Cimnegyed_UJ.qxd
5/25/2011
1:30 PM
Page 1
Bombasiker
1
Cimnegyed_UJ.qxd
2
5/25/2011
1:30 PM
Page 2
Cimnegyed_UJ.qxd
5/25/2011
1:30 PM
Page 3
SZEGÕ ANDRÁS
Bombasiker A 10 legsikeresebb magyar szerzõ
Fejõs Éva Lajos Mari Lõrincz L. László Lux Elvira Müller Péter Nemere István Rácz Zsuzsa Stahl Judit Vass Virág Vavyan Fable
DUNA INTERNATIONAL
3
Cimnegyed_UJ.qxd
5/25/2011
2:36 PM
Page 4
© Szegõ András
Minden jog fenntartva. A kiadó engedélye nélkül tilos a könyv bármilyen módon történõ másolása, terjesztése, beleértve a fénymásolást és az elektronikus adathordozó eszközöket is.
ISBN 978-615-5129-13-1 DUNA International Könyvkiadó Kft. 1106 Budapest, Keresztúri út 8/A Telefon : (1) 264 4555, fax: (1) 264 4551 E-mail:
[email protected];
[email protected] www.dunakiado.hu, www.facebook.com/DunaInterKonyvkiado A kiadásért felel a Duna International Könyvkiadó ügyvezetõje, Baráz Miklós Fõszerkesztõ: Sipos Attila Borítóterv: Porpáczy Zoltán Mûvészeti tanácsadó: Baráz Klára Mûszaki vezetõ: Marton Éva Tipográfia és nyomdai elõkészítés: Kedves László Készült a Debreceni Kinizsi Nyomdában Felelõs vezetõ: Bördõs János igazgató
4
Cimnegyed_UJ.qxd
5/25/2011
1:30 PM
Page 5
Tartalom
Bevezetés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Fejõs Éva . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Lajos Mari . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Lõrincz L. László . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Lux Elvira . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Müller Péter . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Nemere István . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Rácz Zsuzsa . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Stahl Judit . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Vass Virág . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Vavyan Fable . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
7 9 33 59 91 111 133 161 187 213 235
5
Vass_Virag_UJ.qxd
5/25/2011
1:37 PM
Page 213
Vass Virág
A budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban érettségizett 1988-ban, majd a Külkereskedelmi Fõiskolán és az ELTE Bölcsészettudományi Karán tanult. Elsõ publikációja tizenhét éves korában jelent meg, ekkortájt indította újnak Kisgeneráció c. rovatát a Képes Újságban. Érettségi után külföldi tudósítók mellett tolmácsként dolgozott. Beszél angolul, németül, oroszul és franciául. 1991-ben a Külkereskedelmi Fõiskola hallgatójaként pályázatot nyert riportjával, mely a magyar változásokat a nemzetközi sajtó szemszögébõl mutatta be. Ennek köszönhetõen kapott állásajánlatot a Magyar Nemzettõl, a Magyar Narancstól és a Nõk Lapjától. Utóbbinál dolgozott elõször mint rovatvezetõ, késõbb mint fõmunkatárs, huszonötévesen pedig fõszerkesztõje lett a lapnak. 2000-ben elnyerte a Flekk díjat, melyet a Magyar Újságíró Szövetség a 35 évnél fiatalabb legjobb újságíróknak ítél oda. 2001-ben indította el az Elle magazin magyar változatát mint alapító-fõszerkesztõ. Jelenleg kreatív tanácsadóként dolgozik a lapnál. 2009-ben jelent meg elsõ regénye, a Vulévu, és pillanatokon belül elkapkodták. Az azóta írt könyvei, a Franciadrazsé, Sokszor csókol, India! és a Krásznájá Moszkvá szintén szenzációt keltettek kitárulkozó õszinteségével, fanyar látásmódjával, elragadó iróniájával, cserfes szókimondásával és mondatszövésének érzéki varázsával. Egy körúti kávéház emeletén találkoztunk.
213
Vass_Virag_UJ.qxd
5/25/2011
1:37 PM
Page 214
Mondtad, hogy késõs vagy, rossz a kapcsolatod az idõvel. Ez adódhat abból, hogy próbálod egyeztetni a kötelezettséget és az öntörvényûséget, de a koordináták elcsúsznak?
Az idõ absztrakt, számomra nehezen megélhetõ fogalom. Amikor gyerekkoromban azt mondták, tessék igyekezni, lelassultam, lebénultam. „Villám Virágnak” hívtak, mert amikor rám szólnak, leültem az ágy szélére és vártam. Nem bírtam azt a feszültséget, ami a sietséggel jár. Csapnivaló az idõérzékem, mindenféle kütyükkel, órákkal, telefonnal próbálom követni az idõt, de hiába. Vannak pillanatok, amelyek óráknak tûnnek, és van, hogy elsuhan két év…
Mindenkinek más a bioritmusa, más a temperamentuma. Számomra az idõ teljesen megfoghatatlan valami. Alapvetõ problematikája az életemnek, hogy egy lassú ember vagyok, aki egy gyors világban él. Nehéz. De igyekszem, folyton igyekszem… Mit jelent, hogy lassú vagy? Annyira figyelsz, olyan gyorsan reagálsz, olyan érzékeny vagy, ez éppen nem lassúság. Állandóan kontroll alatt tartod magad?
Ösztönösen mindenre odafigyelek, hogy megéljem, felfogjam. Elmélyülõ, molyoló alkat vagyok. Az a lazaság vagy tempó, amit az élet kíván, nekem túl gyors. Nyilván rákényszerül az ember, hogy lépést tartson, de nekem jobban esik, ha magam tempójában dolgozhatok, élhetem az életem. Ezért is olyan jó most szabadúszónak lenni. Ehhez képest elég késõn kezdted el, sokáig voltál szerkesztõségi rabigában. Nem merted korábban a magad szabadságát választani?
214
Vass_Virag_UJ.qxd
5/25/2011
1:37 PM
Page 215
215
Vass_Virag_UJ.qxd
5/25/2011
1:37 PM
Page 216
Ritka szép, alkotó munkám volt, azt nem nevezném rabigának. A Nõk Lapjánál, az Elle-nél is nagyon tehetséges csapatban dolgozhattam, lubickoltam azokban a munkákban. Beutaztam a világot, fantasztikus emberekkel találkozhattam, elindíthattam egy magazint Magyarországon. Mindez éppen elég volt ahhoz, hogy a csábító szakmai feladatok kedvéért nap mint nap legyûrjem a személyes korlátaimat. De ne hidd, hogy maximális sikerrel. Mikor az Elle-tõl, az utolsó szerkesztõségbõl eljöttem, kaptam egy nagyon édes tablót, jópofa fotókkal, amelyre minden kollégám ráírta, miért szeretett velem dolgozni. Karafiáth Orsi például azért, mert sosem tudott annyira elaludni, hogy ne kelljen mégis várnia az értekezletekre. Fõszerkesztõként a költõ fõmunkatársnál is csúszósabb voltam, ez azért már valami… Nekem pedig még nem volt olyan szerkesztõm, aki ennyire megértõ és türelmes lett volna…
A minõség mindig fontosabb volt számomra, mint az idõ. Magam is inkább alkotó típus vagyok, mint szerkesztõ, ezért abszolút megértettem a szerzõk csúszásait. Akkor miért nem gondoltál arra, hogy önállóan irányítsd az életed. Nem merted, nem volt önbizalmad?
Érdekes, mostanában mindenki azt feltételezi, hogy tudatosan irányítottam így a dolgokat: eldöntöttem, hogy huszonöt évesen a Nõk Lapja fõszerkesztõ-helyettese leszek, aztán harmincéves koromtól az Elle fõszerkesztõje, és még negyvenéves korom elõtt írok egy regényt… Abszolút nem! Ezeket a lehetõségeket az élet hozta, és csak hálás lehetek, hogy szakmailag eddig szép és jó utam volt. Talán a fõszerkesztõi munka az, ami nem volt teljesen rám szabva. Nyilván
216
Vass_Virag_UJ.qxd
5/25/2011
1:37 PM
Page 217
szép és látványos pozíció, de azért bedaráló munka. Hihetetlen nyomás alatt éltem, mivel magyar lehetõségekkel kellett nemzetközi mércével elismert magazint letenni az asztalra. Ez dilemmát okozott, mert tudtam magamról, hogy nem vagyok született menedzsertípus, ezen téren vannak bizonyos korlátaim. Ám ebben a megbízásban is sikerült a lehetõ legoptimálisabb feltételeket megkapnom: A fõnökeim Párizsban állomásoztak, nem ugráltak naponta a fejemen, inkább én jártam ki hozzájuk. Ráadásul magam toborozhattam a csapatot, így családias volt a hangulat. Ugyanezt egy multinál nem biztos, hogy sokáig bírtam volna. Ez óriási mázli. Hiszek abban, hogy a rám szabott munka, rám is talál. Hiába kilincselem ki az élettõl, ha még nincs itt az ideje, akkor nincs itt az ideje, ha nem nekem való, nem lesz helye hosszú távon az életemben. Sokszor éreztük azt, hogy valaminek még nem volt itt az ideje, vagy hogy valamin túlmentünk.
Ha idõérzékem nincs is, az idõzítésben nem vagyok rossz. Talán ezért jó, hogy mindenre annyira figyelek. Nem a magam gyártotta elméletek szerint élek, hanem várom, mit hoz elém az élet. Sok tekintetben racionális és fafejû vagyok, de az élet elõtt mégis fejet hajtok, és ha hõbörögve is, kivárom a dolgokat. Igyekszem felzárkózni ahhoz, ami éppen a levegõben van. A magánéletben sem nagyon tudnék olyan esetet mondani, amikor nagyon melléfogtam volna az idõzítéssel… Vagyis akkor mentél oda és akkor jöttél el, amikor kellett, akkor kezdeményeztél és akkor szakítottál, amikor kellett?
Talán egyetlen eset volt, amikor nem. Amikor elbambultam. Nevezzük szerelemnek, ami meghülyített, így elhagyott az idõzítésérzékem. Ugyanakkor nagyon fontos élmény lett, amit át kellett élnem.
217
Vass_Virag_UJ.qxd
5/25/2011
1:37 PM
Page 218
Olyan esetet viszont nem tudnék mondani, ami a mai napig dilemmát okozna, hogy túl korán vagy túl késõn volt, és viselnem kellene a következményeit. Ezt talán megúsztam. Ezek szerint könnyen változtatsz?
Nem mondanám, hogy könnyen. Mondják, hogy a császárral világra jött emberek nem bírják a hirtelen helyzetváltozást. Az volt a legelsõ tapasztalásom az életben, hogy még nem voltam kész, de máris kiemeltek. Három héttel korábban érkeztem a világra. Nyilván innen ered az is, hogy ha siettetnek, lebénulok. Hajlamos vagyok hisztizni, problémázni, amikor érzem, hogy valami változni fog körülöttem. Minden nagy szerelmemnél kiborultam az elsõ randevú elõtt, mert tudtam, hogy új fejezet indul. A lelkem mélyén mégis nyugalom és derûlátás van. Vagy csak tehetségesen nyugtatgatom magam, nem tudom. A rázósabb helyzeteket dramaturgiailag minden eszközzel feldíszítem, és úgy élem meg, hogy az pont jókor történt velem, még a fájdalmas dolgok is. Prímán meg tudom ideologizálni… Szerinted mibõl adódik, hogy valaki derû- vagy borúlátó?
Nem tudom. Ezek nem olyan nyilvánvaló dolgok. Ránézésre én is szorongó ember vagyok, a személyiségem alapja mégis a derûlátás. Volt egy szerelmem, aki gyakran mondogatta, hogy õ úgy lép bele helyzetekbe, mint egy bonviván, széles, optimista mosollyal, aztán jól orrba nyomja az élet; én viszont ágálva, félve lépek színre, aztán úgy jövök le, mint egy primadonna, megdicsõülve. Hozzáteszem, igen elfogult volt velem szemben. Az embernek el kell fogadnia az alkatát. Nem tudom, ez tanult minta-e vagy genetikai dolog, mindenesetre a családunk nõi ágáról elmondható, hogy derûlátó és ambiciózus, a szónak abban az értelmében, hogy minden élethelyzetbõl
218
Vass_Virag_UJ.qxd
5/25/2011
1:37 PM
Page 219
igyekszik kihozni a maximumot. Az is lehet, hogy ez általános nõi vonás, nem tudom. A nagymamám tehetõs családból származik, aki aztán sokakhoz hasonlóan mindent elveszített. Az élete elsõ fele burokban telt, a második viszont nagyon kemény volt. A magánélete is, mert nem mehetett ahhoz, akihez szeretett volna, nem is éltek jól, és még a hirtelen rájuk szakadt szegénységgel is meg kellett birkóznia. Mégis, a mai napig emlékszem a hihetetlen életkedvére. Amikor már nagyon beteg volt, a fülklipszet akkor is be kellett tenni a fülébe, és ügyelni kellett rá, hogy a kórházi papucsnak legyen egy kis sarka, mert az elõnyösebb… Rólad mindig a ragyogás, valami különleges vitalitás jut eszembe. Bárhol megjelensz, ott különleges lesz a légkör.
Érdekes, hogy ezt mondod, mert én éppen hogy nagyon nem szeretek a középpontban lenni. Érdekes, hogy az ember milyen visszajelzéseket kap kívülrõl, és magában ezt hogyan éli meg. Melyik a hitelesebb, ahogyan mi megéljük, vagy ahogy a világ visszajelzi?
Szerintem mind a kettõ hiteles. Nyilván abban a képben is van igazság, amit öntudatlanul mutatunk a világ felé, és abban is, ami visszatükrözõdik. Ha nagyon szeretnék mutatni valamit a világ felé, az mindig tetten érhetõ. Még azok is ráéreznek, akik kevésbé empatikusak, akik nem annyira figyelnek. Próbáltam párszor vetíteni, de mindig ráfaragtam. Most már nem vetítek, az hitelesebb, ráadásul sokkal kényelmesebb is. Olyan rendezett, tip-top vagy, aztán mindig kiderül, hogy azért egy kicsit csámpás is.
219
Vass_Virag_UJ.qxd
5/25/2011
1:37 PM
Page 220
Abszolút csámpás vagyok. Viszont ez a csámpásság nagyon precíz. Mégiscsak egy divatlapnál dolgoztam nyolc évig! Nyilván szakmai feladat volt, hogy bizonyos eseményeken hogy nézzek ki, miben jelenjek meg. Formálták az ízlésemet stylistok, a francia fõnökeim, de az ilyen kreált arculaton azért mindig átsüt az ember saját csámpássága, a saját lénye, noha közben apránként beépült az énembe az is, amire megtanítottak. Hajlamosak vagyunk az emberekre címkéket aggatni, hogy honnan jön, mi a foglalkozása: Te vagy a Szegõ Andris, aki bokszol és bunyózik, én meg vagyok a Vass Virág, aki divatlapot szerkesztett. De én vagyok az a lány is, aki úgy jött le a lépcsõn az iskolában, hogy a copfja kibomlott, félre volt cipzárazva a kabátja és az egyik kesztyûje mindig elveszett. Az az érzésem, hogy a könyveidben kicsit folytatod azt az életedet, amit ott elkezdtél élni, csak sokkal nemesebben, költõibben.
A harmadik könyv már elszakad a divat világától. Számomra érdekes volt ez a közeg, nem azért választottam témának, mert divatos vagy csillogó, hanem mert életem egy meghatározó korszakának volt a színtere. Felületes benyomást kelthet, pedig sokféle panelbõl építkezõ világ. Vámos Miklóstól is tanácsot kértem az elsõ könyvem után a második témájával kapcsolatban, és õ volt annyira kollegiális, nagyvonalú, de leginkább profi, hogy nem legyintett rá erre az elsõ pillantásra tõle nyilván idegen világra, hanem fontolóra vette és biztatott, hogy írjak róla, mert abból a szemszögbõl, ahonnan én figyeltem éveken át, még senki sem írta meg. A korábbi mûveket olyanok írták, akik nem láthattak bele a milliókat manipuláló mechanizmusokba. Pedig a nõk mindennapjait és gondolkodásmódját bizonyíthatóan jobban formálják az ilyen magazinok, mint a politika. Akkora élmény volt erre rácsodálkozni a saját, csendes életembõl, hogy két regény is született belõle. Most viszont úgy gondolom, több nincs benne.
220
Vass_Virag_UJ.qxd
5/25/2011
1:37 PM
Page 221
Egy író életében lehetnek kategóriák, amelyeket kiír magamból, lezár, és a figyelme más felé fordul. Ez így dõl el?
Az ember arról ír, amit érzékel, azt pedig az olvasó dönti el, hogy õt mi érdekli. Én abba tudom beleélni magam, ami engem érdekel, és ha szerencsém van, akkor az találkozik az olvasó érdeklõdésével. Ami számomra ezen a területen izgalmas volt, azt én az én szemszögembõl elmeséltem ebben a két regényben. Persze ez egy olyan összetett világ és olyan gazdag élményanyag az életemben, hogy így vagy úgy, biztosan bele fog úszni a mondandómba késõbb is. Pillanatnyilag jól esik elszakadni ettõl a világtól. A harmadik könyvem cselekménye a harmadik világban játszódik, most pedig éppen Moszkvában járok. A téma talál meg Téged, vagy Te keresed meg, hogy mirõl írjál?
Eddig úgy történt, hogy nagyjából az elsõ könyv háromnegyedénél tartottam, amikor beugrott az az ötlet, hogy egy olyan szerelmi háromszög történetét írom meg, amelyben egy negyvenes francia nõ riválisa egy magyar huszonéves. Sokféle ellentétpár találkozott itt, az érett nõ küzdött meg a fiatal lánnyal, a hierarchia tetején álló a kezdõvel, a nyugat-európai a kelet-európaival… Ugyancsak a háromnegyedénél tartottam a Franciadrazsénak, amikor egy beszélgetés során beugrott a következõ regény karaktere, Nonita. Egykori indiai kolléganõm története sugallta, aki sok más indiai nõhöz hasonlóan a tengerentúlon tanult, dolgozó, kozmopolita lány, miközben elrendezték a házasságát. Úgy éreztem, jó ellenpont lenne a mi nyugati párkapcsolati zûrjeink ábrázolásához. Mielõtt befejeznék egy regényt, már ott van a következõ alapötlete a fejemben. Ebben az olvasók is sokat segítenek. A Vulévu kapcsán az olvasótalálkozókon visszatérõ kérdés volt, hogy mégis mi igaz a francia nõ legendájából. A Franciadrazsé az általam érzékelt nüanszokról szólt. Az indiai
221
Vass_Virag_UJ.qxd
5/25/2011
1:37 PM
Page 222
könyv háromnegyedénél tarthattam, amikor beugrott a Krásznájá Moszkvá cím, és hogy a szláv nõtípusról szeretnék írni. Látod, megint az idõhöz lyukadunk ki, hogy milyen belsõ ritmus dolgozik bennem: egyszer csak kiugrik a kakukk és bejelenti a következõ könyv témáját. Eddig legalábbis így történt. Nem félsz attól, hogy elveszted az érdeklõdésedet az iránt, amin éppen dolgozol, mert annyira izgalmas az új?
Nehéz leválni egy történetrõl, de eddig mindig éppen idõben érkezett az új ötlet. Még Mumbaiban voltam és az indiai könyvet fejeztem be, amikor már elkezdtem megrendelni az interneten a Krásznájá Moszkvához a könyveket. Kicsit nyilván hasonlóan történik ez velem, mint a magánéletben, a vegyértékeim lassacskán elkezdenek felszabadulni. Ilyenkor még csak érlelõdik a téma, de már megerõsítést kapok, hogy éppen a levegõben van. Rengeteg anyagot találtam például az orosz nõkrõl. A német Amazonon népszerû pszichológiai könyvek tucatjait találtam arról, hogyan fejtsük meg a szláv nõi lelket, az orosz nõk ugyanis elárasztották a német társkeresõ piacokat. Mindig úgy megkérdeztem volna a Leonardótól, hogy miután megfestette Mona Lisa mosolyát, hogyan állt neki a háttérben a kerítés meg a felhõk megfestésének…
Én nagyon szeretem a kerítésfestést!… Még fel is olvasok bekezdéseket, hogy érezzem, milyen ritmusa van a szövegnek, milyen a leíró részek és a dialógusok aránya, nem nehezedik-e el, vagy éppen ellenkezõleg, nem száll-e el a szöveg. Ez a tét nélküli fázis a kedvencem, már nem szövöm, csak csiszolgatom a történetet. Számomra ez új, mert egy cikknél nincs ilyen fakszni. A regény viszont õrült nagy
222
Vass_Virag_UJ.qxd
5/25/2011
1:37 PM
Page 223
szövegtest, egy svungból úgyse tudod megírni, legalábbis én nem. Persze lendületbõl írja az ember, mert elkezdi a történet vinni magával, de aztán vannak olyan pontok, amikor vissza kell egy kicsit fordulni. Ebben az utolsó fázisban azért kijön az újságírói énem, és precízen tartom a határidõket. Mert különben elfolynál?
Nem, nem folynék el, de elképzelhetõ, hogy másképp dolgoznék, ha több idõm lenne. Nem lineárisan. Minden regénynél kevés volt az idõ a saját tempómhoz képest, nagyon, nagyon kevés. Ez azt jelenti, hogy éjjel-nappal írtam, mert nyomasztott, hogy mi lesz a vége, szépen le tudom-e zárni a történetet, és ha megvolt a történet, el tudtam-e mondani pontosan azt, amit akartam. Amikor ebbe a fázisba eljutok, akkor jön az örömírás, a „kerítésfestés”. Tudom, hogy ez kevésbé izgalmas az olvasó számára, és valójában egoizmus a szerzõ részérõl, de én szeretem megtalálni a szavakat, a mondatokat. Majd’ hogy nem jobban érdekel, mint a történet. A mesélésnél is jobban érdekel, hogy valamit ki tudjak fejezni. Egyszer Gábor Miklós mesélte, amikor már a nemzet egyik legnagyobb színésze volt, hogy a rádióban ment egy mûsor, amelyben nagy költõink szavalták a saját verseiket, és õ megdöbbent, hogy ezek a zseniális költõk a ritmusokat meg a rímeket hangsúlyozzák, mert számukra az a fontos és a lényeges, nem pedig, ahogy õ hitte, a nagy mondatok és az eszmei mondanivaló.
Örülök ennek a történetnek, mert azt hittem, hogy ez csak az én önzésem. Igenis van a nyelvnek olyan szuggesztív ereje, hogy különbség van aközött, hogy én most elmesélek neked egy sztorit, és aközött, hogy egy regényben leírom. Az nekem fontos, hogy a nyelv zenéjét
223
Vass_Virag_UJ.qxd
5/25/2011
1:37 PM
Page 224
bele tudom-e vinni, azt a belsõ ritmust, ami lehet jó vagy rossz, de bennem szól. Lehet, hogy az olvasót elsõként nem ez ragadja meg egy regényben, összhatásában mégis ettõl függ, hogy a könyv világa mennyire karakteres, és milyen az atmoszférája. A szereplõk sorsába mennyire avatkozol bele?
A szerzõ szemével az érdekel egy szereplõben, hogy elég ellentmondásos figura-e. Boldog vagyok, ha meg tudom mutatni annak a karakternek a fonákját is, akinek az olvasó szurkol, vagy akivel nagyon könnyen azonosul. Azt honnan tudod, hogy nekem, az olvasónak melyik szimpatikus?
Nyilván azokkal a karakterekkel azonosul könnyebben, akikben ott az ellentmondás, a csámpásság, én is így mûködöm olvasóként. Viszont abban szerzõként én döntök, hogy ki milyen súlyt kap a történetben, kinek a történetére figyelek inkább, és ezzel befolyásolom az olvasót, aki hajlamosabb lesz az õ történetét megélni. Aztán az is lehet, hogy egy kis epizódszereplõ sikeredik olyan jól, hogy az fog komoly nyomot hagyni az olvasóban. Ez már tényleg az olvasó dolga. A sorsukat hogyan alakítod? Érzel irántuk szimpátiát vagy antipátiát?
Mindig van valaki az ismeretségi körömbõl, filmbõl, regénybõl, aki életre hív bennem egy karaktert. Õ a viszonyítási pont. Ha ehhez képest új arcát tudja az én történetben megmutatni, onnantól kezdve válik izgalmassá számomra. Innentõl kezdve a karakter már az enyém, egy szereplõ önálló entitássá válik, abban a pillanatban megszületik a történet. Mindig az indítékokat keresem, akkor tudom
224
Vass_Virag_UJ.qxd
5/25/2011
1:37 PM
Page 225
a karaktert jól megfogni, ha megértem az indítékait. Például az indiai történetben a csábító, a kísértõ karakter akkor vált a klisébõl számomra izgalmas karakterré, amikor kiderült, hogy egy tábla, amit gyerekkorában olvasott egy uszodában, milyen mély nyomot hagyott benne. A medence szélén, amelyben nap mint nap úszkált, ott függött egy tábla: Indiaiaknak és kutyáknak tilos a belépés! Az õ esetében ez a régi, rozsdás tábla tette a helyére az egész eseménysort, ebbõl érthetõ, hogy miért akarja annyira elcsábítani az európai fõhõsnõt. Önmagában az, hogy õ a csábító, nem érdekelne senkit. Minden karakternél meg kell találni azt a pontot, amelytõl értelmezhetõek az indítékai és cselekedetei. Így van ez az életben, saját magunknál is…
A legtöbben nem szoktuk értelmezni a körülöttünk élõ és ránk hatást tévõ embereket. Nem gondolkodunk rajta, mi a motiváció, csak magunkra figyelünk. A valóságban ezeket a viszonyokat nagyon ritkán gondoljuk végig, ezért olyan szép folyamat az írás… Ezért kell nekünk a regény, a színdarab vagy a film, mert ott minden olyan érthetõnek tûnik?
Igen, az írás az élet modellezése. A napi helyzetek leképezése, errõl szól az egész irodalom, mindenfajta mûvészet. Persze a valóságban az ember nem kezdi el a többiek vagy a saját motivációit kibogozni, bár nyilván nem volna haszontalan, de kinek van erre ideje? Ezért kell olvasni, színházba, moziba járni. Talán megszülik az igény, hogy a mindennapi életben is kezdjem el a döntéseim mögötti motivációt vagy okokat kicsit rendszerbe szedni. Errõl szólna az önismeret.
225
Vass_Virag_UJ.qxd
5/25/2011
1:37 PM
Page 226
Csakhogy utólag, késõbb visszagondolva nem mindig ugyanazt az okot látjuk, hanem akár többször többféleképpen is. Ilyenkor mi a helyzet az önismerettel?
Az ember nem lát rá a saját életére… A bölcs emberek talán igen, én nem. Itt a kávéházban jönnek-mennek körülöttünk, õket talán hamarabb meg tudnám fejteni, mint saját magamat. Mindenki ugyanúgy beszélget, mint mi, és ugyanúgy nem tudják, mirõl szól az egész?
Szerintem annyi a különbség, hogy az ember hosszú küzdelmek meg pofára esések után eljut odáig, hogy legalább a kérdéseket felteszi. Elkezd egy kicsit figyelni magára, hogy van-e rendszer abban, ahogy él, van-e valami tetten érhetõ dolog a hülyeségei mögött. Persze ezek a tesztek ritkán zárulnak kimutatható pozitív eredménynyel, de mégis, ha valakiben ilyenfajta figyelem megteremtõdik, az már elõny. Adott esetben egyfajta tudatosságot adhat, és már csak minden második esetben fut bele valami rosszba. Az a csavar az egészben, hogy tíz év múlva esetleg egészen másfajta indítékokat fogunk találni. Legalábbis jobb esetben, mert az igazi dráma az, ha az embernek állandósulnak a hülyeségei, és mindig ugyanazon okok miatt történnek vele a dolgok… Úgy érzed, hogy ahogyan Te alakítod a könyvedet, az épp úgy alakít Téged? Ettõl letisztultabb vagy, jobban látsz dolgokat?
Valamilyen szinten minden alkotói munka visszahat, de ha arról van szó, hogy nekem ad-e valami mankót a hétköznapi életemben, a válasz az, hogy nemigen.
226
Vass_Virag_UJ.qxd
5/25/2011
1:37 PM
Page 227
Számomra az írás, ez remete munka összeegyeztethetetlennek tûnik a lényeddel, ami csupa mozgás és aktivitás.
Divatos szóval: nagyon jó a monotóniatûrésem. Most hallottam a barátnõmtõl, aki állásinterjúkra jár, hogy a multiknál ezt mérik újabban. Engem valószínûleg felvennének, bár alighanem ez az egyetlen érv szólna mellettem. Az írás egyfelõl fegyelmezett, „könyvelõi” munka, ugyanakkor talán a legbohémebb is, hiszen óriási szabadságot ad. Ülhetnék egy egylégterû iroda kellõs közepén, sokkal nagyobb elszigeteltségben lennék, mert a fantázia teremtette szabadságot semmiféle nyüzsgés sem pótolja. Egy tetõtéri ablak elõtt ülök, felváltva bámulom az eget és a monitort, így építem a saját világomat. De mégiscsak ott van a képernyõ, a billentyûzet…
Szenvedélyes ember vagyok, ha valamire rákattanok, akkor megszûnik az idõ. Nem érzékelem például, hogy hány órája ülök egyféle tartással, pedig erre sajnos figyelni kellene. Sokszor csak abból látom az idõ múlását, hogy sötétedik, ezért praktikus, hogy ablak elõtt ülök. Próbálok valami rendszert vinni bele, hogy az ember a szemét meg a teherbírását megõrizze. Azok a feladatok, amelyek fõszerkesztõként voltak a vállamon, jobban leszívták az energiámat. Ügyfelekkel tárgyalni és közben végig olyan arcot vágni, ami azt mutatja, hogy érdekel, ami ott elhangzik, ez számomra sokkal fárasztóbb. Közben már az ötödik mondatnál tudod, hogy semmi értelme…
Kiderül, hogy semmit sem veszít az ember. Tegnap este elmentem egy fogadásra – már egy fél éve nem voltam –, de tíz perc múlva eljöttem, mert rájöttem, hogy minden ugyanolyan. Ugyanazok az emberek, újságírók, szakács, cukrász… Az ember persze társas lény, és kel-
227
Vass_Virag_UJ.qxd
5/25/2011
1:37 PM
Page 228
lenek a különbözõ élethelyzetek, a sokféleség, de ez nem a nagy számokhoz kötõdik. Ha valaki az éjszakában nyüzsög és az összes érdekes, pesti arcot ismeri, nem feltétlenül fog izgalmasabb dolgokat kikapni a világból, mint az, aki az érdi házában kertészkedik és idõnként elmegy a közértbe. Ezek szerint az alakjaidat a való életbõl kölcsönzöd?
A regényírásában az az egyik legizgalmasabb dolog, hogy fogalmad sincs, honnan jönnek elõ azok a dolgok, amelyeket át sem éltél, mégis teljesen otthonosan mozogsz bennük. Bárki, ha kicsit csöndben marad, félrevonul és van elég türelme a fenekén ülni, átélheti, hogy elindulnak a fejében a történetek, amiket aztán le lehet írni. Függetlenül attól, hogy nyüzsgõ életet él, bejárta a fél világot vagy ki sem mozdul a kerületbõl. Ha a szerzõ csak a saját tapasztalataira támaszkodhatna, jóval szegényebb lenne a világirodalom. Neked honnan volt bátorságod a regényírásba belekezdeni? Mert ha írsz egy verset, ami rossz, hát legfeljebb elvesztegettél egy fél napot, de egy regénynél ez legalább fél év vagy még több.
Nem vagyok éppen magabiztos ember, de azzal kapcsolatban, hogy ki tudom magam fejezni, van bennem egyfajta õs bizalom. Ez az egyetlen dolog, amire hagyatkozni mertem. Abban nem vagyok biztos, hogy el tudok mondani egy verset, vagy hogy valakivel öt percnél tovább is érdekesen el tudok csevegni, de azt tudom, hogy ha írok, abból nagyon nagy baj nem lehet. Bármilyen nagyképûen hangzik, ezzel mindig is tisztában voltam. Tudom, hogy elõbb-utóbb el fogom érni azt a minõséget, amit én fontosnak tartok, és ami legitimálja, hogy értelme volt belevágni. Még nem tarok ott, de hiszem, hogy érdemes érte dolgozni.
228
Vass_Virag_UJ.qxd
5/25/2011
1:37 PM
Page 229
Pedig más egy cikkben húsz percig lekötni valakinek a figyelmét, és más három vagy öt napig folyamatosan életben tartani.
Fontos tényezõ, hogy magamat tudom-e ez alatt a hosszú idõ alatt szórakoztatni. Hogy tudok-e olyan történetet írni, ami számomra érdekes. Abba jobb bele sem gondolni, hogy az olvasó számára menynyire lesz érdekes. Odaadod valakinek közben, hogy olvasson bele?
Több embernek is odaadom, bár mostanában már azt tapasztalom, hogy túl sok embernek nem szabad… Egyrészt szerkesztõ szemû olvasónak kell lennie, másrészt ismernie kell engem, a munkastílusomat, hogy belelássa, ebbõl mi fog kijönni vagy mi nem. Ilyen kevés van. Nekem tényleg szerencsém van, mert az édesanyám hihetetlen jó szemû szerkesztõ, nagyon szerencsés arányérzéke van, õ az elsõ olvasóm. A második Huszti Gergõ, akivel az észjárásunk nagyon kompatibilis. Tudja, hogy egy adott dologból mit fogok kihozni, mit nem, hamar ráérez. Barátoknak, pláne a szeretteimnek viszont nem jó odaadni. A túl sok vélemény összezavar. Az is tanulás része, hogy kinek adod oda, ki tud segíteni, illetve kinek jobb a végeredményt megmutatni. Mikor megjelent az elsõ könyved, engem megijesztett, hogy kell-e ekkora hajcihõ, mert ha nem jön be, abból állati nagy kudarc is lehetett volna. Mitõl voltál annyira magabiztos?
Ezt nem tudtam elõre én sem. Annyiban jó iskola volt, hogy felfogtam és elfogadtam, hogy bizonyos értelemben a szellemi produktumra is termékként kell tekinteni, ha a piacon akarod értékesíteni. Amíg az ember ír, addig ezzel nem foglalkozik. Addig a szakmai fel-
229
Vass_Virag_UJ.qxd
5/25/2011
1:37 PM
Page 230
adat érdekel, a marketing vonatkozásaiba bele sem gondolsz. Amikor megkerestek, sokáig nem mertem aláírni a szerzõdést. Amikor már nagyjából összeállt a kézirat, akkor azt mondtam, jó, lehet, hogy ebbõl valóban regény lesz, és aláírtam. Ekkor jön az a fázis, hogy vajon tetszik-e a kiadónak, tényleg erre gondolnak-e, majd jön a harmadik, az értékesítési fázis, ami olyan rövid idõszak, hogy nem is volt idõm rajta töprengeni. Tudtam, hogy mindez létezik, különösen egy olyan profi, piacorientált kiadó esetében, mint az Ulpius-ház. Tisztában voltam vele, hogy egy szerzõt be kell vezetni, de hogy ez engem személy szerint hogyan érint majd, azt nem lehetett elõre látni. Nem volt könnyû idõszak. Ugyanakkor hálás voltam, mert ha az ember bemegy egy könyvesboltba, villámgyorsan átlátja, hogy a több tízezer cím között esélytelen, hogy a könyve reklám nélkül eljusson az olvasóhoz. Képmutatás volna azt mondani, hogy nem örültem ennek a profi gépezetnek. Minden nap megjelenik három könyv, és lehet, hogy ebbõl minden harmadik nap egy remekmû is születik.
Elõfordult, hogy felfedeztem magamnak könyveket, és senki sem tudott róluk. Ugyanakkor abban biztos vagyok, hogy ha jó könyv születik, elõbb utóbb meg fogja találni a közönségét, ha nem is olyan viharosan. De az is teljesen világos, hogy egy kiadó ezt a találkozást nem utóbb akarja, hanem inkább elõbb. Ugyanakkor rettegtem attól, hogy mi van akkor, ha az egész produktum nem méltó erre a figyelemre. Semmi másba nem tudtam kapaszkodni, mint hogy én mindent megtettem, de ez is kevés volt a nyugalmamhoz… Mondják, hogy a második könyv különösen nehéz, mert egy könyvet bárki tud írni. Ez a szorongás folyamatos?
230
Vass_Virag_UJ.qxd
5/25/2011
1:37 PM
Page 231
Nagyon kevesen teszik le életük mûvét elsõ könyvként az asztalra. Egy tanulási folyamat kellõs közepén kell elérned, hogy az olvasók fölfigyeljenek rád, hovatovább le is kösd õket, és megvegyék a következõ könyvedet is. Mert reklámmal sok mindenre fel lehet hívni a figyelmet, bele is lehet egy szerzõt az emberek fejébe sulykolni, de azért kevés olvasó mazochista. Valami eredetit kell nyújtani, ami új, miközben nyilván vállalnod kell minden bénázásodat. Ha a figyelmet rám irányítják, az azt is jelenti, hogy minden hibám ezerszeresére nagyítódik. Ráadásul belefutottam egy olyan idõszakba, amikor hirtelen divattá váltak az interneten a könyves blogok. Hirtelen mindenki értett a könyvkiadáshoz, a könyvíráshoz, mint a focihoz. Én pedig annyira berobbantam a köztudatba, hogy egybõl kedvenc célponttá váltam, kaptam hideget, meleget. El is olvastad ezeket?
Persze, hogy elolvastam, hiszen miután megjelent a könyv, minden visszajelzés érdekelt. Egy idõ után aztán kialakult bennem egy egészséges önvédelmi mechanizmus… Azóta már nem olvasom, mit írnak a könyveimrõl. Van úgy, hogy tíz dicséret nem esik annyira jól, mint rosszul egy gorombaság.
Ez a fórumos hangvétel ismeretlen és érthetetlen volt. Elõször azt hittem, valamiért ennyire dühösek rám az emberek, de aztán számomra is kiderült, hogy ez tömegsport. Az, hogy méltán ilyen ünnepelt és felkapott lettél, nem vitt el téged? Hiszen utána vissza kellett ülni a géphez és folytatni?
231
Vass_Virag_UJ.qxd
5/25/2011
1:37 PM
Page 232
Talán terápiára kellene járnom, de számomra intenzívebb élmény volt, hogy miért szidnak az interneten. Ez meghökkentõbb, erõsebb élmény volt, mint hogy felkerültem a sikerlistákra. Nekem nem ad örömérzetet vagy sikertudatot, hogy hirtelen rám irányul a figyelem. Az, hogy jól fogy a könyv, az igen. De azt, ha lehet, inkább egy padlásszobában élem át vagy a szeretteim körében. Gyorsan visszamenekültem a munkába, az a legjobb orvosság… Ugyanúgy dolgozom, tanulok, mint az elõzõ években, nincs semmi különbség. Van úgy, hogy az ember a méltó elismeréstõl is leblokkol, begörcsöl…
Ezt a fajta örömöt csak akkor tudod átélni, amikor visszamész a dolgozószobádba, és azt mondod, hogy akkor tehát van esélyem írni a következõt, mert az elsõ érdeklõdésre tartott számot! Az öröm, hogy olvasókat találtam magamnak. Minden egyes dedikáláson egyenként örülök nekik. Szám szerint. Ha két könyvet hoznak, mondjuk a barátnõjüknek aláíratni, akkor odaképzelem mellé a barátnõt, megkérdezem, hol van most, mit csinál, mert szükségem van az olvasóraktárban rá is. Ez a jó érzés. A sajtóbemutató, vagy amikor be kell menni a tévébe nyilatkozni, az feladat… Arra emlékszel, amikor leadtad a kéziratot és utána vártad a telefont, hogy mit szólnak hozzá? Hogy remekmû, vagy azt mondják, hogy vannak benne elég jó részek is…
Az elsõnél annyira pánikban voltam hónapokig, hogy teljesen összemosódnak az események. Csak arra emlékszem, hogy Kepets Andris, a kiadó vezetõje hívott, hogy a szerkesztõségben szerették. Még arra se tudok visszaemlékezni, hogy hányadik voltam a sikerlistán. Karácsony elõtt kezdtem elhinni, hogy tényleg írhatom a következõt.
232
Vass_Virag_UJ.qxd
5/25/2011
1:37 PM
Page 233
A másodiknál viszont megvan még a jelenet is: éppen a telefonomat akartam tölteni, amikor Huszti Gergõ hívott, és mondta, hogy tetszik neki, ne aggódjak, érzi, hogy rendben lesz. Nagyon óvott a második könyvnél a monológszerû szerkezettõl, mert kihívás egy kezdõ számára, hogy megtalálja a két karakter szépen elkülöníthetõ hangját, és ez szûkebb mozgásteret ad. Próbált lebeszélni, hogy ne tegyem ki magam felesleges erõpróbának, de aztán õ is megkönnyebbülve látta, hogy menni fog. Erre tisztán emlékszem. Most pedig már itt az ötödik a fejemben… És mégis mozog a fej?
Igen.
233
