dijazott mernokok.qxd
11/17/2011
5:08 PM
Page 1
dijazott mernokok.qxd
11/17/2011
5:08 PM
Page 168
Kossuth-, Állami és Széchenyi-díjas mérnökök 2009. január 20. I. Múlt év végén jelent meg a Kossuth -, Állami és Széchenyi-díjasok 1948–2008 c. kiadvány, melyet nem kis meglepetésemre feleségemtõl kaptam meg karácsonyra. Meglepetésem elsõsorban nem a könyv címére, vagy tartalmára, hanem annak árára vonatkozott: vajon, hogy tudott nejem ilyen drága ajándékot kigazdálkodni kosztpénzébõl, melyet az utóbbi hónapokban igen csak szoros takarékossággal tudott egyensúlyban tartani (legalább is tudomásom szerint). Ennek a kétkötetes könyvnek az ára ugyanis szinte pontosan azonos az 1948ban elõször adományozott Kossuth-díj legmagasabb összegével, vagyis 20 000 Ft-tal. Íme itt az elsõ fontos adat, amely a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó által megjelentetett könyvbõl megtudható. Ezelõtt 60 évvel a 20 000 Ft-ért egy közönséges, magamfajta mezei polgárnak két évig kellett dolgoznia, minek folytán ez horribilis összegnek számított. A könyv hivatalos külalakja, és kronologikusan felsorolt, sablonosan szerkesztett fejezetei – mely az eredeti, az adományozott idõpont indoklásait és arcképeit tartalmazzák – alapján úgy gondoltam, hogy ez nem más, mint egy adatgyûjtemény, melynek az a sorsa, hogy bekerüljön könyvszekrényem alsó polcára, ahol a nagyformátumú, de érdektelen könyveket tárolom. Amikor azonban a karácsonyi kötelezõ belelapozgatások és köszöngetések után, az újév elõtti nyugodt napokban – amikor már elménket nem terhelik a „nagy zabálások” – ismét kezembe vettem e nehéz könyv elsõ kötetét, érdeklõdésem napról-napra fokozódott. Elõször a portrék ragadták meg fantáziámat (mint gyermekkorom könyveinél a képek): – ez volna Mihailich Gyõzõ, egykori professzorom, aki 1948-ban az elsõk között kapott Kossuth-díjat? Emlékeimben egy pocakos, kerek fejû, piknikus, öregedõ, nagybajuszú férfi képe lebeg, itt pedig egy sovány, szinte beesett arcú, kis, fekete bajszos középkorú ember portréja látható, aki szerényen lesüti szemeit. Pedig szerénységre semmi oka: a „vasbeton atyjának” életútját hidak, csarnokok, gabonatározók szegélyezik (a tudatlan mérnökpalánták fejtágításáról nem is beszélve). Majd kezdem beleásni magam ebbe a történelmi almanachba és lassan rájöttem, hogy egy kincsesbányát tartok a kezemben. Hatvan év története van besûrítve ebben a könyvben, a háború utáni polgári demokráciától (a II. Köztársaságtól) kezdve, a szocializmus 40 évén keresztül, a III. Köztársaság közel húsz évéig, mely nem háborúkon, forradalmakon, történelmi sorsfordulókon, királyokon, császárokon, államférfiakon és politikusokon, hanem mûvészeken, írókon, tudósokon, mérnökökön, munkás- és paraszt kiválóságokon keresztül mutatja be közelmúltunkat. Az ismerõs arcok beszélni kezdenek saját történetükrõl, a mi történetünkrõl. Ha végiglapozzuk ezt a könyvet átélhetjük ismét ezt a korszakot, a XX. század második felét, annak minden rezzenését kiváló embereken, vagy érdemtelen dicsõségben lubickoló, kétes személyiségeken keresztül (szerencsére az elõbbiek vannak túlsúlyban). Engem természetesen a díjazottak közül az építõmérnökök érdekelnek elsõsorban, tanáraim, ismerõseim, kollégáim, évfolyamtársaim, esetenként barátaim. Kik voltak a legkivá-
168
dijazott mernokok.qxd
11/17/2011
5:08 PM
Page 169
lóbbak, és miért pont õk, annyi jó, több ezer mérnök közül? Hatott-e a kitüntetésekre a politika, a kor szelleme? Milyen szerepük volt a mérnököknek koruk társadalmában, mennyire ismerték el munkájukat az egyéb területen dolgozó értelmiségiek között? Mikor kerültünk hátrányba a politikusokkal, közgazdászokkal, jogászokkal, írókkal, mûvészekkel szemben? Ha mélyre hatolok, a választ talán megkapom. Egy kíváncsi statikus mérnököt azonban nem csak saját szakmájának kiválóságai és tanítómesterei érdeklik, hanem a társszakmák, az építészek, vas- és alumíniumkohászok és más szakágakhoz tartozó mérnökök, akikkel hosszú pályafutásom alatt találkoztam, vagy együtt dolgoztam. Emellett örültem, ha olyan mûvészekre, írókra, színészekre rátaláltam, akiket szerettem és tiszteltem. Ha nem is ismertem személyesen. Néha ezeket is jólesõen megemlítem, mert üdítõleg hatnak a sok „szakbarbár” között. Azt hiszem ahogy minden kollégámra, rám is jellemzõ (mely nem mentes a szubjektivitástól), hogy a humán értelmiségiek közül kikre figyeltünk és kiket tartottunk méltónak a Kossuth-díj elnyerésére. Az 1948-as Kossuth-díj osztás igyekezett jóvá tenni hosszú évek, évtizedek mulasztását, melyet nemzetközi hírû, általában demokratikus érzelmû nagyjaink irányában a nemzet elmulasztott. Köztük volt Bartók Béla (posztumusz arany fokozat), Kodály Zoltán, József Attila (szintén posztumusz arany), Illyés Gyula a XX. sz. közepének legismertebb magyar költõje, kedvenc realista íróm Nagy Lajos, a szobrász Ferenczi Béni és testvére Noémi, (akinek gobelinjeirõl készült reprodukciókkal van kitapétázva nagymarosi nyaralóm szobájának menynyezete), Kovács Margit (sajnos egyetlen tõle származó kerámiánkat elvitte egy betegség /orvosa/). Azok a festõmûvészek, akiknek képei ma tíz- és százmilliókért kelnek el az aukciókon: Egry József a Balaton színjátékainak lírai megörökítõje, Bernáth Aurél, a Párizs-
Michailich Gyõzõ (1877–1966) Hídépítõ mérnök, 1930–1957 között a II. Hídépítési Tanszék tanszékvezetõ professzora, 1948-ban Kossuth-díjjal tüntették ki (Fotó: MTI)
Széchy Károly (1903–1972) Kultúrmérnök, mûszaki és jogi doktor, 1952–1972 között az MTA tagja, 1948-ban a Kossuth-díj arany fokozatát kapta (Fotó: MTI)
169
dijazott mernokok.qxd
11/17/2011
5:08 PM
Page 170
ban is elismert Czóbel Béla…Képeiket ismerem és a mûgyûjtõk szenvedélyével nézegetem (naptárak, albumok, mûvészeti könyvek reprodukcióin). Világhírû magyar tudósok: a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert és Straub F. Brunó (a késõbbi államfõ) biokémikusok. A színészek közül sok ismert név, köztük az általam a legnagyobbak közé sorolt Somlay Artúr. Nem kis dolog az említett nagyságok közé bejutni öt mérnöknek, az említett Michailich Gyõzõn kívül a szigorú, de igazságos úriember Jáky Józsefnek, akinek a talajmechanikai elõadásaira „muszály” volt odafigyelni és jegyzetelni (mert akkor még nem volt se jegyzet, se könyv), ha valaki túl kívánt jutni szigorú vizsgáján, geológia professzoromnak Vendl Aladárnak, és Széchy Károlynak a budapesti Dunahidak újjáépítése szellemi irányítójának. (aki Kovács Alajossal a MÁV hídosztályának vezetõjével kapott Kossuth-díjat). A korra jellemzõ, hogy Széchy díjának indoklásában az szerepel, hogy „szakértelmével, odaadásával nagymértékben segítségére volt Gerõ Ernõ hatalmas eredményei elérésében.” Ezt az indoklást így lett volna igazságos írni: – „Hatalmas eredményei elérésében Gerõ Ernõ támogatását is elnyerte”. Az újjáépítés sikeres korszakát úgy látszik nem lehetett értékelni kiemelkedõ mérnökeink teljesítményének elismerése nélkül. Tanáraink, elõdeink, ebben az idõszakban Bartóki, Illyési magasságokban voltak. A természettudományos tárgyak fontosságát Öveges József piarista fizikatanár Kossuthdíjával ismerték el, akirõl több naplójegyzetemben megemlékeztem, mert õ volt jeles érettségim elnöke. Máig úgy érzem, hogy ennek csak a felét köszönhetem magamnak; a másik felét Öveges professzor érdemelné. Egy év múlva már csak egy tanárom részesült a legmagasabb kitüntetésben: dr. Egerváry Jenõ, aki elméleti matematikai tudását felhasználva „a turbógenerátorok forgórésze veszélyes fordulatszámának megállapítására és szilárdsági viszonyainak mérésére új számítási módot dolgozott ki.” „Mûegyetemi történetek” c. naplójegyzetemben leírtam, hogy tanársegédje kétszer húzott meg „Anal. I-bõl” (Analízis és geometria I.), míg végül õ engedett át jóra. Egerváry ’56-ban a mûegyetemi ifjúság (a forradalom) mellé állt, ami késõbb, a megtorlás idõszakában tragikusan végzõdött számára. Mellszobra nem véletlenül került a Mûegyetem kertjébe nagyjaink közé. Nyugodtan emlegethetnénk ’56-os mártírjaink között. Az alaptudományok fontosságának elismerését jelentette egy másik híres matematikus kitûntetése: dr. Riesz Frigyes személyében. A fordulat évét jelezte, hogy egy kommunista politikus: Gerõ Ernõ pénzügyminiszter Kossuth-díjat kapott, mint „a világszerte megcsodált magyar újjáépítés szervezõje”. Vajon Gerõ mûvészi, vagy tudósi munkáját csodálta a világ? Neki nem volt elég a bársonyszék, nem elégedett meg az „adni” örömével, még a „kapni” dicsõségét is besöpörte. Még jó, hogy nem saját magának tûzte gomblyukába a magas kitüntetést. Ekkor került megfogalmazásra a nehézipar fejlesztése, és megkezdõdött „a vas – és acél országának” szellemi elõkészítése és megvalósítása. Aki tudományos munkásságát e két szó bûvkörében végezte, megkönnyítette a bírálóbizottság döntését (ez csúnya, kissé ironikus megjegyzés volt). A korszaknak egyik markáns tudósa volt dr. Gillemot László, akinek többek között A hegesztés kézikönyve c. munkáját értékelték. Gillemot professzorral és munkatársaival dr. Domony Andrással és dr. Buray Zoltánnal a FÉMKUT-ban évekig együtt dolgoztam a teherviselõ alumíniumszerkezetek fejlesztésében. Õk új ötvözeteket és hegesztési technológiákat, mi ezek alapján új szerkezeteket dolgoztunk ki az ALUTERV-ben. A nautal esetében ez az együttmûködés sikeres, a hegal esetében göröngyös utat járt be, míg végül megfeneklett. Gillemot a mai napig a „kályhát”, a kiindulópontot jelenti a fémek technológiájának világában. Fiát, a „kis” Gillemotot is jól ismertem, õ az alumínium felhasználásának elterjesztésén dolgozott.
170
dijazott mernokok.qxd
11/17/2011
5:08 PM
Page 171
Ennek a nehézipari áramlatnak volt egyik fõszereplõje dr.Verõ József vaskohómérnök, aki mint „A fém és acél metallográfiájának legkiválóbb magyar ismerõje” kapott Kossuthdíjat. Folytatva a sort: 1950-ben dr. Erdey-Grúz Tibor a katalitikus és korróziós vizsgálataiért, dr. Gombás Pál a nemesfémek szerkezete elméletének, rá egy évre pedig Geleji Sándor a kohászati hengerlés kidolgozásáért kapott díjat. Végül szintén az acélipar fejlesztését segítette elõ Zorkóczy Béla a VASKUT gépészmérnöke, akit ’56-ban díjaztak és Borovszky Ambrus (70-ben díjazott) aki már az acél országának legnagyobb zászlóshajóját a Dunai Vasmûvet kormányozta. Most, hogy számba vettem a fenti nagytekintélyû kohó- és gépészmérnököket, meggyõzõdésem, hogy a zárójelbe tett ironikus megjegyzésem, mely azt sugallhatja, hogy ezeket a tudósokat a nehézipar, a vas- és acél országának forgószele emelte a magasba, helytelen, sõt igazságtalan, mert õket elsõsorban saját szakterületük fejlesztése, magas színvonalú képviselete, egyéni tudományos ambíciójuk kielégítése motiválta. Nem õk, hanem a politikusok, (akik majmolták a nagy Szovjetuniót) tehettek arról, hogy vasérc nélkül akartunk az „ércnél maradandóbbak” lenni. Amit megolvasztottunk Dunaújvárosban, azt másfél évezreddel korábban otthagytuk az Ural környékén, de most, nem kis áron, utánunk hozták barátaink. De térjünk vissza egy pillanatra az 1949-ben adományozott Kossuth-díjakra, mert nem tudok szó nélkül elmenni Szõnyi István, Zebegényben alkotó festõmûvész megemlítése nélkül. Negyven éve töltöm fél életemet a Dunakanyarban. Látom, élvezem ennek a csodálatos vidéknek a hangulatát, színeit, fényeit, évszakonkénti változását. Mindez csak fél élvezet volna Szõnyi István ecsete nélkül, aki képein nem csak megragadja és bemutatja a környék legszebb tájait, az itt élõ õslakosság ihlette zsáner képeit, hanem azokat saját érzésvilágával átkomponálva viszi vászonra. Az õ szeme többet lát, mint egy magamfajta realista honpolgáré, és ezt a többletet mindnyájunk élvezetére tehetségével meg is tudja jeleníteni, a nézõ részére mûvészetével bemutatni. „A mi Dunakanyarunk” c. könyvemben többször hívtam segítségül Szõnyi képeket, amikor dadogni kezdtem, hogy leírjam a látottakat, és úgy gondoltam, hogy az én prózámnál többet mond az õ olajba komponált lírája. Az építõmérnöki szakmához kapcsolódik Major Máté munkássága is, aki mint mérnök a Közmunkák Tanácsánál volt építési és racionalizálási fõosztályvezetõ. Ebben a minõségében kapott Kossuth-díjat. Késõbb az építész karon egyetemi tanár, és a MÉSZ elnöke volt, aki építészetelméleti és mûvészetelméleti munkásságában konzekvensen az új építészet, és a korszerû képzõmûvészet ügyét képviselte. Major Máté akkori véleménye ezen a területen megkérdõjelezhetetlen volt, ma már a különbözõ építészeti elméletek, stílusok ütközése a jellemzõ. A humán oldalt se hagyjuk ki az 1949-es kitüntetettek közül, már csak azért sem, mert Fischer Anni zongoramûvészete, Palló Imre és Osváth Júlia operaénekesek gyönyörû hangja sokszor jelentett kikapcsolódást, élményt az akkori idõk hajráiban, túlfeszített munkatempójában, azokban a bizonytalan idõkben, amikor nem tudtuk, hogy mi vár ránk, de azt már tudtuk, hogy a „ fordulat”, mely ezt az évet a történelemben megjelölte, nem nyugati, hanem keleti irányban történt. 1950-tõl az ötéves tervek megvalósítása, ezen belül a gyáripar erõltetett fejlesztése lépett elõtérbe. Ehhez iparüzemekre, csarnokokra volt szükség, a korábbiakban elképzelhetetlen mennyiségben. Mátrai Gyula építész-statikus munkásságát ekkor ismerték el elõször, majd ’56-ban ismét, aki az Ipartervben elõregyártott vasbeton elemekbõl gazdaságos ipari csarnokokat tervezett. A nagy saját tömegû és méretû elõregyártott vb. elemek beemelésére új technológiát, különleges emelõ bikákat, darukat kellett alkalmazni, ezek kidolgozásáért Szõke Gyula a 21 ÁÉV gépészmérnöke vehette át a parlamentben a Kossuth-díjat 1955-ben. Ilyen típusú szerkezeteken dolgozott a statikus Gnädig Miklós (’53-as kitüntetett), és az elõregyártás kivitelezésében kitûnt Rudnai József (’54) a 21 ÁÉV fõmérnöke. Gnädig Mik-
171
dijazott mernokok.qxd
11/17/2011
5:08 PM
Page 172
Mátrai Gyula (1905–1977) Építészmérnök; É. M. Ipari- és Mezõgazdasági Épülettervezõ Vállalat. Munkásságáért 1956-ban kapott Kossuth-díjat (Fotó: MTI)
Gnädig Miklós (1908–1993) Építészmérnök; É. M. Ipari- és Mezõgazdasági Tervezõ Vállalat. Állami Díj kitüntetést kapott 1965-ben (Fotó: MTI)
lós statikus iskolát teremtett az Ipartervben, elsõsorban azzal, hogy nem erõltette tanítványaira saját elképzeléseit, hanem hagyta és legfeljebb egyengette, hogy azok saját elképzeléseiket követve vergõdjék végig a kezdõ statikusok bizonytalan, rögös útját. Késõbb dr. Szendrõ Jenõ fõmérnök (1963-ban díjazott) a fiatal építészeknek szervezett sikeres „mesterképzést”. Õ is „oka volt” annak, hogy fénykorában az Ipartervben annyi innovatív mérnök dolgozott. Itt is bebizonyosodott az a véleményem, hogy egy mérnök nem az egyetem padjaiban, hanem a terepen (rajzasztalnál, vagy építkezésen) válhat kiválóvá. Ebben az idõben a szocialista-realista építészeti stílus erõltetése miatt sok ismert építész az ipari építészet terén „élte ki magát”, ahol még elfogadták a bauhaus stílus továbbfejlesztett ipari változatát, minek következtében a kor színvonalának megfelelõ, nívós, építészeti kvalitásokat is felmutató gyártelepek épültek már a 60-70-es években. Ennek egyik képviselõje volt a szintén Iparterves Bajnay László építész, aki a Tiszai Vegyi Kombinát épületei egységes szerkezeti elveinek kidolgozásáért kapott az 1965-ben bevezetett Állami Díjat. Cégem a „fémmunkás” Vállalat a szocialista gyárépítésekhez az acél- és lakatosszerkezeteket gyártotta és szerelte, így az említett Iparterves kollégákkal szinte napi kapcsolatban voltunk. Bajnay elõadásait, ahol ismertette tervezési elveit többször élvezettel hallgattam, különféle építési konferenciákon. Igazolhatom – bár erre tudom senki sem kíváncsi – , hogy az említett kollégák kizárólag alkotásaikkal érdemelték ki a kitüntetést. Az elismerésekhez azonban szerencse is kell. Az õ szerencséjük a korszak volt, mely az építést az életszínvonal fölé helyezte. A „Miért leszünk mérnökök” címû, a Mérnök Újságban megjelent naplójegyzetemben említettem középiskolai matematika tanáromat Alexits Györgyöt, aki késõbb már mint mûegye-
172
dijazott mernokok.qxd
11/17/2011
5:08 PM
Page 173
temi tanár kapott Kossuth-díjat 1951-ben. Büszke voltam, hogy tanítványa lehettem, mert egyike volt azoknak, akik akaratukon kívül a mérnöki pályára „terelek”. Tiszteltem, mert baloldali nézeteiért – sok elvtárssal ellentétben – már a II. világháború elõtt, alatt és után is következetesen kiállt. Ugyanezen évben kapott díjat a szintén matematikus Hajós György, akit a diákság csak Hajós Pubinak becézett, és akinek óráira saját jószántunkból mentünk el, ha meg akartuk érteni a differenciál egyenletek megoldásának nem könnyû menetét. Kissé raccsolva, de annál érthetõbben vezette be az építészeket a matematika rejtelmeibe. Nem volt könnyû dolga ezt elérni, a mûvészi ambíciókat dédelgetõ építészpalánták között. A Mûegyetem, – amelynek feladata volt a Gerõ által igényelt 10 000 mérnök képzése – 1951-ben kapott még egy Kossuth-díjat Vörös Imre rektor személyében, akinek aláírása az oklevelemen is szerepel. Az építõipar növekvõ teljesítményét ismerték el Szíjártó Lajos mérnök, miniszterhelyettes, valamint Lux László építészmérnök (az Iparterv igazgatója, késõbb miniszterhelyettes, ’53-as kitüntetett) díjazásával. Mindketten, jellemzõen a szovjet építési tapasztalatok átvételéért részesültek kitüntetésben. Lux professzor díjazásával kapcsolatban elfogultságot jelentek be, mert a tanszékén kezdtem mûegyetemi munkásságomat. Az ötvenes évek elejét nem tudom lezárni Ferencsik Jánosnak az Operaház zenei igazgatójának, Babics Antal orvos professzornak, valamint Tolnay Klári színésznõnek megemlítése nélkül. Mindegyikhez fûzõdnek emlékeim. Ferencsik János öccse Benedek Pál mérnök volt a Haditechnikai Intézet Híd szakosztályának vezetõje, egykori fõnököm. Az õ révén ismertem és szerettem meg az alumíniumszerkezeteket. Attila utcai lakásukban többször élveztük bátyjának intellektualitását, sziporkázó szellemét, mely nem csak a hangjegyek világát zsongta körül, mûveltsége többszólamú volt. Babics Antal, kárpátaljai nagynéném súlyos vesemûtétét (már csak egy veséje volt, az is beteg) végezte a 40-es évek végén, amikor az egész család aggódott annak sikeréért. Beteglátogatásunk alkalmával láttam, mint fiatalember, hogy nem csak szikével, hanem kedves lényével is gyógyítja betegeit. 60 évvel késõbb már csak bronzba öntött mellszobrával találkoztam az Üllõi úti klinikán. Olyan emberrel még nem találkoztam, akit Tolnay Klári mûvészete és szépsége ne ragadott volna meg. Miután feleségemmel mi is rajongói voltunk, múlt nyáron felkerestük mohorai (Nógrád megye) szülõfaluját és emlékházát. Felejthetetlen benyomást tett ránk a ház, a kis falu és fõleg a dombos vidék látványa, ahonnan elindult ez a nagy mûvésznõ, igazolva azt a tételt, hogy a tehetség elõbb-utóbb utat tör magának. A korra jellemzõ, hogy Jánossy Lajos fizikus, Heller László (a levegõkondicionális rendszerért) gépészmérnök igazgató mellett egyéb kiválóságok, mint özv. Jónás Gyuláné magkészítõ, vagy Juhász Ferenc vasszerelõ is kaptak Kossuth-díjat. Ezzel az utóbbiakat nem kívánom lebecsülni, csak más kategóriába helyezni, és õket más típusú, – nem a mûvészek és tudósok részére alapított – állami kitûntetésben részesíteni. Ez esetben is kitûnhetett volna, hogy egy munkás-paraszt kormány az adományozó. Gondolom õk sem szeretnének hasonlítani arra a kisegérre, aki a hídon az elefánt mellett áthaladva megszólal: – Hallod, hogy dobogunk!
II. Az ötvenes évek elsõ felében, a Rákosi-rendszer idõszakában, amikor a párthoz, a szocializmushoz való hûség és kiállás minden egyéb szempontot megelõzött és azokat a mûvészeket, tudósokat igyekeztek kitüntetni, elismerni, akik ebben jeleskedtek, vagy legalább is a rendszerhez szolidárisak voltak. Mégis úgy érzem, hogy a Kossuth-díjas mérnököket
173
dijazott mernokok.qxd
11/17/2011
5:08 PM
Kollár Lajos (1926–2004) Mûegyetemi tanár, akadémikus Széchenyi-díjjal 1992-ben tüntették ki. (Archív felvétel)
Page 174
Sávoly Pál (1893–1968) Az Út- Vasúttervezõ Vállalat mérnöke, 1955-ben kapta meg a Kossuth-díjat (Fotó: MTI)
igazságtalan volna ebbe a kategóriába sorolni, mert nyilvánvaló, hogy Mosonyi Emil a VIZITERV akkori igazgatója, aki a Duna és a Tisza szabályozásával kapcsolatos kutatásaiért (52-ben), Korányi Imre a Tartók statikája címû könyvéért, Sávoly Pál a Lánchíd és az Erzsébet híd méretezés-elméletének továbbfejlesztéséért, Hazay István a geodézia tudományának fejlesztéséért (az utóbbiak 1955-ben) nem politikai, hanem szakmai – tudományos munkásságukért kapták a legmagasabb elismerést. Mosonyi Emilrõl többek között a Bõs–Nagymarosi vízlépcsõrendszer fõtervezõjérõl, már több naplójegyzetemben megemlékeztem, õrá fokozottan igaz az a mondás, hogy „senki sem próféta a saját hazájában!” Mosonyit az egész világon elismerik, itthon pedig még a köztársasági elnöknek is van averziója vele szemben. Legutóbbi hírem szerint (2008 õszén) évfolyamtársam, Karádi Gábor vízépítõ mérnök, az USA emeritus professzora (aki Mosonyi aspiránsa volt) már csak a feleségével tudott beszélni a 99. évében lévõ tudóssal svájci otthonában. Korányi Imre professzorom volt, nála diplomáztam, és „Langer tartó” c. naplójegyzetemben írtam le ezt a részemre oly nevezetes és izgalmas eseményt. Azóta felavatták mellszobrát a BME kertjében, mert mérnökgenerációkat nevelt az „acél lobbi” részére. Sávoly Pállal és munkatársaival hadihidat terveztem az ötvenes évek elején, Hazay István engem még nem tanított, a lányomat ellenben igen, akinek könyvespolcán ott sorakoznak geodéziai szakkönyvei. Ebben az idõszakban a Mûegyetem rektora Csûrös Zoltán (indexem aláírója, ’53-ban díjazott) és professzorai sem panaszkodhatnak, hogy mellõzték a kiemelkedõ egyéniségeket. Elsõsorban az építészekrõl szólok, mert az õ munkásságuk kapcsolódik leginkább a mérnökökéhez. Farkasdi Zoltán a mezõgazdasági épületek gazdaságos kialakításáért (végül is erõsödött a Tsz-mozgalom), Weichinger Károly építész a lakótelepek tervezéséért (kez-
174
dijazott mernokok.qxd
11/17/2011
5:08 PM
Page 175
dõdtek a nagy lakásépítési programok), ifj. Dávid Károly építész, Gilyén Jenõ statikus és Erõs Imre kivitelezõ (1954) a Népstadion megépítéséért (az aranycsapat szurkolói már nem fértek el máshol), Miskolczy László a vasbeton fedélszékek kidolgozásáért és Rimanóczy Gyula a Duna-parti mûegyetemi épületek tervezéséért (a hallgatók és a tanszékek már kinõtték a régi épületeket). Gilyén Jenõ 90. születésnapját a napokban ünnepeltük, sok kedves és izgalmas történetet felelevenítve több évtizedes együttmûködésünkbõl. Ez alkalommal tartott visszaemlékezésében elmondta, hogy a Népstadion lelátóját miért erõsítette meg vasbeton keretekkel, amiért szabotálással is megvádolták. Szerencsére terveit dr. Trautmann Rezsõ miniszter helyettesnek (késõbbi miniszternek) adták ki ellenõrzésre, aki szintén statikus mérnök volt, és igazolta a megerõsítés szükségességét. Ha nem így történik, talán a 7:1-re végzõdõ angol–magyar (100 000 nézõ) nem az elõbbiek súlyos vereségérõl, hanem a tribün leszakadásáról volna nevezetes. Az építész karon a statikus Csonka Pált (’54-ben tüntették ki) tiszteltük leginkább. Biztos, hogy az õ érdeme, hogy sok építészbõl jó statikus lett. Nehéz volna a mérnöki karon olyan tanárt találni, aki a statikusokból neves építészt faragott. A gépészeknél Muttnyánszky és Pattantyús a két nagyágyú, a fizikusok közül Simonyi Károly kapott Kossuth-díjat 1952-ben. Ez utóbbi írta legkedvesebb természettudományos könyvemet: A fizika kultúrtörténetét. A nemzet színészei már ekkor learatták a leghosszabb és legviharosabb tapsokat és a vele járó díjakat: Honthy Hanna, Mészáros Ági, Bessenyei Ferenc, Básti Lajos, Uray Tivadar. ’56-ban díjazták Ascher Oszkár elõadómûvészt, aki eredetileg cégemnél a „fémmunkás” Vállalatnál dolgozott, és tehetségét elõször a vállalati rendezvényeken történt szava-
Gilyén Jenõ (1918–) A Középülettervezõ Vállalat építészmérnöke, a Népstadion szerkezettervezõjeként 1954-ben kapta meg a Kossuth-díjat (Fotó: MTI)
id. Rubik Ernõ (1910–1997) A legismertebb magyar repülõgéptervezõ mérnök, 1963-ban Kossuth-díjban részesült (Fotó: MTI)
175
dijazott mernokok.qxd
11/17/2011
5:08 PM
Page 176
lataival bizonyította. Az igaz, hogy cégem neve jól csengett a szocializmusban, de az már nem, hogy Ascher ezért kapott volna Kossuth-díjat. Barcsay Jenõ (1954) állandó kiállítását Szentendrén többször megnéztük és csodáltuk, Mûvészi Anatómia c. könyvének ábráival illusztráltam Az emberi szervezetrõl írt naplójegyzetemet. Ha a Kossuth-díjas személyiségeken keresztül igyekszünk megismerni az elmúlt hatvan év történelmét megállapíthatjuk, hogy az 1956-os forradalom a díjak megítélésében, indoklásában sem múlt el nyomtalanul. ’56-tól ’65-ig, az Állami-díjak bevezetéséig a spórolás jellemezte a Kossuth-díjak kiadását (48-ban 110-en, 60-ban már csak 19-en voltak a díjazottak). Ez a reál értelmiséget is negatívan érintette, bár az arányokat a mûvészekkel szemben nem nagyon módosította. A Mûegyetem rektora természetesen nem maradhatott ki (ha rosszmájú lennék: saját magát nem felejtette el javasolni a mindenkori rektor), így Cholnoky Tibor sem (57-ben díjazott), aki még az én idõmben, az elsõ mechanika gyakorlaton mint tanársegéd, a háromlábú bakállvány megoldásához szükséges számítások elvégzéséhez, a logarléc használatára oktatott. O tempora, o mores! (Milyen idõk, milyen szokások!) Ebben a korszakban több tehetséges mérnök dolgozott a Mélyéptervben. Így Gnädig Béla és Thoma József, akik az utófeszített vasbeton hidak, födémek és tartályok gazdaságos megoldására dolgoztak ki terveket és technológiát. Kutasy Lajos mérnök, MÁV fõtanácsos pedig a vasbeton aljak tervezésében és alkalmazásában alkotott újat. A korra jellemzõ a vasbetonszerkezetek széleskörû elterjedése és az elõregyártási technológia prioritása a monolit szerkezetekkel szemben. A vb. aljak jelentõs fatakarékosságot és tartósság növekedést jelentettek a vasútépítéseknél. Késõbb komplett vb.aljakat gyártó üzemeket exportáltunk, fõleg a közel-keleti országokba. ’58- ban díjazták Vásárhelyi Boldizsárt az Útépítés c. tárgy professzorát. Õszintén megmondom, hogy tárgya nem tartozott kedvenceim közé, õ azonban igen, amit nem diszciplinájának, hanem egyéniségének és akadozó elõadásmódjának köszönhetett. Dr. Palotás László kitüntetésével (1962) nem csak õt, hanem az egész mérnöki kart jutalmazták. Ezt arra alapozom, hogy mint a Mérnöki Kézikönyvek fõszerkesztõje, annak írásában a kar tanárait és az ipar legkiválóbbjait bevonta. A kézikönyvet pedig az egész karon végzettek nap mint nap használják. Az én évfolyamomat a Keretszerkezetek címû tárgyra tanította, úgy tudom elsõként, mint önálló tárgyat a Mûegyetemen. Külön megemlékezem Polinszky Károlyról (1961-es díjazott), aki gyermekkori játszótársam volt. Mindkettõnk édesapja pedagógus volt, és ismeretségüknek köszönhetõen többször nálunk nyaraltak Remetekertvárosban. Késõbb felettem járt az Eötvös gimnáziumban, ahol tettlegességgel nemegyszer megtépáztam tekintélyét. Ezt biztos nem csinálom, ha elõrelátóbb vagyok és tudom, hogy akit most fenéken billentettem, az harminc év múlva miniszter lesz. Õ azonban nem törlesztett, mert Kémia-technológiából jelest adott, holott elégségest sem érdemeltem volna. Késõbb nagy karriert futott be: a Veszprémi Egyetem dékánja, rektora volt, majd késõbb oktatási miniszter lett. Rubik Ernõ (a „bûvös kocka” feltalálójának papája) repülõmérnököt (1963-as Kossuthdíjas), 32 magyar vitorlázógép konstruktõrét, többször meglátogattam esztergomi mûhelyében. Ö ezt számtalanszor viszonozta alumínium héjszerkezeti kísérleteimnél. Összekötött minket az alumínium szeretete és szerkezeti felhasználásának rögös útja. A technológia alapjai megegyeztek, ezért a tapasztalatok átadása mindkettõnk érdekét szolgálta. Féltékenységrõl szó sem lehetett közöttünk, mert õ a repülõgépekhez, én a tetõszerkezetekhez értettem, és akkoriban az egyik kezemen meg tudtam számolni, hányan foglalkozunk teherviselõ alumíniumszerkezetekkel. A tizenöt méter fesztávolságú dongaboltozat kísérleti eleménél, az alumínium rugalmasságának érzékelésére felhívtam a tetõre, mire ezt válaszol-
176
dijazott mernokok.qxd
11/17/2011
5:08 PM
Page 177
ta: – készséggel, ha te is feljössz a „Góbé” próbarepülésére. – Rendben – válaszoltam, ha a magasságunk nem haladja meg tetõnk magasságát (ami a földre támaszkodott szerkezetnél 2 m volt). Ezek után mindketten a földön maradtunk. Gorka Géza (’63-ban kitüntetett) mûhelyét és kerámiáit nem egyszer meglátogattuk és megcsodáltuk Verõcén, az Erzsébet lakban. Lányának, Gorka Líviának egy bájos kerámiáját körzeti orvosunknak ajándékoztuk, mert ahhoz túl drága volt, hogy saját otthonunk polcán díszelegjen. A Gorka ház manapság múzeum és kiállítási terem. Fiam kovácsmûves alkotásaiból is volt itt egy nagysikerû bemutató, már ebben az évezredben. 1965-tõl új fejezetet nyithatunk történetünkben, mert ekkor vezették be a Kossuth-díjak mellett az Állami Díjakat. Ezek után igyekeztek (nem mindig konzekvensen) szétválasztani a mûvészeket a tudósoktól, és az ipari-, építõipari, mezõgazdasági területen kiemelkedõ eredményeket elérõ személyektõl, kollektíváktól, szocialista brigádoktól. Az elõbbiek Kossuth-díjat, az utóbbiak (kb. kétszeres létszámban) Állami Díjat kaptak. Fentiekbõl következtethetõ, hogy különösen az Állami Díj renoméja csökkent, kissé felhígult az eredeti Kossuth-díjhoz rangjához képest. Ezen véleményemet azzal tudom alátámasztani, hogy Állami Díjban 4-6 fõs szocialista brigádok is részesültek. Ez utóbbiak eredményeit elismerem, nem kívánom csökkenteni, csak megjegyzem, hogy helytelen pl. Dr. Pungor Ernõ analitikai kémiával foglalkozó professzort együtt, azonos díjazásban részesíteni egy szocialista brigáddal. Ha a 60-es évek átadási ünnepségein elmondott beszédeket elolvassuk, az az érzésünk, hogy azokban a szöveget nem, csak a dátumokat aktualizálták. Ebben elsõsorban Dobi István (vagy a beszéd írója) jeleskedett. Hogy melyik nagyhatalom tudósait hozta fel példaképül a Népköztársaság Elnöki Tanács elnöke? Könnyebb kitalálni, mint megélni. Az 1965–88 években díjazott mérnököket, akik szinte kivétel nélkül Állami Díjban részesültek, nem kívánom a „felhígultak” közé sorolni, ellenkezõleg, a korábbi Kossuth-díjra is érdemeseknek minõsíthetõk. Úgy is mondhatom, hogy az elismert mérnökök szakmai színvonala ebben az idõszakban inkább erõsödött, mint csökkent. Ennek igazolására sorolom a díjazottakat: Dr. Gábor László az Épületszerkezettan professzora (becenevén: „Bubu”), akinél 1973-ban doktoráltam „Könnyûszerkezetes építési rendszer teherviselõ alumíniumszerkezettel” címû disszertációm megvédésével. Négykötetes „épszerk” könyvénél jobbat, áttekinthetõbbet a mai napig nem tudtak írni. Dr. Kézdi Árpád (1966-os díjazott) a talajmechanika professzora, aki nekem (és fõleg Jákynak) adjunktusa volt, és aki elõdje: Jáky József tudományát fokozta mint egy melléknevet, de nem mint egy mellékes tudományt, a mérnöki diszciplínák gazdag tárházában. Dr. Petur Alajos (’73-as díjazott) az Uvaterv híd osztályának vezetõje, számos Duna-híd, és számtalan elõregyártott vasbeton gerendákkal készült híd tervezõje. „Repülõgép szilárdságtan” c. könyvébõl értettem és szerettem meg a hajlított héjszerkezetek elméletét, melyet késõbbi munkáimnál többször alkalmaztam. Hidász volt még a késõbb, ’85-ben díjazott Dr. Dalmy Tibor a FÖMTERV mûszaki igazgatóhelyettese, aki a Duna-hidak rekonstrukcióinál vitt vezetõ szerepet. A magasépítõk közül Állami Díjban részesült 1975-ben Kiss József, a Fejér-megyei ÁÉV igazgatója, akinek vállalatát a legjobbak között emlegettünk abban az idõben (fõmérnöke Somogyi László volt a késõbbi építési miniszter), a KÖFÉM építésénél és sok más nagyberuházásnál szállítottunk részükre alumínium függönyfalat (amit ki is fizettek). Ebben az idõben egyre több kollektív díjat adtak ki. Ilyet kapott Kisvári Jánost, a 43-as ÁÉV vezérigazgatója, Tenke Tibor a TTI fõépítésze (aki nagy vitorlázó volt a Balatonon és feleségével egy osztályon dolgoztunk az ALUTERV-ben), Dr. Valkó Gábor a VÁTI irodavezetõje és Huszka Károly az ÉTI osztályvezetõje. Ez a jellegzetes turmix akarta kifejezni a házgyári nagypaneles lakásépítés összetett, sokproblémás feladatát és annak máig vitatott eredmé-
177
dijazott mernokok.qxd
11/17/2011
5:09 PM
Page 178
nyeit. Aki a paneles lakásépítést megkérdõjelezi, annak egyet tudok ajánlani: ne mai szemmel, hanem harminc évvel korábbival (ha egyáltalán élt) bírálja ezt az óriási „projektet”, amikor százezrek jöttek vidékrõl a városokba dolgozni, és nem tudtak hol lakni! A vasbeton-elõregyártás más területeken is prioritást élvezett (födémgerenda, béléstest, csõ, födémpanel, oszlop stb.). A kalákában épített, sátortetõs családi házakba, ezeket az elõregyártott elemeket könnyen be lehetett építeni. A magyar falvak megújultak, bár a típusépületek a népi építészet hagyományait semmibe vették. A Beton és Vasbetonipari Mûvek, ahol ezeket a termékeket gyártották évrõl-évre növelte termelését. Ezt a fejlõdést honorálták Kovács József vezérigazgató 1985-ös kitüntetésével. (Csuha Pali barátom, aki a BVM alapjait lerakta is megérdemelte volna az Állami Díjat, de õ akkor már évek óta halott volt). Pohl Károly az ALUTER mûszaki igazgatóhelyettese sokat tett a bauxitbányászat fejlesztéséért, ezt igazolhatom (bár nem vagyok bányász), mert egy intézetben dolgoztam vele 15 évig. Egyetlen hazai nyersanyagunk kitermelõit illett megbecsülni. De hogy évfolyamtársaimat se hagyjam ki, megemlítem Dr. Krempels Tibort a VIZITERV fõmérnökét, és Reviczky Jánost az UVATERV mérnökét (78-as díjazottak), akik a maguk területén szaktudásukkal kiváltak kollégáik közül. Ide sorolom Cziprián Ferenc statikus kollégámat (ERÕTERV) is, aki egy évvel járt felettem, de már akkor tanársegéd volt a Korányi tanszéken. Ha nagy árvíz van a Tiszán, a kétesélyes védelem mindig nagy erõfeszítéseket kíván. Így történt ez 1980-ban is, amikor Stéfán Márton mérnököt tüntették ki, mert a Tisza nem vágtatott a rónán át, zúgva, bõgve nem törte át a gátot, és nem nyelte el a világot! (Remélem Petõfi megbocsát nekem ezért a rossz plagizálásért). Az ebben az idõszakban kitüntetett képzõmûvészek közül Raszler Károlyt ismertem
Szabó János (1920–) Akadémikus, nyugalmazott államtitkár, a Mûegyetem prof. emeritusa. 1985-ben részesült Állami Díjban (Fotó: MTI)
178
Petur Alajos (1916–2007) Az Út- és Vasúttervezõ Vállalat Hídtervezõ Irodájának szakági fõmérnöke. 1973-ban részesült Állami Díjban (Fotó: MTI)
dijazott mernokok.qxd
11/17/2011
5:09 PM
Page 179
személyesen. 2005-ben nagymarosi szülõi házukban többször megfordultam, mert szerettem volna, ha A mi Dunakanyarunk címû könyvemet illusztrálja. Sajnos akkor már betegsége miatt ezt nem vállalta, csak két grafikát adott, mely emeli könyvem mûvészi színvonalát. Elsõ „találkozásunk” jó hatvan évvel korábban volt, amikor a Somorjai: Francia Nyelvkönyvet gyakran forgattam, melyet az õ grafikái színesítettek. Már mint egyetemi tanár is számtalanszor kiállított, melyeket igyekeztem mindig megtekinteni. Az építészek közül elsõnek Finta Józsefet említem, aki akkor még Salgótarján központjának rekonstrukciós terveiért kapott Állami Díjat Szrogh Györggyel és Magyar Gézával megosztva (késõbb ’96-ban Kossuth-díjat is kapott). Finta késõbb sztárépítész lett, középületeinél, szállodáinál sokszor alkalmazta korábbi cégem, a „fémmunkás” Vállalat termékeit. Mellettük még Rados Jenõ építészettörténész prof. és Jánossy György a KÖZTI építésze említhetõ, a nem túl bõ választékból. Egyetlen Kossuth-díjas építész volt (1988) ebben az Állami Díjas korszakban: Farkasdy Zoltán a BME egyetemi tanára. Külön naplójegyzetet érdemelne Dr. Szabó János akadémikus méltatása, aki ’85-ben kapott Állami Díjat, holott Kossuth-díjat érdemelt volna min. 15 évvel korábban. Õ minden mérnök példaképe, tanítómestere volt hosszú évtizedeken keresztül. Már a Haditechnikai Intézetben örököltük, mint fiatal kezdõ mérnökök hagyatékát, szellemiségét. Késõbb, mint a házgyári- és a könnyûszerkezetes építés szellemi atyja vezényelte azt a zenekart, amelyik oly sokszor fals hangot produkált. Õ azonban érzékeny fülével, mint egy jó karmester kiszûrte a mellé fújókat, és nem hagyta, hogy az egész produkció félre csússzon. ’78-ban már timföld nagyhatalom voltunk Közép-Európában. A technológia fejlesztésében két ALUTERV-es kollégám töltött be vezetõ szerepet: Dr. Zámbó János (késõbb igazgatóm) és Steiner János gépészmérnök, akik együttesen kaptak Állami-díjat. Ebben azt értékeltem, ami akkor ritkaság volt, hogy a vezetõ, az érdemi munkát végzõ beosztott mérnökkel a kitüntetésben egyenjogúvá vált. Kapolyi László (’83-as kitüntetett) az ásványi nyersanyagok hasznosításával kapcsolatos elõadásait a 70-es években különféle konferenciákon többször hallgattam és nagyra értékeltem, mert ezt, a már akkor kiemelt témakört, a rendszerelmélet alapján tárgyalta. Mindig azt hittem, hogy bánya- vagy kohómérnök. A Mûegyetemen végzett építõmérnökök és munkásságuk 1952–1956 címû könyvbõl (szerzõ: Balázs Gy. és társai) tudtam meg, hogy elsõ diplomáját a szerkezetépítõ szakon kapta 1955-ben és a MÉLYÉPTERV-ben kezdte pályafutását. Mindjárt más szemmel néztem rá és „megbocsátottam”, hogy politikus lett, és a milliárdos nagyvállalkozók közé sorolják. Úgy sincs több ilyen közöttünk, mert a legtöbben hozzá képest „csórók” maradtunk. Mellesleg háromdiplomás, az MTA rendes tagja, volt ipari miniszter. Megint lazítsunk egy kicsit, és üdüljünk fel Páger Antal 1965-ben a Kossuth-díj alkalmával készült még férfias, és Töröcsik Mari ’73-as kislányos fényképén. Töröcsik Mari úgy néz ki, mintha akkor szállt volna le a körhintáról. Págert a késõbbi „Tamburást”, több mint száz film fõszereplõjét ki ne ismerné? Múlik az idõ, még a színésznõk is korosodnak (nem öregednek), Töröcsik Mari életéért a fél ország aggódik napjainkban. Galgóczi Erzsébettel egy téli üdülésen ismerkedtem meg író-olvasó találkozón Balatonlellén, Jankovich Marcell rajzfilmrendezõvel (’78-as Kossuth-díjasasok) pedig Nagymaroson 2001-ben, a fiam által készített Millenniumi Emlékkút avatásán. Galgóczi Erzsébet a találkozó után – miután egyetlen voltam, aki ismerte írói munkásságát –, meghívott vacsoraasztalához, hogy folytassuk, most már fehér asztal mellett a társalgást. Tehetséges írónõnek tartottam, aki egy Gyõr melletti falu sokgyermekes paraszti családjából emelkedett ki. Természetesnek vettem, hogy témáit is származásának gyökereibõl meríti.
179
dijazott mernokok.qxd
11/17/2011
5:09 PM
Page 180
Jankovich Marcell szoboravató beszédének végszavai mai napig is a fülembe csengenek: „Vigyázzanak rá, és aki hozzá mer nyúlni, annak letöröm a kezét”. (a margitszigeti Madáchszobornak sajnos épp abban az idõben törték le a kezét). Sajnos Jankovich ezzel a megjegyzésével „vátész”-nak bizonyult, mert 2009 márc. 15-én a Millenniumi Emlékkútat megrongálták, csak azt nem tudni, hogy kinek a kezét kell letörni. 1980-ban két ismerõsöm kapott Kossuth-díjat. Perényi Miklós gordonkamûvész, akinek édesapja Perényi (Preisinger) László énektanárom volt az Eötvös gimnáziumban, Bartók és Kodály nagy népszerûsítõje, késõbb fõiskolai tanár. Fia nem esett messze apja fájától, sõt nemzetközi hírével és mûvészetével felülmúlta „Prézlit” (már ahogy mi diákok elkereszteltük). Fordítva szokott lenni, a fiukat sokszor elhalványítja apjuk csillogása. Seregi Lászlót sokat emlegettük családomban, egyrészt mint névrokonunkat és mint az Operaház közismert koreográfusát, másrészt azoknak a leveleknek a kézhezvételénél, és azoknak a megszólításoknak alkalmából, amikor nekem Seregi György helyett mindig Seregi Lászlót írtak, vagy mondtak. A neki szánt levelekre valószínûleg senki sem írta rá, hogy Seregi György részére!
III.
Az 1990-es rendszerváltás, sok egyéb mellett, elsodorta az Állami Díjakat is, az adományozó politikai vezetõket azonban már kevésbé. Az Állami Díjak pótlására létrehozták a Széchenyi-díjat, igaz más szempontok alapján mérlegelve a kitüntetettek érdemeit. Leegyszerûsítve: a továbbiakban a Kossuth-díjat a mûvészek, a Széchenyi-díjat a tudósok kapták. A Széchenyi-díj tekintélyét, sõt egyenjogúságát a Kossuth-díjjal az is növelte, hogy a rendszerváltást követõen – az az immáron 170 éves polémia, mely a nemzet két óriása közül hol Kossuthot, hol Széchenyit emelte a magyarság legfõbb példaképévé –, az utóbbi javára fordult. Az ünnepi beszédekben a korábbiakban Kossuthot, ’90-tõl Széchenyit emlegették gyakrabban a szónokok, a miniszteri szobák falát Széchenyi portrék, asztalát mellszobrok díszítették, ezzel is kifejezve a békés átmenet szükségességét és a nyugodt, tudományos alapokra fektetett építés korszakának eljöttét. Az már egy másik kérdés, hogy ez a várakozás a gyakorlatban mint érvényesült. Húsz év után sokak szerint, ideje volna elõvenni ismét Kossuthot. A fizikai dolgozók a továbbiakban más állami kitüntetésben részesültek, ezzel is egyértelmûbbé vált az elismertek köre. Az 1990-es átadás ünnepi beszédében Németh Miklós miniszterelnök kifejtette, hogy a mostani elismerés jóvátétel, korrekció és rehabilitáció a korábbi méltánytalanságokért, egyoldalúságért. Ez a kijelentés elsõsorban a színészeket (pl. Latinovits Zoltánt), az írókat (pl. Konrád Györgyöt) és fõleg a történészeket érintette. Sokan kaptak posztumusz kitüntetetést, ezek között volt kedvenc íróm Márai Sándor is. Az építõmérnökökrõl elfelejtkeztek, úgy látszik itt nem volt jóvátételre szükség, a bírálatoknál megint átestek a ló túlsó (mûvészeti) oldalára, ami nem csak ránk építõmérnökökre, hanem más szakterületen dolgozó mérnökökre is igaz az utóbbi húsz évben. Széchenyi-díjat a tágabban értelmezett szakmánk közül csupán a térképészek kaptak, Bassa László mérnök és nyolc földrajztudós kollégája személyében, megosztva, Magyarország Nemzeti Atlaszának kimagasló elkészítéséért. Több tízezer mérnökre csupán egy kilenced díj jutott. Az építészek ügyesebbek voltak mint a mérnökök. Õk ugyanis nem mérnököknek, ha-
180
dijazott mernokok.qxd
11/17/2011
5:09 PM
Page 181
nem mûvészeknek állították be magukat, akik külön Építészeti, Település- és Területfejlesztési Albizottságot harcoltak ki a Bírálóbizottságon belül, mi pedig szerencsétlen mérnökök am blokk a Mûszaki Alkalmazott Tudományok, Elektronikai és Informatikai Albizottság konglomerátumába kerültünk. Ebben az albizottságban is (nem állítom, csak igazolva látom) az informatikusok, mint századunk sztártudományának képviselõi, elõnyben vannak a mezei mérnökökkel szemben. Ebben a felállásban sérül az az elv, melyben az építészet tágabb értelmet, egységes szemléletmódot kap, amibe beletartozik nemcsak a magas – hanem a mélyépítés –, a mérnöki tudományok alapján létrejövõ építés, és a városépítészet. Ezek együttese alkotja a valóságos környezetet, melyhez sokan még a humán ökológiát is hozzákapcsolják. Nem véletlen, az egykor oly eredményesen mûködõ és manapság hiányzó Építési és Városfejlesztési Minisztérium hatásköre, melyben az említettek mind beletartoztak. (Ma 6-7 minisztérium kutyulja össze ezeket az összetartozó területeket). Az említett építészeti albizottságnak köszönhetõen (melybõl az építõmérnököket kizárták) az építészeknek egyenletesen, szinte minden évben osztják a mûvészeknek járó Kossuth-díjakat, aminek szívbõl örülök, mert legalább bennük nincsenek hiányérzetek. Õk is úgy vannak mint a színészek, szinte minden évben tudják (kikövetelik), hogy ki következik, – sorba, mint a falusi bíróságon – ki fog Kossuth-díjat kapni (korra és nemre való tekintettel). A „jóvátétel” keretében Kossuth-díjat kapott az építészek közül Makovecz Imre, a mai magyar organikus építészeti iskola megteremtõje, aki nem csak terveit rajzolja 6B-s ceruzával, hanem publicisztikáit is (vastagon, markánsan) ezzel írja. Hasonló elismerésben részesült dr. Hajnóczi Gyula régész, a BME professzora.
Kerkápoly Endre (1925–2003) A Mûegyetem tanszékvezetõ tanára 1991-ben részesült Széchenyi-díjban (Fotó: MTI)
Mistéth Endre (1912–2006) Építõmérnök, címzetes egyetemi tanár, a mûszaki tudományok doktora. 1996-ban Széchenyi-díjjal tüntették ki (Fotó: MTI)
181
dijazott mernokok.qxd
11/17/2011
5:10 PM
Page 182
Kaliszky Sándor (1927–) Építõmérnök, egyetemi tanár, az MTA tagja, 1998-ban Széchenyi-díjat kapott (Fotó: Buday Miklós)
Dulácska Endre (1930–) Építészmérnök, egyetemi tanár, az MTA tagja, 1998-ban Széchenyi-díjat kapott (Archív felvétel)
A társszakmák közül Széchenyi-díjat érdemelt Perczel Károly építész a VÁTI tudományos munkatársa, és a gépészek büszkesége Jendrassik György a gyorsjáratú dieselmotor feltalálója. A következõ három évben már egyszerûen nem lehetett kihagyni néhány, közismerten kiváló mérnököt a Széchenyi-díjasok közül. Így a hatalmas termetû, de jóságos lelkületû dr. Kelkápoly Endrét, a vasúti felépítmények közismert mûegyetemi tudósát, aki a késõbbiekben más mérnökökkel egyetemben, az én – vizesárkokkal és akadálygátakkal megtûzdelt, a Széchenyi-díjhoz vezetõ – utamat is, sok jóindulattal egyengette. Kollár Lajos akadémikus (’92-ben kitüntetett) statikus mérnökkel, a héjszerkezetek nemzetközileg is elismert fejlesztõjével egy tanszéken dolgoztam több évig. Nem rajta múlott, hogy az egyetemi sportcsarnok csodálatos, 90 m fesztávolságú áthidalása rejtve maradt, mert a sportolók és a drukkerek helyett a létesítményt az enyészet vette át az építõktõl. ’93-ban két építõmérnöki teljesítményt jutalmaztak: a hordalékmozgás törvényszerûségének felismeréséért dr. Bogárdi János vízépítõ mérnököt, és az Erzsébet híd fõ szerkezeti elemeinek megtervezéséért dr. Kékedi Pál és Szánthó Pál statikusokat. Ez utóbbiakkal elismerték, hogy Sávoly Pál tevékenységét még két druszája is segítette. Mint említettem az építészek, mûvészi szintre történt emelkedésüknek köszönhetõen, rendre megkapták évente a Kossuth-díjat: Zalaváry Lajos, Kerényi József (városmentésért), Jurcsik Károly, dr. Horler Miklós (mûemlékvédelemért). Bodonyi Csaba (BME prof.) Széchenyi- díjban részesült. Elgondolkodtató, hogy a rendszerváltás óta a természettudományokat mûvelõ tudósok (matematikusok, fizikusok, kémikusok, biológusok) közül a Széchenyi-díjat túlsúlyosan
182
dijazott mernokok.qxd
11/17/2011
5:10 PM
Page 183
nem a mûegyetemi tanárok, kutatók, hanem a tudományegyetemeken (pl. Eötvös Lóránd) dolgozók kapták. Ezzel nem azt mondom, hogy dr. Szalay Sándor atomfizikus, vagy dr. Arató Mátyás matematikus nem érdemelte meg a Széchenyi-díjat. Bár nem mérnökrõl van szó, mégis meg kell említeni dr. Vizi E. Szilvesztert, mert õ nem csak az orvostudományok területén volt eredményes kutató, hanem a magyar tudományt összességében is képviselte a világon (késõbb az MTA elnöke). 1994–95 ben a mérnökök betliztek, a történészek (dr. Glatz Ferenc, dr. Kosáry Domokos, Ormos Mária) durchmarsot arattak a legfõbb tudományos elismerések harcmezején. Az építészek hozták szokott formájukat (Bán Ferenc, Török Ferenc, Mikolás Tibor), de a gépészmérnökök sem panaszkodhattak, mert országosan elismert akadémikusok, egyetemi tanárok kaptak díjat, mint dr. Terplán Zénó (Miskolci Egyetem), dr. Michelberger Pál (új autóbuszok fejlesztéséért), vagy dr. Tuschák Róbert a turbógenerátorok fejlesztõje. ’96–98-ban végre a mérnökökre is felfigyeltek. Dr. Mistéth Endre most Széchenyi-díjat kapott a kormánytól, 1945-ben pedig a Kossuth híd tervezéséért alternatív Kossuth-díjat a budapesti néptõl. Egyik értékesebb, mint a másik! Számtalan cikkét olvastam, számos méretezéselméleti elõadását hallgattam és egyik példaképemnek tekintettem Mistéth Endre építõmérnököt. Az UVATERV hidász mérnökei közül Knébel Jenõ és Sigrai Tibor kapott elismerést, a Lágymányosi- és más közúti hidak és mérnöki alkotások tartószerkezetének színvonalas megoldásáért. Évfolyamtársam Kaliszky Sándor akadémikus, mûegyetemi tanár a képlékenységtan tartószerkezeti alkalmazásáért érdemelt díjat. Vele ma már, hogy öregszik és fogy az évfolyam, minden évben találkozunk, sajnos mind kevesebben. Sokat mesélt legutóbb is olaszországi vendégprofesszori mûködésérõl, családjáról, külföldre szakadt, sikeres mérnökeinkrõl. Csonka professzornak köszönhetõen mint már említettem, az építészek is lehetnek jó statikusok, erre példa dr. Dulácska Endre, dr. Hofer Miklós és dr. Szentkirályi Zoltán együttes Széchenyi-díja, amit az építészeti tartószerkezetek fejlesztésével és alkalmazásával érdemeltek ki. Dulácskával többévtizedes tervezõi kapcsolatom volt, ennek, valamint mûegyetemi vizsgabizottságban töltött közös részvételünknek alapján kértem meg, hogy írjon elõszót „Feszültség” c. könyvemhez. Õ ezt kedves, méltató szavakkal meg is tette, hozzátéve, hogy még az is közös bennünk, hogy a Dunakanyar szerelmesei vagyunk. Nagymaroson ugyanis egy kis statikus kolónia nyaral, rajtunk kívül Horváth Z. Kálmán, sok ismert középület szerkezettervezõje (sajnos már nem él) és Szlávik István, többek között a paneles építés statikusa. Velük nem csak az ÉTE Tartószerkezeti Szakosztályának elõadásain, hanem a Dunán is „egy hajóban evezünk”. Ritka eset, hogy a magyar közlekedés és a közlekedési infrastruktúra gazdasági fejlesztéséért, – ami a közhiedelem szerint nem erõssége tudományos világunknak – valakik Széchenyi-díjat kapjanak. ’98-ban ez is megtörtént (méghozzá a gyengébb nem jóvoltából) dr Tánczos Lászlóné és dr. Ehrlich Éva személyében. Kossuth-díjat az építészek közül a közismert Vadász György, a színészek közül (mások mellett) a mindnyájunknak oly sok színházi élményt nyújtó, flott Darvas Iván, valamint a humor nagymestere, az „õfelsége ellenzéke” Hofi Géza kapott. Vadász Gyurit, (ahogy fiam emlegeti) mint képzõmûvészt is kitüntették, amit sokoldalú munkája, színes egyénisége alapján meg is érdemelt. Vele legutóbb fiam kovács iparmûvész kiállításán találkoztam, amit õ méltatott és nyitott meg Szentendrén. Az ezredfordulón két évfolyamtársam is kezet foghatott Göncz Árpád köztársasági elnökkel. ’99-ben dr. Janzó József a MÉLYÉPTERV osztályvezetõje, elsõsorban a vasbeton víztározók gazdaságos tervezéséért (róla írtam: „Gellérthegyi víztároló c. naplójegyzetemet), 2000-ben dr. Balázs György a BME emeritus professzora. Publikációit, szakkönyve-
183
dijazott mernokok.qxd
11/17/2011
5:10 PM
Page 184
it az egész építõmérnöki társadalom ismeri. Azt azonban kevesen, hogy kiválóan bridzsezik és tarokkozik. Ez utóbbiban, melyet a kártyák királyának is neveznek, évekig egy partiban játszottunk. Õ sokszor mondta be és ritkán vesztette el a tout les trois-t, a négy királyt és a pagát ultimót, én pedig ritkán mondtam be, de sokszor elvesztettem ezeket a játékokat. Egyben megegyezünk: hogy „polgármester” (akinek elfogják legnagyobb tarokkját: a XXI-est) egyikünk sem szeretett lenni. Ritka az az évfolyam, mint a milyénk (talán nincs is) amelyik öt Széchenyi-díjas mérnökkel büszkélkedhet. Ennek két okát látom: az egyik a háború utáni újjáéledés (újjáépítés) nagy akaratában, felbuzdulásában és lehetõségeiben, mely kedvezõ légkört és megbecsülést teremtett a mérnökök számára, a másik, hogy „régi vágású” tanáraink nagy tudással, kiváló pedagógiai képességgel fejlesztették mérnöki gondolkodásmódunkat. Széchenyi-díjban részesült még Starosolszky Ödön építõmérnök, a VITUKI vezérigazgatója, melyben elismerték, hogy intézetét nem lehet kihagyni a hazai vízépítés, vízgazdálkodás ismert eredményeibõl. Szólni kell a korra oly jellemzõ tudományok képviselõinek díjazásáról is. Az informatikusok már korábban is kaptak elismerést, ’97-ben Bojár Gábor fizikus, 2000-ben dr. Gyõrfi László és dr. Gordos Géza, a nagysebességû távközlés fejlesztéséért, Fodor István villamosmérnök megosztva dr. Boda Miklós fizikussal és dr. Henk Tamással a BME docensével. Az energetikusokat (már két energiaválságon is túl vagyunk) dr. Vajda György, az atomfizikusokat (bõvítsük, vagy ne bõvítsük Paksot?) dr. Zimányi József képviselte. Törõcsik Mari ismét Kossuth-díjas lett, fején most már kalap van, szemén okuláré, nyakán gyöngyfüzér, arcán bájos mosoly.
Balázs György (1926–) A Mûegyetem nyugalmazott tanszékvezetõ tanára 2000-ben kapta meg a Széchenyi-díjat. (Fotó: MTI)
184
Janzó József (1926–) Mélyépítõ mérnök, a Mélyépítési Tervezõ Vállalat nyugalmazott osztályvezetõje. Széchenyi-díjban részesült 1999-ben (Fotó: MTI)
dijazott mernokok.qxd
11/17/2011
5:10 PM
Page 185
Az építészek közül ebben az idõszakban dr. Vámossy Ferenc, majd Reimholcz Péter, a gépészeknél Páczelt Istvánt (Miskolci Egyetem), a villamosmérnökök közül dr. Pap László kapott díjat. A Kossuth-díjak nagy részét 2000-ben színészek és fõleg zenészek aratták le. A Kaláka és az Illés együttes közül tíz muzsikus kapott elismerést. A fogadáson Orbán Viktor, Áder János és az Illés együttes által alkotott kör betöltötte a fél Vadásztermet. 2001-ben „egy, csak egy legény (mérnök) volt talpon a vidéken” dr. Domanovszky Sándor a Ganz-Acél minõségügyi és hegesztési igazgatója, többek között a hegesztett Dunahidak gyártásának legkiválóbb szakértõje. Energikus, határozott kiállású, nemzetközileg ismert mérnök, aki a Duna-hidak építésének dokumentálásában is kiválót alkotott. Régóta ismerjük egymást, legfõbb támogatóm volt a Széchenyi-díjra javasolók között. Erre még visszatérek. Csikós Attila kitüntetett édesapja Csikós János építészmérnök, egykori kollégám volt az alumíniumiparban, és víkendezõ társam Nagymaroson. Õ a ’70-es években, amikor még fia tanulta a belsõépítészetet sokat mesélt családjáról. Attila késõbb, mint az Operaház díszlettervezõje évrõl-évre fejlõdött, majd a legjobbak közé verekedte fel magát. Sajnálom, hogy kollégám nem élhette meg fia Kossuth-díját. Ideje volt, hogy egy épületgépészt is kitüntessenek. A sok kiválóból ezúttal dr. Bánhidi László emeritus prof. kapott Széchenyi- díjat az épületek klímavizsgálataiért, ami az energiatakarékosság jegyében évek óta a figyelem központjában volt (és van). 2002. márc.15-én a mérnökök csak a ’48-as ifjúság forradalmi tetteit ünnepelhették, saját kitüntetéseiket már kevésbé, legfeljebb Bara Margitnak, vagy biológusoknak, kémikusoknak tapsolhattak. 2002 õszén felkerestem Domanovszky Sándort, hogy felkérjem egy elõadás megtartására, az általam szervezett Fémszerkezeti Konferencián. Tudtam, ha õ elõadást tart, az már fél sikert jelent, mert „viszi” a programot, mint Galambos Erzsi (ez évi díjazott) a musicalt. Szívélyesen fogadott, én gratuláltam Széchenyi-díjához és meghallgattam kb. másfél órás elõadását (mely nekem három óráig tartott volna), a szakmáról, a régi szép idõkrõl a GanzMÁVAG-ban, a társadalmi – politikai helyzetrõl és annak dicstelen szereplõirõl. Miközben számos telefonbeszélgetést is lefolytatott, búcsú elõtt odavetette: – Gyuri, csinálj nekem egy szakmai önéletrajzot, és egy kimutatást szakirodalmi munkásságodról, de legkésõbb holnapra, szerbusz, sietek, mert hív a fõnök. Kérését a nagy sietségben nem indokolta, hanem szaladt a dolgára. Én pedig hazamentem és fél elánnal, kétségek között megírtam curriculum vitae –met, és összeírtam könyveim, szakcikkeim, elõadásaim listáját. Ez utóbbin magam is meglepõdtem, mert nem akart vége szakadni, hat oldalig meg sem állt. Végül örültem, hogy végre van egy listám, ha meghalok gyermekeim, unokáim is tudják, hogy az apjuk (nagyapjuk) mi mindent firkált össze a mellett a nagy rajztábla mellett a sarokban. Szófogadó ember lévén, másnap átadtam Sándor titkárnõjének (mert õ megint tárgyalt) a kért anyagot. Ezután teltek-múltak a hetek, hónapok, én már el is felejtettem az egészet, amikor Balázs Gyurival, majd Janzó Jóskával, évfolyamtársaimmal véletlenül külön-külön összetalálkoztam és mindkettõ gyanús, de egybevágó kérdéseket tett fel: hogy viselkedik a Komjádi uszoda héjszerkezete, nem túl drágák ezek az alumínium függönyfalas épületek, a Hilton, a Mariot, van jövõje a könnyûszerkezeteknek…? Záporoztak a kérdések. Én meg vakartam a fejemet: honnan ismerik ezek ilyen részletesen az én munkáimat? Ugyanígy jártam néhány vezetõvel a Mérnöki Kamarából. Kérdeztek, de nem indokoltak. Márc. 11-én egy ismeretlen férfi csöngetett be lakásunkon, akit feleségem meghallgatván bekiabált nekem, aki a belsõ szobában dolgoztam: – Te, itt egy Széchenyi-díjas mérnököt keresnek a Köztársaság Elnöki Hivatalától! – Itt? – kérdeztem vissza, itt nincs ilyen!
185
dijazott mernokok.qxd
11/17/2011
5:10 PM
Page 186
Ez elsõ hallásra annyira hihetetlen kérdés volt, hasonlóan ahhoz, ami 53 évvel korábban történt nagyanyám remetekertvárosi házában, amit egyhetes nászutunkra engedett át. (Olaszország helyett akkor Pesthidegkút is megtette). Az elsõ reggelen egy gyermekhang kiabálása ébresztette feleségemet (mert nekem a gyerekhang gyenge volt az ébredéshez), aki engem is felrázva tovább adta a hírt: – Te, itt valami mérnök urat keresnek! – Itt? – kérdeztem vissza bódultan – itt nincs ilyen! – Hát te nem vagy mérnök? – erõsködött nejem. Ekkor már kissé józanabbul, de még mindig kétkedve, válaszoltam: – Mérnöknek mérnök vagyok, de úr (1951-ben)? Végül kiderült, hogy a kisfiú (nagyanyám gondosságának köszönhetõen) egy kancsó kecsketejet hozott a mérnök úrnak és ifjú feleségének. Ezt naponta reggel hatkor megismételte, hogy el ne lustuljunk, de azért jól táplálkozzunk. Visszatérve a 2003 március elejei hírhozóra, akinek végül is azt mondtam: – mérnöknek mérnök vagyok, de Széchenyi-díjas? De az illetõ csak erõsködött, hogy stimmel a név is, meg a cím is, vegyem csak át az elnöki, aranybetûkkel írt, és a magyar címerrel ellátott díszes borítékot. – Te ez tényleg nekem szólhat – mondtam bizonytalanul feleségemnek, miközben leesett a tantusz: hát ezért kérhetett tõlem a Sándor önéletrajzot. Lassan kezdtem elhinni a hihetetlent, mert a borítékban lévõ aranymintás szegélyû levélben ez állt: Mádl Ferenc a Magyar Köztársaság Elnöke Önnek Széchenyi-díjat adományoz…majd jöttek a hivatalos közlések a parlamenti ünnepségrõl és az újabb boríték, benne az operaházi meghívó a díszelõadásra. Ez már sok volt nekünk 76 éves koromban. Azt hittem, már rég elfelejtettek, ez nekem nem is járhat. A Parlamentben lefotóztak, mint egy díszpéldányt, majd beültem a 2. sorba, kijelölt helyemre. Mögöttem meghatottan, legünneplõbb ruhájukban, friss frizurával három legkedvesebb nõm ült: feleségem, mérnök lányom és maturandus lány unokám (akinek fiam nagylelkûen átadta helyét). Mellettem dr. Pomogáts Béla irodalomtörténész, elõttem Fejtõ Ferenc író, Ligeti György zeneszerzõ, Kalmár Magda operaénekes…mondhatom, nívós társaságba keveredtem! Amikor kiszólítottak a pulpitushoz és közben mondták az indoklást: – „…Az alumínium- és a könnyûfém szerkezetek alkalmazása és fejlesztése terén végzett munkásságáért, az anyagtakarékos lemezszerkezetû önhordó alumínium dongahéjrendszer, valamint a vékony acéllemezek gazdasági alkalmazási lehetõségeinek kidolgozásáért” – már nem kellett megcsípni magamat, hogy tényleg rólam van szó. Elsõnek szeretteimen kívül Kerkápoly Endre gratulált, amibõl arra következtettem, hogy neki is szerepe lehetett sikeremben. A fogadás alkalmával Buday Miklós a Mérnök Újság kiadója lefényképezett Kövesné Dr. Gilicze Évával a BME egyetemi tanárával a közlekedéstudomány doktorával, mert mi ketten képviseltük 2003-ban a mérnöki kart. Domanovszky pedig ezekkel a szavakkal gratulált: – Vaktyúk is talál szemet! – Hogy ki, kicsoda ebben a közmondásban, azt az olvasóra bízom. A Mûegyetemrõl még két prof. kapott Széchenyi-díjat: Prohászka János „A fémek és ötvözetek mechanikai tulajdonságai” c. könyvéért (melyet magam is sokat forgatok), és dr. Zawadowski Alfréd, a hazai szilárdtestfizika terén elért eredményeiért. 2004–2005 a színészek, zenészek és a szokás szerint építészek (Borvendég Béla építõmûvész, Dr. Meggyesi Tamás településtervezõ) éve volt, a mérnökökrõl elfelejtkeztek. 2006 átadási ünnepsége hûen tükrözte az ország megosztottságát és hanyatlását. Ez a súlyos megállapítás a kézfogások elmaradásában vált „kézzelfoghatóvá”. A díjak átadásakor az adományozó Sólyom László köztársasági elnök Fekete Jánossal, az MNB egykori alelnökével, Szabad György Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel nem fogott kezet. Dr. Mosonyi
186
dijazott mernokok.qxd
11/17/2011
5:10 PM
Page 187
Domanovszky Sándor (1933–) A Ganz Híd-, Daru és Acélszerkezet-gyártó Zrt. minõségügyi és hegesztési igazgatója, 2001-ben Széchenyi-díjat kapott (Archív fotó)
Kisbán Sándor (1949–) Híd- és szerkezetépítõ mérnök, a CÉH Zrt. szakági fõmérnöke 2009-ben részesült Széchenyi-díj kitüntetésben (Fotó: Kisbán Sándor archívumából)
Emil akadémikus pedig nem jelent meg a Parlamentben. Az elõzményekhez tartozik, hogy Sólyom László három személy kitüntetését nem támogatta: Fekete Jánosét, Marjai Józsefét (a Kádár-rendszer miniszterelnök-helyettesét) és Mosonyi Emilét. Az elõbbi kettõt magas állami elismerésre, az utóbbit Széchenyi-díjra terjesztette fel a kormányfõ. Minket mérnököket ebben az ügyben komoly méltánytalanság ért, elsõsorban azért, mert Mosonyit, akit az indoklás szerint is „világszerte elismert, szerteágazó és sokoldalú mérnöki munkásságáért, egyedülálló és páratlan tudományos és oktatói tevékenységéért” terjesztettek fel, egy kalap alá vették két, az „átkos rendszerben” vezetõ szerepet vivõ politikussal, mert „az alkotmány értékrendje alapján nem támogatható bizonyos személyek kitüntetése”. Nekem és kollégáim nagy részének ezzel a „bizonyos” szóval van bajom. A bizonyosok öszszemosásával. Mosonyi vízépítõmérnök nem egy kategória Marjaival. Az alkotmány értékrendje eszerint megkülönböztet abba illõ, és abba nem illõ mérnököket, tudósokat? Meggyõzõdésem, hogy köztársasági elnökünket éppen barátai és legfõbb támogatói, a környezetvédõk vitték ebben az esetben helytelen utakra, túlzott jelentõséget tulajdonítva szempontjaiknak, mely szerint a nagymarosi vízmû építése (melyben Mosonyinak vezetõ szerepe volt) szennyezte volna a környezetet. Az „aktuális” tudományok mûvelõit ezekben az években is megbecsülték. Az informatika, a számítástechnika, az automatizálás jeleseit, dr. Detrekõi Ákost (BME), Bokor József villamosmérnököt, majd legutóbb Vámos Tibor akadémikust. Dr. Kunszt Györgyöt, mint a fénykorában lévõ ÉTI (Építéstudományi Intézet) tudományos igazgató helyettesét ismertem meg, több közös munkánk kapcsán. Legutóbbi könyvismertetõjén dedikálta „Értékválság az építészetben és a modern szakralitás” c. tanul-
187
dijazott mernokok.qxd
11/17/2011
5:10 PM
Page 188
mánykötetét. Az általa jelzett válság azonban csak az esztétikai érzékünket sújtja, nem a zsebünket, mint a gazdasági válság. Ki, hogy van vele, engem az elsõ jobban érint. Kévés György kedvenc építészem (2007 évi Kossuth-díjazott). Az õ tervei alapján gyártottuk és szereltük a „fémmunkás” Vállalatnál a Haematológiai Intézetet a Karolina úton. Egyik legjobb függönyfalas épületnek tartom Budapesten, mert Kévés nem csak alaprajzilag, hanem magasságilag is „megmozgatta” tömbjeit. Az Orczy térnek is „fazont” adott egy pár évtizedre. Ekkor kapott hasonló elismerést Rubik Ernõ is a „bûvös kocka” és sok egyéb tárgy megtervezéséért. Rubik Ernõ világszerte ismert, majdnem annyira mint Puskás Öcsi. A Mûegyetem mindenkori rektora kiérdemli a Széchenyi-díjat, 2007-ben dr. Molnár Károly gépészmérnök (jelenleg miniszter) volt az ünnepelt. 2008-ban a dunaújvárosi Pentele híd fõtervezõje Horváth Adrián építõmérnök igazán megérdemelte az elismerést. Róla „Hidak és alkotóik” c. naplójegyzetemben írtam. Ez a híd számos mutatójában világrekorder. A híres magyar hídmérnökök méltó utódja. Kútvölgyi Erzsébetnek a Vígszínház színmûvészének (2008. évi Kossuth-díjas) köszönhetem, hogy „Feszültség” c. könyvem 2007- évi bemutatója nívósan sikerült. Ö olvasta fel „Habinyák apuci” c. írásomat, kifejezõen, átéléssel, kedvességgel. Úgy éreztem, mintha Õ is ült volna már rajztábla mellett, mint tanítómesterem Habinyák Elemér mérnök, pedig azt hiszem, ezt csak álmodtam. Nem ránk tartozik, de mégis megemlítem, mert korunkra jellemzõ, hogy Blaskó Péter színész, (Gyurcsány elleni tiltakozásul) nem ment el az átadásra, hanem helyette levelet írt: nem veszi át a Kossuth-díjat. El nem tudom képzelni, hogy ezt, bárki is legyen az adományozó, egy mérnök is megtette volna. Utunk végére érkeztünk. Lassan itt van megint március idusa, a Kossuth- és Széchenyidíjak átadásának ideje. De sajnos itt van a gazdasági-, szociális-, társadalmi válság is, amit a díjak legutóbbi átadása szeizmográf finomsággal már jelzett. Úgy érzem, hogy mi mérnökök nem okozói, hanem szenvedõi vagyunk ennek a válságnak. A bankárokra, közgazdászokra, politikusokra ez már nem jelenthetõ ki ilyen egyértelmûen. Az utóbbi húsz évben háttérbe szorultunk, csak tettük a dolgunkat, fejlesztettük az ipart és az építõipart, húztuk az igát, mint a szemellenzõs muraközi lovak, a társadalmi problémákkal nem sokat törõdtünk. Sokak szerint ez helytelen volt, mert reális gondolkodásmódunk nem érvényesült a társadalmi folyamatokban, a politikában. Ezt is hûen tükrözi az átadott Széchenyi-díjak száma ebben az idõszakban. Remélem, hogy a válságból való kilábolásban nagyobb szerephez jutunk, és akkor elismertségünk is nagyobb lesz.
2009. márc. 16 Örömmel hallottam, hogy ez évben megosztott Széchenyi-díjat kapott az M0-ás körgyûrû és kiemelten a Megyeri híd tervezõmérnöki tevékenységéért Hunyadi Mátyás építõmérnök, a CÉH Tervezõ, Beruházó és Fejlesztõ Zrt. hídtervezési igazgatója; Kisbán Sándor a CÉH szakági fõmérnöke és Kõrösi Gábor építõmérnök az UNITEF ’83 Mûszaki Tervezõ és Fejlesztõ Zrt. irodaigazgatója. Hiába, nekünk mérnököknek nagyot, látványosat és magasat kell alkotnunk, hogy az a legfelsõbb szinten is látható, érzékelhetõ legyen.
Egerváry Jenõ, Korányi Imre, Palotás László, Jáky József díjazott mérnökprofesszorok mellszobrainak fotói a „Mûegyetemi történetek” címû fejezetben láthatók.
188
dijazott mernokok.qxd
11/17/2011
5:11 PM
Page 189
Kiegészítés Hiába néztem át több száz curriculum vitae-t, 2002-rõl (185. oldal hatodik bekezdés) csak az alábbi mondatra tellett írásomban: „2002. márc. 15-én a mérnökök csak a ’48-as ifjúság forradalmi tetteit ünnepelhették, saját kitüntetéseiket már kevésbé, legfeljebb Bara Margitnak, vagy biológusoknak, kémikusoknak tapsolhattak.” Ezzel szemben a valóság az, hogy három mérnök is kapott ez évben Széchenyi-díjat. Gáspár Zsolt, Tarnai Tiborral megosztva, Somlyódy László pedig egyénileg az alábbi indoklásokkal: Gáspár Zsolt (1944–), Tarnai Tibor (1943–) elõbbi az MTA rendes, utóbbi az MTA levelezõ tagja, mindketten a Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi tanára „A szerkezetek stabilitásának vizsgálatában és a szerkezeti topológiában kifejtett iskolateremtõ munkásságukért, valamint a szerkezeti mechanika határterületén elért, nemzetközileg is kimagasló interdiszciplináris kutatási eredményeikért.” Somlyódy László (1943–) Az MTA rendes tagja, a Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanszékvezetõ egyetemi tanára. „A vízépítés és a környezetvédelem kutatásában, mûvelésében és oktatásában végzett, nemzetközileg is számon tartott tevékenységéért, kutatásait összegzõ, széles körû publikációs munkásságáért.” Mindhármuktól elnézést kérek, abban a reményben, hogy könyvem második kiadásában mulasztásomat az eredeti szövegben korrigálhatom. Budapest, 2011. október 23. Dr. Seregi György Széchenyi-díjas mérnök
Gáspár Zsolt (1944–)
Tarnai Tibor (1943–)
Somlyódi László (1943–)
189
dijazott mernokok.qxd
190
11/17/2011
5:11 PM
Page 190