszternái. Minden helyiségban, a matróz-lebujban ép ugy, mint az Union-klubban, az üzletekben, a kórházakban mindenütt punchák vannak alkalmazva, a melyeknek örökös mozgásban tartása a szomáli gyerekeknek egyedüli foglalkozása. Az Adenben uralkodó forróságot jellegzi az, hogy a katonaság gyakorlatai csak naplementével kezdődnek. Napközben tétlenül hevernek

iyo

AZ INDIAI GIBRALTÁR

és el sem hagyhatják szobáikat, miután — saját tisztjeik állítása szerint — az évnek bizonyos szakában akárhányszor megtörtént már, hogy egy katona csak egyszer végigmenve az udvaron, holtan rogyott össze a nap gyilkos sugarai alatt. A hajóra visszavezető utamban alkalmam volt megismerkedni Adenben még egynéhány különlegességével. Csaknem összerogyva és majdnem elájulva az irtózatos forróságtól, holott az egész utat egy fedett kocsiban tettem meg (gyalog járni külön-

Imádkozó Arabok.

ben egész Ázsiában „notfair"), megkóstoltam két gyümölcsöt, az egyedülieket, melyeket messze földről hoznak Adenbe. Ez alkalommal kóstol­ tam meg először a sokat emlegetett pisangot és mangót. A Kelet tudósai mind e mai napig nem tudtak megegyezni abban hogy e két gyümölcsfaj közül melyik volt az, a melylyel Éva anyánk az első bün elkövetésére csábította Ádámot. Őszintén megvallva, kár a fáradságért, mert e kettő közül bizonyára egyik sem volt. Már egyszerű fiúi tisztelet­ ből is kötelesek vagyunk Ádám apánknak annyi jó izlést imputálni, hogy

AZ INDIAI GIBRALTÁR

191

ezekért a gyümölcsökért határozottan nem áldozta fel a paradicsomot. A pisang alakra nézve hasonlít az ugorkához, színe éretlen-narancssárga s az ize az összetévesztésig hasonlit a „rocks-drops" bonbonhoz. A mangó pedig olyan, mint egy ellapitott burgonya, szine baraczksága, a héja vastag, mint a zöld dióé, az ize pedig — Ízetlen. Legfölebb rossz sárgadinnyéhez lehet hasonlítani, melyet terpentinbe mártottak. Egyedüli előnyük az, hogy hűsítenek és tekintettel a hőségre, melyben eszik e gyümölcsöket (tekintve azt is, hogy más nincs), megmagyarázható, hogy honnan ered a sok dicséret. A másik különlegesség, melyet először láttam, egy imádkozó arab volt. Közvetlen naplemente előtt a tengerparton haladva végig, egy érdekes, festőinek mondható jelenet vonta magára figyelmemet. Egy vén arab kis fiával épen az esti imáját végezte a tengerparton, a termé­ szet e fenséges templomában. Az egész ima — látszólag — csupa testhajlongásokból és kézmozdulatokból áll. Minden mozdulat azonban ünnepélyes, méltóságteljes és plasztikailag szép. Az ismételt letérdeplés, mialatt homlokával többször érinté a homokot, a felemelkedés és aztán ismét a mély és lassú meghajlás, — mindez kimért, komoly, nyugodt és tiszteletet gerjesztő. Abban a pillanatban, a mikor a nap épen a tenger szinét érinté, ismét letérdelt, kinyujtá karjait és kezeit tenyérrel a nap felé fordítva tartá, mintha azt akarná kifejezni, hogy az ő földi szemei nem érdemlik meg látni a lemenő nap búcsúzó sugarait. . . A mint az utolsó napsugár is letűnt a végtelen oczeánnak pirosas fényben rezgő sima tükrén, abban a pillanatban hangzott fel a közeli mecset minarettjéről a muezzim vontatott imája: „La Allah, il Allah," a bástyáról pedig a piros frakkos angol tüzér által elsütött ágyú dördülése. . . . Mindenki a maga nyelvén dicséri az urat.

*